BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar

BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Spanyolország külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai

Böde Tamás Tibor

Budapest, 2008.

Tartalomjegyzék I. Bevezető .................................................................................................... 3 II. A „Régimen” külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai ................... 9 IV. A demokratikus átmenet és az 1970-es évek második felének külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai .............................................. 17 V. A konszolidáció és az 1980-as 1990-es évek külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai.......................................................................... 22 VI. Az Aznar-kormány külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai(1996-2004) ............................................................................. 28 VI/2. Gibraltár.......................................................................................... 35 VI/3. Atlantizmus és Irak......................................................................... 37 VI/4. Madrid, 2004. március 11. ............................................................. 40 VII. A Zapatero-kormány külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai (2004-2008)................................................................................................. 43 VIII. Összegzés .......................................................................................... 54 IX. Függelék……………………………………………………………...55

2

I. Bevezető Spanyolország külpolitikájáról és kereskedelmi kapcsolatairól írni több szempont miatt is sajátos feladat. Ha hosszasan tanulmányozzuk ezt a két ágat, akkor megfigyelhetjük, hogy az ibér államban gyakran egymást elősegítve és meghatározva kéz a kézben járt ez a kettő. Nyilvánvaló, hogy az esetek többségében gazdasági érdekek ösztönözték egy adott térséggel való külkapcsolatok minél szorosabbá tételét. A spanyol külpolitika a második világháború után egy hármas prioritás együttessel kezdett számolni. Az ország földrajzi elhelyezkedése határozta meg a félsziget külpolitikai csapásirányát, így az előbb említett prioritáshármast is, és ezáltal külkereskedelmi kapcsolatait. Spanyolország földrajzi diszlokációja különösen érdekesnek mondható, hiszen megállapítható, hogy Spanyolország két kultúra keresztútján helyezkedik el: az Ibériai-félsziget geopolitikai értelemben hidat képez Európa és Afrika, a Mediterráneum és az Atlanti-térség között, és ez tökéletesen tükröződik az ország huszadik századi külpolitikájában, valamint az ezekből nyerhető gazdasági előnyökből, elég ha itt csak a spanyol FDI befektetésekre gondolunk a latin-amerikai térségben is, egy olyan régióban amely kiemelt külpolitikai prioritása a Spanyol Királyságnak. Sok évtizeden keresztül a spanyol politikai vezetés számára Latin-Amerika igazán csak egy befektetési célterületet jelentett és mint ilyen, fontos helyet kaphatott a külpolitikai prioritások sorában. A közös nyelv és kultúra csupán közös alapot teremtett ehhez. Az európai kontinens vagy éppen az USA esetében ezek a kapcsolatok természetesen nem szűkíthetőek le ennyire gazdasági jellegűre, mindazonáltal Spanyolország számára a legfőbb cél az EGK-hoz való csatlakozás volt, bizakodva a közös piacból származó nyilvánvaló gazdasági előnyökben. Ezt a gondolatot továbbfűzve a következőket érdemes megfogalmazni: Az államoknak széles értelemben véve négyfajta céljuk van a nemzetközi rendszerben: •

Biztonság

•

Önállóság (Autonómia)

•

Jólét

•

Státusz és presztízs.

3

A dolgozatban különösen a jólét kérdését fontos górcső alá venni, hiszen csakúgy, mint minden más fejlett ország esetében, Spanyolországban a külpolitikai kapcsolatok hátterében jórészt szoros és intenzív külkereskedelmi forgalom sejthető. Ez nem véletlen, ha megvizsgáljuk a jólét fogalmát. A jóléti állam koncepciója szerint az állam direkt felelőssége a lakosság jólétének megteremtése mellett a gazdasági fejlődés maximalizálása, a munkanélküliség csökkentése, és számos alapvető szolgáltatás fenntartása. Liberális demokráciákban a kormány sorsa gyakran a szolgáltatások minőségén és a nemzetgazdaság menedzselésében nyújtott teljesítményén áll vagy bukik. A világ gazdasági konfliktusainak jó része is abból adódik, hogy az államok más módon igyekeznek maximalizálni gazdasági hasznukat, ugyanis ez gyakran egy másik nemzetgazdaság rovására történik. A világkereskedelembe való bekapcsolódás minden ország elemi érdeke, hiszen az épp az államok gazdasági fejlődésének, társadalmi jólétének és az annak alapjául szolgáló nemzeti jövedelemnek a gerince.1 Spanyolország földrajzi szempontból az európai kontinens nyugati peremén található, és ezért történelmének voltak olyan periódusai, amikor a kereskedelmi útvonalak megváltozása, áthelyeződése, valamint az ország alapvetően elhibázott gazdaságpolitikája következtében kikerült a fejlődés és a gazdasági kapcsolatok fő áramából. Megállapítható, hogy geopolitikai és geostratégiai helyzetének reális értékelése eredményeképpen azonban a huszadik század utolsó harmadában, a demokratikus Spanyolország megtalálta valós helyét, és egy korszerű, több kontinensre kiterjedő érdekeltséggel rendelkező regionális középhatalommá vált. Dolgozatomban az ehhez vezető utat, és ennek keretén belül az ország külpolitikai prioritáshármasát valamint az ország külkapcsolatait, illetve a külkapcsolatok külkereskedelem által való determináltságát fogom vizsgálni, valamint azt, hogy az egyes kormányzatok milyen sorrendben vették figyelembe a spanyol külpolitika hármasát és hogyan alakultak ezekkel a térségekkel a külkereskedelmi kapcsolatok. Az európai kontinensből következik „az európai elhivatottság” (vocación europea), az amerikai kontinens egészével való kapcsolatok hívják életre az „atlanti elhivatottságot” (vocación 1

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, SVKH, Budapest, 2001, 26 p.

4

atlántica), és a Földközi-tenger nyugati medencéjének országaival való külkapcsolatok a „mediterrán elhivatottság” nevet kapták (vocación mediterránea).2 Ha a külpolitikai prioritásokról beszélünk, és figyelembe vesszük Spanyolország három elhivatottságát, furcsállhatjuk, hogy Latin-Amerika vagy éppen az Egyesült Államok konkrétan nincs jelen ezek között. Ez félrevezető lehet, hiszen az ibér állam a nyolcvanas évektől kezdve egyre szorosabb – többnyire gazdasági jellegű – kapcsolatrendszert épített ki Latin-Amerikával, és önálló szerepre vállalkozott a térségben. A másik kérdőjel az USA. Spanyolország 1953-tól kezdve igen intenzív kapcsolatokat tartott fenn az Amerikai Egyesült Államokkal; ez kezdetben igen jelentős gazdasági és katonai jellegű segítségnyújtást jelentett, és napjainkban is egy meglehetősen sokoldalú együttműködést feltételez a két ország között. A megoldás az ellentmondásokra az, hogy a két térség – mint a Spanyol Királyság kiemelten fontos külpolitikai és külkereskedelmi prioritása - egyszerre van jelen az atlanti elhivatottságban. Spanyolország kapcsolatai az Atlanti-óceán másik felén lévő államokkal történelmi folyamatosságot feltételeznek, és ezen kontinuitást csak megerősítették az utóbbi évek. Az alapvetően különböző történelmi hagyományokkal, történelmi fejlődéssel, és politikai berendezkedéssel bíró két régió - amelyet az Egyesült Államok és Ibéroamerika jelentenek Hispánia számára – nyilvánvalóan magukra jellemzően specifikus vonásokat mutatnak fel, ám közös pontként jelenik meg az az érdek- és értéksokaság, amelyet ez a térség jelent Spanyolország számára.3 Az észak-afrikai országok már a Franco-rezsim idején fontos szerepet játszottak a spanyol külpolitikában. Ám jórészt a spanyol gyarmatnak, Nyugat-Szaharának és a földrajzi közelségnek volt köszönhető, hogy az ibér állam közvetve is érintett volt az Európát délről határoló mediterrán térség problémáiban. Nyugat-Szahara függetlenné válása után, Észak-Afrika a Spanyol Királyság geostratégiai helyzetét továbbra is leginkább meghatározó térségek egyike maradt. „A mediterrán régió különösen nagy jelentőséggel bír Spanyolország számára. Biztonság és védelem kérdésében rendkívül

2

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, Napvilág Kiadó, Budapest, 1996. 145 p 3 http://www.mde.es/./contenido.jsp?id_nodo=4048&&&keyword=&auditoria=F Letöltés ideje: 2008. április 4.

5

fontosak azok a kezdeményezések, amelyek felgyorsítják a párbeszédet, és előmozdítják a kétoldalú együttműködést a térség országaival.”4Ez a felismerés leginkább abból a felfogásból eredt, hogy Spanyolország biztonsága szorosan kapcsolódik a Földközitenger térségének biztonságához és stabilitásához. 1994-ben megszületett a NATO Mediterrán Párbeszéde, azzal a céllal, hogy jó kapcsolatokat és jobb megértést teremtsen az egész mediterrán térségben és előmozdítsa a regionális biztonságot és stabilitást, egy olyan régióban, amely joggal tekinthető instabilnak.5 A mediterrán elhivatottság elnevezésű külpolitikai prioritással kapcsolatban azonban megjegyezendő, hogy ez talán fajsúlyosobban politikai jellegű, azonban észrevehető, hogy a gazdasági szempont is egyre inkább fontossá válik az észak-afrikai régió relációjában, ezt tükrözik az ország export-import adatai az észak-afrikai államokkal. Azaz a „vocación mediterránea” nyilvánvalóan nem feltétlenül külkereskedelmi érdekek mentén alakult korábban, hanem inkább biztonság- és védelempolitikai érdekek alapján. Ezt támasztja alá a 2008. április 2. és 4. között tartott bukaresti NATO-csúcs nyilatkozatának 33. pontja is: „Örömmel vesszük tudomásul azt a jelentős fejlődést, amit a Mediterrán párbeszéd keretében elértünk az isztanbuli és rigai csúcsok óta. A politikai párbeszéd új erőre kapott azóta, hiszen a találkozók gyakoribbá váltak és számos új téma merült fel. A tavaly december óta a NATO külügyminiszterek és a 7 partnerország külügyminisztereinek részvételével rendezett találkozók hozzájárultak a partnerség további elmélyüléséhez. Ezen felbuzdulva tervezzük további koordináció kialakítását a térséggel. A gyakorlati együttműködés számos területen bővült közöttünk, ezenfelül új lehetőségeket teremtettünk különösen a képzés és oktatás terén. (…) Köszönjük a Mediterrán párbeszéd partnerországai részéről tanúsított mindennemű felajánlást a NATO műveletekhez és missziókhoz.” 6 Az ország európai elhivatottságának fontosságát Ortega y Gasset 1910-ben írott sorai tükrözik a legszemléletesebben „Spanyolország egy európai lehetőség. Csak Európából nézve lehetséges Spanyolország.”7Egyértelmű, hogy a Spanyol Királyság

4

Directiva de Defensa Nacional 1/2004, 7 p. NATO Kézikönyv, HM SVKH, Budapest, 2001, 93 p. 6 Bucharest Summit Declaration, 2008, 3 p. 7 Szilágyi i. m. 165 p. 5

6

geostratégiai elhelyezkedése, politikai, gazdasági, biztonsági, és kulturális jegyei elválaszthatatlanul Európához kötik. Azért választottam a spanyol külpolitika és külkereskedelem szoros kapcsolatát a dolgozatom témájául, mert láthatóvá válik a gazdasági érdekek egyértelmű primátusa, és mert a spanyol gazdasági csoda integránsan kötődik a prioritásrégiókkal alapított külkereskedelemhez, aminek köszönhetően a Spanyol Királyság az 1970-es évek közepétől kezdve egy olyan gazdasági fejlődést valósított meg, amely jórészben külföldi tőkekihelyezésen és jelentős külkereskedelmi aktívumon alapult. Ez a gazdasági fejlődés eredményezte, hogy az ország bruttó nemzeti termékének értéke 2007-ben meghaladta az 1362 milliárd eurót8, így a világ tizedik legnagyobb gazdaságának számít. Emellett a spanyol gazdaság nyitottsági indexe folyamatos növekedést mutat, 2001-ben már 74 százalékos volt. Meglepő módon, Spanyolország Németország után a legnagyobb európai gépjárműgyártó nemzet, és a citrusfélék exportjában abszolút világelső, az olíva bogyó kivitele, pedig a világexport 60 százalékát adja. Mindezt csak tetézi, hogy az ibér állam rendre a második legnagyobb idegenforgalmi bevételt tudhatja magáénak az USA után. Nem is beszélve arról, hogy a mediterrán állam jelenleg a világ hatodik legnagyobb tőkeexportőre. Értekezésemben az alábbi kérdésekre keresem a választ: ƒ

Szorosan összefügg egymással egy adott ország külpolitikai prioritása a külkereskedelmi érdekekkel, azaz a külkereskedelem mentén alakulnak ki a legszorosabb kapcsolatok az egyes országok között.

ƒ

A Spanyol Királyság prioritás háromszöge mögött komoly külkereskedelmi és gazdasági érdekek állnak.

ƒ

Az ibér állam a közösségi Latin-Amerika politika mellett mindenképp fenn kívánja tartani kétoldalú – többnyire kereskedelmi – kapcsolatait a térség országaival.

ƒ

Az ország mediterrán elhivatottsága nem feltétlenül követ külkereskedelmi érdekeket, elsőszámú mozgatórugója a földrajzi közelség és a folyamatos párbeszéd és kooperáció a régióval.

8

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html#Econ Letöltés ideje: 2008. április 14

7

A munka megírása során többnyire idegen nyelvű forrásokra (angol és spanyol) alapoztam a téma hazai feldolgozatlansága miatt. Emellett igyekeztem felhasználni azokat a következtetéseket, amelyeket az Alcalá-i Egyetemen szereztem spanyolországi tartózkodásom során. Több professzorom is segített a dolgozat megformálásában, különös tekintettel a diktatúra évtizedeire és az EU, valamint Spanyolország kapcsolatára. A spanyolországi kint létem alatt napi szinten olvastam politikai és gazdasági híreket az ibér állammal kapcsolatban és az ezekből levont konzekvenciákat is belecsempésztem a dolgozatba. A dolgozat lényegében 1939-ben kezdődik a Franco diktatúrával és a 2008-as évig próbálom vizsgálni a spanyol külpolitika és külkereskedelem menetét. A munkában feltétlenül ki akartam térni Gibraltár problémájára, amely szorosan kötődik Spanyolországhoz,

illetve

kicsit

közelebbről

is

vizsgáltam

a

spanyol

iraki

szerepvállalást. Összességében az látható, hogy törekszem az időrendiségre, és az egyes fejezetek egy-egy évtizedet ölelnek fel. A diplomamunkában mindvégig együtt vizsgálom a külpolitikai és külkereskedelmi kapcsolatok intenzitását az egyes régiókkal, és ezáltal bizonyítom azt a tételt, hogy a diplomáciát fokozottan erősíti a kereskedelem.

8

II. Franco külpolitikája és külkereskedelmi kapcsolatai

A dolgozat a 20. századtól indulva időrendi sorrendet követ. A századelő legjelentősebb külpolitikai döntése az volt Spanyolország részéről, hogy semlegesként kihagyta az európai államok nagy részét romba döntő első világháborút, aminek hatására persze megindult egy lassú gazdasági növekedés, csökkent a munkanélküliek száma, az állami aranytartalékok, pedig megnégyszereződtek.9 Ám a régóta várt fellendülés csupán tiszavirág életűnek bizonyult, mert az 1929-es világválság természetesen Spanyolországot sem kerülte el. Habár Spanyolország elkerülte a két világégés hatalmas pusztulásait, nem úszta meg a 20. századot nagyobb konfliktus nélkül. Jobboldali tábornokok NyugatMarokkóban kezdődő és az anyaállamra is átterjedő katonai államcsínye egy olyan konfliktust robbantott ki, amely három évig sújtotta a mediterrán országot és több második világháborús résztvevő számára tökéletes előkészítő lett katonai értelemben. A felkelők, miután elfoglalták az ország déli és nyugati területeit, nemzeti ellenkormányt alakítottak Franco tábornok vezetésével. A Német Birodalom szinte azonnal harcba küldte a Kondor-légiót Franco támogatására, és az olaszok is jelentős számú önkéntest küldtek az ellenkormány megsegítésére. A madridi kormányt meglepte az államcsíny, és egyedül a Szovjetuniótól kapott jelentősebb segítséget. A polgárháború 1939 tavaszán ért véget, miután Franco bevette Madrid-ot. A közel három évig tartó véres küzdelem mintegy 400 000 emberéletet követelt, és egy nagyobb emigrációs hullám indult az országból. Számos tartomány komoly károkat szenvedett, épp ezért egy esetleges második világháborús szerepvállalás a tengelyhatalmak oldalán akár teljesen romba is dönthette volna Spanyolországot. Hitler többszöri felkérése ellenére azonban Franco visszautasította a spanyol katonai részvételt a háborúban. Ennek számos oka van, de talán a legmeghatározóbb a nyugati államok – különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – azon fenyegetése volt, hogy megszűntetik a stratégiai energiahordozók Spanyolországba szállítását, azaz a gazdasági fegyver hatására Franco egész egyszerűen meghátrált. Ennek ellenére és enélkül is összeomlott a spanyol 9

Beevor i. m. 36 p.

