B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 1
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 2
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 3
Hedwig Courths-Mahler A szívem mélyén
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 4
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Will’s tief im Herzen tragen © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach
Fordította: SIMON JOLÁN
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 5
I. Tiszta volt az égbolt. A Berlinbe tartó repülõgép nyugodtan, egyenletesen szelte a levegõt. Két utasa volt csupán, egy úr és egy hölgy. Az úr Párizsban szállt fel a gépre, amely elõször Kölnbe tartott. A többi utas ott leszállt, s megjelent e fedélzeten az ifjú hölgy – az út hátralevõ részére egyetlen útitársa. Idõnként futó pillantást vetett az elegáns, fiatal hölgy irányába, akinek gesztenyebarna hajjal keretezett, finom metszésû arcában valósággal világítottak hatalmas szemei. Nagyon vonzó jelenség volt, bár komolyságot tükrözõ vonásai fáradtságról árulkodtak. Fejét keskeny kezébe támasztotta, amelyre divatos szürke kesztyû simult. Nyugodtan, tartózkodóan viselkedett, csak ritkán fordította az úriember felé ragyogó szemét. 5
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 6
Semmi jelét nem adta, hogy érdekes és igen figyelemre méltó személyiségnek látja útitársát. Pillantása hûvös nyugalmat árasztott, és Hans Wendland kiolvasta belõle, hogy tiszta, érintetlen a lelke, és még nem ismeri az életet. Mégis érdeklõdve figyelte üde arcának mozdulatlan vonásait, amelyek mit sem árultak el a gondolatairól. A repülõgépet váratlanul szélroham billentette meg, és hirtelen süllyedni kezdett. A két utas lélegzete elakadt, szívük a torkukban dobogott. Hans Wendland aggódó pillantást vetett a fiatal hölgyre, aki összerezzent, elsápadt, és egy pillanatra rémülten ránézett. – Ne féljen, nincs semmi baj! – kiáltotta oda, túlharsogva a felerõsödõ motorhangot. A lány szája körül halvány mosoly jelent meg, mintha egy kicsit szégyellné az ijedtségét. A férfi tudta, hogy légörvénybe kerültek. Mivel sokszor utazott már repülõgépen, nem volt ismeretlen számára ez az érzés. A lánynak azonban ez volt az elsõ repülõútja, és egy pillanatra valóban megrémült. Ám csakhamar összeszedte magát, és kecses biccentéssel köszönte meg útitársa megnyugtató szavait. Ismét egyenletesen suhantak a levegõben, a két utas pedig elfordult egymástól, ki-ki a maga ablakán nézett kifelé. Hans Wendland nem tudta elfelejteni a mosolyt, amelyet az ifjú hölgy sápadt arcán látott átsuhanni. Különösképpen megindította a látvány. A komoly ki6
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 7
fejezés teljesen megváltozott e mosoly hatására, és a férfi megpróbálta elképzelni, amikor olyasvalakit ajándékoz meg a mosolyával, akit szeret... De a következõ pillanatban bosszúsan elhessegette a lánnyal kapcsolatos gondolatait. Hiszen semmi közük egymáshoz! Ennek ellenére lopva még egyszer odapillantott. A feszes, ovális arc kifejezése szinte még gyermeki volt, a szép szemekben mégis megcsillant valami, ami magával ragadta és lenyûgözte a férfit, valami sorsszerû, valami különleges és elbûvölõ. Nos, ha ez a fiatal lány egyszer felébred gyermeki álmából, akkor bizonyára olyan személyiséggé fejlõdik, aki még rá is nagy hatással volna, rá, aki számtalan könnyû hódítás után meglehetõs tartózkodással viseltetik a nõi nemmel szemben. Addigra azonban már régen eltûnik az életébõl, amelybe úgy libbent be, mint egy bábjából éppen elõbújó, szárnyait próbálgató pillangó. Még valami szöget ütött a fejébe. Hogyan lehetséges, hogy ez a fiatal teremtés egyedül, kísérõ nélkül indult ilyen hosszú útra? A lányt senki nem kísérte el a repülõgéphez, egyedül jelent meg könnyû, elegáns kis kézipoggyászával. Nyugodtan és magabiztosan, mégis némi félénk távolságtartással lépett a fedélzetre, és követte az utaskísérõt, aki az üléséhez vezette. A férfi ismét bosszankodni kezdett, amiért ilyen sokat gondol a lányra. Miért csodálkozik egyáltalán? 7
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 8
A hölgyekre újabban már nem vigyáznak úgy, mint a hímes tojásra, sokkal szabadabban mozoghatnak, nagyon is jól tudják, mit akarnak, és sokkal önállóbbá lettek. Csakhogy õ kimaradt mindebbõl, mivel évekig távol élt a civilizált világtól. Most, hogy visszatért Európába, az új idõket megtestesítõ ifjú hölgy valóságos csoda volt a szemében. Odalent fél Németország elsuhant alatta. Amikor tizenhárom évvel korábban elhagyta a hazáját, kénytelen volt beérni egy negyedosztályú vasúti kocsival, mert olyan kevés pénze volt, hogy a lehetõ legolcsóbb szállítóeszközt kellett választania, ha el akarta érni úti célját. Még mindig pontosan emlékezett Berlinben eltöltött utolsó napjaira. Fred von Hallern nevû barátjához utazott a városba, azt remélve, hogy legalább egy kisebb összeggel kisegíti. Fred miatt került ugyanis szorult helyzetbe. Minden vagyonát pénzzé tette annak érdekében, hogy kölcsönadhasson Frednek tízezer márkát, amivel barátja kiegyenlíthette becsületbeli adósságát. Ha ugyanis nem tudott volna fizetni, az ügy minden bizonnyal a nagybátyja fülébe jut, akinek Fred volt az egyetlen örököse. Márpedig a szigorú nagybácsi alighanem kitagadta volna a könnyelmû szerencsejátékost. Tízezer márka ugyancsak jelentõs összeg volt Hans Wendland számára. Hogy barátján segíthessen, kénytelen volt kivenni a bankból teljes örökségét, amelyet egyik nagynénje hagyott rá. Mégis habozás nélkül megtette, 8
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 9
még utolsó havi járandóságát is hozzácsapta, hogy meglegyen kereken a tízezer márka, holott tudta, hogy az elõtte álló hónapban igen szûkösen kell majd élnie. Mégis segített a barátján, és biztosítékként csupán egy közönséges elismervényt kért, melyben az állt, hogy visszakapja a pénzt, amint Fred hozzájut az örökségéhez. Mivel azonban a hatvanas évei derekán járó nagybácsi ugyancsak jól tartotta magát, sejteni lehetett, hogy meglehetõsen hosszú ideig várhat a pénzére. Pedig milyen nagy szüksége lett volna rá! Két nappal késõbb ugyanis azt a hírt kapta, hogy apja „végzetes vadászbalesetet szenvedett”. Az idõsebb Wendland birtokszomszédai az „öngyilkosság” kifejezés helyett alkalmazták ezt a megfogalmazást, Hans apja ugyanis tudta, hogy a birtoka néhány napon belül kalapács alá kerül. Fia elõtt eltitkolta kilátástalan pénzügyi helyzetét, és miután a havi járandóságot mindvégig fizetni tudta, Hansnak sejtelme sem volt az otthoni állapotokról. Nem is lehetett, mivel a háború évei alatt egyszer sem járt otthon. A tragédia kétszeresen is megrázta, hisz az utolsó tartalékait is odaadta barátjának. Hans hazautazott, hogy eltemesse édesapját, aki hátrahagyott neki néhány sort: „Kedves Hans! Nincs tovább, tönkrementem. Nem akarok elmenni arról a földrõl, amelyen születtem, inkább véget vetek 9
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 10
