B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 1
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 2
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 3
Hedwig Courths-Mahler Tiéd a szívem
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 4
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Des Herzens süsse Not © Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach
Fordította: BÍRÓ PÉTER
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 5
I. – Csakugyan ezzel keresi a kenyerét? – Igen, nagyságos kisasszony. – És milyen átlagos havi jövedelemmel számolhat? – Hogy mivel számolhatok? Biztosan semmivel! Ha szerencsém van, ötszáz márkát is megkereshetek, ha nincs, egyetlen írógépet sem adok el egész hónapban. Kezdetben ugyancsak rosszul ment a sorom, de most már elégedett vagyok. Valahogy mindig telik a legszükségesebbre. És ha jó hónapom van, még félre is tudok tenni egy keveset, hogy ne kelljen mindjárt felkötnöm magam, ha ínségesebb hónap köszöntene rám. Hardy õszinte csodálattal nézett az energikus, fiatal nõre, aki bevezette õt a gépírás rejtelmeibe. 5
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 6
– Irigylésre méltó a helyzete, Heilmann kisaszszony. A lány könnyedén felkacagott. – Azt hiszem, ez épp fordítva igaz, nagyságos kisasszony! Maga, ha jól tudom, gazdag örökösnõ, ez a gyönyörû birtok egy szép napon mindenestül a magáé lesz. Fogalma sem lehet arról, milyen az, ha a megélhetésért küzd az ember. Tudja, hogy holnap reggel éppen olyan gazdagon terített asztal várja, mint ma, és ha új ruhára van szüksége, egyszerûen vásárol magának, akár többet is. És még maga irigyelne engem? Bernhardine von Richthofen ráemelte szürke szemét, amelyben mintha csendes fájdalom bujkált volna, és szórakozottan lenyomta néhányszor a billentyût, amelyen ujja nyugodott. – Tehát irigylésre méltónak találja a helyzetemet? Különös hangsúlya hallatán Heilmann kisasszony eltöprengett, és kitekintett az álmosan szendergõ park öreg fáira. Hirtelen valami különös mélabú kerítette hatalmába. – Elsõre csakugyan azt hinné az ember. De ha jobban belegondolok, egy kicsit mintha túlságosan csöndes volna ez a hely. Tudja, amikor néhány nappal ezelõtt arcátlanul beállítottam Richthofenbe, ez már csak így megy, szóval akkor így szóltam magamban: „Szép, szép ez a hely, de mintha Csipkerózsika-álmát aludná.” Ha nem is száz éve, de 1914, 6
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 7
a háború kezdete óta mindenképpen megállt itt az élet. A nagynénje, azt hiszem, még mindig a ’14-es divatot követi. Maga pedig... bocsásson meg, talán tiszteletlen dolog részemrõl ilyesmit mondani, szóval olyan benyomást kelt az emberben, mintha a háború elõtti idõkbõl csöppent volna ide. Az akkori divat szerint öltözködik, és ugyanúgy fésüli a haját, mint a nagynénje. A szeme pedig egy kicsit olyan, mintha elsõ ízben nyitotta volna 1914 óta a világra. Ha szegény volna, azt mondanám, takarékosságból hordja ezeket a ruhákat, mivel megmaradtak azokból az idõkbõl, amikor még jobban ment a sora, és most nincs elég pénze, hogy újat vásároljon. Kérem, ne haragudjon rám, amiért ezt mondom. Korábbi, szebb napokból maradt meg az a rossz szokásom, hogy ami a szívemen, az a számon, és közben elfelejtem, hogy ezt már nem volna szabad megengednem magamnak. Hardy von Richthofen végigsimított a haján keskeny, finom kezével. – Ha tudná, mennyire gyûlölöm ezt a rakoncátlan hajat! Néha azt álmodom, hogy levágattam, és olyan könnyûnek érzem magam, mintha repülni tudnék. Heilmann kisasszony csodálkozva megkérdezte: – Hát akkor miért nem vágatja le? Ideges, örömtelen mosoly futott át Hardy arcán. – A nénikém magánkívül volna, ha megkérdezném tõle, hogy levágathatom-e a hajamat a legújabb divat szerint. 7
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 8
– Akkor vágassa le az engedélye nélkül! Én is ezt tettem. A szüleim hallani sem akartak a bubifrizuráról, mígnem egy nap egyszerûen ilyen hajjal álltam elébük. Na meg is kaptam a magamét, de a hajam attól még nem nõ vissza hamarabb. Anyám megsiratta a barna copfot, amelyet nevetve az ölébe tettem, majd kék szalaggal átkötve eltette egy kartondobozba. Többször is azon kaptam, hogy ezt a barna copfot simogatja. Számára az továbbra is hozzám tartozik. – Látja, Heilmann kisasszony, ez is olyan emlék, amit az ember sohasem felejt el. Talán most már megért engem valamennyire. Azt azonban erõsen kétlem, hogy a nénikém is képes volna megérteni. Te jóságos ég, igazán nem tudom, mit tegyek! Hardy szórakozottan tovább nyomkodta az írógép billentyûit, mígnem a fehér papíron ez állt jól olvashatóan: „Le akarom vágatni a hajamat.” Heilmann kisasszony elolvasta a válla fölött, és felnevetett. – Engedje hát, hogy teljesüljön a vágya, nagyságos kisasszony! Menjen be a városba, bizonyára akad ott dolga idõnként, keressen egy fodrászt, és vágassa le a haját! Ezenkívül, kérem, ne vegye rossz néven, de a ruhatárát sem ártana felfrissíteni egy kicsit. Ezek a hosszú szoknyák már régen kimentek a divatból, és majd meglátja, milyen csodálatosan könnyûnek érzi magát az ember, ha a lábai szabadon mozoghatnak. 8
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 9
Hardy felsóhajtott. – Sajnos, egyiket sem tehetem, Heilmann kisaszszony. Tökéletesen igaza van, itt, Richthofenben csakugyan megállt az idõ 1914-ben. A bácsikám és a nénikém mindjárt a háború elején elvesztették egyetlen fiukat. Tiszt volt, aki az elsõk között esett el. Néhány héttel késõbb a kislányuk, Erna is meghalt skarlátban. Fiuk elvesztése után õ volt az egyetlen vigaszuk, és amikor õt is elragadta a halál, megállt számukra az élet. Azt hiszem, õk is velük haltak egy kicsit. Attól fogva mintha minden élettelen lett volna bennük és körülöttük. Aztán amikor a bácsikám két évvel ezelõtt meghalt, egyszerûen eltûnt, mintha már régóta nem is lett volna jelen. Maga is találkozott a nénikémmel, amikor kifizette az írógépet. Nem vette észre, milyen élettelen szemekkel néz magára? Heilmann kisasszony hátán végigfutott a hideg Hardy hangsúlytalan szavai hallatán. – Csakugyan furcsának találtam egy kicsit az idõs hölgyet, de azt hittem, csak elkalandoztak a gondolatai, vagy nem érzi jól magát. – Pedig mindig ilyen, amióta az eszemet tudom, vagyis inkább amióta itt élek, ebben a házban. A bácsikámék csak a gyermekeik emlékének éltek. Abban az idõben esett el apám a háborúban, anyám pedig, aki régóta betegeskedett, nem élte túl a megrázkódtatást. Nyolcéves voltam, amikor teljesen magamra maradtam. A bácsikámék elküldték értem egyik öreg 9
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 10
szolgálójukat, és Richthofenbe hozattak. Õk maguk a gyermekeik halála óta nem hagyták el a birtokot. Magukhoz vettek, és itt nõttem fel. Megkaptam mindent, amire szükségem volt, csak szeretetet nem tudtak adni nekem. Mindig Ernához, elvesztett kislányukhoz hasonlítottak, és természetesen mindig én kerültem ki vesztesen. De bocsásson meg, nem akarom a családi ügyeinkkel traktálni. Most már talán megérti, miért irigylem az életéért, azért, hogy sikerül megállnia a saját lábán, s hogy mindent magának köszönhet, még ha fényûzésre nem is futja. Így gondoltam... ugye, most már érti? Heilmann kisasszony részvétteljesen nézett a fiatal lányra. – Hát persze, ha így nézzük a dolgot. Én biztosan nem lettem volna képes ilyen angyali türelemmel elviselni, hogy így bánjanak velem. – Ó, ne gondolja, hogy rosszul bántak velem! A nénikém és a bácsikám mindent megadtak nekem, amit csak tudtak. Szeretetet egyszerûen nem voltak képesek adni, azt a két halott gyermekük magával vitte a sírba. Ki tehetne az ellen bármit, ha nem szeretik, nem igaz? – Az ellen csakugyan nem lehet tenni. De talán mégiscsak túlságosan tekintettel van a nénikéje hóbortjaira, nem gondolja? – Talán bizony hóbort az, ha valaki annyira szerette a gyermekeit, hogy mást már nem képes szeretni? 10
