Hedwig Courths-Mahler. Együtt a csúcsra

95-Egyutt a csucsra 85-179 ITT.qxd

7/18/2010

12:30 AM

Page 1


7/18/2010

12:30 AM

Page 2


7/18/2010

12:30 AM

Hedwig Courths-Mahler Együtt a csúcsra

Page 3


7/18/2010

12:30 AM

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Unser Weg ging hinauf © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach Fordította: VÁRY ALÍZ

Page 4


7/18/2010

12:30 AM

Page 5

I. Gitta remegõ kézzel gyújtotta meg a lámpát. Egyszerû petróleumlámpa volt. Pislákoló fénye nem oszlatta el a homályt a szûk kis helyiségben, mely háló-, nappali- és dolgozószoba is volt egyben. Ábrándos tekintettel nézett végig apró birodalmán. Máskor szigorúan összezárt szája körül gyengéd, titokzatos mosoly játszott. Puha, meggypiros ajkai enyhén elnyíltak, mintha az életet szomjaznák. Így állt a gondolataiba merülve, mozdulatlanul, míg fel nem risztotta a kopogás. – Nem jössz vacsorázni, gyermekem? – kérdezte egy vékony, nõi hang odakintrõl. Apró, törékeny termetû asszony állt a küszöbön. Elsõ ránézésre kortalannak tûnt, de valójában hatvanas éveiben járhatott. Egyenes szabású, szürke ruhája páncélként ölelte körül szikár alakját. Álla alatt hatalmas, élénkvörös masni fogta össze a ruháját, míg a feje búbján egy ugyancsak feltûnõ méretû, flitterekkel díszített fésû volt hivatva kontyba tûzni vékony szálú, õsz haját. Õ volt Julia Schrauber kisasszony, Gitta szállásadónõje 5


7/18/2010

12:30 AM

Page 6

és nevelõanyja, akinél a fiatal tanítónõ szeretetteljes otthonra lelt édesanyja halálát követõen. Már akkor is egy házban laktak Schrauber kisaszszonnyal, amikor még élt az édesanyja, egy tisztviselõ özvegye. Innen az ismeretség. Az idõ tájt, amikor az anyja meghalt, Gitta friss diplomas tanítónõként éppen állást keresett. Bizony nehéz helyzetbe került volna, ha Schrauber kisasszonynak nem esik meg rajta a szíve, és nem fogadja be. A vénkisasszony azonban egy magányos nõi szív minden buzgalmával pártfogásába vette az elárvult teremtést, és megosztotta vele szerény jövedelmét, míg állást nem talál valamelyik iskolában. Semmit sem volt hajlandó elfogadni a kosztért és kvártélyért cserébe, pedig Gitta nyolcszáz márkát kapott az anyja után maradt ingóságokért, amelyeket kénytelen volt pénzzé tenni. Ragaszkodott hozzá, hogy „gyermeke”, ahogy a lányt gyengéden nevezte, a teljes összeget elhelyezze egy takarékpénztárban. Gitta immár hat éve élt a kisasszonynál. Miután álláshoz jutott, s így állandó jövedelemre tett szert, egy ideje szerény bérleti díjat fizetett neki. Cserébe megkapta egy korábbi bérlõ bútorozott szobáját. Korábban, amíg nem tudott fizetni, kénytelen volt egy hálószobában aludni Schrauber kisasszonnyal. Rajta kívül még két másik bérlõ is lakott az idõs hölgy nem túl tágas lakásában, akiket a kisasszony ugyancsak egy-egy apró szobácskában szállásolt el. Julia Schrauber egy néhai, köztiszteletben álló gimnáziumi tanár leányaként havi ötszáz márka életjáradékot kapott egy kegyes alapítványtól. Bár a lakóitól beszedett kevéske bérleti díjon kívül ez volt minden jövedelme, neki mégis sikerült kijönnie belõle. Amióta 6


7/18/2010

12:30 AM

Page 7

pedig szárnyai alá vehette Gittát, és anyáskodhatott fölötte, mondhatni teljes mértékben meg volt elégedve a sorsával. Soha egyetlen férfinak sem jutott eszébe, hogy megkérje Julia Schrauber kezét. Mi tagadás, a kisasszony fiatal korában sem volt sokkal bájosabb jelenség, mint most. Jóságos, szeretetteljes lényét soha nem fedezte fel senki. Ennek ellenére az õ életébõl sem hiányoztak az emlékké nemesült, feledhetetlen pillanatok. Már bakfisként is imádta a színes csecsebecséket, s nem vette észre, hogy a társai kigúnyolják érte. Egyszer egy jóvágású fiatalember, aki iránt titokban gyengéd érzelmeket táplált, így szólt hozzá: „Ejnye, Schrauber kisasszony, hogy magának milyen gyönyörû piros masnija van! Olyan tõle az arca, mintha a hajnalpír tükrözõdne rajta!” Tréfa volt csupán, ám a kisasszony gyengéd bókként õrizte a szívében. Azóta is mindennap piros masnit viselt, annak ellenére, hogy a fiatalember egy idõ után kikerült a társaságból, s aztán nem is látta soha többé. Gitta nagyon hálás volt Schrauber kisasszonynak, és örült, hogy van valaki, aki szeretettel viseltetik iránta. Hiszen teljesen egyedül maradt, nem volt senkije, akire számíthatott volna. A tanítónõi pályára is csak a szükség vitte, munkája nem jelentett igazi örömet a számára. Sokkal szívesebben üldögélt otthon, a szûk kis szobában, csodálatosabbnál csodálatosabb történeteket eszelve ki a saját szórakoztatására. Ezeket a mesés kalandokat aztán le is jegyezte a régi füzeteibe, vagy bármilyen papírfecnire, ami a keze ügyébe akadt. Amikor már minden papírja elfogyott, kénytelen volt vaskos jegyzettömböket vásárolni magának, hogy titkos szenvedé7


7/18/2010

12:30 AM

Page 8

lyének hódolhasson. Senki sem tudott a titkáról. Még Schrauber kisasszony sem, aki mindvégig azt hitte, hogy Gitta dolgozatjavítással bíbelõdik, valahányszor bezárkózott a szobájába. A lány eközben valósággal ontotta a mind terjedelmesebb és izgalmasabb történeteket. Egész regények születtek már a keze alatt. Ám valahányszor elkészült egy-egy mûve, valahányszor nyugvópontra jutott hõsei vagy hõsnõi sorsa, a takarékossági okokból sûrûn teleírt kéziratlapok mindig a ruhásszekrényében végezték, egy régi, kopott bõrönd fenekén. Többé nem is vette elõ ezeket az írásokat, hiszen képzeletében addigra már újabb történetek öltöttek alakot. – Jövök már, Schraubi néni – fordította most arcát a szobába tipegõ Schrauber kisasszony felé. Mókásan így szokta becézni szállásadónõjét, ami ellen Julia Shraubernek semmi kifogása nem volt, sõt! – Ejnye, gyermekem, hát hogy nézel ki? Egészen kipirult az arcod! Csak nincsen lázad? – Dehogyis van lázam, aranyos Schraubi néni! – karolta át Gitta a nevelõanyja keskeny vállát. – Ha van egy kis színe az embernek, te mindjárt attól rettegsz, hogy lázas! De csak nem sült krumpli illatát érzem? Menjünk gyorsan, nehogy kihûljön! Átmentek Schrauber kisasszony apró nappalijába, ahol mindig együtt étkeztek. A két másik hölgy már a terített asztalnál ült, amelynek közepén egy gõzölgõ teáskanna állt csészékkel, mellette egy nagy tányér szendvics és egy tál forró, sült krumpli. Gitta barátságosan üdvözölte a két hölgyet. Egyikük, Stegemann kisasszony pénztárosnõ volt egy nagy bel8


7/18/2010

12:30 AM

Page 9

városi áruházban. Negyven felé járhatott, alacsony volt és gömbölyded, élénk arcán eltökéltség tükrözõdött. Szûk, fekete ruhát viselt. Némileg hajlott orrán csíptetõt egyensúlyozott, telt ajka fölött pedig olyan sûrûn sorakoztak a sötét pihék, hogy az már-már bajusznak tûnhetett. Stegemann kisasszony rendszerint szélsebesen hadart, és sokat nevetett. A másik hölgy szinte mindenben az ellentéte volt. Albertine Winzernek hívták, és osztályvezetõként dolgozott egy fehérnemûgyárban. Sápadt bõr, szõke haj, kivörösödött, fénytelen szemek, kiálló, szabálytalan fogsor, hegyes áll: ezek voltak arcának legfõbb jellegzetességei. Egy jó fejjel magasabb volt Stegemann kisasszonynál, és sokkal soványabb is. A pénztárosnõvel ellentétben csak nagyon ritkán beszélt, a mozdulatai lassúak voltak, elnyújtottak, szinte soha nem ütött zajt semmivel. – Ugyancsak sokáig kimaradt ma, Staringer kisaszszony – jegyezte meg Stegemann kisasszony, miután Gitta leült vele szemben. Gitta arcát elfutotta a pír. – Igen, értekezleten voltam. – És ilyen késõig tartott? Bár az is igaz, hogy ez maguknál ritkán fordul elõ. Mi bezzeg, Winzer kisasszony és én, sohasem kerülünk ki a taposómalomból nyolc óra elõtt! Gitta együtt érzõen bólintott. – Ó, igen, e tekintetben sokkal szerencsésebb vagyok maguknál! – Nemcsak ebben! Mi így karácsony táján estére már alig állunk a lábunkon a fáradtságtól és.... – Azt hiszi talán, hogy az én gyermekem élete fenékig tejfel? – vágott a szavába Schrauber kisasszony, és 9


