A múlt és a jelen kapcsolata a Közép-Tisza vidékén

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXI. Országos Vándorgyűlés Gödöllő, 2013. július 3-5.

A múlt és a jelen kapcsolata a Közép-Tisza vidékén Új létesítmények a Közép-Tiszán, nagy elődeinkről elnevezve

Előadó:

FEJES LŐRINC

szakaszmérnök KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökség

A VÁSÁRHELYI-TERV TOVÁBBFEJLESZTÉSE PROGRAM (VTT) Célja:

A Tisza völgy árvízvédelmi biztonságának növelése az árvízszintek csökkentésével. Oka:

A 1998-2001 között bekövetkezett négy rendkívüli tiszai árvíz. Két műszaki lehetőség:

1. az árvízi tározás lehetőségének megteremtése 2. a nagyvízi meder vízszállításának növelése

Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztésének első ütemében megvalósuló tározók A

Közép-tiszai tározók építése

(55,7 km2) HanyiTiszasülyi (247 Mm3)

(40 km2) Nagykunsági (99 Mm3)

(22,8 km2) Tiszaroffi (97 Mm3)

A Tiszaroffi árapasztó tározó műszaki paraméterei Műtárgyak:

Északi Qbe=160-290 m3/s Déli Qbe=90-120 m3/s Zsilip szivattyúállással (S1, S2) Zsilip (Z1) Szivattyúállás (Sz1)

S1

Körtöltés: 14,3 km hosszú, teljes hosszában 3 m szélességben aszfaltozott üzemi út, 6 db gépjárműforgalmat kizáró sorompóval. Rézsűhajlás 1:3, Töltéskorona szint: 90,94 mBf

S2

A körtöltésbe beépített főbb anyagok: föld: 1.676.000 m3 beton: 645 m3 betonacél: 71 tonna Tározó felület: 22,8 km2 Tározó térfogat: 97,0 millió m3 Tározási szint: 89,74 mBf (hullámvédő erdősáv kialakítása után) (-1,28 m szintkülönbség) Max. árvízszint (2000-ben): 91,02 mBf

SZ1

Z1

A Hanyi-Tiszasülyi árapasztó tározó Tározófelület: 55,7 km2 Tározótérfogat: 257 M m3 Tározási szint: 90,05 mBf

4 db 8 m széles nyílás max. 500 m3/s

Tervezett új töltés: Töltésmagasítás: MÁSZ: Töltéskorona szint: Átlagos vízmélység:

24 km 7 km 90,25 mBf 91,05 mBf 4,4 m

A Nagykunsági árapasztó tározó - 2 db 6 m széles nyílás - 6,8 m táblamagasság - 84,80 mBf főműtárgy küszöbszint

- A tározótöltés 25,5 km, ebből ~9 km a Nagykunsági öntöző főcsatorna jobb parti meglévő töltésének magasítása, ~10 km új töltés, magasparti szakaszok hossza ~6,5 km - Töltő-ürítő csatorna töltés: 2x3,5 km - Töltéskorona szint: 89,10 mBf - MÁSZ: 90,59 mBf - Átlagos vízmélység: 2,5 m - Beépített főbb anyagok: föld: 1.840.000 m3 vasbeton: 5.460 m3 - Z1,Z2,Z3 zsilip - S1-S5 zsilip ideiglenes szivattyúállással - V1,V2,V3 öntözővízkivételi műtárgy

Felhívás névadásra

Közép-tiszai árvízszint csökkentő tározók

Barócs János műtárgy Barócs János 1851-ben Szolnokra került, a tiszai osztálymérnökségre, mint napidíjas mérnök. Itt Ő tervezte a karajenői, a burai és a tiszaugi átmetszéseket, és részben a munkálatokat is vezette. 1853-ban Jászkisérre került, s a Heves-Szolnok-Jászvidéki Társulat szolgálatába lépett, ahol 44 évig dolgozott nyugdíjazásáig, 1897. szeptemberéig.

