2013. február
HÍREK
HÍREK
RÓLUNK ÍRTÁK
„Alkalmazott tudományok főiskolája” címet nyert a BGF
NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
„Alkalmazott tudományok főiskolája” minősítést adományozott a Főiskolának az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A megtisztelő címet olyan intézmény birtokolhatja, amely hallgatóinak kiváló, gyakorlatorientált, a munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodó, jól használható képzést nyújt, továbbá kutatási tevékenységet folytat az alkalmazott tudományok területén, valamint széles körű nemzetközi együttműködést alakított ki más oktatási intézményekkel. A kormányrendelet alapján a minősítéssel legfeljebb két főiskola rendelkezhet egyidejűleg 2013 és 2016 között. Sikeres akkreditáció az Institute of Hospitality-nél A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar ismételten rendelkezik az Institute of Hospitality akkreditációjával. Az intézmény a vendéglátás, a szabadidő és a turizmus területén dolgozó szakemberek, illetve tanulók összefogására jött létre, fő célkitűzése, hogy segítse az e területeken tevékenykedő szakemberek képzését, informálását, valamint lehetőséget biztosít az oktatási intézmények és a munkaerőpiac összekötéséhez is. Az akkreditációnak köszönhetően a KVIK hallgatói és tanárai ingyenesen használhatják a nagy múltú szervezet szolgáltatásait.
BGF Tudományos Diákköri Konferencia Nemzetközileg elismert pénzügyi és számviteli képzést indít a Főiskola a PwC Magyarországgal együttműködésben. A Pénzügyi és Számviteli Kar hallgatóinak lehetőségük nyílik arra, hogy főiskolai tanulmányaik mellett megszerezzék az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) diplomáját is. A piaci körülmények között igen drága tanulmányok finanszírozását partnervállalatai támogatásának köszönhetően a Főiskola vállalja. A munkaerőpiacon keresett képzés keretében a világ 170 országában összesen 424 ezer diák tanul, Magyarországon jelenleg 332 végzett ACCA tag van.
1
2013. február
Nyertes Pályázat
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
Az Oktatási Hivatal 2012 tavaszán írt ki pályázatot a „Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése, 2. ütem” (TÁMOP-4.1.3-11/1-2011-0001) kiemelt projekt keretében, kísérleti és fejlesztési tevékenységek eredményeinek tesztelésére. Az egyik projektmunkát a KVIK nyerte el; ennek során a turizmus-vendéglátás területén vizsgálják a FOSZK, BA és MA szinteken később bevezetésre kerülő Országos Képesítési Rendszerben rejlő lehetőségeket. A kutatás, amelyet Medvéné Dr. Szabad Katalin vezet, 2013 februárjában indult és szeptemberben zárul. Családi Nyílt nap és a „Biztos Jövő Ösztöndíjak” átadása Rendkívüli Családi Nyílt Napot tartott a Főiskola 2013. február 23-án, a Markó utcai Aulában, amelynek középpontjában a felsőoktatási szakképzések és az állami ösztöndíjas helyek álltak. A rendezvényen az érdeklődők személyes felvételi tanácsadáson is részt vehettek, ahol közvetlenül tájékozódhattak a felvételivel kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. A nyílt nap keretében átadták a BGF „Biztos Jövő Ösztöndíjait” is. Az ösztöndíjprogram célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért önköltséges (nappali tagozatos) alapképzésen tanuló hallgatók részére. Ebben a félévben 96 hallgató részesült összesen több mint 9 millió Ft összegű (25, 50 vagy 100%-os) támogatásban tanulmányai folytatásához, további 7 hallgató pedig 50%-os térítési díjnak megfelelő ösztöndíjat kapott a Zalaegerszegen Végzett Közgazdászok Közhasznú Egyesületének köszönhetően. A nyílt napon elhangzott előadások és az ott készült képek az alábbi linkeken érhetők el: http://www.bgf.hu/hirek/hir201211151 http://www.bgf.hu/kvik/galeria/CSALADINAP Ösztöndíjak átadása a GKZ-n
2
A 2013. február 20-i nyílt napon ünnepélyes keretek közt vehették át ösztöndíjukat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó önköltséges hallgatók a zalaegerszegi Gazdálkodási Karon. Az ösztöndíj célja a kimagasló eredményt elérő fiatalok képzésének és munkaerő-piaci elhelyezkedésnek elősegítése. A Zalaegerszegen Végzett Közgazdászok Közhasznú Egyesülete által létrehozott ösztöndíjalapot a város és a megye vállalkozásai (a Zalavíz Zrt., a Forest Hungary Kft., a SzámPont Kft., a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Knauf Insulation Kft., a Zalaerdő Zrt. és az ESJÉ Bt.) támogatták.
