CREDO A NAGYBAJOMI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA
13. évfolyam 6. szám 2011. június hónap
130. szám
KAKPUSZTAI KIRÁNDULÁS
HELYTÖRTÉNET
Marics József (Berzence)
NAGYBAJOM TÖRTÉNETE
44. Ezerkilencszázötvenhat, Te csillag (Faludy György)
Az egypártrendszer erőszakos uralma, a személyi kultusz túlkapásai és a kommunisták nemzet és vallásellenessége olyan kegyetlen társadalmat akart megvalósítani, mely ellen 1956–ban jogosan lépett fel a megalázott és megnyomorgatott magyarságunk. Nem rajtunk múlott, hogy a dicsőséges forradalom elbukott, őszi álmainkat véres megtorlás és újabb elnyomás követte. 1956. február 14–én Hruscsov négy órás beszédében ismertette Sztálin bűneit az orosz kommunista párt moszkvai kongresszusán. Meglepő, hogy ebből a beszédből még egy sort sem idézett szó szerint a magyar sajtó, csak felületesen említették meg. 1956. március 10–16. a jeges dunai árvíz Bogyiszlónál, Bátánál, Hercegszántónál, Bajánál és Mohács szigetén iszonyatos károkat okozott. 1956. június 27. – a Petőfi Kőr találkozóján a sajtó és tájékoztatás problémájáról tanácskoztak. Több jogot és objektív hírközlést követeltek. 1956. június 30. Az MDP, mely minden jó elgondolás-
tól, reformtól félt, alantas eszközök által is makacsul ragaszkodott a hatalmához, elítélte a Petőfi Kőr pártellenes megnyilvánulásait. 1956. július 18. Az MDP felmentette Rákosi Mátyás első titkárt tiszte alól. Felelősségre vonásról szó sem volt. Utódjául Gerő Ernőt választották meg. Farkas Mihályt kizárták a pártból. Kádár Jánost és Marosán Györgyöt beválasztották a párt politikai bizottságába. 1956. szeptember 30. A Magyar Írók Szövetségének közgyűlése Nagy Imre mellett tüntetett. 1956. október 6. A Budapesti Kerepesi Temetőben ünnepélyesen eltemették az 1949–ben ártatlanul kivégzett: Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást. 1956. október 13. Az ellenzési kőr követelésére letartóztatták Farkas Mihályt, a „szocialista törvények megsértése miatt”. Még ezen a napon temették el az 1950–ben kivégzett tábornokokat: Sólyom Lászlót, Illy Gusztávot, Beleznay Istvánt és Révay Kálmánt. 1956. október 16. Szegeden létrehozták a Ma-
gyar Egyetem és Főiskolai Egyesületek Szövetségét. 1956. október 23. Délután három órakor elkezdődött az ifjúság és az érdeklődök fegyelmezett tüntetése a Petőfi szobornál. Az egyre növekvő tömeg a rendszer elleni tiltakozása a Bem téren, majd az esti órákban az Országház előtt folytatódott. Nagy Imre beszélt a hallgatókhoz. Az emberek nem mentek haza. Gerő Ernő főtitkár beszéde nem volt megnyugtató, sőt mélységes ellenszenvet váltott ki a tüntetőkből. Ledöntötték a Sztálin szobrot. Az éjjel 23 órakor tanácskozó MDP vezetősége ellenforradalmi megmozdulásnak minősítette a tüntetéseket, és főleg a szoborrongálást. Hegedüs András miniszterelnök kormánya nevében segítséget kért a Szovjetuniótól. 1956. október 24. A Minisztertanács gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el. Ennek ellenére a BM Roosevelt téri épületét 120 főnyi fölkelő csapat támadta meg. A tűzharc során sokan meghaltak. A harcok folytatódtak a Rádiónál, a Széna téren, a Baross téren, a Corvin közben, a Mester utcában és a Tűzoltó utcában. A zsarnokság elleni dicsőséges októberi forradalom elkezdődött. 1956. október 25. Nagy Imrét megválasztották az új kormány miniszterelnökének. A Magyar Dolgozók Pártja első titkára Kádár János lett. Az ELTE Bölcsészkarán megalakult az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság.
CREDO 2011 május
1956. október 26. XII. Pius pápa enciklikát adott ki a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Támogatta a fölkelést és imát rendelt el a győzelmükért. A fővárosban és vidéken dúló forradalmi harcokban 230–an haltak meg. 1956. október 29. A Kilián laktanyánál véres összecsapás alakult ki a forradalmárok és a hatalom védelmezői között. Dudás József fegyveres csapata elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. 1956. október 30. Pálinkás–Pallavicini Antal őrnagy vezetésével kiszabadították a felsőpetényi házi őrizetéből Mindszenty József bíboros, hercegprímást, esztergomi érseket. A szabaduló főpap a riporterek kérdésére nyugodtan válaszolta: „Ott fogom folytatni, ahol 8 évvel ezelőtt abba kellett hagynom”. 1956. október 31. Nagy Imre miniszterelnök bejelentette, hogy a szovjet csapatok segítségét az ő tudta nélkül kérte az előző kormány. A miniszterelnök kinevezte államminiszterré: Tildy Zoltánt, Kádár Jánost és Losonczy Gézát, honvédelmi miniszterré Maléter Pált. A nap folyamán újjáalakult hazánkban: a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és Petőfi Párt néven a Nemzeti Parasztpárt. 1956. november 1. A szovjet hadsereg páncélosai valamennyi magyar repülőteret körülvették. A kormány megtiltotta a magyar hadse3
