CREDO. A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 17. évfolyam 1. szám február. Itt a farsang!

CREDO A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 2015. február 17. évfolyam 1. szám - 165 -

Itt a farsang!

CREDO - 2015. február


Helytörténet

Milyen káplán volt Nagybajomban Osztermann István atya? Tekintettel arra, hogy az összes nagybajomi káplánt ismertem, így az élete révén következtetni lehet a korábbi működésére is. Külsőleg jó megjelenésű, választékosan és elegánsan öltözködő, vidám természetű, kiváló társalgó és igen kellemes orgánummal megáldott pap volt. Ismerte és szerette övéit. Olvasott, művelt, szépen beszélő atyaként tanította a rábízottakat és hirdette az evangéliumot. A hittanosai szerették a szellemes, közvetlen, optimizmust sugalló, édesanyjától örökölt tanári adottságát, a jól felépített érdekes, és papi szívvel megtartott hittanórákat. Esztergomi gimnazista koromban ismertem meg Osztermann István tapsonyi plébános urat. Németh Lajos káplán úrral, kerékpárral látogattunk el Tapsonyba 1961 nyarán. István atya személye és plébániája, mind diákra, igen nagy hatással volt rám. Nagy szeretettel és közvetlenséggel fogadott bennünket. Igen örült, hogy meglátogattuk. Kellemes nyári délután volt. A kánoni látogatás idején tértünk be hozzá, mert papi körökben íratlan törvény a délutáni „szent heverde”, a visszavonulás az élet gondjaitól az álom világába, mert mindenkinek tudnia illik, hogy a plébániákon 3–5–ig csak az ördög nem alszik. István atya frissen, kipihenten, elegáns módon, az évszakhoz illő rövidnadrágban és nyárias ingpulóverben sietett elénk. Kiváló vendégszerető és nagyszerű házigazda volt. Hamar az asztalra került a finom sütemény, ízes pogácsa, a papramorgó (a pálinka), a bor, nékem pedig a finom málnaszörp. Ahogy koccintott, vagy ahogy szivarozott a kávézás közben, olyan volt, mint a szabadságát töltő olasz kardinális. Fantasztikusan tudott társalogni. A természetes mosolya, vidám természete mélyen megérintette a lelkemet. Választékos beszéde, műveltsége a ferences paptanáraimra hasonlított. Amikor pedig megmutatta a plébániája minden zegzugát, a piros, zöld és kékszalon szobák a gyönyörű bútorzatukkal, képeikkel és falikárpitjaival teljesen lenyűgöztek engem. Szép számú könyvek vették körül, melyeket gyakran forgatott és használt. István atya sohasem volt gazdag ember, de tudott szépen, jól és kényelmesen élni. Környezete, időbeosztása, egyénisége, nyitottsága a világra, az egyházi dolgok iránt kiegyensúlyozott és szimpatikus emberré tette. Hatvan éves kora után sajnos, egyre többet betegeskedett, de akkor sem nyöszörgött, csak csendben nyugdíjba vonult a nemesvidi otthonába. Közben én is pap lettem. Nagyon sajnálom, hogy papként nem látogattam meg, de akkor még nem volt gépkocsim, és a káplán nem rendelkezett az idejével, mert a plébános minden tekintetben ura és főnöke volt. 1977. adventjében, a várakozás szent idején szólította magához Jézus Krisztus, a Megváltónk és Főpapunk. Szeretettel emlékezzünk Osztermann István nagybajomi káplánra.

Marics József (Berzence): Nagybajomi plébánia káplánjai 2. OSZTERMANN ISTVÁN (1939–1941) Kern József atya elhelyezése után, aki csak néhány hónapig működött Nagybajomban, az utódja megérkezéséig közel egy év telt el. Üres lett a káplán szoba. A település várta az új lakóját. Végre, 1939–ben kinevezték Nagybajomba Osztermann István atyát, aki Berhidáról érkezett hozzánk. A plébánosunk munkatársa 1906. december 26–án született Szombathelyen. Az édesapja, Osztermann Mihály vármegyei irodaigazgató, az édesanyja, Musits Margit tanítónő volt. Igen sokat hozott magával a családi házból. Műveltsége, tájékozottsága, kapcsolata, magyarsága és hivatásszeretete minden tekintetben előnyére szolgált élete végéig. Amikor hozzánk került, már 33 éves volt, és hét éve ette a káplánok kenyerét. Mindössze két évvel volt fiatalabb Dr. Bacza Dezső plébánosunktól. István atyát 1932. június 26–án szentelték pappá a veszprémi székesegyházban. Újmisésként Zalaszentbalázsra helyezték, ahol 1933–ig működött. Ezek után jöttek a hosszú és változatos káplánévek, az egyházmegye földrajzi megismerésével, sok tapasztalattal, számos beköszöntéssel, búcsúzással és a lehangoló pakolással, költözéssel. Hogy hány helyen működött szegény Osztermann atya? Még felsorolni is sok. Zalabér 1933, Kisgörbő 1933–l934., Törökkoppány 1934–1935, Buzsák 1935–1938. Ezen káplánsága alatt adminisztrátorként teljesített szolgálatot Gadányban és Kővágóörsön. Berhida 1938–1939., Nagybajom 1939– 1941., Nádasladány 1941–1942., Zalaszentmihály 1942– 1944., Somogyvár 1944–1950., Kiskomárom 1950–1951. Végre, 45 éves korában, 19 évi káplánkodás után nevezték ki Tapsonyba plébánosnak. Az első és egyetlen plébániája elfoglalása után a paptestvérei tréfálkoztak vele: „Pista, Te aztán kiböjtölted a tapsonyi plébániát.” 21 éven át volt lelkipásztora a nehezen kezelhető, öntudatos, makacs és vallásilag buzgónak sohasem nevezhető tapsonyiaknak. Nagy alkotások nem fémjelezték plébánosi munkáját, de kötelességtudóan és lelkiismeretesen szolgált a hívei körében. 1972–ben, 66 éves korában nyugdíjba vonult. Nemesviden telepedett le. A Gondviseléstől még kapott 5 évet. 1977. december 5–én költözött a Mennyei Hazába. Úgy emlékszem, hogy Nemesviden helyezték örök nyugalomra.

2

Életünk

Márti és Csaba „...Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt. 25,40)

Hittanosok karácsonyi, betlehemes műsora A Karácsony előtti hetekben lázasan készülődtünk hittanosaimmal a betlehemes műsorra. Idén vegyes volt a korosztály, 3., 4. és 5. osztályos gyerekek vállalkoztak arra, hogy örömet szerezzenek a bajmiaknak. A suliban segítőkészek voltak a tanárok, amikor elkérettem a szereplőket, hogy a templomban is tudjunk próbálni. Meg is lett az eredménye a gyakorlásnak, egy jól sikerült előadást láthattak, hallhattak a hívek. Köszönöm még egyszer minden szereplőnek a munkáját és a szülőknek a segítséget, támogatást!

2014 Karácsonyát megelőzően gyűjtést hirdettünk a szűkös körülmények között élő nagybajomi családok gyermekei számára. Többször kértük a híveket és gyermekeiket, hogy csomagolják össze azokat a játékokat, amelyekkel már nem játszanak. Kértünk, és kaptunk. Az első meglepetést az okozta, hogy ki mindenki hozott csomagokat. A második meglepetést pedig az, hogy 45 darab ajándékos doboz gyűlt össze. Újra és újra megtapasztalhattuk a gondviselés csodálatos, és kiismerhetetlen segítségét. December 21-én, a szentmise után elkezdtük kihordani az összegyűlt csomagokat. Sok mindenre fel voltunk készülve, de arra, amivel a családok többségénél találkoztunk, arra bizony nem. Nem is sejtettük, hogy közvetlen szomszédságunkban milyen körülmények között nőnek gyerekek. Ha azt írom, hogy amit láttunk, az szűkös, akkor az még mindig nem felel meg a valóságnak, még annál is szűkösebb életkörülményeket láttunk. Este értünk oda a családokhoz, esetenként a fürdetés közben toppantunk be – konyhában, máskor a nappaliban a sparhelten, lábasban melegített víz, a földön bádogkád, benne kéthárom gyerek. Ami fogadott: melegség, szeretet, meglepettség - főleg a szülők részéről - vidám, csillogó gyerekszemek. Volt olyan kicsi, aki körbejárt, egyenként megölelt, és megpuszilt minket. Sokszor a könnyeinkkel küszködtünk. Amikor átadtuk az ajándékokat a gyerekeknek, mindenhol elmondtuk, hogy a nagybajomi katolikus közösség képviseletében jöttünk. Búcsúzáskor arra kértük a kicsiket és szüleiket, hogy lefekvés előtt mondjanak el egy imát azokért, akik az ajándékokat felajánlották. Hiszem, hogy aznap este sokkal több ima szállt fel az Úrhoz. Végezetül köszönet mindenkinek, aki nagylelkűen, szeretettel, és vállalva a névtelen adakozás alázatát, támogatta a kezdeményezést. Ezúton köszönjük a segítséget azoknak is, akik „súgtak”, hogy mely családokhoz menjünk. Bízunk benne, hogy a következő hasonló kezdeményezéskor még többen csatlakoznak hozzánk, mind a gyűjtésben, mind az átadásoknál.

