Jayne Ann Krentz Holtomiglan holtodiglan
ELŐHANG Egy évvel korábban... A hallucinációk egyre rosszabbodtak. Megállt a lépcső tetején, és megpróbálta összeszedni magát. Az előtér a sötét tükrökkel a végtelenbe távolodott, a különös ház megtelt az éjszaka pislákoló árnyaival. Ösvényt kellett találnia ezen az ingó tala jon, mielőtt végleg elveszíti az eszméletét. Az árnyékos folyosó kiszögellései olvadni kezdtek, és bizarr formákat vettek fel, amik Möbius-szalagokra emlékeztették. Síkokra, amiknek sem eléjük, sem végük. Nem tudta, meddig képes még összetartani öntudata széthullni készülő darabjait. Mindennél jobban szeretett volna aludni, de nem adhatta át magát az álomnak. Még nem. Előtte volt még egy kis dolga. Az áram egy pillanattal korábban ment el. Gyenge csillagfény sütött be a távolba nyúló, imbolygó folyosó végein levő keskeny ablakokon. Végignézett rajta, és egy halvány fénycsíkot látott. Tudta, hogy az jelzi a könyvtár bejáratát. Balra a negyedik ajtó. Hirtelen nagyon sietős lett. Ha eljutna ahhoz a fényhez, hagyhatna neki üzenetet. - Bethany! - A gyilkos hangja az árnyékból jött a lépcső lábánál. - Hol vagy? Hadd segítsek! Most már nagyon álmos lehetsz. A rettegés erőt adott, hogy egy pillanatra felülkerekedjen a kábítószer hatásán. Erősebben szorította a táskáját, előrebotladozott néhány lépést a hall felé, aztán megint megállt. Megpróbált visszaemlékezni, mit is akart. A lépcső lábánál az egész még olyan tiszta volt. De azóta egyre homályosult. A falakon sorakozó többtucatnyi fekete tükör egyikét nézte. A félhomályban alig tudta kivenni az üveg tizennyolcadik századot idéző, aranyozott, csavart keretét. A feneketlen semmit fürkészte az üveg mögött, miközben az emlékezete morzsái után kutatott. Valamit még meg kellett tennie, mielőtt elalszik. - Én segíthetek, Bethany. Mintha valami megmozdult volna a régi tükörben. Egy pillanatra felrémlett előtte egy gondolat. Próbált értelmet adni neki. A könyvtár! El kell jutnia a könyvtárhoz! Igen! Ez az! Oda kell mennie, mielőtt a gyilkos megtalálja. Egy szám sejlett fel az eltűnő emlékek közül. Négy. A könyvtár bejárata balra a negyedik ajtó. Hálásan csüggött a számon. Jobban magához térítette, mint bármi más. Járatos volt a matematika vilá gában, otthonosabban érezte magát benne, mint a valóságban, ahol az emberi érzelmek csak összezavarták a dolgokat. A negyedik ajtó a bal oldalon. Végig kell mennie a tükrök mellett, hogy eljusson odáig. A hatalmas feladat szinte megbénította. - Nem kell bujkálnod előlem, Bethany. Csak segíteni akarok. Meg kell tennie. Deke választ akar majd. Nem nyugszik, míg meg nem kapja. Thomas segíteni fog neki, mert Deke az öccse, és a Walker fivérek összetartanak. Ő sohasem értette teljesen, hogy függhetnek ennyire egymástól, de elfogadta a két testvér közti köteléket. Olyan volt, mint egy matematikai összefüggés. Összeszedte a maradék erejét, és megindult a fénysáv felé, ami a könyvtár ajtaját jelezte. A káprázat egyre erősödött. Furcsa szerzetek tekergőztek a körülötte levő, antik tükrökben. Hívták, hogy csatlakozzon hozzájuk. Még nem. Összeszorította a fogát, és a lépteire koncentrált; egyik láb a másik elé... Nem mert egyenesen az öreg, sötét ablakokra nézni, félt, hogy beszippantja a másik oldal. Nem minta félt volna odamenni, csak tudta, hogy még ebben a világban kell maradnia néhány percig. Ennyivel tartozott Dekenek és Thomasnak. - Bethany... Beteg vagy, Bethany. Hadd segítsek! - A gyilkos már mögötte járt a folyosón.
- Nem kell már sok, Bethany. Rémesek lehetnek ezek a tévképzetek. De hamarosan elalszol, és akkor vége. A holdfény háromszögére koncentrált. Az elmosódó vonalak vonzották és megnyugtatták. A holdfényszögek matematikai egyszerűsége erősen ellensúlyozta a káprázatot. Odaért a negyedik ajtóhoz, bement rajta, és megállt az egyik könyvespolc mellett, hogy gondolkodjon. Valahol volt egy kicsi iroda. És az irodában egy könyv. Épp ma délután lapozta át. Nagyon fontos könyv, mert van benne egy kép a gyilkosról. Meg kell jelölnie a képet Dekenek és Thomasnak. A polcok útvesztővé torzultak körülötte. A maradék erejét összeszedve átbotladozott a tekergőző folyosón az irodába. A kis kötet úgy hevert az asztalon, ahogy otthagyta. Kinyitotta, és gyámoltalanul bámulta az első oldalt. Valahol benne van az a kép. Gyorsan meg kell találnia. A gyilkos már félúton járt a folyosón. Míg lapozott, újra a számok menedékébe bújt. Hetvenkilenc. Nyolcvan. Nyolcvanegy. Megvan. A gyilkos képe. Egy toll feküdt a könyv mellett. Harmadik próbálkozásra sikerült felemelnie. Már képtelen lett volna nevet írni, de annyira még telt a szem-kéz koordinációjából, hogy egy remegős vonalat húzzon a nyolcvanegyedik oldalon levő fotó köré. Amikor végzett, szünetet tartott, és erősen összpontosított. Még valamit meg akart tenni, hogy Deke és Thomas biztosan megértse. A boríték, drágám. Elégedetten elmosolyodott, amikor az emlék tisztán előtűnt gondolatai ködéből. A boríték a válltáskájában. Elővette. Sikerült beletennie a könyvbe. Most mi legyen? El kell rejteni! Nem kockáztathatja meg, hogy a gyilkos felfedezze. - Tudom, hol vagy, Bethany. Azt hitted, elbújhatsz a könyvtárban? Körülnézett, hogy keressen egy helyet, ahol eldughatná a könyvet és a borítékot. Nagy, régimódi, fa kartotékszekrény állt az egyik fal mellett; benne kicsi fiókok takaros sorokban. Tökéletes. - Tükröm, tükröm, mondd meg nékem - kántálta a gyilkos a könyvtár ajtaja felől -, ki a legokosabb a vidéken? Nem te, Bethany. Nem is Sebastian Eubanks. Én vagyok a legokosabb, kicsikém. Nem figyelt a gúnyolódásra, a könyvet és a borítékot a rejtekhelyre dugta. Előbb-utóbb Deke vagy Thomas megtalálja. Kész. Elöntötte a nyugalom. Teljesítette a feladatát. Most már alhat. Az asztalra támaszkodott, és megfordult. A gyilkos megjelent az iroda ajtajában. - Én vagyok a legokosabb a vidéken, Bethany. Bethany Walker nem válaszolt. Lehunyta a szemét, és átcsusszant a békébe, ami az üveg túloldalán várta, ahol a matematika törvényei uralkodtak, és ahol mindennek volt értelme.
A jelen... Egyedül a komód fölött levő tükörből jövő villanás jelezte, hogy nincs egyedül a halott nő lakásában. A keze jéghideg lett. A pihék úgy libabőröztek a nyakán, mintha a konnektorba nyúlt volna. Leonóra, kezében egy puha, halvány rózsaszín pulóverrel, felegyenesedett a fiók mellől, amiben keresgélt. Két véreb állt a hálószobaajtóban. Az egyik emberszabású volt.
Széles válla az ajtókeret nagy részét elfoglalta, és elzárta a kilátást az előtérbe. Megvolt benne a született ragadozók megtévesztőén laza, vérfagyasztó bája. Nem a meggondolatlan, mohó, ifjú vadász, aki neki ugrik az első szerencsétlennek, aki előmerészkedik a fedezékéből, inkább amolyan megcsömörlött fajta, aki maga szereti kiválasztani a prédát. Az arcáról lerítt, hogy mindenért keményen meg kellett szenvednie; hideg, szürke szeme jól kiegészítette ezt a képet. A világosszürke bestia a sarkában hasonlított a gazdájára. Nem volt igazán nagy, de jól megtermett. Az egyik füle lekonyult, nem kétséges, hogy egy harc következményeként. Nehéz volt elképzelni ezt a dögöt, ahogy vidáman egy frizbi után lohol. Valószínűleg előbb tépné darabokra és enné meg. Mindkét betolakodó veszélyesnek látszott, de az ösztöne azt súgta, hogy a férfival vigyázzon jobban. Nem látta a kezét. Lezseren a sötétszürke széldzsekije zsebébe süllyesztette. A könnyű kabátja nyitva a sötétkék ing és a barna nadrág felett. Bőrcsizmát viselt. Méghozzá jó nagyot. A jövevények nedvesek voltak az esőtől, ami Kalifornia déli partját áztatta aznap. Valahogy úgy érezte, nem lenne túl nagy gond nekik, hogy a nyakának ugorjanak. Csak amolyan könnyű, reggeli meló. - Maga a barátnője volt, vagy csak hallotta, hogy meghalt, és gondolta, benéz, hátha van itt valami, amit érdemes lenyúlni? - kérdezte az emberi véreb. A hangja is illett hozzá. Mély, sötét, halk dörmögés. Gyorsan megálljt parancsolt a fantáziájának. – Ki maga? - Én kérdeztem előbb. Szóval, barát, vagy csak körülnézni jött? Bár, ha jól meggondolom, alighanem tolvaj, úgyhogy bármit mond, hazudik. - Hogy mondhat ilyet? - A düh eltüntetett valamit az ijedtségből, ami felgyorsította a pulzusát. - Nem vagyok tolvaj. Csak egy könyvtáros. - Hű, ez aztán hülyén hangzott. De legalább senki sem tudja meg, ha majd a gyászhíre az újságokba kerül, gondolta. - Most viccel? - A férfi szája gúnyos mosolyra húzódott. - Lejárt könyveket keres? Több esze is lehetett volna, mint hogy Meredith Spoonernek olvasókártyát adjon. Kétlem, hogy bármit is visszaadott volna abból, amit életében ellopott. - A humorérzéke hagy némi kívánnivalót maga után. - Nem készülök fellépni a tévében. Az ilyen helyzetekben erőszakosnak kell lenni, gondolta Leonóra. Kezdeményezz! Szedd össze magad! Kerekedj felül, mutass önbizalmat és tekintélyt! Nem mintha nem lett volna már dolga nehéz emberekkel. Amióta az egyetemi könyvtárban dolgozott, időről időre összeakadt kellemetlen ügyfelekkel, az önző, követelőző oktatóktól kezdve a neveletlen hallgatókig. Határozottan az ajtóhoz robogott, és imádkozott, hogy az idegen és kutyája ugyanolyan ösztönösen lépjen hátra, mint a legtöbb élőlény, ha az ember az értésükre adta, hogy el akar menni mellettük. - Nekem minden jogom megvan, hogy itt legyek, ami valószínűleg jóval több, mint amit maga elmond hat magáról. - Fagyos mosolyt villantott a kutyára és gazdájára. - Javaslom, beszéljük ezt meg a házmesterrel. - A házmesternek dolga van. Vízvezetéket szerel a harmadikon. Az az érzésem, hogy jobb, ha ezt ma gunk között intézzük el. Van neve? Nyilvánvalóvá vált, hogy sem neki, sem a kutyának nem áll szándékában, hogy eltakarodjon az útból. Kénytelen volt megállni a szoba közepén. - Persze hogy van - mondta harapósan. - Csak épp nem látom okát, miért kellene elárulnom magának. - Hadd tippeljek. Leonóra Hutton? - A nő megdermedt. - Honnan tudja? Az idegen vállat vont. A könnyed mozdulat újra a széles vállra vonta a nő figyelmét. Elég aggasztó volt, hogy így hat rá. Nem szokott elájulni a férfiúi izmoktól. Az intellektuális típust kedvelte. - Meredithnek nem volt túl sok barátja - mondta. - Inkább csak célpontjai, amiről sokat mesélhetnék. - Célpontok. - Azok. Célpontok. Áldozatok. Balekok. Hívhatja, ahogy akarja, akiket megkopasztott. De a legtöbb embertől eltérően maga régóta szerepel az e-mail címlistáján. - Rövid szünetet tartott. Gondolom, maga Leonóra Hutton.
A nő összeszorította a fogát. - Igen, jól van, az vagyok. És maga? - Walker. Thomas Walker. - Lenézett a kutyára. - Ő Wrench. Wrench oldalra billentette széles fejét, és elvigyorodott, ahogy a nevét hallotta. A nő Wrench fogazatára pillantott. - Harap? -Á... - Thomast láthatóan szórakoztatta a kérdés. - Wrench igazi angyal. Nem szereti az erőszakot. Valami pudli lehetett előző életében. Egy pillanatig sem hitt a fickónak. Ha Wrenchnek tényleg volt előző élete, akkor azt hatalmas, középkori szelindekként élte le. De úgy döntött, nem vitatkozik. - Már vártam, hogy előkerüljön, Miss Hutton - mondta Thomas. Leonóra megrémült. - Várta? - Immáron három napja. Nagyrészt a szemben levő kávézóban töltöttem az időt. - Az állával az ablak és a mögötte sorakozó kicsi üzletek felé biccentett. - Maga jelentkezett a halottért, és intézte a temetést múlt héten. Gondoltam, előbb-utóbb beugrik, hogy kiürítse a lakást. - Látom, sokat tud rólam. A férfi mosolygott. Olyan mosoly volt, amitől legszívesebben hátrált volna néhány lépést, hogy aztán csináljon egy szélsebes hátraarcot, és fusson, amerre lát. De ez lenne a lehető legrosszabb, mondta magá nak. Eleget tudott az állatok viselkedéséről, hogy tudja, a ragadozókat csak még jobban izgatja a menekülő zsákmány. - Közel sem annyit, mint szeretnék, Miss Hutton. Úgysem volt hová futni. A férfi csapdába ejtette ebben a kicsi, üres szobában. Nem hátrált meg. -Hogy került magához Meredith e-mail listája? - kérdezte. - Könnyen - válaszolt Thomas. - Idejöttem és magammal vittem a laptopját, amint hallottam a karam bolról. A könnyed beismerés pár pillanatra elnémította. - Ellopta a számítógépét? - nyögte ki végül. - Mondjuk úgy, hogy kölcsönvettem. - Megint felvillantotta azt a dermesztő, humortalan mosolyt. -Pont, ahogy ő vett kölcsön másfél millió dolcsit a Bethany Walker Alapítványtól. O, a francba. Ez nem lesz jó. Ez így nagyon, nagyon nem lesz jó. A sikkasztás Meredith kedvenc időtöltései közé tartozott, de általában más csalókat és tolvajokat választott áldozatul, akik nem voltak abban a helyzetben, hogy túl hangosan reklamáljanak. És Leonóra úgy tudta, Meredith nem vadászott ekkora zsákmányra. Bár jellemző, hogy a halála előtt még csinált egy kis zűrzavart. És jellemző, hogy megint nekem kell elvinni a balhét. - Maga rendőr? - kérdezte óvatosan. - Nem. - Magándetektív? A férfi megrázta a fejét. - Nem. Tehát nem fakabát. Nem tudta eldönteni, hogy ez most jó-e, vagy rossz. Megköszörülte a torkát. - Személyesen ismerte Mereditht? - Ó, igen, nagyon is jól - válaszolta a férfi. - Mint jó néhányan, akiknek megadatott ez a kiváltság. Bár sohasem találkoztam volna vele, de utólag könnyű okosnak lenni, igaz? Villámcsapásként érte a felismerés. - Értem. Akkor maga az egyik... - nem folytatta, kereste a diplomatikus szófordulatot. - Maguk... kö zeli kapcsolatban álltak? A férfi szája egyenes vonallá szűkült. - Egy rövid időre. Tehát Meredith egyik szeretője volt. Ez az újság valamiért lehangolta. Miért érdekelné őt, hogy ennek a fickónak volt-e kalandja vele, vagy nem? Végül is nem Ő lenne az első. Bár annyiban mégis különleges, hogy valószínűleg ő volt az utolsó. - Furcsa - mondta, mialatt az agya folyamatosan járt. - Maga nem volt az esete. Jézusom. Hát ezt meg mi a fenének mondtam? Attól még ez volt az igazság. Meredith könnyedén kiválasztotta a manipulálható férfiakat. Thomas Walkerben viszont volt valami, ami azt súgta, hogy nem élvezné sokáig a marionettbábu szerepét, még egy olyan nő mellett sem, aki olyan rafinált és szexi, és akkora játékos, mint Meredith. Ha még ő is látta ezt, gondolta Leonóra, akkor Meredith, akinek természetfeletti képességei voltak, ami a hímnemet illette, szinte Biztos, hogy tisztában volt vele. Talán azért nem tartott sokáig a kapcsolat. -
Meredithnek volt esete? - Thomas egy kissé meglepődött. Aztán elgondolkodva bólintott. - A pokolba is, igaza lehet! Tényleg szelektált néhány dolog alapján, ha a közeli kapcsolatairól volt szó, igaz? Ha engem kérdez, olyanokkal állt csak le, akik segíthettek, hogy elérje a célját. Leonóra sokért nem adta volna, ha tudja, vajon tényleg arról van-e szó, hogy Thomas megbántódott, amikor Meredith kimutatta a foga fehérét. Egy összetört szív sok fájdalmat okoz, és a fájdalom haragot szül. Lehet, hogy ez a fickó a maga csupa izom, macsó módján épp szenved. Kedvesen elmosolyodott. - Sajnálom - mondta gyengéden. - Ja, én is. De még hogy! Amikor kiderült, hogy meglépett a másfél milliómmal, magamon kívül voltam a sajnálattól, ha tudni akarja. Oké, nem a gyász sújtotta le. Szimplán elmebeteg. - Ö... - valahogy nem jutott eszébe semmi odavágó. - És maga? - kérdezte Thomas túlságosan is kedvesen. - Van valami kellemes emléke a megboldogultról? Mennyi ideje ismerték egymást? - A főiskola óta. Azóta tartjuk a kapcsolatot, de... - Nyelt egyet, és újra nekifutott: - Nem beszéltem vele túl sokat az elmúlt pár hónapban. Amióta ágyban találtam a vőlegényemmel - tette hozzá gondolatban, de nem látta okát, miért árulná el ezt a gyászos körülményt. - Valószínűleg szerencsésnek mondhatja magát - válaszolta Thomas. - Meredith Spooner vonzotta a bajt. Bár, gondolom, ezt már tudja. Nehéz volt levetkőzni a régi szokásokat. Ösztönösen készen állt, hogy falazzon neki, megvédje, és kifogásokat találjon, mint mindig, ha állt a bál. Felemelte az állát. - Egész biztos benne, hogy Meredith sikkasztotta el a pénzt? - Talált. - Hogyan? - Könnyen. Szerzett egy alapítványfejlesztői állást a Eubanks Főiskolán. Mivel ő kezelte a pénzt, hozzáférhetett a számlákhoz, és a legtöbb volt diák adataihoz. Ehhez adja hozzá, hogy jól hazardírozott, plusz értett a számítógépekhez, és máris megkapja a sikkasztás receptjét. - Ha ez igaz, miért van itt? Ha ennyi pénzről van szó, nekem az első utam a rendőrségre vezetett volna. - Inkább kihagyom őket. - Még akkor is, ha több mint egymillió dollár hiányzik? - Látta, hogy végre van alkalma a támadásra, és meg is ragadta. - Gyanús... Felvet néhány kérdést a meséjével kapcsolatban, Mr. Walker. - Ki akarom hagyni a hatóságokat; a rossz sajtóvisszhang elég keményen érinthet egy alapítványt. Aláássa a lehetséges adakozók bizalmát. Megkérdőjeleződik a bennfentesek becsületessége, ha érti, mire gondolok. Volt elég tapasztalata a főiskolai alapítványok tapintatos politikájában, hogy tudja, a fickó mond valamit. Ám ez még távolról sem volt elég, hogy csak úgy egyetértsen vele. Arról nem is beszélve, hogy nem látszott olyannak, akinek köze lehet főiskolai alapítványokhoz. Az ilyen szervezeteket megnyerő, kulturált pasasok vezetik, akik öltönyben járnak, és tudják, hogy hízelegjék ki a pénzt a gazdag öregdiákokból. A legragyogóbb mosolyát villantotta a férfira. - Azt hiszem, kezdem kapiskálni. Most én tippelnék. Talán bizony azért nem jelentette az eltűnt pénzt, mert valamilyen okból úgy gondolja, hogy maga lenne az első számú gyanúsított? A férfi sötét szemöldöke elismerően felemelkedett a merész támadásra. - Ügyes, Miss Hutton. Nem talált, de egész közel volt. - Tudtam! - Meredith olyan nyomot hagyott, ami az öcsémet, Deke-et keverné gyanúba, ha kiderül a sikkasztás. - Az öccsét. - Nehezen emésztette meg. - Egészen pontosan hol van a Bethany Walker Alapitvány központja? - Az öregdiákok alapítványához tartozik a Eubanks Főiskolán. Kutatásfejlesztésre és
matematikaoktatási célból alapították. - Eubanks? - Összeráncolta a szemöldökét. - Nem ismerem. - EgyWing Cove nevű kisvárosban van. Másfél órás autóút Seattle-től északra. - Értem. -Az alapítványt Deke feleségéről, Bethanyról nevezték el, aki matematikus volt. Tavaly halt meg. Deke az igazgatója annak a bizottságnak, amelyik az alapítvány működését és befektetéseit ellenőrzi. Három hónap múlva könyvvizsgálatot tartanak. Ha kiderül, hogy hiányzik a pénz, a drága barátnőjének köszönhetően úgy fog tűnni, hogy Ő a felelős. Ez is Meredithre vall - gondolta Leonóra. - Mindig vigyázz, hogy a balek ne hívja a rendőrséget. - Elhiszem, milyen bosszantó lehet ez magának és a testvérének, Mr. Walker. De ahhoz képest, hogy titokban akarja tartani a dolgot, elég sokat fecseg róla. - Talán mert mindenáron elő akarom keríteni azt a pénzt. Vissza kell tennem az alapítvány számlájára még a könyvvizsgálat előtt. - Értem - válaszolta. - De miért nekem mondja? - Egyszerű. Maga a legjobb nyomom. Leonóra csak nézett. - Parancsol? - Várjon, hadd fogalmazzam meg máshogy: maga az egyetlen nyomom. A nőn pánik lett úrrá. - De én nem tudok semmit a hiányzó pénzről! - Tényleg? - A fickó hitetlenkedve bámulta. - A vita elkerülése végett tegyük fel, hogy igazat mond... - Igazat mondok! - Ha így van is, akkor is maga az egyetlen nyom. - Miért? - Mert szerintem jobban ismerte Mereditht, mint bárki más. Tényleg remélem, hogy ki tud húzni a csá vából, Miss Hutton. Álmodban! - gondolta Leonóra. - Már mondtam, hogy az elmúlt évben alig beszéltem vele. Nem tud tam, hogy a Eubanks Főiskolán dolgozik. Sőt, még azt sem, hogy ebben a lakásban lakik, amíg a házmester fel nem hívott a baleset után. - Ne vicceljen. Ha már a házmesternél tartunk, a nő a maga nevét írta a bérleti szerződésre. Leonóra hallgatott. Nem ez volt az első eset, hogy Meredith kölcsönvette a nevét és a személyazonos ságát. - Kétlem, hogy sokáig maradt volna itt. - Thomas körülnézett a kevés bútorral berendezett, jellegtelen helyiségben. - Valószínűleg csak egy hely kellett neki, meg egy cím, míg becserkészi a következő áldozatát. - Nézze, tényleg fogalmam sincs, miről beszél. Nem tudok segíteni, Mr. Walker. Csak azért vagyok itt, hogy összepakoljam Meredith holmiját. Valószínűleg beadom őket egy helyi használtruha-kereskedésbe. Ha végeztem, egyenesen hazamegyek. Este indul a gépem. Holnap reggel dolgoznom kell. - Melba Creekben lakik, ugye? San Diego mellett. Leonóra próbált nem figyelni a nyugtalanító érzésre, ami átjárta. - Rendben, tehát tudja, hol élek. Most meg kellene ijednem? - Szó sincs róla. Együtt akarok dolgozni magával. - Aha. - Van egy üzleti ajánlatom. - Mondjon egy okot, miért kellene meghallgatnom. - Mondok többet is. Először is, ha segít nekem előkeríteni a pénzt, gondoskodom róla, hogy anyagilag jól jöjjön ki a dologból. - Mondja ki egyenesen! Megveszteget, csak hogy adjam vissza? - Jobb, mint hűvösre kerülni hűtlen kezelésért, nem? - Börtönbe? - Leonóra önkéntelenül hátralépett. Wrench megcsóválta a farkát és érdeklődve figyelte. A nő megborzongott. - Miért tartóztatnának le? Azt mondta, az öccsére terelődik a gyanú, ha nem találják meg a pénzt. - Nem hagyom, hogy a testvérem vigye el a balhét Meredith miatt - mondta Thomas halkan. - Ha a pénz nem kerül vissza a számlára a következő könyvvizsgálat előtt, gondoskodni fogok róla, hogy a
zsaruk a maga körmére nézzenek. - Hogyan? - Deke igazi varázsló, ha számítógépekről van szó. Én pedig elég jól értek a pénzügyekhez. Nem lenne túl nehéz olyan nyomot kreálni, ami elvezet magához. - Hozzám? - Leonóra megdöbbent. - De hát nekem semmi közöm az egészhez! - Ki tudja? Lehet, hogy a végén még sikerül is bebizonyítania. De addig rendesen meg tudnám keserí teni az életét. Mondja, mit szólna a főnöke, ha kiderülne, hogy részt vett egy sikkasztásban? - Bele akar vonni ebbe az egészbe? A férfi kihúzta az egyik kezét a zsebéből. Nagy, erős munkáskéz volt, olyan emberé, aki szerszámokkal bánik, vagy sziklát mászik. Nem puha, ápolt üzletemberkéz. Türelmetlenül széttárta a karját. - Ha még nem vette volna észre, Miss Hutton, már rég benne van. Egészen a csinos kis feje búbjáig. - Hogy mondhat ilyet? - Maga az egyetlen, aki, mondjuk úgy, barátja volt Meredithnek. Az én meglátásom szerint ez olyasmi, mintha a társa lett volna. - Nem csináltam semmit1 - Maguknak kettejüknek közös a történetük. Úgy is mondhatjuk, hogy kebelbarátnők voltak. Majdnem biztos, hogy ha Deke segít egy kicsit, sikerül beállítanunk úgy, mint a cinkosát. - Atya ég, most komolyan beszél, igaz? - A másfél millióval és a testvérem hírével kapcsolatban? Igen, Miss Hutton. Arra mérget vehet. Mű ködjön együtt velem! Segítsen megtalálni a pénzt, és mindketten úgy sétálunk ki ebből, hogy még ügyvédre sem lesz szükségünk. - Mit gondol, hova rejthetnék el annyi készpénzt? - Egy biztos: a számláján nincsen. A nőnek leesett az álla. - Megnézte? - Az volt az első dolgom, miután megláttam a nevét Meredith címlistáján. - Hogyan? - Mondtam, hogy az öcsém ért a számítógépekhez. - A személyi jogok megsértése törvényellenes. Le is tartóztattathatnám. - Nem rossz ötlet. Megjegyzem, hátha később szükségem lesz rá. A nő dermedten nézte. - És még maga gyanúsítgat, hogy bűnöző vagyok? - Kapiskálja. - El se hiszem. - Leonóra még jobban elképedt. -Kész röhej. Úgy látszott, a férfi jól szórakozik. - Hálás lehet. Magának van könnyebb dolga. Csak annyi, hogy segítsen megtalálni a pénzt. A nő óvatosan figyelte. - Mi a nehezebb? Visszatenni az alapítvány kasszájába? - Nem. Az egyszerű. A kemény dió az lesz, hogy bebizonyítsam az öcsémnek, nem ölték meg Mere dith Spoonert. Leonóra tüdejéből hirtelen távozott minden levegő. Némán bámult a fickóra, mialatt az agya három másodpercre teljesen kiürült. - A rendőrség nem beszélt gyilkosságról - nyögte ki. -Mert nem találtak olyan bizonyítékot, ami arra utalna, hogy a karambol nem baleset volt - mondta a férfi. -Valószínűleg nincs is. Valahogy az az érzése támadt, hogy Walker néhányszor már lefolytatta ezt a beszélgetést az elmúlt na pokban. - Az öccsének más a véleménye? - kérdezte. - Deke... - Walker elhallgatott, szemmel láthatóan a megfelelő szót kereste. - Néhányan úgy gondolják, egy kicsit megszállott lett az elméletétől, hogy a feleségét, Bethanyt egy éve megölték. Amióta Meredith balesetéről hallott, azt hiszi, hogy a gyilkos megint lecsapott. - Jó ég! És maga mit gondol? Thomas egy darabig hallgatott. Wrench a lábának támaszkodott, mintha támogatni akarná.
A nő attól tartott, hogy Walker teljesen elzárkózik az elmélettől, bármennyire valószínű is. De meglepetésére a férfi megrázta a fejét. - Nem tudom - mondta. - Nem tudja? Hát ez meg mit akar jelenteni? Gyilkosságról beszélünk, vagy mi! - Nézze, annyit mondhatok, hogy Bethany egy éve halt meg, és nem gondoltam, hogy felmerülhet valami azzal kapcsolatban, hogyan. A boncolási jegyzőkönyv szerint öngyilkos lett. Sajnos a körülmények tényleg megfeleltek ennek, és nem volt jele erőszaknak. - Hagyott hátra búcsúlevelet? - Nem. De ez nem olyan szokatlan, mint sokan gondolják. - Az öngyilkosságot mindig nehéz megemészteni azoknak, akik ismerték az áldozatot. Nem csoda, hogy a testvére nem hiszi el. Miből következtet arra, hogy kapcsolat lehet kettejük halála között? - Alig valamiből - vallotta be Thomas. - Meredith csak hat hónappal azután érkezett Wing Cove-ba, hogy Bethany meghalt. Ők ketten még csak nem is találkoztak. De Deke összefüggést keres ott is, ahol nincs. Úgy tudom, az egyetlen közös Meredithben és Bethanyben, hogy mindketten sok időt töltöttek a Tükörházban. - Mi az a Tükörház? - A Eubanks Főiskola Öregdiák Szövetségének székháza. - Ennyi? Egy helyen dolgoztak? Ennyi a közös bennük? A férfi habozott. - Az egyetlen biztos pont. - Nem akarom megbántani a testvérét, de azért ez nem valami sok. - Én is tudom. - Thomas hangja megkeményedett. - Ahogy már mondtam, Deke nehezen tért napirendre Bethany halála felett. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy leszereljem az összeesküvés-elméleteit. Azt hittem, az elmúlt pár hónapban sikerült is. Mintha kezdett volna magához térni. De Meredith halála után újra rosszabb lett a helyzet. Leonóra visszajátszotta magában a férfi előző megjegyzését. - Várjon csak! Azt mondja, az, hogy Bethany és Meredith ugyanott dolgozott, az egyetlen biztos összefüggés a két haláleset közt. Van más ke vésbé hihető is? - Talán - válaszolta vonakodva. - Mindenesetre egy lehetőség. Szemmel láthatóan nem akaródzott elmondania, tehát nem volt igazán vevő a testvére elméletére, de legalább fontolóra vette. Valami családi összetartás dolog lehet. Ismerte az ilyet. - Mi az? - kérdezte, amikor a férfi nem mondott semmit. - Pletykáltak a temetés után. - Miről? - Arról, hogy Bethany kábítószert vett be az öngyilkossága élőn - válaszolt kis idő után a férfi. - Ez egyáltalán nem vallott rá. Deke és én úgy tudjuk, nem használt drogokat. - Alávetették valamilyen tesztnek a halála után? - Készült néhány rutinvizsgálat, de nem volt okuk, hogy bármi különlegeset keressenek, ami egy csomó drága vizsgálatot vont volna maga után. A kisvárosi hatóság, és az orvos szakértő nem engedheti meg magának a drága teszteket, hacsak nem merül fel valami komoly kétely a halál okával kapcsolatban. Bethany nem kábítószerezett. Deke kételkedett az öngyilkosságban, de nem készítettek drogtesztet. És már nem is fognak. Bethanyt elhamvasztották, ahogy kívánta. - Meredith halálát balesetnek könyvelték el. Nem volt a szervezetében sem alkohol, sem drog. Hogyan lennének összefüggésben a Bethany Walkerről szóló pletykák az ő halálával? - Amikor a karambol híre elért Wing Cove-ba, azt kezdték suttogni, hogy Meredith kábítószert hasz nált, míg ott élt. - Nem - mondta Leonóra határozottan. A férfi összehúzta a szemét. - Nem? Biztos benne? - Igen. Nagyon is. Isten tudja, Meredithnek sok hibája volt, de a drogozás nem tartozott közéjük. Az anyja abba halt bele. - Ó. Thomas nem is mondott mást. Elgondolkodott. Wrench szemmel láthatóan unatkozott.
- Bármikor történhet baleset. - Nem tudta, hogy ezt magának, vagy a férfinak bizonygatja-e. - És gyilkosságra nincs semmi indíték. - Azt azért nem mondanám. Másfél millió se pénz. Tegyük fel, hogy Meredithnek volt egy társ Valaki, aki nem akarta megosztani a zsákmányt. Úgy érezte, ő Aliz, és épp a nyúl üregébe zuhan. Egyre rosszabb lesz. - Még egyszer mondom, nem voltam Meredith bűntársa - mondta keményen. - Fogalmam sem volt erről a csalásról, amit maga szerint a Eubanks Főiskolán elkövetett. - Bizonyítsa be! Segítsen megtalálni a pénzt, amit elemelt. - Fenyeget. Az ilyesmit utálom. - Elég jó kis összeget ajánlottam fel - emlékeztet Walker. - Tekintse úgy, mint egy békeajánlatot. - Ha nem bánja - mondta a nő -, össze kell pakolnom Meredith holmiját. - Jut eszembe... Van még egy kérdésem. - Éspedig? - Miért maga jött ide? Miért a maga dolga, hogy kitakarítsa a lakást és rendezze Meredith Spooner ügyeit? Leonóra végignézett az egyszerű falakon és a személytelen berendezésen. Nehéz volt elképzelni, hogy a mindig élénk és izgalmas Meredith az élete utolsó néhány napját ezen a sivár, unalmas helyen töltötte. Elszomorodott. Meredith szeszélyes volt, és gyakran feldühítette. Bármikor jelent is meg, valami galibát okozott. De a világ szürkébb lesz nélküle. - Mert nincsen senki más – válaszolta. ÖRÖKÖS éjszaka uralkodott Deke házában. A függönyöket minden ablakon behúzták, bár az alacsony, szürke, november délutáni felhőkön amúgy sem szűrődött át sok napfény. Csak a számítógép képernyője derengett. Visszatükröződött Deke aranykeretes szemüvegének lencséjén, borostás arcát pedig egészségtelen fénybe vonta. Thomas egy bőr karosszékben ült az asztal másik oldalán, előtte egy csésze kávé, Wrench a lábánál fe küdt; szomorú volt. Próbálkozásai, hogy kimozdítsa Deke-et a számítógépe mellől, mind kárba vesztek, amikor Meredith Spooner balesetének híre elért hozzájuk. Deke azonnal visszabújt a gép mögé, hogy újabb összefüggéseket keressen, amik igazolják az elméletét a felesége haláláról. - Leonóra Hutton volt a lakásban? - kérdezte Deke. Olyan kíváncsian várta a választ, hogy még nézni is fájt. - Pont, ahogy gondoltad? - Igen. Elment Meredith holmijáért. - Tényleg? Mi történt? Segít? - Nem tudom - válaszolta Thomas. - Ezt hogy érted? Azt mondtad, ő az egyetlen igazi nyomunk. - Tudom. - Habozott. - De nem egészen olyan, amilyenre számítottam. - Hogyhogy? Thomas végiggondolta, mik voltak a benyomásai Leonóráról. Még mindig értelmezni próbálta őket. Előző nap visszament Wing Cove-ba, és az éjszaka nagy részében ezen rágódott, de nem jutott előre. Bárhogy közelítette is meg a problémát, nem sikerült beskatulyáznia a nőt. - Nem is hasonlít Meredithre - mondta. - Sőt, szöges ellentéte. Ők ketten tűz és víz. Nappal és éjszaka. Ha Meredith mézédes, texasi tájszólásával, aranyhajával és égkék szemével a nappal volt, akkor Leo nóra az éjszaka. - A jó és a rossz iker? - találgatott Deke. - Higgy nekem, ezek ketten nem ikrek. Nem tudta kiverni a fejéből azt a jelenetet előző nap, amikor a nő a komódtól elfordulva szembeszállt vele. Az emlék kísértette, mint egy álom, amit az ember nem bír kiverni a fejéből. Most újra látta maga előtt gondolatban, és megpróbálta tárgyilagosan nézni. Sötétzöld nadrágot és zöld pulóvert viselt. Sötét haját franciafonatban tűzte fel. Stílusos, fekete rámás szemüveg foglalta keretbe zöld szemét és okos vonásait, amik valamilyen meghatározhatatlan okból lenyűgözték. Annyira, hogy alig
bírta levenni róla a szemét akár néhány másodpercre is. Leonóra nem festette az arcát, vagy ha igen, csak kicsit. Nem olyan, aki a megjelenésével üzletel, mint Meredith - gondolta. Öt másodpercen belül tudta, hogy a nő valamiben nagyon is hasonlít rá. Hozzászokott, hogy harcoljon azért, amit akar. Valószínűleg nem is adja fel egykönnyen, míg gólt nem lő. - Mit szólt a megtalálónak járó jutalomhoz? - kérdezte Deke. - Azt hitte, meg akarom vesztegetni. Aztán céloztam rá, hogy ha bevonnánk a rendőrséget, őt vennék elő, mivel olyan jó barátnője volt Meredithnek és a többi és a többi... Deke megijedt. - És hogy ment? - Nem hiszem, hogy szereti, ha fenyegetik. - Nem csoda. - Deke tovább bűvölte a számítógépét. - A pénzen járt az eszem. - Mi van vele? - Ha jól meggondolom, ez a legkisebb gondunk. - Akkor van egy hírem: ha rájönnek, hogy több mint egymillió hiányzik az alapítvány kasszájából, ez lesz a legnagyobb gondunk. - Visszateszem a könyvvizsgálat előtt. Senki sem fogja megtudni, hogy eltűnt. - Visszateszed? És hogy gondolod, honnan szedsz össze annyi pénzt? - Eladok pár részvényt. - Egy nagyon nagy büdös frászt! - mondta Thomas csendesen. - Én vagyok a befektetési tanácsadód, emlékszel? Nem fogom hagyni, hogy így kiszúrj magaddal. - Vissza tudom tenni. Adj pár tanácsot! - Felejtsd el. Meredith Spooner lopta el. Visszaszerezzük. Deke kissé elmosolyodott. - Mi van? - kérdezte Thomas. - Semmi. De ha szóba kerül, hogy megkeressük azt a hiányzó pénzt, olyan megszállott leszel, mint én, ha arról van szó, ki ölte meg Bethanyt. - Ez a legnagyobb gondunk, a fenébe is! - Igen - mondta Deke. -Tetszhet neked ez a gond! Thomas mélyebbre süppedt a székbe. - Kezd furcsa hírünk lenni a környéken, ugye tudod. Örült Walke-rek-nék hívnak bennünket. - Hallottam már. Egy darabig csak ültek a félhomályban. Wrench kinyújtózott, egy kicsit változtatott a helyzetén, aztán újra álomba merült. - Meg kell találnunk a pénzt - mondta Thomas végül -, ez az egyetlen esélyünk, hogy kiderítsük, igazad lehet-e, és tényleg megölték őket. - Micsoda? Ez azt akarja jelenteni, hogy vevő vagy az összeesküvés-elméletemre? - Fogalmazzunk úgy, hogy a beszélgetésem Leonórával felvetett néhány kérdést, amikre választ akarok. - Milyen kérdéseket? - Hallottad a pletykát a drogokról? Deke keményen megmarkolt egy tollat. - Mi van vele? Bethany nem kábítózott. Thomas lehajolt, hogy megvakargassa Wrench fülét. - Leonóra Hutton esküszik rá, hogy Meredith sem. - Nem versz át? - Deke letette a tollat, hátradőlt, és beletúrt zilált szakállába. - Mégis ugyanaz a pletyka... Ez már érdekes. - Igen. -Te elég jól ismerted Mereditht - mondta Deke. - Mit gondolsz? Thomas habozott. Furcsa volt rájönni, hogy az ember lefekszik párszor egy nővel, és fogalma sincs olyan alapvető dologról, hogy a hölgy használ-e tiltott szereket. Csak annyit tudott biztosan, hogy akkor nem használt, ha vele volt, és ő sohasem látta jelét, hogy a hatásuk alatt állna. - Nem vagyok biztos benne, de szerintem Meredith Spoonernek annyira fontos volt ez a sikkasztás, hogy nem kockáztatta volna, hogy a kábítószerek miatt lebukjon - mondta. - Pont, mint Bethany; túlságosan lefoglalta a munkája, semhogy ilyesmivel szórakozzon. Ez újabb
nyom, ismerd el! - Jól van - sóhajtott Thomas. - Van két nyomunk. Talán. Mindkét nő sok időt töltött a Tükörházban, és mindkettőről azt pletykálták, hogy kábítószereznek, bár nincs bizonyíték, hogy a halálukkor is ezt tették, és mindenki, aki jól ismerte őket, tagadja, hogy valaha használtak volna. Rövid csönd következett. - Nem valami sok, mi? - kérdezte Deke letörten. - Hát, nem. - Talán kiderül, hogy Leonóra Hutton a kulcs - mondta Deke. Thomas nem válaszolt. Nem tudta, tényleg akarja-e, hogy Leonóra Hutton legyen a kulcs ehhez a rejtélyhez. Az ESÖ elállt, mire Thomas kilépett Wrenchcsel Deke házából, de minden hideg és nyirkos volt. Sűrű felhők oltották ki a fényt, ami még maradt a délutánból. A fenyőfákról csöpögött a víz, és a járda szélén nedves volt a fű. Az öböl jéghideg felszíne zavarosan fodrozódott, mintha valami víziállat cserkészné be az áldozatát éppen. Thomas feltette Wrenchre a pórázt, és ráfordultak a hazafelé vezető útra. Wrenchnek nem volt szüksége ilyesmire, de az emberek megijedtek tőle, ha szabadon látták. Thomas megértette őket. Gyakran őt is rosszul ítélték meg. Talán ezért értik meg egymást annyira Wrenchcsel az elejétől kezdve, gondolta. Mindketten a genetikai örökségük ártatlan áldozatai. A kövezett út az öböl vonalát követte. A napnak ebben a szakaszában elég sokan jártak rajta. Kocogok, futók és gyaloglók versenyeztek egymással. Akik kellemesebb iramban haladtak - mint például ő és Wrench -, jobban tették, ha utat engedtek a fitnesz-szenvedélyüknek hódolóknak. Sok kutya ugrándozott pórázok végén. Wrench elismerően üdvözölt egy csokiszínű labradort, és udvariasan semmibe vett egy puccos fehér púderpamacsot, amelyik mindenáron össze akart barátkozni vele. Wing Cove egy erdővel borított területen bújt meg a Puget-szoros mellett. Thomas úgy gondolta, hogy más körülmények között jobban kedvelte volna a környéket, annak ellenére, hogy a kocogok többsége a főiskola diákjaiból került ki. Az öbölnek találó nevet adtak. Szárny-öböl. Hasonlított egy repülő sirály szárnyára. A legszélesebb a bejáratánál volt, ahol a szorossal érintkezett. A város a szárny legtávolabbi pontjához települt. A víz széléből kiemelkedő erdős hegyek oldalában elszórtan álltak a házak. Wrench a fahíd felé tartott, ami a közepe táján szelte át az öblöt. A híd levágta az utat a túloldalig. Ez az útvonal a kevésbé buzgó futókat megkímélte attól, hogy a városban kocogjanak, vagy elfussanak az öböl bejáratáig, hogy aztán az autópálya hídján keljenek át. Ahogy a sétahídon poroszkáltak a másik part felé, Thomas észrevette, hogy egy fehér terepjáró parkol az ösvény mellett, rajta a Wing Cove-i rendőrség kéksárga feliratával. Felismerte Ed Stovallt, a rendőrfőnököt a kormány mögött, és felemelte az egyik kezét, hogy köszöntse. Ed letekerte az ablakot és nyersen biccentett. - Jó estét - mondta, nem valami udvariasan. Alacsony, zömök, ritkuló hajú emberke volt, akiből a humorérzéknek még a csírája is hiányzott. Ed mindig hűvösen viselkedett Thomasszal. Mintha katonai kommandós vagy tengerészgyalogos lett volna. Igaz, ami igaz, Deke és ő nem voltak valami jó viszonyban Stovall-lal. Többször is összerúgták a port a Bethany halálát követő hónapokban. Ed vezette a nyomozást. Amikor öngyilkosságnak könyvelte el, és a halottkémmel együtt mindenki egyetértett vele, Deke reklamálni kezdett. Méghozzá jó hangosan. Stovall nem volt elragadtatva, amikor Deke hangoztatni kezdte, hogy egy gyilkos jár-kel Wing Cove-ban. A főiskola igazgatóságát sem hatotta meg különösebben Deke összeesküvés-elmélete. Wing Cove-ban a Eubanks Főiskola, a közösség legnagyobb munkaadója állította fel a szabályokat. A vagyonkezelők és a volt diákok konzervatív nézeteket vallottak. Thomas véleménye szerint a főiskola irányítását túlságosan lefoglalta az intézmény jó híre. Bár be kellett vallania, hogy megértette az álláspontjukat. Az olyan iskola, amelynek a nevét erőszakkal hozzák kapcsolatba, idegessé teszi a
szülőket. Az ideges szülők pedig máshova küldik a csemetéiket okosodni. Az olyan kis intézetnél, mint a Eubanks, minden egyes tandíj számított. És bár értette, hogy Stovall és a főiskola vezetői miből indulnak ki, neki nem volt más választása, mint hogy támogassa Deke követelését Bethany halálának alaposabb kivizsgálásával kapcsolatban. Amikor komolyra fordult a helyzet, a Walker testvérek összetartottak, még akkor is, ha egyikük biztosra vette, hogy a másik megőrült. - Hello, Ed! - Thomas megállt a terepjáró ablaka előtt. Wrench megszimatolta az egyik kereket. Csak nem a sebességhatárt tartatod be itt a sétányon? Ed nem mosolygott. Thomas igazából még sohasem látta mosolyogni. - Volt pár szabad percem - mondta Ed a maga komoly édes módján. - Vettem egy kávét. Lejöttem, hogy megigyam. Szép itt így késő délután. Thomas észrevette, hogy a rendőrfőnök nem őt nézi. A forgalmat figyelte a járdán. Követte a tekintetét. Egy világos pulóveres nőt látott, aki fürgén haladt a járda szélén. A harmincas évei vége felé járhatott, de a maga szigorú módján vonzó volt. Volt valami nagyon erőltetett abban, ahogy mozgott. Mintha valami trauma érte volna, és épp próbálna úrrá lenni rajta. Visszapillantott a rendőrre, és rögtön felismerte a kifejezést az arcán. Bármelyik hím megértené. Ed odavolt a világos pulcsis hölgyért. Pár pillanatig még együtt is érzett vele. De aztán magához tért, Stovall kezdte terjesztem, hogy Deke őrült. - Barátod? - kérdezte Thomas. - Találkoztunk párszor - vágta rá Ed szinte rögtön. - Mindketten sok időt töltünk a Hidden Cove-ban. A Hidden Cove a város két könyvesboltjának egyike volt. Thomas egy kissé meglepődött, amikor kiderült, hogy Ed olvas. Detektívregényeket és hipermodern katonai thrillereket, nem vitás. Thomas a nőt figyelte. - Ki ő? - Elissa Kern. Kern professzor lánya. - Nem is tudtam, hogy van gyereke. - Elissa mesélte, hogy a szülei ötéves korában elváltak. Ő és az anyja elköltöztek. Évekig alig látta az apját. Maga is elvált tavaly. Azért jött vissza, hogy megismerje Kernt. - Ed belekortyolt a kávéba, aztán leeresztette a csészét. - Nem hinném, hogy jól sül el. Kernnek gondjai vannak az ivással. Az egyetlen ok, amiért nem rúgják ki, hogy professzor. - Hallottam. A városban mindenki tudta, hogy dr. Osmond J. Kern, a matematika kiváló professzora lassan a halálba issza magát. Bethany nagy csodálója volt Kernnek, és mindig tisztelettel beszélt róla. A professzor harminc évvel korábban szerzett hírnevet egy algoritmus kidolgozásával, ami tekintélyes díjakat hozott neki a matematikában és hihetetlenül fontosnak bizonyult a számítástechnikai iparágban. Azóta nem is tett semmi említésre méltót, már amennyire Thomas meg tudta ítélni. És igazából nem is volt szüksége másra, mint hogy alkalmanként feltűnjön egy-egy előadáson vagy szemináriumon. Ahogy Ed mondta éppen, Kernnek az algoritmusa volt a jegye a mennyországba: a professzori katedrához. Elissa Kern most már csaknem a terepjáró előtt járt. Ed széles, sztoikus arckifejezéssel bámulta. A nő észrevette a járművet az egyre sűrűsödő árnyékban. Thomas látta, hogy az arckifejezése megenyhül kissé. Nem állt meg, de üdvözlésre emelte á karját. Ed viszonzásképp teljes hat hüvelykkel megemelte a kezét. Égető szenvedély Ed Stovall-módra. De ki ő, hogy ítélkezzen? - Thomas elgondolkodott. - Mintha ő nem érzett volna ilyesmit az utóbbi napokban. - Hé, Ed, hallottad a pletykát, hogy Meredith Spooner kábítózott? Ed tekintete követte Elissát, ahogy végigment a járdán. - Hallottam. - Tegnap találkoztam valakivel, aki elég jól ismerte. Azt mondta, nem élt drogokkal. Szerinte sohasem nyúlt volna hozzájuk. Ismerős? Ed sóhajtott, és elfordította a szemét Elissa eltűnő hátáról. - Ezt egyszer már eljátszottuk, Walker. - Csak gondoltam, megemlítem. - Úgy hangzik, mintha az öcséd újabb összeesküvés-elméleten dolgozna. Mondd meg neki, hogy ne
pocsékolja az idejét. Lezártuk a felesége halálával kapcsolatos nyomozást, és ez így is marad, hacsak nem találtok valami elfogadható bizonyítékot. - Persze, Ed. Jó tudni, hogy ennyire nyitott vagy. - A legtöbb, amit tehetsz az öcsédért, hogy elküldöd egy pszichiáterhez. - Ed beindította az autót. -Az se lenne rossz ötlet, ha magad is beszélnél eggyel. Kezdesz úgy viselkedni, mintha elhinnéd az ötleteit. Wrench abban a pillanatban döntött úgy, hogy a lábát a terepjáró első kerekéhez emeli. Szerencsére Ed nem vette észre a sértést. Túlságosan lefoglalta, hogy a válla felett a kocsi mögött közlekedőket ellenőrizze. Sebességbe tette a motort és egy szűk utcán elhajtott. Wrench nyugodtan állt Thomas mellett. - Ez nagyon passzív-agresszív volt tőled, Wrench. Wrench elvigyorodott. - Jó, lehet, hogy kezdek hasonlítani Deke-re - mondta Thomas. - De legalább nem parkolok itt a járdaszélen a fák közt, hogy egy nő után leselkedjek, aki a napi edzését végzi. Ehhez már nagyon kétségbeesettnek kell lennie valakinek. Wrench felnézett rá. - Jól van na, mi is a körül a lakás körül bóklásztunk L. A.-ben egy darabig, hogy előkerüljön Leonóra Hutton. De az egész más volt. Üzleti ügy. A saját kényelmes tempójukban folytatták útjukat a járdán, nem figyeltek a rohanó tömegre. Aztán le kanyarodtak, hogy kövessék az ösvényt az erdős hegyoldalba a fák közt megbúvó házhoz. Thomas megállt a verandán, hogy előbányássza a kulcsát és kinyissa az ajtót. A kicsi előtérben lecsatolta Wrench pórázát. Levetette a dzsekijét és a szekrénybe akasztotta. Az eb első útja a konyhába vezetett a vizes táljához. Hideg volt odabent. Thomas megállt a nappaliban, hogy begyújtson. Amikor a tűz már rendesen égett, felállt, s a kandalló előtt álló két karosszék közt a pulthoz ment, ami a konyhát választotta el a nappalitól. Jóformán minden felület ragyogott ebben a két helyiségben. A fürdőben és az előtérben szintúgy. Több hónapja ráment, mire végzett a csempézéssel. Néha elgondolkodott, nem vitte-e egy kissé túlzásba. Megnézte, van-e üzenet a rögzítőn. Nem volt. Leonóra Hutton nem hívta. Kinyitotta a konyhaszekrényt, elővett egy kutyacsemegét egy nagy zacskóból, és odahajította Wrench-nek. A kutya boldogan ropogtatta a hamis csontot. - Állítólag jót tesz a fogadnak - magyarázta Thomas. Wrenchen nem látszott, hogy túlságosan izgatnák a fogai. Nehéz volt elmagyarázni a szájhigiénia fontosságát egy olyan kutyának, amelyiknek isten remek rágó-szerveket adott. Thomas nem is kísérletezett tovább, kinyitotta a hűtőgép melletti ajtót, és bement a kedvenc helyiségébe, a műhelyébe. Felkapcsolta a villanyt. A szerszámok katonás rendben sorakoztak a falon. Fogók, csavarhúzók, csavar-kulcsok fajta és méret szerint elrendezve. Átlátszó műanyag elejű tartókban szögek zsúfolódtak. Egy zsák csemperagasztó állt a sarokban a legutóbbi csempézési maraton maradékaként. A szoba közepén levő nagy faasztalhoz ment, és a fúrógép mellett nekitámaszkodott. Itt tudott a legjob ban gondolkodni, és most Leonóra Huttonra akart gondolni. Éjjel és nappal. Egymás ellentétei, mint a tükör két oldala. Annyira biztos volt benne, mit várhat a nőtől, akit Meredith partnerének hitt! De Leonóra összezavarta. Nem is próbálta elcsábítani. Próbálta megértetni magával, hogy ezt nem veheti zokon tőle, mégis, úgy érezte, érdekes tapasztalat lett volna. Sokkal inkább, mint amilyen Meredithszel volt. A szex Meredith számára csak eszközt jelentett. Igazi profiként használta. Bár ő úgy érezte, nem talált benne igazi örömöt. Egyedül az eredmény érdekelte, aminek - mint Thomas keményen megtanulta -, köze sem volt az orgazmushoz. Ám mint minden jó mesterember, vigyázott az eszközeire, és tisztán tartotta őket. Ez Thomasnak egy rövid ideig elég is volt. Meredith nem kérte, hogy olyan érzelmeket tettessen
iránta, amiről mindketten tudták, hogy nem léteznek. Visszanézve már látta, a nő örült, hogy lezárhatja a kapcsolatot, amint rájött, hogy ő nem segíti semmihez, amit használhatna a sikkasztásnál. Meredith csaló volt, profi hazudozó és tolvaj. De ha az ember jól belegondolt, nem volt benne semmi különös. Majdnem biztosra vette, hogy tudja, miért zsongott be tőle mindenki. Leonóra ezzel szemben igazi rejtély. Leonórára gondolt, és azon rágódott, vajon a jó eszközt választotta-e, hogy elérje a célját.
- Komolyan megfenyegetet?} - kíváncsiskodott Glória Webster. Leonóra a nagymamájára nézett, aki szemben ült vele az éttermi asztalnál. Hároméves korától a nagyszülei nevelték, miután a szülei meghaltak egy repülőgép-szerencsétlenségben. A nagyapja, Calvin hat éve távozott el. Glória nyolcvan körül járt. Rendszeresen bodorított fürtjei vörösesszőkén rikítottak, és soha ki nem tette a lábát a lakásából anélkül, hogy magára ne kent volna egy friss adagot a kedvenc bíborvörös rúzsából. Poliészternadrágot viselt buggyos felsővel és felálló gallérral, hogy elrejtse a ráncokat a nyakán. Az aznapi együttes zöldje illett a szeméhez. A csuklóján számos karkötő csilingelt, ujjait pedig számtalan gyűrű díszítette. Egyik sem ért sokat, de Glória szerette a csillogó dolgokat. Leonóra a példaképének tekintette Glóriát. Ő is úgy akart öltözni nyolcvanéves korára. Néhány évvel azelőtt úgy döntött, nem hibázna nagyot, ha a nagyanyjáéról másolná az életét. Legalább sohasem unatkozna. - Nekem nagyon úgy tűnt - mondta. - Többé-kevésbé azt fejtette ki, hogy ha nem segítek neki megkeresni a pénzt, úgy fogja értelmezni, hogy partner voltam a sikkasztásban. - Szerinted komolyan gondolja? Leonóra bekapott egy garnélát, míg a választ fontolgatta. - Igen, azt hiszem — válaszolta. - Ez a Thomas Wal-ker garantáltan nem úgy nézett ki, mint aki blöfföl. - Makacs fickó lehet. Ez a megjegyzés megijesztette Leonórát. - Makacs? Nem hinném, hogy ez a megfelelő szó. Az elszánt jelző jobban illene rá. Mint egy tankhajó. Nehéz megfordítani. Glória szeme felragyogott. - Istenem. Magas ember ez a te Mr.Walkered? - Inkább megállíthatatlan. - Ostoba? - Sajnos nem. - Hm... - Glória belekortyolt rózsaszín zinfande-lébe, és letette a poharát. - Nem Meredith esete. - Nekem is ez volt a benyomásom. Kétlem, hogy sokáig lettek volna együtt. Szerintem megpróbálta belerángatni a sikkasztásba, és dobta, amint rájött, hogy nehéz lesz manipulálni. - Gondolod, hogy nem tudta irányítani? - Alig hiszem, hogy bárki tudná irányítani Thomas Walkert, leszámítva Thomas Walkert. Rövid csönd következett. Leonórát lefoglalta a sült krumplija. - Hajjajjaj... - mondta Glória csendesen. Leonóra felnézett a táljából. - Hát ez meg mit akar jelenteni. - Semmit - válaszolta a nagyanyja gyanúsan könnyedén. - Állj! - A nő feléje bökött a villával. - Megállni! Ismerem ezt a pillantást, és nem passzol a helyzethez. Ne álmodozz, nagymami! - Dehogy, drágám. Leonórát nem nyugtatta meg a csitító válasz. Túl jól ismerte a nagyanyját. Férjhez akarta adni. Mióta fel bontotta az eljegyzést Kyle-lal, szinte már rögeszmésen érdekelte a szerelmi élete. Glória most vagy soha álláspontra helyezkedett ebben a témában, ami néha megijesztette. - Gondolod, hogy tényleg Meredith emelte el azt a pénzt? - kérdezte Glória. - Valószínűleg. Sikkasztó volt. - A szomorú igazság...
- Az a baj - jegyezte meg Leonóra -, hogy nem vagyok biztos benne, mire készül Walker. - Te mondtad, hogy a hiányzó pénzt keresi. - Igen, de lehet, hogy nem akarja visszatenni az alapítvány kasszájába. - Aha... - Glória felhúzta gondosan kifestett szemöldökét. - Gondolod, hogy azért hajtja, mert maga akarja ellopni? - Ahogy olyan szabatosan megfogalmazta, másfél millió dollár nagyon inspiráló tud lenni. - Hű, ez aztán kusza! - Van más is. - Leonóra szünetet tartott. - Szerinte az is lehet, hogy Mereditht megölték. Glória éppen kortyolt a borból. Erre köhögni kezdett, kiköpte az italt, aztán újra beleivott, hogy erőt merítsen. - Megölték? - Üveges szemmel nézett maga elé. - Megölték? - Walker szerint a cinkosa lehetett a felelős a balesetért. Gondolom, arra céloz, hogy együtt dolgozhatott valakivel. - De hát kivel? - Velem. - Veled? Hülyeség. Benned és Meredithben semmi közös sem volt. - Walker nem ismer annyira, mint te, nagymama. - Hát, ebben lehet valami. - Glória lebiggyesztette az ajkát. -Talán csak azért találta ki ezt a gyilkosságos elméletet, hogy rávegyen, hogy segíts neki. - Ki tudja? Ez a gond! Azt sem tudom, mi folyik itt, vagy hogy mit gondoljak erről az egészről. - Ez annyira Meredithre vall, nem? - kérdezte Glória. - Jól zavarj össze mindent, aztán hadd szedeges sék a többiek a darabokat. Vacsora után Leonóra visszavitte Glóriát Melba Creek Gardensbe. Beállt a látogatók parkolójába, ki szállt, felnyitotta a csomagtartót, és kivette a járókeretet. Mire összeállította, Glória oldalán már nyitva volt az ajtó. Együtt elindultak a nyugdíjas közösség elegánsan berendezett előtere felé. A recepciós bólintott feléjük, amikor elhaladtak mellette. Beszálltak az üvegliftbe, amiből be lehetett látni a dimbes-dombos vidéket, és felmentek vele a harmadik emeletre. Leonóra kiszállt, és várt, míg Glória irányba állítja a járókeretet. Számos lakás nyílt a szőnyegpadlós előtérből. Minden ajtó mellett kicsi fapolc állt, éppen csak akkora, hogy elférjen rajta egy virágváza, néhány személyes tárgy vagy ünnepi dekoráció. Minden lakó azt kezdett a sajátjával, amit akart. Leonórát mindig mulattatta, amikor észrevette, hogy egyik polc sem volt dísztelen. A csoportnyomás minden korosztálynál erős. A folyosó közepe felé kinyílt az egyik lakás ajtaja. Egy férfi dugta ki rajta a fejét. Ami a hajából maradt, teljesen fehér volt. Egy olvasószemüveg felett mustrálta őket. - Szia, Herb! - mondta Leonóra. - Jó estét, Leonóra! Láttam a kocsidat a parkolóban. Jól szórakoztatok? - Ettünk egy finom vacsorát - mondta Glória. - Később biztosan megfizetek érte, de kit érdekel? A fürdőszobaszekrényem tele van savlekötővel. - Csinos vagy, Glória! - mondta Herb. - Jól áll a zöld. Illik a szemedhez. - Hagyd abba a hízelgést, Herb! Nem mész vele semmire. Végeztél a cikkeddel? - Persze, hogy a nyári villám csapjon belé! - válaszolt Herb. - Sokakkal ellentétben én nem késem le a lapzártát. - Jól van, na, tudod, hogy Irmának jó oka volt rá múlt héten. A denveri unokaöccse látogatta meg. - Na és? Hozzám az unokahúgom jött két hete. Ettől még elvégeztem a munkámat. - Irma most egy hosszú utazási cikket jelentet meg - mondta Glória. - Egy részletes listát azokról a Las Vegas-i hotelekről, ahol van kapaszkodó a fürdőszobákban, és tolószékkel is meg lehet közelíteni a játék asztalokat. Én egy leleplező írással állok elő, amiben a legkeményebb kérdéseket teszem fel. Leonóra ránézett. - Mik azok a kemény kérdések? - Miért van az, hogy a legmenőbb szállodák a szobáikat, amiknek megközelíthetöknek kellene lenniük a tolókocsisok és járókeretesek számára, az előtér leghátsóbb pontjára teszik, olyan messze a lifttől,
amennyire csak lehet? És miért mindig azokból a szobákból a legrosszabb a kilátás? - Oké, jó kérdések - mondta Leonóra. Glória Lapja - ez volt a neve az on-line magazinnak, amit a nagyanyja pár hónappal előtte talált ki, miután elvégzett egy nyugdíjasoknak szóló számítógép-kezelő tanfolyamot, és átütő sikert aratott vele. A látogatottság nőtt, ahogy egyre több nyugdíjas kezdte használni a netet. - Szóval, Herb, mi lesz a Kérdezd Henriettát rovat e heti témája? - kérdezte Leonóra. - Millicent Portlandből küldött egy e-mailt; a családja rá akarja venni, hogy adja oda az autókulcsát. Nem biztos benne, hogy kész abbahagyni a vezetést, de a rokonai egyre inkább erőltetik. Az egyik barátjának nemrég volt egy balesete. Ez idegessé tette. - Nagy dilemma - jegyezte meg Leonóra. - Nem - mondta Herb. - Egyáltalán nem az. Emlékeztettem, mennyi pénzt spórolna meg, ha eladja a kocsiját. Egy zsák dohányba kerül, hogy garázsban tartsuk, benzint vegyünk bele, fizessük a biztosítását, meg minden. Megmondtam, hogy ebből fizethetné a taxit, és még maradna is egy csomó. - Jó vagy, Herb - mondta Leonóra elismerően. - Tényleg nagyon jó. - Tudom - mondta Herb. Nyomatékosan Glóriára nézett. - Eszedbe se jusson! - mondta Glória. - Tudod, mit akarok. - Nem, Herb. Még gondolkodom. - A fenébe, megérdemlem, hogy az én nevemen fusson a tanácsadó rovat! - mondta Herb. - Már elegem van, hogy az emberek a Kérdezd Henriettát-ba írogatnak. Miért nem hívhatjuk úgy, hogy Kérdezd Herböt - Nem ugyanolyan a csengése - válaszolta Glória. - Kit érdekel, hogyan cseng? Ez újságírói elv kérdése. - Mondtam, hogy majd meggondolom. - Glória sebességbe tette a járókeretet és továbbment. - Gyere, drágám - szólt oda Leonórának. - Késő van. Herbnek aludnia kell. - Egy lószart! - kiáltott utána Herb. - Már húsz éve nem aludtam rendesen. Ehhez semmi köze az alvás nak. Azt akarom, hogy az én nevem legyen azon az istenverte rovaton! - Jó éjt, Herb. - Glória nem nézett vissza. Befordultak a folyosó sarkán, és megálltak egy másik ajtó előtt. Leonóra várt, mialatt Glória kivette a kulcsot a táskájából. - Tudod, nagyi, azt hiszem, tetszel Herbnek. - Ja. Az újságírók mind ugyanolyanok. Mindent megtennének, hogy reflektorfénybe kerüljenek. Leonóra hazahajtott az illatos dél-kaliforniai éjszakában. Melba voltaképpen San Diego egyik kellemes kertvárosa volt. Néhány éve költözött ide, amikor felajánlottak neki egy állást a közeli Piercy Főiskolán, egy kicsi bölcsészettudományi és művészeti iskolában. Glória utána jött, miután Calvin meghalt. Egy darabig Leonóra és Glória két szomszédos lakásban éltek ugyanabban az épületben. De két ijesztő eset után, amikor Glória órákig feküdt tehetetlenül az előszoba padlóján, a Melba Creek Gardens nyugdíjas közösség biztonsága mellett döntött, ahol minden szobában vészjelző vezetékek lógtak, a fürdőszobákat kapaszkodókkal szerelték fel, és volt éjszakai személyzet. Nem is beszélve a fakultatív foglalkozásokról, amik a napi bridzstől az aerobikon át a számítástechnika-órákig mindenre kiterjedtek. Glória azt állította, azért költözött be, mert jobban érzi ott magát, de Leonóra tudta, hogy csakis az ő érdekében tette. Nem tagadás, nagy megkönnyebbülés volt a tudat, hogy elmehet dolgozni, vagy otthagy hatja a várost pár napra anélkül, hogy aggódnia kellene: Glória megint elesik vagy megbetegszik, és nem lesz senki, aki gondját viselje. Ahogy Leonóra belépett a lakásába, észrevette, hogy villog az üzenetrögzítő lámpája. Először az jutott eszébe, hogy Thomas Walker hívhatta, hogy megkérdezze, működik-e a mézesmadzag. Elöntötte az adrenalin, és megborzongott. Örült volna, ha azt mondhatja, hogy a dolog egyáltalán nem jött be. Valójában nagyon izgult. Nem tudott várni. Igaza volt, gondolta. A férfi engedett előbb. Elöntötte a diadal.
Azonnal abbamaradt a borzongás, amint felismerte a volt jegyese ismerős hangját. „...Leo? Kyle vagyok. Lassan kezdem azt hinni, kedvesem, hogy szándékosan nem veszed fel a telefont..." - Micsoda éleslátás... „...beszélnünk kell! Fontos. Jók az esélyeim, hogy állandó állást kapjak az angol tanszéken idén. Csak egy a bökkenő. A barátnőd, Heléna Talbot is benne van a bizottságban. Tudod, mi a véleménye rólam a tavaly történtek miatt. De azt hiszem, tisztázhatnánk a dolgokat, ha felhívnád, és elmondanád neki, hogy nem az én hibám volt, és hogy nem haragszol rám..." Leonóra lenyomta a törlés gombot. Nem volt több üzenet. Thomas Walker nem hívta,"hogy tovább nyaggassa. Semmi oka nem volt, hogy ez így... lehangolja. Ez a pasas veszélyt jelent, hogy találhatja vonzónak, az isten szerelmére! A fenébe. Most meg a szexre gondol. Hogy került elő a szex? Ennek kellene az utolsó dolognak lennie, ami eszébe juthat ma este. De nem az volt. Thomas nem telefonált másnap este sem. Ahelyett, hogy megkönnyebbült volna, egyre nyugtalanabb lett. Valami azt súgta neki, hogy a férfi nem adja fel csak úgy. Kivár, hagyja, hogy a gyanakvás tönkretegye az idegeit. Márpedig nem ő fog először pislogni. KÉT napra RÁ nyugtalan álomból ébredt, rosszkedvű volt és zavart. Nem kapcsolta be a laptopját, hogy megnézze az e-mailjeit, csak miután főzött egy jó adag Dragon Well zöld teát. Csak egy üzenet volt. Meredithtől. A „Tárgy" sorban a következő állt: „A sírból..." Szinte hallotta Mereditht felkuncogni, ahogy elolvasta a szavakat. Leo! Ha ezt olvasod, halott vagyok. Kár. Úgy állítottam be a programot, hogy elküldje ezt a levelet, ha nem törölném ki. Hátborzongató, mi? Bár zavar egy kicsit, hogy ezek szerint a nagyanyádnak igaza volt, amikor azt mondta, csúfos véget fogok érni. Remélem, szép halálom volt. Térjünk a lényegre. Ezennel rád hagyom minden földi javamat. Vagy másfél milliót ér. Nem is rossz egy ilyen kispályáshoz képest, mint én, mi? A legnagyobb bulim. Az örökségedet egy külföldi bankszámlán találod meg a Karib-szigeteken. Az e-mail nem a legbiztonságosabb kommunikációs csatorna, úgyhogy nem írom ide a bűvös számot, amivel a számlához férhetsz. De kapsz egy széfkulcsot, ami már úton is van hozzád. A számlaszámon kívül még néhány dolgot is találsz széfben. Egy tanács. Van pár ember, akik bepöccennek, ha rájönnek, mivel foglalatoskodtam az utóbbi időben. (Mi más újdonság van?) Ha valaki rólam kérdezősködne, csak mondd azt, hogy nem láttál, amióta szabotáltam az eljegyzésedet. Bár én még mindig azt hiszem, hogy nagy szívességet tettem. Mostanra Kyle már megcsalt volna valaki mással. Higgy nekem, ismerem a férfiakat. Még valami, ha rosszra fordulnak a dolgok, hívj fel egy Thomas Walker nevű pasast. Az alábbi számon elérheted. Egy darabig együtt futottunk, és ha rájön, mit tettem, ki lesz akadva. Tudod, egyes férfiaknak semmi humorérzékük. Mindazonáltal ő ritka állatfaj: olyan, akiben megbízhatsz. Remélem, néha hiányozni fogok. Tudom, sok bajt okoztam, de azért voltak jó napjaink is, nem? Sajnálom, hogy nem tudtunk elbúcsúzni. Szeretettel, Meredith Leonóra sokáig nézte az üzenetet. Még akkor is azt bámulta, amikor megszólalt a csengő. Az éjszaka szolgálatban levő futár átadott neki egy borítékot. Aláírta, az előtérbe vitte, és kinyitotta. Egy széfkulcs volt benne, és egy San Diegó-i bank címe. Amikor a bank kinyitott, már az ajtaja előtt állt. Egy órára rá hívta Thomas Walker számát. A férfi a második csengetésre felvette. - Itt Walker.