2013. február
Tudományos diáktábor és Kutatók hete a GKZ-n
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetség Programján elnyert pályázatoknak köszönhetően 2013. január 25-én Tudományos diáktábor, 2013. január 28-án Kutatók hete kezdődött a zalaegerszegi Gazdálkodási Karon. A tehetséges helyi középiskolás és egyetemista fiataloknak szóló rendezvények az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2,8 millió forint értékű támogatásával valósultak meg. A táborozó középiskolások továbbfejleszthették, növelhették ismeretanyagukat, amelyet tanulmányaik alatt, szakmai versenyeken kamatoztathatnak. Az előadások elméleti alapot biztosítottak ahhoz, hogy délután önálló gyakorlati feladatmegoldásokban vegyenek részt, természetesen szakmai csoportvezetők mentorálása mellett. Az esti programok az ismerkedést, csapatépítést, valamint a város és a főiskolai kar megismerését szolgálták. A Kutatók hetének célja a hallgatók kutatásainak megalapozása, a résztvevők módszertani és prezentációs készségének fejlesztése volt. A szakmai program alapvetően két nagy részre tagolódott: egyrészt a kutatások elméleti megalapozottságához kívánt hozzájárulni, másrészt a kiadott vállalati esettanulmányok részletes, gyakorlatorientált feldolgozására terjedt ki. Szakmai előadás Cegléden a felvételi előtt állóknak A felvételi kampány keretében a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban tartottak előadást több mint 100 érdeklődő középiskolás számára 2013. február 14-én. „A nyelvtudás szerepe a világban”, valamint „Az Európai Unió előtt álló kihívások” címmel Fodor Sándorné dr., a Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézet Német Tanszéki Osztályának vezetője, illetve dr. Ferkelt Balázs, a Nemzetközi és Európa-tanulmányok Intézet tanszékvezetője adott elő. A Főiskola képzési területei iránt érdeklődő továbbtanulók felvételi tájékoztatón is részt vehettek. A szakmai rendezvényről a www.cegledinfo.hu is beszámolt. A „Marketing Kihívás” verseny győztesei BGF-es hallgatók csapata aratott győzelmet a „Marketing Kihívás” versenyen. Nácán Gitta, Pálfi Alexandra (BGF KKK kereskedelem és marketing alapképzési szak, marketingkommunikáció szakirány) és Vanyolai Réka (marketing menedzser szakirány) a megmérettetés New Brand kategóriájában értek el első helyezést. A hallgatók beszámolójukban elmondták: „A verseny igazi kihívás volt számunkra, amelynek során hétről hétre küzdöttünk meg a feladatokkal. Egy átfogó marketingtervet kellett készítenünk a versenytársak és a piaci helyzet felmérése után, a fogyasztók igényeihez igazítva. New Brand kategóriában indul-
3
2013. február
tunk, feladatunk egy londoni fogászat, a Forest Ray népszerűsítése mellett egy új márka kialakítása volt. A verseny során gyakorlati feladatok során szereztünk tapasztalatot egy nagyon izgalmas program keretein belül.”