regnek az ellenállást. 1956. november 3. Este 8 órakor Mindszenty József hercegprímás rádióbeszédet mondott. Bejelentette: „Isten irgalmából ugyanaz vagyok, aki voltam”. A kormányt csak a bukott rendszer örököseiként említette. A napok óta dúló harcokat nem forradalomnak, hanem szabadságharcnak minősítette. Igazságosan korlátozott, a magántulajdon alapján álló társadalmat kívánt. 1956. november 4. A szovjet csapatok általános támadást indítottak Budapest és a nagyobb városok ellen. Reggel 5,20 perckor Nagy Imre drámai hangú rádióbeszédet mondott. „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvános szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével”. 5,30 perctől Nagy Imre beszédét valamennyi világnyelven is sugározta a Magyar Rádió. Még ezen a napon Kádár János a Szolnoki Rádióban bejelentette: megalakult a Magyar forradalmi munkás–paraszt kormány. Elkezdődött a véres harc a magyar forradalmárok és 4
a támadó szovjet hadsereg között. November 5–én és 6–án is dúlt a harc. Csak Budapestnek 160 halottja volt. November 7. Budapest fölött a magyar honvédek négy ellenséges szovjet repülőt lőttek le. A Kádár kormány betiltotta a forradalmi munkástanácsok működését. November 8. A kormány fegyverletételre szólította föl a felkelőket. Ennek ellenére folytatódtak a harcok. Csepelen 53 halott és sok sebesült volt. November 11. Hét napos ellenállás után, igen súlyos harcok árán elfoglalták az oroszok Csepelt. November 22. Az orosz túlerő vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot. A jugoszláv nagykövetségről távozó Nagy Imrét és társait családtagjaikkal együtt letartóztatták a szovjet megszállók. A forradalom leverése után megkezdődött a véres megtorlás. Kivégzések, bebörtönzések, letartóztatások, állandó zaklatások, az állásoktól való megfosztások, politikai megbélyegzések, a másként gondolkodók ellehetetlenítése, ezek jellemezték a Kádár – kormány véres, kegyetlen és igazságtalan rémuralmát. A politikai megtorlás elől 200.000 magyar testvérünk távozott külföldre. Nagybajomban a rövid lélegzetű szabadságharc alatt, hála Istennek, véres események nem történtek, de a településünkön élők is szerették volna, ha egy független, szabad országban élhetnek. 1956–os esztendő, a forradalmi időszakán kívül, nem sok eseményt tartogatott számunkra. 1956–ban a statisztikai kimutatás szerint 27 lakott
pusztán éltek a kültelki nagybajomiak. 1956 tavaszán a Zöldmező Termelőszövetkezetnek Tóth Márton Sándor elnök vezetésével 54 dolgozója volt, akik 536 holdon gazdálkodtak. 1956. március 3–án 53 taggal megalakult a Petőfi Termelőszövetkezeti Csoport, mely 356 holdon tevékenykedett Ács Jebektor József elnök irányításával. 1956. április 26–án a Május 1. Termelőszövetkezeti Csoport alakult meg. Ács Busa János elnök 33 taggal 240 holdon gazdálkodott. A nagy állami nyomásra, politikai ösztönzésre és ígérgetésekre megalakult termelőszövetkezeti csoportok az októberi forradalom hatására feloszlottak. Az 1956–os forradalom reményt keltettek a bajmiak szívében. Örömmel, lelkesedve, de túlkapásoktól mentesen vették tudomásul, és azonosultak a magyar szabadságharccal. Október végén a tanácsházban összegyűlt tömeg ideiglenes bizottságot választott a gyűlések megszervezésére és eredményes megtartására. A tanácskozások mindvégig józan, megfontolt légkörben zajlottak. Reális és szép terveket szőttek a jövő építése érdekében. Tüntetések voltak a személyi kultusz túlkapásai és a kegyetlen és igazságtalan gazdaságpolitika ellen. Azon senki sem csodálkoz-
CREDO 2011 május
hatott, hogy a nagybajomi tüntetők a budapesti forradalmárok tetteit követve, megrongálták a szovjet hősi emlékművet. A magyar forradalom leverése után Nagybajomban is elkezdődött a megtorlás. Letartóztatások, bebörtönzések, az orosz emlékmű helyreállítási költségének a többszörös megtérítése, a munkahelyből való elküldés, rendőri zaklatások, a jobb oldali személyek politikai megbélyegzése, ezek szőtték át az őszi forradalom leverése utáni állapotokat. Dr. Bacza Dezső pápai kamarás, esperes, plébánosnak is igen kellemetlen és szomorú emlékei voltak a megtorlás módszereiről. A forradalmi napok alatt Nagybajomban is megalakult a Nemzeti Bizottság, mely néhány tagot küldöttként delegált a November végén Győrött tartandó nagy, dunántúli konferenciára. A küldöttek között szerepelt a kamarás úr neve is. Nem is voltak Győr városában, hiszen akkor már a forradalmat leverték, de ennek ellenére letartóztatták, megverték és kényszerítették, hogy lépjen be a katolikus békepapok táborába. A Kádár hatalom minden erőszakos és alantos eszközt felhasznált, az ország megfélemlítése, akaratának megtörése, nemzet és egyházellenes módszerének megvalósítása érdekében.
PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE HANGOLÓDVA Hőgye Emőke és Dornacker Gyula
Szentlélek ajándékai a Karizmaiskolában
Mártival és Csabával együtt március 17–20–ig karizmaiskolában voltunk, ahol egy három és fél napos képzés keretében megtapasztaltuk a Szentlélek adományainak különböző megnyilvánulásait. A keresztény ember életében nagyon fontos szerepet kapnak a karizmák, amelyek lényegében különböző lelki adományok. Ezekről a lelki adományokról elsősorban Szent Pál Korinthusiakhoz írt levelének 12–14. fejezetében olvashatunk. Az Szentlélek első megnyilvánulását keresztény egyházunk történelmében az Apostolok Cselekedetei második fejezetének első pünkösdi élményei alapján képzelhetjük el, amikor kibontakozik a jeruzsálemi egyház, amit tömeges megtérések sorozata követ, megszületnek az első fiatal keresztény közösségek. A Szentlélek kiárad ezekre a közösségekre és elkezd munkálkodni az emberek életében sokféle testi, lelki gyógyulás és csodajelek kíséretében. Az emberek élete gyökeresen megváltozik és a korábbi po-
gány értékrend helyett megjelenik egy magasztosabb célt szem előtt tartó, túlvilági értékek után vágyakozó ember hitvilága. Jézus azt tanította, hogy a szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön és hova megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született. A Lélek működésének ennek megfelelően nem szab határt semmiféle emberi vagy társadalmi beidegződés, semmiféle emberi mércék által behatárolt írott vagy íratlan szabályzat. Nem szabnak határt a fizika törvényszerűségei sem, éppen ezért a Lélek áttöri a természetes világunk határait, és olyan dolgokat cselekszik az embereken keresztül, amelyek természetfelettiek. Ugyanez a Lélek hatja át egyházaink életét napjaink modernizált világában is, csodajelek és gyógyulások mennek végbe szerte a világban. Amikor az ember megtapasztalja, Isten erejét a Szentlélek által először visszahőköl, megriad, elcsodálkozik annak erejétől. Sokan ilyenkor hátat fordítanak és elfordulnak Istentől. Pedig nem szabad félnünk a bennünk munkálkodó Szentlélek erejétől. A Bibliában 365–ször fordul elő, hogy „ne félj”, így minden napra jut számunkra bátorítás. Nem mindennapi, megrendítő élményeknek lehettünk tanúi a karizmaiskolában. A „Cor et Lumen Christi” Community egy katolikus közösség Angliában, vezetője Damian Stayne katolikus prédikátor. Damian Stayne 3 napos tanműhelyében 350–en vettünk részt és a prédikátor tanításai, elbeszélései, imádságai révén sikerült újabb és sokkal mélyebb tapasztalatokat szeCREDO 2011 május
reznünk Krisztus misztériumában a Szentlélek közreműködése által. Damian Stayne 7 és fél éven keresztül imádkozott és keményen böjtölt, mire megkapta hivatását és ezután alapította közösségét, országról országra járnak evangelizálni. Hazánkban 2008–ban járt először Vácon, majd a mostani budapesti látogatása alkalmával (2011 március17–20–ig) is rendkívül sok testi és lelki gyógyulás történt. A karizma iskolában 120–an gyógyultak meg. A budaörsi sportcsarnokban 1800–an gyűltünk ös�sze és ott is körülbelül 350 gyógyulás történt, amiket tanúságtételekkel erősítettek meg a különböző testi bajaiktól megszabadult emberek. Amerre a vakok látnak, a süketek hallanak ott egy–két perc leforgása alatt tűnhetnek el akár az ököl nagyságú daganatok is az emberek szervezetéből, amelyek egyszerűen visszahúzódnak. Igen a Szentlélek képes mindezeket megcselekedni! És miért? Mert Isten annyira szeret bennünket, hogy először elküldte Fiát az üdvösségünkre. A Fiú mennybemenetele előtt megígérte nekünk a Vígasztaló eljövetelét. Ez a Vígasztaló a Szentlélek aki folyamatosan vígasztal, gyámolít, erősít, bátorít és gyógyít bennünket, hogy Isten Országa megnyilvánuljon már itt a földön is. Isten Országa Jézus második visszajövetele után válik teljessé. A saját szemünkkel láttuk hogyan gyógyult meg egy kislány, aki már gyermekkora óta súlyos izomsorvadásban szenvedett, mankóval is csak alig tudott járni. Miközben imádkoztunk érte folyamatosan Jézust hívta: „Jézus gyógyíts meg!” Amikor ezután Isten megérintette őt lélekben nyugodott, majd termé5
szetfeletti erővel szabályosan kiugrott a székből, és elkezdett rohanni a pódium felé. Meg sem lehetett volna állítani egészen a színpadig. A színpadon egyre csak azt kiabálta torkaszakadtából: „Köszönöm Jézus! Köszönöm Jézus! Köszönöm Jézus!” Sírt és nagyon boldog volt. Mi is sírtunk vele együtt és dicsőítettük az Istent nagyságáért… Csodálatos volt… Mintha a Mennyországból egy kis darab ereszkedett volna közénk. Bámulatos a Szentlélek munka közben. Bárcsak minél több ember részese lehetne ilyen megtapasztalásoknak. A Szentlélek ajándékai a Biblia alapján sokfélék: bölcsesség, tudomány, hit, gyógyítás, csodatevő hatalom, prófétálás, szellemek megkülönböztetése, nyelveken való beszéd, nyelveken való beszéd értelmezése. Ezt mind egy és ugyanaz a Lélek műveli tetszése szerint osztva kinek–kinek. Tehát Isten minden rendű és rangú hívőnek különleges kegyelmeket ad. Ezen ajándékok (karizmák) által alkalmassá és késszé teszik őket a különböző feladatok betöltésére, mely által megújul és épül az Egyház, ahogy írva vagyon: „A lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon velük” (1Kor 12,7) Damian Stayne mondta: „28 éve 6
vagyok a megújulásban, és úgy 5 éve érzékelek egy erőteljes váltást akár az én szolgálatomban, akár másoknál, akiknél jártunk, a megújuláson belül és kívül. Olyan, mintha Isten új kegyelmi kiáradásának egy magasabb szintje érné el az átlagos embereket, akik örömmel fogadják és válaszolnak arra, amit Isten tesz, s mindez a gyógyulások és csodák számának szaporodásában, a Szentlélek erőteljesebb kiáradásában, a népek közti párbeszédek erősödésében nyilvánul meg, nem csak külföldön, de itt Angliában is. Azt hiszem, a tapasztalatunk profétikus és sokan fognak részesedni ezekből az elkövetkező években. Ezen évek alatt érzékeltem, hogy mindannyian egy nagy fordulat felé közeledünk, amely új fokra emel bennünket
CREDO 2011 május
mind a megújulásban, mind a társadalomban. Úgy másfél éve pedig úgy érezem, már befordultunk a sarkon, csak még nem látunk tisztán végig az úton, amelyre kerültünk. Egy új időszak küszöbén vagyunk. Azt hiszem, Isten „mozdulása” ez, amely nem egy emberen vagy egy szolgálaton keresztül fog megnyilvánulni. Természetesen időről időre lesznek olyanok, akiket Isten kiválaszt, hogy kulcsszerepet játsszanak, de világosan fog látszani, hogy ez Isten kezdeményezése és munkája alapvetően. Amikor múlt novemberben erről imádkoztam, a következőt kaptam: Ez a remény ideje. A remény tűzpróbája. Kiöntöm élő vizemet, mindazokra, akik hajlandóak belépni a folyóba. Ez a folyó gyors folyású lesz, és nem ti fogjátok szabályozni. Az enyémek összejönnek imádkozni és keresnek engem. Tisztítsátok meg életeteket, újuljon meg életetek. Szabaduljatok meg mindentől, ami akadályozza művemet bennetek és általatok. Veletek vagyok, így a vihar nem árthat nektek.”