Barócs János (1826-1905) Barócs János nemes származású szülőktől, a Pest megyei Áporkán született 1826. január 23-án. Középiskoláit Kunszentmiklóson és Kecskeméten végezte, a mérnöki minősítést pedig a budapesti egyetem mérnöki fakultásán szerezte, az 1846. évben. Először Tiszafüreden, tagosító mérnökként dolgozott a szabadságharc kitöréséig. Az egész szabadságharcot végig küzdötte, az utászoknál szolgált. A temesvári csata után – látva, hogy már minden veszve van – letette hadnagyi rangját, s paraszt ruhába öltözve, a Gyulánál táborozó muszka hadseregen keresztül, gyalog szülőföldjére, Áporkára bujdosott. Ezután a fővárosi mérnöki hivatalban jelentkezett munkára, ahol azonnal alkalmazták, mint napidíjas mérnököt, s megbízták a kőbányai szőlők kiosztásával. 1851-ben Szolnokra került, a tiszai osztálymérnökségre, szintén mint napidíjas mérnök. Itt Ő tervezte a karajenői, a burai és az tiszaugi átmetszéseket, és részben a munkálatokat is vezette. 1853-ban Jászkisérre került, s a Heves-Szolnok-Jászvidéki Társulat szolgálatába lépett, ahol 44 évig dolgozott nyugdíjazásáig, 1897. szeptemberéig. Szolgálati ideje alatt az Ő irányításával (tervezés és kivitelezés) valósultak meg a Tisza jobb parti töltésépítések, és Ő tervezte a máig helytálló dél-hevesi, jászsági, szolnoki területek egységes vízrendezését (sajfoki, dobai, milléri öblözetek). A terület vízrajzi helyzetének tökéletes ismeretében oldotta meg a külvizek különválasztását és irányította az öblözetek kialakítását. Nevéhez kötődik a „Hanyi éri nyíltcsatorna alá tervezett áteresz” 1888. évi terve, azaz a Sajfoki belvízcsatorna bújtatón való átvezetése a Hanyi-éri belvízcsatorna alatt.

Barócs János (1826-1905) Barócs János életében nagy, korabeli rekordokat döntő árvizek vonultak le a társulat folyószakaszán. Sikeresen irányította a védekezéseket az 1876., 1879. és 1881. évi árvizeknél, amelyek nagy kihívást jelentettek a sikeres védekezés érdekében. Barócs Jánosnak, a Társulatnál végzett kiemelkedő munkájáért és az 1881. évi sikeres árvízvédekezési tevékenységéért, II. Ferenc József király, 1884-ben „Arany Érdem Kereszt” kitüntetést adományozott. A Gazdsági Mérnök 1894. február 25-én megjelent XVIII. évfolyam 8. számában, a cikk írója így méltatja Barócs János életútját. „kiváló férfiak közt méltán illeti meg az első helyek egyike a tiszai mérnöki karnak azt a nestorát, a kit szerény munkásságában is megtalált a fejedelmi elismerés, méltó örömére és büszkeségére az egész karnak, mely őt magáénak vallani szerencsés. Ez a férfiú Barócs János, a Heves-Szolnok-Jászvidéki ármentesítő és belvizszabályozó társulat igazgató főmérnöke, kinek 40 évet meghaladó hasznos szolgálatai elismeréséül Ő Csász. és Ap. királyi Felsége f. hó 18-án kelt legmagasabb elhatározásával a királyi tanácsosi czimet legkegyelmesebben adományozni méltóztatott.” Barócs János királyi tanácsos, nyugalmazott igazgató főmérnök 1905. szeptember 12-én hunyt el Jászkiséren, síremléke a kiséri református temetőben található.

Barócs János (1826-1905) királyi tanácsos (1894) a Heves-Szolnok-Jászvidéki ármentesítő és belvizszabályozó társulat igazgató főmérnöke (1853-1897), az országos vízépítészeti hivatal vízügyi nagy tanácsának tagja, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa (1884)

A Gazdsági Mérnök 1894. február 25-én megjelent XVIII. évfolyam 8. számában, a cikk írója így méltatja Barócs János életútját.

