ARANY A TŰZBEN Kenéz Heka Etelka ábrándos szerelmes versei
1
ARANY A TŰZBEN Kenéz Heka Etelka ábrándos szerelmes versei
Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 963 460 251 7 2
ELŐSZÓ Tudós emberek könyvtárnyi bizonyítékot találtak arra, hogy milyen körülményeknek köszönhető az emberré válás. Ezek közül a szerelmet ritkán emlegetik. Nem egy fajnál ismert az udvarlás, és az élet végéig tartó hűség. Ezeket a magatartásformákat a hormon diktálta ösztön készteti, akárcsak nálunk, de van egy alapvető különbség is köztünk, amely csak ránk jellemző, hogy ti. az állat párzik, az ember pedig érzelemmel szeret. Az érzékek tüzelését humanizálni tudtuk, és lelki értéket teremtettünk belőle, amely kihat a szellemre is. Nem véletlen, hogy a művészetekben két nagy és összefüggő érzésről, a boldogságról, illetve a fájdalomról, vagyis a szerelemről és a halálról formálták a legtöbb, a legszebb alkotásokat. E két gondolat, mint forgatható homokórában a kvarcszemek, egyik zárt tölcsérből a másikba áramlik, ahogy fogy az élet, és a múlandóság elhárítására segítségül hívja a szerelmet, amely kultúrtörténelmünkben a Boldogság Kék Madaraként megfoghatatlanul csapong előttünk. Ha kalickába zárjuk, fogolyként elpusztul, ha szárnyalni hagyjuk, végleg elröpül. Amikor a szerelem beteljesül, a vágyat és az epekedést eltakarja a nagy lángolás hamuja. De a költészet mindezt árnyaltan tudja kifejezni. Kenéz Heka Etelka epigramma-tömörségű szerelmes verseiben – amelyekkel két kötetben jelentkezett – meggyőződhetünk minderről. Az érzelem központjának tartott „Szív”-ről – e címszóval jegyzett versében – így fogalmazott: „A szívnek Tavaszán, / a Nyárnak araszán / a szerelem egy délután / mint a madár elszáll!” Fájdalmasan keresi, majd kérdést tesz föl önmagának és a világnak: „Miért van úgy, hogy a szeretetre / várni és vágyni kell, / miért van, hogy a boldogság / magát sose éri el!” („Gondolat.”) Az a nő, aki elveszítette régi barátait, szerelmeit és az igaz párját, akivel a világa megtelt, és nélküle kiüresedett körülötte, „Sóhaj” c. versében nem adja föl a reményt. Gondolatszikrát csihol, amelynél fény fakad: „…Ha rád gondolok / a sötétben akkor is látok / fénylő szemed gyújt / reám világot.” 3
Akik ismerjük Kenéz Heka Etelkát, tudjuk, hogy ebből a nagy szívből pattant reménysugárból mindenki asztalára mécsest állít, aki csak elolvassa és befogadja verseit, hogy a mélyből fölhozza az éjbezuhant, de új csóvát vetett szerelmet. Hódmezővásárhely, 2004. júl. 19. Szenti Tibor
4
Az éj Az éjben a hajam kibontom hogy suhogjon a csendben szemed nem nézhetem szememmel eltemet mint viharos Tenger feketén morajlik bennem harcolok folyton az érzelemmel!
Ringatás Ringatlak mint a hullám a szélben csókkal ringassalak feledésbe? Sápadt arcom mosdasson a könnyben Fejem szomorúan hajtom a földre Belesimulok a fásult közönybe.
Rózsás álom Lehelet könnyű rózsaszirom minden egyes vallomásom hangtalan szavakból megfont gondolatból szemem szavaiból szeretni szívem álmaiból ölelni téged szerelem Vágyaiból.
Írok Írok! Írok! S a csöndnek hódolok Tollaim munkája a verssorok Verseim léte őbelőle él Kiírt tollak mind kincset őrzöm őket emlékem rejtekén. 5
Szemek Vakító a szemed fénye Netán a nap a sugaraiban Hozzám küldte?
6
Napsugár Kisütött a fénylő napsugár ő is biztos téged vár örömében fénye reám száll Ne legyek egyedül már Bejött hozzám édes mosolyod Nem tudom, hogy most már mi ragyog szemed fénye vagy a mosolyod Így elküldhetem most már a napot.
Mosoly Mikor először nálam voltál mosolyodban Nyarat hoztál Te voltál a való álom gyors lépteidet most is látom a szobámat körbejárom azóta is midig várom.
Eső Sír az eső Valami temet a köd szitál a fátyola reszket félti a széltől a gyenge életet fénnyel fellobbanó szívek násza fáklyatűz az éjszakába sóhajtunk a csendben bele pusztulunk a szerelembe.
7
Ketten Két test bonthatatlan Vágya bejött hozzám a szobába s mint a két Rózsa külön hervadása ha egy tőről is fakad De két külön szára Külön válva a szerelmi halálba Jöjj fel izzó napfény az éjjel hűvössége bennem hálva Kinevet a Vágyak álma Fényed vakítson bennem mielőtt elhagy a szenvedélyem!
Szerelem Ha együtt vagyunk a virágok is boldogok Bódító Illatuk simogat bennünket ők is élvezik szerelmünket... Ha akarod: szerelmem Veled megyek átkelnénk a hegy lábánál ha eltűnnénk ketten azt se bánnám!
Reggel Az éj átvirrasztott bennem a Reggel elvitt a fényben az éj messzi jár a távolban egyedül maradtam az éji álmatlan gondolatomban gondolatim reggel most fénylenek De nehezen tudom feledni az örök sötétet! 8
Fény Homlokom tüzel az éjben gondolatom Telítve fénnyel! s találkozik a szenvedéllyel! Sohasem egyforma a kéj jel! Nincsen ellátva írott névvel az ember élhet a kéj szerepével! Nincs összeköttetésben a múló évvel!
Szerelem Ha reá gondolok lelkem reszket mily hévvel bírtuk a szerelemet a sóvárgástól az érzelem sanyargat úgy érzem olykor csak a sírban lelem meg a nyugalmat!
Ármány Szerelmem olykor kinn áll a hidegben s fázik a befelé hulló könnytől bárig ázik benne lángoló tőr lázít mert a szerelem ármány sóhajom súlya szikla márvány!
9
Kéj Langyos s az éj Surran a denevér Lakomát ül a kéj.
10
Érzelemmel szállva Érzem fénylő éned vérsejtjeid bennem égő tűzcsepp reszkető szálú az élet szövedéked. Szakadozik bennem a képed a vetítőgéped másnak ítélted! Forró a szomjad: üríted lelki poharad4 Nagy köztünk a szakadék Nem építhetünk hidat az életünk ott hever a víz alatt. Várakozó magány fél Átkozott a szenvedély, Két test ölelésre vágyva bonthatatlanul leselkedik a kéj, a gyönyörök medrébe ömölve nem fél ez mit ér ha közös utunkon más a cél!
Lélek Szeretném ha tudnád Én élek s bennem a lélek átitatott szenvedélyek érzelmi hegycsúcsokon Tiszta ragyogással ékeskednek Nem vagyok egy bábszínházi báb melyet madzagon húzgál kéz és a láb! Szavak mondatok méltók legyetek mint én Vagyok szem Ilyenkor fennakad nem vagyok én néked csak kaland.
Tűz Gondolaton tüzel az éjben Betelve álom gyönyörrel Mely láthatatlanul körbe ölel. 11
Univerzum Szemed s a rózsa illata kábít ha boldog vagy a Tüske is kivirágzik a csillagok rejtélye él az ember fejében ott ül mindenki atom szemcséjében a csillagrajzok lencséje benne él az Univerzum szemébe!
Hervadás Ráhajlott a Tavaszomra az őszi rózsa hervadása: jön a vihar: hozza a bánatot a hulló virágokban magad hiába áltatod olyan akár az emberi lét ha a szív fáj hervad valakiért jobb lesz ha helyet cserél. Téged vonz a jólét a Tett és Tét! Én sokszor élnék perc üdvéért Mielőtt életem végére ér!
Tó A tóra nézek látom a vízen magamba képed Nem vagyok részeg Nem ittam De a vízen rezeg a képed Bennem úsznak az emlékek Melyet az Idő elönt hullámaival végleg!
12
Veled Járj élj benne a Testem szövedékébe: áradj bennem szét élj igaz szívvel valakiért múló önámítás bennem a lét boldog nem lehetek nem tudom miért!
Csend Behunyom szemem A Tavaszi Illatos éjben reád gondolok s hagyom hogy a csend beszéljen.
Építés Együtt vagyunk és boldogok boldogságtól megnőnek a csillagok meleg hangod a levegőben hallik mint szökőár vize morajlik lelki magassághullámain repülünk elhal a szerelemben szívünk!
Titok Ábrándok s titkok éje Vágyaink utaznak a sötétben a boldogságot arcomon meglátod a messzeségben...
13
Az élet Az élet tengere örökké árad Tudatlan az Ereje A tudatos törékeny tudásnak Igazság ereje véget vet a súrlódásnak! Megnyugszanak a kitörő erők! s a csendben miden elhallgat s az elfelejtett csókban egymásra Találnak az ajkak!
Vágy Lehet hogy valamikor már Lényem Vágya Voltál e gondolat mint kődarab súrlódott hozzám Ki tudja: senki Törékeny a Tudás Nem lehet valami más Az ösztön érzi a lényeget folyvást!
Emlék Emlékek bennem élnek s reám sűrűn visszanéznek Ahogy ott sétáltunk Wienben! Emlékszem mosolygó szemedre emlékszem hajad lengett a szélben emlékem veled megtelve Itt a nyugodt szobámba csendben.
14
Távollét Nem látom lépted érzem a távolléted a nap árnya az úton Hiába várom hogy nyakadra kússzon az utcán emberek özönlenek nem pótol egyik se tégedet minap a patak is Terólad csevegett a falevelek is egymás közt rólad beszéltek a madarak nevedről dalt énekeltek csak te nem tudod ezt: hogy minden hiányolja távolléted s hogy gondolatom benned tévelyeg!
Magány A nyár a tél a nyugtalan szél s köztünk a szakadék s a tér s mégis ott élsz a bensőm Terén az utcán lépkedek s követed léptemet magányomban Te vagy a Társaságom! Semmire nem vágyom.
15
Nap Süt a nap, ég a nap Az Isten hagyta égve Nem kényszeríthet senki hogy fizessek érte. Ha megszámolnám hányszor gyúlt ki életemben hát sok pénzt kéne fizetnem érte Ha a napsugár Pénzért égne.
Ölelés Ha ölelésed szívet bátorít ölelj hogyne féljek ha nem vagy itt! Bennem a hidegség sivít Mert szememben a fénylő szemed nem virít
Ösztön Ösztönömre hagyatkozom Így már nem csalódom megbízik benne érzelmem a sejtelmeket is megérzi hajszálerem Kitágul pupillám fénye lecsap mint a villám ha érzelmekben nem őszinték hozzám!
16
Valamikor Valamikor felcsapott ránk az olimpiai láng meggyúlt a Fáklya a szemünk sarkában és Terjedt a lángja a lelki szobánkban míg egyszer átcsapott a külső falára s kialudt a saját parazsában. Éleszteni úgy érzem hiába Nem arat győzelmet a játéktőr tusába Így el van ítélve halálra az ős fáklya lángja az olimpiába.
Élet Miért kell valamitől mindig félni az élettől az adósságát meg kell kérni ha az ember boldog a szerelmet sejtenként megéli Így már nem kell félni. Élni megéri!
Vágy Jó lenne szerelemben égni a halálig benne élni s végül benne hamuvá égni! Betakarná a szerelem a lelkünket s így nem kellene az elmúlástól félni!
17
Éji titkok Éjjel van, a toronyóra üt, az Idő kései! Titkokat rejtő baglyok szemei, sejtelmes dolgok előjelei a szellőben szerelmes virágok illata a levegőben játszott s az ordító szenvedélynek álcázott! A magányt lekötő ábrándok a kőtorony tetején pislogó fényben alig látszott!