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 11
– Nos, a halottaknak csakugyan meg kell adni, ami megilleti õket. Én is nagyon szerettem édesanyámat, és amikor elvesztettem, azt hittem, vége a világnak, fõleg hogy akkor tett tönkre bennünket az infláció. Ám az élet megy tovább, és talán a nagynénje is könnyebben kiheverte volna a bánatát, ha úgy dönt, hogy megpróbálja szeretni magát egy kicsit. Igazán kár, hogy meg sem kísérelte. De maga még túl fiatal ahhoz, hogy megadja magát, és beletörõdjön egy szürke, kilátástalan életbe. Élnie kell az élõk jogával, és keresnie kell valakit, akit szerethet, és aki viszontszereti, különben nem telik bele tíz év, és ugyanolyan életidegenné válik, mint a nagynénje. Hardynak arcába szökött a vér. A kis írógép-ügynök érzékeny pontját érintette. Egyáltalán hogy juthatott eszébe, hogy kitárulkozzék ennek a fiatal lánynak? Bizonyára határtalan magánya számlájára írható, hogy elkövette ezt a hibát. Kihúzta magát. – Tudom, hogy jót akar, Heilmann kisasszony, de attól tartok, nem értett meg teljesen. Gondoljon csak bele, amióta itt élek Richthofenben, egyszer sem fogadtunk látogatót, nem találkozhattam mással, mint az alkalmazottakkal és a háziszolgákkal. Egyszer sem voltam színházban vagy moziban, mert a nénikém szerint az túlságosan frivol. Egyetlen szórakozásom abból állt, hogy havonta egyszer bementem a városba bevásárolni a legszükségesebb holmikat. Min11
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 12
dent, amit az életrõl tudok, újságokban és könyvekben olvastam. Arról persze, hogy újságot olvasok, mélyen hallgatok. Az egyetlen sajtótermék, amit megtûrtek a házban, egy berlini napilap, amelyet a bácsikám a tõzsdei hírek kedvéért járatott. Telefonon vagy levélben intézte az üzleti ügyeit. Az õ haláláig még csak rendes elfoglaltságom sem volt, unalmas kézimunkákkal bíbelõdtem, virágot szedtem, hogy vázában az asztalra állíthassam, idõnként besegítettem ebben-abban a nénikémnek vagy a bácsikámnak. Mióta õ meghalt, legalább van munkám, amely kielégít. Megkértem a nénikémet, hadd vegyem át a nagybátyám feladatait, persze attól tartottam, hogy nem egyezik majd bele. De szerencsére belátta, hogy valakinek kézbe kell vennie a gazdaság vezetését, amenynyiben... nos, amennyiben az intézõ nem volna erre képes. Mostanára hál’ istennek nagyon jól belejöttem a dologba, bizonyos tekintetben már most én állok a birtok élén. Én is telefonon vagy levélben bonyolítom az üzleti ügyeket mindazokkal, akik venni vagy eladni akarnak valamit a Richthofen-birtokon. A nénikém csupán annyit kötött ki, hogy minden kifizetést neki kell jóváhagynia, és minden héten jelentést kell tennem. A korábbiakhoz képest ez az állapot valóságos áldás nekem. Így legalább nem érzem magam fölöslegesnek. Nagynéném pedig, nagy örömömre, ahhoz is hozzájárult, hogy megvásároljuk ezt az írógépet. Mostantól ezen írhatom az üzleti leveleimet... más le12
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 13
velet nincs kinek írnom. Nos, azt hiszem, mindent elmondtam magának, amit rólam és az életemrõl tudni érdemes, úgyhogy nem is tartom fel tovább. Most már tudom, hogyan mûködik ez a masina, nincs is más dolgom, mint hogy minél többet gyakoroljak. Heilmann kisasszony elbúcsúzott, megköszönte a vásárlást, majd beszállt kis autójába és elhajtott. Hardy az ablakból nézte, ahogy elégedetten távozik. Bárcsak õ is megtehetné ugyanezt! Bárcsak ugyanilyen szabadon, a maga erejére támaszkodva nekivághatna a világnak! Mély sóhajjal elfordult és csengetett, hogy utasítást adjon a szolgálónak, nyergeljék fel a lovát. Elhatározta, hogy ellenõrzõ körútra indul a földekre. Gyors léptekkel bement a szobájába, és egyszerû, szürke gyapjúruháját hasonló szürke lovaglóruhára cserélte. Csakugyan legalább tizenöt évvel korábbi divat szerint készült mindkettõ, pedig alig egy éve varratta. Richthofenben azonban minden ruhát ugyanaz a varrónõ készített, mégpedig úgy, ahogy azt Richthofenné asszony egyszer s mindenkorra megrendelte saját maga és unokahúga számára. Miután átöltözött, a lány bement a nagynénjéhez, aki szokás szerint a szobája ablakánál ült. Az ölében soha el nem készülõ kézimunka hevert, szeme a semmibe meredt. A megkövült arcú, gyászruhát viselõ asszony Hardy felé fordította élettelen tekintetét. 13
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 14
– Kilovagolok a földekre, Sophie néni. Az írógépügynök már elment. Most már magam is elboldogulok a géppel, gyakorlás dolga az egész. Teára itthon leszek. Richthofenné asszony szórakozottan bólintott. – Rendben van, Hardy. Csak arra lennék kíváncsi, vajon Ernának eszébe jutott volna valaha is, hogy írógépet kérjen? Hardy éppen ettõl tartott. Valahányszor nagynénje elkezdte halott lányához hasonlítgatni, végigfutott a hátán a hideg. – De hiszen szükségem van rá, nénikém! Ma már mindenki írógéppel írja az üzleti leveleit! – Jól van, jól van, ezt már mondtad egyszer! Erna mindenesetre kedvesebben válaszolt volna. – Elnézést kérek, Sophie néni. Elmehetek? – Hát persze, menj csak. Már régen megszoktam az egyedüllétet. Hardy alig várta, hogy kimehessen a szobából. Úgy érezte, menten megfullad. Az udvarház elõtti teraszról széles kõlépcsõ vezetett az udvarra. A lépcsõ aljában egy lovászfiú vezette kötõféken Hardy lovát fel és alá. A lány leszaladt, gyakorlott mozdulattal felpattant a nyeregbe, és felszabadultan elvágtatott, mint aki éppen súlyos tehertõl szabadult. A ház mögötti gazdasági udvaron át vezetõ utat választotta. Figyelmesen körülnézett, s miután min14
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 15
dent példás rendben talált, barátságosan odabiccentett a serényen munkálkodó szolgáknak és cselédlányoknak. Azok már régen hozzászoktak, hogy a kis gazdasszony mindenen rajta tartja a szemét, és semmi különöset nem találtak ebben. A gazdasági udvarról Hardy kilovagolt az erdõbe. Alighogy beért a fák közé, váratlanul, mintha a föld alól bújt volna elõ, egy lovas állta el az útját. Hardy összerezzent, elsápadt, arcán elkínzott kifejezés jelent meg. – Kérem, tegye szabaddá az utat, intézõ úr! – kiáltotta, mérgesen ráncolva a homlokát. A lovas karcsú, erõteljes testalkatú fiatalember volt, szabályos arcú, amely mégis ellenszenvesnek hatott. Haja és a szeme sötét volt, s az ajka körüli durva vonást rendszerint mosolygással próbálta elrejteni. – Ejnye, Hardy, hát hogy beszélsz te velem? – mosolygott most is. – Hisz magunk vagyunk! A lány dühös pillantással vetette hátra a fejét. – Már többször megmondtam magának, hogy ne használjon velem szemben ilyen bizalmaskodó hangot, akár egyedül vagyunk, akár nem! – Jó, ha nem vagyunk egyedül, akkor rendben van, na de kettesben?! Ugyan már, Hardy, nevetséges volna, ha „nagyságos kisasszony”-nak szólítanám a menyasszonyomat! – Mondtam már magának, hogy semmi közünk egymáshoz! 15
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 16
