Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció SZAK Nappali tagozat Nemzetközi Gazdaságelemző szakirány

KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ MAGYARORSZÁGON (1990-2005) ÉS AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK FELTÉTELEI

Készítette: Varga Csaba Budapest, 2006.

1

TARTALOMJEGYZÉK

I. Bevezetés…………………………...………………………….……..……………5 II. Gulyásszocializmus………………....………………...…….…………………...7 II.1. Gulyáskommunizmus, fridzsiderszocializmus………...……………..….……7 II.2. A legvidámabb barakk………………………………..………………………8 II.3. A Kádár-korszak konszolidációja………………...….……………………….8 II.4. A média és a politika szétválása és küzdelme ……..…………….………....11 II.5. Hatalmi Vákuum ……………………….…….…………………….………12 II.6. Hatalmi vákuum a média vetületében …………..…………………...……..17 II.7. Tárgyalásos Forradalom …………………….….…………………………..18 II.8. A média és a rendszerváltás utáni első magyar választás………………….22

III. Az Antall-Boross kormány kormányzati kommunikációja……...…24 III.1. Az „Antallizmus”…………………………………………………..………24 III.2. A közjó és a rendszerváltás………………………………………..……….26 III.3. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban…………...29 III.4. A kormányzati döntések kommunikálása, az Antall-Boross kormány kommunikációs politikája…….………………30 III.5. A Média különleges szerepe és hatása……………………………..……...31 III.6. A vallásháborúk kora (1991-1994 nyara)…………………………...……...32

IV. A Horn-kormány kormányzati kommunikációja………………...…34 IV.1. Horn Gyula………………………………...……………..………………...34 IV.2. Közjó……………………………………..………..……………………….36 IV.3. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban…………..38 IV.4. A kormányzati döntések kommunikálása, a Horn- kormány kommunikációs politikája…………...…….…………….39 IV.5. A tulajdonosok kora (1994 nyara után-1998 őszéig)…..……………….....40

V. Az Orbán-kormány kormányzati kommunikációja…………...………41 V.1. Orbán Viktor……………………………...………………………………....41 V.2. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban és a STRATEK……………………..…………..43

2

V.3. A kormányzati döntések kommunikálása, az Orbán-kormány kommunikációs politikája………………………….…..46 V.4. A „polgári radikalizmus” sajátosságai……………………………...……….49

VI. A Medgyessy- , és a Gyurcsány kormány kormányzati kommunikációja…….52 VI.1. Medgyessy Péter………………… …..…………………………………….52 VI.2. A „jótékony” Medgyessy-kormány…...……………………………………53 VI.3. A „színfalak” mögött…………………………………………………….…55 VI.4. A kormányzati kommunikációról…………………………………………..57 VI.5.1. Gyurcsány Ferenc az új miniszterelnök………...………………..58 VI.5.2 Gyurcsány Ferenc………………………………..…………….....61 VI.5.3.

A Gyurcsány-kormány első éve………………..………………62

VI.5.4. Közigazgatás a PR-kormányzás szolgálatában…..…………...….63 VI.5.5. A „100 lépés” programja………………...……………………....64 VI.5.6. Választásra hangolódva(2006)…………..………………………65

VII. Az euró bevezetésének feltételei……...…………………………....68 VII.1. Célkeresztben az euró bevezetése………...…………………………..…68

VIII. Utószó…………………………..……………..…………………………….73 IX. Táblázatok és ábrák jegyzéke………..………………………….…..74 IX.1. Táblazatok jegyzéke………………………...…………………………...…74 IX.2. Ábrák jegyzéke…………..………………...……………………………….74

X. Irodalomjegyzék…………………………………………………………..74 X.1. Felhasznált irodalom……………………...………………………………...74 X.2. Internet……………….….…………………..……………………………….75

3

I. Bevezetés

Politikai kommunikáció. Napjainkra rendkívül divatos fogalommá nőtte ki magát e két szó. Sőt, nem nagyképűség azt állítani, hogy mára a politika vezérfonala lett. Honatyáink kommunikációs stílusa sokat változott a rendszerváltás óta. Pusztán a jó politizálás már nem elegendő ahhoz, hogy a jelen kor politikusa két lábbal álljon a média cizellált útvesztőjében. Minél ügyesebb egy vezető, minél jobban kommunikál egy párt, annál hatásosabb a mondanivalója, és ezáltal több választó tud hasonulni a szervezet eszmerendszerével, politikai programjával, stratégiájával. Manapság már külön osztályokat hoztak létre, amelyek kizárólag a kommunikációra fókuszálnak. Ugyanis a tudatos, jó imázs a sikeres, modern politizálás egyik alapvető feltétele. A PRelvű látásmód beleivódott a politikai életbe. A 90-es évek elején mindez még csak gyermekcipőben járt, napjainkra viszont átvette a hatalmat a politikai élet fölött, és minden egyes lépést most már a PR diktál. Szakdolgozatomban ezt a témát mutatom be bővebben; a politika és a kommunikáció viszonyát a rendszerváltástól napjainkig. A politikai kommunikációval, azon belül is a mindenkori kormányzati kommunikációval foglalkozom. Igaz, munkámat egy kis történelmi áttekintéssel kezdem, amely során egészen a Kádár-korszakig tekintek vissza. Az akkori kormányoknak nem kellett sokat aggódniuk a konkurencia miatt, mint tudjuk ez nem a jó kommunikációjukon alapult. Azért választottam ezt a témát, mert kíváncsi voltam arra, hogy a PR-alapú kommunikáció miként ágyazódott bele a hazai politikai életbe, és hogyan vált a politika a kommunikáció szolgájává. A politikai szereplők ráéreztek arra, hogy ha a kommunikációra nagyobb hangsúlyt fektetnek, sokkal megnyerőbbek tudnak lenni az emberek körében, ezáltal a tömegek szélesebb rétegét tudhatják magukénak. Megindult a harc a választókért; a politikát napjainkra teljes mértékben üzleti érdekek irányítják. Egy olyas fajta üzletre gondolok, amelyben a politikusok az eladók, a politikai programjuk az áru, és jó árus módjára mindent megtesznek, hogy kínálatuknak minél nagyobb legyen a kereslete, azaz több választója a soron következő szavazáson.

4

A kormányzati kommunikáció sikeressége és a média két, egymástól elválaszthatatlan fogalom, mert a média által ismerszik meg a kommunikáció sikeressége. Ezért szakdolgozatomban nagy hangsúlyt fektetek a mindenkori médiára. Az elkövetkezendő 2006-os választások lényegében nem fognak másról szólni, mint a szavazók kegyeiért vívott versenyről. Minden párt megpróbálja a maga számára legelőnyösebb reklámot kreálni. A bevált koreográfia szerint a kormánypárt bizonygatni fogja a négy év hatékony kormányzását, az ellenzék pedig ugyanilyen erővel gyűjti össze az ellenérveket, amelyekkel a kormánypolitikát igyekeznek megcáfolni. Véleményem szerint, fontos mindezen szempontokat együttesen vizsgálni, és kialakítani egy olyan, objektív képet, amely lehetőséget ad arra, hogy tisztábban lássuk a politikai eseményeket, és az ország valós gazdasági helyzetét szem előtt tartva szavazzunk a legmegfelelőbb

pártra,

amelyet

feljogosítunk

kormányzására.

5

az

elkövetkező

négy

esztendő

II. 1Gulyásszocializmus II.1.Gulyáskommunizmus, fridzsiderszocializmus A II. világháború után megváltozott az ország politikai berendezkedése. A szovjet „felszabadító” - valójában megszálló - Vörös Hadsereg katonai potenciáljára támaszkodó szovjetek eleinte kevésbé szóltak bele országunk sorsába. Hagyták, hogy a választások legitimek legyenek, majd később idővel ránk kényszerítették akaratukat, a szovjet út követését, ami 1949-re totálissá vált. Ettől az évtől fogva megszilárdult a szocialista rendszer hazánkban, aminek a falai, csak 40 évvel később bomlottak le teljesen. Szakdolgozatom eme részében összefoglalom a Kádár-rendszer társadalmi hatásait, valamint bővebben foglalkozom a 80-as évek eseményeivel, a Szovjetúnió meggyengülésével, és az ezt követő magyarországi eseményekkel- több pártrendszer alakulása, hatalmi vákuum, tárgyalásos forradalom – amelyek előidézték, hogy hazánk végre felszabaduljon a több, mint 40 évig tartó szovjet megszállás alól.

A

korszak

első

részét

„gulyáskommunizmusnak”,

második

szakaszát

pedig

„fridzsiderszocializmusnak” is nevezték. Az elsősorban publicisztikákban használt meghatározások irónikus mivolta önmagában is jelzi a vonatkozó társadalmi helyzetek felemásságát. A jelenséget értelmezve nyilvánvalóan elfogadható az a megállapítást, hogy a „gulyáskommunizmus”

kibontakozása

egybeesik

a

kádári-hatalom

teljeskörű

konszolidálódásával, hiszen az életkörülmények érzékelhető mértékű javulása ennek a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek végéig tartó periódus politikájának az alapját jelentette. A fogyasztói orientáció kialakulása azonban nyilvánvalóan nem „menthette meg” a szocialista rendszert, hiszen ennek társadalmi–gazdasági hatásmechanizmusa a létező szocializmus működési elveivel ellentétes irányba mutatott.Mindaz ami Magyarországon a fogyasztás területén végbement korántsem jelentette az európai szintek elérését, sokkal inkább egy rendszer független fejlődési folyamatról volt szó. A „gulyáskommunizmus” és a „fridzsiderszocializmus” – a hatvanas–hetvenes évek –

1

Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” valósága, Rubicon, 2001/10–2002/1. 2002. január 14. forrás: http://www.rev.hu/html/hu/tanulmanyok/kadarrendszer/gulyas.html

6

hétköznapjainak valósága Magyarországon a társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt a privátszféra lépésről–lépésre történő visszaszerzéséről szólt.”

II.2. 2A legvidámabb barakk Schmidt Mária történész, pár mondatba összefoglalta, hogy mit is jelentett a 80-as évek szocialista Magyarországában élni, konkrétan 1984-ben, mert a történész George Orwell híres regénye megemlékezésének apropójából, mondta e sorokat. Azért választottam ki ezt a pár sort, mert amilyen tömör, olyan hatásos is. Magyarország ugyan a legvidámabb barakk, ahol Tatabányán sztráda áruház épül, Budapesten pedig Skála Metró, a legvidámabb barakk, ahol hazai gyártású farmernadrágot lehet kapni, és ahová a baráti országok tehetősebb alattvalói szívesen elbarangolnak, főként a Balatonra, hogy gulyást egyenek, és magyar borokkal feledtessék afölötti bánatukat, hogy esélyük sincs elutazni a vasfüggönyön túlra. De ez volt a maximum, a hatalom pontosan kijelölte a határokat. Hogy melyek ezek a határok, a legvidámabb barakkban, azt a következő rész fogja taglalni.

II.3. 3A Kádár- korszak konszolidációja A következő részben bemutatom a Kádár-korszak kommunikációját. A pszichológia hadviselés, a megfélemlítés, a katonai potenciál hathatós eszköznek bizonyult a lakosság megfélemlítésében. Viccesen fogalmazva, azt mondhatjuk, hogy a kormányzati kommunikáció talán sohasem lesz olyan eredményes, mint akkoriban volt. Nem véletlen, hisz az állampártból történő irányítás, a médiának megszabott keretek mindig rózsás és boldog képet mutattak a „vas és acél” országáról.

2

MTI/Hírek/George Orwell –2003.10.10, forrás: http://www.orwell.hu/orwell011002.html&hid=10097

3

Valuch Tibor: Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” mítosza és valósága (A kádári konszolidáció hétköznapjai), Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemből, Osiris Kiadó, 2002: p. 361-390. forrás: http://www.rev.hu/html/hu/kiadvanyok/mitoszok/valuch.html

7

A dolgozatomnak eme részében bemutatom, hogy fog enyhülni az 56’-os események utáni szigor, hogy lesz hazánk a „legvidámabb barakk” a keleti tömb államai közül, és részletesen bemutatom a szocialista rendszer végóráit, a bomlás fázisát.

A

magyar

társadalomnak

le

kellett

mondani

politikai

szerepének,

véleménynyilvánításának intézményesítéséről, hiszen 1948- 1953 között csupán látszat volt, nem pedig valóság, hogy a lakosság elfogadja a rendszer alapjait. A szocialista korszakban 1956 - a forradalom bukása ellenére is - határkő. Nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy az adott európai viszonyok között kialakult kommunista politikai berendezkedés nem változtatható meg, a politikai intézmények beláthatatlan ideig nem alakíthatók át, nem tehetők – a szó valóságos értelmében demokratikussá. A látszat újrateremtése 1957-ben már viszonylag könnyen sikerülhetett volna, de a történtek világosan megmutatták a vezetés számára, hogy ez hova vezethet. A valódi lojalitást kellett megszerezni, nem a lojalitás kikényszerített imitációját. A szembenállók előbb közömbössé váltak, majd idővel a közömbösök eljutottak a rendszer ideológiájával való azonosulásig. A konszolidálódó Kádár-korszak politikájának egyik meghatározó törekvése volt a társadalom minél teljesebb körű depolitizálása, semlegesítése. A politikusok a korábbi eseményekből részben okulva a magánélet szuverenitását minél teljesebb körben igyekeztek helyreállítani. Mindeközben azonban a közösségi terekben – iskolákban, munkahelyeken, közintézményekben, köztereken a politika továbbra is jelen volt, az ideológiai szempontokat és elvárásokat, ha csökkenő mértékben is, de érvényesítették. A történetírás egy része a mai napig hajlamos arra, hogy - általános jelleggel hangsúlyozza a Rákosi és a Kádár-korszak közötti diszkontinuitást. Ha a két periódust egészében vizsgáljuk, akkor érdemi eltérések lényegében nincsenek. A politikai rendszer felépítésében, alapelemeiben (pártstruktúra, nyilvánosság, hatalmi ágak elválasztásának hiánya a gyakorlatban) sem fedezhetők fel - hosszú időn keresztül lényegi különbségek. 8

A politikai mechanizmusok működésében azonban már az 1956-ot követő megtorlásokat lezáró korai Kádár-korszakot követően fokozatosan érdemi módosulások figyelhetők meg. Ezekre leginkább az „élni és élni hagyni” pragmatikus elvének a mind szélesebb körű alkalmazása volt a jellemző. Kétségtelen tény, a hatvanas évek második felétől változást jelentett a kádári konszolidáció politikai gyakorlatában az, hogy fokozatosan szakítottak azzal a „hosszú ötvenes évekre” jellemző gyakorlattal, aminek jegyében a hétköznapi élet biztonságának elvesztése, a „szocializmus építésének” szerves velejárója volt. Lassan mérséklődött a kiszámíthatatlanság, a holnaptól való állandó félelem érzése is. A rendszer működési mechanizmusában bekövetkezett változások közül a legfontosabb a represszió, a nyílt erőszak alkalmazásának lassú háttérbe szorítása volt. A hatvanas évek közepétől már nem voltak látványos politikai perek, nem volt elsődleges cél a totális megfélemlítettség érzetének fenntartása a társadalom széles köreiben, az uralmi eszközök és módszerek finomodtak. Ugyanakkor a politikai rendőrség továbbra is állam volt az államban. A megfigyeltek magas száma és a meglehetősen nagy létszámú besúgó hálózat működtetése is jelezte a szoros ellenőrzést, a diktatórikus viszonyokat. S ha a „csengőfrász” már nem is tartozott a mindennapi életérzések körébe, pontosan tudni/sejteni lehetett, hol vannak a mozgásszabadság határai a „legvidámabb barakkban” A korszak politikai gyakorlatában és propagandájában a hatvanas évek közepétől növekedett meg jelentős mértékben az életszínvonal súlya. Ez „a kategória, mint a „jobb élet” ígérete alkalmas eszköz lehet a társadalmi konszenzus, a fennálló struktúra elfogadtatásának elősegítésére. Végre adott egy közös pont, amely ha a propaganda által befolyásoltan is – de az egység kialakításának reális esélyét hordja magában, a fogyasztás olyan közös platformját, amelyre hivatkozva a legszélesebb értelemben vett tömegtámogatás remélhető, tehát bizonyos mértékig a politikai konszenzus pótlékának a szerepét is betöltheti.” Mindezek a gyakorlati, szemléleti változások kedvezően befolyásolták a közhangulatot, a közgondolkodást, hosszabb távra megalapozva a kommunista rendszer társadalmi elfogadottságát. A korszak gazdasági feltételrendszerét azonban a hatvanas évek elején továbbra is az erőltetett növekedés határozta meg. A szovjet mintákat követve Magyarországon is megfogalmazódtak a legfejlettebb ipari országok utolérését és túlszárnyalását megfogalmazó „nagyívű” elképzelések, annak a gondolatnak a jegyében, hogy a

9

szocialista országok a hetvenes évek végéig lényegében egyszerre fejezik be a „szocializmus építését” és megteremtik a „kommunista társadalom” kialakításának társadalmi, gazdasági, műszaki és kulturális feltételeit. Azt, hogy mindez mennyire törékeny alapokon nyugodott jól szemléltetik a hetvenes évek közepének változásai. A gazdasági és politikai vezetés téves helyzetelemzése, az 1973-as olajválságot követő elhibázott magyar reagálás, a reformok kifulladása, a legális és rejtett magángazdasági tevékenységek átmeneti korlátozása, a részleges gazdaságpolitikai restauráció miatt a hetvenes évek végétől azonban újabb leszakadás kezdődött el. Mindez egybeesett a világgazdasági feltételek gyökeres megváltozásával. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára kezdett kiderülni, hogy a külföldi hitelfelvételekből finanszírozott életszínvonal- és gazdasági növekedés nem tartható fenn. Ez egyben a kádári-konszolidáció „gazdasági alapjainak” az összeomlását is jelentette.

II.4. 4A média és a politika szétválása és küzdelme A 80-as évekig tartó erőteljes szigor, a sajtószabadság megnyirbálása, erős cenzúra élt Magyarországon. Mikor a szocialista rendszer megrogyott, egyre erősebben élt a vágy, a hazai közéletben, hogy a pártállamhoz ezer szállal hozzákötött magyar sajtó lélegzetvételhez jusson. Kétségtelen, a magyarországi tömegkommunikációs alapmodell lényegében nem különbözött a szovjet típusútól, vagyis az egész médiavilágot beágyazták a politikaihatalmi rendszer hierarchikus fölépülésének egészébe. (Ami – többek között – azzal is együtt járt, hogy relatíve önálló kereskedelmi szektora nem is létezett a tömegkommunikációnak.) Az is igaz viszont, hogy a nálunk honos megoldás fontos jegyeiben különbözött a tiszta szovjet modell ideáltípusától.

4

Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.70-72.

10

A sajtó, az újságírók ötvenhatos szerepére utalva elmondható, hogy egészen másként ékelődött be a média az alrendszerekbe, mint ahogyan a szomszédos országok gyakorlatában szokásos volt. ’68 után hazánkban, a rendszer logikáján belül ugyan, de mégiscsak intézményesedett egy latens pluralizmus, amely egészen a PB-tagok közötti különbségek szintjeit is le tudta képezni. S egyáltalán a ’68-as gazdasági reform peremkörülményei számos fontos ponton változtatták meg a monolit médiaipar feltételeit. A hazai médiavilágot a nyolcvanas évek elejétől körbefonta a szóbeli nyilvánosság friss és évről évre erősödő, erőteljes nyomása. A nyolcvanas évek elejétől gomba módra szaporodó körök, klubok, helyi kezdeményezésű összejövetelek százai merték megengedni maguknak azt, hogy számos olyan kérdést éjszakába nyúlóan vitassanak meg, amelyek egyébként egyáltalán nem voltak tömegkommunikáció-képesek. 1985-86 táján a szakadás már manifeszt volt. A politikai reformlehetőségek taglalásától az ’56-os forradalom tanulságáig, a határon túli kisebbségek helyzetétől a piacgazdaság esélyéig tucatnyi olyan tabutéma került rendre terítékre az éledező mozgalmi szektor aktivitása révén, amely nem volt szalonképes a hivatalos média számára. A nyolcvanas években tehát létezett egy olyan, viszonylag hosszú – fél évtizedes - periódus, amikor a szóban

gyakorolható

nyilvánosság

elszakadt

a

hivatalos

médiavilágtól,

és

modernizálódott.

