A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2002. évi gyorsjelentése Beszámolónk a PANNONPLAST Csoport konszolidált, a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IAS) szerint készített, nem auditált adatait tartalmazza.
1. ÖSSZEFOGLALÓ ·
·
·
· ·
·
·
A társaság gazdálkodását az év során kedvezőtlen külső hatások olyan sorozata érte, melyek rövid távon is érzékelhető semlegesítése rendkívüli feladat. A külső hatások között a nyugat-európai recesszió és az erős forint által okozott nagymértékű versenypozícióromlást, illetve egyes multinacionális vállalatok teljesítményünktől független, a Pannonplastot hátrányosan érintő döntéseit kell kiemelni. Az igények csökkenése várakozásainkkal ellentétben a negyedik negyedévben változatlanul jelentkezett. A vezetés a külső hatásokra szervezési és költségcsökkentési intézkedésekkel és fokozott piaci munkával reagált. A tárgyévben a Csoport 27.028 millió forint konszolidált árbevételt ért el, amely mintegy 16%-kal alacsonyabb a bázis időszak értékénél. Az árbevétel-csökkenés erőteljesebb volt a belföldi értékesítésnél, az export részaránya a bázis évhez képest 2,5 százalékponttal növekedett. A bruttó fedezet 14%-kal maradt el a bázis értékétől. A fedezeti arány a bázist kissé meghaladta, 29,7% lett. A közvetett költség 7.092 millió Ft lett, ami 188 millió Ft-tal magasabb a bázis időszak értékénél. A működési eredmény (EBIT) 607 millió Ft, a bázis időszak 30%-a. Az elmaradáshoz jelentős mértékben a fröccstechnológia negatív teljesítménye, valamint a reorganizációval és a létszámcsökkentéssel kapcsolatos – egyszeri, mintegy 480 millió Ft – rendkívüli kiadás járult. Az üzemi cash flow (EBITDA) 3.145 millió Ft, a bázis időszak 68,9%-a. A Pannonplast éves adózott eredménye 878 millió Ft veszteség, jelentős része az Aldra tevékenységének megszűnésével összefüggő egyszeri kiadás, amelynek döntő része ( 580 millió Ft) a pénzügyi ráfordítások között szerepel. A csoport befektetett eszközállománya 19 milliárd Ft, a saját tőke értéke 16,4 milliárd Ft, részben az üzletrész-értékesítés következtében alacsonyabb a bázis időszak értékénél. A rövid és hosszú lejáratú hitelállomány összege 1,2 milliárd Ft-tal alacsonyabb az előző évi állománynál. Az idegen tőke/saját tőke aránya 49%. A záró készpénzállomány az előző évi értékhez hasonló. Beruházásra a társaság 1,3 milliárd Ft-ot fordított, míg a bázis időszak beruházási ráfordítása 4,8 milliárd Ft volt. Különböző szervezési intézkedések hatására a foglalkoztatottak létszáma 2448 főről 2056 főre csökkent. A társaság költségcsökkentő programjának keretében telephelyek összevonásával, üzletrész értékesítésével javította működésének hatékonyságát. Ennek keretében a Pannon Aldra termelő tevékenységének megszüntetését követően a Pannonplast vegyes vállalati partnerének eladta üzletrészét. A társaság vezetése eltökélt abban, hogy költségcsökkentéssel, fejlesztéssel, szervezéssel, a hatékonyság javításával a versenyhelyzet ilyen mértékű változására is reagálni tudjon. Meggyőződése, hogy a Pannonplast meglévő tárgyi és humán erőforrásainak felhasználásával képes visszatérni a korábbi évek eredményességéhez.
2. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK Árbevétel - Külpiaci értékesítés -- részaránya % Üzleti eredmény (EBIT) Reorganizáció egyszeri költsége
Üzemi cash flow (EBITDA) Adózás előtti eredmény Nettó eredmény Saját tőke összege Mérleg főösszeg
2002. év (millió Ft) 27 028 9 168 33,9 607 1 065 3 145 -384 -878 16 386 29 960
2001. év (millió Ft) 32 020 10 066 31,4 2 012 4 562 1 700 1289 17 920 33 758
Index (%) 84,4 91,1 30,2 68,9 91,4 88,7
3. AZ EREDMÉNYKIMUTATÁS ELEMZÉSE 3.1. A Társaság 2002 éves árbevétele 27.028 millió Ft, a 2001 évben elért forgalomnál 15,6%-kal, 4.992 millió Ft-tal alacsonyabb. A legtöbb tagvállalat árbevétele elmaradt a bázis év értékétől. Részletezve a jelentéshez csatolt 1. sz. táblázatban. Jelentős, 3,4 milliárd Ft a Fröccstechnológiai Üzleti Egység árbevétel elmaradása, amelyet a Moldinoknál a HP nyomtatók és Philips videók termelésének áthelyezése, valamint a Philips monitorok folyamatos és erőteljesen csökkentett igénye okozott. A felszabaduló kapacitás lekötését a jelenlegi recessziós környezetben – a kiadott számos ajánlat ellenére – a Moldin és a Moldin 2000 nem tudta pótolni. A Stratégiai Szövetségek Üzleti Egység vállalatai közül a Pannonpipe és a Pipelife Románia értékesítése a rendkívül erős piaci verseny és az import növekedésének következtében jelentős mértékben – konszolidálva több mint 600 millió Ft-tal – visszaesett. A Pipelife Románia a korábbi évek forgalmának növekedését – az állami tenderek elhúzódása, a bizonytalanná vált önkormányzati hozzájárulások, valamint a gyenge fizetőképes kereslet miatt – nem tudta folytatni. A Pannon Aldra termelés leállítása 500 millió Ft árbevétel kiesést jelentett. A Fogyasztói Csomagolások Üzleti Egység mintegy 230 millió Ft-tal maradt el a bázis évtől. Jelentős a Pannunion árbevétel elmaradása, amely nagyrészt az export árfolyamváltozás következménye. Az Unical romániai gyár közel kétszeresre tudta árbevételét növelni, a multinacionális élelmiszeripari vállalatok termelésének felfutása miatt. Az ukrajnai gyár bevétele az erősödő belföldi konkurencia miatt elmaradt az előző évi értéktől. A Multicard teljesítménye az erős árverseny következtében csökkent. A külpiaci értékesítés (a magyar tagvállalatok exportjának, illetve a külföldi tagvállalatok helyi értékesítésének) részaránya 33,9%, a bázis évben 31,4% volt. A külföldi tagvállalatok értékesítése csökkent az előző évben elért forgalomhoz képest, míg a hazai tagvállalatok export értékesítésének aránya növekedett. Az export értéke a bázisévhez képest összesen 455 millió Ft-tal, 5%-kal csökkent. 3.2.
A Pannonplast Csoport 2002 éves fedezettömege 8.019 millió Ft, ami 14%-kal elmarad az egy évvel ezelőtti értéktől. A fedezettömeg az árbevétel kieséssel közel azonos mértékben csökkent. A bruttó fedezet aránya 29,1%-ról kismértékben 29,7%ra nőtt. A szigorú hatékonyságjavító és takarékossági intézkedések ellenére a közvetlen költségek csökkentésének mértéke nem tudta jelentősen ellensúlyozni a kíméletlen verseny fedezetromboló hatását. A műanyag alapanyagok ára az első félévben drasztikusan emelkedett, majd az év utolsó negyedévében az előző év átlagához hasonlóan alakult.
3.3.
Az értékesítés közvetett költsége 7.092 millió Ft-ot tett ki. A növekedés 188 millió Ft, azaz 2,7%, a növekedés üteme elmarad az inflációtól. Az év során az átszervezésekkel és leépítésekkel kapcsolatosan jelentős mértékű egyszeri költségek terhelik az eredménysort, melyek elfedik az intézkedések nyomán jelentkező megtakarításokat. Az egyéb ráfordítások és bevételek az előző évi értékekhez közel azonosan alakultak, egyenlegük 320 millió Ft ráfordítás. Az egyéb ráfordítások tartalmazzák az erős forint következtében a vevőállományon keletkezett árfolyamveszteséget 153 millió Ft, a helyi adókat és illetékeket 301 millió Ft, továbbá az értékesített tárgyi eszközök könyv szerinti értékét. Az egyéb bevételek között szerepel a szállítóállományon elkönyvelt 15 millió Ft árfolyamnyereség, továbbá a kapott engedmények és a tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevétel.
2
3.4.
