BGF KKFK Elektronikus Könyvtár

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár 1 Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

SZAKDOLGOZAT


Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK LEVELEZŐ tagozat SZAKDIPLOMÁCIA szakirány

ENERGIA: VÁLSÁG VAGY BUSINESS? A környezetvédelmi konferenciák és az USA szerepe

Készítette: Mesterházy Gabriella

Budapest, 2004. április


TARTALOM

1. BEVEZETÉS ........................................................................................................................ 5 2. A KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS KONFERENCIÁK TÖRTÉNETE ............... 6 2.1. A KONFERENCIÁK ............................................................................................................. 7 2.1.1. Stockholm............................................................................................................. 7 2.1.2. Fenntartható fejlődés ............................................................................................ 9 2.1.3. KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGÉRTEKEZLET – RIO DE JANEIRO, 1992 ............................ 11 2.1.4. COP konferenciák: Berlin, Genf, New York ..................................................... 14 2.1.5. Kiotó................................................................................................................... 16 2.1.6. COP konferenciák: Buenos Aires, Bonn, Hága, Marrakesh .............................. 17 Millenniumi Nyilatkozat .............................................................................................. 18 2.2. 2002 JOHANNESBURG FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS VILÁGKONFERENCIA ....................... 18 2.2.1. A Johannesburgi ENSZ Csúcsértekezlet főbb eredményei:.......... 21 2.2.2. A Johannesburgi ENSZ Csúcsértekezlet stratégiai értékelése ............................... 28 2.2.3. A Johannesburgi Föld Csúcs Értékelése ................................................................ 30 2.3. JOHANNESBURG UTÁN ................................................................................................... 35 3. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK HOZZÁÁLLÁSA A KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS KONFERENCIÁKHOZ......................................................................... 36 3.1. „A legeslegfontosabbak azok, akik Amerikában élnek”....................................... 36 3.2. A SZÉNHIDROGÉNEK HASZNOSÍTÁSA NAPJAINKIG .......................................................... 42 3.3. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ENERGIAFELHASZNÁLÁSA ...................................................... 46 3.3.1. Az USA kérdései az energiával kapcsolatban.................................................... 51 4. A KIBOCSÁTÁS KÉRDÉSEI .......................................................................................... 53 4.1. A Flexibilis Mechanizmusok: ................................................................................... 54 5. BEFEJEZÉS ....................................................................................................................... 63 FÜGGELÉK ........................................................................................................................... 65 IRODALOMJEGYZÉK........................................................................................................ 68



1. BEVEZETÉS Dolgozatomat elsősorban a klímával és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos konferenciákról szerettem volna írni. Arról, hogyan kerültek eddig ezek a kérdések a világ minden tájáról érkező delegációk elé, mi a véleményük a problémáról a fejlődő és a fejlett világ képviselőinek, súlyos problémának tartják-e őket, amit azonnal, késlekedés nélkül orvosolni kell, vagy nem érzik a jelentőségét. Ahogy azonban egyre többet olvastam a konferenciák anyagait, eredmények helyett inkább az eredménytelenségekről, a kudarcokról és a meghiúsított döntésekről szóló beszámolókkal találkoztam. És kétségbeesett hangú nyilatkozatokkal. Vagy már azzal sem, inkább cinizmussal. Mint említettem, a legtöbbet a környezettel kapcsolatos konferenciákkal foglalkoztam, s ezek közül szeretném kiemelni a legfontosabbakat, ahol valami eredmény is született. Ilyen az egyik első, a riói, ahol körvonalazódott a fenntartható fejlődés fogalma, vázolták a problémákat, s megtervezték a tennivalókat az elkövetkezendő évtizedekre. A kiotói konferenciáról is bővebben lesz szó, ahol az éghajlatváltozás problémája került előtérbe, s vele az Amerikai Egyesült Államok ellenállása, melynek hátterét a későbbi fejezetekben kicsit részletesebben kifejtek. Majd a johannesburgi Föld Csúcs értékelése következik, amely sok tekintetben eredményesnek mondható, azonban az energia vonatkozásában mégis szinte eredménytelen. A konferenciák fejezete után az Egyesült Államok reakcióit vizsgálom, döntéseiket, és azt, ami ezeket a döntéseket indokolja: energiapolitikájukat és energiafelhasználásukat, mely a legnagyobb a világon. Elsősorban az USA kezdeményezésére jött létre a kibocsátáskereskedelem, és annak különféle mechanizmusai, az utolsó fejezet erről szól, képet adva arról, hogyan működnek jelenleg ezek a mechanizmusok.


2. A környezettel kapcsolatos konferenciák története A környezettel, éghajlatváltozással, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos konferenciák, megállapodások közül az alábbi események a legjelentősebbek: 1972 "A növekedés határai" riport. 1972 Stockholmi konferencia az emberi környezetről (UN). 1979 Berni konvenció a lakókörnyezet védelméről (Európai Bizottság). 1979 Genovai konvenció a légszennyezésről (UN). 1980 Global 2000 riport (USA). 1983 Környezet és Fejlesztési Világ Bizottság (UN). 1987 Montreáli megállapodás az ózonkárosító gázok ellen. 1987 "Közös jövőnk" (a Brundtland Bizottság és az UN közös jelentése). 1990 Green Paper a városi környezetről (EU). 1992 Riói csúcstalálkozó (UN). 1994 Európai Környezetvédelmi Ügynökség megalakulása (EU) 1995 Berlin COP-1 a Rióban részt vevő országok első konferenciája 1996 Genf COP-2 1997 Kiotói konferencia a globális felmelegedésről (COP-3) 1997 Amszterdami Szerződés (EU) 1998 Buenos Aires COP-4 1999 Bonn COP-5 2000 Hágai konferencia a globális felmelegedésről (COP-6) 2000 Millenniumi Nyilatkozat (UN) 2001 Bonni klímakonferencia (COP-6bis) 2001 Marrakesh COP-7 2002 Johannesburgi világkonferencia a fenntartható fejlődésről. 2002 Delhi COP-8 2003 Milánó COP-9


Az alábbiakban röviden összefoglalom azokat a lényeges eseményeket – konferenciákat, jelentéseket, különböző bizottságok alakulását, melyek megelőzték a johannesburgi Föld Csúcsot, majd kicsit részletesebben megvizsgálom a Johannesburgban történteket, s ezután röviden említést teszek a további tárgyalásokról egészen napjainkig.

2.1. A konferenciák A huszadik század második felében tudós körökben egyre többet foglalkoztak a termelésnövekedés korlátaival, melyekre az 1970-es évek elején a Római Klub tudósai hívták fel először a figyelmet. Különböző feltételek és folyamatok alapul vételével több különböző, a jövőben lehetségesen bekövetkező világmodellt alkottak meg (Meadows-féle világmodell), amelyek a népesség növekedése, az erőforrások felhasználása, a nyersanyagkészletek, a környezet szennyeződése és degradálódása között keresték az összefüggéseket. Az első jelentést A növekedés határai címmel 1972-ben publikálták. A végkövetkeztetések igen pesszimisták voltak: a világmodell szerint az egy főre jutó élelmiszermennyiség és az ipari termelés 2000-2010-ig nő, majd a kimerülő nyersanyagkészletek miatt ugrásszerűen lecsökken. A népesség szintén nő, majd 2050 táján az éhínségek és járványok hatására ugyancsak csökken. A szennyeződések a népesség fogyásával kezdenek majd csak mérséklődni, s a krízis csak úgy kerülhető el, ha az emberiség termelő, fogyasztó tevékenységét, lélekszámát mielőbb eredményesen korlátozza. A rendelkezésre álló és felhasználható források ugyanis végesek és a jelenlegi növekedés folytatása óriási hanyatlást fog eredményezni. A világ népességének növekedése ebben az időszakban gyorsult fel. A hatvanas évtizedben évente 41 millió fővel, a hetvenesben évente 77 millió fővel gyarapodott az emberiség. Előtérbe kerültek a globális problémák, a környezet fokozódó pusztulása. A második évezred utolsó évtizedének elejére egyre érzékelhetőbb lett, hogy súlyos ökológiai katasztrófa fenyegeti világunkat. Az egyébként rugalmas és alkalmazkodni képes ökológiai rendszer teljesítőképességének, biológiai létfenntartó képességének határai felé közeledik. 2.1.1. Stockholm


A Római Klub kutatási eredményei és U Thant ENSZ főtitkár 1969-ben tett nagy hatású bejelentése nyomán1 1972-ben rendezték meg „Az Emberi Környezet ENSZ Konferenciáját” Stockholmban. A konferencián az iparilag fejlett és a fejlődő országok felismerték annak szükségességét, hogy megértsék egymás eltérő feltételrendszerének és szemléletmódjának lényegét. A fejlődő országok számára nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlett országok környezetvédelmi problémái igen hasonlóak az övékhez, de az is, hogy a szegénység is gerjeszti a környezeti problémákat. A természeti erőforrások csökkenése, ember és természet viszonyában az összhang megbomlása csak globális szinten értelmezhető. A konferencia legfőbb eredménye az volt, hogy kísérletet tett a fejlett és fejlődő országok között a környezet védelme és a gazdaság fejlesztése kérdéseiben vallott szemléleti különbségek áthidalására, s általánosan elfogadtatta az ökológiailag „egészséges” fejlődés érdekében szükséges környezetvédelmi szemlélet és gazdálkodás gondolatát. Először a Stockhomi Konferencián szembesültek a világ vezetői azzal, hogy békés körülmények között is veszélyhelyzetbe kerülhetnek a Föld lakosai a környezet szennyeződése és az erőforrások kimerülése miatt. A konferencia óta a környezetvédelem önálló ágazattá vált az egyes országokban. Stockholm után tíz évvel egyre jobban érlelődött az a felismerés, hogy a környezetvédelmi problémákat önmagukban véve nem lehet megoldani, hanem együtt kell szemlélni őket a gazdasági

szektorok

tevékenységével.

Más

szavakkal:

a

környezetpolitikát

és

a

gazdaságpolitikát integrálni kell. Kiderült, hogy a környezetromlás nem csupán regionális, hanem globális probléma is, a keletkezett károk többsége csak hosszú idő múltán számolható fel, és a probléma jellege komplex: természeti, gazdasági és szociális elemeket foglal magában. Kezdett kialakulni egy új koncepció, amelyet fenntartható fejlődésnek neveztek el. A környezet és a fejlődés fogalma fokozatosan összekapcsolódott. 1984-ben az ENSZ közgyűlés határozatára megalakult a Környezet és Fejlődés Világbizottsága.

Elnökéül

Gro

Harlem

Brundtland

asszonyt,

Norvégia

akkori

miniszterelnökét kérték fel. A Világbizottság négy évig működött, és 1987-ben fogadta el a Közös jövőnk (Our Common Future) című jelentést, mely 27 nyelven, több millió példányban jelent meg. A Világbizottság fő feladata az volt, hogy vázolja fel az ezredforduló és az azt 1

„ha a jelenlegi irányzatok továbbra is érvényesülnek, biztosra vehető, hogy veszélybe kerül az élet bolygónkon.”


követő időszak várható tendenciáit, és tegyen ajánlásokat az új kihívásokra adandó új válaszokra. Ezzel egyúttal megalapozta egy következő ENSZ világkonferencia alapvető koncepcionális tételeit. A Brundtland-jelentés fő üzenete a fenntartható fejlődés szükségességének felerősítése volt. A fenntartható fejlődés fogalmát nem a Brundtland Bizottság találta ki; abban az időben a szakirodalom már foglalkozott ezzel a témával, de kétségkívül tény, hogy a Közös jövőnk jelentés tette széleskörűen ismertté.

2.1.2. Fenntartható fejlődés A fenntartható fejlődés

lényegesen több mint a manapság sokszor emlegetett

fenntartható gazdasági fejlődés, s épp ezért nem szerencsés összemosni ezt a két fogalmat. A fenntartható gazdasági fejlődés csupán a gazdaság folyamatos ütemű fejlődését jelenti, míg a fenntartható fejlődést, vagy fenntarthatóságot a következőképpen definiálták: „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.”2 „A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg.”3A fenntartható fejlődés a folyamatos szociális jobblét elérése anélkül, hogy a Föld az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekedne. A fenntarthatóság értelmezésekor fontos elkülöníteni a növekedést és a fejlődést. Egyszerűen fogalmazva a növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.„A növekedés az anyagi gyarapodás következtében előálló méretbeli változást, míg a fejlődés a nagyobb teljesítőképesség elérését jelenti.”4 És így tovább. Az ökoszféra súlyos károsodása nélkül globálisan most már nincs mód a jelentősebb mértékű növekedésre. A fejlődés lehetőségei azonban végtelenek, ez nincs fizikai korlátokhoz kötve, nincsenek határai. Ezek figyelembevétele a gyakorlatban azonban igen nehéz. A gazdasági szerkezet jelentős átalakítását igényli az anyagi növekedés korlátozása, ami azonban sérti a jelenlegi termeléshez kötődő érdekeket. 2

ENSZ – Közös jövőnk jelentés, 1987 Világ Tudományos Akadémiáinak Deklarációja, Tokió, 2000 4 Herman Daly: A közgazdaságtudomány lehetetlenségi tétele. Harmadik Part, 1993. 3


A fenntartható fejlődés globális, regionális és nemzeti megvalósítása a nemzetközi együttműködés hatékony formáit igényli, hiszen „a gazdasági globalizáció korában egyetlen demokratikus ország sem lehet önállóan a fenntarthatóság szigete.”5A fenntarthatóság az utóbbi időszakban (különösen 2001. szeptember 11. óta) erőteljesebben feltöltődik biztonságpolitikai tartalommal, hiszen a biztonságérzet alapfeltétele a kiegyensúlyozott gazdasági, társadalmi, egyéni fejlődésnek. A fejlett országok fenntartható fejlődési politikáinak fontos elemei lehetnek a következők: - hosszú távú stratégiai tervezés - megfelelő árképzés - közjavak szolgáltatása (kutatás, oktatás, egészségügy, tájékoztatás, stb) - költséghatékonyság - környezeti hatékonyság - az elővigyázatosság elvének alkalmazása - nemzetközi együttműködés - átláthatóság és számonkérhetőség a fenntartható fejlődési politikákban A fogalom az évek során egyre több tartalommal bővült, hiszen a kérdéssel foglalkozó konferenciák eredményei vagy éppen eredménytelenségei egyre több jelentéssel ruházták fel, s éppen ezért egységes értelmezése aligha várható, hanem annak többféle felfogása formálódik, körvonalazódik a világban. A fent említett két fejlődés-fogalom közt a lényegi különbség tehát az, hogy a fenntartható fejlődés középpontjában a szükségletek kielégítése, a szociális jólét fejlesztése áll a természeti erőforrások megtartása mellett, míg a fenntartható gazdasági fejlődés magába foglalja azt a lehetőséget, hogy a gazdaság látványosan nő a szociális olló nyílik a leszakadó rétegek esélytelenekké válnak, a természeti környezet látványosan, sok esetben visszavonhatatlanul pusztul. A Brundtland Bizottság jelentésének főbb megállapításai egy olyan fejlődési modellt vázoltak fel, mely a mennyiségi növekedést és a minőségi fejlődést egyaránt tartalmazza, s kimondja, hogy a gazdaság csak a környezet megőrzésével növekedhet. A fenntartható fejlődés három alappillére, a környezet-gazdaság-társadalom egymással összefügg, a döntéseknél mindhármat figyelembe kell venni. 5

Pomázi István: A fenntartható fejlődés nemzetközi dimenziói: a megvalósítás első lépései a fejlett világban. In: Vissza vagy hova. Útkeresés a fenntarthatóság felé Magyarországon. 2002.


2.1.3. Környezetvédelmi Világértekezlet – Rio de Janeiro, 1992 A Brundtland Bizottság ajánlásainak figyelembevételével az ENSZ közgyűlés 1989-ben úgy döntött, hogy 1992-re konferenciát szerveznek Rio de Janeiróba, hivatalos nevén az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáját (UN Conference on the Environment and Development)6. Ekkorra már a környezetvédelem mellett a gazdasági szektor szerepe is előtérbe került, természetesen abban az értelemben, hogy miként egyeztethető össze a gazdasági érdek a környezeti érdekkel. Ezen a rendezvényen már Magyarország is részt vett. A magyar delegációt Keresztes K. Sándor akkori környezetvédelmi miniszter vezette. A Konferencia záró szakaszában megtartott Föld-csúcs értekezleten pedig Göncz Árpád köztársasági elnök volt jelen, ő írta alá a jogilag kötelező nemzetközi egyezményeket.7 A következő főbb dokumentumokat fogadták el a Riói Konferencián8: •

Riói Nyilatkozat a Környezetről és Fejlődésről, amely összesen 27 alapelvet tartalmaz9

•

Feladatok a 21. századra (AGENDA-21) című dokumentum, amely több száz oldalas ajánlás-gyűjtemény 40 fejezetben összefoglalva. Ezek az ajánlások jogilag nem kötelezőek.

•

Keretegyezmény

az

Éghajlatváltozásról10

-

e

dokumentum

lényegében

az

üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célozta meg, s jogilag kötelező azokra az államokra nézve, amelyek aláírták. 6

http://www.unfccc.de/resource/conv/conv.html Láng István: Környezetvédelem-fenntartható fejlődés. Elhangzott a Mindentudás Egyeteme előadásán. 8 Forrás: uo. 9 a fenntartható fejlődés középpontjában az ember áll (1. elv) • az államok szuverén joga saját erőforrásainak hasznosítása, de eközben nem okozhatnak kárt a határaikon túli területek környezetében (2. elv) • a fejlődés során a ma élő és a jövő nemzedékek szükségleteire egyaránt tekintettel kell lenni (3. elv) • a környezetvédelem a fejlődési folyamat szerves részét alkotja, nem kezelhető attól elkülönülten (4. elv) • a fenntartható fejlődés keretén belül a szegénység leküzdése az elsődleges feladat (5. elv) • a világméretű környezetpusztításban az államok közös, de megkülönböztetett felelősséget viselnek, különös tekintettel a fejlett országokra (7. elv) • minden állampolgár részére biztosítani kell a környezeti információkhoz való hozzájutást és a döntéshozatali folyamatban való részvételt (10. elv) 7

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár 12 Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. •

Egyezmény a Biológiai Sokféleségről - a biodiverzitás egyezmény a teljes élővilág védelmét szorgalmazza és jogilag kötelező. (Ez utóbbi két egyezményt nevezik „Riói Egyezmények”-nek)

•

Elvek az Erdőkről - e dokumentum eredetileg nemzetközi egyezménynek indult, de csak irányelv-dokumentum lett belőle. Jogilag nem kötelező.

•

A Riói Konferencia eredményeként erősítették meg a Globális Környezeti Alapot (GEF), melynek feladata lett többek között a két riói egyezmény pénzügyi támogatási rendszerének működtetése.

Nagy elhatározás született Rióban: a fejlett országok vállalták, hogy a bruttó nemzeti össztermékük 0,7 százalékát a fejlődőknek adják környezetkímélő technológiák bevezetésére, illetve harmadik világbeli segélyprogramokra. Az ígéreteknek (világátlagban) a fele sem valósult meg. A fenntartható fejlődés fogalma Rióban bekerült az összes dokumentumba. Úgy tűnt, hogy sikerült a világot egy új fejlődési pályára helyezni. A nemzetközi gazdasági körök nem voltak megelégedve a Riói Konferencia eredményével. A WTO égisze alatt megalkották a maguk egyezségokmányát, amelynek fő feladata, hogy elhárítsa a környezetvédők és más közügyekben tevékenykedő csoportok által világgazdaság folyamatos növekedése elé állított akadályokat. Mindenekelőtt a tőke és a javak szabad áramlását, valamint a természeti erőforrások korlátlan kiaknázásának lehetőségét kívánják biztosítani. A Riói Konferencia kétségkívül jelentős pozitív hatással volt a világ környezeti állapotára. Elsősorban nemzeti szinten lehet kedvező eredményekről beszámolni. Több országban olyan nemzeti környezetvédelmi programokat valósítottak meg, amelyek kedvezően hatottak a levegőtisztaság

védelmére,

a

vízkészletek

racionális

felhasználására

vagy

a

hulladékgazdálkodásra, illetve a vállalatok környezettudatos irányítási rendszerére. A nemzetközi pénzintézetek (Világbank, a regionális fejlesztési bankok) szigorúbb környezeti hatásvizsgálatokat követeltek meg a segélyek és a hitelek folyósításához.

