Hedwig Courths-Mahler. Vissza a szülõföldre

61-Vissza a szul Cimn 4 145.qxd

7/20/2010

3:34 PM

Page 3

3


4

7/20/2010

3:34 PM

Page 4


7/20/2010

3:34 PM

Page 5

Hedwig Courths-Mahler Vissza a szülõföldre

5

61-Vissza a szulofoldre 4 145.qxd

7/18/2010

1:34 AM

Page CD

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Wer wirft den ersten Stein © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach Fordította: MAROS MAGDOLNA

CD


7/18/2010

1:34 AM

Page 5

I. – Nos, van-e már valami híre Afrikából, jogtanácsos úr? – Igenis, méltóságos grófnõ. Ma reggel érkezett ez a sürgöny, s amint látja, azonnal kisiettem önhöz, ide Nordeggbe. Hiszen tudom, milyen türelmetlenül méltóztatik várni… – Igazán kedves magától – bólintott Nordegg grófnõ, majd helyet foglalt az egyik karosszékben. Fekete özvegyi ruhájának uszálya sötét árnyként terült el az értékes perzsaszõnyegen. Hollweg jogtanácsos az asszonnyal szemben telepedett le, irattáskáját a köztük álló asztalkára tette. – Kíváncsian várom a mondandóját, jogtanácsos uram – nézett rá várakozásteljes pillantással Melanie. – Elhiszem, méltóságos grófnõ – mosolyodott el a férfi. – Hiszen alaposan próbára tettem a türelmét. De tudja, egyáltalán nem könnyû a nyomára bukkanni valakinek, akirõl mindössze annyit tudunk, hogy közel húsz éve Délnyugat-Afrikába ment a családjával. Mivel ez idõ alatt méltóságod nem kapott hírt felõle, tulajdonképpen nem volt kiindulási pontom a nyomozáshoz. De vé5


7/18/2010

1:34 AM

Page 6

gül mégiscsak siker koronázta a munkámat: mostanra kiderítettem mindazt, amit Nordegg jövendõ uráról tudnunk kell. – Kérem, jogtanácsos úr, a jelenlegi uráról… – Nos, igen – hajolt meg a jogász. – Harald Nordegg gróf az ön hitvestársának elhunytával csakugyan Nordegg ura lett. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy õ maga mit sem tud az örökségrõl, és még nem vette át a hitbizományt. A grófnõ hirtelen felegyenesedett. – Harald grófot mondott? – kérdezte megütközve, s éjfekete szeme értetlenül meredt az õsz hajú férfira. – Nyilván téved! Hiszen az uramat Georg gróf követi a majorátusban. Ám a jogtanácsos a fejét rázta. – Nem, méltóságos grófnõ. Georg gróf két éve meghalt. Jelenleg tehát egyetlen fia, Harald a hitbizomány örököse. A grófné elsápadt, és egy pillanatra hátradõlt a karosszékben. A jogtanácsos, mintha mi sem történt volna, folytatta a beszámolót: – Georg Nordegg két évvel ezelõtt, a délnyugat-afrikai német gyarmaton lévõ birtokán, egy bizonyos Sassneck nevû farmon hunyt el. A farmot még akkor vásárolta, amikor húsz esztendeje Afrikába érkezett. Eleinte csak magára számíthatott, szívós munkával mûvelte meg és gyarapította a birtokot. Tekintélyes vagyonát fõleg az eredményes állattenyésztéssel alapozta meg. Késõbb a fia, Harald is segített neki, a farm pillanatnyilag az övé. Természetesen azonnal értesítettem az ön férjének haláláról. Tudattam vele, hogy mivel az önök fia, 6


7/18/2010

1:34 AM

Page 7

Malte gróf, isten nyugosztalja szegényt, már két évvel korábban elhunyt, mint az édesapja, õ a hitbizomány egyedüli örököse. Egyúttal arra kértem, mielõbb táviratozza meg, hazajön-e Németországba, s hogy addig is milyen intézkedéseket hozzunk. A grófné felsóhajtott, és mintha csak el akarna valamit hessenteni, végigsimított a homlokán. – Ez mindenesetre meglepõ hír. Gondolhatja, hogy felkavart… – mondta vontatottan, nehezen találva a szavakat. – Esetleg sikerült megtudnia valami közelebbit is Georg grófról meg a családjáról? – Sajnos nem szolgálhatok több hírrel, méltóságos grófné – felelte a jogtanácsos, miközben az arcán enyhe zavar tükrözõdött. Az asszony egy ideig nem szólt semmit, ám az ujjai ideges dobolásba kezdtek a szék karfáján. – Kérem, mondjon el mindent! Mindent, amit megtudott, érti?! – szólalt meg kisvártatva izgalomtól fojtott hangon. – Ne gondolja, hogy kímélnie kell! Hiszen mint családunk régi tanácsadója, jól tudja, milyen sajátságosan alakultak nálunk a viszonyok… Ismeri a kínos ügyeket, és azt is tudja, milyen kapcsolat fûz engem Georg... hm... Georg gróf családjához. Ha kíméletbõl el akar titkolni valamit, azzal csak meggyötör. – Ahogy óhajtja, méltóságos grófné – hajtotta meg magát a férfi. – Semmit sem fogok eltitkolni ön elõl... De valóban nagyon keveset sikerült csak megtudnom. Nos, amint az mindnyájunk számára köztudott, Georg gróf… hogy is mondjam, szóval, nem éppen gazdagon vándorolt ki Afrikába. Az évek során aztán, hála szorgalmának és kitartásának, bizonyos jólétre tett szert. A 7


7/18/2010

1:34 AM

Page 8

fia, Harald gróf most harmincöt éves lehet, a megbízottam beszámolója szerint éveken át tisztként szolgált a gyarmati hadseregben. A helyi viszonyok kiváló ismerõje, beszéli a bennszülöttek nyelvét, és állítólag néhány lázadás leverésében is kitüntette már magát. Négy évvel ezelõtt lépett ki a szolgálatból, hogy betegeskedõ apja segítségére legyen a farm vezetésében. Az idõs gróf halála után, feltehetõleg a megboldogult végakaratának megfelelõen, vevõt keresett a farmra. Mint mondják, megígérte az édesapjának, hogy eladja az afrikai birtokot, és visszatér Németországba. Georg gróf a bennszülöttekkel való összecsapásban szerzett súlyos sérülésbe halt bele. A grófné üres tekintettel bámult maga elé. – És a gróf két leányáról nem hallott semmit? – kérdezte aztán fojtott hangon. A jogász arca összerezzent. – Nem, a konteszekrõl nem tudtam meg semmit. A grófné hirtelen mozdulattal felállt, és az ablakhoz lépett. Az arca sápadt volt, s mintha egyszeriben minden fény kihunyt volna a szemében. A jogtanácsos együtt érzõen nézett a büszke asszonyra, akinek karcsú alakja most sötét sziluettként magasodott a világos ablak elõtt. Arra kellett gondolnia, milyen szenvedélyeket ébresztett valaha ez a még most is gyönyörû asszony két férfi keblében. Unokafivérek voltak és elválaszthatatlan barátok, akik azután elkeseredetten gyûlölték egymást, mivel mindketten ezt az asszonyt szerették mindenekfelett. Vajon a múltra gondolt Melanie grófné is, miközben üres tekintettel nézett ki a széles kastélyteraszon túl el8


7/18/2010

1:34 AM

Page 9

terülõ parkra? Odakint meleg tavaszi napfényben fürdött minden. Bár még nem zöldelltek a fák, sem a bokrok, ám a kipattanni készülõ rügyekben már áradt az éltetõ nedû. A grófné szívéig azonban nem hatolt el a tavasz mindent megújító, varázslatos üzenete. Õ most csak a férfira gondolt, aki immár valahol a távoli Afrikában nyugszik, egy hant alatt. Georg Nordegg gróf volt Melanie elsõ férje. Özvegy ember volt. Elsõ felesége nagyon rövid házasság után belehalt Harald fia születésébe. A gróf majdnem tizenkét évig gyászolta, és kizárólag a gyermekének élt. De azután megismerkedett Melanie von Hartensteinnel, és beleszeretett. Boldogságát csak fokozta, hogy Melanienak sikerült kisfia rajongó szeretetét és tiszteletét is kivívnia. Otthonába vezette Melanie-t, és közben nem is sejtette, hogy a leány csak azért ment hozzá, mert szabadulni akart a rokonaitól, akiknél kegyelemkenyéren élt. A fiatalasszony házassága elsõ két évében boldog volt, és urát két szép leánygyermekkel ajándékozta meg. Georg gróf imádta õt, mostohafia, Harald valósággal istenítette, és fiatalos hévvel a lovagjául szegõdött. Túláradó érzelmeibõl bõségesen jutott két kis féltestvérének is. Minden szépnek és jónak tûnt, mígnem egyszerre sötét felhõk tornyosultak a csendes családi boldogság fölébe. Alig egyesztendõs volt a kisebbik leány, amikor meghalt a nordeggi hitbizomány ura, Georg gróf egyik nagybátyja. A gróf unokafivére, Joachim, aki addig egy uralkodó herceg szárnysegédjeként járta a világot, éppen 9