Vadlibák A partot odaát az éjben a szálló vadlibák Súlyos szárnyai csapdossák Érzelmed mire vár? Lelkem hever lábaidnál az éj sötétlő fény: fátyolt fon körénk a vad szenvedély.
Megérzés Érzem egyszer visszatérsz majd megjelensz fénylő árnyakon s csókok közt feledjük a sóhajt a fény megérinti éltünk mását s eloszlatja a sejtelmek suttogását Körülöttünk égő gyertyák meggyújtják a pislákoló homályt s Távol tartja az Idegen gyanuját léted más dimenzióból ideszállt lelked száll felém mint sirály! Villogó szemed suttogja Várj örökké Várj!
18
Csend Csend van suttog az éj valami megérint hozzám ér Távol vagy Tőlem: De gondolatod Itt lehet s érzem Te voltál nem a képzelet Tudom biztosan te súgtad a nevemet!
Gondolatok Jeledre várok gondolatban s figyelek várok ébren, égve! Él a képzelet vigyázok, mert törékenyek a Tőled hozzám szálló jelek!
Szerelem A szerelemnek nincsen Teste De testet ölt az emberbe úgy érezve! Fáj a Testünk lelkünk szívünk tőle ha csalatkozunk az érzelmi szerepkörbe! Szenvedünk a szerelembe időről-időre.
19
Szálló állom Álmok színe-nedve Átitat lelkem keresve elmém Teli álombeli fénnyel szívem fellobban a mélyből a vére piros lüktető színéből én és a csend zokogunk a léttől nem félünk a halál sötétjétől.
Találkozás Szemeink találkoztak mint kigyúlt élő lángok Találkozásunk fénye áldott Véres Torkunk kiáltott hiába a fénylő napok ha egymás nélkül múlnak se éjjelünk se nappalunk: szerelem lázában idegenek vagyunk.
Esőben Odakinn fújnak a szelek mintha suttognák a Te nevedet szellőtől jött nékem üzenet hogy simogatja a Te szemedet! Kinn a parton nézem az eget a felhők közt kereslek tégedet. Reám hullnak majd az esőcseppek s lemossák a fájó könnyeket
20
Szeretet A szeretetben nincs félelem aki fél az nem él szeretetben a hiánya sok helyen az életben jelen . . . az okosok fénylenek a Tudástól akár az égen a csillagok! Oda haza vannak a bölcsességben de nem biztos hogy a Tudat fájuk él a szeretetben.
Érzelem Kiválasztott vagy énnekem Elválaszt másoktól érzelmem mégis nyugvásom képtelen nappalom nélküled végtelen viruló fényes érzékiségem maradj meg énnekem.
Vágy Valakiért a vágy hosszan élhet ha a Vágytól többet remélek megkapom amit kérek s így félreállnak a fosztogató évek.
21
Rózsa Szívedben lennék neked Hatalmas csokor rózsa Fájdalmat egyetlen tövis se okozna
22
Érzelem Kiválasztott vagy énnekem Elválaszt másoktól érzelmem mégis nyugvásom képtelen nappalom nélküled végtelen viruló fényes érzékiségem maradj meg énnekem.
Vágy Valakiért a vágy hosszan élhet ha a Vágytól többet remélek megkapom amit kérek s így félreállnak a fosztogató évek.
Nyom Láthatatlan lépteidet keresem az utcán a fűben a réten Körülöttem Topognak érzem benne vagyok a közepében Nyomaid körbe vesznek Nyomaid uralják a lelkemet.
23
Távoli fény Jöttél felém megfogtad két kezem A szemedben égett a fény Suttogta felém az érzelmet Egy Távoli régi ősi üzenetet.
Gondolat Utolértelek s te visszanéztél mosolyogtál s nem féltél! A rövid éltemben beléptél ne maradj meg csak emlékezésül szolgáljak én neked egy életen át felüdülő pihenésül!
24
Csend Köztünk a csend világít Látom mindig fénylő pupilláid A némaság ajkadon a szerelemtől kivirágzik Gondolatunk egymáshoz száll A tenger mélyén is összetalál.
Téli alkony A szobában álmodozik a félhomály gondolatban látom búcsúzóul ahogy arcodra száll! A kandalló is még élvezi utolsó parazsát. Lassan elfújod a gyertyát: majd lefekszel reám gondolsz csukott szemmel gondolatom simogat szemeimmel mielőtt elalszol gondolatod kutat hol vagyok? S benned élek mint egy emlék Mielőtt álmodból végleg elmennék.
Magány Szobámban Társalgóm a magány Távoli kékség mereng Lelkemen lebegő csapdosó szárny Köztünk erdő hegycsúcs áll lehet ezerféle akadály gondolatom hozzád Talál!
25
Duna dala Duna parti fák alól Tegnapról a nyár dalol. Lebbenő szél átoson sárgult levél a Tájakon, szomorúan nézem a Dunát szívdobbanó fájó ritmusát. Kéklő égen a szemem fennakad, mi lennék én néki, csak kaland? Hulló csillag rám talál bólint egyet, s tova száll! Eltemetem bánaton Duna parti gátakon!
Hideg Párolog a lehelet Ha megéri a hideget bánatában a könny pereg, siratja a fájó lelkeket. Ha körbevenne a szeretet jobban elviselném a hideget!
Fény Forró a fénysugár Hűvös a kristálypohár, mindkettő fénye száll, a lélekre mindkettő reá talál.
26
Alkony dala Kikísérlek a vonatra, Egy sárgult levél könnyét hullatja, búcsúzóul szemed ottmaradt rég elfutott már a fekete vonat, siratja azóta is a hűvös alkonyat.
Szédült valcer Ég és föld között repülj velem Vezess át az életemen Körbe-körbe forogj velem, mint a szédült falevél a szél Tengerén suhanva. Vigyél át a Túlsó partra, hogy vége sose legyen.
Egyedül Mindenki mellett egyedül Vagyok ha nem is sírok mégis zokogok. Kitaszított engem a világ érzelmeim némán rád kiállt elhagyott a fájó boldogság kint az utcán egyedül sírdogál boldog az ki végül rátalál szemem tüzétől sose nem fáznál bennem őszinte éned lelnéd meg mi ketten vagyunk a Tüzes fergeteg.
27
Gondolat mosolya Nagy ünnep a nálam Ha te eljössz hozzám szívemet teneked lábad elé raknám Lehet hideg Télidő Táj mosolyodból a meleg száll mindig látom fénylő orcád lehetsz bárhol és köztünk korlát gondolatim elmegy hozzád.
Temető Kimegyek a temetőbe Hideg szeles télidőben Vár reám kint a kedvesem, hogy ne menjek nem tehetem a szívemet elé viszem. Karácsonykor megkérdezem szeret-e még úgy mint régen. El nem felejt én úgy érzem. Holta után én követem. Kimegyek a temetőbe, Mielőtt még a halál venne üldözőbe!
28
Exil dal Exilbe vonul a lelkem. Elkerget az álmom úgy érzem gondolatok fogja Vagyok a szerelem kitagadott ő is más vidékre elutazott széttöröm a szívem húrját ne érezzem lelkem búját mióta párom elhagyott azóta szívem átkozott jobb lesz ha exilbe vonulok!
Árny dal Nem tudom, hogy ébre álmodom Rég elmentél nem is láthatod Kettesben jó lenni Te is tudod lehet, hogy magadat áltatod búj hozzám, boldog vagy kiálthatod!
Álom Nem tudom, hogy ébren álmodom Ha meglátom édes mosolyod alig várom most már a napot hogy a szemem legyen a csillagod hűvös idő köd is alászáll Deres lett a út és a határ Nélküled az élet megfagyott Mint mikor az Isten elhagyott!
29
Virág Úgy érzem érzelmeimben valaki mélyen elárul gondolatban nagyon fázom begombolom a kabátom sirat az esőcsepp csöpög a fáról Ilyenkor a virág szirma is bánatosan bezárul!
Az idő Kinn az idő hirtelen lehűlt az arcunkról a mosolyt elvenni néki megint sikerült sárguló felhő Benne ül a jégeső minden várakozó néma suttogja a szellő Ki lesz ma a Préda mit tesz halálban a jég szeme mi ketten vagyunk egyek szívünkben s egymásért szívünk még is jajveszékel.
30
Szerelmes levél Valamikor írtam néked versben egy kis levelet a réten a búzakalászok lengenek nélküled a lelkemben örökké a felhők növekszenek a könnytől megnőnek a búzaszemek. Írd meg mikor látlak újra Az égnek cserébe mit tehetek Ne áruld el szerelmünket olvasd el többször levelemet megszépíti az életedet ezeket a sorokat neked írtam senki másnak, csak neked!
Árnyék Ha közel volnál árnyékodra hajtanám fejem Körbe simogatná érzelmem átkulcsolná árnyad a Vágy éreznéd belőlem áramlatát Bár lehetnél a kertemben egy viruló rózsaág Így láthatnálak legalább vagy mint a Tengeren egy szürke elérhetetlen jajgató sirály mely az élet harca elől a gond teli est elé száll s a közelemben Így nem lehetsz már!
31
Érzelem Ó érzelem bánatos ármány legyen bármi csak ne az árvaság s a magány arcomról tűnjön el a bánat ránca mint ahogy a tavaszi szél is a sötét felhőket szétfújja Legyen neved álomteli nyugtató számon mint ezüst kehely csókjaimmal átitató! Hangod éjjel beterít Ordas éjszakákon szenderít!
Madarak Daloljanak néked a madarak Én melengetem szívemen a dalokat puszta országúton Illatozzék néked a virág Bele lehelem lelkem sugalmát. Termékenyítő csókod már késő ”másnak adtad” de lelkedet befogadtam. S a hívó vízhangom hallod a hegy alja Tövén amint kiáltja szeretlek én!
32
Szavak Elszállt szerelmed s élted a holt szavaid emlékeztetnek felidézve újra élnek holt verseket ha idézek életre kapnak bennem mind csírázó búzaszemek hogyha elveted! Keltsd életre versemet Hogyha egyszer elmegyek S érezni fogod ahogy könnyem pereg!
Szem Szemünkben vágyat ér a Vágy ha messzi is vagy Tőlem összeér bennünk a vágy mint egy hídon át úgy a vágyon vihetjük egymást át Virágsziromból lelkünkben ott illatozik egy virágos ágy mégis áll és vár a vágy!
Mosoly ünnepe Nagy ünnep az nálam ha te eljössz hozzám szívemet tenéked lábad elé raknám lehet hideg télidő-táj mosolyodból a meleg száll mindig látom fénylő orcád lehetsz bárhol s köztünk korlát, gondolatim elmegy hozzád. 33
Vágy Hallgatok mint madár amikor valamitől fél megérint valami! Hozzám ért egy tárgy? Nem volt más csak a vágy sodródik felém Titkon csendes az éj Kinyitom szemem látom nagy a fény bejött hozzám a szenvedély.
Te és én Te élsz a mindennapoknak én csak átélem a napokat! Te gyorsan kelsz, jársz, kiabálsz A tennivalóid hívnak s nem vársz Velem az Időm kiabál ordít felém, üvölt s nem vár a várótermem is sóbálvánnyá vál Lejárt a várás Ideje Ütött a falióra különös jele ami szép volt zárd emlékeidbe Ne várj senkire Tovább! Én mondom számolja az Időt az óra szánom magamat örökálomba ringatom Jó lenne nem főlébredni a holnapon.
34
Végső románc Lehetsz te bárhol ha elmész tőlem lehetsz idegen tájon szemeim keresnek, kutatnak az égi uszályon,, a Tenger hullámon Egy láz lesz a találkozás egy ordító véres kiáltás minden elmúlt ami szép volt Elmúlt a szerelmi fénylő nappalunk S e szörnyű úton Idegenek vagyunk.
Szabad szív Óh lelkemnek szárnya Te vagy a mennynek adománya általad a Drága fenség szabad mert Te vagy ékes patrónája általad a szívnek gazdagsága a dicsnek mély kútforrása belőled fakad reám! Óh Te vagy a szárnyaló szabad madár arany tollal ékeskedsz az ég árnyékán. Téged semmilyen kincs nem ér el fennkölt szárnyaló szépségeddel...