II.5. 5Hatalmi Vákuum

Az 80-as évek közepe és a soron következő kongresszus a „szőnyeg alá söprés” technikáját követte, a vezetés minden erejével megakadályozta, hogy negatív képet kapjunk, az akkor már erőteljesen bomladozó szocialista rendszer gazdaságáról. A magyar közélet megérezte a pillanatot, hogy lépni kell és lépett is. Pártok sora alakult ez időtájt, és egy jól irányzott Pozsgay-féle manőverrel kezdve „elhúzhattuk” a több évtizede fennállt vasfüggönyt. Megteremtődött a feltétele, az első szabad magyar választásnak és a piacgazdaság kialakulásának. Hogy miként történt ez pontosan, azt a következő sorok részletesen bizonyítják. 5

A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete - 2005. 11.06 forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html

11

A vége felé közelgő 1985-ös évben emellett is számos fiaskót könyvelhetett el Kádár és rendszere. Az állampárt soros seregszemléjét nem csupán sorszáma (13.) miatt minősítették katasztrófa-kongresszusnak; hanem azért is, mert az ilyenkor szokásos sikerek

előszámlálásához

képest

egyetlen

„eredményt”

tudott

felmutatni:

megakadályozta, hogy a tényként szólhassanak a teljes körű gazdasági, társadalmi és politikai válságról. A reális helyzetértékelést – a magát erre egyedül hivatottnak tekintő pártvezetés helyett – az a nyár végén rendezett monori „illegális” találkozó végezte el, ahol az ellenzék mintegy félszáz reprezentánsa már a rendszer egészét megkérdőjelezve cserélt eszmét a kiút elméleti alternatíváiról és a politikai cselekvés lehetőségeiről Az ugyanezen évben tartott parlamenti választásokon, ahol pártfelügyelet mellett már többes jelöltállításra volt lehetőség, számos esetben érte meglepetés a pártvezetést. Az egyéni választókerületekben országosan ismert személyek sora maradt alul helyi – s a szavazók által éppen ezért inkább sajátjuknak érzett – „névtelenek” ellenében. Az 1986-os év az erodálódó rendszer és a formálódó alternatívák elkülönülő kettőssége jegyében telt el. Leginkább az egyetemi, illetve a Hazafias Népfront égisze alatt működő klubok, szakkollégiumi rendezvények, vakációs olvasótáborok, az újrainduló népfőiskolai mozgalom vitafórumain formálódtak reformszellemiségű „hogyan tovább?”

gondolatok.

Az

egyre

gyarapodó

civil

szerveződések

okán

a

társadalomkutatók ezt az időszakot „a körök kora” elnevezéssel illették. A pártvezetésnek adminisztratív intézkedés foganatosítására már nem volt mersze, a megosztásra – egy párthű ellenszervezet létrehozására – tett kísérlete pedig csúfoskomikus kudarcba fulladt. A csak vázlatosan elősorolt események a nyilvánosság átalakulását is jelezték. 1987-re a rendszer egyre kevésbé leplezhető strukturális válsága három új jelenségegyüttessel gyarapította a megelőző évek bomlási-erjedési folyamatát. 1. Az állampárt korlátozott személyi váltással próbálta tanúsítani igazodását a változó körülményekhez. Részleges cserét hajtott végre vezető testületeiben és ezzel pár(t)huzamosan az állami vezetésben is. Losonczi Pál helyére Németh Károlyt delegálták az Elnöki Tanács elnöki tisztébe, a főtitkár-helyettessé előléptetett Lázár Györgyöt pedig Grósz Károly váltotta a kormány élén. Ennek az volt a lényege, hogy a különböző, párton belül rivalizáló irányzatokat 12

egymással ellensúlyozva Kádár megőrizze a mérleg nyelve státusát – leginkább azt tették nyilvánvalóvá, hogy az MSZMP és az általa vezérelt rendszer képtelen bármifajta érdemleges belső megújulásra. A demokratikus ellenzék, a fentebbi személyi csereberék napjaiban közzétett Társadalmi Szerződésben már a fennálló rendszer egészét megkérdőjelezve diagnosztizálta a helyzet tarthatatlanságát. 2. Az 1987-es év másik jelentős terrénumára, amit programok fesztiváljának is nevezhetnénk. AZ imént idézett Társadalmi Szerződésen kívül egyéni vagy kollektív munkaként egymás után jelentek meg, most már az „első nyilvánosságban” is a Fordulat és reform; a Reform és demokrácia; és más Politikai programtöredékek különböző változatai arról, hogy egy erős prezidenciális rendszerben, kétkamarás parlamentben, vagy egy dualista intézményi szerkezetben lehetne működőképes konszenzust teremteni a párthatalom és a társadalom domináns érdekei között. Közös jellemzőjük volt, hogy a többpártrendszerű parlamentarizmus megteremtését szorgalmazták. Egy megreformált kommunista párt további jelentős szerepének a tételezése, ugyanis nem számol(hat)tak a Szovjetunió európai és regionális nagyhatalmi dominanciájának megszűnésével. 3. Az év harmadik, a programoknál is virulensebb, de azoktól nem független jelenségcsoportja a politikai szféra nyilvános szervezeti újratagolódásának megindulása volt. Ennek két csoportja különíthető el. A szervezeti újratagolódás részeként fokozatosan szétvált a két évvel korábban Monoron még közösen tanácskozó ellenzéki mezőny. Szeptemberben Lakitelken életre hívták a Magyar Demokrata Fórumot. A sajtót uraló pártfelügyelet – már csak – másfél hónapig tudta késleltetni az ott elfogadott nyilatkozat közzétételét. „A magyar szellemi élet több mint másfél száz tagja gyűlt össze 1987. szeptember 27én, vasárnap Lakitelken. Erre a találkozóra meghívták Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát… a magyarság esélyeit kutató jelenlévők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

13

Ettől eredendően elkülönülve kezdett szerveződni az ellenzék liberális értékeket előtérbe helyező, a nyugat-európai polgári modernizáció adaptálását követendőnek tartó szárnya. Utóbbiak kezdetben a Szabad Kezdeményezések Hálózatába (SZKH) tömörültek. 1988 kezdetétől mindez egy állandósuló szervezetalapítási hullámmal differenciálódott és gazdagodott. A „gründolási láz” – a vállalkozók társulásától (VOSZ) a generációs alapon elkülönülő Fiatal Demokraták Szövetségén (Fidesz), új szakszervezeteken (elsőként a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, TDDSZ), stb. – a legkülönbözőbb metszetekben strukturálta újra és szervezte a csoportérdekek megjelenítését. Bár mindezek részét képezték az ún. előpártosodásnak, de facto pártokról egyelőre még nem szólhatunk. Az MSZMP elutasító magatartásán túl a kérdés jogilag sem volt rendezett. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptemberi alapszabály-alkotásakor éppúgy független társadalmi szervezetként (és szellemi-politikai mozgalomként) definiálta magát, mint novemberben az SZKH-ból átalakuló Szabad Demokraták Szövetsége. A bomlás egymást követő fázisait az 1988 májusára összehívott rendkívüli országos pártértekezlet nyitotta meg. Kádár János minden hatáskör nélküli elnökké választása, menesztésével volt egyenértékű. Vele együtt buktatták ki a Politikai bizottságból a „vének tanácsának” számos további tagját (Aczél György, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Óvári Miklós). A főtitkárrá választott Grósz Károly a hegemón helyzetét megőrizni igyekvő új rendpártot, Berecz János a párttagság és az értekezlet konzervatívjait reprezentálta az új Politikai Bizottságban. Az ugyanide ekkor beválasztott Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre a párton belüli reformkommunista szárnyat képviselte. Az irányzatoknak ez a hármassága a rákövetkező másfél év metamorfózisában fokozatosan két áramlatába rendeződött. 1. Az utódlás kérdésében egy ideig egymással is élesen rivalizáló Grósz–Berecz páros, akiket 1989 decemberében továbbra is együtt találhatunk a jogutód szerepét vállaló – Thürmer Gyula-féle – MSZMP Központi Bizottságában.

14

2. A reformirányzat képviselői, akik a „demokratikus szocializmus” jelszavával mindinkább szervezetileg is elkülönültek (reformkörök, reformszövetség létrehozása).

A bomló állampárton belül mindinkább domináns helyzetbe kerülő reformszárny politikáját két törekvés motiválta. Egyrészt elhatárolódni a Kádár-korszak terhes örökségétől; ez célozta például Pozsgay Imre 1989. januári nyilatkozata, melyben „népfelkeléssé” minősítette át ’56 októberének eseményeit. Másrészt, az elkerülhetetlennek tűnő átalakulás folyamatában „partiképesség” tenni a reformszárnyat a politikai színpad új szereplői számára.

Ennek intézményes aktusait a miniszterelnöki székben Grósz Károlyt 1988 novemberében felváltó Németh Miklós próbálta vezérelni, kezdve azzal, hogy sietve a parlament elé terjesztette az új egyesülési jogról szóló törvényt, amely a pártalapítás jogát is kimondta (1989. január 11.) ezután az egyre inkább meghasadó (még) kormányzópárt februárban tartott központi bizottsági ülésen az MSZMP vezetése is tudomásul venni kényszerült, hogy a továbbiakban mint a kibontakozó versengő többpártrendszer egyik szereplőjének kell megküzdenie a hatalomból való intézményes részesedésért. A pártbomlás folyamatában az 1989. májusi központi bizottsági ülés annyiban jelentett cezúrát, hogy pártelnöki tisztségéből is felmentették a 33 éve „uralkodó” Kádár Jánost. Három héttel korábbi, utolsó közszereplése alkalmával egy fizikailag és szellemileg is megrokkant személyiség vergődését nézhette végig a testület, midőn Kádár szakadozott és alig követhető gondolatfoszlányokkal próbálta – önmaga számára is – igazolni az 1956-os forradalom leverésében, illetve Nagy Imre kivégzésében játszott szerepét. 1989 októberében magát az állampárt intézményét is megszüntetve hívták életre a Magyar Szocialista Pártot (MSZP).

15

II.6. 6Hatalmi vákuum a média vetületében

Nehéz pontosan megállapítani, hogy Magyarországon mikortól beszélhetünk újra szólás- és sajtószabadságról. A jogi szabályozás datálhatósága persze egyértelmű – és többnyire az 1989-es döntésekhez köthető. A legtöbbször azonban a jogi norma valami olyan

állapotot

rögzített,

amit

szociológiai

értelemben

a

bátrabbak

már

szabadságjogokként birtokoltak és gyakoroltak hónapok óta. Kádár Jánosnak és körének leváltása bizonyosan határkő ez ügyben. 1988 kora nyarán kialakulni látszott egyfajta hatalmi patthelyzet a rendszeren belül gondolkozó Grószvonal, illetőleg az erőteljesebb reformista Pozsgay-csoport között. Ezt a vákuumot használták ki a politikai mozgalmak arra, hogy ’88 őszén megvessék a lábukat, és nagy gyorsasággal intézményesítsék magukat. Ez a folyamat lényeges pontokon érintette magát a média világát is – kétféle értelemben is. Részben oly módon, hogy a hivatalos média mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobbra nőtt, mint bármikor korábban. Egy példával élve: 1988 szeptemberében Havas Henrik már tudósíthatta a 168 órát a második lakitelki találkozó eseményeiről – egy évvel korábban az egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Részben pedig úgy is, hogy korábban nem létező, független médiafórumok kezdtek intézményesülni. Ebben a periódusban az OS (az Országos Sajtószolgálat) igen lényeges szerepet töltött be; megalakulhatott a Reform szerkesztősége (a lap pillanatokon belül százezres példányszámot ért el); azután a Kapu, a Hitel –egyszóval viharos gyorsasággal kezdett pluralizálódni a média. A szabadság természetesen nem egyformán érintette a struktúra egészét. Eleinte az írott sajtón belül változtak meg a megírhatóság határai, majd a rádiózásban, s csak a végén voltak láthatóak a televíziós műsorok szerkezetében olyan újdonságok, amelyek rögtön vissza is hatottak a struktúra egészére. 1989 januárjától érdekes és tanulságos összjáték alakult ki a média és a politika kapcsolatában. A politikai- hatalmi harcok kettős szerkezetűek voltak. Részben az 6

Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.72-73.

16

MSZMP-n belül folytak késhegyig menően, részben pedig a hatalom és a mindinkább megszervezett és egységessé váló ellenzék között. Ebben a kétszeresen rétegezett konfliktuszónában a média roppant fontos tisztázó szerepet töltött be. Közismert, hogy Pozsgay Imre a saját pártja elleni puccsot eleve csak úgy vihette végbe, hogy egy ügyes médiaakcióval kész helyzet elé állította elvbarátait. Január

utolsó

napjaiban

–

az

akkor

még

többmilliós

hallgatottságú –168 óra című rádióműsorban jelentette be 1956 alapvető átértékelését, s ezzel felrobbantotta az MSZMP maradék legitimációs hátterét. A kamaradráma a széles nézőközönség előtt zajlott; Grósz hazaüzent a tévén keresztül, Németh Miklós ide is, oda is állt – s így tovább -, miközben az ellenzék elkezdte megvédeni Pozsgayt… A zsilipeket felhúzták, elkezdődött Kurcz Béla hosszadalmas sorozata a 301-es parcelláról a Magyar Nemzet hasábjain, s nem kellett sokat várni, hogy június 16-án az egész ország, munkaszüneti napon, élő közvetítésben nézhette végig, hogyan temetik el a Kádár-korszakot.

II.7. 7Tárgyalásos Forradalom

Az új szervezetek 1989 márciusában megalakították az Ellenzéki Kerekasztalt. Tagjai (csak az eddig még elő nem fordult szervezetek esetében írva ki teljes nevüket): MDF, SZDSZ, Fidesz, Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP), Magyar Néppárt (MNP), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és számos további, átmenetileg kvázi-pártként működő szervezet. Az 1989-es esztendő az egypártrendszerről a „százpárt”-rendszerre való átmenet időszakának is tekinthető, ugyanis ilyen nagyságrendű új politikai tömörülés jelentkezett. Majd csak a következő év választási előkészületei, illetve maguk a választások rostálják meg soraikat, hogy számuk azután egy-két tucat között állapodjon meg.

Az

Ellenzéki

Kerekasztal

társult

7

szervezetei

A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete - 2005. 11.06 http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html

17

hozzáláttak

programjaik

egyeztetéséhez, és tárgyalást kezdeményeztek az MSZMP-vel, hogy közös nevezőre jussanak a rendszer-átalakítás legfontosabb kérdéseiben. Az ilyen értelemben kétoldalúnak induló „tárgyalásos forradalom” további mintegy féltucatnyi más társadalmi szervezet bekapcsolódásával háromoldalúvá bővült, s az együttesen megformált „nemzeti kerekasztal-tárgyalások” résztvevői láttak neki 1989. június közepén, hogy politikai és gazdasági megegyezésre jussanak a békés rendszerátalakítás sarkalatos kérdéseiben. A tárgyalások első hónapját két szimbolikus rendszerzáró aktus egészítette ki. Június 16-át nemzeti gyásznappá nyilvánítva temették újra Nagy Imrét, vele együtt kivégzett mártírtársait, és megemlékeztek az 1956-ot követő megtorlás többi áldozatairól is. Negyedmillióan a celebrálás helyszínein, ennél is többen tévéjük előtt ülve kísérték figyelemmel a többórás kegyeleti ceremóniát. A „tárgyalásos forradalom” három hónapját követően, 1989. szeptember közepén a nemzeti kerekasztalnál helyet foglalók megállapodásra jutottak több sarkalatos közjogi kérdésben. Az alkotmány módosításáról, Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről, az országgyűlési képviselők választásáról és néhány további törvény módosításáról készültek politikai egyezmény aláírására, amit az egyes tárgykörök tartalmához igazodva a kormánynak kellett jogi formába öltöztetnie, és beterjesztenie a parlament elé. Ez jelentősen felértékelte az említett két intézmény fontosságát, s egyben az átalakulás újabb szakaszát nyitotta meg. A rendszerváltás a kodifikációs eljárásokkal egyfelől törvény útra terelődött, másfelől viszont – részben külpolitikai mozzanatok hatására – alapvetően átrendeződött a politikai játéktér is. Már az utolsó simításokat végezték a háromoldalú kerek asztal zárónyilatkozatán, amikor – 1989. szeptember 11-én – a magyar kormány nyugati határainak megnyitásával

átvágta

az

Európa

négy

évtizedes

hidegháború

geopolitikai

megosztottságát realizáló vasfüggönyt. Napok alatt tízezrével jutottak ezen a kerülő úton a Német Szövetségi Köztársaságba azon kelet-német (NDK-beli) állampolgárok, akik a megelőző hetekben turistaként érkezve hazánkba, mind gyakrabban kíséreltek meg illegális határátkelést, hogy céljukat, a semleges Ausztriába, majd azon keresztül az NSZK-ba menekülve érjék el. Ez az eseménysorozat államközi diplomáciai konfliktust okozott ugyan a kelet-berlini kommunista vezetéssel, de Moszkva nagyon

18

visszafogott, és bármifajta beavatkozási szándéknak még a látszatát is kerülő nyilatkozatokat tett közzé.

A mozgalmassá váló belpolitikai életben nem kevésbé dinamikusan változott az egyes pártok erőviszonya. Szeptember közepén, a „tárgyalásos forradalom” lezárulásakor a közvélemény-kutatások tanúsága szerint még vitathatatlanul Pozsgay Imre vezette a népszerűségi listát, de ezt nem tudta párterővé konvertálni, mert az MSZMP éppen ekkor jutott el a belső meghasadás végső stádiumába. Az október elején bekövetkezett kettéválás után az MSZP-nek egyaránt kellett birkóznia a kádárista múltról való leszakadás bizonygatásával, és valóban új pártként történő önmegszervezésével. Maga Pozsgay a tárgyalások hónapjaiban is gyarapított presztízsével még „erőnyerő” lehetett volna, ha a kerekasztal-megállapodások többségi állásfoglalásának megfelelően sort kerítenek „a köztársasági elnök ez évi megválasztására”. A „hatalmi helyzet” előnyeit egyre inkább elvesztő, szocialistává átsminkelt egykori vezető kádergarnitúra még megőrzött információs monopóliumát és kapcsolatrendszerét ugyanakkor szó szerint tőkésíteni tudta. Míg a politikai közélet új szereplői elsődlegesen a hatalmi részesedés „újraelosztását” jelentő küzdelmekre koncentráltak, a bomló állampárt kedvezményezettjei az állami tulajdon megkezdődő magánosítása keretében, az előprivatizációs folyamatban lettek a gomba módra szaporodó részvénytársaságok, holdingok, kft.-t tulajdonosai, cégvezetői, igazgatói. Az MDF vitathatatlan fölénnyel emelkedett ki az egész évet meghatározó gründolási lázból, de ekkor leginkább a „mozgalomnak maradni vagy párttá válni” belső vitája kötötte le. A pártáradat többi szereplője közel az SZDSZ és a Fidesz karakteres közszereplői révén ismert volt ugyan, de támogatottságát tekintve még egyik sem tudott kitörni az értelmiségi, illetve generációs „elitpárt” státusából. A megváltozott külpolitikai mozgástérből adódó belső lehetőséget felismerve indította meg az SZDSZ közvetlenül a kerekasztal-tárgyalások lezárása nyomán azt a népszavazáskampányát, amellyel meg kívánta akadályozni, hogy az ország a demokratikusan választott új törvényhozás felállását megelőzően döntsön az államfő személyéről.

19

1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? 2.

Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?

3.

Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról?

4.

Feloszlassák-e a Munkásőrséget?”

A négy igent váró szabad demokraták a referendummal a kérdéseken jóval túlmutató célokat kívántak elérni. Ez abból is kitűnt, hogy az első pontot leszámítva az országgyűlés

–

a

kerekasztal-tárgyalások

zárónyilatkozatának

megfelelően

–

sürgősséggel látott hozzá az utóbbi három tárgykör törvénybe foglalásához. A célok a következőkben summázhatók: lefaragni az MSZMP–MSZP metamorfózison éppen áteső (reform) kommunisták öröklött helyzeti előnyét. Ennek két vetülete volt. Egyfelől megakadályozni a minden reformersége ellenére „mégiscsak exkommunista” jelölt államelnöki posztra emelését. Másfelől végképp ellehetetleníteni egy olyan megoldást, ami garantált, versenyen kívüli előnyt biztosítana az állampárt utódjának az új hatalomból való részesedében. Emellett lazítani próbáltak azon a koalícióesélyes kapcsolaton, amelyik az MSZMP Pozsgayval reprezentált reformszárnya és az MDF között az átalakulás kezdetétől fennállt. S az sem volt kevésbé fontos szempont, hogy a népszavazás kampányában közismertségük – és táboruk növelhető, illetve az eredmény támpontul szolgálhat a társadalom választások előtti politikai orientációjának beméréséhez. A mindezek eléréséhez rendelt vehemensen antikommunista aláírás-gyűjtési és szavazási kampány visszaigazolta a liberálisok várakozásait. Ez nem is annyira a még önmaga újjá formálásával elfoglalt MSZP tétova megnyilatkozásain volt lemérhető (reprezentánsai sértődötten amoralitást emlegettek), hanem – és legfőképpen – az MDF reagálásán. A Fórum jobb alternatívát nem találva, a választások bojkottjára buzdított („Aki magyar otthon marad!”), amit radikálisan ellenpontozott a liberálisok „aki otthon marad a múltra szavaz” szlogenje. A már ekkor is főleg kettejük között kialakuló pár(t)viadalban szinte csak lélegzetvételnyi ünnepélyes megpihenést jelentett a köztársasági államforma kikiáltása, 1989. október 23-án.