- Beszélnünk kell! - mondta Leonóra.
Felhívta. Épp ideje volt. Megkönnyebbült, ám egyúttal öröm töltötte el. A gyanú, hogy túllőtt a célon, előző éjszaka is ébren tartotta. Nem volt biztos benne, hogy képes lenne-e tovább játszani a kivárós játékot. De Leonóra Hutton vesztette el a türelmét előbb, és felhívta. Tehát ő győzött. A kagylóval a fülén hátradőlt a forgószékében, és vakon bámulta a kötvényszámla adatait, amit előzőleg kérdezett le a számítógépen. Épp csak leült, hogy megdolgozzon a napi betevőjéért, amikor megszólalt a telefon. A házak átalakítása volt a szenvedélye, de abból aligha lehet rendesen megélni, főleg, ha az ember annyit belead a munka emberi és anyagi részébe, mint ahogy ő tette. Jó érzéke volt a házak építészeti megoldásaihoz, és vásárláskor ragaszkodott a három alaptörvényhez - fekvés, fekvés, fekvés. Ennek ellenére ritkán csinált nagy üzletet. Örült, hogy bejönnek a költségei, és néhány ezerrel több lesz a folyószámláján. Ha igazi pénzkeresetről volt szó, a könnyű utat választotta; legalábbis azt, ami neki könnyű volt: Befektetett. Az első nagyobb beruházása az volt, hogy egy felújított ház eladásából származó teljes profitot Deke felfutóban levő szoftvervállalkozásába invesztálta. Két évvel később a céget felvásárolta az egyik vezető szoftvergyártó, hogy megszerezze Deke forradalmian új biztonsági programját. Thomas és Deke teljesen új lehetőségekkel kerültek ki az üzletből, fiatalok voltak, akár nyugdíjba is me hettek volna a harmincadik születésnapjuk előtt. Thomas úgy döntött, kitanulja a módját, hogyan biztosítsa újonnan szerzett vagyonukat, és ez később hasznosnak bizonyult. Deke visszament az iskolába, szerzett pár flancos diplomát, aztán elhelyezkedett a Eubanks Főiskola informatika tanszékén. Deke azt mondogatta, a testvérének szinte természetfeletti tehetsége van hozzá, hogy részvényekkel csináljon pénzt. Thomas nem tudott róla, hogy bármilyen különleges képessége lenne. Ám mintha előre látta volna az árfolyamok alakulását. Néhány szoftver segítségével, amit Deke tervezett, hogy megkönnyítse a munkáját, még jobbá vált. Mostanra már csak néhány órát kellett a számítógép előtt töltenie, hogy ellenőrizze és növelje a portfolióját. Az idő többi részében szabadon szórakozhatott a szerszámaival. - Örülök, hogy úgy döntött, együttműködik - mondta Leonórának. Vigyázott, hogy a hangjából ne érződjék az elégedettség, ami eltöltötte. - Zavarja, ha megkérdem, miért ez a pálfordulás? Wrench az íróasztal mellett feküdt a földön, de hirtelen felemelte a fejét és szúrósan ránézett. Talán mégsem sikerült minden elégedettséget kitörölnie a hangjából. - Hosszú történet - mondta Leonóra. - Legyen elég annyi, hogy Meredith szerint bízhatok magában. A férfiban megállt az ütő. - Meredith halott. - Wrench odasompolygott hozzá, és a térdére hajtotta a fejét. Thomas ösztönösen megvakarta a füle tövét. - Ma reggel kaptam tőle egy végrendeletszerűséget e-mailen - magyarázta a nő. - A halála előtt írta, és úgy rendezte, hogy megkapjam, ha vele történne valami. Thomas megdöbbent. - Sejtette, hogy veszélyben van? - Nem. Szerintem csak elővigyázatos akart lenni. Figyelt a részletekre. Meredith nagyon jó szervező volt. - Pár pillanatnyi csend következett. -Talán furdalta a lelkiismeret. - Ezt meg miből gondolja? - Mert mindent ösztönösen tett. - Igen? - Thomas megvakarta az izmokat Wrench lekonyuló füle mögött. - Muszáj lesz hinnem magának. Én nem ismertem annyira. - De lefeküdt vele. - Mint már mondtam, nem ismertem annyira. - Sok nővel fekszik le, akiket nem ismer annyira?
- Nem. - Annyiban hagyta. Meredithszel ellentétben ő nem szívesen hallgatott az ösztöneire. Ám annyi nyilvánvaló volt, hogy ez a beszélgetés zsákutcába torkoll majd. Rövid, feszült csend következett. - Azt hiszem, tudom, hol a másfél milliója - szólalt meg Leonóra egy idő után. Thomas máris talpon volt, bár el sem jutott a tudatáig, hogy egyáltalán felállt a székből. Wrench felült és kíváncsian oldalra billentette a fejét. - Hol? - kérdezte Thomas. - Egy karibi bankszámlán. - Jellemző. Ravasz csaló volt, nem? - De, attól tartok. - Leonóra habozott. - Sajnálom. Meredithnek elég hosszú listája van a dolgokról, amiket... elemelt másoktól. - Ha ebben van másfél milliós nagyságrendű tétel is, nem hiszem, hogy az „elemelni" a megfelelő kifejezés. - Igaza van, tényleg nem. - Hozzá tud férni ahhoz a bankszámlához? - Igen. Azt hiszem. Megadta a számát. A férfi az öbölre néző ablakhoz ment. - Ha igaz, amit mond, vissza tudnám rakni a pénzt az alapítvány kasszájába, mielőtt bárki gyanúba keveredne. - Na igen, erről azért el kellene beszélgetnünk egy kicsit. A francba! Sejtette, hogy nem lesz könnyű. Meredith tolvaj volt. Ezt tudta. A tolvajok más tolvajokkal járnak össze, vagy legalábbis olyan barátokat próbálnak maguk köré gyűjteni, akik éppúgy hadilábon áll nak a törvénnyel, mint ők. - Gondolom, a jutalom miatt aggódik - kezdte. - Nyugalom. Garantálom, hogy megkapja a pénzét. Leonóra megköszörülte a torkát. Thomas úgy érezte, hogy felvértezi magát a következő lépésre, bármit készült is mondani. - Nem egészen erre gondoltam - mondta. Thomas egyik kezével a fa ablakkeretbe kapaszkodott, és felkészült az alkudozásra. - Mit szólna ötvenezer dollárhoz? - kérdezte közömbösen. - Emellett garantálom, hogy a neve nem merül fel egy beszélgetésben sem az üggyel kapcsolatban, ha valaki, mondjuk egy rendőr vagy ügyvéd tu domást szerez róla a jövőben. - Nem. A visszautasítás gyorsan jött. Túl gyorsan. Semmi bizonytalanság nem volt a hangjában. Ez aggasztotta. A nő könyvtárosként dolgozott, és ő tudta, hogy a családjában senkinek nincs komolyabb vagyona. Utánanézett az interneten. Csak egy nagyanyja volt, aki valami csekély nyugdíjból meg néhány kisebb be fektetésből élt. Ötven lepedő holtbiztos, hogy jól hangzott egy nőnek Leonóra helyzetében. Persze másfél millióval össze sem lehet hasonlítani... Keményen játszik. - Ez előnyös alku - mondta. - Jobb, ha belemegy. Meredith szerint bízhat bennem, emlékszik? Fogadja meg a tanácsomat, Miss Hutton. Ne akarjon annyira ragaszkodni a pénzhez azon a bankszámlán. 48 49-Hol? - Nem tudom. Azt nem említi. Csak annyit, hogy a Tükörházban. - Hm. - Egyik ujját az ablak peremére tette, miközben rendszerezni próbálta a dolgokat. Egyelőre nem sikerült neki. - Rendben, küldje el őket! Meglátjuk, mondanak-e valamit Deke-nek. Térjünk vissza a má sik dologra. - A megtalálónak járó jutalomra? Felejtse el. Nem érdekel a pénze, Mr. Walker. - Akkor mégis mi érdekli, Miss Hutton? - Mondjuk az, hogy ki ölte meg Mereditht. - Egy pillanatig azt hitte, nem jól hall. - Ki ölte meg? Mi a francot akar ez jelenteni? Szimpla autóbalesetben halt meg odaát L. A.-ben, emlékszik? - Már nem hiszem - jegyezte meg Leonóra. - Azóta nem, hogy azt pletykálták róla, hogy drogozott, és
megtaláltam ezeket a cikkeket egy olyan borítékban, amin Bethany Walker neve áll. És hogy maga azt mondta, a bátyja szerint a feleségét megölték, ráadásul róla is azt terjesztették, hogy kábítószeres volt. - A fenébe... - Valami történik ott Wing Cove-ban. Ki akarom deríteni, micsoda. - Remek. Detektívesdit akar játszani? Csak nyugodtan. Ez egy szabad ország. Engem csak az a külföldi számlaszám érdekel. Mondja meg, mit akar cserébe, aztán mindketten mehetünk, amerre látunk. - Hát ez azért nem olyan egyszerű - kezdte a nő óvatosan. - Attól tartok, a segítségét kérem cserébe. - A segítségemet? Mit akar, mit tegyek? - Működjön együtt velem. Maga ismeri Wing Cove-t. Én nem. - Jól figyeljen, Miss Hutton! A válasz nem csak hogy nem: MÉG VÉLETLENÜL SEM! Világos? - Azt hittem, fontos magának az a számlaszám. - Most komolyan zsarolni akar? Leonóra újra megköszörülte a torkát. — Hát, tulajdonképpen... így is fel lehet fogni. Na, megbeszélhetjük a részleteket? - Milyen részleteket? - Kell valamilyen ürügy, amiért odamegyek. - Ürügy. Remek. Van valami nagy ötlete, Mata Hari? - Mintha említett volna valamilyen könyvtárat a Tükörházban - mondta Leonóra csendesen. - Felejtse el. Oda nem kell könyvtáros. Senki sem használja azt a régi gyűjteményt. Csak olyan kötetek vannak ott, amiket Nathanial Eubanks gyűjtött évekkel ezelőtt. Mind régi tükrökkel kapcsolatosak. - Katalogizálták őket? Thomas felidézte a kúria második emeletén lévő dohos könyvtár képét. Csak egyszer látta azt a helyet, amikor Deke körbevezette a házban. Egy kicsi iroda volt az egyik oldalában. Benne régimódi fa kartoték szekrény, sok kicsi fiókkal. - Azt hiszem - mondta. - Kártyákon vagy számítógépen? - Kártyákon. Mondtam, hogy évek óta nem nyúlt azokhoz a könyvekhez senki. - Talán ideje lenne számítógépre vinni őket, nem? A kezdeti idegenkedés ellenére kezdett fantáziát látni a dologban. A Tükörház is összekötötte Bethanyt és Mereditht. Meredith a könyvet és a cikkeket valahol a kúriában találta, és valamiért meg volt róla győ ződve, hogy Deke-et érdekelnék. Fontosak lehettek, bár el sem tudta képzelni, miért. Bármennyire vonakodott elismerni, lehetett valami abban, amit Deke és Leonóra állít. Egy biztos, ez a dolog nem fog magától megoldódni. Most már tudta. - Talán sikerül megoldanom - mondta kelletlenül. - Remek! Össze kellett szorítania a fogát, amikor meghallotta a diadalt Leonóra hangjában. Ez a nő azt hiszi, ő nyert. - Mielőtt még továbbmennénk - kezdte -, van itt valami, amit... - Kell egy hely, ahol lakhatok - vágott közbe Leonóra. A férfi ezen két egész másodpercig gondolkodott. Lássuk csak... - Mostanában vettem egy felújítandó házat kilátással az öbölre - javasolta. - Kicsi és lakályos. Tetszene. - Tökéletes. - Mielőtt még lezártnak tekintenénk ezt a dolgot - mondta megkönnyebbülten -, van itt még valami. - Mi az? - kérdezte Leonóra. Nem érdekelte már semmi, annyira örült a győzelmének. - Ha úgy dönt, hogy idejön detektívet játszani, én határozom meg a szabályokat. - Jó ég, Mr. Walker! Miért mennék bele egy olyan kikötésbe, ami előnyös helyzetbe hozza magát? - Mert ha nem fogadja el a szabályaimat, elmegyek Melba Creekbe, és úgy szedem ki magából azt a számlaszámot, hogy nem köszöni meg utána. - Tényleg felmondtál? - Glória félretette a sárga tömböt, amire jegyzeteket készített a hotelekről írt leleplező cikkéhez, és Leonórára nézett az olvasószemüvege felett. - Angyalkám... Szerinted okos dolog
volt? - Nem, volt más választásom? Leonóra felvette a két csésze hodzsicsa zöld teát, amit Glória szűkös, de jól berendezett konyhájában készített. Az ablak melletti asztalkához vitte őket, és leült a nagymamájával szemben. Négy sütemény volt egy tálon az asztal közepén. Glória készítette őket. - Bristol nem enged el, hacsak nem adok elő valami jó indokot - mondta Leonóra. - Mint például? - A szülés. -Értem. Erre elég szűkös lett volna az időkeret, igaz? - Azt se hiszem, hogy egy Sherlock Holmes-szöveget bevett volna. - Leonóra elvette az egyik süteményt. - A jó hír, hogy újra jelentkezhetek az állásomba, ha végeztem a személyes ügyeimmel. - Micsoda arany ember! - Glória belekortyolt a teájába. - Azt mondod, Thomas Walker segíteni fog? - Nincs elragadtatva a dologtól, de belement. - Hm... Leonóra szájában megállt a falat. - Mi ez a hm...? - Abból, amit meséltél a te Mr. Walkeredről, nem hinném, hogy hagyná magát zsarolni, hacsak a dolog nem illik a terveibe. - Ő nem az én Mr. Walkerem! - Leonóra határozottan beleharapott a süteménybe. - Meredith Mr. Walkere volt. - Mintha azt mondtad volna, hogy csak nagyon rövid ideig. - Ó egy pasas mellett se bírta sokáig. - Igaz. De azért kíváncsi volnék, vajon miért segít neked. Leonóra vállat vont. - Mondtam, hogy a testvérének, Deke-nek pár dolog homályos a felesége tavalyi halálával kapcsolatban. Szerinte a dolognak köze van Meredith balesetéhez is. Thomas valószínűleg azt hi szi, hogy az én tervem révén megoldhatja Deke ügyét. - Magyarán te mindenáron bele akarsz keveredni az ügybe, és Walker úgy döntött, hogy hasznodat veszi. - Nagyjából ez a helyzet, igen. Glória elmosolyodott. - Ne kezdd megint, nagyi! - Tudod, kislányom, mindig felcsillan a szemed, ha a te Mr. Walkeredről beszélsz. - Még egyszer utoljára, nagyi, ő nem az én Mr. Walkerem, és az a fény a szememben, amit te örömnek vélsz, igazából elővigyázatosság. - Attól tartok, drágám, nálad a kettő összefügg. Egy napon majd kénytelen „leszel esélyt adni valakinek. Ez már csak így megy. - Adtam már, emlékszel? - Delling professzornak? Egy fenét. Nem vállaltál vele igazi kockázatot. Csak a lábad ujját dugtad a víz be. Sohasem adtad át magad neki. Leonóra összeráncolta az orrát. - Még ha érdekelne is Walker, jobb, ha tudod: nincs valami fényes véleménnyel rólam. - Az ilyesmi változhat. - Valahogy az az érzésem, hogy ő nem gyakran gondolja meg magát. Kinézett az ablakon a kertbe. Épp csak elkezdődött a reggeli tornagyakorlat. Három sor nyugdíjas buggyos melegítőben utánozott egy szoros ruházatú, vidám fiatal nőt. A lány szőke volt. Akár Meredith. - Olyan zavaros volt az élete, és korán ért véget - suttogta Leonóra. - Talán rossz csillagzat alatt született. - Lopott és csalt, drágám. Ha szerencsétlen volt, magának is köszönhette. - Ez az egyik dolog, amit úgy szeretek benned, nagyi. Értesz hozzá, hogy a megfelelő nézőpontból lásd a dolgokat. - Ez sajnos a korral jön. Leonóra Thomas mellett ült Deke Walker elsötétített előszobájában, és megpróbálta elrejteni az aggodalmát.
Thiomas mondta neki, hogy Deke depressziós, de nem készült fel a látványra. A férfi úgy nézett ki, mint egy troli a sűrű szakállával, hosszú, fésületlen hajával, gyűrött ruhában; a monitor fénye beteg színt kölcsönzött az arcának. Az egész házban félhomály uralkodott. Idegesítették a behúzott sötétítők. Nem csoda, hogy azt beszélik, Deke-nek vége. Wrench közönye segített neki a legtöbbet. A kutya elnyúlt a földön, orra a két mancsa közt, és teljes ér dektelenséget sugárzott a környezetével szemben. Thomasra nézett, aki mellette ült. Úgy látszott, a férfi megszokta a morbid környezetet. De Wrenchcsel ellentétben ő aggódott. Talán jó oka van rá - gondolta a nő. Deke Walker nem úgy nézett ki, mint akiről az egészség szobrát mintázhatnák. - Jó érzésem van magával kapcsolatban - mondta Deke komolyan. - Igazi katalizátor lesz. Remélem, segít felrázni a dolgokat. Új nézőpontból láttatja majd az egész ügyet. - Mutassa meg Deke-nek a könyvet és a cikkeket! - kérte Thomas. - Rendben. - Leonóra beletúrt a táskájába, elővette a kötetet és a fénymásolatokat, és Deke íróasztalá ra fektette őket. - Meredith azt írta, szeretné, ha Thomas és maga látnák ezeket. A férfi feljebb tolta az orrán a szemüvegét, majd közelebb húzta a papírokat. Egy hosszú másodpercig a Bethany nevével és címével jelzett borítékot nézte. - Lehet, hogy a feleségem készítette a fénymásolatokat és tette ebbe a borítékba - mondta. - Kétlem, hogy bárki hozzájuthatott volna az irataihoz, nemhogy használja őket. - A kérdés csak az, hogy miért. - Thiomas kinyújtotta a lábát és lejjebb csúszott a fotelban. - Mi lehet az összefüggés egy harminc évvel ezelőtti gyilkossággal? - Lehet, hogy csak felkeltette a kíváncsiságát - vetette közbe Leonóra. - Elvégre az áldozat matematikus volt. - De aligha neves személyiség a területén. - Deke megrázta kócos fejét. - Egyszerű bizottsági tagként dolgozott, aki valószínűleg azért kapta ezt az állást, mert Eubanks fia és örököse volt. Leonóra összeráncolta a szemöldökét. - Örököse? Nem is gondoltam az anyagi részére. Sok pénzről volt szó? Meggazdagodott valaki, miután Sebastian Eubanks meghalt? - Eubanks nem hagyott örököst maga után - válaszolt Thomas. - Minden pénze a főiskola alapítványá hoz került. A helyi történelemnek ezt a részét nagyon jól ismerik az itteniek. Elképzelhető, hogy a rektori tanács valamelyik tagja ölte meg, hogy meggyorsítsa a dolgokat, de én ezt elég vad ötletnek tartom. - De ha mégis így történt, miért érdekelte volna Bethanyt? - kérdezett vissza Deke csendesen. - Csak a munkájával törődött. Nem hiszem, hogy időt áldozott volna erre a régi gyilkossági ügyre, még ha gyanakodott volna, akkor sem. - Mégis, tegyük fel, hogy felfedezett néhány új nyomot az üggyel kapcsolatban — vágott közbe Thomas. Elgondolkozva összeérintette az ujjai hegyét. - Neked biztos megemlítette volna, Deke. - Persze! - A testvére rosszalló arcot vágott. - Semmi oka sem volt, hogy elhallgassa. Leonóra Deke-re nézett. - Átfutottam azt a katalógust a Tükörház-beli tükrökről, de nem találtam sem milyen feljegyzést. Az egyetlen furcsaság, hogy valaki bekarikázta az egyik képet kék tollal. Bárki tette, vagy nagyon öreg, vagy nagyon fiatal, vagy nagyon részeg lehetett. Elég egyenetlen a vonal. Deke kinyitotta a könyvet. - Melyik oldalon? - A nyolcvanegyediken. Átpörgette a lapokat majdnem a katalógus végéig, aztán megállt. Sokáig nézte a fotót, mintha rúnákat próbálna olvasni. A tinta nem halványult el - szólalt meg végül. - A katalógus több mint negyven éve készült, de ezt a képet valamikor nemrég karikázhatták be. - Tudja, melyik tükör ez? - kérdezte Leonóra. Ő már pontosan tudta, hogy néz ki. Tucatszor is megvizsgálta, hátha rájön, mitől lehet olyan fontos. Négyszögletű, domború tükör, olyan, ami a kutatásai szerint a korai 1800-as években volt divatos. Ne héz ezüstkeret fogta körbe, rajta mitikus figurákkal. Griffek, sárkányok és szfinxek táncolták körbe a sötét tükör széleit. Egy főnix állt a tetején kiterjesztett szárnyakkal. Deke megrázta a fejét. - Nem. De engem sohasem érdekeltek azok a tükrök ott a kúriában. Fogalmam sincs a régiségekről.
- Bethanynek sem volt - tette hozzá Thomas. - El sem tudom képzelni, hogy ő jelölte volna meg a fotót. - Lehet, hogy Meredith húzta a kört a kép köré - jegyezte meg Leonóra óvatosan. - A kérdés csak az, miért? Thomas összeszorította az állkapcsát. - Sok értékes tükör van ott. Talán el akart lopni egyet-kettőt kifele menet. A nő utálkozva nézett rá. - Kizárt. Meredith nem értett az antik holmikhoz. - Szünetet tartott, és lassan kifújta a levegőt. - Különben is az alapítvány pénzére koncentrált. Nem az a fajta volt, aki hagyja elvonni a figyelmét. - Nem hallottam róla, hogy bármelyik kép hiányozna - vetette közbe Deke közömbösen. - Egyáltalán honnan tudnánk meg, ha Meredith vagy valaki elvitt volna néhány tükröt? - kérdezte Thomas egyenesen. - Ebben az öreg házban minden szobában és folyosón ezek lógnak. Alig hiszem, hogy észrevenné valaki, ha néhány hiányozna közülük. Főleg, ha valamelyik használaton kívüli terem faláról akasztanák le őket a harmadik emeleten vagy a padláson. - Igaz. - Deke igazított a szemüvegén és lassan átlapozta a könyvet. - Teljes leltárt kellene készítenünk, hogy lássuk, ellopták-e valamelyiket. Kemény dió lenne. - Ráadásul időpocsékolás - tette hozzá Thomas. - Napokig, sőt hetekig tartana megszervezni és elvégezni egy leltárt, már ha egyáltalán rá tudnánk beszélni az Öregdiák Alapítványt. Na és ha nincs meg pár öreg tükör, az mit bizonyít? Negyven éve készült ez a katalógus. A kiadás óta bármikor ellophatták őket. - Indíték. - Deke letolta a szemüvegét az orrára, és az ujjával a könyvre bökött. - Ahogy mondta, a tük rök közül néhány nagyon értékes. - Nyugalom - csitította Thomas. - Gyilkosságról beszélünk. Ilyesmiért nem ölnek. - Akármilyen hülye indítékból ölhetnek - dünnyögte az öccse. Leonóra várt egy kicsit. - Például a kábítószer miatt - vetette közbe halkan. A férfiak ránéztek. Az asztalra fektette az ujjait. - Ez az egyik kapcsolat Bethany és Meredith között, emlékeznek? A pletykák a drogokról. - Lószart - mondta Deke. - Bethany sohasem drogozott volna. - Meredith sem. Megesküdnék rá. - A férfiakra nézett. - Kiderült, kitől származnak a pletykák, amik Meredith és Bethany halálakor keringtek? Thomas még mélyebbre süllyedt a fotelban. - Ed Stovall említette. Amikor kikérdeztem Bethanyról és a halála részleteiről, azt mondta, egy kölyöktől hallotta, akit kábítószer-birtoklásért kapott el. Állítólag a kissrác nem tudott semmi bizonyíthatót. Csak néhány pletykát, ami a városban keringett egy drogról, egy új hallucinogénről, ami időről időre megjelent az utóbbi néhány évben. - Hallucinogén? - kérdezte Leonóra. - Valami, amit a drogvilág állítólag F & T-nek nevez - magyarázta Thomas. A nő összeráncolta a szemöldökét. - Szadomazo? - Nem. Smoke and Mirrors... füst és tükrök. Ed szerint a kölyök így hívta. De bizonyítani nem tudtak semmit. - Mert Bethany sohasem használt kábítószert - mondta Deke vészjóslóan. - Nyugi, Deke - csitította Thomas. - Senki sem hiszi az ellenkezőjét. Még Stovall sem. - Ed Stovall egy idióta. - Szerintem nem - ellenkezett a fivére. - Igaz, hogy elveszik a részletekben, de egy zsarunál talán jó is az ilyesmi. - Egészen pontosan hogy lett öngyilkos Bethany? - szólt közbe Leonóra. - Leugrott egy szikláról a Cliff Drive-on - válaszolta Thomas halkan. A nő a kezét nézte. - Azt mondják, az ember hallucinogének hatása alatt azt hiszi, tud repülni. Minden gond nélkül leugorhat egy szikláról, vagy összetörheti a kocsiját. - De mind meg vagyunk győződve róla, hogy sem Bethany, sem Meredith nem használt kemény drogokat, emlékszik? - kérdezte Thomas. - És ebben az esetben a mi oldalunkon állnak a hatóságok. Nem állítják, hogy a két halálesetnek köze volt kábítószerekhez. Deke felnézett a katalógusból. - Ez nem jelenti azt, hogy valami vaddisznó jelölt ne rejthetett volna mér
get az ételükbe vagy a narancsdzsúzukba. A rutintesztek a halálkor úgysem mutattak volna ki valami olyan új és egzotikus szert, mint ez az F & T Egy rakás drága, időrabló vizsgálatba kerülne, hogy az ember észrevegye az ilyesmit. - De miért? - kérdezte Thomas nyugodtan. - Hol van az indíték? Mind a könyvre néztek. - Nem ad túl sok kapaszkodót, igaz? - kérdezte Leonóra végül. - Egyvalamit biztosan tudunk - mondta Deke. - Valami nem stimmel. De most itt vannak a kivágások, és ez a könyv. Ez több, mint amink volt, mielőtt maga idejött. - De most mi legyen? — kérdezte Leonóra. Thomas széttárta a kezét. Leonóra és Deke ránézett. - Mi az? - kérdezett vissza Leonóra. - Van ötlete? - Szerintem azzal kezdd, Deke - mondta Thomas lassan -, hogy utánanézel Sebastian Eubanks halálának. Leonóra összeráncolta a szemöldökét. - Miért? - Mi jó származna abból? - húzódozott Deke. - Eubankset harminc éve ölték meg. - Nem mondom, hogy okosabbak leszünk tőle -válaszolta Thomas. - De ahogy Leonóra is említette, nincs számos dolog, amiből kiindulhatunk. Az Eubanks-gyilkosság valamiért érdekelte annyira Bethanyt, hogy fénymásolatokat készítsen az üggyel kapcsolatos cikkekről, és Meredith valamiért egy széfbe tette őket nekünk. Ez már valami. Nem sok, egyetértek, de valami. - Igazad van. - Deke a fénymásolatokra tenyerelt. - Most azonnal utánanézek. Kétlem, hogy bármit ta lálok róla a neten, mert túl régi a történet, de a könyvtárban megvan a Wing Cove Star összes száma mikrofilmen egészen az alapításig visszamenőleg. Deke komoly változáson ment át, mióta egy órával azelőtt megismerte, gondolta Leonóra. Volt valami elevenség abban, ahogy összehajtotta a szemüvegét, és a zsebébe csúsztatta. A tekintete is éberebb, élet telibb lett. A beteges, nyomott arckifejezés eltűnt. A helyébe megújult eltökéltség költözött. Deke-nek már volt küldetése! Thomasra nézett. Látszott az arcán, hogy vegyes érzésekkel veszi tudomásul a változást. Megértette a férfit. Az öccse állapota rosszabbra fordulhat, ha a nyomozásuk nem vezet sehova. A hamis remény rosszabb lehet, mint a reménytelenség, mert fantáziákat és bizakodást táplál. Legyen úgy! - gondolta. - Osztotta Deke véleményét. Azért jött Wing Cove-ba, hogy válaszokat kapjon, de ez csak úgy lehetséges, ha követ minden nyomot, még ha zsákutcába vezetnek is. - Mondtam neked, hogy máshonnan kell elindulnunk, ha találni is akarunk valamit, amin a nyomozó tavaly átsiklott - mondta Deke Thomasnak. - Ez a könyv és a cikkek talán segítenek. Leonóra előrehajolt ültében. - Magánnyomozót fogadtak, hogy kiderítsen valamit? - Persze - válaszolta Deke. - De nem jutott semmire. Csak a kábítószerekről szóló meséket tudta ösz-szegyűjteni, amiket Stovalltól már hallottunk. Egy hónap után kirúgtam. Wrench füle megmozdult. Felemelte az orrát és a bejárati ajtó felé fordította. Egy másodpercre rá valaki erőteljesen kopogtatott, félbeszakítva Leonórát, mielőtt kérdezhetett volna. - Ez Cassie lesz. - Deke összecsapta a katalógust és meglepően fürgén ugrott talpra. - A jógatanárom. Beengedem. Széthúzod a függönyöket, Thomas? Folyton panaszkodik, milyen sötét van idebent. - Semmi gond. - A bátyja felemelkedett a fotelból és határozottan félrerántotta a sötétítőt a legközeleb bi ablakon. - Nem mintha én el lennék tőle ragadtatva - tette hozzá halkan, csak Leonórának szánva a szavakat. Deke végigfuttatta az ujjait fésületlen haján és szakállán, aztán kinyitotta a bejárati ajtót. Leonóra megfordult, és egy rövid, göndör vörös hajú amazont pillantott meg, aki akár a Szabadságszobor modelljének is mehetett volna, leszámítva, hogy Szabadság Úrnő nem melegítőt viselt. - Cassie, ő Leonóra Hutton - mondta Deke. - Thomas egyik barátja. Leonóra, hadd mutassam be Cassie Murrayt. - Örülök, hogy megismerhetem - üdvözölte a nő. - Részemről az öröm. - Cassie hosszú, öles léptekkel átkelt a szobán. A jobb kezét feléje nyújtotta. Leonóra felkelt a fotelből, és ugyanígy tett.
Wrench leült és csóválni kezdte a farkát. Cassie megsimogatta a fülét, aztán megragadta Leonóra kezét és lendületesen megrázta. - Jó új arcot látni erre. - Széles mosolyt villantott rá. - Már hónapok óta mondogatom Deke-nek, hogy szélesítenie kellene az ismerősei körét, és szerezzen pár új barátot. Ebben a barlangban tölti a napjait, folyton a monitort bámulja, aztán meg csodálkozik, hogy elváltoznak az erővonalai. Cassie magas volt, Leonóra legalább száznyolcvan centinek saccolta. Jó öt centivel Deke fölé tornyosult, pedig nem viselt magas sarkú cipőt. Úgy látszott, nincs semmi baj az erővonalaival. Vibrált az élettől. - Hello, Cassie! - Thomas újabb függönyt húzott szét. - Hogy s mint? - Remekül, de tényleg! Várj, hadd segítsek! - Odament a legközelebbi ablakhoz és szétrántotta a nehéz anyagot. - Nem lehet rendesen jógázni természetes fény nélkül. Neked hogy tetszik Deke szakálla, Leonóra? Próbáltam meggyőzni, hogy borotválja le. Leonóra gyors pillantást vetett a férfira. Meg mert volna esküdni rá, hogy elvörösödött. Ám más nem történt. Csak bámulta a jövevényt, mintha ajándék lenne, amit nem mer felbontani. - Mindenkinek más tetszik - mondta Leonóra kedvesen. Szerinte sem illett Deke-hez a szakáll, de nem volt kedve még tovább mélyíteni a férfi zavarát. Cassie elhúzta az utolsó függönyt is, aztán hátralépett, hogy megszemlélje az eredményt. - Így már jobb! - jelentette ki. - A jógában az ember a nap felé nyúl, nem a sötétségbe. - Köd van odakint, Cassie - jegyezte meg Deke. - Nem láthatod a napot. - Nem érdekes! A természetes fény a kulcs. A köd természetes. - Ha te mondod... - A férfi megvonta a vállát. -Te vagy a szakértő. Thomas megérintette Leonóra karját, és lopva az ajtó felé terelte. - Épp indulni készültünk - magyarázta. Segített a nőnek belebújni a kabátjába. - Igaz? - Igen. - Leonóra gyorsan felkapta a táskáját. - Hagyjuk magukat jógázni. Wrench már az ajtóban állt. Thomas rákapcsolta a pórázt. Mindhárman kiléptek a ködös reggeli levegőre. A férfi a füléig felhúzta a kabátja gallérját. Nem szólt semmit, mialatt lesétáltak az ösvényen a járdához. Hideg volt. Leonóra felvette a kesztyűjét, és a kabátja csuklyáját a fejére húzta. - Gondolja, hogy lefekszik Cassie-vel? - kérdezte Thomas hirtelen. A kérdés kirántotta a nőt a régi gyilkosság és a tükrök bűvköréből. - A testvéréről beszél? - kérdezte. - Igen. Deke-ről. Gondolja, hogy viszonya van Cassie-vel? Leonóra érezte, hogy elvörösödik. - Miért engem kérdez? A maga bátyja, nem az enyém. Magának jobban kéne tudnia, mint nekem. - Aggódom miatta. Sokat változott az elmúlt évben. Egész más lett, mióta Bethany meghalt. Rosszkedvű. Furcsa. Túl sok időt tölt az interneten. - Egy kaland a jógatanárával talán felvidítaná, ezt akarja mondani? - Ártani nem árthat. - Kezdett belemelegedni a témába. - Látta Cassie-t. Azt hiszem, jó ellenszer lenne a Bethany halála miatti megszállottságára meg arra a sok összeesküvés-elméletre, amit az öcsém az elmúlt néhány hónapban gyártott. Leonóra megtorpant és feléje fordult. - Miből gondolja, hogy mindenre az a megoldás, hogy az embert hanyatt döntik? Thomas is megállt. - Nem mondtam, hogy mindenre megoldás, ha hanyatt döntik az embert - védekezett. - Csak, tudja, gondoltam, talán felvidítja kicsit. Egy időre megszabadul a gondjaitól. Tetszik neki Cassie. Legalábbis szerintem. A jógaleckéje az egyetlen, amit minden héten vár. Meg is lepett, amikor egy egész évre előre kifizette a tandíjat. - Szóval a maga jól megfontolt véleménye szerint Deke-nek ágyba kellene bújnia Cassie-vel. Úgy gon dolja, a szex valamiféle terápia a depresszió ellen? Thomas megrántotta a vállát. - Egy próbát megér. Leonóra bedühödött. - Nem tudom, Cassie milyennek találná az elméletét, de ami engem illet, nem bújnék ágyba olyan pasassal, aki csak az agybaját akarja kikúrálni velem.
Thomas meglepetten pislogott. - Nyugi, csak azt mondom, hogy szerintem Cassie illene Deke-hez. - Ha az öccse cipőjében lenne, maga rámászna a jógatanárára, csak hogy lássa, vidámabb lesz-e utána? A férfi ezen elgondolkodott. - Jógatanára válogatja. -Atya ég... - Csak úgy eszembe jutott. - Tényleg? Mégis mennyit törte a fejét ezen a briliáns ötleten? Gondolt mondjuk Cassie-re is? Az érzéseire, vagy valami? Talán ő sem játszaná szívesebben a terapeutát, mint én. - Mondtam, hogy felejtse el! - Walker elfordult és újra útnak indult. - Csak tudni akartam, hogy maga szerint van-e köztük valami. De látom, mindent kiforgat, amit mondok, úgyhogy hagyjuk a témát. Leonóra mély lélegzetet vett, és megpróbált lecsillapodni. Thomasnak igaza volt. Teljesen kifordult ma gából. Nem volt semmi oka rá, hogy személyeskedésnek vegye a kérdést. Deke és Cassie kapcsolatát elemezték. Két emberét, akiket alig ismert. Elvégre Thomas nem arra kérte, hogy vele bújjon ágyba hasonló okokból. Meggyorsította a lépteit, hogy beérje a férfit. - Nézze, tudom, hogy aggódik a testvére miatt. Nem vagyok szakértő, de tényleg nem hiszem, hogy a szex megoldás lenne a gondjaira. - Deke megijeszt. Lassan kezdte érteni. - Ezért segít kideríteni, mi történt a feleségével, igaz? Mert reméli, hogy ezzel eltereli a figyelmét. - Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg segítek neki. Mi van, ha nem jutunk semmire? Lehet, hogy még rosszabbra fordul a helyzet. A nő egy darabig elgondolkodva nézte a ködöt. - Lezárni - mondta végül. - Micsoda? - Szerintem ezt akarja Deke. Nemcsak válaszokat, hanem le akarja zárni az egészet. Thomas újra megállt az ösvényen és Leonóra arcát vizsgálta. - Tessék? - Nem vagyok lélekbúvár, de nem lepne meg, ha kiderülne, hogy Deke megszállottságának a gyászon kívül más oka is van. - Úgy gondolja, saját magát hibáztatja, mert nem tudta megvédeni? - Thomas egyik kezét a zsebébe süllyesztette. - Én is gondoltam rá. Egy férfi nehezen tud megbirkózni azzal, hogy nem volt képes megvédeni egy nőt. Megpróbáltam erről beszélni Deke-kel. Semmit sem tehetett volna. Ahogy más sem. - Lehet, hogy nem is ez a baj. Egy házasság sem tökéletes, és a hirtelen halál nem hagy alkalmat a feleknek, hogy elbúcsúzzanak, vagy feloldják az ellentéteket. Ki tudja, mi történt Deke és Bethany között a halál előtti hetekben vagy hónapokban. Talán gondjaik voltak. Talán veszekedtek aznap reggel, és Deke magát hibáztatja, amiért sohasem kérhetett bocsánatot. - Gondolja, hogy valami ilyesmi kísértheti? - Lehet. Nem tudom. Csak azt mondom, hogy valószínűleg le akarja zárni a dolgot, és meggyőzte magát, hogy ha megtalálja Bethany gyilkosát, sikerül. - Habozott. - Ki tudja? Talán én is ezért vagyok itt. Hogy lezárjam. Én sem köszönhettem el Meredithtől. - Ez aztán komplikált, nem? -Az élet kusza, és a szex nem teszi átláthatóbbá. Ha jól meggondolom, talán még jobban összezavarja a dolgokat. Thomas nem szólt semmit. Leonóra ránézett. - Nem hisz nekem, igaz? - Hát, jó, ha tudja, hogy nekem sohasem volt túl komplikált dolog a szex. - Jellemző. A férfi összeráncolta a szemöldökét. - Mi is? - Hogy a nők és a férfiak egész más szemszögből nézik ezt a témát. - A fene... Hogy kötöttünk ki itt? - Maga kezdte - védekezett Leonóra. - A véleményemet kérdezte, én meg elmondtam. Nem hiszem, hogy Deke boldog lehet újra, amíg a múlton rágódik. A kérdésére válaszolva: nem, nem hiszem, hogy lefekszik ezzel a Cassie Murrayvel, vagy ha mégis, nem nyugtatja meg, és nem oldja meg a problémáit.
- Akkor hát válaszok kellenek - összegezte Thomas. Érezd magad otthon, amíg itt dolgozol a Tükörházban, Leonóra. - Roberta Brinks felnézett, miközben kitöltötte a kávét. - A személyzet és én elég elfoglaltak leszünk a következő hetekben; hamarosan itt az öregdiákok hétvégéje. Attól tartok, nagy lesz a jövés-menés. - Hidd el nekem, tudom, milyen fontosak ezek a rendezvények - felelte Leonóra őszintén. - Csak a gond van velük. - Roberta elnevette magát. - De hol lennénk most a nélkül az egy nagylelkű öregdiák nélkül? A második emeleten azért zavartalanul dolgozhatsz majd. Nem gyakran használjuk a kúriának azt a részét. A harmadik szintet pedig teljesen lezártuk. Már csak raktározásra használjuk. - Köszönöm, hogy körbevezettél - mondta Leonóra. - Tényleg elbűvölő ez a hely. Ledobta nehéz válltáskáját a földre, leült a két szék egyikére, amik az asztal előtt álltak, és figyelte, ahogy Roberta a kávét tölti. Roberta a Tükörház igazgatójaként mutatkozott be. Vonzó, nagydarab nőszemély volt a hatvanas éveiben; valamiféle várúrnői atmoszféra lengte körül. A haja, amit klasszikus bubifrizurára nyíratott, valaha nagyon sötét lehetett. Ám mára ezüst tincsek csíkozták. Fehér selyemblúzt viselt pöttyös sállal, matrózkék szoknyát és hozzá illő cipőt. - Megmondom őszintén, kíváncsi lennék, milyen stílusban építették a Tükörházat - mondta Leonóra. Nem tudok rájönni. Roberta grimaszt vágott. - Ha nagyon hivatalosak akarunk lenni, azt mondanám, hogy a viktoriánus és a gótikus keveréke. Sok beképzelt építész szerint meglehetősen ronda. De Nathanial Eubanks nagyon gazdag és excentrikus volt. A gazdag excentrikusoknak, akik magánfőiskolákat alapítanak, és mellette szerencsés oktatók generációinak teszik lehetővé, hogy taníthassanak, megengedett, hogy furcsa kúriákat építtessenek. - Ó, igen. A kinevezett oktatók. - Az ám! - Roberta kacsintott. - És el kell ismerned, ennek a helynek aztán van stílusa! Leonóra arra gondolt, hogy a „stílus" ebben az esetben igazán udvarias építészeti megjelölés. Az érkezése előtt már sejtette, mire számíthat, de mikor először megpillantotta a kúriát ma reggel, a rettegés megfagyasztotta benne a vért. Épp elég horrorfilmet látott, hogy felismerje a Tükörházban azt, ami: az a fajta hely, ahol őrült tudósok szörnyeket raknak össze a pincében. Szerencsére ő okos, főiskolai könyvtáros volt, aki nem dőlt be az ilyesfajta ostobaságnak. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy ez a hely épületnek olyan volt, mint szobornak egy ormótlan, szürke kő vízköpő. Háromemeletes, rosszul elosztott; az az oldala, ami a Wing Cove-ba vezető déli út felé nézett, magasan a fák fölé tornyosult. Egy olyan borús napon, mint a mai, amikor ködöt vet partra az öböl hideg vize, a kúria szabályosan fenyegetőnek látszott a félhomályban. Egy rémregény borítójának is elment volna. A belseje még rosszabb volt, mint a külseje, legalábbis Leonóra szerint. Az épület előtt magasodó cédrus és fenyő tett róla, hogy az a kevés fény is kint rekedjen, ami egyébként bejuthatott volna a keskeny ablakokon. Roberta első emeleti irodája volt a legvidámabb helyiség, amit a körsétája alatt látott. Mintha még melegebb is lett volna, mint a ház többi része. A falakat fényképek és fontos öregdiákoktól kapott, bekeretezett levelek borították. Egy nagy pálma állt egy színes cserépben az ablak közelében, ami furcsán vi lágos, trópusi hatást kölcsönzött a berendezésnek. Roberta számítógépének oldala tele volt jegyzetlapok kal. Színes irattartók és egy rakás toll hevert szanaszét az íróasztalon. Az iroda ajtaja nyitva állt, felfedve a lambériás folyosót. Onnan, ahol ült, Leonóra láthatott néhányat a falon sorakozó régi tükrökből. Egy fiatal, farmeros, pulóveres nő ment el az ajtó előtt, hosszú, mézszínű haját lófarokba kötve viselte. -Bocsáss meg, itt a gyakornokom. - Roberta letette a kannát. - Szeretném, ha megismerkednél vele. Hetente itt tölt pár órát. Roberta a nyitott ajtóhoz sietett. - Julié! - kiáltotta. A lány visszajött az ajtóhoz. Egyik hosszú körmű kezében egy üveg üdítőt szorongatott.
- Tessék, Mrs. Brinks! - Szeretném bemutatni magának Leonóra Huttont. A következő néhány hónapban fent fog dolgozni a könyvtárban. Leonóra, ő Julié Bromley. Julié udvariasan biccentett. - Jó napot, Ms. Hutton. - Örülök, hogy megismerhetem, Julié - mondta Leonóra. Roberta visszafordult a lányhoz. - Ne felejtse el felhívni a gondnokokat ma délután. Még mindig nem rendezték el a szőnyegeket. - Nem felejtem el, Mrs. Brinks. - Rendben. Azt hiszem, egyenlőre ennyi, kicsim. Julié eltűnt. Roberta visszament, hogy tovább töltögesse a kávét. - Cukrot vagy tejszínt kérsz bele? - kérdezte. - Egyiket sem, köszönöm. - Nem szerette a kávét, de inkább hallgatott, amikor látta, hogy Roberta nem tud teát felajánlani helyette. Pár kortyot udvariasságból azért le bír nyelni. - Mióta dolgozol itt igazgatóként? - kérdezte, amikor Roberta átnyújtotta neki a csészét. - Elég régóta. - Az idős nő visszament az íróasztalához és helyet foglalt. - Jövő hónapban nyugdíjaznak. Mához hat hétre már egy hajón leszek, körúton a Görög-szigetvilágban. - Jól hangzik! - Már most izgulok. Lecseréltem a ruhatáramat az útra. - Roberta körülnézett az irodában. - De beval lom, furcsa lesz itt hagyni ezt a helyet. Ha majd eljut a tudatomig, hogy ez lesz az utolsó öregdiák-hétvégém, elbőgöm magam. - Megértem. - Óvatosan belekortyolt a kávéjába. Nem volt rossz, már ha az ember szereti. Kár, hogy ő nem. - Még egyszer köszönöm az idegenvezetést. Gondolom, milyen elfoglalt lehetsz... - Ó, egyáltalán nem. Örülök, hogy a könyvtár számítógépre kerül. Már évekkel ezelőtt mondtam, micsoda szégyen, hogy azok a könyvek nem elérhetők a szakemberek számára. Van fent pár nagyon ritka és értékes példány. Szerintem néhány közülük egy kalap pénzt érhet. Nathanial Eubanks a tükrökkel együtt gyűjtötte őket. - Egyébként mi volt ez a vonzódás a régi tükrökhöz? Mintha a megszállottjuk lett volna. Ebben a házban minden falon ezek lógnak. -Tényleg szomorú. Az elmebaj örökletes volt a családban. Eubanks biztosan azt hitte, hogy amíg látja a tükörképét, nem őrül meg, mint mindenki más a vérvonalán. Mások meg vannak győződve róla, hogy a régi életeit látta néhány tükörben. Csak azt tudjuk biztosan, hogy a család rossz génjei végeztek vele. Öngyilkos lett. - Értem. Meglepően egyszerű volt becsempészni egy könyvtárost a Tükörházba. Deke, mint a Bethany Walker Alapítvány elnöke, egyszerűen értesítette a Eubanks Főiskola titkárságát, hogy az alapítványnak szándékában áll egy könyvtárost alkalmazni, aki felteszi a Tükörház könyvtárát az internetre. Bethany Walker emlékére. A főiskola titkársága sohasem mondott nemet a pénzre, még ha magukban azt gondolták is, hogy azzal az erővel a vécén is lehúzhatnák. Leonóra megitta a kávé felét, mielőtt kimentette magát. - Nem haragszol, ha odafent fejezem be? - Felemelte a kávéscsészét. - Tényleg neki kellene állnom a munkának. Fel akarom mérni a gyűjteményt. Kideríteni, mi hol van. Ezt később visszahozom. - Persze. Menj csak, és ne aggódj a csésze miatt. - Roberta intett neki búcsúzásképp. - És ne habozz, szólj csak, ha segíthetek valamit. Az ajtóm mindig nyitva áll. - Köszönöm. A félig teli bögrével a kezében Leonóra végigment a hosszú folyosón a nagy lépcső irányába. Volt néhány iroda ezen a szinten. Roberta és Julié kettőt elfoglaltak közülük. A harmadikban sötét volt. Az ajtón a Eubanks Főiskola Öregdiák Alapítvány felirat állt. Ezt az irodát használta Meredith rövid alapítványfejlesztői pályafutása alatt. Roberta csak futólag említette neki az idegenvezetéskor. Miss Spooner nagyon hirtelen ment el. Felajánlottak neki valamilyen állást Kaliforniában. Biztosan tudja, milyen keresettek mostanában az alapítványfejlesztők. Eddig még nem sikerült
helyettest találnunk. Nagy volt a nyüzsgés az első emeleten. A kúria hatalmas termeit készítették elő az elkövetkező öregdiák hétvége fő attrakciójára, a hivatalos fogadásra. Leonórának utat kellett adnia á tisztító személyzet tagjainak, és kikerülnie egy magas létrán álló férfit, aki a körtéket cserélte ki a hatalmas csilláron. A Tükörháznak találó neve volt. Tényleg minden falon tükrök lógtak. De furcsamód keveset világosítottak a helyen. A régi ház viktoriánus stílusban beépített, főleg vörös bársonnyal és sötét fával borított belseje mintha állandó félhomályban lett volna. A lépcső tetején még rosszabb volt a helyzet. Leonóra megállt, és végignézett a második emelet hosszú, árnyékos előterén. A könyvtár a negyedik ajtó volt balra. A csigavonalakkal díszített, aranyozott tükrök rosszindulatúan csillogtak. Talán a félhomályba hívták? Vagy figyelmeztették, hogy tartsa magát távol a sötétségtől? Megmagyarázhatatlan és szinte legyőzhetetlen vágy vett erőt rajta, hogy megforduljon, és fusson, ahogy csak bír. A faragott korlátba kapaszkodott, míg nem enyhült az érzés. Pár másodperc múlva elindult a folyosón a könyvtár felé. Wing Cove-ba való érkezése előtt utánanézett néhány dolognak, amiből most erőt merített. Tudta, hogy van logikus magyarázat, miért olyan sötétek és ködösek a falakon levő tükrök. Mind régi volt, néhányuk a XVIII. század végéről és a XIX. század elejéről származott. A régi tükröknek nem voltak olyan jó optikai tulajdonságaik, mint a moderneknek. A felületük a kor technológiája miatt nem volt túl világos. Az idő során pedig az üveglap szennyeződése miatt, és ahogy a hátsó fémhártya kifakult bennük, csak tovább sötétedtek. Jó, rendben, a tükrök régiek és sötétek. De miért van olyan érzése, mintha ebben a teremben inkább beszívnák a fényt, semmint visszatükröznék? Wrench felnézett a vizestáljából, amikor Thomas kilépett a dolgozószobából. - Hat óra. - A férfi az ablakhoz ment, és kinézett a fák mögött sötétlő öbölre. - Már fényt gyújtott. Tehát otthon van. Wrench nem látszott túlságosan meghatottnak az iménti megállapítástól. Azért, biztos, ami biztos, egy reményteljes pillantást vetett a bejárati ajtó felé. - Igazad van. - Thomas elfordult az ablaktól, és átvágott az előszobán a kabátjáért, egy elemlámpáért és a pórázért. - Ránk fér egy kis séta. Mit szólnál, ha megnéznénk, hogy van az új bérlőnk? Lehet, hogy meg kell javítani neki valamit. Wrenchet nem kellett noszogatni. Vidáman kiügetett a bejáraton, és türelmesen várt a verandán, míg Thomas rácsatolta a pórázt és bezárta az ajtót. Lementek a lépcsőn a sötét ösvényre, ami a kivilágított járdához vezetett. Üzleti dolgokról fognak beszélni, gondolta Thomas. Felhajtotta a gallérját, hogy védje a nyakát a nedves éjszakai levegőtől. Csakis azért megy. Meg akarja tudni, milyen volt a nő első napja a Tükörházban. Kideríteni, vajon tényleg úgy gondolja-e, hogy talál valami használhatót. Kicserélni a tapasztalataikat. Megkérdezni, van-e szükség vízvezeték-szerelőre. Nem volt túl sok ideje, hogy rendbe hozza neki azt a régi házat. Úgy tervezte, az ünnepek után kezd bele a teljes felújításba. Ezen az estén alig jártak az utcán. Thomas hagyta, hogy Wrench utat csináljon kettejüknek egy csapat futó közt. Az emberek hajlamosak voltak rá, hogy kitérjenek a kutya útjából. Valamilyen oknál fogva senki sem nézte reinkarnálódott ölebnek. Elérték a gyalogúidat, aztán, mint általában, egyedül mentek át rajta. A komoly kocogok ritkán voltak hajlandók lerövidíteni az utat az öblön át. Thomas nem bírta levenni a szemét a meleg fényről, ami Leonóra ablakán szűrődött ki. Eszébe jutottak azok a kicsi bogarak, amiket magához vonz az eletromos csapda, aztán ropogósra sülnek. Elhessegette a gondolatot. Ez üzlet. Rövid volt az út, tizenöt perc alatt elsétált a nő házáig. Wrench kíváncsi pillantást vetett rá, ahogy a járdáról a Leonóra verandájához vezető ösvényre fordultak, de nem tiltakozott.
A bejáratnál megálltak. A kutya leült és csaholni kezdett. Thomas kopogtatott. Megfogadta, hogy bár mi történjék is, ő nem kezd el csaholni. Az ajtó szinte azonnal kinyílt. Leonóra állt a nyílásban. Fekete nadrágot és sötétlila bársonyinget viselt, ami kiemelte az alakját. Éjfekete haját hátrafésülte, egy fekete masni fogta össze a tarkóján. - Hello! - mondta Leonóra. Óvatos volt, de udvarias. - Jó estét! - válaszolta Thomas. A fene... De jól néz ki! Túl jól. Nehogy csaholni kezdj!, figyelmeztette magát. Wrench Leonóra kezéhez nyomta az orrát. A nő lenézett rá és óvatosan megpaskolta a feje búbját. A kutya elvigyorodott. Ekkor Leonóra Thomasra emelte a szemét. A férfi kíváncsi volt, vajon őt is megsimogatná-e. - Gondoltam, megnézem, rendben berendezkedett-e - nyögte ki, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nőnek esze ágában sincs megvakargatni a füle tövét. - Minden rendben. Átnézett a válla felett, hogy belásson az előtérbe. -Tetszik a berendezés? - Igen. Néhány darab kicsit nagy egy ekkora helyre, de a célnak megfelelnek. A férfinak eszébe jutott, ahogy a bútoráruház bemutatótermében áll, és választ a háromféle összeállításból, amiket bérbe adtak. A végén a Hagyományos Rusztikus Komfort elnevezésűt választotta, mert abban volt a legnagyobb ágy, és ő maga szerette a nagy ágyakat. Mit képzelt egyáltalán? Azt hitte, a nő majd meghívja, hogy bújjon mellé? Az, hogy megnézte a hatalmas ágyat Leonóra apró hálószobájában, nem osztott, nem szorzott a dolgon. Ideje volt témát váltani. - Vacsorázott már? - kérdezte. - Nem. Épp össze akartam dobni valamit. - Lenne kedve csatlakozni hozzám? Van egy kávézó a városban, ahol finom a hal. Nyugodt hely. Ihatnánk is valamit. Megbeszélhetnénk a mi... nyomozásunkat. Leonóra megfontolta a dolgot. Megrántotta a vállát. - Végül is miért ne? - Köszönöm! - válaszolta Thomas. - Örülök, hogy eljön. Már felkészültem az elutasításra. - Tényleg? - A nő felvonta az egyik szemöldökét. - Gyakran utasítják vissza? - Ez amolyan szeress engem, de szeresd a kutyámat is dolog. Nem mindenkinek tetszik Wrench. A nő lenézett az ebre. - A kutyára fogja, ha kikosarazzák? - Őt nem zavarja, az én egóm meg nem szenved csorbát. - Ez aztán a nyerő felállás! - Igen, én is így fogom fel. Hozza a kabátját, induljunk! - És Wrenchcsel mi lesz? - Visszamegyünk a hídon, és otthon hagyjuk nálam. A nő bólintott, megfordult, kinyitotta az előszobaszekrényt, és kivett belőle egy hosszú, fekete szőrmebundát. A férfi felsegítette rá. Közben nyugodtan legeltethette a szemét a nyaka vonalán, és beszívhatta az illatát. Tetszett neki az első elegáns íve, az illatot pedig citromszappan és meleg női test keverékének erezi Semmi nehéz parfüm. Piros pont. Nem kedvelte erős illatszereket. Végigsétáltak a gyaloghídon, aztán az ösvényen fel Thomas házáig. Wrench bánatos szemet meresztett rájuk, amikor rájött, hogy ő bizony otthon marad. - Tudod, hogy nem engednének be a kávézóba emlékeztette Thomas. - Múltkor is megpróbáltál be sunnyogni, de nem sikerült. - A személyzet figyelme aligha siklana át egy farkason, ahogy belépdel a főbejáraton - mondta Leonon szárazon. - Folyton mondom magának, hogy ne a külső alapján ítéljen. - Thomas lecsatolta a pórázt. - Ja, persze. Az előző életében öleb volt. - Egy törpe pudli. Azt hiszem, rózsaszín. Wrench levette a szívet tépő arckifejezést, és elügetett a konyha irányába az etetőtáljához. Leonóra figyelte, ahogy Thomas bezárja az ajtót. - Biztos benne, hogy nem harap?
- Mondom, hogy a szívében igazi pacifista. Teljesen ártalmatlan. - Amúgy milyen fajta? - Most megfogott. Egy menhelyről hoztam még kölyökkorában. Lesétáltak a lépcsőn, és elindultak a járdán Wing Cove apró belvárosa felé. A kicsi bevásárlóutca két könyvesboltból, egy számítástechnika-szaküzletből, egy postából, néhány kifejezetten diákoknak nyílt üzletből, egy bárból és néhány kisebb étteremből állt. Thomas bevezette Leonórát a dupla ajtón kedvenc kávézója barátságos melegébe. A kőkandallóban tűz ropogott. A keményfa padló fénylett a félhomályban. Két főiskolás korú, fehér kötényes, fekete nadrágos pincér dolgozott a kis helyiségben. A férfi több vendéget is felismert. Biccentettek felé, ahogy ő és Leonóra követték a hoszteszt az egyik sarokasztalhoz. Udvarias köszöntések. Egy kicsit talán tartózkodóak. Visszafogottak. Elvégre a férfi a megszállott Deke Walker fivére. Amikor kihúzta az egyik széket Leonórának, észrevette az ezüstös hajú Osmond Kernt, aki a tudományos világ arisztokratáinak módjára királyi tartással ült az egyik közeli asztalnál. Azzal a nővel volt, aki Ed Stovall szerint a lánya, Elissa. Még az asztaluktól is látszott, hogy Osmond túlságosan lassan mozog, amivel, az elfogyasztott alkohol mennyiséget próbálta kompenzálni. Egy félig kiürült martinispohár állt előtte az asztalon. Szemmel láthatóan nem ez volt neki az első aznap este. Elissa feszült tartással ült az asztalnál; az olyanokra jellemző az ilyesmi, akik kénytelenek nyilvánosan megjelenni valamelyik ronggyá ázott rokonukkal, aki bármelyik pillanatban kínos helyzetbe hozhatja magát. Thomas Leonórával szemben ült le, és kinyitotta az étlapot. - Mi volt ma a Tükörházban? - Eddig minden rendben, de nincs semmi érdekes hírem. A könyvtár melletti irodában helyeztek el. Eléggé meglepett a gyűjtemény. - Hát az meg hogy lehet? - Tényleg nagyon szokatlan. Csak átfutottam, de úgy látszik, hogy van köztük számos régi és ritka példány is. Minden megtalálható a tudományos folyóiratoktól a régi görög bronz- és tizenhetedik századi francia és angol tükrök készítésének leírásáig. Jócskán van anyag arról is, mit szimbolizálnak a művészetben és a mitológiában. Elég nagy a történelme annak, mennyire el voltak ragadtatva az emberek a tükörképüktől. A férfi elmosolyodott. - Tükröm, tükröm mondd meg nékem... - Hogy csak egy példát említsünk. - Szétnyitotta az asztalkendőjét, és gondosan az Ölébe terítette. – Sok kultúra mitológiájában van olyan rész, ami nagyban kötődik hozzájuk. Ismeri Narcisszosz történetét? - Ö az, aki beleszeretett a saját tükörképébe és elemésztette a vágy, igaz? - Igen. A mítoszok és a tündérmesék mellett ráadásul van egy csomó régi festő, mint Jan van Eyck, Rubens vagy Goya, akik a tükröt szimbolikusan használták a művészetben. Leonardo da Vinci például tanulmányozta is a tükröket. - Láttam képeket a jegyzetfüzeteiről - mondta Thomas. - Úgynevezett „tükörírással" vetette papírra őket, ha jól emlékszem. Bal kézzel, jobbról balra haladva. - Igen. A tükrök részei voltak az aztékok szertartásainak, és a régi egyiptomiakat is nagyon érdekelték. A nő lelkesedése szórakoztatta. - Rendben, hiszek magának - mondta. Leonóra elfintorodott. - Nem akartam untatni. Egyszerűen csak nagyon egyedi a gyűjtemény. Tényleg érdemes feltenni az internetre, hogy bárki hozzáférjen. A férfi vállat vont. - Azt mondják, a falakon levő tükrök közt is sok a nagyon értékes. De Nathanial Eubanks végakarata szerint sem azokat, sem a könyveket nem szabad eladni vagy más intézménynek adományozni, hacsak maga a ház valamiért össze nem dől. - Roberta Brinks, a Tükörház igazgatója mesélte, hogy Nathanial Eubanks megszállottja volt a tükröknek. Az a második emeleti előtér elég kísérteties. - Állítólag azok őrjítették meg. - Az étlapot nézegette, holott már hónapok óta ismerte az egész menüt. - Bethanyt is elbűvölték. Órákat töltött a könyvtárban, és a „Tükörelméletén" dolgozott.
- Az meg micsoda? - Valamilyen matematikai magyarázat a kapcsolatra a pozitív és a negatív számok közt. Azt remélte, hogy ezzel majd segíthet megérteni a fizikusoknak, mi történt az ősrobbanás utáni néhány másodpercben. - Ó... - Igen. Ó. - Egyik kezét felemelte, amikor a nő szólásra nyitotta a száját. - Ne kérdezzen a részletekről. Én nem vagyok matematikus. - Lehalkította a hangját. - Az a férfi, aki a lányával ül ott, jobban meg tudná magyarázni, mint bárki más ebben a teremben. Persze csak ha nem lenne úgy elázva. A nő gyorsan körülnézett, aztán visszafordult Thomashoz. - Ki ő? - Dr. Osmond Kern. Higgye el, ha járatos lenne a matematikában, ismerné a nevet. Nyert egy díjat né hány éve, amivel beírta a nevét a szakirodalomba. Készített egy algoritmust, ami hasznosnak bizonyult a számítástechnikában. Jól meg is gazdagodott belőle. Most a Eubanks Főiskolán tanít. A nő elmosolyodott. - Gondolom, kinevezéssel. - Ó, igen. Az egyik fiatal pincér végre megállt az asztaluknál. Leonóra egy pohár bort kért. Thomas sört. Mindketten a roston sült hal mellett döntöttek. A férfi ennek különösen örült. Végre találtak valami közös vonást. A halat. - Az zavar a legjobban az összeesküvés-elméletünkben - mondta Leonóra a vacsora közepén -, hogy mintha nem is lennének hasonlóságok Bethany és Meredith között. Két teljesen különböző nő két teljesen más világból. - Ettől lesz az egész olyan kilátástalan. - Thomas a villájára tűzött egy falat halat. - Ha Deke igazat mond, kell lennie valami szembeszökő kapocsnak kettejük közt. De még csak nem is ugyanazon dolgoztak a Tükörházban. Bethanyt teljesen lekötötte az elmélete. Meredith a csalásra koncentrált. - Mindketten számítógépet használtak - próbálkozott Leonóra. - Más-más okból. - Thomas elhessegette az ötletet. - Higgyen nekem, Deke utánanézett ennek a szálnak. Átböngészte Bethany winchesterét, miután meghalt. Aztán Meredith számítógépét is. Semmi. Talán most, hogy maga itt van, sikerül kihozni valamit a könyvből és a cikkekből, amiket Meredith a széfben hagyott. Egy férfi mérges, veszekedő hangját hallották a mellettük levő asztaltól. - Haza akarok menni, az istenit neki! Most. azonnal! Thomasnak körül se kellett néznie, hogy felismerje a hangot. A kávézóban mindenki nagyon vigyázott, hogy még véletlenül se pillantson a kandalló melletti asztal felé. - Osmond Kern - mondta nyugodtan. - Sajnálom a lányát. Elég meggyötörtnek látszik. Hát még milyen rémült! Nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. - Kern alkoholproblémája állítólag romlott az elmúlt hónapokban. - A pokolba veled! - A professzor még hangosabban kezdett kiabálni. - Úgy beszélsz, mint az anyád. Hagyj engem békén, a szentségit neki! Hátralökte a székét és imbolyogva felállt. - Kérlek, apa, ülj le! - Elissa hangja halk és rekedt volt a megaláztatástól. - Te maradj, ha akarsz - motyogott Kern. - Én elmegyek. Megtántorodott, és majdnem elesett. - Apa, várj. - Elissa felugrott. - Segítek. - Fogd be a szád, és hagyj engem békén! A feszültség tapintható volt, bár mindenki buzgón igyekezett nem tudomást venni a kibontakozó jelenetről. - Mindjárt visszajövök - súgta Thomas. Leonóra elismerően nézte, de nem szólt semmit. A férfi felállt, átvágott a termen oda, ahol Kern imbolygott, mint egy sérült bika, amely a keresi. Megragadta a professzor karját és a kijárat felé kormányozta. - Hadd segítsek, dr. Kern! - Mi? - Kern zavarodottsággal kevert dühvel bámult rá. - Te Deke Walker testvére vagy, nem? Nyo-
morult fattyú. Engedd el a karomat! - Hogyne! Amint kint leszünk. Már félúton jártak. A hosztesz rohant kinyitni az ajtót, és hálás pillantást vetett rá. Elissa felkapta az erszényét és utánuk sietett. Kern túl részeg volt, hogy ellenkezzen. Kint a járdán a hideg levegő mintha lehűtötte volna a professzort. Mogorva hallgatásba burkolózott. Elissa bizonytalanul Thomasra mosolygott. - Köszönöm - mondta. - Nagyon sajnálom. Most azonnal hazaviszem. - Elbír vele? - kérdezte a férfi. - Igen. Amint hazaérünk, elalszik. Reggel pedig mindketten úgy teszünk majd, mintha mi sem történt volna. Megfogta Kern karját és egy sötét terepjáró felé kormányozta, ami a járdaszegélynél állt. Kern motyo gott valamit, de hagyta, hogy a lánya betuszkolja az anyósülésre. Thomas várt, míg Elissa beül a kormány mögé, beindítja a motort, és elhajt az úton, mielőtt visszament volna az étterembe. Leonóra talányos arckifejezéssel várt rá. - Kedves, hogy segített neki - mondta, amikor a férfi leült vele szembe. - Ez vagyok én, Mr. Tedd rendbe a dolgokat - válaszolta. - Semmi oka rá, hogy elhárítsa a bókot. Tényleg nagyon rendes volt magától. Thomas az étterem bejárata felé nézett. - Kern a sógornőm egyik kollégája volt. Bethany nagyra értékelte a matematikában elért eredményeit. Deke szerint szabályosan istenítette. Nem szívesen nézte volna végig, ahogy megalázza magát és a lányát. -Ez egyre rosszabb lesz. - Elissa bevonszolta Osmondot a szobaajtón. Most már remegett. A szíve zakatolt, felületesen lélegzett. Alig tudta kordában tartani a dühét és a csalódottságát, de a korábbi tapasztalatai alapján tudta, hogy nem vezet semmire, ha elveszíti a türelmét. - Abba kell hagynod az ivást, apa. Csak a saját sírodat ásod vele. - Az az én dolgom! - Osmond beledőlt az ágyba, és a fal felé fordította a fejét. - Ha meg akarom ölni magam, meg fogom. - Kérlek, ne beszélj így! - Menj innen! - Szerintem beszélned kellene az orvossal. Vagy elmenni egy pszichológushoz. - Mit tudsz te erről? Menj innen, hagyj engem békén! Elissa attól tartott, hogy teljesen kétségbeesik. Már nem volt értelme a lelkére beszélni aznap este. Kiment az előtérbe, és halkan becsukta maga után a háló ajtaját. Hiba volt visszajönni. Most már tudta. Hogy hihette, hogy kapcsolatot tud létesíteni ezzel az idegennel, aki állítólag az apja? Osmond Kernt nem érdekelték a családi kötelékek. Időhurokban élt. Az egyetlen jelentős esemény az életében évekkel azelőtt történt, amikor leközölte az algoritmust, és megalapozta a hírnevét. Soha más nem számított neki, még a lánya sem. Ha lenne egy kis esze, itt hagyná Wing Cove-ot, és visszamenne pénzügyi elemzőnek Phoenixbe. Ám ahányszor csak pakolni kezdett, eszébe jutott Ed. Az erős, komoly, megbízható Ed. Nem tudta, vajon a férfi látni fog-e benne valaha mást is, mint barátot, de nem bírta elviselni a gondolatot, hogy elmenjen, mielőtt választ kapna erre a kérdésre. Lassan végigment az előtéren Osmond dolgozószobájának ajtajáig, megállt, és benézett a helyiségbe, ami maga az apja volt. A dísztábla, amit a matematikában végzett munkájáért kapott, a falon lógott. A számítógépe az íróasztalon állt. A könyvespolc rogyadozott a könyvektől és a jegyzetektől. Alig volt valami személyes odabent. Egyetlen képet sem látott magáról vagy az anyjáról. Még a képes lapokból sem tartott meg egyet sem, amiket ő küldözgetett neki az évek során. Leült az apja székébe, és a számítógépre nézett. Kíváncsi volt, mibe fektette a pénzt, amit az algoritmussal szerzett. Nem kérte, hogy segítsen neki a pénzügyekben, bár ő értett hozzá. Tudta, hogy ő nem akkora matematikazseni, mint az apja, de azért örökölt tőle valamit. Vajon mi lett a pénzzel? A kíváncsiság arra sarkallta, hogy bekapcsolja a számítógépet.
Wrench az ajtóban üdvözölte őket. Egy összerágott kötéldarabot tartott a szájában. Leejtette Leonóra lába elé, aztán büszkén leült. - Ez aztán szép kötél, Wrench! - A nő óvatosan megfogta az egyik végét, a lehető legmesszebb attól a résztől, amit átitatott a kutyanyál. - Köszönöm. Wrench boldogan, hogy az ajándéka tetszést aratott, elügetett az előszoba irányába. Leonóra követte. Megtorpant, amikor rájött, hogy az egész hely tele van melegséggel, fénnyel és vibráló színekkel. Némán állt az előszoba közepén, és a lassan körbefordult a sarkán, miközben megvizsgált minden felületet. - Ez csodálatos! - Háttal volt Thomasnak, de érezte, hogy a férfi őt nézi. - Ki készítette a burkolatot? - Én. Azt hiszem, túlzásba vittem, de ez egy kicsi ház. Nem tartott sokáig. A nő a legközelebbi falhoz ment, és könnyedén végighúzta az ujját a vastag, aranysárga gipszrétegen. Wrench utánaügetett és a lábának dőlt. A nő megint megsimogatta. A kutya erre még jobban nekitámasz kodott. Leonóra felnézett, és meglátta a vonalat, ahol a fal és a mennyezet találkozott. Mestermunka. Ezt még egy reneszánsz építész is megirigyelhetné, gondolta. Az egész házikó egy szépen csiszolt drágakő volt. - Mindent maga csinált itt? - kérdezte. Thomas vállat vont. - Ez a hobbim. Amolyan félállás. Készházakat veszek, és felújítom őket. - Ez több mint hobbi, vagy félállás. Ez művészet. A férfi elmosolyodott és átment a pult túloldalára. - Hogy képes eladni? Thomas vállat vont. - Nem adom el a házaimat. Általában nem. - Ezt hogy érti? - Eladják magukat. Akkor, amikor ők akarják. Ritkán kell vevőket keresnem rájuk. Mintha mindig megtalálnák a gazdáikat. A megfelelőket. - Ebből él? - A nő a pulthoz ment, és leült az egyik bárszékre. - Nem igazán. Pénzzel foglalkozom. - Kiével? - Azzal, amit Deke és én kerestünk, amikor eladtuk a szoftvercégét néhány éve. Elég jól kaptam belőle, mert tőlem származott az alaptőke. - Értem. - Leonóra körbemutatott a ház belsejében. - És ezt hol tanulta? - Az apám építési vállalkozó volt. Az anyám művész. Azt hiszem, valamilyen furcsa kombinációban örö költem a génjeiket. - Szórakozottan megérintette a merész vonalú burkolatot a pult oldalán. - Mi történt a szüleivel? - Semmi, remekül vannak. Deke meg én még gyerekek voltunk, amikor elváltak. Elég csúnya hercehurca volt. Tudja, az a fajta, ahol mindkét fél látni és nevelni akarja a gyerekeket, és megpróbál megegyezni a másikkal. Aztán lenyugodtak a kedélyek. Apám elvette a barátnőjét. A nő úgy húsz évvel fiatalabb nála. Anyám csatlakozott egy művészközösséghez. Azt hiszem, most mindketten boldogok. - Csak maga és a bátyja itták meg a levét. - Néha ilyen is van. Deke és én összetartottunk. Jól megvoltunk. Hát maga? - Hároméves koromban haltak meg a szüleim. Nem is emlékszem rájuk. Csak pár fényképem van róluk. A nagyszüleim neveltek. Most már csak én vagyok és Glória. Ő a nagymamám. A férfi letette a két pohár konyakot egy-egy alátétre a pultra. Ahelyett, hogy átment volna hozzá a másik oldalra, hogy leüljön, ott maradt állva vele szemben. Felemelte a poharát. - A nagyanyjára. A nő mosolygott. - Rá szívesen iszom! Belekortyolt az erős konyakba, és eszébe jutott, hogy nem is akart visszajönni ide a férfival ma este. Thomas említette vacsora után, hogy olyan helyen kellene folytatniuk a beszélgetést, ahol nem hallgatják ki őket. Ő egyetértett, mert azt hitte, hogy hazaviszi. Hazafelé azon rágódott, hogy rászánja-e magát valami merészre, mondjuk meghívja egy teára, de aztán észrevette, hogy nem is hozzá, hanem Thomashoz mennek.