9

gazdaság és csak az 1950-es évek végére heverte ki a polgárháború okozta pusztításokat. Ezt hűen demonstrálja, hogy az ország nemzeti jövedelme 1949-ben alacsonyabb volt, mint 1900-ban. Az ország megközelítőleg egy millió polgárát veszítette el, és az értelmiség nagy része emigrációba vonult.10 1939. áprilisában befejeződött a polgárháború és katonai diktatúra alakult az országban. Ez az a pont, ahonnan igazán vizsgálni lehet a spanyol külpolitika menetét, hiszen az évszázados válságok, politikai küzdelmek, és a véres polgárháború után az ország életébe olyan folytonosság lépett, amire a katolikus királyok (los reyes católicos) óta nem volt példa. Ezt erősíti az a tény is, hogy Franco kormányát már a polgárháború végét megelőzően több ország is elismerte diplomáciailag. Erre nagy szüksége is volt Spanyolországnak, hiszen a második világháborúban – a semlegesség ellenére – az ország a nemzetközi elszigetelődés állapotába került, köszönhetően nem titkolt rokonszenvének a fasiszta tengelyhatalmak iránt, no meg antidemokratikus politikai berendezkedésének.11 Az Európában 1943 óta egyre éleződő feszültség adta lehetőséget használta ki a caudillo (Hitlerhez hasonlóan Franco is „vezérnek”, spanyolul „caudillo”-nak szólíttatta magát), hogy megszüntesse országa és diktatúrája nemzetközi elszigeteltségét. A Nyugathoz való közeledés nem okozott különösebb gondot a tábornoknak, hiszen a szovjetellenesség mindig is központi eleme volt politikai gondolkodásának. Európa két részre bomlása nem is jöhetett volna jobbkor a nemzetközi elszigeteltség béklyójában vergődő Spanyolország számára: Franco bármiféle belső változtatás nélkül törekedett a nemzetközi klíma változásából adódó lehetőségek maximális kihasználására. Nem is kellett csalódnia: 1947-ben egy jó ideig úgy tűnt, hogy Spanyolország is megkapja az USA Kongresszusa által felajánlott Marshall-segélyt - melynek célja a háborúban szétrombolt Európa gazdasági helyreállítása volt -, ám végül a Spanyol Királyság mégis kimaradt a gazdasági támogatásból, mert a Szenátus hatására Truman elnök visszavonta Spanyolország bevonását a segélybe.12

10

Anderle i. m. 137 p. Szilágyi i. m. 148 p. 12 Szilágyi i. m. 148 p. 11

10

1950-ben, amikor kitört a koreai háború, az USA felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Spanyol Királysággal, majd még ebben az évben 125 millió dolláros segélyt nyújtott a még mindig az ország újjáépítésével elfoglalt országnak.13 1953 őszén megszületett a konkrét egyezmény (Pacto de Madrid), amelynek keretében Spanyolország katonai támaszpontokat adott bérbe az USA-nak egymilliárd USD gazdasági segély fejében. A mediterrán államnak nyújtott gazdasági segély többféle formát öltött, így katonai segélyt, hiteleket, mezőgazdasági finanszírozásokat, valamint egyéb vásárlásokat és beruházásokat.14 Az 1953-ban aláírt egyezmény egy szerződéscsomag volt, amelyben három, egymással szorosan összefüggő és egymáshoz szervesen kapcsolódó dokumentum volt lefektetve. Az első a „Védelmi szerződés az Egyesült Államok és Spanyolország kormányai között” (acuerdo de defensa mutua), a második a „Segítségnyújtási szerződés a kölcsönös védelem céljából az Egyesült Államok és Spanyolország között” (acuerdo de asistencia técnica), a harmadik a „Gazdasági segítségnyújtási szerződés az Egyesült Államok és Spanyolország között” (acuerdo de cooperación económica).15 Az amerikai pénzügyi segítségnyújtásnak tudható be, hogy a mediterrán állam az 1950-es évek végére gazdasági értelemben saját lábára tudott állni, és a „Régimen” nemzetközi elszigeteltsége is megszűnt.

Az 1950-es évek másik külpolitikai sikere az ország felvétele volt az ENSZ-be, hiszen Spanyolország, hazánkkal egy napon, 1955. december 14-én lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja.16 Mindazonáltal az újdonsült gazdasági-katonai egyezmény az USA-val és az ENSZ-tagság ellenére, egy igen fájó külpolitikai és ezzel külkereskedelmi kudarcot könyvelhetett el a diktatúra, hiszen egyértelműen látszik, hogy a „Régimen” (a Franco vezette katonai diktatúra spanyol elnevezése) számára gondot jelentett az európai kontinenssel való kapcsolatfelvételre irányuló törekvések meddősége. 1957-ben írták alá az Európai Gazdasági Közösség szerződését, amely a közös piac kialakítását tűzte ki az akkori tagállamok között. 1968-ra végbe is ment a vámok és mennyiségi korlátozások lebontása, a kereskedelem szabaddá vált ezzel. Az 13

Szilágyi i. m. 148 p. Szilágyi i. m. 148 p 15 Szilágyi i. m. 148 p. 16 http://www.un.org/members/index.html Letöltés ideje: 2008. április 9. 14

11

EGK-n kívüli európai államok gyakorlatilag a „harmadik” állam pozíciójába kerültek. Ebből a lehetőségből a szenvedő, egyensúlytalansággal szembenéző és jelentős infláció alatt nyögő spanyol gazdaság sem akart kimaradni. Az 1940 és 1950-es években a Franco-i gazdaságpolitika képtelen volt a társadalom felemelésére és az emberek jólétének megalapozására. Jóléti program helyett általános hanyatlás és nyomor alakult ki. Az életszínvonal egyik fontos mutatója, a reálkereset csökkenő tendenciákat mutatott, ám a fogyasztói árszint lassan ugyan, de emelkedett. A legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmek közötti arány nagyobbá vált, mint az akkori Nyugat-Európa más, jóval fejlettebb országaiban. Franco nem volt közgazdász, és legfőbb célja az volt, hogy helyettesítse az importot, egy erős pesetát teremtsen meg, növelje a mezőgazdasági és ipari termelést, fenntartsa az együttműködést a vállalkozókkal, jelentős infrastrukturális beruházásokat valósítson meg, valamint hogy újjáépítse a polgárháború okozta károkat. A caudillo gazdasági tanácsadói mindvégig azt javasolták neki, hogy próbálja megteremteni a gazdasági autarkiát az országban. Az autarkia bevezetése nem a nemzetközi elszigeteltség nyomán vált szükségessé, hanem részét képezte a Régimen ideológiai alapjának, és azt a célt tűzte ki célul, hogy egy „új gazdasági rendet” teremtsen meg és hogy helyettesítse a régi és elavult liberális rendszert.17 Az autarkia és az államosítás kiegészítették egymást, és Franco egész egyszerűen totalitáriusnak nevezte ezt a kombinációt magába foglaló gazdaságpolitikát, és szembe helyezkedett a liberális kapitalizmussal, csakúgy, mint a materialista marxizmussal. Az eredmény nem maradt el. Az 1940-1950-es évek a stagfláció évtizedei voltak, mindezt csak tetézte a stratégiai energiahordozók szállításának csökkentése amerikai és brit részről, azaz a gazdasági embargó részleges fenntartása. Az állam teljesen belenyúlt a gazdaságba, felügyelte az ipari koncessziókat és mindvégig hátráltatta az importot. A piac liberalizációja ugyan megkezdődött 1951-ben és elkezdték visszavonni az importra kivetett adókat, sőt még a befektetéseket is ösztönözni kezdték, ám a javulás csak az ötvenes évek közepére kezdett el megmutatkozni, az 1960-as évekre pedig már minden

17

Juan Pablo Fusi: Autoriterismo y poder personal, Punto de Lectura, Madrid, 1990. 160-171 p.

12

fontosabb makrogazdasági mutató pozitívvá vált. 1953-ban felállították Barcelonában a SEAT gyárat és megindult egy átfogó mezőgazdaság modernizáló program.18 Ezek a változások még mindig nem voltak elégségesek. 1954-ben különösen a primer szektor helyzete vált kilátástalanná, és az államnak több mint 1 millió tonnányi búzát kellett behoznia az országba. A belső fogyasztás úgy bővült, hogy Spanyolországban nem is létezett ekkortájt egy hiteles monetáris és költségvetési politika. Ez nem véletlen: az állam még ilyen helyzetben is fizetésemelést rendelt el. Első stádiumban 20 százalékkal, majd rá félévre további 10 százalékkal nőttek a fizetések. A gazdaság kis híján összeomlott. A devizatartalékok lecsökkentek, és az államadósság

hatalmasra

nőtt.

Az

import

sokszorosára

nőtt

az

enyhülő

gazdaságpolitikai szorításnak köszönhetően, a folyó fizetési mérleg hiánya majdnem elviselhetetlenné vált. Spanyolország 300 dolláros egy főre jutó nemzeti jövedelmével Európa legszegényebb országa volt 1960-ban, 20 évvel a polgárháború után. Úgy tudhatta magának ezt a negatív címet az ibér állam, hogy nyilvánvaló gazdasági fejlődés indult meg az országban és valamicskét nőtt az életszínvonal is. Az 1950-es évektől jelentős erőfeszítéseket tett a Régimen, ám a fogyasztói árszínvonal, a társadalmi jólét, a vállalkozások teljesítménye, az előállított termékek minősége, nem is beszélve a mezőgazdaság teljesítményéről jelentősen elmaradtak a nyugat-európai szinttől. Az 1940-es és 1950-es évek Spanyolországa egy fejlődésben visszamaradt ország volt, erre álljon példaként, hogy 1950-ben például a spanyol háztartások mindössze 33, 7 százaléka rendelkezett folyóvízzel és a 18-25 év közöttiek mindössze 1, 4 százaléka járt egyetemre. Az ország az 1960-as évekre kezdett megváltozni. 20 évvel a polgárháború után nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen megoldás a liberális gazdaságpolitika lehet. 19 1957-ben a kormány nekifogott a gazdasági egyensúly megteremtésének, és mindezt két részletben kívánta megtenni. 1957 és 1959 között megkezdődött a spanyol gazdaság közelítése az EKG országok gazdaságához, azaz nem titkolva Spanyolország felkészítése a csatlakozásra. 1958-ban egy olyan költségvetés lett elfogadva, amely 18 19

Juan Pablo Fusi: Autoriterismo y poder personal, Punto de Lectura, Madrid, 1990. 160-171 p. Juan Pablo Fusi i. m. 160-171 p.

13

csökkenteni kívánta a belső fogyasztást, ösztönözni az exportot és megnyitni a kaput a külföldi tőke előtt. A második fázisban – ami a Stabilizációs Terv nevet kapta – az inflációt akarták leszorítani, liberalizálni és racionalizálni a gazdaságot. Leértékelték a pesetát, és megnövelték a jegybanki kamatot, valamint tovább liberalizálták az importot. Az eredmény nem maradt el: az állam jelentős külföldi hiteleket kapott, és látványosan megnövekedtek a külföldi beruházások is. 1959-re már szuficittel zárt a fizetési mérleg, és képes volt tartalékot képezni az ország. A peseta leértékelése kedvezett a turizmus bővülésének (1960-ra megduplázódott a turisták száma 1958-hoz képest). A megvalósított terv szociális költsége igen magas volt azonban. A recesszió a gazdaság minden szektorát érintette, és a fizetések 1957 és 1961 között semmit sem változtak.20 A spanyol kormány először 1962-ben fordult az Európai Gazdasági Közösséghez, és olyan társulást javasolt, amely később elvezet a teljes integrációhoz. A spanyol javaslatot kétszer is visszautasították a Hatok, ugyanakkor rendkívül fontos momentumnak tekinthető a spanyol kormány 1962-es kérelme, hiszen előkészítette a két évvel későbbi, újabb tárgyalássorozatot. Az 1964-es tárgyalások eredménye lesz az 1970-ben aláírt preferenciális kereskedelmi egyezmény, amely lehetővé tette a spanyol gazdaság számára az EGK-ba való gazdasági jellegű betagozódást. Megjegyezendő, hogy az Európa Parlament 1976-ban kiadott nyilatkozatában az EGK-hoz való csatlakozás

előfeltételének

Spanyolország

politikai

rendszerének

demokratikus

reformját nevezte meg. Jórészt ennek tudható be, hogy a gazdasági egyezmény utáni következő megállapodások már a caudillo halála után, 1979-ben születtek meg, előkészítve a terepet az ország 9 évvel későbbi teljes csatlakozásához.21 Másrészről Franco különösebben nem lelkesedett az EGK-ért, ha ez esetleg az „belső egészségünket” veszélyeztető politikai változásokat követelt volna meg. Mindvégig De Gaulle tábornok által kezdeményezett „Államok Európáját” támogatta. 1960-tól kezdve el kezdett olvadni a jég Európában a spanyolokkal szemben: először Franciaország és az NSZK vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Spanyol Királysággal, majd az Egyesült Királyság 1964-ben.22

20

Fusi i. m. 178-183 p. Szilágyi i. m. 149 p. 22 Fusi i. m. 184-185 p. 21

14

1961 és 1964 közötti időszak a spanyol gazdasági „boom” jegyében telt el. A gazdaság 8, 7 százalékkal bővült évente ebben a négy évben, a fizetések 8-11 százalékkal nőttek meg, az import volumene megháromszorozódott, az exporté pedig megduplázott. 1964-ben lépett hatályba a Fejlesztési Terv I, 1968-ban a Fejlesztési Terv II, majd 1972-ben a Fejlesztési Terv III. 1966 és 1971 között évente 5, 6 százalékkal bővült a spanyol gazdaság, és 21 millió turista látogatta meg az országot, az egy főre eső jövedelem az 1970-es 900 dollárról majd 1300 dollárra nőtt 1972-re. Mindazonáltal az ország rossz irányba fejlődött. A gazdasági növekedést folyamatosan egy magas infláció kísérte (majdnem 14 százalék). Épp ezért mondják a spanyol történészek, hogy a spanyol fejlődésnek komoly határai voltak, először is a primer szektor vergődése, a régiók közötti jelentős különbségek, és a vidék elhagyása, azaz az urbanizáció. Ehhez jött még a fiskális regresszió, a protekcionizmus, a nem túl hatékony közszektor, a szociális pillérek rossz működtetése (egészségügy, oktatás) és a természeti katasztrófák (különösen a folyók szennyezése). Azonban az ország képes volt leküzdeni a rossz gazdasági szerkezet okozta problémákat. 1970-re már nem agrár ország volt, hanem egy ipari, urbanizált és modern állam, magas fogyasztási és jóléti színvonallal. A mezőgazdaságban dolgozó 40 százalékra, 1970-re 25 százalékra csökkent. 1960-ban még csupán a lakosság 27, 7 százaléka élt városban, ez a szám 1975-re már 50 százalékra alakult. A szekunder szektor dolgozóinak aránya 37 százalék volt, míg a szolgáltatások szektora a dolgozók 38 százalékának adott munkát. Számos autópálya, repülőtér és vasút épült. 1960-ban még csak a spanyol háztartások 1 százaléka rendelkezett televízióval, 4 százaléka hűtővel és ugyancsak 4 százaléka autóval. 1970-re ezek a számok 62 százalékra, 63 százalékra és 24 százalékra alakultak.23 A caudillo diktatúrája idején az USA, az Európai Közösség, és Maghreb-országok mellett Latin-Amerika képezte Spanyolország nemzetközi kapcsolatainak negyedik tengelyét. Különösen az 1960-as évekre volt jellemző, hogy a Régimen igyekezett erősíteni politikai és gazdasági kapcsolatait Iberoamérica-val (Latin-Amerika spanyol elnevezése); sok spanyol történész azonban úgy tartja, hogy Latin-Amerika szerepe csupán azért értékelődhetett fel, mert Európa egész egyszerűen nem volt hajlandó az antidemokratikus katonai diktatúra befogadására, azaz a szükség hozta létre. Ezáltal 23

Fusi i. m. 187-188 p.

