Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Nemzetközi kommunikáció szak Üzleti EU szakirány Levelező tagozat

Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájakülönös tekintettel Magyarország csatlakozására

Készítette:

Belső konzulens:

Pavlovszky Helga

Horváth Szabolcs

Budapest, 2003.

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék......................................................................................................................... 2 1. Bevezetés................................................................................................................................ 3 2. A biztonságpolitika fogalma, tartalma, értelmezése .............................................................. 5 2.1. Magyarország biztonságának veszélyforrásai ................................................................. 6 3. A Nyugat-európai Unió rövid története és mai szerepe ......................................................... 9 3.1. A Nyugat-európai Unió megalakulásához vezető út /1948-54/ ...................................... 9 3.2.Kezdeti lépések /1954-84/ .............................................................................................. 10 3.3.Az újjáéledés időszaka ................................................................................................... 11 3.4.Maastricht és következményei ....................................................................................... 12 3.5. A NYEU és Magyarország kapcsolatainak alakulása és kilátásai: ............................... 18 4. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája ............................................................. 22 4.1. A CFSP kialakulásához vezető út ................................................................................. 22 4.1.1. Az Európai Védelmi Közösség terve ..................................................................... 22 4.1.2. A Fouchet-terv........................................................................................................ 23 4.1.3. Európai Politikai Együttműködés........................................................................... 23 4.2. Az együttműködés formái, eszközei ............................................................................. 26 4.3. A CFSP intézményrendszere......................................................................................... 28 4.4.Az Amszterdami Szerződés újításai ............................................................................... 29 4.5. Az EU, NYEU és a NATO kapcsolata.......................................................................... 31 5. Magyarország és az EU közös kül- és biztonságpolitikája .................................................. 39 5.1. Kelet-Közép Európa identitása és bekapcsolódása a közös kül- és biztonságpolitikába .............................................................................................................................................. 39 5.2. Magyarország politikai párbeszédének kezdetei:.......................................................... 42 5.3. A magyarországi csatlakozási tárgyalások története..................................................... 45 5.4. Magyarország tárgyalási stratégiája .............................................................................. 49 5.5. Magyarország és a CFSP a csatlakozási tárgyalások tükrében ..................................... 51 Befejezés .................................................................................................................................. 53 Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 54

2

1. Bevezetés

Az integráció történetének feldolgozása már számtalan formában és esetben megtörtént. Multilaterális kérdésekkel, a NATO-val, ENSZ-szel, az EU-val és ezek összefüggéseivel már sokan foglalkoztak és ezen intézmények Magyarországhoz fűződő kapcsolataival. Dolgozatomban a téma egy kisebb szeletét tervezem bemutatni, a Nyugat- Európai Uniót, az EU második pillérét, ezek összefüggéseit és Magyarország kapcsolódását ezekhez a szervezetekhez. A téma nagyon sokoldalú és rengeteg kérdést vet fel. Az Európai Unión belüli teljes körű integráció szükségessé teszi a külpolitikai integrációt is. A tagországok külpolitikai irányultságaiban fellelhetőek különbségek, valamint eltérések abban, hogy melyik állam milyen mértékben hajlandó lemondani nemzeti irányításáról. Ez magyarázatként szolgál, hogy a külpolitikai integráció miért nehezebb és halad lassabban, mint a gazdasági integráció. Mindazonáltal a kül- és biztonságpolitikai együttműködési folyamat nem veszíthet fontosságából, hiszen manapság egyre több veszély fenyegeti a világot, így Európát is. Gondoljunk csak a 2001. szeptember 11-én Egyesült Államokat ért terrortámadásra, vagy az idén kitört iraki háborúra, illetve a globalizáció hatására kialakult számos veszélyforrásra. A XXI. század elején, egy új évezred kezdetén a biztonságpolitika sokat tárgyalt, egyre bővülő jelentéstartalommal bíró kulcsfogalom. A biztonságpolitika eredetileg csak katonai veszélyekre választ adó politika volt, de a nemzetközi társadalmi kapcsolatok számának és intenzitásának növekedésével azonban ma már másfajta veszélyekre, mint például az előbb említett terrorizmus, társadalmi nyugtalanság és a katonai legitimitást aláásó tevékenységekre is kiterjed. Minderre jó példa az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, valamint a védelmi politikának, a Nyugat- Európai Uniónak és a NATO-nak az együttélése. Az

Európai

Unió

közös

kül-

és

biztonságpolitikájával

való

közelebbi

megismerkedésnek közvetlen aktuálpolitikai vonatkozásai is vannak a magyar külpolitika számára. A csatlakozási tárgyalások érdemi részének vége, minden reményeink szerint

3

2004-ben teljes jogú tagként csatlakozunk az EU-hoz, és annak minden intézményéhez. Ebben az is szerepel, hogy Magyarország az uniós csatlakozás pillanatától kész és képes a Közös kül- és biztonságpolitikához való csatlakozásra. Külpolitikánk rendkívül összetett és komplex, mert az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának, illetve ezen belül a közös európai biztonság és védelempolitika kiépülése egyike a NATO-n belül folyó transzatlanti vitáknak, s ebben országunknak nemcsak uniós tagjelöltként, hamarosan tagként, hanem a Szövetség tagjaként is állást kell foglalnia.

4

2. A biztonságpolitika fogalma, tartalma, értelmezése

A biztonság és a biztonságpolitika fogalma, tartalma mintegy másfél, két évtizede jelent meg először a hazai szakirodalomban, a nemzetközi irodalomban azonban korábban visszavezethető ennek taglalása.

A biztonság tartalma, a politikai gyakorlatban való

érvényesülése az elmúlt 11 évben - tehát az új világrend kialakulásának és a rendszerváltás beteljesülésének időszakában- jelentős változáson ment át. A kelet-közép-európai változások, a kommunista diktatúrák bukása, a KGST megszűnése, Németország egyesítése, a szovjet csapatok távozása Kelet-középEurópából, a Szovjetunió felbomlása azt eredményezte, hogy gyökeres fordulat állt be Európa politikai-biztonsági helyzetében. A korábbi hatalmi viszonyok alapvetően átalakultak, az erre épülő biztonságfelfogás, ezzel együtt a biztonsági koncepciók, katonai doktrínák, csakúgy mint az ezeket tükröző nemzetközi és nemzeti, a biztonságot korábbi feltételek között garantáló szervezetek / NATO, EBEÉ, EK, EBESZ, ET/ átértékelődtek, funkciói megváltoztak. Mindehhez alapot adott a biztonsági kockázatok valószínűségi átrendeződése, a militáris veszélyforrások háttérbe szorulása. Ezzel együttesen a történelmi válságtényezők megújulása és a merőben új civilizációs kihívások megjelenése lehetővé tette az előrejelzéseket és ezzel érvényesülhetett a biztonság preventív / megelőző/ jellege. Ez a megelőzés kettős tartalommal bír. Egyrészt arra kötelezi a nemzetközi és országon belüli kompetens szereplőket, hogy a fenyegetettség nélküli állapot érdekében létrehozzák és fenntartsák a külső és belső garanciák rendszerét. Ez a biztonsági struktúra minőségi és mennyiségi elemeinek fokozásában, illetve egyes államok biztonsági intézményeinek és infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésében realizálódik. A prevenció másik eleme a válságszakasz optimális időpontjában alkalmazott politikai vagy fegyveres beavatkozás, megjelenés.1 A kül- és biztonságpolitika, különösen a biztonságpolitika a mindenkori kormányok legalapvetőbb feladata. A biztonságpolitika a kormány tudatosan megválogatott cselekvéssorozata, mellyel biztonságos vagy azt megközelítő helyzetbe próbálja hozni és

5

tartani az országot. Az ország biztonságának garantálása nélkül ugyanis értelmetlen és értelmezhetetlen minden egyéb kormánycélkitűzés. A legkonszenzuálisabb kormányprogramnak – legyen az akár az integráció, a modernizáció, a gazdaság növekedési pályán tartása, az oktatáspolitika megreformálása stb.- nincs realitása, ha nem garantált végrehajtásának alapfeltétele: az ország biztonságos helyzetben tudása, hogy külső tényezők nem veszélyeztetik függetlenségét, belső konfliktusok és veszélyszituációk nem zavarják megválasztott társadalmi berendezését, a kormány szuverén működését.2

2.1. Magyarország biztonságának veszélyforrásai

Magyarország és közvetlen környezete biztonsági prognózisának elemzéséhez a következő veszélyforrásokat célszerű elemezni.

Vannak globális jellegű veszélyforrások : ! Virtuális rendszerek monopóliuma a kommunikáció és vezérlés minden területén /információlopás, rendszerterhelés- és bénítás/. ! Nukleáris fegyverek, illetve azok gyártásához szükséges anyagok, technológiák illegális elterjedése. ! Civilizációs folyamatok és természetes fejlődés következtében végbemenő meteorológia evolúciók. ! A nemzetközi terrorizmus céljainak, eszközeinek, technológiáinak és eljárásainak változásai. ! Hagyományos

tömegpusztító

/vegyi,

bakterológiai/

fegyverek

további

kifejlesztése, birtoklása. ! Éhség-és járványzónák kialakulása. 1

Deák Péter: Magyarország biztonsági helyzete az ezredfordulón, in: Az Eu Évkönyve 2001. /Osiris Kiadó, Bp.,2002/ 463 o.

6

Vannak regionális, kontinentális válságjelenségek : ! A közeli régiókban fellelhető gazdasági, szociális és politikai leszakadás, ebből eredő etnikai válságok, belső konfliktusok. ! Fegyveres konfliktusok, helyi háborúk. ! Egyidejű, tömeges és illegális migráció politikai, gazdasági helyzet, illetve háborús vagy katasztrófajelenségek következtében.

Kifejezetten Magyarországon, illetve a közvetlen közelünkben jelentkező veszélyforrások:

! Természeti, ipari és civilizációs katasztrófák bekövetkezése és azok hatásai. ! Szélsőséges, rasszista politikai körök tevékenységének élénkülése. ! Környezetszennyeződés. ! Romák helyzetének biztonságot érintő konzekvenciái. ! A szomszéd országok belső válságai, határközeli incidensek, félreértések. ! A nemzetközi bűnözés szervezett megjelenése. ! Drog, terrorizmus, fegyverkereskedelem.

Az ország helyzete az elmúlt tíz év alatt jelentősen megváltozott. Döntő tényező, hogy megváltozott

a

biztonsági

beágyazottságunk.

A

haderő-formáció

tekintetében

megszabadultunk a Varsói Szerződés diktálta dogmatikus kényszerektől, és 1999 tavasza óta NATO-tagok vagyunk. Az Észak-atlanti Szövetség képességorientált követelményeket támaszt, ezért jobban érvényesíthetjük a geostratégiai sajátosságainkat. A 2000. évre Magyarország biztonsága szavatolttá vált, az ország a kollektív védelmi szervezet tagjaként erős pozícióba került. A macedóniai szerepvállalás a délszláv háborúk idején világossá tette Magyarország geostratégiai pozícióját a NATO-n belül. Az előttünk álló időszakban számos politikai és katonai prioritást kell felvállalni, mint például a következőket:

2

Meiszter Dávid: Magyar kül és biztonságpolitika, Mihez is kell illeszkednünk? In: Műhelytanulmányok, 6. szám / BKÁE, Bp., 1996/ 33 o.

7

! A kormányzat részéről mind határozottabb részvétel a szövetségen belüli folyamatokban. ! Fejleszteni kell és fenn kell tartani a bilaterális együttműködéseket. ! Differenciált szomszédpolitika kialakítása. /Ez két dolog miatt is szükséges, egyrészt a regionális és szomszédsági kül- és biztonságpolitikában két kategória jelenik meg, a bővítésben, felvételben számításba vettek, és az esélytelenek, másrészt a sajátos geopolitikai és geostratégiai pozíció is ezt követeli meg. ! A haderőreform felgyorsítása. 3

Dolgozatom következő két fejezetében a Nyugat-európai Unióról és az EU kül- és biztonságpolitikájáról lesz szó, illetve Magyarország és az előbb említett szervezetek kapcsolatáról.

3

Deák Péter: Magyarország biztonsági helyzete az ezredfordulón in: Az EU Évkönyve 2001 / Osiris Kiadó, Bp., 2002./ 468-469 o.

8

3. A Nyugat-európai Unió rövid története és mai szerepe

3.1. A Nyugat-európai Unió megalakulásához vezető út /1948-54/

A II. világháborút követően Európa megosztottsága abban is tükröződött, hogy megkettőződött a regionális szervezetek rendszere. A Nyugat és a Kelet gazdasági és katonai téren egyaránt létrehozta saját intézményeit. 1948-ban öt állam / Franciaország, Nagy-Britannia, Benelux-államok/ szerződést kötött a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és kollektív önvédelemről. A szerződés alapján a politikai és katonai együttműködés fórumaként létrehozták a Nyugati Unió Védelmi Szervezetét, amit a Brüsszeli Szerződés Szervezetének neveztek. Ennek keretében az öt résztvevő állam külügyminiszterei tartottak találkozót. Elfogadták NyugatEurópa átfogó védelmének tervét, ami kiterjedt a légvédelem integrálására és közös parancsnoki szervezet felállítására, illetve megállapodtak a fegyverzet standardizálásában és egységes kiképzési szabályokban. 1949. április 4-én 12 ország /a brüsszeli ötök, Norvégia, Dánia, Izland, Portugália, Olaszország, az Egyesült Államok és Kanada/ Washingtonban aláírta az Észak –Atlanti Szerződést, a NATO-t. 1950-ben a Brüsszeli Szerződés Szervezetének Konzultatív Bizottsága úgy döntött, hogy a Nyugati-Unió védelmi mechanizmusát átruházza a NATO-ra. Ugyanebben az évben Franciaország egy európai hadsereg felállítását javasolta / ez volt a francia miniszterelnökről elnevezett Pleven-terv /, amely a NATO keretein belül működött volna.4 Ez vezetett az 1952-es Európai Védelmi Közösség /EVK, EDC- European Defence Commmunity/

szerződésének

aláírásához.

