B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 1
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 2
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 3
Hedwig Courths-Mahler
Az amazon
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 4
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die wilde Ursula © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach
Fordította: FALVAY DÓRA
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 5
I. A Wetterkogel csúcsa örökös jégbe fagyottan tornyosult a három ember fölött, akik lassan haladtak elõre a görgeteges úton. Mély csönd ült a tájon. Csak a három ember lépteinek és lélegzetének zaja verte föl, meg egyegy elszabadult kõ zuhanása. Will Vollrat haladt elöl, magasra emelt fejjel, biztos, erõteljes járással. Mögötte a felesége szaporázta valamivel bizonytalanabb lépteit. Karcsú, törékeny szõkeség, bájos arcú, lázasan csillogó szemû. A menetet a vezetõ zárta. Hátizsákjára voltak erõsítve a kötelek, amelyek még az imént egymáshoz fûzték a három mászót. A Wetterkogel ködbe burkolódzó, sötét kupolája fenyegetõen magasodott fölébük. A vezetõ szélcserzette, napbarnította arcában szinte világított a szeme. Éles pillantása fáradhatatlanul fürkészte a terepet. Elõrekiáltott Will Vollratnak, mutatva 5
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 6
a helyes irányt. A férfi bólintott, majd visszanézett a Wetterkogel felé. Még csak pár órája, hogy mindhárman odafönt álltak a csúcson. Nem volt könnyû mászás. Will Vollrat csillogó szemmel bámulta a lenyûgözõ tájképet. Milyen csodálatos, milyen utánozhatatlanul gyönyörû! Eva Vollrat a férje karjára támaszkodott. Nehezen kapkodta a levegõt. Gyöngéd rajongással nézte férje merész profilját, erõt sugárzó szemét. Mit számított neki a mesebeli gleccser- és sziklarengeteg minden csodája ehhez az imádott archoz képest! Csakis azért tartott vele a hegyekbe, hogy ne kelljen elválnia tõle. Nem tudta volna elviselni, hogy a hotelban kelljen üldögélnie, míg a férfi vissza nem tér. Inkább ment vele, bármerre vitt is az útja. Soha egy szóval el nem árulta, mennyire nehezére esnek a megerõltetõ hegyi túrák. Az erõtõl duzzadó, egészséges férfinak pedig sejtelme sem volt minderrõl. Azt hitte, elég, ha a maga vad törtetését kissé megfékezve, mérsékeltebb gyalogtempót vesz föl a felesége kedvéért. Magától értetõdõnek tartotta, hogy az asszony éppen úgy lelkesedik a hegymászásért, mint õ. Hiszen sehol a világon nem lehet olyan gyönyörû, mint az õ imádott hegyei közt! Még nem hagyták el egészen a fõ csúcsot, amikor váratlan fordulat állt be az idõjárásban. Jeges szél támadt, és sûrû köd ereszkedett rájuk. Sötét és hideg lett hirtelen. A menedékház még jó órányi járásra volt tõlük. Eva reszketett a hidegtõl, míg az arca lángolt. Utol6
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 7
só erejét megfeszítve lépkedett a két férfi között. Ám minél tovább küszködött, annál bizonytalanabbá váltak a léptei. Érezte, hogy fogytán az ereje. Szeme elõtt öszszemosódott minden. Egész testében borzongott, s öszszeszorította a fogát, nehogy hangosan vacogni kezdjen. Nehezen kapkodta a levegõt, sajgott belé a tüdeje. Hirtelen megtántorodott, görcsösen a levegõbe markolt, és nyögve összeesett. Will nem hallotta a nyögését, s nem vette észre, hogy a földre került. Csak akkor fordult meg, mikor a vezetõ utána kiáltott. Látva, hogy felesége a földön hever, rémülten rohant oda hozzá. Letérdelt az eszméletlen aszszony mellé. Döbbenten meredt a sápadt, keskeny arcra, mely lehunyt szemével szívfájdítóan törõdöttnek hatott. Villámként járta át a felismerés, milyen óvatlan és figyelmetlen volt. Hogy engedhette, hogy ez a törékeny kis asszony vele jöjjön a hegyi túrákra, hogy is gondolhatta, hogy ez a megterhelés neki való? Óvatosan megemelte, és ölébe fektette a fejét. A vezetõ bort és valami élénkítõszert halászott elõ a hátizsákjából, s együttes erõvel próbálták magához téríteni a beteget, ám hiába. A vezetõ kutató pillantással pásztázta végig a környéket, majd sürgetni kezdte az indulást. Fölajánlotta, hogy viszi az asszonyt a menedékházig, de Vollrat megrázta a fejét. Karjára emelte Evát, mint valami kisgyereket, s vállához szorította a sápadt, élettelen arcot. Némán haladtak az egyre sûrûsödõ ködben. Vollrat 7
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 8
mind nehezebbnek érezte az eleinte oly könnyû terhet. Tompa, nyomasztó félelem szorongatta a szívét. A menedékház üres volt. A vezetõ gyorsan tüzet rakott, míg Vollrat a feleségét igyekezett kényelembe helyezni a primitív fekhelyen. A kimerültségtõl még hangosan zihálva meglazította a ruházatát, betakarta jó melegen, és addig dörzsölgette a kezét, míg valamennyire vissza nem tért belé az élet. Milyen keskeny, törékeny volt ez a halottfehér kezecske! Hát vak volt eddig, hogy nem vette észre, valójában mennyire gyönge, beteges a felesége? A döbbenettõl némán, gyötrelmes aggodalommal igyekezett magához téríteni. Nagy nehezen sikerült is. Lassan-lassan mélyebbeket lélegzett az asszony, majd egy gyöngéd simogatásra végre fölnyitotta a szemét, s a férje sápadt, aggódó arcába nézett. – Evám, drága kicsi feleségem! Hát szabad így megijeszteni az embert? – korholta gyöngéden a férfi. – Ó, Will! – Az asszony már mosolygott. – Túl sok volt ez neked, Évicám! Szegénykém, hát miért nem szóltál? – Nem komoly, ne aggódj! Mindjárt jobban leszek. Csak azok a buta idegeim rendetlenkedtek egy kicsit! – szólt fakó hangon, és a fogai minden igyekezete dacára hangosan összekoccantak. – Lent kellett volna maradnod, életem. Soha többet nem engedem, hogy ilyen túrákra elkísérj. Meg kellett volna tiltanom! 8
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 9
– Jaj, ne, Will! Édesem, ne mondd ezt! Olyan csodálatos volt odafönt veled! Ugye, magaddal viszel máskor is? – Ne is próbálj rávenni, édesem! Nem gyõzöm szidni magam, amiért elhoztalak ide. Most már látom, micsoda megterhelés ez neked. Hisz olyan gyenge, olyan törékeny vagy! A vezetõ erõlevest fõzött, s most bátorítóan mosolyogva odavitte Eva ágyához. – Ezt kóstolja meg, mingyár’ jobban lesz. Ösmerem én az ilyet. Magam is vótam már így – mondta ízes vidéki tájszólással. Vollrat fölsegítette a feleségét, a vezetõ pedig kanalanként diktálta belé a levest, tréfás megjegyzésekkel kísérve, mintha kisgyereket etetett volna. Eva engedelmesen le is nyelt egy-két kanálnyit. De aztán nem bírta tovább. Megrázkódott, és lehunyta a szemét. Arcán egészségtelen pír jelent meg, a szeme lázasan csillogott, kis keze görcsösen szorongatta a pokrócát. Vollrat gondterhelten nézte. – Kicsikém, ugye nem fogsz komolyan megbetegedni? – Láza lesz, úgy nézem. Ölég szerencsétlen dolog. Nem vagyunk idefönn ápolásho’ fõkészülve – súgta a vezetõ aggodalmasan, s visszavitte tálkáját a tûzhöz. Will rettenetes aggodalomban virrasztott az asszony mellett. A vezetõ, látva, hogy nem tud segíteni, lepihent pár órácskára. 9
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 10