7/18/2010

1:34 AM

Page 10

akkor érkezett haza. Kilépett a szolgálatból, hogy betöltse a hitbizomány fejeként rá váró tisztet. Joachim gróf az elhunyt majoreszkó temetésén ismerte meg unokabátyja feleségét, a szép Melanie grófnét. Elsõ pillanattól kölcsönös erõs vonzalom támadt bennük egymás iránt. Joachim gróf, a csinos, megnyerõ modorú gavallér olyan mindent elsöprõ szenvedélyt ébresztett Melanie szívében, hogy a fiatalasszony végül behódolt neki. Melanie grófné néhány hónap múlva elhagyta az urát és gyermekeit, hogy szíve választását kövesse. A gróf lelke mélyéig megsebezve úgy határozott, hogy a gyarmatokra megy, és magával viszi a gyermekeit is. Melanie grófné hiába kérlelte több levélben is, hogy bocsásson meg neki, és adja át legalább egyik kislányát. A férje még csak nem is válaszolt. A válást a grófné hibájából mondták ki. Melanie Joachim Nordegg gróf felesége lett. Új férje mindent elkövetett, hogy fájdalmát enyhítse. Amikor pedig egy év múlva Melanie örökössel ajándékozta meg az urát, minden anyai szeretetével e kisfia felé fordult. Kényszerítette magát, hogy ne gondoljon többé a leányaira, ami az évek múltával részben sikerült is neki. De éjszakánként sokszor riadt fel lidérces álmaiból. Gyerekhangokat vélt hallani, amint sírva hívogatták. Ilyenkor kétségbeesetten felugrott a fekhelyérõl, és fiacskája kiságyához menekült, ott keresve megnyugvást. Amikor meghallotta a gyermek békés szuszogását, az õ fájdalma is elcsitult. Tíz év múlva véletlenül tudta meg, hogy Georg gróf a gyermekeivel Délnyugat-Afrikába vándorolt ki. Arról 10


7/18/2010

1:34 AM

Page 11

is értesült, hogy pártában maradt sógornõje szintén velük tartott, s ez valamelyest megnyugtatta. Úgy gondolta, hogy leányai a szeretetre méltó nagynéni mellett jó kezekben vannak. Válása és második házassága természetesen nagy vihart kavart. Még sokáig éreztette vele az elõkelõ társaság, hogy rossz véleménnyel van a tettérõl. Legtöbbükben persze az is sajnálkozást váltott ki, hogy imígyen a nordeggi kastély vendégszeretetérõl is kénytelenek lemondani. Miután azonban Miksa herceg egyszer mégiscsak elfogadta egykori szárnysegédje meghívását egy nordeggi vadászatra, s ezzel a házasságot úgyszólván szentesítette, minden visszatért a régi kerékvágásba. Fátyolt borítottak a múltra. Így telt Melanie grófnõ második házassága. Pompában élt és hitvesi boldogságban, s közben igyekezett elnémítani magában a keblébõl felfeltörõ lelkiismeret hangját. Egész anyai szeretetével fiát halmozta el. A fiatal gróf eközben szép ifjúvá serdült, szülei büszkén tekintettek reá. Egy napon azután Melanie grófné boldogsága egy csapásra összeomlott. Nordegg és a szomszédos haidenaui hercegi birtok határán volt egy tó. Egy tavaszi napon ebbõl a tóból húzták ki a fiatal Malte grófot. Két parasztgyereket akart kimenteni, akik csónakjukból a vízbe estek. Az egyik gyereket sikerült is partra vinnie, majd visszaúszott a másikért. Ehhez azonban már nem volt elég ereje. Az ifjú gróf belefulladt a tóba. Holttestét a kastélyba vitték. Joachim gróf és felesége összeomlott. Fiukkal együtt minden ragyogó reményüket eltemették. Visszavonultak 11


7/18/2010

1:34 AM

Page 12

kastélyuk magányába, és a csapást soha többé nem tudták kiheverni. Két évvel a szerencsétlenség után halt meg Joachim gróf. Szívszélhûdés okozta korai halálát. Melanie grófné immár hat hete özvegy volt. Amióta tudta, hogy Georg gróf lett az örököse második férjének, úgy rettegett megérkezésétõl, mint az ítélet napjától. Ugyanakkor felébredt benne a régóta elfojtott anyai vágyakozás a leányai után. Viszontlátja-e most õket? Vajon eljönnek-e a fivérükkel Nordeggbe? A Nordegg család házi szabályzata értelmében Melanie kénytelen volt élete hátralevõ napjait a birtokon lévõ özvegyi lak vigasztalan magányában lemorzsolni. A szerény házikót csak a park választotta el a kastélytól. Ahogy most kibámult a ragyogó tavaszi napsütésbe, szívébe jeges kézzel markolt a félelem. Vajon hogyan fogadják majd a leányok anyjukat, tette fel magának szorongva a kérdést, és fájdalmasan felsóhajtott. Borzalmas lesz számára, ha tekintetükbõl megvetést kell kiolvasnia! Harald grófra is csak nagy szorongással tudott gondolni. Emlékezett rá, annak idején milyen mélyen megrendítette õt is, amikor szeretett mostohaanyja elhagyta az édesapja házát. Az akkor kiskamasz Harald mély fájdalommal, néma szemrehányással nézett rá, s neki úgy tûnt, mintha egyszerre éveket öregedett volna a gyermek. Vádló tekintetét sokáig nem tudta elfelejteni. A grófné végigsimított a homlokán, és visszafordult a jogtanácsoshoz. – Mindenesetre köszönöm a közlését, jogtanácsos úr. Ezek a hírek nagyon fontosak voltak számomra. És na12


7/18/2010

1:34 AM

Page 13

gyon kérem, hogy a továbbiakban is folyamatosan tájékoztasson mindenrõl, amit megtud. – Ez csak természetes, méltóságos grófné – állt fel az idõs úr, és illedelmesen meghajtotta magát. – Amint újabb hírek jutnak a birtokomba, azonnal kijövök méltóságodhoz. – Nagyon kérem rá. Természetesen mire Harald gróf megérkezik, én már odaát leszek az özvegyi lakban. Az öregúr ismét meghajolt, és elhagyta a szobát.

13


7/18/2010

1:34 AM

Page 14

II. A nordeggi hitbizománnyal határos hercegi birtok Herbert Landa herceg tulajdona volt A kastélyt tíz évvel fiatalabb húgával, Rowena hercegnõvel lakta. Nagyapjuk még uralkodó fejedelem volt, de édesapjuk lemondott a trónról. A kis fejedelemség a porosz uralom alatt legalább olyan biztos lábakon állt, mint annak idején a hercegi család jogara alatt. Herbert herceg édesapja a leköszönte után is tevékeny életet folytatott a birtokain. Felesége ezzel nagyon elégedett volt, és férjével együtt melegszívû emberekké nevelték két gyermeküket. Örültek, hogy megszabadultak az ezerféle kötelezettségtõl, amelyeket annak elõtte a fejedelmi cím rótt rájuk. Haidenau kastélyát azért továbbra is belengte egy kis udvari szellem, mégpedig az egykori udvarhölgynek, Storkau bárónõnek köszönhetõen. Mennél szerényebben viselkedtek ugyanis a fejedelmi testvérek, annál görcsösebben igyekezett Storkau bárónõ az egykori kamarás von Bredow úr támogatásával az udvari ceremóniákhoz ragaszkodni. Szûnni nem akaró viszály dúlt közöttük és von Lauenstein fõerdész között, aki családjával a herceg közeli vadászkastélyában élt. A fõerdész hivatala egyébiránt cseppet sem volt felesleges. Lauenstein tiszte volt, hogy Landa herceg kiterjedt erdõségeit igazgassa, s õ ennek szellemében nap mint nap kora hajnaltól késõ estig dolgozott. Így – ellentétben a bárónõvel és von Bredow úrral – nem ért rá arra, hogy az udvari élet külsõségeivel bajlódjon. Ez a tag14


7/18/2010

1:34 AM

Page 15

baszakadt, életerõs ember egyébként sem lett volna erre alkalmas. Neki is csakúgy, mint csinos feleségének és bájos, tizennyolc éves leányuknak, ami a szívén, az a száján. Nem mérlegelte aggodalmasan, hogy szavai nem ütköznek-e holmi illemszabályokba, ha valami mondandója volt. Ugyanakkor sosem fecsegett feleslegesen, ha mondott valamit, annak mindig volt veleje. Nem csoda hát, ha a hercegi testvérpár õszintén kedvelte õt és a családját, miközben a bárónõt és Bredow urat, igyekezvén jó képet vágni a pózolásukhoz, épp csak elviselte. Éppen aznap, amikor Melanie Nordegg grófné a jogtanácsossal tárgyalt, Herbert herceg a délutáni tea idején belépett húga szalonjába. A hercegkisasszony az ablaknál ült egy magas támlájú széken. Dús, hullámos haja aranylóan tündökölt a napfényben. – Isten hozott, Herbert! – fordította bájos arcát a bátyja felé, és mosolyogva kezet nyújtott neki. – Jó, hogy jössz. Kedves bárónõnk már epekedve szemezett a duruzsoló teáskannával. Éppen hat és fél percet késtél. Storkau bárónõ csukaszürke selyemruhában ült a hercegnõ mellett. A leány szavaira tiltakozó mozdulattal felemelte a kezét, majd felállt, és mély bókkal köszöntötte a herceget. A fiatalember fõhajtással viszonozta a köszönést, majd elõvette a zsebóráját. – Valóban! Azóta már hat és háromnegyed perc is elmúlt! – ingatta a fejét tettetett rosszallással. – Bocsánatot kérek a hölgyektõl. A fõerdész kissé feltartott. Õt is el akartam hozni a teára, de tartott kegyedtõl, bárónõ, mivel a csizmája a puha erdei földdel került érintkezés15