2002. évben a Társaság konszolidált üzemi eredménye (EBIT) 607 millió Ft, ami a 2001. évben elért eredmény 30%-a az elmaradó árbevétellel arányosan csökkenő fedezettömeg és a közvetett költségek magas arányának következtében. Az éles árverseny miatt a forgalom megtartása érdekében tagvállalataink többsége folyamatos árengedményeket kényszerült tenni. A stratégiai szövetségek vállalatainak EBIT elmaradása a bázis értékétől 161 millió Ft, a fogyasztói csomagolások üzleti egység elmaradása 337 millió Ft. Mindkét üzleti egység erős piaci árversenyben a piaci részesedés és a forgalom megtartása érdekében adott árengedmények következtében veszített eredménytermelő képességéből. A fröccstechnológia üzleti egység üzemi eredmény elmaradása a bázis évtől meghaladja az 1 milliárd Ft-ot, melynek oka a multinacionális vevők döntéseinek következtében kieső termelés és a szabad kapacitások lekötése érdekében adott jelentős mértékű árcsökkentés. Az adatokat a jelentéshez csatolt 2. sz. táblázat tartalmazza. A Társaság üzemi cash flow-ja (EBITDA) 3.145 millió Ft, ami közel 70%-a az előző évi értéknek.
3.5.
A pénzügyi műveletek bevétele 325 millió Ft, mértéke a bázisévnél 262 millió Ft-tal alacsonyabb. Ez egyrészt a kamat bevételekből, másrészt a devizahitel állomány átértékeléséből származik. A devizahitelek folyamatos törlesztése miatt az év végi átértékelés árfolyamnyereség tartalma alacsonyabb a megelőző év végén elszámolt értéknél. A pénzügyi műveletek ráfordítása 1.237 millió Ft. A fizetett kamatokon túl itt került elszámolásra a Pannon Aldra üzletrész értékesítésével és kivezetésével összefüggésben felmerült tőkeveszteség. A pénzügyi műveletek egyenlege 912 millió Ft ráfordítás, 722 millió Ft-tal több mint 2001-ben. A pénzügyi ráfordítást magába foglaló szokásos vállalkozási eredmény 305 millió Ft veszteség.
3.6.
A nem működési tételek egyenlege 79 millió Ft ráfordítás. A Társaság összesített társasági adója 337 millió Ft, 39,3%-kal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél. A tagvállalatok által a 2002 évre befizetett adó összege 221 millió Ft, míg a bonuszokkal, devizaárfolyam nyereséggel és az üzletrész eladással összefüggő halasztott adó elszámolás 116 millió Ft. A kisebbségi részesedések értéke 157 millió Ft, ami közel azonos a 2001. évi értékkel. A fentiek következtében a Pannonplast 2002. éves konszolidált nettó eredménye 878 millió Ft veszteség. A csoport eredménye elmarad a kitűzött céloktól, azonban a végrehajtott átszervezések, leépítések és üzletrész értékesítések a tárgy évben 1,2 milliárd Ft eredményelmaradást okoztak.
4. A MÉRLEG ELEMZÉSE 4.1. A befektetett eszközök értéke 19,0 milliárd forint, 12,4%-kal csökkent. A csökkenés mögött a jelentősen visszafogott beruházások értéknövelő és az elszámolt amortizáció ezt meghaladó értékcsökkentő hatása húzódik meg. A befektetések 43 millió Ft növekedését nagyrészt a Polifoam oroszországi leányvállalatánál végrehajtott tőkeemelés jelenti. 4.2. A forgóeszközök értéke 10,9 milliárd forint, 9,2%-kal csökkent. A készletek értéke 3,6 milliárd Ft, a forgalom csökkenésével közel azonos mértékben, 14,4%-kal csökkent. A 6,4 milliárd Ft értékű követelések 7%-os csökkenése mögött a vevői követelések 460 millió Ft-os csökkenése húzódik meg. Továbbra is jellemző és versenytényezőnek számít a fizetési határidők hosszának növekedési igénye. Az egyéb követelések az előző évivel azonos szinten alakultak, döntően az adó elszámolásokkal kapcsolatban fennálló követeléseinket tartalmazzák. Az értékpapírok és pénzeszközök együttes állománya az előző évivel közel megegyező nagyságú.