10

ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény – UN Framework Convention on Climate Change, UNFCCC


Globális méretekben azonban tovább folytatódott az erőforrás-tartalékok felélése és a környezet romlása; elsősorban a világ népességének növekedése, a városok túlzsúfoltsága és az anyag- és energiaigényes fogyasztási szokások konzerválódása miatt.11 A Riói Konferencia sikerén fellelkesülve környezetvédő körök az IUCN12 égisze alatt megfogalmazták A Környezet és Fejlődés Nemzetközi Egyezségokmányát, amely először öntötte formába a környezetvédelem világetikáját, első helyen kiemelve, hogy "az élet bármely formája tiszteletre méltó és védelemre érdemes". Az egyezségokmány a nemzetközi egyezményekben szokatlan részletességgel szabályozza a részes államok és az állampolgárok jogait és kötelességeit, az együttműködés szabályait, valamint az egyes környezeti elemekkel, - beleértve a kultúrát -, és a környezeti ártalmakkal beleértve a határokon túlterjedő környezeti hatásokat - kapcsolatos feladatokat. ”Megalkotta a globalizáció okozta környezeti problémák megoldásával kapcsolatos szabályokat, a fejlődéshez, a tanuláshoz, az egészséges életkörülményekhez való jogok biztosításának keretszabályait, a szegénység felszámolásával és a szükséges források biztosításával kapcsolatos kötelezettségeket, valamint a fentiekhez kapcsolódó felelősségi elveket. Az egyezmény nem jött létre, viszont azóta is megtermékenyítő hatással van a nemzetközi környezetvédelmi eseményekre.”13 Évente egyszer a részes felek konferenciát tartanak (COP-és a konferencia sorszáma)14, amin az adott évben tartott előkészítő tárgyalások ( Sessions of Subsidiary Bodies) javaslatait vitatják meg, fogadják vagy nem fogadják el. A klímatárgyalásokat az ENSZ Környezetvédelmi Programján belül működő, az éghajlatváltozási keretegyezményért felelős titkárság szervezi. A tárgyalásokon a Rióban elfogadott keretegyezmény, majd a későbbiekben a kiotói jegyzőkönyv céljai megvalósulásának technikai, jogi kereteit igyekeznek meghatározni, pontosítani, hogy az a gyakorlatban is érvényesülhessen. Természetesen az elfogadott határozatok a részes felekre nézve kötelező érvényűek, így

11

Forrás:Láng István: Stockholm - Rió – Johannesburg. Lesz-e új a nap alatt a környezetvédelemben? Magyar

Tudomány, 2001/12 12

Nemzetközi Természetvédelmi Unió FELÉBREDT a VILÁG, a mérkőzés állása: Rió ± 0. Beszámoló az ENSZ Fenntartható Fejlődés Világ Csúcsértekezletről 14 Conference of Participans, Részesek konferenciája, majd a Kiotói jegyzőkönyvet aláíró felek éves konferenciája. 13


minden országnak elemi érdeke, hogy érdemben, szakértőkkel képviseltesse magát a tárgyalásokon. A klímatárgyalásokon folyamatosan szereplő legfontosabb területek, amelyek sok fő- és még több részletkérdésében nem született megállapodás, az egyik legfőbb kérdés, hogy a keretegyezményben elismert felelősségi elv alapján hogyan, milyen módon támogassák a fejlett/fejlettebb

országok

a

fejletlen/fejletlenebb

országokat

azok

kibocsátásának

csökkentésében, az ehhez szükséges kapacitások kiépítésében, és milyen módon kompenzálják

a

kibocsátás-csökkentés

miatt

esetleg

felmerülő

negatív

hatásokat

elszenvedőket. Az országok természetes módon törekszenek a maximális érdekérvényesítésre. A klímatárgyalásokon a probléma egyrészt az, hogy az országok adott időben gyakran ellentétes érdekűek, ugyanakkor még egy-egy ország hosszú és rövid távú érdekei sem minden esetben egyeznek meg. Mivel a döntések meghozatalához, illetve a javaslatok életbelépéséhez konszenzusos döntés kell, és sajnos a különböző, a markánsan képviselt érdekek ezeken a tárgyalásokon gyakran rendkívül messze vannak egymástól, kétséges, vajon születhet-e a gyakorlatban is működő egyezmény. 2.1.4. COP konferenciák: Berlin, Genf, New York Az első konferenciát 1995-ben Berlinben tartották (COP-1), ahol Helmut Kohl még azt mondta: Rióban elfogadtuk, hogy az üvegház-hatású gázok kibocsátását 2000-ig az 1990-es szintre szorítjuk vissza” – de ez, azóta tudjuk, nem sikerült. A konferencia gyakorlatilag eredmények nélkül zárult, mert az – többnyire az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló – energiaiparban érdekelt cégek valamint az olajexportban érdekelt országok szövetsége megakadályozott minden érdemi döntést. A részes felek második konferenciája 1996-ban Genfben került megrendezésre, s bár itt is sok kérdés maradt megoldatlan, Berlinhez képest történtek előrelépések. Az ENSZ 1997-ben közgyűlést hívott össze New Yorkba, a Riói Konferencián elfogadott feladatok áttekintése céljából. (ENSZ Közgyűlés Rendkívüli Ülésszaka, vagy Rió+5) A konferencia megállapította, hogy a Rió utáni öt évben voltak pozitív fejlemények, elsősorban nemzeti vonatkozásban, de az alapvető globális problémák tekintetében szinte semmilyen kézzelfogható eredmény nem született. A riói alapelvek állandó hivatkozási forrássá váltak; az Agenda 21 ajánlásai beépültek az országok döntéshozatalába és cselekvési stratégiájába.


Ugyanakkor több területen romlott a helyzet: a fejlett Észak és a fejletlen Dél közötti különbségek tovább nőttek – a Föld lakosságának kevesebb, mint húsz százaléka használja el a Föld erőforrásainak most már több, mint nyolcvan százalékát, s ötmilliárd ember osztozik a maradék húsz százalékon. A természeti erőforrások kihasználása nemhogy nem lassult, de felgyorsult: egyre nagyobb erdőterületek tűnnek el, 1970 óta az állat- és növényfajok harminc százaléka pusztult ki. A fejlődő országok súlyos szemrehányásokat fogalmaztak meg, többek között az ígért 0,7 %-os GDP-támogatással kapcsolatban, amely a megvalósuláskor csupán 0,25-0,30 %-ot jelentett. A szegények és a gazdagok közötti szakadék tovább nőtt, a FAO adatai szerint a világon mintegy 800 millió ember éhezik. Az ENSZ Közgyűlés elismerte, hogy a riói ajánlások jelentős részét nem sikerült megvalósítani. A továbblépéshez új akcióprogramot nem dolgoztak ki, hanem az Agenda-21 dokumentumot tekintették változatlanul a további cselekvések alapjának Az Európai Unió határozott lépéseket tett a térség környezeti állapotának javítására. 1992ben meghirdette az 5. Környezetvédelmi Programot, amely 2000-ig tartott. Ennek keretében a hangsúlyt a környezeti elemek megőrzésére (levegő, víz, talaj, élővilág, települések) és az egyes gazdasági szektorok (energetika, ipar, mezőgazdaság, közlekedés, turizmus) környezetkímélő működtetésére helyezték. Igen szigorú egyedi környezetvédelmi direktívákat fogadott el az EU, amelyeket a tagjelölt országok is kötelesek beépíteni jogrendjükbe. Jaques Delors, az EU elnöke az 1995. évi esseni csúcstalálkozón kijelentette: "Hibás a gazdasági ösztönzőrendszerünk. A nagyobb mértékű foglalkoztatást büntetjük, és nem a szennyezést. Pedig a környezetvédelmi adók részben átvehetnék a munkaerő adóztatásának szerepét versenyképességünk veszélyeztetése nélkül." 1997-ben az Európai Unió vezetői elfogadták az Amszterdami Szerződést. Ez a dokumentum lényeges elemmel gazdagította az EU környezetpolitikáját azzal, hogy a fenntartható fejlődést helyezte a középpontba. A Szerződés ugyanis kimondta: úgy kell a környezet magas szintű védelmét és minőségének javítását elérni, hogy az harmonikus és kiegyensúlyozott legyen, és a fenntartható fejlődést mozdítsa elő. A dokumentumban megjelent az az igény, hogy a környezetvédelmet integrálni kell más szektorpolitikákba is. A későbbi elemzések, jelentések azonban elismerték, hogy ez az integráció igen lassan megy végbe, és számos gazdasági érdekellentétet hoz a felszínre.


A Rió utáni időszak egyik legtöbbet vitatott kérdése a klímaváltozás körül bontakozott ki. A Riói Konferencián elfogadták ugyan a Klímaváltozási Keretegyezményt, azonban a dokumentum nem tartalmazott sem konkrét CO2-csökkentési határértékeket, sem időpontokat. 2.1.5. Kiotó Rió után öt évig tartott a vita és egyezkedés, míg végül a keretegyezmény aláírói Kiotóban 1997 decemberében elfogadtak egy olyan jegyzőkönyvet, amely pótolta a korábbi hiányosságokat, s amelyben az országok már konkrét határidőket és számszerűsített kibocsátás-csökkentést vállaltak. A Kiotóban aláírt szerződés a legjelentősebb nemzetközi megállapodásnak számít mindazok közül, melyek a civilizáció környezetre gyakorolt káros hatásait igyekeznek korlátozni. Tétje a résztvevő államok önkorlátozása a légkörromboló gázok (mint a széndioxid, a dinnitrogén-oxid, a metán és három fluortartalmú vegyület) kibocsátásában15. Globális szinten a felek (az átmeneti gazdaságú országok kivételével) az 1990-es év kibocsátási értékének 5,2%-os csökkentését célozták meg a 2008–2012. közötti időszakra. A vállalás értéke országtól függően változik, 8%-os kibocsátás-csökkentéstől a 10%-os növekedés lehetőségéig. Így, az üvegházhatású gázok kibocsátásában az Európai Unió átlagosan 8% csökkentést vállalt 2012-ig, az USA elvileg 7%-ot, Magyarország pedig 6%-ot. (Az eredményt azonban sem a Greenpeace, sem Ritt Bjerregaard, az Európai Unió környezetvédelmi felelőse nem tartotta kielégítőnek.) Noha Kína küldötte üdvözölte a konferenciát, kormánya álláspontját képviselve kijelentette, hogy az elkövetkező ötven évben semmiféle kötelezettséget nem kívánnak vállalni. Hasonló véleményre helyezkedett India is. Amerikai részről ekkor merült fel először a gondolat, hogy a fejlődő országok kimaradása esetén ők sem kívánnák ratifikálni az egyezményt. A Kiotói Jegyzőkönyv nem lépett hatályba. Az érintett országok többsége nem ratifikálta. Csupán 55, a kibocsátások 52%-áért felelős ország írta alá. (Magyarország sem, nem elvi okok miatt, hanem mert egyszerűen nem terjesztettek az országgyűlés elé ilyen javaslatot.) George W. Bush, az USA elnöke kijelentette, hogy Amerikának nem érdeke a kiotói megállapodás végrehajtása. Az Egyesült Államok és a kiotói jegyzőkönyv kapcsolatáról még


lesz szó a dolgozatban, akkor egy kicsit részletesebben is foglalkozunk azzal, melyek ezek az érdekek. 2.1.6. COP konferenciák: Buenos Aires, Bonn, Hága, Marrakesh A soron következő éves konferencia helyszíne Buenos Aires volt, 1998-ban. A Kiotóban fölvetett emisszió-kereskedelemről szólt a legtöbb vita, de megegyezés nem született. Csak egy Akciótervet sikerült létrehozni, melyben az elkövetkezendő évre vonatkozó tárgyalási javaslatokat rögzítették. Érdekesség, hogy ezen a konferencián az USA végre a Jegyzőkönyv aláírása mellett dönt, habár, mint tudjuk, később kihátrál a protokollból. Az 1999-es bonni COP-5-ön elmarad a megállapodás, ami születik, az a CAN (Climate Action Network)16, valamint a gondolat, hogy azonnali korlátozás és teljes technológiai irányváltás szükséges. A 2000. évi hágai, két hétig tartó klímakonferencián nem született megegyezés az államok között a széndioxid tartalmú, üvegházhatást növelő gázok kibocsátásának csökkentéséről. A 2001-es bonni klímakonferenciának is az lett volna a célja, hogy a Kiotóban ratifikált széndioxid-csökkentés mikéntjét elfogadják az államok. Augusztus elején sikerült Bonnban egy olyan kompromisszumot elérni, amely reális reményt jelent a kiotói jegyzőkönyv jogi alapjainak megőrzésére annak ellenére, hogy az USA távol tartja magát a kötelezettségvállalástól. Megállapodás születik 5,2 %-os csökkentésről az 1990-es szinthez képest, valamint egyezmény az ellenőrzésről, s a megállapodást megszegők elleni szankciókról. Az egyezmény értéke tulajdonképpen nem a vállalt százalék, hanem hogy végre sikerült egyetértést elérni. 2001-ben Marrakeshben is tartottak konferenciát (COP-7), 165 ország négyezer delegáltjának közreműködésével, akik megállapodnak: a kiotói jegyzőkönyv jogerőre emelkedhet, ha a szennyezés 55 %-át produkáló, legalább 55 ország ratifikálja. Az EU 15

A jegyzőkönyv az üvegházhatást erősítő gázok közül a következőkkel foglalkozik: CO2, CH4, N2O, SF6, valamint a halogénezett szénvegyületek és perfluoro-karbonok.

16

CAN: (Climate Action Network): Nemzetközi NGO hálózat, amely a klímakérdéssel foglalkozik. CAN–CEE: (Climate Action Network – Central and Eastern Europe): a CAN közép- és kelet-európai tagozata.


elhatározza: akkor is ratifikálja a jegyzőkönyvet 2002-ben, ha Ausztrália, Japán és Kanada nem írja alá. Millenniumi Nyilatkozat Az ENSZ 2000-ben kiadta a Millenniumi Nyilatkozatot, amelyben az emberiség fejlődésének 2015-ig elérendő céljait sorolták fel. A fenntartható fejlődés céljai 2015-ig17 : Környezeti célok: Meg kell valósítani és ki kell terjeszteni a kiotói jegyzőkönyv céljait az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére. Meg kell akadályozni, hogy a természetes erdők összterülete tovább zsugorodjon. Tovább kell fejleszteni és teljesíteni kell a WHO irányelvein alapuló országos szabványokat a levegő minőségére vonatkozóan. A talaj eróziójának mértékét felére kell csökkenteni. Véget kell vetni a vízkészletek túlzott kimerítésének. Millenniumi Nyilatkozat: Felére kell csökkenteni azoknak az arányát, akik rendkívül nagy nyomorban élnek, éheznek, és nem jutnak tiszta ivóvízhez. Háromnegyedével csökkenteni kell az anyák halálozási arányát. Kétharmadával csökkenteni kell az öt év alatti gyermekek halálozási arányát. El kell érni, hogy mindenki elvégezze az általános iskolát, és meg kell valósítani a nemek egyenlőségét az oktatásban. Meg kell állítani, majd vissza kell szorítani a HIV/AIDS, a malária és más fő betegségek terjedését. Gazdasági célok: Fel kell állítani és be kell vezetni az országokban az olyan könyvelést, amely beépíti a környezeti költségeket is. Fel kell számolni az olyan szubvenciókat, amelyek a nyersanyagok és a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését és használatát támogatják. Az anyagráfordítás 4-10-szeres csökkentésére kell ösztönözni az ipari országokat. Ösztönözni kell az önmérséklet morálját a fogyasztásban.

2.2. 2002 Johannesburg Fenntartható Fejlődés Világkonferencia A Riói Konferencia óta eltelt tíz év alatt egyértelművé vált, hogy a nem kötelező érvényű nemzetközi ajánlások nem működnek, és megszeghetetlen, konkrét, megvalósítható célok

17

Forrás: Millenniumi nyilatkozat az ENSZ Fejlődési Programjából, Human Development Report 2001 (New York: Oxford University Press, 2001), pp. 21., 24.


kitűzésére van szükség. Az is teljesen egyértelmű immár, hogy a környezeti kérdések véglegesen bekerültek a politikai döntéshozatalba. Az ENSZ Közgyűlése 2000. decemberében hozott határozatot arról, hogy 2002. szeptemberében a Dél-Afrikai Köztársaságban, Johannesburgban megtartja a Világcsúcs Konferencia a Fenntartható Fejlődésről (World Summit on Sustainable Development)18 című rendezvényt. A konferencia 2002. augusztus 26-tól szeptember 4-ig tartott. Kiemelt feladatai között a kormányzatok, a gazdasági szektor és a civil társadalom együttműködésének erősítése, valamint a szegénység elleni küzdelem szerepelt a fejlett országok sérülékeny csoportjait is ideértve. Az előkészítést és a szervezést az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága19 koordinálta az ENSZ Titkárság egyes részlegeinek közreműködésével. A szervezés főbb elemei a következők voltak: •

Az ENSZ-család szakosított szervezetei (UNEP, UNDP, WHO és mások) összefoglaló jelentéseket készítettek a szakterületük globális helyzetéről, koncentrálva a környezeti kérdésekre és a fenntartható fejlődésre.

•

Az ENSZ regionális szervezetei (pl. Európai Gazdasági Bizottság) területi értekezleteket tartottak a kormányzati szervek számára. 2001-2002-ben négy előkészítő értekezletre20 került sor21. Az előkészítő értekezlet-sorozatot 2002 nyarán a Baliban, Indonéziában tartott miniszteri szintű előkészítő értekezlet zárta.

•

A nem-kormányzati és az üzleti szféra neves képviselői számára öt regionális kerekasztal értekezletet szervezett az ENSZ Titkárság.

•

Több nemzetközi szervezet, intézmény saját kezdeményezésére állított össze értékeléseket és javaslatokat a Világcsúcs Konferencia számára.

A konferencia előkészületei az előkészítő konferenciák és tárgyalások ellenére meglehetősen akadoztak, mert a kormányok jelentős része csak az utolsó pillanatban készült 18

Rövidítése: WSSD UN Commission on Sustainable Development. (CSD10) 20 Preparatory Committee for the Summit (PrepCom) 21 PrepCom 1: 2001. április 30 - május 2 New York PrepCom 2: 2002. január 28 - február 8 New York PrepCom 3: 2002. március 2 – április 4 New York PrepCom 4: 2002. május 27 – június 7 Bali, Indonesia 19


el a környezeti állapotfelmérésével, a Rio óta eltelt évtized összegzésével, s az elfogadandó dokumentumok egy része is háttéranyag- és szöveghiányos volt. De nem csak az előkészítés körül adódtak problémák. A kilencvenes évekhez képest sokkal nagyobbak lettek az érdekellentétek, illetve világnézeti- és értelmezésbeli különbségek is feszültek a részt vevő országok között. A Johannesburgi Föld Csúcs résztvevői a tárgyalások megkezdése előtt kötelezettséget vállaltak arra, hogy az alábbi, legfontosabbnak ítélt kérdéseket minden döntésnél számításba veszik: •

A Johannesburgi Föld Csúcson részt vevő megbízottak elkötelezték magukat arra, hogy egy emberi, igazságos és egymással törődő globális társadalmat építenek ki, elismerve mindenki számára az emberi méltóság fontosságát.

