Szerelmes regények
Judy Gill Tiltott álmok
Vörös Rózsa 59. Judy Gill: Tiltott álmok (Forbidden Dream) A világ végén, az év legnagyobb viharának kellős közepén esett be Shell Landry ajtaján Jason O'Keefe. A számos sebből vérző Jason lázálmában a lány nevét suttogta. Shell félelmei ellenére - semmit nem tudott megtagadni tőle, s még akkor sem tiltakozott, amikor az eszmélő férfi magához húzta az ágyába. Valami azt súgta neki, hogy ők már az idők kezdete óta ismerik egymást. Természetesnek tűnt az ölelkezésük is, holott akkor még a férfi nevét sem tudta. Vajon Jase azért jött-e, hogy felfedje a titkot, ami Shellt és az anyját hosszú évekre rejtőzködésre kényszerítette? Jase azt állította, hogy Shell segítségére van szüksége egy rejtély megoldásához, de valójában ennél sokkal többet kért tőle: a csókjait, az ölelését és a bizalmát. Addig simogatta a lányt, míg az szívébe zárta. Maradéktalanul bízni akart a férfiban, de túl sokat kockáztatott ezzel a bizalommal, az anyja és a saját biztonságát. Vajon a szerelem ereje legyőzi-e a félelmeit és eleget tehet-e huszonhárom évvel ezelőtt tett ígéretének?
Budapest, 1994 A mű eredeti címe: Judy Gill: Forbidden Dreams Bantam Books, New York 1992 © Judy Gill Fordította: Nagy Agnes © Hungarian translation: Nagy Ágnes, 1994
ISBN: 963 7931 63 5 ISSN: 0865-204 X
Planétás Kiadói és Kereskedelmi Kft. Budapest, 1396 Pf. 473 Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója A kötet kiadásában részt vett a Maecenas International Kft. Nyomta az Alföldi Nyomda Rt. A nyomdai megrendelés törzsszáma: 5450.66-14-2 Készült Debrecenben, az 1994. évben Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Műszaki szerkesztő: Gács Marianna Borító: B & B Kft. Megjelent: 7 ív terjedelemben 165-p
1. Shell az első kopogtatásra felpattant. A másodikra megkerülte az asztalt és a harmadikra az ajtónál termett. A fekete labrador, Morgó, követte minden mozdulatát. Kinyitotta az ajtót. – Jól van, Ned, itt vagyok már – mondta nevetve, és kidugta a fejét a dühöngő viharba. A tenger haragosan hullámzott és nagy robajjal sodorta a partra a köveket. – Nem kellett volna átjönnöd ilyen viharos éj… – önkéntelenül hátrébb lépett – szakán – fejezte be suttogva. Hitetlenkedve nézett az ajtóban álló magas férfira, aki cseppet sem hasonlított Nedre. Az ismeretlen két kézzel kapaszkodott az ajtófélfába, és úgy hajlongott, mintha teljesen ki lenne szolgáltatva a szél kényének-kedvének. – Ó! – kiáltotta és beletúrt Morgó szőrébe. – Azt hittem, Ned jött egy öl fával. Ilyen tájban szokott fát hozni és… Mit tehetek ő…? A férfi bezuhant az ajtón. Shell megpróbálta elkapni, de nem sikerült neki, mert a férfi túl nehéz volt, s arccal a szőnyegre esett. Morgó nevéhez méltóan hangosan morgott, a szőr felállt a hátán. Shell tehetetlenül nézte az ismeretlent. Csodálkozva fedezte föl, hogy a hívatlan vendégen nincsen cipő, csak egy rettenetesen mocskos zokni. A jobb talpából szivárgott a vér. A lába még mindig kilógott az esőre, és a víz bemosta a szivárgó vért a zokniba. Shell lehajolt, megfogta a férfi vállát és beljebb húzta a szőnyeggel együtt. Amikor végre sikerült teljesen bevonszolnia a nehéz testet, becsukta az ajtót. Kint tovább dühöngött a decemberi vihar. Levette az asztalról a petróleumlámpát. A kopogtatás előtt könyvkatalógusokat tanulmányozott. Lekuporodott a férfi mellé és magasra tartotta a lámpát. A lámpa fényénél látta, hogy a férfi kabátja és nadrágja merő sár, de a talpon lévő vágáson kívül más sérülést nem fedezett fel. Hirtelen ráébredt, hogy lélekben arra készült, hogy valami borzalmasat fog látni, mondjuk egy lőtt sebet. Túl sok krimit nézett és olvasott. Brit Kolumbiában legjobb tudomása szerint nem voltak kémek. Bár, gondolta összevont szemöldökkel, a kábítószer-kereskedőket még a világ legeldugottabb sarkában is utoléri a végzetük. Remegő kézzel megérintette a férfi nyakát, a pulzusát kereste. Egyenletesen vert a szíve. A bőre a gallér alatt meleg volt, sokkal melegebb, mint várta volna. Ebből arra következtetett, hogy a férfi nem hajótörés áldozata, bár elég vizes volt, akár a Vancouver-szigetről is úszhatott idáig. A férfi felnyögött, feltérdelt és forgatni kezdte a fejét, mintha csak ki akarná próbálni, működnek-e az izmai. Morgó haragosan felmordult, és a férfi a kutyára pillantott, majd lecsukódott a szeme. Úgy tűnt, Shellt észre sem veszi. – Ébresztő – kiáltotta a nő éles hangon és belecsípett a férfi fülébe. Valahol azt olvasta, hogy ha valaki csak tetteti az ájulást, akkor önkéntelenül is összerándul egy erős csípésre. De a férfi meg sem moccant. Ezután már kedvesebben próbálta keltegetni, míg végül a férfi nagy nehezen kinyitotta a szemét és ráemelte a tekintetét. Az idegen egy egy szótagból álló szót mormolt, kérdő hangsúllyal. Shell nem értette a motyogást, de azért válaszolt neki. – Már biztonságban van. A házamban van. Segítek magán. – Shell? A nő meglepődött. Shell? A férfi a nevét mondta volna? Hogy mondhatta volna! Ilyen állapotban még az is csoda lenne, ha a saját nevére emlékezne. De mi van, ha a férfi nem is idegen? Az arcát majdnem teljesen eltakarta a fekete, homlokába hulló hajtincs. Ennék ellenére biztos volt benne, hogy nem látta még ezt az arcot. – Meg tud fordulni? Megsérült? A férfi még motyogott valamit és végül is sikerült a hátára fordulnia a nő segítségével. Szemmel láthatóan ez a mozdulat nagy fájdalommal járt, mert eltorzult az arca. A ruhája csupa sár volt, mintha csak most mászott volna ki a mocsárból. Az, hogy nem volt rajta cipő, csak megerősítette ezt a feltételezést. De Shell úgy döntött, majd később ráér kitalálni, honnan jöhetett az idegen. A combjából is vér szivárgott. – Nyugalom – mondta és felfogta a szoknyáját, hogy letérdelhessen. – Hadd nézzem meg – kérte, és elvette a férfi kezét a sebről. A nadrágja felhasadt, és ragacsos volt a vértől. Letette a lámpát, és széthasította a nadrágot. Ismét felemelte a lámpát. A férfi combján hatalmas, mély vágás húzódott, mely szélesre nyílt a mozgástól.
Egy másodpercre megremegett a kezében a lámpa, de a férfi nyugtatóan megfogta a kezét. – Nyugi, Florance – suttogta haloványan nevetve. Ez meglepte Shellt – ha így megsebesülne, ő nem tudna nevetni. Bár ez a jókedv nem tartott sokáig. A férfi megpróbált felülni, de visszaesett, egyik karjával a mellkasát fogva. Látszott, hogy rettenetes fájdalmai vannak. A szeme lecsukódott és ismét elveszítette az eszméletét. – Feküdjön nyugodtan – mondta a nő, bár erre semmi szükség nem volt. A francba! A férfi annyira sápadt volt, hogy már szinte zöldnek tűnt az arca. Lehet, hogy valahol máshol is vérzik? Vagy belső vérzése volna? Shell lekapott egy pokrócot az ágyról és betakarta a férfit. Felemelte a telefonkagylót. Természetesen süket volt. Valójában már tudta ezt. Hiszen néhány órája megpróbált betelefonálni a központba, hogy nincs áram, és már akkor is néma volt. De remélte, hogy… A férfi felnyögött. Shell kétségbeesetten megfordult, tehetetlennek érezte magát. Az idegen szeme kinyílt, majd lassan felült. Először a könyvespolcnak támaszkodott, majd a kilincsbe kapaszkodott. Ekkor Shell odalépett hozzá és felsegítette. Hatalmas, hideg keze volt a férfinak. Shell hagyta, hogy rátámaszkodjon. Végül sikerült felállnia. Részben a nőt, részben az ajtófélfát használta támasztékul. Az egyik kezét a homlokára nyomta. – Az istenit, a fejem… Shell a kanapéra pillantott. Túl rövid lett volna egy ilyen magas férfinak. Talán a vendégszobába kéne vinnie. Egy pillanatig habozott. Normális dolog-e, hogy egy teljesen idegen embert a vendégszobába szállásoljon el? De volt más választása? Kint dühöngött a vihar. A férfi egyértelműen a viharban sérült meg és segítségre volt szüksége. Valójában akkora segítségre lett volna szüksége, amit ő maga nem tudott neki nyújtani, de pillanatnyilag nem tudott más embert keríteni. Néhány lépésnyire Morgó még mindig idegesen figyelte minden mozdulatukat. Már nem állt fel a szőr a hátán, de még mindig nagyon figyelte Végül is Shell nem volt egyedül, Morgó mindentől megvédi. Döntött: elindult a vendégszoba felé. – Jöjjön velem, le kell feküdnie. – Igen – mondta a férfi alig hallható hangon. Nagyon lassan mozgott, mintha mindjárt kifogyna az erejéből. Végre elérték a vendégszobát. Shell továbbra is hagyta, hogy a férfi rátámaszkodjon, miközben megpróbálta lehámozni róla a vizes bőrkabátot. – Nincs semmi baj – mondta kedvesen, amikor a férfi keservesen felnyögött. – Mindjárt lefekhet. Ledobta a kabátot a földre. Hamarosan az inge is ott landolt. Shell az éjjeliszekrényhez támasztotta a férfit és kigombolta a farmerjét. Sikerült lehúzni a sliccét. Elnevette magát a gondolatra, hogy most ő vetkőztet egy férfit. De ez nem egészen felhőtlen nevetés volt. A férfi már majdnem összeesett, amikor végre Shell lefektette. Lehúzta a farmert a csípőjéről és segített neki a matrac szélére ülni. Aztán lefejtette a nadrágot a lábáról. A férfi felordított a fájdalomtól, amikor a sebről tépte le az anyagot. Shell bocsánatot kért, de úgy tűnt, a férfi nem hallja. A zokni sem akart egykönnyen lejönni a lábáról, de végül is sikerült lehúznia. A lábfeje szokatlanul fehérnek és sérülékenynek látszott. Segített felrakni a lábát az ágyra, majd óvatosan lefektette. Amikor végre a feje is leért a párnára, a férfi egyik kezével eltakarta a fél arcát. Felszínesen lélegzett. – Kell… telefon – motyogta, amikor Shell betakarta. – Vízmosás. Szólj zsaruknak. Vigyázzanak emberek. – A telefon nem működik – mondta Shell és a sérült lábra pillantott, amit nem takart be. – Nem gondolja, hogy már kihívtam volna a mentőket, ha jó lenne a telefon? A férfi elvette az arcáról a kezét és a nőre nézett. Sötét szeme volt, valószínűleg barna vagy fekete. A petróleumlámpa halvány fényében ezt nem lehetett eldönteni. – Nem kell… doktor. – Most makacsnak, gyerekesen makacsnak tűnt az arca. Szinte kisfiús volt. Szinte… ismerős volt ez az arc. Shell elmosolyodott. – De igen, szüksége van orvosra, de jelenleg csak én állhatok a rendelkezésére. Tegye, amit mondok. Feküdjön nyugodtan és ne idegeskedjen. Mindjárt visszajövök. – Gyógyszer. Zseb – motyogta a férfi, de már vacogott a foga és a halántékához nyomta a kezét.
Shell gyorsan átkutatta a zsebeit. Egy csomag rágót talált meg egy receptre kapható fájdalomcsillapítót. Az eső áztatta címkén a következő állt: „Ja…n …ee…e", valamint a használati utasítás, miszerint tejjel vagy étellel kell bevenni. A gyomra összeszorult, amikor meglátta, hogy Los Angelesben adták ki a gyógyszert. Los Angeles. Kalifornia, Hollywood. Shell nyelt egyet és a félig elmosódott névre pillantott. Mi a fenét csinálhat egy kaliforniai férfi itt, csak hetekkel azelőtt, hogy a szórakoztatóipar egyik legnagyobb ünnepsége megkezdődne? – J, a, betű, betű, n – suttogta. – Jason? – Úgy tűnt, ez az egyetlen név illik ide. A férfi újra felnyögött és ide-oda dobálta a fejét. Shell felpattant és kirohant a konyhába egy pohár tejért. Amikor visszajött, leguggolt az ágy mellé és a férfi feje mögé tette a kezét. – Jason? – A férfi szeme felnyílt. – Fel tud ülni egy kicsit? Hoztam egy kis tejet, hogy bevehesse a gyógyszerét. – A férfi sikeresen lenyelte a gyógy; szert, de aztán visszahanyatlott a párnára. Motyogott valamit, talán egy köszönetet. Shell gyorsan összeszedte az elsősegélydobozt meg az ollót, és bevitt egy lámpát a szobába. Úgy tűnt, a férfi elaludt, bár még mindig túl gyorsan vette a levegőt, mintha nem kapna a szervezete elég oxigént. Egy lavórba fertőtlenítős vizet öntött és letette az ágy melletti székre. A lámpát az éjjeliszekrényre állította és visszahajtotta a takarót. A férfi melle csupa horzsolás volt. Biztos volt benne, hogy néhány bordája is eltörött. Talán még a veséje is megsérült, mert hatalmas folt éktelenkedett a mellkasa alatt, ami a hátára is áthúzódott. – Ó, édes Istenem, tényleg kellene egy doki – kezdte, de nem folytatta a mondatot, amikor meglátta a férfi arcát. Figyelmesen nézte, és mintha a vonásai… Nem ismerte föl, de valahogy ismerősnek tetszett. Megremegett. Valami miatt ezt az arcot egy… fényképezőgéppel hozta kapcsolatba. Veszély! Annyira megrémült, hogy jó néhány lépést hátrált. Lilianne! Jézusom, ez az ember Los Angelesből jött és biztosan Lilianne-t keresi! Egész testében remegett a félelemtől. Mit tegyen? Ned! Szólnia kell Nednek! Meg kell… Dehogyis! Megpróbált kikecmeregni a pánikból. Ne légy hülye! mondta a rémült kislánynak, aki még mindig a lelkében szunnyadt. Senki nem keresi Lilianne-t. Csak amiatt az évforduló miatt mindenütt veszélyt látott. Persze, csak erről van szó. Bár… Bár már biztosan látta ezt az arcot valahol. Most már nem kételkedett benne. De hol? És mikor? Nem tudta. Felkapta a férfi farmerját és átkutatta a zsebeit. Csak egy marék aprót talált, meg egy benzinkút számláját. Majdnem olvashatatlan volt rajta az írás, csak az látszott, hogy Washington államból való. Ezen kívül még egy szállodai belépőt talált, de nem volt rajta a tulajdonos neve. Összevonta a szemöldökét, leült és mosni kezdte a hatalmas vágás környékét. A férfi meg se rándult, még akkor sem, amikor elkezdte a sebből kipiszkálni a beleragadt törmeléket. Csak a gyors lélegzetekből tudta, hogy a férfi még él. Megint az arcára nézett. Ki lehet? Az, hogy nem bízott benne, ösztönös volt. De most már többről volt szó. Egészen biztosan tudta, hogy ez az arc és egy fényképezőgép összetartoznak. Ismét összerándult félelmében. Lehet, hogy egyike azoknak a minden lében kanál riportereknek, akik mindenbe beleártják magukat? Akik mindent tudni akartak Lilianne-ről? Ha igen, ő az, akinek sikerült a legközelebb férkőznie hozzájuk. Még egyszer odanézett, majd megpróbálta leküzdeni az ellenérzéseit. A férfi túl fiatal ahhoz, hogy Lilianne-t csillogása idejéből ismerje. Nagyjából egyidősek lehettek. Elnyomta a félelmeit és megpróbált a sebre koncentrálni. Végre sikerült teljesen kitisztítania. Megszárogatta a seb körüli bőrt és összehúzta a sebet. Akármennyire is próbált a feladatára koncentrálni, a gondolatai minduntalan elkalandoztak. Mindig ugyanabba a magas, áthághatatlan falba ütközött: a férfi túl fiatal volt ahhoz, hogy beletartozzon abba a riporterfalkába, ami kora gyermekkorában körülvette. Folyton kérdezgették és gyötörték, egészen addig, amíg hisztérikusan el nem sírta magát. De valahogy mégis az volt az érzése, hogy a férfinak van valami köze a riporterek gyűlölt hordájához. Megmosta a sérült lábát, így kiderült, hogy a sérülések – egy kivételével – csupán apróbb horzsolások voltak. Ám Shell gondolatai még mindig egészen másutt jártak: győzködte magát, hogy még sosem látta ezt az arcot, teljesen idegen volt számára, és az előbb nem is a
nevét mondta. Sokkal valószínűbb, hogy egy mondatot hadart el, mondjuk azt, hogy „Sietnem kell", és ő ezt értette „Shell"-nek. A férfi semmi életjelt nem adott magáról egészen addig, amíg be nem hintőporozta a sebet. Ekkor felszisszent. Shell lopva rápillantott. A férfi kinyitotta a szemét, és szinte beitta a tekintetével. Shell halkan bocsánatot kért, de megállás nélkül folytatta a munkát. Ám a férfi lassan felemelte a kezét és hátrasimított az arcából egy tincset. – Nagyon… nehéz… téged… megtalálni – mondta, és megpróbált mosolyogni. – A felnőtt… Shirley Elizabeth Landry… teljes szépségében. Shell felpattant a meglepetéstől. Hatalmas csattanást hallott, miközben a világ fejre állt benne. Amikor Jase először tért teljesen magához, az első dolog, amit észrevett, az volt, hogy nem fázik. Egy ágyon találta magát és parázsló fa illatát érezte. Volt még egy ismerős illat a levegőben, de ezt nem ismerte föl. Azt viszont annál is jobban felismerte, hogy egy női kéz érinti meg a belső combján. A lágy érintés rögtön felébresztette az ösztöneit, bár most jobban szeretett volna erről tudomást sem venni. De az érzés felülkerekedett: felgyorsult a szívverése, felforrt a vére. Még az alig elviselhető fájdalom – ami szétáradt a testében, a bordáiban, a lábában és a fejében – sem tudta vele feledtetni e női érintés gyönyörűségét. De kié volt ez a simogató kéz? Hová került? Ki akarta nyitni a szemét, de a nyomasztó fejfájás elnehezítette a pilláit. Azt kívánta, bárcsak egy kicsit enyhülne a jól ismert fejfájás, és ettől a gondolattól mintha enyhült is volna a hasogató fájdalom. A szájában megszűnt a fémes íz, melyet a fejgörcsök idején mindig érzett, és egy kicsit könnyebben vette a levegőt. Egy emlékfoszlány szelte át az agyát: egy női hang tejről és tablettákról beszél, és arra kéri, hogy igyon. Igen, nagyszerű. Tehát bevette a gyógyszert. Utálta lenyelni, csak akkor vett be egy szemet, amikor már elviselhetetlen volt a fájdalom. Mint például a kompon… mikor is volt? Valószínűleg nem elég régen ahhoz, hogy bevehessen még egy tablettát. De mindenesetre percről percre szűnt a fájdalom. Élvezte ezt az érzést, és a meleget. Ahogy a teste egyre kevésbé sajgott, a gondolatai felgyorsultak. Megpróbált rendet teremteni az ide-oda cikázó gondolatfoszlányok között. Muszáj emlékeznie, muszáj mindent tudnia. De nem emlékezett sok mindenre, csak a kompra, a zajra, a szaladgáló gyerekekre; a fájdalomra, a kávéra, amivel bevette az orvosságot; aztán arra, hogy beült a kocsiba és gázt adott, tudván, hogy ezzel a gyógyszerrel a szervezetében nem szabad volán mögé ülnie. Jött egy végtelen, sötét autópálya, és alig látta az útjelző táblákat a felhőszakadásban. Aztán lefordult az autópályáról, le a főútról, és egy földútra kanyarodott. A göröngyös úton a reflektor összevissza világított, és látta, hogy az utat rengeteg fa szegélyezi. Aztán egyszer csak az első kerék előtt habzó víztömeget látott. Rátaposott a fékre, és aztán… Aztán mi történt? Aztán az a borzalmas bezártsági érzés. A lába beszorult. Hatalmas küzdelembe került, mire ki tudott szabadulni, mire levegőhöz jutott. Hideg volt, nagyon hideg, és ő csurom vizes volt. Kikászálódott az autóból, tett néhány lépést, és elesett. Felállt, lépett néhányat, elesett. A fák nyikorogtak és óriási ágak zuhantak le mellette a szélviharban. Az eső belevert az arcába, és már velőtrázóan hideg volt. Néha látott egy halovány fényt, amiről nem tudta eldönteni, vajon nem csak a képzelete játszik-e vele. Mindenesetre megpróbált a fény felé menni. Tudta, hogy ez az egyetlen reménye. Aztán végül melegség, egy hang, finom illatok és az a simogató kéz a meztelen testén. Meztelen testén? Összeszorította a fogát és kinyitotta a szemét. Egy nő hajolt fölé, hosszú, aranyszőke hajjal. A haja leomlott a vállára és teljesen eltakarta az arcát. Egy ágyon feküdt, puha párnákon, egy sötét szobában, amit csak egy petróleumlámpa pislákoló fénye világított meg. Félig be volt takarva és nem is volt egészen meztelen. Még mindig rajta volt a kék alsónadrágja. A nő annyira el volt foglalva a lábával, hogy nem is nézett rá. Az a gyönyörű… Igen. Most már emlékezett. A terepjáróra meg a vízmosásra az úton, ami… Nem tudta, hová indult. De, mégiscsak. Shell Landry házához vezetett az az út.
Shell házában volt. Kopogtatott az ajtón. Pontosabban dörömbölt. És egy nő nyitott ajtót. Mosolygott és mondott valamit. De a nevetése elhalt, amint felfedezte, hogy egy idegen áll az ajtóban. Aztán semmi. A lámpafénybe nézett. A gyógyszeres üveg. Igen, a nő ezek szerint tényleg beadta neki a gyógyszert. Ezért enyhült a fájdalom. Megpróbálta szemügyre venni a szobát. A lámpa fénykörének szélén egy hatalmas fekete labrador ült és figyelmesen nézte őt. Aztán meglátta azt a szomszéd szobában, amitől az a másik ismerős illat származott – egy karácsonyfát. A fa mellett egy hintaszék volt, amiben hatalmas párnák voltak. A hímzett párnák a nagyanyját juttatták eszébe. Mintha csak az idő foglyul ejtette volna és visszavitte volna abba az időbe, amikor ő és Shell gyerekek voltak. Most a felnőtt Shell hajolt fölé. Egészen biztos volt ebben. Ahogy a nő elfordult, hogy az elsősegély-dobozban kutasson, a haja megcirógatta a bokáját. Jason egész teste megremegett a finom érintéstől. Ám a nő tudomást sem vett erről, hanem teljes figyelmét a sérülésére fordította. Puha ujjaival Összenyomta a sebet és bekötözte. Az Isten szerelmére, a nő nem is simogatta, hanem ellátta a sebét! Hogy lehet ennyire utat engedni az ösztöneinek? A nő ismét elfordult és a haja aranylóan megcsillant a lámpás fényében. Hihetetlenül vékony szálú és világos haja volt, ami függönyként hullott az arca elé és a vállára. Teljesen egyenes volt, egyetlen hullám sem volt benne. Arra emlékezett, hogy aranyszínű haja volt, de göndör volt, és a göndör tincsek szinte ugráltak, amikor Shell nevetett. Vajon akkor megérintette a haját? Nem hitte volna. De most égett a vágytól, hogy megérintse, hogy megtudja, valóban olyan selymes-e, mint amilyennek látszik. Beszélni akart vele, hogy meglássa, vajon ugyanolyan érdeklődéssel tekint-e rá a lány azzal a hatalmas zöld szemével. Tudni akarta, hogy még ott táncol-e a huncutság a felnőtt Shell tekintetében. Nyugodtan feküdt, a jelen és a múlt között járkált képzeletben, mialatt Shell a kötözés végéhez közeledett. Nyár volt, forróság, és ott volt egy kislány, akit Shirleynek hívtak, de ő magát Shell-nek nevezte. Ő pedig ott játszadozott vele, együtt nevettek mindennap. Jól érezték magukat. Tündérmesék között éltek. Ó akkor úgy látta, hogy a kislány egy tündér, az arany hajával és a szeplős arcával, hiszen annyira különbözött tőle. Neki sötét haja volt és napbarnította, szinte fekete bőre. A nő most egy másik sebet vett kezelésbe. Jase-nek eszébe jutottak a régi sebhelyek a testén, és azt kívánta, bárcsak ne látná meg őket a nő. De semmit nem tudott tenni ellene, mert az orvosság eltompította a gondolkodását, lelassította a mozdulatait és összekavarta az emlékeit. A felnőtt kislányok nem szerették a régi sebhelyeket. A nő valami csípőset szórt a sebbe és ő felszisszent, bár megpróbálta leküzdeni a fájdalmat. A nő felemelte a fejét és ránézett, miközben bocsánatot kért. Még mindig zöld szeme volt, mandulavágású, de most nem nevetett a tekintete. Feszültség tükröződött benne. Úgy tűnt, tényleg nem akarja bántani őt. Különös módon úgy érezte, meg akarja vigasztalni a nőt. Hatalmas erőfeszítés árán a füle mögé simított egy aranyló hajtincset. Olyan selymes volt, amilyennek képzelte, de valahogy vastagabbnak, teltebbnek tűnt. Elmosolyodott. – Nagyon nehéz téged megtalálni – mondta és megpróbálta tisztán ejteni a szavakat. – A felnőtt Shirley Elizabeth Landry, teljes szépségében. Amíg beszélt, hatalmas csattanás hallatszott a ház túlsó végéből és az egész épület megremegett. A nő felpattant és úgy nézett rá, mintha ő lenne felelős a történtekért, miközben elfojtott egy sikolyt. Aztán sarkon fordult és a csattanás irányába szaladt, a kutyával a sarkában. Jase megpróbált felülni, hogy megvédelmezhesse a lányt. De az erőfeszítés túl nagy volt, úgy érezte, mintha egy ló mellbe rúgná. Visszahanyatlott a párnára és elsötétült előtte a világ. Még azt tudta, hogy rettenetesen mérges arra, hogy nem elég erős ahhoz, hogy megvédje Shellt a decemberi vihar haragjától.
2. Shell első, kétségbeesett gondolata az volt, hogy ki kellene deríteni, miért tapadnak azok a hatalmas zöld levelek a nappali ablakára. Aztán ráébredt, hogy a kedvenc eperfája kidőlt és kétségtelenül maga alá temette a teraszt. Ha egy fél méterrel arrébb esik, akkor az ablakot is kitörhette volna, tehát tulajdonképpen szerencséje volt. Ám ez a gondolat nem vidította fel. Úgy érezte, kifordult a világ a sarkából, minden megváltozott. A hintája! Hová fogja függeszteni a hintáját, ami eddig a hatalmas eperfán lógott? Körülbelül száz évig tart, míg egy fa megnő ilyen hatalmasra, de az is lehet, hogy még többe. És már nincs száz éve… Shell tudta, hogy kezd pánikba esni. Nem elég, hogy kidőlt a kedvenc fája, még egy ismeretlen látogatója is van, akivel már a múltban találkozott. A tízéves kora előtti múltban, ez biztos, de egyelőre fogalma sem volt arról, hogy ki lehet a férfi. Mi lehet még ennél rosszabb? A szél hevesen támadott. A házat most egészen más irányból érte, mint eddig, hiszen a faóriás mostanáig kitérőre kényszerítette. A szél befújt a kéménybe, és visszafújta a füstöt. A szoba megtelt kesernyés, könnyfakasztó füsttel, és erre a tűzjelző is bekapcsolt. Morgó a mennyezetet bámulva keservesen vonyított. Már semmi sem hiányzott a totális káoszhoz. Shell felmászott egy székre és egy könyvkatalógussal legyezgetni kezdte a levegőt a füstérzékelő körül. Hamarosan sikerült elhallgattatnia. Először ki akarta venni a riasztó akkumulátorát, de aztán inkább a józan eszére hallgatott. Egy ilyen éjszakán már a világ végére is fel kell készülni, tehát nem szabad semmilyen biztonsági berendezést kikapcsolni. Lábujjhegyen visszament a vendégszobába. A férfi aludt, szemmel láthatóan tudomást sem vett az előbbi fülsiketítő koncertről. Shell gyorsan befejezte a kötözést, visszacsomagolt mindent a dobozba és gyorsan le is lefeküdt. De nem jött álom a szemére. Túlságosan is tudatában volt az idegen jelenlétének. Mit akarhatott? Miért jött ide ebben a hatalmas viharban? Úgy gondolta, egyedül azért nem szíveli az idegeneket, mert idegenek. Az apja gyakran mondta erre, hogy paranoiás. A nagyanyja inkább helyénvaló óvatosságnak nevezte, figyelembe véve Shell gyerekkorát. Lil szerint pedig már kislányként is nagyon szégyenlős volt. A vendégszobából zajt hallott. Minden idegszálával a hangra figyelt. A következő pillanatban a férfi felnyögött. Shell kipattant az ágyból. A vendég még mindig aludt, de keservesen dobálta magát álmában. Shell azon tűnődött, vajon fel kellene-e ébresztenie, hogy beadjon neki még egy tablettát. Az üvegen egyszerűen csak az állt, hogy tejjel vagy étellel kell bevenni. Milyen fájdalomra kaphatta ezt a gyógyszert? Mivel a kabátzsebében hordta, valószínűleg vissza-visszatérő fájdalomról van szó. Lehet, hogy kapcsolatban van a fájdalma azokkal a sebhelyekkel, amik elborították a testét? Úgy tűnt, a hegek között van többéves, talán évtizedes sérülés, de frissebb sebhelyeket is felfedezett. Miféle ember lehet az, aki nap mint nap ilyen komolyan megsebesülhet? Shell nem volt biztos benne, hogy igazán tudni akarja a választ a kérdésre. Főleg nem akkor, ha őt akarta megtalálni, hiszen akkor valójában Lilianne-t kereste. Lilianne-t… akinek ragyogó fekete haja, tökéletes alakja éveken keresztül rabságban tartotta a világot. Kinek szépségéről azt tartották, sosem múlhat el. Lilianne… az a rövid, de fénylő csillogás… Csakúgy, mint Elvist vagy Marylint, őt is a legfurcsább helyeken vélték felfedezni a kíváncsiskodók. Afrikában egy szafarin, Franciaországban egy kastélyban, vagy a Karibtengeren egy cirkálón. Túl sokan nem hitték el, hogy Lilianne meghalt, főleg úgy nem, hogy a holttestét senki nem látta. Így még most is, húsz év elteltével a pletykalapok találgatásokba bocsátkoztak, s eltűnésének évfordulója körül felröppent néhány hír a hollétéről. Miért? Hogyan? Hol? Néha még azt a kérdést is megkockáztatták, hogy „Ki?”. Sokan voltak, akik azt hitték, hogy Lilianne brutális gyilkos áldozata lett, aki elrejtette a sztár holttestét és a kislányát is, aki együtt tűnt el vele. De soha, egyetlen pletykalap sem közölt olyan cikket, ami közel járt az igazsághoz: ahhoz, hogy ők tulajdonképpen a pletykára éhes riporterek és újságírók elől menekültek el az ismeretlenségbe. Shellt körülvette, behálózta a félelem. A férfi ezekre a kérdésekre keresné a választ? Hol a fenében láthatta már ezt az arcot? Ha meg látta, miért nem tudja pontosan elhelyezni időben vagy térben?
