BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS ANGOL NYELVBŐL SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
DIPLOMADOLGOZAT
KÉSZÍTETTE: LITAUSZKI SÁNDOR BGF-KKFK TGSZT ANGOL SZAK BUDAPEST, 2007.
. TARTALOMJEGYZÉK
I.
MAGYAR EREDETI SZÖVEG
1
II.
MAGYAR EREDETI SZÖVEG FORDÍTÁSA
4
III.
ANGOL EREDETI SZÖVEG
7
IV.
ANGOL EREDETI SZÖVEG FORDÍTÁSA
12
V.
ÉRTEKEZÉS A FORDÍTÁSOKRÓL
18
-
1 –
I.
MAGYAR EREDETI SZÖVEG
Forrás: Közgazdasági Szemle, 2007. január KAPÁS JUDIT: Hogyan fejlődik a vállalat?
Leggyakrabban vállalaton a kapitalista vállalatot szokás érteni, amely a vállalat egyik specifikus történeti formája. Ennek két lényeges vonása a termeléshez szükséges eszközök magántulajdona és az alkalmazottak szerződéses foglalkoztatása (Hodgson [2001[). A kapitalista vállalat a kapitalizmussal született meg: az első (brit) ipari forradalom hívta életre és első formája a gyárüzem (factory) volt. Később a második ipari forradalom nyomán a vállalati szervezet jelentősen átalakult, és az 1920-as években megjelent a modern nagyvállalat, a sokrészleges (multidivizionális, M ) forma, amely sok szempontból különbözött a gyárüzemtől. Napjaink új gazdaságában a vállalati szervezet terén újabb lényeges átalakulásnak vagyunk tanúi: a vertikálisan integrált nagyvállalatok laposabbá, decentralizálttá és beruházás/befektetés alapon (project-based) szerveződővé válnak. A szakirodalomban újabban projekten alapuló vállalatként utalnak e vállalati formára (lásd például Whitley [2006]). Mi mozgatja a vállalati szervezetben történt eme jelentős átalakulásokat? És mi határozza meg a változások irányát? Érintik-e ezek az átalakulások a vállalat lényegét? Tanulmányomban ezekre a kérdésekre keresem a választ. Mindezek a kérdések a vállalat evolúciós fejlődésének megértéséhez kapcsolódnak, de ezek az elmélet jellegéből adódóan fel sem merülnek a coase-i alapokon felépülő neoklasszikus vállalatelméletben ( például Williamson [1985]). Nem kétséges azonban, hogy a vállalat evolúciójának elemzése egy újabb nézőpontból járulhat hozzá a vállalat pontosabb megértéséhez. Kiindulópontom az a hipotézis, amely szerint nemcsak a technológia és az intézmények, de a vállalat is evolúciós folyamatban fejlődik, amelyben meghatározott időkben mutánsok alakulnak ki és bizonyulnak életképesnek. A tanulmányban amellett
-
2
–
érvelek, hogy ez az evolúciós folyamat két mutáns vállalati formát „produkált” a brit forradalom nyomán megszületett első kapitalista vállalati formához képest: az M-formát, amelynek kialakulása a második ipari forradalom kezdetétől számítható, valamint az új gazdaság információs technológiai forradalma által létrehozott decentralizált-dezintegrált fejlesztésekre (projektekre) épülő vállalatot. Megközelítésmódom tehát történeti jellegű lesz, és a magyarázatban a vállalat evolúcióját vezérlő erő mibenlétére koncentrálok. Elemzésemhez a technológia és az intézmények kölcsönös evolúcióját elemző irodalom nyújt alapot (Langlois[1999], Pelikan [2003], [2004], Mokyr[2002]). Megközelítésmódom azonban bizonyos tekintetben különbözik e szerzőkétől: az intézmények helyett a Nelson-Sampat [2001], illetve a Nelson [2002] által bevezetett társadalmi technológia fogalmára építkezem. Az általam kidolgozott keretben a mutáns vállalatokat a társadalmi technológia egyik elemének tekinthetjük, amelyek eredendően különböző fizikai technológiához illeszkedtek. Magyarázatom középpontjában tehát a fizikai és a társadalmi technológia kölcsönhatásos evolúciója áll. Az első és a második ipari forradalom, valamint az információs technológiai forradalom példáin keresztül megmutatom, hogy a fizikai és társadalmi technológia kölcsönhatásos evolúciója nem tyúk-tojás-dilemma, ugyanis a folyamatban a fizikai technológia a vezérlőerő. Másképpen fogalmazva, a vállalati szervezetben bekövetkezett „forradalmak” a technológiai forradalmakat követik. A megértésben a következő fogalmi megkülönböztetésekre támaszkodom. Egyrészt, követve Mokyrt [1991], [2004] , a fizikai technológia tekintetében kétféle változást különböztetek meg: a makrotalálmányokat és mikrotalálmányokat. Másrészt, megkülönböztetem a társadalmi technológia két alapvető elemét, az intézményeket és a szervezeteket. Ezekre alapozva gondolom újra Pelikan [2003] evolúciós modelljét, és következtetésem az lesz, hogy a kölcsönhatásos evolúciós folyamatban az exogén makrotalálmányok jelentik a vezérlőerőt, s ezek határozzák meg a vállalati szervezetben bekövetkező változások irányát. Vállalatelméleti szempontból vizsgálva az egymást követő mutánsokat, a döntő különbség közöttük abban áll, hogy az alacsony és nagy erejű ösztönzőket (Williamson [1985]) eltérő arányban használják: a gyárüzemtől az M-formán át a projekteken alapuló vállalatig a nagy erejű ösztönzők aránya nőtt.
-
3 -