Éjjeli két órakor azonban Will fölrázta, és arra kérte, hozzon bármi áron orvost. Eva állapota rosszabbodott este óta. Fájt a mellkasa, egyre nehezebben lélegzett. A vezetõ készségesen útnak indult. Ha jól kilép, reggel hétre eléri a legközelebbi falut, s ha talál ott orvost, jó esetben már kettõre visszaér vele. Hozott még egy kancsó friss vizet, hogy Willnek ne kelljen elmennie Eva mellõl. Aztán magára maradt a házaspár a kicsiny menedékházban. Különös csend telepedett rájuk. Eva nyugtalanul hánykolódott a priccsen. Láztól csillogó szeme olykor a férje arcát fürkészte. Halványan el is mosolyodott, bizonyítandó, hogy nincs miért aggódnia. Megrázó látvány volt. Jeges rettegés markolt a férfi szívébe. – Evám, kedvesem, megismersz? – kérdezte, miközben gyakorlatlan mozdulatokkal, de nagy odaadással rakta a tüzelõ homlokra a hideg borogatást. Az asszony szeme mereven, idegenül szegezõdött rá. De az aggódó szavak visszatérítették elkalandozó szellemét. – Persze, drágám, hogyne ismernélek meg? Jaj, miért is vagyok ilyen gyönge! Bocsáss meg, édesem. Vollrat megrendülten csókolta meg a kezét. – De hát mit kellene megbocsátanom? Én könyörgök bocsánatért neked! Bocsásd meg, hogy olyan figyelmetlen voltam, és nem gondoltam rá, mennyire megerõlteted magad! Túl sokat vállaltál, csak hogy a te féktelen, nyughatatlan Willed mellett maradhass. Életem, nem ér10
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 11
demlem meg, hogy így szeress, nem vagyok méltó erre. De mától fogva minden másképp lesz, hallod? Soha többé nem szabad így megerõltetned magad! – Jaj, Will, akkor nem tarthatok veled többé? – Ilyen túrákra nem. – De Will, én azt nem bírom ki! Elviselhetetlen volna ilyen hosszú idõre elválni tõled. – Hát... akkor otthon maradok én is. Veled. Az asszony megszorította a kezét. – Will, kedvesem, de hisz azt meg te nem bírnád ki. Otthon ülni, bezárva, miközben a hegycsúcsok hívogatóan benéznek az ablakon... nem, te arra nem vagy képes! – Hát majd megtanítasz rá, Evám. Érted szívesen megtanulom. Eva nyugtalanul forgatta lázas fejét a párnán. – Terhedre lennék, Will. Börtön és bilincs lennék neked. És elcsöndesednél, elborulna a kedélyed, eltûnne az a kedves, vidám nevetésed. Pedig úgy, de úgy szeretem! Nem is tudod, milyen szép, milyen csodálatosan szép, ha vidámságtól, örömtõl ragyogva nézel a világba, a gyönyörû világba! Te csak az imádott hegyeid közt vagy egészen önmagad. Ezért szeretem én a hegyeket, mert ott van a te hazád... Eva minden fájdalma ellenére boldog mosollyal nézett maga elé. Ám aztán ismét összezavarodtak a gondolatai. A férje kérdéseire csak összefüggéstelen, érthetetlen szavakat mormolt, s a keze megint olyan görcsösen matatott a takarón, mintha keresne valamit. Vánszorog11
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 12
tak az órák. Will Vollrat sötét arccal virrasztott, s úgy várta az orvost, mint a megváltót. Lassan végigvonult lelki szemei elõtt a múlt. Tizennégy évvel azelõtt haltak meg a szülei. Akkor hagyta el otthonát, hogy német egyetemeken folytathassa tanulmányait. Jó eszû, tehetséges ember volt, roppant érdeklõdéssel vetette magát geológiai és ásványtani tanulmányaiba. Summa cum laude vizsgázott, és doktori disszertációja magára vonta a mérvadó szakmai körök figyelmét. Nevét már néhány év múltán a legnagyobbakkal együtt emlegették, a híre igen gyorsan terjedt. Két évvel ezelõtt professzori címet kapott. Tanulmányai, kutatásai olyannyira igénybe vették, hogy nemigen maradt ideje a magánéletre. Két éve aztán váratlanul beleszeretett a finom, meseszép Evába. A lány gazdag kereskedõcsaládból származott, s mivel Vollrat is anyagilag független, mondhatni jómódú ember volt, külsõdleges akadályok nem állhattak útjukba. Evát is azzal a féktelen, vad szenvedéllyel szerette, amellyel általában az élethez viszonyult. Házasságuk igen rövid jegyesség után köttetett meg. Eva családjában csöndes, nyugodt, talán túlságosan is pedáns légkör uralkodott. A fiatal lány megszokta, hogy magába rejtse, elhallgassa mély érzelmeit. A házasságával aztán minden gyökeresen megváltozott. A férje sosem kérdezte, nehezére esett-e a nagy váltás. Szerette az asszonyt, õ viszontszerette, s ennyi elég volt a boldogságukhoz. Eva elfoglalta a helyét imádott 12
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 13
Willje életében az izgalmas kövületek, szakkönyvek és kutatóutak között, s a férfinak elég volt a tudat, hogy felesége ott van, ha szüksége van rá, s hogy szerelemmel simul hozzá, ha neki éppen ideje akad, hogy gyöngédségekre gondoljon. Ilyenkor elhalmozta szerelme szenvedélyes megnyilvánulásaival, s az asszony ezekre a rövid idõkre valósággal új életre kelt. Will olyankor volt a leggyöngédebb, ha kettesben bolyongtak a hegyekben. Ilyenkor semmi sem vonta el a figyelmét, és szüksége volt Evára, hogy lelkesedését megoszthassa vele. Csoda hát, hogy Eva semmi áron el nem mulasztotta volna ezeket a drága órákat? Õ meg mindezt úgy fogadta, minden fenntartás nélkül, mint magától értetõdõ dolgot. Milyen szörnyû igazságtalanság volt tõle, hogy meg sem próbálta soha beleképzelni magát a felesége helyzetébe! Elvárta tõle, hogy csak neki éljen, alárendelve magát az õ érdekeinek. Az asszony erre végtelen odaadással, alkalmazkodással felelt. Fordított helyzetben vajon õ képes lett volna erre? Csak most döbbent rá minderre, a félelem fojtogató szorításában. De még talán jóvátehet mindent, talán hamarosan elmúlik a láz. Egy-két napi pihenés biztosan talpra állítja Evát. Így hitegette magát a férfi, de nem tudta elfojtani magában a rettegést, hogy ez nem afféle könnyû rosszullét. Eva végveszélyben van, meg kell menteni! Csak jönne már az orvos! Ólomlábon cammogtak az órák, egy örökkévalóság volt mindegyik. 13
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 14
Eva arca egyre pirosabb lett. A bõre szárazon lángolt, görcsösen, szinte hörögve kapkodta a levegõt. A mellkasa egyre sajgott. Vollrat ki tudja hányadszor nézett már ki az ösvényre, amikor végre-valahára két férfit pillantott meg a távolban. Az már a vezetõ lesz, hozza az orvost. Érkezik a segítség! Fél óra múlva az orvos belépett a kunyhóba. Magas, inas férfi volt, napbarnított bõrû, átható kék szemû. Kurtán, nyugodtan beszélt, felesleges udvariaskodás nélkül, s általában véve rátermett, megbízható ember benyomását keltette. Alapos vizsgálat után fölkelt a betegágy mellõl, s Will azonnal látta rajta, hogy beigazolódnak legkínzóbb félelmei. Az orvos rendkívül súlyos tüdõgyulladást állapított meg, mely könnyen végzetessé válhatott a beteg gyönge szíve miatt. Will Vollratot a lelke mélyéig átjárta a rettegés. Megkérdezte, nem volna-e tanácsosabb valahogyan levitetni az asszonyt a faluba. Az orvos csak a fejét rázta. – Felejtse el, professzor úr! Itt kell felvennünk a küzdelmet a láz ellen. – És mit gondol, életben marad? Az orvos széttárta a karját. – Közhelyekkel nem akarom traktálni, professzor úr. Jó okunk van az aggodalomra, mert a felesége igen törékeny alkat. Ne vegye rossz néven a nyíltságomat, de 14
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 15
felelõtlenség egy gyönge alkatú hölgyet ilyen nagy megerõltetésnek kitenni. – Most már én is tudom, doktor úr – felelte komoran Vollrat. A hangja részvétet keltett az orvosban. – Igaz, uram, utólag könnyû okosnak lenni. Hisz hányan túráznak itt a hegyekben, aztán semmi bajuk nem lesz tõle. Nyilván rengeteg kedvezõtlen körülménynek kell összejátszania... De általában véve fiatal hölgyeknek nemigen való az ilyesmi. Will egyáltalán nem nyugodott meg ezektõl a szavaktól. Gyalázatosnak érezte magát, mintha gyilkosság száradna a lelkén. Küzdött az érzés ellen. Büszke, uralkodó természet lévén nem könnyen fogadta el a bûntudatot. Ám a felesége lázrózsás arca könyörtelenül vádolta. Az orvos megtett minden tõle telhetõt. Önként ajánlkozott, hogy másnap reggelig marad. Will hálásan szorította meg a kezét. Mindent, de mindent megpróbáltak, hogy az ifjú asszony életét megmentsék. Reggeltájt beállt a krízis. A beteg túlságosan gyönge volt ahhoz, hogy elviselje. A szív többszöri injekciózás ellenére is fölmondta a szolgálatot. Eva Vollrat meghalt. Utolsó sápadt mosolya, szerelemtõl túláradó pillantása a férjének szólt. Aztán örökre lehunyta a szemét. Will tébolyodott sikollyal ragadta meg az asszony vállát, s könyörögve kiáltotta: – Eva! Eva! De Eva már semmit sem hallott. 15