Mintha csak megérezné a nő jelenlétét, a férfi kinyitotta a szemét és ránézett. – Kicsit jobban van már? – kérdezte Shell és magasabbra emelte a lámpát. – Igen – válaszolta Jase, de a szeme elárulta, hogy hazudik. Fájdalmai voltak, ám Shell most ezzel nem törődött. Meg kellett tudnia, ki ez az idegen; milyen veszélyt jelenthet rájuk nézve. – Ki maga? – Nem… em… lék…szel? Shell egy pillanatig meglepetten bámult. – Nem, az istenfáját, nem emlékszem! Mondja meg a nevét! És azt is, hogy mit akar. – Jase vagyok… O’Keefe – válaszolta alig hallhatóan a férfi. Megnyalta a szája szélét. – Szomjas… Inni. Hülye, nem ezt akartam hallani, akarta Shell kiáltani, de látta, hogy mennyire szenved a férfi. O’Keefe? A néven tűnődött, miközben kiment egy pohár vízért. Ezek a betűk pontosan beleillettek a gyógyszeres üvegen lévő hiányos névbe, de ettől még nem lett okosabb. Visszament a vendégszobába, felemelte a férfi fejét és megitatta. Jase felnyögött a fájdalomtól, de néhány kortyot sikerült lenyelnie. – Kösz – mondta, de nagy erőfeszítésébe került kimondani ezt az egyetlen szót is. – Adjak még fájdalomcsillapítót? Jase szeme idegesen forgott. – Mikor… volt? – Mikor adtam az utolsót? Néhány órája. – Még… nem… szabad. Még vizet. – Megint megnyalta az ajkát. – Nagyon szomjas. A férfi háta nagyon meleg volt, talán már láza is volt. Shell önkéntelenül is végigsimította az izmait, mert Jase megpróbált kényelmesebb pozíciót találni. A nő gyorsan elhúzta a kezét és még egy párnát tett a férfi háta mögé. Jase nagyokat nyelve megitta az összes vizet. Aztán becsukta a szemét és hátrahajtotta a fejét. – Jó – sóhajtott fel hálásan. – Hozzak még? Jase bólintott, de a szemét nem nyitotta ki. Mire Shell visszaért, már aludt, de felületesen, gyorsan lélegzett. Shell lerakta a poharat az éjjeliszekrényre. – Jó éjt – suttogta és választ sem várva kiment a szobából. – Félek – mondta Morgónak, aki hűségesen követte minden mozdulatát. A szó kimondása máris elviselhetőbbé tette az érzést. Bebújt az ágyba és nyakig felhúzta a takarót. A kutya még néhányszor körbejárta a szobát, majd letelepedett az ágy melletti szőnyegre. Egyet szusszantott, és máris mélyen aludt, tudomást sem véve a még mindig dühöngő viharról. – Jó neked – suttogta Shell, és lenyúlt, hogy megcirógassa az állatot. Egy másik érző lény megérintése megnyugtatta. Azt kívánta, bárcsak álomba zuhanna, de tudta, hogy nem fog sikerülni. Legfeljebb reggel, ha az egészet megbeszélheti Neddel. Amint feljön a nap és megtalálja az utat a kidőlt fa ágai között, átmegy Nedhez. Ned pedig visszajön vele és majd… mindent… elintéz… Lilianne-ről álmodott. Álmában megint kislány volt és Lil egy borostás fényképésszel kiabált: „Hagyja békén Shirlt! Ő még csak gyerek!” Ekkor egy hatalmas ordításra ébredt. Rögtön tudta, honnan jött a hang. Kiugrott az ágyból és bekapcsolta a zseblámpát. A nappaliban már majdnem kialudt a petróleumlámpa, így menet közben elfújta. Szinte feltépte a vendégszoba ajtaját. Kint a vihar lecsendesedett, már csak az eső szitált és a tenger hullámzott. De O’Keefe rettenetes állapotban volt. Dobálta magát és ide-oda ingatta a fejét. Közben szüntelenül kiabált valakivel, hogy menjen hátrébb és oltsa már el azt a villanyt, vagy legalább tartsa lefelé. A lábán a kötés átvérzett, és Shell rögtön tudta, hogy magas láza van. Ha továbbra is így dobálja magát, minden kötést leold magáról. Aszpirin kell neki, gondolta Shell. Le kell húzni a lázát. Berontott a fürdőszobába, aszpirint és alkoholt hozott, meg néhány törülközőt. Odatérdelt a férfi mellé és leerőszakolta a torkán a tablettákat. A férfi ellenállt, de végül is kinyitotta a száját és nyelt, amikor ezt parancsolta neki. Megpróbálta lefogni a folytonosan mozgó testet, hogy nehogy kárt tegyen magában. Eközben Jase fenyegetéseket kiáltott magas, rekedt hangon. Shell elkapta a kezét és
megpróbálta megnyugtatni, bár nem volt benne biztos, hogy ebben az állapotban tud nyugtatóan, kedvesen beszélni. Mi lesz, ha meghal a férfi? Nem fog. Nem fogja hagyni. De magának sem engedi meg, hogy pánikba essen. Felnőtt ember volt és olyan ügyes volt, mint bárki más – persze Nedet kivéve. Ki sem tudta volna mondani, mennyire szüksége volt most Nedre. De most nem tudta elérni, és neki egyedül kellett megbirkóznia ezzel a férfival. Óvatosan megfogta Jase vállát és megpróbálta lenyomni, miközben a másik kezével alkoholos ronggyal dörzsölgette. Remélte, hogy a párolgó alkohol lehűti a férfi lángoló testét. Ezalatt egyfolytában nyugtatgatta a férfit, és úgy tűnt, most már eljutnak hozzá a szavai. Végre megnyugodott és csendben feküdt. Ezzel nagyban megkönnyítette Shell dolgát. Mikor végre kinyitotta a szemét, tisztának tűnt a tekintete. Shell elmosolyodott. – Jobban van? – Ó, igen – válaszolta Jase és megfogta a nő kezét. – Még a jobbnál is jobban. – Shell kezét a mellére tette és az egyik megkeményedett mellbimbóját kezdte dörzsölni vele. – Nagyon is jól vagyok, kedvesem. Shell felpattant. A férfi mellbimbójának érintése villamos áramként kúszott végig a testén. Elhúzta a kezét, de a férfi elkapta és visszatette a mellkasára. – Ne hagyd abba – követelőzött. – Olyan… jó. Hűvös. Olyan jó… hűvös a kezed. Felforrok… tőle. – Jase hihetetlen gyorsasággal megragadta a mellén nyugvó kezet és lejjebb húzta, le a hasán, aztán még lejjebb, a kék alsónadrágja felé, ami percek óta egyre feszesebben simult a testére. – Hagyja abba – mondta Shell ellentmondást nem tűrő hangon és rádobta az alkoholos rongyot a férfi arcára. – Nem látja, hogy segíteni akarok magán? – Jase elengedte végre a kezét, hogy levehesse az arcáról a nedves rongyot. – Maga beteg, O’Keefe – tette hozzá. Jase váratlanul felnevetett, mélyen, szexisen. Shell meglepődött, hogy ilyen állapotban ilyen csábító hangokat tud kiadni a férfi. – Te meg egy apáca vagy – vágott vissza Jase, kihívó pillantással. – Túl prűd vagy ahhoz, hogy megcsókolj. – Hihetetlenül erotikusán megnyalta a szája szélét. Megragadta a nőt és magához húzta. – Ne játssz már, drágám – csipkelődött. – Tartozol egy csókkal. – Semmivel sem tartozom! Csak segíteni próbálok. De ha így folytatod, te disznó, akkor magadra hagylak, és felőlem megfőhetsz a saját levedben! A férfi egy percig sértődöttnek látszott, mint egy kisgyerek, aztán becsukódott a szeme és lecsuklott a feje. Felületesen vette a levegőt. – Csak… azt… akarom… – motyogta, de a mondat befejezése előtt felsóhajtott és elaludt. Shell nagyot nyelt és tovább dörzsölgette a testét alkohollal. Milyen lenne – persze más, normális körülmények között – engedelmeskedni a férfi akaratának, hozzábújni, beleolvadni? Jézusom! gondolta. Én sem vagyok egészen magamnál. De azt nem tudta megállni, hogy néha ne nézzen egy-egy pillanatra a férfi markáns arcára, határozott szájára. Az arca egyik felét egy ötcentis, függőleges forradás osztotta ketté, amitől egészen különleges lett. Széles szemöldöke volt, és sötét, egészen fekete haja. Az orra és a szája között mély barázdák húzódtak, amik inkább a fájdalomtól mélyültek el, mint ti kortól. Mélyet sóhajtott. Jase kinyitotta a szemét, mintha csak meghallotta volna az előbbi sóhajtást. – Hé, te asszony, csukd már be azt az istenverte ablakot! – Vacogó fogakkal összevonta a karját. – Hidegebb van itt, mint egy kurva szívében! – Micsoda szókincs! – mondta Shell, és szárazra törölte a férfit, majd állig betakarta. Nem akarta megfagyasztani, csak a lázát akarta lehúzni. Úgy tűnt, szerencsére, hogy nemcsak a lázát, hanem a vágyát is sikerült lehűtenie. Vagy mégsem? Jase kitárta a takarót. – Bújj be hozzám, drágám – mondta meglepően tisztán és érthetően. Csábítóan mosolygott. Megütögette a matracot maga mellett. – Majd felmelegítjük egymást. Shell határozottan ismét betakarta. – Nem. Aludjon. Jase megragadta a csuklóját.
– Ne hagyj itt – kérte, mintha egyszerre lenne kisfiú és kemény legény. De legalább nem volt nehéz kiszabadítania a csuklóját. – Itt maradok, amíg el nem alszik – mondta Shell, és közben magában azzal érvelt, hogy a férfi álmában talán elkottyant egyet-mást a jövetele céljáról. Csak ezért marad itt, semmi másért. – Gyere közelebb! Shell az ágy szélén ült, a férfi térdénél. – Ez elég közel van. – Egyáltalán nem. Shell a meglepetéstől nem kapott levegőt, amikor a férfi ledobta magáról a takarót, megragadta a derekát, és behúzta őt maga mellé az ágyba. Bár a férfi vacogott, a bőre tűzforrónak tetszett. Shell óvatosan kibontakozott az ölelésből, miközben egyik kezével lenyomta a férfit az ágyra. Jase értetlenül bámult rá, majd becsukta a szemét. Néhány perc múlva Shell úgy érezte, hogy most már elég mélyen alszik a férfi ahhoz, hogy kimásszon mellőle. Már majdnem elért az ágy szélére, amikor a férfi hirtelen felült. – Carson! – kiáltotta és hevesen hadonászni kezdett. Shell halálra rémült. Megpróbálta visszanyomni az ágyra, de most Jase erősebbnek bizonyult. A férfi szeme sötéten csillogott. Úgy tűnt, nem lehet eltéríteni a szándékától. Idegesnek, szinte őrültnek nézett ki. – Carson, fedezz, megyek! – Nyugi – mondta Shell és megpróbálta a vállánál visszanyomni. – Jason, kérlek, ne küzdj velem. Feküdj le. Pihenned kell, mert beteg vagy. Megpróbálok segíteni rajtad. Jase kétségbeesetten nyögdécselt és olyan utálattal nézett Shellre, hogy a nő megrémült. – Te? Te sosem segítettél rajtam! – mondta keserűen. – Hanem elhagytál! – elcsuklott a hangja és becsukta egy pillanatra a szemét. Aztán újból ránézett és megfogta a tarkójánál. – Ó, Istenem, baby, miért? Miért mentél el? – Jason, feküdj le. Kérlek. Nyugodj meg. – Aaa, menj a fenébe – mondta és ellökte magától. – Nem akarom, hogy visszagyere. – Ez nagyszerű. De feküdj le, hogy betakarhassalak. Hirtelen a gyűlölet eltűnt a tekintetéből, inkább valami kérés, esdeklés tükröződött a szemében. Shell torka összeszorult. A férfi megragadta a könyökét és mélyen a szemébe nézett. – Nem akarom, hogy elmenj, Mai-Lee… de hogy tudnék ismét bízni benned? Hihetek-e neked valaha is azok után, amit velem tettél? Meg kell értened, baby. Soha nem lesz ez már olyan, mint régen. Menj hát! Az Isten szerelmére kérlek, hogy menj, mielőtt a magány elkezdené mardosni a szívemet és visszakönyörögnélek… Jase szeme becsukódott, elcsendesedett, de nem eresztette el Shellt. A nő türelmesen várt, hogy a szorítás Enyhüljön a karján, de a férfi szeme megint kinyílt. – Miért, Mai-Lee? – szinte zokogott. – Kérlek, Mai-Lee, oly sokat vártam rád… vártam és vártam, és te sosem jöttél vissza, így ha most elhagysz, én… – elcsuklott a hangja és választ keresve nézett Shell szemébe. Ám a választ nem Shellnek kellett megadnia. Ekkor Jase megfogta az arcát és magához húzta, majd megcsókolta. Ám ez a csók sem neki szólt. Shell arcát a mellkasára fektette és beletúrt a hajába. Megállás nélkül masszírozta a nő fejbőrét, mintha túl jó lenne az érintés ahhoz, hogy abbahagyja. – Puha – suttogta. – Annyira puha. Visszahanyatlott a feje a párnára, de nem eresztette el a nőt. Kemény, bütykös ujjaival cirógatta Shell arcát, és a nő szinte fürdött a gyönyörben. Megkeményedett a mellbimbója. Mélyen beszívta a férfi illatát. Férfias illat volt ez, és csakúgy, mint Jase szívverése, ez az illat is felkavarta. Jase hirtelen magához szorította és megfordította – szinte maga alá gyűrte az ágyon. Mindkét kezével megfogta az arcát és újra megcsókolta. De nem csak egy futó csókot lehelt az ajkára, mint az előbb, hanem most választ is várt a közeledésére. Bár Shell hevesen ellenállt, így is megérezte a férfi vágyának hevességét. Bár folytonosan bizonygatta magának, hogy ez egy őrület, egy hiba, hogy Jason O’Keefe csak egy sebesült volt, aki lázálmában félrebeszél, a szíve egészen más nótát fújt. Azt súgta neki, hogy az idők kezdete óta ismeri ezt a férfit, és ez a lehető legjobb dolog, amit csinálhatnak.
Jase lázas bőre sütötte a testét, és őbenne is forróság épült, de nem ugyanaz a lázas meleg, ami a férfiban. Megpróbált kicsúszni a férfi alól, mielőtt megadná magát a követelőző szájnak és a cirógató nyelvnek, de az ösztönei erősebbnek bizonyultak. A vágyak, melyeket oly hosszú ideje elnyomott, most előtörtek és nem engedték, hogy elmeneküljön. Elgyengültek az izmai és végül megadta magát a támadásnak. Először bizonytalanul átölelte Jase nyakát, és kutató ujjakkal beletúrt a hajába. Vastag szálú, göndör haja volt, és valami miatt ez örömmel töltötte el. Végül megadóan szétnyitotta az ajkát. A férfi nyelve lágyan becsúszott az ajka közé és bársonyosan végigsimította az ajkát. Aztán lassan beljebb merészkedett, miközben egyik kezével gyengéden masszírozta a tarkóját. Shell megremegett az érintéstől. Jase keze közben átvándorolt a tarkójáról a mellkasára, és lágyan megszorította a mellét. A férfi megérezhette egyre fokozódó izgalmát, mert vadabbul kezdte csókolni. Felfedezte szája minden zugát, és egyre hevesebb ütemben mozgott. Majd felnyögött, és mint aki jól végezte dolgát, megállt. Enyhült a szorítása és lassan lecsuklott a feje a párnára. Elaludt! Vagy elájult. Shell remegve sóhajtott és erőt vett magán. Kimászott a férfi alól és leült az ágy mellé a földre. Összekulcsolta a térdén a kezét és megpróbálta összeszedni a gondolatait. – Shell – mormolta a férfi és egyik karjával kinyúlt, hogy megsimogassa a fejét. – Kicsi Shell. Ne menj el! A nő összerándult és feltérdelt. Kérdően Jasonra bámult. Mit mondott? Csukva volt a szeme. Halkan horkolt. Már nem volt annyira forró a teste, mint eddig. Nyugodtabbnak látszott, úgy tűnt, most már nem lesznek rémálmai. Shell szíve olyan hevesen vert, mintha több kilométert futott volna. Az ölelés melyik pontján szűnt meg ő Mai-Lee lenni a férfi számára és változott át Shell-lé? Érezte, hogy fázik, ezért elindult a saját szobájába. Még jobban félt, mint eddig. Teljesen elfelejtette az elméletét, hogy ott kellene maradnia az ágy mellett, hátha felfedi magát a férfi álmában. Ki lehet ez a Jason O’Keefe? És mit akarhat tőle? Akármi is legyen az, nem fogja tőle megkapni, fogadkozott. Neddel meg tudnak oldani minden problémát. Megfogadta, hogy reggel kiteszi a férfi szűrét a házából és Piney Pointból, még akkor is, ha a városig a hátán kell vinnie. Boldogabb lenne, ha már holnap visszaküldhetné egészen Kaliforniába. Néhány órát még szunyókált, majd amikor hajnalodni kezdett, felébredt. Kimászott az ágyból és lábujjhegyen elment a vendégszobáig. A férfi békésen aludt, egyenletesen lélegzett. Melegen felöltözött és tüzet rakott. Gyorsan, halkan dolgozott. Mikor a fa lángra kapott, megtöltötte a kávéfőzőt és rátette a sparhelt tetejére. Gumicsizmát húzott, kabátot vett és kiengedte Morgót egy hajnali futásra. Ő is követte a kutyát és megsiratta a gyönyörű eperfa elvesztését. Jobban sajnálta, mint a szétzúzott teraszt. Az óceán még mindig hevesen hullámzott, tarajos hullámok futottak a part felé. De az ég már tiszta volt, a szél pedig alig fújdogált. Morgó egy varjút üldözött, ami az utolsó pillanatban mindig fölrebbent előtte. Shell elmosolyodott és meggyőzte magát, hogy az éjszakai félelmei csupán éjszaka léteztek, a napfény elmossa őket. Hogy lehetne ideges, amikor a hatalmas kék óceánból olyan csodálatosan törnek elő a fehér sziklák? Az égen néhány halovány felhőcske volt, és a nap első sugarai rózsaszínre festették a világot. Jason O’Keefe nem jelentett veszélyt rá, az anyjára, vagy erre a világra. Hirtelen eszébe jutott az éjszakai csók. Megremegett és füttyentett Morgónak. A csók, amit talán egy másik nőnek szánt, talán neki, egyértelműen jelezte, hogy a férfi veszélyes lehet a számára. Minél előbb elküldi, annál jobb. Az első lépés ennek a célnak az eléréséhez az lesz, hogy iszik egy jó erős kávét, hogy kitisztuljanak a gondolatai, megjöjjön a bátorsága és határozottan nézzen a nap elé. Mire visszaérnek, kifolyik a kávé.
3. Alighogy Shell belépett, hallotta, hogy a férfi bebotladozik a fürdőszobába. Mire Jason kiért a
konyhába, Shell már kitöltötte magának a kávét és éppen egy másik csészéért nyúlt. Amint meghallotta a halk, mezítlábas lépéseket, a férfi szemébe nézett. Remélte, hogy a szívverése nem hallatszik el odáig. Végignézett a férfin, a széles vállán és felhorzsolt mellkasán, legalábbis azon a részén, ami kilátszott a zöld takaróból, amit magára tekert. Amint megállt, a takaró szétcsúszott és láthatóvá vált a kötés. Teljesen átázott. – Rettenetesen néz ki – mondta Shell. – Nem tudom, hogy tudott eljutni idáig az éjszaka ilyen állapotban. A férfi szélesen, szemtelenül elmosolyodott. – A fenébe is, drágám. Egy férfinak meg kell tennie a kötelességét. Shell elnevette magát. – Értem. Szóval egy ösztönös hőssel van dolgom, ugye? Jase bólintott. – Csak várj, míg a végzet utolér, Pipitér. Majd meglátod, milyen erős és ügyes hős vagyok. Hirtelen a tegnap éjszakai csók emlékei rohanták meg a nőt. Ránézett a férfi összekuszált hajára, egynapos szakállára, és minden idegszála megfeszült. Szinte érezte az arcán a borosta simogató szúrását. Jason nagyon jóképű, erős, és izmos volt. Túlságosan is vonzó volt. Nagyon vigyáznia kell, hogy nehogy kimutassa a félelmeit. A keselyűk és a cápák mindig a leggyengébbeket támadják meg; a menekvés egyetlen útja az erő. – Feküdjön vissza – mondta parancsolóan. – Majd beviszem a szobájába a kávét. Itt még túl hideg van, bújjon vissza. Mivel issza a kávét? Jase ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, odasántikált az asztalhoz és kihúzott egy széket. – Mindkettővel – válaszolta és leült. Fájdalmasan hunyorított és kinyújtotta a sérült lábát, mintha képtelen lenne behajlítani. Shell csészét tett elé. Cukrot és tejszínt is hozott. – Nem szabadna felkelnie – mondta, de közelebb húzott egy széket, és feltette rá Jason lábát. Töltött neki egy pohár almalevet, és odatette a kávé mellé. – Fáj még nagyon? – kérdezte, és megfogta a fájdalomcsillapítós üveget. A férfi a kezével intett, hogy nem kér gyógyszert. – Nem olyan rossz – mondta, és nagyot kortyolt az almaléből. – A migrénemre kaptam, de úgy tűnik, a többi fájdalmat is csillapítja. Néhány tompa fájáson kívül egészen jól vagyok. – Nagyszerű – mondta. Most, gondolom, elmondja, mi szél hozta erre? akarta mondani, de a férfi takarója lecsúszott és egy nagyon csúnya sérülés is láthatóvá vált. A férfi hozzáértőén megnyomogatta a lábát. – Nem tört el semmim, ebben eléggé biztos vagyok. – Miből gondolja? – Tegnap is elég rosszul nézett ki, de ma úgy tűnt, mintha kiklopfolták volna. Az egész testét zúzódások borították. – De azért szeretném, ha megmutatná magát egy orvosnak. Ha úgy érzi, képes autóba ülni, akkor elviszem magammal, amikor dolgozni megyek. Ha nem, kénytelen leszek mentőt küldeni magáért. A férfi összevonta a szemöldökét. – Nincs szükségem orvosra és nem megyek el az ügyeletre. Különben is, ha ide csak egyetlen út vezet, akkor nem megyek egyáltalán sehová, de maga sem. Az úton, amin jöttem, egy vízmosás van. Ezért nézek így ki. Egyenest belehajtottam a folyóba egy kanyar után, és alig tudtam kimászni a terepjáróból. – Folyó? – kérdezte összevont szemöldökkel a nő. Eszébe jutott, hogy mondott valamit a férfi egy vízmosásról, és hogy csurom vizes volt, amikor megérkezett. És a patak tényleg folyóvá tud duzzadni egy hatalmas felhőszakadás után. – Ez azt jelenti, hogy a hidat elmosta a víz. A francba! Néhány éve egy másik vihar is elsodorta, és több mint egy hétig tartott, mire megcsinálták. Fel-alá járkált az asztal és az ablak között. Felvette a telefont, de nem volt vonal. Lecsapta a kagylót. – A fenébe is, dolgozni kell mennem! – Sajnálom – mondta a férfi, mintha a vízmosás az ő hibájából keletkezett volna. – Ápolónő? Shell meglepetten pislogott – Nem. Van egy könyvesboltom.
Egy pillanatra úgy tűnt, a férfi szemében aggodalom tükröződik. – Ó – mondta és a lábán lévő kötésre pillantott. – Azt hittem – mondta, de már eltűnt a félelem a szeméből. – Elég jó munkát végzett rajtam éjszaka. – Egyszer… elvégeztem egy elsősegély-tanfolyamot – mondta Shell, és aggodalommal nézte a véráztatta kötést. Ki kell cserélnie, hogy nehogy elfertőződjön. És ezt meg kellett akadályoznia, mert azt akarta, hogy a folyó apadásakor elmenjen innen – ami három kilométeres túrát jelentett a főútig. Akármiért is jött Piney Pointba, nem akarta, hogy itt maradjon. Elővette az elsősegély-ládát és megmosta a kezét. Remegtek az ujjai a langyos víz alatt. Mi baja van? Semmi mást nem tesz, egyszerűen lecseréli a kötést. Ettől még nem kellene idegesnek lennie. De… a férfi megcsókolta, átölelte, simogatta, és ettől valahogy minden megváltozott. Attól félt, hogy a testének puszta érintése veszélybe sodorja az önuralmát. Kihúzta magát, és megtörölte a kezét. Közben folyamatosan kioktatta magát. Rendben van, hogy éjjel a férfi csókolgatta, ölelgette, simogatta, ő pedig odaadóan hozzábújt. De ez tegnap volt. Ma másként lesz, csak akarni kell. De még mindig remegett a keze. Jase mosolyogva nézte Shellt, és eszébe jutott a göndör kislány, aki komoly arccal ezt mondta: „Igazából nem Shellnek hívnak. A nevem Shirley Elisabeth Landry, de ezt nem tudom kimondani, ezért csak Shellnek hívom magam.” Akkor nevetett ezen, és azon a nyáron rengeteget nevettek együtt. Aztán vége lett a nyárnak és lassan elfelejtette a kislányt. Akkor jutott csak eszébe, amikor kezébe akadt egy régi fénykép, a lány nevével a hátán. Most csodálta a felnőtt nőt. Tetszett neki a feszes, sötét nadrág, a formás láb, a kerek fenék. De mégis a régi kislány maradványait kereste a felnőtt Shell Landryban, mert a nagy Shell nem olyan volt, mint várta. Igaz, a néhány héttel ezelőtti újságfényképre hasonlított. Magas volt és vékony, ugyanolyan halványzöld szeme volt, mint régen. Egyik pillanatban magabiztosnak látszott, a következőben sérülékenynek. Nem volt nagyon csinos. Ahhoz túl markánsak voltak a vonásai, túl sok látszott a személyiségéből. De kétségtelenül vonzó volt. A vörös pulóver nagyon jól állt neki, a haja pedig egy színes sállal volt összekötve. A nő alaposan megszárította a kezét, de nem nézett rá. Úgy tett, mintha a férfi nem is létezne, csak egy sérült lábat látott. Még akkor is, amikor leguggolt és megfogta a térdét. Jase testében elektromos szikrák cikáztak az érintéstől, s annyira remegett, hogy kiöntött egy kanál cukrot az asztalra. Mély levegőt vett és eszébe jutott, hogy az éjszaka ugyanilyen hevességgel reagált a nő közelségére. És ekkor hirtelen megvilágosodott az emlékezete: eszébe jutott az ölelkezésük, az a csók és a féktelen vágy, amit akkor érzett. A nő ajkának puhasága és az a visszafogottság, ahogy elkezdett csókolni. De leginkább arra emlékezett, mennyire megvadult attól, amikor Shell már bátran, sőt vakmerően csókolta vissza. Istenem, milyen puha volt… a bőre, a melle, a haja, még az illata is puha volt… és édes és… * – Ezt hirtelen fogom lerántani – mondta Shell és egy mozdulattal lerántotta a ragasztószalagot a kötésről. – A fenébe! – kiáltott fel Jason, mivel a ragasztószalag számos szőrszálát is kitépte. De legalább ez a hirtelen fájdalom lehűtötte valamelyest az izgalmát. Ám érezte, hogy ha Shell továbbra is ott babrál a lábánál, akkor pillanatokon belül ismét izgalomba jön. Alig hallhatóan felnyögött, mire Shell valami bocsánatkérésfélét mormolt, miközben figyelmesen vizsgálgatta a sebet és a körülötte lévő bőrt. – Gyorsan gyógyul – mondta lehajtott fejjel. A férfi azt kívánta, bárcsak felnézne és elvenné a kezét a lábáról, mielőtt az ölét fedő takaró lecsúszik, és minden kiderül. – Lehet, hogy a csóktól gyógyul – csusszant ki a száján, mielőtt meggondolhatta volna, mit mond. – Mi? – kérdezte Shell és felkapta a fejét. A szemében zavar, harag és… szégyen tükröződött. Miért kellene szégyellnie, hogy megcsókolta? Semmi oka nem lehet rá, csak ha… van valakije. – Azt hittem, túl kába volt ahhoz, hogy emlékezzen rá – mondta Shell és ismét lehajtotta a fejét. – Azt sosem felejtem el, ha egy ilyen nő megcsókol. Shell gyönyörűen elvörösödött. – Nem én csókoltam, O’Keefe. Maga csókolt meg engem. – Helyére tette az új kötést és leragasztotta. Visszatakarta a lábát és így szólt: – De ha pontosabban akarunk fogalmazni,
akkor azt mondanám, hogy megcsókolt valakit, akit Mai-Lee-nek hívnak. De akárhogy is vesszük, nem volt joga hozzá. Ha nem lett volna lázas és sebesült, elküldtem volna melegebb éghajlatra, ezt biztosra veheti. Jason megragadta a nő csuklóját. Mai-Lee? Mai-Lee-ről beszélt? Biztosan lázasan álmában beszélt. – Mai-Lee egy elég régi fejezete az életemnek – mondta. De el akarta terelni a beszélgetést erről a témáról, ezért így folytatta: – Bár nem annyira régi, mint te. És ha álmomban őt csókoltam meg helyetted, akkor ezt a hibát helyre kell hoznom. Minden nő megérdemli, hogy saját magáért csókolják meg. Mellesleg, ahogy ránézett a gúnyos, zöld szemű, guggoló vékony nőre, egyáltalán nem a múlt emlékére akarta megcsókolni, hanem egyszerűen megkívánta. – Ki a fene maga, O’Keefe? – Jason megütközött azon, mennyire ellenséges lett a nő hangja, ahogy felállt és megpróbálta kicsavarni a csuklóját a kezéből. – Mi a fenét keres itt? Mit akar? – Mit akarok? – kérdezett vissza és magához húzta a nőt. Átölelte a derekát és felnézett rá. – Újra meg akarlak ismerni. – Addig húzta Shell kezét, amíg végre sikerült ráültetnie az épen maradt lábára. – És hogy miért jöttem, Shell? – kezdte, és ebben a pillanatban megvilágosodott előtte a válasz, bár ez eddig még sosem fogalmazódott meg benne. – Azért jöttem, hogy behajtsak egy ígéretet. És ehhez azonnal hozzá is fogott. Shell először a meglepetéstől moccanni sem tudott. Aztán meg azért nem tudta érvényesíteni akaratát, mert a férfi ajkával gyengéden szétnyitotta a száját, ő pedig sóhajtva engedelmeskedett a követelésnek. Kinyitotta a száját és befogadta a férfi simogató nyelvét, de nem tudta, miért teszi. Az ösztönei azt súgták, hogy ez az egyetlen helyes út. Az előző éjszakai csókkal szemben Shell most tudta, hogy ez a csók csakis neki szól, senki másnak. De miféle ígéretet akar behajtani Jason? És miért pont tőle? Válaszokat akart, kérdéseket akart feltenni, de a gondolatai összezavarodtak az érzékiség hullámaitól. Úgy érezte, elveszítette a talajt a lába alól, és meg kell kapaszkodnia valamiben. De az egyetlen keze ügyében lévő dolog maga Jason volt. A férfi egyre gyengédebben ölelte, egyre finomabban kóstolgatta az ajkát, és így Shell gátlásai szépen elillantak. Tudta, hogy helyesen cselekszik, hogy most egészen hozzá kell simulnia a férfihoz, a mellkasához, a nyakához. Azt akarta, hogy szinte beszippantsa a férfi, hogy egészen befészkelhesse magát a teste közelébe, hogy érezhesse a forróságát és az erejét. Jason egyik kezével az arcát és a nyakát simogatta olyan kedvesen, hogy Shell minden ellenállását legyőzte. A nő úgy érezte, szinte dalol a teste ettől az érintéstől, felforr a vére és minden idegszála remeg – és még többet akar. Jason, 'mintha csak megérezte volna ezt, még lassabbra vette a cirógatás ütemét, ami ettől csak érzékibb lett. Beletúrt a hajába és a hüvelykujjával a füle tövét simogatta, miközben lágyan morgott hozzá. Megérintette vajon már valaki így, ilyen tökéletesen, ilyen testre szabottan, mintha minden egyes mozdulat Shell Landry számára lenne tervezve? És vajon Jason honnan tudta, hogy pontosan így kell simogatnia, amikor Shell még maga sem tudta egészen pontosan, mit hogyan szeretne? Vagy mindig így érintették meg a férfiak? Shell nem emlékezett, de nem akart gondolkodni. Csak azt akarta, hogy Jason továbbra is így simogassa és hogy ez a tökéletes csók sose érjen véget. Azt kívánta, hogy örökké ezt a rendkívül férfias illatot érezze, ezt a vad szájat csókolja, és mindig ehhez az izmos testhez simuljon. A férfi illatától megszédült, és minduntalan mélyebbet akart lélegezni, hogy még többet szívjon magába ebből a csodálatos illatból. Egy kicsit a citromillatra emlékeztetett, vagy inkább bőrre? Vagy talán valami különös fűszerre? Az erős kar szorítása, a férfi combjának keménysége mind arra ösztönözték, hogy teljesen olvadjon bele az ölelésbe, hogy váljék eggyé a férfival. Hirtelen úgy érezte, neki is adnia kell: elkezdte simogatni a férfi arcát. Először a borostát cirógatta, majd felfedezte a férfi szemöldökét és homlokát, majd a füle következett és végül a nyaka, ahol hevesen vert a pulzusa. Aztán letévedt a keze Jason mellkasára, de most nem azért, hogy megnyugtassa a férfit, mint múlt éjjel, hanem azért, hogy minél jobban megismerje a testét. Most nem akarta Jasont lehűteni, de felmelegíteni sem, bár a megmerevedett mellbimbók elárulták, hogy már sikerült forróságot varázsolnia bele. Nem
tudott betelni az érintés gyönyörűségével, simogatta a férfit, és tudta, hogy ezt mindketten megérdemlik. Jason fejezte be a csókot, lassan, vonakodva. Hátrahúzta a fejét és a nő szemébe nézett. – Istenem! – suttogta, de a hangsúlyból Shell pontosan tudta, hogy mindketten egyre gondolnak. Jason tekintetében csodálat, tisztelet és zavarodottság tükröződött. Shell felállt, megkerülte az asztalt, és leült, mielőtt elgyengült teste összecsuklott volna. Nem vette le a szemét a férfiról, és azon tűnődött, mi történhetett vele. Egyetlen szót sem szóltak, míg Morgó el nem kezdett kaparászni a hátsó ajtón. Shell kinyitotta az ajtót és beengedte a vizes kutyát. Morgó megnyalta gazdája kezét, aztán bizalmatlanul méregetni kezdte Jasont. Végül, mikor talán megérezte, hogy Shell nincs veszélyben, odament a tálkájához és enni kezdett. Shell megpróbált magához térni és megnyalta a szája szélét. A saját nyelve nagyon különbözött Jasonétól, de még mindig érezte a férfi ízét és összerándult. Összefonta a karját a mellkasán és megpróbálta elrejteni, hogy még mindig egész testében remeg. Jézusom, mi történt velem? kérdezte újra és újra magától. Az, hogy belement ebbe a csókba, minden bizonnyal rengeteg hamis feltételezésre adhat okot. Most, hogy végre egy hatalmas asztal választotta el kettőjüket, megkezdheti a férfi átnevelését. Jobb, ha magáról nem mond semmit. Jó néhány mély lélegzetet kellett vennie ahhoz, hogy meg tudjon szólalni, csípősséggel a hangjában. – Gondolom, hogy Kaliforniában az utóbbi időben már nemigen beszélnek róla – talán azért, mert mindenki tudja –, de mindenesetre ezek az ősemberi módszerek már kimentek a divatból. Shell remélte, hogy sajnálat nem olvasható ki a hangjából, hiszen azt semmiképpen nem akarta bevallani, mennyire élvezte ezt az ősi letámadást. – Nem hinném, hogy ősemberi módszernek lehetne nevezni azt, ha valaki csak elveszi azt, amit már réges-régen megígértek neki. Shell felkapta a fejét. – Megígérték? Ki? – Te, drágám. Egy forró nyári délután. – Mit? Jason elmosolyodott. Szép mosolya volt. Szemtelen, de mégsem arcátlan. Megtöltötte a szemét csillogással. Shell még sosem látott ennyire kedves és izgató mosolyt, és alig tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza. – Én ígértem magának egy csókot? Mikor? – Hát, nem mondom, elég régen volt – ismerte be Jason. – Így aztán nem is hibáztathatlak azért, mert elfelejtetted. Azt mondtad: „Ha majd mindketten nagyok leszünk, összeházasodunk, te megcsókolsz, engem és lesz egy csomó gyerekünk.” – A férfi ismét elmosolyodott, majd átnyúlt az asztalon és megsimogatta Shell arcát: a halántékánál kezdte, majd az ujjbegyei lassan az állához vándoroltak, amitől Shell megremegett, és elárasztotta a forróság. A nő nem volt biztos benne, hogy ez egy jó érzés, de azt sem akarta, hogy vége szakadjon. – De én emlékszem, így gondolom, nem hibáztathatsz azért, mert behajtottam az ígéretet. Shell nem szólt semmit, várta, hogy a férfi folytassa. Már mindenféle hülyeséget összehordott eddig. Legalábbis remélte, hogy hülyeség volt. Mikor találkozhattak? Egy másik életükben? Nem felejtene el egy ilyen férfit. Soha. Még ha az előző életében találkozott volna vele, akkor sem. – Csak remélhetem – folytatta Jason –, hogy ez a csók azért nem volt olyan veszélyes, mármint a gyerekeket illetően. Talán észrevetted, hogy nem vagyunk összeházasodva. – Igen – mondta Shell gunyorosan. – Vigyázni kell a csókokkal, ha ilyen hatásuk lehet. – Drágám, én mindig óvatos vagyok. De neked is figyelned kellene már, mert már közelegsz a harminchoz, de úgy látom, egyetlen gyerek sem mászik a földön négykézláb. – Honnan tudja a koromat? – Ismerem a kivonást. Shell kérdően nézett rá. – Csak ki kellett vonnom három és fél évet az én koromból. Amikor azt a bizonyos ígéretet tetted, akkor pontosan ennyivel voltál nálam fiatalabb. Gondoltam, ez azóta sem
változott. Kivéve akkor, ha te is azok közé a nők közé tartozol, akik huszonöt után nem ünneplik meg a születésnapjukat. – Na azt már nem, túlságosan is szeretek szülinapi ajándékot kapni. Jason elnevette magát. – Jó neked – ismét megfogta Shell arcát. – Ezt nem szabad elfelejtenem. Shell elkapta a fejét. – Rendben, mikor tettem ilyen ígéretet egy olyan férfinak, akire nem is emlékszem? És miért? – Hogy mikor? Több mint huszonhárom éve. És miért? Mert megettél egy marok ászkarákot, és én odaadtam neked az utolsó csokimat, hogy jobban legyél. Shell a férfit bámulta, miközben a megbolygatott emlékek kavarogtak a fejében. Végül megtalálta a megfelelő emlékfoszlányt és felderült az arca a felismeréstől. – Jase? – suttogta, mintha csak ízlelgetné a szót. – Jase… Nem Jason, csak… Jase. Hát persze! Tudnom kellett volna! De… az O’Keefe egyáltalán nem hangzott ismerősnek. – Lehet, hogy sosem tudtad a vezetéknevemet. – Lehet. Édes Istenem… milyen rég volt. Homokvárak, csokis mazsola, és – Shell nyelt egyet – ászkarákok. – Összerázkódott az emléktől. Egymásra néztek és együtt nevettek gyerekkoruk éles emlékén. Jase szíve különösen dobogni kezdett, ahogy Shell nevetése kibontakozott, az ég felé szállt és a pillantásában egyszerre öröm és hitetlenkedés tükröződött. Amikor befejezték a nevetést Shell arcára széles mosoly ült, amitől az egész arca és a szeme is csillogni kezdett. Jason O’Keefe érezte, hogy közelebb van a szerelemhez, mint eddig bármikor életében. Shellnek lassan eszébe jutottak annak a nyárnak az emlékei. Aznap a sárga fodros fürdőruhájában ült a parton, és Jase-zel egy homokvárat építettek egy parti villa előtti keskeny homoksávon. Pont olyan volt, mint itt, az ő háza előtt. Pedig egy földrésszel arrébb voltak! És milyen régen! Egy nyár, ami csodálatos volt, vidám volt, és tele volt homokvárakkal. Természetesen a várakban valakinek lakni kellett, és a kavicsok meg kövek alatt lakó ászkarákok, melyek nem voltak nagyobbak egy gyerek körménél, nagyon jó lakónak bizonyultak. Jase hozott neki csokis mazsolát, és ő ott ült elgondolkodva, egyik kezében a mazsolával, másikban a rákokkal… és elfelejtette, melyik kezében mi van. – Miután kiköpted a rákokat – emlékeztette Jase – és kimostad a szádat és megetted az összes mazsolát, hogy elvegye a szád rossz ízét, azt mondtad, hogy engem szeretsz legjobban a világon, és majd ha nagyok leszünk, megházasodunk, és megcsókollak, és akkor sok gyerekünk lesz. Shell megbabonázva nézte a férfit. – Hat és fél éves voltam. – Én meg tíz – bólintott Jase. Egymás szemébe néztek és Shell szinte érezte a nyári nap melegét az arcán. Eszébe jutottak a vég nélküli játékok, az ujjai közt pergő homok, a hordalékfa és a só illata, meg a tábortüzek fényei, amiket Rhode Island partjain gyújtottak. Becsukta a szemét, hogy még jobban élvezhesse az emlékeket. Emlékezett az érett, leves őszibarackok ízére, a hatalmas szamócák pirosságára és édességére, és a csokis mazsolára – meg arra, hogy életében először volt egy igazi barátja. Persze aztán voltak másik nyarak, másik barátok, másik homokvárak, de az a nyárkülönleges volt. Nem csak azért, mert akkor volt először igazi barátja. Hanem ezen a nyáron végre megkapta azt, amit azelőtt sosem – teljesen el voltak zárva a nyilvánosságtól, és az anyja végre csak vele foglalkozott. Senki nem tudta, ki is ő valójában, de ami még fontosabb volt, az anyját sem ismerték. Nem volt ott az a hatalmas hollywoodi ház, szolgákkal és biztonsági őrökkel, sem a lakókocsi. Nem volt nevelőnő, sem sofőr hatalmas kocsival, aki minden reggel elvitte az anyját, mielőtt ő felébredt volna, és néha csak azután hozta haza, hogy ő már lefeküdt. Végre nem voltak filmfelvevők, fényképezőgépek, lámpák, vakuk, nem kérdeztek tőle mindenfélét a riporterek, nem akarták végre megsimogatni a haját vagy megérinteni a szalagját, és nem kérdezték meg, hogy felnőtt korában ő is olyan szép akar-e lenni, mint az anyukája. Shell kinyitotta a szemét. Jase még mindig őt nézte. Elmosolyodott. De belül egyetlen kérdés mardosta – vajon emlékezett-e a férfi az anyjára is, és vajon rájött-e később, hogy ki is ő valójában? És ha igen, akkor mire akarja használni ezt a tudását?