Márti és Csaba
Pünkösd átélése a Karizmaiskolán
A budapesti Siloe közösségtől értesültünk, hogy Damian Stayne ismét Magyarországra érkezik, hogy a Magyar Karizmatikus Megújulási Mozgalom hívőinek, négynapos előadás sorozatot tartson. Damian Stayne az angliai „Cor et Lumen Christi” Community alapító vezetője. A Szív és Krisztus Világossága Közösség alapításának gondolata 1983–ban fogalmazódott meg, majd hét és félévi imádkozás és böjt után 1990–ben létrejött. Damian és csapata legfőképpen Isten lelki adományainak használatát tanítják és alkalmazzák. Magyarországon gyógyító imáiról vált híressé. Nyilvános gyógyító alkalmai során több száz ember gyógyult meg testi–lelki betegségeiből („…sánták és bénák járnak, a süketek hallanak, a vakok látnak). Ezek a csodálatos gyógyulások mindegyike igazolt. Sokan tettek tanúságot, orvosi leleteiket is megmutatva. Ezen ismeretek birtokában, az első napon nagy várakozással és egy kis félelemmel telve léptünk be az előadó terembe. Tudván azt, hogy előadónk, Damian mennyire elismert személyiség a Kato-
likus Egyház legmagasabb szintjén is, hogy szolgálatát mekkora csodák kísérik, hogy milyen élő kapcsolatban van Istennel (vagy, ahogy egy testvérünk fogalmazta: forró dróton van Istennel), akkor úgy éreztük, hogy hozzá képest csak porszemek vagyunk, és a hitünk még a mustármagnál is sokkal–sokkal kisebb. Damian felment a színpadra, és elkezdett beszélni Isten feltétel nélküli szeretetéről. Több mint 360 hívő és pap figyelt néma csendben. Bevezetőjében kiemelte, hogy az Úr nem személyválogató, Ő szól mindenkihez. Az a szolgálat, amire mindenkit hív a mai eltorzult világunk legfontosabb szolgálata. Hallgatva az előadást, kezdeti „félelmünk” percről–percre alakult át izgalommal teli várakozássá. Damian megértette velünk, hogy azok a csodák, amikről a Bibliában olvashatunk, jelen lehetnek a mindennapjainkban, csak a kezünket kell hittel telve kinyújtani értük (Jn 14,12: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz”). A bevezető után először a nyelvi CREDO 2011 május
ima jelentőségéről beszélt. A nyelveken való imádkozás, az imának egy olyan formája, amikor az imádkozó elszakad a kötöttségektől, elszakad a saját gondolataitól, és önmagának, de sokszor környezetének is ismeretlen, vagy érthetetlen nyelven beszél. Azokat a testvéreinket, akiknek nem volt meg a nyelvek adománya, egy ima alkalmával, az Úr megajándékozta. Első előadás a Prófécia, a Prófétálás, adományáról szólt. A keresztény prófécia Tanít, Buzdít, Vígasztal (1Kor 14,3). Következett az Ismeret szava. A tudás természetfeletti adománya. Tényszerű ismeret egy személyről, vagy szituációról, amely nem lehet pusztán emberi gondolkodás által. Egy töredék ismeret, melyet Isten szabadon ad azért, hogy a Lélek ismertté tegye az igazságot egy bizonyos személynek, vagy egy bizonyos szituációt illetőleg (1Kor 14,25) Harmadik téma a Bölcsesség szavai adomány volt. Egy különleges adomány, amely arra szolgál, hogy az ismeretszavát és/vagy a próféciát magyarázza, hogy hogyan kell megérteni, vagy alkalmazni. Ekkor jött el az első alkalom, hogy „élesben” gyakorolhattunk. Párt kellett választanunk a sok ismeretlen társunk közül. Rövid imádság közben kértük az Urat, hogy adjon számunkra világos ismereteket, próféciákat, és bölcsességet, a feladatban résztvevő párunkkal kapcsolatosan. Ima után, felváltva elmondtuk egymásnak azokat a dolgokat, amelyeket a Szentlélek tudatni akart. Csodálatos érzés volt, amikor számunkra ismeretlen emberekről, embereknek mondtunk olyan dolgokat, vagy eseményeket az életéből, amelyeket ők megerősítettek, majd ők mondtak rólunk, nekünk szóló ismereteket, próféciákat. Ez most jó alkalom 7
arra, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy a nekünk szóló próféciák, azóta mind megvalósultak, vagy éppen napjainkban valósulnak meg. Az előadások további témája a Hit, a Remény, és a Szeretet volt. Megvilágosodott számunkra, hogy a Hit a Csodák szülőanyja. Az Ige és a Hit együtt Csodákat szül. Az őszinte, tiszta Hit levonja, lehúzza a jelenünkbe Isten országát. A Szentírás azt mondja a hitről: „Minden lehetséges annak, aki hisz (Mk 9,23)”. A négy napos előadások sorát egy olyan előadás zárta, amelynek témája, a testi és lelki Gyógyítás volt. A belső, vagy lelki gyógyulásokkal kapcsolatosan ismereteket kaptunk arról, hogy hogyan változhat meg az ember, ha elfolytja érzelmeit, haragját; múltbéli valós, vagy félreértett sérelmeit; családi konfliktusait; munkahelyi gondjait. Fontos, hogy felismerjük: szükséges a másoknak, magunknak, vagy Istennek való megbocsátás! A lelki gyógyulások a Bűnbánattal kezdődnek el. Fel kell ismerni azt, vagy azokat az eseményeket, amelyek a lelki sebeket okozták. Sokszor már a felismerés megváltoztatja az ember életét. A fizikai gyógyulás témája volt számunkra az egyik legérdekfeszítőbb téma. „A csodák közt a gyógyulás kegyelme előkelő helyet foglal el, mert általa növekszik az egyén hite, hiszen az ember könnyebben képes hitre jutni, ha a testi gyógyulás ajándékát kapja a hit folytán…” (Aquinói Szt. Tamás). Fontos tisztázni: amikor közbenjárás, vagy ima során gyógyulás történik, az Úré a dicsőség. A közbenjáró a gyógyulásért imádkozik, de magát a gyógyítást Jézus viszi végbe. Ezt a csodálatos szolgálatot is gyakorolhattuk. Jelentkeztek olyan testvéreink, akik valamilyen testi, szervi betegséggel küszködtek. Kis csoportokban imádkozhattunk gyógyulásukért. 8