15

kívánta növelni a mozgásterét a spanyol állam. A spanyol külpolitika gyengesége miatt kialakuló hiány orvosolására szolgált. Nem véletlen, hogy 1970-ben amint megszületett a preferenciális kereskedelmi egyezmény az EGK és Spanyolország között, a hagyományos latin-amerikai piacokon visszaesés történt.24 Az ekkortájt megszületett spanyol-latin-amerikai közös piac ötletének is az volt az egyetlen célja, hogy vonzóbbá tegye a kiterjedt nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal rendelkező Spanyolországot a Hatok előtt. Az előbb említett közös piac túlmutatott volna a kereskedelmi megállapodásokon, hiszen a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke áramlását is liberalizálták volna. Úgy vélték, hogy a spanyol-latin-amerikai dialógus és interdependencia meg fogja gyorsítani az ibér állam EK-integrációját, és lehetővé teszi Madrid számára a két térség közötti közvetítői szerepkör betöltését.25 Bizonyos értelemben Iberoamérica csupán egy eszköz volt a Régimen számára, és az elsőszámú cél végig az Európai Közösséghez való csatlakozás volt. A hosszú gyarmattartói múlt irányította a diktatúra figyelmét Iberoamérica felé, instrumentális jelleget kölcsönözve a kapcsolatoknak. Már ekkor felmerült a lehetősége egy USA-EU-Latin-Amerika háromszög létrehozásának, elsősorban azért, hogy kivédjék a kommunizmus veszélyét, másrészről pedig hogy megerősítsék a spanyol szuverenitást.26 Ezen felül a latin-amerikai térség hozzájárulhatott a spanyol belpolitikai legitimáció mechanizmusaként a belső kohézió erősödőséhez is.27 Mindazonáltal, már ekkor megalapozódott az a tendencia, aminek köszönhetően napjainkban Spanyolország a latin-amerikai térség legjelentősebb európai befektetője, és aminek betudható, hogy 1998-ban még ebben a térségben volt a spanyol befektetések volumene a legnagyobb, megelőzve az USA-t vagy éppen az Európai Uniót.28

24

Drexler András: Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában és Spanyolország EK-csatlakozásának hatása a latin-amerikai kapcsolatokra, In: Külügyi Szemle, III. évfolyam, 2004 3-4. szám. 236 p. 25 Drexler i.m 237 p. 26 Drexler i.m 237 p. 27 Drexler András: Az EU-Latin-Amerika kapcsolatrendszer – Spanyol szerepvállalás, PhD Értekezés, Budapest, 2004. 26 p. 28 Fransisco Pellicer R.:Producto Acabado, Aula, 2003, Budapest, 93 p.

16

IV. A demokratikus átmenet és az 1970-es évek második felének külpolitikája és külkereskedelme Franco már 1969-ben Juan Carlos de Borbón y Borbón herceget jelölte meg örökösének, és ennek megfelelően a Cortes nem egészen két nappal Franco halála után, 1975. november 22-én királlyá koronázta az új államfőt.29 A fiatal uralkodó – köszönhetően részben a görög és portugál példáknak is – a diktatúrával való szakítás, és a politikai átalakulás mellett döntött, és megkezdődött a felülről irányított politikai átmenet

időszaka.

Juan

Carlos

demokratikus

elkötelezettsége

tehát

gyorsan

nyilvánvalóvá vált, mint ahogy az is, hogy csak olyan miniszterelnök kinevezését szorgalmazza, aki hozzá hasonlóan támogatja az akkor még rendkívül törékeny spanyol demokrácia ügyét. Az 1976-os választások eredményeként az első ilyen miniszterelnök Adolfo Suárez Gonzáles lett, aki pártja – a Demokratikus Centrum Unió (UCD) – élén 1981-ig meghatározta a spanyol külpolitikai alakulásának menetét. Először is fontos megállapítani, hogy a spanyol demokratikus külpolitika prioritásai (európai, atlanti, és mediterrán elhivatottság) ekkor jelennek meg először konkrétan, illetve az a fajta perszonalizáció is, amely olyan jellemző lesz a Spanyol Királyság külpolitikájára. Ez azt jelenti, hogy a spanyol miniszterelnökök személyisége és pártállása rendszerint meg fogja határozni a külpolitikai hármas épp aktuális sorrendjét. Nem volt ez másképp Suárez miniszterelnöksége idején sem, aki kezdetben a harmadik világ felé fordult, azaz az atlanti elhivatottság latin-amerikai szárnyának támogatója lett.30 (Ez nagy részben betudható volt az EK passzív magatartásának a Spanyol Királysággal, és annak csatlakozási szándékával szemben). Ez utóbbi egyértelműen külkereskedelmi érdekek

köré

épült

ki,

hiszen

a

spanyol

export

1960-hoz

képest

szinte

megháromszorozódott, és ennek az exportnak a 60 százaléka latin-amerikai országokba irányult. Már ekkor megkezdődött egy olyan tendencia, amelyben az egyes spanyol kormányok kiemelt fontosságot tulajdonítottak a latin-amerikai térségnek. Ez talán természetesnek tűnhet, mivel a spanyol-latin-amerikai kapcsolatokat több évszázadnyi mély történelmi, kulturális szálak kötik össze. Ennek a több mint 500 éves történelmi 29 30

Szilágyi i.m. 151 p. Szilágyi i.m. 153-154 p.

17

múltnak ellenére is csak a Franco-korszakban normalizálódott a spanyol-latin-amerikai viszony. Spanyolország fontos referenciává vált a latin-amerikai térség számára, mivel többször vált a későbbi Európai Unió és Latin-Amerika közötti csere magjává.31 A hídszerepet hangsúlyozó politika a demokratikus átmenet éveiben is megmaradt, habár néhány évig egyértelműen háttérbe szorultak a külpolitikai témák, hiszen lekötötték az ország vezetését az ország belső változásai és a demokratikus intézményi kihívások. Az ország számára a latin-amerikai térség saját külpolitikai önállóságának megteremtését jelentette. Az európai dimenzió még váratott magára, épp ezért válhatott fontossá LatinAmerika, amit akár az alkupozíció javítására is használhatott Spanyolország az EK-val és az USA-val szemben. Az 1970-es években Európa helyett Latin-Amerikába irányult a spanyol kereskedelem jó része. Ennek meglehetősen egyszerű okai voltak, elsősorban az, hogy az Európai Közösség vámuniót hozott létre harmadik országokkal szemben és közös mezőgazdasági politikát (CAP) alkalmazott, amely jelentősen hátráltatta a spanyol eladásokat Nyugat-Európában. A spanyol eladások, kifejezetten az ipari termékek, épp ezért többnyire Argentínába, Mexikóba és Venezuelába térültek. A második helyre a későbbi vocación europea és a vocación mediterránea került, konkrétabban az észak-afrikai államokkal való diplomáciai kapcsolatok, valamint az Európai Közösséghez való csatlakozás, amelynek 1979 februárjában megkezdődött az utolsó felvonása, és 1986-ban, a spanyol csatlakozásban csúcsosodott ki. Az USA-val való kapcsolatok megerősítése, és a NATO-csatlakozás rendkívüli módon megosztotta a pártokat, és a kormányon lévő párt számára sem bírt akkora fontossággal, mint LatinAmerika vagy éppen Nyugat-Európa.32 Természetesen amennyire megosztottak voltak az egyes politikai erők az Egyesült Államok és a NATO kérdésében, olyannyira egymás mellett álltak Latin-Amerika vonatkozásában. Ennek megfelelően, a kormányzat – külpolitikai hitvallásával összhangban - próbálta fenntartani a Franco-diktatúra Spanyolország hídszerepét hangsúlyozó politikáját. 1978 novemberében, Juan Carlos a következőket mondta Limában, a San Marcos Egyetemen, díszdoktorrá avatása alkalmával: „Legyenek 31

Drexler András: Az EU-Latin-Amerika kapcsolatrendszer – Spanyol szerepvállalás, PhD Értekezés, Budapest, 2004. 25 p. 32 Szilágyi i. m. 149 p.

18

bármilyenek is a köztünk lévő különbségek, mi egyek vagyunk. Nem vagyunk egy nép, sem egy szövetség, sem egy koalíció, sem egy gazdasági közösség; még kevésbé vagyunk egy faj a szó etnikai értelmében: egy világ vagyunk. A nyelv, a kultúra olyan világa, amelyet több száz év alatt hoztunk létre.”33A spanyol király Peruban elmondott beszéde Hispanoamérica és a hispanidad (a spanyol nyelvű népek közössége és összessége), valamint a két térség közötti tényleges politikai és gazdasági kapcsolatok kezdetét jelentették. Ahogy korábban megfigyelhettük, a Franco-diktatúra idején a vocación atlánitca latin-amerikai szárnya még nem alakult ki teljesen, és helyettesítő politikaként

használták,

kitöltendő

azt

az

űrt,

amit

Spanyolország

európai

dimenziójának hiánya okozott. 1978-ban azonban Latin-Amerika külpolitikai prioritássá vált.34 A sokrétű kapcsolatrendszer kialakulásának első fázisa az Ibér-amerikai Együttműködési Intézet (Instituto de Cooperación Iberoamericana) felállítása volt, amelynek fő feladata a kulturális és ösztöndíjas cserék ügyeinek felügyelete és koordinálása lett. Az ezt követő gazdasági és politikai jellegű közeledés nemcsak az azonos nyelvből és kulturális jegyekből táplálkozott, hanem abból a felismerésből is, hogy a két térség igen hasonló problémákkal küzd: eladósodással, elmaradottsággal, és az USA túlzott befolyásával. A katonai diktatúrákkal küszködő Hispanoamérica az 1970-es évektől kezdve számíthatott a volt „anyaország” gazdasági támogatására. Az egyre szorosabb kapcsolatok kialakulását jelezte az is, hogy Kubában, 1979-ben az el nem kötelezettek csúcstalálkozóján a latin-amerikai államok Spanyolország részvételét is kérték. Azonban az ország 1982-es NATO-csatlakozása és az új szerződéscsomag az Egyesült Államokkal, azaz az atlanti probléma, mintegy elvette a figyelmet LatinAmerikáról, és az 1980-as évek elejére kissé csökkent a két térség közötti találkozók száma. A hispánamerikai dominancia veszíteni látszott korábbi súlyából, hiszen nagyobb figyelmet kellett fordítani az atlanti problémákra. Ám az együttműködés, a gazdasági segítségnyújtás, és a demokratikus értékek támogatása a Spanyol Királyság

33 34

Szilágyi i. m. 153-154 p. Drexler i. m. 239 p.

19

Latin-Amerika-politikájának alapelveivé váltak, és folytatódtak, azaz ilyen értelemben egy új külpolitikai irányvonal folytonosságáról beszélhetünk.35 Annak ellenére, hogy Suárez kezdetben a harmadik világot helyezte előtérbe, de tudta, hogy Spanyolországot geostratégiai elhelyezkedése, nemzeti és biztonsági és legfőképp gazdasági érdekei Európához kötik. Épp ezért az 1970-es évek végének spanyol külpolitikáját már az európai elhivatottság is erőteljesen jellemezte. A Suárezkormány 1977. júliusában nyújtotta be csatlakozási szándékát, és gyors sikert remélt, ám nem számolt a Közösséget épp az 1970-es évek eleje óta sújtó gazdasági válsággal, másrészről, pedig Brüsszel továbbra sem tartotta megfelelőnek az akkor még alakulóban lévő spanyol demokrácia politikai rendszerét és jogrendjét. Az ekkor megszokott gyakorlatnak megfelelően az EK felállított egy szakértői bizottságot, amelynek feladata az ország gazdasági, politikai és társadalmi helyzetének felmérése, kielemzése és ezek figyelembe vételével a spanyol felvételi feltételek megállapítása volt. A hivatalos tárgyalások rendkívül lassan haladtak, ezért a Suárez-kormány az euró-atlanti integráció másik pillére felé fordult, és a NATO-tagság megszerzését tűzte ki célul.36 Az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozással a spanyol kormány az 1713 óta az Egyesült Királysághoz tartozó Gibraltár ügyét is rendezni kívánta. A NATO-csatlakozással természetesen előtérbe került az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok újraértelmezése is. A két ország közötti tárgyalások már 1976-ban megkezdődtek egy Washingtonban aláírt szerződéssel, azonban mivel a spanyol pártok közötti legkomolyabb ellentétet épp az USA és a NATO-csatlakozás jelentette, a kormány meglehetősen visszafogottan állt hozzá saját külpolitikai irányvonalához.37 1979-ben megtartották a második, előrehozott demokratikus választásokat a diktatúra óta, és a Demokratikus Centrum Uniót ismét megválasztották, és sokan úgy vélték, hogy a miniszter személye az elkövetkező négy évben is meg fogja határozni a spanyol külpolitikai törekvéseket, azonban újraválasztása után Suárez hangot és prioritásokat váltott. A korábban egyértelmű előnyt élvező latin-amerikai elhivatottságot 35

Drexler i.m. 237 p. Szilágyi i. m. 153p 37 Szilágyi i. m. 153p. 36

20

felváltotta az európai kontinensre figyelő politikai diskurzus. Az UCD legfontosabb külpolitikai feladatának immár az európai Közösséghez való csatlakozást tekintette, és ezzel összhangban megszületett az Európai Közösséggel kapcsolatos ügyek minisztériuma, valamint az Európai Gazdasági Közösség Koordinációs Tanácsa. Emellett továbbra is előtérben maradt az Egyesült Államok és a NATO-csatlakozás kérdése. 1981-ben azonban, nem is olyan váratlanul Suárez miniszterelnök lemondott tisztségéről, és megtorpant az általa fémjelezett külpolitikai irányvonal. Leopoldo Calvo Sotelo lett az ország új miniszterelnöke, azonban a Demokratikus Centrum Unió belső válsága, ami nem sokkal az újraválasztás után került felszínre, nem szűnt meg az új vezetővel sem. A strukturálisan gyenge UCD a későbbiekben rendre elveszítette a regionális választásokat, és a belső összetűzések már csak felgyorsították a párt 1983-as széthullását.38 Az új kormányfő különösebben nem alakította át elődje külpolitikai törekvéseit, és maga is az első helyen jelölte meg az ország Európába való betagozódásának fontosságát, majd megerősítendő az atlanti elhivatottságot, 1981. augusztus 20-án a Cortes elé terjesztette a NATO-csatlakozás ügyét. A képviselőház két hónapos vita után végül elfogadta a kormány indítványát, és felhatalmazta azt, hogy aláírja az ország csatlakozását dokumentáló jegyzőkönyvet. Spanyolország 1982 májusában a NATO teljes jogú tagja lett, majd néhány hónappal később a Calvo Sotelo-kormány egy Barátsági, Védelmi és Együttműködési egyezményt írt alá az Egyesült Államokkal.39

38 39

Szilágyi i. m. 153 p. Szilágyi i.m. 153 p.

21

V. A konszolidáció és az 1980-as és 1990-es évek külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai 1982 októberében egy merőben új szakasz kezdődött el a spanyol külpolitika történetében. A kétszer is megválasztott UCD belső problémáira nem volt képes megoldást találni, és az októberi választások során a korábbi legnagyobb ellenzéki párt megszerezte a parlamenti mandátumok közel 60%-át. A PSOE megválasztása történelmi jelentőségűnek tekinthető, hiszen a párt 1986-ban, 1989-ben, és 1993-ban is képes lesz hatalmon maradni meghatározva ezzel a spanyol külpolitika és külkereskedelem arculatát a 80-as és 90-es évek nagy részében.40 Ez azért is fontos, mert a párt már választási győzelme előtt leszögezte, hogy Spanyolországot egy autonóm regionális középhatalommá kívánja tenni. A PSOE hasonlóan az UCD-hez azonnal meghatározta külpolitikai prioritásait, és természetesen az európai kontinenst jelölte meg a klasszikus hármas elhivatottság élén. „A demokratikus Spanyolország, nyugati és európai, mediterrán dimenzióval, és a többi európai nemzettől amerikai elkötelezettségével különböző ország; a legfejlettebb ipari országok gazdasági-társadalmi szintjén álló ország, amelynek területén azonban kiterjedt körzetek még az elmaradottság világos jegyeit mutatják; földrajzilag különböző kultúrák és kontinensek keresztútján található.”41 Első számú cél tehát, az Európai Közösséghez való további közeledés és mindenekfelett a csatlakozás lett. Felipe González beiktatásakor a következőket mondta: „Világosan meghatározzuk nyugati elkötelezettségünket, amely azonban olyan mértékű szabadságfokkal párosul, hogy meggátolja az érdekeinkkel ellentétes mechanikus szövetség létrejöttét, felgyorsítjuk az Európai Közösséghez vezető integrációs folyamatot.” A második helyre a vocación antlántica latin-amerikai szárnya került: az Iberoamérica népeihez fűződő „special relationship” valós tartalommal való feltöltése, a két térség közötti – többnyire kereskedelmi - kapcsolatok erősítése. A vocación atlántica latin-amerikai szárnya a folyamatosságon és a konszolidáción alapult, és azt láthatjuk, hogy a spanyol kormány konkrét kezdeményezésekkel támogatta a demokratikus értékeket a latin-amerikai 40 41

Szilágyi 159 p. Szilágyi 97 p.