Lempach Gabriella A hittanosok műsora után nagy meglepetés volt, hogy a fiatalok énekkarából négyen önálló műsorral rukkoltak elő. Nem is sejtettük, hogy ilyen tehetséges fiatalok élnek közöttünk! Csonka Alexandra, Fekete Hanna, Sípos Kinga és Fekete Barnabás önállóan énekeltek, majd a Fekete testvérek furulyán, klarinéton és tenor kürtön is adtak elő darabokat. Köszönet a hangulatért! Atya

Néhány szó a pálmajori betlehemesről A hagyományokat őrizve Pálmajorban is előadtak az ottani hittanosok egy kis karácsonyi műsort. Négyen verseket szavaltak, míg 16-an pásztorjátékot adtak elő. Lelkiismeretesen beleadtak mindent, megtanulták szerepeiket, és aranyosan, mindenkinek örömet szerezve adták elő a gyerekek. Külön szeretném megköszönni Orsós Ferencnének, Marikának azt, hogy évek óta számíthatok rá, és segít, hogy a gyerekek jól megtanulják szövegeiket és a jelmezek előkészítésében is nagy segítségemre van. Köszönet a gyerekeknek és Marikának! Atya Mindkét előadásról a hátsó borítón láthatnak képeket. 3



FARSANG

Brummogott a barnamedve: Mézet enni volna kedve! Táncosnőnek ezer fodra Pörgött a nagy vigalomba’!

Bartos Erika: Farsang

Egy kis vitéz pajzsot viselt, Ezüstszínű kardot cipelt. Piros volt a bohóc orra, Fekete a három gombja.

Fagyos téli februárban Farsang volt az óvodában. Beöltöztem katicának, Pettyes szárnyú bogárkának.

Fehér volt az angyal szárnya, Csillogott a glóriája! Mosolygott a kicsi törpe, Hableánnyal táncolt körbe.

Méhecskével táncot jártam, Sok–sok vidám jelmezt láttam! Elmesélem mindet sorba’, Mintha te is láttad volna!

Szakácsmester krumplit főzött, Királylánnyal kergetőzött!

Szarvasbogár szarvat hordott, Pillangóval forgolódott. Varázslónál varázspálca, Térdig ért a nagy szakálla.

Boszorkány a seprűnyélen, Égen szárnyalt, feketében! Ettünk, ittunk, jól mulattunk, Körbeálltunk, táncot roptunk!

Kerek volt a focilabda, Lejtőn gyorsan legurulna! Cinegének kék a szárnya, Feje búbján bóbitája.

Elfáradtunk mind a táncban, Februári maszkabálban!

Tűzoltó a tüzet oltja, Poroltóját hátán hozta. Űrhajós is járt a bálban, Tiszta fehér űrruhában.

Dsida Jenő: FEBRUÁR

(A farsang dicsérete)

Kéményseprő létrát hozott, Elefánttal barátkozott. Százszorszép csak illatozott, Szirmaival hajladozott.

Egy sarkon, hol a lámpa fénye halvány, egymásra torlik két fura menet, megállnak és hosszú farkasszemet néznek, zászlójukat kissé lehajtván.

Az orvosnál volt egy táska, Betegeket megvizsgálta. Napocskának sugarában Gyönyörködtünk mindahányan.

Jankovich Ferenc: Az egyszeri – kétszeri fánk

Gertrud Von Le Fort: Karneváli Miasszonyunk (velencei legenda)

Fánkot sütött nagyanyánk … Volt öröm Egy üst zsír feketéllet a tűzön. De amikor kezdett duzzadni a fánk, Nagyanyó kiált: „Elfogyott a fánk!” Se fánk – se fánk…

A lagúnák városának egyik elhagyott zugában egy kis kápolna áll, amelyet a nép „Karneváli Miasszonyunknak” nevez. Van benne egy barokk kori kedves Madonna–kép, ismeretlen mester műve. Farsang idején fiatal lányok és asszonyok szerelmi ügyeik szerencsés kimenetele érdekében Őt szokták segítségül hívni. A festmény alsó szélén ott látható a neves velencei családnak, a Loredanóknak a címere, vele szemben a Doro nemzetségé. Ha érdeklődünk, hogy miért is adták a kápolnának ezt a különös elnevezést akkor megtudhatjuk, hogy hajdanában Madonna beleszólt a két család történetébe. A mesélő szép asszonyok azután a festmény, hátterére mutatnak, ahol a homályban egy álarc árnyéka fedezhető fel, amelyről azt állítják, hogy többszöri átfestés ellenére farsang idején mindig újból előtűnik. A legenda részleteiben ugyan vannak eltérések, de nagyjából így mesélik el a történetet: Abban a korban Krisztus földi Helytartója különös gonddal fordult szembe a beszüremkedő eretnekségekkel. A Szent Officium listáján egy velencei nemes ember is szerepel: Pompeo Doro. A családjából egyedül ő élte túl azt a pestisjárványt, amely három fivérét ragadta el, és így egyedül lakta nemzetségének pompás palotáját, a „Casa Doro”–t. Az ő esetében voltaképpen nem valami tévtanról volt szó, mint inkább egy egészen egyszerű istentelenségről, ami a lagúnák városában nem is volt olyan ritka azóta, hogy a Tengerek Úrnője a pompa, a bujaság, az érzéki élvezet királynőjévé változott. Velencében azonban az ilyen hajlamok ellenére a jámborságot is sokan gyakorolták: viszont Pompeo Doro attól sem rettent vissza, hogy tévelygéseit kihívóan fitogtassa. Senki sem emlékezett arra, hogy valaha is látta volna templomba menni, vagy gyónni. De nem is volt olyan egyházellenes gúnydal, amelyet buzgón ne énekelt volna, vagy olyan papi pletyka, amit nagy élvezettel ne terjesztett volna. Mindezt inkább pajkos önhittségből tette, mert szívesen tetszelgett abban, hogy dacoljon az egyház tekintélyével; bár tudta, hogy egykönnyen nem hághat a nyakára. A „Fenséges Köztársaság” ugyanis minden tiszteletet megadott Krisztus földi Helytartójának, ugyanakkor jól értett ahhoz, hogy így a Szent Inkvizíció törvényszékétől bizonyos függetlenségbe tartsa magát. A pápai követek betolakodását azzal a

Szaladtam én a szerbe szívesen, de ott sem volt bíz egy sziporka sem… Holott kezdett már esteledni ránk. Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk! Se fánk – se fánk… Mit csináljunk? Gyomrunk is korgott, csak szipogattuk a finom szagot. Nyálunk kicsordul, fényesült a szánk: csak hűlt a fánk, és parázslott a fánk… Se fánk – se fánk… „Átfutok a szomszédba!’ – mondtam én… „jaj, úgy röstellem” – húzódozott szegény, És nagyokat zötyögött nagyanyánk: „Itt egy garmada fánk, és semmi fánk…” Se fánk – se fánk… Hát akkor mi legyen a vacsoránk? Zsiros kenyérhez volt sónk, paprikánk. Nem oly finom volt, mint valami fánk, de került másnapra jó akáca fánk, s irral–pirral mégis kisült Az egyszeri – kétszeri fánk.

Az egyik bűnt sirat és bűnt temet, gyertyásan, zsolozsmával mind az ajkán, s másik csapat maskarába varrt fán ördögfejet visz, táncol és nevet.

Pöttyös kalap volt a gombán, Gallért viselt a kabátján. Eljött a kis teknősbéka, Zöld volt minden ruha rajta!

Vezérük, kit már lángos kárhozat nyal, bűnbánón látja angyalok karát s szemét lehunyja méla áhítattal;

Volt egy matróz vasmacskával, Integetett kalapjával. Ördög is volt vasvillával, Fogócskázott Piroskával!