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK
KVIK-es oktatók előadásai
GYÁSZJELENTÉS
Több KVIK-es oktató is színvonalas szakmai előadással képviselte a Budapesti Gazdasági Főiskolát az V. Oktatás-informatika Konferencián, 2013. február 8-9-én. Vidor Róbert tanársegéd (KVIK MITO) előadásának címe „Diákok koncentrációjának és motivációjának befolyásolhatósága modern IKR eszközök felhasználásával a felsőoktatási előadásokon” volt, Asztalos Réka, a KVIK Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék adjunktusa pedig „A Wiki használata szakmai angol tanításához a Budapesti Gazdasági Főiskolán” címmel tartott előadást.
KÖZÉRDEKŰ
Félévzáró Szakkollégiumi Konferencia a Külkereskedelmi Karon A Külkereskedelmi Kar adott otthont a BGF Szakkollégiumok közös félévzáró konferenciájának 2013. január 31-én és február 1-jén, ahol az őszi félév szakkollégiumi tevékenységeit zárták le. A konferenciát dr. Szemlér Tamás, a Külkereskedelmi Kar dékánja, valamint Medvéné dr. Szabad Katalin oktatási és szolgáltatási rektorhelyettes nyitotta meg. Ezt követően a részt vevő oktatók és hallgatók plenáris ülésen vettek részt, amelynek meghívott előadója Némethné dr. Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője volt, aki előadásában a napjainkban sokakat foglalkoztató gazdasági válság témáját dolgozta fel, „Válságos évtized” címmel. Az előadást követően különféle témákat felölelő szekciókban folytatódott a konferencia, amelyet egy kerekasztal beszélgetés is követett. Az egész napos szekcióüléseket este egy jó hangulatú bowlingozás és vacsora zárta. A konferencia második napján folytatódtak a szekcióülések olyan témákkal, mint a válság, a marketing, a nemzetközi gazdálkodás vagy a nemzetközi pénzügyek. A konferencia Veréb Szilvia, a Külker Szakkollégium elnökének köszönő szavaival zárult. Az eseményt a Külker Szakkollégium szervezte. „Egy mindenkiért – Mindenki egyért” tehetséggondozó tábor
4
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából megjelentetett pályázat (NTP-FTNYT-12) keretében 2013. január 28. és február 1. között rendezték meg az „Egy mindenkiért – Mindenki egyért” tehetséggondozó tábort. Az öt napon át tartó program 16 hallgató számára nyújtott lehetőséget, hogy tudás- és
2013. február
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS
ismeretanyagukat tovább bővítsék, önismeretüket fejlesszék, valamint különböző társas szituációkban kipróbálják konfliktuskezelő, problémamegoldó és szociális készségeiket. A táborban a KVIK Üzleti Szakoktató és Pedagógiai Intézeti Tanszék oktatói, és a KVIK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály vezetője, valamit a KVIK Karrier Iroda munkatársai vettek részt. Tudományos Osztály Nap a KVIK-en
KÖZÉRDEKŰ
A KVIK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztálya 2013. január 28-án tartotta első Tudományos Osztály Napját, amelynek keretében a tavalyi év folyamán konferencián részt vett kollégák (Tarján Tamás, Vass Lucia, Horváth Jenőné, Végh Ágnes, Vidor Róbert és Erdélyi Éva) tartottak beszámolót előadásukról, témájukról, egyéb általuk látogatott tudományos rendezvényekről. Még a tavasz folyamán megrendezésre kerül a második idei Tudományos KVIK MITO Nap is. Pályaorientációs nap a GKZ-n Februárban a zalaegerszegi Gazdálkodási Kar több nyílt napot is szervezett, ahol nagy volt az érdeklődés a felsőoktatási szakképzés és az alapképzés iránt. A kar új kezdeményezése volt a pályaorientációs nap megszervezése végzős középiskolásoknak, amelynek legfőbb célja, hogy az érdeklődő fiatalok megismerhessék a közgazdász pályát, bepillantást nyerjenek a pénzintézetek, vállalkozások életébe és képet alkothassanak a munka világáról. A GKZ aktívan részt vett a Zalaegerszegen szervezett Felsőoktatási Fórumon is. „Egészséggazdasági kutatások módszertani kérdései” szakmai konferencia 2013. február 27-én „Egészséggazdasági kutatások módszertani kérdései” címmel szakmai konferenciát rendezett a GKZ. A konferenciát a TÁMOP-4.2.2./A Medic sphere kutatási projekt keretében szervezte a kar, ahol előadást tartott Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna PhD, a BCE tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Koppány Krisztián, a SZE adjunktusa és a GKZ oktatói: dr. Solt Katalin és dr. Takács Dávid PhD a költség-haszon elemzés témakörében, dr. Weisz Ágnes adjunktus pedig a diabétesz betegút modellezési lehetőségeiről adott elő. A résztvevők hallhattak az adatvédelem és anonimitás kérdéseiről, az orvosi adatbázisok adatbányászati lehetőségeiről is.
