Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Vietnam gazdasági fejlődése és külkereskedelmi kapcsolatai

Készítette: Pap Gábor

Budapest 2003.

3

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS I.

6

TÖRTÉNELEM AZ ŐSKORTÓL 1986-IG

7

I.1.

7

Őskor, ókor A kezdetek A kínai hódítás Funan és Champa

I.2.

A függetlenség évszázadai

8

A korai dinasztiák Kínai beolvasztási törekvések Polgárháborúk és az európaiak megjelenése I.3.

A francia uralom

9

A francia hódítás A kínaiak Dél-kelet Ázsiában A gyarmati gazdaság A japán megszállás A függetlenség kivívása és az ország két részre osztása I.4.

Dél-Vietnam gazdasága a megosztottság idején

13

A gazdasági és társadalmi szerkezet átalakulása A mezőgazdaság problémái Függés az USA-tól Korrupció I.5.

Észak-Vietnam gazdasága a megosztottság idején

15

A mezőgazdaság szocialista átalakítása Az ipari termelés átszervezése A bürokratikus elosztó rendszer I.6.

Vietnami gazdaságpolitika az egyesítés után

17

Váltakozó elképzelések Az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus

II.

A DOI MOI ÉS A GAZDASÁG FEJLŐDÉSE 1986 UTÁN

21

II.1.

21

A reformok okai és a VKP VI. kongresszusa Gazdasági lemaradás

4

Megváltozott világpolitikai környezet A hatodik pártkongresszus Doi Moi Eredmények II.2.

Az átalakulás kérdései

23

Útkeresés Szocialista örökség A kínai példa Menedzserszocializmus II.3.

Új elgondolások a gazdaság irányításában

25

II.4.

A bankrendszer reformja

26

A szocialista bankrendszer Kereskedelmi bankok létrehozása Hitelszövetkezetek A kilencvenes évek és a jövő II.5.

A vegyes gazdaság kialakulása

28

A jogi feltételek megteremtése Az állami vállalatok A magánszektor II.6.

A mezőgazdaság átalakulása

32

A reformok beindítása Az intézkedések hatása A legfontosabb termények A vidék fejlesztésének lehetőségei II.7.

Az ipar

35

II.8.

Az infrastruktúra és szállítás

36

Az infrastruktúra állapota 1986-ban Az infrastruktúra helyzete az ezredfordulón Tervek és tennivalók

III.

VIETNAM KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAI

39

III.1. Külföldi beruházások

39

A jogi környezet Beruházások a kilencvenes években A befektetések megoszlása

5

A jövő III.2. Nemzetközi segélyek és hitelek

42

III.3. A vietnami külkereskedelem

43

III.3.1. A külkereskedelem általános fejlődése és felépítése

43

A külkereskedelem a reformok előtt ASEAN és APEC tagság A külkereskedelem a kilencvenes években Az export összetétele III.3.2. Vietnam legfontosabb külkereskedelmi partnerei

48

ASEAN Kína Japán EU Oroszország USA III.3.3. Magyarország és Vietnam

50

A magyar-vietnami kapcsolatok története Változások a kilencvenes években A forgalom alakulása Külkereskedelmi áruszerkezet III.3.4. A vietnami külkereskedelem előtt álló kihívások

51

További liberalizáció Nemzetközi elvárások WTO tagság III.4. A vietnami idegenforgalom

53

A modern turizmus Vietnam turisztikai adottságai Az idegenforgalmi ágazat fejlődése Problémák és feladatok A jövő lehetőségei

ÖSSZEFOGLALÁS

57

IRODALOMJEGYZÉK

59

6

BEVEZETÉS A Külkereskedelmi Főiskola diákjaként 1998 óta tanulok kínaiul. A 2000-2001-es tanévet ösztöndíjasként a Kínai Népköztársaságban töltöttem, és az ott szerzett tapasztalatok alapján döntöttem végleg úgy, hogy a Távol-Kelettel szeretnék foglalkozni. Hazatérésem után kezdtem vietnamiul tanulni. A nyelv mellett természetesen az ország kultúrája, történelme, jelenlegi állapota is érdekel. Ezért határoztam el, hogy szakdolgozatomat is vietnami témából írom. Személyes érdeklődésem mellett erre az is okot szolgáltat, hogy Vietnam igen dinamikusan fejlődő ország. Hazánknak is érdeke, hogy nagyobb figyelmet fordítson azokra az immár másfél évtizede zajló folyamatokra, amelyek révén Vietnam a dél-kelet ázsiai régió egyik meghatározó gazdaságává válhat. Ennek ellenére Magyarországon legtöbben az amerikai háborús filmekből ismert, elmaradott országnak tartják Vietnamot. Több ezer éves történelmét, a háború vége óta elért eredményeit kevesen ismerik. Ezek rövid bemutatására vállalkoztam szakdolgozatomban. Célom az volt, hogy áttekintést adjak Vietnam gazdasági helyzetéről az ezredfordulón, illetve megvizsgáljam, milyen folyamatok vezettek idáig. Az első fejezetben Vietnam történelmét tekintem át 1986-ig. A meghatározó események bemutatása mellett igyekeztem kiemelni a gazdaságban bekövetkezett változásokat is. A második fejezet a vietnami reformfolyamat, a Doi Moi elindulásának és a nyolcvanas-kilencvenes

években

végbement

gazdasági,

társadalmi

és intézményi

fejlődésnek részletes bemutatása. A harmadik fejezetben tárgyalom Vietnam külgazdasági kapcsolataiban bekövetkezett változásokat, kezdve a Szovjetunió és a szocialista országok meghatározó szerepétől a nyolcvanas évek közepén az ASEAN és APEC tagságig az ezredfordulón. Szintén itt foglalkozom a vietnami turizmusban rejlő lehetőségekkel. Remélem, dolgozatommal elértem célomat, és sikerült reális, aktuális képet rajzolnom Vietnamról. Ezúton szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, Dr. Majoros Pálnak, aki a dolgozat eredeti leadási határideje után is segítette munkámat; Dr. Gergely Attilának, a Teleki László Intézet tudományos munkatársának, aki szakmai gyakorlatom ideje alatt látott el értékes tanácsokkal; és Jelen Jánosnak, szakértő bírálataiért. Köszönet illeti továbbá Bassa Zoltánt, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos munkatársát, aki kutatási eredményeit rendelkezésemre bocsátotta.

7

I. TÖRTÉNELEM AZ ŐSKORTÓL 1986-IG I. 1. Őskor, Ókor A kezdetek A mai Vietnam északi részén már 500 000 évvel ezelőtt is éltek emberek. Számos ó- és újkőkori leletet találtak a későbbi időkből is; az archeológiai kutatások szerint már időszámításunk előtt 7000-ben is folyt valamiféle primitív mezőgazdasági termelés. Az i.e. 3. században már fejlett bronzkori kultúra létezett itt. Ennek írásos emlékei nem maradtak ránk, kétséges, hogy egyáltalán ismertek-e valamilyen fajta ábécét vagy képírást. A kínai hódítás A kínai Han-dinasztia seregei az i.e. 2. században meghódították a Vörös-folyó deltáját, és a következő évszázadokban számos tudós, hivatalnok és telepes érkezett a régióba. Megismertették a vietnamiak őseivel a mezőgazdasági termelés fejlettebb módszereit, például a fém ekét, a rizstermelést és az ehhez szükséges csatornázást, gátak építését. A közigazgatást kínai mintára szervezték meg, bevezették az írásjegyek használatát és a kínai nyelvet a hivatalos életben. Megismertették a helybeliekkel a konfucianizmus és taoizmus tanait, az indiai kereskedők pedig a buddhizmust. Ezeknek hatása az ős-vietnami népre igen jelentős volt, megváltoztatta őket kulturálisan és etnikailag is. A mai vietnami nyelv szavainak 40-60 százaléka is kínai eredetű. Beolvasztani azonban nem sikerült őket, amit az ezeréves kínai uralom alatt kitört számos lázadás, függetlenségi harc bizonyít. A kínaiak számára Vietnam fontos kikötőhely volt az India felé haladó kereskedelemben. Kínai feljegyzések szerint még néhány római utazó is eljutott idáig 166-ban. Funan és Champa A mai Vietnam déli részén az 1. és 6. század létezett Funan királyság, amely indiai kulturális befolyás alatt állott. A régészeti leletek tanúsága szerint kereskedelmi kapcsolatban álltak Kínával, Indonéziával, Indiával és Perzsiával is; sőt, az egykori kikötőváros területén még egy időszámításunk után 152-ből származó aranyérem is előkerült. Az időszámításunk utáni második században jelent meg a mai Danang környékén a Champa királyság, mely szintén India kulturális befolyása alatt állott, amellyel aktívan kereskedett is. Hadihajóik folyamatosan fosztogatták a térség többi országának hajóit, így szinte állandó háborúban élt. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984)

8

I. 2. A függetlenség évszázadai A korai dinasztiák A Tang-dinasztia bukása Kínában lehetővé tette a függetlenség kivívását a vietnamiak számára i.sz. 939-ben. Bár továbbra is elismerték Kína fennhatóságát, és háromévente adót fizettek a császárnak, a gyakorlatban függetlenek voltak. Az ország továbbra is megőrizte fontos szerepét India és a Távol-Kelet közötti kereskedelemben. Az elkövetkező évszázadokban a gazdaság fokozatosan fejlődött. A lakosság száma fokozatosan emelkedett, nőtt a megművelt terület, kiterjesztették az öntözőrendszert. A folyók völgyében és a tengerpartokon városok jöttek létre, amelyek kereskedelmi, kézműipari és adminisztratív központokká váltak. Fellendült a bel- és külkereskedelem, a XIV. század végén már papírpénz is volt forgalomban. A Lydinasztia idején (1010-1225) a vietnamiak fokozatosan terjeszkedtek dél felé, meghódították és beolvasztották a Champa királyság népét. A következő dinasztia, a Tran uralkodása alatt (1225-1400) a legnagyobb kihívást a mongol támadások kivédése jelentette, amelyeket sikerrel vertek vissza. Kínai beolvasztási törekvések A Tran uralkodóház bukásakor eluralkodó kaotikus állapotokat kihasználva a kínai Ming-dinasztia ismét megpróbálta kiterjeszteni hatalmát a területre. Húszéves uralmuk alatt igyekeztek megsemmisíteni mindent, ami a vietnamiakat önállóságukra emlékeztethette, beleértve a nemzeti irodalom nagy részének elégetését is. A vietnamiakat arra kényszerítették, hogy kínai ruhákat hordjanak és kínai szokásokat kövessenek. Nem csoda, hogy intézkedéseik néhány éven belül általános felkeléshez vezettek, aminek tíz év küzdelem után ismét sikerült kiszorítani a kínaiakat az országból. A felkelés vezetője megalapította a Kései Ledinasztiát (a Korai Le mindössze 29 évig állt fenn, az ezredforduló környékén.) Ez a dinasztia névlegesen 1778-ig uralkodott, valójában azonban 1524 után már nem volt befolyása az ország dolgaira. Ekkortól kezdve ugyanis két nagy feudális család, a Trinh és a Nguyen uralta az ország északi és déli részét, az ő háborúskodásuk határozta meg az elkövetkező két és fél évszázad történelmét. Polgárháborúk és az európaiak megjelenése Az első európaiak, akik Vietnamba érkeztek, portugál telepesek és domonkos misszionáriusok voltak. A portugálok 9

hamarosan kereskedelmi telepet is létesítettek a mai Hoi Anban. A polgárháború idején a Trinh családot a hollandok, a Nguyent pedig a portugálok látták el modern fegyverekkel. Egy francia jezsuita, Alexandre de Rhodes ebben az időben dolgozta ki a vietnami nyelv ma is használt latin betűs átírását. A két család harcának a Tay Sonfelkelés vetett végett, amely rövid idő alatt az egész országban átvette a hatalmat, és visszaverte a névleg az uralkodó megsegítésére érkező kínai csapatokat. A felkelők csökkentették az adókat, földosztást és pénzreformot hajtottak végre, és felújították az elhanyagolt öntözőrendszert. A Nguyen-klán egy tagja azonban megmenekült, és francia segítségre támaszkodva elfoglalta az országot, majd 1802-ben császárrá kiáltotta ki magát, megalapítva a Nguyen-dinasztiát. Az országot 1804-ben nevezte el Viet Namnak. Abszolút monarchikus rendszert épített ki, amelynek fő támasza a hadsereg volt. Uralkodása alatt számos út, híd, és csatorna épült, lehetővé téve a háború pusztításai után a további fejlődést. Erőteljes növekedésnek indult a bányászat, az ipar és a kereskedelem. Utóda, Minh Man, erősen konzervatív konfuciánus neveltetése folytán, ellenségesen viszonyult a katolikus misszionáriusokhoz, sokat kivégeztetett közülük és vietnami követőik közül is. Ez Franciaországban nagy visszhangot keltett, megerősödtek a katonai beavatkozást sürgető hangok. A dinasztia tovább folytatta a dél felé terjeszkedést, fokozatosan meghódítva a Mekong-deltát, amely addig a Chenla királyság helyébe lépő Khmer Birodalomhoz tartozott. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) I. 3. A francia uralom A francia hódítás A francia gyarmatosítás lassan, lépésenként zajlott. Gyakran nem határozott politika következménye volt, csupán kalandorok magánakciói révén valósult meg. Az első összecsapás 1847-ben volt, a francia haditengerészet kisebb büntetőakciója a misszionáriusok ellen elkövetett atrocitások miatt. Legközelebb 1858ban került sor hasonló büntetőakcióra, 14 hadihajó megostromolta Danangot, majd délnek hajózva bevette Saigont. 1862-ben a császár a franciáknak adta az általuk Kokinkínának

nevezett

déli

területek

három

tartományát,

engedélyezte

a

misszionáriusoknak a hittérítést, és számos kikötőt megnyitott a külföldi kereskedők előtt. Ezenkívül kártérítést is kellett fizetnie, aminek érdekében engedélyezte az ópium kereskedelmét, és a forgalmazás monopóliumának jogát a kínaiaknak adta.

10

A franciák 1874-ben újabb szerződést írattak alá a vietnamiakkal, amely kimondta, hogy Franciaországnak joga van Hanoiban és más észak-vietnami városokban csapatokat állomásoztatni konzuljai védelmére. A francia hivatalnokok beleszólhattak az

ország

vámügyeibe,

és

Vietnamnak

egyeztetnie

kellett

a

külpolitikáját

Franciaországgal. 1882-ben Riviere tábornok elfoglalta Hanoit. Egy évvel később, Tu Duc császár halálát kihasználva a franciák benyomultak a fővárosba, Huébe. 1883 augusztus 25-én protektorátusi szerződést kényszerítettek az új császárra, 1887-ben pedig létrehozták az Indokínai Uniót, véget vetve Vietnam (valamint Laosz és Kambodzsa) függetlenségének. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) A kínaiak Dél-kelet Ázsiában Fontos kitérni a kínaiak szerepére a vietnami gazdasági életben. Kínaiak sok évszázada éltek Vietnamban, legtöbbjük az anyaországban folyó háborúk, vagy éhínségek elől menekült délre. Sokan érkeztek például a Ming-dinasztia bukása után, a 17. században. Halászattal, mezőgazdasággal is foglalkoztak, azonban gazdasági szerepük volt igazán jelentős. Az anyaországgal való rokoni és baráti kapcsolataik révén jövedelmező kereskedelmi tevékenységbe kezdhettek, és a fejletlenebb dél-kelet ázsiai országokba gyakran ők vezették be a modern termelési módszereket. A 17. század folyamán például volt olyan időszak, amikor a sziámi király kantoni rizskereskedelemért felelős tisztviselője kínai volt. Jáván rizst termesztettek, amiből aztán alkoholt állítottak elő, illetve kifejezetten export célra termeltek cukrot. Borneón és a Maláj-félszigeten bányákat hoztak létre és üzemeltettek. Igyekeztek megőrizni kulturális különállásukat, kínai negyedeket hoztak létre, zárt közösségekbe rendeződtek rokonság, születési hely, nyelvjárás vagy akár családnév szerint. Az egy közösségben élő kínaiak kölcsönösen segítették egymást, hatásos, informális hitelezési rendszer segítette a vállalkozások beindítását. Saját iskolákat, kórházakat és temetőket tartottak fenn. A vietnami császár hivatalosan is elismerte ezeket a közösségeket, bang nevű közigazgatási egységeket hozva létre belőlük. Maguk választhatták vezetőiket, saját ügyeikben maguk ítélkezhettek. Jó magaviseletükért és az adó befizetéséért bang truong nevű tisztviselőik feleltek a császárnak. A kínaiak önállóságát a franciák is meghagyták, a bangok helyébe a congrégation lépett. A kínaiak közvetítő szerepet töltöttek be az őslakosok és a gyarmatosítók között, a kulturális hasonlóságok miatt sokkal jobban tudtak tevékenykedni vidéken, mint a franciák, képesek voltak a falvakat is bevonni a termelésbe és a nemzetközi kereskedelembe. Emiatt, és a kínai anyaországgal fenntartott kapcsolataik miatt a franciák különböző kedvezményeket, jogi 11

előnyöket biztosítottak számukra a kereskedelemben. A gyarmati korszak végén, 1946tól kezdve gazdaságilag gyakorlatilag egyenjogúvá váltak a franciákkal. A francia uralom megszűntekor, 1954-ben az összes kereskedelmi tevékenység mintegy háromnegyedét a kínaiak bonyolították le, ezenfelül az ő kezükben voltak olyan fontos ágazatok, mint az ópium- és borstermesztés, a rizshántolás, a cukor-, rizs- és gyapotkereskedelem, valamint a szállítás. Uzsorásokként is működtek. Mellettük és a franciák mellett a vietnami polgári rétegnek nem sok lehetősége volt a kibontakozásra, ami egyik oka volt a kommunisták későbbi sikerének. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984; Minority Rights Group 1992; Kolko 1987) A gyarmati gazdaság

A franciák nagyszabású infrastruktúra-fejlesztésbe fogtak.