„kiváló férfiak közt méltán illeti meg az első helyek egyike a tiszai mérnöki karnak azt a nestorát, a kit szerény munkásságában is megtalált a fejedelmi elismerés, méltó örömére és büszkeségére az egész karnak, mely őt magáénak vallani szerencsés. Ez a férfiú Barócs János, a Heves-Szolnok-Jászvidéki ármentesítő és belvizszabályozó társulat igazgató főmérnöke, kinek 40 évet meghaladó hasznos szolgálatai elismeréséül Ő Csász. és Ap. királyi Felsége f. hó 18-án kelt legmagasabb elhatározásával a királyi tanácsosi czimet legkegyelmesebben adományozni méltóztatott.”

Szivattyútelepek építése Sajfok 1878.

2009.

Szivattyútelepek építése Sajfok „… 1878-ban kiépíttetett egy szivattyu telepet, melynek munkaképessége perczenként 800 hectoliter volt” A gőzkazánok

A sajfoki szivattyútelep Londonból szállított I. egysége

„… 1897-ben 2 drb 900 m/m szivattyuval bővittetett, melynek építési költsége 90,292 forintot tett ki.”

Szivattyútelepek építése Sajfok

„A régi és az uj berendezés együttes munkaképessége 5,0 mtr emelési magasságra másodperczenként 4000 liter.”

Szivattyútelepek építése Doba

„A Dobaparti szivattyu telep 1892-ben építtetett meg, munkaképessége 5,0 mtr emelési magasságra másodperczenként 500 liter. Épitési költsége 44,691 forint”

Szivattyútelepek építése Millér

„Kiépittetett 1895. évben a Milléri első szivattyú telep 2 drb 900 m/m centrifugál szivattyuval 105.367 forint építési költséggel. Munkaképessége ezen szivattyu telepnek 5,0 mtr emelési magasságra másodperczenként 2500 liter.”

Munkálatok (Szivattyútelep építés) Millér

„A Milléri szivattyu telep egy 1400 m/m centrifugál szivattyuval pótoltatott, melynek épitési költsége 98770 forint volt. Az első és második berendezés együttes munkaképessége 5,0 mtr, emelési magasságra másodperczenként 5000 liter.”

Az utódok emlékezése A hajdani elődök területén dolgozó „vízügyes utód" mérnökök kezdeményezése keretében a sírhelyek megváltását követően 2011. októberében az áldatlan állapotok felszámolása és a sírok felújítása következett, amit a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökség dolgozói kétkezi munkával végeztek. A jászkiséri temető

Barócs János műtárgy 2012. október 5.

Barócs János műtárgy

Barócs János műtárgy

Közép-tiszai árvízszint csökkentő tározók

Petőházi Sándor műtárgy 1971-től munkavezetői beosztásban jól megismerte a mai 10.07. sz. árvízvédelmi és a 10.06. sz. belvízvédelmi szakaszok területét, akkori személyi állományát. Számos kivitelezés kötődik személyéhez, szakmai munkásságához. 1987-től területi felügyelői munkakörbe került. Az őri állomány új tagjait, vízügyi hivatástudatra, elkötelezettségre és pontos munkavégzésre tanította, nagy türelemmel. Ő irányította sikeresen a 2000. évi – mindmáig legnagyobb – árvízvédekezést a Pusztatskony és Fegyvernek közötti 10.07. sz. szakaszon – a tiszaroffi szülőfalujában lévő védelmi központból – amiért árvízvédelmi emlékérem elismerésben részesült.

Petőházi Sándor műtárgy 2012. október 30.

Petőházi Sándor műtárgy 2012. október 30.

