Hedwig Courths-Mahler. Judy esküje

94-Judy eskuje 84-178 ITT.qxd

7/18/2010

12:47 AM

Page 1


7/18/2010

12:47 AM

Page 2


7/18/2010

12:47 AM

Hedwig Courths-Mahler Judy esküje

Page 3


7/18/2010

12:47 AM

Page 4

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Judys Schwur © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach Fordította: VÁRY ALÍZ


7/18/2010

12:47 AM

Page 5

I. – Judy, kérlek, szedd le a sötétítõfüggönyt a vendégszobában, és csomagold be a többi holmihoz! Ki tudja, talán hasznát vehetjük még valamire. Manapság olyan drága a finom bútorselyem. – Máris elteszem, Ann néni. Legalábbis megpróbálom... Bár egyelõre fogalmam sincs, melyik ládába férne még bele. Judy titkon felsóhajtott. Igazán nem könnyû helyet találni mindennek, amit Ann néni magával szeretne vinni az új lakásba. De azért megpróbálta a nehéz függönyt beszuszakolni egy összetekert szõnyeg közé. És láss csodát, sikerült! Judy megkönnyebbülten húzta ki magát. – Így ni! Azt hiszem, elkészültünk, Ann néni. Kezdõdhet a költözködés! Úgy hallom, megérkezett a bútorszállító. A lány az ablakhoz lépett, s lenézett az utcára. Nem állhatta meg, elnevette magát. 5


7/18/2010

12:47 AM

Page 6

– Gyere, Ann néni, nézd meg ezt a kocsit! Tényleg azt hiszed, hogy az összes retyerutyánk belefér? Anna Hein asszony az unokahúga mellé lépett, és kissé riadtan vette szemügyre a valóban nem épp tágas jármûvet. – Bele kell férnie, Judy, muszáj – szögezte le aztán elszántan, és kihúzta magát. – Nem telik nagyobb kocsira, már ezért is borzasztó sokat kértek. Ezzel kell beérnünk, és kész. Judy átölelte a nagynénjét, és a vállára hajtotta szõke fejét. – Mégis meg kellene engedned, hogy állást keressek magamnak, nénikém. Akkor legalább én nem élõsködnék a nyakadon. – Én pedig sínylõdhetnék magányosan abban a szûk kis lyukban, ott az isten háta mögött. Micsoda egy elhagyatott kisváros! Épp csak nyáron van benne valami élet, s az is csak azóta, hogy „fürdõhelynek” kiáltotta ki magát! Judy, ezt igazán nem teheted velem! Mivé lennék, ha még te sem volnál nekem? Te vagy az egyetlen vigaszom a sok baj és nyomorúság közepette… – ingatta a fejét elkeseredetten Ann néni, s a szeme megtelt könnyel. – Ne sírj, drága nénikém, hisz én csak azt bánom, hogy nem lehetek jobban a segítségedre! – simogatta meg a vállát gyengéden a lány. – Ó, Judy, már így is épp eleget segitesz nekem. Ne hidd, hogy egyedül könnyebb dolgom lenne. Hiszen az új otthonunkban még külön hálószobád sem lesz! Ennél kisebb lakásba, mint ahová most költözünk, ha csak magam lennék, akkor se mehetnék. Az meg, hogy egy vagy 6


7/18/2010

12:47 AM

Page 7

két személyre fõz az ember, már igazán nem számít. Ráadásul te sokkal ügyesebben gazdálkodsz nálam, mindig észreveszed, hol lehet megtakarítani egy kis pénzt. Sokkal többet segítesz nekem, mintsem hinnéd, kislányom. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a rajzaiddal mégiscsak keresel valamicskét, az öltözködésedet például teljes egészében magad fizeted. Micsoda szerencse, hogy a céged az új lakhelyünkre is hajlandó utánad küldeni a megrendeléseket! – Mondhatom, drága nénikém, ez az egyetlen vigaszom. Illetve annak is örülök, hogy végre megszabadulunk ettõl az óriási lakástól, amire szinte minden nyugdíjad ráment. Schwarzenbergben az eddigi lakbérnek csupán harmadát kell majd fizetnünk. Három szobánk lesz a hét helyett, és egy kicsi udvarunk, ahova ugyan nem ülhetünk ki, de legalább ráláthatunk az ablakból meg a kis balkonról. Jó lesz ott, majd meglátod, Ann néni! – Ó, kislányom, én már nem sokat várok az élettõl. Hanem teneked túlságosan is csöndes lesz az a hely, attól félek! Itt legalább a barátnõiddel találkozhattál. – Akik felém se néznek azóta, hogy a bácsikám meghalt! Szegények lettünk, nénikém, vége a szabadjegyeknek, nincs több színházi potyázás, ingyen hangverseny... Igencsak megcsappant a személyünk varázsa, amióta ezzel a vonzerõvel nem rendelkezünk! – mosolyodott el keserûen Judy. A nénje gyöngéden megsimogatta a haját. – Hát, kislányom, az emberek már csak ilyenek. Ha szükségük van ránk, akkor kedvesek, de ha azt gyanítják, hogy nekünk volna szükségünk rájuk, hamar odébbáll7


7/18/2010

12:47 AM

Page 8

nak. Volt alkalmunk kiismerni õket az elmúlt idõszakban, azt hiszem. De elkeseredni akkor sem szabad, gyermekem! Szerencsére nem az a fajta vagy te sem, aki csak a mások segítségére vár. Segíts magadon, s a jó isten is megsegít, jól mondom, Judy? Meglátod, az új lakhelyünkön új ismerõsöket is találunk. Még az is lehet, hogy kifejezetten kellemes társaságba csöppenünk... Meggyõzõdésem például, hogy Erlau grófnõ kapva kap majd az alkalmon, hogy leróhassa nekem a háláját. Éppen ezért is választottam Schwarzenberget – magyarázta bizakodva, miközben választásának másik, fontosabb okát gondosan eltitkolta Judy elõl. Nem akart hiábavaló reményeket ébreszteni a fiatal leányban. – Csak aztán nehogy a grófnõben is csalódnod kelljen, nénikém! – felelte szomorkás mosollyal Judy. – Lehet, hogy õ is csak olyan, mint a többiek. Addig kedves, amíg szüksége van rád. – Hova gondolsz, Judy! – nézett rá megütközve a nénje. – A grófnõ felõl igazán nyugodt lehetsz! Biztosra veszem, hogy tárt karokkal fogad majd minket. Ez legfõképp miattad fontos, hiszen így legalább néha lehetõséged lesz egy kis szórakozásra. Hidd el, hogy így lesz, kislányom, ebben egészen biztos vagyok. Erlau grófnõnek leghõbb vágya, hogy kifejezhesse irántam érzett háláját. Nemegyszer biztosított errõl a leveleiben. Azt reméli, írta, hogy egyszer õ is tehet nekem valamilyen szívességet. – De hiszen az utóbbi idõben alig írtatok egymásnak – jegyezte meg Judy kételkedve. – Gyakorlatilag a kötelezõ újévi jókívánságokra szorítkoztatok! 8


7/18/2010

12:47 AM

Page 9

– Ahogy mondod, kislányom, csakhogy ennek én vagyok az egyedüli oka. A grófnõ rendkívül elfoglalt aszszony, és én nem akartam folytonosan a hálájára emlékeztetni. Ezért írtam neki mostanában ritkábban. „Sosem adom föl a reményt, hogy egyszer leróhatom önnek a hálámat!” Pontosan emlékszem, ezt írta, amikor öt évvel ezelõtt az utolsó hosszabb lélegzetû levelet kaptam tõle. Nos hát... most itt az alkalom. Természetesen értesítettem õt a nagybátyád haláláról. Drága koszorút küldött a temetésre, s mellé néhány részvétteljes sort. Elnézésemet kérte, amiért kissé kurtára sikeredett a levél, de éppen egy nagyobb utazás elõtt állt. Én viszont tegnap tollat ragadtam, és részletesen beszámoltam neki a helyzetünkrõl. Nem titkoltam el azt sem, milyen nehéz körülmények közé kerültünk a bácsikád halála és az infláció következtében. Megírtam, hogy elveszítettük a vagyonunkat, s most abból a csekélyke özvegyi nyugdíjból éldegélünk, amit a nagybátyád után kapok. Tudattam vele azt is, hogy Schwarzenbergbe költözünk, mivel Berlin túlságosan drága lett számunkra. Azt reméljük, hogy azon a csendes kis üdülõhelyen szerényebben lehet majd élni. Megírtam az új címünket is, és meglátod, a grófnõ virággal fog minket várni, aztán kocsit küld értünk, és kivitet magához Erlauba. A kastélya mindössze félórányira van Schwarzenbergtõl! Biztosra veszem, hogy gyakran élvezhetjük majd a vendégszeretetét, te pedig rengeteg új ismerõsre tehetsz szert. Judy eddigi tapasztalatai alapján kételkedett abban, hogy a grófnõ másképpen fog viselkedni, mint általában az emberek, de nem akarta elkedvetleníteni a nénjét. Ezért csak ennyit mondott: 9


7/18/2010

12:47 AM

Page 10

– Értem ne aggódj, Ann néni! Nem vágyom én grófi kastélyokba, sem ragyogó estélyekre! Egyébként sem vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen elõkelõ körökben forgolódhassunk. – Pedig emlékezhetsz rá, a bácsikád életében mi is a legmagasabb körökkel érintkeztünk. Mégiscsak a Nemzeti Színháznál volt szegénykém! A társaság krémje járt hozzánk, és mi is mindenhová bejáratosak voltunk. Ha nincs ez az infláció, még most is nagy házat vihetnénk. Ezer szerencse, hogy még évekre el vagyunk látva elegáns estélyi ruhákkal, igazán megjelenhetünk a legelõkelõbb eseményeken is. Számítok a grófnõre. Szerencsére amiatt sem kell aggódnom, hogy esetleg nem tudom viszonozni a segítségét, hiszen azzal, amit annak idején tettem érte, már többszörösen leróttam a hálámat. Nem, ne is szólj semmit, gyermekem! Egyetlen vigaszom, hogy az Erlau-házban kellemes társaságra lelsz majd, ami talán kárpótol a sok gondért, bajért. – Drága nénikém, kedves tõled, hogy így aggódsz miattam – ölelte át Judy az asszonyt. – Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, s hogyan szolgálhatnám meg a gondoskodásodat! – Csakis a szereteteddel, Judy, hisz tudod jól, amióta nálunk vagy, igazán mintha a saját lányom volnál! És a bácsikád is úgy szeretett mindig, mint a sajátját. – Tudom, drága nénikém, tudom! Sosem éreztem magamat árvának, pedig már háromévesen elvesztettem a szüleimet... De most gyerünk gyorsan, úgy hallom, felértek a rakodók! Óriási sürgés-forgás támadt. A berendezés egy részét 10