Az énjének az a része, amelyik nem akart kockázatot vállalni, egyből riadót fújt. Azzal nyugtatta magát, hogy a kapcsolatukban nincs semmi szexuális. Mindketten résen voltak, elvégre többé-kevésbé zsarolással vette rá a férfit, hogy együttműködjön. Inkább többé, mint kevésbé. Le merte volna fogadni, hogy Thomasnak alig jut eszébe, nemhogy még vonzónak is találná. Az a számlaszám elég nagy hatalmat adott neki. Azzal, hogy ezt ő maximálisan ki is használta, inkább önzőnek tűnhetett a férfi szemében. De valahol kezdte átalakítani magában a Thomasról alkotott képet. Még mindig vérebre emlékeztette, de ez az eb az ő oldalán állt. Legalábbis most. Thomas belekortyolt a konyakba. - Zavarná, ha feltennék egy személyes kérdést? - Mi lenne az? - Hogy lettek barátok Meredithszel? Nem látok sok hasonlóságot maguk közt. - Főiskolás koromban tűnt fel. A számítógépén megkeverte a kollégiumi szobarendet. Az én emeletemre került. - Miért csinálta? - Ez egy hosszú mese. - Végighúzta az ujját a konyakospohár peremén. - Neki elég egyedi az élettörténete. Nem ismerte az apját. Az anyja okos nő volt, de zavart, mégis visszautasította az orvosi segítséget. Egy nap elment egy spermabankba és megtermékenyíttette magát egy ismeretlen donortól, akit az intelligenciája, az egészsége és a., kinézete alapján választott. - Egy spermabankban. - Igen. - Ó, a fene... - Thomas a pultra támaszkodott, a poharat a keze közé szorította, megrázta a fejét és zavartan bámult. - Egy spermabankban. - Aha... Egy darabig csendben iszogattak. - Gyűlölte az apját, bár nem is ismerte. -Talán pontosan azért. Leonóra felpillantott. - Lehet. - Ne nézzen már olyan meglepetten! Azért a férfiaknak is vannak érzéseik. Néha... - Majd észben tartom. - A nő szünetet tartott. - Felületesen nézve Meredith volt az egyik legmagabiztosabb nő, akivel valaha találkoztam. De azt hiszem, önbecsülési gondjai voltak. Sokszor viccelődött azon, hogy egy olyan férfi fattya, akit ő annyira nem érdekelt, hogy vegye a fáradságot, és találkozzon az anyjával, nemhogy lefeküdjön vele. Vagyis magasról tett a gyerekére. Nem is akarta kideríteni, hogy ő egyáltalán megszületett. A nevét sem akarta tudni. Thomas nem szólt. - Azt mondta, az anyja szerint jó donortól származott, akit gondosan választottak ki. De Meredith más képp látta a dolgot. Szerinte hibás géneket örökölt. Azt mondogatta, hogy egy apával, akit ennyire nem érdekel a lánya, valami komoly baj van. Hiányzik belőle a felelősségtudat. - Summázva - értett egyet Thomas. - Talán más lett volna a helyzet, ha Meredith anyja állhatatosabb. Vagy ha lettek volna más hozzátartozói, akik magukhoz veszik, és gondját viselik. Az anyja olyan volt, amilyen, más rokona meg nem volt. - Kemény dolog. - A lehető legkeményebb, azt hiszem. Az anyjának eszébe sem jutott orvoshoz fordulni, de az ellen nem volt kifogása, hogy időről időre maga kúrálja magát valamilyen droggal, akár törvényessel, akár törvénytelennel. Végül sikerült megölnie magát velük. Meredith tizenhét volt, amikor besétált a hálószobájába és megtalálta a holttestet. - Jézusom. - Thomas egy darabig csendben gondolkodott. - A drogfüggés sok pénzbe kerül. - És megnehezíti, hogy az ember rendes állást szerezzen, kifizesse a rezsit, vagy rendszeresen egyen. Sokat költözhettek. És sok férfi fordult meg az anyja ágyában. - Példaképek - mondta Thomas. - Azt hiszem, hogy az a bizonytalanság rányomta a bélyegét. Megszállottja volt a sikkasztásnak. Mindig a nagy fogásról beszélt. Bármit tett, arra szolgált, hogy bebiztosítsa magát anyagilag - Hogy kerültek össze?
- Miután meghalt az anyja, elindult megkeresni az apját. Tudja, rajta kívül nem volt senkije. Találnia kel lett valakit. - Persze. - Thomas bólintott. - Valószínűleg én is ezt tettem volna a helyében. - Én is. - Szomorúan elhallgatott. - Mi történt? - sürgette a férfi. - Feltörte a spermabank adatbázisát, ahova az anyja ment. Megszerezte az apja nevét a titkos aktákból. - Leonóra habozott. - Kiderült, hogy meghalt néhány évvel azelőtt. Egy repülőgép-szerencsétlenségben. így aztán megkereste a rokonait apai részről. Thomas letette a poharát a pultra és ránézett. - Jó ég. Csak nem azt akarja mondani...? Wrench leült Leonóra széke mellé. A nő a fejére tette a kezét. - Megtalálta a féltestvérét. Walker nem vette le a szemét az arcáról. - Maga az? - kérdezte halkan. - Igen. - A mindenit! Újabb csend következett. A kandallóban pattogott a tűz. - Most kiderült - mondta a férfi egy idő után -, hogy az ember génjei nem határozzák meg a jellemét. Maga és Meredith olyanok, mint a nappal és az éjszaka. - Ez zavarta is. Egyszer megkérdezte, szerintem miért különbözünk ennyire. - Mit mondott neki? - Mit mondhattam volna? - Megvonta a vállát. - Elveszítettem a szüleimet, de a nagyszüleim átvették a helyüket. Meredithnek senki nem viselte gondját. Keményen kellett megtanulnia, hogy védje meg magát. Thomas ivott még egy kis konyakot. - Hát - mondta végül -, ez a dolog azért nagy darabot helyre tesz a kirakósjátékból. - Miféle kirakósjátékból? - Magából - mondta Thomas. - Már az elejétől fogva próbálom megérteni, mi motiválja. Leonórának tetszett, hogy Walker így gondol rá. Sohasem tartotta magát titokzatos típusnak. Levette a szemüvegét. Ez arra szolgált, hogy egy kis időt nyerjen a válasz megfogalmazásához. Szórakozottan játszadozott a szárával. - Mindig Mereditht tartottam a rejtélynek a családban - mondta. - Á, őt könnyű volt kiismerni. De maga igazi talány. Először azt hittem, Meredith cinkosa. Hogy csak a pénz érdekli. - Tudom. - De meggondoltam magam, amikor megegyeztünk, hogy átadja a számlaszámot, ha cserébe segítek kideríteni, megölték-e, vagy sem. - Alkotott egy másik elméletet? - Biztos voltam benne, hogy Meredith nem volt az a típus, akit barátok vesznek körül. Nem értettem, miért hagyná ott valaki az állását, és jönne ide Wing Cove-ba, hogy kinyomozza, hogy halt meg. Kellett lennie valami más oknak is, amiért... - Hirtelen elcsendesedett. A nő felvonta az egyik szemöldökét. - Mi az? Thomas a szemüveget nézte a nő kezében, s a homlokát ráncolta. - Mintha egy kicsit laza lenne a szára. Leonóra követte a tekintetét. - Igen, tudom. Már akartam keresni egy optikust, hogy megjavíttassam. De eddig még nem volt alkalmam. - El fog veszni a csavar róla, ha nem vigyáz. Hadd nézzem! Átnyúlt a pulton és kivette a szemüveget a nő kezéből. Mielőtt Leonóra megkérdezhette volna, mit akar vele, a férfi kinyitotta a hűtő melletti ajtót, és eltűnt mögötte. A fény felgyulladt a kicsi helyiségben. A nő leugrott a bárszékről, és az ajtóhoz ment. Csak bámult be a mindenféle méretű és fajta szerszámmal telezsúfolt szobába. A férfi a munkapad mellett állt, és egy kicsi csavarhúzókkal teli dobozban keresgélt. - Thomas... - Szerintem ez jó lesz. Igen, meg is van!
Kivett egy apró csavarhúzót a dobozból és nekiállt megjavítani a szemüveget. Amikor végzett, átnyújtotta a nőnek. - Milyen? Leonóra kipróbálta a szárakat. Mindkettő pont jó volt. Feltette. Meg volt vele elégedve. - A mindenit! - mondta. - Nekem is be kell szereznem egy ilyen icipici csavarhúzót. Akkor nem kéne optikushoz rohannom, ahányszor csak meglazul. Köszönöm. - Szívesen. A nő ránézett. - Én ugyanazért vagyok itt, amiért maga, Thomas. - Tudom - válaszolta. - A család. Erre már én is rájöttem. - Igen. A férfi halványan elmosolyodott. - Én meg már azt hittem, hogy kettőnkben nincs semmi közös. Ő is ezt próbálta bemagyarázni magának. Újra és újra. Thomas visszakísérte Wrenchcsel a gyaloghídon át. A köd elfedte az öblöt. A lámpák, amik a gyalog-utat és a keskeny hidat jelölték, tompán világítottak. A város fényei az öböl szárnyának csúcsánál csak halvány derengésnek látszottak. Az ajtónál Leonóra jó éjszakát kívánt, bezárkózott, aztán az ablakhoz ment, és félrehúzta a függönyt. Ott állt, és nézte őket, míg el nem tűntek a ködben. Van valami hasonlóság abban, ahogy a férfi és a vadállat mozog, tűnődött el. Valami könnyed, megtévesztő nyugalom, a született vadászok védjegye. Két véreb, az biztos. Egy pillanatra sem vette be a mesét Wrenchről, a reinkarnálódott ölebről. Az ezeréves FORGÓSZÉK megnyikordult, amikor Leonóra hátradőlt rajta. Várt néhány másodpercet, nem roskad-e össze a súlya alatt. Amikor már biztos volt, hogy kitart, feltette a lábát a viharvert fa íróasz talra, és a telefonért nyúlt. Beütött egy ismerős számot. Glória a második csörgésre felvette, de mintha egy kicsit szórakozott lett volna. - Halló... - Én vagyok az, nagyi. Milyen volt a tegnap esti bridzs? - Én nyertem. - Naná, hogy te! Lassan elkezdheted törni a fejed, mibe fekteted azt a rengeteg negyeddollárost, amit az elmúlt néhány évben nyertél. Talán már egy kaszinót is nyithatnál. - Nekem kedvezett a lapjárás - szerénykedett Glória. - Épp ideje volt felhívnod. Már aggódtam miattad. Minden rendben? Mi újság ott Washington államban? - Jól vagyok. - Leonóra kinézett a kicsi iroda ajtaján. Végigpillantott a padlótól plafonig érő polcok közti folyosón, ellenőrizte, hogy tényleg egyedül van-e. - Nincs semmi hírem, de ahogy mi, detektívek egymás közt mondjuk, halad a nyomozás. - Hagyd a fenébe az egészet, szórakozz inkább! Hogy vagytok a te Mr. Walkereddel? - Már mondtam, hogy ő nem az én Mr. Walkerem! Csak hogy tudd, Glória, megállapítottuk, hogy nincs bennünk semmi közös, leszámítva, hogy mindketten ki akarjuk deríteni, mi történt Meredithszel, és a testvére feleségével, Bethanyval. - Hm... - De ha ettől jobban érzed magad, Thomas kutyája kedvel. - Azért ez is valami. Elvitt vacsorázni Mr. Walker? - Hát, igen. Tegnap este. Hogy megvitassuk a közös problémánkat. - Utána elmentetek hozzá vagy hozzád? Leonóra a szeme elé tartotta a kagylót, egy darabig csak bámult rá, aztán visszarakta a fülére. - Hozzá. Épp csak pár percre. Útba esett... Vagyis majdnem. - Próbálkozott valamivel? - Nem! - Leonóra levette a lábát az asztalról és felegyenesedett ültében. - Megszorította a csavart a szemüvegem szárán. - Ó... - Bámulatos volt. Van neki egy kicsi csavarhúzója. Tudod, olyan, amit az optikusok használnak.
- El tudom képzelni. Szeretem az olyan férfiakat, akik tudnak bánni a szerszámokkal. Elég hasznos tud lenni néha. Aligha lehetett volna vitába szállni ezzel az elszánt optimizmussal. Leonóra feladta, kérte Glóriát, hogy üdvözölje a helyében Herböt, és letette a telefont. Hátradőlt, összeérintette az ujjai hegyét, és elmerengett. Furcsa tapasztalat volt. Ritkán merengett. Megpróbálta összeszedni a gondolatait. Nem mintha nem lett volna semmi, amin tűnődhetett volna. Egyszerűen nem volt könnyű. A gondolatai folyton visszatértek Thomashoz és ahhoz a tündéri kis házikóhoz. Mély, sóhajszerű nyikorgás riasztotta fel a furcsa merengésből. A hang a kartotékszekrény mögül, a fal másik oldaláról jött. Riadtan pördült meg a székkel, és a szekrényre bámult. Újabb zúgás és nyikorgás követte az előzőt. Esküdni mert volna, hogy halk nevetést is hallott. A kézenfekvő az lett volna, hogy a hangok a könyvtár melletti szobából jönnek. De biztosra vette, hogy ott nincs senki. Az ajtó zárva volt. Kirohant az irodából, át a polcok közt a könyvtár ajtajáig. Már ki akart lépni az előtérbe, amikor mintha valami megmozdult volna a régi tükörben a szemközti falon, pontosan vele szemben. A nehéz rámás, domború tükörben mindkét irányban majdnem három-három méter látszott a folyosóból. A sötét üvegen felvillanó fény az előtérből jött, ahogy gondolta. Lassan kinyílt a folyosó falának egy darabja. Két alak csusszant ki rajta az előtérbe. Az egyik megállt, hogy ellenőrizze, becsukódott-e a fal. Aztán megfordultak, és eltűnik a főlépcső irányába a folyosó másik végén. Leonóra nevetést és halk beszédet hallott. Julié Bromley és a barátja, Travis Todd. Julié aznap reggel mutatta be őket egymásnak. Várt, amíg a két diák eltűnik odalent, aztán odament, ahol látta őket kilépni a falból. A lambérián csak egy halvány csík árulkodott ajtóról. Egy kissé megnyomta. Semmi sem történt. Erősebben próbálkozott. A láthatatlan ajtó egy nyikordulással megnyílt. Elég fény szűrődött be az előtérből, hogy felfedjen egy keskeny csigalépcsőt. A lezárt harmadik emeletre vezetett. Régi személyzeti lépcső - gondolta. Nem kétséges, hogy Julié és Travis találkahelynek használta a harmadik emeletet. Ő személy szerint el sem tudta képzelni, hogy ebben a hátborzongató házban hogy lehet hangulatba jönni, de talán túl öreg volt hozzá. Hagyta, hogy bezáruljon az ajtó, és elindult az árnyas előtéren át a főlépcső felé. A sötét tükrök bántóan villogtak a falakon. Megnézte az egyiket, ahogy elhaladt mellette. A keret fából készült, címereket és feliratokat véstek bele. Az alapján, amit a tükrökről olvasott, a stílus és a megmunkálás a tizenhetedik századra vallott. Látta a saját halvány tükörképét. Ám mintha valami nem stimmelt volna vele. Megállt, hogy jobban meg nézze. Két alakot lát, jött rá. A második az első halvány másolata egy kissé eltolódva. Az eredmény kísérteties volt; megborzongott. Még nem alhatsz... Hát ez a gondolat meg honnan jött? Csak végigsuhant a fején; kísérteties suttogás, aminek se formája, se forrása. Zakatolni kezdett a szíve. A keze jéghideg lett. Benne szorult a lélegzet. Hagyd abba! Szedd össze magad! Gyorsan elfordította a tekintetét és végigszaladt az előtéren. Nem volt oka rá, hogy megijedjen a képtől, mondogatta magának. Csak azért ilyen, mert régi a tükör. Régebben a tükörgyártás fortélyait titokban tartották. Azok a tükrök mai szemmel nézve aligha tökéletesek. Ám valahol mélyen tudta, mitől rettent meg. Egyetlen pillanatra az a második tükörkép úgy nézett ki, mint Meredith. Gyorsan lement a lépcsőn; megkönnyebbült, hogy az első szint zajos forgatagában lehet. Utat tört magának a villamosvezetékek és összehajtható asztalok dzsungelében, és kirohant a parkolóba. Odakint megkönnyebbülten látta, hogy a vidám, hűvös napsugár, ha csak részben is, de elpárologtatta a ködöt. A pánik maradékát is elűzte, ami a kép láttán támadt benne. - Maga új itt, ugye? Üdv Wing Cove-ban. - Leonóra megugrott a háta mögül jövő ismeretlen férfihangra. Visszadobta a fagyasztott szójababos zacskót a helyére, kiegyenesedett, és elfordult a nagy, üvegfalú, bolti fagyasztótól.
Meglepően jóképű, borostyánszemű férfi állt mellette a sorban. Koromfekete haját hátrafésülte és összekötötte a tarkóján. Bokáig érő fekete bőrkabátjában, fekete nadrágjában, fekete garbójában és fekete csizmájában eléggé kirítt a környezetéből. Leonóra fogadni mert volna, hogy minden egyes ruhadarabja valamilyen híres tervezőtől származik. - Bocsánat - mondta a férfi, miközben sikerült egyszerre vidámnak és szabadkozónak látszania. - Nem akartam megijeszteni. A nevem Alex Rhodes. - Leonóra Hutton - válaszolta ő önkéntelenül. Figyelmeztette magát, hogy nem kellene a férfi furcsa szemébe bámulnia. De hát mi mást tehetne, ha valakihez beszél, minthogy a szemébe néz? A másik lehetőség az lett volna, hogy a mellkasát bámulja, az viszont nem a legmegfelelőbb viselkedésmód egy nyilvános helyen. - Maga az a könyvtáros, akit azért vettek fel, hogy katalogizálja a Tükörház könyvtárát, ugye? kérdezte Alex. - Honnan tudja? Ahogy elmosolyodott, kivillant hófehér, csaknem tökéletes fogsora. - Ez egy nagyon kicsi város. Beszélnek az emberek. Azt is hallottam, hogy együtt vacsorázott Thomas Walkerrel valamelyik este. Leonóra érezte, hogy kezd fázni a háta. Gyorsan lecsukta a fagyasztó tetejét. - Mintha dióhéjban ismerené az életem történetét. - Nem az egészet. Csak azt, ami itt Wing Cove-ban történt. Akarja hallani az én sztorimat? A nő abbahagyta a próbálkozást, hogy kerülje a férfi furcsa tigrisszemét. Miért he legyen kedves? Ez a fickó azt akarja, hogy ránézzen. Talán magába is roskadna, ha ő nem találná elbűvölőnek. Pofátlan, sötéten érzéki stílusában volt valami hamiskás báj. Tudta, milyen jól néz ki, és hozzászokott, hogy odafigyeljenek rá az emberek, különösen a nők. Volt benne valami kényelmes nemtörődömség, ami arra utalt, hogy megszokta, hogy kihasználja vonzó megjelenését. - Mielőtt még eldöntöm, akarom-e hallani az élete történetét - mondta -, azért elárulhatná, hogy a világ összes áruháza közül miért pont ebbe sétált be, és miért pont engem választott, hogy kitüntessen a figyelmével. A férfi fekete szemöldöke megemelkedett. - A manóba... Óvatos fajta. Ettől féltem. - Régi rigolya, már le akartam szokni róla, de minden jó szándékom ellenére néha még mindig előjön. - A, igen. - A férfi nagy bölcsen bólintott. - Mindent tudok a régi szokásokról. Mondhatjuk úgy is, hogy amolyan szakértőféle vagyok ezen a téren. - Tényleg? Hát az meg hogy lehet? - Az a foglalkozásom, hogy leszoktassam róluk az embereket. - A zsebéből előhúzott egy fekete-szürke tárcát, kinyitotta, és a benne levő fehér névjegykártyák közül átnyújtott egyet a nőnek. Stresszoldó konzultáns vagyok. Arra szakosodtam, hogy segítsek az embereknek megoldani a modern élettel kapcsolatos problémáikat. Ez legtöbbször azt jelenti, hogy leszokjanak a régi berögződésekről. Tanácsadással foglalkozom, s egy különleges táplálék kiegészítőt árusítok, amely megszünteti a a stressz hatásait az anyagcserére. A nő a kártyára nézett. Csak Alex neve és a telefonszáma volt rajta. - Drágán dolgozik? - kérdezte. - Nagyon. De az igazi pénz a táplálék kiegészítőben van. El se hinné, mennyivel szívesebben vesznek be az emberek egy kanál orvosságot, mint hogy változtassanak az életvitelükön. - Munkának jó, ha megél belőle. - Fején találta a szöget. - Leonórára villantotta mézes-mázas mosolyát. - Megélek belőle. Miért nem jön el hozzám és nézi meg a stresszcsökkentő videóimat? - Talán majd máskor. A férfi színpadias, sajnálkozó sóhajt hallatott. - Rendben, értettem. Nem fogja hagyni, hogy ledöntsem a lábáról egyenest a kanapémra. - Tényleg van kanapéja? - Persze. Az ügyfeleim elvárják tőlem. És legalább van egy hely, ahol szunyálhatok egyet a szeánszok között.
- Értem a logikát. Mióta él itt Wing Cove-ban? - Körülbelül egy éve kezdtem meg a praxisomat. Adhatnék egy listát a referenciáimról, de valószínűleg úgysem engedhet meg magának. - Valószínűleg. - Azért néha ingyenesen is elvállalok egy-egy beteget. - Köszi, de a mi családunknak van egy kis bibije: nem szeretjük, ha jótékonykodnak velünk. Alex Rhodes Wing Cove-ban élt, amikor Meredith itt volt, gondolta. Találkozhattak. Ez a pasas valószí nűleg gondoskodott róla, hogy így legyen. És Meredith szórakoztatónak találhatta, legalábbis valószínűleg. Ami még fontosabb, fő információforrásnak tekinthette. Egy stresszoldó konzultáns, aki nagyban kötődött a high-tech piachoz, jó információforrás lehetett a klientúrája magánéletével kapcsolatban. Meredith úgy gyűjtötte az emberekről az adatokat, amik fontosak lehettek számára, ahogy mások az an tik tárgyakat. - Nem kell lista a referenciáiról - mondta -, és az egyetlen táplálékkiegészítő, amit szedek, csoki van a tetején. - Akkor rábeszélhetném, hogy igyon velem egy csésze kávét? Van egy hely itt az utcában. - Még mindig az okát keresem... - Mit szólna ehhez: a bolt másik feléből láttam magát, és elbűvölt, ahogy lehajolt, hogy belenyúljon ebbe a fagyasztóba. - Fusson neki még egyszer. A férfi elnevette magát. - Rendben. Elárulom a prózai igazságot. Ahogy már mondtam, ez egy kisváros. A legtöbb korombeli nő vagy férjnél van, vagy a betegem, vagy diák. Sohasem randizok senkivel ezekből a kategóriákból, így a lehetőségeim itt Wing Cove-ban elég korlátozottak. - Értem. - Érett, okos, érzékeny férfi vagyok, Ms. Hutton. Nekem is vannak igényeim. - Le mertem volna fogadni. - És amire szükségem van - tette hozzá kimérten -, az egy beszélgetés egy tanult, intelligens, érdekes nő vel, akinek nincsenek mindenféle személyes problémái, vagy tönkrement kapcsolat a háta mögött, ami miatt nem képes megbirkózni a stresszel, vagy képtelen az orgazmusra. Már nagyon, nagyon hiányzik egy ilyen beszélgetés, Ms. Hutton. Azt hiszem, még a lelkemet is eladnám érte. - Hát, ha ez igaz... akkor menjünk kávézni. Természetesen teát rendelt. Alex eszpresszót kért. Mi mást? Az apró csésze extra erős, extra fekete kávé illett a külsejéhez. Egy kicsi, kerek asztalnál ültek az ablak közelében. A vendégkör tanárokból, diákokból és a város lakóiból állt. A falakat barnára és okkersárgára festették. A fapadlót úgy készítették el, hogy öregnek és kopottnak látsszon. A terem közepén tűz égett egy nyitott kandallóban. Odakint, az ablak túloldalán köd sötétlett. Olyan sűrű, hogy alig lehetett kivenni a szemben levő üzleteket és balkonokat. - Zavarja, ha kérdezek valamit? - kérdezte Alex. - A kérdéstől függ. - Utálom az ilyesmit. Mégis, mielőtt megpróbálnék hatást gyakorolni magára a hihetetlen intelligenciám mal és a műveltségemmel, muszáj megkérdeznem, hogyan definiálná a kapcsolatát Thomas Walkerrel. Leonóra épp a teafiltert vette ki a csészéjéből, de erre megállt a keze. - A micsodámat? - Hallottam, hogy maguk ketten tegnap együtt vacsoráztak. Ebben a városban az ilyesmit egy kapcsolat követi. - Értem. - A nedves filtert óvatosan letette a csészealjra. - Csak barátok vagyunk. - Ennyi? Barátok? - Igen. Alex ezen elgondolkodott egy kicsit, aztán megrázta a fejét. - Nem is tudom. Ez a „barátok" kifejezés elég bizonytalan, nem? - Az volna? Alex hátradőlt a széken, kinyújtotta a lábát és fénylő aranyszemével ránézett. - Mondok egy példát:
Walker egy darabig a „barátja" volt egy nőnek néhány hónappal ezelőtt, aki fent dolgozott a Tükörházban. Közeli barátja. Talán azt is mondhatnánk, hogy elég intim kapcsolatban voltak. Meredith. Leonóra a következő korty teára koncentrált. Nem volt rossz. De jó sem. Érződött benne az a halvány, de jellegzetes mellékíz, ami általában jellemző a filteres teákra. Nem olyan borzalmas, mint azok az instant kotyvalékok, de nem is olyan-finom, mint amit megfelelő edényben jó minőségű teafüből készítenek. Rendben, ne húzd az időt! Azért vagy itt, hogy magándetektívet játssz. - Elárulok magának valamit - mondta a férfinak behízelgően. - A kapcsolatomat Thomas Walkerrel mindennek lehet nevezni, csak intimnek nem. Alex bólintott. - Csak biztosra akartam menni. Találkozgattam Walker másik barátnőjével is, miután szakítottak. Nem tudom, mit szólt hozzá. A dolgok elég meghitté tudnak válni egy olyan kisvárosban, mint Wing Cove. - Jó tudni, hogy van egy előre kigondolt sémája, ami szerint a társadalmi életét alakítja. - Inkább csak óvatos vagyok. Nem lenne jó, ha azt terjesztenék rólam, hogy elcsábítgatom a helybeliek feleségeit és barátnőit. - Rosszat tenne az üzletnek? - Nagyon. - Megértem. - Eszébe jutott, hogy nem veszít semmit, ha egy kicsit rámenősebb. - Most az én személyes kérdésem következik. Mi lett a kapcsolatából Thomas Walker másik barátnőjével? - Régóta nem láttuk egymást. Magunk közt szólva, szerintem drogos volt. Néhány hete ment el a város ból. Azt hallottam, meghalt egy karambolban. Fel akarta venni a csészéjét, de meggondolta magát, amikor észrevette, hogy remegnek az ujjai. Vissza ejtette a kezét az ölébe. - Azt mondja, az a nő kábítószerezett? - Tudja, nem esküdnék meg rá. Az holtbiztos, hogy előttem sohasem csinálta. De mindenhol azt pletykálták, miután meghalt. - Honnan szedhetett volna drogot egy ilyen kisvárosban? - Nem olvas újságot? Ma már mindenhol megveheti azt a szemetet. Wing Cove pedig diákváros. Itt a legkönnyebb. - Értem. - Ennyit arról, hogy sikerül megszereznie a helyi összekötő nevét. Kemény dolog ez a nyomozómunka! - Hogy találkozott Walkerrel? - kérdezte Alex. - Ő a főbérlőm. - Leonórának tetszett, hogy így jött ki a dolog. Nagyon általános. Nagyon ártatlan. -Akkor találkoztam vele, amikor kibéreltem a házat. Alex meglepettnek látszott, mintha ezzel a lehetőséggel nem is számolt volna. Aztán bólintott. Most elmélázva. És talán kevésbé elszántan. Nyugodtabban. - Az jó - mondta. - Azt hiszem, Meredith említette, hogy otthon van a lakásfelújításban. Mesélt róla, hogy megvett pár régi, öbölre néző nyári lakot, és kitalálta, hogy felújítja őket. - Én egy olyanban lakom, amelyik még nincs kész. De meleg, száraz, és jól elleszek benne, amíg a városban maradok. - Mit gondol, mennyi idő alatt végez a Tükörházban? - Szerintem nem tart majd tovább pár hónapnál, míg felteszem a gyűjteményt az internetre. Az eredeti katalogizálás jól átlátható, és egyedülállóan osztályozza a könyveket. Kicsit hasonlít a Kongresszusi Könyvtár rendszerére, de úgy dolgozták ki, hogy minél pontosabban meglehessen határozni a témát. - Hol lakik? - szakította félbe a férfi. Alexet nem érdekelte különösebben a Tükörházban végzett munkája. Mielőtt eldönthette volna, hogy az igazat mondja, vagy kitaláljon egy választ erre a tolakodó kérdésre, kinyílt a kávézó ajtaja. Nem kellett elfordítania a fejét, hogy tudja, ki lépett be rajta. Kifejlődött benne egy hatodik érzék, ami jelzett, ha Thomas Walker a közelben volt.
Alex elfordította a fejét. Figyelte, ahogy a férfi odamegy hozzájuk. Furcsa tekintete mintha megkeményedett volna. - Biztos benne, hogy csak barátok Walkerrel? – kérdezte. – Csak a főbérlője? - Igen. Thomas odaért az asztalhoz. – Ne is próbálkozzon, Rhodes. A főbérlő és az albérlő közti kapcsolat majdhogynem szent. Évszázadokra visszamenő tradíciója van. Mint a házasságnak. Leonóra megrovóan meredt rá. A férfi mintha észre se vette volna. Odahúzott egy széket, a támlájával az asztal felé fordította, és ráült. A karját a támlára fektette és a nőre mosolygott. - A szemben lévő vaskereskedésben voltam. Láttam, hogy bejött ide. Minden rendben van a házban? - Igen, köszönöm. - Nyugodtan szóljon ha valamit meg kell javítani. - Úgy lesz. Leonóra felemelte a csészéjét és ivott egy kortyot, miközben megpróbálta kitalálni, mi is történik. Gyorsan emelkedett mindkét férfi tesztoszteronszintje. Lehet , hogy végre megtörtént vele minden nő álma egyszerre két férfi vágyának a tárgya lett, akik akár meg is küzdenének a kegyeiért? Á …. Nála az ilyesmi kizárt. Alex nehéz aranyórájára nézett, és hátratolta a székét. – Utálok csak így lelépni, de mára van még egy betegem. Nem késhetek. Örülök, hogy megismerhettem Leonora. Adtam névjegykártyát. Majd hívjon fel, ha tanácsot szeretne, hogy kezelje a stresszt. - Meglesz – válaszolta a nő. A férfi kacsinott. – Egyszer majd szeretném megtudni, mire készült a fagyasztott szójával. – thomas felé biccentett. – Még látjuk egymást, Walker. - Az biztos – vetette oda Thomas. Alex elindult a kávéház ajtaja felé. Leakasztotta hosszú, fekete kabátját a fogasról, felvette, és kiment. Thomas az ablakon át nézte, ahogy eltűnik a ködben. - Fagyasztott szója? – kérdezte, de a szemét nem vette le az ablakról. - Remek kalóriaszegény előételt lehet belőle készíteni. - Ezt megjegyzem. Gondolja, hogy Wrenchnek ízlene? - Kétlem. Ránézésre nem az a fajta, aki értékelné a szóját. - Igen, ebben igaza lehet – Thomas ránézett. A szemében levő hűvösség kibillentette Leonórát a lelki egyensúlyából. - Valami baj van? – kérdezte. - Mit akart Rhodes? A nő habozott, aztán megvonta a vállát. – Azt mondta, érdekfeszítő beszélgetést szeretne folytatni egy szinglivel, aki nem a kliense, nem diák, és nem egy potenciális ügyfél felesége vagy barátnője. - Érdekfeszítő beszélgetés mi? Esküdni mertem volna, hogy magát próbálja majd becserkészni. A nő kortyolt a teából. – Meglehet. - Magának tetszett ez az érdekfeszítő beszélgetés? - Jó ha tudja – mondta a nő kimérten - hogy épp nyomoztam. - Á tényleg? Megkérdezhetem, miért pont Rhodeson gyakorolja a detektívtudományát? - Van rá néhány nagyon jó okom. Először is érdekesnek találtam, hogy csak úgy odajött hozzám, és megszólított. Tudja, egyszer csak előbukkant a semmiből ott a mirelittrészlegen. Thomas egyik ujját könnyedén a szék hátának nyomta. – Hát jó rendben. Érdekes. Azt is tudja netán, miért akart beszélgetni? - Alighanem a nemesebb felem csábosan állt az égnek, amikor lehajoltam, hogy kivegyem az előbb említett zacskó szóját a fagyasztóból. – Ivott a teából. – Ilyen korábban sohasem történt. Talán gyakrabban kéne szóját vennem.
- Annak aligha van hozzá köze. A hímek hajlamosak rá, hogy észrevegyenek olyasmit, mint a nők hátsó fele. Mi volt a másik oka, hogy hagyja magát elvonszolni ide egy teára és egy érdekfeszítő beszélgetésre? - Már a beszélgetésünk kezdetén megemlítette Meredditht. Thomas egy pillanatig csendben volt. - Ez igaz? – kérdezte lassan. - Magától hozta fel a témát, nem is kellett noszogatnom. - Nem valami ravasz mi? - Nem. Az volt az érzésem, hogy nincs ideje a ravaszkodásra. Választ akart, méghozzá gyorsan. Még azt is elmondta, hogy járt a nővéremmel, miután magát otthagyta. - Ez én is elárulhattam volna. Leonora felkapta a teáscsészét, és a pereme felett Thomasra nézett. – De nem tette, igaz? A férfi vállat vont. – Nem gondolta, hogy fontos lehet. - Ebben valószínűleg tévedett. Walker ezen rágódott egy darabig. – Jó, talán tényleg így van. De akkor is! Mi folyik itt? Hol van Alex Rhodes helye ebben az egészben? - Még nem tudom. De annyit mondhatok, hogy hihetetlenül érdekli mi van köztünk. - Köztünk? – Thomas összevonta a szemöldökét. - Mármint maga és köztem. - Igen. Maga és köztem. Éppen arról győzködtem, hogy csak üzleti kapcsolatban állunk, amikor maga betoppant. - Ebből persze arra is következtethetnénk, hogy Mr. Rhodes a becsületes, nemes szívű hím eleven pél dája, akinek álmában sem jutna eszébe más férfiak barátnőjét lenyúlni. - Más szóval lehet, hogy egyszerűen vonzónak találta magát ott a mirelitrészlegen, és udvariasságból megbizonyosodott róla, hogy maga szabad, mielőtt a kezét megkísérelte a hátsó felére tenni. - Végig azt feltételezve, hogy én ezt hagynám is, ha esetleg szabad vagyok. - Feltételezve... – mondta Thomas. - Ebben az őrült világban minden előfordulhat. - Leonóra sóhajtott egyet. - De valamiért kétlem, hogy csak a hirtelen fellobbanó vágy szavára hívott meg teázni, és próbált kivallatni. Thomas helyeslően pillantott rá. - Úgy látszik, ezt a nyomozószakmát magának találták ki. Okosan tette, hogy nem dőlt be a trükknek. - Aha, okos vagyok, persze. Azért, be kell valljam, kíváncsi lennék rá, miért fárasztotta magát, hogy ilyen cselhez folyamodjon. - Én is. Gondolja, hogy tudhat valamit a pénzről, amit Meredith elemelt az alapítvány kasszájából? Azt hiszi, hogy valahova eldugta, mielőtt meghalt, most pedig reméli, hogy megtalálhatja? - Erre nem gondoltam. - Leonóra összeráncolta az orrát. - Másfél millió már magyarázat lehet a vágya kozásra. De hogy jöhetett rá a sikkasztásra? Meredith nem bízott a férfiakban, még akkor sem, ha lefeküdt velük. - Én rájöttem, hogy valamiben sántikál - emlékeztette Thomas kedvesen. - Egy számítógéppel, és a bá tyám segítségével. - De addig nem kezdett gyanakodni rá, míg hirtelen el nem tűnt a városból, és magának eszébe jutott, hogy talán jó ötlet lenne ellenőrizni az alapítvány számláit. Alex miért akart volna utánanézni az eltűnése okának? - Talán Rhodesnak is megvolt az oka rá, hogy gyanítsa, Meredith sikkaszt. - Ezt most miért mondja? - Szerintem volt bennük egy-két közös vonás - magyarázta Thomas. - Meredith tolvaj volt. Márpedig Rhodes a stresszoldó maszlagjával körülbelül ugyanaz a kategória. Az egyik elvezet a másikhoz. - Gondolja, hogy Alex csaló? - Álljunk meg! Az a fickó egy vagyont keres azzal a táplálékkiegészítővel, amit árul. - Rengeteg ember hisz az alternatív gyógyításban. Méghozzá joggal. - Rhodes magában komoly gyógyító látszatát kelti?
A nő habozott. - Jó, tegyük fel, hogy rájött, Meredith tervez valamit. Honnan tudhatna az eltűnt pénzről? Thomas vállat vont. - Megfogott. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lehetőséget, hogy keresi, és magáról azt hiszi, hogy segíthet neki megtalálni. - Más szóval - mondta a nő közömbösen - Alex lehet, hogy ugyanazért próbált felszedni, amiért maga sarokba szorított múltkor Meredith lakásában. Tudja, hogy Meredith meglovasított másfél milliót, és azt is, hogy ismert engem, tehát tudom, hol a pénz. Thomast mintha felbosszantotta volna a dolgok ilyetén összefoglalása. - Lehet, hogy a pénz hozott minket össze - mondta ~, de nem ezért lettünk partnerek. Talán emlékszik, hogy gyakorlatilag zsarolással kényszerített bele ebbe az egészbe. - Ó, igen, tényleg. El is felejtettem. - Szelektív a memóriája. - A könyvtáros múltam az oka, nem vitás. - Szünetet tartott. - Tudja, szerintem Meredith nem beszélt rólam Alexnek, de mondjuk, hogy mégis. Viszont akár az utolsó tízcentesemet is feltenném rá, hogy a pénzről vagy a sikkasztásról egy szót sem szólt. Nagyon elővigyázatos volt a titkaival. Én mindenesetre biztosra veszem, hogy soha egyetlen férfinak sem mesélt róluk. A férfi elgondolkodott. - Jó érv. - Nem akarok témát váltani, de mit csinált Wrenchcsel? - Kikötöttem odakint, ahol nyugodtan szemezhet a négylábú leányzókkal. A nő felvonta a szemöldökét. - Azt mondja, még mindig képes élvezni az ellenkező nemet? Azt hittem, ha a menhelyről hoz az ember kutyát, kasztráltatnia kell. - Sohasem taglaltam előtte az operáció részleteit. Féltem, hogy búskomorságba zuhan. - Figyelmes magától, hogy visszatartja ezt az információt. - A barátom. Az ember megtesz ilyesmit a cimborájáért. Mehetünk? Hazakísérem. - Rendben. - Leonóra felállt. A férfi fölsegítette a kabátját. - Egyébként, miközben lefoglalta a nyomozómunkája, észrevette Rhodes szemét? - Van olyan, akinek elkerülné a figyelmét? - Furcsa, mi? Még sohasem láttam ilyen szemet. A nő elmosolyodott. - Festett kontaktlencse. - ... És koncentrálunk. - Cassie fél-lótuszülésbe ült, egyik bokáját a törzse és a combja közé rakta. -Megnyugszunk, megtisztítjuk a fejünket a gondolatoktól, és hagyjuk magunkat elmerülni a csendben. Deke követte az instrukciókat, és az óra utolsó pozíciójába helyezkedett. Megpróbált arra koncentrálni, hogy kikapcsolja a gondolatait, de persze az egész utasítás egy nagy ellentmondás volt. Ha az ember koncentrál valamire, akkor nem tisztítja meg a fejét a gondolatoktól. Az viszont, hogy ő Cassie combjának a vonalára koncentrált, tökéletesen fedte a valóságot. A nőnek gyönyörű lába volt, telt és elegáns vonalú. Jól látszott a kényelmes, fekete nadrágban. De Cassie-n amúgy is minden különlegesnek tűnt. Nagyszerű nőnek tartotta. Ha lenne egy kis esze, lefújná ezeket az órákat. A jóga a nővel mindig felizgatta. Csak magát kínozta vele. - .. .teljesen lazák vagyunk, és megkeressük a kapcsolatot az erővonalaink közt... Ezekért az órákért élt. Mindig a hét fénypontját jelentették. Nem kellett az erővonalai közt keresgélnie. Mindegyik ugyanarra irányult. - .. .és felszabadultunk.., Nincs semmi, amit jobban szeretne, mint egy jó kis felszabadulást. Bárcsak... Cassie zavartan bámult rá. - Volt már eredményesebb óránk is - mondta. - Az az érzésem, ma nem si került ellazulnod. Valami baj van? I Arra gondolt, hogy nem kellene válaszolnia. Cassie csak edzést tart neki, nem a legjobb barátja, vagy a pszichológusa. De valakivel beszélgetnie kellett, és ő nő volt. A nők néha meglátnak olyasmit, ami felett elsiklik a férfiak figyelme. - Gondolod, hogy Thomas lefekszik Leonóra Huttonnal? - kérdezte. -Tessék? Hibázott. Most már tudta. De késő volt visszakozni.
- Tegnapelőtt láttad őket együtt, amikor a keddi órára jöttél. Csak kíváncsi voltam, szerinted van-e köztük valami. - Deke, csak öt percig voltunk együtt. Épp menni készültek, emlékszel? Honnan tudnám, milyen kapcsolat van köztük? - Metsző pillantást vetett a férfira. - Thomas különben is a testvéred. Sokkal jobban ismered, mint én. Te mit gondolsz? - Nem tudom. Őt néha elég nehéz megérteni, még nekem is. De azzal a nővel mintha más volna. Egyfolytában őt nézte. És nyugtalannak látszott. Mintha nem bírna egy helyben maradni, hanem bármelyik pillanatban ugrani készülne. Mondjuk, hogy járjon egyet a szobában. O nem ilyen. O a leglazább fickó, akit ismerek, még ha olyan nővel van is, aki történetesen. .. - Még egy olyan nővel is, akivel viszonya van? - Cassie szétcipzárazta a táskáját, és kivette belőle a melegítőalsóját. - Ezt akartad mondani? Azt akarta mondani, hogy Thomas mindig nyugodt és összeszedett volt, még akkor is, ha történetesen kefélt valakivel. De nem akarta a kefélni szót használni Cassie előtt. Nyersen hangzott. Talán bántónak találná. Különben is valamiért bosszúsnak tűnt. - Csak gondoltam, megkérdezem, mit gondolsz motyogta. Cassie szokatlanul gyors, erőteljes mozdulattal rántotta fel a nadrágját. - Abból, amit nekem meséltél, Thomas nem élhetett cölibátusban a válása óta. Még azzal a nővel is járt, aki odafönn a Tükörházban dol gozott pár hónapja. Miért lenne különös, hogy megint van valakije? - Furcsa helyzet. - Vállat vont, hogy úgy látsszon, mintha csak mellékesen jegyezné meg. -Valami meg változott Thomasban. A nő lehajolt, hogy megkösse a sportcipője fűzőjét. - Mi? - Már mondtam: nagyon érdekli Leonóra. Mintha valami erő lenne kettejük között. - A szexuális vonzalom jó sok energiát termel. Az változtatja meg körülöttük a levegőt. - De nem is flörtöl vele! Inkább zavarja a nő. Vagy önmaga. De ez sem igaz... Cassie hirtelen kiegyenesedett. - A szexuális energia olyan, mint minden más energia. Ha nem vesznek tudomást róla, vagy szembeszállnak vele, harag vagy düh formájában is megjelenhet. Az egyetlen jó mód szer, hogy az ember tudomást Vesz róla, és egészséges, természetes úton vezeti le. Én a légzés figyelésére esküszöm. Az segít. Deke összerezzent. Cassie-nek megint ott volt a hangjában az a szúrós, türelmetlen tónus, ami minden alkalommal összezavarta. Mintha egy gyereket oktatott volna ki, aki szándékosan húzza az időt. - Még sohasem láttam Thomast ilyen... félszegnek egy nővel - mondta. - Valószínűleg azért viselkedik így, mert még nem feküdtek le egymással. - Cassie a pulóveréért nyúlt, és áthúzta a fején. - Szerintem, ha az ember belekezd egy kapcsolatba, és tegyük fel, hogy köztük így is lesz, a feszültség nagy része elmúlik magától. - Gondolod? - A szex kitűnő módszer, hogy az ember levezesse a stresszt, és egészségesebbé tegye az embert. - A nő szavait elnyelte a pulóver anyaga. - Nagyon jó gyógymód. - Gyógymód? Tényleg azt hiszed? - Igen. - Cassie feje előtűnt a nyakkivágásból. Nem nézett a férfira. - A megfelelő alkalmakkor a szex természetes, egészséges módja, hogy az ember feltöltse az erővonalait. - A megfelelő alkalmakkor? - Én az olyan helyzetekre gondolok, amikor mindkét fél független, vonzódnak egymáshoz, és egészségesek. Deke bólintott. - Thomas független, egészséges, és azt hiszem, vonzódik Leonórához. - Na és te, Deke? Te is szabad vagy és egészséges? Egy év telt el azóta, hogy elvesztetted a feleségedet. Nem gondolsz néha rá, hogy összejöjj valakivel? - Én? - A francba! Észrevette, hogy feláll? - Összejöjjek valakivel? A nő lassan kifújta a levegőt. - Sajnálom. Nem kellett volna ezt mondanom. Nem az én dolgom. Csak az edződ vagyok. Deke nem válaszolt.
Cassie a hátára dobta a sporttáskáját, és az ajtóhoz ment. - Pénteken találkozunk. Addig gyakorold a kobrapózt. Csak erőlteted. Lazítanod kell közben. Kinyitotta az ajtót és kiment, mielőtt a férfi megfogalmazhatta volna a választ. Az ismerős csend visszatért a házba. Deke gondolta, hogy valami rosszat mondott, de nem bírt rájönni, mivel bosszantotta fel a nőt. Csak a véleményét kérdezte Thomas és Leonóra kapcsolatáról, az isten szerelmére! Cassie valahogy mégis átalakította a beszélgetést egy vitává a szexuális élete hiányosságairól. Nem kellett, hogy a képébe vágják, milyen üres az ágya. Nagyon jól tudta azt magától is, főleg, ha Cassie ott volt a közelben. Odament a legközelebbi ablakhoz, és behúzta a függönyt. Átment a következőhöz, és ugyanezt tette. Addig folytatta, míg vissza nem tért a félhomály. Amikor az ismerős, kényelmes derengés eluralkodott a házon, visszament az asztalához, és bekapcsol ta a számítógépet. Leült, és a vibráló képernyőre meredt. Azt tervezte, hogy folytatja a nyomozást a Eubanks-gyikossággal kapcsolatban, de egyre azon a régi délutánon rágódott, amikor ő és Thomas az ágyon ültek a bátyja hálószobájában, és a szüleiket hallgatták, ahogy szitkokat vágtak egymás fejéhez kint a konyhában. Kilencéves volt akkor. Thomas tizenhárom. Ő sírni akart. De a bátyja nem sírt, így ő sem engedhette meg magának. - Azt hiszem, el fognak válni, Deke. Hallottam, hogy apa valamilyen ügyvédről beszélt. - Mint Jason szülei? - Igen. Apa biztos el fog költözni. Mark szerint így megy az ilyenkor. - Apának barátnője van, ugye? - Anya szerint…. - Gondolod, hogy anyának lesz barátja, ha apa elköltözött? – kérdezte Deke. - Lehet. - Jason azt mondja, csak hetente egyszer látja az apukáját. Nem szereti a nőt, akit elvett. Azt mondja, olyan, mint az ördög. De azt a hapsit, akivel az anyukája jár, egyenesen utálja. A fickó az anyukája ágyában alszik, ha ott marad éjszakára, és egyfolytában elszedi a távírányítót. Egy darabig csak hallgatták a konyhából kiszűrődő tompa kiabálást. Deke átölelte a kezében tartott párnát, és a fülére szorította. - Mondok neked valamit, Deke, én nem hiszem hogy megnősülök. De ha igen holtbiztos, hogy nem lesznek gyerekeim. Én sohasem tenném ezt velük. - Én sem – mondta Deke. - Nem számít, mi történik – mondta Thomas - , mi ketten együtt maradunk. -Oké – válaszolta Deke. - A receptet a teste igényeinek megfelelően alakítottuk ki – magyarázta Alex. – Nincs két olyan ügyfél, aki pontosan ugyanazt a terméket kapja. Ez azért van, mert nincs két egyforma ember. - Értem - mondta Elissa. A férfi kinyitotta a faliszekrényt és kiválasztott egyet a benne levő kék üvegcsék közül. – A készíteményt csak felügyelet mellett szedheti. Fontos a rendszeres ellenőrzés. Ezért ragaszkodom hozzá, hogy az ügyfelek legalább heti egyszer jöjjenek be az adagjukért. A nő a kezében levő kék üvegre pillantott. - Mi van benne? - Egy keverék különféle tengeri moszatok kivonataiból. – Becsukta a szekrényt. – A vizsgálataim szerint a legtöbb ember híján van azoknak a fontos tápanyagoknak, amik csak a tengerben találhatók. Ne felejtse el, hogy kémiai szempontokból a vérünk nagyon hasonlít a tengervízhez. Itt a szárazföldön híján vagyunk azoknak az anyagoknak, amik természetesek a sós vízi környezetben. Így gyakran előfordul nálunk a kémiai okokra visszavezethető stressz. Az évek során ennek meglesz a böjtje. -Értem. - Az én kezelésem lényege, hogy visszaállítsam a fontos tápanyagok és enzimek szintjét a szervezetben. Ha teste kémiája egyensúlyban van sokkal hatékonyabban száll szembe a
sztresszel. - Remek. – Elissa a pénztárcájáért nyúlt. – Ami azt illeti tényleg nem vagyok valami jól. Alex a kék üvegcsével a kezében odasétált hozzá. -Tudományos véleményem, hogy két oldalról kellene megközelítenünk a problémát. Amellett, hogy használja a készítményt, melegen ajánlom a tanácsadást is. Elissa megmerevedett. - Nem szívesen teregetem ki a magánéletemet. Nem beszélhetem meg senkivel. Csak azért jöttem, hogy kipróbálhassam a gyógyszerét. - Ne aggódjon! - mondta a férfi behízelgően. - Nem ragaszkodom a konzultációkhoz. De etikátlan lenne tőlem, ha nem említeném meg a hozzá kapcsolódó jótékony hatásokat. Nagyon különleges gyógymódot fejlesztettem ki. Tükrözésnek hívom. Ez egyfajta előző életbe való visszatérés. Hihetetlen eredményeket értem el vele. Az eredeti csalás nem sokat változott az évek alatt, de mindig adott neki egy új nevet, amikor praxist nyitott valahol. Tetszett neki a „tükrözés" kifejezés. Röviddel azután találta ki, hogy megérkezett Wing Cove-ba. Ez a város, és az a Tükörháznak nevezett építészeti iszonyat sok szempontból nagyon inspirálónak bizonyult. Különösen anyagi tekintetben. - Nem hiszek az előző életekben - mondta Elissa szorongva. - Sok ember nem hisz bennük. Egészen addig, míg maguk meg nem tapasztalják, hogy léteznek. A ko rábbi életeinkben átélt események és traumák sokszor okoznak stresszt a mostaniban. Azzal, hogy felfedezi a volt életeit, és megoldja bennük a feszültségeket, a mostani stresszszintjét is csökkenti. -Talán majd kipróbálom. Egyszer. De most kérhetném a készítményt? -Igen. De ha egyszer mélyebbre szeretne menni, hívjon feli Profi vagyok, és bízhat benne, hogy amit mond, az kettőnk közt marad. Rávillantotta megnyugtató mosolyát, amelytől az ügyfelei mindig megbíztak benne, és átadta neki az üveget. Nem érdekelte, hogy a nő végül a tükrözés mellett dönt-e. Elissa Kern túl merev és feszült volt az ő ízlésének. Eszében sem volt lefektetni. - Azt hiszem, mindjárt az első dózis után érezni kezdi majd a jótékony hatásokat - mondta. - Remélem. - Hű, DE furcsa! - Leonóra a szeméhez emelte a távcsövet és belenézett. - Eddig még sohasem nyomoztam senki után. Thomas nagy hatótávolságú távcsövét Alex Rhodes bérelt házának a bejáratára irányította. Az épület régi volt és viharvert. Egy fás liget közepén állt úgy egy mérföldre Wing Cove központjától. Rhodes szemmel láthatóan szerette a magányt. - Úgy látszik, nyugodt életet él - mondta Thomas. - Igen, úgy látszik. - A nő egy kicsit elfordította a távcsövet. - Gondolom, az a nagy fekete terepjáró Alexé. - Igen. Annak a fickónak mindene a fekete. - Na és az a kicsi autó ott? - Talán valamelyik ügyfeléé - találgatott Thomas. - Felismeri? - Nem. De kíváncsi vagyok, ki fog beülni. - Vajon ezért letartóztathatnának minket? - mélázott Leonóra. - Mert Rhodes házát figyeljük? Aligha. - Ha elkapnának, jusson eszébe, hogy ez a maga ötlete volt. - Maga meg buzgón követett, ha jól emlékszem. - Jó, tényleg gyanús volt, ahogy Alex megszólított múltkor délután. És azt sem akartam, hogy maga nél külem jöjjön ki ide. De azt aztán végképp nem tudom, mire jó, hogy kilessük az ügyfeleit. - Unatkozik, mi? - Egy kicsit - vallotta be a nő. - És fázom is. A köd minden perccel vastagabb lesz. - Én mondtam, hogy ehhez türelem kell! - Nem vagyok türelmes típus.
Thomas egy hangyányit állított a fókuszon. - Észrevettem. Leonóra egy darabig csendben volt. - Gondolom, maga türelmes típus. - Szerintem fölösleges kapkodni, hacsak nincs rá valami jó oka az embernek, márpedig az elég ritka. - Hm... A no egy darabig hallgatott, de Thomas érezte, hogy nyugtalan. - Mindjárt besötétedik - közölte Leonóra kis idő múlva. - Hogy megyünk haza, ha még sűrűbb lesz a köd? Meddig akar itt maradni? - Ameddig csak lehet. A nő leeresztette a távcsövet. - De ugye nem azt tervezi, hogy kint marad éjszakára? - Bármikor elmehet - mondta a férfi szelíden. - A maga ötlete volt, hogy kijöjjön velem. A nő felnyögött. - Folyton siránkozom, igaz? - Igen, de rá se rántson. Jól csinálja. - Thomas tovább tanulmányozta a vidéket a távcsövön át. - Kíváncsi lennék miért húzta le Rhodes a rolót az összes ablakon. - Milyen rolót? - Leonóra megint felemelte a távcsövét, és a házra irányította. - Igaza van. Mind le van húzva, igaz? Hát, az öccsénél is folyton sötétek az ablakok. - Igen, de az azért van, mert depressziós, és szívesen tölti az időt a számítógépe előtt. Rhodes nem látszik lelki betegnek, és tudjuk, hogy nem használja a számítógépét, mert épp kliens van nála. Ez felvet egy újabb lehetőséget. - Mégpedig? A férfi leeresztette a távcsövet. - Nem lepne meg, ha Rhodes az a fajta terapeuta lenne, aki lefekszik a női betegeivel. - És ugye ez a lehetőség éppen most jutott eszébe? - kérdezte. - Soha ne bízz olyan pasasban, aki sárga kontaktlencsét hord - ez a családi mottónk. A nő tűnődött egy darabig. - Nem rosszabb, mint más családoké. - Hirtelen felkiáltott. - Ott van! -Ki? - Alex ügyfele. Épp most jött ki a házból. A kocsija felé tart. - Nő? - A férfi felkapta a távcsövet. - A köd ott kígyózott a felhajtón, de még mindig volt elég fény, hogy felismerje a merev tartású, vöröses hajú nőt, amint beszáll a sárga színű kisautóba. - Elissa Kern - mondta. - Gondolja, hogy lefekszik vele? - Mint magasan képzett főiskolai könyvtáros, visszautasítom, hogy következtetéseket vonjak le, míg nincsenek bizonyítékok. De igaz, hogy ez megmagyarázná az elsötétített ablakokat. - A francba. Szegény Ed Stovall. - A rendőrfőnök? Miért sajnálja? - Mert úgy vettem észre, hogy a maga sajátos módján vonzódik Elissához. - Ó... - A nő leengedte a távcsövet. - Kár lenne, nem? - Igen. De szerencsére ez nem a mi problémánk. Nekünk megvan a magunk baja. Figyelte, ahogy Elissa elhajtott a ködben. Aztán visszafordította a távcsövet Alexre. Rhodes a verandán várt, míg a nő kocsija el nem tűnt. Aztán megfordult, és bement a házba. Thomas éppen javasolni akarta, hogy ideje lefújni a zsarulest és elmenni vacsorázni, amikor újra nyílt a bejárati ajtó. Rhodes melegítőben és széldzsekiben jött ki a verandára. Bezárta az ajtót, a korláthoz ment, és elvégzett néhány bemelegítő gyakorlatot. Amikor végzett, leszökkent a lépcsőn és útnak indult. - Nem csoda, hogy olyan jól néz ki - motyogta Leonóra. - Egy pasasnak az ő korában már kétszer is meg kellene gondolnia a futást. Nem tesz jót a térdnek. - Nem látom, hogy bármi baja lenne a térdével. - A térd trükkös jószág. Nem tudhatja az ember, mikor megy ki alóla. - Thomas a dzsekije zsebébe dobta a kis távcsövet. - Itt várjon, rögtön visszajövök. A nő riadtan nézett utána. - Hova megy? - Gondoltam most, hogy itt vagyok a szomszédban, a kérdéses szomszéd meg épp nincs otthon, kihasz nálom a pillanatot. - Mire? - Megnézem a házát.
- Mi? Be akar törni? -A hangja az utolsó két szónál megemelkedett. - Megőrült? Mi van, ha Alex várat lanul visszajön? Talán még le is tartóztattatja magát 1 - Épp most ment el futni. Legalább egy fél óráig távol lesz. Talán tovább. Csak pár percig maradok odabent. - Szerintem ez nem valami jó ötlet. - Ha zavarja, ne nézze! - Elszaladt a fák felé. - Na, azt már nem, felejtse el! - Leonóra utána rohant. - Ha mindenáron meg akarja csinálni, magával tartok. A férfi hallotta a tompa lépteket a háta mögött, megállt, és megfordult, hogy szembeszálljon a nővel. - Nem! - mondta. - Nem állíthat meg! - Leonóra megállt. - Társak vagyunk, emlékszik? Amikor a férfi meghallotta a makacsságot a hangjában, már tudta, hogy nem lesz képes visszatartani. Ö viszont bármikor visszajöhet Leonóra nélkül. - Jól van, felejtse el. Ahogy mondja, rossz ötlet. - A nő kezéért nyúlt. - Jöjjön, tűnjünk el innen! - Tudom, mit forgat a fejében. - Leonóra gyorsan hátralépett, hogy ne érhesse el, megpördült a sarkán, és rohanni kezdett a házikó felé. - Máskor akar visszajönni, hogy nélkülem csinálja meg a betörős murit, mi? - A fenébe, várjon! - Utolérte. - Egyetértek. Túl kockázatos. - De magát ez nem érdekli, igaz? Eszébe jutott, hogy felkapja a nőt, és a vállára dobja. Nem hitte, hogy Leonórának tetszene a terve. Mi a fenét csináljon az ember fia egy ilyen nővel, mint ez itt? Körülnézett. A közelgő éjszaka és a köd fedezéket nyújtott. Jó esély volt rá, hogy biztonságban megcsinálhatják. Ha gyorsan bemennek és kijönnek, minden rendben lesz. - Jól van - mondta. - Itt vagyunk. Akár most is betörhetünk. A nő az ablakokra pillantott. - Hogy megyünk be? Thomas benyúlt a kabátjába, levette a kicsi szerszámos dobozt az övéről, és kinyitotta. Kivett két fénylő szerszámot. - Ezekkel - mondta. - Figyeljen, nem jön-e Rhodes. - Jó ég. Maga ezt így is tervezte, igaz? - Semmit nem teszek tervek nélkül. Ez nálam kényszeres. Megmászta a három lépcsőfokot a hátsó ajtóig, és munkához látott. Fél percig sem tartott megpiszkálni a zárat. - Azanyja... - suttogta Leonóra. - Hát ezt meg hol tanulta? - Házakat újítok fel, emlékszik? Ha az ember elég zárat javít meg, kitanulja, hogy működnek. Felhúzta a kesztyűjét és óvatosan kinyitotta az ajtót. Egy kicsi szobába nyílt. A félhomályban egy szemetes látszott. Egy pár koszos csizma a padlón. Az egyik falat borító polcokon ott volt az összes limlom ami általában egy szerszámoskamrában megtalálható. Zseblámpa. Néhány elem. Egy slag. Konyhafelszerelés. Golfütőstáska állt a sarokban a falnak támasztva. Leonóra megállt a férfi mögött az ajtóban. A válla fölött hátranézett, aztán követte a garázsba. - Ne érjen semmihez! - parancsolta Thomas. - Ne aggódjon, rajtam is van kesztyű, látja? - Felemelte az egyik kezét. - Nem akarunk felfordulást csinálni. Semmi értelme gyanút kelteni. Visszament az ajtóhoz, egyik kesztyűs kezével bezárta, aztán elment a nő mellett a szűk előtérbe, ami a fürdőt és a hálószobát összekötötte az előszobával és a konyhával. Megállt, amíg a szeme hozzászokott a félhomályhoz. - Figyeljen, hova lép - mondta. - így, hogy lent vannak a redőnyök, tényleg sötét van idebenn. - Mit keres? - Honnan tudnám? - Elment a hálószoba felé. - Ilyet még sohasem csináltam. - De hát a maga ötlete volt! Azt hittem, tudja, miért jött. A férfi nem szólt, inkább kinyitotta az egyik szekrényt. Üvegek és ampullák sorakoztak a polcokon. - Ezt nézze!
A nő odament hozzá. - Gondolom a táplálékkiegészítő összetevői. Thomas felemelte az egyik üveget. Gondolja, hogy hiányozna neki? - Komolyan beszél? - kérdezte Leonóra élesen. - Csak kiveszek egy kicsit néhány üvegből. Rhodes sohasem fogja észrevenni. Tekintse úgy, mint egy árumintát. Minőségi teszt. - És mibe akarja rakni a mintákat? A férfi visszament a kicsi garázsba és nejlonzacskókkal tért vissza. - Majd ezekbe. Kinyitott hármat az ampullákból, és mindegyikből öntött egy keveset egy-egy tasakba. Lezárta őket, és becsukta a szekrény ajtaját. - Lássuk őket, és becsukta a szekrény ajtaját. - Lássuk, mit találunk még. - Elindult a háló felé. A kicsi szoba meglepően átlagosnak látszott. A berendezés egy fa ruhásszekrényből, egy ágyból és egy székből állt. A férfi kinyitotta a szekrény ajtaját, és tengernyi feketeséggel találta szembe magát. Fekete ingek, nadrágok és farmerok garmadája lógott a fogasokon. A padlón fekete bakancsok és papucsok sorakoztak. A nyakkendőtartó tele volt fekete alapon fekete mintás nyakkendőkkel. - Észrevette a színpadiasságot az egészben? - kérdezte a férfi. - A hamis sárga szem, a fekete ruhák... Mintha egy darabot játszana. Kíváncsi lennék, van-e tükör az ágya felett. - Kérem. - A nő talányosan ránézett. - Azért olyan elfogult Alexszel szemben, mert járt Meredithszel, miután maga kidobta? - Annak ehhez semmi köze. Tulajdonképpen ez igaz is volt. De nem a teljes történet. Be kellett ismernie, hogy Alex Rhodes még csak a radarernyőjén sem volt egészen addig a délutánig, amikor a járdán állt a Pitney Vaskereskedés előtt, és látta, ahogy a fickó bekíséri Leonórát a kávéházba. Ám akkor mély és maradandó utálat szállta meg. De nem hitte, hogy Leonóra megértené. Még azt sem tudta, hogy ő maga érti-e a reakcióját, bár élt benne a halvány gyanú, hogy már túl öreg és eltompult az ilyen elementáris, hormonvezérelt dolgokhoz. Becsukta a gardrób ajtaját, és kinyitotta az éjjeliszekrényt. - Na, ehhez itt mit szól? A nő ránézett az ágy másik oldaláról. - Mi van benne? - Egy hatalmas, ipari méretű doboz kondom. Mit gondol, talán mégis lefekszik egyik-másik ügyfelével? Tekintve, hogy a doboz már csak félig volt, Rhodes nemi élete alighanem messze érdekesebb lehetett, mint az övé az utóbbi időben. De persze ez nem valami profi gondolat egy amatőr nyomozótól. Leonóra odament mellé. - Atyám... Jó sokukon átmehetett. Lehet, hogy a futás teszi... A férfi becsapta a szekrény ajtót. - Mondtam, hogy a futás nem tesz jót a térdnek! - Tudom, de a térdét ehhez a tevékenységhez aligha használja. - Ha ez igaz, akkor nincs semmi fantáziája. Kinyitott egy fiókot, és tengernyi fekete trikóval és alsónadrággal találta szembe magát. Belökte, és kihúzott egy másikat. Fekete zoknik. - Tudja, jó lenne, ha találnánk pár bankszámla-kimutatást vagy pénzügyi feljegyzést, de ez nem túl valószínű. - A helyére tolta az utolsó fiókot, és körülnézett a szobában.- Rhodes óvatos típusnak látszik. Szerintem nem hagy csak úgy szanaszét semmi fontosat. - Akkor mi legyen? - Magáé a fürdőszoba. Próbálja megkeresni a szer receptjét, vagy bármit, ami érdekesnek tűnik. - Ki ment a folyosóra. - Én megnézem a nappalit. - Jó. - A nő eltűnt a sarok felé. Thomas bement az elsötétített nappaliba. Első pillantásra nem volt ott semmi különös. Egy világos, nyomott mintás kanapét látott. A padlót kör alakú rongyszőnyeg fedte. Egy csukott laptop állt az asztalon. A férfi vágyakozva nézett a gépre, de nem merte elemelni, és Deke-kel ellentétben nem tudta, hol keresse a jelszót, amit Rhodes használt. Ehelyett a szőnyegen álló hosszú, alacsony asztalra pillantott. Volt benne valami furcsa. Közelebb ment, és észrevette, hogy fekete bársonnyal takarták le. Látta, hogy van valami alatta. A rossz előérzet, ami belé nyilallt, olyan megmagyarázhatatlan és ősi volt, mint az a birtokvágy, amit akkor érzett, amikor bement a kávéházba, és végignézte, ahogy Rhodes megpróbálja elbájolni Leonórát. Nem civilizált emberhez illő.
- A fürdőben nincs semmi szokatlan - szólalt meg mögötte a nő. - Itt talált valamit? - Talán. - Fekete bársony? - Leonóra gyorsan előrelépett, hogy csatlakozzon hozzá. - És egyetlen Elvis-képet sem látok rajta. Nem tűnik valami biztatónak, igaz? - Baromi furának tűnik! A férfi előrenyúlt, megragadta a fekete bársonyt és félrehajtotta az asztalról. Egy kör alakú tükör nehéz fémkerete és időtől megfeketedett üvege csillant meg a homályban. A tükör nem egyszerű, sima lap volt. Úgy nézett ki, mintha számos koncentrikus kör alkotná apró buborékokból. Minden zárvány enyhén torzított, kis képet adott vissza. Az eredmény milliónyi sokkoló, kicsi, tükörkép lett, amik összezavarták a szemet. - Hűha... - nyögte Leonóra. - Ez aztán tényleg furcsa. - Én magam sem fogalmazhattam volna meg velősebben. Ilyet még sohasem láttam. - Én igen: az egyik könyvben fent a Tükörház könyvtárában. A nő lehajolt, hogy közelebbről megnézze. Épp csak annyi fény volt a szobában, hogy felismerje arca sok kis mását a darabokban. Néhány tükörkép nagyobbnak mutatta. A többi kicsinek. Megborzongott. Mintha apró Leonórák százait tartotta volna fogva az üveg. A férfi gondolkodás nélkül előrenyúlt, és felhúzta, minél messzebb a tükörtől, hogy eltűnjenek a torzított képmások. Leonórát meglepte a hirtelen mozdulat, de nem ellenkezett. - Mi a baj? - kérdezte. - Semmi - hazudta Thomas. - Csak meg akarok nézni valamit. - Megragadta a tükör szélét és félig felemelte az asztalról. Meglepően nehéz volt. Megnézte a hátára írt halvány számot. - A Tükörház-kollekcióból való. Van egy régi leltári szám a hátulján. -Visszaeresztette a tükröt az asztalra. - Rhodes ellophatta. Leonóra figyelte, ahogy eligazítja rajta a fekete bársonyanyagot. - Minden egyes zárvány egy kicsi domború vagy homorú tükör - mondta. - Nem vagyok szakértő, de az utóbbi időben elég sok kutatást végeztem. Szerintem a tizenkilencedik század elejéről való. Az egyik könyv szerint egy ilyen szokatlan tükörfelület gyártása olyan technológiát igényelt, ami nem volt széles kör ben elterjedt a tizennyolcadik század végéig. Szerintem nagyon értékes. -Valószínű. - Thomas megszemlélte az üveget borító fekete bársonyt. - Csak az a kérdés, miért hozta el Rhodes, és mi a fenét csinál vele. Leonóra megborzongott. -Talán az ügyfeleivel játszik. .. A férfi érezte, hogy feláll a tarkóján a szőr. Hirtelen megugrott az adrenalinszintje. Ideje eltűnni erről a helyről. - Jöjjön! - Megragadta Leonóra karját és a hátsó ajtó felé rántotta. - Eleget láttunk. Tűnjünk el innen. A nő nem ellenkezett. Sőt, a saját mozgásából ítélve rájött, hogy ő is ugyanolyan sürgősen ki akar jutni onnan, mint Walker. Thomas akkor hallotta meg a lépteket a verandán, amikor kinyitotta a hátsó ajtót. Rhodes visszatért a futásból. Inkább érezte, mint látta a félelmet Leonórán. Áttuszkolta a nyitott ajtón, és a fejével a ködbe borult fák felé intett. A nő megpördült és sebesen, szinte azonnal eltűnt a ködben. Most látod, most nem... Hirtelen megértette, miért tért vissza Rhodes olyan váratlanul a futásból. A köd tovább sűrűsödött, mióta ő és Leonóra a házban voltak. Ha eltűnik a maradék fény is, az ember még az arca elé tartott kezét sem fogja látni. Rhodes kulcsa megcsörrent a zárban. Thomas épp akkor hallotta kinyílni a bejárati ajtót, amikor ő óvatosan bezárta a hátsót. Lehajolva indult meg a köd és a fák felé. - Itt vagyok! - suttogta Leonóra. A férfi tőle balra látott valami mozgást, odanyúlt, kitapintotta és megragadta a nő kezét. Együtt még mélyebbre csusszantak a sűrű homályba. A sötétség biztonságot adva, de egyúttal újabb veszélyforrást is jelentve összezárult körülöttük. Az erdős részen szinte lehetetlen volt látni, merre mennek. Nem szerepelt a tervei közt, hogy eltévedjenek, vagy leüsse őket egy lelógó ág. Meg aztán ebben volt más kockázat is. Órákat is vándorolhatnak a nedves, hideg avarban, és végül kihűlnek. Megállította Leonórát. - Várjon! Be kell tájolnom magam. Nem akarunk túl messzire kerülni a háztól.
