Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképz F iskolai Kar
TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére kommunikáció-m vel"désszervez" szak, nappali tagozat
Budapest
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképz F iskolai Kar adta ki
Technikai szerkeszt : Pappné Takács Tünde
F szerkeszt : Kálmánné dr. Bors Irén
Felel s kiadó: Dr. Hortobágyi István f igazgató
Nyomdai munkák: Tóth Gyula
2
Tartalomjegyzék
Bevezetés
5. oldal
Jelek, rövidítések
9. oldal
A Tanító- és Óvóképz F iskolai Kar vezet i
11. oldal
A kar oktatási, szervezeti egységei
13. oldal
A m7vel désszervez szak képesítési követelményei
15. oldal
A kommunikáció szak képesítés követelményei
17. oldal
A szak óra-, vizsga és kreditterve
19. oldal
A szak tantárgyi leírása
25. oldal
3
4
Bevezetés Tisztelt Hallgató! E kiadványban megtalál minden olyan információt, amely tanulmányai során fontos lehet. Ön e tanévt"l kezdve kreditrendszer oktatásban vesz részt. Ez a tanítási-tanulási forma sok el"nnyel, de bizonyos buktatókkal is jár. El"nye, hogy megkönnyíti a hallgatói mobilitást az intézményen belül, az ország fels"oktatási intézményei között és a külföldi egyetemek, f"iskolák vonatkozásában egyaránt. Szakjára vonatkoztatva: az összefüggések, a lehet"ségek és a szabályok között jól eligazodó hallgató maga szervezheti tanulmányait (a tantárgyak sorrendjét, bizonyos értelemben tartalmát – szabadon választott stúdiumok –, a tanulás, haladás ütemét, egyes esetekben helyét, pl. más karról, intézményb"l hozott és elismertetett tanegységek esetében). A munkáját tartalmasan, megbízhatóan és érdekl"déssel végz" hallgató sok területen mélyülhet el, szerezhet ismereteket, próbálhatja ki magát. Ugyanakkor a figyelmetlen, kell"en nem tájékozódó vagy munkáját felületesen, hiányosan végz" hallgató könnyen kiszaladhat a rendelkezésére álló képzési id"b"l, és eredeti jogállásától (államilag finanszírozott) függetlenül költségtérítésessé válhat. Azt tanácsoljuk tehát, hogy köteteinket olvassa el figyelmesen, hiszen itt ismerkedhet meg az Ön tanulmányaira, szakjára érvényes rendeletekkel és szabályzatokkal, választott szakja tanegységeivel, e tanegységek rövid leírásával (cél, tartalom, követelmény) és azzal, hogy a tantárgyak milyen státusúak (azaz kötelez", kötelez"en választható vagy szabadon választható tárgyak-e), milyen hozzájuk rendelt el feltételek (er"s, gyenge) teljesítése esetén veheti fel "ket, illetve "k milyen más tárgyak el"feltételei. Tanulmányozhatja szakja mintatantervét, amely garantálja, hogy e szerint haladva a képesítési követelményekben rögzített id" alatt fejezheti be tanulmányait. Köteteinket a következ dokumentumok egészítik ki: • Kurzuskínálat – a regisztrációs hét el"tt (ekkor kell a tanegységeket felvennie, tehát összeállítania a félévi órarendjét) kézhez kapja a tanegységek teljesítése érdekében a félévben meghirdetett kurzusok listáját, mely már tartalmazza a kurzust tartó oktató nevét, az id"pontot és a termet, illetve a kurzusra felvehet" hallgatók minimum és maximum létszámát. Itt olvashatja a félév id"beosztását is. • Ajánlott órarend – segíteni kívánjuk, hogy – amennyiben a mintatanterv szerint kíván haladni – ne okozzon gondot a kurzusfelvétel, ne kelljen attól tartania, hogy valamely tárgy felvételér"l lemarad, betelik a létszám stb. • Tanulmányi és vizsgaszabályzat, Térítési és juttatási szabályzat • A kar honlapján tanulmányozhat egy részletesebb tájékoztató anyagot (a kar oktatási és nem oktatási szervezeti egységei, elérhet"ségeik, tantárgyfelel"sök listája, a szabadon választott tanegységek teljes kínálata; ebb"l hirdetnek a tanszékek/egységek tanévenként stb.). • A tanegységért felel"s tanszéken, csoportnál részletesebben is tájékozódhat pl. a kötelez" és ajánlott irodalomról, az évközi követelményekr"l (pl. zárthelyik, beadandó dolgozatok, elvégzend" gyakorlatok stb.); mindezeket az els" kontakt órán az oktató ismerteti is. Ekkor közli azt is, hogy egy kollokviummal záruló kurzust (sikertelen vizsga esetén) meghirdetik-e vizsgakurzusként, illetve hogy a gyakorlati jegy pótolható-e vagy nem (l. TVSz vonatkozó paragrafusait). • Javasoljuk még tanulmányozásra az ELTE Tanító- és Óvóképz" F"iskolai Kar szabályzatai közül: a Szervezeti és m ködési, a Felvételi, a Fegyelmi és kártérítési, a
5
Tudományos diákköri szabályzatot, Az oktatók hallgatói véleményezésének rendjét. Néhány jó tanács:
• • •
• •
• •
Az els" id"kben haladjon a mintatanterv szerint! Az els" id"kben tanegységeket ne halasszon kés"bbre; nem biztos, hogy minden következményt fel tud mérni! A tanegységek és el"feltételeik leírása mellett felsoroljuk a mintatantervben ajánlott félévet. Más félévekben a tanszékeknek nincs kurzushirdetési kötelezettségük, mindig az adott félév lehet"ségei (hallgatói, oktatói létszám, teremkapacitás stb.) határozzák meg a kurzuskínálatot. Ha egy tanegységet a mintatantervt"l eltér" id"ben kíván felvenni, figyelmesen nézze meg el"feltételi kötöttségeit és azt, hogy mikor hirdet a tanszék az adott tanegység teljesítését lehet"vé tev" kurzust, nehogy a nem teljesített tanegységek lavinaszer en magára omoljanak! Az el"feltételek között szerepelnek ún. gyenge (az adott tanegységgel együtt is teljesíthet"), illetve er"s (az adott tanegység felvétele el"tt teljesítend") el"felvételek. Ezt minden változtatás esetén figyelmesen tanulmányozza! Gondosan tervezze meg a szabadon felveend" tanegységek ütemezését! A „szabadon felvehet"” nem azt jelenti, hogy nem kötelez" felvenni: a képesítési követelmények (a mintatanterv is feltünteti) meghatározza a szabadon választható kreditek számát (a szak összkreditjének 5%-a), ezeket ugyanúgy fel kell vennie, mint a többit, csak a tantárgy választható szabadon (adott listából, illetve bármely tanegység, amelyre a jelentkezését elfogadták és a tantegység a tanterv szerint önnek nem kötelez"). Az el"írt nyelvvizsga-bizonyítvány megléte megnöveli a szabadon felvehet" (de felveend"!) kreditek számát, ezt további nyelvtanulásra, illetve más tárgyak felvételére kell fordítania (l. TVSz megfelel" pontját). Változtatások el"tt, vagy ha valamiben bizonytalan, kérje a Hallgatói tájékoztató irodában dolgozó kollégánk, illetve hallgatótársa segítségét!
Felhívjuk figyelmét azokra a kreditértékekre, amelyek tanulmányai szempontjából különös jelent"séggel bírnak: 6 kredit: a beiratkozás érvényességének egyik feltétele 6 kredit érték tanegység felvétele, 15 kredit: az el"z" félévben 15 kredit alatt teljesít" hallgatót tandíjfizetési kötelezettség terheli (l. Térítési és juttatási szabályzat megfelel" pontját), 25 kredit: a szak-. illetve tagozatváltoztatás kari kritériuma minden el"z" félévben félévente legalább 25 kredit teljesítése (l. kari TVSz vonatkozó pontját), 55 kredit: a Köztársasági Ösztöndíj egyik pályázati feltétele legalább 55 kreditpont megszerzése. Egy példával szeretnénk megvilágítani az el"feltételi kötöttségek hatását a tanulmányok tervezésére: a választott tanegység a TAN00A02g Csoport el"tti tanítási gyakorlat II. Ezt a tanegységet csak akkor lehet felvenni, ha er"s el"feltételként már teljesítette – tehát egy korábbi félévben már felvette és érvényes min"sítéssel zárta – a TAN00A01g-t (Csoport el"tti tanítási gyakorlat I.). Ennek a tárgynak azonban er"s el"feltétele a TAN05A03s (Matematika tp. I.), így valóban kellett már teljesíteni legalább egy félévet korábban.
6
A gyakorlati képzési formák közül a TAN00A03g-t (Csoportos tanítási gyakorlat III.) csak tanegységünk teljesítése után lehet felvenni, e gyakorlat azonban el"feltétele további tanítási gyakorlatoknak. Könnyen belátható, hogy ha tanegységünket nem a mintatanterv szerinti III. félévben veszi fel, nemigen tudja „lemaradását” behozni, és kicsúszhat a 8 féléves képzési id"b"l. Természetesen más, f"képp az el"feltételi kötöttségeket nem tartalmazó tanegységeket könnyebben mozdíthat más félévekre. Arra akartuk azonban e példa bemutatásával a figyelmét felhívni, milyen gondos mérlegelést igényel a saját haladási rend kialakítása.
Remélem, köteteink segítik tanulmányainak tervezésében és sikeres végzésében. A Kar vezetése és minden oktatója, dolgozója nevében kívánom, hogy idejét hasznosan és okosan szervezve töltse; választott hivatásában meger"södve és munkájára felkészülve fejezze be tanulmányait.
Budapest, 2005. július
Kálmánné dr. Bors Irén f"igazgató-helyettes
7
8
Jelek, rövidítések ATP csop. EÓK ETK fak. gyak. gyj HÖK k K KKB komm. KTB KV m másoddipl. m v.szer. m v.ter. NKM NNTK NÓK NTK SZ sz szab. vál. szem. szi SZNTK tan. gyak. term. ism. tp. TVSZ T U
* ** W X Y
Z
anyanyelvi tantárgy-pedagógia csoportos óvodapedagógus szak, esti tagozat tanító szak, esti tagozat fakultáció = szabadon választott tanegység gyakorlat gyakorlati jegy (5 fokozatú min"sítés) hallgatói önkormányzat kollokvium (5 fokozatú min"sítés) kötelez" tanegység Kari kreditátviteli bizottság kommunikáció Kari tanulmányi bizottság kötelez"en választott tanegység min"sítés (3 fokozatú min"sítés) másoddiplomás m vel"désszervez" m veltségterület (a tanító szakon) kommunikáció-m vel"désszervez" szak, nappali tagozat nemzetiségi tanító szak (német) óvodapedagógus szak, nappali tagozat tanító szak, nappali tagozat szabadon választott tanegység szigorlat (5 fokozatú min"sítés) szabadon választott személyiség szakirány nemzetiségi tanító szak (szerb) tanítási gyakorlat természetismeret tantárgy-pedagógia Tanulmányi és vizsgaszabályzat a m veltségterület óraszáma kötelez" idegen nyelv választása kés"bb is felvehet" stúdium (a tanszék által ajánlott módon) kiscsoportos foglalkozás szabadon választott tanegységlistára való utalás szakdolgozati útmutatóra való utalás félcsoportos foglalkozás (15–20/23 f") csak az egyik óra félcsoportos másoddiplomás képzésben beszámítható kredit összevont min"sítés a szigorlat kritériumjellege; az (összefügg" komplex) gyakorlat csak sikeres szigorlat és a jel alatti tanegységek teljesítése után/ együtt kezdhet" meg. gyenge el"feltétel nem pótolható vizsgakurzus az el"adás látogatása kötelez" ( ez a jel a tantárgyleírásban jelenik meg)
9
10
A Tanító- és Óvóképz F iskolai Kar vezet i (címek, elérhet ségek) F igazgató: Dr. Hortobágyi István f"iskolai tanár 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5. – tel: 487-81-00/6988 mellék F igazgató-helyettesek: Jávorné dr. Kolozsváry Judit, f"iskolai docens (Neveléstudományi Tanszék) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 3-as szoba tel: 487-81-00/6495 mellék Fax: 487-81-96 1080 Budapest, Bezerédj u. 16/b I. emelet tel: 210-98-21/1371 mellék Fax: 210-98-31 E-mail:
[email protected] Feladatköre: - az óvodapedagógus szak szakfelel"se, - az óvodapedagógus szakon folyó alap- és továbbképzéssel kapcsolatos szakképzések felügyelete és tartalmi fejlesztése, - felügyelet új szakok, szakirányú továbbképzések és fels"fokú szakképzések indításának el"készítésében. Kálmánné dr. Bors Irén, f"iskolai docens (Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. I. emelet 102-es szoba tel: 487-81-00/6932 mellék Fax: 487-81-96 E-mail:
[email protected] Feladatköre: - a tanító szak, a nemzetiségi tanító szak szakfelel"se, - a tanító, a nemzetiségi tanító és m vel"désszervez"-kommunikáció szakon folyó alapés továbbképzéssel kapcsolatos szakképzések felügyelete, - felügyelet új szakok, szakirányú továbbképzések és fels"fokú szakképzések indításának el"készítésében.
11
Véghelyi Józsefné dr., f"iskolai docens (Természettudományi Tanszék) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5-ös szoba tel: 487-81-00/6988 mellék Fax: 487-81-96 E-mail:
[email protected] Feladatköre: - a kari oktatói-hallgatói tudományos munka irányítása, az oktatók tudományos képzésének koordinálása, - oktatói-hallgatói nemzetközi kapcsolatok, oktatói-hallgatói mobilitások szervezése, - a pályázati munka összehangolása és felügyelete, - a kari rendezvények koordinálása és felügyelete.
A Kar épületei „A” épület: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Központi tel:: 487-81-00, központi fax: 487-81-96 Itt m ködnek a Kar oktatási és egyéb szervezeti egységei, itt található a Kar tantermeinek jelent"s része. „B” épület: 1080 Budapest, Bezerédj u. 16/b. tel: 210-98-29, fax. 210-98-31 Els"sorban az óvodapedagógus alapképzési szak és az arra épül" szakirányú továbbképzési szakok oktatási termei találhatók itt, továbbá a kari adminisztrációt és oktatást támogató csoportok valamint a letéti könyvtár.