7/18/2010

12:47 AM

Page 11

bepakolták a lent várakozó kocsiba, néhány bútor azonban a lakásban maradt, a vevõkre várva. A két hölgy nem vihetett magával mindent a parányi új lakásba. A legjobb darabokat természetesen megtartották, csak azt adták el, amire nem volt szükségük, vagy ami úgysem ért sokat. Így aztán kellõ eleganciával sikerült berendezniük a mindöszsze háromszobás, mégis kellemes fekvésû új lakást. Gyorsan megszokták az új környezetet. Hanem, Hein doktorné nagy bánatára, a grófnõ mind ez ideig nem hallatott magáról. Nem fogadta õket virággal, de még csak üdvözletét sem küldte. Judy nem is számított másra, de a nénjét nagyon bántotta a dolog. Judy azzal próbálta vigasztalni, hogy a grófnõ talán nincs is otthon, lehet, hogy ismét utazgat valamerre. Végül még azt is fölajánlotta Ann néninek, hogy odatelefonál az Erlau-kastélyba. – Legalább megtudjuk, otthon van-e egyáltalán, s hogy megkapta-e a leveledet. De könyörgök, édes, jó nénikém, ne izgasd föl magad, ha kiderül, hogy otthon van, és tud rólunk. Akkor legalább kiderül, hogy õ is csak olyan, mint a többi ismerõsünk, akik nem tartják számon elszegényedett barátaikat. – Nem, Judy, ez teljességgel lehetetlen! Te nem tudod, mi mindent tettem ezért az asszonyért! Tisztességes ember nem feledkezhet meg ilyesmirõl! De az lesz a legjobb, ha végre elmesélem, mi is történt valójában. – Jól van, Ann néni – telepedett le a nénjével szemközti fotelba Judy. – Meséld csak el, azt hiszem, neked is jót fog tenni. – Tudod, hogy régebben mindig a bajor hegyvidéken 11


7/18/2010

12:47 AM

Page 12

töltöttük a nagybátyád nyári szabadságát, egy csinos kis nyaralóban. És néha ott maradtunk még tovább is, te meg én kettecskén, hogy jobban megerõsödj a jó levegõn. – Tudom, nénikém – csókolta meg a kezét meghatottan a lány. – Jól emlékszem még azokra a nyarakra. – Akkor arra is emlékszel talán, hogy a házikó közvetlenül a tó partján áll, a bejárata pedig az országút felé néz. – Igen, tudom, arra nem volt szabad járnom, féltettél az autóktól. – Hát még erre is emlékszel? Pedig hét éve már, hogy nem is jártunk arrafelé. Eladtuk a házat, azóta az új tulajdonos lakik benne. Nos tehát... még az elsõ idõben történt, van már tizenhat éve is annak. Épp a házunk elõtt fának szaladt egy autó. Mintha még most is hallanám azt a borzalmas csattanást! Ész nélkül rohantunk ki, ahányan csak voltunk: a nagybátyád, egy tekintélyes vendégünk, jómagam és az egész személyzet. Rettenetes kép tárult elénk. Nem részletezem, talán még rosszat is álmodnál utána... Elég az hozzá, hogy a roncsok alatt Erlau grófnõ feküdt és a sofõrje. Miután nagy nehézségek árán kiszabadítottuk õket, láttuk, hogy a sofõr halott. A grófnõben azonban pislákolt még némi élet. Vendégünk elrohant az orvosért, aki szerencsére ott lakott a közelben. Mi ezalatt a személyzet segítségével óvatosan bevittük a grófnõt a házba, és az én hálószobámban, tudod, amelyik a tóra nézett, lefektettük az ágyra. Ragyogó fiatal hölgy volt még akkor. Szerencsére azonnal jött a doktor. Megállapította, hogy el van törve a bal lába és a jobb karja, de hál’ istennek elég egyszerû törések voltak. Mire a grófnõ magához tért, a doktor már el is látta a sérüléseit, a törött 12


7/18/2010

12:47 AM

Page 13

végtagokat sínbe tette. A grófnõ értetlenül nézdegélt körül a szobában, idõbe telt, mire fölfogta, hogy mi történt vele. A töréseken kívül komolyabb baja nem esett. Az orvos azt is megállapította, hogy gyermeket vár, aki valószínûleg még azelõtt fog világra jönni, hogy az anya teljesen felépülne. Lassan-lassan megtudtuk a betegtõl a nevét, s azt, hogy a férje épp Amerikában van, ahova õ az elõrehaladott terhesség miatt nem akarta elkísérni. Elmondta, hogy van egy tizennégy éves fia, éppen õt akarta meglátogatni az egyházi internátusban, ahol tanul. Azonnal megsürgönyöztük a férjnek a legfontosabbakat, a bácsikád pedig maga utazott el az internátusba, hogy tapintatosan közölje az ifjú Hans gróffal a történteket. A grófnõ nem gyõzött hálálkodni a segítségünkért. Mi természetesnek tekintettük, hogy nálunk fog lábadozni a nyaralóban, s átengedtem neki a hálószobámat. Magam ápoltam, úgy, ahogy mondom, a legnagyobb gonddal és odaadással. – Ebben biztos vagyok, nénikém, amilyen arany szíved van! – mosolygott a nénjére gyengéd szeretettel Judy. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon odaadóan ápoltad. Még emlékszem is rá, milyen bánatos voltam, hogy sosincs rám idõd, mert mindig a beteg hölgy körül sürgölõdtél. Csak akkor vigasztalódtam meg kissé, amikor váratlanul megérkezett a kisbaba, egy angyali kislány, mintha csak a mennybõl szállt volna le. A grófnõ kislánya volt, ugye? – Igen, Judy, a grófnõ egy szép és egészséges kislánynak adott életet, amikor még nem is épült föl egészen. Borzalmasan nehéz szülés volt, de szerencsésen végzõ13


7/18/2010

12:47 AM

Page 14

dött. Azokban a napokban nemegyszer elmondta a grófnõ, hogy nekem köszönheti az életét, s milyen végtelenül hálás mindazért, amit érte tettem. És késõbb is minden levelében elismételte, hogy egyszer szeretné leróni a háláját. Az utóbbi öt évben valóban alig-alig írtunk már egymásnak, de ennek a hálához semmi köze. A kis Felice kontesz, aki tehát ott látta meg a napot minálunk, most tizenhat éves lehet. A grófnõ fia, az ifjú Hans gróf is eljött, amikor a kis húga megszületett. Mély tisztelettel csókolt kezet, és azt mondta, tudja, hogy én mentettem meg az édesanyja életét, és az egészséges, eleven kis húgát is nekem köszönheti. De a leghálásabb az apjuk volt, Erlau gróf. Alig ért vissza Amerikából, már rohant is hozzánk a nyaralóba, hogy magához ölelhesse a feleségét meg a pici lányát. Egészen magánkívül volt a meghatottságtól. Igaz, a hotelben szállt meg, mert nem akart még nagyobb felfordulást okozni, de egész nap ott ült õ is a felesége mellett. A bácsikádnak vissza kellett térnie Berlinbe, én azonban ott maradtam még a nyaralóban, míg a grófnõ teljesen föl nem gyógyult, és haza nem utazhatott a családjával. Hát, így történt, Judy. Az ilyesmit sosem felejti el az ember. – Drága, jó Ann néni! – simogatta meg a kezét a lány. – Ismerlek jól, el is hiszem, hogy áldozatkészen segítettél. És meg kell mondanom, hogy ha Erlau grófnõ megfeledkezett errõl... hát akkor nagyon hálátlan teremtés! Én is azt szeretném, már csak miattad is, ha kapna az alkalmon, és valóban leróná a háláját. De, drága nénikém... föl kell készülnöd az ellenkezõjére is. Arra, hogy esetleg hálátlan lesz, s eszébe sem jut segíteni nekünk. 14


7/18/2010

12:47 AM

Page 15

– Nem, kislányom, ez számomra elképzelhetetlen. Már a puszta feltételezéssel is megsértjük a grófnõt. Hiszen õ annyira finom, nemes lelkû teremtés! Ráadásul a gróf is végtelenül hálás volt. Számtalanszor elismételte, hogy egyedül nekem köszönheti a felesége és a kislánya életét. Igaz, õ néhány évvel ezelõtt meghalt. Ezután ritkult meg a levelezésünk a grófnõvel, ha jól emlékszem. Megértettem szegény fájdalmát, hogy nincs kedve írni, szívbõl átéreztem, mennyire szenvedhet a veszteség miatt. De nem hagyom magam megingatni, továbbra is biztosra veszem, hogy nem feledkezett meg rólam. Emlékezz csak, milyen csodálatos koszorút küldött a nagybátyád sírjára! Judy magában arra gondolt, hogy ez igazán a legkevesebb volt, amit a grófnõ tehetett. De nem akarta elszomorítani a nénjét, ezért inkább hallgatott. Másnap azonban telefonált Erlauba. Megkérdezte, beszélhetne-e a grófnõvel, s azt a választ kapta, hogy az úrnõ pillanatnyilag nem ér rá. Judy erre megkérte a lakájt, értesítse a grófnõt, hogy Hein doktorné megérkezett schwarzenbergi lakásába, és örülne, ha Erlau grófnõ hallatna magáról. A lakáj megígérte, hogy amint módja lesz rá, átadja az üzenetet. Judynak és Hein doktornénak be kellett érnie ennyivel. Most már mindketten arra vártak, hogy a grófnõ elõbb-utóbb csak jelentkezik.