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 16
– Én vagyok az oka! Bûnös vagyok! Bûnös! – kiáltotta Will emésztõ önváddal, és arcát a tenyerébe temette. A vezetõ és az orvos kiléptek a kunyhóból, hogy magára hagyják fájdalmával. Szép napsütéses délelõttön temették el Eva Vollratot. A falubelieken kívül a nyaralóvendégek közül is sokan összegyûltek búcsúztatni az egyszerû, falusi templomban. Will sürgönyözött az asszony szüleinek, s õk is megérkeztek a temetésre. Soha nem volt sejtelmük sem a lányuk hihetetlenül gazdag, gyöngéden szeretõ szívérõl. Csöndes, hûvös emberek lévén nem is igen halmozták el gyöngédséggel. De az elvesztésén érzett fájdalom annál kínzóbban égette a szívüket. És homályos vád ébredt bennük a férjjel szemben, mintha õ volna az oka Eva korai halálának. Egy szóval sem bántották a vejüket, de a szemükbõl kiolvashatta az ítéletet. Sebzett lélekkel lépdelt a férj Eva koporsója után. Mélységes gyász töltötte el a szívét, érezte, hogy életébõl valami fölmérhetetlen érték tûnt el mindörökre. És a gyász ádáz, vad önváddal keveredett a szívében. Bûnös volt a felesége halálában! Ugyan nincs az a bíró, aki elítélné, de õ maga mondta ki az ítéletet saját fejére. És Eva szüleinek a szemébõl ugyanezt olvasta ki. A temetés után nyughatatlan vándor lett belõle. Szakadatlanul bolyongott a világban, sehol sem talált lelki megnyugvást. Visszahúzódó, mogorva ember lett a fé16
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 17
kezhetetlen életvágyú férfiból. Harmincnégy éves korára már szürke szálak gyülekeztek a halántékán. A munkába vetette magát, hogy feledést találjon. Fáradhatatlanul dolgozott, de örömet nem adott a munka. Egy év múltán visszatért a kis hegyi faluba. A halál évfordulóján megint ott állt a sír elõtt. Nem volt maradása, valami ûzte fölfelé, a Wetterkogelra. Ott, ahol utoljára jártak kettesben, egyedül ott szállta meg valami békesség a lelkét, amit hiába keresett mindenütt. Mintha Eva kis keze simítaná ki a ráncokat a homlokán, mintha körülölelné az asszony lágy, gyöngéd jelenléte. Újra meg újra távoli világokba menekült. Merész kutatóutakra indult, fáradhatatlanul vitte elõbbre a tudomány ügyét. Egyszer még két emberéletet is megmentett, égõ házból hozott ki egy fiatalasszonyt és a csecsemõjét. Közvetlenül mögötte omlott be a lángoló tetõ. Hálálkodni akartak, de neki már nyoma sem volt. Nem érezte úgy, hogy jóvá tette volna a bûnét, mégis nyugodtabb lett valahogy. A bûntudat most már nem ûzte-hajtotta a vakvilágba, hanem megbújt a szívében, mint a változtathatatlan végzet. Része lett a lényének, és olyan jellemmé érlelte, aki mindent megért, és mindent megbocsát. Mégis magányos volt és nyomorult. Nyaranta mindig visszatért Eva sírjához. Vett a csöndes falucskában egy kis házat, és egész nyáron itt dolgozott. Mindennap órákig bolyongott a hegyekben. A legszívesebben a Wetterkogelt mászta meg. A falubeliek megismerték és megszerették. „Megjött a professzo17
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 18
runk” – újságolták mindig, ha beköltözött. Semmit sem tehetett az ellen, hogy a nyaralóvendégek – értesülvén a felesége sorsáról – szánakozva vagy kíváncsian meg ne forduljanak utána az utcán. De õ nem törõdött senkivel.
18
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 19
II. Ursula Erlenhorst a lépcsõn várakozott. A kõkorláthoz dõlve bámult le az udvarra, közben lovaglóostorát suhogtatta, és idegesen kopogtatta cipõje orrával a kövezetet. Nyilvánvaló volt, hogy a türelem nem tartozik erényei közé. Izmos, karcsú testét szorosan fogta körül a zöld lovaglóruha, pompás idomokat sejtetve. Arca bájos, izgalmas, a bõre friss és tiszta, nagy szempárral és finom metszésû ajkakkal. Ursula ünnepelt szépség volt, kegyeiért sokan versengtek. Pedig nehéz lett volna megfejteni a vonzerejét, hisz kedves nem volt, sõt inkább rideg, basáskodó, zabolátlan. Úgy is emlegette a messze környék: „Ursula, az amazon”. Egyes-egyedül magát okolhatta azért, hogy huszonkét évesen még mindig szabad volt a keze és a szíve. Kérõkben ugyanis sosem szenvedett hiányt. Egyetlen gyermek lévén õ volt az Erlenhorst-birtok kizárólagos örököse. Ez pedig nem csekélység, mivel a birtok a környéken a legnagyobbak közé tartozott, és mindenki tudta, hogy a lányra ezen kívül még készpénzben is tekintélyes vagyon száll. Ebben a pillanatban mindenesetre csakis és kizárólag az érdekelte az „amazont”, hogy az apja még mindig nem jön. Ingerülten fölcibálta a lovaglókesztyûjét, és a pálcával türelmetlenül ütögetni kezdte a kövezetet. Végre megjelent mögötte a kapuban a magas, széles vállú férfi. Nemes vonású, naptól cserzett arca elsõ pil19
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 20
lantásra elárulta a földesurat. Szemében kaján szikrák villantak, ahogy meglátta türelmetlen lányát. – Szét ne üsd már azt a szegény követ, Ursula! Itt vagyok, mehetünk. Ursula rosszkedvûen fordult sarkon, de mikor az öreg szemébe nézett, akarva-akaratlanul elmosolyodott. – Utálatos dolog várakozni, amikor ilyen szép az idõ. Mehetnékem van! – Bogaram, a türelem nem erõsséged. Hadilábon állsz vele, akár szép az idõ, akár csúf. Ursula tragikomikus ábrázattal sóhajtott. – Csak tudnám, miért, papa! Mikor olyan pompás példaképem van, mint te! – Te boszorka! Csak ne csipkelõdj! Muszáj, hogy tied legyen az utolsó szó? A te korodban igenis nagyon türelmes voltam. Aki ilyen fiatal, annak még sok ideje van. Na mindegy, te lány, gyere, kössünk békét! – Nevetve ölelte át Ursulát, s elindult vele lefelé a lépcsõn. Jóindulatú arca csak úgy ragyogott az apai büszkeségtõl. Odalent ezalatt egy istállófiú megjáratta a fölszerszámozott lovakat. Most odavezette õket az uraságék elé. Ursula keskeny lábát az apja tenyerébe támasztotta, s így pattant lóra, kecses és erõteljes mozdulattal. Apja már nehézkesebb volt, s a nyeregbe szállás rendesen megszuszogtatta. – Ez a nyavalyás pocak! Muszáj már egy-két hétre a hegyekbe vonulnom, hogy megszabaduljak néhány ki20
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 21
lótól! Jössz velem, Ursula, vagy Herrenfeldééket kíséred Ostendébe? Ursula nevetve nézett apja várakozó arcába. – Na, mit gondolsz? Hát mi érdekesebb, egy ilyen vén morgós medvével a komor hegyekben barangolni, vagy Ostendében heverészni a parton, és hagyni, hogy Dolf és Hans Herrenfelde imádjon és körülrajongjon? Az öregúr megjátszott egykedvûséggel vont vállat. – Ízlés dolga. Ahogy gondolod, nekem mindegy. Herrenfeldéék szívesen magukkal visznek. – Csaló! Engem ne próbálj becsapni, pontosan tudom, milyen boldogtalan volnál, ha egyedül hagynálak. Hát persze hogy veled megyek. Mit is kezdenék Herrenfeldéékkel? Unalmasak. – Örülök, bogárkám, hogy velem akarsz jönni. Csak az aggaszt, hogy sosem vagy fiatalok társaságában, hanem mindig az öreg apáddal tartasz. – Eridj már, papa! Azt akarod kicsikarni belõlem, hogy mennyivel szívesebben vagyok veled, mint a környék bármelyik házasulandó fiatalemberének társaságában! – Csakhogy így sosem mégy férjhez. – Zárjuk le máris ezt a témát! Nem kedvelem. – Hm... ahogy gondolod. Egy darabig szótlanul lovagoltak a széles erdei úton. A fák s bokrok még a kora nyár gyöngéd, zsenge zöldjében pompáztak. A sötét tölgyek, bükkök között itt-ott egy kis nyírfa törzse fehérlett. Szép volt a reggeli erdõ21