Míg a zarándokfő, egy vén barát, szíve mélyén, mely zárva hét lakattal, idézi antik istenek nyarát. 4

5



nyugodtsággal szokta visszautasítani, hogy a lagúnák városában ennek az intézménynek a tevékenységére nincs szükség, mert még nem találtak egyetlen velenceit sem, aki a szigorú és komor Kálvinnak, vagy annak a „kósza wittenbergi szerzetesnek” követője lett volna. Náluk legfeljebb néhány vidám Epikurosz tanítvány akadhat. Ilyen körülmények között az egyház más eszközökkel akarta Pompeo Doro üzelmeit megrendszabályozni. Kiküldtek Rómából egy sima modorú jezsuitát, név szerint páter Giacoponét és azzal bízták meg, legyen szolgálatára a kedves Rosabella Loredannak, akit Doro jegyeséül szántak. Rosabella nemrégiben tért haza abból a szigorú kolostorból, ahol eddig nevelkedett. Azt is mondták, hogy családja állandóan azt duruzsolja a fülébe, térjen vissza és öltse magára a fátyolt, mivel a jámbor leányka a kebleibe rejtett kis ereklyéket többre becsülte, mint anyai öröksége drágaköveit és gyöngyeit. Amikor most viszont az újabb tervek szerint azt közölték vele, legyen inkább Pompeo Doro felesége, sírva fakadt. Kis idő multán azonban szíve istentelen jegyese felé kezdet fordulni, először csak úgy, ahogy a kedves szentek gyakran résztvevő hajlandóságot éreznek a szegény bűnösök iránt. Páter Giacopone most teljesen elégedett volt, hisz minél forróbban érez a kis Rosabella Pompeo iránt, annál biztosabban remélte az atya, hogy gyöngédsége tárgyát ráveszi a megtérésre. Nos, az történt, hogy a körültekintő páter, aki már minden szálat összefűzött, mégis figyelmen kívül hagyott két körülményt. A kis Rosabellának már nem élt az édesanyja, hanem csak vakmerő apja és két könnyelmű bátyja volt mellette. Ezek úgy gondolták, éppen eleget tesznek kötelességüknek, ha a gyöngéd hölgyet, mint valami muranói üvegszobrocskát, a házasságig őrizgetik. Ezért nem is lehetett azon

Rialtó-híd, Velence

csodálkozni, hogy a fiatal, tudatlan menyasszony nem „helyes módon” indult el, mert hiszen – és ez volt a másik körülmény, ami a páter nem gondolt – Rosabella a kívánt „jámbor misszió” teljesítéséhez túlságosan is „jámbor volt. Pompei Doro kezdetben igen bájosnak találta azt, hogy a szigorú kis arcocska azonnal elpirult, amikor bevallotta, hogy a Santa Maria Dei Miracoliban gyakran imádkozik érte és Szűzanya előtt gyakran mentegeti távollétét. Amikor azonban a lovag észrevette, hogy a kislány semmi mást nem akar, csupán lelke üdvösségét és gyöngédsége is ennek szól, egyre unalmasabbnak találta. A páter csakhamar belátta, hogy Rosabella hatása: Pompeora éppen csak annyit ér, mint a Kúria eddigi sikertelen befolyása a „Fenséges Köztársaság”–ra. Az elszánt páter úgy gondolta, nem vesztegeti tovább idejét és inkább az okos és szép Leila Vendramihoz fordult, aki már korábban is sóvárgott Doro után, és ezért készségesen megígérte a páternek a kívánt szolgálatot: Pompeo Doro megtérítését. Éppen farsang ideje volt. Minden este, amikor San Marco Campanilléjából az esti harangszó elkondult a Piazza és a Piazetta a világ leggyönyörűbb ünnepi termévé változott. Úgy tűnt mintha egész Velencét csak jókedvű Arlekinók, Kolombinák és suhogó selyemben járó Dominók népesítenék be. Öregember nem létezett többé a városban. Mintha minden lakos titokzatos varázslattól hirtelen megfiatalodott volna. Tánc és muzsika villódzott egész éjszaka a vizek felett, és a gondolákban csupa boldog párt lehetett látni. Mintha a lagúnák és a csillagos ég is részt vennének a parádéban és a keleti éjszakák mámorító kékségébe öltözködnének. A tiszteletreméltó székesegyház pedig mintha mecsetté vagy a bizánci hercegnő kastélyává változott volna. A legvarázslatosabb hangulat

Dózse-palota, Velence

6

mégis a Signoria palotáiban volt. Éjszakáról éjszakára kivirágoztak a muranói üvegvirágok a ragyogó kandelábereken és az ezüstös tükrös termekben selyem és bársonyruhás álarcosok hullámzottak, akik tüzes színpompájukban megelevenedett tulipánkerthez hasonlítottak. Csak egy valaki nem vett részt ebben a csillogó forgatagban, a kis Rosabella Loredan, Pompeo megtéréséért könyörögve megfogadta: lemond a farsang minden öröméről, hogy ezzel megindítsa az Istenanya szívét istentelen barátja érdekében. És amíg Doro egyik ünnepségből a másikba rohant, a kislány a Loredan márványpalota csendjében ébenfából faragott és elefántcsonttal borított imazsámolyán térdelt: innen jóformán csak akkor emelkedett fel, ha reggeli misére vagy esti vecsernyére hívták a harangok. Eközben a ravasz Elia Vedramin olyan jól kihasználta a kínálkozó alkalmat, hogy bűvöletében Pompeo szinte teljesen megfeledkezett a kis szent menyasszonyáról. Donna Rosabella viszont kevésbé érezte Pompeo távollétét, minthogy az érte végzett imádságok csaknem olyan édeseknek tűntek számára, mint valóságos jelenléte. De hát végül is az idő csak múlott, anélkül hogy vőlegénye egyszer is virágot, vagy egy kis gyümölcsöt küldött, vagy személyesen felkereste volna. Ezért már az is előfordult, hogy a kislány gondolatai a rózsafüzértől a tarka farsangi forgatag felé kalandoztak, hiszen tudta, hogy barátja milyen mélyen belevetette magát ebbe. Mindjárt vissza is kényszerítette el–elkalandozó figyelmét a buzgó imádsághoz, arcocskája azonban egyre keskenyebbé, ajka egyre sápadtabbá vált. Egyik este, amikor komornájától kísérve vecsernyére ment a Santa Maria dei Miracoliba, az történt, hogy a keskeny és homályos kanálén szembe találta magát

Punta della Dogana di Mare, Velence

Pompeo Doróval, egy keleti szőnyegekkel bélelt pompás gondolában. Két skarlátpiros öltözetű mór evezett. Pompeo Doro már esti öltözetben volt, arannyal átszőtt fehér selyemből készült keleti turbánt viselt, amely alól barna arca olyan uralkodónak és bátornak tűnt, mintha megőrizte volna ősei büszke vonásait. Csak évezettől és tunyaságtól elpuhult kezein látszott, hogy magatartása éppen úgy mesterkélt, mint ruházata – mindkettő pompás, de megtévesztő álarc csupán, mögötte ki tudja, mi rejtőzik? Rosabella Loredan a váratlan találkozástól annyira meghökkent, hogy szíve, mint valami kalapács zakatolt azokon a csontereklyéken, amelyeket a mellén viselt. Pompeo azonnal észrevette menyasszonyát. Úgy találta, hogy zavarában és sápadtságában hasonlít a Santa Zacharia kolostor egyik szép szemérmes apácájához, akibe valaha szerelmes volt. Hízelgett is neki a gondolat, hogy ez a változás azért történt, mert ennyire elhanyagolta a kislányt. Másrészt Donna Leila ravasz számítással az utóbbi időben annyira epekedővé tette, hogy Pompeo most abban is vigaszt talált, ha Rosabella szomorú kis arcát egy futó mosollyal felderítheti. Intett a móroknak, tegyék le evezőiket, ő pedig illő módon üdvözölte aráját. A lány egy pillanat alatt kivirágzott a gyöngéd tekintet sugarában, és Pompeónak az a gondolata támadt, hogy ez a kislány ezerszer kedvesebb Leila Vendraminnál. Igen ebben a pillanatban Donna Rosabelle kezében még a rózsafűzért is tiszteletre és szeretetre méltónak találta. Nem is értette, hogyan hanyagolhatta el menyasszonyát ennyi ideig. Azért, hogy mentegetőzzék előtte megkérdezte, hol rejtőzött ilyen sokáig, hiszen hiába kereste őt a farsangi ünnepségeken Velence legszebb és legelőkelőbb asszonyai között. Amint ezt mondta, szinte el is hitte magáról, hogy így is tett – annyira tetszett most neki a lány.