15


7/18/2010

12:47 AM

Page 16

II. Az Erlau-kastély mintegy kétórányi járásra feküdt Schwarzenbergtõl, autóval azonban alig negyedóra volt az út. Az ódon épületet hatalmas park vette körül, mely mára az elhanyagoltság jeleit mutatta. De nemcsak a park volt gondozatlan, szemlátomást a kastély maga is pusztult. Belülrõl sem nézett ki jobban. Az óriási termek közül nem egy üresen tátongott. A bútorokat eladogatták, míg jó árat kaphattak értük, alig néhány szobának maradt meg az eredeti, elõkelõ berendezése. Köztudomású volt, hogy a megboldogult Erlau gróf már igen kétes állapotban vette át a birtokot az apjától. Aztán maga sem igen csinált mást, mint hogy egyre több földet adott el belõle, ami pedig megmaradt, arra egyre több jelzálogkölcsönt vett föl. A grófi pár ugyanis szerfölött költekezõ életmódot folytatott. Már tizenhat évvel ezelõtt is, mikor a grófnõ balesete történt, azért utazott el a gróf Amerikába, hogy egy rég kivándorolt és a tengerentúlon meggazdagodott nagybátyjától tetemesebb kölcsönt kérjen. A nagybácsi azonban haragudott a rokonságra, akik annak idején hagyták õt tönkremenni, miközben könnyûszerrel segíthettek volna rajta. Most tehát viszonozta a keményszívûséget. Nem adott egyetlen fillért sem, és mikor három évre rá meghalt, minden vagyonát a mostohalányára hagyta. A lányt amerikai felesége hozta a házasságba, aki egyébként szintén fölöttébb vagyonos asszony volt. Erlau gróf hoppon maradt, s a birtoka egyre inkább leromlott. Már öt évvel ezelõtt, a gróf halálakor is annyira rossz volt a helyzet, hogy a család csak nagy üggyel16


7/18/2010

12:47 AM

Page 17

bajjal bírta magát fönntartani. A fiatal Hans gróf jól látta a küszöbönálló csõdöt, és semmi kedve nem volt hozzá, hogy apja végzetes életmódját folytatva, tönkretegye a maga életét is. Határozottan bejelentette az anyjának, hogy a saját lábára szándékozik állni. Szenvedélyes érdeklõdésétõl hajtva már korábban elvégezte a charlottenburgi fõiskolát, és nem sokkal apja halála után építészi diplomát szerzett. Anyja nagy megrökönyödésére, aki úriemberhez méltatlannak tartotta a munkát, az ifjú gróf el is vállalt egy építõmérnöki állást egy nagyvállalatnál, amely akkoriban épp gyógyüdülõt épített Schwarzenbergben. Ez a hely egyre inkább divatba jött az utóbbi idõben, mind több és több gazdag ember akart itt magának villát venni. Az üdülõ építésének költségeit a közeli birtokon élõ Borau báró állta. A báró szinte sohasem mutatkozott nyilvánosság elõtt, és általában roppant nagy különc hírében állt. Borau Erlau közvetlen szomszédságában feküdt, a két birtok határos is volt mindaddig, míg Erlau gróf el nem adott pár hold földet a magáéból. A vásárló mostanra csinos kis udvarházat építtetett magának a két birtok között. Az Erlau családnak azonban igen szûkösen ment a sora továbbra is, tulajdonképpen egészen a mostani újesztendõ beköszöntéig. Újév óta azonban valamelyest változott a helyzet. A grófnõ tudniillik már évek óta fáradhatatlanul kutatott egy „jó parti” után a fia számára. Ez minden gondot levett volna a vállukról. Csakhogy ez idõ tájt már sokkal kevesebb volt német földön a jó parti, mint annak elõtte. Sehol sem mutatkozott érdemes jelölt, ráadásul Hans 17


7/18/2010

12:47 AM

Page 18

gróf is fölöttébb megmakacsolta magát ebben a kérdésben. Egy szép napon azonban a grófnõnek eszébe jutott az Amerikába kivándorolt Erlau gróf mostohalánya. Levelezésbe kezdett a lánnyal, és szívélyesen meghívta magukhoz Erlauba. Miss Field meg is érkezett a kastélyba. Huszonhét éves is elmúlt már, de jókora vagyona dacára sem sikerült még võlegényt találnia, mivel szépséggel nemigen áldotta meg a természet. A grófnõ azonban túláradó nyájassággal fogadta, és a lány hamarosan otthon érezte magát a kastélyban. Megismerte az ifjú Hans grófot is, és eltökélte magában, hogy ha törik, ha szakad, de valamiképp elveteti magát vele. E cél érdekében természetesen készségesen rendelkezésére bocsátotta a grófnõnek a háztartás rendbe hozásához szükséges pénzeket. A grófnõ a maga részérõl lelkesen támogatta az ifjú hölgy terveit, Hans gróf szíve azonban jéghideg maradt. Mikor az anyja elsõ ízben pendítette meg elõtte a gazdag parti lehetõségét, elszörnyedve tiltakozott. – Eszem ágában sincs, mama! Még elképzelni sem tudok semmi olyasmit, ami valaha is kívánatos menyaszszonnyá tenné Miss Fieldet az én szememben. Elismerem, nem tehet az elõnytelen külsejérõl, ám annál inkább a kellemetlen modoráról! Én aztán nem fogom a nevemet adni a millióiért cserébe! – Csakhogy ne feledd, Hans, Erlau a csõd szélén áll, és menthetetlenül tönkremegy, ha nem nõsülsz gazdagon. – Elhiheted, anyám, errõl egy pillanatra sem feledkezem meg. Sõt, a magam részérõl bele is törõdtem már, 18


7/18/2010

12:47 AM

Page 19

hogy el fogjuk veszíteni a birtokot. Örülök, hogy téged és Felice-t még nem zaklatnak a hitelezõk, s engedik, hogy egyelõre itt lakjatok. Minden erõmmel azon vagyok, hogy tisztességes otthont teremtsek nektek valahol másutt. – Ugyan mit nevezel te tisztességes otthonnak, Hans? Talán valami négyszobás lyukat egy ügyetlen cseléddel? – Bizony, az elsõ idõben valószínûleg ennyivel kell beérnetek, anyám – nézett rá a fiú komolyan. – De remélem, a szakmámban gyorsan elõbbre jutok, s minden erõmmel azon leszek, hogy a ti életetek a lehetõ legkellemesebb legyen. Csak egy kicsit legyél még türelemmel, és mondj le errõl a borzalmas ötletrõl, hogy a fiadat eladd egy pénzeszsáknak! – Micsoda közönséges kifejezés, Hans! Mildred igazán nem pénzeszsák! – Megbocsáss, mama, én mindig is annak láttam. Ám a grófnõ ilyen könnyen azért nem adta föl. Lázas igyekezettel próbálta kellemesebbé tenni Miss Field megjelenését. Ettõl fogva õ szabta meg, milyen ruhákat viseljen, hogyan fésülködjék a vendég. Mildred kisaszszony pedig vakon engedelmeskedett a tanácsainak, mert érezte, hogy a grófnõ támogatja a tervét. Ráadásul közben teljes szívbõl, a hervadó lányok kétségbeesett szenvedélyével bele is szeretett Hansba, s minden vágya az volt, hogy tessék neki. A bájos kis Felice kontesz nagyon is meg tudta érteni, hogy a bátyja nem akarja semmi áron menyasszonyául az amerikai lányt. Felice külsejében ugyan anyjára ütött, ám lelkiekben jóságos, lágyszívû apjuk természetét 19


7/18/2010

12:47 AM

Page 20

örökölte. Persze nem árulták el neki a házasság tervét, de õ volt olyan éles szemû, hogy magától is kitalált mindent, és teljes szívvel a bátyja pártjára szegõdött. Egyszer, amikor kettesben sétálgattak a parkban, szövetséget is ajánlott a fiúnak az anyjuk terveivel szemben. Hans elmosolyodott a lány naiv lelkesedésén, és megkérdezte tõle, hogy valóban olyan reménytelen esetnek tartja-e õt, aki a kis húga védelmére szorul? Felice erre a karjába csimpaszkodott, és így vágott vissza: – Ugye ismered az egérke és az oroszlán meséjét? Nahát akkor, te vagy az oroszlán, én pedig a kisegér. De attól még könnyen lehet, hogy segíthetek rajtad, és megóvhatlak Mildred mesterkedéseitõl, amiket egyébként mama is támogat. Hans megszorította a kislány karját. – Kicsi Felice, hidd el, érted szívesen hoznék áldozatot, csak hogy végre gondtalanul élhess, de ez mégiscsak túl nagy áldozat lenne! – Nincs is rá semmi szükség, Hans! Az én délceg, büszke bátyám ne adja el magát egy pénzes nõnek! Neked olyan lányt kell feleségül venned, akit szívbõl szeretsz, és aki viszontszeret. Értem pedig ne aggódj! Pillanatnyilag nem is állunk annyira reménytelenül, késõbb pedig... Tudod, Hans, nagyon szeretném, ha én is értenék valamihez, amivel sok pénzt lehet keresni. Csak tudnám, hogyan fogjak hozzá! – Hja, bizony, húgocskám – mosolyodott el megindultan a fiú –, ezzel a feladattal már sokan próbálkoztak hiába. Nem olyan egyszerû dolog ám a pénzkereset! Hát még ha sok pénzre áhítozik az ember! 20


7/18/2010

12:47 AM

Page 21

– Na igen, elõször is ki kellene tanulnom valami rendes kenyérkeresõ szakmát. Írtam már ugyan néhány verset, amelyeket el is küldözgettem a lapoknak. Persze mindezt szigorúan titokban, az én kedves és hûséges Susém neve alatt, aki sosem árulná el a turpisságot. Susanne Richter! Jól hangzik, ugye? Csakhogy visszaküldték a verseimet azzal, hogy a szerkesztõségeket túlságosan is elárasztják az efféle zsenge, ifjúkori irományok. Ez persze nem okvetlenül jelenti azt, hogy rosszak lennének a verseim, de... mégis úgy tûnik, hogy költészettel nemigen fogom megkeresni a kenyeremet. Még egy próbát teszek azért. Arra gondoltam, írok egy elbeszélést, hátha azzal többre megyek. Hans gróf mosolyogva nézett le a kis húgára, akinek bájos arcocskáját pirosra festette a friss levegõ, s a lázas tervezgetés. – Úgy tudom, rögös pálya az íróé, Felice. Ha sikeres, ha jól megél, akkor szétszaggatják az irigyei, ha pedig nincs sikere, éhen pusztulhat. De azért nem akarom elvenni a kedvedet a próbálkozástól. Pontosan egy héttel késõbb, vagyis a rákövetkezõ vasárnap, Hans gróf ismét hosszabb reggeli sétát tett a húga és ezúttal Miss Field társaságában. Miután visszatértek a házba, Miss Field azonnal a szobájába sietett, azzal az ürüggyel, hogy átöltözzék. Közben persze a frizuráját is újra átfésülte, s nagy mûgonddal kiigazította a sminkjén esett hibákat. Felice-nek is át kellett öltöznie, Hans azonban az anyja szobája felé vette az irányt. Kézcsókkal üdvözölte a grófnõt, aki fürkész pillantást vetett rá. 21