12
A kar oktatási szervezeti egységei Ének-zenei Tanszék tanszékvezet": Döbrössy János DLA f"iskolai docens Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezet": Dr. Bodó Sándorné f"iskolai docens Informatika Módszertani és Szolgáltató Központ mb. vezet": Dr. Orczán Zsolt f"iskolai docens Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezet": Dr. Csíkvári Gábor f"iskolai tanár Matematika Tanszék tanszékvezet": Radnai Gyuláné Dr. f"iskolai tanár Neveléstudományi Tanszék tanszékvezet": Hunyady Györgyné Dr. f"iskolai tanár Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezet": Dr. Donáth Péter egyetemi tanár M vel"déstudományi Munkacsoport Munkacsoport-vezet": Kraiciné dr. Szokoly Mária f"iskolai docens Természettudományi Tanszék tanszékvezet": Dr. Schottner Ede f"iskolai tanár Testnevelési Tanszék tanszékvezet": Buttás Pál f"iskolai docens Vizuális Nevelési Tanszék tanszékvezet": Bakos Tamás f"iskolai docens
Tanulmányi Osztály osztályvezet": Dr. Kézdiné Patakfalvy Katalin
14
A m vel désszervez szak képesítési követelményei M vel"désszervez" szak (F iskolai szint képzés) 1. A képzési cél Olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak közm vel"dési, közgy jteményi, m vészeti, a feln"ttképzési és a helyi nyilvánosság munkaterületein elemz", tervez", szervez", animátori munkakörök ellátására. A kultúraközvetítés általános ismeretein túl rendelkeznek olyan elméleti ismeretekkel, gyakorlati kompetenciákkal, amelyek alkalmassá teszik "ket szakirányú feladatok ellátására. A szak nappali tagozaton els" alapképzésben csak más szakkal társítva, kétszakos képzés keretében végezhet". A szakon tanári képesítést nem lehet szerezni. 2. Az oklevélben szerepl szakképzettség megnevezése M vel"désszervez". 3. A képzési id /A képzés volumene Félévek száma: nappali tagozaton kétszakos képzésben 8 félév (társított szak); levelez" tagozaton, egyszakos képzésben 6 félév Összes szakterületi tanóraszám: 1200 A szakterületi ismeretekb"l megszerzend" kreditek száma: 95 4. A képzésf bb tanalmányi területei és azok arányai 4.1 Az összes kreditmennyiségen belül gyakorlathoz kapcsolódik: 40% 4.2 F"bb képzési szakaszok, témakörök és ezek kreditszáma 4.2.1 Alapozó képzés: 15 kredit A helyi és a regionális kultúra intézményrendszere; a mikro- és mezotársadalom struktúrája; a szakterület alaptudományainak rendszere: jog, közgazdaságtan, m vel"déstudomány, filozófia, szociológia, kulturális antropológia. 4.2.2 • • • •
4.2.3
Törzs- és szakképzés: 47 kredit A kultúra interdiszciplináris tanulmányozása: az egyetemes és magyar m vel"dés története; a kultúraközvetítés elmélete; m vel"déstudomány; m vel"désszociológia; m vel"désfilozófia. A kultúra folyamatainak és tartalmának értékelését és alakítását segít" ismeretek: alkalmazott pszichológia; szervezés- és vezetéselmélet; szervezetfejlesztés; m vel"dés-gazdaságtan. Feln"ttképzés és andragógia: a feln"ttkor sajátosságai; az andragógia rendszere, társadalmi és egyéni funkciói. Szakirányú modulok az intézményi specifikumoknak megfelel"en: andragógus, non-profit menedzser, PR menedzser, gyermek-szabadid" szervez", film-video és kultúraközvetít", idegenforgalmi és turisztikai menedzser, térségfejleszt". Szakmai gyakorlat: 12 kredit
15
A szakmai gyakorlat f" helyszínei: közszolgálati és kereskedelmi rádiók és televíziók; könyv-, lap- és folyóirat-kiadó intézmények terjesztési és marketing részlegei; filmgyártás és -forgalmazás; színházi formációk, zene- és táncm vészeti impresszálás; képz"m vészet, galériák, m kereskedelem, iparm vészet, design; közgy jtemények, könyvtárak, múzeumok, m vel"dési házak; kulturális alapítványok; munkaer"fejlesztési központok; civil szervezetek. 5
16
Az ismeretek ellen rzésének sajátosságai 5.1 A kötelez" szigorlatok A kötelez" szigorlatok kreditmennyisége: 6 kredit A kötelez" szigorlatok száma: 2 A kötelez" szigorlatok tartalma: 1. Általános m vel"déstudományi és andragógiai ismeretek, vezetés- és szervezéselmélet. 2. Az intézményi sajátosságoknak megfelel" konkrét szakirány ismeretanyaga. 5.2 A szakdolgozat A szakdolgozat kreditértéke: 15 kredit A szakdolgozat követelményeire vonatkozóan az 1. számú mellékletben foglaltak az irányadóak. 5.3 Az 1. számú mellékletben foglaltak figyelembevételével a záróvizsgára bocsátás sajátos követelménye: a társított szakon a tanulmányok lezárása (el"zetesen oklevéllel vagy párhuzamosan abszolutóriummal).
A kommunikáció szak képesítési követelményei Kommunikáció szak (F iskolai szint képzés) 1. A képzési cél A képzés célja, hogy felkészítsen a társadalmi kommunikáció alapvet" intézményeiben kommunikációs munka végzésére. Ennek érdekében a szakon oklevelet szerz"knek legyen áttekintésük a társadalom mibenlétér"l és m ködésér"l, a társadalmi kommunikációról mint társadalmi alrendszerr"l és annak fontosabb intézményeir"l és színtereir"l, legyenek felkészültek a társadalmi kommunikáció empirikus vizsgálatában való közrem ködésre. A szak – els" alapképzésben – csak kétszakos képzés keretében végezhet". A szakon tanári képesítést nem lehet szerezni. 2. Az oklevélben szerepl szakképzettség megnevezése Kommunikáció szakos bölcsész (zárójelben a szakirány megnevezésével). 3. 3. .A képzési id /A képzés volumene Félévek száma: kétszakos képzésben 8 félév (társított szak) Összes szakterületi tanóraszám: 1200 A szakterületi ismeretekb"l megszerzend" kreditek széna: 95 4. A képzés f bb tanulmányi területei és azok arányai 4.1. Az összes kreditmennyiségen belül gyakorlathoz kapcsolódik: 52% 4.2. F"bb képzési szakaszok, témakörök és ezek kreditszáma 4.2.1. Alapozó képzés: 15 kredit • szociálpszichológia, • szociológia és/vagy kulturális antropológia, • bevezetés a szemiotikába; • bevezetés az általános nyelvészetbe. 4.2.2. Törzs- és szakképzés: 41 kredit • közvetlen emberi kommunikáció, • társadalmi kommunikáció, • kultúraközi kommunikáció, • kommunikációelméletek, • kutatásmódszertan, • kommunikációs technológiák és történetük, • a kommunikáció gazdaságtana, • kommunikáció és jog, • kommunikáció és etika, • kommunikáció és politika, • családi kommunikáció.
17
Szakirányok, megnevezésük megadásával: a társadalmi kommunikáció, az intézményi kommunikáció, a tömegkommunikáció, az újságírás (esetleg önállóan: elektronikus újságírás). 4.2.3. Szakmai gyakorlat: 18 kredit 5. Az ismeretek ellen rzésének sajátosságai 5.1. Kötelez" szigorlatok A kötelez" szigorlatok kreditmennyisége: 6 kredit A kötelez" szigorlatok száma: 2 A kötelez" szigorlatok tartalma: 1. Szociálpszichológia, szociológia és/vagy kulturális antropológia, bevezetés a szemiotikába, bevezetés az általános nyelvészetbe. 2. Közvetlen emberi kommunikáció, társadalmi kommunikáció, kultúraközi kommunikáció, kommunikációelméletek, kutatásmódszertan, kommunikációs technológiák és történetük, a kommunikáció gazdaságtana, kommunikáció és jog, kommunikáció és etika, kommunikáció és politika. 5.2. A szakdolgozat A szakdolgozat kreditértéke: 15 kredit A szakdolgozat követelményeire vonatkozóan az l. számú mellékletben foglaltak az irányadóak. 5.3. Az 1. számú mellékletben foglaltak figyelembevételével a záróvizsgára bocsátás sajátos követelménye: a társított szakon a tanulmányok lezárása (el"zetesen oklevéllel vagy párhuzamosan abszolutóriummal).
18
A szak óra-, vizsga- és kreditterve Tantárgy
Kredit
KTN03A01g Informatika I. KTN03A02g Informatika II. KTN01A01-KTN07A01s Idegen nyelv I. KTN01A02-KTN07A02s Idegen nyelv I. KTN01A03-KTN07A03s Idegen nyelv II. MTN04A01e Tanulásmódszertan MTN06A01e Pedagógia KTN04A02s Helyesírás (3) KTN04A03s Beszédm velés KTN04A04s Retorika (6) KTN04A05s Nyelvm velés KTN04A06e Stilisztika KTN04A07e Bevezetés a m vészettudományba – m értelmezések 1. KTN04A08s Bevezetés a m vészettudományba m értelmezések 2. MTN08A01e Kulturális antropológia KTN08A02g Kommunikációs tréning MTN08A03e A kultúraközvetítés intézményrendszerei I. MTN08A04e A kultúraközvetítés intézményrendszerei II. MTN08A05e Filozófia MTN08A05s Filozófia MTN08A06e M vel"désfilozófia MTN08A07e Bev. a közgazdaságtanba MTN08A08e Magyarország története a XX. században 1.
2
F I.
II.
2gyj*
2
2gyj*
2
2gyj* 1m
2
2
2k 2 gyj* 2 gyj*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2 2
2 k* 2k
2
2 gyj*
2 2
2k 2 gyj*
2
2m
2 2 0
2m 1 k* 1 aí*
1 2 0
IV.
2 gyj*
2
2
L
2 gyj*
2
1
III.
É
1m 2k 2*aí
É
V V.
E
K VI.
VII.
VIII.
Tantárgy
Kredit I.
MTN08A08s Magyarország története a XX. században 1. MTN08A09e Magyarország története a XX. században 2. MTN08A09s Magyarország története a XX. században 2. MTN08A10e Állampolgári, jogi és EU ismeretek MTN10A01e Reáltudományok az ezredfordulón KTN04A09e Bevezetés az ált. nyelvészetbe és a szemiotikába KTN04A10e Bevezetés a szocio- és pszicholingvisztikába MTN08A11e A szociológia alapjai 1. MTN08A12e A szociológia alapjai 2. MTN08A13e A szociálpszichológia alapjai 1. MTN08A14e A szociálpszichológia alapjai 2. KTN04A15e Családszociológia. Kommunikáció a családban KTN04A16e Kommunikációelmélet I. KTN08ASZ1 Szigorlat KTN04A17e Kommunikációelmélet II. MTN08A15e M vel"déstörténet MTN08A16e A kultúraközv. elmélete 1. MTN08A17e A kultúraközv. elmélete 2. MTN08A17s A kultúraközv. elmélete 2. MTN08A18e M vel"déslélektan MTN08A18s M vel"déslélektan
20
II.
F É III.
3
L É IV.
V E V.
K VI.
VII.
1* gyj
2
1*k
0 1* aí 2 3k 2 2
3k
2k
2
2k
1
2m
1
2k
2 2m 2 2k 2
2k
2
2m sz
2 2 2 2 0 2 0
2k 2k 2m 1 k* 1 aí* 1 m* 1 aí*
VIII.
Tantárgy
Kredit
MTN08A19e M vel"désszociológia 1. MTN08A20e M vel"désszociológia 2. MTN08A20s M vel"désszociológia 2. MTN08A21s Humán stratégiák MTN08A22e Andragógia I. MTN08A23e Andragógia II. KTN04A18e Médiatörténet és a technikák története KTN04A19e Médiaszociológia KTN04A20g Közvetlen emberi kommunikáció (drámapedagógiai tréning) KTN04A21e Kultúraközi kommunikáció KTN04A22e Kommunikáció, gazdaság, politika KTN04A23e Kommunikáció, jog, etika KTN04A24e Médiagazdaságtan KTN08ASZ2 Szigorlat KTN04A25s Marketing, PR 1. KTN04A26e Marketing, PR 2. MTN08A24e Szervezetfejlesztés és vezetéselmélet (trénig) MTN08A24g Szervezetfejlesztés és vezetéselmélet (trénig) MTN08ASZ3 Szigorlat MTN08A25e Oktatás- és képzésszervezés MTN08A26e Közösségfejlesztés MTN08A26s Közösségfejlesztés MTN08A27e Szociokulturális animáció 1.
2
F I.
II.
III.
IV.
É
V V.
E
K VI.
VII.
VIII.
1*k
0
1
L
2m
2
2
É
1 aí* 2* m 1m
2
2m
3 3 gyj 3
2k
2 2 gyj* 3
2k
2 2k 2
2k
3
2k
3
sz
2
2 gyj*
2 0
2k 2 aí*
3 1 gyj* 3
sz
2 2 gyj 0 2
2 aí* 1 gyj*
2 2m
21
Tantárgy
Kredit I.
MTN08A28s Szociokulturális animáció 2. MTN08A29e M vel"dés-gazdaságtan MTN08A30e Kulturális menedzsment MTN08A30s Kulturális menedzsment MTN08A31e Intézményvezetésgazdálkodás KTN04A27e A nyomtatott sajtó mai technikája és struktúrája KTN04A28e M fajelmélet KTN04A29g M faji és stílusgyak. (A) KTN04A30g M faji és stílusgyak. (B) KTN04A31g M faji és stílusgyak. (C) KTN04A32g Az internetes újságírás alapjai (1) KTN04A33g Az internetes újságírás alapjai (2) KTN04A34g A rádiózás és televíziózás mai technikai alapjai és struktúrája KTN04A36g M faji és stílusgyak. - I. Rádió (1) KTN04A37g M faji és stílusgyak. - II. Rádió (2) KTN04A38g M faji és stílusgyak. - III. Televízió (1) KTN04A39g M faji és stílusgyak. - IV. Televízió (2) KTN04A40g M faji és stílusgyak. - V. Televízió (3) MTN08A32e Idegenforgalmi animáció szakirány 1. MTN08A33e Idegenforgalmi animáció szakirány 2. MTN08A34s Idegenforgalmi animáció szakirány 3.
22
II.
F É III.
L É IV.
V E V.
K VI.
VII.
VIII.
1 1gyj* 2 3 0
2m 2*m 1* aí
2 2k 4
2 k*
3
3k
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
4
2 k*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2
2 gyj*
2 2 gyj* 2 2 gyj* 4 2m 4 2k 3 2 gyj*
Tantárgy
Kredit I.
MTN08A35e Idegenforgalmi animáció szakirány 4. MTN08A36s Idegenforgalmi animáció szakirány 5. MTN08A37e Non-profit menedzsment szakirány 1. MTN08A38e Non-profit menedzsment szakirány 2. MTN08A39s Non-profit menedzsment szakirány 3. MTN08A40e Non-profit menedzsment szakirány 4. MTN08A41s Non-profit menedzsment szakirány 5. MTN08ASZ4 Szigorlat KTN00A01g Szerkeszt"ség- / stúdiólátogatás I. KTN00A02g Szerkeszt"ség- / stúdiólátogatás II. KTN00A03g A lap- / m sorkészítés technikai alapjai I. KTN00A04g A lap- / m sorkészítés technikai alapjai II. KTN00A05g Rovat / kisebb m sor szerkesztése KTN00A06g Lapszerkesztés / m sorszerkesztés I. KTN00A07g Lapszerkesztés / m sorszerkesztés II. MTN00A01g Gyakorlat 1. MTN00A02g Gyakorlat 2. MTN00A03g Gyakorlat 3.
3
KOMSZAKD Szakdolgozat
30
II.
F É III.
L É IV.
V E V.
K VI.
VII.
VIII.
2k 3
2 gyj*
4 2m 4 2k 3 2 gyj* 3 2k 3
2 gyj*
3
sz
2 2 gyj* 2 2 gyj* 2 2gyj* 2 2gyj* 4 4 gyj* 3 2gyj* 4 6gyj* 2 4 6
2 m* 4 gyj * 6 gyj*
12 SZABV… Szabadon vál. tárgyak A szakdolgozat részletes követelményeit a szakdolgozati útmutató tartalmazza. A szabadon választható tanegységek listája külön kötetben található.