7/18/2010

12:30 AM

Page 10

harciasan kihúzta magát. – Õ sokszor még akkor is a dolgozatok fölött görnyed, amikor maguk ketten már rég az igazak álmát alusszák! Stegemann kisasszony felkacagott. – Le ne harapja már a fejem, Schrauber kisasszony! Eszem ágában sincs bántani a kis védencét! Még hogy fenékig tejfel! Azt az állást szeretném én látni, ahol a magunkfajta szegény lánynak jól megy a sora! Schrauber kisasszony erre azonnal megenyhült, és Albertine Winzer is sóhajtott egyet egyetértése jeléül. Gitta álmodozva bámult a teáscsészéjébe, és csak mosolygott maga elé szótlanul. A négy hölgy elfogyasztotta vacsoráját, majd Stegemann és Winzer kisasszony visszavonult a szobájába, míg Gitta segített leszedni az asztalt. Miután ezzel is végeztek, elbeszélgettek még egy ideig a nap apró-cseprõ eseményeirõl. Most is elfoglalták megszokott helyüket a kanapé egy-egy szegletében, majd Schrauber kisasszony horgolni kezdett. – Nos, gyermekem, milyen volt az értekezlet? Remélem, nem szidtak meg már megint? – Egész bûnlajstromot olvastak a fejemre! – És ezt te csak ilyen nyugodtan mondod? Gitta hirtelen felpattant, és szeles mozdulattal átölelte az idõs hölgyet. – Ugyan, tedd már le egy kicsit azt a terítõt, és nézz rám, Schraubi néni! Nem veszel észre semmit? – De hát mit kellene észrevennem, gyermekem? – fürkészte az arcát aggodalmasan a vénkisasszony. – Mégis mi történt? – Ó, Schraubi néni, legszívesebben az egész világot megölelném! 10


7/18/2010

12:30 AM

Page 11

– Amiért összeszidtak? Egy szavadat sem értem, gyermekem! – Ugyan, dehogy! Nézz csak meg végre alaposan! Nos, az értekezletnek már réges-rég vége, tulajdonképpen már el is feledkeztem róla. – Akkor hol voltál ilyen sokáig? – Egy meghitt kis étteremben. Az idõs hölgy megütközve bámult a lány kipirult arcára. – Te jóságos ég! Talán bizony még sört is ittál? – kérdezte gyanakodva. Gitta vidáman felkacagott. – A végén még azt hiszed, hogy be vagyok csípve! – Ejnye, gyermekem, ilyesmit még tréfából sem szabad mondanod! – vonta fel a szemöldökét az idõs hölgy megbotránkozva. Gitta megsimogatta az arcát. – Csak nem akarsz összeszidni, Schraubi néni? Tudom, hogy úgysem vagy rá képes, ahhoz túlságosan szeretsz! Julia Schrauber tekintete ellágyult. – Lám, milyen jól tudod. De most már mondd el végre, mi történt! – Ó, Schraubi néni, teljesen össze vagyok zavarodva! Pedig egy csésze kávén kívül semmit sem ittam, úgyhogy bizonyára a boldogságtól részegültem meg! Schrauber kisasszony nyugtalanul végigsimított vékony szálú haján. – Gyermekem, lassan engem is összezavarsz ezzel a sok zagyvasággal! Nem vagy te mégis lázas? Gitta nyugtalanul felpattant, mintha nem férne a bõrébe, majd ismét visszaült a kisasszony mellé, és ragyo11


7/18/2010

12:30 AM

Page 12

gó tekintettel a szemébe nézett. Talán az õ szeme is ilyen fénytelenné fakult volna néhány éven belül, futott át az agyán, ha nem történik meg vele az, ami ma délután szerencsére bekövetkezett, és ami megváltoztatja immár az egész életét. Összekulcsolta a kezét, és mély lélegzetet vett. – Schraubi néni, édes, kedves Schraubi néni – szólalt meg végül komoly, ünnepélyes hangon –, ma délután eljegyeztem magam! Az idõs hölgy rémülten felugrott, és elkerekedett szemmel bámult rá. – Jaj, gyermekem, micsoda buta tréfa ez! – csóválta meg aztán a fejét rosszallóan, és visszaroskadt a kanapéra. – Nem tréfálok. Ez az igazság, drága Schraubi néni. – Gitta megfogta a kezét, és gyengéden megcirógatta. – Menyasszony vagyok, boldog menyasszony! – tette hozzá széles mosollyal, majd talpra szökkent, és úgy szaladgált fel-alá, mintha eszét vesztette volna örömében. Az idõs hölgy egy ideig kõvé dermedve ült a díványon. Amikor aztán valamelyest magához tért elsõ döbbenetébõl, természetesen nyomban felébredt a kíváncsisága is. – Legalább annyit árulj el, miért ilyen hirtelen? És egyáltalán ki a võlegényed? – Hát még nem találtad ki? Nem vetted észre, hogy van valaki, aki kedves a szívemnek? Schrauber kisasszony összecsapta a kezét. – Csak nem az ifjú Feldhammer úr, aki az édesanyjával lakik az elsõ emeleten? Gitta ragyogó arccal bólintott. 12


7/18/2010

12:30 AM

Page 13

– De bizony, hogy õ! De egyelõre ne mondj semmit, kérlek! Csak hallgasd meg, szép sorjában, hogy mi történt! Nos, amint tudod, reggelente, az iskolába menet, gyakorta összefutok vele a lépcsõházban. Ugyanarra megyünk, amikor a gyárba indul. Ugye tudod, hogy rajzoló egy tapétagyárban? – Igen, persze! Tovább! – sürgette Schrauber kisaszszony. – Nos, azt már meséltem – folytatta Gitta –, hogy mindig nagyon udvariasan köszön. Aztán egy alkalommal, amikor siettünkben összeütköztünk az ajtajuk elõtt, megszólított, s végül együtt mentünk munkába. – Igen, ezt mintha akkor is mesélted volna... Gitta nevetve arcon csókolta. – Szép sorjában akarok elmondani mindent, Schraubi néni. Nos, ettõl kezdve gyakran mentünk együtt, és ilyenkor mesélt nekem az életérõl. Nagy, híres festõmûvész szeretett volna lenni, de az apja korán meghalt, az édesanyja pedig csupán szerény özvegyi nyugdíjat kap. Így nem volt más választása, munkába kellett állnia. Rajzolótanoncként belépett a gyárba, ahol most is dolgozik. Éreztem, hogy nagyon nehezére esett lemondania az álmairól, és tõlem telhetõen igyekeztem megvigasztalni. Hátha mégis sikerül kibontakoztatnia a tehetségét! Nagyon szorgalmas, vasárnaponként otthon festeget, hogy továbbképezze magát. És így történt, hogy szép lassan összebarátkoztunk. Én pedig egyre jobban megszerettem, bár természetesen nem mutattam ki az érzelmeimet. Egy pillanatnyi szünetet tartott, kisimította a haját kipirult arcából, majd így folytatta: – Ma, miután hazafelé indultam az értekezletrõl, is13


7/18/2010

12:30 AM

Page 14

mét találkoztam vele. Észrevettem, milyen jókedvû. Azt kérdezte: „Ilyen késõn engedték el az iskolából?” „Értekezleten voltam” – válaszoltam. „Értem. De ugye hazafelé tart?” „Igen.” „Megengedi, hogy csatlakozzam?” „Hogyne, természetesen.” Így aztán együtt indultunk haza. Elmesélte, hogy január elsejétõl új munkahelye lesz, egy másik nagy tapétagyárban, ahol kétszer annyi fizetést kap majd, mint eddig. Gondolj csak bele, Schraubi néni, négyezer márkát! Idõközben megérkeztünk. A folyosón álltunk, és én õszinte örömmel sok sikert kívántam neki. És látod, akkor történt... Egyszer csak megfogta a kezem, és bolondos, kedves szavakat mondott: hogy már régóta kedvel, de pénz nélkül nem gondolhatott házasságra, most viszont jó állása van és szép fizetése. Azt mondta; legyek a felesége; s hogy én olyan jól megértem õt, és vigasztaló szavaimmal már sokszor felráztam búskomorságából. És akkor hirtelen a karjába vett, és megcsókolt. Én pedig, nos, én egyszerre sírtam és nevettem. Mivel a folyosón nem maradhattunk tovább, és rengeteg mondanivalónk volt egymás számára, elmentünk egy kis kávézóba. Hát, most már tudsz mindent, Schraubi néni. És gondolj csak bele, nincs többé iskola, se igazgatói szidalmak! Lesz egy kedves, szeretõ férjem és saját kis háztartásom. El tudod képzelni, mit érzek most? Julia Schrauber könnyes szemmel bólintott. – Igen, gyermekem, igen! De hogy ilyen hirtelen! Biztos, hogy jól meggondoltad? 14


7/18/2010

12:30 AM

Page 15

Gitta ábrándos tekintettel nézett maga elé. Lelki szemei elõtt megjelent a võlegénye, ahogy lehajol hozzá, és szenvedélytõl izzó pillantással néz a szemébe. Ismét hallotta gyengéd szavait, és érezte, ahogy magához szorítja, ahogy forró, szomjas ajkai az ajkához érnek. A vér vadul áramlott az ereiben, és elgyengülve hevert a férfi karjában, amikor az így szólt: „Most már a menyasszonyom vagy, Gitta. És hamarosan, nagyon hamarosan össze is házasodunk. Szükségem van rád. Van valami a lényedben, ami szebbé varázsolja számomra az életet.” A lány megborzongott, amint Georg szenvedélytõl remegõ hangjára gondolt, és végigsimított felhevült homlokán. – Hogy jól meggondoltam-e? De Schraubi néni, itt nincs mit meggondolni! Szeretjük egymást, és én boldog vagyok. Végtelenül boldog! Schrauber kisasszony a kezét tördelte. – Adja Isten, hogy boldog is maradj, gyermekem! Még ha én mostantól nagyon magányos leszek is nélküled. – Ugyan már, Schraubi néni, nem megyek messzire! Itt fogunk lakni a házban, a leendõ anyósommal együtt. Lehet, hogy kibéreljük azt a kis szomszéd lakást is. Állítólag húsvétkor felszabadul. – Micsoda? Az anyja is veletek marad? Nem, gyermekem, én ezt a te helyedben nem hagynám! Ennek nem lesz jó vége. – De Schraubi néni, nem szakíthatom el Georgot az édesanyjától! Inkább örülök neki, hogy mostantól az én anyám is lesz egy kicsit. Schrauber kisasszony gondterhelten ingatta a fejét. 15