Megépítették a Saigon-Hanoi vasútvonalat, továbbfejlesztették az öntözőrendszert és a rizstermelés technikáját. A századforduló környékén felgyorsuló iparosodás hatalmas igényt támasztott a különböző nyersanyagok iránt, mint például a gumi és az ón. Ennek érdekében sok helyütt dzsungelirtásba kezdtek, ültetvényeket hozva létre, amelyeken vietnami munkásokat alkalmaztak minimális bérért, ami gyakran arra sem volt elég, hogy éhen ne haljanak. Az embertelen körülmények és az alultápláltság miatt például egy Michelin ültetvényen az 1917 és 1945 között dolgozó 45 000 munkás közül 12 000 halt meg. Hasonló volt a helyzet a bányákban, ahol elsősorban cinket, ónt, antracitot termeltek ki. Bár Vietnam sosem vált fontossá, mint felvevőpiac, néhány terméket sikerült bevezetni a franciáknak. Ezek olyan áruk voltak, amit a fejlettebb technológia révén nagyobb mennyiségben és olcsóbban tudtak otthon előállítani, mint a helyi vietnami termelők. Ilyen volt például a textil és különféle (bádog) edények és evőeszközök. Ez a helyi termelőkre mért csapást, akiknek helyzete így ellehetetlenült. Ez egybeesett a parasztság tömeges elszegényedésével. A közmunkák költségeit a francia gyarmati adminisztráció nagyrészt az adók növelésével akarta előteremteni, amelyet sok kis parasztgazdaság nem tudott megfizetni, így tönkrementek. Míg a gyarmatosítás előtt a legtöbb paraszt a saját birtokán gazdálkodott, az 1930-as évekre 70%-uk elvesztette földjét. (Florence-Storey 2001:20) Francia telepesek nagy területeket kaptak vietnami földekből, csakúgy, mint a gyarmatosítókat kiszolgáló vietnamiak. Hamarosan a megművelhető földterületek nagy része egy vékony réteg kezében összpontosult. Gyakorlatilag ez volt a gazdaság egyetlen olyan területe, ahol a vietnami nemzetiségűek aránya számottevő volt, az ipar és a kereskedelem a franciák és kínaiak kezében volt. Sok vietnami földbirtokos próbált földjeit eladva belépni más 12

szektorba, de ez csak keveseknek sikerült; a többiek gyerekeik nevelésére költötték megtakarított

pénzüket,

akik

később

nagyrészt

a

franciákat

kiszolgáló

hivatalnokrendszerben helyezkedtek el. (Florence-Storey 2001; Kolko 1987) A franciák tehát gyökeresen átalakították a vietnami társadalmi és gazdasági szerkezetet, csakúgy, mint a természetes környezetet. Az addig főleg a belső piac ellátására berendezkedett mezőgazdaságot olyan gépezetté alakították át, amelynek nyereséges vagy veszteséges működése a világpiaci árak változásától függött. A társadalmi elégedetlenség felkelésekhez és titkos szervezkedésekhez vezetett a parasztok kunyhóitól egészen a császári udvarig. A franciák mindig példamutató kegyetlenséggel torolták meg ezeket a próbálkozásokat. A japán megszállás Franciaország német megszállása után a Vichy-kormány által kinevezett indokínai kormányzó beleegyezett, hogy a japánok bevonuljanak Vietnamba. Az ország, helyesebben az Indokínai Unió napi irányítása továbbra is a franciák kezében maradt. Csak több, mint négy év múlva, 1945 márciusában váltották le őket a japánok egy általuk irányított bábkormánnyal, mikor fény derült a francia kormányzó szervezkedésére a japánok ellen. Az új kormány élére Bao Dai császár került, aki eltörölte az 1883-as szerződést, ami országát francia protektorátussá tette. Az elhibázott japán mezőgazdasági politika, az árvizek és a megszálló csapatok élelmezésének kötelezettsége éhínséghez vezetett, amiben kétmillió ember halt éhen. A függetlenség kivívása és az ország két részre osztása Ekkorra már a kommunisták irányítása alatt álló ellenállási mozgalomnak, a Viet Minh-nek az ország nagy részét sikerült elfoglalnia. Az augusztusi offenzíva nyomán a császár lemondott a Viet Minhkormány javára, akik szeptember másodikán kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A potsdami konferencián elfogadott határozat értelmében azonban a japán csapatok lefegyverzését kínai Kuomintang- és brit csapatoknak kellett végrehajtania. A kaotikus helyzetet a franciák arra használták ki, hogy visszaszerezzék hatalmukat az ország felett. A Viet Minh tehát visszavonult a hegyek közé, és folytatta gerillaháborúját további nyolc éven át. 1954 májusában Dien Bien Phu-nál a franciák katasztrofális vereséget szenvedtek, és ez lehetővé tette a függetlenség kérdésének tárgyalóasztal melletti megoldását. A genfi határozat értelmében az országot átmenetileg két részre osztották a 17. szélességi fok mentén, és általános választásokat tűztek ki 1956 július 20-ra. A déli kormány azonban, amerikai bátorítással, 13

visszautasította a határozatot, és kikiáltotta a Vietnami Köztársaságot, amit az Egyesült Államok, Japán, Nagy-Britannia és Franciaország is elismert, a világ számos más országa mellett. Vietnam megosztott maradt még további húsz évig. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) I. 4. Dél-Vietnam gazdasága a megosztottság idején A gazdasági és társadalmi szerkezet átalakulása

Délen a gazdaság továbbra is

kapitalista módon szerveződött. A gazdaság és kereskedelem legfontosabb szektorait jórészt a városi népesség egyötödét kitevő kínai kisebbség uralta. 1959-től kezdve fegyveres harc tört ki a két országrész között, és az északiak által alakított Nemzeti Felszabadítási Front – a Vietkong – egyre jelentősebb sikereket ért el délen. A déli kormány egyre inkább az amerikai segélyekre támaszkodott az ellenállás költségeinek előteremtésében. 1962-ben elindították a stratégiai falvak programját, amelynek keretében számos vidéki település népességét telepítették át a városokba és a katonaság által ellenőrzött, megerősített falvakba, hogy ne segíthessék a Vietkongot élelemmel és információval. Ez a program az USA támogatásával zajlott. Az Egyesült Államoknak egyre erősödő katonai jelenléte miatt szüksége volt munkaerőre hadi létesítményeinek építéséhez és katonáinak ellátásához, amit a munkanélkülivé vált parasztok biztosítottak. A program alapvetően átalakította a déli társadalom szerkezetét. A városok népessége felduzzadt a menekülőktől, akiknek élelemre és szállásra volt szükségük. A túlélés érdekében a férfiak közül sokan a hadsereg vagy a rendőrség tagjává váltak, a nők közül pedig a becslések szerint 200 000-en választották a prostitúciót. A maradék egy része az amerikaiak igényeit látta el, vagy utcai árussá vált. Ez utóbbi 1974-re a legtöbb embert foglalkoztató civil foglalkozássá vált a mezőgazdaságon kívül. Az átalakítás a hagyományos vietnami értékekre is kihatással volt, az utcán felnövő nemzedék kevéssé vallotta magáénak szülei világszemléletét. A városi nyomor a bűnözés növekedéséhez is vezetett. (Kolko 1987) A mezőgazdaság problémái A mezőgazdasági termelés a parasztok kitelepítése illetve a hadseregbe való besorozása miatt erősen visszaesett. A nők vették át a férfiak szerepét földeken, de sohasem sikerült teljesen pótolni a munkaerő-hiányt. (Miközben a városokban a munkanélküliség okozott problémákat; azonban a parasztoknak nem engedélyezték, hogy visszatérjenek kiürített falvaikba.) 1965-re a Vietnami Köztársaság 14

már több rizst hozott be, mint amennyit exportált. Az import rizs többsége az Egyesült Államokból érkezett, a segélyek részeként, és a dél-vietnami kormány mindent elkövetett, hogy az árát alacsonyan tartsa, tartva egy esetleges rizshiány politikai következményeitől. Ez azonban azzal is járt, hogy a parasztoknak nem volt érdemes rizst termelniük, vagy növelniük a termelést, ami állandósította az USÁ-tól való függést, és komoly gondokat okozott a háború után. A munkaerő-kiesést fejlettebb mezőgazdasági technológia alkalmazásával próbálták megoldani. Támogatták a parasztok rovarirtó szer-, műtrágya- és gépvásárlásait. Új, nagyobb hozamú rizsfajtákat vezettek be, amelyek azonban egyúttal jobban megkövetelték a műtrágya használatát is. A termelés valóban növekedni kezdett, azonban import-függővé vált (megfordítva a franciák által teremtett helyzetet, ahol az exporttól függött a mezőgazdaság sorsa). A világban műtrágya-hiány lépett fel 1972-74-ben, az áruk Vietnamban háromszorosára nőtt. Ugyanekkor a világméretű olajválság miatt az új gépek működtetéséhez szükséges üzemanyagok ára is megnőtt. Így a paraszt költségei többszörösére emelkedtek, amit nem tudott fedezni még a rizs belföldi árának 140%-os emelkedése sem. Ez még mindig jóval a világpiaci ár alatt volt, azonban további emelését a vietnami vezetés mindenképpen igyekezett elkerülni. (Kolko 1987; Tran 1994) Függés az USA-tól Az amerikai segély másik részét alkották az importált fogyasztási cikkek. Az Egyesült Államok ezek révén próbálta elejét venni egy hasonló inflációnak, mint ami a koreai háború folyamán ment végbe, az amerikai katonákkal együtt beáramló pénz és az áruhiány kölcsönhatása miatt. Olcsó televíziókat és rádiókat is hoztak be az országba, hogy ennek révén ideológiai háborút vívhassanak a közvélemény megnyerése érdekében. 1964-67 között az import több, mint száz százalékkal nőtt. 1967-re az ország nemzeti össztermékének 40%-át ez az amerikai segélyektől függő import tette ki. (Kolko 1987:224) Ugyanakkor a helyi árutermelés visszaesett, ahogy a vietnami gazdaság egyre inkább az amerikai háborús gépezet és katonai jelenlét kiszolgálására állt át, tovább növelve a kiszolgáltatottságot. A becslések szerint 1966-tól kezdve a dél-vietnami költségvetés 85%-át tette ki az amerikai segély valamilyen formája. Ennek a költségvetésnek a kétharmadát a hadseregre fordították, a hiányokat pedig egyszerűen pénznyomással pótolták. (1965-ben a költségvetés egynegyedét így teremtették elő.) Ezért 1964-72 között az árak tízszeresére emelkedtek, az amerikai erőfeszítések ellenére.(Kolko 1987:224-225)

15

Korrupció

Az állami fizetések elértéktelenedése a hivatali, katonai és rendőri

korrupció elburjánzásához vezetett. Ennél nagyobb szabásúak volt az importok lebonyolítása körüli ügyletek, amik már az ötvenes évek óta a gazdaság egészében is kimutatható kárt okoztak. Ebből főleg egy szűk réteg profitált, a befolyásos kínai kereskedő családok és a vietnami politikai elit. Amerikai hivatalos becslések szerint körülbelül száz cég uralta a kereskedelem kétharmad részét. Ezen a száz vállalkozáson keresztül folyt át az amerikai importprogram keretében 4 milliárd dollár értékű segély. Az így nyert óriási profitot a – túlnyomórészt kínai – cégek nem fektették be a bizonytalan helyzetű országban, hanem külföldre menekítették, főleg más dél-kelet ázsiai országokban élő rokonaikhoz. A katasztrofális gazdasági helyzet és a mindent átható korrupció a rendszer legitimitását is aláásta, a katonaság morálját úgyszintén, és hozzájárult az 1975-ös észak-vietnami offenzíva könnyű sikeréhez is. (Kolko 1987; Tran 1994) I. 5. Észak-Vietnam gazdasága a megosztottság idején A mezőgazdaság szocialista átalakítása A franciákkal vívott hosszú háború után Észak gazdasági helyzete meglehetősen siralmas volt. Az ipar fejletlen volt, a fontosabb gyárakat megsemmisítették vagy délre telepítették. A déli rizs kiesése miatt élelmiszerhiány lépett föl. A mezőgazdasági termelés növekedését részben a forradalmi lelkesedéstől, részben a szocialista típusú átszervezéstől várták. A földosztás révén 2.1 millió család jutott földhöz. A kormány háromszintű szövetkezeti programot indított el. A legalacsonyabb szint csupán szervezett munkaerő-kölcsönzést jelentett, aminek keretében a parasztok egymás földjének megművelésében segítettek. Ennél fejlettebb volt az alacsony szintű szövetkezet, amelybe belépve a tulajdonosok megőrizték saját földjeiket, de azt közösen művelték meg. Az államtól bérleti díjat kaptak, és fizetést a családonként megállapított munkateljesítmény alapján. A legfelsőbb, harmadik szintű szövetkezetben a parasztok lemondtak földjeik tulajdonjogáról, és csak fizetést kaptak. A kormány az adórendszeren keresztül igyekezett ösztönözni a parasztokat a szövetkezetesítésre, ezek adója ugyanis 40-50%-kal alacsonyabb volt, mint az egyéni gazdálkodóké. (Tran 1994:3) 1965-re a földművelésből élő népesség 90%-a belépett a szövetkezetekbe. (Kolko 1987:265) A férfi munkaerő kiesése a háború miatt itt is ugyanolyan problémát okozott, mint délen, és a megoldások is hasonlóak voltak – gépesítés, új rizsfajták és műtrágyák alkalmazása, a nők bevonása a termelésbe. A 16

segélyek itt a Szovjetunióból, Kínából és más szocialista országokból érkeztek. A rizstermelés ezek következtében lassan, átlagosan évi 1.9%-kal növekedett 1955-1964 között, (azonban volt olyan év, mikor csökkent), ezután 1971-ig stabil maradt, majd tovább növekedett. (Tran 1994:3) Az ipari termelés átszervezése Az iparban is szocialista átalakítás zajlott le. Azokat a cégeket, amelynek tulajdonosai elmenekültek, államosították. A helyben maradt vállalkozókat az állammal közös vállalatokba kényszerítették, a felszerelést, ingatlant stb. át kellett engedniük az államnak. Cserébe az átengedett tőke 6-8%-os kamatát kapták évente fizetésképpen, és korábbi cégeik alkalmazottaivá váltak. Ennek következtében, míg 1955-ben a teljes ipari termelésnek még 17%-át a magánvállalatok adták, addig 1960-ra a magánszféra gyakorlatilag megszűnt. (Tran 1994:4) Az ipari termékek mintegy felét 1964-re helyi szintű termelési egységek állították elő. Ezek hatékonysága, gépesítettsége meglehetősen alacsony volt, amivel a pártvezetés is tisztában volt, ám a háborús körülmények között hasznosnak bizonyultak. Ugyanis önellátók révén, nem voltak rászorulva máshonnan érkező szállításokra, így az utakat, a vasutat és a hidakat ért amerikai csapások nem vetették vissza a termelésüket, és könnyű volt elrejteni őket – akár barlangokba – az ellenséges bombázások elől. (Kolko 1984:266) A legtöbb állami költségvetési pénzt ennek ellenére a központilag igazgatott gyárak kapták, és a nehézipar fejlesztése kapta a fő hangsúlyt. A fogyasztói javak előállítása háttérbe szorult a termelői javak előállítása mellett, és a hiány inflációhoz vezetett. A kormány ezt új pénz bevezetésével próbálta megoldani 1959-ben. Ez körülbelül két évre vissza is fogta az inflációt, akkor azonban újra megindult, részben a rossz termés miatt. A hatvanas évek közepén sikerült ismét megállítani, a rizs és a fogyasztói javak termelésének növekedésével. A kereskedelmet, amelyet 1958-ban még szinte teljes egészében magáncégek bonyolítottak le, 1960-ra szintén államosították, közös állami-magán vállalkozások létrehozásával. (Tran 1994)

A bürokratikus elosztó rendszer

Mind a mezőgazdaságban, mind az iparban

bürokratikus elosztó rendszert vezettek be, melynek lényege az volt, hogy az állam külön-külön megállapodott minden szövetkezettel az elkövetkezendő időszakban termelendő áru mennyiségéről. A megállapított mennyiséget az állam alacsony áron 17

átvette a termelőktől, és cserébe szintén olcsón ellátta őket nyersanyagokkal, műtrágyával, és a termeléshez szükséges egyéb eszközökkel. A kvótán felüli termésilletve árumennyiséget az esetenként megállapított áron szintén az államnak adták el. Ha a szövetkezet veszteséges volt, az állam kisegítette. Ennek a rendszernek két fontos – negatív – következménye volt. Az egyik a hatalmas bürokrácia, és a kormánynak való alárendeltség, amely megakadályozta, hogy a szövetkezetek egymás között hatékonyan együttműködjenek. A másik következmény a vállalatok vezetőinek magatartásában bekövetkezett változás volt. Egy ipari vállalat igazgatója mellett a szakszervezeti vezető és az illetékes párttitkár is beleszólhatott a termelés irányításába, ami csökkentette az igazgató felelősségének súlyát. Emiatt, és mert a veszteséges vállalatoknak az állam segítségére sietett adókedvezményekkel, a hitelek visszafizetésének elhalasztásával vagy direkt segélyekkel, a cégek irányítóinak kevéssé kellett törődniük a vállalat nyereséges működésével. Ez a fél évszázad alatt megalapozott mentalitás ma is nagy gondot jelent. (Kolko 1987; Tran 1994) I. 6. Vietnami gazdaságpolitika az egyesítés után Váltakozó elképzelések A váratlan győzelem 1975-ben meglepte az északi vezetőket, akiknek nem volt kidolgozott stratégiájuk a déli gazdaság átalakítására vonatkozóan. Délen is, északon is súlyos problémákkal kellett szembenézniük: délen az amerikaiak által kialakított és csak a jelenlétük révén és idejéig fenntartott mesterséges gazdasági szerkezettel, északon pedig a bombázások okozta pusztításokkal. A második ötéves terv kidolgozásánál ezt figyelembe véve a mezőgazdaság és fogyasztói javak gyártásának fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, a nehézipar – az elképzelések szerint időlegesen – háttérbe szorult, az exportfejlesztéssel együtt. Főleg azon párttagok nyomására, akik addig az Ideiglenes Forradalmi Kormányban tevékenykedtek, és jobban ismerték a déli viszonyokat, a szövetkezetesítést csak lassan, lépésről-lépésre akarták megvalósítani. Egyelőre engedélyezték a magánkereskedelmet is. A parasztok választhattak, hogy az államnak adják el a terményüket alacsony áron, és cserébe kapnak gépeket, üzemanyagot és műtrágyát, vagy pedig magánkereskedőknek értékesítik őket, és lemondanak az olcsó állami termelési javakról. Ezeknek a javaknak azonban az állam is szűkében volt, így nem tudott mindenkit ellátni velük, másrészt a magánkereskedők annyival magasabb áron vették át a termést a parasztoktól, hogy semmiképpen sem tudott volna versenyezni velük. A kereskedők – főleg kínaiak – pedig a későbbi 18

nagyobb profit reményében felhalmozták a rizst, ami 1977-re élelemhiányhoz vezetett. Ez arra késztette a hanoi kormányt, hogy felgyorsítsa a gazdaság államosítását, a hasonló kapitalista manipulációk kivédése végett. 1978 januárjában elrendelték, hogy a szövetkezetesítési mozgalomnak az év végére be kell fejeződnie. Ez azonban a parasztok ellenállásán megbukott, a legtöbb újonnan alakult szövetkezet hamarosan felbomlott (mikor liberálisabb gazdaságirányítási rendszert vezettek be 1979 szeptemberében). Bevezették az északra addig is jellemző bürokratikus ellátási rendszert, annak minden hibájával együtt. Bevezettek egy háromszintes árrendszert, ami az