7/18/2010

1:34 AM

Page 16

be. Úgy vélte, ha Rowena õkegyelmessége még el is nézné neki ezt a kis toaletthibát, a bárónõ bizonyosan felháborodna. A hercegnõ csintalan tekintetet vetett az egykori udvarhölgyre. – Ettõl ugyan átjöhetett volna a fõerdész, nemde, kedves bárónõ? – fordult kihívóan az egykori udvarhölgyhöz a hercegnõ, átvéve a bátyja csipkelõdõ modorát. A bárónõ leírhatatlanul fensõséges arcot vágott. – Megbocsát fenséged, de a fõerdész ez esetben helyesen döntött. Hogy is merészkedhetett volna tisztátalan lábbelivel fenséged makulátlan szalonjába! A testvérpár összenézett, és alig állták meg nevetés nélkül. – Igaza van, kedves bárónõ, errõl szó sem lehet! – felelte aztán komoly képpel a hercegkisasszony. Herbert herceg karját nyújtotta a húgának. – Megengeded, hogy a teázóasztalhoz vezesselek, Rowena? – Óh igen, kedves Herbert – bólintott a lány, majd, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, ismét az aszszonyhoz fordult: – De hol van Bredow úr, kedves bárónõ? Én balga lélek, csak most veszem észre távollétét. – Elnézését kéri fenségteknek. A foga fáj szegénynek, s ezért sürgõsen be kellett mennie a városba a fogorvoshoz. – Szeretnék holnap átmenni Nordeggbe, hogy meglátogassam a grófnõt – váltott hirtelen témát a hercegkisasszony. – Elkísérsz, Herbert? – Hát persze, Rowena, örömmel. – Nem hallottál még semmit a hitbizomány új gazdá16


7/18/2010

1:34 AM

Page 17

járól? Szeretném tudni, mikor érkezik. Tudod, alig várom, hogy megismerjem, elvégre a jövõben a szomszédunk lesz. – Útközben Hollweg jogtanácsossal találkoztam. Elmesélte, hogy éppen az imént közölte Nordegg grófnéval a hírt: Georg gróf, a megboldogult Joachim unokafivére nem él már. Következésképpen nem Georg, hanem a fia, Harald az új majoreszkó. – Nahát! Ez aztán a meglepetés! Másnap Herbert a húgával átkocsizott Nordeggbe. Melanie grófné nagyon kedvesen fogadta õket. A bárónõ is elkísérte a testvérpárt. A beszélgetés az új földesúrra terelõdött. De a grófné egyetlen rezdülésével sem árulta el, mit érez. Az évek során megtanulta fegyelmezni magát. Közben nem is sejtette, hogy a hercegkisasszony ma milyen különös érdeklõdéssel lesi minden szavát.

17


7/18/2010

1:34 AM

Page 18

III. A Sassneck-farm, amelyet Georg Nordegg gróf húsz évvel azelõtt vásárolt, az ország belsejében, lóháton úgy tizennyolc óra járásra feküdt Windhuktól. A grófi család lakóháza körül tágas legelõk húzódtak, ameddig a szem ellátott. Természetesen sok minden megváltozott azóta, hogy Georg gróf itt letelepedett. A fõépület tíz éve készült el, a hajdani kisebb lakóházat ma már csak gazdasági célokra használták. Az új épület éppen elég tágas volt, a bejárat két oldalán széles veranda övezte. Oldalvást helyezkedtek el az istállók és a fekete személyzet kalyibái. A grófi család két évtizedes afrikai tartózkodása alatt megtanulta, hogyan kell a színes bõrû õslakossággal bánni. Egészen jól elboldogultak a helybeliekkel, a szükséges szigor mellett jóságosan, barátságosan kezelték õket. De ha lázadások törtek ki az országban, ami elég sûrûn megesett, akkor a farmon élõ feketék is felkeltek uraik ellen. Gyakoriak voltak a rajtaütések, támadások. De ezekben a csetepatékban soha komoly kár nem esett, egészen az elmúlt két évig. Sassneckre egy nap váratlanul ellenséges bennszülött törzs rontott, kihasználva az urak távollétét. Apa és fia ugyanis fontos ügyeket intéztek éppen Windhukban. Éjnek évadján rontottak rá a felkelõk a farmra, a két grófkisasszonyt ágyából kirángatva magukkal hurcolták. Hû fekete szolgájuk, Hullahi hiába igyekezett kiszabadítani a kisasszonyokat. Amikor nem ért célt, inkább lóra pattant, és a windhuki úton elnyargalt, hogy gazdáit segítségül hívja. 18


7/18/2010

1:34 AM

Page 19

Azok közben a városban értesültek a lázadásról, és azonnal visszafordultak egy csapat katona kíséretében. Hullahi Sassneck érintése nélkül, egyenesen a lázadók hátába vezette õket, hiszen ismerte a rejtekhelyüket. A katonák parancsnoka, Krassnick fõhadnagy az idõsebb grófkisasszony võlegénye volt. Leendõ apósával és sógorával együtt, a két leány életéért aggódva, lóhalálában vágtatott a megjelölt helyre. De bárhogy siettek, mégis elkéstek. Amikor a lázadók táborát bekerítették, ádáz tusa kezdõdött. A harc közben Harald gróf az egyik sátorból nõi sikoltást hallott. A jajkiáltást követve talált rá húgaira, akiket a sátorban cölöpökhöz kötözve tartottak fogva. Odakiáltott az édesapjának, aki azonnal követte, miközben a katonák az utolsó felkelõket is foglyul ejtették. Apa és fia megtalálta a konteszeket, és kiszabadította õket. De elkéstek. Maria grófnõ, az idõsebbik nõvér a gyalázattól való félelmében egy üvegcseréppel felvágta az ütõerét. Már nem tudták megmenteni. Jutta grófkisaszszonyt eszméletlenül találták. Maria már haldoklott, amikor visszavitték a farmra. Juttát bekötözték, õt még sikerült megmenteni. De még egy áldozat várt a grófi családra. Amikor az apa haldokló lányát kihozta a sátorból, a hátát golyó érte, ami a tüdejébe hatolt. A gróf összeesett, épp csak annyi ereje maradt, hogy az odasietõ Hans von Krassnick karjába adja át Mariát. Harald látta apját összerogyni. Ájult húgát egy tiszt gondjaira bízta, õ maga pedig apja segítségére sietett. Szomorú út volt ez hazáig! Harald gróf sápadtan lo19


7/18/2010

1:34 AM

Page 20

vagolt haldokló apja és húga hordágya mögött. Mellette Jutta grófkisasszony, aki annyira magához tért már, hogy lóra tudott szállni, és megtartotta magát a nyeregben. A haldokló Maria oldalán, ugyancsak halálsápadtan, võlegénye, Hans von Krassnick fõhadnagy lovagolt. Így értek vissza feldúlt otthonukhoz. A hûséges Hullahi ráparancsolt a szolgákra, hogy gyorsan teremtsenek rendet, és Harald segítségére volt, aki apját és húgát egymás mellé fektette. Alig értek haza, Maria grófkisasszony anélkül, hogy még egyszer eszméletre tért volna, võlegénye karjában kilehelte a lelkét. Az édesapjuk egy órával késõbb halt meg. Néhány szót tudott még fiával váltani, és megígértette vele, hogy eladja a farmot, és húgával visszatér Németországba.

20


7/18/2010

1:34 AM

Page 21

IV. Azóta két éve telt el, ám Harald grófnak csak most sikerült a farmra vevõt találni. Kénytelen volt áron alul eladni a birtokot, ám a húga miatt most már nem késlekedhettek: mielõbb el kellett hagyniuk Afrikát. Juttának a katasztrófa óta egyetlen nyugodt perce sem volt. A két testvér kapcsolata ez idõ alatt még szorosabbá vált. Csak egymásért éltek, hiszen nem volt már senkijük Hans von Krassnickon kívül. Õ, amikor csak tehette, ellátogatott hozzájuk. Anna néni, Georg gróf nõvére már négy évvel korábban meghalt. Most végre bejelentkezett a birtok vevõje, hogy Harald gróffal megkösse az adásvételi szerzõdést. Aznap reggel, amikorra várták, Harald a veranda felõl lépett be a meghitt nappaliba. Jutta csodás sötét szemével komolyan és szomorúan nézett fel bátyjára. Azonnal észrevette, hogy valami nyugtalanítja. – Csak nincs valami baj, Harald? – kérdezte aggodalmasan. Az ifjú gróf átkarolta húga vállát. – Légy nyugodt, Jutta, semmi ok az aggodalomra! Igaz, hogy két meglepõ újságot hozok, de mindkét hírem jó. Elõször is, Hans megígérte, hogy ma idejön õ is, ami pedig az igazi meglepetés: elkísér bennünket Németországba! – Akkor tehát mégis sikerült szabadságot kapnia? – A grófkisasszony arcán örömteli mosoly suhant át. – Igen. Az országban most béke van, így hosszabb idõre szabadságolták. A magam részérõl nagyon örülök annak, hogy velünk tart! 21


7/18/2010

1:34 AM

Page 22

– Ó, ennek én is örülök! Hiszen szegény Mariánk után csak õ maradt nekünk. De két újdonságot említettél. Mi a másik? – Halljad hát! Németországból nagyon meglepõ hírt kaptam. – Németországból? – Igen, és ez a hír bizony alaposan felkavart. Képzeld csak: bizonyos Hollweg jogtanácsos közli velem, hogy Joachim Nordegg gróf, a hitbizomány feje elhunyt. A fia két évvel ezelõtt halálos balesetet szenvedett. Mivel édesapánk nincs már az élõk sorában, most én lettem a nordeggi majoreszkó. Vagyis éppen most, amikor itt felszámoljuk régi otthonunkat, kínálkozik új a számunkra. Doktor Hollweg azt kéri, táviratozzam meg neki azonnal, akarok-e Nordegg kastélyába menni, és magam gazdálkodni a birtokon. – Vagyis te lettél a hitbizomány ura? – markolta meg a bátyja karját izgatottan Jutta, aki hirtelenjében nem is merte elhinni, amit hallott. – Igen, húgocskám, Németország egyik legnagyobb és leggazdagabb hitbizományáé. Nem kell már új hazát, új egzisztenciát keresnünk, van hova mennünk. Egy gyönyörû kastély s hozzá gazdag birtok vár ránk, oly csodás környéken, amely biztosan tetszeni fog neked is. – Ó, Harald, ha ezt édesapa és Maria megérhették volna! – simult oda a grófkisasszony boldogan a bátyjához. – Istenem, mennyire örültek volna! A fiatal férfi arca egy pillanatra elkomorult. – Maria nagyon örült volna. Mindig is visszavágyott Németországba, itt Afrikában sohasem érezte magát igazán otthon. Mintha megérezte volna a tragédiát… 22