7/18/2010

12:30 AM

Page 16

– Gyermekem, Feldhammerné állítólag egy házsártos, kiállhatatlan nõszemély! Itt a házban senki sem szereti. De Gitta csak nevetett magában. – Egy kicsit mogorvának tûnik, az igaz, de majdcsak megváltozik. Olyan kedves leszek hozzá, hogy nem is tehet mást, mint hogy megkedvel. – Igen, azt hiszem, neked tényleg sikerülni fog meglágyítanod a szívét – csókolta meg Gitta arcát Julia Schrauber. – Nagyon szívtelen volna, ha még téged sem tudna megszeretni. De akkor is jobb volna, ha nem lakna veletek. Jól gondold meg, gyermekem! Attól tartok, semmi jó nem sülhet ki ebbõl. – Ne aggódj már, te drága, jó lélek! Olyan kimondhatatlanul boldog vagyok! És holnap vasárnap! Georg értem jön tizenegyre, hogy bemutasson az anyjának. – Akkor ideje lefeküdnöd. Kipihenten kell fogadnod. Gittát meghatotta az idõs hölgy hangjából kicsendülõ õszinte aggodalom. – Ó, te drága lélek, mihez kezdenék nélküled! Te mindig a javamat akarod! Na, csak várj, ha majd lesz egy édes kisbabám, te fogod a keresztvíz alá tartani! – De gyermekem, hogy mondhatsz ilyet! Ilyesmirõl igazán nem beszél az ember! Gitta egy pillanatra lehunyta a szemét. Megborzongott, és az arcába szökött a vér. – Igazad van, jobb, ha nem beszélünk róla. Ahhoz túlságosan nagy és szent dolog – mondta halkan. – És mindenekelõtt nem való – tette hozzá az idõs hölgy. – No, de tényleg ideje nyugovóra térnünk. Én is nagyon elfáradtam. Tudod, szombaton mindig annyi a házimunka! 16


7/18/2010

12:30 AM

Page 17

Szobácskájában Gitta gyorsan levetkõzött, majd bebújt az ágyba. Elaludni azonban még sokáig nem tudott. Nyitott szemmel bámult a sötétbe, amelybõl fényes, ragyogó képek bontakoztak ki elõtte. Még soha nem érezte magát ennyire boldognak.

17


7/18/2010

12:30 AM

Page 18

II. Georg Feldhammer, miután elköszönt Gittától, ott maradt a lépcsõházban, és hallgatta a lány távolodó lépteinek zaját. Megvárta, amíg az ajtó is becsukódik utána, aztán elõvette a lakáskulcsát, s már éppen bedugta volna a zárba, amikor hirtelen megtorpant. Némi habozás után visszament az utcára. Magányra volt szüksége, úgy érezte, még nem tudna odaállni az anyja elé a mondandójával. Odalent mélyeket lélegezve megállt, és végigsimított felhevült arcán. Hogy történhetett meg vele mindez ilyen gyorsan? Egyszer csak azon kapta magát, hogy magához szorítja a kis tanítónõt, és megcsókolja. Ajkának érintésére mintha elektromos áram futott volna végig a testén. Mindig is kedvelte a lányt, és örült, ha reggelente találkozhatott vele. Jó volt vele beszélgetni. És most egyszeriben a menyasszonya lett, immár egymáshoz tartoznak. Végre lesz valakije, aki megérti a vágyait és a törekvéseit, ahelyett hogy el akarná nyomni azokat, ahogyan az anyja tette. Õ mindig is rossz szemmel nézte a próbálkozásait, és nem gyõzte korholni, valahányszor arról beszélt, mennyire szeretne igazán nagy mûvésszé válni. Amikor vasárnaponként egyik képet festette a másik után, az anyja azzal vádolta, hogy haszontalanságokra fecsérli az idejét. Sokat sopánkodott a drága festékek és vásznak miatt is. Újra meg újra a szemére vetette, hogy ahelyett, hogy „mázolmányokra” pazarolja a drága idejét, eszelne ki inkább új tapétamintákat, amiért a gyárban jól megfizetnék. Annak legalább volna valami 18


7/18/2010

12:30 AM

Page 19

haszna, így viszont csak felesleges költségekbe veri õket, hisz nincs az a bolond, aki pénzt adna akármelyik képéért. Nem is tudta, milyen fájdalmat okoz szavaival a fiának, aki egyre magányosabbnak érezte magát mellette. Nem csoda, hogy Gitta megértõ figyelme s a szép iránti lelkesedése gyengéd húrokat pendített meg a szívében. Amikor aznap reggel megkapta egy nagy nevû tapétagyár rendkívül kedvezõ állásajánlatát, anyja szinte magánkívül volt az örömtõl. Évi négyezer márka mesebeli összegnek tûnt. Végre megszabadulhatnak az anyagi gondoktól, végre nem kell szûkölködniük! Idõnként még némi fényûzést is megengedhetnek maguknak, s talán egy kis tartalékot is félretehetnek ínségesebb idõkre. Ennél többre nem is vágyott. Hát nem ezerszer jobb ez így, mintha Georg képeket festene, amelyek nem kellenek senkinek? A fiatalember is örült az elõléptetésnek. Leginkább mérhetetlen megkönnyebbülést érzett, hiszen õt is nagyon nyomasztották már a mindennapos anyagi gondok. Pompás hangulatban volt aznap, boldog és felszabadult volt. Talán ez lehetett az oka, hogy a régóta benne szunnyadó vágyakozás valaki iránt, aki megérti a gondolatait, akinek õszintén feltárhatja a lelkét, arra késztette, hogy kinyújtsa a kezét Gitta Staringer után. Azóta már õ maga is úgy érezte, hogy egy kicsit elhamarkodta a dolgot. És mégis: olyan csodálatos érzés volt, amikor a lány meleg teste gyengéden hozzásimult, és ragyogó szemmel hallgatta, ahogy õ a mûvészetérõl beszél! Örült annak, hogy volt bátorsága megkérni a kezét. De vajon az anyja is örülni fog-e? Ez a gondolat árnyékot vetett újkeletû boldogságára. 19


7/18/2010

12:30 AM

Page 20

Mit szól majd az anyja a váratlan eljegyzéshez? És hogyan viszonyul majd Gittához? Dacosan felszegte a fejét. Mit ácsorog itt tétován? Talán fél felmenni, és odaállni elé? Miért? Idestova harmincéves, és most már fog annyit keresni, hogy nyugodtan megengedhet magának egy feleséget. Fõleg, ha a jövendõbelijének olyan szerények az igényei, mint ennek a kis tanítónõnek. Nem is kell túlságosan sok mindenen változtatni. Az anyja természetesen velük marad, ebbe Gitta is azonnal beleegyezett. Majdcsak kijönnek egymással. Az anyja már öregszik, és Gitta fiatalos lendülete sok terhet levesz majd a válláról a háztartásban. Persze az anyja zsörtölõdik majd egy kicsit amiatt, hogy szegény lányt hoz a házhoz, de zsörtölõdjön csak! Végül úgyis belenyugszik. Vagyis nincs más hátra, mint felmenni, és mindenrõl beszámolni neki. Fontos, hogy mire holnap bemutatja neki Gittát, már túltegye magát az elsõ felháborodásán. Gyors léptekkel felsietett, és kulcsával kinyitotta a bejárati ajtót. Amikor felakasztotta kabátját a fogasra, egy idegen férfikalapot pillantott meg rajta, miközben a nappali felõl hangos, önfeledt nevetés csapta meg a fülét. Csodálkozva nyitotta ki az ajtót, és belépett. Ez az anyjával közösen használt szoba nem volt túlságosan nagy, sem pedig elõkelõ, inkább meghitt otthonosságot árasztott. A berendezését gondosan ápolt, régi bútorok alkották, az ablakokat egyszerû, fehér függönyök takarták. A vacsora már ott gõzölgött a pamlag elõtt álló kerek asztalon, ahol étkezni szoktak. Az egyik ablaknál, keskeny emelvényen állt Henriette Feldhammer varróasztalkája, mellette pedig egy kényelmes bõrfotel. Georg 20


7/18/2010

12:30 AM

Page 21

anyja ebben a fotelban töltötte napjai nagy részét. Hímzett, vagy éppen kötögetett, s kerek szemüvege fölött idõnként ki-kikémlelt az utcára, hogy lássa, ki megy el elõttük. Feldhammerné ezúttal is a megszokott helyén üldögélt. A vele szemben lévõ széken viszont egy magas, karcsú fiatalember foglalt helyet, aki most, a belépõ láttán, felemelkedett. Georg egy pillanatra megtorpant, és hitetlenkedve bámult rá. Aztán egyszerre örömteli mosoly jelent meg az arcán, odalépett a férfihoz, és kinyújtotta a kezét. – Hermann, csakugyan te vagy az? Alig ismertelek meg! – Én vagyok, teljes életnagyságban, édes öregem! – nevetett fel a másik férfi, és megszorította a barátja kezét. – Elõször édesanyád sem akart megismerni. Bizonyára valami éhenkórásznak vagy szélhámosnak nézett, amikor egy órával ezelõtt becsöngettem, és alázatosan megkérdeztem, nem vendégelne-e meg egy szelet vajas kenyérrel s egy kis fahéjas, sült almával. Georg felkacagott. – Vajas kenyér és fahéjas alma! Hát még emlékszel rá? – Még hogy emlékszem-e rá! Soha nem felejtem el Feldhammer néninek, hogy jó néhány alkalommal az asztalához engedett egy ilyen ágrólszakadt firkászt! Azóta sem ettem olyan jót! – Akkor gyere, cimbora, lakmározzunk ma is együtt! Magam is megéheztem. Jó estét, anyám! Nem lepõdtél meg nagyon, amikor Hermann váratlanul eléd toppant? – Hogy nem-e? – nevetett fel ismét a vendég. – Édesanyád úgy meglepõdött, hogy ijedtében bevágta az ajtót az orrom elõtt! 21