Shell teljesen pánikba esett, bár nem akadt semmi áruló jelre a férfi arcán. Mi lesz, ha egyszer csak rájön, ki is ő és mit is keresett ott azon a parton huszonhárom évvel ezelőtt? Milyen különös, hogy pont Jase volt az első és egyetlen ember, aki a múltjából megjelent a felnőtt életében. És ilyen szokatlan módon. Mennyire elzártan élt, éltek a világtól, azt gondolván, hogy elég a legnyilvánosabb veszélyek ellen felfegyverkezniük. És most, hogy egy gyerekkori barátjának eszébe jutott, kútba esik minden tervük, hiábavaló lett volna az óvatosság? – Hogy lehet, hogy ennyi éven át emlékeztél rám meg a rákokra? – És még arra is, hogy megígérted, hogy a feleségem leszel. – Jase szeme sötéten csillogott. – Persze ez volt az első alkalom, hogy egy nő megkérte a kezemet. Nem hinném, hogy egy ilyet egy fiú elfelejt. – Miért, azóta hányan kérték meg a kezed? – Nem olyan sokan – válaszolta Jase és megvonta a vállát. Elkapta a tekintetét és hirtelen Mai-Lee neve ott függött kettőjük között, mint egy sáros lepedő, és lerombolta a jó kedvet, amit a régi emlékek hoztak. Vajon Mai-Lee megkérte a kezét? tűnődött Shell. Vagy inkább Jase kérte meg az ő kezét? Miért ment el Mai-Lee, és ha visszajött, akkor Jase a valóságban is úgy ölelte, mint őt tegnap este? De különben is, mit számít ez? – Tudod – törte meg Shell a kellemetlen csendet –, tegnap, amikor este megérkeztél, úgy éreztem, valahonnan ismerős vagy nekem. Nagyon idegesített a dolog, főleg akkor, amikor már tudtam a neved, de nem tudtam összekapcsolni azt egy halvány emlékkel sem. Hogy lehet, hogy ilyen jóban voltunk, és ilyen fontos dolgokat nem tudtunk egymásról, mint például a vezetéknevünk? – Én tudtam a tiédet, de te talán nem is voltál kíváncsi az enyémre, mert gyerekek voltunk, és a gyerekek még jóhiszeműek egymással. Nincs szükségük részletekre. Például fogalmam sem volt azon a nyáron arról, hogy egy kis hercegnővel játszottam. Bár Jase elgondolkodott egy pillanatra, a szeme huncutul csillogott. – Nos, most hogy jobban belegondolok, követelni kéne a jogaimat, mint eljegyzett vőlegény. Végül is, ha elutasítasz, akkor az ígéretszegésnek minősül. Lehet, hogy megérné a dolog. Shell arca elkomorult. – Nem hinném, hogy egyetlen bíróság is ellenem ítélne azért, mert megszegtem egy olyan ígéretet, amit akkor tettem, amikor még az utcán sem mehettem át egyedül. Jase elnevette magát. – Igen, nincs szerencsém. – Összevonta a szemöldökét. – A fenébe is, még sosem próbáltam megvesztegetni valakit udvarlás közben. Shell megnyugodott. Lehet, hogy úgy gondol rá a férfi, mint egy hercegnőre, de nem a pénzére utazik. – Nem? És miért nem, te szegény, szerencsétlen férfi? – Nem állta meg, hogy hozzá ne tegyen egy megjegyzést, amivel kiugraszthatja a nyulat a bokorból. – Majd megpróbálok neked keríteni valakit, akinek valami titkolnivalója van. Ám a szavak nyomán semmi változást nem látott a férfi arcán. A gyanú árnyéka sem szállt át rajta, hogy esetleg Shellnek van valami titkolnivalója. Jase vagy nagyon jó színész volt, vagy tényleg nem tudott semmit az anyja kilétéről. Shell most már könnyebben lélegzett. Tényleg minden rendben van. Előrehajolt és összekulcsolta a kezét az asztalon. – Na akkor mesélj, merre jártál azóta a nyár óta. Milyen izgalmas dolgokban volt részed? Ha jól emlékszem, nagy felfedező akartál lenni. Mesélj magadról! A férfi megvonta a vállát. – Nagyon sok helyen voltam, sok mindent csináltam, de inkább kalandor voltam, mint felfedező. Hogy is mondjam… érdekes életem volt. – És közben rengeteg karcolást szereztél – mondta Shell csendesen. Nem akart egyenesen kérdezni, inkább csak Jase tudtára adta, hogy érdekli, honnan szerezte őket, és szívesen meghallgatja, ha hajlandó vele megosztani. Jase a szemébe nézett. – Igen, sebeket is – mondta, de nem akarta részletezni a dolgokat. – De többé már nem. Most már csak azzal foglalkozom, hogy… – Itt félbehagyta a mondatot, mert Morgó
felpattant és hangos csaholásba kezdett. A hátsó ajtóhoz rohant, amin egy vöröses arcú férfi lépett be. Csöpögött róla a víz. Jase hirtelen mérges lett. A férfi odalépett az asztalhoz, Shell felpattant és megölelték egymást. – Shell! – kiáltott a férfi. – Micsoda éjszaka! Sajnálom, hogy nem értem vissza. Minden rendben?
4. Jase mereven ült a helyén és alig tudta megállni, hogy föl ne álljon, és be ne húzzon egyet a férfinak. De hogy juthat ilyen eszébe? Hiszen semmi joga nincs arra, hogy kiutasítsa innen a férfit. Ennek ellenére nem bánta, amikor Shell kibontakozott az ölelésből. – Ned, minden rendben van. De mit értesz azalatt, hogy nem értél vissza? Elmentél valahová? – Igen – válaszolta Ned és beletúrt a hajába. Egy maroknyi fűrészpor hullott ki belőle. – Nolával bementünk Secheltbe a nővéréhez vacsorára. Nem tudtunk visszajönni az útra dőlt fák miatt. – Az útra dőlt fák miatt? – Shell felnevetett. – Láttad már a teraszomat? – Igen. És a hidat is elmosta az ár. Van benne egy terepjáró, kaliforniai rendszámmal – Ned hangja komollyá vált – seggel az ég felé és… – Amint Shell ellépett Ned elől, az idős férfi észrevette Jase-t, – Ó, a magáé, gondolom. Nem? Jase magához szorította a pokrócot, feltápászkodott és odabicegett Shellhez. Egyik kezét nevetségesen Shell vállára tette, mintha csak azt akarná jelezni, hogy a nő az ő tulajdona, Valójában jól esett neki, hogy majdnem egy fejjel magasabb volt a másik férfinál. – Az enyém – mondta és meg sem próbált barátságos lenni. Erre a hangra Shell meglepetten nézett egyik férfiról a másikra. Végül is az ajkába harapott, és nem tudta, mit tegyen: nevessen, sírjon vagy kiabáljon. Mi a fene van itt? Azt megérti, hogy Ned ideges amiatt, hogy Jase Kaliforniából jött, de az nem fért a fejébe, mi baja lehet Jase-nek. Olyan pillantása volt, hogy Ned akár meg is fagyhatott volna tőle. – Jase – mondta végül – ő Ned Mason, a szomszédom. Ned, ő Jason O’Keefe, egy nagyon régi barátom. Ned szeme kikerekedett. – Igen? – Igen – mondta Jase, és Shell szinte várta, hogy valami olyasmit mond, hogy „Ki akarsz próbálni? Gyere ki a hóra!” De Jase nem szólt többet. – Ned, csurom vizes vagy. Mi történt veled? – kérdezte gyorsan Shell. – Mondtam, a patak megáradt, és kimosta az utat. Ezt ma reggel fedeztem fel idefelé. Amint feljött a nap, hoztam egy láncfűrészt és elkezdtem megtisztítani az utat. A folyó és a főút közti három kilométeren tizenkilenc fa volt. Ezért tartott ilyen sokáig ideérnem. – Felváltva nézte az előtte álló két fiatalt. – Úgy érezted, cserbenhagytalak? – Ó, Ned, dehogy éreztem úgy. Tizenkilenc fa? Nagyon elfáradhattál. Gyere, ülj le, igyál egy kávét. Kérsz valamit enni? Ned megrázta a fejét. – Nola és Grace jól megetettek reggel, mikor elindultam. És még rengeteg dolgom van. Nem csak az eperfád dőlt ki, hanem még egy csomó másik fa is itt a parton. Jó néhány van a te és az… – Kétkedve Jasonra nézett, majd megkerülte az asztalt és feltette a lábát az egyik szék lábtartójára. – Szóval Ms. Harris és a te házad között. Ki akarom vágni őket. Shell az órájára pillantott. – Anyu még fel sem ébred ilyenkor – mondta és elmosolyodott. – Nehogy odamenj a házukhoz azzal a motoros fűrésszel, mert szerintem Maureen kővel fog megdobálni, ha fel mered zavarni anyát. Ned megvonta a vállát és ő is az órájára nézett. – Tényleg, azt hiszem, igazad van. Olyan régóta talpon vagyok, hogy azt hittem, dél van. – Még egy pillantást vetett Jase-re és a takaróra, meg az összekócolt hajára. – Sikerült egy táskát meg egy bőröndöt kihalásznom a kocsija csomagteréből. Kéri? Jase arca felcsillant. – Itt vannak?
Ned kinyitotta az ajtót és bedobott egy csöpögő kopott bőrtáskát; aztán egy kicsit több tisztelettel, átadott Shellnek egy hordozható számítógépet. A nő mögött Jase megkönnyebbülten felsóhajtott. Elvette a gépet a nőtől, letette az asztalra és szárazra törölte a pokróc egyik sarkával. – Köszönöm szépen – mondta Nednek, de az már elfordult. – Mondtam Nolának, hogy szóljon oda ahhoz a hogyishívjákhoz, tudod, aki a segéded, vagy mid. És kértem, hogy mondja meg neki, hogy itt kint ragadtál. Gondolom, nélküled is ki tudja nyitni az üzletet. – Persze, Ned. Nagyon köszönöm. – Shell megint megölelte a férfit. – Nem valami barátkozó típus – mondta Jase, miután Ned elment. – Legalábbis más férfiakkal nem nagyon. Úgy tűnt, veled nagyon jóban van. Shell meghallotta a feszültséget a férfi hangjában. Hitetlenkedve nézett Jase-re. – Tízéves korom óta ismerem Nedet. A feleségével együtt anyám barátnőjének, Maureennek dolgoznak. Ned amolyan mindenes, kertész, szerelő, és nélkülözhetetlen számunkra, mindamellett hogy az egyik legjobb barátom. Nola, a felesége, anyám és Maureen házvezetőnője. Azt hiszem, Ned amolyan nagybácsimnak tekinti magát. – Na, jó, rendben – mondta Jase és egy kicsit elszégyellte magát. – Rendben? – kérdezte Shell csípőre tett kézzel. – Ezt meg hogy érted, hogy rendben? Engedélyt adsz arra, hogy megöleljem Nedet? Jase beleharapott az ajkába. Rettenetesen kellemetlenül érezte magát Shell vádló tekintetétől. Pedig a I lánynak igaza volt, pontosan ezt tette. De mi történt vele? Miért reagált olyan hevesen arra, hogy Shellt egy másik férfi karjában látta? Férfihormon-túltengése lehet. A nővére, Jenny mondta ezt mindig a férjének, amikor annak féltékenységi rohama volt. Pedig Jase nem volt féltékeny típus. Csak egyszerűen meglepte Shell kedvessége, főleg azok után, ami az éjszaka meg reggel történt. Nem féltékeny volt, csak meglepődött. – Nem, természetesen nem ezt teszem. Sajnálom, ha így jött ki. Biztos valami vad ösztön, ami ebben a mostani időutazásban rám tört. Mintha a barátnőmet kellene megvédelmeznem. – Időutazás? – kérdezte meglepetten Shell. – Éjszaka ez jutott eszembe. Amikor megjelentél abban a fodros pongyoládban a petróleumlámpával. Meg amikor megláttam a hintaszéket a hímzett párnákkal. Mintha csak száz évvel visszamentünk volna az időben. – Elmosolyodott. – Elég kellemes érzés volt. Jason tudta, hogy valóban így is gondolja. Ő, aki annyi nomád helyen megfordult, és egy idő után elege lett a nélkülözésből, megfogadta, hogy soha többé I nem él olyan helyen, ahová nincs villany, víz és gáz bevezetve, a telefonról nem is beszélve. De valahogy Shell Landry háza és a petróleumlámpa vonzotta. – De mindenesetre – folytatta – ettől most úgy cselekedtem, mintha száz évvel ezelőtt élnénk. Shell haragja lassan elpárolgott a bocsánatkéréstől és még egy csésze kávét öntött maguknak. – Talán jobban tennéd, ha nem kelnél időutazásokra, ha így hatnak rád. – De másképp hogy találjam meg a régi barátnőimet? – kérdezte mosolyogva Jase. – Sokszor csinálod ezt? Nem gondolod, hogy túl veszélyes dolog felkeresni őket? Ilyen helyeken szerzed a sérüléseidet? A kérdés kihívás volt, de Jase nem fogta fel. Nem nagyon Szerette volna elárulni a nőnek, hogy hol szerezte azokat a sebeket. És különös módon arra is ráébredt, hogy legszívesebben azt sem árulná el neki, hogy most mi a foglalkozása. Túl sok olyan ember volt, aki csak azért akart vele közelebbről megismerkedni, mert híres ember volt. Mennyivel jobb lenne, ha ő és Shell ismét barátok lehetnének, de nem a hírneve miatt. De… micsoda hülyeség barátságot keresni egy olyan helyen, ahol nem akar sok időt eltölteni. Kipillantott az ablakon. A kertben a fű tele volt az örökzöldek letört ágaival. Aztán egy magas sövény következett, majd a bokrok mögött ott volt a hatalmas óceán, fehéren fodrozódó habokkal. Öt éve először fordult elő vele, hogy ha kinézett az ablakon, nem egy másik épületet látott. Nem tudta eldönteni, hogy tetszik-e neki az az elszigeteltség érzés, amit az elkerített kert látványa nyújtott. Elszigeteltség, amiből magány fakad. A magány rossz tanácsadó, ezt jól megtanulta már. Ám most ráébredt, hogy Shell még mindig a válaszra vár.
– Kaphattam volna régi barátnőktől is. Az ilyenek nagyon veszélyesek tudnak lenni. – Jase – kezdte egy perc gondolkodás után Shell. – Nagyon szeretném megtudni, hogy miért kerestél fel pont engem a régi barátnőid közül, több mint húsz év szünet után. Jase mélyet sóhajtott. – Meg fogsz sértődni, ha bevallom, hogy nem is igazán emlékeztem rád? Hogy hosszú ideig eszembe sem jutottál, meg azt a nyarat is elfeledtem, amikor együtt játszottunk? Hogy csak akkor jutottál eszembe, amikor a kezembe akadt egy fényképed? Még ekkor sem vettem volna a fáradságot, hogy megkeresselek, de aztán rájöttem, hogy pont te vagy az az ember, akire szükségem van ahhoz, hogy elintézzek valamit… amit meg kell tennem. Shell ideges lett, de megpróbálta palástolni a dolgot. – Tényleg? És mi lenne az? Jase először a nőre nézett, majd a kiborult cukorra az abroszon. Az ujjával apró halmot készített belőle. Tudta, hogy eljött az ideje, hogy bízzon a nő ösztöneiben – és a sajátjában. Biztos volt benne, hogy Shell ugyanúgy szereti a nagymamáját, mint ő szerette a sajátját. Biztos, hogy segíteni fog. Főleg akkor, ha megtudja, hogy a nagymamáját kell megmenteni egy nagy veszedelemtől. Jobb lesz Evelyn Landry-nak, ha csak elhagyja a szerelme, mint ha elhagynák és ki is csalnák az összes pénzét. Ám a kritikus pont az volt, hogy nem fog-e Shell rögtön az apjához rohanni a hírekkel? Hirtelen nem volt biztos benne, hogy ez a helyes megközelítés. Lehet, hogy célszerűbb lenne egyenesen Evelyn Landryhoz fordulnia. De hogyan? Nagyon is jól ismerte egy ilyen művelet veszélyeit. Lehet, hogy a hölgy nem ad hitelt a szavainak és egyszerűen azt mondja, hogy kopjon le. De persze miért is hinne inkább neki, mint a szerelmének? Már ha a nevét kimondja, akkor sem biztos, hogy hitelt adnak a szavainak. – Jase – szólt türelmetlenül Shell, mivel a férfi még mindig a cukorral játszott. – Hallani akarom a választ. Jase mélyet sóhajtott. Mindketten felnevettek, ahogy hangosan megkordult a gyomra. – Etess meg, akkor megmondom. – Mi? – kérdezte Shell, bár már felpattant, hogy ennivalót hozzon. – Valamiről ennyit elárulsz, aztán meg itthagysz a kétségek között? Jase megvonta a vállát. – Még egy kis kávéval meg egy kis kajával a hasamban könnyebb lesz elmagyarázni az egészet. – Na, jó. – Shell lelkesen fordult a tűzhely felé, ami egyáltalán nem tetszett neki. Hiszen a józan esze azt súgta, hogy ragaszkodjon hozzá, hogy Jase azonnal elmagyarázza a dolgokat. Addig is beszélhetne, amíg ő megcsinálja a kaját. De miért érez mégis ekkora megkönnyebbülést, hogy elhalasztódott a dolog? Vagy csak a homokba akarja dugni a fejét, mint valami strucc? Nem, dehogyis, nyugtatta magát. Egyszerűen ő is éhes volt, és akárhogy is nézzük, azért Jase mindenképpen a vendége volt, és egy régi barátja. Az a minimum, hogy reggelit adjon neki. Teletöltötte a csészéjüket és kinyitotta a hűtőt. Olyan dolgokat próbált kiválasztani, amik nem maradnak el sokáig a melegben, hiszen még mindig nem volt áram. Gyorsan megvajazott két szelet kenyeret és kirakta őket két tányérra. – Mivel kéred, spagettiszósszal vagy sonkával? Jase meglepetten bámult rá. – Spagettiszósszal? Hideg spagettiszósszal kened meg a szendvicset? Shell sonkát tett a kenyérre és odatette a férfi elé. – Persze. – Hatalmasat harapott a saját kenyeréből és nagyot nyelt. – Imádom a spagettiszószos szendvicset. Na mi lesz, egyél. Jase olyan hamar befalta a kenyeret, hogy ebből Shell rögtön tudta, hogy nagyon éhes lehetett. Csinált neki még egyet kicsit kevesebb lelkesedéssel, mint az előbb, majd visszaült az asztalhoz és le nem vette a szemét a férfiról. – Most már ettél, mi lesz a magyarázattal? Jason mély lélegzetet vett, eltolta maga elől az üres tányért és felkönyökölt az asztalra. – Emlékszel a nagyanyámra?
Shell meglepetten harapdálta az ajkát. Mi köze lehet ennek az egésznek Jase nagymamájához? – Azt hiszem… igen. – Megpróbált pontosan visszaemlékezni az együtt töltött nyárra. A fiú a nagymamájánál nyaralt akkor, akinek ott volt nyaralója. Csak annyira emlékezett, hogy az idős hölgy egyetlen percre sem tudott nyugton maradni, mindig tevékenykedett. – Mi van…? – Két éve meghalt. – Sajnálom. Biztosan nagyon hiányzik. – Igen. – Jase megint elbizonytalanodott. Figyelmesen nézte a nő arcát, miközben a borostáját simogatta. – Az egyik doboz tartalmát néztem át és megtaláltam a gyerekkori fényképünket. Mindketten fejjel lefelé lógunk le egy fáról. Nagyi gondosan ráírta a dátumot és a címet: „Jase és kis barátnője, Shirley (Shell) Landry oposszumosat játszanak.” – De az huszonhárom éve volt több ezer kilométerre innen, egy másik országban. Hogy a fenébe sikerült megtalálnod engem? És főleg miért? – Kétkedve méregette a férfit. – Vagy ahogy tegnap mondtad, kinyomozni a hollétemet. – Igen – bólintott Jase és nagyot nyelt. – Akkor megláttam a neved, és azóta valahogy mindig felbukkan ez a név valahol. Shell ösztönei veszélyt jeleztek. – Ne haragudj, de nem vagyok valami híres ember. Nem bukkan fel csak úgy a nevem, csak a könyvesboltomban. – Meg az apád karácsonyi partijain. Shell értetlenkedve nézett rá. – Lefényképeztek, amint a nagymamáddal érkezel a partira. Shell kihúzta magát és akkorát csapott az asztalra, hogy a csészék beleremegtek. – A rohadt életbe! Utálom az újságokat! – kiáltotta. – Mindenbe beleszaglásznak, minden hírre ugranak, belelépnek az ember magánéletébe, soha nem engedik, hogy… Shell meglátta Jase összevont szemöldökét és megpróbálta összeszedni magát. Visszanyelte a kimondatlan szavakat. De magában tovább átkozta a fotóst, aki lekapta őket, és Jase-t, hogy meglátta a képet az újságban. De várjunk csak egy percet! Hogy kerülhetett a kép a kezébe az USA-ban? Csak úgy, hogy rengeteg emberrel figyeltette a sajtót. Ennyit megért neki egy hétéves barátnő hollétének felderítése? – Az egy évvel ezelőtt volt. És ha szabad kérdeznem, hogy kerülnek el a helyi lapok pletykarovatának fényképei Los Angelesbe? Az apám partija nem volt jelentős esemény a világ politikai vagy gazdasági helyzetére nézve, ha jól tudom. Próbálj meg másik hazugságot, O’Keefe. Ezt még röptében elkaptam. – A fényképet nem Los Angelesben láttam. Múlt héten akadtam rá és azóta próbáltam megszerezni a címedet. Tegnap sikerült. Shell üresnek és védtelennek érezte magát. – Hogy… hogy szerezted meg? Jase gonoszul elmosolyodott, egy képzeletbeli bajuszt rajzolt az arcára, olyat, mint a tévében a nyomozónak van és így szólt: – Mekvannák a mágunk módszehei, dhágám. Nem fogja elmondani neki. Shell mély levegőt vett. Halkan hallotta Ned láncfűrészének zúgását a távolban, az út felől. Azon dolgozott, hogy megtisztítsa az utat, hogy mielőbb kirakhassák ennek a férfinak a szűrét. De azt még meg kell várni, hogy az útfenntartók újjáépítsék a hidat. Addig pedig egyszerűen csak óvatosnak kell lennie. Lehet, hogy gyerekként jó barátok voltak, de ez nem jelentette azt, hogy felnőttként is meg kell bíznia Jasonban. Vagy hogy meg tudna bízni benne. Jase a nő arcát figyelte. Fehér volt a bőre és tele volt szeplőkkel, mint régen. A szeme hatalmasra kerekedett, és látszott, hogy a pánik szélén áll. Hirtelen ráébredt, hogy Shell fél. Tőle? De miért? – Rendben, megtaláltál. És most mit akarsz tőlem? Különös módon először is azt akarta, hogy öleljék át egymást és bele akarta súgni Shell fülébe, hogy nem kell félnie sem tőle, sem mástól, amíg ő itt van. És azt is meg akarta ígérni neki, hogy mindig itt lesz mellette. – Szeretnélek elkísérni téged idén az apád karácsonyi ünnepségére.
– Tessék? – A meglepődés nem takarta el a nő megkönnyebbülését. Egy kicsit újra kipirult az arca. – Ha ismered az apámat – mondta Shell haragosan és keményen –, akkor azt is tudnod kell, hogy sosem viszek fiút a partijaira. – Nem ismerem az apádat, sosem találkoztam vele. – Nem? – Shell hátradőlt és összefonta a karját a mellén. – Akkor meg mit akarsz, O’Keefe? Ha még sosem találkoztál apával, akkor miért akarsz elmenni a karácsonyi ünnepségre? – Szeretnék találkozni a nagymamáddal – válaszolta Jase mélyen a nő szemébe nézve. – Vagyis jobban mondva az új barátjával. Shell zavarodottan nézett rá hosszú ideig. – Sterling Gravesszel? Sterlinggel akarsz találkozni? De minek? Úgy értem, miért pont az apám karácsonyi partiján? Sterling Palm Springsbe való. Te Los Angelesbe. Biztos vagyok benne, hogy közelebb is találtál volna olyan bulit, ahová mindkettőtöket meg lehetne hívatni. – Nem egyszerűen találkozni akarok vele. Muszáj vele találkoznom, de nem úgy, mint „valaki Los Angelesből”. Ha úgy megyek oda a buliba, mint a te régi barátod, akkor nem lesz neki oka arra, hogy kételkedjen a megbízhatóságomban. – Miért, egyébként lenne rá oka? – Shell komolyan nézett a férfira. – Mire készülsz? Ki vagy te és miért nem akarsz találkozni vele úgy, mint „egy ember Los Angelesből"? És miből gondolod, hogy oda foglak csempészni Sterlinghez, ha ő nem akar találkozni veled? Biztos vagyok benne, hogy ha tudsz az apám karácsonyi ünnepségeiről, akkor arról is tudsz, hogy nagyon exkluzív vendéglistája van, és soha, de soha nem jöhetnek el külsősök. És ez rád is vonatkozik, rég elvesztett, elfelejtett, drága barátom. Nagyon fontos, befolyásos emberek látogatták az apja partijait. Ezek az emberek tudták, hogy nyugodtan elengedhetik magukat, mert aznap éjjel csak olyanok léphették át a küszöböt, akiket Elwin Landry vagy a megbízható barátai ne ismernének évek óta, vagy nem ellenőrizték volna minden lépését a múltban. Ez a szabály még a személyzet tagjaira is vonatkozott. Ezt a szabályt még ő, Elwin Landry szeretett lánya sem hághatta át. – Igen – mondta Jase. – Nagyon jól tudom. Ezért is vagyok most itt veled. Nem vagyok idegen számodra, ne feledd el. Abban reménykedem, hogy rajtad keresztül én is bejutok, és nem úgy, mint egy külsős. Csakúgy, mint az a vadállat Graves a nagymamádon keresztül. Shell minden izma megfeszült. – Lehet, hogy Sterling Graves lesz a pótnagypapám. Elég nagy esélyt látok erre. Ezért nem kezelik külső emberként. És miért kell vele találkoznod? – Először is, meg kell szereznem az ujjlenyomatát, hogy bebizonyíthassam magamnak, hogy tényleg ő az az ember, akit keresek. Kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, de azért még nem teljesen. Az apád ünnepsége után, ezzel a tudással a birtokomban tovább cselekedhetek, vagy visszavonulhatok, hogy másfelé keressem az emberemet. Shell sokáig nézte a férfit, aztán felállt, de úgy érezte, nem áll biztosan a lábán. – Az ujjlenyomatát? – Beosont a nappaliba. Rakott még néhány hasábot a tűzre és közben eszébe jutottak Jase félelmetes sebhelyei. Most itt volt az ideje, hogy minderre választ, magyarázatot kapjon. Megfordult és a férfira nézett. – Keresés? Kit keresel? Mi vagy te, Jason? Valami rendőr – vagy…? – Vagy bűnöző? Nem – rázta meg a fejét Jase. – Nem, Shell. Én egy ember vagyok, aki el akar kapni egy bűnözőt, aki kicsalta a nagymamám egész vagyonát és valószínűleg ezzel meggyorsította a halálát. Ez a férfi valószínűleg ugyanezt akarja tenni a te nagymamáddal is. Egy hosszú percig Shell nem szólt semmit, nem jött ki hang a torkán. Végül ezt suttogta: – Te viccelsz. Jase megrázta a fejét. – Miért vádolnál egy embert ilyen dologgal, amikor még csak nem is ismered? Az ujjlenyomatára van szükséged, hogy biztos legyél a dolgodban. Miféle képesítésed van neked arra, hogy ujjlenyomatokat hasonlíts össze? Jase feltápászkodott, magához szorította a takarót és átbicegett a nőhöz. Megállt előtte és próbálta megtalálni a helyes szavakat. – Vannak olyan ismerőseim, akik meg tudják vizsgálni az ujjlenyomatot – mondta végül. – Még nem tudom bebizonyítani, de az a gyanúm, hogy az az ember egy közönséges csaló. És
azt hiszem, hogy a te nagymamádat is palira akarja venni, mint az enyémet három évvel ezelőtt. Shell egy percig egyáltalán nem kapott levegőt. Nem hihette ezt el. Még belegondolni is szörnyű lett volna. – Te nem vagy normális! – Nagyon is az vagyok. – Az öklével a levegőbe csapott. – A tetves rohadt életbe, Shell! Nem érted, hogy a nagymamám abba halt bele, hogy Sterling Graves kiforgatta a vagyonából és otthagyta lényegében az oltárnál? Shell elsurrant a férfi mellett, de visszafordult. – De Jase… ez lehetetlen! Sterling Graves egy becsületes öregember. Régi vágású, tökéletesen udvarias. Egy hétig Palm Springsben voltam a nagyival, és ott találkoztam vele. Nagyinak van ott egy garzonja az idősek telepén. Sterling is egy ilyen garzonban lakik. És attól eltekintve, hogy nekem szimpatikus volt, ne feledd, hogy oda nem fogadnak be akárkit. Ha valakinek nincs meghívója, az őrök nem engedik be a kapun. Az ilyen helyeken beköltözés előtt mindenkit ellenőriznek, utánajárnak a múltjának. Nagyon is megbízható ember, és azt hiszem, annál jobb hosszú évek óta nem történt nagyival, mint hogy vele találkozott. – Egyszerűen ő nem lehet csaló – tette hozzá Shell győzelemittasan. – A keleti partról származik, egy olyan családból, amit a nagymamám lány kora óta ismer. Egy középiskolába jártak. A nagymamám egyik húgával együtt járt főiskolára. Jason felemelte a kezét. – Shell,.. – Nem. – Shell hevesen megrázta a fejét. – Nagyon nagy tévedésben vagy. És nem fogom hagyni, hogy a nagymamámnál megpróbálj bemocskolni ilyen alaptalan vádakkal egy olyan embert, akit nagyon, de nagyon kedvel. Apával azt reméljük, hogy hamarosan összeházasodnak. – Shell, nem fognak összeházasodni. Sterling Graves – legalábbis ahogy az idén nevezi magát – soha nem veszi el az áldozatait. Egyszerűen az utolsó pénzüket is kicsalja tőlük és aztán otthagyja őket. – Áldozatait? – kiáltotta Shell. – Te meg vagy őrülve, ha azt hiszed, hogy a nagymamám bárkinek is áldozatul esik. Egy nagyon gyors felfogású, ravasz asszony, akinek már sikerült egy párszor kihúznia magát a csávából. Nagyon is jól tudja, hogy kell vigyázni a pénzére. Ezt csinálja a nagypapám halála óta. Ha nem bízna meg száz százalékig Sterling Gravesben, akkor már rég kitette volna a szűrét, akármilyen elbűvölően is mosolyog rá. Shell hatalmas lendülettel összegyűjtötte a tányérokat és a csészéket. A morzsákat belesöpörte a szemétbe, és majdnem beleejtette a tányérokat a mosogatóba. Hirtelen sarkon fordult, egy nedves ronggyal a kezében. – És még egy dolgot. A nagymamámról csak, mint hölgyről lehet beszélni. Ő egy régimódi, művelt nő. Egy olyan hölgy, akit nem lehet csak úgy uk-muk-fukk kiforgatni a vagyonából. De semmi másból sem, úgyhogy vigyázz a szádra. Haragosan törölgetni kezdte az asztalt, de a mozdulat közepén megdermedt. – Hogy érted azt, hogy „ahogy az idén nevezi magát"?
5. Jase elvette Shelltől a rongyot és behajította a mosogatóba. – Shell, kérlek, ülj le. A nő engedelmeskedett, de még mindig haragosan nézett a férfira, aki kényelmesen elhelyezkedett a székén. – Ez a férfi, aki Sterling Gravesnek nevezi magát, nem ezzel a névvel született – mondta halkan. – Lehet, hogy a nagymamád ismert egy ilyen nevű fiút lánykorában, de az a fiú már réges-rég meghalt. Erről persze a nagymamád mit sem tudhat. Én tudom, mert amint megtudtam, milyen nevet használ, ellenőriztem. A kocsimban van az írásos bizonyíték. – Nagyszerű – szólt Shell. – Hiszen a kocsid fejjel lefelé áll a vízmosásban, és Ned csak a táskádat meg a számítógépedet tudta kihalászni. Jase elmosolyodott.