7/18/2010

1:34 AM

Page 23

E szavaknál Harald szorosan magához ölelte a húgát, mintha még most is meg kellene óvnia a veszedelemtõl. Jutta fejecskéje a bátyja keblén nyugodott, arca sápadt volt. Harald gyengéden megfogta a kezét, és megcsókolta csuklóján a vörös sebhelyet, amely a két évvel ezelõtti rettenetes napra emlékeztetett. – Jutta, ez lesz az utolsó napunk itt a farmon. Németországban új haza vár ránk. Holnap reggel útra kelünk, és mához tizennégy napra behajózunk Swakopmund kikötõjében. Ahogy megbeszéltük, a még hátralevõ idõt Windhukban töltjük, hogy elbúcsúzzunk a barátainktól és ismerõseinktõl. Jutta fellélegzett. Végre elhagyhatja ezt a megátkozott helyet, ahol el kellett veszítenie a nõvérét és az édesapját. – Gyere, Harald, keressük fel a halottainkat! Ha a nyughelyüket itt is kell hagynunk, a szeretetük mindenüvé elkísér majd. Felálltak, és kart karba öltve kimentek a szobából. A veranda lépcsõjén egy fekete szolga sütkérezett a napfényben. Amint észrevette a testvéreket, nyomban felpattant és elébük sietett. Fehér fogai villogtak, sötét szeme melegen ragyogott rájuk, akár egy hûséges kutyáé. A testvérek megálltak elõtte. – Mi lesz most Hullahival, ha elhagyjuk Sassnecket? – kérdezte Harald a húgát. – Nem jöhetne velünk, Harald? Nem szeretnék megválni tõle. Meg aztán, úgy érzem, örök hálával tartozunk neki… – felelte Jutta. Harald ránézett a fekete szolgára. – Úr és úrnõ elmegy holnap, Hullahi, messze-mesz23


7/18/2010

1:34 AM

Page 24

sze, Németországba – mondta komolyan, lassan tagolva a szavakat. Hullahi nem látszott meglepettnek. – Hullahi menni vele, uram. Maradni mindig úrral és úrnõvel – mindössze ennyit mondott a lehetõ legtermészetesebb hangon. – De Németország messze van, és ott fázni fogsz. – Hullahi itt is fázik hideg éjjeleken. Bebújni akkor szalma vagy meleg pokróc. – Kapsz tõlem egy bundát, Hullahi, hogy ne fázzál. De nem fogsz majd félni, ha csak fehér arcokat látsz? – Nem, uram, Hullahi szeretni úr és úrnõ fehér arcát. Jutta mosolyogva bólintott. – Elviszünk magunkkal, Hullahi. Meglátod, jól megy majd sorod Németországban. Fázni sem hagyunk majd. Hû szolgánk vagy. Hullahi nevetett, és nagyot ugrott örömében. A testvérpár karon fogva haladt tovább a liget felé, amelynek fái alatt három sírt fogott körül egy alacsony kerítés. A két fiatal magas, büszke termete elárulta nemesi származásukat. Harald a durva szövésû sportöltönyben is elõkelõen hatott, s a grófkisasszony ugyancsak elbûvölõ jelenség volt az egyszerû szabású kötényruhában is. Napbarnított arca elárulta, hogy sokat és szívesen tartózkodott a szabadban. Finom metszésû szája körül azonban alig észrevehetõ fájdalmas vonás húzódott. Amikor odaértek a sírokhoz, egy padra ültek. – Tulajdonképpen miért jött apa ide velünk, Afrikába, miért nem maradt Németországban? Te tudod ezt, Harald? Harald vonásai megkeményedtek. Most ismét komornak látszott, a szeme acélosan megvillant. – Ne kérdezd ezt tõlem, Jutta! Nem felelhetek a kér24


7/18/2010

1:34 AM

Page 25

désedre. Érd be annyival, hogy apát rossz tapasztalatok ûzték el szülõföldjérõl. Bár tudom az okát, de szavamat adtam neki, hogy sem neked, sem Mariának nem árulom el. Hallgatást parancsolt. És halála elõtt már nem oldozhatott fel adott szavam alól. Így továbbra is hallgatnom kell, bár most, hogy visszatérünk Németországba, jobb lett volna, ha mindenbe beavathatlak. – Akkor soha nem fogom megtudni? – Tõlem nem, Jutta. De talán Németországban a sors akaratából megtudod majd mástól. Én mindenesetre hallgatásra vagyok kötelezve. Jutta bátyja vállának támasztotta a fejét. – Ígérem, soha többé nem foglak ezzel gyötörni, Harald. Inkább kérdezek tõled valami mást, amire biztosan felelhetsz. Apának feltettem egyszer ezt a kérdést, mire õ elsápadt, és kiment a szobából, anélkül hogy válaszolt volna. Ezért aztán soha többé nem mertem újra elõhozakodni vele. Most mondd meg te: mikor és hogyan halt meg anyánk? Harald gróf az édesapja sírjára meredt, mintha onnét kellene választ merítenie. Húgai sohasem tudták meg, hogy anyjukat nem a halál, hanem az élet ragadta el tõlük, miként azt sem, hogy Harald csak a féltestvérük. Most tanácstalan volt, mit feleljen erre a kérdésre. Hazudni nem akart. Ezért rövid hallgatás után, habozva ennyit mondott: – Pontosan magam sem tudom már, Jutta. Lehet, hogy Nordeggben mindenre választ kapsz majd, most érd be ennyivel! – Hát jó – bólintott megadóan Jutta. – Tulajdonképpen nem is olyan fontos az egész. Itt nyugszik az a három 25


7/18/2010

1:34 AM

Page 26

ember, aki a legkedvesebb volt számunkra, és úgysem tudjuk õket magunkkal vinni. – Hagyd õket békében nyugodni, Jutta! Szeretetük elkísér bennünket, bárhová kerülünk is. De nézd csak, mintha Hullahi ide tartana. Vajon mit akar? Hullahi az új fehér gazda érkezését jelentette. A farm vevõje, Wilhelm Sundheim úr idõközben csakugyan megérkezett. A testvérpár visszament a házba, és üdvözölte a vendéget. A farm leendõ gazdája jó harmincas, szemlátomást vidám, tetterõs férfi volt. Már néhány hónapja itt élt Afrikában, ide-oda utazgatva, hogy minél jobban megismerkedjen a helyi viszonyokkal. Mivel az utóbbi hetekben többször is járt már a farmon, a testvérek jó ismerõsként üdvözölték. Az sem volt titok számukra, hogy vevõjük egy fiatal német hölgyet készül rövidesen az oltár elé vezetni, aki orvos fivérével Windhukban él. Az üzleti ügyeket gyorsan elintézték. Jutta ismét arra kérte Sundheim urat, hogy gondoztassa a kis temetõben a három sírt. Harald ezt az adásvételi szerzõdés egyik záradékába is bevette. Sundheim becsületszavára megígérte, hogy gondját viseli a nyughelyeknek, és kezet adott rá. Amikor éppen helyet akartak foglalni az asztalnál, befutott Hans von Krassnick is egy tiszttársával. Elõtte való este indultak el lóháton Windhukból. Hans Haraldért és Juttáért jött, és mindenekelõtt a menyasszonya sírjától akart búcsút venni. Bajtársa azért kísérte el, hogy elköszönjön a grófi testvérpártól. Wenkhaus hadnagy nagyon víg természetû fiatalember volt, és mint mindig, most is õ gondoskodott az asztalnál a jó hangulatról. 26


7/18/2010

1:34 AM

Page 27

Harald bejelentette vendégeinek, hogy õ lett a hitbizomány feje Nordeggben. Hans szívbõl jövõ örömmel szorította meg a kezét, majd Juttához fordult: – Miattad még jobban örülök ennek. Így mindjárt lesz otthonod, mégpedig nem is akármilyen! Szülõföldünk egyik legszebb vidéke Nordegg. – Teringettét, kedves grófom, ez igazán pompás! – csettintett nyelvével a másik hadnagy. – Akkor hát könynyû szívvel mondhatnak búcsút Sassnecknek. Ilyen majorátust bizony én is szívesebben elfogadnék bármelyik afrikai farmnál! Gratuláltak Haraldnak, majd a fiatalurak egy kis szíverõsítõvel is koccintottak az örömteli eseményre. Amikor asztalt bontottak, Jutta a fiatal tiszthez lépett. – Nagyon örülök, Hans, hogy velünk jössz Németországba. A férfi megcsókolta a leány kezét. – Amúgy is ki akartam venni a szabadságom, s azt hiszem, ennél ragyogóbb alkalom nem is adódhatott volna. – Meddig kaptál szabadságot, Hans? – Egyelõre fél évet kértem. – És azután? Komolyan vissza akarsz térni ide? Hans tekintete a távolba révedt, majd megpihent az ablakon át Maria sírhantján. – Magam sem tudom még – felelte komolyan. Harald lépett oda hozzájuk. – Mindenesetre néhány hétre okvetlenül el kell jönnöd hozzánk Nordeggbe! Add a szavad rá! – nyújtotta kezét a barátja felé. – Szíves-örömest megígérem, Harald – adott kezet mosolyogva Hans. 27