Az az egyetlen tájékozódási pontunk ebben a tejfölben. Ebben a pillanatban halvány fény gyúlt mögöttük a ködben. -Köszi, hogy felkapcsoltad a villanyt a verandán, Rhodes! - mondta a férfi csendben. - Ez jó húzás volt. Még jobban megszorította Leonóra karját, és jobbra indult. A tornác villanyának halvány fénye végig ott volt a vállánál, ahogy átmentek a fák közt. így egy ösvényt tapostak ki, ami ívben futott a ház körül. Pár perccel később megtalálták a kavicsos felhajtót, ami az útra vezetett. - Jól van - mondta Thomas. - A kavics szépen ropog. Mint a reggeli zabpehely. Amíg ropogunk, addig jó irányba megyünk. - Még sohasem láttam ilyen sűrű ködöt. - Azt mondják a városban, évek óta ez a legrosszabb, amit megtapasztaltak itt Wing Cove-ban. Hamarosan elértek a járdához. A köd mintha ritkább lett volna az úton. A terepjáró ott állt, ahol hagyták, látókörön kívül, egy üres nyári lak mögött. Thomas a lerobbant, szuvas lépcsős, spalettás ablakos házat nézte. - Majdnem ezt vettem meg ahelyett, amiben most maga lakik - mondta Leonórának, ahogy kinyitotta az utasoldali ajtót. - Szinte ingyen adták. Hála az égnek, hogy mégis a másik mellett döntöttem. - Én is örülök. - A nő felmászott az ülésre. - Nem vagyok biztos benne, hogy szívesen élnék itt, egy olyan fickó közelében, aki mindenféle furcsa dolgot árul címkétlen üvegekben. - Egy ingatlannál a fekvés a legfontosabb. Nem vallotta volna be, de nagyon nyugtalanította a gondolat, hogy az aranyszemű Mr. Rhodes lehetne Leonóra szomszédja, és nem csak a kék üvegekben levő furcsa kotyvalék miatt. Beült a volánhoz, és körülnézett az úton. Látta a fehér felezővonalat. A köd egy időre kitisztult. Visszamehettek Wing Cove-ba. Hideg volt az autóban. Thomas beindította a motort és bekapcsolta a fűtést. - Ez meredek volt - mondta, ahogy rátértek az útra. A nő karba tett kézzel bámult ki a szélvédőn. - Mit várt? Még mindig zöldfülűek vagyunk ebben a nyomozósdiban. Biztos, hogy előbb-utóbb rájövünk a módjára.
A FÉRFI hamarosan megállt Leonóra felhajtóján, és leállította a motort. A nő nagyon is tisztában volt vele, milyen közel ülnek egymáshoz. Megnyugtató, de egyben nyugtalanító is volt maga mellett tudni Thomast. Volt a férfiban valami komoly és vonzó. Rájött, hogy nem szívesen engedi útjára. - El se hiszem, hogy megtettük - mondta. - Furcsa randi volt, az biztos. - Nem hallatszott ki zavar a hangjából. - Ha szórakozni akarok, általában lemegyek a vaskereskedésbe, és megnézem a csavarhúzókat. - Le is tartóztathattak volna minket. - Kétlem. Leonóra gyorsan feléje fordította a fejét. - Ha Alex elkap bennünket a házában, joggal hívhatta volna a rendőrséget. - Persze. De akkor meg kellett volna magyaráznia, hogy került oda az a furcsa tükör a Tükörházból. És valamiért az az érzésem, hogy azt sem szerette volna, ha Ed Stovall átnézi a kis szekrénykéjét, és mintát vesz belőle, ahogy mi is tettük. A nő visszatartotta a lélegzetét. - De nem hiszi, hogy droggal üzletel, ugye? - Ki tudja, miféle szart árul az a fickó! Ha csak porcukor, akkor se akarná, hogy kiderüljön, mekkora csaló. Nem, nem hiszem, hogy kihívta volna a rendőröket. Leonóra lassan kifújta a levegőt.
- Így utólag kétségkívül nem ez volt a legvidámabb dolog, amit bármelyikünk tett. - Egy tizes skálán... Kettest adnék neki. - Maga is csinálja ezt az osztályozásos izét? -Persze! - A férfi elgondolkodott egy kicsit. – A házasságomnak egyest adnék. Most már tudom, mekkora hülyeséget csináltam. De akkoriban fiatal voltam és bohó. A fiatalság mindenre jó kifogás. Most már nem tudom annyiszor bevetni. Leonóra bólintott. - Az egyetlen, ennél a betörésnél is ostobább dolog, amit eddig tettem, az eljegyzésem volt Kyle Delling professzorral. - Mi lett vele? - Egyik délután hazajöttem a munkahelyemről, és ágyban találtam Meredithszel. Thomas összerándult. - Au... - Persze a nővérem rendezte meg. Felhívott a könyvtárban aznap. Azt mondta, baj van, és hogy azonnal menjek haza. Úgy időzítette, hogy amikor besétáltam a bejárati ajtón, ők épp az ágyban voltak Kyle-lal. - Miért tette? Gonoszságból? - Szerinte nem. Úgy gondolta, szívességet tesz azzal, hogy megmutatja, milyen jellemgyenge és megbízhatatlan vőlegényem van. - Megdörzsölte a kezét. - De én nem hiszem, hogy tisztességes volt tőle. - Miből gondolja? - Még nem találkoztam olyan férfival, aki ellen tudott volna állni Meredithnek. - Magára erőltetett egy mosolyt, és kinyitotta az ajtót. - Tudja, mit? Vagy megfáztam odakint, vagy az idegeim játszanak velem. Akárhogy is, azt hiszem, elbírnék egy gyógyító pohár bort. Magát nem érdekli a dolog? - Dehogynem! Thomas oldalán már nyitva is volt az ajtó, a kulcs a zsebében. Leonóra megkönnyebbült. A férfi nem akarta egyedül hagyni ilyen idegállapotban. Elvégre társak, vagy mi a fene. - Egyre rosszabb lesz ez a köd. Akár maradhatna is vacsorára. - Megpróbálta szenvtelenre fogni a hangját. - Semmi értelme az életét kockáztatnia, míg ez a tejföl fel nem száll egy kicsit. - Benne vagyok. Várt, míg Thomas megkerüli a kocsit, és mellé ér. Együtt mentek fel a lépcsőn. Már sötét volt. A nő a tornác lámpájának fényében előkereste a lakáskulcsot. - Megvan! - Kinyitotta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt az előtérben. Egy pillantást vetett a tükörképére, ahogy felakasztotta a kabátját, és elnyomott egy halk nyögést. Nem valami elragadó látvány, gondolta. Több hajtincse kiszabadult a csatból. A szemüvege mögött karikás volt a szeme, és az arca beesettnek látszott. A sötét, kötött pulóver nem javított az összképen. Thomas kibújt a kabátjából, és odament hozzá. A szemük találkozott a tükörben. Vele ellentétben a férfi ijesztőnek látszik, gondolta. Kemény, erős, és teljesen ura magának. Figyelnie kellett magára, nehogy megforduljon, és a mellkasára hajtsa a fejét. Thomas megfogta a vállát. - Nyugalom. Csak az adrenalin teszi. Majd elmúlik. - Tudom. A férfi feltételezhető céljával ellentétben érintése nem megnyugtató hatást tett rá. Az izgalom szikrái pattogtak Leonóra idegvégződéseiben. Átjárta az energia. Hirtelen többet akart, mint Thomas vállára hajtani a fejét. A szájára nézett a tükörben, és kíváncsi lenne, milyen lenne megcsókolni. Kíváncsi lett, milyen lenne a többi testrészén érezni a száját. Kíváncsi lett, milyen lenne nagy, hozzáértő kezeit a mellén érezni. A combján. Kíváncsi lett, a férfi vajon ugyanerre gondol-e. Adrenalin. Csak az idegeid teszik és az adrenalin. Szedd össze magad, te nő! - Kitöltőm a bort - hadarta. Kiszaladt a régimódi konyhába, kinyitotta a szekrényt, megragadott egy üveg vörösbort, és lázasan nekilátott, hogy kihúzza a dugót. Mire visszaért a nappaliba, Thomas már meggyújtotta a tüzet. Az egyik poharat átnyújtotta neki. Ahogy a férfi átvette tőle, az ujjaik könnyedén érintették egymást. Leonóra túlfeszített idegeit újabb elektromos hullám járta át. Olyan gyorsan rántotta vissza a kezét, hogy
majdnem leejtette a poharat. - Minden rendben? - kérdezte Thomas aggódva. - Csak egy kicsit ideges vagyok. - Nagyot kortyolt a borból, és körülnézett, hogy találjon valamit, ami eltereli a figyelmét. - Bebútorozva vette ezt a házat? - Nem. - A férfi összeráncolta a szemöldökét. - Úgy béreltem a berendezést. Miért? Nem tetszik? Nem volt túl sok lehetőség. Csak három összeállítás közül választhattam. Egyiket el kellett hoznom. - Dehogy. Remek. - Leonóra újratöltötte a poharát. - Bár már mondtam, hogy némelyik darab elég nagy. Az ágy alig fér be a szobába. - Ó, a francba, hát ezt meg minek hozta szóba? - De a kanapé remek, tényleg. - Igen, az ágy tényleg hatalmas, igaz? - kérdezte a férfi elgondolkodva. - Akkor vettem észre, amikor kiszállították. Azt hiszem, magamból indultam ki, amikor kiválasztottam. Szeretem, ha nagy az ágyam. A nőnek erre a megjegyzésre egy válasz sem jutott eszébe. Úgy gondolta, a legokosabb az lesz, ha befogja a száját. Egy darabig a tűz előtt álltak. Leonóra a lángokba bámult, és megpróbálta fontosabb dolgokra terelni a gondolatait. Alex színezett kontaktlencséjére, a furcsa tükörre és a kicsi kék üvegekre a szekrényben. - Mit csinálhat Alex? - kérdezte végül, amikor már biztos volt benne, hogy a nagy ágyak témája lekerült a napirendről. -Nehéz megmondani, milyen játékot játszik. De abban biztos vagyok, hogy benne van egész a sárga kontaktlencséjéig. A nő habozott. - Azt mondta, egy éve költözött ide. Tehát már Wing Cove-ban élt, amikor Bethany meghalt. Thomas elgondolkodott. - Ha jól tudom, még csak nem is találkoztak Bethanyvel soha. Biztos, hogy sohasem ment el hozzá tanácsadásra, és nem szedett olyan táplálékkiegészítőt, amit az a fickó árul. Deke tudta volna. Higgyen nekem. Ö gondoskodott a feleségéről. - Gondoskodott róla? - Bethany legtöbbször annyira belefeledkezett a munkájába, hogy inkább felvigyázóra, mint férjre volt szüksége. - Tudom, mire gondol. Már találkoztam pár zseniális figurával, akikre pontosan illik ez a leírás. Bármikor matematikai magyarázatot adnak az embernek a dolgok eredetére, de a zoknijukat nem tudják összepárosítani. Thomas bólintott. - Bethany is ilyen volt. Deke mindent megtett érte, ha hétköznapi dolgokról volt szó. Nyomon követte az időpontjait a fogorvosnál, bevásárolt, új ruhákat vett neki, ha szüksége volt rájuk. .. Mindent megtett. - Hm... Nem lehet, hogy pont ez volt Deke baja? - Hogy érti? - Emlékszik, mondtam, hogy a depressziója talán a házasságával kapcsolatos valamilyen meg nem oldott dolog miatt van. - És? - Ez csak egy ötlet, de mi van, ha csak azért vette el Bethanyt, mert vonzotta a kihívás, hogy ő lehet a „lovag fényes páncélban". Talán ez az állandó felvigyázói szerep egy idő után vesztett a vonzerejéből. Mi van, ha gondok voltak a házasságukkal, és mielőtt megoldhatták volna őket, a nő meghalt? Thomas a lángokba nézett. - Kedveltem Bethanyt, de tudom, hogy nem lettem volna boldog mellette. Szerintem soha nem tett semmit Deke-ért. Nem is tudom, a lelke mélyén érdekelte-e egyáltalán. Csak hagyta, hogy gondoskodjon róla, és csodálja a tudását. Kíváncsi is voltam, vajon tényleg szerette-e, vagy csak kényelemből tartotta meg. - Megkérdezhetem, mi történt a házasságával? -kérdezte a nő csendesen. - Vége lett. A férfi fakó hangja köteteket mesélt. - Bocsánat - mondta.
Thomas ivott egy kis bort. - Négy évig voltunk házasok, aztán elhagyott az üzlettársamért. - Ó... - Igen, ez körülbelül fedi a történetet. Az élet megy tovább. - Ez így van. - Tudja, amikor a szüleim elváltak, azt mondtam, hogy nem fogok megnősülni. De ha mégis megtörténne, holtbiztos, hogy nem lesznek gyerekeim. - Mert nem akarta vállalni a kockázatot, hogy kitegye Őket egy válásnak? - kérdezte. - Igen. Kiderült, hogy tartanom kellett volna magam a döntéshez, hogy nem nősülök. De legalább nem voltak gyerekeink, amikor a bíróságon kötöttünk ki. Újra szabad lettem, de más nem sérült meg. Megtanultam a leckét. Ideje megint témát váltani, gondolta a nő. Szomorú volt hallgatni, ahogy hűvösen arról beszél, mennyire nem akar soha családot alapítani. - Visszatérve Alex Rhodesra - mondta kimérten. - Azt hiszem, van egy ötletem. - Mi lenne az? - Bejelentkezhetnék hozzá tanácsadásra. - Még csak eszébe se jusson! - parancsolta Thomas határozottan. - Ez nem túl ésszerű, Thomas. - Rhodes nem tanácsadást ajánlott. Le akarja fektetni magát. - Ezt nem tudhatja. - Tudom. - Thomas, gondolkodjon racionálisan. Kell egy nyom. Alex pedig az. - Lehet, de nem maga lesz az, aki követi. - Leonórát úgy elfutotta a pulykaméreg, hogy magát is meglepte vele. - Senki sem nevezte ki magát főnöknek ebben a parádéban, a szentségit neki! Megbeszélem magával a dolgokat, de attól még egyenlő felek vagyunk. A döntéseimet én hozom. - Ide figyeljen! - kezdte a férfi halk, rekedt hangon. - A legutolsó nő, aki kapcsolatban állt velem, aztán Alex Rhodesszal járt, most halott. Emlékszik? Leonórának a hideg szaladgált a gerincén. - Meredith. - Igen, Meredith. Ne vegye sértésnek, de mindketten tudjuk, hogy ő jobban tudott a Rhodes-félékkel bánni, mint maga valaha is fog. Valamiért, talán mert már amúgy is feszült volt, a robbanás határán, ez a megjegyzés igenis sértette. Na gyon. A legrosszabb, hogy tisztában volt vele, a férfinak igaza van. Meredith sokkal ügyesebben bánt a veszélyes férfiakkal. Tudta, de nem tetszett neki, és eszében sem volt elismerni. Megpördült, és a konyha felé lendült. - Megyek vacsorát főzni. A köd hamarosan felszáll, és biztos minél előbb haza akar érni Wrenchhez. - A francba! - A férfi utánament, és megállt a konyha ajtajában. - Mérges, igaz? - Nem akarok beszélni róla! - És még azt mondják, a férfiak nem jók a kommunikációban. A nő feltépte a fagyasztórekesz ajtaját, és kiemelte a benne levő fagyasztott szóját. - Semmi értelme, hogy személyeskedjünk. Thomas még mindig az ajtóban állt. - Ha nem vette volna észre, ez a dolog kettőnk közt máris személyes. Nagyon is. Legalábbis részemről. - Nem, nem vettem észre. A férfi egy szó nélkül előreindult. Mielőtt Leonóra rájöhetett volna, mire készül, már csak néhány centire volt tőle, fölé magasodott; mintha egy láthatatlan erőmezőbe burkolta volna. - Thomas... Thomas olyan vehemenciával csapta le a borospoharat a pultra, hogy a nő elcsodálkozott, hogyhogy nem fröccsent szét. A keze közé fogta az arcát. Leonóra érezte a munkától kérges tenyeret a nyakán. - Nekem ez a személyes - suttogta a szájába a férfi. Megcsókolta, mielőtt a nő magához térhetett volna. Túlfeszített idegei azonnal elpattantak. Az ezt követő villámcsapás olyan forró volt, hogy csodálkozott,
vajon a bal kezében tartott fagyott szója miért nem sült meg. Személyes, az biztos - gondolta. Sokkal személyesebb, mint akármi, amit évek óta tapasztalt. Vagy egész életében. A férfi a pultnak nyomta. Egyik lábát Leonóra combja közé fúrta. Oldalra döntötte a fejét, ahogy elmerült a csókban. A nő gyorsabban olvadt, mint a nyitott fagyasztórekesz tartalma. Már csak a forróság érdekelte. Minél nagyobb. Azért élt. Kellett neki. Sóvárgott utána. Fel akart gyulladni. Olyan régóta volt hideg, hogy nem hitte, valaha eltelhet a forró energiával, ami Thomasból áradt. Halk puffanást hallott, de alig fogta fel, hogy visszaejtette a csomagot a fagyasztóba. Átölelte a férfit, hogy menedéket találjon a hidegtől. Thomas valami érthetetlent motyogott, és egyik bakancsos lábával berúgta a hűtő ajtaját. Aztán erős, izmos karját a hátára tette a dereka felett, a másik kezével pedig a fejét fogta meg. A szája lecsusszant a nyakára. Leonóra a férfi hajába túrt. Remegett, de nem a hidegtől. Walker karja megint helyet változtatott, és meghitten a derekára kulcsolódott. Megragadta. Felemelte. És a nő lába már nem érte a padlót. Azt hitte, Thomas visszaviszi a nappaliba. Ehelyett felrakta a pultra és a combja közé helyezkedett. A szája egy pillanatra sem hagyta el a nő testét. Ott helyben, a konyhában szeretkeztek. Mintha nem bírt volna addig várni, míg az ágyba érnek. Még sohasem sietett vele ennyire senki. De ő sem ilyen mohónak ismerte magát. Hihetetlen volt. És szinte elviselhetetlenül erotikus. Vakmerően összeszorította a lábát a férfi körül. Thomas bedugta a kezét a pulóvere alá. És máris a csupasz mellét simogatta. Hova lett a melltartója? Valahogyan sikerült úgy kikapcsolnia, hogy ő észre se vette. A pasas tényleg jó kézműves. Alig várta, hogy lássa, mi mindenre képes még a kezével. A vér még hevesebben zúgott az ereiben, és a tűz egyre forróbb lett. Minden figyelmeztetés nélkül egyszer csak véget ért. Thomas megállt, mintha falnak ütközött volna. A nő kábán kinyitotta a szemét, és észrevette, hogy a férfi rendíthetetlen figyelemmel nézi. - Van nálad olyasmi, ami hasznos lehet az ilyen helyzetekben? - kérdezte szabatosan. A nő pislogott, és megpróbált magához térni. - Mint például? - Óvszer. - Ó... - Hirtelen visszatért a valóságba. Érezte, hogy elvörösödik. - Nem, nincs. - Tabletta? - Az sincs. - Mostanra már aggasztó bíbor színe lehetett. - Nem számítottam rá, hogy ilyesmire szükségem lehet itt. Azt persze nem köti Thomas orrára, hogy azóta nem volt szüksége ilyesmire, amióta egyik percről a másikra felbontotta az eljegyzését. - Én is csak betörésre készültem ma. - Thomas megeresztett egy szomorú, kedves mosolyt, és a homlokát Leonóráéhoz támasztotta. - Effajta izgalomra nem számítottam. - Ó... - A nőnek nem jutott eszébe semmi okos. Rettenetesen remegett, és ezt tudta is. Walker kiegyenesedett, és egy lépést hátrált. - Mivel úgy látszik, egyikünk sem látott a jövőbe, inkább koncentráljunk a vacsorára, jó? Leonóra ellenállt a késztetésnek, hogy megragadja a gallérjánál fogva, és ráordítson: Most nem állhatsz meg! Annyira tűzbe hoztál, hogy mindent fel tudnék olvasztani abban a fagyasztóban! Szerencsére győzedelmeskedett a józan esze. Persze hogy meg kellett állniuk. Jó ég, mit gondolt? Ez nem szerelem vagy romantika. Csak vágy. Nyilván az adrenalinsokk váltotta ki, amit ma délután kaptak. - Vacsora. Igen. Hát, ez őrület. - Mély levegőt vett, és észrevette, hogy még mindig a pulton ül. - Ráadásul nem felel meg a higiéniai követelményeknek. - Lehet. De felvet egy égető, hipotetikus kérdést. A nő eltűrte a felszabadult tincseket a füle mögé, és leugrott a pultról...és csaknem szégyenletes módon a földön kötött ki, amikor a térde kicsusszant alóla. Meg kellett ragadnia a pult csempézett peremét, hogy megtámaszkodhasson. Megalázó volt. Milyen megalázó! Mély lélegzetet vett, és vasakarattal erőt vett magán. - Miféle hipotetikus kérdésről van szó? - Amikor az ágyadat kiválasztottam, egyes-egyedül magamra gondoltam. Elfelejtette a szóját és a kulináris ínyencségeket, amivel mintegy hirtelen ötlettől vezérelve el akarta
bűvölni a férfit ma este. Ehelyett feltépte a hűtő ajtaját, és kivette belőle az előző napi krumplisaláta maradványaival teli műanyag dobozt. Elővette a megmaradt humuszt és egy kis fejes salátát is. - Én a helyedben nem tulajdonítanék olyan nagy jelentőséget ennek a kis hormonparádénak. - Becsapta a hűtőt, és felrakta a dobozokat a pultra. - Mindkettőnket túlpörgetett az esti kaland. Túl sok adrenalin egyszerre, ahogy te is mondtad. A férfi nyugtalanítóan élénken nézte. - Ha akarod, fogd az adrenalinra. De akármi volt is, nem volt hamis. Igaz? Úgy tett, mintha nem hallotta volna, miközben megmosta a kezét a mosogatóban. Tökéletes kifogás volt, hogy hátat fordíthasson Thomasnak. - Leonóra! - Mi van? Épp valami vacsorát próbálok összedobni, ha nem vetted volna észre. - Ugye nem csak tettetted magad! - Ó, az isten szerelmére. - Felkapta a kést, és hevesen az előző nap vett ropogós kenyérbe mélyesztette. - Legalább ezt mondd meg - kérteThomas. - A férfiúi becsületem forog kockán. Leonóra hátrapillantott a válla felett. A férfi szemében kihívó mosoly csillogott. Nem úgy nézett ki, mint akinek komoly önbecsülési gondjai vannak. Nagyon kételkedett benne, hogy neki kellene biztosítania róla, hogy a reagálása hiteles volt. Nem lett volna más, mint az igazság alátámasztása. Másrészt viszont Thomast elhagyta a felesége az üzlettársáért. Az ilyesmi nyomot hagy. - Csak hogy tudd - mondta. - Rettenetes színész vagyok. Nem tudok eljátszani semmit. - Visszafordult a szendvicsekhez. - Én sem játszottam meg magam - suttogta Walker. Eszébe jutott, milyen izgatottan feszült a combjának Thomas teste. - Észrevettem - mondta. Mire leültek vacsorázni az ablak melletti asztalhoz, megváltozott a hangulat a konyhában. A kordába kényszerített érzékiség még mindig ott örvénylett körülöttük, de más is költözött mellé. Valami kényelmes, barátságos, intim melegség. Jó érzés volt, hogy Thomas ott ül vele szemben. Hirtelen megbánta, hogy a maradékot eteti vele. A köd felszállt, míg ettek. Thomas kivette a kabátját a szekrényből. Leonóra kikísérte, és összefonta a kezét, hogy védje magát a tiszta, csillagos éjszaka hidegétől. A férfi megállt, és benézett mellette a kicsi ház előterébe. - Még egy csomó munkám lesz ezzel. Kicserélem az ablakokat, és a vízvezetékekkel együtt újjáépítem a fürdőszobát. A padló azért jó. Tölgy. Csak ki kell javítani. A nő követte a tekintetét. - Itt akarsz maradni Wing Cove-ban, ha ennek vége? - Majd kiderül. Bethany halála után jöttem, mert láttam, hogy Deke bajban van. Gondoltam, elleszek itt, míg rendbe jön. De nem köt semmi ide. Bárhol dolgozhatok. Wrenchnek is mindegy. És te? Téged odaköt a munkád Kaliforniába? - Már nem. Visszamehetek, ha akarok, de majd meglátjuk, mihez lesz kedvem, ha arra kerül a sor. -Még magának is nehéz volt megmagyaráznia, de a Wing Cove-ba való kiruccanása fordulópontnak tűnt az életében. Nem tudta, mi változik meg, csak azt, hogy a dolgok mások lesznek ez után a vállalkozás után. - Egy emberhez kötődöm csak. A nagymamámhoz. Ha én költözöm, ő is jön velem. - Persze. Thomas előrelépett és megcsókolta. Nem érintette meg. Leonóra eltolhatta volna magától. De nem tette. A férfi véget vetett a csóknak. - Nem hinném, hogy csak az adrenalin teszi - mondta elégedetten. Lement a lépcsőn, beült a terepjáróba, és elhajtott az éjszakába. Leonóra lefeküdt, de sokáig éberen forgolódott a sötétben; azon gondolkodott, milyen lett volna, ha Thomas ott marad aznap éjszaka. A helyzet már így is eléggé zavaros volt. Meggondolatlanság lett volna egy kellemetlen kalandot is beleszőni. Igyekezett arra koncentrálni, ami Wing Cove-ba hozta. Amikor semmire sem jutott vele, azzal töltötte az időt, hogy felidézze, mit láttak Alex házában.
Végül aztán elaludt. .. .És egyenesen egy rémálomba csöppent. Régi, sötét tükrökkel szegélyezett folyosón lépkedett. Ezen a folyosón rejtette valamelyik tükör az igazságot. Csak annyit kellett tennie, hogy belenéz a megfelelőbe, és megkapja a válaszokat, amikért idejött. Megállt egy túlcicomázott, rokokó stílusú angol tükör előtt, és látta, ahogy Meredith néz rá vissza belőle. Még nem alhatsz el - suttogta Meredith. Megpördült, és meglátta Alex Rhodest, ahogy őt figyeli egy díszes, furcsa tükör mélyéről. Csábítóan rámosolygott, mintha valami mókás kalandra hívná. De valami nem stimmelt vele. Ahogy Leonóra nézte, egyre inkább eltorzult. Sárga szeme világított. Elfordult, és az igazságot keresve folytatta az utat a végtelen tükörfolyosón.
A monitor fényénél ültek a sötét szobában, és a kicsi műanyag zacskókat nézték Deke asztalán. Wrench a hátán feküdt a padlón, lábbal az égnek. Thomas átnyúlt a szék karfája felett, és megvakarta a kutya hasát. - Nem tudok szabadulni a képtől, ahogy ti ketten betörtök Rhodes házába. - Deke megrázta a fejét; megrökönyödött, de vidámnak látszott. - Szerettem volna ott lenni, és látni, ahogy a hátsó ajtón át mentitek az irhátokat, miközben ő elől bemenni készül. - Hidd el, nem vesztettél semmit. - Fekete bársony és egy furcsa tükör, igaz? Gondolom, illik ahhoz a kamu sárga szeméhez. Érdekes. - Nem tudom, mire készül, de ebben nyakig benne van - mondta Thomas. - Rámozdult Leonórára. Még Meredith nevét is megemlítette neki. Valószínűleg látni akarta, hogy reagál. Szerintem tud a másfél millióról. - Az a pénz, Leonórának hála, már újra biztonságban van az alapítvány kasszájában. - Igen, persze, de Rhodes ezt nem tudhatja, igaz? - Deke vidámsága egyből lelohadt. - A városban volt, amikor Bethany meghalt. - Tudom. De nem látok semmi kapcsolatot. Leszámítva a pletykát a kábítószerről. Deke felkapta az egyik zacskót, és közelről megvizsgálta a sarkában levő kékeszöld port. - Ha ez a valami illegális, jól meg kell gondolnunk, mihez kezdjünk vele. Nem akarok Ed Stovallnak okot adni, hogy letartóztathasson. - Ki tudod elemeztetni valahol titokban? - Persze. Van egy ismerősöm a kémia tanszéken. Egy tanársegéd. Holtbiztos, hogy megcsinálja. - Rhodest is le kell nyomoznunk. - Azt majd személyesen intézem - mondta Deke. -Remélem, több szerencsém lesz vele, mint a másik kutatással. - Nem találtál semmi újdonságot a Eubanks-gyilkossággal kapcsolatban? - Semmi olyat, ami ne lenne benne azokban a cikkekben. Az élete teljében levő Sebastian Eubankst feltételezhetően egy betörő lőtte le, akit a kúriában lepett meg egy este. Vége a mesének. Thomas megmarkolta a szék karfáját. - Leonóra azt mondja, női 007-est akar játszani. Kitalálta, hogy bejelentkezik néhány tanácsadásra Rhodeshoz. Szerinte így lenne a legegyszerűbb közel kerülni hozzá. Talán, hogy információt szerezzünk. Deke a zacskókat tanulmányozta. - Működhet. - Baromira nem érdekel, hogy működne-e, vagy sem. Nem fogja megcsinálni. Akkor nem, ha nekem is van beleszólási jogom. - Csakhogy a helyzet az, hogy neked olyanod nincsen - jegyezte meg Deke.
Thomas ránézett. A testvére felemelte egyik kezét. - Ne felejtsd el, mit mondott neked az a pszichiáter, akihez jártál. Irányítási mániád van. - Ennek ahhoz semmi köze. Csak a józan ész mondatja velem. - Thomas fellökte magát a székből, és a legközelebbi ablakhoz ment. Félrerántotta a függönyt. - Öt percre se hagynám egyedül azzal a seggfejjel. Rhodes sántikál valamiben. Érzem. Veszélyes lehet. Mély csend kúszott közéjük. Csak néhány másodpercig tartott, de ez épp elég volt, hogy Thomas felfogja, mennyi mindent mondott el. Nem Deke volt az egyetlen, akit meglepett vele. - Persze, értem - mondta a testvére. - Az ember nem lehet elég óvatos, ha egy hamis sárga szemű pasasról van szó. Azt hiszi, féltékeny vagyok... Thomas már vasmarokkal szorította a függönyt. A francba, milyen igaza van! Az előző éjszaka óta egyfolytában az járt az eszében, mennyire nem akarta otthagyni Leonórát. Amikor hazaért, órákat töltött a műhelyében, és lyukakat fúrt a deszkákba, amiket polcoknak akart használni. A próbálkozás, hogy elterelje a gondolatait az esti túlhevült csókolózásról, látványosan nem sikerült. Amikor reggel felébredt, kivitte Wrenchet a dombra az erdőbe, ahol a kutya póráz nélkül szaladgálhatott. Több mint egy óráig kódorogtak a csepegő fák között, mire Thomas elfogadta élete új célját. Jobban akarta Leonórát, mint már jó ideje bármit. Az elfogadással jött a tervezés és az akció kivitelezése. Jó, rendben, tényleg irányításmániás. Na és? Pokoli keményen megdolgozott érte, hogy ő irányítson. Szorgalmasan gyakorolt azon éjszakák óta, amikor csapdába esve Deke hálószobájában a szülei kiabálását hallgatták, és mindketten féltek elaludni, mert tartottak attól, hogy mire felébrednek, az apjuk már nem lakik velük. Annyira jó lett ebben, hogy amikor olyan helyzetbe került, amit nem tudott fizikailag irányítani, az érzel mi reakcióit még mindig jól kordában tartotta. Vegyük például a válását. A végén jobban lehangolta a tökéletes üzleti partneri viszony összeomlása, mint az, hogy tönkrement a házassága. Ami valószínűleg nem sok jót mond el a házaséletéről, de ez egy másik téma. Az az igazság, hogy Leonórával élte át először, milyen félszegnek és nyugtalannak lenni, amikor az em ber nem teljesen ura önmagának. Valamit tennie kellett... akármit. Mielőtt Deke-hez jött volna, átrendezte a fiókot az ágya mellett levő éjjeliszekrényben. Nem volt könnyű. Kénytelen volt kivenni belőle egy zseblámpát, a távirányítót, néhány elektromos kábelt, egy halom gazdasági magazint, egy doboz zsebkendőt, három tollat és egy jegyzetfüzetet, hogy hozzáférjen a doboz kondomhoz, ami valahogy a fiók hátuljába csúszott. Kinyitotta, kivett belőle két kis csomagot, és a tárcájába tette. Aztán óvatosan visszatette a dobozt a fiókba. Előre, hogy ha kell, gyorsan megtalálja. Akár sötétben is. Nem volt nagy dolog, de azért valami. Az ember csak gondolkodjon pozitívan! Leonóra akkor hallotta meg a lambériás fal mögötti tompa nyikorgást, amikor éppen a katalogizáló C fiókját húzta ki. A gyenge hangocskát halk sutyorgás követte. Julié Bromley és a barátja, Travis megint a „Délben eltűnünk egy órára" című műsorszámukat adták elő, a harmadik emeletre vezető titkos személyzeti lépcsőt használva díszletnek. A régi feljáró nyikordulásai alapján még néhány percre becsülte az időt, míg odaérnek, ahova készültek. Amikor a nyikorgás abbamaradt, visszatolta a fiókot, és az irodából a könyvtár ajtajához ment, hogy megnézze a hosszú, sötét folyosót. A régi tükrök rosszindulatúan csillantak meg a tompa fényben. Nem hallatszottak hangok a kúria első emeletéről. Elégedetten, hogy mindenki ebédel, a könyvtár melletti, lambériába ágyazott rejtett ajtóhoz ment, és belökte. Óvatosan belépett a kicsi terembe, és hagyta, hogy becsukódjon mögötte a nyílás. Julié ésTravis hangja leszűrődött hozzá a felső emeletről. Valahol a feje felett kinyílt és becsukódott egy másik ajtó. Elővette a ceruzavékony elemlámpát, amit aznap reggel tett a zsebébe, és bekapcsolta. A vékony fénysugárban látta a csigalépcsőt, amely elfordult maga körül, és beleveszett az árnyékba. Jól ki tudta venni Julié és Travis nyomait a porban, ami a vékony lépcsőt fedte. Ezekből ítélve nyilvánvaló volt, hogy a két fiatal rendszeresen látogatja a harmadik emeletet. Óvatosan elindult felfelé. Olyan keskenyek voltak a fokok, hogy a sarka minden egyes lépésnél
kilógott. Hogy a fenébe tudtak a szolgák régen, nehéz ezüstedényekkel vagy ágyneműkkel megrakodva közlekedni ezeken a veszélyes lépcsőkön? Kész csoda, hogy le nem bukfenceztek, és ki nem törték a nyakukat. A feljáró felénél az egyik fok hangosan megnyikordult a súlya alatt. Ez volt az árulkodó hang, amit a könyvtárban hallott, amikor Julié ésTravis felfelé tartott, gondolta. A lépcső tetején újabb szűk nyílást talált a lambériába ágyazva. Lekapcsolta a zseblámpát, és óvatosan megnyomta a panelt. Az ajtó csikorogva nyílt ki. Kiment a nyi lason, és egy kivilágítatlan folyosón találta magát, amely, mint megállapította, sokkal szűkebb volt, mint az alatta levő. Régen ez lehetett a háznak az a része, ahol a szolgákat és a kevésbé fontos vendégeket szállásolták el. Csak a folyosó két végén levő apró ablakokon szűrődött be némi fény. Nincsenek szőnyegek, jött rá. A fapadlót már rég nem fényesítették és nem söpörték fel. Könnyű volt követni a lábnyomokat a porban. Lassan végigment a folyosón. Tükrök sorakoztak a falakon, mint a ház többi részében. De az első két emeleten levőkkel szemben ezeket vastag por fedte. A fémkeretek fényüket vesztették, a fák itt-ott megrepedeztek. Sarkaik hiányoztak. Az aranyozás betöredezett és lepattogzott a széleken és a feliratokon. Hajszálrepedések és pókhálószerű törések voltak a legtöbb tükrön. Némelyikből kiesett egy-egy nagyobb darab, hegyes szilánkokat hagyva maga után a keretben. A porréteg olyan vastag volt rajtuk, hogy nem látta magát egyikben sem, ahogy elment mellettük. Itt-ott világos foltok mutatták, honnan vettek le egyet-egyet közülük valamikor korábban. Mindent összevetve a legértékesebb és legszebb darabokat lehordták az alsóbb emeletekre, hogy a fő gyűjteményben legyenek. A többihez, bármilyen céllal hagyták ott őket, nyilván még sokáig nem fognak hozzányúlni. Kíváncsi lett, vajon az Alex házában levő furcsa tükör is erről a folyosóról tűnt-e el. A tükrök mellett számos régi, nehéz, viktoriánus stílusú bútort is ide zsúfoltak. A folyosó mindkét oldalán egy-egy hosszú faasztal bújt meg az árnyékban. A másik végén egy szekrényt látott elősejleni a fal ból. A félhomályba borult folyosó felénél a lábnyomok megszűntek az egyik ajtó előtt. Tompa sóhajok szűrődtek át a lambérián. Úgy tűnik, megtalálta Julié és Travis titkos rejtekhelyét. - Igen, igen, ó, igen, bébi, ez olyan jó! Travis hangja a rosszul álcázott férfiúi elégedettség nyögésébe fulladt. Leonóra megijedt. Kukkolónak érezte magát, ahogy ott állt a folyosón, és hallgatta, ahogy Julié és Travis szeretkeznek. Na jó, kukkolónak azért mégsem. Elvégre nem látott semmit, emlékeztette magát. De mi tagadás, kellemetlen érzés volt. Zavartan elsietett onnan. Nem volt semmi mentsége, mit keres ott. Megoldódott a rejtély. Megbizonyosodott róla, miért tűnik el a párocska ezen az emeleten. Akár ki is használhatná a lehetőséget, hogy körülnézzen idefenn, mielőtt lemegy. A folyosó háromnegyedénél hallotta, hogy kinyílik mögötte egy ajtó. Pánik söpört végig rajta. Bebújt a legközelebbi nagy tárgy, egy régi szekrény mögé, és visszatartotta a lélegzetét. - A cipzárad! - mondta Julié türelmetlenül. - Jézusom, tiszta hülye vagy? Húzd már fel! Ha Mrs. Brinks meglát így, tuti, hogy kirúg. Nagyon jól tudod, hogy nem veszíthetem el ezt az állást. - Nyugi. - A halk szisszenés arra utalt, hogy Travis kijavította a hibát. - Tessék. Most már jó. Boldog vagy? - Ez komoly, Travis. - Julié hangja élesebb lett. - Úgy értem, ha miattad kirúgnak, mindketten megbánjuk. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Kész vagy? - Igen. Siessünk! Leonóra hallotta, ahogy megcsikordul a cselédlépcsőház ajtaja, amikor kinyitották. - Mi ez a nagy sietség? - kérdezte Travis. - Brinks a városban ebédel, nem tudtad? Még legalább egy óra, míg visszaér. - Van valami, amit el kell intéznem ma, ha lesz rá lehetőségem. - Mit? A cselédlépcsőház ajtaja becsukódott, miközben Julié válaszolt. Csend lett. Leonóra várt egy kicsit, aztán előbújt a szekrény árnyékából. Visszament a lambériába épített ajtóhoz,
és belépett a szűk feljáróba. Lefelé még nehezebb volt közlekedni a lépcsőn, mint felfelé. Lassan haladt, miközben a lámpa sugarát végig a fokokon tartotta. Félúton lefelé meglátta a halvány fénycsíkot, ami a második emelet folyosójára nyíló ajtót jelezte. Már épp folytatni akarta az utat lefelé, amikor a szeme sarkából észrevett valami halványabb derengést a bal oldalán levő falban. Abban, ami a könyvtár irodáját választotta el a lépcsőtől. Ez megmagyarázta, miért hallotta Julie-t és Travist olyan jól fel-le járkálni a lépcsőn. Volt egy másik ajtó is, ami valaha arra szolgálhatott, hogy bejárást biztosítson a könyvtárba. Óvatosan folytatta az útját lefelé, nemcsak biztonsági okokból, hanem azért is, hogy ne csapjon zajt. Már csak az hiányzott volna, hogy valaki, aki épp a második emeleten járkál, meghallja és kinyomozza a furcsa hangokat, amik a lépcsőházból jönnek. Elég kellemetlen lenne megmagyarázni. A lépcső lábánál megállt, hogy a lámpa fényét a másik beépített ajtóra irányítsa. Maga elé képzelte a kicsi irodát. A kartotékszekrény pontosan ennek a falnak a túloldalán állt. Évekkel azelőtt valaki úgy dönt hetett, hogy a cselédlépcsőre többet nem lesz szükség, és ezért semmi oka, miért ne tolhatná a nehéz kartotékszekrényt pont az ajtó elé. Már épp ki akarta kapcsolni a lámpát, és kimenni az előtérbe, amikor arany csillogására lett figyelmes. Megborzongott. Odairányította a fényt a résre, ami az egykor a könyvtárba nyíló ajtó alját jelölte. Talán egy nyaklánc vagy karkötő körülbelül egycentis része kandikált ki az ajtó alól. Csaknem láthatatlan volt az árnyékban. Ha nem fedezi fel a második nyílást, és fordítja arra a lámpát, észre sem vette volna. Hogy veszíthet el valaki ékszert egy ilyen szokatlan helyen? Talán évekkel ezelőtt a kartotékoló tetejére tették, és leeshetett mögé. De akkor hogyan lehetséges, hogy egy kicsi darabja látható a falnak ezen az oldalán is? Félelemmel vegyes kíváncsisággal indult az aranydarab felé. Megállt az ajtó előtt, és megpróbálta kinyitni. A másik oldalról matatás hangjai szűrődtek át, ami megfagyasztotta benne a vért. Valaki volt a könyvtár irodájában. Hallgatta, ahogy az illető kihúzkodja és visszatologatja a fiókokat az íróasztalban. Bárki volt is, gyorsan mozgott, mintha félne, hogy rajtakapják. Egy pillanattal később megszűntek a hangok. Sietősen távolodó léptek zaja jelezte, hogy a betolakodó elment. Várt, amíg hallotta, hogy a léptek elhaladnak a folyosói ajtó előtt, majd odament, s óvatosan kinyitotta. Kidugta a fejét, és még épp látta, hogy Julié Bromley befordul a sarkon, és eltűnik a főlépcső irányában. Ezen egy darabig elgondolkozott, aztán visszament a másik személyzeti ajtóhoz. A szekrénnyel a másik oldalon lehetetlen volt benyomni az ajtót az iroda felé. Maga felé kellett húznia. Már majdnem úgy döntött, visszamegy a könyvtárba, hogy találjon egy vonalzót, vagy valami más tárgyat, amivel felfeszíthetné, amikor észrevette az apró mélyedést a felületén. Épp csak akkora volt, hogy beleférjen az ujja. Finoman maga felé rántotta. Az ajtó megnyikordult, tiltakozva, hogy megmozduljon elöregedett, rozsdás zsanérjain. De végül azért sikerült kinyitnia. A magas katalogizáló masszív fa hátával nézett farkasszemet. Amikor a padlóra irányította a lámpát, meglátta a karkötőt. Remegő ujjakkal odanyúlt, hogy felvegye az arany-láncocskát. Nem kellett megnéznie a kicsi, aranyplakettbe vésett nevet, hogy felismerje az ékszert. Azonnal tudta, kié. A markába szorította, és becsukta az ajtót. A másik nyíláshoz ment, és kilépett a folyosóra. A következő pillanatban már a könyvtár irodájában volt. Körülnézett, jól megvizsgálva mindent. Néhány dolog ferdén állt az asztalon. Semmi feltűnő. Valószínűleg észre sem vette volna a toll és a papírhalom új helyzetét, ha nem direkt azt figyeli. Kihúzta az íróasztal alsó fiókját, és elővette belőle a táskáját. Amikor kinyitotta, és belenézett, azonnal látta, hogy kutattak benne. Kivette a tárcáját, kinyitotta, és gyorsan megszámolta benne a pénzt. Mind megvolt. A hitelkártyái is. De ha Julié Bromley nem azért jött be, hogy könnyű pénzt szerezzen, miért keresgélt az irodában? A NYUGTALANSÁG kikergette Thomast a műhelyéből aznap késő délután. Wrench felnézett rá az üres etetőedénye mellől. - Autózzunk egyet? - kérdezte a férfi.
A kutya fürgén az ajtóhoz ügetett. Thomas felkapta a kocsikulcsot, a távcsövét és a dzsekijét, és kimentek. Wrench felugrott a terepjáró anyósülésére, és felvette a megszokott, „utazó vadászeb" pozícióját. Thomas a volán mögé ült, és beindította a motort. Az Alex Rhodes házához közeli, elhagyatott lakhoz ment, leparkolta a terepjárót a régi épület mögött, kiszállt, és bezárta a kocsit. Együtt törtek utat a nedves fák között arra a helyre, amit Thomas előző nap fedezett fel Leonórával. Wrench azzal szórakoztatta magát, hogy mindenféle szagoknak eredt a nyomába, míg a férfi letelepedett a távcsővel. Nem számított rá, hogy felfedez bármi érdekeset. Egyszerűen csak ki kellett szabadulnia a házból egy időre. A kémkedés Rhodes után megfelelő elfoglaltságnak tűnt, amivel elütheti az időt. Egy órával később már készült visszamenni az autóhoz Wrenchcsel, amikor egy kicsi, viharvert Ford kanyarodott a házikó elé. Farmeros, vörös bőrdzsekis nő szállt ki belőle. Hosszú haját lófarokba kötötte. -Nem átlagos kliens - mondta Thomas a kutyának. - Arról a csotrogányról ítélve, amivel jött, kétlem, hogy megengedheti magának ezt a táplálékkiegészítőt. De akkor vajon mit keres itt? .... Akkor hallotta meg Leonóra autóját a felhajtóján, amikor épp tizenkettedszer akart kinézni a nappali ablakán, hogy ellenőrizze, égnek-e már a lámpák a nő házában az öböl másik oldalán. Boldog volt, hogy a nő a saját akaratából jött el hozzá. A kellemetlen érzés, ami egész nap kínozta, eltűnt, és izgatott várakozás vette át a helyét. - Oké. Helyes. Jól van, Wrench. Ez jó jel. Wrench már talpon volt, és a személyes tárgyai halma felé vette az irányt. Thomas kinyitotta a bejárati ajtót. Leonóra inkább idegesnek látszott, ahogy feljött a lépcsőn, nem olyannak, aki vad nemi aktusba kíván bocsátkozni. Valamit szorongatott a kezében. - Mi a baj? - kérdezte a férfi. - Ezt ma találtam. - Leonóra a kezébe pottyantotta az arany karkötőt, ahogy bement mellette az előszo bába. - Meredithé volt. Wrench jelent meg egy csúnyán összecsócsált bőrrágókával a szájában. Leült Leonóra elé, és a lába elé ejtette a csontutánzatot. A nő megállt, felemelte a játékot, és megpaskolta a kutya fejét. - Köszönöm. Nagyon szép. Wrench elégedett volt. Leonóra odaadta Thomasnak a dzsekijét, bement az előszobába, és a karját szorosan maga köré fonva megállt az ablaknál. A férfi megvizsgálta a karkötőt. Volt rajta egy kicsi plakett, amibe Meredith nevét gravírozták. - Én adtam neki, amikor hihetetlenül jó tanulmányi átlaggal elvégezte a főiskolát. - Az arca keserű mosolyra húzódott. - Persze ez még azelőtt volt, hogy rájöttem, feltörte a tanulmányi osztály adatbázisát, és kikozmetikázta a jegyeit. A férfi a tenyerén levő láncocskát tanulmányozta. - Hol találtad? - A kartotékszekrény mögött, a könyvtár irodájában. Van ott egy ajtó. Egy személyzeti lépcsőre nyílik. Tudod, amióta megkapta tőlem azt a láncot, mindig rajta volt. Még akkor is, amikor ágyban találtam Kyle-lal. Thomas felpillantott, amikor meghallotta a szomorúságot Leonóra hangjában. A nő nem nézett rá. Elbűvölte az öböl látványa. A kandalló lángjának fényében finoman fénylett zöldesbarna pulóvere. A ruhának garbónyaka és hosszú ujja volt. Jól illett a nő elegáns vonalú vállához, és kiemelte kicsi mellét. A nadrágja is zöld volt; csak épp valamivel sötétebb, mint a pulóver. A haját a megszokott sima copfban hordta. A férfi igyekezett a törött karkötőre figyelni. - Emlékszem, hogy láttam a csuklóján - mondta, de közben lázasan járt az agya. Leonóra ránézett a válla fölül. A jeges indulatra, amit a szemében látott, összeszorultak az ujjai a lánc körül. - Mit akarsz, mit csináljak? - kérdezte Thomas. - Úgy tegyek, mintha nem feküdtem volna le vele?
- Nem, azt nem. -Visszafordult az ablakhoz. - Különben is, lenne értelme? Már tudom az igazat. így is épp elég a hazugság és a féligazság körülöttünk. A férfi bedühödött. Három lépéssel átszelte a szobát, és megállt közvetlenül Leonóra mögött. Elég közel hozzá, hogy érezze az illatát. Nem érintette meg. -Ez az igazi gond, igaz? - kérdezte. - Ugyanannyira akarsz, mint én téged, de nem bírod elviselni, hogy volt egy rövid kapcsolatom Meredithszel. - Hagyjuk ezt, jó? - A francba, nem, nem jó! Van itt valami, amit le kell szögeznünk mindjárt az elején. Javíts ki, ha tévedek, de az az érzésem, hogy csak Meredith újabb kőbunkó barátját látod berniem. - Ez nem igaz! - De igen, és nem hagyom, hogy ennyire lebecsüld az eszemet, az érettségemet vagy az önkontrollomat. - Sohasem mondtam, hogy ne lennél intelligens, érett és hidegvérű. - Nem is kellett! Ezer más módon kifejezted. Csak hogy tudd, nem vagyok már tizenkilenc éves kölyök, akit a hormonjai vezérelnek, és követi a farkát, akárhova vezeti is. - Fölösleges így felkapnod a vizet. - Késő! Már mérges vagyok. Tudod, mit? Piszkosul elegem van belőle, hogy azt hiszed, nem tudtam el lenállni Meredithnek. Azt hiszed, ő valami démon volt? Egy szirén, akinek nem tudtak ellenállni az olyan elmeroggyant pasasok, mint én, vagy a volt vőlegényed? - Nem mondtam rád soha, hogy elmeroggyant vagy. - A volt vőlegényed sem vagyok! - Tudom. - Leonóra ellépett tőle, és megpördült, hogy szembeszálljon vele. - Nem is hasonlítasz Kyle-hoz. Teljesen más vagy. - Azért ezt köszönöm. - Thomas előrelépett, hogy újra egész közel kerüljenek. - Ha már a témánál va gyunk, tisztáznék pár más dolgot is. Meredith és én nagyon, nagyon rövid ideig voltunk együtt. Megsúgjam, ki szakított kivel? Leonóra újabb lépést tett hátrafelé, amivel el is érte az ablakot. - Biztos vagyok benne, hogy Meredith. Mindig ő vetett véget a kapcsolatainak. Nem vagyok kíváncsi a részletekre. - Lószart! Már a részletekről beszélünk. - Egyik kezét a nő feje mögé támasztotta az ablakkeretre, és egészen közel hajolt hozzá, hogy Leonóra mindenképp rá figyeljen. - Én voltam az, aki lefújta azt a kapcsolatot, már ha annak lehetett nevezni egyáltalán. Akarod tudni, miért? A nő pislogott, aztán megköszörülte a torkát. - Gondolom, megvolt rá az okod. - Mi az, hogy megvolt rá az okom! Otthagytam, mert meguntam. Hát ezért. - Meguntad? Mereditht? - Igen. Belefáradtam. Az a túlzásba vitt, vonzó pompomlány stílus gyorsan elveszíti a vonzerejét. Legalábbis nálam. Már tudtam, hogy ideje lesz kirúgni, amikor rájöttem, hogy jobban érdekelt a fürdőszoba csempézése, mint hogy végigszenvedjek vele egy újabb vacsorát. Tudod egyáltalán, milyen nehéz olyan nővel beszélgetni, aki egyfolytában figyeli az embert, hogy milyen hatást tesz rá? -A csempézés, mi? - Leonóra összeszorította az ajkát. - Még sohasem hallottam, hogy egy férfi annyi ra megunta volna Mereditht. - Na, akkor most találtál egyet! Elengedte az ablakot, kiegyenesedett, és elfordult. Rájött, hogy még mindig a kezében tartja az arany karkötőt. Könnyedén a nő felé dobta, és nézte, ahogy az egy gyors, önkéntelen mozdulattal utánanyúl, és elkapja. - Nem is tudom, minek fárasztom magam azzal, hogy magyarázkodom - mondta. - Valószínűleg csak az időmet pocsékolom. Leonóra a kezében tartott láncra nézett. - Nem mondanám. - Én igen. - A pulthoz ment, nekidőlt, összefonta a karját, és megpróbálta összeszedni magát. - Igazad van. Vannak fontosabb dolgok is, amikről beszélnünk kellene. - Csak még egyet, mielőtt témát váltunk.
- Igen? Mi lenne az? - Jó, ha tudod, hogy sohasem gondoltam úgy rád, mint Meredith újabb hódítására. - Egy nagy büdös frászt nemi - Nem. Tényleg. Az első perctől kezdve, hogy megláttalak, tudom, hogy nem vagy az esete. - Összezár ta az ujjait a láncon. - Először nem is értettem, miért szedett fel egyáltalán. Később, amikor meglett a pénz, arra gondoltam, hogy azért rendezte neked a színjátékot, mert arra számított, hogy a hasznára lehetsz. Ez volt az egyetlen, aminek értelmét láttam. - Ha így akarod finoman tudtomra adni, hogy nem vagyok olyan vonzó vagy érdekes, mint a többi cél pontja, itt be is fejezheted. Hagyj meg nekem pár morzsányi férfiúi önbecsülést. A nő nevetése váratlanul érte; egy pillanatra kibillentette az egyensúlyából. Kővé dermedt. Valószínűleg olyan lehetett, mint egy bamba őz, amelyik reflektorba néz. - Hidd el, nem akartam csorbát ejteni az egódon - válaszolta Leonóra. - Nézd, most, hogy egyenesbe tesszük a dolgokat, jó lesz, ha én is tisztázok pár dolgot. Azért mondtam, hogy nem vagy Meredith típusa, mert nem volt szokása olyanokra pazarolni az idejét, akik bonyolulttá válhatnak. - Szerinted én bonyolult vagyok? - Egy szóval? Igen. Sőt, több. Meredithnek azonnal rá kellett volna jönnie. - Gondolod? - Vele az volt a helyzet, hogy sohasem azért akart megszerezni egy férfit, mert szerette a kihívást. Még csak nem is élvezte a szexet. Egyszer azt mondta, hogy inkább amolyan testgyakorlásnak tartja. Mint a kocogást. A férfi habozott, azon gondolkodott, milyen is volt Meredithszel. Jónak nem jó. - Csodálkoztam is rajta - mondta végül. - Azt hittem, én vagyok az oka. - Nem te voltál. - A nőket szerette? - Nem. Egyáltalán semmilyen szexet nem szeretett. Emlékszel, hogy meséltem a férfiakról, akik ki-be jártak az anyja életében. - Igen. - Az egyik megerőszakolta, amikor tízéves volt. - A francba. - Jól mondod. Valamiért sohasem jutott túl rajta. Persze tudta, hogy olyan a teste, amit a férfiak vonzó nak találnak, és ezt maximálisan ki is használta. De sohasem tanulta meg élvezni. - Ez megmagyaráz pár dolgot. A tűz pattogását leszámítva csend volt a szobában. - Szerinted tényleg nehéz eset vagyok? - kérdezte a férfi végül. - Aha. Érdekes, de kétségtelen, hogy nehéz eset. Leonóra leereszkedett a kanapé ívelt, párnázott karfájára. Egyik lábát lóbálni kezdte. A karkötőt a do hányzóasztalra dobta, és elszántan nézte a férfit. Thomas beletúrt a hajába. - Tudod, nem én vagyok az egyetlen ebben a szobában, akit nehéz esetnek lehet nevezni. Meglepetésére a nő elmosolyodott. - Ezt most bóknak veszem - mondta. - Inkább legyek nehéz eset, mint könnyű. - Attól nem kell tartanod, Leonóra Hutton. - Neked sem, Thomas Walker. Mi lesz ebből? A férfi odament a kanapéhoz és gyengéden talpra állította. Leonóra nem húzódott el. - Azt mondják, két negatívból pozitív lesz. -A kezét a nő vállára tette. Csak hogy lássa, ellenkezik-e. -Talán két nehéz ember könnyen meglenne egymással. Leonóra átkarolta a férfi vállát. - Könnyű nem lenne, de érdekesnek érdekes, az biztos. - Meghiszem azt! A szájával zárta le a nő ajkát. Leonóra válasza azonnali és villámcsapásszerű volt, pont mint előző este, amikor a konyhában csókolta meg. Halkan felnyögött, és még jobban szorította Thomas nyakát. Mintha villámok cikáztak volna körülöttük.
Walkeren végigsöpört a vágy, és egyre gyorsabban vert a szíve. Megpróbálta elvinni a nőt a hálószobáig, de túl messze volt. Úgyhogy inkább ledőlt vele a kanapéra. A nő került felülre, a lába összegabalyodott Thomaséval, az ujját végighúzta a férfi mellkasán. Walker egyik kezével végigsimított a haján, és kivette a csatot, ami összefogta Leonóra copfját. Sötét selyemfüggöny hullott az ujjaira, és simogatta az állát. Mindkét kezével megragadta a nő fejét, és addig csókolta, míg az ki nem nyitotta a száját. Valami tompa puffanást hallottak a ház végéből. Elég hangos volt, hogy megtörje a varázst. Leonóra összerándult. - Mi volt ez? - suttogta. - A kutya - mormolta a férfi, és újra magához húzta. - A kutyaajtó. Wrench úgy döntött, hogy diszkréten meglép az emberi vágy eme megnyilvánulása elől. Thomas nem hibáztatta. Ha nem lett volna része ennek a tűznek, ő is eltűnik egy időre odakint. Ám ő része volt. Teljesen. Amikor végigcsúsztatta a kezét Leonóra gerincén, aztán vissza fel a selyempulóver alatt, a nő még jobban hozzásimult. Érezte, hogy remegés fut végig rajta. Szép ívű háta meleg volt a keze alatt. Egy-két türelmetlen percébe került, még végre sikerült kikapcsolnia a nő övét, lehúzni a cipzárt, és beledugni a kezét oda, ahol érezte a nő meleg bőrét a tenyerén. Amikor végre sikerült, megsimogatta ke rek fenekét, és még mélyebbre csúsztatta az ujjait. Leonóra bugyija nedves lett az érintésére. Attól félt, azonnal elsül. Leonóra hozzádörgölőzött, aztán elhúzódott, hogy helyzetet változtasson. Thomas észrevette, hogy az övén keresgél. - Ne! - nyögte ki. - Még ne. - Csak meg akarlak érinteni. - Ha megteszed, elsülök. A nő felemelte a fejét, és ránézett. - Tényleg? - Igen. Tényleg. - Tök jó. Leonóra folytatta a matatást az övén. Thomas megragadta a kezét, és elhúzta. A vállához irányította. Aztán megemelte egyik térdét, és szorosan odahúzta a nőt, ahol az érezhette az ágyéka nyomását. A nő megremegett, amikor újra végigsimított a fenekén. - Thomas! Ujját a nő bugyijába nyomta. - Thomas! Leonóra feléje rándult. Végig ott tartotta a kezét, miközben Leonóra fölé került. A hirtelen helyzetváltoztatástól átfordultak a kanapé szélén. Thomas egyik karjával tompította az esést. A szőnyegen landoltak, alig kerülve el a kávézóasztalt. Leonóra félig nevetős, félig nyögésszerű hangot hallatott, szorosan átölelte, és az arcát a férfi vállába fúrta. Thomasnak sikerült lefejtenie róla a zöld pulóvert. Most, hogy a felsőruházat már nem volt útban, a csipkés, krémszínű melltartón kezdett dolgozni. Általában jól bánt a szerszámokkal. De most mintha örökkévalóságnak tűnt volna, mire végre kikapcsolta a csatot, és a kezébe foghatta a nő mellét. A legszebb mell volt, amit valaha látott. Szép vonalú, a bimbója kicsi és feszes. Lehajtotta a fejét, egyiket az ajka közé vette, és a fogával harapdálta. Leonóra megint megrándult. Hallotta, milyen hangosan szedi a levegőt. Lenyúlt kettejük közé, hogy megkeresse a férfi cipzárját. Walker elkapta a kezét, és elhúzta a veszélyes zónából. - Mondtam, hogy ha megteszed, részemről vége lesz az egésznek egy pillanat alatt - mondta. - Szeretném, ha minél tovább tartana. A nő felnézett rá, a szemében türelmetlenség csillogott. - Te lehet, hogy tudsz várni. Én nem. - Ki mondta, hogy várnod kell? A nő megdöbbent. - Mi van? - Nincs jobb egy kis kézi munkánál. Lehúzta a nő nadrágját, a lába közé csúszott, és szájával lassan haladt lefelé a testén, míg meg nem találta a nő csiklóját. - Thomas! - Leonóra a hajába markolt. Ujjával szétnyitotta a nő szeméremajkait, és megcsókolta ott, magába szívva Leonóra testének mámorító illatát és ízét. Amikor Leonóra
visszatartotta a lélegzetét, egyik ujját belé dugta, lassan mozgatta, miközben a varázspontot kereste. Tudta, mikor akadt rá. Leonóra halk, meglepett sikkantást hallatott, s még jobban magához szorította. Elért a csúcsra. A férfi érezte a rándulásokat. Csodásnak találta, és elégedettséget érzett, aminek semmi köze sem volt a fizikai kielégüléshez. A nő még sokáig remegett azután, hogy a rángásoknak vége lett. Walker aggódva felemelte a fejét. Leonóra a kanapé bársonypárnájába fúrta az arcát. Remegett a válla. A férfi aggodalma riadalommá változott. - Leonóra! A nő még erősebben szorította a párnát az arcához. - Leonóra! Minden rendben? - Feljebb csúszott, és megragadta a remegő vállat. - A francba, te sírsz? Mi a baj? Mi rosszat tettem? - Én... nem sírok. Thomas alig értette a szavait. Elrántotta a párnát a nő arcától. Leonóra nevetett. A szeme ragyogott a vidámságtól. - Sohasem tudtam... Mindig azt hittem, hogy kevés dologban hasonlítok Meredithre, ha szexről van szó - suttogta. - Most derült ki, hogy nem is... Hosszú IDŐ múlva Thomashoz hajolt, és csupasz mellkasára hajtotta a fejét. Nyugodt volt ott a sötétben. Tökéletesen elégedett magával. - Talán jelöltetnem kellene téged az év kézművese díjra - mondta. - Köszönöm. Megmutassam, mi mindenre vagyok még képes a felszerelésemmel? - Ó, te jó ég, igen. - A nő keze ráfonódott a legnemesebb testrészére. - Nem is tudom, mi az, amit szívesebben tennék, mint hogy a szerszámaiddal játsszak. Amikor Thomas újra a nőben volt, érezte, hogy beigazolódik az első megérzése. Mindenben tökéletesen összeillettek. Őket egymásnak teremtették. Leonóra hallotta az eső kopogását a tetőn. Ahogy kinyitotta a szemét, a szőnyegen találta magát. Thomas már nem volt mellette, mégis melege volt, bár nem viselt semmit. Észrevette, hogy a férfi egy takarót terített rá. A kandallóban is égett a tűz. Fénye aranyba burkolta a szőnyeget és a kanapét. Hallotta, hogy becsukódik az egyik konyhaszekrény. Olyan hang követte, mint amikor kinyitják a hűtő ajtaját. Egy pillanattal később evőeszközök csörgése hallatszott. - Felébredtél? – kiáltott Thomas a pult mögül, ami elválasztotta a két helyiséget. - Igen. - Éhes vagy? - Igen. - Szerencséd van. Összeütöttem valamit. - Nem tudom, sikerül-e megmozdulnom. - Nekem ment. Neked is fog. Óvatosan felült a padlón, a takarót a válla köré tekerte, és gyorsan felmérte a kárt. Helyenként horzsolások éktelenkedtek a testén, feszültek a tagjai. Csak a szokásos, amire számíthat az ember, ha a padlón szeretkezik, gondolta. Előtte még sohasem próbálta. Na álljunk csak meg egy szóra! Nem szeretkeztek a padlón. Keféltek a padlón. Fontos, hogy mindig a megfelelő kifejezést használd! emlékeztette magát. De ezen az estén nem akart a jelentéstannal bajlódni. Jól érezte magát. Nyugodtnak. Még a legvadabb álmaiban sem hitte, hogy ilyen kielégült lehet. Észrevette, hogy Thomas széles mosollyal figyeli a pult másik oldaláról. Rajta volt a nadrág és a póló, de nem gombolta be a sliccét. - Segítsek? - kérdezte. - Azt hiszem, egyedül is menni fog. - A válla köré csavarta a takarót, és feltápászkodott. Diadalittasan a férfira mosolygott. - Látod? - Gratulálok! - Köszi. Merre van a fürdőszoba? A férfi a pultra támaszkodott, és állával a mögötte levő folyosó felé biccentett. - Arra.
- Zavarna, ha lezuhanyoznék? - Egész nyugodtan. A nő végigcsoszogott a rövid folyosón, kinyitotta az első ajtót, amit talált, kitapogatta a villanykapcsolót, és felkattintotta. A szoba fénybe borult, elé tárva a padlótól plafonig kék-fehér mintás csempével burkolt falakat. Megnyitotta a csapot a zuhanyzóban, és addig folyatta, míg az egész fürdőszoba csupa gőz nem len. Amikor meggyőződött róla, hogy már elég meleg a víz, ledobta a plédet, félrehúzta a függönyt, és belépett a rózsa alá. Csak állt, és azon gondolkodón, mi is történt odakint az előszobában. Jó szex. A dolgokat tessék csak a megfelelő helyükre sorolni. Thomas világosan kifejtette a véleményét a házasságról és a gyerekvállalásról. Akkor hát legyen a téma neve Hihetetlen szex. Hirtelen megértette, hogy érezhette magát Alice, amikor a tükör másik oldalán találta magát. A világ egész másnak tűnt most, hogy megismerte az igazi szenvedélyt, és Thomas Walker kezét. Nem tudta, mennyi idő telhetett el, mire kinyílt és becsukódott az ajtó, kirántva őt a gondolataiból. Thomas elhúzta a függönyt. Körbevette a gőz. Pillantása kedvtelve járt végig a feje búbjától a lába ujjáig. - Minden rendben? A nő morcosan ránézett a vastag gőzfüggönyön át. - Persze! Mi bajom lenne? - Csak kérdeztem. Már jó ideje bent vagy. - Bocsáss meg! - Gyorsan elzárta a csapot. - Hoztam neked egy köpenyt. Alighanem nagy lesz, de tiszta. Deke-től kaptam egyik karácsonyra. Még sohasem volt rajtam. - Köszönöm. A férfi odatartott neki egy hatalmas fürdőlepedőt. Ő elvette tőle, és maga köré csavarta. Akart tenni valami találó megjegyzést, valami olyasmit, amit egy modern nő mond, ha egy férfi fürdőszobájában zuhanyozik heves szex után. - Szép a csempe - motyogta. - Kösz. - Thomas kritikus pillantást vetett a falra Leonóra háta mögött. - Amikor csináltam, gondoltam, jól nézne ki így. Biztos, hogy minden rendben? - Csak kóválygok kicsit. A férfi kétkedve bólintott. - Megnézem, hogy áll a vacsora. Leonóra várt, míg kiment. Aztán megfordult, hogy megnézze magát a mosdó feletti tükörben, és remél te, hogy nem vörös a bőre, és a haja nem kusza a forró víztől. Nem látta rendesen magát. Elveszett a párában, ami az üveget fedte. De ahogy a tükörbe bámult, eszébe jutott még néhány dolog. Tizenöt perccel később már majdnem nyugodtan bebugyolálta magát a vastag, férfi méretű fürdőköpenybe, és kimerészkedett a fürdőszobából. És meg is állt az előszoba ajtajában, amikor halk férfihangokat hallott. - Mi a fenét keresett a régi kartotékszekrény mögött? - kérdezte Deke. Az egyik bárszéken ült, Leonórának háttal. Egy üveg sör állt előtte. Egyik kezét egy sós kekszes zacskóba dugta. Wrench a padlón ült a szék mellett, és figyelte, hogy jönnek elő a kekszek, készen rá, hogy utána vetődjön, ha valamelyik merő véletlenségből a földön kötne ki. - Szakadjak meg, ha tudom - mondta Thomas. A pult konyha felőli oldalán állt. Előtte is volt egy üveg sör. Amikor Leonóra meglátta, milyen nyugodt és elégedett, megint megborzongott. Összeszedte magát, és előlépett. - Ha mindent figyelembe veszünk, biztos, hogy Meredith átkutatta a Tükörházat, amikor ott dolgozott mondta élénken. Megpróbált megnyugodni. - Én is azt tettem, ezért találtam meg a láncot. Thomas melegen rámosolygott. - És itt jő a mi rettenthetetlen hősnőnk! Ez aztán jó sokáig tartott!