A tanulmány a következő módon épül fel. Először bemutatom az intézmények és a technológia kölcsönhatásos evolúciós modelljét (Pelikan [2003]). Ennek kapcsán kifejtem, hogy miért hasznos az intézmények helyett a társadalmi technológia fogalmára alapozni, és miért visz előbbre a makro- és mikrotalálmányok megkülönböztetése. E megkülönböztetésekre építve e modellt továbbfejlesztve a fizikai és a társadalmi technológia kölcsönhatásos evolúciójának modelljét írom le. Ezt követően a gyárüzem, az M-forma és a projekteken alapuló szervezet kialakulását elemzem az előbb bemutatott keretben. Végül összefoglalom a következtetéseket.
-
II.
4 -
MAGYAR EREDETI SZÖVEG FORDÍTÁSA
JUDIT KAPÁS: How is company developing?
Company usually means capitalistic company which is one of the specific historical forms of the company. It has two main features: private ownership of means of production and contractual employment of workers. (Hodgson [2001]). The capitalist company came into being together with capitalism: it was founded by the first (british) industrial revolution and its first form was the factory. Later the organisation of the company underwent a significant transformation in the course of the second industrial revolution and in the 1920s the modern big company has appeared in multidivisional (M) form which differed from the factory in many aspects. Nowadays there is a newer transformation in company organisation: vertically integrated big companies are gradually becoming flater, more decentralized and project-based. Now they are called project-based companies in the technical literature ( see for example Whitley [2006]). What keeps these significant pieces of transformation in the companies moving? And what determines the direction of the changes? Do these transformations affect the substance of the companies? I will make an attempt to answer these questions in this study. These questions are connected with understanding evolutional development of the company, but they do not arise in Coase type neoclassical company theory because of its theory character. But no doubt that analysis of company evolution may contribute to understanding the company from an another point of view more exactly. My starting point is the hypothesis which holds that the company is developing in evolutional process-just like technology and institutions-that in certain times creates viable mutants. In the study I argue that this evolutional process has produced two mutant company forms in relation to the first capitalist company forms: the M form, which derives from the beginning of the -
5 -
second industrial revolution, and the decentralized-desintegrated projects company which was created by the information technology revolution of the new economy. So my approach will be historical and I concentrate on what the motive power of the company evolution rests. As for the base, it is provided by the technical literature that analyses mutual evolution of the technology and institutes (Langlois [1999], Pelikan [2003], [2004], Mokyr [2002]). But in some ways my approach differs from these authors: instead of the institutes I use the notion of social technology introduced by Nelson-Sampat [2001], and Nelson [2002[. In my frame mutant companies are regarded as one of the parts of physical technology. Therefore my explanation centres on the interactional evolution of physical and social technology.I will show- using examples of the first and second industrial revolutin and information technology revolution-that the interactional evolution of physical and social technology is not a which was earlier question, because physical technology is the main power in the process. In other words „revolutions” inside company organisation follow technological revolutions. I use the following distinctions in understanding. On the one hand- following Mokyr [1991], [2004], I distinguish two types of change in terms of physical technology: macro inventions and micro inventions. On the other hand I distinguish two essential elements of the social technology: institutes and organisations. On the basis of these I will deal with Pelikan’s [2003] evolutional model. I will conclude that exogenous macro inventions mean the main power in interactional evolution process, and they determine direction of changes in the company organisation. The main difference between consecutive mutants is that they use low and high power incentives in different rate: the rate of high power incentives has increased in every type of company. The setup of the study is the following. At first I will show the interactional evolutional model of institutes and technology (Pelikan [2003[). Then I will explain the utility of using notion of social technology instead of the institutions, and the utility of making distinction between macro and micro inventions. After that I will describe the interactional evolutional model of physical and social technology by developing this model and using these distinctioins. Then I will analyse emergence of
- 6 -
factory,M-form and project-based company int he aforementioned frame. Finally I will summarize conclusions.