7/18/2010

1:34 AM

Page 28

V. A jogtanácsos megkapta Harald gróf sürgönyét, és azonnal kikocsizott Nordeggbe, Melanie grófnéhoz. Az özvegy elolvasta a táviratot. Sápadt orcáin halvány pír futott át az izgalomtól. – Köszönöm az értesítést, jogtanácsos úr. Nos, akkor május végén kiköltözöm az özvegyi lakba. Ugye, megteszi, hogy értesít, amint Harald gróf jelzi az érkezését? – Úgy lesz, méltóságos grófné. – Kár, hogy a gróf táviratában nem közli, vajon a húgai vele jönnek-e. – Méltóságodnak meg kell gondolnia, hogy táviratilag csak a legfontosabbat tudatja az ember – adott hangot vélekedésének a jogtanácsos. A grófné bólintott. – Nem tehetek mást, mint hogy türelmesen várok. Ám a türelem már nagyon nehezére esett. Egyre nyugtalanabbul leste a híreket, ám ez a mostani távirat például szinte semmit sem mondott arról, ami a leginkább érdekelte. A hosszú évek során, amióta elhagyta a lányait, talán sosem gondolt reájuk ilyen elevenen, mint az elmúlt hetekben. Szívében minden egyéb érzést háttérbe szorított a gyermekei iránti elfojthatatlan vágyódás. Hogy a figyelmét valamivel mégis elterelje, máris elkezdett készülõdni az átköltözéshez. A futónövényekkel benõtt, fagerendás verandát tavaszi virágokkal díszítették fel, a házat kiszellõztették és kitakarították. A grófné mindig megborzongott, ha megállt ez elõtt a ház elõtt. Úgy érezte, ez a szerény kerti lak élete minden reménységének kriptája lesz. Még ha a leányai Nor28


7/18/2010

1:34 AM

Page 29

deggbe jönnek is, nemigen fogják élete alkonyát szeretetükkel bearanyozni. Idegenül állnak majd vele szemben. A sorstól most visszakapja, amit gyermekei ellen vétett. Ahogy annak idején elhagyta a leányait, olyan elhagyatott és magányos lesz õ is. Hogy szomorú gondolatait elûzze, délután átkocsizott Haidenau kastélyába. Rowena hercegnõ, mint mindig, most is nagy szeretettel sietett elé. Bár a bátyjától tudta, hogy a grófnõ valaha elhagyta a leányait, õ maga még túl fiatal volt ahhoz, hogy felfogja Melanie grófné tettének súlyát. Rowena bocsánatos bûnnek tartotta a grófné cselekedetét, mivel tudta, hogy azt a szerelem vezérelte. Mint minden hozzá hasonló fiatal leány, a hercegkisasszony is hajlott a romantikára, épp ezért nemhogy elítélte, de kifejezetten érdekes egyéniségnek látta a grófnõt. Ma Melanie elmesélte neki, hogy Harald Nordegg május végére jelentette be érkezését. A hölgyek kettesben beszélgettek. A házikisasszony részvéttel pillantott vendége meggyötört arcára. – Akkor tehát hamarosan kiköltözik az özvegyi lakba? – kérdezte. – Igen, fenség, már mindent elõkészítettem. – Nem akarná elõbb megvárni, amíg az új gazda megérkezik? A grófné mélyet sóhajtott. – Nem, fenség, nem merek vele találkozni. Hiszen biztosan ön is tudja, hogy valaha a mostohafiam volt, s biztosra veszem, hogy szívében éppen olyan engesztelhetetlen gyûlölet ég irántam, mint az apjáéban hajdan. 29


7/18/2010

1:34 AM

Page 30

A hercegnõt megrendítette az asszony szavaiból áradó fájdalom. – Talán téved, kedves grófné. Olyan sok év telt el azóta. Ennyi idõ alatt sokat felejt az ember. – Sokat, de nem mindent. És ha tudnám, hogy egyedül érkezik, akkor talán lenne hozzá bátorságom, hogy elébe álljak. De... a húgait is magával hozza. A hercegnõ megfogta az özvegy kezét. – Nem lenne mégis jobb éppen ezért maradni? – Nem, azt hiszem, hogy tényleg nem... – mondta csendesen a grófné, miközben végigsimított a homlokán. – Nem bírnám elviselni, hogy tekintetükbõl olvassam ki az ítéletemet. Hiszen fenséged jól tudja, hogy õk az édeslányaim, és én eljátszottam anyai jogomat a szeretetükre. Okkal kárhoztatnak engem… – Gyermekek ne ítéljék meg és ne kárhoztassák a szüleiket! És ha a leányai meglátják, mennyire szenved még ma is a gondolattól, hogy egykoron elhagyta õket, megbocsátanak majd – mondta komolyan a hercegkisasszony. – Nem érdemlem meg a bocsánatukat, fenség – ingatta a fejét reményvesztetten az özvegy. – Isten majd segít, hogy visszanyerje gyermekei szeretetét. A grófné kezébe temette az arcát. – Annyira vágyom rá, hogy lássam õket, és mégsem merek a szemük elé kerülni – sóhajtotta. A hercegnõ egy ideig némán nézte a máskor büszke, egyenes tartású asszonyt, aki most megtörten gubbasztott elõtte. A grófnõ végre kihúzta magát, és halkan így szólt: 30


7/18/2010

1:34 AM

Page 31

– Bocsásson meg, fenség, nem lett volna szabad a gondjaimról és szorongásaimról beszélni kegyednek. Ez nem az ön fiatal lelkének való. De mivel mindig olyan kedves és barátságos hozzám, s ha látom, mindig az jut eszembe, hogy a leányaim hasonló korúak... és... és anya nélkül kellett felnõniük... Ilyenkor kétszeresen furdal a lelkiismeret, milyen súlyosan vétkeztem ellenük. – Kérem, nyugodjon meg, kedves grófné! Hiszen mindannyian követünk el hibákat! A beszélgetést e percben Storkau bárónõ zavarta meg. Egy ideje már ott hallgatózott az ajtóban. – Õfensége a herceg éppen most tért haza – jelentette méltóságteljesen, s a következõ pillanatban csakugyan Herbert lépett a szalonba. Szokott, szeretetre méltó módján üdvözölte a grófnét. Még pár percig beszélgettek, azután a vendég elköszönt. Herbert herceg kikísérte a kocsijához. A bárónõ ellenségesen nézett a gyászruhájában is még mindig szép aszszony után. Amikor a herceg visszatért, nem bírta megállni egy gonoszkodó megjegyzés nélkül. – Fenségednek nem szabadna megengedni, hogy a fenséges kisasszony távollétemben fogadja Nordegg grófnét – közölte kioktató hangon. – Vagy úgy! – csattant fel bosszúsan Rowena, mielõtt a bátyja felelhetett volna. – Azért maradt szándékosan a szobájában, bárónõ, mert azt hitte, hogy távollétében nem fogadom a grófnõt. Ugye eltaláltam? A bárónõ elpirult, hiszen csakugyan ez volt a szándéka. – Hogy gondolhat ilyet, fenség! Csak átmenetileg akadályoztatva voltam, ezért nem tudtam azonnal a vendég 31


7/18/2010

1:34 AM

Page 32

fogadására sietni. De amikor beléptem, még így is hallottam, hogy a grófnõ olyasmikkel zaklatta önt nem éppen makulátlan múltjából, ami nem fenséged fülének való. Rowena büszkén felvetette a fejét, tekintetét egyenesen a bárónõ arcára szegezte. – Nyugodt lehet, bárónõ, a grófné nem zaklatott semmivel – jelentette ki hûvösen. – Sokkal tapintatosabb annál, semhogy ilyet tenne. – Hiszen hallottam, fenség, hogy a múltjáról és a vétkérõl beszélt. – Csakis az én biztatásomra. És amit a grófné nekem bizalmasan elmondott, azt nem a kegyed fülének szánta. Egyébként bízza csak rám nyugodtan, hogy eldöntsem, illendõ-e vagy sem, amit nekem mondanak. A bárónõ sértett arccal meghajtotta magát. A hercegnõ szavainak csakugyan volt bizonyos éle, és most történt elõször, hogy ilyen kurtán és határozottan visszautasította a hajdani udvarhölgy okvetetlenkedését. Herbert herceg jóságosan avatkozott közbe: – Tisztelt bárónõ, bizonyára jót akart, de kegyed a húgomat féltve óvná minden kis szellõtõl. Erre igazán semmi szükség. Elõkelõ családból származó fiatal leányoknak sem árthat, ha megtudják, milyen könnyen bûnbe eshet az ember. Ráadásul a húgom fiatal kora dacára erõs, határozott jellemmel bír, és különbséget tud tenni jó és rossz között. Emlékszik még, mit szokott felejthetetlen emlékû édesapám mondani? Tanuljuk meg a magunk és a mások kárán, hogyan legyünk jók. Remélem, a húgom ezt mindig meg fogja szívlelni. Ha a grófné bá32


7/18/2010

1:34 AM

Page 33

natával a testvéremhez jött, akkor az bizalmának a jele, és nem zaklatás. A bárónõ arca megvonaglott. Ez egyszer mégis jobbnak látta, ha nem szól semmit. Összeszorította az ajkát, és meghajolt.