Szent Márk tér, Velence

7



Erre Pompeo olyan gúnnyal kacagott fel, hogy a kislánynak könnyek szöktek a szemébe, és amikor a férfi hűvös grandezzával elbúcsúzott tőle, az a szorongó érzése támadt, mintha elrontott volna valami fontos dolgot. Az úton gondolatban sorba vette az elmúlt időszak összes szentjének ünnepét, kérdezgetve magától, mit is mulasztott el a Pompeoért végzett könyörgéseiből? Semmi nem jutott eszébe, és nyugodt lelkiismerettel mondhatta, hogy mindig a lehető legbuzgóbban imádkozott lelkéért, ezért úgy érezte, joggal neheztelhet a megrögzött gúnyolódóra, a káromló bűnösre. Megérkezve a templomba, a Madonna kegyképe elé vetette magát. Most azonban nem tudta mentegetni barátját, inkább elpanaszolta az Istenagyának az „istenkáromló” meghívását is. Lefestette Pompeo frivol önhittségét és igyekezett megértetni az Istenanyával, hogy ezt a megátalkodott bűnöst már csak Ő mentheti meg valamilyen rendkívüli csodával. Ám az Istenanya nagyon idegenkedhetett Pompeo lelkétől, mert bármilyen bensőségesen fohászkodott is Rosabella, semmiféle biztatást nem kapott. Sőt úgy tűnt a lánynak a gyertyák fényénél, mintha a szent Asszony a fejét csóválta volna mintegy csodálkozva azon, hogy egy ilyen könnyelmű fráterért kérik közbenjárását. ”Mentsd meg lelkét a téged megillető tisztelet miatt.” – rimánkodott Rosabella, de meghökkenten elhallgatott, mert a szent Asszony most egyszerre olyan visszautasítóan tekintett rá, mintha Pompeo lelke már semmiféle tiszteletet sem jelenthetne számára. Ebben az órában páter Giacopone ott tartózkodott a Santa Maria dei Miracoliban, méghozzá nem is véletlenül. Leila Vendramun ugyanis, akihez oly nagy reményeket fűzött, még kevesebb csalódást okozott neki, mint Rosabella. Sikerült ugyan Dórot magához bilincselnie, de ezután már egyáltalán nem törődött azzal a megbízással, hogy meg is kell térítenie.

Santa Maria dei Miracoli kápolna, Velence

A kislány szíve borzongásában megérezte a féri fellángoló vonzalmát, és boldog zavarában a legszívesebben azonnal vidám báli ruhát öltött volna, hogy tovasuhanjon vele a farsangi mulatságba. De rögtön eszébe jutott fogadalma, mellyel lelke megmentését tűzte ki célul, és mivel a férfit most fogékonyabbnak vélte a jóra, gyermeki együgyűséggel, kissé okoskodó oktató hangon válaszolt: – Köszönöm Önnek, Pompeo, hogy Velence szép asszonyai között is rám gondolt, minthogy azonban Ön éppen a legszebb Úrnőt elhanyagolja, úgy illik, hogy én viszont az Ő társaságát keressem. A szerelmében elbűvölten hallgató Pompeo nem értette meg mindjárt kiről van szó, ezért Rosabella hozzáfűzte – Arra az Asszonyra gondolok, aki a Santa Maria dei Miracoliban lakik. Ez a válasz egyrészt lehűtötte, másrészt bosszantotta Pompeót, és hogy további jámbor intelmeknek elejét vegye, könnyed hetykeséggel azt felelte: – Ön téved, Donna Rosabella! Én annak az Asszonynak, akiről Ön beszél, szívesen felajánlom hódolatomat, feltéve, ha örömmel táncolna és mókázna velem. Mondja meg neki, hogy házam egész farsang alatt nyitva áll előtte. Donna Rosabella elkomorodott: – Maga most káromkodott, Pompeo Doro! Önkéntelenül is keresztet vetett, mintha a Sátán jelent volna meg előtte.

Santa Maria dei Miracoli kápolna, Velence

8

Most viszont nem számolt Rosabella szívének tisztaságával. Mert ahelyett, hogy a páter okos tanácsát követte volna, visszasietett az oltárhoz és ismét leborult a kegykép elé. Szerelmes szíve szorongásában elfeledte mindazt a vádat, amellyel eddig Pompeót illette, és most csak ezekre a dadogó szavakra nyílt ajka: – Szeretem őt, Isten szent Anyja, szeretem őt, de nem mehetek hozzá a farsang ideje alatt, mert megfogadtam Neked, hogy Nálad maradok! Te tedd meg, hogy ne Leilához vonzódjék! A szent Asszony arcán különös változás ment végbe. Megingatta egy kissé a fejét, mintha bosszankodnék Rosabella fogadalma miatt, de mégis meghatódott ennyi egyszerűség és hűség láttán. Anyásan lehajolt a síróhoz.: – Ó, te szegény, tanácstalan gyermek! Tudod te, mit kérsz? Rosabellának megkönnyebbült a szíve – úgy érezte, meghallgatásra talált és vigaszra. Enyhe, édes fáradtság érzése zsibbasztotta el tagjait, és szép csendesen elaludt a kegykép lábainál. Nem sokkal ezután a Santa dei Miracoli kapuján egy finom, fehér női alak lépett ki a sűrűsödő alkonyatba., Figyelmesen kémlelt a sötét csatorna felé, amelyen időnként fáklyák fényétől megvilágított gondolák aranyfényű álarcosokkal suhantak tova. Végre egy üres gondola! A templom ajtajánál álló Asszony intett a gondolásnak, aki kikötött a lépcsőnél és besegítette. A hölgy néhány pénzdarabot nyújtott át neki, aminek súlyára a férfi felfigyelt. A pénzt a fáklyafénynél megvizsgálva látta, hogy színaranyból vert érmék, olyanok amilyeneket a szenteknek adnak fogadalmi ajándékul. Ekkor az Asszonyt is élesebben szemügyre vette, és most, egészen különös hangulata kerekedett. Keresztet kellett vetnie, és gyorsan egy Ave Máriát

Szent Márk-székesegyház, Velence

A szegény páternek be kellett látnia: ahelyett, hogy Leila az ő készséges eszköze lett volna, most már teljesen a sajátjának tekinti a férfit. Közben a páter elöljárói is kezdtek türelmetlenekké válni. Tudatták vele, hogy elégedetlenek vele az elért eredménnyel, és nagyon csodálkoztak, hogy Doro eltért Rosabellától, pedig csak a lány lehetne az egyetlen biztosíték az egyház e „kártevőjével” szemben. Ha Giacoponénak nem sikerült rövid időn belül Dorót visszavezetnie a jámbor Loredan lányhoz, akkor majd ügyesebb megbízott után néznek. Ebből az utasításból az is kitűnt: tudják róla, milyen súlyos baklövést követett el, ezért belátta, hogy szorongatott helyzetben minden körülmények között bizonyítania kell. Közben Rosabella befejezte imáját és méltóságteljesen, de könnyed járással kifelé indult a templomból. A páter szeméről ebben a pillanatban mintha leesett volna a hályog. Rájött, hogy a tapasztalatlan kislányt egészen másként kellett volna kioktatnia. – Ni csak Donna Rosabella! – kiáltott fel meglepetést színlelve, – Örömmel üdvözlöm önt Isten házában, mialatt mindenki a farsang örömeit élvezi! Milyen remekül illenék Pompeo Doróhoz egy ilyen jámbor feleség! Nem lenne ám szabad annyira visszahúzódnia tőle, mert úgy hallom, hogy az ön hűvös tartózkodása miatt a legjobb úton van arra, hogy Donna Leila Vedramin hálójába essen. A kis Rosabella amúgy is sápadt arca e szavak hallatára olyan fehér lett, mind az oltártok vászonterítői. A páternek nem lehetett kétsége a felöl, hogy szavai találtak. – Ön a ma esti karneválon könnyen alkalmat találhatna rá, hogy barátunkban új reményt keltsen! – mondta jelentőségteljes hangsúllyal, abban a meggyőződésben, hogy jól befolyásolta a gyermeki lelkületű, de szerelmes kislányt.