Deke megfordult a székén, és meglátta. Lehetetlen lett volna megmondani, mi jár a fejében, de Leonóra úgy gondolta, tudja. Nagyon ostobának kellett volna lennie, hogy ne jöjjön rá, mi történt. Márpedig Deke nem volt ostoba. - Jó estét, Leonóra - mondta. A kíváncsiságát udvariasan a szemében tartotta, nem hatott ki a hangjára. - Sajnálom, hogy így betolakodtam. Csak átsétáltam Thomashoz, hogy elmondjak pár dolgot, amiket ma vettem le a netről. Nem tudtam, hogy itt van. A nő a kandalló felé pillantott, és látta, hogy a ruhái szépen össze vannak hajtogatva a széken, a melltartó és a bugyi rejtve a kíváncsi szemek elől. De ettől még nem lett kevésbé meredek a helyzet. Nyilvánvaló volt, hogy ő valamiért levetkőzött, márpedig nincs olyan sok logikus variáció arra, miért is tenne ilyet egy nő egy férfi nappalijában. Hát, mindegy, a baj már megvan. Jobb lesz, ha természetesen viselkedik. Csak nyugodtan! Mintha gyakran kerülne ilyen helyzetbe. Sikerült magára erőltetnie egy mosolyt. - Jó estét, Deke. Épp vacsorázni akartunk. - Tudom. Thomas kért, hogy maradjak. De nem akarok zavarni. - Butaság. - Előbbre jött; érezte, hogy a túlméretezett köpeny a padlón csúszik utána; leült a férfi melletti bárszékre. - Örülünk, ha marad. Jó sok mindent meg kell még beszélnünk nekünk hármunknak. Wrench elérzékenyülve nézett rá. A nő belenyúlt a zacskóba, kivett egy kekszet, és odaadta neki. A kutya azonnal otthagyta Deke székét, és áthelyezkedett hozzá. A nő rámosolygott. - Vagyis inkább négyünknek. Wrench közelebb hajolt, és megérintette a nő lábát az orrával. Leonóra újabb darab kekszet adott neki. - Ez nyílt megvesztegetés! - panaszkodott Thomas. Letett egy pohár vörösbort Leonóra elé. - Nem is! Csak az ajándékokat viszonzom, amiket kaptam tőle. Thomas a pulton könyökölt, karjával a sörösüveget ölelte. - Épp most beszéltem Deke-nek a kalandodról ma délután. Én sem tudok minden részletet. Tudod, azelőtt akadtunk el, hogy elmondhattad volna, hogyan sikerült megtalálnod a személyzeti lépcső ajtaját. Az „elakadni" ugyanolyan jó kifejezés, mint bármelyik, gondolta Leonóra. Megköszörülte a torkát. - Roberta Brinks asszisztensét, Julié Bromleyt és a barátját, Travist követtem ma a harmadik emeletre. - Azt hittem, az a szint le van zárva - mondta Deke. - Így igaz - Leonóra kivett egy kekszet. - Ha valamire az ember kiakasztja a tilos címkét, egyből érdek feszítővé teszi a tizenkilenc évesek számára. Meredith is megtalálhatta valahogy a lépcsőt. A könyvtári iroda falának a túloldalán van. Deke összevonta a szemöldökét. - Gondolja, hogy merő kíváncsiságból ment felfedezőútra? - Nem lepne meg. Illett hozzá az ilyesmi. Ha megtalálta azt a lépcsőt, már csak azért is felment volna rajta, hogy lássa, hová vezet. Nem tudott volna ellenállni. Talán amikor újra lejött, észrevette a másik ajtót, ahogy én is. - És kinyitotta? - kérdezte Deke. A nőnek eszébe jutott, hogyan lógón ki a karkötő az ajtó alól, és bólintott. - Igen, azt hiszem. Nem a könyvtárban dolgozón, így aligha tudhatta, hogy a másik oldalon a kartotékszekrény van a falnál. A karkötő fennakadhatott valamin. Egy szegen vagy talán egy szálkán. - Bethany rengeteg időt töltött a könyvtárban - suttogta Deke. Leonóra ránézett, aztán Thomasra. Arra gondolt, ami akkor jutott eszébe, amikor a párás tükörbe nézett néhány perccel azelőtt. - Jól átkutatta a könyvtárat, miután Bethany meghalt? Deke ajka vékony vonallá szűkült. - Nem. Az íróasztalát és az aktáit tüzetesen átvizsgáltam és szétszedtem a laptopját. Mindig úgy gondoltam, hogy ha Bethany hagyott volna valami támpontot, az rajta lenne a számítógépén. De a könyvtárral nem foglalkoztam. Sohasem láttam értelmét. - Eszembe jutott - kezdte Leonóra vonakodva -, hogy Meredith talán azért vesztette el a láncot, mert
látott valamit, amikor kinyitotta azt a személyzeti ajtót. Valamit, ami talán lecsúszott a kartotékoló tetejéről, és bekerült a fal és a szekrény közé. - Megmozgatta az ujjait. - Tudom is, hogyan; ahogy a kezét bedugta a szekrény és a fal közé, hogy elérje azt a valamit, a karkötő elszakadhatott és leeshetett. Talán észre sem vette akkor. Deke mozdulatlanul ült, ujjait a sörösüvegre kulcsolta. - A mindenit - suttogta. - A boríték? Úgy gondolja, talán a Eubanks-gyilkosságos cikkekkel teli borítékot találta meg a kartotékszekrény mögött? - Talán a könyvet is - mondta Leonóra. - A kúria gyűjteményének katalógusát. Lehet, hogy mindkettő ott volt. Rövid csönd következett, míg mindhárman megrágták a dolgot. Leonóra kortyolt a borából. Deke és Thomas is ittak a sörükből. - Azon az éjszakán, amikor Bethany meghalt, mindenki úgy tudta, hogy a tanszéken van az irodájában - mondta Deke. - Gyakran dolgozott sokáig. Néha egész éjszakára is ott maradt. De mi van, ha akkor este a Tükörházban járt? - Azt bezárják éjszakára - emlékeztette Thomas. Deke félresöpörte az érvet. - Bethanynak volt kulcsa. Adtak neki egyet, mert szeretett furcsa időpontokban megjelenni a könyvtárban. Thomas feléje lökte a karkötőt a pulton. - Jó, mondjuk, hogy ott volt aznap este. Minek akarta volna elrejteni a cikkeket és a könyvet? Deke megmarkolta az üveget. - Mert a gyilkos követte. Talán sarokba szorította a könyvtárban. Újabb rövid csend következett. - Ez csak találgatás - jegyezte meg Leonóra egy idő után. - Nem teljesen. - Thomas a karkötőre nézett. - Azt tudjuk, hogy Meredith kinyitotta a kartotékszekrény mögötti ajtót. - Ezért döntöttél úgy, hogy felfedezőútra mész? - kérdezte Deke. - Nyomoztam! - igazította ki Leonóra. - Észrevettem, hogy Julié és Travis mindig eltűnik ebédidőben. Ma követtem őket. Az egyik üres szobát használják a harmadik emeleten... hm... fészeknek. Thomas felhúzta az egyik szemöldökét. - Fészeknek? - Igen, azt hiszem, ez rá a legmegfelelőbb kifejezés - motyogta a nő. A férfi halkan füttyentett. - Csodállak benneteket, értelmiségieket - mondta. - Jó lehet ennyire ismerni a nyelvet. A nő elvigyorodott. - Te hogy hívnál egy olyan helyet, ahova két egészséges fiatal eltűnik ebédidőben, hogy szeretkezzen? - Delelőnek - válaszolta Thomas. Deke elvigyorodott. - Isten áldja a mi csodás nyelvünket. Ezek a nüanszok... Ez a fennköltség... Leonóra pislogott; meglepte a humoros megjegyzés. Deke vidám mosolya úgy adta vissza a kettejük közti hasonlóságot, ahogy semmi más nem tudta volna. A vigyor a következő pillanatban eltűnt, de addigra ő már meglátta az igazi Deke-et. - Más is történt - mondta. - Nem vagyok biztos benne, jelent-e valamit, de ha már összeesküvés-elméleteket gyártunk, talán fontos lehet. Bár lehet, hogy nincs is jelentősége. - Mi az? - kérdezte Thomas. - Azt hiszem, a gerlepárunk egyik tagja átkutatta a táskámat. Hogy pontosak legyünk, Julié. Thomas és Deke csak bámulták. - A könyvtár irodájában volt, míg én a fal túloldalán a lépcsőházban. Hallottam, ahogy nyitogatja a fiókokat. Amikor visszamentem az irodába, ellenőriztem a holmimat. Láttam, hogy átkutatta. - Vitt el pénzt? - kérdezte Thomas. - Hitelkártyát? Leonóra megrázta a fejét.
- Szerintem nem hiányzik semmim. De most jut eszembe valami, amit akkor mondott, amikor lefelé indultak a kis rejtekhelyükről a lépcsőn. - Mit? - kérdezte Deke. - Azt hiszem, azt, hogy sietniük kell, mert el kell intéznie még valamit, ha lehetősége lesz rá. - Hűha... - mondta Thomas csendesen. Kortyolt a sörből, aztán letette az üveget. - Hűha... A nő ránézett. - Most meg mi van? - Ez a Julié Bromley... Lófarkas? Piros bőrdzsekit hord? - Honnan tudod? - kérdezte Leonóra. - Láttam ma délután. Meglátogatta Alex Rhodest. Mondtam is Wrenchnek, hogy szerintem nem tanács adásra jött. - Hűha... - nyögte Leonóra. - Julié és Alex Rhodes. Nem tetszik ez nekem. - Nekem sem - helyeselt Thomas. - Vicces, hogy Rhodest említitek - mondta Deke szárazon. - Akár el is mondhatom, miért jöttem át. Megtudtam néhány dolgot a mi kedves stresszoldó tanácsadónkról. - Osztatlan figyelmünket élvezed - mondta Thomas. - Néhány éve Rhodes ADU volt egy kicsi főiskolán Közép-Nyugaton - kezdte Deke. - ADU? - kérdezte Thomas. - „A disszertáció úszott" - magyarázta Leonóra. - Doktorandusz, aki nem felel meg a kívánalmaknak. - Értem. Folytasd, Deke! - Rhodes tanársegédként dolgozott a kémia tanszéken. Azt mondják, a szerződését nem újították meg. - Mármint kirúgták? - kérdezte Thomas. - Többé-kevésbé. - Deke elfintorodott. - Kinyomoztam, hogy azért távolították el onnan, mert sportot űzött a nőnemű diákjai elcsábításából. - Vajon ez miért nem lep meg? - kérdezte Thomas. - A kis édesek közül az egyik egy bűngazdag öregdiák szeme fénye volt, aki egy csomó pénzt adományozott az iskolának. A fent említett úriember kissé bepöccent, amikor rájött, hogy egyetlen magzata órá kig hancúrozott előadások után a kémialaborban Rhodesszal. Ragaszkodott hozzá, hogy kirúgják. - Nem rovom fel neki - jegyezte meg Leonóra. - Miután kirúgták, sokat költözködött. Kisebb főiskolák kémia tanszékeivel kötött egyéves szerződése ket. Sehol sem húzta túl sokáig. Alighanem folytatta azt a hobbiját, hogy ne a megfelelő diákokat szedje fel. Sokan panaszkodtak rá. - Le mertem volna fogadni - mondta a nő. - És most jön a legérdekesebb. - Deke izgatottan előrehajolt a széken. - Azt pletykálták, hogy Rhodes egy nemi erőszak nevű drogot és talán mást is használt a légyottok alkalmával. - Most pedig itt van Wing Cove-ban - suttogta Leonóra. - Hogy eladja a stresszoldó formuláját. Thomas Deke-re nézett. - Kiderült valami az elemzéskor arról a porról? - Még nem - válaszolta a testvére. - De lassan jelentkeznie kell a barátomnak. - Mi lesz, ha az eredmények kimutatják, hogy Alex Rhodes kemény drogokat árul táplálékkiegészítőnek álcázva? - kérdezte Leonóra. - Egyszerű - válaszolta Thomas. - Ha úgy lesz, mindent elviszünk Ed Stovallnak, és az ölébe pottyantjuk. Az ilyesmi felett nem fog elsiklani a figyelme. Deke ivott egy korty sört. - De nem hiszed, hogy akkora szerencsénk lesz, igaz? - Ebben a játékban eddig még semmi sem volt egyszerű - emlékeztette Thomas. KÉT órával később Thomas és Wrench Leonóra tornácán álltak. A nőnek már a kezében volt a kulcs. Az ő kocsijával jöttek. A férfi és a kutya visszafelé készültek a hídon át. Thomas felajánlotta, hogy nála marad éjszakára. Ám ő visszautasította. A férfi nem erőlködött. Rendben - intette türelemre magát. A várakozós játékot is játszhatja.
- Ne érts félre! - magyarázta a nő, miközben a zárba dugta a kulcsot. - Nincs semmi gondom az elmélettel, hogy Rhodes még bajt okozhat. De kétlem, hogy gyilkos lenne. Szerintem sima csaló, csak épp a ravaszabb fajtából. - Sóhajtott. -Tudod, mint Meredith. - Egyet is értenék veled - kezdte Thomas. - Csakhogy kábítószer van a dologban. És ha valamiben drog van, ott mindennek vége. Ebben az üzletben megölik az embereket. Kérdezd meg bármelyik rendőrt. - Még nem tudunk erről semmi biztosat. Csak a pletykákat ismerjük. - Ha elég füstöt látsz, eltűnődsz, tűz van-e valahol. - A dzsekije zsebébe mélyesztette a kezét. - Tudod, mire lennék igazán kíváncsi? Hogy hol volt Alex Rhodes azon az éjszakán, amikor Bethany leugrott arról a szirtről a Cliffe Drive-on, és azon, amikor Meredith balesetet szenvedett L. A.-ben. A nő kinyitotta az ajtót, aztán visszafordult. - Ezt aligha tudjuk meg. - Addig Julié Bromley körmére nézhetnénk egy kicsit - javasolta Thomas. Leonóra végiggondolta, aztán bólintott. - Sikerülhet. Csak tizenkilenc éves. Nem látszik kemény bűnözőnek. Ha elmondanánk neki, hogy tudjuk, ő kutatta át a táskámat, és azt is, hogy kapcsolatban áll Alex Rhodesszal, valószínűleg pillanatok alatt összeomlana. De nem hiszem, hogy túl sokat tud. - Egy próbát megér. Még ma este előkerítem a címét. Holnap reggel meglátogatjuk, mielőtt órára menne. - Rendben. — Leonóra búcsúzásképp megsimogatta Wrenchet, és hátralépett a küszöbről. - Nem mintha lenne más nyomunk. Thomas észrevette, hogy a nő becsukni készül az ajtót. Egyik lábát a nyílásba tette, hogy megakadályozza. - Várj! - Mi az? - Úgy fogsz tenni, mintha nem történt volna semmi az este? - Parancsolsz? - Most, hogy Deke látott a fürdőköpenyemben, azt fogja hinni, hogy viszonyunk van. És... igazából ne kem is ez volt a benyomásom. - És? - Nekem is tisztáznom kéne a dolgot - mondta. - Most van valami közöttünk, vagy ez az este egyéjszakás kaland volt? A nő káprázatos mosolyt küldött felé, amitől olyan érzése támadt, mintha sötét alagútban állna, és egy vonat fényét nézné, ami egyenesen felé tart. - Csak hogy tudd - mondta Leonóra. - Soha nem megyek bele egyéjszakás kalandokba. Walker hirtelen sokkal jobban érezte magát, mint egy másodperccel azelőtt. - Biztos? - Mi az hogy! - Javíts ki, ha tévedek, de kizárásos alapon az következik, hogy ha a ma esti akciónk nem egy éjszakára szólt, akkor alighanem viszonyunk van. - Bírom az olyan pasikat, akiknek vág az agyuk — mosolygott Leonóra. - Jó éjszakát, Thomas. A megkönnyebbülés teljesen irracionális boldogsággá változott. Walker előrehajolt, és megcsókolta anélkül, hogy a kezét kivette volna a zsebéből. Csak hogy lássa, mit szól a nő. Visszacsókolt. De nem ölelte át. Kivette a lábát az ajtónyílásból. A nő becsukta az ajtót az orra előtt. Lassan. - Menjünk haza, Wrench. Leballagtak a lépcsőn. A szeme sarkából egy villanást látott az ablakban, ami arra késztette, hogy visz-szapillantson a válla felett. Leonóra állt ott, félrehajtotta a függönyt; nézte, ahogy mennek. Hátulról vi lágította meg az előszoba meleg fénye. A férfi kihúzta az egyik kezét a zsebéből, és intett. A nő visszaintegetett. Thomas már fütyörészett, amikor Wrenchcsel a hídra ért.
Leonóra másnap reggel korán nyitotta ki a háza ajtaját, és nedves napsütés fogadta. Frissítő változás volt a ködhöz képest. A fejére borította a dzsekije csuklyáját, kesztyűt húzott, és fürgén leszaladt a lépcsőn. Amikor a gyalog úira ért, balra fordult, a híd irányába, ami lerövidítette az utat Thomas házához. Csupán intellektuális kíváncsiság, gondolta. Látni akarta, vajon a férfi is korán kelő-e, mint ő. Kideríteni, hogy legalább ebben van-e köztük hasonlóság. Nem mintha a közös érdeklődési kör garancia lenne a hosszú távú, örömteli kapcsolatra; ezt a leckét már keményen megtanulta Kyle-lal. Gyorsan lépkedett, kíváncsi volt, vajon mit viselhet Thomas, ha egyáltalán ébren van. Lehet, hogy még ki sem jött a zuhany alól. Elképzelte, ahogy a férfi köntösben nyit ajtót. Alatta pedig semmit sem visel. Megbeszélik, hogy támadják majd le Julié Brom-leyt. Esetleg valami mást, a nyomozással kapcsolatban. Vagy Thomas meghívja, hogy bújjon vissza vele az ágyba... Gyorsított a léptein. Az álmodozását sportcipők egyenletes dobogása törte meg a háta mögött. Zihálást hallott, és félrehúzódott. Egy pillanattal később Cassie jelent meg figyelemre méltó öltözékben; futódresszben, szoros harisnyában és rövidnadrágban; el akart futni mellette. Izzadság csillogott a szemöldökén, és itatta át a felsőjét. Vörös fürtjeit bolyhos gumi fogta hátra a homlokából. Meglátta Leonórát. Meglepettnek látszott. Lelassította a lépteit, és elmosolyodott. - Szia - mondta. - Észre sem vettelek! - Jó reggelt. - Leonóra lépést tartott vele. - Fuss csak tovább nyugodtan, nem akarlak feltartani. - Nem, nem, szó sincs róla. Már úgyis majdnem végeztem. - Cassie megtörölte az arcát a kezével. De jó, hogy találkoztunk! Beszélni akartam veled. Gondoltam, benézek hozzád ma délután. Zavar, ha mozgunk, míg lehűlök? Leonórának meg kellett szaporáznia a lépteit, hogy ne maradjon le tőle. - Kedves tőled, de nincs időm jógaleckékre. - Nem is arról van szó. - Cassie elfintorodott. Mély lélegzetet vett. - Bár olyan egyszerű lenne! Attól tar tok, ez egy kicsit személyesebb. - Ó... Deke és Thomas. Cassie meglepetten ránézett, aztán újabb mély levegőt vett, és csípőre tette a kezét. - Igen. Deke-ről és Thomasról van szó. Különösen Deke-ről. Nem kerülgetem a forró kását. Találkoztál vele. Beszéltél vele. Mit gondolsz róla? - Szerintem gondjai vannak azzal, hogyan dolgozza fel a felesége halálát. Talán valamilyen tanácsadás használna. - Már mondtam neki. Thomas is. De úgysem megy el. Nem hiszi, hogy segíthet. - Valahogy le kell zárnia. Cassie sóhajtott. - Szerinte az volt a dolga, hogy gondját viselje Bethanynak. Vagyis kudarcot vallott. - Senki sem vállalhat teljes felelősséget egy másik ember életéért, egészségéért vagy boldogságáért. Ez lehetetlen. -Tudom. De Deke valamiért megszállottja Bethany halálának. A bűntudata és a depressziója miatt min denféle bizarr elméleteket kreál. - Nem vagyok pszichológus — mondta Leonóra. - Az alapján, amit Bethanyról hallottam, szerintem tö rékeny volt. Nem tudott a valóságban élni, vagy talán nem is akart. Szívesebben bújt el a matematika világában, ha csak tehette. Deke mesélte, hogy néha napokat és éjszakákat töltött az irodájában, és hosszú, hosszú órákat a Tükörházban. Cassie horkantott. - Tudod, én sohasem találkoztam vele, de a „törékeny" szerintem csak az önző finomabb megfelelője. A zsenialitását használta mentségnek az egocentrikus magatartására. - Ismerek egy-két embert, akiknek az intelligenciaszintje hihetetlenül magas. Az igazi zsenialitás teher lehet. Nagyon elszigeteltnek érezheti tőle magát az ember. - Értem - mondta Cassie. - Elhiszem, hogy aki ilyen rendkívül okos, annak nehézséget okoznak a való élet elvárásai és szokásai. - Érthető, miért érezheti magát jobban egy ilyen ember egy más világban, ahol a logika és a matematika
törvényei uralkodnak és érvényesülnek. És az is, miért akarhat valaki megvédeni egy ilyen finom virágot. - Gondolom - hümmögött Cassie. Morcosnak látszott. - Talán Bethanynak az a másik világ jelentette az otthont - folytatta Leonóra; egyre inkább belefeledkezett az elméletbe, és megpróbálta minden szemszögből megvizsgálni a dolgot. - Egy ilyen intelligens embernek valószínűleg ez a világ tűnik furcsa, kiszámíthatatlan, logikátlan helynek. - Igen. - Cassie összeszorította az állkapcsát. - Talán igazad van. Bethany úgy érezhette, mintha más lenne. - Mert más is volt. Ki tudja? Talán tényleg meg kellett védeni a való élettől. De senki nem teheti meg ezt a másik helyett. Legalábbis nem sokáig. Szomorú, hálátlan, ráadásul haszontalan feladat lenne. Az a férfi, aki megpróbálná ezt tenni egy nőért, a végén rájönne, hogy kudarcot vallott. Cassie megállt, és feléje fordult. - Pontosan. Leonóra is megállt. - Az a férfi, aki úgy érzi, hogy totálisan felsült, mint fénylő páncélos lovag, valószínűleg csak vonakodva kockáztatná meg, hogy egy újabb kapcsolatba menjen bele. - A francba! Reménytelen, igaz? Rám sem fog nézni, amíg lefoglalják ezek az elméletek a felesége haláláról. - Nem hinném, hogy vesztett ügy. - Hogy érted? - Deke szerintem nem is olyan depressziós, mint ahogy mindenki hiszi. Inkább küldetésnek tartja, hogy kiderítse, mi történt a feleségével. Válaszokat akar. Innen nézve mondhatnánk, hogy megszállott. De úgy látom, az elvakultság náluk családi vonás. - Gondolod? - Észrevettem, hogy hasonló körülmények között Thomas ugyanazt teszi. Ó, a francba, ha az ember jobban belegondol... most is épp ugyanazt teszi, mert úgy döntött, hogy segít a testvérének. - Vagyis legjobb lesz, ha félreállok, és megvárom, míg Deke választ kap a kérdéseire. De mi van, ha ez sohasem fog megtörténni? - Nem értem, miért nem teszel semmit. Talán megpróbálhatnád felkelteni Deke érdeklődését. - Hogy? - Ebben nem vagyok szakértő. - Leonóra mosolygott. - De tudok valakit, akitől tanácsot kérhetünk. Rövid idő múlva felment Thomas verandájának a lépcsőjén, és bekopogott a bejárati ajtón. Szinte azon nal kinyílt. Wrench rontott ki rajta, szájában egy megviselt sárga teniszlabdával. Letette a nő lába elé, és büszkén leült, felkészülve rá, hogy megdicsérjék az ajándékáért. - Köszönöm, Wrench. - A nő lehajolt, hogy felvegye a játékot. - Nagyon aranyos. Wrench boldog volt. Meglebbentette lekonyuló fülét. - Hát ezt meg honnan szedte? - morogta Thomas. - Életemben nem teniszeztem. Leonóra kiegyenesedett, amikor meglátta a férfit az ajtóban. Még nedves volt a haja a zuhanyozástól. A válla mintha betöltötte volna az ajtókeretet. Egy törülközőt kötött a derekára. Csak egy törülközőt. Egészen lent volt a csipőjén, nem sokat takart. Ő meg fürdőköpenyről ábrándozott. Úgy látszik, semmi fantáziája sincs. - Gyere be. Épp reggelit akartam készíteni. - Thomas megeresztett egy csábos mosolyt. — Mi hoz ide ily korai órán? - Csak sétálni akartam. Gondoltam, megnézem, te is korán kelő vagy-e. - Igazából igen. Ha az embernek kutyája van, akkor muszáj. - Hátralépett, hogy beengedje a nőt. Épp most jöttem ki a zuhany alól. Leonóra lenézett a törülközőre a derekán. - Észrevettem. - Reméltem, hogy így lesz. - Walker elvigyorodott, és magához húzta. -Tudod, nem gyakran nyitok ajtót egy szál törülközőben. A nő Thomas mellkasára fektette a kezét, és az ujjait a göndör szőrbe fúrta.
- Ezt az egészet csak miattam csináltad? Ez aztán hízelgő. - Bejössz velem a hálóba, és segítesz befejezni az öltözködést? - Ha segítség kell, hogy el tudd dönteni, mit vegyél fel, örömmel állok rendelkezésedre. Van stílusérzékem, és értek a színekhez. - Ez az én napom! - A férfi felkapta, és elindult befelé az előszobába. - Az a helyzet, hogy le kell vennem a törülközőt, mielőtt bármi mást felvehetnék. - Ez a minimum! - Tudod - mondta Thomas sokkal később -, ha felveszed azt a szokást, hogy reggelente benézel hozzám, talán megfontolhatnád, hogy az éjszakákat is itt töltsd. Sokkal hatékonyabbak lehetnénk. Leonóra figyelte, ahogy elé teszi a gőzölgő zabpelyhet. - Szeretek sétálni reggelenként. Jó torna. Walker elgondolkodott, vajon nem volt-e túl homályos a megfogalmazás. Nem értett túlságosan az ilyesmihez. Úgy döntött, még egyszer megpróbálja, ugyanilyen könnyedén, de érthetőbben. -Ha mindenáron tornázni akarsz, akkor naponta kínálhatnám neked azt, amit az imént űztünk odabent a hálóban - futott neki még egyszer. - Jól felgyorsította a szívemet. De nem hiszem, hogy a szex helyettesítheti a sétát a szabadban. Talán még mindig nem volt elég világos. - Jó, van egy másik ötletem. - A zabpelyhestálakat a pultra tette, és kinyitotta a barnacukros dobozt. -És ha az éjszakákat nálad töltenem, aztán átsétálnánk ide reggelizni? Az jobb lenne? A nő becsukta a hűtőt, és megfordult. Komoly volt. - Szerintem nem kéne elkapkodnunk. Már így is elég gyorsan haladunk. - Igaz. Ne haladjuk túl gyorsan. - Ez aztán a pofára esés. Leült a pulthoz. Leonóra a mellette levő székre csusszant, és felkapott egy kanalat. - Meg kellene beszélnünk, mi legyen Julié Bromleyval — mondta. Jó. Nem kellett a szájába rágni, mi itt a helyzet. Leonóra témát akar váltani. Most azonnal. - Mit szólnál a jó zsaru, rossz zsaru trükkhöz? - javasolta. - Nem tudom. Egyikünk se rendőr. - Összeráncolta az orrát. - Meg aztán mindenki ismeri, aki néz tévét. Az ilyen egyszerű pszichológiai manipuláció aligha működne a való életben. - Csak nem azt akarod mondani, hogy kételkedsz abban, ami a tévéből árad feléd? - Hát... - Bár nem az a cél, hogy manipuláljuk Julié Bromleyt. - Nem? - Leonóra felvonta a szemöldökét. - Hát akkor mi? - Úgy megijeszteni, hogy megmondja az igazat. - Ja, tényleg. Már értem. - Nem loptam el semmit! - visította Julié. - Esküszöm. Csak megnéztem a cuccait, Miss Hutton, ennyi, komolyan! Thomas megrándult, és a fal felé nézett, ami Julié lakását választotta el a szomszédétól. A főiskolától különálló épületet diákszállásnak rendezték be, és nyilvánvaló volt, hogy a hangszigetelésre nem adtak sokat. Julié garzonlakása zsúfolásig volt a diákélet holmijaival. Volt benne egy rakás túlméretezett párna, és egyetlen árva szék. Az ágy bevetetlenül állt. Egy fél zacskó sült krumpli támogatta a számítógépet. Tan könyvek és jegyzetek hevertek rendetlenül az asztalon. A fürdőszoba ajtaja nyitva állt. Thomas cipőket és csizmákat látott szanaszét a padlón. Egy szék hátán vörös bőrdzseki lógott. Julié megijedt, amikor meglátta őket az ajtaja előtt a folyosón, de ellenkezés nélkül beengedte őket. Épp kólát ivott, és megkínálta a látogatóit is. Thomast még a hideg is kirázta a gondolatra, hogy ilyen korán szénsavasat igyon, de udvariasan utasította vissza. Mindenki a maga módján veszi be a koffeinadagját, gondolta. Leonóra röviden elmondta neki, hogy fontos dologról kell beszélniük vele. Julié meghunyászkodott a parancsoló hangtól. Az idegessége rémületté változott, amikor Leonóra megmondta neki, hogy látták beosonni a könyvtár irodájába. Azonnal bepánikolt. Miután tagadott egy darabig, megpróbálta elkenni a dolgot.
Leonórának igaza volt. Julié nem volt nagystílű bűnöző. - Észrevettem, hogy nem vitt el semmit. - Leonóra az asztal melletti széken ült. - De tudni akarom, miért kutatta át a táskámat. Biztosan megérti, miért kérdezem. - Csak kíváncsi voltam, ez minden - mondta Julié morcosan. - Mire? - kérdezte Leonóra. A lány nyugtalanul izgett-mozgott a széken. - Nem t'om... Thomas úgy döntött, ideje közbelépnie. Addig csendben állt az ablaknál, hagyta, hogy Leonóra kérdezzen, és várt a sorára. A lány elé fordult. - Mit mondott Alex Rhodesnak, mit talált? Julié megmerevedett, mint egy ijedt nyúl, ha ragadozóval fut össze. Rossz zsarut játszani nem is volt olyan jó mulatság, mint amilyennek a tévében látta, gondolta Thomas. Főleg, hogy az áldozat alig tizenkilenc. Ám a lány reakciójából arra következtetett, hogy fején találta a szöget. Vagy folytatja, vagy megkockáztatja, hogy Julié magához térjen, és kitaláljon egy mesét. - Tegnap este láttam Rhodes házánál - mondta. -Ez azután lehetett, hogy átkutatta Miss Hutton holmiját. Tehát azért ment, hogy beszámoljon neki. - Én nem... én... - Julié arca összerándult. Könnyek folytak le az arcán. - Nem tudom, miről beszél. - Nézze - mondta Thomas. - Nem érdekel, hogy lefekszik-e vele. Mint felelősségteljes felnőtt, azt mondom, hogy nagy hiba, de... Julié mindkét kezét ökölbe szorította, és talpra ugrott. Az arca vöröslött a dühtől. - Nem fekszem le Mr. Rhodesszal. Kitől hallotta ezt? Hazugság. - Rhodest érdeklik a vonzó diákok. De ez a maga gondja, nem a miénk. - Nem fekszem le vele! - dühöngött Julié. - Öreg! Minek kefélnék olyan pasival, aki már majdnem negyven? Szeretem Travist. Amint lediplomáztunk, összeházasodunk. - Persze - mondta Thomas. Eszébe jutott, hogy ő is közel jár a negyvenhez, és minden perccel öregebb. Vajon Leonóra vénnek látja? - Ez az igazság! - Julié már üvöltött. - Elég lesz, Thomas. - Leonóra felemelkedett a székről, kivett pár zsebkendőt az asztalon levő dobozból, és odament a remegő Juliehoz. - Azt hiszem, igazat mond. A lány kezébe nyomta a zsebkendőket, és visszaültette. - Ez az igazság - szipogta Julié a zsebkendőbe. - Esküszöm, nem hagynám, hogy egy olyan vén pasi megdugjon. Jézusom. El se tudom képzelni, hogy egy annyi idős fickóval feküdjek le. Undorító. - Nyugalom - mondta Leonóra gyengéden. - Tudjuk, hogy Alexnél járt, és hogy átkutatta a táskámat. Van valami kapcsolat a két dolog közt, és megpróbáljuk kideríteni, mi az, ennyi. Láthatja, hogy egy kicsit aggódunk. - Nem fekszem le Mr. Rhodesszal - motyogta Julié leverten a zsebkendőbe. - Neki dolgozom. Thomas nem mozdult. Leonóra megérezhette, hogy ugrásra kész. Egy kissé megrázta a fejét, hogy figyelmeztesse. Walker először habozott, aztán vonakodva engedelmeskedett. Visszafordult az ablakhoz, bosszúsan, amiért a zsákmányát kiragadták a keze közül. - Jól van, Julié - mormolta Leonóra a háta mögött. - Megértjük. Ez volt a feladat. Az más. Thomas hallgatott. Újra megfordult, még időben, hogy lássa, amint Leonóra nyugtatólag, szinte anyáskodva megsimogatja Julie-t. Nem csak játssza a jó zsarut, gondolta. Tényleg együttérzés volt abban, ahogy viselkedett és megérintette a lányt. - Kell a pénz - suttogta Julié megtörten. - Magának és Travisnek? - kérdezte Leonóra. - Travis jegyei nem voltak valami jók az utóbbi időben. Az apja azzal fenyegetőzik, hogy megvonja a támogatást. Travis nem keres eleget a félállásban kertészkedéssel, hogy kifizethesse a lakbért, a rezsit, meg mindent. - Szóval Rhodes ajánlott egy kis pénzt, ha átkutatja Miss Hutton holmiját, igaz? - kérdezte Thomas. A hangja alighanem durvább volt, mint amilyennek szánta. Julié összerándult. Leonóra újabb rendreuta
sító pillantást vetett rá. - Csak meg akarta tudni, hogy Miss Hutton tényleg igazi könyvtáros-e. - Van olyan, hogy nem igazi könyvtáros? - kérdezte Thomas. - Azt mondta, azért érdekli, mert a legutóbbi főiskolán, ahol dolgozott, hallott egy hamis könyvtárosról, aki álnéven bejutott a ritka könyvek archívumába, és ellopott néhány nagyon értékes, régi kötetet. Azt mondta, a személyleírás illik Miss Huttonra. De nem akarta bajba sodorni, hacsak nem tényleg csaló. - Azért küldte, hogy megnézze a személyi adataimat? - kérdezte Leonóra. Julié szipogott. - A társadalombiztosítási számát akarta, vagy egy hitelkártyaszámot; ellenőrizni akarta a számítógépén, hogy maga tényleg az-e, akinek mondja magát. - Csak az állampolgári kötelességét teljesítette, mi? - mondta Thomas. - Már mondtam - dünnyögte Julié. - Nem akarta bajba sodorni Miss Huttont, hacsak nem igazi csaló. - Igazi csaló. - Leonóra tiszta zsebkendőt nyújtott át a lánynak. - Érdekes kifejezés. Thomas Julie-ra nézett. - Odaadta Miss Hutton biztosítási számát Rhodesnak? - Nem. Nem találtam. - Julié kifújta az orrát a zsebkendőbe. A férfi lassan kifújta a levegőt. Talán kiderül, hogy nem is olyan rossz a helyzet. - Úgyhogy a jogosítványa számát adtam meg helyette - tette hozzá Julié. - A francba! - szitkozódott Thomas. Leonóra összeráncolta a szemöldökét. Julié hevesen összerándult. - Van még valami? - kérdezteWalker. Julié nyelt egyet. - Hát, találtam még egy csomó hitelkártyát is, úgyhogy azoknak a számát is felírtam. - Az istenit neki! - mondta Thomas megint. - Segítőkész Kisasszony. - Azt hittem, régiségtolvajt segítek elkapni Mr. Rhodesnak - magyarázta a lány. - Azt hittem, jót teszek... - Milyen jó tudni, hogy vannak olyanok, mint maga meg Alex Rhodes, akik ügyelnek a főiskolai élet rendjére. - Thomas nekidőlt az ablakpárkánynak, és összefonta karját. - Jól van, Julié, ide figyeljen. Most pedig a következőt fogja tenni. Többet eszébe sem jut elmenni Rhodeshoz. Világos? A lánynak a döbbenettől elkerekedett a szeme. - De még mindig lóg ötven dolcsival. Megígérte, hogy kétszázat ad, de eddig csak százötvenet kaptam. - Ha megpróbálja megszerezni a pénzt, egyesek talán kételkedni fognak a jóhiszeműségében. Például a rendőrök egész mást hinnének. - A rendőrök? - Julié rémültnek látszott. - Mit hinnének? - Mondjuk azt, hogy egy biztosítási bűnözőnek segítettél. - De hát nem loptam el semmit! - Julié, kezdi kihúzni a gyufát ezzel a naiv, ártatlan dumával. Mindenki tudja, hogy a társadalombiztosítási számokkal való kereskedés nagy üzlet és komoly bűncselekmény. Egy biztosítási szám megnyit minden ajtót, márpedig a jogosítvány és egy-két hitelkártya számának birtokában nem nehéz megszerezni azt sem. - De már mondtam, Mr. Rhodes csak biztosra akart menni, hogy Miss Hutton az, akinek mondja magát. - Igazán? - kérdezte Thomas. - És miből gondolja, hogy Alex Rhodes az, akinek mondja magát? Julié csak bámult rá, a kérdés szemmel láthatóan gondolkodásra késztette. - Úgy érti, hogy Mr. Rhodes... mármint hogy bűnöző? De hát ő orvos, vagy agyturkász, vagy mi... A hangja olyan éles lett, hogy Thomas meglepődött, miért nem tört darabokra az ablak a háta mögött. - Még nem tudom, ki vagy mi Alex Rhodes - mondta. - De szerintem ha valaki felbérel egy tizenkilenc éves diákot, hogy átkutassa valakinek a személyes holmiját és titkos adatokat szerezzen meg neki, az valószínűleg nem valami rendes fickó. Julié újra könnyezni kezdett. Leonóra megérintette a vállát. - Nyugodjon meg. Innentől kezdve majd Mr. Walker és én foglalkozunk ezzel. De azért szerintem is
igaza van. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha többet nem is beszél Alex Rhodesszal. Julié nedves, szomorú szemmel nézett fel rá. - És az ötven dollárom? - Megmondom, mi lesz. - Leonóra nyúlt, hogy kinyissa a táskáját. Kivette a pénztárcáját. - Én odaadom az ötven dollárt, amivel Rhodes tartozik. - Hé, Leonóra - tiltakozott Thomas. A nő nem is figyelt rá. Ehelyett kinyitotta a tárcát, kivett egy kis készpénzt, és átadta Julienak. - Köszönöm. - A lány gyorsan elvette, megszámolta, és a farmerja zsebébe gyömöszölte. - Ne aggód jon, többet nem megyek el Mr. Rhodeshoz. - Köszönjük az együttműködését - biztosította Leonóra. - Persze. - Julié az ajtóhoz sietett, hogy kinyissa. - Jobb, ha indulok. Tízkor angol irodalmam lesz. Thomas követte Leonórát az ajtóhoz. — Ha szerencsénk van - mondta hanyagul -, a maga szerepének ezzel vége is a történetben. Julié összeráncolta a szemöldökét. - Hogy érti, hogy ha szerencsénk van? - A végén lehet, hogy kénytelenek leszünk bevonni a rendőrséget. - Kiment a folyosóra, és megfordult, hogy a lányra mosolyogjon. - Az ember sohasem tudhatja. Julié sértett képet vágott, és becsukta az ajtót. Leonóra a férfira nézett. - Semmi szükség sem volt rá, hogy a végén megemlítsd a zsarukat. Elmondott mindent, amit tudni akartunk. - Kicsalta tőled azt a pénzt. - Nagy dolog. Ötven dollárt megért, hogy kiderüljön, Alex Rhodes nyomoz utánam, nem? - Nem ez a lényeg. Az zavar, ahogy tette. Valószínűleg igaz lesz, amit a rendőrségről mondtam neki mondta. - Minél jobban belekeveredünk ebbe a dologba, annál biztosabb vagyok benne, hogy kénytelenek leszünk végül a törvény elé vinni. - Tőlem rendben. - Leonóra a bal kezébe fogta a táskáját, és elindultak. - Mikor? - Nem tudom. Még nincs elég bizonyíték a kezünkben. Ed Stovail világosan kifejtette, hogy eszében sincs újraindítani a nyomozást, hacsak nem viszünk neki valami kézzelfoghatót. Pláne azok után, amit végigcsinált Dekekel, miután Bethany meghalt. Azt hiszi, az öcsém ütődött. A nő az arcát figyelte. - Tényleg kezded azt hinni, hogy gyilkossági ügyekben nyomozunk, igaz? A férfi megdörzsölte a nyakát; próbálta elhessegetni a szűnni nem akaró érzést, hogy valami nagy, undorító és egy csomó foggal megáldott valami akar rárontani. - Még mindig nem vagyok vevő egy gyilkossági elméletre - mondta. - Bár igaz, ami igaz, kezdem azt hinni, hogy Rhodesszal még lesz bajunk. - Azért telefonálok, mert egy barátomnak szüksége van profi segítségre, és Herb az egyetlen tanácsadórovat-szerkesztő, akit ismerek - mondta Leonóra a vonal másik végén. - Küldök neki egy e-mailt a Kérdezd Henriettát-ba, de tudom, hogy elfoglalt, és nem venné azonnal észre. - Igazad van, tényleg tyúkeszű. - Glória elhelyezkedett a foteljében, és a kicsi zsámolyra rakta a lábát. Egymásra pakolta a két bokáját. Amikor visszaért a bevásárlóközpontból, meg voltak dagadva. Tapasztalatból tudta, hogy ha felpolcolja őket, rendbe jönnek. - Herbnek ne áruld el, de kettőnk közt szólva a Kérdezd Henriettát a lap legsikeresebb rovata. Napról napra több a kérdés. Herb már asszisztenst akar maga mellé. - Ettől féltem. Ez viszont vészhelyzet. Arra gondoltam, talán végigmehetnél a folyosón, megtudnád, amire szükségünk van, aztán visszahívhatnál. - Nekünk? - kérdezte Glória óvatosan. - Mármint, amire a barátomnak van szüksége - vágta rá Leonóra. - Akkor kezdem. A fickónak kábé egy éve meghalt a felesége. Nem jött össze senkivel a nő halála óta. Azt hiszem, gondjuk lehetett a házas ságukban, és a pasasnak van pár megoldatlan ügye. A lényeg, hogy a barátom megpróbálja felkelteni az érdeklődését. Hogy észrevegye, ha érted, mire gondolok.
- Értem, drágám. - Glória a válla és az álla közé szorította a kagylót, fogott egy tollat és egy darab papírt, és jegyzetelni kezdett. - Vannak gyerekei? - Nincsenek. - Hobbija? - Hát, eléggé érdeklik a számítógépek. - Értem. - A papírra csak ennyit írt: béna. - Van még valami, amit Herbnek tudnia kellene róla? - Nem ugrik be semmi. Hívj vissza, amint tudsz, miután beszéltél Herbbel, jó? Ja, és Glória... - Igen, drágám? - Ha már beszélsz vele, feltennél neki még egy kérdést? - Mi lenne az, drágám? - Kérdezd meg... - Leonóra szünetet tartott, és megköszörülte a torkát. - Kérdezd meg, hogy szerinte lehet-e hosszú távú kapcsolat egy elvált férfi közt, aki szeret szerszámokkal dolgozni, de többet nem akar megnősülni, és fél tőle, hogy gyerekei legyenek, és egy... nő közt, aki egész más környezetből származik. - Mennyire másból? - Hát, hogy ő inkább tudományos beállítottságú. És úgy gondolja, hogy szívesen férjhez menne egyszer. És gyerekeket is akar. Feltéve, ha megtalálja az igazit. Glória büszke volt magára. Nem tévedett. - Semmi gond, drágám. Visszahívlak, amint beszéltem Herbbel. - Köszönöm. - Amúgy minden rendben van? - Igen, azt hiszem, haladunk. Thomas azt mondja, el kellene mennünk a rendőrségre ezekkel az új nyo mokkal. Én is megkönnyebbülnék, ha végre mindent átadhatnánk a hatóságoknak. Glória összeráncolta a szemöldökét. - Tehát azt hiszed, Mereditht és azt a másik nőt, Bethany Wal-kert tényleg megölték? - Attól félek, nagyon is lehetséges, igen. Talán kábítószerek is vannak a dologban. Még mindig nem tudjuk pontosan, mi folyik itt. - Szentséges ég. - Az idős hölgy elgondolkodott, és megmarkolta a kagylót. - Leonóra! - Igen? - Ugye nem vagy veszélyben ott Wing Cove-ban? - Jézusom, dehogy! Emiatt ne is aggódj, nagyi. Remekül vagyok. Tényleg. - Biztos? - Holtbiztos. - Akkor jó. Megyek, beszélek Herbbel, és visszahívlak. - Köszönöm. Szia! - Szia, drágám. Glória letette a kagylót, aztán egy darabig csak ült, és a jegyzeteket bámulta. Egy férfi, aki szeret szerszámokkal dolgozni... egy nő, aki egész más világból jött...Félretolta a jegyzetfüzetet, megragadta a járókeretet, ami a szék mellett állt, aztán nagy nehezen lábra állt. Bement a fürdőszobába, hogy fölkenjen egy adag tűzpiros rúzst, aztán elindult a lakása ajtaja felé. A pokolba a dagadt bokájával! Majd később felpolcolja valahová. Hihetetlen idő alatt tette meg az utat Herb lakásáig. A férfi szinte azonnal ajtót nyitott. - Ha azért jöttél, hogy azon csámcsogj, milyen lassan dolgozom, felejtsd el - mondta. - Nem az én hibám, hogy az olvasók fele tanácsot akar Henriettától. - Nem a rovat miatt jöttem, ez személyes. Azt hiszem, Leonóra szerelmes. Segítség kell. Azonnal. - Hm... - Herb hátralépett. - Gyere be. Meglátjuk, mit tehetünk. Az idős hölgy bemanőverezte a járókeretet a lakásba, megfordult, és leült a rajta levő székre. - Azzal az ürüggyel hívott, hogy egy barátjának kell tanács. De a végén megemlítette a férfit, aki őt érdekli. Legalábbis azt hiszem, hogy magáról beszélt. Herb leült a számítógép előtti székre, és feltette az olvasószemüvegét. - Mondd, mit tudsz. Glória gyorsan felolvasta a jegyzeteit. Herb egy darabig elgondolkodott.
- Ez könnyű. - Könnyű? - Hát, szerintem Leonóra és a barátja túlkomplikálják a dolgot; ha az ember annyi idős, mint ők, az ilyesmi nem olyan egyszerű. De meglátjuk, mit tehetünk. Hívd fel! Glória elővette a mobilját a zsebéből, és bepötyögte Leonóra számát. Az unokája az első csengésre felvette. - Glória? - Igen, drágám. Herb lakásában vagyok. Már meg is van a tanács. - Remek! Van nálam toll és papír. Jöhet! Glória várakozva nézett Herbre. - Etessék meg őket! - mondta Herb. Az idős hölgy homlokráncolva nézett rá. - Mit mondott? - kérdezte Leonóra. - Várj egy kicsit, drágám! - Felnézett. - Mit mondtál, Herb? -Azt, hogy mondd meg neki és a barátnőjének, főzzenek valami finomat a két férfinak, akik annyira kellenek nekik. A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Ez mindig is így volt, és így is marad. Glória beleszólt a kagylóba. - Herb szerint főznötök kéne nekik. - Főzni? - Leonóra hangja kétkedőnek tűnt. - Nem régimódi ez egy kicsit? Glória eltartotta a telefont az arcától. - Leonóra azt mondja, szerinte ez régimódi. - Szakértőtől akartál tanácsot, nem? - kérdezte Herb. - Hát most megkaptad! -Nyugi! Csak biztosra akartam menni. - Megint beleszólt a telefonba. - Herb azt üzeni, a régi mondás, miszerint a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, még mindig igaz. - Hát jó. Valami ötlet, mit főzhetnénk? Glória megint eltartotta a telefont. - Valami tanács, mit szolgáljanak fel? - Mondjuk lassagnát. - Herb hátradőlt a székén, és mélázó mosoly terült szét az arcán. - Sok sajttal. És valami zöldsalátával, mondjuk, görögsalátával és pirított zsemlekockával. Egy kis vörösborral... Jó kenyérrel. És sok desszerttel. A desszert nagyon fontos. - Sikerült leírnod, drágám? - kérdezte Glória. - A lassagnás, a salátás, a kenyeres meg a vörösboros rész megvan. Mi van a desszerttel? Glória kíváncsian nézett Herbre. - Mi lenne a legjobb desszertnek? - Pite - vágta rá az idős férfi. - Egy jó nagy szelet forró almás pite igazi házi tésztából. A leveles fajtából, nem abból az izéből, amit az ember félkészen a boltban vesz. A tetején egy jó nagy adag vanília jégkrémmel. - Mi a manó, valaki visszavágyik a régi szép időkbe, amikor még nem kellett aggódnia a koleszterin miatt - vihogott Glória. Aztán megkérdezte az unokáját. - Hallottad, drágám? Almás pite és jégkrém. - Hallottam. - Leonóra szünetet tartott, aztán halkan hozzátette. - Mit szólt a másik kérdésemhez? Tudod, a férfiról, aki szeret szerszámokkal dolgozni és fél a házasságtól meg a családalapítástól. - Várj, drágám. - Glória Herbre nézett. - És mi van az intellektuális nő esélyeivel, hogy megtalálja az iga zit egy férfiban, aki szeret barkácsolni és fél a házasságtól? - Nem látok itt semmi problémát - válaszolta Herb bölcsen és mindentudón. - Tapasztalatom szerint egy olyan férfi, aki jól bánik a szerszámokkal, mindennel meg tud birkózni, amit az élet hoz. - Ez aztán nagyon titokzatosan hangzik - mondta Leonóra a vonal másik végén. - Mit akar jelenteni? Glória sötét pillantást vetett Herbre. - Mit jelent? A szöveg arról, hogy aki a szerszámokkal jól bánik, mindennel meg tud birkózni? - Ne is törődj vele - mondta Herb talányosan. - Inkább mondd meg neki, hogy keressen egy jó la-sagna- meg almáspite-receptet. - Mi ezzel végeztünk is - mondta Glória. - Sok szerencsét, drágám! - Várj! - kiáltotta Leonóra. - Még valami. Mi van, ha ez az intellektuális nő már megetette a férfit, aki jól bánik a szerszámokkal? - Igen?
- Mondjuk, hogy maradékot adott neki - mondta Leonóra elkeseredetten. - Az gond? Már el is baltáz-ta a dolgot? Glória a mikrofonra tette a kezét, és Herbre nézett. - Azt akarja tudni, hogy már el is baltázta-e a dolgot azzal, hogy maradékkal kínálta? - Milyen maradékkal? - kérdezte Herb. Glória levette a kezét a mikrofonról. - Milyen maradékról van szó? - Krumplisalátáról és szendvicsről - mondta vonakodva Leonóra. - A krumplisalátát a te recepted alapján csináltam, nagyi. Glória Herbre nézett. - A krumplisalátám és szendvics. - Ha a te krumplisalátád, akkor semmi gond - válaszolta az öregúr. - Mondd meg neki, hogy még versenyben van. Glória megköszörülte a torkát. - Herb azt mondja, hogy a barátnőd, aki a maradékot szolgálta fel, még mindig versenyben van, hála a krumplisalátámnak. - Ó, remek! Köszönd meg Herbnek a nevünkben, Glória. - Meglesz, drágám. - Az idős hölgy megnyomott egy gombot, és a zsebébe süllyesztette a telefont. Sugárzóan Herbre mosolygott. - Köszönöm, Herb. - Ha kiházasítom neked, teljesíted egy kívánságomat, Glória. - Akkor főzök neked egy lasagnás és almás pités vacsorát. - Felejtsd el! Tudod, mit akarok. Az idős hölgy sóhajtott. - A saját nevedet a rovaton. - Így van! Megegyeztünk? - Megegyeztünk - válaszolta Glória. Deke hátsó verandáján álltak, és az öblöt nézték. Wrench a bokrokban szaglászott a lépcső lábánál. Valószínűleg esteledik, de biztos nem lehet benne senki, gondolta Thomas. Újra leszállt a köd, elmosva a nappal és az éjszaka közti határt. Délután kissé felszakadozott, de nem szűnt meg. Most újra sűrűsödni kezdett. Ami azt illeti, ezen az éjszakán a köd meglehetősen baljósnak tűnt. Egy kis fantáziával még arról is meggyőzhette volna magát az ember, hogy volt benne valami túlvilági. Mintha az öbölből szállt volna fel, és eltörölte volna a határt a való világ és a tükör túloldala között. Lent a gyalogúton időről időre emberek árnyai tűntek fel, aztán el a ködben. Mindegyiküket léptek távoli, toppanó zaja kísérte a járdán. Már a ritmusukról ki lehetett találni, hogy a következő megjelenő alak futó, kocogó vagy gyalogló lesz-e. - Rhodes szimatol utána? - kérdezte Deke. - Igen, vagy egy azonosító számot akart ellopni, de elég valószínűtlennek tűnik, hogy épp az övé kellenének. - Így van. Csak ellenőrizte - mondta Deke halkan. - Pont, ahogy mi őt. Mi a fene folyik itt? - Bár tudnám! - Jól felpörgeti a dolgokat ez a nő, igaz? - Ki? Leonóra? -Thomas kifújta a levegőt. - Igen, mondhatjuk így is. - Gondoltam, hogy így lesz. Mondtam, hogy igazi katalizátor. - Igazad volt. Egy gyalogló fürge katonás léptei hallatszottak, alakja elősejlett a ködből, aztán újra beleveszett. - A múltkor úgy tűnt, elég otthonosan mozog nálad - jegyezte meg Deke mintegy mellékesen. - Zuhanyozott, meg minden... - Aha... - Cassie említette, hogy találkozott Leonórával a gyalogúton ma hajnalban. Szerinte a házad felé tartott. Talán reggelire.
- Mindketten korán kelők vagyunk. Deke bólintott. - Még valami, ami közös bennetek. - Még valami? -Thomas rápillantott, aztán visszafordult, hogy tovább nézze a kísérteties futókat. -Szerinted van más is, ami közös bennünk Leonórával? - Persze. Thomas habozott, de aztán győzött a kíváncsiság. - Például? - Nehéz megmagyarázni. Talán az, ahogy intézitek a dolgokat. - Miért, hogy intézzük a dolgokat? - Tudod...! - Deke felemelte egy kissé az egyik kezét, miközben a megfelelő szavak után kutatott. - Ha egyszer valamit elhatároztatok, egész addig rajta vagytok, míg véghez nem viszitek. Valami iránt elkötelezitek magatokat, végigcsináljátok, még akkor is, ha kételkedtek benne. Például, hogy mellettem álltál az elmúlt évben. Tudom, hogy eszedbe jutott, nem vagyok-e őrült. - Hé, mi van, ha szociális munkának tekintem? Elvégre még az öcsém vagy. - És a Walker fivérek összetartanak, igaz? - Igaz! - Thomas mindkét kezével a korlátba kapaszkodott. - Ha ez megnyugtat, nincs semmi kétségem a beszámithatóságodat illetően. Már nincs. Sőt az összeesküvés-elméleteiddel igazi hívőt csináltál belőlem. - Azt hiszem, ezt Leonórának köszönhetjük - válaszolta Deke. - Szerintem néhány tekintetben nagyon hasonlít rád. Nézd csak meg, hogy rúgta fel az életét, hogy idejöhessen, és rájöjjön, mi történt a féltestvé rével. Te is ugyanezt tetted volna. Hé, hiszen ezt is tetted! Thomas vállat vont. - Te is megtetted volna értem. - Persze. Egy darabig mindketten az öblöt nézték. A köd áthatolhatatlan takaróvá vált. Paff-paff-paff, hallatszott egy csapat kocogó lépteinek zaja. Előtűntek a ködből; három férfi, akik megették már a kenyerük javát. Thomas kíváncsi lett volna, hogy van-e baja valamelyiküknek a térdével. Csak idő kérdése, és az ember máris negyven lesz. - Úgy hallom, Leonórához vagyunk hivatalosak vacsorára ma estére - jegyezte meg egy idő után. - Cassie hívott úgy egy órája. Azt mondta, főznek nekünk. - Legalább összedughatjuk a fejünket, hogy megbeszéljük a hadmozdulatokat. Deke arca kifejezéstelenné vált. - Cassie szerint megszállott vagyok. - Így is van. Na és? Ez a mi Walker-örökségünk. - Lehet, hogy kínos lesz előtte beszélni ilyesmiről - mondta Deke. - A... Tekintsd úgy, hogy hat hónapnyi jógaóra után legalább annyit tud erről a zűrzavarról, mint mi. Talán még lenne pár jó ötlete is, mint Leonórának. - Erre még nem is gondoltam. - Deke habozott. - Tudod, csak nem akarom, hogy azt higgye, idióta va gyok, így is elég furcsa, ami van köztünk. - Adj neki esélyt, Deke! Nézhetnéd a jó oldalát is. - Mi a jó oldala? - Ha Cassie azt hiszi is, hogy szellemileg zokni vagy, legalább ehetünk ma este valami házikaját két csinos hölgy társaságában. - Igaz - ismerte el Deke. Talán Leonóra tényleg valamilyen katalizátor, gondolta Thomas. Egy-két dolog a mozgás és a változás jeleit kezdte mutatni. Visszasétált Wrenchcsel az ösvényen a házhoz. A késő délutáni roham a tetőpontján volt. Futók, kerékpárosok, gyaloglók, és kutyasétáltatók népesítették be a járdát. Kétszer majdnem feldöntötte egy futó. Veszélyes az élet az előzősávban. Csöngött a telefon, amikor belépett Wrenchcsel az előtérbe. A
férfi becsukta az ajtót, és felkapta a zsinór nélküli készüléket. - Walker. - Thomas? - kérdezte Leonóra. - Fél órán belül ott vagyok. - A karórájára pillantott. - Csak lezuhanyozom és átöltözöm. - Ne siess. Cassie és én még az utolsó simításokat végezzük. Csak azért hívtalak, hogy megkérjelek, hozd magaddal a szerszámaidat. A férfin azonnal vágyakozás futott végig, és felforrósította a vérét. - Ne aggódj. Nem megyek sehova a szerszámaim nélkül. A vonal másik végén rövid, döbbent csend következett. Leonóra felkuncogott. - Igazából én nem arra a szerszámaidra gondoltam - mondta. - Hanem amiket a műhelyedben tartasz. Van egy rosszul záró csap a fürdőszobában, és egész éjszaka olyan hangosan csöpög, hogy nem tudok aludni. - Ja, hogy azokat. Persze, viszek belőlük is. Fél órával később Walker lezuhanyozva, felöltözve a műhelyébe ment. Kiválasztott egy csavarkulcsot, és néhány véget hozzá, amikről úgy gondolta, hogy kellhétnek a csaphoz. Amikor kilépett, Wrench a bejárati ajtónál várt rá, szájában a pórázzal. - Bocsi, haver, most nem. Wrench boldogtalan képet vágott. Thomas leguggolt elé, és megvakargatta a füle tövét. - A helyzet a következő. Remélem, megkér, hogy töltsem nála az éjszakát. De nem hiszem, hogy esélyem lesz rá, ha te is velem vagy. Egy dolog megkérni egy férfit, hogy éjszakázzon nála. Egy másik, hogy Őt és a kutyáját hívja meg. Érted, mit akarok mondani? Wrenchet továbbra sem sikerült meggyőznie. Thomas még egyszer megsimogatta, felállt, és kiment az ajtón. A csavarkulcs húzta a kabátja zsebét. - KÉRSZ EGY KIS előételt, Deke? - kérdezte Cassie. Megkínálta a párolt, sós szójahüvellyel. A férfi közelebbről megszemlélte, aztán vett egy keveset. - Érdekes - mondta. - Furán néz ki, de érdekes. - Egy idő után belejössz majd - biztosította Leonóra. - Csak figyelj engem. Az egyik sós hüvely végét a szájába vette, a másik végét két ujjával tartotta, és a metszőfogaival kihúzta belőle a szójababot. Az üres hüvelyt egy tálkába dobta. Deke is megpróbálta. Hangos cuppanás hallatszott. - Megvan! - adta hírül. Beledobta az üres hüvelyt a tálba. - Ha neked megy, nekem is fog! - mondta Thomas. Az egyik szójahüvely végét a szájába vette, és könnyedén belekapott az első fogaival. Amikor végzett, diadalmasan felemelte az üres hüvelyt. Mind nevettek, és vettek még. Leonóra összenézett Cassie-vel. Eddig jó. Biztatóan indult az este. Thomas beszippantotta a konyhából érkező szagokat. - Jó illata van. Mi lesz vacsorára? - Spenótos és fetasajtos lasagna - mondta Leonóra. - Cassie almás pitét készített desszertnek. - Lasagna? - Thomas álmodozó arckifejezést öltött. - Hű. Én annyira, de annyira szeretem a lasagnát! - Már nem is emlékszem, mikor ettem utoljára házi almás pitét - tette hozzá Deke. - Az a kedvencem. -Cassie-re nézett. - Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - Nem kérdezted - válaszolt a nő édesen. A férfi szörnyen elvörösödött, a söréért nyúlt, és témát váltott. - Jó és rossz híreim is vannak a sráctól, aki kielemezte a Rhodes táplálékkiegészítőjéből vett mintát. - Mi a jó hír? - kérdezte Thomas. - Hogy csak színezett cukorból és kukoricakeményítőből áll. Leonóra felvonta a szemöldökét.
- És a rossz? - Hogy csak színezett cukorból és kukoricakeményítőből áll. Thomas felmordult. - Vagyis kábítószer-árusításért nem kaphatjuk el. - Legalábbis nem ilyen egyszerűen - mondta Deke. - Csaló, de nem hiszem, hogy bármi veszélyeset vagy illegálisát tenne azzal a táplálékkiegészítővel, amit árul. Leonóra ránézett. - Van valami új a Eubanks-gyilkossággal kapcsolatban? A férfi ivott még egy kis sört, és lassan leeresztette az üveget. - Ahogy már Thomasnak is mondtam, semmi, ami megmagyarázhatná Bethany érdeklődését. A régi jegyzőkönyvek szerint sima betörés volt, ahol meglepték a betörőt. Thomas újabb szójababot vett a foga közé. - Eubanks a matematika tanszéken dolgozott. Bethany matematikus volt. Biztos vagy benne, hogy semmi összefüggés? Deke megrázta a fejét. - Szerintem nincs. -A te feleséged volt, de azért én is ismertem - mondta Thomas. - Szerintem csak egy oka lehetett, amiért Bethany érdeklődni kezdett az eset iránt. Valahogy beleillett a matematikában végzett munkájába. Deke megmerevedett. - Ez úgy hangzik, mintha az emberek nem érdekelték volna. Thomas vállat vont. - Nem is vagyok biztos benne, hogy érdekelték. Nem úgy, ahogy téged. Szerette, ha vannak körülötte olyanok, akik gondját viselik, míg ő a munkájára figyel, de nem tért volna le az útjáról, hogy segítsen bármelyiküknek. Ezt te is tudod, Deke. Rövid, feszült csend következett. Leonóra ideges pillantást váltott Cassie-vel. Tudta, hogy mindketten arra várnak, vajon Deke dühösen védeni kezdi-e a halott feleségét. Vége a vacsorának. Ám meglepetésére a férfi csak komor arcot vágott. - Nem volt sem gonosz, sem bunkó, sem udvariatlan - mondta konokul, de nem dühösen. - Nem. - Thomas hátradőlt a székén, és a testvérét nézte. - Ezek közül egyik sem. Egyszerűen csak le foglalta önmaga. Általában bezárkózott a kis világába, és elszórakoztatta magát benne. Csak azt akarta, hogy hagyják békén a munkájával. - Zseniális volt. - Deke újra kortyolt a söréből. - Igazi géniusz. A zsenik mások. Többet nem is mondott a halott felesége védelmében. Cassie megemelte a szójástálat. - Kérsz még? - Köszönöm - mondta Leonóra gyorsan. – Jólesne még egy. Kis zavar támadt, ahogy Cassie sorban odatolta a tálat mindenki elé. Deke és Thomas is hagyta, hogy eltereljék a figyelmét a témától. Vettek maguknak a zöld hüvelyekből. Leonóra kifújta a levegőt, amit addig bent tartott. - Jól van, úgy látszik, egyelőre zátonyon vagyunk a Eubanks-üggyel. A másik szálra kell koncentrálnunk. - Nem vagyok benne olyan biztos - vetette közbe Cassie. Úgy néztek rá, mintha azt jelentette volna be, hogy tud repülni. - Hogy érted? - kérdezte Deke meglepetten. - Ha tényleg többet akartok kideríteni a Eubanks-gyilkosságról, mint ami az újságban áll - kezdte Cassie nyugodtan -, volna egy javaslatom. - Folytasd! - kérte Thomas. A nő nekigyürkőzött. - Keddenként jógaórákat tartok a Wing Cove Nyugdíjasotthonban. A csoport egyik tagja, egy Margaret Lewis nevű asszony titkárnő volt az Eubanks Matematika Tanszékén. Több mint negyven évig dolgozott a főiskolán. Lehet, hogy akkor is, amikor Sebastian Eubankset meggyilkolták. - Te jóságos ég... - suttogta Leonóra. - A harminc évvel ezelőtti tanszéki titkárnő még mindig él?
- És virul! - tette hozzá Cassie. - Az egyik legjobb tanítványom. Deke a nőre bámult. - A mindenit neki! A tanszéki titkárnő! Thomas zavartan bámult. - Valahol elvesztettem a fonalat. Az egyik tanszéki titkárnő még mindig megvan. Na és? Mind feléje fordultak. -Mi van? - Lenézett az inge elejére. - Leettem magam, vagy mi? -Thomas - mondta Leonóra bosszúsan -, mi itt egy tanszéki titkárnőről beszélünk. Nem érted? Nincs senki a főiskola személyzetében, aki jobban tudná, mi folyik a díszletek mögött. Csak a szentséges atyaúristen tud több pletykát náluk! Márpedig ő hallgat. - Leonórának igaza van - helyeselt Deke lelkesen. — Bízz bennünk ebben az egyben! - Ha ti mondjátok... Cassie felkuncogott. - Van egy csomó régi vicc a főiskolák világának hierarchiájáról, Thomas. A fő témájuk az, hogy míg a dékánnak, a tanszékvezetőknek, a professzoroknak, a docenseknek és az előadóknak megvan a saját helyük és a tekintélyük, igazából a tanszéki titkárnő vezényli a műsort. - Jó, jó, értem, mire akarsz kilyukadni. - Végignézett a többieken. - Tehát szerinted érdemes lenne Margaret Lewisszal beszélni, igaz? - Mi az hogy! - helyeselt Deke. - Ha volt valami szokatlan akkoriban, amikor a Eubanks-gyilkosság történt, a tanszéki titkárnőnek tudnia kellett róla. Leonóra felkelt, és kiment a konyhába, hogy megnézze a lasagnát. - Ha ez a Margaret Lewis nem emlékszik semmi többre az esettel kapcsolatban, mint ami az újságcikkekben állt, legalább biztosak lehetünk benne, hogy nem is történt semmi különleges. THOMAS arra koncentrált, hogy újra összerakja a csapot a fürdőszobában. Ösztönösen abban a sor rendben helyezte el a darabokat a fürdőszobaszekrényen, ahogy levette őket. Vagyis a lényeg csak az, hogy fordított sorrendben szerelje vissza őket. Jó elmélet volt, és néha tényleg bejött. De a vízvezeték-szerelés művészet, nem pedig tudomány. Nem mindig van benne logika. Ebből a szempontból sokban hasonlított arra, ami közte és Leonóra közt kialakult. - Azt hiszem, jól sikerült az este - hallotta a nő hangját az ajtóból a háta mögül. - Deke és Cassie is jól összemelegedtek a végére. A férfi arra gondolt, milyen közel mentek egymáshoz, ahogy lesétáltak a lépcsőn a gyalogúira pár perc cel korábban. Nem fogták egymás kezét, de érződött valami meghittség, ami új volt közöttük. - Talán az almás pite az oka - mondta. Felkapott egy csavarhúzót. - Deke imádja. Főleg jégkrémmel. De a lasagna... az valami fantasztikus volt. - Örülök, hogy ízlett. - Már évek óta nem ettem házi lasagnát. - Finoman megrázta a csap emelőjét, hogy visszaugorjon a he lyére. - Legtöbbször mélyhűtöttet veszek, ha megkívánom. A nő összefonta a karját, és egyik vállával az ajtókeretnek támaszkodott. - Azért kicsit megijedtem, amikor megemlítetted, hogy Bethany nem volt mintafeleség. Nem tudtam, hogy fog reagálni Deke. -Én sem - vallotta be a férfi. - De néha fölbosszant, hogy úgy beszél róla, mint egy szentről. - Ma este szerintem sem gyászból, hanem inkább megszokásból védte az emlékét. - Változik. Halad, azt hiszem. - Letérdelt, benyúlt a nyitott szekrénybe, és elcsavarta a főcsapot. - Remélem, nem csúszik vissza, ha kudarcba fullad a nyomozás. - Aligha. Kezdi érdekelni Cassie. Ez nagy lépés. - Igen. - Thomas fölállt, és megnyitotta a csapot. Egy kis fröcsögés és hörgés következett, de a régi csövek még mindig jók voltak. Egy pillanattal később egyenletesen folyt a víz. - Tényleg azt hiszed, hogy az az öreg titkárnő bármi hasznosat mondhatna nekünk? - Ki tudja? Egy próbát megér. - Ha te mondod... - A férfi elzárta a vizet. Egy darabig mindketten a csapot bámulták. Nem csöpögött. - Jó ég! - nyögte ki Leonóra megilletődötten. - Te aztán tudsz! Hihetetlen vagy.
- Mit mondhatnék? Ehhez tehetség kell. A nő rámosolygott a tükörben. - Elhiszem. Walker Leonóra tükörképét nézte. Csábosnak találta, ahogy az ajtóban toporgott a háta mögött. A szeme meleg volt, mély és titokzatos. - Van még valami javítanivaló? - kérdezte. - Most, hogy említed, van még egy kis melóm számodra, amihez szakszerű kézi munkára lenne szükség. "Thomas egy westernhős ügyességével forgatta meg az állítható csavarkulcsot az ujja körül. - Mutasd az utat! - Erre. A nő megfordult, és a hallon át a hálószoba sötétjébe vezette. Másfél ÓRÁVAL később a férfi kiment a verandára, és beszippantotta a hűvös, nedves éjszakai levegőt. Újabb adag köd érkezett az öböl felől, leplet terítve a gyalogútra. A lámpák egymástól egyenlő távolságra világítottak, amitől az út halványan fénylett. Leonórára nézett, aki a küszöbön állt. A nő vastag pongyolát viselt, a haja szabadon fogta körbe az arcát. Egy kicsit bandzsított. Az éjjeliszekrényen hagyta a szemüvegét. - Jó éjszakát. - Szájon csókolta. - Jó éjt. Walker visszacsókolt, de nem olyan könnyedén, ahogy a nő tette. Azt akarta, hogy Leonóra emlékezzen rá. Legyen valami, amin elgondolkodhat, amikor visszabújik a meleg, rendetlen ágyba, amiből ő épp az imént szállt ki. - Jó buli volt? - kérdezte az idegen. Brett Conway tántorogva megállt, és megpróbált fókuszálni. A fickó kiborította, ahogy hirtelen előtűnt a ködös sötétségből. Nem hallott senki mást a gyalogúton. Az idegen furcsán nézett ki. Talpig feketében volt, az arcán símaszk. Ja, hideg van, gondolta Brett, de azért nem ennyire. - Elmegy... - motyogta. Tényleg jó buli volt. Sok pia és egy kis fű. De ő egyik lányt sem érdekelte. Mint mindig. Egy kicsit rosszul érezte magát. Nem lenne nehéz belelökni az öbölbe. - Elég rosszul nézel ki - mondta az idegen. - Túl sok sört ittam. Minden oké. - Van valamim, amitől pillanatok alatt jobban leszel. - Az idegen kinyújtotta kesztyűs kezét, tenyérrel felfelé. - Próbáld ki! Tetszeni fog. Brett a kis csomagra nézett. - Mi ez? - Füst és tükrök. A fiú megremegett. Egyből elfelejtette a háborgó gyomrát. - Nem kamuzol? Az igazi? - Az igazi. - Hallottam róla. De egy haveromnak sem sikerült szereznie. - Légy az első a kollégiumban. A srác újra óvatosabb lett. - Mennyi? Nincs nálam több, mint húsz-harminc dolcsi. - Ingyen van. Már tudta, hogy csapda. - Nem hiszem. - Hát, van egy kis szívesség, amit meg kéne tenned érte - mondta az idegen. - Milyen szívesség? - Vedd be, aztán beszélünk. Brett habozott. De olyan egyszerű volt. Már hallotta magát, ahogy a barátainak mesél erről másnap. Ezt nem fogjátok elhinni. Találkoztam tegnap este egy arccal az ösvényen. F & T-et adott. Az igazit. Ingyen. Lenyelte a port. Keserű íze volt. -Ami a szívességet illeti... - kezdte az idegen. - Mi? - Brett bandzsított a ködbe, hogy jobban láthassa a férfi szemét. Volt valami furcsa benne.