23
A szak tantárgyleírása Tantárgy KTN03A01g Informatika I.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel 2
K
-
Javasolt szemeszter I. II. félév
A stúdium célja: olyan alkalmazói szemlélet kialakítása, amely képessé teszi a hallgatót az adott feladat elvégzéséhez szükséges információk összegy jtésére , rendszerezésére, tárolására és feldolgozására. F"bb témakörök: gépkezelési alapok, az Internet használata (e-mail, WWW, FTP), fájlkezelés, alkalmazói programok használata, stb. Követelmény és a számonkérés módja: gyakorlati jegy, az egyes témakörökben olyan gyakorlati jártasság megszerzése, amely lehet"vé teszi az informatikának az önálló szakmai munkába történ" alkalmazását. Tantárgy KTN03A02g Informatika II.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma gyj
Kredit Státus 2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN03A01g II. III. félév
A stúdium célja: olyan alkalmazói szemlélet kialakítása, amely képessé teszi a hallgatót az adott feladat elvégzéséhez szükséges információk összegy jtésére, rendszerezésére, tárolására és feldolgozására. F"bb témakörök: haladó szövegszerkesztés (MS Word), weblapszerkesztés, táblázatkezelés, grafikonok készítése és formázása, prezentációkészítés, digitális kép-és hangfeldolgozás, stb. Követelmény és a számonkérés formája : gyakorlati jegy aminek alapja az önálló munkát lehet"vé tev" gyakorlati jártasság. A hallgató az NTK és ETK azonos óra és kreditszámú kurzusaiból is választhat a kurzusvezet" hozzájárulásával, amennyiben azt az órarendje lehet"vé teszi. Tantárgyak
Heti Lezárási óraszám forma Kredit 2
KTN01A01s Kötelez" idegen nyelv I.
gyj
2
Státus
El feltétel és el írás (szöveges)
Javasolt szemeszter
K
Kurzusválasztás
I.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga, illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%).
25
Tantárgyak
Heti óraszám
Lezárási forma
2
gyj
KTN01A02s Kötelez" idegen nyelv I.
Kredit
2
Státus
El feltétel és el írás (szöveges)
Javasolt szemeszter
K
Kurzusválasztás
I.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga, illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%). Tantárgyak
Heti óraszám
Lezárási forma
2
gyj
KTN01A03s Kötelez" idegen nyelv II.
Kredit
2
Státus
El feltétel és el írás (szöveges)
Javasolt szemeszter
K
KON01A01s vagy KON01A02s
II.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga, illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%).
A hallgató az NTK és ETK azonos óra és kreditszámú kurzusaiból is választhat a kurzusvezet" hozzájárulásával, amennyiben azt az órarendje lehet"vé teszi. Tantárgyak
KTN07A01s Kötelez" idegen nyelv I.
Heti óraszám
Lezárási forma
2
gyj
Kredit
2
Státus
El feltétel és el írás (szöveges)
Javasolt szemeszter
K
Kurzusválasztás
I.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga,
26
illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%). Tantárgyak
Heti Lezárási óraszám forma 2
gyj
Státus
Kredit
K
2
KTN07A02s Kötelez" idegen nyelv I.
El feltétel és Javasolt el írás szemeszter (szöveges) Kurzusválasztás
I.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga, illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%). Tantárgyak
Heti óraszám
Lezárási forma
2
gyj
Kredit
KTN07A03s Kötelez" idegen nyelv II.
2
Státus
El feltétel és el írás (szöveges)
Javasolt szemeszter
K
KON07A01s vagy KON07A02s
II.
A tantárgy célja a hallgatók általános idegen nyelv tudásának gyarapítása komplex módon, a négy nyelvi készség (beszéd, beszédértés, olvasás, írás) mindegyikének vagy bizonyos választott nyelvi készség/készségek fejlesztésével. A hallgatók felkészítése a záróvizsga, illetve a diploma megszerzéséhez szükséges, a Képesítési Követelményekben el"írt nyelvvizsga letételére. Témakörei: az adott félévben a tanszék által meghirdetett kurzusok tematikája. Követelmények: részvétel a gyakorlati foglalkozásokon, a gyakorlati feladatok elvégzése a nyelvórákon és egyéni hallgatói munka keretében (min. 60%). Tantárgy MTN04A01e Tanulásmódszertan
Heti óraszám 1
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
1
-
K
Javasolt szemeszter I. (páratlan)
A stúdium célja: a hallgatók felkészítése a hatékony tanulási tevékenységre, a tudásanyag elraktározási kapacitásának növelése, a kreativitás, permanens tanulás iránti igény felkeltése. Továbbá a fels"fokú képzés sajátos formáinak megismertetése, a szellemi munka szervezésének, célravezet" technikájának elsajátítása, illetve a kutatást segít" módszerek megismerése, elsajátítása.
27
F"bb témakörök: tanulási stílusok, motiváció, a hatékony tanulás módszerei, olvasási szokások, jegyzetelés célja - típusai, a fogalmazás folyamata, könyvtárak gy jt"körei, könyvtár-használat, bibliográfia készítése, ismerkedés a kutatás alapformáival és alapeszközökkel. A számonkérés formája: írásban vizsga, el"feltétele 2 értékelhet" házi dolgozat. Tantárgy MTN06A01e Pedagógia
Heti óraszám 2
Lezárási forma k
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter II.
A stúdium célja, hogy megalapozza a hallgatók szemléletét a közoktatás-politikai problémák és eredmények történeti jelleg értelmezéséhez, a nevelési-oktatási gyakorlat szakszer megközelítéséhez. Tartalma: a neveléstudomány tárgya, kutatási eredményei és módszerei. A neveléstudomány alapfogalmai, a személyiségközpontú pedagógiai szemlélet neveléstörténeti fejl"dése. A mai neveléstudományi, közoktatás-politikai problémák és eredmények történeti okai és összefüggései. Az iskolai szocializáció f"bb tényez"i, az iskola m ködésének jogi és társadalmi háttere. A család és az intézményes szocializáció kölcsönhatásai. A személyiségfejlesztés hatásrendszere és pedagógiai módszerei. Nevelési konfliktusok kezelése. Az értékelés funkciói és alternatívái. Követelmény: a stúdium kollokviummal zárul, melynek keretében a megadott témákból a hallgatók számot adnak pedagógiai ismereteikr"l, az összefüggések értelmezésér"l, valamint a pedagógiai jelleg folyóiratokkal kapcsolatos tájékozottságukról. Tantárgyak KTN04A02s Helyesírás
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
K
-
I.
A tantárgy célja az eredményes írásbeli kommunikáció alapfeltételéül szolgáló biztos helyesírási készség kialakítása. Témakörök: A magyar helyesírás szabályai valamennyi témakörének az áttekintése; szaknyelvi helyesírás, számítógépes helyesírás-ellen"rzés. Követelmény: a köznyelvi szövegek leírásához szükséges helyesírási szabályok készségszint , az egyéb helyesírási szabályok jártasságszint ismerete. Tantárgyak KTN04A03s Beszédm velés
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
K
-
I.
A tantárgy célja az eredményes szóbeli kommunikációhoz szükséges elméleti ismeretek elsajátítása és gyakorlati készségek kialakítása. Témakörök: beszédlégzés, hangadás, tiszta artikuláció, a hangkapcsolatok ejtése, mondat- és szövegfonetikai eszközök, hangszín, hangfekvés, beszéddallam, beszédszünet, a beszéd metakommunikációs kiegészít"i. Követelmény: jártasság a fenti témakörökben, továbbá a tanultak gyakorlati alkalmazása. Tantárgyak
28
Heti óraszám
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
KTN04A04s Retorika
gyj Z
2
2
k
KTN04A03s
II.
A tantárgy célja: a retorika szerepének és jelent"ségének áttekintése, különös tekintettel a tömegkommunikációs médiumok hatásrendszerének b"vülésére, változásaira. F"bb témakörök: a szónoki beszéd tartalmi-szerkezeti jellegzetességeinek rendszerezése, a retorika történeti-fejl"dési útjának áttekintése, a retorika kapcsolata egyéb tudományágakkal (nyelvészet, stilisztika, irodalomtudomány, filozófia stb.). Követelmény: a hallgató olyan mértékben sajátítsa el az egyes témakörök anyagát, amely a retorikai tudásanyag társadalmi-közéleti alkalmazását lehet"vé teszi. Tantárgyak KTN04A05s Nyelvm velés
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj
2
K
KTN04A03s
II.
A tantárgy célja: elméleti ismeretek közlésével és gyakorlati feladatok megoldásával a hallgatók anyanyelvi m veltségének szélesítése, mélyítése, továbbá az, hogy képesek legyenek tudatosan válogatni a rendelkezésre álló nyelvi eszközök közül. F"bb témakörök: nyelvtudomány és nyelvm velés, a nyelvhelyesség egyes kérdései, a nyelvi udvariasság és udvariatlanság, a nyelvhasználattal összefügg" egyéb kérdések (a média nyelvhasználata, a nyelvi sznobság, szükség van-e nyelvtörvényre stb.). Követelmények: a hallgató nyelvhasználatában képes legyen elkerülni a nyelvhelyességi hibákat, megfelel"en alkalmazza a nyelvtani szabályokból és a nyelv szelleméb"l fakadó tömör és szemléletes kifejezésmódot. Tantárgyak KTN04A06e Stilisztika
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
k „A” típusú kombinált
2
K
KTN04A03s
II.
A tantárgy célja, hogy a hallgatók átfogó elméleti ismereteket szerezzenek a nyelv m ködésének a nyelvtan határain kívül es" szabályszer ségeir"l, hogy képesek legyenek az irodalmi m vek stílussajátosságainak az érzékelésére, továbbá hogy kialakuljon bennük az anyanyelv tudatos, szabatos, árnyalt használatának készsége. F"bb témakörök: stilisztika és stílus, a stíluselemzés elmélete és gyakorlata, a nyelv akusztikai, grammatikai és szintaktikai szintjének stiláris szabályszer ségei, a szóképek stb. Követelmény: a stilisztikai eszközök rendszerének áttekint" ismerete, a stilisztikai eszközök biztos felismerésének készsége, jártasság ezeknek az eszközöknek az alkalmazásában. Tantárgyak KTN04A07e Bevezetés a m vészettudományba – m értelmezések I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k Z szóbeli
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
2
K
KTN04A03s KTN04A04s
I.
29
A tárgy célja az irodalom és a m vészetek befogadásával kapcsolatban az ezredfordulóra kibontakozott újfajta gondolkodásmód megismerése. F bb témakörei: a m alkotás szemiotikai, retorikai, m fajelméleti, nyelvészeti stb. megközelítésének szintézise. A kollokvium anyagát az el"adások és a megadott szakirodalom alkotják. Tantárgyak KTN04A08s Bevezetés a m vészettudományba – m értelmezések II.
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj
2
K
KTN04A07e
II.
A tárgy célja az irodalom és a m vészetek befogadásával kapcsolatban az ezredfordulóra kibontakozott újfajta gondolkodásmód megismerése. F"bb témakörei: a fels"oktatásban hagyományosan párhuzamosan folyó oktatási tartalmak (pl. filozófia és irodalom, esztétika és m vészettörténet stb.) összefüggéseinek a felmutatása; a m vészeti ágak (film-, zene-, képz"m vészet stb.) közös kulturális meghatározottságának a feltárása. A min sítés feltétele valamely résztémának a megadott szakirodalom alapján egy kb. 8000 karakteres házi dolgozatban történ" kidolgozása. Tantárgy MTN08A01e Kulturális antropológia
Heti óraszám 2
Lezárási forma k
Kredit Státus
El feltétel
2
MTN08A05e
K
Javasolt szemeszter II.
A stúdium célja, hogy a hallgatókkal együttm ködve a kulturális antropológia különböz" elméleteinek összehasonlítását, kritikáját kifejtve segítse az önálló tájékozódást. A stúdium ismeretanyaga a nyitott gondolkodás, a humanista életfelfogás kialakítását hivatott szolgálni. F"bb témakörei: a kultúra antropológiai gyökerei – az evolúciós szemlélet alkalmazásával - , az emberi kultúrák kialakulásának lehetséges biológiai tényez"i, a kultúra mozgatórugói, valamint a kulturális antropológia tudományának f"bb irányzatai és központi elméletei. A számonkérés formája: kollokvium, amit a hallgatók által önállóan készített dolgozat határoz meg. Tantárgy KTN08A02g Kommunikációs tréning
Heti Lezárási óraszám forma 2* gyj Z
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter I.
A kommunikációs tréning célja a közösségépítés, a hallgatóink közötti toleráns és kölcsönösen megért" kommunikáció kialakítása. A tréning kis vagy közepes létszámú csoportokban, a csoportok létszámához alkalmazkodó gyakorlati foglalkozássorozat, melyet a képzés els" és/vagy második hetében, három vagy négy nap alatt folyamatos délel"tti és délutáni foglalkozások formájában tartunk meg. Tantárgy MTN08A03e A kultúraközvetítés intézményrendszere I.
30
Heti Lezárási óraszám forma 2 m
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja: bevezetés a m vel"déstudományok tanulmányozásába, a m vel"déselmélet és történet fogalmainak értelmezése, a velük való gondolati m veletek megismerése. A m vel"dési folyamatok interdiszciplináris megközelítésének elsajátítása, elemzése a szakirodalom ért" olvasásán keresztül. F"bb témakörök: a társadalmi nyilvánosság kommunikációs rendszere, kialakulása a társadalmi történelmi közeg függvényében, a beszéd-cselekvés hagyományos színterei (kávéházak, korcsmák), kultúrpolitika Magyarországon 1900- 1945 között, a szociokultúrális háló kialakulása, a sport, mint a nemzeti kultúra sajátos megjelenít"je, színházak, színház-jelleg intézmények, a könyvkiadás sajátosságai, a rádió a mozi és a film szerepe a közm vel"désben, a tudás kollégiumai. A számonkérés formája: kollokvium, amely elvárja az el"adások anyagának és a kötelez" olvasmányok alapos ismeretét, önálló véleményalkotást az adott problémáról. Tantárgy
Heti Lezárási óraszám forma 2 m
MTN08A04e A kultúraközvetítés intézményrendszere II.
Kredit Státus 2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A03e IV.
A stúdium célja: a kultúraközvetítés módszereinek, alapjainak, társadalmi hátterének, illetve a befogadó-közvetít" viszony alakulásának áttekintése, különös tekintettel a magyarországi viszonyokra és ezek európai kapcsolódási pontjaira. F"bb témakörei: a társadalom és a m vel"dés összefüggései a II. világháború után, a szabadm vel"dés, népm velés, közm vel"dés id"szakainak kultúraközvetít" attit dje, a kultúrpolitika változásai Magyarországon a XX. Század második felében, kultúra és közönség, a befogadó-csoportok sajátosságai, kultúrafogyasztás a közép-európai társadalmakban az empirikus vizsgálatok tükrében, a mozi, a film, a színházak és a színház-jelleg intézmények, a rádió és a TV. A számonkérés formája: szóbeli kollokvium. Tantárgy MTN08A05e Filozófia MTN08A05s Filozófia
Heti óraszám 1* 1*
Lezárási forma K írásbeli aí
Kredit
Státus
El feltétel
Javasolt szemeszter I.
2
K
MTN08A05s
0
K
I. A kollokviumra bocsátás feltétele a szemináriumi feladat teljesítése
A stúdium célja: a harmadik évezred multikulturális társadalmi jelrendszereiben megnyilvánuló jellegzetes világnézetek, értékrendek, életfelfogások eszmetörténeti gyökereinek feltárásával a nyitott gondolkodással jellemezhet" értelmiségi életforma kialakítása. A f"bb témakörök: a filozófiatörténet egyes meghatározó fejezetei, ezek vallásés m vel"déstörténeti összefüggései. A számonkérés formája írásbeli kollokvium, ami a f"bb témakörök ismeretére és a kötelez" irodalmi szemelvények áttanulmányozására épül. Tantárgy MTN08A06e M vel"désfilozófia
Heti óraszám 1
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
1
MTN08A05e
K
Javasolt szemeszter II.