22

államokban. A későbbi években folyamatossá váló csúcstalálkozókon sor került tapasztalatcserére, valamint Spanyolország törekedett információval ellátni a régió országait.42 A mediterrán térségben a kormány a regionális, középhatalmi státusz kialakítását tűzte ki célul, az USA-val pedig partneri viszony megvalósítását tervezte. A szocialista párt 16 éve alatt, ez a kettő külpolitikailag kiemelt régió kissé háttérbe szorult, és egyértelmű hangsúlyáttolódás következett be az európai és latin-amerikai – gazdasági szempontból is jelentősebb - térségekre. Ez a hangsúly áthelyeződés mind külkereskedelmi, mind diplomáciai szintéren megjelent, és egyértelmű támogatottságot élvezett a PSOE másfél évtizede alatt. Ahogy a korábbi politikai erők, úgy a szocialisták is fontosnak tartották Spanyolország hídszerepének fenntartását Iberoamérica-val, és ennek megfelelően González miniszterelnök végig a spanyol külpolitika fontos presztízsterületeként vette figyelembe Latin-Amerikát. 1991-ben Guadalajara-ban tartották meg az első spanyol, portugál, és ibér-amerikai állam- és kormányfői csúcstalálkozót, amely egy évvel később megismétlődött Madridban, majd 1993-ban Salvador de Bahía-ban.43 Azaz a szocialista

kormányzatnak

sikerült

a

latin-amerikai

államokkal

politikai

és

együttműködési mechanizmust kialakítania a közös csúcsok keretében. 1986-ban létrehozták

Madridban

az

Ibér-amerikai

és

Nemzetközi

Együttműködési

Államtitkárságot, valamint a kormány igyekezett konkrét kezdeményezésekkel segíteni Latin-Amerika demokratikus fejlődését. Sikerült állandó és stabil jogi keretet is létrehozni a spanyol befektetésekhez. Ami a két térség közötti gazdasági kapcsolatokat illeti, Spanyolország EKcsatlakozása jelentős változásokat hozott, hiszen az ország a külkapcsolatokban megnyitotta az utat a multilateralizmus felé, és Latin-Amerika a spanyol befektetések privilegizált célterülete lett.44 Az integráció azonban együtt járt azzal is, hogy az ibér államnak át kellett vennie a Közösség külső régiókkal kötött szerződéseit, és így 42

Drexler i. m. 237 p. Drexler i.m. 237 p. 44 Drexler i. m. 238 p. 43

23

Iberoamérica az ezekben a szerződésekben meghatározott kedvezmények perifériájára került. Nem egyszerűsítette a helyzetet, hogy az 1986-os spanyol csatlakozáskor csupán néhány, viszonylag szűk körű kapcsolatra korlátozódott az EK-Latin-Amerika kapcsolatrendszer, hiszen az alapító tag, Franciaország által kialakított hídszerep az afrikai országokkal nagyobb támogatást élvezett a Közösségen belül. A spanyol-latinamerikai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok csökkenése kezdődött meg a 80-as években.45 Ezt a csökkentést nem nézte jó szemmel a kormánypárt, és a spanyol gazdaság érdekeinek sem felelt meg igazán a latin-amerikai-spanyol kereskedelmi kapcsolatok beszűkülése. Másrészről Latin-Amerika a spanyol külpolitika egyik alappillérét alkotta, még akkor is, ha az EK nem fordított különösebb figyelmet az európai kontinens kulturális jegyeivel és értékeivel teljesen azonos jegyekkel és értékekkel bíró Latin-Amerikára. Ez az ellentmondás csupán néhány évig tartott, hiszen az 1990-es évek elejére a Közösség belátta, hogy Iberoamérica az európai érdekek fontos része, és a nyugati világ stabilitását és befolyását erősíti. Az 1990-es évek eleje tehát impulzust adott a latin-amerikai kapcsolatoknak; egy közös szándéknyilatkozat született, amely hangsúlyozta a latin-amerikai kapcsolatok fejlesztésének

fontosságát,

emellett

az

EK-Iberoamérica

közötti

gazdasági,

kereskedelmi és együttműködési kapcsolatok erősítését tűzte ki célul.46 A demokratikus értékeket konkrét kezdeményezésekkel kezdte segíteni a spanyol kormány, mind bilaterális, mind pedig az Egyesült Nemzetek Szervezete égisze alatt. Nehezen tudta csak a kettős hivatás elvét továbbfejleszteni az ibér állam a politika és a gazdaság komplex világában az 1980-as években, annak ellenére, hogy mindig is hangsúlyozta az európai kontinens és Latin-Amerika közötti hídszerepét. A hídszerep kezdetben nem tudott igazán kiteljesedni, hiszen a gazdasági jellegű kezdeményezések ritkán érték csak el a céljukat, de azt megállapíthatjuk, hogy a Spanyol Királyság EK-elnöksége alatt legalább napirendi politika lett Iberoamérica. Azonban a régiót mindvégig a spanyol külpolitika presztízsterületeként tüntette fel a mediterrán állam, és igyekezett a hídszerepen kívül fenntartani egy saját, kétoldalú cselekvési sávot is.47 1989-ben, Európában bekövetkező politikai és gazdasági változások nem kedveztek Latin45

Drexler i. m. 238 p. Drexler i. m. 238 p. 47 Drexler i. m. 31 p. 46

24

Amerikának, hiszen az európai gazdasági és politikai érdeklődés Kelet-Európa irányába kezdett eltolódni, köszönhetően ezen országok geostratégiai elhelyezkedésének. Összefoglalva, Latin-Amerika a spanyol működőtőke befektetések első számú célterülete lett és számos kis- és közép vállalat igazi multinacionális céggé vált a térségben.48 1980-ban 1 412 millió eurónyi spanyol export ment Latin-Amerikába, és 2 364 millió eurónyi import érkezett az ibér államba. A spanyol külkereskedelem többnyire három fő térségre koncentrálódott: Mercosur, Mexikó és Kuba. A Mercosurral való spanyol kereskedelem 1990 és 1998 között közel 350 százalékkal nőtt, az import pedig 40 százalékkal. Azt lehet mondani, hogy 1998-ra külkereskedelmi aktívum alakult ki a térségben spanyol részről. Mexikó számára Spanyolország mindig is kiemelkedően fontos piac volt, ennek megfelelően a PSOE kormányzása idején végig az USA után második helyet foglalt el az export-import tekintetében és mindvégig nagyon intenzívnek bizonyult a kereskedelem az azték országgal. A szocialisták alatt 30 százalékkal nőtt a térségbe irányuló spanyol export, és az import is hasonló tendenciákat mutatott. Kubával kapcsolatban azt láthatjuk, hogy az ibér állam a sziget kereskedelmének egy harmadát bonyolította le az 1980-as években.49 A PSOE legfőbb feladatának az Európai Közösséghez való csatlakozást tekintette, és mivel a Demokratikus Centrum Unió már az 1970-es évek végén megalapozta a gazdasági szervezetbe való integrációt, a külpolitikai kontinuitás gyors sikerrel kecsegtetett. 1982 decemberében Fernando Morán külügyminiszter nyilatkozatban fordult a „Tízekhez”, hogy a spanyol csatlakozás pontos menetrendjének rögzítését kérje. Az Európai Tanács 1983 márciusában meghatározta Spanyolország EKcsatlakozásának főbb lépéseit, és egymást követték a csatlakozást elősegítő szerződéscsomagok. A legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a spanyol gazdaságot felkészítsék a

Közösségbe

való

integrációra,

különös

tekintettel

az

ország

mezőgazdaságára és halászatára. A folyamat utolsó lépése a csatlakozási szerződés (Tratado de Adhesión de España a las Comunidades Europeas) aláírása volt a portugál és spanyol kormányok részéről, amelyek megerősítették a két mediterrán ország 1986. január 1-jei csatlakozását. A dokumentumot spanyol részről Felipe González 48 49

Drexler András i. m. 30 p. Drexler András i. m. 70 p.

25

miniszterelnök, Fernando Morán külügyminiszter, Manuel Marán az Európai Közösséggel kapcsolatos ügyek minisztériumának államtitkára, és Gabriel Ferrán, az EK állandó képviselője írta alá. A csatlakozási szerződést a Képviselőház egyhangúlag elfogadta.50 A spanyol és portugál csatlakozással az EK lakosainak száma 329 millióra növekedett, és Spanyolország az ötödik legnépesebb állama lett az immár tizenkét tagú Európai Közösségnek. Az integráció pozitív gazdasági előnyei nem sokáig várattak magukra: 1988-re másfélszeresére nőtt a spanyol import, s 1990-ig minden évben megközelítőleg 5 százalékkal nőtt a spanyol gazdaság teljesítménye.51 Az EKcsatlakozás azonban nemcsak pozitív hatással bírt, hanem több nehézséggel is járt, hiszen a legtöbb spanyol vállalat közepes méretű és alacsony versenyképességű volt, és jellemzően

olyan

ágazatokra

koncentrálódott,

amelyek

erős

konkurenciával

rendelkeztek a fejlődő országokban. Nyilvánvaló, hogy az 1986-os EK-csatlakozás több jelentős, és kezdetben bonyolultabb strukturális változást is hozott. Ezek közé sorolandó a

gazdaság

belső

strukturális

modernizációja,

a

liberalizáció,

kereskedelmi

harmonizáció és a külföldi működő tőke.52 A nehézségek ellenére természetesen 1986tól dinamikusan el kezdett növekedni Spanyolország EK-n belüli szerepe és ez megmutatkozott az EK-val való export-import volumenében is. A szocialista kormányokkal történt meg az EK-csatlakozás, és ezzel összhangban a PSOE 1982 és 1996 között az európai elhivatottságot támogatta leginkább, beleértve a CFSP-t, azaz a közös kül- és biztonságpolitikát is. Mindvégig az a percepció motiválta a spanyol diplomáciát, hogy az 1989-es rendszerváltozások miatt esetleg perifériává válhat az új Európában. A spanyol kormány előrenézett, és attól tartott, hogy egy átfogó bővítés (ez majd 2004-ben következik be) csökkenhet Spanyolország súlya az EU-n belül.53 Ha az 1980-as évek spanyol külpolitikáját és külkereskedelmet akarjuk értékelni, elég annyit írnunk, hogy a González-kormány (1982-1996) egyértelművé tette 1988-ra, miért is volt a külpolitika a szocialista kormányzat sikerágazata. A nyolcvanas évek végére lezárult Spanyolországban a külpolitikai átmenet időszaka, és az ország az Európai Közösség, a NATO, a Nyugat-Európai Unió tagja lett. Az országban

50

http://www.mae.es/es/MenuPpal/EspañayUE/España+en+Europa/ Letöltés ideje: 2008. április 14. http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html#Econ Letöltés ideje: 2008. április 14. 52 Drexler i. m. 29 p. 53 Drexler i. m. 31 p. 51

26

megkezdődött az a folyamat, amelyet később – Írország után szabadon – joggal neveztek gazdasági csodának. Az ország gazdasága minden évben 5-7 százalékkal bővült, ehhez párosult egy rendezett makrogazdaság, kedvező költségvetési deficittel és államadóssággal.54 A Spanyol Királyság tehát megtalálta a bevezetőben emlegetett valós helyét, a népek nemzetközi közösségének megbecsült tagja, a Mediterrántérségben és Latin-Amerikában önálló szerepre vállalkozó regionális európai középhatalom lett.55

54 55

Szilágyi i. m. 128 p. Szilágyi i.m. 145 p.

27

VII. Az Aznar-kormány külpolitikája és kereskedelmi kapcsolatai (1996-2004) Az 1996-os kormányváltás nemcsak a spanyol külpolitikában hozott számos változást, hanem a gazdasági és társadalmi élet valamennyi területén is. Míg a külpolitika a 14 évig hatalmon lévő szocialista párt sikerágazata volt, a jobbközép Néppárt (Partido Popular) kénytelen volt ezen változtatni, hiszen több gazdasági és társadalmi eredetű probléma is felütötte a fejét az országban az 1990-es évek derekán, amelyek – sikeres - menedzselése maga után vonta a nemzetközi szféra szerepének átmeneti csökkenését. 1990-re, a négyévnyi gazdasági szárnyalás után, a spanyol gazdaság is megérezte az egész Európát érintő gazdasági recessziót, és 1994-ig nem gyarapodott

igazán,

ezen

felül

szükségessé

vált

a

monetáris

konvergencia

problémájának minél hamarabbi megoldása. Az Aznar-kormányzat törekvő, és céltudatos gazdaságpolitikájának köszönhetően azonban Spanyolország az Európai Unió ötödik legerősebb gazdaságává vált, és 1999-ben teljesíteni tudta a Maastricht-i makrokritériumokat, majd 2002-ben az elsők között vezethette be az euró-t. A Néppárt növelte az exportot, ezzel arányban csökkenteni tudta az importot, támogatta a privatizációt,

liberalizálta

a

gazdaságot,

és

10

százalékra

zsugorodott

a

munkanélküliségi ráta is. A spanyol gazdaság 2, 5 százalékkal tudott gyarapodni 2003ban, és 2, 6 százalékkal egy évvel később, ami a második leggyorsabban növekvő EU-s gazdasággá tette a spanyolt.56 2003 végén az Aznar-kormányzat bejelentette, hogy költségvetési többlettel zárja az évet, ami jórészt betudható volt a szuficites külkereskedelmi mérlegnek (ez meglehetősen ritka volt az ország 20. századi történelmében).57 A szocialista prioritás hármas elhalványulását azonban nemcsak a belső problémák generálták, hanem az Aznar-kormány külpolitikai orientáció- avagy hangsúlyváltása is. A dolgozatban már korábban említett perszonalizáció tökéletesen követhető volt José María Aznar miniszterelnöksége alatt is. Az európai elhivatottság fontos szerepet töltött be a jobbközép kormány nyolc éve alatt is, ugyanakkor jelentős 56 57

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html#Econ Letöltés ideje: 2008. április 14 http://en.wikipedia.org/wiki/Aznar Letöltés ideje: 2008. április 23.

28

váltást képviselt a jobboldali kormányzat külpolitikájában az Egyesült Államok, amely a vocación europea-hoz közel azonos súllyal bíró külpolitikai prioritássá vált a néppárti kormány két ciklusa alatt. A spanyol történészek ezért mondják azt, hogy a szocialista kormány egyértelmű europaizmusához hozzáadódott a Néppárt atlantizmusa; ehhez gyakran hozzáteszik, hogy Aznar úgy próbálta tovább erősíteni az ország nemzetközi presztízsét, hogy kialakította a saját „special relationship-jét” a világ első számú gazdasági és katonai hatalmával, az Egyesült Államokkal.58 Az USA-val kialakuló szorosabb kötődés nem feltétlenül kereskedelmi alapokon nyugodott, hanem fontos szerepet játszott benne az a több évtizede fennálló bilaterális és a NATO-n belüli együttműködés, valamint a Spanyol Királyság jelenléte az amerikai kontinensen. Ugyanakkor kis mértékben ugyan, de természetesen megélénkültek az USASpanyolország közötti kereskedelmi kapcsolatok, de fenntartom, hogy az Aznarkormány USA-közeli külpolitikája nem igazán gazdasági vagy kereskedelmi prioritásokból táplálkozott. Minazonáltal az USA megnövekedett fontossága azért kis mértékben nyomon követhető a külkereskedelemben és a befektetések volumenében is. 1998-ban a spanyol FDI közel százaléka, majd 2000-ben a 23 százaléka Iberoamérica-ba lett kihelyezve, 27 százaléka (1998) és 30 százaléka (2000) az Európai Unió tagországaiba, és mindössze 0, 06 százalék (1998) és 10 százalék (2000) az USA-ba. 2001-re az USA-ban megvalósuló spanyol befektetések volumene viszont már egyértelműen meghaladta a Latin-Amerikába irányulóét, és majdnem a kétszeresére bővült a latin-amerikai befektetéseknek. Míg a spanyol FDI 9 százaléka ment az USA-ba, addig mindössze 5 százaléka a latin-amerikai országokba, és a többi mind az Unió tagállamaiba vándorolt (78-79 %).

A 2000-es évben a spanyol export 73, 3 százaléka irányult az EU

tagállamokba, 4, 8 % az USA-ba és 5, 65 % Latin-Amerikába, 1, 96 % Észak-Afrikába, és majd 2001-ben tovább nőtt az Európai Unió jelentősége 78%-ra, és változatlan maradt a három másik prioritás régió részesedése a spanyol exportból (4, 7 %, 5, 7 %, 2 %).59 Külkereskedelmi szempontból megkérdezhetetlenné vált az Európai Unió szerepe, míg a többi külpolitikai prioritásrégió gazdasági értelemben csak korlátozott szerepet 58

CFSP Forum, 3 May 2004 Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2004/ CFSP%20Watch%202004%20Spain.pdf 2008. április 27. 59 Francico Pellicer i. m. 93 p. és 167 p.