/Belgium,

Luxenburg,

Hollandia,

Franciaország, Olaszország, NSZK/

4

Dunay Pál: A NYEU a dokumentumok tükrében-és ami mögötte van in: Dunay Pál- Gazdag Ferenc: A NyugatEurópai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 93-94.o.

9

Az EVK azonban 1954-ben meghiúsult, mivel a megalapításáról szóló szerződés ratifikálását a Francia Nemzetgyűlés elutasította. Mindez azt jelentette, hogy más megoldást kellett keresni, és lényegében az EVK helyett hozták létre a Nyugat-Európai Uniót. / NYEU, WEU- Western European Union/ 5 1954-ben Londonban az NSZK-t és Olaszországot is meghívták a Brüsszeli Szerződés kiegészítését aláíró államok sorába. A Brüsszeli Szerződést számos vonatkozásban felülvizsgálták és kiegészítették. A legfontosabb változások a következők voltak: ! Létrehozták a NYEU-t. ! Végrehajtották a NATO szerepéből következő módosítást. ! Különböző célkitűzéseket fogalmaztak meg, mint például szilárd alapot teremteni

Nyugat-

Európában

a

gazdaság

felvirágoztatására,

kölcsönös

segélynyújtás bármilyen agresszió esetén, és az európai egység és integráció hatékony előmozdítása. Eredetileg azzal a céllal hozták létre a NYEU-t, hogy Nyugat- Németországot katonailag integrálják, valamint megteremtsék a közös európai védelem alapjait. A Brüsszeli Szerződéshez csatlakozó két állam, NSZK és Olaszország a háború két olyan vesztesei, amelyek nem kerültek a Szovjetunió befolyási övezetébe. Olaszország helyzete hamar szabályozottá vált jogilag, hiszen a győztes hatalmak a háború után békeszerződést kötöttek vele, s már 1949-ben ott lehetett a NATO alapító tagjai között. NSZK helyzete más, sokkal kritikusabb. NSZK-val nem kötöttek békeszerződést, s 1954-ig nem integrálták sehová az Európai Szén-és Acélközösség kivételével.6

3.2.Kezdeti lépések /1954-84/

1954-től 1973-ig a NYEU betöltött bizonyos aktív szerepet a nyugat-európai politikában, de katonai téren egyértelműen a NATO-nak rendelődött alá. Az 50-es 5

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról / Magyar Országgyűlés, 1999/ 304 o. Dunay Pál: A NYEU a dokumentumok tükrében-és ami mögötte van in: Dunay Pál- Gazdag Ferenc: A NyugatEurópai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 95 o.

6

10

években csupán egy olyan kérdés volt, amelyben a NYEU alapvető szerepet játszott, mégpedig a Saar-vidék problémájának rendezése. A II. világháború után a Saar- vidék a francia megszállási övezetbe került. Párizs az NSZK-n belül autonómiát adott a szénbányákban gazdag német területnek és gazdasági unióra lépett vele. Ez feszültséget jelentett Párizs és Bonn között, s erre egy 1955. október 23-án megtartott népszavazás tett pontot. A népszavazáson a Saar-vidékiek az NSZK-hoz való tartozás mellett döntöttek. 1957-ben politikailag, 1959-től pedig gazdaságilag is az NSZK részévé vált a Saar-vidék. A Saar-vidéki kérdés rendezéséből jelentős politikai tőkét kovácsolt a NYEU, hiszen fórumot adott egy kényes bilaterális nemzetközi politikai probléma megoldásához, s egyben megnyitotta az utat a francia-német megbékélés és a két ország közötti hatékony együttműködés felé. Ezenkívül a NYEU 1957-től 1973-ig, a Római Szerződés megkötésétől az Európai Közösségek kibővítéséig az egyetlen olyan európai fórum volt, ahol a hatok és Nagy-Britannia találkozhattak. Nagy- Britannia EK-tagságával, 1973-tól a NYEU egyfajta „Csipkerózsika-álomba” merült és ez az időszak egészen 1984-ig tartott. Ebben az időszakban egyáltalán nem tartottak miniszteri találkozót, csupán a parlamenti közgyűlés szólt fel a szervezet újjáélesztése érdekében.7

3.3.Az újjáéledés időszaka

Az 1984-es „ébredést” több körülmény is elősegítette, az egyik, hogy a 80-as évek elejétől mind a kormányok, mind a közvélemény egyre inkább érdeklődést kezdett mutatni az európai biztonság iránt, a másik, hogy az enyhülés visszaszorult és ismét teret nyert a hidegháború. / 1979-85- „kis hidegháború évei”/ Ezenkívül nézeteltérések támadtak a közös biztonság elképzelését illetően Washington és az európai szövetségesek között. Nyugat-Európa több beleszólást követelt a szövetség

7

Láng Péter: Egy szervezet négy évtizede. A WEU rövid története /1954-1993/ in: Dunay Pál-Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 63-64 o.

11

dolgaiba és nagyobb befolyást a kelet-nyugati kapcsolatok alakítására. Egyre inkább erősödött az igény, hogy más utakon járuljanak hozzá az egységes Európa építéséhez. A NYEU újjáélesztéséhez jelentős mértékben hozzájárult Franciaország. Párizs mindig saját biztonságát és vélt nagyhatalmiságát tartotta szem előtt, s kezdetektől fogva féltékenyen figyelte az Egyesült Államok európai dominanciáját. 1984. februárjában Claude Cheysson francia külügyminiszter a tagországoknak megküldte a NYEU újjászületését indítványozó memorandumot, s ennek nyomán a NYEU figyelemre méltó gyorsasággal kapott erőre. 1984. október 26-27-én Rómában ültek össze a tagországok és az ún. Római Nyilatkozatban meghatározták, hogy a NYEU mindenekelőtt a békét és a biztonságot kívánja erősíteni, elő akarja segíteni Európa egységét, bátorítani kívánja fokozatos integrációját, s szorosabban együtt akar működni mind a tagországokkal, mind pedig más európai szervezetekkel. A római nyilatkozat számos területen hirdette meg a NYEU reformját. / pl.: újjászervezték a NYEU valamennyi intézményét, így pl.: a Tanácsot, a Titkárságot, a Fegyverkezést Ellenőrző Hivatalt/. 8 1987.október 27-én a NYEU miniszterei Amszterdamban elfogadták az európai védelmi identitás meghatározásában jelentős fejleménynek számító Hágai Platformot. A dokumentum szerint az európai integráció csak akkor válik teljessé, ha tartalmazza a védelmet és a biztonságot. Eszerint a szövetség elsődleges célja bármiféle háború megelőzése. A Hágai Platform kiemelten foglalkozik a kelet-nyugati párbeszéddel és együttműködéssel. Cél Európa megosztottságának fokozatos felszámolása. Ezen a hágai tanácskozáson határozták el, hogy tárgyalásokat kezdenek Spanyolországgal és Portugáliával a NYEU-hoz való csatlakozásukról, ami végül 1990-ben meg is történt.9

3.4.Maastricht és következményei

Európában Jugoszlávia széthullása és az azt követő véres polgárháború még inkább aláhúzta a közös EK kül- és védelmi politika kialakításának sürgősségét 8

Gazdag Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Osiris Kiadó, Bp., 2002/ 160-164 o.

12

Egyre inkább érlelődött a gondolat, hogy a NYEU, amely a tizenkettek közül akkor még csak kilencet foglalt magába, a mellőzöttség hosszú évei után az EK katonai karjává váljon. 1991. június 27-én a luxemburgi Viadenben tartott tanácskozáson megfogalmazták álláspontjukat, miszerint az Európának biztonságot garantáló architektúrának három szintűnek kell lenni, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást: !

Európai szint / NYEU és a tizenkettek/

!

Atlanti szint / NATO/

!

Páneurópai szint / EBEÉ/

Ez a viadeni kommüniké részletesen foglalkozott a szerepvállalással az Irak elleni háborúkban, a földközi-tengeri térség biztonságával és a jugoszláviai helyzettel. Itt határozták el, hogy a spanyolországi Torrejonban egy műholdas adatokat értékelő központot hoznak létre a válságkezelés és a környezetvédelmi megfigyelések problémakörére. A NYEU és az európai integráció organikus összekapcsolása a Maastrichti Szerződésben került sor. A Szerződés politikai unióról szóló V. fejezete foglalkozik a közös kül- és biztonságpolitikával. A dokumentum szerint az Európai Unió tagállamai / a gazdasági, monetáris és politikai uniót célul kitűző tizenkettek/ közös kül- és biztonságpolitikát alakítanak ki és valósítanak meg. A közös kül- és biztonságpolitikának az a célja, hogy megőrizze az Unió közös értékeit, alapvető érdekeit és függetlenségét, minden módon erősítse az Unió és tagállamai biztonságát. Az Unió e célkitűzéseket a tagállamok közötti rendszeres együttműködéssel, illetve közös lépések megvalósításával éri el. A tagállamok a kölcsönös szolidaritás szellemében támogatják az Unió kül- és biztonságpolitikáját. Tartózkodnak ugyanakkor bármiféle olyan lépéstől, ami ellentétes az Unió érdekeivel vagy ártana a nemzetközi kapcsolatban való érvényesülésnek. A tagállamok a fontos kül- és biztonságpolitikai kérdésekben tájékoztatják egymást, konzultálnak, a hatékony közös fellépés érdekében biztosítják, hogy nemzeti politikájuk összhangban legyen a közös állásponttal. Fellépésüket

9

http://www.weu.int/History.htm

13

összehangolják a nemzetközi fórumokon, s ahol nem az összes tagállam vesz részt, ott a jelen lévő az Unió közös álláspontját képviseli.10 A Szerződés V. fejezetének 4. cikke foglalkozik a NYEU és az Unió viszonyával. Eszerint „a közös kül- és biztonságpolitika magában foglal az Unió biztonságával kapcsolatos minden kérdést, beleértve a közös védelmi politika tényleges kialakítását, amely idővel közös védelemhez vezethet”. Továbbá az Unió felkéri a NYEU-t, amely az Unió fejlődésének integráns része, hogy dolgozzon ki és valósítson meg az Unió számára védelmi vonatkozású döntéseket és akciókat. A Tanács, a NYEU intézményeivel megállapodásban elfogadja a szükséges gyakorlati rendelkezéseket. Az Unió politikája „nem hathat hátrányosan bizonyos tagállamok sajátos jellegű biztonsági és védelmi politikájára, tiszteletben tartja egyes tagállamok kötelezettségeit és az Észak- atlanti szerződés alapján összeegyeztethető lesz az utóbbi keretén belül kialakított közös biztonsági és védelmi politikával.” Az 5. cikk szerint a közös intézkedések megvalósításáért az Elnökség a felelős, amely nemzetközi szervezetekben és konferenciákon képviseli az Unió álláspontját. Az Elnökség munkájának segítésére egyfajta Trojkát alakítanak, azaz az előző és a következő elnök segíti a hivatalban lévőt, s a Bizottság is teljes mértékben közreműködik. A 6. cikk szerint a tagállamok és a Bizottság diplomáciai missziói a harmadik országokban és a nemzetközi konferenciákon, illetve szervezetekben a közös álláspont és határozatok érvényesítésén munkálkodnak. A 7.cikk szerint az Elnökségnek a közös kül- és biztonságpolitika alapvető kérdéseiben konzultálnia kell az Európai Parlamenttel és gondoskodnia kell arról, hogy a parlament álláspontját figyelembe vegyék. Az Elnökségnek és a Bizottságnak rendszeresen tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet az Unió kül- és biztonságpolitikai fejleményeiről. A 7-8. cikk szerint az Európai Tanács határozza meg a közös kül- és biztonságpolitika alapelveit és fő irányait. A Tanácsnak egyhangúlag kell meghoznia döntéseit, de a megvalósítást illetően és eljárási kérdéseknél már a minősített többségi szavazást alkalmazhatja.11

10

Deighton, A.: Western European Union 1954-1997. Defence, Security, Integration, European Interdepence, Research Unit /Oxford,1997/ 228. 11 Fazekas Judit: Az európai integráció alapszerződései /KJK, Bp., 2000/ 165 o.

14

A NYEU két nyilatkozatban reagált a maastrichti csúcs határozataira. Az elsőben, amely „A NYEU szerepe és viszonya az EU-hoz és az Atlanti Szövetséghez” címet viseli, a tagállamok egyetértésüket hangoztatják egy valódi európai biztonsági és védelmi identitás, védelmi kérdésekben nagyobb európai felelősségvállalás kifejlesztése iránt A NATO-val kapcsolatban a tagállamok kinyilvánítják, hogy az a cél, hogy a NYEU-t mint az Atlanti Szövetség európai pillérét erősítő eszközt fejlesszék. A nyilatkozat szerint a „NYEU

az

Atlanti

Szövetségben

elfogadott

álláspontoknak

megfelelően

fog

tevékenykedni”. A második rövid nyilatkozatban a tagállamok azt javasolták, hogy a nem NYEU-tag EU – tagállamok csatlakozzanak a szervezethez, vagy ha úgy kívánják, megfigyelői státuszt kaphassanak, míg a nem EK-tag európai NATO-tagállamokat társult tagoknak hívják meg és kapják meg azt a lehetőséget, hogy teljes mértékben részt vehessenek a NYEU tevékenységében.12 1992 novemberében a NYEU teljes jogú tagjai közé felvették Görögországot, megfigyelői státuszt adtak Dániának és Írországnak, társult partneri státuszt Izlandnak, Norvégiának és Törökországnak. A bővítéssel és a speciális státuszokkal a NYEU tagsági rendszere egy komplikált, négyszintű struktúrává alakult. Ez a struktúra a következő: 1. Rendes tagok: Belgium, Franciaország, Görögország, Luxenburg, Hollandia, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Spanyolország 2. Társult tagok: NATO-tagok, amelyek nem tagjai az EU-nak /Izland, Norvégia, Törökország, 1999-től Csehország, Lengyelország, Magyarország/ 3. Megfigyelők: EU-tagok, amelyek még nem csatlakoztak a szervezethez / Ausztria, Dánia, Finnország, Írország, Svédország/ 4. Társult partnerek: nem tagjai sem az EU-nak, sem a NATO-nak / Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia/ 13

12

Láng Péter: Egy szervezet négy évtizede. A WEU rövid története /1954-1993/ in: Dunay Pál-Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 70-73 o..