az életemnek. A Lene nénitõl örökölt tízezer márka segítségével talpon tudsz maradni, míg megfelelõ megélhetést nem találsz. Bocsásd meg nekem, fiam, hogy nem szóltam anyagi természetû gondjaimról, de úgysem segíthettél volna! Nem akartam, hogy még az a kis örökséged is elússzon, ahhoz pedig úgysem lett volna elég, hogy engem kihúzzon a bajból. Isten veled, drága fiam, sok szerencsét! Hagyd el ezt az országot, itt évekig csak hiába küszködnél. Utasítsd vissza az örökségedet, hogy ne kelljen az adósságaimat is magadra vállalnod, mert azzal nagyon rosszul járnál. Továbbra is a tiéd marad a Lene nénitõl örökölt kis tengerparti majorság, noha nem sok hasznod származhat belõle, mivel terméketlen a talaja, és a rajta álló házikó aligha nyújtana elegendõ kényelmet számodra. Azt javaslom, igyekezz inkább külföldön megvetni a lábad. És bocsáss meg apádnak – nem volt más választásom, fiam. Isten áldása kísérjen! Mindhalálig szeretõ apád” Hans még ennyi év elteltével is betéve tudta a levél minden szavát. Eltemette apját, és megfogadta a tanácsait. Megtagadta, hogy örökébe lépjen, és a hitelezõk elárverezték az Oberwiesen-birtokot. A kis gazdaságot, amelyet rigolyás Lene nénikéje azért vásárolta meg annak idején, hogy ott háborítatlanul élhessen, rábízta volt dajkájára és annak férjére. Meghagyta nekik, hogy mûveljék meg, és fordítsák a maguk hasz10
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 11
nára a belõle származó szerény jövedelmet. Ha pedig õ nem térne vissza, vagy értesülnének a haláláról, legyen övék a majorság. Így lehetõségeihez mérten legalább öreg dajkájáról gondoskodni tudott. Miután ekképp mindent elrendezett, ismét útra kelt, és felkereste Berlinben Fred von Hallernt. Vidám poharazgatás közben találta. Hans jóvoltából kiegyenlítette becsületbeli adósságát, gazdag nagybátyja pedig újabb váltót küldött neki. Fred tehát gondtalanul mulatozhatott. Amikor Hans váratlanul betoppant, és végighordozta pillantását a gazdag lakomáról árulkodó asztalon, Fred egy kicsit zavarba jött. Zavara csak fokozódott, amikor barátja négyszemközti beszélgetésre hívta, ahol részletesen beszámolt neki szorult anyagi helyzetérõl. – Arra szeretnélek kérni, hogy máshonnan teremtsd elõ a tízezer márkát, hogy visszafizethesd nekem. Csak ebbõl tudom megalapozni külföldön a jövõmet – tette hozzá végül. Ám Fred kijelentette, hogy nem tud máshonnan pénzhez jutni, és a legjobb akarattal sem tudja viszszafizetni a kölcsönt, amíg a bácsikája örökségéhez hozzá nem jut. Hans Wendland nem is számított másra, mégis érzett némi keserûséget. – Akkor szerezz nekem legalább ezer márkát, Fred! A többit majd utánam küldheted részletekben, ahogy éppen tudod. Fred von Hallern zavart tekintettel bámult rá. 11
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 12
– Honnan vegyek ezer márkát, Hans? Barátja különös pillantást vetett rá. – Ha pezsgõvel vendégeled meg a barátaidat, akkor talán nekem is tudsz szerezni ezer márkát. Útiköltségre kellene. Hallern elõhúzta a tárcáját. – Nézd, ma kaptam meg a nagybátyámtól az ötszáz márkáról szóló havi csekkemet. Ha ebbõl kifizetem a vacsorát, amivel régóta adósa voltam a barátaimnak, nem marad több pénzem háromszáz márkánál. Ebbõl kell élnem egész hónapban. Megértheted, hogy ezt nem adhatom oda. Hans tekintete elsötétült. – Én habozás nélkül odaadtam neked minden pénzemet, hogy meglegyen a tízezer márka, amivel rendezhetted a kártyaadósságodat! Akkor húsz márkám maradt. Add ide legalább ezt a háromszázat, csak elboldogulsz valahogy, amíg megérkezik a következõ csekked. Fred von Hallern szép arca elvörösödött a méltatlankodástól. – De Hans, ez képtelenség, hogy egy lyukas garasom se maradjon! Hans Wendland erre tetõtõl talpig végigmérte, majd szó nélkül sarkon fordult, és elment. Fred von Hallern ugyancsak kényelmetlenül érezte magát. – Micsoda modortalanság, az egész estémet tönkretette! – dünnyögte maga elé bosszúsan. 12
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 13
Hans Wendland ezt szerencsére már nem hallotta, máskülönben még nagyobb kiábrándultságot érzett volna, és a szívébe még mélyebben belerágja magát a keserûség. Barátját azonban így is elvesztette: azt az embert, akinek igaz arcát ma megismerte, többé nem nevezhette a barátjának. Elkeseredve tért haza legénylakására, és összeszedett mindent, amirõl azt remélte, hogy pénzzé tehetõ. Eladta a könyveit, az aranyóráját, egy szõrmekabátot, néhány mûtárgyat, amelyeket korábban vásárolt, hogy szobáját lakályosabbá tegye, és minden egyebet, amit nélkülözhetett, és amire nem volt szüksége útközben. Még anyai nagyapjától, az öreg Malten bárótól örökölt és anyja címerével díszített pecsétgyûrûjét is zálogba csapta. Eladni nem akarta, mert az volt a szándéka, hogy mihelyst teheti, kiváltja. És mire visszatért külföldrõl, már csakugyan az ujján díszelgett ismét: maga után küldette, amint pénzhez jutott. Annak idején kétezer márkáért vált meg tõle. Jól tudta azonban, hogy pénz nélkül nem juthat el Amerikába. Takarékoskodnia kellett, így Hamburgig negyedosztályon utazott, ott pedig megpróbált az átkelés fejében álláshoz jutni. Igyekezetét siker koronázta: az egyik utas, egy híres író személyi titkára megbetegedett, úgyhogy Hamburgban kellett maradnia. Hans Wendland véletlenül értesült a történtekrõl, jelentkezett az írónál, és beszámolt neki a helyzeté13
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 14
rõl. Megállapodtak, hogy az útiköltség fejében Hans ellátja a hajóúton a titkári teendõket. Mindketten jól jártak, és Hans Wendland így eljutott New Yorkba. Innen megint csak olcsón továbbutazott Texasba, ahová anyai nagybácsikája, az egyik Malten báró vetõdött el hosszú évekkel korábban. Valami megérzés vezérelte éppen oda, és ezt sem bánta meg soha. Mielõtt útnak indult volna Berlinbõl, rövid levelet küldött Fred von Hallernnek. Mindössze ez állt benne: „Hogy törleszthesd a velem szemben fennálló adósságodat, megadok egy címet New Yorkban, amelyen keresztül bármikor eljutnak hozzám a küldeményeid. Ne felejtsd el, milyen helyzetben vagyok! Hans Wendland” Természetesen kénytelen volt aláírni a levelet, és azt a bizonyos címet is meg kellett adnia, a megszólítást azonban tudatosan elhagyta, mert csalódását követõen képtelen lett volna még egyszer barátjának szólítani Fred von Hallernt. És az idegenben eltöltött hosszú évek alatt sem egy levél, sem pénz nem érkezett a megadott címre, amely egy amerikai fiatalemberé volt. Hans néhány évig együtt tanult vele az egyetemen, és a fiú lelkiismeretesen utánaküldött mindent, ami az õ nevére érkezett. Fred von Hallerntõl azonban soha egyetlen sort sem kapott. Mielõtt Hans visszatért volna Európába, felkeres14
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 15