35
Éj Odakint langyos az éj gondolatim hullámát lágyan kint fújja a szél. bódító virágok illata leng ábrándok érzelmében él az éj körülöttem zenél szemem hajnali harmatát hintve szétfútta a lanyha szél.
Szerelem Az éjben Kedvesem haja Feketén zengjen akár a Tenger morajlik - sodródik összevegyül a csenddel, könyörgése fénylőn a simogatástól zengve énekel. Tested égő palástja simul s én fekszem lábadnál boldogul.
Tükörtó A felhők úsznak az égen S mint hattyúk lebegnek a víz tükrében a Te képed is előttem lebeg a vízen mint múló emlék melyet a víz sodor el s az Idő hulláma minket ketté szel!
36
Nyírfa Kertünkben a Nyírfa Jajgatva beszél a széllel Kibontott haját a szél választja széjjel! Szemedre s hajadra emlékszik hogyan lengett a szélben csevegett hozzád halk beszéddel ahogy ott ültél a fa alatt a lelked telve hegyvidéki csenddel.
Szerelem Szeretném ha szeretnél ha szememben virág lehetnél ha te éj vagy hajnal lennék Igazgyöngy ék hajadban Fény csillogás a harmatban Ha forrás vagy szomjam oltod érzelmünk szikla közt csobog!
37
Szívem Szívem érted meddig ontsam? Készen a szív hogy éltem Érted odadobjam.
38
Jövő Ha egyszer elmegyek Tőletek Nem tudja a hegy a föld a víz Időálló s meg van nélkülem a felhő az égen a virág a réten végtelen meg vannak nélkülem Én halandó szerelmed nélkül hogyan létezzem Hisz csak a holtakra emlékeznek a földbe búzát vetnek A kenyérre így emlékeznek Létezésem megszabja a vérem Lüktet a szerelmed szemében...
Távol Nem vagy közel hozzám lázong szívem szám közelséged akár a völgy ölén az elveszett sóvárgásom nem érzi szerelmed. Szerelmem néked akár esőfelhő is lehet feletted hullatva könnyeket. Szomorú a szerelmem mint hótakaró alatt csukott szemmel alvó virág ha köves erdő csendjén kikeletre vár.
39
Szív A szerelem a szívben zokog a félelme névtelen Tárgytalan síró elem szél süvít át a pőre lelken ölelhetnek Téged végtelen akkor is szíved szüntelen védelme nélkül él az érzelgő testetlen szerelem.
Magány A mélyből fellobog lelkem mint égő tüzelő fáklya szomorú zokogó éjszakában én is Zokogok nélküled szívem árva a magányos magányban.
Alkonyat Alkonyati szélcsendben gondolatban hozzád szólva gondolatim szárnya hozzád ér s a szenvedély suhogása most már kettesben szállva reád borul érzelmem szikrája reád vetül a félhomályban.
40
Rejtély Élővilágok fénylenek bennem a csillagok rejtélyét érzem a Hold ezüstös árny az éjben szívemnek simuló palástja Irigy az éj a csalogányra Mert vidám – s ő szomorú árva... De a szemed fényes villanása a sötétben megmutatja utamat mindig reám vigyázva!
Szentély Nékem a legmélyebb Titkos nyugalmas csend a léleknek szent! Ott ahol hallgat a madár ott ahol senki nem jár Nyugalom árad s a csend Tova száll szemed fényében a szerelemég s vár a csendnek árnyékán!
41
Őrizlek Őrizlek Téged őrző szemekkel őrizlek Téged fájó szívemmel Lehunyom a szemem a Te neveddel áldalak búval-bánattal Féltelek az Igaz Valómmal Betakarlak esténként árnyammal Leheletemből leheletednek Visszaadlak Féltelek Téged szeretet tudattal Ringatnálak téged tenger csobbanással Elringatlak téged Isten áldásával.
Tisztelet A szellemünk megtermékenyíti a világot, s a bennünk megszületett kép valóra vál, ha azt kívánjuk Benned Istent tisztelem mert a tisztaság uralja feléd levő nagy érzelmem! Rokon lelkek vonzása, döntő az életben Hisz velük a rokon szellemi akarat Minden álmot megvalósíthat!
42
Kellesz Úgy kellesz mint a földnek a nap Kellesz mint égnek a csillag Kellesz mint sivatagban a forrás Kellesz nékem mint Vaknak a látás Kellesz, mert te vagy a fény a szemed számomra jövevény kellesz te nékem, mert szeretlek én!
Ábránd Óh ábrándos lelkem hozd el a szerelmem már árnyakkal beteltem ő a lelkemen zöld ág a félelmemben a biztonság bánatom a szemei mossák ő az íze életemnek a mosolya vetélytársa a kikeletnek ő adja nekem az igaz szerelmet
43
Éj Ne higyj az éjjnek ha egyedül vagy, A kéjvágy erődből kiforgathat, Kövesd szíved, vezet a gondolat.
44
Lét Létemben hordom arcod vonásait mint fatörzsbe vésett nevek a jeleit. Elmém tükrében fürdetem vonásaid s megmarad számomra egy végtelen álom benned élem át szerelmes zokogásom.
Boldogság Ha látlak boldogság Ha nem látlak szomorúság Ha nem vagy velem a Kozmosz magánya jelen.
Ne félj A földi körhintán veled vagyok száguldok veled az életen át ha akarod. Fogod a kezem: én meg a tied, hogy le ne essünk vigyáz miránk a Tiszta szeretet Bejárnám veled a földet és eget, hogy boruljon reánk az örök szeretet s mert bennem él a Te Istened.
45
Gondolat Ha gondolatom úgy akarja meghívlak én a két karomba nem is hiszed Itt vagy vélem s szemeidet rajtam érzem megfogod a kezem melegen s csókot hintesz reám hevesen szívem dobban szerelmesen karjaidban álmodom kedvesem.
Meghívó Hívogat Valaki hangja nem is hív, csak a gondolatim hallja Hova is hívna, a hegycsúcsokra Érzelmi kalandra Békességre, nyugalomra a szerelem hegycsúcsára Dörgés villám mágiára elnyeljen az alvilág Tüzes lángja.
Vágy A vágytól égtem, Ahogy többször életemben, A találkozásunk pillanatától Szemed tűzverésében Benne lüktetett a szívem Már ha nem is látom, érzem magam A szemed mágikus fényében.
46
Ábránd Ráborult az esthomály az arcomra jöttél felém mosolyogva átölelt a szemed az alkonyatban megjelent a vihar Kibontotta hajam a szél szemed suttogta ne félj! Leigázom a vihart ha kell a Tiszta szerelemmel.
Szél Összekócolta a búzaföldet a szél alatta bogarak hada él szemedben kinyílik a vadvirág élvezi a meleg mosolyát csókjaid kitörése nem gyötör elhagyatottság velem pöröl messze vannak Tőlem karjaid gondolatban érzem csak a Vonásait felveszi gyászoló vágyait érinti arcodra simuló álmaid.
Kezek Kezeid remegő tiszta vágya Kezeimmel öszefonódva Két fájdalom hajnalonta kibontva.
47
Csillag Vagyunk egy pár kis csillag szemeinkben könny csillog Ilyen forró és csábító Nem volt még más Én nem szeretek mást csak téged Tenélküled mit ér az élet Én tartozom egy Vallomással Én nem lehetek boldog mással A szívemben száz cselló muzsikál szerelmes kis szíved mond mire vár én nem szeretek mást csak téged s te vagy nékem a csókos nyár!
Nyár Kihajt rajtunk a nyár heve s mintha szoknyája a nyárnak szívünkbe lengene: Bölcs gondolat, betűkben írt szára Kihajt az életben, Zöld mint az ág a zöldellő határban a szellő hajam bontja s vele a Tájat beborítja s szemünket Titkon betakarja.
48
Gondolat Az ember önhevébe égve ha a másiknak Tűz van a szemében. Lázzal ontja vágyát éli sejtelmes álmát és érzi a szerelmi láz kipattant friss égető parazsát!
Sugarak Kigyúlt a lelkem lángol akár a nap Tanyát ütnek benne a napsugarak aztán gyorsan kialszik s a sötétben él mint egy vak s már az érzelmek se számíthatnak rádöbben hogy optikai csalódás csak a fénylő sugarak!
Gyémánt Gyémántba bújt a két szemed Így őrzöm én az emlékedet! Rejtelmek övezik szívedet, őrt állok melletted többször nem szereted őrzöm a szemed mosolyát mely világít bennem a sötét éjen át. Hűségem világítja szemedbe igazát át.
49
Ha rád gondolok Nem látom a népet Csak nézem benne a képed S érzem mellettem a lépted.
50
Kellesz Kellesz nekem mint a földnek az eső kiviruljon ami zöldellő kellesz nekem, mint nyájnak a legelő Kellesz mint napnak a fénye, Könnyeim lássam a szerelem szemébe Kellesz, mert te hozol álmot a két szememre...
Fény Izzó fény az alkonyati égen Látom szemed fényét Így a sötétben Kinccsé ég szemed tüze szívemben Tündöklő gyémánt a hitemben. Ajkunk ne szóljon Inkább hallgasson Hogy a kincs mely ég örökre megmaradjon!
Vonzalom Vonzalom alávetett az érzelmi hullámoknak Kiválasztunk magunknak az arctalan tömegből Vonzalmat, megmagyarázhatatlan megérzések megérintenek s úgy érzed vele összekötött az életed.
51
Varázs Ha látom szemed szád a gondolatomnak fényt ád Mint egy világító lámpás Figyelem kitől jön felém e Varázs Gyenge, félelmet áraszt felém Így gyengül a varázsfény s felgyülemlenek a negatívumok amit a varázsa ígért nem kapod. Az erő az ember Tiszta varázsa Kincset tesz a lelki számládra Erővel szabadsággal feltölt. Nagyvonalú lelki adománnyal melytől erősödnek az érzelmek így a varázsban már nem lehetnek kételyek!
Érzelem A bennem rejlő érzelem mely feléd int s reád hat olyan ez már mint egy ősi folyamat Ha feléd nyújtom karomat Te meg nézed az égen a csillagokat Lelkemben ettől fázok, akkor is ha felhúzom a kabátomat.
Szív A szívem nélküled halva mintha a föld alatt lakna Temetőben sírdogálva a szíveddel elmenne ő a másvilágra.
52
Szív Amikor szíved hozzám ért dobogott de semmit se kért most már a szívem közepébe ért Eljött utána az érzelmekért a szíved helyet cserélt Beköltözött szívembe s úgy érzi eddig még nem is élt!
Csoda Hiába várok az élettől csodát Nem küld felém lelki vacsorát Rám vetíti lelked árnyékát Elkérem az Isten Tanácsát az élettől várjak-e csodát mert nem láthatom arcod mosolyát az élet nélküled mit sem ád4 csakis érzem élet hűvös oldalát.
Fátyol Magamon hordom az élet fekete fátylát húzom utánam, nem tudni szándékát szövöm, húzom, mint pók a hálóját nékem csupa fátyol az egész világ a színétől nem élvezem a nap sugarát szemem előtt körbe vonta a fény kontúrját fátyolok közt élem az élet sötét oldalát.
53
Kör Körbe járom sokszor a szobát nékem kint már megszűnt a világ Emlékeim vetítik az élet műsorát s hallgatom a csendnek Ritmusát. Eltemetett engem a boldogság Kiélte rajtam a bosszús haragját Vagy a párom vár rám odaát!
Szép ruha Hiába veszek magamra szép ruhát nem látok én benne csak csúnyát az élet köde a fejemre szitált hogy ne lássam meg a csillogó ruhát este lesz már Itt az alkonyat fújja a szél az elmúlt álmokat feketében látok másokat mert feketében látom az élet színfalat!