- Meg fogsz ölni egy szörnyet. - Haver, te nem vagy ép. - Brett vihogott. Máris jobban érezte magát. Izgatott lett. - Sehol egy szörny! - Tévedsz. Épp most jön egy az úton. Pár perc, és a hídon lesz. - Az idegen egy hosszú tárgyat nyújtott neki, aminek nehéz volt a vége. - Fogd! Szükséged lesz rá. Brett lenézett a golfütőre, amit az idegen adott a kezébe. - He? Valami tényleg nem stimmelt. Kérdezni akart. De elkezdődtek a hallucinációk, és meglátta a szörnyet a ködben. Az elégedettség, ami az emlékezetes esti szex után elöntötte Thomast, halványulni kezdett. Valami nyugtalanító érzés költözött a helyébe. Talán az a kihívó jóéjt-csók mégsem volt olyan nagy ötlet. Ő lesz az, akit egész éjszaka ébren tartanak majd a gondolatai. Egy kocogó lépteinek zaja a háta mögött eszébe juttatta, hogy ebben a késői órában is van néhány kemény legény, aki ki akarja készíteni a térdét. Félreállt a gyalogút szélére, hogy elengedje a futót. A trappolás egyre hangosabb lett. Egy pillanattal később fiatal férfi szaladt el mellette. A közeli lámpa fénye megcsillant a futócipőjén és a lábszárán. A teste többi része sötétben maradt. Thomas arra gondolt, figyelmezteti a kölyköt, hogy ha folytatja a futást, negyvenéves korára keresztet vethet a térdére. Aztán mégsem tette. Minek ábrándítaná ki? A dolgok így is elég kemények negyvenévesen. Másrészt a fiatalok nem szívesen hallgatnak sztorikat rossz térdekről. Azt tervezik, hogy örökké élnek, és örökre húszévesek maradnak. A férfi eltűnt az éjszakában. Léptei zaja a semmibe veszett. Visszatért a csend, összekeveredve a köddel. A hídhoz ért, és elindult rajta. Látta saját verandájának a fényét a domboldal fái közt. Wrench odafent vár rá. Jó tudni, hogy az ember mindig számíthat a kutyájára. Lépteket hallott maga mögött. Még egy futó, de ez úgy döntött, hogy csal egy kicsit, és levágja az utat az öböl másik oldaláig. A trappolás egyre erőteljesebb lett, és nem volt igazán ütemes, mintha az illető csak nehezen mozogna. Talán fáj a térde. Thomasnak feltűnt, milyen nehezen lélegzik. Hallotta, hogy szuszog. Miközben figyelt, megváltoztak a léptek. Gyorsabbak lettek. Mintha megszaporázta volna. Egyre közeledett. Ne nézz hátra/A frász kerülget. A lábdobogás már egészen gyors volt. A futó zihált, és még gyorsabb iramra készült. Egy utolsó hajrára. Mintha össze akarná szedni az összes erőtartalékát a nagy iramra. Már majdnem ott volt mellette. A francba vele. Az egyetlen dolog, ami rosszabb annál, hogy az ember idegesnek látszik, ha áldozatnak látszik. Thomas megállt, megfordult, és a korláthoz lépett, hogy helyet adjon a futónak. A jobb kezét a dzsekije zsebében tartotta. Az ujjai a csavarkulcsot markolták. Sötét árnyék robbant ki a ködből. Volt valami különös a tartásában. Mindkét kezét furcsán felemelte. Egy hosszú tárgyat szorongatott. Az idegen érthetetlen kiáltást hallatott, és úgy suhintott a tárggyal, ahogy hentes a bárddal. Thomas előrántotta a csavarkulcsot a zsebéből. Ahogy elhajolt a korlát irányába, felemelte. A futó ütője a kulcsot találta el a feje helyett. Az erőteljes ütés megremegtette a fapadlót Thomas lába alatt. Az idegen, akit megbillentett a saját mozdulata, még tett néhány lépést, mielőtt hirtelen megállt volna. Megprördült, mély levegőt vett, és teljes sebességgel megindult célpontja felé. A kezében levő hosszú tárgy széles feje megcsillant egy pillanatra a gyenge fényben. Egy golfütő. Thomas, bár felismerte a fegyvert, előrevetődött, és újra felemelte a kulcsot, hogy blokkolja az ütést. Önkéntelen mozdulat volt. Nem volt sok választása. Ebben az esetben aligha állhatott félre az útból. Azonnal csapdába esne a korlátnál. A kulcs és az ütő másodszor is összecsaptak. Újabb rázkódás futott át Triomason és a hiíon. A támadó ordított, és nekitántorodott a korlátnak. Az ütő kiesett a kezéből, és eltűnt a sötétben a híd alatt. Thomas kihasználta a lehetőséget, és támadott. Vállal előre a férfira vetette magát, így mindketten a földön kötöttek ki. A fapadlóra zuhantak és ahogy fekve görögtek, nekiütköztek az egyik oszlopnak. Thomas elejtette a kulcsot. Lepottyant a deszkapadlóra. Nem vesztegette azzal az időt, hogy megtalálj a. Túlságosan lefoglalta az alatta fekvő férfi. Támadójának gyilkos haragjából páni félelem lett. A futó vadul vagdalkozott, miközben sikoltozott a félelemtől. - Engedj el! Ne, ne! Ne érj hozzám! Engedj el... Öklével Thomas arcába csapott, aztán a bordái közé. Dühöngő, vad ütések voltak. Thomast hideg düh járta át, amitől még jobban száguldott ereiben a vér.
Visszaütött, ökle az idegen gyomorszáját találta el. Hallotta, hogy felordít fájdalmában. - Ne bánts! Ne bánts! A futó még mindig csapkodott, de észrevehetően fáradt. - Kérlek, kérlek, kérlek! Ne bánts! Ne bánts! Felemelte a kezét, mintha a fejét próbálná óvni. Thomas észrevette, hogy a srác hisztérikusan sír. - Kérlek, ne bánts! Lassan talpra állt, és a mobiljáért nyúlt. Szerencséje volt. Nem esett ki a zsebéből, és túlélte a küzdelmet. Le a kalappal a modern technika előtt. A Wing Cove-i Közkórház előterében várt Ed Stovall-lal. A rendőr frissen mosott, ránctalanra vasalt egyenruhában volt. Az ember meg nem mondta volna, hogy a legszebb álmából ébresztette fel a telefon. - Úgy elszállt ettől a szartól, hogy még most is lebeg. - Ed összecsapta a jegyzetfüzetét, és a zsebébe mélyesztette. -Valószínűleg arról az új hallucinogénről lehet szó. Az F & T-ről. A sürgősségin azt mondják, a srác elég kemény utazáson van. Olyasmiket lát, amik nincsenek is ott. Egyfolytában egy szörnyről ordítozik a gyaloghídon. - Azt hiszem, az én vagyok - mondta Thomas. - Alighanem úgy döntött, hogy magad vagy a testet öltött gonosz. Meg volt győződve róla, hogy el kell pusztítania. Gondolom úgy tervezte, hogy átlök a korláton az öbölbe. - Talán be is jött volna. Főleg, ha az a golfütő a fejemet találja el. - Azt mondja az orvos, holnapig semmit sem fogok tudni kiszedni belőle. Már ha egyáltalán emlékezni fog rá, mi történt. - Van személyi igazolványa? - A neve Brett Conway. Elsős a Eubanks Főiskolán. Elment a barátaival inni ma este. Házibuli lett belőle. Egyedül ment el onnan. Azt mondta a többieknek, hogy visszasétál a lakásukba. Akkor látták utoljára, mielőtt rád támadt. - És a golfütő? - kérdezte Thomas. - A főiskolának van egy golfcsapata. Brett Conway is tagja. - És most? - kérdezte a férfi. Ed mogorva képet vágott. - Most felhívom Conway szüleit, és megmondom nekik, hogy a srácuk bajba került kábítószer miatt. - Nem irigyellek - mondta Thomas. - Igen, tényleg utálom a munkámnak ezt a részét. Valaki a csengőjére tenyerelt. Leonóra álomittasan az órára nézett. Hajnali három. Remek. Megrémült. Az ő hibája, hogy egyedül van. Thomas érthetően tudtára adta, hogy szívesen nála töltené az éjszakát. De ő nem mutatott semmi hajlandóságot, hogy meghívja. Bemesélte magának, hogy érzelmi távolságot kell tartania ebben a kapcsolatban. A dolgok már amúgy is elég zavarosak. Félrehajtotta a takarót, és kitapogatta a szemüvegét az éjjeliszekrényen. Megtalálta, az orrára tolta, aztán felállt, és felvette a pongyoláját. Kiment a folyosóra, és a sötét ajtóra nézett. A csengő egyfolytában szólt. Összébb húzta magán a pongyolát, felvette a mobilját, hogy azonnal hívhassa a rendőrséget, ha szükség lenne rá, aztán az árnyékos nappalin át az ajtó felé indult. Felkapcsolta a villanyt a tornácon, és kilesett a kukucskálón. Megkönnyebbült, amikor látta, hogy Thomas áll az ajtóban. Aztán észrevette a sötét foltokat az ingén. - Ó, istenem! - Feltépte az ajtót. - Thomas. Az ott vér az ingeden? A férfi dühösen végignézett magán. - A francba! Felszakadt a szám. Ez egy új ing volt! - Mi történt? Jól vagy? - Hülye kérdés. Nagyon jól látta, hogy nincs jól. - Baleset a gyaloghídon. - Levette az ujját a csengőről. - Bejöhetek, hogy megmosakodjak? - Baleset? - A nő gyorsan oldalra lépett. - Igen, persze. Gyere be. Talán el kellene vigyelek a kórházba.
- Onnan jövök. Minden rendben. - Kórházban voltál? Thomas, az isten szerelmére, mi történt? - Hosszú történet. De ne aggódj. Nem tört el semmim. Merev léptekkel bement, és megállt az előtérben. A nő végre rendesen láthatta a csillár fényében. Ron da seb volt a bal arcán, és zúzódások a csuklóján; a haja kócos. A dzsekijét, a nadrágját és az ingét sár és vér áztatta át, az inge nem volt betűrve. Leonóra nagyon lassan csukta be az ajtót, bezárta, és megfordult. - Thomas, mi történt veled? - Összefutottam egy kocogóval. - Összerezzent, ahogy meglátta magát az előtérben levő tükörben. - A francba. Hülye ötlet volt idejönni. Nem tudtam, hogy ilyen rosszul nézek ki. Szólnom kellett volna Ednek, hogy tegyen ki otthon. - Mondj valamit a balesetről! - A hídon történt. - Azt mondod, jártál a sürgősségin, de nem úgy nézel ki, mint akit látott orvos. - Lefoglalta őket a másik srác. Nem hagytam, hogy megmosdassanak. Gondoltam, majd itt. - Egy szót sem értek, Thomas. - Már mondtam, hogy hosszú. - Elmesélheted, miközben megpróbállak rendbe szedni. A férfi nem ellenkezett. Leonóra átlépett a másik oldalára, aztán végigvezette a nappalin és a rövid folyosón. Leültette a fehér csempés kád szélére, és megeresztette a vizet a mosdóban. Látta, hogy a férfi őt figyeli a gyógyszeres szekrény tükrében. Hidegebb volt a szeme, mint az öböl vize. - Biztos, hogy nem kell orvos? - kérdezte. - Biztos. A nő kinyitotta a szekrényt, kivett egy kis alkoholt, egy vattapamacsot és egy tubus sebkenőcsöt. - Mindig egy egész gyógyszertárral utazol? - kérdezte a férfi. - Az igazat megvallva igen. A legfontosabb dolgok mindenesetre nálam vannak. A nagymamám tanítot ta. Az az alapelve, hogy az ember mindig készüljön fel mindenre. Vedd le a dzsekidet és az ingedet. Szembefordult Walkerral. - Látnom kell a teljes kárt. - Nem olyan vészes. - Elkezdte lehúzni magáról a dzsekit, egy pillanatra megállt, és hirtelen beszívta a levegőt, aztán faarccal kihámozta magát a ruhadarabból. - Nagyon fáj, igaz? - A nő elvette tőle, és az ajtón levő fogasra akasztotta. Valami csattant. - Mi az? - A csavarkulcs, amit a csapszereléshez hoztam. - Lassan kigombolta az ingét. Amikor levette, a nő megkönnyebbült; nem is volt olyan rossz a helyzet. -Tudsz mély levegőt venni? Thomas óvatosan próbálkozott, miközben a bordáit tapogatta az ujjaival. - Igen. Nem érzek éles fájdal mat. Nyugi, Leonóra. Jól vagyok. Csak itt-ott megsérültem egy kicsit. A nő átitatott egy vattacsomót alkohollal, és tisztítani kezdte Walker sebes arcát. - Jól van - mondta -, hagyjuk. Mi történt? - Valami beszívott srác megpróbálta betörni a fejem egy golfütővel. Be akart lökni az öbölbe. Nem sikerült neki. Ami Ed Stovallt illeti, itt a történet vége. A nő egy pillanatra azt hitte, nem jól hall. Elvette a vattát Thomas arcától. - Mi? - Nehezen sikerült kiejtenie a szót. Mintha hirtelen megdagadt volna a nyelve. - Egy srác megpróbált megölni? - Azt mondják, az az F & T volt benne, amiről hallottunk. Még mindig szörnyeket lát a balesetin. Úgy tűnik, azt hitte, hogy én is az vagyok. A fürdőszoba padlója mintha kicsusszant volna a lába alól, míg ő ott maradt súlytalanul, egy más világegyetem levegőjében. A tükör másik oldalán levő világban - gondolta. - Talán ha én próbálnám meg... - Nem akarlak megbántani, de fölösleges. - Thomas ajka megrándult. - Azt gondolja majd, hogy azért támogatsz, mert lefekszel velem. A nő megköszörülte a torkát. - Értem. Azt hinné, hogy elvakított a szenvedély, igaz? Thomas megpróbált feltápászkodni.
- Ed mindenfélét ki fog találni, hogy aláássa a sztorimat, mert úgy gondolja, hogy még mindig az összeesküvés-elméleten dolgozom Deke-kel. - Maradj veszteg! - Leonóra felkapta a sebkenőcsös tubust. - Még nem végeztem. Miután megtett minden tőle telhetőt, hogy ellássa a sebeket, a konyhába vezette a férfit. Thomas szeméből kezdett elmúlni a harag, de még mindig veszélyesnek látszott. Leültette az asztalhoz, és adott neki néhány fájdalomcsillapító tablettát, amiket arra az esetre tartott kéznél, ha netán megfájdulna a feje. Öntött egy pohár tejet, és letette a férfi elé, hogy legyen mivel bevennie az orvosságot. Thomas lenézett a folyadékra. - Van whiskyd? Leonóra halványan elmosolyodott. - Nincs. Ne haragudj. - És a konyakkal mi van, amit az almás pitéhez szolgáltatok fel? - Rendben. - A nő kinyitotta a konyhaszekrényt, kivette az üveget, és jócskán töltött belőle egy pohár ba. A férfi elvette tőle. - Köszönöm. Leonóra figyelte, ahogy egyetlen-kortyra lenyeli a tablettákat és a pohár tartalmának felét. - Thomas, mi a nyavalyát fogunk csinálni? - Még nem tudom. Végig kell gondolnom. - És Alex Rhodes? Thomas egy hosszú percig gondolkodott. - Szerintem rájön, hogy őt gyanítom a ma esti támadás mögött, de tudni fogja, hogy nem nagyon tehetek ellene semmit. Nagyon is jól átlátja a helyzetet. Tudja, hogy mindenki, beleértve a rendőrfőnököt is, azt hiszi, hogy Deke a gyilkossági elmélet megszállottja, és hogy én bármit teszek, azzal csak az öcsém téveszméit segítem. - El ne felejtsd, hogy valószínűleg meg akart öletni téged ma éjszaka. - Szerintem megérné egy darabig kétségek közt tartani - mondta Thomas. - Már biztos félőrült az idegességtől, és várja, mit lépek. Hadd rágja a körmét! Az ideges ember hibázik. Holnap beszélünk Margaret Lewisszal, és meglátjuk, megtudunk-e valamit. Kell egy stratégia. - Stratégia? - Tudod, egy terv. Jól jönne. Mindig jobban érzem magam, ha forgatókönyv szerint dolgozom. A nő összevonta a szemöldökét. - Thomas, nem hiszem... - Zavarna, ha itt töltenem az éjszakát? Nem sokkal korábban még szinte azt kívánta, bárcsak marasztalta volna, hogy mellette aludjon az ágyában, miközben felsorolta magában az összes okot, miért nem lett volna jó ötlet. Most zavarba hozta az egyenes kérdés. - Te aztán nem köntörfalazol, Walker! - mondta. - Mi történt az érzékiséggel és a romantikával? - Momentán nem érzem magam sem érzéki, sem romantikus hangulatban. Ha nem akarod, hogy itt aludjak, átmehetünk hozzám. Leonóra elámult, amikor meghallotta a közönyös hangot. Megköszörülte a torkát. - Gondolom, nem azért akarod itt tölteni az éjszakát, mert jó alkalmat nyújtana a forró, perzselő szexre. Miért kéred, hogy én válasszak? - Nem vagyok mókás hangulatban, arra mérget vehetsz. Leonóra összeszedte magát, és visszafordult Tho-mashoz, hogy jobban megnézze. - Golfütőt használt? - Ed azt mondta, a kölyök a Eubanks csapatának a tagja. Au! - Bocs. - Leonóra egy kicsit finomabban próbálta használni a vattát. -Tudom, mire gondolsz. - Arra a golftáskára, amit Alex Rhodes raktárában láttunk. - Pontosan. Említetted Ed Stovallnak?
- Nem lett volna értelme. Elégedett a saját verziójával, és nincs semmi bizonyítékom, amivel megcáfolhatnám. Az egyetlen esélyem, hogy ha a kölyök visszatér az utazásból, el tudja majd mesélni Ednek, kitől kapta azt a szart, amitől szörnyeket látott. De nem fűzök hozzá nagy reményeket. A balesetin azt mondták, hogy valószínűleg semmire sem fog emlékezni. Abból a néhány esetből következtetve, amivel eddig dolguk volt, ez a drog kiszámíthatatlan, és duplán üt, ha alkohollal keverik. - Istenem, Thomas! Gondolod, hogy Alex azért adott anyagot a srácnak, hogy megöljön? - Lehet, hogy nem. Talán csak figyelmeztetni próbál. - Thomas a bal kezével óvatosan megérintette a jobb vállát. - A tudtomra akarta adni, hogy jobban tenném, ha kimaradnék a dolgaiból. A nő elfordult, hogy beledobja a véres vattát a szemetesbe. - Honnan tudhatta? - Hogy érdekel bennünket? Julié Bromley. Nem lepne meg, ha értesült volna a reggeli bájcsevejünk-ről. Lehet, hogy megijesztettük vele. A nő a tükörben bámulta; nem bírt elfordulni. - Beszélned kell Ed Stovall-lal. - Bár ilyen egyszerű lenne! Higgy nekem, nem mennénk vele semmire. A férfi ránézett. - Ha tényleg Rhodes próbált elijeszteni, vagy megszabadulni tőlem ma éjszaka, akkor valószínűleg megvolt rá az oka. -Tehát? - Mostanra már tudhatja, hogy mindketten benne vagyunk a dologban. Nem kell hozzá atomtudósnak lenni, hogy az ember rájöjjön: ha Rhodes engem veszélyesnek hisz, valószínűleg téged is annak tart. -Veszélyesnek. - Lassan kifújta a levegőt. - Azt hiszem, tudom, mire akarsz kilyukadni. - Szerintem, ha megvan az oka rá, hogy ki akarjon nyírni engem, akkor valószínűleg téged sem hagyna csak úgy futni. - A fenekem látványa ellenére, amit megcsodálhatott múltkor a boltban? - A hátsó felednek nincs párja, de nem vagyok biztos benne, hogy akármilyen csodás is, visszatartaná Rhodest bármitől. - Thomas szünetet tartott. - Különben is, a Rhodes-féle alakok nem képesek teljességében méltányolni a fenekedet. - Hát ez kiábrándító. De értem, mire gondolsz. Nem ártana egy időre összeköltözni. Hogy vigyázzunk egymásra. - Jó ötlet. - Maradhatsz éjszakára. - Köszönöm. Ne haragudj a érzékiség és a romantika hiánya miatt. A nő nekidőlt a pultnak. - Azt mondják, a jó kapcsolatnak valami fontosabbon kell nyugodnia, mint az érzékiség és a romantika, mert az ilyesmi mulandó. - Erről még sohasem hallottam - mondta Thomas. - Milyen jó, hogy nekünk van ezeknél valami kézzelfoghatóbb. - Igen? Mi az? - A szerszámaid. Amikor köntösben kijött a fürdőszobából, észrevette, hogy a férfi már elhelyezkedett a hatalmas ágyon. Talán csak neki tűnt úgy, de Walker mintha majdnem az egészet elfoglalta volna. A halvány ágyneműn feküdt, kezét összefonta a feje alatt, és figyelte, ahogy ő lekapcsolja a lámpát. - Gondoltam, kijavítok egy félreértést - mondta, amikor a nő becsusszant mellé. Leonóra könnyedén megérintette a mellét, vajon fájlalja-e, és ha igen, hol. - Milyen félreértést? - Azzal kapcsolatban, amikor megkérdeztem, hogy itt tölthetem-e az éjszakát. - Ühüm...? - Nagyrészt tényleg azért tettem, mert biztonságban akarlak tudni. De volt egy másik okom is. - És mi lenne az? - Hogy megfelelő alkalmat adna a forró, szenvedélyes szexre. - Tényleg? Hát akkor igazán kár, hogy így összevertek ma éjjel. - Nekem ez nem jelent különösebb gondot. Csak ígérd meg, hogy gyengéd leszel.
A forró, szenvedélyes, nagyon gyengéd szex, a fájdalomcsillapítók és a tudat, hogy Leonóra egy ágyban van vele, hamarosan elringatta. Ám sajnos álmodott. .. .A mosdónál állt Leonóra fürdőszobájában, és borotválkozni próbált. De nem nagyon látta, mit csinál, mert a tükröt belepte a pára. Felkapott egy törülközőt, és letörölte az üveget. Egy arcot látott a tükörben, de nem a sajátját. Alex Rhodes nézett rá gonosz sárga szemével, arca sötét, csúfondáros vigyorba torzult. MÁSNAP reggel anélkül, hogy Rhodes hamis sárga szemét látta volna a fürdőszobatükörben, rájött, hogy márpedig borotválkozni nem tud. Otthon hagyta a borotvát. Elzárta a zuhanyt, egy törülközőt tekert a dereka köré, és a fehér porcelánmosdó fölé hajolt. A párás tükörben megvizsgálta az állán serkent sötét borostát. Nem szép látvány. De sokat nem tehet ellene, gondolta. Leonóra valószínűleg nem repesne az örömtől, ha kölcsönvenné azt a kis rózsaszín, műanyag borotvát. Még egy dolog az elengedhetetlen holmik listáján, amiket el kell hoznia otthonról valamikor még ma. A lista percről percre hosszabb lett. Már rajta volt - fontossági sorrendben - a kondom, fogkefe, borotva, tiszta ing, fehérnemű és egy pár zokni. A francba! Egy egész hátizsáknyi holmi! Aztán meg ott volt Wrench. Látta magát, ahogy minden este összepakolja a holmiját, és a kutya társaságában elindul Leonóra háza felé. Macerás. Mennyivel kényelmesebb lenne, ha a nő költözne hozzá. De gyanította, hogy nem menne bele ilyen pragmatikus tervbe. Ez azt jelentené, hogy neki kellene összepakolnia esténként, és a nőknek mindig mintha sokkal több holmijuk lenne. Különben sem származna haszna belőle, ha túlságosan hozzászokna, hogy Leonóra ott van vele a házban. Úgyis egyből visszaszalad a saját világába, amint itt Csodaországban véget érnek a kalandjai. Remek. Most még le is hangolja magát ezzel az egésszel. A tükörképét nézte. Nem kerülte el a figyelmét, hogy úgy néz ki, mint akin átment egy vonat. A bordái feletti bőrt lila véraláfutások tarkázták. A borosta nem takarta el a sebet, ami az arcán húzódott. A bal szeme körüli terület egészen elszíneződött, és valószínűleg tovább romlik majd, ahogy telik a nap. A keze, főleg a csuklója is elég megviselt volt. Elfordult a tükörtől, felkapta az ingét, és összerándult, ahogy megszagolta. Nem valami tiszta. Jól beleizzadt előző este a hídon folytatott csetepatéban. Talán jobb lesz, ha nem is veszi fel ma reggel. Szárazra törölte magát, felvette a nadrágját, és ujjaival végigszántott a haján. Elégedetten, hogy a körülményekhez képest a lehető legtöbbet megtette, kinyitotta az ajtót, és a nappaliba ment. Kávét akart, és még egy fájdalomcsillapítót. Aztán meg enni egy kicsit. Éhes volt. Ezek szerint a Leonórával folytatott forró, szenvedélyes szextől mindig megéhezik. A konyhából kiszűrődő férfihangok elfeledtették vele a kávét és a gyógyszert. - Ez agybaj, Leo! Csak áltatod magad, ha tényleg elhiszed, hogy Mereditht megölték, és megtalálhatod a gyilkost. Jobb, ha elmész orvoshoz. - Lehet, de nem hiszem, hogy a biztosításom fedezné - válaszolt Leonóra halkan. - Kérsz kávét? Triomas néhány lépéssel átszelte az előszobát, és megállt az ajtóban. Egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. Leonóra a konyhaszekrénynél állt, és éppen kávét töltött a vendégének. Magának is készített egy bögre teát. Megállapította, hogy vele ellentétben Leonóra fantasztikusan néz ki. Szoros fekete nadrágot, vörös pulóvert és papucsot viselt. A haját a szokásos francia fonatban fogta össze. Egy komoly, göndör, barna hajú, erőteljes arcvonásokkal megáldott úriember foglalta el a két szék egyi két az asztalnál. Kék vászoninget, barna nadrágot és papucscipőt viselt. Kordbársony, szarvasbőr könyökfoltos dzseki lógott a szék hátán. Mellette a falnak támasztva drága bőrtáska állt, ami inkább retikülnek látszott* de alighanem az aktatáska szerepét tölthette be. A fickó akár a homlokára is biggyeszthetett volna egy cetlit „Főiskolai tanár vagyok" felirattal, gondolta Thomas. Leonóra az ajtó felé nézett. - Végre itt vagy, Thomas! - Gyorsan végigmérte, miközben a szeme elhomályosult az aggodalomtól. Hogy érzed magad? - Túlélem, kösz. Leonórán nem látszott, hogy meggyőzték volna a szavai, de nem vitatkozott. - Ő egy... régi kollégám. Kyle Delling. Talán említettem a nevét egyszer-kétszer.
A volt vőlegény. Már csak ez hiányzott. Újabb kan a környéken, akinek viszonya volt Mereidthszel. Vajon Leonóra, ahogy rájuk néz itt a konyhában, gondolatban mindkettejüket ugyanahhoz a címszóhoz sorolja: Meredith leselejtezett pasijai? Kyle bambán nézett rá. Talán meglepődött, hogy egy ismeretlen, felül meztelen férfit lát kijönni a volt menyasszonya fürdőszobájából, gondolta. Eszébe jutott, hogyha ő lenne Leonóra volt szeretője, Kyle he lyében bizony nehezen venné ezt az akadályt. Elképzelni Leonórát egy másik férfival most, miután együtt töltötték az elmúlt néhány napot, meredek dolognak tűnt. A felismerés jobban mellbe vágta, mint Brett Conway bármelyik csapása előző éjszaka. Leonóra nem illett abba a skatulyába, amibe a többi nő, akiket a válása óta eltelt évek alatt megismert. Hozzá sokkal jobban kötődik. Ha ennek a kapcsolatnak vége, kikészül. Ó, istenem, ez már komoly. Delling eltátotta a száját. Thomasnak furcsa gondolta támadt. Mi lenne, ha a professzor nekiugrana? Remélte. Jó ürügy lenne, hogy levezesse az újonnan támadt feszültséget. Az ember fia hangulatát semmi sem dobja fel jobban, mint egy kis testgyakorlás. Csak aztán jutott eszébe, hogy Leonóra azt mondta, a volt barátja nagyon modern fickó. Szóval lehet, hogy Kyle nem azért néz rá ilyen furcsán, mert féltékeny. Talán a felhorzsolt mellkasa, a fekete folt a szeme körül vagy a kék-zöld foltos csuklója tehet róla, amik első látásra nem keltettek valami bizalomgerjesztő benyomást. Kyle-nak végre sikerült becsuknia a száját. - Hát maga meg ki? Leonóra válaszolt, miközben a teáját fújta. - Ő Thomas Walker. Egy barátom. - Kicsit megnyomta az utolsó szót. Thomas bólintott. - Delling. - Ki mondta, hogy ő nem lehet modern fickó? Kyle-t látszólag megzavarta a tény, hogy Thomas képesnek bizonyult a verbális kommunikációra. Thomas észrevette az üvegcsét a konyhaszekrényen. Ellépett az ajtótól, és a tablettákért ment. - Szerintem nem kéne üres gyomorra bevenned - figyelmeztette Leonóra. Letette a teáját, kivett egy darab kenyeret a pirítóból, és gyors mozdulatokkal megkente. Amikor kész lett, átnyújtotta a férfinak. Thomas nagyot harapott belőle, aztán lenyelt pár tablettát a gyümölcslével, amit a nő nyújtott át neki. Tett egy kísérletet, hogy kiötöljön valami civilizáltat, amit Kyle-nak mondhatna. Amikor semmi sem jutott az eszébe, inkább harapott még egyet a pirítósból. - Cassie hívott, míg a zuhany alatt voltál - mondta Leonóra. - Margaret Lewis hajlandó találkozni velünk ma reggel. Cassie azt mondta, Deke-kel eljönnek értünk tíz körül. - Jól hangzik. - Az órájára pillantott. Fél nyolc volt. - Van elég időm, hogy hazamenjek, ellássam Wrenchet és ruhát váltsak. - Mi történt magával? - tört ki Kyle; szemmel láthatóan nem bírta tovább visszatartani a kíváncsiságát. - Nekifutott egy téglafalnak? -Történt egy kis baleset a hídon, amelyik az öblöt szeli át. - Thomas eltűntette a pirítós maradékát. -Veszélyes helyek ezek a gyaloghidak. Kyle bizonytalannak látszott. - Összeverték, vagy mi? - Vagy mi. - A férfi ivott egy kis kávét. - Sajnálom, hogy csak eszek, és már megyek is, de van egy-két elintéznivalóm, és be kell ugranom pár helyre. Jobb, ha indulok. Tízkor találkozunk, Leonóra. - Jó! - A nő letette a csészéjét. Walker odament hozzá, és megcsókolta. Talán egy kissé erőteljesebben, mint kellett volna. Leonóra nem ellenkezett, de amikor Thomas felemelte a fejét, látta a szeme villanásából: nagyon jól tudja, hogy ez olyan ostoba, birtokló csók volt, amivel a férfiak jelölik meg a nőiket más hímek jelenlétében. Éretlennek érezte magát, amíg észre nem vette, hogy Kyle-nak a döbbenettől tátva maradt a szája. Ettől rögtön feldobódott. Éretlen dolog. - Viszlát - mondta Kyle-nak. Delling bambán bámult. Thomas kisétált a konyhából, és kivette a kabátját a szekrényből. Leonóra követte a bejárati ajtóig. Nem szólalt meg, míg ki nem léptek a verandára.
- Ez aztán nem volt sem érzéki, sem romantikus - mondta. - Szeretném azt hinni, hogy a kapcsolatunk túl van a felületes dolgokon. - Egy nagy frászt. Mi volt ez a macsós jelenet a konyhában? - Nem tudom, miről beszélsz. Csak egy nagyon éretlen férfi viselkedne macsósan. - A hideg levegő megcsapta sérült arcát; először csípett, de aztán kellemesen elzsibbasztotta. - És a volt vőlegény a konyhában? Azért jött, hogy felmelegítse a régi érzelmeket? - Nem. Sokkal fontosabb dolog miatt van itt, mint egy tiszavirág-életű kapcsolat megmentése. - Igen? Mi lenne az? - Egy kinevezés. - Ó... - Thomas bólintott. - Épp elég értelmiségivel akadtam össze az elmúlt évben, hogy tudjam, a kinevezés amolyan Szent Grál a fajtájuknak. Miből gondolja Delling, hogy segíthetsz neki megszerezni azt az állást? - Az egyik legjobb barátom annak a bizottságnak az elnöke, amelyik eldönti, kinevezzük-e Kyle-t az angol tanszékre. Nagyon rendes, tavaly végig mellettem állt, amikor kiderült, hogy Kyle ágyba bújt Meredith-szel. Thomas elvigyorodott. Fájt, de megérte. - Édes a bosszú, nem? - Csak egy nagyon éretlen ember foglalkozna olyan közönséges dolgokkal, mint a bosszú. - Ahogy mondtam. Édes. - Elégedetten bólintott. - Jó tudni, hogy mindkettőnkben van egy kis éretlenség. Még valami, ami közös bennünk. Lement a lépcsőn, és elindult a gyalogút felé. Hirtelen kedve támadt fütyörészni, de ellenállt a kísértésnek. Túlságosan összeverték ahhoz, hogy fütyülni kezdjen. Röviddel később kinyitotta a háza bejárati ajtaját. Wrench az előszobában várta, és szemrehányón né zett rá. - Jó, jó, igazad volt. Magammal kellett volna vigyelek téged tegnap este. A szokásos módon üdvözölték egymást, de Thomasnak az volt a benyomása, mintha a kutya csalódott lenne, hogy Leonórát nem hozta magával. - Legközelebb az is meglesz - ígérte. - És A nagydarab állat? - kérdezte Kyle, amikor a nő visszament a konyhába. - Nem a te eseted. Lady Chatterleyt játszol itt vidéken? - Inkább csak éretlenkedem. Kyle összevonta a szemöldökét. - Rondán néztek ki a zúzódásai. Jó nagyot eshetett azon a hídon. Nem bír parancsolni a tagjainak, vagy mi? Leonóra újabb csésze teát öntött magának. - Verekedett tegnap este, onnan vannak a sérülései. Egy beszívott kissrác megtámadta. A gyerek most a kórházban fekszik. - A francba. - Kyle pislantott párat. - Viccelsz? - Azóta nem éreztem késztetést, hogy viccelődjek veled, hogy ágyban találtalak Meredithszel. Kyle összeszorította az állkapcsát. - Még mindig azon a semmiségen lovagolsz? Ideje lenne elfelejtened, Leonóra. A saját érdekedben. Lépj tovább! - De hát már tovább is léptem, Kyle! Kétlem, hogy el tudnék fogadni egy olyan férfit, mint Thomas, ha előtte nem csináltam volna végig egy kapcsolatot veled. Azt hiszem, ezért hálával tartozom neked. - A szarkazmus nem valami építő módja a kommunikációnak. A nő ezen elgondolkodott. - Tudod, mit? Nem szarkasztikusan értettem. Amit mondtam, az a sima, ha misítatlan igazság volt. A Wing Cove-i Nyugdíjasotthon három háromemeletes csillagba rendezett, szép vörös tégla épületből
állt. - Gondolod, hogy Wrenchnek nem lesz baja a kocsiban? — kérdezte Leonóra, és hátrafordult az anyósülésen. Thomas a kutyára nézett, aki az autó csomagterében ült, és a feje előrelógott a két hátsó ülés közé, ahol Cassie és Deke foglaltak helyet. - Ő akart jönni - mondta. - Minden rendben lesz vele - biztosította Deke. -Letekerjük az ablakot. - Nem marad sokáig egyedül. - Cassie kikapcsolta a biztonsági övét. - Ma délelőtt Margaretnek még festészetórája is lesz. A szépen berendezett előtéren át bementek a nyugdíjasotthon épületébe. Egy kerek asztalon friss virágokból készített bokréta díszelgett. Thomas a táblára krétával kiírt napi foglalkozások listájára pillantott. Vízi aerobik, modern történelem, festészet, múzeumlátogatás. Estére egy Cary Grant-filmet terveztek. A segítőkész, jól öltözött recepciós megerősítette, hogy már várják őket, aztán elmagyarázta az utat Margaret Lewis lakásáig. Nem volt egyszerű bezsúfolódni négyüknek az idős asszony kicsi, egyszobás lakásába. Mintha minden miniatűr lett volna, beleértve magát Margaretet is. Thomas óriásnak érezte magát a mályva és levélzöld szobában. Óvatosan letelepedett az egyik kecses, alulméretezett székre; szinte félt, hogy összetörik a súlya alatt. Észrevette, hogy Deke is éppolyan óvatos. A testvére óvatosan elhelyezkedett a kicsi kanapén. Az egyik sarokban apró íróasztal állt. Rajta laptop feküdt, a teteje lecsukva. A babaház méretű lakás falait bekeretezett fényképek borították, sokon Margaret Lewis pózolt egy-egy tanárral. Valószínűleg dékánokkal, a tanszékvezetőkkel és más fontos személyiségekkel, akik kapcsolatban álltak a Eubanks Főiskola Matematika Tanszékével, míg Margaret titkárnőként dolgozott ott, gondolta. Egy nagy naptár lógott a falon. Thomas látta, hogy abban a hónapban minden négyzet ki van töltve. El olvasott pár bejegyzést. Bridzs. Jóga. Bridzs. Vízi aerobik. Bridzs. Modern történelem. Bridzs. Orvos. Bridzs. Múzeum. Bridzs. Margaret Lewis vidám, magabiztos sötétbarna bőrű, göndör ősz hajú asszony volt. Botot használt; elegánsan nézett ki a berendezéshez illő mályvaszínű nadrágkosztümjében. Thomas egy fiatal, fekete férfi fényképére pillantott, aki egy impozáns épület lépcsőjén állt. Mosolygott a képen. - A fiam - mondta Margaret büszkén. - A Washingtoni Egyetemre jár. Leült egy virágmintás fotelbe, és kedvesen bólintott feléjük, ahogy Cassie bemutatta őket. Amikor túl voltak a formaságokon, sötét szemében eleven érdeklődéssel Thomasra nézett. - Mi történt magával? - kérdezte. - Összeverekedett valakivel? - Baleset a hídon - válaszolta Walker. - Lerohant egy futó. A nő ciccegő hangot hallatott. - Sohasem értettem, mi ez az őrület a futás meg a kocogás körül. Semmi értelme sincs. Nem tesz jót a térdnek. Tudja, elkopik. A férfi bólinott. - Hallottam róla. - Az ízületi gyulladás gyorsan jön. Az emberek nyolcvan százalékának, akik ma odalent a medencében vízi aerobikoznak, térdprotézise van. Maga szerint én miért járok bottal? Nemrég volt a második térdműtétem. - Értem - mondta Thomas. A nő újabb mosollyal ajándékozta meg. - Olyan jó látni, ha egy fiatalember megfogadja az okos tanácsot. Milyen jó is, ha az embert fiatalnak tartják, gondolta Thomas. Margaret Lewis Deke felé fordította a figyelmét. - Istenem, manapság a főiskolai tanárok szakállt viselnek? Cassie elnyomott egy vigyort. Deke képe bíborvörösre váltott. - Kutatói szabadságon vagyok.
- Értem. Fogadja meg egy öreg tanszéki titkárnő tanácsát! Ha előre akar jutni a Eubanksen, jobban teszi, ha megszabadul a szakálltól. Azok ott elég konzervatívak. Legalábbis az én időmben azok voltak. - Még meggondolom - motyogta Deke. - Amúgy se áll jól magának - folytatta Margaret. - Évekkel öregebbnek látszik tőle, mint amennyi. Kér egy kis süteményt? Thomasnak nem kellett kétszer mondani. Dekenek sem. Mindketten kiszolgálták magukat. Margaret ennek láthatóan örült. Cassie megelégedett egy kávéval. Leonóra is így tett, és Thomas észrevette, hogy csak udvariasságból iszik néhány kortyot az ízléses porceláncsészéből, ami az asztalon állt előtte. Cassie megköszörülte a torkát. - Kedves magától, hogy mesél nekünk a Eubanks-gyilkosságról, Margaret. Már mondtam telefonon, hogy azért érdekel minket, mert két ismerősünk, akik nemrég meghaltak, érdeklődtek iránta. - Kezd érdekelni minket is, van-e kapcsolat köztük - tette hozzá Leonóra. - Elolvastuk a régi újságcik keket, de nem találtunk semmi nyilvánvalót. - A Eubanks-gyilkosság. - Margaret halkan felhorkant. - Az újságokban biztos, hogy nem sokat találnak róla. A Eubanks vezérkarának még mindig elég nagy a hatalma Wing Cove-ban, de össze se lehet ha sonlítani a harminc évvel ezelőttivel. Akkoriban szó szerint ők uralták a várost. Kirúgathatták a rendőrfőnököt, vagy lemondathatták a polgármestert. El akarták tussolni Sebastian Euanks halálának körülményeit, és így is történt. - Akkoriban sok pletyka kelhetett szárnyra - puhatolózott Deke. - Persze hogy susogtak. - Margaret összeráncolta az orrát. - A valaha hallott legvadabb pletykák terjedtek hetekig. De a hivatalos vélemény szerint aznap éjszaka Eubanks egy betörőt lepett meg. Ez volt az a verzió, amit a vezetés alkalmasnak ítélt. így aztán el is terjedt. - Mit tud mondani Sebastian Eubanksről és a haláláról? - kérdezte Leonóra. - Hát, hol is kezdjem... - Az idős hölgy a fotel szélére akasztotta a botját, és hátradőlt a virágos párnákra. - Magányos farkas volt. És ez napról napra csak romlott. Szerintem az apjára ütött. Végül már teljesen elvonult a világtól; furcsa lett. Szó szerint paranoiás. Thomas előredőlt, karjával a combjára támaszkodott. - Milyen értelemben furcsa? - Nem látogatta többé a barátait. Sohasem lépett ki a kúriából. Ilyesmik. Azt beszélték, a munkája meg szállottja lett. Tudják, tényleg briliáns volt. Szerintem igazi zseni. De ezt már sohasem tudjuk meg, mert meghalt, mielőtt bármi fontossal hozzájárulhatott volna a matematikához. - Mik voltak azok a vad pletykák, amik a halála után kaptak szárnyra? - kérdezte Deke. - Hát... - kezdte Margaret vonakodva -, maga a dékán óvott minket, hogy egy szót is ejtsünk a szóbeszédről. Rosszat tenne az iskola hírnevének és így tovább. Azokban az időkben a Eubanks még sokkal konzervatívabb volt, mint most. Thomas összenézett Leonórával, majd Deke-kel és Cassie-vel. Visszafordult Margarethez. - Harminc évvel ezelőtt történt - mondta. - Elmondja, mit meséltek? Margaret felkuncogott. - Nyugdíjas vagyok. Most már azt tehetem, ami tetszik. Meg aztán a dékán, aki megtiltotta a beszédet, tíz éve halott. Sohasem kedveltem különösebben. Cassie mosolygott. - Ne csigázzon minket, Margaret! - Akkoriban - kezdte Margaret egészen bizalmasra halkítva a hangját - sok ember a tanszéken és az el nökségben meg volt róla győződve, hogy Sebastian Eubankset a szeretője, és nem pedig egy betörő ölte meg. Mind rámeredtek. - A cikkekben szó se volt szeretőről - mondta Deke. - Talán mert férfi volt - magyarázta Margaret. - Egy elbűvölő, elég jóképű, Andrew Grayson nevű oktató a számítástechnika tanszéken. Persze Graysonnak fel kellett mondania. A dékáni hivatal nem hagyott neki békét. Szerintem gondoskodtak róla, hogy még véletlenül se kapjon állást egyetlen más főiskolán sem.
Leonóra előredőlt, és összefonta a kezét a térdén. - Miért volt olyan fontos a dékáni hivatalnak, hogy ezt eltussolja? - Azok az ostobák rettegtek egy gazdag öregdiáktól, aki akkoriban az egyik legnagyobb adományozó volt. Egy professzori állást készült finanszírozni a politikai tanulmányok tanszékén, és új szárnyat építeni a könyvtárhoz. Gyűlölte a homoszexuálisokat. - Megvan! - mondta Leonóra. - Az elnökség félt, hogy ha ez az adományozó rájön, hogy Sebastian Eubanksnek egy másik férfival volt viszonya, megvonná a támogatást, és odaadná másnak. - Dióhéjban. - Margaret habozott. - Hallottam, hogy a rendőrfőnök kikérdezte Andrew-t. Állítólag tudott alibit igazolni a gyilkosság idejére. De a legtöbben, akik tudtak a viszonyról, meg voltak győződve róla, hogy ő ölte meg Eubankst egy civakodás során. - Mi történt Andrew Graysonnal? - kérdezte Deke. - Fogalmam sincs. Gyorsan összepakolt, szép csendben eltűnt, és azóta nem láttuk Wing Cove-ban. Margaret eltűnődött. - Néha eszembe jutott az elmúlt években. Olyan okos volt! Sokat vesztett vele az iskola, amikor elment. - Gondolja, hogy ő ölte meg Eubankset? - kérdezte Thomas. - Egyáltalán nem - válaszolta Margaret. - Akkor se hittem, és most se hiszem. - Miért nem? - kérdezte Cassie. - Mert tudtam, hogy Andrew Grayson szakított Eubanksszel csaknem egy hónappal a gyilkosság előtt. Azt is tudom, hogy Andrew döntött így, mert Eubanks viselkedése olyan különös lett. Deke elővett egy noteszt, és jegyzetelni kezdett. Egy fél órával később indultak kifelé. Az ajtó felé mentében Leonóra megállt a kecses asztalka előtt, amin a számítógép kapott helyet. - Látom, használja az internetet - mondta Margaretnek. - Igen. - Margaret szeme felragyogott. - El se tudnám képzelni az életet az e-mail levelesládám nélkül. - Mondja, nem előfizetője véletlenül a Glória Lap--nak? - kérdezte Leonóra. - A világért ki nem hagynám. Honnan ismeri? - A nagymamám a kiadó és a szerkesztő - mondta büszkén. - Ne mondja! Kérem, adja át neki, hogy előre örülök minden számnak. A kedvenc rovatom a Kérdezd Henriettát. - Megmondom - válaszolta Leonóra. THOMAS BEÜLT a volán mögé. Leonóra mellé telepedett. Deke és Cassie a hátsó ülésre csusszantak. Wrench a hátsó ülésen pihentette a fejét. Mind a négy ajtó becsukódott. Bekötötték magukat. - Rendben. - Thomas beindította a motort. - Mit mondjak, el vagyok ámulva. Ha minden főiskolai tan széki titkárnő olyan, mint Margaret Lewis, akkor elég kemény ellenfelek lehetnek. - Az ország minden egyeteme és főiskolája széthullana nélkülük - mondta Leonóra. - És most? - kérdezte Cassie. - Egyszerű. - Thomas sebességbe rakta a terepjárót, és kihajtott vele a parkolóból. - Meglátjuk, a nyomára akadunk-e Andrew Graysonnak. - Semmi gond. - Deke belenyúlt a dzsekije zsebébe, és kihúzott egy mobil, tenyér méretű számítógépet. - Ha még él, megtalálom. A francba, akkor is meglesz, ha már halott! Thomas mély hallgatásba burkolózott. Gondolkodott. A többiek is így tettek. Néhány perccel később Deke felnézett a kis képernyőről. - Megvan. Mármint a mostani címe. Leonóra hátrafordult az ülésen. - Ilyen gyorsan? Thomas a visszapillantó tükörbe nézett. - Biztos, hogy ő a mi Andrew Graysonunk? -A kor stimmel. - Deke pár percig munkába merült a gépen. - Nyugdíjas. Megvan a biztosítási száma
a főiskolai adatokból. Minden egyezik. Itt az áll, hogy két és fél évig dolgozott a Eubanksen. Igen, itt volt, amikor a gyilkosság történt. - Ő a mi emberünk. - Thomas megborzongott. - Mit csinált az elmúlt harminc évben? - Az eltartana egy darabig, míg utánajárnék, mit csinált Grayson az elmúlt harminc évben - válaszolt Deke. - De egyet mondhatok, holtbiztos, hogy meg sem próbál elbújni. És a címéből ítélve, bármi történt is a tanári karrierjével, nem döntötte romba az életét. - Hol lakik? - kérdezte Cassie. Deke a képernyőre nézett. - Mercer-sziget. A Washington-tó közepén van Seattle és Bellevue közt fél úton. - Drága környék - mondta Thomas. - Igazad van. Jól elvolt. Leonóra egyik kezét az ülés támlájára fektette. - Szerintem beszéljünk vele. Minél előbb. Méghozzá személyesen. Alig két óra alatt Seattle-ben lehetünk. Thomas futó pillantást vetett az órájára. - Csak idő-és erőpazarlás lenne, ha mind a négyen fognánk magunkat és elmennénk hozzá. Hatékonyabbaknak kell lennünk. Szerintem Leonóra és én menjünk, és látogassuk meg Graysont. Deke, most, hogy van néhány támpontunk, legjobb lenne, ha felkutatnál mindent, amit csak találsz az interneten Graysonnal és Eubanksszel kapcsolatban. - Igazad van - helyeselt Deke. - Cassie-nek órái vannak délután, úgyhogy ő sem tud veletek menni. - Túl van tárgyalva. - Thomas lelassított, hogy bekanyarodjon Deke háza elé. - Te és Cassie itt maradtok. Leonóra és én Seattle-be megyünk. Ha beszéltünk Graysonnal, azonnal hívunk benneteket. Cassie megállt a rövid, sötét folyosón. Deke lassan bezárta az ajtót, és kereste a szavakat, hogyan kö szönhetné meg. - Kösz. - Hát ez elég gyenge volt. Megint megpróbálta. - Ha nem említed Margaret Lewis nevét, most nem tudnánk ezt a sok új dolgot. - Remélem, segít majd. - Fogalmam sincs, mire megyünk vele, de legalább már nem egy helyben topogunk. A nő nem vetette le a kabátját. Ehelyett az órájára pillantott. - Már majdnem dél. Jobb, ha megyek. Elég sűrű a programom a stúdióban ma délután. Előtte még be is akarok kapni valamit. Indulni készült. Deke nem akarta, hogy elmenjen. Még nem. Beszélni akart vele. Megvitatni, amit Mar garet Lewistól megtudtak. Elmondani, hogyan akar keresni a témában az interneten. A fenébe, az se zavarná, ha valami értelmetlen eszmecserét folytatnának az időjárásról. Csak legyen ott a közelében még egy kicsit! Valami jó ürügyet keresett. És egyből meg is találta, amint meglátta a fél kenyeret a konyhaszekrényen. - Nekem is munkához kell látnom - mondta. - De előtte ebédelnem kell. - Remélte, hogy könnyed a hangja. - Csinálok egy szendvicset. Kettőt sem tartana sokkal tovább. A nő habozott. Aztán vállat vont. - Jól van. Deke annyira pánikba esett, hogy hirtelen még a szava is elállt. A nő elfogadta a meghívást. Lázasan imádkozott, hogy legyen otthon valami, amiből szendvicset készíthet... bármilyen szendvicset. Mint ha maradt volna egy darab sajt a hűtőben... A kenyér egy kicsit száraz, de ha megpirítja, talán nem lesz vele gond. - Remek - mondta halkan. A konyha felé menet elhaladt Cassie mellett. Megállt az előszoba ajtajában. Odakint szürke és ködös volt minden, de az előtérben sötét, mint egy barlangban. Mindig ilyennek látta a nő ezt a helyet, ha eljött hozzá, hogy jógaleckéket adjon? Hú, de lehangoló. - Elhúzom a függönyöket - mondta. Irányt változtatott, és megindult a legközelebbi ablak felé. Cassie megajándékozta egy sugárzó mosollyal. - Jó ötlet.
Deke egyik ablaktól a másikig ment, és szétrántotta a sötétítőket, hogy beengedje a szürke napfényt. Amikor végzett, megállapította, hogy még mindig homály van. Felkapcsolt néhány lámpát, mielőtt a konyhába ment. A hűtő középső polcán meg is találta a sajtot, és megvizsgálta. Nem volt rajta penész. Megnyugodva fordította a figyelmét a fél vekni kenyér felé. Azon sem zöldellt semmi. Úgy látszik, ez az ő napja. Cassie kávét főzött, míg ő a szendvicsekkel bajlódott. Jó érzés volt, hogy ott van vele a konyhában. Kíváncsi lett volna, vajon a nő mire gondol. - Hát, nem lasagna, és nem is almás pite - mondta, amikor letette a pirított sajtos szendvicses tálat a nő elé. - Ideje elmennem bevásárolni. - Remekül néz ki. - A nő leült vele szemben, és felvette az egyik kenyeret. - Éhen halok. Deke megbűvölten bámulta, hogyan eszik. Vajon miért nem jutott eszébe soha, hogy meghívja ebédre? Cassie szájában megállt a falat, és kíváncsian felnézett rá. - Valami baj van? - Nincs. - A férfi zavartan felkapta a szendvicsét, és beleharapott. Egy darabig csendben ettek. Az eső egyfolytában csöpögött a tornác tetejéről a konyhaablak előtt. - Van valami, amit szeretnék megkérdezni, Deke - mondta Cassie. - Nyugodtan! - Deke nagyot nyelt. - Micsodát? - Ha ennek az egésznek vége, gondolod, hogy túljutsz Bethanyn? Vagy egész életedben kísérteni fog? A férfi nem válaszolt. - Tudnom kell - mondta halkan. - Fontos. Deke pár pillanatra lehunyta a szemét, miközben megpróbált rendet teremteni a gondolatai zűrzavarában. Amikor újra kinyitotta, látta, hogy Cassie figyeli. - Jó ideje gondjaink voltak - mondta, gondosan megválogatva a szavakat; megpróbálta jól elmondani, amit akart, éppen annyira a saját érdekében, mint Cassie miatt. - Három nappal azelőtt, hogy megölték, megmondtam neki, hogy el akarok válni. - Értem. - A nő újra beleharapott a szendvicsébe. - Bűnösnek éreztem magam. Tudtam, szüksége van rám, hogy gondját viseljem. De én is akartam tőle valamit. Három év házasság után viszont már tisztában voltam vele, hogy nem kaphatom meg tőle. - Mit akartál? - Egy feleséget. - Felhúzta a vállát, aztán leengedte. - Valakit, aki mellettem alszik, nem az irodájában. Valakit, akinek néha azért eszébe jut, hogy férfi is vagyok, nemcsak komornyik vagy személyi titkár. Gyerekeket akartam. Ő azt mondta, csak zavarnák a munkájában. - Értem. Hogy viselte, amikor bejelentetted, hogy ki akarsz szállni? - Az igazat megvallva nem is vagyok biztos benne, hogy hallotta, amit mondtam. Akkor már hetek óta teljesen lekötötte a Tükörelmélete. A munkája volt az első. Azt mondta, később majd beszélünk róla, mert nagyon, nagyon elfoglalt. A következő két éjszaka nem is jött haza. A harmadik éjjel Ed Stovall jelent meg az ajtóm előtt, és közölte, hogy Bethany elhajtott a Cliff Drive-ra, és leugrott a szikláról. - Nem szívesen kérdezem meg, de biztos vagy benne, hogy nem férfi volt a dologban? Deke megrázta a fejét. - Teljesen. Ha ismerted volna, értenéd, miért. Bethany csak a munkájának élt. Nem érdekelték a kalandok. Cassie lassan leengedte a szendvicse maradékát. - Ettől te még bűnösebbnek érezted magad, igaz? - Igen. - Kereste a szavakat. - Könnyebb lett volna, ha tudom, hogy van valakije. Jogosnak éreztem volna, hogy el akarok válni. Így viszont csak bűntudatom volt, mert tudtam, mennyire függ tőle, hogy gondoskodjam róla. - Most pedig úgy érzed, hogy ezt az egy dolgot még meg kell tenned érte, igaz? - Igen. - Tudod, hogy ez rendben van - mondta Cassie kedvesen. - Ha egyszer valami szörnyű és titokzatos történne velem, jó lenne tudni, hogy valakit érdekeltem annyira, hogy megpróbálja kideríteni az igazat. A férfi mély levegőt vett, aztán kiengedte.
- Engem érdekelne. Ez nem hangzott valami meggyőzően. - Nagyon - tette hozzá. Ez sem. - A francba, el sem bírom viselni a gondolatot, hogy valami rossz dolog történjen veled, Cassie. - Jó - mondta a nő. - Mert én sem bírom elviselni a gondolatot, hogy veled történjen valami. Azért ez még nem szerelmi vallomás, gondolta. De megteszi... egyelőre. Thomas megállította a terepjárót Andrew Grayson felhajtóján. Leonóra az ablakon át nézte a házat. A hatalmas épület jó darabot elfoglalt a partvonalból. A buja zöld kerttel övezett ház a tó és a túlpartján húzódó Seattle toronyházai felé nézett. Két nagyon drágának látszó, európai jármű parkolt a garázs előtt a széles feljáró szélén. - Deke-nek igaza volt - mondta a nő -, bármi történt is Sebastian Eubanks halála után, Andrew Grayson aligha szenvedhette meg anyagilag a dolgot. - Abból ítélve, ahogy telefonon beszélt velem az előbb, nem is szégyelli, hogy beszéljen a történtekről. Kiszálltak a kocsiból, és elindultak a bejárat felé. A dupla szárnyú bejárati ajtót fényes vörösre lakkoz ták. Amikor Thomas kinyújtotta a kezét, hogy megnyomja a csengőt, hirtelen kinyílt az ajtó. Előkelő arcvonásokkal megáldott, ezüsthajú férfi állt a nyílásban. Krémszínű inget és méretre készített nadrágot viselt. A szemében kíváncsiság csillogott. Ám a tekintetében volt valami óvatosság is. - Miss Hutton és Mr. Walker? Andrew Grayson vagyok. Kérem, jöjjenek be. - Köszönöm - mondta Leonóra. Thomas kinyújtotta a kezét. – Hívjon Thomasnak. Andrew megrázta. Rövid, határozott kézfogás volt. Az idős férfi végig Thomas fekete szemébe nézett. - Baj, ha kérdezek valamit? - kérdezte. - Nem, de egyszerűbb lenne elmesélni az egészet. Andrew bólintott. - Erre tessék. Thomas Leonóra mögött ment, ahogy Andrew végigvezette őket a széles, kétemeletes, oszlopos gangon. A folyosó egy hatalmas terembe nyílt. A padlótól a plafonig érő ablakok pazar kilátást engedtek a tóra. Zöld pázsit terült el egészen a vízpartig. Egy magánkikötőben fényes jacht horgonyzott. Andrew korabeli, de jóval súlyosabb és gyérebb hajú férfi dolgozott a kikötőben. Thomas látta, ahogy felemel egy kötélnyalábot, és eltűnik a hatalmas hajótestben. - A partnerem, Ben Matthis - mondta Andrew. Két lakkozott karszék felé intett, amiket fekete bőr borított. - Kérem, üljenek le! Leonóra elfordult az ablaktól, és helyet foglalt Thomas mellett. - Köszönöm, hogy így ripsz-ropsz fogad minket - mondta Thomas. Andrew leereszkedett a fekete bőrdívány sarkába, és hanyagul hátradőlt. - Bevallom, kíváncsivá tett a telefonban. Míg vártam magukra, körülnéztem az interneten, de nem találtam a két nő halála körül semmit, ami összeköthetné őket az Eubanks-gyilkossággal. Thomas Leonórára pillantott, aztán a térdével összeszorította a kezét. - Nem vagyunk biztosak benne, hogy tényleg van köztük összefüggés - mondta. - De azt tudjuk, hogy BethanyWalkert, mielőtt meghalt, nagyon érdekelték az Eubanks-gyilkosság részletei. A másik nő, Meredith Spooner talált néhány újságkivágást az esetről, amit Bethany valószínűleg megpróbált elrejteni. Nem sokkal azután ő is meghalt. Mindkét nő rengeteg időt töltött a Tükörházban a halála előtt, és mindkettőről azt pletykálták, hogy drogokat használnak. - Ez utóbbi szerintünk hazugság - tette hozzá Leonóra. - Biztosak vagyunk benne, hogy sem Bethany, sem Meredith nem tett ilyesmit. - Ez minden, amit tudnak? - kérdezte Andrew. - Van más is, - Thomas a sebre mutatott az arcán. - Egy símaszkos fickó megpróbált lelökni a gyalog-hídról tegnap éjszaka. Teljesen el volt szállva. A rendőrfőnök szerint a srác valószínűleg nem sokra fog emlékezni a támadásból. - De úgy gondolja, nem véletlenül maga volt a célpont, igaz? - Igaz - helyeselt Thomas. - Szerintem egy Alex Rhodes nevű szélhámos is benne van a dologban. Nem akarja, hogy mélyebbre ássunk.
Andrew elgondolkodott. - Abból ítélve, hogy megtaláltak engem, jó mélyre áshattak már. A főiskola rektori tanácsa mindent megtett, hogy eltitkolja a kapcsolatomat az intézménnyel, miután lemondatott. - Margaret Lewis segített egy kicsit - tette hozzá Leonóra. Andrew arca először meglepetést, aztán csendes vidámságot sugárzott. - Á, igen. A tanszéki titkárnő. Ez mindent megmagyaráz. Jó hallani, hogy még mindig él. Mrs. Lewis nagyon otthon volt az iskola ügyeiben. - Mit tud mondani nekünk a gyilkosságról? - kérdezte Thomas. - A gyilkosságról? Semmit. ~ Andrew egyik kezét tenyérrel felfelé felemelte. - Leszámítva, hogy nem én tettem. És semmit sem tudok erről az Alex Rhodes-ról, akit említett. De beszélhetek Sebastian Eubanks-ről, ha gondolják. - Margaret szerint nagyon különccé vált - mondta Leonóra. Andrew felhorkant. - Matekzseni volt. Különcnek született. Az embernek még arra is rendszeresen figyelmeztetnie kellett, hogy tiszta alsót húzzon. De igaz, hogy az életének abban az utolsó pár hónapjában tényleg furcsa lett. Nem csak lefoglalta a munkája. A megszállottjává vált. - A megszállott kemény szó - mondta Thomas. - Ebben az esetben helyénvaló - válaszolt Andrew. - Őszintén szólva addigra azt gondoltam, már nem a való világban él. Igazi zseni volt. Csak néhányan tudták, mert túl keveset élt ahhoz, hogy bebizonyítsa. De én hónapokon át közel álltam hozzá, és megfigyelhettem, milyen fantasztikusan dolgozik. Tényleg elképesztő volt. Lehengerlő. - Nem ő az első géniusz, aki elveszik a saját zsenialitásában - mondta Leonóra halkan. - Igaz. Mégis a paranoia választott el minket, nem a zsenialitás. De miután meghalt, arra gondoltam, ta lán jogosan rettegett. - Nem veszi be a megzavart betörés mesét? - kérdezte Thomas. - Akkoriban elhittem. - Andrew a jobb térdére tette a bal bokáját. - Tudtam, hogy nem én öltem meg, és más logikus gyanúsítottam nem volt. Éveken keresztül gondolkoztam a dolgon. Néhány következtetésre jutottam. Persze csak feltételezés és vad spekuláció. Nincs rá semmi kézzelfogható bizonyítékom. - Mi pontosan azért vagyunk itt, hogy feltételezéseket és vad spekulációkat hallgassunk meg - vágott közbe Leonóra. - Megszoktuk. Egész eddig ilyen nyomokon haladtunk. - Azt látom - mondta Andrew. - De figyelmeztetem magukat, hogyha meghallgatják az elméletemet, nem jutnak vele semmire. - Miből gondolja, hogy Eubankst megölték? - kérdezte Thomas. - A legősibb okból, ami csak létezik a tudományos világban. Thomas összevonta a szemöldökét. - Valaki in fla-granti találta? - Nem - mondta Andrew. - Valaki el akarta lopni Sebastian munkáját, és a sajátjaként publikálni. - Szent ég - suttogta Leonóra. - Publikálj vagy pusztulj? Szó szerint? - A tudósvilág elég darwini - mondta Andrew. - De maga ezt tudja jól, igaz? Az interneten azt találtam, hogy egy főiskolai könyvtárban dolgozik, így van? Azt hiszem, a Piercyn. - Igen. - A nő megigazította a szemüvegét. - Bármikor aláírom, hogy a tudósok világa kemény. De megmondom őszintén, olyat még sohasem hallottam, hogy valaki megöljön egy másik embert, csak hogy publikálhasson egy tanulmányt. - Néhány ember szó szerint bármiért megölne bárkit, kérdezzen csak meg egy rendőrt - mondta Andrew. - De ebben az esetben sokkal többről volt szó, mint egy tanulmány publikálásáról valami ismeretlen tudományos lapban, amit csak pár tucat ember olvas el, és amit már réges-rég el is felejtettek volna. Egy pillanatra elhallgatott. Thomas csendben maradt. Leonóra is. - A két ember egyike voltam a főiskolán akkoriban, akik tudtak valamit Sebastian munkájának a termé szetéről - folytatta Andrew. - A kapcsolatunk alatt sokat beszélt az elméleteiről. Nem bírta visszatartani. Kellett neki valaki, akivel megbeszélheti őket, és én kéznél voltam. - Megint megmozdult a keze, de most
lemondóan intett. - Meg aztán őszintén szólva pontosan tudta, hogy nem tudnám ellopni az elméletét, és kiadni, mint a sajátomat. - Miért nem? - kérdezte Thomas. - A számítástechnika tanszéken tanítottam. Pontosan ott, ahova tartoztam. Inkább mérnök vagyok, mint matematikus. Az agyam nem úgy forog, mint Sebastiané. Férfiasan bevallom, nem lettem volna képes összehozni egyetlen tisztességes cikket sem a munkájából, még akkor sem, ha szabad hozzáférésem lett volna az összes jegyzetéhez. Márpedig nem volt. - De másnak igen? - kérdezte Leonóra halkan. Andrew elnézett mellette, át az ablakon a fényes jacht felé, ami a kert végében ringatózott a vízen. - Mint már mondtam, jóval több volt ez, mint egy sima matematikai témájú tanulmány megjelentetése. Hírnévvel és pénzzel járt együtt. Nem is beszélve a megbecsülésről, ami a matematikusok körében gene rációkon keresztül fennmaradt volna. - Folytassa! - kérte Thomas. - Volt egy nagyon ambiciózus adjunktus a matematika tanszéken, aki teljes egészében átlátta Sebastian munkáját. Egy darabig barátok és kollégák voltak, de összevesztek. Azután Sebastian soha többé nem bízott meg benne. Thomas az idős férfit nézte. - Hogy érti ezt? - Az utóbbi években sokat gondolkodtam - mondta Andrew. - Sokszor eszembe jutott, mi történt vol na, ha komolyabban veszem Sebastian félelmeit. Talán tehettem volna valamit. Bár, az igazat megvallva, a mai napig nem tudom, mi lett volna az. - Nem tudom, mit tehetett volna - mondta Leonóra. - Nem láthatta előre, hogy valaki meg fogja ölni, és ellopja a munkáját. - Nem - sóhajtott Andrew. - Akkoriban eszembe sem jutott, hogy Osmond Kern gyilkolna is, csak hogy a neve a tankönyvekbe kerüljön. Andrew megállt az ajtóban, hogy búcsút vegyen tőlük. - Sebastian meggyilkolása fordulópont volt az életemben. Jól megvizsgáltam a jövőbeli kilátásaimat, és úgy döntöttem, nem vagyok alkalmas az egyetemi oktatásra, még ha valahol véletlenül kapnék is egy katedrát. Úgyhogy inkább elvállaltam egy állást egy kezdő szoftvercégnél. Ben is ott dolgozott. Egészen jól jártunk, amikor részvénytársasággá alakult a vállalat. Thomas vidám pillantást vetett a hatalmas házra. - Igen, azt látom. - Mihez kezdenek azzal, amit megtudtak tőlem? -kérdezte Andrew. Leonóra és Thomas összenéztek; a férfi vállat vont. - Nem tudjuk - mondta. - Még mindig a kirakó darabjait próbáljuk a helyükre illeszteni. - Ha valami kiderül a nyomozás során, szeretnék tudni róla. - Mindenről beszámolunk - ígérte Thomas. Andrew bólintott. - Köszönöm. Sebastian nagyon nehéz ember volt. Idegesítő. Briliáns. Excentrikus. Nem volt meg benne a társas együttélés képességnek még csak szikrája sem. De egy darabig több volt köztünk, mint barátság. Megérdemli, hogy az ő neve szerepeljen amellett az algoritmus mellett! Szeretném látni, ahogy megkapja a jogos helyét a szakkönyvekben. Leonóra már válaszolni készült, amikor észrevette a nagy autót, amint feléjük gurul a hosszú felhajtón. Egy nő ült a kormánynál. Két gyerek volt a hátsó ülésen. - Az unokahúgom ikrei - magyarázta Andrew. - - A disznó apjuk tavaly úgy döntött, elválik. Elvette a barátnőjét. Nincs túl sok ideje a lányaira. A gyerekeknek egyre több a zűrös ügyük az iskolában. Tud ják, hogy megy ez... - Igen... - Thomasnak eszébe jutott, hogyan kezdtek szabadesésbe a jegyei a szülei válása után. - Tudom, hogy megy ez. - A család úgy döntött, hogy Katie-nek és Clarának egy megbízható férfival kellene időt töltenie; ne úgy nőjenek fel, hogy azt hiszik, minden férfi felelőtlen, megbízhatatlan söpredék, mint az apjuk. Úgy
egyeztünk meg, hogy hetente átjönnek néhányszor. - Andrew elmosolyodott. - Mi a fene, férfi vagyok, és megbízható. Ráadásul nyugdíjas is, úgyhogy van időm bőven. Az autó megállt nem messze tőlük. A nő a kormány mögött odaintett Andrew-nak. Az idős férfi viszonozta az üdvözlést. Felpattantak a hátsó ajtók, és két kislány tört ki a jármű belsejéből. - Andrew bácsi! - Andrew bácsi! - Korrepetálom őket. - Andrew büszkén vigyorgott. - Most már mindkettő jó jegyeket kap. - Remek! - mondta Leonóra. - Gyerekként jó hasznát vettem volna egy ilyen nagybácsinak - jegyezte meg Thomas. A rövid nap már igencsak a vége felé járt, mire a Wing Cove-ba vezető útra kanyarodtak. A köd, ami az utóbbi húsz mérföldön át elhomályosította a szélvédőt, felhőszakadássá változott. Thomas bekapcsolta az ablaktörlőt, és a megfelelő sávba sorolt az 5. főúton. Sokat beszélgettek Leonórával, miután eljöttek Andrew Grayson Mercer-szigeti otthonából. De az érvelésük mintha sehová sem vezetett volna. - Azért el kell ismerned, hogy néhány darab összeülik - mondta Leonóra. - Nyomokat kerestünk, és találtunk is néhányat. Tegyük fel, Bethany gyanítani kezdte a kutatása során, hogy igazából Sebastian Eubanks dolgozta ki az algoritmust. Mondjuk, levonta a következtetést: Osmond Kern ellopta, és sajátjaként jelentette meg. Mi van, ha szembesítette ezzel a sejtéssel? A férfi a vezetésre figyelt. - Gondolod, hogy Kern megölte, nehogy kiderüljön az igazság? - Miért ne? Ha Eubankst eltette láb alól harminc éve, csak hogy megszerezze az algoritmust, miért ne gyilkolna újra, hogy megtartsa a titkát? - Akkor mi legyen? Gondolod, hogy Meredith is rájött, és őt is megölte? Miért érdekelte volna őt egy harminc évvel ezelőtti matematikai felfedezés? - Az az algoritmus Kernből gazdag embert csinált. Talán megpróbálta megzsarolni. - Hu... - Thomas lassított egy kissé, hogy jobban ura legyen az autónak a szakadó esőben és az egyre sűrűsödő sötétségben. - Jó, mondjuk, hogy megpróbálta megzsarolni, aztán Kern megölte. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy jön Alex Rhodes a képbe. És a drogokról szóló pletykákat sem. Leonóra elhallgatott. A Cliff Drive-on jártak. Thomas még jobban lelassított, mert már alig lehetett látni. Lent a sziklák alatt az öböl hideg, mély vize örvénylett a sötétben. Hirtelen reflektorfény jelent meg a visszapillantó tükörben. Egy autó közeledett gyorsan a hátuk mögött. A fény eltűnt, amikor Thomas bevette a következő kanyart. - Tudod, Rhodes körülbelül egy éve élhet a városban - mondta Walker. - Ki tudja, mit árulhatott el neki valamelyik kliense? Aligha Margaret Lewis és Andrew Grayson az egyetlenek, akiknek van valami sejtésük a Eubanks-gyilkosságról. - Szerinted Alex megtudta, hogy Kern ölte meg Eubankst? - A nő ezen elgondolkodott. - Ha így van, talán zsarolja Kernt. Lehet, hogy ő ölte meg Mereditht és Bethanyt, amikor túl közel kerültek az igazsághoz, hogy megvédje a bevételi forrását. Ez így elég ésszerű lenne. A fény újra feltűnt mögöttük, ezúttal vakítóan. Thomas átállította a tükröt, hogy tompítsa a káprázatot. Nem sokra ment vele. A hatalmas jármű egyre közelebb került. Thomas megint furcsán érezte magát, felállt a hátán a szőr. Vajon kezd paranoiás lenni? - Micsoda zűrös ügy... - mondta Leonóra. - Sohasem leszünk képesek bebizonyítani semmit. - Ezt nem tudom. - A férfi újra a tükörbe nézett. A mögöttük levő autó most már jóval közelebb került. - Van azért pár lehetőség. Ha az ember jól belegondol, a zsarolás kifizetése nem más, mint egyszerű pénzügyi tranzakció. És a pénz mindig nyomot hagy. - Hogy találjuk meg? - Emlékszel a laptopra, amit az asztalon láttunk, amikor körülnéztünk Rhodes házában? Talán Deke elő tudna csalogatni belőle valamit. - Visszamész Alex házába? - A nő hangja élesebb lett az ijedségtől. - Thomas, ne! Az ösztöneim azt súgják, hogy ez nem jó ötlet... Most nem. Kezd túl veszélyes lenni ez az egész. Beszélnünk kell Ed Stovall-lal...