te amerikai barátját, hogy megköszönje neki a szívességet, és ezúttal személyesen is meggyõzõdhetett róla, hogy Fredtõl csakugyan egyetlen küldemény sem érkezett. Így aztán még mindig az adósa volt, annak ellenére, hogy a nagybátyja már két évvel korábban meghalt, és ráhagyta a vagyonát, amint arról Hans értesült. Az adóslevelet megõrizte, bár már nem tartotta fontosnak, volt barátja iránti haragja azonban továbbra is fennen lobogott szívében. Úgy döntött, egyszer s mindenkorra végzett vele. Soha nem adott hírt magáról, és egy szóval sem emlékeztette Hallernt az adósságára, õneki azonban, ha a tisztességnek csak egy szikrája is megvan benne, legalább a nagybátyja halála után törlesztenie kellett volna. De nem így történt. Fred von Hallern tehetõsen, jó körülmények között élt nagybátyja birtokán, Nimschenben, amely Hansék egykori családi fészke, Oberwiesen tõszomszédságában feküdt. Hans Wendland keserûen felnevetett magában, amikor idáig jutott gondolatban. A következõ pillanatban összerezzent, és ránézett fiatal útitársnõjére. Találkozott a tekintetük, s valami különös delejes vonzásnak engedelmeskedve kapcsolódott egybe. Aztán a lány elpirult, és lángoló orcával elfordult. Útitársa keserû arckifejezése, sötét pillantása és komoran összeszorított szája különösképpen megindította. Kiolvasta a férfi arcából, hogy küzdelmes, 15
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 16
szenvedésekkel teli élet volt az osztályrésze, és jóságos szívébe már-már sajnálat költözött iránta. Ámde rögtön szemrehányást tett magának túlzott érzékenysége miatt. Végül is mi köze ehhez az emberhez? Nélküle is épp elég fájdalmat kell elviselnie, hisz épp úton van rajongva szeretett édesanyja halálos ágyához, és bármilyen gyorsan szeli a levegõt repülõgépe, az idõ mégis mintha ólomlábakon vánszorogna. Halk sóhaj hagyta el ajkát, és Hans Wendland még sokáig nem tudta levenni a szemét a szépséges, szomorú leányarcról. A távolban feltûntek Berlin tornyai. A köd szürke lepelként borult az alant elterülõ nagyvárosra. A repülõgép lassan ereszkedni kezdett, és a két utast kellemetlen szédülés környékezte. Egy idõ után érezték, hogy a gép simán talajt ért. Gurult még egy darabig, aztán megállt. Hans Wendland segített útitársnõjének a kiszállásnál. Nem kerülte el figyelmét az ifjú hölgy kezének enyhe remegése és az sem, hogy mélyen, megkönnyebbülten felsóhajt. A lány csak egy pillantással és néma biccentéssel mondott köszönetet. – Segíthetek valamiben, nagyságos kisasszony? – kérdezte tõle Hans udvariasan, amikor látta, hogy nem mozdul, csak kutató pillantással pásztázza a gép felé igyekvõ embereket. Halvány mosoly suhant át a lány finom metszésû ajkán. 16
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 17
– Köszönöm, nem. Várnak rám. A férfi meghajolt és hátralépett. A szíve mélyén azonban csendes fájdalommal töltötte el a minden bizonnyal végleges elválás gondolata. Tétován elfordult, és lehajolt a kézipoggyászáért, hogy elinduljon, ám azon kapta magát, hogy minden érzékével a lányt figyeli még mindig. Ki akarta várni, míg csakugyan biztonságban tudhatja. Igen, úgy érezte, nem hagyhatja magára – soha többé. Maga sem tudta, miért fogta el ez az érzés, de egyszerre csak ott volt, és befolyásolta a cselekedeteit. Ekkor hirtelen meghallotta a háta mögött felcsendülõ kiáltást: – Fred! Itt vagyok! Férfihang felelt az ifjú hölgy kiáltására: – Fee, csakhogy újra láthatlak! Hans Wendland hirtelen mozdulattal felegyenesedett, és megfordult. Ez a férfihang! És nem Frednek szólította útitársnõje a fogadására sietõ férfit? És ekkor egy fiatalember karjában pillantotta meg a lányt, látta, hogy csókot váltanak, és hirtelen úgy érezte, ki kell tépnie õt e férfi karjából, nem tûrheti, hogy a másik tartsa átölelve. Mert az a férfi nem volt más, mint egykori barátja: Fred von Hallern! Míg Hans Wendland érzéseivel viaskodva, égõ tekintettel meredt rájuk, a férfi felnézett és összerezzent. Õ is ráismert, ha ijedten lesütött, majd ismét ráirányuló szemében még bujkált is némi kétség. 17
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 18
A két ember szinte megbabonázva állt egymással szemben. – Mondd már, Fred, hogy van anya? – csendült fel a leány aggódó hangja. A férfi erõt vett magán, és így tett Hans Wendland is, nyugodt arckifejezést öltve. – Édesanyád türelmetlenül vár rád, Fee. Sietnünk kell – hallotta Hallern gépies válaszát, aki húzta volna magával a lányt, ám ekkor Hans már-már fenyegetõen közelebb lépett, és szinte felnyársalta a tekintetével. A férfi ekkor elhatározásra jutott, és zavart mosollyal elengedte a lányt. – Fee, bocsáss meg egy pillanatra! – Azzal odalépett a rég nem látott baráthoz, és bátortalanul kezet nyújtott. – Hans! Hans Wendland, hát csakugyan te vagy az? A másik tudomást sem vett a feléje nyújtott kézrõl. Hátralépett, és megsemmisítõ pillantással meredt korábbi barátja arcába. Ha más körülmények között találkoznak, bizonyára egy szó nélkül elmegy mellette, a leány jelenléte azonban szinte megbénította. Hidegen, büszkén csak ennyit mondott: – Én vagyok az, nem is a hazajáró kísértetem! Bemutatnál a hölgynek? Hallern arcából kifutott a vér, amikor látta, hogy Hans nem hajlandó kezet fogni vele. – Bocsáss meg, Fee, az úr Hans Wendland, fiatal18
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 19
kori barátom. Õ pedig a menyasszonyom, Fedora von Plessen kisasszony. Wendland meghajtotta magát a lány elõtt, aki csodálkozva látta, mennyire elsápadt, amikor Fred a menyasszonyaként mutatta be õt. Zavarba jött és elbizonytalanodott. Halvány mosollyal kezet nyújtott a férfinak. – Nagyon örülök, hogy megismerhetem a võlegényem egykori barátját. De ha ön csakugyan Hans Wendland, Oberwiesen néhai urának fia, akkor már nagyon régóta ismerjük egymást. A férfi tüzetesen szemügyre vette, és hirtelen valóban ismerõsnek tûnt a szeme, a csillogó tekintete. Fedora von Plessen? Lassan derengeni kezdett Hansnak, hogy a Plessen család az Oberwiesennel határos egyik birtokon, Schlemitzen élt. Lelki szemei elõtt megjelent a vidámságtól és életörömtõl ragyogó tekintetû, copfos kis vadóc. Feenek, Tündérnek becézték, és ötéves lehetett akkoriban, amikor Lene néninél találkozott vele. Mélyen beleivódott lelkébe ez a régi kép, és felderült az arca, amikor rájött, hogy kit lát maga elõtt. – Igen – mondta elábrándozva –, egy piros kis kötény, két vastag copf és azok a nevetõ szemek...! Lene néninél, a kecskebak hátán lovagolt... A lány nevetve bólintott. – Igen, az én voltam. A férfi lehajolt, és megcsókolta az ifjú hölgy kezét. 19
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 20
– Ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérek, amiért nem ismertem rá az akkori Feere. Õszintén sajnálom. Különös kifejezés csillogott a szemében, amitõl a lány megint elbizonytalanodott. – Igen, igazán kellemesen elbeszélgethettünk volna. De sebaj, remélem, lesz alkalmunk bepótolni! Most mennem kell, édesanyám súlyos beteg, ezért is hívtak haza. Fred, itt van a kocsid? Fred vegyes érzésekkel figyelte a találkozást. – Igen, kocsival jöttem ki eléd. Ha akarod, máris indulhatunk. – De még mennyire hogy akarom! Szeretnék mielõbb anya mellett lenni. Viszontlátásra otthon, Wendland úr! Ugye meglátogat? – Hogyne, hamarosan! Viszontlátásra, nagyságos kisasszony! Fred nem mert még egyszer kezet nyújtani volt barátjának, csupán ennyit mondott bizonytalan hangon búcsúzóul: – Hát akkor viszontlátásra, Hans! Wendland mereven meghajolt. – Még találkozunk! – mondta fojtott hangon. Nem csoda, hogy Fred von Hallern burkolt fenyegetést vélt kihallani a szavaiból. Hans Wendland tudta, hogy ettõl fogva nem csupán megveti, de szívbõl gyûlöli volt barátját.