3
4.3. A társaság saját tőkéje 16,4 milliárd Ft, az év során 8,6%-kal csökkent. A csökkenést a tárgyévi veszteség, a fizetett osztalék és a külföldi befektetések árfolyamvesztesége együttesen okozta. 4.4. A hosszúlejáratú hitelek 1,2 milliárd Ft-os állománya az előző évi érték 23 %-ára esett vissza. A nagyarányú csökkenés mögött az éven belüli állomány — nagyrészt a klubhitel — rövidlejáratú hitellé történő átsorolása, illetve a tényleges visszafizetések állnak. A rövid lejáratú hitelek 68%-os növekedése mögött is a fenti ok húzódik meg. A teljes hitelállomány 8,0 milliárd Ft, ami 1,2 milliárd Ft-tal alacsonyabb az előző évinél. A teljes hitelállomány saját tőkére vetített aránya 48,7 %. 4.5. A társaság cash-flow-ja a reálfolyamatokkal összhangban alakult. A működésből származó pénzeszközök értéke a veszteség következtében visszaesett. Az eredményelmaradás miatti pénzeszköz csökkenést a működő tőke elemekben felszabaduló pénzeszközök részben pótolták. A beruházási ráfordítás értéke 1,3 milliárd Ft volt. A fentiek együttes hatására a pénzeszközök záró állománya — a 2001. évi záró értékkel közel azonos szinten — 958 millió Ft-ra alakult. 5. FONTOSABB ESEMÉNYEK 5.1. Az év során a társaság beruházási tevékenységét a csökkenő piaci kereslethez, a környezet változásához igazította. Beruházási-felújítási ráfordítás 1,3 milliárd Ft volt, a bázis időszak 4,8 milliárd Ft-nál 3,5 milliárd Ft-tal alacsonyabb. A Pannunionnál és az Unical-nál kapacitásbővítő-választékfejlesztő beruházás történt 500 millió Ft értékben. A Csoport többi tagvállalatánál a meglévő eszközök állagmegóvását biztosító, továbbá a termékválaszték bővítését szolgáló fejlesztési, beruházási tevékenység folyt. 5.2. A drasztikusan csökkenő piaci kereslet miatt a Pannon Aldra az év második felében termelő tevékenységét megszüntette. Ezt követően a Pannonplast 50%-os üzletrészét a tulajdonostársnak értékesítette és a vagyonváltozás elszámolását rendezte. 5.3. Az év során a társaság a racionalizálási és költségcsökkentést célzó programja keretében a Dexter debreceni telepén a termelést megszűntette és az eszközök jelentős részét Budapestre telepítette, a telephelyet értékesítette. Ugyancsak a Pannunion budapesti telephelyén a termelő tevékenységet megszűntette, a gépeket és a termelési profilt Szombathelyre telepítette. 5.4. A társaság a termékek felhasználóinak előzetes igényei és az előző évek szezonális tapasztalatai alapján októberben soronkívüli tájékoztatás keretében profit figyelmeztetésben korrigálta korábbi nyereség előrejelzéseit. Ugyanezen napon a társaság nyilvánosságra hozta a csoport gazdálkodásának és eredményességének javítása érdekében megtett és folyamatban lévő intézkedéseinek összefoglalóját. A IV. negyedév során az igények további visszaesésének, valamint a Pannon Aldránál a rendezés érdekében tett elszámolás hatására (vagyonleírás és hitelállomány csökkenés) drasztikus eredménycsökkenés következett be. Az év során megtett racionalizálási, költség- és létszámcsökkentési intézkedések hatásának eredménye a következő időszakban jelentkezni fog. 6. ALKALMAZOTTAK 6.1. A csoport alkalmazottainak összes létszáma 2001. december 31-én 2448 fő, 2002. december 31-én 2056 fő volt. Az alkalmazotti állomány 16%-os csökkenése összhangban van az árbevétel-csökkenés kapcsán végrehajtott intézkedésekkel. A külföldi tagvállalatoknál foglalkoztatottak száma hasonló az előző évihez, 2002. december 31-én 207 fő volt. 4
7 A TÁRSASÁG JEGYZETT TŐKÉJÉBEN, BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK
VEZETÉSÉBEN,
SZERVEZETÉBEN
7.1. 2002. december 31-én a jegyzett tőke 421.093.100 Ft volt. 2001. december 31-hez képest az osztalék-részvény átváltás következtében 445.500 Ft-tal növekedett. 7.2. A társaság tulajdonában 2002. január 1-jén 31.281 db, 2002. szeptember 30-án 124.281 db, 2002. december 31-én is 124.281 db saját részvény volt. 2002. december 17-én a társaság tulajdonában lévő 43.281 db részvényt értékesített, illetve ugyanezen mennyiséget egyidejűleg visszavásárolta. 7.3. Személyi változások. 2002. évben a közgyűlés az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjait és a könyvvizsgálót újraválasztotta, továbbá Igazgatósági taggá választotta Ujlaki Gábort. A törvényi előírásoknak megfelelően kijelentjük, hogy a jelentés a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényt, amely a társaság helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír. Budapest, 2003. január 31.