13

Gazdag Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Osiris Kiadó, Bp., 2002/ 166-167 o.

15

A NYEU újjászületésének betetőzése volt a NYEU Miniszteri Tanácsának 1992. június 19-én, a Bonn melletti Petersbergben tartott értekezlete. Ez a tanácskozás meglehetősen fontos mérföldkő volt a NYEU életében: egyrészt a NYEU a legátfogóbban fogalmazta meg programját és lehetséges szerepét Európában, másrészt a szervezet történetében első alkalommal a tagállamok külügy-és védelmi miniszterein kívül nyolc közép és kelet-európai ország- Bulgária, Cseh-és Szlovák Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia- külügy-és védelmi minisztere is részt vett az ülésen. Itt fogadták el az ún. Petersbergi Nyilatkozatot, amely a tanácskozás állásfoglalásait és döntéseit tartalmazza. A legfontosabb, hogy a NYEU kinyilvánította, hogy a szervezet kész konfliktus megelőző és válságkezelő intézkedések hatékony végrehajtásának támogatására, beleértve az EBEÉ és az ENSZ Biztonsági Tanácsa békefenntartó tevékenységét is. Itt döntöttek arról, hogy a NYEU-tagállamok katonai egységeit nemcsak békefenntartó, hanem béketeremtő feladatokra is fel lehet használni Nyugat-Európa határain kívül. Ez fontos fejlemény volt a lehetséges kelet-és közép –európai konfliktusok szempontjából. A petersbergi tanácskozás résztvevői elfogadták azt a jelentést, amely az EU és a NATO közötti munkakapcsolat fejlesztéséről szól. Felkérték a NYEU Állandó Tanácsát, hogy ezeket a konkrét intézkedésekre vonatkozó indítványokat juttassa el az EU és a NATO Titkárságához. A peterbergi értekezleten döntöttek arról is, hogy a Tanács irányítása alatt megszervezik a NYEU katonai tervező sejtjét, amely 1992. október 1-től a Tanács és a Főtitkárság új székhelyén, Brüsszelben fog működni. A tervező sejtnek az a feladata, hogy koordinálja a NYEU katonai tevékenységét. 1992. június 19-én délután, miután a NYEU-miniszterek délelőtt már elfogadták a Petersbergi Nyilatkozatot, a nyolc közép-és kelet-európai ország külügyi-és védelmi minisztereinek részvételével egy másik nyilatkozatot is elfogadtak. A dokumentum szerint a tizenhét ország képviselői megállapodtak abban, hogy a párbeszéd, a konzultációk és az

16

együttműködés megfelelő struktúráinak megteremtésével tovább erősítik a már létező kapcsolatokat.14

14

Magyarország felkészülése az EU-tagságra szerk.: Balázs Péter és Marc Maresceau / OMIKK, Bp., 1996/ 416o.

17

3.5. A NYEU és Magyarország kapcsolatainak alakulása és kilátásai:

A NYEU időben felismerte, hogy mindenekelőtt Kelet-és Közép-Európában lenne lehetősége szerepvállalásra a konfliktusok megoldásában. Ezért a szervezet Miniszteri Tanácsa már 1990. április 23-i brüsszeli tanácskozásán felhatalmazta az Elnökséget és a Főtitkárságot arra, hogy létesítsen „kétirányú információs kapcsolatokat a demokratikusan megválasztott közép- és kelet-európai kormányokkal”. 1991. június 27-i viadeni miniszteri tanácskozáson úgy döntöttek, hogy a kelet-középeurópai országokkal való kapcsolatok elmélyítésének jegyében a kölcsönös érdeklődésre számot tevő

kérdésekben

miniszteri

szintű

ad

hoc kapcsolatokat

teremtenek

Csehszlovákiával, Magyarországgal és Lengyelországgal. A miniszteri szintű első konzultációs találkozóra 1993. május 20-án került sor Rómában, s ezen már a kilencek / Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és a három balti ország / külügy-és védelmi miniszterei vettek részt.15 A NYEU 1994. május 9-i miniszteri tanácsülése elfogadta a francia- német-lengyel kezdeményezést, s társult partneri státuszt ajánlott fel kilenc közép-kelet-európai országnak / Kirchbergi Nyilatkozat/. Ez némi elmozdulást jelentett ugyan, de a NYEU a jövőbeli teljes jogú csatlakozás feltételeit, s ezen keresztül a biztonsági garanciák kérdését továbbra is homályban tartotta.16 A döntés értelmében a társult partnerek részt vehetnek a szervezet tanácsának minden második ülésén, bekapcsolódhatnak békefenntartó és humanitárius programjaikba, valamint hadgyakorlataikba és a katonai tervező munkákba, de a döntéseket nem vétózhatják meg és formális biztonsági garanciákra sem számíthatnak. A háttérben számos olyan ok húzódik meg, ami felfedi a NYEU óvatos magatartásának indítékait.

15

Láng Péter: Egy szervezet négy évtizede. A WEU rövid története /1954-1993/ in: Dunay Pál-Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 84-85 o.

16

Gyarmati István: A NYEU és Magyarország kapcsolatainak alakulása és kilátásai in: Dunay Pál- Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 128 o.

Ezek közül – elsősorban Magyarország vonatkozásában- az alábbiak figyelemreméltók: ! A NYEU a visegrádi országokat blokkszerűen közelíti, nem lát módot arra, hogy a visegrádi csoport országait külön kezeljék, mivel hiányzik ehhez a NYEUn belüli konszenzus. ! A Maastrichti Szerződés politikai unióra vonatkozó része nem tartalmaz olyan kitételt, amely arra utalna, hogy a visegrádi csoporthoz tartozó államokat, köztük Magyarországot,

egyenlőre

valamiféle

különleges

elbánásban

kívánnák

részesíteni. Ezen túlmenően az EU és Magyarország között létrejött Társulási Megállapodás sem biztosít egyértelmű jogi alapot az Unióhoz való, társult partneri viszony megkezdéséhez, intézményes kapcsolódásra. ! A NYEU meglehetősen bonyolult szervezeti felépítésben működik. A teljes jogú tagok mellett vannak társult tagok, megfigyelők. Tehát meglehetősen eltérő státuszokat és politikai eszméket megjelenítő biztonságpolitikai szervezetről van szó, amelynek közös kül- és biztonságpolitikáját nem könnyű összehangolni. ! Bonyolítja a csatlakozáshoz szükséges konszenzus kialakulását a rivalizálás, amely időszakonként a NYEU és a NATO között fellángol. 17

A NYEU maga nem rendelkezik azokkal a katonai erőkkel és eszközökkel, amelyek céljai megvalósításához szükségesek. A NYEU talán minden más szervezetnél jobban ráutalt a társult viszonyban lévő országokkal való szoros és tartalmi együttműködésre, hiszen kizárólag így bizonyíthatja létjogosultságát, mivel más területen nem veheti fel a versenyt a NATO-val. 18 Mindezek alapján nem indokolt az a feltevés, hogy az EU-hoz fűződő társult tagság felgyorsítja a NYEU integrációs folyamatát Magyarország számára. De mindenekelőtt a NYEU Maastrichtot követően még jobban felértékelődött, mert a visegrádi országokat az a nézet is motiválta, hogy a NYEU a NATO-nál fogékonyabbnak mutatkozott Európa konfliktusosabb régióiban egy hatékony összeurópai válságkezelő mechanizmus katonai hátterének biztosítására. 17

Tolnay László: A magyar biztonságpolitikai útkeresés és a NYEU in: Európai Politikai Évkönyv 1995-1996. Szerk.: Inotai András, Tamás Pál / MTA, Bp., 1996/ 314-315 o.

18

Gyarmati István: A NYEU és Magyarország kapcsolatainak alakulása és kilátásai in: Dunay Pál- Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994/ 130 o.

19

A szakértők egy része úgy látta, hogy Maastrichttal felerősödtek azok a tendenciák, amelyek eredményeként a NYEU kifejezetten európai védelmi szervezetként megfelelő politikai keretek között a kontinens stabilitását katonai erejével is szavatolni képes szervezetté válhat. A NYEU óvatos magatartásának oka nyilvánvalóan a Brüsszeli Szerződéssel, illetve az 1954. október 23-i módosított változatának 5. paragrafusával kapcsolatos. Ez úgy rendelkezik, hogy „ha a Magas Szerződő Felek valamelyikét Európában fegyveres támadás érné, a többi Magas Szerződő Fél – az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 51. cikkének előírásával összhangban- a megtámadott félnek minden rendelkezésre álló katonai és egyéb segítséget, valamint támogatást megad”. A szerződének ez a paragrafusa kemény kötelezettséget ró az aláírókra. Kiterjesztésetekintettel a közép-kelet-európai térség instabilitására- nem látszik időszerűnek. Ráadásul Maastrichtot követően a NYEU-t a NATO európai pilléreként kezdték kezelni, olyan szervezetként, amely az Észak- atlanti Szövetséggel szoros együttműködésben végzi tevékenységét és adott esetben megfelelő feltételek mellett, NATO-eszközöket is igénybe vehet tevékenysége során. Ilyen előzmények után a NYEU érthető módon óvatosan kezeli a közép-kelet-európai államok közeledési kísérleteit. Szeretné elkerülni, hogy az Egyesült Államok ismét fenntartásokat fogalmazzon meg működésével szemben. A másik lassító, akadályozó tényező a nyugati hatalmak között megnyilvánuló érdekellentétek, különösen Németország, Franciaország és Nagy-Britannia politikája. Ezek az országok ma már egyre inkább ismét befolyási övezetekben gondolkodnak, és esetenként ez határozza meg külpolitikai magatartásukat is. Egyes brit elemzők például úgy vélik, hogy a közeledés, amely a közép-kelet-európai országok részéről a nyugateurópai integrálódás felé tapasztalható, csak látszólagos. Szerintük valójában ezek az országok a nemzetállamok fejlődésének útját járják, s ez a folyamat még akár 10-15 évig is eltarthat. Azt sem látják valószínűnek, hogy az integráció során eltérő ütem lesz kialakítható Közép-Kelet Európán belül. 19

19

Tolnay László: A magyar biztonságpolitikai útkeresés és a NYEU in: Európai Politikai Évkönyv 1995-1996. Szerk.: Inotai András, Tamás Pál / MTA, Bp., 1996/ 316-321 o.

20

Mindenesetre összegezve elmondható, hogy a NYEU különleges helyzetben van, tekintettel arra, hogy egyszerre európai pillére a NATO-nak és „integráns része” az EU fejlődésének. Ennek ellenére nem tekinthető teljesen független intézménynek, hogy nemzetközi jogi értelemben egy nemzetközi szervezet minden ismérvével rendelkezik. A NYEU-ban számunkra biztosított társult viszony komoly, jelentős erőfeszítésekre van szükség,

különösen

a

Külügyminisztérium

és

a

Honvédelmi

Minisztérium

együttműködésére, ha el akarjuk kerülni azt, hogy a keretek üresek maradjanak.

A következő fejezet az EU második pilléréről, a kül- és biztonságpolitikáról szól, ebben a fejezetben lesz még szó a NYEU-ról, mai szerepéről és a második pillérhez való kapcsolódásáról.

21

4. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája

Az Eu közös kül- és biztonságpolitikája / CFSP- Common Foreign and Security Policy/ hosszú folyamat eredményeként vált az Unió tevékenységének egyik pillérévé. A Közösségek csupán vámunióból és a közös piacból eredő külgazdaság-politikájukat hangolták össze, de a Maastrichti Szerződésig a közös külpolitika egyetlen hivatalos dokumentumban sem lett rögzítve. A hidegháború időszakában számos tagállam kül- és biztonságpolitikai téren a NATO elsődlegességét hangsúlyozva kétségbe vonta a közös európai külpolitika szükségességét. A hidegháború befejeződését követően Európában és a környező régiókban kialakult új konfliktusok azonban szükségessé tették az EU számára a közös kül- és biztonságpolitika kialakítását.

4.1. A CFSP kialakulásához vezető út 4.1.1. Az Európai Védelmi Közösség terve

A II. világháborút követően Nyugat-Európában több kísérlet is történt valamiféle szervezett kül- és biztonságpolitikai együttműködés létrehozására. / pl.: 1949-ben alakult a NATO/. A Német Szövetségi Köztársaság tervezett újrafegyverezése azonban aggodalmat keltett a nyugat-európai országok közvéleményében. Részben az amerikai hegemónia, részben a német veszély miatt francia javaslatra hat ország / Franciaország, NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg/ megkezdte egy önálló Európai Védelmi Közösség /EVK/ tervének kidolgozását. Az EVK közös európai hadsereg felállítását tervezte, s 1953-ban az EVK-hoz kapcsolódóan szóba került egy föderális alapon működő Európai Politikai Közösség

22

létrehozása is. A francia kezdeményezés az EVK-ra vonatkozóan furcsa módon végül 1954-ben a francia szenátusban bukott meg.20

4.1.2. A Fouchet-terv

Az EGK és az Euratom létrehozása után de Gaulle tábornok kezdeményezésére ismét előtérbe került az európai politikai együttműködés igénye. A francia Christian Fouchet 1961-62-ben készítette el közismerté vált javaslatait, más néven a Fouchet- terveket. A Fouchet vezette bizottság által szorgalmazott Európai Államok Szövetsége államközi együttműködésen alapuló egységes külpolitika és egyeztetett védelmi politika folytatását tervezte. 21 A terv tartalmazta egy „Európai Politikai Bizottság” felállítását is, amelynek Párizs lett volna a székhelye. Ez a francia kezdeményezés is végül kudarcot vallott, egyrészt mert az EK- tagállamok elvetették a francia hegemonisztikus törekvéseket, másrészt pedig helytelenítették a védelmi kapcsolatok lazítását az Egyesült Államokkal és a NATO-val.