alapvető

szükségletek

ellátásához

szükséges

áruk

kereskedelmét

állami

monopóliummá tette, egyéb javak esetében pedig szigorú árkorlátozásokat vezetett be. A mezőgazdasági termelés az átalakítás hatására visszaesett, a rizstermelés majdnem kilenc százalékkal csökkent 1977-ben és 1978-ban. A rizsfelhalmozás megakadályozása és a feketepiac felszámolása érdekében az utakat szorosan ellenőrizték. Az 1978 márciusában meghozott rendeletek értelmében az eddig kereskedelemmel foglalkozó családoknak és cégeknek termelésre kellett átállniuk, vagy a mezőgazdasági szektorban kellett elhelyezkedniük. Ennek érdekében a kormány ún. „Új Gazdasági Övezeteket” (New Economic Zone, NEZ) hozott létre, ahol addig parlagon hagyott vagy az erdőtől elhódított területeket kellett művelés alá venniük az ezen a téren semmilyen tapasztalattal nem rendelkező odatelepített kereskedőknek. A rendelkezés következtében 30 000 vállalkozás szűnt meg, és több százezer kínai hagyta el az országot. Ehhez hozzájárult az új pénz bevezetése is, ami a megsemmisítette a pénzben tartott megtakarításokat, mert csak 500 új dongig engedélyezték az átváltást. A maradék pénzt, amennyiben meg tudták magyarázni, honnan származik, állami vállalkozásokba kellett befektetni, vagy fix kamatozású betétre helyezni. (Tran 1994) Az átalakítás az iparra is kihatott. A második ötéves terv elveivel ellentétben a legtöbb állami költségvetési pénz a nehézipar fejlesztésére irányult a mezőgazdaság és fogyasztói ipar helyett. Az összes ipari termelés növekedése előbb lelassult, majd 1979ben 3.3 százalékkal visszaesett. 1980-ban a termelés csökkenése már több, mint tíz százalékos volt. A gyárak átlagosan 50%-os kihasználtsággal dolgoztak. (Tran 1994:1314) Ennek oka a az állami irányítás alá került ellátási rendszer akadozása volt, továbbá az 1979 februárjában Kínával kitört rövid háború, amiben fontos bányák és feldolgozóüzemek is megsemmisültek. A Kínával való szakítás piacvesztést is jelentett, és a kínai nyersanyag-import megszűnését. Kambodzsát a vietnami hadsereg 1978 decemberében elfoglalta, és a Pol Pot-rezsim helyébe egy baráti kormányt állított. Az 19

ország megszállásának költségei, és az állandó készenléti állapot a kínai határon szintén akadályozta a gazdaság növekedését. Az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus A helyzet megoldására 1979 szeptemberétől történtek erőfeszítések. Egy határozat-sorozat megteremtette az Új Gazdaságirányítási Mechanizmust, amely számos reform életbe léptetését tette lehetővé. Ezek általában a központi irányítás, az állami beavatkozás és segélyezés csökkentését kívánták volna elérni, valamit a helyi és egyéni kezdeményezések nagyobb szabadságát. A parasztok a termés 25%-át megtarthatták, vagy a piacon értékesíthették, mezőgazdasági termékek felvásárlási árát pedig növelték. A gyárak és a helyi export-import vállalatok önállóságát növelték. A vállalatok termelésük egy részét szabadon értékesíthették a piacon. Természetesen a piac teljes szabadságáról szó sem volt, ez a pártvezetők szemében a káosszal volt egyenlő. Az irányítást továbbra is kézben akarták tartani, némi engedményekkel. Erre utal a program elnevezése is. A reformok megvalósítása azonban nem volt kötelező, a tartományok és városok elhatározásától függött, hogy mennyire változtatnak a helyi vállalatok irányítási stratégiáján. A kormányzati segélyek kényelmes rendszeréhez szokott vállalat- és tartományi vezetőknek nem állt érdekében feladni azt egy bizonytalanabb helyzetért. 1985-ig csak négy tartományban próbálkoztak az állami beavatkozás és segélyezés megszüntetésével, némi sikerrel. A reformok véghezvitelét a konzervatívabb vezetők és párttagok ellenállása is akadályozta. Az adminisztratív, bürokratikus ellátási rendszert csupán 1985-ben szüntette meg a párt ötödik kongresszusán hozott határozat. Ennek ellenére a liberálisabb szabályozás hatása érződött, főleg a mezőgazdaságban, amely már a reformintézkedések bevezetésének évében 8.7%-os növekedést produkált, és tovább nőtt az elkövetkezendő években. Az ipar még nem heverte ki a szocialista átalakítás gyötrelmeit, de 1982-től kezdve gyors fejlődésnek indult, és 1985-ig éves átlagban 9.5%-os bővülést mutatott. A magánszektor új erőre kapott. A harmadik ötéves terv idején (1981-1985) valóban nagyobb figyelmet szenteltek a mezőgazdaságnak és a könnyűiparnak. Ebben az időszakban a nemzeti jövedelem éves átlagban 6.4%-kal nőtt. A nagyobb szabadság, a piaci mechanizmusok jobb érvényesülése hozzájárult az infláció növekedéséhez, a mesterséges árak megváltoztatásához. Ennél sokkal jelentősebb tényező volt ugyan a felelőtlen pénzügyi politika, az átgondolatlan hitelek, azonban a konzervatívabb vezetők egyértelműen a reformokat tették felelőssé érte. Az infláció az 1977-es 18.6%-ról 1985-re már 106.3%-ra emelkedett. Ez felerősítette a 20

szigorítást követelő hangokat, és 1985-ben ismét szorosabbra akarták fogni a gyeplőt. Újra megpróbálkoztak a mezőgazdaság teljes kollektivizálásával. Szeptemberben megintcsak új pénzt vezettek be, a régi átváltására nagyon rövid határidőt adtak meg, és természetesen ismét megszabták a legmagasabb átváltható pénzmennyiséget. Ennek célja az volt, hogy a bankrendszeren belülre vonják az azon kívül forgó pénzt. Az intézkedés súlyos csapást mért a gazdaságra, főleg a kisebb cégekre és szövetkezetekre, ami áruhiányhoz és 700%-os inflációhoz vezetett a rákövetkező évben. A siralmas gazdasági helyzet és a nemzetközi környezet változásai végülis oda vezettek, hogy 1986-ban valódi reformcsomagot léptettek életbe, amit azóta Vietnam „második forradalmának” is neveznek. (Tran 1994)

21

II. A DOI MOI ÉS A GAZDASÁG FEJLŐDÉSE 1986 UTÁN II. 1. A reformok okai és a Vietnami Kommunista Párt VI. kongresszusa Gazdasági lemaradás A nyolcvanas évek közepére egyre világosabbá vált, hogy az addigi gazdaságpolitika nem segíti az ország fejlődését. A függetlenség kiharcolása után a szocialista építéstől az ország modernizálását, a jólét növekedését várták, ehelyett azt kellett tapasztalniuk, hogy egyre jobban lemaradnak a térség országaihoz képest. Különösen Thaiföld gazdasági fellendülése sértette a vietnamiak büszkeségét, akik hosszú évszázadok óta úgy tekintettek magukra, mint az Indokínai-félsziget legfejlettebb népére. Az élelmiszerhiány, a gyors infláció, és általában a gazdaság siralmas helyzete aláásta a kommunista párt fél évszázadon át tartó küzdelemben kivívott tekintélyét. Megváltozott világpolitikai környezet

Gorbacsov reformpolitikája, Kínában a

gazdasági átalakulás és a maoizmustól való elfordulás megkérdőjelezte az addig hirdetett ideológia helyességét, tovább csökkentve ezáltal a vietnami vezetés legitimitását. A Szovjetunióban zajló változások más szempontból is aggályosak voltak a vietnami rezsim számára. Gorbacsov szakított az addigi szovjet külpolitikával, amely természetesnek tartotta az ország vezető szerepét a szocialista táborban. 1986 júliusában Vlagyivosztokban tartott beszédében ehelyett az együttműködésre helyezte a hangsúlyt, amelynek keretében minden ország szabadon dönt arról, hogyan akarja megoldani problémáit. Ez a harmadik világbeli országokba irányuló segélyek csökkentését is jelentette a szovjet gazdaság átalakítása érdekében. Gorbacsov továbbá javítani akarta a kapcsolatot Kínával, ami pozitív fogadtatásra talált Teng Hsziao-ping részéről, és a két ország hamarosan normalizálta viszonyát. Ez rossz hír volt Vietnam számára, ami sokáig hasznot húzott a kínai-szovjet versengésből. Most egyedül kellett szembenéznie a kínai fenyegetéssel, amire szovjet fegyverszállítmányok nélkül, gyenge gazdaságára támaszkodva nem lehetett képes. (Le 2001; Tran 1994) A hatodik pártkongresszus A fentiek következtében ismét felerősödtek a reformokat követelő hangok. 1986 decemberében összehívták a Vietnami Kommunista Párt történelmi jelentőségűvé vált hatodik kongresszusát, amelyen összecsaptak a különböző

22

nézetek. Az év folyamán elhunyt Le Duan pártfőtitkár funkcióit ideiglenesen betöltő Truong Chinh, aki korábban mint keményvonalas konzervatív volt ismert, most a reformok szükségességéről beszélt. Elismerte, hogy az 1976 után követett gazdaságpolitika és a nehézipar erőltetett fejlesztése elhibázott volt, mert nem vette figyelembe a vietnami realitásokat. A gazdasági és gondolkodásbeli megújulást élet és halál kérdésének nevezte. Bár jelentős ellenállás volt a konzervatívabb frakció részéről, és számos nagy tekintélyű párttag fejezte ki tiltakozását vagy ellenérzését a reformokkal szemben, mégis a megújítást sürgető oldal kerekedett felül. A párt élére Nguyen Van Linht választották, aki az egyesítés után a déli gazdaság irányításának felelőse volt, és 1982-ben kizárták a politikai bizottságból túlzottnak ítélt reformkövetelései miatt. Doi Moi

A kongresszuson számos határozat született a gazdaság átalakításával

kapcsolatban. Bejelentették, hogy engedélyezni fogják a földmagántulajdont, és a mezőgazdaság dekollektivizációját. Elvi megegyezés született a magánszektor kialakulásának engedélyezéséről. Az egyes tartományoknak engedélyezték, hogy saját kereskedelmi szervezeteket állítsanak föl és önállóan tárgyaljanak külföldi vállalatokkal és kormányokkal. Az állami vállalatoknak is nagyobb autonómiát akartak biztosítani döntéseikben, és a támogatások csökkentésével akarták kényszeríteni őket az ésszerűbb gazdálkodásra. Abban az esetben, ha tartósan képtelenek profitot elérni, meg is szüntethették őket. Ezt a második reformhullámot Doi Moi-nak, azaz megújításnak nevezték el. Alapvető célja a termelés növelése, az állami részvétel csökkentése és a belföldi és külföldi befektetések ösztönzése volt. Az 1991-ben tartott hetedik és az 1994-ben tartott nyolcadik pártkongresszus megerősítette ezt az irányt, és további reformintézkedéseket határozott el, kibővítve ezáltal a Doi Moi fogalmát is, amelyen ma már a vietnami gazdaság megújításának egész folyamatát értjük. Ez a reformfolyamat azonban a konzervatív párttagok, bürokraták és vállalatvezetők ellenállása miatt csak nagyon lassan, akadozva indult be, számos vitától kísérve. (Le 2001; Tran 1994) Eredmények A Doi Moi-nak köszönhetően 1990 és 2000 között Vietnam gazdasága jelentős fejlődésen ment keresztül. A GDP megduplázódott, szerkezete átalakulóban van, a fejlettebb országokra jellemző megoszlást mutat. A mezőgazdaság átlagosan évi 4.3%-kal növekedett, részesedése a nemzeti össztermékből 40.8%-ról 24.1%-ra csökkent. Az ipar évi 14%-os növekedésének köszönhetően 2000-ben már a GDP 36.9%-át adja, az 1990-es 22.8% helyett. A szolgáltató szektor részesedése csak kis

23

mértékben nőtt, azonban abszolút értékben ez is jelentős. A GDP szerkezetében bekövetkezett változásokat az I. ábra szemlélteti: I. A GDP összetételének alakulása ágazatok szerint, 1990-1997

100% 80% Szolgáltatások

60%

Ipar

40%

Mezőgazdaság

20%

96 19

94 19

92 19

19

90

0%

Forrás: www.adb.org

A nyolcvanas évek közepére-végére jellemző három számjegyű inflációt sikerült tartósan évi 10% alá szorítani. Az állam bevételei a GDP 15.2%-áról 27.2%-ra emelkedtek. A magánszektor, ami a reformok megkezdése előtt csak illegálisan és féllegálisan létezett, 2000-ben már a nemzeti össztermék 63.5%-át adta. (Buying from Vietnam) Az alábbiakban részletesen fogom tárgyalni az egyes területeket érintő reformokat és az elért eredményeket. Külön fejezetben fogok kitérni Vietnam külföldi kapcsolataira. II. 2. Az átalakulás kérdései Útkeresés

A piacgazdaságra való átállás megkezdésének alapvető lépései után

meglehetős bizonytalanság uralkodott a további teendőkkel kapcsolatban, és számos kérdés azóta is megválaszolatlan maradt. A gazdaság fejlődésének további irányához több példa állt rendelkezésre a tágabb értelemben vett ázsiai régióban, amelyek azonban nem feltétlenül voltak alkalmazhatóak Vietnamban. Japán és Korea gazdasági átalakításakor például a kormány nyugodtan támaszkodhatott

különböző

piacvédő

technikákra,

vámokra

és

kvótákra;

az

ezredfordulón azonban a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat ezt nem engedi meg. Vietnamnak már a legnagyobb kedvezményes elbánás megítéléséhez illetve a normális kereskedelmi kapcsolatok életbe léptetéséhez is fel kell számolnia hasonló intézkedéseit, és megnyitni piacát a külföldi befektetők és áruk előtt.

24

Szocialista örökség

Vietnamban továbbá egy szocialista rendszert kellett

megreformálni, az addig követett politika által megteremtett alapokra építve fel egy modern piacgazdaságot. Noha Japán és Korea gazdasági fellendülésében is nagy szerepet játszott az állami útmutatás, ez korántsem volt olyan mértékű irányítás, mint a szocialista országokban, inkább konzultáló-tanácsadó szerepe volt, a magánszektorra épített, és messzemenőkig figyelembe vette a piac igényeit. Vietnamban a politikusok és menedzserek is az ideológia és a politika, nem pedig a gazdasági ésszerűség szempontjai szerint hoztak döntéseket. A vállalatvezetők érdemeik elismeréseként, vagy kapcsolataik révén kerültek pozíciójukba, a piacgazdaság terén nem sok tapasztalattal rendelkeztek. Ez a gyakorlat még az új évezred beköszöntével sem szűnt meg, ezért az erős központi irányításra tett kísérlet, a japán és a koreai minta nyomán, valószínűleg csak a szocialista típusú gazdaság továbbélését segítené elő. A kormány befolyása az üzleti életre a korrupció elburjánzását is elősegíti, hiszen minél több minden kötött állami engedélyhez, annál több lehetőség nyílik a megvesztegetésre. A kínai példa Érdemes a kínai helyzettel is összehasonlítani a vietnamit. A két ország sok szempontból hasonló problémákkal küzdött, azonban Kína egy évtizeddel korábban kezdte meg reformjait, ezért talán a leginkább követhető példát nyújtja Vietnam számára. Több vietnami kutatóintézet is foglalkozik a Kínában zajló folyamatok megfigyelésével. A szakemberek levonják a tanulságokat, és ennek alapján tesznek javaslatokat az otthon követendő lépésekre vonatkozólag.

Az export ösztönözte

növekedés fontos szerepet játszik mindkét gazdaságban, csakúgy, mint annak idején Japánban és Koreában. Azonban ez a növekedés nem tartatható fenn örökké, a kínai népesség nagy számából következően előbb-utóbb annyi árut fog előállítani, amelyet már nem tud felvenni a világpiac; ezért Kínának egyre inkább saját belső piacára is kell majd támaszkodnia. Az export növekedésének mértéke máris lecsökkent, a belső piac felvevőképessége pedig nem nőtt annyira, hogy ezt helyettesíteni tudja, ami a kínai GDP-növekedés lelassulására is kihatott. A vietnami export értéke még relatíve alacsony, így a növekedés üteme fenntartható egy darabig; azonban a világpiacon nekik is szembe kell nézniük a kínai áruk versenyével. Menedzserszocializmus

A reformok elindítása óta eltelt másfél évtizedben

Vietnamban kialakult gazdasági és politikai rendszert David E. Apter cikkében (China 25

and Vietnam: Viable Socialism in a Market Economy. In: State Capacity in East Asia: Japan, Taiwan, China and Vietnam) “menedzserszocializmusnak” (managerial socialism) nevezi. A menedzserszocializmusban a politikai rendszer változatlanul szocialista ideológiai alapra épül, azonban a gazdaság kapitalista jellegzetességeket mutat. A vezetés célja a politikai hatalom és az irányító szerep megőrzése, amellett, hogy gazdasági ügyekben egyre tágabb mozgásteret és döntési önállóságot engedélyez a többi szereplőnek. A gazdasági átalakulással járó társadalmi problémák miatt viszont a nagyobb politikai szabadság és beleszólás a jelenlegi vezetés bukásával járhatna, ezért a kormány igyekszik lassítani, vagy ha lehet, megakadályozni a demokratizálódási folyamatot. Legitimitásának fenntartásában a gazdasági növekedésre támaszkodik, amely azonban folyamatosan újabb problémákat teremt, és növeli a nyomást a nagyobb politikai szabadságjogok iránt. Így a reformok beindítása után kialakult állapot instabil, és átmenetinek tekinthető, bár még hosszú évekig fennállhat. A hatalom a politikai átalakulás elleni érvként hozza fel a Szovjetunió példáját, annak összeomlását nem annyira

a

kapitalizmus

bevezetésének,

hanem

inkább

a

túlságosan

gyors

demokratizálódásnak tudva be. Ugyanakkor a politikusok megnyilvánulásaiban a kapitalizmus gyakran még mindig mint a társadalmi és erkölcsi züllés okozója szerepel, szemben a szocializmus értékeivel. Apter szerint a szocializmus mint erkölcsi értékrendszer élhet tovább, elválasztva a gazdasági kérdésektől, és így legitimációs alapot szolgáltathat a diktatórikus politikai irányítás további fenntartásához. Megjegyzendő, hogy Vietnamban a kommunista pártnak és a kommunista ideológiának még sokkal nagyobb hitele van, mint Kínában. Vietnamban a kommunista ideológia összekapcsolódott

a

nemzeti

felszabadítással,

a

mai

vezetők

résztvettek

a

szabadságharcban, ezért sokkal nagyobb a tisztelet irántuk. Kínában a vezetés már a negyedik generációját éli, és az elmúlt több mint ötven évben a Nagy Ugrás, a Kulturális Forradalom és a Tiananmen téri mészárlás sokat ártott a szocializmus tekintélyének. II. 3. Új elgondolások a gazdaság irányításában A gazdasági politika koncepciójában alapvető változás következett be. A monetarista megközelítésre, vagyis a forgalomban lévő pénz mennyiségén keresztül történő szabályozásra helyeződött a hangsúly, közvetlen, adminisztratív igazgatás helyett igyekeznek csak az irányvonalakat kialakítani. A közvetlen irányítás csak 26

néhány fontos ágazat, például a szénbányászat, cementgyártás és villamosenergiatermelés esetében maradt fenn, legalábbis elméletben. Ezzel egyidőben nagyobb döntési szabadságot biztosítottak egy-egy vállalatnak. 1989 közepe óta a nyersanyagok árának bizonyos fokú liberalizációja ment végbe. Ugyanebben az évben leértékelték a nemzeti valutát, a dongot, majd 1991-ben ismét jelentősen csökkentették az árfolyamát, megszüntetve ezáltal a felülértékeltséget, és államilag szabályozott lebegő árfolyamot vezettek be. A valutapiacot liberalizálták, hivatalos átváltó központokat hoztak létre. 1990-ben egységes adórendszert vezettek be, és kiépítették az adószedő hálózatot. A költségvetés megtervezésekor nagyobb figyelmet fordítanak a további fejlődést elősegítésére. A kilencvenes években átlagosan a GDP 6%-át fordították befektetésekre a közlekedés, az oktatás, az egészségügy és tudomány területén. Ez valószínűleg 2010ig nem fog jelentősen emelkedni, részben a kormány bevételeinek lassú növekedése, részben az állami vállalatok és a bankrendszer – halaszthatatlan – átszervezésének költségei miatt.