- 7 -
III.
ANGOL EREDETI SZÖVEG
Forrás: Közgazdaság Tudományos Füzetek 2006. november
Anthony J. Culyer: Welfarism versus extra-welfarism Paper for the 2006 eche conference in Budapest
OF WHAT ARE WE SPEAKING?
In the standard approach to CEA, which I call „welfarist”, the approach is a priori, the general objective of expected utility maximisation is usually asserted, the value content of policy is taken to be preference-based (and only preference-based), the criterion for a social improvement is the Pareto (or potential Pareto) improvement, and the role of the economist is essentially that of advising those responsible for policy as to how best to improve existing resource allocations in the face of a variety of market and governmental failures. This approach, like all good philosophy, can be very beautiful in the sense of its logical elegance, it contains within it some great brainteasers of the sort beloved by economists and logicchoppers in general, it ties the practice of health economics firmly into the mainstream of welfare economics and thereby gives us handles for discriminating between „good” and „bad” examples of the art as practised in the literature. It also provides some intellectual underpinnings for a fairly rarefied form of libertarian politics, and it seems to be the approach adopted by at least half of the world’s academic economists. The other approach is pragmatic and somewhat ad hoc. It too begins with primitive axioms but these are not of the formal kind that constitute the elementary propositions upon which the edifice of welfare economics syllogisms is then built. The most basic of these is an
- 8 -
assumption that it is someone other than the economist who possesses (usually through a political process, such as popular democracy, recognised by the analyst to be a legitimate process) the ethical authority to stipulate the objective of any system, of which the health care system in a jurisdiction is but one. It is this approach that I call „extra-welfarism”. This approach can also be elegant, though it severs itself pretty much from the root of mainstream welfare economics, and hence does not have its magnificently elegant superstructure of theorems, including the impossibility theorems and second bes theorems. It is inherently less stable, because its ethical foundation rests upon an external source like „a minister” which is itself inherently unstable. It raises different brainteasers, for example, those that arise from the probability that different „ministers” will have different and mutually conflicting objectives measured, moreover, by quite different metrics so that for practical purposes the analyst is more or less permanently locked into a sub-optimising routine or perhaps into mere taxonomisinig. These objectives may also have quite different claims upon our ethical impulses. It raises its own interesting brands of puzzle, such as the construct validity of „health” and the adequacy of empirical approximations to it, the extent to which preferences (whose?) count at all in practical analyses, or the range of opportunities across which opportunity cost is assesssed (are health care costs to be evaluated with respect to resources uses outside the health care sector?) and it raises questions about how the efficiency analysis of other sectors, with which the health care sector competes for resources, should be appraised, their outcomes compared and valued, and their budgets determined. An attraction of the approach is that it is much more lilkely to be attuned to the issues as seen by the ultimate clients of economic analyses – other than economists themselves – and even the language of analysis is likely to be more easily communicable to that great raft of humanity whom we collectively refer to as „non-economists” – including ministers, their agents and research collaborators from other disciplines.