•

Elhatározták továbbá, hogy a világ összes gyermeke számára biztosítják, hogy egy szabad, igazságos világot kapjon örökségül, melyben nincs szegénység, ahol megóvják a környezetet és létezik a fenntartható fejlődés.

•

A Föld Csúcs résztvevői a konferencia megkezdésekor kollektív kötelezettséget vállaltak arra vonatkozólag, hogy előrelépést tesznek és megerősítik az egymástól függő és egymást kölcsönösen erősítő fenntartható fejlődés alapjait - gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem - helyi, nemzeti, regionális és globális szinten.

•

Megállapodtak abban, hogy közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megszűntessék a szegénységet és elérjék az emberiség fejlődését.

A stratégiai feladatok közül a legfontosabbak a következők voltak: - a gazdasági növekedés GDP-ben kifejezett mutatóinak helyesbítése a társadalmi és környezeti költségekkel; - a képzés, a nevelés és az ismeretterjesztés - mint a jövő egyik kulcskérdése -, valamint a tudományok - mint a cselekvési irányok feltárója - erősítése; - a környezetbarát termelési és fogyasztási minták megvalósítása; - a természeti erőforrások megőrzése;


- számszerű vállalások elérése, annak érdekében, hogy az elvi nyilatkozatokon túl végre megvalósítható és számon kérhető program jöjjön létre.

2.2.1. A Johannesburgi ENSZ Csúcsértekezlet főbb eredményei22:

Kétségtelenül a legnagyobb eredmény az emberiség egészét érintő, a közös jövőnk biztosítása érdekében megoldandó közös feladataink széleskörű tudatosodása, és a Riói vívmányok megőrzése volt. •

A Csúcsértekezlet megerősítette a fenntartható fejlődés iránti igényt, azonban nem alkotott átfogó, együttműködésen alapuló, integrált tervet annak gyakorlati megvalósítására, ellenben írásba foglalta a felismerést, mely szerint a szegénység felszámolása a fenntartható fejlődés érdemi megvalósításának előfeltétele.

•

A Csúcsértekezlet a nagy társadalmi érdekcsoportok, a magán szektor és a részes államok között a földi élet és az emberiség fenntartható fejlődése és jóléte tárgyában folytatott bolygó méretű párbeszéd jelentős állomása volt.

•

A Csúcsértekezlet alkalmával minden felelős ember és érdeklődő számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Föld bolygó véges erőforrásaira alapozva folyamatos növekedés és gazdagodás nem képzelhető el.

•

A Csúcsértekezlet megkérdőjelezhetetlenül bemutatta, hogy a fenntartható fejlődés nem a borúlátó környezet- és természetvédők belügye, hanem az egész emberiség jövőjéről szól, érinti a földi élet minden egyes alrendszerét, részletét, szerkezetét és működését.

•

A Csúcsértekezlet visszanyúlt az U Thant által 1969-ben közzétett alapkérdéshez, ezzel ki nem mondva jelentősen kiterjesztette a fenntartható fejlődés meghatározását Johannesburg óta - az emberiség közös jövőjéről, annak a földi életközösségben való fenntarthatóságáról, olyan bolygóméretű tanulási-fejlődési folyamatról beszélünk, amelynek eredményeképpen az emberi társadalom a Földön fenntarthatóvá válhat.”

22

FELÉBREDT a VILÁG, a mérkőzés állása: Rió ± 0. Beszámoló az ENSZ Fenntartható Fejlődés Világ Csúcsértekezletről Johannesburg, 2002. augusztus 26 - szeptember 4.


A Csúcsértekezlet résztvevői nem sok kötelezettséget, illetve számon kérhető vállalás tettek. Valójában két dolog volt, amivel minden küldött teljességgel egyetértett. Az egyik, hogy bolygónk jövője csak közösen kidolgozott cselekvési tervekkel és azok összehangolt végrehajtásával biztosítható. A másik gondolat azonban az, hogy ehhez az együttműködéshez sajnálatos módon hiányzik a politikai akarat. Háromféle írásba foglalt eredménye van a konferenciának: Az öt oldalas Politikai Nyilatkozat, mely megerősíti a korábbi nemzetközi találkozók eredményeit, nevesítve a főbb egyezményeket, különös tekintettel a riói dokumentumokra, és a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzésekre, azonban nem hoz intézkedéseket azok megvalósítása érdekében. Az ötven oldalas Megvalósítási Terv (vagy Akcióterv vagy Cselekvési Terv)23: A Terv sokak szerint a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósításának elodázása, ugyanis a számszerű vállalások elmaradnak a népességnövekedés, az elszegényedés, és az erőforrások kimerülésének üteme mögött. Nem tartalmaz lépéseket a piaci liberalizáció ellen, elkerüli az energiaszektor célkitűzéseinek módosítását, és nem szól a nemzetközi egyezmények harmonizációjáról, így például a határon átnyúló kereskedelmi szabályozás környezetvédelmi elvárásokhoz történő igazításáról. Részeredménynek tekinthető az egészséges ivóvíz és higiénés

alapkörülmények

biztosítására,

az

élővilág

változatossága

csökkenésének

megállítására, a halállományok helyreállítására, a vegyszerek és mérgező anyagok hatásainak csökkentésére, és az ökológiai szempontból káros gazdasági támogatások kiküszöbölésére irányuló vállalás, valamint a Kiotói Jegyzék aláírására ösztönző felkérés. A Cselekvési Terv legfőbb vállalásai és az azokhoz kötődő határidők a következőkben foglalhatók össze: VÍZELLÁTÁS/KÖZEGÉSZSÉGÜGY a cél 2015-ig felére csökkenteni azoknak a számát, akik nem jutnak ivóvízhez, illetve még a minimális közegészségügyi szolgáltatásokat is nélkülözik. Elfogadták a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi határozatát, amely kimondta: a gyógyszergyártók szabadalmai nem akadályozhatják meg a szegény országokat,


hogy akár nem szabadalmaztatott gyógyszerekkel is enyhítsék a rászorulók bajait. ÓCEÁNOK, HALÁSZAT A tengerek, a tengerpartok a Föld ökoszisztémájának szerves részét képezik, fontosak az élelmiszer-ellátásban, a fenntartható gazdaságban, elsősorban a fejlődő országokban. Fontos a halállomány megőrzése vagy újraszaporítása legkésőbb 2015ig.

2012-ig

ki

kell

alakítani

területeket

és

időszakokat,

amelyek/amikor

nem

halászhatóak/nem lehet halászni, az állomány védelme érdekében, és létre kell hozni egy tengervédelmi hálózatot. VEGYI ANYAGOK A vegyi anyagok és a veszélyes hulladékok menedzselésének 2020-ig történő rendezése, a fenntarthatósággal és a környezet, illetve az emberi egészség védelmével összeegyeztetve; a kemikáliák használata és gyártása oly módon történjen, hogy ne legyenek az egészséget és a környezetet jelentős mértékben károsító hatásai, vagy csökkentse azokat. A veszélyes hulladék tárolását vagy megsemmisítését ellenőrzött és biztos módon kell végrehajtani. NŐK HELYZETE Ez a téma igen sok vitát kavart. A nyugati országok a jogegyenlőségre hivatkoztak, a fejlődők közül sokan a vallási és kulturális hagyományokra. Végül az Akciótervben az lett rögzítve, hogy az egészségügyi ellátásnak figyelemmel kell lennie az alapvető emberi jogokra, de a helyi vallásos és kulturális hagyományokra is. SEGÉLYEK Az Akcióterv a fejlődő országok számára juttatott segélyek növelését támogatja, ennek érdekében sürgeti a fejlett országokat, hogy tegyenek lépéseket: GNP-jük 0,7%-át fizessék be a fejlődők segélyalapjaiba, nem véve külön a legszegényebbeket, nem létesítve számukra külön alapot, külön forrással, ahogy azt eredetileg tervezték. A 0,7%-os befizetést még Rióban szavazták meg az országok. Tíz évvel később csak Dánia, Svédország, Luxemburg mondhatta el, hogy tartotta magát e vállaláshoz; az átlag 0,22 százalék. Az Egyesült Államok 0,11 százalékot fordított erre a célra. A johannesburgi találkozó előtt Bush elnök – valószínűleg hogy megelőzze a várható bírálatokat – bejelentette, hogy 2004-től ezt a felével, évi 5 milliárd dollárral emelik, így 0,17 százalék lesz az arány. Az EU 7 milliárd

23

ún. 1. típusú eredmény


euróval többet szán a fenntartható fejlődésre, de csak 2006-tól, az új költségvetési időszak kezdetétől, GDP-je 0,39%-át áldozva erre. GLOBALIZÁCIÓ A terv elismeri, hogy a globalizációnak van jó és rossz oldala. Miközben új lehetőségeket nyújt a világgazdasági növekedéshez és a magasabb életszínvonal eléréséhez, a szegényebb országok különleges hátrányokat szenvednek, s emiatt a sürgősen bevonandók a profitálók körébe. KERESKEDELEM A tervezet támogatja a kereskedelmet és a környezetvédelmet, anélkül, hogy említést tenne a WTO néhány határozatáról, amelyek ellentétben állnak nemzetközi környezetvédelmi egyezményekkel. Az akcióterv ezen kitétele nem veszélyezteti az üvegházhatás

csökkentésével

foglalkozó

kiotói

egyezményt.

A

gazdag

országok

megerősítették, hogy csökkentik a saját termelőiknek juttatott pénztámogatásokat. BIOLÓGIAI EGYENSÚLY 2010-re a biodiverzitás csökkenésének megállítása. A tengerek élővilágának különböző fokozatú védelme 2012-re illetve 2015-re (tengeri védett területek, stb.) Az egyezmény keretében 2010-re jelentős csökkenést kell elérni az élőlények kipusztulásának folyamatában, amihez technikai és anyagi források felajánlására is szükség lesz a fejlődő országok számára. KORMÁNYZAT Az Akcióterv kimondja, hogy a fenntartható fejlődéshez mind nemzeti, mind nemzetközi szinten alapvető fontosságú a felelősségteljes politikai kormányzati tevékenység. A gazdag országok szándéka szerint a segélyeket csak olyan államokba szabadna eljuttatni, amelyekben a demokratikus intézmények már működnek és a korrupció visszaszorulóban van. KLÍMA A klímaváltozás – amit az üvegház hatású gázok kibocsátásával hoznak összefüggésbe – folyamatának megállítása megköveteli a gázok kibocsátásának mihamarabbi, minél gyorsabb csökkentését. A 36. paragrafust kibővítették azzal, hogy a klímaváltozás elleni munkában minden ország-és érdekcsoport egyformán érdekelt, a felelősség közös. Az atmoszféra védelme, vagyis az üvegházgázok szintjének stabilizálása mindnyájunk érdeke,


ezért „a jegyzőkönyvet már ratifikált országok határozottan sürgetik a többieket, hogy rövid időn belül hajtsák végre a ratifikációt.” KÖZÖS, DE MEGKÜLÖNBÖZTETETT FELELŐSSÉG A terv szerint minden ország egyéni felelőssége a Föld megóvása, de a gazdag nemzeteknek nagyobb anyagi tehertételeket kell vállalniuk a közös erőfeszítésekben, mint a fejlődő országoknak. ENERGIA Ez az a fejezet, ami a legkisebb közös nevezőt tartalmazza. Megegyezés született az energiahordozókhoz való minél szélesebb hozzájutásról, de a dokumentum nem követel lépéseket, csak ajánlja azok megtételét („Tegyünk lépéseket és erőfeszítéseket a minden szinten való együttműködésre a megbízható és megfizethető energiaszolgáltatásokhoz való kapcsolat kiépítésére.”), s az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti nézeteltérések miatt nem sikerült konkrét célokat meghatározni a megújuló energiaforrások egyre növekvő kihasználásával kapcsolatban. A támogatások átcsoportosításának megkezdésére szintén nem szólít fel (csak „ahol lehetséges”). A diverzifikált energiaellátásról szóló rész semmiféle követelést, számszerűséget és időhöz kötöttséget nem tartalmaz, továbbá a fosszilis energiahordozókat mint tisztákat említi, és a vízenergiát (benne a nagyméretű vízerőműveket) is a megújuló energiaforrások közé sorolja. Feladat még Afrika népességének 35%-ának energia-hozzáférhetőségének megoldása az elkövetkezendő 20 éven belül. Ha a népesség növekedése nem lassul, harminc év múlva minden ötödik ember elektromos áram nélkül kénytelen majd élni. Jelenleg 1,6 milliárd ember nem jut áramhoz. A Nemzetközi Energia Hivatal állítása szerint 2600 milliárd dollárra lenne szükség a következő harminc évben a probléma kezeléséhez. Washington ellenez minden olyan megállapodást, amely a megújuló energiaforrások szerepének növelését irányozná elő. Az ENSZ, az európai államok és a nagy érdekcsoportok szerették volna elérni a megújuló energiahordozók növekedő arányú használatát, a fejlett országok esetében 2%-os aránynövelés vállalását. Ezt a vitát egyrészt néhány nagyobb ország álláspontja, másrészt, a megújuló erőforrások körének meghatározása körüli viták gátolták. Az Európai Unió szerint a környezetbarát energiaforrások részesedését az összes energiafogyasztásban legalább tizenöt százalékra kellene növelni. Civil szervezetek élesen


bírálták az EU-t, mivel a javaslata nem tartalmazta a megújuló energiaforrások definícióját. Ez azzal a következménnyel járhat, hogy még több hatalmas vízerőmű fog épülni, amelyek lepusztítják a környezetet és a helyi lakosságot ki kell telepíteni. Jelenleg a biomasszán alapuló energiatermelést teljességében és a kis vízierőműveket is megújulónak számítják. Ezzel az összetétellel a Földön az összes energiatermelésnek mintegy 15%-a vehető megújuló energiaforrásokon alapulónak. A Csúcsértekezlet záródokumentumába végül belekerült egy jó szándékú mondat a megújuló energiahordozók növekedő arányú használatáról, de számszerű vállalás nélkül. Partnerségek24:

A Csúcsértekezletet megelőző tárgyalások során 220 db társadalmi

szektorok közötti együttműködésben megvalósítandó, a fenntartható fejlődést támogató megállapodást készítettek elő és írtak alá. A megállapodásokat az ENSZ hat témakörbe csoportosítja: nemzetközi szervezetek, államok, önkormányzatok, üzleti élet, társadalmi szervezetek, valamint tudományos és oktatási intézmények. Mindez a partnerségi, ún. Riói 10. számú alapelv gyakorlatba történő átültetését segíti. Általában nagy várakozással tekint a világ erre az új „eszközre”. Bár a szkeptikusok azt mondják: nem árt alaposabban megnézni, hogy az együttműködés milyen felek között jön létre: vajon tényleg bevonják-e a civil szervezeteket is a döntéshozatalba, vagy csak a kormányok és a nagy cégek, érdekszférák közti kötelék lesz erősebb. A diplomáciai tárgyalások eredményeként létrehozott záródokumentumból kimaradtak a kiotói egyezmény elfogadását sürgető felhívások. Az elfogadott szöveg csupán sürgeti a megújuló energiaforrások fokozott felhasználását. A fejlődő országok ugyanis a globális felmelegedés elleni harcot, illetve a káros gázok kibocsátásának visszafogását a gazdag országok luxusának nyilvánították. Nem került be az okmányba a nap- és szélenergia fokozott felhasználását sürgető európai javaslat sem. Ezzel gyakorlatilag az USA-val és Japánnal léptek szövetségre. A kompromisszum jele, hogy cserébe az USA belement, hogy időpontot – 2015-öt – tűzzenek ki arra, hogy felére csökkentik a megfelelő egészségügyi ellátás nélkül élők számát. Ma kétmilliárdnyian vannak. A konferencia egyik nagy eredménye, hogy az addig tartózkodó nagy kibocsátók, Oroszország, Kanada és Kína jelezte, hogy támogatják a kiotói egyezményt. Mihail 24

ún. 2. típusú eredmények


Kaszjanov orosz miniszterelnök bejelentette, hogy Moszkva még 2002-ben ratifikálhatja a dokumentumot. Jean Chrétien kanadai kormányfő szintén arról számolt be, hogy még 2002ben kezdeményezi a törvényhozásban az egyezmény ratifikálását. Csu Zsung-csi kínai miniszterelnök pedig jelezte: kormánya már ratifikálta a kiotói egyezményt.

Kanada,

Lengyelország, Oroszország és Kína aláírásával már megvan a hatályba lépéshez szükséges 51% CO2 egyenértékben, az USA és Japán csatlakozása nélkül is. Ha a Kiotói Jegyzékben foglaltakat minden ország végrehajtaná, akkor is legalább 20 évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy az éghajlatváltozás iránya megtorpanjon, így esélyünk lehetne a jelenség visszafordítására. Az USA az emberi civilizáció okozta CO2 és üvegházgáz kibocsátásának mintegy 20%-áért felelős közvetlenül, míg további 30%-ért közvetve, kiterjedt gazdasági kapcsolatain keresztül. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte: bízik benne, hogy az Egyesült Államok közeledik majd az Európai Unióhoz a kiotói egyezmény kérdésében. Mint tudjuk, ez a közeledés nem történt meg. Bíztató azonban, hogy az USA megváltoztatta az indoklást, hogy miért nem kötelezi el magát a Kiotói Jegyzék aláírásával. A kezdeti eredendő tagadástól: „Nincs is éghajlatváltozás, amit észlelünk az megszokott jelenség, csak a környezetvédők fújják fel az ügyet”, a későbbi bizonytalankodáson keresztül: „Egyenlőre nem bizonyított kellő alapossággal, hogy az emberi társadalom környezeti hatásai, vagy csak a Föld

természetes

éghajlat-ingadozása

az,

amit

megfigyelünk”

a

Johannesburgi

Csúcsértekezletig eljutott arra a szintre, hogy legalább nem tagadja az éghajlatváltozást, viszont azért nem csatlakozik az egyezményhez, mert: „Úgysem lehet megfékezni a folyamatot!” Elgondolkodtató, hogy a világ legnagyobb szellemi potenciálját uraló ország nem képes a saját társadalmi - gazdasági - politikai béklyóin felülemelkedni, a világrendszerbeli súlyának megfelelő felelősséggel dönteni, és az éghajlatváltozás kérdésében ilyen csökönyösen viselkedik. Egy ilyen ország elzárkózása a közös gondok megoldásától olyan mértékű önzés, ami közvetlenül is veszélyezteti magát az amerikai társadalmat, és egyre nagyobb ellenállásra számíthat az egész Föld lakóközössége részéről25.

25

Ennek számos megnyilvánulása volt a Johannesburgi Csúcsértekezleten. Például nem véletlen az, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter beszédét a zárt ülésteremben a napijeggyel érkező megfigyelők tüntetése kísérte, akik a rendkívül szigorú biztonsági intézkedések ellenére meg tudták azt szervezni, hogy hatalmas,


2.2.2. A Johannesburgi ENSZ Csúcsértekezlet stratégiai értékelése A Politikai Nyilatkozat talán legfontosabb eredménye, hogy a nyilatkozatot előkészítő tárgyalások során a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) feladta az államok fölötti szabályozás és ellenőrzés létrehozására irányuló korábbi igényét, egyben elfogadta, hogy ilyen szabályokat legfeljebb a saját tagjai körében foganatosíthat. Ám ez még nem jelenti azt, hogy a WTO feladta volna a fenti céljait. •

Az Elővigyázatosság elvének érvényre juttatása Erős támadások érték a WTO és egyes - főleg a gazdagabb - államok részéről az elővigyázatosság elvét, amit töröltetni akartak a Politikai nyilatkozatból, mint pontatlan és kiszámíthatatlan feltételekre vezető irányelvet. Az elővigyázatosság azt jelenti, hogy előrelátóan kell megtervezni cselekedeteinket, figyelembe véve azok teljes életciklusára vetített összes hatását. Az Európai Unió egyik alapelve az elővigyázatosság (precautionary principle), ennek megfelelően az EU-nak jelentős szerepe volt abban, hogy az elővigyázatosság elve benne maradt a Politikai Nyilatkozatban.