20
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 21
II. Fred a kocsiban ülve gyengéden át akarta karolni jegyesét, de Fedora von Plessen ekkor kihúzta magát, és fürkész tekintettel a szemébe nézett. – Fred, mi folyik közted és Hans Wendland között? Võlegénye arcára kiült a bosszúság. – Van más gondunk is, ami fontosabb. – Igen, tudom, milyen rosszul van anya. Mondd csak, tényleg olyan súlyos az állapota, ahogy a sürgönyben áll? Halálra rémültem, amikor olvastam! – Apád fogalmazta a sürgönyt, én nem is tudom, mit írt benne. A lány gyûrött papírlapot húzott elõ a táskájából, és átnyújtotta. Fred örült, hogy sikerült elterelnie menyasszonya figyelmét Hans Wendlandról, mert ugyancsak készületlenül érte az egykori barát váratlan felbukkanása. A táviratban ez állt: „Gyere haza mielõbb, anyád halálos beteg, megoperálták, a legrosszabbtól tartunk.” Fred visszaadta a lánynak a papírlapot. – Tudod, Fee, tulajdonképpen csak azért küldtek el Kölnbe, Marianne nénihez, hogy megkíméljenek téged a mûtét körüli izgalmaktól. – Te jóságos ég, hogy tehették ezt velem? Sejtelmem sem volt róla, hogy anya ennyire rosszul van! Tu21
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 22
lajdonképpen mindig is beteges volt, amióta csak az eszemet tudom, de soha nem esett ágynak. Tette a dolgát fáradhatatlanul, még ha gyenge, sápadt volt is egy kicsit. Nem tudsz valami közelebbit a betegségérõl? – Csak annyit, hogy évek óta szenved tõle, és az orvosok már korábban szükségesnek tartották volna az operációt. Apád azonban úgy vélte, hogy az orvosok csak a zsebüket akarják megtömni, és mivel édesanyád soha nem panaszkodott, azt gondolta, hogy nem lehet olyan nagy a baj. Mostanára viszont túlságosan sokáig halogatták a mûtétet, és mint kiderült, már nem sokat tehettek szegény édesanyádért. Fee nagyon elsápadt. Keserû vonás jelent meg a szája körül. Tudta, hogy az apja szûkmarkúan bánt a pénzzel, ha az anyja kényelmérõl volt szó. Szegény édesanyja pedig hihetetlenül igénytelen volt. A lány szemét elöntötték a könnyek. – És hogy van most anya? Fred egy kicsit megbántódott, amiért a lány minden gondolata az anyja körül forog, és vele egyáltalán nem foglalkozik. – Viszonylag jól, csak nagyon hiányzol neki. Valószínûleg nem sejti, milyen sürgetõ hangvételû táviratot küldött neked apád. Tulajdonképpen nem kellett volna ilyen nagyon rád ijesztenie. Nyugodj meg, majdcsak rendbe jönnek a dolgok! És mondd csak, én már egy csókot sem kapok tõled? 22
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 23
A lány szórakozottan csókra nyújtotta az ajkát. – Értsd meg, Fred, elõször anya állapotáról kellett megtudnom valamit! Egész úton attól rettegtem, hogy késõn érkezem, és már nem találom életben. Tudod, mennyire szeretem õt. A férfi arca megrándult. – Hogyne tudnám! Elsõ az anyád, és csak utána következem én! A lány érezte, hogy võlegényének igaza van. Maga sem tudta, hogyan egyezhetett bele ebbe az eljegyzésbe. Való igaz, Fred mindig is tetszett neki, valahányszor látogatóba érkezett a nagybátyjához. Gáláns volt, kedves, elõzékeny, és már régóta udvarolt neki. Arra azonban soha nem gondolt, hogy a felesége legyen. Miután azonban a nagybátyja meghalt, és õ lett Nimschen ura, a férfi szabályosan megkérte a kezét az apjától, aki annyira fellelkesült, hogy nem is igen hagyott a lányának gondolkodási idõt. Õ pedig tapasztalatlanságában mit sem tudott a szerelemrõl, házasságról vagy akár a jövendõbelijérõl. Fred jó kiállású férfi és igazi gavallér volt, akiért minden lány megirigyelhette, ráadásul az udvarlása is hízelgett neki. Egy szó, mint száz, igent mondott, végtére is szabad volt a szíve. De hogy az eljegyzésük óta csakis Fredért dobogott volna e szív, nos ebben erõsen kételkedett. Anyja kétségkívül sokkal fontosabb volt neki, sokkal közelebb állt hozzá. Ezt persze 23
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 24
nem mondta ki hangosan, még szégyellte is magát egy kicsit emiatt. Megfogta a férfi kezét. – Ne haragudj rám, Fred! Nagyon aggódom anyáért, kérlek, értsd meg! És mivel készségesen hagyta magát megcsókolni, a férfi hajlott is a megértésre. Fee azonban egy idõ után kibontakozott võlegénye ölelésébõl, és megismételte korábbi kérdését: – Fred, mi van közted és Hans Wendland között? A férfi ingerülten összevonta a szemöldökét. – Ugyan már, mi lenne? A lány átható pillantással fürkészte. – Nem tudom, Fred, csak annyit tudok, hogy valaha jó barátok voltatok, most pedig még kezet fogni sem hajlandó veled. A férfi csinos arca enyhén elpirult. – Ó, tulajdonképpen nem is volt olyan szoros a mi barátságunk! – A viselkedése mégis kimondottan sértõ volt. Kezet nyújtottál neki, õ pedig egyszerûen nem vett róla tudomást! Fred lázasan törte a fejét, milyen magyarázattal szolgálhatna. Végül vállat vont, és így szólt: – Nem egy barátság futott már zátonyra a pénz miatt. Apja tragikus halála után Hans földönfutóvá vált, és ki akart vándorolni Amerikába, amit aztán meg is tett. Elõtte felkeresett, és kért tõlem tízezer márkát. 24
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 25
Mintha bizony akkoriban olyan könnyen elõ tudtam volna teremteni ekkora összeget! Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam ennyi pénzt a rendelkezésére bocsátani, de mivel megsajnáltam, felajánlottam neki minden pénzemet, összesen háromszáz márkát. Ezt õ sértõdötten visszautasította, úgyhogy meglehetõsen fagyos hangulatban váltunk el egymástól. Úgy látszik, azóta sem bocsátott meg nekem. Ezért nem volt hajlandó kezet fogni velem. El kell néznünk ezt neki. A lány elmerengett. Nem tudta maradéktalanul elhinni a võlegényétõl hallottakat. Volt valami Hans Wendland lényében, ami nem engedte, hogy kételkedjen benne. Végül büszkén felvetette a fejét. – Akkor sem kellett volna annyiban hagynod a dolgot, kérdõre kellett volna vonnod! – Ne aggódj, majd arra is sort kerítek. Nem akartam jelenetet rendezni a szemed láttára, ennyi az egész. Úgyis eljön, megmondta, bár el nem tudom képzelni, mit akarhat ezen a vidéken. Végül is Oberwiesen már nem az övé. – Lene nénikéje régi gazdasága azonban igen. – Csakugyan? Honnan tudod? – Az öreg Lürsen házaspártól. Hans annak idején a majorságban helyezte el egykori dajkáját a férjével, mondván, hogy ha nem tér vissza, az övék lehet. Fred rekedten felkacagott. – Lürsenék nem lesznek éppenséggel elragadtatva, amikor megjelenik! 25
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 26
Fee szeme felragyogott. – Akkor nem ismered õket, Fred! Alig várják, hogy fiataluruk visszatérjen egy szép napon! Olyan gyönyörûen rendben tartották azt a kis majorságot, és olyan ügyesen gazdálkodtak rajta, hogy örülni fog, ha meglátja. Az öregek másra sem vágynak, mint hogy kifejezésre juttassák hálájukat a jóságáért. – Ó, milyen megható! – Ez igazán nem szép tõled, Fred! – intette meg feddõn a lány. – Az odaadó hûséget nem szabad kigúnyolni. Tudod, milyen ritka dolog manapság az ilyesmi. – Fölösleges leckéztetned engem, Fee! Ami azt illeti, egyáltalán nem bánnám, ha ez a Hans Wendland szépen ott maradt volna, ahol eddig is volt. – De hát miért, Fred? Bizonyára örül, hogy viszontláthatja a hazáját. – Felõlem annak örül, aminek akar. De jobb lesz, ha engem nagy ívben elkerül. Talán azt gondolja, hogy most, a nagybátyám örököseként könnyebben rávehet arra, hogy kölcsönadjak neki. A lánynak megmagyarázhatatlan okból arcába szökött a vér. – Ugyan már, Fred, igazán nem úgy nézett ki, mint aki rászorul a pénzedre! – Nos, igaz, hogy eléggé ki volt öltözve, mégsem hinném, hogy Krõzusként tért haza. Az ilyen emberek pedig nem bánják, ha van egy gazdag barátjuk. 26
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 27