SOME ROOTS OF EXTRA-WELFARISM
-
9 -
Several ides seem to provide the seeds from which extra-welfarism has grown. One was sown by Tobin (1970). He argued that the desire for equality is specific rather than general (coining the term „specific egalitarianism”) and that some basic goods and services (like health care) are, as a matter of empirical fact, commonly thought to be more properly allocated in egalitarian ways than others. Similar ideas are met in other disciplines like philosophy, such as the notion of „basic goods” used by Rawls (1971) though he explicitly excluded both health and health care from the list of „primary goods”. In the early development of health economics there was much discussion as to the extent to which health care was „different” from other goods and services: the consensus seems to have been that „health” and health care are subject to so many of the standard cautions against reliance of free markets methods of production and distribution that they are, indeed, different from the general run of goods, services and characteristics – partly because each specific feature often looms large (severe information asymmetry, agency, inherent monopoly, absence of prices, incompleteness of markets, moral hazard, adverse selection, externality, publicness, equity) and partly because few other goods and services, if any, possess so comprehensive a collective set of challenges to efficiency and equity in resource allocation. A second seed was sown in public finance in the shape of „merit goods” (Musgrave, 1959): goods that need not be public goods but that are deemed so „meritorious” that they ought to be subsidized by the state – though what qualified such goods as „meritorious” was never quite clear, nor was it fully clear how these goods differed from goods whose consumption generated externalities (Culyer 1971). A third, especially influential, seed was sown by Sen (1979, 1980, 1986) in arguing that a focus on mere individual utility was too narrow and ought to be replaced by a broader perspective that took account of the quality of utility and focused on people’s capabilities rather than the emotional reaction ( i.e. utility) of individuals to the possession of goods. A fourth seed might be regarded as the explicit rejection of strict welfarist economics by governments. Some governments are very explicit about the proper role of willingness to pay in estimating social benefits of services. In the UK, for example, we have on ministerial authority that: ”The purpose of the NHS is to secure through the resources available the greatest possible improvement in the physical and mental health of the people of England [and]…aims to judge its results under three headings: equity, efficiency, and responsiveness” - 10 -
(Department of Health, 1996). Nothing about willingness to pay there! In the face of such explicit statements from politically authoritative sources it seems curmudgeonly for economists to insist on the standard assumptions of welfare economics, with which such statements conflict, and which have only the moral authority, such as it is, of economists. A fifth significant seed was the „decision-making” approach to cost-benefit analysis suggested by Sugden and Williams (1978) through which they contrasted the Paretian approach with its embodiment of „individual sovereignty” with one in which „decisionmakers” were the source of values (and weights) in public decision-making. Underlying all these views may be the idea that public decision makers, in acting as agents for their clients, the public, ought to act not as they think the principals whom they represented would actually act, but rather as they think these principals ought to act. Whether or not so fundamental a form of paternalism actually does underlie these views is a conjecture I shall merely suggest for the present but it seems to have the potential for a newly-enriched development of principal-agent theory – the idea of the agent as a „moral” agent.
SOME QUESTIONS TO WHICH I DO NOT KNOW THE ANSWERS
Economists have listed many reasons why health is „different” from other characteristics of people, or health care is different from other services. A system of health care can even be emblematic for an entire nation, as is the case for Canadians, a geographically widespread and culturally diverse people, whose health care system is widely regarded as not only the outward and visible sign of a shared set of clearly aritculated and unifying principles, but also as iconic in differentiating Canadian values from those of its nearest neighbour. These values recognise that health is too important to allow gross ineqaualities to persist in it, and that the full flourishing of humans depends largely, if not exclusively, on their enjoyment of reasonable health. They also elevate the application of cost-effectiveness analysis to health
- 11 -
care technologies to an altogether higher moral plane, for neither inequity nor inefficiency is tolerable in a human characteristic (flourishing) of such fundamental importance. These broader considerations suggest a range of more specific questions for economists to address. I shall simply list some of the more obvious ones and make no attempt to answer them: -
Is it possible to make general statements about the types of decision that determine the balance of algorithmic and deliberative resolution of value questions?
-
Is it desirable, supposing it to be possible, to retain any element of preferencebased welfarism in cost-effectiveness and related techniques of analysis?
-
Where it is decided to go beyond, or simply to circumnavigate, preferences (one might say „extra-preferentially”) what kinds of ethical authority ought we to seek?
-
How are controversies over interpersonal weights to be resolved and any such resolution embodied in economic analyses?
-
Without a foundation of „preferences” what role is there for „utility”?
-
What kind of accountability to the general public is required?
-
Supposing that we also want (or are instructed by „the authority”) to keep public policy in line with common values in society, how best do we do this (invite comments, use consultation, citizens’juries, markets or pseudomarkets…?)