A férfi szeme fenyegetõen megvillant. – Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy egyszerûen félredobhatsz, mint egy használt kesztyût! Megígérted, hogy a feleségem leszel, írásba is adtad, és eszem ágában sincs lemondani errõl a nagyságos kisasszony szeszélyeskedése miatt. Korábban elég jó voltam neked ahhoz, hogy megcsókoljalak. Most miért fordulsz el tõlem egyszeriben? Hardy megborzongott, arca elhalványodott. – Nagyon jól tudja, Rottloff, hogy buta kislány voltam még, amikor nagy magányomban az egyetlen emberhez menekültem, akitõl kedvességet kaptam. Alig tizenhat éves voltam, amikor rám talált az istállóban zokogva, és a karjába vett, gyengéd szavakat suttogott a fülembe, és végül megcsókolt. Igen, hagytam megtörténni, és késõbb is elõfordult néhányszor, hogy a maga karjaiban kerestem vigasztalást, mert úgy éreztem, nem tudom tovább elviselni magányos, szeretet nélküli életemet. Jóságos ég, hát mit tudhattam a szerelemrõl? Maga volt az egyetlen, akitõl néhány jó szót, egy kis megértést kaptam, és ezért olyan hálás voltam, hogy sürgetésének engedve megígértem: ha eljön az ideje, feleségül megyek magához. Azt sem tudtam, mire adom a szavam! S való igaz, hogy írásban is kicsikarta tõlem az ígéretet. Meggyõzött, hogy titkos levelezést folytassunk, én pedig boldog voltam, hogy szerelmes leveleket kapok valakitõl. És a sürgetésére magam is írtam gyen16
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 17
géd hangú leveleket, de nem úgy, ahogyan egy nõ ír a szíve választottjának, hanem úgy, mint egy gyermek annak az embernek, aki kiragadja borzalmas magányából. De aztán épp maga nyitotta fel a szemem, Rottloff! Idõben lehullott az álarca ahhoz, hogy magamhoz térjek, még mielõtt késõ lett volna. Rájöttem, hogy számításból vett rá minderre, mert meg akarta szerezni az örökségemet. Ez járt a fejében, semmi más! Semmi kétséget nem hagyott afelõl, kinek a karmai közé kerültem. És én akkor közöltem magával, hogy tévedés volt az egész. – Komolyan azt hiszed, hogy ilyen egyszerûen megszabadulsz tõlem? Nem, angyalkám, azt már nem! Szabályosan feleségül kértelek, te pedig igent mondtál. Még azt is megengedted, hogy megkérjem a kezed a nagybátyádtól! Írásba adtad! A lány felsóhajtott, szinte felnyögött. – Ó, igen, nagyon sietett kicsikarni belõlem ezt az engedélyt! Már akkor gyanút fogtam, de túlságosan a befolyása alatt álltam ahhoz, hogy megtagadjam a kérését. Szerencsére nem válthatta valóra a szándékát: a nagybátyám meghalt, mielõtt megkérhette volna tõle a kezemet. Akkor ki akarta erõszakolni az engedélyemet, hogy a nagynénémtõl is feleségül kérhessen, és én végre ráébredtem, hogy egyetlen cél lebeg a szeme elõtt: az, hogy behálózzon egy gazdag örökösnõt. Richthofen ura akart lenni! Nem engem akart, az örökségemre fájt a foga. El is árulta 17
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 18
magát dühében, amikor rájött, hogy áldozata szabadulni próbál a hálójából. És amikor megkértem, hogy hagyjon békén, és adja vissza azokat a buta leveleket, kinevetett és azt válaszolta, hogy azok a levelek aranyat érnek. Akkor aztán kiismertem teljes valójában, Rottloff. Azóta mindennek vége kettõnk között. És most menjen az utamból, dolgom van a földeken. Ilyenkor egyébként magának is ott volna a helye. Rottloff egy tapodtat sem mozdult a lovával. Villámló szemmel nézett a lányra. – Remélem, nem ez az utolsó szavad! – De igen, a legeslegutolsó! A férfi kihúzta magát, hideg tekintete megkeményedett. – Akkor hát halld az én utolsó szavamat! Holnap reggel felkeresem a nagynénédet, és magammal viszem a leveledet, amelyben hozzájárultál, hogy megkérjem a kezed a nagybátyádtól. Megmondom neki, hogy titokban eljegyeztük egymást, és a beleegyezését kérem, hogy elvehesselek. A lány arca elfehéredett. – Nem fogja megtenni! – De még mennyire, hogy megteszem, angyalom! Heinz Rottloff-fal nem lehet kukoricázni! Eljegyeztük egymást, úgyhogy a menyasszonyom vagy. És igent fogsz mondani nekem, ha nem akarod, hogy ország-világ megtudja: a szeretõm voltál! Ezzel hirtelen megfordította a lovát, és elügetett. 18
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 19
A lány tágra nyílt szemmel bámult utána. Egyre jobban hatalmába kerítette a félelem. Nem volt kétsége afelõl, hogy a férfit semmi sem tántoríthatja el szándékától. Másnap reggel meg fogja kérni a kezét Sophie nénitõl. Hardy nem tudta, mit tegyen. Csak egyvalamit tudott biztosabban, mint valaha: soha nem lesz Rottloff felesége. Inkább a halált választja!
19
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 20
II. Heinz Rottloff intézõi lakásának nappalijában állt, és sötét tekintettel bámulta az ablakból a richthofeni udvarházat. Tíz perc volt hátra tizenegy óráig, és a férfi pontban tizenegykor akart átmenni Richthofenné asszonyhoz, hogy végrehajtsa tervét. Lépésrõl lépésre végiggondolta, mit fog mondani neki. Alaposan meg kell válogatnia a szavait. Nem szabad hosszadalmas kitérõket tennie. Vad dühöt érzett Hardy iránt. Hogy merészel szembefordulni vele? Szabadulni akar a hálójából, keresztülhúzni a számításait! Igaz, hogy nem sikerült a szeretõjévé tennie, ahogy eredetileg elképzelte, ez a terve kudarcot vallott Hardy gyermeki ártatlansága miatt, de sikerülnie kell így is! Az udvarház toronyórája tizenegyet ütött, amikor Rottloff kilépett a lakása ajtaján. Hardy látta közeledni dolgozószobája udvarra nézõ ablakából. Elfogta a remegés, és lehunyta a szemét, mintha nem akarná látni végzete közeledtét. Vértelen ajka körül ugyanakkor kemény, határozott vonás jelent meg. Az intézõ belépett a házba, és azzal a megjegyzéssel jelentette be magát a ház úrnõjénél, hogy fontos ügyben jött, amelyet egyedül a nagyságos asszonnyal beszélhet meg. Sophie von Richthofen máskor kérlelhetetlenül az unokahúgához irányította volna, mint ahogy õrá há20
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 21
rított mindent, ami megzavarhatta volna a nyugalmát. Ám ezúttal úgy döntött, kivételt tesz. Talán ha négy-öt alkalommal beszélt az intézõvel, amióta Richthofenben dolgozik. Remélte, hogy nem tartja fel túlságosan hosszú ideig. Nem szerette, ha számára érdektelen dolgokkal zaklatják, és kiszakítják merengésébõl. Rottloff, ez a jóképû, magabiztos férfi tehát ott állt elõtte. Ahogy az asszony ráemelte hûvös pillantását, mintha elbizonytalanodott volna egy kicsit. – Nos, mi mondanivalója van számomra? Kérem, fogja rövidre! A férfi meghajolt. – Ahogy parancsolja, nagyságos asszony. Azért jöttem, hogy megkérjem a nagyságos asszonytól unokahúga, Bernhardine von Richthofen kisasszony kezét. Hogy megkíméljem a hosszas magyarázkodástól, szeretném megjegyezni, hogy már Richthofen úr halála elõtt eljegyeztük egymást Hardy kisasszonnyal. Akkor nem kérhettem meg a kezét, és a menyasszonyom újra meg újra arra kért, hogy várjak még egy kicsit. Most azonban úgy vélem, eleget vártam, és arra kérem a nagyságos asszonyt, hogy adja áldását és beleegyezését házasságunkhoz. Richthofenné asszony egy darabig mozdulatlanul ült, ahogy megpróbálta felfogni a hallottakat. Nem volt könnyû, hisz eljegyzésrõl, házasságról beszélt neki valaki, s oly régóta távol álltak már tõle az efféle 21
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 22