31
A stúdium célja: a különféle, átfogó kulturális jelenségek filozófiai kérdéseinek árnyalt elemzése. Az elemzést túlnyomórészt a 20. századi filozófia f"bb áramlataiba (egzisztencializmus, posztmodern, médiafilozófia stb.) ágyazottan zajlik. F"bb témakörök: antropológiai kérdések, a nyelv problematikája, a modern médiumok megjelenése, médiaetika. A hallgató feladata szövegrészek közös megvitatása. A számonkérés formája: három fokozatú, amelyet a házi dolgozat határoz meg. Tantárgy MTN08A07e Bevezetés a közgazdaságtanba
Heti Lezárási óraszám forma 2 k írásbeli
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter I.
A stúdium célja: a közgazdasági alapismeretek megismertetése, a gazdálkodói gondolkodás és szemlélet bemutatása, a jelent"s közgazdasági törvényszer ségek megismertetése és megértetése. F"bb témakörök: a közgazdaságtan fogalma és rövid története, gazdasági szerepl"k, gazdasági rendszerek, a piacgazdaság jellemz"i, a piac a kereslet-kínálat fogalma, törvényei. A háztartás gazdálkodása, jövedelmi források, befektetési döntések, vállalkozás létrehozása, megszervezése, a vállalkozási forma kiválasztása. Az egyes jogi formák döntési szempontból meghatározó jellemz"i (pl. t"kenagyság, felel"sségvállalás stb.). A szervezetek alapvet" struktúrája és kultúrája. A gazdálkodói tevékenység tudatos tervezése, üzleti tervezés. A vállalkozás és a piac. A pénz és a bankrendszer, pénz-és t"kepiac. Az állam gazdasági szerepe. Világgazdaság: kereskedelem és integráció. A számonkérés formája: a félév során külön megadott id"pontban sikeres (minimum 51%-os teljesítmény) zárthelyi dolgozat megírása, a stúdium írásbeli kollokviummal zárul. Tantárgy
Heti óraszám 2*
MTN08A08e Magyarország társadalom- és m vel"déstörténete a 20. században I. 1* MTN08A08s Magyarország társadalom- és m vel"déstörténete a 20. században I.
Lezárási forma aí
Kredit
Státus
El feltétel
0
K
Javasolt szemeszter MTN08A15e II.
gyj
3
K
MTN08A15e II.
A stúdium célja: átfogó képet adni Magyarország 20. századi társadalom- és m vel"déstörténetér"l, hogy hallgatóink annak (narratíváinak) tárgyszer ismeretével, humánus történeti szemlélettel, a máság iránti tisztelettel, toleranciával, ugyanakkor értékes nemzeti hagyományaink iránt elkötelezettséggel, a konstruktív problémamegoldás szándékával közelítsenek napjaink problémáihoz. F"bb témaköreink: - melyeket a század egészén áttekintünk – az emberi és polgári jogokra vonatkozó elképzelések alakulása Európában és Magyarországon, a világ és hazánk népességének alakulása, demográfiai sajátosságaink, gazdaságunk, társadalmunk, foglalkoztatási és jövedelmi viszonyaink, településszerkezetünk néhány sajátossága, hatásuk egészségi állapotunk, várható élettartamuk, id"felhasználásunk, életmin"ségünk stb. alakulására. A számonkérés
32
formája: témájukban és terjedelmükben meghatározott, korabeli források írásban prezentált, ért" feldolgozása alapján gyakorlati jegy. Tantárgy
Heti óraszám 1*
MTN08A09e Magyarország társadalom- és m vel"déstörténete a 20. században II. 1* MTN08A09s Magyarország társadalom- és m vel"déstörténete a 20. században II.
Lezárási forma K szóbeli
aí
Kredit
Státus
El feltétel
Javasolt szemeszter III.
2
K
MTN08A08s MTN08A09s MTN08A15e
0
K
III. MTN08A08s MTN08A15e A kollokviumra bocsátás feltétele a szemináriumi feladat teljesítése
A stúdium célja: átfogó képet adni Magyarország 20. századi társadalom- és m vel"déstörténetér"l, hogy hallgatóink annak (narratíváinak) tárgyszer ismeretével, humánus történeti szemlélettel, a máság iránti tisztelettel, toleranciával, ugyanakkor értékes nemzeti hagyományaink iránt elkötelezettséggel, a konstruktív problémamegoldás szándékával közelítsenek napjaink problémáihoz. F"bb témakörök: - melyeket a század egészén áttekintünk - a magyar társadalom iskolázási, iskolázottsági jellemz"inek, kulturális fogyasztásának trendjei; állam, ideológia s a szabad m vel"dés lehet"ségeinek, kereteinek és formáinak változása; lakosságunk nemzetiségi, vallási összetételének változása, az állam és az egyházak viszonyának, nemzetiségeink jogi, kulturális, szociális helyzetének alakulása; nemzeti sajátosságaink meg"rzésének esélyei az uniós csatlakozás után, a „ világfaluban „. A számonkérés formája: kollokvium az el"adások anyagából, a kötelez" irodalom alapján. Tantárgy MTN08A10e Állampolgári, jogi és EU-ismeretek
Heti Lezárási óraszám forma 3 k szóbeli
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter V.
A stúdium célja: szemléletformálás, amely hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy öntudatos állampolgárként tisztában legyenek alapvet" jogaikkal, ismerjék hazájuk és az EU alkotmányát és alkotmányos berendezkedését, értsék és értelmezzék a politikai történéseket és folyamatokat, valamint a jogi alapfogalmakon túl ismerkedjenek meg a m vel"dési szféra jogi környezetét alkotó fontosabb jogszabályokat . F" témakörei: alapvet" alkotmánytan, politikai ideológiák és pártok, a kulturális igazgatás, kulturális örökségünk védelme, a kisebbségek kulturális jogai, egyházak a társadalomban. A számonkérés formája: a félév kollokviummal zárul, amely írásbeli beszámoló eredményes teljesítése esetén adandó megajánlott jegy elfogadásával kiváltható. A tananyag a kötelez" irodalomból és az el"adásokon elhangzottak alapján sajátítható el. Tantárgy MTN10A01e Reáltudományok az ezredfordulón
Heti óraszám 3
Lezárási forma k
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter VII.
33
A stúdium célja olyan korszer , tudományosan megalapozott természettudományi m veltség és szemlélet alapozása, amelynek birtokában a hallgató képes lesz a m vel"dés szervezés természettudományi összefüggéseinek felismerésére, és munkája során való figyelembevételére. A tantárgy feladata, hogy a meglév" természettudományi ismeretekre építve ismertesse a természettudományok néhány alapvet" összefüggését a legújabb kutatásokat figyelembe véve. Ismertesse a Földnek mint egységes rendszernek m ködési alapelveit, a környezet- és természetvédelem szükségességét, alapvet" feladatait. Tárja fel a globális válságok okait és következményeit, a környezetre káros folyamatok formáit és a védekezés módozatát. A Stúdium célja továbbá, az információszerzés lehet"ségeinek b"vítése statisztikai módszerek megismertetésével. A valószín ségi szemlélet fejlesztése. F"bb témakörök: korszer természettudományi ismeretek, tudományok alapvet" összefüggései, környezet-és természetvédelem, globális változások, válságok. Adatok, események megfigyelése, kiválasztása rögzítése, gy jtése, rendezése ábrázolása grafikonokban és táblázatokban. Az adatok jellemz"inek megállapítása, jellemzése, leíró statisztika. A valószín ség fogalma, Komplementer esemény, az egymást kizáró események; a klasszikus valószín ségi modell. A számonkérés formája: kollokvium, a leggyakrabban alkalmazott matematikai statisztikák ismerete, a nem determinisztikus jelenségek felismerése, bekövetkezési esélyeik becslése. Tantárgyak KTN04A09e Bevezetés az általános nyelvészetbe és a szemiotikába
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és Javasolt el írás szemeszter
k szóbeli
2
K
-
I.
A tantárgy célja, hogy a kommunikáció fogalmát a nyelvészet eszközeivel írja le, szemiotikai (jelelméleti) alapvetést adjon, hangsúlyosan rámutatva arra, hogy a szemiotika a nyelv tanulmányozására is alkalmas általános elméleti keretként is funkcionál. F"bb témakörök: az elmúlt évtizedek szemiotikai kutatásainak legfontosabb eredményei, a szintaxis–szemantika–pragmatika hármasság (Morris), a szemantikai kutatások eredményei (pl. a jelentés m ködése, jelentésimplikációk), a nyelvtudomány pragmatikai fordulata stb. Követelmények: az általános nyelvészet és a szemiotika fogalomrendszerének ismerete, az elméleti ismeretek biztos vonatkoztatása a gyakorlati kommunikációs feladatokra. Tantárgyak KTN04A10e Bevezetés a szocio- és pszicholingvisztikába
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
k szóbeli
2
K
KTN04A09e
II.
A tantárgy célja a nyelv, a nyelvet használó ember és a társadalom összefüggésének feltárása a pszicholingvisztika és a szociolingvisztika szempontjából. F"bb témakörök: nyelvhasználat és társadalom, nyelvi szocializáció, életkor, nemek, felekezetek és nyelvhasználat, a nyelvek potenciális egyenl"sége és gyakorlati egyenl"tlensége; a beszédtevékenység, beszédprodukció és beszédpercepció, az anyanyelv elsajátítása, a gyermeknyelv, a neurolingvisztika stb. Követelmény: a hallgató rendelkezzék átfogó ismeretekkel a társadalom és az egyén nyelvhasználatát meghatározó tényez"kr"l, s ismerje fel a különböz" nyelvhasználatok karakterisztikus sajátosságait.
34
Tantárgy MTN08A11e A szociológia alapjai I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
Javasolt szemeszter
2
MTN08A05e MTN08A05s
II.
K
A stúdium célja, hogy a hallgatók alapvet" ismeretek szerezzenek a szociológia múltjáról, helyér"l, szerepér"l a társadalomtudományokban; a szociológia viszonyáról a hatalomhoz, a kultúrához, a m vel"déshez, az oktatáshoz, a szociológia tudomány kialakulásáról, f"bb történeti szakaszairól, a tudomány szakterületeir"l, érdekl"dési és vizsgálati irányairól, a szakszer tudományos empirikus vizsgálati módszerekr"l. F"bb témák: a szociológia interdiszciplináris kapcsolatai, tárgya és alapvet" szemlélete, a szociológia gyakorlati jelent"sége, a szociológus szerepei. A számonkérés formája: három fokozatú min"sítés, az órai anyag és a kötelez" irodalom, az összefüggések ismerete alapján. Tantárgy MTN08A12e A szociológia alapjai II.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit Státus
El feltétel
2
MTN08A05s MTN08A11e
K
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja, hogy a hallgatók alapvet" ismeretek szerezzenek a szociológia múltjáról, helyér"l, szerepér"l a társadalomtudományokban; a szociológia viszonyáról a hatalomhoz, a kultúrához, m vel"déshez, oktatáshoz, a szociológia tudomány kialakulásáról, f"bb történeti szakaszairól, a tudomány szakterületeir"l érdekl"dési és vizsgálati irányairól, a szakszer tudományos empirikus vizsgálati módszerekr"l. F"bb témák: A szociológiai gondolkodás kialakulása – változásai, a szociológia f"bb történeti korszakai, szakaszai, a szociológia módszertana, a szociológia viszonya a családhoz, a hatalomhoz, a kultúrához, m vel"déshez, oktatáshoz, életmód, normák, értékek és az életmód. A számonkérés formája: írásbeli kollokvium, feltétele az órai anyag és a kötelez" irodalom alapos tudása, az összefüggések ismerete. Tantárgy MTN08A13e A szociálpszichológia alapjai I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
2
-
KV
Javasolt szemeszter II.
A kurzus célja, olyan gondolkodásmód kialakítása, amely az egyén viselkedését a társas közegbe ágyazva szemléli; valamint a hallgatók önismeretének és társismeretének el"segítése. A tantárgy tudományos igény kereteket biztosít a mindennapokban el"forduló társas jelenségek megértéséhez. A kurzus tartalma: pszichológiai alapismeretek, a szociálpszichológia tárgya, területei, a személypercepció és benyomásalakítás folyamata, az attit dök, az attit dök megváltoztatása, meggy"z" közlés, a csoportok percepciója. Követelmények: zárthelyi dolgozat megírása, önálló feladatok teljesítése. Tantárgy MTN08A14e
Heti óraszám 2
Lezárási forma k
Kredit
Státus El feltétel
2
KV
MTN08A13e
Javasolt szemeszter III.
A szociálpszichológia alapjai II.
35
A kurzus célja a társas viszonyok és folyamatok toleráns, körültekint" és széles látókör szemléletének kialakítása. A hallgatók önismeretének és társismeretének fejlesztése. A kurzus tartalma: a személyközi kommunikáció, a társas befolyásolás jelenségei, csoportfolyamatok, csoportközi viszonyok, a vezetés, vezetési stílusok, a személyközi vonzalom. Követelmény: önálló feladatok teljesítése, szóbeli kollokvium, a szorgalmi id"szak végén írott zárhelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhet". Tantárgy KTN04A15e Családszociológia Kommunikáció a családban
Heti óraszá m 2
Lezárási forma k
Kredit Státus
El feltétel
Javasolt szemeszter
2
MTN08A12e
IV.
K
stúdium célja: a hallgatók ismerjék meg a családon belüli kommunikációs stílus változásait, történeti és szinkron aspektusból. F"bb témái: a család és az iskola vázlatos története, a n"k és gyermekek családon belüli helyzetének történelmi változásai, a modern iskola és család. Diszfunkciók a családi kommunikációban. Családi kommunikáció a különböz" szubkultúrákban. A számonkérés formája: kollokvium, a vizsgára bocsátás feltétele önálló dolgozat beadása vagy esettanulmány készítése. A
Tantárgy KTN08A16e Kommunikációelmélet I.
Heti Lezárási óraszám forma 2 m
Kredit
Státus
2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter KTN08A02s III.
A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a kommunikációnak a társadalomban elfoglalt helyével, a kommunikáció különböz" (lélektani, kommunikációelméleti, szociológiai stb.) értelmezési lehet"ségeivel, a különböz" kommunikációelméleti modellekkel stb. A min"sítés megszerzésének feltétele az órákon való részvétel, továbbá a tananyagot felölel" zárthelyi dolgozat megírása. Tantárgy KTN08A17e Kommunikációelmélet II.
Heti Lezárási óraszám forma 2 k
Kredit
Státus
2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter KTN04A16e IV.
A tantárgy célja a kommunikációval kapcsolatos ismeretek elmélyítése. A verbális és a nem verbális kommunikáció viszonya. A nem verbális kommunikációs módok célzott érzékszerv szerinti csoportosítása, szinesztéziás jelenségek. A kommunikátum létrehozása és befogadása. A kommunikációs kódok szemiotikai elemzése, m ködési sajátosságai, hatásmechanizmusa. Az egyes társadalmi színterek (gazdaság, politika stb.) sajátos kommunikációja.
36
Tantárgy KTN08ASZ1 SZIGORLAT I.
Heti Lezárási óraszám forma SZ „B” típusú kombinált
Kredit
Státus
3
K
El feltétel
Javasolt szemeszter IV.
A szigorlat kritériumfeltétele: KTN04A09e, KTN04A10e, KTN04A11e, KTN04A12e, KTN04A16e, KTN04A17e. A szigorlat célja: az, hogy a felsorolt tudományágakból szerzett ismeretek integrációját ellen"rizze, melynek során a hallgatónak bizonyítania kell, hogy a részismeretek összefüggéseit komplexen alkalmazni tudja a társadalmi kommunikációs jelenségek leírásában. Témakörei: Általános nyelvészet és szemiotika Bev. A szociolingvisztikába Szociológia alapjai Kommunikációelmélet Követelményei: a komplex szigorlati tételek esszéisztikus kifejtése. A gyakorlati képzést a hallgató nem kezdheti meg a szigorlat letétele nélkül.
Tantárgy MTN08A15e M vel"déstörténet
Heti Lezárási Kredit óraszám forma 2 k 2
Státus
El feltétel
K
Javasolt szemeszter I.
A stúdium célja, hogy el"segítse a m vel"dés és kultúra problémakörének történeti megalapozását; megismertesse az európai kultúra gyökereit, sajátosságait, a népek és a kultúrák közötti kölcsönhatásokat, a magyar kultúrtörténeti értékek helyét ebben a folyamatban. F" témakörei: az Európai paradigma; társadalom és kultúra egymásra hatása, a m veltség tartalma, intézményrendszere, kifejezési formái a középkori Európában és Magyarországon; a polgári életmód és kultúra jegyei a l9. század végéig: azonosságok és eltérések a magyar és az európai m vel"dési folyamatok között. A számonkérés formája: kollokvium írásban az el"adások és a kötelez" irodalom alapján. Tantárgy MTN08A16e A kultúraközvetítés elmélete I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter I.
A stúdium célja: megismertetni a hallgatókkal a kultúraelmélet alapjait, a kultúrával kapcsolatos diszciplínák összefüggéseit. Felhívni a figyelmet a befogadó-közvetít" viszony alakulására, a magyar és az európai kultúra kapcsolódási pontjaira, különös tekintettel a tudományok közötti átjárásra és összefüggésekre. F"bb témakörök: a kultúraközvetítés interdiszciplináris megközelítése, a civilizáció és kultúra – fogalom fogalmi viszonyainak változásai, kultúra koncepciók, a kultúra és a m vel"dés jellegzetességei, történelmi változásai. A számonkérés formája: a félév min"sítéssel zárul, amely az el"adások és a kötelez" irodalom ismeretére épül" zárthelyi dolgozat megírásán alapul.
37
Tantárgy MTN08A17e A kultúraközvetítés elmélete II. MTN08A17s A kultúraközvetítés elmélete II.
Heti Lezárási óraszám forma 1* k szóbeli 1*
aí
Kredit Státus
El feltétel
2
K
MTN08A16e MTN08A17s
0
K
MTN08A16e
Javasolt szemeszter II. II.
A stúdium célja: megismertetni a hallgatókkal a kultúrával kapcsolatos diszciplínák összefüggéseit. Felhívni a figyelmet a befogadó-közvetít" viszony alakulására, a magyar és európai kultúra kapcsolódási pontjaira. F"bb témakörök: a társadalmi nyilvánosság kommunikációs rendszere, kialakulása, változásai a társadalmi-történelmi közeg függvényében, a közvélemény fogalma és szerkezete, a társadalmi rétegek kultúrájának sajátosságai, a magyar társadalom értékei és kulturális állapota az empirikus kutatások tükrében. A számonkérés formája: szóbeli kollokvium, amely az el"adások anyagainak és a megadott szakirodalom alapos ismerete. Tantárgy MTN08A18e M vel"déslélektan
Heti Lezárási Kredit Státus óraszám forma 1 m 2 K
MTN08A18s M vel"déslélektan
1
aí
0
El feltétel
Javasolt szemeszter III.
MTN08A13e MTN08618ssel párhuzam. MTN08A13e III. MTN08618evel párhuzam.
K
A stúdium célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a pszichológia tárgyáról, megközelítéseir"l. Ennek birtokában felismerjék társas környezet jelent"ségét az ember fejl"désében, egész életen át tartóváltozásaiban. F"bb témakörei: a pszichológia tárgya, megközelítései, a társas környezet, a szocializáció folyamata, a szociális tanulás jelenségei, a kultúra, a társadalom szocializáló szerepe, a médiumok hatásmechanizmusa. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés. Tantárgy MTN08A19e M vel"désszociológia I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit
Státus El feltétel
Javasolt szemeszter KTN08A11e III. KTN08A12e
2
K
A stúdium célja: A magyar társadalom elmúlt hat évtizedének társadalmi- kulturálisgazdasági folyamatainak áttekintésére, összefüggéseinek és hatásainak elemzése els"sorban az ifjúsági korosztály vonatkozásában, a szociológia, valamint a kapcsolódó diszciplínák eredményeinek a figyelembevételével. F"bb témakörök: kulturális terek szociológiája, települési és regionális eltérések a kultúra világában, kultúra-fogyasztási sajátosságok és vallási szokások a Kárpát-medencében. A számonkérés formája: min"sítés, amely a kultúra és a szociológia megadott területér"l írt dolgozat elkészítésén, vagy szemináriumi el"adás megtartásán alapul.
38
Tantárgy MTN08A20e M vel"désszociológia II. MTN08A20s M vel"désszociológia II.
Heti óraszám 1*
Lezárási Kredit forma
k 2 szóbeli
1*
aí
0
Státus El feltétel
Javasolt szemeszter IV.
K
KTN08A12e MTN08A20s
K
IV. KTN08A12e A kollokviumra bocsátás feltétele a szemináriumi feladat teljesítése
A stúdium célja: A magyar társadalom elmúlt hat évtizedének társadalmi- kulturálisgazdasági folyamatai áttekintésére, összefüggéseinek és hatásainak elemzésére kerül sor els"sorban az ifjúsági korosztály vonatkozásában, a szociológia, valamint a kapcsolódó diszciplínák eredményeinek a figyelembevételével. F"bb témakörök: társadalmi nem problematikája, Queer-elméletek, singli és pre-singli lét, e-kultúra hatása és a média szociológiája. A számonkérés formája: szóbeli kollokvium, amelyet a kultúra és a szociológia megadott területér"l írt dolgozat elkészítése, vagy szemináriumi el"adás megtartása el"z meg. Tantárgy MTN08A21s Humán stratégiák
Heti óraszám 2*
Lezárási forma m
Kredit
Státus
El feltétel
2
K
-
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja: a hallgató képes legyen eligazodni a munkaer"-piacon, tisztában legyen jogaival és kötelességeivel akár munkavállalóként, akár munkaadóként. Ismerje a humáner"forrás fejlesztési és gazdálkodási stratégiákat a m vel"dés világában. F"bb témakörök: az emberi er"források fogalma, emberi er"források és a társadalom, az emberi er"forrás-gazdálkodás története, az emberi er"forrás-gazdálkodás területei (toborzás és kiválasztás, teljesítmény-értékelés, ösztönzés, javadalmazás, képzés és személyzetfejlesztés), munkajogi kérdések, foglalkoztatás – és jövedelempolitika. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés, amelynek része a számítógéppel készített, amerikai stílusú saját önéletrajz bemutatása. Tantárgy MTN08A22e Andragógia I.
Heti Lezárási óraszám forma 1 m
Kredit Státus El feltétel 1
K
MTN06A01e
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja: olyan feln"ttképzési m veltség és magatartás megalapozása, amelynek birtokában a hallgató képes reflektálni és cselekv" módon részt venni a hazai és nemzetközi feln"ttoktatási gyakorlat megújulásában, az egész életen át tartó tanulás elvének és szemléletének hazai megvalósításában. F"bb témakörök: az andragógia fogalma, jellegzetes problémái és európai dokumentumai az ezredfordulón. A globalizáció kihívásai: tudástársadalom, az egész életen áttartó tanulás. A feln"ttoktatás funkciói, intézményrendszere és törvényi háttere. Módszertani kérdések: nyitott képzés, távoktatás, E learning. Követelmények: a hallgató ismerje és integrálja meglév" tudásába az andragógia elméleti alapjait, az új hazai és nemzetközi dokumentumok tartalmát és 39
szemléletét, legyen képes az andragógia módszereinek kompetenciaszint alkalmazása. Legyen érzékeny a társadalompolitika aktuális feln"ttoktatási kérdései iránt, törekedjen ezek hazai, EU-kompatibilis megoldására. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés, ami a félév során választott témából, szakirodalom feldolgozásán alapuló 6-10 oldalas dolgozat értékelésén alapul. Tantárgy MTN08A23e Andragógia II.
Heti óraszá m 2
Lezárási forma
Kredit Státus
El feltétel
Javasolt szemeszter
m
2
MTN06A01e MTN08A22e
IV.
K
A stúdium célja: olyan feln"ttképzési m veltség és magatartás megalapozása, amelynek birtokában a hallgató képes reflektálni és cselekv" módon részt venni a hazai és nemzetközi feln"ttoktatási gyakorlat megújulásában, az egész életen át tartó tanulás elvének és szemléletének hazai megvalósításában. F"bb témakörök: az andragógia fogalma, jellegzetes problémái és európai dokumentumai az ezredfordulón. A globalizáció kihívásai: tudástársadalom, az egész életen áttartó tanulás. A feln"ttoktatás funkciói, intézményrendszere és törvényi háttere. Módszertani kérdések: nyitott képzés, távoktatás, E learning. Követelmények: a hallgató ismerje és integrálja meglév" tudásába az andragógia elméleti alapjait, az új hazai és nemzetközi dokumentumok tartalmát és szemléletét, legyen képes az andragógia módszereinek kompetenciaszint alkalmazása. Legyen érzékeny a társadalompolitika aktuális feln"ttoktatási kérdései iránt, törekedjen ezek hazai, EU-kompatibilis megoldására. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés, amely a félév során választott témából, szakirodalom feldolgozására épül" 6-10 oldalas dolgozat leadásának értékelésén alapul. Tantárgy KTN04A18e Médiatörténet és a technikák története
Heti Lezárási óraszám forma 3 gyj
Kredit Státus
El feltétel
3
MTN08A15e
K
Javasolt szemeszter III.
A tantárgy célja: a kommunikációs technológiák történetének áttekintése, különös tekintettel a technológiák gondolkodást módosító rendszerére, hatékonyságára és a kommunikátumok tartalmára. Tananyag: az írás létrejöttének okai és céljai. Írásrendszerek. A nyomtatás születése. A Gutenberg-galaxis kifejl"dése az írás-, a kép és hangrögzítés kifejl"dése. A másodlagos szóbeliség lélektani és társadalmi következményei. A digitális információs forradalom. A multimedialitás, a világháló, a mobiltelefónia. Követelmények: a hallgatók legyenek képesek áttekinteni a tömegkommunikáció fejl"déstörténetét és elemezni a média komplex együttesének hatásmechanizmusát. Tantárgy
Heti Lezárási óraszám forma 2 k KTN04A19e Médiaszociológia „B” típusú kombinált
Kredit Státus
El feltétel
3
-
K
Javasolt szemeszter IV.
A stúdium célja: a hallgató nyerjen betekintést a média m ködésének szociológiai hátterébe, a média birtoklásának és a hozzájutásának szociológiai vetületeibe, valamint a 40
szabályozás módozataiba. F"bb témakörök: klasszikus médiaelméletek, közismert nemzetközi médiamodellek. A közönség médiaelméletei, feminista médiaelméletek. A televíziózás társadalmi hatásrendszere. Hegemónia és ellenállás. A médiamodellek mai magyar változatai. A számonkérés formája: kollokvium a megadott szakirodalom és az el"adásának anyagára alapozva. Tantárgyak
KTN04A20g Közvetlen emberi kommunikáció
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és Javasolt el írás szemeszter
gyj Z
2
K
KTN08A02s
V.
A tantárgy célja a drámapedagógiai módszerek megtapasztalása, személyiségfejlesztés. Tananyag: verbális, metakommunikációs és interakciós gyakorlatok. Konfliktushelyzetek el"zményeinek feltárása és a problémák megoldása. A dramatikus tevékenységek felosztása. Szituációs játékok. A drámapedagógia története és magyarországi térhódítása. Követelmény: a tréning során a hallgatók érjék el a pozitív attit dök kifejl"dését. Legyenek képesek a konfliktushelyzeteket feloldó interaktív, verbális és metakommunikációs eszközök alkalmazására. Tantárgyak
KTN04A21e Kultúraközi kommunikáció
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj
3
K
MTN08A05e
VI.
A tantárgy célja a kultúrafügg" elemek (az ún. reáliák) tanulmányozása, a reáliák kommunikációs lehet"ségeinek feltárása. Tananyag: a kultúrafüggés fogalma, a kultúrafügg" reáliák kategorizálása. Az infiltráció, a reáliák mobilitása, a tömegkommunikáció és a reáliák. A beszédaktusok és implikatúrák elméleteinek konkrét nyelvekre és kultúrákra történ" lebontása. Kultúrák asszimilációja és konfliktusai a XX. Században. Tantárgyak
KTN04A22e Kommunikáció, gazdaság, politika
Heti óraszám 2
Lezárási forma k Szóbeli
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
3
K
MTN08A05e
V.
A tantárgy célja: a hallgatók szerezzenek ismereteket a kommunikáció, a gazdaság és a politika összefonódásáról és összefüggésrendszerér"l. Tananyag: közszolgálati, kereskedelmi és nonprofit média. A hatalom természete és megjelenítése a közéletben. A szólásszabadság. Emberi jogok, „jogosultságok és ellátmányok”. Politikai nyilvánosság, diktatúra és propaganda. A posztkommunista médiaátalakulás. A politikai legitimitás a tömegkommunikációban. A kommunikáció és a t"ke fajtái. Gazdálkodási alapfogalmak. Követelmény: a hallgató legyen képes áttekinteni a gazdasági élet, a politikai hatalom és a társadalmi kommunikáció összefüggésrendszerét.
41
Tantárgyak
KTN04A23e Kommunikáció, jog, etika
Heti óraszám 2
Lezárási forma k Szóbeli
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
2
K
KTN04A16e
VI.
A tantárgy célja: a hallgató ismerje meg a médiára ható küls" gazdasági tényez"ket és a média hatékony m ködtetésének bels" gazdasági feltételrendszerét. Tananyag: a médiapiacok leírása és elemzése. Termékek, fogyasztás, termelés, elosztás, a piac szerkezete és szabályozása. A liberális médiamodell. A tömegkommunikáció alrendszereinek specifikumai. A potenciális fogyasztói rétegek. Követelmény: a hallgató ismerje fel a társadalmi kommunikáció gazdasági-pénzügyi jelent"ségét. Koherens ismeretanyaga legyen a különböz" médiumok gazdálkodási mechanizmusairól ill. ezek kihatásáról a média m ködésére. Tantárgyak
KTN04A24e Médiagazdaságtan
Heti óraszám 2
Lezárási forma k
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
3
K
MTN08A07e
VI.
A tantárgy célja: a hallgató ismerje meg a médiára ható küls" gazdasági tényez"ket és a média hatékony m ködésének bels" gazdasági feltételrendszerét. Tananyag: a médiapiacok leírása és elemzése. Termékek, fogyasztás, termelés, elosztás, a piac szerkezete és szabályozása. A liberális médiamodell. A tömegkommunikáció alrendszereinek specifikumai. A potenciális fogyasztói rétegek. Követelmény: a hallgató ismerje fel a társadalmi kommunikáció gazdasági-pénzügyi jelent"ségét. Koherens ismeretanyaga legyen a különböz" médiumok gazdálkodási mechanizmusairól ill. ezek kihatásáról a média m ködésére. Tantárgyak
KTN08ASZ2 Szigorlat II.
Heti óraszám
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
sz „B” típusú Kombinált
3
K
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter VI.
A szigorlat kritériumfeltétele: KTN04A18e, KTN04A19e, KTN04A22e, KTN04A23e, KTN04A24e. A szigorlat célja az, hogy a tömegkommunikáció világában szerzett ismereteket integrálja. Témakörei: Médiatörténet és technikák tört. Médiaszociológia Kommunikáció, gazdaság, politika Kommunikáció, jog, etika Médiagazdaságtan Követelményei: a komplex szigorlati tételek kapcsán a tömegkommunikáció világában ismeretes jelenségek leírása és elemzése.
42
A II. szigorlat letétele nélkül a hallgató nem kezdheti meg a VII. félévi kéthetes egyéni szakmai gyakorlatot. Tantárgy KTN04A25s Marketing, PR I. (Komm. Szak felügyelete alatt)
Heti Lezárási óraszám forma 2* gyj
Kredit Státus 2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter KTN04A07e VI.
A stúdium célja : megismertetni a hallgatót azzal a menedzsment folyamattal, amely a fogyasztók igényének profitot termel" meghatározására, el"terjesztésére és kielégítésére törekszik. Ismeretet szerezni a cégek közös értékrendjének jellemz"ir"l, megismerni a szervezet kommunikációját, kapcsolatok elemzését, kommunikációs programok tervezését, szervezését kivitelezését és értékesítését. A hírnév gondozását azzal a céllal, hogy megértést, támogatást nyerjen, pozitívan befolyásolja a véleményt, viselkedést. F"bb témakörei : menedzsment feladatai és szerepei , fogyasztói igények, megismerési technikák, profit termelés, értékrendek a szervezeten kívül és belül, marketing, marketing mint a vállalat magatartásfilozófiája, szervezeti kommunikáció, kommunikációs programok elmélete és a gyakorlat, hírnév, PR tevékenység, non-profit kulturális intézmény PR terve A számonkérés formája: gyakorlati jegy. Tantárgy KTN04A26e Marketing, PR. II. (Komm. Szak felügyelete alatt)
Heti Lezárási óraszám forma 2 k
Kredit Státus 2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter KTN04A25s VII.
A stúdium célja: megismertetni a hallgatót azzal a menedzsment folyamattal, amely a fogyasztók igényének profitot termel" meghatározására, el"terjesztésére és kielégítésére törekszik. Ismeretet szerezni a cégek közös értékrendjének jellemz"ir"l, megismerni a szervezet kommunikációját, kapcsolatok elemzését, kommunikációs programok tervezését, szervezését kivitelezését és értékesítését. A hírnév gondozását azzal a céllal, hogy megértést, támogatást nyerjen, pozitívan befolyásolja a véleményt, viselkedést. F"bb témakörei : menedzsment feladatai és szerepei , fogyasztói igények, megismerési technikák, profit termelés, értékrendek a szervezeten kívül és belül, marketing, marketing mint a vállalat magatartásfilozófiája, szervezeti kommunikáció, kommunikációs programok elmélete és a gyakorlat, hírnév, PR tevékenység, non-profit kulturális intézmény PR terve. Követelmény: kollokvium írásban, követelménye egy non-profit kulturális intézmény PR tervének elkészítése egyéni munkavégzés alapján. Tantárgy
Heti óraszám 2*
MTN08A24e Szervezetfejlesztés és vezetéselmélet 1* MTN08A24g Szervezetfejlesztés és vezetéselmélet
Lezárási forma aí
Kredit Státus
El feltétel
0
K
Javasolt szemeszter MTN08A04e IV.
gyj
3
K
MTN08A04e IV.
43
A stúdium célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a vezetés társadalmi alapjairól, a „szervezetelméleti iskolák” különböz" megközelítésein keresztül a modern strukturális szervezetelméletig. Ismereteket nyújtani a szervezeti formák jellemz"ir"l, a struktúrák differenciálódásáról, a vezetési tevékenységr"l. Bevezetni a hallgatókat a szervezetfejlesztés módszereibe. Az elméleti ismeretek közvetítése mellett fontos cél a gyakorlati ismeretek nyújtása és vezetési kompetenciák kialakítása. F"bb témakörei: a vezetés társadalmi gyökerei, a szervezetek strukturális jellemz"i, vezetési iskolák, a XX. Század szervezetelméleti iskolái, szervezeti magatartás, szervezeti kultúra, a vezet" feladatai, a motiváció, a csoportdinamika, a szervezetfejlesztés eszköztára, a vezet"i etika kérdései. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely megadott témákból értékelhet" házi dolgozat elkészítését jelenti. Tantárgy MTN08ASZ3 Szigorlat III.
Heti Lezárási Óraszám forma Sz
Kredit Státus
El feltétel
K
A szigorlat kritériumjellege: MTN08A03e, MTN08A22e, MTN08A23e, MTN08A24e.
MTN08A16e,
Javasolt szemeszter IV.
MTN08A17e,
MTN08A17s,
Andragógia-szervezetfejlesztés-m vel"déstudomány szigorlat: Az összevont szigorlat a m vel"désszervez" szak elméleti ismereteit kéri számon: a m vel"déstudományi és andragógiai fogalmak ismeretét és szakszer használatát; a rendszerszemléletet; a szakirodalom ért" ismeretét és alkalmazásának kompetenciáját; a szervezetfejlesztési és vezetési ismeretek értelmezését a kulturális szférában. Tantárgy MTN08A25e Oktatás- és képzésszervezés
Heti Lezárási óraszám forma 2 gyj
Kredit Státus
El feltétel
2
KTN08A11e MTN08A22e MTN08A30e
K
Javasolt szemeszter VI.
A kurzus célja a pedagógia és andragógia tantárgyakban elsajátított ismeretek elmélyítése, az oktatástervezés néhány elméleti és az oktatásszervezés általános menedzsment ismereteinek, készségeinek, beállítódásainak elsajátítatása. F"bb témakörök: a feln"ttoktatás képzési és továbbképzési rendszerei, törvényi és jogi hátterük. A feln"ttképzés min"ségbiztosítási rendszere: intézményi és program akkreditáció. Feln"ttképzési tanfolyam tervezése, szervezése, lebonyolítása és értékelése. Az iskolai rendszer és iskolarendszeren kívüli képzések sajátosságai. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, egy feln"ttképzési program (NKÖM, FAT) alapítási és oktatásszervezési dokumentumának elkészítése a szorgalmi id"szak utolsó napjáig. Tantárgy MTN08A26e Közösségfejlesztés
Heti Lezárási óraszám forma 2* aí
1* MTN08A26s Közösségfejlesztés
44
gyj
Kredit
Státus
El feltétel
0
K
MTN06A01e MTN08A14e
2
K
MTN06A01e MTN08A14e
Javasolt szemeszter V. V.
A stúdium célja: megismertetni a hallgatókat a közösség általi fejleszt" munka lehet"ségeivel, elméleti hátterével, a közösségszervez"- és fejleszt" munka hazai és külföldi gyakorlatával. A tantárgy betekintést kíván adni arra, hogy a közösség általi fejleszt" munkában milyen lehet"ségek vannak, milyen módszerek alakultak ki a települések, helyi társadalmak és azok intézményei megismerésére, az ott él" emberek társadalmi cselekv"képességének, kezdeményez"készségének fejlesztésére. Továbbá megfoghatóvá kívánja tenni azt a folyamatot, melyben megindul a helyi lakosság aktivizálása, amikor felismerik és megfogalmazzák a helyi problémákat és azokra közösségi megoldásokat keresnek. F"bb témák: civil társadalom, nonprofit szektor, közösségfejlesztés, a közösség aktivizálására, közösségfejlesztés – a fejlesztés színterei, módszerei, a fejleszt" munka – esettanulmányokkal -, önszervez"dés lehet"ségei, az önszervez"dés akadályai a mai Magyarországon, segít" szervezetek, a demokratikus deficit itthon és Ny-Európában, az önkéntesség itthon és külföldön, a helyi nyilvánosság szerepe, jelent"sége és eszközei a közösségfejlesztésben. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely a félév során írt zárthelyi illetve, házi dolgozatok eredményeib"l adódik össze. Tantárgy MTN08A27e Szociokulturális animáció I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit Státus
El feltétel
2
MTN08A30e MTN08A30s MTN08A22e
K
Javasolt szemeszter V.
A kurzus célja a szociokulturális animáció nemzetközi és hazai gyakorlatának megismertetése, segít", közösségfejleszt" attit d kialakítása, animációs szakmai kulcskompetenciák fejlesztése. A hallgató ismerje a szociokulturális animáció elméletét és gyakorlatát, legyen képes ezek cselekv" felhasználására saját kultúraközvetít" munkájában. F"bb témakörök: szociokulturális animáció nemzetközi és hazai története, jellemz" f"bb tendenciái, formái és módszerei Magyarországon. A gyermek animáció magyar m helyei, a hátrányos helyzet társadalmi csoportok kulturális eszközökkel történ" segítésének módozatai és technikái (csoportmunka). A támogatásgy jtés és pályázatírás alapjai. Az idegenforgalmi animáció fogalma, lehet"ségei Magyarországon. Számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés: zárthelyi dolgozat a félév végén és egy szabadon választott valóságos, vagy fiktív pályázati csomag elkészítése. Tantárgy MTN08A28s Szociokulturális animáció II.
Heti óraszám 1*
Lezárási forma gyj
Kredit
Státus
1
K
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A27e VI.
A kurzus célja a szociokulturális animáció nemzetközi és hazai gyakorlatának megismertetése, segít", közösségfejleszt" attit d kialakítása, szakmai kulcskompetenciák fejlesztése. F"bb témakörök: szociokulturális animáció nemzetközi és hazai története, jellemz" f"bb tendenciái, formái és módszerei Magyarországon. A gyermek animáció magyar m helyei, a hátrányos helyzet társadalmi csoportok kulturális eszközökkel történ" segítésének módozatai és technikái (csoportmunka). A támogatásgy jtés és pályázatírás alapjai. Az idegenforgalmi animáció fogalma, lehet"ségei Magyarországon. Számonkérés a hallgató ismerje a szociokulturális animáció elméletét és gyakorlatát, legyen képes ezek cselekv" felhasználására saját kultúraközvetít" munkájában. Számonkérés formája: gyakorlati jegy, feltétele: zárthelyi dolgozat a félév végén és egy
45
szabadon választott valóságos, vagy fiktív pályázati kiírás elkészítése és az el"z" félévi pályázatok bírálata csoportmunkában. Tantárgy MTN08A29e M vel"désgazdaságtan
Heti Lezárási óraszám forma 2 m
Kredit Státus 2
K
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A07e II.
A stúdium célja: megismertetni azt, hogy miként lehet a modern mikró és makróökológiai eszköztárat, elemzési technikát alkalmazni a kulturális szféra, a m vészeti ágak gazdasági jelenségeire, összefüggéseire. Kiindulva a saját helyzetüket optimalizálni kívánó kultúra-gazdasági szerepl"kre és viszonyaikra . Áttekintést adni a kultúra – gazdaságtan f"bb kutatási területeir"l, eredményeikr"l, a m vészeti iparágak, az egyes m vészeti ágak gazdaságtanának törvényszer ségeir"l. F"bb témakörei: modern mikró – és makroökológia fogalma, eszköztára, elemzési technikák, a kulturális szféra gazdasági jelenségei és összefüggései, munkaer"piacon megjelen" m vel"dési szakember, m vész, az egyes m vészeti ágak – zene, múzeum, galéria, el"-adóm vészet, média stb. – gazdaságának törvényszer ségei. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés, amely a félév során megírt zárthelyi dolgozat min"ségén valamint a félév során elvégzett egyéni és csoportfeladatok eredményén alapul. Tantárgy MTN08A30e Kulturális menedzsment MTN08A30s Kulturális menedzsment
Heti óraszám 2*
Lezárási forma m
Kredit
Státus
El feltétel
3
K
MTN08A30s
1*
aí
0
K
Javasolt szemeszter III. III.
A stúdium célja a kulturális tervez", szervez", irányító munkában és a feln"ttképzésben alkalmazható eljárások és módszerek megismerése, illetve a szervezetfejlesztési és vezetési ismeretek, valamint az andragógia c. tárgyak anyagának szintetizáló felhasználása a kulturális menedzsment témaköreiben. F"bb témakörök: A kulturális szervezetek sajátosságai, változásmenedzsment a kulturális intézményekben; A kulturális menedzsment, mint team munka. A kulturális menedzser feladatai, kulcskompetenciái. Rendezvény- és konferenciaszervezési ismeretek. A m vel"désszervezés és feln"ttképzés f"bb módszerei. A számonkérés formája 3 fokozatú min"sítés, amely zárthelyi dolgozaton és egy feln"ttképzési forma megadott megfigyelési szempontok alapján történ" írásbeli elemzésén alapul. Tantárgy MTN08A31e Intézményvezetés - és gazdálkodás
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit
Státus
El feltétel
2
K
MTN08A07e MTN08A29e
Javasolt szemeszter VIII.
A stúdium célja, hogy a hallgatók megismerjék a kulturális intézmények vezetésének pénzügyi, szervezetfejlesztési és vezetéselméleti speciális kérdéseit, megoldási módjait, a 46
m vel"dés és gazdaság összefüggéseit. Tegyenek szert pénzügyi és vállalkozási ismeretekre. F"bb témakörök: szervezet fogalma, szervezeti formák, szervezeti kultúra, a csoport fogalma, típusai, csoportos problémamegoldás; a kultúra állami finanszírozása, a kulturális intézmények, pénzügyi ismeretek, vállalkozási ismeretek, a magánt"ke, a szponzorok szerepe, vezetés – irányítás, vezetéselméleti kérdések, gyakorlati megoldások. A számonkérés formája: kollokvium írásban, amit egy közm vel"dési intézménynél megtartott nagyrendezvény tartalmi, szervezeti, költségvetési feladatának forgatókönyv formában történ" elkészítése el"z meg. Tantárgyak
KTN04A27e A nyomtatott sajtó mai technikája és struktúrája
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
k Szóbeli
4
KV
KTN04A28e
V.
A tantárgy célja. Az írott sajtó felépítésének intézményrendszerének horizontális és vertikális rétegzettségének megismertetése. Tananyag: a laptípusok (napilaptól az évkönyvig) ezek sajátos szerepe, funkciója. Egy szerkeszt"ség felépítése, szervezetim ködési struktúrája. Az egyes szerkeszt"ségi munkatársak funkciója, kompetenciája. Szakterületek és lapprofilok. Követelmény: A hallgató igazodjék el a nyomtatott sajtó különböz" intézményeinek, orgánumainak világában az egyes szerkeszt"ségi munkafázisokban. Tantárgyak
KTN04A28e M fajelmélet
Heti óraszám 3
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
k Szóbeli
3
KV
-
V.
Megismerkedés a nyomtatott és az internetes sajtó f"bb formáival: országos/megyei napilap, bulvárlap, magazin, hetilap, n"i és férfilapok, sport, életmód, divat stb. M vészeti, kulturális, tudományos folyóiratok. Sajátos eljárásmódok: címszerkesztés, kiemelések, színes ábrák, fotók elhelyezése, aránya, funkciója. A kapcsolódó technikai eljárásokkal kapcsolatos alapvet" ismeretek megszerzése. Követelmény: biztos eligazodás az írott sajtó m fajai között. Tantárgyak
KTN04A29g M faji és stílusgyakorlatok I.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és Javasolt el írás szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A28e
V.
A gyakorlati oktatás során a különböz" m fajok elismert m vel"inek segítségével a hallgatók már megjelent publikációkat elemeznek, bírálnak, a szövegek analízise során szerezve tapasztalatokat a különböz" m fajok szerkezeti és stilárilis sajátosságait illet"en. A szemináriumokon, illetve a szemináriumokra való felkészülés során önálló szövegalkotási gyakorlatok kertében az alkalmazás szintjén sajátítják el a különböz" m fajok szerkezeti és stilisztikai törvényszer ségeit. Minden m fajban kipróbálják íráskészségüket. Követelmény: alapvet" jártasság szerzése az egyes m fajokban.
47
Tantárgyak
KTN04A30g M faji és stílusgyakorlatok II.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A29g
VI.
A napilapok jellemz"i m fajai: vezércikk, riport, tárca stb. Tantárgyak
KTN04A31g M faji és stílusgyakorlatok III.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A30g
VII.
A hetilapok (magazinok, ill. kulturális hetilapok) és havi folyóiratok jellemz" m fajai: képes riport, elemz"-tényfeltáró cikk, könyvismertetés stb. Tantárgyak
KTN04A32g Az internetes újságírás alapjai I.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus El feltétel és K/V/Sz el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
VII.
KTN04A28e KTN03A02g
Megismerkedés az internettel, mint sajátos médiummal. A nyomtatott sajtóval, illetve a rádióval és televízióval való azonosságok, illetve különbségek számbavétele. Az internetes közlés anatómiája és módszertana, illetve marketingje. A tantárgy keretében mód nyílik az internetes újságíráshoz szükséges alapvet" számítástechnikai jártasságok elsajátítására is. Követelmény: biztos eligazodás a világhálón mind passzív, mind aktív tekintetben. Tantárgyak
KTN4A33g Az internetes újságírás alapjai II.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A32g
VIII.
Általános m fajismeret a „hír m fajok” különbsége, összehasonlítása, szerepük stb. Szerkesztési ismeretek; hírszerkesztés, hírforrás, kezelésük, lapszerkesztés, mozgókép, hanganyag szerkesztés. E-Journál és WEB szerkesztés a számítógépen. Követelmény: A kurzus végére a hallgatók biztosan kezeljék az Internet hálózati gépek szakirányú adatállományát, szolgáltatásait, parancsait, legf"bb segédprogramjait (Unix, Netscape stb.). Tantárgyak
KTN04A34g A rádiózás és televíziózás mai technikai alapjai és struktúrája
48
Heti óraszám 2
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
k Szóbeli
4
KV
KTN04A28e
V.
A tömegkommunikáció e sajátos területének történeti feldolgozása, a társadalmi kommunikáció strukturális és technikai vetületének szintetizálása. A fordulópontok áttekintése, amelyek e két médium változásait indukálták. Közszolgálati, kereskedelmi és helyi rádiózás és televíziózás. Az adások terjesztésének sajátosságai (kábel stb.). Követelmény: biztos eligazodás a rádiózás és a televíziózás világában. Tantárgyak
KTN04A36g M faji és stílusgyakorlatok I. Rádió
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és Javasolt el írás szemeszter
gyj Z
2
KV
-
VI.
A rádiós m sorkészítéshez szükséges alapvet" készségek – fegyelmezett mégis feszélytelen beszéd a mikrofon el"tt, az egyes m sorelemek m soron belüli dramaturgiai arányainak a felismerése stb.- kialakítása és begyakorlása. Felkészülés az önálló m sorkészítésre. Tantárgyak
KTN04A37g M faji és stílusgyakorlatok II. Rádió
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A36g
VII.
A hallgatók az egyes m sorkészít" funkciók szerint beosztva elkészítenek egy-egy rádiós m sort: hírm sort, magazinm sort, kvízm sort, riportot, dokumentumriportot stb. A m sorkészítés során lehet"ség nyílik az ezzel kapcsolatos technikák (vágás, világítás, hangosítás stb.) elsajátítására is. Követelmény: alapvet" rádióm sor-készítési készségek elsajátítása. Tantárgyak
KTN04A38g M faji és stílusgyakorlatok III. Televízió
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
-
VI.
A televíziós m sorkészítés alapvet" elemei tekintetében biztos készségek megszerzése. A televíziós m sor képi és hangvilágának az anatómiája. Az egyes tipikus m sorelemek hatásmechanizmusának az áttekintése. Felkészülés az önálló m sorkészítésre. Tantárgyak
KTN04A39g M faji és stílusgyakorlatok IV. Televízió
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A38g
VII.
49
F"bb témakörök: Felkészültség témából, felkészültség a riport alanyából. A közönség reakcióinak felhasználásai. Egyéni problémák, egyéni érdekek, kapcsolatok megjelentetése a rádióban és a televízióban. Mennyire személyes a m sorvezet", és mennyire személytelen? Követelmény: alapvet" m sorkészítési ismeretek és készségek elsajátítása. Tantárgyak
KTN04A40g M faji és stílusgyakorlatok V. Televízió
Heti óraszám 2*
Lezárási forma
Kredit
Státus K/V/Sz
El feltétel és el írás
Javasolt szemeszter
gyj Z
2
KV
KTN04A39g
VIII.
Riportkészítés egy emberrel, több emberrel. Nyugodt és kiélezett helyzetben. Magatartás válsághelyzetben. Kerekasztal-beszélgetés és annak szabályai. M sorvezetés kis térségben és nagy térségben. M sorvezetés több helyszínnel összekötve. A m sorvezet" és a technikai munkatársak együttm ködése. Tantárgy MTN08A32e Idegenforgalmi animáció szakirány 1.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit
Státus
El feltétel
4
KV
-
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja, hogy megismertetni a hallgatókkal a turizmust, mint rendszert és a közm vel"dési intézményrendszerhez kapcsolódó gyakorlatát. Képesek legyenek elhelyezni a fenti tevékenységet a turizmus rendszerében s a kés"bbi munkájuk során hatékonyan együttm ködni a idegenforgalmi szakemberekkel a mindenkori vendégkör érdekeinek szolgálatában. F"bb témakörei: a turizmus fogalma, - rendszere kapcsolódása a közm vel"dési intézményhálózathoz. A számonkérés formája : 3 fokozatú min"sítés, amely a félév során írt zárthelyi dolgozat értékelésén alapul. Tantárgy MTN08A33e Idegenforgalmi animáció szakirány 2.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit
Státus El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A32e IV.
4
KV
A stúdium célja, hogy megismertessük a hallgatókat idegenvezet"i tevékenység és a kulturális turizmus formáival, alapelemeivel, kommunikációs rendszerével. Képesek legyenek elhelyezni a fenti tevékenységet a turizmus rendszerében s a kés"bbi munkájuk során hatékonyan együttm ködni a idegenforgalmi szakemberekkel a mindenkori vendégkör érdekeinek szolgálatában. F"bb témakörei: a turizmus fogalma, - rendszere kapcsolódása a közm vel"dési intézményhálózathoz, az idegenvezetés sajátos területei, formái az új évezredben. A kulturális turizmushoz kapcsolódó egyéb turisztikai szolgáltatások, hivatásturizmus és konferenciaturizmus. A számonkérés formája: kollokvium, az el"adások anyagára és a kötelez" irodalom alapos ismeretére épül.
50
Tantárgy MTN08A34s Idegenforgalmi animáció szakirány 3.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma gyj
Kredit
Státus
3
KV
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A33e V.
A stúdium célja, hogy megismertessük a kulturális turizmus formáival, alapelemeivel, kommunikációs rendszerével. Képesek legyenek elhelyezni a fenti tevékenységet a turizmus rendszerében s a kés"bbi munkájuk során hatékonyan együttm ködni a idegenforgalmi szakemberekkel a mindenkori vendégkör érdekeinek szolgálatában. Megismerik az idegenforgalmi animáció fogalmát, típusait, módszertanát, az idegenforgalmi animáció nemzetközi gyakorlatát. F"bb témakörei: turizmus animáció elmélete és gyakorlata, idegenvezet"i tevékenység, rekreáció, sport, játék, az animátor szerepe, feladatai. Az animáció kapcsolódása az öko- és falusi turizmushoz. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, az el"adások anyagára és a kötelez" irodalom alapos ismeretére épül. Tantárgy MTN08A35e Idegenforgalmi animáció szakirány 4.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit
Státus El feltétel
3
KV
MTN08A34s
Javasolt szemeszter VI.
A stúdium célja, az el"z" félévekben tanultak rendszerbe foglalása, valamint az animáció területeinek és módszertanának megismertetése. Témakörök: az animáció f"bb területei, napszak, valamint életkorok szerint. A rekreáció, a sport, a játék, a show szerepe és lehet"ségei az animációban. Az animátor szerepe, feladatai, kulcskompetenciái. A számonkérés formája: kollokvium, az el"adások anyagára és a kötelez" irodalom alapos ismeretére épül. Tantárgy MTN08A36s Idegenforgalmi animáció szakirány 5.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma gyj
Kredit
Státus El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A35e VII.
3
KV
A stúdium célja, az animáció területeinek és módszertanának és gyakorlatának megismertetése. Témakörök: animációs munka tervezése, szervezése, megvalósítása. Az animátor team felépítése, munkatervének elkészítése. Az animációs forgatókönyv készítés módszertana. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely az animációs terv és forgatókönyv elkészítésén alapul. Tantárgy MTN08A37e Nonprofit menedzsment szakirány 1.
Heti óraszám 2
Lezárási forma m
Kredit
Státus El feltétel
4
KV
-
Javasolt szemeszter III.
A stúdium célja, hogy az elméleti megalapozás mellett szemléletes gyakorlati ismereteket adjon a vezetési praxisról, valamint tudatosítsa a sikeres menedzsment szerepét, jelent"ségét a nonprofit szervezetek irányításában, vezetésében. A félév során a hallgatók
51
számára váljon egyértelm vé, hogy a menedzsmenthez kapcsolódó szerepek és magatartások a szervezeti célok érdekében összehangolt tevékenységek. A képzés alapvet" ismereteket ad a non profit szervezetek marketing-kommunikációjáról, azok bels" folyamatainak, összefüggéseinek feltárásáról, valamint a kapcsolódó tevékenységekr"l. Célja, hogy a hallgatókban kialakuljon az alapvet" jártasság a stratégiai tervezés és a civil szervezeteket érint" anyagi és humán er"források feltárása, kiaknázása terén. A tananyag elsajátítása során a hallgatók ismerkedjenek meg a már realizálódott ötlett"l a megvalósulásig” projektekkel és azok vezet"ivel. Számítunk a résztvev"k kreativitására, ezért gyakorlati munkánk olyan technikákra épül, amely aktív részvételre ösztönöz: az ismeretek átadása során folyamatosan integráljuk a hallgatók ismereteit és tapasztalatait. F"bb témakörök: nonprofit szervezetek e szervezetek helye a modern társadalmakban, specifikumai, a nonprofit szervezetek vezetése, kommunikációja. A civil szervezetek m ködése – m ködtetése; ötlett"l a megvalósításig. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés. Tantárgy MTN08A38e Nonprofit menedzsment szakirány 2.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit
Státus El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A37e IV.
4
KV
A stúdium célja, hogy az elméleti megalapozás mellett szemléletes gyakorlati ismereteket adjon a vezetési praxisról, valamint tudatosítsa a sikeres menedzsment szerepét, jelent"ségét a nonprofit szervezetek irányításában, vezetésében. A félév során a hallgatók számára váljon egyértelm vé, hogy a menedzsmenthez kapcsolódó szerepek és magatartások a szervezeti célok érdekében összehangolt tevékenységek. A képzés alapvet" ismereteket ad a non profit szervezetek marketing-kommunikációjáról, azok bels" folyamatainak, összefüggéseinek feltárásáról, valamint a kapcsolódó tevékenységekr"l. Célja, hogy a hallgatókban kialakuljon az alapvet" jártasság a stratégiai tervezés és a civil szervezeteket érint" anyagi és humán er"források feltárása, kiaknázása terén. A tananyag elsajátítása során a hallgatók ismerkedjenek meg a már realizálódott ötlett"l a megvalósulásig” projektekkel és azok vezet"ivel. Számítunk a résztvev"k kreativitására, ezért gyakorlati munkánk olyan technikákra épül, amely aktív részvételre ösztönöz: az ismeretek átadása során folyamatosan integráljuk a hallgatók ismereteit és tapasztalatait. F"bb témakörök: nonprofit szervezetek e szervezetek helye a modern társadalmakban, specifikumai, a nonprofit szervezetek vezetése, kommunikációja. A civil szervezetek m ködése – m ködtetése; ötlett"l a megvalósításig. A számonkérés formája: írásbeli kollokvium. Tantárgy MTN08A39s Nonprofit menedzsment szakirány 3.
Heti Lezárási Kredit Státus óraszám forma 2* gyj 3 KV
El feltétel MTN08A38e
Javasolt szemeszter V.
A stúdium célja, hogy az elméleti megalapozás mellett szemléletes gyakorlati ismereteket adjon a vezetési praxisról, valamint tudatosítsa a sikeres menedzsment szerepét, jelent"ségét a nonprofit szervezetek irányításában, vezetésében. A félév során a hallgatók 52
számára váljon egyértelm vé, hogy a menedzsmenthez kapcsolódó szerepek és magatartások a szervezeti célok érdekében összehangolt tevékenységek. A képzés alapvet" ismereteket ad a non profit szervezetek marketing-kommunikációjáról, azok bels" folyamatainak, összefüggéseinek feltárásáról, valamint a kapcsolódó tevékenységekr"l. Célja, hogy a hallgatókban kialakuljon az alapvet" jártasság a stratégiai tervezés és a civil szervezeteket érint" anyagi és humán er"források feltárása, kiaknázása terén. A tananyag elsajátítása során a hallgatók ismerkedjenek meg a már realizálódott ötlett"l a megvalósulásig” projektekkel és azok vezet"ivel. Számítunk a résztvev"k kreativitására, ezért gyakorlati munkánk olyan technikákra épül, amely aktív részvételre ösztönöz: az ismeretek átadása során folyamatosan integráljuk a hallgatók ismereteit és tapasztalatait. F"bb témakörök: nonprofit szervezetek e szervezetek helye a modern társadalmakban, specifikumai, a nonprofit szervezetek vezetése, kommunikációja. A civil szervezetek m ködése – m ködtetése; ötlett"l a megvalósításig. A számonkérés formája: gyakorlati jegy Tantárgy MTN08A40e Nonprofit menedzsment szakirány 4.
Heti óraszám 2
Lezárási forma k írásbeli
Kredit
Státus
El feltétel
3
KV
MTN08A39s
Javasolt szemeszter VI.
A stúdium célja, hogy az elméleti megalapozás mellett szemléletes gyakorlati ismereteket adjon a vezetési praxisról, valamint tudatosítsa a sikeres menedzsment szerepét, jelent"ségét a nonprofit szervezetek irányításában, vezetésében. A félév során a hallgatók számára váljon egyértelm vé, hogy a menedzsmenthez kapcsolódó szerepek és magatartások a szervezeti célok érdekében összehangolt tevékenységek. A képzés alapvet" ismereteket ad a non profit szervezetek marketing-kommunikációjáról, azok bels" folyamatainak, összefüggéseinek feltárásáról, valamint a kapcsolódó tevékenységekr"l. Célja, hogy a hallgatókban kialakuljon az alapvet" jártasság a stratégiai tervezés és a civil szervezeteket érint" anyagi és humán er"források feltárása, kiaknázása terén. A tananyag elsajátítása során a hallgatók ismerkedjenek meg a már realizálódott ötlett"l a megvalósulásig” projektekkel és azok vezet"ivel. Számítunk a résztvev"k kreativitására, ezért gyakorlati munkánk olyan technikákra épül, amely aktív részvételre ösztönöz: az ismeretek átadása során folyamatosan integráljuk a hallgatók ismereteit és tapasztalatait. F"bb témakörök: nonprofit szervezetek e szervezetek helye a modern társadalmakban, specifikumai, a nonprofit szervezetek vezetése, kommunikációja. A civil szervezetek m ködése – m ködtetése; ötlett"l a megvalósításig. A számonkérés formája: kollokvium írásban. Tantárgy MTN08A41s Nonprofit menedzsment szakirány 5.
Heti óraszám 2*
Lezárási forma gyj
Kredit
Státus
3
KV
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN08A40e VII.
A stúdium célja, hogy az elméleti megalapozás mellett szemléletes gyakorlati ismereteket adjon a vezetési praxisról, valamint tudatosítsa a sikeres menedzsment szerepét, jelent"ségét a nonprofit szervezetek irányításában, vezetésében. A félév során a hallgatók számára váljon egyértelm vé, hogy a menedzsmenthez kapcsolódó szerepek és 53
magatartások a szervezeti célok érdekében összehangolt tevékenységek. A képzés alapvet" ismereteket ad a non profit szervezetek marketing-kommunikációjáról, azok bels" folyamatainak, összefüggéseinek feltárásáról, valamint a kapcsolódó tevékenységekr"l. Célja, hogy a hallgatókban kialakuljon az alapvet" jártasság a stratégiai tervezés és a civil szervezeteket érint" anyagi és humán er"források feltárása, kiaknázása terén. A tananyag elsajátítása során a hallgatók ismerkedjenek meg a már realizálódott ötlett"l a megvalósulásig” projektekkel és azok vezet"ivel. Számítunk a résztvev"k kreativitására, ezért gyakorlati munkánk olyan technikákra épül, amely aktív részvételre ösztönöz: az ismeretek átadása során folyamatosan integráljuk a hallgatók ismereteit és tapasztalatait. F"bb témakörök: nonprofit szervezetek e szervezetek helye a modern társadalmakban, specifikumai, a nonprofit szervezetek vezetése, kommunikációja. A civil szervezetek m ködése – m ködtetése; ötlett"l a megvalósításig. A számonkérés formája: gyakorlati jegy Tantárgy
Heti óraszám
MTN08ASZ4 Szigorlat IV.
Lezárási forma Sz
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter K VII.
A szigorlat kritériumjellege : MTN08A32e, MTN08A33e, MTN08A34s, MTN08A35e, MTN08A36s, vagy MTN08A37e, MTN08A38e, MTN08A39s, MTN0840e, MTN0841s, Szakirányú szigorlat: a szigorlat a szakirányok (non profit menedzsment, idegenforgalmi menedzsment) elméleti és gyakorlati ismereteit kéri számon: a fogalmak ismeretét és szakszer használatát; a rendszerszemléletet; a tájékozódás képességét és a tájékozottságot a hazai és nemzetközi szakirodalomban; a szakmai kompetenciák (kooperáció, kommunikáció, döntési és vezetési képesség, változások kezelése) alapjainak meglétét. Tantárgy KON00A01g Szerkeszt"ség- / stúdiólátogatás I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 2 IV.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve látogatást tesznek (els"sorban) napi- és hetilapos újságok szerkeszt"ségeiben. Ennek célja, hogy a hallgatók "élesben" kísérhessék figyelemmel a lapkészítés gyakorlati fázisait a rovatszerkeszt"ségek munkájától kezdve a lapterven át a deszk-munkáig. (címlapterv, tördelés, rovatok közötti arányok meghatározása stb.) Ennek célja, hogy a hallgatók, amennyire ez lehetséges, megismerkedhessenek egy szerkeszt"ség egymásra épül" résztevékenységeivel és ekként képet alkothassanak egy újság szerkezetének egészér"l is. A stúdium célja, hogy megismertessük a hallgatókat a televíziós, rádiós és újságkészítés technikai rendszereivel, a televíziós technikai rendszerek fejl"désével, a fekete-fehér technikától napjaink digitális technikájáig. A cél, hogy a hallgatók képesek legyenek kés"bbi munkájuk, ill. gyakorlati képzésük során használni a különböz" technikákat, képet kapjanak a mai televíziós, rádiós és újságkészítéshez szükséges háttérbázis felépítésér"l, az alkalmazott technikák rendszerelméleti és gyakorlati felépítésér"l. F"bb témakörök: a TV h"skora, fekete-fehér technikák, színes TV technikák, pal-secam NTSC, a TV stúdiók felépítése, a TV küls" helyszíneken, közvetít" kocsik és egyéb ENG rendszerek használatáról, a rádió felépítése, a közszolgálati és kereskedelmi rádiók viszonylatában stb.
54
Számonkérés formája: gyakorlati jegy, melyet a hallgatók írásban elkészített zárthelyi dolgozattal szerezhetnek meg. Tantárgy KON00A02g Szerkeszt"ség- / stúdiólátogatás II.
Heti óraszám 2
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 2 V.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve látogatást tesznek (els"sorban) napi- és hetilapos újságok szerkeszt"ségeiben. Ennek célja, hogy a hallgatók "élesben" kísérhessék figyelemmel a lapkészítés gyakorlati fázisait a rovatszerkeszt"ségek munkájától kezdve a lapterven át a deszk-munkáig. (címlapterv, tördelés, rovatok közötti arányok meghatározása stb.) Ennek célja, hogy a hallgatók, amennyire ez lehetséges, megismerkedhessenek egy szerkeszt"ség egymásra épül" résztevékenységeivel és ekként képet alkothassanak egy újság szerkezetének egészér"l is. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók személyesen vegyenek részt az egyes m köd" televíziós stúdiók munkájában, megismerkedjenek a TV, a rádiók és egyéb m sorkészít" stúdiók szerkezeti felépítésével, funkcióinknak megfelel"en. A kis létszámú csoportos stúdiólátogatások alkalmával az egyes objektumok teljes vertikumának megtapasztalása a cél, a díszletállítástól, a világításon keresztül a kamerapróbán és a felvételig bezárólag. F"bb m sorkészít" helyek: HUNGISTER Fortuna Stúdió (Legyen Ön is milliomos, Lottóshow, Fábry-show, stb. helyszínen), a HÍRTV napi adásmenete, közszolgálati rádió, és egy kereskedelmi rádió. Számonkérés: gyakorlati jegy, ami a félév során megírt zárthelyi dolgozat min"ségén, valamint a félév során elért egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul. Tantárgy KON00A03g A lap-/ m sorkészítés technikai alapjai I.
Heti óraszám 2
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 2 V.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve laptípusok szerint különböz" rovatokat szerkesztenek. (PL. min"ségi napilap kül- illetve belpolitikai rovata, szórakoztató hetilap kulturális ajánló rovata, n"i magazin életmód rovata stb.) A feladat célja, hogy a hallgatók a gyakorlatban is elsajátítsák egyfel"l a különböz" laptípusok eltér" rovatstruktúráinak sajátosságait, másfel"l a rovatszerkesztés általános követelményeit. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók személyesen vegyenek részt az egyes m köd" televíziós stúdiók munkájában. Megismerkedjenek a TV, a rádiók és egyéb m sorkészít" stúdiók szerkezeti felépítésével, funkcióinknak megfelel"en. A kis létszámú csoportos stúdiólátogatások alkalmával az egyes objektumok teljes vertikumának megtapasztalása a cél, a díszletállítástól, a világításon keresztül a kamerapróbán és a felvételig bezárólag. F"bb m sorkészít" helyek: HUNGISTER Fortuna Stúdió (Legyen Ön is milliomos, Lottóshow, Fábry-show, stb. helyszínen), a HÍRTV napi adásmenet közszolgálati rádió, és egy kereskedelmi rádió. Számonkérés: gyakorlati jegy, ami a félév során megírt zárthelyi dolgozat min"ségén, valamint a félév során elért egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul.
55
Tantárgy KON00A04g A lap-/ m sorkészítés technikai alapjai II.
Heti óraszám 2
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 2 VI.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve laptípusok szerint különböz" rovatokat szerkesztenek. (PL. min"ségi napilap kül- illetve belpolitikai rovata, szórakoztató hetilap kulturális ajánló rovata, n"i magazin életmód rovata stb.) A feladat célja, hogy a hallgatók a gyakorlatban is elsajátítsák egyfel"l a különböz" laptípusok eltér" rovatstruktúráinak sajátosságait, másfel"l a rovatszerkesztés általános követelményeit. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók személyesen vegyenek részt az egyes m köd" televíziós stúdiók munkájában. Megismerkedjenek a TV, a rádiók és egyéb m sorkészít" stúdiók szerkezeti felépítésével, funkcióinknak megfelel"en. A kis létszámú csoportos stúdiólátogatások alkalmával az egyes objektumok teljes vertikumának megtapasztalása a cél, a díszletállítástól, a világításon keresztül a kamerapróbán és a felvételig bezárólag. F"bb m sorkészít" helyek: HUNGISTER Fortuna Stúdió (Legyen Ön is milliomos, Lottóshow, Fábry-show, stb. helyszínen), a HÍRTV napi adásmenete, közszolgálati rádió és egy kereskedelmi rádió. Számonkérés: gyakorlati jegy, ami a félév során megírt zárthelyi dolgozat min"ségén, valamint a félév során elért egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul. Tantárgy KON00A05g
Rovat/kisebb m sor szerkesztése
Heti óraszám 4
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 4 VII.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve laptípusok szerint különböz" rovatokat szerkesztenek. (PL. min"ségi napilap kül- illetve belpolitikai rovata, szórakoztató hetilap kulturális ajánló rovata, n"i magazin életmód rovata stb.) A feladat célja, hogy a hallgatók a gyakorlatban is elsajátítsák egyfel"l a különböz" laptípusok eltér" rovatstruktúráinak sajátosságait, másfel"l a rovatszerkesztés általános követelményeit. A stúdium célja, hogy a hallgatók kisebb alkotói közösséggé szervez"dve (rendez", szerkeszt", riporter stb.) önállóan el"re megadott technikák és tematikák szerint riport, dokumentum, reklám, videoklipp, vagy referenciafilmet készítsenek. A fentiekhez a korábban tanultakat, és személyesen megtapasztaltakat szintetizálva felhasználják. A produkciók elkészítésénél a teammunkát a csoportos problémamegoldást értékeljük. Az értékelés alapja a hallgatók által elkészített forgatókönyvek valamint az általuk készített 3– 5 perces videós vagy rádiósprodukció. Az anyag bemutatása, kiértékelése küls" bevont szakért"kkel történne (neves rendez"k, operat"rök). A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely a hallgatók által készített valamely fenti témakörben forgatott alkotás min"ségén és a félév során elvégzett egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul. Tantárgy KON00A06g A lapszerkesztés/ m sorszerkesztés I.
56
Heti óraszám 2
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 3 VII.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve, az újságírók- és szerkeszt"k "szerepeit" maguk között szétosztva önállóan is lapot készítenek. El"re megadott lapprofilhoz igazodva kell megírniuk a cikkeket, összeállítaniuk és megszerkeszteniük a lapszámot. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók a különböz" laptípusokról és els"sorban az újságírói m fajokról elméletben elsajátított ismereteket a gyakorlatban is alkalmazni tudják és szembesüljenek a lapkészítés napi feladataival. A stúdium célja, hogy a hallgatók alkotói közösséggé szervez"dve önállóan az el"re megadott tematikák, szempontok szerint egy bonyolultabb tévém sor, pl. kvíz , talkshow, stb. forgatókönyvének költségvetésének látványtervének felvételi ütemtervének elkészítésével tegyenek tanúbizonyságot a korábban megszerzett elméleti és gyakorlati anyag megfelel" szint elsajátításáról. Feladatuk: a rendelkezésre álló technikával a fenti komplex anyagból egy közösen meghatározott rész demoszint leforgatása, montírozása, zenei keverése, stáblistakészítés és komlettírozás, valamint az anyag bemutatása. A kiértékelés küls" bevont szakért"kkel, rendez"k operat"rök stb. segítségével történik. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely a hallgatók által készített valamely fenti témakörben forgatott alkotás min"ségén és a félév során elvégzett egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul. Tantárgy KON00A07g A lapszerkesztés/ m sorszerkesztés II.
Heti óraszám 6
Lezárási forma gyj
Kredit Státus El feltétel Javasolt szemeszter 4 VIII.
A hallgatók kiscsoportokba szervez"dve, az újságírók- és szerkeszt"k "szerepeit" maguk között szétosztva önállóan is lapot készítenek. El"re megadott lapprofilhoz igazodva kell megírniuk a cikkeket, összeállítaniuk és megszerkeszteniük a lapszámot. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók a különböz" laptípusokról és els"sorban az újságírói m fajokról elméletben elsajátított ismereteket a gyakorlatban is alkalmazni tudják és szembesüljenek a lapkészítés napi feladataival. A stúdium célja, hogy a hallgatók alkotói közösséggé szervez"dve önállóan az el"re megadott tematikák, szempontok szerint egy bonyolultabb tévém sor, pl. kvíz , talkshow, stb. forgatókönyvének költségvetésének látványtervének felvételi ütemtervének elkészítésével tegyenek tanúbizonyságot a korábban megszerzett elméleti és gyakorlati anyag megfelel" szint elsajátításáról. Feladatuk: a rendelkezésre álló technikával a fenti komplex anyagból egy közösen meghatározott rész demoszint leforgatása, montírozása, zenei keverése, stáblistakészítés és komlettírozás, valamint az anyag bemutatása. A kiértékelés küls" bevont szakért"kkel, rendez"k operat"rök stb. segítségével történik. A számonkérés formája: gyakorlati jegy, amely a hallgatók által készített valamely fenti témakörben forgatott alkotás min"ségén és a félév során elvégzett egyéni és csoportos feladatok eredményén alapul. Tantárgy MTN00A01g Gyakorlat I.
Heti Lezárási óraszám forma 2* m
Kredit Státus
El feltétel
2
-
K
Javasolt szemeszter VI.
A stúdium célja a közm vel"dés f"bb intézményeiben folyó tevékenység megismerése csoportos intézménylátogatások keretében, a közm vel"dés alapintézményei: m vel"dési
57
házak, könyvtárak, múzeumok, a média világa, m vészeti intézmények, kormányzati és nem kormányzati kulturális intézmények vezet"i adnak intézményeikr"l szakmai ismertetést. F"bb területek – intézmények - Magyar M vel"dési Intézet, MOM M vel"dési Központ, Magyar Néprajzi Múzeum, F"városi Szabó Ervin Könyvtár Központ, önkormányzati fenntartású m vel"dési intézmény, szerkeszt"ség, színház, rendezvényszervezési vállalkozás. A csoportok (5 - 35 f" ) alkalmanként egy-egy adott intézménybe látogatnak rotációs elv alapján. A számonkérés formája: 3 fokozatú min"sítés, feltétele 2 oldal terjedelm számítógépen írott dolgozat leadása a szorgalmi id"szak utolsó napjáig. A dolgozat tartalma: egy közm vel"dési / kulturális intézmény egyhavi programjának vagy egy programjának ismertetése, értékelése a tapasztalatok és a megadott szempontok alapján. Tantárgy MTN00A02g Gyakorlat II.
Heti Lezárási óraszám forma 4* gyj
Kredit Státus 4
K
El feltétel
Javasolt szemeszter MTN00A01g VII.
A stúdium célja: kiscsoportos intézménylátogatások a közm vel"dés, a civil szféra, a médiumok és az idegenforgalom területén. A hallgató által kiválasztott m vel"dési intézményben páros vagy egyéni gyakorlat végzése a küls" gyakorlatvezet" / felel"s instrukciói alapján. A számonkérés formája: gyakorlati jegy. Követelménye a gyakorlat igazolása a gyakorlati naplóban és 4 oldal terjedelm , számítógépen írott dolgozat leadása a szorgalmi id"szak utolsó napjáig. A dolgozatban kiemelten kell foglalkozni megadott szempontok alapján egy vizsgált tevékenységi körrel és a tevékenységhez kapcsolódó PR feladatokkal. Tantárgy MTN00A03g Gyakorlat III.
Heti Lezárási óraszám forma 6* gyj
Kredit
Státus El feltétel
6
K
MTN00A02g
Javasolt szemeszter VIII.
A stúdium célja: a választott specializáció területén tevékenyked" intézményben önálló gyakorlati részfeladat végzése küls" gyakorlatvezet" irányításával. Feladat: az intézmény egyik tervezett tevékenysége, vagy rendezvénye részfeladatának egyéni megvalósítása. A számonkérés formája és követelménye: gyakorlati jegy, a gyakorlat igazolása a gyakorlati naplóban és megadott szempontok alapján 5 oldal terjedelm számítógépen írott dolgozat leadása a szorgalmi id"szak utolsó napjáig.
58