-
How do we build a coherent extra-welfarist theory of optimality in the public sector, or even the economy as a whole, when there are different ethical authorities for each sector, differently measured objectives for each with varying degrees of construct validity, separate budgets and sub-budgets each of which constrains choice and generates opportunity costs that are sector specific and each of which may be non-optimal in either or both welfarist or extrawelfarist terms?
-
12 -
IV.
ANGOL EREDETI SZÖVEG FORDÍTÁSA
ANTHONY J. CULYER: JÓLÉTI MODELL KONTRA EXTRA-JÓLÉTI MODELL EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN KONFERENCIA BUDAPEST, 2006
Miről is van szó?
Az általam jóléti modellnek hívott CEA irányadó megközelítésében a felfogás a priori, az elvárt haszon maximalizálása rendszerint általános jellemző, a politika értéktartalma preferencia alapú, a társadalmi haladás Pareto (vagy potenciális Pareto) szerinti, a közgazdász szerepe pedig alapvetően az, hogy tanácsokat adjon a politikusoknak arra vonatkozóan, hogy miképpen javítsák a meglévő erőforrás-kiosztásokat a piac és a kormányzat kudarcai ellenére. Ez a megközelítés – mint minden jó filozófia – kiváló lehet a logikai finomság szempontjából, azonban általában véve sok komoly fejtörést tartalmaz, amiket előszeretettel alkalmaznak a közgazdászok és a semmiségeken vitatkozók. Továbbá az egészség-gazdaságtan gyakorlati elemeit beilleszti a jóléti közgazdaságtan főáramába és ezáltal okot ad arra, hogy különbséget tegyünk a „jó” és „rossz” példák között a szakirodalom gyakorlatához hasonlóan. Ezenkívül szellemileg is megtámasztja egy kissé a rendkívül kifinomult liberális politikát, és úgy tűnik, hogy a világ közgazdász társadalmának legalább a fele elfogadta ezt a megközelítést. A másik megközelítés gyakorlatias és kissé alkalmi jellegű. Szintén egyszerű alaptételekkel kezkdődik, de ezek az axiómák nem tartoznak azok közé az alapvető tételek közé, amelyekre épül a jóléti közgazdaságtan szillogizmusának építménye. Ezek közül a legalapvetőbb az a feltevés, miszerint egy nem közgazdász ( rendszerint egy olyan politikai folyamaton keresztül, mint a népszerű demokrácia, amely elemzők szerint -
13 -
törvényes folyamat ) erkölcsi hatóságnak számít mindazon rendszerek jellemzőinek meghatározásában, amelyek közül hatáskör szempontjából az egyik az egészség biztosítási rendszer. Ezt a megközelítést nevezem „extra jóléti modellnek”. Ez a megközelítés szintén kiváló lehet, habár távol esik a jóléti közgazdaságtan főáramának eredetétől, és ennélfogva nem rendelkezik szabályokból álló nagyszerű felépítménnyel, beleértve a lehetetlenség tételeit és a másodlagos tételeket. Kevésbé stabil, mert az etikai alapja külső forráson nyugszik. Különböző fejtöréseket okoz, például a különböző miniszterek különböző és konfliktusos módon fogják mérni a mutatószámokat, sőt emiatt az elemzők többé-kevésbé állandóan kénytelenek lesznek becslésekre hagyatkozni, vagy pusztán rendszertant alkalmazni. Ezen célok között etikai szempontból elég nagy különbségek lehetnek. Mindez felveti azt az érdekes fejtörős kérdést, hogy miképpen viszonyuljunk az „egészség” fogalmának jogérvényességéhez és a tapasztalati megközelítések pontosságához, valamint ahhoz, hogy mely preferenciákat milyen mértékben vesznek figyelembe a gyakorlati elemzésekben. Valamint az elvárt haszon becsléséhez szükséges lehetőség költségeket hogyan becsüljék fel, ( tekintettel az egészségügyi szektoron kívül használt erőforrásokra) és azt a kérdést is felveti, hogy az egyéb szektorok hatékonyságának elemzésénél – amelyeknél az egészségügyi szektor versenyez az erőforrásokért – hogyan értékeljék ki a vizsgálati eredményeket és meghatározzák-e az anyagi vetületet. A megközelítés egyik pozitívuma az, hogy sokkal jobban alkalmazkodik a fejleményekhez az alapvető ügyfelek gazdasági elemzései alapján – jobban, mint maguk a közgazdászok – és még az elemzés nyelvezete is sokkal könnyebben közölhető mindazok számára, akiket kollektíven a „nem közgazdászok” közé sorolunk – beleértve a minisztereket, azok ügynökeit és az egyéb szakmák kutató munkatársait.