Egyáltalán nem volnék meglepve, ha ismét megpróbálna kölcsönkérni tõlem. – De Fred, ha olyan szegény lenne, mint amikor elment, akkor aligha utazott volna repülõvel! Azt hallottam, hogy már Párizsban felszállt a gépre. – Csakugyan? Bizonyára csak megtévesztésbõl. Mindenesetre nem szeretném, ha befészkelné magát Schlemitzre. Az ilyen emberektõl szinte lehetetlen megszabadulni, arról nem is beszélve, hogy nem a megfelelõ társaság számodra. A lány elsápadt, és büszkén a férfi szemébe nézett. – Hogy szívesen látott vendég-e Schlemitzen vagy sem, azt apám dönti el, márpedig õ jó barátja volt Hans Wendland apjának. – Na, majd én felvilágosítom apádat a helyzetrõl. Fee visszahúzódott a kocsi sarkába. – Nem szép tõled, hogy így bánsz egy régi barátoddal, csak mert épp rosszul megy a sora. Erre már a férfi is elszégyellte magát egy kicsit. Csak azért találta ki az egész hazugságot, hogy tisztázza magát, úgyhogy visszavonulót fújt. – Igazad van, Fee, de bizonyára megérted, hogy felbosszantott, amiért nem volt hajlandó kezet fogni velem. Ha a jövõben másképp viselkedik, én sem fogok megfeledkezni róla. A lány máris megenyhülten nyújtotta a kezét. – Ez mindjárt jobban hangzik, Fred. Wendland is 27
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 28
bizonyára épp eléggé bosszankodott a saját viselkedése miatt. Gondolatban felidézte Hans Wendland arcvonásait, és úgy érezte, lehetetlen, hogy ez a férfi alantasan gondolkodjék. Eltûnõdött ezen, majd hirtelen felkapta a fejét. – Most jut eszembe, Fred, mintha apám azt mondta volna, hogy Hans Wendland egyszer megmentette az életedet! Egy viharos napon mesélte, amikor a hullámok messze kicsaptak a homokdûnék közé. „Ilyen nap volt az is, amelyen régi barátom fia, Hans Wendland megmentette Fred von Hallern életét.” Így mondta. Fred ismét elvörösödött. – Apád alighanem eltúlozta a dolgot. Hans csak a segítségemre sietett, amikor kinn voltam a nagybátyám vitorlásával, és váratlanul kitört a vihar. – Igen, apám is így mondta. Már lemondtak rólad, és reménykedni sem mertek a megmenekülésedben. Senki sem merészkedett ki a viharos tengerre, míg meg nem érkezett Hans Wendland, és bár többen is megpróbálták lebeszélni, kihajózott, és visszahozott téged. Fred szinte már meg is feledkezett az esetrõl, és ugyancsak kellemetlenül érintette, hogy a lány emlékezteti rá. Rekedten felnevetett. – Apádnak nem kéne elefántot csinálni a bolhából! Fee elpirult, szégyellte magát a võlegénye helyett, 28
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 29
aki kicsinyíteni próbálja Hans Wendland hõstettét, ahelyett hogy hálás volna érte. Töprengõ, elkínzott tekintettel fürkészte a férfit. Fred zavarba jött, és attól kezdve õ is rosszkedvûen bámult maga elé. Gyötrõ gondolataikba merülve, szótlanul tették meg az út hátralévõ részét Schlemitzig. A kapuban az apja fogadta a lányt, aki szinte megkönnyebbülve borult a nyakába. – Hogy van anya? – kérdezte elfúló hangon. – Alig várja, hogy láthasson, menj fel hozzá gyorsan! Fee már szaladt is, annyi idõt sem hagyva magának, hogy elköszönjön a võlegényétõl. Az emeletre felérve, gyorsan odadobta a bundáját, kalapját és kesztyûit egy szobalánynak, és aggodalmasan megkérdezte: – Alszik? A cselédlány mosolyogva megrázta a fejét. – Ó, nem, a nagyságos asszony nem tud aludni, annyira várja a nagyságos kisasszonyt! A lány halkan benyitott az ajtón, és belépett az elsötétített szobába. – Anya? – szólt félénk, gyengéd hangon. – Fee, kedves, kis Tündérem! Az erõtlen hang elkínzott zokogásba fúlt. A lány odasietett az ágyhoz, és térdre hullt mellette. – Anya! Drága anyám, miért küldtél el magad mellõl? – kérdezte szemrehányóan. 29
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 30
Ekkor azonban fehér bóbitás, szürke alak bontakozott ki a félhomályból. – Kérem, nagyságos kisasszony, nem szabad felizgatni a beteget, teljes nyugalomra van szüksége – mondta az ápolónõ. Fee a könnyein keresztül nézett fel az idegen aszszonyra. Anyja gyengéden megsimogatta a haját. – Hagyja csak, nõvér! Ha maga is anya lenne, tudná, milyen boldoggá tesz a gyermekem hangja. Most, hogy mellettem van a lányom, sokkal nyugodtabb vagyok. Kérem, hagyjon magunkra, majd csengetek, ha szükségem lesz magára. Miközben az ápolónõ kiment, Fee az anyja kezére szorította az ajkát. Kis híján felkiáltott, mert csak most vette észre, milyen sápadt és elgyötört az anyja. – Miért küldtél el, drága anyám? – kérdezte ismét. – Mert tudtam, mennyire megviselne az irántam érzett aggodalom. Most, hogy túl vagyunk az egészen, boldoggá tesz, hogy újra együtt lehetünk. Nagyon gyorsan hazajöttél a hívásomra... jobban mondva apád hívására. Fee úgy döntött, nem árulja el neki, hogyan fogalmazott apja a neki küldött sürgönyben. – Marianne néni el sem akart engedni ilyen hamar, de nem volt nyugtom attól kezdve, hogy értesültem a betegségedrõl. Képzeld, Kölnbõl repülõgéppel jöttem! A beteg asszony felsóhajtott. 30
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 31
– De jó, hogy nem tudtam róla, halálra idegeskedtem volna magam! – Ó, a repülés egyáltalán nem volt szörnyû! És hál’ istennek, sokkal gyorsabb volt, mint ha vonattal jöttem volna, de nekem persze nem lehetett elég gyors. De beszéljünk inkább rólad, drága anyám. Hogy érzed magad? Sok fájdalmat kellett elszenvedned? A beteg asszony gyengéden megsimogatta gyermekét. – Alig éreztem valamit, Fee, és most se nagyon fáj. Sokkal jobban érzem magam, mint a mûtét elõtt, amikor idõnként szinte elviselhetetlen fájdalom gyötört. – Szegény anyám! De ha mûtétre volt szükség, miért nem végezték el már korábban, hogy hamarabb megszabadulj a fájdalmaktól? Különös, fásult mosoly suhant át a beteg vértelen ajkain. – Az operáció sokba kerül, és tudod, milyen nehezére esik apádnak készpénzt elõteremteni – válaszolta szinte bocsánatkérõen. Fee szemébe azonban haragos, vádló kifejezés költözött. – Egy sor olyan dologra képes pénzt kiadni, ami sokkal kevésbé lett volna fontos, mint a te egészséged! – fakadt ki keserûen. – Ne mondj ilyet, Fee! Azt hittük, mûtét nélkül is rendbe jövök. És amikor szóltam apádnak, hogy leg31
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 32
fõbb ideje mégis elvégeztetni, azonnal hívatott egy professzort Berlinbõl. – És most már ugye rendbe jössz, anya? – kérdezte a lány lélegzet-visszafojtva. A beteg asszony a mennyezetre emelte tekintetét. – Bátornak kell lenned, kicsim. Imádkoztam azért, hogy magam mondhassam el neked. Nem szabad sírnod, kicsi Fee. Elõbb-utóbb mindannyiunkra sor kerül, ez a természet rendje. Az én idõm lejárt. Hálás vagyok érte, hogy viszontláthattalak. Voltaképpen már akkor elköszöntem tõled, amikor elutaztál. Mégis megadatott, hogy újra lássalak, és elmondhassam neked: érzem, hogy meg fogok halni. Fee magába roskadt. Sejtette persze, hogy anyja súlyos beteg, most mégis majd eszét vette a fájdalom, amikor ilyen nyugodt beletörõdéssel hallotta beszélni közelgõ haláláról. A beteg észrevette kínlódását, és gyengéden így szólt: – Kicsi Fee, tudom, hogy nagyon szeretsz, és most szereteted utolsó bizonyítékát kérem tõled. Nyugodt méltósággal kell fogadnod az elkerülhetetlent, és azt kell mondanod magadban: „Anya fáradt, nyugalomra vágyik, én pedig megadom neki ezt a nyugalmat, és nem zavarom könnyekkel és jajgatással”. Fee kétségbeesetten küzdött leírhatatlan fájdalmával, és könnyáztatta arcát anyja takarójába rejtette, míg nyugalmat nem tudott kényszeríteni magára. 32
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 33
Amikor sikerült úrrá lennie felindultságán, felegyenesedett, és elkínzott tekintettel megkérdezte: – Hát nincs már semmi remény, drága anyám? A beteg ismét megsimogatta. – Érzem, hogy itt a vég. A hátralévõ néhány napot, mely Isten kegyelmébõl megadatott, ajándékozd nekem, gyermekem. Még egy egész, hosszú életet ki akarok élvezni e rövidre szabott idõben. Tedd ünneppé az utolsó napjaimat, kicsi Fee! Boldog vagyok, mert megszabadultam a fájdalmaktól. Beszélgessünk, mintha mi sem történt volna, mintha csak pihenni heveredtem volna le ide! Tedd meg a kedvemért, gyermekem, édesanyád kér erre! Fee elkínzott mosollyal nézett drága édesanyjára. Látta szemében a földöntúli fényt, és érezte, hogy lesz ereje teljesíteni utolsó kívánságát.