5
2013. február
Filmszemle
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
„Kultúra-Kép” címmel tartott filmszemlét 2013. február 14-én a Külkereskedelmi Kar Társadalomtudományi Intézete és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának Filmművészet, Fotóművészet és Média Intézete a 2011 októberében megkezdett együttműködés folytatásaként. A kommunikáció és médiatudomány szak szakmai gyakorlatán készült filmeket szakmai zsűri értékelte. A zsűri tagjai Vészi János filmrendező, a Fórum Film Alapítvány elnöke, Tóth Orsolya, a Sapientia Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara Filmművészet, fotóművészet és média intézetének produkciós vezetője, valamint Nyárády Gáborné dr., a BGF Társadalomtudományi Intézetének vezetője voltak. A program művészeti vezetője dr. Surányi András, a Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszék vezetője volt. A „Kultúra-Kép” filmszemlén bemutatott versenyfilmek helyezettjei: 1. helyezett: „Hajléktalan-sors” (Molnár Laura, Orosz Kata, Szekeres Anett, Varga Zita) 2. helyezett: „Mindenki másképp csinálja” (Simon Júlia, Czakó Sebestyén, Schweitzer Szabolcs, Zmák Balázs, Cziráki Gabriella, Czakó Adorján) 3. helyezett: „Visszailleszkedés” (Bősze Boglárka, Eschwig Hajts Erzsébet, Rostoványi András, Tóth Nóra, Valla Anna, Vorigin Dóra) Dr. Leél-Őssy Szabolcs barlangász előadása A BGF KVIK Szakkollégium elnöksége dr. Kovácsné dr. Székely Ilona oktató ötlete alapján és segítségével előadást szervezett 2013. március 4-én 16:30-tól 18:00-ig a KVIK Gundel (II.) előadójában. Vendégük dr. Leél-Őssy Szabolcs barlangász, hegymászó, szakíró geológus (ELTE) volt, aki 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült a budai termálkarszt barlangjainak feltáró kutatása, tudományos vizsgálata és védelme terén két és fél évtizedes sokoldalú munkássága elismeréseként. BGF KKK HÖK tisztújítás
6
Sikeresen lezajlott a BGF KKK HÖK tisztújítása 2013. február 11-én. A Küldöttgyűlés döntése értelmében az alábbi Képviselők töltik be a vezető tisztségeket: KKK HÖK Kari elnök: Trapacs Szabolcs KKK HÖK Kari általános alelnök: Lukács Áron KKK HÖK Kari tanulmányi alelnök: Békési Gergely KKK HÖK Kari programokért felelős alelnök: Ézsöly Zoltán
2013. február
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK
KKK HÖK Kari külkapcsolatokért felelős alelnök: Májer Tímea KKK HÖK Kari Diákjóléti Bizottság elnök: Bán Valentina A megválasztott Képviselőknek ezúton is gratulálunk és munkájukhoz sok sikert kívánunk! RÓLUNK ÍRTÁK
GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
Team Business képzés a PSZK-n A Világgazdaság Online beszámol arról, hogy üzleti környezetben, valódi projekteken dolgoznak azok a hallgatók, akik a BGF Team Business szakirányán tanulnak. A cikkből kiderül, hogy a finn Team Academy oktatási modell alapján meghonosított képzés során a hallgatók megszerezhetik azokat a készségeket, amelyek elindíthatják őket a sikeres vállalkozóvá válás útján. A képzésfejlesztés kapcsán a tudósítás idézi Dr. Heidrich Balázst, a Kar dékánját: „Örömmel vezettük be Főiskolánkon ezt a nagyon praktikus finn módszert, amely kiválóan illeszkedik a BGF azon célkitűzései közé, hogy gyakorlatorientált, a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő képzéseket nyújtson, amely növeli hallgatóink elhelyezkedési esélyeit, karrierépítési lehetőségeiket. Úgy véljük, hogy ez az innovatív oktatási modell is segít majd abban, hogy hallgatóink hasznosítható tudást szerezzenek nálunk, és