-
14 -
Az extra jóléti közgazdaságtan gyökereiről
Az extra-jóléti közgazdaságtan magja számos eszméből nőtt ki. Az egyiket Tobin vetette el 1970-ben. Azzal érvelt, hogy az egyenlőség iránti vágy inkább különleges mint általános ( ő alkotta meg a „különleges egyenlősdi” kifejezést ) és bizonyos alapvető javak és szolgáltatások ( mint például az egészségügy ) a tapasztalatok alapján megfelelőbben osztható el az egyenlőségi felfogás szerint mint más módon. Hasonló eszmék találkozása figyelhető meg olyan tudományágakban mint a filozófia vagy a Rawls által ( 1971-ben ) használt „alapvető javak” fogalma, amit ő határozottan kizárt az egészséggel kapcsolatos elsődleges javak listájáról. Az egészség-gazdaságtan fejlődésének korai időszakában sok vita folyt arról, hogy az egészségügy milyen mértékben különbözik a többi jószágtól és szolgáltatástól: a létrejött konszenzus szerint az egészség és az egészségügy számos mértékadó óvatosság tárgya, amely szemben áll a szabadpiaci árutermeléssel és áruelosztással, és valójában különbözik a többi árutól, szolgáltatástól és azok jellemzőitől. Részben azért, mert minden egyes jellemző tulajdonság gyakran elkerülhetetlenül következik be, ( súlyos információs aszimmetria, erkölcsi kétségek, káros szelekció, külsőség, nyilvánosság, igazságosság ) részben pedig azért, mert az erőforrás-kiosztásban csak néhány egyéb áru és szolgáltatás jelent ilyen kiterjedt és kollektív kihívásokat a hatékonyság és igazságosság területén. Az irányzat második magvát az állami pénzügyek jelentették a „javak érdem szerinti elosztásának” alakjában: ( Musgrave, 1959 ) eszerint a javaknak nem kell állami javaknak lenniük, de olyannyira érdem szerint kell elosztani őket, hogy az állam segítsége kell az elosztásukhoz – habár sohasem volt világos az érdem szerint elosztandó „javak” fogalma és az sem volt teljesen világos, hogy ezek a javak mennyiben különböznek a fogyasztásuk során externáliákat generáló javaktól. Az irányzat harmadik, különösen jelentős magvát Sen vetette el, ( 1979-ben, 1980-ban és 1986-ban ) aki azzal érvelt, hogy túl kevés csak az egyedi hasznosságra fókuszálni, és szélesebb távlatokban kell gondolkodni, amelyek figyelembe veszik a -
15 -
hasznosság minőségét és inkább az emberek képességeire összpontosítanak mint a javak birtoklásának érzelmi reakciójára. A negyedik mag a szigorú jóléti közgazdaságtannak a kormányok általi világos elutasítását jelentette. Bizonyos kormányok nagyon világosan elutasítják a fizetési hajlandóságot a szolgáltatások szociális juttatásainak értékelésében. Például az Egyesült Királyságban miniszteri rendelet szabályozza, hogy „A Nemzeti Egészség Szolgálat célja, hogy Anglia polgárai számára bizitosítsa a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséget a hozzáférhető erőforrások segítségével és… három szempont szerint méri ennek eredményeit: igazságosság, hatékonyság és érzékenység. ( Egészségügyi Minisztérium, 1996 ) Szóba sem kerül a fizetési hajlandóság! Ezen világos megállapítások ellenére gorombának tűnik a közgazdászok részéről ragaszkodni a jóléti közgazdaságtan alapfeltevéseihez, amelyekkel ellentétben állnak ezek a megállapítások, és amelyek csak erkölcsileg hitelesek a közgazdászok részéről. Az ötödik magot a Sugden és Williams által 1978-ban javasolt „döntéshozó” megközelítés jelentette, amely szemben állt a paretoi megközelítéssel, hiszen az „egyéni szuverenitást” testesítette meg, amelyben a „döntéshozók” voltak az értékek ( és súlyponti kérdések ) forrásai az állami döntéshozatalban. Mindezen nézetek alapjául szolgálhat az az ötlet, miszerint az állami döntéshozóknak mint a közvélemény ügynökeinek nem asszerint kellene cselekedniük, ahogy a megbízóik valójában akarják, hanem ahogy szerintük ezen megbízóknak kellene cselekedniük. Bármennyire is alapvető a paternalizmus eme formája, mégis azon feltevés alapljául szolgál, miszerint a megbízó ügynök elmélet megújuló fejlődésének lehetőségére van szükség – vagyis az ügynök mint erkölcsi ügynök eszméjére.