Tisztaság Ha reád nézek nem hasonlítsz másra Csak az igaz boldogságra. Benned rejlik a lelkem hasonmása szívünk él a Tisztaságba nem kell vinni elszámolásra csak az Isten elé hogy ő is lássa! Hogy szeretjük egymást igaz tisztaságba
54
Véletlen Nincsen semmi véletlen Téged a sors küldött énnekem jöttél mint megrendelt futár Hoztad a mosolyt a bánat után megsimogatott a két szemed s a gondolatom elment veled azóta is nyújtod felém a kezed de a szakadék köztünk minket egymástól elvehet!
Ajándék Ajándékoz néked az élet Valami különös szépet Tőlem kapod az áhított gyönyörűséget. Szeret az Isten téged mert elküldött engem néked Igen néked Lelki küldeménynek!
Ketten Te meg én ketten vagyunk egy egyén ami jó benned az enyém ami rossz bennem az a szenvedély de ha szereted akkor a tiéd! Megegyezünk ne félj Ha nincs is reá Törvényes engedély.
55
Várás Várok és Várok – de mire várok a sok várástól mindjárt kiabálok mit hozhat még a sors, üres zsebeket ábrándos szerelmedet, vagy a felém nem nyújtott két kezedet mely a bánatból fölemelhet de nem teheted mert a lelked nem engedi hogy fölemeld a ábrándos szerelmedet...
Én és Te Suhanva jöttél mint egy árny azóta is várlak, te is várj most már ütött az óra, percenként ketyeg a csókra én te voltam a lüktető karodban s én voltál és mi ketten a fényes nap Te én vagyok én te vagyok ha nem is látlak.
Térkép Az érzelmem kiterített, mint a Térkép az embernek Lehet hogy feléd ez nem jó olyan mint egy szerelmes kolduló elveszítheti varázsát mert megmutatta az álmát s a szembejövő meghátrált.
56
Szerelem Micsoda dolog az érzelmem lopod s tiéd pedig veszélyben forog benned az Igazság elkárhozott hogy mit akarsz azt te tudod. Az álmaim várnak nemsokára el is szállnak Romokká válnak Nincs esélye a fennmaradásnak!
Könny Egy könnyben egy dalban De tengersok jaj van Ha vérzik a szívük belül Csak hullnak a könnynek mert könnyezve könnyebb Könny nélkül a bánat megöl Ha nem láthatom arcod mosolyát Sírni fogok egy életen át Egy könnyben egy dalban De tengersok jaj van Nem várok az élettől csodát Nem várom a napos oldalát Csak láthassam arcod mosolyát
57
Nyár Szememben égett a forrónyár Hűvös volt még kinn a határ gondolatom hozzád odaszáll elkísérem útjára már! Pedig egyedül is hozzád talál!
Csillag A szívem fáj s dobban a könnyem hull koppan Hűtlen szerelmed gyötör a csillagom álma szállva Lehullott a sárba az önpusztulásába Ha nem láthatom arcod mosolyát Sírni fogok egy életen át!
Keringő Kering a nap Kering a föld Lelkem feketét ölt Kering a Hold Keringve száll Deres hajamra talál Nem tudok így élni tovább hogy sírjak egy életen át kering a nap kering a Hold életem fekete folt.
58
Vágyódás Ha Távol vagy Legalább Látni Vágylak elérhetetlen Vágyak eltávolodtak, mint a szépséges holdfény elérhetetlen rejtély a homály gyönyörén.
Emlékkép Ahogy így elnézlek mellettem Vala egy szép nyári délután Ragyogtál mellettem átölelve, Mint Borostyán a büszke fát. Néztem szemed sugarát, Mint Rómeó a Júliát, e kép Megmaradt egy életen át.
Elementáris erők Elementáris erők ha körbevesznek nem bírok magammal, ők keresnek Misztikus vonzalmak lesnek, minden erőt bevetnek. Bennem az ég és alvilág szervezkednek szerelmi mágiával fölkereslek!
59
Ábránd Érzelmi ábrándok sokszor fölkeresnek, letépik rólam a fátylat, s mindent elégetnek had tudják meg rólam kik szeretnek Érzelmeim mélyek Hálójába kerít az ábránd s a Titkos szenvedélyek ábrándok világában élek! Így napjaim szépek.
Mágia dala Szerelem mágiája Koszorút font a homlokomra aranyló fénye a szemedben égve Kigyúltunk tőle a mámoros éjben szíved elém helyezted letétbe ez nagy volt a szerelem szemében mágia uralma minket megáldott a szerelem füstje szólott eggyé váltunk! A szellemünk játszott s nem láttuk többé a világot.
60
Gyöngy A szemem igaz gyöngye a lelkemből válogatott könnye. Drámai hangulatok fogja leszek ha szívemben hűlnek az érzelmek. Vagy elhagyott engem ki szeretett Túlvilági költözésre Tőlem búcsút vesznek ilyenkor gurul a könny, mint a gyöngyszemek A súlya nézi az igaz szerelmet!
Jég A szenvedélyem örökké ég lehet nyár vagy tél, szívem szerelem nélkül él. Lehet tél vagy nyár, eshet a hó, süthet a napsugár bennem a jég is égve jár el mint viharzó ár ha nem a szívemre hallgatok akkor félig meghalok. Kihűlök mint a halott Inkább választom a jeget S melyen szenvedélyemmel elolvadok!
Tűz Arany a Tűzben, Vagy a gyöngyszem sosem ég el, mert az igazi csakis így Történhet az igaz szerelemmel.
61
Szem A szerelem szeme reám hálóját kivetette szívem fogságba helyezte. Többször bánatos vagyok, s gyötörnek a gondolatok Fájdalmasak mégis szépek, s boldogok a szerelmi álmok
Álom Nem tudok aludni hideg van a télben odaki gondolatban a világot körbe járom. Nem nyugtat meg e gondolati utazásom mennyivel jobb lenne ha a sors küldene az éji árnyon egy szerető szívet, ki visszahozná az elrabolt álmom olyan egyszerű az egész Ha egy Vonzó érzelem ott lebegne az őrült Vágyon szerelem pihenne rajtam, mint egy igaz álom a megtépázó, csaló délibábon.
Élni kell A mi szerelmünknek élnie kell közénk nem állhat senki se! Amíg élünk így legyen a vágyunk maradjon meg két ember eggyé válhat ha kell Hulló csillag fut az égen minden múló, mai jön a mi szerelmünk sose ne múljon el a sorsnak megköszönöm bár mi is lesz velem veled csak ez ne múljon el Tartson örökkön! 62
Halotti románc Ernőkém, kérlek szépen Ne haragudj az újévben Nem voltam nálad a Temetőben, gondolatban ott voltam veled kiküldtem hozzád a képzeletet virágcsokor helyett. Néked még a világon a helyed! gondolatban Te hoztad nékem az Illatos újévi Virágkelyhet. Egyedül Vagyok, mint egy halott azért, hogy a föld felett vagyok a szerelmem a Párnák közt az újévben is dideregve megfagyott.
Függöny Gyöngyfüggöny mögött szemeim folyton csillog bánatos a szívem s csak sírok nem vigasztalódom szembenézni az igazsággal szívnek fájdalom, megvirrad vagy este lesz csak egyre gondolok a kedvese engem becsapott. Nem gondolja milyen fájdalmat okozott.
63
Szív Szíved hozzám lopakodott alig vettem észre mikor költözött belém oly gyorsan történt. Nem is kért engedélyt, s most már senki hozzá nem fér szűk lett így a tér, a két szív egymásba szorosan összeér!
Arcod Nékem arcod a fény, mely lelkem éjjelében él: Téged ki tudja merre visz a szél, az én szívemben e gondolatra ott a rém, mely áthatott, mint szélvész vágtatott, sóhaját megérezték az égen a csillagok.
Szívem Szívem szívedhez menekül. Érzelmi gondolatim rajta ül, belsejét eléd rakom, olvasd el a gondolatom, mint megfogamzott átok hideg ködös az idő, nem látok. Szerelmi bánatom feketébb a sírnál, Mintha más világról magadhoz hívnál!
64
Helytartó Számodra hol van az én helyem, úgy érzem nincs hely szívedben a Kijáratnál Van egy fogadóterem s vár a szív mikor szólítanak be engem az ajtóban ott csüngök szíveden a fogadó óra rövid – szívem Védtelen fogadjam szerelem helyett a sorstól, ez is Kegyelem!
Tél Kellemetlen Téli Idő Kedvemre boruló gyász fedő! Ketten vagyunk a szobámban, én és a szomorú vágyam. Le akarom Igázni, Valami módon kijátszom, Ne legyen a hatalmon A szívem meg gyászban, Ha nem kellek csak fogadó órákban Akkor hűségesen őt miért várjam.
Kint Kint a világban lehet ősz, mely lesöpri a fáról a levelet. Lehet tél, melytől megfagy a lehelet szívemben miért van örök zöld lomb, mely vár tégedet, miért nincs benne jégvirág, mely téged elfelejt!
65
Szív Olykor szívem lüktető erén vad ösztönnel száguld a kín, mintha Büntető zsarnok uralkodna szívem húrjain. Bujdos a reményem, Mintha őt is a zsarnok keresné fel. Tőle egy meleg tekintet, melyet az őszi lanyha napsugár vet letépné e bilincset, mert a halvány mosoly a naptól hozzám szóló Ígéret!
Hold Megkérdem a Holdsugarat Nem látott-e az ég alatt. Könnyen megismer Téged, hisz elbűvölte a fényed. Kimegyek az ég aljára Üzenetet tőle várva Nap is elbújt minden árva Vezércsillag Téged látva. Vezess az utamon őhozzája.
66
Illatvarázs Illatod átitatott. Bárhol vannak lekötve a gondolatok visszacsal a Te Illatod, bőröm alá furakodott meg van a te akaratod. Így velem vagy mindig. Lehet hogy így akarod? Elkövetett erőszakok? Sejtenként megélő szerelmi hódolatod. Felszívódsz bennem, mint lelki eledel s így a Testem ha akarod akkor sem hagyhatod el.
Harangok álma Álmukból ébredő harangok minden reggel hallom őket ha a szívemre hallgatok. Óh álom, átkozott álom mindig látom a száraz virágom alig hogy kinyílik máris hervadtan találom. Halk lépteidet lesve, dobban a szív: figyeli mint félő madár, mely a zajra felszökken, s a párja már hívja. Remeg a szív és fáj Ha megérzi, hogy el se kezdődött, az érzelemnek mégis vége már.
67
Szív Szívedre balzsamot lehelő Illatos gyöngyvirág Feldíszíti lelked oltárát a sötétbe zárt magányodra száll szívedben fénnyé vál..
Arc Felbukkan egy arc jelentéktelen s mégis hat és megismered a fényt és élvezed a reményt, mely sokat ad Tőle van De hat, mint egy benső hang.
Titán Hova lettél Titán szerelem megakadt mint valaha szemed a szememen lehullott a fekete fátyol a fejemen. Darabos a lét nincsen kegyelem szívem eléd viszem lelkem kendőjét kiterítem a szerelmet fehér Titánként Kedvelem.
68
Özvegy Egy úr Reám szemet vetet öröm helyett tőle szenvedek özvegyi ruhában látom sápadt lelkemet. boldogság helyett nyomor lepi szívemet Tehozzád vágyódom Lovagom Vágyad hozzám az utadon kinccsé Változzon.
Mosoly Reám szállt a mosolyod reám szállt és átkarolt velem volt s rám hatott Testem lelkem boldog volt Beosonó mosolyod, délibábos álom volt.
Ringató Ring az erdő minden fája ha fúj a szél és szellő a Koronára, Ring a folyómedrek szája csókok csókja Tovaszálla Ring a nádas susogása Pillangóknak szövő álma Ringom én is álmodozva Kebeleden ringatózva
69
Szerelem Lehet hogy szerelmed Kínokban szenved Akkor sem hagyd Kifosztani a lelked. Ha ropogó Tűzben égsz maradjon akkor is meg az elved a szerelem füstje eloltja a Tüzet benned.