20

Ennek az „előválasztásnak” a szabad demokraták voltak az elsődleges haszonélvezői. Elenyésző (50,07%) többséggel, de győzelmet könyvelhettek el a legkritikusabb első kérdésben, a másik három esetben 95%-os volt az igenlő voksok aránya. Ezzel úgy tették nyílttá a pártok közelgő választási versenyét a parlamenti mandátumokért, hogy önmagukat – az adott mezőben – marginális elitpártból kiterjedt bázisú politikai tényezővé akkumulálták.

Az 1990-es évbe fordulva az országot már a választási előkészületek láza hevítette. Domináns antikommunista jellege mellett mind erőteljesebbé vált a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetségének egymás lejáratására irányuló versengése. A három hónapos kampányidőszak eseményei közül kettő érdemel külön említést. Január elején pattant ki az ún. Duna-gate botrány. Nyilvánosságra került hiteles dokumentumok tanúsága szerint a Belügyminisztérium belső elhárítása (III/III-as ügyosztály) még ekkor is folytatta az ellenzéki pártok, illetve azok prominens személyiségeinek lehallgatását és megfigyelését. A másik eseményre alig két héttel a választások időpontja előtt került sor, így az a pártok propaganda-hadjáratától uralt nyilvánosságban jelentőségénél jóval mérsékeltebb méltatást kapott. Magyarország és a Szovjetunió külügyminiszterei, Horn Gyula és Eduard Sevardnadze aláírták a 45 éven át hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló államközi egyezményt. Az ország szuverenitása szempontjából döntő jelentőségű megállapodás végrehajtása két nappal később meg is kezdődött.

II.8. A média és a rendszerváltás utáni első magyar választás Az első szabad magyar kampány kora tavaszán a hazai média minden lehetséges eszközét- műsorát, oldalát, csatornáját – az újonnan szerveződött pártok rendelkezésére bocsátotta. Amúgy ki is bővült – talán sohasem tapasztalt mértékben – a politikai kommunikációs tér, hiszen a falak, a járdák, a postaládák, az iskolatermek, kultúrházak, s minden elképzelhető információhordozásra alkalmas tárgy, szituáció elkerülhetetlenül valamely párt martalékává vált. A pártok viselkedése teljesen érthető volt, hiszen a lakosság kilencven százaléka semmit sem tudhatott róluk, és a választások előtt nehéz volt megítélni, melyikük mögött milyen nagyságrendű társadalmi támogatottság rejlik.

21

Megragadtak tehát minden lehetőséget a pártok, a kampány hosszúra sikeredett, s a média mindenestől kiszolgálta a kettős igényt: a frissen keletkezett társadalmi kíváncsiságét és a pártok olthatatlan önprezentáló igényét is. Nyolc-tíz hétre olvadt a határ a politikai nyilvánosság és az általában vett társadalmi nyilvánosság között. A korabeli média meg is tett mindent e fölolvadásért: a pártok hurrikánként zúdultak keresztül a tömegkommunikáció valamennyi intézményén. A választások elmúltával nem tűnt el ez a túlpolitizáltság, kb. egy-másfél évig még megmaradt. Történt azonban egy fontos változás. Az egyes újságok, műsorok, rovatok, szerkesztőségek előbb-utóbb elkezdték magukra ölteni a parlamentben megmutatkozó koalíció-ellenzék típusú szembenállást. Nem mondható, hogy minden fontos médiaterületen, és nem azonnal a választások után. Inkább azt lehet rögzíteni, hogy elkezdődött a hazai média és a politika lehetséges viszonyainak egy újabb szakasza, ám nem könnyen és nem is gyorsan. Sokáig a kivívott korlátlan sajtószabadság eszménye és ethosza volt a legjellemzőbb attitűd. Nem kevesen akadtak a legjobb képességűek között is olyanok, akiknek meglehetősen nehezükre esett az újonnan formálódó frontharcoslogikák maradéktalan elfogadása. 1990. március 25-e reggelén országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az urnák esti lezárásáig három fontos tényező volt megállapítható. A szavazásra jogosultak kettős értelemben is a múlttal való szakításra voksoltak. Az állampárt utódszerepét vállaló MSZMP a parlamentbe jutás határértéke alatt maradt (2,7%) és a megújulásra törekvő, de az állampárti ballasztot jelöltjeinek rekrutációjával ugyancsak tovább hordozó MSZP-t is csak (10%) támogatta. Ugyancsak elmaradt a „történelmi pártok” meghatározó erővé válása. A kisgazdák (10%), és a kereszténydemokraták (6%) túlkerültek ugyan a törvényhozóvá válás küszöbértékén, a legrégebbi múlttal bíró szociáldemokraták viszont éppúgy elvéreztek (2%), mint a nemzeti Parasztpárt utódjaként jelentkező Néppárt (0,8%), illetve a szinte csak nevét megújítani tudó Magyar Függetlenségi Párt. A három valóban új párt a voksok valamivel több mint ötven százalékát gyűjtötte össze az első fordulóban. Míg a Fidesz éppen csak túljutott a szükséges minimumon (5%), a Magyar Demokrata Fórum a szavazók közel egynegyedét tudhatta maga mögött (24%), de nem sokkal maradt el tőle a szabad demokratákat támogatók száma sem (22%).

22

Ennek következtében növekedett az újabb menetig tartó két hét folytatólagos kampányának jelentősége. A részben új helyzetben a liberálisok kampányának töretlen radikalizmusához képest a „nyugodt erő” imázsát sugalló Fórum propagandája bizonyult eredményesebbnek. A választók orientálást segítette az MDF, az FKgP és a KDNP március végén megkötött választási szövetsége. Az erről közzétett nyilatkozatban arra szólították fel híveiket, hogy az újabb voksolásnál a szövetség még versenyben lévő képviselőjelöltjét támogassák. Az április 8-án megrendezett újabb forduló napjára számottevően mérséklődött ugyan a választói aktivitás (65%-ról 45%-ra), de a leszűkült választási lehetőségeken belül a szavazófülkébe betérők most már a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeit részesítették előnyben. A végeredmény szempontjából meghatározóvá vált, hogy az egyéni választókerületekből háromszor annyi mandátumot takarítottak be a „nyugodt erő” pártjának kandidátusai, mint az „állva maradó” rivális szabad demokrata jelöltek. A Magyar Köztársaság 1990. május 2-án összeülő parlamentje az új pártpolitikai tagolódást mutatta.

III. Az Antall-Boross kormány kormányzati kommunikációja

III.1. 8Az „Antallizmus”

Az első magyar szabadon választott kormány nehéz feladat alá nézett. Teljes egészében át kellett alakítania a magyar gazdasági szerkezetet, a szocialista modellről piacgazdaságra kellett átállnunk. Az erőszakkal és elég nehezen fenntartott – „a vas és acél országa” szlogen, mint tudjuk nem volt igaz. Magyarország nyersanyaggal való ellátottsága, ugyanis nem volt jelentős. Az ipar, azon belül is a nehézipar erőteljes leépülése, valamint a sorozatos privatizációk és az azt eredményező racionális látásmód

23

létbizonytalanságot eredményeztek. Az addig biztosnak tűnő munkahelyek egyik pillanatról a másikra elvesztek. Az infláció erőszakos fékentartása, és az államháztartás ordító hiánya miatt a kormánynak sorozatos megszorító intézkedéseket kellett tennie, hogy az ország csökkentse külföldről felvett hiteleit. Ez azzal járt, hogy az emberek elfordultak az MDF-től, a kormánytól, a várt jólétet nem sikerült egyik napról a másikra megteremteniük, ahogy azt sokan várták. A jó kommunikáció hiánya itt is megbosszulta magát. Szakdolgozatom ezen részén szeretném érzékeltetni a kommunikáció és a politika kibontakozását, milyen kezdeti lépések történtek arra, hogy a kommunikáció a kormányzati politikát szolgálhassa. Nagyon fontos volt ebben az időszakban Antall József mininszterelnök személye. Őt szinte összekötötték a párttal, az MDF-fel sokaknak Antall József és az MDF egyet jelentett. Antall József (1932-1993) küldetéses és tragikus sorsú politikus és miniszterelnök volt. Nem pusztán betegsége és halála miatt volt tragikus sorsú, mert ezekben a „testi énjéhez” kötött eseményekben csak mintegy láthatóvá vált, azaz belevetült egész mentalitása. Ez a fajta mentalitása vagy habitusa minden bizonnyal

betegségének

valóban

hősies

és

önfeláldozó

vállalásával a személyes tragédiának mintegy „magyar nemzeti mitológiai” súlyt is adott: egy olyanfajta tudatosan vállalt és hangoztatott magyar miniszterelnöki szerephagyományhoz való illeszkedés jellemezte, amely a kivégzett Batthyány Lajossal kezdődött, az öngyilkos Teleki Pállal és a szintén kivégzett Nagy Imrével folytatódott. „Úgy gondolom – mondta 1990. május 23-án, a kormányprogram vitája során -, magyar miniszterelnöknek lenni nemcsak kormányfőséget jelent, hanem annak vállalását, hogy ebben az országban ez mindig kockázatot jelentett, valódi vagy erkölcsi halált. Ebben az országban az első magyar miniszterelnök halálával, kivégzésével nemzeti mitológiánk szimbólumaként

a

mártírsors,

a

megváltás

tudata

kell,

hogy

legyen

egy

miniszterelnöknek az útravalója” (Antall 1994, 62). Antall József ezzel a mentalitással azonban igencsak távol állt a nyugati (pontosabban: amerikai) – a marketing- kampánypszichológiákban is sulykolt – „pozitív gondolkodástól”. Ő nem „élvezte” a szereplést, mert számára a politika teátrális oldala 8

Lányi Gusztáv- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.168-169.

24

kevésbé volt meghatározó, noha a nyilvánosság szerepével természetesen ő is tisztában volt (elméletileg). Ő azonban inkább méltóságteljesen, távolságtartó módon lépett fel a politika színpadára: „Ha belépett a terembe, hihető volt róla, hogy Magyarország miniszterelnöke. Volt formátuma” (Lengyel 1994, 96). Megrendíthetetlen magabiztossága, történelmi elhivatottsága – beszédeinek sokszor bonyolult mondatfűzése, helyenként archaikus (pontosabban a klasszikus, azaz a múlt századi magyar liberalizmus nagy politikusaira emlékeztető) fordulatai (Dániel 1995) – azt jelezte, hogy Antall József nem az amerikai mintát követő nyugati típusú politikus volt. (Meg sem kísérelte ezt a látszatot kelteni.) De a politikai színpad kegyetlen dinamikusságát az is jelzi, hogy az igazi (közép-) européer és nemesen konzervatív Antall József halála miatti gyász az MDF népszerűségi indexét (átmenetileg) megemelte. Ez a sajátos népszerűség-növekedés (vagy látszat) azonban az MDF jó néhány csapdahelyzete közül az egyik legnagyobb paradoxont hordozta: az MDF 1993-as, 1994-es kampánymenedzselési stratégiájában és taktikájában – Antall József betegsége miatt, de különösen a halála után – nem tudott (mert nem lehetett) igazán elszakadni a lehangoló, gyászos jelentől, miközben a remélt győzelem jövőbeli képzetét is igyekezett fölkelteni. Antall József halál után az MDF – szükségképpen – a visszafelé tekintő politikai mítosz „csomagolástechnikai” fogását

is

alkalmazta

(Antall

József

„neobarokk” temetése, személyére való utalások révén stb.), miközben tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy a politikai színpad kegyetlen dinamikussága jövőorientált.

III.2. 9A közjó és a rendszerváltás Ez a rész taglalja azokat az elemeket, amelyeket a Antall-kormány szeretett volna megvalósítani kormányzása idén, tehát egyfajta kormányprogramnak is értékelhetjük a szerepét. Az Antall-kormány nem volt könnyű helyzetben. Egy olyan úton kellett járnia, ahol elődei még nem jártak. Nem volt kitaposva az a politikai út, amin biztosan haladva stabilitást teremtettek volna. A magyarországi rendszerváltozás idején a közjó közös meghatározása nem okozott komoly nehézséget, hiszen évtizedes vágyakat kellett politikai akarattá és döntésekké

25

formálni. Az országnak közös ellensége volt, és a közösség új politikai orientációját kellett meghatározni. Az ilyen periódust hívják morálisan jó és politikailag egyértelmű időnek. Nem lehet tartósítani, legfeljebb elvéteni. Nem vétettük el, de nem vált példává vagy erőforrássá a későbbi idők és küzdelmek számára. Két ponton osztotta meg az országot, viszonylag korán. Az egyik a pártosodás elkezdése, amely természetesen elkerülhetetlen volt, a másik a múlt totális eltörlésének politikai kísérlete, amelyet viszont elkerülhettünk volna. Túl a jogos reparáción, ma már jól látszik, ez elsősorban az új elit hatalmi ambícióit szolgálta, az emberek körében viszont félelmet keltett és bizonytalanságot szült. Az MDF korszak kormánya (1990-1994) a közjó kialakítása szempontjából nem volt könnyű helyzetben: -

Egyrészt a XX. Század második felének hazai történelmét ők is totálisan vállalhatatlannak tartották.

-

Másrészt az új politikai intézmények és az új gazdasági struktúra még csak körvonalazódtak.

-

Harmadrészt emberek tömegeinek rendült meg az egzisztenciája ebben az időszakban.

Mi fűzheti össze ilyenkor, még ha törékenyen is, a politikai közösség tagjait? Milyen ügyek és eszmék körül teremthető egyetértés? Két kínálkozó lehetőséggel nem élt az új kormányzat. -

Az egyik az a demagógia, amely mindenkinek beígéri a kapitalista paradicsomot, ráadásul már holnapra. Ez fel sem merült.

-

A másik lehetőség annál inkább megkísértette az Antall-kormányt, ez a nacionalizmus pusztító veszedelme. Tudható volt pedig, hogy csak el kellene kezdeni, és a nemzeti sérelmekből nemzeti konszenzus lenne teremthető, a nacionalista indulatok hullámvizén pedig szanálható lenne a gazdaság. Antall

9

Szabó Márton- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.16-17.

26

József történelmi érdeme, hogy nem engedett a csábításnak, pedig Csurka István személyében és eszmetársaiban igazi politikai „sátánok” kísértették, ráadásul a nacionalizmust minden rendszerváltó szomszéd ország valamilyen mértékben és formában a hivatalos politikája részévé tette.

Antall József és kormányzata a közjó eszméjét három pozitív idea körül próbálta meg kialakítani. 1. Az egyik a demokrácia megteremtése. Ez lényegében megmaradt az elit belső ügyének, bár korántsem volt jelentéktelen és sikertelen: ennek nevében és jegyében hozták meg a vonatkozó jogszabályokat, és teremtették meg az új intézmények működésének materiális feltételeit. Valójában minden jelentős politikai erő támogatta a változásokat, a közjó egyik legfontosabb feltételét látva benne. 2. A második idea a politikai közösség határainak a kitágítása. Erre vonatkozik Antall elhíresült mondása: „a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak - lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni” (elhangzott 1990. június 2-án, az MDF III. Országos Gyűlésén). Ez már korántsem váltott ki osztatlan elismerést. A határon túl élő magyarság számára viszont felszabadító érzés volt ilyen mondatot hallani, még inkább megtapasztalni mindazt a konkrét intézkedést és lehetőséget, ami ezzel együtt járt. A rendszerváltozás ebben a vonatkozásban is elindult: kezdetét vette a határon kívül élő magyarok kulturális reintegrációja. 3. Az antalli közjó harmadik ideája a ’45 előtti múlt rehabilitációjának és újjászületésének kísérlete volt. Ez viszont szerencsétlen és sikertelen próbálkozás volt, nem kísérte széles körű támogatás. Hívei nem tudták világossá tenni, hogy túl a történelem tiszteletén, pontosan mit is akarnak, kit és mit szolgálna a század első felének nosztalgikus megidézése. Valószínű, hogy legitimációs kényszerhelyzet szülte a próbálkozást, talán ezt szánták a lakosságnak az „eltörölt kommunista múlt” pótlására és az anyagi gyarapodás ködbe vesző távlatai helyett. A rendszerváltozás utáni első időszakban a közjóteremtés nagy problémája kétségtelenül a „köznépnek” szánt szűkös kínálat. A hatalmon lévőknek, túl a 27

rendszerváltozás általános igényén, valahogy nem sikerült eltalálniuk, hogy „mit kíván a magyar nemzet”. Maga a miniszterelnök így beszélt erről 1991-ben: „A magyar politikának egyik fő problémája ma is, hogy túl ideologizált. Túl sokat foglalkozunk eszmei és olyan kérdésekkel, amelyek a politikai gyakorlatban kisebb szerepet töltenek be”(Antall: Modell és valóság, 237.o.). Lehet, hogy a helyzet nem volt kedvező, mert a többségnek csak izzadság, könny és vér juthatott. Ebben a közjóhiányos helyzetben a hatalmon lévő politikai erők a kormányzati ciklus vége felé a közjót abban vélték megtalálni, ha politikai ellenfeleikről bebizonyítják, hogy a nemzet és a köz ellenségei. Nyilván úgy vélték, hogy a „kommunista veszély” majd egyesíteni fogja a lakosságot.

III.3.

10

A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban

Nagyon fontos volt ez időtájt, hogy legjobb döntéseket hozza meg a kormány, mert az ország gazdasági helyzete instabil volt. Fontos volt egy olyan tanácsadó réteg, ami érdemben tudta segíteni a kormányzati munkát. A tanácsadók, rendkívül fontos szerepet töltenek be a kormány életében, hasznosnak vélt ötleteikkel képesek alakítani a kormányzati politikán. A rendszerváltást követően aztán mind az Antall- mind a Horn-kormány MEHstatutumában szerepelt a politikai elemzés, a döntéselőkészítés, a hosszú távú stratégiai koncepcióalkotás, mint feladatkör. Történtek is kísérletek különböző intézmények, testületek létrehozására, ezek azonban nem bizonyultak hosszú életűnek, nem váltak a kormányzati intézményrendszer szerves részévé. Antall József 1991-ben életre hívott egy miniszterelnöki tanácsadó testületet, Kodolányi Gyula vezetésével. A tagok a miniszterelnök régi barátai, ismerősei közül kerültek ki (Ferencz Csaba űrkutatási mérnök, Oravecz Imre és Czakó Gábor írók, Osváth György, Tarr Pál, Hieronimy Ottó külföldön élő közgazdászok). Ez a testület azonban soha nem forrt ki igazán, nem tudunk rendszeres ülésezéséről. Ennek különböző okai lehettek (a tagok egyéb irányú elfoglaltságai, egyeseknél talán felkészültségbeli hiányosságok), a 10

Pesti Sándor: A kormányzati döntéshozatal mechanizmusai Magyarországon- Jogelméleti Szemle 2000/4. szám forrás: http://jesz.ajk.elte.hu/pesti4.html

28

legfontosabb ok azonban minden bizonnyal a miniszterelnök habitusában keresendő. Az őt közelről ismerők szerint nem kedvelte a tanácsadó testületeket, a nagy stábokat, inkább egyenként szeretett emberekkel beszélgetni. Így azt mondhatjuk, hogy a különböző szakmai és általános politikai kérdésekben rendszeresen konzultált részben az előbb említett urakkal, részben másokkal az igen kiterjedt ismeretségi köréből, majd integrálta magában a kapott ismereteket, javaslatokat, és döntött. Némi túlzással elmondható tehát, hogy az Antall-kormány alatt a STRATEK (A Kormányzati Stratégiai Elemző Központ) a miniszterelnök fejében létezett. Érdemes még ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy Antall József – mint egy jó tanár – kedvelte a fiatal tehetségeket, szívesen vette körül magát velük. Így 1991-ben kialakult egy informális triumvirátus Bod Péter Ákos, Bogár László és Szabó Tamás részvételével, akik 199192-ben viszonylagos rendszerességgel, beszélgetéseket folytattak egymással és a kormányfővel, elsősorban a hosszú távú gazdaságstratégiáról, ill. olyan alapvető szociológiai kérdésekről, mint a kiegyezés a posztkádári gazdasági elitekkel.