7/18/2010

12:47 AM

Page 22

– Jól mulattatok, Hans? – Pompásan, mama! Felice meg én rengeteget bolondoztunk, Miss Field pedig botanikaleckét vett tõlem. Minden egyes mezei virágnak tudni akarta a nevét, és ha megmondtam, addig ismételgette rettentõ kiejtésével, míg egy másikat nem mutattam neki. – Az a jóravaló teremtés! Úgy igyekszik minél jobban megtanulni németül! Megható, mennyire szeretne tetszeni neked! Téged ez nem indít meg, Hans? Nem lehetnél egy kicsikét kedvesebb hozzá? – Szívesen volnék hozzá kedves, csak épp attól tartok, hogy ezt bátorításnak venné! A grófnõ újra taglalni kezdte Miss Mildred nagyszerû tulajdonságait, úgyhogy Hans módfelett megkönnyebbült, amikor a húga végre belépett a szobába. Mindez azon a reggelen történt, amikor Judith Falk Erlauba telefonált a nagynénje nevében. Felice becsöngette az inast valami megbízatással, s az beszámolt a telefonbeszélgetésrõl. A grófnõ már régebben úgy rendelkezett, hogy soha ne szólítsák a telefonhoz, csak ha ismerõs hívja. Ezért mondta az inas Judynak, hogy a grófnõ nem ér rá. Az öreg igyekezett minél pontosabban átadni Judy üzenetét. Hans kíváncsian figyelte a beszámolót, a grófnõ azonban meglehetõsen zavart arccal leintette az öreget. Az inas elhagyta a szobát, Hans pedig izgatottan fordult az anyjához. – Hein doktornét említett az inas, mama... Nem lehet, hogy õ az a hölgy, aki olyan odaadóan ápolt téged annak idején? – Nos, igen, róla van szó. 22


7/18/2010

12:47 AM

Page 23

– És azt mondta az inas, hogya a doktorné Schwarzenbergbe érkezett, ugye, jól értettem? A grófnõ bosszúsan tért ki fia átható tekintete elõl. – Hát igen, roppant kellemetlen, de ez a Hein doktorné valóban Schwarzenbergbe költözött az unokahúgával – mondta végül kényszeredetten. – Néhány hónapja, egészen pontosan, amióta a férje meghalt, nagyon megromlott az anyagi helyzetük. Megírta, hogy kibérelt egy kis lakást Schwarzenbergben, és szerény körülmények között fog majd ott élni. Jóságos Istenkém, hát persze hogy sajnálja az ember, de mintha azt hinné, hogy én segíthetek rajta! Hans elsápadt e részvéttelen szavak hallatán. – Meg is van rá az oka, hogy a segítségünkre számítson, nem igaz, mama? – Teremtõm, hát mit vársz tõlem? Mi is épp elég bajban vagyunk, Hans, láthatod, hogy magunkon sem tudunk segíteni. Éppen ezért nem feleltem a levelére, inkább igyekeztem nem venni tudomást róla. Olyan kínos, ha valami kérést vissza kell utasítanunk! – Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy egyáltalán nem is szándékozol velük... érintkezni, hogy... hogy egyszerûen tudomást sem veszel róluk? A grófnõ kelletlenül vonogatta a vállát. – Be kell látnod, fiam, hogy ez az egyetlen megoldás. Ilyen esetekben kell egy kis bátorság, hogy az ember le tudja gyõzni az érzelmeit! A fiatal gróf úgy mérte végig az anyját, mintha elõször látná életében. – Nem, anyám. Az efféle bátorság, az egyszerûen... végtelen hálátlanság. 23


7/18/2010

12:47 AM

Page 24

– De hát mit tehetnék? – csattant fel a grófnõ, bosszúsan megrántva a vállát. – Biztos azt hiszik, hogy még mindig olyan tehetõsek vagyunk, s azt szeretnék, ha támogatnánk õket... vagy Isten tudja, mit akarnak még! Hidd el, fiam, a mi helyzetünkben megengedhetetlen az érzelgés. Nekünk nincsen szétosztogatni való fölöslegünk. – Nem is hiszem, hogy anyagi támogatást várnának tõled. Szerintem csupán abban reménykedtek, hogy kedvesen fogadod õket, hogy lesz egy-két jó szavad hozzájuk. Egy kis együttérzésre vártak, semmi másra. Ez pedig nem kerül pénzbe, mama! – Igen, és aztán lehetetlenség lerázni ezt a fajtát! – vágta rá dühösen az anyja. – Ezt nem tudhatod ilyen biztosan. Hein doktorné nagyon is elõkelõ, rokonszenves asszonynak tûnt, nem tudom elképzelni, hogy tolakodó és tapintatlan lenne! Szerintem csak azt hitte, örülni fogunk, hogy végre leróhatjuk neki a hálánkat. Igazán küldhettél volna néhány szál virágot üdvözletképpen, vagy ha azt nem is, legalább meglátogathattad volna. – Sokkal nyomottabb hangulatban vagyok, hogysem efféle kötelezettségeket vegyek a nyakamba – torkollta le csökönyös arccal a grófnõ. – Ne is említsd többet! Bizonyosan az a legjobb, ha nem veszünk tudomást az egész ügyrõl, hiszen segíteni úgysem tudunk rajtuk. Na persze, ha elvennéd végre Mildredet... akkor mindjárt más volna a helyzet. Elhiheted, hogy akkor a legnagyobb örömmel állnék a rendelkezésükre. De így... nem! Iszonyúan kínos volna, ha segítségért fordulnának hozzám, és kénytelen volnék elutasítani. 24


7/18/2010

12:47 AM

Page 25

A grófnõ látta, mennyire fontos a fiának Hein doktorné sorsa, és úgy gondolta, ezt is kihasználhatja házasságszerzõ hadjáratában. Hans gróf megütközve bámult az anyjára. – Meg sem akarod látogatni a doktornét, mama? – kérdezte végül fojtott hangon. A grófnõ ismét megrándította a vállát. – Hisz mondtam már, semmi értelme. Értsd meg már végre, milyen borzasztó volna, ha meglátogatnám, és a segítségemet kérné! Szerinted mit mondhatnék neki? Hogy szegény vagyok, mint a templom egere, és magam is segítségre szorulok? Márpedig ilyen megaláztatásnak nem fogom kitenni magam, édes fiam! Vagyis jobb, ha meg sem látogatom. Egyetlen dolgot tehetek érte. Írok neki pár sort, hogy nagyon visszavonultan élünk mostanában, mert a megváltozott körülmények erre kényszerítenek, s ezért le kell mondanom a vele való érintkezésrõl is. – Nem, akkor inkább hagyd az egészet! – vágta rá nyersen Hans, elfelhõsödött tekintettel. – Egy ilyen levél végképp sértõ volna! Én viszont fölkeresem õket, és megpróbálom valahogy kimagyarázni a viselkedésedet. – Okosabb volna, ha nem tennéd, fiam – rázta meg a fejét bosszúsan a grófnõ. – Pedig meg kell tennem, mama. Felice, aki mindvégig feszült izgalommal hallgatta a beszélgetést, odalépett a bátyja mellé. – Ez az a Hein doktorné, akinek a házában születtem? – kérdezte fojtott hangon. – Igen, Felice. Az a hölgy, aki odaadóan ápolta anyán25


7/18/2010

12:47 AM

Page 26

kat heteken át, aki téged világra segített, és gondodat viselte a születésed után. – Akkor pedig veled tartok, Hans – húzta ki magát a kislány. – Ha mama nem akar velünk jönni, majdcsak kimagyarázzuk valahogy. Ezt muszáj megengedned, mama! – jelentette ki szigorúan, és szinte fenyegetõen szegezte anyjára a tekintetét. A grófnõ elpirult kissé, és végre beadta a derekát. – Természetesen nagyon kedves volna tõletek... és ha mindenáron ezt akarjátok, hát legyen. Látogassátok meg õket, az én nevemben is. Felõlem küldhettek virágot is, ha annyira szeretnétek. Biztos van valami az üvegházban, ami éppen most virágzik. Szóljatok a kertésznek! Bár úgy tudom, éppen a napokban parancsoltak rá a hitelezõk, hogy minden virágot adjon el, de Felice-nek csak fog adni valamit. S ami nagyon fontos: a hölgyek számára tegyétek világossá, hogy ez volt az elsõ, s egyben utolsó találkozás, s hogy Erlauban sajnos nem áll módunkban fogadni õket. Felice és Hans elkerekedett szemmel bámult egymásra. Most elõször ismerték meg anyjukat errõl a kevéssé megnyerõ oldaláról, s ez bizony fájt nekik. Az is elõször történt meg a testvérekkel, hogy megörültek Miss Field felbukkanásának. A grófnõ szívélyesen köszöntötte a lányt, s hellyel kínálta maga mellett a kanapén. – Gyere, Mildred, ülj ide közénk! Jólesett a séta? Milyen volt? – Oh, nagyon messze volt menni! De én nagyon sokat tanult, minden virág megtanult német neve. Hans tanítja 26


7/18/2010

12:47 AM

Page 27

nagyon jól – felelte az amerikai lány nagy lelkesedéssel, s közben kacér pillantást küldött Hans felé. A fiatalember bosszúsan elfordult, s fölkapott egy újságot az asztalról. Néhány másodpercig úgy tett, mintha beletemetkezne, majd hirtelen megszólalt: – Az lesz a legjobb, ha mindjárt föl is hívom Hein doktornét, s megkérdezem, tudnának-e fogadni minket ma délután. – Én meg megyek a kertészhez virágért – kapott a szón buzgón Felice, azzal a két testvér sietõsen elhagyta a szobát. Anyjuk és Miss Field bánatosan nézett utánuk. Odakint Felice belekarolt a bátyjába, s felhevült arcocskáját a fiú karjához szorította. – Ó, Hans! Ez nem volt szép a mamától, igaz? – suttogta felindultan. Hans résztvevõen nézett le rá. – Ne vedd úgy a szívedre, Felice! Tudod, mama szívét kissé megkeményítették a gondok. De mi majd jóváteszszük, amit õ esetleg elrontott. – Igen, Hans, okvetlenül jóvátesszük! Akkor ma délután elmegyünk hozzájuk, ugye? – Igen. Legjobb lesz, ha öt órára jelentjük be magunkat. Talán kissé szokatlan, hogy így az utolsó pillanatban értesítjük õket, de attól tartok, nincs más választásunk. A héten rengeteg a dolgom, késõbb már nem érnék rá ilyesmire. Egyébként is úgy vélem, hogy már nem lenne illendõ tovább halogatni ezt a látogatást. Nagy egyetértéssel összenéztek, aztán Felice kifutott a kertbe, hogy megkeresse a kertészt. Szerencsére adako27