•

A természeti erőforrások (föld, víz, levegő, élővilág) magasabb szintű értékelése, a klasszikus gazdaságtan által figyelmen kívül hagyott ún. külső költségek érvényesítése a piacon. A legfőbb fejlemény, hogy a Csúcsértekezleten résztvevő érdekcsoportok számára világos, hogy a Föld véges erőforrásaira alapozva korlátlan növekedés nem tartható

fenn.

A

meglévő

erőforrásaink

felértékelődése

a

köztudatban

visszafordíthatatlan folyamattá vált. •

A kulturális örökség és a kulturális sokféleség megbecsülése is beépült a fenntarthatóság szempontjai közé. A szövegekben is több helyen megjelenik a kultúra. Maga a Csúcsértekezlet és a csatlakozó párhuzamos rendezvények is a kulturális sokféleség megnyilvánulási formái voltak.

•

A környezetpusztítás támogatásának megállítására irányuló igény az ENSZ történetében nem újkeletű. A harmadik világ az elismerten gyengébb minőségű

"Elárultatok" feliratú vásznat feszítettek ki, hangosan skandálták a "Shame on Bush" ["Szégyen Bushra"], elintézték, hogy a fejkamerák a hangadókat kiemelő és ütlegelő rendőröket mutassák a képernyőkre kivetítve.


termékeivel szeretne bizonyos előjogokra szert tenni a világpiacon, ez főleg a mezőgazdasági termékekre értendő, ezért arra szeretné rávenni a gazdagabb országokat, hogy belátható időn belül szüntessék meg a saját országaikban az agrártámogatásokat. A harmadik világ országai és a nagy érdekcsoportok ezen a fronton mindképpen kézzelfogható eredményt szerettek volna elérni. Elképzelésük a Doha-i találkozó26 eredményeit látva nem volt alaptalan, ezért nagyon felkészülten érkeztek Johannesburgba. •

A Johannesburgi Csúcsértekezlet negyedik előkészítő Bali konferencián nyitották meg csatlakozásra a Föld Chartát. A Charta szellemében azonos, de átírja "A Környezet és Fejlődés Nemzetközi Egyezségokmány" nyilatkozatát és alapelveit. [Tekintettel arra, hogy Rió után az egyezségokmány nem jött létre, annak további részei más nemzetközi okmányokban élnek tovább.] Mint ilyen, általános elterjedése esetén a jövőben a világ környezeti etikai alapokmányának lesz tekinthető. A Csúcsértekezleten folytatódott a Föld Charta népszerűsítése, melyet az ENSZ adminisztratív rendszerén kívül hirdették meg társadalmi szervezetek, azonban országok is csatlakozhatnak hozzá. A Föld Charta nyilatkozatában leírja a Földet, mint az élővilág otthonát, bemutatja a globális helyzetet, az előttünk álló kihívásokat és egyetemes felelősségünket.

•

A

fejlődő

országok

programjának

elfogadása

A

Megvalósítási

Tervvel

kapcsolatban Kofi Annan, az ENSZ főtitkára a következőket mondta még a Johannesburgi Csúcsértekezlet előtt: „Környezet kontra fejlődés, ellenkezőleg, mint ahogy a közvélemény hiszi, össze tudjuk hangolni e két dolgot!” Az ENSZ a saját programját a WEHAB angol mozaikszóban foglalta össze, és az alábbi eredmények sikerében bízott: „W”, mint water, azaz VÍZ: Egymilliárd embernek nincs tiszta ivóvize, kétmilliárd ember higiénés körülményei tarthatatlanok, ezt az arányt belátható időn belül legalább a felére kell csökkenteni.

26

WTO Negyedik Miniszteri Konferencia, Doha, Katar, 2001. November 9 – 14, www.tuc.org


„E”, mint energy, azaz ENERGIA: Több mint egymilliárd ember számára kell megbízható energiaszolgáltatást biztosítani, segíteni a megújuló energiaforrások használatát, csökkenteni a túlfogyasztást, ratifikálni a Kiotói Egyezményt. „H”, mint health, azaz EGÉSZSÉG: Napirendre kell venni a mérgező és veszélyes anyagok kérdését, csökkenteni a légszennyezést, leszorítani a malária és más nagy tömegeket érintő betegségek hatását. „A”, mint agriculture, azaz MEZŐGAZDASÁG és TERMELÉKENYSÉG: Megállítani és visszafordítani a talajpusztulást, ami jelenleg a világ termőterületének kétharmadát érinti. „B”,

mint

biodiversity,

azaz

ÉLŐVILÁG

VÁLTOZATOSSÁGA

és

TERÜLETKEZELÉS: Visszafordítani a trópusi esőerdők és mangrove erdők pusztítását, a korallzátonyok 70%-a veszélyeztetett, megtizedelni a világ halászatát. A WEHAB teljesítéséről szóló vitában az USA a vízzel kapcsolatos igény teljesítésének fejében nem járult hozzá ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások használatának részaránya számszerűsítésre kerüljön - holott csak 2%-volt a kérés a fejlett országok felé -, a további igények megoldását pedig az ún. 2. típusú eredmények, azaz a szektorközi partnerkapcsolatok útján teljesítendőnek soroltatta be. Persze ez utóbbi alatt a saját nagyvállalatainak további piacbővítését érti, ami egy, a Föld politikai és gazdasági csendőrének szerepébe kényszerült állam vezetői részéről példátlan érzéketlenség. Nyilvánvaló lehetőség alkalmi belpolitikai babérok megszerzésére, azonban elodázza az USA kényszerű gazdasági és politikai átalakulását, így egyre fokozódó veszélyforrás a saját polgárai, gazdasága és az állam számára.

2.2.3. A Johannesburgi Föld Csúcs Értékelése

A Föld csúcs záródokumentumának aláírására hetvenkét ország miniszterelnöke vagy államelnöke érkezett meg Johannesburgba. George W. Bush amerikai elnök természetesen


erre az alkalomra sem jelent meg. A vezetők nem szűkölködtek nagy szavakban, ám nem mindegyikük szavai tükrözték a tárgyalásokon képviselt álláspontjukat.27 A Föld Csúcs a nyilvánvalóan erőtlen Politikai Nyilatkozat elfogadását követően 2002. szeptember 4-én éjjel feloszlott. A végleges nyilatkozat - a korábban elfogadott Végrehajtási Tervhez hasonlóan - az Egyesült Államok, a fejlődők, és néhány más állam folyamatos akadályozó tevékenysége következtében jelentősen súlytalanabbá vált az eredetihez képest. Sikerrel zárult a johannesburgi Föld-csúcs, mert a résztvevő kormányok hosszú alkudozás után megegyeztek a terjedelmes záróokmányok szövegében – következésképpen minden hivatalosság kezében tartja az általa is elfogadott akciótervet, és erre hivatkozhat. Sikertelenül zárult a konferencia, mert amit a kormányok képviselői végül is elfogadtak, messze elmarad nem csupán a tényleges követelményektől, hanem még az előzetes várakozásoktól is. Körülbelül e között a két véglet között ingadoznak világszerte a kommentátorok. A szervezők eredményesnek, a környezetvédő szervezetek képviselői kudarcosnak tartották a rendezvényt, és a világ kormányainak árulásáról nyilatkoztak. Azt állították: a Föld, és rajta az emberi civilizáció továbbra is veszélyben van, és főleg lesz, ha a fejlődés az eddigi úton halad tovább. Legfeljebb abban volt egyetértés, hogy az ilyen gigantikus rendezvények – a különböző becslések 40 ezer és 65 ezer fő közé tették a résztvevők számát – önmagukban nem lehetnek alkalmasak a bolygó megmentésére, még ha lehetővé is tehetnek fontos megállapodásokat, előrelépéseket, felismeréseket. Az is igaz, hogy a konferencia kezdetekor sejteni lehetett: azzal, hogy Bush elnök nem jelent meg Johannesburgban, csak Colin Powell külügyminiszterrel képviseltette magát, tulajdonképpen kevés remény maradt, hogy az igazán kényes kérdésekben döntés szülessen. Stephen Sawyer, a Greenpeace képviselője így kommentálta ezt: „Azt gondolom, hogy a világ leggazdagabb államának elnöke szentelhetne egy kis időt arra, hogy eljöjjön a világ legszegényebb kontinensére és megmutassa, hogy egy kicsit aggódik ő is… Azt is 27

Saufatu Sopoanga, Tuvalu miniszterelnöke: „Azt akarjuk, hogy az országunk megmaradjon, tehát hogy ne fulladjon meg az ipari államok mohósága miatt. A klímaváltozás mindenkit érint. Mindenkinek, különösen a legnagyobb széndioxid-kibocsátóknak azonnal lépniük kell. Még hányszor kell elmondanunk a világnak, milyen helyzetbe kerültünk?!” Romano Prodi, a Európai Bizottság elnöke figyelemre méltó közhellyel állt elő: „Megszabadultunk egy faltól Európában. Nem fogadhatunk el egy másikat, amely a világot két részre osztja.” Jacques Chirac feltűnést keltett retorikus fordulataival: „Ég a ház, és mi úgy teszünk, mintha nem látnánk. A természet megcsonkítva és kifosztva már nem képes regenerálódni, amit többé nem tagadhatunk le magunk előtt. Az emberiség szenved. Itt az idő kinyitni a szemünket. A vészcsengő hangja visszhangzik minden országban.”


megmutathatná, hogy a harmadik világ nem csak egy kihasználható piacot, kimeríthető nyersanyagkészletet és olcsó munkaerőt jelent az amerikai cégek számára.” Az értékelésekben talán nem is az a lényeges, hogy milyen eredményekkel zárult a konferencia, hiszen az előkészítő tárgyalásokon, New Yorkban és Baliban hosszas egyeztetések és viták után sikerült kialakítani a johannesburgi napirendi pontokat. Ezeken az előkészítő tárgyalásokon a Megvalósítási Terv 75 százaléka már eldőlt. Éppen ezért sokkal érdekesebbek azok a pontok, melyekben végül is nem született egyezség: vajon miért, milyen érdekek, ellenérdekek, kompromisszumok, alkudozások állnak a háttérben? A brit kormány, az ENSZ és több európai delegáció megdöbbent azon, hogy mekkora felháborodást váltott ki a nem kormányzati szervezetek körében a Föld Csúcs zárónyilatkozata. Harminc ország az Európai Unió kezdeményezésére kinyilvánította, hogy komolyabb lépéseket tesz a légszennyezés csökkentéséért, mint amit a Johannesburgban elfogadott zárónyilatkozat előír. Az EU kezdeményezéséhez csatlakozó országok – köztük hazánk is – rendszeresen számot fog adni arról, hogy mit sikerült elérni a megújuló energia szerepének növelésében.

De ez a harminc ország kimondta azt is, hogy a légszennyezés terén a

dokumentum az Egyesült Államok és az olajexportáló országok tiltakozása miatt mit sem ér, hiszen

a Föld

Csúcson az Egyesült Államok és a kőolajtermelő országok meghiúsították azt a döntést, hogy növeljék a megújuló energiaforrások szerepét a világ energiafogyasztásában.

Az Oxfam

International civilszervezet szerint például a csúcs eredménye „a kapzsiság győzelmét és a szegények tragédiáját hozta”. Kofi Annan ENSZ-főtitkár azzal igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, hogy Johannesburg csak az első lépés egy hosszú folyamatban. Sokan azt is nehezményezték, hogy a rendkívül nagy létszámú résztvevőt felvonultató, és őket többé-kevésbé jól szervezetten mozgató, kissé demonstratív jellegű konferencián a döntések létrehozásában, a hozzászólásokban és vitákban a 40-50 000 főből alig néhány százan voltak érdekeltek.28

28

A Csúcsértekezleten közel 200 ország küldöttsége vett részt. A Csúcsértekezlethez rengeteg, főleg a nagy társadalmi érdekcsoportok által rendezett esemény kapcsolódott. A hivatalos konferencia maga a küldöttek és kísérőikkel együtt a nagy konferenciák sorában tulajdonképpen megszokott méretű lett volna. Létszáma nem haladta meg a húszezer főt. A csatlakozó rendezvénysorozatok együttes résztvevői létszáma további 50 ezer főre tehető, ehhez jön az a mintegy tízezer fős személyzet, a fegyveresektől a képzett önkéntesekig, akik a rendezvénysorozatot biztosították, valamint az az előzetesen 35 ezerre becsült tüntető tömeg, akiknek a felvonulását a felsőszintű tárgyalások első napján gépágyúk figyelték, úgyhogy a tüntetések a második naptól kezdve elmaradtak.


Az alábbiakban következzék néhány idézet a Zöld Nyolcaknak nevezett nemzetközi környezetvédelmi szervezetek véleményéből, a zárást követően kiadott sajtónyilatkozataik alapján29: A Föld Barátai Nemzetközi Hálózat30 (Friends of the Earth International) a Politikai Nyilatkozatot

újabb

árulásnak

minősítette

az

adósságválságra,

éghajlatváltozásra,

erdőpusztulásra, vízügyi és egyéb problémákra a Föld Csúcstól konkrét megoldásokat váró szegény emberek millióival szemben. Véleményük szerint a Nyilatkozattal még ellensúlyozni lehetett volna a Végrehajtási Terv célkitűzések és határidők terén mutatott ürességét, súlytalanságát. Különösen siralmas, hogy a Nyilatkozat még csak meg sem említi a fosszilis tüzelőanyagokról a megújulókra való áttérés szükségességét, továbbá a vállalati felelősség kapcsán is gyengült a szövegezés. A Föld Csúcs eredményességének legnagyobb gátját jelentő Egyesült Államok munkálkodását Daniel Mittler, a Föld Barátai Nemzetközi Hálózat csúcstalálkozóért felelős munkatársa így jellemezte: "nemzetközi támogatást vár el minden olyan helyzetben, amikor neki arra szüksége van, de ellenez bármiféle nemzetközi együttműködést, ha nincs ínyére. Ez nem

diplomácia.

Ez

mindössze

a

nyers

erő

sehova

sem

vezető

fitogtatása."

A Greenpeace kiábrándultságának a következőkben adott hangot: "Számos államfő sürgette ékes szavakkal napjaink legégetőbb környezeti és fejlődési problémáinak megoldását. Csak beszéltek (és beszéltek, és beszéltek..) például az energiaellátás gyors forradalmasításáról, melynek révén tiszta, megbízható, megújuló energiaforrásokat bocsátanak a bolygó legszegényebb lakóinak rendelkezésére, és amely segít gátak közé szorítani a globális felmelegedést. És ugyanezek a politikusok egy árva szalmaszálat

sem

tettek

keresztbe

ugyanezen

problémák

megoldása

érdekében."

A Csúcstalálkozót megelőzően a Greenpeace által összeállított, a találkozó témaköreit és elvárásait tartalmazó értékelő lap "kitöltése" után siralmas az eredmény. "A legtöbb, amit a Csúcstalálkozóról elmondhatunk, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna. Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt húsz év környezetvédelmi munkájának eredményei váltak volna 29

Forrás: sajtónyilatkozatok, és Hargitai Katalin: A Föld Csúcs kudarca civil szemszögből című cikke, MTVSZ, 2002.09.06.


füstté, ha az eredeti szöveg értelmében a környezetvédelmi megállapodásokat a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak rendelik alá." Az Egyesült Államok szerepéről szólva a Greenpeace éghajlatváltozási ügyekkel foglalkozó igazgatója úgy nyilatkozott, hogy "egyértelműen a küldöttség által a hátsó szobákban alkalmazott vasmarok politikájának köszönhető a kudarc." A delegáció tehát elérte küldetése célját, amit az olyan vállalatok, mint az Exxon, vagy a konzervatív lobbisták vártak tőlük: megtett mindent bármiféle megállapodás meghiúsítása érdekében. A Greenpeace, más szervezetekkel egyetemben nem maradt meg a szavak kritikájánál. A Csúcstalálkozó

ideje

alatt

számos

akciót

szerveztek

szerte

a

világban,

hogy

elégedetlenségüknek hangot adva sarkallják cselekvésre a kormány- és államfőket. Claude Martin a találkozót úgy summázta, hogy "az eredmények néhány ország szűk érdekeit tükrözik azon országok széles körének érdekeivel szemben, akik valódi tetteket vártak ... Végeredményként elmondható, hogy a Fenntartható Fejlődés Világtalálkozó kudarcot vallott a bolygónkat és lakóit kizsákmányoló fenntarthatatlan termelés és fogyasztás visszafogása terén....Az eredményt a legkisebb közös nevező határozta meg." Claude Martin ennek ellenére nem ítéli haszontalannak a találkozót, hiszen az előkészítő folyamatok és a Csúcstalálkozó során egyaránt számos kormányzat tanúsított olyan hozzáállást, mely jóval túlmutatott gazdasági érdekeiken. S ugyanez a pozitív hozzáállás volt tapasztalható számos vállalat esetében is, melyek készek voltak a nem-kormányzati szervezetekkel folytatott igazi együttműködésre valós szabályok és működési elvek kidolgozása érdekében. Az emberek többsége valóban szívén viseli a jövő generációk sorsát. A WWF szerint a csúcsnak nem sikerült egy széleskörű akciótervet kidolgoznia a fenntartható fejlődésre, ehelyett csak egy, a status quo-t fenntartó kompromisszum született. Véleményük szerint egyes kormányok „visszavonultak saját nemzeti barlangjaikba”, egy olyan pozícióba, mely csak az emberi tevékenység káros hatásait fogja növelni. Úgy látják: a politikusok beszédeikben a fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozták ugyan, de a tárgyalószobákban a sok ország saját érdekeit tartotta szem előtt, óvva a csúcsot új célok és menetrendek megfogalmazásától. A témák mindegyike csak néhány ország szűk 30

Állásfoglalásuk a Függelékben olvasható


érdekelődésével találkozott, ahelyett, hogy a többség széles figyelmébe került volna. Az eredmény, hogy a csúcs nem tett lépéseket a fenntarthatatlan gyártási és fogyasztási szokások visszaszorítása érdekében. Példaként az energiával, kereskedelemmel és a globalizációval foglalkozó fejezeteket hozza fel. Az ellentétek és kompromisszumok eredményeképp a legkisebb közös nevezőre sikerült eljutni. Mindazonáltal a csúcs nem volt teljesen haszontalan: az előzetes tárgyalásokon sok kormány tett lépéseket előre, progresszív javaslatokkal és hajlandóságot mutatva, hogy a gazdasági érdekein túlra is tekintsen. Továbbá sok cég működött együtt NGO-kkal világos szabályok és működési elvek megalkotásában.

2.3. Johannesburg után Még ugyanabban az évben, mikor a Föld Csúcs megrendezésre került, 2002. decemberében Delhiben tartották a COP-8 konferenciát. 2003. december 12-én Milánóban gyűlt össze 188 Részes állam több mint 5000 képviselője, köztük 95 miniszterrel, hogy végül elfogadjanak két tucat határozatot és kiszélesítsék az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére szolgáló javaslatok körét. A konferencia résztvevői újra egyetértettek abban, hogy a klímaváltozás a legégetőbb probléma a Földön, és azt is megerősítették, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv már hozott változásokat, legalábbis ami a gondolkodásmódot illeti a klímával, energiafelhasználással és a befektetésekkel kapcsolatban. De valójában a nagy remény, ami ebben az évben lázban tartotta a résztvevőket, a remény, hogy Oroszország ratifikálásával végre életbe léphet a kiotói jegyzőkönyv - nos ez a remény már hónapokkal a konferencia előtt elveszett.