Az állami befektetések hatékonysága nem mindig megfelelő,

tudatosabb tervezéssel és hatástanulmányokkal jelentősen javítani lehetne. (Tran 1994; ADB 2000; Dang 1995) II. 4. A bankrendszer reformja A szocialista bankrendszer

1988 előtt csak a Vietnami Állami Bank létezett az

országban, amely azonban az állam monetáris politikájának kiszolgálója volt, valódi önállósággal nem rendelkezett. A magánszektorral és a lakossággal kevés kapcsolata volt, fő feladata a költségvetés által meghatározott és kiutalt pénzösszegek kifizetése volt az állami vállalatok felé. Mivel ezeket az összegeket nem kellett visszafizetni, ráadásul gyakran a hitelek törlesztése is csúszott vagy elmaradt, a központi bank állandó pénzhiánnyal küszködött. Ez oda vezetett, hogy a vállalatok bevételeiknek mind nagyobb részét tartották maguknál, félve a bank fizetésképtelenségétől. A lakosság pedig az elmúlt időszak kiszámíthatatlan pénzügyi rendelkezései miatt nem merte letétbe helyezni a pénzét. Ez aztán tovább nehezítette a központi bank helyzetét, amit csak pénznyomással tudott megoldani. Kereskedelmi bankok létrehozása

1986-ban az infláció elérte a 775%-ot, a

rákövetkező két évben pedig 223% és 394%-ot. A kormány a probléma megoldása érdekében a kétszintű bankrendszer bevezetése mellett döntött. 1988-ban 4 27

kereskedelmi bankot hozott létre, hogy átvegyék a központi bank kölcsönzési funkcióit. Azonban a magánvállalatok csak 4.5-6% havi kamat mellett vehettek fel kölcsönt, szemben az állami vállalatok 1.5-2.6% kamatával. Ezért továbbra sem sikerült a betétek és a működő hitelek összegét növelni, és az új kereskedelmi bankok is 90%-ban állami és vegyes tulajdonú vállalatoknak kölcsönöztek. (Tran 1994; ADB 2000; Dang 1995) Hitelszövetkezetek

A befektetések és a lakossági betétek összegének növelése

érdekében a rákövetkező évben, vagyis 1989-ben a kormány engedélyezte hitelszövetkezetek alakítását, és a kamat értékének az infláció fölé emelését. Több száz szövetkezet alakult, akik egymással és a kereskedelmi bankokkal versenyezve egyre magasabb kamatokat ígértek azoknak, akik hajlandóak náluk tárolni pénzüket. Ennek révén sikerült növelni a megtakarítások értékét, az új betétek összege 1989-ben 400 millió dollárt tett ki. A magas kamatok miatt az infláció is csökkent, sőt, az év folyamán még defláció is előfordult. (Dang 1995:38) Ugyanakkor azonban még nem létezett a betéteseket védő vagy a szövetkezetek tevékenységét szabályozó banktörvény, és nem volt betétbiztosító társaság sem. A kiélezett verseny következtében néhány szövetkezet hamarosan tönkrement, a többit pedig ennek hatására megrohanták. A legtöbb nem tudta kifizetni a betéteseit, visszavonta kintlévő hiteleit, ami kb. 2000 kis magáncég csődjét okozta. A szövetkezeti rendszer összeomlása általános bizalmi válságot eredményezett, ami az arany 35%-os áremelkedését és a dong dollárhoz viszonyított 54%-os leértékelődését vonta maga után. A kormány válaszként legalizálta az arannyal való kereskedést, hogy csökkentse a rá nehezedő nyomást, és tizenkét tonna aranyat vásárolt külföldről. (Tran 1994:72). Bevezették a kötelező tartalékot, ami a bankok és hitelszövetkezetek összes betét értékének 10%-ától 35%-áig terjedt, és megszigorították a kamattal kapcsolatos szabályozásokat. A kilencvenes évek és a jövő A kilencvenes évek folyamán több új bankot is alapítottak, és megjelentek a külföldi pénzintézetek képviselői is. 1990 és 2000 között a banki hitelek részesedése a GDP-ből 13%-ról 25%-ra emelkedett, a bankbetéteké 10-ről 20%-ra. Az állami vállalatok részesedése a hitelekből 90%-ról 40%-ra csökkent. A négy állami kereskedelmi bank részesedése a hitelekből 2000-ben 80% volt. Mindazonáltal a jogi szabályozás hiányos maradt, és a bankokban dolgozók hozzáértése sem mindig megfelelő. Az évtized végére a bankrendszer ismét válságközeli helyzetbe került. 1998tól kezdve a kormány lépéseket tett a helyzet javítása érdekében, számos új szabályozást 28

léptetve életbe a valutaátváltásokkal, a bajba jutott bankok kisegítésével, a banki kivizsgálásokkal és a betétbiztosítással kapcsolatban. Az új évezred első évtizedére vonatkozóan meghatározott stratégia elemei között szerepel a banki szolgáltatások bővítése, a színvonal emelése, a banki környezet és a jogi szabályozás átláthatóbbá tétele, továbbá a bankárok képzése és a technológiai fejlesztés a külföldi bankokkal szembeni versenyben való helytálláshoz. (ADB 2000) II. 5. A vegyes gazdaság kialakulása A jogi feltételek megteremtése Az 1986-os hatodik pártkongresszus hangsúlyozta a vegyes gazdaság kialakításának szükségességét. 1990-ben megszületett a vállalatokról és magánvállalkozásokról szóló törvény. Az 1991-ben tartott hetedik kongresszus ismét elkötelezte magát a vegyes gazdaság kialakítása mellett, kijelentve, hogy „A magángazdaság fejlődése engedélyezett, a vállalkozás méretére és működési helyére való bárminemű megszorítás nélkül, a törvény által nem tiltott ágazatokban. Az állam következetesen

támogatja

a

vegyes

gazdaság

kialakulását;

tartózkodik

a

diszkriminációtól, a törvényes tulajdon elkobzásától, a termelési eszközök kényszerű kollektivizálásától, a vállalkozási formák megszabásától…” (Dang 1995:19-20) A hetedik kongresszus a gazdaság fő szektorait a következőképpen osztályozta: állami, kollektív, egyéni, a kapitalista magán- és az állami magángazdaság. 1994 végére 25000 különböző méretű és besorolású vállalkozás működött az országban. Ebből 18697 volt magánvállalkozás, és 6289 az állami tulajdonban lévő vállalat. Ezeken kívül még számtalan be nem jelentett kisvállalkozás működhetett. (Dang 1995) Az állami vállalatok 1990 elején még több, mint 12 000 állami vállalat működött az országban, ez négy év alatt majdnem a felére csökkent. (Bassa 1997:13) A veszteséges vállalatok mintegy felét beolvasztották a többi állami vállalatba, a maradékot megszüntették vagy bérbe adták magánvállalkozóknak. A reform elveinek következetes betartása azonban nem mindig valósul meg. Az állami cégek közül sok még mindig közvetlenül a kormány irányítása alatt működik. Ennek oka, hogy az állam bevételeinek jelentős része, 1997-ben például 42%-a származott ezen cégektől, míg a magánszektortól mindössze 16%. Ez részben annak tudható be, hogy a statisztikai nyilvántartás és ellenőrzés rendszere fejletlen, a magáncégeknek sok lehetőségük van az adózás alóli kibújásra. Másrészt az olaj- és szénkitermelés, valamint az energiaipar, ami

29

teljes egészében állami kézben van, a nyolcvanas évek végén kezdett fellendülni. A kormány második legfontosabb jövedelmi forrása a külkereskedelemre kivetett adókból származott (1995-ben 24.9%, 1997-ben 20.4%). (ADB 2000) Ennek következtében igyekszik támogatni az állami cégeket és védeni őket a konkurenciától. Problémát jelent, hogy a vállalatvezetőket sokszor nem szakértelmük, hanem egyéb érdemeik miatt nevezik ki, és a vállalat céljait is gyakran politikai szempontok határozzák meg. A kormány bevételeinek ágazat szerinti megoszlását 1997-ben a II. diagram mutatja:

II. A kormány bevételi forrásai, 1997

4%

12%

Állami vállalatok

42%

Vegyesvállalatok Magánszektor Külkereskedelem

20%

Segélyek

16%

6%

Egyéb

Forrás: www.adb.org

A veszteséges állami vállalatok feszámolása ellen szólnak szociális szempontok is. Kínában manapság is gyakran hallani a felszámolt vállalatok munkanélkülivé lett dolgozóinak tüntetéseiről. Vietnamban ez kisebb problémát jelent, mert a fejletlenebb ipar miatt az állami szektorban dolgozó munkások száma is jóval kisebb, mint Kínában, továbbá a fellendülő magánszektor képes volt alkalmazni az elbocsátott munkások nagy részét. A privatizáció, részvényesítés megoldást jelenthetne, azonban jelenlegi vállalatvezetők ellenállása gondot jelent, akik vonakodnak részvénytársasággá alakítani cégüket, mivel a megalakuló igazgatótanácsoknak joguk lenne elbocsátani őket, ha a cég

veszteséges.

A

koreai

nagy

vállalatóriások

mintájára

hoztak

létre

konglomerátumokat, több kis céget vonva össze egyetlen működő egységgé, remélve, hogy így hatékonyabban fognak működni. Azonban a cégek többsége már eddig is szorosan együttműködött az állam irányítása alatt, így a gyakorlatban ez az átalakítás nem sok változást hozott. Haladás mindazonáltal a kilencvenes években is történt. A veszteséges állami vállalatok aránya néhány év alatt 30-40%-ról 15-20%-ra csökkent, bár a legtöbb nyereséges vállalat profitrátája nem haladta meg az infláció mértékét. (Bassa 1997:12) 30

Voltak újító szellemű állami cégek, amelyek sikereket értek el fejlett technológia vagy új termékek bevezetésével, és terjedőben volt a teljesítmény alapú bérezés. Erre a magánszféra teremtette verseny miatt is szükség volt. Ugyanakkor az állam erőteljesen segítette az állami cégeket: 1997 és 1999 között a GDP 2.2%-át fordította támogatásokra pénzsegély, adókedvezmény és a tartozások eltörlése útján. Az állami vállalatok ezenfelül általában hitelhez is kedvezőbb feltételek mellett jutottak. 1999 végére a hivatalos becslések szerint is 9 Mrd USD-re rúgott az állami vállalatok által felhalmozott adósság, amelynek nagy része behajthatatlan volt. Ez a kereskedelmi bankok helyzetét is nehezítette. (ADB 2000) A fentiek miatt 1998 óta a kormány törekszik az állami vállalatok feletti ellenőrzés megszigorítására, a piaci játékszabályok következetesebb betartására. Részletes program született ezen vállalatok reformjáról. Két és fél éven belül 450 állami vállalatot részvényesítettek, azelőtt összesen 17-et. A program végrehajtására elkülönített pénzügyi keret az átszervezések miatt munkanélkülivé váló dolgozók végkielégítését is fedezi. A 2010-ig kitűzött célok közt szerepel a veszteségek visszaszorítása és az adósságfelhalmozás megfékezése, a versenyképesség növelése. A kormány négy különböző módszerrel igyekszik elérni ezeket a célokat: a tulajdonszerkezet átalakítása, részvényesítés; cégmegszüntetések; az állami kézben maradt vállalatok tényleges átalakítása, külföldi tanácsadó cégek bevonásával; és megfelelő szociális háló kiépítése az elbocsátott munkások számára. (ADB 2000) A magánszektor Az 1991-ben életbe lépett, a magánvállalkozásokról és vállalatokról szóló törvény három új tulajdonformát engedélyezett: az egyéni vállalkozásokat, a kftket és az rt-ket. Az új szabályozást kihasználva hamarosan sok ezer új vállalkozás alakult, számuk 1994 végére elérte a 18 697-t. (Dang 1995:24) A gyors siker többek között annak is volt köszönhető, hogy már 1988 előtt is léteztek magánvállalkozások, melyek félig-meddig illegálisan, mindenféle segély és támogatás nélkül működtek. Ezek számára a reformok nem jelentettek megrázkódtatást, ellenkezőleg, javították működési feltételeiket. Egy, a kilencvenes évek elején végzett felmérés szerint a háztartások 30%a működtetett valamilyen vállalkozást a válaszadás időpontjában, és összesen 45% a megelőző 12 hónapban valamikor. (Dollar-Glewwe-Litvack 1998) Északról dél felé haladva a magánszektor jelentősége nő. Mindazonáltal

a

magánvállalkozóknak

számtalan

nehézséggel

kellett

szembenézniük. Az állami vállalatoknál nehezebb hitelhez jutniuk, és ha sikerül is, 31

általában magasabb kamatot kell fizetniük. Ez egyrészt a bankok pénzügyi nehézségeinek, másrészt a bankvezetők felfogásának tudható be, akik szívesebben kölcsönöznek állami vállalatoknak, és a magánszektorra még mindig mint a szükséges rosszra tekintenek. Ez a szemlélet más állami, bürokrata szereplőkre is igaz, és szembenáll a kínai állásponttal, ami elismerte a magánszféra fontosságát és az ország fejlődésében játszott szerepét. Vietnamban sokkal több a kommunista ideológiából eredő gátlás, a kapitalizmus térnyerését sokan ellenzik, ami a magánvállalkozásokra vonatkozó szabályozások sokaságában is megnyilvánul. Az új vállalkozási törvény 2000-ben történt életbe lépése előtt egy-egy új vállalat hivatalos bejegyzése akár 60 napot is igénybe vehetett, hosszadalmas ügyintézéssel és bonyolult papírmunkával járt, emellett drága is volt. Ha a vállalat meg akarta változtatni a tevékenységi körét vagy terjeszkedni akart, az újabb nehézkes procedúrát igényelt. Az új törvény száznál több különböző engedélyt szüntetett meg, lényegesen egyszerűbbé téve a vállalkozók dolgát. Ennek köszönhetően kilenc hónap alatt több, mint 10000 új vállalkozást jegyeztek be. (ADB 2000) A további fejlődést több fontos tényező befolyásolja. Szükséges az emberek, főképpen az állami hivatalokban dolgozó emberek szemléletmódjának megváltoztatása. Ebben nagy szerepe lehet a kormánynak, a magánvállalkozók melletti határozottabb kiállással példát mutathat, és befolyásolhatja az alacsonyabb rangú hivatalnokok gondolkodásmódját. Nemrégiben néhány tehetséges fiatal vállalkozó kitüntetése pozitív kezdeményezésnek tekinthető. Az újságokban sikeres vállalkozók és cégeik bemutatásával szintén lehet javítani a megítélésen. A jelenlegi negatív hozzáállás csökkenti a vállalkozási kedvet, és megnehezíti a már működő vállalkozások dolgát. Szükséges továbbá az átlátható jogi szabályozás megteremtése. A kiszámíthatatlanul változó előírások növelik a kockázatot, és olyan erőforrásokat igényelnek, amelyeket máskülönben befektetésekre lehetne fordítani. Ugyanakkor szükséges a cégek irányításának átláthatóbbá tétele is. A családi gazdaságokra jellemző informális irányítás a vállalkozás növekedésével előbb-utóbb alkalmazhatatlanná válik, ezért lényeges gátja a cég növekedésének. Továbbá kívülállók számára többnyire átláthatatlan, a könyvelés gyakran nem megfelelő, ami könnyen adócsaláshoz vezethet, így az állam fontos jövedelemtől esik el. Ez pedig fenntartja az állami vállalatok privilegizált szerepét, amelyek az állam fő bevételi forrásai, így lassítja a tényleges versenyhelyzet és a magánvállalkozások egyenjogúságának kialakulását. (ADB 2000)

32

II. 6. A mezőgazdaság átalakulása A reformok beindítása

1986-ban és 1987-ben a mezőgazdasági termelés olyan

mértékben visszaesett, hogy ismét éhínség fenyegetett az országban. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tényleges reformokat nem lehet tovább halogatni. Az 1988 áprilisától kezdődően több lépésben hozott határozatok eleget tettek ennek a követelménynek. Elismerték az állami, a szövetkezeti, és a magánszektor létezését és egyenrangúságát. A mezőgazdasági szövetkezetek és munkacsoportok (production teams) önálló jogi státussal bíró, önkéntes alapon szerveződött termelési egységekké váltak, amelyek szabad kezet kaptak a gazdálkodást illető kérdésekben. 1989-re megszüntették a természetbeni beszolgáltatást, helyette adót kezdtek szedni. A föld továbbra is az állam tulajdonában maradt, amelyet azonban a parasztok hosszú távra bérelhettek az állammal kötött szerződés alapján. Az 1993-ban hozott földtörvény tisztázta ennek jogi feltételeit. Ennek értelmében a bérleti szerződés maximális időtartama rizs és egyéb gabonafélék termesztése esetében 20 év, ültetvények esetében 50 év. A földhasználat átruházható, eladható, elzálogosítható, örökölhető és megújítható. 1994-ben a parasztok bérleti szerződését 99 évre hosszabbították. (Dang 1995; Bassa 1997) Az intézkedések hatása