7/18/2010

12:47 AM

Page 28

zó kedvében találta az öreget, s kapott is tõle egy igen tetszetõs csokrot. A virágot késlekedés nélkül el akarta küldetni Schwarzenbergbe a kertész fiával. Elõtte azonban még hozzátett két vizitkártyát, egyet az anyjáéból, s egyet a sajátjai közül. „..Aki végtelenül boldog, hogy Önöket személyesen is üdvözölheti” – írta a maga kártyájára a neve alá. Anyja kártyájára pedig, némi töprengés után, s lehetõség szerint utánozva a kézírását, mindössze ennyit írt: „Isten hozta Önöket Schwarzenbergben!” Miután mindezzel elkészült, megkönnyebbülten felsóhajtott. Lefutott a lépcsõn, s épp szembetalálkozott a szobájából kilépõ Hansszal. – Beszéltél velük, Hans? – Igen, nagyon örülnek nekünk, és várnak. Mamát azzal mentettem ki, hogy hetek óta van egy vendégünk, s emiatt nincs egy szabad perce sem. Elõször a doktorné unokahúgával beszéltem, õ azt mondta, hogy a nénikéje nagyon boldog lesz, hogy végre hall rólunk. Aztán maga a doktorné is a telefonhoz jött... és valóban megható volt, hogy mennyire örül. Mamának nem kellett volna úgy aggódnia, hogy segítséget remélnek tõlünk. Szerintem, nem vágynak semmi másra, csak néhány jó barátra az új környezetben. – Nagyon szép csokrot szereztem nekik! Már csak a te kártyád hiányzik hozzá... – magyarázta kipirult arccal Felice, majd elõhúzta anyja kártyáját a borítékból, s Hans orra alá dugta. – Ezt nézd, micsoda okirathamisítást követtem el! A fiú elolvasta a rövid üdvözletet, majd nevetve átkarolta a húgát, és homlokon csókolta. 28


7/18/2010

12:47 AM

Page 29

– Ez igazán kegyes hazugság, Felice. Örömet szerzel vele. Felice átadta a kártyákat a kertészfiúnak, hogy azokat is tegye a csokorhoz, s végre indulhasson, majd Hansszal együtt visszatért anyja szalonjába. A grófnõ még mindig Miss Field társaságában üldögélt. Mildred szeme felragyogott a fiatalember láttán, és igyekezett õt is bevonni a társalgásba. Hans kimért udvariassággal válaszolgatott a kérdéseire, s közben megpróbált érdeklõdõ arcot vágni.

29


7/18/2010

12:47 AM

Page 30

III. Hát mégiscsak felhívták a kastélyból, ráadásul maga a fiatal gróf! Hein doktorné letette a telefonkagylót, és megkönnyebbült mosollyal fordult az unokahúgához. – Látod, te kis vészmadár, ugye, hogy nekem volt igazam? A grófnõ csak azért nem válaszolt nekem azonnal, mert nagyon elfoglalt, a vendégük minden idejét lefoglalja. Egyébként pedig nagyon elszomorította, hogy nem üdvözölhetett személyesen. De ma délután öt órára elküldte hozzánk a gyermekeit, ha már õ maga nem tud eljönni. Boldog vagyok, hogy viszontláthatom a fiatal Hans grófot, s meggyõzõdhetek arról is, hogy a kis kontesz valóban olyan eleven és egészséges teremtéssé fejlõdött, ahogy reméltem! Judynak is nagy kõ esett le a szívérõl. Szörnyen elkeserítette volna, ha a nagynénjét megbántják. – Hát ennek igazán örvendek, már csak miattad is, Ann néni! – Én pedig fõleg miattad örülök, Judy! Hiszen máris megismersz két kedves fiatalt, akikkel bizonyosan tarthatod majd a kapcsolatot. Ha Hans gróf természete most is olyan, mint tizennégy éves korában, akkor nagyon megnyerõ fiatalembernek kell lennie. A kis Felice kontesz pedig, ha az anyjára ütött, valószínûleg igazi szépség. Tudod mit? Itt tarthatnánk õket teára. Még szerencse, hogy annyi kekszet hoztunk Berlinbõl, lesz mivel megkínálni õket. A két hölgy épp végzett a szerény ebéddel, amikor megjelent a kertészfiú Erlauból, hogy átnyújtsa az üd30


7/18/2010

12:47 AM

Page 31

vözlõ csokrot és a három vizitkártyát. A doktornét könynyekig meghatotta ez a nem remélt figyelmesség. Örömtõl sugárzó arccal rendezte vázákba a sok szép virágot. Minden szobába jutott belõle. Amikor elkészült, elégedett mosollyal nézett végig a mûvén, s most már boldog várakozással nézett a megtisztelõ látogatás elébe. Hans és Felice pontban öt órakor érkezett. A doktorné a fogadószobában várta õket. Hans gróf odasietett hozzá, s kezet csókolt neki. – Tisztelt nagyságos asszonyom, végtelenül boldog vagyok, hogy viszontláthatom, és még egyszer kifejezhetem mélységes hálámat mindazért, amit anyámért és a kis húgomért tett – mondta õszinte tisztelettel. – Engedje meg, hogy bemutassam Felice-t. Rá sem fog ismerni. – Már hogyne ismernék rá! Hiszen pont olyan gyönyörû, mint az édesanyja! – Hein doktorné, mellõzve a formaságokat, megindultan magához ölelte a bájos kislányt. – Édes istenkém, mennyire örülök! Milyen bájos ifjú hölgy lett a konteszkából! El sem hiszik, mekkora öröm viszontlátni önöket! De hadd mutassam be végre az unokahúgomat! Odaintette magához Judyt, és bemutatta a testvérpárnak. Judy elpirult, amikor a tekintete találkozott a fiatal gróféval. Hans szemébõl olyan határtalan csodálatot olvashatott ki, amelyre nem számított. Felice is nagy tisztelettel nézett föl a csinos, fiatal hölgyre, s bár kétségkívül maga is elbûvölõ teremtés volt, mégis talált csodálni valót Judy Falk személyében. Elragadtatásának természetesen hangot is adott azon nyomban: 31


7/18/2010

12:47 AM

Page 32

– Jaj, de pompás, hogy megismerkedhetünk, Falk kisasszony! Remélem, gyakran fogunk találkozni! – jelentette ki csillogó szemmel, tökéletesen megfeledkezve anyja intelmérõl, miszerint ez legyen az elsõ és egyben utolsó találkozásuk is a két hölggyel. Felice már ebben a pillanatban érezte, hogy Judy és õ jó barátnõk lesznek. A házigazdák ezt követõen hellyel kínálták a vendégeket a teázóasztalnál, s a négyfõs kis társaság néhány perccel késõbb már olyan meghitten tereferélt, mintha régi jó barátok lennének valamennyien. A doktorné persze mindent tudni akart a grófnõrõl, ezért Hans úgy döntött, nem hallgatja el teljesen az igazságot. – Ami az édesanyánkat illeti, sajnos nem sok jót mondhatok, nagyságos asszonyom. Atyánk halála óta sok megpróbáltatáson kellett keresztülmennie. Ezért önt is arra kérem, hogy ne nehezteljen rá, de mostanában teljesen visszavonult a társaságtól. Anyagi körülményeink igen megromlottak. Erlau már nem sokáig lesz a miénk... – Jaj, de sajnálom! – sóhajtott fel a doktorné, hangjában olyan õszinte részvéttel, hogy a testvérek azonnal látták, itt nem lehet szó semmiféle hátsó gondolatról, sem ravasz számításról. Hans meghajtotta magát köszönetképpen, mert érezte, hogy a doktorné azonnal megsejtette, mire céloz. – Azért szeretném kegyednek pontosabban is megvilágítani a helyzetünket – folytatta aztán komoly arccal –, hogy igazán megértse, miért nem fogadja önöket úgy az édesanyám, ahogyan szerette volna, és ahogy meg is érdemelnék. Anyám jelenleg nagyon nehéz helyzetben van; bármelyik pillanatban megjelenhetnek a hitelezõk, s 32


7/18/2010

12:47 AM

Page 33

akkor bizony egyik napról a másikra elveszíthetjük a fedélt a fejünk fölül. Én már régen számítok rá, hogy ez bekövetkezik, s annak idején úgy határoztam, nem veszem át a birtokot. Már akkor sem termelt egyebet, csak veszteséget. Inkább kitanultam az építész szakmát, s most a schwarzenbergi gyógyüdülõ építését vezetem. – Valóban? – nézett rá meglepetten Judy, s a tekintete megtelt õszinte érdeklõdéssel. – Én éppen a minap láttam azt az épületet. Mondhatom, nagyon érdekes! Finom, viszszafogott a stíusa, a vonalai tiszták és elegánsak, s mégis nagyon természetesek. Öröm ránézni. Igazán elõkelõ létesítmény lesz, büszkélkedhet majd vele Schwarzenberg! Hans ragyogó szemmel nézett rá. – Hozzáértõ módjára nyilatkozik, nagyságos kisaszszony! – jegyezte meg elismerõen. – Ó, az unokahúgomnak pompás stílusérzéke van! – kapott a szón a nagynéni nyomban, hogy alkalma nyílt egy kicsit dicsérni Judyt. – Õ maga is iparmûvésznõ, gobelineket tervez. – Hát ez igazán érdekes! – fordult a lány felé kíváncsian Hans, s máris élénk eszmecserébe merültek Judy munkájáról s úgy általában a mûvészeti stílusokról. Az elmélyült beszélgetés közepette a két szempár talán túlságosan is mélyen, s a kelleténél talán sokkalta hosszabban kapcsolódott egymásba. Egy szó mint száz, a két fiatal szív nyugalma ettõl fogva egyszer s mindenkorra odalett. – Tehát építészi pályára lépett, ugye jól értettem az imént, gróf úr? – kapcsolódott be ismét a beszélgetésbe Hein doktorné. 33