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 22
ben lovagolni. Ursula mélyen tüdejébe szívta a jó otthoni levegõt. Csillogó szemmel gyönyörködött a világ szépségében. Kis dalocskát dúdolt csöndesen maga elé. Hirtelen elhallgatott: a falu kápolnájában tízet harangoztak. – Természetesen megint elkésünk, papa. – Mindegy, bogaram, bõven elég, ha fél tizenegyre megérkezünk a barátnõd születésnapi cécójára. – Papa, ne bosszants már ezzel! Olyan, hogy barátnõ, nincs. Nekem legalábbis egy sincs, nyilván mert olyan kiállhatatlan vagyok. De ha volna, akkor sem Liesa Herrenfelde. Túl illedelmes és unalmas nekem az ostoba divatlapjaival meg a flörtjeivel. Én meg neki vagyok túl vad és nyers, tulajdonképpen elviselhetetlen. Az csak a jó nevelésünk eredménye, hogy megvagyunk egymással. Erlenhorst hümmögve ingatta a fejét. – Csak ne csóváld a fejed, papa! Mindenesetre nem az én hibám, ha most késünk. – Ugyan, bogaram, nem kötelezõ pontban tízkor érkezni. – Az ám, csakhogy én megígértem Liesának. – Arról én nem tehetek. Mondd csak, Arnstettennel megint olyan utálatosan akarsz elbánni? – Ha kiprovokálja, akkor igen. – Hisz nem ártott õ neked soha. – Azt nem is. De ki nem állhatom a stílusát. Tejbekása nefelejccsel körítve. Borzalmas! 22
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 23
– Igazságtalan vagy. Arnstetten férfi a talpán. Nem lehet mindegyik rámenõs, abban nem lenne köszönet! – Lehet, papa, hogy igazad van. De mégis... – Persze hogy igazam van. Arnstetten kitûnõen gazdálkodik, és általában véve is pompás fickó. Lyányom, igazán kár, hogy nem foglalkozol vele! Szívem szerint való võ lenne! Ursula olyan vadul rántotta meg a gyeplõt, hogy a ló fölágaskodott. Kénytelen volt elõbb megnyugtatni az állatot, csak aztán felelt az apjának. – Ezt az ötletet verd ki a fejedbõl, papa! Lehet, hogy Arnstetten neked való võ, de az biztos, hogy nem nekem való férj. Papucs alatt tartanám, és olyan férfi nekem nem kell. Aki az én férjem akar lenni, az imponáljon nekem! Ha csak rám néz, fusson végig a hátamon a borzongás. Már a szeme is parancsoljon: ezt tedd, azt ne tedd! – Olyan férfi nincs! – nevetett Erlenhorst. – Hát akkor roppant méltósággal pártában hervadok! – Na, te haszontalan, mi lesz akkor az én gyönyörû Erlenhorstommal, ha én már nem leszek? A lány nevetve odaléptetett az apja mellé, és megsimította a karját. A szemébõl gyöngéd szeretet sugárzott. – Hál’ istennek, most még vagy. Méghozzá meglehetõsen. Ketten együtt csak kitartunk addig, míg meg nem öregszem. Addigra a te haszontalan vadócod biztosan megtanulja, hogy méltósággal játssza Erlenhorst birtokosát. Hiszen úgyis inkább fiúnak neveltél, mint lánynak. 23
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 24
Az öregúr lekapta a sapkáját, és zavartan beletúrt a hajába. – Bizony, lyányom, hiányzott neked az anyai gyengédség... Hisz olyan kicsi voltál még, amikor elvesztetted anyádat. Mostohát meg nem akartam hozni a házhoz. Akkor már inkább egyedül neveltelek. Hát, nem jártam valami nagy sikerrel – tette hozzá tréfás oldalpillantással, melybõl azonban nem hiányzott az apai büszkeség. A lány kiegyenesedett a nyeregben, s feddõ pillantást vetett rá. – Szörnyeteg vagy, papa. De azért kedves szörnyeteg. Ne játszd már meg magad! Tudom jól, hogy büszke vagy a lányodra. – Úgy? No, az csak jó, ha nem hiányzik belõled az önbizalom. Hoppla, lyányom, árok jön, vigyázz, mert még felbuksz! – Attól ugyan ne tarts, papa. Ha bármi másra használhatatlan vagyok is, de lovagolni, azt tudok. Ezt nem tagadhatod. – Nem is akarom. De nézd csak, a fák között már látni a Herrenfelde-ház tetejét. Nyilván az egész környék ott lesz gratulálni Liesának. – Az biztos. És az anyák érdemes kórusa megint el fog árasztani intelmeivel. Akiknek házasulandó fiuk van, azt fogják prédikálni, hogy legfõbb ideje férjhez mennem. A többiek viszont igen szeretetreméltóan éreztetni fogják, milyen nõietlen, vad, utálatos és ördög 24
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 25
tudja még, mi minden vagyok. Ilyenkor nagyon védtelennek érzem magam. – Ezt nem mondhatod komolyan! – Csak nevess ki, papa. Egy kicsit igazuk is van. Általában elégedett vagyok magammal, de ha elkezdem összehasonlítani magam más ifjú hölgyekkel, bizony meginog az önbizalmam. – Hát akkor igyekezz hasonlítani hozzájuk! – Nem lehet, papa. Képtelen vagyok rá. – Hm, akkor nincs más hátra, mint megmaradni ilyennek, amilyen vagy. Egyébként tisztelet az ifjú dámáknak, bizonyára elõkelõbb viselkedésûek és szelídebbek is, mint te, de az én õszinte, egyenes lelkû kis vadócom nekem százszor jobban tetszik! Elképzelem, mi lenne, ha te is ilyen buta divatbabává változnál... Hát tudod, az idegeimre mennél, annyi szent! Ne, bogaram, soha ne is legyél másmilyen! Mindig is ilyennek szerettem az én kis cimborámat! A lány megint szorosan az apja lova mellé léptetett. – Drága papa! – mondta gyöngéden ragyogó szemmel. Az apja biccentett, közben gyanúsan csillogott a szeme. – Puszit gyorsan, Ursula! Végigsimított a szakállán, majd csókot nyomott a lány rózsás, friss arcára. Mindketten gyerekmódra fölnevettek, és vágtára sarkantyúzták lovukat, így tették meg az utolsó szakaszt a Herrenfelde-házig. 25
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 26
Ott már kora reggel óta gyülekezett a vendégsereg, hogy gratuláljon a család egyetlen lányának a születésnapján. A verandáról vidám üdvözletek szálltak Erlenhorsték felé. Dolf és Hans Herrenfelde hanyatthomlok kirohantak, hogy Ursulát lesegíthessék a lóról. Ám még mielõtt bármit tehettek volna, a lány kecses mozdulattal leugrott. Kezet nyújtott az uraknak, majd a verandára lépve, a ház urát és asszonyát is üdvözölte, és melegen gratulált a csinos, szõke ünnepeltnek. A leányzó igencsak kicicomázta magát a nagy napra, mûvészien bodorított hajával igazán ünnepélyesen festett. – Lovaglóruhában jöttél, Ursula? – szólt csalódottan. – Estélyiben nem ülhettem volna lóra – nevetett Ursula. – De hát kocsin is jöhettél volna. Késõbb táncolni fogunk! – Tudod, Liesa, szívesebben lovagolok. – Nem értelek... – Sosem szoktál. – De hát táncolni csodálatos! A fivéreim elhozták a barátaikat, mind pompás táncos. Ursula szeme kihívóan villogott. – Hm, nem könnyû helyzet. Persze nem tudhattam, hogy ilyen paradicsomi élvezetek leselkednek itt rám. Hanem megbocsáss, üdvözölnöm kell még a társaság többi részét is. Ezzel elfordult Liesától. Mögötte éppen Arnstetten 26
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 27
állt. Egy pillanatra sem vette le a szemét Ursuláról. Most gyorsan odalépett hozzá. – Erlenhorst kisasszony, szabad a hogyléte iránt érdeklõdnöm? Ursula kissé gúnyosan nézett kedves, barátságos arcára. – Hogyne, Arnstetten úr. Hálás vagyok az érdeklõdéséért. Pompásan vagyok, amint a mellékelt ábra mutatja. Csakhogy kicsit balszerencsés napom van. Itt táncmulatság készül, én meg lovaglóruhában jöttem. – Ellovagolhatok Erlenhorstba egy szép estélyi toalettért? – Az ég szerelmére, nem venném a lelkemre, hogy a társaság hölgyeit megfosszam egy ilyen kedves gavallértól! Nagyon köszönöm a segítõkészségét, de ha valóban elkerülhetetlen lesz, akkor inkább elküldök egy inast a ruháért. – Pedig boldoggá tenne, ha kegyed szolgálatára lehetnék. – Akkor kérem, kísérjen el körutamon, még mindenkit üdvözölnöm kell. A férfi boldogan csatlakozott hozzá. Ursula igazán udvariasan tett eleget társasági kötelezettségeinek. Ha körülvette õt a zsibongó társaság, Arnstetten szerényen félrehúzódott. De a szeme állandóan kísérte a lányt. Hogy szerette ezt a büszke, gunyoros Ursulát! Egész lényével, minden gondolatával az övé volt. Ritkán nyílt alkalma közeledni hozzá. A lányt állandóan lefoglalták 27