33
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 34
III. Hans Wendland is folytatta útját hazafelé, és egy nap, kora délután ott állt a barátságos kis parasztház kerítése elõtt, ahol Lene nagynénje töltötte életének utolsó éveit, és ahol most az öreg Lürsen házaspár lakott. A fiatalember csodálkozva nézett végig a hófehér függönyökkel és virágokkal díszített ablakokon és a gondosan rendben tartott kerten. Nem jelentette be elõre az érkezését, és az öregek nem is sejthették, hogy uruk hazatér, de szemlátomást így is a lehetõ legnagyobb rendben tartották a majorságot. Miközben Hans a ház elõtt szemlélõdött, nyílt a bejárati ajtó, és Lürsen anyó lépett ki rajta egy seprûvel a kezében. Már épp nekilátott volna tisztára söpörni a kapuig vezetõ járdát, amikor megpillantotta a kerítésnél ácsorgó fiatalembert. Egy pillanatra meghökkent, majd elejtette a seprût, és még mindig fürge lépteivel megiramodott Hans felé. Közben lopva megtörölte a szemét köténye szegélyével, mert bizony elhomályosult a tekintete. – Jóságos ég, hát lehetséges ez? Csak nem a nagyságos fiatalúr az? – De bizony, Lürsen anyó, én vagyok az! – felelte a férfi nevetve, és kitárta a karját. Az idõs asszony átölelte, és magához szorította munkában megkérgesedett kezeivel, amilyen erõsen csak tudta. – Ez aztán a meglepetés, nagyságos úr! Kerüljön 34
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 35
beljebb! Az urammal minden évben vártuk a hazatértét! És most itt áll elõttem végre, Istennek hála, épen és egészségesen! – lelkendezett, és már tessékelte is befelé. – Gondoltam, megnézem, hogy mentek itt a dolgok az elmúlt néhány évben. Hát Lürsen apó hol bujkál? A nénike gyorsan végigtipegett a ház mellett. – Lürsen! Lürsen, bújj elõ gyorsan! Hagyd abba a favágást! – kiáltotta. – Hazajött a fiatalúr! Visszasietett Hanshoz, az arca csak úgy ragyogott az örömtõl. – Teljesen meg van zavarodva – újságolta. Fapapucsban csoszogva megjelent Lürsen apó, magas, szikár alakja meggörnyedt az évek során, ahogy az a földmûveseknél gyakran megfigyelhetõ. Kivette a szájából a pipát, és gondosan beletörölte kötényébe a tenyerét, mielõtt megragadta volna fiatal ura kinyújtott kezét. Arca ugyanúgy ragyogott, mint a feleségéé. – Jó napot, nagyságos úr! Hát hazatért végre! – Igen, Lürsen apó, szívesen maradnék egy darabig. Beköltözhetek a padlásszobácskámba? – Már hogyne költözhetne, nagyságos úr! Rendben tartottunk mindent! Kerüljön csak beljebb! Ez a ház a maga otthona – mondta Lürsen anyó. Hansot annyi szeretettel és gondoskodással vették körül, hogy nem gyõzött szabadkozni. Lürsen anyó 35
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 36
nyelve éppoly gyorsan pergett, amilyen fürgén szedte a lábát, és idõnként Lürsen apó is közbevetett egyegy szót. Fél óra sem telt bele, és Hans ott ült a nappaliban egy óriási kanna kávé és egy hozzá való jókora csésze mellett. A csésze peremén ezüst csík futott körbe, és ez állt rajta cikornyás betûkkel: „Sok boldogságot ezüstlakodalmatok alkalmából!” Lürsen anyó éppen csak hogy megfelelõnek ítélte elõkelõ vendégük számára ezt az óriási becsben tartott csészét. Hans ragaszkodott hozzá, hogy Lürsenék is vele tartsanak, és miközben kávéját kortyolgatta, kifaggatta a két öreget, hogy s mint ment soruk az elmúlt években. Beszámoltak róla, hogy – jóságának köszönhetõen – nem szenvedtek hiányt semmiben, sokat gondoltak rá, alig várták visszatérését, és remélik, hogy megelégedésére szolgál, amit a házban és a kertben lát. Van két jól tejelõ tehenük, két disznajuk, egy pár kecskéjük, tyúkot, kacsát és libát is tartanak, és mindent, amit csak meg tudtak takarítani, a majorság fejlesztésére fordítottak. Hans elsõ pillantásra látta, hogy a gazdaságban minden a legnagyobb rendben van. Ezután tejtestvére, Lürsenék egyetlen fia felõl érdeklõdött, mire az öregek még jobban felélénkültek. Elmesélték, hogy Jürgen derék legény lett, feleségül vett egy lányt, aki hozott a házasságba néhány ezer márkát, amibõl jól 36
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 37
jövedelmezõ tejcsarnokot nyitottak Rostockban, és van már két gyerekük is. Az unokák nyaranta mindig náluk vendégeskednek néhány hétig, remélik, hogy a nagyságos úrnak nincs ellene kifogása. Hansnak természetesen nem volt kifogása ez ellen. Még nem tudja, mennyi ideig marad, mondta, de a gyerekek egészen biztosan nem fogják zavarni. Ezután Oberwiesen iránt érdeklõdött, és hogy az új tulajdonos jól irányítja-e a birtokot. Az öregek beszámoltak róla, hogy minden rendben van, de a tulajdonos két lánya Berlinbe költözött, és csak nagy ritkán tudják meglátogatni a szüleiket. Ezért a családfõ már jó ideje vevõt keres a birtokra, de nem akarja áron alul eladni, és eddig hiába várt megfelelõ ajánlatra. Hans eltöprengett a hallottakon, míg az öregek folytatták beszámolójukat: Nimschen idõs ura két évvel korábban elhalálozott, és unokaöccse, a fiatalúr régi barátja lépett az örökébe. A Schlemitz-birtokon élõ Plessen nagyságos asszony nagybeteg, megoperálták, de nincs sok remény a gyógyulására. Plessenék egyetlen lányát õsszel eljegyezte Hallern nagyságos úr, de az esküvõ idõpontja még nincs kitûzve... és így tovább. Beszámoltak minden lényeges eseményrõl, ami az elmúlt évek során a környéken történt. Hans figyelmesen hallgatta õket, kevergette a kávéját öblös csészéjében, és újra meg újra vett a ki tudja honnan elévarázsolt kuglófból, amely annyira 37
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 38
ízlett neki, amennyire csak az otthoni kuglóf lehet kedvére való az embernek. Idõnként feltett egy-egy kérdést, és – szinte mellékesen – Fedora von Plessent is szóba hozta. Az idõs házaspár válaszul valóságos dicshimnuszt zengett a lányról, amit furcsa mód jólesett hallania. Valóságos angyalként írták le Feet és édesanyját, akik mindig segítenek az elesetteken. Mióta Plessen nagyságos asszonyt a betegsége megakadályozza abban, hogy személyesen keresse fel a rászorulókat, Fee kisaszszony lépett a helyébe, aki anyjához hasonlóan kedves és aranyszívû teremtés. Úgy hallották, hogy titokban tartották elõtte édesanyja valós állapotát, ne nyugtalankodjék miatta. Máskülönben bizonyára nem lett volna hajlandó elutazni épp a mûtét idejére, mivel nagyon ragaszkodik az édesanyjához. Plessen nagyságos asszony sajnos az operáció ellenére is nagyon rosszul van, és állítólag ez részben a férje hibája, aki nem küldte idõben orvoshoz, mert sokallta a mûtét árát. Most pedig sürgönyöztek Plessen kisaszszony után Kölnbe, ahol a nagynénjénél volt látogatóban, hogy jöjjön haza, annyira súlyos a nagyságos asszony állapota. Ha meghalna, az borzasztó nagy csapás volna a kisasszonynak! – Majd a võlegénye megvigasztalja – mordult fel Hans Wendland. Lürsen asszony értetlenül nézett rá, és kijelentette, hogy szerinte Hallern úr a legkevésbé sem alkalmas 38
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 39