3. Az Egyesült Államok hozzáállása a környezettel kapcsolatos konferenciákhoz Az előző fejezetekből kiderült, hogy az egész emberiséget, a Föld minden lakóját érintő kérdésekben a döntések meghozatalához nem elég néhány ország jószándékú egyetértése. Bármilyen kérdésről is legyen szó, az Egyesült Államok véleménye, hozzáállása minden esetben súlyozottan számít. Az USA hegemón szerepe gazdasági erejéből származik, s úgy tűnik, minden egyéb területre is hatással van, legyen az környezetvédelem, energiapolitika vagy akár segélyezés. Ezt a vezető szerepet - akarva, akaratlanul – csak megerősítik az olyan helyzetek, amikor az USA megvétózhat nemzetközi megállapodásokat, csak mert saját gazdasági érdekei ezt kívánják. A nemzetközi konferenciák történetét megvizsgálva gyakran találhattunk példát rá, hogy több ország összefogása vált szinte semmivé az USA vétója miatt, vagy egy megállapodás lett erőtlen, gyenge, elveszítve jelentőségét. Láthattuk azt is, hogyan próbálnak hangot adni tiltakozásuknak politikusok, tudósok vagy környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Ebben a fejezetben megpróbáljuk kicsit részletesebben megvizsgálni, mi indokolja az Amerikai Egyesült Államok döntéseit és hozzáállását a környezetvédelmi kérdésekhez, elsősorban az energiafelhasználásra koncentrálva. Megnézzük, hogyan gondolkodtak, gondolkodnak az egyik legfontosabb kérdésről: a kiotói jegyzőkönyvhöz való csatlakozásról, majd megvizsgáljuk, miből merítik a bátorságot, hogy az egyre apadó szénhidrogén-készletek és az egyre növekvő amerikai energiafelhasználás ellenére nem esnek kétségbe, s nem aggódnak a jövő energiatartalékai miatt.

3.1. „A legeslegfontosabbak azok, akik Amerikában élnek” George W. Bush elnök kihátrált a globális felmelegedést okozó gázok korlátozását célzó 1997-es kiotói egyezményből. Washington korábban elvetette az erőművek szén-dioxidkibocsátásának szabályozását, s világossá tette: a környezetvédelem igényeinél előbbre való az USA gazdaságának önérdeke. "A legeslegfontosabbak azok, akik Amerikában élnek. Semmilyen tervet nem fogadok el, amely ártalmas a gazdaságunk számára, és kárt okoz az amerikai munkásoknak" szögezte le


határozottan hivatali ideje mindössze második sajtóértekezletén Bush amerikai elnök. Nem támogatja a globális felmelegedést okozó üvegházhatásért felelősnek tartott gázok elsősorban a szén-dioxid kibocsátásáról kötött 1997-es kiotói szerződést, mert az nem áll az Egyesült Államok érdekében. Bush ezzel s más intézkedéseivel alig kilenc hét alatt világossá tette, hogy szakít elődje, Bill Clinton politikájával, s a gazdaság igényeit a környezetvédelem szempontjai elé helyezi. Bill Clinton a kiotói konferencián még így nyilatkozott: „Az elmúlt években országunk gazdasági növekedése gyors volt, s ezt az üvegház-gázok kibocsátásának növekedése kísérte, az új technológiák ellenére.” Egy hónappal későbbi beszéde szerint „elegendő tudományos tény mutatja, hogy a globális felmelegedés már nem elmélet, hanem valós tény. Amerikának felelősségteljes magatartást kell tanúsítania, mert ha ezt nem teszi meg, unokáinkra katasztrófa vár.” Hova tűnt ez a felelősségteljes magatartás? Mi késztette az új elnököt, hogy meggondolja magát egy nem éppen másodlagos horderejű kérdésben?

Az Egyesült Államok Képviselőházának Tudományos Bizottsága felkérte az EIA31-t, hogy készítsen egy elemzést arról, milyen hatásai lennének az amerikai gazdaságra és az energiamutatókra, ha az USA betartaná a kiotói jegyzőkönyv előírásait. A tanulmány A Kiotói Jegyzőkönyv Hatásai az Egyesült Államok Energiamutatóira és Gazdasági Tevékenységére32 címmel készült el és az alábbi jóslatokat tartalmazza: Az Egyesült Államokra vonatkozó üvegházgáz-csökkentési cél 7% az 1990-es szinthez képest, melynek 83%-a szén-dioxid volt. Az intézet hat különböző kibocsátás-csökkentési szintet vizsgált meg modelljében, melyek közül a legnagyobb 122 millió tonna/év lenne, ami 24%-os csökkentést eredményezne, a legkisebb csökkentési szintnél pedig 542 millió tonna/évet érnének el, ami 7%-os csökkentéssel járna. A csökkentés legvalószínűbb hatásai az áremelkedések. A szén ára 2010-re akár 800 százalékkal is emelkedhet, s ez valószínűleg a fogyasztás minimum 18, maximum 77%-os csökkenésével járna.

A kiotói megállapodás valójában semmilyen korlátozást nem ró a fejlődő országokra, köztük Kínára, amely a világ egyik legnagyobb ipari szén-dioxid-kibocsátója, még ha egy 31 32

Energy Information Administration Impacts of the Kyoto Protocol on U.S. Energy Markers and Economic Activity


főre vetített szennyezése messze el is marad a fejlettekétől. S miért csökkentene az Egyesült Államok, ha nem teszi ezt a második helyen álló Kína sem, hiszen "egy olyan gyorsan fejlődő és energiaéhes ország, mint Kína, nem kötelezheti el magát az üvegházgázok csökkentésére". Az ugyancsak dinamikusan fejlődő India is hasonló álláspontra helyezkedett. Úgy tűnik, kezdenek többségben lenni azok, akiket (és ebből a szempontból lényegtelen hogy miért) egyáltalán nem érdekel az egyre inkább "mindenórás" probléma. Éppen az áldozatvállalás egyenlőtlenségére hivatkozott hivatalos álláspontjában a Fehér Ház. Ari Fleischer szóvivő más érveket is említett a döntés indoklására. Hangsúlyozta például, hogy nincs elegendő meggyőző tudományos bizonyíték az üvegházhatást okozó gázok pontos szerepéről33, s a kiotói szerződésben meghatározott kibocsátás-csökkentés költségei felülmúlják a várható hasznot. Fleischer azt is megjegyezte, hogy nehezen mérhető fel a megállapodás igazi támogatottsága, hiszen az aláírásával önkorlátozást vállaló 55 ország közül 2001-ig egyetlen ratifikálta a dokumentumot: Románia. Clinton 1998-ban látta el kézjegyével a szerződést, ám nem terjesztette jóváhagyásra a szenátus elé, amit jól tett, hiszen egy nem kötelező érvényű szavazás során korábban 95:0 arányban vetette el a testület. Az amerikai döntés természetesen óriási felháborodást váltott ki Brüsszelben, ahol azt a konzervatív politikát alakító Bush újabb, az USA öntörvényű viselkedését igazoló lépéseként értékelték. George W. Bush elnök kilépését követően Európa országainak prominens személyiségei próbálták őt jobb belátásra bírni. Eddig eredmény nélkül. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a Los Angeles Times Syndicate-ben közzétett nyilatkozata szerint a kiotói szerződés olyan súlyú és jelentőségű megállapodás a világ országai között, s annyi tárgyalás és előkészítő munka áll mögötte, hogy a továbbiakban időpazarlás és felelőtlenség lenne új tárgyalások kezdeményezése és a régi megállapodás felrúgása. „Egyes vitás pontokon lehet módosítani, amennyiben az Államok megnevezi az általa kifogásolt részeket.” Washington után az EU küldöttsége ellátogatott azokba az országokba - Oroszországba, Japánba és Kínába - amelyek a legnagyobb mennyiségben termelik az üvegház-hatást előidéző gázokat, és felkereste Iránt is, amely az éghajlatváltozással foglalkozó konferencián 33

A klímaváltozást okozó tényezők között szereplő széndioxid szerepe még nem bizonyított. További kutatás szükséges tehát. Ha mégis az derülne ki, hogy a széndioxid-kibocsátás lényegileg felelős a klímaváltozásért,


a fejlődő országokat képviselte. A delegáció azzal az üzenettel utazott, hogy az EU az éghajlatváltozás kérdésére csakis a kiotói egyezmény keretein belül lát megoldást, és minden erejével ennek megvalósításán dolgozik, akár az Egyesült Államokkal, akár nélküle. Az amerikai elnököt a Washingtonba látogató Gerhard Schröder német kancellár sem tudta rábírni véleménye megváltoztatására, majd próbálkozott az EU képviselője is: Margot Wallström, a környezetvédelemért felelős főbiztos. A kiotói szerződés elvetésével párhuzamosan ugyan Bush hangsúlyozta, "továbbra is együtt kíván működni partnereivel a globális felmelegedés folyamatának mérséklése érdekében", ám hogy mi módon, arról a Fehér Ház nem árult el konkrétumokat. Washington kihátrálására a kiotói megállapodásból persze aligha ért meglepetésként bárkit is az után, hogy Bush 2001. március elején közölte: nem áll szándékában az amerikai erőművek szén-dioxid-kibocsátását szabályozni. Ezzel egy hónapon belül kétszer is kényelmetlen helyzetbe hozta a szövetségi környezetvédelmi ügynökség élére általa kinevezett Christie Todd Whitmant, aki nyilvánosan a kiotói szerződés támogatása, illetve az erőművi szabályozás mellett érvelt. Az őt felülbíráló elnök a szerinte az Egyesült Államokat fenyegető energiahiányra hivatkozva állt el attól, hogy az erőművek szén-dioxid-kibocsátását korlátok közé szorítsa. Ezzel megszegte kampányígéretét, melyet 2000. szeptemberében tett, amikor a kiotói szerződés harcos védelmezőjének és meggyőződéses környezetvédőnek számító demokrata Al Gore-ral küzdött az elnöki poszt megszerzéséért. Al Gore, aki 1992-2000 között az Amerikai Egyesült Államok alelnöke volt, 1992-ben megjelent Mérlegen a Föld című könyvében nemcsak összefoglalta a bolygónkat fenyegető globális problémákat saját tapasztalatai, a kutatási eredmények és dokumentumok tényanyagainak ismertetésével, hanem cselekvési programot is felvázolt. Véleménye szerint öt stratégiai célnak kell egyrészt motiválnia, másrészt irányítania a környezet megmentésének folyamatát. Ezek a következők: "Az első stratégiai célnak a világnépesség stabilizálásának kell lennie, olyan politikákkal, amelyek a világ minden nemzete számára megteremtik az úgynevezett demográfiai átállás feltételeit. Ez a változás a legtöbb ipari országban végbement (ahol kicsi a csecsemőhalálozás akkor technikai megoldásra kell majd törekedni, mert Amerika a gazdasági fejlődést biztos, hogy nem fogja veszélyeztetni.


és nagy az írástudók és képzettek aránya), és jóformán egyetlen fejlődő országban sem tapasztalható (ahol a fentiek ellenkezője az igaz). A második stratégiai cél a környezeti szempontból helyes technológiák megteremtése és kifejlesztése kell, hogy legyen - különösen az energiatermelésben, a szállításban, a mezőgazdaságban, az építkezésben és a gyártásban -, amelyek képesek arra, hogy fenntartható gazdasági fejlődést biztosítsanak a környezet egyidejű rombolása nélkül. Ezeket az új technológiákat azután gyorsan át kell adni minden nemzetnek - különösen a harmadik világ országainak. A harmadik stratégiai cél: átfogóan és mindenre kiterjedően változtassuk meg a gazdasági "közlekedés" szabályait, amivel felmérjük döntéseinknek a környezetre gyakorolt hatását. A negyedik stratégiai cél: új nemzetközi egyezmények megtárgyalása és elfogadása, amelyek meghatározzák a szabályozási kereteket, a speciális tiltásokat, végrehajtási mechanizmusokat, a kooperatív tervezést, a részesedési megállapodásokat, ösztönzőket, büntetéseket és kölcsönös kötelezettségeket, amelyek az átfogó tervet sikerre vihetik. Az ötödik stratégiai cél egy kooperatív terv megalapozása, amely a globális környezetről tájékoztatja a világ polgárait. A végső cél az lenne, hogy új gondolkodásmód alakuljon ki a civilizáció és a globális környezet közötti viszonyról. E célok mindegyike szoros kapcsolatban áll egymással. Végül a terv általánosabb, integráló célja az legyen, hogy létrejöjjenek - különösen a fejlődő országokban - azok a társadalmi és politikai feltételek, amelyek a leginkább elvezetnek a fenntartható társadalmak megszületéséhez.” Al Gore még hozzáteszi ezt is: "A sors iróniája, hogy a dolgok mostani állása szerint a politikailag elérhető maximum nem éri el azt a minimumot, amely hathatós eredményt hozhatna." Az országos energiahiány fenyegetését Bush az áramellátási nehézségekkel küzdő Kalifornia példájára mutogatva emlegeti, ám a párhuzam sántít. Szén-dioxidot ugyanis a szénés olajtüzelésű erőművek bocsátanak ki, márpedig azok jelentősége Kaliforniában eltörpül a vízerőműveké mellett (az USA egésze viszont energiaigényének még mindig 56 százalékát nyeri széntüzelésű hőerőművekből). A demokraták ezért úgy vélik, az egykori olajvállalkozó, illetve texasi kormányzó Bush a környezetvédelem háttérbe szorításával azon nagyvállalati szektornak kedvez, amely súlyos dollártízmilliókkal segítette az ő, illetve a republikánusok kampányát, s akiknek semmilyen körülmények között nem lehet érdekük az ipari termelés


intenzitásának csökkentése. A szén-dioxid-kibocsátás esetleges korlátozása által leginkább érintett szénbányászat prominens cégei például 3,8 millió dollárt költöttek politikai támogatásra, s ennek csaknem 90 százaléka a republikánusok kasszájába folyt be. Eddigi intézkedéseivel Bush világossá tette: a fenyegető energiahiány elhárítása érdekében esze ágában sincs fogyasztásuk csökkentésére bírni az energiát igencsak pazarlóan használó amerikaiakat, sőt, az amerikai gépkocsik benzinfogyasztása növekszik, az eladott autók között egyre több a nagy benzinfogyasztású luxusautó, minibusz és terepjáró. Ehelyett a kínálat növelésével, például az alaszkai vadrezervátum területén tervezett olajkitermeléssel próbálja megteremteni az egyensúlyt. Bush szerint a fúrási technika már nem veszélyezteti a tundra sérülékeny ökoszisztémáját, s a kőolajat csak telente, az olvadás előtt szállítanák el. Alaszka napi plusz hatszázezer hordó nyersolajat adna, annyit, amennyit az USA most Irakból vásárol. Az

ipar

lehetőséget

kapna

több

tízezer

kilométer

gázvezeték

megépítésére.

A

benzintársaságok számára megkönnyítik újabb finomítók építését. Általános vélemény szerint ugyanis az áremelkedés fő oka az, hogy a finomítókapacitást maximálisan, 96 százalékban kihasználják, s a szigorú környezetvédelmi előírások akadályozzák a bővítést. A világ tőzsdéi árgus szemekkel figyelik az Amerikától szintén erősen függő olajárakat, melyeknek meghatározó tényezője nem csak az ország környezetpolitikája, de az is, hogy az elnök vállal-e bármiféle kitermelést- és fogyasztást csökkentő kötelezettséget, illetve hogy sikerül-e elérnie (számos támogatótól kísérve természetesen), hogy az említett alaszkai vadrezervátumot megnyissák az olajtársaságok előtt. Ha ezzel precedenst teremtenek, az erre alkalmas területeken gyakorlatilag nemigen lesz megállás.


3.2. A szénhidrogének hasznosítása napjainkig34 És íme, már itt is van az egyik kulcsszó, az olaj. De mielőtt megnéznénk az Egyesült Államok energiafelhasználását, vessünk egy pillantást a világ szénhidrogén-hasznosítására. Elég sokat hallhatunk mostanában a kérdésről, hiszen lassan mindenki számára világossá vált, hogy a Föld szénhidrogénkincsének utolsó tartalékait hasznosítjuk. . Az energiahiány nagyon komoly gondokat okozhat a világban, destabilizálhatja a politikai helyzetet, az életszínvonal csökkenésérõl nem is beszélve. 1. ábra

A LEGNAGYOBB OLAJTERMELŐK (napi átlagos termelés millió hordóban)

2,12

7,63

2,06

1,32

2,61

9,38 3,37

1,89 2,02 3,44

9,7

2,94 3,61

21,16 1,27

Venezuela Kína Kanada Algéria Egyéb Irak Líbia Szaúd-Arábia Forrás: EIA

34

Forrás: Magyari Dániel-Tihanyi László: A szénhidrogénhelyzet

1,29

Oroszország USA Mexikó Indonézia Irán Kuvait Nigéria Egyesült Arab Emirátusok


A világban megtermelt energia 80%-át jelenleg fosszilis fûtõanyagokból állítják elõ. A készletek azonban egy idõ után kimerülnek, nem beszélve arról, hogy a vegyiparban ezek az anyagok nélkülözhetetlenek. A jelenlegi ütemû éves kitermelés esetén a kõolajkészletek 45, a gáz 70 a szén pedig 250 évre elegendõ. A második világháború utáni időszakra esett számos nagy szénhidrogén-lelőhely feltárása és termelésbe állítása. Az 1973-ban, majd 1979-ben bekövetkező olajárrobbanás egyértelműen bebizonyította, hogy az olaj globális politikai fegyver is, továbbá rádöbbentette a fejlett ipari országokat az olajban gazdag fejlődő országoktól való függőségükre.

A kőolaj-felhasználás növekedési üteme az 1973/79-es olajárrobbanást követően változott, majd a 80-as évek közepétől mérsékelt és egyenletes ütemű növekedés alakult ki. A 90-es években a szénfelhasználás stagnálásának és a földgázfelhasználás növekedésének eredményeképpen kiegyenlítődés ment végbe, és a két energiahordozó aránya az 1999-es globális energiamérlegben már gyakorlatilag azonos volt. Az atomenergia felhasználásánál lassú, a megújuló energiafajtáknál szerény növekedés figyelhető meg. Az elkövetkező két évtizedben az Energy Information Administration (IEA) prognózisa a kőolajnál 2,3%, a földgáznál 3,2%, a szénnél 1,5%, az atomenergiánál 0,3%, és végül a megújuló energiáknál 2,0% átlagos éves növekedéssel számol. A feltételezett növekedési ütem 1999 és 2020 között a kőolajnál 61%, a földgáznál 94%, a szénnél 37%, az atomenergiánál 6%, a megújuló energiáknál pedig 52% eredő növekményt jelent.


2. Ábra

A LEGNAGYOBB OLAJFELHASZNÁLÓK (napi átlagos felhasználás millió hordóban) 3,64

5,05 2,01

19,8 1,69

2,88

5,1

1,96 28,03

1,85 2,03

1,93

USA Franciaország Mexikó Dél-Korea

Nagy-Britannia Olaszország Egyéb Japán

Kína Kanada Németország Oroszország

Forrás: EIA

A világ szénhidrogén-felhasználása 1965-ben 75-25 %-os arányban oszlott meg az OECD és a nem OECD-országok között. Ez az arány 1999-re 60-40%-ra változott. 1965 és 1973 között a kőolaj-felhasználás átlagos éves növekedési üteme 7,5%, a földgázfelhasználás átlagos éves növekedési üteme pedig 5,9% volt. Az 1973-as olajárrobbanás hatására átmeneti csökkenés, majd növekedés következett be. A második olajválságot több évig tartó csökkenés követte, azt követően a kőolajfelhasználás átlagos éves növekedési üteme 1,5%-ra, a földgázé pedig 2,6% -ra mérséklődött.