Álom Remegve lobogva égek ha szerelmes mondatok falán reád nézek Kigyulladt a vágyak, csillogó fénye Elborult agynak nincs sok reménye Poklok, Piros aljában, a csókok szövevénye.
Alkony Élete alkonyatán szívében borong az ember engem alkonyat vágya ölel. Művészet a szerelem magányosan a végzetem vonzalmi érzelem fékezhetetlen Nedűjét ha nem iszom Fantáziám leírja versekben.
70
Temető Ha a szív egyszer megreped, miért nincs Reá ír! Hogy begyógyítsa a sebet, Így a Temető élve eltemet.
Éj Sötét az éj, s mégse nem fél mindent látván szerelmesek ölelő karján szenvedélyes csókos ajkán Holdsugarak szálló Árnyán. Árnyak netán Angyalszárnyak Szerelmi mámorba mártva A vágyódó lelkemre találnak Mint az álom Tova szállnak Szellemi szerelemre várnak Nem valók e kiürült világnak.
Ringat Ringatásod fölkavar Víznek habja betakar Tengeri örvény táncok Régóta reátok várok Küzdelmes szerelmi álmok!
71
Tűz Szemünkben forrón égett a láng Isten ki a Tüzet gyújtottad ránk égő fáklya lett az életfánk Forró hévvel átterjedt mireánk Parazsa izzik örökre kiterjedt mireánk.
Fény Nem csillog rég a szememben a fény. Pörölyös szénrakás a szívem közepén. Kialudt benne a Tűz, a bánat magához fűz. Könnyet nevelő Ha nincsen szerető Átkozott szerelem mit hoztál énnekem bánatot, zűrzavart. Nézem az októberi szélben a sárguló avart.
Zokogunk Zokogunk csendesen Bőrig ázik lelked s lelkem Ármány tépte szét szíved s szívem.
72
Pillanat Egy fényes pillanat a sötét ég alatt úgy érzed nem vagy magad és az utad szabad De egy eltévedt mozdulat S a lelked ott marad A Csillag kő alatt.
Forrás Menekül a lelkem Valami megfoghatatlan máshoz föld mélységéből fakadó tiszta forráshoz. Fakasszál vizet Istenem a mélyből Szomjazó lelkemnek Kristályvizedből.
73
Isten Keresem az Istent lelkem hajlékában agyam úton rohan felfedni a gondolatvilágban. Elfut az égre, körbe kerekségre Keresem kutatom Szellemi igékben lehet hogy bennem a Temetése. Bölcs gondolat szállj reám Gondolok az igaz magvetésre Ne gondolj azonnal A Teremtő Temetésre.
Tévelygés Én nem tudom mi ez Szeretsz vagy nem szeretsz szívemhez tévelyegsz Lelkem falán átlesel Varázsod melege rám lehel gondolatim velem perel de szívem válaszul énekel lelki világod fénye reám borul a sötétben.
74
Víg özvegy Az özvegy fekete ruhát ölt Fekete a fátyol Ha reá nézel úgy néz ki mint aki gyászol Közben ide-oda bámol Végy magadra Többet Pirosat meg zöldet a feketén átlátszik a lelki örömed.
Gyötrődés Álmatlanság gyötrő Nincs szememen álom Becsukott szemmel szemeidet látom Nem tudok aludni? Mostmár nem is bánom. Legalább ébren is rólad álmodom.
Vágyak Élni a Vágyban olyan mint járni a Tündérországban Télben vagy nyárban élni a vágyban a hihetetlen ámításban de mégis szép világban.
75
Fény Ha egyszer elmész megmarad fényed csillogása hajnali felhőt Terelget az alkony szövi a szelet a folyamon a szél hatalom! De fényességed átkel a habon S övé a hatalom!
Férj Férjnél vagyok véled s mégis egyedül Eszményi házasságot élek mint fátyol körbevesz a szellemed Nékem kisorsolt az Isten téged eskü az égben köttetett! Egy életre köttetett e szeretet – nem tudom felbontani mert Tiszta és igazi Nem vagyok szabad s a sors a lelkemnek mást nem ad, égi Törvény szerint halad szemem égi siklóként halad szívem bolyongva szalad szeretni Nagyon is tudna se innen Se túlról az út nem szabad.
Nézz reám Szemed fényét a Nap sugarában küldte, Ragyogjak én is a két szemedben, Istentől ajándék szerelmünk születése. 76
Mosoly Mikor először nálam voltál mosolyodban Nyarat hoztál Te voltál a való álom gyors lépteidet most is látom a szobámat körbejárom azóta is midig várom.
Szív Szívem a csónakban csónakáz Ha csókoddal ringatnál ez a Vágy egy szívvel egyedül csónakban evezni lidércnyomás szívnek mondom kitartás jön a vallomás!
Szív Szívünk örökre összeforrt nekünk mint két gyémánt gyűrű úgy érzem ez lenne végzetünk Bensőm hozzád örökre hű Nélküled a virág illata is keserű szívem csupa tövis és tű S az élet nékem semmi szépet nem szül jobb tenném ha kicsavarnám a szívemet tövestül!
77
Hideg Kint hideg volt a bensőm mégse fázott Nyílhatnak az ablakodon a szobádban a jégvirágok Ha az élet néz reád Nyújtja feléd Karját Így szívedben a jégvirágok Elhozzák a boldogságot.
Boldogság Reám hullt a boldogság kábító Részeg öröme Pillanatiga volt szívem vendége szívem mostani vendége a bánat keserve óh szellemvilág, számítok rád Kínáld fel már a Harmóniát! Életemnek ad meg még a Virágzását.
78
Szívek Piros szín jelenti nékem a szerelmet és az égen a napot, a reggeli pirkadatot, a sárga szín a féltést és a vágyat mely benned olykor kiálthat. A kék a szemed színét és fényét s a tengert, mely oly kék akár az ég! A Narancs színt a Budhista láma kabátja mely a lemenő nap hasonmása a szép zöld szín beborítja a földet és feléje int s reményt hint színek csokra virág hasonmása szívnek szeretet virága!
Szív A szívnek Tavaszán a Nyárnak araszán a szerelem egy délután mint a madár elszáll!
Szem Nagy hatóerejű szempár Igézve hat reám Inspirál Hatóerőre juttató szemsugár mágikus pillantása száll bennem az ereje jár uralkodik rajtam s mégis felé megnő a hatalmam. 79
Nap Forog a nap a tengelyén Felmászik s néz az ég tetején s lehunyja szemét az ég fenekén Tűzmadárként ül a szekerén fénylő vörös tolla a földet beborítja életedet átragyogja s a sugara szellemed világítja.
Kapocs Ahol két ember összetartozik ott tűz van összeolvadnak eggyé válnak így jó! A szellemvilágnak a Kudarctól együtt sírnak de vele nevetve megvívnak.
Érzelmek Értékeim csak az Isten látja az emberek Beletapossák a sárba Kiutat innen hogy találna Így hazug ámításom legyőzöm S Tiszta érzelmekkel szerződöm. Hamis szenvedélyen nincs frigy s öröm Így megállítom a küszöbömön.
80
Híd Karjaim hídja alatt elvonulsz mint a vízáradat emlékül magamba iszom arcodat belsőmbe szívom Kedves hangodat a gondolatra felszökken a szívem vérnyomása lelkem belül a szerelem kalodája Ha elvisz tőlem a viharos áradat Megmarad bennem e vésett gondolat!
Virág Óh szerelem virága egy csokorban az előszobában mereng egyedül az elmúlásban száraiban a vére szikkadásban reá nézek, benne rejlik szívem szomorúsága Gyökerei is elvágva szerelem virága lelkemen érzem elítélt a Halálra!
Őszinte Ahogy úgy néztelek, az este a szemed lesve vakítón csillogott ragyogott akár a csillagok nézem, hiába nézem becsapott Igazi csillag még sohase hazudott Fénylik, mert tiszta és nyugodt.
81
Szerelem Óh mily szép szerelembe esni az első látásra úszni a mámoros boldogságban ha a nagy ő Viszonyul a viszonzásban mindkét fél részt vesz a gyöngyszórásban s az igazságban szerelmi Tisztaságban.
Rózsa Szóródjál rám Illatos rózsa, bírjál rá engem egy szerelmes szóra meséld el nékem miért hagyta el számat a nóta kiürült a szívem nem hallik a dal azóta Sértődött a lelkem haragban a dallal a Kedvem Kedvesem!
Érzelem Ha egy napon lehullik a félelem lepel az érzelmek Illata a légben felemel, a boldogság nem a részegség jele csak a lelked bilincsét vesztetted el.
82
Így szól Isten Én terólad el nem feledkezem Veled leszek el nem hagylak Holtaidból föltámasztalak Bölccsé teszlek Tanítalak szemeimmel tanácsollak! Jó érezni a kegyelmedet! Vigasztald meg a haldokló lelket föld fölött van – nem eltemetett csak te tudod vigasztalni a beteget.
Szerelem Elérhetetlen szerelem számomra túl van a Tengeren csúcsokon az Ararát hegyen Hiába nyújtom felé a kezem elérhetetlen
Éj Leszáll az éj szépség mosolya csillagok közt beles a hálószobámba rám néz, meglep, álmom mámorában álmodom hogy kárhozva Tart hajnaltűz fogában, a nap nyíl záporában a szerelem Isten Nászában az ábrándok házában.
83
Fogalom Neved nékem fogalom előttem lóg mint gyöngysor a kirakat ablakon nézem őt szerényen hisz övé a hatalom én meg állok s várok mikor Int felém a ablakon.
Láng Szememben a láng kiégett Nem látok már mást csak sötétséget Hiába ébreszt a dal az ének ha nem láthatlak soha Többé Téged. Körülöttem érzem a Tátongó ürességet. Nem ád nékem semmi ez a földi élet.
84
Ki vagyok Az vagyok kinek születtem az Égben Isten rendeletében Úgy érzem karmám az erényem: megvalósítottam énem. A csalódások próbatételek bűnöm netán az igazságtétel? Jó lenne a Karma levétel Haragban vannak sokan a tisztességgel beszélni kéne az éggel!
A szív Szívem előtt lelkem zsámolya Találd meg a kulcsát hogy bejuthass hozzája szívem kapujába.
85
Pillanat Ne légy nékem csak egy pillanat, A lényeg gyorsan elszalad, Nékem te vagy az ősi pihenés, Ha gondolatom Téged megidéz, Bennem a rossz elenyész.
Ki vagy nékem Mély homályból titkos üzenet, Örökké nyújtottad felém a kezedet. A szakadék köztünk lebegett Mi maradt számomra, csak Emlékezet a lét keskeny hídján.
Arany a tűzben Sosem ég el mert Rajta az igaz fém jel. Ugyanígy van a szerelemmel, Ha tiszta az érzelem, Lobogva lángolhat, Akkor is megmarad.
Gondolat Kigyúló gondolatok Testemnek lelkemnek szépet adó fények! Felém szálló érzelmi hullámok belőlük élnek s a vágyak szárnyán égnek s behódolnak az élet gyönyörének. 86
Szerelem A szerelem berkein elapadnak érzelmeim! Gondolatim repül mint a nyíl elakadt a boldogító ölelés az epedő hír, a csókos álom álmaiban sír könnyfolyamban a kikötőben nem jön sose hír!
Gondolat Miért van úgy hogy a szeretetre várni és vágyni kell miért van hogy a boldogság magát sose éri el! Miért nem lehet szeretni őszintén s őreá mint Istenre nézni fel! Miért nem lehet Katedrálisra emelni érzelmünket ha oda vágy s oda kell!
Felelj Felelj, a pilládra Hulló hópehely, olyan mint a könnyem, mely a szívedre lehel? kettőnk mosolyából kinyíl a cseresznyevirág Böjti szelekben nevet mireánk! 87
Ég Ha hallod hogy suttog az ég Üzenet tőlem néked üzennék! Ne feledd hogy élek még gondolatim csak a Tiéd Nálatok bármilyen kék az ég.