arra, hogy pótolja Fee kisasszony édesanyját. Igen jóképû és elegáns úriember, de õ a maga részérõl nem hiszi, hogy illene a kisasszonyhoz. És bocsássa meg neki a nagyságos úr, hisz régi barátjáról van szó, de az emberek odaát, Nimschenben sokat panaszkodnak új urukra, aki állítólag nem becsüli meg õket, lelketlenül és durván bánik velük, úgy, ahogy a nagybátyja idején nem volt szokás, és a jobbak már szedik is a sátorfájukat, hogy másutt keressenek megélhetést. Ha pedig Fee kisasszony Hallern úr felesége lesz, akkor aligha jár majd jobban, mint az édesanyja. Hans Wendland összevonta a szemöldökét, és sötét tekintettel hallgatta a szóáradatot. Nyugodtan nézze végig, hogy egy szemlátomást értékes ember a vesztébe rohan? – kérdezte magától. De aztán büszkén hátravetette a fejét, és úgy döntött, hogy semmi köze az egészhez. Ha a kisasszony annyira belebolondult jóképû lovagjába, hogy odaígérte magát neki, akkor boldoguljon csak vele, ahogy tud. Ez a megoldás azonban távolról sem nyugtatta meg. Már másnap látogatóba indult Schlemitzre. Nem lehetett biztos abban, hogy fogadják, hisz beteg volt a ház úrnõje, másrészt kérdéses volt, hogy szívesen látják-e a környékbeli birtokokon a magafajta szegény ördögöt. Így van ez a világon mindenütt: aki üres zsebbel érkezik, arról többnyire azt feltételezik, hogy kérni akar valamit. 39
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 40
Keserûen elmosolyodott. Nos, majd kiderül, ajtót mutatnak-e neki. Elõször Schlemitzen akart szerencsét próbálni, mert mindenképpen szerette volna viszontlátni Feet, és meg is ígérte neki, hogy meglátogatja. Korán reggel nekivágott az útnak. A parti dûnék mentén húzódó erdõn át indult Schlemitz felé. Hirtelen a gyermekkorából ismert hang ütötte meg a fülét: a tenger morajlása. Nem tudott ellenállni a vágynak, hogy az útról letérve megmássza a dombokat, míg végül a szeme elé tárult a Balti-tenger. Lekapta fejérõl a kalapját, és üdvözlés gyanánt meglengette a feje fölött. Végre itthon! Teleszívta tüdejét a friss tengeri levegõvel. Egy darabig csak állt, és nézte a tarajos hullámokat. Eszébe jutott az a nap, amikor kihalászta a viharos tengerbõl Fred von Hallernt. Oly régen történt, már meg is feledkezett róla. Gúnyosan felnevetett. Fred bizonyára még inkább igyekezett kiverni a fejébõl az esetet! Ez az emlék ugyanolyan kényelmetlen lehet számára, mint az a másik adósság. Eredetileg az volt a szándéka, hogy elõször Nimschenbe megy, és emlékezteti a tartozására, de aztán úgy döntött, hogy a Schlemitzen teendõ látogatása mégiscsak fontosabb. Leszaladt a homokdombról, ugyanúgy, mint gyerekkorában, és határozott léptekkel folytatta útját. Amikor megpillantotta a Schlemitz-kúriát, megtorpant. Maga sem tudta, miért zakatol annyira a szíve. 40
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 41
A ház csöndbe burkolózott, Hans elõször nem is mert közelebb menni. Nem akart zavarni, hisz tudta, hogy nagybeteg fekszik odabent, de látnia kellett Feet. Végül erõt vett magán, és továbbindult. Az öreg kúria alig változott valamit, talán csak a kapuhoz vezetõ lépcsõk koptak meg még jobban az elmúlt tizenhárom év során. Amikor határozatlanul megállt a kapu elõtt, észrevette, hogy az egyik elsõ emeleti ablakból gesztenyebarna hajjal keretezett leányarc néz le rá. Fee a függöny mögé rejtõzve figyelte közeledtét, és alig tudta megállni, hogy le ne kiáltson neki. Ekkor kilépett a házból egy szobalány, és meglepett tekintettel a férfira bámult. – Itthon van Plessen úr? – kérdezte tõle fesztelenül Hans. – Igen, a nagyságos úr itthon van. Kit jelenthetek be? Hans elõhúzta a levéltárcáját, és kivett belõle egy névjegyet. Hans Wendland – csupán ennyi állt rajta. Plessen úr azonban izgatottan talpra ugrott, amint kézhez kapta. – Bocsássa be gyorsan! – utasította a szolgálót. Amikor Hans Wendland megjelent a küszöbön, a ház ura elébe sietett, és erõsen megszorongatta mindkét kezét. – Hát itt van végre, kedves Wendland úr! A lányom már jelezte, hogy meglátogat bennünket. Igazán örü41
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 42
lök, hogy az otthonomban üdvözölhetem! Oly sokáig volt távol, hogy már azt hittük, nem is tér vissza többé! Jöjjön, foglaljon helyet, remélem, nemcsak villámlátogatásra érkezett. Azt hiszem, van mit mesélnünk egymásnak. Hans Wendland soha nem kedvelte különösebben Plessen urat, még ha apja barátja volt is, most azonban örült a szívélyes fogadtatásnak. Arra, hogy ezt elsõsorban elõkelõ megjelenésének köszönheti, mely nem kifejezetten koldusra engedett következtetni, egyelõre igyekezett nem gondolni. – Kedves öntõl, Plessen úr, hogy ilyen meleg fogadtatásban részesít. Arra is fel voltam készülve, hogy nem lát szívesen. – Ugyan már, csak nem gondolt rólam ilyesmit? – Nos, az én helyzetemben mindenre fel lehet készülve az ember. Ráadásul értesültem róla, hogy a kedves felesége megbetegedett. Amikor Hans a „helyzetét” emlegette, Plessen úr agyán átfutott, hogy talán mégiscsak jó lesz vigyáznia a zsebére. Megesik néha, hogy jómódúnak tûnõ emberek is kölcsön akarnak kérni, ami persze még nem jelenti azt, hogy teljesíteni is kell a kérésüket. Úgy döntött, hogy egyelõre megmarad a szívélyes szomszéd szerepében. – Kedves Wendland úr, igaz ugyan, hogy beteg, sõt, nagybeteg a feleségem, de még ez sem akadályozhat meg abban, hogy fogadjam egy régi kedves 42
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 43
barátom fiát! Üljön le és mesélje el, hogy ment sora az elmúlt években! Hans Wendland habozott egy pillanatig, ami nem kerülte el a házigazda figyelmét, és még nagyobb óvatosságra intette. – Hogy ment sorom? Nagyon hosszú idõt venne igénybe, ha részletesen el akarnám mesélni. Elõször nagyon rosszul, aztán valamivel jobban, mostanára pedig elmondhatom, hogy elégedett vagyok. – Örömmel hallom, ez több, mint amit a legtöbbünk elmondhat magáról. És azt tervezi, hogy Németországban marad? – Valószínûleg, ha megtalálom itt azt, amit keresek. – Itt, a szûkebb hazájában aligha találja meg. Nagyon nehéz idõket élünk! – Plessen úr úgy érezte, ezt mindenesetre nem árt hangsúlyoznia. Hans bólintott, majd fesztelenül így szólt: – Hosszú távon egészen biztosan nem kielégítõ megoldás számomra, hogy a kis tanyámon lakjak. Az öreg Lürsenéknek épp megjárja, én azonban túlságosan nagyra nõttem ahhoz, hogy végleg bevackoljam magam egy apró padlásszobában. – Nos, kedves barátom, a világért sem akarok beleszólni a dolgába, de az ön helyzetében talán túlságosan nagylelkû dolog volt átengedni Lürsenéknek azt a földecskét. Ha eladja, legalább tízezer márka ütötte volna a markát. 43
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 44