29

játszhatott. Az 1986-os EU-csatlakozás után a spanyol külkereskedelem több mint 86 %-a minden évben az Unió tagállamaival, Latin-Amerikával, az USA-val és ÉszakAfrikával bonyolódott le.60 Ezt a tendenciát támasztják alá az általam vizsgált és a függelékben közölt diagramok és statisztikai adatok is. Mindazonáltal továbbra is fenntarthatjuk azt a tételt, hogy a spanyol külkereskedelmi aktivitás több mint 85 százaléka az ország külpolitikailag fontos, azaz prioritásrégióival bonyolódott le (Európai Unió, Latin-Amerika, USA, Észak-Afrika). A működőtöké befektetések 95, 3 százaléka 1998-ban, 97 százaléka 2000-ben, 97, 2 százaléka 2001-ben irányult Európába, az USA-ba, Latin-Amerikába és Észak-Afrikába. A spanyol export 86 százaléka 1990-ben, 86, 1 százaléka 1994-ben, 87, 4 százaléka 1998-ban, 86, 8 százaléka 2000-ben, míg 86, 9 százaléka 2001-ben ment a prioritásrégiókba.61A mediterrán régió inkább biztonsági-védelmi szempontok miatt válhatott kiemelt prioritású régióvá, hiszen Spanyolország mintegy felvállalta a kooperáció és a dialógus koordinálását, úgy mint a világ gazdasági és katonai erőcentrumainak tagja. Azonban ha megnézzük a 1996 és 2004 közötti export-import adatokat, láthatóvá válik az, hogy Észak-Afrikával is jelentős kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki, különösen három országgal: Marokkóval, Algériával és Líbiával. Az export 216, 5 százalékkal, az import 225 százalékkal gyarapodott az Aznar-éra két kormányzati ciklusa alatt. Ez az exportimport volumen betudható volt az egyre intenzívebb politikai párbeszédnek és a kialakuló szoros kooperációnak a biztonság területén.62 A hipotézis bizonyítása gyakorlatilag az 1950-es évektől nyer értelmet, hiszen már Franco idején is a kereskedelmi kapcsolatok determinálták le a külpolitikailag jelentősebb prioritásokat, így válhatott Európa helyett Latin-Amerika domináns régióvá a demokratikus átmenet éveiben, majd az EK-csatlakozáskor így lett Európa a Spanyol Királyság legfontosabb prioritása. Latin-Amerika különösen fontos a dolgozat témája szempontjából, hiszen az eltelt 40 évben inkább azért lehetett mindig a prioritás háromszög egyik csúcsa, mert jelentős kereskedelmi kapcsolatokat tudott fenntartani Spanyolországgal. A kereskedelmi kapocs nélkül nem vagy nehezen alakulhat ki 60

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas Letöltés ideje: 2008. április 27. 61 Pellicer i. m. 93 p. 62 www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas Letöltés ideje: 2008. április 27.

30

fontosabb diplomáciai kapcsolat a nemzetközi rendszerben. Természetesen már az Aznar-kormányzat alatt megjelent az ázsiai kontinens egyre növekvő kereskedelmi szerepe. 1996 és 2004 között az export 139 százalékkal, az import 276, 3 százalékkal megnőtt, ezen belül a Kínába irányuló export 248 százalékkal, az onnan származó import pedig 463 százalékkal bővült. Az Indiával fenntartott kapcsolatok messze elmaradtak a kínai adatoktól. Az Aznar-kormányzat, az Iberoamérica-val még a González-kormányzat által kiépített széleskörű politikai és gazdasági kapcsolatok közül inkább a gazdasági szárnyra fektetett nagyobb hangsúlyt, aminek köszönhetően a spanyol beruházások és vállalatok száma megsokszorozódott Latin-Amerikában; ami a politikai kapcsolatokat illette, a jobbközép kormány csak arra törekedett, hogy fenntartsa - a korábbi kormány által kialakított - hegemóniáját a térségben, valamint tovább hangsúlyozta az EU számára a két erőcentrum közötti dialógus intenzívebbé tételének szükségességét. Az 1986 óta EU-tag Spanyolország gyakorlatilag egymaga vonta be a latin-amerikai régiót az Európai Unió külpolitikai és kereskedelmi tematikájába.63 A

spanyol-portugál-latin-amerikai

csúcstalálkozók

folytatódtak

Aznar

miniszterelnöksége idején is: 1997-ben Isla Margarita-ban, 1998-ben Oportoban, 1999ben Havannában, 2000-ban Panamában, 2001-ben Limában, 2002-ben Bávaro-ban, 2003-ban pedig Santa Cruz de la Sierrában találkoztak az érintett országok kormányfői és külügyminiszterei.64 Meglepő adat, hogy 1998-ben még meghaladta a latin-amerikai térségbe irányuló spanyol FDI, az Uniós tagállamokba irányuló működő tőke volumenét: 4 525 millió eurónyi tőke áramlott az uniós tagállamokba és 5 775 milliónyi a latin-amerikai térségbe. Ez az arány megfordult 2000-ben, és 18 838 millióra, valamint 14 600 millióra módosult.65 Ez is jelzi, hogy az atlanti elhivatottság latinamerikai szárnya jóval inkább gazdasági eredetű, mint az észak-amerikai szárny. Ez már a Franco-féle diktatúrában is így volt, és azóta is az látható, hogy az USA inkább –

63

Drexler András i. m. 32 p. Ricardo Daher: Las conflictivas relaciones de Espana con América Latina in: Liberación, 26 Marzo de 2004 65 Drexler András i. m. 33 p. 64

31

diplomáciai-politikai okok miatt lehet a vocación atlántica egyik része, míg a latinamerikai rész mindig is gazdasági-kereskedelmi szempontok alapján szerveződött. Az Aznar-kormány idején egy második jelentősebb befektetési hullám indult meg Latin-Amerikában, és jellemző volt rá az, hogy kisebb vállalatokon keresztül zajlott le. A térségbe irányuló spanyol FDI 1998-ban elérte az 1, 9 milliárd pesetát, ami az összes külföldre irányuló spanyol közvetlen befektetés kétharmadát jelentette. Spanyolország az EU legjelentősebb befektetője maradt a térségben 2004 után is. A nyelv persze továbbra is döntő faktor volt ebben a folyamatban, másrészről az EU-tag Spanyolország uniós tagsága gazdasági és politikai konszolidációt és a fontosabb nemzeti vállalatok versenystratégiájának kialakítását vonta maga után. A 90-es évek első felében még mindig számos nehézségbe ütközött a spanyol – többnyire kisebb – vállalatok részvétele az uniós piacokon, így szinte „erőltetetten” irányultak a befektetések LatinAmerikába.66 Jellemzően a spanyol FDI befektetések elsősorban a szolgáltatási szektort és az infrastruktúrát célozták meg. Ez nem véletlenül alakult így, hiszen ezek a szektorok Latin-Amerikában még nagyon fejletlennek számítottak az európai kontinenshez képest, és épp ezért válhattak ennyire vonzóvá a spanyol vállalatok számára. A Telefónica, Repsol és az Endesa befektetéseinek köszönhetően még nagyobb számban jelent meg a térségben az addig hiányzó nemzetközi dimenzió.67 Az Anzar kabinet éveiben a LatinAmerikába irányuló FDI 7 százalékkal meghaladta az EU-ba irányulóét. A külkereskedelem szempontjából különösen Argentina, Brazília, Chile és Mexikó emelkedett ki, és olyan adatok is megjelentek, hogy a spanyol befektetések 1997-re 50szeresére nőttek 1993-hoz képest.68Míg az EU nem elsősorban gazdasági partnerként tekintett

Latin-Amerikára,

addig

Spanyolország

számára

egyértelmű

volt

a

kapcsolatrendszerben a gazdasági jelleg. 2000-re az adatok azt mutatták, hogy az ibér állam a legjelentősebb befektető a régióban, megelőzve Németországot. Ahogy már korábban említettem, a spanyol FDI néhány fontosabb területre koncentrálódott: így a közlekedésre, távközlésre, idegenforgalomra és pénzügyre. 66

Drexler András i. m. 78 p. Drexler András i. m. 78 p. 68 Drexler András i. m. 80 p. 67

32

1996 és 2004 között megtartotta azt a pozícióját a Spanyol Királyság, hogy kizárólag az USA előzte meg az FDI befektetések volumenében a latin-amerikai térségben. Ami a külkereskedelmet illeti, 1996 és 2004 között 176 százalékkal nőtt a Latin-Amerikába irányuló spanyol export. 1996-ban 3610, 6 millió euró volt, majd 2001-re 205 százalékkal megugrott a spanyol kivitel volumene, ám 2002-től lassú csökkenés vette kezdetét, és a jobbközép kormány utolsó évében 6355 millió euróra rúgott az export. Különösen Mexikóval bővült rendkívüli mértékben a spanyol külkereskedelem, hiszen 1996 és 2004 között nem kevesebb, mint ötszörösére nőtt a spanyol export volumene. Említésre méltó még Brazília, ám itt mindössze a mexikói forgalom fele zajlott le. Az USA-val történő külkereskedelem csak néhány százalékkal maradt el az egész latin-amerikai régió külkereskedelmétől, és a következőképpen alakult: 1996-ban az USA-ba irányuló spanyol export értéke 2 875 millió euró, míg 2004-ben 5802 millió euró. Nem véletlen, hogy az EU-zónával folytatott kereskedelem messze meghaladta a vocación atlántica-val lebonyolított kereskedelmet, és míg 1996ban négy-ötszöröse volt, 2004-ben tovább nyílt az olló, hiszen majd hétszeresére nőtt az EU-zónába áramló spanyol export volumene, az amerikai kontinenshez képest (12 818 millió euró az USA-val és Latin-Amerikával, 87 911 millió euró az EU-val). Ami a Mediterráneumot illette, a Spanyolország kezdeményezte mediterrán dialógus folytatódott, sőt 1999-ben a washingtoni csúcson a szövetség országai hangsúlyozták, hogy tovább kell erősíteni a párbeszéd politikai és gyakorlati dimenzióit. Ez az régió, amivel a külkereskedelmi kapcsolatok is jelentősnek tekinthetőek, azonban itt a diplomáciai kapcsolatok is rendkívüli szerepet játszottak, valamint a két spanyol városállam is mindenféleképpen megemlítendő, hiszen folyamatosan jelen volt a PP Néppárt külpolitikai hangvételében. A spanyol-marokkói kapcsolatok 1975 után, 2001ben ismét mélypontra jutottak, épp az előbb említett észak-afrikai spanyol városállamok (Ceuta és Melilla), valamint a Kanári-szigetek, Penon de Velez de la Gomera, Penon de Alhucemas és Chafarinas szigetek miatt, ugyanis Marokkó többször is kifejezte igényét ezekre a területekre, azonban az Aznar-kormányzat még csak tárgyalni sem volt hajlandó ezekről a szigetekről és a két városállamról. (Ceuta és Melilla, Marokkóban található két kikötőváros, az egykori spanyol gyarmat maradványai. A két város területe

33

megközelítőleg 30 négyzetkilométer, és népessége együttesen 130 ezer fő.)69Az ellentéteket csak tovább mélyítette az, hogy 2001-ben a spanyol kormány magához rendelte a marokkói nagykövetet, és azzal vádolta meg Rabat-ot, hogy az támogatja a marokkói illegális bevándorlókat, akik Spanyolországon keresztül az Európai Unióba tartanak.70 A vocación mediterránea-val kapcsolatban azt figyelhetjük meg, hogy hasonlatosan az USA-hoz, inkább politikai fontossága miatt lehet a spanyol külpolitikai háromszög egyik csúcsa, ám a régió három államával jelentősnek mondható külpolitikai kapcsolatok léteztek. Spanyolország a 20. században fokozott figyelemmel követte a térség politikai sorsának alakulását, ám itt mégsem alakultak ki azok a szoros gazdasági kötelékek, amelyek Iberoamérica-ban vagy az európai kontinensen olyannyira nyilvánvalóak.

69 70

Probáld Ferenc: Európa reginális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000. 337-338 p. http://en.wikipedia.org/wiki/Gibraltar Letöltés ideje: 2008. április 22.

34

VII/2. Gibraltár Gibraltárról mindenféleképpen kell beszélnünk, hiszen szorosan kapcsolódik a spanyol külpolitikához, és mivel a dolgozat részben az ország külpolitikai prioritásait veszi górcső alá, ezért annak ellenére sem hagyhatjuk ki Gibraltárt, hogy kereskedelmi kapcsolatokról aligha beszélhetünk Gibraltár és a Spanyol Királyság relációjában. A félszigetet 1704-ben foglalták el az angolok, és 1713-ban, a spanyol örökösödési háborút lezáró Ultrecht-i békében került brit fennhatóság alá, 1830-ban pedig hivatalosan is brit koronagyarmattá vált.71 Gibraltár geostratégiai jelentősége miatt fontos brit tengeri bázis lett, és meghatározó szerepet játszott a Napoleón elleni háborúban, majd később a második világháborúban is. 1950-ben a caudillo már kifejezte igényét a földrajzilag egyértelműen Spanyolországhoz tartozó félszigetre, ám a spanyol törekvések süket fülekre találtak. 1967-ben az Egyesült Királyság végül engedett a spanyol diplomácia erőszakosságának, és népszavazást tartottak a félsziget hovatartozásáról. 12 130 szavazó voksolt az Egyesült Királysághoz való tartozás mellett, míg 44-en kívántak a Spanyol Királyságba visszatagozódni.72 A Régimen válasza nem késett sokáig: lezárták a spanyol-gibraltári határszakaszt, lehetetlenné téve bármiféle átjárást a két ország között. Erre a brit kormány - összhangban a félsziget Alkotmányával - kijelentette, hogy soha nem fogja engedni, hogy Gibraltár népe egy másik állam fennhatósága alá kerüljön. Spanyolország EK csatlakozása után megenyhültek a brit-spanyol kapcsolatok, ezért a González-kormány megnyitotta a mintegy 20 éve lezárt spanyol-gibraltári határszakaszt. 1986 után gyakorivá váltak a brit-spanyol külügyminiszteri találkozók.73 Az újabb – második – népszavazásra 2002-ig kellett várni, amely során megismétlődött az 1967-es referendum: 17 900-an szavaztak a brit fennhatóságra, és csupán 187-en a spanyolra.74 A kormányváltás után, 2004-ben azonban ismét problémaforrássá vált a félsziget: a szocialista PSOE nemtetszését fejezte ki amiatt az ünnepségsorozat miatt, amelynek keretén belül az Egyesült Királyság, Gibraltár 71

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/gi.html#Intro Letöltés ideje: 2008. április 22. http://en.wikipedia.org/wiki/Gibraltar Letöltés ideje: 2008. április 22. 73 http://en.wikipedia.org/wiki/Aznar Letöltés ideje: 2008. április 22. 74 http://en.wikipedia.org/wiki/Aznar Letöltés ideje: 2008. április 22. 72

35

elfoglalásának 300 éves évfordulóját ünnepelte, és Zapatero kijelentette, hogy ezt nyílt provokációnak tartja válaszul az Egyesült Államok, és az Egyesült Királyság ellenezte spanyol csapatkivonásokra. 2004 decemberében a kormány váratlanul megváltoztatta Londonnal, és a félszigettel szembeni külpolitikai magatartását, és bejelentette, hogy elismeri a 2002-es referendum eredményét, majd kilátásba helyezett egy - immár a félsziget bevonásával - hármas, spanyol-brit-gibraltári találkozót.75Ebben nyilván az is szerepet

játszhatott,

hogy

a

helyi

gibraltári

politikai

pártok

egyértelműen

szembehelyezkedtek egy esetleges Spanyolországhoz csatoláshoz, és mindvégig az önrendelkezés elvét támogatták, csakúgy mint ahogy a brit politikai pártok is. 2006 márciusában végül elfogadásra került egy új gibraltári alkotmány, amely kimondta a gibraltári nép önrendelkezési jogát. Azt láthatjuk, hogy a Partido Popular fenntartotta a félszigettel szembeni követelését, ám a PSOE egy teljesen új külpolitikai hangvételt folytatott, és gyakorlatilag elismerte az Egyesült Királysághoz tartozó Gibraltárt. A Spanyol Királyság és Gibraltár kapcsolatai barátinak nevezhetőek, a jelenlegi spanyol kormányzatnak nincsenek területi követelései a félszigettel szemben, ennek megfelelően a korábban kissé feszültebb brit-spanyol diplomáciai hangvétel is megenyhült 2004 óta. A PSOE tiszteletben tartja Gibraltár lakosságának önrendelkezési jogát, és nem kíván újabb népszavazást kiírni a félsziget hovatartozásáról.