Szent Márk-székesegyház, Velence

9



elimádkoznia, noha még nem sokkal előbb nagyon is világias gondolatok foglalkozatták. Valahányszor útközben vendégének arcára nézett, ugyanez az érzés fogta el, de nem tudta, miért. A Hölgy annyira figyelmesen fürkészte a tájat, hogy a gondolásnak úgy tűnt, mintha módfelett gyönyörködne a lagúnák szépséges városában. Ezért azt gondolta, hogy a Hölgy idegen lehet itt, bár érdekes módon mégis egészen jól kiismeri magát. Amint a gondola a Piazzához közeledett, jelezte, hogy ki akar szállni; de várja meg – kérte –, míg visszajön. Valamit vásárolni akar – mondta –, amire Velencében most mindenkinek szüksége van. Amikor kisvártatva visszatért, kis álarcot kötözött az arca elé. Az hogy a fekete selyem keretből rávetette tekintetét, a gondolás megint úgy érezte, el kell mondania az Áve Máriát. Így érkezett el a Casa Doróhoz, amelynek fehér, áttört homlokzata művészien díszített ablakíveivel és erkélyével úgy festett az éjszaka sötétjében, mint egyetlen nagy buranói csipkekendő, amellyel a csillogó ünnepi termet elfüggönyözték. A zenészek éppen akkor zendítették a táncra hívó muzsikára, amikor az idegen Hölgy felhaladt a bíborszőnyegekkel borított lépcsőkön. Amint az ünnepi terem fényébe ért, látszott, hogy köpenye a legfénylőbb kék színben hullámzik és ragyogó csillagokkal telehintve tündöklik. A hátraomló fátyolt csipkézett szélű aranypánt szorította fejéhez és úgy szórta sugarait, mintha valamelyik szentnek a glóriája lett volna. A teremben azonnal mindenki megértette, hogy valaki az Istenanya jelmezében áll ott, és szárnyra kelt a hír, hogy istenkáromló önhittségében maga Pompeo biztatta fel valamelyik szép barátnőjét a vakmerő tréfára.

Az is rögtön kiderült, hogy az idegen Hölgy az általános felháborodás ellenére sem érzi magát elfogódottnak, és el kellett ismerni, hogy szerepét méltóságteljesen játssza. Minthogy senki sem mert szólni hozzá, a ház urához lépett és olyan kedvesen és ugyanakkor olyan fenséges mozdulattal nyújtotta neki kezét, hogy el kellet ismernie ez a jelmezes nemcsak a názáreti ácsműhelyre vagy az égi királynőre gondol, hanem annak is tudatában van, hogy Dávid király lányának szerepét adja. Amikor pedig Pompeo táncra kérte, olyan könnyedén és üdén lebegte körül, mintha meg akarná mutatni, hogy királyi őse hárfazenéjét is képes kifejezni mozgásában. Ezen az estén Pompeo a Rosabellával, történt találkozás után ismét Leila felé fordult – most azonban láthatólag örömmel fogadta az új Szépséget, akiről úgy érezte, nem csupán előkelő hölgy, hanem mintha titkos lelki rokonszenv is vonzaná hozzá. Még jobb kedvre hangolódott, ahogy arra gondolt, hogy a suhogó selyemruhás Dominók között rejtőző papi személyek kénytelenek lesznek elfojtani az idegen Hölgy merész jelmeze miatt való felháborodásukat, hacsak nem akarják elárulni a maguk illetéktelen jelenlétét a karneválon. Ezért azon fáradozott, hogy amennyire csak teheti, még inkább fokozza az idegen Hölgy megjelenésével okozott botrányt. Azok a puttóknak öltözött rózsásarcú gyerekek, akik gyümölcsökből álló hatalmas fűzért hordtak körbe a vendégek felüdítésére, intésére angyalkák módjára csatlakoztak az idegen Hölgyhöz. Még a kis Ámor is eldobta nyilát és az ismeretlen Hölgy kék uszályát fogta. Pompeo mindent megtett azért, hogy az álarcos felvonulást botrányossá rendezze. Csak az volt a különös, hogy ez a gúnynak szánt jelenet a valóságban egészen másként hatott, mint ahogyan elképzelte. Így például egyetlen illetlen tréfa sem hangzott el. Az angyalkák olyan meghatóan viselkedtek, mintha Giovanni Bellini Szentcsaládjából került volna ide. Az Arlekinók és Kolumbinák csörgős sapkájukat kecsesen levették a Hölgy előtt és olyan tisztelettel tettek neki jelentést, mintha maga az Istenanya jelent volna meg. A legcsodálatosabb pedig az volt, hogy Pompeo is egyre gyöngédebb és tisztelettudóbb lett az idegen Hölggyel szemben. A hölgy viszont önfeledt vidámsággal vett részt a karnevál forgatagagában, Pompeónak azonban egyetlen pillanatra sem sikerült kedves személyéhez szorosabban közelednie. Valahányszor bizalmaskodó szó tolult az ajkára a Hölgy a fekete álarc alól olyan tisztán és jóságosan nézett rá, hogy minden bátorsága inába szállt. Úgy érezte, még sohasem nézett ilyen

Üvegmúzeum, Velence

10

letépje a Hölgy álarcát, és felfedje személyének titkát, de Pompeo az oszlop takarta Hölgy elé lépett és olyan gyorsan villogtatta tőrét a támadók előtt, hogy azok egyetlen penge helyett hármat láttak a kezében. Közben barátait és szolgáit hívta, csakhogy azok nem tudtak azonnal áttörni az összeesküvők gyűrűjén. Pompeo úgy érezte, már–már lankadni kezd a karja, ám akkor pengéjének élén egyszerre megcsillant egy sugár, amely védelmezett Úrnő alakjából tört elő. A támadók meghökkenten hátráltak, Pompeo is leengedte tőrét és a fénytől káprázó szemeit dörzsölve megfordult. Az oszlop tövében ott hevert a fekete selyem álarc, de titokzatos Hölgy, aki viselte, már eltűnt az emberi szemek elől; már csak egy foszladozó fényfelhőt láttak lebegni a terem fölött. Érthető, hogy ezek után a Szent Officium többé nem kívánt Pompeo Doro ügyével foglalkozni. Másnapra pedig az egész város azzal volt tele, milyen lovagias módon védelmezte Pompeo az Istenanyát. Hamarosan minden velencei megesküdött rá, hogy Pompeo szent ember. Hogy mi történt ezután? Az bizonyos, hogy Pompeo Doro feleségül vette Rosabella Loredant, mert a város krónikásai házastársakként emlegetik őket. Hogy a kápolna a Madonna tiszteletét fokozza–e, vagy a Karnevál népszerűségét? – ki tudná ezt megmondani! Egyedül a szent Úrnő az oltáron. Egyedül ő tudna pontos felvilágosítást adni minderről. Ő azonban hallgat. De a kedves öntudat, ahogyan évszázadok óta a „karneváli” címet viseli, elárulja, hogy mégiscsak Ő a Nagyasszonya és Királynője az emberi dolgok tarka karneváljának.

Velencei karnevál

csodálatos szemekbe és mintha Ő lenne az egyetlen Asszony, akit mindig látni szeretne. Donna Leila bájának csábításaira már nem is gondolt, annál többször gondolt Rosabellára, bár nem tudta volna megmondani, miért. A Hölgy annyira lebilincselte, hogy azt sem vette észre, mi készül a terem hátterében. A jelenlévő papok ugyanis egyáltalán nem vették olyan könnyedén a tréfát, mint Pompeo vélte: most már igen valószínűnek látták, hogy az idegen Hölgy botrányos jelmeze miatt a „Fenséges Köztársaság” nem vonakodhat tovább, és kiszolgáltatja Pompeót a Szent Officiumnak. Titokban kitervelték, hogy feltétlenül megállapítják, ki rejtőzik a jelmez mögött, hogy azt is felelősségre vonhassák és kellően megbüntessék. A mellőzött Leila a váratlan vetélytársnő iránti féltékenységből többeket is feltüzelt, hogy segítsék a papokat vállalkozásukban. Az összeesküvők váratlanul kört formáltak kiszemelt áldozatuk körül, éppen amikor a tánctól megpihenve az egyik oszlopnak támaszkodott. Egy fekete Dominó közeledett feléje. Tettetett köszöntését a Hölgy kedvesen viszonozta. A fekete férfi azonban azonnal kiesett szerepéből, és nyíltan a Hölgyre támadt: vajon Pompeo biztatására jött ide ebben a botrányos öltözetben? A Hölgy tartózkodóan azt felelte, ő csak elfogadta Pompeo meghívását, amit Donna Rosabella Loredam közvetített számára. Ami pedig a ruházatát illeti: csak azt viseli, ami egyébként is megilleti. Ez a válasz az alkalmatlankodó papocskát, aki a Dominó ruházatában rejtőzött, annyira kihozta sodrából, hogy nem bírta magát tovább türtőztetni. – Ez a legszentebb Szűz káromlása! – ordította felháborodva, és dühödten előre kapott, hogy letépje a Hölgyről az álarcot, Pompeo azonban ott termett és olyan lendülettel lökte félre a támadót, hogy az a földre esett. Erre a többi összeesküvő is odaugrott, hogy