Dr. Fehér Erzsébet elnök-vezérigazgató
A Pannonplast Rt. vezetése a sajtó és az elemzők részére 2003. január 31-én 15 órakor a társaság székhelyén (Budapest, XXII., Nagytétényi út 216-218.) tájékoztatót tart. A TÁRSASÁGRÓL RÉSZLETES HONLAPON TALÁLHATÓK.
INFORMÁCIÓK
5
A
WWW.PANNONPLAST.HU
1. sz. táblázat
Pannonplast csoport termelő tagvállalatainak árbevétele 2002. éves (nem auditált és nem konszolidált) MFt Árbevétel 2002
2001 9 201 1 525 1 884 1 081 689 6 307 271 622 1 302 746 816 6 671 3 053 952 1 003 396
8 574 896 1 872 968 911 6 046 522 825 1 171 521 739 4 492 2 300 796 701 285
Pannonpipe Kft. Pipelife-Románia Polifoam Kft. FCI Kft. Tu-Plast Kft. Pannunion Kft. Unical Kft. Almand Kft. Pannon-Effekt Kft. Interagropak Kft. Kaposplast Kft. Moldin Kft. Moldin 2000 Rt. Pannon-Tara Kft. Dexter Rt. Multicard Kft.
2. sz. táblázat Üzleti egységek konszolidált adatai MFt Üzleti egységek
Árbevétel 2002.
Stratégiai szövetségek
éves 9 163
Fogyasztói csomagolások Fröccstechnológia Speciális technológiák Összesen *
Működési eredmény
2001.
2002.
2001.
10 436
éves 573
734
9 959
10 195
435
772
8 556
11 958
-126
889
396
491
-8
92
28 074
33 079
874
2 487
* Az egymás közti forgalmak kiszűrése, és a központi irányítás adatai nélkül. A Magyar Számviteli Szabályok szerint a működési eredmény nem tartalmazza a követelések és kötelezettségek árfolyam hatásait.
6
ADATLAPOK A társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás: Időszak: Telefon: Telefax: E-mail cím: Befektetői kapcsolattartó:
PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság Budapest, Nagytétényi út 216-218. H-1225 Műanyag-feldolgozás 2002. évi előzetes jelentés (36-1) 207-1808 (36-1) 207-1464
[email protected] Jilling Erika
Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Igen Auditált Konszolidált Számviteli elvek
Nem X
X Magyar
IAS
X
Egyéb
PK2. Konszolidációs körbe bevont társaságok Név
Törzs/Alaptőke
Tulajdoni hányad (%)
Pannonpipe Kft. 2873,5 Moldin Kft. 2692,4 Pannunion Kft. 2220,7 Tu-Plast Kft. 931,8 Dexter Rt. 868,0 Polifoam Kft. 754,1 Moldin 2000 Rt. 710,0 Almand Kft. 512,7 Pannon-Tara Kft. 467,7 FCI Kft. 420,0 Multicard Kft. 400,0 Unical Kft. 267,7 Interagropak Kft. 261,7 Pannon-Effekt Kft. 311,0 Kaposplast Kft. 310,0 Recyclen Kft. 216,8 Kuala Ingatlanhaszn. Kft. 179,2 MÜKI Kft. 143,8 Karbantartó Kft. 41,2 1 Teljes (L); Közös vezetésű (K); Társult (T)
50,0 100,0 100,0 60,0 88,5 51,0 100,0 100,0 100,0 58,0 100,0 100,0 51,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
7
Szavazati arány
50,0 100,0 100,0 60,0 88,5 51,0 100,0 100,0 100,0 58,0 100,0 100,0 51,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Besorolás 1
K L L L L L L L L L L L L L L L L L L