-
16 -
Néhány olyan kérdés, amelyre nem tudom a választ
Közgazdászok szerint számos oka van annak, hogy az egészség miért különbözik az emberek egyéb jellemzőitől, és hogy az egészségügy miért más mint a többi szolgáltatás. Egy egészségügyi rendszer emblematikus lehet akár egy egész nemzet számára is, mint például Kanadában, ahol földrajzilag nagy távolságon sokféle kultúrájú ember él, akik számára az egészségügyi rendszer nemcsak a világosan tagolt és egyesítő elveket jelenti felületi és látható jelként, hanem ikonszerűen is megkülönbözteti a kanadai értékeket a legközelebbi szomszédos ország értékeitől. Ezen értékek rávilágítanak arra, hogy az egészség túl fontos ahhoz, hogy nagy egyenlőtlenségek legyenek benne, és hogy az emberek közérzete és teljesítő képessége nagyban – vagy kizárólagosan – az egészségi állapotuktól függ. Továbbá megállapításra került, hogy a költség-hatékonyság elemzés alkalmazása az egészségügyben magasabb erkölcsi alapokon nyugszik, és alapvető fontosságú az is, hogy ezen a területen nem tolerálható a jogtalanság és a szakszerűtlenség. Ezek a szélesebb körű megfontolások több speciális kérdést vetnek fel a közgazdászok számára. A továbbiakban felsorolok néhány nyilvánvaló kérdést ezek közül anélkül, hogy megpróbálnék válaszolni rá: -Tehetünk-e általános megállapításokat mindazon döntéstípusokról, amelyek meghatározzák az értékbeli kérdések algoritmikus és tanácskozás alapján történő megválaszolását? -Kívánatos-e –feltéve, hogy lehetséges – megőrizni a preferencián alapuló jóléti modellt a költség-hatékonyság elemzésében és hasonló elemzési technikákban? -Ahol eldöntött kérdés ennek alkalmazása, ott milyen erkölcsi tekintélyt kellene alkalmazni? -Hogyan döntsék el a személyes vitákat és a döntések hogyan testesüljenek meg a gazdasági elemzésekben? -Mi a „hasznosság” szerepe a „preferenciák” nélkül? -Milyen elszámolási kötelezettség kívánatos a nyilvánosság felé? - 17 -
-Feltéve, hogy mi is összhangba akarjuk hozni a társadalom közös értékeit a nyilvános politikával, ( vagy erre kötelez minket a „tekintély” ) miképpen tehetjük ezt a legjobban ( kommentárok, konzultációk, állampolgári esküdtek, piacok vagy álpiacok) ? -Hogyan építsünk fel egy összefüggő extra jóléti optimalitás elméletet a közösségi szektorban, vagy a gazdaság egészében, ha minden egyes szektorban más etikai tekintélyek működnek, más-más módon mérik a célokat, különálló költségvetések és alköltségvetések működnek döntéseket kényszerítve, és olyan lehetőség költségeket generálva, amelyek szektorspecifikusak és nem lehetnek optimálisak egyik vagy mindkét modellben?
-
18 -
V.
