Semmelweis Egyetem Nevelés- és Sporttudományi Doktori Iskola
Civil álom és politikus állam Adalékok a civil sportszervezetek státuszának legújabb-kori politikatörténetéhez Magyarországon
PhD disszertáció tézisei
Bakonyi Tibor
Budapest, 2004
1. A témaválasztás indoklása
A szakirodalom és a szaksajtó már- már másfél évtizedes közhelye, hogy a sportszféra a rendszerváltás vesztese.
Különösen akkor tunik súlyosnak a fenti kijelentés mögötti
társadalmi valóság, ha azokra a statisztikai adatokra, szociológiai felmérésekre gondolunk, melyek a magyar társadalom életminoségérol, a fizikai rekreációra fordított ido mérlegérol, a hazai lakosság várható élettartamáról és egészségügyi állapotáról szólnak.
A rendszerváltás számos ígérete közül nem kevés bizonyult illúziónak. Ilyenek voltak többek között
a
szociális
piacgazdaságra,
a
jóléti
társadalom
gyors
és
fájdalommentes
megteremtésével kapcsolatos elképzelések. A fentiekkel összefüggésben a civil társadalomra vonatkozó, ma már nem kis mértékben doktrinernek tuno elképzelések közül is számosat nem igazolt az ido.
A hazai társadalomtudományok és a sporttudományok is kritikátlanul vették át azokat a tranzitológiai patentokat, melyek középpontjában az az elképzelés állt, hogy a privatizáció, a jogállamiság és a civil szervezodések jogi kereteinek megteremtésével automatikusan a fejlett nyugati társadalmak mintáját fogja követni a magyar gazdaság és társadalom fejlodése. Ezek a gyakran illúziónak bizonyult elképzelések komoly hatást gyakoroltak a rendszerváltó törvények megfogalmazására, megszületésére.
Ez alól a sport és a sportirányítás,
sportfinanszírozás törvényi, politikai szabályozása sem maradt mentes. Eddig nem kutatott kérdés, hogy miért is történt, történhetett mindez meg.
Ugyanakkor, meggyozodésem, hogy a miért kérdésre nem adhatunk helyes válaszokat mindaddig, amíg nem vizsgáltuk meg a jelenségek, folyamatok hogyanját. Azt, hogy milyen környezetben, kontextusokban, milyen vélt vagy valós felismerések, politikai- ideológiai viták és doktrínák hatására formálódott a legújabb magyar demokrácia sportpolitikája.
Kétségtelen, hogy az ezerkilencszáz-kilencvenes évek eleje óta a Magyar Köztársaság törvényhozása és kormányai igyekeztek olyan törvényi, jogszabályi kereteket létrehozni, amelyben megvalósulhat(ott volna) a rendszerváltás, a nagy átalakulás a magyar sportban is.
Minden, a parlamentben meghozott törvény, jogszabály, politikai, szakmapolitikai viták eredoje. Ezekben a vitákban pedig igenis fellelhetok olyan elemek, parakoncepciók, amelyek
tükrözik egy adott korszak sportpolitikáját és a mögötte meghúzódó koncepciót, koncepciókat. Az értekezés második felében épp e vitát igyekeztük rekonstruálni abban a reményben, hogy az említett koncepciók elemeire, sarkalatos pontjaira rámutassak. Enélkül a szöveg- és vitaelemzés nélkül a hogyan történt, hogyan alakult a magyar sport törvényi és jogi kereteinek politikai alakulása, alakítása nem válaszolhatunk hitelesen.
A
téma
megértése
szempontjából
mindenképpen
fontos az
1989
elotti
korszak
sportpolitikájának rekonstruálása, hiszen e nélkül a történeti visszatekintés nélkül egyáltalán nem érthetoek az elmúlt bo egy évtized sportpolitikai útkeresései. Bár számos igazság van abban a foleg a sportszakmában gyakran hangoztatott nézetnek, mely szerint a sport a rendszerváltás egyértelmu vesztese, az tény: a rendszerváltással megteremtodött a szabad és nyilvános szakmai, szakmapolitikai diskurzus lehetosége, megteremtodtek intézményei.
A rendszerváltást követo hazai szakmapolitikai és nagypolitikai koncepciók, parakoncepciók és mindezek ütközését, ütköztetését egyfajta útkeresésként értelmeztük.