PK3. MÉRLEG IAS szerint konszolidált (nem auditált) (millió Ft) 2002.XII.31. 19 033 1 572 17 396 65 10 927 3 597 6 372 958 29 960
A. Befektetett eszközök Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök összesen Készletek Követelések Értékpapírok, Pénzeszközök ESZKÖZÖK ÖSSZESEN D. Saját tőke összesen Alaptőke Tőketartalék, eredménytartalék Mérleg szerinti eredmény Kisebbségi részesedés Elhatárolt nyereség F. Kötelezettségek összesen Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek - Szállítói tartozások - Rövid lejáratú tartozások - Egyéb rövid lej. Kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN
16 386 421 16 843 (878) 1 533 0 12 041 1 202 10 839 3 066 6 784 989 29 960
2001.XII.31 index (%) 21 725 87,6 1 741 90,3 19 962 87,1 22 295,5 12 033 90,8 4 200 85,6 6 842 93,1 991 96,7 33 758 88,7 17 920 421 16 210 1 289 1 564 111 14 163 5 177 8 986 3 716 4 039 1 231 33 758
91,4 100,0 103,9 98,0 0,0 85,0 23,2 120,6 82,5 168,0 80,3 88,7
PK4. EREDMÉNYKIMUTATÁS IAS szerint konszolidált (nem auditált) (millió Ft) 2002.XII.31. 2001.XII.31. Értékesítés árbevétele Értékesítés közvetlen költségei Bruttó fedezet Értékesítés közvetett költségei Egyéb ráfordítások Egyéb bevételek A. Üzleti tevékenység eredménye Pénzügyi műveletek bevétele Pénzügyi műveletek ráfordításai
27 028 (19 009) 8 019 (7 092) (809) 489 607 325 (1 237)
32 020 (22 695) 9 325 (6 904) (822) 413 2 012 587 (777)
B. Pénzügyi műveletek eredménye
(912)
(190)
C. Szokásos vállalkozási eredmény
(305)
1 822
(79)
(122)
E. Adózás előtti eredmény
(384)
1 700
Nyereségadó F. Adózott eredmény Kisebbségi részesedés G. Tárgyidőszaki nettó eredmény
(337) (721) (157) (878)
(242) 1 458 (169) 1 289
D. Rendkívüli eredmény
8
index (%) 84,4 83,8 86,0 102,7 98,4 118,4 30,2 55,4 159,2
139,3 92,9
PK5. CASH-FLOW kimutatás IAS szerint konszolidált (nem auditált) (millió Ft) 2002.XII.31. tény * (878) 2 538 280 296 2 236
2001.XII.31. tény 1 289 2 550 (134) (34) 3 671
Befektetett eszközök beszerzése Befektetett eszközök értékesítése Egyéb beruházásból származó pénzeszköz Beruházásból származó pénzeszközök
(1 300) 268 10 (1 022)
(4 821) 221 306 (4 294)
Részvénykibocsátás bevétele Hosszú lejáratú hitelállomány változása Rövid lejáratú hitelállomány változása Osztalék Egyéb finanszírozásból származó pénzeszközök Finanszírozásból származó pénzeszközök
0 (3 438) 3 045 (500) (343) (1 236)
0 492 428 (592) (126) 202
Pénzeszközök nettó változása Pénzeszközök január 1-i nyitó állománya Pénzeszközök december 31-i záró állománya
(22) 980 958
(421) 1 401 980
Adózott eredmény Értékcsökkenés Változás a működő tőkében Egyéb kiigazítások Működésből származó pénzeszközök
* A 2002. január 1-jei nyitó adatok a pannon Aldra Kft. adatainak kivezetésével korrigálásra kerültek.