Velencei karnevál

11



Humor

NAGYBÖJT

Józsi bácsi felutazik Budapestre, de mivel utoljára a háború előtt járt ott, nehezen tud eligazodni. Gondol egyet, és megszólít egy járókelőt: - Tessék mondani, merre van a Horthy Miklós utca? - Jaj, bácsika, ne mondjon ilyet, mert rögtön elviszik! - válaszolja a járókelő. - Horthy Miklós utca már nincsen! Helyette Vlagyimir Iljics Lenin utca van. Józsi bácsi elballag, majd megkérdezi a következő embert: - Tessék mondani, merre van a Mussolini tér? - Hallgasson, mert csúnyán megütheti a bokáját! hördül fel a kérdezett. - Már nincs Mussolini tér, Moszkva tér van helyette. Józsi bácsi elcsodálkozik, majd megy tovább, és megint megszólít valakit: - Tessék mondani, merre van az Adolf Hitler utca? - Megőrült, öreg? - sápad el a járókelő. - Már nincsen Adolf Hitler utca, helyette Vörös Hadsereg utca van. Józsi bácsi nagyon elkenődik, és továbbmegy. Elérkezik a Dunához, és szomorúan leül az egyik lépcsőre. Arra megy egy rendőr, és megkérdezi: - Mit csinál itt, bácsika? - Nézem a Volgát! válaszolja szomorúan az öreg.

NAGYBÖJT – 2015 A MEGSZENTELT ÉLET ÉVÉBEN “Kedves fiam! Remélem, jól vagy. Mi anyáddal megvagyunk. Örülnénk, ha kikapcsolnád a géped és lejönnél vacsorázni.” Focimeccs

Barátságos labdarúgó mérkőzésre érkezik meghívás a Vatikánba. A helyszín Jeruzsálem, résztvevők a bíborosok es a rabbik válogatottja. Hosszas tanakodás után Ferenc pápa rábólint. A győzelem reményében Ronaldinhoból gyorsított eljárással egy hét alatt bíboros lesz. A pápa izgatottan hallgatja a helyszíni közvetítést, nagy megdöbbenésére a végeredmény 12:1 a rabbik javára. Szemrehányóan fordul tanácsosaihoz: ”Hát Ronaldinho bíboros nem játszott jól?” Titkára így válaszol: “Jól játszott, sőt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de Kahn, Zidane, Drogba es Deco rabbikkal szemben nem lehetett győzni.” Esernyő Mari néni az esernyőjét próbálja ki. Hirtelen éleset villámlik. A Jóisten is látta az esernyőmet! Le is fényképezte!

Coca-Cola

- Hogy zárult a válóperetek? - A gyerek az anyjáé lett, a kutya az enyém, a vagyon meg az ügyvédé...

február 19. csütörtök Olvass!

Elmélkedj! Az Istennek való önfelajánlás minden keresztényre vonatkozik, hiszen a keresztség által mindnyájan Istennek vagyunk szentelve. Mindnyájan Valamennyien ismerjük a gazdagságot, melyet arra kaptunk meghívást, hogy nagylelkűen odaajánaz Istennek szentelt élet ajándéka a maga sokféle dékozzuk életünket a családban, a munkahelyen, az karizmájával és intézményével az egyházi közös- egyház szolgálatában, az irgalmasság cselekedeteiben. ség számára jelent. Közösen adjunk hálát Istennek Cselekedj! Megtervezem nagyböjti készületemet a szemlélődő és apostolkodó szerzetesrendekért és szerzetesi intézményekért, az apostoli élet közössé- és örömmel vállalom a mai nap terhét. geiért, a világi intézményekért és az Istennek szentelt személyek más csoportjaiért, valamint mindazokért, február 20. péntek akik szívük mélyén különlegesen átadták magukat Istennek. Olvass! Iz 58,1-9a; (Vita consecrata 2) Mt 9,14-15 Elmélkedj! Ebben az évben különösképpen is köszönjétek meg az Úrnak azokat az ajándékokat, amelyeket kaptunk és ma is kapunk a sok megszentelt Olvass! Joel 2,12-18; 2Kor 5,20 - 6,2; személy karizmájához való hűségén keresztül. Bíz Mt 6,1-6.16-18 tatlak benneteket, hogy fogjátok körbe a megszentelt Elmélkedj! Ezért minden hivatás azt kéri, hogy személyeket, és örüljetek együtt velük, osztozzatok nelépjünk ki önmagunkból, hogy létünk középpont- hézségeikben, működjetek együtt velük. Éreztessétek jául Krisztust és az evangéliumot tegyük. Akár a meg velük az egész keresztény nép meleg szeretetét! házas életben, akár a szerzetesi és papi életben felül Cselekedj! Böjtölök a szerzetesekért, hogy hivatákell múlni azokat a gondolkodás- és cselekvésmódokat, amelyek nincsenek összhangban Isten akara- sukban hűségesen kövessék Krisztus Urunkat tával. Ez az Úr imádásához és a testvérekben való szolgálatához vezet minket. február 21.szombat Cselekedj! Részt veszek az első nagyböjti Olvass! Iz 58,9b-14; szentmisén, a hamvazáson és megtartom a szigorú Lk 5,27-32 böjtöt. február 18. Hamvazószerda

A Coca-Cola cég képviselői elmennek a római pápához azzal a kéréssel, hogy a Miatyánkot alakítsa át a következőképpen: “A mi mindennapi kenyerünket, és egy pohár CocaColát adj meg nékünk ma.” A pápa: – Erről szó sem lehet! Coca Cola: – 1 millió dollár támogatást kap az egyház! Pápa: Akkor sem! Coca Cola: Legyen akkor 10 millió dollár! Pápa: – Akkor sem lehetséges! Coca Cola: – Mért? A pékek menyit fizettek?!

Mit mondjak még? - Mit mondjak még, kedves testvéreim? - szól a szokottnál is hosszabb szónoklatában egy pap. - Mit mondjak még ezen a hideg téli vasárnapon? - Áment - mondja a székely -, mert úgy fázik a lábam, hogy szinte leszakad!

12

MTörv 30,15-20; Lk 9,22-25

Elmélkedj! Nem kell félnünk: az élet minden szakaszában Isten szenvedélyesen és gyakorlottan törődik művével, melyet az ő keze alkotott. Sosem hagy el minket! Szívén viseli rólunk alkotott tervének megvalósulását, mindazonáltal egyetértésünkkel és együttműködésünkkel akarja ezt véghezvinni. Cselekedj! Kimondom és elengedem a félelmeimet, az Úrra bízom jövőmet.

13



február 22. Nagyböjt 1. vasárnapja Olvass!

életet, akkor találtok reményt, ha adjátok a reményt, akkor találtok szeretetet, ha adjátok a szeretetet.

Ter 9,8-15; 1Pét 3,18-22; Mk 1,12-15

Cselekedj! Ma különösen segítőkész leszek, és imádkozom a hitkeresőkért, katekumenekért.

Elmélkedj! Készítsük elő tehát szívünket úgy, hogy az „jó föld” legyen: így hallgassa, így fogadja be február 24. kedd - Szent Mátyás apostol az igét, és így hozzon majd gyümölcsöt. Minél inkább egyesülni tudunk Jézussal az imádságon, a SzentíráOlvass! ApCsel 1,15-17.20-26; son keresztül, az egyházban kiszolgáltatott szentségek Jn 15,9-17 által és a testvériség által, annál nagyobb lesz bennünk az öröm, hogy együttműködünk Istennel az irgalom, Elmélkedj! Legyetek a kommunió emberei, bátran az igazság, az igazságosság és a béke országának szol- legyetek jelen ott, ahol különbözőségek és feszültségálatában. gek vannak, legyetek hiteles tanúi a Lélek jelenlétének. Engedjétek, hogy az a szeretetkapcsolat világosítson Cselekedj! Pihenéssel, imádsággal, a családdal meg benneteket, amely a három isteni személyt összeünneplem a vasárnapot. köti egymással, hiszen ez minden személyes kapcsolat modellje. Cselekedj! Ma az egység embere leszek, a feszültség helyett a szeretetet viszem mindenhová.

február 23. hétfő Olvass!

Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46

Elmélkedj! Ne zárkózzatok magatokba, ne engedjétek, hogy otthonotok apró-cseprő teendői teljesen lekössék figyelmeteket, ne maradjatok problémáitok rabjai. Ezek majd megoldódnak, ha kimentek, és segítetek másoknak megoldani problémáikat és hirdetitek az örömhírt. Akkor találtok életet, ha adjátok az

Szent Mátyás

14

február 25. szerda

február 28. szombat

Olvass!