Közép-tiszai árvízszint csökkentő tározók

Ruttkay Kálmán műtárgy Ruttkay Kálmán munkássága szorosan kötődik a közép-tiszai vidékhez, ezen belül a roffi és gyenda-tiszabői öblözethez, amelyen a mai Tiszaroffi tározó és létesítményei is elhelyezkednek. Méltán híres és maradandót alkotó elődünk vízrendezési tervéhez „illeszkedve” valósult meg 2009-ben a tározó déli, tiszabői nagyműtárgya, melynek fő feladata a tározó elárasztás-tározás utáni ürítése, illetve a mélyfekvésű területein összegyülekezett belvizek gravitációs úton történő visszavezetése a Tisza folyóba.

Közép-tiszai árvízszint csökkentő tározók

Orczy Lőrinc műtárgy Báró Orczy Lőrinc gazdag életpályája közvetlenül kapcsolódik a Nagykunsági tározó mai területéhez úgyis, mint taskonyi földbirtokos-gazdálkodó, másrészt mint a korai vízszabályozások királyi biztosa, irányítója, valamint felvilágosult költőként műveiben megörökítette az akkori munkák végrehajtásának nehézségeit, részleteit.

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) Báró Orczy Lőrinc 1718. augusztus 9-én született Tarnaörsön. Szülei alapos és gondos nevelésben részesítették. Mária Terézia trónra lépése után trónkövetelő ellenségei megtámadták, emiatt 1741-ben Orczy Lőrinc is azon nemes magyar ifjak sorába lépett, akik önként gyülekeztek királynőjük védelmére. Részt vett a hétéves háborúban, amiért kitüntetést kapott. Áldozatkészsége további jeléül 1756-ban jászkunsági és hajdú legényekből saját költségén lovasezredet állított ki, ezzel a királynő figyelmét és hálaérzetét még inkább magára vonta. A békekötés után tábornoki ranggal lépett ki a hadseregből. 1764-től polgári hivatalokban szolgálta hazáját. 1767-től mint Abaúj vármegye főispáni helytartója, majd mint főispánja dolgozott 1784-ig. Közben megkapta a Szent István-rend középkeresztjét. 1784-ben agg korára való tekintettel lemondott főispáni hivataláról; ezután részben Pesten, részben Tarnaörsön lakott. Pesten halt meg 1789. július 29-én, hetvenéves korában. Szülőföldjén, Tarnaörsön temették el. Orczyt a felvilágosodó magyar költészet előfutárának is tekintik, hiszen számtalan művet hagyott az utókorra (cikkek, beszédek, levelek, költemények, verses levelezések, fordítások).

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) Az árvízmentesítés kezdeti szakaszában az egyes települések - amelyek, mindig az ártéri magaspartokon, szigeteken keletkeztek - a korábbi árvízmentes területeken kívül feltört szántók, vagy szőlőskertek védelmére építettek helyi gátakat a terep alakulása által meghatározott vonalon, s lehetőleg a település közigazgatási határait követve. Kevéssé ismeretes, hogy ilyen gátakat a Közép-Tisza-vidéken legelőször a XVIII. sz. második felében, éppen az állattenyésztéséről ismert Nagykunság települései emelték és tartották fenn. A Tiszántúl első jelentős és nagyhatású ármentesítési munkája az akkori Hevesés Külső-Szolnok vármegye Tisza bal parti részén a Mirhó-gát építése volt. A szabad jász-kunokkal szomszédos taskonyi birtokos báró Orczy Lőrinc jó gazdálkodó, felvilágosult főnemes lévén, hamar átlátta a gát hasznát (érdekei megegyeztek a Nagykunság érdekeivel), s azt 1767-ben továbbfejlesztette: hullámverés ellen rőzsepokróccal, valamint védőfüzes telepítésével védte meg.