világi dolgok. Végül merev arccal ránézett az intézõre. – Rosszul értettem volna? Maga... maga feleségül akarja venni az unokahúgomat, és azt állítja, hogy eljegyezték egymást? – kérdezte. – Így van, nagyságos asszony. Az úrnõ hitetlenkedve csóválta a fejét. – Lehetetlen! Egy Richthofen soha nem kívánna feleségül menni egy közönséges intézõhöz. Rottloff erre elõhúzta a zsebébõl Hardy levelét, és széthajtogatta. – Kérem, gyõzõdjék meg róla a saját szemével! Ebben a levélben Hardy kisasszony felhatalmaz arra, hogy megkérjem a kezét a nagybátyjától. Richthofenné asszony nem nyúlt érte, csak elõvette a lornyonját, és átfutotta a Rottloff kezében tartott írást. Aztán felnézett a férfira, és a csengõre mutatva, így szólt: – Kérem, csöngessen! Rottloff el sem tudta képzelni, mi következik most. Amikor az inas belépett, Richthofenné asszony így szólt: – Kéretem Richthofen kisasszonyt! Hardy érkezéséig tudomást sem vett a várakozó intézõrõl. Csak akkor fordult oda hozzá, amikor a lány holtsápadtan belépett az ajtón. – Itt van Rottloff intézõ, Hardy. Azt állítja, hogy eljegyezted magad vele. Megmutatta a leveledet, 22
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 23
amelyben felhatalmazod rá, hogy megkérje a kezed nagybátyádtól. Csak annak örülök, hogy szegény bácsikádnak ezt már nem kellett megérnie. Erna lányunkkal soha nem fordulhatott volna elõ, hogy bármiféle kapcsolatba kerüljön egy alacsony származású alkalmazottal! Ami azt illeti, rólad sem tudom elképzelni, hogy ezt akarnád. Vagy csakugyan megtennéd velem, hogy hozzámész ehhez az emberhez? Hardy legszívesebben megölelte volna, de csak közelebb lépett hozzá, és a hangját megkeményítve így szólt: – Nem, Sophie néni, soha nem tennék ilyet veled. Már régen rájöttem, hogy semmiféle kapcsolat nem lehet köztünk. Arra kérlek, hogy tagadd meg a kezem Rottloff úrtól. Richthofenné asszony arca elégedettséget tükrözött, ahogy odafordult az intézõhöz. – Na látja, elõre megmondtam. Egy Richthofennél ez elképzelhetetlen! Ezennel tehát az unokahúgom nevében is visszautasítom a kérését. Rottloff arca eltorzult, szemébõl csak úgy sütött a bosszúvágy. – Pedig boldog lehet, ha hajlandó vagyok feleségül venni az unokahúgát, nagyságos asszony! Ugyanis... a szeretõm volt! Ez a közlés mégiscsak felrázta valamelyest az idõs asszony fásult lelkét. Tûnõdve végigsimított a homlokán, majd megütközve Hardyra emelte a tekintetét. 23
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 24
– Hardy, igaz, amit ez az ember állít? A lány szinte magába roskadt, annyira szégyellte magát, amiért hagyta, hogy a férfi a szájával illesse az ajkát. – Igen, Sophie néni, hagytam, hogy megcsókoljon, sõt, kétszer még viszonoztam is a csókját. Kétségbeesett hangja megmozdított valamit nagynénje kõvé dermedt szívében. Egyszeriben ráébredt, hogy itt egy ártatlan, fiatal élet került veszélybe, és hogy neki kötelessége megvédeni az unokahúgát. Rottloff viselkedése nem vallott úriemberre. Még ha Hardy valóban a szeretõje lett volna, akkor sem lett volna szabad elárulnia. – Egyéb bizalmaskodásra is sor került kettõtök között? – kérdezte halkan. Hardy ráemelte nyílt, tiszta tekintetét. – Ó, Sophie néni, hát nem elég szörnyû már az is, hogy hagytam magam megcsókolni? Nagyon szégyellem, hogy idáig fajult a dolog! Olyan magányos voltam, õ pedig úgy tett, mintha jóindulattal lenne irántam. De most már tudom, hogy csak azért akart feleségül venni, mert gazdag örökség vár rám. Hogy mit értesz egyéb bizalmaskodáson, nem tudom, én csak kétszer viszonoztam a csókját. Ez minden, Sophie néni. Ártatlan szavai hallatán az idõs hölgy azonnal tudta, hogy Rottloff hazudott. Méltóságteljesen kihúzta magát, és odalépett az intézõ elé. 24
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 25
– Ne merészelje még egyszer azt állítani, hogy egy Richthofen a szeretõje volt! Ez a gyermek tiszta és ártatlan, ezt még az én öreg szemem is észreveszi! Maga viszont bebizonyította a viselkedésével, hogy nem úriember, hanem arcátlan rágalmazó! Takarodjon a házamból! El van bocsátva! A negyedéves bérét megkapja, majd átküldök magának egy csekket. A birtokot azonban még ma el kell hagynia. Kotródjon! Mindez olyan megfellebbezhetetlenül, olyan parancsolóan hangzott, hogy Rottloff nem mert ellenszegülni. Gyûlölködõ pillantást küldött Hardy felé, aki megkönnyebbülten fellélegzett. – Ne hidd, hogy ezzel vége! Nálam vannak a leveleid és bennük az adott szavad, hogy hozzám jössz feleségül! – sziszegte összeszorított fogai között, és kirohant a szobából.
25
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 26
III. A Hainau-birtok Richthofen közvetlen szomszédságában terült el. Az elõzõ tulajdonos meghalt, és mivel Hainaut magas jelzálog terhelte, egyik örökös sem akarta átvenni a birtok irányítását. Elhatározták, hogy eladják azt remélve, hogy a jelzálog értékénél magasabb árat kapnak érte. De nem is volt ez olyan könnyû feladat, mivel nehéz idõk jártak, és senkinek sem volt fölösleges pénze. Maga a birtok legalább félmillió márkát ért, és számolni kellett azzal is, hogy a meglehetõsen elhanyagolt gazdaság talpra állítása további százezreket emészt fel. Hainaut hosszú ideig nem is sikerült értékesíteni, míg egy szerencsés véletlen nem segített az örökösökön. Az egyik örökös, bizonyos Sieburg titkos tanácsos fia svájci nyaralása során megismerkedett a Plantner testvérekkel, akik hozzá hasonlatosan turistaként járták be Svájcot. Jómódú emberek benyomását keltették, akik azért nem szórják a pénzt. Rita Plantner vidámsága és elevensége nagy hatást tett Hans Sieburgra, aki szeretett volna megismerkedni vele és a fivérével, ám nem tudta, hogyan tehetné ezt meg anélkül, hogy tolakodónak tûnne. A testvérek ugyanis meglehetõsen zárkózottak voltak, lerítt róluk, hogy nem szívesen kötnek felületes ismeretségeket. Az egyik sítúra alkalmával azonban Hans szorult 26
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 27
helyzetben találta a testvérpárt, és felajánlhatta a segítségét. A testvérek is síelni indultak, és Rita egy esésnél megrándította a bokáját. Fivére már lecsatolta róla a sícipõt, és helyretette a sérült ízületet, ám a lány képtelen volt ránehezedni fájós lábára. Theo havas borogatást helyezett a bokájára, amivel csillapította a fájdalmat, és amikor Hans rájuk bukkant, éppen azon törte a fejét, miként juttassa vissza a sérültet a szállodába. Hans, aki azonnal látta, hogy kisebb baleset történt, megállt mellettük, lekapta sapkáját szõke üstökérõl, és bemutatkozott. – Segíthetek valamiben? – kérdezte, aggodalmas pillantást vetve Rita sápadt arcára. Theo is bemutatkozott, majd néhány szóban beszámolt a történtekrõl, valamint arról, hogy épp azt igyekszik kimódolni, miként juttassa vissza húgát a félórányira fekvõ szállodába. A két fiatalember most már közösen tanácskozott. Megoldást kellett találniuk, Rita nem ülhetett a hóban, míg szánt nem hoznak érte. Hans Sieburg azt javasolta, hogy készítsenek saját kezûleg afféle kezdetleges szánt sílécekbõl és botokból. Csakhamar össze is eszkábálták, és Hans olyan mulatságos megjegyzésekkel kísérte a mûveletet, hogy Rita fájdalmát feledve hangos nevetésre fakadt, jelentõsen csillapítva ezzel fivére aggodalmát. Rita és Hans csakhamar élénk társalgásba merültek, amelybe a megkönnyebbült Theo is bekapcsolódott. A lány 27
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 28