4.1.3. Európai Politikai Együttműködés

Az EK 1969-es hágai csúcsértekezletén a hatok egyetértettek abban, hogy a tagállamok folytassanak különböző szintű külpolitikai egyeztetéseket, s teremtsék meg a külpolitikai együttműködés alapjait. 1970-ben elfogadták az ún. Davignon- jelentést, amelynek alapján kezdetét vette az Európai Politikai Együttműködés / EPE vagy EPC/. Ez csaknem két évtizedig a Közösség külpolitikai egyeztetési mechanizmusának szerepét töltötte be.

20

Balázs Péter: Az EU külpolitikája és a magyar kapcsolatok fejlődése / Bp., 2002/ 231 o.

21

Jári Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Bp.,2000/ 4 o.

23

Az EPC a nyugat-európai integráció kül- és biztonságpolitika terén megvalósított olyan kormányközi, diplomáciai, együttműködési keretrendszer, amelyben a közös álláspont elérésére való törekvés kölcsönös bizalom, magas szintű kommunikációs rendszeren,

a

résztvevők

közötti

elmélyült

szocializációs

mechanizmuson

és

jóhiszeműségen alapult.22 Mindez a tagállamoknak arra adott lehetőséget, hogy a kölcsönös érdeklődésre számot tartó külpolitikai kérdésekben álláspontjuk kialakítása előtt egyeztessenek és együttesen lépjenek fel. Bár a tagállamok külpolitikai stratégiája és gyakorlati tevékenysége egyre közelebb került egymáshoz, az EPE eredményeként egységesnek nevezhető európai szintű külpolitika nem bontakozott ki. A 80-as években új erőre kapott az európai integráció mélyítésének és kibővítésének a dinamikája. A továbbiakban már nem csak az egységes piac kiépítése került a közösségi törekvések homlokterébe, hanem a gazdaságpolitikák tényleges egységesítésével az Európai Gazdasági és Monetáris /pénzügyi/ Unió megteremtése is konkrét feladatként fogalmazódott meg. Mindez már egy föderális jellegű Európai Unió perspektíváját vetítette előre, amelynek szüksége volt egy határozott és erős közös külpolitika nyújtotta támogatásra. Ezt az igényt hangsúlyozta a 80-as, 90-es évek fordulóján Európában végbement átalakulás: a kommunista rendszerek összeomlása, a Szovjetunió felbomlása. Érdekes, hogy megszűnt ezekkel a változásokkal együtt a kiterjedt európai háború veszélye, de paradox módon egyúttal csökkent a Közösség biztonságérzete is. A szovjet világbirodalom összeomlása rendszerváltozások sorozatát eredményezte Közép-Kelet-Európában és annak ázsiai kiterjesztésében, másrészt nemzetközi mértékben is veszélyes destabilizációs örvényeket kavart a Balkánon és a volt Szovjetunió periférikus déli területein. Ezzel párhuzamosan 1990-91-ben a Kuvaitot ért iraki támadás nyomán kitört az Öböl-háború. Ilyen hátterek fogalmazták meg az EU tagállamai a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos célkitűzéseket és kötelezettségeket.23 Az EU közös kül- és biztonságpolitikája az 1990-ben elkezdődött és a Maastrichti Szerződés létrejöttéhez elvezető kormányközi konferencia eredményeként született meg. 22

Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az EU-nak külpolitikája? / Bp.,2000/ 21 o.

23

Balázs Péter: Az EU külpolitikája és a magyar kapcsolatok fejlődése / Bp., 2002/ 233 o.

24

Két kormányközi konferencia készítette elő a hollandiai kisvárosban, Maastrichtban összehívott uniós csúcstalálkozót, ahol 1992. február 7-én aláírták a Maastrichti Szerződést. / úgy rövidítik, hogy EUSZ, vagyis Európai Uniós Szerződés/ A szerződés csak 1993. november 1-én lépett hatályba. További katalizáló erőként hatott a függetlenné vált közép-kelet-európai országok azonnali kifejezett igénye az EU tagság iránt, ami a tagállamok nagy részében azt a félelmet váltotta ki, hogy az ebből kiinduló mozgások lassíthatják az integráció tervezett mélyülését. A közös kül- és biztonságpolitikával az EUSZ V. címe alatt a 11-28. cikkek foglalkoznak. Az uniós szerződés a közös kül- és biztonságpolitika céljait az alábbiakban foglalta össze: !

Az Unió függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek a

védelme. !

Az Unió és tagállamai biztonságának erősítése minden területen.

!

Az ENSZ alapokmánya, a Helsinki Záróokmány elvei és a Párizsi

Charta céljainak megfelelően a béke megőrzése és a nemzetközi biztonság erősítése. !

A nemzetközi együttműködés támogatása.

!

A demokrácia és a jogállamiság fejlesztése és erősítése.

!

Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete.24

Maastichtban jogi kötelezettségként határozták meg, hogy a tagállamok minden eszközzel kötelesek elősegíteni a CFSP megvalósulását, tartózkodnak az Unió közös külés biztonságpolitikájának hatékonyságát rontó, érdekeivel ellentétes tevékenységektől. Egyúttal rögzítették, hogy az Unió által követett politika nem befolyásolhatja az egyes tagállamok biztonság-és védelempolitikájának sajátosságait.

24

Eaton, M. R.: Common Foreign and Security Policy in: O’Keffee-D.-Twomey, P. : Legal Issues pf the Maastricht treaty, Chichester, Wiley Chancery, 1994. 297-301 o.

25

4.2. Az együttműködés formái, eszközei

Egyeztetéses mechanizmus:

A CFSP keretében a tagállamok rendszeresen tájékoztatják egymást minden általános jelentőségű kül- és biztonságpolitikai kérdésekről és egyezetik magatartásukat. A

rendszeres

tájékoztatás

és

véleménycsere

fórumai

a

CFSP

különböző

munkacsoportjainak ülései és az informális találkozók. A napi információáramlás és konzultációkat a tagállamok külügyminisztériumait összekötő zárt láncú kommunikációs rendszer segíti.

Közös stratégiák:

A közös stratégiák az Amszterdami Szerződéssel váltak a CFSP eszközrendszerének részévé. A Tanács javaslatára az Európai Tanács hoz döntést a közös stratégiák elfogadásáról. Az Unió ez idáig Oroszország és Ukrajna vonatkozásában fogadott el közös stratégiát.

Közös akciók:

A közös akciók magatartási szabályokat írnak elő a tagállamok számára a közös álláspontok végrehajtása érdekében. A közös álláspontokhoz hasonlóan a Tanács egyhangú határozattal dönt a közös akciók megindításáról. Meghatározza az akció célját, kereteit, időtartamát, eszközeit, a végrehajtás eljárási rendjét és feltételrendszerét. Ilyen akció számtalan lehetséges a közönséges diplomáciai kezdeményezéstől a választási megfigyelésen át a konfliktusban álló felek közti tűzszünet megfigyeléséig és a humanitárius segítségnyújtásig.

Közös álláspontok:

Közös álláspontot a Tanács egyhangú határozattal hoz. A közös álláspontok tartalmazzák az EU szankciós intézkedéseit, a nemzetközi békével, biztonsággal, az emberi

jogokkal,

leszerelési

és

fegyverkorlátozási

intézkedésekkel

kapcsolatos

álláspontját. / pl.: gazdasági kapcsolatok csökkentése Líbiával, fegyverembargó Szudánnal szemben/ A közös álláspontokhoz- különösen, ha azok negatív intézkedést is tartalmaznak- az EU gyakran felkéri a társult országokat is csatlakozásra.

Közös nyilatkozatok:

Az aktuális nemzetközi, regionális kérdésekben az EU nevében az Elnökség rendszeresen közzé tesz politikai nyilatkozatokat, amelyek rögzítik az Unió álláspontját. A közös akcióktól és a közös álláspontoktól eltérően alapvetően deklaratív jellegűek, jogi erővel nem rendelkeznek. A nyilatkozatokhoz az esetek túlnyomó többségében a társult országokat is felkérik csatlakozásra.

Demarche-ok:

Azonnali vagy igen rövid határidővel adott közvetlen reakciók valamilyen külpolitikai eseményre, amelyeket az EU harmadik államok hatóságainak intéz. 25

1992 és 1997, azaz Maastricht és Amsztedam között a CFSP eredménylistáján közös akciók, közös nyilatkozatok és közös demarche-k szerepelnek. A közös akciók érdemlik a legnagyobb figyelmet, a fenti említett időszakban 117 volt a száma. Nagy részük a volt Jugoszláviával kapcsolatos, s ezen belül is a legtöbb közös akció a BoszniaHercegovinának nyújtott humanitárius segélyekre irányult.26 25

Jári Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Bp., 2000/ 7-8 o.

26

Balázs Péter: Az EU külpolitikája és a magyar kapcsolatok fejlődése / Bp., 2002/ 237 o.

4.3. A CFSP intézményrendszere Európai Tanács /EiT/:

Az EUSZ alapján az EiT helyezkedik el a pillérekre támaszkodó építmény csúcsán. Állam-és kormányfők alkotják, és alapesetben félévente ülésezik. Ezeken az üléseken rögzítik a CFSP elveit és fő irányait. Az EiT fogadja el a közös stratégiákat, s központi szerepet játszik a közös akciók meghatározásában.

Általános Ügyek Tanácsa:

Az Eu- tagállamok külügyminisztereinek testülete, a CFSP együttműködés és a döntéshozatal elsődleges fóruma. Havi rendszerességgel ülésezik, s feladata, hogy az EiT elvi döntéseinek megfelelően kidolgozza a CFSP végrehajtásának fő irányait és módozatait, biztosítsa az Unió kül-.és biztonságpolitikai tevékenységének egységét és hatékonyságát, s konkrét döntéseket hozzon az uniós álláspontok érvényesítése céljából.

Coreper / Állandó Képviselők Tanácsa/, Politikai Bizottság és a Munkacsoportok:

Az Általános Ügyek Tanácsa üléseit technikai értelemben a Coreper készíti elő. A tagállami külügyminisztériumok politikai igazgatóinak testülete, a Politikai Bizottság, ami az ÁÜT- ülések politikai állásfoglalásainak előkészítéséért felelős, s nemzetközi kérdésekben helyzetértékeléseket, javaslatokat készít a Tanács számára. A Coreper és a Politikai Bizottság munkáját

földrajzi

munkacsoportok segítik.

28

és

tematikus

elvek

szerint

szerveződő

Európai Bizottság:

A Tanáccsal együttműködésben a Bizottság felelős a CFSP és a közösségi politikák közötti összhang megteremtéséért. A Bizottság részese a CFSP végrehajtásának, valamint az Unió nemzetközi képviseletének.

Európai Parlament:

Az EP fontos szerepet tölt be a CFSP-nek a szélesebb közvélemény felé történő kommunikációjában, mivel az EP plenáris ülésein számos külpolitikai témát tárgyalnak meg. A CFSP tevékenységéről az EP rendszeres tájékoztatást kap az Elnökségtől és a Bizottságtól. A legnagyobb jelentősége az EP azon jogkörének van, hogy blokkolhatja az egyes CFSP akciók közösségi költségvetésből való finanszírozását. Ezzel közvetve képes hatást gyakorolni a közös CFSP alakítására.27

4.4.Az Amszterdami Szerződés újításai

Maga a Maastrichti Szerződés rendelkezett úgy, hogy 1996-ra készüljön el egy jelentés a Szerződés végrehajtásának tapasztalatairól. A spanyol Carlos Westendorp vezetésével alakult meg ez a bizottság 1994-ben, s készítette el 1995 végére a jelentést. Ekkor döntöttek arról, hogy a Kormányközi Konferencia /IGC/ 1996. március 29-én Torinóban kezdje meg munkáját három nagy kérdéskörről, melyek a következők: ! Az Unió és polgárai viszonyáról. ! Az Unió nemzetközi jelenlétéről. ! Mennyire alkalmasak az Unió intézményei a kibővülésre. A Westendorp-bizottság a CFSP-t illetően egy külön vizsgálatra is támaszkodhatott, ez volt az ún. Dwrieux-csoport, amely 1995 végére készítette el a jelentést. Három nagy 27

Szűcs Tamás : Az EU kül- és biztonságpolitikája in: Európai Tükör, 1998. 3.évfolyam, 5.szám 49 o.

kérdéskört vizsgáltak: a CFSP koncepció koherenciáját, a külpolitika egészét és a biztonságot és a védelmet. 28 Az EU intézményi továbbfejlődését biztosítani hivatott, s nagy várakozással övezett Amszterdami Szerződést 1997. október 2-án írták alá. A Maastrichti Szerződés V. cikke értelmében összehívandó kormányközi konferencia feladata épp a Maastrichti Szerződés által bevezetett politikák és együttműködési formák felülvizsgálata volt. Ennek megfelelően az Amszterdami Szerződés újításokat vezetett be a CFSP eszközeit és a döntéshozatal elveit illetően. A közös kül- és biztonságpolitika Maastricht utáni eszköztárát kibővítették a közös stratégiákkal, s kiszélesítették azon CFSP akciók körét, amelyekben alkalmazni lehet a minősített többségű szavazást. A közös stratégiák elfogadását az Európa Tanács hatáskörébe utalták, ahol a döntéshozatalt változatlanul konszenzushoz / egyetértéshez/ kötötték. Az Amszterdami Szerződés további fontos újítása volt a konstruktív tartózkodás intézményének a bevezetése. Ez lehetővé teszi a közös akciók megindítását abban az esetben is, ha néhány tagállam a tartózkodás mellett dönt. A tartózkodó tagállamoknak nem szükséges részt vállalniuk a közös akciókból, de nem akadályozhatják a megszületett döntés végrehajtását, s nem folytathatnak azzal ellentétes politikát. Az Amszterdami Szerződés a közös kül- és biztonságpolitika nemzetközi képviseletében is lényegi változásokat hozott. A CFSP komoly gyengéjének tekintették, hogy elnöksége félévente változik, s így az EU nem képes egyetlen hangon megszólalni, mivel nincs olyan intézmény vagy személy , amely vagy aki egymagában képviselné az uniós álláspontot. Az Amszterdami Szerződés egyrészt megerősítette a Trojka / az EU Tanács megelőző, aktuális és következő soros elnökéből álló triumvirátus/ szerepét, s egyúttal a Tanács főtitkárát / aki korábban jóformán csak adminisztratív teendőket látott el/ a közös kül- és biztonságpolitika főképviselőjének feladataival bízta meg. Az EU első kül- és biztonságpolitikai főtitkárává a volt NATO főtitkárát, Javier Solana-t nevezték ki.