Szerelem Ha a Szerelem ellepi szívedet a Téli nap is melegebb boldogságtól roskadnak a sötét fellegek új rügy szökken fel ha nézem a szemedet lüktető vér ellepi az eredet szívedben Aranyharangok Zúgnak reád szerelmi álmok borulnak.
88
Vihar Vihar Tombol a lelkemben a sors feléje miért Kegyetlen elvette azt kit szerettem azóta nincsen Kegyelem Haragban van velem az érzelem Száműzetésben van a szerelem egy Távoli rejtett szigeten Az Istentől jöhet már csak Kegyelem Azt mondani Valakinek Egyszer még szeretem!
Szerelem A Halál és a szerelem két rokoni érzelem Halálosan szeretni, a sorstól: Kegyelem szeretni a halálig Isten Kapocsa a lelkeken Az ember sokszor elmegy szerelméért a Halálba lehet Halálos szerelem első látásra.
Fények Kigyúló fények a szívnek remények ha köszöntenének úgy érzed a csillagok helyet cserélnek olyan ez ha a szívedben Lángoló tüzek égnek Kigyúló Remények néznek megköszönöd az égnek.
89
Virág Látván a virágok hullását éji gyönyör, nappali Tükör mását szépség és szerelem múlását Ez a rideg Valóság
Tavak Éji Tavak tükrén Ifjú evező most lenne jó a hű szerető szenvedélyes vágy beteljesülve se csökken szívnek rablója a lélek, Bűnbe csalója a gondolatimban hozzám száll a szerelem Királya
Virág Hegyek alján az Illatos virág Pompázóan nyitja szirmát szerelmi láztól piruló virág Kéj gyönyörben várja a halált.
Bűn A Vágyak és az álmok a Bűntől reám vetült árnyak? Karmai az ember sorsának Pedig csak a lelkem teste, A szerelem szárnyának!
90
Kedves Mint lehullott virág szirma annyit ér a kedvesed csókja mosolya szép, szeme csalfa szíve-lelke hűtlen fajta Nem tartod a szemed rajta máris saját magát csalja nem kell néked az ilyen fajta.
Rózsa Nem anyától származtál Rózsaágon nyílottál szerelmed gyorsabban elhervad mint a piros rózsaszál.
Sors A sors miért hozott felém hogy netán szívem elveszítsem én? elkerülöm házad, nem járok utánad hamisságod hűtlenséged ártson mos már másnak.
91
Seb Oly nagy szívemen a seb Vér színezi a verset Némelykor lelkemen egy márvány Kastély S uralja az egyedüli estély gondolatim hajnalig simítja hajad reggeli szürkülő fény, megfújja a kürtjét. S te árnyalatokon látod S érzed az istennőd kebelét maradnál rajta örökös vendég.
Madár Csiripelő madársereg Vonul el a fejem felett Kétkedéses lelkesedés hova vezet? Csakis nyugtalan bánatot teremt Nem boldog az mindig ki nevet Ha boldogságod beléd veted majd arathatod szerelmedet!
Szíved Követet küldök szívedhez Követelem mondja el hogy mit érez mondja el hogy viszonyul szívemhez adja szavát amit érez nem csalfaság legyen rajta a vérszerződés Pecsétje az igazság: megkövetelem Tartsa be a vérszerződés Tartalmát, Különben Követeim elkapják a gazdáját.
92
Ábránd Ábrándomat küldöm szemeimmel feléd. Kihűlnek a vágyak Ha nem fogadod melegét Elbocsátod az elmúlásban A roskadozó reményt! a kegyetlen sors kiszárítja a belém ültetett szenvedélyt.
Ki vagy Ki vagy te, mit akarsz Tőlem Érintenélek elfutsz előlem gúnyos játékot űzöl belőlem? Mosolyod Több fájdalmat ád mint ahogy Te gondolnád sokan élvezik arcod mosolyát nékem ő adja szívem fájdalmát. Ábrád emlékül beírom egy kőbe Mosolyod és neved kiírom belőlem.
Sziklavár Legyek a hegyen sziklavár legyek lehelet a láng falán legyek halk sikoly a lelked szirtjén s oldalán legyek végső gondolatod a szerelem kialvó halálán!
93
Erdő Erdőben sétálva virágot kerestem Erdő sűrűjében titkokat éreztem napos s árnyékos téren a virágok mezejében a legszebb virágot keresve néztem s gondolatban már tudtam éreztem ott nyílik a legszebb a fénylő szemeidben!
Érzelem Az érzelmeim az értelmem nem hagyja feljönni az értelmem érzelmem követi érzelem s csalódás egymást öleli. furcsa együttes akkor is Ha az ember nem szereti.
Máglya Máglyagyújtás lángol éghet télen is meg nyáron Nélküled én a Tűzben is fázom. életre nincs vigasztalásom rejtélyes rejtvény ébren az álmom arcod csalogat, mindig látom pedig nem is vagy ezen a világon.
94
Az ember Szívében él a szerelem, Néha daccal. Pályája után fut Vetekszik a csillagokkal ösztöne gyökerét fölemeli a napnak! Szívét s szerelmét elfeledteti e modern korszak.
Falevél Szerelmed Idejébe jött, szívemnek egyszülött egy darab ég s új csend fejünk fölött Repülünk az ég és föld között szemed Tükrében szemem ég a falevélen ott az ütőér, szerelememben a szenvedély, mely a gyökerekig ér.
Égi bál Egy égi bálba szökkenek éji fényt kergetek jöhet tőlem napkelet ha egyszer én elmegyek vissza sosem érkezek.
95
Az éj Gondolatim tüzel az éjben Melyből fellobban a lelkem Belepusztulok a szerelembe!
96
Várás Mennyit Várjak, mennyit ezer lépés a szívedig? melyik lesz az ezredik, melyik visz a halálos mámorig az óhajok óhaja sebe be nem telik.
Szerelem A szerelem mérgezi a lelket élve élveznie e halálos szerelmet gyilkosok a percek ha nem lehetek Veled Várakozni reád égő gyötrelmek szerelmed Izzó máglya lángja e fájdalmas szívemnek Vágyak halála s halálos vágya Ilyen is lehet egy szerelem históriája.
Mosoly Mosolyod Hozzám Tévedt lehet hogy másnak Ígérted? Vágyaim Vonzalma kísértnek Ezért a mosolyod rajtam réved, Koldul a lelkem lelki morzsákon élek Ne csodálkozz ha ezt mondom néked.
97
Várlak Esti fényben, szürkületben szőj szerelmet az énemben gyertya fénye rebben úgy várlak a csendben szőjed szerelmed szívemben hogy el ne felejtsen Lopd el szabadságom A bilincset kincset várom.
Mosoly Mikor először nálam voltál mosolyodban nyarat hoztál Te voltál a való álom gyors lépteid most is látom a szobámat körbejárom azóta is mindig várom
Ajkak Tegnap ma és holnap a vízcseppek összefolynak megtalálják egymás felé az utat. Csillag útján is jön öröklet s hallgat ugyan azok az ajkak egymásra reá találnak az elfelejtett csókok befelé hallgatnak.
98
Szív Szívem egy csónakban a víz árral harcol! már nem tudok semmit magamról hova megyek, ki vagyok – mi vagyok körülöttem ingadoznak a csónakok, a Hűségem tehozzád el nem hagyott követ utamon a csillagod, mert harcolni csak Teérted érdemes gyere utánam s utamon kövess evezni a szívnek csak így érdemes!
Elvonulás Visszavonulás késztet s belülről mégis mást érzek feláldozom magam hátat fordítok a sikereknek ambícióm Így sincs letarolva ez az érzelmem titka ha bölcsen felismerem hogy a harctéren semmi helyem Letépem magamról e gondolat fátyolt, ha már nem lehet tudni ki a barátod. Visszavonultan lehet még az érzelmem áldott, s csak az számít hogy Tetőled Legyek Imádott!
99
Szemek Duzzad a vér A szív pattanni készül A sötét éjben szemed világít mécsül
100
Nyugalom Gyere haza nyugalom erőm nincs vad madár a mezőn Nélküle remeg a szív, remeg a kéz lüktet Bennem érted a vér mindig izgul Valamiért le-föl rohangál a képzelet mi is lenne nélküled!
Te és én Hangolódjak össze Veled, a sírig két cserépdarab is ezt teszi ha össze illik Szemem fénye Tőled Izzik mert a tudatodban kerestél mindig! Az égben Teremtettük a földi Találkozást Nem engedjük senkinek e Varázst gonoszan szétdúlni lelkem adásban van hagyják boldogulni Késztet a szíved, Kezem megfogni mert az ég súgja néked nekünk Itt a földön Kellett alkony előtt még Találkozni!
101
Kéz Kéz? Igen Int felém egy kéz Valaki szeme vissza néz Keres engem a gondolat mezején Nélküle Tornyosul a szenvedés. Szorzom – osztom mind kevés nem jól alakul a számvetés Hátam mögött az idő oly kevés!
Élet Az életem boruljon Virágzásba az örök változás folyama lágyan ússzon a Harmóniában Terítse be szívemet a virágzása Mint cseresznyefát a cseresznye virága Repdes a szívem, mint a madár Követem az útját hozzád leszáll Leborul eléd Te vagy szívemben a mennyei erény.
Érzelem Titkaid előttem lépked lehet hogy tőlem félted! Tiszta érzelmem előtted térdel Az Igazságért feléd nyújtja a két kezét a homály kioltja belőle a szeretetét a Boldogság alapja az őszinteség!
102
Egység Úgy érzem ős egységben Vagyok veled Valami súgja ha nézem a szemed. Drámai jelentek Több felvonásban olykor van közöttünk De már nincs szokásban misztériumban élünk ez uralja a közösségünk az arcodról könyvet lehet írni a lényed szorosan beteríti az Univerzum hordja rólunk a nagy titkot a Te titkod úgy érzem előttem nyitott az ős egységünkben végképp belebonyolódok.
Fény Izzik a nap jön a fény lüktet tüzel a véredény jobb ha a szenvedély villáma sújt a szívnek falára mintha a férgek foga rágna agyam szomorú gondolatába.
103
Dal a szerelemről Édes kis virágom Téged az Isten áldjon őrjöngök érted Ha nem látlak téged mert nekem rendelt az élet Nem adlak másnak ne menj el kérlek hogyha nem látlak a felhők szállnak sötétet öltve magukba zárnak Könnyeim titkon reád hullanak.
104
Boldogság Aki boldog csillaga tündököl körülötte fénnyé válik a világ Nem törődik a holnappal s nem pöröl csak álmodozik ébren örül, vidám mert teli van fénnyel Nem veszi észre a rohanó időt Boldogság együtt jár az idő szellemével.
Árva Fejem öledbe hajtom Tán meghallod sóhajom a Bánat ajkam bezárta szív az érzelmek közt is árva az agy a gondtól kába megkötözött a vágy: hiába! Lehet hogy jobb lenne rabnak Így is a sóhajok maradnak Zsongítson versem hangja mint a lélek harangja.
Lélek A lélek fele mintha feléd lengene szelleme betakarja lelked s vigyáz a szíved lépésére Ne fedjék be lovas árnyak Mert szívemre visszaszállnak Mint tüzes tükörbe járnak Magánháborúként a szívbe kószálnak-
105
Önfeláldozó Angyalok nyelvén beszélhetek hozzád hitemmel hegyet mozdíthatok lehetek önfeláldozó Tüzében égő áldozatod Írhatok Verset, könyvet, Prédikálhatok néked mindig a keskeny ösvény végén az utolsó pislákoló fény maradok.
Búcsú Búcsút mondott a nap a szerelem végnapjainak Lemenőbe tart S bámulja a házfalat Én meg bámulom őt jó néki ő elmegy Engem Itt hagy a szenvedőt végére érő érzelem végnapjait számolom osztom, szorzom, kivonom akárhogy számolom nem értem miért hagyott el engem e Titokzatos szerelem Alig hogy felbukkant Máris búcsút mondott Akár a lemenő nap Én bámulom az üres házfalat.
106
Fény Felém néző fénylő szemed a Napsugártól érkezett A szemed nem lázad ha a szádból is fény árad. Ettől fénylik arcod Fénylik szemed Így a benned lévő Rosszat a fénnyel eltemeted!