számára összetákolt egyszerû szállítóeszköz megfelelõnek bizonyult, úgyhogy sikerült visszavinniük a sérültet a szállodába. Rita hálásan köszönetet mondott Hansnak. Mindketten elpirultak, ahogy egymás szemébe néztek. Theo Plantner kezet szorított barátságos segítõjükkel, és õ is kifejezésre juttatta háláját. Amikor a testvérek magukra maradtak Rita szobájában, így szólt a lány: – Igazán szerencsés találkozás volt ez, Theo! Természetes, jó humorú ember ez a Sieburg úr, azt mondom neked, megér egy megrándított bokát, hogy megismerkedhettünk vele. – Én jobban örülnék, ha szerencsésebb körülmények között kötöttünk volna vele ismeretséget. – Ejnye, Theo, ne légy telhetetlen! Valamit valamiért! – nevetett a lány. – Mindenesetre úgy látom, csillapodtak valamelyest a fájdalmaid. – Olyannyira, hogy pillanatnyilag nagyobb kínt okoz az, hogy farkaséhes vagyok! – Rendben, akkor itt vacsorázunk a szobádban, azonnal intézkedem. De Rita élénken tiltakozott. – Azt már nem! Itt csak én fogok vacsorázni, te szépen lemész az étterembe, és folytatod az ismerkedést Sieburg úrral. Mindig olyan magányosan ücsörög az asztalánál. 28
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 29
– Á, szóval már korábban is felfigyeltél rá! Halvány pír futotta el Rita arcát, de nyugodt hangon csak ennyit mondott: – Természetesen, hisz ott ül a közelünkben. Öltözz át, Theo, aztán menj le vacsorázni! Így is történt. Hans Sieburg elfogadta Theo meghívását, és odaült az asztalához. A két fiatalember remekül eltársalgott. Megbeszélték, milyen sítúrákat terveznek még, és melyek azok, amelyeken már túl vannak. Kiderült, hogy ugyanazokra a kirándulásokra készülnek mindketten. – A kedves húgának azonban még pihennie kell néhány napig – jegyezte meg Sieburg. – Hogyne, nem is engedem meg neki, hogy felcsatolja a lécét, mielõtt ismét biztosan nem áll a lábán. Rita csakugyan arra ítéltetett, hogy néhány napig az ágyat nyomja, és a sérült lábát ápolja. Ám különösképpen ez idõ alatt sem a bátyja, sem Hans Sieburg nem indult hosszabb sítúrára, csupán szánkóztak egy kicsit, hogy addig is kint legyenek a friss levegõn. A fennmaradó idõt Rita mellett töltötték, akit Theo úgy vitt le, majd esténként fel erõs karjaiban, mint egy kisgyereket. Sokat nevettek, remekül szórakoztak hármasban, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Személyes természetû dolgokról azonban még nem sok szó esett köztük. A testvérek csupán annyit tudtak Hansról, hogy nem sokkal korábban szerzett mérnöki diplomát és doktori címet. Emiatt „doktor 29
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 30
úr”-nak is szólították. Hans Sieburg pedig annyit tudott a testvérekrõl, hogy egy kisvárosban élnek, ahol Theo a szüleiktõl örökölt, szerény üzemet igazgatja, Rita pedig kettejük háztartását vezeti. Azt is elárulták, hogy korábban soha nem engedhették meg maguknak, hogy utazzanak, mert a gyár nem jövedelmezett eleget. Terjeszkedési lehetõségeik sem voltak, így Theo végül – Rita beleegyezésével – eladta a gyárat. A testvérpár elhatározta, hogy élvezik egy kicsit az életet, mielõtt valahol új megélhetést próbálnak teremteni maguknak. Még nem sikerült eldönteniük, hol kössenek ki végleg, ez attól függ, mondták, hogy hol találnak maguknak valami megfelelõt. Csak egyvalamiben voltak biztosak: a továbbiakban vidéken kívántak élni. Hans mindebbõl arra következtetett, hogy hozzá hasonlóan õk is korlátozott anyagi lehetõségekkel bírnak. Kiadásaik nagyjából egyformák voltak, mindannyian beérték a nem éppen elsõ osztályú, de tiszta és rendes turistaszálló szolgáltatásaival, és a fiatalok könnyedségével élvezték a természet csodálatos háborítatlanságát. Egyik este, valamivel Hans szabadságának vége elõtt a szálloda kicsi, ám otthonosan meleg halljában üldögéltek. A barométer idõjárás-változást jelzett, és mivel már márciust írtak, várható volt, hogy csakhamar vége a téli örömöknek. – Legalább nem szakad meg a szíve, amiért haza 30
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 31
kell mennie, doktor úr. Azt mondják, esõsre fordul az idõ – jegyezte meg Theo. Hans Sieburg gyors pillantást vetett Ritára. – Emiatt nem is szakadna meg a szívem – válaszolta, és meggyújtotta Rita cigarettáját. Az ifjú hölgynek az arcába szökött a vér, de a nyugalmát látszólag megõrizve megkérdezte: – Mikor indul? – Vasárnap reggel. Apámnál süket fülekre találtam, amikor pénzt kértem tõle üdülésem meghosszabbítása érdekében. Ami azt illeti, õt sem veti fel a pénz. S bár csak két hét múlva kell munkába állnom a gépgyárban, ahol egyik professzorom ajánlására szerencsére sikerült azonnal álláshoz jutnom, de belátom, hogy apám nem tudja további tizennégy napi üdülésem költségeit fedezni. Úgyhogy vasárnap hazautazom. Igaz, hogy apám és két unokatestvére nemrégiben gyönyörû környezetben fekvõ, csinos birtokot örökölt, ám ezt olyan magas jelzálog terheli, hogy pénzt csak akkor látunk belõle, ha sikerül olyan vevõt találni, aki többet fizet érte, mint amennyit a jelzálog elvisz. Hainau legalább félmilliót ér, de jó négyszázezer márka jelzálog van rajta. A vásárlónak ráadásul további százezer márkára lesz szüksége ahhoz, hogy ismét talpra állítsa. A testvérek ennek hallatán egymásra néztek, ám ez elkerülte Hans figyelmét. Theo mintegy mellékesen megkérdezte: 31
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 32
– Merre található ez a Hainau-birtok? – Türingia északi részén fekszik. Gazdagon termõ földek és egy szép udvarház, amelyen csupán kisebb javításokat kell elvégezni. A gazdasági épületeket nem árt felújítani, az állatállomány is erõsen megcsappant. Ahogy már mondtam, legalább százezer márkát még bele kell fektetni, de attól fogva pompás, jövedelmezõ birtok lesz belõle. A legszívesebben otthagynám a mérnöki pályát, és gazdálkodónak állnék, de sajnos nem lehet. Fizetni kell a jelzálogot, a birtokra is sokat kell költeni, és a két unokafivér is igényt tart a jussára. Szóval nem megy. Nehéz szívvel mondtam le errõl az álmomról. Mostantól mezõgazdasági gépeket tervezek majd az Abo-mûveknél, hogy legalább ennyi közöm legyen a mezõgazdasághoz. De nem lesz könnyû megemésztenem, hogy mindig ott nyaraltunk az unokatestvéreimmel, egész évben erre vártunk. De csak semmi érzelgõsség! Az élet a hainaui nyaralások nélkül is megy tovább. Itt is igazán remekül éreztem magam. A testvérek teljes egyetértésben bólintottak egymás felé. Theo ekkor így szólt: – A húgom és én mindig is vonzódtunk a vidéki életformához. Elhatároztuk, hogy veszünk valahol egy birtokot, és magunk termesztjük meg a káposztánkat. – Ez igazán irigylésre méltó. De ne feledjék, hogy a kisebb gazdaságok kevéssé jövedelmezõek. Rita nevetve közbeszólt: 32
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 33
– Azért nem muszáj olyan kicsinek lennie, doktor úr! Hans vele nevetett. – Igaza van! Csak az a kérdés, hogy van-e mit aprítani a tejbe, nagyságos kisasszony! Nagybirtokot vásárolni, és jelzáloggal megterhelni egész életre szóló nyûgöt jelent. A gazdálkodónak függetlenség kell, hogy a szûkösebb esztendõket is átvészelhesse. Pillantása önfeledten a lányéba kapcsolódott, aki azt olvasta ki belõle, hogy nagyon megszerette, és nem csupán barátként. A férfi világosszürke szeme meghitt gyengédséget sugárzott, ahogy ránézett, szõke haja pedig, amely a homlokába hullott a társalgás hevében, arra csábította, hogy beletúrjon a kezével, és alaposan összeborzolja. Mindketten összerezzentek, amikor Theo a gondolataiba merülve megszólalt: – A pénzünk tulajdonképpen meg is volna rá, doktor úr, és a birtoknak, amelyet keresünk, nem kell olyan kicsinek lennie. Körülbelül félmilliót szántunk rá, nem igaz, Rita? Hans Sieburg felkapta a fejét, és döbbent tekintettel meredt a testvérpárra. – Ejnye, ne tréfáljanak már velem! – Komolyan beszélünk, doktor úr – felelte nyomatékosan Rita. Ahogy a férfi ránézett, a lány szinte fájdalmas meglepetést olvasott ki a szemébõl. Hansot csakugyan ér33