ÉRTEKEZÉS A FORDÍTÁSOKRÓL
FORDÍTÁS MAGYARRÓL ANGOLRA
Ezt a szöveget azért választottam szakdolgozatom témájául, mert közgazdászként közel áll hozzám a szöveg témája. A szöveg témája nem más, mint a vállalat fejlődése a fizikai és társadalmi technológia kölcsönhatásos fejlődésének összefüggésében. A szerző Kapás Judit, a Debreceni Egyetem Közgazdaságtan Tanszékének docense, a cikk a Közgazdasági Szemle 2007. januári számában jelent meg. A szerző viszonya a tárgyhoz pozitív és kritikus. A közlés célja ismeretátadás, a közlés módja pedig tárgyszerű kifejtés. A szövegre jellemző mondattípusok elsősorban a tőmondat és az egyszerű bővített mondat. A szöveg gazdasági szakemberek számára íródott, de a részletes magyarázatok és hivatkozások segítségével laikusok is haszonnal olvashatják. Jellemzi a szöveget a választékosság és a gazdag szókincs. Nem tartalmaz archaizmusokat, szlengeket, és vulgáris szavakat sem. A szöveg explicit jellegű, vagyis pontosan kifejtő, nem jellemző rá a sorok között sejtető, utalásos, és áthallásos közlésmód.
A fordítás során felmerült problémák és azok megoldása
Összességében elmondható, hogy a szöveg közel áll a szakterületemhez és viszonylag kevés bővített mondatot tartalmaz. Azonban mindezek ellenére mégsem volt egyszerű a fordítása. Nehézségeket jelentettek a következő szavak és kifejezések: „Tyúk-tojás-dilemma” fordítása: a which was earlier question. - 19 -
Ebben az esetben a kifejezés mögött álló jelentéstartalmat próbáltam megragadni és visszaadni célnyelven. Többször alkalmaztam a jelentések kihagyásának műveletét is, például: „eredendően”, „bekövetkezett”, „Vállalatelméleti szempontból vizsgálva”. Ezekben az esetekben a mondatok egyszerűsítésének szükségessége sugallta azt, hogy kihagyást alkalmazzak. „Átalakulások” fordítása: pieces of transformation. Itt a betoldás műveletét láttam alkalmazhatónak. „Az a hipotézis, amely szerint” fordítása: the hypothesis which holds that. Ennél a szóösszetételnél a grammatikai csere műveletét alkalmaztam. „A vállalat evolúcióját vezérlő erő mibenlétére koncentrálok” fordítása: I concentrate on what the motive power of the company evolution rests. Itt a jelentés felbontás műveletét használtam, mert csak több szóval tudtam visszaadni a forrásnyelvi szó értelmét.
FORDÍTÁS ANGOLRÓL MAGYARRA
Ezt a szöveget azért választottam, mert az elméleti gazdaságtan a témája, amely szintén közel áll hozzám. A szöveg témája az egészség-gazdaságtannal kapcsolatos, nevezetesen a jóléti modell és az extra jóléti modell összevetése. A szerző Anthony J. Culyer, az egészség-gazdaságtan tudományág egyik létrehozója és professzora, az Institutes for Work & Health vezető kutatója Torontóban, a Journal of Health Economics társszerkesztője, és számos más szakmai újság szerkesztő bizottságának tagja. A cikk a Közgazdaság-Tudományos Füzetek 2006. novemberi számában jelent meg. A szerző viszonya a tárgyhoz pozitív és kritikus. A közlés célja ismeretátadás, a közlés módja pedig tárgyszerű kifejtés. A szövegre jellemző mondattípusok elsősorban az egyszerű bővített mondat és a többszörösen összetett mondat. -
20 -
A szöveg gazdasági szakemberek számára íródott. Választékosság és gazdag szókincs jellemzi. Nem tartalmaz archaizmusokat, szlengeket és vulgáris szavakat sem. A szöveg explicit, pontosan kifejtő jellegű.
A fordítás során felmerült problémák és azok megoldása
Összességében elmondható, hogy a szöveg számos bővített mondatot tartalmaz. Ez sok nehézséget okozott a fordítás során. További nehézségeket okoztak a szinonímák közötti választások. Például: „It severs itselt pretty much from the root of mainstream welfare economics.” Fordítása: távol esik a jóléti közgazdaságtan főáramának eredetétől. „These objectives may also have quite different claims upon our ethical impulses.” Fordítása: ezen célok között etikai szempontból elég nagy különbségek lehetnek. „And their budgets determined.” Fordítása: és meghatározzák-e az anyagi vetületet. „Moral hazard” fordítása: erkölcsi kétségek. „Responsiveness” fordítása: érzékenység. „Source of weights” fordítása: súlyponti kérdések. „Ethical authority” fordítása: erkölcsi tekintély. „Public sector” fordítása: közösségi szektor.