Dísz Élő dísze vagy a szememnek Díszelegsz benne ha rád nézek örül a lelkem: e májusi Kikeletnek Ritkán látlak s mégis szeretlek!
Bántalom Bántalmak érték szívemet senki sem emelt reá kezet a bánat mint láncszemek egymás után gyülekeznek se vége se hossza Viharban ő a süllyedő hajó árboca! Hiába nézi a napot az égen bele kell hogy nyugodjon az elmúló süllyedésbe!
107
Dal Párbeszéd a lelkemmel G-dúrban életemben benne élt a dallam már rég kikosaraztam Nyári délidőben élt fisz-mólban Vele a párbeszédek sokasága hiába Szívem fészke zárva Rá se néz a repülő csalogányra.
Narkózis Narkózis lakozik bennem Pedig nem emlékszem hogy bevettem Zene-bona nem él bennem a szomorúság a szerelmem csüngenek rajtam mint szemfedelem a sátán is sajnál engem... Így ezer lépést feléd már nem teszem a felét már megtettem, nem látom a lábad hogy jönne szembe így elfogy az érzelmem!
108
Az élet Az élet értelme addig van amíg a szeretet és szerelem körbefonja az embert a hálójával ha egymást fonjuk körbe ez a lelki nagyság öröme. A szerelemtől duzzad a lélek és a telítettség emelkedése és a vér és szív verése föld és ég erejének fejlesztése.
Férjemnek Rég elmentél már Fogyik az idő alattam Hozzád szívemben hűséges maradtam. Bennem élsz a gondolat-magban S újra meg újra kikelsz belőle Megújulva, fénylő öltözetben. Téged kárpótolni nem tud senki sem, Nélküled hogy tudjak így élni? Az Urat kérdem.
109
Zene Az igaz szerelem Zenéje Isten szerelésben szólnak Ilyenkor a szerelem morfiumok egymásra párolognak egymás Testére – lelkére vetített szerelmi kép már egymás tudatába lógnak s a mély rezgésű érzelmek húrja feltöltődik szerelmi súllyal.
Villám Lélek villám ha egy percre kigyúl Testemen agyamon egész lényemen átfut mint vízesés a hegyeken. Érintése megmarad egy életen, s e fénylő lelki pillanatokból feltöltődök árammal érzelemmel s az Időm rohanó siklóján velem marad mindig e szárnyaló lélek villám, s újra meg újra eljön hozzám!
Pillangó Bár Pillangó Lehetnék átrepülném a földet. Így talán feledném emlékeidet. Láthatnád szárnyaim bánattól amint kitépődtek. Emléked utolér bárhova is megyek, Hiába Teszem meg e nagy messzeséget! 110
Érzelmek Érzelmeim uralnak engem mondom én, de nem akarja elhinni a lelkem egy-egy versem a nagy szerelem átélem amit Írok mintha megtörténne velem ez azért van, mert bennem átélem az érzelmet Verseim felfényesednek olykor homálya vesznek olyan mint a hangulatom Fölmegyek a mennyei létrán Ott szívemből megpanaszkodom A világon szerte sehol Egy ismerős szellem rokonom Ez szomorúságot okoz lelki árnyamon
Bécsi csárda Bécs városban nem is olyan régen magyar csárda volt a közepében csaplárosné és szakácsné magam voltam kérem Pincér főúr volt a hites férjem. Olykor-olykor Volt ott nagy mulatság kirúgtuk a csárda magas falát szólt a zene, állt a lakodalom minden héten a Richárd Wagner Platzon. Énekeltünk népdalt, magyar nótát. Így vigadtunk több mint húsz éven át: És egy napon eladtuk a csárdát.
111
Szorentó Szorentóban jártunk Te meg Én szerelmünk fürdött a Tenger Közepén Hullámok szárnyán repültünk a nyárnak araszán a habok csókolták egymást délután. Ha leszállt az éj a víz mesélt, szerelmi álmokat hozott a szél, messziről gitár hallatszott s boldogan ragyogtak a csillagok. Szorentóban a szívünk érzelme aratott.
Út a tengeren Utunk vezetett a Tengeren át jöttél velem szemben kezedben volt egy pálmaág azóta is kinyílasz szememben, mint a Déli citrus virág zöldellő reményt Terem e gondolatvilág!
112
Szigetvilág A hegyekben vala egy szigetvilág Szívünknek adta otthonát. Büszke magaslata volt, alattunk a rónaság lábunk előtt hevert egy csodás álomvilág, a háztetőig ért a rózsaág, virágba bújtattuk a fehér ház falát, egymás kezét fogva énekeltük a szerelem dalát!
Capri Kapri sziget Tetején álltunk együtt Te meg Én alattunk hullámozott a Tenger a mélységben belenéztünk mélyen egymás szemébe, a Tenger moraja zenélt, a szemük egymásnak mesélt, s fejünk fölött ragyogó nap nevetgélt.
Ketten Ketten vagyunk te meg én Tart az Isten a Tenyerén ma nagyon jó veled átölel a szerelmed minden vak és néma lenne nélküled. 113
Néha Néha-néha álmaim visszatérnek néha még dobban a szívem néha szerelmet Ígérnek s néha el is hiszem mesevilágban élni szép lehet úgy képzelem.
Nap Keresem napomat lelkem középpontján Álmaimban szebb Volt az öröm Több volt a boldogság Becsapott a valóság minden ami szép olyan rövid mint a villámfény s eltűnik sokszor a remény.
Tenger Elmennék én Túl a Tengeren Ha más lenne ott az életem. Kinyílana októberben a cseresznyevirág, bolyonganék míg nem találok rád. Idehaza a hűvös köd szitál az életem most már Ily sivár Gyere haza édes szerelem, Szerelemről szól az életem.
114
Nápoly Haladt a Vonat Nápoly felé Idegenvezetőnk ő Volt és mesélt már nyújtotta a Tenger a kezét Repesve mondtuk egymás nevét Nápoly szerelmet adott és szenvedélyt azúrkék Partján hajó a hajóhoz ért sirályok repülnek a víz tetején Emlékbe megmaradt e költemény sütött a nap, nagy volt a fény sohasem volt felhő az ég Tetején.
Varázsálom Álmomban Idegen földön jártam én Boldogság lakozott a szívem közepén. Tükörfény játszott a lelkem szigetén Egy szem követett, mindig jött felém már elárasztott a fény s rájöttem hogy sosem volt könny homály az Isten szemén.
115
Ölelés Viharos a szenvedély átkarol az ölelés Tüzed lángja Tűzbe kapott szerelmemnek tüzet adott szemeim az rajtad réved mosolyod majd hozzám téved szívemet hozzád felemelve Kikelethez Közeledve Vihar oldja ölelésem Maradj velem szenvedélyem.
Csillag Hulló csillag fut az égen múló idő kísért egem adj Időt amíg árt a szenvedély szerelmed utamra elkísér. Egy bizonyos határon túl Nékem már új csillag gyúl az utadon mehetsz tovább fentről majd vigyázok rád.
Árnyék dala Álom szövi Teli nappalom nézek árván ki az ablakon nem várok az élettől csodát mégis látom lelked árnyékát. rám vetődött mint egy szellem árny mert a lelkem vele eggyé vál elkíséri bárhova is száll! 116
Tisza Lement a nap Itt az alkonyat Nézem-nézem odaát a Partokat Behunyt szemmel mindig látom arcodat Kincs nékem ez a gondolat jöhet árvíz is, akkor is megmarad Naplemente bíborában Belenézek a Tiszába arany szalag fénylik a hajában.
Nyár Csókos Ajkadra rászállott a Nyár a Nap sugarában hajad arannyá vál az izzó nap áldoz embernek, földnek a Te néma éned bennem ébred, s míg benned világít a lélek felfogom érzelmi fénnyel a Te szenvedélyed.
117
Napsugár Égnek földnek Tüzet gyújtanak áldoznak most a napsugarak Féltelek én mint egy gyereket áldoznak a bukott sikerek Nincs menedék, marja a szívet, Úgy érzem érzelmed kinevet védve szerelmem árnyéka átkarol Védd magad! a dl is így dalol
Alkony Szép veled az alkonyt szép akár a virradat szépek veled a nappalok ha szerelmedért koldulok múló élet tova száll a koldulás se szégyen már Rövidebbek már a nappalok őszi ködben ballagok.
Őszi dal Hulló őszi eső sírdogál ezután ez így lesz már Hull a köd a párán át szívem esőcseppje szövi át. Siratom az őszi időt Fájdalmamra költözők Irigylem a Temetőt Temetni Tud, én nem őt!
118
Sóhaj Van az úgy hogy sóhajaim befelé mesélnek hangtalanul S a szívedre lehelnek, Van az úgy hogy néha-néha a szívünk beszélnek szemed bársonyára szemeim érnek! Reád szövöm a lelkem Ami szép van bennem. Visszaadom neked Amit a sors elvett. Boldogító végzet!
Égő gyertya Ég a gyertya lángja ég egy időre még el ne aludjék had lássam az arcod mosolyát mielőtt még elrabol ez a rossz világ Beszőtte az ősz a fejemet mégis délibábot kergetek szívem érzi a Te szerelmed hát hogy lehetne nem szeretni Tégedet.
119
Dal a gyertyáról A gyertya és az asztalon álmodozó alkonyon lelke egy szál cérnaszál pislákolva néz reám gondolatom reám kiabál Te életed is cérnaszál egyedül nézem a szobát, az asztalon a kialvó gyertyát.
Dal a virágról Virágcsokorral jössz felém Így maradsz meg a szívem emlékén. Kezedben a piros rózsaszál. Illata most is felém száll, a száradt rózsa bánatos az érzelmekre mégis hajlamos az idő elrabolta színe világát benne látom szerelmed árnyékát.
Dal a szivárványról Szivárvány ült az alkonyon Szememmel körbe táncolom. Ring a szívem a rózsabokrokon, mint Páva farka a pávatollakon. Kertemben a sápadt holdsugár Lassan feljön, Tekintete száll Fejem fölött égi csoda jár, Amióta engem elhagytál. 120
Érzelem Csókod érzem ajkamon s a szívem hosszan ringatom Állok az ablakom előtt Nézem a deres háztetőt: látom a lépteid nyomát Pedig rég volt Ideát Nem ismeri meg már a szobát. Lelkem reád kiabált, a könny elfojtja a szívem parazsát Nézhetem a fájó hamuját!
Nosztalgia dala Egy régi dal a szalagon újra s újra hallgatom az óra már megállt – megállt Véres fájdalmamra szállt mi más lehetnék neked csak csönd s emlékezet szeretnék lenni a te tündéred, mely hálójával körbekeríthet. Áruld el mit tehetek én érted mielőtt érzelmed homályba vész elűzném én a köztünk lévő bánatot Visszahoznám néked a Varázslatot. Így csak sír az őszi falevél sírva hordja szét a szél. Látom arcod mosolyát Várok, mindig várok rád!
121
Őszi vers Összébb húzta szoknyáját a nyár Fél a komor ősztől, s odébbáll ráborul a feledés homálya virágok helyett a dér száll szerelmesen szövődik egy pár ökörnyál! Süt a nap, de nem ragyog. Bánatosak a csillagok.
Szél Őszi szelek játszanak, Bámulják a házfalat. Olyan nekik mint a kirakat, Lesik rajta a napsugarat. Fényre Vágyik a világ, elhagyta a napsugár, hűtlenség ellene a vád a mindenség téged vár!
Távoli dal Tüskés sugarú távol Téged a szerelem gyászol Két szív közt sugarad Fekete fátyol! Lehet ha sugarad más vidékre ér két ember már arcot cserél. Így sugarad nem sokat ér, Könnycseppbe búj a szenvedély.
122
Napraforgó sugár Napraforgó földi napsugár, Fejed fordul mindig a nap után. Követed az éltető erőt a szeptemberi szél előtt üvölt a szél zordan Veletek Kaszapengék pengenek Napsugarak Isten veletek! S így a földre hajtják le fejüket.