1. Táblázat 1965

1970

1975

1980

1985

1990

1995

1999

Kőolaj (OECD)

70%

71%

72%

70%

69%

68%

66%

66%

Földgáz (OECD)

30%

29%

28%

30%

31%

32%

34%

34%

Kőolaj (nem OECD)

73%

71%

70%

68%

61%

58%

58%

58%


Földgáz (nem OECD)

27%

29%

30%

32%

39%

42%

42%

42%

Forrás: BP-Amoco Statistical Review of World Energy 2000

A 90-es évek közepétől a figyelem egyre inkább a földgáz felé fordul. Az International Energy Outlook 1998-as elemzésében 1995-höz viszonyítva a világ földgáz-felhasználásának megduplázódását prognosztizálta 2020-ra. A World Energy Outlook 2000 prognózisa szerint 2010 táján a földgáz részesedése a primerenergia-felhasználásban meg fogja haladni a szénét. A fejlett országok prognózisai egyértelműen igazolják ezt a tendenciát. Az USA jelenlegi energiastratégiájában mintegy 40% növekedéssel számol a földgázfelhasználásban a következő 15 évben. Az EU a földgáz jelenlegi 22-24% részarányának 32-34%-ra történő növekedését tervezi a primerenergia-mérlegében 2015-re. A földgáz iránti igénynövekedés fő hajtóereje a környezetkímélőbb energia- felhasználási struktúrára történő átállás igénye. A felhasználási növekmény legjelentősebb része a villamos áramtermelés fűtőanyag-váltásából adódik a prognózisok szerint. Az EU által 2000 végén közzétett "Zöld Könyv"-ben foglalták össze az Unió elkövetkező három évtizedre vonatkozó energiaellátási stratégiáját. Ebben az EU primerenergiaigénye 1998 és 2030 között várhatóan 11%-kal, ezen belül a földgázfelhasználás 45%-kal nő. A fejlődés szűk ösvényét a Kiotói Egyezmény jelöli ki. A CO2 kibocsátásra vonatkozó nagyon szigorú feltételek csak az atomenergia vagy a földgáz részarányának a növelésével valósítható meg. A fokozódó társadalmi ellenállás miatt a döntéshozók a földgáz-felhasználás növelését javasolták. Ezzel egyidejűleg a fogyasztói oldal erőteljes szabályozását kulcskérdésnek tekintik. A szénhidrogén-termelés növekedésével párhuzamosan növekedtek a bizonyított készletek is. A jelenlegi termelési ütemek mellett a világ kőolajkészletei 41 évre, földgázkészletei 62 évre elegendőek A művelési technológiák hatásfokának folyamatos javulása a megtalált szénhidrogének egyre nagyobb hányadát teszi kitermelhetővé. A pennsylvaniai hőskorban még a vagyon 8090%-a a föld alatt maradt. Ma már üzemszerűnek mondható a kőolaj esetében a 40%-os kihozatal. A gáznál ez lényegesen kedvezőbb. A jelenlegi bizonyított 146 trillió m3 földgázkészlet

várhatóan

lényegesen

növekszik

még.

A

szakemberek

jelentős


metánkészletekkel számolnak a széntelepekből is. (Az USA-ban 2000-ben ebből a forrásból származott a gáztermelés 6%-a és a nyilvántartott készletek 7%-át tette ki a szénmetán.) Az árak hosszú távon kétségkívül növekedni fognak. A gyors technológiai-technikai fejlődés ugyan jelentősen javítja a szénhidrogén-termelés költséghatékonyságát, de nem tudja kompenzálni a nagyobb mélységek, a növekvő vízmélységek és gáz esetében a növekvő szállítási távolságok okozta költségnövekedést. Márpedig a kitermelés súlypontjai ezen területekre tolódnak el, és egyre távolabb kerülnek a nagy iparosodott felhasználói centrumoktól. A nagy felhasználó országok importfüggősége egyre nő. Így pl. az USA jelenleg felhasználásának 56%-át fedezi külső forrásokból, de 15-20 év múlva az import aránya a prognózisok szerint meghaladja az igények kétharmadát.

3.3. Az Egyesült Államok energiafelhasználása Az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb energia előállítója, fogyasztója és importálója. Tartalékait tekintve is a legnagyobbak között van: olajtartalékai a tizenkettedik, földgáztartalékai a hatodik legnagyobbak a világon, széntartalékai pedig minden más országénál nagyobbak. Az Egyesült Államokban is, csakúgy, mint a világ többi fejlett államában a legtöbb energiát a szénhidrogénekből nyerik. Ez jelenleg a teljes energiatermelés 80 %-át jelenti, 148 milliárd dollár értékben. Történelme során az Egyesült Államok jórészt önellátó volt az energia terén. Mégis, az utóbbi évtizedekben, a megnövekedett energiafelhasználás következtében importra szorul. Az import növekedése 1986-tól indult meg, 2000-ben a kőolaj-behozatal elérte a napi 11 millió hordó átlagot. Az évek alatt nőtt az energiafelhasználás hatékonysága is. 50 év alatt 50 %-kal. Az Egyesült Államok lakossága 1949-hez képest 89 %-kal; 149 millióról 281 millió főre emelkedett, energiafogyasztásuk azonban ennél jóval nagyobb mértékben, 208 %-kal növekedett. Természetesen az energia legnagyobb felhasználója az ipar, az amerikai fogyasztók összesen ötszázmilliárd dollárt költenek energiára egy évben. Az energiafogyasztás négy fő területen történik: a háztartásokban, a kereskedelemben, az iparban és a közlekedésben, illetve szállításban. Az idők során sokat változott a felhasznált energiaforrások összetétele illetve jelentősége, elég, ha csak a tűzifára, szénre gondolunk, melyeket felváltott a kőolaj, majd a


földgáz. Egyedül a közlekedésben és szállítmányozásban nem változott a helyzet: ez az ágazat teljes mértékben a kőolajra van utalva. Az ipari szektorban az energia háromötöde a gyártásban kerül felhasználásra, míg a maradék kétötöd rész a bányászatban, építőiparban, mezőgazdaságban, halászatban és az erdészetben. A gyáriparban a legtöbbet használt energiaforrás a földgáz.

3. ábra

Az USA energiatermelése

570,22

600 500

384,87

400 300 200

439,72

186,11 114,52

100 0 (millió tonna olajérték) Nukleáris energia

Szén

Kőolaj

Földgáz

Egyéb

Forrás: EIA

2001 májusában Bush elnök kabinetje egy sor ajánlást tett közzé az USA energiapolitikája (National Energy Policy Report) részeként, melyet Dick Cheney alelnök vezetésével dolgoztak ki. Bush őt nevezte ki az energiaügyek felelősévé. A népszerűsítést az elnök vállalta: pár nap alatt négy államban látogatott meg energetikai létesítményeket. Az előterjesztett dokumentum 170 oldalas, s az elnöki környezet szerint hosszabb ideje az első távlati, mindenre kiterjedő energiaterv. „Az energiatermelés növelése nem veszélyezteti a környezetet” – ez volt George W. Bush üzenete. A program szakít az elmúlt két és fél évtized


gyakorlatával. Lényege: az energiapiacon az eddigi megőrző, takarékossági stratégia helyett kínálati többletet kell teremteni. Az ajánlások a perzsa öbölhöz való hozzáférést – mint az USA növekvő energiaigényének biztosítékát – jelöli ki fő prioritásként. Bush kormányának számos meghatározó alakja már Clinton elnöksége alatt szorgalmazta, hogy „legyünk felkészülve az erő alkalmazására az Öbölben való érdekeink védelme érdekében –és ha szükséges – Szaddam elmozdítására is.” A „Projekt egy új amerikai évszázadért” elnevezésű terv szerzői és aláírói között találhatjuk Dick Cheneyt, Donald Rumsfeldet, a biztonsági minisztert és az ő helyettesét, Paul Wolfowitzot is. Az iraki olajkincs vonzerejében nagy szerepet játszanak a kedvező kitermelési költségek. Kuvaitban, Irakban és más öböl menti országokban egy hordónyi olaj kitermelése 0,5-1 dollár Szaúd-Arábiában 2 dollár körül mozog, míg ugyanez a mutató Észak-Amerikában és Oroszországban 6-7, az Északi tengeren viszont már 12-20 dollár. Ráadásul az iraki olaj jó minőségű, viszonylag alacsony kéntartalmú, és nem kell mélyről felhozni. Éppen ezért, mivel a kitermelési költségek az öböl térségében ilyen alacsonyak, a nagy fogyasztók számára bőségesen megéri a nyersolajat a tengeren az USA-ba, Japánba és Nyugat-Európába, az ottani finomítókba szállítani, majd pedig a feldolgozott terméket extrahaszonnal értékesíteni. Az iparág korszerűsítésével az iraki kitermelés számítások szerint 2010-re napi hatmillió hordónyira futtatható fel, s ha az Iraki Nemzeti olajvállalat szerepét a magánszektor, azon belül is az amerikai társaságok vehetnék át, az beleillene Washington energiastratégiai elképzeléseibe. A nemzetközi Energia Ügynökség (IAE) előrejelzése szerint 2030-ban az Egyesült Államok olajimportja mindössze 50 százalékban függ majd az öböltől, míg NyugatEurópa és Japán esetében e függőség 80-90 százalékos lesz. „Az elmúlt hat évtizedben számos republikánus elnök - Eisenhowertől Nixonon át egészen az ifjabb Bushig – különböző energetikai csomagterveket dolgozott ki az USA olajimport-függőségének csökkentésére.”35 Az Egyesült Államok számára a kőolaj-kitermelés és a piacok ellenőrzése stratégiai fontosságú, nemzetbiztonsági kérdés. Elemzők szerint az Egyesült Államok árgus szemmel figyeli esetleges riválisainak fejlődését. Kína kőolajigénye a jelenleg napi ötmillió hordóról 2030-ra az IEA előrejelzése szerint akár 12-13 millió hordóra is nőhet, s e mennyiség döntő részét Kína az öbölből tervezi beszerezni. „Washingtonban nemcsak azt mérlegelik, hogy az öböltérség iránt fokozódó kínai érdeklődés veszélyezteti-e az USA globális hegemóniáját,


hanem azt is, hogy milyen hatással lehet az amerikai nemzetbiztonsági érdekekre Oroszország fokozott kőolaj- és földgázexportja a nyugati piacok felé.”36 Az Oil and Gas Journalban közzé tett statisztikák szerint, 2003-ban az USA-nak 22,4 milliárd hordó olajtartaléka volt, mely 80%-ban négy állam területén található: 24% Texasban, 22% Alaszkában, 20% Louisianaban és 19% Californiában. A tartalék mértéke 1990 óta 20 százalékkal csökkent, 1991-ben például 1,6 milliárd hordóval, de elég csak arra utalni, hogy az Afganisztáni beavatkozások idején mintegy hat hónapra elegendő tartalékkészlete volt az Egyesült Államoknak, jelenleg csupán két hónapra elegendő olajkészletet tárolnak. 1975. december 22-én hozták létre hivatalosan az Egyesült Államok Stratégiai Kőolaj Tartalékát37, mikor Ford elnök aláírta az Energiapolitikára és a Tartlékolásra vonatkozó törvényt38. Az első SPR nyersolaj szállítmányt 1977. július 21-én helyezték a tározókba. 2001-ben Bush elnök utasította az Energiaügyi Minisztériumot (Department of Energy, DOE) hogy töltsék fel a tartalékkészleteket 700 millió hordóra, hosszú távú védelmi célokból. 2003-ban az USA 500 000 működő olajkútjából napi 7,9 millió hordó olajat termelt39, de termelése ötven éves mélyponton van. Az ország legnagyobb lelőhelyei jelenleg a Mexikói Öböl, Texas, Alaszka északi része, Kalifornia, Luisiana, Oklahoma és Wyoming40. Az USA átlagos olajfogyasztása 19,9 MMBD volt 2003-ban, 2004-re 420 000 hordó/napos növekedést várnak. Ehhez a növekedéshez minden termék növekedése hozzájárul: például a benzin fogyasztásának várható növekedése 2,6%, a repülőgép-üzemanyagé 2,3%. Fontos megállapítani, hogy tíz hordó olajból négy-öt kerül üzemanyagként felhasználásra, és nem is várható csökkenő tendencia, sőt, még a növekedés mértékének a csökkenése sem valószínű, hiszen a gépkocsiállomány is növekedést mutat. A közlekedési szektor egyedül felhasználja az USA olajfogyasztásának kétharmadát. 35

Dési András: Csábítja az USA-t az olaj, de sok a kérdőjel. Népszabadság, 2003. április 11. uo. 37 Strategic Petroleum Reserve (SPR) 38 Energy Policy and Conservation Act (EPCA) 39 MMBD – million barrels per day, mértékegység: millió hordó/nap 40 Mexikói Öböl (1,6 millió hordó/nap), Texas (1.1 millió hordó/nap), Alaszka (954,000 hordó/nap), Kalifornia (707,000 hordó/nap), Louisiana (274,000 hordó/nap), Oklahoma (181,000 hordó/nap) Wyoming (150,000 hordó/nap). 36


4. ábra

AZ USA LEGNAGYOBB OLAJIMPORTŐREI 2002-BEN (ezer hordó) 20,4

264

459

2915

228

332

478

1398

393 1540

Forrás:EIA

1552

1971

Algéria

Nigéria

Irak

Kuvait

Szaúd-Arábia

Angola

Venezuela

Kanada

Mexikó

Norvégia

Nagy-Britannia

Egyéb

Az Egyesült Államok olajimportja átlagosan körülbelül 11 millió hordó/nap az utóbbi években. 1985 óta a behozatal mértéke több mint a duplájára emelkedett. 2000-ben már a felhasznált olaj 52%-a importból származott, elsősorban Kanadából, Szaúd Arábiából, Venezuelából, Mexikóból és Nigériából. Az utóbbi években az USA érdeklődik más források után is, hiszen növekvő igényeihez biztosítania kell az utánpótlást akkor is, ha valamilyen váratlan esemény (pl. háború) történik. Elsődleges célja, hogy megpróbáljon minél közelebbről olajat szerezni, és az esetleges túlzott függőség miatt nem az OPEC-országok között keresi új forrását. Egyik nagy reménysége lehet Oroszország. Orosz érdekeltségek már régóta jelen vannak az amerikai piacon: a Lukoil 2001-ben megvásárolta a Getty Petroleum Marketing részvényeit.


Az amerikai energiaiparban érdekelt vállalatok óriási vagyonukon kívül meglehetősen nagy hatalommal is rendelkeznek, mint láttuk, ez néha beleszólást enged a belpolitikába (politikai kampányok támogatása révén például), de gyakran a külpolitikába is. Csupán felsorolásként álljon itt néhány név a legnagyobbak közül. A legnagyobb amerikai olajcégek: ExxonMobil, ChevronTexaco, ConocoPhillips, Marathon, Amerada Hess, Anadarko, Unocal. A szénbányászatban és feldolgozásban érdekelt legnagyobb cégek: Peabody Coal Sales.; Arch Coal; Kennecott Energy Co.; Consol Energy; RAG American Coal Holding; Horizon Natural Resources; A.T. Massey; Vulcan Partners; North American Coal; TXU.

3.3.1. Az USA kérdései az energiával kapcsolatban Az Egyesült Államokban tudományos kutatók, környezetvédők, újságírók, ipari és gazdasági szakemberek foglalkoznak az energiafelhasználás, energiatermelés és az energiaforrások kérdéseivel. Természetesen álláspontjukat meghatározza, hogy milyen területen tevékenykednek, azonban azzal mindenki egyetért, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos döntéseknél nemcsak a tudományos eredményeknek, hanem a gazdasági és a politikai erőviszonyoknak is komoly szerepük lehet. A leggyakrabban feltett kérdések a következők: Kell-e csökkenteni az USA fosszilis energia-felhasználását? Ezáltal meg lehetne fékezni az üvegházhatás növekedését és mérsékelni lehetne az egyéb légszennyezést is. Fontos érv a csökkentés mellett, hogy így gyengülne az USA gazdasági függése az olajtermelő országoktól. A célt részben a gazdaságosabb energiafelhasználással, részben pedig az alternatív energiahordozók továbbfejlesztésével lehetne elérni. A kérdésre nemmel

válaszolók azzal érvelnek, hogy a hazai kőolaj, földgáz és kőszén kitermelése

fokozható, s ezáltal a külső gazdasági függés is mérsékelhető. Arra is hivatkoznak, hogy tudományosan nem kellően igazolt a fosszilis energiahordozók elégetésének üvegházhatást fokozó hatása. Életképes alternatíva-e a nukleáris energia?


A nukleáris energia mellett érvelők szerint az atomerőművek előnye, hogy a hagyományos erőműveknél kevesebb környezetre káros anyagot termelnek. Emellett a fosszilis energiahordozókkal működő erőművek hatásfoka alacsony. Az atomenergia ellen szólók fő érve, hogy az atomerőművek nem kellően biztonságosak, a keletkező atomhulladék elhelyezésének problémájáról nem is beszélve. Azért sem indokolt az üzemeltetésük, mivel az USA-ban a hagyományos és az alternatív energiahordozókkal megtermelhető a szükséges mennyiségű energia. Kell-e csökkenteni az energia-termelést az USA-ban? A csökkentés gondolatával egyetértő szakemberek szerint gazdaságosabb energiafelhasználás mellett lehetőség nyílna az energiatermelés csökkentésére. A másik tábor tagjai úgy gondolják, hogy az energiatermelés alakulását a kereslet-kínálat egyensúlyának kell megszabnia és nem a kormány döntésének. Milyen alternatív energiaforrások alkalmazására érdemes törekedni? Egyes szakértők azt javasolják, hogy vissza kell térni a már évezredekkel ezelőtt is használt megújuló energiaforrásokhoz. Az azóta bekövetkezett technikai fejlődés lehetővé teszi a víz-, a nap-, a geotermikus-, vagy a szélenergia gazdaságosabb felhasználását. Milyen energiaforrások lehetnek a benzin alternatívái? Felmerül a növényekből előállítható etilalkohol és a földgázból gyártható metilalkohol alkalmazásának lehetősége. Mindkét anyag elégése során kevesebb szennyező anyag kerül a levegőbe, mint a benzin égésekor. A vízből napenergia segítségével előállított hidrogén még tisztább üzemanyag, hiszen elégetése során csak víz keletkezik.


4. A kibocsátás kérdései A kilencvenes évek elején az ENSZ megbízott egy nemzetközi tudósokból álló csoportot (IPCC)41, hogy kutatásokba kezdjen a klímaváltozással kapcsolatban. Az elismerten a legnagyobb

szakértőkből

álló

csapat

kimondta,

hogy

amennyiben

folytatódik

a

környezetszennyezés trendje az elkövetkező tizenöt-húsz éven keresztül, a Föld természeti elváltozásainak folyamata visszafordíthatatlanná válik. A Kiotói konferencia óta a harc lényegében két oldal között folyik. Egyik oldalon az Európai Unió, amely Kiotó pontos betartását követeli, enyhítő mechanizmusok életbe léptetése nélkül, a másik oldalon pedig a nagy szén-dioxid kibocsátással rendelkező országok (Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Japán) találhatóak, melyek ugyan aláírták a Kiotói jegyzéket, követelik azonban az un. ”rugalmas” vagy flexibilis mechanizmusok (FM) minél szélesebb alkalmazhatóságát. A nézeteltérések az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai között abban a témában gyökereznek, hogy hogyan kellene csökkenteni az üvegházhatásért felelős gázok légkörbe kerülését. Többször is éles vitát váltott ki az EU és az amerikaiak között a széndioxid-kibocsátás csökkentésének helye. Az EU álláspontja szerint mindenki a saját országának kibocsátását csökkentse. Az amerikaiak álláspontja azonban az, hogy akár a vállalt mennyiség száz százalékát is meg lehessen "vásárolni"42. A legnagyobb vita még mindig a kibocsátási jog kereskedelmének kérdésköre körül van. Bizonyos országok például (Oroszország, Ukrajna) azért nem hajlandók csökkenteni, mert elmaradottságuk a csökkentést amúgy is előidézi. Oroszország például 2010-re az előrejelzések szerint mintegy 40-60 százalékkal csökkenti kibocsátását. Ez elsősorban az orosz energiagazdálkodás alacsony hatékonyságának köszönhető, hiszen sok ilyen üzem került és kerül bezárásra gazdasági okokból. A rugalmas mechanizmusokat elsősorban az Egyesült Államok nyomására vezették be. Az FM – vagy kedveltebb nevén FlexMex - alatt azt a három típust (CDM, JI, ET) értjük, melyek lehetővé teszik a csökkentést vállaló, fejlett gazdasággal rendelkező országoknak, hogy a

41

Intergovernmental Panel of Climate Change, Klímaváltozást Kutató Kormányközi Bizottság Még Kiotóban a Clinton-kormány kívánta elérni azt, hogy a kibocsátási jogokkal kereskedni lehessen. Eszerint a nagyobb ipari országok megvásárolhatják a kevésbé szennyezőktől (pl. Izlandtól, mely 10 százalékkal növelhetné szennyezését) az általuk ki nem bocsátott, de még kibocsátható mennyiséget.