– Igazad van. A számítógépen is rajta vannak az adatok. Mindjárt megmutatom. – Kinyitotta a gépet és bekapcsolta. Aztán még egy párszor megpróbálkozott a bekapcsolással, de nem sikerült. – Nem működik – mondta, és becsukta a fedelet. – Shell, hinned kell nekem. Csak azért használja ezt a nevet, hogy a nagymamád bizalmába férkőzhessen. Jason olyan komolyan beszélt, hogy Shell már kezdett volna hinni neki. De ismerte Sterlinget, és nagyon szimpatikusnak találta. – Jase, ezt nem mondhatod komolyan. Ez az elmélet tiszta hülyeség. Senki nem kockáztatna ennyit. Ha tényleg együtt jártak gimibe, meg a húga is ismerte a főiskoláról, akkor csak a valódi Sterling Graves merné azt állítani magáról, hogy ő az. Most arra gondolok, hogy mi lenne, ha a nagymamám tartotta volna a kapcsolatot a húgával, akitől megtudhatta, hogy Sterling meghalt. – Azt hiszem, az az ember nagyon jól utánanéz a dolgoknak, mielőtt lecsapna az áldozatára. – Shell már éppen fel akart háborodni, de Jase gyorsan folytatta. – De ha a nagymamád mégis hallott volna Sterling haláláról, akkor ez a Graves minden bizonnyal kinevette volna és Mark Twaint idézte volna neki. És a nagymamád valószínűleg nem próbálta volna ellenőrizni a dolog hitelességét úgy, hogy felhívja a húgát. Vagy hogy végignézze az újságok halálozási rovatait. Vagy hogy halálozási bizonyítványt kér az anyakönyvi hivataltól. Az ártatlanok sosem gyanakodnak, ne feledd. De le merném fogadni, hogy mielőtt megismerkedett vele, már rég kiderítette, hogy a nagymamád húsz kilométeres körzetében senki nem tartotta a kapcsolatot Sterling Graves családjával. Meg azt, hogy lényegében a nagymamád semmit nem tud róla, még nem is emlékszik rá. – Na, itt van a kutya elásva. Ha nagyi nem emlékezett volna rá fiatal korából, akkor még talán két szóra sem méltatta volna. A nagymamám nagyon vagyonos özvegyasszony. Jase, nem hülye a nagyi, hogy akármilyen jöttmentekkel összeálljon. – Biztos, hogy nem állna vele szóba? Egészen biztos vagy ebben? Amint mondtam, ez a férfi elbűvölő. Érti a csábítást, hisz ebből él. Honnan tudod, hogyan reagál a nagyid egy ilyen kedves úriember közeledésére? Láttad már a nagymamádat ilyen körülmények között? – Úgy érted, egy randevún? – kérdezte nevetve Shell. – Persze hogy nem. Legalábbis nem az utóbbi időkig. A nagymamám nem találkozott férfiakkal papa halála után. Évekig hű maradt az emlékéhez. – Shell összekulcsolta a kezét. – Ezért is örültünk annyira, amikor összebarátkozott Sterlinggel. Azt állítja, hogy szerelmes volt a nagyiba fiatal korukban, csak nem merte bevallani. Egy kicsit fiatalabb a nagyinál, de nagyi azt mondja, hogy az ő korukban ez már nem számít. Azt tervezik, hogy újév után elmennek egy nagy hajókirándulásra. Természetesen külön kabinban, ha esetleg ebben kételkedtél volna. – Shell, nincs szándékomban megkérdőjelezni a nagymamád erkölcsi tisztaságát. Engem inkább annak az embernek az erkölcsei érdekelnének, aki Sterling Gravesnek nevezi magát. Nem érted? A nagymamád évek óta sikeresen ellenállt minden férfinak, aki megpróbált hozzá közeledni. És akkor most el akar utazni ezzel az alakkal egy hajókirándulásra, amikor mennyi ideje ismeri? Talán két hónapja? Shell idegesen morzsolgatta a köntöse övét. – Amikor innen nézed a dolgot… – Felnézett. A szeme tele volt aggodalommal. – Rendben. Beszélj. Jase hangyányit megkönnyebbült. Talán végre sikerül meggyőznie a lányt. – Gyanítom, hogy a férfi neve – legalábbis akkor, amikor az én nagymamámat ismerte – Martin Francis volt. Természetesen semmi esély arra, hogy ez az igazi neve. – Miből gondolod, hogy ugyanarról a férfiról van szó? Hogy jutott eszedbe, hogy Martin Francis és Sterling Graves egy és ugyanaz a személy? – Már körülbelül másfél éve nyomon követem az ürgét, és az a gyanúm, hogy az utóbbi tíz évben legalább tizenkét hölgyet sikerült kifosztania. Az a taktikája, hogy vesz egy garzont egy nyugdíjastelepen, kiszemeli áldozatait és mindent részletesen megtud a múltjáról. – És ez hogy sikerülhet neki? Amint már mondtam, a nagymamám nem igazán reklámozza magát, nagyon vigyáz a szájára. Rettenetesen visszahúzódó asszony. Jase bólintott. Ezt már ő is tudta. – Gyanítom, hogy egy számítógép-zsenivel van dolgunk. Több adatbázisba sikerült betörnie, mint ahány létezését el tudod képzelni. Mit mondjak ízelítőül? Az adózási, az egészségügyi nyilvántartásba, a banki és hitelkártya adatbankokba, a statisztikai hivatal adatai
közé – mindenhová sikerült bejutnia. Törvényes vagy törvénytelen úton, de sikerült. El sem tudod gondolni, mennyi mindent tartanak nyilván egy olyan emberről is, aki semmit nem árul el magáról. Mindig csak özvegyeket szemel ki magának. Azt már tudja, hogy gazdag, hiszen csak gazdagok laknak az ilyen nyugdíjas-negyedekben. Kideríti a leánykori nevét, hogy hol született, hol nőtt fel, milyen iskolába járt, kik voltak a barátai. – Itt megállt, majd jelentőségteljes pillantással folytatta: – És azt is, hogy kik nem voltak a barátai. Shellt kirázta a hideg. Sterling tényleg nagyon értett a számítógépekhez. Néhány óra leforgása alatt átszervezte neki a könyvnyilvántartási programját. Azóta pillanatok alatt mindent megtalál a programban, nagyon nagy könnyebbség ez neki. De ettől még nem biztos, hogy nyugdíjasok adataira kell vadásznia. Ilyet legfeljebb a kimagaslóan intelligens kamaszok szoktak csinálni. – Gondolj bele. Ha a nagyid meg a húga éppen csak futólag ismerték Sterling Gravest fiatal korukban, akkor ez elég nagy biztosíték arra, hogy megbíznak benne – hisz ismerik, de nem tudnak róla semmit. Shell fejében kezdett összeállni a kép. Kénytelen volt bevallani, hogy elképzelhetőnek tartja a dolgot. – Igén. Értem, hogy nagyi közelébe lehet férkőzni egy ilyen kis trükkel. És igazad van, nagyi nem kérne halotti bizonyítványt az anyakönyvi hivataltól. Miért tenné, ha úgyis ismeri, igaz, hosszú évekkel azelőttről. És azt gyanítod, hogy ezt évek óta csinálja? Miért nem bukott le? – Először is azért, mert nagyon gondosan választja ki az áldozatát. Egy csaló áldozatai ritkán panaszkodnak. Szégyellik magukat, ezért legtöbbször még a családjuknak sem merik bevallani, milyen hülyék voltak és mennyi pénzt vesztettek. Csak azt nem látják be, hogy nem hülyék voltak, hanem szerelmesek. Hogy az egész azért volt, mert szerelmesek voltak és végre bízhattak valakiben, aki enyhített a magányukon. Shell nagyot nyelt. Eszébe jutott, hányszor hívta a nagymamája, hogy töltsön egy kicsivel több időt vele Vancouverben vagy Palm Springsben. – Te vagy az egyetlen unokám – szokta mondani. Megy az a könyvesbolt nélküled is. Pihenj egy kicsit többet. Bárcsak ne töltenél ennyi időt a munkádba temetkezve. Anyádnak ott van Maureen, miatta sem kell aggódnod. Talán az ő munkába temetkezése is hozzájárult a nagymamája magányosságához? Talán ez is közrejátszott abban, hogy felüljön egy ilyen csalónak? – Ezenkívül arra is nagyon vigyáz, hogy ne fényképezzék le – folytatta Jase. – Nem szereti, ha le akarják fotózni, és ha nem sikerül kihúznia magát alóla, akkor a kritikus pillanatban mindig elfordítja a fejét. Mielőtt elmegy, mindig elviszi magával azokat a képeket, amik esetleg mégis maradnának róla. Shellnek eszébe jutott, hogy Sterling éppen tüsszentett, amikor lefényképezte a nagymamájával a medence mellett. Egy hatalmas zsebkendőbe temette az arcát és véletlenül belelökte a vízbe a fényképezőgépét, mielőtt egy újabb képet tudott volna csinálni. Természetesen rettenetesen sajnálta a balesetet s vett neki egy új gépet, természetesen sokkal jobbat, mint az eredeti, bár ő hevesen tiltakozott ellene. De Sterling filmet elfelejtett venni, ő pedig másnap eljött. Egyetlen képet sem sikerült róluk csinálnia. – Hogy jöttél rá minderre? – kérdezte Shell. – Éppen úton voltam, amikor a nagymamámmal volt, így személyesen sosem találkoztam vele. De nagyi elmondta, mi történt. Annyira szégyellte magát, annyira összetört a szíve, hogy muszáj volt valakinek elmondania a bánatát. És tudta, hogy én meg fogom érteni – tette hozzá elgondolkodva. Shell szíve összeszorult. Jase O’Keefe megértette a csalás áldozatait. Vagy az összetört szíveket inkább? Vagy a szégyent? Miért? Mikor? Ki? Mai-Lee? Jase felemelte a fejét és folytatta. – Nagyi egy dobozban tartotta a kedvenc fényképeit a hálószobában, hogy mindig kéznél legyenek. Mivel Martin nem tudott erről a dobozról, egy fényképet otthagyott. Az egész arca látszik rajta. – És ez alapján a kép alapján találtad meg Sterlinget? – Nem rögtön ez alapján és nem is azonnal. Nagyi nem azért mutatta meg nekem a képet, hogy megtaláljam a férfit, hanem hogy megmagyarázza, miért is esett neki áldozatul. Nagyon
jóképű az ürge. Dús, ezüstös haj, gondosan rendben tartott frizura, megnyerő mosoly, és olyan test, amit még egy negyven évvel fiatalabb férfi is megirigyelhetne. Shell egyre inkább ideges lett. Ez a leírás hajszálpontosan illett Sterling Gravesre. Csak most már bajsza is volt. Égszínkék szeme mindig vidáman csillogott, mintha csak nevetni akarna. – Nagyi nem engedte, hogy feljelentést tegyek a rendőrségen, még akkor sem, amikor könyörögtem neki, hogy legalább másokat kíméljünk meg ettől az embertől. Csak akkor, amikor nagyi meghalt fél évvel azután, hogy Martin Francis elhagyta, kezdhettem el a nyomozást. – Hogyan? Hogy nyomozhatsz ki valamit egyedül? Jase mély levegőt vett és a lány arcát tanulmányozta, mintha azt fontolgatná, meddig menjen el a magyarázkodásban. Megkeményedett a szája, amikor végül elhatározta magát. – Nem egyedül csinálom, Shell. Nagyon sokan segítenek nekem, bár nem hivatalosan, a feletteseim közül az FBI-nál. És minden technikai eszköz is a rendelkezésemre áll. Shell nem kapott levegőt. – Az FBI-nál…? – Ezzel az egyetlen szóval a férfi összes sebe megmagyarázódott. – A főnökeim azt mondták, hogy nincs elegendő bizonyíték, és ha lenne is, nem nekem adnák az ügyet, hanem valaki másnak. Így beadtam a lemondásomat és egyedül vágtam neki a kutatásnak. – Shell nem szólt semmit, így folytatta. – Nem fogadták el a lemondásomat. Határozatlan idejű fizetés nélküli szabadságon vagyok. Shell megpróbálta felfogni azt, amit Jase mondott. Jase-ből nyomozó lett, aki annyira különbözött attól a kalandra vágyó kisfiútól, akit ő ismert. Úgy tűnt, kalandokat talált – a sebekből ítélve, de nem lett felfedező. – Van más bizonyíték? – Annyira szerette volna, ha a férfi igennel válaszol. – Most nem fogja átvenni az ügyet az FBI? – Inkább valaki más törje össze a nagymamája szívét, mint Jase! – Nincs. Még mindig nincs elegendő. Hiszen az egyetlen szemtanú… meghalt. Shell átnyúlt az asztalon és megfogta Jase kezét. Még mindig gyászolta a nagymamáját. – Értem. Tehát egy újabb tanút keresel. – Tanúkat – javította ki Jase. – Amint nagyi elmondta nekem a történetet, tudtam, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Túlságosan kifinomult, begyakorolt volt már a módszer ehhez. Nagyi Floridában lakott egy olyasmi telepen, mint a te nagymamád. Mivel elmondta, hogy közelítette meg, elmentem hasonló helyekre, mutogattam a fényképet és rengeteg kérdést tettem fel. Nagyon gyakran emlékezett valaki az arcra, de a név mindig más volt. Senki nem ismerte be, hogy közelebbi kapcsolatban lett volna vele, de mindig ajánlottak újabb neveket és címeket, ahol érdeklődhetek. – De két év alatt egyetlen valódi tanút sem találtál? Jase megrázta a fejét. – Követtem a pasit a nyugati partra és tavaly Los Angelesben ütöttem föl a tanyámat. Hónapok hosszú munkája után múlt héten megtaláltam Palm Springs-ben. A nagymamád egyik szomszédjától megtudtam, hogy egy férfi, aki nagyon hasonlít a fényképen lévőre és Sterling Gravesnek hívják, a nagymamáddal ideutazott, hogy részt vegyen a fia karácsonyi ünnepségén. A szomszéd eldicsekedett vele, hogy ismeri Evelyn fiát, aki felfedezte, hogy a Dél-Amerikából származó kábítószer-pénzeket a kereskedelmi bankok mossák tisztára. – Jase elmosolyodott és megsimogatta Shell kezét. – Ez a hír jutott el Los Angelesbe. És ezért jöttem ide. Sterlinget követtem, és még akkor sem jöttem rá, hogy te ki vagy, amikor megtudtam a nagymamádról, hogy Landrynak hívják. Eredetileg az apáddal akartam beszélni, de aztán egyszer csak megláttam azt a képet, meg a nevedet, Shell, egy újság hátsó oldalán. Rájöttem, hogy te pontosan úgy tudnál bemutatni a nagymamádnak, ahogy a legjobb lenne. Biztos voltam benne, hogy te vagy az. A Shell nem gyakori név. – Ne hülyéskedj – mondta Shell és felpattant. Ott állt az asztalnál és a szék támláját markolta. Túl egyszerűnek tűnt az egész. Mi biztosítéka van arra, hogy Jase O’Keefe valóban az, akinek mondja magát? Mi van, ha ő az, aki csellel akar beférkőzni a családba? Még különös véletlen, ha ugyanaz a csaló pont az ő f nagymamáikat szemelje ki magának. És Jase milyen hirtelen bukkant fel a múltból, pont ugyanúgy, mint ahogy állítólag Sterling Graves tette.
Kivéve… hogy tényleg ismerte őt. Emlékezett rá. Mondjuk. Már jóval azelőtt, hogy mindezt elmondta volna, ismerősnek találta az arcát. És kétségkívül emlékezett azokra az ászkarákokra. – Miért nem megyünk egyenesen a rendőrségre? – kérdezte követelőzve. – Van itt egy szervezet, amiről talán nem is hallottál, a Kanadai Királyi Önkéntes Rendőrség. Úgy hiszem, elég jó hírük van a szakmában, jó néhány bűnözőt elfogtak már. Az emberek nagyon bíznak bennük. De ha őket nem akarod, akkor inkább forduljunk az apámhoz. Jase megrázta a fejét. – Sterling Graves még semmilyen bűncselekményt nem követett el a nagymamáddal szemben, tehát a KKÖR sem tudna többet tenni, mint az FBI. Én azt szeretném elérni, hogy itt legyek, mielőtt határozott lépéseket tenne. Így, amikor elhatározza magát, akkor bizonyíték lesz a kezemben és akkor rögtön itt lesz az FBI. Előrehajolt és mélyen Shell szemébe nézett. – Bizonyítékot akarok – mondta és mérgesen összeszorította a fogát. – Nem, a bizonyíték nem elég. El akarom kapni, tetten akarom érni. Shell, keresztre akarom feszíteni azt az embert! És ha szólunk apádnak, nem akar-e majd ő közbeavatkozni idő előtt? És mi van, ha elijeszti Sterlinget? – Meggyőző – mondta Shell összevont szemöldökkel. Bár még mindig nem győzte meg a férfi. Jase felállt és odament a nőhöz. A vállára tette a kezét. – Shell, te vagy az egyetlen biztos kapcsolatom azzal az emberrel. Szükségem van a segítségedre. És a nagymamádéra is. Ha hajlandó lenne rá. – Ha meg tudod győzni, hogy Sterling tényleg az, akinek te hiszed, akkor persze hogy segíteni fog! Ő is keresztre akarja majd feszíteni, mint te! – Remélem is, de tudom, hogy milyen rossz eséllyel indulok nála. Ne feledd, hogy sokan voltak, akik hevesen tagadták, hogy kapcsolatban lettek volna ezzel az emberrel. A szégyen miatt van. Shell. Nem akarják, hogy a világ tudomást szerezzen balekságukról. Jason idegesen vette a levegőt. – Nem érted? Ezért kell a hapsi közelébe férkőznöm, mielőtt a nagyidat is becsapja! Kérlek, Shell, segíts! Segíts megállítani ezt az embert, hogy aztán nyugodtan élhessem az életemet! Shell már elhatározta a férfi kérése előtt, hogy nem fogja beadni a derekát a szép szavaknak. Lerázta magáról a férfi kezét és odament a mosogatóhoz. Bedugta a dugót és mosogatószert öntött a tálcába. – Shell? – szólt Jason és követte a nőt. – Tudnom kell. Segíteni fogsz? – Fogalmam sincs! – kiáltott fel Shell és a férfi felé fordult. – És mi van akkor, ha tévedsz? Mi van, ha csak a te tévedésed miatt kell összetörnöm a nagyi szívét? – Megígérem, hogy a nagymamád addig semmit nem fog tudni erről, míg egészen meg nem bizonyosodtam afelől, hogy ez az az ember, akit keresek. Shell elgondolkodva rágta az alsó ajkát. A férfi arcát tanulmányozta. Látta, hogy Jason már teljesen biztos benne, hogy megtalálta az emberét. Vagy nagyon jó színésznek kell lennie. – Rendben – szólt végül Shell. – Be kell ismernem, hogy amit az imént elmondtál, igaz lehet. Ha valóban így áll a dolog, magától értetődik, hogy minden segítséget megadok neked. De még gondolkoznom kell rajta. Ezzel Shell megfordult és bement a nappaliba. A kályhán melegedett a mosogatóvíz. Fogta a fazekat és visszament a konyhába. Jason összevont szemöldökkel figyelte a lány minden mozdulatát. Shell belezúdította a forró vizet a mosogatóba, ahol hirtelen felhabzott a víz. – Shell, megkérhetnélek arra, hogy ne túl sokáig gondolkozz a dolgon? Nem lehet tudni, hogy mikor akar Sterling lecsapni a nagymamádra. Már lehet, hogy meg is tette. Lehet, hogy a nagyid most ott van a bankban és készpénzre váltja a letéti jegyeit, hogy oda tudja adni Sterlingnek a vagyonát. Az én nagymamámnak azt mondta, hogy ő egy banknál felügyelő és egy férfi lebuktatásához kell a készpénz, aki ártatlan nőktől csalja ki a vagyonát. Shell a használhatatlan villanytűzhelyre tette a vizesfazekat. – Addig egyikük sem tud egy lépést sem tenni, amíg az utat meg nem javítják, vagy a telefonkábeleket össze nem kötik újra. Ez alatt az idő alatt nem tehetünk mást, mint hogy
megbízunk a nagymamámban, aki mint már mondtam, egy nagyon óvatos és ravasz asszony. Semmilyen pénzügyi akcióba nem kezd az év vége előtt. Nem bírná elviselni, hogy akár egy centet is elveszítsen a kamatokból. Shell úgy érezte, eleget beszéltek már a témáról. Megkopogtatta a vizesfazék oldalát és így szólt: – Maradt még meleg víz, a fürdőszobában pedig találsz egy csomag vadonatúj borotvát. Használd őket nyugodtan. Jase idegesen sóhajtott, felemelte a fazekat és elcsoszogott a fürdőszoba felé. Bebicegett az ajtón, letette a fazekat és bevágta az ajtót. Hangosan. Shell agya mosogatás közben folyamatosan zakatolt. Vajon igaz lehet, amit Jase mondott? És ha igaz is lenne, miből gondolja, hogy a nagymamája is beleesik a csapdába? Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy kinyílt az ajtó. – Jó reggelt, Shirl! – kiáltotta egy vidám hang. – Mit dolgozol? Shell megfordult. Az anyja jött be a hátsó ajtón a tolókocsival. Lil-en sárga kabát volt, harsány rózsaszín kendő, szürke nadrág és fekete bőrkesztyű. A reggeli hideg szél összekócolta ezüst szálakkal díszített sötét haját és kipirosította az arcát. A szeme vidáman csillogott. – Lil! – kiáltotta Shell és aggodalmas pillantást vetett a fürdőszoba felé. – Nem szabadna itt lenned! El kell menned! Most rögtön. – Megragadta a tolókocsi fogantyúját és elkezdte kifele tolni az anyját. A szíve hevesen dobogott és majd' megőrült a félelemtől. De Lil másképp gondolta a dolgokat. Behúzta a féket. A tolókocsi hirtelen megállt. – Itt vagyok – mondta nevetve és felpillantott a lányára. – És most nem szabadulhatsz meg tőlem. És különben is – folytatta, miközben mindkettejük szeme a fürdőszoba kilincsére szegeződött. – Mit rejtegetsz előlem? Csak nem egy szívdöglesztő férfit? Jase kilépett a fürdőszoba ajtaján. Frissen borotváltan, gondosan beállított frizurával, meztelen felsőtesttel állt a fürdőszoba ajtajában. Nagyszerűen nézett ki a horzsolások ellenére is. A takarót a dereka köré tekerte. Shell halkan felnyögött és eltakarta a szemét a kezével. Lil álla leesett a csodálkozástól, majd elmosolyodott pontosan azzal a mosollyal, amivel negyven évvel ezelőtt elbűvölte a világot. – Hát, Shirl – mondta és elindította a tolókocsit, miközben le nem vette a szemét a férfiról. – Életedben másodszor sikerült meglepned. Arról nem is beszélve, hogy felvidítottál. Az első alkalom – folytatta, szemmel láthatóan Jase-hez beszélve – akkor volt, amikor megszületett. Biztos voltam benne, hogy fiú lesz. A Landry családban eddig csak fiúk születtek. Az apjának még négy fiútestvére van, Shirlnek pedig van három félöccse az apja családjában. A számtalan fiú unokatestvérről nem is beszélve. Természetesen a meglepetésnél már csak az örömöm volt nagyobb. Amióta élek, mindig egy olyan aranyhajú kislányra vágytam, mint Shirley Temple. Shirley Elizabeth-nek neveztem arról a két nőről, akit a világon legjobban csodáltam. Pont olyan volt, amilyenre vágytam. Mindig gyönyörű ruhákat vettem neki, és… – Shell az anyja vállára tette a kezét. Lil mélyet sóhajtott. – De túl sokat beszélek, ugye? Mindig ilyen vagyok, amikor valakivel megismerkedek. Azért van, mert itt olyan kevés új emberrel találkozom. Shirl, mutass be a barátodnak. Shell nyelt egyet. – Jason O’Keefe – szólt, bár alig jött ki hang a torkán. – Jase, ő az anyám, Lil Harris. – Shell magában azon imádkozott, hogy bárcsak Jase ne emlékezne a régi filmekre. Lil rengeteget változott a sclerosis multiplex miatt. De még így is meg lehetett látni hajdani szépségének nyomait – a betegség és a fájdalom még nem tüntetett el mindent. És Shell legnagyobb félelme az volt, hogy még így is felismerik benne a hajdani szépséget és a világ tudtára adják, hol rejtőzik és miért. Shell megkockáztatott egy pillantást Jase-re. A férfi bal kezével markolta a pokrócot és közelebb lépett Shell anyjához, hogy megrázhassa a felé kinyújtott kezet. – Nagyon örvendek, Mrs. Harris. – Miss Harris – javította ki Lil. – Sosem mentem férjhez. De szólítson csak Lilnek, azt sokkal jobban szeretem. Jase elmosolyodott és elengedte a hölgy kezét.
– Azt hiszem, Lil, mi már találkoztunk, amikor én még csak kisfiú voltam. Egy meleg nyáron, Rhode Island partjain. Lil kérdően nézett a lányára, aki pillanatnyilag nem tudott szólni. Úgy érezte, el kell rohannia, sikítania kell, és aztán elrejteni az arcát, lehetőleg az anyja ölében. A torka a szívében dobogott. A gyomra összerándult. A tenyere megizzadt. Pontosan úgy érezte magát, mint amikor hatéves korában egyszer csak eléállt valaki fényképezőgéppel és felvillant a vaku. – Találkoztunk volna? – kérdezte Lil. – Tényleg? Rhode Island… az nagyon rég volt. Csodálkozom, hogy emlékszik rám. Jase egy pillanatra nagyon kényelmetlenül érezte magát. – Attól félek, egyáltalán nem emlékeztem magára. Arra emlékszem, hogy Shellel játszottam egész nyáron, és valami rémlik, hogy az anyjával volt ott. Nem hinném, hogy sokszor láttuk volna egymást. Lil vidáman elmosolyodott. Shell szívéről nagy kő esett le. – Nem valószínű, hogy sokszor találkoztunk volna – mondta Lil. – Ha jól emlékszem, azon a nyáron nem valami sokat mutatkoztam társaságban. – Megtapogatta a tolókocsi karfáját. – Akkor kezdett kifejlődni a betegségem, bár én nem tudtam róla. Elég rosszul éreztem magam, de nem tudtam, mi bajom. Hálás vagyok az Úrnak, hogy a betegségem lassan fejlődött ki. De most már megszoktam, elfogadtam. És most már ismét jobban kedvelem a társaságot. Tehát miért ne hozhatnánk be az akkori mulasztást? Épp azért jöttem, hogy meghívjam Shellt a ma déli partinkra. Öltözzön föl és csatlakozzon hozzá. – Lil, ne! – kiáltotta Shell. – Te – mi – nem teheted ezt. Nem vagy… – Hülyeség, drágám – mondta az idős hölgy és megsimogatta a lánya kezét. – Végre nagyon jó napom van, és szeretném kiélvezni. Maureen egy hatalmas fazék levest készít, és amint mondtam, azért jöttem, hogy meghívjalak ebédre. Ned szerint ma nem tudsz bemenni dolgozni. Őt is meghívtam, főleg így, hogy Nolát bent kellett hagynia a városban a nővérénél. Eljön a barátod is és egy jó kis bulit csapunk. Lil nagyon szerette az összejöveteleket. Egy időben minden lehetséges alkalommal meghívta a barátait. Most viszont annyira gyenge volt már, hogy egy jobb nap is ritkán adódott. – Nem – utasította el Shell. Nem szeretett nemet mondani, de hát Jase mégiscsak Los Angelesből jött. Ott a Hollywoodról szóló legendák sokkal fontosabbak, mint a világ bármely más szegletében. Ha most még nem is tudja, ki is Lil valójában, rá fog jönni, amikor az újságok tele lesznek Lil fiatalkori fényképeivel és a rejtélyes eltűnéséről szóló legendákkal. Ha még nem is ismerné fel a képekről Lilianne-t, azaz Lil Harrist, biztosan rájön, hogy Shell nem más, mint Shirley Elizabeth, a lánya, aki vele együtt tűnt el. Az igaz, hogy nagyon jó ebédre menni az anyjához, de az is igaz, hogy nagyon veszélyes lenne egy idegent bevinni abba a házba, ahol a kandalló felett ott a két Oscar-díj. Mi baja van Lilnek? Miért csillog úgy az arca, amikor Jase-re néz, aki szintén mosolyog az idős hölgyre? Talán Jase máris felismerte azt a világot megrengető mosolyt! Lil nem fogja föl, micsoda veszély leselkedik rá? – Lil, kérlek – könyörgött Shell. – Jase, hadd beszéljek az anyámmal négyszemközt. Kérlek! – Azonnal, Shell. Csak bemegyek ide… Lil kinyúlt és megragadta Jase takaróját. – Shirl, drágám, hogy lehetsz ilyen. Végül is Jase a barátod, nem? – Megszorította a pokrócot és elmosolyodott. – Úgy veszem észre, hogy nagyon jó barátod, így muszáj meghívnunk erre az ebédre. Ugye, Jase? Jase kivette a pokróc sarkát Lil kezéből és felkapta a táskát, amit Ned halászott ki a kocsijából. – Igen, Lil. És köszönöm a meghívást. Nagyon örülök neki. Shell értetlenül bámult a férfira. – Mit gondolsz, milyen messzire jutsz el cipő nélkül, O’Keefe? Ide mezítláb érkeztél. Jase felemelte a kezét. – Ilyen apróságok sosem befolyásolnak akkor, amikor egy gyönyörű nő meghív ebédre. Ott leszünk Lil, teljesen felöltözve. – Hatásszünetet tartott. Nem akarta elárulni Shellnek, hogy még egy pár cipő lapult a táskájában. – Bár cipő nem lesz rajtunk.
Lil felkacagott.
6. – Miért nem akartad, hogy meglátogassam az anyádat? – kérdezte Jase, amint este hazafelé bandukoltak. A Lil és Shell házát összekötő ösvényen mentek, Shell zseblámpájának táncoló fényében. Shell átkozódott magában. Jase túl sok mindent látott. Nem tagadhatja le a dolgot előtte, hiszen a napnál is világosabb volt, hogy nem akarta, hogy Lilékhez menjen. Ő nem tehetett semmit, és végül is Maureen gondosságának volt köszönhető, hogy Jase nem látta meg a díjakat. Mikor a nő, aki hosszú évek óta anyja társa és védelmezője volt, meglátta, hogy ketten jönnek a ház felé, berohant és eltette a két aranyszobrot a szekrény mélyére. Jase szerencsére nem látva meg őket, nem tett fel kínos kérdéseket, és tulajdonképpen ő szórakoztatta a társaságot a történeteivel, nem pedig hallgatott. – Lil nincs jól – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy észrevetted. Bár be kell ismernem, hogy nagyon élvezte a társaságodat. Úgy tűnt, a nevetéstől inkább megjön az ereje, mint elillan. Évek óta nem tudott ilyen sokáig fennmaradni. – Látod, ugye, milyen szavahihető vagyok? – kérdezte. Jase nevetve. – Az élet azt a feladatot szabta rám, hogy megakadályozzam, hogy a hölgyek lefeküdjenek aludni. Ennél jobban még sosem sikerült. Nem elég jó ajánlólevél ez neked? Vagy Nednek? Úgy éreztem magam, mint valami bűnöző, amikor Ned belépett. Az összes szomszédotok ennyire védelmez benneteket? Shellnek eszébe jutott Ned dühös arca, amikor meglátta Jasont az asztalnál. Jase egy hatalmas karosszékben ült és a sérült lábát egy sámlin nyugtatta. A többiek pedig szájtátva hallgatták az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket. Leginkább Lil volt, elbűvölve tőle a három nő közül. Valahogy meg kell akadályozni, hogy Lil és Jase sokat találkozzanak, amíg meg nem javítják az utat. Hiszen mikor végre sikerült megértetnie Lillel, hogy Jase nem a szeretője, hanem bemenekült hozzá a vihar elől, az anyja mintha erről tudomást sem vett volna, úgy beszélt továbbra is, mintha Shell szerelme lenne. Sőt, kiválasztottja. És ez olyan félelmetes volt! – Neden és Nolán kívül nincs szomszédunk. Az egész Piney Point a mi három házunkból áll, amelyek Lil és Maureen tulajdonába tartoznak. És igen, Ned nagyon véd minket. – Úgy vettem észre, nagyon nehezére esett otthagyni minket ebéd után. És nem volt valami vidám akkor sem, amikor felfedezte, hogy még vacsorára is ott maradtunk. Több mint védelmező, azt hiszem. Tőlem akar benneteket megvédeni. – Ez nem igaz, tiszta hülyeség. Ez az állítás csak félig volt igaz. Ned tényleg védelmezte, de nem őt, hanem az anyját. És úgy tűnt, Shellt hibáztatja azért, mert Jase ott van. Mintha ő bármit is tehetett volna! Tehetetlen düh vett rajta erőt. Eszébe jutott, mit súgott az anyja a fülébe, amikor elkísérte a szobájába. – Micsoda nagyszerű ember ez a Jase. Nem is emlékszem, mikor találkoztam ennél nagyszerűbb férfival. És mennyire összeilletek! Látom, hogy neked is tetszik. – Mielőtt Shell tiltakozni tudott volna, Lil folytatta: – Neki is tetszel, kislányom, tehát vigyázz, nehogy elüldözd azzal, hogy túlságosan óvatos vagy! – Összevonta a szemöldökét. – Ez a Ned. Ez az ember túl komolyan veszi a dolgokat. Remélem, észnél vagy és nem leszel te is szükségtelenül óvatos! Shell nem szólt semmit. Úgy értékelte, hogy az anyja már túl fáradt és nem tudja, mit beszél. Szükségtelenül óvatos? Ilyen dolog számára nem létezett, amikor Lil magánéletéről és biztonságáról volt szó. Az óvatosságot szinte az anyatejjel szívta magába, és annyira a vérévé vált, hogy másképp nem is tudott volna élni. Azon tűnődött, hogy vajon az anyja betegsége annyira előrehaladt-e, hogy már a gondolkodását is befolyásolja? Lil soha nem szokott ilyen vigyázatlan és közvetlen lenni idegenekkel. Nem csoda, hogy Ned szinte dührohamot kapott. Shellt tízéves korától arra nevelték, hogy soha senkinek ne meséljen a családjáról, a múltjáról, de főleg arról az időszakról, mikor még nem laktak Piney Pointban. Ennek ellenére
Lil nem szorítkozott a hétköznapi témákra az este folyamán. Ned, Shell és Maureen többször is rémülten néztek egymásra a beszélgetés alatt. – Ned… nagyon régimódi – mondta válaszként Jase megjegyzésére. – Nem hinném, hogy az a tény, hogy ma reggel egyetlen pokrócba burkolózva talált téged a házamban, jó pont lenne neked. Ne vedd a szívedre a dolgot. Mindenkivel ilyen lenne, akárki is lenne az. Jase felnevetett. – Ez nem igaz, Shell. Egyszerűen nem tetszem neki. Úgy tűnik, főleg azért, mert Kaliforniából jöttem. Azt hiszem, sokkal inkább a rendszámtáblám húzta fel, mint az öltözékem. Miért, Shell? Azért, mert te ott éltél egy darabig az anyáddal? Történt ott veletek valami, ami miatt Ned nem bízik a kaliforniaiakban? Shell megbotlott. Jase túl közel járt az igazsághoz! Jase elkapta, majd megfogta a kezét. – Nem – válaszolt Shell gyorsan. – Mi történhetett volna? Csak arról van szó, hogy Ned egészen érdekesen vélekedik a turistákról. Az ő számára, aki a negyvenkilencedik szélességi körön túlról jön, az gyanús. Természetesen, a kaliforniaiak a rosszak legrosszabbikai. – Mély hangon, lebecsmérlő hangsúllyal beszélt. – Hasztalan élősködők mindenütt, az agyakat vagy kiégette a túlzott napozás vagy eltompította a környezetszennyezés. Kábítószer-kereskedők, drogosok, és AIDS-vírussal fertőzöttek, ha nem egyszerre mind a három dolgot egyesítik magukban. Mindketten felnevettek. Shell ki akarta szabadítani a kezét, de olyan jó érzés volt – sőt, csodálatos volt – egymás mellett, kéz a kézben sétálni a csillagfényes éjszakában. – Fogalmam sincs, hogy engem miért nem így kezel, hisz én is ott születtem, és az első tíz évemet ott éltem le. – Az lehet, de a kettős állampolgárságod biztos megtörte a jeget. – Van benne valami – mondta Shell. – Ne hagyd, Jase, hogy Ned megbántson. Minden idegennel így viselkedik. – Nem zavar egyáltalán. És nincs egyedül ezzel a véleményével. Az egész Egyesült Államok különcnek tartja a kaliforniaiakat. – De te valójában nem is odavaló vagy. Nem azt mondtad, hogy már minden államban éltél Nebraskát és Ohiót kivéve? – Jase ezt a megjegyzést csak odavetette ebédnél és amikor Shell megpróbált rá visszatérni akkor már egészen más témánál tartottak. – Így van – válaszolta Jase közömbösen. – De most éppen kaliforniai vagyok, tehát biztos valami bajom van. Úgy értem, van olyan normális ember a Földön, aki egy törésvonalon élne azzal a tudattal, hogy az egész államot egy szempillantás alatt elnyelheti a Csendes-óceán? – Elgondolkodtató, nem? – kérdezte Shell, és kihúzta a kezét a férfiéból. – Miért nem akarsz a gyerekkorodról mesélni, Jase? Úgy értem, főleg nekem, pedig néhány hónapját együtt töltöttük. – És miért akarja ő ezt hallani, amikor ő sem oszthatja meg Jase-zel a gyerekkori élményeit? Be kellett ismernie, hogy meg akarta érteni a férfit, meg akarta tudni, hogy miért húzza néha össze önkéntelenül a szemét. Fontosabb volt ez számára, mint szerette volna. Jase megvonta a vállát és megtorpant ott, ahol az óceánhoz vezető falépcső kezdődött. – Nem volt valami nagyszerű gyerekkor. Minek beszéljek róla? Többet nem mondott és eztán csendben álltak a parton és hallgatták a partra futó hullámokat és a kavicsok súrlódó neszét. Már majdnem telihold volt és I holdfény ezüstösre festette az óceánt és az égen úszó felhőfoszlányokat. Shell kikapcsolta az elem-lámpát és együtt nézték a határtalan óceánt. A White Islandon lévő világítótorony monoton pislogása figyelmeztette a hajósokat a part közelségére. Ahhoz, hogy kapjál, adni kell, gondolta Shell. – Gondolom, ma este számodra kiderült, hogy az ín gyerekkorom sem volt olyan, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A te szüleid legalább házasságban éltek. Tízéves koromig azt sem tudtam, hogy van apám. Csak akkor ismertem meg, amikor ide költöztünk. Jase ismét megfogta a nő kezét és belesüllyesztette a kabátja zsebébe. – Az én szüleim sem éltek együtt túl sokáig. Akkor váltak el, amikor én ötéves voltam, Jenny négy, Marcus meg kettő. Aztán folyton hol az egyiknél, hol a másiknál voltunk, mint a családi lakókocsi, amit mindig az használt, akinek éppen szüksége volt rá. Shell megszorította Jase kezét. – Jase… sajnálom.