Olvass!

Jón 3,1-10; Lk 11,29-32

Elmélkedj! Engedjük-e és milyen mértékben, hogy az evangélium megszólítson minket? Az evangélium követelményekkel áll elénk, és azt akarja, hogy radikálisan és őszintén éljük meg. Nem elég olvasgatni, nem elég elmélkedni róla. Jézus azt kéri, hogy éljük, valósítsuk meg az ő szavait.

Mtörv 26,16-19; Mt 5,43-48

Elmélkedj! A szentek és a lelki élet mesterei azt mondják nekünk, hogy a hitelességben való növekedéshez nagyon hasznos, sőt elengedhetetlen a mindennapi lelkiismeretvizsgálat. Mi történik a lelkemben? Így legyél nyitott az Úrral, aztán a gyóntatóval, a lelkiatyával.

Cselekedj! Olvasom az evangéliumot, és engeCselekedj! Lelkiismeretvizsgálatot tartok, felkédem, hogy megszólítson. szülök szentgyónásomra. február 26. csütörtök Olvass!

Eszt 4,17n.pr.aa-bb.gg-hh; Mt 7,7-12

Február 18. – Hamvazószerda

Hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás). Hamvazószerdán – elsősorban a katolikus egyCselekedj! Ma mindenki felé örömöt és reményt házban – szentelt hamuból (mely az előző évi akarok sugározni. virágvasárnap barkáinak hamvai) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, február 27. péntek illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ezt a napot ritkábban protestáns közösségekben is Olvass! Ez 18,21-28 megünneplik. Mt 5,20-26 II. Orbán pápa 1091–ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg Elmélkedj! Az Úrhoz való tartozás lehetővé teszi, ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig hogy különleges módon tegyenek tanúságot Isten fennmaradt. A nagyböjt kezdetét jelző szertartás. országának evangéliumáról. Mivel egészen Istennek A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a vannak szentelve, teljesen átadják magukat testvéreik hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. szolgálatának, hogy elvigyék Krisztus világosságát A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog oda, ahol legsűrűbb a sötétség, és reményt árasszanak fájni a feje. az elkeseredett emberek szívébe. További elnevezései: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda. Cselekedj! Böjtölök egy konkrét szerzetes testvérért, hogy hivatásában hűséges maradjon. Elmélkedj! A Vele való találkozás öröme, az ő hívásának az öröme arra indít minket, hogy ne zárkózzunk be magunkba, hanem nyíljunk meg. Ez az öröm visz az egyház szolgálatára. Az igazi öröm ragályos, és segít előre haladni.

15



Vizes Annus néni: Máriához, Gyertyaszentelő napján

Herceg Kornélia: BŰNBÁNAT Leborulva alázattal, igen mély bűnbánattal; megvallom sok–sok vétkem, megannyi tévedésem. Legyenek kicsik, nagyok, lelkemben bűnt nem hagyok. Véred által megtisztulok, Tőled kapok bocsánatot. Végre nyugalomra leltem, újra fényes lett a lelkem. Kegyelmedből tiszta vagyok, szemem az örömtől ragyog. Istenem! Köszönöm Neked irgalmas szereteted. Kérlek, segíts a jót tenni, éltem a gyümölcsöt így termi! Ámen

Mária, Mária! Szende szép virágszál, Az Úristen által Te kiválasztattál, Mert Te lettél Anyja a mi Megváltónknak, Értünk emberré lett, Úrjézus Krisztusnak. Aki betlehemben rongyos istállóban – Takartál gyolcsokba, – szegény fajászolban. S engedelmeskedve a zsidó törvénynek, Bemutatatni Őt a templomba elvitted. Istennek ajánlván az elsőszülöttet Ahol agg Simeon tett jövendöléseket: „Íme, e kis Gyermek a rég várt Messiás, Ő az örök Élet, a feltámadás.” És hogy: „Sokaknak lesz egykor romlására, Te szívedet pedig hét tör általjárja.” Szeplőtelen áldozat, ó, hószín liliom! Üdvözlégy, áldott légy! Szent nevedet áldom. Tiltakozás nélkül vállaltad sorsodat, Érettünk Te is feláldoztad magadat. Futva futottál, vitted gyermeked, Az Úr Jézus Krisztust, mi Üdvözítőnket. Hogy a trónját féltő Heródes királytól – Megvédd a kis Jézust – gyilkos pallósától. …Áldunk és dicsérünk mártír sorsú Anya, Ó légy a segítőnk, Magyarok Nagyasszonya! Ahogy egykor védted áldott Gyermekedet, Úgy védd meg a bűntől szegény nemzetünket! Mert kiben bízhatnánk?! Csak Benned, Szűz Anyánk, Isten előtt kedves, mennyei Patrónánk..

16

Gyermekeknek

körülnézett s kérdezte a koldust. “De szép erdő, vajon kié?” “Rigócsőrű királyfié! Lám, ha hozzá mentél volna, Ez az erdő tied volna”. “Haj, de én őt kicsúfoltam, Bizony, hozzá mennék mostan!”

Grimm testvérek: A kevély királykisasszony Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király s annak egy leánya. Szép volt a királykisasszony, olyan szép, hogy hetedhét ország ellen híre ment a szépségének, de amilyen szép volt, olyan kevély is volt. Jöttek hozzá királyfik, hercegek, grófok, bárók, kérték a kezét, de a királykisasszony mindeniket kinevette, minden legényen talált valami kivetni valót. Az egyik vastag volt, ezt hordónak csúfolta, a másik vékony, ezt cérnakáplárnak, a harmadik hosszú, azt babkarónak – mindenikre talált csúfnevet. Különösen egy királyfit csúfolt ki, akinek egy kicsit hosszú keskeny volt az álla. – Ó, jaj - nevetett-, nézzék csak! Olyan az álla, akár a rigó csőre s elnevezte a királyfit rigócsőrűnek. No, de már a király is megelégelte a sok csúfolódást meg tartott is attól, hogy az a sok kicsúfolt királyfi még háborút üzen neki, szörnyen megharagudott a lányára s azt mondta neki: – Hallod–e, királyfik, hercegek, grófok, bárók s más vitéz daliák nem kellettek neked, mindeniket kicsúfoltad. Tudd meg, hogy holnap az első koldusnak, aki a kapunk elé jő, feleségül adlak. A királykisasszony hitte is, nem is, félt is nem is de bezzeg lefittyent az ajaka, mikor másnap reggel egy koldus az ablak alá állott, ott egy tót muzsikát nyekergetett s közben keservetesen kiabált: “adjanak, adjanak, a szegény koldusnak.” Mindjárt kiszólt a király: Gyere föl, te sánta koldus! Mert sánta volt a jobb lábára s a balra bicegett. Felsántikált a koldus a palotába, a király pedig mondta: – Hallod–e te, sánta koldus, nagyon megtetszett a kenternálásod, jutalmul legyen feleséged a leányom. Hej, sírt a királykisasszony, földhöz verte magát, ájuldozott, de hiába, a király nem tágított, egyszeribe papot hivatott, összeeskették a királykisasszonyt a sánta koldussal s mikor ezzel megvoltak, mondta: – Most pedig eredj Isten hírével, kövesd az uradat, amerre megy. Csak nem gondolod, hogy koldus uraddal itt maradhatsz a palotámban. Sírás, rívás, ájuldozás nem használt, a koldus kezén fogta s vitte a feleségét. Addig mentek, sántikáltak, míg rengeteg erdőbe értek. Ott a királykisasszony