Aznap este a 360 résztvevő között, 160 gyógyulás történt. Többen akkor, azonnal tanúságot tettek, mások „csak” néhány nappal később (orvosi leletekkel bizonyítva). Sokan maguk sem hitték el azonnal, hogy mekkora csoda történt velük. Dicsőség az Úrnak! Igazán nagy ámulatba akkor estünk, amikor a negyedik nap délutánján átmentünk a budaörsi sportcsarnokba, ahol nyilvános gyógyító nap volt. Özönlöttek az emberek az ország minden részéről és külföldről is. Megdöbbentő volt ennyi (2.000 fő) beteg embert (tolókocsis, mankós, daganatos, izomsorvadásos, síket, vak…) egy teremben látni. A betegség nem válogat, voltak csecsemők, fiatalok, középkorúak és aggastyánok egyformán. Szinte tapintható volt a feszültség, a várakozás izgalma. Mind Jézusban bízva érkeztek, az Ő gyógyító kegyelméért imádkoztak. Damian betegségek szerint felállította a jelenlévőket és imádkozott értük. Az Úr aznap is nagyon bőkezű volt. A közel három órás gyógyító ima alatt több száz gyógyulás történt! Dicsőség az Úrnak! Többen a gyógyultak közül, kiállva a 2.000 ember elé, és tanúságot tettek. Számos beteg, akik Bu-
CREDO 2011 május
daörsre bottal, mankóval, hallókészülékkel érkeztek. Hazafelé már nem volt rá szükségük. Dicsőség az Úrnak! A tanúságtételeket sokan le is írták. Ezeket elérhetővé tették a http://www.katolikuskarizmatikus. hu/tanusagtetelek honlapon. Számunkra az egyik legmeghatóbb gyógyulás egy Szerbiából érkezett fiatal magyar leányé volt. Az ő tanúságtételét közzétesszük most, itt az újságban. A négy nap során átéltek egy életre átformálta gondolkodásmódunkat és hitünket. A valóságban tapasztaltak megértették mindnyájunkkal, hogy Jézus akkor tud igazán munkálkodni (gyógyítani) bennünk, ha hittel fordulunk hozzá. Mindannyiunknak fontos lenne végre elhinni, hogy az Úr szeret bennünket, és a legjobbat akarja adni nekünk. Életünk bármely területén, legyen az egészség, család, munkahely, vagy más, a problémáink megoldásához az Ő segítségére van szükségünk. Higgyétek el kedves testvérek, ha szívvel, lélekkel, hittel kérjük, Ő nem fog késlekedni (Jn. 16, 23 – „Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.”).
AKI VÉGIGSPRINTELTE A SPORTCSARNOKOT: Kedves testvérek! Szerbiából pontosabban Vajdaságból érkeztem Budaörsre. Az Úr akaratából kerültem a gyógyító összejövetelre! Néhány órával az indulás előtt készült el az útlevelem, alig volt anyagi lehetőségem, hogy elinduljak, de az utolsó pillanatban az Úr mindent elrendezett... ...a csarnokban a lelátón ültem, amikor Damian a végtagokért imádkozott, ekkor nagy keservesen álltam fel, születésemtől fogva izomsorvadás volt mind a két lábam térdhajlatánál, ami miatt a lábaimat nem tudtam fájdalom mentesen kinyújtani, segítség nélkül alig tudtam járni. Két karizma-
iskolát végzett testvér mögöttem, egy pedig előttem imádkozott értem, melegséget éreztem a térdeimben, eldőltem–lélekben nyugodtam. Kellemes révületben voltam néhány percig, ekkor egy belső hang azt mondta nekem: „Kelj fel, és szaladj!” – Felugrottam és elkezdtem nyújtott lábbal szaladni, és tiszta szívből kiáltottam: „Köszönöm Uram, hogy meggyógyítottál!” Én, aki eddig szinte szólni sem mertem, több ezer ember előtt tanúságot tettem. Dicsőség az Úrnak! Még nem tudok tökéletesen járni, de úgy érzem, hogy az Úr folyamatosan gyógyít engem! Sok–sok szeretettel Z.A.
ÉLETÜNK Márti és Csaba LELKIGYAKORLAT A NAGYBAJOMI KOLPING ISKOLÁBAN (április 13.)
Néhány hónappal ezelőtt, a közösségünk egyik imaalkalma során elhívást kaptunk evangelizálásra. Azt kaptuk, hogy menjünk el a nagybajomi Kolping iskola diákjai közé. Közösségünk minden héten péntekenként találkozik. Az ima alkalmak során újra és újra megismétlődött az evangelizációra szóló „feladat”. Egyre erősödött mindnyájunk szívében az elhatározás, hogy megyünk. Teltek–múltak a napok, hetek, és péntekről–péntekre egyre több gondolat jött. Egy nap István atya azzal állt elénk, hogy véleménye szerint a legalkalmasabb időpont az április 13–a lenne. Ezen a napon tartják a nagybajomi Kolping iskola tanulóinak a lelki gyakorlatot. Azonnal igent mondtunk. Oly könnyen jött az igen. Korábban sokszor beszéltünk arról, közösségünk tagjaival, hogy ki kell lépnünk falaink közül, ám most, amikor megjött az alkalom, hirtelen lelassult az ember lendülete. Mi lesz a téma? Miről beszéljünk? És lett hírtelen számos kérdés. Vis�szatekintve, a legjobb megoldást választottuk: imádkoztunk, és kértük az Urat, hogy világosítsa meg elménket.