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) Az emelkedő árvizek hatására a Mirhó-gát átszakadt, emiatt 1776-ban teljesen elbontották. A gátépítésben érdekelt kunság véleménye megosztott volt, de végül a biztonságos gazdálkodás feltételeinek megteremtése érdekében (a búzatermelés rohamos terjedése) a gát felsőbb helyen is engedélyezett újjáépítését a „Hatkunság" (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton és Túrkeve) 1785-1787-ben hajtotta végre, „közerővel"; Illéssy János nagykun kapitány vezetésével, a „vigyázó ingenieur" és minden helységből két-két molnár irányításával. A beépített földmennyiségről a gát méretei adnak fogalmat: az újjáépült gát hosszúsága kb. 720 öl (1350 fm), magassága a terepviszonyoktól függően 2-2,5 öl (3,8-4,75 m), talpszélessége 20 öl (38 m), koronaszélessége pedig 7-8 öl (13,3-15,1 m volt). Orczy Lőrinc nemcsak a Mirhó-gát szakszerű megerősítésénél, hanem a későbbi újjáépítésénél is ott bábáskodott.

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789)

A 225 éves Mirhó-gát napjainkban

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) A korábbi Mirhó-gáti szerepe lehetett a fő indoka annak, hogy a felsőmagyarországi folyók szabályozásának királyi biztosául Mária Terézia 1774. szeptember 12-én kinevezte őt. A kezdetben mérnök nélküli, ám mindvégig pénz nélküli munkálatok közvetlen érintettjeként hamar felismerte: a lokális megoldások még a részproblémákat sem oldják meg, regionális méretekben kell gondolkodni (megbízatása mindössze nyolc évig tartott, mert 1782-ben visszaadta megbízását). Orczy volt az első, aki - megyei "abroszokból" - az egész vidékre kiterjedő térképet szerkesztetett (Kriegel Sámuellel – a kor legkiválóbb mérnökével), és elkészíttette a terület rendkívül részletes vízrajzi leírását is. Felismerte azt is, hogy a kis folyók rendezése a befogadó Tiszáé nélkül lehetetlen, s kérte feladata kiterjesztését a Tiszára is, amit 1778-ban meg is kapott. A gát mint műszaki létesítmény megfelelt a várakozásoknak: csaknem 100 éven keresztül, egészen 1876-ig eredményesen védte az öblözetet a Tisza árvizeitől. Amikor 1876-bán átszakadt az nem a tervezők hibája, hanem a rendszeres szabályozási munkálatok hatására megemelkedett árvízszint következménye volt. Az ekkor már használaton kívüli, „alvó" gát - a fő védelmi vonal átszakadása után - nem állhatott ellent az árnak.

Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) Orczy Lőrinc nemcsak vízszabályozási királyi biztos, hanem kora ismert és elismert költője is volt, s művei között több, felső-tiszai működésével kapcsolatos vers is van.

„Megint panasz (részlet) Ismét meg butykáztam Tiszának árjait, Ott töltém itt nyitám iszapolt árkait, Kriger' zsinórával mérvén tsavargásit, Jobb egyenességre intéztem folyásit. De mikor én repedt hajlongó hajótskán, Tekenő formára vésett tsolnakotskán, Ki tészem lelkemet véletlen veszélynek, Béts, Pozson Társaim engem' tsak nevetnek. Azt mondják, szükséges egy embert találni, Ki tud szenvedéssel Országot tzirkálni: Küldjük Ortzit, majd ő meg fogja vizsgálni, Lehet e pénz nélkül nagy dolgot tsinálni.”

Orczy Lőrinc műtárgy

Az ünnepélyes átadás 2013. április 26.

Az ünnepélyes átadás 2013. április 26.

Új Mirhó-fok A Nagykunsági tározó 3,5 km hosszúságú töltő-ürítő csatornája – mintegy modern, új Mirhó-fok – vezeti ki a Tisza folyó árvizét a Mirhó-gyolcsi öblözetben elhelyezkedő tározóba, de ez a kivezetés-elöntés már szabályozott módon történik.