7/18/2010

12:47 AM

Page 34

A fiú könyörgõ pillantást vetett rá. – Kérném szépen, ha nem okvetlenül muszáj, akkor hagyjuk el ezt a grófi címet! A hivatásomban sem használom. Igazán csak a terhemre van. Hisz kegyed is láthatja, már csak abból is, hogy rendes, polgári foglalkozást választottam, mennyire reménytelen lett volna átvennem az Erlau-birtokot. Semmi értelme sincs, hogy megjátszszam a nagybirtokost. Ami szegény anyámat illeti, õ persze nagyon szenved mindettõl. Nem csak az elviselhetetlen számára, hogy mindenünket elveszítjük, hanem hogy ráadásul még a nevünk régi ragyogása is megkopott. Sehogy sem akar beletörõdni ebbe az új helyzetbe. – Ez csak természetes... igazán nem vehetjük rossz néven tõle – kelt a grfónõ védelmére a doktorné. – Lehet, hogy természetes, de sajnos akkor sem tudunk már ezen változtatni. Anyánk viszont ahelyett, hogy bátran szembenézne a helyzetünkkel, mint ahogy azt például a kishúgom teszi, hasztalan siránkozásra és önsajnálatra pazarolja az energiáját. Ezzel aztán még inkább megnehezíti mindnyájunk dolgát. Valósággal retteg a jövõtõl, amikor majd egy szûk, városi lakásban kell meghúznunk magunkat. Sajnos nem keresek még annyit, hogy jobb körülményeket teremthessek a családnak. Remélem, néhány év alatt ez megváltozik, s javul annyira a helyzetem, hogy jobb lakásba költözhessünk. Anyánk persze azzal sem lesz majd elégedett. Õ valószínûleg mindig is a régi pompához és gazdagsághoz fogja mérni a mostani életét. Nagyon sajnálom õt ezért, és kérem, nagyságos asszonyom, ne haragudjék rá, ha keserûségében mindenkitõl távol tartja magát. 34


7/18/2010

12:47 AM

Page 35

Úgy tûnt, hogy Hans grófnak sikerült kimagyaráznia anyja viselkedését, anélkül hogy a két hölgyet megsértette volna. Felice titkon megszorította a kezét, mintha csak azt akarta volna mondani: „Ezt jól csináltad”. – Anyánk szerint az az egyetlen menekvés ebbõl a nehéz helyzetbõl, ha Hans gazdag partit csinál – fûzte hozzá minden elfogódottság nélkül a bátyja szavaihoz. – Csakhogy a bátyámat nem olyan fából faragták! Õ sosem fog elvenni senkit csak azért, mert gazdag! A fiatalember mélyen elpirult, s zavart pillantást vetett Judyra, aki egyre jobban elbûvölte. Mintha csak védekezni akarna a hirtelen támadt érzés ellen, gyorsan megszólalt: – Az én húgocskám egy kicsit cserfes ugyan, de nincs nála hûségesebb bajtárs a világon. Mindig segítségemre siet, ha mama megrohamoz az ötleteivel. De amennyire lehetetlen számomra, hogy szegény nõt vegyek el, akit aztán nem tudnék eltartani, éppoly kevéssé volnék képes gazdag nõt választani, csak mert pénze van. Így hát az a legvalószínûbb, hogy agglegényként fogom lemorzsolni hátralévõ napjaimat. Hans igyekezett tréfásra hangolni a szavait, ám azok inkább ígéretnek tûnhettek a szép szempár felé, amely oly részvevõen szegezõdött rá. Úgy érezte, már most kötelessége nyilvánvalóvá tenni Judy számára, hogy a kettejüket elválasztó szakadék áthidalhatatlan. De hát az igaz szerelem visszarettent-e valaha is efféle szakadékoktól? Judy megindultan hallgatta a fiú szavait, mégis valami öröm ébredt a szívében. Tetszett neki, hogy ez az érdekes, rokonszenves fiatalember nem hajlandó eladni magát. 35


7/18/2010

12:47 AM

Page 36

Felice azután a vendégükrõl kezdett mesélni, aki már hetek óta náluk tartózkodik, s minden bizonnyal még hónapokig maradni is fog. Addig legalábbis mindenképpen, amíg a család Erlauban lakhat. Humorosan festette le Mildred jellemét és természetét, s azt sem hallgatta el, mekkora vagyona van. Az élénk beszélgetés közepette észrevétlen szaladt el az idõ. Jó óra is eltelt már, mikor a testvérek megköszönték az ízletes uzsonnát, felálltak és búcsúzkodni kezdtek. Õszintén sajnálták, hogy nem hívhatják meg magukhoz a két hölgyet Erlauba, ezért azt kérték tõlük, hogy olykor meglátogathassák õket. A doktorné készségesen adta beleegyezését. Odakint a kocsiban Felice hevesen megszorította a bátyja karját, és lelkesen így kiáltott: – Elragadó hölgy! – Na igen... hogyne... – riadt fel a gondolataiból Hans. – De hát mondtam neked, hogy a doktorné nagyon rokonszenves asszony. – Persze hogy az – nevetett Felice. – Csakhogy én most nem róla beszélek, hanem Judy Falkról. Szerintem elragadó teremtés. Okvetlenül össze kell barátkoznunk. Hans maga is roppant elragadónak találta Falk kisaszszonyt, de ezt jobbnak látta nem említeni, ezért csak enynyit mondott: – Örülnék, ha tartanád vele a kapcsolatot, mert mindkét hölgy igazán értékes ember. Elismerésre méltó, ahogyan alkalmazkodnak a szerényebb körülményekhez! Jól tudom, hogy Hein doktor életében milyen nagy házat vittek Berlinben. Mikor még a fõiskolára jártam, gyakran 36


7/18/2010

12:47 AM

Page 37

olvashattam az estélyeikrõl. Mindig a legjobb körök forgolódtak náluk. – Te viszont nem látogattad meg õket, igaz? – Nem, hiszen tudtam, mekkora hálával tartozunk nekik, és nem akartam ezt még azzal is tetézni, hogy kihasználom a vendégszeretetüket. Pedig most is erre fogunk kényszerülni, ha tartani akarjuk velük a kapcsolatot. – Jaj, úgy szeretném! – Igen, Felice, járj is el hozzájuk, amilyen gyakran csak tudsz. És elõbb-utóbb annak is megtaláljuk a módját, hogy miként fejezhetnénk ki irántuk érzett hálánkat. Annyi biztos, hogy meghívom õket a gyógyszálló avatási estélyére. – És utána? Mihez fogsz kezdeni, Hans, ha véget ér az építkezés? – jutott eszébe errõl a kislánynak. – Visszaköltözöl Berlinbe? – Nem, Felice, ha a szálló elkészült, még rendeznünk kell a környéket, meg kell építenünk például a melléképületeket. Aztán pedig, úgy hallottam, hogy a városházát is át akarják építtetni. Nagyon szeretném, ha rám bíznák a tervezést. Talán van is rá esélyem, mert azt mondják, mindenki elégedett az eddigi munkámmal. Most, hogy megnyitották a fürdõt, Schwarzenberg komoly fölvirágzás elõtt áll. Kettõnk közt maradjon, de azt remélem, idõvel önállósíthatom magam, mert egész biztosan számíthatok jó néhány igen értékes megbízásra. A szerzõdésem ezzel a céggel jövõre lejár. És tudom, hogy csak miattam kapták meg mind a gyógyüdülõ, mind pedig a városháza építésére a megbízást. Vagyis a két legnagyobb beruházásukat nekem köszönhetik, és vannak olyan tisztessége37


7/18/2010

12:47 AM

Page 38

sek, hogy cserébe én is számíthatok egy kis nyereségrészesedésre. Ehhez persze határidõre el kell végezni a munkát, hogy ne kelljen kötbért fizetni, és persze nem szabad túllépni az elõre meghatározott költségeket. Nagyon remélem, hogy mindez sikerülni fog, és akkor, Felice...! Ó, akkor mégiscsak lesz egy kis tõke a kezemben, és gondolhatok végre a függetlenedésre! Felice csillogó szemmel nézett imádott bátyjára. – Istenem, hogy örülnék, Hans, ha valóra válthadnád a tervedet! Ha pedig majd lesz saját irodád, akkor szükséged lesz alkalmazottakra is, igaz? Például, kell majd valaki, aki a könyvelést vezeti, a levelezést intézi, telefonál.... szóval egy amolyan titkárnõféle, ugye? – Igen, az irodai munkára valóban már kezdettõl fogva kellene valaki. – Hans, nem vennél föl engem erre az állásra? – szorította meg a karját izgatottan Felice. – Volna idõm, hogy kitanuljak mindent, ami kell. Elvégeznék egy könyvelési tanfolyamot Schwarzenbergben. Gépelni már tudok, angolul és franciául is beszélek, hiszen mindig angol és francia kisasszonyaink voltak. És megtanulnék mindent, ami még ezenkívül szükséges. Kérlek, drága Hans, nagyon kérlek, hadd segítsek neked! – Komolyan szeretnéd, Felice? – nézett rá elgondolkozva a bátyja. – Hát persze. Leghõbb vágyam, hogy végre én is csinálhassak valami hasznosat. És tudod jól, milyen megbízható vagyok! Persze kellene adnod valami kis fizetést is, hadd érezzem, hogy el tudom tartani magam. Hans meghatottan nézett a húgára, akinek az izgalom 38


7/18/2010

12:47 AM

Page 39

piros rózsákat festett az arcára. Talán tényleg nem ártana megfontolni a javaslatát. Hiszen ily módon a kislány is megtanulhatna egy szakmát, s egyszer akár még a saját lábára is állhatna. Bizony manapság már a nõknek is szükségük van arra, hogy ha kell, el tudják tartani magukat. És így, legalább eleinte, mégiscsak az õ védõszárnyai alatt maradhatna. – Jól van, Felice, megegyeztünk. – Édes, drága Hans! – csapta össze a kezét örömében Felice. – Hát ez igazán pompás! El sem tudod képzelni, mennyire örülök! Olyan régóta nyomasztott már ez a haszontalan semmittevés! A testvérek kitûnõ hangulatban tértek vissza Erlauba, és beszámoltak anyjuknak a történtekrõl. Elmondták, mennyire örült nekik a két hölgy, és mennyire sajnálták, hogy a grófnõt a mostoha körülmények visszatartották a látogatástól. – És egyáltalán nem kell attól félned, hogy akarnának tõled valamit, mama – fûzte hozzá végül a biztonság kedvéért Felice. – Valószínûleg még biztosabb is az anyagi helyzetük, mint a miénk. Nyugodtan meghívhatod õket egyszer-egyszer Erlauba, már amíg egyáltalán itt maradhatunk. Akkor talán az sem fog annyira nyomasztani, hogy hálával tartozol nekik. Addig-addig gyõzködték az anyjukat, míg végül elérték, hogy a grófnõ a következõ csütörtökre meghívja teára a hölgyeket.