33


7/18/2010

1:34 AM

Page 34

VI. Harald Nordegg gróf és a húga Hans von Krassnick és Hullahi kíséretében, kellemes tengeri hajóút után érkezett meg Brémába. Itt egy szállodába hajtattak. Harald feladott egy táviratot Hollweg jogtanácsosnak, amelyben közölte, hogy harmadnap déltájban a lakásán fogja felkeresni, hogy megbeszéljék a legfontosabb tennivalókat. Ahogy eddig, most sem említette a húgát. Az érkezés napját még Hans társaságában töltötték, aki másnap szívélyes búcsút vett tõlük, majd elutazott Rajna menti szülõföldjére, a rokonaihoz. Ezt követõen a testvérpár Hullahi kíséretében Berlinbe utazott. Brémában sajátságos ruházatuk és néger kísérõjük ellenére sem tûntek fel különösebben. Ebben a kikötõvárosban megszokták az emberek a sokszínûséget. Berlinben viszont már keltettek némi feltûnést. Jutta nagy, csodálkozó szemmel nézte a nagyváros szüntelenül lüktetõ forgatagát. Harald az elsõ napra bérelt egy kocsit, s a szolga kíséretében körutat tett a húgával a fõvárosban. – Nem szeretnék itt élni, Harald! Milyen lármás, milyen zaklatott itt minden! És ez a rengeteg ember! – Juttának cseppet sem tetszett a nagyvárosi nyüzsgés. De Hullahi a maga kötélidegzetével csak mosolyogva szemlélte a járókelõket, és olyan jól érezte magát, mint hal a vízben. Haraldra Berlin úgy hatott, mint rég látott jó ismerõs, aki kissé megváltozott ugyan, de vonásai azért a régiek maradtak. Városnézõ körútjuk közben döbbent rá, hogy õk maguk bizony nem illenek bele ebbe az ele34


7/18/2010

1:34 AM

Page 35

gáns, modern világba, és elhatározta, hogy most azonnal tetõtõl talpig kiruházkodnak. Hullahi számára is európai libériára volt szükség. A nordeggi hitbizomány ura nem vonulhatott be vademberként a birtokára. Juttának nem volt kifogása az ötlet ellen. – Én is észrevettem – mondta –, hogy nem illünk ebbe a világba az öltözékünkben. Ami Afrikában helyénvaló volt, az itt kétségkívül kirívó. Elhatározták, hogy még aznap körbejárják a szükséges üzleteket, és annak rendje-módja szerint felöltözködnek. Így is lett. Elõször Hullahi kapott egy csinos inasruhát. Úgy örült neki, mint egy gyerek. Azután Harald következett. Õt egyszerû volt divatosan felruházni. Amit készen nem kaptak meg, azt megrendelték. Majd utánuk küldik Nordegg kastélyába. Két óra múltán immár nem különbözött ruházatában az utcán járó többi úriembertõl. Arányos, délceg termetét persze továbbra is sokan megcsodálták. Jutta számára azonban már nem találtak olyan könynyen megfelelõ ruhákat. Bár karcsú, fiatal alakján minden remekül állt, mégsem érezte jól magát a szalagokkal, selyemvirágokkal felcicomázott divatkölteményekben. Megszokta az egyszerû, praktikus viseletet. Nehezen törõdött bele, hogy errõl most már le kell mondania, és neki is alkalmazkodnia kell az épp uralkodó divathoz. Végül, bár vonakodva, még néhány kalapot is beszerzett. – Azért remélem, hogy az otthonunkban, Nordeggben semmiféle fejfedõt nem kell majd hordanom. Legfeljebb egy könnyû szalmakalapot a nap ellen, amit eddig is viseltem. De figyelj csak, Harald! Szerintem a mi 35


7/18/2010

1:34 AM

Page 36

durva csizmáink sem illenek ebbe a környezetbe. Nézd csak, milyen kecses cipõcskékben tipegnek itt a hölgyek! Sassneckben természetesen nem tudtam volna ezekben járni, de itt valóságos élvezet lehet ilyen könnyû topánkákban lépkedni. A mi lábbelinken meglátszik, hogy a gyarmatokról jöttünk. – Helyes, vegyünk elegáns cipõket is, akkor aztán tetõtõl talpig kiruházkodtunk, és senki nem néz már telepeseknek bennünket – helyeselt Harald.

36


7/18/2010

1:34 AM

Page 37

VII. Hollweg jogtanácsos a dolgozószobájában ült, amikor bejelentették Nordegg grófot és grófkisasszonyt. Mivel már várta õket, nem kellett félbehagynia a munkát, nyomban felállt, és a testvérek elé sietett. Miután Harald gróffal megtárgyalták, amit kellett, a jogtanácsos felajánlotta, hogy elkíséri Nordeggbe a testvéreket. – Gróf úr, amikor értesített az érkezésérõl, telefonon iderendeltem egy kocsit Nordeggbõl. Odakint áll a ház elõtt. Máris indulhatunk. Útközben Harald mellékesen megkérdezte a jogtanácsost: – Laknak még a kastélyban? A jogtanácsos csíptetõs szemüvegén át fürkészve nézett rá. Sejtette, hogy ez a kérdés Melanie grófnéra vonatkozik. Az is feltûnt neki, hogy a gróf csak az egyik húga társaságában érkezett. De nem tette szóvá. – Tegnapelõtt Melanie grófné még a kastélyban lakott. De már átköltözött az özvegyi házba. Így jelenleg csak a személyzet tartózkodik a kastélyban. Egyelõre nem bocsátottak el senkit. Ön dönti el, hogy maradjanak-e, vagy esetleg változtatni óhajt a személyzet öszszetételén. Harald gróf köszönete jeléül némán meghajtotta a fejét. Egyébként is meglehetõsen csendben telt az utazás, az új ismerõsök közt nem alakult ki élénkebb társalgás. A testvérek megszokták, hogy nem fecsegnek jelentéktelen dolgokról, és mert a jogtanácsos is hallgatag termé37


7/18/2010

1:34 AM

Page 38

szetû volt, nem indult meg a beszélgetés. Csak Hullahi locsogott rossz németséggel a gépkocsivezetõvel. Amikor az autó lelassított, majd befordult a magas fákkal szegélyezett erdei útra, egy elegáns homokfutó tûnt fel velük szemben. Karcsú fiatal hölgy hajtotta, sötétzöld kosztümben. Aranybarna haján kis kalapot viselt, karcsú kezére hosszú szárú bõrkesztyû simult. Lazán tartotta a gyeplõt, mögötte összefont karokkal egy inas ült. Hatalmas, ibolyakék szeme érdeklõdéssel mustrálta a testvérpárt. Egy pillanatra találkozott a tekintete Haraldéval. Hollweg doktor mély tisztelettel köszöntötte a hölgyet, aki ezt kedves mosollyal viszonozta. Erre Harald gróf is illemtudóan kalapot emelt elõtte. Miután elhaladtak a fogat mellett, a gróf visszafordult a bájos teremtés után. Tündérország királykisasszonya, gondolta önkéntelenül, és érezte, hogy a szíve szaporábban ver. A bûbájos teremtés mély benyomást tett rá. A jogtanácsosra nézett, aki megértette a szemében ülõ néma kérdést. – Õfensége, Rowena Landa hercegnõ, az utolsó uralkodó fejedelem unokája. Az édesapja, lemondva a fejedelmi trónról, már egyszerû birtokosként élt haidenaui kastélyában. Ott lakik most a hercegkisasszony is a bátyjával, Herbert herceggel. A birtokaik közvetlenül határosak az önök birtokaival. Mindjárt egy tisztásra érünk, ahonnét a tavon túli dombon meglátjuk a hercegi kastélyt. A tündérkirálylány kastélya, gondolta Harald, az aranyhajú, kék szemû tündérkisasszonyé. Ez a szokatla38


7/18/2010

1:34 AM

Page 39

nul álmodozó hangulat merõben idegen volt a gyakorlatias Haraldtól. Ábrándozásából a jogtanácsos hangja riasztotta fel. – Odaát, abba a nagy tóba fulladt bele a fiatal Malte Nordegg gróf, amikor két parasztgyereket akart kimenteni. Harald nagy szemeket meresztett a jogtanácsosra. – Nagyon fiatalon halhatott meg. – Igen, alig múlt tizenhét éves. Egy ideig megint hallgattak. Aztán Jutta szólalt meg: – A hercegnõnek kedves, jóságos arca van. Bátyja élénken rábólintott. – Én is úgy láttam. – Így igaz, maga a megtestesült jóság – erõsítette meg a jogtanácsos. – A hercegnõt és a bátyját mindenki szereti, de errõl majd önök is meggyõzõdnek, ha személyesen megismerkednek velük. Harald gróf ismét elmerengett. A mesebeli hercegnõ és egy Afrikából ideszakadt vadember… Nevetséges, gondolta fanyar öngúnnyal, és hirtelen hátravetette a fejét. – Erre aligha lesz alkalmunk – jelentette ki szinte dacosan. – A húgom meg én teljesen visszavonultan fogunk élni, ahogy eddig is. A jogtanácsos bölcsen mosolygott. – Ez majd kialakul, gróf úr. Bár azt hiszem, közvetlen szomszédaikkal elkerülhetetlen lesz, hogy összeismerkedjenek. Melanie Nordegg grófné bizonyára megtalálja majd a módját, hogy bemutassa önöket a hercegi testvérpárnak. Nagyon szoros a kapcsolata velük. Harald vonásai megkeményedtek, az arca szokatlanul zárkózott kifejezést öltött. 39