A fény most az oldalsó tükörből verődött vissza. Thomas már nem figyelt Leonórára. Az autó, ami beérte őket, előzni készült. - A francba - szitkozódott Thomas halkan. Leonóra azonnal elhallgatott, és megfordult az ülésén. - Szent isten! Csak egy részeg vagy egy öngyilkos barom lenne képes itt előzni, főleg ebben az esőben. - A magam részéről az öngyilkos baromra voksolok - mondta Thomas. A nő ránézett. -Tessék? A férfi nem válaszolt. Előttük a szerpentin egyenes része következett, ami a Cliff Drive legmagasabb pontja mentén haladt. Ha megtörténik, itt fog megtörténni, gondolta. A fényszórók a visszapillantóban olyan fényesen világítottak, mint délben a nap. Nem nézett a fénybe, de a szeme sarkából látta a kocsit, amint előrenyomul a bal oldalon. - Ellenőrizd az övedet! Rendesen be legyen kapcsolva. Nem volt ideje, hogy megnézze, Leonóra azt tette-e, amit mondott. Egyre fogyott az idő. A fékbe lépett, óvatosan, nehogy a kocsi megcsússzon és a mélybe zuhanjon. A sötét kocsi a bal oldalon váratlanul nekikanyarodott a terepjáró lökhárítójának, mint egy vascápa, amikor egyetlen, végzetes harapásra felbukkan az éjszakában; Ám a préda hirtelen lefékezése meglepetésként érte. A csattanó állkapcsok célt tévesztettek. Megcsúszott. Egy pillanatig Thomas azt hitte, átszakítja a korlátot. Vadul imbolygott. Ám az utolsó pillanatban a vezető visszanyerte az irányítást. Thomas egy fekete terepjárót látott. Nézte, ahogy hátsó lámpái eltűnnek a következő kanyarban. Pár pillanatig, ami egy örökkévalóságnak tűnt, sem Ő, sem Leonóra nem szólt egy szót sem. Mindketten előrebámultak, arra a pontra, ahol az autó eltűnt. Végül Leonóra ránézett. - Ez az a hely? - kérdezte suttogva. - Igen. - A férfi gyorsítani kezdett. - Itt zuhant le Bethany. KÉT órával később Thomas Deke-kel ült az első ülésen. Az elhagyatott lak mögött, a fák között parkoltak le, nem messze Alex Rhodes házától. Elállt az eső, de alacsonyan lógtak a felhők, mintha láthatatlan erő nyomta volna őket az éjszakai égből. Pár perccel azelőtt mentek el Rhodes háza mellett. Nem volt autó a feljárón. A villanyok le voltak kapcsolva a házban. Úgy látszott, Rhodes szórakozni ment estére. - Lehet, hogy bedob pár italt a városi bárban - mondta Deke. - Talán le akarja inni magát. Kiboríthatta az a megcsúszás. Azt mondtad, majdnem lezuhant a szirtről, amikor lelassítottál. Talán azon elmélkedik, milyen közel járt a halálhoz, ahelyett hogy téged ölt volna meg. - Remélem, jól beszart az a seggfej - mondta Thomas. - Biztos, hogy Rhodes volt? Egy csomó négykerékmeghajtású sötét terepjáró van a városban. - Teljesen biztos nem lehetek benne, de el kell ismerned, hogy a potenciális gyanúsítottak listája elég rövid. - Osmond Kern is lehetett - mondta Deke. - Azt hiszem, neki sötétkék terepjárója van. És ha Andrew Grayson igazat mond, ölni is képes. - Talán. De én a nyakamat tenném rá, hogy Rhodes volt. - Mert fújsz rá, amiért ráhajtott Leonórára, és mert lehet, hogy ő vette rá azt a srácot tegnap este, hogy kiüssön. - Jó, egy kicsit talán elfogult vagyok. - Kinyitotta az ajtót. - Kész vagy? Legyünk túl ezen, méghozzá minél előbb, ahogy Leonórának és Cassienek ígértük. Bemegyünk. Letöltesz mindent, amit csak ki tudsz szedni abból a gépből, aztán már ott sem vagyunk. - És ha nem tudom feltörni a titkosítást? - Akkor elhozzuk az egész rohadt ketyerét. A francba vele! Hadd menjen Ed Stovallhoz nyafogni, hogy ellopták a számítógépét. - Igaz... - Deke is kiszállt, és felhúzta a cipzárt a zsekijén. - Ez érdekes lesz. Elindultak a fák között az ösvény végén levő sötét ház felé.
Leonóra Cassie-vel szemben ült a kávézóban, előtte egy bögre ízetlen tea. A fiatalember a pult mögött mindent megtett, de egy gyenge minőségű teafilterrel, és olyan vízzel, ami még csak fel sem forrt, nem lehetett csodákat művelni. Különben úgysem számít, gondolta rosszkedvűen. Pillanatnyilag nem tudott odafigyelni semmilyen ízre. Csak Thomas és Deke miatt aggódott. A Tűzkerék Bár és Étterem diákokkal, tanárokkal és helybéliekkel volt tele, akik melegre és társaságra vágytak egy nedves, hűvös éjszakán. A színpadon néhány fős együttes játszott erőteljes, vidám dzsesszt. Cassie felvette az ásványvizes üvegét, és a tartalmát egy jéggel teli pohárba öntötte. - Nem mondanám, hogy tetszik, ahogy ezek csak így kitettek minket itt, és elmentek a dolgukra. - Tudom, mire gondolsz. De Thomasnak igaza volt, amikor elmagyarázta, milyen nevetséges lenne, ha mind a négyen áttrappolnánk az erdőn Rhodes házához. Közülünk ő és Deke azok, akiknek a legnagyobb esélyük van a sikerre ma este. Thomas ért a pénzhez, Deke meg a számítógépekhez. - A döntés logikáját nem is kérdőjelezem meg. Csak nem vagyok elragadtatva tőle, ennyi. - Cassie vett egy perecet az asztalon álló kosárból. Egy darabig rágcsálta, lenyelte, aztán hátradőlt. - Szerinted tényleg Rhodes próbált lelökni benneteket ma este az útról? Leonóra megborzongott. - Rhodes vagy Kern. Valamelyikük. A nyakamat tenném rá, hogy Rhodes volt az. Szerintem Kern már túlságosan elitta az eszét ahhoz, hogy így vezessen. Cassie vonásai megteltek aggodalommal. - Ez az egész olyan különös! Remélem, nem szenvedünk tömeges hallucinációban. - Van olyan egyáltalán? - Persze. Sokszor megtörténik. Egész csomó ilyen esetet rögzítettek országszerte. - Ijesztő. - Leonóra belekortyolt a teájába. - Még valami, ami miatt aggódhatunk. Egy darabig egyikük sem szólalt meg. A zene fülsüketítővé vált. Akárcsak a tömeg. - Azért egy jó oldala van az egésznek - mondta Cassie hirtelen. - Deke kezd megváltozni. Először beszélt nekem a kapcsolatáról Bethanyval. Leonóra megpaskolta a karját. - Az jó! - Bűntudata volt, mert három nappal azelőtt, hogy a nő meghalt, ő megkérte, hogy váljanak el. - Értem. Tehát tényleg keményen érintette, amikor megállapították az öngyilkosságot. - Igen. Nem hitte el. Pontosabban, nem merte elhinni, mert az azt jelentette volna, hogy miatta történt az egész. - Ronda ügy. Cassie bólintott. - Szabályosan felfalta belülről. De lassan kezd túljutni rajta. Hála neked. - Nekem semmi közöm az egészhez. Sőt, neked és Thomasnak sincs. Deke magát menti meg. Amikor ilyesmi történik, az ember megpróbál segíteni, a doktorok felírhatnak mindenféle pirulákat, de végül mindegyikünknek magának kell akarnia, és partra úsznia. Senki sem vonszolhatja maga után a másikat. Legalábbis nem sokáig. Cassie grimaszt vágott. - Ez elég darwini világnézet, nem? - Ahogy ezek az evolúciós biológusok bizonygatják, olyan felmenőink voltak, akik bármit megtettek a túlélés érdekében. - Leonóra szünetet tartott. - Azért vicces, hogy ezt a kifejezést használtad. - Darwini? - Igen. Andrew Grayson mondta ma délután; ezzel írta le a főiskolai oktatók életét. - Azért valljuk be, a darwini tényleg jó kifejezés arra, ami a főiskolákon megy. - Igaz, de amíg Graysonnal nem beszéltem ma délután, fele annyira sem vettem szó szerint a jelentését. - Még mindig nem biztos, hogy Kern gyilkolt. - Cassie azonnal elhallgatott, amikor árnyék esett az asztalukra. Leonóra követte a tekintetét. - Leo... - mondta Kyle fájdalmasan hamis elragadtatással. - Mindenütt kerestelek! Hol jártál?
Egymilliószor hívtalak otthon, de sohasem vetted fel a telefont. - Dolgom volt, Kyle. - Igen? - Félreérthetetlenül Cassie-re vigyorgott. - Bemutatsz a barátnődnek? - Ő Kyle Delling - mondta Leonóra. - A Piercy Angol Tanszékén dolgozik. Kyle, ő Cassie Murray. Jógastúdiója van itt Wing Cove-ban. - Örülök, hogy megismerhetem. - Kyle, a bemutatást meghívásnak értelmezve, becsusszant melléjük a bokszba. Egyik kezével bizalmaskodóan átkarolta Leonóra vállát. - Csak hogy tudd, Cassie, Leo és én több vagyunk, mint jó barátok. Jegyben jártunk. - Értem. - Cassie Leonórára nézett. - Találkozott már Thomasszal? - Igen. - A nő édeskésen Kyle-ra mosolygott. - Emlékszel Thomasra, ugye, Kyle? Arra a fickóra a konyhámban ma reggel. Aki úgy nézett ki, mintha verekedett volna. - Az órájára pillantott. - Bármelyik pillanatban itt lehet. Kyle megfeszült, és hirtelen elrántotta a kezét a nő válláról. Talpra ugrott, és széles mosolyt küldött a két nő felé. - Mit isztok? - kérdezte. - Ezt a kört én állom. - Teát - motyogta Leonóra. - Köszönöm. - Vizet. - Cassie felemelte az üveget, hogy a férfi el tudja olvasni a címkét. - Hozom. Rögtön itt vagyok. - Eltűnt a tömegben. Cassie Leonórára nézett. - A volt vőlegényed? - Aha... - Nekem exférjem van - mondta Cassie elgondolkozva. - Tapasztalatom szerint a volt pasik, akármilyen volt pasik, nem tekeregnek az ember körül csak úgy ok nélkül. - Neki van oka - mondta Leonóra. - Te? - Nem. Tartósabb kapcsolatra áhítozik, mint a kettőnké volt. - Mi lenne az? - Egy főiskolai kinevezés. Izzadt. Már megint. Húzós volt az a dolog a CliffDrive-on ma este. Még mindig remegett a halál közeli élménytől. Az előszobában járkált fel-alá, miközben azon gondolkodott, hogy vesztette el az uralmát majdnem, és törte át kis híján a korlátot. Meglátta Walker a kocsit? Nem számított. Fekete volt, akárcsak száz másik terepjáró a városban. Még szerencse, hogy nem felejtette el leragasztani a rendszámot. Azért biztos, ami biztos, hátul a fák között parkolt le odakint. Nem akarta, hogy Walker elhajtson mellette, észrevegye, és gyanakodni kezdjen. Ha nincs szem előtt, senkinek sem jut eszébe. Talán... Elhatalmasodott rajta a nyugtalanság. A Rolexre pillantott. Az új kliense bármelyik pillanatban itt lehet. Megpróbált arra koncentrálni. Mutatós nő volt. Szőke. Remek mell. Egy kicsit Meredithre emlékeztette. Nem, ne gondolj Meredithre! Minden őutána kezdett elromlani. Gondolj az új kliensre! Átszelte a szobát, és lehúzta a fekete bársonyt a tükörről. Be kellett rendeznie a színpadot. Az előző életes regressziós terápia remekül működött. Miután az ügyfelet meggyőzte, hogy egy rámenős banditával vagy egy középkori harcossal volt kalandja előző életében, már csak egy kis lépés választotta el attól, hogy meggyőzze: a legjobb módja, hogy megszabaduljon a stressztől, ha újraéli a korábbi szexuális tapasztalatait. Természetesen egy gyakorlott stressztanácsadóval. Ma éjszaka szüksége volt szexre. Megnyugtatja majd. Megszabadul valamennyire az idegességtől, ami a Cliff Drive-on történt megpördülése után tört rá. Holnap majd törheti a fejét, hogy szabadulhatna meg Thomas Walkertől. Az a hímringyó bebizonyította, hogy nehéz elpusztítani. Talán ez volt a jel. Elég tapasztalt már, hogy tudja, mikor kell kiszállni egy buliból. Valószínűleg elég sokáig kísértette a sorsot Wing Cove-ban. A gyilkosság amúgy sem volt az erőssége. Egészen mostanáig sohasem próbálta, és kiderült, hogy ehhez a dologhoz semmi érzéke. Csaló volt, nem gyilkos. Ettől a gondolattól megtorpant. Ideje, hogy kiszálljon. A csalás és a drogok jó bevételt jelentettek, de semmi sem tart örökké. Megcsörrent a telefon. Nem vette fel. Bárki hívta is, letette anélkül, hogy üzenetet hagyott volna. Valószínűleg téves hívás volt. Lenézett a régi, furcsa, buborékos tükörre, és ön-
maga miniatűr, eldeformálódott tükörképének tucatjait látta. Nem talált köztük két egyformát. Egyik sem az igazi Alex Rhodes volt. A tükör az igazat mutatja, gondolta hirtelen. Nem létezett olyan, hogy igazi Alex Rhodes. Jeges borzongás futott végig rajta. Olyan sok éve élt már hazugságban, hogy már nem is tudta, ki ő valójában. Igazság szerint nem is emlékezett olyanra, hogy valaha fogalma lett volna önmagáról. Ironikus... Azt láttathatott másokkal,..amit csak akart, de ő önmagát nem látta. Az istenit! Egyre furább lesz. A Cliff Drive-on történt eset miatt lehet. Megint a Rolexre nézett. Hol a fenében van ez a nő? Kellett a szex. Szörnyen. Szüksége volt arra a néhány futó pillanatra, amikor szinte valódinak érezte magát. Majdnem embernek. A szex volt az ő kábítószere. Kopogás hallatszott. Megjött a nő. Rhodes fellélegzett. Felöltötte a varázsmosolyát, amelyik azt sugallta „bízz bennem!", aztán kiment az előtérbe, hogy ajtót nyisson. - Lefújtam a mai találkozódat - mondta a gyilkos. - Ez NEM NÉZ Ki valami jól - mondta Thomas. -Nem kellene itthon lennie. Pár perccel azelőtt hívta Rhodes számát a mobilján, hogy ellenőrizze, a férfi tényleg nincs otthon. Nem vette fel senki. Az erdőben álltak a kicsi tisztás szélén, és a kis ház hátát tanulmányozták. Ennyit a nagy tervről, hogy bejutnak, és leszedik, akármi van is Rhodes winchesterén. Thomas onnan, ahol állt, tűz gyenge, pulzáló fényét látta egy függöny nyílásában. Más nem is világított. - Kíváncsi lennék, vajon az egyik ügyfelét keféli-e éppen odabent - jegyezte meg Deke. - Hol az ügyfél kocsija? Ja, és ha már a témánál vagyunk, hol a terepjárója? - Gőzöm sincs. Valahol a fák között? Talán házas az ügyfél, és nem akarja, hogy bárki megtudja, ki van nála. - És most? Menjünk el, és jöjjünk vissza máskor? Thomas nem mozdult. - Tudod, tényleg kíváncsi lennék, hogy ha van nála valaki, akkor ki az. - És hogy akarod kideríteni? - Mi lenne, ha egyszerűen odasétálnék a bejárati ajtóhoz, és bekopognék? Deke ránézett. - Most komolyan beszélsz? - Miért ne? - Lehet, hogy ő az az elmeroggyant, aki majdnem lelökött az útról ma este. - És? Nem próbálkozik majd semmivel a saját ajtaja előtt. Egy baleset a Cliff Drive-on egy dolog. Egy holttestet nehezebb lenne megmagyarázni a verandáján. - Hát még kettőt - tette hozzá Deke közönyösen. - Veled megyek. Kiléptek a fák közül. A kis tisztáson Thomas védtelennek érezte magát. Deke ugyanezt gondolhatta. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, mindketten a sötét ablakok felé indultak. Nem szűrődött át fény a konyhaablakot takaró függönyök mögül, de amikor elmentek mellette, Thomas hallotta, hogy valami történik odabent. Valaki szélsebesen nyitogatta és csukogatta a szekrényeket. Thomasnak eszébe jutott, vajon Rhodesnál kimehetett-e az áram, és most zseblámpát keres. A Rhodes-féle fickóknál az ilyesmi soha sincs kéznél. Deke kíséretében felment a sötét lépcsőfokokon. A bejárati ajtó félig nyitva állt. A bentről kiszűrődő tűz pulzáló fénye emberi szívverésre emlékeztette Thomast. Megborzongott. Valami nem stimmelt. - A francba! - suttogta Deke. - Nem tetszik ez nekem! - Rhodes! - kiáltott be Thomas a félig nyitott ajtón. - Itt van? Egy pillanatra néma csend lett. Aztán léptek hallatszottak, amik a ház hátsó része felé tartottak. Thomas hallotta a tompa hangot, ahogy a hátsó ajtó kinyílt. Tett két hosszú lépést a veranda oldaláig, és átnézett a ház sarka felé. Épp időben, hogy lásson egy sötét alakot a tisztás szélén. Az idegen megállt, és felemelte egyik kezét. Thomas gyorsan hátraugrott a golyó útjából. A lövedék a ház eresze alá csapódott be. A veranda egyik gerendájából szálkák fröccsentek szét. Aztán csönd lett. - Elment - mondta Thomas. - Ennyit arról, hogy megtudjuk, kit szórakoztatott ma este Rhodes. - Thomas?
A furcsa szín Deke hangjában arra késztette, hogy megpördüljön. - Mi az? Az öccse befelé bámult az ajtó nyílásán. - Van itt egy kis gond. Thomas visszament az ajtóhoz, és meglökte, hogy kitáruljon. A küszöbről belátta a kicsi előteret és a tűz világította nappalit. Egy tetőtől talpig feketébe öltözött alak feküdt kicsavarodva az alacsony asztal előtti párnákon. Thomas lassan belépett, és megállt a test mellett. A rongyszőnyeget vér itatta át Rhodes feje alatt. A fekete selyeming eleje is véres volt. - Halott - mondta Deke. Az antik tükör nem volt lefedve. Thomas apró tüzek százainak képét látta az üveg homorú és domború celláiban. A pokol ezernyi kicsi darabja. A szobát teljesen felfordították. A párnákat felvágták, kitüremkedett a belsejük. A fiókok és a szekrényék nyitva álltak, tartalmuk szanaszét hevert a földön. Thomas a zsebébe nyúlt a mobiljáért. - Bárki tette, éppen átkutatta a házat, amikor megzavartuk - mondta Deke. - Mindig azt mondják, hogy ettől óvakodjon az ember. - Thomas beütötte a telefonba a rendőrség számát. - Most legalább tudjuk, miért. Könnyen otthagyhatja a fogát. A távolban felberregett egy motor. A telefonban megszólalt az operátor. Thomas elmondott neki mindent. - Igen, persze - mondta, a kérdések hosszú áradatában elveszítve a türelmét. - Maradunk, míg Stovall ideér. Nem mintha nem lenne jobb dolgunk... Mondja meg neki, hogy tartsa nyitva a szemét idefelé, hátha lát egy terepjárót vagy kisebb teherautót. A fickó, aki tette, valami nagy autót vezet. Letette a telefont. Feltámadt a szél, és susogott a fák között. A bérelt HÁZIKÓ előtti parkolót három rendőrautó és Wing Cove két mentőjének lámpája világította meg. A sürgés-forgásban ott voltak a mentősök, Ed Stovall az összes emberével, a polgármester és egy riporter a Wing Cove Startol. A gyilkosság nagy szenzáció egy kisvárosban. - Már egy ideje Rhodeson tartottam a szemem - mondta Ed Stovall. - Gyanítottam, hogy drogokkal kereskedett. Otthon volt a kémiában, és ez az F & T biztos, hogy laborban készül. Thomas arra gondolt, hogy egyszerűen fizikai lehetetlenség lenne, hogy Stovall valaminek - akár a saját autójának - csak úgy lezseren nekidőljön. Testfelépítése valószínűleg megakadályozta benne. - Elissa elvállalta, hogy beépül - mesélt tovább Ed. - Nagyon bátor nő. Ragaszkodott hozzá, hogy telje sítse az állampolgári kötelességét. Hozott mintát abból a táplálékkiegészítőből, amit Rhodes árult. Megvizsgáltattam. Kiderült, hogy ízesített porcukorból és kukoricakeményítőből áll. Nem tudtam letartóztatni gyanús gyógyszerek eladásáért. De még mindig biztos voltam benne, hogy van valami más is. Sohasem látta még, milyen furcsa szeme volt? - Színes kontaktlencse - jegyezte meg Walker. -Tudom. Ha engem kérdez, nekem felállt tőle a hátamon a szőr. - Szerintem drámaivá akarta tenni a megjelenését - mondta Thomas. -Egyszer úgyis elkaptam volna. Kár, hogy valaki megelőzött. Thomas nézte, ahogy két férfi beemeli a Rhodes holttestét tartalmazó zsákot az egyik mentőkocsi hátuljába. Deke elkomorodott. - Tényleg úgy gondolod, hogy egy kábítószer-eladás sült el rosszul, Ed? Bosszús volt, és nem próbálkozott vele, hogy elrejtse a dühét. Thomas nem hibáztatta. Elég rossz mederben haladt a beszélgetés. Edét, mint általában, nem érdekelték az érveik. Már le is vonta a saját kö vetkeztetéseit az esettel kapcsolatban. - Minden arra vall - mondta makacsul, mint mindig. - Jól van- válaszolta Thomas közömbösen -, mondjuk, hogy drogokkal kereskedett. De mitől vagy olyan biztos benne, hogy egy vetélytársa tette el láb alól?
- Ed megigazította a sapkáját. - A kábítószer kemény üzlet. Elég gyakran halnak meg olyanok, akik belekeverednek. - És van valami ötleted, miért fordította fel a tettes a házat, miután kinyírta Rhodest? - Persze. Meg akarta keresni a tartalékait, meg egy kis pénzt, vagy néhány értéktárgyat. Ezek mind ge rinctelen disznók. Dögkeselyűk. - Ed megrázta a fejét. - Az egyetlen jó hír, hogy bárki tette, mostanra alighanem félúton van Seattle-be. Kis szerencsével már más életét keseríti. Deke undorodó hangot hallatott. - Gondolod? Ed hangosan kifújta a levegőt. - Reggel jegyzőkönyvbe vesszük mindkettőtök vallomását. Akartok egy tanácsot? - Nem igazán - mondta Deke. Ed nem figyelt rá. - Holnap ragaszkodjatok a tényekhez. Ne keverjétek ebbe az ügybe a feleségeddel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket. - Miért ne? - Ed a terepjáró fényszórójának fényébe bandzsított. - Mert lehet, hogy úgy felmerülne pár hülye kérdés a nyomozásoddal kapcsolatban? - Nem - mondta Ed nyugodtan. - Hanem mert felmerülne néhány hülye kérdés a beszámíthatóságoddal kapcsolatban. - Gondolod, hogy érdekel, mi a véleményed a fejemről, Stovall? Thomas összerezzent. - Nyugi, Deke. Ed hirtelen megpördült, hogy szembenézzen velük. - Akartok hallani valami nagyon hülye kérdést? Mit szólnátok ehhez: Mit kerestetek itt ma este? - Már mondtuk - válaszolta Thomas -, hogy megkérdezzük Rhodesot arról az incidensről a Cliff Drive-on. Hallani akartam, mit talál ki. - Tényleg azt hiszitek, hogy ő akart megölni benneteket? - Igen, Ed. Tényleg azt hiszem, hogy meg akart ölni engem és Leonóra Huttont. - Nincs semmi bizonyítékod. A francba, még csak fel se jelentetted! - Nem hittem, hogy időt szánnál a Walker testvérek újabb kitalációira - válaszolta Thomas. Ed összeszorította az ajkát. Egészen elmerevedett az állkapcsa. - Fel kellett volna jelentenetek. - Mit értünk volna vele? - vágott vissza Deke -...abból ítélve, ahogy elkönyvelted magadban az egészet. - A feleséged halálának ehhez semmi köze - válaszolt Ed. Meglepően nyugodt volt a hangja. - Az a dolgom, hogy a tényekkel foglalkozzak, és a tények azt mutatják, hogy ez egy kábítószerügylet miatt elkövetett gyilkosság. Deke Thomasra pillantott. - Agyalágyult, ahogy mondtad. - Nyugi - csitította Thomas. - Vissza kell mennünk Leonórához és Cassie-hez. Már aggódnak. Deke a szakállába túrt. - Igazad van. Az ember csak vesztegeti az idejét, ha Stovall-lal beszél. Tűnjünk innen. Sarkon fordult, és elindult az öreg ház felé, ahol az autót hagyták. Thomas követte. -Várj! - szólt Stovall halkan. - Még valami, mielőtt elmentek. Thomas megállt, és megfordult. Deke habozott, de ugyanígy tett. - Mi lenne az? - kérdezte. - Gondolkoztam. - Fájhatott - gúnyolódott Deke. Edről lepergett a sértés. - Rhodes egy éve jött a városba. Itt volt, amikor Bethany Walker meghalt. Ha be tudom bizonyítani, hogy droggal kereskedett - ami szerintem nem lesz túl megerőltető -, újra előveszem Bethany Walker ügyét. Hogy lássam, Rhodesnak benne volt-e a keze. A kaliforniai hatóságokkal is kapcsolatba lépek, és
kérvényezni fogom, hogy küldjenek egy másolatot Meredith Spooner balesetének jelentéséről. Meglátjuk, van-e olyasmi, ami elkerülte a figyelmünket. Deke ránézett. - Ennél többet nem tehetek. - Köszönöm - mondta Thomas. Ed bólintott. - Nem ígérek semmit. - Azt elhiszem - morogta Deke. Elsőnek Leonóra pillantotta meg a két testvért. Azonnal elöntötte a megkönnyebbülés. - Itt vannak. - A boksz széléhez csúszott, és felállt. - Már éppen ideje. - Cassie letette a félig levő vizesüveget az asztalra, és követte. Thomas és Deke átcsörtetett a forgatagon. Leonóra észrevette, hogy senki sem tévedt az útjukba. Amikor közelebb jöttek, már tudta, miért kerülte ki őket nagy ívben mindenki. Mindkét Walker szemében jeges düh fénylett. Hallotta, ahogy elcsendesedik a terem. - Valami történt - mondta Cassie-nek. A másik nő Deke-re nézett. - Szent isten! Mindketten elindultak, félrelökve Kyle-t, aki épp visszatért a pulttól az üveg ásványvízzel, és egy csésze teával. - Hé! - méltatlankodott, amikor két oldalról minden bocsánatkérés nélkül elviharzottak mellette. Hova mentek? Oda se figyeltek rá. Leonóra ért oda először Thomashoz. Egyenest a karjába futott. - Mi történt? - kérdezte a férfi kabátjába fúrva a fejét. - Jól vagy? - Persze. - Walker szorosabban ölelte magához. -Mindketten jól vagyunk. Cassie Deke vállára tette a kezét. - Mi történt? - Hosszú történet - válaszolta a férfi. Hamiskásan elmosolyodott. - Engem nem ölel meg senki? Cassie egy elnyomott kiáltással átölelte a derekát, és a vállába fúrta a fejét. - Kell egy sör - jelentette ki Thomas. Egyik karjával Leonóra derekát átkarolva elindult a boksz felé. Az arckifejezése még hidegebb lett, amikor meglátta Kyle-t. - Hát ez meg mit keres itt? - Á, ne is foglalkozz vele. - Leonóra megragadta a kezét, és betessékelte a bokszba. - Ülj le! Thomas engedelmesen helyet foglalt a padon. A nő melléült. Deke és Cassie a másik oldalon foglaltak helyet. Kyle a tálcával a kezében zavartan ácsorgott. - Egy sört kérek. Tök mindegy, milyet - mondta Thomas Kyle-nak. - Nekem ugyanazt - tette hozzá Deke. Kyle kinyitotta a száját, aztán be is csukta. Egy kis sóhajjal megfordult, és visszaballagott a pulthoz. Leonóra Thomas felé fordult. - Jól van, halljuk! - Rhodes halott - mondta a férfi. Cassie némán meredt rá. Leonóra úgy érezte, mintha kiszívták volna a levegőt a tüdejéből. - Halott? - Felemelte a hangját. - Halott? Ez biztos? - Holtbiztos - válaszolta a férfi. - De nem... - Leonóra nem fejezte be, kimondatlanul hagyta a mondatot. - Nem mi voltunk - biztosította Deke szárazon. -Valaki gyorsabb volt nálunk. Kétszer lőtt rá. - Ki? - kérdezte Leonóra. - Nem láttuk rendesen - válaszolt Thomas -, de szerintünk... - Hogy érted azt, hogy nem láttátok rendesen? -Leonóra felugrott, és két kézzel az asztalra támaszkodott. - Láttátok a gyilkost? Ott volt, amikor megérkeztetek? - Nem sokáig maradt - szólt közbe Deke. - Egyszer ránk lőtt, aztán lelépett. - Jaj istenem... - suttogta Cassie. - Istenem, istenem. ..
Leonóra megint leült. Nehezen ment. Érezte, hogy bambán eltátja a száját, de nem bírt erőt gyűjteni, hogy becsukja. Az asztalra könyökölt, és a kezébe temette az arcát. - Stovall meg van győződve róla, hogy a kábítószerek miatt ölték meg, és bármennyire is utálom beismerni, lehet benne igazság - mondta Thomas. - De talán jó oldala is van a dolognak. A drogpletykák miatt, amik Bethany és Meredith halála kapcsán keringtek, Stovall megígérte, hogy még egyszer átnézi kettejük aktáit. Hátha van valami közük Rhodeshoz. Leonóra felemelte a fejét. - Igazad van. Ez haladás. Thomas az asztalra könyökölt, és lehalkította a hangját. - Még mindig nincs semmi, amit összefüggésbe hozhatunk Eubanks harminc évvel ezelőtti megölésével. - Van egy új elméletem - vágott közbe Deke. - Mi van, ha először Bethany, aztán Meredith is rájött, hogy Kern követte el azt a gyilkosságot harminc éve? Talán megijedt, hogy kiderül, és elveszíti a jó hírét Bethany miatt, Meredith pedig megzsarolta, ezért úgy döntött, megszabadul mindkét nőtől, de segít ségre volt szüksége. - Már tudom, hova akarsz kilyukadni - suttogta Leonóra. - Talán Kern sejtette, hogy Rhodes drogokkal üzletel. Vett tőle egy kis F & T-t, hogy megmérgezze vele Bethanyt, aztán hat hónapra rá Mereditht. Könnyű volt megszervezni az öngyilkosságot és az autóbalesetet, ha mindkettejük hallucinogének hatása alatt állt. Thomas Deke-re nézett. - Tudod, hova vezet az, ha neked és Leonórának igazatok van? Az öccse bólintott. - Egyenesen vissza Osmond Kernhez. Lehet, hogy őt leptük meg ma Rhodes házában. Talán tudja, hogy közel járunk a megoldáshoz. Meg kellett szabadulnia Rhodestól, mert aki az F &T-t eladta neki, az egyetlen kapcsolat közte és a két haláleset közt. - Igazad van - ismerte el Thomas. - Elissa veszélyben lehet. Cassie szeme tágra nyílt. - A saját apjától? - Nem hinném, hogy Osmond Kern az a típus, akit egy rendesebb pszichológus minta apucinak titulálna. - Thomas a mobiljáért nyúlt. - Felhívom Stovallt. Biztosan azt fogja mondani, hogy őrült vagyok, mint Deke, de a fejemet tenném rá, hogy érdekli Elissa Kern. Törődik vele. Biztos akar majd lenni benne, hogy a nő biztonságban van. Ed Kern elsötétített dolgozószobájában állt, és a fénylő monitoron látható szöveget olvasta, amikor megcsörrent a telefonja. - Stovall. - Itt Walker. Thomas Walker. Tudom, hogy nincs kedved újabb összeesküvés-elmélethez ma este, de ha a Walker testvéreknek ezúttal igaza van, Elissa nagy veszélyben forog. - Már nem. - Hallgass meg, Ed! Szerintünk Osmond Kern lőtte le Alex Rhodest ma este, hogy eltussoljon egy har minc évvel ezelőtti gyilkosságot. - Tudod mit, Walker? Megy neked ez a detektív-játék. Talán a bűnüldözésben kellene karriert csinálnod. Pillanatnyi csend következett. Ed emberek hangját, és dzsesszzenét hallott. Tehát Walkerék a Tűzkerék Étteremben vannak. Ő is szívesebben ücsörögne ott. Általában nem ivott sokat, de most ráfért volna valami ütős. - Lemaradtam valamiről? - kérdezte Thomas. - Teszek róla, hogy Elissa biztonságban legyen ma éjszaka, de nem hinném, hogy van bármi más, ami miatt aggódhatnánk. - Mitől vagy olyan piszkosul biztos benne, hogy nem lesz baja, Ed? Tudom, mennyire tetszik az ötlet, hogy a gyilkos már hét határon túl jár, de akart Elissa életét is feltennéd rá? - A gyilkos még nem jár hét határon túl - válaszolta Ed. Minden tagjában érezte a fáradtságot, de nem
adhatta át magát neki. Ma éjszaka nem alhatott. - Fogalmam sincs, merre járhat Kern, de szerintem hamarosan meglesz. - Kern? - Thomas egy pillanatra elhallgatott, mintha gyorsan átértékelné a helyzetet. - Azt mondod, hogy Kern a gyilkos? Hogy raktad össze? - Nem csináltam semmit. Egészen addig, míg Elissa fel nem hívott néhány perce, és be nem jelentette, hogy az apja eltűnt. Egy levelet is hátrahagyott. - Ed lenézett a képernyőn látható szavakra. - A számítógépén írta. Elissa találta meg, amikor ma este hazajött a koncertről. - Öngyilkosság - ismételte Thomas bizonytalanul. - Öngyilkosság? - kérdezte egy nő a vonal másik végén; hangját elnyomta a háttérzaj. - Mi van? Kiről beszélsz? Alighanem Leonóra Hutton lesz az, gondolta Ed. Walker mellett ül, és hallgatja a beszélgetést. - Kern nincs meg, és a hajója is eltűnt - mondta. - Úgy néz ki, kiment vele, miután visszajött Rhodestol ma este. - Fegyvert találtál? - Itt van a dolgozószobában a számítógép mellett. - Eltűnődött rajta, hogy neki tulajdonképpen nem is szabadna elárulnia ilyesmit, aztán arra gondolt, egye fene. Walkerék elég sok mindenen átmentek az utób bi egy évben. Joguk van, hogy megtudják. - Nem árulhatok el minden részletet, de úgy néz ki, hogy a legtöbb dolog úgy folyt le, ahogy ti kitaláltátok az öcséddel. Egészen a Eubanks-gyilkosságtól kezdve. - Na és Bethany és Meredith? - kérdezte Thomas. - Itt áll minden. Bethany Walker leleplezhette volna, hogy csaló. Úgyhogy beadott neki valamennyit abból a szerből, és lelökte a szikláról. Hat hónappal később Meredith rájött, mi történt, és megpróbálta megzsarolni. Úgy szervezte, hogy Kaliforniában találkozzanak. Azt mondta neki, üzletet akar kötni. O fizet, a nő pedig örökre eltűnik. Egy semleges helyen találkoztak vacsorára. Egy étteremben. - Kábítószert csempészett az ételébe, és megrendezte a balesetet? - Igen. Remélte, hogy ezzel vége. Úgy gondolta, az érintettek továbbra is csak legyinteni fognak a Walker fivérek vad elméleteire. Aztán még jobban összekuszálódott minden. Leonóra Hutton is bekerült a képbe. Kiderül, hogy Alex Rhodes is zsarolni próbálja. - Biztos vagy benne? - kérdezte Thomas hirtelen. - Említi a levélben. Elissa azt mondja, átfutotta Kern néhány pénzügyi feljegyzését nemrég, és olyan átutalásokat talált, amiket nem tudott beazonosítani. Majdnem biztos benne, hogy ezek a zsarolásra kifizetett pénzek. - Miért omlott össze Kern Rhodes meggyilkolása után? Ed a képernyőt tanulmányozta. - Ma este majdnem lebukott. Túl meredek volt neki. Majdnem elszúrta, és ezt nagyon is jól tudja. Azt írja, rájött, hogy csak idő kérdése, és minden összeomlik körülötte. Képtelen lesz szembenézni a megaláztatással, ha a kollégái és a felettesei rájönnek, hogy az elmúlt harminc évben hazugságban élt. - Na és ahhoz mit szól, hogy az emberek rájönnek, három embert ölt meg Sebastian Eubankszen kívül? Az nem is zavarja? - Az alapján, amit ebből kihámozok... - kezdte Ed, tudatában, hogy Elissa minden szavát figyeli - azt mondanám, legkevésbé a gyilkosságok izgatták. Az billentette ki ma éjszaka, hogy kiderülhet az igazság az algoritmusról. - Elissa hogy van? A rendőrfőnök aggódva nézte a nőt. Elissa nyugodtan állt, karjával átfogta a testét. A képernyő fényénél látta, hogy könnyek fénylenek az arcán. - Kemény este volt - mondta Ed. - De elég jól viseli. Erős lány. - Elissa halvány, bátor, kis mosolyt erőltetett magára. - Mennem kell, Walker. El kell rendeznem a Rhodes halála körüli teendőket, és meg kell szerveznem Kern előkerítését. Holnap még beszélünk. Letette a telefont. Elissa odasétált hozzá. - Köszönöm, hogy olyan kedves voltál ma este. Nem hiszem, hogy végig tudtam volna csinálni, ha te nem vagy. A rendőr olyan közel ölelte magához, amennyire csak merte. Körülbelül hatvan másodpercre. Aztán vonakodva elengedte. Megszorította Elissa kezét, és felvette a sapkáját.
- Vár a munka - mondta. - Megértem. Tedd, amit kell. - Ellépett tőle, a szemében elismerés csillogott. - Ez a kötelességed, és tu dom, hogy komolyan veszed a dolgodat. Részben ez tesz olyan értékes emberré, Ed. Stovall érezte, hogy elpirul. Örült, hogy félhomály volt a dolgozószobában; gyorsan megfordult, és elcsörtetett az ajtó felé. Nem minden nő értette meg, mit jelent a munkája. Elissa elsőrangú rendőrfeleség lenne, gondolta. De nem engedhette meg magának, hogy a jövőn rágódjon, míg meg nem találta a nő apját, és választ nem kapott az összes kérdésre. A legfontosabb dolgok előbb. így kell elvégezni egy feladatot.
TThomasszal ment haza. A férfi úgy tett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de nem is ez volt a baj. Igazán az zavarta, hogy természetesnek is érezte. Wrench szemmel láthatóan egyetértett az általános véleménnyel. Egy gumilabdával várta őket az ajtó előtt, ami sípolt, ha összenyomta. Olyan kényelmes volt az egész... Talán túlságosan is, gondolta. Persze megmondhatta volna Thomas-nak, hogy most, miután Alex halott, Osmond Kern eltűnt, és valószínűleg vízbe fúlt, már nem leselkedett rájuk veszély, így egyetlen érthető kifogása sincs, miért kellene az éjszakát együtt tölteniük. Ám nem szólt. Igazság szerint el sem tudott képzelni olyan helyet, ahol szívesebben lett volna. Ma éjszaka nem. Úgy bújt Thomas karjába, mintha ott lenne a helye. A férfi szorosan átölelte; szeretkezés közben kifárasztotta és kielégítette. Arra számított, hogy nem tud majd aludni az éjszaka izgalmai miatt. Ehelyett mély, öntudat lan álomba merült. Másnap reggel elindultak hármasban a város felé vezető úton, hogy kávézzanak, teázzanak és meghall gassák a legújabb pletykákat. Olyan alacsonyan szálltak a felhők, hogy nem lehetett látni a fák tetejét; hideg volt. Ahogy végigbaktattak az ösvényen, csapatostul húztak el mellettük a kora reggeli kocogok és futók. Megbeszélték a gyilkosságok részleteit, és azt találgatták, meddig tarthat majd a hatóságoknak megtalálni Osmond Kern holttestét. Átrágtak pár homályos kérdést, amik még mindig a levegőben lógtak, és eltöprengtek rajta, vajon kapnak-e valaha választ rájuk. Valószínűleg nem, gondolta Leonóra. - Kíváncsi lennék, vajon mennyit tudhatott Meredith, és mihez akart kezdeni az információkkal -mondta Thomas. Egyik kezét a dzsekije zsebébe süllyesztette. A másikban Wrench pórázát fogta. - Szerintem eleget, hogy megpróbálja megzsarolni Kernt. Csak ez lehet a magyarázat a halálára. - Leo nóra nézte, ahogy Wrench megszimatol egy üres kávéspoharat. - De úgy látszik, nem járt el elég óvatosan. - A zsarolósdi veszélyes játék. - Igen, de neki tudnia kellett volna. Vajon miért nem névtelenül csinálta? —Talán megpróbálta elrejteni a személyazonosságát. Végül is elment Kaliforniába, emlékszel? Kern valahogy rájöhetett hogy ő van a zsarolás mögött. - Még mindig nem értem, hogy leplezhette le Me-edith az egészet egyedül Bethany újságkivágása alap ján. Thomas ránézett. - El ne felejtsd, hogy viszonya volt Alex Rhodesszal. - Igaz... Meredith, mivel Meredith volt, mindenre rájöhetett, amit Alex Rhodes tudott, és ő nyilván tudott Kernről. Megálltak a kávézónál, Wrenchet kikötötték egy bicikliállványhoz, és bementek, hogy egy kis koffeinnel védekezzenek a hideg ellen. A kávézó tele volt. A levegőt beszélgetések zaja töltötte meg. Leonóra megállt a pultnál Thomasszal, és a pletykákat hallgatták. -...azt hallottam, tegnap késő este megtalálták Kern hajóját. Partra sodorta a víz. A motor még mindig be volt kapcsolva, de a tankból már kifogyott a benzin. Azt mondják, valahol kiugrott belőle... - .. .húsz percnél tovább nem bírhatta ebben a vízben... Gyorsan kihűl az ember, főleg ebben az évszakban. - ...Ki gondolta volna? Elmentem az egyik előadására a múlt szemeszterben. Furcsa, ha eszembe jut, ahogy ott áll, és az algoritmusáról beszél, mintha minden rendben lenne. Úgy értem, a fickó egy csomó
embert megölt miatta. Még kettő... Leonóra észrevette, hogy Thomas őt nézi. A férfi kifizette a kávét és a teát, és vett hozzá néhány lángost. Újra kimentek. Julié és Travis a járdán toporogtak, biztonságos távolságban Wrenchtől. - Hello, Miss Hutton. Mr. Walker... Ő Travis. - Hello, Travis - biccentett Thomas. - Jó reggelt - válaszolt Leonóra. Julié szemmel tartotta Wrenchet. - Gondoltuk, hogy a maga kutyája. Láttuk, ahogy a gyalogúton sétáltatta. Harapósnak látszik. Bánt? Wrench fel sem vette a sértést. Felállt, de végig a Leonóra kezében levő papírzacskót leste. Szinte bűvölte. Leonóra kibontotta a tasakot, letépte az egyik lángos szélét, és odaadta neki. - Egy légynek sem tudna ártani - mondta Thomas. - Gondolom, mindketten hallották a híreket. - Hogy Rhodest lelőtték? - Julié összerázkódott. - Igaza volt. Kábítószert árult. De én nem tudtam róla, komolyan. Csak ezt akartam mondani. Thomas bólintott, és levette a kávéspohara tetejét. - Hallottam, hogy ott volt tegnap este, Mr. Walker. - Travis nem titkolt ámulattal nézett Thomasra. -Azt mondják, maga és az öccse épp akkor ért Rhodes házához, amikor Kern professzor menni készült. Meg is ölhette volna! - Gyorsan terjednek a hírek. - Thomas ivott a kávéból. - Hallott róla, hogy megtalálták-e Kernt? - Nem - válaszoltTravis. - De úgy hallom, a hajóját igen. Azt mondják, kiugrott, mert nem akart az em berek szemébe nézni, miután megtudják róla, mekkora csaló volt. - Azt is mondják, hogy tavaly ő ölte meg Walker professzort. - Julié az ajkába harapott. - És azt a höl gyet, aki egy darabig a Tükörházban dolgozott. Valami Mereditht. - Meredith Spoonernek hívták - javította ki Leonóra halkan. - Igen, őt is. - Julié újra megborzongott. - Irtó gáz, ha az ember jobban belegondol. Ennyi éven át magában tartja a titkát, aztán amikor elkezd szétesni az egész, sorban kinyírja az embereket, hogy elhallgattassa őket. - Igen, gáz - hagyta rá Leonóra. Travis közelebb húzódott Julie-hoz, és védelmezőén átölelte a vállát. - Ami legjobban bosszant, hogy Julié csinált pár fura dolgot Rhodesnak az utóbbi időben. Mi lett volna, ha tegnap este elmegy hozzá, hogy elkérje a pénzét? Akkor is ott lehetett volna, amikor Kern professzor megérkezett. Leonóra megrovó pillantást vetett Julie-ra. - Mindig jó pontosan tudni, kinek is dolgozik az ember. A lány elvörösödött, de nem szólt. Travis megpaskolta a vállát. Thomas kioldozta Wrenchet. Elindultak, hogy csatlakozzanak a tömeghez a sétányon. - Jobb, ha hazamegyek - mondta Leonóra. - Fel akarom hívni Glóriát. Elmondom, mi történt eddig. Félúton a ház felé megpillantottak egy csapatnyi futót, akik a gyaloghídon gyűltek össze. Mindegyikük az öböl vizébe bámult. Ed Stovall terepjárója parkolt az ösvényen. Mellette egy mentő és egy rendőrségi furgon. Két mentős épp egy hullazsákot nyitott szét. Thomas a jelenetet nézte. - Miben fogadunk, hogy megtalálták Kern holttestét? - kérdezte. Deke jelent meg Thomas ajtajában aznap késő délután. A bátyja adott neki egy sört, és magának is kinyitott egyet. A fotelokban ültek a nappaliban, és beszélgettek. - Stovall meglátogatott - mondta Deke. - Nem hiszem, hogy az a fickó aludt volna akár egy szem-hunyásnyit is az elmúlt huszonnégy órában. Alig állt a lábán. De azt mondta, jogom van megtudni, mi a helyzet. - Egyvalamit legalább Stovallról is el lehet mondani. Tisztában van vele, mi az a kötelesség. -Thomas ivott egy kis sört. - A rend őrénél ez határozottan pozitív tulajdonság. Mondott olyat is, amit még nem tudunk?
- Nem sokat. Találtak valamit, amikor átkutatták Rhodes házát, ami alighanem drog lehet. - Nem lep meg. - Nem. - Deke kortyolt a sörből. - Stovall azt mondja, mintát küldtek belőle a laborba, hogy teszteljék, de csendben azért hozzátette, hogy szerinte az a hallucinogén lesz, ami az elmúlt években jelent meg itt. Azt is mondta, hogy fel fogják boncolni Kernt, de ha úgy van, ahogy leírta a levelében, csak ivott valamit, felszállt a hajójára, és maximumra állította a sebességet. Aztán kiugrott. A hideg víz meg elvégezte a munka hátralevő részét. - Nem ő lenne az első, aki így lesz öngyilkos. Ittak még egy kis sört. Jó ez a csend, gondolta Thomas. Ismerős. Kellemes. A dolgok kezdenek visszatérni a rendes kerékvágásba. - Megkérdeztem Cassie-t, eljönne-e velem az öregdiák-hétvégére a Tükörházba szombat este mondta Deke egy idő után. Ez a hirtelen jött, előkészítetlen bejelentés meglepte Thomast. - Mit mondott? - Azt, hogy benne van. - Jó. Remek! - A bátyja elmosolyodott. - És te? - Mi van velem? Deke mélyebbre süppedt a fotelban, és a tenyere között forgatta a párás üveget. - Arra gondoltam, ta lán megkérhetnéd Leonórát, hogy menjen veled. Ez lehűtötte. - Nem vagyok tag. És ő sem. - Ti nem, de én igen. Mindkettőtöket elvihetlek, mint barátaimat. - Nem tudom, Leonóra meddig akar maradni most, hogy kiderült az igazság. Talán el is megy szombatig. Deke szemöldöke egészen a szemüvege fölé emelkedett. Derűsnek látszott. - Kérdezted tőle, hogy elmegy-e hamarosan? - Nem. - Akkor meg mi a gond? Miért nem tudsz feltenni neki egy egyszerű kérdést? - Talán nem akarom tudni a választ - vágta rá Thomas. - Jaj. Megint ittak. - Van egy ötletem - szólalt meg Deke kis idő után. - Mi lenne az? - Mondd meg neki, hogy szeretnéd, ha maradna szombatig, és eljönne veled a fogadásra, mert megnyugtatná vele Cassie-t. - Gondolod, hogy bejön? - Persze. Leonórának, úgy tűnik, tetszik az ötlet, hogy összehozzon engem Cassie-vel. Szerintem maradna még pár napig, és eljönne veled a fogadásra, ha meg tudnád győzni, hogy ezzel lendítene a kapcso latunkon. - Cseles. - Ja - mondta büszkén Deke. - Szerintem is. Thomas elgondolkodott az esélyein. - Jól van, megpróbálom. - Óriási! - Deke szünetet tartott. - Ja, és megmondhatod Leonórának, hogy az állás, amit kerítettünk neki a Tükörházban, igazi. Úgy döntöttem, igaza van. Értékes az a gyűjtemény, katalogizálni kellene, és felrakni az internetre. A BethanyWalker Alapítvány továbbra is támogatni fogja a munkát. - Majd megemlítem neki. Deke a sportcipője orrát vizsgálgatta. - Tudod, jó régen randiztam utoljára. - Ne aggódj. Ez olyan, mint a biciklizés, gyorsan visszarázódik az ember. - Olyan Bool-algebra féleség, mi? Thomas szája mosolyra húzódott.
- Ja, olyasmi. Kell egy tanács? - Mégpedig? - Borotválkozz meg. Deke elképedt. Aztán bánatosan elvigyorodott. - Szóval azt hiszed, nem teremtek divatot vele? - Itt Cassie véleménye számít, és nekem mindig az volt a benyomásom, hogy nem tetszik neki a szakáll. Deke elgondolkodva simított végig az arcszőrzetén. - Margaret Lewisnak sem tetszett. - Erről van szó - mondta Thomas. - Akkor ezt meg is beszéltük. Ahogy te, Leonóra és Cassie mondanátok, a tanszéki titkárnő mondja meg, mi az ábra. VÁRT, míg Deke elment, csak azután vette elő a telefont és hívta fel Leonorát. A nő az első csöngésre felvette. - Van kedved előmozdítani a mélyebb kapcsolatot Deke és Cassie között? - kérdezte. - Ahogy elnézem őket, egész jól haladnak egyedül is. - Deke el akarja vinni a fogadásra szombaton. Úgy gondolja, Cassie talán kényelmesebben érezné ma gát, ha mind a négyen mennénk. De szerintem ő az, aki egy kicsit ideges amiatt, hogy vissza kell térnie a randizós korszakba. - Oké, hadd összegezzem: azt akarod, hogy veled menjek a fogadásra, mert szerinted a bátyádnak morális támogatás kell? - Nem veszed be, igaz? - Deke és Cassie felnőttek, és a legfőbb problémájuk már elhárult az útból. Egyedül is össze tudnak hozni egy találkát. Walker megállt az ablaknál. Gyorsan sötétedett. Nem látta az újabb ködfelhőt, ami a vízről érkezett, de mintha érezte volna a súlyát. - Hadd fogalmazzam át a kérdést! - mondta. - Eljönnél velem a fogadásra a Tükörházba szombat este? - Veled? - Igen, hölgyem. Velem. - O, persze - mondta a nő gyengéden. - Igen, nagyon szeretnék. Az ablak visszatükrözte a férfi mosolygó képét. - Más - mondta. - Deke egyetért veled, hogy fontos az a gyűjtemény. A Bethany Walker Alapítvány to vábbra is támogatja a könyvtár felvezetését az internetre, és örülne, hogyha te végeznéd el ezt a munkát. Leonóra hallgatott egy másodpercig. - Majd meggondolom - mondta végül. - Alighanem eltartana pár hónapig. - Igen. - Mi mindent tudna ő kezdeni ezzel a pár hónappal! Leonóra nem szólt. - Persze bármikor elköltözhetnék Melba Creekbe - mondta Walker. - Thomas... -Túlságosan erőltetem, igaz? - kérdezte a férfi. - Jobb, ha óvatosak vagyunk ezen a téren. - Igaz. Óvatosak. Kétszer mérd, egyszer vágd. Régi asztalos bölcsesség. Meglepetésére Leonóra elnevette magát. - Nem állt szándékomban semmit sem levágni. - El se hinnéd, milyen megnyugtató ezt hallani. - Amíg ilyen magvas gondolatok járnak a fejedben, miért nem ugrasz át vacsorára? Hozd Wrenchet is. - Meglesz. És persze a szerszámaimat se felejtsem itthon. - Azt tervezed, hogy megint bemutatót tartasz a hihetetlen barkács tudományodból? - Csak várj, majd meglátod, mi mindenre jó az oszlopos fúrógépem! , THOMAS RÁÉRŐSEN szeretkezett vele azon az éjszakán. Talán a kézműves jött elő belőle, gondolta Leonóra. A legkisebb részleteken is elidőzött. Ki hitte volna, hogy ő olyan érzékeny ott lent.
- Thomas. - Egy kicsit szorosabban ölelj! - Thomas. - Ez az. Pontosan. Egyre szorosabb lesz. Most már tényleg érzem azokat a kicsi izmokat. - Thomas. - Nem, nem mozgathatod más testrészedet, emlékszel? Csak ezt a kicsit. Most precíziós eszközzel dol gozunk. - Menj a francba! - Egy türelmetlen ugrással felemelkedett az ágyról. Walker halkan nevetett, amikor föléje hajolt. Egy pillanatra rá, amikor elérték a vad csúcspontot, abbahagyta a nevetést. Jóval később a férfi átölelte, és magához húzta. Leonóra melegben, nyugodtan, biztonságban elaludt. Az utolsó éber gondolata az volt, hogy már nem fog visszatérni az álom. Megkapta a választ. Meredith békében nyugodhat. ...Megint a végtelen, tükrökkel szegélyezett folyosón járt; érezte a láthatatlan veszélyt. Nem nézhet bele egyenesen egyik sötét tükörbe sem. Végzetes lenne, ha megpillantaná valamelyik szellemet, ami a tükrökben esett csapdába. Azonnal magába szippantaná a másik oldal. Az üldözője egyre közelebb ért. Nevetést hallott. Ne állj meg! Megállt. Ne fordulj meg! Meg kellett fordulnia. Látni akarta az üldöző arcát. De valami történt. Rémületére önmagát látta egyenest egy rettenetesen ismerős, domború tükörbe bámulni. A keretbe vésett ezüstszörnyek tekergőztek, szájukat tátották, a karjukat nyújtották felé. A sötét üveg mögül Meredith eltorzult arca nézett visz-sza rá. - ... Még nem alhatsz... - Leonóra. Leonóra! - Thomas hangja úgy zúzta darabokra az álmot, mintha felkapott volna egy kalapácsot, és összetörte volna vele az ezüstkeretes tükröt. Zakatoló szívvel ébredt, a hálóing nedvesen tapadt a testére. - Minden rendben - csitította a férfi. Szorosan tartotta, a melléhez húzta, egyik kezét a nő kócos hajába túrta. - Jól van már. Csak álom volt. Leonóra kapkodta a levegőt, és a férfiba kapaszkodott, biztonságot keresve az erejében és a teste me legében. - Már megint ez az álom - suttogta egy idő után. Idegesség és furcsa harag fogta el. - Azt hittem, többet nem jön elő. Azt hittem, vége. - Nyugalom, nyugodj meg! Vége van. - A férfi lassan végigsimított a haján. - Miről szól ez az álom? - Egy hosszú, tükrös folyosón vagyok. Valaki üldöz. Tudom, hogy nem szabadna a tükrökbe néznem, de megteszem. Meredith arcát látom, ahogy visszanéz rám. Azt mondja, nem alhatók. - Hát, szerintem tudjuk, honnan jön ez a szimbólum, nem? Egyenest a Tükörházból. Próbálj meg nem aggódni, kedves. Elég sok mindenen mentél át az utóbbi időben. Eltart egy darabig a tudatalattidnak, míg elfelejti ezeket a képeket. Továbbra is csitítóan simogatta a nő haját. Leonóra szerette, ahogy hozzáért. Volt valami erő és magabiztosság az érintésében. Hozzáértés és ügyesség. Erő és szenvedély. Lassan megnyugodott. Elaludt, de ezúttal nem álmodott. Másnap reggel egy asztalnál ült a Tükörház könyvtárában, előtte számítógép, mellette egy rakás könyv; azon törte a fejét, maradjon-e Wing Cove-ban. Érdekes munka lenne felvinni a Tükörház gyűjteményét az internetre, és tudta, hogy Glória örömmel elrepülne Washingtonig, hogy meglátogassa, míg itt van. Nem kétséges, a nagyanyja ragaszkodna hozzá. Aligha bírna ellenállni a lehetőségnek, hogy megismerhesse Thomast. Ám nem emiatt vette igazán fontolóra Deke ajánlatát. Ideje volt szembenézni az igazsággal: többet érzett Thomas iránt, mint szenvedélyes vonzódást. Szerelmes volt. Tűzbe is ment volna érte. De addig nem volt rendben semmi, míg a férfi nem áll készen, hogy
ugyanezt tegye. Valamikor az éjszaka folyamán jött rá, de tudta, hogy már régóta ott motoszkált benne. Megpróbált arra koncentrálni, ami Wing Coveba hozta. De visszagondolva a történtekre tudta, hogy az ösztönei már elejétől fogva jelezték, milyen fontos az, ami kettejük közt történik. Olyasmi, ami megérte, hogy adjanak neki egy esélyt. Alighanem meggondolatlanság itt lenni még mindig, most, hogy választ kapott a kérdéseire. Egy okos nő visszamenne Melba Creekbe, és folytatná az életét. Kinyitotta az egyik öreg könyvet, egy kicsi, bőrkötésű kötetet a tizenhetedik század végéről, és megvizsgálta a címoldalt. Démonok csapdába ejtésének módozatai mágikus tükrökben. A szerző úgy döntött, névtelen marad, nem kétséges, hogy társadalmi és politikai okok miatt. Ám a terjedelmes előszóban biztosította az olvasót, hogy ő... az okkult tudományok értője, és az, ki legjobban alkalmas, hogy segítsen e veszedelmes és kényes témában. Sokért nem adta volna, ha tudja, vajon a kis könyv szerzője sok pénzt kereshetett-e azzal, hogy démonokat zárt tükrökbe. Alex Rhodesra gondolt, a stresszoldó formulájára és a tükröző terápiájára. Nem számít, milyen évet írunk, a világ nem szűkölködik csalókban és sarlatánokban. Bár az olyan emberekben sincs hiány, akik készek megválni a pénzüktől egy csepp bájitalért. Ekkor megakadt a szeme a szöveg egy másik során. ... Vigyázz, a képeket, miket a varázstükrökben látsz, közelebbről vizsgáld meg, értelmezd bölcsen és körültekintően, mert semmi sem az, aminek látszik, abban a másik világban... Hallotta Thomas lépteit a folyosón épp az ajtó előtt. Most már biztos volt benne. Á tükörben levő képekkel ellentétben a. férfi pontosan olyan, amilyennek látszik, valódi és élő. Megjelent az ajtónyílásban; a kabátját átdobta a vállán. - Mehetünk ebédelni? - kérdezte. A nő visszaült a székébe, és csak nézte őt. Thomas megállt az asztal élőn, ahol dolgozott, és elmosolyodott. - Van valami baj? - kérdezte. - Nincs. - Leonóra óvatosan becsukta a kicsi könyvet. - Semmi baj. Mondd meg Deke-nek, hogy elvállalom a munkát. A férfi elkomolyodott. - Itt leszel még egy darabig? - Igen. Ez egy nagyon érdekes és fontos gyűjtemény. Történelmi jelentőségű, és muszáj, hogy hozzáférhető legyen a tudósok számára. - Na és én? - Thomas egyfolytában őt nézte. - Én is történelmi jelentőségű vagyok? - Persze! - védekezett a nő. - Csak nem akarom, hogy téged más tudósok tanulmányozzanak. Thomas kis mosolyt küldött felé. - Magadnak akarsz megtartani? - A saját kis gyűjteményemben. - Nekem megfelel. Egészen addig, amíg én vagyok az egyetlen pasas a gyűjteményedben. - Úgy lesz - válaszolt a nő. Újabb léptek hallatszottak a folyosóról. Kyle jelent meg az ajtóban. - Mi ez a sok kísérteties régi tükör? - kérdezte. - A ház eredeti tulajdonosa gyűjtötte őket - felelt a nő. - Mit keresel itt? A férfi vetett egy pillantást Thomasra. - Csak beugrottam, hogy megkérdezzem, van-e kedved velem ebédelni. - Kösz, de dolgom van. - Hallotta a hölgyet. - Thomas megfogta Leonóra karját, és elindult vele az ajtó felé. - Még találkozunk, Delling. - Várj, Leo! - Kyle elkapta Leonóra szabad kezét. - Beszélnem kell veled. - Majd máskor. - Thomas nem lassított. Kyle oda sem figyelt. Továbbra is szorosan tartotta Leonóra csuklóját.
- Hallgass meg, fogy az időm. Nem maradhatok tovább. Vissza kell mennem az órámra. Mindkét férfi belekapaszkodott Leonóra egy-egy karjába. - Mindig ez volt az álmom - motyogta a nő. Thomas megállt, és megfordult. - Engedje el, Delling. A tekintetében valami megijeszthette Kyle-t. Leonóra hirtelen észrevette, hogy szabad a karja. De Kyle annyira kétségbeesettnek látszott, hogy megállt. - Leo... - Jól van - mondta nyugodtan. - Ma délután felhívom Helénát. - Eltartott néhány másodpercig, míg a férfi felfogta. - Tényleg? - kérdezte. - Igen. De nem ígérhetek semmit. A bizottság dönt, s nem tudom megjósolni előre, hogyan. De felhívom. - Köszönöm. - Kyle szemében látszott a megkönnyebbülés. - Tudtam, hogy bízhatok benned, kicsim. Mielőtt a nő rájöhetett volna, mire készül, megragadta a vállánál fogva, és lelkesen meg akarta csókolni a száját. Leonóra elfordította a fejét, hogy a csók az arcát érje, miközben Thomas a karjánál fogva elhúzta a férfi elől. Kyle végül csak levegőt csókolt. Ám túlságosan boldog volt, hogy érdekelje. - Ezt meg kell ünnepelni! - Kitárta a kezét. - Legyetek a vendégeim mindketten ebédre. - Felejtse el! - morrant rá Thomas. Kiterelte a nőt a könyvtárból. - Ennyit az álmomról - mondta Leonóra. - Mi az álmod? - Két férfi, amint a kegyeimért küzd. - Hé, azt akarod, hogy visszamenjek, és kiverjem belőle a szart a kegyeidért? Semmi akadálya. - A, hagyd - intette le Leonóra. - Te két Kyle Del-linget is megérsz. Sőt, egy tucatot! A férfi elégedetten elmosolyodott. Egy kicsit Wrenchre emlékeztette Leonórát, amikor ő elfogadta valamelyik ajándékát. - Gondolod? - kérdezte Thomas. Roberta ment el mellettük, mielőtt válaszolhatott volna. Meggyötörten mosolygott rájuk. - Hát itt vagy! - üdvözölte. - Egy nagyon kedves fiatalember keresett az irodámban talán egy perce. Felküldtem ide. Megtalált? - Igen, meg - felelt a nő. -Jó, jó... - Minden rendben megy a fogadás körül? - kérdezte Ttiomas. - Teljesen kész vagyok. Maga a káosz, ami odalent folyik. A Rhodes megöléséről kapott újabb hírek és Kern professzor öngyilkossága mindenkit felzaklattak. .. őszintén szólva engem is. - Biztos, hogy hamar lekerül a napirendről a dolog - csitította Leonóra. .Roberta felkuncogott. - Könnyen beszélsz. Ebédelni mentek? - Igen - válaszolta a nő. - A kávézóba. Hozzunk neked is valamit? - Kedves, de nem, köszönöm. Hoztam magammal ebédet. Tudtam, hogy nem lesz időm kimenni. -Folytatta az utat felfelé a lépcsőn. - Viszlát! Leonóra végigment Thomas mellett a forgatagon, ami a kúria egész első emeletét betöltötte. Egyikük sem szólalt meg, míg ki nem értek a teraszra. - Tényleg felhívod azt a barátnődet, Helénát? - kérdezte Thomas közömbösen. - Igen. - És az édes bosszú? A nő elgondolkodott ezen, ahogy lementek a kőlépcsőn a parkolóig. Mi történt az édes bosszúval? Csodálkozott is rajta. -Találtam valami finomabbat - mondta. Aznap délután röviddel négy óra előtt Thomas bement a kedvenc üzletébe Wing Cove-ban, Pitney Vaskereskedésébe. Ez volt az egyik legrégibb kereskedés a városban, és azon néhányak egyike, amit
nem alakítottak át a főiskolai közösség szája íze szerint. A hosszú folyosók háromnegyedénél találta meg, amit keresett. Egy elegáns, háztartási szerszámkészletet mindenféle méretű csavarhúzóval, Philips-fejjel, egy széthúzható fogóval, egy kicsi kalapáccsal és egy kulcskészlettel. Kivette a kalapácsot, és egyik kezével felemelte, hogy érezze a súlyát. Egy alak sötétlett a folyosó távolabbi végén. Thomas leengedte a kalapácsot, és elnyomott egy nyögést, amikor látta, hogy Kyle tart felé. - Láttam bejönni, Walker - mondta Kyle. - Szemben voltam a kávézóban. Örülök, hogy megtaláltam. - Valahol a lelkem mélyén reméltem, hogy már távozik a városból, Delling. - Ne aggódjon, hamarosan elmegyek. De előbb beszélni akartam magával. - Kyle megállt a folyosó kö zepén. - Leóról van szó. Thomas nem mozdult. - Nem akarok vitatkozni róla. Főleg nem magával. - Ő nagyon kedves - mondta Kyle komolyan. - Hihetetlenül jószívű lány. - Magyarán azért jött ide, mert tudta, milyen könnyű lesz rábeszélni, hogy felhívja a barátnőjét a magánügyében. - Hát... igen. - Kyle könnyedén vállat vont. - Végül is kénytelen volt. Tudja, ismerem őt. Nem vágna alá más karrierjének azzal, hogy megtagad egy egyszerű telefonhívást. - Rendben, kiöntötte a lelkét. Most megyek. Kyle vidámnak látszott. - Mindenáron meg akar szabadulni tőlem, igaz? - Igen. - Nyugi, már megyek is. De mielőtt elhúznék, gondoltam, adok egy jó tanácsot Leóval kapcsolatban. Ne kövesse el ugyanazt a hibát, mint én! - Nyugi, nem fogom. - Néhány tekintetben egy kicsit régimódi. Talán, mert a nagyszülei nevelték. Vannak dolgok, amikkel egyszerűen nem tud mit kezdeni. - Olyasmikre gondol, mint amikor az ember a húgával találja ágyban a vőlegényét? Jézusom, Delling! Maga szerint túlreagálta? - Az egyszeri dolog volt. - Kyle grimaszolt. - Olyan begyöpösödött, mint ő. Higgyen nekem, ha valaha találkozott volna Meredithszel, tudná, miért kötöttem ki vele az ágyban aznap. Ő hajtott rám, és nem fordítva. - Ismertem Meredith. Jártunk egy darabig. Kyle egy pillanatig zavarban volt. Aztán mintha homályosodott volna neki valami. - Megdugta Mereditht? Nem ver át? Thomas nem válaszolt. - Ez nem jó - mondta Kyle. - Egyáltalán nem. Leo tud róla? - Igen. Kyle megint zavartnak látszott. - Nem értem. Hogy lehet, hogy még mindig szóba áll magával, ha egyszer tudja, hogy kapcsolata volt Meredithszel? - Azelőtt találkozgattam Meredithszel, hogy Leonórát megismertem. Maga akkor kefélte, amikor jegy ben járt Leonórával. Érti, mi itt a fő különbség, Delling? Kyle tekintete egy pillanatra a kalapácsra tévedt. - Ne vegye sértésnek, de nem kell szemantikai kiselőadás egy olyan fickótól, aki tudja, hogy kell egy ilyen pörölyt használni. - Nem kiselőadást tartok - javította ki Thomas türelmesen. - Éppen a büszkeségét és a becsületét inzultálom. - Felfogtam. Ha verekedést akar, felejtse el. Angol irodalomból doktoráltam. Az én területemen szívesebben intézzük el a vitáinkat nyomtatásban. - Remek, most elszúrta az egész délutánomat. Kyle sóhajtott. - Ha ismerte Mereditht, tudja miért keféltem meg, és miért álltam megfürödve a végén.