7/18/2010

12:30 AM

Page 22

– Még szép, hogy meglepõdtem, amikor egy vadidegen férfi áll az ajtóban, és be akar jönni! Amikor annak idején elment Berlinbõl, hét-nyolc évvel ezelõtt, ugye, jól mondom, nos, akkor egy sápadt, vézna suhanc volt. Most meg megjelenik itt egy derék, szép szál fiatalember, ráadásul olyan elegáns, mint valami herceg. Az én szemem bizony már nem olyan éles, mint Georgé, kedves Hermann. Leültek a megterített asztal köré, és Georg kíváncsian fordult a barátja felé: – De mesélj végre, mi szél hozott? Írtad, hogy jól megy sorod. Szinte a világ valamennyi országából küldtél nekünk képeslapot. Szerintem bejártad az egész földgolyóbist, amilyen nyughatatlan lélek vagy! És most? Mi a terved? – Szépen letelepszem Berlinben, és csak pihenek a babérjaimon. Megelégeltem a nomád életet. Georg arcán örömteli meglepetés tükrözõdött. – Komolyan beszélsz? Tényleg itt maradsz? Hermann Hartwig bólintott. – Fõszerkesztõként alkalmaztak egy nagy hetilapnál, mert abban bíznak, hogy konyítok valamicskét a mûvészetekhez – mondta tréfálkozva, mint mindig. – A jövõben állítólag mindenhez lehet egy-két szavam, ami mûvészettel vagy tudománnyal kapcsolatos Berlinben. Georg megrázta a kezét, és melegen a szemébe nézett. – Szóval elérted a célodat, amire mindig is vágytál? – Bizony, barátom, a firkász felverekedte magát a csúcsra. Sõt, idõközben a szüleimmel is kibékültem. Megbocsátották, hogy annak idején otthagytam csapotpapot, mert nem akartam egyházi pályára menni. Min22


7/18/2010

12:30 AM

Page 23

dig is újságíró akartam lenni. Mostanára apám is belátta, hogy rossz pap lett volna belõlem. Azt ugyan még mindig nem érti, hogyan támadhatott kedvem a kalandoréletre azon a kényelmes kis falusi parókián, ahol minden további nélkül a nyomdokaiba léphettem volna. Milyen jó dolgom lehetett volna! Azt hiszem, azért még mindig van benne egy kis sértõdöttség, amiért nem akartam elfoglalni az elõmelegített helyét, és inkább a mostohább körülményeket választottam. De így is megkaptam a feloldozást, már csak azért is, mert anyám annyit imádkozott a tékozló fiú hazatéréséért. Tudod, egészen elérzékenyültem, amikor annyi év után újra otthon ültem, és õ nem gyõzte elém tálalni a soksok válogatott finomságot, amit csak egy anya képes fõzni a fiának. Mindenhol jó, de legjobb otthon, az már biztos, pajtás! Apámnak pedig igaza volt, amikor engedetlen fia fejére zúdította atyai haragját. Nehezemre is esett lemondani a húsosfazékról; amikor annak idején Berlinbe jöttem, tudván-tudva, hogy itt bizony nemigen lesz mit ennem. A szüleim azt hitték, hogy elõbb-utóbb beadom a derekam, úgyhogy megtagadtak tõlem minden segítséget. Szóval nélküled és áldozatkész barátságod nélkül... – Hagyjuk ezt! – Jó, jó, ne aggódj, nem foglak terhelni a hálálkodásommal. De mégiscsak kedves volt tõled, hogy idõnként segítettél szûkölködõ barátodon. Hisz te is szegény ördög voltál. Ma valóságos Krõzus vagy akkori önmagadhoz képest! Ha most adnál nekem kölcsön tíz márkát, az messze nem volna olyan nagy dolog, mint akkoriban. És talán már szidást sem kapnál édesanyádtól végtelen könnyelmûségedért. 23


7/18/2010

12:30 AM

Page 24

– Az is volt, bizony, könnyelmûség! Amikor magunk is alig tudtunk megélni! – sopánkodott Henriette aszszony. – Hát persze, Feldhammer néni, pontosan úgy volt, ahogy mondja – bólogatott komoly képpel Hermann, majd a barátjára kacsintott. – Úgy látom, Georg, édesanyád még mindig elõszeretettel zsörtölõdik. De én nem neheztelek rá, hiszen ha arról volt szó, a vajas kenyeret és a sült almát tõlem sem tagadta meg soha. – Hogy is tagadhattam volna meg magától, édes fiam! Ha egyszer azt kellett látnom, hogy nincs mit ennie! – tárta szét a karját az idõs hölgy, mintha csak mentegetõzni próbálna egykori „könnyelmûsége” miatt. A két fiatalember felnevetett. – Bizony, ha valaki éhezik, az még a maga szívét is meglágyítja, Feldhammer néni. Mélyen bele is vésõdött a lelkembe a sült almák emléke! Remélem, lesz alkalmam meghálálni a jóságát. Hartwig akárhogy viccelõdhetett, bármit mondhatott, Feldhammerné arcáról egy pillanatra sem tûnt el a mogorva kifejezés. Zsémbes öregasszony volt, akit jó ideje már semmivel sem lehetett felvidítani. – A szülei jót akartak magának, Hermann – jelentette ki kis idõ múlva szárazon. – Tudom, Feldhammer néni – bólogatott jámbor képpel a fiatalember, de az asszony csak folytatta: – Magának szerencséje volt, Hermann. De hányan vannak, akik belebuknak a vakmerõségükbe. Akik azt képzelik magukról, hogy nagy tettekre hivatottnak, és csak legyintenek a jó tanácsokra! Õszinte leszek, édes fiam: örültem, amikor annak idején elment Berlinbõl. A forrófejûsége kezdett átragadni a fiamra is. Georg so24


7/18/2010

12:30 AM

Page 25

ha nem okozott nekem annyi fejfájást a mûvészi hóbortjával, mint akkoriban. Kis híján otthagyta az állását, hogy szabad mûvészként, mindenféle polgári kötöttség nélkül éljen. Hogy kibontakoztassa a tehetségét! Jóságos Isten, még rágondolni is rossz! Egész biztosan tönkrement volna bele! Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint maga. A nyakamat rá, hogy most már Georg sem bánja, hogy annak idején minden eszközzel kitartásra kényszerítettem. Most már meg tudja becsülni, amit elért. Hartwig a barátja arcát fürkészte, és nem kerülte el a figyelmét, hogy Georg az utolsó szavak hallatán menynyire elsápadt, és összeszorította a száját. – Ezek szerint teljesen felhagytál a festészettel, Georg? – kérdezte látszólag könnyedén. Georg gunyoros mosolyra húzta a száját. – Nem, vasárnaponként még mindig elcsúfítok egyegy vásznat. Nem tudok lemondani róla, még ha nincs is semmi értelme. – Valóságos sorscsapás! Sokkal okosabban is hasznosíthatná az idejét! – vetette közbe rosszallóan Feldhammerné. – Hagyjuk ezt, anya! Inkább beszéljünk valami másról! Hartwig ügyesen témát váltott, de elhatározta, hogy ha majd kettesben marad a barátjával, még visszatér erre a festés dologra. Georg Feldhammer és Hermann Hartwig csaknem kilenc évvel ezelõtt ismerkedtek meg a Nemzeti Galériában. Gyakran jártak oda mind a ketten, s többször is összefutottak a kiállítótermekben. Végül a mûvészet iránti szenvedélyük barátokká tette õket. Georg akkori25


7/18/2010

12:30 AM

Page 26

ban már a tapétagyárban dolgozott, míg Hartwig rövid tárcák és alkalmi tudósítások révén igyekezett fenntartani magát. Sokat nélkülözött azokban az években, s bizony keserves tapasztalatokból is kijutott neki bõven. Georg anyja nem nézte jó szemmel a barátságukat. Túlságosan is veszélyes társaságnak tartotta a könnyelmû firkászt álmodozó fia számára, akit annyi veszõdség árán tudott csak rákényszeríteni a „tisztességes” kenyérkeresetre. Hartwig csakugyan egyre nagyobb befolyással volt Georgra, és ki tudja, mi történt volna, ha nem kap váratlanul szerkesztõi állást egy vidéki nagyvárosban. Így viszont elutazott, és Georg ismét magára maradt az anyjával. Hartwig nem maradt meg sokáig új helyén, amelyet csupán átmeneti megoldásnak tekintett. Lassan, de biztosan emelkedett felfelé a ranglétrán. Lipcsébõl Bécsbe került egy nagy újsághoz, Bécsbõl pedig Münchenbe. Ott a leghíresebb festõkkel és szobrászokkal ismerkedett meg, és a színházi körökbe is bejáratos volt. Szellemes kritikái csakhamar ismertté tették a nevét. Szabadsága alatt bejárta a fél világot, s közben egyre csak gyarapodott a tudása. Most pedig nagyszerû állást kínáltak neki Berlinben. Sikerült tehát elérnie, amire vágyott, mégpedig a saját erejébõl. Georg ragyogó szemmel hallgatta, ahogy mindarról a szépségrõl beszélt, amit az elmúlt évek során látott. Aznap este mindenesetre újraéledt a két férfi barátsága, és amikor Hartwig elköszönt, megígérte, hogy amilyen hamar csak teheti, újra eljön. – Tudod, Georg, a következõ hetekben aligha tudok elszabadulni. Meglehetõsen magas elvárásokat támasztanak velem szemben. Elõször is minél gyorsabban és 26


7/18/2010

12:30 AM

Page 27

minél alaposabban bele kell tanulnom a munkába. De idõnként biztosan akad majd egy-egy szabad estém, és olyankor beugrom hozzád egy kis beszélgetésre. Te is meglátogathatnál, itt a címem. De most talán jobb, ha megyek. Úgy veszem észre, édesanyádnak már majd’ leragad a szeme az álmosságtól, s alighanem szívesebben látna az ajtón kívül. Igazam van? – Mi tagadás, fáradt vagyok – válaszolta Feldhammerné szárazon, amin Hartwig csak mosolygott. – Egy szemernyit se változott, Feldhammer néni! Akkor hát, jó éjszakát, és a mielõbbi viszontlátásra! Georg felállt, hogy kikísérje a barátját. – Nekünk azért még van némi megbeszélnivalónk, Hermann – mondta odakint, lehalkítva a hangját. Hartwig jelentõségteljesen megszorította a kezét. – De még mennyire, hogy van, öregem! És akkor járhatunk a legkönnyebben a végére, ha felugrasz hozzám valamelyik nap. Talán úgy lesz a legjobb, ha telefonon egyeztetjük az idõpontot. – Rendben van. Akkor ha ráérsz, hívj fel! – Megegyeztünk. Jó éjt, cimbora! Amikor Georg visszaért a nappaliba, anyja éppen a kötõtûit pakolta el a kézimunkakosarába. – Nagyon fáradt vagy, anyám? Szeretnék még beszélgetni veled egy kicsit. Az asszony azonnal visszaült. – Ma amúgy sem tudnék aludni az örömtõl, fiam! Egész nap azt színezgettem magamban, milyen boldogan élünk majd ezután. Még mindig alig tudom elhinni, hogy megkaptad azt az állást. Georg leült mellé, és megfogta a kezét. – Igen, anyám, valóban csodálatos lesz – mondta el27