Ebben az
útkeresésben, útkeresésekben egyre fokozatosabban haladtak a sportpolitikai viták résztvevoi az illúzióktól és doktrínáktól az egyre határozottabb koncepció, koncepciók irányába. Ez a számos buktatóval kísért kollektív munka mindmáig tart. E munka során illúziókkal kellett a benne résztvevoknek leszámolniuk.
Ezek közül jelent értekezés szempontjából a
legjelentosebb veszteség a civil társadalomra vonatkozó – ma már egyértelmuen doktrinernek tuno – elképzelések, illúziók sorsa.
A témában szakmai elemzést mind a mai napig nem hozott létre a hazai sporttudomány. Mindeddig általában a társtudományok segítségével írták le a sport civilizálásának és államtalanításának elkerülhetetlenségét.
Mindezek eredményeképp a magyar sport
átalakulásáról szóló tanulmányoknak ma Magyarországon mindenképpen létjogosultsága van.
1.1 Az értekezés célja
Amikor a sportpolitikai, a sport társadalmi helyzetére, az állam szerepvállalására, felelosségére
vonatkozó
koncepciókat,
parakoncepciókat
és
vitákat
rekonstruáltuk,
vizsgálódásunk középpontjába mindig a rendszerváltás – hangsúlyozva: csak ma még – gyakran illúziónak tuno nagy ígéreteire, azok alakulására koncentráltunk.
Azaz a civil
sportszervezetek lehetséges és valóságos státuszára, azok létezésére és muködoképességére.
Célunk volt továbbá, hogy feltárjuk a sportpolitika és a civil sportszervezetek kölcsönös, illetve egyirányú kapcsolatrendszerét az elmúlt tizenöt évben. Azt is célul tuztük ki magunk elé, hogy rámutassunk a sportpolitika miként igyekezett a civil sportszervezetek státuszát meghatározni.
1.2 Hipotézisek - A civil társadalom nem tudja érvényesíteni az erejét a sportirányításban, létezése és muködoképessége az útkeresés idoszakát éli. A sportpolitika nem ismeri fel kelloképpen a civil társadalom jelentoségét, egyfelol szükségesnek tartja és lebegteti az állam kivonulását a sportból, másfelol nincs válasza arra a kérdésre, hogy milyen intézmények, szervezetek oldják meg a sporttal legfoképpen, legfoképpen a lakossági sporttal kapcsolatos feladatokat. - Az elmúlt tizenöt évben sportpolitika és a civil sportszervezetek kapcsolatrendszerére egyoldalú függoségi viszony jellemzo, amely feloldására egyik fél sem képes. A sportpolitika leszukítetten kezeli a civil sportszervezetek fogalmát, részben az élsportot szolgáló civil sportszervezetekben gondolkodik, részben az iskolai testnevelés és sport jelentoségét hangsúlyozza. Azonban az utóbbival kapcsolatban döntoen az oktatási rendszerbe kötelezoen beépített formákra helyezi a hangsúlyt, a civil jellegu diák és egyetemi sportszervezetek a perifériára kerülnek. - A sportot irányító politikusok ismeretei a sportról igen eltéroek, attól függoen, hogy funkcióba kerülésük elott milyen kapcsolatban álltak a sporttal, ismereteik szintje befolyással van az általuk kialakított (elfogadott) sportkoncepcióra.
2. Módszerek
Az értekezés alapvetoen dokumentumelemezésre épül. dokumentum
típusok
álltak
vizsgálódásaink
A munkánk során az alábbi
középpontjában:
sporttal
kapcsolatos
párthatározatok, direktívák, törvényeloterjesztések, törvényjavaslatok, országgyulési vitáinak jegyzokönyvei, a sporttörvény vitájának jegyzokönyve.
A civil szervezetekrol folytatott nyilvános, magyarországi vitákból is kiderül, hogy – már csak ez a hazai kortárs történelem sajátossága – a politikai folyamatok, útkeresések nélkül nem értheto a civiliáda sorsának alakulása. kontextusa
sem.
Azé
a
kontextusé,
Ahogy nem értheto a sport meghatározó mely
1989
óta
folyamatosan
változott.