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 34
zékenyen érintette a felfedezés, hogy a testvérek ekkora vagyon fölött rendelkeznek. Úgy érezte, hogy Rita Plantner egyszerre nagyon eltávolodott tõle. Hans nem olyan ember volt, aki egy jó parti révén remélné megcsinálni a szerencséjét. – Szép kis meglepetés! – kiáltotta, és izgatottan beletúrt szõke hajába. Rita sejtette, mi játszódik le benne, de nem tudta megállni, hogy fivéréhez hasonlóan vidáman fel ne nevessen. Theo kihúzta magát, és nyomatékos hangon folytatta: – Komolyan mondom, kedves doktor: csinos, jövedelmezõ birtokot keresünk, körülbelül olyat, amilyenrõl maga beszélt. A húgom és én ugyanis nemrégiben eltemettük egy nagynénénket, aki sok évvel ezelõtt vándorolt ki Holland-Indiába holland férjével együtt. Nem voltak vér szerinti örökösei. Néhány évvel ezelõtt pénzzé tette ottani vagyonát, és két éve visszaköltözött Hollandiába. Meghívott magához bennünket, én azonban nem tudtam elszabadulni a gyárból. Rita viszont négyhetes látogatást tett nála, és ugyancsak megnyerhette Maria néni tetszését. Ahogy ismerem, bizonyára a bátyjáról is valóságos dicshimnuszokat zengett. Egy szó, mint száz, Maria néni körülbelül három hónappal ezelõtt meghalt, és bennünket tett meg örököseivé. Ekkor eladtuk a gyárat, és Hollandiába utaztunk, hogy átvegyük az örökségün34
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 35
ket, amelyet egy ottani banknál helyeztünk letétbe. Ezt követõen elindultunk, hogy körülnézzünk egy kicsit a világban, no persze nem mint afféle gazdag örökösök, hanem úgy, ahogy eddig megszoktuk. Elõször ugyanis a költekezéshez is hozzá kell szokni. De azért idõvel majd nagyvonalúbbak leszünk, nem igaz, Rita? Húga mosolyogva bólintott. – Majd kialakul, Theo. De nézd csak Sieburg doktor urat, olyan arcot vág, mintha már nem szeretné annyira a barátait, amióta megtudta, hogy örököltek. Hans Sieburg mély lélegzetet vett, mielõtt megszólalt: – Jaj, ne gúnyolódjon rajtam, nagyságos kisaszszony! Csakugyan egészen cudarul érzem magam, mintha többé már nem volna helyem maguk között. De azért gratulálok, és csak annyit kérek alázatosan és nehéz szívvel, hogy ne vonják meg tõlem a barátságukat, ha mégoly szegény ördög vagyok is. Bár tréfának szánta, szavai mégis komolyan csengtek, és máskor mindig nevetõ szemében megjelenõ kifejezés láttán Rita szívébe belehasított a fájdalom. Megszorította a férfi kezét, és így szólt: – Gazdag vagy szegény, egyre megy. Csak tiszta legyen a szíve! A férfi megkönnyebbülten felnevetett, s a lány kezére szorította az ajkát. – Ha csak ezen múlik, akkor minden rendben van – felelte. 35
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 36
Theo is megragadta Hans Sieburg kezét. – Kedves doktor, már régen rájöttünk, hogy maga olyan ember, akinek nem csupán tiszta, de a helyén is van a szíve. Ezennel, nagyrabecsülésem jeléül arra kérem, hogy igyunk pertut! Máskor nem szoktam ilyen hamar felajánlani, de a maga esetében biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni. Ha tehát magának is megfelel, tegezõdjünk! Hans látta, hogy Rita szeme felragyog. Melegen megszorította Theo kezét. – Köszönöm, nagyon köszönöm! Theo rendelt egy üveg pezsgõt. Rita halvány mosollyal figyelte a két férfit, ahogy poharaikat összekoccintva megpecsételték barátságukat. Hans látta, és elragadónak találta a mosolyát, ugyanakkor éles fájdalom hasított a szívébe. Úgy érezte, hogy Rita Plantner mindennek ellenére szinte elérhetetlen távolságra került tõle. A testvérek ezután teljesen nyíltan beszéltek elõtte anyagi körülményeikrõl, és kijelentették, hogy szeretnék megnézni Hainaut, és ha megnyeri a tetszésüket, megvásárolják. Hans újra meg újra beleszántott az ujjaival szõke üstökébe. Egyszeriben melege lett. Elképzelte, milyen boldog lesz az apja, ha megtudja, hogy sikerült olyan vevõt találnia, aki csakugyan hajlandó félmillió márkát fizetni a birtokért. Ebben az esetben pedig – a jelzálog levonása után – százezer márka üti apja 36
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 37
és unokatestvérei markát. Az pedig több, mint harmincháromezer márka fejenként. Ennek azonban az az ára, hogy Rita és õközötte szinte áthidalhatatlanná vált a szakadék, fûzte tovább a gondolatot immár elborult kedéllyel. Tépelõdésében a lány hangja zavarta meg. – A szabadságát továbbra is a Hainau-birtokon kell eltöltenie, doktor úr. Ez az egyetlen kikötésünk, nem igaz, Theo? Hans megremegett a boldogságtól, és tágra nyílt szeme álmodozva elrévedt. Õ és Rita – Hainaun? Vele együtt keresheti fel azokat a helyeket, ahol gyermekéveit töltötte, ahol fiatalkori csínytevéseit elkövette? Mindez az eljövendõ boldogság ígéretével kecsegtetett. Theo ekkor mosolyogva így szólt: – Ez magától értetõdik, Hans, hisz megmutatnod is neked kell Hainaut. Hans mindkettejük kezét megragadta. – Milyen kedvesek vagytok! Hát csakugyan nem fogok kiûzetni az én kis édenkertembõl? Theo megszorította új barátja kezét, Rita pedig könnybe lábadt szemmel bólintott. Hans Sieburg vasárnap elutazott. Abban maradtak, hogy a testvérek a rá következõ szombaton érkeznek Hainaura. Hans számára különös hangulatban teltek a napok. Mindent megbeszélt az apjával, aki vele akart 37
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 38
tartani a birtokra. A hét során Hans nem kapott hírt a barátaitól, s már-már attól tartott, hogy soha nem látja viszont õket. Talán valamilyen végzetes esemény akadályozza meg jöttüket, vagy idõközben letettek róla, hogy megvásárolják a birtokot, és többé nem jelentkeznek, hogy ne is kelljen magyarázkodniuk. Végül apjára is átragadt az idegessége, olyanynyira, hogy kijelentette: a testvérpár bizonyára csak tréfált. Apa és fia ennek ellenére Hainaun volt szombat reggel, a megbeszélt idõpontban, és öt perccel késõbb megérkezett Rita és Theo Plantner is. Hansnak hatalmas kõ esett le a szívérõl, és amikor pillantása találkozott a lányéval, már nem is értette, hogyan kételkedhetett benne egyáltalán. A testvérek el voltak ragadtatva a birtoktól. Mindent alaposan szemügyre vettek, és Theo kertelés nélkül megmondta, hogy egy szakértõ segítségét is igénybe fogja venni, mert a saját és a húga érdekében pontosan tájékozódnia kell. Ezt a körültekintést Sieburg titkos tanácsos is magától értetõdõnek találta és helyeselte. Hans, mint aki nem lát és nem hall egyebet, csakis Ritával volt képes foglalkozni. Megmutatta neki azokat a helyeket, amelyekhez legszebb emlékei fûzõdtek, és sokat mesélt neki a múltról. Végigvezette a gyönyörû, régi parkon, mely elhanyagoltnak tûnt ugyan, ám nyár elejére rendbe lehetett hozni. 38
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 39
Egy szó, mint száz, a testvérek megvásárolták a birtokot. Theo utasítást adott a legsürgõsebb felújítási munkálatok elvégzésére. A szobák egy részét át kellett alakítani, az állatállományt bõvíteni kellett, és felfogadtak egy rátermett intézõt, hogy legyen, aki segíti Theót a birtok irányításában. A testvérek még utazgatni akartak egy darabig, és úgy tervezték, hogy egy berlini szállodában várják meg, amíg be lehet költözni Hainaura. Azt remélték, hogy mielõbb viszontláthatják új barátjukat Berlinben, ahol Sieburg titkos tanácsos is lakott, és ahol Hans egy mezõgazdasági gépeket gyártó üzem alkalmazásában állt. Így is történt, és éppen az idõ tájt, amikor Rottloff intézõt elbocsátották, a Plantner testvérek beköltöztek a Hainau-birtokra. Hans Sieburgot meghívták, hogy töltse velük a közelgõ pünkösdöt.