Márciusban mi is részt vettünk a budapesti Siloe közösség által szervezett karizma iskolán. A négynapos programról hazafelé autózva beszélgettünk, imádkoztunk. Óriási volt bennünk a tenni akarás. Úgy éreztük, hogy mindenkinek el kell mondanunk: Jézus Él! Abban a rendkívüli lelki állapotban, tele evangelizációs tervekkel, megkaptuk a választ, amiért olyan sokat imádkoztunk. A „Kolpingos” lelkigyakorlat témája: hit, remény, szeretet. Ezzel megkezdődött a tervezett, szervezett felkészülés. Az idő pedig felgyorsult, az április 13–a rohamléptekkel közeledett. Abban gyorsan sikerült megegyeznünk, hogy ki, milyen témáról fog beszélni. Már csak négy nap volt vissza, amikor a forgatókönyv, a nap programjának időbeosztása összeállt, ám a témáink még nem voltak kidolgozva. Két nappal az „esemény” előtt mindnyájunknak segített a Szentlélek. Gyakorlatilag néhány óra alatt sikerült elkészítenie mindenkinek a saját jegyzetét, előadásának vázlatát, kiválasztódtak a megfelelő zenék és a filmek is. Elérkezett április 13. napja. A lelkigyakorlat 9–kor kezdődött, de közösségünk minden tagja már jóval
CREDO 2011 május
9
9 óra előtt a Plébánián volt, és együtt imádkoztunk. Kértük az Urat, hogy adjon bölcsességet, tiszta szavakat, szilárd, kikezdhetetlen, sugárzó hitet, és használjon minket eszközként arra, hogy megérintse hallgatóink szívét. Csima Ágota igazgatóasszony köszöntője után Rajkai István atya bemutatta közösségünket a tanulóknak, és mondott egy rövid történetet gondolatébresztésül, majd átadta a szót. Akkor elérkezett az a pillanat, amit annyira vártunk. Az izgalom és a nyugalom egyszerre öntött el minket. Megmagyarázhatatlan, csodálatos érzés. Nehéz leírni, azt hiszem, hogy aki már átélt hasonlót, az tudja, mire gondolok. Először megnéztünk egy rövid diasorozatot az imáról. Első előadóként, Márti beszélt a Hit erejéről, fontosságáról, a hit gyakorlásáról, és arról, hogy mennyire átformálja az ember életét, ha őszintén, hittel megnyitja szívét. Tanúságot tett arról, hogy az ő életét hogyan formálta az Úr. Következett egy kis játék. Két „önkéntesnek” bekötöttük a szemét és a többi diák hangosan irányította őket egy „akadálypályán”, székek között. Visszafelé a kezüket fogva, csendesen egy–egy testvérünk vezette a fiatalokat. Megtapasztalták a vakság, és a kiszolgáltatottság érzését. A szünetben már érkeztek az első négyszemközti kérdések. Éreztük, hogy az irány helyes! A szünet után mindenki kapott egy darab papírt, egy tollat és egy lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy leírja azt a bűnét, gondját, bánatát, amit eddig nem osztott meg senkivel. Sem barátjával, sem szüleivel, sem tanárával, sem papjával. Fontosnak tartottuk tisztázni, hogy ez nem gyónás, és nem is helyettesíti azt! Ezeket „kiírt” érzéseket, netán bűnöket, összehajtva, Jézus lábai elé helyezhették. Örömteli volt látni, hogy gyermekek és felnőt-
10
tek, szinte mindenki az Úr lábához tette saját papirkáját. Következtek a tanúságtételek. Az elő a dohányzás elhagyásáról szólt. Dornacker Gyuszi kiállt a 70 tanuló elé, és szeretettel, könnyed humorral, mesélte el, hogy hogyan szokott rá, majd hogyan sikerült sok–sok támogatással és imával leszoknia a cigarettáról. Második tanúságtevő Pincés Szilveszter testvérünk az alkohol „sárga ördögéről” beszélt. Felolvasásában elmesélte életének néhány, nem túl csillogó tükörcserepét. A második előadás témája a Szeretet volt. Miután tisztáztuk, hogy a hívő ember számára mit is kellene jelentenie a szeretetnek, mint életformának, beszéltem a hétköznapok szeretetéről, a szeretetéhségről, illetve a szeretet hiányának veszélyeiről. Harmadik témaként jött a Remény. Az előadás után levetítetünk egy öt perces filmet, amelynek segítségével sikerült megmutatnunk, hogy ma a 21. század jelenében, a mai hétköznapokban mire képes a Hit, a Szeretet, és a Remény, amikor mindhárman jelen vannak. Éppen úgy, ahogyan együtt munkálkodik bennünk az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A nap zárásaként elégettük azokat a papírokat, amelyeket néhány órával korábban megtöltöttek mondataikkal, és Jézus elé helyeztek. Már akkor, de két nappal később is kaptunk megerősítéseket, köszöneteket, tanúságtételeket a „hallgatóságunktól”. Ezek azok az őszinte érzések és érzelmek, amelyekből erőt meríthetünk, és megerősítést kapunk, hogy folytatnunk kell a megkezdett „munkát”. Többé nem léphetünk le az Úr által kijelölt útról. Ezúton szeretném megköszönni Hőgye Emőkének az énekeket és a gitározást, Lukáts Kati néninek, Tisza Mónikának és Tóth Andrásnak a jelenlétet és imákat, Csima Áginak és Rajkai István atyának pedig a lehetőséget. Köszönet illeti azokat a Barátainkat is, akik segítették felkészülésünket gondolatokkal, tanácsokkal, irodalommal és imákkal.