Törvényeloterjesztések, törvényjavaslatok vitái, napirend elotti felszólalások, interpellációk,
miniszteri válaszok mind forrásként szolgáltak az elemzéshez.
Míg a rendszerváltás elotti sportpolitika rekonstruálásában jószerivel kizárólag az állampárti (sport-) politikai direktívákat lehetett forrásként használni, addig a rendszerváltást követoen a forrásbázis kiszélesedett és mennyiségét tekintve hatalmasra nott.
Mind a sport költségvetési helyérol, súlyáról, a sportélet szabályozásáról, a sportot érinto gazdasági környezet törvényesítésérol, a sportszervezetekrol, mind egyedi, úgy nevezett single issuek-ról hozzáférhetok voltak a különbözo politikai szövegeket.
E szövegek
egyvalamiben megegyeznek: bennük formálódott, artikulálódott a rendszerváltás korának és az azt követo éveknek mindenféle sportpolitikai koncepciója. Kuriózumként említjük meg, hogy ebbol a szempontból még senki sem gyujtötte ki és elemezte önálló egységként, ha tetszik: szövegkorpuszként ezeket a politikai szövegeket.
Csak a nyilvánosság elott elhangzott és a nyilvánosság számára ellenorizheto szövegekben megmutatkozó (sport-) politikákat lehet és érdemes tisztességgel feltárni. Az értekezésben nem tudunk foglakozni, még akár a legközkeletubb publicisztikai, politológiai közhelyszámba meno pletykákkal, elképzelésekkel és összeesküvés-elméletekkel sem.
Egyértelmu, hogy
1990 óta a magyar politika, és így a sportpolitika dönto kérdései a Magyar Köztársaság Országgyulésén kerülnek megvitatásra, formálódnak döntésekké. És ugyanitt artikulálódtak, artikulálódhattak a magyar sportéletet, sporttársadalmat új pályára állító szakmapolitikai koncepciók.
Az értekezés megírásánál alkalmazott másik fontos módszer a mélyinterjú volt. Lényegesnek tartottuk megszólaltatni azokat a sportvezetoket, sportpolitikusokat, akik az általunk tárgyalt idoszakban a magyar sportot a legfelsobb szinten irányították, akik a sportpolitika meghatározói voltak. E célból mélyinterjúkat készítettünk hat olyan személyiséggel, akik a magyarországi sportirányítás, sportpolitika meghatározó vezetoi voltak a rendszerváltást közvetlenül megelozo évektol napjainkig.
3. Eredmények
A hatékonyan, társadalmilag meghatározó módon civil szervezetekre épülo sport- és testkultúra kizárólag a jóléti állam sajátja. Ebben az értelemben sem lehet alapvetoen és
egyoldalúan felfogni és értelmezni az állami és a törvényhozási sportpolitikát.
A
sportpolitikát olyan kommunikációnak, a sportpolitikai törvényeket, koncepciókat ezen kommunikáció eredoinek tételeztük fel, mely kommunikációban a sporttársadalom – megkésve önszervezodo, a szolidaritást megkésve felismero – képviseloi, a (civil) sportszervezetek, a végrehajtó hatalom, a törvényhozás éppúgy részt vesz, mint a sporttudomány, a sportsajtó stb.
3.1 Párthatározatok, direktívák „útmutatása”
Míg a rendszerváltás elotti korszak sportpolitikájának leírásakor, elemzésekor alapvetoen a direktíva típusú források elemzésére koncentráltunk, addig az 1990-et követo évek demokratikus rendszerének sportpolitikai útkereséseinek rekonstruálásakor ez a módszer használhatatlannak tunt. Ahogy az 1990-et megelozo évtizedek sportpolitikájának alapveto, mindeddig alig vizsgált forrásai az ido múlásával egyre gyakrabban egymást követo párthatározatok voltak, addig ezen párthatározatok alapos szövegelemzése nélkül keveset érthetünk meg az államszocializmus sportpolitikájából. Ezen direktíva típusú forrásokban ugyanis nemcsak – az utólag hazugnak bizonyult – eszmények érhetok tetten, hanem a korabeli lehetséges (sport-) történeti valóság is.