28

Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az EU-nak külpolitikája? / Bp.,2000/ 72 o.

30

Az amszterdami módosítások nyomán a közös kül- és biztonságpolitika olyan jellegzetes, különálló struktúrákra tett szert, amelyek javítottak hatékonyságán, jelentősen különböznek a hagyományos közösségi, első pilléres intézményi megoldásoktól és szervezeti keretektől, miközben megőrzik alapvetően a CFSP kormányközi jellegét és irányultságát.29

4.5. Az EU, NYEU és a NATO kapcsolata

A három nemzetközi védelmi, biztonsági szervezet közül a NYEU a legrégebbi, mégis talán a legismeretlenebb intézmény az emberek számára. A NYEU létrehozásával a cél a nyugat-európai országok oly mértékű politikai, gazdasági, szociális és kulturális összekapcsolása volt, ami elejét veszi, hogy még egyszer háborút indítsanak ezek az országok egymás ellen. Ezek acélok azonban más szervezetek hatáskörébe csúsztak át, 1949-ben a NATO a védelem feladatát vette át, a gazdasági és szociális integrációt pedig az EU elődjei. Az európai integráció első három évtizedében a védelmi ügyek nem kaptak szerepet az Európai Közösségek működésében, a NYEU pedig úgymond majdnem két évtizede „Csipkerózsika-álomba” merült. A Maastrichti Szerződés hozott alapvető változást ebben a hozzáállásban, miután a CFSP keretében deklarálta, hogy az idővel elvezet a közös védelemhez. Az EUSZ szükségesnek ítélte a NYEU és az EU közelítését. A szerződés a NYEU-t már az EU „integráns részének „nevezte és azt kívánta, hogy a NYEU esetenként kapja végre az EU védelmi feladatokhoz kapcsolódó ügyeit. Emiatt a NYEU-nak kétségtelen, hogy újjáélesztése óta kettős hivatása van: egyrészt az Unió része, vagyis a kül- és biztonságpolitika katonai eszköze, másrészt pedig a NATO európai pillére.

29

Németh József: A közös kül- és biztonságpolitika új vonásai in: Európai Tükör, 2000. 5 évf. 3.szám. 88-92 o.

31

A hidegháború után megváltozott az európai biztonságpolitikai környezet. A kiterjedt európai háború valószínűségének csökkentésével napirendre került az Egyesült Államok európai katonai jelenlétének felülvizsgálata. Másik oldalról pedig az önálló védelmi szereptől hosszú időn keresztül ódzkodó Európát a balkáni válságok, illetve azoknak az amerikai forgatókönyve szerinti, több ponton vitatott kezelése rádöbbentette arra, hogy az európai problémák rendezésében az EU-nak a jövőben nagyobb részt kell vállalnia. A Közös európai Biztonság és Védelempolitika / KEBVP/ kiindulópontját a Maastrichti

Szerződés

jelentette,

amely

az

intézményesített

közös

kül-

és

biztonságpolitika útnak indítása mellett kilátásba helyezte a közös védelem irányába mutató európai védelmi együttműködés lehetőségét. Maastricht funkcionális kapcsolatot teremtett az EU és a NYEU között: az EU felkérte a NYEU-ta védelmi jellegű következményekkel járó uniós döntések végrehajtásában való részvételre. 30 Az EU-ról szóló szerződés 4. pontja a NYEU fejlesztését három szakaszból álló folyamatként határozta meg. Az elsőben a NYEU, mint „az EU fejlődésének integráns része” biztosítja a kapcsolatot az európai és az atlanti biztonsági identitás között. A második fázisban kell kimunkálni a közös védelmi politika meghatározását, ami elvezet a közös védelemhez, ami már a harmadik szakaszt jelenti. A NYEU és az Unió közötti feladatok harmonizációja konkrétan négy mozzanaton alapul: ! Az Unió és a NYEU elnöksége egybeesésén. ! A Titkárságok szoros együttműködésén. ! Olyan módozatok kimunkálásán, amelyek lehetővé teszik a kölcsönös információáramlást és a konzultációt. ! A munkacsoportoktól a csúcstalálkozóig az ülések szinkronizálásán.31

Az Amszterdami Szerződés az EU és a NYEU további közelítése mellett foglalt állást, de az Európai Tanácsra bízta, hogy később esetleg döntést hozzanak a NYEU integrálásáról. A NYEU tagjai nem igazán tudták eldönteni, hogy melyik szervezethez

30

Jári Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Bp., 2000/ 10 o.

31

Van Eekelen, Williem: Stabilitás és biztonság Európában az ezredfordulóhoz közeledvén: A Nyugat-Európai Unió szerepe in: Dunay Pál-Gazdag Ferenc: A Nyugyt-Európai Unió története / Bp., 1994/ 10 o.

32

közelítsenek inkább, azaz, hogy az EU védelmi szárnyává, vagy a NATO európai pillérévé tegyék-e, esetleg e kettős célt ötvözzék-e valamilyen módon. A NYEU problémája, hogy eredetileg fő feladata a közös védelem, amely ilyen formában lényegében teljesen megegyezik a NATO funkcióival, ugyanakkor a NYEU szerződése, az ún. Módosított Brüsszeli Szerződés elismeri a NATO elsőbbségét ezen a területen, így nem is épült ki semmilyen NYEU- potenciál a védelmi feladatok ellátására. A problémát bonyolítja, hogy a NYEU a petersbergi feladatoknak sem tudott eleget tenni, ugyanis a közös védelem hasonlóan komoly katonai potenciál meglétét igényli, s a szervezet nem rendelkezik önálló katonai és fegyverzeti kapacitással. Emiatt a NYEU kiszolgáltatott az elsősorban amerikai eszközökre épülő NATO-nak. Mindez pedig komoly akadályt képezi annak a javaslatnak, hogy Európának meg kellene teremtenie önálló közös védelmi potenciálját, és csökkentenie kellene az Amerikától való biztonsági függés mértékét, ami a világpolitikában is nagyobb súlyt adna az egységes Európának.32 Az európai közös kül- és biztonságpolitikában egy lényeges lépés történt 1998. decemberében, a francia-brit kétoldalú találkozón. Saint Malo-ban a brit miniszterelnök, Tony Blair sürgette, hogy az integrációs folyamatot terjesszék ki a védelem kérdésére is. Ezzel a lépéssel radikális fordulat történt a biztonság és védelem kérdéseit mindeddig a NATO-ra korlátozó brit Európa politikában, s az EU közös kül- és biztonságpolitikájában is. Tony Blair szakított elődei Európa-politikájával, s már nem ellenzi, hogy az EU hiteles katonai erőre támaszkodjon, s önálló cselekvési képességeket alakítson ki. Blair miniszterelnök maga úgy fogalmazott, hogy „sokkal figyelmesebben hallgatnak minket Washingtonban, ha Európában vezető szerepet játszunk, és sokkal nagyobb befolyással rendelkezünk Európában, ha Washingtonban meghallgatnak minket.” A franciák el akarták kerülni, hogy a folyamat brit vezetéssel esetleg olyan irányt vegyen, hogy a NYEU EU-ba olvasztása csak a NYEU felszámolását jelentse, és ne járjon együtt az EU valóban védelmi tartalommal való megtöltésével. Saint Maloban a közös brit-francia nyilatkozat hangsúlyozta, hogy az Uniónak gazdasági súlyához méltó nemzetközi befolyással kell rendelkeznie, és ezért minél hamarabb meg kell valósítani az Amszterdami Szerződésnek a közös kül- és 32

Jári Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Bp., 2000/ 11 o.

33

biztonságpolitikájára vonatkozó rendelkezéseit, és létre kell hozni az EU hiteles katonai erőre támaszkodó önálló hadműveleti kapacitásait. Ez a nyilatkozat azt is tartalmazta, hogy az EU-n belül fel kell építeni a katonai feladatok végrehatásához szükséges struktúrát, amelyeket a NYEU már meglévő eszközeire célszerű alapozni. Az EU lépne fel minden olyan területen, ahol az Egyesült Államok nem kívánna beavatkozni, és az európai akciókat a NATO-n belüli képességek megkettőzése nélkül hajtanák végre. A NATO részéről a NYEU-val való együttműködés megerősítését szolgáló keretdokumentumot a NATO 1999. áprilisi washingtoni csúcsértekezletére készítettek el. Ebben a dokumentumban szabályozták azokat a feltételeket, amelyek mellett a NYEU által vezetett műveletekben a NYEU igénybe veheti a NATO eszközeit és képességeit. Ezen kívül kialakították azokat a formulákat, amelyek révén a Szövetség bevonta a NYEU-t a védelmi tervezés folyamatába. 1997-től a NYEU részt vesz a NATO védelmi tervezési eljárásában. Ezáltal létrejöttek egy olyan szervezeti konstrukció keretei, amely lehetővé teszi, hogy az európai államok- a NATO háttér felhasználásával- önállóan /azaz közvetlen amerikai részvétel nélkül/ is felléphessenek egy adott válság kezelésében. A NYEU által igényelt eszközök és képességek rendelkezésre bocsátásáról eseti alapon az Észak-atlanti Tanács dönt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Egyesült Államok egyetértése továbbra is szükséges az európai műveletek NATO támogatásához. Végeredményben elmondható, hogy a washingtoni csúcstalálkozón elfogadott dokumentumban a NATO végül is csak a NYEU-val tisztázta az együttműködés feltételeit. Ezzel az a gond vált továbbra is jobban láthatóvá, hogy magának az EU-nak továbbra sincsenek védelmi és válságkezelési képességei. Ezért Washingtonban döntés született arról is, hogy a NATO kész nemcsak a NYEU, hanem az EU vezette műveletekhez is eszközöket és képességeket rendelkezésre bocsátani. Ennek megvalósulásához a NATO és az EU között formalizált tartalmi viszonyrendszer kialakítása szükséges, amire viszont az EU még nem készült fel. 33 33

Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az EU-nak külpolitikája? / Bp.,2000/ 89-90 o.

34

1999 elején a soros elnöki tisztet betöltő Németország továbbfejlesztette a francia-brit javaslatot, a az EU 1999. júniusi, kölni csúcsértekezlete újabb nyilatkozatot adott ki a CFSP-ről. Ebben azt a szándékát rögzítették, hogy az EU-t a CFSP végrehajtásához el kell látni a szükséges eszközökkel. A közös védelempolitika terén a határozat a válságmegelőzés és a válságkezeléshez szükséges eszközökre koncentrált. A kollektív védelem biztosítása továbbra is a NATO feladata. E célból az EU tagállamainak megfelelő védelmi erőfeszítéseket kell tenniük, különösen a felderítés, a stratégiai szállítás, a vezetés és az ellenőrzés terén. A nyilatkozat egyik nagyon érdekes pontja magára a NYEU-ra vonatkozik. Az Európai Tanács döntést hozott a NYEU egyes funkcióinak 2000. végéig az EU által történő átvételéről, s felszólított az európai katonai képességek fejlesztésére, a védelem ipari és technológiai alapjainak megerősítésére és harmonizálására, a katonai fejlesztések és a beszerzések koordinálására. 34

Ilyen előzmények után került sor az EU 1999. decemberi helsinki csúcsértekezletre. Ez a találkozó minden jel szerint mérföldkőnek tekinthető a CFSP történetében. A helsinki csúcstalálkozó dokumentuma új elnevezést használ: Közös Európai Biztonságés Védelempolitika / Common European Security and Defence Policy- CESDP/. Itt, Helsinkiben születtek meg azok a döntések, amelyek lehetővé teszik az amszterdami és a kölni Európai Tanács meghatározott elvek gyakorlati átültetését, felhasználva a NATO által felkínált támogatást. Helsinkiben a közös biztonság-és védelempolitika feladatát olyan autonóm képességek megteremtésében jelölték meg, amely lehetővé teszi, hogy az EU katonai műveleteket indítson és hajtson végre válsághelyzetek rendezése érdekében. Közös európai célkitűzésként a helsinki dokumentum előírja, hogy 2003. végére az EU-nak képesnek kell lennie egy 50-60 ezer főig terjedő katonai erő két hónapon belül történő telepítésére, s ezen erő legalább egy éven át történő fenntartására. A döntéssel nem állandó európai hadsereg felállítása a cél, hanem európai standardok alapján az elérhető egységek előkészítése.

34

Uo. 90 o.

35

Felvázolták továbbá a közös biztonság-és védelempolitika intézményi struktúráját is. A döntések előkészítésére, a helyzetelemzésre, javaslattételre, illetve a műveletek operatív irányítására a Tanácson belül új politikai és katonai szervezetet állítottak fel. Ilyen a Politikai és Biztonságpolitikai Bizottság, a Katonai Bizottság és a Katonai Törzs. Az új szervezetek ideiglenes jelleggel 2000. márciusától kezdték meg működésüket. Felmerült a nem uniós országoknak a folyamatba való bevonása is. A nyilatkozat alapján a nem EU-tag szövetségesekkel és az EU-tagjelöltekkel az Unió döntéshozatali autonómiáját nem érintő konzultációs mechanizmust hoznak létre. A dokumentum szerint továbbá amennyiben egy, az Unió által elhatározott válságkezelési művelet NATO eszközöket és képességeket vesz igénybe, a nem EU-tag európai NATO szövetségeseket minden esetben felkérik a részvétele. Amennyiben az Unió nem vesz igénybe NATO eszközöket, ez a felkérés a Tanács döntése alapján történne. Helsinki tehát tisztázta, hogy a kollektív védelem alapja a NATO marad és a Szövetségnek továbbra is elsődleges szerepe lesz a válságok kezelésében. Az Unió világossá tette, hogy nem kívánja sem a NATO döntéshozatali mechanizmusát, sem katonai struktúráját lemásolni. Fontos, hogy a Saint Malo-tól Helsinkiig tett lépésekkel nem történt radikális fordulat az európai védelem és biztonság intézményi kereteit illetően. Fennmaradtak az alapvető álláspont-különbségek: vannak államok, amelyek kölcsönös garanciákat tartalmazó európai védelmi rendszert szeretnének / pl.: Franciaország/, vannak olyanok, amelyek ezt nem akarják, vagy azért mert semlegesek /pl.: Ausztria, Svédország/, vagy azért mert a NATO-t tekintik biztonságuk tényleges garanciájának, nem pedig egy még nem létező európai struktúrát. /pl.: Németország, Dánia, Hollandia/ 35

A közös európai biztonság-és védelempolitika következő jelentős állomása 2000. június 19-20-án a Porto melletti Santa Maria da Feira-ban tartott ET volt. A feirai csúcs megerősítette a nyugat-európai integrációban részt vevő országok eltökéltségét, hogy megteremtik a közös európai biztonsági és védelmi politikát. Az állam- és kormányfők nyugtázták továbbá, hogy a helsinki csúcs óta kielégítő haladást értek el a válságkezelés mind katonai, mind polgári vonatkozásait tekintve. 35

http://www.europa.eu.int/council / European Council Declaration on Strengthening the Common European Policy on Security and defence/- Helsinki European Council 10.11.December 1999.