CREDO 2011 május
Lempach Gabriella
HITTANOSOK KIRÁNDULÁSA
(május 7.) Május 7–én, szombaton, kirándulni vittük hittanosa- ses imádságok tárta a Mindenható Isten elé. Az áltainkat. Az úti cél a mesztegnyői kisvasút végállomá- la írt szent énekek, zsoltárok a Biblia részét képzik. sa, Kakpuszta volt. Mintegy 80 gyerek jött el, hogy (Zsoltárírás csapatonként). együtt töltsük a napot. Miután az összes csapat végighaladt a kijelölt útA traktorplatón, amelyen kizötyögtünk, igaz ugyan, vonalon, ebéd, majd különféle játékok következtek. hogy szűkösen voltunk, de ahogy a mondás mondja: Délután kellemesen elfáradva indultunk haza. sok jó ember kis helyen is elfér. Köszönöm Mindenkinek, aki aznap bármiben is seA napunk során Dávid király életének fontosabb ese- gítséget nyújtott! ményeivel ismerkedhettek meg a gyerekek akadály- Imák, zsoltárok, amiket a csapatok írtak: verseny formájában. 4 csapatot alakítottunk ki: Sima, „Jézusom, Urunk, mi miatyánk vagy, oltalmazz meg Ászom, Eliáb, Natanael (Dávid testvérei). minden bajtól.Kísértésben el ne hagy és életünk végéOdaérkezésünk után megtanultunk a napunk himnu- ig védelmezz minden rossztól. Ámen!” szát, amely Pintér Bélától a Nem adom fel c. dal volt: „Népemnek megváltást hoztam azzal, hogy legyőztem Góliátot, de ez Istenem a Te erőd nélkül nem si„Nem teszem a kezemet a tarkómra, kerülhetett volna Köszönöm! Ámen!” jöhet akármilyen nagy próba, „Dávid király a hős, aki kiállt Góliát ellen. Hálásak nem teszem a kezemet a tarkómra, vagyunk neked, hogy győzelmet arattál. Ámen!” mert már enyém a győzelem, – nem adom fel. „Istenem, Istenem úgy szeretlek Téged, minden nap veled lennék, de legalább reggel és este. Istenem, úgy Katona vagyok egy nagy hadseregben, szeretlek Téged. Miattam keresztre feszítettek, ezért mindennap csatába kell mennem. hálát adok néked! Ámen!” A kapitány Jézus, én rá figyelek, A gyerekek élménybeszámolói: mindennap új csatát nyerek. A hittanos kirándulás Kakpusztán volt. Reggel 9 óráGondolom, nem mondok túl nagyot, ra kellett gyülekezni a plébánián. Sokan voltunk. Csaha azt állítom, hogy harcos vagyok. patokat alkottunk és csapatonként elindultunk a próbák teljesítésére. Dávid király élete volt a kerettörIgéje a fegyver, hitem a pajzs, ténet. Én az Ászom csapatba kerültem. Nagyon jól így aratok majd nagy diadalt. éreztem magam. (Vida Réka – 6. osztály) Szeretnék már én is végre kicsi Dávid lenni Kakpusztára mentünk kirándulni. Traktorplatón a Góliátok ellen bátor szívvel harcba menni, mentünk ki.Amikor odaértünk, akkor tanultunk egy mert van két kezem, és jól vág az eszem éneket, majd csapatokat alkottunk. 4 csapat volt, én a és van egy erős Isten, aki harcol velem. Viktor csapatába kerültem. Sokat játszottunk. Én jól éreztem magam. (Orsós Brigitta – 5. osztály) Legyőzöm az ellenséget, 9 órakor gyülekeztünk a plébánia előtt, traktorral zöakármilyen bátor, még akkor is, työgtünk ki. Csapatokat alkottunk, én a Sima csoportha nem én vagyok a Terminátor.” ban voltam. Dávid életével kapcsolatos volt a napunk. (Kalányos Tímea – 6. osztály) Az akadályverseny útvonalául a nemrég avatott Tő- A kirándulásra, mikor odaértünk, akkor ettünk–itzike tanösvény szolgált, ahol egy patak menték halad- tunk, utána a pap bácsi mesélt nekünk Dávid királytak a csapatok. ról. Utána pedig feladatok voltak. Az első feladat az Egyet–kettőt ízelítőül az állomásokból: volt, hogy ki kellett rakni egy képet. A második pe– Dávid–Góliát harca:„Te karddal, és dárdával jössz dig, hogy célba kellett találni labdával. Aztán a harellenem, én azonban Isten nevében megyek elle- madik, hogy minden növényből ki kellett rakni Dáned.”– labdával hullahopp karikába találni. vid király nevét. A negyediknél a csapatkapitánynak ¬– Dávid nevének kirakása különféle terményekből bekötötték a szemét, és ki kellett találni a csapatban (faág, levél, moha, virág, stb.), lévő gyerekek nevét. Az utolsónál pedig egy imát kel– „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet!”– lett írni. Aztán ebédeltünk, délután pedig ismét játDávid testvéreinek (a csapattagoknak) felismerése szottunk, métát, focit, kidobóst. Kihirdették a verseny bekötött szemmel. eredményeit. Aztán megérkezett a traktor, és elmen– Dávid mindennapjainak küzdelmeit, örömeit ver- tünk haza. (Kalányos Katalin – 2. osztály) CREDO 2011 május
11
Anyakönyvi adatok a plébánián:
Temetések: május 4.: SZABÓ DEZSŐNÉ, született Horváth Rózsa– élt 82 évet. Gyászolják – testvére: János, fia: Dezső, menye: Irén, unokái: Attila és Csaba május 27.: NYÁRI JÓZSEF – élt 44 évet. Gyászolják – édesapja: József, élettársa: Julianna, fia: József és Krisztián, nevelt gyermekei: Szilvia, Melinda, Ildikó és József, testvérei:Ibolya és Zoltán, és öt unokája. Keresztelések: április 30 .: BENCE – Büki Zsolt és Szerencsés Éva gyermeke – Gyergyai utca május 1 .: BRIGITTA– Orsós Ferenc és Vince Krisztina gyermeke – Dózsa utca május 1 .: TÍMEA – Kalányos István és Orsós Ilona gyermeke – Dózsa utca május 1 .: LAJOS – Meller Lajos és Ignácz Rozália gyermeke –Dózsa utca május 7 .: OLIVÉR – Domján László és Vidus Nikolett gyermeke –Rózsa utca május 7 .: LAURA – Szabó Róbert és Sánta Mária Éva gyermeke –Rózsa utca Bérmálkozóink: Bogdán Andrea – Bogdán Imre és Ignácz Gyöngyi gyermeke, Pálmajor Bogdán Zsolt – Gyurkó János és Bogdán Mónika gyermeke Csonka Anett – Orsós László és Orsós Margit gyermeke, Pálmajor Horváth Anita – Horváth István és Gazdag Valéria gyermeke Ignácz Balázs – Ignácz László és Orsós Ibolya gyermeke Ignácz Péter – Ignácz László és Orsós Ibolya gyermeke Imre Zsolt – Imre Miklós és Schmidt Marianna gyermeke Kalányos Erika – Kalányos Zoltán és Orsós Erika gyermeke, Pálmajor Kalányos Viktória – Kalányos János és Orsós Mária gyermeke, Pálmajor Molnár Leonóra – Molnár Ottó és Friss Erzsébet gyermeke Orsós Brigitta – Orsós Tibor és Orsós Mónika gyermeke Orsós Erika – Orsós János és Bogdán Teréz gyermeke, Pálmajor Orsós Katalin – Orsós György és Kalányos Rozália gyermeke, Pálmajor Orsósné Bogdán Katalin – Bogdán János és Orsós Anna gyermeke, Pálmajor Takács Zoltán – Takács Zoltán és Zarka Csilla gyermeke
PÜNKÖSD A pünkösd a kereszténység harmadik legfontosabb ünnepe. Beteljesítése, megerősítése a feltámadásnak, az Atyához való fölemeltetésnek, és főleg Jézus maradandó jelenlétének. A keresztény világ ünnepli a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. Ap.csel. 2,1–4 „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat elöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." Ekkor Péter apostol prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Ekkor indultak az apostolok az idegen népek közé téríteni, a keresztény vallás meghódította a világot. . A pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg, de a pünkösdi esemény értelem szerint az egyetemes egyház születésnapja volt kezdettől fogva. 12
CREDO 2011 május
REJTVÉNY Előző szám: Ne félj, csak higgy! „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az Írásokat?
Mit ünneplünk Pünkösdkor? Rakjátok sorrendbe a lángokat az apostol feje körül és kiderül!
Ebben a hónapban van ÚRNAPJA. Rejtvényünkből kitalálhatod, megfejtheted, hogy mit takar pontosan ez a kifejezés. Kérdésünk tehát így hangzik: Minek az ünnepe az Úrnapja? Megadott szavak: TESTEM, VÉREM, ESZI, ISSZA, ÉLET, VACSORA, HÁLÁT ADOTT, MEGTÖRTE, TANÍTVÁNY, ÖRÖK, ÚRNAPJA, SZÍV, T S S N K R N P H E
E V A C S O R A Á Y
S Z T T É S E A L N
T T E E S Z K J Á Á
E U S L V Í Ü P T V
M E R É V V N A A T
K S T Ö R Ö K N D Í
R Z É E É É N R O N
I I S S Z A E Ú T A
M E G T Ö R T E T T
Összeállította: Lempach Gabriel-
Mokkaszelet
GIZI NÉNI RECEPTJE
Hozzávalók:
4 tojás, 18 dkg porcukor, 25 dkg darált dió, 2 ostyalap, 25 dkg margarin, 5 evőkanál feketekávé
Elkészítése:
4 tojás sárgáját 18 dkg porcukorral habosra keverünk, hozzáadunk 25 dkg darált diót és a tojások keményre felvert habját.(4+2 tojásfehérje) 2 ostyalapot beleteszünk egy közepes tepsibe és ráöntjük a masszát és megsütjük. Krém: 18 dkg porcukrot 5 evőkanál feketekávéval kikeverünk, 25 dkg margarint két tojássárgájával és a kávés cukorral habosra keverjük és a megsütött és kihűlt tészta tetejére kenjük. A krémet megszórjuk tortadarával, vagy reszelt csokival. Egyszerű, finom sütemény. CREDO 2011 május
13
Ugye a nyári szünetben is gondolsz Jézusra? Ne felejtsd! Jézus nyáron is vár minden szentmisében! Bármerre is jársz, biztosan lesz a közeledben templom, ahová betérhetsz! Nem tudod, mivel töltsd a nyári szünidőt? Van egy remek programom számodra! Gyere, és táborozz velünk! Az idei hittantáborunk Háromfán, (Babócsa mellett) az ottani plébánián lesz, innét barangoljuk be a környéket! Hogy mi vár Rád? Azt természetesen csak akkor tudod meg, ha eljössz…De, hogy kedvet csináljunk ehhez a kalandos, fordulatokkal teli 6 naphoz, íme egy kis ízelítő a programból: Eljutunk majd Babócsára, Drávaszentesre, a Dráva Kapu Bemutatóközpontba, és tanösvényre, megmártózunk a nagyatádi és csokonyavisontai strandokon, estéinket mókás tábortüzekkel zárjuk és persze lesz sok játék, vidámság. A többi pedig maradjon meglepetés! :) Részvételi díj: 10.000,– Ft/fő, testvéreknek 8.000,– /fő. Sajnos az árak emelkedtek, a tavalyi táborunk is 14.000,– Ft/fő volt, pedig szállásdíjat nem kellett fizetnünk. (Részletfizetés a tábor kezdetéig lehetséges) Bővebb tájékoztatót majd később kapnak azok, akik jelentkeztek.
14
CREDO 2011 május
ELSŐÁLDOZÓINK BEÖLTÖZÉSE
BÉRMÁLKOZÁS 2011