42


vállalt mennyiséget ne saját kibocsátásuknak csökkentésével teljesítsék. Ezek közgazdasági háttere, hogy egy fejlett gazdaságú, magas technikai színvonalú országban egységnyi üvegházgáz-kibocsátás csökkentés elérésének magasabb a költsége, mint egy fejletlenebb gazdaságú országban. A Hágai Konferencián komoly nézetkülönbség volt az EU és az USA között ezen mechanizmusok alkalmazhatóságáról.

4.1. A Flexibilis Mechanizmusok: CDM (Clean Development Management, Tiszta Fejlesztési Mechanizmus) Erről a folyamatról beszélünk, ha a fejlett, csökkentést vállaló ország környezetvédelmi beruházást visz véghez egy fejlődő országban. Globálisan nagyobb kibocsátás-csökkentés érhető el, ha a fejlett országok által a fejletlenebbek kibocsátás-csökkenését eredményező beruházásokat úgy ösztönzik, hogy a csökkentés eredményét a beruházó országok valamilyen módon sajátjukként számolhatják el. Vagyis a fejlett országok gazdasági szereplői beruháznak és a kibocsátás-csökkentésért értékesíthető krediteket kapnak, amiket az anyaország saját elért eredményeként számolhat el. Például43 ilyen, ha az Egyesült Államok pénzzel támogatja egyes orosz üzemek korszerűsítését. Az ebből származó csökkenést aztán úgy írják jóvá a Kiotóban vállalt kvótán, mint a környezetvédelmi beruházást kifizető ország csökkentését. Ennél a példánál maradva az Egyesült Államok, mint a világ széndioxid kibocsátásának 25 százalékáért felelős ország a vállalt hét százalékot nem saját gyárai korszerűsítésével érné el, hanem a fent leírt úton. Más kérdés, hogy a CDM típusú fejlesztésnél milyen technológiákat lehet alkalmazni. A hágai, majd a bonni konferenciák résztvevői egy olyan lista létrehozásával próbálkoztak, mely azokat a technológiákat sorolja fel, amelyek nem károsítják a környezetet, és így nyugodtan javasolható a CDM keretein belül a fejlődő országoknak. Erre azért van szükség, hogy a fejlettek egy rettenetesen elavult és sok káros anyagot kibocsátó üzem esetén ne az régi, kifutó technológiákat "sózzák rá" a bármilyen befektetést örömmel fogadó fejlődő országra, hanem a világszerte elfogadott, fejlett, listán szereplőt.

43

Példák Répássy Balázstól


Az Egyesült Államok természetesen

amellett kardoskodott, hogy minél több elavult

technika kerüljön fel erre a listára. Létezik egy "negatív lista" is, mely azokat a technológiákat sorolja fel, amelyek semmiképpen nem alkalmazandók.

JI (Joint Implementation, Együttes Végrehajtás)44 a CDM-hez hasonló, bár már kevésbé egyoldalú akció, hiszen itt a csökkentést vállaló ország egy fejlődő, ám ugyancsak meghatározott százalékot csökkenteni akaró országnak ad pénzt üzemei korszerűbbé, "zöldebbé" tételéhez. Itt legtöbbször megállapodik a két fél, hogy milyen arányban osztoznak meg a beruházás következtében begyűjthető csökkentés-mennyiségen (legtöbbször 50-50% arányban). „Ha létrejön a befogadás, a beruházó támogató levelet kap, melynek birtokában az általa elért elhárítást ténylegesen értékesíthető termékké, kreditté teheti, amennyiben elismerteti azt „verifikáló” cégekkel és az ENSZ klímavédelemmel foglalkozó bonni központjával is.”45

Az ET (Emission Trading, Kibocsátás Kereskedelem, vagy emissziókereskedelem) már csak és kizárólag kereskedelmet jelent a csökkentési egységekkel. Mégis, a három közül ez a legbonyolultabb rugalmassági mechanizmus, hiszen nem két ország között jön létre, hanem egy mesterséges, az összes ratifikáló államot magában foglaló, sokszereplős piacon zajlik. A CDM magyarázatához segítségül hívott esetet vizsgálva46: az orosz fél 6 százalékos csökkentést vállalt Kiotóban. Az orosz gazdaság elmaradottsága és a gazdaság fejlesztése miatt bezárt gyárak következtében, a csökkentés 40% lett a 1990-es szinthez képest (mindig az 1990-es szinthez mérik a Kiotóban aláírt százalék-csökkentést, amit 2012-ig kellene teljesíteni). Az aláírt 6% után fennmaradó 34 százaléknyi orosz, ún. "forró levegő"-t47 az Egyesült Államok adott áron megvásárolhatja. Az így megvásárolt csökkentés-egységeket

44

a JI-nek van egy kísérleti szakasza: AIJ: (activities implemented jointly), a mechanizmus gyakorlati működésének tesztelésére. 45 Fonyó Attila: Kibocsátó szép üzenet. Magyar Narancs.2003.április 24. 18.p. 46 Példák Répássy Balázstól 47 A civil szervezetek azt nevezik "forró levegőnek", ami így is, úgy is csökkentésnek számít. Arról a széndioxidcsökkentésről van tehát szó, amely nem igényel anyagi ráfordítást, az a külső, államoktól független tényezők következménye. Ennek, egy másik ország általi megvétele és saját csökkentésként kezelése növeli az üvegházhatást, hiszen ennek következtében nem kell végrehajtania az adott "vevő" országnak az előírt csökkentések egy részét. Az Egyesült Államok egyik célja, hogy a vállalt csökkentést (esetükben hét százalékot) teljes egészében meg lehessen vásárolni olyan országoktól, melyek bővében vannak a "forró levegőnek".


betudhatja saját csökkentésének. Az árat optimális esetben az határozná meg, hogy a vásárló országnak mennyibe kerülne ugyanennyi csökkentés kivitelezése. A kiotói jegyzőkönyv alapján minden ország rendelkezik egy bizonyos megítélt kibocsátásegységgel (AAU)48, azaz maximális szennyezési lehetőséggel amit egy ún. nemzeti allokáció terv keretében kell leosztani a konkrét szennyezőkre. Amelyik szennyező ennél kevesebbet bocsát ki, a fennmaradó „szennyezési jogot” értékesítheti. Ha viszont többet, akkor beruháznia vagy vásárolnia kell. Minél magasabb az AAU árfolyama, annál inkább megéri beruházni. A hatalmas üzleti lehetőségek és hatások miatt különösen fontos kérdés, hogy milyenek legyenek, hogyan működjenek a gyakorlatban ezek a rugalmas mechanizmusok, hogyan történjen a pontos ellenőrzés, szabályozás, értékelés. Legyen-e ún. negatív vagy pozitív lista, ami meghatározná, hogy mely típusú technológiák lennének kibocsátás-csökkentőként elismerhetőek, illetve melyeket nem lehetne semmiképpen elfogadni (például nagy vízerőművek, atomerőművek stb.). Fontos kérdés, hogy mely esetekben legyen nemzetközi lista, illetve milyen lehetőségek lehetnének nemzeti listák kialakítására. Sok fejlődő ország (ún. G77-ek csoportja és Kína) nagyon határozottan követeli, hogy konkrétan határozzák meg, milyen formában, mennyivel támogatják a fejlettebb országok az ő kibocsátás-csökkentő intézkedéseiket, illetve az ehhez szükséges kutatási, ellenőrzési stb. kapacitások kiépítését (capacity building). Mivel a nagy olajtermelő országokat egy hatékony egyezmény

negatívan

érintené,

hiszen

valószínűleg

csökkenne

a

létfontosságú

exporttermékük iránti kereslet, kompenzációt követelnek. (pl. Szaúd-Arábia) A nagyon nagy kibocsátású fejlett országok (USA, Hollandia, Kanada, Ausztrália stb.) leginkább a kibocsátás-kereskedelemben érdekeltek, hiszen saját gazdaságukra ez van a legkisebb hatással, ugyanakkor ez kínálkozik a legolcsóbb megoldásnak. Sokszor hangoztatott ellenérv, hogy a kereskedelem széles körű elterjedése nem csökkentené globálisan az üvegházgázok kibocsátását. A kereskedni szándékozó ország motivációja a következő lehet:

48

Kibocsátási jogok


1. Előre eldönti, hogy nem hoz semmiféle csökkentési intézkedést, mert olcsóbban „megússza”, ha kibocsátási jogot vásárol. Ebben az esetben egyértelmű, hogy nem volt tényleges csökkentés. 2. Ha egy ország nem teljesíti a vállalásait, akkor a következmények alól mentesülhet egyszerű kibocsátásjog-vásárlással. Vagyis nincsen tényleg szigorú kényszerítő körülmény.49 Az alacsony technológiai szintű országok fejlett technológiák meghonosodását remélik a CDM (tiszta fejlesztési mechanizmusok) elterjedésétől, viszont az egyéb mechanizmusokban érdekelt országok bizonyos fokig versenytársnak tekintik a CDM-et. Nagyon bizonytalanok a kibocsátási szintek megállapításának mechanizmusai, a nemzetközi és nemzeti szabályozási rendszerek módszertana, ami pedig elengedhetetlen lenne a JI (együttes végrehajtás) projektek elterjedéséhez. A JI tűnik a leghatékonyabb tényleges kibocsátás-csökkentő mechanizmusnak, ugyanakkor ennek az elterjedésére van a legkisebb esély. Sok ország szeretné elérni, hogy ne csak a kibocsátás-csökkentés legyen támogatott, hanem az ún. nyelők (vagyis a légkörből az üvegházgázokat, elsősorban a szén-dioxidot kivonó, elnyelő eszközök) használata is (növények, erdők). Az Európai Unió álláspontja a kérdésben az, hogy az úgynevezett "nyelők" ne számítsanak bele az egyezményben aláírt csökkentési mennyiségbe. A zöldszervezetek tiltakoznak az országok azon törekvése ellen, hogy a károsanyag-kibocsátást erdők ültetésével próbálják kompenzálni. A „nyelőkkel” kapcsolatban több kérdés is felmerül, hiszen nem csak erdők ültetéséről lehet szó hanem például az Egyesült Államok szóvivője szerint azt is "leírhatóvá" kellene tenni, ha egy ország egyszerűen nem

írt ki egy erdőt; egy

japán előterjesztés pedig azt szerette volna elérni a Hágai

Konferencián, hogy az ő rizsültetvényeik is leírhatóak legyenek, hiszen azok is "nyelnek". Sok ország (például északi országok) lobbizik az erdők nyelőként való elfogadtatása mellett, hiszen ezzel pótlólagos intézkedések, beruházások nélkül úgy tűnne, mintha komoly intézkedéseket tennének az üvegházgázok szintjének csökkentése érdekében. Ha ezt elfogadnák a részes (aláíró) felek, akkor a környezetvédelem nevében reális lehetőség lenne az őshonos erdők, életközösségek pusztításának támogatására, nem őshonos fafajták meghonosítására, elterjedésére, hiszen csak a szén-dioxid-megkötő képességet figyelnék. 49

Ugyanakkor

alapvető

probléma

a

Ökotárs Alapítvány: Háttéranyag a klímakérdés megértéséhez

kibocsátási

szintek,

csökkentések


meghatározásának, mérésének a módszertana, valamint, hogy milyen következményekkel járjon a vállalások esetleges nem teljesítése, és azokat milyen testület milyen hatáskörökkel felügyelje. A

nemzetközi

atomlobbi

az

atomenergia

minimális

szén-dioxid-kibocsátásával

érvelve szorgalmazza az atomtechnológiák elfogadását mint kibocsátás-csökkentő megoldást, ami egyértelműen figyelmen kívül hagyja annak egyéb, rendkívül súlyos környezeti, kockázati és anyagi konzekvenciáit.

2. Táblázat Az érintett országok várható kibocsátás csökkentési kötelezettségei és várható kvóta kereslete (ezer kilotonna széndioxid egyenértékben) Ország (csoport) USA* Kanada EU 12** Dánia Finnország Svédország Norvégia Egyéb OECD országok Olaszország*** Egyéb átalakuló országok Ausztrália és Új-Zéland Japán Összesen

2010-ben várható emisszió 6 817,7 660,7 3 897,4 83,6 75,3 84,7 64,5 57,8 2 816,3 2 029,5 581,5 1 367,5 18 536,5

Kiotói vállalás

Várható kvóta kereslet

5 339,2 531,8 3 581,4 63,0 64,8 75,3 54,6 55,9 2 983,5 1 968,7 552,1 1 129,1 16 399,4

Forrás: Dr. Pálvölgyi Tamás: Az új évezred környezeti kihívása: az éghajlatváltozás, 2000 Megjegyzés: *Az USA elutasítja a Jegyzőkönyvet **Az EU Dánia, Finnország, Svédország és a 2004. május 1-én csatlakozott új államok nélkül ***A negatív érték a kvóta kínálatra utal

1 478,5 128,8 316,0 20,5 10,5 9,4 9,9 1,9 -167,2 -60,8 29,4 238,4 2 304,2


Kofi Annan ENSZ főtitkár 2001-ben a Massachusetts-i jogi egyetemen tartott beszédében kifejtette: végig kell gondolni, hogy az emisszió-kereskedelem milyen következményekkel jár. Bizonyos országok azáltal, hogy elfogadott kötelezettségüknél nagyobb mértékben csökkentik a kibocsátást, jogot nyerhetnek arra, hogy a fel nem használt emissziós lehetőséget áruba bocsássák. Ugyancsak kritikus kérdés, hogy hogyan jutalmazzuk azokat az országokat, ahol növelik erdőségeket, melyek köztudottan a széndioxid nyelőinek számítanak. "Fontos kérdés, hogy milyen jogokat, kapnak azok a fejlett országok, amelyek a fejlődő országok számára klíma-barát beruházásokat biztosítanak (CDM, JI). Mint tudjuk az Egyesült Államok az üvegházgázok legnagyobb kibocsátója. Fontos, hogy csökkentse a széndioxidkibocsátását, de ennél sokkal fontosabb, hogy lényegesen javítsa energiahatékonyságát és megőrzési politikáját".

Kiemelte, hogy a környezeti károk visszafordításából adódó költségek ma már alapvető sarokszámai a nemzeti GDP számításának. Ismert a technológia és a gyakorlat, és már az is bizonyítható, hogy a megújuló energiák hasznosításának előnyei ma már messze túlmutatnak a korábban elképzelt eredményeken. A vezető közgazdászok bizonyították, hogy az energiahatékonyság növelése, a környezetkímélő stratégiák bevezetése jelentős hasznot hoznak minimális költségek mellett. "A világ országainak felelőssége nem azonos. A fejlett országok a felelősek az üvegház emissziójáért és egyben leginkább képesek mind gazdaságilag, mind technológiailag, hogy a szükséges változásokat megtegyék"- mondta Kofi Annan. Jelenleg már elkészültek, vagy éppen készülnek a nemzeti kiosztási tervek a kibocsátásjogi kereskedelemben. 2004-ben az Európai Unió üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentésére létrehozta a széndioxid kibocsátásjog-kereskedelmi rendszerét. Ez a piaci mechanizmus elvileg a leginkább költséghatékony csökkentési módszer az EU szerint. A 2005 januárjában próba jelleggel, majd 2008-tól "élesben" működő rendszer hatékonyságának alapja az egyes államok kiosztási terve, melyben azt határozzák meg, hogy az egyes nagy széndioxid kibocsátók egy adott évben mennyit bocsáthatnak ki. A jelenlegi tagállamoknak 2004 március végéig kellett az EU Bizottságának benyújtaniuk terveiket.


A kiotói jegyzőkönyvben az EU-tagállamok összességében 8 százalékos ÜHG-kibocsátás csökkentést vállaltak, a konkrét értékeket pedig egymás között a tehermegosztási megállapodásban (Burden Sharing Agreement) szabályozták. A megállapodás 2002. áprilisi elfogadását követően 2003 nyarán megszületett az irányelv50, amelyet a tagállamoknak 2004. március végéig, a csatlakozó államoknak pedig a csatlakozásig kellett a nemzeti jogukba átültetniük. Az irányelv szabályai szerint 2005 elején - tehát a kiotói jegyzőkönyvben szabályozott első kereskedelmi szakasz megindulásához képest három évvel korábban kezdődik a kvótakereskedelem első fázisa, amely 2007 végéig tart, a második kereskedési fázis (2008-2012) pedig egybeesik a kiotói jegyzőkönyvben szabályozott kereskedelmi időszakkal. Ezáltal lehetővé válik majd, hogy az EU-tagállamok felkészüljenek a kiotói kereskedelmi időszakra. Az első kereskedési időszak próba jellegét mutatja az is, hogy ekkor még a kiotói jegyzőkönyvben szabályozott hat ÜHG közül csak a szén-dioxid kibocsátására vonatkozik majd az irányelv szerinti kereskedés, amelyet az első tapasztalatok alapján tervez az EU más üvegház-hatású gázokra is kiterjeszteni. A rendszert 2005-ben Magyarországon is bevezetik. Hazánkban körülbelül 150 vállalat létesítményeit érinti, lefedve az energiaszektor, továbbá a cement-, a papír-, az acél-, a tégla- és az üvegipar legnagyobb szén-dioxid kibocsátóit. Magyarország első, az üvegházhatású gázok kereskedelmére vonatkozó szerződését 2002. december 18-án írták alá Hágában. Az AES Borsodi Energetikai Kft. értékesítette hétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátásának lehetőségét, több mint 3 millió euróért. A vevő a holland kormány volt. Az erőmű vezetése felismerte, hogy felújítás nélkül nem lesznek képesek teljesíteni a 2005-től életbe lépő szigorúbb légszennyező kibocsátási határértékekre vonatkozó előírásokat. Ezért úgy döntöttek, a korszerűsítéssel együtt tüzelőanyagot is váltanak, a Borsodi medencéből származó, magas kéntartalmú barnaszén helyett biomasszát, főként a környező erdészetektől vásárolt tűzifát és erdészeti hulladékot égetnek el. A beruházás finanszírozásához pedig felhasználják a rugalmas mechanizmusok egyikét, az Együttes Végrehajtást. Hollandiában ugyanis nehéz olyan korszerűsítési lehetőséget találni, amelynél egy tonna széndioxid-kibocsátás csökkentése 50 eurónál kevesebbe kerülne, így a Magyarországon végrehajtott korszerűsítés nyomán keletkezett csökkentést a hollandok számolhatják el.