Új Mirhó-fok

Új Mirhó-fok A Jászság és Nagykunság voltak az alföldi rideg állattartás legfőbb területei, mégis ők, a Szabad Kerületek szorgalmazták először azt, hogy a Tisza kiöntései ellen védekezhessenek. Ennek oka a jól jövedelmezett szántóföldi területek növekedése és az volt, hogy a rétek-legelők elárasztásához a vizet a Hortobágy és Berettyó fokain is biztosítani tudták. Az, hogy melyik az a fok, amelynek elzárásával nyerhető a legnagyobb termőterület (illetve, hogy a többi fokokról merre és hogyan vezethető az éltető víz), a saját birtokuk igen részletes ismeretére vall. Ez az alföldi vízszabályozások történetében úttörő beavatkozás, s egyben az első jelentős és nagy hatású gazdasági célú ármentesítés, a Tisza balparti Mirhó-fok elzárása volt, 1754-ben. Az u.n. Mirhó-gátat négy nagykunsági település: Karcag, Kenderes, Kisújszállás és Kunhegyes építette közerővel, majd erősítette meg 1761-ben. A szabad jász-kunokkal szomszédos birtokos Orczy Lőrinc báró jó gazdálkodó, felvilágosult főnemes lévén, hamar átlátta a gát hasznát, s azt továbbfejlesztette, hullámverés elleni rőzseművekkel, valamint védőfűzes telepítésével, 1767-ben.

Új Mirhó-fok Hogy mennyire nem volt még egyértelmű a mezőgazdasági árutermelés fölénye a hagyományos ártéri gazdálkodással szemben, azt az is mutatja, hogy Szolnok megye a gátat, 1776-ban elbontatta. A bontás indoka az volt, hogy a Tisza rövid időn belül (1770., 1772., 1774.) emelkedő maximumú árvizeivel sújtotta a vidéket, s ezt a vízszint-emelkedést a szétterülés megakadályozásával magyarázták. A pénz azonban nagy úr: a nehezen feltört ármentes szűz területek hasznáról és a dús legelőkről a Nagykunság árutermelő földbirtokosai nem tudtak lemondani s a gátat 1785-1787-ben - immár mérnöki segédlettel - ujjáépítették. A méreteiben is impozáns mű a Hatkunság közmunkájával, "vigyázó ingenieur" és molnárok, tehát műszaki szakemberek közreműködésével készült el, s szolgált eredményesen a Tisza szabályozásáig. A beépített földmennyiségről a gát méretei ad¬nak fogalmat: az újjáépült gát hosszúsága kb. 720 öl (1350 fm), magassága a terepviszonyoktól függően 2-2,5 öl (3,8-4,75 m), talpszélessége 20 öl (38 m), koronaszélessége pedig 7-8 öl (13,3-15,1 m volt).

A Mirhó-gát és környéke Bedekovich Lőrinc térképén (1791)

Új Mirhó-fok A kortársak lelkesedését a Mirhó-gát felavatására írt korabeli vers szemlélteti legjobban, amit Erdődy Lajos 1785. július 28-án, Tiszaszalókon vetette papírra: In Causa Neptuni, contra rivum torrentem Mirho Deliberatum est. (Abból az alkalomból, hogy Mirhót megszabadították Neptun pusztító árjától.)