– Nincs semmi baj. Már rég túltettem magam ezen. Apám ezt „túlélés"-nek nevezte, anyám pedig „földönjárás"-nak. – Jase felnevetett, hogy megmutassa, túl van már ezen, de Shell tudta, hogy valahol még nagyon is foglalkoztatja a dolog. – Közös felügyelet – tette hozzá Jase. – Micsoda hülyeség. A bíróság, aki ezt szabja ki, sosem kérdezi meg a gyerekeket, hogy szeretnének-e pingponglabdák lenni. Az életem nyugodt részét a nagymamámmal töltöttem. – Mint például a közös nyarunkat. Az öcséd meg a húgod nem volt ott. Miért? – Mert Jenny apával volt, Marcus meg anyával. Én fellázadtam, így elküldtek a nagyihoz kijózanodni. – És, használt? – Nem igazán – nevetett Jase. – És te? Hogy kerültél oda azon a nyáron? Lil azt mondta, hogy Los Angelesben dolgozott. – Hát, hogy is mondjam csak, hát… nyaralni voltunk – mondta Shell. Nem merte kimondani, hogy bujkáltak, pedig ez közelebb lett volna az igazsághoz. Még most is megremegett a gyomra, ha belegondolt, mik történtek velük. – Lilianne, mi volt, az ital vagy a kábítószer? Azért ivott, mert Max Elkfort elhagyta Marcy LeFave miatt? – És eszébe jutott még az a kép, amikor az anyja összeesett, ott állt négykézláb és nem tudott felállni. Shell megrázkódott és elhessentette a rossz emlékeket. – Olyan különös, ha a nyugati partiak egy kis változatosságra vágynak? – Érthető – mondta Jase, mintha a folytatást várná. – Menjünk be – javasolta a nő. – Biztos vagyok benne, hogy a meleghez szokott csontjaid már majd' megfagynak. Nem is beszélve a lábadról. – Nem fázom – mondta Jase, de követte a nőt. K Morgó felpattant, amikor a ház közelébe értek. Shell a kutyára irányította a zseblámpa fényét és megvakargatta az állatot. Amikor Morgó megelégelte a kényeztetést, felugrott és majdnem feldöntötte a nőt. El is esett volna, ha Jase el nem kapja és magához nem szorítja. – Vigyázz – mondta. – Minden rendben – mondta lihegve Shell. Jase hátrasimította Shell haját az arcából. – Biztos? – Shell érezte, hogy a férfinak reszket a keze és a szíve hevesen ver. A tenyere alatt erősen dobogott a szíve, és ő nem tudott elhúzódni, mert Jase erősen tartotta. – Igen… – suttogta Shell, amint a férfi sötét szemébe nézett. – Érdekes, én nem vagyok ebben egészen bizonyos – mondta Jase, és közelebb húzta magához a lányt. Tudta, hogy nem ez a helyes döntés, hogy őrültség, amit csinál. Amint a nő csak a közelébe ért, rögtön hevesebben vert a szíve. Minden lehetséges módon meg kellene próbálnia távol tartani magát a nőtől, be kellene mennie a házba, ahol vannak falak meg világítás. A megszokott környezettől a gondolatai meg az érzelmei is visszatérnének a megszokott kerékvágásba. De miért nem cselekedett így? Mert Shell sem mozdult! Ott állt, a karjában, és Jase érezte a testmelegét, a formáit, a mellének alakját, ami odanyomódott a mellkasához. Az ő kabátja nyitva volt és Shell keze a mellkasán nyugodott, és nem választotta el őket csak egy vékony ing. Vajon a nő is azért áll mozdulatlanul, mert egyszerűen nem bír megmozdulni? – Shell…? – szólalt meg végül Jase rekedt hangon. – Mi van? – kérdezte Shell álomittasan, Jase megérintette egyik hajfürtjét és kisimította az arcából. Shell mélyet lélegzett, hogy valahogy összeszedje az erejét és képes legyen a férfi bűvköréből kilépni. Mintha csak a férfi megérezte volna a szándékát, ismét megfogta a haját, majd elengedte. Shell – legnagyobb meglepetésére – azon kapta magát, hogy egészen a férfihoz simul, élvezi testének melegét és illatát. – Te valamit teszel velem, remélem, tudod – szolalt meg Jase. Shell ereiben olyan hangosan szaladt a vér, hogy alig hallotta a férfi szaggatott lélegzését. Jase még szorosabban átölelte, és az egyik kezével simogatni kezdte a vállát, majd a tarkóját és a nyakát. Shell érezte, hogy nem tud tovább várni, hogy a vágyai legyőzik a józan eszét és másodperceken belül meg fogja csókolni a férfit. Hátrahajtotta a fejét, miközben Jase a nyakát és az állát cirógatta. – Ó, Shell… – Shell!
Shell izmai összerándultak Ned kiáltásától. Aztán gyorsan ellépett a férfitól. Legnagyobb sajnálatára remegett a hangja, amikor megszólalt. – Sszia, Ned. Azt… hittem, hogy már rég lefeküdtél aludni. – Jézus Isten, hiszen én bűnösnek érzem magam! gondolta Shell. – Késő van. Már rég ágyban kéne lennem. De neked is. – Ned elemlámpával a kezében lejön Shell tornácáról és odalépett hozzájuk. – Elegendő fát hoztam, hogy kitartson reggelig. A kályhát megpakoltam és elzártam, nem kell vele foglalkoznod már. – Kö-köszönöm. – Shell magában átkozta magát, hogy zavarodottnak és szégyenteljesnek hangzottak a szavai. Pedig semmi rosszat nem csinált. Kihúzta magát és feljebb emelte az állát. Nem fog úgy viselkedni, mint egy tizenéves kislány, akit a szigorú apja elkapott. Nednek nem volt joga ehhez. – Gondoltam, eléggé fázhattok – folytatta Ned. – Ilyen sokáig itt kint állni és… beszélgetni. – A hangsúlyból kiderült, hogy Ned azt gyanítja, hogy a beszélgetés édeskevés szerephez jutott az este folyamán. Helytelenítő fejcsóválások közepette Jase-re nézett. – Tudja, ez itt nem Kalifornia. Itt nem lehet csak úgy mászkálni éjszaka. Ned most Shellre nézett, akinek az arcát félig megvilágították az elemlámpák. – Most lefekszetek, vagy bejöjjek és meggyújtsak néhány lámpát? – Kösz, nem kell, Ned – mondta Shell hűvös mosollyal. Ned túlságosan komolyan vette a feladatát, de csak jót akart. – Biztos vagyok benne, hogy Jase-zel meg tudunk gyújtani néhány lámpát. Már eleget gondoskodtál rólam. Most már hazamehetsz. Biztosan nagyon fáradt vagy. – A patak már vagy fél métert apadt – mondta Ned, és Jase felé fordult. – Holnap délre ki tudom szedni a terepjáróját. Szerintem totálkáros lett, de ha bemegy a városba, ott talál majd valakit, aki el tudja vontatni. – Jase lába megsérült – mondta Shell. – Így nem tud sehová menni. A te kocsid a vízmosás túloldalán van. Nem lehetnél legalább annyira udvarias, hogy felajánld neki, hogy beviszed? – Attól a sérüléstől úgy látom, elég szépen eljutott Lil házába. – Mielőtt Shell még vissza tudott volna vágni azzal, hogy azért egészen más távolságról van szó, Ned sarkon fordult. Hangosan dobogtak a csizmái az úton. Még azt sem mondta, hogy „jó éjt”. – Látod? – kérdezte Jase az öregember után bámulva. – Mondtam, hogy engem nem csíp. Shell felsóhajtott és szomorúan megrázta a fejét. Aztán elindult vissza a házba. Amint a kilincsért nyúlt, Jase elkapta a kezét. – Ne – mondta. – Várj, Shell. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de tudnom kell. Van Nednek valami… jogalapja ehhez a viselkedéshez? Shell értetlenül bámult rá. – Mire gondolsz? Jase elengedte a nő kezét és megragadta a vállát. Maga felé fordította. – Azt hiszem, nagyon is jól tudod, mire gondolok. – Jase… én… – Shell mély lélegzetet vett. – Nincs. Természetesen semmi alapja sincs. – Ebben semmi nem lehet természetes. Ő egy férfi. Te meg egy nagyon vonzó nő vagy. Shell fémesen, idegesen felnevetett. – Több mint húsz évvel idősebb nálam. – Shellnek nagyon nem tetszett a beszélgetés irányvonala. Miért beszélnek erről? Miért hallgat erre a férfira? Jase elmosolyodott. – Eddig azt hittem, hogy a korkülönbség soha nem probléma. – De hiszen nős! – kiáltotta Shell. Jase megérintette a lány arcát, végigsimított a szemöldökén. – Ez sem mindig szokott számítani, Shell. – Érezte, hogy a nő összerázkódik. – Nekem számítana – válaszolta Shell halkan. Egy hosszú percig Jase a nő arcát tanulmányozta. – Igen – szólalt meg végül. – Te szeretsz magaddal jóban lenni, ugye? – Igyekszem – suttogta Shell, megfordult és bement az ajtón. Jase követte és mélyeket szippantott a kellemes illatokból. Shell házába lépni olyan volt, mint az illatok szentélyéhez érni. A karácsonyfa illata, az égő fa szaga és még egy meghatározhatatlan illat, ami mindenhová elkísérte Shellt. Fura érzése támadt hirtelen: mintha hazajönne. Magával ragadta ez az érzés, pedig nem emlékezett rá, hogy valaha is valódi fájuk lett volna karácsonykor. Mégis valami miatt nagyszerű érzés volt Shell apró villájába belépni.
Csendben levették a kabátjukat és a cipőjüket, aztán az elemlámpa fényénél bementek a nappaliba. Shell átnyújtotta a férfinak a zseblámpát, hogy meg tudja gyújtani a petróleumlámpákat. Meggyújtott egy gyufát, a láng fellobbant, majd a lámpában életre kelt. A pislákoló fény csodálatosan tükröződött Shell szemében. Jase elégedetten szemlélte a nőt, amint a másik lámpát is meggyújtotta. Nagyon közel érezte magához, és alig tudta magát fékezni. De érezte, hogy szüksége van arra a csókra, ami végül Ned miatt elmaradt. Valahányszor csak megérintette a lányt, egyre nehezebben vette el a kezét. – Nagyon szép a hajad a lámpa fényében – mondta ki Jase, mielőtt véglegesen megformálódhatott volna a gondolat a fejében. Shell meglepetten fordult felé. A tekintetük összekapcsolódott. A kialudt gyufa leesett az asztalra, átgurult rajta és a túlsó oldalon a földre esett, a vártnál sokkal nagyobb zajt csapva. – Köszönöm – mondta és szükségtelenül ugyan, de lehajolt, hogy beállítsa a fény erősségét. Minden kifényesedett és az árnyékok hosszúra nőttek. Jason lelkében az érzelmek is táncra perdültek. – Van valaki másnak joga arra, hogy ellenezze az ittlétemet? – Úgy érted – kérdezte Shell –, mint mondjuk egy férfi? Jase elmosolyodott. – Nem, Shell. Nem „mint mondjuk egy férfi”. Egy férfi, az Isten verje meg. – Jase akárhogy is próbálta, nem tudta fékezni az indulatait. A vágy egyre nőtt benne, és másként ezt nem tudta kifejezni. Shell melle felemelkedett, ahogy mély levegőt vett. – Nincs… – Akkor jó. – Jase… – Shell tiltakozni akart, de a tiltakozását elsöpörte a hirtelen feltörő vágy. Jase megsimogatta a haját és kivette belőle a kendőt, amivel összekötötte. – Régen göndör volt – mondta Jase és tovább simogatta a selymes szálakat. – Amikor még kislány voltál. Shell bólintott, de nem tudta levenni a tekintetét a férfi arcáról. – Amint hallottad, Lil úgy nőtt fel, hogy Shirley Temple volt az ideálja. Ha valaha egyáltalán bánatot okoztam neki, az azért volt, mert teljesen egyenes a hajam. Mindig is bedaueroltatta a nem is emlékszem, milyen kicsi korom óta. Akkor hagytam abba, amikor középiskolás lettem és meg akartam növeszteni, hogy… Shell érezte, hogy túl sokat beszél és hadar. Miért nem húzódott el inkább a férfitól? Ha távolabb lennének, biztosan megszűnne ez a hatalmas, nőttön-növő feszültség benne. Alig kapott levegőt, szinte lihegett. Remegett a térde és attól félt, hogy össze fog esni. A szeme be akart csukódni, hogy teljesen átadhassa magát a férfi varázslatos érintésének. Jase beletúrt a hajába és masszírozni kezdte a fejbőrét, a nyakát, a vállát… Shell most már egyáltalán nem akart elmenekülni és elbújni az anyja ölében. Úgy tűnt, ők ketten egy zárt, érzéki birodalomban vannak, aminek sötét határain túl ezernyi veszély leselkedik rájuk. – Shell – mormolta a férfi és a hüvelykujjával simogatni kezdte a nő arcát. Shell összerándult, és moccanni sem tudott. Édes Istenem, gondolta Jase. Teljesen elmehetett az esze, amikor azt gondolta, hogy ha bejönnek, könnyebb lesz ellenállni a kísértésnek. Rosszabb volt idebent, sokkal rosszabb, mert itt a kályhából meleg áramlott, és a petróleumlámpa selymes fénye aranyszínűre festett mindent, de főleg a nő haját… azt a gyönyörű, csillámló hajat. – így jobban tetszik – szólt Jase és felemelte Shell haját, majd hagyta, hogy lágyan visszahulljon a vállára. – Vastag és sűrű, mint a nehéz szaténfüggönyök. Csodálatosan omlik a válladra. Shellnek nem jött ki hang a torkán. Remegett az egész belseje, és tudta, hogy mostantól kezdve számára a pattogó tűz, a karácsonyfa és a petróleumlámpa fénye Jason O’Keefe-et fogja jelenteni. Felsóhajtott, miközben a férfi folytatta a simogatást. Az érintésről a reggeli meg az éjszakai csók jutott eszébe, és ettől a gondolattól ismét csókolózni akart. A férfi ajka, a teste keménysége, az erős karja… És az illata. Az íze. Ő. Jason a bal fülének cimpáját morzsolgatta.
– Shell – mondta. – Milyen gyönyörű neved van. A nő mindkét kézzel az asztalra támaszkodott és az ott fekvő gyufásdobozt nézte. Aztán a terítő virágmintáit figyelte, amit Nola hímzett neki néhány éve. Megpróbálta magát visszarángatni a valóságba ezeknek a tárgyaknak a segítségével. De nem igazán sikerült: a gondolatai minduntalan visszatértek erre a két felnőtt emberre, akik eggyé akarnak válni. Jase mutatóujjával végigsimította a lány arcát. Kint is ezt tette, de itt bent, a ház meleg fészkében, még nagyobb hatást váltott ki Shellben, mint előzőleg. – Olyan sima a bőröd, mint egy kagyló belseje. – Jase lassan a lány álla alá csúsztatta az ujját és felemelte a fejét. – És ugyanolyan árnyalatú is. Shell mélyen belélegezte a férfi illatát, hallotta Jase szaggatott lélegzését és érezte a teste melegét. Jase a másik kezével átölelte a derekát. – Tegnap éjjel – suttogta – az első dolgok egyike, amit észrevettem, a hajad volt. Hogy milyen fényes és sima. Meg akartam érinteni, hogy kiderítsem, valóban olyan selymes-e, mint amilyennek tűnik. Shell megpróbált megszólalni. Kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Jase felfelemelt egy hajtincset és hagyta, hogy lágyan kibújjanak a szálak az ujjak közül. Shell a férfi szemében látta a saját képmását, és látta, hogy mennyire bizonytalan… de egyben mennyire vágyik a férfira. Ezt Jase-nek is észre kellett vennie. Megpróbálta becsukni a szemét, hogy elrejtse az érzelmeit, de nem engedelmeskedtek a pillái. A férfi tekintete rabul ejtette. Jase a tarkóját cirógatta és egyre közelebb húzta magához, míg végül a mellük összeért. A lélegzetük összekeveredett. – Shell? – suttogta reszelősen Jase. – Jase… – Shell hangja lágyan követelőző volt, de azt maga sem tudta eldönteni, hogy azt követeli-e, hogy Jase engedje el, vagy azt, hogy még szorosabban ölelje. Jase másik keze a derekán nyugodott, de nem szorította magához. Shell egész teste megremegett. Válaszként Jase behajlította az ujjait és szinte belemélyesztette a körmeit a gerincébe. Rámosolygott a lányra és ismét megsimogatta az arcát. Shell most már folyamatosan reszketett és az akaratereje teljesen elillant. Végül előrelépett és teljesen átadta magát az ölelésnek. Jase becsukta a szemét, s ahogy lehajolt, még a szíve hangosan dobogott. Az ő teste is vibrált azóta, amióta Shell mellbimbói megérintették. A lány megfogta az állát. A borosták sercegtek a keze alatt. Jase egy pillanatra sajnálta, hogy a frissen kiserkent szakálla felsértheti Shell bőrét, de aztán elhessentette a gondolatot. Tudta, hogy most már semmi sem állíthatja meg őket. Meg fogja csókolni a lányt, megízleli, és mindkettejük teste fel fog forrósodni. Semmi nem állíthatja meg abban, hogy megtegye, amire vágyott, amire egész nap várt. Lassan, hogy még tovább nyújtsa az élvezeteket, mindkét karjával átölelte Shellt és magához húzta. Élvezte a nő testének lágyságát, puhaságát, az illatát, a kapkodó lélegzését. Shell ösztönös remegése még inkább feltüzelte a vágyát. A tenyere betakarta a derekát, az ujjaival pedig a fenekét simogatta. Megérintette az ajkát, mire az azonnal szétnyílt. Jase nem tudott tovább várni és mélyen belecsókolt a nő szájába. A csók édes volt, mély és árnyalatnyit erőszakos. Jase hangosan felnyögött a gyönyörtől és a keményen ágaskodó férfiasságához szorította Shellt. A lány izmai elernyedtek és halkan sikoltozott, miközben beletúrt a hajába. Jase felemelte a fejét és ránézett. Shell is kinyitotta a szemét. A férfi elmosolyodott és megcsókolta a szemhéját, majd teljesítette a nő szeméből kiolvasott követelést.
7. Mindketten zihálva lélegeztek, amikor befejezték a csókot. Egymás tekintetét kutatták, mintha csak onnan remélték volna kiolvasni, mi kapta el őket ilyen hevességgel. – Jase – mondta fojtott hangon Shell. Megrázta a fejét. – Tudom. Tudom. – Egymásnak támasztották a homlokukat. Aztán Jase hirtelen megszorította, olyan hevesen, hogy Shell attól félt, összetörnek a bordái. De nem így történt. Hozzásimult a férfihoz és magához húzta a fejét. Most nem adott, hanem elvett. De Jase mindent megadott neki. És még ennél is többet akart neki adni…
Atyám! Jase megszakította a csókot és puszilgatni kezdte Shell arcát, a haját, a selymes bőrét a nyakán. Shell halk sikolyai tovább korbácsolták a vágyát. Shell még közelebb húzódott hozzá, amikor megmarkolta formás, telt keblét. Lágyan ringatta, élvezte mellének melegségét, súlyát, puhaságát, még így, a ruhán keresztül is. Shell megrándult és ezzel szavak nélkül is a férfi tudtára adta, mit szeretne. Jase lassan végigsimította a hasát és benyúlt a pulóvere alá. Keze lassan kúszott fölfelé a puha bőrön, majd átvándorolt a hátára és kikapcsolta a melltartóját. Shell felnyögött, amikor Jase keze végre megérintette csupasz mellét. Jase mohón megcsókolta és közben a tenyerével a mellén köröket rajzolt Aztán két ujja közé fogta a mellbimbóját és addig simogatta, morzsolgatta, míg össze nem rándult a gyönyörtől. A nő előrenyomta a csípőjét és olyan ritmusban dörgölőzött hozzá, hogy elakadt a lélegzete. A vágy egyre inkább elhatalmasodott rajta. Kimondhatatlanul kívánta Shellt. Nem tudna tovább élni, ha nem kaphatná meg, ha nem szoríthatná magához a meztelen testét, ha nem… Felemelte a fejét és gyengéden meghúzta Shell haját, hogy maga felé fordítsa az arcát. A lány tekintetében is lángolt a vágy. – Kívánlak – suttogta és felhúzta a lány pulóverét. Shell nem tiltakozott, hagyta, hogy lehúzza róla, majd a melltartót is a földre csusszantotta. Jase meg akarta nézni Shellt a petróleumlámpa fényében, és meg akarta ízlelni a mellét. Két kézzel végigsimította a testét, mintha csak memorizálni akarná a tökéletes formákat. Szinte beitta a látványt, a megkeményedett mellbimbó és a hevesen emelkedő-süllyedő kebel látványát. Az egyik mellbimbót megnedvesítette a nyelvével és gyönyörködött a csillogásában. Aztán tovább már nem bírt várni, és bekapta a szájába. – Kívánlak – ismételte újra és újra, miközben elkeseredetten megpróbálta kiszabadítani az ingét az övéből. – Most, Shell. Szeretném érezni a testedet, ahogy hozzám simulsz. Ahogy megérintesz. – Végre sikerült kihúzni és kigombolni az ingét. Ismét kinyúlt, hogy megérintse a lányt és meg is fogta… a semmit. – Nem! – mondta halkan, de határozottan Shell. Olyan hirtelen szakadt ki az öleléséből, hogy utána sem tudott nyúlni. Shell védelmezően összekulcsolta a karját a melle előtt és a férfira nézett. Nem vette le róla a tekintetét, de egyre hátrébb lépett. Shell szédült és úgy érezte, mindjárt összeesik. Annyira fellángolt benne a vágy, hogy már majdnem teljesen elvette a józan eszét. De nem volt más választása. Hirtelen úgy érezte az ölelkezés közepén, hogy egy hang ezt kiáltja felé: Hagyd abba! Menekülj, mielőtt túl késő lenne! Ha folytatod, a vesztedbe rohansz! Ötlépésnyi távolságról figyelte a férfit. Mindketten gyorsan vették a levegőt. Fekete szőrszálak tűntek elő Jase ingéből. Shell elszakította a pillantását Jase dudorodó farmerjától és a szemébe nézett. Szinte őrületet látott a férfi szemében, szája pedig leesett a csodálkozástól. Jase gyorsan becsukta és megpróbált szólni. – Mi? – kérdezte végül. Shell még egy lépést hátrált, mintha Jase megfenyegette volna. – Mi… mi romlott el? Shell megpróbálta rendbe hozni a lélegzését. Túl gyorsan vette a levegőt és szédült. – Nem… tehetem. – Mit nem tehetek? tette fel a kérdést magának. Nem magyarázhatja el? Nem folytathatja azt, amit abbahagytak? Még ő maga sem tudta, mire gondolt. Csak annyit tudott, hogy ez neki túl sok volt, túl nagy és túl fenyegető. És Jase idegen volt. Egy idegen Kaliforniából. Tiltott gyümölcs. – A fenébe is, Shell – Jase lenyelte a mondat hátralévő részét és leült a díványra. A térdére könyökölt és a tenyerébe temette az arcát. Soha életében nem erőszakoskodott nőkkel. Soha nem kényszerítette őket semmire, de még nem is kívánta őket ennyire. Mélyeket sóhajtott, hogy visszanyerje a józan eszét. Megpróbálta kordában tartani az érzelmeit és az ösztöneit. Pedig azok azt súgták neki, hogy csak még egyszer kellene Shellt megérintenie, még egyszer kellene megsimogatnia és megcsókolnia, és akkor az övé lenne. Felnyögött tehetetlenségében. Tudta, hogy ezt nem teheti meg. A hölgy nemet mondott. Shell érezte a férfi haragját, és valami őbenne is volt ebből az érzésből. Tudta, hogy mit csinált, és tudta, hogy ez kegyetlenség. A férfiak még ennél kevesebbért is elátkozták a nőket, de ha tudta volna, hogy milyen hevesen fog a teste válaszolni az érintésre, akkor nem ment volna bele ebbe a csókba. Hiszen így a csók egyértelműen csak egy dologhoz vezethetett volna…
Vagy mégis belement volna? Nem! Soha. Lehajolt és felemelte a pulóverét a földről, majd a férfira pillantott. Jase felnézett és a tekintete tele volt kérdésekkel, amire ő nem tudott válaszolni, de amire a választ Jase teljes joggal elvárhatta, Mit mondhatna? Hogy sajnálja? Ezt biztosan tudja amúgy is. Vagy azt, hogy ha nem hagyták volna abba, akkor két percen belül behívott volna az ágyába egy embert, akiről jóformán semmit sem tud? Ezt is tudnia kell. Tudnia kell, hogy ezt nem teheti meg! Hirtelen Shell rettenetesen mérges lett. Haragot érzett, de most önmaga ellen. Meg Jase ellen, hogy ilyen érzelmeket ébresztett benne. Meg az anyja ellen, hogy ennyire szüksége van rá, a lányára. Meg az olyan körülményekre, amik alakításába soha nem volt beleszólása. Shell örült ennek a haragnak, hagyta, hogy kifejlődjön benne és elsöpörje útjából a hiány érzését, ami a félbeszakadt ölelkezés után maradt. Elsöpörte a bűntudatot is, és mikor Jase felállt, az egész haragját rázúdította.. – Nem! – kiáltotta. – Ne merj közeledni hozzám! Bár Jase meg sem próbált közeledni hozzá, szinte kővé meredt. Shell felemelte az elemlámpát. – Megteszem, amit akarsz – mondta és a szobája felé indult. Hosszú, selymes haja a hátát borította. – Amit akarok…? – Csak egyetlen dolgot akart. – Elviszlek az apám karácsonyi ünnepségére. – A szoba túlsó végén visszafordult. A pulóverét maga elé szorította, hogy eltakarja a keblét. Jase még sosem talált senkit ennyire kívánatosnak. Shell tekintete tüzet vetett. – Nem lett volna szükséged arra, hogy megpróbálj elcsábítani. Anélkül is meghívtalak volna, ha másért nem, azért, hogy a nagyit megmentsem. – Shell! A francba! Én nem azért… – Nem? Ezt nagyon nehéz elhinnem. – Jegesen végigmérte a férfit és megfordult. – Jó éjt – mondta olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, „Dögölj meg.” Jó néhány fájdalmas perc után Jase eloltotta az egyik lámpát, majd a másikat magasra tartva elbicegett a szobájába. A lámpa olajos füstje végre elnyomta azt a női illatot, amit túl sokáig érzett még Shell távozása után. Rendben van. Oké. Shell megállított valamit, ami éppen kezdett kicsúszni a kezük közül. Nem akart kötöttségeket. Nem volt rá szüksége. És nem is fog kötöttségeket formálni! Sem Shirley Elizabeth Landryval, sem pedig mással! – Végre megvagy – mondta Shell, amikor végre megtalálta Jase-t a vízmosás partján másnap reggel. A patak partján állt és figyelte Nedet, aki beakasztotta a kötelet a siralmas látványt nyújtó kocsiba és beszállt a traktorba, hogy megpróbálja kihúzni. – Izé… szia. – Jase a nő felé fordult. Egy hosszú percig némán álltak, és a férfi szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. – Aha. Itt vagyok. Shell felemelte a kezében tartott csészét. – Köszönöm a kávét. Mikor lett megint villany? – Nem tudom. Amikor felébredtem, a házban majdnem minden lámpa égett. Azt hittem, már fent vagy. És elmentél. Ezt nem tette hozzá, de Shell úgy érezte, ezt akarta mondani. Sikerült elmosolyodnia. – Ellenőriznem kellett volna a kapcsolókat, mielőtt lefeküdtem. Nem volt valami szerencsés ez a válasz, de ezt már csak akkor vette észre, amikor kimondta a szavakat. Összefonódott a tekintetük és rengeteg kimondatlan gondolat cikázott a levegőben. Shell úgy szorította a csészéjét, mint egy mentőövet, de nem kapta el a tekintetét. – Jase… nagyon sajnálom… a tegnapi éjszakát. A férfi megvonta a vállát. – Semmi baj. Az én hibám volt. Túl gyors tempót diktáltam. Sajnálom, hogy megijesztettelek. Shell nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. Tartozott Jase-nek az igazsággal, ha mással nem is. – Nem te ijesztettél meg. Én ijesztettem meg magamat. Jase ma reggel először elmosolyodott. Lassú, gyengéd mosoly volt, vigasztaló, de leheletnyi gúnnyal fűszerezett. Egy lépéssel ott termett a nő mellett, felemelte a karját és a
kézfejével megcirógatta az arcát. Aztán egy rakoncátlan hajtincset a füle mögé igazított. Az érintés áramként futott végig Shell testén. – Mi ijesztettük meg magunkat – helyesbített Jase. – De néha azok a dolgok, amik éjszaka félelmetesnek tűnnek, nappal nem is olyan borzasztóak. Shell ebben nem volt egészen biztos. Egyszerűen attól, hogy ilyen közel álltak egymáshoz, felforrt a vére. – Biztos vagy ebben? Jase a hüvelykujjával megsimogatta a száját. – Shell, félsz tőlem? – Egy kicsit – ismerte be suttogva. Jase tekintetét tanulmányozta, és azt kívánta, bárcsak jobban ismerné, bárcsak jobban olvasni tudna a szemében és a gondolataiban. És azt is kívánta, hogy a férfi újra megérintse a száját. Vagy a mellét. Vagy az ágaskodó mellbimbóját. Mit kell csinálni egy ilyen vággyal? Hirtelen összerándult. Egy igazán okos ember legyűri a vágyat addig, amíg egészen meg nem bizonyosodik arról, hogy tudja, hová vezet. Most Jase a fülét cirógatta. – Shell, mi az bennem, ami megijeszt? Azok a dolgok, amiket megkívánok miattad, azért, mert itt vagy, mert rám nézel, mert megérintesz. Mielőtt még meg tudta volna fogalmazni zavarosan kavargó gondolatait, Jase halkan megszólalt: – Szeretnéd tudni, hogy mi ijeszt meg engem benned? Shell nagyot nyelt. – Persze, ha el akarod mondani. – Először is a szemed. Attól félek, megfulladok, ha belé nézek. – Lágy csókot lehelt a szempillájára. Shell szeme becsukódott. – És a szád. – Gyengéden végigsimította az alsó ajkát az ujjával. – Rabul ejt és nem ereszt el, megőrjít, folyton csak csókolni akarnám. – Megfogta a derekát a hatalmas pulóverben, amihez fekete nadrágot vett. – És a tested. Olyan sok rejtekhelyet tartogat egy férfi számára, hogy olyan sokáig tartana felfedezni mindet, hogy elfelejtené a végére… hogy voltak még más helyek is, amikre kíváncsi volt. Shell kinyitotta a szemét. Jase mosolygott. – Emlékszem, amikor gyerekek voltunk – kezdte –, mindig kis hajókat faragtál uszadékfából, és leveleket tűztél beléjük vitorlaként. Azt mondtad, Kínába küldöd őket és majd egyszer te is utánuk mész. Eljutottál oda? – És találkoztál ott egy olyan nővel, aki annyira fontos lett neked, hogy még mindig álmodsz róla? Egy nő, akit Mai-Lee-nek hívnak? Jase szélesen elmosolyodott. – Nem felejtetted el? – Shell bólintott. – Igen, eljutottam oda. – És sok dolgot… felfedeztél? Jase szorosabban fogta a csípőjét és magához húzta. – Igen. – És még így is maradt felfedeznivalód? – Igen, rengeteg. – Apró csókokat hintett a nő arcára, majd az állán nyugtatta a száját. Végül fölemelte a fejét és hátrafésülte Shell haját. Megfogta a tarkóját. – Amint már mondtam, a testednek rengeteg zuga van, amit még nem is láttam. Shell megremegett az érintéstől és felébredt benne a vágy. Nem fog Mai-Lee-re gondolni, vagy bármilyen másik nőre. Jase harminchárom éves. Persze hogy rengeteg nője volt. És persze ő maga is találkozott már egy-két férfival. – Jézusom – suttogta a fülébe Jase. – Ha felderítenélek, valószínűleg olyan dolgokat is találnék, amiknek a létezéséről még te magad sem tudsz. – Ez az… ami megrémít engem benned. Jase a szemébe nézett. – Shell, nem kell félned. – De ha félsz – mondta egy férfihang –, tudod, hogy csak kiáltanod kell. Ugye, Shell? Mindketten a hang irányába fordultak. Ned körülbelül háromlépésnyire tőlük egy farönknek támaszkodott. Shell ráébredt, hogy nem is hallotta, hogy Ned beindítja a traktort, kivontatja a terepjárót a vízmosásból, leállítja a motort és idejön hozzájuk. Nedre nézett. – Ned, Jase és én négyszemközt beszélgettünk. – Ez elég nyilvános hely ilyen beszélgetésekre, ha engem kérdezel.