7/18/2010

1:34 AM

Page 40

– Nordegg grófnéval sem vesszük fel a kapcsolatot – jelentette ki elutasítóan. A jogtanácsos döbbenten nézett rá, és válaszolni akart, de a gróf tekintete az ajkára fagyasztotta a szót. Jobbnak látta, ha hallgat. Nordegg kastélya hamarosan kibontakozott az erdõ zöld lombsátrából. Jutta tágra nyílt szemmel bámulta a sok tornyos, meseszép épületet. – Gyönyörû! – kiáltott fel, és megragadta a bátyja kezét, aki elérzékenyülten válaszolta: – Az új otthonunk, Jutta. Harald kisfiú korából ismerte a kastélyt, most valahogy mégis büszkébbnek, impozánsabbnak találta, mint ahogy az emlékezetében élt. A jogtanácsos nem zavarta a testvéreket. Csak meleg érdeklõdéssel nézte a két fiatal arcát, az ifjú kemény, büszke vonásait s a lány bájos, merengõ tekintetét. Ezeken az arcokon visszatükrözõdik a sorsuk, az élet nem múlt el nyomtalanul felettük, gondolta a tapasztalt ember. A kocsi a teraszra vezetõ, széles lépcsõsor elõtt állt meg. Itt sorakozott fel a személyzet, hogy új urát köszöntse. Harald gróf a kocsiban felállva viszonozta a szolgák köszöntését, Jutta pedig barátságosan megbiccentette a fejét. Hullahi önfeledten ránevetett az összegyûltekre, akik meglepõdve bámulták fekete ábrázatát. Közben senki sem vette észre a karcsú, fekete ruhás nõalakot, aki a park szélénél, a bokrok rejtekébõl égõ szemmel nézte a testvérpárt. Melanie grófné volt az. Nyugtalansága ûzte ki özvegyi lakából. Csak távolról szeretett volna egy pillantást 40


7/18/2010

1:34 AM

Page 41

vetni a leányaira. Ám az új földesúr délceg alakja mellett csak egy fiatal hölgyet látott... Csak egyet... De miért csak egyet? – ismételgette a kérdést mindegyre. Vajon hol lehet a másik? Egyszeriben vacogni kezdett, egész testét rázta a hideg. Szinte eszét vesztve kapaszkodott egy fa törzsébe. Legszívesebben odarohant volna, s karjaiba zárja a karcsú leányt. De egy lépéssel sem mert közelebb menni – csak állt bénultan, reszketõ térddel, üres tekintettel. Amikor aztán a testvérpár eltûnt a kastély magas kapuboltozata alatt, Melanie grófné a fatörzs mellett térdre rogyott. Tompa, fájdalmas sóhaj szakadt ki elgyötört lelkébõl. A kastély elõcsarnokában a jogtanácsos bemutatta a testvéreknek a hitbizomány alkalmazottait, tisztviselõit, majd végigvezette õket azokon a szobákon és termeken, amelyeket egyelõre számukra kijelölt. – Legjobb szándékom szerint intézkedtem, gróf úr. Hiszen utóbb önök majd elhatározhatják, mely szobákat kívánják használni. Remélem, pillanatnyilag egyetértenek választásommal – mondta. Harald megköszönte a jogtanácsos fáradozását. Mialatt a testvérek lemosták magukról az út porát, a jogtanácsos Harald kérésére gondoskodott Hullahi elhelyezésérõl is. Késõbb az ebédlõben találkoztak ismét. A tisztségviselõket is meghívták az elsõ étkezéshez. Az asztal mellett néhány sürgõs üzleti ügyet is megbeszéltek, majd Harald gróf emelkedett szólásra, és közölte a jogtanácsossal, valamint a tisztviselõi karral, hogy mielõbb meg kíván ismerkedni a rá háruló kötelezettségekkel. Bár a körülmények itt teljesen idegenek számára, véle41


7/18/2010

1:34 AM

Page 42

kedett, mégis reméli, hogy hamarosan képes lesz áttekinteni a feladatait. Ehhez hivatalnokai segítségét és támogatását kérte. Ugyanakkor megígérte, hogy mindenkor igazságos uruk lesz. Az étkezés után elköszönt az alkalmazottaktól. Hollweg jogtanácsos megígérte, hogy másnap ismét ellátogat a kastélyba. Mielõtt visszament volna a városba, még felkereste az özvegyi lakot. Szerette volna üdvözölni a grófnét, s gondolta, beszámol neki a legfrissebb eseményekrõl is. Az özvegy már a parkban elébe sietett. – Megtudott valamit arról, miért csak az egyik húgával érkezett haza Harald gróf? – kérdezte mindjárt, amint a férfi közelébe ért. – Errõl sajnos nem tudok felvilágosítással szolgálni, méltóságos grófné. Az ifjú gróf nagyon hallgatag, zárkózott fiatalember, nehéz szóra bírni. – Az idõsebb vagy a fiatalabb húga kísérte el? – Ezt sem tudom megmondani önnek. Mindössze annyit tudok, hogy a gróf úr Juttának szólítja a testvérét. A grófné nagyot sóhajtott. – Vagyis a kisebbik lányom…. Vajon hol maradhatott Maria? – kérdezte tanácstalan arccal nézve maga elé. – Talán késõbb jön utánuk Maria grófkisasszony… – vélekedett a jogtanácsos. A grófné gondterhelt tekintetet vetett a jogászra. – Beszéltek rólam a testvérek? – kérdezte aztán fojtott hangon. A jogtanácsos habozott, szemlátomást nem tudta, mit válaszoljon erre a kérdésre. – Ne titkoljon elõttem semmit, jogtanácsos úr! – kö42


7/18/2010

1:34 AM

Page 43

nyörgött az özvegy – Kérem, legyen õszinte hozzám, s mondjon el mindent! Így aztán Hollweg doktor nagy nehezen bevallotta, hogy Harald gróf nem kíván érintkezni a grófnéval. Melanie egy pillanatra lehunyta a szemét. A szívébe nyilallt a fájdalom. Hiszen nem várt mást, hiszen tudta, tudta elõre, hogy kerülni fogják. Mégis sajgott a szíve, amiért ezt ilyen könyörtelenül ki is mondták. – És... és a lányom mit szólt hozzá? – tolult sápadt ajkára a kérdés. A jogtanácsos együtt érzõen nézett rá. – A kontesz hallgatott – felelte, s gondterhelten felsóhajtott. Fájdalmas, keserû mosoly jelent meg az özvegy szája körül. A kontesz hallgatott… De hát mit is mondhatott volna? Nyilván tudni sem akar az anyjáról, aki annak idején eldobta magától. És a bátyja sem engedi, hogy érintkezzen vele. A kontesz hallgatott! A lánya viselkedése izzó parázsként égette a lelkét. Sápadtan nyújtotta kezét a jogtanácsosnak: – Nagyon köszönöm, doktor úr, hogy volt szíves hírt hozni. De most már nem szeretném tovább feltartani. Bizonyára rengeteg elintéznivaló vár még magára. Ég önnel!

43


7/18/2010

1:34 AM

Page 44

VIII. Ezen az estén Harald gróf a húga társaságában ott ült a gazdagon megterített asztalnál, a fényûzõen berendezett, magas mennyezetû ebédlõben. A házvezetõnõ még a délután folyamán megtudakolta, mit és hogyan óhajtanak majd az új uraságok enni. Harald az egyszerûség kedvéért azt felelte, fõzzenek továbbra is úgy, ahogy eddig. Így a testvérpárnak most valóságos ünnepi lakomát tálaltak fel. – Azt hiszem, Jutta, az ilyen bõséges étkezéseket nem fogjuk soká bírni – jegyezte meg elnézõ mosollyal Harald. – Hát, én is attól tartok – mosolyodott el a húga is. – Csak rajtunk múlik, hogy változtassunk ezen. – Lehet, hogy idõvel hozzászokunk – vonta meg a vállát a bátyja, majd a poharát megemelve, egyszerre ünnepélyes hangra váltott: – Ezt a poharat arra akarom üríteni, Jutta, hogy boldog legyél itt Németországban! – Én pedig a te boldogságodra ürítem a poharam, Harald – nézett rá szeretettel a húga. Kiitták poharaikat, és egymásra mosolyogtak. – Hogy tetszik itt neked? – fogta meg gyengéden a lány kezét Harald. Jutta ábrándosan nézett maga elé. – Még mindig olyan hihetetlen az egész – mondta elgondolkozva. – Mintha csak álmodnám, és ha felébrednék, újra a farmunkon találnám magam, Afrikában. Csodás ez a kastély. És milyen óriási! Attól tartok, idõbe fog telni, amíg otthonosan tudom érezni magam benne. – Ne aggódj! Hamarosan megszokod az itteni körül44


7/18/2010

1:34 AM

Page 45

ményeket, és pompásan fogod érezni magad. S ami a legfontosabb: itt biztonságban vagy. Jutta fellélegzett. – Igen, hál’ istennek, már nem gyötör az a szorongás, mint Afrikában. Végre szabadon lélegezhetem, és nyugodtan alhatom. Milyen különösen alakult a mi sorsunk! Ugye, most nagyon gazdagok lettünk, Harald? – Bizony – bólintott a bátyja. – Földi javakban nem szenvedünk többé hiányt. A hitbizomány nagy jövedelmet biztosít számunkra. Ezért is határoztam úgy, hogy a teljes sassnecki vételárat biztos értékpapírokba fektetem a számodra. Ez a pénz legyen a tiéd, Jutta. Húga tágra nyílt szemmel nézett rá. – Az egész pénz? Csak az enyém? – Igen, húgocskám. – De hiszen nekem nincs szükségem pénzre. Mit kezdjek vele? Hiszen mindenem megvan itt nálad. – De talán nem akarsz majd örökre nálam maradni. Talán hamarosan megszeretsz itt egy férfit, akivel össze akarod kötni a sorsodat. Akkor pedig jó lesz, ha saját vagyonod van. Nordegg majoreszkójaként ezt a pénzt igazán nélkülözni tudom, és azt akarom, hogy a tiéd legyen. Ezt akarná édesapánk is. És te se tiltakozz ellene! – Nem tiltakozom, Harald – szorította meg a bátyja kezét hálásan Jutta. – De nem hiszem, hogy valaha is elhagynálak. Mi közöm lehetne egy idegen férfihoz? Úgy senkit sem fogok szeretni, mint téged. – Erre majd megtanít az idõ, Jutta. – Ugyan már – rázta meg a fejét mosolyogva a leány. – Mi itt úgysem fogunk senkivel sem érintkezni. Hiszen megmondtad a jogtanácsosnak... 45