– Talán még több is, de akkor nem lett volna fedél öreg dajkám feje felett. – De hisz van egy fia, akinek állítólag igen jól megy a sora Rostockban! – Ma már igen, de akkoriban még nem segíthetett volna. – No igen, ma viszont talán még jobb áron eladhatná a majorságot, nagyon jó állapotban van! – Lürsenéknek köszönhetõen. Már csak ezért sem fogom õket elûzni innen. – Úgy látom, ugyanolyan emberbarát, mint az édesapja volt. Pedig az ilyen nagyvonalúság lejtõre visz, ahol aztán nincs megállás, kedves Wendland úr. Ezt érdemes volna megfontolni az ön helyzetében. A fiatal férfi ajka megrándult. – Azt hiszem, mindent hagyok a régiben, Plessen úr – felelte kimérten. – Ahogy gondolja, de jobbnak láttam figyelmeztetni. Ezek szerint most Lürsenéknél fog lakni egy darabig? – Igen, meglátom, meddig bírom. Elõször is viszsza kell zökkennem az itthoni kerékvágásba. – Az már igaz! Nagyon sokáig volt távol! Merre is járt? Az Egyesült Államokban? – Igen. – Északon vagy délen? – Északon nem sokáig maradtam. Majdnem az egész idõt Texasban töltöttem. 44
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 45
– Vagy úgy! Kopár vidék, ugyebár? Hans Wendland nem állta meg nevetés nélkül. – Így is mondhatjuk. De legalább tágas. Plessen is felnevetett. – Értem, és pontosan ezért tetszett önnek. Ha az ember fiatal, szereti, ha korlátok nélkül, szabadon mozoghat. – Ahogy mondja, Plessen úr. – És nem túl veszélyes az a vidék? Olvastam egy könyvet Texasról, amelyben az állt, hogy arrafelé nem veszik mindig túlságosan komolyan a törvényt. Hans magán érezte vendéglátója fürkész pillantását, és tudta, hogy tüzetes vizsgálaton esik át éppen. Megrándult az ajka az elfojtott mosolygástól. – Odaát jóval szigorúbbak a törvények, mint itt, az ember az életével játszik, ha megpróbálja áthágni. Ez még az olyan elemeket is kordában tartja, akik nem erkölcsi megfontolásból tartják tiszteletben a törvényt. Én magam sem merészeltem soha megszegni, bár máskülönben minden téren merésznek kell lenni, ha az ember talpon akar maradni. Plessen megértette, hogy Hans Wendland meglehetõsen világosan megválaszolta virágnyelven feltett kérdését, és meg volt elégedve a hallottakkal. Vendége iránti érdeklõdése nõttön-nõtt. Hirtelen elhatározással meghívta reggelire. Hans már épp szabadkozott volna, amikor Plessen hozzátette: 45
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 46
– Ha egy kis szerencsénk van, a lányom is csatlakozik hozzánk, örülni fog, ha üdvözölheti önt. Így aztán Hans Wendland maradt. Beszélgettek még egy keveset, mígnem Plessen úr csengetett. A belépõ szobalányt utasította, hogy terítsen meg a reggelihez, és szóljon a nagyságos kisaszszonynak, hogy Wendland úr is velük tart. Talán lejöhetne, hogy üdvözölje a vendéget.
46
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 47
IV. Fee látta, hogy Hans Wendland belép a házba, és elfordult az ablaktól. Odament az anyja betegágyához, és bizonytalan hangon megszólalt: – Anya, épp most érkezett meg Hans Wendland. Meg akar látogatni bennünket. Plessenné asszony fürkész pillantást vetett a leányára. – Nem akarsz lemenni, hogy üdvözöld? Fee habozott egy pillanatig, de éppen mert annyira vonzotta valami a férfihoz, így szólt: – Apa is fogadhatja, hisz itthon van. – És visszaült az anyja mellé, azzal a szilárd elhatározással, hogy nem fog lemenni. Hogy miért nem? Pontosan azért, mert annyira vágyott rá, hogy megtegye. Anyja egy idõ elteltével megfogta a kezét, és így szólt: – Volna egy nagy kívánságom, Fee. – Mondd hát gyorsan, anya! Ígérem, hogy teljesítem! – De lehet, hogy nagyon buta kívánság. – Nem baj, áruld el gyorsan, drága anyám! Az asszony zavartan elmosolyodott. – Szeretném még egyszer viszontlátni Hans Wendlandot, ha csak pár percre is. Megkérnéd, hogy látogasson meg? Vajon elvárhatom tõle, hogy feljöjjön a betegágyamhoz? 47
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 48
Feet meglepte anyja kívánsága, de szívbõl örült, hogy a kedvére tehet. – Hát persze hogy feljön hozzád, drága anyám, miért ne tenné? Hiszen az édesanyja barátnõje voltál! Várj csak, kicsinosítalak egy kicsit, hogy látogatót fogadhass! Fee szeretetteljesen serénykedett anyja körül, még a haját is megfésülte. Végül ráterített egy selyemtakarót. – Így ni, most már olyan szép vagy, hogy akár királyokat is fogadhatnál! – mondta tréfásan. Ebben a pillanatban bekopogott a szobalány, és átadta Plessen úr üzenetét. Fee bólintott. – Azonnal megyek. Hívni akarta az ápolónõt, anyja azonban visszatartotta. – Hagyd csak, Fee! Szeretnék magamra maradni, míg vissza nem jössz Wendland úrral. Nincs szükségem semmire. Nem kell sietned, nyugodtan reggelizz meg az urakkal. Nyomatékul mosolyogva biccentett, mire a lány, ha habozva is, de kiment a szobából. Az urak már vártak rá az ebédlõben, és Fee enyhén elpirult, amikor észrevette, hogy felragyog Hans Wendland szeme. Amikor kezet fogtak, a férfi így szólt: – Nagyon kedves öntõl, hogy megtisztel a jelenlétével, nagyságos kisasszony. Remélem, nem vonjuk el betegápolói teendõitõl? 48
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 49
– Ne aggódjon, anyám maga küldött le, hogy üdvözölhessem. De megígértette velem, hogy reggeli után felviszem hozzá egy percre. Jó barátságban volt az ön szüleivel, és nagyon örül, hogy ön életben van és egészséges. Szeretné személyesen köszönteni. Hans Wendland különös melegséget érzett a szíve körül a lány szavai hallatán. – El sem tudom mondani, mekkora megtiszteltetést és örömet jelent ez számomra. Kitüntetésnek veszem, hogy nagyra becsült édesanyja betegen is hajlandó fogadni. – Annak is veheti, Wendland úr! – szólt közbe Plessen nyersen. – A feleségem senkit sem fogadott egész betegsége alatt, még a lányom võlegényét sem. Hans meghajolt. – Annál megtisztelõbb számomra a meghívása. – De elõször is reggelizzünk! – rendelkezett a ház ura, aki nem hagyta, hogy bármi megzavarja megszokott kényelmét. Leültek a terített asztalhoz. Fee látta el a háziaszszonyi teendõket, de Hans észrevette, hogy nyugtalanul fülelni kezd, valahányszor valami mozgást hall a házban, ezért igyekezett minél elõbb befejezni a reggelit. Ez persze egyáltalán nem tetszett a ház urának, de Hans azt mondta neki, hogy van még egy fontos elintéznivalója, ezért nem maradhat tovább. Indulás elõtt azonban szívesen tiszteletét tenné Plessen nagyságos asszonynál. 49
B034_inside.qxd
2/28/2008
5:52 PM
Page 50
Így elég gyorsan asztalt bontottak. Plessen ki akart menni a földekre, úgyhogy mindjárt el is köszönt Hans Wendlandtól. Fee felkísérte a vendéget a betegszobába nyíló ajtóig, és ott így szólt hozzá: – Szíveskedjék itt várni egy pillanatig, megnézem, nem aludt-e el anyám. – Nagyon aggódik az édesanyjáért, ugye? – kérdezte halkan a férfi. Ahogy a lány ránézett, végtelen fájdalom sugárzott a szemébõl. – Szörnyen félek attól, hogy elveszítem, pedig tudom, hogy ez be fog következni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell látszanom. És ez néha nagyon nehéz. Alighogy kimondta, elfojtott zokogás rázta meg a testét, és egy pillanatra a kezébe temette az arcát. De máris erõt vett magán. – Majdcsak menni fog valahogy. Kérem, ne mutassa ki a megdöbbenését, látván, hogy leromlott szegény édesanyám állapota. A férfi látta rajta, milyen erõfeszítéssel igyekszik tartani magát, és legszívesebben a karjába vette volna, hogy megvigasztalja. Végül azonban csak ennyit mondott: – Egészen nyugodt lehet, nem fogok önnek gondot okozni. A lány hálásan bólintott, majd belépett a szobába. 50