75

http://en.wikipedia.com/Aznar Letöltés ideje: 2008. április 22.

36

VII/2. Atlantizmus 1999 áprilisában elfogadták a NATO új Stratégiai Koncepcióját, amelyben az 1991-es Stratégiai Koncepcióhoz hasonlóan megfogalmazták a szövetség célkitűzéseit, valamint meghatározták a szövetséget a XXI. században fenyegető biztonsági kihívásokat

(regionális

instabilitás,

terrorizmus,

nukleáris

fegyverek

és

hordozóeszközeik elterjedése), és az azokra adandó politikai és katonai válaszokat. Megfigyelhető, hogy a spanyol gazdaság helyzetének megszilárdulása, és a nemzetközi kereskedelemben való fokozottabb részesedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Aznar-kormányzat nagyobb mértékben részt vehetett az ENSZ és a NATO által kezdeményezett és jóváhagyott katonai és válságkezelő missziókban.76 Ahogy az korábban említésre került, összhangban a nagyobb nemzetközi szerepvállalással és az egyértelmű atlantizmusával, 6 évnyi bel- és külpolitikai nyugalom után a magabiztos jobbközép kormányzat támogatásáról biztosította az iraki kérdést fegyveresen rendezni szándékozó Bush-kormányt. Ebben a fejezetben kevésbé jelenik meg a kereskedelem, de úgy gondolom, hogy Aznar szerepvállalása az iraki konfliktusban olyan folyamatokat indított el, amelyek alapjában hatással lesznek a Spanyol Királyság azóta eltelt öt évére. Ezért döntöttem úgy, hogy nagyon röviden ismertetem az iraki konfliktust és annak spanyol érintettségét.

2003. február 22-én Bush elnök texasi birtokán találkozott Tony Blair, Silvio Berlusconi olasz, és Aznar spanyol miniszterelnökkel, hogy megvitassanak egy lehetséges Irak elleni inváziót.77 A jobbközép spanyol kormányzat már korábban jelezte, hogy kész támogatni az USA terveit, és egyetértett az amerikai elnökkel abban, hogy az esetleges iraki nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek miatt az ENSZ-nek, határozattal kell jóváhagynia egy Irak elleni katonai támadást. A „négyek” elhatározottságát csak tovább erősítette az ENSZ fegyverzetellenőrző csoportjának januári jelentése, amely szerint az iraki hatóságok nem működnek együtt a fegyverzetellenőrökkel. Aznar a találkozón azt nyilatkozta, hogy ha a Biztonsági Tanács 76

Tihanyi Marietta: A spanyol fegyveres erők küldetéséről, feladatairól. In: Új Honvédségi Szemle, LVIII. Évfolyam, 2004/8. 33 p. 77 http://en.wikipedia.org/wiki/Iraqi_War Letöltés ideje: 2008. április 22.

37

nem támogatja saját – Irak tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére utolsó lehetőséget adó, és ennek hiányában „komoly következményeket” kilátásba helyező – 1441-es számú határozatát (2002. november 9.), akkor a további ENSZ-határozatok semmitmondóakká válnak. Már ekkor bebizonyosodott, hogy a Néppárt (a spanyol választók 85 százalékával ellentétes álláspontot képviselve), a Tony Blair vezette Labour Party mellett az iraki kérdést fegyveresen rendező Egyesült Államokat kívánja segíteni, és kész katonailag is támogatni egy Irak-ellenes koalíciót. Válaszul az amerikai elnök távozásra felszólító ultimátumára, Szaddam Husszein kijelentette, hogy nem hagyja el országát, és megerősítette, hogy Irak nem rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel.78 Az USA-vezette koalíciós támadás végül 2003. március 17-én indult meg: ENSZfelhatalmazás nélkül. Spanyolország 1300 katonával vett részt a hadműveletekben, és Nadzsaf-ban a hondurasi (368), nicaraguai (230 fő), dominikai (302 fő), és az elsalvadori (380 fő) erők vezetésével lett megbízva. A közel-keleti országban töltött 406 nap alatt összesen 3500 spanyol katona járult hozzá a rendfenntartáshoz, és a spanyol kontingens 11 katonát vesztett, tízet lázadók öltek meg, egy pedig balesetben vesztette életét.79 A spanyol szerepvállalás legfőbb célja az Egyesült Államok támogatása volt, összhangban a szoros atlanti-spanyol kapcsolatnak, valamint a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező antidemokratikus Husszein-rezsim megdöntése. A spanyol katonai szerepvállalást már a háború kezdetén ellenezte a lakosság döntő többsége, sőt 2003 végére maga a Néppárt is megosztottá vált. A kialakult ellenséges belpolitikai hangulatot csak tovább rontotta a görög Prestige tankerhajó elsüllyedése a galíciai partok mellett, és a spanyol kormány nemtörődöm hozzáállása az ország északnyugati partjait olajjal elárasztó roncs kálváriájában. A Prestige elsüllyedése később regionális környezetszennyezéshez vezetett, és elpusztította a galíciai tengerpart nagy részét. Ebben a belpolitikai helyzetben hirdette ki a 2004-es választások időpontját Aznar, és miután 2002-ben kijelentette, hogy nem fog indulni a következő választásokon, megnevezte utódját is, Mariano Rajoy személyében.80

78

http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/4878340.stm Letöltés ideje: 2008. április 27. http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/4878340.stm Letöltés ideje: 2008. április 27. 80 http://en.wikipedia.org/wiki/Aznar Letöltés ideje: 2008. április 27. 79

38

Januártól kezdve folyamatosan néppárti előnyt prognosztizáltak a nagyobb közvélemény kutató cégek, olyannyira, hogy márciusban – mindössze két hétre az általános választásoktól – a PP közel 10% körüli előnyt tudhatott magáénak a PSOE-val szemben. Azaz a spanyol lakosság többsége által elutasított iraki katonai szerepvállalás ellenére a Néppárt képes volt megőrizni népszerűségét a spanyolok körében, köszönhetően

egyértelműen

a

szuperlatívuszokkal

illethető

gazdaság-

és

társadalompolitikájuknak.81 2004. március 11-ének reggelén Madrid legforgalmasabb pályaudvarán azonban minden megváltozott. A történtek után nem volt kétséges, hogy mindez nem kis hatással lesz a három nap múlva esedékes választásokra. 2004-ben, talán először a spanyol történelemben, úgy tűnt, hogy a külpolitika fog dönteni az általános választások sorsáról.

81

CFSP Forum 3 May 2004 Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2004/ CFSP%20Watch%202004%20Spain.pdf 2008. április 27.

39

VII/3. Madrid, 2004. március 11. 2001. szeptember 11-e új fejezetet nyitott a nyugati világ országainak életében: a terrorizmus, mint az egyik biztonsági kihívás a legfenyegetőbbé vált mind közül, és egyértelművé vált, hogy 2001 után egyetlen európai állam sem érezheti magát biztonságban. Az ENSZ BT 2002-ben az iraki határozattervezet mellett hivatalosan bejelentette, hogy az európai kontinens minden államát egyformán veszélyezteti a terrorizmus, és megelőzése, valamint felszámolása nemzetközi összefogást igényel. Spanyolországra 2004. március 11-én, három nappal az általános választások előtt sújtott le a terrorizmus, az európai kontinens minden idők legsúlyosabb merényletét eredményezve. A reggeli órákban több összehangolt robbanás rázta meg Madrid három „HÉV” megállóját, az Atocha-t, az El Poso-t, és a Santa Eugenia-t.82 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még csütörtökön (március 11.) elfogadta az 1530-as számú ENSZhatározatot, amelyben elítélte a merényletet, és amelyben – a spanyol kormány kérésére – az ETA-t jelölte meg a robbantások elkövetőjeként. „A határozat a leghatározottabban elítéli az ETA által Madridban elkövetett robbantásos merényletet.” – szólt a szöveg.83 Látható, hogy az Aznar-kormányzat egyértelműen a baszk terrorista csoportot jelölte meg a robbantás elkövetőjeként, annak ellenére, hogy az ETA ilyen volumenű robbantást még soha nem követett el a Spanyol Királyság területén, sőt mi több, nem is vállalta a felelősséget március 11-ért. Még a robbantás napján kijelentette Arnaldo Otegi, az ETA-hoz közel álló baszk politikus, hogy nem a baszk szervezet a tettes, és állítását azzal támasztotta alá, hogy az ETA mindig figyelmeztet merényletei előtt.84 A Néppárt ETA-verziójának magyarázata viszonylag egyszerű: ha az ETA állt volna a robbantás sorozat hátterében, úgy a kormányzás nyolc éve alatt a baszk terrorista csoporttal szemben igen következetesen és egyre nagyobb szigorral fellépő Aznarkabinet profitált volna az eseményekből, és nagy valószínűsséggel nyerte volna a márciusi választásokat. Ezzel szemben, ha valamely iszlám fundamentalista szervezet követte el a merényletet, akkor iraki katonai szerepvállalás miatt az a PSOE került volna és került belpolitikai helyzet előnybe, amely az elmúlt nyolc évben folyamatosan 82

http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/3502722.stm Letöltés ideje: 2008. április 27. http://www.un.org/terrorism/res.htm Letöltés ideje: 2008. április 27. 84 The Economist, March 13th 2004, 29 p. „Terror before an election” 83

40

kritizálta a kormány külpolitikáját, annak biztonságpolitikai kockázatai miatt. A kormány tudta, hogy ha nem manipulálja a médiát, akkor nagy eséllyel elvesztheti a választásokat. Mikor a marokkói elkövetők egy részét elfogták, biztos választóinak egy része elfordult a PP-től, mondván, a Néppárt kampányfogásként akarta felhasználni a madridi robbantásokat. A kormány manipulációja ellenére több szakértő - joggal - gondolta úgy, hogy a módszerek, az időzítés, a helyszín félreérthetetlenül egy iszlám szélsőséges csoportot idéznek. Mivelhogy a merénylet három nappal az általános választások előtt történt, a jobbközép kormány mindenféleképpen belpolitikai okokat sejtett – és akart sejteni - a tragédia hátterében, és ezért nevezte meg az ETA-t, mint a madridi támadás felelősét. Két nappal később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a robbantásért egy, az AlKaidához közeli iszlám szervezet tehető felelőssé: március 13-án, szombaton több marokkói nemzetiségű férfit tartoztattak le, akikről bizonyossá vált, hogy résztvettek a merénylet megszervezésében. Aznar azonban – a szakértői vélemények és a tények ellenére - továbbra is kitartott amellett, hogy a baszk terrorista szervezet is közreműködött a merényletben, ezért hivatalosan ezt a változatot fogadta el a spanyol média is. Erre reagált március 13-án, Fidel Castro, kubai elnök, aki elmondta, hogy Aznar miniszterelnök félrevezette a spanyol embereket azáltal, hogy az ETA-t nevezte meg az elkövetőnek, továbbá kijelentette, hogy a Néppárt tudja, hogy egy iszlám csoport a tettes, azonban a választások előtt célszerűbb az ETA-t vádolni az iraki konfliktus miatt. Németország csatlakozott a kubai elnökhöz, és úgy vélte, hogy a PP magát a nemzetközi biztonságot veszélyezteti, ha politikai érdekből nem hajlandó elismerni az iszlám csoport, és az Al-Kaida szerepét a merényletek végrehajtásában. Ugyancsak Németország sürgette azt is, hogy Javier Solana rendeljen el veszélyhelyzetet az európai országokban az iszlám terroristafenyegetésre való tekintettel.85 Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb Uniós ország katonái még mindig Irakban tartozódtak, csakúgy, mint

85

http://en.wikipedia.org/wiki/11_March_2004_Madrid_train_bombings Letöltés ideje: 2008. április 27.

41

ahogy 1300 spanyol katona is. Március 19-én a kormány közzé tette a madridi robbantások halálos áldozatainak számát: 202 fő.86 Szűk három héttel a madridi merénylet után, végleg nyilvánvalóvá vált, hogy a robbantást egy iszlám csoport követte el. Április 3-án négy észak-afrikai terrorista robbantotta fel magát Madrid déli negyedében, Leganes-ben, mintsem hogy a spanyol rendőrök kezére kerüljön. A négy – feltehetően – marokkói férfi által bérelt lakásban többtucatnyi gyutacsot és nagymennyiségű robbanószert találtak a biztonsági erők, ami arra engedett feltételezni, hogy a terroristák, Madrid után újabb merényleteket terveztek. Tehát nemcsak az bizonyosodott be, hogy a madridi robbantások hátterében egy fundamentalista iszlám szervezet állt, hanem az is, hogy ez a csoport a Marokkói Iszlám Harcosok Csoportja volt.87 Az The Economist egész egyszerűen azt írta, hogy a terrorizmus megérkezett Európába is. A 2004. március 14-én, vasárnap lezajlott általános választások, a három nappal korábban történt eseményeknek köszönhetően, nem okozott meglepetést senkinek sem a szocialista párt hatalomra kerülése. A választásokon kimagasló volt a részvételi arány, és ez leginkább az új kampánytechnikáknak által megszólított, addig apolitikus, kifejezetten háborúellenes fiataloknak volt köszönhető. Ezek a fiatalok, „protestszavazóként”, a kormánypárt ellen szavaztak. A szavazatok teljes körű feldolgozása után kialakult a végeredmény, amely szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 42, 7%-ot, a Néppárt pedig, 37, 7%-ot szerzett a voksoláson. Eszerint a szocialisták 164, a néppártiak 148 képviselőt küldhettek a 350 fős Alsóházba.88 A néhány hónapja még toronymagasan vezető jobbközép Néppárt tehát elveszítette a választásokat a szocialista PSOE-val szemben, és ellentmondások nélkül állíthatjuk, hogy az Aznar-kormányzat külpolitikája - és ezzel összhangban az iraki háború, Madrid, és a megerősített Al-Kaida kapcsolatok - okozta a Néppárt vereségét, hiszen a párt olyan gazdasági és társadalmi stabilitást teremtett az országban

86

http://www.nol.hu/cikk/369300/ Letöltés ideje: 2008. április 27. http://www.nol.hu/cikk/369300/ Letöltés ideje: 2008. április 27. 88 http://www.nol.hu/cikk/369300/ Letöltés ideje: 2008. április 27. 87

42

kormányzása alatt, amire még nem volt példa azelőtt a spanyol történelemben. Nem véletlen, hogy Irak előtt nem is talált politikai fogást ellenfelén a szocialista párt, és az iraki hadművelet után saját, a kormányzó párttól élesen eltérő külpolitikai hitvallása képezte a PSOE politikai programjának gerincét.89 Nem meglepő, hogy a győztes szocialisták főtitkára, és miniszterelnök-jelöltje, Zapatero első sajtótájékoztatóján azt jelentette be, hogy a spanyol külpolitika visszatér hagyományos hármas felosztású értékrendszeréhez, azaz újra az európai, atlanti és mediterrán prioritások lesznek Spanyolország számára az elsődlegesek, és ezeknek, valamint választási ígéretüknek megfelelően kivonják az 1300-fős spanyol kontingenst Irakból. A szocialisták tervezetével mindenki egyetértett az új Parlament első plenáris ülésén a Néppártot kivéve.90

89

CFSP Forum, 3 May 2004 Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2004/ CFSP%20Watch%202004%20Spain.pdf 2008. április 27. 90 http://www.boston.com/news/world/europe/articles/2004/04/18/zapatero_orders_spanish_pullout_from_ iraq_1082319189/ Letöltés ideje: 2008. április 27.

43

VIII. A Zapatero-kormány külpolitikája és külkereskedelmi kapcsolatai (2004-2008) 2004-ben a spanyol külpolitika ismét fordult egyet, és a perszonalizáció ezúttal is meghatározta a spanyol külpolitikai prioritások sorrendjét. Az új kormányzat egyértelmű Európa-központú politikájának kialakulását többek között az Európai Unió azon hozzáállása is segítette, amelynek keretén belül az Unió tagállamai nemcsak egy kommüniké formájában reagáltak a madridi eseményekre, hanem az Európai Tanács március 25-26.-i ülésén konkrét lépéseket szorgalmaztak a kialakult helyzet megoldására. Létrehozták a Terrorista-ellenes Koordinátor tisztségét, megszületett a terrorizmus

ellen

kialakítandó

gyakorlati

lépéseket

összefoglaló

nyilatkozat

(Declaration on Combating Terrorism), és a Tanács elővette az EU terrorizmus-ellenes akciótervét is. Ezzel egy időben az új spanyol miniszterelnök a Cadena Ser magánrádiónak nyilatkozva bejelentette, hogy kormánya legkésőbb június 30-ig kivonja Irakban állomásozó katonáit, majd hozzátette, hogy abban az esetben marad csak a spanyol egység Nadzsaf-ban, ha az ENSZ átveszi a békefenntartást a megszállást irányító Egyesült Államoktól, és az Arab Liga jóváhagyásával az arab országok is részt vesznek Irak újjáépítésében. José Luis Rodriguez Zapatero, rádiónyilatkozatában az iraki háborút súlyos hibának, a megszállást, pedig katasztrófának nevezte. Elismerte, hogy a spanyol katonák visszatérése nagy vitát fog kelteni, különösen az USA-n belül, hiszen Washington jogos megelőző háborúként tekint az iraki akcióra. Nyilvánvaló volt, hogy az előző kormány tudatosan felépített atlantizmusa a spanyol kivonulással erejét veszti, és a tervezett spanyol csapatkivonásra már Zapatero rádióinterjúja után megjött az amerikai válasz: az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Ricardo Sanchez kijelentette, hogy a spanyol katonák távozása nem fog különösebb gondot okozni a koalíció hadereje számára.91 Míg az USA és az Egyesült Királyság nehezményezte az új spanyol kormány döntését, és egy lengyel újság egész egyszerűen azt írta: „Ha Spanyolország visszavonja csapatait Irakból, akkor a terroristák megnyerik ezt a csatát, és nyugodtan 91

http://www.usatoday.com/news/world/2004-03-16-sanchez-spain_x.htm Letöltés ideje: 2008. április 27.