értékes diplomát kapjanak kézhez a Főiskola elvégzése után.” (Forrás: Világgazdaság Online, Képzés a jövő vállalkozóinak, 2013. február 20., http://www.vg.hu/hirdetes/kepzes-a-jovo-vallalkozoinak-398201) A BGF a felvételizők körében végzett kutatást „A Budapesti Gazdasági Főiskola az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 135 felvételi előtt álló diák körében végzett kutatást, amely a felvételizők képzéssel kapcsolatos preferenciáit, döntéseik főbb szempontjait vizsgálta. A felmérés eredményeiről a Népszabadság online oldala is beszámol: „A megkérdezett felvételiző diákok 87 százaléka állami ösztöndíjas képzésre szeretne jelentkezni, míg alig 13 százalékuk jelölne meg önköltséges képzést. Nappali munkarendben 91 százalékuk, levelezőn 5 százalékuk, míg távoktatásban 4 százalékuk szeretne tanulni.” – olvasható a portálon. (Forrás: Népszabadság Online, A diákok támogatott képzésre jelentkeznének, 2013. február 5., http://nol.hu/belfold/a_diakok_tamogatott_kepzesre_ jelentkeznenek) 7
2013. február
NAGYVILÁGBÓL
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK
Matematika és Informatika Didaktikai Konferencia Nagyváradon
NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
A Debreceni Egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolája és a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem 2013. január 25-27. között Nagyváradon rendezte meg a Matematika és Informatika Didaktikai Konferenciát (MIDK 2013). A konferencián hat ország matematikatanárai cseréltek tapasztalatot. Főiskolánkat a rendezvényen dr. Molnár Sándor főiskolai tanár és Kollár Judit tanársegéd, doktorandusz, továbbá Várady Ferenc tanársegéd (KVIK MITO) képviselte, aki sikeres előadást tartott „Az exponenciális függvény és alkalmazásai” címmel.
A Külkereskedelmi Kar hallgatóinak sikeres pályázata a Campus Hungary Csoportos Tanulmányútra 2012 decemberében a Turi Zsófia vezette japános diákcsoport elnyerte a Campus Hungary Csoportos Tanulmányút ösztöndíját, amelynek köszönhetően 2013. január 12. és 24. között a csoport sikeres szakmai tanulmányi utat tett Japánban, a kiotói Ritsumeikan Egyetemen, amely 2006 óta a BGF partnerintézménye. A két hét során a hallgatók számos gazdasági tárgyú órán vettek részt, ahol megismerkedtek egy új látásmóddal, felfogással, amely sok tekintetben különbözik az itthon oktatottól, továbbá részletes képet kaptak a japán gazdaság jelenlegi álla8
2013. február
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
potáról, az új japán kormány jövőbeni terveiről és intézkedéseiről. A Ritsumeikan Egyetem szakmai órák mellett kulturális programokról is gondoskodott: a hallgatók teaceremónián, zen meditáción vehettek részt, és megismerhették a virágkötést vagy a kimonófestést is. A csoport minden tagja pozitív élménnyel, tapasztalattal és ismeretekkel tért haza, és mint beszámolójukban írták: „Ezt az élményt társainkkal is szeretnénk megosztani, és bíztatni mindenkit, hogy pályázzon a Campus Hungary pályázatán, mert érdemes.” Olasz delegáció a KVIK-en Február 7-én az olaszországi Massimo Albertini Vendéglátó és Szállodaipari Iskola képviseletében prof. Raffaelle Vertucci látogatott intézményünkbe, akinek bemutatták a KVIK képzési kínálatát. Az olasz szakember megtekintette a tankonyhát és felszolgáló kabineteket, megismerkedett a karon folyó gyakorlati képzés rendszerével is. Japán diákok a KVIK-en A Japán Bunri Vendéglátó- és Szállodaipari Egyetem vendéglátás szakos diákjai egy study tour