III.4. A kormányzati döntések kommunikálása, az Antall-Boross kormány kommunikációs politikája A média szerepének túlhangsúlyozására épített tömegdemokráciák korában a kormányok

kommunikációs

politikája,

a

tervezett

és

megszületett

döntések

kommunikálása a döntéshozatali mechanizmusok szerves részévé vált, így egy ezzel foglalkozó tanulmány nem kerülheti meg ezen aspektus elemzését. Az eddigiek során is kiderült persze, hogy a modern politikai rendszerekben nagyon nehéz különválasztani a kormányzati politikát a döntéshozatali folyamat egészétől, az szoros kapcsolatban áll a politikai rendszer egyéb aktorainak tevékenységével. Fokozottan igaz ez a kommunikációs tevékenységre. A mindenkori többség által folytatott politika, a meghozott döntések társadalommal történő elfogadtatása a hatalmon lévő erőket alkotó összes politikai ágens (kormány, miniszterelnök, kormánypártok, frakciók, az egyes képviselők) részéről megköveteli a kommunikációra történő komoly odafigyelést, és annak jól tervezett összehangolását. Mint az közismert, az első ciklusban hatalmon lévő keresztény-konzervatív koalíciónak nem volt jó viszonya a tömegmédiumokkal, ebből adódóan a sajtója is meglehetősen 29

rossz volt. A hatalmi aktorok közül még magának a kormánynak a kommunikációs politikája volt a legsikeresebb – újra hangsúlyozva persze, hogy ez a gyakorlatban, és főleg hatását, következményeit tekintve nem választható el a párt(ok), a frakció(k), ill. a kormánytöbbség

egyes

meghatározó

személyiségeinek

e

téren

folytatott

tevékenységétől. A ciklus végére a Miniszterelnöki Hivatalon belül négy kommunikációval foglalkozó részleg is létrejött (ebből három a kabinetbe integrálva). A kezdetektől a Miniszterelnöki Kabinet része volt a Kormányszóvivői Iroda. Az Antall-kormány időszakának nagy részében e posztot betöltő egykori (és mai) rádiós, Juhász Judit szerencsés választásnak bizonyult, személye a kormány népszerűtlenné válása után is elfogadott volt az emberek körében. Később e részlegtől különválva szerveződött meg a Sajtóiroda, minimális létszámmal. Jellemző, hogy a sajtófigyelést és a napi sajtó összefoglalókat egyetlen ember végezte, napjainkban már ez teljességgel elképzelhetetlen lenne. 1993-ban hozták létre a Nemzeti Tájékoztatási Irodát, mely elsősorban az országkép javítását szolgálta a külföld irányába. A kormány 1992-ben

nevezte

ki

Katona

Tamást

tájékoztatáspolitikáért

felelős

politikai

államtitkárnak. Neki azonban egyáltalán nem volt stábja, egy személyben alkotta a részleget, és az egész feladatkör az ő megnyerő, kommunikatív személyiségére épült, feladata az volt, hogy egy „mosolygósabb kormány” képét alakítsa ki a köztudatban. Magának a miniszterelnöknek csak nagyon rövid ideig, 1990 őszén volt személyes kommunikációs tanácsadója. Antall József egyébként sem volt egy könnyen alakítható személyiség, ahogy Tölgyessy Péter írta róla, „belülről vezérelt ember volt a kívülről vezérelt emberek korában”.

III.5.

11

A Média különleges szerepe és hatása

Ha a sajtószabadság, mint gondolat kerül szóba, akkor én ezt, a taxisblokád időszakát tekintem kezdeti példának, a média itt elcsitította azokat a puccs-kezdeményező gondolatokat, ami igenis jelen volt ez idő tájt. A sajtó, olyan kapukat nyitott ki, ahol a laikus ember korábban nem is gondolta volna, hogy betekintést nyer, ezért ezt az időszakot, illetve annak kormányzati döntéseit sajátjának érezte. Így ennek lecsendesülése után, minden visszaállhatott a rendes kerékvágásba.

11

Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.75-76.

30

1990 nyara után elindult a küzdelem az újfajta szereposztások és a nagy nehezen kiküzdött szabad sajtós fölfogás között. Az októberi taxisblokád még az alapos, mindent dokumentálni és bemutatni igyekvő média uralma jegyében zajlott. Talán sohasem volt és nem is lesz példa Magyarországon arra, hogy a média olyan fontos politikaalakító tényező lehessen, mint a taxisblokád lezárásának a napján. Gondoljuk el újra: adott egy ország, amely már a harmadik napja működés és mozgásképtelen, közeleg a hét első munkanapja, százezrek idegei pattanásig feszültek – és ebben a légkörben több millió magyar néző egyúttal állampolgár, s az állampolgár pedig néző/résztvevő is lehetett. A televízió déltől élő adásban közvetítette a kormány, a munkaadók és a munkavállalók sok-sok órás politikai küzdelmeit. Kivételes pillanat: az ország a levésben lévő politikát láthatja, nem dokumentumfilmet és nem előre megadott koreográfia szerinti polémiát. Hanem azt, ami mindig csak a színfalak mögött zajlik: magát az alkut, a döntés születését. Milliók szeme előtt buknak el – egy életre – miniszterek, és értékelődnek fel tárgyalás- és kompromisszumképes vállalkozók, botcsinálta politikusok. Egy ország tanulhatja a kompromisszumkeresés művészetét (mást úgy sem lehet, mert közlekedni nem tud, s hazai konkurens tévék még nincsenek), láthatja, hallhatja, hogy ha nehezen is, de lehetséges megegyezni. Elmarad az ütközet, nem lesz vérontás, mindenki visszavonja a maga hadállásait – megúsztuk a polgárháborút. S mindezt élő adásban. A korlátlan és folyamatos nyilvánosság nagyon fontos feltétele volt annak, hogy nem durvultak el a csoportkonfliktusok.

III.6. 12A második szakasz : A vallásháborúk kora (1991-1994 nyara)

Csakhogy ebben az időszakban a média okozta a legnagyobb feszültséget is 1991-től a soron következő választásokig, és mint tudjuk a rossz médiastrégia is képes hozzájárulni a kormányváltáshoz. A kormányzó elit jobbszárnya kezdettől fogva nem fogadta el Antall József és Tölgyessy Péter 1990. Májusi alkujának néhány pontját, főleg nem a média-ellenőrzés és –irányítás megosztását az ellenzékkel.

12

Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.76-78.

31

Ebben a helyzetben Antall József, ha arra kényszerült, hogy pártja egészének támogatását vegye igénybe, ilyenkor mindig a Csurka-csoport számára médiapolitikai kérdésekben tett engedményt, Antall József és a média nehezen fértek össze egymással. Ennek részben alkati, részben történelmi okai voltak. 1991. Júniusában Antall József alelnökjelölteket terjeszt elő – a jobboldal számára megbízhatatlanná vált Gombár Csaba – rádió elnöke- és Hankiss Elemér –tv elnökféken tartása végett. Hosszas közjogi huzavona után Göncz Árpád nyilvánvalóvá teszi, hogy nem fogja kinevezni a két jelöltet. Ez már 1992. Február elsején történik; nem véletlenül tartjuk e dátumot a médiaháború kezdetének. Az egész 1992-es évet eluralja, átszövi és meghatározza a média körüli, egészen elképesztő hisztérikus harc. Az év végén már senki sem tudja, hogy mi is lenne a valóságos tét. A médiafronton mindenki mindenkire tüzel. Olyanok az állapotok, mint egy fejetlen háború végkifejletében; nem az jellemző, hogy lövészárokból lőnek a másikra, már csak lövészgödrök vannak. S ha valaki kidugja valahonnét a fejét, akkor mindenhonnan rázúdul a golyózápor. S hogy ezt az elvont okoskodást kézzelfoghatóvá tegyük: az év utolsó parlamenti munkanapján, december 30-án, a hosszasan megvitatott, ezerszer átszabott, keresztbehosszába toldozott „rádió- és televízió törvény” végszavazásán a következő eredmény született: A rádió- és televízió törvény végszavazása (1992) 1.számú táblázat Jelenlét:

292 fő

Tartózkodás:

122 fő

Nem:

170 fő

Igen:

0 azaz nulla támogatás.

Forrás: Rendszerváltás és kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.77 Az új magyar parlament működésének legnagyobb csődje ez az eredmény. Általános kapkodás, fejetlenség és felelősség elhárítás kezdődik, mindenki a másikat okolja a páratlan kudarcért. S „másik fél” ezúttal rengeteg akad.

32

A másfél éves, gyors áttekintéssel lényegében a kereteket megadva, a legfontosabb megállapításokat e kérdésben már meg is lehet tenni: 1991 vége és ’94 tavasza között maga a média válik első számú politikai-hatalmi konfliktusforrássá. A taxisblokád zárónapja kapcsán arra utaltunk, hogy néhány órára, de egybeolvad a média és a politika; ezt úgy értettük, hogy a közönség és az állampolgár nézőpontjából formálódott ki az egység. 1992-93-ban azonban az állampolgár-néző-fogyasztó szempontja egyáltalán nem fontos –sőt, teljességgel elhanyagolhatóvá vált. Hivatkoztak őreájuk is ugyan – főleg tüntetések idején, a médiát is érintő tüntetéseknek pedig 1992-ben se szeri, se száma nem volt. Az állampolgár zárójelek közé tevődött; a médiaügyek első számú politikai-hatalmi kérdésekké nőtték ki magukat – s a politikai konfliktusok azonmód átnőtték médiacirkuszi mutatvánnyá. Az eredmény közismert: a százszorosan leírt bumeráng-effektus; vagyis a baloldalt túlgyőzette az „antikomcsi” kampány, avagy a jobboldal önmagát verte tönkre eleve elhibázott médiastratégiájával.

IV. A Horn-kormány kormányzati kommunikációja IV.1. 13Horn Gyula Az MDF-ben csalódott választók nagy részaránnyal az MSZP-re voksoltak, így nem meglepő, hogy ez a frakció kezdhette meg a kormányzást az 1994-es esztendőben. A kiábrándult tömeg, a szocialista rendszer eszméihez fordult Azt gondolta, ha újra megszavazza az állampárt demokratizálódott utódpártját, akkor onnantól jobbra fog alakulni a helyzete. A probléma csupán annyi volt, hogy abban a politikai-társadalmiszociális helyzetben az emberek nem tudták visszakapni a régi rendszer egyszerű, de sokaknak mégis biztonságosabb – közel 0%-os munkanélküliség – A rettegett „Bokroscsomag” (1995) és annak nem megfelelő kormányzati kommunikációja, valamint a koalíciós pártok állandó viszálykodása, szintén kormányváltásba tornyosult.

13

Lányi Gusztáv- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.169-170.

33

Horn Gyula (1932 - ) a „pókerarcú kisember”. – Horn Gyula „testi énjével” is megjelenített kommunikációs jellegzetessége „kisember” mivoltában írható le legtömörebben. Nála azonban ez a sajátosság nemcsak politikai imázs – azaz valami kitalált, szakértők által a „hatékony kampány” érdekében alkalmazott tömegkommunikációs műtermék (majd látni fogjuk, hogy ez is) -, hanem személyiségének valódi karaktere is ebben testesül meg. Horn Gyula azonban igazi politikus, aki nagyrészt ösztönösen – ám a több évtizedes MSZMP-s párthivatalnoki szolgálatban rutinná csiszolt taktikai fegyelemmel is felvértezve- mindig tudja, hogy „mit” és „hogyan” kell lépni. (egyet-nem többet). Taktikai fegyelmezettségre leginkább a „pókerarcú játékos” kommunikációs stílusjegy a jellemző. Ez a kommunikációs taktikai érzéke leginkább az 1994-es választási kampányban érvényesült, amikor – és ahol: például az akkori tévé-vitákban, egyéb szerepléseiben- nyilvánvalóvá vált, hogy a számára adott politikai szerep és személyisége egymásra talált: a „kisember” miniszterelnök lehet – őt és pártját a választók teljesen szabályosan és legitim módon nagyarányú győzelemre vitték. Horn Gyulának szembe kellett néznie azzal a dilemmával – ha akarta, ha nem, hiszen az ellentábor ezzel folyamatosan szembesítette (időnként meglehetősen keményen)-, hogy miképpen viszonyuljon élete „sötét foltjához” (pufajkás szerepvállalásához 1956-ban stb.). „Bűnbánó” nem lehetett, mert akkor „fölényes” nimbusza csorbult volna, de nem is tagadhatta azt a bizonyos „foltot”, ezért inkább eljelentékteleníteni igyekezett. Így viszont valójában nem feldolgozta, hanem elfojtotta a konfliktust (Varga 1994). Nevezetes autóbalesete s a nyomában feltámadt „merényletfantáziák” – jellegzetes konfliktuscsuszamlások – is megmutatták: Horn Gyula érti és tudja (ki)használni a politikai (test)nyelvet. Legalábbis 1994-ben ez a „kisember” alkalmas volt arra, hogy projekciós figurája legyen a rendszerváltásban csalódott „kisember” választópolgárok számára.

34

IV.2. 14Közjó Az MSZP és az SZDSZ kormányzása (1994-1998) a közjó ügyében is lényeges változásokat hozott. Az új kormánykoalíció láthatóan nem tartotta fontosnak a problémát, miközben elődjénél semmivel sem tett kevesebbet a köz érdekében. A közjóról való nyilvános diskurzust vélhetően rosszízű ideologizálásnak gondolták, aminek még a gyanúját is jobb elkerülni. A vezető politikusok többször beszéltek arról, hogy az előző ciklus politikai légköre hiszterizált volt. Vagy ahogyan a választási program fogalmazott: „Az Antall-kormány politikája és gazdasági lépései nagyrészt ideológiai alapokon nyugszanak, és durván átpolitizáltak” (Kihívások és választások, 1994, 15). Ideje van tehát a nyugalomnak és napi ügyeknek, a problémák józan kezelésének. Már a koalíciós tárgyalások idején sem arról folyt a szó, hogy mit akarnak közösen

a

köz

asztalára

tenni,

hanem

hatalomtechnikai

kérdésekről.

A

menetrendszerűen felbukkanó koalíciós feszültségek is mindig technikai, egyeztetési problémaként lettek tálalva. Ebből az alapállásból adódóan a közjó eszméjének kezelésében két ponton történt változás. Az egyik: az új kormányzat kivette ezt a sérelmi pozícióból. A rendszerváltás utáni első években a közjó általános igazolásának alapja az volt, hogy az elmúlt években mindenki rosszul járt, mindenkit becsaptak, mindenkitől elvettek valamit. A Horn- kormány megszüntette a közelmúlt sötétre festését, illetve a kérdéssel nem foglalkozott. Vagyis a múlt sérelmeit és a közjó ügyét elválasztotta egymástól. A másik: világossá tette, hogy elvileg lehetséges közjót építeni az emberek mindennapi igényeire, egyéni gyarapodási vágyaira, és ködbe vesző magyarságképek nélkül is lehet nemzeti konszenzust teremteni. Ilyen szempontból ez a kormány pragmatikus volt, mert inkább a konkrét ügyek konkrét megoldásaival kísérletezett a közpolitikák és az önkormányzatok külön szintjein egyaránt. Nagyjából annak megfelelően, ahogyan a miniszterelnök ígérte még a kormányalakítási tárgyalások idején: „nem fognak bennünket presztízsszempontok vezetni”. Célunk „az emberek mindennapi igényeinek, életkörülményeinek javítása” (Van válság 1994, 18). Nem tették azonban mindezt világossá és egyértelművé, mert nyilván úgy gondolták, hogy a kedvező egyéni tapasztalatok összege önmagában elvezet a közjóhoz.

14

Szabó Márton- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.17-19.

35

Másrészről viszont ez a kormányzat ’”belekormányozta” magát egy feloldhatatlan dilemmába, amely vélhetően a leváltásában is komoly szerepet játszott. Ez a Bokroscsomag (1995) és a Tocsik-ügy (1997) ellentéte. A szigorú monetáris gazdaságpolitika bevezetése sok embert hozott nehéz anyagi helyzetbe a napi megélhetés szintjén: a Bokros-csomag révén „teljesedett ki” hazánkban az elszegényedési folyamat, amely a privatizációval és a gazdasági struktúra-átalakítással kezdődött. Mit lehet egyáltalán mondani egy ilyen helyzetben a közjóról? Indoklást persze szép számmal hallhatunk a kényszerhelyzetről, de a közjó nem erről szól, hanem arról, hogy miért jó az, ami éppen történik, például eszmeileg, anyagilag, a jövőre nézve vagy bármilyen elfogadható érv alapján. Jelen esetben, tehát azt kellett volna világosan megfogalmazni, hogy miért jó az, ami valójában rossz. A politikai praxis a közösségi áldozathozatal eszméjében szokta feloldani az ilyen dilemmákat. Nem ismeretlen dolog ez, minden komoly nehézséget, ami egy rendkívüli eseménnyel és különleges feladattal szükségképpen együtt jár, ez a diskurzív művelet állítja a közjó centrumába. Hatékony „működésének” azonban van két kritériuma. Az egyik, világossá kell tenni az áldozathozatal célját és értelmét; a másik: a rossz alól nincs kivétel, az áldozathozatal mindenkire, de elsősorban a meghirdetőkre érvényes. A Horn-kormány mindkét szabályt súlyosan megsértette. Az elsőt elintézettnek vélte azzal a reménnyel, hogy a makrogazdasági eredmények rövidesen javítani fogják a háztartások költségvetését, és a ciklus végére mindenki előtt különösebb propaganda nélkül is világos lesz a megszorítások haszna. A második szabály megsértését a Tocsikügy súlya, szimbolikus ereje jelentette, méghozzá a Bokros-csomag árnyékában. Nem egyszerűen arról a tényről van szó, hogy néhány „pártközeli” figura tisztázatlan módon pénzeket osztogatott és „fosztogatott” magának vagy szervezetének, hanem fehérenfeketén kiderült: egy meghirdetett közösségi áldozathozatal kellős közepén egyesek százmilliókat szereznek, hogy a meghirdetőkre nem érvényesek a megszorító intézkedések. Ilyen helyzetben vált ciklikus emblémájává a „Horn-léggömb”, a miniszterelnöknek az a szokása, hogy gyakran tett váratlan, egymásnak ellentmondó kijelentéseket, és állt elő megvalósíthatatlan elképzelésekkel, ami leginkább arra volt jó, hogy a választók dezorientáltak legyenek, ne tudják pontosan, mit is akar a kormányzat, mi az a néhány ügy, amit a közjó centrumába kíván állítani.

36

IV.3.

15

A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban

A következőkben látható, hogy a Horn-kormány csak próbálkozik egy hatékony kommunikáció kialakításával, de igazából még mindig nem fedezik fel a kommunikációban rejlő lehetőségeket. Jórészt ennek technikai okai is vannak. A hálózati kommunikáció létrejötte, az Internet ebben az időben terjedt el. Az embereknek- igaz eleinte csak kis rétegnek - lehetősége nyílt a nap 24 órájában naprakész híreket kapnia. Felgyorsult a világ, ömlöttek a hírek, a kormány pedig nem tudta felmérni annak a lehetőségét, hogy ezt saját oldalára állítsa. Horn Gyula szintén próbálkozott egy miniszterelnöki tanácsadó testület létrehozásával, melyet baloldali társadalomtudósok, közgazdászok, egykori gazdaságpolitikusok alkottak. Ez sem bizonyult azonban sikeresebbnek az antalli próbálkozásnál, a testület rövid időn belül feloszlott. Ezt követően Horn Gyula is személyes tanácsadókat foglalkoztatott. A Miniszterelnöki Kabinettel állt szerződésben Horváth István, Popper Péter, Révész Tamás és Matkó István. Ezen kívül agytröszt-funkciót töltött be az Inotai András által vezetett Integrációs Stratégiai Munkacsoport is. Közismert, hogy a miniszterelnök 1995-ben egy gazdaságstratégiai miniszterelnökhelyettesi poszt létrehozását tervezte. Ennek a - koalíciós társ heves ellenkezése miatt végül elvetélt ötletnek kétségtelen politikai motivációi mellett szakmai okai is voltak. Az e poszt köré a MEH-ben szerveződő részleg válhatott volna a napi döntéseken túlmutató,

a

monetáris-

egyensúlyi

aspektuson

kívül

egyéb,

komplexebb

szempontrendszert is figyelembevevő, hosszú távú stratégiai elemzés-tervezés bázisává. A terv kudarca után a MEH-hez tartozó Közgazdasági Főosztályt erősítették meg némileg, és az előterjesztés-véleményező szerepe mellé a stratégiai tervezést is feladatul kapta. Ennek látható eredménye az 1998 elejére elkészült 3 éves gazdaságpolitikai program.