Patak Átoson a víz a Patak peremen Te meg átosonsz a szívemen átfutsz, mint Vonat a síneken nem tudod, hogy mi a szerelem. Fúj a szél a Partokon magam szerelembe ringatom gondolatom őrülten zakatol szenvedélyem Téged átkarol.
123
124
Tartalom Előszó............................................................................................................................3 Az éj ..............................................................................................................................5 Ringatás.........................................................................................................................5 Rózsás álom ..................................................................................................................5 Írok 5 Szemek ..........................................................................................................................6 Napsugár .......................................................................................................................7 Mosoly ..........................................................................................................................7 Eső. 7 Ketten ............................................................................................................................8 Szerelem........................................................................................................................8 Reggel ...........................................................................................................................8 Fény...............................................................................................................................9 Szerelem........................................................................................................................9 Ármány .........................................................................................................................9 Kéj ...............................................................................................................................10 Érzelemmel szállva ..................................................................................................... 11 Lélek ........................................................................................................................... 11 Tűz .............................................................................................................................. 11 Univerzum...................................................................................................................12 Hervadás .....................................................................................................................12 Tó 12 Veled ...........................................................................................................................13 Csend...........................................................................................................................13 Építés...........................................................................................................................13 Titok ............................................................................................................................13 Az élet .........................................................................................................................14 Vágy ............................................................................................................................14 Emlék ..........................................................................................................................14 Távollét .......................................................................................................................15 Magány .......................................................................................................................15 Nap ..............................................................................................................................16 Ölelés ..........................................................................................................................16 Ösztön .........................................................................................................................16 Valamikor ....................................................................................................................17 Élet ..............................................................................................................................17 Vágy ............................................................................................................................17 Éji titkok......................................................................................................................18 Vadlibák ......................................................................................................................18 Megérzés .....................................................................................................................18 Csend...........................................................................................................................19 125
Gondolatok..................................................................................................................19 Szerelem......................................................................................................................19 Szálló állom ................................................................................................................20 Találkozás ...................................................................................................................20 Esőben .........................................................................................................................20 Szeretet........................................................................................................................21 Érzelem .......................................................................................................................21 Vágy ............................................................................................................................21 Rózsa ...........................................................................................................................22 Érzelem .......................................................................................................................23 Vágy ............................................................................................................................23 Nyom...........................................................................................................................23 Távoli fény ..................................................................................................................24 Gondolat......................................................................................................................24 Csend...........................................................................................................................25 Téli alkony ..................................................................................................................25 Magány .......................................................................................................................25 Duna dala ....................................................................................................................26 Hideg ...........................................................................................................................26 Fény.............................................................................................................................26 Alkony dala .................................................................................................................27 Szédült valcer ..............................................................................................................27 Egyedül .......................................................................................................................27 Gondolat mosolya .......................................................................................................28 Temető.........................................................................................................................28 Exil dal ........................................................................................................................29 Árny dal ......................................................................................................................29 Álom ...........................................................................................................................29 Virág ............................................................................................................................30 Az idő ..........................................................................................................................30 Szerelmes levél ...........................................................................................................31 Árnyék.........................................................................................................................31 Érzelem .......................................................................................................................32 Madarak ......................................................................................................................32 Szavak .........................................................................................................................33 Szem............................................................................................................................33 Mosoly ünnepe ............................................................................................................33 Vágy ............................................................................................................................34 Te és én .......................................................................................................................34 Végső románc .............................................................................................................35 Szabad szív..................................................................................................................35 Éj . 36 Szerelem......................................................................................................................36 Tükörtó........................................................................................................................36 126
Nyírfa ..........................................................................................................................37 Szerelem......................................................................................................................37 Jövő .............................................................................................................................39 Távol ...........................................................................................................................39 Szív .............................................................................................................................40 Magány .......................................................................................................................40 Alkonyat......................................................................................................................40 Rejtély .........................................................................................................................41 Szentély .......................................................................................................................41 Őrizlek.........................................................................................................................42 Tisztelet .......................................................................................................................42 Kellesz.........................................................................................................................43 Ábránd.........................................................................................................................43 Lét ...............................................................................................................................45 Boldogság ...................................................................................................................45 Ne félj..........................................................................................................................45 Gondolat......................................................................................................................46 Meghívó ......................................................................................................................46 Vágy ............................................................................................................................46 Ábránd.........................................................................................................................47 Szél..............................................................................................................................47 Kezek ..........................................................................................................................47 Csillag .........................................................................................................................48 Nyár.............................................................................................................................48 Gondolat......................................................................................................................49 Sugarak .......................................................................................................................49 Gyémánt ......................................................................................................................49 Ha rád gondolok..........................................................................................................50 Kellesz.........................................................................................................................51 Fény.............................................................................................................................51 Vonzalom ....................................................................................................................51 Varázs ..........................................................................................................................52 Érzelem .......................................................................................................................52 Szív .............................................................................................................................52 Szív .............................................................................................................................53 Csoda...........................................................................................................................53 Fátyol ..........................................................................................................................53 Kör ..............................................................................................................................54 Szép ruha.....................................................................................................................54 Tisztaság......................................................................................................................54 Véletlen .......................................................................................................................55 Ajándék .......................................................................................................................55 Ketten ..........................................................................................................................55 Várás ...........................................................................................................................56 127
Én és Te .......................................................................................................................56 Térkép .........................................................................................................................56 Szerelem......................................................................................................................57 Könny..........................................................................................................................57 Nyár.............................................................................................................................58 Csillag .........................................................................................................................58 Keringő .......................................................................................................................58 Vágyódás.....................................................................................................................59 Emlékkép ....................................................................................................................59 Elementáris erők .........................................................................................................59 Ábránd.........................................................................................................................60 Mágia dala..................................................................................................................60 Gyöngy........................................................................................................................61 Jég ...............................................................................................................................61 Tűz ..............................................................................................................................61 Szem............................................................................................................................62 Álom ...........................................................................................................................62 Élni kell .......................................................................................................................62 Halotti románc ............................................................................................................63 Függöny ......................................................................................................................63 Szív .............................................................................................................................64 Arcod...........................................................................................................................64 Szívem.........................................................................................................................64 Helytartó .....................................................................................................................65 Tél ...............................................................................................................................65 Kint .............................................................................................................................65 Szív .............................................................................................................................66 Hold.............................................................................................................................66 Illatvarázs ....................................................................................................................67 Harangok álma ............................................................................................................67 Szív .............................................................................................................................68 Arc...............................................................................................................................68 Titán ............................................................................................................................68 Özvegy ........................................................................................................................69 Mosoly ........................................................................................................................69 Ringató ........................................................................................................................69 Szerelem......................................................................................................................70 Álom ...........................................................................................................................70 Alkony.........................................................................................................................70 Temető.........................................................................................................................71 Éj . 71 Ringat ..........................................................................................................................71 Tűz ..............................................................................................................................72 Fény.............................................................................................................................72 128
Zokogunk ....................................................................................................................72 Pillanat ........................................................................................................................73 Forrás ..........................................................................................................................73 Isten .............................................................................................................................74 Tévelygés ....................................................................................................................74 Víg özvegy ..................................................................................................................75 Gyötrődés ....................................................................................................................75 Vágyak ........................................................................................................................75 Fény.............................................................................................................................76 Férj ..............................................................................................................................76 Nézz reám ...................................................................................................................76 Mosoly ........................................................................................................................77 Szív .............................................................................................................................77 Szív .............................................................................................................................77 Hideg ...........................................................................................................................78 Boldogság ...................................................................................................................78 Szívek..........................................................................................................................79 Szív .............................................................................................................................79 Szem............................................................................................................................79 Nap ..............................................................................................................................80 Kapocs.........................................................................................................................80 Érzelmek .....................................................................................................................80 Híd...............................................................................................................................81 Virág ............................................................................................................................81 Őszinte ........................................................................................................................81 Szerelem......................................................................................................................82 Rózsa ...........................................................................................................................82 Érzelem .......................................................................................................................82 Így szól Isten ...............................................................................................................83 Szerelem......................................................................................................................83 Éj . 83 Fogalom ......................................................................................................................84 Láng ............................................................................................................................84 Ki vagyok ....................................................................................................................85 A szív ..........................................................................................................................85 Pillanat ........................................................................................................................86 Ki vagy nékem ............................................................................................................86 Arany a tűzben ............................................................................................................86 Gondolat......................................................................................................................86 Szerelem......................................................................................................................87 Gondolat......................................................................................................................87 Felelj ...........................................................................................................................87 Ég 88 Szerelem......................................................................................................................88 129
Vihar ............................................................................................................................89 Szerelem.....................................................................................................................89 Fények .........................................................................................................................89 Virág ............................................................................................................................90 Tavak ...........................................................................................................................90 Virág ............................................................................................................................90 Bűn ..............................................................................................................................90 Kedves.........................................................................................................................91 Rózsa ...........................................................................................................................91 Sors .............................................................................................................................91 Seb...............................................................................................................................92 Madár ..........................................................................................................................92 Szíved..........................................................................................................................92 Ábránd.........................................................................................................................93 Ki vagy ........................................................................................................................93 Sziklavár .....................................................................................................................93 Erdő .............................................................................................................................94 Érzelem .......................................................................................................................94 Máglya ........................................................................................................................94 Az ember .....................................................................................................................95 Falevél .........................................................................................................................95 Égi bál .........................................................................................................................95 Az éj ............................................................................................................................96 Várás ...........................................................................................................................97 Szerelem......................................................................................................................97 Mosoly ........................................................................................................................97 Várlak..........................................................................................................................98 Mosoly ........................................................................................................................98 Ajkak ...........................................................................................................................98 Szív .............................................................................................................................99 Elvonulás.....................................................................................................................99 Szemek ......................................................................................................................100 Nyugalom..................................................................................................................101 Te és én .....................................................................................................................101 Kéz ............................................................................................................................102 Élet ............................................................................................................................102 Érzelem .....................................................................................................................102 Egység .......................................................................................................................103 Fény...........................................................................................................................103 Dal a szerelemről ......................................................................................................104 Boldogság .................................................................................................................105 Árva...........................................................................................................................105 Lélek .........................................................................................................................105 Önfeláldozó ...............................................................................................................106 130
Búcsú.........................................................................................................................106 Fény...........................................................................................................................107 Dísz ...........................................................................................................................107 Bántalom ...................................................................................................................107 Dal .............................................................................................................................108 Narkózis ....................................................................................................................108 Az élet .......................................................................................................................109 Férjemnek .................................................................................................................109 Zene........................................................................................................................... 110 Villám ........................................................................................................................ 110 Pillangó ..................................................................................................................... 110 Érzelmek ................................................................................................................... 111 Bécsi csárda .............................................................................................................. 111 Szorentó .................................................................................................................... 112 Út a tengeren ............................................................................................................. 112 Szigetvilág................................................................................................................. 113 Capri.......................................................................................................................... 113 Ketten ........................................................................................................................ 113 Néha .......................................................................................................................... 114 Nap ............................................................................................................................ 114 Tenger ....................................................................................................................... 114 Nápoly ....................................................................................................................... 115 Varázsálom ................................................................................................................ 115 Ölelés ........................................................................................................................ 116 Csillag ....................................................................................................................... 116 Árnyék dala ............................................................................................................... 116 Tisza .......................................................................................................................... 117 Nyár........................................................................................................................... 117 Napsugár ................................................................................................................... 118 Alkony....................................................................................................................... 118 Őszi dal ..................................................................................................................... 118 Sóhaj ......................................................................................................................... 119 Égő gyertya ............................................................................................................... 119 Dal a gyertyáról.........................................................................................................120 Dal a virágról ............................................................................................................120 Dal a szivárványról ...................................................................................................120 Érzelem .....................................................................................................................121 Nosztalgia dala ..........................................................................................................121 Őszi vers....................................................................................................................122 Szél............................................................................................................................122 Távoli dal ..................................................................................................................122 Napraforgó sugár ......................................................................................................123 Patak..........................................................................................................................123
131
132