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 28
a gavallérok, akik merészebbek voltak, s jobban forgott a nyelvük. Dolf és Hans Herrenfelde iránt kínzó féltékenységet érzett. Tudta jól, hogy a Herrenfeldék házasságra spekulálnak. A szülõk igencsak szívesen látták, hogy mindkét fiú Ursula körül legyeskedik. Mindegy volt nekik, melyik nyeri el végül a lányt, maga Dolf és Hans pedig afféle testvéri versengésnek tekintette a gazdag örökösnõ meghódítását. Kurt Arnstetten szívbéli meggyõzõdéssel érezte, hogy egyikük sem szeretheti a lányt olyan mélyen és õszintén, mint õ. De hát mit segített neki ez a meggyõzõdés? Reszketõ szívvel figyelte, hogy udvarolnak mások Ursulának. A lány fölényes kacagása a szívébe markolt, gunyoros pillantása minduntalan gyötrelmet okozott. És mégsem fordult el tõle. Állandóan arra vágyott, hogy láthassa. Hamarosan reggelihez ült a társaság. Természetesen pezsgõvel koccintottak az ünnepelt egészségére. A hangulat ettõl igencsak emelkedett lett. A fiatal hölgyek kuncogtak, kacarásztak mindenen, az ifiurak pedig fölöttébb vállalkozó kedvre derültek. Az idõsebbek is fölélénkültek, egyre-másra fölhangzott Erlenhorst hangos, szívélyes nevetése. Rézsút szemközt ült Ursulával, és élvezettel szemlélte, hányan és milyen buzgón csapják neki a szelet. Arnstetten megint csöndben üldögélt, csak a szeme volt beszédes. Az öregúr önkéntelenül összevonta a szemöldökét. „Ha az én lyányomnak akar imponálni, akkor bizony rossz úton jár! Figyelmeztet28
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 29
nem kéne alkalomadtán” – gondolta, és pezsgõvel öblítette le hirtelen támadt rosszkedvét. – Elengedi velünk a lányát Ostendébe, Erlenhorst úr? – fordult hozzá a mellette ülõ Herrenfelde asszony. Az öregúr zavartan pillantott rá. – Nem lehet, sajnos, méltóságos asszonyom. Szabad választást engedtem neki, õ pedig inkább velem jönne a hegyekbe. – Kár – felelt a hölgy, és az arcán némi bosszúság jelent meg. – Liesa már úgy örült neki, no meg a fiúk is. Igazán igyekeztünk volna a lehetõ legjobban elszórakoztatni Ursulát. – Ön végtelenül kedves, drága nagyságos asszonyom. De Ursula nem szeretne megválni tõlem. Hisz tudja, hogy úgy élünk mi ketten, mint a legjobb cimborák. Mert, ugye, ketten maradtunk szegény drága feleségem halálával. – Tudom, kedves Erlenhorst úr. Tudom, milyen... no, hogy is mondjam... baráti a viszony ön és a kedves lánya között. De drága barátom, ne vegyen zokon néhány nyílt szót! Mivel az önök kapcsolata annyira különleges, éppen ezért lett Ursula kissé... hm... túl önálló, már ahhoz képest, hogy ifjú hölgy. Hamarosan eljön az ideje, s meg kell birkózniuk a gondolattal, hogy az életük nem mehet mindig így tovább. Ursulának nehezére fog esni, hogy a férjéhez alkalmazkodjon. Fontolja meg, kedves barátom, Ursula huszonkét éves. Nem maradhat már sokáig az apai házban. 29
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 30
– Meglehet. Talán igaza is van, nagyságos asszonyom, szelíd szemrehányásával. De hát mindezen már nemigen lehet változtatni. És, õszintén szólva, nem is nagyon igyekszem. Olyannak szeretem a lányomat, amilyen. Ha jön majd egy férfi, aki igazán, szívbõl megszereti, az, Ursula erényeit felismerve, nem fogja az apróbb hibákat keresni. – Bizonyára így van. Egyébként, köztünk maradjon, mindkét fiam fülig szerelmes belé. Mondja meg õszintén, hát nem volna elõnyös mindkét fél számára, ha ebbõl lenne valami? Erlenhorst kényelmetlenül fészkelõdött a székén. A téma rendkívül feszélyezte. – Hiszen ebbõl testvérviszály lenne! Képzelje, milyen borzalom: féltékenységi dráma két fivér között – próbálta tréfával elütni a dolgot. – Ó, az én fiacskáim igazán nemes lelkûek! – felelte büszkén az anya. – Egyikük sem venné a lelkére, hogy elrontsa a másik boldogságát. Hát õszintén, nem volna gyönyörû, ha családi szálak kötnék össze Erlenhorstot Herrenfeldével? Az öregúr segélykérõen nézett körül. Hát nincs menekvés ebbõl a csapdából? – Ó, hogyne! A magam részérõl semmi kifogásom ellene. Csak éppen azt nem tudhatom, hogy Ursula vajon akarná-e. Kényszeríteni pedig semmi áron nem fogom. – Jaj, dehogy! De éppen ezért lenne jó, ha velünk 30
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 31
jönne Ostendébe. A fürdõhelyeken olyan fesztelen a hangulat, inkább egymásra találnak a fiatalok. – Értem, nagyságos asszonyom, és gratulálok. Igazán finom terv! Kár, hogy nem lesz belõle semmi. A hölgynek nem volt füle a finom iróniára. – Hát nem lehetne Ursulát lebeszélni arról, hogy önnel tartson? – Engem ne kérjen ilyesmire, drága nagyságos aszszonyom! – húzta ki magát erélyesen az öregúr. – Vérbeli egoista lévén túlságosan is örülök annak, hogy velem akar jönni! – Az apák sohasem oly önzetlenek, mint az anyák – sóhajtotta rezignáltan a hölgy. – Nem is merek ellentmondani, hölgyem. Egyébként nincs kifogásom ellene, ha tesz egy próbát. Ha rábeszélõmûvészete meggyõzi Ursulát... – Szabad kezet ad? – Teljes mértékig! – Erlenhorst pontosan tudta, hogy a lányának nem szokása az elhatározásait megváltoztatni. Reggeli után a fiatalok sétálni indultak. Ursula csöndesen dúdolva vágott át a kavicsos úton a park felé, ahonnan távoli kacagás hangzott a fülébe. A park bejáratánál Arnstetten toppant elébe. – Arnstetten úr, ilyen egyedül? Miért nem tartott a többiekkel? – Kegyedet akartam megvárni. – Igazságtalanság a társaság többi hölgytagjával szemben. Rám nézve persze roppantul hízelgõ! 31
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 32
– Észre sem veszik, hogy nem vagyok ott. – Milyen szerény véleménnyel van önmagáról! Igazán, mindig úgy néz ki, mintha bocsánatot kérne azért, hogy létezik! De hát ez borzasztó! – Ennyire talán mégsem rossz a helyzet – mosolygott a férfi. – Dehogynem, még ennél is rosszabb! – Hát, akkor nincs más hátra, meg kell javulnom. Hiszen nincs forróbb vágyam, mint hogy tessem kegyednek! – Jaj, ne jöjjön már ezzel a butasággal! – Nekem ez nem butaság – nézett rá szomorúan Arnstetten. – De hát ne legyen már ilyen borzasztóan szelíd! Maga mellett százszorta durvábbnak és utálatosabbnak érzem magam! Nem valami fölemelõ érzés, elhiheti! Nem gorombáskodhatna végre egyszer, ha én ilyen neveletlenül viselkedem magával? A férfi hûségesen rászegezte tisztán csillogó, szürke szemét. – Nem, arra képtelen vagyok. De azért kegyed ne kényszerítse magát, viselkedjék csak úgy, ahogy a természetébõl következik. Én jól tudom, hogy nem akar rosszat. – De én rettentõen utálatos, undok teremtés vagyok! Nem szabad rám pazarolnia a jóságát! – Kedves, drága Erlenhorst kisasszony... – mondta melegen a férfi. 32
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 33
Ursula megrémült. Teremtõ Úristen! Ez képes, és elõáll egy szabályos szerelmi vallomással! Nem bánhatott vele annyira rosszul, hogy ne maradjon hûséges rajongója. Ha nem érezte volna magát ennyire kínosan, Ursulát még meg is hatja ez az õszinte odaadás. Hát nem látja ez az ember, mennyire reménytelen a helyzete? Nem és nem! Az a férfi, akinek odaadja a szívét, nem kell könyörögjön a szerelméért. Az kényszeríteni fogja majd, a szeme egyetlen villanásával, úgy, hogy muszáj legyen szeretnie! De hát micsoda gondolatok zaklatják ma... Ennek csakis ez a bosszantóan jámbor férfiú lehet az oka! Friss léptekkel sietett a park felé, s megkönnyebbülten föllélegzett, amikor a többieket elérte. Azonnal körülvették a fiatalurak, és Kurt Arnstetten nem beszélhetett már vele négyszemközt.