15

Pesti Sándor: A kormányzati döntéshozatal mechanizmusai Magyarországon- Jogelméleti Szemle 2000/4. szám. Forrás: http://jesz.ajk.elte.hu/pesti4.html

37

IV.4. A kormányzati döntések kommunikálása, a Horn- kormány kommunikációs politikája

A Horn-kormány hatalomra kerülése után karcsúsította és egyszerűsítette a MEH-en belüli, összkormányzati kommunikációt szolgáló részlegeket. A négy egységet egyetlen Kommunikációs és Sajtóirodává vonta össze, élén helyettes államtitkárral. Ez jelentős létszámcsökkenést is eredményezett, az előző ciklusban ezen a területen dolgozó kb. 25 fő lecsökkent 13-14-re. A kormányzati kommunikáció súlypontja áthelyeződött a minisztériumokra. A tárcáknál lévő 2-3 fős kommunikációs részlegek, sajtócsoportok feladata volt, hogy minden fontosabb kormányzati előterjesztéshez kommunikációs tervet készítsenek (bevonva természetesen az előterjesztést kidolgozó szakapparátust is), melynek tartalmaznia kellett, hogy a minisztérium miként készült fel a javaslat megismertetésére, elfogadtatására. A kormányszóvivői poszton több "szakmabelit", egykori újságírót is kipróbáltak (Csák Elemér, Forró Evelyn, Havas Henrik), de egyik sem vált be. Végül, sajátos megoldásként, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, Kiss Elemér látta el a kormányszóvivői feladatokat is. Kéri László személyes véleménye szerint ez nem bizonyult rossz választásnak. Ha igaz az a több helyütt olvasható vélemény, hogy a Horn-kormány választási vereségében fontos szerepet játszott a rossz kommunikációs politika, az legkevésbé a kormányszóvivőn múlott. Mindenképpen előnye e konstrukciónak, hogy a szóvivő a döntéshozatal érdemi (sőt meghatározó) résztvevőjeként, első kézből, autentikusan tudja tájékoztatni a közvéleményt a megszületett döntésekről. Ez az ismeretanyag egyrészt nyilván tükröződik is a szereplések során, másrészt már ennek tudata is egyfajta "hitelesítő" tényező. Hátrány lehet persze, hogy egy közigazgatási államtitkár nem PR-embernek szocializálódott, nem rendelkezik azokkal a szakmai ismeretekkel, az évek során megszerzett tapasztalatokkal, amelyekkel egy újságíró, vagy PR-szakember. Ezen fogyatékosságokat azonban Kiss Elemér - köztisztviselőknél egyébként szokatlan - jó kommunikációs képességei nagyban ellensúlyozták. 38

A miniszterelnöknek külön kommunikációs tanácsadója nem volt, az általános tanácsadók között már említett Révész T.Mihály - aki egyben az ORTT elnöke is volt azonban nyilván ezen a területen is kifejtette a véleményét.

IV.5.

16

A tulajdonosok kora

(1994 nyara után-1998 őszéig) Az 1994. évi választások után rövid ideig általános vélekedés volt, hogy eljött a chartás, szociál-liberális média uralmának a kora – legalábbis a vesztes-kultúrharcos jobboldal így hitte. Kétségtelen, hogy Horn Gyula egyik végső dolga volt Horváth Ádám és Szirányi János kinevezése, aminek nyomán a jobboldal pártkatonái gyorsan eltűntek a szerkesztői székekből. A győztesek táborába való magától értetődő várakozás már nem tűnt ennyire indokoltnak. Részben mert az előre látható, borítékolható SZDSZ-MSZP konfliktusokra nem kellett többet várni egy-két hónapnál, részben, mert Horn Gyula rögtönzésekre alapozott kormányfői gyakorlata bőséggel teremtett lehetőségeket a koalícióval szembeni kritikus média-magatartásra. Vagyis a várt, harmonikus kormányzat-média viszony egyáltalán nem látszott olyan erővel megformálódni, ahogyan a várakozások ezt előre sejtetni engedték. Sokkal jellemzőbbé vált a koalíció belső feszültségeinek nagy elánnal történő tálalása. Az egyes politikusi elitcsoportok inkább azt találgatták, hogy az adott újság, rádió és tévés műsor vajon éppen melyikük küzdelmét segíti vagy járatja

le

inkább.

Az

MSZP

hangsúlyos

vezérei

külön-külön

építgették

médiakapcsolataikat, az SZDSZ pedig igyekezett a hírvilágban támogatást és védelmet találni Horn Gyula aktuális partizánakcióival szemben. A röviden leírt belső megosztottság és kuszaság a médiavilág többségét inkább egyfajta távolságtartó, kevésbé politizáló magatartásra ösztökélte. Ráadásul megjelentek a tulajdonosok. Legelőbb a nyomtatott sajtóban, azután a kereskedelmi

televíziózásban,

rendelkezéseiben,

s

végül

a

következésképpen

médiatörvény

áttekinthetetlenül

–a

–

legvégén

a

kusza

magántelevíziók

megszületésében. A tulajdonos nem akart egyértelműen sem a kormány, sem az

16

Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.79-82

39

ellenzék

szolgálatába

szegődni,

neki

a

nézettség-olvasottság-hallgatottság

a

legfontosabb. A Horn- kormány vége féle kialakul az írott sajtó bal-jobb skálája is, amely a Népszabadságtól lejt a Népszaván át a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet s végül a Napi Magyarország felé. (A skála nemcsak politikai orientációt mutat, hanem olvasottsági lejtőt is – a hétszázezrestől a százezres szintig.)

V. Az Orbán-kormány kormányzati kommunikációja V.1. 17Orbán Viktor 1998-ban kezdhetett hozzá a kormányzáshoz Orbán Viktor és a Fidsesz. A FideszMDF-FKGP koalíció, mint tudjuk nem volt olyan hosszú életű, mint elődje és utódja, az MSZP-SZDSZ duó. Orbán-kormány ismerte fel először a kommunikációban rejlő, az eddig még kiaknázatlan lehetőségeket, ezért sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a kormányzati programok, döntések külvilág számára való kommunikálásban. Ugyanis ha jó a PR, ha jól kommunikálnak, akkor az emberek tömegeit győzheti meg. Az Orbánkormány kezdte el először használni az úgynevezett „amerikai-típusú” kommunikációs modellt, azt a modern pr-elvű kommunikációt, ami napjaink politikai kommunikációját alapjaiban határozzák meg. Mégis, a közvélemény kutató intézetek- Gallup, Tárki, Sonda Ipsos stb.- adatai ellenére az ellenzékben lévő MSZP-SZDSZ került ki győztesen. Ennek több oka is van. Orbán Viktor többször is hangoztatta, hogy a középréteget támogatja inkább a szegényebb réteggel ellentétben, azokat akik már letettek valamit az asztalra. Nagyon alacsonyak voltak a bérek az egészségügyben, az oktatásban, a rendvédelmi szerveknél és még sorolhatni lehetne. Az emberek elfordultak a kis jövedelmezést biztosító párttól. Valamint a gazdaság a választások idején, az addig 5-6 százalékos évi gazdasági növekedés, a GDP 3%körülire süllyedt.

17

Lányi Gusztáv-Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.170-173.

40

Orbán Viktor: a „fiatal tigris”. – Orbán Viktor a magyar miniszterelnökök sorában a második legfiatalabb. Csak Hegedűs András előzi meg, ő 33 éves korában lett miniszterelnök. Orbán Viktor 1998-ban 35 éves volt. Az „Orbán Viktor” nevű politikai személyiség kommunikációs terében a legfőbb sajátosság a politikai mentálhigiénés diagnózis. A politikai mentálhigiénés helyzet ugyanis azt mutatja, hogy az elöregedő magyar társadalom versus „Fidesz-nemzedék” hatalomba kerülése egy olyan feszültség, amely a választók részéről a kompenzációban, a Fidesz vezetők oldaláról pedig szerepértelmezési bizonytalanságukban érhető tetten. A választók mintegy „utolsó reményként” a „fiatal tigrisekre” bízták az ország politikai vezetésének ügyét. De mivel a politikai szerep maszkulin kulturális artefaktuma nemcsak az agresszív és határozott kommunikációs jegyeket tartalmazza, hanem a „tapasztalt”, „bölcs öregember” atyai archetípusát is, szerepzavaruk – vagy legalábbis szerepértelmezési konfliktusaik, bizonytalanságaik- feloldhatatlanul kódolva van saját személyes testük (például életkoruk) és az ország (elöregedő) kollektív politikai teste között. A szokványos public relations technikák ilyen helyzetben a „mesterséges elöregítést” ajánlják a politikai szereplőknek (például Clinton is ezért próbálta meg első elnökválasztási kampányában, amikor alig múlt el 40 éves, hogy még nem igazán deres hajára „ráfehérítsen”). Orbán Viktornál is – amióta miniszterelnök lett – megfigyelhető, hogy az egyébként kiváló és lendületes kommunikációs stílusában meg-megtörik, mintegy mesterkélt és „öreges” lesz. Orbán Viktor „eredeti” kommunikációs stílusáról. – Orbán Viktor kommunikációs stílusa ugyanakkor eredendően nem tanáros, mint Antall Józsefé volt, nem olyan „kisemberien” pongyola, mint Horn Gyula, és nem olyan „színészkedő” és „bohócos”, mint Torgyán József. Nagy Imre és mártírtársai 1989. Június 16-i újratemetésén mondott beszéde is figyelemre méltó, sőt máig hathatóan emlékezetes volt. De a beszéd még nem a plurális politikai demokrácia színpadán, hanem a végóráit élő, de akkor még mindig erős(nek hitt vagy képzelt) kommunista diktatúra politikai 41

körülményei között – az akkor fennálló hatalom arcába vágott – bátor fricska volt, olyan kommunikatív gesztus, amely ugyanakkor alapigazságokat, ha tetszik, néhány letaglózó evidenciát fogalmazott meg. Orbán Viktornak, mint „fiatal tigrisnek” ezért eddigi kommunikációs csúcsteljesítménye a Horn-Orbán televíziós vitán nyújtott produkciója volt: vitathatatlanul elegánsan győzte le Horn Gyulát, s ezt a választók is honorálták. Az utólagos elemzések szerint valószínűleg ez a kommunikációs teljesítmény billentette a Fidesz oldalára a bizonytalan szavazók jó részét, s ez döntő hatással lehetett a választás végső kimenetelére is (Kéri 1998, 124).- A „fiatal tigris győzött. Megmutatkozott, hogy ki a „régi”(= a posztkommunista politikai kultúra, a nómenklatúra-ravaszság nyelvi kliséit használó pártbürokrata) és ki az „új” (= a nyugati egyetemeken is iskolázott, fiatal, dinamikus, jövőre nyitott, a „polgári attitűdöt” is reprezentálni képes karizmatikus egyéniség).

V.2.

18

A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban és a STRATEK

Látható, hogy igazából itt épül ki teljesen az a kommunikációs hadigépezet, ami minden téren beleszövődik a politikába. Ez az az időpont, az 1998-as esztendő, amikor a kommunikáció nem a politikát segíti, hanem kinőve szerepét, a kommunikáció kezdi meghatározni a politika útját. A politikai kommunikáció és a kormányzati kommunikációnak napjainkig törekvő ereje létfontosságú lett a politikai életben. Itt lesz először fontos, az imázs. A beszéd, az öltözködés, a vicces, humoros jellem mind-mind elemei lesznek a kormányzati kommunikációnak. A stratégiai tervezés és elemzés céljaira az Orbán-kormány hozott létre először egyfajta belső think-tank egységként önálló részleget a Miniszterelnöki Hivatal kereteibe integrálva, politikai államtitkár irányításával. A Kormányzati Stratégiai Elemző Központ (STRATEK) által 2000 tavaszán készített összefoglaló tájékoztató a részleg 3 fő feladatát különíti el. Ezek: 18

Pesti Sándor: A kormányzati döntéshozatal mechanizmusai Magyarországon- Jogelméleti Szemle 2000/4. szám. forrás: http://jesz.ajk.elte.hu/pesti4.html

42

1. Kibontja a kormányprogram azon részterületeit, melyek vagy egyszerre több minisztérium munkáját érintik, vagy melyekkel a miniszterelnök megbízza. 2. Megalapozza a parlamenti cikluson túlnyúló kormányzati stratégiát. Hosszú távú stratégiai elemzéseket, feladatterveket és előrejelzéseket készít gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekben. 3. Átfogó háttértanulmányt készít vagy készíttet egyes kiemelt kormányzati döntések előkészítéséhez.

Elemzésekkel,

javaslatokkal

támogatást

nyújt

a

kancelláriaminiszternek, valamint a miniszterelnöknek aktuális gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekben. Ezen funkciókkal összefüggésben a STRATEK-ben nagyon fontosnak tartják, hogy azt a,

modern

kormányokra

lényegében

pártösszetételtől

függetlenül

jellemző

szemléletmódot, amely a napi döntések és a külső-belső kényszerek szorításában elsősorban a rövidtávú monetáris-egyensúlyi, növekedési szempontokra van tekintettel (ezt nevezi Bogár László "main stream- szemléletnek") némileg ellensúlyozzák, és felhívják a figyelmet azokra a hosszú távú, az emberiség és a magyar társadalom komplex életminőségét fenyegető veszélyekre, melyeket a hivatalos kormányzati körök hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Csizmadia Ervin már említett tanulmányában a STRATEK - és általában a think-tank egységek - "klasszikus feladatának" tartja a "külső klíma formálását", a közvélemény számára az érdeklődés felkeltését. A STRATEK szoros kapcsolatot épített ki számos külső szakemberrel, kutatóintézettel. Rendszeresen adnak megbízásokat tanulmányok, elemzések készítésére. A legátfogóbb kérdéskörökben pedig (nyugdíjrendszer, egészségügy, energetika, külgazdaság) szinte folyamatosan működtetnek 5-10 fős ad hoc bizottságokat, melyekben egyaránt vannak STRATEK-munkatársak

és

külső

szakemberek.

Ezen

bizottságok

tagjai

résztanulmányokat készítenek a feladatkörükbe tartozó területeken, melyeket aztán viszonylagos rendszerességgel megvitatnak. A STRATEK része még az Európai Integrációs Főosztály, ill. az ennek keretében tevékenykedő Integrációs Stratégiai Munkacsoport. Ez a főosztály azonban maga nem végez kutatásokat, csupán koordinálja a külső szakértők, kutatóintézetek munkáját. A STRATEK a MEH-en belül elsősorban a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadóival és a kommunikációs részleggel tart fenn munkakapcsolatot.

43

A miniszterelnök ritkán kerül közvetlen, személyes kapcsolatba a részleggel - akkor is kizárólag a vezetőjével -, a munkatársak nagy részét nem is ismeri. A közvetlen kapcsolattartás elsősorban a kancelláriaminiszter feladata. Az összkormányzati agytröszt másik fontos pillérét a miniszterelnök - döntően a Miniszterelnöki Kabinetbe integrált - személyes tanácsadói jelentik. Orbán Viktor az első miniszterelnök, aki mellett hosszabb ideje - immáron két esztendeje - folyamatosan működik tanácsadói testület. A grémiumot társadalomtudós értelmiségiek alkotják. Elnöke Tóth Gy. László, tagjai Schmidt Mária, Elek István, Vékás János és Balogh Zoltán. A tanácsadók háromhetente, meghatározott időpontban találkoznak a miniszterelnökkel. Az összejöveteleknek nincs kötött napirendje, egyrészt a miniszterelnök kéri ki véleményüket bizonyos kérdésekben, másrészt ők tárják a kormányfő

elé

esetleges

ellenjavaslataikat

a

kormány

és

a

miniszterelnök

elképzeléseivel szemben. Jelzik továbbá azokat a feszültségeket, anomáliákat, amelyeket az értelmiségi világban tapasztalnak, elmondják előadásaikon szerzett benyomásaikat, megosztják a miniszterelnökkel a szaktárcák működésével kapcsolatban tudomásukra jutott információkat. Az összes többi miniszterelnöki tanácsadó egyenként, és nem testületi formában érintkezik a kormányfővel. Közülük a legtöbben nem meghatározott rendszerességgel találkoznak vele, hanem ad hoc szerűen, amikor valamely, a kompetenciájukba tartozó aktuális kérdésben kikéri a véleményüket. Két kivétel van ez alól, Boross Péter általános tanácsadó, és Wermer András kommunikációs tanácsadó (utóbbiról részletesen a következő fejezetben). Fontos szerepet tölt be a miniszterelnök mellett gazdaságpolitikai tanácsadója, Gém Erzsébet, aki általános gazdaságpolitikai kérdésekben ad tanácsokat, de a futó előterjesztéseket is rendre véleményezi. Többször előfordult már, hogy a miniszterelnök a szaktárca és a Referatúra véleménye ellenében az ő javaslatát tette magáévá és fogadtatta el a kormánnyal. Emellett az egyes lobbi tevékenységet kifejtő cégek is rajta keresztül jutnak el a miniszterelnökig, tehát egyfajta szűrőszerepet is betölt. Végül szólni kell a kancelláriaminiszter kabinetjéről, amely mind nagyobb súllyal van jelen a kormányzati politikában. Némi leegyszerűsítéssel a kabinetet két részre, egy "szakmaibb" és egy "politikával átitatottabb" komponensre bonthatjuk (ezzel is kifejezve a kancelláriaminiszter már elemzett "köztes státuszát"). Az előbbi elsősorban az előterjesztések véleményezésébe kapcsolódik be, fontos szerepet tölt be a KÁT-on és Stumpf István felkészítésén. Az utóbbi pedig - élén a kabinetfőnökkel - a kormányzati 44

stratégiaalkotásban

játszik

egyre

fontosabb

szerepet.

Ide

futnak

be

a

közvéleménykutatások, ezeket feldolgozzák és elemzik. Ők készítik elő az egyik legfontosabb informális politikai fórum, az ún. "hatosfogat" üléseit. A jövőt illetően pedig kezd kialakulni egy olyan, "gyorsreagálású hadtest", amely a MEH egyéb részlegeinek (főleg a STRATEK és a kommunikációs részleg merül fel ebből a szempontból) használható embereit is bevonva, ad hoc jelleggel működve törekszik a stratégiai gondolkodás - tervezés, a proaktív kommunikáció magasabb szintre emelését megvalósítani. Külön szerveződik továbbá egy informatikai tanácsadó testület a kabineten belül.

V.3. A kormányzati döntések kommunikálása, az Orbán-kormány kommunikációs politikája A legnagyobb súlyt a kormányzati kommunikációra a három kormány közül kétségkívül az Orbán-kormány helyezi. Ezt jelzi már az is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalon belül 38 főállású, kommunikációval foglalkozó szakember dolgozik (1998ban az induló létszám 42 volt), a részleget pedig Borókai Gábor politikai államtitkári minőségben vezeti. Állításunkat alátámasztja továbbá, ha részletesen megvizsgáljuk ezen 38 ember tevékenységét. Az induláskor a részleg két alegységre bomlott. A kisebb létszámú Kommunikációs Központ kiadványok szerkesztésével, rendezvények szervezésével, miniszterelnöki beszédek írásával foglalkozott (ez utóbbi csoport, mint már említettük, 2000 elején átkerült a Miniszterelnöki Kabinetbe). A nagyobbik szervezeti egységként jött létre a Sajtóiroda, melyet a sajtófőnök vezet. Ide tartozik a sajtófigyelők és sajtóelemzők 15 fős csoportja. A sajtó figyelemmel követése, a napi sajtókivonatok készítése (külön a hírekről és külön a publicisztikáról) is nagyobb apparátussal történik tehát, mint az előző kormányok idején. Az igazi változást azonban az jelenti e területen, hogy nem egyszerű monitoring-tevékenységet folytatnak, hanem egyes konkrét témákban írásos elemzések is készülnek, együttműködve a Miniszterelnöki Kabinetben és a kancelláriaminiszter kabinetjében tevékenykedő tanácsadókkal. A Sajtóirodán belül működik még egy 2 fős internet-részleg, és formálisan itt tevékenykedik a miniszterelnök sajtósa is. Az ő legfontosabb feladata, hogy kommunikációs szempontból előkészítse a miniszterelnök kül- és belföldi utazásait. Mivel perszonálisan 45

a kormányfőhöz kötődik a tevékenysége, talán szerencsésebb lenne, ha a Miniszterelnöki Kabinethez tartozna. Ez év elején aztán megszüntették a Kommunikációs Központot, helyette azonban két új alegységet hoztak létre. Január l-től működik az Országimázs Központ, 5 főállású munkatárssal (emellett vannak ad hoc jellegű megbízások). Tevékenységi köre lényegében megegyezik az Antall-kormány idején létrehozott (és a Horn-kormány által megszüntetett) Nemzeti Tájékoztatási Központtal, kontinuitásról azonban nem beszélhetünk, Borókai Gábor elmondása szerint a részleg kialakításakor egyáltalán nem vizsgálták az elődök tevékenységét. A központ működésével azóta elég sokat foglalkozik a média, úgy tűnik igen aktívan tevékenykednek az országkép javítása érdekében. Készíttettek egy közvéleménykutatást arról, hogy az állampolgárok leginkább milyen értékekben, szimbólumokban látják megjelenni országukat, mennyire vagyunk büszkék magyarságunkra, mely népek életformája szimpatikus számunkra, milyen az emberek közérzete. A felmérés eredményeit is figyelembe veszik azon stratégiai koncepció kidolgozása során, melyben Magyarország új arculatát, megjelenítését, "külföldre és belföldre irányuló szervezeti és eseti kommunikációját" tervezik meg. A munkában a központ segítségére lesz a Klapp Ügynökség is, mely áprilisban nyerte el a MEH 2002 végéig szóló ezirányú pályázatát. Ehhez a részleghez kerültek át továbbá a Kommunikációs Központból a rendezvényszervezők, valamint az a videotár, amely a miniszterelnök és a kormánytagok közszerepléseit megörökítő filmeket, videofelvételeket őrzi. Szintén új egységként hozták létre a 6 fővel működő Információs Főosztályt. Ez tkp. a kormányszóvivő terheinek csökkentésére alakult, lényegében megosztják egymás között a feladatokat. A főosztály fogadja a sajtó kérdéseit, és próbálja őket megválaszolni, ill. azon kérdésekben, amelyekben a kormányszóvivő vagy az illetékes miniszter a kompetens, előkészíti az anyagokat. A sajtó helyreigazítása szintén az ő feladatuk. A jelen kormány is működtet minden minisztériumnál külön kommunikációs részleget, nagyjából ugyanazon feladatkörrel, mint elődje. Itt is megfigyelhető azonban az összkormányzati

szempontok

erőteljesebb

érvényesítése.