39


7/18/2010

12:47 AM

Page 40

IV. Borau báró emberkerülõ különc volt, csak azokkal érintkezett, akikkel valami üzleti ügye volt. Nap mint nap kilovagolt a birtokára, hogy személyesen ellenõrizze a földeken folyó munkát. A legjobb, legsikeresebb birtokos hírében állott a környéken. Nagy kitüntetésnek számított, ha olykor fölvett maga mellé egy-egy fiatal kisegítõt, aki aztán nála tanulhatta ki a gazdálkodást. Ez idõ tájt is volt mellette egy fiatalember, Werner kereskedelmi tanácsos fia, akit édesapja eredetileg kereskedõnek szánt. Lutz Wernernek azonban nem fûlött a foga ehhez a pályához, és addig rágta az apja fülét, mígnem a tanácsos beleegyezett, hogy fia mezõgazdasági tanulmányokat folytasson. Lutz úgy tervezte, hogy késõbb majd maga fog gazdálkodni a Mahlow-birtokon. Apja pedig, ha már egyszer ráállt, hogy fia ezt a pályát válassza, szerette volna, ha jó szakember válik belõle. A tanulmányai befejezése után tehát még a gyakorlatra is rá kellett szánnia egy évet valamelyik jól mûködõ gazdaságban, s csak ennek elvégzése után vehette át a Mahlow-birtokot. A kereskedelmi tanácsos üzleti kapcsolatban állt Borau báróval, s tudta róla, milyen kiváló gazdálkodó. Megkérte hát, hogy vegye maga mellé a fiát egy évre. A báró hajlott a kérésre, már csak azért is, mert az ifjú Lutz Werner fölöttébb rokonszenves tanítványnak látszott. Eleven, egészséges fiatalember, akit ráadásul egy csöppet sem zavart a báró emberkerülõ természete. Jókedélyû, derûlátó természete kedvezõ hatással volt az öregúrra, aki szinte maga is megfiatalodott a társaságában. 40


7/18/2010

12:47 AM

Page 41

Emellett persze a báró pontosan látta, hogy minden szilajsága, bohósága ellenére keményen dolgozó, megbízható munkatársra lelt a gyakornokában. Így aztán egész jól kijött egymással ez a két homlokegyenest ellenkezõ természetû ember. A Borau-birtokon élt még egy öreg tiszttartó is, szófukarságban és szaktudásban egyaránt méltó párja a bárónak. Lutz Werner õtõle is igen sokat tanulhatott. Egy szép májusi napon autó fordult be a boraui udvarházhoz vezetõ széles útra. Ötvenes évei végén járó, kissé testes úriember szállt ki belõle. Az odasietõ inast megkérdezte, beszélhet-e Borau báróval. A báró úr már várja a tanácsos urat, hangzott a válasz. Werner kereskedelmi tanácsos volt ez a tisztes férfi, Lutz Werner apja, s az Erlau-birtok egyik legnagyobb hitelezõje. Pontosabban csak volt hitelezõje, mivel Borau báró idõközben fölvásárolta az összes erlaui adóslevelet. Voltaképpen Erlau mostanra teljesen az övé lett, csak ezt még a legnagyobb titokban tartotta. Sem Erlau grófnõ, sem senki más nem tudott róla, kivéve persze az egykori hitelezõket. Werner tanácsos urat bevezették a báró dolgozószobájába. A báró magas, szikár ember volt, hatvan felé járhatott. Nap- és szélcserzette arcbõre olyan volt, mint a régi pergamen, s hûvös tekintete is olyan emberre vallott, aki már leszámolt az élettel. Kimért udvariassággal kezet nyújtott a tanácsosnak. Werner tanácsos megragadta a felé nyújtott kezet, és barátságosan megszorította. – Itt volnék, báró uram, és remélem, nem fogok roszszat hallani a fiamról! Nos, hogy boldogul a gyerek? 41


7/18/2010

12:47 AM

Page 42

– Elégedett lehet vele, tanácsos úr, mint ahogy én is az vagyok. Kifejezetten ügyes és szorgalmas. Nem riad vissza a nehezebb munkától sem, sõt, olyan lendülettel veti bele magát, amit a csibészes fizimiskája láttán nem is gondolna az ember. S ami szintén nagyon fontos, hogy kitartó. – Az biztos! – nevetett az apa. – Errõl magam is meggyõzõdhettem, amikor olyan kitartóan rágta a fülemet, hogy gazdásznak tanulhasson. – Egy jó gazdálkodó mindig jobb, mint egy rossz üzletember, tanácsos úr. Kérem, foglaljon helyet. Ha dohányozni kíván, minden ott van az asztalkán... Ha netán inna egy pohár bort, ott hátul a szekrényen, az üveg mellett talál poharat is. Kér esetleg valami harapnivalót addig is, amíg elkészül az ebéd? – Nem, köszönöm, útközben már megreggeliztem. – Kellemes útja volt? – Köszönöm, kitûnõ. A sofõröm érti a dolgát. – Jövõ héten megint Berlinbe megyek – mondta erre a báró. Gyakran ruccant ki autóján Berlinbe, telente olykor nagyobb utazásokra is vállalkozott, de bármerre járt is a nagyvilágban, mindenütt ugyanolyan magányosan, visszahúzódva élt, mint a birtokán. – Akkor remélem, hozzánk is benéz, báró úr. – Ez csak természetes. De most arra kérem, mondja el, amit a kérdéses ügyrõl megtudott. – Csak annyit mondhatok, hogy az építészeti vállalkozás emberei mind el vannak ragadtatva a fiatal Hans Erlautól. Még majdnem egy teljes évre van szerzõdése, és szívesen meg is hosszabbítanák neki, de az a gyanú42


7/18/2010

12:47 AM

Page 43

juk, hogy a fiatalember nem akarja magát hosszabb idõre lekötni. Ezt az állást kezdettõl fogva csak átmeneti megoldásnak tekintette, valószínûleg megpróbál majd a saját lábára állni. Ha elkészül a gyógyszállóval, és nem lépi túl az elõirányzott összeget, tízezer márka részesedést szánnak neki. Az ön megbízására, persze csakis bizalmasan, arra kértem ezeket az urakat, hogy háromszorozzák meg a jutalmat, tehát a fiatal gróf a szerzõdésben kikötött tervezõi díj mellett még harmincezer márkát kap majd. Az ön szerepe természetesen szigorúan titokban marad, emiatt nem kell aggódnia. Elhiheti, mennyire hálásak az urak, hogy az ön közbenjárására, illetve, ahogy õk hiszik, az enyémre, megkaphatták a gyógyüdülõ építését és a városháza átépítését is. Erlau grófot sem fogják semmiképpen akadályozni, mivel tudtukra adtam, hogy elsõsorban neki köszönhetik a megbízásokat. Beszéltem a gróffal is, és további megbízásokat helyeztem kilátásba arra az esetre, ha a jövõ év folyamán önálló vállalkozásba fog, amiben egyébként most már egy percig sem kételkedem. Borau báró elégedetten bólintott. – Köszönöm, hogy így elrendezett mindent. Jó okom van rá, hogy ebben az ügyben ne akarjam megnevezni magam. Nem valószínû, hogy Erlau gróf bármiféle segítséget elfogadna tõlem. Szemlátomást az a fajta ember, aki egyedül a saját erejére akar támaszkodni, és biztosra veszem, hogy egyedül is képes volna elérni mindent, amit csak akar. De én mégis segítenék neki, hogy gyorsabban jusson elõre. Hisz tudja, hogy föl akarom ismét éleszteni az Erlau-birtokot. Nem csak az üzemet, amely 43


7/18/2010

12:47 AM

Page 44

részben az ön segítségével már most a tulajdonomban van, hanem a kastélyt és a parkot is. Szükségem van az érdekfeszítõ feladatokra, és Erlau föltámasztása ilyen volna. De semmiképpen nem szeretném úgy elûzni a grófnõt és a gyermekeit, hogy ne legyen hová menniük... már csak a szomszédi jó viszony miatt sem. Úgy tudom öntõl, hogy a fiatal gróf legsürgõsebb feladatának tekinti, hogy méltó lakhelyet találjon a két hölgynek. Így aztán nekem is érdekem, hogy ezt minél elõbb elérhesse. Ezért szeretném támogatni, de úgy, hogy õ ne tudjon róla. A két úriember eldiskurált még errõl-arról. Hosszú évek üzleti együttmûködése fûzte össze õket, és kölcsönösen jó véleménnyel voltak egymásról. Amikor elérkezett az ebédidõ, átmentek az elõkelõ étkezõbe, melynek franciaablakai a teraszra nyíltak. Az egyik nyitott ajtószárnyban ott állt Lutz Werner, aki most az urak elé sietett, és örömmel üdvözölte az apját. – Isten hozott, apám, de jó, hogy láthatlak! A báró úr már reggel mondta, hogy ma jönni fogsz. A tanácsos úr szívét eltöltötte az atyai büszkeség, ahogy elnézte a magas, jóvágású fiút, de ezt a világért sem ismerte volna be. – Nos igen, kénytelen vagyok olykor a körmödre nézni, fiam, nehogy valami szamárságot csinálj! – De apa, igazán ismerhetnél már annyira, hogyha szamárságokat csinálok, akkor arról is gondoskodom, hogy ne szerezz tudomást róluk! – kacagott elfogulatlanul a fiú. – Ezek szerint mégiscsak csináltál valami ostobaságot?! 44