- Nem - válaszolta Thomas. - Nem értem, mién tette kockára Leonórát egy olyan nő miatt, aki hideg volt, mint a jég. - Meredith? Hideg? - Kyle teljesen elképedt. Aztán felröhögött. - Nem tudom, magával milyen volt, de velem igazi kis robbanó cukorka. - Bevette a műsort, mi? Én meg azt hittem, maguknak, diplomás IQ-bajnokoknak több eszük van, mint egy átlagos földi halandónak. - Milyen műsort? - kérdezte Kyle. - Meredith nem szerette a férfiakat. - Nem szerette a férfiakat? Maga megbolondult! Thomas vállat vont. - Kérdezze csak Leonórát. Mereditht megerőszakolták gyerekkorában. Egy életre megutáltatta vele a szexet. Nem szerette a férfiakat, és nem bízott bennük. Arra használta a testét, hogy megszerezze, amit akar, de amint megkapta, véget vetett a kapcsolatnak. - Nem hiszem el. Miért csábított el, ha nem is érdekeltem? - Tényleg gőze sincs, mire ment ki a játék azon a délutánon Leonóra ágyában, igaz? - kérdezte Thomas. - Arra szolgált, hogy felborítsa a kapcsolatát Leonórával. Meredith féltette a testvérét, ezért elcsábítja, hogy bebizonyítsa, nem lehet megbízni magában. - Ez baromság. - De működött, nem? Ő elég jól ismerte Leonórát, hogy tudja, a megcsalás az egyetlen, amit nem bocsát meg soha. - Baromság! - Használja már a fejét, Delling! Vajon miért rendezte úgy, hogy Leonóra ágyában történjen? Mit gondol, ki hívta fel fél órával a nagyjelenet előtt, hogy biztosan a megfelelő pillanatban sétáljon be a szobába? Kyle döbbenten bámult. - Meredith hívta fel Leonórát? Szóval ezért jött olyan korán haza! - Ki hitte volna, mi? - Egy frászt, ezt most találta ki! - Áruljon el nekem valamit! - kérte Thomas. - Lefeküdt magával Meredith, miután szakítottak Leonórával? Kyle összeszorította az-ajkát. - Zavaros volt az egész. Úgysem értené. - Dehogynem. Megpróbálta felhívni, ő pedig meg sem hallgatta, igaz? Kyle elvörösödött. - Fontosabb kötelezettsége volt. Elvégre Leo és ő testvérek voltak. - Meredithnek nem voltak kötelezettségei. Csak előjegyzési naptára. Ha végzett valakivel, otthagyta. Úgy látszott, Kyle vitatkozni akar. Ám meggondolta magát. - Ezt Leo mondta? - kérdezte. - Igen. - Tudta, hogy a ringyó nővére rendezte meg az egészet? - Persze. - Nem értem. - Kyle széttárta a karját. - Ha Leo tudja, hogy nem az én hibám volt, miért nem adott még egy esélyt? Ő nem sétálna csak úgy ki egy kapcsolatból, amibe annyit belefektetett. - Talán kész sokat beleadni egy kapcsolatba, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek erkölcsi normái. Maga pedig nem érte el a szintet, Delling. Kyle különböző arckifejezéseket vett fel. - Nem értem el? Ez aligha a helyes kifejezés. - Mi az hogy; tökéletes, ha az ember jobban belegondol. - Még sohasem fordult elő olyan, hogy ne értem volna el a szintet. Mindenben kitűnő voltam az általánosban és a középiskolában is! Van egy halom diplomám. Kinek képzeli magát, hogy azt meri mondani, nem értem el a szintet?
Thomas letette a kalapácsot, és kivett egy fényes csavarhúzót a készletből. - Olyannak tartja magát, mint ez itt. Csillog-villog, de minőségi acél helyett valami ócska bádogból gyártották. Nem bírja a strapát. Egy csavarintás, és máris selejt. Kyle hamuszürkévé vált. A kezét az oldalához szorította. - Leonóra nem selejtezett ki, maga seggfej! - Maga itt a nagy irodalmár! Azt hittem, a megfelelő szót akarja hallani. De csináljon, amit akar. A helyzet az, hogy Leonóra azt tette, amit minden okos ember tenne egy gyenge szerszámmal, amelyik alkalmatlan a feladatára. Kidobta. - Kuss legyen! - szűrte Kyle a foga közt. - Fogja már be a mocskos pofáját! Nem tud semmit Leonóráról. Úgy látom, magukban sincs semmi közös a kefélésen kívül. - Mert nincs annyi flancos papírom? - Ébredjen már fel, Walker! - Kyle halkan horkantott. - Nem az esete. Egy darabig lehet, hogy tetszeni fog neki a macsós szerszámlakatos stílusa, de nem sokáig. - Ha annyira ismerné Leonórát, mint hiszi - mondta Thomas halkan -, rájött volna, hogy úgy veszítheti el leggyorsabban az ember, ha bebizonyítja neki, hogy nem bízhat benne. - A francba, az a dolog Meredithszel nem a bizalomról szólt, hanem a szexről! Szimpla kefélés volt az egész. - Leonóra nem így gondolta, vagy igen, Delling? - Ha volt valaki, akiben nem bízhatott, az a kurva féltestvére volt, és nem én. - Sajnos magával ellentétben Meredithnek volt egy előnye. Valami, amit már tudott, amikor elkezdte, és amit egész végig ki is használt. - Mi? - kérdezte Kyle. - Milyen előnye volt? - A családhoz tartozott. Kyle szótlanul bámult. - Leonóra bármikor leírna egy pasast, aki megcsalja - magyarázta Thomas türelmesen -, de egy testvért soha. Ismeri a mondást: a barátaidat megválogathatod, de a család benne van a jegy árában. Kyle-nak sikerült becsuknia a száját. - Honnan tudja, hogyan működik Leo agya? Thomasnak eszébe jutott, milyen elszántan kereste a nő a válaszokat a féltestvére halála körüli kérdésekre, aki pedig nem okozott mást neki, csak csalódást. Arra gondolt, hogyan álltak ő és Deke egymás mellett az évek során. - Ha fontos dolgokról van szó - mondta halkan -, Leonóra és én remekül megértjük egymást. Kyle vonásai megalázott maszkká torzultak. Thomas egy pillanatig azt hitte, behúz neki egyet. A lehetőség sokat javított a kedvén. Nagyot csalódott, amikor a professzor egy lemondó sóhajjal lecsillapodott. - Nézze - kezdte Kyle -, akár hiszi, akár nem, nem azért jöttem, hogy vitatkozzam. Csak azt akartam mondani, hogy tisztelettel bánjon Leóval, rendben? Nem olyan, mint Meredith. Ő a néhány jó ember egyike ezen a világon. - Tudom. Kyle habozott. Aztán bólintott. - Remélem. így visszagondolva örülnék, ha megváltoztathatnám a történteket. Azt hiszem, Leonóra és köztem valami különleges lehetett volna. - De azért túljut rajta, ugye? - Persze, az élet megy tovább. Ő maga is mondta már ezeket a nagyon elcsépelt, semmitmondó szavakat, gondolta Thomas. Amikor a válásáról beszélt Leonórának. De már tudta, hogy ha őt veszítené el, ki sem ejtené a száján őket. - Tudja, Delling, tényleg remélem, hogy megkapja azt az állást. Kyle nem fárasztotta magát azzal, hogy leplezze döbbenetét. - Köszönöm. Megkérdezhetem, miért? - Mert nem akarom, hogy visszatérjen Leonóra életébe, hogy újra kihasználja a karrierje miatt. - Thomas lecsapta a szerszámosdoboz fedelét. - Megértette?
Kyle elfintorodott. - Megértettem. Sok szerencsét hozzá. Szerintem annyi esélye sincs rá, hogy elvegye mint egy hógolyónak a pokolban, de azért sok szerencsét. - Nem szándékozom a szerencsére bízni a dolgot. Kyle meg akart fordulni. Megállt. - Ja, igen, az a szürke rettenet odakint... Az, amelyik úgy néz ki mintha szeméttelepen lakna. A magáé? - Wrench? Igen, velem van. Miért? - Csak kíváncsi voltam. Sohasem láttam ilyen kutyát. Milyen fajta? - Megfogott. Sohasem kérdeztem. - Harap? - Még pislogni sem lenne ideje, és már át is harapta a torkát. - Hú... - Persze csak ha megparancsolom neki - tette hozz: Thomas vidáman. Kyle megfordult, és elindult visszafelé a folyosón. Thomas várt, míg megkondult a harang a bejára üvegajtaja felett, ami Delling távozását jelezte, aztán fogta a helyes kis készletet, és a pénztárhoz vitte. Gus Pitney, a Pitney Vaskereskedés alapítója: mindenható ura felnézett az újságjából az olvasó szemüveg kerete felett. Az idős ember arca magára az üzletre emlékezteti Thomast; az is öreg volt, tele mindenféle érdekes do loggal. - Egy darabig azt hittem, jól megagyaljátok egymást itt a hármas sorban - mondta Gus. - A, az ilyen alakok nem verekszenek. - Thomas letette a készletet a piszkos üvegpultra. - Inkább szak lapokba írogatnak cikkeket. -Azt mondod? - Igen. - Thomas a tárcájáért nyúlt. - Ezt elviszem. Pitney a készletre pillantott. - Mi a rossebre kell ez neked? Csak a legfontosabb szerszámok vannak benne. Le merném fogadni, hogy mind meg van neked otthon. - Ajándék lesz. - Thomas elővette a hitelkártyáját. - Becsomagolnád ajándéknak? - Ajándéknak? Úgy néz ki ez a hely, mint a Nord-strom's előtere? - Gus benyúlt a pult alá, és elővett egy barna papírtáskát. - Nálunk Pitneyéknél ez a díszcsomagolás. - Remek. - Thomas az eszébe véste, hogy el ne felejtsen valami díszes csomagolót venni a szemben le vő papírboltban. Gus elkezdte beütni az árat az ősi pénztárgépbe. - Nem az én dolgom, de mi volt ez az egész a hármas sorban pár perce? - Delling professzor és én barátságosan elbeszélgettünk arról, milyen fontos, hogy az ember a megfelelő eszközökkel végezze el a munkát. - Aha. - Gus a papírtáskába csúsztatta a szettet. - A világ legjobb szerszámja sem ér semmit, ha az, aki dolgozik vele, nem tudja, hogyan használja. - Szívemből szóltál - helyeselt Thomas. Cassie fürdőköpenyben jött ki a fürdőszobából. Vörös fürtjeit egy törülköző rejtette. Mindkét kezében vállfa lógott, rajta egy-egy ruhával. - Melyik? - kérdezte. Leonóra hátradőlt a fotelban, kinyújtotta a lábát, összeérintette az ujjai hegyét, és megvizsgálta a két lehetőséget. A bal oldali rövid, szexi fekete. Az árcédula még ott lógott a nyakán. A másik egy visszafo gott, könnyű bézs színű ruha volt. - A fekete jobb - mondta. Cassie bizonytalanul végignézett a ruhadarabon. - Nem is tudom... Első randira talán egy kicsit merész. - Nem ez az első randitok. Az a vacsora volt nálam. És az a sok jógalecke. - Tudom, de nem akarom megdöbbenteni Deke-et. Hívd föl a nagymamádat! - Szerinted képtelenek lennénk egyedül eldönteni?
- Nem akarok kockáztatni. Mondd meg neki, hog> Henrietta tanácsára van szükségünk. - Cassie, az isten szerelmére, ... - Hívd már! Szakértő véleményt akarok. - Jó, jó! - Leonóra felkapta a kagylót. - De lehet, hogy nem érem el. Ilyenkor bridzsel. És szerintem vízi aerobik órája is van ma. Cassie nagyon makacsnak látszott a két vállfával a kezében. Szerencsére Glória a második csengésre felvette. - Leo, drágám, épp az ajtóban kaptál el. - Glória a járókeret kapaszkodójára dobta a fürdőlepedőjét, és a másik füléhez rakta át a hallgatót. - Épp úszásórára indultam. Minden rendben? - Cassie-nek, a barátnőmnek szüksége lenne pár tanácsra. Félhivatalos fogadásra készül. Van egy dög lesztő fekete egyrészese, és egy egyszerű, de elegáns, hosszú ujjú, térdig érő bézs alkalmi ruhája. Tudni akarja, melyiket javasolná Henrietta. - Értem. Azt mondod, a barátnőd? - Igen. És ha már Cassie-nek kérsz tanácsot Henriettától, feltennél neki egy másik kérdést is egy másik barátnőmtől? - Ez a másik barátnő is elmegy arra a flancos rendezvényre? - Igen. Glória már határozott is. - Egy perc, míg végigmegyek a folyosón. Visszahívlak Herbtől. - Cassie-nél vagyok. Megadom a számot. - Várj! Glória lefirkantotta a számot a telefon melletti jegyzettömbre, letette a kagylót, összehúzta a fürdőköpenye kötőjét, és az ajtó felé indult a járókeretével. Herb ajtót nyitott, amikor jó hangosan dörömbölni kezdett. - Mi van? - Az öregúr a homlokát ráncolta. - Úgy nézel ki, mintha az uszodába készülnél. - Hagyd az uszodát! Újabb kérdéseim vannak az unokámtól és a barátnőjétől. Szerintem kezd komoly ra fordulni a dolog. Herb az órájára pillantott. - Tizenöt perc múlva kezdődik a számítástechnika-tanfolyam. - Ez fontosabb. - Betette a járókeretet az ajtón. - El az utamból, Herb! - Fogd vissza magad. - Az öregúr hátralépett, hogy beengedje az asszonyt a lakásba. Becsukta mögötte az ajtót. Glória megállt, megfordult, és helyet foglalt a járókeret ülésén. Beütötte a számot, amit az unokája adott meg neki. - Jól van, mondhatod - szólt bele, amikor Leonóra felvette. - Mi készen állunk. - Cassie választani próbál egy rövid, szexi fekete semmi és egy kicsi bézs ruha között - mondta a nő. Glória Herbre pillantott. - Az első barátnő a szexi fekete semmit, vagy a bézs ruhát viselje? - Ez könnyű - vágta rá Herb. - A feketét. - A feketét - közvetítette Glória. Cassie is belépett a vonalba. - Kérem, kérdezze meg Herböt, hogy ha szexi fekete ruhát viselek, az nem rombolja-e le a jól nevelt úrihölgy imázsomat! -Szerintem a lasagnés-almás pités számmal erre építettünk. Glória Herbre pillantott. - Attól fél, lerombolja vele az úrihölgy imázsát. - Mindent a maga helyén és idejében - válaszolta Herb. - Mondd meg neki, hogy a feketében menjen Egyetlen önérzetes férfi sem tudja, mi a fenét kezdjen a bézzsel. - Igaz. - Glória most már a kagylóba beszélt. - Hallottad, Cassie. Herb azt mondja, egy önérzete: férfi sem tudja, mihez kezdjen a bézzsel. - Rendben - mondta Cassie. - A fekete lesz rajtam Köszönje meg helyettem is Herbnek.
Újra Leonóra szólalt meg; idegesnek tűnt a hangja - Mondd meg Herbnek, hogy a másik barátnőn egyetlen ruhája, ami nála van, egy sötétzöld, hosszi ujjú, kámzsanyakú darab. Elmenjen venni egy másikat? Glória közvetítette a kérdést Herbnek. - Mondd meg neki, hogy vegye fel a zöldet - válaszolta az öregúr. - Illeni fog a szeméhez. - Herb szerint jó a zöld - közölte az idős asszony. - Jól van. Köszönöm, Glória. Üdvözöld Herböt : nevemben. - Meglesz, drágám. Glória elégedetten tette le a telefont. A férfin nézett. -Működik - mondta. - Először a vacsora, mos meg egy fogadás. Ez a Thomas Walker tényleg komolyan gondolja. - Én is - kapott a szón Herb. - Ha Henrietta neve lekerül a rovatról, azt akarom, hogy a fényképem is felkerüljön a cím mellé. Leonóra az ablaknál állt, és nézte, ahogy Thomas felsétál a járdán a bejárati ajtajáig. Ma este nem látszik vérebnek, gondolta a nő. Pontosan úgy nézett ki, ahogy elképzelte magának öltönyben és nyakkendőben. Mint egy jól öltözött bandavezér. A fényes, fekete öltöny nem rejtette el a vad külsőt. Csak még jobban hangsúlyozta a vállszélességét. Izgatónak és veszélyesnek látszott. Biztos volt benne, hogy életében nem látott még ilyen pompás hímet. Vörös papírba csomagolt dobozt tartott a kezében. Meglátta őt az ablakban, és rámosolygott. Ettől mintha pillangók százai röppentek volna fel a gyomrában. Szerelmes. Nem sok olyan pillanat van az életben, mint ez, gondolta. Amikor a várakozás és az érzés, hogy az ember mennyire eleven, összekeveredik egy mámorító egyveleggé, amitől a szíve megszólal és gyorsabban ver; az ilyen pillanatokat meg kell becsülni és ki kell élvezni. Mintha újra tizennyolc éves lett volna, aki a báli kísérőjét üdvözli. Ám ő nem most végezte el középiskolát, és bizony Thomas sem kisfiú már. Férfi volt a szó szoros értelmében, és ha erre gondolt, elfogta a bizsergés. Kinyitotta az ajtót. - Remekül nézel ki! A férfi egy pillanatra mintha meglepődött volna, de aztán felvidult a bóktól. - Hihetetlen, mire képes egy öltöny - válaszolta. A nő megrázta a fejét, és hátralépett. - Az a hihetetlen, amit ezzel az öltönnyel teszel. - Kösz! - A férfi tekintete végigvándorolt Leonora zöld ruháján egészen magas sarkú szandáljáig, aztán vissza a szájáig. - De te ennivaló vagy. Talán később. A nő elpirult. - Ha még mindig éhes leszel... - Az leszek. Thomas felemelte a csomagot. - Nekem hoztad? - Leonóra elvette tőle. - Köszönöm. - Gondoltam, tanulok a kutyámtól. Ő folyton ajándékokat ad neked. Érezte, milyen nehéz. Ahhoz túlságosan, hogy fehérnemű, ékszer vagy levélpapír legyen. Nem bír magával. Letépte a csomagolópapírt. Meglepetésére a papír nem jött le olyan könnyen mint gondolta. Furcsa szürke szigetelőszalag tartotta a helyén. Megpróbált a körmével alányúlni. - Azt hiszem: még sohasem láttam így bebugyolált dobozt. - Én magam csináltam. A papírboltban vettem hozzá csomagolót. A nő most elszántabban vette kezelésbe a szigetelőszalagot. - Ezt a mindent ragasztó izét is onnan szerezted? - Nem. Otthon volt. - Azt hiszem, ilyet még életemben nem láttam. - A csövekre használják - magyarázta Thomas. - Ó... Akkor már értem. -Végre sikerült megszabadulnia a piros papír és a csőragasztó maradékától is. Lenézett a kezében tartott fekete műanyag tartóra. - Ez gyönyörű!
- Nyisd ki! Felkattintotta a kapcsot, és felemelte a tetőt. Egy sor különböző csavarhúzó és más kicsi fémszerszám fénylett benne. - Gyönyörűek. - Nem vette le a szemét róluk. - Fantasztikusak. Még sohasem láttam ilyen gyönyörű készletet. Thomason látszott, hogy örül. - Tényleg tetszik? - Imádom! Ilyesmit még sohasem kaptam. Tökéletes. - Igen, ebben tényleg csak pár dolog van, de azt hiszem, a legfontosabb dolgokra elég. A legkisebb csavarhúzó jó a szemüvegedhez. A nő lecsukta a készlet fedelét, óvatosan visszakattintotta a kapcsot, és letette a kávézóasztalra. Kiegyenesedett, és könnyedén szájon csókolta Thomast. - Köszönöm - mondta gyengéden. - Bárcsak lenne ajándékom neked! - Rajtad kívül nem kell más ajándék. De várok még egy kicsit, csak később csomagollak ki. - El kell mondanom valamit. A férfi gyanakodva elhallgatott. - Mi az? - Szerintem fantasztikus apa lennél. Walker csak bámult rá. Leonóra megfogta a kezét, és az ajtóhoz vezette. Egy kis idő múlva Leonóra egyedül állt a táncparkett szélén egy kis falmélyedésben. Thomasra várt, hogy visszatérjen a büféasztaltól valamilyen étellel. A Tükörház teljesen átalakult. Semmi jele sem volt a káosznak, ami az alsó szinten uralkodott az elmúlt pár napban. Az egész egy csillogó-villogó díszletté vált, amit mintha az Aranykorból varázsoltak volna oda. A szépen berendezett fogadótermek tele voltak elegánsan öltözött öregdiákokkal, a tantestület tagjaival és a vendégeikkel. A nehéz faberendezes a vörös bársonydrapériákkal és szőnyegekkel a gazdagság benyomását keltette a csillárfényben. A falakon lógó tükrök a tömeg kápráztató, végtelenségig ismétlődő képét verték vissza, ami mintha a végtelenbe nyúlt volna. Roberta, aki szürke selyemkosztümöt és hozzá egyetlen gyöngysort viselt, megállt mellette, és látható elégedettséggel szemlélte a művét. - Egy kicsit aggódtam, hogy az elmúlt napok eseményei rányomják a bélyegüket a mai estére - vallotta be. - De úgy látszik, mégsem. Szerintem mindenki jól szórakozik. - Az ember el se hinné, hogy a Eubanks Főiskola egyik legjobban becsült professzora megölt egy cso mó embert, aztán öngyilkos lett. - Azért azt jó, ha tudod, hogy ezeknek az öregdiákoknak a nagy része már nem lakik a városban -emlékeztette Roberta. - Legtöbbjük nem is ismerte Kern professzort, legfeljebb egy-egy előadásról. És az áldozataival is csak kevesen álltak kapcsolatban. - Ez igaz, gondolom... - Tegnap láttam Ed Stovallt - folytatta Roberta. - Azt mondta, drogot találtak Rhodes házában, és néhány szokatlan vegyületet. Szerintük ott helyben kotyvasztotta azt a valamit. Te elhiszed? - Sajnos igen. Az idősebb nő a tömeget nézte. - Mekkorát változott a világ! Néha visszagondolok a saját főiskolai éveimre, és el sem hiszem, milyen más lett az élet. - Elárulok valamit - mondta Leonóra. - Az utódodnak nehéz dolga lesz, ha a nyomodba akar érni. Roberta bánatosan végignézett a színpompás termeken. - Hiányozni fog. - A Tükörház? Nézd a jó oldalát. Többet nem lesz dolgod hóbortos professzorokkal. Nem kell minden negyedévben újabb gyakornokot betanítanod. Nem kell többet mindenféle öregdiákokat nyugtatgatnod, akik azzal fenyegetnek, hogy megvonják a támogatást az alapítványtól, ha nem az ő szájízük szerint mennek a dolgok. - Ez mind igaz. De akkor is furcsa lesz felkelni a jövő hónapban, és rájönni, hogy többet nem kell be-
mennem az irodába mindennap. - Van egy olyan érzésem, hogy ha felkelsz az első francba! Az egész csak jótékonykodás volt. Nem is érdekelte, mint férfi. Csak sajnálta, mint ügyfelet. Megacélozta magát. Megbirkózik az igazsággal, gondolta. A hamis reményt és a vágynak előadott kedvességet nem tudta elviselni. - Halljuk! - követelte. - Mondd csak nyugodtan. Nem fogok millió darabra hullani. - Tudom - válaszolta a nő. - Csak egy nagyon erős férfi bírja elviselni azt a sok pletykát az elmeállapo toddal kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Csak egy erős férfi tart ki a véleménye mellett, amikor mindenki azt mondja neki, hogy megszállott és őrült. - Nem mindenki állította, hogy megszállott vagyok, és őrült. Te és Thomas például soha. Legalábbis nem az arcomba. - Szóval azt próbálom kinyögni, hogy nem azért mentem el veled ma este, mert sajnáltalak, és nem azért mennék el veled szombaton újra, mert azt gondoltam, szívességet teszek neked. Csak tudnod kell az igazat, mielőtt bejössz egy kávéra. - Miféle igazat? - Deke, te egy gondosan megtervezett csábítás áldozata vagy. Na, hát ettől leesett az álla. - He? - kérdezte. - Emlékszel a vacsorára Leonórával és Thomasszal? Amit segítettem megfőzni? - Igen - mondta a férfi, most már óvatosan. - Egy haditerv része volt. És mit szólsz a ma estéhez és a fekete ruhához? - Nagyon, nagyon tetszik ez a ruha. - Újabb mozzanat. Leonóra beszélt a nagyanyjával, aki aztán beszélt Herbbel, akinek van egy tanácsadó rovata. - Aha... - Herb választotta a lasagnét, az almás pitét meg ezt a ruhát. - Jó lesz megköszönni ennek a Herbnek. Megkérdezhetem, miért én voltam ennek az összeesküvésnél a célpontja? - Miért? Ezt komolyan kérdezed? Nem elég nyilvánvaló? Azért te vagy a célpont, mert szeretlek! Széttárta a karját. - Már vagy hat hónapja! De sohasem vetted észre, és attól féltem, hogy nem is fogod, a szakállad meg nőtt és nőtt, és az egész olyai reménytelennek tűnt. Hát ezért! A párás esti levegő hirtelen bódító lett, mint a pezsgő. Deke elnevette magát. - Azt hiszem - mondta -, hogy talán ez életem legboldogabb estéje. A nő pislantott egyet-kettőt. - Biztos vagy benne? - Szeretlek - mondta Deke. - Azt hiszem, az első jógaleckénk közepe táján szerethettem beléd. -Tényleg? - Szerinted mi a fenéért fizettem ki előre egy teljes évet? - Ó... - A nő arcvonásai ellágyultak. Az arcán kedves mosoly terült szét. - Most már behívsz egy kávéra? - kérdezte Deke. A nő hátralépett, és kitárta előtte az ajtót. Leonóra azonnal lerúgta a magas sarkú cipőjét amint belépett Thomas házába. Wrench egy csonk: bőrcsontot hozott neki, amit ő megdicsért, míg a férfi felakasztotta a kabátjukat és befűtött a kandallóba. Amikor már ropogott a tűz, megkerülte a pultot brandyt öntött két pohárba, és bevitte őket a nappaliba. A nő nézte, ahogy leül mellé a kanapéra. Már előtte levette a zakóját. A fehér ing legfelső gombja is nyitva volt. Az ujját feltűrte izmos karján. A nyakkendője szabadon lógott a nyaka körül. Fekete zokniba bújtatott lábát feltette az ő harisnyás lábfeje mellé a kávézóasztalra. m Kellemes csendben élvezték a brandyt. - Mit gondolsz? - kérdezte végül Leonóra. - Már ágyban vannak?
Thomas az órájára pillantott. - Negyven perce tehettük ki őket Cassie-nél. Ha engem kérdezel, szerintem kétség sem férhet hozzá: már ágyban vannak. - Kétség sem férhet hozzá? - Ez egy irodalmi szófordulat. - Tudom, mit jelent. Csak nem értem, mitől vagy olyan biztos benne, hogy Deke és Cassie már ágyba bújtak. - Megbabonázták egymást. -Igen... - Thomas ivott egy kis konyakot, és leeresztette a poharat. - Megbabonázták. A nő a háta mögötti párnákon pihentette a fejét, és a férfi lábfejét nézte, ahogy keresztben hevert az asz talon. Nagyon nagynak látszott a sajátja mellett. Ő is egy kicsit úgy érezte, mintha elvarázsolták volna. Le hunyta a szemét. -Az adósod vagyok - mondta Thomas egy idő után. - Egy csomó dolog miatt. Amiért idejöttél Wing Cove-ba. Amiért együtt dolgoztál velem és Deke-kel, hogy megkapjuk a válaszokat. Amiért segítettél Cassie-nek elcsábítani Deke-et. Amiért... - Ne mondd ki! - Nem nyitotta ki a szemét. - Mit ne mondjak ki? - kérdezte a férfi. -Nehogy azt mondd, hogy tartozol nekem, mert lefekszem veled, mert soha, soha nem fogok megbocsátani érte. - Nem azt akartam mondani. A nő kinyitotta a szemét, és látta, hogy Thomas elgondolkodva nézi a lábujjait. - Mit akartál mondani? - kérdezte. - Azt hiszem, meg akartam köszönni, amiért beleegyeztél, hogy itt maradj Wing Cove-ban egy darabig. -Ó... - Igen. - A férfi újra kortyolt a konyakból. - Szeretnék kérdezni valamit. - Hm? - Amit mondtál ma este. Hogy jó apa lennék. Tényleg úgy gondolod? - Igen. - A nő várt. Amikor Walker nem szólt többet, megkockáztatott egy gyors pillantást az arcára. Miért? - Csak kíváncsi voltam, hogy jutott eszedbe. - Tudod, hogy csináld végig azt, ami mellett elkötelezted magad. Ez az apaság legfontosabb eleme legalábbis szerintem. - Nem gondolod, hogy egy kicsit öreg vagyok már az apasághoz? - Nem. Kivette a konyakospoharat a nő kezéből, és letett a sajátja mellé az asztalra. Végigfektette Leonórát a kanapén, és mellé feküdt. Nehéz volt, meleg, és minden kétséget kizáróan izgatott. A nő elkapta a nyakkendő lógó két végét. - Szeretlek, Thomas. - Akkor beléd szerettem, amikor először megláttalak. - Lehetetlen. - A nő összeráncolta az orrát. - Az hitted, tolvaj vagyok és csaló. - Nem változtatott a helyzeten. - A kezébe fogta a nő arcát. - Csak egy kicsit aggódtam a dolgok miatt egy darabig. Megcsókolta a nőt, hosszan és szenvedélyesen. Az asszony nappalijában ültek, és a kertet nézték Öntött egy-egy adagot mindkettejüknek a különleges narancsízű likőr teából, amit Leonóra adott neki anyák napjára. A tévé még mindig ment, de már egy órája lehalkította. Ő és Herb mindketten látták már az éjszakai filmet amikor először mutatták be negyven éve. Romantikus komédia volt. Tudták a végét. Egyikük sem élt olyan életet, ami csak egy kicsit is emlékeztetett volna a hollywoodi verzióhoz, de nekik úgy is jó volt. Minél öregebb lesz az ember, gondolta Glória, annál inkább megérti, hogy a valóságot és a fikciót össze sem lehet hasonlítani. Csak tükörképek, nem pontos mások. Mindkettőnek megvan a maga helye.
Mindkettő fontos. De nem ugyanazok. Egy okos ember nem próbálná helyettesíteni az egyiket a másikkal. Az katasztrofális lenne. Ellenőrizte a bokáját, és elégedett volt. Alig dagadt meg ma este. Egészen jól néz ki, ha már itt tartunk. Herbre pillantott. Ő is egész jól nézett ki ma este. Nyugodtnak látszott. Talán egy kicsit fiatalabbnak. Mindenesetre energikusabbnak. Ő is elevenebbnek érezte magát. - Mit gondolsz? - kérdezte. - Már ágyban vannak? Herb megnézte az óráját. - Hát, nagyon remélem! De ha nem, arról nem én tehetek. Mint tanácsadó, megtettem a magamét. Most már azoknak a feladata, hogy végrehajtsák az akciót, akik a tanácsot kérték. Eszébe jutott, hogy sistergett az izgalom Leonóra hangjában, amikor arról beszélgettek, mit viseljenek a barátnői a fogadáson. - Azt hiszem, szerelmes. De most tényleg. Nem csak próbál úgy tenni, mint Kyle Dellinggel, csak mert olyan helyesnek tűnt a felszínen. Herb köszöntőre emelte a poharát. - A szerelemre. Erre mindketten ittak. Herb újra az órájára pillantott. - Most, hogy szóba került az ágy, jobb, ha mi is megyünk. Negyven perce vettem be azt a kicsi kék tablettát. Tudod, nem tart örökké a hatása. - Semmi sem tart örökké, Herb. Ezért kell élvezni az életet, amíg lehet. - Tudom. Mit szólnál, ha mennénk, és most azonnal élveznénk egy kicsit? Az asszony elmosolyodott. - Nagy dumás vagy te Herb. Letette a poharát, és feltápászkodott a karosszékből. Nem használta a járókeretet. Az öregúr megfogta karját, hogy segítsen neki. Együtt besétáltak a sötét hálószobába. - Ami az egyezségünket illeti - mondta Herl röviddel később. A nő kuncogott. - Nyugi, a végén csak sikerült fel kuffantanod magad a csúcsra. Holnaptól a te neved és fotód lesz a rovaton.
A könyvtár irodájában levő telefon hétfő délután negyed négykor megszólalt. Ez volt az első eset, hogy aznap csengett. Leonóra meglepetten nézett fel a váratlan hang hallatán. Nem szerette ezt a hirtelen adrenalinlöketet. Bebeszélte magának, hogy a furcsa, idegesítő nyomás a hasában a stressz következménye, amin átment az utóbbi néhány napban, és a tegnapi újabb tükrös álomé. Ám az is eszébe jutott, hogy talán köze lehet ahhoz a baljós derengéshez, ami a Tükörházra szállt aznap délután. Csak ő és Roberta voltak bent. Az el múlt napok sürgés-forgása után, ami a földszintet betöltötte, a hátborzongató csend, ami onnan áradt, kí sérteties volt, mintha csak egy távoli helyről jött volna, ami nem is ezen a világon van.Másodszor csendült meg a telefon. Leonóra becsukta a tanulmányt a tükrök használatáról, mint szimbólumokról a művészetben, és felállt. Bement az irodába, és felkapta a kagylót. - Halló! -Milyen borzasztó csendes ma minden, ugye? - kérdezte Roberta. Leonóra egy kissé megnyugodott. - Egyenesen kísérteties. - Az Öregdiák Hétvége utáni hétfő mindig ilyen. Főztem egy kis kávét. Gondoltam, szünetet tartok. Csatlakozol? A gondolatra, hogy megigya Roberta kávéját, kirázta a hideg, de valamivel el kellett hessegetnie ezt a furcsa érzést. - Köszönöm. Azonnal lent leszek. Letette a kagylót, és gyorsan kiszaladt a sötét folyosóra. Amikor elindult le a főlépcsőn, az alsó szintről jövő komor derengés mintha könyörtelenül körülfogta volna. A Tükörház egész más világ volt ma. A csillogás-villogás, ami szombat este uralkodott, mára eltűnt.
Mintha újra megállt volna az idő. A fenyegető rossz előérzet még csak tovább erősödött, ahogy lement a lépcsőn. Kényszerítette magát, hogy megtegye az utolsó pár lépést. Őrület. Mi lehet a baja? Talán beteg... Kell egy csésze kávé, gondolta. Egy másik emberi lény társaságára azonban még inkább szüksége volt, mint a koffeinre. A számítógép fénye visszatükröződött Deke szemüvegén. Az ujjai boszorkányos ügyességgel száguldot tak a billentyűkön. - Oké, bent vagyok - dünnyögte. Nem nézett fel a képernyőről. - Megvannak Kern számlaegyenlegei. Most mi legyen? Thomas elfordult az ablaktól, és visszament az asztalhoz. Átnézett Deke válla fölött. - Most keresünk valami gyanúsat - mondta. - Bármit talált is Elissa Kern, arra jutott belőle, hogy az apja zsarolópénzt fizet Rhodesnak. - Még mindig nem értem, minek keresgélünk. Stovall azt mondta, Kernt Rhodes zsarolta. Lejárt ügy. Már mindketten halottak. - Csak megpróbálom befoltozni a lyukakat. - Milyen lyukakat? - Deke bosszúsnak tűnt. -Vége van. - Megnehezítettem a dolgodat, amikor úgy viselkedtél, mint egy megszállott barom, mert nem hagytad annyiban Bethany halálát? - Ami azt illeti, igen! Egész csomó hegyi beszédet tudnék idézni, ami arról szólt, hogy engedjem el a múltat, és folytassam az életemet. Ráadásnak ott voltak azok a javaslatok, hogy beszélnem kéne egy agyturkásszal. - Akkor most én vagyok a megszállott. Tedd meg ezt nekem, jó? - Amit csak akarsz. - Deke folytatta a klimpírozást a billentyűzeten. - De azért jó, ha tudod, úgy tervez tem, hogy a mai napot ágyban töltöm, és jógaleckéket veszek. Roberta az íróasztal mögött állt, és bekeretezett fényképeket pakolt az egyikbe a három kartondoboz közül, amik előtte álltak. Amikor meglátta Leonórát az ajtóban, megkönnyebbülten rámosolygott. Nem én vagyok az egyetlen, akinek a hideg futkároz a hátán ma - gondolta Leonóra. A nyomasztó légkör Robertára is hatott. - De jó, hogy itt vagy! - mondta az idősebb nő. -Foglalj helyet! - Szemmel látható megkönnyebbüléssel tette félre a fényképet, amit a dobozba készült tenni, és átszelte a szobát az asztalig, amin a kávéhoz valókat tartotta. Felvette a kannát. - Köszönöm, hogy lejöttél. - Örülök, hogy lehívtál. Amúgy sem sok mindent csináltam. Ez a hely ma még furcsábbnak tűnik, mint általában. - Egyetértek. Hozzászoktam már a Tükörházhoz. - Roberta két csészébe töltötte a kávét. - Talán nem volt olyan jó ötlet ma bejönni és kiüríteni az irodámat. Annyi év és annyi emlék... De valamikor muszáj. Azt hiszem, csak túl akartam lenni rajta. - Elhiszem, milyen furcsa lehet itt hagyni egy irodát, ahol annyi időt töltöttél. - Leonóra leült az egyik bőrkárpitos székre, és a fényképrakásra nézett az asztalon. - Majdnem ugyanolyan rossz, mint kiköltözni egy házból, ahol az ember évekig élt. - Beavatlak egy titokba - tette le Roberta a kannát. - Ebben az irodában otthonosabban éreztem magam az utóbbi években, mint a saját házamban. Attól tartok, még akkor is így volt, amikor a férjem még élt. Tejszínt vagy cukrot? - Egyiket sem, köszönöm. - O, tényleg! El is felejtettem. Feketén iszod. - Roberta fogta a két csészét, és az asztalhoz vitte őket. Egyiket letette Leonóra elé, aztán leült vele szemben. A nő kortyintott az italból. A keserű folyadék még egettebbnek érződött, mint legutóbb, de ki ő, hogy ítélkezzen? Utálta a kávét. Legfeljebb egy fél csészével tud lenyomni. Roberta nem volt kicsi nő. A szék megnyikordult a súlya alatt, amikor hátradőlt rajta. Megfontoltan iszogatta a saját löttyét.
- Szerintem ma korábban kéne hazamennünk - mondta. - Nincs itt semmi, ami ne várhatna holnapig. - Nem is rossz ötlet - válaszolt Leonóra. Az asztalon levő dobozokra nézett. - Hová fogod felakasztani ezt a rengeteg fényképet? Roberta félrebillentett fejjel nézte a fotókat. - Még nem tudom. Azt hiszem, a konyha falán jó helyük lenne. De nem lesz ugyanaz. Sohasem lesz semmi ugyanaz. Ha az ember azt hiszi is, hogy kész a változásra, akkor is megrázza, nem? Leonórának eszébe jutott, hogy változott meg az ő világa az elmúlt napokban. - Igen. De néhány ilyen sokk jót tesz a rendszernek. - Igazad lehet. - Roberta kortyintott a kávéjából, és elmélázva vizsgálgatta az egyik fényképet. - Milyen kár... George nem élt eleget, hogy velem jöhessen erre az útra. Imádta volna. - George? - A férjem. A Eubanks Kémia Tanszékén tanított. - Roberta szája körül elmélyültek a ráncok. - A szó rakozott professzor mintaképe volt. A munkájának élt. Ha tehette volna, soha ki se teszi a lábát a laborjából. Tudod, ott is halt meg. Gyakran eszembe jut, hogy így is akarta volna. Néha arra gondolok... A folyosóról behallatszó léptek szakították félbe. Felnézett. Leonóra is összerezzent. Mindketten azt hitték, egyedül vannak az épületben. - Valószínűleg az egyik gyakornokom - tette le Roberta a csészéjét, és feltornászta magát a székről. -Megmondtam nekik, hogy ma ne jöjjön ide senki. De ismered a diákokat! Legalább háromszor el kell mondani nekik mindent, mielőtt veszik a fáradságot, hogy megjegyezzék. Elnézést. Azonnal visszajövök. Megkerülte az asztalt, és kiment a folyosóra; becsukta maga mögött az ajtót. A tompa hangokat alig lehetett hallani. - Julié, mit keres itt? Mondtam, hogy ma egy diák se jöjjön ide... Leonóra, immár egyedül az irodában, lenézett a befejezetlen kávéra. Szüksége lett volna a koffein melegére, de olyan rossz volt az íze, hogy nem érte meg. Nem hitte, hogy képes lenne újabb kortyot inni a szörnyű kotyvalékból. Ám nem akart udvariatlan lenni. Néhány másodpercig farkasszemet nézett a sarok ban álló cserepes virággal, azután döntött. A pálma elég egészségesnek látszott, hogy kibírjon egy adag koffeint. Egy kissé elszédült, ahogy lábra állt. Ijedten ragadta meg az asztal szélét. Vajon majdnem elájult? Nevetséges. Még soha életében nem ájult el. Elmúlt a szédülés. Amikor megállt körülötte a szoba, lassan, óvatosan a pálmához ment, és a kávé maradékát a cserépbe öntötte. A folyadék eltűnt a sötét földben. Amikor megfordult, a helyiség megremegett egy kissé. A következő pillanatban minden a régi volt, de ezt ő nem találta megnyugtatónak. Valami nem stimmelt vele. Beteg volt. Haza kell mennie. Talán kihívni az orvost. Nem, az nem fog menni. Egy orvost sem ismert Wing Cove-ban. Telefonál Thomasnak. Igen. Ez az. Felhívja Thomast. Ó majd elviszi orvoshoz. Mindent lépésről lépésre. Előbb a kocsikulcsok... A táskájában vannak. A táska pedig a könyvtárban. Jó. Ez könnyű. Felmegyünk a könyvtárba, és lehozzuk a táskát. Első lépés, ki az ajtón. Különben meg mi van ezzel az ajtóval? Eszébe jutott, mit mondott róla Roberta az első nap, amikor körbevezette a Tükörházban. Az én ajtóm mindig nyitva. Ám Roberta ajtaja most zárva volt. Észrevette, hogy egy antik tükör lóg rajta. Nyolcszögletű, domború tükör volt, amit durván kidolgozott, csúnyán összekarcolt ráma keretezett. Sárkányok, griffmadarak és szfinxek ugráltak és tekergőztek a sötét üveg szélein. A tetejét egy főnix díszítette. Talán tizennyolcadik század végi, gondolta Leonóra. Lassan kezdett szakértő lenni, hála a könyvtárban töltött időnek. Látta is ezt a tükröt valamelyik könyvben. Csak épp nem emlékezett a címére. Meglódult körülötte az iroda. Az asztalhoz támolygott, rátámaszkodott, és várta, hogy elmúljon a szédülés. Amikor a világ újra a helyén volt, az öreg tükörbe bámult. És akkor hirtelen a ködön át, ami az elméjére ereszkedett, eszébe jutott, hol látta ennek a különös holminak a képét. Az Antik tükrök a Tükörház-gyűjteményben című katalógus nyolcvanegyedik oldalán. Eszébe jutott, hogy ha Roberta az asztalánál ülne, és be lenne csukva az ajtó, az öreg tükörben pontosan őt lehetne látni. Egy gyilkos arca. Ez volt az üzenet, amit Bethany a drogoktól hallucinálva megpróbált hátrahagyni, amikor bekeretezte a
fotót a katalógusban. A szoba újra megfordult vele. Elkábították... Egyszerűen elkábították. Mint Bethanyt. Mint Mereditht. Mély lélegzetet vett. A szoba szélei és sarkai újra megálltak. Óvatosan megkerülte az asztalt. Egy kis szerencsével Julié még mindig itt lesz. Majd őt megkéri, hogy vigye haza. Roberta nem fogja tudni megállítani mindkettejüket. Nem nézett a nyolcszögletű tükörbe, amikor az ajtóhoz ért. Félt tőle, mit látna. Kinyitotta, és kiment az előtérbe. Julie-nak és Robertának semmi jelét sem látta, de valahonnan távolról, az előtér irányából hangokat hallott. Túl messziről. Nem értette, miről beszélnek. Ám kétséget kizáróan hallatszott az a tompa hang, ahogy becsukódott a kúria bejárati ajtaja. Julié elment. Attól tartott, hogy kétségbeesik, és a félelemtől meg sem tud majd moccanni. Annyival könnyebb lenne leülni ott a folyosón, és lehunyni a szemét. Még nem alhatsz! Persze hogy nem ülhetett le és alhatott el. Mi van vele? Ki kell jutnia. Csak néhányat kortyintott abból a drogos kávéból, nem itta meg az egész csészével. Meg tudja csinálni. Gondolkodj! Jól van. Julie-tól tehát nem várhat segítséget. Vagyis magának kell kijutnia. Kulcsok. Kell a kocsija kulcsa. Leküzdötte a pánikot, és elindult a folyosón a főlépcső felé. A távolban léptek visszhangzottak. Roberta jött vissza az irodába. Gyorsan! Sietni kell! A könyvtár. A kulcsok a könyvtárban. Már a lépcsőn járt. Egyik lábat a másik elé. A fokok nem voltak egyformák. Néhányuk túl magas volt. A többi túl alacsony. Mindkét kézzel a kor látba kapaszkodott, és úgy használta, mint a hegymászó a kötelet, amikor felhúzza magát egy meredek sziklán. - Leonóra! - Roberta hangja lentről szólt. - Hol vagy? Látom, megitta az összes kávét. Most már elég gé foroghat a világ. Fogyott az idő. Roberta már keresi. Felért a lépcső tetejére, de meg kellett állnia néhány másodpercre, hogy összeszedje magát. A sötét tükrös folyosó féregjárattá vált, egy másik világba csavarodó ösvénnyé. A pánik egy adag adrenalint nyomott a vérébe. Felejtsd el a féregjáratot! Ne gondololj a tükör másik oldalán levő világra! Nem mész oda! Csak a kocsikulcsokértjöttél. - Jól van, Leonóra. Hazaviszlek. A gyilkos már a lépcsőn járt. Tántorogva elindult a mozgó folyosón. A bal oldalán az egyik tükörben kép villant. A saját arca? Vagy az egyik csapdába esett szellem nevette ki? Nincsenek szellemek a tükrökben. Főiskolai könyvtáros vagy. Nem hiszel a szellemekben. És nem ittad meg az összes rohadt kávét. Mozgás! Ha megállsz, halott vagy. Elszántan szegezte a padlóra a szemét, számolta az ajtókat, és nem nézett egyik tükörbe sem. A könyvtár balra a negyedik. Erre pontosan emlékezett. - Biztos, hogy már rettenetesek a hallucinációk, Leonóra. - Roberta hangja a lépcső tetejéről hallatszott. - Jó nagy adagot kaptál, és ez a drog nagyon gyorsan hat. Tudod, a férjem fejlesztette ki röviddel a halála előtt. Ne figyelj rá! Számold az ajtókat!, - Drága George. Tényleg briliáns volt. De sohasem fogta fel, mi minden rejlik az alkotásában. Persze én igen. Meg kellett szabadulnom tőle. De először rávet tem, hogy írja le a formulát. Tényleg elég egyszerű, ha megvannak a hozzávalók. Az ember még egy kony hában is elkészítheti. Megpróbálta kirekeszteni Roberta hangját. Arra kellett figyelnie, hogy számolja az ajtókat. Második. Harmadik. A kétségbeeséstől jéggé dermedt. Túl messze volt a könyvtár. Sohasem ér oda, Roberta elkapja. Eltámolygott a harmadik ajtó mellett. Egyre nehezebben állta meg, hogy belenézzen a tükrökbe. És egyre fáradtabb lett. Annyira fáradt... Egy kép villant a jobbra levő aranyozott tükörben. Nem bírt ellenállni, belenézett. Nem tudta kivenni magát a sötét üvegen, de hallotta a szavakat a fejében. A szavakat az álomból. Még nem alhatsz... A kocsikulcsok. Mit ér vele, ha megszerzi őket? Sohasem jutna ki Roberta mellett. Akár le is ülhetne itt a folyosón, és várhatna a végre. Nem. Azt nem teheti. Este vacsorázni mennek Thomasszal. Ez a gondolat újabb adrenalinlöketet adón neki, és visszavett egy kicsit a drog hatásából. - Mindenféle erősségben meg lehet csinálni ezt a drogot. A gyengébb változatok hihetetlen hallucinációkat keltenek, és irányíthatóvá teszik az embert. Az erősebbek is előidéznek tévképzeteket, de
nem sokáig. Az ember egy pillanat alatt elálmosodik tőlük. Menj! Mozogj már! - Neked erősét adtam. Ugyanolyat, mint Bethany Walkernek és Meredith Spoonernek. Egyik kezével a falnak támaszkodott, és hátrafordította a fejét. Roberta jött felé a sötétben. Volt valami a kezében. Egy fegyver. -Te ölted meg Rhodest - suttogta Leonóra. Nehezen ejtette a szavakat. - Téged látott elfutni Thomas és Deke azon az estén. - A, igen, Mr. Rhodes. Milyen vonzó férfi! Ő találta ki a nevet a szernek. Füst és tükrök. Szerintem ere deti. Azt mondta, a jó név elengedhetetlen a megfelelő reklámhoz. Gondolom, a Tükörház adta neki az ötletet. - Honnan... honnan tudott rólad? És a drogról? - Azon az éjszakán jött rá, hogy én készítem a kábítószert, amikor lelöktem Bethanyt arról a szikláról. - Honnan tudta, hogy megölted? - El kell ismernem, hogy elővigyázatlan voltam. Aznap Alex elég későn ment kocogni. Épp akkor futott el a Tükörház előtt, amikor betuszkoltam Bethanyt a kocsiba. Tudta, hogy valami nem stimmel. Követett. Végignézte, ahogy lelököm a szikláról. Másnap elterjesztettem a pletykát Bethany kábítószer függőségéről. És Alex összerakta a darabokat. - Megpróbált zsarolni? - Nem, drágám, nem. Felajánlotta, hogy társuljunk. Én voltam a gyártó és a szállító. Ő pedig a közvetítő, aki eladta a terméket. Tudod, neki volt tapasztalata ezen a téren, nekem nem. Persze a legtöbb üzletét nem helyi ügyfelekkel bonyolította. Wing Cove olyan kicsi város! Attól félt, hogy ha túl sokat adna el itt, az emberek hamar rájönnének, hogy ő a forrás. De időről időre nem bírt ellenállni, hogy kísérletezzen vele, különösen, ha női ügyfelekről volt szó. - Miért... miért ölted meg, ha működött a partneri viszony? - Mindkettőnk számára jövedelmező volt a mi kis egyezségünk, de amikor kezdtek szétesni a dolgok, már tudtam, hogy fel kell bontanom, mielőtt végem. Mr. Rhodes túl sokat tudott rólam. Nem hagyhattam élve, igaz? - Miért... miért ölted meg Meredith Spoonert? - Valamiért, fogalmam sincs, miért, elkezdte érdekelni Eubanks halála. - Roberta összeráncolta a szemöldökét. - Valahogy sikerült összekömie Bethany öngyilkosságával. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy rakta össze. De ez most már nem is érdekes, igaz? - Miért adtad be nekem ezt a drogot? Megölted Alexet. Rád még csak nem is gyanakodott senki. Roberta megmarkolta a fegyvert. - Nem mehettem el a városból anélkül, hogy meg ne büntesselek, Leonóra. Te vagy az oka, hogy a dolgok a fejük tetejére álltak itt Wing Cove-ban. Majdnem tönkretettél mindent. Megfizetsz azért, hogy annyi gondot okoztál nekem. - Neked miért nincs semmi bajod? - suttogta Leonóra. - Ittál a kávéból. Láttam. Roberta felvihogott. - Nem a kávéban volt a szer. Tudod, por alakú. Hintettem egy kicsit a csészéd aljára, mielőtt kitöltöttem a kávét. Azonnal oldódik. Mást is akart kérdezni, de nem most. Először a legfontosabbat. Az első, hogy megmeneküljön. Ma este vacsorázni megy Thomasszal. Nem késhet. Egy ilyen fontos randevúról. Ó, a francba! Egyre rosszabbul van. Szedd össze magad! Észrevette, hogy csúszik le a fal mellett. Megrettent. Lehunyta a szemét, összeszedte minden erejét, és kiegyenesedett. Mindkét tenyerét a falnak kellet feszítenie, hogy kihúzza magát. Amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy újabb sötét tükörbe bámul. Aranyozott fakerete volt. Még nem alhatsz! Mindkét kezével előrenyúlt. Megragadta az öreg tükröt, és leemelte a kampójáról. Nehéz volt. - Jaj, istenkém, hát azzal meg mit akarsz? - kérdezte Roberta. - Tedd le! Mennünk kell! Továbbra is a tükröt markolta, és le sem vette a szemét a szinte átlátszatlan üvegfelületről.
- Hova megyünk? - Hát a kocsidhoz, természetesen. - Szóval elalszom a kormány mögött... mint Meredith? - Most aludni szeretnél a legjobban, nem? - Még nem alhatók. - Tedd le azt a tükröt, Leonóra! A nő nem vett tudomást a parancsról. A tükörbe bámulva, mintha megbabonázta volna a saját képe, betámolygott a könyvtárba. Roberta nem lőné le itt, hacsak nem érzi úgy, hogy nincs más választása, gondolta. Elég nehéz lenne megmagyarázni a vért a könyvtárban. - Most már nagyon, nagyon kellemetlenek lehetnek a hallucinációk - állt meg Roberta az ajtóban. Nem akarsz aludni egy kicsit, Leonóra? Nagyon álmos lehetsz. Talán most nem találtam el olyan jól a főzetet. Kiszámíthatatlan, és siettem, amikor ezt az adagot készítettem. Megszabadulni Osmond Kerntől és Mr. Rhodestól, meg aztán itt volt az öregdiák-fogadás; jól összejöttek a dolgok az utóbbi időben. - Kern. Hogy csináltad az öngyilkosságát? - Ó, az egyszerű volt. Már eléggé el volt ázva, amikor felhívtam, és mondtam neki, hogy valami fontos történt, és találkozzunk a csónakháznál. Amikor adtam neki egy kis kávét, nem is habozott. Talán azt hitte, kijózanítja. De a drog hatását az alkohol csak fokozza. Besegítettem a jachtba, kivittem az öbölre és kilöktem a fedélzetről. Aztán visszamentem a partra, és elengedtem a hajót. - Thomas tudni fogja. Ha megölsz, megtalál. - Mire a hatóságok abbahagyják a nyomozást a te baleseteddel kapcsolatban, már-rég nem leszek itt, Leonóra. Új név, új személyazonosság, új élet. Már hónapok óta tervezem. Minden a helyén van. - Nem. Leonóra nekicsapta a nehéz tükröt a legközelebbi könyvespolc fém szélének. Az öreg üveg tucatnyi szi lánkra robbant szét. A cserepek szétszóródtak a földön a lába körül. - Most nézd meg, mit csináltál! - Roberta vihogott. - „Hét év" szerencsétlenség, attól tartok. De van jó hírem is: nem élsz már eleget, hogy emiatt kelljen aggódnod. Leonóra lassan leguggolt, óvatosan, egyik kezével a polcba kapaszkodva, nehogy előrebukjon. - Á, remek, végre hat! - mondta Roberta. - Na gyerünk! Állj fel! Nyugalom, nemsokára alhatsz. Leonóra nem szólt. Túlságosan lefoglalta, hogy a fényes darabokat bámulja, amik szétszóródtak a földön. - Épp elég időt elpocsékoltunk. - Az idősebb nő odament hozzá a polcok közti folyosón. - Most pedig kirándulunk egyet, te és én. Állj fel, Leonóra! Hallod? Azonnal állj fel! A nő guggolt, és a saját arca szilánkjait nézte a cserepekben. A tükörképe darabjai egész más jelentést adtak a „szedd össze magad" kifejezésnek, gondolta. Vihorászni kezdett. - Hagyd abba! - Roberta átvette a fegyvert a bal kezébe, előrenyúlt, s megragadta Leonóra karját. Nagy, keménykötésű nő volt. Nem számított rá, hogy kába áldozata ellenkezni fog. Leonóra nem is tette. Összeszedte minden akaraterejét, és talpra szökkent. Ugyanakkor Roberta arca felé suhintott a jobb kezével. A asszony látta a hosszú, csipkézett tükördarabot Leonóra ujjai közt. Sikoltott egyet, hátralépett, és ösztönösen felemelte mindkét kezét, hogy a szemét védje. Leonóra lefelé irányította az üvegcserepet, nem érdekelte, Roberta testének melyik részét sérti fel vele. A szilánk húsba mart. Éles sikoly rázta meg a könyvtárat. Vér fröccsent. Nem Robertáé volt mind. Leonóra érezte a perzselő fájdalmat, ahogy az üveg felhasítot ta a tenyerét. A pisztoly kiesett az idős nő kezéből. Újra sikított. Leonóra felemelte véres kezét, és újra vágásra lendítette. Ezúttal célt tévesztett, mert Roberta hátraugrott a folyosón, még mindig felemelt kézzel, hogy védje az arcát. Leonóra ledobta a szilánkot, és mindkét kézzel megragadta a fegyvert. Megtántorodott. A polcok közti folyosó úgy dülöngélt és kanyargott, mint egy hullámvasút. A másik vége felé kezdett botladozni. Már tudta, hogy nem jut el a kulcsokig, arról nem is beszélve, hogy megpróbáljon vezetni. De ha eljutna a rejtett lépcsőig, ami a harmadik emeletre vezet, talán sikerülne elbarikádozni magát a szűk
járatban, míg megérkezik a segítség. A bejárat itt van kint a folyosón. Az egyetlen dolga, hogy ébren maradjon. Egy sötét folt takarta el a fényt az ajtóban. - Leonóra! - kiáltotta Thomas. Megkönnyebbülés fogta el. Beleroskadt a férfi kitárt karjába. - Tudtam, hogy eljössz - suttogta. Halványan érzékelte, hogy Deke is a folyosón van. Mancsok csattantak a parkettán. Wrench. Mögötte Roberta dühödten felordított. Leonórának sikerült odafordítania a fejét. Az asszony az ajtó felé szaladt; egyik kezében egy hatalmas üvegszilánkot tartott. - A francba! - mondta Deke -. Megőrült. Menj az útjából! - Wrench! - Thomas elrántotta Leonórát az ajtóból vissza a folyosóra, és intett a kezével. A kutya berobogott, teljes csendben, mint egy igazi gyilkológép, amely teszi a dolgát. Roberta felsikoltott odabent. Nem volt menekvés. Leonóra robajt hallott. Könyvek potyogtak le a polcokról. Egy test zuhant a földre. Felemelte a fejét Thomas válláról, és benézett a könyvtárba. Az asszony a hátán feküdt az egyik polc előtt, remegett a félelemtől, és vérző kezét az arca elé tartotta. Felette Wrench őrködött, a benne megbújó farkas most egész tartásában ott volt. - Mintha azt mondtad volna, hogy reinkarnálódott pudli - suttogta Leonóra. - Határozott pudli lehetett - válaszolta Thomas. -Úristen, te vérzel! A nő mosolyogni akart, de túlságosan álmos volt. Walker felemelte. Csodás érzés volt. Amikor megfordult, hogy a lépcsőhöz menjen vele, Leonóra megpillantott egy alakot a különös tükörben, ami dupla képet vert vissza. Egy pillanatra azt hitte, ismerős arcot lát, de nem a sajátját, ahogy rámosolyog a régi üveg túloldaláról. Most már alhatsz. Ó ott lesz, amikor felébredsz. Az első lányunkat rólad nevezzük majd el. Tudom. Köszönöm. Minden jót, nővérem. Minden jót, Meredith. A kép eltűnt a tükörből. MÁSNAP Thomas előszobájában gyűltek össze. Vidám tűz pattogott. A csempék teljes pompájukban tündököltek. Deke és Cassie egymás mellett ültek a kanapén. Összeért a térdük. Leonóra az egyik karosszékben pihent, lábát kinyújtotta a tűz felé. Kötések voltak a tenyerén; még min dig sápadtnak és kifacsartnak érezte magát, de az a szer, amit a sürgősségin kapott, majdnem teljesen kiürítette a drogot a szervezetéből. Mindent összevetve sokkal jobban érezte magát. Thomas a másik fotelban foglalt helyet. Wrench a padlón nyúlt el. Ed Stovall szálfaegyenesen ült az egyik karosszékben. Nem vette elő a jegyzetfüzetét. Ez magánbeszélgetés lesz, magyarázta. Nem kerül jegyzőkönyvbe. - Nem vagyok pszichiáter, de szerintem Roberta Brinks lassan meghibbant, aztán meg teljesen megőrült az évek alatt - mondta Thomas. - Egy átlagos, mezei szociopata. Az a fajta csodabogár, akit az em ber észre sem vesz egészen addig, míg el nem tett láb alól pár embert. - Még mindig nem magyaráztad el, miből gondoltátok Deke-kel tegnap délután, hogy bajban vagyok -mondta Leonóra. - Thomas helyre akart tenni pár hiányzó részletet -magyarázta Deke. Egyik kezét Cassie térdén pihen tette. - Csak tudni akartam, ki zsarolt kit. - Thomas egymáshoz érintette az ujjhegyeit. - Amikor Deke feltörte Rhodes bankszámlaegyenlegeit, s észrevette, hogy több nagy összegű kifizetés történt róla a múlt évben. Egy külföldi bankszámlára szólt mindegyik. Először arra gondoltunk, hogy annak a bevétele lehet, amit Rhodes kizsarolt Osmond Kernből. - De hogy biztosra menjünk, Thomas megnézette velem Kern számlaadatait is - folytatta Deke. - Látni akarta, hogy egyeznek-e az összegek. Cassie összeráncolta a szemöldökét.
- Gondolom, nem egyeztek. - De nem ám - válaszolt Thomas. - Igazából semmilyen nagyobb összegű átutalást sem találtunk Kern számlájáról. De felfedeztünk egy csomó kisebb kifizetést, amik ugyanarra a külföldi bankszámlára mentek. Óraműpontossággal hó elején utalták őket. - Követtük a nyomot, és időrendben visszafelé haladtunk a tranzakciókon - folytatta az öccse. Évekre nyúltak vissza. Bár ez a külföldi számla nem jelent meg három évvel ezelőttig. Előtte egy kaliforniai bankba ment a pénz. Titkosított volt, de néhány adóbizonylaton találtunk biztosítási számot. - Roberta Brinksét? - kérdezte Leonóra. - Igen. - Thomas Wrench fejére tette az egyik tenyerét. - Osmond Kern tényleg fizetett. Közel harminc éven át. - De Roberta Brinksnek, nem Alex Rhodesnak - összegezte Cassie. - Rhodes két idei átutalásának Roberta bankszámlájára semmi köze a zsaroláshoz. Csak a kábítószer szállítmányokat fizette ki - mondta Ed. - Amint megláttuk a harmincéves fizetést Roberta Brinksnek - mondta Thomas -, tudtuk, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb, mint bárki sejthette. Leonóra a párnára hajtotta a fejét. - Mert nyilvánvalóvá vált, hogy Osmond Kern fizetett Robertának a hallgatásért nem sokkal Sebastian Eubanks halálától fogva. És ennek csak egyetlen logikus oka lehetett. Ed bólintott. - Roberta Brinks tudta, hogy ő ölte meg Eubankst, és ellopta az algoritmust. Roberta mindent elmondott, amikor Ed Stovall megérkezett a Tükörházba, hogy átvegye az irányítást. Harminc évvel azelőtt utolsó éves volt az angol tanszéken. Keményen megküzdött azért, hogy elvégezze az iskolát. Amellett, hogy tanított, részmunkaidőben Sebastian Eubanksnek dolgozott. - Ő is paranoiás volt, hisz nem engedett be egyetlen matematika vagy természettudomány szakost sem a kúriába - mondta Deke. - De úgy gondolta, egy angol irodalom szakos főiskolás nem értene semmit a munkájából, még akkor sem, ha megszerezné egy részét. - Nagy hiba alulbecsülni a bölcsészeket - mondta Leonóra. Deke bólintott. - Ezt én is aláírom. - Roberta ott volt azon az estén, amikor Kern meglátogatta Eubankst - mondta Leonóra. - Kern nem látta, de ő végignézte a veszekedést és a lövést. - Mi miatt vitatkoztak? - kérdezte Cassie. Ed ránézett. - Ahogy Andrew Grayson mondta, Kern eleget tudott Eubanks munkájáról, hogy felfogja, mit jelent. Mivel egy darabig együtt dolgoztak rajta, azt követelte, hogy az ő neve is jelenjen meg az algoritmussal kapcsolatban. Megpróbálta kiharcolni, hogy kettejük neve alatt publikálják. Eubanks egyáltalán nem akarta megjelentetni. Meg volt győződve róla, hogy ez az első lépése egy nagyon fontos munkának. Fegyvert rántott. Összeverekedtek. Eubanks meghalt. Azután Kern kába és zavart volt. Roberta vette át az irányítást. Megnyugtatta, hogy majd gondoskodik mindenről. - És így is lett - tette hozzá Thomas. - Szépen hazavitte. Másnap meglátogatta az irodájában. Kern még mindig nem tért magához. Pánikolt. A nő elmagyarázta neki, hogy nyugodtan megjelentetheti az algoritmust a saját neve alatt. Gazdaggá és híressé tenné. Örökre biztosítaná a hírnevét szakmai körökben. - És Kern belement - folytatta Deke gyászosan. - Miután elfogadták közlésre, Roberta újra meglátogat ta. Akkor adta elő az egyezség részleteit. Megvédi a férfit és a hírnevét, amíg az fizet neki. Azzal biztosította magát, hogy fenntartott egy széfet, ahol bizonyítékokat helyezett el Eubanks halálával kapcsolatban, és néhány korábbi jegyzetet, fénymásolatokat az elhunyt szakmai kutatásairól. Cassie bólintott. - Más szóval, ha bármi történik vele, Kern is lehúzhatta volna a rolót. Thomas megvakarta Wrench füle tövét. - Végül a főiskola igazgatóságának sikerült úgy eltussolnia a dolgot, hogy sem Kern, sem Roberta nem
keveredett gyanúba. Harminc éven át minden simán ment. Kernből gazdag és híres ember lett. Roberta otthagyta a főiskolát, és hozzáment egy kémikushoz. Leonóra sóhajtott. - Újabb ADU. Ed összevonta a szemöldökét. - ADU. - „A disszertáció úszott" - magyarázta Leonóra. - Egyetemi vicc. Ed el se mosolyodott. Thomas megköszörülte a torkát. - Roberta úgy döntött, azzal fut be karriert az angol tanszéken, hogy vezeti a Tükörházat és öregdiákesteket szervez. Közben szépen bebiztosította magát nyugdíjas éveire Kern neki utalt pénzéből. - A második húzásával pedig meggazdagodott, amikor néhány éve a férje kifejlesztette azt a hallucinogént - tette hozzá Leonóra. - Ahogy egy született opportunistához illik, azonnal meglátta benne a lehetőséget. Csak épp nem tudott semmit az illegális szerek terjesztéséről. Szerencséje volt, hogy nem jöttek rá a kísérleteire, amiket a diákjain végzett. - Közben Bethany elmélyült a Tükörelméletében - folytatta Deke. - A kutatása közben olyan jegyzeteket talált, amik bizonyították, hogy Eubanks kezdett foglalkozni az algoritmussal, nem pedig Kern. Szembesítette a tényekkel, és magyarázatot követelt. A professzor beijedt. Amint Bethany kilépett az irodájából, azonnal hívta Robertát. - Aki azonnal felfogta, hogy Bethany kutatása felfedheti Kernt, és romba döntheti a nyugdíjas éveire szövögetett terveit - mondta Thomas. - így meghívta Bethanyt az irodájába, adott neki egy kis kábítószeres kávét, aztán megszervezte az „öngyilkosságot". - De azokban az utolsó pillanatokban, mielőtt a drog teljesen elkábította volna - folytatta Deke -, Bethanynak sikerült hátrahagynia néhány nyomot a gyilkos személyét illetően. Már erősen hallucinálhatott, de tükrök vették körül, és akkor már hónapok óta a tükrök metaforikus és matematikai viszonylataival volt elfoglalva. Aligha tudott már bármi olvashatót írni. Ezért elővette a katalógust, és bekarikázta azt tükröt, amelyikben látszik a gyilkos. Majd a cikkekkel együtt eldugta a katalógust a könyvtárban. - Alex Rhodes tanúja volt Bethany „öngyilkosságának" - mondta Ed. - Rájött, hogy Roberta Brinkstől eredtek a drogok, és társultak. - Egy darabig minden ment, mint a karikacsapás - folytatta Deke. - Senkit sem érdekeltek az őrült Walker fiúk, és a követelőzésük, hogy indítsák újra a nyomozást. - Azt azért nem mondanám - jegyezte meg Cassie elgondolkodva. - Mivel annyira követelőztetek, Roberta elindította a pletykát Bethany függőségéről. Úgy gondolta, egyszerű, hihető lesz, és senki se fog lalkozik majd a gyilkosságról szóló elmélettel. - De én nem vettem be - jegyezte meg Deke. - Nem - hagyta rá Leonóra. - Roberta ettől ideges lett. Majd hat hónappal később Meredith csöppent a képbe, hogy lebonyolítsa a kis sikkasztási ügyletét az alapítványnál. Egy darabig Thomasszal futott, és megtudta, hogy Deke-nek komoly kétségei vannak a felesége úgynevezett „öngyilkosságával" kapcsolatban. - Meredith és én nem futottunk - mondta Thomas egykedvűen. - Csak összejöttünk párszor, ennyi az egész. - Szakítottak néhány ilyen összejövetel után - tette hozzá Leonóra mézesmázosan -, miközben a nővérem folytatta az alapítvány megkopasztását. Volt pár összejövetele Alex Rhodesszal is, talán mert észrevette, hogy sokat tud a helybeliekről. De rájött, hogy drogokkal kereskedik, és otthagyta. - Egyszer csak megtalálta a katalógust és az újságkivágásokkal teli borítékot - mondta Thomas. - Azt gondolta, hogy Deke és én kíváncsiak lennénk rá. De nem akarta kockáztatni a saját tervét, amit már majdnem véghezvitt. Úgyhogy a könyvet és a cikkeket berakta egy széfbe. - Aztán nagyot hibázott - mondta Deke. - Hat hónapig dolgozott Roberta Brinksszel. Elég sokáig, hogy rájöjjön, a közelben volt, amikor a Eubanks-gyilkosság történt. így megpróbált információt kiszedni belőle. Amint elkezdett kérdezgetni, halálra ítélte magát. - Roberta úgy tett, mintha semmit sem tudott volna a történtekről, leszámítva a pletykát, de még ide-
gesebb lett - mesélt tovább Leonóra. - Először Bethany fogott gyanút, aztán néhány hónapra rá egy másik nő kezdett vájkálni a múltban. Várt, amíg Meredith elment Wing Cove-ból. Egy nap kapcsolatba lépett vele e-mailben azzal a szöveggel, hogy megtudott valami nagyon érdekeset a Eubanks-gyilkosságról. - Los Angelesben találkoztak. Megvacsoráztak, megetette vele a drogot, aztán megrendezte a balesetet - mondta. - Amikor a temetés híre elért Wing Cove-ba, megtudta, hogy Deke újabb összeesküvés elméleteken dolgozik. Ed komolyan bólintott. - Ezért újabb pletykákat bocsátott közre, remélve, hogy leszámol minden komolyabb nyomozással. - Ám a végén már egyikünk sem hitte el a szóbeszédet, ami lerombolta a terveit - tette hozzá Thomas. Egy darabig mind csendben ültek, és igyekeztek gondolatban a helyükre tenni a dolgokat. Ed végül fellökte magát a karosszékből. - Kellemes beszélgetés volt, emberek. Most megyek. Sok papírmunka vár még rám. Thomas felállt, hogy elkísérje az ajtóig. Kivette a rendőr kabátját a szekrényből. Ed elismerően tanulmányozta a folyosón a csempét, mialatt a dzsekit cipzárazta. - Először látom ezt a helyet, hogy megvetted, Walker. Szépen felújítottad. - Köszönöm - válaszolta a férfi. - Szólj, ha el akarod adni - kérte Ed. - Elissa Kern és én tavasszal összeházasodunk. Lakást keresünk. Eissa nem akar az apja régi házában élni, az enyém meg túl kicsi. - Majd észben tartom. Ed kiment a verandára. Thomas becsukta az ajtót, és visszaballagott az előszobába. Leonóra ránézett. A férfi széttárta a kezét és elmosolyodott. - Mondtam, hogy a házaim mindig találnak maguknak gazdát. - És mi? - kérdezte a nő. - Mi hol fogunk lakni? - Még nem tudom. - Walker körülnézett. - De nem itt. Legalábbis nem sokáig. - Miért? Imádom ezt a helyet. A férfi elvigyorodott. - Nem elég nagy. Több hely kell. A srácoknak. Egy héttel később Leonóra a kandalló előtt ült Thomasszal és Wrenchcsel. Egy tál friss pattogatott kukorica állt az asztalon. Épp Wrench falatozott belőle. -Van valami, amit oda akartam adni, mielőtt holnap elhozzuk a nagymamádat és Herböt a reptérről -kezdte Thomas. Átnyújtott neki egy dobozkát. A nő közelebbről megvizsgálta. - Nagyon kicsi szerszámok? - Nem egészen. Odaadta Wrenchnek a popcorn maradékát, megtörölte a kezét egy zsebkendőben, és kinyitotta a dobozt. Egy gyűrű csillogott fekete bársonyon. Leonóra hirtelen nagyon boldognak érezte magát. - A válaszom igen! A férfi elvigyorodott. - Még fel sem tettem a kérdést! - Tökmindegy. A válasz még mindig igen. - Szeretem az olyan nőket, akiknek vág az eszük. - Még sohasem voltam ennyire biztos semmiben. - Én sem - mondta a férfi. Megcsókolta. Az a legjobb Thomas Walkerben, gondolta, hogy az embernek nem kell aggódnia az illúziók és a hamis tükörképek miatt, Thomas az igazi. És a szerelme is.