– Nem emlékszem, hogy kikértem volna a véleményedet. Ned megvonta a vállát. – Talán nem. De ne felejtsd el, hogy beleszeretni valakibe olyan, mint megrészegedni. Először az ember a józan eszét veszi el. Shell Nedre bámult és kiesett a kávéscsésze a kezéből. Azt akarta mondani, hogy „Én nem…", míg Jase azt próbálta kimondani, hogy „Mi nem is…", de mindkettejük szavát elmosta Ned kijelentése, ami félig haragos, félig vidám volt. – Honnan tudod? Mint mondtam, először a józan ész megy el. Most pedig – tette hozzá sokkal morcosabban ha azt szeretnéd, hogy bevigyelek dolgozni, a haverod meg be akar menni a városba, hogy elszállíttassa ezt a szemétdombot az utunkról, akkor ideje készülődni. Húsz perc múlva indulok. Ned elfordult, felült a traktorra és elviharzott hazafelé. Sem Jase, sem Shell nem mozdult egy percig. Mikor a traktor hangja elhalt, egy sirály rikoltozása törte meg a csendet. A mellettük lévő fán egy mókus kúszott fölfelé, folyamatosan makogva. Jase megérintette a nő arcát. – Úgy nézel ki, mint aki el akar futni az erdőbe, hogy jól elrejtőzzön. Shell megpróbált mosolyogni, megpróbálta tagadni a dolgot. De ilyen átlátszó volna? Valóban így érezte magát. Hogy el kellene rejtőznie. Ned szavai nem mentek ki a fejéből. Beleszeretni… Dehogy szeretett bele! Hogy tehetett volna ilyet? – Azt hiszem, mostantól lazítunk a tempón. Lassan, megfontoltan, Ha egyáltalán lesz folytatás. – Nem tudom – válaszolta Shell. – Rendben. Én sem tudom. De jó lenne kitalálni, nem? Shell lassan, vonakodva bólintott. Olyan gyorsan vert a szíve, hogy azt hitte, ki fog szakadni a helyéből. Nem tudta eldönteni, hogy az izgalomtól vagy a félelemtől van-e. – Jó… lenne. – Bár az ötlet félelmetesnek tűnt számára, akadályok álltak az útjukban. De mennyi! A világ két különböző szegletében élnek. A tegnapi beszélgetésből egyértelmű volt, hogy Jase a városi életet kedveli, míg ő egyáltalán nem. Neki itt kell élnie. Lilnek szüksége van rá, és így neki itt kell maradnia. Nem volt más választása. És mindig Lil érdekeit kell a szeme előtt tartania. Sírni akart. És igen, el akart rohanni és elrejtőzni, mint ahogy kislányként tette, amikor megrohanták a riporterek és elővették a fényképezőgépeket, a vakukat, a mikrofonokat. De… Kihúzta magát. Hiszen már felnőtt ember. Ha vannak is előttük akadályok, szembe kell nézni velük. El kell hárítani őket. Mindegyikkel felveszi a harcot és győzni fog., Jase halkan felnevetett és beletúrt a hajába. Aztán hirtelen elvette a kezét és bedugta a nadrágzsebébe. – Azt hiszem, pont így néznél ki, ha a kivégzőosztag most venné célba a szívedet. – Valóban? – Ő nem a kivégző osztagtól félt. Hanem van egy kis rózsaszín legényke, íjjal a kezében, aki pont a szíveket szokta célba venni. Úgy érezte, ez a legényke ott ül valamelyik fán a háta mögött. Itt volt az ideje, hogy elinduljon dolgozni, visszazökkenjen a valóságba, a racionális gondolatok közé. Akármi is volt közöttük, vágy vagy csak kíváncsiság, nem fogja hagyni, hogy befolyásolja a gondolatait. Nem fog beleszeretni egy ismeretlen férfiba. A szerelemnek idő kell. Olyan emberek között fejlődik ki, akik hónapokig, talán évekig ismerték egymást. Nem szökik szárba másfél nap leforgása alatt. Mégis, amikor Jase megfogta a kezét és a ház felé húzta, nem tiltakozott. A két kéz érintkezése olyan kellemes volt, hogy ezt a jó érzést nem tagadhatta meg magától. Ez legalább olyan dolog volt, amit ellenőrizni tudott, aminek az irányítása nem csúszhatott ki a kezéből. – Nagyon szép – mondta Jase, amint megállt a könyvesbolt közepén. A vízáztatta bőrkabát volt rajta, a haja fényesen csillogott a lámpák fényében. Végighúzta a kezét egy szerelmesregény-sorozaton, majd megfordította az állványt, és az itt fellelhető könyveket is megnézte. Aztán a tudományos-fantasztikus irodalom következett, majd a történelmi tárgyú könyveket nézegette meg. Amikor jobban körülnézett, felemelt egy hatalmas, bőrbe kötött Bibliát és beleszagolt. – A könyvesboltokban mindig olyan jó szag van.
Shell úgy érezte, Jase nem illik bele az ő kis csendes könyvesboltjába. Túl nagy volt, túl élettel teli, túl erős és inkább ő bocsátkozott kalandokba, mint hogy mások kalandjait elolvassa. Túlságosan lefoglalta a felfedezés. Gyorsan arrébb lépett, mielőtt túl sokat foglalkozna a felfedezésekkel, amikre Jase készül. A férfi követte. – Nagyon jó ez a könyvesbolt. Tetszik. – Mi tetszik benne? – kérdezte Shell, miközben szélesre tárta az ajtót. A piactér hangja beömlött az ajtón. Jase elmosolyodott a mohó kíváncsiságra Shell hangjában. – Meleg hely – mondta tétovázás nélkül. – Jó ide belépni. A falak, amennyi kilátszott belőlük a roskadásig megrakott polcok fölött, halványsárgára voltak festve. Az útikönyvek fölött egy világtérkép lógott és három poszter: Görögország, a Niagara-vízesés és Rio. Elképzelte, amint Shell felrakta ezeket a képeket egy létrán állva. A szakácskönyvek fölött fa salátástálak lógtak, míg a természetkönyveket a plafonról láthatatlan damilon lógó kitömött állatok jelezték. A kertészeti szakkönyvek felett egy ásó és egy kapa volt látható, ugyanabból a fából faragva, mint a salátástálak. Az egész könyvesbolt hangulata és berendezése sokkal többet árult el Shellről, mint az otthona. A könyvesbolt nem csak üzlet volt, hanem barátok találkozóhelye is. A sarkokban számos szék állt a vevők rendelkezésére, hogy szabadon forgathassák a könyveket és beszélgessenek. Az egyik polc mögött aprócska asztal volt hat kicsi székkel. Az asztalon sokszor forgatott mesekönyvek voltak, a földön pedig egy doboz, tele játékokkal. Nyilvánvalóan Shell szereti a gyerekeket és nekik is örömet akart szerezni. Az ablakmélyedések is be voltak rendezve. Az egyikben egy jászol állt, apró, faragott figurákkal. A másikban mindenféle könyvek voltak kinyitva olyan képeknél, amik családokat ábrázoltak. Család, gondolkodott el Jase. Shell tudta, mit rejt ez a fogalom. Ő nem. Sosem volt igazi családja. Három nő jött be. Az egyik egy bevásárlókocsit tolt és egy kislányt vezetett. A gyerek rögtön a kis asztalhoz rohant, amint beléptek. Két nevetgélő kamaszfiú állt még az ajtóban, ott lökdösődtek barátságosan, de abbahagyták, amikor egy idősebb úr akart bejönni. A telefon csöngeni kezdett és Shell berohant a pult mögé, hogy felvegye. Hivatalos hangon ezt 'mondta: – Jó reggelt. Örökség, tessék. Shell mögött a telefax is zümmögni kezdett. Miközben beszélt, egyik kezével letépte a lapot és olvasni kezdte. Miután végignézte, lerakta a papírt az asztalra és bekapcsolta a számítógépet, ami a pénztárgép mellett volt. Jase figyelt, hogy kel fokozatosan életre minden a boltban és a bolt körül. Végül leült egy kényelmes karosszékbe nem messze a púitól és felsóhajtott. Valahol a lelke mélyén sajnálta, hogy visszacsöppentek a valóságba, hogy a modern technika vívmányai újra meg újra rájuk köszönnek. Sajnálta, hogy vége az időutazásnak, ami során egy értékes kincset talált az éjszakában. – Örökség – mondta egy órával később Shellnek, amikor a karácsonyi vásárlók hulláma alábbhagyott. – Miért nevezted örökségnek a boltot? Mert örökségből vetted? Shell felnevetett. Egy magas széken ült a pult mögött és egy mikrofilmet nézegetett éppen. – Hogy jutott ez eszedbe? Dehogyis! – Egy pillanatra megállította a gépet, lejegyzett valamit, majd folytatta az olvasást. – A bolt teljes neve Gutenberg öröksége. Jase megrázta a fejét, majd felnevetett, amikor végre megértette a dolgot. – Nagyon jó. Ha nem lett volna Gutenberg… – így van. – Shell egy másik mikrofilmet tett a gépbe és addig nézte, míg meg nem találta azt, amit keresett. Jase azon tűnődött, vajon a könyvesboltban kapható-e Jason Calhoun Amikor az angyalok szárnya lehull című könyve. Meg akarta kérdezni, de úgy döntött, erre ráérnek még később. – Valahányszor csak megjelenik egy új könyv, gondolatban mindig megköszönöm neki, hogy feltalálta a könyvnyomtatást. Gondoltam, ennyit legalább megérdemel érte. A vásárlók újabb hada lépett be a boltba, és Jase-nek csak délben sikerült Shell-lel szót váltania, amikor Carrie, a váltótársa megérkezett. Mikor végre meghozták az ebédet egy közeli étteremből, Jase így szólt: – Úgy tűnik, nagyon sikeres vállalkozás ez a könyvesbolt. Büszke lehetsz rá.
– Elég jól megy – Shell szeme csillogása elárulta, hogy szerény volt ezzel a kijelentéssel. – Az első néhány év nagyon nehéz volt, de most már kezdek egyenesbe jönni. Ki tudom fizetni a bérleti díjat, a könyveket és a hitel részleteit. Hitel? – ismételte hang nélkül Jase. Elwin Landry lánya hitelt vett fel? Jase ráébredt, hogy hitetlenkedve bámulja Shellt, félig nyitott szájjal. Becsukta a száját és úgy határozott, nem kérdezi meg, miért nem segítette az apja pénzzel. Elpirult az arca, amikor rájött, hogy Shell le tudta olvasni a szájáról a hitetlenkedve megismételt szót. – Jase, te komolyan azt hitted, hogy a Gutenberg örökségét a gazdag apuci vette, hogy eljátszadozzak benne? – Hát… tulajdonképpen… – Véletlenül az ölébe ejtett egy sült krumplit. Shell elnevette magát azon, hogy Jase milyen kényelmetlenül érzi magát. Úgy látszik, fején találta a szöget. Jase felnézett, de még mindig zavarban volt. Shell úgy döntött, hogy véget vet a férfi kínlódásának. – Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom téged. Ez a bolt egyedül az én munkám eredménye, és én akartam így. Minden pénzemet félretettem, nélkülöztem, ahogy tudtam. Nem vettem új ruhákat, magamnak kevés fizetést adtam, hogy vissza tudjam fizetni a vállalkozói hitelt. Mint minden rendes ember. Be akartam bizonyítani magamnak és a világnak, hogy meg tudom tenni. Valami a nő hangsúlyában Jase-t arra ösztönözte, hogy megkérdezze: – Miért, ki kételkedett benned? – Először is az apám – mondta Shell. Már megevett egy fél szelet pirítóst és megnyalta a szája szélét, mielőtt megtörölte volna. Jase ajka megremegett ettől a mozdulattól. – Amikor kitaláltam, hogy egy könyvesboltot szeretnék nyitni, apám rögtön venni akart nekem egyet. De a bolttal együtt egy igazgatót is vett volna, aki mindent elintézett volna helyettem, meg egy csomó könyvelőt is, hogy a pénzügyi kérdésekkel foglalkozzanak. Persze az ő emberei lettek volna, hogy nehogy elherdáljam a pénzét. Én meg saját üzletet akartam. – Felemelte az állát. – Ami egészen az enyém. Ezért vettem egyet, egyedül. – Ügyes vagy. Nem lehetett könnyű dolgod. Tényleg nagyon nehéz volt, és Shell örült, hogy Jason ezt fölismerte. Könnyek gyűltek a szemébe, de gyorsan pislogni kezdett, hogy elűzze őket. Mi baja van? Miért volt Jase dicsérete ilyen fontos a számára? Dehogy volt fontos. Csak arról van szó, hogy mindenki örül, ha elismerik a munkáját. Még egy kanállal vett a borsólevesből és felnézett a férfira. – Persze az sokat segített a dolgon, hogy otthon a házamért nagyon kevés lakbért kell fizetnem. No meg az a tény, hogy… van a családomban valaki, akitől… nagy örökség várható. Ez a bankoknál nagyon sokat jelent. Jase átnyúlt az asztalon és megfogta Shell kezét. Végigsimította az ujjait, majd megszorította a kezét. – Biztos vagyok benne, hogy azért kaptál kölcsönt a banktól, mert fantáziát láttak az üzletedben. Az örökség nem igazán jöhetett szóba, hiszen a szüleid még elég fiatalok. Shell felvett egy morzsát az asztalról és visszaejtette a tányérjába. Mindezt csak azért, hogy visszanyerje az önuralmát. Nem tudott addig gondolkodni, míg Jason keze az övét szorította Mondja meg neki? Megváltozik ettől valami? Lehet valakire úgy gondolni, mint egy nagy összeg örökösére, akire viszont még hosszú évekig nem száll át a vagyon. De lehet úgy is, mint aki a saját lábán állva vezet egy jól menő üzletet. Kedvelte Jase-t. De a férfi érzelmei mindig felkavarták. Pontosabban az, hogy nem tudta pontosan, mit érez iránta Jase. Kívánta. Ebben biztos volt, nem is kételkedhetett volna benne. De mennyire kívánná, ha tudná? Az ösztönei azt súgták, hogy Jase-t nem abból a fából faragták. De mindig bízhatunk-e az ösztöneinkben? Mély lélegzetet vett, belenézett a férfi szemébe, és úgy döntött, megbízik benne.
8. – Amikor az első bankkölcsönömet vettem fel – kezdte egyáltalán nem használtam fel az apám kapcsolatait a kereskedelmi bankokkal. Viszont van egy dolog, amit fedezetként felmutathattam, és ezt ki is használtam. – Elmosolyodott, mintha nem is érdekelné Jase
reakciója. – Az a helyzet, hogy örököltem a nagyapám földjéből, és a pénzt akkor kapom meg, ha betöltöm a harmincat. Tehát a bankban tudták, hogy ha tönkre is megy a vállalkozásom, nem kell sokáig várniuk arra, hogy kifizethessem a tartozásomat. Jase nyelt egyet. – Tehát – mondta közömbös hangon –, gazdag nő vagy. Vagyis az leszel. – Olyan… csalódott a hangod. – Shell nem ezt várta. Azok a férfiak, akiket az apja szemelt ki neki, mindig egészen máshogy reagáltak erre a dologra. – Igen, azt hiszem, az vagyok. Shell agyán átsuhant egy gondolat. – Miben csalódtál? Abban, hogy gazdag leszek, vagy abban, hogy még nem vagyok az? Jase szeme összeszűkült. – Azt hiszem, ezt sértésnek vehetem. – Bocsáss meg. – Shell, én is szeretem annyira a pénzt, mint bárki más. De soha nem mennék egy nő után azért, mert sok pénze van. Shell megnedvesítette az ajkát. – És azért elfordulnál egy nőtől, mert gazdag? Jase mélyet sóhajtott. – Tény, hogy más megvilágításba helyezi ez a dolgokat. Shell maga elé nézett. – Tudom. Jase átnyúlt az asztalon és felemelte a nő állát. – Hé, nem arról volt szó, hogy nem sietjük el a dolgokat? Egyszerűen engedjük el magunkat és hagyjuk, hogy az történjen velünk, ami akar. Végül is még hónapok múlva lesz csak a születésnapod. Az pedig még nagyon hosszú idő. Egy kapcsolatban? akarta kérdezni Shell. A te kapcsolataid legfeljebb néhány hónapig szoktak tartani? Végül nem kérdezte meg, csak bólintott. Különben is, ami kettőjük között van, azt bajosan lehetne kapcsolatnak nevezni, nem? Hiszen eddig más nem volt köztük, csak néhányszor csókolóztak, kívánták egymást és van egy közös problémájuk. Amikor ezt a feladatot megoldják, Jase összepakol és hazamegy Kaliforniába. Azt mondta, hogy szeretné folytatni az életét ott, ahol abbahagyta, mikor a nagymamája meghalt. – Miért pont harminc? – kérdezte Jase, visszarángatva Shellt a valóságba, – Miért nem huszonegy vagy tizennyolc? Akkor válik az ember nagykorúvá, vagy nem? – Ez igaz, de a nagyapám nagyon régimódian gondolt a nőkre. Az öccseim huszonegy évesen kapták meg az örökséget, de a nagypapám nem tekintette a nőket megbízhatónak. – És a nagymamádat? – Jase arcán remény és kétségbeesés suhant át. – Van valaki, aki a vagyonát… Shell megrázta a fejét. – Nem, őbenne megbízott. De persze csak azért, mert ő hosszú éveken keresztül kitanította a nagyit az üzlet minden csínjára-bínjára. Ami engem illet, azt remélte, hogy harmincéves koromra már hozzámegyek egy kedves, gazdag fiatalemberhez, lehetőleg egy olyanhoz, akit az apám szemelt ki számomra. És majd ő, a férjem, átveheti az irányítást a pénzem fölött és így én biztosan nem csinálok vele semmilyen hülyeséget. Jase váratlanul elnevette magát. – És be akarod váltani a reményeit? – Mit, hogy hülyeségekre költsem az örökségemet? – Shell furcsa mód úgy érezte, a pénz megszabadítja minden kötöttségtől. – Persze, akarsz benne segíteni? – Hogyne, nagyszerűbb dolgot el sem tudnék képzelni. De én arra gondoltam, hogy hozzá akarsz-e menni valami olyan fickóhoz, akit az apád választ ki neked. Shell is elnevette magát. – Nincs szándékomban. Nem mintha apám komolyan venné ezt az elhatározásomat. Erről szól számomra a karácsonyi ünnepség minden egyes esztendőben. Csak azért megyek, hogy megtekintsem az abban az évben nekem kiszemelt fiúkat. Az udvarlójelöltek közül hármat kiválasztok, és – apu szavaival élve – adok nekik még egy esélyt. Ha nem lenne közöttünk az a megállapodás, el sem mennék a bulira. Jase kétkedve nézte a nő arcát – nem tudta eldönteni, higgyen-e neki vagy sem. Eszébe jutott, hogy Shellnek már gyerekkorában is milyen érdekes, szórakoztató humora volt.
– Értem, tehát van egy megállapodásod apáddal az udvarlóidat illetően, Miről szól pontosan? Vajon Elwin beleegyezése kell-e ahhoz, hogy valaki udvarolhasson a lányának? Jase nem kérdezte meg. Nem akarta megkérdezni: De legnagyobb megdöbbenésére azon kapta magát, hogy minél többet akar tudni a lány apjáról és arról, hogy mi tetszik neki. De aztán gyorsan összeszedte magát. Ő nem akart » „udvarló” lenni. Az túl sok kötöttséget jelentene, amire neki semmi szüksége. –… ha hármat elfogadok a jelöltjei közül – mondta Shell, amikor Jase visszaterelte a gondolatait a valóságba. – És mindegyikkel legalább egyszer elmegyek egy randevúra, akkor az apám több jelöltet nem akar az év közben a nyakamba sózni. De karácsonykor hármat ki kell választanom. – Shell szeme smaragdként csillogott a napfényben. – Alig várom a pillanatot, hogy meglássam az arcát, amikor belépek a terembe egy olyan fiúval, akit én választottam. Jase-nek elakadt a lélegzete. Így tekintett rá Shell? Mint egy maga választotta udvarlóra? De mielőtt még komolyabban elábrándozott volna arról, mit is jelent ez számára, megkérdezte: – Hogy akar a nyakadba sózni év közben fiúkat, amikor te kint élsz az óceánnál? – Már szerencsére nem csinálja. Ezért találtuk ki ezt az egyezséget. Azelőtt mindig meghívott ebédre – persze biztosított, hogy csak mi ketten leszünk ott –, aztán az utolsó pillanatban mindig hirtelen felbukkant egy fiatal üzletember, aki nem idevalósi, és természetesen éppen nem volt barátnője. Apám mindig ott marasztalta ebédre, és aztán valahogy mindig elhívták egy tárgyalásra, én meg ottmaradtam a fiúval, és szórakoztatnom kellett. – Elfintorodott. – Az igazat megvallva a legborzalmasabb ürgéket sikerült összeválogatnia. Bár szerinte mind nagyon illettek hozzám. – Mint például? – Nézzük csak. – Shell befejezte a levest és eltolta magától a tányért. A kezébe vette a kávéscsészéjét. – Volt egy csodás kis korpás fejű fickó, aki azt hitte, hogy ő a legokosabb a világon, kitüntetéssel végzett a Harvardon, így apámnak tetszett. Aztán egy másik ürge azért nyerte meg a tetszését, mert ügyvéd volt. Csak azt nem vette észre, hogy minden harmadik szónál szipogott egyet. De a legrosszabb, amit eddig választott, egy újságíró volt. Jase összerándult. Igen. Eszébe jutott, hogy felháborodott Shell, amikor megtudta, hogy megjelent a képe egy újságban. Ökölbe szorította a kezét az asztal alatt. – Te pedig ki nem állhatod az újságírókat. Shell szeme haragoszöld lett. – Nincs alantasabb népség azoknál az egész földkerekségen! Abból élnek, hogy mások szerencsétlenségét kifigurázzák, szeméttel szórják teli a földet még ott is, ahol eddig tisztaság volt. – Nem az összes újságíró ilyen! Shell kétkedve felvonta a szemöldökét. – Adj csak esélyt bármelyiknek is, kapva fog kapni az alkalmon. És akkor ha kérdőre vonod, azzal fog érvelni, hogy az embereket csak a rossz hírek érdeklik, a jó nem hozza a vevőket. Ez – mondta és felállt az asztaltól – az egyik oka annak, hogy ritkán nézek bele az újságokba. Nincs rá szükségem, hogy ilyen szeméttel terheljem magam. Jase kivette a még mindig nedves tárcáját a zsebéből és néhány bankót dobott az asztalra. – És mi a helyzet az igazi hírekkel? Ha nem veszel tudomást arról, mi történik a világban, nem dugod egy kicsit a fejed a homokba? Vagy nem élsz még mindig a múltban? Shell a kijárat felé vette az útját. – Egyáltalán nem. Eléggé tisztában vagyok vele, mi történik a nagyvilágban. Csak megpróbálom elkerülni a pletykákat meg azokat az embereket, akik terjesztik őket. Meg azokat a helyeket, ahol megjelennek az ilyen cikkek – mint például a napilapokat. – Shell – kezdte Jase. De egy járókelő félbeszakította, aki megkérdezte a nőt, megérkezett-e már az a könyv, amit megrendelt. Míg eljutottak a könyvesboltig, mindig megállította őket egy ismerős vagy egy vevő. Mikor megérkeztek, Carrie szólt Jase-nek, hogy az autószerelő telefonált, és arra kéri, hogy amint tud, menjen el hozzá. Sikerült neki egy kölcsönkocsit szerezniük. – Akkor később találkozunk? – kérdezte Shellt és megfogta a karját. – Vacsorára? Shell megrázta a fejét.
– Ned eljön értem, ha végzek. Nem akarom, hogy miattam feleslegesen kelljen idejönnie. – Én magam jövök el érted. Shell, kérlek. – Jase reggel kibérelt egy szobát egy szállodában. Shell megrázta a fejét. Egyedül akart lenni, hogy tisztába jöhessen az érzéseivel, gondolataival, kérdéseivel. – Jase, kérlek, ma nem. – Rendben – mondta Jase és megcirógatta az állát. Mintha csak megértette volna a lány igényeit, nem kérlelte tovább. – De holnap ne kérd meg Nedet, hogy behozzon a városba. Én foglak várni a vízmosás innenső oldalán, és együtt fogunk reggelizni. Rendben? Shellnek eszébe jutott, hogy holnap reggel egy bőrönddel a kezében fog útra kelni, hogy a bolt bezárása után rögtön elindulhassanak. El kellett érniük a kompot, hogy idejében odaérjenek a karácsonyi ünnepségre. Jase-zel. Shell szíve a torkában dobogott, és mielőtt még megakadályozhatta volna magát benne, megigazított egy rakoncátlan hajtincset Jase homlokán. – Holnap – egyezett bele. – Reggeli. Soha ezelőtt nem jutott még eszébe, hogy reggelire menjen egy férfival. Azzal biztatta magát, hogy majdcsak elmúlik ez a nap is, meg az éjszaka is, és akkor majd kiderül, mi lesz holnap reggel… – Neked kéne a karácsonyfa legszebb díszének lenned – mondta Jase, és átölelte a lányt, miközben a zenekar egy régi, lassú melódiát kezdett játszani. Úgy érezte, még a fájós lábával is tudna erre a zenére táncolni. Az elmúlt egy órában arra volt kárhoztatva, hogy Shellt figyelje, amint az udvarlójelöltek karján körbetáncolja a tánctermet apja házában, Point Grayben. Eközben ő egyfolytában ökölbe szorította a kezét és csikorgatta a fogát. Igaz, hogy Shell gyakran visszatért hozzá, de hamarosan egy másik prédára leső cápa ragadta el. Most végre teljesen az övé volt, és addig nem fogja elengedni, amíg a lába fel nem mondja a szolgálatot. Shell aranyszínű ruhát viselt, ami szabadon hagyta a vállát. Az anyag a keblétől a derekáig szorosan tapadt a testére, a derekától kezdve pedig harangszoknyaként hullott alá. Éppen hogy a térde fölött ért véget a ruha. Csodálatosabban nézett ki, mint Jase álmodni is merte volna. Egyetlen bánata az volt, hogy Shell ahelyett, hogy kiengedte volna a haját, egy aranyló csattal összefogta hátul. Shell rámosolygott.. – Te meg úgy nézel ki, mint aki most lépett ki a legelegánsabb bálteremből. Egészen biztos vagyok benne, hogy abban a szakadt bőrtáskádban nem hoztál magaddal frakkot. Hogy sikerült bérelned egyet ilyen rövid idő alatt? Jase lassan megpörgette a lányt és végigsimított a frakkján. – Úgy néz ez ki, mint egy kölcsönzői darab? – Csak nem dicséretet akarsz kicsikarni tőlem? – De, miért is ne? – Illik rád – mondta Shell, miközben Jase ismét magához húzta. – Mintha csak rád öntötték volna. – Megfogta a férfi tarkóját. Jase megremegett az érintéstől. Egy pillanatra nem tudott ellenállni a kísértésnek és megcsókolta a lány haját, amikor egy banáncsemete mögé táncoltak. Micsoda illata volt Shell hajának! Jason azt kívánta, hogy bárcsak elvihetne magával a nőt az ünnepség után a szállodába. De tudta, hogy itt kell hagynia a családjával. – Tényleg nekem készítették – mondta, bár nehezére esett a beszélgetésre figyelni. – Tegnap, mikor vártam rád, felhívtam egy barátomat Los Angelesben. Bement a lakásomba és elküldte a reggeli repülővel. Shell felkapta a fejét. – Az, hogy frakk nélkül jöttél el, valami önbizalomhiányt sejtet. Ez pedig elég különös egy olyan embertől, aki olyan… tehetséges, mint te. Most egy sor asztal és szék előtt táncoltak el, ahol párok ültek, pezsgőt szopogatva. – Tehetséges? – kérdezte széles mosollyal az arcán. – Hidd el nekem, kicsi Shell, hogy még fogalmad sem lehet róla, mennyire tehetséges vagyok. Jase nagyon szerette nézni Shellt, amint halványan elpirul. Az is tetszett neki, ahogy a nő egy pillanatra lehunyta a szemét, majd tágra nyitotta és a lehető legártatlanabb és legőszintébb tekintetével felnézett rá. Flörtölt vele, és Jase örült, hogy rajtakapta.
– Talán már minden tehetségedet ismerem, ami érdekel. Jase szorosabbra fogta az ölelést. – De talán nem. Shell elmosolyodott, lehajtotta a fejét, és egy pillanatra a férfi mellkasára támasztotta a homlokát. – Talán valóban nem – adta meg magát, majd visszakanyarodott az előző témához. – Most azt akarod nekem bemagyarázni, hogy azért nem hoztál magaddal báli ruhát, mert nem voltál biztos benne, hogy rá tudsz venni erre a dologra? Jase arcáról lehervadt a mosoly és megingatta a fejét. – Shell, amíg ide nem jöttem, nem is tudtam, hogy kapcsolatban állsz azokkal az emberekkel, akikkel találkoznom kell. Eszembe sem jutott, hogy találkozok egy régi barátommal. Vagy arra, hogy Elwin Landry tánctermében táncolhatok vele. Shell teljesen megfeledkezett erről az egészről. Úgy érezte, hogy együtt vannak már hosszú-hosszú ideje, pedig még csak négy napja találkoztak. És addig egyáltalán nem emlékezett a fiúra, míg az eszébe nem juttatta azokat a rákocskákat. Jase tovább ringatta Shellt a zene ritmusára, de közben néhányszor a lány apjára pillantott. Elwin Landry magas, szikár ember volt, Abraham Lincolnra hasonlított. Vacsoránál találkoztak, és Jase rögtön a szívébe zárta az öregurat: hatalmas tudású ember volt, nem csak az üzleti életben, hanem a világpolitikában is nagyon jártas volt. Nem is fért a fejébe, hogy egy ilyen nyílt gondolkodású ember hogy akarhatja ráerőszakolni a lányára az akaratát. A felesége, Sondra, alacsony, élettel teli nő volt, akinek folyton mozgott a keze – gesztikulált, megérintett valakit, kezet fogott valakivel. Annak ellenére, hogy a felszínen egy buta kis libának tűnt, hamarosan kiderült róla, hogy méltó társa férjének. Ha Elwin Landry egyenlőnek fogadta el a feleségét, akkor miért nem tudta ugyanígy kezelni a lányát? – Mit gondolsz, hogy reagált apád arra, hogy velem jelentél meg? Úgy vettem észre, remekül el tudja rejteni az érzelmeit. – Szerintem szimpatikus vagy apának. Vagy legalábbis nem vagy neki egészen ellenszenves. A főiskolai barátaimat nem szívelte. – Talán kezd bízni a józan ítélőképességedben. Shell a padlóra nézett. Eszébe jutottak Ned szavai, hogy a szerelem először az ember józan eszét veszi el. Szinte rettegett attól, hogy Nednek igaza van. Attól a pillanattól kezdve, hogy ma reggel találkozott Jase-zel, egyre világosabban látta, hogy el fogja veszíteni a fejét, ha még egy kis időt Jase közelében tölt. De mit tehet? Hogy védheti meg magát önmaga ellen? És meg akarja-e védeni magát egyáltalán? Még ha csak egy rövid kapcsolat lesz is belőle, meg akarja tagadni magától azt az örömöt, amit nyújthat? A zenekar most folyamatosan régi, lassú számokat játszott és Shell kellemesen ringatózott Jase ölelésében. Beszippantotta a férfi illatát, érezte az erejét és a gyengédségét minden egyes futó simogatásban és ölelésben. Jase többször is megpörgette maga előtt, hogy jól megnézhesse, de mindannyiszor visszahúzta magához és halkan felnyögött a gyönyörtől. Shell annyira jól érezte magát, hogy azt kívánta, bárcsak örökké tartana az éjszaka. Amikor egy másik pár túl közel jött és Jase hirtelen el akarta rántani Shellt az útból, a lába feladta a küzdelmet. Megbotlott és alig tudott megkapaszkodni egy közeli székben. – Sajnálom – mormolta. Megpróbálta újra magához húzni a lányt, de az megrázta a fejét. – A lábad már nem bírja. Gyere, akarok neked mutatni valamit. Jase hangosan felnevetett és erre több szempár is irigykedve felé fordult. Megfogta Shell kezét és ellenállhatatlanul rámosolygott. – Csak nem a bélyeggyűjteményedet? Shell elnevette magát. – Az majd csak ezután következik. Jase szorosan magához ölelte és rámosolygott. Ám a mosolya elhalványult és a tekintete komoly lett, mikor rekedt hangon így szólt: – Megígéred? Mielőtt még Shell nyelhetett volna egyet, hogy nekikészüljön a válaszadásnak, az egyik szolga tisztes távolságban megállt tőlük és megköszörülte a torkát. Jase nagyon meglepődött, amikor felfedezte, hogy a Landry házban valódi szolga van, aki tisztelettudóan meghajtotta a fejét.
– Miss Landry, a nagymamája és Mr. Graves most érkeztek meg. Ő megkért, hogy tudassam jöttüket. – Köszönöm, Whitter – mondta Shell, mire a férfi újra meghajolt és eltűnt. Shell zavarodottan nézett Jase-re. – Drágám… – suttogta Jase. Már megbánta, hogy belekeverte a lányt ebbe az ügybe. Látta, hogy nagyon felkavarja a dolog, és még azt is elvetette, hogy megkérje a lányt, hogy mutassa be Sterlingnek. – Gondolkoztam a dolgon. A nagymamádnak nem kell tudnia, hogy te és én… egyáltalán ismerjük egymást. Mostantól kezdve ne mutatkozzunk együtt. A nagymamádnak nem fog feltűnni, hogy van egy újabb ismeretlen arc ebben a tömegben. Én megvárom, míg Graves iszik egy pohár italt, és megszerzem a poharát. Aztán angolosan távozok. Nem akarlak belekeverni a dologba. – De már nyakig benne vagyok – mondta határozottan Shell. – Először is még meg sem mutattam, hová rejtettem a felszerelésed. És ha bebizonyosodik a gyanúd, akkor nagyinak szüksége lesz rám. – Egy pillanatra elcsuklott a hangja. – Ó, Jase, annyira szeretném, ha tévednél! Nem szeretném a nagyit elszomorítani. Jase röpke csókot lehelt az ajkára. – Tudom. És lehet, hogy nincs igazam. De igaza volt. Abban a pillanatban, amikor először meglátta Sterling Gravest, amint Elwin Landry vállát csapkodja, és hátravetett fejjel kacag, tudta, hogy ez az ő embere. Nem volt szüksége az ujjlenyomatokra, biztos volt a dolgában. De Shellt csak az ujjlenyomatok győzhetik meg. Nem is beszélve a nagymamájáról. A bemutatkozás simán ment, bár Sterling a szükségesnél egy kicsit jobban megnézte magának. Jase végig érezte, hogy Sterling valami olyasmit kérdezhet, hogy „Találkoztunk mi már valahol?” Ezen Jase nem lepődött volna meg, és nem is bénította volna le. Kész válasza volt erre az esetre. De Sterling semmi ilyesmit nem mondott, csak egy pillanatra összehúzta a szemét. Talán Sterling is olyan, mint Shell, és nem érdeklik a napilapok. – Megvan! – mondta Shellnek egy fél óra elteltével. Sterling poharát tartotta a kezében, és megpróbált nyugodtan menni, mintha csak még egyszer akart volna inni a pezsgőből. – Rendben – szólt Shell. Belekarolt a férfiba és átvezette a tömegen. – Ide be! – suttogta és elvezette egy folyosón, majd betuszkolta egy nagy tölgyfa ajtón. Átmentek a könyvtárszobán, amit szemmel láthatóan gyakran használt a tulajdonosa. Elhaladtak egy kandalló mellett, ahol már meg volt rakva a tűz, csak meg kellett gyújtani. Végül egy zárt ajtóhoz értek. – Ez apu dolgozószobája – mondta Shell és kinyitotta a zárat. – Arra az asztalra nyugodtan pakolhatsz, és ott van a fax is. – Kihúzta az íróasztal legalsó fiókját. – Ide rejtettem el a felszerelésedet. Aztán, mintha Jase tevékenységét nézni sem bírná, megpördült az aranyszínű magas sarkú cipő sarkán és az ablakhoz lépett. Ott állt a sötétben és kibámult az ablakon, amíg Jase az asztali lámpa fényében dolgozott, Amikor kész lett, lekapcsolta a lámpát, és a nő mögé lépett. Shell az óceánon ringatózó milliónyi kis kivilágított bárkát figyelte. – Karácsonyi felvonulás – mondta Shell, miközben Jase átölelte a derekát. – Nézd, Jase, nem gyönyörű? – Nagyon szép – mondta. A hajók hosszú sorba rendeződve vonultak el a ház előtt a tengeren, mindegyiken több lámpás pislákolt. Voltak egészen apró halászbárkák is közöttük, de néhány nagy, motoros hajót is láttak, feldíszített karácsonyfákkal a fedélzetén. A víz ezer színben csillogott. – Úgy szeretem nézni őket – mondta remegő hangon Shell. – Ha kimennénk a ház elé, hallanánk a zenét is. Minden évben emberek ezrei mennek ki a tengerpartra, hogy megnézzék ezt a víziparádét. Még akkor is, ha hóvihar van. Minden decemberi hétvégén van felvonulás. A nagyobb hajókra lehet jegyet váltani. Sok család vállalkozik egy ilyen utazásra, de néhányan még partikat is rendeznek a hajón. És… – Shell hangja elcsuklott, szinte sírt. Megmarkolta Jase karját. – Jase, az Isten szerelmére, meddig kell még várnunk arra a faxra? Jase átölelte és ringatni kezdte. – Most már nem kell sokáig várni.