A

részlegvezetők

háromhetente találkoznak Borókai Gábornál, és általánosságban megvitatják az aktuális, kommunikációt érintő kérdéseket, gyakran előfordul azonban, hogy egyes konkrét előterjesztések kapcsán külön is összehívják az érintett tárcákat kommunikációs stratégia-egyeztetésre.

46

A kommunikációs részleg vezetője látja el egy személyben a kormányszóvivői posztot is. Kiválasztásakor több, előzetesen megfogalmazott szempontnak kellett megfelelnie: rendelkezzen jogászi végzettséggel, legyen vezető újságírói gyakorlata és lehetőleg a fiatalabb generációhoz tartozzon. Azt a Kiss Elemérrel szemben meglévő hátrányát, hogy aktívan nem vesz részt az ügyek előkészítésében, úgy pótolja, hogy a kormányülést megelőzően minden, széles érdeklődésre számot tartó előterjesztést alaposan

áttanulmányoz,

és

ha

valamit

nem

ért

pontosan,

megkérdezi

a

szakminisztertől. Másrészt, hogy "képben legyen", passzív szereplőként részt vesz az összes létező döntéselőkészítő fórumon (szakkabinetek, kormánykabinet, kiskabinet, "hatosfogat", kormányülés, a KÁT-on az Információs Főosztály vezetője helyettesíti). A kormányszóvivői tájékoztatók megszervezésében teljesen szabad kezet kap, azt is ő dönti el, hogy mikor melyik minisztert hívja meg. A sajtófigyelők és elemzők rendszeresen nyomon követik, hogy a tájékoztatók milyen hatékonysággal mennek át a köztudatba, hány újságban, milyen terjedelemben, milyen hangsúlyokkal tudósítanak az eseményről. Külön figyelik továbbá a miniszterelnöki megnyilvánulások hatékonyságát. Végül említsük meg a kormány kommunikációs stratégiájának azt az aspektusát, hogy a közvetett kommunikáció (sajtó, elektronikus médiumok) mellett egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít az üzenetek közvetlen továbbításának. Ez a politikusok által tartott fórumok, előadások mellett olyan szalonok, polgári egyletek létrehozását is jelenti, ahol a kormányzati mondanivalót direkten, a sajtó torzítása nélkül lehet eljuttatni a választópolgárok számára. A négy eddigi miniszterelnök közül Orbán Viktor alkalmazkodott leginkább a mediatizált tömegdemokráciák logikájához, figyel oda legjobban a PR-szempontokra. Minden elődjénél jobban támaszkodik tehát a kommunikációs szakemberek segítségére. Ő az első, aki személyes kommunikációs tanácsadót alkalmaz. Wermer András teljes mértékben "rendszeren kívüli ember", nem kötődik sem a Miniszterelnöki Hivatalhoz, sem a Kabinethez, sem a párthoz, de még a frakcióhoz sem, csak és kizárólag a miniszterelnökkel tart kapcsolatot. Ennek megvan az az előnye, hogy "külső emberként" más szempontokat, logikát is bevisz a rendszerbe, szerepe, ötletei megtermékenyítőleg hathat nemcsak a miniszterelnökre, hanem a kommunikációs és tanácsadói szféra egyéb aktoraira is. Wermer minden héten találkozik a miniszterelnökkel, elemzi annak fellépéseit, közreműködik a beszédírásban, interjúkra készíti fel. A kormányfő tehát minden

jelentősebb

média-megnyilvánulását

tanácsadójával, kikéri annak tanácsát. 47

megbeszéli

kommunikációs

V.4. 19A „polgári radikalizmus” sajátosságai

Érdekes megvizsgálni a Fidesz stílusát a politikai tetteiken is keresztül. Ennek az az érdekessége, hogy az erről szerzett anyagot Bozóki András írta, aki baloldali politikus, sőt a jelenlegi kormány minisztere. Azért választottam most is és a szakdolgozatom későbbi részében is ellenzéki politikusokat, mert a kritikai él sokkal jobban kedvez, ahhoz hogy az ember tisztábban lásson.

Az Orbán- kormány első évében- az orosz gazdasági válság, a nemzetközi tőke vártnál nagyobb mérvű átmeneti kivonása, az árvízi és belvízi katasztrófaveszély, valamint a koszovói

amerikai

béketeremtő

beavatkozás

idején-

a

belpolitikai

helyzet

Magyarországon is feszültségekkel volt terhes. A kormányzat szembenézett a veszélyekkel, teljesítette katonai szövetségesi kötelezettségeit, és a korábbiakhoz képest már önmagában ez is nagyobb megfontoltságra intette. Az élesebb pillanatokban az egyoldalú kommunikáció, a permanens kampány, a sikerpropaganda inadekváttá vált. Orbánnak sikert hozott az, hogy tanulni tudott korábbi kudarcából. Kormányzása első éve után még nem volt világos, vajon képes-e tanulni a sikereiből is.

A jobboldali kormány hivatali ideje alatt jelentős, pozitívan is értékelhető változások történtek a hatalomgyakorlás terén : 1. a politika dinamizálásában, 2. a távlatos szemlélet meghonosításában (jövőkép),

19

Bozóki András- Politikai pluralizmus Magyarországon, Századvég (2003): p.471-472.

48

3. a

politikusok

és

az

állampolgárok

közeledésére

való

törekvésben

(közérthetőség).

Az Orbán-kormány túltekintett a napi problémákon, és hangsúlyt fektetett az érthető, vonzó jövőkép kiformálására. Sokan, akik szimpatikusnak találták a kormányt, úgy vélekedtek, hogy a kormány visszaadta a magyarságba vetett hitüket, erősítette a nemzeti érzületet, hangsúlyozta az állampolgári összetartozást. Abban a mértékben, amennyiben a kormány meg tudta valósítani a republikánus patriotizmusra vonatkozó eredeti ígéretét, jelentős hatást ért el a társadalom különböző rétegeiben. A köztársasági hazafiság gondolata révén önbizalmat, optimizmust, lelki tartást és méltóságot adott azoknak a társadalmi csoportoknak, amelyek ezt igényelték, amelynek tagjai közérzetük jobbra fordulását mindenekelőtt a kormánytól várták. Az Orbán-kormány azt próbálta a magyar választókba szugerálni, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, vagyis az önfenntartáson és túlélésen felül szükség van mozgósító és integráló eszmékre. Azt kommunikálta, hogy mindenekelőtt hitre van szükség, mert a hitből fakad az akarat, amelynek révén az egyes emberek és közösségek megvalósíthatják álmaikat. Miközben a kormány a kollektív hit politikába való beemelésével – és különösen a kormánypolitika transzcendens igazolására való törekvésével – optimizmust és lelki tartást kívánt adni a magyaroknak, ingoványos talajra tévedt. A demokrácia ugyanis racionális-legális uralomgyakorlás, amelyet optimális esetben az intézmények helyes, méltányos, fair eljárása jellemez. Ha a politikai konfliktusok hitkérdésekként jelennek meg – amint azt az Orbán-kormány kommunikálta -, akkor a döntési alternatívák racionális megvitatásának lehetősége is odavész. Ha a kormánypolitikával való azonosulás hitkérdéssé válik, akkor a kormánynál egyet nem értők nem vitapartnerek, hanem „hitetlenek” lesznek, akikkel már vitatkozni sem lehet – akik ellen harcolni kell. A köztársasági hazafiság eszméje könnyen átcsúszott a (liberális demokráciával szembeállított) „többségi demokrácia” gondolatába, a kezdeti republikanizmus pedig a populista politika gyakorlatába. Az Orbán-kormány népszerűségét azonban nem általános „közérzületi” céljai, hanem egyes konkrét politikai döntései eredményezték. Olyan volt mindenekelőtt a diákhitel bevezetése, a minimálbér emelése, egyetemi tandíj eltörlése, az új lakástámogatási rendszer beindítása és a sokgyermekes családok támogatása. Olyan sikeres, népszerű döntések voltak ezek, amelyek nem a szimbolikus, hanem a materiális, redisztributív 49

politika körébe tartoztak. Kirajzolódtak belőlük a kormány azon elkötelezettsége, hogy a fiatal, családos, teherviselő, pályájuk kezdetén álló embereket támogassa: az aktív, munkálkodó, nemzetgyarapító, adófizető rétegeket. A Fidesz- MPP vezette kormány ezeken az intézkedéseken túl még kísérletet tett arra, hogy újraelosztó döntései átfogó, szimbolikus keretbe helyezze: ilyen volt például az ’”új honfoglalás” gondolata vagy a Széchenyi-terv. Ám ez a már csak a választóközönség egy kisebb, elkötelezettebben jobboldali részét kötötte a kormányhoz, a baloldali szavazók számára e körítés inkább zavarónak, elidegenítőnek bizonyult. A Fidesz-MPP vezette kormánnyal szembeni negatív beállítódások elsősorban olyan tényezőkből fakadtak, mint a szegények és nyugdíjasok helyzetének romlása, az egészségügy válságának elhúzódása, a jómódú rétegek aránytalan támogatása, a mezőgazdaság

problémáinak

megoldatlansága

és

mindenekelőtt

a

korrupció

növekedése. Nem igaz, hogy az Orbán-kormány csak ideológiájában volt jobboldali, mert gazdaságpolitikájában „baloldali” lett volna. A feltörekvő, viszonylag jómódú, dolgozó, sikeres, családos, fiatal rétegeket támogatta az idősebbekkel, az elesettekkel, a tartósan betegeskedőkkel és a munkaerőpiacról átmenetileg vagy tartósan kikerülő rétegekkel szemben. Míg korábban a Bokros-csomag terheit a középosztály viselte, az Orbán-kormány csökkentette a középrétegek terheit és áthárította azokat a szegényekre. A tandíjfizetési kötelezettségekről megszabadult, a családtámogatási rendszerbe visszakerült, lakáshitelhez és diákhitelhez jutó fiatalabb, dinamikus, szociálisan kevéssé érzékeny középosztályi rétegek az Orbán-kormány által megtestesített új jobboldal politikájának lelkes híveivé váltak. Nemcsak a politikai élet polarizálódott, de a társadalom is.

50

VI. A Medgyessy- , és a Gyurcsány kormány kormányzati kommunikációja VI.1

20

Medgyessy Péter

Az Orbán-kormány árnyékából, hirtelen a győzelemre bukkant az MSZP, és újdonsült miniszterelnöke Medgyessy Péter. Ő lényegében teljesen más volt, mint elődje. A szocialistákat is váratlan érte a győzelem. A dolgozat későbbi részében részletesen foglalkozom Medgyessy két évének kormányzati munkájával és kommunikációjával. Az őt követő kormányfő váltással is részletesen foglalkozom, itt már kevesebb hangsúlyt fektetek a kommunikációs gépezet leírására. Medgyessy Péter (1942- ) halk szavú, visszafogott stílusa minden bizonnyal

nagyban

hozzájárult

a

szocialisták

választási

győzelméhez, később viszont legalább ennyire fontos tényező lett a kormányfő bukásában is. Nyugodtságával, megfontoltságával megnyerte a választást a vesztésre álló baloldalnak. Olyan ideált testesített meg, akivel a választópolgárok ellenfelénél jobban tudtak azonosulni. 2002-es megválasztásakor még senki nem gondolta, hogy ő lesz az a rendszerváltozás utáni miniszterelnök, akinek ténykedését a leginkább kritizálni fogják. Medgyessy 2001-ben az MSZP ideális választása volt. Nem volt pártkatona, sőt párttag sem. A kormányfő hamar népszerűvé vált, mivel látványos ígéreteit -a száz napos program keretében- a választásokat követően azonnal végrehajtotta. Medgyessy és a mögötte álló pártok így az önkormányzati választásokon elsöprő győzelmet aratta. Medgyessy a reflektorfénybe kerülése óta inkább liberálisnak tartotta magát, mint szocialistának. Medgyessy az ügynök-múltat feledtetve fenn azzal tudta fenntartani népszerűségét, hogy „osztogatni” kezdett. A száz napos programmal a kormány rég esedékes adósságokat törlesztett a társadalom különböző rétegei felé. Hozzájárult az önkormányzati választások megnyeréséhez, illetve hihetetlen magasságokba emelte a

20

Széles Diána: A miniszterelnök lemondásának története, háttere és tanulsága, tanulmány – 2004. forrás: http://www.law.klte.hu/jati/tanszekek/tarsadalomelmelet/specializacio/download/szeles_miniszterelnok_l emondasa.doc

51

kormányfőt és a kormányt, de el is lehetetlenítette. A túlköltekezés idővel megbosszulta önmagát. Medgyessy alapvetően saját rossz lépései miatt veszítette el a bizalmat az MSZP-n belül, és azon kívül is. Legsúlyosabb hibája az volt, hogy miniszterelnökként nem tudta összefogni és jól, érthetően, az emberek számára elfogadható módon indokolni az elosztó gazdaságpolitika helyett előtérbe kerülő szigorú közgazdasági szemléletet.

VI 2.

21

A „jótékony” Medgyessy- kormány

A Medgyessy- kormány döntéseit az első esztendőben a rövid távú politikai profit maximalizálása, vagyis a minél nagyobb arányú önkormányzati választási győzelem és a politikai népszerűség fenntartásának logikája dominálta. Az első év második felét jellemző népszerűségi mutatók fényében még elhalványultak azok a szakmai kritikák, amelyek a technokrata-menedzser kormányzásba vetett illúziók szertefoszlása miatt fogalmazódtak meg. Bár az évértékelő beszédből kiderült, a kormányfő maga is elégedetlen volt a kabinet kommunikációs teljesítményével, a Medgyessy-kormány első évét mégis a PR-fókuszú, mediatizált kormányzás periódusaként lehet jellemezni. A Medgyessy-kormány viszonylag kedvező társadalmi klímában kezdhetett hozzá a kormányzás második évéhez. A koalíciós pártok viszonya kiegyensúlyozott volt, a Parlamenten belül minden lényeges kérdésben sikerült biztosítani a kormányzati többséget, bár a folyamatos ülésezés főként az Európai Parlamentben megfigyelőként részt vevő kormánypárti képviselőkre nagy terhet rótt. A kormányzat közigazgatási teljesítményében komoly nehézségeket okozott a jogalkotási program végrehajtása. Az első 100 napos program béremelésének szociális hatásai, valamint az EU-s referendum és az iraki háború külpolitikai fejleményei jótékony ködként telepedtek rá a kormányzati politika belső törésvonalaira. Úgy tűnt, a kabinet nyári menetrendjét nem fogják megzavarni váratlan fejlemények. A 2003. májusi kormányátalakítás ugyan növelte a legnagyobb kormánypárt befolyását a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH), de a kabinet átrendezésével Medgyessy Péter is 21

Gazsó Tibor - Giró-Szász András - Stumpf István: Elzálogosított jövő- a Medgyessy-kormány második éve, Századvég (2004):p.11-13.

52

erősíteni tudta politikai támogatottságát a kormányban. A kormányzás központjaként működő MeH strukturális átszervezése, valamint az államtitkári értekezletek depolitizálása nem érintette a kormányfő kabinetjét. Draskovics Tibor kabinetfőnökként politikai súlyánál és formális pozíciójánál lényegesen nagyobb befolyást gyakorolt a kormányzati politikára. A második száznapos program tovább növelte közkedveltségét, és ezen még az sem tudott változtatni, hogy folyamatosan az ellenzék támadásainak kereszttüzében állt, amely hol a múltjában, hol a magánéletében kutakodva próbálta aláásni népszerűségét. 2002 végére azonban már megmutatkozott a száz napos programok hatása: a társadalompolitikai

szempontból

megkérdőjelezhetetlen

intézkedések

miatt

rekordméretűre, a GDP 9,2 százalékára nőtt az államháztartás hiánya. A makrogazdasági mutatók egy része romlani kezdett, az ország gazdasága nehéz helyzetbe kerül. Az EU-s népszavazás alacsony részvételi aránya és a kormányzati kommunikációs kampány nyilvánvaló kudarca ugyanakkor felhívta a figyelmet a PR-politizálás korlátaira és az elforduló-tiltakozó választói magatartás szerepére. A politikai erőtér átalakulását illetően várható volt az is, hogy az ellenzék bénultságát a szövetséggé alakulás kezdeti lendülete, valamint Orbán Viktor pártelnökként való aktivizálódása váltja fel. A kormányzó erők rendelkezésére álló „kegyelmi időszak”, valamint az ellenzék választási veresége miatti „gyászév” egyaránt véget ért. A kormányzás második évének kezdetén sejteni lehetett, hogy nem halogathatók tovább az érdeksérelmekkel járó súlyosabb táradalom politikai döntések, valamint számítani lehetett az aktivizálódó ellenzék határozottabb és koncepciózusabb fellépésére is. A politikai retorika szintjén az előző kormányzat teljesítményének és gyakorlatának radikális, számos esetben büntetőjogi eszközöket is felhasználó kritikájára építettek, valójában azonban (a politikai tisztogatás jellegű személycseréktől eltekintve) sokkal inkább a folyamatosság volt észlelhető az intézményes megoldások és a politikai gyakorlat szintjén. Vagyis a Medgyessy-kormány semmiféle politikai innovációt nem tudott megvalósítani, amely a rendszerváltozás utáni magyar politika továbbfejlesztését szolgálta volna. A négyéves választási ciklusok arra kényszerítik a kormányokat, hogy e ciklusok logikájához igazítsák társadalompolitikai programjaik megvalósítását. 53

VI. 3.

22

A „színfalak” mögött

A 2002-es szoros választási eredményt követő legitimációs konfliktus, valamint a kormányfő ügynökmúltja miatti morális válság valójában alternatíva nélkülivé tette a szociál-liberális koalíció számára a kormányzati prioritással kapcsolatos döntési helyzetet. A kormányozhatatlanság elkerülése érdekében a társadalmi támogatottság minél gyorsabb kiterjesztésére és a politikai népszerűség bármi áron történő növelésére helyeződött a hangsúly. Másodlagos kérdésként vetődött fel, hogy a gazdaság működését súlyosan megterhelő döntéseknek hosszabb távon milyen következményei lesznek, hogyan befolyásolják az ország versenyképességét és EU-csatlakozás előtti alkalmazkodóképességét. Abszolút prioritássá vált a rövidtávú válságmenedzselés. Egyre inkább kiütköztek a PR-kormányzás korlátai, Medgyessy rossz kommunikátor volt. Egy évvel a 2002-es parlamenti választások után a kormánytagok közel fele kicserélődött vagy új feladatot kapott. Itt jelent meg először a hatalomban Gyurcsány Ferenc neve, ő Jánosi György helyére került, a sport minisztérium élére. Az új miniszterek mellett, a közigazgatási államtitkári karban is nagy volt a fluktuáció, ami időnként jelentősen rontotta a közigazgatási apparátus hatékonyságát. 2003 nyarán ebbe a közegbe robbant be az újabb valutaválság, amely megingatta a befektetők bizalmát a magyar gazdaság irányítóiban. Kipattant Magyar Bálint oktatási miniszter kedvezményes hitelfelvételének ügye és villavásárlása. Emellett Gyurcsány Ferenc balatonőszödi nyaralóvásárlásának és –bérbeadásának körülményei borzolták a választók kedélyét. A K&H-botrány kormányzati politikusokat érintő összefüggéseinek nyilvánosságra kerülése pedig alapjaiban kérdőjelezte meg a kormánypártok korrupcióellenes propagandájának, a kormányzati üvegzseb programnak a hitelességét.

22

Gazsó Tibor -Stumpf István: A jóléti rendszerváltás csődje, A Gyurcsány-kormány első éve, Századvég (2004):p.13-16.

54

A lakáshitel eltörlés és a munkavállalói nyugdíjjárulék adókedvezményének eltörlése, valamint a villamos energiát és gázfogyasztást terhelő forgalmi adó jelentős emelése széles társadalmi rétegek számára jelentett komoly kiadásnövekedést. A koalíciós feszültségek erősödésére utalt, hogy az SZDSZ ragaszkodott a személyi jövedelemadó csökkentésére vonatkozó elképzeléseihez. Az üzleti élet meghatározó szereplői

egyenesen

„gazdasági

vészhelyzetről”,

valamint

az

ország

versenyképességének megőrzése érdekében átfogó adó- és közigazgatási reform szükségességéről beszéltek.