Ezek az intézkedések gyökeresen átalakították a

mezőgazdasági termelés szerkezetét. 1989 és 1992 között a mezőgazdasági szövetkezetek száma 18631-ről 16273-ra csökkent, a munkacsoportoké pedig 26073-ról 7432-re. (Dang 1995:63-64) A megmaradt szövetkezetek túlnyomó többsége északon van. Funkciójuk egyre inkább tanácsadásra, és különböző, a beszerzéssel és eladással kapcsolatos szolgáltatásokra korlátozódott, amelyet az egyes parasztgazdaságok nem, vagy nem elég hatékonyan képesek megoldani. Ilyen például a műtrágyák és vetőmagok beszerzése, tudományos és technológiai tanácsadás, vagy az öntözés megszervezése. Ezáltal csökkentek az adminisztratív költségek, és növekedett a termelés hatékonysága. Ezeken az átalakult szövetkezeteken kívül megjelentek új együttműködési formák is, amelyeket az egyes parasztgazdaságok hoztak létre egymással. Ezek száma 1995-ben 27000 körül volt, ami azt sugallja, hogy feltehetően a szocialista munkacsoportok átalakulásáról van szó, esetleg a még régebbi, és Vietnamban mindig is nagy jelentőséggel bíró faluközösségek hagyományaira is építve. Sok parasztcsalád kezdett a mezőgazdaság területén kívül eső tevékenységbe is, fellendült a hagyományos háziipar. Megváltozott a termesztett növények összetétele is. Az alapvető élelmiszernek számító

33

rizs mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a különböző haszonnövények, mint például az iparhoz nélkülözhetetlen gumifa vagy a könnyen exportálható kávé, tea stb. Az új növények termesztésére való átálláshoz az állami segítségen kívül a parasztság saját hozzájárulása is jelentős volt. A kiszámíthatatlan pénzügyi politika okozta bizonytalanság és bizalmatlanság miatt ugyanis a lakosság hosszú ideje aranyban és dollárban igyekezett megtakarításokat felhalmozni, amit a kormány addig hasztalan próbált előcsalogatni a családok pénztárából. Az, hogy a reformokkal mégis sikerült ezt tőkét mozgósítani jelezte, hogy a parasztok motivációja a termelésre megnövekedett, és képesek voltak élni az új lehetőségekkel. A nagyobb érdekeltséget mutatta az is, hogy míg azelőtt gyakran a rendelkezésre álló földterületek egy részét sem művelték meg, addig a reformok elindítása után addig parlagon hagyott földeket vontak be a termelésbe, és megnőtt a föld hovatartozásával kapcsolatos peres ügyek száma is. (Dang 1995) A legfontosabb termények A kilencvenes évek folyamán koncentrált termőterületek alakultak ki, az egyes vidékek adottságait figyelembe véve. A rizstermelés fő területe a Mekong és a Vörös-folyó deltája. A mezőgazdasági reform nagy érdeme, hogy sikerült leküzdeni a rizshiányt. Míg 1988-ban Vietnam még 450 000 tonna rizst kellett, hogy importáljon, addig 1989-ben már egy millió tonna exportjára volt képes. 1994-ben természeti csapások (árvíz a Mekong-deltában és tájfun a Vörös-folyó térségében) miatt a növekedés lelassult, de termelés még így is 3.9%-al haladta meg az előző évit. 2000ben Vietnam 4,4 millió tonna rizst exportált, amivel második helyen állt a világranglistán. (Dang 1995; MARD 2003) A kávé termesztése az ország közepén húzódó fennsíkon és az északkeleti régióban a legjelentősebb. Az ország egyesítésekor, 1975-ben csupán 17000 hektáron termesztettek kávét, az ország területén szétszórtan, és a legtöbb ültetvény elöregedett volt. 1997-ben ez a terület 370 300 hektárra növekedett, a termés átlaga pedig az 1980 előtti 6-700 kg/ha-ról a kilencvenes évek közepére duplájára nőtt. 1999-ben Vietnam a világ harmadik legnagyobb kávéexportőre volt. Egy év alatt a kivitel másfélszeresére, 733 ezer tonnára nőtt, így 2000-ben már csak Brazília előzte meg a világranglistán. (MARD 2003; ADB 2000; Dang 1995; Buying from Vietnam) 1975-ben a gumiültetvények területe 60 000 hektár volt, ez 1997-re 347 500 hektárra növekedett. A termés mennyisége ugyanezen idő alatt 21 000 tonnáról 186 500

34

tonnára nőtt. A többi ipari növény termelésében beállt változásokat a III. táblázat mutatja: III. Néhány fontosabb ipari növény termelésének alakulása, 1000 t

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

tea 30,2 32,2 33,1 36,2 39,0 42,0 40,2 46,8 52,2 kókuszdió 922,1 894,4 1052,5 1139,8 1207,0 1178,0 1165,0 1131,0 1318,0 gyapot 3,3 3,1 8,3 12,8 16,9 8,7 12,8 11,2 14,0 juta 34,3 23,8 25,3 25,7 28,0 12,8 14,8 15,0 22,3 nád 81,2 63,3 54,4 77,2 75,2 69,1 75,1 55,0 80,9 cukornád 5344,6 5397,6 6130,9 6437,0 6656,0 7750,1 10711,0 11372,0 11428,0 földimogyoró 205,8 213,1 234,8 226,7 240,3 294,4 334,4 357,7 352,9 szója 82,0 86,6 80,0 80,0 81,3 124,5 125,5 113,8 113,0 dohány 23,9 21,8 36,2 27,3 32,0 21,7 25,8 23,5 27,2 Forrás: Dang 1995; www.adb.org

A vidék fejlesztésének lehetőségei

A mezőgazdasági befektetések hatásának

tanulmányozása során kiderült, melyek azok a tényezők, amelyek leginkább meghatározzák az egy adott területen elért termés nagyságát. Eszerint nagyon fontos az öntözőrendszerek kiépítése, de az infrastruktúra fejlesztése (utak, elektromosság) is mérhető hatással van a termés mennyiségére. A műtrágya és berendezés vásárlására fordított pénz megtérülése jóval magasabb, mint a banki kamat, így érdemes erre a célra pénzt felvenni. Erre leginkább a szövetkezetek és gazdagabb családok képesek, mivel a szegényebbek a hitelt hajlamosak fogyasztásra költeni, ezért a mezőgazdasági bank is nehezebben kölcsönöz nekik.

Az alapfokú oktatás is hozzájárul a hatékonyabb

termeléshez. Ennél kisebb, de kimutatható hatása van a középfokú végzettségnek a termés növekedésére. Ezért is aggasztó, hogy a Világbank felmérése szerint az oktatás színvonala a reformokat követő évtizedben csökkent. Sok gyerek marad ki az iskolából, hogy a földeken segíthessen. A szegénység felszámolásához a termésátlagok növelésén túl egyéb intézkedésekre is szükség van. A vidéki infrastruktúra fejletlensége miatt a parasztcsaládok nehezebben tudják értékesíteni terményeiket, és nehezebb a befektetők dolga is, akik inkább a fejlettebb városokat célozzák meg. Ha több vállalkozó és cég fektetne be vidéken, növekedne a farmon kívüli munkahelyek száma, és ezáltal a háztartások jövedelme is. Ez növelné a keresletet, így elősegítené a további fejlődést. Azért is fontos a munkahelyteremtés, hogy a munkaerőpiacra újonnan belépők el tudjanak helyezkedni, és ne költözzenek a városokba, ahol máris nagy gond a

35

munkanélküliség és az ezzel járó társadalmi problémák. (ADB 2000; Dollar-GlewweLitvack 1998) A fentiek érdekében a kilencvenes években is erőfeszítéseket tettek. A Vietnami Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint a reformok beindítása után eltelt évtizedben 1.4 millió hektár földterületen építettek ki öntözőrendszert. 1999-re a települések 93%-a megközelíthető volt autóval, 79%-ban volt telefonszolgáltatás, és 70%-ban áram. A vidéki családok jövedelmének 30%-a származott földművelésen kívüli tevékenységből. (MARD 2003) A 2000 és 2010 közötti évtizedben a tervek szerint további lépések történnek a mezőgazdaság sokszínűbbé tételére, kihasználva az egyes régiók adottságait. A tudományos kutatásra és a technológiai fejlesztésre nagy figyelmet fordítanak, és jelentős összegeket szánnak az öntözött területek további kiterjesztésére. A farmon kívüli munkahelyek teremtése érdekében évi 10-12% növekedést irányoztak elő a vidéki ipar számára, és célul tűzték ki a vidéki GDP-ben való részesedésének 30-ról 4550%-ra való növelését 2010-ig. Mindezektől az intézkedésektől a 4-4.5%-os mezőgazdasági növekedés fenntartását várják még egy évtizedig. (ADB 2000) II. 7. Az ipar A reformfolyamat megkezdése után az ipari vállalatok is nagyobb szabadságot kaptak tevékenységük megtervezésében. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy saját maguknak kellett gondoskodniuk a nyersanyagok beszerzéséről és a vásárlók felkutatásáról, ami kezdetben, a szocialista piac megszűnésekor jelentős problémát okozott. Az állami- és vegyesvállalatok több százezer dolgozót bocsátottak el, a könnyűipari termelés jelentősen visszaesett. Az ipari szövetkezetek különösen nehéz helyzetbe

kerültek.

Termelésük

36%-kal

visszaesett,

alkalmazottaik

száma

egyharmaddal csökkent. A folyamat tovább gyorsult 1990-ben, aminek következtében a szövetkezeti

szektor

gyakorlatilag

megszűnt.

(Tran

1994:70)

A

maradék

szövetkezeteket megpróbálták átalakítani „újszerű szövetkezetekké”, amelyekben minden dolgozó részesül a profitból, és a piaci igényekhez jobban igazodó termelés folyik, azonban ezek száma elhanyagolható. Megjelent és gyorsan fejlődött azonban a magánszektor. A nehézipar is gyors fejlődésnek indult, a gáz- és olajkitermelés növekedésének köszönhetően. Így aztán a kezdeti nehézségeken túljutva, 1990 óta a vietnami ipar a várakozásokat jóval meghaladva növekedett, átlagosan évi 13%-kal. 36

Főleg a gazdag nyersanyagkészletekre épülő bányászat és energiaipar fejlődött lendületesen, valamint az építőipar és a cementgyártás. Mivel ezek az állam kezében lévő ágazatok, jelentősen hozzájárulnak a kormány bevételeihez: 1997-ben 42% volt a részesedésük. A mezőgazdaság jó eredményeit kihasználó élelmiszerfeldolgozás szintén dinamikusan növekszik. Kevésbé látványosan fejlődik a fogyasztói javakat előállító könnyűipar, mindazonáltal itt is határozott haladás látszik. Termékeikkel a helyi igényeket elégítik ki, de exportra is termelnek. Mindkét piac esetében gondot okoz az elavult technika, és a külföldi verseny. Az olcsó munkaerő jelenti a legfőbb előnyt számukra. 1997-ben a foglalkoztatottaknak 9.4%-a dolgozott az ipari szektorban (a mezőgazdaságban 68,7%). A kormány célkitűzése szerint Vietnamnak 2020-ra ipari gazdasággá kell válnia, bár ennek pontosabb jelentését nem határozza meg. (Dang 1995; ADB 2000) II. 8. Az infrastruktúra és szállítás Az infrastruktúra állapota 1986-ban

A reformok kezdetekor a vietnami

infrastruktúra igen elmaradott volt. Összesen hat vasútvonal létezett, melyeknek együttes hossza 2637 km volt. A pályák minősége rossz volt. A síneknek körülbelül 20%-át ki kellett volna cserélni, 20 000 méternyi vasúti híd csak átmeneti jellegű volt, és 39 alagutat kellett volna felújítani. A mozdonyok száma 500 körül volt, ezek egyharmada akkor 30-50 éves gőzmozdony. A vonatok átlagos sebessége ezért mindössze húsz kilométer volt óránként. A légiközlekedés szintén elavult technológiájú volt, és csak kis mennyiségű áru szállítására volt alkalmas. A vízhálózat 11 000 kilométerén folyt közlekedés, de kihasználtságuk alacsony volt. A csatornáknak és folyóknak évente mindössze 40%-át kotorták, ami feltöltődésekhez vezetett. A kikötők évi 7 millió tonna áru kezelésére voltak képesek, ám a be- és kirakodás lassúsága torlódásokhoz, hosszú várakozásokhoz vezetett. A tengeri közlekedést hét kereskedelmi kikötő szolgálta, évi 10 millió tonnányi összkapacitással. A kotrás hiánya itt oda vezetett, hogy ezek a kikötők nem voltak képesek nagy hajók fogadására. A kereskedelmi flotta szintén elavultnak számított, hajóinak átlagéletkora 18 év, összes raktérfogata 400 000 tonna volt. (Dang 1995) Az infrastruktúra helyzete az ezredfordulón

A hatodik pártkongresszus által

elindított reformfolyamat keretében a kilencvenes években az infrastruktúra is sokat 37

fejlődött, jelentősen hozzájárulva Vietnam gazdasági fejlődéséhez. Az úton és vasúton szállított áru mennyisége megkétszereződött, a hajózható belvizek hossza 70%-kal nőtt. A partmenti hajózás hatszorosára nőtt, ma már nagyobb forgalmat bonyolít, mint a vasút. Az áramtermelés majdnem megháromszorozódott, a népesség áramellátása 47%ról 75%-ra nőtt. (ADB 2000) A Vietnam Airlines lecserélte régi szovjet repülőgépeit modern nyugati gyártmányúakra. Az infrastruktúra fejlettsége azonban még mindig elmarad más, alacsony bevételű országok szintjétől. A személyszállításban résztvevő buszok nagy része 30-40 éves, de előfordulnak még 50 éves francia járművek is. Az utak állapota igen rossz, ezért az autók karbantartási költségei is magasak. Hanoi és Ho Chi Minh-város között még mindig csak egy vágány fut, a szembejövő vonatoknak gyakran várniuk kell egymásra a kitérőkben. A mellékvonalakon a helyzet még rosszabb, itt nem sok fejlődés történt az elmúlt tíz – vagy még több – évben. (FlorenceStorey 2001) A vidéki háztartásoknak csak 50%-a rendelkezik árammal, az elosztás nem hatékony, sok energia veszik el útközben. Jelenleg a 20%-ot kitevő városi népesség fogyasztja az összes áram 86%-át. 1000 főre mindössze 26 telefonvonal jut. (ADB 2000) Az információs infrastruktúra más szempontból is fejletlen: kevés az újság, a rádió és a televízió, a mobiltelefonok és faxok száma a fejlődő országok átlagos szintje alatt van. Ezen a területen a kormány is kevésbé hajlik a reformra: 1997-ben például bezáratta az összes Internet-kávézót, és elkobozta a számítógépeket. Azóta ez a szigor lazult, és ismét lehet nyilvános helyeken internetezni, de számos szabályozás életben maradt, például az összes fax-gépet regisztráltatni kell. A nemzetközi telefonhívások díja a legmagasabbak közé tartozik a világon, egy átlagos vietnami számára megfizethetetlenek. A mobiltelefon-hálózat azonban fejlődni látszik, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy kiépítése olcsóbb, mint a hagyományos (vezetékes) telefonrendszeré. (ADB 2000; Florence-Storey 2001) Tervek és tennivalók

Az infrastruktúra fejlesztése fontos a gazdasági növekedés

szempontjából. Az infrastrukturális befektetések megtérülése magas, és jelentősen hozzájárul egy-egy terület fejlődéséhez. A társadalom modernizációja is megköveteli, hogy a vidék helyzete javuljon, lehetővé téve a piacok elérését, a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottságot. Ennek ellenére 1996 és 2000 között az állami befektetéseknek több, mint fele a Vörös-folyó deltájába és Ho Chi Minh város körzetébe irányult, míg a két legszegényebb régiónak – az ország közepén fekvő felföldeknek és az északi hegyvidéknek – összesen 12% jutott. (ADB 2000) Az 38

elkövetkezendő években nagyobb figyelmet kell fordítani ennek az egyenlőtlenségnek a csökkentésére. A kormány ambiciózus célokat fogalmazott meg 2010-re. Ezek az energiatermelés növelése és az energiaelosztó rendszer korszerűsítése, a csatornázás kiépítése és a ivóvízellátás kiterjesztése, az utak, vasutak, csatornák és repülőterek modernizálása. A tervek között szerepel továbbá újabb hidak és vasútvonalak építése, a szomszédos országokkal való összeköttetés javítása, a belvízi és tengeri kikötők fejlesztése. Ezen célok megvalósítása az Ázsiai Fejlesztési Bank számításai szerint évente 3,4-3,9 milliárd dollárba kerülne, ezért aligha érhetőek el. Szükséges tehát a legfontosabb feladatok meghatározása, annak eldöntésére, hogy mely befektetések valósulhatnak meg ténylegesen. Az eddigi infrastrukturális fejlesztéseket kormányzati pénzekből és külföldi segélyekből finanszírozták, a jövőben ezeken kívül más forrásokat is be kell vonni, például magáncégek beruházásra ösztönzésével. Ehhez azonban a kormányzati hozzáállás megváltozására és jelentős szerkezeti átalakításokra van szükség. Jelenleg a kormány maximalizálja az árakat több szolgáltatás, például a vízellátás területén. A vízszolgáltatásért beszedett díj még az üzemeltetési és karbantartási költségeket sem fedezi, ami jelentős terhet ró az állami költségvetésre. Ilyen körülmények között a modernizáció szóba sem jöhet, holott a víznek átlagosan 30%-a elveszik útközben a rossz állapotban lévő vezetékek miatt. Ugyanez a helyzet az áramszolgáltatással is, az áram előállítási költsége magasabb, mint a fogyasztói ára. A túlságosan alacsony ár túlfogyasztáshoz vezet. Jelenleg a városokban élők feleannyit vagy még kevesebbet fizetnek az áramért, mint a vidékiek, és 10-20-szor annyit fogyasztanak, mint azok. Ezért racionálisabb díjszabásra lenne szükség a mérhető szolgáltatások, vagyis a telekommunikáció, az áram és a vízellátás területén. Továbbá közvetett díjszabást lehetne bevezetni az utakon, az üzemanyagokra kivetett adó formájában. Az ezen intézkedések révén befolyt összegeket fejlesztésre és karbantartásra lehetne fordítani. A magántőke bevonására itt is érvényes, hogy áttekinthető és kiszámítható szabályozást és kormányzati politikát kell létrehozni. (ADB 2000)