33
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 34
III. Késõ délután volt már, amikor Erlenhorst úr elindult haza a lányával. Ursula megint a lovaglóruhájában feszített, és elõre örült a lovaglásnak. Csak sajnos Arnstetten engedélyt kért, hogy elkísérhesse õket, a birtoka ugyanis éppen útba esett. Erlenhorst úr örömest fogadta az ajánlkozását. Kedvelte a szomszédjukat, bár nem bánta volna, ha kissé merészebb, rámenõsebb. De hát minden nem lehet tökéletes. És az efféle belátásra sokkal könnyebben jut az idõsebb ember, mint a fiatal. Arnstetten arca ragyogott a boldogságtól, ha a hazaútra gondolt. Ám az öröme mégsem lehetett felhõtlen. Hans és Dolf Herrenfelde azonnal nyergeltették a lovukat, és kijelentették, hogy õk is elkísérik Erlenhorstékat. Ursula bosszankodott magában. Úgy örült már, hogy apjával kettesben vígan ügethet hazafelé! És most arra ítéltetett, hogy még tovább kelljen az unalmas bókokat hallgatnia. Tüntetõen hallgatva lovagolt elöl, és oly szeszélyesen rángatta a gyeplõt, hogy kis sárga lova is megérezte rosszkedvét. Fifi makrancosan táncolt, ily módon fejezve ki elégedetlenségét úrnõjével. A fivérek azonnal Ursula mellé soroltak, míg Arnstetten az apa mellett lovagolt, és Fifi minden szökkenésére összerándult. Régóta aggasztotta már Ursula vad lovaglási stílusa. Õ maga nyugodt, megfontolt lovas volt, s nem értette, hogy adhat Erlenhorst ilyen tüzes, fiatal paripát a lánya alá. Ma 34
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 35
sem tudta megállni, hogy óvatosságra ne intse Ursulát. A lány csak gunyoros mosollyal felelt az intelemre, Hans Herrenfelde azonban egyetértését fejezte ki. – A lova határozottan ideges! Kérem, ne izgassa fölöslegesen. Kegyed igazán kitûnõ lovas, de olykor még a legjobb is elvesztheti uralmát az állat fölött. Ursula fölvetette a fejét, és kacagásban tört ki. Aztán a távolba kezdett fülelni. Közel voltak már a sorompóhoz, melyet éppen akkor engedett le a bakter, mivel vonat közelgett. – Most bebizonyítom önöknek, mennyire uralmam alatt tartom a lovat! Uraim, figyelmet kérek! Megrántotta a gyeplõt – a ló felágaskodott –, aztán egy könnyed nyomás az oldalába, egy halk kiáltás, és Fifi nekiiramodott a lezárt sorompónak. Elegáns lendülettel átrepült felette, nem sokkal az elszáguldó vonat elõtt. A fivérek bénultan nézték. Arnstetten rémülten fölkiáltott, és elborzadva bámulta a vasszörnyeteget, holtsápadt arccal, míg a lovas eltûnt mögötte. Csak akkor tért vissza arcába a szín, mikor a szerelvény elhaladt, és megláthatta túloldalt a lányt, épségben és nyugodt mosollyal. Hans és Dolf utána ugrattak, és nem gyõztek áradozni vakmerõ tettérõl. Közbevágott azonban Erlenhorst úr kemény, haragos hangja: – Ursula! Utálom a bravúrkodást, különösen egy nõ részérõl! Hogy követhetsz el ilyen ízléstelenséget! Elég egy apró véletlen, és tragédiához vezet az õrültséged! Erre nem gondoltál? 35
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 36
Ursula bûntudatos arccal közeledett az apjához. Csak most tudatosodott benne, milyen meggondolatlan volt. – Ne haragudj, papa, nagyon kérlek! – mondta bûntudatosan. – Csak azt akartam megmutatni az uraknak, milyen biztosan irányítom Fifit. Igazán nem akartalak megijeszteni. Hisz tudod jól, hányszor átugrattam már a sorompót, és milyen könnyedén! – De nem akkor, amikor ilyen közel járt a vonat! Gyermekem, ez istenkísértés! Egyébként pedig a törvények is azért vannak, hogy betartsuk! Igazán rossz példát mutattál, és az ilyet nem becsülöm! Ráadásul kínos helyzetbe hoztál, mert kénytelen leszek magyarázkodni a bakternak. Igazán megérdemelnél ezért a csínyért egy kis bírósági hercehurcát. Jegyezd meg, és önök is, uraim, a lányom lova megbokrosodott, és csak az õ bravúrjának köszönhetõ, hogy nem történt katasztrófa. A fivérek beleegyezõen meghajtották magukat, némiképpen röstelkedõ arckifejezéssel, de azért megpróbálták enyhíteni az atyai szigort. – Igazán szép lovasmutatvány, Erlenhorst úr. Büszke lehet a lányára. – Nem, uraim, nem vagyok büszke. Ursula büntetést érdemel a tettéért, nem elismerést. Arnstetten egy szót sem szólt, ám olyan fájdalmas szemrehányással nézett Ursula szemébe, hogy a lány egészen kényelmetlenül érezte magát. Megsarkantyúzta a lovát, és továbbügetett. A Herrenfelde fivérek mellette maradtak, és hízelgõ 36
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 37
szavakkal halmozták el. Ám igencsak kurtán felelgetett nekik. A két gavallér hamarosan elbúcsúzott a társaságtól, és kedveszegetten visszafordult. – Ördögi nõszemély ez az Ursula! – szólt Hans az öccséhez. – Nem lesz vele könnyû dolga a férjének! – Ne aggódj, egyelõre nemigen akar férjül venni téged! – De téged se! Meglátod, kicsúszik a kezünk közül az Erlenhorst-birtok. Mama nagyon bosszús lesz. – Mi igazán mindent megtettünk – vonta meg a vállát Dolf. – A mai eset után én lemondok róla. Ursula eközben hallgatagon lovagolt Arnstetten és az apja között. Már bánta meggondolatlanságát. Elõször bosszantotta, hogy Arnstettennél nem aratott elismerést, de most már úgy érezte, a férfi jogosan illeti néma szemrehányással. Oldalra sandított. Arnstetten arca még mindig sápadt volt, s mintha fájdalom torzította volna el a vonásait. Ursula ösztönösen a kezét nyújtotta felé. – Kérem, bocsássa meg az ostobaságomat! Megijesztettem önt. Kérem szépen, szidjon meg! A férfi megszorította a kezét, de egy szót sem szólt. A tekintete sötét volt és fájdalmas. A keresztútnál elváltak. Ursula kényelmetlen érzéssel lovagolt az apja oldalán tovább. Végül megszólalt: – Papa, légy szíves, szidj meg, de alaposan! Nagyon meggondolatlan voltam. Úgy sajnálom, hogy megijesztettelek téged meg Arnstettent! 37
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 38
– Nyilván eszedbe sem jutott, mit érzünk majd, míg végignézzük a mutatványodat. – Nem, papa. Egyáltalán nem gondolkodtam akkor. Olyan gyorsan történt az egész. Követtem a pillanatnyi szeszélyem, és hopp, már túl is voltam mindenen. Jaj, papa! Ne légy már olyan komor! Azt hiszem, téged Arnstetten rémült arca félemlített meg. Hiszen máskor jóban-rosszban velem tartasz! Fogadok, ha egyedül vagyunk, te is velem ugrattál volna. – Nem, kicsim. Isten látja lelkemet, ennyire könynyelmû azért nem vagyok. Hát, tudod, megint rászolgáltál a gúnynevedre. Az „amazon” újabb rémtettének híre futótûzként terjed majd el a környéken, és a nevelési módszereimért megkapom megint a magamét! – Jaj, papa, az ilyesmivel aztán végképp nem törõdünk! Naa, apucikám! Igazán sajnálom már azt a kis bolondságot, de csakis azért, mert téged elszomorított. Na, ugye, már nem is haragszol? Az apja nem is tudott tovább ellenállni szenvedélyes könyörgésének. – Soha többé nem csinálsz ilyet, megígéred? – Soha, papa! – szorította meg Ursula gyöngéden a karját. – Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy sokkal nyugodtabb és megfontoltabb legyek! De ezen már az apa is kénytelen volt mosolyogni. Ursula pedig boldog volt, hogy földerült az arca, és nagy egyetértésben ügettek tovább Erlenhorst felé.
38
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 39
IV. Pár napra rá Erlenhorst összetalálkozott Arnstettennel, amikor kilovagolt a földjére körülnézni. Szívélyesen üdvözölték egymást, és Erlenhorst mentegetõzni kezdett Ursula vakmerõsége miatt. A fiatalember nyugodtan végighallgatta, majd megindultan így szólt: – Kérem, ne is említsük többé! Bizonyára nem rémültem volna meg annyira, ha nem volnék oly igen odaadó híve a kedves lányának. Azt hiszem, ez ön elõtt sem titok. Nemigen értek az alakoskodáshoz. – Õszintén szólva, tényleg nem. Rég észrevettem már, hogy nem közömbös a lányom iránt. De kedves barátom, így nehezen fog közel férkõzni az én kis boszorkámhoz! A magam részérõl örömest áment mondanék a kettejük kapcsolatára, hisz kedvelem önt, és ismerem, mióta csak a világon van. Boldogult szülei igen jó barátaim voltak. Nem kell tehát attól tartania, hogy akadályokat gördítek az útjába. Hanem Ursula nem mindennapi teremtés, õhozzá másmilyen bánásmód kell, határozottabb, erélyesebb. – Hisz tudom én azt. De sajnos, én már csak ilyen vagyok, csöndes, nehézkes természet, s Ursulához nem is tudok másképp közeledni, csak gyöngéden. Meg aztán nincs soha lehetõségem, hogy négyszemközt beszélhessek vele. Mindig körülzsibongja a társaság, ha pedig másutt találkozunk, kitér elõlem.
39
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 40
Erlenhorst eltöprengve nézett maga elé, majd hirtelen kihúzta magát. – Tudja, mit? Jöjjön utánunk a hegyekbe! Kinéztem már, hova megyünk, csöndes alpesi falucska. Úgy tudom, alig van ott idegenforgalom, mindössze egy szállójuk van. Ursula majd kicsit elunja ott magát, és örülni fog a maga megjelenésének. Na persze, egész véletlenül szabad csak fölbukkannia, mert ha az a lány rájön az összeesküvésre, akkor megbokrosodik. Szóval jó lesz vigyázni! De ha minden jól megy, ott igazán rá lesz utalva a maga társaságára. Végre lesz alkalma a legelõnyösebb színben mutatkozni elõtte. És akkor talán Ursula is észreveszi, milyen pompás fickóval van dolga! Már elnézést a kifejezésért. Szóval, ahogy mondtam: imponálnia kell neki! Arnstetten csillogó szemmel hallgatta az öreget. – Ó, hiszen ez... hiszen ha sikerülne! Valóban úgy gondolja, hogy merhetem... ráerõltetni a társaságomat Ursula kisasszonyra? – De jóember! Az ég szerelmére, szedjen már össze egy kis kurázsit! – Én tényleg csak arra gondoltam, hogy nem fog-e Ursula kisasszony megorrolni, ha „véletlenül” felbukkanok... – Na és ha igen? Ne legyen olyan nyúlszívû, mert akkor jaj nekünk! Ursula azt ki nem állhatja! Tehát akkor megegyeztünk, ugye? Utánunk jön pár nappal késõbb, a pontos címet majd megküldöm. 40
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 41
Arnstetten úgy megszorította a kezét, hogy az öregúr majdnem felszisszent. – Teringettét! Muszklija, az van! Jó lesz vigyázni magával – mondta a kezét dörzsölgetve. – Bocsásson meg! Kénytelen voltam valahogy kifejezni az örömömet! – Jaj, ne legyen már ilyen finom lelkû! Nincs miért szabadkoznia. Egyébként legyen felkészülve a kudarcra is, fiatal barátom. Azt, ugye, nem jövendölhetem meg, hogy mi lesz a dolog vége. Csak annyit tudok, hogy a leányzó keze és szíve még szabad, és hogy rettentõen imponál neki a férfiasság meg a bátorság. Minden további csakis öntõl függ. Ha nem jön össze a dolog, nos, akkor mosom kezeimet, meg miegyéb... Ég áldja, Arnstetten, itt elválik utunk. Viszontlátásra, ha Isten is úgy akarja. – Bizonyosan ott leszek. Még egyszer köszönöm az eligazítást! Ursula szinte lázba jött az utazás gondolatára. Alig várta, hogy a hegyek közt bolyonghasson. Egyszer-kétszer elkísérte már apját az Alpokba, és állandóan visszavágyott a fenséges csúcsok közé. Széles, szabad síkságokhoz szokott lelkét eleinte nyomasztotta a meredek szurdokok szûk világa. De amikor apjával csúcsokat mászott meg, és fönn állhatott a hófödte ormokon, õt is áhítattal töltötte el a lenyûgözõ panoráma. Templomi érzés fogta el, áhítatos alázat a természet hatalmassága 41
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 42
elõtt. Jelentéktelenül kicsinek, semmiségnek érezte magát egyszerre. Igencsak szokatlan érzés volt ez a magabiztos Ursulának! Nagy buzgalommal készült az útra. Szeretettel nézegette a túrabakancsot s a vízhatlan lódenkabátot. Ez a fölszerelés szebbnek, ígéretesebbnek tûnt a legcsodálatosabb báli ruhánál is! Délután Liesa Herrenfelde érkezett Erlenhorstba a szüleivel és fivéreivel. Ursula megmutatta neki hátizsákját és a bakancsát. Az ifjú hölgy a tenyerén méregette az ormótlan lábbelit. – De hisz ez rettenetes! Egy ilyet fölhúzni, ehhez aztán kell bátorság! Én a világ minden kincséért sem tenném meg. – Te kis bolond! – nevetett Ursula, és visszacsomagolta a bakancsot. – Báli topánkában nem lehet hegyet mászni! – Nem értem, mit szeretsz egyáltalán a hegymászásban! Engem rá nem lehetne venni! – Hát igen, Liesám, ízlések és pofonok... Nemhiába vagyok amazon. – Igaz is! Errõl jut eszembe a legújabb kalandod! Dolf és Hans elmesélték, hogy ugrattad át a sorompót. Õrülten csodálnak érte. – Elég baj – komolyodott el Ursula. – Bár ne tettem volna ilyen ostobaságot! – Akkor miért tetted mégis? Ursula lecsukta a koffer fedelét. 42
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 43
– Néha csinál az ember õrültségeket. Forrófejû vagyok, ez az igazság. Örülj, Liesa, hogy te olyan hûvös és higgadt tudsz lenni! Nem is tudod, milyen könnyû életed van! – Nana! – húzta el Liesa szép szájacskáját. – Hát hûvös, az éppen nem vagyok! – Hja – nevetett Ursula. – Persze, aki ennyit flörtöl, az, ugye, nem lehet hûvös. Na jó, de mindazonáltal úgy vélem, hogy alapjában véve hûvösebb természet vagy, mint én. – Jobban tudok uralkodni magamon, ennyi az egész. Te ezt nem tanultad meg. – Ó, valóban? – Csak ne olyan magas lóról, kisasszony. Mama is azt szokta mondani, hogy fegyelmezetlen vagy, és hogy ez tulajdonképpen az apád hibája. Ursula fölvágta a fejét, és haragosan nézett Liesára. – Énrám annyi rosszat mondhattok, te meg az anyád, amennyi csak tetszik. De az apámról ne merjetek egy rossz szót is szólni! Fogalmatok sincs róla, milyen nagyszerû, milyen jó ember! A nyomába sem léphet senki. Egyébként – tette hozzá enyhültebb hangon –, nem veszem zokon az anyádtól, ha haragszik rám. Hiszen viszszautasítottam az ostendei meghívásotokat. – Nem volt kedves dolog tõled. – Igaz, és sajnálom is õszintén, hogy hálátlanságnak tûnik, de semmiképp sem hagyhatom egyedül apámat. Nem viselné el, és én sem. 43
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 44
– Ugyan már! Rosszabbak vagytok, mint valami jegyespár! Egyébként Hans is meg akar lépni. Hirtelen nem érdekli Ostende. Mondd, Ursula, te tényleg nem veszed észre? – Mit? – Hogy a fivéreim komolyan udvarolnak neked. – Komolyan! És egyszerre mindketten! Ugyan, Liesa, kérlek, hagyj ezzel békében! Tudod, azt hiszem, sohasem megyek férjhez. – Mondtak már ilyet nem is egyszer a történelemben – kuncogott Liesa. – Majd másképp beszélsz, ha eljön az igazi. – Hát tenálad pillanatnyilag ki az igazi? Még mindig Öchtersloh? Liesa a tükör elõtt igazgatta a loknijait. – Á, kiderült, hogy titkos menyasszonya van. Dolf súgta meg. Hát nem rémesek a férfiak? Tudod, lassan kezdek belenyugodni, hogy teljesítem a mama kívánságát, és hozzámegyek Arnstettenhez. Ursula különös, fürkészõ pillantást vetett rá. – Tehát Arnstetten? Szerelmes beléd? Liesa közönyösen vonogatta hófehér, gömbölyû vállát. – Mama szerint éppen egymáshoz illünk. A körülményeink pont megfelelõek. Attól az egytõl tart mama, hogy esetleg te mégy hozzá Arnstettenhez. De efelõl már megnyugtattam. – Olyan biztos vagy benne? 44
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 45
– De kérlek, hát nem vagyok se vak, se süket! Amilyen gyalázatosan bánsz vele, már õ maga is rég rájöhetett volna, hogy neked nem kell! Ursula könnyedén megvonta a vállát. – Hát igen, tudhatná. De most gyerünk le végre! Házigazda vagyok, törõdnöm kell a vendégeimmel! Lefutottak a teraszra a többiekhez, akik éppen eperbólét szopogattak, és szemrehányásokkal árasztották el a két lányt a hosszas távollétért.