7/18/2010

12:30 AM

Page 28

mélázva. Gittára gondolt és Hermannra. Milyen gazdag élete lesz mostantól fogva! Egy kedves, megértõ aszszony és egy szellemes, mûértõ barát! Ráadásul az anyagi helyzetük is sokkalta jobb lesz – mindez szinte sok is egyszerre. – Gondold csak el, Georg, micsoda szép kis summa! Négyezer márka... még az apád sem vitte ilyen sokra! – Igen, anyám, csakugyan nagyon sok pénznek tûnik. – De még milyen soknak! És ehhez még hozzájön a nyugdíjam is! – Úgy bizony! Tudod, mire gondoltam, anyám? Mi lenne, ha kibérelnénk a mellettünk lévõ kis lakást is? Van benne egy nagyobb szoba, egy kisebb és egy konyha. A konyhát berendezhetném mûteremnek. Feldhammerné bosszúsan összeráncolta a homlokát. – Hát még mindig nem akarsz felhagyni a festéssel, Georg? Hiszen elérted a célodat! – A célomat? – Gorg arca elkomorult. – Azt hiszem, azt sohasem fogom elérni! – Mert délibábokat kergetsz, Georg! Ne kísértsd a sorsot, fiam! Légy elégedett azzal, amit harmincéves korodra elértél. – Hidd el, anyám, hogy elégedett is vagyok. De a vasárnapjaimat meg kell hagynod nekem. Legalább olyankor szeretnék zavartalanul, szabad akaratomból alkotni. Ezt nem tagadhatod meg tõlem! – tette hozzá hevesen, könyörgõ pillantást vetve az anyjára. Az idõs hölgy felsóhajtott. – Úgy látom, soha nem nõ be a fejed lágya, fiam! De jó, rendben van, felõlem csináld! Végül is most már megengedheted magadnak ezt a passziót! Ami pedig a szomszéd lakást illeti, úgy tudom, épp húsvétkor szaba28


7/18/2010

12:30 AM

Page 29

dul fel. Még két szobára azonban nincs szükségünk. Van ugyan bútorom a pincében, de az legfeljebb egy szoba berendezésére elég. Ha mind a kettõt kivesszük, akkor bútorokat is kellene vásárolnunk. – Az amúgy sem ártana, anyám. – Hm...nem is tudom... – bizonytalanodott el az újabb kiadások felmerülésére Feldhammerné. – Akkor fel kellene vennem egy cselédet is, legalább heti két napra. Ennyi munkával már nem boldogulnék egyedül. – Ez talán már most sem ártana, anyám. Kímélned kell magad. – Édes istenem, úgy élhetnék, akár egy úriasszony! De ahogy mondtam: a konyha és az egyik szoba épp elegendõ. – Nem, anyám, mindkét szobára szükségünk lesz – mondta Georg mélyen az anyja szemébe nézve, s közben elpirult. – Mert... nos,ideje megtudnod... húsvétkor már a feleségem is itt fog lakni velünk. Feldhammerné hátrahõkölt, és rémülten meredt fiára. – Miféle ostobaság ez, Georg?! – Nem ostobaság, anyám. Ma este eljegyeztem egy ifjú hölgyet. Henriette asszony szája körül keserû vonás jelent meg. – Eljegyeztél egy ifjú hölgyet? Ilyen hirtelen? Mégis mi szükség volt erre, fiam? Alighogy fellélegzik az ember, és végre örülhetne egy kicsit, máris itt az újabb gond! Hát már sohasem lesz ennek vége? – Elõbb-utóbb be kellett következnie, anyám. Szeretnék megnõsülni, családot alapítani, mint mindenki más. – Hát nem tettem meg mindent azért, hogy kényelmes otthont biztosítsak neked? – tördelte a kezét kétségbeesetten az anyja. 29


7/18/2010

12:30 AM

Page 30

– Dehogynem, anyám. De értsd meg, egy feleség azért mégiscsak más! – Hát persze, megértem – görbült sírásra az anyja szája. – Most, hogy jól megy sorod, már nincs szükséged anyádra. Most már akár félre is lehet dobni engem! – De nyám! Ne beszélj így, kérlek! Minden marad a régiben, csak mostantól két gyermeked lesz egy helyett. A menyasszonyomnak meghaltak a szülei, az édesanyjaként szeretne téged. Az asszony gúnyosan felnevetett. A gyengéd hang, ahogy fia a menyasszonyáról beszélt, felébresztette a féltékenységét. – Az anyósát senki sem szokta szeretni – jelentette ki sötéten. – És ez alól valószínûleg a te feleséged sem lesz kivétel. Ráadásul, ismerve a hóbortjaidat, biztosra veszem, hogy valami szegény leányba habarodtál bele. Ki a jegyesed? – Gitta Staringer, a harmadik emeletrõl. Tudod, a fiatal tanítónõ, aki Schrauber kisasszonynál lakik. Az anyja dühösen az asztalra csapott, és gúnyosan felkacagott. – Mindjárt gondoltam! Rosszabbat nem is választhattál volna! Fogadni mernék, hogy szegény, mint a templom egere! – Talán pénzért kellene házasodnom? – Miért ne? Más is megteszi! – Én viszont nem! Azt akarom, hogy én tartsam el a feleségemet, nem pedig fordítva! – És most egyszerre kitaláltad, hogy Nincstelen kisasszony a megfelelõ feleség számodra? – Régóta ismerem, és mindig is kedveltem õt. Mostanáig persze gondolni sem mertem házasságra. 30


7/18/2010

12:30 AM

Page 31

– És persze még ma meg kellett kérned a kezét. Hogy tehetted ezt velem? – Anyám, úgy teszel, mintha valami igazságtalanságot követtem volna el veled szemben, mintha sorscsapás volna számodra az eljegyzésem! – Az is! Istenem, egyszer az életben végre boldog lehettem volna! Most pedig rosszabb lesz, mint valaha. Legalább néhány évig vártál volna, hogy fellélegezhessek egy kicsit! Ráadásul egy tanítónõ, aki nem ért a háztartáshoz, és valószínûleg még elbizakodott is az iskolázottsága miatt! – Gitta nagyon szerény lány. Majd megismered. Lehet, hogy tényleg nem fog rögtön mindenhez érteni, de te majd segítesz neki, anyám. Úgysem szívesen engednéd át a gyeplõt olyannak, aki azt képzeli, hogy mindent jobban tud nálad! Inkább örülj neki, hogy tetszésed szerint betaníthatod a feleségemet. Gondold csak meg, milyen jó lesz egy ilyen friss, fiatal teremtést magad mellett tudni! Gitta sok terhet levehet a válladról, és végre kímélheted magad egy kicsit. – Csak nehogy azt képzeld, hogy egy ilyen kis tanítónõ leereszkedik odáig, és hajlandó lesz elvégezni mindenféle nehéz háztartási munkát! – vonta föl a vállát keserves sóhajjal az asszony. – Arról nem is szólva, hogy valószínûleg ügyetlen is hozzá. Az ilyen lányok azt se tudják, mi fán terem a porrongy! – A legnehezebb munkákra úgyis felveszel valakit. – Ha meg akarsz nõsülni, akkor nem engedhetjük meg magunknak ezt a fényûzést. Ugyanúgy a fogunkhoz kell vernünk a garast, mint eddig. Csak ne örültem volna annyira! – Már megint túl sötéten látod a helyzetet, anyám. 31


7/18/2010

12:30 AM

Page 32

Biztosra veszem, hogy lesz pénzünk szolgálóra, és még jó néhány egyéb dologra is. Georg felállt, és gondterhelt ábrázattal fel-alá kezdett járkálni a szobában. Anyja a tekintetével követte. Micsoda remek partit csinálhatna egy ilyen jóvágású fiatalember, ha okosan gondolkozna! De az õ fia inkább hagyta, hogy behálózza valami vékonypénzû kis tanárnõcske! Muszáj ezt neki tétlenül néznie? Feldhammerné kihúzta magát, és dacosan felvetette a fejét: – Ez ugye még nem visszavonhatatlan, Georg? – szegezte a fiának a kérdést. – Micsoda, anyám? – rezzent fel gondolataiból a fiatalember. – Ez az elsietett eljegyzés. Biztosra veszem, hogy nem fontoltad meg te ezt kellõképpen. Egyszerûen csak így alakult, anélkül hogy igazán akartad volna, ugye, igazam van? Szavaiban volt némi igazság, ám Georg ezt most a világ minden kincséért sem ismerte volna el. – Tévedsz, anyám, nagyon is jól megfontoltam. Szeretem azt a lányt. Ez tényleg nem jelentene neked semmit? Egyetlen jó szavad sincs hozzám? – Ó, istenem, hisz minden vágyam, hogy boldog légy! – sóhajtott fel égnek emelt tekintettel Henriette asszony. – Egyedül a te boldogulásodat tartom szem elõtt! De hogy egy ilyen szegény leányt hozz a házhoz... Lehet, hogy még hozománya sincs! – Lehetséges... nem tudom. Errõl természetesen nem kérdeztem. – Természetesen?! Én ezt egyáltalán nem tartom olyan természetesnek! De hát pénzügyekben mindig is 32