44

kijelenthetjük, hogy az ország valós irányítói a terroristák.” Ezzel szemben a háborúellenes francia-német koalíció arról biztosította az új kormányt, hogy együtt kell küzdeni az ENSZ-határozatért, és szerepvállalásért a térségben.92 A szocialista kormányzat a csapatkivonás után végig arra törekedett, hogy a megromlott spanyolamerikai viszonyt jó irányba terelje. Talán ezt támasztja alá az is, hogy Zapatero az iraki kivonulással egy időben, megnövelte a Haitiben, és Afganisztánban állomásozó spanyol kontingensek létszámát. A spanyol külpolitika a szocialista párt kormányra kerülésével alapvető változásokon ment keresztül. Zapatero az iraki csapatkivonás után szinte azonnal elkezdte átalakítani az Aznar-kormányzat által kialakított spanyol külpolitika arculatát: ennek legfontosabb megnyilvánulása a korábbi kormány egyértelmű, és 1996-tól 2004ig a klasszikus külpolitikai hármas első helyét elfoglaló altantizmusának háttérbe kerülése, valamint a francia-német tengelyű európai kontinenshez való visszatalálás volt. Ezzel összhangban az új kormány kijelentette, hogy a legfontosabb összeurópai feladat az Európai Unió nemzetközi szerepének további erősítése, és annak a feltételnek a megteremtése, amelynek segítségével a gazdasági-politikai szervezet komolyabban hozzájárulhat a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséhez. A Néppárt külpolitikai állásfoglalásától kissé eltérően ismét jelentőssé válhatott a vocación mediterránea és a vocación atlántica latin-amerikai szárnya is fokozottabb mértékben bekerült a spanyol külpolitikai prioritások véráramába, sőt az Irak miatt megromlott viszonyok ellenére, Zapatero miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokkal való szoros spanyol kapcsolatoknak hagyományai vannak, emiatt komoly jelentőséggel bírnak a Spanyol Királyság számára, következésképpen szükségszerű a csapatkivonás okozta átmeneti elhidegülés megszüntetése a két ország között.93 Összefoglalva tehát, hogyha egy sorrendet próbálunk felállítani az egyes térségek között – azoknak a Spanyolország külpolitikához való fontosságuk alapján -, akkor a 92

CFSP Forum, 3rd May 2004 Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2004/ CFSP%20Watch%202004%20Spain.pdf 2008. április 27. 93 Esther Barbé & Laia Mestres: CFSP Watch, 2005. Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2005/ CFSP%20Watch%202005%20Spain.pdf 2008. április 29.

45

következőket láthatjuk: a legfontosabb térség maga Európa lett, azaz a vocación európea,

a

González-kormányzat

külpolitikai

gyakorlatához

hasonlóan

ismét

egyértelmű primátust fog élvezni az ország külpolitikai és külkereskedelmi kapcsolataiban. Ahogy azt a 2004. december 30-án kiadott spanyol Nemzetvédelmi Direktíva írja: „Európa a legfontosabb érdekterületünk, mi magunk vagyunk Európa, és a biztonságunk elválasztatlanul összefügg e kontinenssel. Spanyolország elősegíti és ösztönzi egy hiteles európai biztonság- és védelempolitika kialakítását, támogatja azon kezdeményezéseket, amelyek célja a közös védelem létrehozása, és hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió – mind civil, mind katonai képességeinek köszönhetően – képes legyen tevékeny és önálló szerepet vállalni a kialakuló konfliktusok megelőzésében és megoldásában, valamint a nemzetközi béke és biztonság megőrzésében, összhangban az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapítóokmányával.”94 Ennek megfelelően, Rodríguez Zapatero miniszterelnök az elmúlt négy évben arra törekedett, hogy minél szorosabb kapcsolatokat alakítson ki Franciaországgal és Németországgal, hiszen úgy véli, hogy csak egy német-francia vezetésű, erős Európai Unió lehet képes az Egyesült Államok hatalmi súlyának esetleges kompenzálására. 2004. március 14-e óta különösen szorossá váltak a spanyol-francia kapcsolatok, ennek oka épp az előbb leírt ún. Európai Barátság fenntartása és további megerősítése. Ezenfelül a francia és spanyol rendőrség folyamatosan együttműködik abból a célból, hogy képesek legyenek az ETA-t kordában tartani. Ami Németországot illeti, Zapatero többször találkozott a német kancellárral, Angela Merkel-el, és a német-spanyol kapcsolatok 2004. márciusa óta intenzívebbé váltak. Beszélnünk kell Portugáliáról is, hiszen a két ország történelme több évszázadon keresztül összekapcsolódott, és politikai fejlődésük is közel azonos utat járt be a huszadik században. A spanyol-portugál kapcsolatok erős alapokon nyugszanak, ebben szerepet játszik az is, hogy a két ország együttműködik a drog csempészet visszaszorításában és az erdőtüzek eloltásában, ami meglehetősen gyakori az Ibériai-félszigeten, különösen a nyári hónapokban. Érdekesség, hogy a spanyol-portugál belpolitika egy jó ideje azonos irányokban mozog, hiszen a jobbközép Néppárt portugál megfelelője, a konzervatív José Manuel Barroso,

94

Directiva de Defensa Nacional, 1/2004, 30 de diciembre de 2004

46

volt hatalmon Portugáliában is, majd 2004-ben megválasztásra kerültek a szocialisták José Socrates-szel az élen csakúgy, mint Spanyolországban. Az Unión belüli spanyol kereskedelem két országgal a legintenzívebb, így az export 41, 9 százaléka és az import 27, 1 százaléka bonyolódott Franciaországgal és Németországgal a 2007-es évben. Ha összességében vizsgáljuk az EU-val fenntartott export-import kapcsolatokat, akkor azt láthatjuk, hogy 2005 és 2007 között 116 százalékkal bővült a Spanyolországba érkező import, míg az export 113, 4 százalékkal gyarapodott. A 2005-ös évben 112 118 millió eurót tett ki a mediterrán országból az EU országokba irányuló kivitel, és 142 820 millió eurót a behozatal. Ezek a számok 127 147 millió és 165 729 millió euróra nőttek 2007-re. Ezekben az években az összimport 61, 3 százalékát és 59 százalékát tette ki az Európai Unióból érkező import, míg az export az összexport 72, 3 % és 70 %-a volt. Ezek az értékek is azt mutatják, hogy a kereskedelmi kapcsolatok szempontjából egyértelmű az EU súlya a spanyol export-import kapcsolatokban a szocialista kormány éveiben, azaz a vocación europea – támogatva a külkereskedelmi szálak által – fenntartotta egyértelmű dominanciáját. A legfontosabb külkereskedelmi partnerek Franciaország, Németország, Olaszország és Portugália mind a kivitel, mind a behozatal szempontjából. Jellemzően deficites a spanyol külkereskedelmi mérleg az Európai Unió tagállamaival, és ez már az Aznarkormányzat éveiben hasonlóképpen alakult. A 2004 óta csatlakozott 12 új tagállam közül Lengyelországgal a legintenzívebb a spanyol export-import.95A vocación europea a spanyol külpolitikai és külkereskedelmi háromszög legjelentősebb csúcsa és ez még jobban kifejezésre kerül a Zapatero-kormányzat éveiben. A külkereskedelmi kapcsolatok minden évben bővülnek és ahogy azt a spanyol Ministerio de Industria, Turismo y Comercio statisztikái mutatják, Spanyolország az EU-államokkal folytatja export-import

kapcsolatainak

megközelítőleg

kétharmadát.

Ez

az

eredmény

természetesen nem meglepő, hiszen az ország geostratégiai és geopolitikai erővonalai természetesen egybeesnek az európai kontinenssel, valamint a földrajzi közelség is determinálja az európai elhivatottságot.

95

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/EstadisticasLetöltés ideje: 2008. április 27.

47

A prioritáshármas második legfontosabb elhivatottsága a vocación atlántica, melyen belül kettéválik az atlanti elhivatottság két régiójának fontossága, hiszen az észak-amerikai szárny inkább politikai szempontból lesz jelentősebb, míg a latinamerikai szárny jórészt kereskedelmi oknál fogva bírhat hasonló súllyal, mint az Amerikai Egyesült Államok. „Ezzel a prioritással (vocación europea) függ össze egy erős és kiegyensúlyozott transzatlanti kapcsolatrendszer, amely az európai védelem lényeges része. Az Atlanti-óceán két oldalán fekvő szövetségesek hasonló értékeket és elveket képviselnek. Spanyolország meggyőződése, hogy egy erős Európa nem gyengíti ezt a kapcsolatot, hanem épp ellenkezőleg, erősíti azt. Ebben az értelemben, Spanyolország határozott és elkötelezett szövetségese az Észak-atlanti Szövetségnek, és ezen felül, egy szoros, valamint erős kapcsolatot tart fenn az Egyesült Államokkal. Egy olyan kapcsolatot, amelynek becsületességen, párbeszéden, bizalmon, és kölcsönös tiszteleten kell alapulnia.”96A Zapatero-kormány jelenleg arra törekszik, hogy a Spanyol Királyság az Európai Unió révén tartsa fenn az előbbiekben leírt kapcsolatot az USAval, ne pedig egy szigorúan bilaterális Madrid-Washington relációban, ahogy az a Régimen, vagy a Demokratikus Centrum Unió kormányzása idején történt. Ami a kereskedelmi kapcsolatokat illeti, 2005-ben mintegy 6392 millió eurónyi értékben exportált Spanyolország az USA-ba, és 7484 millió eurót importált az Egyesült Államokból. Ez a volumen 2006, majd 2007-ben is dinamikusan nőtt, 118 százalékkal bővült az export 2007-re, míg az import 132 százalékkal. (Érdekes, hogy a spanyolbenelux kereskedelmi kapcsolatokat alig haladja meg az USA-spanyol export-import volumene). Ha összehasonlítjuk ezeket az adatokat, például az ázsiai kontinens exportimport adataival, láthatóvá válik, hogy az USA-Spanyolország kereskedelmi volumen jóllehet messze elmarad az Uniótól, ám közel megegyezik a spanyol-Latin-Amerika, spanyol-Ázsia, spanyol-Afrika export-import adatokkal. Az USA-spanyol exportimportra ugyancsak jellemző az, hogy a mediterrán állam mérlege deficites és ez 1995 óta minden évben hasonlóképpen alakult. Az USA fontos diplomáciai partnere Spanyolországnak, habár az iraki csapatkivonás átmenetileg hatással volt ezekre a kapcsolatokra. Mégis a Spanyol Királyság az EU és a NATO tagjaként része a világ

96

Directiva de Defensa Nacional, 1/2004, 30 de diciembre de 2004

48

meghatározó gazdasági és katonai centrumainak, és mint ilyen fontos számára az USAval való szoros kapcsolatok fenntartása.97 Latin-Amerika már Franco óta spanyol külpolitikai prioritásként jelent meg, és ez a későbbiekben csak tovább erősödött. A González-kormány 14 éve alatt, a spanyollatin-amerikai kapcsolatok mind gazdasági, mind politikai értelemben virágzottak, többek között Spanyolország vált a térség legnagyobb befektetőjévé. Ugyanakkor a jobbközép

Néppárt

kissé

lazított

ezeken

a

kapcsolatokon,

és

köszönhetőn

Spanyolország gazdasági és társadalmi nehézségeinek, valamint Aznar erőteljes atlantizmusának, a vocación atlántica latin-amerikai szárnya másodrendűvé vált a spanyol külpolitikában. Kifejezetten a mexikói, venezuelai és kubai kapcsolatok romlottak meg, bár utóbbi kettő betudható voltak a meglepően erős USA-spanyol diplomáciai kapcsolatoknak. Nem meglepő, hogy az USA-barát latin-amerikai országokkal, ezzel párhuzamosan, hirtelen még intenzívebbé váltak a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok, így Kolumbiával, a Dominikai Köztársasággal és kisebb közép-amerikai államokkal. Persze Zapatero 2004-es győzelme teljesen megváltoztatta ezt a helyzetet.98 A legnagyobb váltást diplomáciailag az jelentette, hogy a venezuelai-spanyol kapcsolatok megerősödtek az USA legnagyobb tiltakozása ellenére: ez leginkább a fegyvervásárlásokban jelentkezett legkonkrétabban. A baloldali spanyol kormányzat inkább a hasonló értékekkel bíró, azaz inkább szocialista kormányzatú országokkal ápol kitűnő

kapcsolatokat,

így

Brazíliával,

Argentínával,

Chilével,

Bolíviával

és

természetesen Venezuelával. 2006-ben épp Zapatero lesz az első európai kormányfő, aki meglátogatja Evo Moralest, bolíviai elnököt. Azonban a két ország kapcsolatában okozott némi problémát a bolíviai földgáz és olajmezők „kizsákmányolása” a spanyol Repsol olajvállalat által.99 Ami a kereskedelmi viszonyokat illeti, a 2004-es szocialista hatalomra kerüléssel ismét megjelent a már korábban is gyakorolt úgynevezett hídszerep, amelynek 97

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas Letöltés ideje: 2008. május 3. http://en.wikipedia.org/wiki/Foreign_relations_of_Spain Letöltés ideje: 2008. május 3. 99 http://en.wikipedia.org/wiki/Foreign_relations_of_Spain Letöltés ideje: 2008. május 3. 98