keretében látogattak a BGF KVIK-re 2013. január 7. és 11. között. A japán hallgatók és tanáruk, Yuusuke Matsuzawa docens előadások és szakmai látogatások segítségével megismerkedhettek a magyar turizmus múltjával és jelenével, Budapest több gyógyszállodájával, valamint a KVIK történetével és képzési lehetőségeivel, továbbá ismertetést kaptak a magyar felsőoktatási rendszerről is. Nemzetközi Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián a KVIK oktatói 2013. január 7-8-án rendezték meg Révkomáromban (Komarno), a Selye János Egyetem épületében a „Neveléstudományi és Szakmódszertani Konferenciát”, amelyen három BGF-es oktató tartott előadást, illetve jelent meg publikációjuk a rendezvény kiadványában: • Csikósné Sipeki Irén: Pályaorientáció és pályaérettség a középiskolában; • Keszei Barbara: Környezetpszichológiai megközelítésben az iskola; • Oláhné Zieser Zsuzsanna: Tanítás-tanulás módszertani eljárások megújításának lehetőségei a felsőoktatásban.
9
2013. február
PROGRAMAJÁNLÓ
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK
TDK Klub
NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
A KVIK Tudományos Diákköri Tanács és a MITO a szakmai tanszékek támogatásával és tájékoztató együttműködésével a tavaszi szünet előtti héten TDK Klubot szervez a tudományos diákköri munka népszerűsítése és az Országos TDK Konferenciára továbbjutott hallgatók bemutatkozása céljából. Minden érdeklődőt szeretettel várnak 2013. március 13-án, szerdán 16:20-tól! Külker Karriernap és Állásbörze Ismét megrendezésre kerül a Külker Karriernap és Állásbörze, amelyet az idén a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kara és a Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány közösen szervez 2013. március 12-én. A rendezvényen a standoknál lehetőség nyílik szakmai gyakorlati, illetve gyakornoki pozíciók és állások meghirdetésére, hallgatók kiválasztására, továbbá igény esetén cégbemutató előadásra, interjúztatásra. A karriernapot interaktív előadások, tanácsadások, akváriuminterjú, műhelymunka és egyéb érdekes programok színesítik. A rendezvényt nyereményjáték is kíséri. Felelősség a nemzetközi áruforgalom biztonságért: konferencia a KKK-n Felelősség a nemzetközi áruforgalom-biztonságért, avagy biztonságtudatos intézkedések a nemzetközi ellátási láncban címmel konferenciát rendeznek a BGF Külkereskedelmi Karán 2013. március 28-án 9 órától. A konferenciáról bővebben az alábbi linken olvashatnak: http://www.bgf.hu/kkk/hirek/2013021801
SZEMÉLYI HÍREK
10
2013 elején a Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék két munkatársa szerezte meg a PhD fokozatot: 2013. január 22-én az ELTE BTK tanácstermében Szokács Kinga adjunktus sikeresen megvédte „Színház és társadalom Olaszországban a börtönszínházak tükrében” című doktori disszertációját. A dolgozat az Irodalomtudományi Doktori Iskola Italianisztika irodalom- és művelődéstörténet program keretein belül készült. Ugyanezen a helyszínen 2013. február 4-én
2013. február
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS
Lukács András adjunktus is sikeresen védte meg a Nyelvtudományi Doktori Iskola Fordítástudományi Programja keretében írt, „Műfajspecifikus megfeleltetési stratégiák az útikönyvek fordításában” című doktori disszertációját. A Felsőfokú szakképzés vezetését dr. Vass Lucia adjunktus (MITO) vette át Szontagh Istvánnétól. A KVIK Üzleti Szakoktató és Pedagógia Intézeti Tanszékén 2012. december 21től kezdte meg munkáját adjunktusként dr. Sós Tamás.