39
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 40
IV. Hardy von Richthofen fülébe is eljutott a hír, hogy Hainaunak új tulajdonosa van. Azt azonban senki sem tudta, hogy testvérekrõl van szó, csak hogy egy úr és egy hölgy lakik a birtokon. Hardy is azt gondolta róluk, hogy férj és feleség. Egy gyönyörû tavaszi reggelen Hardy kilovagolt a földekre, hogy az új intézõvel kipróbáljanak egy gépet, amelyet nem sokkal korábban vásároltak. Szorgalmas embernek bizonyult, és a felesége is fáradhatatlanul serénykedett, sok terhet levéve Hardy válláról. Az is kiderült, hogy Rottloff ugyancsak hanyag munkát végzett, ráadásul a keze is ragadós volt. Amikor Hardy minderre rádöbbent, az arcába szökött a vér szégyenében, amiért valaha azt hitte, hogy szereti ezt a hitvány embert. Jelentenie kellett a dolgot nagynénjének, aki azonban ügyet sem vetett az egészre. Az összeg, amelyet Rottloff elsikkasztott, körülbelül tízezer márkára rúgott, ám õ csak fásultan legyintett. A földek felé tartott tehát Hardy azon a reggelen, amikor az országúton egy nyitott tetejû autó jött vele szembe. Ketten ültek benne: az úriember vezetett, mellette pedig egy hölgy foglalt helyet. Hardy mindjárt tudni vélte, hogy csakis Hainau új tulajdonosa, a Plantner házaspár lehet az, mert az út egyenesen a Hainau-birtokra vezetett. 40
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 41
Csakugyan Plantnerék voltak. Már õk is sokat hallottak a szomszédos Richthofen-birtok lakóiról. A környékbeliek nagy része szívesen eltréfálkozott a világtól elzártan élõ Richthofenné asszonyon és unokahúgán, valamint régimódi öltözékükön. Amikor a testvérek megpillantották a divatjamúlt ruhát és kalapot viselõ, magányosan lovagló lányt, Rita így szólt: – Nézd csak, Theo, ez alighanem Richthofen kisasszony lesz. Micsoda maskarába öltöztették szegényt! De mindenképpen üdvözölnünk kell, hiszen õk a legközelebbi szomszédaink, úgyhogy elõbbutóbb meg is kell látogatnunk õket. Lassíts le egy kicsit! Theo követte húga tanácsát. Lassan elhajtott a lány mellett, és udvariasan meghajtotta a fejét. Rita is így tett. Hardy zavartan biccentett. Rita levette a kalapját, és a szél belekapott rövid, gesztenyebarna fürtjeibe. Hardynak nagyon tetszett, ahogy a hullámos haj körülveszi a fiatal hölgy finom arcát. Szinte el is feledkezett a mellette ülõ úriemberrõl, csak az utolsó pillanatban találkozott a tekintete Theo acélkék szemeivel. Látta energikus, napbarnított, markáns arcát és a határozott vonást keskeny ajkai körül, és valami különös, megfoghatatlan fájdalom telepedett a szívére. Szinte kábultan nézett a távolodó autó után, és amikor Rita megfordult, hogy integessen neki kezé41
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 42
ben tartott kalapjával, Hardy gépiesen felemelte a lovaglóostorát, hogy viszonozza az üdvözlést. „Szerencsés emberek! Olyan boldognak látszanak!” – gondolta, és a szeme el nem sírt könnyektõl égett. Végül megfordította a lovát, és elvágtatott. Amikor odaért a közelben dolgozó embereihez, az intézõ mosolyogva így szólt: – Épp az imént hajtott el mellettünk a hainaui kocsi. Hardy bólintott. – Igen, én is láttam, Plantner úr és a neje ült benne. – Nem egészen, nagyságos kisasszony, az a hölgy Plantner úr húga. A birtok kettejüké. Az elõbb hallottam a hainaui intézõtõl. Hardy alig észrevehetõen elpirult. Hirtelen nagyon könnyû lett a szíve az intézõ szavai hallatán, de elképzelni sem tudta, miért. Dolga végeztével hazalovagolt, ám lelki szemeivel akkor is a Hainau-birtok új urát látta maga elõtt. Képtelen volt kitörölni emlékezetébõl az acélkék szemek átható pillantását. Néhány nappal késõbb kocsi fékezett a Richthofen-ház elõtt. Hardy épp a nagynénjénél volt, amikor belépett az inas, és két vizitkártyát nyújtott át egy kis ezüsttálcán. Richthofenné asszony üres tekintettel meredt rá, majd továbbadta unokahúgának, aki már sejtette, kik lehetnek a váratlan látogatók. Elvette a két kártyát, és 42
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 43
elolvasta a rajtuk álló neveket. Pontosan úgy volt, ahogy gondolta. Minden bátorságát összeszedve, így szólt nagynénjéhez: – Hainau új tulajdonosai azok, Sophie néni. Nem lenne kedved ez egyszer kivételt tenni, és fogadni õket? Bizonyára bemutatkozó látogatást kívánnak tenni. Az idõs hölgy elutasítóan legyintett. – Tudod, hogy nem fogadok látogatókat! Hardy nyelt egyet, és újra próbálkozott. – Nekem azonban óhatatlanul érintkeznem kell velük üzletileg, mivel a birtokaink egymással határosak. – Rendben van, akkor fogadd õket te, és mindjárt közöld velük azt is, hogy nem élünk társasági életet. Velem legalábbis nem érintkezhetnek. Hardyt megmagyarázhatatlan szorongás töltötte el, amikor utasította az inast, hogy jelentse a vendégeknek: azonnal megy. Miután sikerült elérnie, hogy fogadhassa õket, egyszeriben félni kezdett a találkozástól. Bizonytalan léptekkel ment le a fogadószobába, és habozva megállt az ajtó elõtt. Végül összeszedte a bátorságát, és benyitott. Zavartan odalépett látogatóihoz, és köszöntötte õket. Theo Plantner meghajolt. Arcán szánakozás tükrözõdött, ahogy a lány szomorú szemeibe nézett. Húga is megsajnálta a fiatal teremtést, mert már õ is hallott arról, hogy milyen bezártságban kell élnie. 43
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 44
Rita ragadta magához a kezdeményezést: – Bocsássa meg, nagyságos kisasszony, amiért betolakodunk a Richthofen-birtokra, bár hallottuk, hogy tisztelt nagynénje nem fogad látogatókat. Mégis kötelességünknek éreztük, hogy új szomszédaik lévén tiszteletünket tegyük, és nagyon örülünk, hogy nem utasítottak el bennünket, bár tartottunk tõle, hogy így lesz. Hardy felbátorodott Rita meleg szavai és barátságos tekintete láttán. – Kérem, nézzék el nénikémnek, hogy nem tudja rászánni magát vendégek fogadására. Csak azért járult hozzá, hogy önökkel most kivételt tegyek, mert szomszédok lévén elkerülhetetlen, hogy idõnként találkozzunk. Nem szabad ezt tõle rossz néven venniük, kérem, ne bántódjanak meg ezen. Nénikém már csak halott gyermekei és férje emlékének él, és lassan tizenöt éve immár nem képes elviselni idegenek társaságát. Amikor tizenkét évvel ezelõtt árvaságra jutottam, és rokonaim magukhoz vettek, sok idõbe telt, míg nénikém és bácsikám hozzászoktak a jelenlétemhez. A nagybátyám is nagyon visszavonultan élt. Azért mondom el mindezt, hogy lássák: személyüknek semmi köze ahhoz, hogy nénikém nem fogadja magukat. Kérem, ne nehezteljenek rá ezért! Hardy lágy, szomorú hangja és hatalmas szürke szemének bánatos kifejezése nagy hatást tett a testvérekre. 44
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 45