49

keretében, Spanyolország közvetítő szerepet kíván betölteni az Európai Unió és LatinAmerika között. 2004 májusában tartották meg a harmadik EU-Latin-Amerika csúcstalálkozót Mexikóban, majd 2007 márciusában a tizenhetedik spanyolibéramerikai

csúcsot

Chilében,

Santiago-ban,

és

ezeken

a

tanácskozásokon

természetesen a gazdasági és kereskedelmi kérdések kapták a legnagyobb hangsúlyt. Az előbb említett csúcsokon megállapították, hogy a közös célt továbbra is a szabadkereskedelmi egyezményt tartalmazó társulási megállapodás megkötése képezi. A PSOE célja, a már kialakult és viszonylag még gyenge EU-Iberoamérica gazdasági és politikai kapcsolatok megerősítése. Erre most egyre nagyobb esély van, hiszen a keleti bővítés gyakorlatilag részben lezárult, márpedig Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke 2003-ban úgy fogalmazott, hogy a keleti bővítésig nincs esély arra, hogy az Unió társulási szerződét kössön a térség államaival, azonban utána Iberoamérica fokozott figyelmet fog kapni.100 A Ministerio de Industria, Turismo y Comercio statisztikái szerint 2005 és 2007 között mindvégig Mexikó, Brazília, Argentína és Kuba voltak a Spanyol Királyság legjelentősebb külkereskedelmi partnerei, ám itt hozzátenném, hogy 2007-ben például 3177 millió euró értékben exportált Spanyolország Mexikóba, valamint 2852 millió euró értékben importált Mexikóból. Ez az érték nem sokkal haladja meg az osztrákspanyol export-import volumenét. A spanyol-latin-amerikai kereskedelmi kapcsolatok érdekesen alakultak 1995 és 2007 között. Ez a periódus magában foglalja két kormányzat ciklusát is. Azt lehet látni, hogy 1995-2002 között dinamikusan nőtt az export-import volumene, majd egy néhány éves csökkenés után 2004-2005-ben ismét megugrott a külkereskedelem Latin-Amerika és Spanyolország között. Ezt a számok is tökéletesen mutatják, hiszen 2004-2007 között 139 százalékkal bővült a spanyol export a térségben, míg az import 172 százalékkal. Csakúgy, mint az Unióra, erre a régióra is jellemző, hogy abszolút szuficites a külkereskedelmi mérlege Spanyolországgal szemben. A Latin-Amerikába irányuló spanyol export alig tér el az USA-ba irányuló exporttól, ám 2003 és 2006 között az USA többet importált, mint Iberoamérica. Az import esetében viszont teljesen eltérően alakul a kép: 1995 és 2004 között többet importált amerikai, mint latin-amerikai termékeket és szolgáltatásokat Spanyolország, 100

www.xanex.hu Szilágyi István: Egy világ vagyunk

50

ám a Zapatero-kormány éveiben jelentősen megnőtt az Iberoamérica-ból bejövő import. A 2007-es évben 10835 millió dollár értékben jött be termék és szolgáltatás az USAból, és 12966 millió dollár értékben Latin-Amerikából. „A Mediterráneum térsége különleges érdekterület Spanyolország számára. Ami a biztonságot és a védelmet illeti, nélkülözhetetlenek azok a kezdeményezések, amelyek lehetővé teszik a párbeszédet és előremozdítják a kétoldalú együttműködést a térség országai között.”101Észak-Afrika mindig is fontos szerepet játszott a spanyol külpolitikában, különösen Marokkó, köszönhetően a földrajzi közelségnek és a régóta tartó szoros kapcsolatoknak, nem is beszélve a két spanyol enklávéról Marokkó területén. Jóllehet a spanyol kivonulás Nyugat-Szaharából azt eredményezte, hogy megszűnt a spanyol jelenlét Marokkóban, ám a Spanyol Királyság továbbra is érdekelt a dekolonizáció okozta feszültség kezelésében. Az előbb említett feszültség 2002-ben konkrétan megjelent, amikor egy marokkói katonai egység meg akart szállni egy Spanyolországhoz tartozó, ám marokkói partoknál lévő kisebb földközi-tengeri szigetet. Észak-Afrika mellett egyre fontosabb szerepet játszik a spanyol külpolitikában Fekete-Afrika is. Kifejezetten Egyenlítői-Guinea-val vannak szoros kapcsolatai Spanyolországnak, ahol egyébként egy komoly segélyprogramot tart fenn a spanyol kormány. Ebben a régióban az a célja a szocialista kormánynak, hogy a térség országaival találjon közös megoldást a Spanyolországba áramló illegális bevándorlók ellen. A Közel-Kelet ugyancsak fontos partnere a mediterrán országnak, és azt lehet látni, hogy gyakran támogatja az arab felet a közel-keleti vitákban. Az olajállamok persze gazdasági szempontból is stratégiai partnerei Spanyolországnak, elsősorban mert az ország innen importálják a stratégiai energiahordozók jórészét, másrészről pedig az arab országok jelentős befektetéseket hajtanak végre a Spanyol Királyságban.102 Ha a latin-amerikai térség másodrendűvé vált a Néppárt számára, akkor ez ugyanígy igaz a Mediterráneumra is. Ezzel ellentétben, a González-kormány (19821996) fokozottan figyelt a harmadik világra, így Iberoaméricára és az észak-afrikai államokra. A 1990-es évek első felében megindult a Mediterrán Párbeszéd, és a 101 102

Directiva de Defensa Nacional, 1/2004, 30 de diciembre de 2004 http://en.wikipedia.org/wiki/Foreign_relations_of_Spain Letöltés ideje: 2008. május 5.

51

Barcelonai Folyamat. A Spanyol Királyság mindkettőben kezdeményező szerepet vállalt. Aznar idején folytatódtak ezek a kezdeményezések, ugyanakkor kevésbé látványosan, mint a szocialista kormány idején. Zapatero 2004-es hatalomra kerülése után, a vocación mediterránea lett a spanyol külpolitikai hármas harmadik prioritása, azonban megjegyezendő, hogy a PSOE az együttműködést számos területen az EU keretein belül képzelte el, azaz több esetben nem annyira Spanyolország és az északafrikai államok relációjában. A Latin-Amerika esetében már említett hídszerepre törekszik a spanyol kormány a Földközi-tenger térségében is, azaz egyfajta közvetítőként szervezte meg az ún. „Barcelona +10” elnevezésű, 2005 novemberében tartott EU-Mediterráneum konferenciát is, amelynek keretében megünnepelték a tíz éve elindított Barcelonai Folyamatot. Ami a kereskedelmi kapcsolatokat illeti, kifejezetten Marokkóval, Algériával és Líbiával intenzívek az export-import kapcsolatok. A marokkói import például 2781 millió eurót tett ki 2007-ben, míg az kimenő termékek és szolgáltatások volumene elérte a 3242 millió eurót. A spanyol külkereskedelmi mérleg jócskán deficites az afrikai kontinenssel, hiszen a tavaly évben például 20744 millió eurót tett ki az import, és mindössze 8190 milliót az export. Ebből a két adatból az látható, hogy meghaladja az Afrikából érkező behozatal, az USA-ból érkezőt. Azaz az Aznar-kormányzat éveihez képest mind az export, mind az import több másfél-kétszeresére bővült a Zapatero-éra 4 évében. Az import volumene 2000-ben 12401 millió euró volt, míg 2006-ban 21073 millió euró volt. Az export adatok hasonló mértékben alakultak: 2000-ben 4119 millió eurót tett ki az export, és 6997 millió euróra nőtt 2006-ban. Összhangban a Zapaterokormány új hangvételével, a mediterrán elhivatottság kereskedelmi része is egyre növekvő fontossággal bír a Spanyol Királyság szempontjából, és ezáltal – a dolgozat hipotézisének megfelelően – a politikai kapcsolatok is intenzívebbé válhattak.103 Az EU 2004-es keleti bővítése azonban ismét megerősítette a spanyol kormányt abban a már korábban is fenntartott meggyőződésében, hogy az Európai Unió külpolitikai erővonalai nem esnek egybe Spanyolországéval: habár az elmúlt két és fél év arról szólt, hogy az ibér állam két fontos érdekövezetét is próbálta „népszerűsíteni”, 103

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas Letöltés ideje: 2008. május 5.

52

az EU fő csapásiránya továbbra is Európa keleti része. Az 1989-1990-ben történt politikai változások alkalmával az akkori spanyol kormány González vezetése alatt, hasonló problémákkal találta szembe magát, és kialakult az ún. „periféria-szindróma”, amely épp olyan jellemző napjaink spanyol külpolitikájára.104 Ennek ellenére, úgy vélem, hogy Spanyolország az új évezred egyik sikerállama, dinamikusan fejlődő ország, ahol az egy főre jutó GDP 2007-ben elérte az Uniós átlag 92 százalékát, emellett a mediterrán állam az Európai Unió gazdasági, társadalmi, és védelmi egységének következetes védelmezője, és ami a dolgozat szempontjából a legfontosabb, önálló és alkotó külpolitika folytatására képes regionális középhatalom, amely három kontinensre kiterjedő érdekeltséggel rendelkezik.105

104 105

Esther Barbé & Laia Mestres i.m. www.xanex.hu Szilágyi István: Egy világ vagyunk Letöltés ideje: 2008. május 9.

53

IX. Összegzés A közel 43 millió lakosú Spanyolország a világ huszonharmadik, Európa ötödik legnépesebb állama, a hivatalos nyelve, a „castellano” a harmadik legelterjedtebb nyelv a világon, hiszen közel 400 millió ember számára jelenti az anyanyelvet, és már az Egyesült Államokban is több mint 30 millióan beszélik.106 A mediterrán állam nemzetközi szerepe, súlya, és a számszerűsíthető adatokat messze meghaladó szellemikulturális befolyása az elmúlt 30 évben erőteljesen megnőtt, azaz a Spanyol Királyság képes volt a második világháború után róla alkotott kép átalakítására, és szerepének újradefiniálására. A nemzetközi politika perifériájára szorult ország három évtized alatt jutott el valós külpolitikai súlyának visszaszerzésére, és olyan gazdasági, külpolitikai, valamint társadalmi eredményeket ért el, amelyekre még nem példa az ország történelmében. Ezt a megnövekedett politikai és gazdasági potenciált a stabil belső makrogazdasági mutatók is megtámogatják, hiszen az ország a 2006-2007-es években 3, 7 – 4 százalékkal tudott nőni, és ezt a növekedési ütemet egyetlen más EU-15-ös ország sem tudta felülmúlni. A jelenlegi kormány külpolitikáját egyértelműen áthatja az európaizmus, és ezzel összhangban az Európai Unió feltétel nélküli támogatása. Ugyanakkor Zapatero a klasszikus hármas felosztású spanyol külpolitika híve, és ezért az atlanti, valamint a mediterrán térség is a Spanyol Királyság kiemelkedően fontos érdekterülete. Ha megvizsgáljuk Spanyolország 1976 óta tartott általános választásait, észrevehető, hogy a hatalomra kerülő kormányoknak – legyenek bal- vagy jobboldaliak – legalább egyszer bizalmat kaptak a szavazók nagy részétől, és megkezdhették második ciklusukat. Ennek a gyakorlatnak megfelelően alakultak a spanyol belpolitikai események 2007 márciusában is, amikor az országos választások során a PSOE szerezte meg a többséget a spanyol parlamentben PP-vel szemben. Biztosak lehetünk abban, hogy a Spanyol Királyság külpolitikája jelentős mértékben nem fog változni az elkövetkezendő négy évben, és az európai elhivatottság továbbra is a mediterrán ország gazdasági, katonai, és külpolitikai kapcsolatainak fő színtere marad. Ugyanakkor az is gyanítható, hogy a spanyolok latin-amerikai és mediterrán hídszerepe változatlanul jelen lesz az ibér állam 106

www.xanex.hu Szilágyi István: Egy világ vagyunk

54

külpolitikai retorikájában, és ennek köszönhetően az Európai Unió külkapcsolatai is bővülni fognak ezekben a térségekben. A Ministerio de Industria, Turismo y Comercio export-import adatai mind azt mutatják, hogy a spanyol külkereskedelem – még ha minden térséggel szemben deficites is – folyamatosan bővül a három prioritás térségben, és ehhez még hozzájön az egyre intenzívebb kínai-spanyol kereskedelmi kapcsolat is. Ami a külkereskedelmi mérleget illeti, azt lehet látni, hogy az Egyesült Királyság után Spanyolország rendelkezik a legkedvezőtlenebb mérleggel (a 2006-os évben – 88 398, 6 millió euró volt a mediterrán ország mérlege). Mindazonáltal azt lehet mondani, hogy a dolgozat felvetése mindenféleképpen igazolásra talált, és ebben nincs meglepő, hiszen példáként állhat itt a magyar-német kapcsolatok évszázados szorossága, amelyet természetesen a külkereskedelmi kapcsolatok rendkívüli intenzitása is tovább erősített: a teljes magyar külkereskedelmi forgalom mintegy 30 százaléka német gazdasági partnerekkel bonyolódik le, és annyit tesz ki, mint a magyar külkereskedelem a tizennégy további régi európai uniós taggal. Magyarország a német külkereskedelemben hozzávetőlegesen ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint Svédország vagy éppen a világ egyik gazdasági hatalma, Japán.107 Spanyolország esetében könnyedén bizonyítható a hipotézis, hiszen a külpolitikai háromszög minden egyes csúcsával jelentős az export-import volumene. Ezen gondolat máris megmagyarázza azt a tézist, ami bizonyításra talált a dolgozatban: a Spanyol Királyság külpolitikai kapcsolatai szinte minden esetben külkereskedelmi érdekek alapján szerveződtek és szerveződnek, illetve mindig is azok alapján történt hangsúlyeltolódás egyes prioritásokról egy másikra. Ezek a számok is mutatják a prioritásrégiók egyértelmű primátusát a spanyol külkereskedelemben, és egyben alátámasztják a felállított hipotézist, ami szerint Spanyolország esetében a kereskedelmi kapcsolatok egyértelműen erősítik a külpolitikai kapcsolatokat, sőt kereskedelmi kapcsolatok nélkül nem igazán alakulhat ki szorosabb szál egy adott régióval.

107

Magyar Hírlap, 41, évfolyam, 108. szám, 2008. május 9.

55

56

57

Gibraltár

58

59

Irodalomjegyzék Hivatkozott irodalom •

Albert Serra: Current immigration debates in Europe: Spain, MPG, 2005

•

Anderle Ádám: Spanyolország története, Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1992

•

Antony Beevor: A spanyol polgárháború, Európa Kiadó, Budapest, 2001

•

Bucharest Summit Declaration, 2008

•

Concordato entre Espana y el Vaticano, 1953. letöltés helye és ideje: www.imfegranada.es 2006. április 7.

•

Directiva de Defensa Nacional, 1/2004, 30 de diciembre de 2004

•

Drexler András: Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában és Spanyolország EK-csatlakozásának hatása a latin-amerikai kapcsolatokra, Külügyi Szemle, III. évfolyam, 2004 3-4. szám

•

Drexler András: Az EU-Latin-Amerika kapcsolatrendszer – Spanyol szerepvállalás, PhD Értekezés, Budapest

•

Esther Barbé & Laia Mestres: CFSP Watch, 2005, Spain, Universitat Atónoma de Barcelona, 2005. Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2005/ CFSP%20Watch%202005%20Spain.pdf 2006. április 29.

•

Ferwagner Péter Ákos: Terrorista szervezetek lexikona, Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2004

•

John Richard Thackrah: Dictionary of terrorism, Routledge, Cornwall, 2004

•

Juan Pablo Fusi: Autoriterismo y poder personal, Punto de Lectura, Madrid, 1990

•

Magyar Hírlap, 41, évfolyam, 108. szám, 2008. május 9.

•

Ministerio de Industria, Turismo y Comercio

•

NATO Kézikönyv, HM SVKH, Budapest, 2001

•

Probáld Ferenc: Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000

•

Real decreto 214/1986. Boletín Oficial del Estado, 7 de febrero de 1986

60

•

CFSP Forum, 3 May 2004 Letöltés helye és ideje: www.fornet.info/CFSPannualreports2004/ CFSP%20Watch%202004%20Spain.pdf 2006. április 27

•

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, Napvilág Kiadó, Budapest, 1996

•

Tihanyi Marietta: A spanyol fegyveres erők küldetéséről, feladatairól. In: Új Honvédségi Szemle, LVIII. Évfolyam, 2004/8.

•

The Economist, March 13th 2004 „Terror before an election”

Nem hivatkozott irodalomjegyzék •

Bihari Mihály-Pokol Béla: Politológia, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, 2000

•

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, SVKH, Budapest, 2001

•

Henry Kissinger: Diplomácia, Panem Könyvkiadó, Budapest, 1999

•

Ormos Mária-Harsányi Iván: Mussolini-Franco, Pannonica Kiadó Kft., Budapest, 2001

•

Pierre Vilar: Spanyolország története, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984

•

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend alakulása, Európa Kiadó, Budapest, 2004

•

The Military Balance, 2004/2005, IISS, London, 2004

•

Zbigniew Brezinski: A nagy sakktábla, Európa Kiadó, Budapest, 2001

Interneten található anyagok •

http://www.mde.es/./contenido.jsp?id_nodo=4048&&&keyword=&auditoria=F

•

http://europa.eu/bulletin/es/200103/p103005.htm

•

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html#People

•

http://www.un.org/members/index.html

•

http://en.wikipedia.org/wiki/Sahara_Occidental

•

http://www.mae.es/es/MenuPpal/EspañayUE/España+en+Europa/

•

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html#Econ

•

http://en.wikipedia.org/wiki/Aznar

61

•

http://en.wikipedia.org/wiki/Gibraltar

•

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/gi.html#Intro

•

http://en.wikipedia.org/wiki/Iraqi_War

•

http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/4878340.stm

•

http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/3502722.stm

•

http://en.wikipedia.org/wiki/11_March_2004_Madrid_train_bombings

•

http://www.un.org/terrorism/res.htm

•

http://www.nol.hu/cikk/369300/

•

http://www.nol.hu/cikk/369300/

•

http://www.boston.com/news/world/europe/articles/2004/04/18/zapatero_orders _spanish_pullout_from_iraq_1082319189/

•

http://www.usatoday.com/news/world/2004-03-16-sanchez-spain_x.htm

•

http://en.wikipedia.org/wiki/Zapatero

•

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas

•

http://www.liberacion.press.se/anteriores/040326/index.htm

•

www.xanex.hu Szilágyi István: Egy világ vagyunk

•

http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sp.html

•

http://www.lib.utexas.edu/maps/europe/gibraltar.jpg

•

http://photojournal.jpl.nasa.gov/jpegMod/PIA03397_modest.jpg

•

http://geology.com/world/satellite-image-of-spain.jpg

•

http://fresno.cnice.mecd.es/~igam0003/images/BigMapSpain.gif

•

http://www.siam-cma.org/meteoroloxia/imaxes/meteosat.jpg

•

www.comercio.es/comercio/bienvenido/Comerico+Exterior/Estadisticas

62