A kórháztörvény kapcsán felmerült államfői aggályok

megkerülése sokakban komoly kételyt ébresztett a kormánypártok jogállami elköteleződése iránt. Alig egy esztendővel a koalíciós mini válság után ismét komoly koalíciós feszültség körvonalai bontakoztak ki. Ennek az újabb válságnak a természete és tétje azonban alapvetően különbözött a D-209 ügynökbotrány miatt kialakult kormányzati válságtól. Az SZDSZ körüli szakértő és értelmiségi csoportok egyre nagyobb aggodalommal szemlélték a párt liberális arcélének elmosódását, a kormányzati döntésekben történő háttérbe szorulást. A frakcióvezető az egyeztetések során úgy fogalmazott, hogy megkérdőjeleződik az SZDSZ részvétele a koalícióban, amennyiben nem csökkennek az adóterhek a 2004-es költségvetésben. A nyári parlamenti szünet alatt a Pénzügyminisztériumból kiszivárgó elképzelések (ingatlanadó bevezetése, vállalkozásokat terhelő újabb adók és illetékek megemelése) komoly riadalmat keltettek a párttagság, de a pártvezetés soraiban is. Súlyos kritikát kapott a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium kommunikációs tevékenysége. Növelte a kormánnyal való elégedetlenséget az is, hogy mialatt a kormányfő nyári szabadságát töltötte, az az érzet uralkodott el, hogy a 2004-es költségvetés tervezésének nincs politikai irányítása. A kormányzat minden területen védekező pozícióba kényszerült. Súlyos konfliktusba keveredett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Magyar Nemzeti Bank elnökével, a szakmai érdekképviseletekkel és az önkormányzati vezetőkkel. Az ellenzék –saját belső konszolidációjával párhuzamosan –egyre határozottabban lépett fel a kormányzati politika túlkapásaival szemben. A gazdaság problémáinak tétova kezelése kikezdte a jó gazdasági szakember imázsát, az egyre gyakrabban indulatos miniszterelnök pedig elveszítette nyugodt, megfontolt arcát. Az egyébként európai stílusúnak tartott miniszterelnök Sopronban be is intett a 55

vele nem szimpatizáló tömegnek. Ez volt az a jel, amiből tudni lehetett, hogy lassan megelégeli a pozíciójával járó terheket. Gesztusai a megfáradt miniszterelnök képét tükrözték. Az európai parlamenti választás után bejelentett kormányátalakítás felesleges elnyújtása, majd a szabadságáról visszatérő miniszterelnök meggondolatlannak tűnő, politikai

tartalmat

nélkülöző

személycseréi

hiteltelenné

tették

hirtelen

jött

határozottságát. Medgyessy gyengesége a Csillag-ügyben is megmutatkozott. Ahelyett, hogy egy profi programmal állt volna ki a közvélemény elé, inkább bűnbakot keresett, akire rá tudja fogni, hogy nem megfelelően működik együtt a kormányfővel. A kormányfő ráadásul a lemondása előtti utolsó nyilatkozatában a koalíciós pártokat is megsértette.

VI.4.

23

A kormányzati kommunikációról

Ha kormányzati kommunikáció, akkor átalakítás - az örökös bűnbakot ismét átszervezik. A 2002-es választástól fogva sokat változott a kormányzati kommunikációs szervezet, személyi irányításában és szerkezetében is. Távozott a 2003. októberben létrehozott Kormányzati Kommunikációs Központ (KKK) vezetője, Lévai Gábor. A Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) bejelentették, hogy KKK helyett KKT, vagyis Kommunikációs Koordinációs Titkárság alakult, Varga Péter vezetésével. A kormányszóvivői iroda kommunikációs főosztályvezetője helyettes államtitkári rangban irányította a mintegy ötventagú csapatot. Ennek főosztályvezetőként tagja lett majd Gyuricza Péter, a TV 2 volt szerkesztője. A kormányzati kommunikáció egésze felett Gál J. Zoltán kormányszóvivő gyakorolt szakmai felügyeletet 2004. augusztus 2-ig. Gál, sokáig Medgyessy bizalmi emberének számított, kegyvesztetté vált, mert őt tartották felelősnek a sportminiszter addig titokban tartott menesztésével kapcsolatos bizalmas információ nyilvánosságra kerüléséért.

A szóvivő, ezzel a lépéssel bebizonyította, hogy Gyurcsányhoz lojálisabb, mint Medgyessyhez. Ennek következtében a miniszterelnök megvonta a bizalmat a 23

Nagy Szilvia: Tájékoztatáspolitika: Megint a kormányzati kommunikációról, Népszabadság – 2004. július 19. forrás: http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=37096&part=4

56

szóvivőtől. Ezt már csak az is alátámasztani látszik, hogy Gál. J. Zoltán a későbbi Gyurcsány kormányban fontosabb pozíciót kapott. A változtatások indoka a kormányzati kommunikációs szervek közötti párhuzamosságok kiküszöbölése, a kabinet politikai prioritásainak centralizáltabb kommunikációja és az összkormányzati feladatok megjelenítése, valamint az, hogy a minisztériumok nagyobb önállóságot kapjanak a kommunikációban. A 2002-es választások után a kormányszóvivő, valamint helyettese, Keszthelyi András és a miniszterelnök közszerepléseiért felelős Braun Róbert irányította a kormányzati kommunikációt. Keszthelyi 2003. márciusban távozott a MeH-ből, utóda Simkó János, volt rádiós lett, aki néhány hónap után lemondott posztjáról. Gulyás Erika 2003. május óta Gál J. Zoltán helyettese. Braun Róbert 2004.májusától kényszerült felmondásra a MeH-ben; június óta Szigetvári Viktor vette át feladatait: Medgyessy Péter kormányfő közszerepléseinek tartalmi előkészítését, háttéranyagok készítését, közvéleménykutatások megrendelését és értékelését, s mostantól a kommunikációs közbeszerzések lebonyolítását is. A személyi változások mellett szerkezeti átalakítások is történtek; az újságírói körökben sokat bírált KKT megalakításával például az emberek jó részét "kiszervezték" a kormányszóvivő alól, korábban pedig több feladatát Simkó Jánoshoz csoportosították.

VI.5.1.

24

Gyurcsány Ferenc az új miniszterelnök

Az MSZP vezető politikusai -a vereségként megélt- európai parlamenti választások után két hónapot adtak a miniszterelnöknek egy új irányvonal kijelölésére. A lehetséges változtatások tucatnyi formában láttak napvilágot. A sajtó újra és újra találgatott, a miniszterelnök pedig többször is csak annyit nyilatkozott: a nyár végén áll a nyilvánosság elé. Ezen elhatározásán azonban idő előtt változtatni kényszerült, mert augusztus 1-én addigi legfőbb bizalmasa és egykori tanácsadója, Gyurcsány Ferenc vélhetőleg nem önszántából ajánlotta fel lemondását.

24

Széles Diána: A miniszterelnök lemondásának története, háttere és tanulsága, tanulmány – 2004. forrás: http://www.law.klte.hu/jati/tanszekek/tarsadalomelmelet/specializacio/download/szeles_miniszterelnok_l emondasa.doc

57

Mallorcáról hazatérve Medgyessy egyeztetéseket folytatott az MSZP vezetőivel, szinte mindegyik miniszterével külön is tárgyalt és ezzel párhuzamosan két-három titkos koalíciós egyeztetés is folytatott a háttérben. Az már ekkor sem volt titok, hiszen kormányzati körökből kiszivárgott hír volt, hogy az SZDSZ ragaszkodik minisztereihez, és nem engedi Csillag István leváltását.

A kritikák a koalíción belül és kívül is

felerősödtek a miniszterelnök ellen. Fodor Gábor SZDSZ-ügyvivő és Suchman Tamás, a Horn-kormány volt minisztere erőteljesen szorgalmazta a miniszterelnök leváltását. A miniszterelnök a leváltásával kapcsolatos akkori sajtóhírekre azzal reagált: akinek halálhírét keltik, az sokáig él. A kormányfő augusztus 18-ai sajtótájékoztatóján kész tényekkel állt elő: a kormány három tagja távozik. Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, utódja Szekeres Imre lesz, Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert pedig Baráth Etele követi a poszton. A kormányfő leváltotta Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert is, valamint felkérte az SZDSZ-t, hogy jelölje ki Csillag István utódát. A tájékoztató után pár perccel az SZDSZ reagált az elhangzottakra. Kuncze Gábor pártelnök azt mondta, komolynak tartja a helyzetet, és úgy ítéli meg, hogy már nem csupán személyi kérdésről, tehát a miniszteri posztról, hanem bizalmi ügyről is van szó. A miniszterelnök által előadott kormányzati strukturális és személyzeti átalakítások összességében számukra nem voltak meggyőzőek. Nem látták be, hogy ezeknek a változtatásoknak a következményeként miért lenne jobb az elkövetkezendő húsz hónap kormányzati munkája. Medgyessy Péter a másnapi, augusztus 19-ei Népszabadságban megjelent interjújában úgy

nyilatkozott,

hogy

az

MSZP

nem

a

társadalommal,

hanem

saját

pártelnökválasztásával foglalkozik, és az SZDSZ pedig szerinte tele van korrupciós ügyekkel. A reggeli, kétórás koalíciós megbeszélés során viszont fordulat következett be. A Kuncze Gábor vezette SZDSZ-delegáció a Népszabadságban megjelent interjúra vonatkozóan felháborodottan vonta kérdőre a miniszterelnököt, hogy mondjon egy korrupciós ügyet, ha tud. A kormányfő kitért a válaszadás elől, mire Kuncze bejelentette, hogy végleg elfogyott a bizalmuk a miniszterelnök iránt.. Medgyessy Péter miniszterelnök sajtótájékoztatóján bejelentette: amennyiben a koalíciós partner SZDSZ augusztus 19-én estig nem biztosítja bizalmáról, augusztus 26ig meg kell teremteni a feltételeit egy új kormányfő megválasztásának, ugyanis távozik miniszterelnöki posztjáról. Erre reagálva Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a nyilvánosság 58

előtt közölte: „A felvázoltak ismeretében nincs meg a bizalom a miniszterelnök úr irányában. A tárgyaláson világossá vált, hogy mindkét koalíciós fél elkötelezett a koalíció fenntartása, stabilizálása és erősítése irányában, és elkötelezett annak érdekében is, hogy egy határozottabb kormányzati munka következzen, ami előrevetítheti a 2006-os választási győzelmet.” A kormányfő a kialakult helyzetért „az SZDSZ egyes meggondolatlan, ha úgy tetszik, felelőtlen, az ország ügyét a saját személyes szempontjaiknak alárendelő politikusait” tette felelőssé. Medgyessy Péter leszögezte: a bizalmatlanság légkörében nem lehet kormányozni, az országnak erős koalíciós többségre van szüksége, ezért a gyors megoldás az ország létérdeke. Az MSZP elnöksége órák alatt döntött. Kovács László MSZP-elnök bejelentette: a nagyobbik kormánypárt sajnálattal és megértéssel vette tudomásul, hogy a miniszterelnök az SZDSZ bizalmának hiánya miatt nem kívánja továbbra is betölteni a posztját. A pártelnök közölte, hogy az MSZP új miniszterelnököt jelöl. .. Az MSZP elnöksége egyhangúlag Kiss Péter miniszterelnöki hivatalt vezető minisztert javasolta kormányfő-jelöltnek. Kuncze Gábor bölcsnek nevezte ezt a döntést, valamint hangsúlyozta, hogy az SZDSZ célja a koalíció fenntartása, és a kormány erősítése. Toller László, Pécs MSZP-s polgármestere, az MSZP elnökségi tagja bejelentette: távozik a párt elnökségéből, mivel véleménye szerint a pártvezetés a demokratikus szabályokat félresöpörve, puccsszerűen hozta meg döntését arról, hogy Kiss Péter legyen a miniszterelnök. Augusztus 20-án Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc is bejelentette, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Augusztus 21-én az MSZP országos választmánya és elnöksége Kiss Péter kancelláriaminisztert, és Gyurcsány Ferencet javasolta miniszterelnök-jelöltnek. A két jelölt két különböző személyiség és az MSZP-n belül különböző politizálást képvisel. Kiss Péter régóta párttag, a párton belül szakmailag elismert vezető, a Baloldali Tömörülés elnöke. Az ő politizálása klasszikus, a választókat nem látványos marketinggel, hanem szociális érzékenységével próbálja maga mellé állítani. Gyurcsány alig két éve párttag. Szakmailag még nem tette le névjegyét a pártban, ezzel szemben a magánéletben sikeres, ambiciózus vállalkozó, aki újat ígér mind az MSZP-nek, mind a választóknak. Az ő politizálása szimbolikus és pragmatikus elemeket ötvöz, tehát nem csak pénzt ígér az embereknek, hanem profi marketing-kommunikációval az emberek érzelmeire is hatni kíván. Ebből a rövid összehasonlításból is kitűnik, hogy az MSZP nemcsak új miniszterelnök-jelöltet választott, hanem vélhetőleg új politikai irányvonalat 59

is, ami meg fogja határozni politikáját legalább a 2006-os választásokig. Augusztus 25én, mialatt az MSZP rendkívüli kongresszusa Gyurcsány Ferencet választotta kormányfő-jelöltnek, Medgyessy Péter miniszterelnök benyújtotta lemondását.

VI.5.2

25

Gyurcsány Ferenc

Az MSZP-ben kialakult hatalmi vákuum kínálta lehetőségeket rendkívül gyorsan felismerő, a sikeres és milliárdos üzletember Gyurcsány Ferenc – feladva korábbi, háttérbe vonulásra vonatkozó szándékát – azonnal aktivizálódott. Az előző hónapok szívós munkájával megdolgozott pártközvéleményt, valamint a korábbi években létrehozott szellemi és gazdasági holdudvart mozgósítva elérte, hogy a frakción belül már 73-an szavaztak az ő miniszterelnök-jelöltségére. Mozgósító és befolyásoló képességét jól mutatta, hogy az MSZP Országos Választmányán lezajlott jelöltállítási versenyben már csupán négy szavazattal maradt le az addig egyértelmű favoritnak tartott Kiss Pétertől. Ezután néhány nap alatt sikerült teljesen átfordítania a szocialisták köreiben a hangulatot, és a vidéki tagság akaratát képviselve, az elnökség jelöltjével szemben átütő erejű győzelmet aratott: a sebtében összehívott rendkívüli kongresszuson pedig már elsöprő, több mint kétharmados többséggel választották meg Gyurcsányt az MSZP miniszterelnök jelöltjévé. Sokan azonban még ekkor is kételkedtek abban, hogy a számottevő politikai tapasztalatokat nélkülöző Gyurcsány a rendkívül kiélezett koalíciós helyzetben, a felerősödött belső szocialista ellentétek közepette képes lesz sikeres kormányalakítást végrehajtani. Gyurcsány azonban imponáló magabiztossággal vette az akadályokat. Elnyelte a koalíciós partner teljes támogatását, a parlamenti szavazás során a kormánypártok egyöntetűen a beterjesztett kormányprogram mögé álltak.

25

Gazsó Tibor- Stumpf István – a jóléti rendszerváltás csődje, a Gyurcsány-kormány első éve (2005):p.16-17.

60

Munkabírásával és az üzleti életből átültetett menedzsmentmódszereivel Gyurcsány hamarosan a kampány stratégiai irányítójává, nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Sokan hajlamosak a szocialisták 2002-es sikerét jórészt neki tulajdonítani.

VI.5.3.

26

A Gyurcsány-kormány első éve

A Gyurcsány-kormány első éve ellentmondásos képet mutat. A szocialisták váratlanul a hatalom csúcsára került technokrata generációjának gondolkodásmódját képviselő kormányfő - sokak várakozásával ellentétben - alig egy év alatt a liberális baloldal megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé nőtte ki magát. Gyurcsány olyan többszintű hatalmi struktúrát épített ki maga körül, amelynek segítségével a politikai centrum ellenőrzése alá vonta a közigazgatást, a nagyobbik kormánypártot, és befolyásos támogatókra talált a média világában is. Az üzleti szféra és a tudományos élet reprezentatív képviselőit a Gazdasági

és

Szociális

Tanács

működésének

újraélesztésével

konszolidálta,

felhasználva az intézményt a "nemzeti közép" mezsgyéjének elfoglalására is. Gyurcsány nyitottnak mutatkozott a nagyhatalmak irányába, de ha lehetősége adódott, időnként kijátszotta a nemzeti érdekek felett őrködő politikus kártyáját is. Kormánya folytatta az infrastrukturális fejlesztéseket, és elődjénél kétségkívül nagyobb sikerrel ösztönözte a külföldi tőkebefektetéseket. Rendkívül széles skálán mozgó nyilvános szereplései révén nagy munkabírású, hiperaktív kormányfő benyomását keltette. Médiaszereplései során "mindenevőnek" bizonyult, a bulvárlapoktól a kereskedelmi és közszolgálati csatornákig széles spektrumban vállalt közszereplést. Tudatosan készítette elő az ellenzékkel és a polgári oldal potenciális támogatóival való konfliktusokat, esetenként a provokatív megjegyzésektől és durva kirohanásoktól sem riadva vissza. Az államháztartás körén kívül működő gazdaság eredményeire és egészséges folyamataira építve az ellenzéki kritikákkal szemben kormánya sikereit propagálja, miközben a baloldal hagyományos szociális érzékenységére hivatkozik.

26

Gazsó Tibor- Stumpf István - a jóléti rendszerváltás csődje, a Gyurcsány-kormány első éve (2005):p.42-43.

61

Az antiateista, liberális retorika ellenére Gyurcsány Ferenc megvalósítja ígéretét: tényleg "használja", sőt, valójában privatizálja az államot, hogy személyes politikai céljait minél több eszköz felhasználásával tudja megvalósítani. Fontossága miatt szót kell említenünk a 2004. december 5-i népszavazásról, ahol a kettős állampolgárságról döntött a lakosság. A történelmi okok miatt kissé irredentának hitt magyar lakosság, nem támogatta a kettős állampolgárság gondolatát. Ez a választás kétségkívül az MSZP-nek kedvezett. Tekinthetjük ezt úgy is, mint egy előrehozott választásnak, ahol a baloldal megverte a nemzeti felhangokat hangoztató jobboldalt.

VI.5.4

27

Közigazgatás a PR-kormányzás szolgálatában

A közigazgatás politikai vezérlése során mutatkozott meg leglátványosabb módon, hogy a miniszterelnök-cserének – Gyurcsány színre lépésétől függetlenül – igazából egyetlen célja volt: minden eszközt felhasználni arra, hogy a jelenlegi koalíció megnyerje a jövő évi választásokat. A cél szentesíti az eszközt, felülír bármilyen meggyőző szakmai racionalitást, és feloldozást ad a folyamatos normasértések alól is. A miniszterelnök-cserével lényegében arra nyílt lehetőség, hogy „felezzék” a kormányzati ciklus, a leváltott miniszterelnökkel a csődbe jutott költségvetést is a múltnak adják át. Az új kormány hivatalba lépésével így új időszámítás kezdődhetett, hiszen az új kabinet nyilvánvalóan nem volt felelősségre vonható az elődje által beállított költségvetés bukásáért. A minisztériumok szakmai tevékenységének irányításában a Gyurcsány- adminisztráció hivatalba lépésétől kezdve a kulcsszerepet játszó közigazgatási államtitkárok (gazdasági, vidékfejlesztési, külügyi, belügyi, igazságügyi tárca) sorozatos felmentése okozott zavarokat. Nemcsak a minisztériumokban történtek azonban jelentős személycserék, hanem egyéb szervezeteknél is. Bár a miniszterelnök az MSZP évadnyitó frakcióülésen kijelentette, hogy a választásokig már nem lesznek minisztercserék, alig két hónappal később mégiscsak leváltotta Draskovics Tibor pénzügyminisztert és Németh Imrét, az agrártárca vezetőjét.

27

Gazsó Tibor- Stumpf István - a jóléti rendszerváltás csődje, a Gyurcsány-kormány első éve (2005):p.32-33.

62

A pénzügyminiszter – mint utaltunk rá – már a kormányátalakítás óta szálka volt Gyurcsány szemében.

VI.5.5

28

A „100 lépés” programja

A kormányfő jól érzékelte, hogy a hatalomátvétel adta lendület megtört, a kormányzati kommunikáció tartalékai kimerültek, a kettős állampolgársággal kapcsolatos negatív kampány hátulütői most jelentkeznek. Olyan, a kormányzati apparátust is mozgásba hozó aktivitásra volt szükség, amely kitart a nyár végéig, és biztosítja a kormányzati oldal

kezdeményező

pozícióját.