7/18/2010

12:47 AM

Page 45

– Csak úgy, hogy ne jusson a tudtodra. Meg akarlak kímélni a bosszúságtól. Te is tudod, tele vagyok energiával, s néha muszáj kieresztenem a gõzt, mert különben nem állok jót magamért. De sose aggódj az én bolondságaim miatt, gondom van rá, hogy megmaradjanak a kellõ keretek között. Azt pedig a báró úr is igazolhatja, hogy tisztességgel elvégzem a munkámat. Borau báró csöndes szívfájdalommal nézett hol az apára, hol pedig a fiúra. Lelkére teljes súlyával nehezedett a magány s egész elhibázott élete. Neki is lehetne egy ekkora fia, mint Lutz Werner... vagy mint a fiatal Erlau gróf... körülbelül egykorúak lehetnek. De aztán elhessegette a fájó gondolatokat. Kisvártatva behozták a levest, s a három úriember asztalhoz ült. Mielõtt Lutz Werner Borauba jött volna, a báró mindig egyedül étkezett. Az ifjú Wernert azonban asztalához invitálta, és ez a társaság különös módon jót tett neki. A fiú túláradó, szilaj életöröme még a megkeseredett bárót is képes volt fölvidítani. Ma is Lutz gondoskodott a jó hangulatról. Egyszer csak váratlanul fölsóhajtott: – Csodálatos napunk van! Csak úgy bizsereg a vér az ember ereiben! És hogy a boldogságom teljes legyen, ma délelõtt találkoztam az erdei tündérrel! A két öregúr kezében megállt a kanál, és értetlenül meredtek rá. – Miféle tündérrel? – kérdezte az apja rossszallóan ingatva a fejét. – Már megint valami csibészségen jár az eszed, lefogadom! – Nem, apám, halálosan komolyan beszélek. Az az if45


7/18/2010

12:47 AM

Page 46

jú hölgy, akit ma az erdõben láttam, csakis és kizárólag az erdõ tündére lehetett. Igaz, nem volt gyémánt szeme, ahogy a dalban áll, szürke szeme volt, de csodaszép. Esküszöm, hogy õ volt az! A haja arany volt, igaz, fölöttébb divatosan vágva, hófehér ruhát viselt, s a kezében nárciszcsokrot vitt. Ráadásul lágyan dalolt is, pontosabban szólva valami édes kis dalocskát dudorászott. Alig bírtam a bûvöletnek ellenállni. Nagyon, nagyon fiatal volt... földöntúlin fiatal és zsenge. Álmodozó pillantása rám szegezõdött, mintha csak azt kérdezné: „Hogy kerülsz ide, emberi lény? Mit akarsz az én erdõmben?” Szinte megbabonázott ez a rendkívüli találkozás, csak álltam, és nem jött ki hang a torkomon. Ám hirtelen megtört a varázs, a bozótból egy jól megtermett kisasszony lépett elõ, lehetett vagy harmincéves. Német-angol keveréknyelven szólt az én tündérkirálynõmhöz: „Nahát, elég nárcisz találni te végre? Én keres mindenhol az ibolyák, de nem talál, csak egy! It is provoking, darling, én most nagyon fáradt!” Aztán észrevett engem is ez az amazon, és felsikított: Terrible! Ezzel el is riasztotta a tündért. Mindketten eltûntek a bokrok sûrûjében, s a varázslatnak egy csapásra vége volt. Nem is tudtam, hogy a tündérkirálynõk angol gardedámot tartanak. Mert az a nõszemély egészen bizonyosan angol volt. – Tévedsz – nevetett az apja. – Amerikai volt, mégpedig Mildred Field kisasszony. – Amerikai lett volna? Annál rosszabb! – borzadt el Lutz, majd hirtelen eszébe jutott valami, s fürkész pillantást vetett az apjára. – Ha õt ennyire ismered, talán azt is meg tudod mondani, hogy ki volt a tündér? De nem, várj 46


7/18/2010

12:47 AM

Page 47

csak egy kicsit! Magam is kitalálom! Odaát, az Erlaukastélyban nem egy Miss Field nevû hölgy vendégeskedik éppen? De bizony! Hát akkor a tündér nem lehetett más, mint a fiatal Erlau kontesz. – Úgy lehet, fiam. – Istenem, milyen bûbájos kis teremtés! – sóhajtott a fiú. – Remélem, nem csinálsz semmi ostobaságot? – emelte fel intõn a mutatóujját az apja. – Ha arra célzol, hogy belebolondulhatnék, nos, az nem is volna akkora bolondság. – De még mekkora volna! Elõször is grófkisasszony, másodszor pedig szegény, mint a templom egere. – Õszintén szólva egyik tény sem rémisztett meg, apám. – De okos leszel, ugye, és megzabolázod a szívedet? – Hát... – sóhajtott Lutz. – Ezt elõbb kellett volna mondanod. Attól tartok, már késõ. – Ne bolondozz már folyton, fiam! – De apám, teljesen elbûvölt az a szépséges szép tündér, nem tehetek róla, egyszerûen ez az igazság. Ha mégsem tündér, hanem grófkisasszony, amint mondtad, akkor is végtelenül bájos és édes. Én pedig úgy fogok járni, mint az a bizonyos lovag a mesében, tudod: „Ebbõl az erdõbõl nem szabadulsz...” Valahányszor arra lovagolok ezentúl, mindig a tündért fogom keresni – sóhajtott fel színpadiasan a fiatalember, s minden ifjonti könnyedsége ellenére volt a szavainak valami nagyon komoly felhangja. Borau báró hangja viszont meglepõen keserûen csen47


7/18/2010

12:47 AM

Page 48

gett, amikor ezen a ponton maga is bekapcsolódott a beszélgetésbe. – Óvakodjék az efféle varázslatoktól, fiatalember. Azt tanácsolom, ne nagyon álmodozzék arról a tündérrõl! Lutz Werner hirtelen támadt kíváncsisággal fordult a báró felé. Talán õt is elbûvölte valamikor egy ilyen bájos kis tündér? Ezt a megcsontosodott agglegényt? Persze még véletlenül sem mert volna semi effélét kérdezni, hiszen nem akarta elrontani a hangulatot. – Pedig néha jól jön egy kis varázslat, báró úr, megszépíti a szürke hétköznapokat! – mondta inkább nevetve, s olyan szilaj tréfálkozásba fogott újfent, hogy az apja egészen megnyugodott. Mert mi tagadás, a jó öreg Werner tanácsos igencsak megrémült az imént, hogy netán egy koldusszegény grófkisasszony lesz a menye, de aztán meggyõzte magát, hogy ez a vásott kölyök megint csak bolondozott egy kicsit. Pedig ha a fia szívébe lát, bizony észrevehette volna, hogy a kis gróflány képe igencsak mélyen bevésõdött oda. Felice Erlau igen nagy hatást tett a fiatalemberre. Hátha még sejtette volna, hogy a találkozás óta a kislány szüntelenül azon töri a fejét, vajon ki lehetett az ismeretlen lovas! Akkor bizonyára még többet forogtak volna körülötte a gondolatai. Így viszont csak azt érezte, hogy nagyon szeretné viszontlátni a bájos kis tündért, akirõl legalább már azt tudta, kicsoda és merre kell keresnie.

48


7/18/2010

12:47 AM

Page 49

V. Hein doktorné a legnagyobb örömmel fogadta az erlaui meghívást. – Látod, Judy, milyen kedves a grófnõ! Hiába, hogy visszavonultan él, minket azért meghív teára. Biztosan megnyugtatták a gyermekei, hogy két magányos hölgy igazán nem okozhat egymásnak semmi nehézséget. De Judy titkon még mindig neheztelt a grófnõre. Megérezte, hogy a két testvér valójában mentegetni igyekszik anyjuk viselkedését. Abban sem tévedett, hogy ezt a meghívást is csak a fiatalok kényszeríthették ki, miután biztosították a grófnõt, hogy Hein doktorné nem vár tõle semmiféle anyagi támogatást. De amilyen pontosan következtetett a grófnõ ingatag jellemére, éppolyan tisztán ismerte föl a fiatal gróf és a kis kontesz erényeit is. Örült neki, hogy legalább a két fiatal igazabb lélekrõl tett tanúbizonyságot, mint az anyjuk. Felice már másnap délután megjelent náluk, hogy sétára hívja Judyt. Judy örült a váratlan programnak, Ann néni pedig ragyogó szemmel nézett a két csinos, fiatal teremtés után. Nem tudott hová lenni örömében, hogy védence ilyen kedves kis barátnõt talált. Judy és Felice önfeledten élvezte a sétát, s ártatlanul csipkelõdõ megjegyzéseket tett a sétányon nyüzsgõ nyárspolgárok különbözõ típusaira. Ám egyszer csak Felice arca lángba borult. Magas termetû, jóképû úriember közeledett a sétányon. Elegáns nyári öltönyt viselt, kalapját szórakozottan lóbálta a kezében, s láthatólag kedvtelve nézelõdött. Amikor azonban észrevette õket, hirtelen összerezzent. 49


7/18/2010

12:47 AM

Page 50

Felice ettõl csak még jobban elpirult. A férfi szeme tágra nyílt, és olyan félreérthetetlen elragadtatás sugárzott belõle Felice felé, hogy az még Judynak is föltûnt. De aztán kitért elõlük, mélyen meghajolt, és tovább sétált. Felice egy pillanatig habozott, hogy mitévõ legyen, aztán finoman biccentett, s még szorosabban karolt a barátnõjébe. – Bár tudnám, ki ez a fiatalember! – súgta oda Judynak biztonságos távolba érve. – Képzelje csak, Falk kisasszony, ma reggel is arra lovagolt az erdõben, amikor nárciszt szedtünk Miss Mildreddel. – Hát nem is ismeri? – mosolyodott el Judy. – Fogalmam sincs, hogy ki lehet! – Talán valamelyik közeli birtok ura. Úgy hallottam, több nagyobb birtok is van a környéken. – Éppenséggel lehetne, csakhogy azokat jobbára ismerem. Borau báró idõs ember... Hertauban csak lányok vannak. Lobschützben egy intézõ gazdálkodik, de az is öreg már. Reichertshainban szintén egy idõs testvérpár él. A többi birtok pedig nagyon messze van innét. Borau báró nevének hallatán Judy fölkapta a fejét. Tudta, hogy megboldogult édesanyja a Borau bárók családjából származott. Azt azonban még csak nem is sejtette, hogy az itteni báró anyjának édestestvére, s neki az egyetlen élõ rokona. – Borau bárót említette... talán õ is a közelben lakik? – tudakolta kíváncsian. – Igen, õ a legközelebbi szomszédunk. Régebben közös volt a birtokhatár, de most már egy gyáros közénk építkezett – felelte készségesen Felice, majd kérdõn a ba50

Hedwig Courths-Mahler. Judy esküje

Recommend Documents