Shell mélyet lélegzett és hozzábújt. Jase szorosan megölelte, és rettenetesen sajnálta, hogy ilyen nehéz perceket kell átélnie miatta Shellnek. Azt is sajnálta, hogy itt állnak, egymás karjában, és nem engedelmeskedhet az ösztöneinek. De Shell most nem erre várt: azt várta, hogy megnyugtassa, hogy a nagymamája nincs veszélyben. De ezt ő nem tudta megadni neki. – Jase – szólt Shell és felemelte a fejét. Egy pillanatig habozott, majd megfogta a férfi arcát és szájon csókolta. Jason megremegett a vágytól és viszonozta a csókot. Mikor percekkel később felemelte a fejét, Shell lágyan megsimogatta az ajkát és remegve felsóhajtott. – Amikor megcsókolsz – suttogta –, mindent elfelejtek. Ebben a dologban nagyon tehetséges vagy, ezt már nagyon is jól tudom. Jase elmosolyodott. A lány dereka köré fonta a karját, nekitámaszkodott egy asztalnak és a lába közé húzta Shellt. – Talán már túlságosan is jól ismered? Shell megrázta a fejét. – Nem hinném, hogy a csókolózásból elege lehet az embernek – Ha mi ketten csináljuk, akkor meg főleg nem – mormolta a lány fülébe Jason és újra lecsapott az ajkára. Addig ízlelgette, cirógatta a nyelvével, míg Shell gyönyörteljesen felnyögött és elnehezült a karjában, mintha le akarna feküdni. Jason félbehagyta a csókot és puszilgatni kezdte az arcát, a nyakát, majd lágyan belenyalt a fülébe. Majd visszatért a szájához és ismét megcsókolta. Shell lábujjhegyre állt és hozzásimult, miközben combjával pont a megfelelő ritmusban masszírozta Jase lágyékát. – Ó, drágaságom, ne tedd ezt velem! – suttogta Jase és hátrébb lépett. – Ne? Miért? – Benyúlt a férfi zakója alá és az ingén keresztül morzsolgatni kezdte a mellbimbóját. Majd hirtelen belekarmolt a nyakába. – Szeretem látni, hogy annyira meg tudlak őrjíteni, mint te engem. – De ha most nem hagyjuk abba, akkor felgyorsulnak a dolgok, és… – És… – Shell finoman beleharapott a nyakába, majd csókot nyomott a harapás helyére. Jase felhördült. – És engedek a kísértésnek és megteszem… ezt. – Lehúzta Shell cipzárját, lehajtotta a ruha felső részét és nyalogatni kezdte a mellbimbóját. – Ah! – kiáltott a gyönyörtől Shell és közelebb húzta magához a férfi fejét. – Jase! – A férfihoz nyomta egész testét, miközben Jase mélyen beszívta a mellbimbóját. Megfogta a lány kezét és a combja közé helyezte. Shell egy pillanatig tétovázott, majd határozottan megragadta Jase legérzékenyebb testrészét. Lassan, kimérten simogatni kezdte a férfit, és Jase egész teste remegni kezdett, miközben egyfolytában a lány nevét suttogta. Jase hátrálni kezdett és végül leült egy széles bőrfotelba, szemben az ablakkal, Magához húzta a nőt és ugyanabban az őrjítőén lassú, de édes ritmusban simogatni kezdte Shell mellét. Hol az egyik, hol a másik mellbimbót nedvesítette be ajkával, majd a két domborulat közé temette az arcát. Shell a vágytól teljesen elgyengülve simult hozzá, és követelőzve a nevét suttogta. Egy pillanatra Shell vállára fektette a fejét és a nő mélyen beletúrt a hajába. Aztán hátradőlt és le akarta húzni a fejét a melléhez. Ám Jase nemet intett. – Meg,., kell… állnunk – lihegte. Eltolta magától Shellt, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, és újra megcsókolta a mellét. Aztán sikerült felülnie. – Gyorsan rejtsd el ezt a csodálatos, csábító melledet, édesem, mert ha nem, nem állok jót magamért. Shell felnyögött, majd nevetett egyet. – Te hámoztad ki a rejtekéből. – Felhúzta magára a ruhát és megfordult, hogy Jase felhúzhassa a cipzárját. – Jase, el sem tudom hinni, hogy ilyet tettünk. Az apám dolgozószobájában! Anélkül, hogy bezártuk volna az ajtót! Jase megcsókolta Shell tarkóját, mielőtt maga felé fordította. Egy pillanatra még a nő dekoltázsára fektette az arcát, aztán felnézett. – Csak azért tettem, mert a melled egész este olyan gyönyörű volt, hogy már nem bírtam ellenállni neki. Amikor megláttalak ebben a ruhában, az volt az első gondolatom, hogy ez alatt képtelenség melltartót viselni. – Felnevetett. – De mit is beszélek? Egész este? A fenéket!
Felállt és az ablakhoz ment. Azon tűnődött, hogy most mennyi időbe fog telni, míg ismét kiléphet az emberek közé anélkül, hogy egy pillantással felmérhessék, mit csináltak az irodában. A lány felé fordult. – Amióta magamhoz tértem azon az első éjszakán, amikor a kezed a combomon volt, azóta egyfolytában szexuális izgalomban vagyok. – Sajnálom… – Úgy hangzott ez a mondat, mintha Shell valóban sajnálná a dolgot. Pedig nem volt erre szükség. Jase mély levegőt vett, hogy összeszedje magát. Visszament a nőhöz, aki még mindig a fotelban ült. Leguggolt mellé, de nem merte megérinteni. – Shell – alig kapott levegőt, és olyan volt a hangja, mint egy kamasznak, aki életében először kér meg egy lányt arra, hogy menjen el vele egy kicsit kocsikázni. – Itt… itt kell maradnod éjszakára a családoddal? – Jase… én… – Shell nyelt egyet. – Nem – suttogta. – Nem, nem kell itt maradnom. Jase összes ereje elszállt. – Gyere el velem a szállodába. Kívánlak, Shell. És azt hiszem, te is kívánsz engem. Shell hátradőlt, mintha neki sem lenne jártányi ereje sem. – Azt hiszed? Jase felnevetett. Igent fog mondani Shell? – Rendben van, tudom. Viszont azt nem tudom, hogy beadod-e a derekadat ennek a… vágynak. Nos? Kérlek. El… – Sterling – mondta egy férfihang a könyvtárban. – Biztosan tévedsz. Shell soha nem állna szóba egy újságíróval. Sem az én házamban, sem máshol. Nem bírja őket elviselni. Szinte mániákusan fél tőlük. Vacsoránál azt mondta, hogy az a férfi az USA kormányának dolgozik, az IRS-nél. Shell Jason felé fordult, amint Sterling Graves belépett a sötét szobába az apjával. – Mi… – suttogta, de abbahagyta, amikor Jase megfogta a karját, hogy hallgasson.
9. – A francba az IRS-szel! – kiáltotta Sterling idegesen. – Abban a pillanatban, amikor bemutattak minket egymásnak, tudtam, hogy láttam már ezt az arcot valahol. Lehet, hogy már öreg vagyok, de szenilis még nem. Elég sok időbe telt, de rájöttem, hogy hol láttam. A Los Angeles Hangja hatodik oldalán, a hétfői, szerdai és pénteki számban. Elwin, ez az ember egy riporter, és úgy éreztem, figyelmeztetnem kell, hogy Shell édesanyjának szólnod kell. – Lil már találkozott vele – mondta határozottan Elwin. – Ha az lenne, aminek gyanítod, nem gondolod, hogy már fény derült volna a titokra? Titok? tűnődött Shell. Miféle titok? Aztán a beszélgetés kezdett érthetővé válni. Shell kiszakította a karját Jase szorításából, és alig kapott levegőt a meglepetéstől. – Akárhogy is van – mondta az apja – ezt nagyon könnyen kideríthetjük. – Felkapcsolta a lámpát. – Egyszerűen küldök egy faxot az újságnak, hogy küldjön nekem egy fényképet. – De Shell! Mit kerestek ti itt? – Kutakodnak, semmi kétség! – mondta Sterling és vádló pillantást küldött feléjük. – Talán Shell éppen abban segít a riporter szeretőjének, hogy megtalálja azt, amiért idejött. – Riporter? – kérdezte Shell és Sterling elé állt. – Meg vagy őrülve! Jase egyáltalán nem riporter. Ő egy… – Riporter, a Los Angeles Hangjától – mondta Jase. Ebben a pillanatban a telefax pittyegni kezdett, és lassan kigördült belőle egy lap. Jase nyugodtan odalépett, felületesen megnézte a lapot, gondosan összehajtotta és a belső zsebébe csúsztatta. – Megkérdezhetném, mi volt ez? – kérdezte hűvösen Elwin, de hallatszott a hangján, hogy alig tudja elfojtani a dühét. – Magánügy – válaszolta ugyanolyan hűvösen Jase. – Shell felajánlotta, hogy használhatom a gépet. – Sterlinghez fordult. – Látom, felismert. Shell hitetlenkedve nézett a férfira, és ájulás környékezte. – Valóban? – Elwinnek sem a hangja, sem az arca nem árulta el az érzelmeit. Ránézett a lányára, és egy lépést közelített felé. Shell összes izma megfeszült, és nem vette le a szemét Jase arcáról. – Igen, uram. Egy hetente háromszor megjelenő rovatot írok.
Nem, nem és nem! Valami Shellben felzokogott, mint egy gitár. – Egy pletykarovatot – mondta gúnyosan Sterling, és a szemében most nem a megszokott vidámság tükröződött: a tekintete fagyos volt, mint a kanadai tél. – Mindenkinek belegázol az életébe, a kedvenc célpontjai az ünnepelt sztárok és a politikusok. De ha talál valakit, akinek a becsületén még nem esett folt, akkor ő maga költ egy történetet. Csalóval van dolgunk, azt hiszem, ez nyilvánvaló. Shell végre meg tudott szólalni, bár a hangja rekedt volt és remegett. – Jase! Mondd el apának, hogy miért jöttél! – kiáltott Shell, de közben magában ezt gondolta: És mondd nekem, hogy mindez nem igaz! Jase elmosolyodott. – Az apád tudja, miért vagyok itt. Sterling megmondta neki. És igaza van. Én a Los Angeles Hangja munkatársa vagyok. Egy történetet keresek a jövő heti számhoz. Shell szeme lángolt. Megfájdult a feje. – Egy történetet? Az apámról? Jase hanyagul megvonta a vállát. – Senkinek nem lehet patyolattiszta a lelkiismerete, még az apádnak sem. Ha ő és a bankja nem tagja a pénzmosó bandának, akkor honnan tudhatott volna meg ennyit róla? Biztos vagyok benne, hogy ezen az ünnepségen van valaki, aki választ tud adni erre a kérdésre. Én pedig meg fogom találni ezt az embert, Shell. Ha nem is ma este, akkor később azokon az embereken keresztül, akikkel azalatt akartam megismerkedni, mialatt te az udvarlójelöltjeidet szórakoztattad. De sajnos még nincs elég ismerősöm. Shell hátrébb lepett és erős hányingere lett. Jason nem fogja abbahagyni ezt a hülyéskedés és nem fogja megmondani az apjának, hogy miért is jött. Nem fogja Sterlinget csalónak nevezni. Nem fogja. Hiszen ő a csaló. Hazudott neki. Végig. Mindenről! Összevissza cikáztak a gondolatai. És ő kiszolgáltatta neki az anyját? Az apját? Abban ugyan biztos volt, hogy semmi rosszat nem fog találni Elwin Landryról, de mi van, ha tényleg annyi mocskos dolgot fog összehazudni róla, hogy ettől derékba törik az ígéretes karrierje? Pedig minden jel arra mutat, hogy akár nagykövet is lehet belőle idővel. És Lilianne! Elég olyan célzást hallott ahhoz, hogy kiszagolja, itt egy titok lappang. Ránézett Jase nyugodt arcára, és tudta, hogy pontosan azt tette vele, amivel ő a megismerkedésük utáni második éjszakán vádolta: elcsábította azért, hogy a saját céljaira felhasználja. Semmi köze nem volt ennek a vonzalomhoz, a vágyhoz. Csak eszköz volt a férfi szemében. – Ó, Istenem, Jase! – nyögött fel, mintha egy kút mélyéről kiáltana segítségért. – Hogy tehetted ezt velem? – Megfogta a fotel támláját és szinte belemélyesztette a körmét a bőrbe. Jase a szemébe nézett, megvonta a vállát és elmosolyodott – pont úgy, mint egy csaló. – A pokolba, Shirley, egy férfinak meg kell tennie a kötelességét! Shell hitetlenkedve nézett Jase-re. Egy férfinak meg kell tennie… Shellnek még a szíve is beleremegett abba, amikor ráébredt, hogy ezt már egyszer mondta neki Jase. Akkor nevetve hősnek nevezte, mire Jase azt mondta, várjon még. És majd meglátja, milyen ügyes hős is ő valójában, Pipitérnek nevezte. És most nem Shellnek szólította, mint eddig mindig, hanem Shirleynek, ahogy az anyja szokta hívni. Nem vette le Jase-ről a tekintetét, és még egyszer úgy döntött, hogy bízni fog. A saját ösztöneiben, a férfiban és a jövőben. Hogy álcázza magát, undorral elfordult Jase-től. – Ma este itt Jase semmit nem tudott meg, erről biztosíthatlak, apa. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy elcsábítson engem. Nagyon örülök, hogy ez sem sikerült neki. Szerintem hívd az őröket és dobasd ki. De ha most megbocsátanak uraim – tudatosan nem nézett Jase-re és nem szólt hozzá –, akkor visszavonulok a szobámba. Elwin együttérzően nézett rá. – Shell, drágám, én… Shell lábujjhegyre állt és megpuszilta az apját. – Nem lesz semmi bajom, apu. Csak szeretnék egy kicsit egyedül maradni. Kérlek, ments ki a vendégek előtt és mondd meg Sondrának, hogy nagyon sajnálom. De kérlek, dobd ki innen ezt a – meztelen csigát. Ezzel sarkon fordult és magasra tartott fejjel kivonult a szobából. Egy óra múlva Shell Jase szállodai szobájának ajtaján kopogtatott. Jase kinyitotta, berántotta a
lányt és becsapta az ajtót. Nekitámasztotta Shellt a falnak és addig csókolta, míg el nem szállt a lány minden ereje. – Igen? – mondta végül Shell. – Egy férfinak meg kell tennie a kötelességét? Jase! Milyen igazi író az, aki ilyen közhelyeket pufogtat? – Egy olyan, aki csak azért vezet egy rovatot, hogy álcázza magát. Kellett valami álca ahhoz, hogy Palm Springsbe járhassak, ahol az összes „áldozat” nyaral. Valami munkára szükségem volt – hiszen fizetés nélküli szabadságon vagyok. – Megint megölelte a nőt. – Köszönöm, hogy ilyen hamar vetted a lapot. – Nagyot nyelt. – És köszönöm, hogy eljöttél ide. Shell megfogta a férfi arcát. – Hát meghívtál, vagy nem? Jase mélyet lélegzett. Amikor kifújta a levegőt, összeborzolta Shell haját, ami kibomlott, amikor felvette a pulóverét induláskor. – Drágám, te meghívás nélkül is bármikor jöhetsz. Shell behunyta a szemét és elmosolyodott. Jase megcsókolta a szemét, az ajkát, az arcát. A nő elfordította a fejét. – Tudnom kell – mondta. – Te tényleg azt… teszed, amit mondott? Jase kikapcsolta Shell csatját és teljesen kiengedte a haját. – Hogy megkeresem a gyenge pontjukat? Shell bólintott. – Igen – mondta és a szeme hidegen fénylett. – Amikor valaki ilyen hibát követ el, azt én feltárom és nyilvánosságra hozom. De hogy találok-e ki történeteket? Nem. Soha nem is tettem. És nem is fogom. – Sajnálom, de ezt tudnom kellett. – Kibújt a kabátjából és hagyta, hogy lehulljon a földre. Jase levette róla a pulóverét és kezébe vette Shell meztelen mellét, majd megcsókolta. – Inkább kérdezd meg, mint hogy a legrosszabbra gondolj. – A szájába vette a mellbimbóját. – Ez egy… – mondta Shell és erősebben kapaszkodott a férfiba. – Egy mi? – Gyönge pontom – Mmm – Jase átpártolt a másik melléhez. – És ez… is? Shell egészen közel húzódott hozzá. – Igen. – Shell? – Hmm? – Shell kinyitotta a szemét és felfedezte, hogy egy hatalmas ágyon fekszik a hátán. Arra viszont egyáltalán nem emlékezett, hogy hogyan került oda. Jase fölötte térdelt. Egészen sötéten csillogott a szeme az érzelmektől. – Nem állt szándékomban beléd szeretni. Shell erősen koncentrálva ki tudta gombolni Jase ingét. – Miért, megtetted? – Végre szétnyílt az ing és Shell megborzolta Jase mellszőrét. – Belém szerettél? Jase elmosolyodott és gyengéd csókokat lehelt Shell ajkára. – Ó, igen. Teljesen. – Lefeküdt a lány mellé, és egyik karjával eltakarta a szemét. – Mikor Sterling rám támadt és én mindent beismertem, úgy néztél rám, mintha én lennék a világ legsötétebb alakja. Le akartam ülni a földre és ordítani, mint egy kisgyerek, mert szívből utáltál, Abban a pillanatban rájöttem, hogy szeretlek. Fogalmad sem lehet arról, mennyire közel álltam ahhoz, hogy az egész ügyet kidobjam az ablakon. Shell a férfihoz hajolt és a mellszőreivel játszadozott. Aztán a mellbimbóját cirógatta, megcsókolta és aztán csak csendesen csodálta a férfi testét. A horzsolások, amik néhány napja még sötétlila színben pompáztak, mostanra elhalványodtak. – És hogy áll az ügy? – kérdezte remegő hangon. Jase érezte, mennyire szenved a lány. – Az üzenet így szólt: a két ujjlenyomat egyezik. Holnap küldöm a kinagyított felvételeket. Shell összeroskadt. – Szegény nagyi. Jase a karjába zárta, dédelgette, simogatta. – Tudom, drágaságom. Tudom, mennyire fáj ez neked.
Shell felemelte a fejét, a szeme gyanúsan csillogott. Végighúzta az ujját Jase ajkán. Az ő nagymamájának nem állt egyetlen hős sem a rendelkezésére, hogy megvédelmezze ettől a csalótól. És ez még mindig fájt Jase-nek. – Igen. Ugye te is ismered ezt a fájdalmat? Jase bólintott. – Igen. Ezért kell megállítanom. Shell nagyot nyelt. – Jase… szeretkeznünk. Kérlek. – Tehát tudsz felejteni? – Nem. De sajog a testem a vágytól és nem tudom, mit kezdjek veled. Eddig akármit tettem veled, nem úgy jött össze, ahogy akartam. Jase felnevetett és a sliccére tette a lány kezét. – Dehogynem, nagyon is tetszett. Higgy nekem, drágám. De mindig valahogy sürgetlek. Most nem akartalak megijeszteni. – Nem félek. Vagy ha félek is, akkor csak azért, mert nem vagyok túl tapasztalt. És talán… nem leszek elég jó neked. Jase ijedten nézett rá. – Csak nem vagy szűz? – Nem. De… – Shell idegesen elmosolyodott. – Még sosem voltam Kínában. Jase szorosan magához húzta a lányt, és mindkettejüket átjárta a forróság. Shell majdnem felnyögött, amikor Jase mellszőre megérintette a mellét. – Mai-Lee nagyon régen volt. Szerettem, amikor fiatal tengerész voltam. Szerettem, feleségül vettem és hazahoztam magammal. És ő… megcsalt, amikor legközelebb tengerre szálltam. Elhagyott egy másik férfiért. Már nem szeretem. Most csak téged szeretlek. Shell felemelte a fejét. – Itt vége a mesének? – Nem – mosolyodott el Jase. – Csak most kezdődik. Szeretkezhetünk? – Miért, eddig mit csináltunk? – De nem így szeretném. – Jase felült és lassan lehúzta a lány farmerját és bugyiját. Közben apró, forró csókokat hintett a felbukkanó testrészekre. A lábujjánál megállt és egytől egyig mindet a szájába vette. Lassan megszopogatta mindet – Shell alig kapott levegőt a gyönyörtől. Aztán csak a nyelve hegyével érintette a bőrét és lassan elindult fölfelé a combján, majd a csípőcsontját érintette. Itt irányt változtatott és a nő köldökét vette célba. Amikor csigalassúsággal elérte és belenyalt, Shell felsikoltott a gyönyörtől. Jase szája fölfelé indult, és végül elérte az ajkát. Hevesen, szenvedélyesen csókolóztak, miközben a kezük a másik testét derítette föl. Shell úgy érezte, egész teste lángol. Átkulcsolta Jase derekát a lábával, majd lenyúlt, hogy kigombolja a nadrágját. Aztán felültek és végre lehúzta a férfi testéről a feszes farmert-. Ő is végigcsókolgatta a lábát, de a sebet, melyen már csak egy apró kötés volt, gondosan kikerülte. Majd elindult fölfelé és meg sem állt a dudorodó alsónadrágig. Ráfektette az arcát és elégedetten felsóhajtott. Jase megfogta a lányt és magára húzta. Szorosan megölelte és fölébe került. Szaggatottan lihegett Shell nyakába. Szétterítette aranyszőke haját a párnán. – Te nő… halálos leszel, ha már úgy gondolod, elég tapasztalatod van. – Remélem is. Jase… kérlek. Shell csípője ütemesen mozgott és mélyen felnyögött, ahogy Jase az ujjhegyeivel cirógatta. Shell egyre vadabbul ölelte magához és felszántotta a hátát a körmeivel. Aztán lassan, szexisen beledugta a mutatóujját Jase szájába. Jase is feljajdult a gyönyörtől. Amikor már mindketten úgy érezték, nem bírják tovább, Jase gyengéden széttárta Shell lábát és a combja közé térdelt. Benyúlt az éjjeliszekrénybe és elővett egy kis csomagot. Mikor elkészült, egészen finoman megborzolta Shell vöröses szőrét és a mutatóujjával gyengéden simogatni kezdte a nedves barlang bejáratát. A tekintetük összekapcsolódott, miközben Shell minden izma megfeszült. – Jase… kérlek – könyörgött és Jase combjába mélyesztette a körmét. Jase végre engedelmeskedett neki. Felemelkedett és nagyon lassan beléhatolt. De Shell gyorsabb ütemet diktált csípőjével és egyre szenvedélyesebben ölelkezték. Jase egyre hevesebben, gyorsabban mozgott és Shell hirtelen úgy érezte, hogy megszűnik körülötte a világ.
– Szerelmem – suttogta hosszú percek múlva Jase, és az orrával Shell nyakát cirógatta. – Hmm? – Sajnálom. Lassan, édesen akartalak szeretni, úgy, hogy örökké tartson. Már megint sürgettelek, ugye? Shell felkacagott és megszopogatta Jase fülét. – Nem bántam. Talán legközelebb majd lassú, lesz, édes és örökké tart. Legközelebb? Erre a szóra Jase érezte, hogy újra megkeményedik. Olyan jó volt Shellnek, hogy már a következőt várja? Gyorsan megcsókolta a lány ajkát és megpróbálta magát visszatartani. – Igen, olyan lesz – mondta. – Megígérem, drágám. De most vissza kell vonulnom egy pillanatra. – Shell karja maga mellé hullt. – Nem lenne jó, ha bármi kiszivárogna innen – mondta Jase és elfordult a lánytól. – Szívesen hordanám a gyerekedet a szívem alatt. – Ez a kijelentés még magát Shellt is meglepte. – Úgy értem… szóval, ha csak eljátszunk a gondolattal… na, nem bánnám, ha a tiéd lenne. Jason visszafeküdt az ágyba és magukra húzta a takarót. – De drágám, a kisbabák azok nem gondolatban vannak csak. Soha nem szeretnék egyet… véletlenül. Nem hinném, hogy valaha is apává leszek. Az életmódom nem igazán engedne meg ekkora kötöttséget. Shell a hátán lévő egyik régi sebhelyet követte az ujjával. – Pont erről van szó – mondta Jase, mintha Shell mondott volna valamit. – Nem szeretném, ha az özvegyem és az árva gyerekeim könnye áztatná a síromat. Shell nem tudott mit mondani, mit csinálni. Szó nélkül megcsókolta. – Nem ígértél nekem valamit? – kérdezte Shell néhány perc múlva, amikor érezte, hogy a combjánál megint megkeményedik a férfi. – Valami lassú, édes és hosszú dolgot? Jase nem akarta az idézetet pontosítani, mert nagyon felelőtlenül szólt. Semmi nem tarthat örökké. Semmi. De a szeretkezésük most lassú volt, édes és hosszú. Shell úgy érezte, van abban valami különlegesen dekadens, ha az ember reggel beszáll egy szálloda liftjébe azzal a férfival, akivel egész éjszaka szeretkezett és bemegy az étterembe reggelizni. Ez még inkább izgatóan hatott rá, mint Jase ajánlata, hogy kérjenek ágyba reggelit. Vajon az emberek észrevették, hogy kéz a kézben jönnek le és látszik rajtuk, hogy szeretők? Tetszett neki, hogy az egész világ láthatja, hogy Jase az ő szeretője. Az viszont különösen zavarba ejtő volt, hogy két órával később ugyanezzel a férfival a nagymamája lakásába lépett be. Nem kézen fogva léptek be, de úgy érezte, hogy a nagymamája egy szempillantás alatt rá fog jönni, hogy szeretők. Bele fog egyezni? Főleg azután, amit Jase mondani akar neki. Evelyn Landry, az aprócska, arisztokratikus nő, akinek sima, ápolt bőre és nevető tekintete meghazudtolta korát, az ajtóban várta őket. – Jó reggelt, drágám – mondta Evelyn meglepődve és megcsókolta az unokáját. Jase-nek hidegen biccentett és Shellhez fordult, mintha Jase nem is létezne. – Azt hittem, egyedül jössz – mondta halvány haraggal a hangjában. – Arra kértél, hogy én egyedül legyek, amikor reggel felhívtál. Shell ökölbe szorította a kezét a zsebében. – Igen, nagyi, tudom. De… – Szorult helyzetében Jase-re pillantott. – Jase az, aki mondani szeretne neked valami nagyon fontos dolgot. – Ó? – Evelyn még egy lesújtó pillantást vetett a férfira. – És mi lenne az? El szeretné mondani, hogy pontosan hogy akarja bemocskolni a fiamat, és hogy akarja derékba törni a karrierjét? Vagy meg akar arról győződni, hogy helyesen cselekszik, és még néhány részletet is szeretne hallani a fiam múltjáról? – Csendre intette Shellt, amikor megpróbált ellent mondani neki. – Látod, Sterling mindent elmondott. Hogy mi történt tegnap este az apád dolgozószobájában. Nagyon sajnálja, hogy neki kellett felfednie előtted a titkot, és neki kellett megbántania téged. És hogy már te is tudod, kivel állsz szemben, nem is tudom felfogni, mit keres a te társaságodban és az én házamban. Még egyszer végigmérte Jase-t, majd folytatta. – Shell, be kell vallanom, hogy amikor reggel felhívtál, azt hittem, hogy összetört a szíved, hogy egy csaló csábított el, és vigaszra van szükséged. Álmomban sem jutott volna
eszembe, hogy – az ellenséggel az oldaladon jössz. Remélem, meggyőző magyarázatot tudsz adni erre. – Nagyi, kérlek, nem Jase a csaló csábító. Evelyn szemöldöke kérdően fölszaladt. – Ó? A hangodból ítélve azt akarod mondani, hogy van a körünkben egy csaló csábító. Ki lenne az? – Sterling, nagyi. – Shell megfogta a nagymamája kezét és bevezette a nappaliba. – Légy szíves, ülj le, és hallgass végig minket! Akármennyire is fájlalom, hogy nekem kell ezt elmondani neked, Sterling egy közönséges csaló. Bajt hozhat rád, ha hagyjuk. Az igazat megvallva, ő nem is Sterling Graves valójában. Jase azt még nem tudta kideríteni, mi a valódi neve, de azt bizonyítani tudja, hogy nem ő a valódi Sterling Graves. Jase Sterlinget kergeti, nem aput. Az csak félrevezetés volt. Evelyn egyenes háttal ült a pamlagon. Csak a keze halvány remegése árulta el, hogy nem annyira nyugodt, mint amennyire mutatja. Shell mellé ült és megfogta a kezét. – Kérjek, nagyi. Végighallgatsz? Ez a te ér… Evelyn felsóhajtott. – Az én érdekemben, drágám. Majd ha annyi idős leszel, mint én, akkor már megtanulod, hogy azok a dolgok, amiket a mi érdekünkben tesznek, sokszor keserűek. – Nem, asszonyom – szólalt meg Jase először. – Nem az ön érdekében. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az ön biztonságáért. Leülhetek? Evelyn bólintott. Jase leült a két nővel szemben és a dohányzóasztalra tette a hordozható számítógépet. Kinyitotta a fedelét, bekapcsolta. A képernyő felvillant. Szerencsére csak az akkumulátor érintkezője ázott be, és amikor kiszáradt, ismét működőképes lett a gép. Sajnos, az irattárcája sokkal rosszabbul járt. A benne lévő papírok és iratok teljesen eláztak és használhatatlanná váltak. Öröm az ürömben, hogy a fénykép, amit a nagymamája készített Martin Francisról, túlélte az elázást. Amíg a számítógép elvégezte a kezdeti önellenőrzést és betöltötte a programot, Jase elővette a fényképet és átnyújtotta Evelynnek. – Ez a férfi két évvel ezelőtt Floridában élt. A neve, ahogy a fotó hátán is láthatja, nem Sterling Graves volt abban az időben. Evelyn figyelmesen megnézte a fényképet, majd a hátát is. Végül ismét a képre bámult. – Ennek az embernek nincs bajsza, de azt el kell ismernem, hogy nagyon hasonlít Sterlingre. Jase bólintott és elővett két összehajtott papírt a zakója zsebéből. Aznap reggel kapta a faxot a szállodában. Átnyújtotta az idős hölgynek az egyik lapot. – Ez egy kinagyított felvétel, amit a fényképen látható férfi mutató- és hüvelykujjának lenyomatáról készítettünk. – Átnyújtotta a másik lapot is. – Ez pedig annak az ujjlenyomatnak a fényképe, amit tegnap Sterling Graves poharáról vettem. Polaroid fényképet csináltam róla és elküldtem faxon egy… barátomnak Kaliforniába. Ő elvégezte az összehasonlítást, és ez a két lenyomat bizonyítottan egy embertől származik. Ez a barátom szakember, de azt hiszem, hogy az azonosság egy laikus számára is nyilvánvaló. Rámutatott néhány könnyen felismerhető jegyre a két fényképen. Evelyn alig hallhatóan felsóhajtott, és letette a lapokat az asztalra. – Sterling nővérével egy osztályba jártam – mondta Evelyn, de remegett a hangja. – Ismertem Sterlinget, bár néhány évvel alattunk járt. Ő – anélkül, hogy a fényképre nézett volna, rámutatott. – Az a férfi nagyon sok részletet tud a lánykoromról. Jase bólintott. – Igen, asszonyom. Tudom, hogy tud sok mindent. Nagyon alapos ember. – Jase az idős hölgy felé fordította a számítógépet, és letérdelt, hogy jobban tudjon magyarázni. – Sterling Graves, a valódi, több mint harminc évvel ezelőtt elhalálozott. Ez az életrajzának az a része, amihez hozzájutottam. Soha nem nősült meg, nem voltak gyermekei. Jase megnyomott egy gombot, és új adatok jelentek meg a képernyőn. – A nővére, aki az ön iskolatársa volt, szintén fiatalon halt meg. Negyvenéves korában rákos lett. – Erről az információról részletes adatok jelentek meg Evelyn szeme előtt. Hosszasan tanulmányozta őket, majd felnézett.