7/18/2010

12:30 AM

Page 33

könnyelmû voltál. Hartwignak is mennyi pénzt kölcsönadtál! Fogadni mernék, hogy máig se kaptad viszsza! Georg hirtelen az asztal mellé lépett, és dühösen az anyja szemébe nézett. – Hallgass, egy szót sem akarok többé errõl hallani! – kiáltotta haragtól elfúló hangon. Feldhammer asszony szemlátomást megszeppent. Elbátortalanodva pislogott, egy ideig szólni sem mert. Fia hangjából rájött, hogy ennél tovább nem mehet. – Jól van, no, nem mondok semmit – mormogta késõbb. – De ha legalább annyi hozománya lenne, hogy ne kellene adósságokba verned magad a másik lakás berendezése miatt! – Efelõl ne aggódj, anyám, majd megoldjuk valahogy. Gitta nagyon szerény lány. Meglátod, tetszeni fog neked. Ígérd meg, hogy kedves leszel hozzá holnap, ha majd felhozom bemutatni – kérte megenyhülve a fiatalember, a békülés jeleképp anyja vállára téve a kezét. Az asszony mosolyt erõltetett az arcára. – Ne aggódj, nem fogom leharapni a fejét. Georg örült, hogy az anyja megbékélt. Visszaült mellé, és csillogó szemmel mesélni kezdett neki Gittáról, hogy milyen kedves és jókedélyû, s hogy milyen csinos volt aznap is. Feldhammerné dacosan nézett maga elé, miközben hallgatta. Idõnként lopva a fia átszellemült arcára pillantott. Mardosó féltékenységet érzett az idegen leány iránt, aki átvette az elsõ helyet egyetlen gyermeke szívében. Soha nem mutatta ki, mennyire szereti a fiát, mert megvetette az érzelgõsséget. Ám ettõl még semmivel sem volt kisebb Georg iránti szeretete, még ha 33


7/18/2010

12:30 AM

Page 34

nem is volt képes megérteni gondolkodását és érzéseit. Mind ez idáig biztos volt benne, hogy fia szívében is õ foglalja el az elsõ helyet. Most azonban kiûzték onnan, félreállították, és tudta, hogy semmit sem tehet ellene. Bármily nagy volt is a befolyása Georgra, a fiú viselkedésébõl érezte, hogy ez a határ, ennél tovább nem mehet. Feldhammerné elég okos volt ahhoz, hogy ne becsülje túl a befolyását. Ha nem alkalmazkodik, mennie kell, és könnyen elõfordulhat, hogy akkor szerény nyugdíjával kell beérnie. Ez bizonyára nagyon is kedvére volna leendõ menyének, minden állítólagos kedvessége ellenére. Ha netán azt képzeli az a kis senkiházi, hogy õ ilyen könnyen feladja, akkor bizony elszámította magát! Maradni fog, és továbbra is kézben tartja a gyeplõt. Milyen jó dolga lehetne, ha Georg nem követi el ezt az ostobaságot! Fia eljegyzését továbbra is esztelenségnek tartotta. Az pedig, hogy neki mindezt szó nélkül kell eltûrnie, már most gyûlöletet ébresztett benne Gitta Staringerrel szemben. Soha nem fogja megkedvelni a kis tanítónõcskét, akármit mond is a fia! Georgnak minderrõl sejtelme sem volt. Késõbb elégedetten állt föl, s kedvesen jó éjszakát kívánt az anyjának. Azt hitte, sikerült elérnie, amit akart.

34


7/18/2010

12:30 AM

Page 35

III. Vasárnap délelõtt pontban tizenegy órakor megszólalt Schrauber kisasszony ajtócsengõje. Gittának rögtön arcába szökött a vér, és már szaladt volna ajtót nyitni, ám a kisasszony méltóságteljesen útját állta. – Nem volna illendõ, gyermekem. Majd én kinyitom. Te csak maradj itt a szobában! – mondta kedves szigorral, azzal ünnepélyesen kivonult. Úgy érezte magát, mint egy anya, aki lánya kérõjét fogadja. Komoly, átszellemült arckifejezéssel köszöntötte a férfit, és sok boldogságot kívánt neki. Georg, aki Gittától már hallotta, milyen bensõséges a két hölgy kapcsolata, meleg szavakkal mondott köszönetet. A kisasszony betessékelte a kérõt a nappaliba, majd, mondván, hogy neki sürgõs dolga van a konyhában, magukra hagyta a fiatalokat. Gitta kipirult arccal állt a szoba közepén. Az ablakon keresztül beáradó napfény aranyos fénybe vonta alakját. Georg szeme elkerekedett az ámulattól; még soha nem látta ilyen szépnek. Odasietett a lányhoz, és magához szorította. – Kedvesem, édes, kicsi Gittám! A lány valósággal ragyogott a boldogságtól. – Képzeld, egész éjjel rólad álmodtam! A férfi gyengéden szájon csókolta. – Csakugyan? És szépeket álmodtál rólam? – Olyan szép volt, mint a mesében – mosolygott rá a lány. – Te magad is olyan vagy, mint egy mesebeli királylány! Egyáltalán nem illett hozzád a szigorú, tanítónõs arckifejezés! 35


7/18/2010

12:30 AM

Page 36

Gitta boldogan felnevetett. – A szigorú tanítónõ hamarosan úgyis a múlté! El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked ezért! – mondta szenvedélyesen. – Annyira rossz volt? – kérdezte elnézõ mosollyal Georg, s a lány szaporán bólogatni kezdett. – Nem nekem való a tanítás. De mondd csak, mit szólt édesanyád? Haragudott? – Már miért haragudott volna? – Georg csak nehezen tudta leplezni a zavarát. – Mert szegény lányt veszel feleségül. – Nagyon rosszul esne, ha azt mondanám, hogy egy kicsit elkedvetlenedett emiatt? – Ugyan, szó sincs róla – rázta meg fejét Gitta. – De tudnom kell, mit gondol az eljegyzésünkrõl, hogy mennyire lesz nehéz elfogadtatni vele magam. Georg halkan felnevetett. – Anyám attól fél, hogy a jövedelmem nem lesz elegendõ mindannyiunknak. Hogy esetleg túlságosan nagyigényû vagy, és nem tudsz majd hozzászokni szerény körülményeinkhez. Gitta komolyan ránézett. – Egész életemben a lehetõ legszerényebb körülmények között éltem, mégis elégedett voltam. Ezt a gondot könnyedén levehetem édesanyád válláról. És te, Georg? Te mit gondolsz ma az eljegyzésünkrõl? Nem bántad meg a tegnap történteket? A férfi gyengéd csókot lehelt az ajkára és a szemére. – Szeretlek, Gitta, és alig várom, hogy a feleségem légy – mondta vágyakozással telve. A lány az arcára szorította a férfi kezét, és boldogan rámosolygott. 36


7/18/2010

12:30 AM

Page 37

– Akkor minden rendben van. Most már semmitõl sem félek. Egy ideig csak álltak némán, egymás szemébe nézve. Beszédes hallgatás volt, ezer szónál is többet mondott. Georg végül így szólt: – Nagy nap volt a tegnapi. Elõször megkaptam ezt a remek állást, aztán megtaláltalak téged, végül pedig, ahogy hazaértem, a legjobb barátom fogadott, aki sokéves távollét után visszatért Berlinbe. – A szerkesztõ, akirõl már meséltél? – kérdezte kíváncsian a lány. – Igen, Hermann Hartwig. Kinevezték egy itteni újság fõszerkesztõjévé. – Úgy látom, nagyon örülsz neki – szorította meg Gitta felragyogó szemmel a võlegénye kezét. – Nagyon. Õ volt az egyetlen ember az életemben, aki megértette a vívódásaimat, és aki nem próbálta meg elfojtani bennem a mûvészi kifejezés vágyát. – Akkor most már ketten vagyunk, akik megértünk téged. Már meg is szerettem a barátodat, amiért ilyen jó volt hozzád. A férfi szenvedélyesen magához szorította. – Ha tudnád, mennyire szeretlek! Szinte már sok is ennyi boldogság a nélkülözés hosszú évei után! De itt az ideje, hogy bemutassalak anyámnak. Ígérd meg, hogy nem kedvetlenít el túlságosan, ha nem egészen úgy viselkedik, mint szeretnéd. Az élet megkeményítette, túl sok kedvességet nem várhatsz tõle. A szíve mélyén azonban a javamat akarja. Ha majd látja, milyen boldoggá teszel, meg fog kedvelni téged is. – Ne aggódj! Tudom, hogy elõször ki kell érdemel37


7/18/2010

12:30 AM

Page 38

nem a jóindulatát... – felelte komoly arccal a lány, de egyelõre nem folytathatták a beszélgetést. Miután odakint tapintatosan megköszörülte a torkát, Schrauber kisasszony benyitott a szobába. Egy üveg bort és három régimódi, levélmintákkal cikornyázott poharat egyensúlyozott egy apró ezüsttálcán. Kicsit körülményesen teletöltötte a poharakat, majd kettõt odanyújtott a fiataloknak. – Mindenekelõtt koccintsunk a jegyespár egészségére – mondta meghatottságtól remegõ hangon, óvatosan magasba emelve a maga poharát. Gitta megsimogatta az arcát. – Ejnye, Schraubi néni, micsoda költségekbe verted magad! – De gyermekem, ez csak természetes! Arra azért még nekem is futja, hogy egy ilyen alkalomra kinyissak egy üveg bort. Egészségetekre! Igyunk a boldogságodra, gyermekem, és persze a võlegényedére is. Légy nagyon boldog, kislányom! Megérdemled. Amikor koccintottak, Georg és Gitta mélyen egymás szemébe néztek, az idõs hölgy pedig alig gyõzte nyeldesni a meghatottság könnyeit. A jegyesek elbeszélgettek még egy darabig a kisasszonnyal, majd lementek Georg anyjához. Miközben a férfi kinyitotta elõtte az ajtót, és betessékelte a lakásba, Gitta mély lélegzetet vett. A félhomályba burkolózó folyosón Georg még egyszer megcsókolta. A lány lesimította a ruháját és a haját, majd kéz a kézben beléptek a nappaliba. Feldhammerné a megszokott helyén ült, az ablak melletti öblös fotelban. Felnézett, félretette a kötõtûit, majd szemüvege fölött átható pillantást vetett a lányra. 38