Theo már elsõ futó találkozásuk után így szólt a húgához: „Valóban furcsán néz ki ez az ifjú hölgy, de a szemei gyönyörûek.” És most Rita is meggyõzõdhetett róla, hogy igaza volt. Szerette volna vigasztalóan megsimogatni a lány arcát, de végül csak ennyit mondott: – Nincs jogunk bármiért is neheztelni a nagynénjére. Annak azonban nagyon örülünk, hogy legalább magával megismerkedhettünk. – A húgom a szívembõl beszél, nagyságos kisaszszony. Hardy jólesõen hallgatta a rokonszenves férfihangot. Elpirult, és halvány mosoly suhant át az arcán. – Pedig a velem való ismeretségben aligha lesz sok örömük. Semmi tapasztalatom sincs az idegenekkel való érintkezésben. Amióta Richthofenben élek, kizárólag az itt dolgozó emberekkel kerültem kapcsolatba, és azokkal, akik üzleti ügyben érkeztek a birtokra. – Akkor bizony nagyon magányos lehet az élete, nagyságos kisasszony! Még ha a nagynénje úgy döntött is, hogy megszakít minden kapcsolatot a külvilággal, azt nem tudom elképzelni, hogy kegyed önként választotta volna a magányt – mondta Theo együtt érzõen. Szavai a lány szívébe markoltak, szemét elfutotta a könny. – Ó, dehogy, nem én választottam ezt az életet. 45
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 46
Néha csakugyan vágyakozom a kinti élet után. Ezt azonban semmiképpen sem mondhatom meg a nénikémnek... hálátlanság volna részemrõl. – De hát a nagynénje igazán nem várhatja el magától, hogy osztozzon vele szomorú magányában! – mondta Theo hevesen. Haragudott az idõs hölgyre, aki képes volt teljes elszigeteltségre kárhoztatni egy ilyen fiatal teremtést. A férfi együttérzése kimondhatatlan boldogsággal töltötte el Hardyt. – Ó, a nénikém tudomást sem vesz a környezetérõl, kizárólag drága halottai emlékének él. Theo úgy vélte, igen önzõ dolog az idõs hölgy részérõl csak a holtakkal törõdni. Egy életerõs fiatal teremtés nem él, csupán tengõdik az ilyen sivár környezetben. Ennek a véleményének azonban nem adott hangot. Rita azonban elszörnyedve felkiáltott: – De hiszen ez borzalmas lehet! Hardy végigsimított a haján. – Hozzá kellett szoknom, mint ahogy ahhoz is, hogy a nénikémhez hasonlóan én is ilyen divatjamúlt holmikat viseljek. Az õ számára megállt az idõ 1914ben, amikor a fiát a háború, a lányát pedig egy betegség vitte el. Theo szívbõl megsajnálta a szomorú sorsú teremtést. Mélyen a szemébe nézett, és meleg hangon megkérdezte: 46
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 47
– Nem tehetnénk valamit, hogy egy kis színt vigyünk az életébe? Nem kerülte el a figyelmét, hogy Hardy megremeg, a szívére szorítja a kezét, s szemébe gyámoltalan vágyakozás költözik. – A nénikém úgyse egyezne bele – mondta aztán lemondóan. – Sok beszédnek sok az alja! – kiáltotta Rita. – Nem fogjuk kikérni a nagynénje véleményét! Ha nem tévedek, ki szokott lovagolni, hisz találkoztunk is a minap. Hardy bólintott. – Igen, rendszeresen ki kell lovagolnom a földekre, hogy megnézzem, rendben halad-e a munka. – Nagyszerû! Bizonyára tud majd néha szakítani egy-egy órácskát, hogy benézzen hozzánk Hainaura. Hardy félénken Theóra pillantott. A férfi olyan jóságos, gyengéd mosollyal bólintott, hogy elöntötte szívét a forróság. – A húgomnak teljesen igaza van. Szeretném, ha megfogadná a tanácsát. Ígérje meg, hogy eljön, Hainauban mindig szeretettel várjuk! És kezet nyújtott a lánynak. Hardy keze szinte eltûnt a férfi erõs markában. Ahogy az ujjai rákulcsolódtak finom kezére, egyszeriben csodálatos biztonságérzet lett úrrá rajta. Érezte, hogy a testvérek õszinte jóindulattal viseltetnek iránta, és hatalmába kerítette a vágy, hogy minden bánatával hozzájuk forduljon. 47
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 48
– Mintha álmodnék – mondta olyan megható arckifejezéssel, hogy a testvéreknek elszorult a szívük. Rita ösztönösen átkarolta, és vidám hangon így szólt: – Szó sincs róla, már éppen eleget álmodott ebben az elvarázsolt Csipkerózsika-kastélyban! Mi majd fölébresztjük, ne féljen! De most már nem akarunk tovább alkalmatlankodni. Fogadni mernék, hogy a nagynénje már így is tolakodásnak veszi a jelenlétünket, pedig nem is találkozott velünk. Hardy nem tartóztatta vendégeit. Theo udvariasan elköszönt tõle, Rita pedig egyszerûen arcon csókolta. – Állapodjunk is meg elsõ látogatása idõpontjában. Mit szólna a holnaphoz? – Már holnap? Ilyen hamar? – De még mennyire! Nem várhatunk túl sokáig, mert még meg találja gondolni magát. Tehát holnap délelõtt vagy délután? Hardy gondolkozott egy pillanatig, majd gyorsan, mintha õ is el akarná vágni a visszavonulás útját, kijelentette: – Délután. Három órakor, ha nem zavarok. Nénikém mindennap alszik háromtól ötig, úgyhogy nem veszi észre, ha elmegyek. Rita bólintott, és kurtán felnevetett. – Megnyugtató, hogy a nagynénje legalább aludni képes vigasztalan gyászában. Akkor tehát háromkor várni fogjuk. 48
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 49
Másnap délután, valamivel három óra elõtt Rita a nappali ablakában várakozott, és a kapuhoz vezetõ utat figyelte. Hardyt várta, akinek a sorsa szüntelenül foglalkoztatta. Fivérét öt perccel korábban kiküldte a park kapujához. – Nem vagyok benne biztos, hogy Richthofen kisasszony nem gondolja meg magát, és nem köti fel a nyúlcipõt, mire a kapuhoz ér. Ott kell lenned, hogy nyakon csípd, ha szükséges – mondta. Theo tehát ott strázsált a kapuban, és önmaga számára is megmagyarázhatatlan nyugtalansággal kémlelte az utat, amelyen Hardynak fel kellett tûnnie. Végre megpillantotta a lóháton közeledõ lányt. Elrejtõzött egy fa mögé, hogy ne leplezõdjön le azonnal, és leshelyérõl jól látta, hogy a lány idõnként aggodalmas tekintettel körülnéz, mintha tilosban járna. Amikor a kapuhoz ért, megállította a lovát, bizonytalanul a ház felé kémlelt, és felsóhajtott, mintha egy számára elérhetetlen édenkertet látna maga elõtt. Fájdalmas vonás jelent meg a szája körül, majd – pontosan úgy, ahogy Rita sejtette – megfordította a lovát, hogy elügessen. Theo azonban elõugrott rejtekhelyérõl. – Erre vezet az út, nagyságos kisasszony! – kiáltotta. Hardy összerezzent. Elõször elsápadt, majd arcába szökött a vér. – Ó, maga az, Plantner úr! Ugyancsak rám ijesztett! 49
B040_inside.qxd
6/26/2008
10:46 AM
Page 50
A férfi gyorsan odalépett mellé, és megragadta a ló kantárszárát, mintha csak így akadályozhatná meg Hardy szökését. Szemrehányó tekintettel nézett rá. – Ha nem tévedek, vissza akart fordulni, anélkül hogy benézett volna hozzánk? A lány lesütötte a szemét. – Nem téved... Az utolsó pillanatban csakugyan inamba szállt a bátorságom – felelte remegõ hangon. A férfi felnevetett, de nem volt abban semmi bántó. – A húgom elõre megmondta, hogy így lesz! Azért küldött, hogy feltartóztassam. A lány arcán erre halvány mosoly jelent meg. – Hát csakugyan vártak engem? Attól féltem, csak udvariasságból hívtak meg tegnap. – Ki nem állhatjuk az üres udvariaskodást – rázta meg a fejét energikusan Theo. – Soha nem viselkednénk így olyasvalakivel szemben, aki kedves és fontos nekünk. Hardy valósággal itta a szavait. Legszívesebben megkérdezte volna: „Hát csakugyan kedves és fontos vagyok magának?” Ám aztán nem volt hozzá bátorsága. A férfi kötõféken vezette a lovat a ház felé, és közben szóval tartotta a lányt. – A húgom is nagyon örül majd, hogy eljött, nagyságos kisasszony – mondta könnyedén, hogy oldja a lány elfogódottságát. Hardy komoly szemekkel fürkészte az arcát. 50