Mirhó! sok helységet milly régen ostromolsz. Habozz, lebegj bízvást, mert imé elromolsz, Szabadfolyásodnak akadály vettetik, Dölfös nyargalásod zablába tétetik, Régen úgy csaptál ki valamint akartad, Föld-nép verejtékét iszapba takartad. A földesuraknak törvényeket írtál, Mindent legázoltál, mert erővel bírtál. A tök addig lebeg, míg végre elmerül, A hal is addig úsz, míg hálóba kerül. Néked is addig volt erőszak vételed, Míg bizonyossá lelt ezer kártételed. Már bűnössé lettél, s kiment szententiád Akadályoztató gátat rakatnak rád. Gyeplüjét megrántyák szabad futásodnak, Tiltó törvényeit várd ki csapásodnak. Negédes habjaid majd lecsendesednek, Ki kotrott teknőid mind bégyepesednek. Mirho te mind magad, s még neved is elvész Végső romlásodra föld, ásó, kapa kész. Felhatolt az égre sok szegény insége, Amelyet okozoft Mirho dühössége. Heves, Szabolcs, Bihar, Békés nagy vidéke, Volt kártételednek uralkodó széle. Csanád, Csongrád, s széles Kunság térségei, Voltak habjaidnak tárgy ellenségei. Mert oda plántáltál habzó tengereket, Az honnan várhatták ezek kenyereket, Hogyha meg nem fértél kedves partocskádba, Az honnan kibújtál, búj vissza anyádba. Nem élsz, még neved is eltöröltetik már, Sőt, hogy éltél az is felejthetetlen kár, Külső országban nőtt oly tanult mestered, Kinek tanácsából romlásodat nyered.

Ne csudáld, hogy nem lelsz Mirho pártfogóra, Mert még a gyermek is átkot mond Mirhora. Heves majd eltemet, Kunság örül, s nevet, Mert nem iszik többé annyi Mirho levet, Békés, Csanád, Csongrád szívszakadva várja, Hogy foglalt helyedet göböly, s gulya járja. Szabolcsban nép, s király ürült kamaráj megtelik, s újat ér azután búzája. Biharnak özönnel elfoglalt térsége, Felszabadul, s azon nő széna bővsége. Fuvarra örömest mennek az emberek Mert nem süllyed sárba megterhelt szekerek. Hordódik Szolnakra bővebb számmal a só, Ha fenékig száraz te kártékony Mirho. Hány száz teremtettét szórt el a katona Míg posványságodban terhét által vona. Tartóztató habod amidőn süvöltött Marsban a hadinép mennyi üdőt töltött, Nem káromkodik hát annyit a gyalog nép Ha rövid úton jár, s szárazabb földre lép. Pestrül Debrecenyig nem kerül Tokajra, De eddig hány ezret juttattál ily bajra. Méltó vagy hát látod, hogy kiszáragy végre, Ennyi kártételed felhatott az égre. Pestnek noha benned se haszna se kára, Jött temetésednek de mégis torára Mégpedig torodra küldött oly követet, Ki törvény fánál már papolt s temettetett. A többi temetést kiállt, ez parentál, Mirhó száradjon ki az ítélet szent s áll.

Szapáry Gyula híd Gróf Szapáry Gyula tevékeny és gazdag életpályája közvetlenül kapcsolódik a Közép-Tisza vidékéhez és Szolnokhoz (utcát neveztek el róla, 1940-ben egész alakos szobrot állítottak emlékére, ami a második világháború alatt megsemmisült). A Nagykunsági tározó mai területe a család egykori taskonyi birtokának része volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a XIX. század társulati mozgalmában, mint a Tisza-szabályozás térségi kiemelkedő alakja, irányítója.

Szapáry Gyula híd

Szapáry Gyula híd

gróf Szapáry Gyula (1832-1905)

gróf Szapáry Gyula (1832-1905) Szapáry József gróf, udvari tanácsos és báró Orczy Anna fiaként, 1832. november 1-én született Pesten. A Szapáry család Veszprém vármegyéből származik, nevük az ottani Szapár falu nevét őrzi. Még tanult, de már Heves és Külső-Szolnok vármegye szolgálatában állt, s annak gazdasági egyesületét vezette. Jogi tanulmányainak befejezése után a vármegye törvényhatóságát szolgálta, 1860-ban első alispánja lett. A felirati párt híveként kapott képviselői mandátumot 1861-ben és 1865-ben. Összesen kilencszer volt képviselő, 1867-től a vármegyéje főispánja is. 1869-től belügyminiszteri tanácsos, 1870-től a Közlekedési Minisztérium államtitkára. Széll Kálmán visszalépése után a Tisza Kálmán vezette kormányban elvállalta a pénzügyi tárcát, s ebben a pozíciójában nagy érdemei voltak a magyar államháztartás konszolidációja terén. Szintén az ő érdeme az első járadék-konverzió is. Később egy ideig vezette a közlekedési tárcát is, 1889-től azonban már földművelésügyi miniszterként szerepel.