A direktíva típusú források alapján kitunt, hogy a „szocialista” sportpolitika alkotói már az ötvenes évek közepétol tisztában voltak meghirdetett – magasztos – eszmék és a szakmapolitikai valóság közötti mély szakadékkal.
Ennek ellenére a sportpolitika
gyakorlatilag a rendszerváltásig egységes, monolit és – természeténél fogva – hazug maradt. Ugyanakkor a (sport-) politika sajátos módon érdekeltté tette a sporttársadalom vezetoit – a sportveze toktol az élsportolókon át az utánpótlásedzokig bezárólag – ennek a hazug és társadalmilag káros következményekkel járó rendszernek a fenntartásában.
Más
„ágazatokhoz” hasonlóan a sportot is korrumpálta az államszocialista rendszer. Ez, más ágazatokhoz képest a sportban különösen sikeresnek bizonyult, aminek következtében – néhány tiszteletreméltó és magányos kezdeményezés ellenére – nem jött létre a nyolcvanas évek közepén, második felében olyan nyilvános, autonóm és önszervezodo sportpolitikai vita, amelyben egyfelol a sportszakma, sportszakmák képviseltették volna magukat, másfelol felvázolta volna a hazug, fordított piramisra emlékezteto „szocialista” sportstruktúra átalakításának, reformjának programját.
Minden határozat olyan rövid távú visszatekintéssel kezdodik, amelyben megindokolták a pártpolitika sportszférában való aktuális implementálását a szerzok. A határozatoknak ezen retrospektív részei akaratlanul is számos oszinte, és objektív értékelést, korabeli helyzetelemzést tartalmaz. Az értekezé snek ez a része ebbol a szempontból feltétlenül újnak tekintheto. Olyan korszakok, évtizedek sportpolitikáját, a sportpolitika valóságos társadalmi hatását – az esetek többségében hatástalanságát – lehetett ilyen módon feltárni, mely korszakokban egyáltalán vagy épp alig-alig volt sportszociológia, sportszociográfia. Éppen ezért a hazai, „szocialista” sport lehetséges társadalom- és politikatörténeti kontextusára nézve eleddig jószerivel ismeretlen adatokat lehetett megismerni.
A kommunista sportpolitika már az 1948-as hatalomátvétel idején azt hangoztatta, hogy célja a sportrendszer alapveto megváltoztatása, népi-demokratizálása, a versenysport-centrikus” kapitalista sport fordított piramisának talpra állítása. A források elemzésébol kitunik, hogy a meghirdetett elvek és a társadalmi sportvalóság közti mélységes szakadékot a politikai vezetés pontosan látta, ám a rendszerpropagandát szolgáló sport struktúráját alapjaiban nem változtatták meg, nem demokratizálták, mi több, a „fordított piramis”-szeru sportrendszer még inkább egészségtelenné vált.
3.2 Parakoncepciók a parlamenti vitákban
A rendszerváltást közvetlenül megelozo és követo években általános közvélekedés volt, hogy a piac, a demokratizálódás, a civil szervezetek megerosödése az állammal sze mben automatikusan megteremtik a jóléti társadalom formáit és mindennapos tartalmát.
Ezt a
meggyozodést számosan osztották a sportpolitika alakítói közül is. Ezért sem születhetett meg a sportrendszer átalakítását szabályozó törvények, jogszabályok a rendszerváltást követo elso kormányzati és parlamenti ciklusban.
Már az elso parlamenti ciklus sportpolitikai vitáinak elemzésébol is kitunik, hogy sommásan hamis az a minosítés, hogy a magyar politika nem rendelkezett sportpolitikai koncepcióval. Voltak igenis határozott, egymástól markánsan különbözo sportpolitikai parakoncepciók ebben az idoszakban.
E parakoncepciók a parlamenti vitákban megjelentek, egymással
ütköztek, egymást gazdagították.
Különösen érdekes, hogy nem lehetett sem 1990-1994
között, sem a késobbi ciklusokban határozottan definiálni, mondjuk a liberális, a konzervatív, a szocialista, a kereszténydemokrata stb. sportpolitikákat.
Ezen politikai irányzatok,
ideológiák gyakran egyszerre jelentek meg az egyes pártok és képviseloik, valamint a végrehajtó hatalom sportpolitikájában, sportpolitikai diskurzusában, érvrendszerében.
A sportszakma megkésett önszervezodése miatt is, még az 1994-et követo idoszakban is elsosorban a kormányzat és a nagypolitika diktálta a magyarországi sportpolitikai útkeresések irányát, dinamikáját.
Különösen az elso, az 1996-ban meghozott sporttörvény kapcsán
kristályosodhattak ki a rendszerváltást követo idoszak egymástól eltéro sportpolitikai koncepciói. Az állami és politikai felelosségvállalás és a civil, társadalmi kontroll kérdése kapcsán éles és koncepciózus vita folyt az Országgyulésben, 1996-ban. Ebben a vitában sem ideológiai, párt- hovatartozási, világnézeti kérdések mentén ütköztek kizárólag a nézetek. Ellenzéki és kormánypárti sportpolitikusok gyakran egyazon álláspontot foglaltak el ebben a vitában is.
1996-ban alapvetoen politikai döntés született a sportról. Kerettörvényt alkottak az akkori sportpolitikusok, ám a sportszféra elkerülhetetlen – társadalmilag hasznos irányú – reformjához e törvény sem biztosította a megfelelo háttere, a normatív, a hosszú távú tervezést garantáló finanszírozási rendszert.
A mindenkori költségvetési, államháztartási
helyzetnek kiszolgáltatott sportszféra ily módon akaratlanul is a – megnyilatkozások szintjén a – sportból kivonuló állam és politika kegyeit kereste a továbbiakban is. A sport továbbra is kényszeredetten politizált és a politika eloszeretettel sportolt.
Különösen igaz ez az 1998 és 2002 közötti korszakra, amikor – összességében – eladdig sosem látott források álltak a központi kormányzat és az intézményesült sportkormányzat rendelkezésére. A vállaltan államközpontú, paternalisztikus sportpolitika komoly morális válságot idézett elo a magyar sportban. Az alighogy megszületett civil kontroll gyengítésével, ellehetetlenítésével a korszak kormányzati koncepciózus sportpolitikája felvállaltan negálta a megelozo idoszakok sportpolitikáját. Ennek a folyamatnak szimbolikus betetozése volt az 1996-os sporttörvény helyett és helyére hozott 2000-es sporttörvény és annak vitája. Az új sportpolitika és annak törvényi megerosítése eleve kódolta az állami túlhatalom megerosödését,
a
paternalizmust,
a
szubjektív
döntéshozatalt,
a
sportszervezetek
kiszolgáltatottságát és a lukratív jogértelmezést. Mindezek megfogalmazódtak az 1998-2002 közötti idoszak parlamenti, sportpolitikai tárgyú vitáiban is.
4. Összegzés
Az eredmények alapján megállapítható, hogy a hipotéziseink beigazolódtak.
A magyar
sportpolitika, az új évezredre kényszeruen megszervezodni látszó szakmapolitikától a nagypolitikáig bezárólag számos alakváltozáson ment keresztül a rendszerváltást követo majd’ másfél évtizedben.
Számos cikk-cakk, sebesség- és irányváltás jellemezte ezt a
folyamatos útkeresést.
Mi tudhatunk a nagy átalakulásról, átalakulásból?
Ha azt a kérdést tesszük fel egy
jogásznak, jogtudósnak, hogy megtörtént-e a rendszerváltást követoen a kívánatos depolitizálása, államtalanítása, társadalmasítása a magyar sportnak, minden valószínuség szerint határozott és pozitív választ kapunk. Ha ugyanezt a kérdést egy sportvezetonek tennénk fel, a válasz már távolról sem lenne ilyen pozitív, bár – minden valószínuség szerint – nagyon határozott lenne.
Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a sport lezajlott (megtörtént, megesett, bevezetett stb.) társadalmasítása megfontolt volt-e, hogy volt-e ezen folyamatnak gazdája, vizionáltak-e a döntéshozók gazdát, gazdákat a társadalmasított sporthoz, hogy volt-e a mindenkori magyar állam végrehajtóinak, szolgáinak – értsd: minisztereinek – és a döntéselokészítoknek átgondolt irányelvei, stratégiája, koncepciója a sportról, úgy a válasz határozatlanul, de nemleges kell legyen. sportpolitikai
parakoncepcióit,
nyilvános
Legalábbis abban a korszakban, amelynek diskurzusait
a
fentiekben
igyekeztem
rekonstruálni.
Az eltagadhatatlan, hogy mindezek mögött tisztességtelen lenne a mindenkori politikusok érzéketlenségét, érdektelenségét, kizárólag eloítéletes gondolkodását feltételezni.
A
rendszerváltás – minden ellenkezo állítással szemben – a sportszférában is alapveto, pozitív helyzetet teremtette azzal, hogy létrehozta a politikai, és így a szakmapolitikai diskurzusok szabadságát, azok intézményesülésének lehetoségét, igen tág kereteit.
E tekintetben,
legalábbis 2002 elejéig a magyarországi sportvezetok, vezeto sporttudósok olyan lépéshátrányban voltak más szakmák képviseloivel szemben, amely lépéshátrányt semmilyen állami, kormányzati és párt sportpolitikával nem lehet magyarázni.
A sport és a politika szimbiózisa a rendszerváltást követoen már nem volt kötelezo, de – úgy tunik, mindkét oldal részérol – elkerülhetetlennek tetszett. A politika már nem az
egypárti rendszer legitimitásának egyik dönto eszközét látta a sportban, hanem rövid távú, népszeruségi indexekben, szavazatokban mérheto sikeres politikai ma rketing eszközt. Természete szerint, elsosorban a versenysportban, foleg az olimpiai, érmekben mérheto versenysportokban, valamint a labdarúgásban. Ugyanakkor, a vezeto sportvezetok és a sportszakemberek, abból kiindulva, hogy a rendszerváltás meghatározás szerint csak és kizárólag kártékony hatással lehet a sportra, igyekeztek az egyre szukülo újraelosztási forrásokhoz a mindenkori politikán keresztül közelebb kerülni.
Sem a piac, sem a civil szervezetek, civil testületek nem voltak képesek önmagukban megújítani a magyar sportot, annak rendszerváltását, e rendszerváltás társadalmilag hasznos irányát alapvetoen meghatározni.
Még a leginkább népszerunek számító
sportágakban sem lehetett a versenysportot, az élmezonyt átfogóan üzleti alapokra helyezni. Bizonyos üzleti megfontolások szerepet játszhattak e sportok élmezonyében, de az alapokat illetoen – például az utánpótlásban – ezen üzleti megfontolások gyakorlatilag nem játszottak szerepet. A magyar piac önmagában kicsi és erotlen ahhoz, hogy akár a leglátványosabb versenysportokat is eltartsa.
A muködo jóléti társadalmakban az állami felelosségvállalás a hazai gyakorlatnál jóval kisebb és jóval kevéssé látványos, mindennapi állami, politikai beavatkozással jár együtt a sportban.
Mindebben nemcsak a jóléti állam jóindulatú önkorlátozását, a normativitás
jótékony hatását kell keressük, hanem azt is, hogy a jóléti államok sportvezetéseiben, sportszakmáiban régóta érdemi szakmai viták jellemzik a sportról szóló politikai, szakmapolitikai diskurzusokat. Az önszervezodés és a társadalmi szolidaritás elvén alapuló sportszakmai érdekképviselet a jóléti államokban nem napi, megélhetési problémákkal küzdenek.
Nem a kényszeru kijárással, lobbizással, az egyik évrol a másikra való
hatékonyabb státuszok, az újraelosztásban kedvezobb pozíciók elfoglalásával foglalkoznak.
Minden sportember számára – tetszik, nem teszik – a gyozelem meghatározó fontossággal bír.
A magyar sport gyozelmes megújulása a 21. században alapvetoen a részvételen
múlik. A rendszerváltás le gnagyobb vívmánya épp az volt, hogy megteremtette a részvétel és az érdekképviselet, érdekérvényesítés szervezeti lehetoségeit, kereteit. E létezo keretek muködoképességét, azok tartalommal való megtöltését – meggyozodésem szerint – leghatékonyabban az össztársadalmi összefüggésekben gondolkodó, mind kifelé, a társadalom felé, mind befelé szolidáris, szakmai alapon szervezodo, a sportért, a társadalmi
méretekben megújuló testedzés ügyéért elkötelezett, öntevékeny szervezetek biztosíthatják.