KÖZÉRDEKŰ
2013. január 2-től a Közgazdasági Intézeti Tanszéki Osztály új munkatársa dr. Kajári Karolina egyetemi docens. A Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék új munkatársai dr. habil Nyusztay Iván és Máthé Borbála. Dr. Törcsvári Zsolt közgazdász kandidátus a tavaszi félévtől erősíti a KVIK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztályát. Sikeres pályázati eljárást követően a BGF Külkereskedelmi Kar Idegen Nyelvi Kommunikációs Intézet Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézeti Tanszékén 2013. február 1-jétől az alábbi munkatársak felvételére került sor: Neolatin Tanszéki Osztály: Marczisovszky Anna Petra adjunktus; Angol Tanszéki Osztály: dr. Fodor Alexandra adjunktus, dr. Hegyi Pál tanársegéd; Keleti Nyelvek, Orosz és Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszéki Osztály: dr. Simon Olga adjunktus.
GYÁSZJELENTÉS Dr. Fendler Károly (1933–2013) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Fendler Károly, a BGF Külkereskedelmi Kar címzetes docense 2013. február 17-én, életének 80. évében elhunyt. A Lomonoszov Egyetemen végzett koreai szakon, ezt követően a külügyminisztérium munkatársaként hosszabb időt töltött a Koreai-félszigeten. Főiskolánkon és az ELTE-n megbízott előadóként koreai történelmet és kultúrát oktatott. Úttörő szerepe volt a hazai koreanisztika kialakításában, a koreai történelem, politika és kultúra hazai megismertetésében. Első magyar tagja volt az európai koreanisták szervezetének és a koreai történelem dokumentumait összegyűjtő szöuli szervezetnek. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 11
2013. február
KÖZÉRDEKŰ
HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK NAGYVILÁGBÓL PROGRAMAJÁNLÓ SZEMÉLYI HÍREK GYÁSZJELENTÉS KÖZÉRDEKŰ
A BGF kiemelt célkitűzésének tartja a tehetséges hallgatók támogatását. A Főiskola 2012-ben hozta létre a Biztos Jövő Ösztöndíjprogramot. Az intézmény saját bevételeiből, a Hallgatói Önkormányzat rendelkezésére álló támogatásból, valamint a vállalkozások, magánszemélyek felajánlásaiból létrehozott ösztöndíjalapból a legjobb teljesítményt nyújtó, gazdaság- és társadalomtudományi képzési területen 2012 szeptemberében vagy ezt követően nappali munkarendű alapképzéses tanulmányaikat megkezdő önköltséges hallgatók pályázhatnak félévente. A hallgatók féléves önköltségük 25, 50 vagy akár 100%-ának megfelelő ösztöndíjban is részesülhetnek. Az ösztöndíjon túl a Főiskola a tudományos diákköri munka, a szakkollégiumi tevékenység ösztönzésével, anyagi támogatásával is támogatja hallgatóit. Amennyiben egyetért intézményünk törekvéseivel, kérjük, hogy adója 1%-ával segítse a Budapesti Gazdasági Főiskolát a fenti célok elérésében, és ajánlja azt családtagjai, barátai, ismerősei figyelmébe is. A Budapesti Gazdasági Főiskola adószáma 15329822-2-42 Az adó 1%-áról történő rendelkezésről az alábbi oldalon találhatnak részletes tájékoztatást: h t t p : / / n av. g ov. h u / / d a t a / c m s 2 8 0 5 01 / 2 5 . _ f u z e t _ _ _ _ 1 _ s z a z a l e k _ maganszemely_2013.pdf
Szerkesztő: Tóth Zsuzsanna marketing és PR referens, Rektori Hivatal. Tel.: 469-66-00/6847-es mellék, E-mail:
[email protected]
12