A

tavasz

során

a

miniszterelnök

hosszú

konzultációsorozatba kezdett a tárcák vezetőivel. Utóbb, kiderült hogy ezeknek a megbeszéléseknek az volt a céljuk, hogy a kormányfő begyűjtse az elképzeléseket egy újabb kommunikációs offenzívához, amelyet később a „100 lépés” politikájának kereszteltek el. A lépés program indulásakor Gyurcsány Ferenc a következőket hangsúlyozta: „ A száz lépés egyike sem mondható reformnak, de a végére több lesz, mint egy reform, lényegében egy kulturális váltás, amely arról szól, hogy lesz egy olyan ország, amelyben végre könnyebb élni.Új zsákra van szükség. Közösen megtermelt pénzeink újfajta elosztására, amely bátrabb és igazságosabb filozófián alapul.” A program meghirdetésétől szeptember első feléig a kormányfő 84 lépést jelentett be az oktatás, a munkaügy, az egészségügy, a mezőgazdaság, az adózás, a családtámogatás és az otthonteremtés területén. Bár a 100 lépés programot a nyár közepén, a miniszterek és államtitkárok vidéki road-show-jával befejezték, a tanév kezdésekor a miniszterelnök újabb hét, az oktatásra vonatkozó lépést jelentett be. A meghirdetett lépések fogadtatása ellentmondásos volt, az üzleti szféra és a szakmai körök kevésnek és improvizatívnak tartották. Maga Medgyessy Péter is úgy nyilatkozott, hogy a meghirdetett lépések nem helyettesíthetik a valódi reformokat, és a Gyurcsány-kormány elmulasztotta megtenni azokat a lépéseket, amelyek jelentős és kedvező változásokat hoztak volna a gazdaságban.

28

Gazsó Tibor- Stumpf István - a jóléti rendszerváltás csődje, a Gyurcsány-kormány első éve (2005):p.35-37

63

A közigazgatás rendkívül frusztrált állapotban, a szétesés határán működik. Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc a kormánybiztosok és –meghatalmazottak, valamint miniszterelnöki megbízottak rendszeréből kiépítette a maga árnyékállamát, egyúttal a szakmai racionalitásokra épülő közigazgatás feletti totális politikai kontrollt valósította meg. A számos parlamenti képviselőt, illetve vezető párttisztviselőt is foglalkoztató megbízotti hálózat a frakciókban és a párttestületekben is hatékonyan tudja képviselni a miniszterelnöki kabinet, illetve a kormányzati média- és PR-központ által megfogalmazott

elképzeléseket.

Gyurcsány

tehát

formális

hatalmi

szerkezet

birtokbavétele mellett egy informális hatalmi struktúrát is működtet, és e kettős hatalmi rendszer minden eszközt biztosít számára a miniszterelnöki hatalom körülbástyázására. A kormányfő államot épít az államban, és ezt végső soron saját pártjának célja, a választás mindenáron való megnyerése érdekében használja. Gyurcsány Ferenc szembetűnően megengedő magatartást tanúsított a koalíciós partner „szent

teheneivel”

szemben.

Az

oktatási

miniszter

botrányt

kiváltó

ügyei

(ingatlanügyek, céges „kirándulások” és legutóbb a kémbotrány, annak minden intim részletével együtt), de az oktatásügyi kormányzat súlyos társadalmi feszültséget gerjesztő működési defektjei (érettségi-, majd felvételibotrány) sem ingathatták meg Magyar Bálint pozícióját. Az oktatási miniszter az SZDSZ-es politizálás egyik szimbóluma, ezzel a koalíció stablitásának záloga, ezért személye érinthetetlen. Az SZDSZ-es miniszterek közül lassan hasonló státust harcol ki az informatikai miniszter, Kovács Kálmán is, aki a „kakaóbiztos számítógépek” botránya után a többmilliárdos személyikeret-felhasználás ügyét, valamint a lesújtó minősítéseket tartalmazó állami számvevőszéki kritikát is túlélte bársonyszékében. VI.5.6.

29

Választásra hangolódva (2006)

A 2006-os kampány várható hangneme nem sok jót ígér. A felfokozott hangulat nem kedvez a konstruktív politikai párbeszédnek. Pedig az ország mérföldkőhöz érkezett, eljött a rendszerváltozáskor kialakított politikai intézményrendszer generáljavításának ideje. A nemzet jövője, az ország versenyképessége múlik azon, hogy sikerül-e

29

Gazsó Tibor – Stumpf István: A jóléti rendszerváltás csődje: A Gyurcsány-kormány első éve, részlet – 2005.10.06. forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=12289

64

hozzáigazítani

a

politika

intézményes

világát

és

kultúráját

a

megváltozott

követelményekhez. Erről szól az előttünk álló év és az elkövetkező választás is. A Gyurcsány - csapat számára egyértelművé vált, hogy a választási siker elengedhetetlen feltétele a mind jobban aktivizálódó és a nemzeti konzultáció fórumainak sokaságán részt vevő ellenzéki vezető politikai és emberi ellehetetlenítése, hitelképességének megrendítése. A kormányzati kommunikációs gépezet neki is látott a feladatnak. Az Élet és Irodalom című hetilap tokaji szőlőberuházásról szóló cikksorozata lehetőséget kínált az Orbán család elleni kampány elindítására, majd a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. Az ellenzék reakciója sem váratott magára, ennek eredményeként felállt a Gyurcsány család meggazdagodásának jogszerűségét vizsgáló parlamenti bizottság. A köztársasági elnök megválasztásának előkészületei rányomták bélyegüket a kormányzati működésre is. Az SZDSZ nagyon határozottan leszögezte, hogy nem támogatja Szili Katalin házelnök köztársasági elnöki posztra jelölését. Az MSZP kongresszusa viszont közel 60 százalékos többséggel Szilit javasolta a párt köztársaságielnök-jelöltjének. A jelölés Gyurcsány Ferenc első komolyabb politikai veresége volt miniszterelnöki hivatalba lépése óta. A kormányfő rosszul mérte fel az erőviszonyokat és a hangulatot, a "mezei hadak" - hasonlóan a kormányfőjelölés időszakához - szembementek a vezetők akaratával, és a párt "népi baloldalához" tartozó jelöltet támogatták. A felszínre kerülő konfliktusok jól mutatták a koalíción belüli törésvonalak mélységét és a szocialistákon belüli lefojtott feszültségek erejét. A kormányfő

téves

helyzetértékelésre

építve

mindvégig

azt

kommunikálta

az

előkészületek során, hogy képes ellenőrzése alatt tartani a folyamatokat, és a párt jelöltje végül meg fogja kapni a szükséges szavazatokat. Végül a kisebbségben lévő ellenzék jelöltjének megválasztásával az MSZP látványos kudarcot szenvedett a parlamentben. Az SZDSZ zsarolási potenciálja megnyitotta az utat Sólyom László számára a Sándor-palotába. A koalíciós pártok együttműködésében olyan repedések keletkeztek, amelyek következményei a 2006-os választásokon minden bizonnyal megjelennek majd. A szocialisták és Szili Katalin nagy vesztese lett az elnökválasztási küzdelemnek, nem tudta tartani a probléma megoldására vonatkozó ígéretét. A súlyos kudarc keltette indulatok csillapítása érdekében sebtében összehívott rendkívüli kongresszuson az "őszinte megbánás" és a 2006-os választások tétjének hangsúlyozása volt a fő elem. A szocialistáknak a kudarc ellenére nem volt más választásuk, újra fel kellett sorakozniuk Gyurcsány Ferenc mögé, hiszen az időkorlátok, 65

a Gyurcsány helyébe állítható jelölt hiánya és a kevesebb, mint egy éve lezajlott kormányválság miatt nem lehetett ismét vezért cserélni. A koalíciós kudarcot tehát a szőnyeg alá söpörték, és a jól ismert receptet elővéve a közös ellenfél, Orbán és pártja ellen fordultak. Az elnökválasztási kudarc és a romló közvélemény-kutatási eredmények, valamint a kormányzati gazdaságpolitikát bíráló külföldi és hazai vélemények ellensúlyozására a gazdasági miniszter vezetésével ellenkampány indult. A Kirobbanóan sikeres Magyarország című akció a gazdasági növekedést és a csökkenő inflációs számokat előtérbe helyezve azt igyekezett sulykolni, hogy az országnak jó esélyei vannak versenyképessége megőrzésére. Válaszul az ellenzék vezetőjétől érkező kritikára, amely az eladósodás mértékét és a felvett hitelek felhasználását kérte számon, a miniszterelnök személyes vitára hívta ki Orbán Viktort. A vitát sokan a 2006-os választási kampány nyitányaként tekintették. A vitából valójában a kormányfő többet profitált, mint ellenfele. A szocialista-liberális tábor előtt ugyanis Gyurcsány bebizonyíthatta, hogy a választási küzdelmekben versenyképes ellenfele lehet Orbán Viktornak. Gyurcsány átesett a tűzkeresztségen, és felhasználható tapasztalatokat gyűjtött a miniszterelnök-jelöltek jövő évi vitájához. A liberális média napokon át sulykolt elemzéseinek és értelmezéseinek jótékony hátszelében

Gyurcsány

sikerrel

állította

vissza

saját

szavazó

táborában

a

vezetőképességében megrendült bizalmat. Az ellenzék vezetőinek nyári "kiszólásai" újra megteremtették a hangulati feltételeket az ellenzéki veszedelem megjelenítéséhez, a kormánypárti média pedig az Orbán-bizottság ügyeinek napirenden tartásával dolgozott azon, hogy minél több foltot ejtsen az ellenzék vezetőjének morális integritásán.

66

VII. Az euró bevezetésének feltételei VII.1.

30

Célkeresztben az euró bevezetése

A kormányok kommunikációja és az ország valós gazdasági helyzete nem mindig egyezik meg. A kormányok, kormányzó pártok az ország gazdasági helyzetét gyakran sikeresebbnek állítják be, mint amilyen valójában. Természetesen azért, mert a következő ciklusban is szeretnének kormányozni, ezért egyre több választót szeretnének megtartani, illetve szerezni. Szimpatizánsokat még túlzott állami osztogatással is lehet szerezni. De a mind a két dologban van egy közös. A gazdasági mutatószámok tükröt állítanak a valóságnak, a számok nem hazudnak, még a politika tekintetében laikus embernek is. A gazdaság egy lassan változó állapot, egykét év kell neki, hogy érdemben változzon. A jelzőszámok tehát, egyrészt az adott kormány bizonyítványa, másrészt, ha ezek a számok a kormányváltás következtében születnek, illetve utána egy évvel, akkor annak az eredményét, még jócskán betudhatjuk a volt kormánypárt politikai képességének. Véleményem szerint jól az politizál, aki nemcsak a számára szimpatikus párt ideológiájával hasonul, hanem tisztában kell lenni az ország gazdasági helyzetével, jövőbeli kilátásaival. Szakdolgozatomban a következő részben Bod Péter Ákos, az Antall-kormány pénzügyminisztere, Csaba László –elismert közgazdász - és Hegedűs Miklós- a GKI Gazdaságkutató Rt. Ügyvezető igazgatója vetíti előre az euró bevezetésének feltételeit és lehetséges céldátumát. Azért fontos, hogy az EU új tagjaihoz mérjük magunkat, mert ez az életszerű – vélekedett Bod Péter Ákos. - A régi uniós országok nemzetijövedelem-szintje kétszerese a miénknek, ezért legalább kétszer olyan gyorsan kellene nőnie a gazdaságunknak, hogy utolérjük őket. Magyarország növekedési ütemét tekintve viszont még a vele együtt csatlakozó országokhoz viszonyítva is a sor végén kullog. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteméből. Hazánk ugyan lassuló pályára került az utóbbi években, de ennek elsősorban

67

a fő piacunkra, Nyugat-Európára jellemző gazdasági pangás az oka. A magyar GDP bővülése még így is átlagosan két százalékponttal haladja meg az euró zónáét. Való igaz, e tekintetben Szlovákia és a balti államok 2002-ben és 2004-ben is leköröztek minket, de utóbbiak alacsonyabb bázisszintről indultak, ahonnan könnyebb magasabb növekedési ütemet elérni. A környező országok eleve később vágtak bele a privatizációba, a gazdasági reformokba, mint mi, ezért produkálnak most jobb eredményeket. Bod Péter Ákos úgy látja, hogy az államadósság állományát tekintve sincs okunk a büszkeségre: a volt szocialista országok közül nálunk a legnagyobb, GDP-hez viszonyított mértéke ma már meghaladja az euró bevezetéséhez előírt 60 százalékot. Ezzel Csaba László közgazdász is egyetértett. Mint mondta, az unió egyértelmű álláspontja szerint a gazdasági növekedés időszakában csökkennie kellene az államadósságnak, mivel így lehet felkészülni a gazdaságilag pangó időkre, amikor válságellenes gazdaságpolitikára van szükség. Ráadásul növekvő államadósságunk – mint, ahogy az egy pénzügyminisztériumi közleményben is olvasható - a fogyasztás finanszírozására megy el. "Minden attól függ, hogy a felvett hitelt mire fordítják: ha a fejlődést elősegítő beruházásokat finanszíroznak belőle, akkor nem jelent nagy gondot az adósság emelkedése. Ám ha a kormánytámogatásokra, szociális jellegű juttatásokra költi el a pénzt a kormány, akkor valóban a jövőt éli fel. Kétségtelen, hogy felerősödtek az államháztartás egyensúlyi problémái" - állította Hegedűs. Hasonló a helyzet az államháztartás hiányával is. Csaba László szerint az az érv, mely szerint évről évre csökken a deficit, nem állja meg a helyét. A kormánynak az lenne az elsődleges feladata, hogy megteremtse az európai közös pénz átvételének a feltételeit. Míg az észtek és a litvánok várhatóan már 2007-ben euróval fizethetnek, a magyarok legjobb esetben is csak 2010-ben, sőt a piaci szereplők és az elemzők inkább 2012-re teszik az euró magyarországi bevezetésének időpontját. Holott minél előbb csatlakozunk a biztonságot jelentő valutaunióhoz, annál jobb.

30

Tartós lemaradásban: Heti válasz, 5. évfolyam 28.szám – 2005.07.14. forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

68

Az euró átvétel céldátuma: 1.számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

Az euró 2010-es átvétele gazdaságpolitikánk hitelessége és az államháztartás szempontjából sem mellékes. "Magyarország - akárcsak a hozzá hasonlóan kicsi, gazdaságilag nyitott s főként külkereskedelemből vagy turizmusból élő kelet-középeurópai államok - nem teheti meg, hogy elnyújtja a közös európai fizetőeszköz átvételét" - tette hozzá Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök úgy vélte, ha az unió nem lazít a közös pénz átvételének kritériumain, és ha nem változik érdemben a magyar gazdaságpolitika, akkor kérdéses, hogy időben megfelelünk-e az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek. Hegedűs nem látja akadályát, hogy 2007-re eleget tegyünk az elvárásoknak. "Igazából semmi sem fenyegetné az euró 2010-es átvételét, ha 2006-ban nem lennének választások." A maastrichti kritériumok közül szinte csak az inflációs ráta alakult kedvezően az elmúlt években. Ez azonban - mint ahogy Csaba László fogalmazott - inkább az euró/dollár viszonylatnak köszönhető, s nem a kormányon múlott. "Az alacsony inflációhoz a sokat átkozott és bírált erős forintárfolyam is hozzájárult, amit a jegybank hozott létre a kormánnyal szemben." A következő

táblázatokban bemutatom a maastrichti konvergencia hármas

kritériumának - GDP, államháztartási hiány, államadósság - alakulását az új európai uniós tagállamok között, valamint a fogyasztóiár változást, és a foglalkoztatási ráta alakulását, ami gazdaságpolitika fontos pillérei között található.

69

A bruttó hazai termék (GDP) növekedése 2004-ben, illetve a 2002-es sorrend: 2. számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

Az államadósság alakulása 2004-ben, illetve a 2002-es sorrend: 3.számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

70

Az államháztartási hiány alakulása 2004-ben, illetve a 2002-es sorrend: 4. számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

A fogyasztóiár változás 2004-ben, illetve a 2002-es sorrend: 5.számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

71

A foglalkoztatottsági ráta 2004-ben, illetve a 2002-es sorrend: 7. számú ábra

forrás: http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772

VIII. Utószó Összességében elmondható, hogy a politikai kommunikáció és azon belül is a kormányzati kommunikáció, óriásit lépett előre, sőt megelőzte a politikát, és mint útmutató a politikának kénytelen követni azt. A választások már-már PR-kampányok lettek, az a párt amelyiknek, hitelesebb megnyerőbb a kommunikációja, csak az képes tömegeket megnyerni. A gazdasági teljesítmény másodlagossá vált, ugyanis a kommunikáció képes arra, hogy kozmetikázza a gazdasági mutatókat, mégpedig úgy, hogy az teljesen hihető legyen. A laikusnak körültekintőnek kell lennie, ha azt szeretné, hogy világos képet kapjon a kormány munkájából, és a kormányzati kommunikáció, mindenkori „rózsaszín szemüvegén” keresztül meglássa az igazságot. Dolgozatom elején történelmi síkot is felvázoltam. A szocialista rendszerből nyújtottam egy kis ízelítő részt, majd ezután az Antall-kormányt ismertettem, miniszterelnökéről és kommunikációs apparátusa részéről. Így tettem a Horn-kormánnyal kapcsolatban is. Később az Orbán, valamint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormánynál, már a kormányprogramra is nagy hangsúlyt fektettem. Remélem, hogy dolgozatommal

72

sikerült egy olyan górcső alá helyeznem a kormányzati kommunikációt, hogy tisztán lássuk változásának folyamatait a rendszerváltástól egészen napjainkig.

IX. Táblázatok és ábrák jegyzéke IX.1. Táblázatok 1.táblázat: A rádió- és televízió törvény végszavazása (1992)…………………...33.oldal IX.2 Ábrák 1.ábra: Az euró átvétel céldátuma………………………………………………..69.oldal 2.ábra: A bruttó hazai termék (GDP) növekedése ……………………………….70.oldal 3.ábra: Az államadósság alakulása ………………………………………………70.oldal 4.ábra: Az államháztartási hiány alakulása …………………..…………………..71.oldal 5.ábra: A fogyasztóiár változás ………………………………………………….71.oldal 6.ábra: A foglalkoztatottsági ráta ………………………………………………..72.oldal

X.

Irodalomjegyzék

X.1. Felhasznált irodalom: -

Bozóki András : Politikai pluralizmus Magyarországon, Századvég kiadó, Budapest (2003).

-

Gazsó Tibor - Giró-Szász András - Stumpf István: Elzálogosított jövő- a Medgyessy-kormány második éve, Századvég kiadó, Budapest (2004).

-

Gazsó Tibor – Stumpf István: A jóléti rendszerváltás csődje – a Gyurcsánykormány első éve, Századvég kiadó, Budapest (2005). 73

-

Kéri László, Lányi Gusztáv, Szabó Márton- a könyvben szereplő 16 író közül tőlük vettem idézetet - : Rendszerváltás és kommunikáció - Az Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet 1999. március 25-26-án, Balatonföldváron rendezett konferenciájának tanulmánya; Osiris kiadó , Budapest (1999).

X.2. Internet: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html : •

A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete- letöltési idő: 2005. 11.06. 1357

http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=12289 : •

Gazsó Tibor – Stumpf István: A jóléti rendszerváltás csődje: A Gyurcsánykormány első éve, részlet – 2005.10.06. letöltési idő: 2005.11.20 1405

http://www.orwell.hu/orwell011002.html&hid=10097 : •

MTI/Hírek/George Orwell – letöltési idő:

2005. 09. 16.

letöltési idő:

Megint

kormányzati

2005.10.29. 2134

http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=37096&part=4 •

Nagy

Szilvia:

Tájékoztatáspolitika:

a

kommunikációról, Népszabadság – 2004. július 19. letöltési idő: 2005.11.01. 0913

74

http://jesz.ajk.elte.hu/pesti4.html : •

Pesti

Sándor:

A

kormányzati

döntéshozatal

mechanizmusai

Magyarországon- Jogelméleti Szemle 2000/4. szám. letöltési idő: 2005.10.21. 1028

http://www.law.klte.hu/jati/tanszekek/tarsadalomelmelet/specializacio/download/szeles _miniszterelnok_lemondasa.doc : •

Széles Diána: A miniszterelnök lemondásának története, háttere és tanulsága, tanulmány – 2004. – letöltési idő: 2005.11.15. 2024

http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11772 •

Tartós lemaradásban: Heti válasz, 5. évfolyam

28.szám – 2005.07.14.–

letöltési idő: 2005.10.02. 1009

http://www.rev.hu/html/hu/tanulmanyok/kadarrendszer/gulyas.html : •

Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” valósága, Rubicon, 2001/10– 2002/1.szám letöltési idő: 2005. 10.01. 1046

http://www.rev.hu/html/hu/tanulmanyok/kadarrendszer/gulyas.html : •

Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” mítosza és valósága (A kádári konszolidáció hétköznapjai), Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemből, Osiris Kiadó, 2002– letöltési idő: 2005. 10.16 1749

75

76