5. A további kutatások lehetséges irányai
A sportpolitikának csak a legfontosabb forrásait, szövegkorpuszát jelentik a Magyar Köztársaság Országgyulésének dokumentumai. E dokumentumok közül is csak jellemzoen egyet vizsgáltunk alaposabban, a plenáris ülések jegyzokönyveit.
Ennek a hatalmas
szövegkorpusznak a szövete alatt és mellett más, szintén kutatásra méltó források is keletkeztek a Tisztelt Házban. Külön kutatást érdemel majd a továbbiakban a bizottsági ülések, viták jegyzokönyvei.
Elsosorban az oktatási, ifjúsági stb., majd az önálló
sportbizottság jegyzokönyveire lehet gondolni. De legalább ilyen érdekes források lehetnek más bizottságok anyagaiban is, gondoljunk csak a honvédelmi, önkormányzati vagy az egészségügyi bizottságokra!
Az állam meghirdetett és félszívvel végrehajtott kivonulása a sportból felértékelte az önkormányzati sportpolitikák szerepét. E tekintetben – és különösen a civil sportszervezetek szempontjából –érdekes vizsgálatokat lehet és kell majd folytatni a különbözo típusú, méretu és jogá llású települési önkormányzatok sportpolitikájáról.
Érdekes azok vizsgálata
önmagukban, egymással összehasonlítva éppúgy, mint az állami sportpolitikával összevetve.
Fontos kérdés, hogy mennyire muködnek a fiskális, „kényszerpályás” reflexek helyben, mennyire a központi sportpolitika mutációi az önkormányzati sportpolitikák, illetve mennyiben és miben különböznek, különbözhetnek azoktól.
Feltétlenül érdemes a jelen
értekezésnél mélyebben és alaposabban megvizsgálni a magyarországi sportszakma, sportszakmák és sporttudomány közelmúltjának történetét, különös tekintettel arra, hogy hol és mennyiben tudott, tudtak a rendszerváltás teremtette új és szabad körülményekben hatékonyan kommunikálni a társadalom, a nyilvánosság és a politika felé.
További kérdés a fentieken túl azon lehetséges reformprogramok, reformtervezetek és sportpolitikai koncepciók, útkeresések története, amelyek 2002-ben – kényszeruen – vezettek el a Fehér könyv megszületéséhez.
A sportfinanszírozás és a sportgazdálkodás – mely fogalmak és jelenségek egyáltalán nem egynemuek – átfogó, gazdaságtörténeti alapú elemzésével is adós még a tudomány. Az alkuk,
a kijárások, az érdekérvényesítések története mellett legalább ilyen fontos adalékokat kaphatunk egy ilyen kutatásból a sportpolitika hétköznapjaira vonatkozóan.
Néhány kísérlettol eltekintve máig keveset tudunk az államszocializmus egykori országainak sportrendszer változásairól nemzetközi összehasonlításban. Az ez irányú kutatások biztos komoly nemzetközi érdeklodésre tarthatnak számot.
A szerzonek a dolgozat témakörében megjelent publikációi
1. Bakonyi Tibor (2004). Seeking new ways and means in public sports policies after the democratic transformation in Hungary in 1989-1990. In values and Sport, AWF, Warsaw, In printing. 2. Bakonyi Tibor (2004). A korhadt fa. In bakonyi T. és Kolláth Gy. (szerk). A testnevelés és a sport választási programtervezetének vázlata MSZP Budapest sporttagozata, pp. 29-32. Budapest. 3. Bakonyi Tibor (2003) Olympic allowance in Hungary. The Flame, 11, pp. 25-26. 4. Bakonyi Tibor (… ) Az iskolai testnevelés és sport fejlesztésének idoszeru feladatai. In Sport és nevelés a sportban. III. Nemzetközi Sportkonferencia (proceeding), pp.19-23. 5. Bakonyi Tibor (2003). Sport és politika In Földesiné Sz. Gy. (szerk.). Sport és ttársadalom. MSTT, Budapest. pp.9-54. 6. Bakonyi Tibor (2002). A sportpolitika helyzete ls tennivalói. Maygar Sporttudományi Szemle, 1, pp. 29-30.