36

Az ET elhatározta, hogy egy tervezett időpontig, azaz 2003-ig teljesítik az európai haderővel kapcsolatos célkitűzéseket. Biztosítják a szükséges átláthatóságot és párbeszédet az Unió és a NATO között, és felhasználják az Atlanti Szövetség tapasztalatait a célok megvalósítása érdekében.36 A francia soros elnökség tevékenységére a koronát a nizzai csúcs tette 2000. december 7-10. között. Chirac, francia elnök elismerte, hogy a nyugat-európai közös védelmi törekvésének továbbra is a NATO marad az alapja, ugyanakkor kifejtette, hogy az Uniónak ennek ellenére mégis szüksége van a katonai eszközökre, beleértve a felszerelést és a parancsnoki pontokat is, hogy „megvédje érdekeit” és kezelni tudja a válságokat. A tanácskozás fontos döntése volt, hogy elfogadták a NYEU minden lényegi feladatának az EU-ba történő átvételét, s ezzel tulajdonképpen befejeződött a NYEU pályafutása. A még folyamatban lévő kisebb feladatokat 2001. első felében szűntették meg. / pl.: a NYEU albániai rendőri segélynyújtás tanácsadása, horvátországi aknamentesítés, utolsó CIREX fedőnevű NATO-NYEU gyakorlat/ A döntések értelmében a válságkezeléssel, azaz a petersbergi feladatokkal összefüggő valamennyi politikai és katonai feladatot az EU látja el, a NYEU hatásköre e vonatkozásban megszűnt. A NYEU spanyolországi, torrejoni műholdas központja, valamint a párizsi Stratégiai Tanulmányok Intézete 2001. közepétől az EU intézményeiként működnek tovább, módosított feladatkörrel. A NYEU végül is visszatért abba az állapotba, amelyben az 70-es évektől 1984-ig volt.37 A nizzai csúcsértekezlet abból a szempontból is mérföldkő volt, hogy a tagállamok állam-és kormányfői elfogadták az integrációs szervezet intézményi reformját. Az Unió reformja alapvetően a három legfontosabb intézmény működési problémáit érintette. A Tanács az integrációs szervezet legfőbb döntéshozó szerve, ahol a döntések túlnyomó többségét egyhangúlag hozzák. Ez a mechanizmus már eléggé nehézkes, s még több csatlakozó állam esetén, megbéníthatja az Unió működését. A többségi döntéshozatalra történő áttérés megszűntetné a vétójogot.

36

Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az EU-nak külpolitikája? / Bp.,2000/ 92-93. o.

37

Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az EU közös kül- és biztonságpolitikájáig, Törekvések és lehetőségek a 2000. évben. / Disszertáció, 2001., Bp./ 108-110 o.

37

Ennek alapján a többségi döntéshozatalhoz a következők szükségesek: !

A tagállamok többségének a támogatása.

!

A szavazati súlyok minősített többsége.

!

A tagállamok kellő demográfiai súlya.

Magyarország tizenkét szavazattal fog rendelkezni a Tanácsban. A Bizottsággal kapcsolatban az alábbi döntés született: a két biztossal rendelkező nagy tagországok 2005-től egyről lemondanak, hogy az újonnan csatlakozó tagállamok mindegyikének legyen egy biztosa. Az Európai Parlamentbe a korábbi rögzített 700 hely nem lesz elégséges, bővíteni kell. Magyarország képviselőinek a száma húsz.38 A következő fejezet Magyarországról szól, bekapcsolódásunkat az EU közös kül- és biztonságpolitikájába, illetve a csatlakozással kapcsolatos fejleményekről.

38

J. Nagy László: Az európai integráció politikai története / Maxim Kiadó, Szeged, 2002/ 118. o.

38

5. Magyarország és az EU közös kül- és biztonságpolitikája

5.1. Kelet-Közép Európa identitása és bekapcsolódása a közös kül- és biztonságpolitikába

Elengedhetetlen egy rövid áttekintés a kelet-közép-európai államok kapcsolódásáról az EU kül- és biztonságpolitikájához, hogy Magyarország álláspontját jobban megértsük. Több szempontból is beszélhetünk a térség közös, egységes identitásáról. Ezzel kapcsolatban négy tényezőt kell figyelembe venni: !

A térség kivétel nélkül kis és közép méretű államokból áll.

!

Ezek az államok kivétel nélkül az egykori Szovjetunió nyugati és Németország keleti határai között helyezkednek el.

!

Egykor, még a kelet-nyugati konfliktus időszakában ezek az államok a szocialista országok táborába tartoztak, ami tükröződött pl.: a termelésben használt eszközök magántulajdonának

hiányában,

a

demokrácia

elvetésében

és

az

egypártrendszerben. !

A térség államainak nagy többsége hasonló nemzetközi kötelezettségekkel, illetve ambíciókkal rendelkezik.

A rendszerváltás után a kelet-közép európai államok megkülönböztetés nélkül csatlakozni kívántak minden olyan nyugati programhoz és szervezethez, ami erre nyitva állt. / Európa Tanács, OECD- Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, NATO/ A kelet-közép európai államok kormányai az első társulási szerződések aláírását megelőzően 1990-től kezdődően ad hoc jelleggel összehangolták külpolitikájukat a nyugat-európai államokkal. A társult államok négy külpolitikai eszközhöz férhettek hozzá. Csatlakozhattak az Unió nyilatkozataihoz, démarche-okhoz, politikai és külön nyilatkozattal az EU közös álláspontjaihoz, valamint a közös akciókhoz.

39

A közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatban a kelet-közép-európai jelölt országok semmilyen lényeges nehézséggel nem néztek szembe, s az országjelentések sem adtak hírt arról.

Van viszont három terület, ahol gondok merültek fel:

1. Az esetleges törés az Egyesült Államok és Európa kapcsolataiban: Az Egyesült Államok és az EU kapcsolatait meglehetősen nehéz megítélni, jövőbeli fejlődésüket még inkább. A nemzetközi kapcsolatok e két szereplőjének az alapvető érdekei és az általuk vallott értékek azonosak. Washington egyre erőteljesebben azonosul azzal a szereppel, miszerint ő az egypólusú nemzetközi rend központja. Európában az EU részéről a szembenállást felváltotta az együttműködésen alapuló nemzetközi kapcsolatok rendszere, s ez azt a hatást váltotta ki, hogy a két partner egymásra utaltsága láthatólag csökkent.

2. A Független Államok Közössége irányában folytatott politika: Az Orosz Föderáció és a FÁK az a térség, amelyekkel kapcsolatban az EU- tagjelölt országoknak határozott a véleménye. A Szovjetunióhoz kapcsolódó sok keserű emlék, s az állandó beavatkozási kísérletek Kelet-Közép Európa ügyeibe azt eredményezték, hogy a jelölt országok közül soknak az a véleménye, hogy Oroszország képtelen ellenállnia kísértésnek, hogy nagyhatalmi játékokat játsszon a térségben.

3. Az emberi jogok, s ezen belül a kisebbségi jogok tiszteletben tartása: Néhány tagságra készülő állam olyan kisebbségi problémákkal kell hogy szembenézzen, amelyeket vélhetőleg magával hoz az Unióba. / pl.: Magyarország esetében az, hogy több millió magyar él a szomszédos országokban./ Biztosra vehető, hogy a kisebbségekkel való bánásmód meg fog jelenni az Unió közös kül- és biztonságpolitikájában.

Az EU és az egyes új belépő tagok viszonya aszimmetrikus. Súlyuk a nemzetközi politikában eltérő, nem beszélve az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját illető tapasztalataikról. 40

A jelenlegi tagok aggodalmait mérsékelhetik a következő tények: !

A régió első három országa / Csehország, Lengyelország, Magyarország/, amelyek 1999-ben csatlakoztak a NATO-hoz, mindvégig alkalmazkodó külpolitikát folytatott. / pl.: a koszovói háborúban/

!

A jelöltek döntés-előkészítésben részt vevő bürokráciája reális elképzeléssel rendelkezik arról, hogy mire alkalmas, s mire nem a közös kül- és biztonságpolitika. 39

Az 1990-es évek végén az EU Maastrichtban 1992-ben létrehozott második pillérének fejlődése váratlan fordulatot vett. Az 1998-as saint-malo-i brit-francia megegyezést követően egy éven belül az addigi alapvetően külpolitikai eszköztár kiegészült a közös biztonság-és védelempolitika megjelenésével. A tagállamok úgy döntöttek, hogy 2003. végére, tehát még az újabb tagok csatlakozása előtt az 1997-es amszterdami szerződésbe a NYEU 1992-ben elfogadott petersbergi nyilatkozatából „átültetett” feladatok megvalósítására hoznak létre katonai erőt. Az EU közös hadserege kizárólag az ún. Petersberg-típusú válságkezelési feladatokat látná el, mint például békefenntartás, kutató-mentő feladatok, humanitárius segélynyújtás, evakuációs feladatok természeti katasztrófa esetén. Az elképzelések szerint a felállításra kerülő európai haderő- szükség esetén a NATO katonai felszerelését kölcsön véve, de az Egyesült Államok aktív részvétele nélkül tudna katonai manővereket lebonyolítani, amelyek között nem szerepel a kollektív védelem. Az utóbbit azért fontos kiemelni, mert sok EU-tagállamnak a kollektív védelem elfogadhatatlan lett volna. /pl.: a katonailag el nem kötelezett államoknak, valamint a NATO-tag EU-államoknak, amelyek ezt a feladatot továbbra is a NATO-n belül képzelik el megvalósítandónak/40

39

Dunay Pál: Az EU közös biztonság-és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja in: Külügyi Szemle 2002. tél. 19-29 o. 40 Ilisics Zoltán: A tagjelölt országok részvétele az EU 2. pillérében, különös tekintettel a közös európai kül- és védelempolitikára in: Európai Tükör- Műhelytanulmányok 86.szám /BKÁE, 2002/ 143.o.

41

A

következőkben

Magyarország

és

az

EU

külpolitikai

és

biztonságpolitikai

együttműködéséről lesz szó, a csatlakozási tárgyalásokról, stratégiákról, illetve Magyarország jelenlegi helyzetéről, helyéről az EU-ban.

5.2. Magyarország politikai párbeszédének kezdetei:

A rendszerváltás pillanatától Magyarország külpolitikai stratégiájának egyik alapeleme az európai integráció, s a meghatározó politikai erők egyetértenek e célkitűzéssel. 1990 óta mindegyik kormány programjában megfogalmazódott a célkitűzés az euro-atlanti intézményekhez való mielőbbi csatlakozásról. Ennek keretében a magyar külpolitika jelentős eredményeket tudhat maga mögött. Magyarországot 1990-ben felvették az Európa Tanácsba, 1996-ban az OECD-be, 1999-ben a NATO-ba. Az 1991-ben aláírt magyar- EK megállapodás / társulási megállapodás/ előirányozta a rendszeres politikai dialógust, amely a szerződő felek közötti közeledést erősítette, valamint támogatást nyújtott az új politikai rendszerhez Magyarországon és a szolidaritás tartós kötelékét jelentette, s az együttműködés új formáit hozta létre. A megállapodás kimondja, hogy a politikai dialógus és együttműködés – a közös célok és értékek alapjánMagyarországnak a Közösséghez történő csatlakozását hivatott elősegíteni. A szerződő felek kölcsönös megértésén túlmenően a politikai dialógus a nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontok fokozódó harmonizálását szolgálja. A megállapodás vonatkozó részei szükség esetén legfelső szintű konzultációkat helyeznek kilátásba.41 Miniszteri szinten a politikai dialógus a Társulási Tanács keretében zajlik, parlamenti szinten a Parlamenti Társulási Tanács keretében. Ezen dialógus további eljárásait és mechanizmusait a megállapodás a következő formákban határozat meg: !

Találkozók a politikai igazgatók szintjén, egyfelől a magyar képviselők, másfelől az EK Tanácsának elnöksége és a Bizottság között.

41

Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az Európai Uniónak külpolitikája? /Bp., 2000/ 94. o.

42

!

Minden diplomáciai csatorna felhasználása a szerződő felek között, beleértve a két és az olyan sokoldalú területeket, mint az ENSZ és az EBESZ.

!

Magyarország rendszeres tájékoztatása. / adott esetben a magyar fél is hasonló információkat bocsát rendelkezésre./

!

Egyéb

intézkedések,

melyek

hozzájárulnak

a

politikai

dialógus

megszilárdításához, továbbfejlesztéséhez hatékonyságának a növeléséhez.