PK6. Mérlegen kívüli jelentősebb tételek: Nincs ilyen tétel Részvénystruktúrához, tulajdonosi körhöz kapcsolódó adatok: RS1. Tulajdonosi struktúra, a részesedés és szavazati arány mértéke Tulajdonosi kör megnevezése Belföldi intézményi Külföldi intézményi Belföldi magánszemély Külföldi magánszemély Munkavállalók, vezető tisztségviselők Saját tulajdon 1 Államháztartás részét képező tulajdonos Nemzetközi Fejlesztési Intézmények Egyéb Összesen 1 Közigazgatási szerv 2 Tulajdoni hányad 3 Szavazati arány
Teljes alaptőke Tárgyév elején Időszak végén 2 3 2 3 % % db % % db 28,02 28,31 1.178.618 26,24 27,04 1.104.975 59,87 60,49 2.518.406 53,94 55,58 2.271.379 9,56 9,67 402.175 15,20 15,66 640.123 0,11 0,11 4.613 0,26 0,27 10.842 1,30 1,31 54.675 1,30 1,34 54.806 1,03 43.281 2,95 124.281 0,11 0,11 4.708 0,11 0,11 4.525 100,00 100,00 4.206.476 100,00 100,00 4.210.931
RS2. A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása a tárgyévben Január 1. 31.281
Március 31. 43.281
Június 30. 124.281
9
Szeptember 30. 124.281
December 31. 124.281
RS3. Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén) Név
Nemzetiség
Tevékenység 5
Mennyiség (db)
Részesedés (%)
Szavazati arány (%)
K B K
I I I
532.806 342.094 271.607
12,66 8,12 6,46
13,04 8,37 6,65
4
Pictet & CIE A.G. Karsai Holding Rt. EEDF Investments Ltd.
Megjegyzés
4
Belföldi (B), Külföldi (K) Letétkezelő (L), Államháztartás (Á), Nemzetközi Fejlesztési Intézet (F), Intézményi (I), Magán (M), Munkavállaló, vezető tisztségviselő (D) 5
TSZ2. Létszám alakulása (fő) 2001. XII. 31. 2002. I. 1. 2448 2448
2002.XII.31. 2056
TSZ3. Vezető állású tisztségviselők, stratégiai alkalmazottak 2002. évben a társaság könyvvizsgálója, Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága nem változott. A közgyűlés az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjait és a könyvvizsgálót újraválasztotta, továbbá Igazgatósági taggá választotta Ujlaki Gábort. Jelleg 1
IT, SP IT, SP IT, SP IT, SP IT IT IT IT IT IT IT FB FB FB FB SP SP SP SP 1
Név
Dr. Fehér Erzsébet Várhegyi Miklós Arany Mária Szabó Balázs Dr. Dolina Károly Fenyő Nándor Dr. George Genti Dr. Illés Mária Dr. Illéssy János Joóné Tóth Györgyi Ujlaki Gábor Dr. Martényi Csabáné Maros József Monostori Antal Rácz László László Gyula Nemesdy Ervin Jilling Erika Veress Árpád
Beosztás
Megbízás kezdete
elnök, vezig. tag, vezig.h. tag, vezig.h. tag, vezig.h. tag tag tag tag tag tag tag elnök tag tag tag vezérig. h. vezérig. h. vezérig. h. vezérig. h.
1991.06.01. 1999.08.04. 1991.06.01. 1998.04.29. 1992.06.01. 1993.12.01. 1993.12.01. 1991.06.01. 1998.04.29. 1993.06.01. 2002.04.29. 1991.06.01. 1992.06.01. 1991.06.01. 1995.05.25. 1999.09.01. 1998.12.01. 2001.06.01. 2003.01.01.
Megbízás vége 2005.; évzáró közgyűlésig 2003.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2004.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2004.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2005.; évzáró közgyűlésig 2004. december 31. 2004. december 31. 2005. május 31. 2005. szeptember 30.
Saját részvény tulajdon (db) 39 963 0 1 966 0 0 0 80 0 0 0 0 0 0 1 948 0 0 0 0 0
Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), FB tag (FB)
ST1. A tárgyidőszakban megjelent soron kívüli tájékoztatások Dátum Megjelenés Tárgy, rövid tartalom 2002.10.17. 2002.10.18. Soronkívüli tájékoztatás: Pannonplast profit figyelmeztetése 2002.11.13. 2002.11.14. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentés 2002.11.28. 2002.11.29. Soronkívüli tájékoztatás: Pannon Aldra 50%-os üzletrészének értékesítése 2002.12.17. 2002.12.18. Soronkívüli tájékoztatás: Saját részvény tranzakció Pannonplast Rt. 10