45
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 46
V. Will Vollrat idén is beköltözött házába a csöndes kis alpesi faluban. Eva már négy éve nyugodott a virágzó dombocska alatt. Will komoly tudományos mûvön dolgozott éppen, és teljesen visszavonult a világtól. A nap egy részét mindig hegymászással töltötte, és Eva sírját is fölkereste mindennap. Szüntelenül gyötörte a tudat, hogy õ okozta szegény, törékeny asszonykája halálát. Volt, hogy napokig is fönn maradt a Wetterkogel oldalában, ilyenkor abban a menedékházban aludt, ahol Eva meghalt. Ha azonban más is odavetõdött, õ máris továbbállt, és inkább visszatért a völgybe. A falubeliek minden évben visszavárták, s az idegeneknek még mindig nevezetességként mutogatták. A „mi professzorunk”, mondogatták, és nagy tiszteletben tartották. Ha valakinek segítségre, tanácsra volt szüksége, õhozzá fordult. És õ segített, ahol csak tudott. Mindenütt régi, meghitt ismerõsként köszöntötték a magas, merész vonású, kissé már szürkülõ hajú férfit, és õ is barátságos adjistennel üdvözölt mindenkit. Idõvel egészen lakályossá tette a kis házat. Régi ládákat, szekrényeket vásárolt, és szépen berendezte három szobáját. Háztartásáról egy parasztasszony gondoskodott, étkezni pedig eljárt a fogadóba, vagy ha nagyon lefoglalta a munka, házhoz hozatta az ételt. Magányosan élt. Senkije nem volt, senki nem törõdött vele. Mindig is különc volt, de a lelki gyötrelem szinte remetévé változtatta. 46
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 47
Megint odafönt járt a Wetterkogel csúcsán. Jót tett neki a megerõltetõ túra. Nagyokat szippantott a friss levegõbõl, miközben a jól ismert menedékház felé haladt. Egyszer csak megtorpant. A kunyhó kéménye füstöt eregetett. Semmi kétség, idegenek húzódtak meg benne. Fölnézett az égre. Csöndes, tiszta idõ ígérkezett. Nyugodtan elindulhat hazafelé, gondolta. Igaz, órákig tart az út, s õ már most éhes, de még mindig jobb éhesen hazavergõdni, mint azt a házat idegenekkel megosztani. Nem fog senkivel udvariasan csevegni ott, ahol Eva kilehelte a lelkét. Elfordult a háztól, hogy továbbinduljon a lefelé vezetõ ösvényen, s ekkor hirtelen megmozdult valami a közelben. Sarkon fordult, és egy fiatal hölgyet pillantott meg a sziklafalnak dõlve, aki nagy szemekkel bámulta õt. Hajadonfõtt volt, viharkabátja a vállára vetve. Titokzatos, lebilincselõ pillantása volt. A férfi némán nézte egy darabig, kutatva egymásba mélyedt a két szempár. A lány arcát lassan elöntötte a pír, de állta a férfi tekintetét. Will lelke mélyén megfoghatatlan nyugtalanság ébredt. Zárkózott lényét megragadta valami, aminek nem tudott volna nevet adni. Ursula Erlenhorst mozdulatlanul állt, valósággal lenyûgözte az izgalmas idegen varázsa. Vollrat megmozdult, mintha indulni akarna, de máris meggondolta magát. Megemelte a kalapját, s közelebb lépett a lányhoz. – Esetleg segíthetek valamiben? Úgy ismerem a vidéket, mint a tenyeremet. 47
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 48
Ursula kihúzta magát, és megrázta a fejét. – Köszönöm... Apám a kunyhóban van, meg a vezetõnk is. Itt éjszakázunk, holnap reggel pedig fölmászunk oda. – A hófödte csúcsra mutatott. Will még közelebb lépett, és nagy, szürke szemét kutató pillantással függesztette a lányra. – Inkább ne tegye, kisasszony! Ez a mászás ifjú hölgyeknek túl nehéz. Ursula megnyújtóztatta erõs, karcsú testét. – Ó, nekem menni fog – ragyogtatta magabiztos mosolyát a férfira. – Én nem vagyok olyan gyönge és kényes, mint a nõk általában. – Ennek ellenére... mégsem kellene! Gonosz egy csúcs ám ez, volt már nem egy áldozata. – Olyan komolyan és jelentõségteljesen mondta ezt, hogy a lány megszeppent. De aztán csak megrázta magát, és fölvetette a fejét. – Apám meg én óvatosak vagyunk. No meg ott lesz a vezetõ is velünk. – Édesapjának nem volna szabad kegyedet magával vinnie. – Papa pedig boldog, hogy vele tartok – nevetett a lány. Will kutatóan nézett rá. Erõs, egészséges lány, nem olyan törékeny, mint Eva. Mégis szörnyû volt arra gondolnia, hogy a Wetterkogelra készül. Mintha õt is végzetes veszély fenyegetné... Arról mindenesetre letett, hogy visszamenjen a 48
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 49
völgybe. Habozva, töprenkedve nézelõdött, olykor a lányra tévedt a pillantása. Volt az arckifejezésében valami különös, szívbe markoló. A férfi évek óta halott lelke mintha új életre kelt volna, s a veleszületett szenvedélyes féktelenség, melyet mesterségesen fojtott el magában, most újraéledt. A szemében föllángolt a tûz, és lángra gyújtotta Ursula lelkét is. A lány nyugtalan lett, menni akart. Will nagy elhatározással elébe lépett. – Engedje meg, hölgyem, hogy a kunyhóhoz kísérjem. Kénytelen lesz elviselni a társaságomat, ugyanis idefönt éjszakázom én is. Ursula válaszul csak bólintott. Szótlanul lépkedtek egymás mellett. A lány szíve megmagyarázhatatlan módon összeszorult. Mikor az imént megpillantotta a magányos vándort, megijedt, mert nem számított rá, hogy rajtuk kívül más is lehet azon a környéken. Aztán ellenállhatatlan vonzódást ébresztett benne a komor arcú idegen, nem tudta elfordítani róla a tekintetét. Amikor elhaladt mellette, õ önkéntelenül megmozdult, mintha föl akarná tartóztatni. Ekkor vette észre a férfi, és hoszszan, áthatóan a szemébe nézett, amitõl õ egész testében megborzongott. Nem értette, mi ez az érzés benne. Akarattalanul, mintegy félálomban lépdelt a férfi mellett. Dacos természete máris föllázadt az erõs hatás ellen. Mi köze ehhez az idegenhez?! Arcáról, szemébõl eltûnt a lágyság. Makacs vonás rajzolódott ki a szája körül. Will Vollrat nem vette észre ezt a hangulatváltozást. 49
B002_inside.qxd
3/30/2007
11:55 AM
Page 50
Éppen eléggé el volt foglalva magával. Azóta, hogy Evát megismerte, ez volt az elsõ alkalom, hogy egy nõ mély hatást tett rá. Ám érdeklõdését nem az érdekes, szép arc és nem is a büszke, karcsú termet keltette föl. Az hatott rá ilyen különös erõvel, hogy szinte pontosan ugyanazon a helyen, ahol Eva meghalt, ott kellett vele találkoznia, és hogy ez a lány is a Wetterkogelra akar fölmenni. Sötét szemének álmodozó pillantása megérintette bezárult szívét. Tébolyult erõvel ragadta meg a gondolat, hogy a lány tervét meg kell akadályoznia, bármi áron. Mintha alakja eggyé olvadt volna Eváéval, meg volt gyõzõdve róla, hogy a sorsuk is ugyanaz lesz, ha a lány megpróbálkozik a mászással. Ezért nem ment le a völgybe, mintegy belsõ kényszer hatására cselekedett. Szótlanul lépkedtek a házig. Erlenhorst már aggódott a lányáért. – Hol bolyongtál ilyen sokáig, lyányom? Hát nem volt még elég mára? Mindig külön utakon kell járnod? Pihenned kéne inkább. Nagy erõpróba vár ránk holnap! – Ne pörölj már, papa! Csak körül akartam nézni egy kicsit ideföntrõl. Társaságot hozok neked. – Félrehúzódott az ajtóból, és beengedte a kunyhóba Vollratot. A két férfi vizsga pillantással méregette egymást. Rövid bemutatkozás következett, tisztázták, ki honnan jön, és merre tart, majd Erlenhorst szívélyesen meghívta a professzort az éppen elkészült estebédre. Mindnyá50