50

EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszer (EU KKR) a 2003. október 13-án elfogadott 2003/87/EK Irányelv


Mindazonáltal az irányelv nemzeti jogrendszerekbe való átültetése és rendelkezéseinek gyakorlati megvalósítása számos kérdést vet fel. Magyarország a többi újonnan csatlakozó államhoz hasonlóan valószínűleg teljesíteni tudja majd a kiotói vállalását, mivel a bázisévekhez képest a nehézipar nagymértékben leépült, és ennek következtében az ÜHGkibocsátás természetes módon csökkent. Az irányelv magyar jogba történő átültetésével és magyarországi gyakorlati megvalósításával kapcsolatban felmerülő kérdéseket azonban a magyar jogalkotónak is át kell gondolnia. Ha sikerülne kialakítani (és természetesen végrehajtani) egy hosszú távú stratégiát mely nemcsak a legnagyobb kibocsátó szektorokra, hanem a kisebbekre is kiterjed, akkor Magyarország 2-3 százalékos többletet is elérhet. Ehhez azonban a megújuló energiaforrások és üzemanyagok nagyobb arányú hasznosítására, nagyobb fokú erdősítésre, sokkal hatékonyabb hulladékgazdálkodásra van szükség. Ebben az esetben 2-3 millió tonna értékesíthető szén-dioxid-kibocsátási lehetőségünk maradna, amit közvetlenül

is

eladhatunk,

de

pénzügyi

eszközként

felhasználva

a

hazai

gazdálkodóegységeket is támogathatnánk vele. Magyarország kibocsátás-csökkentési vállalása 6% az 1985–1987-es bázisévek átlagához viszonyítva. A Magyar Kormány 2000 szeptemberében fogadta el Magyarország klímastratégiáját, azonban az emisszió-kereskedelemmel és az együttes megvalósítás feltételrendszerével kapcsolatos szabályozás csak később készült el. A legtöbb EUtagállamban és közép-kelet-európai országban komoly állami apparátus foglalkozik a kérdéssel, s fontos, hogy Magyarországon is meglegyen a kérdést ismerő, beruházókat eligazító, és azokat ellenőrző, a magyar érdekeket szem előtt tartó állami intézményi rendszer. Ha ez nincs meg, az ország nemcsak üzleti lehetőségektől, hanem fejlett technológiai inputtól is elesik. A legfőbb és legsürgetőbb kérdések az ÜHG-kibocsátási jogok allokációjával függnek össze. Az EU-tagállamok 2004 március végéig voltak kötelesek nemzeti allokációs tervet készíteni, amelyben az adott tagállamra jutó kibocsátási kvótát leosztják az egyes szektorok vállalataira. Az irányelv az allokációs tervek elkészítésével kapcsolatban nagymértékű szabadságot enged a tagállamoknak, mindössze azt írja elő, hogy alapvetően ingyenesen kell a kibocsátási kvótákat leosztani, de a tagállamoknak módjuk lesz az első kereskedési időszakra (2005-2007) jutó kvóták 5 százalékát, illetve a második kereskedési időszakra (2008-2012) meghatározott kvóták 10 százalékát ellenérték fejében adni. A kormányzati dokumentumok


alapján úgy tűnik, hogy Magyarország élni fog ezzel a lehetőséggel, és a kibocsátási kvóták 95 százalékát fogja az érintett vállalatok részére ingyenesen leosztani. A nemzeti allokációs tervek elkészítése után azokat uniós szinten harmonizálni kell. A legelső kérdés, amely a nemzeti allokációs tervekkel kapcsolatban felmerül, az, hogy az egyes vállalatokra leosztott kibocsátási kvóta azonos legyen-e a jelenlegi emissziós szintjükkel, vagy sem. A jelenlegi szintnél kevesebb kibocsátási jog leosztása elsősorban azon országokban indokolt, ahol a kiotói jegyzőkönyv szerinti vállalások további csökkentést igényelnek. Azokban az országokban - ezek közé tartozik Magyarország -, amelyek a kiotói vállalásukat

teljesíteni

tudják,

nem

célszerű

kevesebb

kibocsátási

jog

adásával

versenyhátrányba hozni a vállalatokat. Azok a vállalatok, amelyeknek az ÜHG-kibocsátása meghaladja a birtokukban lévő kvótamennyiséget, jelentős büntetéssel számolhatnak: évente tonnánkénti 40 eurós bírságot kell fizetni a kvótán felül kibocsátott szén-dioxid minden tonnája után a 2005-2007-ig terjedő időszakban. Ez az összeg tonnánkénti 100 euróra emelkedik 2008 és 2012 között. A büntetés megfizetése mellett a létesítménynek a következő évben az elmaradt kvótáját is pótolnia kell, illetve neve felkerül egy “szégyenlistára” is. Más szempontból viszont megfontolandó, hogy a kibocsátási jogok meghatározásánál ne csak a jelenlegi emissziós szintből induljunk ki, hanem az előző évek során megvalósított, ÜHG-kibocsátást csökkentő technikai beruházásokat is vegyük figyelembe. Erre egyébként maga az irányelv is lehetőséget ad, azonban annak részletezése nélkül, hogy hogyan és milyen mértékben lehet az ilyen, úgynevezett korai beruházásokat (early actions) figyelembe venni. Logikusnak tűnik, hogy nem lehet kizárólag a jelenlegi kibocsátást alapul venni, ugyanis az adott államnak az ÜHG-kibocsátását egy korábbi, Magyarország esetében például az 19851987. évi szinthez képest kell csökkentenie. Ha egy vállalat - saját forrásból - az elmúlt évek során ÜHG-csökkentő beruházást hajtott végre, már önmagában is hozzájárult ahhoz, hogy az adott ország teljesíteni tudja a kiotói vállalását. Ugyanakkor főleg azokban az országokban, amelyek egyelőre elmaradnak a vállalásuktól, nem célszerű minden ilyen beruházást figyelembe venni, hiszen azzal jelentősen csökkenne a kiotói cél elérésének az esélye.


5. BEFEJEZÉS

„A 20. században a Föld felszínének átlaghőmérséklete 0,5, más számítások szerint 0,7 Celsius fokkal emelkedett. A 21. századi prognózisok további 1.4 és 5.8 közötti Celsius fok emelkedéssel számolnak. Vannak tudósok, akik azt mondják - egyébként teljes joggal -, hogy a Föld történetének utóbbi 100 ezer évében mindenre volt példa, felmelegedésre, lehűlésre, időjárási rendellenességre. A politikusok egy része ezt szívesen hallgatja, mert azt jelenti számukra, hogy nem kell tenniük semmit sem. Csakhogy mára új helyzet állt elő a Földön, amely eltér minden eddigitől: 6 milliárd embert kell eltartani, kereken 2 milliárd lakást fűteni, hűteni; azokban főzni, mosni, mosogatni, tisztálkodni és 600 millió gépkocsit kell megtölteni üzemanyaggal. Mindez korábban nem fordult elő.”51 Hat milliárdan élünk a Földön, s fogyasztjuk nap mint nap a készleteit. Pazarlóan bánunk az ivóvízzel, az energiaforrásokkal, szennyezzük a környezetet, birtokba vesszük az eddig érintetlen területeket (már nincs sok), hogy ott is termelhessünk. Gazdasági és egyéni érdekeink sokszor felül emelkednek a világ; s vele az utánunk következő nemzedékek érdekein. Eredményeket elérni csak közösen, világszintű konferenciákon lehet, ahol viszont számolni kell a különböző érdekek ütközésével. Legyen az a fejlődő és a fejlett országok közti vagy a fejlett zónán belüli érdekellentét, de ellentétes álláspontok felmerülhetnek akár egy országon belül is, példa erre az Amerikai Egyesült Államok. Ahogy láthattuk, a világ egyik része elkeseredetten próbál tenni valamit, hogy hagyjunk valamit örökségül az utánunk következőknek, de vannak, akik inkább a jelenre koncentrálnak. Úgy tűnik, egyre többen jönnek rá, hogy a környezetvédelem – vele együtt az energiapazarlás és a széndioxid-kibocsátás, a klímaváltozás kérdéseivel – egy olyan kérdés, melyre a válasszal máris késésben vagyunk. A legközelebbi konferencia a 2004. december 6 –17-ig megrendezésre kerülő COP-10 lesz Buenos Airesben.

51

Láng István: Környezetvédelem - Fenntartható fejlődés. Elhangzott a Mindentudás Egyeteme előadásán – 9. előadás – 2002. november 11. http://www.origo.hu/mindentudasegyeteme/eloadas_lang.html


Dolgozatomban azt próbáltam megvizsgálni, milyen konferenciákon zajlik a kérdés megvitatása, milyen nemzetközi intézkedések, határozatok - vagy inkább elhatározások születtek eddig, és ezeket sikerül- e betartani.


FÜGGELÉK

Föld Barátai Nemzetközi Hálózat állásfoglalása A Johannesburgban ülésező ENSZ Fenntartható Fejlődés Világtalálkozón résztvevő állam- és kormányfőkhöz a Föld Barátai Nemzetközi Hálózat – melynek hazai tagja a Magyar Természetvédők Szövetsége – az alábbi levelet juttatta el a találkozó tárgyalásai alatt. „Föld Barátai Nemzetközi Hálózat a világ legnagyobb környezetvédelmi hálózata, több mint egymillió taggal az öt kontinens hetven országából. Mi a világ polgárai vagyunk. Az emberi tevékenység által közös otthonunkra mért egyre gyarapodó csapások, valamint a szegénység és a naponta tapasztalható igazságtalanságok megrendítettek minket. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a kormányok, a vállalatok, a gazdagok és hatalommal bírók adjanak számot tetteikről. Közösen küzdünk azokért a radikális változásokért, melyek az emberiség fenntartható jövője érdekében szükségesek. Ezennel felszólítjuk a Fenntartható Fejlődés Világtalálkozón részt vevő állam- és kormányfőket, hogy az alábbi elveket fogadják el a Politikai Állásfoglalás keretében. 1. A tíz évvel ezelőtti Riói Csúcs óta a világ számos környezetvédelmi és szociális problémája terén a helyzet tovább romlott. A világot ma uraló neoliberális gazdasági rendszer nem fenntartható. Most kell cselekednünk annak érdekében, hogy megvédjük közös otthonunkat a jövő nemzedékei számára. 2. 2. A Riói Csúcson elfogadott alapelveket ismételten meg kell erősíteni, továbbá a kormányoknak közös megegyezéssel meg kell alkotniuk azokat a terveket, melyek a fenti elvek mielőbbi, gyors érvényesülését biztosítják. A környezetvédelemmel és a fejlődéssel kapcsolatos döntéseknek mindenkor az elővigyázatosság elvén kell alapulniuk. 3. A mindenki számára biztosított igazságosság a fenntartható fejlődés előfeltétele. A világ minden részén élő nőknek egyenlő hozzáférést kell biztosítani a különféle javakhoz és megfelelő életfeltételekhez. A világ összes népének és közösségének alapjogait tiszteletben kell tartani. Ezen jogok körébe tartoznak a biztonságos és méltóságteljes élet biztosításának feltételeihez való jog, a tiszta és egészséges környezethez való joga, illetve a világ népeinek és közösségeinek rendelkezési joga földje és azon erőforrásai fölött, melyektől élete függ. Nem ülhetünk tovább ölbe tett kézzel egy olyan világban, ahol emberek millióit ítélik reménytelen életre. Egy ilyen világban sosem lehet béke. 4. A jövő nemzedékeinek jogai ugyanolyan fontosak, mint a ma élőké. Határozott kötelességünk, hogy jobb állapotban adjuk át a világot gyermekeinknek, mint amilyen most. 5. Minden államnak felelősséget kell vállalnia közös otthonunkért. A jövőbeni


tennivalókkal kapcsolatos felelősségük azonban különbözik gazdasági és politikai hatalmuk, valamint a jelenlegi károkért való felelősségük arányában. 3. 6. A demokrácia elengedhetetlenül szükséges feltétele a jövő fenntarthatóságának. A kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy a hatalommal bíró vállalatok és nemzetközi intézmények felelősséggel tartozzanak tetteikért azon emberek és közösségek irányában, akiknek jövőjét tetteikkel befolyásolják. Létre kell hozni egy jogilag kötelező érvényű nemzetközi keretet a vállalati elszámoltathatóság kapcsán, mely biztosítja a teljes jogi felelősséget és az átláthatóságot. 4. 7. A sokféleség értékes közösségi javadalom. Ezt a jelen nemzedékek a jövő számára őrzik. Ez a kincs felöleli az állat- és növényfajok, valamint az azok létalapját képező ökoszisztémák védelmét. Ide tartozik emellett a világ gazdag és sokféle emberi kultúrájának tárháza is. 5. 8. A biológiai sokféleség az evolúció évmilliárdos tevékenységének eredménye. Semmiféle kereskedelmi vállalkozásnak nincs joga efelett a természeti érték felett. Az életet érintő szabadalmak és intellektuális jogok bejegyzése megengedhetetlen. 9. Olyan világban élünk, ahol minden mindennel összefügg. A világ fenntartható jövője nem biztosítható, amíg a szegények és a gyengék szenvednek. A gazdag Észak múltbeli tetteiből ökológiai adósságot halmozott fel a Dél-lel szemben, melyet fel kell vállalnia, és meg kell térítenie. 6. 10. A Dél kormányainak Észak bankjaival és kormányaival szemben felhalmozódott megnyomorító adósságállományát el kell törölni. Az Észak kormányai és vállalatai által uralt nemzetközi pénzügyi intézményeknek fel kell hagyniuk azon fáradozásukkal, hogy a Dél államait rákényszerítsék az ellenőrizetlen szabadkereskedelem, valamint a szabad piac romboló és embertelen ideológiáján alapuló politikák elfogadására. A szociális és környezetvédelmi szabványok kárára bevezetett, exportra irányult gazdaságpolitikák végleg legyengítették a Dél lakosságát. A Világbanknak, az IMF-nek (Nemzetközi Valutaalap) és a többi nemzetközi pénzügyi intézménynek olyan befektetési szempontokat és gazdaságpolitikákat kell elfogadniuk, melyek szigorúan megfelelnek a Riói alapelveknek. 11. A világ környezeti szempontjait nem szabad alárendelni a világkereskedelem szabályainak, azaz a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásoknak elsőbbséget kell élvezniük a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival szemben. 7. 12. Az éghajlatváltozás a legnagyobb kihívás azok közül, melyekkel a világ ma szembenéz. Még ma tenni kell a megújuló energiák előretörése, valamint a világ pusztításának megállítása érdekében. Az első szükséges lépés a világ kormányai részéről annak a célkitűzésnek az elfogadása, hogy a primer energiák kínálatában 2010-re az új, megfelelő megújulók aránya érje el a 10%-ot. A fosszilis tüzelőanyagok, az atomenergia és egyéb káros energiaforrások támogatását be kell szüntetni, továbbá moratóriumot kell bevezetni az újabb olaj, gáz és bányászati kitermelésekre. 8. 13. A mezőgazdasági politikának elegendő egészséges élelmet kell biztosítania a helyi fogyasztás fedezésére, illetve ki kell elégítenie az élelmiszer-szuverenitás igényét. Ugyanakkor védelmezni kell a sokféleséget és a helyi erőforrásokat. Az Egyesült Államok és az Európai Unió által alkalmazott hatalmas és felesleges termelési támogatásokat fel


kell számolni. A genetikailag módosított alapanyagokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztását semmilyen körülmények között nem lehet rákényszeríteni az egyes nemzetekre, közösségekre, továbbá nem lehet élelmiszersegélynek álcázva elárasztani vele a Dél államait. Moratóriumot kell bevezetni a genetikailag módosított szervezetek természetbe történő kijuttatására. 9. 14. A tiszta vízhez való hozzáférés elengedhetetlen életfeltétel. Ezt a jogot biztosítani kell a világ minden lakója számára. A víz közkincs. A vízforrások privatizációját nem szabad megengedni. Ezek a fenntartható jövő alapelvei. Biztosítják annak lehetőségét, hogy a világon minden élőlény megelégedett és tisztességes életet éljen. Olyan mérföldkövek, melyek alapján a Föld Csúcs teljesítménye megítélhetővé válik. Mi elköteleztük magunkat amellett, hogy a jövőben ezekért az elvekért fogunk küzdeni, s reméljük, hogy megérjük valóra válásukat. A Föld Barátai


Irodalomjegyzék I. Felhasznált internetes honlapok: 1. A johannesburgi konferencia honlapja: http://www.johannesburgsummit.org/ 2. www.greentie.org Greenhouse Gas Technology Information Exchange 3. www.isesitalia.it International Solar Energy Society Italia 4. www.eren.doe.gov Enegy Efficiency and Renewable Energy Network 5. www.crest.org Centre for Renewable Energy and Sustainable Development 6. www.unfccc.int 7. www.eia.org

Energy Information Administration

8. www.eia.doe.gov 9. www.iiasa.ac.at 10.www.re-energy.ca/ 11.www.energiaklub.hu 12.www.climnet.org 13.www.climatevoice.com 14.www.unep.org UNEP: (United Nations Environment Programme: ENSZ Környezetvédelmi Programja) 15. http://sdnetwork.net/ Sustainable Development Network

II. Cikkek az internetről: NOL – Népszabadság online. Cikkek a szerző megjelölése nélkül:

1. Föld-csúcs: formálódó egyetértés. Schröder és Blair az USA-t bírálta Kiotó elutasítása miatt Népszabadság, 2002. szeptember 3. 2. A Föld-csúcson már csak a megújítható energiaforrásokról van vita. Népszabadság, 2002. szeptember 2


3. Elkészült a záróközlemény a Föld-csúcson. Népszabadság,2002. szeptember 4. 4. Nyilatkozatok kontra tettek a Föld Csúcson Népszabadság, 2002. szeptember 3. 5. Guardian: a British Petrol nem fogja megmenteni a világot. Népszabadság, 2002. szeptember 5 6. Az Economist liberális állásponjta a Föld Csúcsról. Népszabadság,2002. szeptember 3.

III. Újságcikkek: 1. Daly, Herman: A közgazdaságtudomány lehetetlenségi tétele. Harmadik Part, 1993. 2. Dési András: csábítja az USA-t a kőolaj, de sok a kérdőjel. Népszabadság, 2003. Április 11. 3. Fonyó Attila: A jóreménység legfelsőbb foka. Csúcs Johannesburgban. Magyar Narancs, 2002. Szeptember 5. 20-21 p. 4. Fonyó Attila: Kibocsátó szép üzenet. Éghajlatvédelem. Magyar Narancs, 2003. Április 24. 18-19 p. 5. Fonyó Attila: Mintha kvótából. Éghajlatvédelmi intézkedések. Magyar Narancs, 2004. Március 4. 12-13 p. 6. Hargitai Katalin: A Föld Csúcs kudarca civil szemszögből. 2002.09.06. MTVSZ 7. Kis Balázs: Eladták az üvegházhatású füstgázokat. Környezetvédelem. 2003/1 szám 8 p. 8. Láng István: Stockholm - Rió – Johannesburg. Lesz-e új a nap alatt a környezetvédelemben? Magyar Tudomány, 2001. December 15 p. 9. Láng István: Környezetvédelem-fenntartható fejlődés. Elhangzott a Mindentudás Egyeteme előadásán, 2003-ban. 10. Magyar Péter: Johannesburg. HVG 2002. Augusztus 31. 11. Magyari Dániel-Tihanyi László: A szénhidrogénhelyzet. Szénhidrogének - a 20. század sikertörténete. Magyar Tudomány, 2001/ 1. 12. Nagy Gábor-Vida László: Toronyiránt. Irak és az olaj. HVG 2003. Március 8. 6-9 p. 13. Nagy Gábor: Meleg helyzet. Bush és a környezetvédelem. HVG 2001. Április 14. Répássy Balázs: Bonn az utolsó esély, avagy: klímakonferencia újra. http://www.politikaforum.hu/index


15. Válságterv az USA-ban. Világgazdaság. 2001. Május 18. 1, 10 p. 16. Sustaining the poor’s developement. The Economist. 2002. Augusztus 31. 11 p. 17. ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény – UN Framework Convention on Climate Change, UNFCCC 18. Millenniumi nyilatkozat az ENSZ Fejlődési Programjából, Human Development Report 2001 (New York: Oxford University Press, 2001), pp. 21., 24 19. A Realizable Renewable Energy Future. Science Magazine, 1999.július 30.

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár

Recommend Documents