A társult országok növekvő száma szükségessé tette, hogy az általános érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekben az Unió multilaterális keretek között is folytasson párbeszédet a társult államokkal. Magyarország 1994 áprilisában nyújtotta be tagsági kérelmét az Európai Unióhoz, s ekkor leszögezte, hogy Magyarország az Unióhoz való csatlakozás pillanatától teljes jogú tagja kíván lenni az EU mindhárom pillérének, ideértve a szerződés V. fejezetében lefektetett közös kül- és biztonságpolitikát is. A következő nagyobb jelentőségű „technikai jellegű” előrelépés 1996. április 26-án történt. Ekkor adták át a felvételét remélő tíz közép-és kelet-európai országnak az EU Bizottsága által összeállított kérdőívet, amely ténylegesen is megindította a csatlakozási tárgyalások előkészületét. A kérdések a magyarországi politikai berendezkedés, a gazdasági élet, valamint az Unió működésével összefüggésbe hozható jogalkotás egészét felölelték. A válaszok egészét a Külügyminisztérium koordinálásával a kormányzati apparátus kapta feladatul.42 1996. júniusában a kérelem benyújtása után kézhez kapott brüsszeli kérdőívre elkészített válaszban a magyar kormány még egyszer leszögezte, hogy Magyarország teljes mértékben magáénak vallja az Uniós szerződés V. fejezetében lefektetett közös külés biztonságpolitika céljait és előírásait, s ennek érdekében célja a nemzetközi biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés előmozdítása, a demokrácia, a jogállamiság, valamint a piacgazdaság fejlesztése és erősítése. Ugyancsak a kérdőívre adott válaszában nyilatkozta, hogy Magyarország teljes jogú tagként kíván csatlakozni a NYEU-hoz.

42

Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar EU kapcsolatok fejlődése /KJK, Bp.,2002./ 151 o.

43

Igaz Magyarországnak, és a többi társult országnak már 1994 óta lehetősége nyílt arra, hogy az EU felhívására csatlakozzanak a CFSP-akciókhoz. / közös álláspontok, közös nyilatkozatok, démarche-ok/ A társultak csatlakozásának nincsenek formai feltételei, a felkérésről a tagállamok a konkrét helyzet mérlegelését követően döntenek. Általános szabály, hogy ha egy adott CFSP-akció az együttműködésben részes valamelyik társult országot érinti, akkor a felkérés elmarad. Magyarország 1999. végéig mintegy 300 felkéréshez csatlakozott. A tagállamok által már jóváhagyott CFSP-akcióról a Tanács Főtitkársága tájékoztatja a társult országokat, és az ügy sürgősségének megfelelően általában igen rövid határidőt jelöl meg annak eldöntésére, hogy a felkért ország csatlakozik-e vagy sem. Közös álláspontokhoz való csatlakozásra először 1996-ban történt felkérés. A közös álláspont a CFSP egyik meghatározó és leghatékonyabb eszköze, olyan közös állásfoglalás, véleményalkotás kialakítása a nemzetközi képviseletek területén, amely egy konfliktussal, nemzetközi eseménnyel vagy harmadik ország belpolitikai fejleményeivel kapcsolatos. A társultak csatlakozásának bejelentése külön nyilatkozat formájában történik. Csatlakozásukkal a társultak politikai elkötelezettséget vállalnak arra, hogy az adott kérdésben politikájukat összhangba hozzák az Unióval. Az elnökségi nyilatkozat valamilyen nemzetközi eseményre reagál, ilyenkor az Unió helyzetértékelését a soros elnökség teszi közzé. Amennyiben a nyilatkozatot valamennyi társult ország támogatja, akkor annak szövege utal erre, ellenkező esetben a nyilatkozat felsorolja az akkor csatlakozó társult államokat. A demarche-ok esetében, ha valamennyi társult állam egyetért azzal, akkor a társult államoknak a Trojka közös fellépése, intézkedése által érintett fővárosban lévő akkreditált képviseletvezetők dikánja /dogen/ elkíséri a Trojkát. Amennyiben azonban nem minden társult állam támogatja az intézkedést, akkor a Trojka annak végrehajtásakor kinyilvánítja, hogy az EU mellett mely társult ország nevében jár el. A CFSP- együttműködés fontos eleme a Külügyminisztériumok politikai igazgatóinak és európai levelezőinek találkozói, amelyekre minden soros elnökségi periódusban egy alkalommal kerül sor. A találkozók lehetőséget nyújtanak közös érdeklődésre számot tartó külpolitikai kérdések megvitatására, valamint az együttműködés gyakorlati tapasztalatának értékelésére.

44

További terület a CFSP működtetésében fontos szerepet játszó tematikus szakértői munkacsoportok ülésein történő részvétel, elnökségenként szintén egy alkalommal. Ezen találkozók célja a kölcsönös tájékoztatáson túl az, hogy az egyes területek /pl.: leszerelés, fegyver-export ellenőrzés, emberi jogok, terrorizmus elleni harc/ szakértői képet kapjanak az Unión belüli egyezetés és álláspont-kialakítás mechanizmusairól. Magyarország aktív szerepet vállal a meghatározó nemzetközi szervezeteken belül / ENSZ, EBESZ/ és a harmadik országokban, akkreditált külképviseletek szintjén zajló CFSP-együttműködésben. Az EU és a társult államok közötti együttműködésben új fejezet nyílt 1999. december 7-től, mikor is megvalósult a zárt és közvetlen elektronikus összeköttetés az EU Tanács Főtitkársága és a társultak külügyminisztériumai között, egy különlegesen kifejlesztett levelezői rendszer, az ACN / Assiciates Communication Network/ kiépítése révén. A rendszer fontos sajátossága, hogy az Unióhoz való csatlakozásunkat követően kisebb technikai módosításokkal azonnal rácsatlakoztatható a tagállamok közötti európai levelezői /COREU/ táviratforgalmat biztosító CORTESY rendszerre. A társult európai levelezők tehát az együttműködés lebonyolításában vesznek részt, azon belül is elsősorban az információ továbbításában és a belső koordinációban játszanak szerepet.

5.3. A magyarországi csatlakozási tárgyalások története

A luxembourgi döntések alapján 1998. március 12-én az Európai Konferencia összehívásával vette kezdetét a többszintű bővítési folyamat, amelynek részeként az Európai Unió 1998. március 31-én Brüsszelben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az 5+1 tagjelölt országgal, vagyis Magyarországgal, Csehországgal, Szlovéniával, Lengyelországgal, Észtországgal, és Ciprussal. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a tárgyalások előkészületei Romániával, Lettországgal, Szlovákiával, Litvániával és Bulgáriával.43

43

Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar EU kapcsolatok fejlődése /KJK, Bp.,2002./ 154 o.

45

Fontos tényező a csatlakozási folyamatokban a tagországok közvéleményének pozitív hozzáállása a jelölt országok befogadására. A 15 tagállamban végzett felmérések szerint a bővítés átlagos támogatottsága 44 %-os volt, az ellenzőké pedig 35%-os. Konkrétan Magyarország megítélése jó, a 15 tagállamban átlagosan 46%, az ellenzőké 31 %. A legtöbben Dániában és Svédországban szeretnének uniós tagként látni bennünket, a legkevésbé pedig Nagy-Britanniában és Franciaországban. 44 A nyitó nyilatkozatok elhangzását követően megindult a közösségi joganyag átvilágítása. A konkrét tartalmi kérdésekre összpontosító tárgyalások 1998. novemberében Brüsszelben kezdődtek el a fent említett hat országgal, ami a 31 fejezetre tagolt 80 ezer oldalnyi joganyag átvizsgálásával járt együtt. Ennek keretében minden egyes tárgyalási fejezetről tartottak egy multilaterális ülést, amelyen az Európai Unió és hat tagjelölt ország képviselői vettek részt. Magyarország esetében a joganyag átvilágítása 1999.július 2-án ért véget. Az első kétoldalú csatlakozási tárgyalási fordulóra Magyarország és az Európai Unió között 1998. április 24-én került sor. A csatlakozási tárgyalások miniszteri szintű kormányközi konferencia keretében zajlanak. Az érdemi tárgyalások megkezdéséhez három előfeltétel teljesülése szükséges. Elengedhetetlen az adott tárgyalási fejezet multi-, majd bilaterális átvilágítása. Ezt követően a tagjelölt ország elkészíti, és átadja az Európai Uniónak az egyes, már átvilágított fejezetekre vonatkozó tárgyalási álláspontját / az ún. pozíciópapírt/. Harmadik lépésként pedig az Unió tagállamai készítik el a tagjelölt által benyújtott tárgyalási álláspontról saját közös álláspontjukat. / ez az ún. „common position/

1998 óta több elnökség ideje alatt folytak érdemi tárgyalások, melyek közül a következőket szeretném kiemelni:

Az osztrák elnökség időszakában: Az oszták elnökség alatt 1998. szeptember 7-én Magyarország 11, már átvilágított fejezetre vonatkozó tárgyalási álláspontját adta át az Európai Unió számára. Ezek a következők voltak: kis-és középvállalatok, tudomány és kutatás, oktatás és képzés, statisztika, iparpolitika, távközlés és információs technológiák, halászat, fogyasztóvédelem, kultúra és audiovizuális 44

J. Nagy László: Az európai integráció politikai története / Maxim Kiadó, Szeged, 2002/ 116. o.

46

politika, kül- és biztonságpolitika és a vállalati jog. Az érdemi csatlakozási tárgyalások 1998. november 10-én, a második miniszteri szintű tárgyalási forduló keretében kezdődtek meg Magyarország és az Európai Unió között Brüsszelben. A napirenden hét fejezet szerepelt, mégpedig a tudomány és kutatás, távközlés és információs technológiák, oktatás és képzés, kultúra és audiovizuális politika, iparpolitika, kis-és középvállalatok és a kül- és biztonságpolitika. A felek ideiglenes jelleggel /ami azt jelenti, hogy fenntartották az ezekre a fejezetekre történő visszatérés elvi lehetőségét/ lezárták a következő három fejezetet: a tudomány és kutatás, az oktatás és képzés, valamint a kis-és középvállalkozások fejezeteket.

A német elnökség időszakában: Az EU belső fejlődése és bővítése szempontjából is stratégiai jelentősége van annak, hogy a német elnökség időszakában, a berlini csúcson elfogadásra került az Agenda 2000, amely 2002-től megjeleníti az első bővítés költségeit. A német elnökséget lezáró kölni Európai Tanács elfogadta az intézményi reformokat, és az elnökségi következtetések pedig megerősítették az Unió elkötelezettségét a bővítés ütemes végrehajtására. Magyar részről 1999 augusztusáig 12 újabb tárgyalási álláspont került átadásra az Európai Uniónak, mégpedig: az áruk szabad áramlása, külgazdasági kapcsolatok, vámunió és vámjog, versenypolitika, szociálpolitika és foglalkoztatottság, energia, gazdasági és monetáris unió, a tőke szabad áramlása, közlekedéspolitika, a szolgáltatások szabad áramlása, az adózás és a környezetpolitika. Az ülés napirendjén tíz fejezet szerepelt: a halászat, statisztika, fogyasztóvédelem, távközlés, iparpolitika, versenyjog, áruk szabad áramlása, vállalati jog, vámunió, vámjog, külgazdasági kapcsolatok, ezekből a halászat, statisztika és a fogyasztóvédelem fejezetek ideiglenesen lezárásra kerültek. A német elnökség végéig összesen 15 fejezet, tehát a tárgyalási dossziék fele került megnyitásra és 8 fejezet ideiglenesen lezárásra.

A finn elnökség időszakában: 1999. második félévében, a soros finn elnökség alatt két főtárgyalói és egy miniszteri szintű tárgyalási fordulóra került sor. Az üléseken összesen hét dosszié került megnyitásra: a tőke szabad áramlása, gazdasági és monetáris unió, szociálpolitika és foglalkoztatás, energia, közlekedéspolitika, a szolgáltatások szabad áramlása és az adózás. Ezekből egy, a gazdasági és monetáris unió fejezet ideiglenesen lezárásra került. 47

A portugál elnökség időszakában: A portugál elnökség idején átadásra került a költségvetés fejezetre vonatkozó magyar tárgyalási álláspont is. 2000. áprilisában került sor a főtárgyalói szintű fordulóra, melyben két új fejezet került megnyitásra: a pénzügyi ellenőrzés és a regionális politika. Ezeken kívül további négy fejezet szerepelt a napirenden: az áruk szabad áramlása, a vállalati jog, a szociálpolitika és a kül- és biztonságpolitika. Ezek közül a legutolsó került lezárásra. A májusi ülése újabb három fejezet került megnyitásra, mégpedig a személyek szabad áramlása, a költségvetés és a bel-és igazságügyi együttműködés. A portugál elnökség végére az összes tárgyalási fejezet megnyitásra került, s abból 11 fejezet már lezárásra.

A francia elnökség időszakában: A francia elnökség során az energia, a külgazdasági kapcsolatok, a vállalati jog és az adózás fejezetek szerepeltek a napirenden az egyik helyettesi szintű tárgyalási fordulón. Lezárásra kerültek ideiglenesen az energia és a külgazdasági kapcsolatok fejezetek. A másik helyettesi szintű tárgyalási fordulón további két fejezet került megnyitásra: a szociális politika és foglalkoztatás, valamint a szolgáltatások szabad áramlása, melyek közül az utóbbi lezárásra is került. Ezzel az ideiglenesen lezárt fejezetek száma 14-re emelkedett. A francia elnökséget a nizzai csúcs zárta le, ahol döntöttek arról, hogy 2004 folyamán hívják össze a következő kormányközi konferenciát. Itt született döntés az intézmények reformjáról is , amivel az EU részéről teljesült a bővítés megkezdése előtt álló utolsó feltétel.

A svéd elnökség időszakában: A svéd elnökség alatt egy főtárgyalói fordulóra került sor, amelyen három fejezet, az áruk szabad áramlása, a szolgáltatások szabad áramlása és a vállalati jog fejezetek kerültek lezárásra. A helyettesi szintű tárgyalási forduló további két fejezet, a környezetvédelem és a vámunió dosszié került ideiglenes lezárásra. A csatlakozási tárgyalások következő miniszteri szintű fordulóján további nyolc fejezet került napirendre, melyből további három dossziéról állapították meg, hogy a tárgyalások jelenlegi szakaszában nem igényelnek további tárgyalást.