Kiértek az erdőből, értek szép virágos mezőre s kérdezte újra a királykisasszony: “Jaj, de szép rét, vajon kié?” “Rigócsőrű királyfié. Lám, ha hozzá mentél volna, Ez a rét is tied volna!” “Haj, de én őt kicsúfoltam... Bizony, hozzá mennék mostan.” Tovább mentek, mendegéltek s egy nagy, szép városba értek. Kérdi ujra: “De szép város, vajon kié?” “Rigócsőrű királyfié. Lám, ha hozzá mentél volna, Ez a város tied volna.” “Haj, de én őt kicsúfoltam... Bizony, hozzá mennék mostan!” – Ugyan, úgy–e? – morgott a koldus – szeretnél a rigócsőrű királyfi felesége lenni? Hát én ki vagyok? Tudod–e, hogy én a te urad vagyok? Nem szólt többet a királykisasszony, csak ment tovább nagy búsan, keresztűl a városon, ki a város végére: ottan volt egy kis házikó, abban lakott a koldus, oda vezette be a feleségét. Felkiáltott a királykisasszony: Jaj, Istenem, de kis ház! Hát itt ugyan ki tanyáz? – Itt biz’ én meg te, mondotta a koldus, mert ez az én házam, úgy nézd meg. Olyan alacsony volt a házikó, hogy a kevély királykisasszonynak meg kellett hajolnia, úgy fért el az ajtó alatt. – Hol vannak a szolgák? – kérdezte a királykisasszony. – Szolgák!? – álmélkodott a koldus. – Magad, uram, ha szolgád nincs. Nincs itt sem szolga, sem szolgáló, neked kell tüzet raknod, főznöd, sütnöd, sepergetned. Hiszen ráfanyalodott volna a királykisasszony, mert hogy éhes volt, a főzésre, de bizony nem értett ő ehhez, még csak tüzet sem tudott gyújtani. – Hát jó, nem értesz hozzá, mondotta a koldus. Nem baj, majd megtanulod. Tüzet gyújtott, vacsorát főzött, azt hamarosan meg is 17



féle cserépedénnyel. Hanem most nem mert leülni a piacon, hátha mégis valaki megismeri – leült a piac legszélén, éppen az utca sarkán, félre való helyen. Még jóformán le se telepedett, arra vágtat egy huszár, mit gondol, mit nem, közibe ugrat az edényeknek, megtáncoltatja lovát s ezer darabba törött a sok cserépedény. Hej, sírt a királykisasszony, alig mert hazamenni, de mégis csak hazament s nagy sírással, rívással elpanaszolta, hogy mi történt. – Te vagy a hibás, szidta a koldus, minek ültél az utca sarkára! Látom már, hogy semmiféle rendes dologra nem vagy való. Egyebet kell próbálnod. Hallgass ide. Voltam a királynál, ott éppen szükség van konyhaszolgálóra, megígérték nekem, hogy felfogadnak. De aztán megbecsüld magadat! Elment a királykisasszony, beállott konyhaszolgálónak, hej, de ez volt még csak a keserves élet! Hajnalban kelt, ment a palotába, késő este került haza s két kicsi csuprocskában vitte haza a vacsorát, mindenféle maradék ételt. Így éltek egyik napról a másikra. No, telt, múlt az idő. Egyszer nagy dínom–dánomra készültek a palotában: házasodni készült a legidősebb királyfi. Hej, de szerette volna látni a királykisasszony a lakodalmat! Hát oda is sompolygott az ajtóhoz, mikor javában állott a lakodalom. Jaj, Istenem, de elszorult a szíve, mikor látta a sok gála úri népet, azt a szertelen ragyogást! Lám, lám, hová alacsonyodott ő a büszkesége, a kevélysége miatt! Amint így kesereg magában, a ki– s beszaladgáló inasok vetettek egy–egy falatot, ő azokat a zsebébe csúsztatta kétfelől: ott volt a két csuprocska. Hát egyszer csak mi történt? Az történt, hogy odalép hozzá a királyfi, se szó, se beszéd, kézen fogja a szolgáló királykisasszonyt, hogy megtáncoltassa. Na, szegény feje! Húzódozott, vonakodott, szégyellte magát, hát még mikor jobban szemügyre vette a királyfit s látja, hogy az a rigócsőrű királyfi, senki más! Addig húzódozott, addig erősködött, hogy a két csupor kifordult a zsebéből, ami benne volt, kiömlött a fényes pádimentumra! Hej lett erre szörnyű kacagás, hogy zengett belé a palota! Majd a föld alá süllyedt szégyenletében szegény királykisasszony s mintha szemét vették volna, szaladt

ették – no megehették, kevés volt az! Aztán lefeküdtek. Alig virradt, fölkelt a koldus, felköltötte a feleségét is, hogy most már ő is dolgozzék valamit. No, hiszen nem volt köszönet a királykisasszony dolgában. Minden kifordult a kezéből. Semmiféle dologra nem állott rá a keze. De két–három nap múlva egy falás kenyér sem volt a háznál s a koldus ugyancsak ráparancsolt: hallod–e, van itt jó kosárvessző, fonj kosarat s vidd a piacra, megveszik ott. A királykisasszony hozzá kezdett a kosárfonáshoz, de alig kezdett bele, gyenge kezéből kiserkedett a vér s sírva hagyta félbe a munkát. – Próbáld a fonást! – bíztatta a koldus. Próbálta szegény feje, de a fonál elvágta gyenge finom ujját, elejtette az orsót s sírva fakadt. – No lám, a munkához nem értesz, mondotta a koldus. Elég baj ez. Talán próbáljuk meg a kereskedéssel. Végy fazekat, csuprot, bögrét, lábast a vásárra s add el, de jó áron! Fölpakolt a koldus egy csomó cserépedényt a királykisasszony hátára, az meg elindult keserves könnyhullatás közt s mindazon imádkozott: csak meg ne látná valamelyik ismerőse, mert bizony megölné a szégyen. No, kiült a piacra s egy szempillantás alatt mind elkelt a portékája, még pedig jó drágán. Merthogy szép volt az asszony, mentek oda urak, úrfiak is, vették a fazekat, csuprot, bögrét, kifizették, otthagyták: csak azért vásároltak, hogy láthassák közelről s beszélgethessenek vele. Ebből a pénzből sokáig éldegéltek, de nincs az a sok, hogy el ne fogyjon, megint csak vásárra kellett menni egy–két fazékkal, bögrével s minden-

18

Keresztrejtvény

ki a palotából, le az aranygarádicsokon. Hanem amint szaladt, hirtelen megragadta valaki, szép gyengén átkarolta s vitte vissza: a rigócsőrű királyfi volt ez a valaki. Mondta a királykisasszonynak: – Ne félj, ne félj, én az a koldus vagyok, aki veled abban a putriban lakott. Én vagyok az a huszár is, aki az edényeidet széjjel rúgatta. Meg akartam büntetni a kevélységedet, a csúfondárosságodat. Sírt a királykisasszony, mint a záporeső s mondta: – Erősen megbántottalak, nem vagyok én méltó tehozzád. De a királyfi szép gyengén átkarolta s mondta lelkes szóval: – Ne sírj, lelkem, ne sírj. Ami elmúlt, – elmúlt, felejtsük el. Jer csak fel a palotába, most tartjuk meg igazán a mi lakodalmunkat. Mindjárt szaladtak a belső lányok, felöltöztették a királykisasszonyt aranyos, gyémántos ruhába, úgy mentek vissza a vendégsereg közé. Még csak most lett igazi dínom–dánom, lakodalom. Hét nap s hét éjjel húzták a cigányok, járták a legények s leányok. Étel, ital elég volt, aki vitt magával, ehetett– ihatott eleget. Én semmit sem vittem, no de nem is ettem, mégis élek, mesélek, amíg élek, regélek!

Nagyböjt 1. Vasárnapja Az tud igazán ünnepelni, aki felkészült egy – egy ünnepre. Húsvét nagy ünnepére a nagyböjt készít fel bennünket. Hogyan? Ebben segít minket Jézus, aki Galileában így hirdette Isten evangéliumát. Vajon mit? FELADAT: Állítsd helyes sorrendbe a szétrázódott két mondat szavait!

Anyakönyvi adatok a plébánián:

BETELT ORSZÁGA. ÉS HIGGYETEK KÖZEL VAN EVANGÉLIUMBAN. TÉRJETEK MEG, AZ IDŐ, AZ AZ ISTEN

ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE Honnan ismerős a fent említett mondat? (Az M betűtől indulj lóugrásban)

Halottaink: december 31.: Széll Csaba - Gyászolják: édesanyja: Erzsébet, élettársa: Renáta, gyermekei: Milán, Szilvia és Bence, testvérei: János, Katalin és Zsolt január 16.: özv. Fenyvesi Ferenc - Gyászolják: leányai: Teréz, Margit és Ágnes, 11 unokája és 8 dédunokája. Testévei: Rozália és Anna és azok családja január 27.: Varga Dezső - Gyászolják: testvére, Ferenc és annak családja, unokahúga: Viola és annak családja

M E J N Y

B F Á O R

N I L T S

C G K Ö U

CREDO

166. Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162 E-mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.hu Alapító kiadó és 8 éven át szerkesztő: Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános, Nyomdai előkészítő: Farkas Balázs Munkatársak: Lukáts Istvánné és Lempach Gabriella. Fotók: Lempach Gabriella, Internet Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: ZPress, 7516 Berzence, Szabadság tér 16. Újságunk havonta jelenik meg. Következő számunk március elején jelenik meg.

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! 19

D H A P V

Képek a 2014. karácsonyi betlehemes műsorokról

CREDO. A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 17. évfolyam 1. szám február. Itt a farsang!

Recommend Documents