39

III. VIETNAM KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAI Vietnamnak a reformfolyamat beindításakor nem álltak rendelkezésére külföldi segélyek és hitelek. Bár 1976-ban belépett az IMF-be, a Világbankba és az Ázsiai Fejlesztési Bankba, az USA nyomására 1980-tól kezdve nem kapott tőlük hiteleket. A Szovjetunióból érkező támogatás 1989-től drasztikusan visszaesett, 1991-től pedig teljesen megszűnt. Külkereskedelmi kapcsolatai nagyrészt a szocialista blokkra korlátozódtak. Ezért különösen figyelemreméltó az az eredmény, amit Vietnam a gazdasági fejlődés és a külkereskedelem terén elért. A többi reformmal párhuzamosan a külgazdaság átalakítása is megkezdődött a nyolcvanas évek végén. A cél a világpiactól való elszigeteltség felszámolása, a külkereskedelmi monopóliumok megszüntetése, az árreform, és a külföldi tőke becsalogatása volt. Ezek megvalósításától remélték a beruházások és az export fellendülését. (Bassa 1997) III. 1. Külföldi beruházások A jogi környezet 1988 elején életbe lépett a törvény a külföldiek beruházásairól. A törvény igen liberális, teljesen külföldi tulajdonban lévő vállalatok alapítását is engedélyezi, a tőke és a nyereség hazautalható, a vegyesvállalatok adókedvezményben részesülnek, illetve a profit újrabefektetése esetén adóvisszatérítés illeti meg a cégeket. A beruházáshoz szükséges tőkejavak, szolgáltatások és szellemi termékek, valamint az exportra termeléshez szükséges alapanyagok és alkatrészek vámmentességet élveznek. A törvényt életbe lépése óta többször módosították és kibővítették, lehetővé téve vietnami magáncégek számára is a külföldi cégekkel való közös befektetést és együttműködést. 1993-tól az infrastruktúra fejlesztése érdekében lehetővé tették a BOT (Build-Operate-Transfer) konstrukciót. Ennek keretében a külföldi valamilyen infrastrukturális beruházást hajt végre, egy bizonyos ideig működteti azt, majd költségei megtérülése és bizonyos profit szerzése után átadja a beruházást Vietnamnak. (Bassa 1997:9; Dang 1995:45) Beruházások a kilencvenes években A törvény hatására gyorsan nőtt a Vietnamba áramló külföldi tőke mennyisége, számos vegyes vállalat alakult. Az 1996-ig 40

megvalósult beruházások összege 9,6 Mrd USD-t tett ki, ennek kb. 30%-a a vietnami fél hozzájárulása, a többi a külföldi befektetés. (Bassa 1997:24). A tőkebeáramlás csúcsa 1995 és 1997 között volt, amikor elérte az évi 2 milliárd amerikai dollárt. A IV. táblázat sorolja fel a legfontosabb beruházó országokat az 1999-ig befektetett tőke nagysága szerint rangsorolva. IV. A legfontosabb beruházó országok 1999-ig

Szingapúr

6,75 Mrd USD

Japán

3,81 Mrd USD

Dél-Korea

3,46 Mrd USD

Hongkong

2,6 Mrd USD

Tajvan

1,95 Mrd USD

Franciaország

1,83 Mrd USD

Brit Virginia-szigetek

1,7 Mrd USD

Oroszország

1,56 Mrd USD

Nagy-Britannia

1,05 Mrd USD

Amerikai Egyesült Államok

1,00 Mrd USD

Forrás: Kaminszka 2001

Látható, hogy az ázsiai országok messze megelőzik a világ más részeit, a lista első öt helyét foglalják el. Közülük is kiemelkedő Szingapúr jelentősége. Az Egyesült Államok várhatóan egyre lényegesebb lesz majd, a 2000-ben megkötött kétoldalú kereskedelmi egyezmény (United States Bilateral Trade Agreement, USBTA) miatt. Magyarország 13,60 millió USD-t fektetett be Vietnamban, ezzel a 41. helyen áll. (Kaminszka 2001:39) Az ázsiai pénzügyi válság hatására a befektetett tőke mennyisége visszaesett, ennek ellenére a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) részesedése a GDP-ben 1991 és 2000 között elérte az 5,4%-ot, ami kiemelkedően magas értéknek számít. (ADB 2000). A befektetések megoszlása A külföldi működőtőke főleg a feldolgozóiparba áramlik, elsősorban az élelmiszeriparba és textiliparba, valamint a könnyűipar más területeibe. A feldolgozóipar részesedése a külföldi tőkéből 1997 elejéig 44%-ra emelkedett. A második legnagyobb érdeklődést kiváltó ágazat a szállodaépítés és turizmus,

41

részesedésük az külföldi működőtőkéből 27%-ot tett ki. A BOT-rendszer nem ért el különösebb sikereket, a közlekedésbe és telekommunikációba fektetett külföldi tőke részesedése az összes működőtőke-beáramlásból mindössze 4% volt 1997 márciusáig. (Bassa 1997:44) 1994-től a vietnami hatóságok szigorúbbak a külföldi befektetések engedélyezésével kapcsolatban, egyre fontosabb feltétellé válik, hogy a külföldi cég magas szintű technológiával jelenjen meg. Ennek ellenére a legnagyobb vonzerőt továbbra is az olcsó, jól képzett és szorgalmas munkaerő jelenti, a viszonylag stabil gazdasági helyzettel és a gyorsan bővülő piaccal párosulva. A városi keresetek a kilencvenes évek közepén 50-70 dollár körül mozogtak havonta, Ho Chi Minh városban azonban ennek 10-20-szorosát is elérhette. (Bassa 1997:24) A befektetések eloszlásából is kitűnik a volt déli főváros kedvezőbb helyzete. A működőtőke kb. kétharmada a déli területekre, elsősorban Ho Chi Minh városba irányul. Ennek oka a jobb infrastruktúrában, és a még élő kapitalista hagyományokban keresendő. Továbbá jobb külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, a háború alatt és után kivándorolt vietnamiak és a dél-kelet ázsiai, valamint tajvani és népköztársasági kínaiak miatt. Ho Chi Minh városnak kb. egymillió kínai lakosa van, akik fontos vonzerőt jelentenek a más országokban élő kínai befektetők számára, családi kapcsolataik és a közös üzleti kultúra révén. Ennek köszönhető, hogy a kis tigrisekből származó működőtőke több mint fele kínaiak kezében van. (Bassa 1997:25) A jövő A jövőben Vietnamnak a külföldi befektetések területén szembe kell néznie a válságból kilábaló dél-kelet ázsiai országok versenyével, csakúgy, mint az immáron WTO-tag Kínáéval. Emiatt a külföldi működőtőke részesedése a GDP-ben várhatóan csökkenni fog. Az Egyesült Államokkal 2000-ben aláirt kölcsönös kereskedelmi egyezmény (USBTA) következtében várható az amerikai érdeklődés növekedése, de a beruházások valószínűleg főleg a könnyűiparban valósulnak majd meg, amelynek tőkeigénye kicsi. Később azonban a szolgáltatások területén is feltételezhető az amerikai befektetők megjelenése. A vietnami szakemberek 2001 és 2005 között évi 1 Mrd USD, a későbbi években akár évi 2 Mrd USD működőtőke beáramlására számítanak. (ADB 2000)

42

III. 2. Nemzetközi segélyek és hitelek A hitelezők és segélynyújtók bizalmát erősíti, hogy Vietnam jelentős gazdasági reformokat hajtott végre 1988 és 1993 között anélkül, hogy hitelekre várt volna. A hidegháború végével megindultak a tárgyalások a különböző nemzetközi pénzügyi szervezetekkel a hitelfelvétel lehetőségeiről. 1993 őszén Clinton amerikai elnök lehetővé tette, hogy Vietnam rendezze tartozásait az IMF felé. Ugyanebben az évben a Párizsi Club által összehívott tárgyaláson a megjelent hitelező országok és bankok előtt Vietnam elismerte adósságait és ígéretet tett a mielőbbi visszafizetésre. A részleteket azóta is rendben fizeti. Az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank, ADB) felé fennálló elmaradásokat is törlesztette, így lehetővé vált az új hitelek és segélyek felvétele. 1993-ban a Párizsban összeült donorkonferencia résztvevői összesen 2,4 Mrd USD összegű fejlesztési segélyt ajánlottak fel Vietnamnak. Ebből 500 millió dollárt térítésmentes segítség formájában, a maradék 1,9 Mrd USD-t hosszú lejáratú, kedvezményes hitelként. A legjelentősebb hozzájárulók Japán (800 millió dollár), a Világbank (500 M), az ADB (350 M) és Franciaország (100 M) voltak. (Kaminszka 2001:26) 1994 novemberében 590 millió USD készenléti IMF hitelt hagytak jóvá Vietnam számára. 1996 márciusában az IMF 178 millió amerikai dollár értékben nyújtott 3 éves szerkezetátalakítási hitelt. A Világbank 1994 folyamán hiteleket nyújtott az alapfokú oktatás, az autópálya-újjáépítés, a mezőgazdasági vállalkozások segítésére, a kereskedelem liberalizálására, valamint a bankszektor és az állami vállalatok hatékonyságának növelésére, összesen 485 millió USD értékben. Az Ázsiai Fejlesztési Bank 1993-94-ben 600 millió dollárt hitelezett infrastruktúra-fejlesztésre. (Bassa 1997:30) Az évtized folyamán ezek a pénzintézetek még számos más fejlesztést is finanszíroztak, pl. a vidék áramosítását vagy a jogrendszer átalakítását. A jövőben várhatóan továbbra is nyújtanak hiteleket Vietnamnak. Erre az is okot szolgáltat, hogy a hitelek felhasználása igen hatékony volt, a korrupció és a nehézkes bürokrácia ellenére. A támogatott területek köre azonban valószínűleg változni fog. A segélyező és hitelező szervezetek által megfogalmazott középtávú stratégia értelmében nagyobb hangsúlyt fog kapni a szegénység felszámolása, az elzárt, távoli területek infrastruktúrájának javítása, valamint a magánbefektetések ösztönzése. Kevesebb hitelt fognak nyújtani

43

viszont olyan projektekhez, amik a magánszektor érdeklődésére is számíthatnak. (ADB 2001) A nemzetközi szervezeteken kívül fontos szerepe volt egyes országoknak is a vietnami fejlesztések megvalósításában. Legfontosabb közülük Japán, amely 1991 és 1995 között közel 2,7 milliárd USD fejlesztési segélyt nyújtott Vietnam számára. Ez jórészt nem kötött hitelek formájában érkezett, és elsősorban egy vízi- és két hőerőmű korszerűsítésére, két kikötő és két autópálya felújítására, valamint kisebb projektekre, szakértői munkák finanszírozására használták fel. (Bassa 1997:30) Fontos szerepet játszott Franciaország is, az 1993-as párizsi donorkonferencián 100 millió dolláros felajánlásával második volt a támogató országok között. 1995-ben aláírt egy 80 millió dolláros kedvezményes hitel nyújtására vonatkozó megállapodást Vietnammal, amelyet a vízellátás, a távközlés, az energetika és az egészségügy fejlesztésére fordítottak. (Kiefer – Berkó 1995; Kaminszka 2000:26). A külföldön élő vietnamiak hazautalásai a kilencvenes évek közepén évi 800 millió – 1,5 milliárd USD-t tettek ki. A becslések szerint összegük 1991 és 2000 között elérte a 7 milliárd dollárt. Ezek egy része nyilvánvalóan segítette a hazai beruházásokat és a magánszektort, azonban ennek pontos arányát nem lehet kimutatni. A vásárlóerő növelésével azonban mindenképp hozzájárult a vietnami gazdaság fejlődéséhez. Vietnam konvertibilis adósságállománya 11 Mrd USD-t tett ki 1999 végén, ami a GDP 41%-ának felel meg. Az adósság 70%-a állami vagy államilag garantált. A törlesztések tervezett üteme külső megfigyelők szerint is reális és tarthatónak tűnik. (ADB 2000). III. 3. A vietnami külkereskedelem III. 3. 1. A külkereskedelem általános fejlődése és felépítése A külkereskedelem a reformok előtt Az 1976-tól 1985-ig terjedő időszakban az export értéke az import értékének mindössze 30%-a volt. A főbb exportcikkek kézműipari, könnyűipari és mezőgazdasági termékek voltak, ezekből állt a kivitel közel háromnegyede. 1979-től kezdve az ipari termékek részesedése csökkent, a rossz árpolitika és alacsony színvonal miatt, valamint a mezőgazdasági termékek kiviteli arányának növekedése folytán. Az export 80%-a a szocialista blokk országaiba irányult egészen 1990-ig. 44

Az

import

felét

nyersanyagok

és

energia

tette

ki,

Vietnam

üzemanyagszükségletét 80%-ban a Szovjetunióból érkező szállítmányok fedezték. Harminc százalék volt a különböző gépek aránya, a maradék húsz százalékot alkották a fogyasztói javak. Az éves tervekben külön figyelmet szenteltek az export és import helyzetének. A külkereskedelmet központi és helyi irányítás alatt álló állami vállalatok bonyolították le. 1980-tól kezdve a kormány kísérletet tett az export fellendítésére az exporttal foglalkozó vállalatoknak nyújtott különféle kiváltságokkal és kedvezményekkel. Az előirányzott mennyiségen belüli, sikeresen lebonyolított exportügyletek után 2-10%-os jutalmat kaptak az államtól. További 3-5% járt minden ügyletért az előirányzott mennyiségen túl.

A forgalmazott javak árát a vállalatok állapíthatták meg, és az

exportból befolyó valutának egy részét szabadon felhasználhatták. Ez gyakran oda vezetett, hogy az exportvállalatok is importáltak, mert így jóval több profithoz jutottak, mintha a külföldi pénzt a hivatalos árfolyamon hazaira váltották volna. A szocialista országokkal való kereskedelem már 1990 előtt csökkenni kezdett. 1988-ban az ide irányuló export 40%-kal visszaesett. 1990-ben megszűntek a segélyek és olcsó importok, a KGST országai is konvertibilis valutában kezdték követelni a fizetést. Vietnamnak be kellett hatolnia a kapitalista országok piacaira, hogy előteremtse a vásárlásokhoz szükséges keményvalutát. 1987 óta a vietnami cégek szabadon kereshettek partnereket külföldön, ha nem jártak sikerrel, akkor az állami exportvállalatokon keresztül bonyolíthatták le eladásaikat. 1989-ben a kormány a legtöbb áru esetében megszüntette az export és import kvótákat. 1988 és 1990 között a nemzeti valutát fokozatosan leértékelték, hogy közelítsék a hivatalos árfolyamot a feketepiacihoz. Ugyanakkor az árak megállapítását is a piacra bízták. (Tran 1994) ASEAN és APEC tagság 1995-ben Vietnam belépett az ASEAN-ba és annak szabadkereskedelmi övezetébe, az AFTÁ-ba. Ez fontos lépés volt nemcsak Vietnam, hanem az ASEAN szempontjából is, hiszen annak idején, 1967-ben éppen a kommunista országok – Kína, de méginkább Vietnam – ellensúlyozására hozta létre a szervezetet Malajzia, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr és a Fülöp-szigetek. 1984-ben csatlakozott Brunei, majd Vietnam után 1997-ben Laosz, Myanmar és (feltételesen) Kambodzsa is. Vietnam felvétele annak felismerését is jelenti, hogy a térségben immár Kína a potenciálisan legveszélyesebb hatalom, gazdasági és katonai szempontból egyaránt. A dél-kínai tenger alatti hatalmas olajkészletek pedig súlyos feszültségforrást 45

jelentenek. 800 000 km2 vízfelületen kb. 230 sziget és zátony található, amelyeknek összterülete csupán 5 km2. Tényleges szigetnek csak 25 tekinthető. Kína mindegyikre igényt tart, és ezáltal szembekerül több dél-kelet ázsiai országgal, amik szintén területükhöz tartozónak tekintenek néhány szigetet. A feszültség már néhány kisebb incidensben is megmutatkozott. Vietnam a maga részéről az ASEAN-tagságtól támogatást remél Kínával szemben ebben a kérdésben. 1974-ben már sor került egy összecsapásra a kínai és a délvietnami haditengerészet között. Ekkor Kína elfoglalt egy, addig Dél-Vietnamhoz tartozó kisebb szigetcsoportot, a Paracel-szigeteket, amelyeket azóta is megszállva tart. Ugyanakkor Vietnam a többi tagországgal

is szembenáll, mivel a Fülöp-szigetek,

Malajzia és Brunei is igényt tart néhány szigetre. Az ASEAN a Nyugattal szemben is erősítheti Vietnam pozícióját az emberi jogokkal és a demokrácia hiányával kapcsolatos vitákban, és növeli presztízsét a gazdasági szereplők szemében. Ugyanez viszont fordítva is igaz, az ASEAN imázsát negatívan befolyásolja Vietnam, Laosz, Kambodzsa és Myanmar felvétele a szervezetbe. Az 1997-es távol-keleti válság enélkül is megváltoztatta a szervezetről addig kialakult pozitív képet. Vietnam 1998 óta az APEC-nek (Asian-Pacific Economic Cooperation) is tagja. Ez a szervezet ausztrál kezdeményezésre 1989-ben jött létre, a csendes-óceáni régió országainak

konzultatív

fórumaként,

a

gazdasági-technológiai

együttműködés

előmozdítása érdekében. 12 ország részvételével alakult, ezek Japán, Kanada, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland és az ASEAN 6 országa. Azóta 9 új taggal bővült, ezek Kína, Tajvan és Hongkong (a szárazföldi Kína beleegyezett, hogy külön-külön képviseletet kapjanak elválaszthatatlannak tekintett részei), Mexikó, Pápua Új-Guinea, Chile, Vietnam, Oroszország és Peru. Mint látható, egymástól igen távol eső és fejlettségi szintben nagy különbségeket mutató országok tagjai a szervezetnek. A fórum létrehívására a csendes-óceáni térség országainak egymástól való fokozódó függése miatt volt szükség, ami megkívánta a fokozottabb együttműködést. Azóta arculata kibővült, a kereskedelmi és befektetési liberalizáció és a pénzügyi együttműködés is szerepel a programjában. 1994-ben elvben megegyeztek, hogy a szabad kereskedelem előtt álló akadályokat a fejlett tagországok 2010-ig, a fejletlenebbek

2020-ig

lebontják.

Az

1997-es

válság

azonban

a

pénzügyi

együttműködés szükségességére terelte a figyelmet, és a válságból való kilábalásra helyeződött a fő hangsúly. Felszínre kerültek a tagországok sokféleségéből adódó 46

problémák, a fejlettek és a fejletlenek eltérő álláspontja. 1999-ben ezért szükségesnek ítélték megfogalmazni a legfőbb célokat, ezek: 1, további haladás a kereskedelmi és befektetési liberalizáció felé; 2, hatékony válasz találása a válság jelentette problémákra; 3, a tagországok intézményeinek és emberi erőforrásainak fejlesztése a későbbi válságok elkerülése érdekében; 4, nagyobb támogatást szerezni az APEC-nek a világban. Vietnam a csatlakozástól az APEC piacaihoz való jobb hozzáférést remél, és a tagság egyben segíti felkészülni a WTO-ba való belépésre is. (Bassa 1997; Artner 2000; Ahn 2000) A külkereskedelem a kilencvenes években A reformintézkedések hatására a tőkés piacgazdaságú országokba irányuló kereskedelem 1989 folyamán a duplájára nőtt, 1990-ben pedig további egyharmaddal emelkedett. Az import értéke szintén nőtt, de a kivitelnél jóval lassabban, ami a kereskedelmi deficit látványos csökkenéséhez vezetett. A szocialista országokból érkező árukat kezdték felváltani a kapitalista világból importált javak, értékük 1990-ben 23%-ot nőtt az előző évhez képest. A legfontosabb exportcikkekké a rizs, a nyersolaj és tengeri termékek váltak. (Tran 1994) 1992-től kezdve az import ismét gyorsabban kezdett növekedni, mint az export, a közvetlen beruházások ugrásszerű növekedése és a tőkejavak iránti igény miatt. 1996ban az import értéke már elérte a 11 Mrd USD-t, míg az export értéke csak 7 Mrd USDt tett ki. 2000-re a deficit 1.2 milliárd dollárra csökkent. Ekkor a kivitel értéke 14.45 milliárd USD volt, ami az 1990-es értéknek több, mint hétszerese. A kereskedelmi mérleg hiányán kívül komoly gondot okoz a csempészet is, amelynek értéke a becslések szerint 1-2 Mrd USD évente. A hazai termelőknek és importálóknak ez nehezen leküzdhető konkurenciát, míg az államnak jelentős vámbevétel-kiesést jelent. 1998 óta újabb intézkedések születtek a kereskedelem további liberalizálása érdekében. A legfontosabb ezek közül, hogy a Vietnamban bejegyzett cégeknek már nincs

szükségük

a

kormány

által

kiállított

engedélyre

a

külfölddel

való

kereskedelemhez. Ennek eredményeként megnőtt a külkereskedelemben résztvevő magáncégek száma. Részesedésük az exportban – az olajkivitelt nem tekintve – az 1997-es 12%-ról 22%-ra nőtt 2000 közepéig. Ugyanezen időszak alatt az importból való részesedésük 4%-ról 16%-ra emelkedett.

47

A vietnami import 2000-ben 15.64 Mrd USD-t tett ki. A legfontosabb tétel a feldolgozott olaj, ami más nyersanyagokkal, alkatrészekkel és gépekkel együtt a behozatal 95%-át alkotja, míg a fogyasztói javak csak 5%-ot. A vietnami export értéke 2000-ben a GDP 44%-át tette ki. Ebben a magánszektor részesedése már 55%, ami, figyelembe véve, hogy a reformok beindítása előtt jóformán nulla volt, szép eredmény. (ADB 2000) Az export összetétele A mezőgazdasági termékek részesedése az export értékéből jelenleg mintegy 25%. Az előrejelzések szerint aránya 2010-re 17.2%-ra fog csökkeni, miközben abszolút értéke évente 4%-kal növekszik. A legfontosabb exportcikkek a tengeri élelmiszeripari-cikkek (a kivitel értékének 10%-a), a rizs, (amelynek ma Vietnam a harmadik legnagyobb exportőre a világon, aránya az exportban 4.6%), kávé és bors (mindkettőben a világ második legfontosabb exportőre), a trópusi gyümölcsök, a gumi, a tea, a kesudió, a cukor és a tejtermékek. Az ipari termékek az export 30%-át teszik ki, ez az arány 2010-re várhatóan 40%-ra fog emelkedni, a 2000-es érték ötszörösére növekedésével. A legfontosabb kiviteli cikkek a ruhaneműk és lábbelik. A kézműipari termékek legfontosabb piaca régen a Szovjetunió és a szocialista országok voltak, ezeknek elvesztése után az ilyen jellegű termékek exportja visszaesett. Az utóbbi években azonban ismét fellendülést mutat, 2000-ben értéke elérte a 236 millió dollárt, ami 40%-os emelkedés az előző évihez képest. A külföldi befektetőknek (pl. Fujitsu) köszönhetően az elektronikai termékek kivitele is növekszik, ez 2000-ben 728 millió USD-tett ki, ami 1999-hez képest 33.7%-os emelkedés. Nyersolaj-kitermelés 1986 óta létezik Vietnamban, ekkor hozták létre a Szovjetunióval közösen a Vietsovpetro nevű vegyesvállalatot. 2000-re a kitermelés elérte a 16.3 millió tonnát, ami a várakozások szerint 2005-re 20 millióra fog nőni. Egyelőre az összes olajat exportálják, amíg 2004-ben el nem készül az ország első finomítója. A nyersolaj kivitelének értéke az összes export 24%-a. Vietnam ezenkívül szenet, cinket és márványt is exportál, és hamarosan a földgáz kitermelése is megkezdődik. 2000-ben körülbelül 90 000 vietnami munkás dolgozott külföldön. A kormány azt szeretné, ha 2010-re az általuk hozott bevétel értéke elérné a 4.5-6 milliárd dollárt. (ADB 2000)

48

III. 3. 2. Vietnam legfontosabb kereskedelmi partnerei ASEAN A nyolcvanas években a politikai szembenállás miatt a gazdasági kapcsolatok az ASEAN-nal nem voltak jelentősek, 1986-ban a tagországokkal való kereskedelem a teljes forgalomnak csak négy százalékát tette ki. 1995-re az import egyharmada ezen országokból származott, a vietnami exportnak pedig egynegyede irányult az ASEANba. A kilencvenes évek végén a kereskedelem értékének növekedése lelassult, a térségben jelentkező gazdasági válság következtében. A lassulás másik oka a világ más térségeivel való vietnami kereskedelem gyors fejlődése volt, több árut exportáltak közvetlenül, nem volt szükség a dél-kelet ázsiai országok közvetítésére. Az ASEANországokba irányuló vietnami export értéke 2000-ben 2.8 Mrd USD volt, ami csak 6.2%-os emelkedés az előző évihez képest, és a teljes export értékének 18%-át tette ki. Az innen származó import értéke 4.5 Mrd USD volt, ami 37%-os emelkedés 1999-hez képest, és Vietnam importjának 28.9%-át tette ki. Az ASEAN összességében 22%-os részt foglalt el Vietnam külkereskedelmében 1999-ben. Kína A Szovjetunió megingása, a Vietnamnak nyújtott segítség csökkenése fokozta a vietnamiak aggodalmát Kínával szemben. Ugyanakkor Kína számára megszűnt a szovjet bekerítéstől való félelem, amit utat nyitott a két ország közötti viszony javulásához. 1991-ben normalizálták kapcsolataikat, ettől kezdve a kereskedelem a két ország között dinamikusan bővült. 2000-ben a Kínába irányuló vietnami export értéke 1.53 Mrd USD volt, ami az előző évhez képest 78.6%-os bővülés. Kína a vietnami gumi és gyümölcs legnagyobb importőre. Japán Japán fontos kereskedelmi partnere Vietnamnak, a kivitel 18%-a irányul ide. A vietnami export értéke 2000-ben 2.62 Mrd USD volt, és főleg nyersolajból, textilből, ruhaneműkből, tengeri termékekből és elektronikus alkatrészekből állt. A Japánból származó import értéke ugyanebben az évben 2.25 milliárd dollár volt, és autókból, számítógépekből és elektronikai cikkekből, műtrágyából, acélból és vegyi termékekből épült fel. A japán kormány nemrégiben megadta Vietnamnak a legnagyobb kedvezményes elbánást.

49

EU Az Európai Unióval folytatott kereskedelem több éve vietnami többlettel zajlik. 2000-ben az EU-ba exportált áruk értéke 2.836 Mrd USD volt, míg a behozatal csak 1.31 Mrd USD-t tett ki. Ez a vietnami export 19.6, az import 8.4%-a. Az Európai Unión belül a legfontosabb partnerek Franciaország, Németország, Belgium, Olaszország, Hollandia, Svédország és Nagy-Britannia. A 2000 októberében aláírt kétoldalú egyezmény alapján az Unió 20%-kal megemelte a vietnami textilárukra vonatkozó kvótáját 2001-től kezdődően. Vietnam cipőt, textilt, tengeri élelmiszereket, teát, kávét, gumit és kesudiót exportál az EU-ba, és acélt, műtrágyát és kőolajszármazékokat importál. Ezek teszik ki az Unióból származó behozatal 90%-át. Oroszország

A FÁK tagállamain belül Oroszország maradt a legfontosabb

kereskedelmi partner, 2000-ben az export értéke 122, az importé 240 M USD volt. Az orosz gazdaság erősödése és a diplomáciai és gazdasági együttműködés bővülése miatt a kereskedelem értékének növekedése várható. A vietnami export leginkább mezőgazdasági, élelmiszer-, textil-, cipő- és kézműipari termékekből áll. A behozatal nagy részét acél, gépek és műtrágya teszi ki. USA

Az egykori ellenséggel a kapcsolatok 1995-ben álltak helyre, és azóta a

kereskedelmi kapcsolatok gyorsan fejlődtek. 1996 és 2000 között a két ország közötti kereskedelem 139%-kal bővült, és 2000-ben meghaladta az egymilliárd dollárt. A vietnami kivitel ebben az évben 732 M USD volt, több mint duplája a 351.7 M USD értékű importnak. A legfontosabb exportcikkek a tengeri termékek, cipők, kávé és textil. Az import főleg acélból, műtrágyából, számítógépekből és alkatrészekből áll. 2000-ben a két ország kétoldalú kereskedelmi egyezményt kötött (USBTA), aminek következtében várhatóan tovább fog növekedni a forgalom. Az Egyesült Államokkal szemben a szerződés megkötésekor érvényes vámtarifák 30-50%-os csökkentésében állapodtak meg 250 ipari és mezőgazdasági termék esetében. (Ennek az alfejezetnek megírásakor a budapesti vietnami nagykövetség által rendelkezésemre bocsátott anyag adataira támaszkodtam.)

50

III. 3. 3. Magyarország és Vietnam A magyar-vietnami kapcsolatok története A két ország közötti kapcsolatok immár fél évszázados múltra tekintenek vissza. Fővárosainkban nagykövetségek működnek, Ho Chi Minh városban pedig magyar főkonzulátus is van, ahol a főkonzul a külgazdasági attasé teendőit is ellátja. Az amerikaiak elleni harc idején a többi szocialista országgal együtt Magyarország is támogatta Észak-Vietnamot. 1973 és 1975 között hazánk részt vett a Dél-Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban, ami a Párizsban kötött tűzszüneti megállapodás betartását ellenőrizte. Az egyesítés után is fennmaradt az együttműködés politikai, gazdasági, kulturális, oktatási és egészségügyi területen egyaránt. A kereskedelmi kapcsolatok az 1980-as évek végéig a kormányok közötti megállapodásokra épültek. Magyarország főleg faipari termékeket, trópusi élelmiszereket, kaucsukot és kézműipari cikkeket importált, cserébe gépipari berendezéseket, vegyipari és gyógyszeripari cikkeket, vas- és acélárut szállítottunk. Változások a kilencvenes években

A szocialista blokk felbomlásakor, 1991-ben

hazánk biztosította Vietnam számára a legnagyobb kedvezményes elbánás elvét. Ekkortól kezdve áttértünk a konvertibilis devizaalapú elszámolásra. A kereskedelem ma már cégek és magánszemélyek között bonyolódik, a kormányok szerepe csak a kedvező körülmények megteremtésére, üzletember-találkozók megszervezésére korlátozódik. 1992-ben a két állam megkötötte a Kereskedelmi és Fizetési Egyezményt, majd 1994ben a Kettős Adóztatás Elkerüléséről, a Beruházások Előmozdításáról és Kölcsönös Védelméről szóló kormányközi dokumentumot írtak alá. A forgalom alakulása Az V. ábra mutatja a magyar-vietnami kereskedelem alakulását 1991 és 2000 között. Az 1991-es érték jelentős visszaesésnek számít az azt megelőző 50 millió rubelről, azonban a forgalom azóta, az 1995-ös visszaeséstől eltekintve, folyamatosan nőtt, és 2000-re elérte a 40,6 M USD-t, az 1991-es érték 7,5-szeresét. 1998-ig a kereskedelmi mérleg nagyjából kiegyensúlyozott volt, kis magyar vagy vietnami többlettel. 1998 óta azonban jelentős a vietnami exportfölény. Ez összefügg a távol-keleti pénzügyi válsággal, a vietnamiak igyekeznek más piacokon is megjelenni a bizonytalanná vált dél-kelet ázsiai mellett, és próbálják helyreállítani régi kelet-közép

51

európai jó kapcsolataikat.A forgalom számunkra kedvezőtlen alakulásában közrejátszik a vietnami vállalkozók magasabb száma és nagyobb aktivitása is.

V. A magyar-vietnami kereskedelem alakulása 1990-2000 között, millió USD

45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

Magyar export

2,1

6,4

9,8

9,7

8,8

11,6

16,7

18

15,5

13,5

Magyar import

3,3

8,8

8,9

14,6

10,8

14,2

16,6

15,5

23,9

27,1

Összesen

5,4

15,2

18,7

24,3

19,6

25,8

33,3

33,5

39,4

40,6

Forrás: Kaminszka 2001

Külkereskedelmi áruszerkezet A legfontosabb magyar exportcikkek a gyógyszeripari termékek (a kivitel kb. kétharmada) és a gépipari termékek, többek között orvosi készülékek is. Különösen nagy karriert futott be a Plussz pezsgőtabletta. A Tradewind Asia magyar értékesítő vállalaton keresztül 1993 óta forgalmazzák Vietnamban, 2000ben már 10 millió csőnyit adtak el belőle. Fontos még az élelmiszerexport is. 2000-ben történt az első nagyobb tételű megrendelés borra és pezsgőre. A Törley, az Egri Bikavér és a Tokaji a legkeresettebb márkák. Magyar kérésre csökkentették a vámokat, 2,50 USD helyett már csak 1,5 USD-t kell fizetni üvegenként. Vietnamból elsősorban kaucsukot, kávét, ruházatot importálunk. (Kaminszka 2001) III. 3. 4. A vietnami külkereskedelem előtt álló kihívások További liberalizáció

A jövőben a külkereskedelem szabályozása további

módosításokra szorul. Az import harmadára például még mindig vonatkoznak mennyiségi megszorítások. Sok olyan termék esetében, ami nem lenne versenyképes a

52

külföldi importtal szemben, még mindig magas behozatalra kirótt vám. Ez ugyan védi a hazai ipart, azonban egyúttal visszafogja a fejlesztéseket is, mivel a termelők nem tartják szükségesnek az átalakítást. A vietnami kormány 2000-2010-re szóló stratégiai tervezete szerint lépéseket fognak tenni ennek a helyzetnek a felszámolása érdekében. A mennyiségi korlátozások megszüntetése és a vámok csökkentése révén a vietnami termelők olcsóbban jutnak majd a termékek előállításához szükséges berendezésekhez, alkatrészekhez és alapanyagokhoz, magasabb technológiai szinten, mint jelenleg. A fejlettebb technológia hozzá fog járulni a vietnami termékek jobb eladhatóságához is, ami az export növekedésének fenntartása és a külföldi versennyel szembeni helytállás szempontjából fontos. (ADB 2000) Nemzetközi elvárások A vietnami piac további nyitását az AFTA, az APEC és az USBTA előírásai is megkövetelik. Vietnam az AFTÁ-val (ASEAN Szabadkereskedelmi Övezet) 1992-ben aláírt egy egyezményt, amely egy effektív kedvezményes vámtarifarendszer (CEPT) kialakítását tűzte ki célul. Ennek értelmében a legtöbb árucikk vámtarifáját fokozatosan 0 és 5 százalék közé kell csökkenteni az aláíró országoknak. Vietnam 51, számára különösen fontos termék esetében nem építi le a vámokat, további 131 áru pedig nem szerepel a CEPT listáján. A 6130 felsorolt áru esetében vállalta, hogy vámtarifájukat 2006. január 1-ig a megadott értékre csökkenti. Vietnam 1995-ben azzal, hogy csatlakozott az AFTÁ-hoz, biztosította az ASEAN-országoknak a legnagyobb kedvezményes és a nemzeti elbánást. Az egyezmények nyújtotta lehetőségek lehető legjobb kihasználása érdekében a vámok és kvóták csökkentésén túl szükség van a külkereskedelmi szabályozások és az ehhez kapcsolódó intézmények átalakítására, hatékonyabbá tételére. Amennyiben ezt elmulasztják, a jelenlegi nehézkes rendszer visszafoghatja a fejlődést. Az ASEAN-nak is vannak a beruházásokra, szellemi tulajdonjogokra, technológiatranszferre vonatkozó szabályozásai, amit Vietnamnak be kell vezetnie. Ide tartozik még a szabványok, vámtarifa-rendszerek, vámérték-megállapítások, vámeljárások egységesítése is. Fontos továbbá hozzáértő külkereskedelmi szakemberek képzése is. (Bassa 1997; ADB 2000) WTO tagság Vietnam célja mihamarább a WTO tagjává válni. A GATT-tól 1994 júliusában megfigyelői státuszt kapott, a csatlakozási kérelmet 1995-ben nyújtotta be. A tagság a hazai piac további megnyitásával és gazdasági liberalizációval kell, hogy járjon. A WTO szabályainak értelmében többek között el kell majd törölni a legtöbb 53

nem-vámjellegű importkorlátozást, a vámokat pedig 10%-ra vagy az alá kell csökkenteni az ipari, és 20%-ra mezőgazdasági termékek esetén. Továbbá biztosítani kell a legnagyobb kedvezményes elbánás elvét a többi tagországgal szemben, és meg kell nyitnia az ezidáig zárt, vagy csak korlátozottan hozzáférhető szektorokat is a külföldi befektetők előtt. (Bassa 1997; ADB 2000)

III. 4. A vietnami idegenforgalom A modern turizmus A modern értelemben vett turizmus a második világháború után terjedt el és vált tömegessé. A gazdasági fellendülés és a szállítás fejlődése megfizethetőbbé és kevésbé időigényessé tette az utazást, így egyre többen engedhették meg maguknak, hogy szabadidejüket erre fordítsák. Az Idegenforgalmi Világszervezet szerint a turizmusból származó devizabevételek 177-szeresen, 2,1 Mrd USD-ről 372 USD-re nőttek (Tran 1999:14). A turizmus összetett ágazat, a gazdasági mellett van kulturális, sőt, politikai oldala is. Vietnam fejlődésében is fontos szerepet játszhat. Gazdasági szempontból pozitív hatással lehet más ágazatokra, mint például a kézműipar, vagy a közlekedés, legyen az szárazföldi, vízi vagy légi. Segíthet megismertetni a világgal a vietnami kultúrát, és hozzájárulhat a pozitív országkép kialakulásához. Vietnam turisztikai adottságai

Vietnamnak számos olyan jellegzetessége van,

amelyek potenciálisan vonzhatják a turistákat. A hosszú tengerpart lehetőséget nyújt a fürdésre, a tenger vize tiszta, május és november között 21 foknál melegebb. A trópusi éghajlat is kedvező, nyáron átlagosan 200 órán át süt a nap egy hónapban. Az országban szép mészkőbarlangok és más képződmények is találhatóak. Kiemelkedő ezek közül a Ha Long, vagyis a „Leszálló Sárkány” öböl, amely Vietnam első számú turistaattrakciójává válhat. Itt 1500 négyzetkilométeren mintegy 3000 mészkősziget van szétszórva, amelyek a híres kínai Kujlinhoz hasonló, festői látványt nyújtanak. Az öblöt az UNESCO is a világörökség részévé nyilvánította, jelentősen növelve ezzel vonzerejét a külföldiek számára. A folyók többsége hajózható, a Mekong például egészen a kambodzsai Phnom Penh-ig. A természeti szépségek mellett az ország többezer éves történelme alatt felhalmozott kulturális kincsek is értékesek. Bár a háború nagy pusztítást hozott, Vietnamban még mindig 2000 védett emlékmű létezik. Hué, az 54

egykori császárváros szintén a világörökség része. A kínai, indiai, és keresztény hatások eredményeképpen ma sokféle vallás létezik egymás mellett Vietnamban, ami szintén vonzó lehet. A legérdekesebb kétségtelenül a Cao Dai egyház, amelyet az 1920-as években alapítottak, és jelenleg mintegy 2 millió híve van. A vallás tanításai a buddhizmusból, a taoizmusból, konfucianizmusból és a kereszténységből egyaránt merítenek, ezek ötvözésével megpróbálva létrehozni az ideális, univerzális vallást. A caodaisták szerint a nagy világvallások fő figurái, például Mózes, Lao-ce, Buddha, Jézus és Mohamed ugyanannak az egyetlen Istennek a prófétái voltak. Isten tanait azonban követőik emberi gyarlóságukból adódóan félremagyarázták; ráadásul, ezek a tanítások egy meghatározott néphez szóltak, és egy meghatározott korban voltak alkalmazhatóak. Ezért tehát kizárólag az egyik vallás követése nem vezethet el a célhoz, ami a lélekvándorlásból való kiszakadás. A Cao Dai egyház médiumai viszont szellemekkel kommunikálnak, akik magának Istennek az üzenetét közvetítik a híveknek. A szellemek között nyugati és keleti emberek lelkei is előfordulnak, Victor Hugo például állítólag különösen gyakran jelenik meg, de Lenin, Jeanne d’Arc és Shakespeare is látogatott már meg caodaista szeánszokat. (Florence-Storey 2001) A nemzeti kisebbségek megőrizték saját hagyományaikat, népviseletük, ünnepeik érdekesek a turisták számára. A vietnami konyha is számos – általában kellemes meglepetést tartogat az odalátogatóknak. A távol-keleti éttermek sikeres külföldön azt mutatja, hogy a nyugatiak képesek elfogadni és megszeretni a saját országukétól eltérő ízvilágot. Ahogy a kínai és a japán konyhaművészet is különbözik, úgy a vietnamit sem lehet besorolni a „pálcikás ételek” gyűjtőneve alá, saját jellegzetességekkel bír. Az idegenforgalmi ágazat fejlődése

Észak-Vietnamban 1960-ban hozták létre

hivatalosan az idegenforgalmi ágazatot. Akkor ez mindössze néhány kis vállalatból, szállodából és egy autóból állt. Az ezután következő időszakban, érthető módon, nem fejlődött, hiszen háborús országba nem szívesen mennek nyaralni, és a vietnami kormánynak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzon. Még 1981ben is a dél-kelet ázsiai térségbe irányuló turizmusnak mindössze 0,1%-a esett Vietnamra. A nyolcvanas években a turisták 85-90%-a a szocialista országokból jött. A reformok kezdete után a kormány fokozottabb figyelemmel fordult az idegenforgalom felé. 1990-ben a Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium fennhatósága alá került az ágazat, majd egy évvel később a Kereskedelmi Minisztériumhoz. Jelentős befektetéseket eszközöltek, amihez hozzájárultak a külföldi befektetők (elsősorban 55

szingapúriak) szállodaépítései, és a belföldi magánvállalkozások is. A kiszolgálás minősége javult, a turisták szállításához modern eszközöket szereztek be. A szakemberállomány fejlődött, 1999-ben már 150 ezren dolgoztak az idegenforgalmi ágazatban, míg 1985-ben még csak 10 ezren. A repülővel érkezett turisták száma az 1990-es 250 ezerről 1995-re 1,3 millióra nőtt. Ugyanebben az évben 3 millió belföldi turistát regisztráltak. 1998-ban már kétmillióan érkeztek külföldről. (Tran 1999) Problémák és feladatok A dél-kelet ázsiai régióban az idegenforgalom fellendülőben van, a turisták száma átlagosan évi 12,2%-kal nő. 1960 és 1990 között az ide utazók aránya a világ összes turistájához viszonyítva 0,98%-ról 10,94%-ra nőtt. (Tran 1999:15) Ahhoz, hogy Vietnam minél jobban részesülhessen ennek a növekedésnek a hozamából, számos, ma még létező problémát kell kiküszöbölnie. Erre az ágazatra is igaz, hogy az irányításban kaotikus viszonyok uralkodnak, a szabályozások gyakran változnak, illetve a helyi önkormányzatok nem mindig követik a központ utasításait. 1993-ig a belföldi utazásokhoz is engedély kellett, ha a külföldi érkezési helyéről vagy a vietnami állampolgár a lakóhelyéről ki akart mozdulni, ezt ki kellett váltania. Bár ma már nincs érvényben ez a szabályozás, mégis vannak olyan részei az országnak, ahol megkövetelik, mert az így kirótt büntetések a helyi költségvetést gazdagítják. (FlorenceStorey 2001:71) Sokáig a vízumügyintézés is hosszadalmas és bonyolult volt. 1995-ben például a vezetés hadjáratot indított a káros külföldi hatások, a „szellemi-erkölcsi szennyezés”

ellen,

aminek

hatására

1996

elején

megtagadták

a

vízumok

meghosszabítását, júniusban pedig már egyáltalán nem adtak ki turistavízumot. Ennek következtében az idegenforgalom súlyos válságba került, úgyhogy a kormány visszavonulót fújt, de ennek ellenére a turizmusból származó bevételek 30%-kal maradtak el a várttól. (Florence-Storey 2001:46). Egészen 2000-ig a vízumban fel kellett tüntetni a belépés és kilépés helyét is, ami azt jelentette, hogy csak az előre meghatározott határállomásokon volt érvényes, máshol nem fogadták el. Az pedig továbbra is élő probléma, hogy a tartományi székhelyeken szabályosan kiállított vízummeghosszabításokat az ország elhagyásakor nem mindig fogadják el a hatóságok. További problémát jelent a fejletlen infrastruktúra, ami megnehezíti a közlekedést, illetve az otthoniakkal való kapcsolattartást a turisták számára. A vietnami idegenforgalom előtt álló feladatok tehát a vízumdíj csökkentése, a vízumügyintézés

egyszerűsítése,

esetleg

vízummentesség

bevezetése

bizonyos

országokkal szemben. Erre annál is inkább szükség van, mert a felmérések szerint a 56

turisták egyre inkább előnyben részesítik az önálló utakat a szervezett, csoportos utazásokkal szemben, mivel így sokkal szabadabban mozoghatnak és tervezhetik meg programjukat. Így viszont a vízum megszerzéséről is maguknak kell gondoskodniuk, amiben Vietnamnak partnernek kell lennie. A kereskedelem és a turizmus érdeke is megkívánja, hogy a határon átkelni kívánó kínaiak a határállomásokon is kaphassanak vízumot. Lényeges dolog a turisták kényelem- és biztonságérzetének növelése. A vasúti és szárazföldi közlekedés javításán túl szükség van a kikötők fejlesztésére is, hogy alkalmasak legyenek nagyszámú turista fogadására. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a gyakran a hatóságok és hivatalos szervek is pénzt akarnak kicsalnikényszeríteni a külföldiekből. Fontos továbbá a műemlékek védelme és restaurálása, hogy a (remélhetőleg) növekvő turistalétszám ellenére se menjenek tönkre. Ugyanez igaz a természeti környezetre is. (Tran 1999) Az országkép javítása is elsőrendű fontossággal bír. A legtöbb (nyugati) embernek Vietnamról még mindig az amerikai háborús filmekből ismert kép jut eszébe. Az 1975 óta történtekről nem sok minden ismert külföldön, természetesen a háborúkat leszámítva, ami szintén nem használ az ország imázsának. Fontos, hogy a fentebb felsorolt értékek bemutatásával megváltoztassák, pozitív irányba befolyásolják az embereknek Vietnamról alkotott elképzeléseit. A külföldi reklám nagy hatással bír. Az Idegenforgalmi Világszövetség szerint a propagandába fektetett 1 USD átlagosan 500 USD hasznot hoz. Hozzá kell tenni, hogy az ázsiai és csendes-óceáni régióban a hozam az átlagosnál jóval alacsonyabb, mindössze 150 dollár körül mozog. (Tran 1999:18) A jövő lehetőségei A jövőben főleg az ázsiai országokból érkező turisták számának növekedése várható. A japánokra különösen lehet számítani, minden évben egyre többen utaznak közülük külföldre. A nyugatiak közül a nosztalgiázni vágyó amerikaiak és franciák lehetnek különösen jelentősek, illetve a máshol letelepedett, de hazalátogató vietnami kivándorlók. Véleményem

szerint

nagy

lehetőségek

rejlenek

a

régió

országainak

együttműködésében az idegenforgalom területén. A szomszédos kínai tartomány, Jünnan, számos természeti szépségének, történelmi városainak, és nem utolsósorban olcsó árainak következtében máris kedvelt turistacélpont. Kambodzsában található a világhírű Angkor Vat, ami szintén növeli a térség vonzerejét. Összefogással, közös reklámozással

mindhárom

ország

idegenforgalmi

bevételeit

növelni

lehetne,

alacsonyabb költséggel, mintha külön-külön hirdetnék magukat. 57

ÖSSZEFOGLALÁS A franciák ellen vívott függetlenségi harc megnyerése után Vietnam két részre szakadt. Az északi országrészben szocialista típusú gazdaságot építettek ki, amely erősen függött a Szovjetunióból és más szocialista országokból érkező segélyektől. Délen továbbra is maradt a kapitalista rendszer, melyet az amerikaiak háborús céljaik érdekében egyre inkább átalakítottak, mesterséges szerkezetet hozva ezzel létre. Az ország egyesítése után hamarosan délen is megkezdték a szocialista átalakítást. A nyolcvanas évek közepére a siralmas gazdasági helyzet és a kedvezőtlen világpolitikai változások hatására a vietnami vezetők reformok bevezetése mellett döntöttek A reformfolyamat, amely Doi Moi, azaz megújítás néven vált ismertté, alapvetően a termelés

növelésére,

a

befektetések

ösztönzésére

és

az

állam

gazdasági

szerepvállalásának csökkentésére irányult. A kilencvenes évek folyamán számos fontos változás következett be a gazdaság szerkezetében. Többszintű bankrendszert hoztak létre, és az állami vállalatok mellett megjelentek és jelentős tényezővé váltak a magánvállalkozások is. A mezőgazdasági és ipari termelők nagyobb önállóságot kaptak a termelésben és az értékesítésben egyaránt. Engedélyezték, hogy külföldi vállalatok beruházzanak Vietnamban. A reformok előtt alapvetően szovjet és szocialista irányultságú külkereskedelem nagy része az ezredfordulóra már a tőkés országokba irányult. Vietnam belépett az APEC-be és az ASEAN-ba, és benyújtotta csatlakozási kérelmét a WTO-hoz. Az intézkedések hatására 1990 és 2000 között a GDP megduplázódott, az ipar átlagosan évi 14%, a mezőgazdaság évi 4,3%-kal nőtt. Az inflációt sikerült tartósan 10% alá szorítani. Az export értéke több, mint hétszeresére, 14,45 Mrd USD-ra nőtt. Ugyanakkor számos probléma és tennivaló akad még. A többszöri egyszerűsítések dacára még mindig bonyolult a gazdasági tevékenységekhez kapcsolódó bürokratikus ügyintézés, a szabályozások pedig gyakran és kiszámíthatatlanul változnak. Az állami vállalatok jelentős bevételi forrást jelentenek a kormánynak, ezért különböző nyílt és bújtatott támogatásban részesülnek a külföldi és belföldi magánvállalkozások ellenében. A külkereskedelmi liberalizáció tekintetében is sok még a tennivaló. A problémák ellenére Vietnam várhatóan továbbra is gyors ütemben fejlődik majd. A politkai rendszer a közeljövőben előreláthatólag nem fog megváltozni; legitimtását a szabadságharcos múlt mellett nagyrészt a gazdasági növekedés adja, így

58

annak fenntartása alapvető érdeke. A vietnami kormány célkitűzései szerint a GDP 2010-re a 2000-es érték duplájára nő, az export pedig a GDP növekedési rátájának kétszeresét éri el. A mezőgazdaság részesedése a bruttó nemzeti össztermékből tovább csökken, 25%-ról 16-17%-ra, az ipar részesedése pedig 35%-ról 40-41%-ra nő. Az infrastruktúra javítása és a szegénység csökkentése szintén kiemelt szerepet kapnak a vietnami kormány terveiben. Az ambiciózus célok teljes megvalósíthatósága ugyan kérdéses, azonban Vietnam mindenképpen jó úton halad afelé, hogy újra a dél-kelet ázsiai régió egyik meghatározó országává váljon. Az országban rejlő lehetőségek még semmiképpen sem merültek ki. Nyolcvanmilliós népessége, kiaknázatlan ásványkincsei hatalmas emberi és természeti erőforrás tartalékokat biztosítanak számára, a külföldnek pedig ígéretes piacot jelentenek. A hazánk és Vietnam közötti jó viszony hosszú múltra tekint vissza, az utóbbi évtizedben azonban a gazdasági és kulturális kapcsolatok veszítettek korábbi jelentőségükből. Véleményem szerint ügyelnünk kell arra, hogy ezek a kapcsolatok ne sorvadjanak el, hanem a most kezdődő évszázadban is hozzájáruljanak országaink gazdasági fejlődéséhez és egymás kultúrájának jobb megismeréséhez.

59

IRODALOMJEGYZÉK Hyung Do Ahn. (2000) 10 years of APEC: Performance and Prospects. (Az APEC 10 éve: eredmények és kilátások) In: Journal of Asia-Pacific Affairs, 2000/1, pp. 53-65. David E. Apter. (2000) China and Vietnam: Viable Socialism in a Market Economy. (Kína és Vietnam: életképes szocializmus a piacgazdaságban) In: State Capacity in East Asia: Japan, Taiwan, China and Vietnam. Oxford: Oxford University Press Artner Annamária. (2000) Az ASEAN és 4 alapító nagygazdaságának jelene és jövője az 1997es pénzügyi krízis után. In: Kihívások, 2000, 133. szám, pp. 1-12. Bassa Zoltán. (1997) Magyarország kapcsolatfejlesztési lehetőségei Vietnámmal és az indokínai szubrégióval. Budapest: Világgazdasági Kutató Intézet Melanie Bresford – Dang Phong. (2000) Economic Transition in Vietnam – Trade and Aid in the Demise of a Centrally Planned Economy. (Gazdasági átalakulás Vietnamban – a kereskedelem és a segélyek szerepe egy központilag irányított gazdaság átalakulásában) Northampton, USA: Edward Elgar Publishing, Inc. Dang Duc Dam. (1995) Vietnam’s Economy 1986-1995. (Vietnam gazdasága 1986-1995) Hanoi: The Gioi Publishers David Dollar – Paul Glewwe – Jennie Litvack. (szerk.) (1998) Household Welfare and Vietnam’s Transiton. (A háztartások jóléte és Vietnam átalakulása) World Bank Regional and Sectoral Studies Mason Florence – Robert Storey. (2001) Lonely Planet – Vietnam. Victoria, Ausztrália: Lonely Planet Publications Pty Ltd Kaminszka Dóra. (2001) A magyar-vietnami kereskedelmi kapcsolatok, különös tekintettel a gazdasági, kereskedelmi és tudományos együttműködésre az elmúlt negyed században. Budapest: Budapesti Gazdasági Főiskola, szakdolgozat

60

Kiefer Márta – Berkó Lilli (1995) Vietnam – új, “biciklis” kistigris? In: Külgazdaság 1995/5, pp. 67-74 Gabriel Kolko. (1987) Vietnam. Anatomy of War 1940-1975. (Vietnam. A háború anatómiája 1940-1975) London: Unwin Hyman Ltd. Le Binh P. (2001) Vietnam: The transition from socialism to capitalism. (Vietnam: az átalakulás szocializmusból kapitalizmusba.) In: Journal of Asia-Pacific Affairs Vol. 2. 2001/2, pp. 85-110 Máté György. (1985) Mandarinok útja. Budapest: Magvető Könyvkiadó Tran Dang T. (1994) Vietnam Socialist Economic Development. (Vietnam szocialista gazdasági fejlődése) San Francisco: International Center for Economic Growth Zöld Iván. (1984) Mit kell tudni a Vietnami Szocialista Köztársaságról? Budapest: Kossuth Könyvkiadó The Chinese of South-East Asia. (A dél-kelet ázsiai kínaiak) Minority Rights Group International Report 1992/6.

Internetes források A Vietnami Mezőgazdasági Minisztérium honlapja (MARD) http://www.agroviet.gov.vn/en/html/gioithieu/thanhtuu15nam.asp Letöltés időpontja: 2003. február 25. 14:22

A Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank adatai (2000) (ADB) http://www.adb.org/Documents/Reports/VietNam_2010/ Letöltés időpontja: 2003. február 25. 15:01 Egyéb források Buying from Vietnam. (Vásárlás Vietnamból). A budapesti vietnami nagykövetségtől kapott anyagok

61