7/18/2010

12:30 AM

Page 39

– Elhoztam a menyasszonyomat, anyám – Georg már-már esdeklõen nézett az anyjára, mire az asszony felállt, és kezet nyújtott Gittának. A lány odalépett hozzá, és tisztelettudóan kezet csókolt. A mozdulatában, ahogy meghajolt elõtte, ki nem mondott kérés rejlett. Feldhammerné asszony elrántotta a kezét. – Hagyja ezt, Staringer kisasszony, az ilyesmi nálunk nem szokás! Az én kezeim túlságosan megkérgesedtek a munkában az ilyen úri passziókhoz. Gitta csalódást érzett. Fájt neki az idõs hölgy rideg, már-már ellenséges pillantása. Gyorsan elhessegette rossz érzéseit, és igyekezett vidám arcot ölteni. – Kedves Feldhammerné asszony... vagyis kedves anyuka, ha megengedi... ezzel a csókkal csak azt akartam kifejezni, mennyire hálás vagyok azért, hogy hajlandó a menyévé fogadni. – Ezért nem nekem tartozik hálával. Georg feleségül akarja venni, úgyhogy bele kell törõdnöm a dologba, még ha nehéz szívvel teszem is. Megmondom õszintén, hogy nem örülök ennek a házasságnak. A fiam túlságosan szegény ahhoz a fényûzéshez, hogy szegény lányt válasszon magának. De ha úgy gondolja, hogy képes hozzászokni mostoha körülményeinkhez... Nos, én mindent elmondtam, amit kötelességemnek tartottam. Gitta tiszta szívvel járult elé és azzal a szándékkal, hogy nem hagyja elbátortalanítani magát, bármilyen fogadtatásban részesíti is leendõ anyósa. Az idõs hölgy szavaiban ráadásul volt is némi igazság. Ám ahogy mindezt a tudtára adta, ez a hideg, gyûlölködõ hang, valósággal megbénította. Még arra is képtelen volt, hogy válaszoljon. 39


7/18/2010

12:30 AM

Page 40

Georg látta, hogy elsápad, és a segítségére sietett. Gyengéden magához vonta, és így szólt: – Ej, anyám, még megijeszted Gittát! Pedig nem olyan rossz a helyzetünk! Ha a felesleges fényûzést nem is engedhetjük meg magunknak, azért biztos megélhetést tudok nyújtani leendõ hitvesemnek. Ne aggódj, Gitta! Anyám túl sötéten látja a dolgokat. Mindig többet aggódik a kelleténél. Bízz bennem, minden erõmmel azon leszek, hogy gondtalan, kényelmes életet biztosítsak mindkettõtöknek. Gitta némiképp felbátorodva pillantott fel võlegénye komoly, férfias arcára, amelyet olyan leírhatatlanul szeretett. – Igen, hiszek a boldogságunkban – mondta, majd Georg anyjához fordulva, így folytatta: – Kérem, ne nehezteljen rám. A fia és én szeretjük egymást, és együtt akarunk maradni jóban-rosszban. Nincsenek nagy igényeim, megszoktam, hogy szerény körülmények között éljek. Már a szüleim életében is mindig takarékoskodnunk kellett, oda tudok figyelni a pénzre. Amióta tanítónõként dolgozom, sikerült félretennem mintegy ezer márkát, pedig nagyon alacsony fizetést kapok. Talán az ezer márka említése, talán a szívbõl jövõ kérés tette, mindenesetre Feldhammerné vonásai valamelyest megenyhültek. – Nos, talán foglaljunk helyet – mondta máris nyájasabb hangon –, úgy kényelmesebben megbeszélhetjük a dolgokat. Mindannyian leültek a kerek asztalka köré. Georg tenyerébe fogta Gitta kezét, amitõl a lány egyszeriben megnyugtató biztonságban érezte magát. Józanul és tárgyilagosan megbeszélték, miként ren40


7/18/2010

12:30 AM

Page 41

dezhetnék el a legelõnyösebben további életüket. Kiderült, hogy Gitta saját megtakarításain felül további nyolcszáz márkához jutott a szüleitõl örökölt bútorok eladásából, mely összeg a kamatokkal együtt azóta újabb ezer márkára növekedett. A menyasszonnyal érkezõ kétezer márka némi vigaszt nyújtott Georg anyjának. Ebbõl a pénzébõl már megvásárolhatják a lány kelengyéjét és a szükséges bútorokat, anélkül hogy eladósodnának. Sorra vették, hogy miféle holmikra lesz szükségük, ha a szomszéd lakást is kibérelik. Szóba került Georg régi vágya, nevezetesen a felesleges konyha mûteremmé alakítása is. Gitta lelkesen támogatta az ötletet. Georgnak természetesen szüksége lesz egy nyugodt helyre, ahol zavartalanul alkothat. Legszívesebben a legnagyobb, legvilágosabb szobát jelölte volna ki e célra, Georg anyját azonban már a puszta gondolat is felháborította. Feldhammernét bosszantotta, hogy leendõ menye támogatja fia különcségeit. Elhatározta, hogy ez elsõ adandó alkalommal nyomatékosan tudtára adja ennek a finomkodó hölgyikének, hogy mostantól fogva az õ kötelessége az, hogy lebeszélje Georgot a hóbortjáról, nem pedig, hogy bátorítsa. – És most láthatom végre a festményeidet? – fordult Gitta várakozásteljesen Georghoz, miután a legfontosabb kérdésekben megállapodtak. A férfi tekintete felragyogott. – Fent vannak a padláson, Gitta, de rögtön lehozom õket. – Talán majd máskor! – szólt közbe ingerülten Feldhammer asszony. – Csak behordod velük a port, és rendetlenséget csinálsz itt nekem! 41


7/18/2010

12:30 AM

Page 42

– Ha gondolod, menjünk fel, Gitta! Majd megmutatom õket odafent. A lány természetesen azonnal ráállt az ötletre. Mielõtt Henriette asszony újabb ellenvetéssel hozakodhatott volna elõ, már kinn is voltak a folyosón. Georg magához vonta, és megcsókolta. – Nagyon rossz volt, kicsim? Haragszol anyámra? A lány a nyaka köré fonta a karját, és felhevült arcát a férfi arcához szorította. – Ha te szeretsz engem, akkor minden rendben van – súgta csendesen. Felsiettek a padlásra vezetõ lépcsõkön. A helyiség, ahol Georg a képeit és a munkaeszközeit tartotta, olyan szûk volt és alacsony, hogy alig lehetett benne felegyenesedni. A képek egy része fel volt akasztva, többségüket azonban csak egyszerûen nekitámasztották a falnak. A padlón körös-körül vázlatok, félig elkészült mûvek, ceruzatanulmányok hevertek. Gitta figyelmesen szemügyre vette valamennyit. – Ó, milyen tündéri! – kiáltott fel elragadtatottan, amikor megpillantott egy gyermekfejet ábrázoló festményt. – De hiszen ez a gondnok kislánya! – Tetszik? – Nagyon! Igazi mestermû! – Sajnos tévedsz, Gitta – sóhajtott fel a férfi. – A mûkereskedõ szerint éppoly értéktelen, mint a többi. Gitta megfogta a férfi kezét, és szemrehányóan így szólt: – Nem szabad ilyen könnyen elkeseredned! Ha még nem elég jó, akkor próbáld meg újra! Nem tudom, mi lehet a hibája, hogy mit kifogásolt rajta a mûértõ szeme, 42


7/18/2010

12:30 AM

Page 43

nekem mindenesetre nagyon tetszik. És a többi munkád is, egytõl egyig. Talán csak ez a két férfiportré nem sikerült olyan tökéletesen. – Ezek a legelsõ munkáim. – Na látod, ezek szerint rengeteget fejlõdtél! Csak nem szabad elcsüggedned, Georg! Biztosra veszem, hogy egy szép napon igenis eléred a célodat. A férfi magához szorította. – Ha tudnád, milyen sokat jelent nekem, hogy ezt mondod, és nem csupán zsörtölõdsz a mázolmányaim miatt, mint az anyám! A lány gyengéden megcsókolta, majd ismét a kislányt ábrázoló kép elé lépett. – Olyan kedves ez a kép, Georg! Okvetlenül be kell kereteztetned nekem! A lakásunk dísze lesz! Igazán ez a legjobb alkotásod. – Talán azért, mert élõ modell után dolgozhattam. – Miért, máskor nem úgy szoktál? – Sajnos nem. Nincsenek modelljeim. Anyámnak igen jellegzetes arca van, és szívesen megfestettem volna, de nem volt hajlandó modellt ülni. Máskülönben pedig kihez fordulhatnék? Fizetni nem tudok az ilyesmiért! – Mit szólnál énhozzám? Én nem lehetnék a modelled? – jutott eszébe Gittának egyszerre. A férfi hosszan fürkészte az arcát. Gitta nem mozdult, szinte megbabonázva viszonozta a pillantását. Aztán Georg hirtelen megragadta mindkét kezét, és a szívére szorította. – Olyannak szeretnélek megfesteni, amilyen ebben a pillanatban vagy – sóhajtotta átszellemült arccal. – Akkor hát tedd meg! – felelte csendesen a lány. – Ígérem, türelmes modell leszek. 43


7/18/2010

12:30 AM

Page 44

Georg feljebb tûrte Gitta csuklóján a ruha ujját. – Nézd ezt a vonalat! Milyen tiszta, milyen nemes! Gyönyörû kezed van, kedvesem! A karod pedig... De nem, ma még nem mondom el neked mindezt. Elõször légy a feleségem! Elragadtatott pillantása a lány arcába kergette a vért. Gitta zavartan megigazította meglazult hajfürtjeit, ám a férfi elkapta a kezét. – Miért akarod olyan szorosan hátrasimítani? Csodálatos hajad van, csillogó aranyzuhatag! – Meglazított néhány fürtöt, és a lány arcába fésülte. Gitta mozdulatlanul tûrte, csak orcái piroslottak egyre jobban. Georg gyengéden a két tenyere közé fogta a fejét, és rámosolygott. – Milyen gyönyörû, milyen elragadó vagy így! Ígérd meg, hogy mostantól ilyen lazán viseled a hajad! – Az a leghõbb vágyam, hogy neked tetsszem – válaszolta a lány remegõ hangon. Georg oly erõvel szorította magához, hogy Gittának elakadt a lélegzete. – Gitta, úgy érzem, mintha tegnap óta új emberré váltam volna. Mérhetetlenül boldoggá teszel. A lány gyengéden kibontakozott az ölelésbõl. – Menjünk most vissza – kérte halkan. A férfi megadó sóhajjal követte, és bezárta a kamra ajtaját. Kéz a kézben mentek le a lépcsõn, vissza a lakásba. Az emeleti fordulóban szembetalálkoztak Gitta lakótársnõivel, Winzer és Stegemann kisasszonyokkal, akik ugyancsak meglepõdtek a kézen fogva lépkedõ párocska láttán. Georg udvariasan köszöntötte õket, és félreállt, hogy helyet adjon nekik. Gitta jót mulatott a két kisasszony 44