48

Ezek a következők: személyek szabad áramlása, a tőke szabad áramlása és az adózás. Magyarország ezzel 22-re növelte az ideiglenesen lezárt fejezetek számát.45 Az utolsó csomag tárgyalását a kormány 1999. november 25-én fogadta el, és került átadásra Brüsszelben. A bővítési tárgyalások előrehaladását értékelte a svéd elnökséget lezáró 2001. júniusi göteborgi, majd a belga elnökség végét jelző 2001.decemberi Laeken-i csúcs. A tárgyalási folyamat alatt az Európai Bizottság folyamatosan elemezte a tagjelöltek helyzetét. Az első országjelentések 1998. november 4-én jelentek meg, ezután a jelentések minden évben rendre november hónapban láttak napvilágot. 1998 és 2001 között összesen négy országjelentés készült, ezekben az Európai Unió értékelte az előrehaladást, ugyanakkor udvarias, de mind határozottabb formában a tagjelöltek tudomására hozta, hogy hol és milyen természetű akadályát tapasztalja a csatlakozási tárgyalások sikeres lezárására. Az éves jelentések közül szeretnék egyet kiemelni. A Bizottság 2000. november 8-án tette közzé a csatlakozni kívánó és tárgyaló országokról készített egyik éves jelentését. A jelöltek összességében jelentős haladást értek el a koppenhágai kritériumok teljesítésében. A politikai követelményeket illető bírálatok szinte ugyanazok voltak, mint korábban: a tisztviselői és bírói kar nem eléggé képzett, nagy a korrupció és a gazdasági bűnözés, létezik a cigányság korrupciója egyes tagjelölteknél, s növekszik a nő-és gyermekkereskedelem. Egyetlenegy tagjelölt nem teljesítette a kritériumokat, az pedig Törökország volt. Magyarország megítélése összességében jó volt. A politikai kritériumok teljesítésénél a jelentés megismétli a cigány lakosság helyzetének a javítását és a korrupcióellenes harc erősítését. Gazdasági területen egyértelműen fejlődést állapított meg. Két területen kapott országunk igen elmarasztaló ítéletet, a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén.46

5.4. Magyarország tárgyalási stratégiája

A magyar tárgyalási stratégia biztonságpolitikai alapelve két tényező kihangsúlyozásában fejeződik ki, mégpedig a következőkben: 45 46

http://www.romacentum.hu/eucsatl/integrac.html. Európai uniós csatlakozás J. Nagy László: Az európai integráció politikai története / Maxim Kiadó, Szeged, 2002/ 117. o.

49

!

A magyar politika számára nem lelhető fel az EU megfogalmazódó biztonságpolitikájában, az ezen alapuló végleges szerződésekben, a várhatóan kialakuló döntési és akció gyakorlatban nemzeti érdekeinkkel ellentétes, vagy azokat sértő tényező, lehetőség. Éppen ellenkezőleg, hazánk elsőrendűen érdekelt az európai stabilitás fenntartását, az ezt veszélyeztető válságok távoltartását, kezelését szolgáló közös biztonságpolitikában, kész és képes ahhoz hozzájárulni.

!

Az ország geopolitikai helyzetéből, sajátos környezetéből, az ismert nemzetiségi problémákból, vagy gazdasági érdekekből adódhatnak olyan esetek, amelyek kapcsán a magyar politika konkrét cselekvései csak részben nemzeti, de alapvetően Uniós érdekből is , korlátozódhatnak. Az ilyen helyzetekben a magyar kormányzat széleskörű konzultáció után, a többi tagállam egyetértését elnyerve élhet a konstruktív tartózkodás elvével, a sajátos közvetítő szerep alkalmazásával.

A tárgyalási stratégia során, a taktikai elemek kidolgozásakor, álláspontok megfogalmazásakor mérlegelnünk kellett az EU-n kívüli országok szempontjait is. Fontos az Egyesült Államok változó politikai érdekeinek a szemmel tartása, illetve a kívülmaradókkal kapcsolatos magatartásformák. Itt elsősorban az ukrán érdekek figyelembevétele és a balkáni viszonyok alakulása az, ami befolyásoló tényező lehet, s ezek emiatt nyitott módon szerepelnek a tárgyalásokon. 47 A sikeres tárgyalások és az eredményes csatlakozás feltétele mindvégig a jó, tudatos felkészülés. Ez már számos területen megtörtént, de továbbra is intenzív munkálatokra van szükség a tagság eléréséig előttünk álló rövid időszakban. A biztonságpolitika terén az alapdokumentumok, a honvédelmi alapelvek, a polgári védelmi törvény, honvédelmi törvény, idegenrendészeti törvény, a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységéről szóló dokumentumok mind alapvetően euro-komformok. A

csatlakozásra

összehangolt

munkával

kell

készülnie

az

egész

magyar

társadalomnak.

47

EU-csatlakozásunk stratégiai kérdései- Biztonságpolitikai munkacsoport-Deák Péter /Bp., 1997/ 275.o.

50

A felkészüléshez az EU is segítséget nyújt, ehhez folyamatosan továbbfejlődőcsatlakozást előkészítő- stratégiát alkalmaz. A csatlakozásra való felkészülés az Európai Unió részéről az esseni csúcsértekezleten elfogadott ún. előcsatlakozási stratégia létrehozásával kezdődött, majd az Európai Tanács cannes-i értekezletén elfogadott, a belső piaci szabályozáshoz való felzárkózást elősegítő fehér könyv rendelkezésünkre bocsátásával folytatódott. Az Agenda 2000-ben foglalt ún. megerősített előcsatlakozási stratégia többféle elemet tartalmaz, azzal az alapvető céllal, hogy a közösségi jogok és kötelezettségek teljes körében segítse a felzárkózást. A csatlakozást elősegítő stratégia megvalósulását a Bizottság folyamatosan vizsgálja, és erről valamennyi tagjelölt esetében jelentést készít az Európai Tanácsnak. Ez lehetővé teszi, hogy az EU legfőbb politikai fóruma folyamatosan és összehasonlítható módon kövesse az egyes jelöltek előrehaladásának mértékét, jellegét és eredményességét.48

5.5. Magyarország és a CFSP a csatlakozási tárgyalások tükrében

A CFSP önálló tárgyalási fejezetet alkot az EU-val folyó csatlakozási tárgyalásokon. Mind a joganyag átvilágítása /acquis screening/, mind pedig a tárgyalási forduló alatt bebizonyosodott, hogy Magyarország külpolitikája már most összhangban áll az EU közös kül- és biztonságpolitikájával, és a tagság bekövetkeztével számára nem fog gondot okozni a CFSP-ben való azonnali és teljes körű részvétel. Ennek megfelelően ezen a területen átmeneti mentesség /derogáció/ iránti igényt Magyarország nem fogalmazott meg. Az EU bizottságának Magyarországról szóló éves jelentéseiben egyértelműen pozitív véleményt olvashatunk országunknak az Unió CFSP-tevékenységében való részvételről, valamint a politikák összehangolása területén elért eredményekről. A jelentések többek között elmondják, hogy bár Magyarországnak még bizonyos strukturális változásokat kell végrehajtania a CFSP-ben való teljes részvételhez, de az ország aktívan részt vesz a multilaterális politikai dialógusban, ami mindenféleképpen a javára válik. Ezenkívül pozitívumként értékelik Magyarország azon erőfeszítéseit, amelyeket a határos államokkal 48

http://www.romacentum.hu/eucsatl/integrac.html. Európai uniós csatlakozás

51

való jó szomszédi kapcsolat kialakításáért és fenntartásáért tesz, valamint, hogy Magyarország részt vesz a Dél-Kelet Európai Stabilitási Paktumban. Megállapították a jelentések, hogy Magyarország minden meghívás alkalmával elfogadta az EU véleményét vagy deklarációját, és rendszeresen az EU állásfoglalásához igazította saját véleményét. Az EU és országunk közötti kül- és biztonságpolitikai együttműködés folyamatosan fejlődik, s ez maximálisan hozzájárul hazánk EU csatlakozásához. Ezt bizonyítják azok a tények, mint például, hogy 2000. április 16-án az Unió egyik tárgyalási fordulóján Magyarországgal ideiglenesen lezárta a közös kül- és biztonságpolitikai fejezetét. 2000. szeptember 11-én a hat parlamenti párt / Fidesz, MDF, FKGP, MSZP, SZDSZ, MIÉP/ és a Kormány 9 pontból álló megállapodást írt alá, melyben egyetértésüket fejezték ki, hogy a „ Magyar Köztársaságnak alapvető nemzeti érdeke, hogy a lehető legkorábbi időpontban és a legkedvezőbb feltételek mellett csatlakozhasson az EU-hoz.” Ezenkívül a „ a parlamenti pártok támogatják a Kormány kötelezettségvállalását a belső felkészülés 2002. év végéig történő befejezésére és annak teljesítését készek parlamenti eszközeikkel segíteni és folyamatosan biztosítani annak parlamenti ellenőrzését.” Ezzel az ország politikai elitje kimondta egyértelmű elhatározását az Unióhoz való csatlakozásunk támogatása mellett. A tárgyalások során bebizonyosodott tehát, hogy országunknak nincs semmi szégyellnivalója a CFSP-hez való zökkenőmentes csatlakozási feltételeinek biztosítása kérdésében.

52

Befejezés

Az Európai Unió bővítésének messzemenő politikai és gazdasági következményei lesznek egész Európa és különösen a közép-és kelet-európai régió számára. A felveendő országok első körének kiválasztása tekintetében az Európai Unió a teljesítmény kritériumot hangsúlyozza, de nem elhanyagolhatóak a geopolitikai szempontok, a szubregionális kapcsolatrendszerek sem a kontinens stabilitása, valamint az európai integráció jövőbeni működésképessége szempontjából. Magyarország már a célegyenesben van, 2003. április 12-én a magyar lakosság úgy döntött, hogy csatlakozzunk az EU-hoz, s a csatlakozási szerződést jóváhagyták az Európai

Unióban.

A

magyar

kormányzat

képviselői

megfigyelőként

már

bekapcsolódhatnak az integrációs szervezet mindennapi munkájába. Az új tagállamok várhatóan részt vehetnek az Európai Parlament következő, 2004-ben esedékes választásain, valamint az ugyancsak 2004-ben kezdődő újabb intézményi kormányközi konferencián. Valójában ennél is korábban a szerződés aláírásának pillanatában megváltozik az ország nemzetközi politikai és morális státusa: véget ér a kirekesztettségnek és a bizonytalanságnak az a megkerülhetetlen állapota, amelyben az elhúzódó EU- tárgyalási folyamat tart bennünket. Magyarország eléri egyik legfontosabb külpolitikai célját: a NATO-tagság után az Európai Unióhoz való csatlakozást. Remélhetőleg Magyarország a teljes jogú tagsággá válás után is az eddigiekhez hasonlóan, eredményesen és hatékonyan tud tevékenykedni a közös kül- és biztonságpolitika területén. Véleményem szerint, az EU teljes jogú tagsággá válásunk után hazánk külpolitikai mozgástere növekedni és erősödni fog, s ebben NATO tagságunk is segít majd, hiszen nemzeti érdekeink mind az Észak-atlanti Szövetség, mind az Európai Unió külpolitikai érdekeivel egybeesnek.

53

Irodalomjegyzék

1. Balázs Péter: Az EU külpolitikája és a magyar kapcsolatok fejlődése / Bp., 2002/ Az Eu Évkönyve 2001. /Osiris Kiadó, Bp.,2002/ 2. Deighton, A.: Western European Union 1954-1997. Defence, Security, Integration, European Interdepence, Research Unit /Oxford,1997/ 3. Dunay Pál- Gazdag Ferenc: A Nyugat-Európai Unió / Tanulmányok és Dokumentumok, Bp., 1994./ 4.

Dunay Pál: Az EU közös biztonság-és védelempolitikájának céltalansága: a tagságra váró országok nézőpontja in: Külügyi Szemle 2002. tél.

5. Eaton, M. R.: Common Foreign and Security Policy in: O’Keffee-D.-Twomey: Legal Issues pf the Maastricht treaty, Chichester, Wiley Chancery, 1994. 6. Gazdag Ferenc: A második pillér: van-e az EU-nak külpolitikája? / Bp.,2000/ 7. Gazdag Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Osiris Kiadó, Bp., 2002/ 8. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról / Magyar Országgyűlés, 1999./ 9. http://www.europa.eu.int/council / European Council Declaration on Strengthening the Common European Policy on Security and defence/- Helsinki European Council 10.11.December 1999. 10. http://www.romacentum.hu/eucsatl/integrac.html. Európai uniós csatlakozás 11. http://www.weu.int/History.htm 12. Ilisics Zoltán: A tagjelölt országok részvétele az EU 2. pillérében, különös tekintettel a közös európai kül- és védelempolitikára in: Európai TükörMűhelytanulmányok 86.szám /BKÁE, 2002/ 13. J. Nagy László: Az európai integráció politikai története / Maxim Kiadó, Szeged, 2002/ 14. Jári Ferenc: Az EU közös kül- és biztonságpolitikája /Bp.,2000/ 15. Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az EU közös kül- és biztonságpolitikájáig, Törekvések és lehetőségek a 2000. évben. / Disszertáció, 2001., Bp./ 16. Magyarország felkészülése az EU-tagságra szerk.: Balázs Péter és Marc Maresceau / OMIKK, Bp., 1996/ 17. Meiszter Dávid: Magyar kül és biztonságpolitika, Mihez is kell illeszkednünk? In: Műhelytanulmányok, 6. szám / BKÁE, Bp., 1996/ 54

18. Németh József: A közös kül- és biztonságpolitika új vonásai in: Európai Tükör, 2000. 5 évf. 3.szám. 19. Szűcs Tamás : Az EU kül- és biztonságpolitikája in: Európai Tükör, 1998. 3.évfolyam, 5.szám 20. Tolnay László: A magyar biztonságpolitikai útkeresés és a NYEU in: Európai Politikai Évkönyv 1995-1996. Szerk.: Inotai András, Tamás Pál / MTA, Bp., 1996/

55