– Értem. Tehát tudta, hogy biztonságos ezt a nevet használnia. – Felsóhajtott. – És miért hazudott nekem? Mi a célja? – Nagyi, egy csalóval van dolgunk. A pénzed kell neki. – Igen, mi mást is akarhatna egy férfi egy nőtől az én koromban? – Nagyi, te egy… Evelyn megsimogatta Shell kezét. – Csss, drágám. Bocsásd meg nekem, hogy sajnáltam magam egy pillanatra. Hiba volt. – Kihúzta magát és Jase felé fordult. – Mit szeretne kérni tőlem? – Segítséget, Mrs. Landry, ha úgy érzi, meg tudja tenni. Gyanítom, hogy Sterling – ha megengedi, nevezzük őt továbbra is ezen a néven – arra fogja kérni, hogy egy időre adjon neki kölcsön készpénzt, hogy a bankban valami csalót el tudjon fogni. Úgy tűnik, ez a kedvenc története. – Tehát én nem az első vagyok. – Úgy tűnt, hogy Evelynt ez egy kicsit megnyugtatja. – Nem, hölgyem. Azt szeretném, ha ön lenne az utolsó. Abban reménykedek, hogy ha Sterling megteszi az első lépést, akkor ön beleegyezik, és engem azonnal értesít, hogy tetten érhessem. Evelyn még jobban kihúzta magát. – Már meg is tette. Természetesen azt válaszoltam neki, hogy először a fiammal beszélek erről. Arra kért, hogy ne tegyem ezt. Úgy tűnt, hogy nagyon is szükséges… ez a titoktartás. – Ó, nagyi – sóhajtott Shell és átölelte a hölgyet. – Nagyon sajnálom. De ne aggódj. Jase majd… Biztos vagyok benne, hogy Jase vissza tudja szerezni azt, amit elvesztettél. – A férfira pillantott. – Tudod, az FBI-nál dolgozik és… – Shell! – kiáltott fel Evelyn és lerázta magáról az unokája kezét. – Mit gondolsz, hogy egy hülye öregasszony vagyok? Csak annyit mondtam, hogy Sterling megkért, hogy adjak neki pénzt. De azt nem mondtam, hogy meg is tettem. Az Isten szerelmére! A nagyapádnak jó tanítványa voltam! – Az, hogy minden rendelkezési jogot neki adjak, ahogy ő kérte! Csak azért, mert egy kedves ember megkért rá! Azt mondtam neki, hogy az ünnepek után megbeszéljük. Hogy a bank azt meg tudja várni, amíg tisztességesen megünneplem Jézus születését. Jase hangosan felnevetett. Evelyn ránézett. – Mit csináljak, fiatalember? – kérdezte Evelyn határozottan. – És nem kellene szólni a helyi rendőrségnek? Biztos vagyok benne, hogy az FBI nem nyomozhat Kanadában! – Igaza van, Mrs. Landry. Nem nyomozhatunk. De amit Shell nem mondott el önnek az az, hogy most fizetés nélküli szabadságon vagyok, nincs nálam a jelvényem. Nem hivatalosan vagyok itt. Evelyn megint felvonta a szemöldökét, és Jase képet kaphatott arról, hogy fog Shell kinézni ötven év múlva. Egy pillanatra sajnálta, hogy nem nézheti meg a lányt akkor, de aztán úgy döntött, hogy nem ér rá az önsajnálatra. A jelennek kell élnie most. – Valóban? – kérdezte haragosan Evelyn. – Ha ez nem hivatalos nyomozás, akkor miért ülünk itt? – A telefon után nyúlt. – Ha igaz, amit mond, azonnal értesíteni kell a hatóságokat. – Kérem – szólt Jase, és Evelyn keze megállt a levegőben. – Az FBI-nál a főnökeim minden támogatást megadnak nekem. És amint elegendő bizonyíték lesz a birtokomban, azonnal értesítem az itteni rendőrséget. A nyomozást azért folytatom a saját szakállamra, mert az a hölgy, aki ezt a fényképet készítette és Martin Francis nevét ráírta, a nagymamám volt. – Szünetet tartott, hogy összeszedhesse magát. – Néhány hónappal azelőtt készült, mielőtt a férfi elcsalta az egész vagyonát és elhagyta, hogy egyedül haljon meg., – Ó… – Evelyn arca csupa megértés lett. – Értem. Nagyon sajnálom, Jase. És természetesen segíteni fogok. – Köszönöm. De szeretném azt előre leszögezni, hogy ha nem jönnek össze a dolgok, akkor egy nagy összeget veszíthet. Mivel ez nem hivatalos nyomozás, nem adhatok anyagi biztosítékokat. – Shellre nézett és ravaszul elmosolyodott. – Annak ellenére sem, hogy az unokája szinte nemzeti hősnek tekint. – Ennek – mondta Evelyn – pont így is kell lennie. – Megsimogatta Shell kezét és előrehajolt. – Rendben, Jase. Hogy fogjunk hozzá? Hogy fogjuk felállítani ezt a… csapdát? Jase felállt, majd lehajolt és megpuszilta Evelynt. – Mrs. Landry, ön a hős kettőnk közül.
– Persze hogy az vagyok. Csak abban reménykedek, hogy én is tudok olyan jól színészkedni, mint Sterling. – Egy pillanatra sérülékenynek látszott. – Tényleg elhittem, hogy kedvel. Shell erősen magához szorította. Nem tudott vigasztaló szavakat találni. Hálás volt a sorsnak, hogy Jase azelőtt érkezett, mielőtt a nagymamáját behúzták volna a csőbe. Jó volt, hogy egy hős már az oldalukon áll.
10. – Ez volt életem legjobb szilvesztere – mondta Jase és megpuszilta Lilt. Hajnali fél egy volt, már fél óra eltelt az új esztendőből. Egész éjszaka finomabbnál finomabb ételeket ettek, nagyon jót beszélgettek és rekedtre énekelték magukat. – Köszönöm mindannyiótoknak, hogy megengedtétek, hogy a család része lehessek és eltölthessem veletek életem legszebb ünnepeit. – Jase mosolyogva körülnézett, még Nedre is rámosolygott, nemcsak az őt körülvevő négy nőre. Aztán átölelte Shell vállát. – Nekem is szép napom volt ez a mai – mondta Lil és kelletlenül hagyta, hogy Maureen a zongoraszékről a tolókocsiba segítse. Aztán mindenki heves búcsúzkodásba kezdett, és végül Shell és Jase kiléptek a házból. Felkapcsolták az elemlámpát és futva igyekeztek Shell házába az ezüst esőben. Shell házában ugyanaz a megszokott meleg fogadta őket, mint mindig. Amikor beléptek az ajtón, Jase a karjába zárta Shellt és az egyik szerelmes dalt dünnyögte a fülébe, amit az este Lillel és Maureennel énekeltek. Csöpögött belőlük a víz, úgy táncoltak végig a konyhán. Amikor Morgó féltékenyen bedugta kettejük közé a fejét, nevetve elestek és egy széken landoltak. Jase az ölébe igazította Shellt és megpróbált a nő egészének boldog új évet kívánni. – Boldog új évet, fülecske – mondta, és megcsókolta Shell fülét. – Boldog új évet, orrocska. – Az ölébe fektette a lányt, kigombolta a kabátját és a blúzát. – No, lássuk csak. Boldog. Boldog… Boldog új évet cici, bordák, hasika, és… szoknya? Nem akarok a szoknyádnak boldog új évet kívánni! Azt akarom, hogy… – Bújjunk ágyba – suttogta sürgetően Shell. Eltolta Jase fejét a hasától és felült. Megcsókolta a férfi száját, majd ezt suttogta: – Nagyon is szeretnék ágyba bújni. Sőt, akarok. – Velem? – Persze hogy veled! – kacagott Shell. – Mit gondoltál, majd egyedül? Teljesen elfelejtettem, milyen egyedül aludni! – Panaszkodsz? – Én? Soha. – Szorosan Jase mellkasához bújt. Az utóbbi két hétben nem aludt egyedül. Ha csak rajta múlna, soha többször nem aludna egyedül, csak Jase-zel. – Nos, ha muszáj, akkor muszáj. – Felkapta a lányt és bevitte a hálószobába, majd gyorsan berúgta a kutya orra előtt az ajtót. – Úgy érted, „Egy férfinak meg kell tennie a kötelességét”? Jase hosszút, fájdalmasat sóhajtott. – Tudod, nem olyan könnyű dolog férfinak lenni. Főleg, ha te is itt vagy. Te szándékosan megnehezíted a dolgomat. Shell felkacagott. Jase a szemébe nézett és Shell valami, olyan mélyet és sötétet látott benne, hogy szinte megijedt. – Szeretlek, Shell. – Letette a lányt az ágyra és mailé térdelt. – Szeretlek, Jase. – Olyan dolgokat szeretnék veled csinálni, amit még soha senki nem csinált; azt szeretném, ha olyan érzéseket éreznél, amiknek létezéséről nem is álmodtál; és meg szeretném mutatni azt az eksztázist, amiről nem is hitted volna, hogy létezik. – Ezt mind megtetted, Jase. – De ez nem elég. Biztos vagyok benne. Azt hiszem, ketten együtt még továbbléphetünk. Shell hanyatt feküdt és kinyújtózott. – Mutasd az utat. Ó… igen. Igen!
– És te is mutasd meg nekem – morogta mély hangon Jase, ami elárulta, hogy izgalomba jött –, hogy milyen út vezet a mennyországba. Ezzel megcsókolta Shell száját, majd elindult lefelé és őrjítő lassúsággal csókösvényt rajzolt a nő testére. Vigyázott, hogy a legérzékenyebb területeket elkerülje, csak akkor kegyelmezett meg Shellnek, amikor már nyöszörögve vonaglott csókjai alatt. Ekkor az oldalára fektette Shellt és gyengéden csókolgatni kezdte a köldökét, majd a szőreit és végül eljutott a lány legérzékenyebb pontjához. Eközben Shell az ujjbegyével Jase combjának belső oldalát cirógatta. Mikor Jase nyelve elérte célját, felsikoltott a gyönyörtől és felemelte a fejét. Finoman nyalogatni kezdte a férfi combját, egyre feljebb haladt, majd amikor Jase egész teste remegett, megtette azt, amire várt. Ettől a pillanattól kezdve egyforma ritmusban kényeztették egymást. Amikor már érezték, hogy egészen közel a cél, abbahagyták, és egymás hasát, combját simogatták. Aztán újrakezdték egymás csókolgatását. Végül már nem volt türelmük megállni és együtt repültek a gyönyör mezejére. Hosszú percek után Shell ismét lustán nyújtózkodott egyet és Jase-re mosolygott. – Hiszek neked. Jase megcirógatta a csípőjét és a keze a bordái felé vette az útját. – Mit hiszel el? – Hogy szeretsz. – Ja, azt – mondta és összeráncolta az orrát. Megvonta a vállát és megcsókolta Shell állát. – Shell? – szólt Jase, felült és teljes komolysággal nézett a lányra. – Igen? – Én is ezt akarom mondani. Shell értetlenül pislogott. – Mit akarsz mondani? – Igent. – Jase? – Megrázta a fejét és Jase szemét kutatta, hátha csak viccel vele a férfi. De ennek semmi jelét nem látta a tekintetében. – Van ennek a beszélgetésnek értelme? – Igen. – Ezt már mondtad. Halvány mosoly derengett Jase szája szögletében. – Akkor azt kellene mondanod, hogy „Köszönöm”. – Ó. Köszönöm. Mit köszöntem meg neked? – Hogy igent mondtam. Shell egy pillanatig gondolkozott. – Úgy tűnik, elfelejtettem a kérdést. – Nem csoda. Olyan régen kérdezted meg. Pontosan huszonhárom és fél éve. Shell mélyen elgondolkodott, összehúzta magát és átkulcsolta a térdét. – Pontosan milyen kérdésről van szó? – Nos, inkább kijelentés volt, mint kérdés. Azt mondtad, hogy ha felnőttek leszünk, én megcsókollak és lesz egy csomó gyerekünk. Egyszerűen csak egyetértek a javaslattal. Talán egy kicsit sokat vártam a válasszal, de nagyon komolyan gondolom. Shell mély levegőt vett, de ez nem segített. Még mindig nem tudott higgadtan gondolkozni. Még egyszer megpróbálta. Ez sem vezetett jobb eredményre. – Jase? – Légy a feleségem, Shell. Legyenek közös gyerekeink. Teremts otthont nekem. Velem. Shell sírni akart, de visszafojtotta. Hinni akart a férfinak, el akarta hinni, hogy egy hét múlva, egy hónap múlva, egy év múlva is így fog érezni, de nem tudta elhinni. – Most csak szentimentális hangulatban vagy – mondta gyengéden, de szomorúan. – Karácsonyfa, szépen becsomagolt ajándékok a zoknidban. Lil Jase-nek is készített egy ajándékokkal teli zoknit, amitől a férfi nagyon meghatódott. Ötéves kora óta nem volt neki karácsonyi zoknija. Lil és Shell megkönnyezték ezt. Még Maureen orra is elvörösödött és kirohant a konyhába, hogy megnézze a pulykát a sütőben. – Szilveszter éjjelén az emberek hajlamosak megsiratni az elmúlt évet – mondta Shell, mikor Jase megrázta a fejét az előbbi kijelentésére. – De ma – emlékeztette – már újév napja van.
– De… – Shell a szemébe nézett. – Azok az apátlan árvák, akiket nem szeretnél a sírodnál látni. Velük mi lesz? Jase megsimogatta az arcát. – Szeretném megnézni, hogy nőnek fel. Egy magas, szőke fiút, aki az apádra fog hasonlítani. Meg egy kislányt, aki úgy néz ki, mint te. Talán hármat-négyet is szeretnék belőlük. Meg még egyet, aki rám hasonlít. Aztán egy fiút, aki az anyádra hasonlít, de férfias. Aztán néhányat, akik a nagyid bátorságát öröklik, meg egy pár olyat, akik… – Hány síró gyereket szeretnél látni a sírodnál? Már legalább egy tucatnál tartunk. – Miért, túl soknak találod? De milyen jól szórakoznánk, amíg megcsináljuk őket. Ami pedig a síromat illeti, megváltoztattam az elhatározásomat. Amint mondtam, szeretném felnevelni a gyerekeket. Shell, otthagyhatom az FBI-t. Shell kérdően nézett rá. – És mit akarsz csinálni? Pletykákat akarsz írni helyi pletykalapokba, hogy a helyi pletykálkodók szabadon köszörülhessék a nyelvüket akárkin? – Shell hallotta, hogy nagyon kemény a hangja, de nagyon nem tetszett neki ez az ötlet. De Jase-nek ezt tudnia kell. Ha tényleg feleségül akarja venni, akkor tudnia kell minden érzéséről. Ó, de azt is tudnia kell, hogy miért. A szája elé kapta a kezét. – Mindig, csak olyan emberekről írok, akik tényleg rosszak. A jó embereket nem mocskolom be. – A férfi mosolyából Shell tudta, hogy csak viccel. Az orrával eltaszította Shell szájáról a kezét és megpuszilta. – Kérlek, Shell. Teljesen mindegy, hogy mit csinálok, ha te az életem része vagy. – A rovatod, amit csak álcaként írtál, sikeres lett. Gondolom, nem akarod abbahagyni, még akkor sem, ha az FBI-t otthagyod. Jase hátrahőkölt. – Azt próbálom elmagyarázni neked – mondta erőltetett nyugalommal – hogy teljesen mindegy, mit csinálok. Moshatok kocsit, lehetek pincér, vagy trágyát is hordhatok. Nem kell újságoknak dolgoznom, ha ez zavar téged. Szeretlek. Veled akarok megöregedni. Szeretnék egy csomó gyereket. És téged is szeretnélek. Nem sokáig, hanem örökre. Igent mondok, Shell. És most kérlek, nagyon szépen kérlek, mondd ki azt, amit ki kell mondanod. Shell remegve sóhajtott, tétovázott egy kicsit, majd kimondta: – Köszönöm. Jase olyan hangos örömujjongásba kezdett, hogy Morgó haragosan felmordult. Aztán szinte ráugrott Shellre. – Jase, kérlek, ne csináld. Annyi mindent meg kell beszélnünk! – Ja, tényleg – mosolyodott el Jase. – Van még egy nagyon fontos dolog. Soha életemben nem vagyok hajlandó egyetlen spagettiszószos szendvicset sem enni. – Sajnálom. Vagy megszereted őket, vagy nem áll az üzlet. Jase felnevetett és szenvedélyesen megcsókolta. – Jase, kérlek, várj. Komolynak kell lennünk. Beszélnünk kell egymással. – Nem akarok várni. És ezt nagyon komolyan mondom. Csak nem akarok beszélgetni. Majd ha öregek leszünk, ráérünk beszélgetni. Még tévét is nézhetünk, ha akarod. De most csak egyetlen feladatunk van. Szeretkeznünk kell. Gyerekeket csinálni. Shell elnevette magát és hozzábújt. Jase-nek igaza van. Ez nem a beszélgetés ideje volt. Most a szerelem idejét élik. A részleteket később megbeszélhetik. – Úgy nézem, tulajdonos asszony, ma nagyon elfoglalt – mondta Jase az ajtófélfának támaszkodva a könyvesbolt raktárában. Shell felpillantott könyvki-pakolás közben és oda akart rohanni a férfi karjába. Csak az, hogy három nap szünet után ismét látta, annyira felkorbácsolta a vágyát, hogy teljesen elgyengült tőle. De tudta, hogy itt a boltban nem teljesíthetik be vágyukat. Így inkább ott maradt a doboz mellett, tudván, hogy az arca mindent elárul. Jase az utóbbi három hétben többször is elmondta, hogy a szerelem az arcára van írva. Nem is akarta volna titkolni. – Hogy van a nagyi? – kérdezte Shell, mikor végre fel tudott állni. Felrakta a dobozt az asztalra és ránézett a szerelmére. – Ó, Jase, annyira örülök, hogy látlak! Nem hittem volna, hogy a korábbi komppal ideérsz.
– Annyira hiányoztál, hogy igyekeztem elkapni a három harmincast. A nagyid jól van. – Bejött a raktárba és becsukta maga mögött az ajtót. Az asztalnak támaszkodott és lehervadt az arcáról a mosoly. – Felvettük magnóra, amint Sterling megbeszéli az ügyet a nagymamáddal. Shell, Evelyn nagyszerű színész. Senki nem jött volna rá, hogy tudja, miben sántikál a férfi. Meg hogy nem szereti már annyira, mint karácsony előtt. Odaadta neki azokat a hamis papírokat, amiket az apád készített. Amint megpróbálja készpénzre váltani őket, vagy elhagyni az országot, elkapjuk. Az apád elintézte, hogy az összes határállomáson figyeljék, és minden nagyobb kanadai és amerikai bankban várják a jöttét. – Nagyszerű – mondta szenvedélytől reszkető hangon Shell. – Szeretném, ha az élete hátralévő részét börtönben töltené. – A nagymamáddal megegyeztünk abban, hogy az akasztás illőbb büntetés volna. – Ez igaz, de a törvényesség határain belül kell maradnunk. Jase bólintott, de nem látszott valami boldognak. – Igazad volt, meg Evelynnek is, hogy jó ötlet volt bevonni ebbe Elwint. Ő és Sondra rengeteget segítenek a nagymamádnak. – Ó, Jase. Nekem is vele kellene lennem. Biztos vagy benne, hogy a nagyi jól van? – Egyelőre inkább mérges, mint szomorú. Nagyon kemény asszony. Ezt te is tudod. Megígértem neki, hogy meglátogatjuk, amikor visszatér Palm Springs-be. Hívd csak föl. Beszélj vele egy kicsit, attól megnyugszol. – De… mi van, ha Sterling is ott van? Akkor nagyon kemény feladat lenne neki velem beszélni. – Igazad van. De ha már a keménységnél tartunk… Nem mehetnénk minél hamarabb haza innen? Shell megremegett a vágytól és az órájára pillantott. – Hamarosan. Mindjárt zárunk. Csak ki akarom pakolni ezt a dobozt. – Miközben beszélt, Shell tovább rakosgatta a könyveket a dobozból. Rápillantott a címlapra, leporolta őket, és rátette őket a mellette álló könyveskocsira. – Ez egy olyan rendelés, aminek már karácsony előtt itt kellett volna lennie, de valami miatt nem érkezett meg – mondta és kezébe vette a számlát, hogy ellenőrizze a címeket. – Nagyon bosszantó, amikor ez történik – folytatta. – Az év első hónapjaiban nem valami nagy a vásárlóké… – Elakadt a szava, amikor az egyik könyv hátsó borítójára pillantott. Aztán Jase-re pillantott, kiszaladt az arcából a vér és nem jött ki hang a torkán. – Jase… – A borítón lévő fényképre pillantott, majd visszanézett Jase-re. – Jase. Jase rögtön tudta, mi van a kezében. – Ó, Shell, drágaságom… Shell szeme szikrát vetett. – Jason Calhoun – mondta. – Amikor az angyalok szárnya lehull. Megrázó felfedezéseket tesz a volt FBI-ügynök. Kötelező olvasmány mindazoknak, akik tudni akarják a sztárok mocskát. – Shell a férfira nézett. – Jase, te írtad ezt a – szemetet? Ezt az undormányt? – Jase el akarta kapni a karját, de Shell elrántotta a kezét. – Ez a fotó! – kiáltotta és a kezével eltakarta a képet. – Ez volt az! Ezért kapcsolódott össze bennem az arcod egy fényképezőgépével, amikor megláttalak. Erre a képre emlékeztem, nem rád, gyerekkorunkból. A borító… – Shell, hallgass meg! – Nem! – kiáltotta a nő. – Nem akarok hallani egy szót sem tőled! Hazug vagy, Jase! Egy csaló! Nagyon jól tudod, hogy érzek, ha ilyet látok! Pont ezért nem mondtad el! Persze hogy nem bánod, hogy ott kell hagynod az FBI-t. Mindig találsz magadnak munkát. Nem tetszik a rovatod? Azt is abbahagyod? Nem probléma, ugye? Idegesen beletúrt a hajába. – Miért is lenne probléma, amikor van egy sokkal jobb dolog, amivel sokkal több pénzt lehet keresni, a mérgeddel, a szemeteddel, a hazugságaiddal? – Lecsapta a könyvet az asztalra. – Így sokkal jobban le tudod rombolni az emberek jó hírét! Ugye, Jase? Így van? Nagy tételben kell megenni az embereket reggelire! Csak belepötyögöd az életüket a számítógépbe, és máris leromboltál mindent! Máris témát adtál az agy nélküli hülyéknek! Miért is kellene az olvasóközönségedet Kaliforniára szorítani? Az egész nemzet, az egész világ hadd tudjon meg mindent! Öntsük ki a szart az utcára, ugye?
Hirtelen Jase is olyan mérges lett, mint Shell. – Nem, a rohadt életbe, nincs igazad! Nem rombolok le életeket! Csak az igazat írom meg! Ez a könyv a cikkeim gyűjteménye és a kiadó kért fel rá, hogy írjam meg, mert értékesnek találta! – Értékesnek? – Újra a kezébe vette a könyvet és hangosan felolvasta a hátlap szövegét: – A sztárok mocskát? Ez értékes? – Nem én írtam a borító szövegét. Nem vagyok felelős azért, amit a kritikusok írtak róla. Csak azért vagyok felelős, ami a borító között van. És azért vállalom is a felelősséget. Minden szó, amit leírtam, igaz, és azok az emberek rombolják le mások életét, akikről írtam, nem én. Ezt miért ne tudja meg a világ? Ezzel talán megvédhetjük az ártatlanokat! – Hülyeség! – kiáltott Shell és Jasonhoz vágta a könyvet. – Mindenki ezt mondja, aki a szarban turkál. Hogy az embereknek joguk van ahhoz, hogy tudják. És mi van az ártatlanok jogaival? Mi van azokkal, akik nem szeretnék, ha a világ előtt kiteregetnék a szennyesüket? Mi van azoknak az embereknek a családjával, akiket megtámadsz? Nincs ahhoz joguk, hogy békességben éljenek és ne gyalázzák meg a szeretteiket? Tűnj innen, Jason O’Keefe vagy Calhoun, vagy akármi is az igazi neved! Tűnj el a boltomból és az életemből. Soha többé nem akarlak látni! – Ezt megkaphatod, hölgyem. Semmi gond! Már itt sem vagyok. És el is viszem magammal azt, amivel megsértettelek. Ezzel kivett egy marék pénzt a zsebéből, az asztalra dobta, hóna alá vette a dobozt és kiment. Becsapta maga mögött az ajtót. – Shirl, drágám, valamikor abba kell hagynod már a sírást. Már három hete abba sem hagytad. Shell megtörölte az arcát és mosolyt erőltetett az arcára. – Nem is igaz. Nem sírok egyfolytában, Lil. Már napok óta nem is sírtam, csak ma délután megint rám jött. – Hazajött a munkából és tovább nem tudta visszatartani a könnyeit. Menstruáció előtti idegesség – ezzel nyugtatta magát. De tudta, hogy ez nem igaz, hiszen egy héttel ezelőtt menstruált. Mégsem lett terhes akkor, és ezért fél éjszakán át zokogott. – És a boltban soha nem sírok. – Otthon viszont annál többet – mondta Lil. – És már kezd elegem lenni belőle. Elmondanád végre, mi történt? Shell megigazította az asztalán a könyveket. – Egyszerűen nem illettünk egymáshoz. – Makacsul ragaszkodott ehhez a kifejezéshez azóta, amióta kirúgta Jase-t. – Talán volt valami köze ehhez? – kérdezte Lil és egy pletykalapot vett elő a takarója alól… LILIANNE-T MEGÖLTÉK ordított a címlapon. Aztán: Húsz évvel a világ legszebb asszonyának eltűnése után a hajdani szerető végre bevallotta a gyilkosságot. – Én öltem meg – mondja Maximillian Elkford szelleme Andrea Kiminski segítségével, aki Santa Monicában él háziasszonyként és médiumként. Elkford, aki három évvel ezelőtt halt meg AIDS-ben (folyt. 3. o.: Lilianne) – Ó, anyu! – kiáltotta Shell, kivette az anyja kezéből az újságot, kettétépte és undorral a földre hajította. – Tudtuk, hogy ez fog történni. Istenem, mennyire utálom őket! – Beletúrt a hajába. – Miért nem tudnak már minket békén hagyni? – Azért, mert olyan sokáig mindenkié voltam, drágám. De ez bánt téged, vagy inkább ez? – Ekkor Lil elővett egy könyvet – a könyvet – és Shell összeroskadt. – Drágám, miattam félsz? Azt hiszed, hogy Jase belőlem akarna pénzt csinálni? Shell az anyja ölébe temette az arcát. – Miért is ne? – nyögött fel. – Bárkiből pénzt akar csinálni, akit kihasználhat. Ilyen a természete. Ezen nem tud változtatni. – Ez nem igaz. És te tényleg paranoiás vagy az újságokat illetően, ahogy az apád mondta. És én hiszek abban, hogy meg tud változni. – Shell hallotta, hogy Lil mély levegőt vesz. – Jase tudja, hogy ki vagyok, Shirl. Én mondtam el neki. Shell a sarkára ült és megrökönyödve, ijedten nézett az anyjára. – Mit csináltál?
– Elmondtam neki. Írásos engedélyt adtam neki, hogy nyilvánosságra hozza. – Nem! Édes Istenem, nem! Tudod, hogy mi fog történni! Újságírók százai fognak idejönni. Nem fognak pihenni hagyni! Meg fogunk őrülni tőlük! Ó, Lil, miért? – Mert te félelemből rúgtad ki. – Nem, szükségből. – Félelemből. – Lil makacs volt. – Ez egy olyan félelem, drágám, amitől nekem kellett volna megszabadítanom téged. Az én hibám. De amikor beteg lettem, úgy éreztem, hogy az igazság jobban fáj, mint ez az örökös bujkálás és hazudozás. Azt hittem, nem bírnám elviselni, hogy a csodálóim sajnáljanak. – De most… – folytatta és Shell hajába túrt. – Most már sokkal öregebb vagyok és bölcsebb, és annyival erősebb. Shell megrázta a fejét. Nem volt képes a félelmét útjára engedni, nem tudta elfeledni azokat a hiedelmeket, amikben húsz éven keresztül élt. – Nem, nem vagy az. A stressz, amit az újságírók hoznának, nem tenne neked jót. Mit mond Maureen? Nem hinném, hogy a te pártodon állna. – Igazad van. – Akkor meg ne tedd. – De meg kell tennem. Soha nem fogsz a szerelmed elé lépni, amíg attól félsz, hogy fel kell fedned engem. Shell szíve megremegett. – Tehát miattam tennéd, nem magad miatt. Lil édesen elmosolyodott. – Miért is ne, drágám? Ezeken a hosszú éveken át miattad maradtam itt, elrejtve a világ szeme elől. Shell felegyenesedett. – Miattam? Nem, Lil. – Megrázta a fejét. – Nem. – Ó, nem hibáztatlak téged – mondta Lil. – Emlékszem, hogy volt. Emlékszem, hogy elestem és nem tudtam felkelni. Emlékszem, hogy összekeveredtek a szavak a számban, hogy nekiütköztem a tárgyaknak, bevertem a kezemet. Az emberek azt hitték, részeg vagyok. Emlékszem, milyen szörnyű volt, mindkettőnknek. De neked rosszabb volt, mert még gyerek voltál és nem értetted. – De most már nem vagy gyerek, drágám. Felnőtt nő vagy és szembe kell nézned a világgal. Ha szembeköpnek, fel kell állnod és visszaköpni. Nem bújhatsz el gyávaságból, mint én. Ezt próbáltam megtanítani neked a tettemmel. Nem látod be, hogy hibáztam? Tovább nem fogok rejtőzni, és neked sem hagyom. Ezért adtam oda Jase-nek a történetemet. Úgy volt, hogy ma jelenik meg. Azt vártam, az összes nagyobb lapban megjelenik. Szomorúan elmosolyodott és a földön heverő újságra mutatott. – De legnagyobb meglepetésemre ez volt az egyetlen cikk, ami az eltűnésemmel foglalkozott. Azt hiszem, most már nem vagyok fontos a világnak. Shell felállt. Fel-alá járkált a szobában és az újonnan helyreállított teraszra nézett. – Ha Jase odaadta volna a cikkét a szerkesztőnek, bármelyik szerkesztőnek, akkor megjelent volna. – Akkor mit gondolsz, hol van? Mit gondolsz, miért nem jelent meg? Shell megfordult és alig tudott megszólalni a torkát fojtogató könnyektől. – Mert nem adta oda a szerkesztőnek. – Meg kell kérdezned, miért nem? – Ó, anyu. – Shell lerogyott a pamlagra és a takarót szorongatta. – Azt hiszem, el kell mennem Los Angelesbe. Lil elmosolyodott. – Az apád már megvette a jegyet. A repülő kilenckor indul. Ha sietsz, még eléred a következő kompot. Shell megölelte az anyját. – Szeretlek, Lilianne. – Jól van. Akkor légy felnőtt, bátor kislány, és tedd büszkévé az anyádat. Jase harapott egyet a kenyérből, majd letette a tányérra. Nem volt rossz, de nem volt igazán éhes. Már hosszú idő óta nem volt éhes. Csak azért evett, mert tudta, a szervezetének
szüksége van energiára. Mert ha nem evett, olyan kibírhatatlan lett, hogy mindenki elmenekült a közeléből. Bár ez nem volt olyan rossz, mert senkit nem akart látni. De ha mégis találkozni akart valakivel, akkor jobb volt, ha kedves volt vele, mert csak így várhatta el, hogy vele is megértőek legyenek egy kicsit. Még egyet harapott, majd letette a kenyeret. Csöngettek. Senkit nem várt. Talán ha nem menne ki, akkor elmenne. De nem. Amikor legutóbb ezt tette, Ace, a haverja, kinyittatta az ajtót a házmesterrel. Jase kocsija ugyanis a ház előtt állt, és attól félt, hogy kárt tett magában. Hah! Még hogy ő kárt tenne magában egy nő miatt! Kinyitotta az ajtót. – Hah! – mondta hangosan is és kinézett. – Hah? – Haaaa… – Jase hátrálni kezdett és nem vette észre, hogy leverte a szendvicsét a földre. Rálépett a szerencsétlenül járt szendvicsre, ami vérpiros foltot hagyott a barackszínű szőnyegen. Ezt sem vette észre, amíg Shell meg nem szólalt. – Hát te meg mit eszel? Jase lepillantott a földre, majd arrébb lépett. – Ó! Hát, spagettiszószos szendvicset. Shell a szemébe nézett. – Miért? – Hogy… megnézzem, milyen. Arra az esetre, ha… – Összevonta a szemöldökét. – Semmi. – Ránézett a lányra, a vállán lógó táskára és az arcáról csorgó könnyekre. – Miért jöttél? – Mert szeretlek. Mert nem tudok élni nélküled. Mert Lil… az anyám, a hajdani szépségkirálynő és filmszínésznő, akit Max Elkford nem ölt meg húsz esztendeje, akármit mond a szellem… azt mondta, hogy abba kell hagynom a sírást. De nem tudom abbahagyni, Jase, akárhogy is próbálom, pedig már hetek óta mást sem teszek, csak próbálom abbahagyni, de a könnyek csak jönnek, és nem tudom őket megállítani és hamarosan teljesen kiszáradok és összeaszok és egyetlen gyerek sem fogja a síromat könnyekkel öntözni. Jase összevont szemöldökkel nézett rá. – Volt ebből valaminek is értelme? Shell szipogott. – Miért, nem volt? Jase megrázta a fejét. – Meg kell próbálnom újra elmondani? Jase ismét megrázta a fejét. – Nem hiszem. Te és én… Talán így kettőnknek még sincs értelme. – Egy lépést közelített a nő felé, és megint belelépett a kenyérbe. Letörölte a lábát, így már a fél szőnyeg piros volt. – Akkor mégis mink van? – kérdezte rettegve Shell. – Szerelmünk – mondta Jase és a karjába zárta. – Csak szerelmünk. Percek múlva felemelte a fejét és Shellre nézett. – Shell, annyira szeretnélek csókolni, lehet, hogy pont ez a baj. De olyan jó téged átölelni, olyan jó megcsókolni, soha nem akarok mást csinálni. Csak szeretni akarlak. – Tudom. De azért mégis vannak dolgok, amiket meg kell beszélnünk. Például azt, hogy miért nem adtad el Lil történetét. Jase a pamlaghoz vezette a lányt és magához húzta. Kibontotta a copfját és szétterítette a haját a vállán. Gonoszul elmosolyodott. – Miért is akarnám ezt tenni? Lilianne nem rossz ember. Az olvasóimat nem érdekelné a történet, hacsak nem lenne velejéig romlott, és nem őrizne mocskos titkokat. Minél sikamlósabb a téma, annál jobb. Minél szörnyűbb, annál vidámabb. Minél… – Elég. Felfogtam. – Shell Jase egyik gombjával játszadozott, de nem nézett a férfira. – Elég, ha azt mondom, sajnálom? Hogy tévedtem? Elolvastam a könyvet, Jase. És megnéztem néhány cikkedet. Amit te csinálsz, nem sokban különbözik attól, amit az apám tett, amikor nyilvánosságra hozta a pénzmosó bandák történetét. – Egy pillanatra Jase-re nézett. – Ha szeretnéd, térden állva fogok könyörögni neked. – Hé – mondta Jase és gyengéden megfogta Shell arcát. – Itt vagy. Ez az egy számít. Megmondhattam volna az igazságot, de mikor már kész voltam arra, hogy beszéljek neked a rovatomról, akkor megtudtam, hogy mennyire utálod az újságokat. – Egy pillanatra elszégyellte magát. – Azért nem beszéltem neked a könyvről, és most rettenetesen önteltnek
fog hangzani, amit mondok, de a könyv elég szép sikernek örvend… És tudom, hogy vannak olyanok, akik gyűjtik az írókat. Akik csak akkor hajlandók szóba állni velem, amikor már szerepeltem a tévében. Nem szeretem ezeket. Az sokkal jobb, ha azért szeret valaki, mert jól ismer, nem azért, mert híres vagyok. Shell elmosolyodott és átölelte a férfi nyakát. – Ismerem ezeket. Olyanok lehetnek, mint akik a színészeket gyűjtik. Jase bólintott. – Meg a színészek gyerekeit. Lil elmesélte, mennyire szörnyű sorod volt, drágám. És neki is, a vége felé. Egyikőtöket sem lehet hibáztatni azért, hogy bujkáltatok. – Összetámasztották a homlokukat. – Mit szólnál hozzá, ha ezután egymást védenénk a ránk vadászóktól? – Jase, nem fogok többé bujkálni. És Lil sem. Azt akarta, hogy jelentesd meg a cikket, amit róla írtál. Kész arra, hogy szembenézzen a világgal. Jase hátradőlt és megrázta a fejét. – Nem, ezt a történetet nem nekem kell megírni. Hanem neki. Remélem, meg tudom győzni arról, hogy írjon egy könyvet az életéről. Nem gondolod, hogy nagyszerű lenne, ha az eltűnésének huszonegyedik évfordulójára jelenne meg? Mint az új Lilianne felnőtté válásának gyümölcse? – És mint Shirley Elizabeth felnőtté válásának jele. Jase magához húzta. – Azt hiszem, ennek más jelei is vannak. – Jase? – kérdezte Shell néhány perc múlva. – Eleget beszéltünk már? – Hmm… igen. – Fájdalmasan Shellre nézett. – Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy szeretkeznem kell veled. Shell elmosolyodott. – És gyerekeket is csinálhatunk. Jase megvonta a vállát. – Hát egy férfinak meg kell tennie…