7/18/2010

12:30 AM

Page 45

elképedt ábrázatán, és gyorsan bemutatta nekik a võlegényét. A hölgyek zavartan bámultak a fiatalok után, amíg el nem tûntek a szemük elõl. Ezután egymásra néztek, és némán folytatták útjukat fölfelé. Feldhammerné még mindig ott ült, ahol az imént, kezében az elmaradhatatlan kézimunkával. Arca kifürkészhetetlen volt. Georg megkérdezte tõle, nem volna-e kedve sétálni velük egyet délután. – Attól tatok, egyikünk sem élvezné különösebben, ha csatlakoznék – vetett rá egy szúrós pillantást a szemüvege fölött az asszony, miközben ujjaival a szemeket számolta a kötõtûn. – Akkor már inkább itthon maradok. – De nem kell itthon maradnod, anyám! Máskor is mindig elkísérsz, és ma olyan szép idõ van! – Nem akarok zavarni. Jobban megvagytok ti nélkülem – mormogta az anyja mogorván. – Javasolhatok valamit? – kérdezte Gitta. – Hát persze, kedvesem! – Eddig mindig Schrauber kisasszonnyal mentem sétálni vasárnap délután. Ma sem szeretném cserbenhagyni. Ha a kisasszony velünk jöhetne, édesanyádnak is volna társasága. Önnek is megfelelne ez így, anyám? Schrauber kisasszony bizonyára nagyon hálás volna, ha csatlakozhatna hozzánk. Rajtam kívül nincsen senkije. – Mit szólsz hozzá, anyám? Nem is olyan rossz ötlet, igaz? – Legyen hát, nem bánom. Amikor Gitta nem sokkal késõbb felment ebédelni, Stegemann és Winzer kisasszony még mindig nagyon izgatott volt. Kérdésekkel árasztották el szállásadónõjüket, és pontosan tudni akarták, hogyan került sor Gitta 45


7/18/2010

12:30 AM

Page 46

eljegyzésére. Az újdonsült menyasszonyra pedig, alighogy megjelent, figyelmeztetések és jó tanácsok özönét zúdították. Gitta csendes megadással tûrte a megpróbáltatásokat. Az asztalnál aztán kiürítették a jegyespár egészségére a korábban kinyitott borospalackot, és Stegemann kisasszony kihasználta az alkalmat, hogy hosszadalmas tósztot mondjon. Amikor elérkezett a séta ideje, Julia Schrauber büszkén és boldogan, legjobb ruhájában, s álla alatt legpirosabb masnijával, levonult Gitta oldalán Feldhammerékhez. Magától értetõdött, hogy a két idõs hölgy megy elöl, a fiatalok pedig mögöttük. Gitta úgy érezte, mintha rózsaszín felhõkön lépkedne. Csodálatos az élet! A lelke boldog ujjongással volt tele, s közben illedelmes, úrilányhoz illõ módon csevegett Georggal mindenfélérõl, ami csak az eszébe jutott. A férfi arca is ragyogott. Mégiscsak jól tette elõzõ nap, hogy a szívére hallgatott, és összekötötte az életét Gittáéval.

46


7/18/2010

12:30 AM

Page 47

IV. Georg telefonon értesítette barátját az eljegyzésrõl, mire Hartwig már másnap tiszteletét tette náluk. Georg nem sokkal elõtte ért haza a gyárból, és éppen a vacsoránál ült anyja társaságában. – Ne zavartassák magukat, Feldhammer néni! Ha megengedi, én is ideülök magukhoz. – Odahúzott magának egy széket az asztalhoz, s válaszra sem várva helyet foglalt. Pár másodpercig csendben figyelte, amint a barátja falatozik, de aztán csak nem fért a bõrébe: – Ugye, tudod, mi hozott ide, cimbora? A kíváncsiság, az oldalamat furdaló kíváncsiság! Nem nyugszom, míg meg nem ismertem a menyasszonyodat! Georg felnevetett. – Esetleg tudsz várni, amíg megvacsorázom? – Addig talán kibírom valahogy. Hát maga, mit szól a menyéhez, Feldhammer néni? Kedvére való? Az asszony vállat vont. – Georg természetesen nem kérte ki a véleményemet. Kénytelen voltam áldásomat adni a frigyre. – Ez úgy hangzik, mintha volna ellene valami kifogása. – Hagyjuk ezt! Maga úgyis mindig Georg pártját fogja, valahányszor újabb õrültséget készül elkövetni! – Bárcsak folyton olyan emberek között lennék, mint kegyed, Feldhammer néni! – nevetett fel jóízûen Hartwig. – Akkor aztán mindig tudnám, mihez tartsam magam. – Nem szokásom véka alá rejteni a véleményemet! Ami a szívemen, az a számon – jelentette ki öntudatos képpel az asszony. 47


7/18/2010

12:30 AM

Page 48

– Nagyszerû, ez tetszik nekem! Meglátja, egy napon még barátok leszünk, maga meg én! – csipkelõdött vele Hermann, akit mindig tréfálkozásra ingerelt Henriette asszony rendíthetetlen magabiztossága. – Nekem van idõm, csak gyõzze kivárni – vetette fel a fejét büszkén az asszony, majd méltóságteljesen kivitte az edényeket. Hartwig mosolyogva nézett utána. – Édesanyád nagyon eredeti egyéniség. De most már menj, és hozd le nekem a menyasszonyodat! Alig várom, hogy megismerhessem. Georg érkezésekor Gitta még vacsorázott Schrauber kisasszonnyal és a másik két hölggyel. Amikor meghallotta, hogy Hartwig szeretne megismerkedni vele, elnézést kért a társaságtól, és azonnal követte a võlegényét. A belépõ pár láttán Hermann Hartwig felállt az asztaltól, és némán meghajolt a lány elõtt. Érdeklõdve fürkészték egymás arcát, majd egyszerre nyújtották a kezüket. Azonnal megnyerték egymás tetszését. – Örülök, hogy megismerhetem – mondta Gitta szívélyesen. – Részemrõl a szerencse, Staringer kisasszony. Maga tetszik nekem, igen, kifejezetten tetszik. Ne bámulj rám olyan féltékenyen, Georg! Gitta elmosolyodott. – Nem akarom azt mondani, hogy hízelgõ rám nézve a rokonszenve, de örülök neki. Maga Georg legjobb barátja, és szeretném, ha gyakran meglátogatná. Minél rokonszenvesebbnek talál, annál kevésbé fogom elriasztani tõle. Georgnak szüksége van az ilyen hû barátra, amilyen maga. 48


7/18/2010

12:30 AM

Page 49

Hartwig meglepetten nézett élénken csillogó, okos szemébe. – Azt hiszem, egyáltalán nem esik nehezemre, hogy rokonszenvesnek találjam magát. Szóval, hozzá akar menni Georghoz? – Igen, ez a szándékom. – Remélem, azt is tudja, mekkora felelõsséget vesz ezzel magára. Ugye tudja, hogy meg kell óvnia ennek az embernek a halhatatlan lelkét? Gitta állta a tekintetét. – Azt hiszem, értem, mire gondol. Megteszek minden tõlem telhetõt, hogy méltó legyek a feladatra. Ám sajnos gyenge nõ vagyok csupán, sosem tudnám olyan hatékonyan támogatni Georgot, mint egy megértõ barát. Ezért örülök annyira, hogy ön hazatért. – A nõknek óriási hatalmuk van a férfiak felett, Staringer kisasszony. Szerencsére nem is sejtik, menynyire nagy... – Miért tartja ezt szerencsének? – Mert általában már így is visszaélnek vele. Ha egyszer rádöbbennek a valóságra, akkor Isten legyen hozzánk irgalmas. – Veszedelmesen hangzik – jegyezte meg Gitta mosolyogva. – Az is. A nõ vagy angyal, vagy ördög, de az is elõfordulhat, hogy egyszerre mind a kettõ. A férfit vagy boldoggá teszi, vagy kárhozatra ítéli. Legyen rá gondja, hogy Georg a hetedik menyországban érezhesse magát! Megérdemli. – Ha rajtam múlik, akkor biztosítva van a helye a mennyben – felelte Gitta, és olyan beszédes pillantással nézett a võlegényére, ahogyan csak õ tudott nézni. 49


7/18/2010

12:30 AM

Page 50

– Nos, úgy látom, ehhez kétség sem férhet – bólogatott Hartwig, s egyszeriben megértette, miért szeretett bele Georg ebbe a lányba. – Akkor hát, sok boldogságot, öreg cimbora! Ha majd túl lesztek a jegyességen és a mézesheteken, gyakran meg foglak látogatni benneteket. Azt hiszem, Gitta Feldhammer asszonnyal igen kellemesen elbeszélgethetek majd. Ebben a pillanatban visszajött Georg anyja, és a beszélgetés általánosabb témákra terelõdött. Hartwig elmesélte egy-két úti élményét, s idõnként csipkelõdött egy kicsit Feldhammernéval. Fejedelmien szórakozott, valahányszor sikerült kihoznia az asszonyt a sodrából. Gyorsan szállt az idõ, egyre közeledett a húsvét. Április elsején felszabadult a szomszédos lakás, amelyben bõven akadt tennivaló a két nõ számára. Mivel Gittának még tanítania is kellett, s így nem sokat tudott segíteni a háztartásban, Schrauber kisaszszony felajánlotta a szolgálatait. Nagyon jól megértették egymást Feldhammernével, mintha már valami barátságféle is szövõdött volna köztük. Gitta kiharcolta, hogy egyedül rendezhesse be Georg mûtermét. Míg teljesen el nem készült, senki sem léphetett be ebbe a helyiségbe, még maga Georg sem. Elõször is meleg árnyalatú, szolid tapétával burkoltatta be a falakat. Ezután lehordta a tárolóhelyiségbõl a férfi képeit és festõeszközeit, és okosan, célszerûen elrendezte õket. Néhány csinos bútort is vásárolt a „mûterembe”, bár ezért keményen meg kellett küzdenie leendõ anyósával. Mire mindennel elkészült, az egykori konyha egészen otthonos benyomást keltett. Még ha nem is volt 50

Hedwig Courths-Mahler. Együtt a csúcsra

Recommend Documents