7/18/2010

1:34 AM

Page 46

Az ifjú gróf elgondolkodva végigsimított a homlokán. Lelki szemei elõtt megjelent a bájos hercegkisaszszony képe – a mesebeli hercegnõé, ahogy magában elnevezte –, akivel útközben találkoztak. – Tényleg ezt mondtam, Jutta, mert nem akartam, hogy a jogtanácsos elkezdjen közvetíteni köztünk és a szomszédaink között. Természetesen nem élhetünk majd remeteéletet, bizonyos kapcsolatok maguktól kialakulnak, anélkül hogy mi kezdeményeznénk. Ezt már csak miattad is kívánatosnak tartom. – Ugyan, miattam nincs rá szükség. De... szerettem volna tõled még valamit megkérdezni. A jogtanácsos jelenlétében nem akartam errõl beszélni. Azt mondtad, hogy Nordegg grófnéval sem fogjuk tartani a kapcsolatot. De hát ez szinte kivitelezhetetlen! Az egyik szolgálótól hallottam, hogy az özvegy grófné odaát él az özvegyi lakban, a park túlsó végében. Elkerülhetetlen, hogy találkozzunk vele. Egyébként is a rokonunk, hiszen az ura édesapánk unokabátyja volt. Nem kellene mégis levizitelnünk nála? Harald gróf homloka elvörösödött, a tekintete tele lett elutasítással. – Nem, Jutta, ezt nem fogjuk megtenni. – De miért nem? Harald megtörölte a homlokát, mert érezte, hogy kiveri a veríték. – Meg kell mondanom neked… Csak hogy megértsd... – szólalt meg aztán habozva –, hogy édesapánk Nordegg gróffal és a feleségével ellenséges viszonyban volt. Az okát nem árulhatom el, mert köt apánknak adott szavam. De annyit tudnod kell, hogy a grófnõ az oka an46


7/18/2010

1:34 AM

Page 47

nak, hogy édesapa kivándorolt velünk Afrikába. Apánk emlékét sértenénk meg, ha felkeresnénk. Jutta döbbent arccal nézett a bátyjára. – Most már értelek. Aki apa ellensége volt, azzal természetesen nekünk sem szabad barátkozni. De mi történik, ha a grófné keres fel bennünket, vagy más módon megpróbál kapcsolatba kerülni velünk? Mit tegyek akkor? Kérlek, adj tanácsot, hogy tudjam, miként viselkedjek! Harald elgondolkodva nézett maga elé. Feltette magának a kérdést, vajon az édesapjuk, ha élne, elvárná-e, hogy Jutta örökre idegenként viselkedjen az anyjával? Nem talált választ a kérdésre. Így aztán saját belátása szerint döntött: – Ha erre sor kerülne, Jutta, cselekedj az érzéseid szerint, úgy, ahogy a szíved diktálja. Jutta lehajtotta a fejét. – Ehhez tartom magam, Harald. – Ne sétáljunk végig a kastélyon? – állt fel késõbb Jutta, miután elköltötték a vacsorát. – Remek ötlet, húgocskám. Induljunk! Karon fogva sétáltak végig a termek hosszú során. Mindenütt rend uralkodott és tisztaság. Körsétájuk során elértek egy hosszú, keskeny terembe, amelybõl magas üvegajtók nyíltak a teraszra. A szemközti falon sûrûn egymás mellett függtek az elhunyt majoreszkók és feleségeik arcképei. A testvérek végignézték az õsi arcképcsarnokot. Némelyik kép mosolyra késztette õket. Elmúlt idõk fura divathóbortjait itt megõrizte a festõ ecsetje. Végül három képhez értek, amelyek Jutta érdeklõdését különösen felkeltették. Ezek Joachim grófot, felesé47


7/18/2010

1:34 AM

Page 48

gét, Melanie grófnét és fiukat, Maltét ábrázolták. Az utolsó képen egy karcsú, szép ifjú volt látható, a királyi apródok viseletében. Büszke, mégis barátságos arckifejezéssel nézett le a testvérekre. – Látod, Harald, ez Joachim gróf fia, aki a tóba fulladt! Harald bólintott. – Igen, õ Malte gróf, akinek apja halála után örökölnie kellett volna a hitbizományt. A sors másképp rendelte. Jutta ekkor megszorította bátyja karját. – Nézd csak! – mondta. – Mit nézzek, húgocskám? Egy kis táblára mutatott a kép alatt, amelyen – hasonlóan a többihez – a portré modelljének neve, születési és halálozási dátuma volt olvasható. – Nézd csak, Harald! Malte gróf május 20-án halt meg. Akárcsak apánk és Maria! Harald elkomorult tekintettel olvasta a dátumot. Arca megvonaglott. – Ugyanazon a napon? Micsoda különös fintora ez a végzetnek! Mintha a sors bosszúja volna – mondta gondolataiba mélyedve. – Hogy érted ezt? – kérdezte megütközve Jutta, s lélegzet-visszafojtva várta a bátyja válaszát. Harald felrezzent. – Ó, semmi, csak egy kósza ötlet volt. De gyere, menjünk tovább! – tette hozzá sietve, azzal el akarta húzni a kép elõl a húgát. Ekkor azonban Jutta tekintete Melanie grófné arcképére tévedt. Összerezzent, és közelebb lépett a festményhez. – Nézd csak, Harald, milyen különös! 48


7/18/2010

1:34 AM

Page 49

– Mire gondolsz, Jutta? – Ez az arc... nem veszel észre semmit? – suttogta izgatottan. Harald idegesen beharapta az ajkát, és odalépett mellé. – Mit kellene észrevennem? – kérdezte fojtott hangon. – Istenem, hát nem látod, hogy szakasztott a mi Mariánk? Ugyanolyan a szeme, a haja, a keskeny orra és a finoman ívelt szája. Jaj, Harald, azt hihetnénk, hogy a kép Maria testvérét ábrázolja – hadarta Jutta, majd nem várva meg a testvére válaszát, izgatottan odaszaladt az egyik magas tükörhöz, amelyet a terem keskenyebbik falán helyeztek el. Kritikus szemmel nézte meg a saját vonásait, aztán visszasietett Melanie grófné portréjához. – Ez a kép rám is hasonlít, csak nem annyira, mint Mariára. Az én hajam nem olyan sötét, és a szememnek is más a kifejezése. De hozzám is hasonlít. Harald összeszedte magát. Átkarolta a húga vállát. – Miért izgat ez annyira, Jutta? Egyszerû a hasonlóság oka, hiszen Melanie grófné a rokonunk. – Igen, de csak a házassága révén és nem vér szerint. – Akkor ez véletlen, Jutta. Gyere, menjünk tovább! Harald belekarolt a húgába, és elvezette a képektõl. A leány még egyszer visszanézett Melanie grófné arcára, amely annyira emlékeztette szeretett nõvérére. Nem is sejtette, hogy most, ezen a festményen látta elõször az édesanyját. Harald aggodalommal gondolt arra, mi lesz, ha majd egy napon Jutta mégiscsak megtudja, ki is a grófné valójában.

49


7/18/2010

1:34 AM

Page 50

IX. Néhány hét eltelt már azóta, hogy Harald gróf és húga megérkezett Nordeggbe. Hamarabb szokták meg az új körülményeket, mint gondolták volna. Harald gróf rengeteg munkát talált, és noha nagy tapasztalata volt már a gazdálkodásban, mégis akadt az új környezetben némi tanulnivalója. Juttának nem volt kedve ölbe tett kézzel ülni, amíg a bátyja szorgoskodik. Bár a nordeggi háztartásban ment minden, mint a karikacsapás, a fiatal hölgy mégis úgy tartotta természetesnek, ha saját kezébe veszi a háztartás irányítását. A bátyját is gyakorta elkísérte, amikor az kilovagolt a földekre és az azokon túl elterülõ erdõségekbe. A tisztviselõkön, a személyzeten és a jogtanácsoson kívül egyelõre senkivel sem találkoztak ezekben a hetekben. Csak Harald futott össze útközben kétszer is Rowena hercegkisasszonnyal. Egyszer látta, amikor a hölgy elvágtat mellette, másodszor az erdõben pillantotta meg egy fatönkön ülve és könyvet olvasva, habkönnyû, bájos tavaszi ruhában. A hercegnõ mindkétszer tágra nyílt, kérdõ szemmel nézett a grófra. Ha Harald erre a ragyogó, mélykék szempárra gondolt, a szíve mindig lázasabban dobogott. Egyébként a két testvér ugyanúgy élt, mint ahogy Afrikában megszokta, csupán egymás társaságára utalva. Nem látták még Melanie grófnét sem, bár az özvegy nyugtalan kísértetként bolyongott nap mint nap a parkban, és vágyakozva kémlelt a kastély irányába, hogy megpillanthassa a konteszt. És ha a lány egyedül vagy a bátyja társaságában kisétált a parkba, akkor a grófné a 50

Hedwig Courths-Mahler. Vissza a szülõföldre

Recommend Documents