gróf Szapáry Gyula (1832-1905) Tisza Kálmán lemondása után, 1890. március 15-én Ferenc József Szapáryt bízta meg a kormányalakítással. E kormányban olyan nagy nevek szerepeltek, mint Wekerle Sándor, Szilágyi Dezső, Baross Gábor és Csáky Albin. A Szapárykabinet törvénybe iktatta a közigazgatás államosítását. 1892. november 21-én távozott kormányfői posztjáról, s nem is szerepelt a cselekvő politikában 1894ig. Ekkor szakított a szabadelvű párttal, és az (első) Wekerle-kormánnyal, majd egyházpolitikai javaslatokat nyújtott be. 1900-ban elnyerte a tárnokmesteri méltóságot, s 1904-ben a Hitelbank elnökéül választotta. Gróf Szapáry Gyula hosszas betegeskedés után Abbáziában hunyt el, 1905. január 20-án, 72 évesen. Földi maradványait a családi birtokon, a pusztataskonyi kápolna kriptájában helyezték végső nyugalomra.

gróf Szapáry Gyula (1832-1905) Gróf Szapáry Gyula szerteágazó tevekénysége kiterjedt a vizek ügyére, szűkebb pátriájában a Közép-Tisza szabályozásására és a társulatok tevékenységére, illetve országos szinten a Duna, a Tisza és a Rába szabályozására is. A Karoknak és Rendeknek címzett 1845. év nyárhó 24-én Fegyverneken kelt bejelentés szerint, „a Tisza-menti birtokosok a Tisza rendezetlen folyama és áradása okozta tömérdek károk csökkentésére, a Heves megye határában lefolyó Tisza szabályozását saját költségükön létesíteni egyesültek”. 1859-ben a szolnoki császári-királyi megyefőnök a Szalóktól Szolnokig fekvő ártér érdekelt birtokosait a társulat ujjá alakítására hívta össze. A társulat választmányába megválasztották gróf Szapáry Gyulát. A Szalók-taskonyi ártér érdekeltjeinek védelmét szolgáló töltések megépítését, vezetésével készítették. A ledencei gátat saját költségén állíttatta helyre. 1876-ban az egyesült Szalók-Tisza-beői Ármentesítő Társulat elnökének „gróf Szapáry Gyula őexcellentiája választatott”.

gróf Szapáry Gyula (1832-1905) 1877-ben „hogy árvízveszély esetén a felügyelet minél hatásosabban eszközöltessék, a szalók-taskonyi gát általános felügyeletét magára vállalta gróf Szapáry Gyula elnök úr”. 1882. december 22-én az Örvény-abádi és a Szalók-Tisza-beői társulatok egyesüléséből alakult „Közép-Tiszai Ármentesítő Társulat (KÁT) elnökének gróf Szapáry Gyula választatott”. 1886. január 1-jével a Közép-Tiszai, a Fegyvernek-szakállasi és a törökszentmiklósi társulatok egyesülésével alakult társulat „elnökének megválasztatott gróf Szapáry Gyula őexcellentiája”. A társulat elnöki poziciójáról, országos vezetői megbízatásai időszakára lemondott, de elnöki megbízását a társulat függőben tartotta. Később a társulat élére visszatért. Miniszteri, miniszterelnöki beosztásai mellett is, mindig szívügyének tekintette a KÁT ügyeit, egészen haláláig. Gróf Szapáry Gyula már fiatal korától a taskonyi birtokon gazdálkodott, de gazdasági szervezőtevékenységét később kiterjesztette egész Külső-Szolnok megyére.

Szapáry Gyula híd

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET