A mő eredeti címe: The Bloody Road to Death. Copyright Sven Hassel, A fordítás a Corgi Book évi kiadása alapján készült

Menetjegy a pokolba

A mő eredeti címe: The Bloody Road to Death Copyright © Sven Hassel, 1977 A fordítás a Corgi Book 1977. évi kiadása alapján készült

Fordította: Nitkovszki Stanislaw Hungárián translation © Nitkovszki Stanislaw, 2003

Borító: © AQUILA 1. kiadás © AQUILA KÖNYVKIADÓ, 2003 Felelıs vezetı: Labancz László ügyvezetı Mőszaki szerkesztı: Pintyéné Krucsó Mária

ISBN: 963 679 215 1

Terjeszti: LAP-ICS Könyvkiadó és Kereskedı Kft. Felelıs vezetı: Kiss Ernı ügyvezetı Az AQUILA Könyvkiadó a LAP-ICS Kft. tulajdona

„Elırebukik, és én a torkába mélyesztem a fogaimat. Vér spriccel az arcomra, de nem érdekel. Az életemért küzdök. Kétségbeesetten próbálkozik, de nem tud kiszabadulni a harapásomból. Szájzárat kaptam, mint egy buldog. Ronda hörgés hagyja el a száját, és a hatalmas test megrázkódik. Kiharaptam a torkát... Kimászom a halott alól, és felkapom a géppisztolyát. Az árnyalakok felé fordítom, és lıni akarok, a tár azonban üres. Tiszta erıbıl a legközelebbi orosz arcába vágok a Kalasnyikov csövével. A nyomorult felüvölt és összecsuklik, de mindjárt ott is van a következı, és akkorát sóz rám a karabélyával, hogy a géppuska alá repülök..."

„A Sztálingrádnál elszenvedett veszteségek és az utánpótlásban jelentkezı súlyos hiány miatt a Führer a terhesség idıszakát azonnali hatállyal kilenc hónapról hat hónapra csökkentette." Joseph Porta tizedes, Szaloniki, 1943 tavasza

Horst Scheibertnek, egykori zászlóaljparancsnokomnak és barátomnak, akibıl azóta tábornok lett a nyugatnémet hadseregben.

„Ha nem vigyázok, ez az átkozott Himmler lassan minden ismerısömet koncentrációs táborba dugja." Göring Milch tábornagynak, 1943. szeptember 22. Klaus Pohl Torpedomaat teli torokból énekelve hagyja el a pírgoszi „Nyikorgó Agy" bordélyházat. A sarkon túlról szabadfogású baráti mérkızést tartó német matrózok és olasz hegyivadászok üvöltése hallatszik. Klaus Pohl boldogan elvigyorodik, és a csetepaté irányába lendül, de aztán megpillant egy csinos lányt, és gondolkodás nélkül utánaveti magát. - Hé, Liebling! - kiáltja. A kihalt utca visszhangzik a hangjától. - Nem várnád meg a haditengerészetet? Veszélyes ágyúkíséret nél kül csatangolni a sötétben! -A szájába dugja két ujját, és akkorát füttyent, hogy a közelben ólálkodó kandúrok rémült nyávogással szétspriccelnek. A lány hátranéz, és csábosán elmosolyodik. Klaus gyorsít. A kupiban nem volt szerencséje: jóval több volt a vendég, mint amivel a hölgyek meg tudtak volna birkózni. Megint füttyent, és annyira fellelkesül a lány bájos pislogásától, hogy észre sem veszi a mellékutcából elıbukkanó alakokat. A lány befordul egy sikátorba. Kari utánakanyarodik, de a lányt mintha a föld nyelte volna el. Négy férfi veszi körül. - Mi a fene!-morogja döbbenten, miközben ösztönösen a piszto lya után nyúl. Valaki hátulról hurkot vet a nyakára. Kari tátogva térdre rogy. Vadul kapálózik, de nincs esélye. A világ elsötétül. 8

Reggel görög civilek bukkannak rá a meztelen holttestre, néhány méterre a német katonai fıparancsnokságtól. Azonnal értesítik a rendırséget, akik nem tudják azonosítani. Csak akkor derül fény a kilétére, amikor a flotta jelenti, hogy eltőnt egy Klaus Pohl nevő matrózuk. Az aktája a többi hasonló közé kerül. Nem Pohl az elsı német katona, akit a csatornából emelnek ki meztelenül, és nem is az utolsó. Két órával késıbb, válaszképpen, három görög hadifoglyot akasztanak fel nyilvánosan. Ez is mindennapos esemény a megszállt Görögországban.

A KAKTUSZERDİ

A HULLÁKAT groteszkül puffadtra érlelte a forró nap. A kút káváján egy hadnagy fekszik szétterülve. A nyelvét kitépték, a szája egy véres lyuk. - Ez bizony fájhatott neki -jegyzi meg Porta. - Milyen csendes fickó lett volna belıle. Ha túléli - teszi hozzá Buffalo. Halkan beszél, hogy kímélje kiszáradt ajkait. Hátul a gyümölcsösben egymás felé hajtott fák csúcsai közé kötöztek ki néhány tisztet - aztán hagyták a fákat kiegyenesedni... - Jó nagyot reccsenhettek - mondja Pici, miközben egy letépett görög ingujjal a döglegyeket csapkodja. - Kerüljenek csak a kezem közé! - morogja fenyegetıen Csontvájz. - Ezzel fogom levágni a töküket - húz elı egy ejtıernyıskést a csizmája szárából. - És még te nevezed magad tiszthelyettesnek - gúnyolódik Porta. - Az a baj veletek, laktanyatöltelékekkel, hogy még nem láttatok elég hullát. - Bizony, a partizánoknak is joguk van a szórakozáshoz - bólogat helyeslıen Pici. - Különben sem ık hívtak minket ide, nem igaz? Nem is igazán értem, mi keresnivalója ebben a kurva melegben egy németnek. Porta szétfeszíti a halott Stabszahlmeister száját. A harapófogója megcsillan a napfényben, és Porta máris két aranyfoggal gazdagabb. Pici egy teli szivarosdobozt talál. Egy berlini impresszárió fontoskodó képével rágyújt egy kövér brazil szivarra, és méltóságteljesen letelepedik egy oldalára borult Kübel árnyékába. A sofır véres hulláját félrelöki, hogy ne zavarja a lazításban. 10

- Még a halottaknak is megvan a szerepük ebben az átkozott háborúban - állapítja meg Porta. - Magukhoz vonzzák a legyeket, hogy megkíméljenek tılük minket, élıket. Hát nem szívszaggató? - Na igen. És jól tartják ıket, hogy még többen legyenek mondja Gregor a sofır tetemérıl felszálló fekete felhı láttán. Porta kinyit egy tonhalkonzervet, és a bajonettel a szájába lapátolja a tartalmát. „A tonhal élet, erı, egészség!", hirdeti a konzerv címkéje. A ház mellett tíz BlitzmádeP fekszik, gondosan egymás mellé kiterítve. Legfeljebb két napja lehetnek halottak. A szaguk még tőrhetı, és csak kettıjük szemét vájták ki a madarak. - Eljátszadoztak velük - emeli fel kaján vigyorral az egyik kékesszürke katonai szoknyát Pici. - Ezen a spinén nincs bugyi. - Pofa be, te disznó! - förmed rá Papa. - Nincs benned egy csepp szánalom sem? - Nem ismertem ıket - von vállat Pici. - Vagy talán elvárod, hogy vörösre sírjam a szemem minden egyes hulla miatt, amibe belebotlok? Jól is néznék ki! - A partizánok helyében én magammal vittem volna néhányat - mondja Buffalo. - Csak hogy erısítsem a népek közti barátságot. „Kraft durch Freudé"2, naponta legalább kétszer. Buffalo olyan jóízően nevet, hogy a háj hullámokat vet kövér testén. - Az Államokban azt tartják, hogy a rendszeres szex jót tesz az egészségnek. Velıtrázó sikoltás ugraszt talpra minket. A hegyoldal felıl egy asszony rohan felénk, nyomában egy fejszét lóbáló férfi. A Légiós mór kése megvillan, és a köpcös mellkasában köt ki. A férfi fut még néhány lépést, aztán eldıl. A nı, döbbenetünkre, a halottra borul, és bolgár nyelven átkokat szór a Légiós felé. ' Telefonkezelı lány. (német) Náci szabadidıs szervezet, (német)

2

11

- Azt mondja, hogy egy rohadék gyilkos vagy - tolmácsolja Buffalo, aki valamennyire érti a nyelvet. - A kergetızés meg a fejsze mindennapos volt náluk. - Allahra! - morogja zord képpel a Légiós. - Honnan tudhattam volna? Egy Krupp-Diesel dübörög be a napégette faluba. Egy csapat izgatott 500-as3 ugrál le róla. - Az egész zászlóaljat lemészárolták. Ennyien maradtunk kiabálja egy ırmester. Az arca kérges-fekete a verejtéktıl és az út porától. - Kicsoda? - kérdezi kifejezéstelen arccal Papa. - Azok az átkozott pogányok - ırjöng az ırmester. - A zászlóaljunk alig két napja érkezett Heubergbıl, és már az elsı ütközetben csapdába estünk. Nekünk szerencsénk volt, mert lemaradtunk a szakasszal. - Vagyis meglógtatok - vigyorog Porta. - Adolf nem örülne, ha hallaná. Ha hallaná. - Csatlakozhatunk? - kérdezi az ırmester, ügyet sem vetve Portára. - Vannak fegyvereik? - érdeklıdik Papa. - Csak karabélyok, fejenként húsz tölténnyel. 500-asok vagyunk, a poroszok nem kényeztetnek el minket. - Van benne kakaó? - int Papa a fejével a teherautó felé. - Nincs. Csak hegynek lefelé lehet vele menni. - Lefelé! - röhög fel Porta. - Mintha az utóbbi idıben ez általános tendencia lenne a dicsıséges német hadseregnél. - Kérik a zsoldkönyvünket? - kérdezi egy fiatal 500-as, és már nyújtja is. - Ha azt akarod, hogy kitöröljem vele - von vállat Pici. - Szarban vagyunk - mondja nemes egyszerőséggel Papa. A harckocsink kiégett, kénytelenek vagyunk gyalog átkelni a hegyeken. 3

Büntetıosztagosok.

12

- Ismerik a járást? - kérdezi az ırmester. Savanyú ábrázata jelzi, hogy sejti a választ. - Nem - feleli tömören Papa. - Azt mondják, hogy az a hegy maga a pokol. Egy kaktuszerdı, tele kígyókkal, skorpiókkal és óriáshangyákkal. Az átkelés legalább két nap. Ráadásul a kaktusz mérgezı, nem lehet vizet facsarni belıle. - Van jobb ötlete? - Papa leharap magának egy darab rágódohányt. - Nincs, úgyhogy mostantól magának dolgozom! - Milyenek az emberei? - Van néhány igazi katonám is - mosolyog kényszeredetten az ırmester-, de a legtöbben szélhámosok és tolvajok. Még egy strici is van köztük. Papa fefsdfiajt, és egy bánatos sercmíésseí a kútkáva oldalára lövi a bagót. - Nincs egy felesleges géppisztolya vagy LMG-je?4 -kérdezi az ırmester, és Junóval kínálja Papát. - Mit képzel, mi vagyok én? - húzza fel magát Papa. - Egy két lábon járó arzenál? - Sarkon fordul, és dühösen belerúg egy gazdátlan sisakba. Az alkalmi focilabda egy hulla hasán köt ki. Szanaszét hagyjuk a felszerelésünket, és csodálkozunk, hogy ez sincs meg az sincs. Hogy a fenébe gyızhetne egy hadsereg, ha a felszerelése szétszórva hever Európa tetves térképén? - Öregem, te aztán nagyon morcos tudsz lenni - állapítja meg Porta, miközben nekifog a harmadik tonhalkonzervnek. Papa válasz helyett leül, és jelzi, hogy ı is kéri a részét a tonhalból. - Istenem, de fáradt vagyok - nyög fel Gregor. Az ingébe tör li poros arcát. - Itt vagyunk mi, a német hadsereg gyöngyei, és hagyjuk, hogy az untermenschek lehugyozzanak minket. A tábor nokom és én sose hagytuk volna, hogy ez megtörténjen. 4

Leichtes Maschinengewehr (német) - könnyő géppuska.

13

- Ha a dolgok így mennek tovább, Németország szép lassan el fog tőnni a térképrıl - jósolja Buffalo. - Száz év múlva pedig a kölykök már azt sem fogják tudni, hogy valaha éltek németek. Legfeljebb a Grimm testvérek meséiben fognak olvasni rólunk. - Mi leszünk a gonosz mumusok, akikkel a pelenkásokat riogatni fogják - bólogat Porta. - Átkozottul szép kilátások - sóhajtozik Pici. Észak felıl, a hegyekbıl ágyúdörgés hallatszik. - Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott bombát... - énekli Porta. A hátára fordít egy hullát, hogy megnézze, vannak-e aranyfogai. - Te viszed az aknavetıt - mondja Barcelona az egyik 500-asnak. Barcelona ırmester, de Papa mellett nem juthat szerephez. - És azzal a varjúval mi legyen? - int Heide az út közepén üldögélı papra. A reverendás köröket rajzol a porba az ujjával. - Ha akar, velünk jöhet - von vállat Papa. - Nyírjuk ki a rohadékot - kiabálja Pici. - A papok mindig balszerencsét hoznak rám. - Egyetértek! Még úgyse láttam papot a mennyekbe szállni vihog Buffalo. - Ha valakit likvidálni kell, akkor majd én szólok - jelenti ki ellentmondást nem tőrıen Papa. - Akkor is rajta fogom tartani a szemem. Nem szeretném, ha a tyúkszemünkre lépne - mondja Tangó, a romániai születéső német, aki a háború elıtt tánctanár volt Bukarestben. Valahányszor ideje engedi, tangót gyakorol egy belsı hangszóró szolgáltatta zenére. Most sem pihen. - Az effélékkel sohasem árt vigyázni. Alattomos népség. A 44-esek is majdnem megjárták egy ilyen szent emberrel. Gyanakvó tekintetek merednek a papra. - A megelızés. A jelszó a megelızés - harsogja Pici. - Hadd vágjam el a torkát, és akkor biztosan nem lesz vele gond! Egy He 111-es raj húz el felettünk. Az egyik csap egy kört, és visszatér. 14

- Már csak az hiányzik, hogy pogányoknak nézzenek minket - pislog aggódva az ég felé Papa. - Jézusom, ezek szarni fognak! - üvölti Buffalo, és beveti magát a házak közé. Portával a kútba ugrunk. Majdnem belefulladok a jéghideg vízbe, de Porta felránt, és segít belekapaszkodni a láncba. Robbanás, dübörgés hallatszik fentrıl. Géppuskák ugatnak. Az egész raj minket támad. Olyan pokoli a zaj, hogy ha nem hallottunk volna már ilyet, azt hihetnénk, hogy eljött a világ vége. A repülık nem tágítanak mindaddig, míg a faluban egyetlen ház is áll. Hihetetlen, de még sebesültjeink sincsenek. A légitámadás félelmetes tud lenni, de a pontatlansága miatt nem túlzottan hatásos. - Amíg nem hull a fejedre a bomba, nincs gond - vigyorog Porta, és visszaül a helyére, mintha mi sem történt volna. - Mi lenne, ha itt letáboroznánk, és megvárnánk, hogy a hadosztály megkerestessen minket? -javasolja Schmidt ırmester. - Jaj, de vicces! - vigyorog Porta. - Merde, alors! A hadosztály tojik ránk! - világosítja fel az ırmestert a Légiós. - Mit számít nekik egy szakasz? - Annyit se érünk, mint egy rakás mumifikálódott macskaszar - teszi hozzá Pici. A hasonlatot egy német hulla mellkasán mosakodó macska ihlette. Pici nem tudja megállni, hogy ne hajítson oda egy követ. - Ez borzasztó - mondja színlelt felháborodással Porta -, hogy errefelé már a macskák sem tisztelik a német hadsereget! Hova fog ez vezetni? - A Kolimába! - vágja rá Gregor, és egy sisakkal telibe találja a macskát. - Ez csakis egy zsidó macska lehet - tőnıdik Pici. - Szerintem szabotázsra készült: le akarta szarni azt a drága német testet. - Ez felháborító - méltatlankodik Heide. 15

- A hadseregnek befellegzett. - Pici rágyújt egy újabb szivarra. - Már Göring fiai is leszarnak minket! - Szedelızködjetek, és indulás! - tápászkodik fel Papa. - Az emberi testet nem menetelésre teremtették - tiltakozik Porta. A hegy mintha gúnyos játékot őzne velünk. Valahányszor felérünk egy dombtetıre, abban a hitben, hogy ez volt az utolsó, jön egy újabb, még magasabb. Jó messzire járunk a falutól, amikor Papának eszébe jut, hogy elfelejtettük megtölteni a kannákat. Víz nélkül sosem vergıdnénk át a kaktuszerdın. - Vissza a kúthoz! - parancsolja Papa. - Meséltem már, hogyan keltünk át a Dunán a tábornokkal? - vidul fel Gregor. Végtére is lefelé kényelmesebb. - Ne strapáid magad, már legalább hússzor hallottuk - hallgattatja el ingerülten Barcelona. - A tábornokkal együtt étkeztél? - kérdezi Tangó. Leplezetlenül rajong a magas rangúakért. - Hogyne - feleli leereszkedıen Gregor. - Néha még az ágyát is megosztotta velem. Csak a monoklink volt köztünk. - Na és ki volt a köcsög? Te vagy a tábornokod? - gúnyolódik Porta. - Ezért megérdemelnéd, hogy rögtönítélı becsületbíróság elé állítsanak! - feleli sértıdötten Gregor. - Mi a fene! - dünnyögi meglepetten Pici, - Tényleg van ilyen bíróság? - Volt olyan is, hogy megérintetted a tábornokot? - kérdezi lenyőgözve Tangó. - Nekem kellett levetkıztetnem minden este - válaszolja büszkén Gregor. - Nagyon nem bánnám, ha végre fedezékben lennénk - pislog Pici a szirtek felé, ahonnan géppuskatőz hallatszik. - Hány kannánk van? - kérdezi Papa. A zajok neki sem tetszenek. Ki is biztosítja a géppisztolyát. - Csak öt - feleli savanyú képpel Barcelona. 16

- Az nem sok - röhög Csontvájz. Olyan a hangja, mintha száraz ujjperceket zörgetne egy pohárban. - Ahogy téged elnézlek, nem is. Hiába iszol, úgyis kifolyik a bordáid közt - röhög Pici. - Hogy az istenbe lehet ennyire sovány egy ember? - Csontvájznak Amerikába kellene mennie -javasolja Porta. Hülyére kereshetné magát, ha fellépne cirkuszokban mint a náci koncentrációs táborok áldozata. - Elég a rizsából - szól rájuk Papa. - Át kell kelnünk a hegyeken, akár van elég víz, akár nincs. Ez az egyetlen esélyünk. - Maga nem tudja, hogy mit beszél! - fakad ki Krüger Unteroffizier5 a futároktól. - Egy egész kaktuszerdın kell átkelnünk, akkora tüskék közt, mint egy-egy bajonett! Bozótvágóval kell utat vágnunk magunknak, és csak kettı van belılük. Nem fogják sokáig bírni. És odafent egyetlen korty vizet se fogunk találni! - Akkor mit javasol? - Menjünk ki az országútra - feleli Krüger, és támogatást remélve körbenéz. - Marhaság! - szögezi le Papa. - Mit gondol, mire várnak az utak mentén tanyázó partizánok? - Na és? - von vállat Pici. - Majd jól tökön rúgjuk ıket. Legfıbb ideje, hogy a Fekete-tenger partján élı népek megtudják, kik tettek náluk tiszteletbeli látogatást. - Bátor ember vagy - vigyorog Porta, és nyújtja a kezét szivarért. Pici szó nélkül a markába nyom egyet. Heide egy darab májas hurkával kénytelen megajándékozni Portát. Senki sem mer nemet mondani, ha Porta kér valamit. Ha életben akarsz maradni, ajánlatos jóban lenned vele, mert Porta az a fajta, hatodik érzékkel megáldott személy, aki kilométerekrıl is ki tudja szagolni az elrejtett hadiellátmányt. Ha meztelenül kitennék a Góbi sivatag közepén, egy félóra múlva már jóllakottan böfögne egy napernyı árnyékában. 5

Szakaszvezetı. (A ford.)

17

A Légiós egy üres kenyérzsákba botlik. - On les emmerde! A zászlóaljnak valahol ott kell lennie, a hegyeken túl! - Talán - feleli Papa. - Mi mindenesetre arra megyünk. Most pedig figyeljetek. Ha gáz van, csak akkor lıjetek, ha muszáj, és csakis célra. Ne feledjétek, hogy a lövések még több ellenséget csalnak a környékre, azt pedig egyikünk sem szeretné. Plop, plop, hallatszik észak felıl. - 80 mm-esek - állapítja meg Buffalo, és büszkén a földhöz veri a taknyát. Bumm, bumm és megint bumm. - Ezek viszont 50 mm-esek voltak - mondja tudós képpel Porta. - Honnan az istenbıl szerzik ıket? - mélázik Gregor. - Olasz és német árulóktól veszik - feleli a győlölettıl torz arccal Július Heide. - Fel kellene lógatni ıket, egytıl egyig. Nem is lenne szabad más büntetést kiróni, mint a halál. Túlságosan elnézıek vagyunk a bőnözıkkel szemben. - Próbáljátok meg. De aztán le lepıdj meg, hogy csak te meg Adolf maradtatok! - röhög fel Porta. - Az úr megsegít minket - motyogja a pap. - Na ne röhögtess - gúnyolódik Csontvájz. - Ha még nem tudtad volna, isten csak akkor néz le a kulikra, ha valakit seggbe akar rúgni. - Krisztus mindenkit megsegít, aki hozzá imádkozik - mondja csendesen az atya, és bánatosan lenéz a füstölgı falura. - Te meg az a hülye égi faterod! - ordít rá dühösen Pici. - Mit gondolsz, hányszor hallottam imádkozni a halálraítélteket a Morellenschluchton6? Én mindig meghallottam ıket, de az istened sose! Tıle aztán várhatták, hogy segítsen rajtuk. - Adást fogtam! - sikítja önkívületben Heide. - Ki vagy? szól bele a rádió mikrofonjába. '' Katonai kivégzések helyszínéül szolgáló tér Berlinben.

- A nép hangja! Mindjárt ott leszünk a kiskanalakkal, hogy felkaparjunk a porból, rohadék nácik! - Kapd be, bennszülött majom! - ırjöng Heide. - Betojtál, hurkazabáló? - Idióta! - Heide megvetıen a rádióra köp. - Told csak ide a képedet! - Véged van, káposztafej! - Mekkora barom egy állat - elégeli meg Pici. - Gyerünk, kapjuk el a tökét. - Gondolod, hogy látnak minket? - aggódik Csontvájz. - Persze, hogy nem - legyint Pici. - Ha látnának, akkor már régen szétlıtték volna a seggünket. - Ezek nem közönséges partizánok - mereng Papa. - Kommunisták a rohadékok. Vörösek, mint a pávián segge kiabálja Pici, és fenyegetıen megrázza az öklét a szirtek irányába. - Nem gondoljátok, hogy ideje lenne elhúzni innen? - szedi össze a cókmókját Porta. - Amint végeztem a táncórával, mehetünk - robog át elıtte Tangó. Buffalo nyújtózik egyet a homokban, és kiterít egy lepedınyi iratot. - A családunknak meg kellett jelennie egy faji bizottság elıtt, mert a saját nagyapám lettem. - Az lehetetlen - csóválja meg a fejét Papa. - A Harmadik Birodalomban semmi sem lehetetlen, egyébként pedig a feleségem tehet róla. Az a hülye kurva... Van egy felnıtt lánya, akitıl az apámnak kangörcse lett. Meg is döntötte az öreg a csajt rendesen. - A feleséged lánya a te lányod is -jelenti ki mély meggyızıdéssel Papa. - Hogyne, hogyne. Csakhogy az apámat ez nem zavarta. Szóval összejöttek, és az apám a vejem lett, a mostohalányom pedig az anyám. 19

- Világos - röhög Porta. - Hiszen a lányod az apád felesége. - Micsoda kavarodás - méltatlankodik Gregor. - Ezért nem jó, ha az ember elıre gyártott gyerekkel vesz el egy asszonyt. - Ja. És ez még csak a kezdet - sóhajtozik Buffalo. - Most már értem, miért vesznek el a zsidók csak szőz lányt. Mindenesetre az erkölcsrendészet két fakabátja is elvérzett már az ügyemen. Egyszerően képtelenek voltak megemészteni, hogy a feleségem szült nekem egy kölyköt, aki az apám sógora. - Pedig nyilvánvaló - mondja Papa. - A fiú az apád feleségének az öccse. - Igen, de nemcsak a fiam, hanem a nagybátyám is - teszi hozzá lógó orral Buffalo. - Merthogy az anyám testvére. - Igen, mert az apád felesége a feleséged lánya. - Barcelona képe fültıl fülig érı vigyor. - A dolgok akkor kezdtek elfajulni, amikor a lányom, aki az apám felesége és az én anyám, gyereket szült. A kölök az öcsém, mert az apám fia, de ugyanakkor a lányom gyereke is, vagyis az unokám. - Vagyis a feleséged most már a nagyanyád is egyben - nyihog Porta. - İrült egy helyzet, mi? - Buffalo kétségbeesetten az égre emeli a tekintetét. - A feleségem férje vagyok, de közben az unokája is vagyok, mert a lánya fiának a bátyja is vagyok egyben, és mivel a nagyanyád férje a nagyapád is - bömböli világgá a fájdalmát -, elkerülhetetlenül a saját nagyapám is vagyok. Na ez az, amit a faji bizottság végképp nem tud megemészteni. Fajkeveredéssel vádolnak, és még örülhetek, hogy a vérfertızés vádját megúsztam. - Akkor nem sok jót remélhetsz - bólogat lelkesen Pici. - Istenem, ha ezt Adolf hallaná... Ágyúdörgés vet véget a beszélgetésnek. - Jobb lesz, ha itt maradunk - mondja reszketı hangon Schmidt. - İrültség felmenni a kaktuszok közé. Még az állatok se merészkednek oda. 20

- Az lesz ırültség, ha maradunk, és hagyjuk, hogy végképp elvágjanak minket az egységeinktıl - mordul rá a Légiós. - A kaktusz az egyetlen esélyünk. - Én ismerem út. Rossz út, nagyon rossz - szólal meg Sztojko, aki egy bolgár ırezrednél szolgált. İ az egyetlen túlélıje a tábori kórház elleni támadásnak. Egy amputált végtagokkal teli konténerben bújt el a partizánok elıl. - Hány nap? - kérdezi reménykedve Papa. - Három vagy négy - feleli bizonytalanul Sztojko. - De mi megyünk gyorsan. Nem gondolunk vízre. - Pedig a víz jelenti a legnagyobb gondot. - Papa gondterhelten pipára gyújt. - Azt hallottam, hogy a tevék megeszik a kaktuszt, mert a húsában víz van -jegyzi meg Buffalo. - Badarság, tnon ami - mondja a Légiós. - Rosszabb, mint a fıtt majomhúgy. - És ahhoz nem lehet hozzászokni? - érdeklıdik Porta. - Inkább iszok majomhúgyot, mint hogy szomjan haljak. Eltelik a nap, de még mindig nem tudtuk rászánni magunkat az indulásra. A hullák borzalmasan bőzölögnek. Papa többször is megparancsolta, hogy temessük el ıket, de mi úgy tettünk, mintha nem hallottuk volna. Egyelıre feladja, és leül egy kıre a Légiós és Barcelona közé. - Kénytelenek leszünk rábízni magunkat Sztojkóra. - Ismeri a bozótot - gyújt rá a Légiós egy Caporalra. - Ezek a hegyi parasztok tudják, hogy kell átvergıdni egy kaktuszerdın. És ha ık meg tudják csinálni, akkor mi miért ne tudnánk? Szeretném látni azt a parasztot, aki szívósabb, mint egy frontszolgálatban edzıdött katona. - Te jártál már ilyen kaktuszerdıben? - kérdezi Barcelona. - Non, mon ami - feleli a Légiós a Caporal füstje mögül. - De ismertem olyanokat, akik igen, és mindegyik azt mondta, hogy az ellenségének se kívánja. 21

- Nekem már volt hozzá szerencsém - közli komoran Barcelona. - Mintha maga a sátán teremtette volna. Haláltól bőzlik az egész hely. Kígyók, skorpiók és mérgezı kaktuszok. Mást nemigen találsz. Fıként vizet nem. - Micsoda kilátások! Micsoda kilátások! - Porta bánatában a szájába töm egy egész doboz szardíniát. - Gond egy szál se! -jelenti ki Pici. - Majd mi elbánunk azokkal a mérges izékkel. Végtére is németek vagyunk, vagy mi? Igazi hódítók! Alkonyattájt egy sártól kérges Kübel robog be a faluba. Egy terepszínő egyenruhát viselı ırnagy pattan ki belıle, és ordítozni kezd: - Ideje lenne összekapni magukat, és úttorlaszt emelni, nem gondolják? - Dühösen dobbant. - Mi az, csak nem csicsikálni akartak? Na mozgás! Legkésıbb holnap reggelre erısítést kapnak a hadosztálytól. Addig ki kell tartaniuk. Védjék meg a falut, bármi áron. Remélem, világos, ırmester, mert a fejével felel érte dörren rá Papára. - Nincs elég lıszerünk, uram. Legfeljebb egy órára lesz elég. - Ne akarjon kioktatni engem, ırmester! - visítja magából kikelve az ırnagy. - Tartani fogják a falut, vagy lógni fog! Sarkon fordul, és visszaül a Kübelbe. A sofır gázt ad, és a jármő nyaktörı sebességgel eltőnik a kanyarban. - Ugrál, mint az öszvér, ha kaktuszt dugtak a seggébe - kommentálja a történteket Porta. - Ez a barom tényleg azt hiszi, hogy birokra fogunk kelni a pogányokkal ezért a helyért? - Szerintem ı se hitte, különben nem távozott volna ilyen sietısen - állapítja meg Tangó. - Nem hittem volna, hogy egy Kübellel ilyen gyorsan lehet száguldani. - Ha fosik az ember, akkor nagyon tud iszkolni! - húzza fel magát Pici. Mérgében belerúg egy leszakadt lábba. - Jellemzı! Ha gáz van, rögtön elhúzzák a belüket - méltatlankodik Buffalo. Visszatelepedünk a helyünkre. Csontvájz legyek után kapkod. Megeszi ıket. Azt mondja, olyan ízük van, mint a garnélának. 22

Minket is kínál, de nem kérünk a csemegébıl. Lehet, hogy elızı életében madár volt? - Allons-y! - mondja a Légiós. - Ha itt maradunk, az életünk annyit se ér, mint a teveszar. - Na és mi lesz a faluval? - tőnıdik Papa. - Hallottátok az ırnagyot. - Én nem - von vállat Pici. - Ti talán igen? És akkor? Úgyse tudja, hogy kik vagyunk. Éppen ez az egyenruha lényege, ha még nem jöttetek volna rá: tök egyformák vagyunk benne. Egy csapat Vlaszov-kozák vágtat be a faluba villogó szablyákkal, habzó szájú lovak hátán. A vezetıjük, egy ırmester, lefékez Pici elıtt. - Milyen egység, ti? - kérdezi németül az ırmester. - A Szentháromság ırzıi - feleli széles vigyorral Pici. - Te nem szemtelenkedj, te tizedes! - suhint a karddal Pici felé az ırmester. - Állsz vigyázzba, ha beszélsz velem! - Már miért állnék, te hülye kaukázusi kecske? - pofázik vissza Pici. - Gondolod, hogy egy hamburgi polgár össze fogja csapni a sarkát egy ilyen lovas bohóc elıtt? Akkora szemét állat vagy, hogy egy nap a sajátjaid fognak felkötni! Jól jegyezd meg, amit mondtam, kisfiam! A kozák megrántja a kötıféket, „hátsó kerékre" állítva a lovat. Pici döbbenten hátrahıköl. Ha nem elég gyors, a ló mellsı patkói megszabadítják a fogsorától. - Mi a fenét képzelsz, te gyárilag szifiliszes zabigyerek! - bıdül el felháborodásában. - Majd én megmutatom neked, hogy kivel van dolgod! - Behúz egyet a lónak, aztán elkapja a nyakát, hogy a lovastul együtt földhöz vágja. Az állat rémülten térdre ereszkedik, a kozák Pici felé csap a kardjával. Pici elkapja a kezét, és lerántja a nyeregbıl. - Te hülye majom! - Esik neki Pici. - Nesze! Nesze... - Elég! - fogja rá Papa a géppisztolyát. - Azt hiszed, hagyni fogom, hogy egy ilyen gennyes hazaáruló parancsolgasson nekem? 23

Az út felıl porfelhı közeledik. Egy masszív BMW motorkerékpár bontakozik ki belıle. Utasa, egy német tizedes, megáll a téren. - Te jó ég! Már azt hittem, partizánokba botlottam. Ti miért nem mentitek az irhátokat? A12. gyalogsági ezrednél mindenki ezt teszi. Karnobatnál elszabadult a pokol, és a partizánok elfoglalták a 286-os utat. - Akkor merre, pajtás? - érdeklıdik Porta. - Malko Sarkovóba. Onnan pedig Vayasalba - teszi hozzá rejtélyes mosollyal a tizedes. - De hiszen az már Törökország! - kap a szívéhez Heide. - Bingó! - feleli földöntúli mosollyal a tizedes. - Elegem volt ebbıl a szaros háborúból. Három nap múlva Rodostóban leszek, és a Márvány-tengerben fogom áztatni a tökömet. A háborút nektek hagyom, fiúk. Hódítsátok hülyére magatokat! De nélkülem! - Ez dezertálás! Ez a fejedbe fog kerülni! - visítja Heide. - Igazad van, cimbora. A fejembe kerülne, ha maradnék! nevet a futár. - De én inkább életmeghosszabbításnak nevezném. Én ágyban, párnák közt akarok meghalni, mint azok a félhülye, trottyos tábornokok. Ezt nevezem demokráciának. - Áruló vagy! - jelenti ki Heide. - Az alkotmány kimondja, hogy minden embernek kötelessége megvédeni a hazáját, akár élete árán is. - Én nem írtam alá azt a törvényt, fiam -vigyorog a tizedes. De ha te igen, akkor csak harcolj, és lövesd szét a fejedet! - Nem vagy hálás a hazádnak? - kérdezi megrökönyödve Heide. - Mi a tökömért lennék? Nem én akartam németnek születni, és nem én akartam ezt a rohadék háborút sem. Belekényszerítettek, és kibaszottul nem vagyok hálás érte. Kapiskálod, ember? - Életet rúg a BMW-be, és megigazítja a sisakját. - Nos, fiúk, üzentek valamit a török luvnyáknak meg a többi muzulmánnak? 24

- Hát persze, pajtás! - feleli lelkesen Porta. - Mondd meg nekik, hogy hagyják nyitva a hárem ajtaját, mert hamarosan én is ott leszek. - Na és ha visszaküldenek? - veti fel Gregor. - A svédek is azt csinálják. Mibıl gondolod, hogy a törökök nem ugyanolyan gennyesek? - Ha visszatoloncolnak, az Allah akaratából lesz, nem? - von vállat a futár. - Na persze, ha az ember nem üres kézzel állít oda, akkor lehet, hogy Allah is másképpen fogja gondolni. Én a tábornok mellett szolgáltam, pajtás. Van nálam egy-két „Gekados"7, aminek a próféta követıi nagyon fognak örülni. Nem akar valaki velem jönni? Van itt egy üres hely. - Valaki, aki nem bír menetelni? - néz körbe Papa. - Uram, uram! - Porta rátámaszkodik az LMG-re, és Papa elé vonszolja magát. - Nekem a látszattal ellentétben nincs is lábam, uram. A tökeimen kell vonszolnom magamat! - Pofa be, Porta! - szól rá Papa. A BMW-t elnyeli a porfelhı. - Szerintetek sikerülni fog neki? - Gregor hangja nem hagy kétséget a véleménye felıl. - Egy tizedesnek mindig minden sikerül - jelenti ki kategorikusan Porta. - Tud iránytővel tájékozódni? - kérdezi Papa a bolgártól. - Igen, ırmester. Iránytő jó dolog - bólogat Sztojko, miközben úgy néz a térképre helyezett iránytőre, mintha most látna elıször ilyet. - Megyünk Sztojko szerint és iránytő szerint. Fronton rossz katona nem kap váll-lap. - Indulás! - veti a vállára a géppisztolyát Papa. Egy darabig a Gulumanovóba vezetı utat követjük, aztán rátérünk egy hegyi útra. Valahol a közelben géppuska kattog. Az oszlop megáll egy pillanatra. Győlölettel nézünk az elıttünk sötétlı bozótra. A fenének van kedve bevetni magát a szúrós, ső7

Geheime Kommandosachen - titkos parancsnoki dokumentum, (német)

25

rőn nıtt kaktuszok közé. A sárgás fényő hold hosszú, kísérteties árnyékokat varázsol elénk. Huss, huss!, éneklik a bozótvágó kések, miközben az 500-asok utat vágnak velük a kaktuszrengetegbe. Feszültek vagyunk. Veszélyt és halált szimatolunk. A mutatóujjunkat a fegyvereink ravaszán tartjuk. - Átkozott hely - suttogja rémülten Buffalo. - Inkább néznék farkasszemet ivánnal. İt legalább ismerjük! Pici megtorpan. - Figyelnek minket - suttogja rekedten. - Biztos vagy benne? - kérdezi aggódva Papa. Ismeri és tiszteli Pici ösztönös veszélyérzetét. - Sohasem tévedek - morogja Pici. - Keressük meg ıket, és tépjük le a töküket. - Rám ne számíts - jelenti ki Porta. - Az orromig se látok. Olyan sötét van itt, mint egy néger kurva puncijában. - Bárcsak ott lehetnék - sóhajt Pici. - Na gyerünk... Eltőnnek a kaktuszok között. Eltelik négy óra. Velıtrázó visítás szakítja meg a csendet. - Mi a fene volt ez? - suttogja rémülten Gregor. Nem sokkal napkelte elıtt térnek vissza. Egy jól megtermett vaddisznót cipelnek. - Ez a coca az egyetlen partizán, akivel összefutottunk újságolja vidáman Pici. - Majdnem annyira megijedt, mint mi. - De azért szerelem volt elsı látásra - paskolja meg a vaddisznó kövér farát Porta. - És a partizánok? - kérdezi Papa. - İk is ott vannak valahol, a kaktuszok között - válik nyugtalanná Porta hangja. - Csak azt nem értem, hogyan tudnak közlekedni anélkül, hogy utat vágnának maguknak. A tüzérség munkához lát. A levegı robbanásoktól reszket. - Ezek aztán nem spórolnak! - panaszkodik Papa. - Jobb lesz, ha továbbállunk, mielıtt még nekünk is jut belıle. 26

Az 500-asok közül kiválik egy lefokozott hadnagy, és szétterpesztett lábbal megáll Papa elıtt. - Mi az, ırmester? Feladja? Ebben az esetben átveszem a pa rancsnokságot. Még ha meg is fosztottak a rangomtól, nem kétsé ges, hogy nagyobb tapasztalatom van a csapatok irányításában, mint magának! Papa komótosan rágyújt az ezüstfedelő pipára, aztán zord tekintettel végigméri az elıtte állót. - Katona! Hallott maga arról, hogy vigyázzállásba kell vágnia magát, ha egy feljebbvalójával beszél? Az exhadnagy elbizonytalanodik, de nem adja fel. - Ebbıl elég, ırmester. Átveszem az irányítást, és punktum. Pici megelégeli. - Na ide figyelj, kisfiam! - A gallérjánál fogva a levegıbe emeli a férfit, és megrázza. - Te akarsz parancsolni nekem, te majom? Na lódulj innen, és húzd meg magad. És ne halljak egy hangot se, amíg nem kérdeztek! Megvetıen ellöki magától az egykori hadnagyot, aki a frissen lenyúzott disznóbırön landol. Az atya letérdel, és vékony, ájtatos hangon imádkozni kezd. Egy gallyakból hevenyészett keresztet szorongat a markában. - Ez begolyózott - röhög Csontvájz. Pici csendre inti. - Azok a rohadékok már megint figyelnek minket! Buffalo felpattan, és mielıtt még megállíthatnánk, beleürít egy egész tárat a kaktuszerdıbe. - Megırültél, ember? - Papa feje céklavörös a haragtól. -Ránk akarsz szabadítani egy egész zászlóaljat? - Megırjítenek ezek a kaktuszok. Esküdni mernék, hogy az elıbb szemeket láttam pislogni - zihálja Buffalo a félelemtıl remegı tokával. - Bárcsak a tábornokom mellett maradhattam volna - sóhajtozik Gregor. - Istenem, milyen finom dolog is volt a sofırjének lenni. Ha az a rohadék „Vadkanpofa" ezredes nem ártja bele 27

magát... Nem sikerült volna neki, ha a tábornok, a monoklink meg én nem utazunk Berlinbe. Óriási hiba volt szétrobbantani ezt a triót. Mondhatni taktikai hiba. - Hiszen még a háborút is megnyertétek volna nekünk, mi? mosolyodik el Papa. - Te, a tábornokod meg a monoklitok. - Nem kizárt. Mi összetartoztunk. Látnod kellett volna minket, amikor villogó monoklival rámordultunk valamelyik aranygallérosra: „Jöjjön csak ide, uram, és vessünk egy pillantást a csatatérképre..." Már ekkor elkezdtek remegni, és amikor levettük a sapkánkat, már a foguk is vacogott. Egy pihe nem sok, annyi nem volt a koponyánkon. Igazi, porosz tábornoki kókusz volt mindkettı. A hadtápparancsnok egy barom volt, akibıl soha nem lett volna szabad alezredest csinálniuk. Ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát, az ellenséges nehéztüzérség bombái közt kellett odavissza lavíroznia a teherautóival, és ez persze nem volt ínyére. „Herr General", mondta félénken, „hogyan keljek át az ellenség bombái közt a jármőveimmel? Csak a 77-es utat használhatom." És a balga megmutatta a térképen, hogy hol van a 77-es út. Mintha mi nem tudtuk volna! A tábornokom szemöldöke úgy felszaladt, hogy majdnem a tarkóján kötött ki. „Ha vannak gyaloghintói és kafferek, akikkel elcípeltesse ıket, felılem a mezın át is mehetnek", felelte szúrós tekintettel. „Mindenesetre kétlem, hogy ez az én gondom lenne. Ha tanácstalan, forduljon a sofırjeihez." Közben monokli ki, monokli be. Az alezredes makogott valamit, és megszégyenülten elhúzott. Mi is azt tettük, amikor délutánra már csak a vezérkar fele volt életben, na de persze sokkal méltóságteljesebben. „Birkák!", mondta megvetıen a tábornokom, amikor távozás közben elütöttünk két elıvigyázatlan tisztet. „Ha távozik, mindig porfelhı kíséretében tegye", tette hozzá magyarázatképpen a tábornokom. „Pszichológia, tudja." És elégedetten a kabátunk belsejébe dugtuk a jobb kezünket, ahogy Napóleon is teszi a festményeken. „Ezek a barmok most egy ideig nem fogják elfelejteni, hogy ki itt a fınök", húzta meg elégedetten a konyakospoharat a tábornokom. Ami

28

voltaképpen söröspohár volt, mert az igazi túl kicsi volt nekünk. „Igen, uram, értettem, Herr General!" kiáltottam lelkesen. Mindig csak egy pohárral ittam, mert a tábornokom nem szerette, ha a vezetıje túl sokat iszik. Nagy felelısség volt egy tábornokkal furikázni egész nap, de estére azért szorítottam magamnak annyi idıt, hogy fel tudjak hajtani még két-három pohárral. Nem sokkal ezután megkaptuk a negyedik csillagot, és a vele járó hadseregcsoportot. Na de az ördög nem alszik: Vadkanpofa ezredesnek tölgyfaleveleket és vörös váll-lapot küldtek. Ha ezredesként elviselhetetlen volt, képzelhetitek, milyen lehetett vezérırnagyként. Rászántam néhány napot, de hiába vetettem be minden befolyásomat, nem sikerült kineveztetnem hadosztályparancsokká. Pedig milyen szívesen integettem volna neki a zsebkendımmel, amikor kivonul velük a frontra! De nem, az ördög vezérkari fınököt csinált belıle, ráadásul éppen az én hadosztályomnál. És itt ért véget az én szerencsém. A tábornokom Berlinbe repült, hogy megköszönje a csillagot, és új egyenruhát varrasson magának a szabójával, ahogy az egy frissen kinevezett tábornagytól elvárható. Amikor visszatértem a reptérrıl, a tábornokom meg a monoklink nélkül, Vadkanpofa magához hívatott, és közölte, hogy választhatok: vagy elhúzom a belemet a front legtávolabbi végébe, vagy hadbíróság elé állít, ahol ı fog elnökölni. Az ítélet felıl nem lehetett kétségem. - Na és mit tettél? - kérdezi kíváncsian Barcelona. - Ha az ember egy tábornok mellett sofır, az ember akaratlanul is veszélyes ügyekbe keveredhet. Almomban se hittem volna, hogy egyszer meg fog történni velem az, amit Vadkanpofa tartogatott számomra. Képen vágott a dossziémmal, és rám vicsorgott sárgás agyaraival. „Martin Unteroffizier, ha maga Chicagóban született volna, húsz évvel ezelıtt, Al Capone jobbkeze lehetett volna. Merem állítani, hogy nincs az a bíróság, amelyik ezek alapján ne ítélné legalább életfogytiglanra." Tizenöt percen keresztül gyalázott megállás nélkül, és közben fel-alá masírozott, üvöltött, pattogott, és ha meg-megállt néha, a térdét rugóz29

tattá, vagy elıre-hátra hintázott a sarkán, a csizmáját nyikorgatva. Neki volt a legnyikorgósabb csizmája az egész seregben. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy direkt úgy csináltatta. Az orra is párját ritkította. Az a fajta volt, amelyikkel nagyon vigyázni kell a viselıjének, ha ajtót csuk vagy ha ablaküvegen át akar kinézni az utcára. A szemüvegét is ehhez méretezték, akkora lencsékkel, mint egy Horst fényszórói. Egy darabig jól nevelten hallgattam, aztán vettem egy mély levegıt, és megkérdeztem tıle, hogy maradhatok-e addig, míg a tábornokom és a monoklink visszatér, hogy gratuláljak a negyedik csillaghoz. Merthogy nem kis teljesítmény ez egy porosz számára. A tábornokom mindig azt mondta, hogy könnyebb a gyilkosnak a mennybe jutni, mint egy anya szülte embernek porosz tábornoki rangot szerezni. Kétszer is meg kellett kérdeznem Vadkanpofától, mert elsıre nem fogta fel. Amikor aztán leesett neki, hogy mirıl van szó, annyira meglepıdött, hogy egy darabig szólni se bírt. „Teljesen hülyének néz?", ordította, amikor magához tért. Mi tagadás, annak néztem, de jobbnak láttam tartani a számat, mert akármilyen hülye is volt, tudta, hogy mit csinál. Ha hagyta volna, hogy megvárjam a tábornokot, semmit nem tehetett volna ellenem. A tábornokom és a monoklink azóta is mindent megtesznek, hogy visszaemeljenek maguk mellé, de Vadkanpofa berlini barátai mindig keresztbe tesznek nekünk. Hát nem szörnyő az élet? Az ég felé fordítja a tekintetét, mintha onnan várna segítséget. - Nézzétek a kezemet! - mutatja kérges mancsát. - Régen olyan fehér volt, hogy egy apáca is megirigyelhette volna. És a csizmám! A Balkán szarától bőzlik. Amikor az én tábornokom mellett voltam, úgy fénylett, mint a tükör. - Sóhajt, és elmorzsolt egy száraz könnycseppet a daliás idık emlékére. - Én nem erre születtem. A szívem templomában örökké égni fog egy gyertya a tábornokomért és a mi monoklinkért, és tudom, hogy valahányszor letérdel az ágya mellé az éjszakai egyenruhájában, engem is beleszı a legfıbb égi parancsnokhoz intézett imájába. 30

Talán egy órája menetelhetünk, amikor valahonnan a kaktuszok közül egy géppuska kezd lıni minket. - Húzzunk innen! - ordítja rémülten Csontvájz, és rohanna visszafelé, de a szők ösvényen Porta útját állja. - Kussolj, nagyokos! - mordul rá. Ingerülten a zaj irányába hajít egy kézigránátot. A géppuskaállás a levegıbe repül, de szinte azonnal mőködésbe lép helyette egy másik. Kitör a pánik. Valaki elejt egy kézigránátot, és a robbanás leviszi az egyik 500-as mindkét lábát. Pici egy kaktusz mögé bújik, én hasra vágom magam egy hangyaboly fedezékében. Buffalo ordítva beveti magát a kaktuszok közé. Száznegyven kilójával és kattogó géppuskájával vág magának utat. - Ez megırült - állapítja meg Porta, és megpróbálja a földbe passzírozni magát. Pár perccel késıbb Buffalo visszatér. Két véres hullát vonszol maga után. - Mi ütött beléd? - kérdezi tıle Porta. Buffalo elégedetten beletörli a kését az egyik halott ruhájába. - Á, semmiség. Csak egy kicsit felhúztam magam. Nem bí rom, ha piszkálnak. Megisszuk a Maxim géppuska hőtıvizét. Pocsék íze van, de legalább víz. A nap elımerészkedik a hegyek mögül. Minden gyönyörő rózsaszín. Reszketünk a hidegtıl. Hajnalra fagypont közelébe süllyed a hımérséklet, de nem bánjuk. Egy óra múlva olyan forróság lesz, mint egy kemence belsejében. Egyre ingerültebbek vagyunk a kimerültségtıl és a szomjúságtól. Meg tudnánk fojtani egymást egy korty vízért. A pap kezd az agyunkra menni örökös motyogásával. - Az Úr velünk van! Az Úr megsegít minket! - Pofa be! - üvölt rá Heide. - Az Úr már régen elfelejtett minket! - Isten átállt a vörösökhöz - morog Buffalo. Egy levéllel legyezgeti magát. Kétszer annyit verejtékezik, mint bárki más. Néhány31

szór már megpróbált megszabadulni az aknavetıtıl, de Papa mindannyiszor észrevette és visszaküldte érte. Két 500-as megy az élen, bozótvágóval a kézben. Félóránként váltják ıket. Embert próbáló feladat utat vágni a kaktuszok között. Délben Papa pihenıt rendel el. Teljesen kivagyunk. Az egyik 500-as borzalmas görcsök közepette meghal. Egy apró zöld kígyót találnak a csizmájában. Porta eltapossa a tettest, és szórakozásból Heidéhez vágja, aki rémületében ájultan rogy össze. Elıször azt hisszük, hogy szívrohamot kapott és meghalt, de hamar magához tér, és ırjöngve Portára veti magát. Hárman alig tudják leszedni róla, és meg kell kötözniük a csuklóját, annyira ırjöng. Egy órával késıbb folytatjuk a menetelést, de alig haladunk valamit, olyan elcsigázottak vagyunk. Napnyugtakor lerogyunk a földre, és nem törıdve korgó gyomrunkkal sem, öntudatlan álomba zuhanunk. Átalusszuk az éjszakát, és a következı napot is ott töltjük, alélt mozdulatlanságban. Már besötétedett, mire szedelızködni kezdünk. - Na, ez jólesett - nyújtózkodik ki Porta. - Már csak egy kávé hiányzik. - Fogja öt kulacsa közül az egyiket, és letekeri a kupakját. Pici az ösvény közepén üldögél, fején nevetséges keménykalapjával. Egy vastag szivart görget szája egyik sarkából a másikba. - Pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz - mondja bölcs képpel. - Ez a szar kaktusz, amiben bóklászunk, egyáltalán nem olyan rossz hely, mint az orosz sztyepp. Itt legalább nem sütnek belıled szalonnát a pogányok a lángszóróikkal. Nyafogtok a meleg miatt, de emlékeztek Kiljmára? Olyan hideg volt, hogy ha kimentél pisilni, belefagyott a húgy a farkadba. Na és mi egy óriáshangya egy rohadt szibériai farkashoz képest, aminek a német katona a kedvenc eledele? Ha így nézzük, ez a kóválygás nem rosszabb egy félresikerült pikniknél. - Ennyire hülye még te sem lehetsz - csóválja meg a fejét Buffalo. Dıl róla a víz, mintha a szaunában lenne. 32

Pici az ég felé fújja a füstöt, aztán egy elegáns mozdulattal, ahogy az amerikai filmekben látható üzletemberektıl leste el, leveri a hamut a szivar végérıl. - Hülye vagyok? Lehet, de ha kérdeznéd, meg se tudnám szá molni, hogy hány nagyokost láttam főbe harapni. A túléléshez nem kell nagy ész az embernek, barátom. Sıt éppen káros, ha túl sok szürkeállománnyal kerülsz a sereghez. Annál nagyobb az esélyed, hogy már az elején begolyózz. És én azt mondom, hogy ezerszer inkább legyek gyengeelméjő, mint bolond. Egy skorpió szeretne átkelni az ösvényen. Csontvájz szétlapítja a puskatussal. A nehéztüzérség nem akar elhallgatni. Stukák - Ju 87-esek bukkannak elı a hegyek mögül. Tisztán látni lehet a szárnyaik alá függesztett bombákat. - Most az egyszer nem irigylem a partizánokat - vigyorog Schmidt ırmester. Papa tetten ér egy 500-ast: az exhadnagy épp a kaktuszba akar tuszkolni két tartalék aknavetı csövet. - Ha megint rajtakapok valakit, lelövöm! - ígéri fortyogva Papa. - Szerintetek lesz valaha olyan Németország, ahol jó lesz élni? - tőnıdik hangosan Buffalo. A csizmája sarkával széttapos egy hosszú, zöld színő bogarat. - Mindenütt jó élni - állítja Porta. - Elég, ha azokra az idıkre gondolok, amikor Münchenben zárkába vetettek. Azért, mert rendszeresen templomba jártam... Azt hitték, kitolnak velem, de éppen ellenkezıleg. Az volt életem legszebb idıszaka. Mindig ellágyulok, ha visszaemlékszem rá. Ha jutni akarsz valamire az életben, nem hagyhatod ki a börtönt. Mondhatnám, kötelezı. - Úgy igaz, ahogy mondod - pöfékel elégedetten Pici. - Én például sohasem unatkozom. A háború mindig gondoskodik a szórakoztatásomról. - Csak nem azt akarod mondani, hogy élvezed? - kérdezi meg rökönyödve Csontvájz. 33

- Miért ne? - kérdez vissza boldog vigyorral a képén Pici. Nincs idım sajnálni magamat. Ez van, ezt kell szeretni. Különben is, honnan tudhatnám, hogy a béke jobb lesz? Te talán tudhatod, hogy meg fogod találni a számításodat? - Szerintetek a hangyák jól érzik magukat? - piszkál meg Barcelona a géppisztolya csövével egy közeli hangyabolyt. - Minden élılénynek szüksége van arra, hogy néha jól érezze magát - válaszolja Porta. - Idınként még a kolibrik is röhögıgörcsöt kapnak. - Egyszer mosolyogni láttam Nass felügyelıt - kiáltja lelkesen Pici. - Pedig az a lehetetlennel határos, mert máskülönben olyan savanyú a képe, hogy ecetet lehetne belıle fakasztani. - Le! - ordítja Porta, és mint a villám, az SMG8 mögé veti magát. Mennydörgésszerő robaj hallatszik, és nyomjelzı lövedékek nyesik derékba a kaktuszokat. Kézigránátokat dobálok vaktában. Egy géppisztoly torkolattüze villan fel egy kaktusz törzse mögül. Fájdalmas üvöltések hasítanak bele a zajba, aztán hirtelen csend lesz. Leülünk és várunk. Heide a biztonság kedvéért fogja a lángszórót, és beküld egy hosszú lángnyelvet a kaktuszok közé. Két élı fáklya támolyog elı ordítva. A földre vetik magukat, és forognak, mint a motolla, de nem tudják eloltani a testüket emésztı lángokat. Lassan szénné égnek. - Honnan az istenbıl tudtad? - kérdezi döbbenten Buffalo. - Valami megvillant a holdfényben -vigyorog elégedetten Porta. - Még szerencse, hogy résen voltam, különben megnézhettük volna magunkat. A halottak közt három bolgár katonát is találunk. - Úgy tőnik, balkáni barátainknak kezd elegük lenni a szövet ségesekbıl - állapítja meg komoran Papa. * Schwcrcs Maschinengewehr (német) - nehéz géppustai.

34

- Kibelezlek, te rohadék bibliabuzi! - mordul rá Pici a papra, akivel valamiért összeveszett. Akkorát lök rajta, hogy a nyomorult a kaktuszok közé esik. - Muszáj neked egy védtelen embert bántanod? - szólja le Papa. - Miért ne tenném? - Pici megvetıen a papra sercint. - Épp te kérded? Hiszen tıled tanultam! A rohadék sereg tanított erre! Vagy láttál már olyan közkatonát, aki egy kibaszott tiszten vezette le a mérgét? Láttál, he? - Olcsó kifogás - jelenti ki Heide, aki váratlanul az atya pártjára állt. - Wolfgang Creutzfeldt, te egy brutális bőnözı vagy. Mindig is az voltál. Voltaképpen nem is lenne semmi keresnivalód a német hadseregben. Egyszerően nem vagy méltó rá. - Na ebbıl elég! Felállni, és indulás! - parancsolja Papa. Sztojko, gyere ide mellém! Lejtıs rész következik. Itt még az 500-asok is jobban haladnak a bozótvágóikkal. A domboldal olyan meredek, hogy keményen a homokos talajba kell vágnunk a csizmánk sarkát. Egy csúszós, palás részhez érünk. Gregor hegymászó kötele nélkül gondban lennénk. Papa nem engedélyez pihenıt egészen napnyugtáig. A létszámellenırzéskor kiderül, hogy két ember eltőnt. Papa ırjöng, és önkénteseket keres, akiket visszaküldhetne értük. Persze senki nem vállalja. Végül az atya jelentkezik a feladatra. - Nem! - jelenti ki határozottan Papa. - Ez a mi dolgunk! Különben is tudja, hogy mit mővelnének magával a partizánok, ha elkapnák. - Isten megsegít. Én nem félek - feleli csendesen a pap. - Isten így, isten úgy - gúnyolódik Pici. - Sokkal jobban járnál, ha ebben bíznál, te köcsög - paskolja meg a géppuskáját. A partizánok jobban félnek tıle, mint az ördögtıl. Egy 42-es a kézben többet ér, mint az egész égi angyalsereg! - Visszamenjek értük? - kérdezi a pap, ügyet sem vetve Picire. 35

- Azt mondtam, nem! - feleli Papa. - Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna, hogy a partizánok feldarabolták. - Krüger Unteroffizier, kerítsen két 500-ast, és keressék meg az eltőnteket. Két órát kapnak. - Miért kockáztassam az életemet két börtöntöltelék miatt? Krüger arca halálsápadt a félelemtıl. - Lehet, hogy átálltak a partizánokhoz. Ettıl az alja népségtıl bármi kitelik. - Pofa be, és lóduljon! - parancsol rá Papa. Krüger mérgesen pufogva kiválaszt két 500-ast. - Maguk mennek elöl - mondja nekik. - Egykori tisztekként úgyis ehhez vannak hozzászokva. De vigyázzanak, mert nagyon viszket a mutatóujjam. - Mit vétettünk magának? - tiltakozik egyikük. - Itt én kérdezek! -vakkant rá Krüger. Már messze járnak, de még mindig hallani lehet a pofázását. Pici közben visszatért a kaktuszerdıbe tett kiruccanásáról. Két bolgár lábszárvédı és egy Kalasnyikov a zsákmánya. - Hol találtad ıket? - nézi gyanakvóan Papa. - Bingón nyertem - vigyorog Pici. Tüzet gyújtanak. Porta kávét akar fızni, de ehhez ugye víz is kell. Papa csak hosszas alkudozás után ad neki a kincset érı készletbıl. A kávé pompásan illatozik, a tücskök meghitten cirpelnek. Az illúzió tökéletes lenne, ha a hegyen túl nem dörögnének a fegyverek. - Ha szomjas vagy, szopj kavicsot - mormogja a Légiós. - Pokolian gyönyörő ez az este - mondja álmatagon Pici. Mintha táborozó cserkészek lennénk. Mindig is szerettem volna közéjük tartozni. - Ennél már csak rosszabb jöhet - jósolja Tangó a fegyverét tisztítva. - Érzem a halál közelségét - suttogja hátborzongatóan réveteg tekintettel Gregor. - Halljátok, hogy döngnek a léptei? -A robbanásokra gondol. Persze, hogy halljuk. A süket is hallaná. 36

Porta lágy muzsikát játszik a fuvoláján. Pici szájharmonikája is elıkerül. Tangó a karabélyával táncol. - Velem alszol ma éjjel, édes? - flörtöl a fegyverrel. Egy rovarfelhı bıséges vacsorához jut a képünkbıl. A fejünk és a tagjaink hamarosan cipóra dagadnak. Pici és Porta szerencsés: a lángszórós sisak megvédte az arcukat. A csípések viszketnek, a szomjúság percrıl percre egyre jobban gyötör minket. Elviselhetetlennek érezzük az életet. - Bon, mes amis. Amíg izzadni tudtok, nem kell attól tartano tok, hogy szomjan haltok - vigasztal bennünket a Légiós. A vizünk legfeljebb négy napra elegendı. Tangó szerint bele fog telni vagy két hétbe, mire átverekedjük magunkat ezen a szúrós gazon. Néhányan levet facsarnak a kaktuszból. Jobban jártak volna, ha a szomjazást választják: borzalmasan rosszul vannak, még a belüket is kihányják. Krüger visszatér, persze az eltőntek nélkül. - Egyáltalán kereste ıket? - kérdi gyanakvóan Papa. - Nyomuk veszett, ırmester - feleli dühösen az exhadnagy. - Magát kérdeztem, Krüger! - Még a kövek alá is benéztünk. Vagy talán a hangyákat is ki kellett volna hallgatnunk, hátha ık ették meg azt a két átkozottat? - szakad el a cérna Krügernél. - Átálltak az ellenséghez - jelenti ki az egykori lövészhadnagy. - Fogja be a száját, amíg nem kérdezem! - ordít rá Papa. - Szerintem a stricik léptek meg - mondja széles vigyorral Pici. - Rólam beszélsz? - kérdezi egy hang az 500-asok közül. - Mert ha igen, még itt vagyok! Néhány órányi alvás után az ırök felráznak mindenkit. Egy partizáncsapat vonul el mellettünk a sötétben. Nem vettek észre minket. Feszülten fülelünk. A közelben két lövés dördül. - Készüljetek! Mindjárt indulunk! - Papa a vállára lendíti a felszerelését. 37

Én alkotom a hátvédet. Olyan sötét van, hogy a kezemet se látom, ha magam elé tartom. Egyszer csak egyedül találom magam. Óvatosan körbevilágítok leárnyékolt zseblámpámmal, de csak kaktuszokat és bogarakat látok. Lélegzet-visszafojtva hallgatózom, de egy hangot se hallok. Mintha a föld nyelte volna el a többieket. Biztosan szórakoznak, biztatom magam, és megpróbálok dühös lenni. Ezek tényleg eltőntek, állapítom meg rémülten. Olyan csend van, mint egy kriptában. Még a tücskök zenéjét se hallani. - Hé, merre vagytok? - kiáltom fél hangerıvel. - Ez egyáltalán nem vicces - teszem hozzá reménykedve. Hátha mégis elbújtak, hogy a móka kedvéért halálra rémítsenek. Kitelik tılük, amilyen ırültek. De semmi válasz. Ennyire lemaradtam volna tılük? - Papa! - kiáltom kétségbeesetten. Hideg verejtékcsepp gördül végig az orromon. Magamra maradtam a partizánok közt, egy kaktuszerdı közepén. - Porta! Gyere elı, hogy a fene vinne el! Nincs válasz. Vagy mégis van? Mintha az elıbb hallottam volna valamit. Megint kiáltok egyet, és várom a választ, de hiába. Csak a szél lett volna? Érzem az arcomon a fuvallatot. Csak most kezdem felfogni, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam. Elvesztettem az egységemet, és ık elvesztettek engem. Nem vették észre, hogy lemaradtam, és lehet, hogy még most se tőnt fel nekik. De ha rájönnek, akkor biztosan keresni fognak. Papa nem hagyja, hogy az emberei elkóboroljanak tıle. Még Krügerért is képes lenne visszaküldeni valakit. Mozdulatlanul állok, és várom, hogy történjen valami. Már maradtam magamra a háború alatt, nem is egyszer, de mindig tudtam, hogy hol van az ellenség, és azt is tudtam, hogy merre találhatóak a vonalaink. Ebben az elátkozott kaktuszrengetegben viszont bárhol meglapulhatott a partizán képében leselkedı halál. A vonalaink még messze vannak, ha egyáltalán léteznek még. Ki tudja, az is lehet, hogy már felszámolták ıket, és a csapatok Németország felé menekülnek. Meg kell találnom az 38

egységet. Nélkülük nincs esélyem. Kibiztosítom a géppisztolyomat, és beélesítek egy kézigránátot. Csak nyugi, bátorítom magam. Nehogy a sajátjaid közé vágd. Nem szívódhattak fel csak úgy. Nélkülem nem. Már négy éve szolgálok Papa egységében, és mi mindenen mentünk át mi együtt! Négy évet húztunk le a legveszélyesebb hadszíntereken, és csak akkor váltunk meg egymástól, ha valamelyikünk kórházba került. Az az egység az én otthonom! Köztük biztonságban érzem magam. Hányszor éreztem úgy a kórházi ágyon fekve, hogy megöl a honvágy. İrültségnek hangzik, de visszavágytam a fronton harcoló egységbe. És amikor visszatértem, a papírjaimon három vörös csíkkal - ami könnyített szolgálatot és mindennapi kötözést jelent -, minden addigi fájdalmam megszőnt az ismerıs arcok láttán. Hazatértem. Más nem számított. A bajtársak vigyáztak rám. A nehéz géppuska mögé ültettek, vagy rám bízták a rádiót. Ezeket a feladatokat még félig begyógyult tüdısérüléssel is el tudja látni az ember. Nem fogom hagyni, hogy ezek az átkozott tüskék elvágják ezt az erıs köteléket! Keresni fognak engem, tudom, és én is keresni fogom ıket. Tangó hátra fog fordulni, és észreveszi, hogy eltőntem. İ ment elıttem. Elindulok, aztán úgy döntök, hogy mégiscsak jobb lenne maradni, hiszen a sötétben úgysem fogok visszatalálni az ösvényre, és így még nagyobb az esélye, hogy elkerüljük egymást. Leülök, és várom a napkeltét. Persze nem bírom sokáig tétlenül. Felpattanok, és elindulok az orrom után. Egész idı alatt hangokat vélek hallani, de csak a szél bolondozik velem. Aztán az ösztöneim azt súgják, hogy már nem vagyok egyedül. Meghúzom magam egy kaktusz mellett, és várok. Csend, és semmi más. A sötétség olyan sőrő és nyomasztó, hogy érzem, összeroppantja a mellkasomat. Nem tudom, mennyi ideje guggolok ugrásra készen. Már indulnék tovább, de váratlanul fegyvercsörgést hallok. Aprócska hang, de akkorát üt a szívemen, hogy majdnem elájulok. Lehasalok, és elıkészítek egy kézigránátot. 39

- Pofa be, te tohonya állat! - hallom Porta gyönyörő hangját a sötétbıl. - Nem volt szándékos, seggfej - morogja sértıdötten Pici. Valaki nevet. Barcelona lehet. Megkönnyebbülten kiáltani akarok, de a gombóc még mindig ott van a torkomban, és csak tátogok. Óvatosan elıreindulok. - Állj, vagy lövök! - kiált rám Porta. - Én vagyok az! - szakad ki belılem. Hazatértem. Papa is velük van. - Hol az istenben voltál, ember? - kérdezi szemrehányóan Porta. - Legközelebb nem jövünk vissza érted. - Csak nem valami partizán punéival adtad össze magad? vihog Porta. - Erısen kétlem, különben már nem lógna a lábad közt. Szerintem inkább egy hangyabolyba dugta. Az is jó csiklandós lehet. Elmagyarázom nekik, hogy mi történt. - Már azt hittem, végleg megszabadultunk tıled - csap a vállamra Porta. - Pedig amilyen idétlen, mindannyiunkat túl fog élni - vigyorog Gregor. Napkelte elıtt továbbindulunk. Az egyik sebesültünk meghal. Csendben megy el, miközben cipeljük. Papa azt akarja, hogy temessük el. - Elég lesz odatenni, és holnapra már semmi nem marad be lıle - mutat Pici egy hatalmas hangyabolyra. - Azoknak a vörös ördögöknek annyi eltüntetni egy elefántot, mint nekem bekap ni egy fıtt tojást. Papa azonban hajthatatlan. Temetést akar a halott katonának. Az atya keresztet barkácsol két kaktuszszárból. Dühösen ásni kezdünk, és a gödörbe fordítjuk a hullát. A sír nem elég hosszú, ezért meg kell görbítenünk az elhunytat, és meg kell tapodnunk, hogy beleférjen. Az atya imát mond a sír felett, és elvégzi a temetési szertartást. Földet hányunk a sírra, és a tövises kenartre akasztunk egy

40

rohamsisakot. Egy ütött-kopott bádog tökfedıt, amely a kezdetek óta hően szolgálja a német hadsereget. - La merde auxyeux - gúnyolódik a Légiós. - Vajon én is ilyen végtisztességben fogok részesülni? Erısen kétlem. - A sereg nem a hálájáról híres -jegyzi meg epésen Porta. - Vigyázz, mit beszélsz! - figyelmezteti hisztérikusan Heide. - Teszek rád, meg a hülye seregedre - pörög be Porta. - Amióta szolgálok, egyetlen olyan nap nem volt, hogy ne szívtam volna. -Azért seregem, ahogy te nevezed, egy nap el fog kapni téged ígéri Heide. - Nálad nagyobb pöcsök is megbánták már, hogy gyalázni merészelték. Rongyos bolgár egyenruhát viselı csontvázak hevernek a kaktuszok között. Csak ennyi maradt belılük. A többit a hangyák széthordták. Porta egy kaktusz tövébe ülteti az egyiket, és kitámasztja a karját, hogy dél felé mutasson csontkezével. - Én beszarnék tıle, ha egyedül mennék el mellette a sötét ben - röhög Pici. A csontváz vicsorgó fogai közé dug egy szivar csikket. Már csak néhány csepp vizünk maradt. Kínkeserwel vonszoljuk magunkat elıre a forróságban. A reverendás kezd megbuggyanni. Azt képzeli, hogy a templombanvan, és a kaktuszok a hívık. Elıre-hátra rohangál mellettünk, és rekedt hangján zsoltárokat énekel. Már Papa sem bírja elviselni. Lekever neki két pofont. A pap a porba rogy, és keservesen sírni kezd. - Istenem, istenem, miért hagytál el engemet? - kiáltja az ég felé. - Likvidáljuk -javasolja Heide. - Ezek a fekete ruhások mindig balszerencsét hoznak. A Führer azt mondta, hogy semmi szükség a földön papokra. Isten az ı közbenjárásuk nélkül is tud gondoskodni rólunk. - Ezt is Adolf mondta? Nahát! Van egyáltalán olyan, amit Adolf nem mondott? - kötekedik Pici. 41

Magunkkal vonszoljuk az atyát. Megáld minket, és örök életet ígér nekünk. - Kösz, de nem kérek belıle - tiltakozik Porta. - Én ezzel is megelégszem, csak keveredjünk egyszer ki innen. - Nem lehetne inkább néhány villámot kérni a körülöttünk ólálkodó partizánok fejére? - kérdi a mindig gyakorlatias Pici. Most már mindenki kavicsot szopogat. Szaporán kocog a fogaink között, ahogy megpróbáljuk az utolsó cseppet is kisajtolni kiszáradt nyálmirigyeinkbıl. Majd megırülünk a szomjúságtól. Papa kilátásba helyezi, hogy lelövi azt, aki engedély nélkül inni mer a vízkészletbıl. Másnap délben Porta rajtakapja Schmidt ırmestert, amint vizet lop magának a kannából. Papa elé rángatja, aki büntetésbıl az ırmesterrel cipelteti tovább az aknavetıt, és visszatartja a következı négy vízadagját. Csak egy-egy pofányi jut mindenkinek. A szomjanhaláshoz sok, az életben maradáshoz kevés. Schmidtnek megint sikerül vizet lopnia. Alaposan elpáholják, csak Papa közbelépésének köszönheti, hogy nem hagyja ott a fogát. Most köröket kell futnia a tőzı napsütésben, miközben mi az árnyékban pihenünk. Harminc perc után felordít, és lerogy a homokba. Nem hajlandó felkelni. A Légiós puskatussal veri fel. Schmidt megint ügetni kezd, de nem bírja sokáig. Hamarosan már csak négykézláb vonszolja magát. A Légiós oldalba rúgja, és a porba tapossa a fejét. - Már nem fogja sokáig bírni - állapítja meg Gregor. - Szerintem sem - mondja közönyösen Csontvájz. - De ı kereste magának. Senki nem sajnálja. Papa rábízta a vízkészletet; mint ırmesternek, tudnia kellett volna, hogy mivel jár az, ha visszaél a helyzeté-^ vei. Papának nincs más választása. Ha most hagyja, hogy Schmidt^ megússza, tömegverekedés tör ki a vízért, és estére egy kortyll sem marad. A módszer sem vall Papára, de tudja, hogy nem|;j lenne elég egyszerően fıbe lınie az ırmestert. Annyi fej lövést! 42

láttunk már, hogy a látványa teljesen hidegen hagy minket. Mindennapos esemény számunkra, nincs elrettentı ereje. Amikor elıször láttam ilyet, felfordult a gyomrom. A többiek is így voltak vele. A tarkólövés talán a legundorítóbb kivégzési mód. A pisztolyt a nyakszirthez szorítják, enyhén felfelé fordítva a csövet, aztán bumm. A fej általában hátracsavarodik, és a kirobbanó agyvelı beteríti az arcot. A test megmerevedik, és eldıl, mint egy zsák. Most már képesek vagyunk rezzenéstelen tekintettel végignézni egy tarkólövést. Néha még szórakoztatónak is találjuk. A háború megváltoztatott minket. Ha nem így volna, már régen egy tébolyda lakói lennénk. Schmidt elejti a két lıszeres ládát, és összeesik. Az aknavetı alaposan fejbe kólintja. - Betel Felállni! - ordítja vérben forgó szemmel a Légiós. Beledöf a hátába a bajonettel, de Schmidt nem mozdul. - Csak a szájad nagy, mi? -veti oda megvetıen Tangó. - Dugj fel egy kaktuszt a seggébe - javasolja Buffalo. - Az majd meghozza az életkedvét! A Légiósnak sikerül talpra állítania Schmidtet. - A légióban sok mindent megtanítanak az embernek - nevet diadalittasan. Nem sokkal késıbb Schmidt végleg beadja a kulcsot. A holttestét egy hangyabolyra teszik. Nem telik bele sok, és teljesen ellepik a boly kövér, vörös lakói. A menetelés folytatódik. Másnap egy kıvel és palával beterített fennsíkra érünk. Itt még a kaktusz sem bír megtelepedni. A nyelvünk akár egy darab száraz vatta. Már csak fejenként egy adag vizünk maradt. Két 500-as távozik az örök vadászmezıkre egyetlen nyikkanás nélkül. Nem vergıdnek, nem rándul görcsbe a testük. Csak voltak, nincsenek. A kiszáradás már csak ilyen. - Miért nem bírtak azok a rohadékok azelıtt megdögleni, hogy megitták az adagjukat? - háborog Tangó. 43

- Istenem... Emlékeztek még arra az alkalomra, amikor megkettyintettük azokat a mongol csajokat a vízesés alatt? - álmodozik Porta. - Ha valaki még egyszer vízrıl mer beszélni, szétlövöm a fejét! - kiáltja rekedt hangon Heide. Csontvájz felfedezte, hogy az atya egy színültig teli kecskebır tömlıt rejteget a reverendája alatt. - Adja át, atyám! - parancsolja Papa. - Ez szenteltvíz - mosolyog bárgyún a pap. - Azért tartogattam, hogy legyen mivel megmosni a lábunkat, mielıtt belépünk a szentek templomába. Felpattan egy kerek kıre, és magasan a feje fölé tartja a kulacsot. - Még magára locsolja ez a barom! - bıdül el Buffalo. Fenyegetıen körülvesszük az atyát. - Szenteltvíz! - kiabálja. - Szenteltvíz Dimitrovgrádból! - Az se érdekel, ha Salamon király hugyozta! - ordítja Pici. Ideadod, vagy meghalsz! - Balszerencsét hoz ránk! - károgja Barcelona. - Mikor a hegyidandárnál szolgáltam, a nyakunkba akaszkodott egy hozzá hasonló mániákus. Amerre jártunk, mindenütt balsors kísérte utunkat. Mahagónifák dıltek a fejünkre, aknamezıre tévedtünk, a csapatszállító jármőveink sorra csütörtököt mondtak. Drutusznál egy egész hegy zúdult le ránk. Egy hónapig szenvedtünk miatta, aztán egy ruszki dezertır, egy exkomisszár felvilágosított minket. Tıle tudtuk meg, hogy a reverendás az oka mindennek. De tudjátok, milyenek aJagerek9. Ájtatos lélek egytıl egyig mind, nem mertek volna kezet emelni egy papra. Sebaj, megtette helyettük a ruszki. Az ı neveltetése nem tiltotta a papok kipurcantását. Mögéje lopakodott, miközben az atya grúz tejfölt zabált, és bumm! A reverendás agya gyönyörő rózsaszínre festette a tejfölt. A szerencse még aznap este visszapártolt hoz" 1 Icgyivadász. (német)

44

zánk. Minden csodálatos volt egészen addig, míg az Elbrusznál ránk nem szállt egy másik pap. A szerencsénknek lıttek! Nem telt bele nyolc nap, és az egész dandár a Valhallában csücsült. Papa felugrik a kıre, fürgén, akár egy hiúz, és kitépi a kulacsot a pap kezébıl. Porta ölébe löki. - Te felelsz a tartalmáért! - Ejha! - füttyent Porta. - Hát ennyire megbízol bennem? Jobban, mint az apám. Legalábbis azután, hogy rajtakapott, amikor a titkos piatartalékát dézsmáltam. Felkaptatunk egy meredek hegyoldalon, és megint kaktusszal találjuk magunkat szembe. Pici toronyként magasodik elıttem. Ádázul szórja a szitkokat, de a kaktusz nem akar elhervadni a nyelvezetétıl. Szívós növény. Ahogy Pici megtorpan, nekifutok, de észre sem veszi, hogy valaki nekiütközött. A nehéz géppuska a hátára van szíjazva állvánnyal, mindennel együtt. Pici fáradhatatlanul cipeli. Háromszor akkorákat lép, mint én. A testmérete abnormális. Hatalmas izmok dagadnak a feszülı egyenruha alatt. Az ereje is abnormális. Ha a vállával nekirohan egy téglafalnak, az beomlik. Úgy töri ketté puszta kézzel a téglákat, mint más a kétszersültet. Porta meg van gyızıdve róla, hogy Pici nagyapja gorilla volt, és akkor kapta el a nagymamit, amikor az lehajolt a ketrec mellett, hogy megkösse a cipıfőzıjét. Pici nem haragszik érte. Szerintünk egyáltalán nem bánná, ha az anekdota igaz volna. Egy tövises ág vágódik az arcomnak. A növény hegyes karmai feltépik a bırt. Vér csepeg az egyenruhámra az államról. A szanitéc ellátja a vágásokat, de délutánra mégis feldagad a képem, és didergek a láztól. A szanitéc belém vág valamilyen fertızés elleni injekciót, de olyan brutális erıvel, egyenruhán keresztül, hogy úgy érzem, a tő egészen a tüdımig hatolt. Dühösen feléje vágok a géppisztollyal. A szanitéc ijedten elugrik, a tő belém törik. Hallom a roppanást. A szanitéc annyira felhúzza magát, hogy ha nem fogják le, szétlövi a fejem a P-38-asával. Még sokáig duzzog, és nem hajlandó 45

hozzám nyúlni. Szerencsémre az 500-asok; közt is van egy ápoló. İ szedi ki belılem a törött tőhegyet. - A szomjhalál a legrosszabb minden halálnem közül - néz végig a Légiós a köves pusztaságon. A levegö vibrál a hıségtıl. Áthatolhatatlan bozóthoz érkezünk. Oryan sőrő, hogy a bozótvágók nem tudnak kárt tenni benne. - Vissza! - parancsolja fogcsikorgatva J>apa. Elhatalmasodik rajtunk a kétségbeesés §s a félelem. Úgy érez zük, már nincs remény. A hegyen túlról géppuskapárbaj hallatszik. Egy Maxim darál, aztán egy MG-42-es válaszol. Új ösvényt keresünk, de ez is a bozóthoz vezet. Kimerülten a földre rogyunk. Papa kiteríti a térképet, és magához intj Sztojkót. - Hova hoztál minket, ember? - csap nyergesen a térképre. - Minek ideges, Herr Feldwebel? - kércjezi ártatlan képpel Sztojko. - Én követni az iránytő, de az for0g körbe-körbe. Nem tehetni róla. Bolgár királyi testır mindig engedelmeskedik pa rancsnak. Csak ostoba katona megy saját fe;e után. Papa elszedi tıle az iránytőt. - Ennek semmi baja! - ordítja vörös képpe] De amint Sztojko az iránytő közelébe ér, a tu- szédítıen pörögni kezd. - Mit tartasz a zsebedben, te idióta? - kiált rá Porta. - Csak olyan dolgot, ami kell otthon, h^ vége lesz a háború. Papa megmotozza. Egy dinamó alkatrészei kerülnek elı. Ennek a mágnese bolondította meg az irányit. papa ırjöngve a kaktusz közé vágja. - Vigyázat, ırmester - figyelmezteti S:ztojko. - Nem csinálj nagy zaj. Jön gonosz kaktuszördög, kezébe éles bozótvágó. Kaktusz szelleme nem érdekli, hogy vagy nérriet Vagy ruszki. Levág tökfej, mielıtt azt mondhatsz, hogy „Heil Hitler!" vagy „Éljen a Vörös Front!". Szellem nem szereti nagy zajt. Nagyon vigyázz. Nap lemegy, ördög elıbújik kaktuszból! - Az ördögöd bekaphatja! - ordítja magánkívül Papa. 46

Sztojko háromszor is keresztet vet, és többször is megperdül a sarkán. Ez állítása szerint hatékony védelem a kaktusz ördöge ellen. - Nem tetszik ez nekem - suttogja Pici, és ı is keresztet vet. Hústorony barátunk nagy tisztelıje mindennek, ami természetfölötti. - Miért nem azt az utat választottad, amit ismersz, az isten szerelmére? - kérdezi csüggedten Papa. Sztojko megrázza a fejét, és tehetetlenül széttárja a karját. A nap megcsillan széles testırségi váll-lapján. - Feldwebel parancsolta, hogy kövessem iránytő. Sztojko gondolta, hogy marhaság, de bolgár királyi testırség katonája nem szegi meg parancs. Te mondtad, hogy menjek iránytő után, és én mentem. Te vagy parancsnok. Nem mondtad, menni rövidebb út haza. - Istenem - nyög fel Papa. - Miért büntetsz engem? - Jó fej a srác - röhög a hasát fogva Pici. - Meg kellene kérni Heidét, hogy ajánlja be a Führerhez. Lefogadom, hogy a nagyfınök már az elsı nap gutaütést kapna tıle! Papa felsóhajt, aztán int Sztojkónak, hogy üljön le melléje. - Ide hallgass, Sztojko! Most arra kérlek, hogy felejtsd el a katonaságot. Vedd úgy, hogy már nem vagy katona... - İrmester! Köszönöm neked! - Sztojko feláll, és valahová a hegyeken túlra mutat. - Sztojko most hazamegy a földjére, és megcsinálja munka, ami elmaradt háború miatt. Te írj nekem levél, ha megérkeztél Németországba. Körbejárja a társaságot, hogy elbúcsúzzon az emberektıl. Beletelik néhány percbe, mire Papa felszedi az állát. Ekkor azonban elemi erıvel robban ki belıle a düh. - Majd adok én neked földet, te agyalágyult, de akkorát, hogy százéves korodra se fogod bevetni! Ülj vissza azonnal, és nyisd ki azt a zsíros füledet! Úgy! Most pedig befogod a szád, és fi gyelsz, míg azt nem mondom, hogy beszélhetsz. Ha viszont vala mit nem értesz, azt megkérdezheted. Világos? 47

- İrmester! Nem értem! - Mit? Mi az istent nem értesz, ember? - kérdezi az agyvérzés határán Papa. - Nem értem, hogy mit kell érteni - feleli ártatlan mosollyal Sztojko. Papa a földhöz teremti a sapkáját, felrúg egy lıszeres ládát, aztán a bolgárra mered, és hosszú ideig farkasszemet néz vele. Az jóindulatúan állja a tekintetét. - Ezennel újra kinevezem katonának, és megparancsolom, hogy használja a saját fejét is. Ha valami nem tetszik vagy valamit nem ért, most szóljon! - İrmester! A háború nem tetszik! Nem értem a háborút! - Jézusom - sóhajtja kétségbeesetten Papa. - Tudom, ember! Tudom! Én se értem, de benne vagyunk. Nyakig. A háborúban. De most ezt inkább felejtsd el. A kaktuszrengeteg közepén vagyunk, érted? Most csak ezzel szabad foglalkoznunk. Más téged ne érdekeljen. Te csak azon törd a fejed, hogyan tudsz kivezetni minket innen. Megtennéd? Te vagy az egyetlen reménységünk. Én és az egész egység arra fogunk menni, amerre te vezetsz minket, rendben? Te leszel a fınök! Értesz engem? - Adsz csillagot, én adok parancsot. Bolgár királyi testır nem mer parancsot adni csillag nélkül. Papa leszedi a csillagokat a váll-lapjairól, és habozás nélkül kinevezi Sztojkót ideiglenes ırmesternek. Az egység tiszteleg új parancsnoka elıtt. - Most már értem. Mi ketten ırmesterek. - Sztojko boldogan felnevet. - Mondod hamarabb, mi már volnánk otthon, hős víz zel a hasunkban. Ti vártok. Megkeresem az utat. Már majdnem lemondunk róla, amikor elıcsörtet a kaktuszrengetegbıl. Koszos és véres a tüskéktıl, de naptól cserzett arcáról elégedettség sugárzik. - Megtaláltam utat! - kiáltja vidáman. - Nehéz ösvény, de jó ösvény. Nem lesz kaktuszördög. Kaktuszördög nem szereli kék 48

kaktusz. Sok skorpió él kék kaktuszban. Nem szabad fogni. Skorpió öl. Nem fog kaktusz, akkor ösvény könnyő. A távolban rázendít a teljes háborús zenekar. - Ez úgy hangzik, mintha az egész kupleráj errefelé tartana fülel Porta. - Jobb lesz, ha sietünk. Ahogy a cseléd is mondta az úrfinak, mikor az a kamrában felhajtotta a szoknyáját - vigyorog Pici. - Jöjjenek csak. Hátha az utunkba akad valami jármő, amit elkobozhatunk - álmodozik Buffalo. - Jármő? Itt? - csodálkozik Porta. - Esetleg lovakra gondoltál? Az tényleg jó lenne. Ha szomjan döglött, megihatnánk a vérét. - Ha visszatértünk az ezredhez, hülyére iszom magam jéghideg vízzel. Az se érdekel, ha utána tüdıgyulladást kapok - nyalja meg repedezett ajkait Gregor. - Én legelıször a lepedıakrobatákat fogom megkérdezni az öcsi állapotáról - tódítja Porta. - Nagyon remélem, hogy nem keletkezett benne kár a krónikus vízhiány miatt. Átkelünk egy végtelennek tőnı dombsorozaton, míg végül egy olyanra nem érünk, amelyik teljesen más, mint az elızıek voltak. Meredekebb, magasabb, és teljesen lapos a teteje. Néhány percig csak állunk és bámuljuk. Van benne valami fenyegetı, amitıl nyugtalanság fog el mindannyiunkat. Sztojko talál egy ösvényt. Zihálva, nyögdécselve felkapaszkodunk. Fentrıl lehangoló panoráma tárul elénk. Lerogyunk, és már félálomban vagyunk, amikor az atya ordítozni kezd. - Víz! Látják! - mutat az elıttünk elterülı kısivatagra. - Egy tó hattyúkkal. A fennsík tényleg hullámzani látszik a hıségben, de víznek nyoma sincs. Az atya ész nélkül rohan a „tó" felé, még a reverendáját is felemeli, hogy ne legyen vizes. A meredek lejtın hasra vágódik, és egészen a lapály aljáig gurul. Egy darabig nem mozdul, mintha nyakát törte volna, de váratlanul felpattan, és rohan tovább, ide-oda cikázva a vándorkövek között. 49

- Víz! Víz! - hasra vágja magát a porban, és fetreng, mint a malac, ha pocsolyát talált. - Istenem, mégsem hagytál hát el engemet! - Indulás! - szólal meg Papa, és elıreindul. A társaság egy részét úgy kell felrugdosni. Az egyik sebesültünk meghalt, de nincs erınk eltemetni. A földbe szúrjuk a karabélyát, és ráakasztjuk a sisakját. A dögcédulája Papa zsebébe kerül. így legalább a szülei nem fogják évtizedekig hazavární eltőnt fiukat. A Légiós recsegı torokkal énekelni kezd. Porta elıveszi a fuvolát a csizma szárából. Pici is sebes ajkához emeli a szájharmonikát. Erıtlen, kísérteties zene, de legalább eltereli a figyelmünket a nyomorúságunkról. Es war zwei Legionare, Michael und Róbert, sie hatten das Fort verlassen und suchten den Weg zu Meer. Sie wollten nie wieder Patrouille gehen, und nie wieder im lében aufPosten stehen. Es war zwei Legionare, Michael und Róbert, Adieu, mongénéral, Adieu, Herr Leutnant...10 Volt egyszer két légiós, Michael és Róbert, megszöktek az erıdbıl, és irány a tenger. Elég volt az ırködésbıl, elég egy életre, S a haptáktól is elment a kedvük, de még mennyire! Volt egyszer két légiós, Michael és Róbert. Agyı, mon gónéral, Agyı, Herr Leutnant...

50

Tátott szájjal bámuljuk a papot, aki határozott karcsapásokkal „úszik". Egyikünknek sincs lelki ereje megragadni és talpra állítani. Mindenki a maga bajával van elfoglalva. - Víz! - sikítja boldogan, és folytatja a lubickolást a vörös porban. - Csapjuk szét a fejét -javasolja Heide, és már emeli is a géppuskáját, hogy üssön. - Hagyd békén! - parancsol rá Papa. A nap könyörtelenül süt. Szinte érezni véljük, hogy a velı felforr a csontjainkban. Az agyunk is felforr. Két 500-as egymásnak esik. Gyilkos indulattal verik egymást, és mire sjkerül szétválasztani ıket, az egyik kiontotta a belét a másiknak a bajonettjével. A szanitéc egy golyóval vet véget a sebesült szenvedésének. Ez ugyan teljesen szabályellenes, de pillanatnyilag senkit sem érdekel. Papa nem tudja, mit kezdjen a tettessel. Végül közli, hogy az extörzsırmester nem volt beszámítható állapotban, és megkegyelmez neki. Az atya eltőnt. Csak akkor vesszük észre, amikor Papa megkérdezi tılünk, hogy hol van. Két embert visszaküld érte. Nem akarnak elindulni, de Papa végül jobb belátásra téríti ıket a géppisztolyával. Késı éjszaka térnek vissza. Dühösen Papa lába elé lökik a pap hulláját. - Végre-valahára megtért Ábrahám kebelére! - hümmögi Tangó, miközben köröket ró a homokban. A táncról még így, hullafáradtan, kopogósra száradva sem mond le. - Szegény, szegény ember! Milyen szomorú, hogy éppen akkor kellett meghalnia, amikor az Úr bizonyságot szolgáltatott neki - csóválja Porta a fejét színlelt közönnyel. Az egység megint útra kel, Sztojkóval és Papával az élen. Ezúttal is Pici van elıttem. Széles hátától semmit nem látok. A válla ritmikusan fel-alá jár, mint egy teve púpja. Enyhén elıregörnyed az SMG súlya alatt. A régi szép idıkben a katonának csak egy puskát kellett magával cipelnie, de nézz meg minket, a legújabb világháború rabszolgáit. Géppuskák, állványok, tartalék 51

csövek, duplacsövek, pisztoly, géppisztoly, távolságmérı, egy rakás lıszer, jelzırakéták, személyes holmik. Csak a gázmaszkot dobtuk el. Nem mintha különösebben súlyos volna, hanem mert a doboza kitőnıen alkalmas apróbb holmik, cigi, gyufa meg efféle tárolására. Ha az ellenség nagy mennyiségben gázt vetne be, a háborúnak egykettıre vége lenne. Nem sok német katonát ismerek, akinél még van gázmaszk. Európa tele van gazdátlanul heverı gumimaszkokkal. A kısivatag végtelennek hat. Sziklák balra, sziklák jobbra, sziklák elıttünk. Ameddig a szem ellát, mindenütt csak kı és kı, ráadásul olyan forróak, hogy kenyeret lehetne sütni rajtuk. Éjszakára viszont úgy lehől a levegı, hogy csattog a fogunk. A madarak ide már nem követnek minket, viszont annál több döglött példányt látunk. Tele van velük a sivatag. - Mitıl purcanhattak ki ennyien? - fordít fel Porta egy hatalmas fekete madarat a géppisztolya csövével. - Pestis! Madárpestis! -jelenti ki Heide, aki mint mindig, most is idegesítıen tájékozott. - Tartsátok magatokat távol tılük. A fertızés az emberre is átterjedhet! Porta gyorsan beletörli a fegyver csövét a vörös porba. - Pestis? Az elég szar - néz együtt érzıen a madárra Pici. Háború és pestis. Az emberiség két legnagyobb ellensége, és mi itt parádézunk, a kettı kellıs közepén! - Nincs az a háború és pestis, amit az én szerencsém ki ne védene - legyezgeti magát sárga kürtıkalapjával Porta. Mély álomba zuhanunk. Egy robbanás ver fel minket. Az egyik 500-as felrobbantotta magát egy kézigránáttal. Ronda látvány, belsı szervek mindenfelé. Persze, hogy megnézzük. Legalább lesz mirıl beszélgetni. Pici biztos benne, hogy hamarosan vizet fogunk találni. Esküszik rá, hogy vízszagot érez. Szakértıen összedörzsöli a középsı és a mutatóujját. - Nedvesség van a levegıben! -jelenti ki mély meggyızıdés sel. 52

Majdnem összeverekedünk az állítása miatt. Porta egy maréknyi félholt, sárgásbarna csigára bukkan. Egész jó ízük van, csak gyorsan le kell nyelni ıket. Az egész egység csigák után kezd kutatni. A lelkesedés határtalan, míg Pici meg nem kérdezi Heidétıl, hogy a csigáktól el lehet-e kapni a madárpestist. Elmegy az étvágyunk. Egyedül Portára nincs hatással a válasz. Összeszedi tılünk a csigákat. A magasba dobja és elkapja a szájával. Nyeli ıket egymás után, egy darabban, mint gólya a békát. Látni lehet, ahogy lecsúsznak vékony nyakán. Az éhség engem is jobb belátásra térít. Lenyelek ötöt, de a hatodik mozogni kezd a szájamban. Undorodva kiköpöm. Fura, de a csigák a szomjamat is csillapítják. Amikor megint felkerekedünk, sokkal jobb erıben érzem magam. Sztojko egy szők hasadékon vezet át minket. A magas gránitfalak eltakarják az égboltot, csak egy keskeny csík látszik belıle. Örülnünk kellene az árnyéknak, de a bezártság érzése még a hıségnél is nyomasztóbb. - Istenem... Mintha a sírban lennénk - motyogja Gregor. Na gyon maga alatt van. Még az se segít rajta, hogy Porta a Ferrarikról kezd beszélni. - Hogy is volt az a sztori a dízel Mercivel? - kérdezem Gregortól, hogy jobb kedvre derítsem, de hasztalan. Gregor most nem tud sportautókra gondolni. Még akkor is csak üres tekin tettel bámul maga elé, amikor megkérjük, hogy meséljen a tábor noka meisseni porcelánbilijérıl. Pedig ez eddig mindig feldobta. Még a nap folyamán magunk mögött hagyjuk a szorost. A kısivatag folyatódik. Heide veszi észre ıket elsıként. Csontvázak. Százával fehérlenek a zöld kaktuszok közt. Emberek és öszvérek csontjai széthagyott felszerelésekkel vegyesen. Néhány csontkoponya még mindig sisakot visel. A legtöbben bolgárok, de akadnak köztük olasz bersaglierik is. Megismerjük ıket tollforgós sisakjaikról. - Szent maffia, hát itt meg mi történt? - nyugtalankodik Barce lona. 53

- Azt csak a jóisten tudja - feleli Papa. - Valószínőleg a partizá nok mőve. Nem lehetnek itt régóta. A nap, a szél és a kiszáradás se perc alatt csontvázzá aszalja a testet. - Azért a hangyákról se feledkezz meg - teszi hozzá Porta. A táplálkozásunk kezd elfajulni. A Légiós kövér bogarakat talál a csontvázak közt. Kövérek és csodálatos ízük van. Késı délután egy faluba érünk. Itt is mindenütt csontvázak hevernek. A fıtéren egy egész sor csontváz lóg. A ruhájuk tartja ıket egyben. Porta felderítıútra indul a romok közé Picivel. Alig akarunk hinni a szemünknek, amikor egy vízzel teli kecskebır tömlıvel térnek vissza. Papának a géppisztollyal kell visszatartania minket. Olyanok vagyunk, mint a megkergült vadállatok, és nem is hátrálunk meg, míg Papa agyon nem lı egy különösen agresszív exhadnagyot. Még nem láttuk Papát ilyen elszántnak, de mi sem voltunk még ennyire megırülve. - Sorba állni, barmok! Akar még valaki egy ingyenjegyet a túlvilágra? Kelletlenül, szitkozódva sorba fejlıdünk. Porta átadja Papának a tömlıt. Egyenként megtöltjük a kulacsokat, és a tömlı már ki is ürült. Papa figyelmeztetése ellenére mohón megisszuk az egészet. Szörnyő íze van. Pici szerint nem is víz, hanem szamárhúgy, de kit érdekel. Egy idıre csillapítottuk a szomjunkat. Porta fene nagy boldogságában fuvolázni kezd. Az akasztófa árnyékában, hátunk mögött a szélben lengedezı akasztottak-kal, énekelni kezdünk. A csontvázak ütemes zörgéssel kísérik dalunkat. Németország, erıs várunk, Húzd fel büszke, véráztatta zászlónk. Lobogjon viharban, dagadjon esıben, Isten velünk, rettegjen az ellen. 54

1

Mindenki megbetegszik a víztıl. Emberek kuporognak mindenütt letolt gatyával. - Dizentéria - állapítja meg a szanitéc. Hatan nem élik túl ezt az újabb megpróbáltatást. Napokig heves láz gyötör bennünket. Erıtlenül, tehetetlenül fekszünk. Aztán lassan javulni kezd az állapotunk. Porta megint vizet talált. Ezúttal a szanitéc ragaszkodik hozzá, hogy fızzük fel. Nem sok van belıle, és fıve ízetlen, de jót tesz. - Na látjátok? Én megmondtam, hogy vizet fogunk találni vigyorog gyızedelmesen Pici. Pici az, aki észreveszi a két férfit. Elıttünk mennek, majdnem beléjük rohantunk. Csendben követjük ıket. Gyorsan mozognak, mintha megbízást teljesítenének. Egész éjszaka gyalogolunk. A hold sápadt fénybe vonja a pusztaságot. Valahol egy kutya vonít. Ahol kutya van, ott emberek laknak, és ahol emberek laknak, ott víznek kell lennie. A ház egyszerő vályogépület. Egy lejtı szélére építették, és amilyen ingatag, az ember attól tart, hogy bármelyik pillanatban a mélybe csúszhat. A két férfi eltőnik a sarka mögött. Portával utánuk lopózunk, és meghúzzuk magunkat néhány szalmabála mögött. Az egység szétszóródik, Pici felállítja a nehéz géppuskát egy szikla mellett. Az egyik férfi megrugdossa az ajtót, és nyers hangon bekiabál: - Delko! Ólja! Látogatóitok érkeztek! Gyertek ki és üdvözöl jetek minket! Nincs válasz, csak az éjszaki szél süvöltését lehet hallani. Az ajtó recseg-ropog a rúgások alatt. - Gyertek ki, latrok! Nem rejtızhettek el az igazság elıl. - Igazságszolgáltatás az éjszaka közepén - röhög a markába Porta. Az ajtó beszakadt, vasalt csizmás lábak trappolnak be a kunyhóba. - Delko! Ólja! Gyertek ki és védjétek meg magatokat, koszos árulók! Hadd lássam, mit értek a német barátaitok nélkül! 55

- Ha szakítottál volna idıt arra is, hogy néha-néha hátranézz, akkor most nem lenne ekkora szád - suttogja Porta a géppiszto lyát simogatva. - Nagy hiba volt, hogy nem tetted. Az életedbe i fog kerülni. Gyufa lobban az apró ablakok mögött. A behatoló, aki a kezében tartja, tisztán kivehetı. - Milyen tökéletes célpont - becézi a géppisztolyát Porta. - Lıdd le! - mondom neki. - Nyet! - vigyorog Porta. - Elıbb lássuk, mit akarnak. Egy hosszú, vékony gyertya kezd álmosan pislákolni. Egy ágyat világít meg a sarokban. Rajta, egymásnak és a falnak préselıdve, három ember ül. Egy fiatalasszony, egy férfi és egy ötévesforma kisfiú. - íme Ólja és Delko - motyogja Porta. - Árulók, ami persze nézıpont kérdése. Sok árulót ismerek, akik sokkal becsületeseb bek, mint ezek az „öt perccel éjfél után"-féle nacionalisták. Cigarettát biggyeszt az ajkai közé. - Csak nem akarsz gyufát gyújtani? - kérdezem rémülten. Porta megvetıen rám pillant, aztán borotvapengével szikrát üt, és ráfúj egy szenes ruhadarabra. Az felizzik, s egy pillanattal késıbb Porta már vidáman pöfékel. Az orosz „öngyújtót" éjszakai dohányzásra találták ki. Primitív, de mőködik, és nem árulja el használóját. Porta leárnyékolja a kezével a cigit, és elégedetten kifújja a füstöt. - A cigizés elengedhetetlen kelléke a mókának- mondja kedé lyesen. Odabent a kunyhóban az egyik férfi gúnyosan felröhög. - Miért nem nyitottál ajtót? így kell fogadni a messzirıl érke zettet? Gyere ide, Ljuko! Együtt a család, és repesnek a boldog ságtól, hogy láthatnak minket. - Hangosan röhög. Ljuko, a bajtárs, aki eddig az ajtóban állt, közelebb megy. Egy szipka jár le-fel a fogai közt. Nevet. Hátborzongató, recsegı hangon. A hóhérok nevetnek így, amikor egy különösen véres kivégzésrıl mesélnek az ivócimboráknak. 56

- Van pálinka? - kérdezi, de nem vár választ. Kinyitja a konyhaszekrény ajtóit, és mindent kidobál, ami mögött pálinkát sejt. Bádogedények csörömpölnek, olcsó cseréptányérok törnek ripityára a kıpadlón. - M-mit akartok? - kérdezi remegı hangon a házigazda. - Egy kis beszédünk lenne veled, drága Delko. Beszéljünk inkább németül, vagy használhatom az anyanyelvünket? Legyen inkább a német. Már biztosan nem beszéled jól az édes anyanyelvet annyi németek közt töltött év után. - Semmi közöm a németekhez - védekezik Delko. - Gondolod, hogy itt laknék, ha lenne? - Delko, drága kicsi Delko, mekkora szamár vagy! Mi mindent tudunk rólad. Tán a fejedre koppintott valaki, hogy ennyire feledékeny lettél? Már nem emlékszel Péterre? És Ponéra? Meg Illijekóra? A fivéremre? - Nem tudom, mit akarsz. Tudom, hogy mi történt vele, de semmi közöm hozzá.. - Emlékezetkiesés. Nem mindennapi eset -jegyzi meg a szipkás férfi. Talált egy üveg sligovicát. Miután félig kiitta, a társa kezébe nyomja. - Úgy tőnik, ragályos. Senki nem emlékszik semmire. Háborúban különösen fertızı tud lenni ez a betegség. Te is elkaptad, Ólja? Az asszony nem felel. Tágra nyílt szemrílel, reszketve nézi a betolakodókat. Szorosan magához öleli a kisfiút. - Ez a száraz levegı annyira kiszikkasztja a gondolatokat, hogy elég egy fuvallat, és huss, elrepülnek - röhög a szipkás. Elégedetten megsimogatja a hasát, és böfög egy hangosat. - Miért törtetek ránk az éjszaka közepén? Miért nem jöttetek nappal, mint a becsületes emberek? - Delko, Delko! Hát nem érted? Annyira hiányoztál nekünk, hogy már nem bírtunk várni. Amint megtudtuk, hol vagy, repültünk. Német barátaid voltak oly szívesek és elhoztak minket egy darabon. Nekik is dolgozunk néha, mint tudod. Vagy nem tu57

dod? Pedig nagyon elégedettek veled és Óljával. Scharndt SSObersturmführer személyesen kérte, hogy keressünk fel titeket és gondoskodjunk rólatok. Most tehát itt vagyunk, és gondunk lesz rátok. - Körülnéz a szegényesen berendezett szobában. - A szófiai lakásod igényesebb volt. - A szipkás elreccsent egy nevetést. Mintha akasztófa nyikorogna a szélben lengı halott súlya alatt. A bajtársa nótára gyújt: Wenn was nicht klappt, dann sag ich unverhohlen, wie man so sagt 'Die Heimat hat's befohlen!' Es ist so schön, gar keine Se hőld zu nehmen, und sich nur einfach ein Sóidat zu nennen.u - Nem unatkozol itt fent? - kérdezi kajánul a nıtıl a szipkás. - Egy ilyen finom kis husinak nem ilyen hely való. A fiatalasszony remegı kézzel állig gombolja a hálóköntösét. A kisfiú közelebb bújik az anyjához. Nem ért németül, de azt látja, hogy baj van. A szipkás leveszi a falra akasztott gitárt, és felül vele az asztal tetejére. Megpengeti a húrokat. - Zenés összejöveteleket is tartasz? - röhög a gitárt bongatva. A kis család megpróbál beleolvadni a falba. Arcuk viaszsárga a félelemtıl. A tücskök hangosan cirpelnek, alig hallani tılük a gitár disszonáns hangját. Bizonytalanul Portára nézek, és felemelem a géppisztolyomat. - Még ne - suttogja. - Ez az ügy nem tartozik ránk. Intézzék csak el egymás közt. " I la valami gáz van, csak annyit mondok: mosom kezeimet, ez kérem parancs volt! 1 Iát nem csudaszép, híít nem csuda jó, hogy a mundér felment minden felelısség alól? (német)

58

Azt kívánom, bárcsak valahol máshol lehetnék. Az ablakok mögött tovább folytatódik a dráma. A kisfiú az apja mellkasára hajtja borzas fejét. - Miért álltatok át a nácikhoz? - kérdezi a gyufás. - Egyértelmő. Mert úgy gondolta, hogy elınyére fog szolgálni feleli a házigazda helyett a szipkás. Lekanyarítja a karabélyt a válláról, és szertartásos mozdulatokkal elıszed egy tárat a zsebébıl. A fény felé tartja. A hat golyó megcsillan a gyertyafényben. - Gyönyörőek, nem igaz? Német golyók! - Kivesz egyet a tárból, és szemügyre veszi. - És még új is! Gyártva Bambergben, 1943-ban. Mintha a te nevedet is belevésték volna! Ólja csendesen sírdogál. - Régóta keresünk - mondja a gyufás. - Sose találtunk volna meg, ha a német barátaid készségesen útba nem igazítanak. És most itt vagyunk! Ki hitte volna? - Mégse örül nekünk - röhög a szipkás férfi. Visszateszi a golyót a helyére, és a puskába nyomja a tárat. - Delko és Ólja, ti elárultátok a honfitársaitokat - mondja a gyufás, minden egyes szót alaposan megízlelve -, ezért a távollétetekben halálra ítéltek titeket. Azért vagyunk itt, hogy végrehajtsuk az ítéletet. - Mi nem árultunk el senkit! - kiáltja Delko, és védelmezıén a háta mögé tuszkolja az asszonyt és a gyereket. - A hazánk Németország szövetségese. A hadseregünk a szovjetek ellen harcol. Én bolgár rendır vagyok, és csak a kötelességemet teljesítettem. - Delko, te semmit nem értesz! Rendırként a royalisták eszköze voltál, de a bolgár népnek elege van a királyból és fasiszta szövetségeseibıl. Mi nem akarunk a szovjet nép ellen harcolni! - A király adott parancsot a szovjetek elleni harcra! - üvölti kétségbeesetten Delko. A két karabély csöve felemelkedik. Belelát a csövükbe. A szipkás száraz hangon felnevet. - Milyen ostobák! - mondja a társának. - Képtelenek felfogni. 59

Ólja felsikít, és a tenyerébe rejti az arcát. Delko fel akar állni, de aztán visszarogyik az ágyra. A sorsát úgysem kerülheti el. A kisfiú összébb húzza magát, és a rémülettıl tágra nyílt szemmel bámulja a két félelmetes idegent. Halálos csend telepedik a nyomorúságos szobára. A szipkás a falnak vágja a gitárt. A húrok cincogva elpattannak. A férfi felnevet, aztán vészjóslóan elhallgat. Két lövés dördül, csaknem egyszerre. Ólja oldalra dıl és lefordul az ágyról. Az arca még mindig a tenyere mögé rejtve. Delko fel akar emelkedni, de visszahanyatlik az ágyra, és megmarkolja a párnát. A teste görcsbe rándul, aztán elernyed. Megint csend. A két hóhér hosszú percekig nem mozdul. Még mindig az asztal tetején ülnek. Hosszú, éles hangú madárfütty hallatszik az egységtıl. Porta hollókárogással válaszol. Ez azt jelenti, hogy rendben vagyunk. - Miért nem hívtad ide ıket? - kérdezem. - Nyet. Papa elrontaná az utolsó felvonást - feleli sátáni vigyorral Porta. - Bemenjünk? - Isten ırizz! Hadd szórakozzanak még egy kicsit a rohadékok. A két férfi azóta sem mozdult az asztalról. A kisfiút nézik, aki az apja fejét simogatja. - Engem is le fogtok lıni? A hóhérok kérdın egymásra néznek. A szipkás felemeli a karabélyát. - Ne! - vakkant rá a másik, és félrelöki a fegyver csövét. - Miért ne? - kérdi meglepetten a szipkás. Beélesítek egy kézigránátot. Ha megölik a fiút, bedobom. Olyan ideges vagyok, hogy egész testemben remegek. - Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem? - ki áltja a kisfiú reszketı hangon, de nem sír. Hátborzongató, hogy a háború mennyire megkeményítette a gyerekeket A halál min dennapos dolog számukra. 60

A két férfi leugrik az asztalról. A szipkás a konyhaszekrényhez lép, és még egyszer átkutatja, abban a reményben, hogy talál valamit, aminek még hasznát veheti. Miután végzett, a puskacsıvel megböki a két felnıttet. Ólja még lélegzik. A férfi a tarkójához nyomja a puskát, és szemrebbenés nélkül lı. Agyvelı- és koponyadarabok fröccsennek a falra. Porta rám néz. Nem szólunk egymáshoz, de tudjuk, hogy mit kell tenni. Zajosan elhagyják a kunyhót. Egy fehér Kiskutya lohol elı a ház mögül. A szipkás a fejére üt a puskatussal, és berúgja az élettelen testet a kunyhóba. - Jobb lett volna megölni a kölyköt - mondja a társának a szipkás, miután kiértek az udvarból. - Ha a németek idejönnek, személyleírást adhat rólunk. - Igazad van - bólint a gyufás. - Menjünk vissza és intézzük el. A szipkás elreccsent egy röhögést, aztán majdnem szívrohamot kap, amikor belerohannak a géppisztolyokba. - Üdvözletem! - emeli meg Porta a kürtıkalapját. - Ah! - rezzen össze a szipkás. - Bú! - ijeszt rá Porta. - Wir habén Ausweisn - siet közölni a gyufás. - Az SD-nek dolgozunk. - Egy nagy frászt - feleli Porta, és a géppisztoly csövével a képébe üt. A férfi arcát elönti a vér. A szipkás gyomorszájának nyomom a fegyvert. - Egy hangot se, pajtás, vagy jóllaksz ólommal. Mint minden gyilkos, rettenetesen félti az életét. - Mit akarnak? - Találd ki - vigyorog Porta. - Áruljuk el neki? - kérdezem. Porta a férfi arcába köp. 12

Van igazolványunk, (német)

61

- Még hogy az SD-nek dolgozol! Csak azt ne mondd, hogy barátok vagyunk. - De hát ez az igazság - állítja buzgón a szipkás. Remeg a félelemtıl. - Az más! - bólogat megértıen Porta. - Ezek szerint a ház lakóival is jó kapcsolatot ápoltatok. - Árulók voltak - hazudja szemrebbenés nélkül a gyufás. Kommunisták, szovjet kémek. Porta elismerıen füttyent. - És ti móresre tanítottátok ıket! Szép, nagyon szép, csak az a baj vele, hogy egy szó sem igaz belıle. Azt azonban el kell ismernem, hogy nagyon értitek a módját. Ilyen drámai hatású kivégzést még életemben nem láttam. Ha ez színház lenne, én pedig kritikus, akkor öt csillagot adnék rá. - M-mi csak pa-parancsot teljesítettünk - dadogja a szipkás. - Parancsot? És ti máris loholtok? - gúnyolódik Porta. - Ingyen és bérmentve? Nagyon pancserek vagytok, kisfiam. Mi viszont profik vagyunk, érted? Minket fizetnek a gyilkolásért. De mivel azt mondod, hogy a barátaink vagytok, nektek ingyen fogjuk szétlıni a fejeteket. Egy fityingetekbe se fog kerülni. És szakértı munkát kaptok érte! Az ösvény felıl fegyvercsörgés hallatszik. Papáék elunták a várakozást. Portára pillantok, ı pedig bólint. - Jól van, nem kell megijedni. Csak vicceltem. Ha most na gyon gyorsan elhúztok, mielıtt még az ırmester ideérne, akkor megúszhat]'átok. Elıször nem mozdulnak, de aztán Porta biztatóan elmosolyodik, és ez meggyızi ıket. Sarkon fordulnak, és futni kezdenek. - Viszlát, fiúk! - kiáltja Porta, és megbillenti a kürtıkalapját. Leadunk két sorozatot. A két férfi elesik, és legurul az ös vényre. - Mi az ördög folyik itt? - kiáltja Papa a hullák láttán. - Mit mőveltél már megint, Porta? 62

- Csak két pogány - mentegetızik Porta. - Az imént öltek meg egy házaspárt. Elfogtuk ıket, de meg akartak szökni. Hiá ba kiáltottam rájuk, nem álltak meg. Nem volt mit tenni, lı nünk kellett. Mindent a szabályzatnak megfelelıen csináltunk, elhiheted nekem. Papa nem hisz neki, de tehetetlen. Pici viszont annál jobban örül a friss hulláknak. Három aranyfoggal gazdagabb. - Szép munka volt, fiúk. Majdnem kettévágtátok ıket. Na gyon bárgyúk lehettek, hogy futni próbáltak. A kisfiú még mindig az apja mellett ül, és a haját simogatja. A keze vértıl vöröslik. - Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem? - ismé telgeti gépiesen, kifejezéstelen arccal. Papa az ölébe veszi, és vigasztalni próbálja. - Velünk jössz! Eltemetjük a szülıket a ház mögött. A kunyhóban semmi használhatót nem találunk. Víz is alig van, két félig tele kecskebır tömlı. - Valahonnan csak hozniuk kellett a vizet - tőnıdik a Légiós. A kisfiút hiába faggatjuk, egyre csak ugyanazt hajtogatja: „Apa! Anya! Miért hagytatok itt? Mi lesz most velem?" Folytatjuk az utunkat a sziklák közt. Egy „tisztáson" öt halott bolgár katonát találunk. Ahogy hozzájuk érünk, porrá omlanak szét. - Kiszáradás! - fogalmazza meg lakonikusan Papa. - Valószínőleg dezertırök. Elegük volt a háborúból meg ebbıl az egész nyomorúságból - mondja tıle szokatlanul komolyan Porta. Pici aranyfogakat keres, de egyet sem talál. - Menjünk már! - rikácsolja Buffalo. - A hasmenéses kaland óta egészen csinos lett. A szanitéc kezd becsavarodni. - Vége! Mindennek vége - motyogja egész úton. 63

Szomjasak és kimerültek vagyunk. Csak néhány kilométerig bírjuk, utána mindig pihennünk kell. Egy 500-ast skorpió csípett meg. Iszonyatos rángások közt leheli ki a lelkét. Még számunkra is borzasztó látvány. A negyedik napon a szanitécünk fıbe lövi magát. A legyek azonnal rágyőlnek a feje alatt vöröslı vértócsára. - Ez is egy megoldás - dünnyögi rekedt hangon Gregor. - Csak éppen hiábavalóvá teszi minden eddigi erılködését morogja Papa. Nincs erınk eltemetni a szanitécet. A hangyákra bízzuk. Néhány nap, és már csak a csontváza meg az egyenruhája lesz belıle. A „kereszt" - a földbe szúrt puska és rajta a rohamsisak - % halott mellé kerül. Barcelona egy puskára támaszkodva biceg. Az egyik lába háromszorosára dagadt, és rothadó hússzagot áraszt. Délután Pici és egy ısz exezredes összevesznek. Bıszen kerülgetik egymást, mint két viaskodni készülı kakas. Az ezredes kezében pisztoly. Azzal fenyegeti Picit, hogy lelövi, és meg is próbálja. A nyakán találja Picit, de a lövés nem halálos. A Légiós sorozata annál inkább. Az ezredes a gyomrához kap, és térdre rogy. Dıl a vér az ujjai közül. - Gyilkosok! - hörgi, és arccal a porba bukik. A kisfiú váratlanul nevetni kezd. Egy pillanatig döbbenten bámuljuk, aztán mi is röhögni kezdünk. Az ezredes felemeli a fejét, és grimaszokat vág, akár egy bohóc. Rekedt hangon röhögjük, mint egy megkergült hollócsapat. Egyedül Papa nem nevet. Undorodva félrevonul. Soha nem tudjuk meg, hogy ki volt az, aki levágta az ezredes fejét. Tangó épp bele akar rúgni, amikor egy géppisztolysorozat feltépi elıtte a talajt. - Most már elég! - mordul rá Papa, és fenyegetı ábrázattal tárat cserél. Megszégyenülten lerogyunk, és hamarosan mindenkit elnyom az álom. Amikor Papa felveri a társaságot, néggyel kevesebben vagyunk. 64

A lábunk ég, mintha forró üvegcserepeken járnánk. Délután a Légiós talál egy kaktuszt, amelynek iható a leve. Olyan frissnek érezzük magunkat tıle, hogy estig nyolc kilométerrel többet gyalogolunk. Ezúttal Porta van elıttem. Hangosan motyogva „fız": a kulináris élvezeteknek hódol, ha másképp nem lehet, hát szóban. - A szalonkát akasztással kell megölni. A tollfosztást a lehetı legnagyobb gonddal kell elvégezni, nehogy meghasadjon a bır. A szárnyakat le lehet nyesni, de a fej mindenképpen maradjon a helyén. A begyet el kell távolítani, mert ezek a kis gazfickók gyak ran degeszre tömik magukat homokkal, ami roppant kellemetle nül tud csikorogni az ember fogai közt. A belsı szervek többi részét a madárban kell hagyni. Most pedig tekerjünk egy-egy vékonyra vágott szelet szalonnát mindegyik madárka köré. Egy kis só és bors, és be velük a forró kemencébe, de semmiképpen, ismétlem, semmiképpen ne hagyjuk ıket bent tizennyolc perc nél tovább. A szószt óvatosan hígítsuk fel egy parányi vízzel. A többit az asztalnál kell elvégezni borszeszégı lángjánál. Egy da rabka vajat bolondítsunk meg két kanál konyakkal. A konyakot gyújtsuk meg, és hagyjuk elégni. Ez fogja megadni a kis szörny igazi zamatát. Egy darabig csendben menetel tovább, aztán megnyalja az ajkait, és felnéz a tőzı napra. - İszintén remélem, hogy a nyulat legalább két órán át áztat ták konyakban és vörösborban. A vöröshagymát vajban üveges re pároljuk. Negyed kiló sertéshúst hosszú csíkokra vágunk, és vízben puhára fızünk. Ezután következik nagy fülő barátunk. Húzzuk nyársra, süssük barnára a sütıben vagy parázs felett. Ezután szórjuk meg egy kis liszttel, és hagyjuk, hogy rápiruljon. Helyezzük egy tálba, és kínáljuk meg három pohár vörösborral, egy kis erılevessel, egy gerezd préselt fokhagymával, s ha nem akarjuk kihívni magunk ellen a kazanyi Szent Szőz haragját, ne felejtsük el a sót meg a borsot sem. 1 lelyezzük a kis atlétát a sütıbe egy órácska erejéig, és míg párolódik, készítsük el a zöld65

séget. Harminc deka gombát szeleteljünk olyan vékonyra, mintha egy fiatal szőz lány mellérıl szeretnénk felszolgálni. Adjunk hozzá finomra vágott metélıhagymát, és keverjük össze a vajban pirított hagymával. Hámozzunk meg nyolc mag nélküli paradicsomot, és passzírozzuk át. Adjuk a hagymához, pároljuk össze. Rozmaringgal díszítsük. Igyunk melléje bort. Javaslom a Hamantaschent, különös tekintettel zsidó barátaink purimjára. - Mi a fenérıl zagyválsz? - kérdezem Portától. - Csak fızıcskézek magamnak a jól felszerelt konyhámban. - Inkább fogd be a szádat - förmed rá könnybe lábadt szemmel Gregor. - Csillagokat látok az éhségtıl. - Ha egyszer hazatérünk - áll meg Porta -, meghívlak titeket egy kiváló vajszószos csukára. Persze lehet kék pisztráng is, csak igazi holland szósz legyen rajta. Második fogásként ajánlom a bárányragut francia módra. Ezt mindenképpen cserépedényben kell felszolgálni. A fogások közt burgundi csigát fogyaszthattok saját levében. Ennek bizonyítottan étvágygerjesztı hatása van. A bárányragut természetesen nem követheti más, mint flambí-rozott palacsinta. - Még egy szó, és szétlövöm a fejedet - ordítja kétségbeesetten Papa. Egy Fieseler Storch húz el felettünk. A pilóta észrevett minket, és néhány órával késıbb visszatér. Vízzel teli tömlıket dob le. Másnap némileg frissebben folytatjuk utunkat, és végre-valahára kiérünk egy útra, ahol egy páncéloshadoszlop felvesz minket. Korinthoszba visznek, ahol néhány napot a kórházban töltünk. A kisfiút át kell adnunk a görög hatóságoknak. Többé nem hallunk felıle. Az egység örökbe akarta fogadni, de az NSFO13 kiröhög minket. Örökbe fogadni egy untermenscht? Kérelem elutasítva.

13

Nationalsozialistischer Fülmmgsofi'izier- (náci) politikai liszt, (német)

Ha egyszer belép az SD-be, örökre a tagja marad. Megértette? Örökre! Tılünk nem lehet megszabadulni. Heydrich SD-Obergruppenführer, 1936 áprilisa Az idıpont 1944 egyik meleg nyári vasárnapja, délelıtt tizenegy óra. Essen utcái néptelenek. Légiriadó van, mindenki az óvóhelyekre húzódott. Vagy mégsem? A Rottstrasse felıl egy SD-ırjárat bukkan elı. Egérszürke egyenruha, csillogó halálfejes jelvények a sapkákon. Két suhancot lökdösnek maguk elıtt. A fiúk nem lehetnek idısebbek tizenhárom évesnél. Az ırjárat befordul a Kreuzekirch utcába, ahol egy lebombázott ház udvarába terelik a gyerekeket. - Falhoz! - mutat az ırjárat parancsnoka a géppisztolya csövé vel egy koromtól szutykos falra. A fiúk odamennek, és szembefordul nak a felnıttekkel. Beesett szemükben a félelem tébolya csillog. Mindketten elég apró termetőek és szánalmasan soványak. - Arc cal a falnak! - parancsolja sipító hangon az Unterscharführer. Az emberei hátrálnak néhány lépést, és lövésre emelik a géppisztolyaikat. A fiúk zokogni kezdenek. A falat markolják, ölelni próbálják, mintha az az anyjuk lenne, akitıl védelmet remélnek. - Állj! - kiáltja valaki az utca felıl. Egy jól öltözött civil rohan át az udvaron. - Mit akar? - kérdezi arrogánsan az Unterscharführer. - Megırült? Ezek még gyerekek! Nem végezhet ki két kisiskolást! - Még hogy nem? De igen, és ennél többet is megtehetünk! - De ezek még gyerekek! - érvel kétségbeesetten a civil. 67

- Az mellékes -feleli a 'Scharführer. -A légiriadó alatt elkövetett fosztogatást helyszíni kivégzéssel kell büntetni. Ezen az se változtatna, ha karon ülık lennének. - Kuhlmann professzor vagyok, a 9-es számú katonai kórház igazgató fıorvosa. - Tényleg?-A 'Scharführer vigyorogva végignéz az emberein. Úgy látom, senki nem jelentett beteget, doktor úr! - Megtiltom, hogy lelıje ezeket a gyerekeket! Megértette, Herr Unterscharführer? - A „Herr"-t nyugodtan elfelejtheti, az Unterscharführer viszont érvényes -feleli vészjósló hangon az ırjárat parancsnoka. A professzor hasának nyomja a géppisztoly csövét. - Most pedig ide hallgasson, professzorkám! Maga nekem csak egy pipogya civil, akinek semmi keresnivalója itt. Úgyhogy húzzon el innen, de nagyon gyorsan. - Parancsolom, hogy engedje el azokat a gyerekeket! - kiabálja paprikavörös arccal a professzor. - Háromig számolok! - mordul rá a 'Scharführer. - Ha addig nem tőnik el, maga is velük tart. Egy... A professzor lassan hátrálni kezd. A 'Scharführer önelégülten elmosolyodik, és remegı áldozatai felé fordul. - Tőz! Ótbıl öt géppisztoly kattog. A gyerekek a földre zuhannak. Olyan soványak, hogy nem látszanak többnek két halom véres ruhánál A professzor eltakarja a szemét, és botladozva az utca felé szalad. Az SD derék katonái hanyagul a vállukra vetik fegyverüket, és zajosan kitrappolnak az udvarról. Nem éreznek lelkifurdalást. Ok csak parancsot teljesítettek.

ABOLHÁK

A KÉT TEST LÁGYAN HIMBÁLÓZIK a langyos szellıben. A gerendák békésen nyikorognak. A 2. szakasz az akasztófák árnyékában pihen. Kockajátékkal múlatjuk az idınket. Pici aggódva felnéz. - Remélem, nem fognak a fejünkre esni. Senki nem tudja, hogy ki akasztotta fel a német tábornokot és az orosz századosnıt. A faluban mindent és mindenkit megöltek. Még a kutyákat és a macskákat sem kímélték. A századunkat küldték ki eltemetni a halottakat. Az iskola mögött is van egy nagyobb akasztófa. Hárman lógnak rajta: két partizán és egy SS-katona a muzulmán hadosztálytól, fején szürke fezzel. A fák ágairól is akasztottak lógnak. Tele van velük a közeli erdı. A tábornokot és a századosnıt egy boroshordóra állították, amit aztán kirúgtak a lábuk alól. A bor nagyobbik része kifolyt, de azért maradt még annyi a hordóban, hogy meg tudjuk tölteni a kulacsainkat. - Hol a fenében van Porta? - kérdezi Papa. Ellöki a kockákat. Hatos lett. - Portyázni - feleli Gregor, miközben a kockáspoharat rázza a feje fölött. - Sejthettem volna - mormogja Papa. - Egy nyugdíjas fogorvos nem húzott ki annyi fogat egész életében, mint Porta a háború kezdete óta. - Ugyan, Papa, most nincs igazad - tiltakozik Pici. - Megmagyaráznád nekem, hogyan maradhat versenyben az ember Wolf fıgépész mellett, ha nem portyázik idınként, hogy szinten tartsa a tıkéjét? 69

- Elegem van belıletek. - Papa bánatában pipára gyújt. - Tud jatok róla, hogy többé nem fogom tartani értetek a hátamat. A hullarablás az hullarablás, bárminek is nevezzétek, és ugyanaz jár érte minden hadseregben: halál. Porta bukkan elı egy ház mögül. Vidáman fütyörészik. Meg is van rá minden oka. Három gyönyörő, hófehér bundát hoz a vállára vetve. - Csóró egy vidék - kiáltja oda nekünk. - Csak ezeket talál tam. Papa rögtön meg is veszi tıle az egyiket. A másik kettıt Porta megtartja magának. Hidegek az éjszakák. Pici arra kéri Portát, hogy adja ki neki bérbe egy fél éjszakára: szeretne végre egy jóízőt aludni. - Légy türelemmel néhány napig, és akkor megkaphatod az egyiket - feleli kegyesen Porta. - Addig is azonban be kell járat nom ıket. De te leszel az elsı a listámon, fiam. Az egyik parasztházban húzzuk meg magunkat éjszakára. Papa boldogan sóhajtozik a bundája mélyérıl. Az éjszaka közepén aztán elszabadul a pokol. Papa felugrik, és rohangálni kezd körbe-körbe a szobában, mint aki megkergült. Közben hevesen vakarózik. A teste tele van bolhacsípésekkel. Az arca csupa veres pötty és hólyag. Nem sokkal késıbb mi is felkelünk, és csatlakozunk hozzá a vakarózásban. Bolhák ezrei indítottak ellenünk átfogó támadást. A bundák tele vannak velük. Kifutunk a kunyhóból, hogy minél messzebb legyünk a miniatőr vámpíroktól és az elátkozott bundáktól. Egyedül Porta marad bent. A bundáiba burkolózva fekszik, és jóízően hortyog. Sehogyan sem értjük. Minket majdnem felfaltak a kis dögök. Pici szerint Portát azért kímélik, mert vörös a haja. - Volt egyszer egy kurva a Reeperbahnon, aki éppilyen vörös volt. Emlékszem, mindig a Café Keese elıtt strichelt. Na, ez a spiné sose kapta el a lapostetőt, még akkor sem, amikor Sankt Pauliban mindenkinek az volt. Olyan nagy tetőinvázió volt, hogy 70

elég volt beülnöd a kocsmába, és mire észbe kaptál, már az öledbe másztak. - Megérdemlem, amiért voltam olyan ostoba, és üzletet kötöttem veled - vakarózik kétségbeesetten Papa -, te is megérdemelnéd, hogy a bundáiddal együtt a tőzbe vesselek! - Miért? - kérdezi sértıdötten Porta. - Semmi bajuk a bundáknak. Te voltál bolhás, nem a bunda. Másnap Hinka ezredes meglátja Portánál a három hófehér bundát. - Honnan szerezte ıket, Porta? - hajol ki a Kübelbıl. - Herr Oberst, jelentem, a svédországi nagybácsimtól kaptam ıket, jelentem. Ajándék. A születésnapomra kellett volna megérkezniük, de a posta lassúsága miatt csak most jöttek meg. A svéd posta sajnos még mindig rénszarvas húzta szánokat használ, uram. - Tényleg van egy nagybátyja Svédországban? - csodálkozik Hinka. - Nem is tudtam. - A Porta család tagjait a világ minden részében megtalálja, Herr Oberst - feleli büszkén Porta. - Blom ırmester például Spanyolországban találkozott Portákkal, jómagam pedig olaszországi állomásozásunk idején láttam több „Porta" feliratú névtáblát. Vándorló fajta vagyunk, uram, sosem tartózkodunk sokáig ugyanazon a helyen. - Mit akar kezdeni azokkal a bundákkal? El akarja adni ıket? - A svéd nagybácsim azért küldte, hogy melegen tartsanak éjszaka, de nekem, jelentem, elég meleg a Führer által biztosított pléd is. Ennélfogva úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba, és eladom ıket. - Mennyit kér? - simogatja meg az egyik bundát Hinka. - Öntıl csak egy kiló kávét, egy üveg snapszot és egy karton cigarettát, uram. - Rendben - mosolyog Hinka. - A tiszti étkezdében megkapja ıket. Porta a Kübel hátsó ülésére löki a legkisebb bundát. 71

- Mi ez? - kérdezi meglepetten az ezredes. - Én azt hittem, hogy mindhárom az enyém. - Csak egy bundáért fizetett, Herr Oberst. - Nem gondolja, hogy túl sokat kért érte, Porta? - Még hogy sokat? Ez akciós ár volt, uram! - Hogyne - mormogja Hinka. - Jói van. Akkor kifizetem a másik kettıt is, csak adja már ide ıket. - Készséggel, uram, de ne feledje, ezek többek, mint egyszerő bundák. - Most elvágtad magad alatt a fát, Porta - mondja Papa, miután az ezredes elhajtott a bolhás bundákkal. - Nem én erıszakoltam rá - vigyorog gondtalanul Porta. - O akarta annyira mindhármat. Még azt is megmondtam neki, hogy nemcsak bundákat vett. - Te aztán tényleg ırült vagy, Porta - nevet Gregor. - Nincs még egy ember a világon, akinek mersze lenne eladni egy egész bolhacirkuszt az ezredparancsnokának. Másnap Hinka már kora reggel magához rendeli Portát. Az ezredes félmeztelen, és tele van vörös csípésekkel. Húsz percen át szidja Portát, mint a vízfolyás. - Kap még egy esélyt, mert belátom, hogy én voltam ostoba, amikor üzletet mertem kötni magával, de ha még egyszer megpróbál átverni, nagyon megbánja. Maga már járt Germersheimben. Mit gondol róía? - Herr Oberst - feleli Porta, és szolgálatkészen összecsapja a bokáját -, jelentem, a Rajna túlpartjáról Germersheim festıi látképet nyújt, ami nekem mindig birodalmi múltunk nagyságát juttatja eszembe. Arról azonban még nem hallottam, hogy lenne olyan épesző ember, aki belülrıl is vonzónak tartaná. - Takarodjon a szemem elıl! - bömböli el magát Hinka. Az ajtó elıtt Porta az ezredes szárnysegédjével fut össze, aki a felettese nagylelkősége folytán volt olyan „szerencsés", és az egyik bundába burkolózva töltötte az éjszakát. 72

- Úgy gondolta, megfelelı táplálék leszek a bolháinak? - üvölti a tiszt. - Szárnysegéd úr, én nem tudtam semmiféle bolháról. Talán valaki a vezérkarból... Az fertızhette meg a gyönyörő bundákat. Kézzel-lábbal segítik ki az utcára, ahol rövid séta után egy tábori lelkésszel találkozik. Az atya irigykedve bámulja a Porta vállára vetett bundákat. - A magáé? - puhatolózik. - Igen, Herr Überfeldkapellan - feleli készségesen Porta, és merev vigyázzba vágja magát. - Pihenj! - A lelkész hosszú, vékony ujjaival végigsimít a bundán, és arra gondol, milyen kényelmes nyeregborítást lehetne készíteni belıle. Porta ezalatt a pap lovát méregeti egy dörzsölt lókupec szemével. A háta jó húsban van, rengeteg ízletes kolbász és sült szelet telne ki belıle. A korinthoszi húspiacon egészen csinos összeget lehetne kérni érte. - Gyönyörőek ezek a bundák - sóhajtozik a lelkész. - Még soha nem láttam ilyen szép fehéret. - Azok. Svéd bundák - hangsúlyozza Porta. - A svédek értik a dolgukat - bólogat a lelkész. - Na és honnan szerezte ıket a mi derék tizedesünk? - Az ezredparancsnoktól vettem ıket. A család finnországi bundafarmjáról valók - teszi hozzá Porta együgyő képpel. - Az ezredesüknek bundafarmja van Finnországban? - A lelkész gyanakvóan összeráncolja a homlokát, és tőnıdve végigméri a nyurga tizedest. - Nem azt mondta, hogy svéd bundák? - De igen, uram. A farm ugyanis Finnország svédek laktavidékén található. Njelandban. - És hogyan került az ezredes birtokába az a finnországi farm? - A helyzet az, uram, hogy voltaképpen nem is az övé, hanem az édesanyjáé, aki finn származású. - Porta olyan bárgyú jóindulattal bámul fel a lelkészre, hogy az még egy hóhér kérges szívét 73

is meglágyítaná. - Száznyolcvanöt centi magas bombázó - teszi hozzá vágyakozó sóhajjal. - A hölgy örökölte a farmot. Van rajta minden, amit nyúzni lehet: jegesmedve, coboly és minden egyéb, ami Finnország svédek lakta részében elıfordul. Járt már Finnországban, uram? A tábori lelkész kénytelen bevallani, hogy nem. - Én egyszer igen az ezredünkkel - mondja neki Porta a ló fülét vakargatva. - A partizánok oldalán harcoltunk egy Guri nevő százados parancsnoksága alatt. Akár hiszi, akár nem, uram, csaknem az összes ellenségünket a szívroham vitte el. Mintha átok ült volna rajtunk. Ez a Guri nem német volt, hanem igazi lapp, de attól még roppant vallásos. Soha nem ölt anélkül, hogy elıtte ne imádkozott volna az ellenség lelki üdvéért. - Hát ez igen derék! - bólogat szórakozottan a lelkész. Mondja, tizedes, véletlenül nem eladó? - Ki, én? - adja a hülyét Porta. Tapasztalatból tudja, hogy a tábori lelkészeket akkor a legkönnyebb átverni, ha lükének tetteti magát az ember. - Nem maga, ember, hanem a bundák! - feleli ingerülten a pap. Kezd az agyára menni ez az idióta répafej. - Mit kér értük? - Nos, Herr Überfeldkapellan, én arra gondoltam, hogy megérnének öt üveg snapszot és három kiló kávét. Öt karton cigarettát is gondoltam melléjük, de tekintettel arra, hogy a bundák ilyen szent személyt fognak szolgálni, megelégszem hárommal is. - Az alkohol árt az egészségnek - inti meg szigorú arccal a lelkész. - Csak ha megisszuk, uram, de én egy kortyot se iszom. A szesz arra kell, hogy bedörzsöljem vele a térdemet. Tudja, Herr Überfeldkapellan, a görög klíma miatt kiújult a reumám. - Sajnálom, de snapsszal nem szolgálhatok, ahogyan cigarettával és kávéval sem. Viszont adnék értük ötszáz márkát. - Azt nem lehet, uram, mert akárhogy is számolom, a cigaretta, a kávé meg a snapsz az legalább kétezer márka. Nagy szé74

gyen, hogy így alkudozom az egyházzal - süti le a szemét Porta -, de tudja, én csak egy szegény katona vagyok, akinek az életén és ezen a három bundán kívül semmije nincs. Az életem pedig, ugye, nem sokat ér. Nem is igazán az enyém, mert a Führer és a német hadsereg döntenek róla. Az utolsó vagyok, aki még él anyám tizenhat fia közül. A többiek az életüket adták a hazáért. - Részvétem az édesanyjának - mondja döbbenten a lelkész, és arra gondol, milyen kegyetlen dolog is ez a háború. - Jól viseli, uram, ahogyan az egy német anyához illik - büszkélkedik Porta. - Úgy gondolja, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetett a hazáért és a Führerért. Mit számít az, hogy az ember elveszítette tizenöt fiát, amikor ezzel hozzájárulhatott ahhoz, hogy ezerévnyi béke és jólét köszöntsön a birodalomra! A tábori lelkész három bundával távozik, Porta pedig ezer márkával gazdagabb. Ezek a bundák igazi aranybányát jelentenek számára. Ha ez így megy tovább, menthetetlenül meggazdagodik. - Mit mondott Hinka ezredes? - érdeklıdik Papa. - Semmi említésre méltót. Közölte, hogy nem bírja a bıre a bundát, és visszaadta ıket. Azóta egy tábori lelkészt boldogítanak. Pici kis híján belefullad a kávéjába. - Lefogadom, hogy reggelre megint visszakapod ıket! - Te, nem félsz, hogy a pokolra jutsz? - kérdezi Portától Gregor. - Ahány átkot fog szórni rád az éjszaka folyamán... Másnap reggel a lelkész kivágtat hozzánk. İ is, a lova is tajtékzanak. - Ezért számolni fog - vicsorogja, és Porta ölébe löki a bun dákat. Porta felemeli a kezét, mintha tisztelegni akarna, aztán hirtelen beint a papnak. A pénzt bezsebelte, a bundák visszatértek gazdájukhoz - mit számít ezek után, hogy mit gondol egy tábori lelkész! - Még hallani fog rólam, tizedes! - sikítja hisztérikusan az atya. - Ne higgye, hogy ilyen könnyen megúszhatja! 75

- Hát visszatértetek apucihoz! - öleli magához a bundákat Porta. Nekünk már a puszta látványuktól is viszketegségünk támad, Porta azonban megnemtámadási szerzıdést kötött a lakóikkal, és azok állják a szavukat. Egy oldalcsónakos BMW motorbicikli közeledik nagy zajjal a dombok felıl. A csónakban Wolf fıgépész trónol egy tábornok eleganciájával. Mellette két kínai testıre, Kalasnyikovokkal az ölükben. A motorbicikli hatalmas porfelhıbe burkolózva lefékez: Wolf kiszúrta a bundákat. - Mid van, he? - kérdezi arrogánsan, és nagajkájával14 a „bumerángok" felé bök. - Mi az? Kutyaszar ment a szemedbe? Vagy nem láttál még bundát? - feleli hasonló hangnemben Porta. - Honnan csórtad ıket? - kötekedik Wolf. - Azt hiszed, hogy mindenki olyan, mint te? - vág vissza Porta. - Ezennel elkobozom ıket -jelenti ki kategorikusan Wolf. AHDV15 értelmében minden, a harctéren talált értéket haladéktalanul be kell szolgáltatni a legközelebbi hadtápraktárba. Ez én vagyok, kisfiam! Világosan beszéltem? - Szívd le magad! - feleli egykedvően Porta. - A német hadseregnek és Joseph Porta tizedesnek eltérı elképzelései vannak a magántulajdon értelmezésérıl. Ez a három bunda az enyém, és nem a farkúró német népé. Vili? - Egy nap még lógni fogsz a szád miatt! - kiabál ki a kunyhóból Heide. Felháborodása érthetı, hiszen Porta trágár szavai a Mein Kampf olvasásában zavarták meg... - Mit kérsz értük? - vált hangot Wolf. Kikászálódik az oldalkocsiból, és kigombolja a pisztolytáskáját. Tapasztalatból tudja, 14 15

Szíj korbács ólomgolyókkal, (orosz) Hceresdienst-Vorschril't - katonai szolgálati szabályzat, (német)

76

hogy jobb óvatosnak lenni, ha Portával üzletel az ember. Bármi megtörténhet. - Nem eladók! - jelenti ki Porta, és önelégülten rágyújt egy vastag szivarra. Nem szereti, de most üzletrıl van szó, és Porta egy elınyös alku érdekében bármire képes. A szivar ugyanis sok mindenre jó: elıkelı pózokat vehetsz fel, felhıbe burkolhatod magad, és nem utolsósorban az üzletfeled képébe fújhatod a füstjét. Al Capone is mindig szivarozott, amikor üzleti ügyeket intézett. A hatvankétmillió olasz közül ı az egyetlen, akire Porta nem tekint megvetéssel. - Nem eladó? Wolf nem akar hinni a fülének. Még a testırei sem értik. Hogy lehet az, hogy Portának van valamije, és nem akarja eladni? Nem, ez lehetetlen. Porta még a saját szemét is eladná, ha elég csábító árat ígérnének érte. Wolf játszadozni kezd az oldalcsónakra szerelt könnyő géppuskával, és „véletlenül" Porta felé fordítja a fegyver csövét. - Elég a porhintésbıl, te elfuserált zsidó! - sziszegi ingerülten, és meglendíti a géppuskát, mintha az egész 2. szakaszt le akarná kaszabolni. - Ha én meg akarok venni valamit, akkor az eladó, érted? Az van, amit mondok. Ha kell, akkor kell, és az enyém lesz, akár tetszik neked, akár nem. Felfogtad azzal a mákszemnyi agycsökevényeddel? Lökd be ıket a csónakba, és holnap vételezhetsz értük egy fél kiló almát. Örülj, hogy nem jelentelek fel a GEFEPO-nak16 fosztogatásért. - Miért nem lépsz be inkább egy vándorcirkuszba, Wolfie? röhögi ki Porta. - Egészen kiváló bohóc lenne belıled. A seggre ülés bajnoka lehetnél! - Én akarom azokat a bundákat - suhint Wolf a levegıbe a nagaj kával. - Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka - vihog Porta, és a vállára lendíti a bundákat, jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát. Hátat fordít Wolfnak, és elindul az úton, hegynek fel. Geheime Feldpolizei - tábori titkosrendırség, (nemet)

77

- Hé, seggfej! - kiáltja utána Wolf. -. Ne pisilj szembe a széllel, mert még megvakulsz a saját rohadó húgyodtól! Gye rünk, üssük nyélbe az üzletet, vagy én ütöm le azt a makacs fe jedet! Porta ügyet sem vet rá. Észrevette, hogy barátja, a falu görögkeleti papja fent van a toronyban, és integet neki. A pap visszaint, aztán rángatni kezdi a harangkötelet, A házakból kitódulnak a falubeliek. A templomba igyekeznek. Wolf a homlokára csap, mintha így akarná mőködésre bírni az agysejtjeit. A gutaütés kerülgeti Porta makacssága miatt. Porta a zsúfolt kocsma felé kanyarodik. Egy holtrészeg lövész száll ki elıtte az ajtón. Porta hangosan megköszöni neki, hogy átadta a helyet az idısebbnek. - Gégeszaggatót! - döngeti meg a géppisztolyával a söntést. Egy korsó „szegény ember pezsgdjé"csúszík eíéj'e a puít tufoícfaláról. Porta felkapja, és egy ügyesen koordinált kar-nyak mozdu lattal legurítja. Tangó furakodik melléje. Buffalo a sarkában liheg. - Tudjuk, honnan lehetne egy halom boi-t szerezni - súgja oda titokzatosan Buffalo. - A hellének ma éjszaka tudják szállítani. - Találkozzunk az atyánál éjjel tizenegykor - válaszolja Porta, és legurít még egy korsóval. - Most pedig kíméljetek, fiaim. Gondolkodnivalóm van. - Többet fogsz kapni a pénzedért, mint hinnéd - veti oda Tangó a pult felé nyomuló Wolfnak. Porta szivarfüstöt fúj a tánctanár képéb<=. - Ide hallgass, Tangó, drága gyermekem.! Ha még nem vetted volna észre, csak azért létezel, mert jó ember vagyok. De ha egy szer megunom, hogy folyton a közelemben rondítod a levegıt, életpályád a dicsıséges német hadseregben egyszer s minden korra véget ér. A magadfajták, akik csak úgy tudnak elszámolni húszig, ha a lábujjaikat is bevetik, hálásak lehetnek minden per cért, amit a magamfélék nagylelkősége folytán földanyánk orcá ján tölthetnek! 78

Wolf jóízően röhög. Értékeli a humort, feltéve hogy nem rajta röhögnek. - Tudtad, hogy irtó hülye képed van, amikor röhögsz? - for dul feléje Porta. Wolf homlokán kidagadnak az erek. Látszik rajta, hogy nagyon oda akarna mondani, de a bundákat még ennél is jobban szeretné, ezért nyel egyet, és barátian vállon veri Portát. - Van egy ajánlatom, Porta. Hallom, hogy cinkdobozokra van szükséged. Én is szemet vetettem rájuk, sıt mondhatom, hogy félig már enyém a készlet, de hajlandó vagyok lemondani róla... Feltéve, hogy eladod nekem a bundákat! - Inkább téged kellene eladnom... képregényfigurának! - röhög Porta, és füttyent egy karcsú barnának. - Mit akarsz? - kérdezi hővös tekintettel a lány. Porta felemeli a lány szoknyáját. - Mutasd meg, mid van, és én is megmutatom azt, ami nekem van! - Disznó! - kiáltja a lány. - Tévedés. Tizedes vagyok! - hajol meg elıtte Porta. - Nagyon csinos - ismeri el Wolf -, de biztos vagyok benne, Porta, hogy három kiló kaviár, öt karton Camel és egy rekesz sligovica jobban érdekelne. - Három kiló kaviár! Uszonyom nıne és kopoltyú a seggemre, mire felzabálnék három kiló kaviárt - feleli gúnyosan Porta. - Beszélj skót whiskyrıl meg kávéról, és fontolóra veszem a dolgot. Három órán át isznak, szitkozódnak, fenyegetıznek és gyızködik egymást, de végül sikerül dőlıre jutniuk. Koccintanak rá, aztán bizonytalan léptekkel elhagyják a kocsmát. Wolf úgy szorongatja a három bundát, mintha az élete függne tılük. A Blitzmádelek szállása felé igyekszik, hogy az egyik lánnyal megünnepelje a tranzakciót. - Úgy fognak mozogni az ágyban, mint még sose - vigyorog kárörvendıen Porta. 79

- Ezért ki fogja tekerni a nyakadat -jósolja komoran Papa. Vacsora közben Porta annyira röhög, hogy többször is torkán akad a falat. Igen élénk a fantáziája, szinte maga elıtt látja Wolfot és a Blitzmadeh, amint egymással és a bolhákkal viaskodnak. - Bárcsak odaadná legalább az egyik bundát a kínaiaknak álmodozik Pici. - Mit nem adnék érte, ha holnap reggel ık is bolhaszaros képpel állítanának be! A reggel eljön, Wolffal és a bandájával együtt. Kübellel érkeztek, mert a Blitzmadeh is magukkal hozták. A lány arca egyetlen hatalmas, piros folt a sok apró csípéstıl, Wolf feje pedig parasztkenyér nagyságúra dagadt. - Mi a fene történt a pofátokkal? - kérdezi ártatlanul Porta. - Csak nem képzeled, te rohadék zsidó állat, hogy ezt megúszod? - visítja Wolf, és Porta fejéhez vágja a bundákat. - Csendesebben, tésztaképő! Még felébreszted a lelkiismeretemet! - röhög Porta. - Én megmondtam neked, hogy nem eladó a bunda. Te csúsztál elém térden állva, hogy odaadjam ıket. - Ezért akkor is meglakolsz! - Wolf Portára irányítja a géppisztolyát, és dühösen belerúg a mellette ülı kínaiba, hogy tegyen valamit. - Nyugalom! - csitítja jóindulatúan Porta. - Még a végén agyvérzést kapsz itt nekem! - Kérem vissza a szajrét! - ordítja magánkívül Wolf. - Te is visszakaptad a bundáidat! - Sajnálom, de árut nem cserélünk vissza. Az, hogy te a bundákat visszahoztad, a te bajod, de nem kapsz értük egy fityinget sem. Vérzik érted a szívem, de tudod, most Görögországban vagyunk, és itt mások a szokások. - Te tudtad, hogy azok a bundák tele vannak bolhával! - ırjöng Wolf a dühtıl és a viszketegségtıl. - Ez igaz - ismeri el nagyvonalúan Porta. - Akkor miért nem mondtad? - Kérdezted? - vigyorog Porta. 80

Wolf felüvölt, aztán sorolni kezdi a kivégzési módokat, amikben Portának része lesz, ha a keze közé kerül. Nem hétköznapi módszerek, az egyszer biztos. - Jobban jársz, ha ki sem nyitod a szádat - figyelmezteti Porta. - Elég egy szót szólnod, és máris rossz benyomást keltesz az emberekben. Olyan mocskos a szád, hogy akár be is varrathatnád a segglukadat! - A tiédet viszont a füledre hajtom, te barom! - ígéri fogcsikorgatva Wolf. - Ha elpatkolsz, locsolni fogom a virágokat a sírodon - kiabálja a kunyhó mélyérıl Pici. - Langyos húggyal! - Nyugi, fiúk - mondja a két szolgálatkészen lihegı farkaskutyának Wolf. - Hamarosan ajándékot kaptok. Egy ronda fejet kipácolva, kék szalaggal átkötözve. - Akarod tudni, hogy én mit találtam ki neked? - kiáltja Pici. - Még hogy te? - röhög Wolf, és a kunyhó ajtaja elé harákol. - Ahhoz, hogy kitalálj valamit, fiacskám, ahhoz ész is kell. Én láttam a papírjaidat, seggfej. A kiképzésen 39-es intelligenciát mértek neked, és azt is csak úgy tudták kihozni belıled, hogy tíz napon át a falat verték a fejeddel, hogy felrázzák benne a húgylét meg a szart. Azóta persze alaposan megülepedett benne mindkettı. Te vagy az a fickó, akinek a homlokára írták a lábméretét, hogy megfelelı lábbelit kapjon a csizmaosztásnál. Adolfban azóta is a te eseted tartja a reményt: ha téged meg tudtak tanítani lıni meg menetelni, akkor a majmokat miért ne lehetne? Ezzel minden utánpótlási gondunk megoldódhatna! - Ha-ha! Amilyen hülye vagy, észre sem vetted, hogy a saját papírjaidban olvastad ezeket! - feleli Pici a kunyhóból. - Wolf fıgépész, mint tudjuk, egy ötmárkás kurva zabigyereke, akinek a fajtisztasági törvények értelmében semmi keresnivalója ezen a világon! - mondja vihogva Porta. - Ennélfogva törvényen kívülinek, azaz szabad prédának nyilvánítom! - En szívesen szétlövöm a fejét! - ajánlkozik Pici. 81

- Szerintem inkább dugjunk sörétes puskát a seggébe! - rikoltja izgatottan Gregor. - Jól van, szarzabáló disznók! - Wolf fenyegetıen megrázza a géppisztolyát. - Az igazi háború csak most következik! El foglak intézni titeket, egytıl egyig! Wolf már másnap nekilát, hogy valóra váltsa a fenyegetéseit. Portát csak a szerencséje menti meg a mérgezéstıl. Két véres hurkát emel el a konyháról, de az egyiket elkönyörgi tıle egy kóbor kutya. Az állat mohón nekilát a hurkának, és két falat után halott. Porta remegı kézzel odaveti a másik hurkát egy disznónak; két másodperc múlva az is jobblétre szenderül. A következı napon többen skorpiókat találnak a csizmájukban, majd Papa egy apró mérges kígyót üt agyon Porta nagykabátjának a zsebében. Pici segge alatt akna robban a latrinán. Pici kirepül a budi tetején, de érthetetlen módon sikerül épségben megúsznia a kalandot. A helyzet annyira elmérgesedik, hogy már ki sem merünk lépni a kunyhóból. A Vöröskereszttıl ételcsomag érkezik, de csak úgy merjük felzabálni, hogy elıtte végigkóstoltatjuk a tartalmát egy mit sem sejtı harmadik féllel. Esténként elszánt terveket kovácsolunk Wolf kivégzésére, de Portának egyik javaslat sem elég frappáns. Pici a falhoz dörgöli a homlokát. Azt hallotta, hogy ez segít, ha az embernek koncentrálnia kell. - Ha mondjuk szembetalálkoznánk vele egy hegyi úton - próbálkozik-, akkor rávehetnénk, hogy hunyjon el természetes halállal. - Ja, mondjuk véletlenül felakasztaná magát, nem igaz? - sóhajt Porta, aki a vodkától vár ihletet. - Volt egyszer egy ismerısöm Hamburgban, aki szívrohamot kapott, amikor néhány cimborája esernyı helyett késekkel felszerelkezve állított be a lakására - állítja Gregor, és harciasan megsuhogtatja borotvaéles rohamkését. 82

- Wolf sajnos nem az az ideges fajta, arról nem is beszélve, hogy nehéz lenne késsel a közelébe férkızni - motyogja letörten Porta. - Pedig de szívesen átszabnám azt a rusnya képét! - Pas question! De valami rafináltabb módszert kell kitalálnunk - mondja a Légiós. Porta kinéz az utcára. A közvilágítást adó hatalmas villanykörték vadul himbálóznak a szélben. Porta arra gondol, milyen szép is lenne az egyik helyén Wolfot látni. Törött nyakkal, fejjel lefelé... - Az a rohadék! - veri a fejét a falnak Pici. - Miféle szuka lehet az, aki ilyen kölyköt szül? - Mi az istent csináljunk? - töri a fejét Porta. - A közelébe se juthatunk. Úgy elbarikádozta magát, hogy még Adolf is megirigyelhetné! - Minden szerdán felmegy a hegyekbe, hogy találkozzon valakivel - szólal meg Barcelona. - Véletlenül tudtam meg egy fickótól. Pici füttyent egy fülrepesztıt. - És ha mondjuk lerobban hegynek felfelé menet, és kiszáll, hogy megnézze, mi a hányás... - Akkor egy kis segítséggel megszédülhet, és leeshet a szakadékba - fejezi be helyette Papa. - Akár még bele is eshetne egy késbe, amit valaki ottfelejtett a bokrok közt - álmodozik Pici. - És az persze kiontaná a beleit! - Akkor már inkább verje be a fejét egy kiálló sziklába - kívánja Porta. - Egy kis ólommal megpuhíthatnánk neki, hogy könnyebben betörjön. - Hogy dılne a sebbıl az a mocskos vére! - hahotázik Gregor. - Egyenesen a szeme közé pumpálnám! - kiáltja Pici, és bıszen elırántja a Naganját. - Le fognak nyakazni titeket gyilkosságért! - profetizál kárörvendıen Heide. - Ahhoz elıbb el kellene kapniuk, ami kizárt dolog - feleli magabiztosan Porta. - Ésszel kell dolgozni, és akkor nincs gond. 83

- Mint a nagykutyák - teszi hozzá Gregor. - İk is benne vannak minden disznóságban, mégis folyton a vállukat veregetik és kitüntetésekkel halmozzák el ıket. Ilyen a társadalom, barátom. Ha nem vagy elég dörzsölt, egykettıre bőnbakot csinálnak belıled, és a vesztıhelyen végzed. De velünk ez sose fordulhat elı, nem igaz, fiúk? - Wolf a leggyávább német disznó, akivel valaha is dolgom volt - jelenti ki megvetıen Pici. - Tegnap rátapadtam Athénban, de nem tudtam végezni vele, mert észrevett, és úgy mozgott, hogy mindig legyenek köztünk nık vagy gyerekek. Tudta, hogy nem lennék képes ártani nekik csak azért, hogy ıt kinyiffantsam. - Na és ha elküldenénk neki a kínaiak fejét kalapdobozba csomagolva? - áll elı az ötlettel Tangó. - Akkor már inkább a kutyáit - feleli Porta. - A kínaiakat leszarja. - Az biztosan megrázná -véli Pici. - Lehet, hogy annyira magába roskadna tıle, hogy még a magánháborúját is lefújná. - Hamarosan kiderül, hogy mennyire kemény legény - mondja Porta, és jóízően beleharap egy nagy darab disznósültbe. Aznap este Molotov-koktélt hajítanak közénk, amikor a paplak felé tartunk, hogy zsugázzunk egyet az atyával. Picirıl leég az egyenruha, s csak az menti meg, hogy a folyó a közelben van. Néhány nappal késıbb Porta eltávozást kér, hogy titokban felkeresse egy régi utász ismerısét, akivel Bambergben együtt tanult robbantani. Érdeklıdve nézi, hogyan készítik elı a terepet egy hatalmas - Porta szerint a gibraltárinál háromszor nagyobb - sziklatömb felrobbantásához. Szovjet toluolt használnak, rúd formájában. Az ırmester olyan büszkén magyaráz Portának, mintha ı maga találta volna fel a toluolt. - Mindig mőködik? - kíváncsiskodik Porta. - Sose mond csütörtököt? - Sosem - biztosítja az ırmester. Miután a tölteteket elhelyezték, a szakasz fedezékbe vonul. Az ırmester elıszed egy apró fekete dobozt. 84

- Most figyelj! - mondja Portának. Állít valamit a doboz tekerentyőjén, aztán lenyomja a gombot. A hegyóriásból csak por és kavics marad. - Átkozott legyek... - motyogja csodálattal eltelve Porta, amikor megengedik, hogy kézbe vegye a dobozt. - Olyan, mint azok az újfajta, nyomógombos rádiók. Megnyomsz egy bigyót itt, és egy párizsi buzi kezd nyüszíteni, megnyomsz egy másikat ott, és bécsi hegedőszót hallasz! - így is mondhatnánk - nevet az ırmester -, de az eredmény jóval hangosabb. Miután levegıbe repítettek még néhány tankroncsot, Porta segít az utászoknak elpakolni a felszerelést. Közben árgus szemmel figyeli, hová rakja az ırmester a dobozt meg a többi kelléket. Virágos jókedve van, amikor néhány órával késıbb lestoppol egy SS-kétéltőt. Boldogan hátradıl az ülésben, és a lehajtott szélvédıre teszi a lábát. A csomagja a hátsó ülésen hever. Ártatlan elemózsias motyonak látszik, holott annyi robbanóanyag van benne, hogy fél Görögországot a levegıbe lehetne repíteni vele. - Ez má' igen! - bólint elismerıen Pici, amikor Porta az ágyra ráz egy halom színes drótot, elemet és toluolrudat. - Klassz kis rádió - simít végig a kezével a detonátoron. - Nem is sejted, hogy mennyire, kisfiam. Olyan imádnivaló, hogy mindjárt megugróm. Az SD-állomásra fogjuk hangolni nyihog fel Porta. - Sokkoló durranásra! Pici akkorát csap az asztalra, hogy az asztallap egyik deszkája kiszakad és állon vágja. Wolf halálának a gondolata azonban olyan lelkesítıén hat rá, hogy mindezt észre sem veszi. - Csodálatos! Nagyszerő! - kiáltja boldogan, és zsonglırködni kezd egy toluolruddal. - Most majd szépen megtanítjuk Wolfot repülni! - És ha eltőntek a láthatár mögött, akkora murit csapunk, mint még soha! - ígéri Porta. - Csak el ne kiabáljátok, fiúk! - figyelmezteti ıket Papa. 85

- Elég ijesztı nálatok látni ezeket - morogja Heide. - Ahogy titeket ismerlek, nem sok jó fog kisülni ebbıl. - İrültek vagytok - nevet felszabadultan Gregor. - Ennyi robbanóanyaggal az egész német hadsereget lesöpörhetnétek a térképrıl! - Ha már bombát dugunk Wolf seggébe, akkor dugjunk legalább egy tucatot - mondja Porta. - Jól ismerem azt a rohadékot. Hét élete van. Nem lennék meglepve, ha kiderülne róla, hogy az olasz maffia beépített embere. Mikor egyszer Bielefeldtben beidézték tanúként a haditörvényszékre, a védı azt mondta: „Oberfeldwebel Wolf, ha maga Szicíliában született volna, most minden bizonnyal a maffia egyik vezérét tisztelhetnénk magában!" - Ha már mindenáron robbantani akartok, javaslom, hogy gondosan állítsátok be a vevın a hullámhosszt - mosolyog mindentudóan Heide. - Kár lenne a robbanóanyagért, ha Wolf segge helyett alattatok szállna el. - Isten ments! - vet keresztet Porta. - Hát nem csodálatos, hogy mit ki nem talál az ember? - prédikál Pici a detonátorral a kezében. - Bizony, csodálatos dolog az emberi agy, és nem kell mást tenned vele, mint szorgalmasan verni a falba, hogy különbnél különb ötletek pattanjanak elı belıle. Itt van például ez az aprócska doboz is. Ki hinné, hogy egy ilyen semmi kis jószág még annál a rohadék Wolfnál is erısebb! - Jézusom, ember! - tépi ki rémülten a kezébıl Porta. - Mit nyomkodod itt összevissza? Fel akarsz robbantani minket? Most aztán honnan tudjam, hogy mire volt állítva? Mi a francnak kell neked mindenhez hozzányúlni? Ha valamihez nem értesz, akkor tartsd magad távol tıle. Az ilyen veszélyes holmik csak az olyanoknak valók, mint én, akik Bambergben megtanulták, hogyan kell a lıporos hordón lovagolni. - Most aztán jól megcsináltad, Pici - sóhajt Gregor. - Vigyétek ki gyorsan a mezıre, és ássátok cl, míg lel nem robban. 86

- Kit? Engem? - vigyorog Pici. - Különben meg nem kell befosni, amíg engem láttok. A jós azt mondta, hogy szép halálom lesz. - Csak azt tudnám, hová az istenbe forgassam! - tekergeti Porta a tárcsát. - Vigyed a tizenhármasra! -javasolja Pici. - Az a szerencseszámom! Barcelona is a tizenhármas mellett szavaz, így Porta végül ebbe az állásba fordítja a tárcsát. Becsomagolják a pokolgépet két hosszú szivardobozba, és kék selyemszalaggal átkötik. Még masnit is kanyarítanak a tetejére. - Nesze - nyomja Pici kezébe Porta. - Vigyed, fiam, és add át ezt a szerény ajándékot Frankenstein unokájának. - Mi? - visítja rémülten Pici. - Ennyire hülye azért nem vagyok! - Gyengéden az asztalra helyezi a csomagot. - Hiszen még azt se tudjuk, hogy egyáltalán jól van-e beállítva a rádió! - Azt mondtad, hogy a tizenhármas a szerencseszámod! - ordítja magából kikelve Porta. - És azt is mondtad, hogy a cigányok szerint ágyban, párnák közt fogsz elpatkolni! Akkor meg mi a frászt fosol? - Nem szabad mindent elhinni, amit az embernek mondanak - feleli orrát lógatva Pici. - Mi van, ha hazudtak nekem? Tanácstalanok vagyunk. Ülünk az asztal körül, és a paksamétát bámuljuk. - Tudom már! - gyúl ki az értelem pislákoló fénye Pici tekinte tében. - Tegnap este egy „Majompofa" nevő olasz fakabáttal beszélgettem. A f aszi állítólag azért került ide Nápolyból, mert még börtönırnek is túl szemét volt. Lehet benne valami, mert elmesélte, hogyan kínozta a rabokat. Egyenként szétverte a láb ujjukat, meg ilyen nyalánkságok. Szóval ez a fickó, akinek egyéb ként a becsületes neve Mario Frodone, jó pénzért bármire kap ható. Azt mondják róla, hogy a kivégzések után ki szokta ásni a hullákat, hogy eladja ıket egy szalámigyárnak. Nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem, de az biztos, hogy nem sajnálnám Wolfhoz küldeni! 87

- Mondasz valamit - bólogat Porta. - Az ugyanis tény, hogy Wolf sőrőn üzletel a spagettizabálókkal, vagyis egyáltalán nem lenne furcsa, hogy ajándékot kap tılük. Egy óra múlva Pici visszatér a rendır tizedessel. A gúnyneve tökéletesen illik rá: még egyikünk se látott ilyen durva és primitív ábrázatot. Nem lehet kétséges, hogy valóban azért került ide, mert brutálisan bánt az elítéltekkel. Porta olyan lelkesen rázza Majompofa kezét, mintha maga Mussolini állna elıtte. - Ha átadtad az ajándékot, öt karton cigarettával és három üveg snapsszal fogjuk jutalmazni a szolgálataidat! - ígéri az olasz nak. Mario Frodone örül, mint majom a farkának. Ordít róla, hogy hülyének nézi Portát a nagylelkősége miatt, de persze nem hangoztatja. - Ne hagyd, hogy elküldjön. Az úriember, akinek oda kell adni az ajándékot, rendkívül gyanakvó természető - figyelmezteti Porta. Mario a hóna alá csapja a dobozokat, és vidáman fütyörészve elhúz. Porta az ablakból figyeli, a jeladóval a kezében. - Hadd nyomjam le én! - könyörög neki Pici. - Tudod jól, mennyire imádok robbantani! - Nem! -jelenti ki tántoríthatatlanul Porta. - Enyém a megtiszteltetés. Te menj ki, és tartsd a szemed a macskazabálón. Ha átadta a csomagot, jelezz! Pici az olasz után oson, és árnyékként követi egészen a tér széléig. Ott megáll, és figyeli, hogy Mario, még mindig fütyörészve, a túloldal felé indul, ahol a szállítók rendezték be a fıhadiszállásukat. A hely körbe van kerítve homokzsákokkal, az ırséget megkettızték. Egy hangya se juthat át észrevétlenül. - Állj! Ki vagy? - kiabál ki Wolf az ablakon, egy vastag acéllemez mögül. - Olasz királyi rendırség, Mario Frodone tizedes. Egy jó barát hoz ajándékot másik jó baráttól! - Majompofa felemeli a szivardobozt, hogy Wolf szemügyre vehesse.

88

- Miféle ajándék? - dugja ki Wolf a fejét az acéllemez felett. - Szivar - feleli Mario. - Brazil szivar! - Ki az ördög akar szivart küldeni nekem? - Királyi bersaglieri kapitány - hazudja szemrebbenés nélkül Mario. - Tartsa maga elé a csomagot, és lassan jöjjön ide - parancsol rá Wolf. - Semmi trükk, vagy leszedjük azt a macskazabáló fejedet! Legalább hat géppisztoly csöve mered Marióra. - Gesu, Gesun, add, hogy lassú rák eméssze el ezeket az em bereket, ha valami bajom esik - motyogja Mario az ég felé fordí tott tekintettel. Pici megborzong a gyönyörőségtıl. Közelebb merészkedik, nehogy lemaradjon valamirıl. Nem messze a helyszíntıl egy Puma rádióját tesztelik. Mario Frodone a tér közepén jár, amikor Schmidt tizedes lenyomja a rádió „adás" gombját. A hangszóróból fülsiketítı recsegés hallatszik. - Mi a fene volt ez? - kérdezi Schmidt tizedes, és kíváncsian kidugja a fejét a lövegtoronyból. Lángoszlop tör az ég felé, s az egész tér a földbe süllyedni látszik. A környezı házakat romba dönti a légnyomás, Mario Frodone tizedes pedig nemes egyszerőséggel eltőnik a fekete gombafelhıben, amely hatalmas égi esernyıként terül a falu fölé. Wolf fıgépész és a bandája a ház hátsó falával együtt a kertben köt ki, a fészer romjain. Wolf sír, a kínaiak szitkozódnak, és azt fontolgatják, hogy visszatérnek a Szovjetunióba, a sokkal nyugisabb NKVD-hez. Errefelé, panaszkodnak egymásnak, az embereknek fura ajándékozási szokásaik vannak. - Jézusom, ez aztán durranás volt! - gyönyörködik a látvány ban Pici. Aztán a szél ıt is felkapja, s egy légelhárító ágyú, illet ve két teherautó társaságában elrepíti a kunyhónk elıtt. Porta 17

Jézus, (olasz)

89

még mindig az ablakban áll, és tátott szájjal a távirányító hamvasán érintetlen gombját bámulja. A légnyomás minket se hagy ki. Felkapja a kunyhót, és az utca többi részével együtt odébb fricskázza. Athéni mentıosztagok szabadítanak ki a romok alól. A balhét a partizánok viszik el. A szakasz az athéni 9-es számú katonai kórházba kerül. Wolf mindkét lábát nyújtani kell, Pici a feje búbjáig be van tekerve, mint egy egyiptomi múmia. A társaság többi tagját kisebb-nagyobb sérülésekkel ápolják. Egy hónappal késıbb ünnepélyes hangvételő gyászhirdetés jelenik meg az IL GIORNO nápolyi kiadásában: „Hın szeretett fiunk, fivérünk, sógorunk, unokabátyánk, nagybácsink, barátunk, aki a Királyi Csendırség kötelékében, a 4. hegyivadászezrednél teljesített szolgálatot, MARIO GIUSEPPE FRODONE, akinek a hısiességét, a hazáért tett fáradhatatlan szolgálatait az Ordine militare d'Italia és a Croce di guerra al valore militaria fémjelzik, váratlanul eltávozott közülünk, midın életét gonosz erık brutálisan elvették. Az isten verje meg ıket! Búcsúznak tıle szülei, Giuseppe és Catarina, testvérei, Vittoria Maria, Fabio és Roberto. A gyászoló család vasárnap, déli tizenkettıkor fogadja a részvétnyilvánításokat a Bomboliniban, a Corso Mussolinin." Nem sokkal azelıtt, hogy kiengednének, két kozák iszonyatos balhét provokál ki a kórházban. Azt állítják, hogy Vlaszov kétszázötvenezer katonája kétszer annyit ér, mint az összes német 90

katona, akik csak ahhoz értenek, hogyan kell gombot fényesíteni meg gúnárlépésben masírozni. Ezért van az, állítják, hogy Németország minden háborút elveszít. - Hip-hip hurrá! - üvölti egy bolgár hegyivadász, és a csetepaté zajára berontó nıvérhez vág egy vizelettel teli befıttesüveget. A nıvér, akinek tiszti rangja van, megmarkolja a páciens fülét, és a falba veri a fejét. A hegyivadász a nı lába közé rúg, mire a nı visítva elterül, és begurul az ágy alá. Porta a konkurencia, vagyis Wolf gipszelt lábát püföli ököllel. A két kínai gumibotokkal esik neki, de Porta elugrik elılük, és az ütések Wolf lábára záporoznak. Pici úgy üvölt, mint egy megkergült bika, és cséphadaróként csapkod a karjaival, nem kímélve az ellenséget, de a barátokat sem. A két kozákot nyakon csípi, és kihajítja ıket a folyosóra, ahol Buffalo egy tar taljánt, avagy kopasz olaszt kerget, akinek egyetlen öltözéke a hosszú szárú csizmája. Az eléjük huppanó kozákokban természetesen megbotlanak, és egy gyönyörő ívő repülés után végigcsúsznak a folyosó fényesre polírozott kövén, be a mőtırészlegbe. A mőtıasztalon egy hadnagy fekszik, arra várva, hogy átemeljék a mőtıasztalra, és kiszedjék a vakbelét. Csakhogy a hordágynak kereke van, Picinek pedig lendülete, s a kettı együtt nem sok jót eredményez. A hadnagy kigurul a teraszra, és kiszáll a kertbe. Az esést kisebb horzsolásokkal megússza, de a kozákok láttán megijed, és négykézláb a bokrok közé mászik. Azt hiszi, szovjet támadás érte Athént. Egy román ırmester annyira felháborodik a rendzavarás miatt, hogy fogja magát, és gutaütést kap. A feje elvörösödik, a pipát eldobja magától, és eldıl, mint egy zsák krumpli. Az ügyeletes ırmester pisztollyal a kézben rohan felfelé az emeletre. Elıtte egy vén baka, a feketepiacon televásárolt szatyorral. Az öreg azt hiszi, hogy az ırmester ıt akarja fülön csípni tiltott vásárlás miatt, ezért hátralendíti a szatyrát, és képen teremti vele az „üldözıjét". A laska szétszakadt, és tojás, kolbász, 91

dzsem, makaróni, mustár, meg egy hatalmas adag ketchup teríti be az alélt ırmestert. Egy langaléta olasz üget el mellettük, összecsukható napozóággyal a kezében. Felkap egy szál ketchupos kolbászt, és vidáman továbbugrál. A kozákok láttán ı is azt hiszi, hogy megjöttek az oroszok, és leüti az egyiket a székkel. Nem telik bele sok idı, és egyetlen ép ablakot vagy berendezési tárgyat sem lehet látni, de embert sem. Most már a 19-es kórterem két legelvetemültebb szimulánsa is elmondhatja magáról, hogy tényleg súlyos sérülései vannak. Pici az életét menti - Wolf két kínaijával a sarkában. Az egyik egy húsvágó bárddal hadonászik, és nem kétséges, hogy habozás nélkül feltrancsírozná Picit, ha az hagyná magát. De Pici nem akarja, hogy felszeleteljék, ezért rohan, és dönt-borít, törzúz mindent, ami az útjába kerül. Átrohannak az udvaron, és kiérnek a hatalmas, fedett versenybicikli-pályára, amely a helyiek szerint a legnagyobb a világon. Pici üvöltve ráveti magát egy vadonatúj kerékpárra, és mint egy párbajozó lovag, teljes sebességgel vágtatni kezd bárdot suhogtató üldözıje felé. A két kínai rémülten beveti magát a nézıtérre. Pici teljes erıbıl pedálozik, úgy járnak a lábai, mint egy gızmozdony tolattyúi. - Jóságos Buddha! - álmélkodik Wu. - Ez aztán tud tekerni! Pici beveszi a kanyart, és az egyenesbe érve még jobban beletapos a pedálba. Száguld, mint egy expressz. Nem mindennapi teljesítményét látva a kínaiak elfelejtik minden haragjukat, és tátott szájjal bámulják. Maga Pici is eksztázisban van. Mindig is arra vágyott, hogy egyszer híres versenyzı legyen, akirıl a legnevesebb újságok közölnek cikkeket és fotókat. Ezért is jelentkezett egy biciklis egységhez, miután belépett a seregbe. Pici ráfekszik a kormányra, és fáradhatatlanul teker. Nyaktörı sebességgel megy neki a kanyarnak, de beveszi, és... és csak most veszi észre, hogy a pályát teljes szélességében palánk zárja 92

le, mert a túloldalon javítások folynak. Pici a kézifék után kap, de a versenybicikliken nincs kézifék, és a kontrával is hiába próbálkozik, mert olyan sincs. Egy rakéta sebességével robog neki a palánknak. Ösztönösen maga elé emeli a kezét, és lent hagyva a biciklit, célba veszi a tetıszerkezet gerendáit. A röpte csúcsán szaltózik egyet, aztán egy félelmetes reccsenés kíséretében a pályának csapódik. - A szent pagodára! - kiált fel elismerıen Wang. - És egy ilyen tehetség a seregben vesztegeti a drága idejét! Másnap, miután elhagyjuk a kórházat, Porta belebotlik egy hadtáptisztbe, aki a tábornokának szeretne születésnapi ajándékot vásárolni. Wolftól hallott a bundákról, és bármit hajlandó lenne megadni értük. El kell ismerni, jól kifundálta ezt Wolf. Ha a terve beválik, répafejő barátunkat hosszú idıre kivonják a forgalomból. Megegyeznek az árban, és a tiszt boldogságtól sugárzó arccal cipeli el hófehér zsákmányát. Két nappal késıbb a bundák és a bolhák visszatérnek Portához. A tábornok felhívja Hinka ezredest, és követeli tıle, hogy szigorúan büntesse meg Portát. Az ezredes tudja, hogy Portától lehetetlen megszabadulni, így jobb híján a bundák eltüntetésére ad parancsot. A barátunk lógó orral megy le a kikötıbe, ahol egy régi matróz ismerısével fut össze. Az illetıt nem érdekli a bunda, mert a cirkáló gépháza mellett alszik, ahol mindig meleg van, de tud egy hadnagyot az aknarakóknál, akit érdekelhet az üzlet. így is van, a hadnagy alku nélkül kifizeti a bundák árát. Egy órával késıbb az aknarakó és a bolhák elhagyják Pireuszt. - Remélem, hogy a szegény kis fickók nem lesznek tengeribe tegek - sóhajtozik Porta, miközben egy miniatőr görög zászló val búcsút int nekik. Pár nappal késıbb a matróztól megtudjuk, hogy a britek elfogták a hajót, és a legénységét Angliába vitték. 93

Porta a könnyeivel küszködik, amikor rádöbben, hogy örökre elvesztette a bolhacirkuszt. Nem kétséges, hogy azóta már egy brit tengerésztiszt feleségét „boldogítják" a hálátlanok. Amikor Hinka megkérdezi tıle, hogy mi lett a bunda és a bolhák sorsa, Porta szomorúan feleli: - Ezredes úr, sajnálattal jelentem, a bolhák átpártoltak a britekhez!

Hitler a Birodalom legfelsıbb bírájává nyilvánította magát. Ettıl a pillanattól fogva ı dönti el, hogy mi a rossz és mi a jó. Dr. Goebbels, 1934. január 30. Germersheim erıd, 1944. december 24. Az 1944. július 2-án Párizsban halálra ítélt Bruno Schau ırnagyot 1944. december 25-én fogjuk kivégzıosztag elé állítani. A kivégzésre a Germersheim erıdben fog sor kerülni, 1944. 12. 25-i dátummal, 11.00 órakor. Ügyeletes tiszt: Klein ırnagy A kivégzıosztag parancsnoka: Schwarz hadnagy Ügyész: Brandt vizsgálótiszt Orvos: dr. Koch Lelkész: Almann tábori fıtisztelendı A kivégzıosztag tíz fıbıl fog állni, kizárólag jó lövészekbıl, akiket a 2. századból jelölünk ki. Nevelési célból ötven elítéltnek kell jelen lennie a kivégzésnél, tíz fınek minden egyes századból. A különítmény, melynek feladata az elítéltet az oszlophoz kötözni, egy ırmesterbıl és két zászlósból fog állni. Öltözék: - közkatonák: szolgálati egyenruha, gyalogsági csizma, rohamsisak, derékszíj, két tölténytáska, bajonett, K.98-as karabély; - tisztek: kard, szolgálati pisztoly, rohamsisak; 95

- egyéb, az ítélet végrehajtásában segédkezı személyek: szolgálati egyenruha, tábori sapka, derékszíj és bajonett. Faber zászlós fog felelni az oszlop felállításáért. Az oszlopért a szállásmesternél kell jelentkeznie 09.00 órakor. Schau ırnagyot 09.00-kor fogjuk tájékoztatni a kivégzésrıl. Ekkorfogjuk megkérdezni tıle, milyen temetési formát szeretne, és kiket kér értesíteni a hozzátartozói közül. Ezt követıen megbilincselt kézzel és lábbal átvezetjük a lelkészhez, hogy lelki vigaszt nyerjen. A bilincseket sem a lelki gondozás, sem az orvosi vizsgálat alatt eltávolítani nem szabad. Az elítéltet egész idı alatt két zászlós rangú géppisztolyos ır fogja szemmel tartani. A szárnysegédem fogja kiadni a parancsot az elítéltnek az oszlophoz való kötözésére. Albert fıtörzsırmester felel azért, hogy hat darab, egyenként százötven centiméter hosszúságú kötél legyen az oszlop győrőire csomózva. A célzást elısegítı rongydarabról is neki kell gondoskodnia. A kivégzıosztag a 2. század blokkja elıtt fog felsorakozni 10.30-kor. Schwarz hadnagy, a kivégzıosztag parancsnoka fog felelni azért, hogy az elítéltek rendben, szigorú katonai fegyelemben vonuljanak ki az udvarra. Minden tüntetés jellegő megnyilvánulásnak szigorúan véget kell vetni, akár a legkeményebb eszközökkel is, beleértve a fegyverhasználatot. Afütyölés, motyogás, afintorgás is tüntetésnek tekintendı. A kivégzés után négy katona elfogja távolítani a holttestet, levetkıztetik, és ruhátlanul a koporsóba helyezik. Az elhalt felszerelését a szállásmesternek kell átadni, aki köteles kijavíttatni az egyenruhában esett károkat. Buchner zászlós lesz köteles a védıfal mögé helyezni a koporsót 10.45-kor, továbbá a kivégzést követıen ı lesz köteles átadni azt a temetıi hatóságoknak Az átadásról elismervényt kell kapnia. A szükséges dokumentumokat a szárnysegédem bocsátja rendelkezésére. Schau ırnagyot úgy kell az oszlophoz kötözni, hogy két kötél a mellkasánál, kettı deréktájékon és kettı a lábszáránál fogva rögzítse. A köteleket szorosra kell húzni. 96

A lelkész egészen az oszlopig fogja kísérni az elítéltet, ahol elmond érte egy miatyánkot. Ezután köteles legalább négy lépésre eltávolodni az elítélttıl, hogy a kivégzıosztag elvégezhesse a feladatát. A kivégzıosztag parancsnoka ezt követıen kiadja a parancsot: „Célozz!" A „Pihenj!" parancsot mindaddig nem szabad kiadni, míg az orvos holttá nem nyilvánította az elítéltet. A kivégzıosztag nem hagyhatja el a helyszínt mindaddig, míg a holttestet le nem vették az oszlopról és be nem helyezték a koporsóba. Az 1. század két katonája fogja eltávolítani a vérfoltokat. Ehhez rongyokat és ásókat kapnak. Reincke ırmester lesz köteles megtisztítani és a raktárba visszavinni az oszlopot. A kivégzés idıpontját megelızı egy órában, illetve addig, míg a koporsót el nem vitték és a helyszínt fel nem takarították, az udvarba illetéktelen személyeket beengedni nem szabad. Heinicke ezredes, a Germersheim erıd parancsnoka

DÍSZKÍSÉRET

- MILYEN ÉRZÉS a csillagok nélkül? - kérdezi Pici az exırmes tértıl. Egy melankolikusan sík, mocsaras articsókamezın caplat nak keresztül. - Jól van, csak szívódj - morogja keserően Kari Schmidt. De nehogy azt hidd, hogy veled nem fordulhat elı. Bármikor beleköthetnek az emberbe. - Kit érdekel? - köp bele a szélbe Pici. - A seregben már csak ilyen. Minek fossak elıre? - Milyen igaz - sóhajt Kari. - Egy hete még ırmester voltam, ma pedig egy nagy nulla. És mindez azért, mert nem voltam képes védtelen civilekre lıni. - Ki volt az a hülye, aki ırmestert csinált belıled? - érdeklıdik Porta. Egy darab ürükolbászt nyom Kari kezébe. - Még hogy nem lı védtelen civilekre. Ejnye! - Germersheimben majd megtanítják engedelmeskedni - vigyorog kárörvendıen Pici. - Én nem hiszem, hogy tényleg annyira rossz az a börtön motyogja Kari. - Ezek szerint még nem jártál ott - állapítja meg Porta. - Nem. Egészen mostanáig nem volt priuszom. - Most viszont egy nagy rakás szar bőzölög rajtad! - emlékezteti Porta. - Tíz év a lerben! - kiáltja vidáman Pici. Porta egykedvően letör magának egy darab kolbászt. - Mi viszont tudnánk mesélni - mondja csillogó szemmel Pici. - Germersheim, Torgau, Glatz an' Fort Zittau... Melyikkel kezd jem? - Marhaság! -jelenti ki csökönyösen Kari. 98

- Pedig nagyon pofára fogsz esni, pajtás - mosolyog rejtélyesen Porta. - Nem egy kemény legényt láttam öt perc alatt megtörni odabent. Ha egyszer Démon Heinrich rád teszi a kezét, elveszett ember vagy. - És azt fogod kívánni, hogy bárcsak lekaszaboltad volna azokat a nyomorult görögöket - bólogat Pici. - Te barom! - csap barátian Kari vállára. Kiérnek a korinthoszi útra, és stoppolni próbálnak, de senki nem veszi fel ıket. Pici közben a germersheimi élményeirıl mesél. - A drága Gustav Dürer18 öt órán keresztül gyakorlatoztatott nyakig érı vízben, mert a fejére ürítettem egy bilit. Nagy dolog. Persze azért kedves ember. Olyan gyorsan össze tudja törni a bordáidat, hogy még fájdalmat érezni sincs idıd. - Démon Heinrichhel nagyon vigyázz - tanácsolja Porta. Nehogy bedugjon a 42-es cellába, mert akkor véged. Onnan eddig még csak klopfolt húst hoztak ki. - Igyekezz a 3. századhoz kerülni -javasolja Pici. - Ott Lapp Rittmeister a fınök, vagy ahogy a háta mögött nevezik, a Bolha. Bádoglábakon közlekedik, amik annyira nyikorognak, hogy egy kilométerrıl hallani lehet, amikor közeledik. Ráadásul vaksi is, ami külön jó, mert szinte sosem tudja, hogy éppen kivel beszél. Késı délután érnek Korinthoszba, ahol felkapaszkodnak egy tehervonatra. Amikor másnap reggel berobognak Athénba, zuhog az esı, és a szaloniki expressz már elment. Lepecsételtetik a parancsleveleket, és úgy döntenek, hogy ha már itt ragadtak, szétnéznek ebben a dicsı múltú városban. - Három hetünk van! - kiáltja lelkesen Porta. - Három egész hetünk, teljes ellátással, költıpénzzel és ingyenutazással! Fel tudjátok fogni, hogy mi mindent ki tud hozni ebbıl egy intelli gens ember? Betérnek minden egyes bárba, ami az útjukba kerül. Lásd: Sven l lassel - Gyalogoshadosztály.

99

Kari attól tart, hogy megint lekésik a vonatot. - Nyughass má', kisfiam! - mordul rá Pici. - Mi, a te feletteseid, teljes körő felelısséget vállalunk. A sitt miatt pedig ne aggódj, mert azt biztosan nem fogod lekésni! Élvezd az életet, amíg még lehet, és légy hálás nekünk, hogy ilyen úri módon bánunk veled. Ne félj, Démon Heinrich nem fog! - Nem bírja elfelejteni, hogy ormi volt, és most két tizedes diktál neki - mondja megértıen Porta. - Bizony, nem könnyő - sóhajt Kari. - Tíz évig voltam tiszthelyettes! - Gond egy szál se, pajtás - vigyorog Pici. - Tíz éved lesz rá a sitten, hogy hozzászokj! - Ott majd megtanulod, hogy mekkora úr a tizedes. Mit gondolsz, kinek a derekán lógnak a cellakulcsok? Ha nem vagy jóban egy tizedessel, búcsút mondhatsz a friss levegınek és a napfénynek. Végigmennek az Ermou Epmoyon, és a Szintagma téren, az athéni felsı osztály korzóján találják magukat. A Hotel Grand Bretagne elıtti teraszon egy kövér gentleman egyensúlyoz egy fehér öntöttvas széken. - Nézd azt a hájas disznót! - kiáltja Pici olyan hangerıvel, hogy az egész tér visszhangzik tıle. Érdeklıdve szemügyre veszi a férfit, akinek olyan széles és löttyedt az ülepe, hogy a szék két oldaláról valósággal lefolyik. - Legalább másfél mázsa - taksálja a fogát szívogatva Porta. - Kettı - állítja Pici. - Ha ráültetnéd egy elefántra, szegény állat gerincsérvet kapna. - Egy háború kellıs közepén, amikor másnak csak a fejadag meg az éhezés jut! - méltatlankodik Porta. - Nagyon fel tudom húzni magam, ha ilyet látok! - İ nagyon sok pénz. Sok hajó Pireuszban, sok villa szigeteken - súgja oda figyelmeztetésképpen egy cipıpucoló. Egy alázatosan hajbókoló pincér áfonyát mer a kövér férfi tányérjára. Egy másik cukrot szór a gyümölcsre, harmadik társuk 100

pedig tejszínt önt rá. Mindannyian bıséges borravalót remélnek. - Zabál, mint egy disznó, mi meg csak nézzük! - háborog Porta. - Szerintem ne csak nézzük! - Pici felkap egy kanalat, és beleeszik a tejszínes áfonyába. A dagadt döbbenetében hanyatt vágja magát a székkel. Akkorát nyekken, hogy még hallani is rossz. Egy pillanat alatt kitör a pánik. A tér túloldalán csendıri bádogjelvények villannak, a hadügyminisztérium felıl egy vegyes, német-görög ırjárat lohol a szálloda felé, ütésre emelt gumibotokkal. - A francba! Hát már sehol sem lehet nyugta az embernek? zsörtölıdik Pici, de nincs mit tenni, el kell húzni a csíkot. Átgázol a dagadt hasán, és menti az irháját. - Jöttök erre! - int nekik a Miltropo utca sarkáról a cipıpucoló. Beszaladnak egy udvarba, és bemásznak egy nyitott ablakon. A szobában néhány nı épp ruhát próbál. - Gázvezeték-ellenırzés! -jelenti be Porta, és besegíti a cipıpucolót az ablakon. Amikor Pici is megjelenik, a nık sikítani kezdenek. - Nyugalom - dörmögi Pici. - A méretpróbát kénytelen leszek legközelebbre halasztani! - Hülye kurvák! - kiáltja a cipıpucoló, és megvetıen a király portréjára köp. - Hő, de csinos vagy, kicsikém! - csíp bele az egyik lány fenekébe Porta. Szitkok záporoznak a fejére. A lány úgy káromkodik, mint egy kocsis. - Minél mocskosabb egy némber szája, annál tisztább a segge -jelenti ki kétségbevonhatatlan igazságként Pici. - Volt egy spi né Sankt Pauliban, akinek akkora szája volt, mint egy budiajtó. Nem csoda, hogy mindenki luvnyának tartotta. Pedig tévedtek, mert Hamupopóka tudta, hogy mit csinál. Addig-addig riszálta 101

a seggét, míg fel nem csípett magának egy bárót, aki aztán annak rendje-módja szerint hófehér paripák vontatta hintón vitte a templomba. Soha többé nem láttuk a Reeperbahnon, csak a menıbb stricik futottak néha össze vele puccos helyeken. De hiába emelték meg a kalapjukat, Hamupopóka annyit se mondott nekik, hogy „kapjátok be". Annyira feltört, hogy már nem bírt leereszkedni a saját korábbi szintjére. Csak fintorgott, mint aki szarszagot érez, és néha még fújtatott is, mint a bika pöcsét szaglászó tehén. A fiúk annyira bepörögtek tıle, hogy kollektíven összetaposták a kalapjaikat, és hajadonfıtt jártak, hogy többé ne kelljen kalapot emelniük neki. Egy utazási iroda elé érnek, melynek kirakatában a Kraft durch Freudé velencei utazásokat reklámoz. - Hé, mit szólnátok egy velencei kiruccanáshoz? - méregeti Porta a plakátot. - Teljesen megbuggyantál? - fakad ki Kari. - Nem mehetünk Velencébe, ha a parancs szerint Bécsen át kell utaznunk! - És te voltál ırmester egy 500-as zászlóaljnál! - sóhajt fel Pici. - Te csak tedd, amit mondunk, ember! Ránk bíztak téged vagy sem? Na látod! Neked tehát teljesen mindegy, hogy hova megyünk, hiszen úgyis mi felelünk érted! Különben meg honnan az istenbıl tudhatnánk, hogy nem Velence a rövidebbik út a lerbe? Nem vagyunk mi geográfusok! Hintóval hajtanak ki az Akropoliszhoz. - Ha már itt vagyunk, nézzük meg a látnivalókat - magyarázza Porta. - Úgy nézzetek erre az útra, hogy egykor itt trappoltak fel a római légiók is! - teszi hozzá pátosszal a hangjában. - Most is azt csinálják! - mutat Pici két bersaglierire. Az olaszok három helybeli lányt terelnek a hegytetı felé. - Hé, kancácskák! - szól le a lányoknak Porta. - Nem akartok inkább ide ülni? - mutat az ölére. A lányok nevetve felkapaszkodnak a hintóra. Az olaszok vicsorognak, mint a kutya, ha elveszik a csontját. - Van ott fenn valami érdekes? - kérdezi Porta a kocsist. 102

- Nem sok. Csak egy halom kı meg törött lépcsık, amelyeken könnyen kificamíthatja a bokáját az ember. - Akkor forduljunk vissza! Maga már úgyis járt ott, majd elmeséli, hogy mit látott. - Dugunk? - kérdezi Pici, de a lányok úgy tesznek, mintha nem hallották volna. Megállnak egy düledezı vendéglınél, amit a kocsis bátyja vezet. A harmadik üveg bor után Pici és a kocsis táncra perdülnek. Úgy ropják, hogy majd' összedıl a rozoga ház. - A férjem van kint a fronton - mondja Szula, a sötét hajú, rendkívül csinos lány. - Melyiken? - érdeklıdik Porta. - Áztat én nem tudom - vallja be a lány. - A férjem tiszt. Görög hıs. - Megérinthetlek? - kérdezi lenyőgözve Porta. - Még sose volt dolgom olyan nıvel, akinek a férje egy hıs. A királyi park felé veszik az útjukat, és a Zeusz-templom közelében betérnek egy vendéglıbe. Már hajnalodik, amikor felosonnak Katina lakásába. - Csendben! - suttogja a nı. - Ha megtudják, hogy németek vannak nálam, abból lesz nagy baj. Ebben a negyedben mindenki kommunista. - Falhoz kellene állítani mindet! - bömböli Pici. A fordulóban észreveszi, hogy valaki egy sarlót és egy kalapácsot vésett a vakolatba. Megvetıen leköpi az alkotást. - Éljen a népfront! - kiáltja Porta, amikor az egyik lakó kíváncsian kidugja a fejét a résnyire nyitott ajtón. Az öregasszony rémülten visszahúzódik az odújába. - A pártnak mindig igaza van! - röhög Kari, és belerúg az ajtóba. A lakás olcsó parfümtıl bőzlik. Szula leveti magát a széles ágyra. Vidáman ollóz egyet a lábával, elıvillantva formás combjait. Pici egy hangos nyögéssel tetszését nyilvánítja, aztán leteperi Katinát a padlóra terített báránybırre. 103

A lány sértıdötten felsikolt, és összepréseli a két lábát, közéjük szorítva a szoknyát a kezével. - Nagyon helyes! - bólogat Pici. - A jó kislányok nem is rúgják le magukról a bugyijukat! Úgy kell letépni róluk! - Csiklandozni kezdi a lány hónalját, hogy így szerelje le a „védelmet", de Katina nem csiklandós. - Mi ez, amit csinálsz? - kérdezi tıle a lány. - Új német perverzió? Egyszer volt egy kapitány, aki a körmével kapart engemet, és amikor a lábam tele volt piros csíkokkal, ellıtte a patront. - Én inkább néhány márkával csiklandozlak majd meg, jól van? - ígéri meg ünnepélyesen Pici. - Csak elıbb kapjak valamit. - Felemeli Katinát, a bokáinál fogva, ahogy az eladó tyúkot szokták fellógatni a szicíliai piacokon. Katina egy akrobatikus mozdulattal felemelkedik, és Pici ágyékába harap. Pici a fájdalomtól üvöltve elhajítja a lányt. - Pisilni kell - vihog Katina, és kiszalad a liliputi színházba illı mellékhelyiségbe. Pici utánaront, de nem fér be az ajtón. Megáll, és a vécén ülı lányt nézi. Katina vidáman hümmög, köz ben csobogás hallatszik. Pici szivarra gyújt, és türelmetlenül pöfékelni kezd. - Most már elég a pisából! - unja el magát, és a hajánál fogva a szobába rángatja a lányt. Katina sípcsonton rúgja, és kis híján leharapja a fél fülét. - Én is imádlak, bébi! - lihegi Pici. - Győlöllek, te szemét! - vergıdik Katina a szorításában. - Úgyis tudom, hogy akarod, te kurva! Adj egy csókot! - Le akarja tépni a lány ruháját, de nem olyan egyszerő, mert Katina kötött szoknyát visel, és Pici vehemenciájától a szál lebomlik. Picinek nincs kedve fonalat gombolyítani, ezért inkább a lány felsıtestére koncentrál. A blúz és a melltartó könnyen megadja magát, Katina viszont nem. Kisiklik Pici szorításából, és a ruhásszekrény tetejére menekül. Pici utánamászik, de ez már sok i\ vén bútornak. Iszonyatos robajjal eldıl. Bttıl egy pillanatra 104

mindketten lehiggadnak, és kivonulnak a konyhába vizet inni. A víz azonban nem oltja el a Pici ágyékában lobogó tüzet, és Katina is ugyanolyan heves, mint volt. Felkap egy sodrófát, és lendületbıl Pici lába közé sóz vele. - Mocskos disznó! Rohadt náci! - visítja a lány. Picire önt egy kanna petróleumot, és rá akar dobni egy égı gyufát, de Kari még idejében közbelép. - Te vagy a legtüzesebb kurva, akivel valaha is dolgom volt! kiáltja elismerıen Pici. A birkózó felek visszatáncolnak a szobába, és mire a lány észbe kap, már csak egy fél harisnya és egy cipı van rajta. Csizmák, derékszíj, zoknik, cipık, gatya és nadrág szállnak szerteszét. Egy pillanatra csend lesz, aztán fülsiketítı sikítás hallatszik, és az ágy túlsó vége a magasba emelkedik, kilıve Portát és Szulát, akár egy katapult. Az ágyról az asztalra, onnan a padlóra kerülnek, de akárhogy is erılködik Pici, nem tud hozzáférni Karinához. Végül a nyitott erkélyajtón át az erkélyre penderülnek, és egyik korláttól a másiknak lökik egymást, mintha a szorítóban lennének. - Ha átesnek rajta, akkor holnap temetésre megyünk! - mond ja vidáman Porta. Pici megbotlik a küszöbben, és beesik a szobába. Katina áttrappol Picin - körömcipıvel a fél lábán. Pici felugrik, és ráveti magát. A felborított szekrényre zuhannak, átszakítva a vékony hátlapot. A keskeny bútordarab átfordul velük, és a hadakozó felek egy idıre eltőnnek szem elıl. Dübögés, zihálás hallatszik, aztán az ajtó kivágódik, és Katina ugrik elı mögüle. Pici vérben forgó szemmel követi. Karinak és Theának az utolsó pillanatban sikerül elgurulniuk az útjukból. Pici végül maga alá győri a lányt, az pedig megadja magát, és széttárja a lábát. Cuppogás, csattogás, zihálás, nyögdécselés hallatszik. - Végre egy kis nyugalmunk lesz - sóhajt Porta, és magához öleli Szulát. A széles ágy vadul nyikorogni kezd alattuk. 105

Kifulladásig csinálják, aztán a társaság kiül az erkélyre kolbászt sütni. Reggeli után visszavonulnak a szobába, és partnert cserélnek. Katina most Karllal bújik ágyba. - Te vagy az a férfi, akire egész életemben vágytam - lihegi a férfi fülébe. Pici a padlóra veti magát, és kijelenti, hogy meghalt, de Szula kíméletlenül meglovagolja. Thea és Porta sem tétlenkedik. Elégedett nyögések és sóhajok töltik meg a szobát. A nagy hancúrozásban egy pehelypaplan széthasad, miniatőr hóesést produkálva. Szula görcsöt kap a nevetéstıl. Csak akkor hallgat el, amikor a bejárati ajtó kivágódik, és egy hatalmas, kopasz férfi ront be a lakásba, egy szárított hallal a kezében. Katina, aki épp Karit csókolgatja, ellöki magát a partnerétıl, és teli torokból visítani kezd: - Megerıszakolt! Ez a disznó megerıszakolt! - Tényleg? - ordítja a kopasz. A hajánál fogva elkapja a nıt egy „antik" ládára löki, és istenesen elveri a hallal. Aztán felnyitja a ládát, beletuszkolja Katinát, majd Karit is utánalöki. Rájuk csapja a láda tetejét, és ráül, hogy lenyomtassa a súlyával. -Kúrjatok! bömböli. - Kúrjatok, míg ki nem hull az összes hajatok, és olyan kopaszok nem lesztek, mint én! De utána én kúriák meg titeket, hogy akkora lesz a segglukatok, mint Athén! - Az ebédlıasztal nagyot ugrik az ökle alatt. - A feleségem egy kurva! Az ellenséggel kefél az a szuka! Mindkettıt megölöm! A puszta kezemmel fogom megfojtani ıket! - Ilyen az élet! - mondja barátian Porta, és a felszarvazott férj elé lök egy üveg sört. - Hová süllyedt Görögország - zokog a férfi. - Az asszonyaink az ellenség farkát lovagolják. - Milyen igaz! - sóhajtozik Porta. - Az emberekbıl kiveszett minden erkölcs. Bizonyára azért van ez, mert a király magára hagyta az országot. Szula öltözni kezd. Elıször kinyújtott lábára húzza a harisnyát, aztán beletáncolja magát a vörös és fekete csíkos harisnya106

tartóba. Mielıtt eltakarná vele a keblét, incselkedıen eljátszadozik a melltartóval. A rövid alsószoknya is érdekfeszítı testmozdulatokkal kerül a helyére. Pici az ágyon térdel, és tátott szájjal figyeli. - Fordított sztriptíz - motyogja átszellemülten. - Ettıl még egy kimiskárolt arabnak is f elállna mind a tíz lábujja! - nyilatkozik elismerıen Porta. Szula mosolyogva beleriszálja a fenekét a feszes fekete selyemalsóba. Mindene megvan, amit egy férfi csak megkívánhat egy nıben, és ezt tudja is. Pici kitekeri az égıt a lámpából, és kivágja az utcára. Nem lesz sötétebb: Pici észre sem vette, hogy már verıfényes nappal van. Egy villamos zörög végig az utcán, majd két Messerschmitt húz el a házak felett. Szula az ajtó felé indul. Menet közben a férj fejére önt egy kancsó vizet, aztán felkap egy darab kolbászt a mosatlanról, és Pici elé hajítja az ágyra. - Nesze, Fidó! - mondja gúnyosan. Mielıtt még lenyomhatná a kilincset, rávetik magukat, és leteperik az ágyra. Már sötétedik, amikor elbúcsúznak. A kopasz és a három nı az erkélyrıl integet nekik, míg el nem tőnnek a sarok mögött. - Unalmas lesz, ha a németek kivonulnak - sóhajt fel Szula. - Majd jönnek az angolok - mosolyog Thea. - Velük is mókás lesz, majd meglátod. Az egyenruhájuk más, de alatta ugyanazt fogod találni. A vasútállomáshoz érve a látszat kedvéért megbilincselik Karit. Végtére is elítélt, útban a börtönbe. - Nesze, itt a tartalék kulcs - nyomja Kari zsebébe Porta. így akkor is megszabadulhatsz tıle, ha a kíséretet kilınék mellıled, vagy ha a háború váratlanul véget érne, és mi megfeledkeznénk rólad a nagy ünneplésben. - Nem lehetne rátenni valamit, hogy ne lássa mindenki? - zúgolódik Kari. 107

- Dehogy, ember! - szörnyülködik Porta. - Ha nem látják, akkor olyan, mintha rajtad sem lenne. Most pedig próbálj minél keserőbb képet vágni. Hátha megsajnálnak valamivel, amin késıbb majd megosztozhatunk. - Ha megkérdezik, hogy mit mőveltél, majd azt fogjuk mondani, hogy beverted egy ezredes fejét - taktikázik Pici. - Ez imponálni fog az embereknek. - Jézusom, hová jutottam! - hajtja le a fejét Kari. - Ez az. Csak így tovább - biztatja Porta. - És aztán nehogy megorrolj ránk, ha egy kicsit megtáncoltatjuk a hátadon a gumibotokat. Hadd lássák, hogy jó kezekben vagy. A fogoly és kísérete rögtön a figyelem középpontjába kerül. A legtöbben Kari felé szánakozó, a két szivarozó ırre pedig győlölködı pillantásokat vetnek. - Ezek széttépnének minket, ha mernék - suttogja boldogan Pici, és egy keménykalapos úriember arcába fújja a füstöt. Egy öregasszony - a kezében madzagot tart, aminek a végén malacok téblábolnak - megpaskolja Kari arcát, aztán Portára bök. - Magukat kellene megbilincselni, gazemberek! - Kari egyetértıen bólogat. - Ne aggódj, fiam. Idelent úgysem ér semmit az ember élete, és ha lelıttél egy tisztet vagy kiraboltál egy gazdag disznót, lesz hely számodra Krisztus oldalán. A te fajtád viszont - mered Portára - a pokolban fogja végezni! Aki a gonoszt szolgálja, annak a gonosz mellett a helye! - Megint megpaskolja Kari arcát, és rámosolyog. - Menj isten hírével, kiskatona, és ne félj, mert csak egyszer akaszthatnak fel. Nesze, itt ez a sajt. Jól fog jönni az úton. - Azzal Kari hóna alá dug egy kerek kecskesajtot. - Faszszopók! - kiáltja egy ırvezetı. Egy közeli padon ül a társával, és kockákat dobál. - Az én nevem pedig Joseph Porta - hajol meg Porta. - A vonat, itt a vonat! - kiabálják az emberek, és mint egy lavina, megindulnak a vágány felé. 108

A civil és a katonai rendırség megpróbál rendet teremteni, de semmi esélyük rá. A malacos öregasszony faltörı kosként tör magának utat a tömegben. A disznók visítva követik. - Ez lenne a meghirdetett Kraft durch Freudé utazás? - elmél kedik Pici két könyökölés között. Verejtékezı kalauzok nyargalnak végig a vonat mentén, rázárva az ajtókat a vagonokba passzírozott utasokra. Az ostrom azonban még nem ér véget, hiszen az ablakok nyitva vannak. Aki nem tudott az ajtón át felszállni, az ablakon át igyekszik bejutni. A vonat végül elindul. Mindenki feljutott - bár még az ütközıkön is utaznak -, két csendırt leszámítva. - Fel kell jutnunk! - ordítják kétségbeesetten, és fel akarnak ugrani a vonatra, de senki nem segít nekik. Az egyik arccal a peronra zuhan, a sisakja a vonat kerekei alatt végzi. Lamíában a Vöröskereszt sóletet és török kávét osztogat. Porta természetesen nem adja alább három adagnál. Egy rabszállító vagont csatolnak a vonathoz. Egyszerő marhavagon, lelakatolt reteszekkel. - Dachau, Buchenwald -jegyzi meg Porta, miután fényesre nyalta a csajkáját. - Azon tőnıdöm, vajon ık is kaptak-e sóletet. - Egy nagy seggbe rúgást, azt fognak kapni - mondja keserően egy lövész. Az egyik vöröskeresztes nıvér feljelentette, mert repetázni próbált. A kísérletért egyévi szabadságmegvonásra és háromszor három nap magánzárkára számíthat. Szalonikiben a vonat órákat áll, és folyamatosan ellenırzik az utasokat. Késı délután bejelentik, hogy a síneket felrobbantották, ezért az indulás csak másnap reggelre várható. A katonák egy része laktanyában tölti az éjszakát, az utasok pedig a peronon. Portáék természetesen ennél izgalmasabb módon ütik el az idejüket. Reggel kellemesen elfáradva térnek vissza az állomásra, ahol megtudják, hogy a vasútvonal javítása három napot fog igénybe venni. 109

Egy savanyú, szeplıs képő csendır lepecsételi a papírjaikat. - Rab és kísérete - olvassa, és kárörvendıen Kari bilincsért pislog. - Mit követett el ez a majom? Porta nem akar csalódást okozni a csendırnek, ezért elıad egy véres, hátborzongató történetet. - Ez az ember egy szörnyeteg. Talán nem is lenne szabad embernek neveznem - taszít egyet Karion. - Szóval ez a vadállat lelıtte az ezredparancsnokot, aztán felvágta a százados hasát, és megette a tüdejét meg a máját. Épp a szakaszparancsnok levágott pöcsét és golyóit tartotta a kezében, amikor rajtakapták. Valamilyen ırültekbıl álló szekta tagja, igazi mániákus! - Porta az ég felé fordítja a tekintetét, és megkocogtatja a halántékát. Ez a pszichopata azt képzelte, hogy megmentheti a világot, ha véget vet a német nép szaporodásának. - Ez ırület - borzong meg a fejvadász. - De hát hogy képzelheti egy ilyen kis senki, hogy keresztbe tehet a német nemzet felemelkedésének! - Ezt én nem tudhatom, de érthetı, hogy megpróbálta, mivelhogy a „Ne legyen több háború" egyesület tagja. Végül is kötelessége volt megtenni, nem? - Hova viszik? - kérdezi a csendır, aki most már egy pillanatra sem meri levenni a szemét Kariról. - Germersheimbe - mosolyog barátságosan Porta. - Ott majd kiverik belıle a hülye ideológiáját. - Nagyon helyes! - bólogat a csendır. - Az apám is a gyalogságnál ırmester. - És megvan még a pöcse? - robban ki a nevetés Picibıl. A városközpont közelében egy hadnagy megállítja ıket, mert nem az elıírásnak megfelelıen tisztelegtek neki. Egy lámpaoszlophoz kell láncolniuk Karit, hogy addig masírozzanak elıre-hátra a hadnagy elıtt, míg az tökéletesnek nem találja a tisztelgésüket. Ezután a további kellemetlenségeket elkerülendı minden egyenruhás elıtt feszes vigyázzba vágják magukat, legyen az akár postás vagy parkfelügyelı. 110

Egy idı után kénytelenek behúzódni a „Büszke Sas"-ba, hogy megpihentessék a karjukat, és felüdítsék magukat némi sörrel. - Ideje lazítani egy kicsit - veszi le a karperecet Porta. Pici teljes erıbıl döngetni kezdi a pultot. - Elég a lármából! - mordul rá a tulaj, egy pártemblémát vi selı Volksdeutscher. Pici elkapja a gallérját, és a pult fölé emeli a férfit. - Honnan veszi a bátorságot egy ilyen pártbuzi pöcs, hogy parancsolgatni merjen nekünk? - Pofa be és takarodjanak innen! - tépi ki magát Pici szorításából a tulaj. - Csendıröket várok! - Igen? - Porta vihogva a pultra vágja a géppisztolyát, és melléje hajít egy csendıri karszalagot is. - Csendıröket! Mi vagyunk a csendırök, te barom, úgyhogy pofa be, vagy úgy elviszünk innen, hogy soha többé nem jössz vissza a szaros kis csehódba! Pici a tulaj képébe köp. - Gyerünk innen, fiúk! Nem tudnék még egy sört legurítani ezen a gennyes helyen! Átmennek a „Baráti Kebel"-be, ahol nık szolgálnak fel. - Tábori csendırség! -jelenti ki Pici, és a pultos elé villantja a jelvényét. - Miben segíthetek az uraknak? - kérdezi a lány, hanyagul felemelve Pici könyökét, hogy letörölhesse a pultot. - A szomjoltásban, drágaságom - feleli Porta, és a pultra löki a géppisztolyt. - Három vegyesét! - Csak ha már eltette azt a puskát! - feleli a lány. - Tán nem szereted a lıfegyvereket, bébi? - vigyorog rá Pici. Porta szó nélkül a pult oldalának támasztja a géppisztolyt. A lány eléjük tesz három korsót, félig megtölti ıket sörrel, majd sligovicát és paradicsomlevet önt, és az egészet összekeveri egy üvegpálcával. Jó egészséget kívánnak egymásnak, és egyetlen nyakmozdulattal legurítják az italt. - Pokoli íze van - fintorog Kari -, de gyorsan hat. 111

- Eddig a pillanatig erısen kételkedtem benne, hogy csak ugyan forog-e a Föld - tesz vallomást Pici -, de most már érzem is. Kapaszkodjatok erısen, fiúk, vagy elszálltok! Die Zeitkenntkeine Wiederkehr19, éneklik, miközben a Metropolisz utcán a „Zöld Pulyka" bordély felé botladoznak. Megmagyarázhatatlan módon a Nikodémeusz utcai rendırırsön kötnek ki, ahol kezet ráznak a döbbent görög rendırökkel, mondván, hogy kölcsönös jó barátaik az üdvözletüket küldik. Éjféltájban megpihennek egy szökıkút káváján. - Ha az embert az akasztófa várja, akkor joga van a lelki vigaszra, nem igaz? - mondja Pici, miután lenyelte az aranyhalat, amit az imént sikerült kifognia a medencébıl. - A szolgálati szabályzat gondosan számba vesz minden lehetıséget - feleli két csuklás közt Porta. Pici azt igyekszik bebizonyítani, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség ellenére nem jelent neki gondot megcsinálni a repülıállást a kút káváján. Természetesen beleesik a vízbe. - Sok hőhó semmiért - mondja a láthatatlan közönségnek Porta. - Hogy még véletlenül se essél kísértésbe - rántja Pici a szökıkútba Karit. -Tılem aztán nem szökhetsz meg, hapsikám. - Bizony-bizony, Joseph Porta tizedes nem veszi félvállról a kötelességeit - dülleszti ki sovány mellkasát Porta. Tántorogva továbbindulnak, „Herr General!" felkiáltással üdvözölve egy kóbor macskát. - Megvagy! - borul rá egy szeretıjétıl hazafelé igyekvı úriemberre Porta. - Most szépen fogod magad, és elmész a hammelsburgi gyalogsági laktanyába, hogy megtanulj csizmatalpat zabálni! - Jól jöhet még a késıbbiek folyamán - bólogat komoly arccal Pici. - Én a lovasságra szavazom! - rikoltja Kari, és megpróbál meglovagolni egy kerítést, de minduntalan átesik a túloldalra. Az idıt nem lehet megállítani, (német)

112

A civil kibújik Porta ölelésébıl, és meglép. - Csókoltatom a mamát - kiáltja utána Porta -, és mondd meg neki, hogy átadom az üdvözletét az apánknak! A zöldségpiac közelében egy utcaseprıbe botlanak. A férfi a seprőjére támaszkodva bóbiskol. - Tőrhetetlen! Figyelmetlenség és lazaság mindenütt! - csó válja a fejét Pici, és a férfi halántékához nyomja a P-38-asát. Ébresztı! - ordít a fülébe. A szerencsétlen görög majdnem szívrohamot kap. - Heil Hitler! Heil Hitler! - kiabálja rémülten. Ennyit tud a megszállók nyelvén, de úgy tapasztalta, hogy ez a legtöbb német katona esetén beválik. Pici leengedi a pisztolyát, és magához öleli az utcaseprıt. Miután a görög határtalan megkönnyebbülésére elválnak egymástói, Pici tesz néhány iépést, és beieesík egy nyitott fedeíő aknába. Hárman alig bírják kihúzni. - Brüsszelben egyszer az üdvhadsereg katonáinak öltözött kémeket kaptunk el - tájékoztatja Porta az egyik zöldségárust. - Ja, az üdvhadsereg! - kiáltja Pici. - Imádom ıket. Olyan aranyosak! Ha akasztani viszed ıket, egy szavuk sincs. A vonatnak Sztobinál várakoznia kell: ezúttal is sínrobbantás történt. A horvát rendırök felakasztanak három civilt. Valakinek mégiscsak fizetnie kell a partizánok gaztettéért. A távolból géppuskaropogás hallatszik. - Az elızı járatot lövik - csap a vonatparancsnok vállára az állomást felügyelı csendırtiszt. - Szerencséjük volt, ırnagy, hogy Szalonikiben feltartották magukat. Egy nı ugrik le sikítva az egyik kocsiból. A nyomában egy részeg katona, zubbony nélkül, kigombolt sliccel. Az egyik lámpaoszlopnak támaszkodva egy „nyúl" áll és egy darab kenyeret rágcsál. Ahogy a bajtárs a közelébe ér, hanyagul kiteszi a lábát. A részeg hatalmasat zakózik. A csendırszobáról két fejvadász rohan elı. Kiéhezett farkasokként vetik magukat a részegre. 113

- Elvehetem a papírjait, ırnagy úr? - kérdezi a csendırtiszt. - Hogy értesíthessük az egységét, ha felakasztottuk. - Fel akarja akasztani? - kérdezi döbbenten a vonatparancsnok. - Már hogyne! Ez itt a front, itt nincs helye fegyelmezetlenségnek. Természetesen szigorúan a szabályzatnak megfelelıen fogunk eljárni. Rögtönítélı törvényszék két közkatona és egy tiszt részvételével. Az elítélteket teljes körően tájékoztatjuk az ıket érintı vádról és az ítélet alapjáról. Az akasztófát a közeli kıbányában állítottuk fel. Nem nagy szám, csak egy gerenda két oszlop tetejére szegezve. Egyszerre tíz embert tudunk fellógatni. A hóhérunk, egy helyi civil, öt márkát kap fejenként, és nagyon elégedett. - Te jóságos ég! - törli meg verejtékezı homlokát az ırnagy. Nem fél attól, hogy egy nap még baja lehet ebbıl? - Már miért lenne? - csodálkozik a csendırtiszt. - Mint mondtam, szigorúan az elıírások szerint járunk el, és mindent gondosan jegyzıkönyvbe veszünk. A kivégzetteket szentelt földbe temetjük. Nem lesz itt semmi gond. Mi nem az SD vagyunk. Nálunk még a legmegátalkodottabb gazember is tisztességes bánásmódban részesül. Még szakszerő lelki vigaszt is kapnak. Estefelé gépágyúkkal felvértezett teherkocsikat csatolnak a szerelvényhez, a mozdony elé pedig két, homokzsákokkal megrakott pıre kocsi kerül. Utóbbiaknak az aknáktól kellene megvédeniük a mozdonyt. A marhavagonokból a homokzsákok tetejére ültetik a rabok egy részét. Ha a partizánok felrobbantják a síneket, nekik végük. Valamikor az éjszaka közepén mozgásba lendül a vonat, de nem gyorsít egészen addig, míg be nem ér a Struma-völgybe. Ezt a részt tartják a vonal legveszélyesebb szakaszának. A homokzsákokon ülı rabok díszkivilágításban utaznak. A veszély ellenére a vonat monoton zakatolása egy idı után álomba ringatja az utasokat. Porta persze nem alszik, hanem kockát dobál egy matrózzal. Kétévi zsoldját kell visszanyernie, és sikerül neki. Az utolsó do114

bással egy idıben hatalmas erejő robbanás dobja meg a vonatot. Hátborzongató fémes nyikorgás és faanyag fülsértı recsegése hallatszik. A négycsövő lövegek dühösen viszonozzák a tüzet, és világítórakéták vonják vakító fénybe a völgyet. A lejtın sötét árnyékokat lehet látni. Lefelé mozognak, a folyó irányába, és átkozottul sokan vannak. - Viszlát a tömegsírban! - kiáltja Porta, és a kitört ablakon Piciék után veti magát. Egy szablya formájú üvegszilánk átmet szette a matróz nyakát, a fülke vérben úszik. Porta és Pici a negyvenöt fokban megdılt vagon mögött keresnek fedezéket. Kari kirohan a töltésre, ahol egy elhagyott könnyő géppuska hever, és tüzet nyit a partizánokra. Egy részük már átkelt a keskeny, gyors sodrású folyón, és a töltés felé igyekezne. Néhány aknavetı is közbelép, így végül sikerül megállítani az elsı rohamot, de a partizánok nem akarnak elfogyni. Újabb és újabb csapatok bukkannak elı a sziklák mögül, és a bajtársaik elvesztése csak még elszántabbá teszi ıket. Az aknavetıszakasznak sikerül lefednie a terepet, visszakozásra késztetve a még élıket. A visszavonulás ugyanolyan gyors, mint amilyen a támadás volt, de a nyomjelzı lövedékek és a kézigránátok még náluk is gyorsabbak. A robbanások sziklákat és földhányásokat világítanak meg, pillanatfelvételeket villantva meg az éjszaka borzalmaiból. Egy véres emberi test látszik függeni a levegıben, aztán már csak a sikolyt és a puffanást hallani. A partizánok egy része egy folyóparti bunkerbe menekült. Egy kézigránátfüzér letépi a vasajtót a sarkairól, majd néhány Molotov-koktél gurul be a sötét odúba. Egy másodperc, és lángok csapnak ki a lıréseken. A túlélık égı ruhában, veszettül ordítva rohannak elı. A géppuskák elintézik ıket is. Porta letörli a verejtéket az arcáról, és elıbújik a vagon mögül. Pici is ugyanezt teszi. Kari arcát felszakította egy repeszdarab. Egy szanitéc pillanatok alatt „ellátja" két ragasztócsíkkal. - A fr-ancba! - zsörtölıdik Porta. - A szolgálati szabályzat ki mondja, hogy a rabot kísérıinek sértetlenül kell átadniuk a bün115

tetés-végrehajtási intézménynek. Ezek a nyamvadt partizánok igazán elolvashatnák már azt a rohadt könyvet! Újabb robbanás hallatszik, és kék lángoszlop csap az éjszakai égbolt felé. Mintha az egész hegy megindult volna. Hatalmas sziklák gurulnak le a hegyoldalról, partizánokat és német katonákat sodorva magukkal a folyóba. A kılavina eléri a vonatot, és néhány vagont is a folyóba rúg. - Atyavilág! - tátja el a száját Pici. - Mindig is tudtam, hogy ördögi szerencsém van! Egy óra múlva elcsendesül a környék. A partizánok felszívódtak, csak a halottaik maradtak. A mozdony sértetlen, de a mozdonyvezetı és a főtı meghalt. Az egyik az ajtón lóg, a feje lazán egy bırdarabon fityeg, a másik a szenesládán fekszik, átvágott torokkal. Szerbek voltak, akiket szerbek öltek meg, mert az ellenséget szolgálták. A partizánok a civil vonatkísérıket is magukkal vitték. Holnapra a legközelebbi város fıutcáján fogják megtalálni megcsonkított holttestüket. İk ezt hívják elrettentésnek. Vlaszov-kozákok érkeznek a helyszínre. Hosszú szablyáikkal felkoncolják a halott partizánokat. A vonatparancsnok a partizánok után küldi ıket. - Csatasort alkoss! - ordítja egy kozák egyenruhát viselı né met ırmester. - Elıre! Már régen elnyelte ıket a sötétség, de a patkók dobogását még mindig hallani lehet. Valahonnan a hegyen túlról egy világítórakéta röppen a magasba, és géppuskák ugatnak fel. - Most lemészárolják ıket! - mondja elégedett képpel egy utász ırmester. - Ki mészárol le kit? - kérdezi szemtelenül Porta. - A kozákok a partizánokat - vigyorog az ırmester. A hajnal közeledtével feltámad a szél. Kísértetiesen süvöltve a felborult vagonok között, míg a reggeli nap melege el nem bágyasztja. Nem telik bele sok idı, és a hıségben puffadni kezde116

nek a tetemek. Kékes-feketén csillogó legyek ezrei lepik el a tátongó sebeket. - A legyek imádják a háborút - jegyezi meg Porta. A közelben egy leszakadt karon lakmározik egy légyraj. Ahogy Porta elhessenti ıket, kiderül, hogy három ujj hiányzik róla. - Hol a tökömben lehet a test többi része? - tőnıdik Pici. - Franc tudja - von vállat Kari. - Biztosan tengerész volt. Látod a tetoválást? Porta felemeli a kart, hogy közelebbrıl is megvizsgálja a tetoválást. - Bangkokban járt. Ez itt kínaiul van. Milyen szégyen, hogy egy ilyen mővészien kidekorált kart balkáni szarlegyek fognak felzabálni. Pici kényelembe helyezi magát a füvön, és koszos ingébıl egy szétlapított cigarettásdobozt kotor elı. Türelmetlenül rázogatja, míg ki nem csúszik belıle egy cigi, és duzzadt ajkai közé helyezi - az éjszaka egy szerb puskatussal csókolózott. A cigaretta angol gyártmány; egy halott partizántól szedte el. - Itt heverészünk és cigarettázunk a gyönyörő napsütésben mondja révetegen Kari. - Hát nem idilli? - Átkozottul idilli - bólint Porta. A fejét egy gázmaszkos bádogdobozon pihenteti. - Lehet, hogy már véget is ért a háború, csak mi még nem tudunk róla - álmodozik Pici. - Az ilyen isten háta mögötti helyekre mindig késve érkeznek meg a hírek. - Nagyon el bírnék viselni most egy kövér fekete puncit - röhög kéjesen Porta. - Istenkém, mennyi pina van a világon, és mind a nıké - sóhajtozik a hátsó felével Pici. - A puncit is be kellene venni a kötelezı fejadagba - mondja komoly képpel Porta. - A helyedben én jól betartalékolnék magamnak belıle, amíg még úton vagyunk - tanácsolja Pici Karinak. - Mert ha egyszer a rács mögött leszel, pajtás, akkor neked végleg annyi. És ezt készpénznek veheted. 117

- Miért végleg? - tiltakozik Kari. - Tíz év múlva kint leszek. - Ki fognak nyírni, seggfej. Aki ilyen sokat kap, azt mindig kikészítik. Beletesznek egy aknakeresı csapatba, és öt nap múlva garantáltan egy felhı szélén fogsz csücsülni. - És ha meghúzom magam? - Mert ha valaki egy évnél tovább volt a lerben, az túl sokat látott - magyarázza Pici. - Hivatalosan nincsenek is börtönök Németországban. Ne feledd, hogy szocialista államban élünk. Nemzeti, de szocialista. - Rohadék disznók! - Végre kinyílt a csipád! - nevet Porta. - Ha leküldenek hullákat pakolni egy tömegsírba, nagyon vigyázz. Gyakran elıfordul, hogy arra is rátolják a földet, akire nem kellene - figyelmezteti Pici az elítéltet. - A saját szemeddel láttad? - kérdezi kétkedıen Kari. - Már hogy láttam volna? - vigyorog Pici. - A Grimm-mesékben olvastam! - Nem fogok se aknákat keresni, se hullákat pakolni - ígéri Kari. - És nem fogok önként jelentkezni semmire! Még akkor sem, ha a tíz év minden egyes napját magánzárkában kell töltenem! - Te nem tudod, mit beszélsz! - mondja gúnyosan Porta. - A szart is meg fogod zabálni, csak hogy kiengedjenek abból a cellából. - Különben sem kell tíz évig ott rohadnom - folytatja Kari. Legfeljebb öt évig. A háború addig biztosan véget ér, és én hısként szabadulok. - Ki tudja? - von vállat Porta. v - Na és milyen lenne az a néger punci? - tér vissza az elıbbi, jóval izgalmasabb témára Pici. - Nem túl kövér, hosszú, fekete hajjal - mondja Kari. - A gyapjas hajat ki nem állhatom! - A fenébe a hajjal! - kiáltja Porta. - Nem az a lényeg, ember! Az enyém jó kövér lesz, akkora csöcsökkel, hogy ha meglendíti ıket, leveri a fejedet. 118

- Nekem egy magas és vékony kell, aki jól tudja riszálni a seg gét - mondja vidáman Pici. - Azt hallottam, hogy a néger bigék a legjobbak a világon. Úgy meg tudják szorongatni a pöcsödet a pinájukkal, hogy ha körbefordulnak rajtad, feltekeredik, mint egy dugóhúzó. Egy jelzırakéta bukkan elı a hegy mögül, de a pukkanás már nem hallatszik el a vonatig. - Azok a rohadékok már megint készülnek valamire - állapítja meg Pici. - Nem hiszem, hogy csak a tőzijáték kedvéért lıdözik a rakétákat. - Gondolod, hogy visszajönnek? - pislog körbe idegesen Kari. - Szerintem nem fogják feladni mindaddig, míg mindenkit ki nem nyírtak - bátorítja Pici. - Ez esetben javaslom, hogy mielıbb léceljünk le - mondja Porta. - Végtére is már régen nem itt kellene lennünk. - Megırültél? Ez dezertálásnak számít! - suttogja rémülten Kari. - Képtelen lennék rá. Mindig is komolyan vettem a kötelességemet. - Nyilván ezért kaptál tíz évet - röhög Pici. - Az a te bajod, hogy túl tiszta ágyba tolt ki magából az anyád. Kövess minket, és élni fogsz. - Kösd fel a pelust, és gyerünk! - dönti el Porta. - Az egyik vagonban láttam néhány láda világítórakétát. Közéjük lökök egy kétdekást, és ha elkezdıdik a tőzijáték, kereket oldunk. Úgyis mindenki oda fog sasolni, nem fogják észrevenni, hogy taktikai visszavonulásra készülünk. - Ez megrövidíthet minket egy fejjel - sóhajt lemondóan Kari. - Vagy meghosszabbíthatja az életünket - feleli Porta. - Az okos fiúk mindig a legelsı mentıcsónakkal hagyják el a süllyedı hajót - filozofál Pici. - Csak az idióta kapitány vár az utolsó pillanatig. Kari elborzadva figyeli, mint tekeri le Pici a kék kupakot a kézigránátról. 119

- Kössétek fel a gatyátokat, mert nagy pukkanás lesz! - vigyorog üdvözülten, és egy karlendítéssel a vagonok közé hajítja a kézigránátot. - Pá-pá, drágám! A kulcs a virágcserép alatt! - rikoltja Porta, és felveszi a nyúlcipıt. Pici követné, de néhány lépés után felakad egy szögesdrótra. Egy géppisztoly felvakkant, és golyók tépik fel a földet Pici körül. - Dzsob tvoje maty!20- ordítja Pici, és kilı egy tárat a vonat irányába. Végül sikerül kiszabadítania magát, és Portáék után nyargal. Egy bokrokkal szegélyezett hasadék fedezékében haladnak. - A rohadék állatok! Hogy száradna le a kezük! - méltatlankodik Pici. - Volt képük rám lıni! Rám, egy honfitársukra! - Minden német egy szemétláda -jelenti ki Porta -, bár ezek már nem sokáig. Mindjárt itt lesznek a partizánok, kétszer annyian. Nem szeretnék a helyünkben lenni, ha ott maradtunk volna. - Most aztán nyakig benne vagyok a szarban! - dühöng Kari. - Követelem, hogy szállítsatok épségben Germersheimbe, hogy letölthessem azt a kibaszott tíz évet! Nem akarok dezertálásért lógni! A hasadék végéhez érnek, és befordulnak egy hosszú völgybe. Alig tesznek pár lépést, egy golyó fütyül el mellettük. A vonatparancsnok fent áll a hegyoldalon, és fenyegetıen a géppisztolyát rázza. - Erısítésért megyünk, uram! - integet neki a sárga kürtıkalappal Porta. - Azonnal jöjjenek vissza! - ordítja habzó szájjal az ırnagy. Ez dezertálás! - Mi? Hogy csókoltatja az asszonyt? - kiált vissza szemtelenül Pici. - Rendben, átadom! Személyesen! - Azzal eltőnik egy szikla mögött. Az anyád... (orosz)

120

Egész nap gyalogolnak és dekkolnak, messze elkerülve a falvakat és az utakat. Éjféltájban hatalmas robbanás rázza meg a levegıt, és az égbolt alja egy pillanatra kivilágosodik. - Ez a vonat volt - állapítja meg elégedetten Pici. - Ezek szerint már nincs szükségük erısítésre - mondja Porta. - Gyanítom - röhög Pici. - Nagyon vicces - morog Kari. Egy rövid pihenı után továbbindulnak, és reggel egy széles országút keresztezi útjukat. Épp át akarnának kelni rajta, amikor Pici figyelmeztetıen feltartja a kezét, és beveti magát az árokba. Egy háromtengelyes Mercedes húz el mellettük. Egy közeli tanya udvarán áll meg. Öt, egérszürke egyenruhát viselı férfi pattan ki belıle. Egy géppisztolysorozatot lehet hallani, aztán csend lesz. - SD - suttogja Pici. - Szemét állatok. - Hu-úzzunk innen, fiúk - dadogja ijedten Kari. - Nekem sokkal jobb ötletem van - derül fel Pici képe. - Csórjuk el a gondolájukat! - Nos, az kétségtelen, hogy a vezetés kevésbé fárasztó, mint a gyaloglás - ért egyet Porta. - Na ne, ez azért már sok! - tiltakozik Kari. - Nehogy azt higgyétek, hogy bele tudtok rángatni! Nem fogok az SD-tıl autót lopni! - Tényleg? - gúnyolódik Porta. - Akkor jusson eszedbe, hogy te csak egy elítélt vagy, aki úgy táncol, ahogy mi fütyülünk. Tudod, mi jár annak, aki ellenszegül a kísérıinek? - Úgy ám, az elítéltnek engedelmeskednie kell, különben hová fajul ez a világ? - bólogat Pici. - Ezennel tehát megparancsoljuk, hogy vezesd azt a Mercit! - Ti megırültetek! - ırjöng Kari. - Ha megérkeztünk Germersheimbe, mindent jelenteni fogok! - Jelenteni? - röhög Porta. - És ki fogja elhinni neked mindezt? 121

- A gresseni diliházba fognak csukni - heherészik Pici. Lopva megközelítik a Mercedest. Kari messze lemaradva követi ıket. Szitkozódik magában, és a könnyeivel küszködik. Porta a nyakába akasztja a csendırjelvényt, felteszi a karszalagot, és érdeklıdve körüljárja az autót. - Nem fogom megcsinálni - makacsolja meg magát Kari. - Akkor maradj itt, és magyarázd el nekik, hogy hova lett a cirkálójuk - vigyorog Pici. - Biztosan hálásak lesznek érte. Selyemkötéllel fognak felkötni, nehogy felhorzsoljad a nyakad. Porta befejezi a körútját. - Négy csurig töltött kannát is láttam - suttogja. - Akár a pokol kapujáig is elhajthatunk ezzel a járgánnyal! - Oda fogunk jutni, hogy a franc vinne el titeket! Ez nem igaz! Fel akarok ébredni! Autót lopni az SD-tıl! Jézusom! Teljesen megıszülök, mire Germersheimbe érünk! - Nem értem, mit görcsölsz annyira! - fakad ki Pici. - Látod, még a kulcsot is benne hagyták, mintha egyenesen ık kérnék, hogy elvigyük. Lehet, hogy ık is csórták valahonnan, és most már szeretnének megszabadulni tıle. - Mit gondoltok, meddig jutunk el ezzel a rendszámmal? kérdezi Kari. - Ordít róla, hogy meseautó. - Na és honnan fogják tudni, hogy mi nem vagyunk igazi gennyládák? - A békesség kedvéért toljuk egy darabon - engedi ki Porta a kéziféket. Még Pici segítségével sem könnyő mozgásba lendíteni az autót, de valahogy csak kigurulnak az útra. Porta beugrik a kormány mögé, Pici az anyósülésre, Kari pedig a hátuk mögé, ahol igyekszik olyan parányivá válni, amennyire csak lehet. - Jézusom, hogy ebbıl mi lesz! - motyogja valahonnan lentrıl. - Most pedig szép csendben beindítjuk a motort - mondja halálos nyugalommal Porta. 122

- Hát nem gyönyörő? - simítja végig Pici a polírozott mőszer falat. - De poén lenne végigrobogni vele a Reeperbahnon. Nass21 hátast dobna, ha meglátna minket. A motor halk, cuppogó hangot ad, aztán elhallgat. Porta a szívatóval próbálkozik; az eredmény ugyanaz. - Ha kijönnek azok az állatok, kinyírom ıket! - Pici letekeri az ablakot, és kidugja a géppisztoly csövét. Kari az öklét harapdálja, és - bár nem hívı - csendben imádkozik. - Mi a fene? - vakargatja a fejét Porta. - Ezek a szarok általában pöccenésre indulnak. - Nem ártana indulni - helyez Pici egy zöld flegmát a padlóra. -Nagyon nincs kedvem magyarázkodni, és kár lenne a lıszerért. - Nem értem - mondja fejcsóválva Porta. - Elárasztotta volna a gázolaj a motort? Bőzlik, mint egy arábiai olajmezı. Porta dühösen megrángatja a szívatót, és felpörgeti az önindítót. A motor felsóhajt, de ez minden. - A jó édes... - Porta olyat ránt a szívatón, hogy az majdnem kiszakad a helyérıl, és ekkor a motor végre feldübörög. A kipufogó akkorát durran, mint Pici feneke egy kiadós zaba után. - Huh! - rezzen össze Porta. - Ebbe motor helyett dinamitot raktak! Egy SD-s rohan elı a házból. - Állj! Ez a mi autónk! Álljatok meg, koszos csirkefogók! Portának azonban esze ágában sincs megállni. Rátapos a gázpedálra, és az autó kilı, mint egy ágyúgolyó. A hátuk mögött géppisztoly kattog. - Nesze neked! - hajol ki az ablakon Pici. Elereszt két rövid sorozatot, és az SD-s a földre rogy. A Mercedes nem bizonyul olyan jó fogásnak, mint amilyennek ígérkezett. A motorja ki-kihagy, a kipufogója pedig rendszeresen nagyokat durran. 21

Rendırfelügyelı, 1. Fagyhalál. (A fonl.)

123

- A kazanyi Szent Szőzre! - sóhajtozik Porta. - Sok fura jár gányt láttam már háborús pályafutásom során, de ez mindegyikre ráver. Sürgısen ki kell cserélnünk valami jobbra, mielıtt még porrá zúzza a köveimet. Pici bekapcsolja a szirénát, és fontoskodó képpel az út két szélét pásztázza. - Te teljesen hülye vagy! - ordítja a hátsó ülés mélyérıl Kari. - Egy perc, és nyomunkban lesz az egész Gestapo! Tekintélyt parancsoló sebességgel robognak be Brodba. Az út mentén, a hadsereg jármőjavítója elıtt autóroncsok sorakoznak. Porta lefékez, és kiugrik az autóból. Néhány perc múlva két WH-s22 rendszámmal tér vissza. Egy Opelrıl mőtötte le ıket. - Cseréld le az SD-s rendszámot - löki ıket Pici ölébe. - Én addig körülnézek. - Ez súlyos bőncselekmény! - tiltakozik Kari. - Most már sem mi sem ment meg minket a kötéltıl! - Pofa be! - mordul rá Pici. - Egy mezei nyúlnak is több vér van a pucájában, mint a tiedben! Porta vidáman fütyörészve besétál a mőhelybe, ahol egy tizedesi rangjelzést viselı szerelıbe botlik. Egy karton cigaretta tőnik el a szerelı overalljában, Porta pedig három doboz festékkel és egy háromszögő parancsnoki zászlóval lesz gazdagabb. - A menetlevél rendben van? - kérdezi gyakorlatiasan a tizedes. - Mondasz valamit, komám - feleli némi tőnıdés után Porta. - De mondd csak, meghívhatnálak egy kis valamire a kantinba? - Sohasem tudtam nemet mondani - vigyorodik el a kolléga. Átballagnak a kantinba, és mielıtt rátérnének a lényegi dolgok ra, bemelegítenek két pohárral. - Látod azt az üvegezett falú irodát? Ha bemész a bal oldali ajtón, egy kék függönnyel leválasz tott fülkét fogsz látni. Ott tartják a menetleveleket. Bújj be, és csípj fel egy köteget. Az elég lesz egy darabig. Wehrrnacht-Heer - a hadsereg, (nemei)

124

- És a bélyegzı? - tudakolja Porta a harmadik pohárka után. - Pecsét nélkül kitörölhetem velük. - Ha megvannak a nyomtatványok - tolja eléje az üres poharat a szerelı -, akkor menj fel a galériára, és irány balra a második ajtó. A sárga szekrényen lesznek a bélyegzık, mintát pedig a fekete polcon találhatsz. Csak arra vigyázz, nehogy Malacfej rajtakapjon, mert akkor neked annyi, apuskám. A helyszínen agyonlı. - Honnan fogom megismerni a pasast? - Meg fogod ismerni - ígéri a szerelı. - Élj, míg meg nem halsz, és légy csinos hulla! - köszöni meg az „önzetlen" segítséget Porta. Visszavágtat a mőhelybe, beszerzi a nyomtatványokat, aztán feltrappol a galériára. Óvatosan bekukucskál az irodába, majd látva, hogy senki nincs odabent, bátran belép, és zsebre vág két bélyegzıt a polcokon sorakozó készletbıl. - Mit keres itt? - kiált rá valaki a háta mögül. Porta nyel egyet, aztán megpördül, és katonásan vigyázzba vágja magát. - Jelentem, uram - feleli az ırnagynak, aki a megjelenésébıl ítélve nem lehet más, mint a rettegett Malacfej -, Lammert mőhelyvezetıt keresem, uram! - A nevet az egyik földszinti iroda ajtaján olvasta. - Mit akar tıle? - Üzenetet hoztam egy barátjától, uram! - Lammertnek nincs ideje baráti üzenetekre. A háború megnyerésével van elfoglalva - röfögi Malacfej. - És az én irodámban mi keresnivalója? - Egy pásztázó pillantással leltárba veszi a mozdítható tárgyakat. - Uram, szeretnék engedélyt kérni, hogy telefonálhassak! - Mit képzel, hol van? Egy telefonfülkében? - visítja Malacfej. - Tőnjön innen, maga léhőtı, de azonnal! Ha még egyszer meglátom a mőhelyemben, a tábori csendırséggel fogom elvitetni! 125

Egy félreesı helyen átfestik a fekete Mercedest zöld és barna álcázófestékkel. A hitelesség kedvéért Porta még rá is ver néhányszor a karosszériára egy kalapáccsal. Szuvenír a keleti frontról, magyarázza. - Kár érte. Olyan szép autó volt - sajnálkozik Pici. Átgurulnak a városon. - Igyunk meg egy kávét - mutat Porta egy luxusszálloda benyo mását keltı épületre. Elegánsan a bejárat elé kanyarodik. - Ne állj meg! - kiáltja Kari. - Nézd az ıröket! - Jézusom! - sóhajt Porta. - Azt hiszem, hogy ez a hely mégse nekünk való. - SD! - nyög fel Pici. - Ha valaki kérdezné, nem ismerlek. Porta gázt ad, és az autó továbblendül, fekete füstfelhıbe bur kolva az ıröket. Több útlezáráson is átkelnek, de egyszer sem köt beléjük senki. Amint meglátják az autó elején a parancsnoki zászlócskat, intenek nekik, hogy továbbhaladhatnak. Hamarosan kiérnek a városból. Másnap betérnek Kukesbe, ahol megismerkednek egy olasz szakáccsal, aki magas rangú tiszteknek fız. Tıle tudják meg, hogy Albániában vannak. - Germersheimbe tartunk, Bécsen keresztül - mondja lógó orral Kari. - Egy kicsikét tértetek le útról - mosolyog az olasz. - De ha már vagytok itt, esztek velem kicsike étel? Két konyhai kisegítı asztalt terít nekik az utcán, egy hatalmas, zöld-fehér-piros olasz napernyı alatt. Az elsı fogás pulyka tárkonyos szósszal. - Ezt készítettem divízióparancsnoknak - közli az olasz, akit Luigi Trantinónak hívnak. - Majd kap másikat ételt. Luigi vendé geinek kell kapni finom kaja. Finom hegyi borral öblítik le a pulykát. - Én vagyok bátor katona - mutatja Luigi a mellkasát díszítı kitüntetéseket. - Ezeket Abesszíniában kaptam. 126

- Mi, te ott voltál lent, hogy igazi római katolikus hitre ta nítsd a feketéket? - irigykedik Pici. Luigi csak bólogatni tud, mert tele van a szája. - Tanulnak gyorsan. Csak egy isten van! - Hogyne - helyesel Porta. Hátradıl a széken, és a szájába hajít egy falat pulykahúst. - Na és milyenek? - kíváncsiskodik Pici. - Tényleg harapnak? - İk nagyon kedves emberek - magyarázza a villájával hadonászva Luigi. - Nem büdösek, mint mondják amerikaiak. Ez a rasszizmus egy nagy butaság. - Nekem sincs bajom velük -jelenti Porta, és elégedetten mártogatni kezdi a szószt egy karéj kenyérrel. - Háború elıtt nekem volt elsı osztályos hotel - dicsekszik Luigi. - Nagy emberek jöttek hozzám enni. Musso evett nálam kétszer! Volt ott nagy hárem! Mindenféle punci. Volt ott minden! Aztán fasiszta disznók vitték háborúba békés Itália! - sóhajtozik. - Katonák vették el hotel, nekem adtak egyenruha. Lett minden nagyon rossz. Afrika nagyon-nagyon rossz! Sok hónap nem látok zuppa de calamaró3. Nincs kultúra ottan. Olasz meghal, ha van ott sokáig. A segédek meghozzák a második fogást. - Pasta con le sarde14, mondja büszkén Luigi. - Ezt eszi Mafia, nagy emberek terveznek nagy dolog. Porta elismerıen csettint a nyelvével. - Ti rómaiak aztán tudjátok, hogyan kell élni. - Nem csináljuk rosszul - ismeri el Luigi. - Van spagetti? - kérdezi Porta. - Tudod, olyan, amire barna szószt öntesz meg sajtot reszelsz rá. - Hogyne, hogyne! - bólogat Luigi, és már osztja is az utasításokat az embereinek. - Mikor vagyok kupiban, nem kezdek olyan Tintahalleves, (olasz) Szardínins tészta, (olasz)

127

lány, aki nem nıtt fel spaghetti álla carbonara - kuncog az olasz. - Lesz tıle belül jó csúszós. A carbonara megérkezik, és Pici lelkesen nekiesik. Rágja, nyeli, szívja hısiesen, de a spagetti vége sehogyan sem akar elıkerülni a tányérba hányt kupacból. Pici arca kezd elkékülni. - Ehhez kell sajtot enni - jegyzi meg Luigi. Pici engedelmesen bólint, és megszórja a spagettit reszelt sajttal. Persze tudja, hogy ez nem segít, de nincs jobb ötlete. Porta egy tudós érdeklıdésével figyeli Pici szenvedését. - Meg fog halni - állapítja meg elégedetten. Végsı kétségbeesésében Pici két kézre markolja a spagettit, I és kettétépi a köteget. - Jézusom - lihegi. - Nálatok kész életveszély a zaba, ember! - Kell tanulni enni - magyarázza Luigi. - Látod, hogyan? Mint a villám, felteker egy adag spagettit a villájára, és eltünteti. - Látod? -kérdezi magabiztosan, és még néhányszor megismétli a trükköt. Porta és Kari már az elején feladja, Pici azonban makacsul próbálkozik. A végén aztán ı is megunja, és kézzel eszi a spagettit. - Ez a hely van nagyon szar - szakítja meg komor képpel az emésztés csendjét Luigi. - Tisztek esznek sok szar. Kezd fájni tıle az én hasam. Vannak nagyon válogatósak. Bor van túl hideg, bor van túl fiatal. Kell nekik sülve kacsa, kell nekik szarvashús, kell nekik homár. Nem veszik észre, hogy mindenütt van háború és nyomorúság. Vagyok nagyon ırült rájuk. - De azért jókat zabálsz - mondja egy hang. - Mi van pokol? - kiált fel döbbenten Luigi. A ház melletti árokban egy néger áll duplasoros, szürkéskék jugoszláv zubbonyban, fején vörös fezzel, koromfekete képén széles vigyorral. A bal lábán olasz hegyivadászbakancs, a másikon hosszú szárú porosz lovaglócsizma. - Mondom, hogy azért jókat zabálsz - mutat az asztalra. Adhatnál nekem is! 128

- Modora teszi az embert, fekete barátom - mondja méltósággal Porta. - Ha nem vetted volna észre, fehér emberek társaságában vagy. - Kapd be, német. Akarod, hogy kiverjem a fogadat? - Nem hiszek a fülemnek! - kiált fel Pici. - A kafferek megtanultak beszélni! Hová és merre, vándor? Csak nem a Harmadik Birodalomba? - Ha igen, akkor kár a gızért - sóhajt Porta. - A szocializmus nem az, aminek mondják. - Honnan jöttél, nigger? - kérdezi Luigi. - Kapd be te is, macskazabáló! Én kérdeztem tıled, hogy honnan az anyádból másztál ki? Inkább dobj meg egy kis kajával. Nem várja meg, hogy az asztalhoz invitálják. Leül, és félretolja Kari tányérját, hogy helyet csináljon magának. - Beppo! - kiált be a konyhába Luigi. - Hozzál homárt! Szereted az erıs szószt? - kérdezi kaján vigyorral a négertıl. - A tüzet is megeszem, ha úgy tartja kedvem. - Na, azt szívesen megnézném - derül fel Pici. - Egyszer láttam valakit tüzet nyelni a Reeperbahnon, de az egy kurva volt. - Extra vörös ördögöt! - rendel Luigi. Porta feláll, és kimegy a konyhába, hogy segítsen Beppónak. - Chilit - tartja a kezét, és egy egész doboznyi port beleönt a szószba. Néhány kanálnyi cayenne-i bors és egy jó adag fekete curry is melléje keveredik. A csípıs pirospaprika majdnem kimarad. - A paprika van tele C-vitaminnal - bólogat egyetértıen Beppo. - Imádom - vigyorog Porta. - És ezt is - szórja meg a szószt egy nagy kanál fokhagymaporral is. Beppo annyira röhög, hogy majdnem a néger ölébe ejti a homárokat. - Szép kiszolgálás, mondhatom - reklamál az albán néger. - És itt a különleges szósz - rakja eléje a tálat Porta. - Bár neked túl erıs lesz. Ezt csak a fehérek tudják elviselni. 129

- Nekem semmi sem túl erıs! - jelenti ki öntelten a néger. Kifejti a húst a homár páncéljából, és magabiztosan belemártja a vörös ördögbe. Porta tátott szájjal figyeli, valahogy úgy, ahogy az öngyilkosságra készülı hídugrót bámulja az ember. - Ne hívjuk ki a tőzoltókat? - kérdezi Beppo az áldozattól. A néger a szájába tömi a húst, és lenyeli. A következı pillanatban az arca elzöldül, és borzalmas grimaszok játszódnak le a képén. Aztán egyszer csak megmerevedik, és kiguvadt szemmel a távolba réved. Amikor már mindenki azt hiszi, hogy meghalt, mondani próbál valamit, de nem jön ki hang a torkán. Porta elızékenyen megkínálja egy pohár borral. A néger inkább a kancsó után nyúl, és a felét magába zúdítja. A szósz csak most kezd igazán dolgozni. A fickó kilı a székbıl, mint egy rakéta, és kínjában nyargalni kezd körbe-körbe az asztal körül, mint aki megkergült. Amikor egy pillanatra megáll, Porta felajánlja neki a kancsót. A bor másik fele is legurul, de ezúttal is csak tovább rontja a helyzetet. - Áááááá! - ordítja a néger, és a földre veti magát. Hengergızik, rúgkapál, és szünet nélkül okádja a láthatatlan tüzet, de az „üzemanyag" nem akar elfogyni. Nem marad más hátra, irány a folyó. Felpattan és kotor, mint akit puskából lıttek ki. Beleugrik a vízbe, és hatalmasra tátott szájjal vedelni kezd, mintha az egész folyót ki akarná inni. Amikor már nem fér bele több víz, fürgén kiszalad a vízbıl, és egy zergét megszégyenítı ügyességgel felszalad egy csaknem függıleges sziklafalra. - Elképesztı, hogy mire nem képesek ezek a kannibálok, ha nagyon akarják - kiált fel Pici. - Mi az ördögöt tettél bele a szószba? - kérdezi Luigi. - Egy kis nyugtatót, hogy jó fiú legyen - röhög Porta. Nem sokkal késıbb a néger visszatér. Úgy néz ki, mint aki gyalog átkelt a Góbi sivatagon. Jól nevelten kezet nyújt Portáéknak. - Máris elmész? - kérdezi Porta. 130

- Visszamegyek Líbiába! - Aztán minek? - érdeklıdik Pici. - Ez az itteni kaja nem az én gyomromnak való. A lakoma tovább folyik. Porta és Pici nem gyıznek betelni a homárral. Dicsérik is, milyen finom. Luigi felemel egy ollót. Úgy tartja, mint egy marsallbotot. - Hamar bezárjuk itten. Pakolok, és nem szegényen megyek haza Itáliába! - súgja meg bizalmasan. - Nagyon helyes! - mondja csámcsogva Porta. - Csak a hülyék kerülnek ki szegényebben egy háborúból. - A legtöbben vannak idióták - ért egyet Luigi, és bekap egy falat majonézes-fokhagymás homárt. - Köszönöm, istenem, hogy megalkottad ezeket a finomságokat - rebegi az égbolt felé Porta. - Jó lesz majd lenni megint Itáliában - mondja Luigi. - Háborún nem van nekem érdekes. Ami kell nekem, van mind Itáliában. - Csókoltatom az olaszokat - dünnyögi tele szájjal Pici. - Lehet, hogy hamarosan utolérünk titeket. - Gesu, Gesu - kiált fel rémülten Luigi. - Madre di Christi, csak azt ne! - Keresztet vet, és ájtatosan az égre fordítja a tekintetét. - Remélem, hogy mikor megyek haza, már nem lesz ottan utolsó német sem! - Miért, mi bajod velünk? - csodálkozik Porta. - Szövetségesek vagyunk, nem? - Én nem mondom, hogy olasz szereti német - rázza a fejét Luigi. - Most szeretem, mikor vagytok kedves fickók, de ha van túl sok német egy helyen, vannak zajosak és veszélyesek! - Van benne valami - ismeri el Pici a majonézes tál mögül, amit most készül tisztára nyalni. - Mindig lınek! - háborog Luigi. - Nem értik, hogy ez van nagyon veszélyes. Lısz valakire, az mindig lı vissza. - Ez bizony így van - sóhajt Porta. - Iszunk kávé, konyak itten? - áll fel Luigi. 131

- Annyit zabáltam, hogy meg se tudok mozdulni. - Porta kigombolja a nadrágját, és jólesıen szétfolyik a széken. - Imádok enni. Képes lennék az egész életemet zabálással tölteni. - Nagyon jól el vagy látva - jegyzi meg Kari, miközben Luigi konyakját kóstolgatja egy szakértı ábrázatával. - Itt van jó - ismeri el Luigi. - Csak nincs szabadság. Lehet, hogy fog jönni tommy, és lı akkorát, hogy nem akarunk visszalıni. - Van még? - tolja Luigi elé kiürült poharát Porta. - Fel kell tankolnom, mert ki tudja, hogy mikor ihatok megint ilyen finomat. Luigi nagylelkően csordultig tölti a poharat. Portának rá kell hajolnia, hogy leszürcsölje a tetejét. Olyan jóízően lefetyeli, mint tikkadt kutya a friss vizet. - Csak azt tudnám, minek friss hús, ha úgyis elhúzzuk a belünket - köp Pici egy idealizált SS-katonát ábrázoló toborzóplakát felé. - Tegnap láttam egy tábornokot sietni, mögötte nagy teherautó bútorral - mondja Luigi. - Ez van jó jel. - Akkor várható, hogy hamarosan ellepik a vidéket a fejvadászok - állítja Porta, egy hangos szellentéssel adva nyomatékot a kijelentésének. - És jó, ha tudod, hogy ezeket még a lıszerhiány sem állíthatja meg. Egy erıs fa és egy darab kötél mindenütt akad. - A dicsıséges német hadsereg húzza a belét - sóhajtozik Pici, és a háta mögé hajít egy jókora csontot, a közelben lihegı kutya gyönyörőségére. - Látjátok, ezért nem félek én Germersheimtıl! - nevet Kari. - Úgyis mindjárt itt a vég, és akkor politikailag meghurcolt személyként felmagasztaltatom! - Az nevet, aki utoljára nevet - figyelmezteti Porta. - Azt a napot még meg is kell érned. - Azt mondják, hogy a 9. hadtest egy az egyben átállt az ellenséghez - súgja bizalmasan Pici. 132

- A 9. hadtest? Azokat már régen eltörölték a föld színérıl állítja Kari. - Von Mannstein marsaik pedig egy szakadék szélén látták, vörösre kisírt szemmel - tódítja Porta. - Nem is igazi von Mannstein - kiáltja felháborodva Pici. Az igazi neve Levinski, de nem tetszett Adolfnak, ezért megváltoztatta! - Ez van érdekes. Ilyeneket nem olvasok haditudósításban mereng Luigi. - A Führer azt mondta, hogy már nincs szükség zseniális hadvezérekre -véli tudni Porta. - Az sem lehetetlen, hogy juhászkutyákat fognak alkalmazni helyettük, hiszen azok is a golyózáporba tudják terelni az embernyájat. - Akkor hát tényleg eljött a vég - állapítja meg aggodalmasan Pici. - Hihetetlen, hogy mennyit hazudtak nekünk az elmúlt évek alatt - komorodik el Kari. - Hát igen. Ha volt kinek... - mosolyog fölényesen Porta. - Ami van legrosszabb, hogy sokan hisznek nekik még mindig - suttogja Luigi. - Falhoz kellene állítani a sok hülyét - pörög be Pici. - Adolf már akkor sem ura a helyzetnek - jelenti ki Porta. Igyunk rá, fiúk! - Gröfaz25 hamarosan a saját zsírjában fog sülni - reménykedik Pici. - Nehéz idık következnek mindannyiunk számára - sóhajt egy nagyot Porta. - Még hugyozni se vonulhatunk majd félre anélkül, hogy ne vádolnának minket dezertálással. - Nagy lehet a fejetlenség a Führer fıhadiszállásán - mélázik Kari. - Nagyon nem bánnám, ha ezt szó szerint érthetnénk - kacsint cinkosán Porta. 25

Grösster Feldherr allcr Zeiten - minden idık legnagyobb hadvezére (azaz I Iiller).

133

Egyszázadnyi újonc menetel lefelé a kanyargós hegyi úton. Vidáman énekelnek, és úgy néznek ki, mintha most húzták volna ıket elı az ólomkatonás skatulyából. Porta tőnıdve megvakargatja a hátát a bajonett hegyével. - Amikor ilyen jól fésült, csupa derő és csillogás hısöket lát az ember, hajlamos azt hinni, hogy a német heroizmus még mindig létezik. - Nem nekik adok három napot - mondja Luigi. - A partizánok eszik meg ıket reggelire. - Kész szerencse, hogy már az elején benne voltunk - bólogat Porta. - Különben már régen alulról szagolnánk az ibolyát. - Vén bakába nem üt a mennykı - köpi be Kari, és akkorát nyújtózik, hogy a fonott szék kis híján széttörik alatta. Pici egy akkorát böfög, hogy az újoncokat vezetı ırmester döbbenten megtorpan. - Tudnak maguk tisztelegni? - kérdezi dühösen. Mind a négyen meglendítik a kezüket, de egyikük sem áll fel az asztal mellıl. Iszonyatos robaj hallatszik kelet felıl, és tüzérségi bombák záporoznak a városra. Föld és tőz csap fel magasan az égbe. Egy egész utcányi ház tőnik el a krétafehér porban, a szemközti iskola pedig felemelkedik a levegıbe, ahol darabokra hullik, és mire alázuhan, már csak egy halom tégla és vakolat. Az ırmestert széttépi a robbanás ereje, és a testrészeket visszarepíti a hegyre, ahonnan lejött. Az újoncok a lángtengerben lelik korai és értelmetlen halálukat. Luigi bravúros gyorsasággal egy lövészárokba siklik. Mire egyet pislant, Porta és Pici is ott lapul mellette. Kari a fejére borítja az egyik széket, úgy sasszézik a fedezék irányába. A vesszıbıl font bútordarab nem sok védelmet nyújt a repeszek ellen, de Kari ragaszkodik hozzá. A légnyomás végül egy bombatölcsérbe dobjaA konyhát telitalálat éri. A falak kidılnek, csak a kémény és egy fényes rézüst marad a helyén. 134

A zöld-fehér-piros napernyı felröppen, és a lövészárokra ereszkedik. - A haza színei! - kiáltja büszkén Luigi. - Szerencsét hoznak! Újabb sortőz zúdul a városra. A szájuk megtelik téglaporral. A hegyoldalon vaskos fák roppannak kettıbe, a levegıben torzók és végtagok repkednek. Két ló száll át az utca felett groteszk Pegazus-párként. A lángok vészesen megközelítik Portáék fedezékét. - Tőnjünk innen! Gyere, spagetti! Itt már nem lesz szükség a fakanaladra! Luigi eltőnıdik egy pillanat erejéig, aztán a fejére csapja tollas sisakját, és fájdalmas búcsúpillantást vet a színes napernyıre. - Si! Megyek haza Itáliába! Kari lohol hozzájuk, még mindig a székkel a fején. - Ki a fene lı? - kérdezi ingerülten. - Keress egy telefont, és hívd fel az információt! - javasolja Porta. Nem akarnak hinni a szemüknek, amikor a romok mögött megpillantják a Mercedest. Az autót egy karcolás sem érte. - Az ördög gondoskodik az övéirıl - vigyorog Porta. Bevágják magukat, és padlóig nyomott gázzal elhagyják a várost. Egy keskeny hegyi útra kanyarodnak. Porta ösztönei azt súgják, hogy az országút nem biztonságos. - Hova megyünk? - kérdezi Luigi, miközben a tollat macerálja a kalapján. - Egy távoli helyre - feleli rejtélyesen Pici. - Ez az újmódi háború túl veszélyes nekem - sajnálja magát Porta. - Gondolod, hogy a régi idıkben mókásabb volt? - kérdezi Kari. - Azt nem tudom, de hogy masabb, az biztos. Egy Máriusz nevő egyén például harci kutyákkal gyızte le az ellenségét Provence mezıin. 135

- Marhaság! - jelenti ki Pici. - De akkor is nagyobb móka lehetett régen. Még hogy harci kutyákkal! Ellenem aztán nem lenne esélyük! Egy hegyivadász ırnagy stoppolja le ıket. Pici hátraül Kari és Luigi közé. Kralferóba hajtanak egy hegyivadász-zászlóalj élén. Az ırnagy gyanakvóan méregeti az autó utasait. - Mit keresnek maguk errefelé? Porta átadja neki a hamisított úti okmányokat. - Hm! Nem gondolják, hogy egy kissé letértek a Bécsbe vezetı útvonalról? - Minden tiszteletem az öné, uram, de meg kell jegyeznem, hogy a partizánok nem hagyták, hogy a rövidebbik utat válasszuk. - És ez az olasz? - nyújtja az ırnagy a kezét Luigi papírjaiért. - Hogy keveredett maguk közé? Luigi papírjai a romok alatt maradtak. Az ırnagy magához int két tábori csendırt, de mielıtt még odaérhetnének, géppuskatőz végez velük. Kézigránátok pattognak az utcán, a háztetıkön géppuskák ugatnak. A katonák hullnak, mint a legyek. Amikor a kézigránátok elfogynak, a támadók Molotov-koktélt vetnek be. - Partizánok! - tátog az ırnagy, és kiugrik az autóból. Porta tiszteleg neki, és idiótán elvigyorodik. - Igen, uram. Azok, és úgy néz ki, hogy ki fognak nyírni minket. Újabb géppuskasortőz seper végig az utcán, morbid rángatózásra késztetve a halottakat. Porta betolat egy kapualjba, ahonnan viszonylagos biztonságból követhetik nyomon az eseményeket. Egy gépágyúval felszerelt páncélautó fordul be a sarkon. Módszeresen végiglövi a házakat, a fedezékében ügetı katonák pedig kézigránátokat dobálnak be az ablakokon. Az egyik ablakban fehér lepedıt lobogtatnak. A katonák megrohamozzák a házat. Fél perccel késıbb halott férfiak és nık testét lökik ki az ablakokon. A tetemek nedves puffanással vágódnak az utca kövének. 136

Az ırnagy visszatér. - Le van tartóztatva! - szegezi a pisztolyát Luigira, aztán fel hördül, és elvágódik. Kari géppisztolya kattogni kezd. Valaki lezuhan a szemközti háztetırıl. Egy géppisztoly követi. Egy óra múlva vége van. A foglyokat egy templomba terelik. Dühös katonák veszik körül ıket. - Ez a kurva megölte Herbertet! - ordítja egy kövér tüzér ır mester. Ököllel a nı arcába csap, és csizmás lábával a lába közé rúg. - Kurva! - üvöltenek rá többen is. - Nyírjuk ki! Egy hadnagy nyomul át a katonák győrőjén. - Figyelem! - kiáltja, de ügyet sem vetnek rá, míg el nem süti pisztolyát. - A foglyokkal tisztességesen fogunk bánni. Mi nem vagyunk banditák, mint az ellenség! Mindannyian lakolni fognak a tetteikért, de csak az ítélet kihirdetését követıen. - Várj csak, te rohadék! A seggeden át fogjuk kihúzni a beleidet! - fröcsögi az egyik fogoly arcába egy hegyivadász. - Miért fecséreljük rájuk az idınket? - zúgolódik egy utász. Az egyik sarokban kuporgó nıre mutat. - Ez a kurva az enyém. Majd én gondoskodom a méltó büntetésérıl! - Hallották a hadnagyot! - mordul rá a katonákra egy lovassági ırmester. - Mi felsıbbrendőek vagyunk, és nem vadállatok! - Ha iván, az untermensch26 ideér, majd megtudják, hogy mi a különbség! - morogja kárörvendıen egy másik ırmester. Egy magas, csonttá soványodott katona durván oldalba döf egy fiatalembert a géppisztolya csövével. - Eza szemétláda robbantotta fel a mozgó konyhánkat! Miatta nem fogunk ma este meleg vacsorát kapni! - Verd be a képét -javasolja egy vén baka, hónalja alatt egy hatalmas szál kolbásszal. Alacsonyrendő, (német)

137

Egy katonai ügyész fészkeli be magát a szószékbe, amit egy zászló segítségével bírósági emelvénnyé alakítottak. Keret nélküli szemüvege hővösen villog le az eléje felsorakoztatott foglyokra. A tiszt megköszörüli a torkát, és sipító hangon neveket kezd felolvasni egy hosszú listáról. Minden egyes név után felnéz, és ünnepélyesen kijelenti: - A Führer és a német nép nevében golyó általi halálra ítélem! Hatvanhétszer ismétli meg ugyanezt. A halálraítélteket a városon kívülre viszik, és ásót nyomnak a kezükbe, hogy megássák a saját tömegsírjukat. Praktikus megoldás. Egy tizenéves hadnagy vezényli a kivégzést. Verejtékezik és dadog az idegességtıl. Az elítélteket felsorakoztatják - a sír szélén, hogy belezuhanjanak. - Gyerünk, fürgébben! - kiáltja a hadnagy. - Lássam, hogy élnek! A fiú, aki felrobbantotta a konyhát, összecsuklik, és a sírba esik. A többieknek kell kiemelniük belıle. Néhányan az Internacionálét éneklik, mások pedig náci gyilkosoknak nevezik a németeket. Az ezredes, aki szintén kijött, hogy végignézze a kivégzést, nem gyız csodálkozni rajtuk. - Nagyszerő, nagyszerő! Sok német áruló tanulhatna ezektıl az emberektıl! Kész öröm látni ıket! - A jóisten ezt minden bizonnyal figyelembe fogja venni -jegyzi meg a segédje, és megpróbálja lenyelni a torkát fojtogató gombócot. - Megérdemlik - bólint az ezredes, aki mélyen vallásos embernek tartja magát. A kivégzés után földet hánynak a halottakra, és az utászok elegyengetik a földet. Porta egy kavicsos mellékútra kanyarodik a Mercedesszel: a fıúton felrobbantották a hidat. 138

A háború azonban ezt az utat sem kíméli meg. Egy nagy „bumm" hallatszik, és a föld megnyílik elıttük. A Mercedes bukfencet hány, az utasok kirepülnek belıle. - És most? - motyogja sírásra görbülı szájjal Luigi. Egy széna boglya mögött fekszenek, és a Mercedes roncsait bámulják. Porta az övébe tőzi a parancsnoki zászlót. Csak ez maradt meg az autóból; még jól jöhet a ködös jövıben. - Ha én azt tudnám - sóhajt fel Kari. - Mondjátok, el fogok jutni valaha Germersheimbe, hogy elkezdjem letölteni a tíz évemet? - Minden nap, amit velünk töltesz, meghosszabbítja az életedet - csap a vállára Pici. - Miért nem maradtam enyém emberekkel? - siránkozik Luigi. - Kapnék új konyha. Olasz hadsereg nem csinál háború spaghetti carbonara nélkül. Gyalog folytatják az útjukat, zuhogó esıben. A hegyek felıl hideg légtömegek gördülnek a tájra. Mind a négyen nyomorultul érzik magukat. Lent a völgyben a Duna kanyarog szürkén és szomorúan. Valahol messze géppuskák ugatnak. Éjfél körül egy kisvárosban, egy romos, széljárta villában húzzák meg magukat. Alig hunyják le a szemüket, gyalogságiak verik fel ıket. Az egységük szállást keres. A nyulakat vezetı hadnagy az úti okmányokat követeli, de azok megsemmisültek, amikor a Mercedes kigyulladt. - Holnap átadjuk magukat a tábori csendırségnek! - közli a hadnagy. - Mi is csendırök vagyunk! - villantja elı a jelvényét Pici. Alighogy elhallgat, gépfegyverszó hallatszik, és kézigránátok robbannak a ház elıtti úton. Egy nyers hang parancsszavakat kiabál szerb nyelven. - Mozgás! - kiáltja a hadnagy. - Partizánok! - Húzzunk innen - int a társainak Porta. Angolosan távoznak a hátsó kijáraton. Alighogy elmennek, a partizánok Molotov-koktélokkal felgyújtják a villát. 139

Az úton katonai teherautók vonulnak. Felkapaszkodnak az egyikre. Már Belgrád közelében járnak, amikor repülık támadják meg a konvojt. Egy robbanás az árokba veti a teherautójukat. Picinek egy láda összezúzza a lábát, Porta vállát repesz sebesíti meg. Kari karja eltört. Derőlátóan Belgrád felé vonszolják magukat. Megsebesültek, és ez pihenıt jelent! Pici egy puskát használ mankónak. Luigi egész úton abban reménykedik, hogy Belgrádból van vasúti összeköttetés Olaszországgal. - Jobban jártál volna, ha te is megsebesülsz - mondja Porta, és segítıkészen az olaszra irányítja a géppisztolyát. - így új papí rokat kaphatnál. Ubinál támadás éri a konvoj maradványait. Luigi elıtt gránát robban, leszakítva a fél arcát és az egyik karját. Az olasznak már csak nyögdécselni van ereje, és mielıtt bármit is tehetnének, elvérzik. Egy vasúti pályaır virágoskertjében temetik el. Tolldíszes bersaglieri sisakját a sír fölé hajoló nyírfára akasztják. - Nyolc nap bıven elég lesz - közli velük egy savanyú képő orvos a 109-es számú belgrádi Reserve-Kriegs-Lazarettben. A kórteremben egy légvédelmi tüzér kaján vigyorral közli velük, hogy az elızı beteg alig egy órával ezelıtt dobta fel a talpát Porta ágyában. - Isteni szerencse! - kiált fel Porta. - Ugyanis ritkán fordul elı, hogy egymás után két ember is meghaljon ugyanabban az ágyban! - Áthúzták pirossal a papírjaimat - panaszolja egy „nyúl". A sarokban ül, és az éjjeli lámpa ernyıjén nagydolgozó legyet bámulja. - Szerintetek ki fognak végezni, ha jobban leszek? - Még szép, hogy kivégeznek - feleli egy tüzér, aki már régebb óta fekszik a kórházban. - Öncsonkításért az jár. A legtöbben itt egyébként flúgosak - fordul a tizedes Porta felé. - Ha az ellenség befektetne ide egykémet, örömmel nyugtázhatná, hogy a német hadsereg csupa lököttekbıl áll. Van például egy fickó 140

az utászoktól, aki egy kantin építésekor befalazta magát a kéménybe. Csak akkor jött rá, hogy mi történt, amikor az utolsó téglát is a helyére illesztette, és ki akart volna jönni. Ha másnap nem téved arra egy pék, hogy megnézze az új kemencét, a pasast csak füstölt hús képében hozzák le. Légkalapáccsal szabadították ki. Tizenkét napot töltött a kéményben, és teljesen be volt kattanva, amikor kiszedték onnan. Most azt akarják, hogy vallja magát dezertırnek. İ azzal érvel, hogy nem szándékosan csinálta, és mire észrevette, hogy gáz van, már megkötött a habarcs. Külön bizottság foglalkozik az esetével Berlinben. Lefényképezték a kéményt, rajzokat készítettek, sıt valaki be is bújt, hogy ellenırizze a fickó állítását. Napnál is világosabb, hogy megmozdulni se tudott, de állítják, hogy így akart dezertálni. - Pedig ha nem tudott volna kijutni a kéménybıl, akkor elég nehéz lett volna dezertálnia - állapítja meg faarccal Porta. - Mi is így gondoljuk - nevet a tüzér -, de a tábornokok más véleményen vannak. Egy csendırtiszt mindennap meglátogatja. Leül az ágya szélére, és azt ordítja egy órán át, hogy „Valld be, ember, vagy bőnhıdni fogsz! Dezertálni akartál!" - Kell nekik valaki, akit kiállíthatnak céltáblának - mondja együtt érzın Pici. - Kivégzések nélkül nem háború a háború. - Azért akadnak itt olyanok is, akik tényleg megsebesültek. Én mindkét lábamat és a fél gyomromat is elvesztettem. - Akkor nem jelent gondot jóllakni a fejadagból, mi? - irigykedik Porta. - Háborús idıkben ez nagy elıny, barátom. Na és hogy történt? - Elaludtam egy gyümölcsösben. - Ez nem hangzik túl veszélyesnek. - Pedig az, ha áthajt rajtad egy önjáró löveg! -vágja rá szomorúan a tüzér. - És nem vádoltak öncsonkítással? - kérdezi Kari. - Nem, mert kiderült, hogy a gyümölcsös területén nem lett volna szabad gyakorlatozni. Én viszont jogosan tartózkodtam ott, mert ırködni küldtek minket, és épp nem voltam szolgálat141

ban, amikor aludtam. Úgyhogy én tiszta vagyok, mint a hó, a balesetért felelıs tiszt viszont aknákat szed a keleti fronton, a sofır pedig Torgauban rothad... A B osztályon vannak a vakok és az ırültek, és most készítenek kialakítani egy külön kórtermet a süketeknek - folytatja a tizedes. - Egyelıre csak egy ilyen páciens van, és a jövı héten ıt is ki fogják végezni. Parancsmegtagadás. Tüzér volt, mint én, csak éppen elfelejtette betenni a füldugót. Az ágya mellett tartották meg a hadbírósági tárgyalást, és írásban tájékoztatták az ítéletrıl, mivelhogy nem hall. Azóta is egyfolytában sír, és bármilyen szolgálatot hajlandó lenne elvállalni, de kinek kell egy süket katona? - Ez tény - bólogat Porta. - Manapság nincs keletje a süket embernek. - Az A osztályon tartják a szimulánsokat. Minden reggel azzal kezdıdik, hogy beadnak nekik egy nagy adag hashajtót. Mindegy, hogy mi bajuk, ez jár nekik. Aztán ugyanez este is. Tegnapelıtt dobta fel a talpát kiszáradásban egy áltífuszos. Az a másik viszont, aki hülyének tetteti magát, már egy éve itt van. Ha valaki a közelébe megy, morog, mint egy kutya, és a lábszára után kap. A legérdekesebb azonban ennek a kölyöknek az esete - mutat a szomszéd ágyra. - Eltörte a nyakát, amikor priszjcickát adott elı a társainak. Nagyon belemelegedett a táncba, és a nagy ugrásnál elvesztette az egyensúlyát, és kirepült az ablakon. Letört egy zászlórudat, bukfencezett egyet a levegıben, és. talpra esett volna, ha nem állja útját egy figyelmeztetı tábla. így viszont fejre esett, és itt kötött ki. Majd nyögheti a duhajkodás terheit. Azt mondták neki, hogy a sérülése nem tekinthetı kötelességteljesítés közben elszenvedett sebesülésnek, ezért meg kell térítenie az ápolás költségeit az utolsó injekciós tőig. - Most majd legalább megtanulja, hogy jobb óvakodni azoktól az átkozott orosz táncoktól -jegyzi meg elmésen Porta. - Én a páros táncok híve vagyok. Úgy legalább van kibe kapaszkodnia az embernek. 142

- Ide kellene hívnunk az atyát, hogy könnyítsünk a leikünkön nyöszörgi egy dragonyos. - Hogy aztán tiszta lappal indítsunk! - helyesel Porta. Az ajtó kivágódik, és egy apró, szürke finn egyenruhát viselı katona csörtet be a kórterembe. A hátára vetve - vállfáról - egy vadonatúj tiszti egyenruha lóg, váll-lapján századosi rangjelzéssel. Az emberke összecsapja a sarkát, és tiszteleg. - Jussi Lamio jáger tizedes Taijalából! Tévedésbıl kerültem ide. - A lámpára akasztja a vállfát, törökülésben az asztal tetejére telepedik, és jóízően falatozni kezd. Egy nagy szelet kenyéren és egy jókora darab kolbászon csámcsog. -Járt márvalame-lyikıtök Nesszetben? - kérdezi két nyelés közt. - Levetkızni és ágyba bújni! - robog be egy nıvér a kórterembe. - Maga pedig szálljon le az asztalról, és szedje le azt az egyenruhát a lámpáról! - Azt hiszed, hogy parancsolhatsz nekem, te német kurva? gurul be az emberke. - Lamio tizedes vagyok a 3. Sissi zászlóaljból, de Kariliutóban csak isten ostoraként ismernek! Szóval ne ugass nekem, te asszonyállat, mert nem állok jót magamért. Válassz: vagy meghúzod magad a konyhában, mint minden tisztességes karéliai nı, vagy irány a szauna, hogy szórakozzunk egy kicsikét! A nıvér sem most jött le a falvédırıl. Perlekedés helyett elıkészíti az ágyakat, aztán csendben távozik. - Nesszetben egy egész zászlóaljnyi leningrádi kurvával végeztünk. Igazi démonok voltak, én mondom nektek! Nem mint ez a biliürítı szajha, aki azt képzeli magáról, hogy parancsolgathat egy finn káplárnak. Ha az asztalon akarok ülni, akkor az asztalon ülök! - Nıi katonák? - kétkedik a légvédelmis. - Az oroszoknál anélkül is ágyútöltelék lehetsz, hogy pöcs lógna a lábad közt. Azok a komcsi szukák az utolsó töltényükig géppuskáztak minket, aztán elıvették a puskatust. Két hegyivadászszázaddal üldöztük ıket, egészen Suomisalmitól. Kemény 143

menet volt. Gyakran ruccanunk át ellenséges területre. Állandó mozgásban vagyunk, hogy a ruszkik mindig érezhessék, hogy a nyakukba lihegünk. A századparancsnokunk, pogányok fia Lantiból, akit csak a nık és a halál érdekelt, és semmi más, elhatározta, hogy szerez magának néhányat a leningrádi szukákból. Azok, akik nemcsak a bibliát olvassák, és tudják, hogy mit beszélnek, azt mondják, nagyon bizsergetı dolog összefeküdni az efféle ideológiáktól főtött szajhákkal. Lehet, hogy inkább el kellett volna olvasnunk azokat a könyveket, amelyekre rágyújtottuk a könyvtárakat utunk során? Kétszer is majdnem elkaptuk j ıket. Apám, azok aztán belevaló luvnyák voltak! Szinte érezni I lehetett a levegıben az elszántságuk hevét. Bármit is ígértünk nekik, nem voltak hajlandóak feltenni a kezüket. A kapitány hangosbeszélıvel, oroszul ordított a fülükbe, hogy biztosan megértsék, de ó'k tojtak ránk. Nem is tudom, hányszor kiáltotta, hogy „sztoj". Nem vagyok könyvelı, nem számoltam, de az biztos, hogy sokszor. A kommunista ribancokat azonban az isten se tudta volna rávenni, hogy letegyék a fegyvert. Jussi egy hosszút sercint a nyitott ablak felé, és tör magának egy darab kolbászt. Közben bagót is rágcsál. - Találnak egymással? - érdeklıdik Kari. - Még szép! Különben mi a francér' rágnám, he? - A mélynövéső finn beleharap a kenyérbe. - A végén aztán elértük a tengert, és a vörös démonoknak nem volt hova menekülniük. Gondoltuk, hogy na végre, itt a nagy alkalom a kibékülésre, de tévedtünk. Pedig meghagytuk volna az életüket, hiszen jó keresztények vagyunk, már aki egyáltalán az, és különben is, kinek van kedve nıket ölni, de azok a cafkák teljesen bevadultak. Pogány indulókat kezdtek dalolni, és gyalogsági ásókkal indultak ellenünk. Szóval végül mégis kénytelenek voltunk kilyukasztani ıket, és nem ott, ahol szerettük volna. A suomik27 csöve már vörösen izzott, de nem állhattunk le, míg mindegyik olyan halott nem Finn géppisztoly zsargonneve.

144

volt, mint a halak a viborgi piacon. Aztán elszedtünk tılük mindent, ami mozdítható volt, és mondhatom, érdemes volt fáradoznunk. A kapitányunk, aki egyenes ági leszármazottja az ördögnek, még a hajukat is levágta. Azt mondta, hogy díszeket fog fonni belıle, és a háza falára akasztja ıket, hogy a leningrádi szukákra emlékeztessék. A nıvér két marcona ırmester kíséretében tér vissza. A pasasokon látszik, hogy keresik a balhét, de mielıtt még bármit is léphetnének, a finn leugrik az asztalról, a fejére csapja sísapká-ját, és harsogó hangon énekelni kezd: Hajtott minket elıre hóban és sárban a háború. Távol kedvesünktıl, anyánktól terelt a halál torkába. Az élet a lövészárokban nem is oly mókás, mint gondoltuk, hisz azért, amiért éltünk, most bármikor meghalhatunk! - Ne szólj semmit! - fordul a nıvérhez. - Leszálltam az asztalról, le fogom akasztani az egyenruhát a lámpáról, és lefekszem. De tévedés ne essék, nem azért csinálom, mert te azt mondtad, hanem azért, mert így van hozzá kedvem. - Azzal elvonul, akkurátusan felakasztja a vállfát az ágy melletti szegre, leporolja az egyenruhát, majd kifényesíti a finn sast, és tiszteleg neki. Miután imigyen teljesítette a kapitány iránti kötelességét, levetkızik, és a finn hadseregben bevett szokás szerint feltekeri az egyenruháját. - Miféle uniformis az ott? - érdeklıdik Porta. - Mint láthatod, egy finn hegyivadász kapitány egyenruhája. - Na és minek hurcolod magaddal? - kérdezi Pici. - Hiszen nem vagy százados! - Jézusom, ezek a németek aztán nagyon ostoba egy népség! Nem is értem, hogy mertetek belekezdeni egy háborúba! Még a 145

szezont se tudjátok megkülönböztetni a fazontól. Ki mondta, hogy százados vagyok? Ha valaki ilyet állított, akkor a szemébe mondom, hogy egy hazug disznó. Én tizedes vagyok a Sissi zászlóaljban, és az egyenruhát a kuusamói szabótól hoztam. Rissanen kapitánynak kellett volna egy elıkelı' bálba, de Isten bocsássa meg nekünk, még egyetlen márkát se fizettünk érte. A kapitány talán azóta is ott ül gatyában, és az új egyenruháját várja. A régit nagyon elnyőtte a kalandozásaink során, egy szál nyári ingben pedig mégse állíthat be a bálba, még ha csillagok is vannak a gallérján. Elıbb vagy utóbb csak visszakerülök, és akkor átadom neki a rám bízott egyenruhát. Elıtte azonban telefonálnom kellene. A helyzet ugyanis az, hogy Rissanen kapitány nagyon ideges természető ember. Igazság szerint még a diliházban is lakott egy darabig, ahová azért került be, mert mérgében lelıtt egy erdészt. Aztán jött ez a háború, és szükség lett jól képzett tisztekre, úgyhogy gyógyultnak, nyilvánították és kiengedték. Az ezredesnek azt tanácsolták, hogy lehetıleg ne izgassa fel. Amikor nem ideges, akkor nagyon kedves ember. Ha ti, hülye németek, nem robbantjátok ki ezt a nyamvadt háborút, akkor Rissanen kapitány már régen megkapta volna az egyenruháját, és azóta ki tudja, hány bálon vett volna részt. - Ne beszélj marhaságokat! - röhög a légvédelmi tüzér. - Hogyan lehetnénk mi, németek a hibásak azért, hogy a százados nem kapta meg az egyenruháját? - Ha már lett volna dolgod a „Nord" SS hegyi tüzér ezreddel, nem kérdeznél ekkora hülyeségeket - dobja szét kétségbeesetten a két karját Jussi. - Rám parancsoltak, hogy menjek velük. Mint hallhatjátok, jól beszélek németül, de azok a parasztok egyetlen szavamat sem értették, hiába magyaráztam nekik, hogy a kapitány egy szál gatyában ül. Ouluban kénytelen voltam hajóra szállni velük, és olyan helyekre jutottam el, ahol azelıtt még álmomban se jártam. Aztán mikor meguntak, átpasszoltak egy másik ezredhez, az meg megint egy másikhoz. Nem lehetetlen, hogy jót akartak nekem, és így szerették volna megtörni számom146

ra a háború egyhangúságát. Jártam Ssennoseróban, Kliimaswaréban, Rovaniemiben és Karunkiban, majd egy napon Hammerfestbe küldtek a 169-es türingiai gyalogoshadosztályhoz. Beszállítottak minket egy rozsdás teknıbe, és kikötıbıl ki, kikötıbe be orrvérzésig. Norvégia minden tengerparti városában kikötöttünk, olyan sok helyen, hogy már egynek se emlékszem a nevére. Aztán egy napon elfogytak a norvég városok, és akkor persze jött Svédország. Na, itt aztán egészen más emberekkel találkoztunk. Mindenki fegyverrel a kezében rohangált, és igyekezett nagyon fontosnak és nagyon félelmetesnek látszani, de inkább röhejesek voltak. Ha az ellenség látta volna ıket, megnyugodva hazatér és lefekszik aludni. Engelholmban huszonhárom emberünk tőnt el. A németek azt mondták, hogy ott mindig eltőnik néhány emberük, bármennyire is vigyázzanak reájuk. Mintha a város egyszerően elnyelné ıket. Trelleborgban kimentem sétálni, mert akkor még nem tudtam, hogy Svédországban csak annak szabad ilyet csinálni, aki odavalósi. Minden olyan idióta és faramuci abban az országban. Türelmesen állsz az út szélén, és balra nézel, hogy átkelhetsz-e - ahogyan azt otthon tanultad -, és akkor egyszer csak jön egy teherautó, és majdnem leviszi az orrodat. Pánikba esel, és ügetni kezdesz, még mindig balra tekintve, de azok az ördögök mindig arról jönnek, amerrıl a legkevésbé várnád ıket. Mikor aztán átérsz az út közepén, és értelmes ember módjára áttekered a nyakad jobb oldalra, balról kezdenek támadni, és kergetnek, mint kopó a nyulat. Na, lettem én olyan dühös, hogy önkéntelenül elırántottam a bajonettemet, és a finn hadsereg ısi csatakiáltását kezdtem ordítozni: Hug ind, nordens drenge!28 Jóformán még ki se nyitottam a szájamat, máris körülvettek a svéd fakabátok. Az egyik kivonta a kardját, és azzal próbált lefegyverezni, de velem nem lehet ilyen könnyen elbánni, de nem ám! „Elteszed, vagy a seggedbe fogom feldugni!", figyelmeztettem. „Utat Finnország szabad fiainak!" Egyre Csapjatok le, észak fiai!

147

többen és többen győltek körém, de nem tudtak letartóztatni. Nincs az a langaléta svéd, aki elbírna egy finn tizedessel, aki száznál is több pogányt küldött a másvilágra. Aztán feltőntek a német fejvadászok is, rohamsisakban és csúzlikkal felszerelve. Ekkor már vérre ment a játék, annál is inkább, mert a felmenıimet kezdték sértegetni. Egy bı félóráig tartott a csata. Patakokban folyt a vér, és egyenruha nem maradt épen. Gyönyörő nap volt. „Hála istennek", gondoltam, amikor végre visszatérhettem a hajónkra. - „Most végre visszatértek Finnországba, és te elviheted az egyenruhát Rissanen kapitánynak." De csalódnom kellett. Németországban kötöttünk ki. „Jól van", mondom magamnak, „most legalább megnézed Németországot is. Legalább lesz mit mesélned otthon, Karéliában." De ki fog hinni nekem? Azt fogják mondani, hogy én találtam ki mindent. Linnétek oly kedvesek beleírni a neveteket a zsoldkönyvembe? Tele van pecsételve. Nem szeretném, hogy ha majd egyszer visszatérek, falhoz állítsanak dezertálásért. - Kurva sok pecsétre lesz szükséged, ha azt akarod, hogy tényleg elhiggyék - nyihog Porta. - Hadd kétkedjenek - csap dühösen a pokrócra az öklével Jussi. - A kétkedés egészséges dolog. Mi lenne, ha mi is mindent készpénznek vennénk, amit a politikusok mondanak? Berlinben megismertem egy finn ırnagyot, egy magas, sovány embert, aki mindig mélyen a szemére húzva hordta a sapkáját, mintha attól félt volna, hogy felismerik, és bíróság elé állítják a bőneiért. Rossz ember volt, ezt onnan tudom, hogy sarkantyút viselt a csizmáján, pedig nem is volt dragonyos. Nem szeretem, ha valakinek sarkantyúja van, holott még biciklit se adtak a segge alá. Irtó pökhendi képe volt, és csak úgy sugárzott belıle a harci szellem. Azzal dicsekedett, hogy se perc alatt vissza tud küldeni Finnországba. A finn katonai misszió két embere értem is jött, hogy kikísérjen az állomásra és feljuttasson a vonatra. Útban az állomás felé egy kicsit szétnéztünk a belvárosban, aztán vedeltünk egyet finn módra, és becsörtettünk az állomásra. A néme148

tek nem akartak átengedni az ellenırzési ponton, de végül sikerült jobb belátásra térítenünk ıket, és a végén még fel is segítettek a vonatra. A két finn barátom vígan integetett és hurrázott, míg el nem tőntem a szemük elıl. Hogy mit csináltunk rosszul, azt nem tudom, de Helsinki helyett Belgrádban találtam magam. A sebemet is itt szereztem, ebben az átkozott városban, ahol folyton lövöldöznek az emberre minden irányból. „Hagyjátok abba, hülye állatok! Nem vagyok német! Én finn jáger tizedes vagyok, semmi közöm a nyamvadt háborútokhoz!", kiáltom nekik. De ık nem nyugszanak, míg ki nem lyuggatták a bırömet. A fejére húzza a takarót, összegömbölyödik, mint egy kutya, és a következı pillanatban már alszik is. A késıbbiek folyamán egyetlen szót sem szól senkihez. Egy reggel Portáékat kipaterolják a kórházból, és új menetlevelet nyomnak a kezükbe. Porta örül a vadonatúj dokumentumoknak. Legalább tiszta lappal indulhatnak, mondja derőlátóan. Az állomáson kiderül, hogy a vonatjuk csak késı éjszaka indul, ezért átmennek a Tri Sesirába, ahol Porta nagyvonalúan bosanszk kufét rendel. Hidegen eszik, de ettıl még nem kevésbé extravagáns az íze. Ezután felcsípnek három prostit, és felmennek a lakásukra, hogy - mint Kari mondja - megnézzék, hogyan élnek. Porta csak meztelen lányokra és egy összecsuklott konyhaszékre emlékszik az egész epizódból. - Csak egy kis nassolnivalóért jöttünk, Niko - mondja Porta az elıkelı, „Zlatni Bokal" nevő étterem szmokingos fıpincérének. Egy vonósnégyes diszkrét Strausst játszik. A levegıben drága parfümök illategyvelege terjeng. Az asztalok körül jól öltözött népek csacsognak. - Én nem vagyok Niko! - feleli hővösen a pincér. - Nem? Pedig a hasonlóság egészen elképesztı - vigyorog Porta, porosz tiszt módjára a talpán hintázva. - Nos, félrelépnél, Niko, hogy bemehessünk? 149

- Nem vagyok Niko! - vicsorít rájuk diszkréten a fıpincér. - A nevem Pometniks! Porta meghajol, és megemeli sárga kürtıkalapját. - Joseph Porta tizedes, ı pedig Creutzfeldt tizedes. Gyere ide, Pici, és ródd le tiszteletedet Monsieur Nikónak. - Hello, pajtikám - vigyorog bambán Pici, és hatalmas mancsával megropogtatja a fıpincér hófehér kezét. Pometniks vesz egy mély levegıt, és megigazítja fehér csokornyakkendıjét. - Sajnálom, M. Porta, de ez egy roppant elıkelı étterem, ahol ön minden bizonnyal nem érezné jól magát. Mellesleg telt ház van, egyetlen üres asztalunk sincs. Pici hahotázni kezd, és a tenyerével felborzolja a fıpincér olajjal lesimított haját. - Niko, Niko, te csibész! Ott van egy üres asztal két székkel. Azzal felemeli Pometnikset, hogy ı is láthassa. - Nagyszerő! - kiált fel Porta. - Akkor elvisszük ezt a széket, és máris rendben lesz minden. - A hóna alá csap egy gazdátlan széket, és céltudatosan elıreindul a süppedıs szınyegen. Pometniksnek szaladnia kell, hogy lépést tudjon tartani velük. Halkan, de csúnyán káromkodik, szerbül és németül egyaránt. - Az asztal már le van foglalva - zihálja. - Megkaphatják azt ott, a sarokban, de csak egy órára, mert utána az is foglalt lesz. - És te mikor leszel foglalt, Niko? - cirógatja meg a fıpincér állát Porta. - Pometniks! - mondja elfúló hangon a fıpincér. - Azt akarod mondani, hogy nem te vagy Niko, a hírhedt kéjgyilkos? Hihetetlen. Ez a hasonlóság egyszerően lenyőgözı! De sebaj, jó vagy te nekünk így is. - Azzal megint megcirógatja a fıpincér állát, majd a szék támlájára kanyarítja a zubbonyát, és kigombolkozik. Zajosan, két kézzel megvakargatja szırös mellkasát, és lehuppan az asztalhoz. A vendégek kezében megáll az evıeszköz, még a zenekar is kihagy egy ütemet. 150

Egy apró, egérarcú pincér iszkol elı a konyhából. Eléjük rakja a menüt, és támadásra kész ceruzával várja, hogy leadják a rendelést. - Nem kérjük az olvasnivalót, Mickey! - mondja neki Porta. Tudtommal ez nem könyvtár, vagy tévednék? - Tényleg Mickeynek hívják? - csodálkozik Pici, és egy éhes macska tekintetével végigméri az emberkét. - Nyilvánvaló, nem? - röhög Porta. - Ennek a kis fickónak nem tanácsos kórház közelébe merészkednie. Egy perc alatt elkapnák, és ketrecbe dugnák a többi kísérleti állat közé. - Mit óhajtanak az urak? - kérdezi síri hangon a pincér. - Prase - feleli arrogánsan Porta. - Sajnálom, uram, de nyárson sült malaccal nem szolgálhatok. - Egy kis gyuvics tán csak akad, egérfej! - Hogyne, uram. Csípısen kérik? - Még szép, Mickey. Csak nem gondolod, hogy főszer nélkül esszük a szerb gulyást? Elıtte azonban kérünk egy nagy tálpoddvaracot, hogy felcsigázzuk az étvágyunkat. - Savanyú káposztás csirke a gyuvics elıtt? - kérdezi megütközve a pincér. - Nem hiszem, hogy az urak bírni fogják... - Ne gondolkozz, gombolkozz! - vigyorog Pici. - Te csak hozd ki, pajtás, és bízd ide! - Legelıször is azonban hozz nekünk szilvateát, hogy eltüntessük ezt a kanálisszagot a szájunkból - rendelkezik Porta. Alig nyitja ki a pincér az elsı üveget, már üres is. - Ez a legfinomabb tea, amit valaha is ittam! - kiált fel izgatottan Pici. - Mert semmi köze a teához - tájékoztatja Porta. - Ez szesz, ha nem vetted volna észre. - Akkor meg miért hívják teának? - csodálkozik Kari. - Hogy ne hazudjanak, ha az asszonynak azt mondják, teázni voltak - magyarázza Porta. Miután a második üveget is kivégezték, Pici minden teketória nélkül a szomszéd asztalnál ülı hölgy dekoltázsára teszi a mancsát, és kibuktatja a keblét a merészen kivágott ruhából. 151

Porta fülsértı hangon valami obszcén dalt kezd énekelni. Kari elkapja a cigarettaárus lányt, és szpjetkára perdül vele. Néhány lépés után megbotlanak; a cigaretták beterítik a padlót, A fıpincér nyargal feléjük, két pincérrel és egy ajtónállóval a nyomában. - Ebbıl elég! - emeli fel a hangját. - Ez nem bordély, hanem étterem! Kifelé! - Még nem is ettünk - tiltakozik Porta. - Légy jó fiú, Niko, és szállj le rólunk. Nincs szükségünk bébicsıszre. - Kifelé, vagy hívom a tábori csendırséget! - Ne fáradj, itt vagyunk! -mutatja fel Porta felbecsülhetetlen értékő jelvényét. - Dobjátok ki ıket! - utasítja a fıpincér a portást. A férfi Pici vállára teszi széles tenyerét. - Gyerünk! Nem akarok balhét! - Verd ki a fogait! - kiáltja Porta. Felkap egy tányér savanyú káposztát a szomszéd asztalról, és a fıpincér képébe vágja. A másik válaszképpen egy üveg vörösbort dob vissza. Alig telik bele néhány másodperc, és semmi nem marad az asztalon. Pici teljes erıbıl a portás lábujjaira tapos mérföldes, vasalt sarkú csizmájával. A férfi feljajdul, és fél lábon odébb ugrál. Karit egyszerre két zöld huszáregyenruhás pincér is megrohamozza. Az exırmester felkap egy széket, és széttöri a fejükön. A cigarettaárus lány Picinek ugrik, és az arcába karmol. Pici a zenészek közé dobja, akik egész idı alatt a Kék Duna keringıt játsszák rendületlenül. Porta villát döf a fıpincér kezébe. Egy levesestál repül át a helyszínen, bárányleves fröcskölıdik szerteszét. A vendégek hahotáznak. Azt hiszik, az ı szórakoztatásukra rendezték meg a verekedést. Egy vezérırnagy olyan lelkesen röhög, hogy a mőfogsora a tányérjába pottyan a szájából. Visszavonulás közben Porta lekap két üveg sligovicát a bárpultról, és kijelenti, hogy lefoglalta ıket rendırségi laborelemzés céljából. 152

Ahogy elhaladnak a konyha mellett, egy tál gyuvicsot löknek Pici elé a tálalóablakon. Pici az égiek ajándékának tekinti az eledelt, de azért illedelmesen bedugja a fejét a nyíláson, és a szakácsnak is köszönetet mond érte. Senki nem áll az útjukba. A fıpincér örül, hogy végre megszabadul tılük. Már attól tartott, hogy a teljes berendezést ripityára törik. - Ha legközelebb erre járok, bedobok neki egy Molotov-koktélt - ígéri Porta, miközben hintóba szállnak, hogy idıben kiér jenek az állomásra. Az elsı osztályú váróterembe ülnek be, mert ott puhábbak az ülések. Közrefogják a gyuvicsot és a sligovicát, s jóízően falatozni kezdenek. - Vissza kellene mennünk, hogy szétlıjük a fejét annak a tető Nikónak! - harsogja Pici tele szájjal. - Utána meg felgyújthat nánk a portást, és végignézhetnénk, hogyan sül meg a saját zsírjá ban. Ezt kellene tennünk! Elveszítettük a tekintélyünket. Hagy tuk, hogy leszarjanak minket. Szégyent hoztunk a hazára! A vasutas, aki azért indult el feléjük, hogy kilódítsa ıket az elsı osztályú váróból, Picit hallva meggondolja magát. A vonat sötét hegyek közt pöfög át, és megállás nélkül kel át a határon. Már így is két nap késésben van. Budapest mellett meg kell állnia, mert a lámpa pirosat mutat. Kari tekintete egy durva fakeresztek és rozsdás rohamsisakok alkotta temetın akad meg. - Nyomorultak! - mondja melankolikusan. - A haza le se szarja hısi halottait. - A haza nem egyéb egy rakás dörzsölt zsidónál! -jelenti ki Porta. Egy sirály ereszkedik le az egyik keresztre. Alig telepszik meg, egy varjú máris elüldözi. Panaszosan vijjogva odébb száll. A varjú kíváncsian beles a sisak alá, tollászkodik egy sort, aztán megint a sisak alá dugja a csırét. - Látjátok, hogy skubizik? - kérdezi Porta. - A kis rohadék tudja, hogy néha fejet is találni alatta, amiben pedig kicsipeget ni való szemgolyó is akad. 153

Egy román katona a karja csonkját mutatja nekik. - Bumm, reccs, germáni - magyarázza fél kézzel-lábbal. - Malo köszönöm szépen. Dzsob tvoje maíy. Nincs hamm? A vonat begurul Budapest fıpályaudvarára. Három óráig állni fog. Az elsıbbség a csapatszállító vonatoké. A mosdatlan katonáktól bőzlı koszos restiben ebédelni próbálnak. A menü roppant ígéretes. Pikáns tyúkhúslevest választanak. Ha a menünek hinni lehet, van benne csirkehús, zeller, sárgarépa, szárított gyömbér, hagyma, szárazbab, tojás és citromkarikák. A valóságban nem egyéb egy <ányér sárgásfehér víznél, melynek felszínén még alaposabb szemügyre vétel után sem sikerül zsírt felfedezniük. A pikáns húsleves ráadásul hideg is. - Ez a leves teljesen kihőlt! - mutat Porta a tányérjára. A kétes tisztaságú szmokingfelsıt viselı pincér a levesbe dugja az ujját, hogy ellenırizze a hımérsékletét, majd mosolyogva megrázza a fejét. - Ez meleg, Herr Sóidat! - Ez hideg, Herr pincér! - feleli Porta. A pincér odahívja a szakácsot, egy tohonya pasast, aki szó nélkül kiveszi a kanalat Porta kezébıl, és belekóstol a levesébe. - Meleg! - villantja elı fekete fogait, és sarkon fordul, hogy visszahúzzon a vackába. Pici utánalép, megragadja a gallérjánál, és a levesbe nyomja a képét. - Akkor igyad meg, seggfej! A szakács iszik, mint a kisangyal, mert nem akar belefulladni a saját levesébe. A másik két tányér tartalmát a nadrágjába töltik, és néhány jóindulatú fenyegetés kíséretében belódítják a konyhaajtón. Amikor - még mindig korgó gyomorral - elhagyják a restit, a román katona csapódik hozzájuk. - Nincs hamm! - mutat kétségbeesetten a hasára. A vonat tömve van, csak az elsı osztályon van hely. Itt viszont fel tudják tenni a lábukat a szemközti ülésre, miközben a vonat többi 154

részében mozdulni se tudnak az utasok. Még a mellékhelyiségben is állnak, és csak röhögnek azokon, akik használni szeretnék. - Pisiljen ki az ablakon - javasolják. - De ha kérhetem, ne széllel szembe. Itt egy hölgy, akinek nagyon sürgıs. Nincs vala kinek gumírozott zsebe? Minden közép-európai hadsereg képviselteti magát. Félhold alakú fémjelvényt viselı tábori csendırök verekszik át magukat az eldugult folyosókon. Idınként diszkréten biccentenek néhány bırkabátos-puhakalapos úriembernek. A Gestapo mindig, mindenütt ott van. Mondj valami meggondolatlant, és leszálláskor egy súlyos kéz fog nehezedni a válladra. - Geheime Staatspolizei! És nyom nélkül eltőnt egy újabb ember. Háromezren zsúfolódtak a hosszú expresszvonatra, amely kivilágítatlanul robog át az éjszakán. Száguldó tápanyag Európa érhálózatában, úton a középpontban lüktetı tumor, Németország felé. Németország, a laktanyáival, börtöneivel, koncentrációs táboraival, kórházaival, kivégzıosztagaival és temetıivel. Egy „birodalom", melynek férfilakossága lövészárkokban, nınemő és kiskorú része pedig légópincék mélyén kuporog. A mozdonyvezetı meghúzza a kávéstermoszt. Tizennyolc órája van szolgálatban. A szabályok kimondják, hogy egy mozdonyvezetı legfeljebb nyolc órát dolgozhat, de háború van, sosincs elég mozdonyvezetı. Kollégája fáradt, gépies mozdulatokkal lapátolja a szenet a kazánba. A hálókocsiban az utasok alváshoz készülıdnek. Egy jégeralsóra vetkızött ezredes egy ırnagyi rangú titkosrendırrel társalog a sötétben. - Odesszában a teherautó platójára állítottuk ıket. Elhajtot tunk alóluk, ık meg ott maradtak lógva - nevet az ırnagy. Komikus látvány volt. Az ezredes némán bólint, és tovább nyomkodja az arcán éktelenkedı pattanást. 155

A szomszéd kocsit hangos sóhaj zaja tölti meg. Egy román olajmérnök babusgatja egy német ezredes feleségét. Az asszony Bukarestben járt, hogy meglátogassa súlyosan sebesült férjét. A mérnök belecsókol a nı nyakába, és a fenekére csúsztatja a kezét. A nı vihogva ellöki magától. A mérnök válaszképpen hátradönti a plüssel kárpitozott ülésre, és megemeli a szoknyáját. Az asszony felvihog, és széttárja a lábát. - Ne! Nem szabad! - suttogja. A férfi elkapja a derekát, és háttal az ölébe ülteti. A vonat ringatózására akcióba lendülnek. Egy vagonnal lejjebb egy német ápolónı fekszik az ülésen, derékig felhúzott szoknyával. A combjai közt egy hadnagy feje. A nıvérke a tiszt nyaka köré fonja a lábait, és hangosan zihál. A kupé túloldalán egy tengerésztiszt a bugyit hámozza lefelé egy híres bécsi orvos feleségérıl. Az asszony ujjai lázasan a férfi sliccénél kotorásznak. A szemközti ülés felıl hallható csattogás teljesen elvette az eszét. Porta épp nyélbe ütött egy üzletet egy fekete malacot illetıen, amelyet pórázon lehet vezetni, mert úgy van idomítva, mint egy kutya. Kari és Pici kockát dobál két matrózzal. A dobások közt Pici egy román lány combját simogatja. - Menj el az 'Eyn 'Oyer utcába, és keresd Csibész Albit. İ majd segíteni fog tisztességes munkát szerezni. Egy ilyen bigének kár lenne hülyére güriznie magát egy gyárban. - Na és a Gestapo mit fog szólni? - kérdezi a lány. - Tartsd távol magad tılük, és akkor semmit. Idegtépı sivítás hasít bele az éjszakába. A mozdonyvezetı elhajítja a termoszt, és megmarkolja a fékkart. A kollégája az ajtóhoz oldalaz, készen rá, hogy leugorjon a vonatról. A jégeralsós ezredes, fogkefével a kezében, idegesen fülel. Az ırnagy lepattan az emeleti ágyról, és lázasan öltözködni kezd. - Vadászbombázók! - kiáltja. - Egy perc nyugta sincs az em bernek! Most már igazán feltalálhatnák azt az átkozott csoda fegyvert! 156

í

- Mi az? - emeli fel a fejét a hadnagy lába közül az ápolónı. - Hallja ezt? - kérdezi az ezredes felesége az olajmérnöktıl. A férfi hallja, de az sem érdekli, ha az egész amerikai légierı támadásba lendült. Be akarja fejezni, amit elkezdett, és mindent el is követ, hogy ez sikerüljön. A tengerésztiszt a padlón fekszik, a doktorné lovagol. Annyira bele vannak melegedve a munkába, hogy nem látnak, nem hallanak. - Mi a fene? - mordul fel Pici. Végre sikerült leudvarolnia az alsót a falusi lányról, és most tessék! - Nem várhattak volna még vagy tíz percet, a rohadt életbe! - Távozunk! - mondja Porta, és a hóna alá veszi a malacot. Kari a padlóra veti magát, és védekezıen összekulcsolja a ke zét a tarkóján. Egy meztelen lány szalad végig sikítva a folyosón. Mögötte a szeretıje zokniban és ingben. - A német katonát be lehet mocskolni, de ı maga sohasem lesz mocskos! -jelenti ki büszkén egy vezérırnagy. Egy magyar és román tisztekbıl álló társaságnak magyaráz egy hangszige telt kocsiban. Nem hallják aJabókat29, ahogyan a nyomjelzı löve déket okádó géppuskák hangját sem. A második hullám már bombákkal támad. Gejzírként csap fel a föld a töltés mindkét oldalán. Aztán telitalálat éri a mozdonyt. A főtı kiugrik a vonatból, és berohan a közeli erdıbe. Nem ez lesz az elsı alkalom, hogy így menekült meg. Leveti magát egy mélyedésbe, és a lassuló vonatot figyeli. - Jézusom! - sipítja. - Jézusom! Gépágyú dübög. A mozdony lerohan a töltésrıl, magával rántva a szerelvényeket. A kocsik legurulnak, és egy pillanatra csend lesz. Aztán a jégeralsós ezredes tőnik elı az egyik mögül, és ordítva rohanni kezd a vonat mellett. Egy nyomjelzı csík keresztüldöfi. Hörögve, vért fröcskölve terül el, mint egy leszúrt disznó. Jabo - a Jagdbomber rövidítése, jelentése: vadászbombázó, (német)

157

Egy elszabadult vonatkerék gurul át rajta, kettéroppantva a testét. A rendır ırnagy rémülten menti az irháját. A hóna alatt egy fekete aktatáska, tele halálos ítéletekkel. Egy bombatölcsérbe esik - egy bombával együtt. Semmi nem marad belıle és a táskából. A meztelen lány egy felfordult kocsi alatt keres menedéket. A légnyomás megdobja a vagont. A fiatal, zsenge test szétfröccsen alatta. A hadnagy és az ápolónı az erdı felé rohannak. A lányon csak egy pár harisnya van, de ez most senkinek sem tőnik fel. Egyenesen beleszaladnak egy Jabo gépfegyvertüzébe. Meghalnak, mielıtt még felfoghatnák, hogy mi történt. A bécsi doktorné kirepült az ablakon, és egy éles szilánk felhasította a testét. A belei az ablakban lógnak. A tengerésztiszt nyomtalanul eltőnt. Illetve nem teljesen nyomtalanul, mert a sapkája a kupé padlóján hever. Az utasok legtöbbje az erdı és a vonat közt szétszórva hever. A bombák több vagont is eltaláltak. Csupa vér, agyvelı és zsiger a zöld fő. Ordítás és jajveszékelés hallatszik minden irányból. A vezérırnagy egy holttest fölé hajolva rókázik. Kemény fickónak tartja magát, és csakugyan az, de az elsı osztály ablakából lógó belek látványa még neki is túl sok. A hısi halál gondolata már nem is tőnik olyan vonzónak. Valamivel odébb egy SD-tiszt fekszik a főben. A tekintetét mágnesként vonzza a szemközti fa tetejére dobott nıi torzó látványa. Az asszonynak nincs karja, a lába pedig oldalra van törve, mintha egy balettmutatvány közepén lenne. Kék, tollal díszített kalapja, megmagyarázhatatlan módon, még mindig a fején van. A légnyomás vethette fel oda, gondolja a tiszt. Képtelen levenni róla a szemét, odébb menni pedig nem bír, mert egy acélcsı a földhöz szegezte. Nem érez fájdalmat. Néhány vagon a síneken maradt. A belsejükben a vágóhidak minden borzalma: dermedt vér, csontszilánkok, vöröslı húscafatok. 158

Egy katona rohan ordítva egyik kocsitól a másikig. A vállából vér spriccel. - Állatok! A szemét állatok! Látják, mit mőveltek a karom mal? - ordítja. Megbotlik, elırebukik, és nem kel fel soha többé. Egy fiatal tizedes ül egy leszakított vagonajtón, és a lábát bámulja. Csak az inak tartják egyben mindkettıt. Az alig tizenhét éves fiú kérdın megérinti elsı osztályú vaskeresztjét. Ennyit kapott cserébe elfecsérelt ifjúságáért. Mihez kezdjen most vele? Már világosodik, mire az ellenkezı irányból - vonaton - segítség érkezik. Egy hosszú szárú, fényes lovaglócsizmát viselı Oberstabsartzt tartózkodó ábrázattal, mint akinek semmi köze az egészhez, megvizsgálja az áldozatokat. Parancsokat vakkant, és a helyet hordágyakat cipelı katonák árasztják el. Elıször a sebesült német katonákat viszik el, aztán halott bajtársaikat. İket követik a német állampolgárok. Az elfoglalt területek lakosait csak ezután látják el. - A mindenit! - telepedik le Kari és Pici mellé Porta. - Ezek a bombák aztán alapos munkát végeztek! - Mit fog a kezében? - mutat Pici egy halott huszárra. Kari lehajol, és szétfeszíti az ökölbe merevedett kezet. Három kockát és egy összegyőrt százast talál benne. - Úgy látom, hatost dobott - mondja Kari. - A kazanyi Szent Szőzre! - kiált fel elismerıen Pici. - Akkor megnyerte magának a belépıt Szent Péter apánk kapuján - állapítja meg Porta. - Szerencsétlen balek. Pont akkor dobja fel a talpát, amikor három hatost dobott! - sóhajt Kari, és bánatában kitekeri egy snapszos üveg nyakát. A palackot a büfékocsi roncsai mellett találta. - A malacod hullát zabál - vigyorog Pici. - Mindig éhes a drágám - von vállat Porta. - Túl sokáig volt németek között. Két szanitécmegy el elıttük egy hordággyal. Egy halott hadnagyot cipelnek. A tisztnek leszakadt a fél lába, de megtalálták, és 159

a mellkasára tették. A töltésre menet azonban a láb legurul, és lebukdácsol a lejtın. A hosszú, fényes csizma még mindig rajta van, és szemmel láthatóan semmi baja. Sarkantyú villan a napfényben. Kari felemeli a lábat, és a hadnagy hasára teszi. - Sag'zum Abschied, leise Servus™ - énekli Porta. - Feláll a szır a hátamon, ha belegondolok, hogy ezek az emberek az elıbb még vígan keféltek - borzong meg Kari. - Egy igazi német sosem kesereg a veszteség miatt - mondja meggyızıdés nélkül Porta. Felemeli a malacot, és a hóna alá csapja. - Az igazi német valósággal él-hal azért, hogy meghalhasson. - Kurva éhes vagyok - döbben rá Pici. - Szerintetek meg fognak dobni minket valami harapnivalóval? Egy pillanatra megállnak két Blitzmadel hullája mellett. - A francba! - mérgelıdik Porta. - Nézd ezeket a combokat! A sátán tudja, hogy mit csinál, ha ezekért mővelte. - Katonai szolgálati matrac, 39/40-es méret - poénkodik Pici. Kíváncsian megemeli az egyik szoknyát. - Hő, de megugornám suttogja bizalmasan. - Megırültél? - szörnyülködik Porta. - Egyenesen a pokolba jutnál! A bokrok mögül szitkozódás és nyögdécselés hallatszik. Félrehajtják az ágakat. Egy szakaszvezetı fekszik elıttük, mellkasán egy 20 mm-es lövedék ütötte lyukkal. - Haldoklik és közben káromkodik! - mondja rosszallóan a pálinkásüveg mögül Kari. - Biztosan látta a Blitzmadeléket, és utánuk akar menni - feleli a mindig gyakorlatias Porta. Miután a terepet megtisztították az emberektıl, egy karbantartó mozdony eltávolítja a szerelvény maradványait a sínekrıl. A forgalom hamarosan helyreáll. Mondj búcsúként egy csendes szervuszt. (német)

160

Bécsben eltöltenek néhány kellemes napot. Porta szerint itt csak annak nem akad finom falat az egyágú villájára, aki még Frankensteinnél is rondább. Münchenben összefutnak Porta egyik régi ismerısével. A hegyivadászoknál szolgáló tizedes azt a napot ünnepli, amikor az anyja huszonöt évvel korábban majdnem meghalt. A malacot is meghívja egy pofa sörre. Zuhog, amikor elhagyják Münchent. A fülke nedves ruhák és izzadt testek szagától bőzlik. Karinak elfogyott a humora. Rájött, hogy már nem is olyan sietıs neki. A folyosón állnak, és a rohanó tájat bámulják. Lehangoló látvány, mindenütt romokat látni. Stuttgart elıtt várniuk kell néhány órát, mert a várost épp bombázzák. - Éljen a vidám Németország! - mondja Pici. Porta szótlanul rágcsál egy darab kenyeret. - Milyen kiváltság, hogy németnek születhettünk - sóhajtozik Kari. - Akad itt valaki, aki elhiszi, hogy imádom a hazámat, és kész vagyok feláldozni érte az életemet? - kérdezi provokatívan Porta a többi, hozzájuk hasonlóan lehangolt utastól. Pici felröhög, és odalép egy német paraszthoz, aki egy üveg snapszot szorongat a kezében. - Gondolja, hogy nemet mondanék, ha megkínálna? Az öreg morogva a kezébe nyomja az üveget. Pici alaposan meghúzza, majd odaadja Portának, az pedig Karinak. Mire visszakerül a gazdájához, már alig lötyög valami az üveg alján. A gazda szomorú ábrázattal felhajtja. Amíg még van mit. Egy hideg vasárnap délutánon megérkeznek Karlsruhéba, ahol helyiérdekő vasútra szállnak. Egy kancsal ırnagy elkéri a papírjaikat. Megvetıen végigméri Karit, aztán a malacra mutat. - Mi az? - sziszegi. - A kutyám! - feleli készségesen Porta. - De hiszen ez egy koszos disznó! - állapítja meg az ırnagy. - Nem, uram. Tiszta! - tiltakozik Porta. 161

Az ırnagy tanácstalanul megcsóválja a fejét, és pengı sarkantyúkkal elvonul. Nem sokáig ülnek a vonaton, mert kiderül, hogy a vonalat járhatatlanná tették a bombák. Kari útjának utolsó huszonöt kilométerét gyalog kell megtenniük. Szakad az esı. A malac eleinte élvezi a dolgot, aztán megunja, és torkaszakadtából visítani kezd. - Éhes! - mondja Pici. - Ha lenne egy kis lisztünk, csinálhatnánk palacsintát - nyalja végig a szája szélét Porta. - A malacok is szeretik a palacsintát. - Jézus Mária! Palacsinta! Cukorral és dzsemmel! - nyel nagyokat Pici. - Hát ha még egy kis rum is akadna! Olyan csodálatos lenne, hogy rá se merek gondolni! - Bizony, nem ártana illı módon elbúcsúztatni Karit, mielıtt beengedjük a purgatórium kapuján - helyesel Porta. - Szóval azt akarom mondani, fiúk, hogy palacsintát fogunk enni dzsemmel, cukorral és rummal, vagy ne legyen a nevem Joseph Porta! - Elég! - ordít fel Kari. - Rosszul vagyok tıletek! - Akkor is tele hassal fogunk átadni azoknak a szemeteknek! - ígéri Porta. - Ha kell, erıvel szerezzük meg! - tüzeli fel magát Pici. - Akkor majd megtudják ezek az itthon ülı, kolbászzabáló seggfejek, hogy látogatók érkeztek keletrıl! Tizenöt kilométernyi caplatás után levetik magukat az útszéli árokba. - Istenem, de fáradt vagyok - nyög fel Kari. - Ha nem látnám a lábaimat, azt hinném, hogy már régen elkoptak. - Még te panaszkodsz? - önti ki a vizet a csizmájából Porta. Neked már csak tíz kilométert kell megtenned, de nekünk? Még vár ránk a visszaút, és ki garantálja, hogy az ezredünk még mindig Korfun van? Lehet, hogy azóta egészen máshová vezényelték ıket. Mi van, ha Finnországba küldték ıket? Az embernek ilyesmiket is számításba kell vennie, ha a sereg megbízásából utazgat. - Csak azt ne! - kiált fel Pici. - Korfuból Finnországba! Nem hiszem, hogy képes lennék rá. 162

- Azokat, akiket szeret, az Úr szétküldi a szélrózsa minden irányába - motyogja Porta. - Minket aztán nagyon imádhat-vonj a le a következtetést Pici. - Keressünk valami száraz helyet - tápászkodik fel Porta. ímhol jı, angyali fényesség, Szava vigaszt nyújt, mennyei ékesség... énekli teljes hangerıvel Pici. Russheimnél a Rajna partjára keverednek. Leülnek a rakpart nedves kövére, és a hajókat nézik. - Ha el tudnánk kötni egyet - kombinál Pici -, se perc alatt lent lehetnénk Hollandiában. - Na és mi a frászt csinálnánk Hollandiában? - kérdezi gúnyosan Porta. - Ha nem tudnád, a német felszabadítók már oda is megérkeztek. - Hogy te milyen hülye vagy! - mondja reménytelenül Pici. Hát nem tudod, hogy Hollandiától csak egy köpés Anglia? A müncheni állomáson láttam egy térképet, és azt mutatta, hogy jó erıs hátszélben akár át is hugyálhatsz a túlpartra. - Az nagyszerő lenne - álmodozik Kari. - Azt mondják, Skócia nagyon gyönyörő. - Neked biztosan jó dolgod lenne ott parancsmegtagadóként - vigyorog Porta. - Nézzétek az áramlatot! - mutat Kari egy hajóra. Tényleg gyorsan sodródik. - Sebes a Rajna vize... - énekli Pici. - Hogy ne lenne! - röhög Porta. - Hiszen Németországon fut keresztül! Sondenheimben betérnek egy ódon fogadóba, melynek a tulajdonosát Porta még a germersheimi idıkbıl ismeri. A fogadós, egy idıs férfi, valósággal sugárzik az örömtıl, amikor megpillantja Portát. Amint meghallja, hogy Kari merre tart, azonnal nekilát palacsintát sütni. 163

- Magasságos ég! - mondja a konyhában a feleségének. - Ez a szerencsétlen is az erıdbe tart. Hát már sohase lesz ennek vége? Hány embert fognak még bedugni oda? Tegnap indítottak keletre egy egész zászlóaljat - tájékoztatja Portáékat, miután elkészült az elsı adag ennivaló. - Egy egykori karlsruhei ezredes is velük ment - mondja az asszony, és bánatosan beletrombitál a zsebkendıjébe. - Olyan kedves ember volt! Mindig jól bánt a katonáival. - Akkor ezért kellett betörni - állapítja meg Porta. - A haza szolgálata megkívánja, hogy olyan kemény legyél, mint a Kruppacél. Különben hogyan fogod rávenni az embereket, hogy háborúba menjenek és megöljék magukat? - Hosszú utat tettek meg? - érdeklıdik a fogadós felesége. - Mondhatni - feleli Porta. - Az istenek földjérıl jövünk. - Valóban? - mosolyog az asszony. Nem érti, hogy mire céloz Porta, de azt látja, hogy a vendégek éhesek, ezért nem firtatja tovább a dolgot. Inkább a tányérjukra tesz egy-egy hatalmas palacsintatornyot, és lekvárt mer melléjük. - Mi a helyzet a nagyvilágban? - gyújt pipára az öreg. - Romok és hullák mindenütt, de mi, németek még mindig útlevél nélkül kelhetünk át a határokon - feleli fontoskodó képpel Pici. - Bizony, szomorú világ vár ránk, ha fordul a kocka - sóhajt Porta. - Régóta szolgáltok? - kérdezik egy másik asztaltól. - Túl régóta! - feleli Porta. - Nem javult semmit a tiszthelyettesek modora? - érdeklıdik az öregasszony. - Azt hallottuk, hogy nem egyet lıttek hátba a saját katonáik. - Nem ritka ez a halálnem - ismeri el Pici. - Jól adagolt golyó a legmakacsabbat is meggyızi. - Csak a halott fıtörzs a jó fıtörzs - nevet Porta. - Másképp nem is lehet befogni a szájukat. - Szörnyő lehet a fronton - mondja tőnıdve az öregasszony. 164

- Az ember sok mindenhez hozzá tud szokni - válaszolja Porta. - Csak jó gyomor kell hozzá. - Igaz az, amit az erıdrıl mondanak? - kérdezi egy vendég. Arról, ahogyan a rabokkal bánnak? - Torgauban élı hidat kellett alkotnunk deszkákkal a hátunkon, és teherautókkal hajtottak át rajtunk - feleli komoran Pici. Az emlékek még mindig olyan élénken élnek benne, mintha tegnap történtek volna. - Uram, irgalmazz! - suttogja az öregasszony, és újabb adag palacsintát lapátol Kari tányérjára. Az éjszakát a fogadóban töltik. - Olyan régóta vagyunk úton, hogy egy nap ide vagy oda már nem számít -von vállat Porta. Másnap reggel besétálnak Germersheimbe. A falu közelében közrefogják Karit, hogy legyen valami hivatalos formája is a dolognak. Hideg szél fúj a folyó felıl, és még mindig zuhog. Mielıtt rátérnének az erıdbe vezetı meredek útra, Kari hátrafordul, hogy egy utolsó pillantást vessen a Rajnára. Egy kocsma, a „Hapsburg Udvar" áll az út mentén. Kari lefékez elıtte. - Mi lenne, ha betérnénk? Engem már elbúcsúztattatok, most én foglak elbúcsúztatni titeket. - Miért ne? - egyezik bele Porta. Kolbászt és krumplisalátát rendelnek. Mást nem is lehetne. Sör és Wildkatze kíséri az ételt. Jóllakottan folytatják tovább az útjukat. A kaputól nem messze megállnak. Sehogy sem akaródzik közelebb menni. Porta sajnálkozóan Karira mosolyog. - Szar ügy, pajtás. És csupáncsak azért, mert nem akartál lelıni néhány embert. Normális esetben éppen az ellenkezıjéért jár börtön. Sétáljunk egyet a parkban? Leülnek egy halomra a fák között. Porta elıveszi a fuvoláját. Pici is megkeresi a szájharmonikáját. Csendesen muzsikálnak, és az esıt bámulják. Porta az exırmcster vállára teszi a kezét. 165

- Fuss el, ha akarsz! Nem fogunk rád lıni, és nem fogjukjelenteni, míg biztonságba nem kerültél. - Hogy ti kerüljetek börtönbe helyettem? - Sose félts minket! - legyint Pici. - Mi már ismerjük a dörgést. - Nem jutnék messzire. A fejvadászok elkapnának. - Menj Hollandiába -javasolja Pici. - Átúszol Angliába, és szabad vagy. - Nem lehet átúszni Angliába - tiltakozik Kari. - Mégis vannak, akik megcsinálták - mondj a bizakodóan Pici. - Csak egy kis szerencse kell hozzá. - Ha olyan szerencsés lennék, akkor nem Németországban születtem volna - sóhajt Kari. - A szerencsén múlik minden - köp bele az esıbe Pici. - Szeretném megköszönni, hogy olyan rendesek voltatok velem. Nem gondoltam komolyan, amikor úgy rátok förmedtem. - Jól elvoltunk, nem igaz? - vigyorog Pici. - De még mennyire - feleli szomorú mosollyal Kari. - De talán jobb lett volna, ha hamarabb ide kerülök. Most még fájdalmasabb a bevonulás. - Hamar hozzá fogsz szokni - vigasztalja Porta. - Húzd meg magad, és túl fogod élni. Tedd azt, amit mondanak, és sose kérdezz! - Akármilyen dörzsölt legyél is, nem szúrhatsz ki velük - bólogat Pici. - Nálam nagyobb szarházit nehéz találni, de engem is betörtek két hónap alatt. Azóta is felvágnak vele! - Betörtek, de nem törtek meg! - tapogatja meg Pici vaskos bicepszét Kari. - Azt a szívességet senkinek sem teszem meg! - kiáltja Pici. Inkább meghalok! Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy semmi értelme ész nélkül pofáznom. Megtettem, amit meg kellett, és ık békén hagytak. Már nem jelentett nekik szórakozást, hogy rugdoshatnak. Neked is ezt javaslom. - Köszönöm a jó tanácsot-bólint Kari. -Nem fogom elfelejteni. 166

- Én fizetek! -jelenti ki Porta. - Wildkatze! Visszamennek a „Hapsburg Udvar"-ba, és felhajtanak néhány vadmacskát. - Essünk túl rajta - szánja el magát Kari. - Most már sokkal bátrabbnak érzem magam. Megigazítják a felszerelésüket, és ellenırzik egymást. Egy hajdani ırmester, aki már túl öreg ahhoz, hogy Hitlert szolgálja, egyenként végigmustrálja ıket, és elégedetten bólint. - Most már nyugodtan bemehettek. Tökéletesebbek vagytok, mint a rajzok a tankönyvben! A vállukra lendítik a géppisztolyt, és közrefogják Karit. - Ha összefutok Démon Heinrichhel, kiloccsantom a híg szart a fejébıl! - fogadkozik Pici. - Ne tedd - tanácsolja a császár ırmestere. - Várj vele, míg véget ér a háború. A zőrzavarban majd kedvedre elintézheted. - Akkor majd kihúzom a pilácsait a seggén, és a füleibe gyömöszölöm ıket! - vérengzik szóbelileg Pici. - Csendesebben - kéri Kari. - Ez a tíz év bıven elég lesz nekem. A vendégek az ajtóból integetnek nekik. Az ırség parancsnoka, egy ırmester jéghideg pillantásokkal méregeti ıket. Mintha egy másik világba léptek volna át. Egy néma, fagyos világba. Itt nincsenek emberek. Itt csak gépek vannak. - Vigyék az elítéltet az irodába! -veti oda az ırmester. Atmasíroznak az udvaron. A rácsos kapu bezárul mögöttük. Az elítéltek körbe-körbe szaladgálnak. A kör közepén egy ırmester áll, fényesen ragyogó csizmában és bırszerelvényben. A pisztolytáskája ki van gombolva. A kezében egy hosszú gumibotot lóbál. Résnyire szőkült szemmel figyeli, ki követ el hibát a gyakorlat során. Az A blokk felıl kulcscsörgés hallatszik. Acél csikorog, vasajtók döndülnek. Síp hasít a levegıbe, parancsszavak pattognak. A B blokk elıtt gyakorlatoznak. Futólépésben köröznek, hátukon homokzsákokkal. Három férfi fekszik az udvar közepén. Az 167

egyik egy megtört ezredes. Erıtlenül köhög, úgy néz ki, mint aki a halálán van. A törzsırmester oldalba rúgja. - Nyámnyila vénember! Az ezredes meghal. Az irodában Démon Heinrichet, vagyis Heinrich Lochte fıtörzsırmestert találják. Kari kiüríti a zsebeit, és átadja a felszerelését. Szakavatott kezek megmotozzák. Néhány papírt kell aláírnia. Két jól megtermett szakaszvezetı toppan be. Démon Heinrich az elítélt felé int a kezével, és mielıtt még Porta vagy Pici felfoghatná, hogy mi történik, a börtön máris elnyelte Karit. A bekötıút végén megállnak, és visszanéznek az erıdre. Szürkén, komoran magaslik a szakadó esıben. - Még jó, hogy elfelé megyünk- hajtja fel fázósan a gallérját Pici. - Szegény Kari, szerencsétlen flótás - sóhajtozik Porta. - Dutyiba vágták, mert nem ölt. Miféle ország ez? - Ja. És olyan gazemberek ırzik, mint Démon Heinrich, akiknek pedig ugyancsak van vaj a fejükön! - teszi hozzá Pici. Karlsruhéig utászok viszik ıket teherautón. Münchenben hirtelen eszükbe jut a malac. Nem látták azóta, hogy betértek a „Hapsburg Udvar"-ba. Elıbb vissza akarnak menni érte, de végül belátják, hogy túl kockázatos lenne. Budapesten három napig feltartóztatják ıket, mert hiányzik egy pecsétjük a menetlevélbıl. Belgrádban ellátogatnak a kórházba, hogy dumáljanak egyet, de csupa ismeretlen arcot találnak. Nis mellett partizánokkal keverednek tőzharcba. Szaloniki és Athén közt felrobbantják a vonatjukat. Athénban a vasúti ügyeletes fejcsóválva lapozgatja végig a papírjaikat. - Szétnéztünk, mi? Úgy látom, nemcsak kíséret volt itt, ha nem kísértés is bıven. Mozgás, fiúk, hosszú út áll még maguk elıtt. - Kiállít nekik egy új menetlevelet, és vigyorogva a kezük be nyomja. 168

- Breszt-Litovszk! - kiált fel döbbenten Porta. - Az ezredüket Oroszországba vezényelték - kuncog az ırmester. - De gond egy szál se, fiúk. Ha ilyen tempóban utaznak, régen vége lesz a háborúnak, mire odaérnek. Irány tehát megint észak. Prága, Berlin, majd Varsó, ahol letartóztatják ıket, mert Pici ellop egy tyúkot, amely pechjükre egy ezredes tulajdona. Breszt-Litovszkból tévedésbıl Rigába küldik ıket. Persze senki nem akarja elhinni, hogy tévedés történt, ezért megint letartóztatják ıket. Néhány nap után szabadon engedik és Minszk térségébe küldik ıket. - Ha onnan is elküldenek - fortyog Pici -, akkor átmegyek az ellenséghez. Vissza akarok jutni a háborúba, hogy végre pihen hessek egy kicsikét. Egy reggel egy hosszú, sáros úthoz érnek. Tankok és ágyúk gurulnak el mellettük, összecsapva már így is csupa sár egyenruhájukat. A távolból a front morajlása hallatszik. Az út utolsó szakaszát motorbiciklin teszik meg. Végre „hazatértek". - Látom, még élnek - állapítja meg Hinka ezredes. Meglepettnek látszik. Már azt hitte, sose látja viszont ıket. - Hogy mennek otthon a dolgok? - Vesztésre állunk, uram - feleli Porta. - Az ellenség nagyon bekeményített. - Herr Oberst - vigyorog bárgyún Pici -, engedelmével jelentem, az ellenség végre megtanulta, hogyan kell igazi német alapossággal dolgozni!

„Az önök feladata az, hogy végrehajtsák az utasításaimat, és nem az, hogy megvitassák ıket. Térjenek vissza a munkához, uraim, és ne ártsák bele magukat a politikába." Hitler a tábornokainak, 1937 októbere - Ha nincs velünk az ezredes, senki nem jut ki élve. Lıttek min denre, ami mozgott, még a vakvezetı kutyákra is - magyarázza egy bekötözött szemő tizedes. -A századok létszáma tizenöt-húsz fıre csappant, minden lángokban állt. Több mint ötszáz sebesült volt csak a gyárban. Sokan öngyilkosok lettek: ráfeküdtek a futósza lagra, és levetették magukat a magasból. Nem volt kétséges, hogy mi vár rájuk, ha orosz kezek közé kendnek. - Na és te hogy jutottál ki? - kérdezi valaki az ágy körül állók közül. - Az ezredesnek köszönhetıen. Két lehetıségünk volt: ostoba módon meghalni, vagy visszavonulni, még ha ezt késıbb szabotázsnak nyilvánítják is. Azután történt ez, hogy az ezredes mindkét fiát elvesztette. Mindketten századparancsnokok voltak, hadnagyi rangban. A sebesülteket is magunkkal vittük. Szánokra pakoltuk ıket, és irány a hóvihar. Sokan meghaltak útközben. Folyamatosan támadtak minket kisebb-nagyobb, portyázó sítalpas egységek, de védekeztünk, ahogy tudtunk. Az ágyúinkat sajnos kénytelenek voltunk hátrahagyni, hogy a sebesülteket szállítani tudjuk. Persze elıtte mindet hatástalanítottuk. - Tudod te, hogy mit beszélsz, ember?!-förmed rá egy ırmester. - Tönkretettétek a saját tüzérségeteket? Szép kis vezetés, mondha tom! 170

- Te nem voltál ott, pajtás. Beszélni könnyő. Állandó rajtaütések, fagy és hóvihar! Te biztosan imádtad volna, cimbora! - Kit nevezel te cimborának? - bömböli az ırmester. - Egy tiszthelyettessel van dolgod, fiacskám! - Honnan tudhattam volna? A jég megvakított, mindkét szememet elvesztettem. Nekem te csak egy hang vagy. - Akár vak vagy, akár nem, még mindig katona vagy, tizedes! kiabálja paprikavörös arccal az ırmester. -Ahhoz, hogy gyönyörően vigyázzba vágd magad, még nem kell látnod. Gyerünk, pattanj fürgén, vagy parancsmegtagadással foglak vádolni! Jól van! Kérem a zsoldkönyvedet! A vak tizedes odaadja, az ırmester pedig lelkiismeretesen feljegyzi az adatait a noteszébe. A körülöttük állók csendesen zúgolódnak. - Pofa be mindenki - ordítja az ırmester-, vagy ti is megbánjátok! - Harciasan kimasíroz a tábori kórházból. - Na és mi lett az ezredessel? - kérdezi egy utász, akinek mindkét lábát amputálni kellett. - Az áttörésünk másnapján jött a GEFEPO-tól egy hadnagy, és elvitte. Két nappal késıbb elítélték. Az egész ezred kiállt mellette, és a hadosztályparancsnokunk is pártját fogta, másnap mégis kivégezték. Tudjátok... Szabotálta a Führerparancsait. - A rohadékok! - hallatszik a sarokból. Senki nem osztja az ırmester véleményét.

DARDZSILINGI TEA

AMINT LEVÁLTANAK MINKET, visszavonulunk a kunyhókba, és aléltan elterülünk. A századnak a „Koponyahegyet" kellett volna tartania, de a század már nem létezik. A bajtársaink java része tömegsírokban fekszik. A szerencsésebbek kórházban vannak. A Koponyahegy rászolgált a nevére. Egyikünkben se maradt annyi energia, hogy elmenjünk a fejadagokért. Csak egyvalamire tudunk gondolni: aludni és elfelejteni az elmúlt tíz nap borzalmait. Bebotorkálunk a málló falú parasztkunyhókba, és alig helyezzük magunkat vízszintbe, már alszunk is. A sereg nyers realitása hamar visszaránt minket a valóságba. Az új Spiessünk31, Blatz fıtörzsırmester létszámellenırzést kíván tartani. Még mindig azt hiszi, hogy a neuruppini tiszthelyettes-képzıben van ideiglenes századparancsnokunk, von Pader százados biztonságot jelentı társaságában. Morgolódva, gyilkos gondolatokkal a fejünkben, kitámolygunk a fıtérre. - Hol vannak a többiek? - ordítja ingerülten Blatz. - Elmentek virágot szedni - vigyorog Bemer szakaszvezetı. -Alulról! - Jelentést kérek! Elesettek száma, sebesültek száma! - 125 halott, 19 eltőnt, 42 sebesült, uram! - ordítja merev vigyázzban Papa. Blatz elfehéredik, de gyorsan összekapja magát. Nem hiába hívták a Neuruppin rémének. Körbefuttat minket a határban, " A fıtörzsırmesterek gúnyneve a német katonai szlengben. Szó szerinti jelentése: karó. (német)

172

hogy visszatérjen belénk az élet, magyarázza kárörvendı vigyorral. Nem nyugszik, míg ketten ki nem dılnek. - Ki fogom nyírni a rohadékot - ígéri fogcsikorgatva Gregor. - Nem, pajtás! A megtiszteltetés az enyém! - nevet Porta, de hangjában nyoma sincs vidámságnak. - Én addig is elszórakozok vele egy kicsit - mondja Pici, és a többiek rémületére elordítja magát: - Szá-ázad, állj! - Ki volt az? - kérdezi lila fejjel Blatz. - Biztosan a koboldok - feleli Pici. Blatz habzó szájjal odarohan, és Pici orrának nyomja az orrát. - Maga! Mi a neve? - Az enyém? - kérdezi idióta képpel Pici, és magára bök. - Maga hülye? - vesz vissza a hangerıbıl Blatz. - Uram, fıtörzsırmester úr - feleli tanyasi akcentussal Pici -, jelentem, uram, a doktorok asszondják, hogy visszamaradott vagyok. - A nevét kérdeztem! - Én azt hittem, uram, hogy a fıtörzsırmester úr arra kíváncsi, hogy hülye vagyok-e, uram. - Majd én megtanítlak kesztyőbe dudálni! - fröcsögi Blatz. - Az jó lesz, uram. A doktorok asszondják, hogy jót tenne nékem, ha mennél többet tanúnék. - Az erdıbe! Szaporán, ember! - bömböli magánkívül Blatz. Pici boldog vigyorral a képén az erdı felé trappol. - Futólépés, ember! Futólépés! -visítja Blatz. Pici megáll, és a füléhez teszi a kezét, mintha nem hallaná jól. - Futás! - ordítja Blatz. Pici visszaüget a századhoz. - Hátra arc! Elıre in-dulj! Az erdıbe! - Pici továbbra is feléje tart. - Állj! - parancsolja Blatz. - Hasra! Húsz fekvıtámasz! Vigyázz! Térdhajlítás! Tisztelegj! A végére már ı sem tudja, hogy mit akar. Dıl az arcáról a verejték; úgy néz ki, mint egy esı által megrongált homokszobor. Pici a földön fekszik, mintha a „hasra" lett volna az utolsó parancs, amit még értett. Felkönyököl, és jóindulatúan aSpiessre néz. 173

- Bocsánat, uram, fıtörzsırmester úr, de nem tudom ilyen gyorsan követni a parancsokat a fejemmel. Amikor a kiképzésre jártam, asszonták nékem, hogy a parancsnak tisztának és érthetı nek kell lenni. Ez van benne a könyvben, asszonták. Mármost én nem tudok egyszerre ennyi parancsot felfogni, uram, fıtörzs ırmester úr, merhogy visszamaradott vagyok, és ezer' arra kell kérnem a fıtörzsırmester urat, hogy legyen olyan jó, és mondja meg nékem, hogy mit akar éntılem. Blatz szó nélkül hátraarcot csinál, és beviharzik a századparancsnok irodájába. Pár perccel késıbb von Paderrel jön elı. - Mit csinál a földön? - néz csípıre tett kézzel Picire a százados. - Uram, százados úr, jelentem, a parancsnak engedelmeskedem - feleli Pici. - Álljon fel, ember! Pici lassú, reszketeg mozdulatokkal, a karabélyát használva mankónak, feltápászkodik. Von Padért elönti a méreg. - Határozatlan idıre szobafogságra ítélem! - közli Picivel. - Miért, uram, ha szabad kérdeznem? - csodálkozik Pici. - Disznó! - csúszik ki von Pader száján. A százados most már nemcsak Picire, hanem Blatzra is dühös, mert mindketten hibásak azért, hogy ennyi ember elıtt elvesztette az önuralmát. Márpedig egy porosz tisztnek mindenekelıtt önmagán kell uralkodnia. - Hogy is van akkor ez, uram, százados úr? Letartóztat egy magamféle disznót, mer' az, ami? De ha ez így megy tovább, akkor hamarosan minden német katona a dutyiban fog ülni, mer' mindegyik disznó, nem igaz? - Teljesen elment az esze, ember? - hördül fel von Pader. Azt akarja mondani, hogy maga szerint minden német katona disznó? - Jelentem, uram, százados úr, a szállásmesterünk, Herr Sauer asszonta, hogy mi mind az utolsó szálig rohadék sündisznók vagyunk. Müller doktor úr pedig asszonta, hogy az egész bagázs nem egyéb szimuláns disznók gyülevész hadánál. 174

- Vi-gyázz! - vonítja torz arccal von Pader. - Elıre in-dulj! Futólé-pés! Irány az erdı! Pici futni kezd, mint akit puskából lıttek ki. Senki nem mondhatja róla, hogy nem engedelmeskedik a parancsnak. Az erdıhöz érve nekirohan egy fának, és mivel nem kapott rá utasítást, hogy megkerülje, helyben járással folytatja. - Kerülje meg a fát! - toporzékol von Pader, félretéve porosz tiszti méltóságát. - Elıre in-dulj! Kerülje meg a fákat! Kerüljön meg minden fát! Mintha az ördög bújt volna Picibe. Felrohan a dombtetıre, eltőnik a mögötte rejlı völgyben, aztán megjelenik egy másik domb tetején. Közben szófogadóan ide-oda cikázik a fák közt, és egyszer sem néz hátra. - Állj! Állj! - üvölti von Pader, de Pici túl messze van ahhoz, hogy hallja ezt. Még egyszer látjuk feltőnni egy dombtetın, az tán végleg eltőnik. - Ha visszatér, kötözzék meg, és zárják egy cellába, míg a tábori csendırség érte nem jön! Visszavonulunk a kunyhókba. Picinek még mindig nincs nyoma. Porta szerint dezertált, és ezzel a sebességgel estére már Berlinben lesz. Von Pader százados egy kisebb novellát ír az 5. századról, és persze Picirıl. Hinka ezredes érdeklıdve olvassa. Már értesült - más forrásokból - Pici egyszemélyes rodeóshow-járól. A százados kiejti a monoklit a szemébıl, amikor meghallja az ezredest a telefonban. - Mi a fenét képzel, von Pader? Teljes felszerelésben gyakorlatoztatja a századát, amikor én szigorúan pihenıt parancsoltam nekik? A frontról visszatérı katonát pihenés illeti meg, ha nem tudná! Pihenés, érti? - Az ezredes olyan erıvel vágja le a kagylót, hogy von Pader majdnem megsüketül. - Még nem ismernek azok a csirkefogók, de majd megismernek! - dúl-fúl a vérig sértett százados. - Küldjük el a vádiratot az ezrednek, uram? - kérdezi ostobán Blatz. 175

- Soha többé nem akarok hallani arról az emberrıl, érti? visítja von Pader, és apró cafatokra tépi a papírt. - Számomra nem létezik többé! Ki ne merje ejteni a nevét a jelenlétemben! Blatz végigdúlja a századot. Kártyacsatákat zavar meg, illegálisan szerzett ellátmányt koboz el, lıszer-felhasználási jelentést követel a szakaszvezetıktıl, és büntetéseket osztogat boldogboldogtalannak. Késı délután rekedten, kimerülten támolyog be a századirodába, de úgy gondolja, hogy megérte: végre ráncba szedte az 5. századot. - Puhány, szarházi banda! - mondja megvetıen az írnoknak. - De én majd megtanítom nekik, hogy kicsoda Blatz fıtörzsır mester! Megjöttek már azok a leltárjegyzékek Wolf fıgépésztıl? Az írnok nyel egy nagyot. Jól ismeri Wolfot, érzi, hogy ebbıl balhé lesz. - A listák! Megjöttek már? - vakkantja Blatz. - Nem, fıtörzsırmester úr, és attól tartok, nem is fognak. Wolf azt üzeni, hogy... Nos... Azt üzeni, hogy kapja be, uram. - Az az ember megırült? - hördül fel Blatz. Nem akar hinni a fülének. Az írnok vállat von. Nem akar ujjat húzni Wolffal. Blatz átviharzik a raktárba. Ez már fegyelmi ügy. Wolf a hintaszékében ülve fogadja. A lába az asztalon. Hanyagul rágyújt egy szivarra, de Blatzot sem füstölnivalóval, sem hellyel nem kínálja. A fıtörzsırmester dühösen ráront, de mielıtt még áthajolna az asztalon, lefékez, és hátrahıköl. Két vicsorgó németjuhász morog rá fenyegetıen Wolf két oldaláról. - Mit képzel maga? - kérdezi a sértıdöttségtıl remegve Blatz. - Hol van a leltár, amit kértem magától? Nem tudja, hogy ki a fıtörzsırmester ebben a században? Wolf ocsmányul felröhög, és Blatz felé bök egy kozák szablyával. - Húzd el a beled, és tartsd távol magad az ügyeimtıl! 176

- Ezt még megkeserülöd! - Na léc, mielıtt még rád eresztem a kutyáimat! - mutat az ajtóra Wolf. Blatz szitkozódva, bosszút forralva vágtat végig a poros falusi utcán. A századparancsnok háza mellé érve zajos éneklésre lesz figyelmes. Óvatosan kiles az épület sarka mögül, és Picit pillantja meg a kertben. Egy répaágyásban fekszik, és mély átéléssel énekel: Kis galambom, az élet oly szép, Ha veled itt komplett a kép, S míg szerelmünk teljes és ép, A képbe más senki, ó, senki be nem lép. Itt fekszem a hóban és emészt a fagy... Blatz csendben elhátrál, és le akar lépni, de von Pader észreveszi az ablakból, és magához inti. Nincs mit tenni, be kell mennie. - Távolítsa el azt a vonító idiótát, Blatz! - mondja türelmetlenül a százados. - És ha nem boldogul vele, lıje le! - De százados úr... - Ez parancs! Tüntesse el innen azt a bohócot! - visítja von Pader. Blatz akkorát sóhajt, mint egy akasztásra váró halálraítélt. Bizonytalan léptekkel elindul, hogy fellépjen Pici ellen. A százados egy üveg konyakkal felfegyverkezve figyeli a függöny mögül. Megtörni és eltaposni egy katonát - eddig ez nem jelentett nagyobb gondot számára, mint lecsapni egy legyet. Jól meghúzza az üveget. Egy kis szerencsével hamarosan visszatérhet Berlinbe, és akkor majd megtudják ezek a mocskos frontszolgálatosok, hogy kivel húztak ujjat. Kiles a függöny mögül, és elégedetten konstatálja, hogy Blatz akcióba lépett. Ha valaki le tudja törni egy nagy pofájú katona szarvát, akkor az Blatz fıtörzsırmester, a „Csonttörı", a tiszthelyettesképzık réme. Von Pader rekedten felnevet, megint szájon csókolja a konyakosüveget, és türelmetlenül fel-alá kezd járkálni a körülmények177

hez képest pazar berendezéső szobában. Végtére is egy kékvérő német tisztnek jár, ami jár. A ház tulajdonosát természetesen kilakoltatták - egy földbe vájt lyukban keresett menedéket. Von Pader báró képtelen volna odáig süllyedni, hogy egy untermenschcséi lakjon egy fedél alatt. Még elkapna valami undorító fertızést. A beköltözését követıen egyszer rá is lıtt az asszonyra, amikor az kárálni kezdett holmi fazekak meg cserépedények miatt. Mi a fenét akart kezdeni azokkal ott, a föld alatt? Állítólag az egyik lövés eltalálta, de a báró nem hagyta, hogy a szanitéc ellássa. Egy német egészségügyi katona ne érintsen meg egy alacsonyabb rendőt! Nem azért kapták a drága kiképzést, hogy ezeket ápolják. Az ember soha ne legyen kedves egy oroszhoz. Könnyen elszemtelenednek, akárcsak a négerek. Inkább korbácsot nekik, mint amazoknak, és néha egykét kivégzést, már csak a miheztartás végett is. Von Pader határtalanul élvezi ezeket a dolgokat, Hinka azonban minduntalan beleköp a levesébe. Az ezredes azt követeli, hogy az untermenschekkel ugyanúgy bánjanak, mint a németekkel. De sebaj, hamarosan ennek is vége lesz. Ha ı Berlinbe kerül, fogadkozik von Pader, akkor Hinka is követni fogja, egyenesen az Admiral Schröder Strasséra, az a vereségpárti szabotır! Pici még hangosabban énekel a répaágyásban. Blatz fıtörzsırmester felszívódott. Von Pader dacosan összeszorítja az ajkait. Fogja a géppisztolyt, és óvatosan félrehúzza a függönyt. Ugyanebben a pillanatban üveg csörömpöl, és egy kézigránát pottyan a szobába. A százados rémülten felordít, és hasra vágja magát. Pici rohan be, lövésre tartott géppisztollyal. Megáll a szoba közepén, a padlón fekvı századparancsnokra néz, aztán a púdert okádó kézigránátra siklik a tekintete. Lehajol, két ujjal felcsípi, és kihajítja a nyitott ajtón. Von Pader feltápászkodik, leporolja palaszürke egyenruháját, és tüntetıen hátat fordít neki. Pici az ı számára nem is létezik. 178

Picit ez a legkevésbé sem zavarja. Vidáman fecseg gyakorlógránátokról, partizánokról és a keleti front megannyi furcsaságáról. - Herr Hauptmann, uram, az is lehet, hogy csak bizonyos tisz tek akarnak gúnyt őzni magából! Mármost mit szólna ahhoz, ha én keresnék valahol egy döglött pocot, egy jó büdösét, és odalök ném közéjük? Úgy hajigáljanak máskor gyakorlógránátokat a százados úrra! Inkább fognák pártját egy ilyen zöldfülő front szolgálatosnak, mint maga! Von Pader ökölbe szorított kézzel hallgatja. A keze az asztallap és a pisztolytáska között mgázik. Lıje le ezt a disznót, és mondja azt, hogy önvédelem volt? Végül úgy dönt, nem ér annyit az egész. Porta és Wolf egy hatalmas asztal két oldalán ülnek, és négy teherautóról, valamint néhány láda konzervrıl tárgyalnak. Wolf egy malac fejében vájkál, Porta pedig „szendvicset" készít magának. Elıször is megkeni a kenyeret jó vastagon libazsírral, aztán sonkát helyez rá, majd kolbászkarikákat, meg minden egyebet, ami kéznél van, és végezetül az egészet leönti egresbıl fızött lekvárral. Az elkészült gasztronómiai remekmővet egy darabban a szájába gyömöszöli, és hısies küszködéssel nyelhetı péppé darálja. - Remélem, megfulladsz! - mondja vidáman Wolf. Porta azonban legyőri a teniszlabda nagyságú gombócot, és már nyúl is egy sült csirkéért, amit egy egész üvegnyi dzsemmel tesz síkosabbá. - Ne reménykedj, Wolf - mondja csirkehússal teli pofával. Képes lennék egy egész disznót szıröstül-bıröstül lenyelni, egész nap hallgatni, ahogy a belemben röfög, és végül kiszarni egy alomnyi szopós malac formájában. - Nem lepne meg - dünnyögi mogorván Wolf. A szájába hány egy halom savanyú káposztát. Kell a csülökre. - Csak ne felejtsd el, hogy az én kajámat tömöd a fejedbe, és nem emlékezem, hogy meghívtalak volna! 179

Porta egy nevetés erejéig pihenıt engedélyez az állkapcsának - Meg van bocsátva, Wolf, de a helyzet az, hogy engem nem kell meghívni. Minek? Jövök én hívatlanul is, és mindig vacsorá hoz vagyok öltözve! Csendben zabálnak egy ideig, és közben számítóan egymást méregetik. Csak a csirkecsontok roppanását és az étel után legurított bor csobogását hallani. Wolf, akinek volt gyerekszobája, pohárból iszik, Porta azonban az üveget részesíti elınyben. Wolfnak saját étkészlete van, Portának mindegy, hogy mibıl eszik, csak legyen mit, és legyen belıle elég. - Mi lenne, ha megosztoznánk a fején? - helyezi Porta a ma lac feje búbjára a kést. Wolf morog valami „szar"-ral végzıdıt, amit Porta igennek értelmez. Kettévágja a fejet, a malac szájába dugott paradicsommal együtt, és maga elé húzza a nagyobbik felét. Csámcsogva, szürcsölve lefetyeli a belsıségeket. Wolf győlölettıl izzó szemmel figyeli. - Mondd csak, fiam, te sose jársz kantinba? - Már hogyne járnék? - mosolyog üdvözülten Porta. - Ott is kaja van, nem? Hátradılnek a székeikben. Két elégedett böfögés hatja át a levegıt. Porta leveszi a csizmáját és a zokniját, és az asztalra teszi ıket. Fojtogató szag telíti meg pillanatok alatt a helyiséget. Porta közben fél szemmel Wolfot figyeli, aki a rövid pihenı után egy hatalmas adag véres hurkát készül megostromolni késsel és villával. Porta a lábával közelebb löki hozzá a zoknit, aztán jólesıen megtornáztatja a lábujjait, felszabadítva a lerakódott szagmolekulákat. Wolf faarccal almaszószt tölt a hurkára. Porta pedikőrözni kezdi a lábát. Csak úgy süvítenek a koszos körömdarabkák Wolf feje körül. A kutyák vinnyogva, nagyokat tüsszögve hátrálnak. Porta zoknija túl sok érzékeny orruknak. 180

- Mi ez a bőz? - néz fel a hurkából Wolf. - Bőz? - kérdezi szemtelenül Porta. - Engem egyáltalán nem lep meg, hogy a te jelenlétedben bőz van. - Na vegyél vissza a tempóból, kisapám - morog fenyegetıen Wolf. - Ne felejtsd el, hogy ki itt a törzsırmester, és ne felejtsd el, kit tüntettek ki az ezüstkereszttel. Tüntesd el azokat a rothadó zoknikat az asztalról, ember! Hogy képzeled ezt, he? A villája nyelével lefricskázza ıket az asztalról. A zoknik a kutyák elıtt landolnak; az állatok vinnyogva odébb ugranak. - Tudok szerezni három traktort - mondja hosszas hallgatás után Porta. - Lánctalpasok. - Miféle traktorok? - Elsı osztályúak. Még nem tette ıket tönkre a szovjet üzemanyag. Az amerikaiak ajándéka Sztálin bácsinak. - Milyen gyártmány? - Wolf a zsírt mártogatja egy darab ukrán parasztkenyérrel. - Ha Ford, akkor nem érdekel. Tito akkor győlölte meg a kapitalistákat, amikor azok Ford traktorokat küldtek neki. így akartak bosszút állni Európán, amiért minden fekete bárányt nekik passzolunk át. Porta kiöblíti a száját egy fél üveg krími pezsgıvel - amivel persze senki sem kínálta meg. - Ki beszélt itt Fordról? Ezek Caterpillarok, ember! Na, ehhez mit szólsz? - Hazudsz - feleli Wolf, megszegve a vásárlás legfıbb szabályát, amely kimondja, hogy soha nem szabad érdeklıdést mutatni az áru iránt. Porta kinyit egy vagdalthús-konzervet, és arcátlanul belapátolja a bajonettjével. - Na és hol tartod azokat a Caterpillarokat? Porta nem sieti el a választ. Elıbb kitakarítja a konzervet, és élvezi, hogy Wolf majd meghal a kíváncsiságtól. - Még nincsenek meg. Csak tudom, hogy hol vannak. - Akkor meg minek rabolod az idımet? - mordulrtWolf. Hogy akarsz eladni valamit, ami még nem is a tiéd? 181

- Miért, te nem azt szoktad csinálni? - röhögi ki Porta. - Van egy kis kávéd? Valamivel csak meg kellene végre tölteni a beleimet. - Ha akarod, megmutatom, hogy hol a budi - vicsorít rá Wolf. - Vedd már le a lábadat az asztalról, te strici! Mikor ragad már rád egy kis mőveltség? Egy idıben azt fontolgattam, hogy munkát ajánlok neked, ha a háború véget ért, de szerencsére még idejében rájöttem, hogy mekkora ballépés lett volna. Mégse szabadíthatok a vevıimre egy ilyen kıkorszaki vadembert! - Wolf kelletlenül a szolgája felé fordul. - Mokkát! - Hallottad, kávét mondott! - kiáltja az egykori orosz ırmester után Porta. - Amióta téged ismerlek, ki nem állhatom a prolikat - mondja keserően Wolf. - Én csak Jávát iszom - közli a sértıdöttség legcsekélyebb jele nélkül Porta. - Jávát? Honnan az ördögbıl keríthetnék én szerinted Jávát? - Na ne röhögtess, Wolf! - nyerít fel Porta. - Három zsák Jávát csórtál el egy hónappal ezelıtt. Lehet, hogy az egész német hadsereget az orránál fogva vezeted, de engem soha nem tudsz becsapni, kispajtás! - Mi az, nem elég jó neked a Santos? A szegény, agyongyötört német átlagpolgár a fél tökét odaadná egy csésze Santosért. Már ha egyáltalán hallott róla. - Gonosz és irigy ember vagy, Wolf, hallod-e! -vigyorog magabiztosan Porta. - Elıször is én nem vagyok egy szegény, agyongyötört német átlagpolgár. Köztünk maradjon, de szarok rájuk, úgy, ahogy vannak. Ha iván olyan hülye lenne, hogy pénzt adjon értük, már ma eladnám nekik az egész bagázst. Nekem nem kell a te szar Santosod! Én Jávát akarok! És ha nem kapom meg most, barátom, akkor holnapra egyetlen szem sem marad a raktárodban! Wolf hátrafordul, és kiordítja az orosznak: - Jávát, Igor! B keveréket. 182

- A keveréket, barátom! -javítja ki Porta. Fenséges illat tölti be a raktárt. A kávé mellé sajttortát nassolnak. - Van öt kiló teám - közli Porta a negyedik csésze után. Dardzsilingi, egy kis zölddel keverve. Elsı osztályú áru. Olyan aromája van, hogy még egy kínai mandarin is elszállna tıle, mint Radetzky, amikor a lova elfingta neki az indulót. - Marhaság! - legyint Wolf. - Manapság lehetetlenség teát szerezni. Én már csak tudom, mert próbáltam. Kínában mondjuk van belıle elég, tán még túl sok is, de az messze van, és slussz. - Kapcsolatok - mondja fölényesen Porta. - Bármit meg tudok szerezni. Mi kell? Egy tevekaraván miskárolt arab fiúkkal és mozgóháremmel, vagy egy brit tengeralattjáró teljes legénységgel és fegyverzettel? Mondd, fizess, és megkapod! - Badarság! - válaszolja unott képpel Wolf. - Tevéim vannak. Ki a franc akar tevét manapság? Autógumi! Azt keresi mindenki! Szóval mit kérsz a teáért? - Mit ajánlasz érte? - kérdezi Porta. Odvas fogát piszkálja a bajonett hegyével. - Tízezer márkát - feleli kapzsi fénnyel a tekintetében Wolf. Porta hanyatt vágja magát a székben, és felnyerít. - Nincs szükségem seggtörlı papírra, Wolf! Wolf feláll, és szó nélkül átmegy a szomszéd helyiségbe. Itt van a széfje, a falba rejtve. A széf ajtaját vezetékek hálózzák be. Wolf egyenként eltávolítja ıket. Ha nem a megfelelı sorrendben csinálná, az egész kóceráj a levegı repülne. Amikor visszatér, Porta az asztal tetején ül, a két németjuhász pedig fenyegetıen vicsorog; Wolfnak csak egy szavába kerülne, és szétkapnák Portát. - Mi az, meg akartad mérgezni a kutyáimat? - röhög rajta Wolf. - Csak nem hitted, hogy tıled bármit is elfogadnának? Félrerúgja a kutyák elé vetett kolbászt. - Legszívesebben veled etetném meg. Mit gondolsz, mennyi idıre lenne szükséged, hogy feldobd a talpad? 183

- Elég szívós vagyok - feleli barátságos mosollyal Porta. - Egy fél percig biztosan kibírnám. Wolf az egyik sarokba számőzi a kutyákat. Az állatok lekushadnak, de még mindig morognak. Porta lemerészkedik az asztalról. - Nesze! - tol eléje Wolf egy fekete bársonydobozt. - Ezt kap hatod a teáért cserébe! Porta szemügyre veszi a három diadémot egy lupén keresztül. - Viccelsz? Te lehetnél a fıbohóc a falusi cirkuszban. Tudod, az az idétlen fazon, aki folyton seggre esik. Mutasd meg egy amszterdami zsidónak, és kényszerzubbonyban vitet el. - Mi van? - adja az értetlent Wolf. - Nagyon is jól tudod, hogy mi van. Ócska bizsu. Dugd fel magadnak, és légy boldog vele! Wolf keserves sóhajok közepette lecsukja a doboz fedelét. - Jól van, felejtsd el. Elismerem, hogy hamisítványok, de honnan tudhattam volna, hogy nem kaptál légnyomást, amikor a múlt héten felrobbantották a tankodat? Megért egy próbát. - Mindjárt sírva fakadok. - Mit szólnál egyhavi szabadsághoz? - tesz új ajánlatot Wolf. - Vagy esetleg egy szolgálati úthoz Európába? Esetleg szóba jöhetne egy kórházi kezelés valamilyen garantáltan gyógyíthatatlan betegséggel. Persze csak addig lenne gyógyíthatatlan, ameddig te akarnád. - Jézusom, Wolf, nem ismerek rád! - mondja fejcsóválva Porta. - Ha szabadságra vágynék, tíz perc múlva már itt se lennék. Ha beteg akarnék lenni, tízezer olyan betegség közül választhatnék, amikrıl te még csak nem is hallottál. Vörös szınyeggel fogadnának bármelyik kórházban, és maga Sauerbruch tábornok jönne hozzám különgéppel, hogy a helyszínen tanulmányozhassa komplikált esetemet. Na és a szolgálati út! Ne röhögtess! Ha még nem tudtad volna, Wolf, én a szolgálati utak szervezésének a szakértıje vagyok. Inkább lássuk, mit tartogatsz még abban a széfben! 184

- Próbálj csak meg a széfem közelébe merészkedni, és úgy kilyuggatom azt a hitvány zsidó testedet, hogy elmehetsz teaszőrınek! - Ugyan már, Wolf, ne nézz hülyének. Ha üzletet akarsz kötni, akkor rajta, ha meg nem, akkor ne rabold a drága idımet. Porta feláll, és az ajtó felé indul. Mielıtt a kilincsre tenné a kezét, megáll, kibiztosítja a géppisztolyát, és visszafordul. - Szerencsére ismerek néhány embert, akik tudják, mennyit ér manapság egy bála tea. Csak a régi idık emlékére tettem elsıként neked ajánlatot. Aztán ne sírj, ha tíz perc múlva visszajövök, és közlöm, hogy volt tea, nincs tea. - Ugyan, Porta - igyekszik kedélyes lenni Wolf. - Honnan veszed azt a baromságot, hogy nem akarom megvenni a teádat? Arab ülıpárnákra telepednek, és folytatják a kávézást. Egy üveg Napóleon konyak is elıkerül, aztán Wolf elıvesz egy román hercegtıl elbitorolt ezüstszelencét, és szivarral kínálja Portát. Háromórányi kemény alkudozás után a tea gazdát cserél. Felkerekednek, hogy elhozzák. Végigmosolyogják az egész utat, és végig egymáson tartják a géppisztolyaikat. Régóta ismerik egymást. A tea egy kolhozban van elrejtve, a szalmabálák mögé. Wolf fintorogva megkóstolja. A teaszakértı kínaiak már jóval nagyobb érdeklıdést tanúsítanak, és hosszas csámcsogás, szagolgatás után kijelentik, hogy valóban zöld teával dúsított dardzsilingivel van dolguk. - Honnan az ördögbıl szerezted? - kérdezi gyanakvóan Wolf. - Kínából -von vállat Porta. - Honnan máshonnan? Ott állítják elı, nem? - Még soha nem jártál Kínában, Porta! - Na és? Te talán a pénzverdébıl szerzed a suskát? Ne röhögtess! - Nekem itt akkor is bőzlik valami - motyogja rosszat sejtve Wolf. 185

- Tea jó, tea natyon jó - ismételgeti Wang. - Garantálom jó tea! Nincs jobb tea! - Én ezt elhiszem - feleli Wolf -, de az akkor is tény, hogy nekem jobb érzékem van az üzlethez, mint ötven zsidónak. Valami itt nem stimmel. A vészcsengı jelez valamit a fejemben. - Az nem gond - vigyorog Porta. - Egykettıre megszabadítlak tıle, ha gondolod. Wolf megint megkóstolja a teát, és az égre néz, mintha Istentıl várna segítséget. A tea kitőnı. Valóban elsı osztályú áru. Wolf felegyenesedik, és szúrósan Portára néz. - Joseph! Ha átversz ezzel a teával, akkor Jézus Krisztus és a kazanyi Szent Szőz kegyelmezzen neked, mert semmi nem ment het meg a haragomtól! Wolf fizet, és a kétéltőjébe pakolja a teát. Porta utána akar szállni, de Wolf testırei megállítják. - Az üzletet megkötöttük, nincs szükségem rád -közli fölényesen Wolf. - Menj gyalog, mint a többi kuli. A négy kerék csak a felsı osztálynak dukál. - Igazán megtarthattál volna nekünk egy kis teát - mondja csalódottan Papa, amikor Porta visszatér. - Ez sokkal többet ér, mint a tea! - mutat fel büszkén Porta egy doboznyi aranyérmét. - A teát fél perc alatt kipisiled, ez azonban tartja az értékét. - Magasságos ég! - kiált fel Pici. - Ennyi arannyal az egész vezérkart megvehetned, szıröstül-bıröstül! - Tudod mit? Lehet, hogy egy nap meg is teszem! Tábornok barátaink árfolyama igencsak meg fog ugrani, ha eljön a háborús perek kora. - Te aztán az anyádat is eladnád jó pénzért - mondja megvetıen Heide. - Miért is ne? - vigyorog Porta. - Egy hét után sírva könyörögnének, hogy vegyem vissza. Még fizetnének is érte! Most pedig elnézést, de sürgısen el kell adnom három traktort. 186

Wolfnak vendégei vannak, amikor Porta megérkezik. Egy hadtáptiszt jött át a 4. páncéloshadtesttıl, hogy pipereszappant és lányokat vegyen, de amint megpillantja a teabálát, minden egyébrıl megfeledkezik. - Csak nem tea az ott, Wolf? - kérdezi mohón csillogó szemmel. - De igen. - Wolf legszívesebben seggbe rúgná magát, amiért kint felejtette a teát. Egy hadtáptiszttıl ugyanis nem kérhet sokat. Porta leplezetlenül vigyorog, amikor észreveszi, hogy a tiszt szemet vetett a teára, és gálád módon ecsetelni kezdi az áru pozitív tulajdonságait. Wolf nemigen fog nyerni a teán, és Portát ez mérhetetlen kárörömmel tölti el. - Mennyi van belıle? - kérdezi a pufók tiszt. - Valamivel több mint egy kiló - motyogja Wolf, aki a tisztet is szívesen megrugdosná. - És milyen árat gondolt érte, Wolf? Természetesen baráti árra gondoltam! - Attól tartok, nem adhatom el, uram. Nem az enyém. - Konyakot tölt, és a szláv lányok bájait kezdi ecsetelni, hogy elterelje a dagadt figyelmét a teáról. - Igazi lepedıakrobaták, uram. Nincs az a figura, amire ne lennének kaphatóak! - teszi hozzá lelkesen. - Inkább azt mondja meg nekem, hogy kié a tea - nézi fürkészıen kvarckristály szemüveglencséje mögül a hadtáptiszt. Ahogy ott ül, lelógó hasával és fényes pápaszemével, olyan, mint egy sütkérezı varangyos béka. - Sajnálom, uram, de a tea egy magas rangú tiszté. - Wolf a váll-lapján mutatja, hogy milyen magas rangú az illetı. - Én azt hallottam, hogy a magas rangú tisztektıl is elég gyakran ellopnak ezt-azt -jegyzi meg félreérthetetlenül a tiszt. Wolf gondolatban igazat ad neki, de ez persze még nem jelent semmit. Az üzleti érdek fontosabb az igazságnál. - De uram! Az nem én lennék! Én becsületes ember vagyok. Képtelen lennék erre vetemedni. - Wolf olyan szőziesen ártat187

lan képet vág, hogy még a templomi freskókon se látni ahhoz foghatót. Porta diszkréten elköhinti magát, és konyakot tölt a poharába. Wolf egészen megfeledkezett róla. Kitépi az üveget a kezébıl, és tölt magának. Miközben a béka poharával van elfoglalva, Porta egy villámgyors mozdulattal poharat cserél vele. Az övé már üres, a Wolf pohara még tele van. Egy pillanat, és az is már csak volt. Wolf gyilkos pillantásokat lövell feléje, de nincs ideje Portával foglalkozni. Hosszas tárgyalás következik a teáról. A béka „csak úgy, mellesleg" közli, hogy ha kedve tartaná, bármikor elkoboztathatná az árut. Végtére is ı a 4. hadosztály hadtápfınöke. Wolf burkolt fenyegetéssel válaszol, amit a béka elenged a füle mellett. A közös üzleti érdekek a méltóságnál is elırébb valóak. Wolf szépen hoz a konyhára, kár lenne elveszteni egy ilyen apró modortalanság miatt. A maratoni alku lezártával a béka a hóna alá csapja a bálát, és távozik. Madarat lehetne fogatni vele. Már nem is emlékszik arra, hogy eredetileg azért jött ide, mert nıt akart. Odavan a teáért, és már ki is számolta, hogy ennyivel kényelmesen kihúzza a háború végéig, még ha az harminc évig is fog tartani. Wolf egy barnamedve boldog tulajdonosa. Az állat legfıbb erénye az, hogy sört iszik és tudja, hogyan kell használni a kézigránátot. - Mit akarsz kezdeni ezzel a szörnyő fenevaddal? - kérdezi Porta. A raktár elıtt áll, és tőnıdve a medvét bámulja. A mackó nem lehet akárki, mert Mercedesszel szállították a helyszínre. A sofır, egy SS-Oberscharführer tiszteleg neki, amikor kimászik az autóból. A medve zöld NKVD-s sapkát visel, és azonnal megvendégeltetik egy rekesz sörrel. Wolf tudja, hogyan kell fogadni egy magas rangú orosz tisztet. Porta remekül mulat, elıbb a helyzeten, aztán már a medvével, és hamarosan egészen jó barátságba keveredik vele. Orosz ivócimborák módjára ölelgetik és csókolgatják egymást. Most Wolfon a sor, hogy eltöprengjen. 188

- Mondok én neked valamit, Porta! Eladom neked a medvét - közli hosszas fejszámolás után. - Nagy hasznodra lesz a fronton. Tanítsd meg vörösöket zabálni, és úri dolgod lesz. Csak elıreküldöd a mackót, és ha felszámolta az ellenállást, nem kell egyebet tenned, mint elegánsan besétálni az elfoglalt árokrendszerbe. - Hallod-e, éz nem is olyan rossz ötlet - csillan fel Porta szeme. - Azt hallottam, hogy ezeket a medvéket sokkal könnyebb betanítani, mint a kutyákat vagy a lovakat. Még azt is megtaníthatnám neki, hogy ökölbe szorított manccsal tisztelegjen, mint ivánék. A nagykutyák imádnák, de semmit sem tehetnének ellene. Végtére is hogyan lehetne megbüntetni egy medvét azért, mert hő Moszkvához! Na és milyen árat diktál a lelkiismereted? - Nem is tudom - von vállat Wolf. - A medvék kívül esnek a szakterületemen. - Telítve van velük a piac - állítja Porta. - Szibériában Dunát lehetne rekeszteni velük. - Csakhogy mi nem Szibériában vagyunk - emlékezteti Wolf. - Elıbb vagy utóbb úgyis oda kerülsz - vigyorog a képébe Porta. - Most ne politizáljunk, rendben? Lehet, hogy sok medve lófrál Szibériában, de nem mindegyik tud sört vedelni és kézigránátot dobálni. - Tévedésben vagy, ember! Hogy lehet az, hogy nem hallottál róla? - szörnyülködik Porta. - A szibériai bárok tömve vannak kötekedı, sört vedelı medvékkel! Rátérnek a traktorokra. Illıen hosszú alkudozás után úgy tőnik, egyezség fog születni, de Wolf elıbb látni akarja az árut. Porta odavezeti, és Wolf döbbenten állapítja meg, hogy a három traktoron még a gépzsír is az eredeti, gyári állapotban van. - Te jó ég, Porta! A jenkik ezeket egyenesen neked gyártották? - Nem jársz messze az igazságtól - dülleszti ki keskeny mellkasát Porta. - És mivel tudták, hogy egy ilyen istentelen fogja meg189

venni, mint te, még egy-egy bibliát is elrejtettek a karburátorok mögé! - Jesszusom, Porta! - mondja tıle szokatlan csodálattal Wolf. - Ha ez így megy tovább, hamarosan görög mágnások társaságá ban fogod süttetni a hasad Monacóban! Visszaautóznak a raktárba, hogy áldomást igyanak az üzletre. A medve bevackolja magát az egyik sarokba, és megvetıen a kutyákat bámulja. Azok félelemmel vegyes tisztelettel néznek vissza rá. - Tudod mit, Porta? - kérdezi ünnepélyesen Wolf. - Barátságom zálogaként neked ajándékozom ezt a medvét. - Barátságból? - néz rá ferde szemmel Porta. - Nem lehet, hogy inkább meg akarsz szabadulni tıle? Ez a mackó eladhatatlan, és többet zabál, mint egy éhenkórász német katona. Hogy ıszinte legyek, nem lelkesedem az ötletért. Több gondom lenne belıle, mint hasznom. Ezek a szırös jószágok túl könnyen az ember szívéhez nınek. Emlékszel arra a malacra? Sophie-ra, akit nem volt szívünk levágni. Ha ivánék nem kapják el, azóta is velünk lenne. Ez a barna fickó pedig még Sophie-nál is bajosabb. Háziállatoknak semmi keresnivalójuk a seregben. Nézd a szemét! Amire neki szüksége van, az egy meleg otthon, ahol békességben megöregedhet. Egyébként mi a neve? - Kérdeztem, de nem árulta el. Itassuk meg, hátha attól megered a nyelve. Wolf az asztalra tesz négy üveg Schlosspilzet, és odainti a medvét. A toportyánféreg az asztalhoz cammog, megragad egy üveget, és leharapja a kupakot. Egy szomjas dokkmunkás gyorsaságával magába önti a sört, az üres palackot a kutyák közé hajítja, és már fogja is a következıt. - A kazanyi Szent Szőzre! - kiált fel elismerıen Porta. - Ez aztán tud élni! Gondolod, hogy a géppuskát is tudná kezelni, ha megtanítanám rá? - Hát persze! - állítja Wolf. - Bármit meg lehet neki tanítani. Nagyon okos állat. Odaát egy különleges alakulatnál volt kommandós. 190

A medve Portához lép, a vállára teszi súlyos mancsát, és nedves csókot nyom a borostás arcra. - Kedvel engem - olvadozik Porta. - Nem sokan vannak, akik így éreznek irántam. Igor kávét szolgál fel nekik. Szükség is van a koffeinre, mert úgy egyeztek meg, hogy éjjel mennek a traktorokért. Lehetıleg hajnali kettı és négy között, amikor az ırök a legálmosabbak. Wolf fehér kandúrja billeg elı a szomszédos raktárhelyiségbıl. Porta magához hívja. Imádja a macskákat. Még mindig nem heverte ki Sztálin32 elvesztését. A macska azonban ügyet sem vet rá. - Francia macska - magyarázza Wolf. - Párizsból való. - Aha! Hát ezért nem áll szóba velem. Mert német vagyok! - Valóban - bólint Wolf. - Csak a francia hadifoglyoknak engedi meg, hogy etessék. - Neked se engedi, hogy megérintsd? - Non, monsieur! Képtelen elnézni nekünk, hogy 1870-ben elvettük Elzászt. - így már értem - bólint komoly képpel Porta. Áhítattal figyeli a macskát, amint méltóságteljesen felemelt farokkal elvonul a kutyák elıtt. Ordít róla, hogy mélységesen megveti a kutyákat, ezt a kettıt pedig különösképpen. Amikor von Pader tudomást szerez a medvérıl, azonnal az ezredparancsnok elé terjeszti az ügyet. - Porta és egy medve! - nevet Hinka ezredes. - Nos, nem tudom, mit tehetnék. A szabályzat ugyanis semmit nem ír a medvék ellen. - Akkor mit tegyek vele? İt is gyakorlatoztassam? - kérdezi döbbenten von Pader. - A maga doiga! Maga a századparancsnok! - intézi el a kérdést Hinka. Porta mindenhova magával viszi a medvét. A mackó gyorsan beilleszkedik a századba, és a többséggel jól kijön. Egyedül a 32

Lásd: Kárhozottak légiója.

191

khakiszínő egyenruha látványa hozza ki a sodrából. Ilyenkor szelíd maciból ırjöngı vérmedvévé válik. Hatalmas ünnepséget csapunk a tiszteletére, és elkereszteljük Raszputyinnak. Van benne valami, ami az orosz szerzetesre emlékeztet minket. Különösen akkor, ha sört iszik. A keresztelıre Wolf raktárjában kerül sor. Az énekek között ünnepi beszédek hangzanak el. Heide annyira berúg, hogy hagyja magát kommunistává téríttetni. Késıbb ez heveny lelkiismeret-furdalást okoz számára, ezért átáll katolikusnak, és feloldozást kér Portától, aki eseménydús katonai karrierje során már pap is volt.33 Papának gondot okoz a két lábra állás. Egy kerekes széket ostromol makacsul, és végül sikerül is belefordulnia, de a szilaj ülıalkalmatosság nem tőri lovasát. Átgurul a raktáron, egyenesen az ajtó felé, amit Pici udvariasan kinyit neki. Lépcsı szerencsére nincs, a rövid ösvény azonban a folyóhoz vezet. A víz hideg, de nem annyira hideg, mint amilyen részeg Papa. Miután nagy nehezen kivontatjuk, csuklik egyet, és remegı kézzel Gregorra mutat. - E-ez az ember, o-ott ni! E-ez az ember úgy é-énekel, mimint egy disznó. - Megnézi magának Gregort, és elborzad. - N-na és há-három feje van! Gregor is nehezen találja az egyensúlyát. Színültig tele van snapsszal. Egy 20 mm-es gépágyú csövébe kapaszkodik. - Azt k-kell mo-mondanom, u-uram... - köp az általa látott két Papa egyikének az irányába - ...a-azt k-kell mo-mondanom, hogy ma-maga a le-legostobább tö-tö-tökfej, akivel va-valaha is do-dolgom volt. I-igazi se-seggfej, u-uram! Papa elırebukik, arccal az asztalt díszítı virágok közé. - Né-német katona! És ne-nem tud énekelni! Ha-hajnalban le-lelıni! Ne-nem mé-méltó az életre! - kiabálja a szirmok kö zül. w

I .ásd: Lánctalpak.

192

- É-énekelni, ba-barmok! - Gregornak valahogyan sikerült felmásznia az ágyúra, és onnan ordibál. - Egy-ke-kettı-há-három! É-hénekelni! M-mi ez a nyá-nyá-nyávogás? Ha m-már éénekelni se tudunk, mi-mi ma-maradt ne-nekünk? Az é-é-éneklés a ha-hadsereg ge-gerince! - Csıre tölti az ágyút. - E-engem ha-ha-hagyj utoljára! - dadogja Porta Raszputyin válláról. - Azt lö-lövöm le, akit akarok! - feleli dühösen Gregor. - Használat elıtt az ágyút meg kell tisztítani! - üvölti Heide. - Parancs! Az ágyú azonban tisztítás nélkül is elsül, egy hevedernyi lövedéket okádva ki a tetın keresztül. Szerencsére nem robbanólövedékek, hanem páncéltörı golyók. - Elég a hülyeségbıl, fiúk! - mondja atyáskodó hangon Wolf. Az egyik golyó levitte a sapkáját. - Mi tisztességes, keresztelıt ünneplı népség vagyunk, nem vasárnapi lıgyakorlatot tartó milícia. - A kö-következı da-da-dalt Be-beier ırmester é-énekli -jelenti be Gregor, és lefordul az ágyúról. - A cse-csecs... cse-csendırséggel vi-vitetlek el! - fenyegetızik Papa. Egy szegfő szárát rágcsálja. Meg van gyızıdve róla, hogy spárgát eszik. - Gregor Martin Unteroffizier! - bömböli Heide. - Maga szégyent hoz a német szakaszvezetıkre! A katonák röhögnek magán! Gregor Martin Unteroffizier, maga egy kelés a testület seggén! - A testület azon tagjait, akik renyhe magatartásuk folytán fekéllyé degradálódnak említett fertályon, szigorúan ki kell zárni a szakaszvezetık körébıl! - mondja ünnepélyes hangon Wolf. Megpróbál felállni, hogy nyomatékot adjon a szavainak, de képtelen rá. Az asztal alatt köt ki, ahová a Légiós már korábban megérkezett. A Légiós beduinokkal és makacs tevékkel veszekszik. Azt képzeli, hogy a Szaharában van. - Mille diables, érzed a datolyapálmák illatát, mon ami? Ilyenkor virágzanak. Allah elAkbar, térdre, imához! - kiáltja, és ájtatosan leborul. 193

Wolf visszarángatja a székére, aztán Heide nyakába borul, és közli vele, mennyire boldog, hogy viszontláthatta a legidısebb nıvérét, akit már megint elhagyott a férje. - Ez tőrhetetlen! - bıdül el Heide. - Ez vért kíván! - Ez ró-rólunk beszél! - veszi magára Porta. Átöleli Pici vállát, és bizalmasan a füléhez hajol. -Ez a ka-kakamatyi még mindig nem tudja, hogy ki-kikkel van dolga. Szerintem tanítsuk meg neki! Hé, Július! - kiált oda megvetıen. - Tudtál róla, hogy neked agy helyett szar van a fejedben? Már majdnem azt mo-momondtam, hogy olyan ostoba vagy, mint egy német, de nem szokásom a saját ajtóm elé szarni. - Heide egy hülye buzi - dünnyögi üveges tekintettel Pici. A következı pillanatban eldıl, és ráesik a földön fekvı kutyákra. Az egyik a lábába harap, de Pici túl részeg ahhoz, hogy érezze. Ju-hulius - csuklik -, te ba-ba-barom állat, há' nem tudtad, hogy a ti-tizedes az majdnem ugyanolyan fontos, mint a tábornok? Gondolkozz, baromarcú! Hány szakaszvezetı vagy ırmester élvezheti a vezérkar társaságát? Nu-nulla, kisfiam. Egy naaagy nulla, mint te. Na és hány tizedes? Tele van velük a vezérkar, ha nem tu-tudnád. İk azok, akik lótnak-futnak, hogy olajozottan menjenek a dolgok. - Pici tudja, hogy mit beszél - szólal meg Porta. - Büszkén és méltósággal viseljük a két csíkot, amit csak azoknak osztanak ki, akiknek szürkeállomány is szorult a fejébe. Ide hallgass, te, szakaszvezetık szégyene! - ordítja túl a lármát. - És ne feledd, hogy a német hadsereg fıparancsnoka is csak egy átkozott tizedes! - vigyorog üdvözült képpel Pici. - Na ugye! Én mondtam, hogy szürkeállományra van szükséged, ha tizedes akarsz lenni - bólogat Porta, hogy majd leesik a feje. - Nem is tudom, miért állunk vele szóba! -böffent egy jó hangosat Pici. - Brúder, zurFreiheit, zur Sonne... - énekli Porta idegtépı hangon. 194

I

- Hazaárulás! - visítja Heide. - Le kellene tartóztassalak titeket! Die Strasse frei. SA marchiert... - igyekszik Portába fojtani a kommunista indulót. - Letartóztatni ıket - vigyorog idétlenül Wolf. Már megint a padlón van. A derékszíját és a pisztolytáskáját keresi. Az egyik kutyája, Sátán a szájában odaviszi neki. Wolf tiszteleg a kutyának, és megköszöni neki. Két marokra fogja a pisztolyt, és megpróbálja célba venni Heidét, a célgömb azonban sehogyan sem akar egy helyben maradni. - Július Heide szakaszvezetı, te részeg disznó, le vagy tartóztatva! Ha szökni próbálsz, ez a pisztoly elsül. Egy golyó fütyül el Heide feje mellett, és fúródik a háta mögött a falba. Heide rémülten felkiált: - Partizánok! - Nixpartizanszki -röhög Porta, és énekelni kezd: Heute sind wir rıten, Morgen sind wir toten.34 - Mi a fene! - motyogja értetlenül Wolf. Vészesen meginog, a pisztolya hatalmas köröket ír le a levegıben. - Hát nem találtalak el, Július? Akkor tegyünk még egy próbát! Most talán sikerülni fog. - Tőz! - parancsolja félálomban Papa. Heide egy ijedt visítással az asztal alá bukik. Két golyó fúródik a szék támlájába. - Segítség! Megsebesültem! Orvost! - Vagy egy frászt! - feleli kedélyesen Wolf. - De majd leszel, ha elkaplak! Miért ne gyilkolhatnánk hülye nácikat is, ha komcsikat lehet! - Elıre célozz, barna célpont, tőz! - támad fel egy ordítás erejéig Papa. 34

Ma vörösek vagyunk, Holnap meg halottak, (német)

195

Wolf felkap egy géppisztolyt, és elereszt egy sorozatot. Üvegcserepek, bor és sör repked, fröcsög körülöttünk. - Most pedig lelövöm a pucádat! - ígéri Wolf, és tárat cserél. - Szívós vagy, mint az a rohadék ruszki macska, amely miatt egy fél baromfiudvart kiirtottunk!35 - Segítség! Meghalok! - üvölti Heide az asztal alól, egy fehér zsebkendıt lobogtatva. Wolf kihúzza magát, és tiszteleg orosz testıre elıtt. - Igor ırmester, szálljon biciklire, kerekezzen el Moszkvába, és jelentse, hogy legyıztünk egy egész náci zászlóaljat! - A biciklim kereke kidurrant, uram - feleli Igor. Egy karosszékbe segíti Wolfot, aki parancsot ad neki, hogy javítsa meg a bicikli kerekét, aztán elalszik. A szanitéc ellátja Heidét. Wolf a bal füle felsı peremét találta el. Nem sokkal késıbb Wolf felébred, és ki akar pakolni minket. Épp ránk uszítaná a kutyáit, amikor a telefon türelmetlenül csörögni kezd. Igor veszi fel a kagylót. - A fıgépész törzsırmester úr nincs itt! - jelenti ki nyers hangon, aztán hirtelen összezsugorodni látszik, Összecsapja a bokáját, és vigyázzba vágja magát. Elég régóta hadifogoly már, hogy tudja, mikor kell komolyan venni valakit. - Mi a szent szar van? - bıgi el magát a karosszék mélyén Wolf. - Zufall rendırfelügyelı úr - feleli baljós hangon az orosz. Minden, aminek csak a legapróbb köze is van a rendırséghez, rémisztı számára. Különösképpen akkor, ha hajnali kettı és négy között történik. A halál óráiban... - Kérdezd meg azt a baromarcú fakabátot, hogy mit akar az éjszaka közepén - ordítja Wolf akkora hangerıvel, hogy még a polcok is beleremegnek. - Mondd meg a rohadéknak, hogy keressen holnap tíz és tizenegy között! 55

Lásd: Kárhozottak légiója.

196

- Goszpodin36, Zufall felügyelı azt mondja, hogy fontos ügy rıl van szó - szalutál az orosz a telefonnal a kezében. Wolf felnyerít. - Magyarázd el annak a fafejő fakabátnak, hogy amiért neki fontos, attól még nekem, a német fıgépészek gyöngyének nem az! Az orosz olyan gyorsan elhadarj a Wolf üzenetét, hogy a felügyelı köpni-nyelni se tud, aztán kirohan a raktárból, és elbújik. Esze ágában sincs elıjönni, míg az ügy véget nem ért. Valamivel késıbb megint ugrálni kezd a telefon. - Bízd ide - mondja magabiztosan Porta. - Majd én elmagyarázom neki, hogy nekünk, hivatásos katonáknak nincs idınk jelentéktelen hátországi tyúkperekre. - Egy Rockefeller magabiztosságával tépi fel a telefonkagylót. - Na ide hallgass, tökfej! üvölti bele. - Ha annyira akarsz beszélni velünk, hívj minket holnap tíz és tizenegy között. Most nem érünk rá, mert keresztelıt tartunk, szóval dugd fel magadnak keresztbe azt a halaszthatatlan ügyet, és ülj rajta reggelig! Hogy kivel beszélsz? Hát persze, hogy velem, te barom állat! Ki mással? Különben meg nem tudom, mit érdekel, amikor én magasról leszarom, hogy te ki vagy. Hogy mi? Hadbíróság? Azt is leszarom, seggfej. Gyere, ha akarsz, ki a frászt érdekli. Ezt már hallottam, legalább háromszor. Gyere, csak ne pofázz annyit, mert már nagyon unom. Jól van, akkor húzd ki a seggedbıl, és vonszold ide a beleidet. Piát is hozhatsz! - Porta határozottan lecsapja a telefont, és fölényesen bólint. - Ezekkel az agyatlan zsarukkal csak így érthet szót az ember. Jól seggbe kell rúgni ıket néhányszor, és utána a tenyeredbıl fognak zabálni. Most legalább tudja, hogy ki itt a fınök. - Úgy van, úgy van! - helyesel Wolf, egy hatalmas csokor sör áztatta szegfővel az ölében. - A hatalom a mi kezünkben van, és ha kivívtuk a végsı gyızelmet, a fakabátok is mehetnek! Semmi szükség arra a naplopó népségre! Uram. (orosz)

197

- Akkor énekeljünk! -javasolja Heide. Geht auch der Tod uns dauernd zur Seit, geht es auch drüber und drunter, braust auch der Wind durch finstere Heid', uns geht die Sonne nicht unter.37 - Sapkát le! Imádkozzunk! - kommandíroz Porta. Letérdelünk a kiömlött sörbe, a széttaposott ételmaradékok közé. Ünnepélyesen a szívünk fölé helyezzük a sapkánkat. Porta isteni beavatkozásért imádkozik, meg azért, hogy beengedjenek minket az égiek csarnokába, ha dörömbölnénk az ajtaján. - Elıtte azonban be kell fejeznünk ezt a háborút! - szögezi le Wolf. - Aztán majd megbeszéljük ezt a dolgot a fentiekkel. - Ha távol vagyok a fronttól meg a bombáktól, csendben és békében, akkor tojók istenre - magyarázza Pici a medvének. Itt azonban, pajtás, ahol bármelyik percben szétlıhetik a fejemet, olyan ájtatos vagyok, mint egy apáca. Mert, és ezt jól tanuld meg, Raszputyin, mindennek megvan a maga helye és ideje. - Kicsináljuk azt a rohadék fakabátot! - fogadkozik Wolf. De még hogy! - Megmutatjuk neki, hogy milyen tökös fiúk vagyunk - igyekszik zord képet vágni Gregor. - Próbáld meg te is - csap az arcomba Heide egy csokor rózsával. - Légy marcona, ahogy egy katonához illik! Gregor az öklével egy snapsztócsába csap. - Ahogyan az ivás! Inni jó dolog, és tudjátok, miért? Mert leg alább tudod, hogy mit csinálsz. Nem úgy, mint akkor, ha nıkkel A halállal járunk jegyben, Múzsaként csókolja homlokunk, A sors tengerén hánykódunk, De lel soha nem adjuk. Míg a nap lesüt ránk. (német)

198

kezdesz. A nık veszélyesek és kiszámíthatatlanok. Sohase tudod, mi lesz a következı húzásuk. Meséltem már azt az esetet, amikor ágyba bújtam a tábornokom bulájával? Majdnem otthagytam a fogam! Az ajtó kivágódik, és egy hatalmas nagykabátba burkolózott köpcös emberke vonul be a raktárba. A feje kerek, mint egy ágyúgolyó, a képe varacskos disznóra emlékeztet. A füle elálló, de nem véletlenül, mert ha nem ilyen lenne, a malomkerék nagyságú kalap az emberke orráig csúszna. A jövevény egyenesen Wolfhoz lépdel, és az arcába világít egy elemlámpával, dacára annak, hogy a helyiség fényárban úszik. - Wolf fıgépész - állapítja meg rikácsoló hangon, és lekattintja az elemlámpát. - Törzsırmester - teszi hozzá Wolf, és sört locsol a vendég kalapjára. - Maga teával üzletel -jelenti ki a köpcös. Portának hirtelen távozhatnékja támad. Érzi, hogy baj lesz. Az ajtóban két palaszürke egyenruhás gorilla állja útját. - Hova-hova, tizedes? - vigyorodik el az egyik, és úgy visszalöki Portát, hogy az átesik az asztalon. - Maradj csak, jó? Mindjárt mi is beszállunk a buliba. Olyan móka lesz, hogy olyat még nem láttál! - Ki az ördög vagy? - kérdezi leereszkedıen Wolf, és az emberke vállára csap. - Zufall felügyelı. - Úgy is nézel ki38 - röhög Wolf. - Maga igazán komikus - mondja a felügyelı. - Ami nem baj, mert hamarosan nagy szüksége lesz a humorérzékére. - Leveszi ménkő nagy kalapját, végigsimítja tükörfényes fejét, aztán helyére csapja a kalapot. - Tudja, milyen büntetés jár azért, ha valaki szabotálni próbálja a vezérkar mőködését? - Falhoz állítják és lelövik - vágja rá gondolkodás nélkül Wolf. A német Zufall szó jelentése: véletlen. (A ford.)

199

- Látom, egy véleményen vagyunk - mosolyog Zufall felügyelı. - Azért vagyok itt, hogy egy ilyen természető ügyet vizsgáljak ki... - Egy vádbeszédét tartó ügyész mozdulatával Wolfra bök. ...amelyben maga a szabotır. - Nem értem, mirıl beszél - józanodik ki egy szempillantás alatt Wolf. - Hát persze, hogy nem - bólogat fülig érı szájjal Zufall. Egy kövér noteszt húz elı a zsebébıl. - Maga teát adott el a 4. páncéloshadtest hadtáp tisztjének, bizonyos Zümfének. Azt mondta neki, hogy dardzsilingi tea zöld teával keverve. - És az tilos? - próbál a helyzet magaslatán maradni Wolf. - Nem, határozottan nem - nevet fel rosszat sejtetı jókedvvel a felügyelı. - A gond az, hogy elfelejtette tájékoztatni Zümfe urat a teába kevert meglepetésrıl. Wolf kérdın Portára néz. Porta épp egy üveg szájával csókolózik. Snapszot iszik, de valójában lelket igyekszik önteni magába. - Meglepetésrıl? Én nem tudok semmiféle meglepetésrıl! - A vezérkar viszont igen! - ordítja pulykavörös képpel a felügyelı. - Ebben a pillanatban is halálra szarják magukat! Gregorból kipukkan a nevetés, és hamarosan mindenki röhög, még a két gorilla meg a felügyelı is, bár utóbbi diszkréten. Csak Porta és Wolf savanyú, mint a citrom. - Honnan szerezte a teát? - szegezi Wolfnak a kérdést Zufall. Wolf némán Portára mutat. - Ah, igen! Joseph Porta tizedes! - dünnyögi a felügyelı. Hallottam magáról, és már régóta meg szerettem volna ismerni. - Megtisztel, uram - hajol meg alázatosan Porta. - Na és Herr Porta hogyan jutott a teához? - Ejtıernyıvel - feleli Porta. - Ne szórakozzon velem - rivall rá Zufall. - A teát nem az égiek készítik. Mindkettıjüket letartóztatom. A vezérkar azt szeretné, ha lassú tőzön sütnénk meg magukat. Átkozni fogják a napot, amikor teakereskedésre adták a fejüket. 200

- Mi csak a teáról tudunk - védekezik Porta. - Lehet, hogy a hadtáptiszt úr tett bele valamit, mielıtt a vezérkarnak ajándékozta volna. - Vagy egyszerően csak elrontotta a tábornok urak gyomrát. Ha valaki nincs hozzászokva az igazi teához, a koffeintıl könnyen hígfosást kaphat - próbálkozik Wolf is. Zufall fölényesen elmosolyodik. - A teát laboratóriumi vizsgálatra küldtük. Erıs hashajtó szert találtak benne, melynek hatását az orvosaink egyelıre nem tudták megállítani. Ha ez így megy tovább, ezekbıl az urakból csak egy-egy nagy halom szar fog maradni. - Mit kevertél bele? - néz Wolfra Porta. - Hülyének nézel? Én üzletember vagyok, nem szabotır! - Egy dologban biztosak lehetünk - sóhajt a felügyelı. - A tea maguktól származik. Ha az ellenség most támadna, könnyő dolga lenne. Maguknak köszönhetıen az egész vezérkar harcképtelen. Tizenhat órája folyamatosan szarnak, és ez még csak a kezdet. Egy szakértıkbıl álló csapat már repülıre ült Berlinben. Ha szabotálni akartak, akkor sikerrel jártak. Harminc éve szolgálok a rendırségnél, de ehhez foghatóval még nem találkoztam. - Mi semmit sem tudunk errıl - motyogja Wolf. Iszonyú szorítást érez a gyomrában. Szinte maga elıtt látja a vezérkart, ahogy a latrinán ülnek, szép sorban egymás mellett, Model Generalfeldmarschallal a jobb szélen. Hol máshol ülhetne a Generalfeldmarschall egy ilyen helyzetben? Porta kétségbeesetten az apró, túltáplált felügyelıre néz. - Meg kell értenie, hogy soha nem tennénk ilyet. Címeres gazemberek vagyunk, de hülyék nem. - Ezt én is így gondolom - bólint Zufall. - Éppen ezért kérdezem, hogy honnan szerezte a teát. Gondolom, nem telepítettek teacserjéket ide, Oroszországba. - Porta tizedestıl vettem a teát -jelenti ki Wolf, jelezve, hogy ı mossa kezeit. 201

- Nekem pedig az égbıl lökték le sárga ejtıernyıvel - közli Porta, élénk gesztikulációval érzékeltetve a helyzetet. - Komolyan azt várja, hogy elhiggyem? - kérdezi Zufall, aki rendır lévén a roppant kellemetlen „hiszem, ha látom"-fajta. Mi a fenéért dobna le magának valaki teát? - Mondjuk azért, hogy a német hadsereg halálra szarja magát - von vállat Porta, nem sejtve, hogy ráhibázott az igazságra. - Úgy látom, maguk ketten mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggazdagodva búcsúzhassanak el a seregtıl, ha eljön az ideje - mondja keserő mosollyal Zufall. - Való igaz! - Wolf rekedten felnevet. - De ugyebár nem tilos meggazdagodni? - Nem, de a becsületes embereknek ritkán sikerül - feleli filozofikusan Zufall. - Inkább fogalmazzunk úgy, hogy csak a hülyék maradnak szegények - szépíti a dolgot Porta. - A szegény emberek jó emberek - mondja Zufall, és saját magára gondol. - A hivatalnoki fizetésbıl nem lehet meggazdagodni. - De nem ám! - bólogat hevesen Wolf. - Az én apám jó is volt, szegény is, meg hivatalnok is. Neki se szorult valami sok ész a haja alá, de jó híre volt, mindenki megbízott benne. Békében volt istennel és a szomszédokkal. Ünnepnapokon mindig elvitt minket a templomba, éjszakánként pedig az igazak álmát aludta. Ha éjjel kettı és négy között egy egész rendırszázad is kopogtatott volna az ajtaján, ı nyugodtan tovább hortyoghatott volna, mert nem volt rejtegetnivalója. Sose gazdagodott meg, Örült, ha ruhát tudott adni ránk, kilenc gyermekére. - Van valaki a fivérei vagy a nıvérei közt, aki az apja nyomdokába lépett? -kérdezi ıszinte kíváncsisággal Zufall. Idısebb Herr Wolf máris a szívéhez nıtt. - Egy sem! - vigyorodik el Wolf. - Mindannyian anyámra ütöttünk, aki jobban el volt látva ész dolgában. Neki ugyanis nemcsak német vér csörgedezett az ereiben. 202

- Talán zsidó? - kérdezi ártatlan képpel Zufall. - Nem esküszöm meg rá, hogy nem. Egy-két cseppnyi zsidó vér azonban senkinek sem árthat meg. Szélesíti a látókört. Különben is, ez az árja fajtisztasági bizonyítvány hamarosan kimegy a divatból. - Ezek szerint nem hisz a végsı gyızelemben? - kérdezi fura nyomatékkal a hangjában Zufall. - Maga igen? - vigyorog Wolf. A gorillák velünk együtt röhögnek, csak éppen nem tudják, hogy min. - Per pillanat nem óhajtok válaszolni a kérdésére - fordítja el a tekintetét a felügyelı. Amikor megérkeznek a fıhadiszállásra, az elsı ember, akivel összefutnak, nem más, mint Zümfe. A hadtáptiszt Wolf elé lép, és a képébe ordítja: - Sakál! Hiéna! Ezért lógni fog! Hogy tehette ezt velem? Mindig jól bántam magával, maga... maga koszos gazember! - Én nem akartam eladni azt a teát - védekezik Wolf. - Éppen ellenkezıleg! De kénytelen voltam, mert azzal fenyegetett, hogy ellenkezı esetben lefoglalja. Amiatt pedig a maga feje fájjon, hogy a vezérkarnak adta el. Honnan tudhatnám, hogy nem éppen maga keverte bele azt a hashajtót? Elég nagy gazember ahhoz, hogy képes legyen rá! - Maga a tanúm! - ragadja meg Zufall karját Békafej. - Ez az ember hamisan megvádolt! A Vörös Hadseregnek dolgozik, és a genfi egyezmény által tiltott fegyvereket használ. - Ennél a pontnál kénytelen abbahagyni, mert rohannia kell a mellékhelyiségbe. Már futtában gombolja a nadrágját, de hiába a nagy igyekezet, minden ülıke foglalt. Két kézzel szorítva rózsaszín fenekét a legközelebbi nyitott ablakhoz ugrik, felpattan a párkányra, és megszórja az alant vöröslı rózsákat. A hangeffektusait egy gyorstüzelı géppuska is megirigyelhetné. Komikus látványt nyújt, de valahogy senkinek sincs hangulata nevetni rajta. Akkor sem, amikor egy ırnagy és egy alezredes 203

totyog ki lökhajtással a latrinából, mert a tábornokaik felállították ıket. A német hadseregben a rang még a mellékhelyiségben is elıjogokat biztosít. Porta és Wolf érdeklıdve figyelik az esemény „résztvevıit". A két zombi tekintető tábornok különösen nagy hatással volt rájuk. - Úgy néztek ki, mint két vízbe fojtott macska - jegyzi meg Porta. - Kár, hogy az ötletgazda nem láthatja - vigyorog a markába Wolf. Békafej visszatér. - Maga a leggonoszabb ember, akit valaha is ismertem - zokogja, és Wolf orra alá nyomja pufók öklét. - Tud róla, hogy letartóztattak a maga átkozott teája miatt? Ó, ne, már megint! nyög fel, és újra végigkilincseli a latrinát. Ezúttal egy ırmester kénytelen dolgavégezetlenül átadni a helyét. - Na és Model Generalfeldmarschall hol végzi a dolgát? érdeklıdik Porta. - Sürgıs jelleggel egy toalettet szereltetett magának az irodájába - magyarázza Zufall. - Kész szerencse, hogy nem kóstoltam meg azt a teát. Majdnem megtettem, de a hadsegéd, az a sznob majom, megtagadta tılem, és kirúgatott a kaszinóból. Ki nem állhatja a civileket. - Ha tudta volna, hogy mi van a teában, egy egész vödörrel megitatott volna magával! - kuncog Wolf. - Megérdemelte a rohadék! - súgja boldogan Zufall. Portát és Wolfot a tábori titkosrendırségre viszik, ahol a személyzet teljes erıbedobással a tea eredetének a felkutatásán dolgozik. Egyórányi kihallgatás után külön cellába zárják ıket, de Portáék kipumpálják a vizet a vécébıl, így nem szakad meg a kommunikáció. - Majd megmutatjuk azoknak a hülye náciknak, hogyan kell méltósággal meghalni! - kiabálja az üres vécécsészébe Porta. - Felemelt fıvel fogunk állni a kivégzıosztag elıtt - kiáltja vissza remegı hangon Wolf. - Aki gyızni tud, tudjon veszíteni is! 204

- A végzetét úgysem kerülheti el senki - bölcselkedik Porta. - Meg aztán a golyó az golyó, akárki lıje is ki. Három nap után éhségsztrájkba kezdenek, de amikor két nappal késıbb az ırök illatozó babfızeléket hoznak párolt sertéshússal, Portáék kénytelenek megszegni fogadalmukat. - A kedvenc kajám - sóhajt Porta, és egy szempillantás alatt magába tömi. Mivel az éhségsztrájk nem vezetett eredményre, szökést terveznek. Kiásni aligha tudnák magukat, mert csak egy-egy fakanál az egyetlen felszerelésük. Egy „korrupt" ırtıl sikerül két főrészt venniük, de mielıtt még használatba vehetnék ıket, az ügy véget ér. A hatóságok alaposan kivizsgálták a történteket, és megoldották a rejtvényt. A térségben a Porta által mondott idıpontban többen is láttak egy brit Lancaster MK Il-es repülıgépet, amely ejtıernyıvel ellátott konténereket dobott le. A tea tehát Angliából származott, és minden bizonnyal a britek keverték bele a hashajtót. - Szerencséjük van - közli leplezetlen csalódottsággal Zufall. Az elıszobában sorakozó karabélyokra mutat. - Ezek közül ti zenkettı magukra várt, és egy darabig még várni is fog, mert magukon tartom a szemem, úgy vigyázzanak! Mielıtt elengednék ıket, még Model tábornagy elé vezetik a díszes párost. Modelnek sikerült felépülnie a hasmenésbıl annyira, hogy a szemén tudja tartani a monokliját. Alacsony, zord férfi, és olyan vékony, mint egy kislány. A bátorságáról legendákat zengenek, tanító bácsis megjelenése azonban meglehetısen röhejessé teszi. Legalább tíz percig kerülgeti Portáékat, és bámulja ıket hatalmas monokliján keresztül. - Szóval maguk azok - szólal meg végül. Köpni látszik a szavakat, mintha győlölné ıket. - Herr Generalfeldmarschall, uram! - kiáltja Porta és Wolf kórusban. Szolgálatkészen bokáznak egyet, mert tudják, ha most rossz benyomást tesznek a vezértábornagyra, akkor nekik örökre befellegzett. 205

- Maguk túlléptek minden határon! - Model végigsimítja tölgyfalevéllel és karddal díszített lovagkeresztjét. - Igenis, Herr Generalfeldmarschall! - Ha maradt még abból a szörnyőséges teából, javaslom, hogy ajándékozzák az ellenségnek. - Igenis, Herr Generalfeldmarschall! - A sarkuknál fogva kellene felakasztatnom magukat... - Igenis, Herr Generalfeldmarschall! - De ezúttal megkegyelmezek, mert ebben a teaügyben ártat lanok. - Igenis, Herr Generalfeldmarschall! - Ezekben az iratokban azonban sok érdekeset olvashattam magukról - csap rá a tenyerével az asztalán tornyosuló aktákra Model. - Igenis, Herr Generalfeldmarschall! - Engedélyt kérek szólni, uram. Az embernek nem szabad mindent elhinni, amit hall - siet megjegyezni Porta. Model megtörölgeti a monokliját, és kinéz az ablakon. Egy idı után megfordul, helyére csavarja a monoklit, és megint megsimogatja a lovagkeresztjét. - Tisztában vannak vele, hogy a feketepiaci tevékenységért súlyos büntetés jár? Akár halálbüntetés is kiróható bizonyos esetekben! - Igen, Herr Generalfeldmarschall, tisztában vagyunk vele! feleli a kórus. Model megrugóztatja a térdét, körbejárja ıket néhányszor, aztán a segédjére pillant, aki a fal mellett áll, olyan mereven és mozdulatlanul, mint egy viaszbábu a panoptikumban. Miután megunta a nézelıdést, a tábornagy az asztal szélére telepedik vagyis inkább pattan, mert olyan kicsi, hogy a lába nem ér le a padlóig. - Az üzleti módszereik a feketepiaci üzérek módszereit juttatják eszembe. - Engedélyt kérek szólni, uram. Nekünk semmi közünk a feketepiachoz, uram! - harsogja Porta. - Mi nem foglalkozunk lo 206

pott holmival, és soha nem szegjük meg a szabályzatot, uram. És uram, mi nem termelünk nagy profitot! - Hülyének néz? - Nem, Herr Generalfeldmarschall, uram! - Nekem pedig az az érzésem, hogy szórakozik velem. Mit vigyorog? - Engedélyt kérek beszélni, uram, én nem vigyorgok, uram hárítja el a vádat Porta. - Csak az idegeim, amikor ijedt vagyok, uram, akkor úgy nézek ki, mintha vigyorognék, uram. Az orvosunk szerint, uram, ez egy betegség, uram, ami az akasztófahumorral rokon. - Tőnjenek a szemem elıl! - mutat az ajtóra a tábornagy. Nem kell nekik kétszer mondani. Szélsebesen elhagyják az épületet, és fellélegeznek. - Jézus isten! - sóhajt megkönnyebbülten Wolf. - Ez szoros volt, pajtás! Azok a rohadék angolok majdnem kibabráltak velünk! - Nem volt szép tılük, az kétségtelen - ért vele egyet Porta -, de ne aggódj, még megfizetünk nekik. Abban is egyetértenek, hogy kár lenne kidobni a maradék teát. Wolf húsz százalék részesedést helyez kilátásba Portának arra az esetre, ha túl tudna adni rajta, Porta azonban ötvenet akar. Cserébe névtelenséget garantál Wolfnak arra az esetre, ha megint balul ütnének ki a dolgok. Porta felkeresi a szomszédos olasz hadosztályt, és rekordidı alatt eladja a teát a hadtáptisztnek, aki egyéb elfoglaltságai mellett a milánóiakat látja el illegális áruval. - A helyedben én máris pakolnék, hogy Svédországba szökjek- mondja Portának Gregor, amikor tudomást szerez az üzletrıl. - Ha a macskazabálókra rájön a hígfosás, az egész maffia rád szabadul! - festi az ördögöt a falra Buffalo. Porta egy ideig csakugyan szökésre készen várja a vihar elıjeleit, de hiába van résen, az olasz hadtáptiszt a legváratlanabb 207

pillanatban toppan be Wolfhoz, ahol Porta éppen a reggeli kávéját fogyasztja. Mielıtt még Porta bármit is tehetne, az olasz elkapja a kezét, és megszorongatja. De nincs veszély. Nem a maffia érkezett, csak egy elégedett olasz, aki megöleli Portát, és cuppanós csókot nyom mindkét arcfelére. A jókedve csak akkor hagy némileg alább, amikor kiderül, hogy a tea elfogyott a raktárról. - Kérem, Signor Porta, esedezve kérem, szerezzen még abból a csodálatos teából! - könyörög a tolldíszt viselı bersaglieri hadtáptiszt. - Signor bajtárs, ígérem magának, hogy ha megteszi, én soron kívül szállítom magának az olasz hısiességi érdemrendet! Porta azonban, bármennyire is szeretne, nem tud több teát szállítani. Miután az olasz elment, Porta és Wolf megbeszélik a jelenséget. Végül arra a következtetésre jutnak, hogy az angolok egy intelligens hashajtót alkalmaztak, amely olyan boszorkányosan van megkomponálva, hogy csak a németeket hajtja meg...

„Hitler nem ismer hálát. Csak idı kérdése, hogy mikor fogja önt is elárulni, Herr Generaloberst!" Ludendorff tábornok von Fritsch vezérezredesnek, 1936 tavasza Himmler metszı tekintettel néz „ Gestapo Müller"-re, aki az imént jelentette neki, hogy Heydrich SS-Obergruppenführer súlyosan megsebesült egy prágai merényletkísérletben, és a Bülow Kórházba szállították. - Életben van? - kérdezi elfehéredve Himmler. -Azonnal Prágába kell repülnöm! Tegye meg az elıkészületeket! És küldje ide Kaltenbrunnert! - Máris, Herr Reichsführer! Prágában szükségállapotot hirdetnek, emberek százait tartóztatják le. A város felbolydul, mint egy megpiszkált darázsfészek. A Prinz Albrechtstrasse-i RSHA-n39 hasonló a helyzet. Himmler fekete Mercedesé vijjogó szirénával vágtat a berlini Tempelhofer reptérre. Nekem kell elsınek odaérnem, gondolja, miközben kesztyőjével a lovaglópálcáját csapkodja idegességében. Prágában dúvadként ront be a mőtıbe. Az orvosok már felnyitották a beteget, de hiába tiltakoznak, Himmlert nem lehet jobb belátásra téríteni. - Hagyjanak magunkra! - parancsolja nekik. Az orvosok tátott szájjal bámulnak az alacsony, egérszürke egyenruhát viselı férfira. Reichssicherheitshauptamt -Állambiztonsági Szolgálatok Fıhadiszállása, (német)

209

- Kifelé! - ordít rájuk Himmler. - De HerrReichsführer... - tiltakozik a sebész. -A tábornok út altatásban van. - Ébresszék fel! Azonnal beszélnem kell vele! - Lehetetlen -feleli az orvos. - Leghamarabb három-négy óra múlva fog magához térni. - Három óra múlva legyen ébren, hogy beszélni tudjak vele. Ha nem lesz, akkor kivégeztetem magukat szabotázs miatt! - üvölti hisztérikus hangon Himmler, és kirohan a mőtıbıl. Frank SS-Obergruppenführer várja a folyosón. - Frank, azonnali hatállyal átveszi Heydrich pozícióját BöhmenMahren új birodalmi protektoraként. Vegye körbe a kórházat az SD-csapatokkal, és gondoskodjon róla, hogy senki, ismétlem, sen ki, még az atyaúristen vagy maga a sátán se jöhessen be vagy hagy hassa el ezt a helyet az én személyes engedélyem nélkül. A fejével felel, Frank! A kórházat néhány perc leforgása alatt hermetikusan elzárják a külvilágtól. Ernst Kaltenbrunner SS-Gruppenführer tőnik fel a színen. - Sauerbruch tábornok professzor úton van, hogy átvegye a beteg kezelését - jelenti Kaltenbrunner. - Kinek a parancsára? - fortyan fel Himmler. - A Führer utasította. - A fenébe! Berlinbıl jön? - Igen, Herr Reichsführer! A gépe most ért földet Prágában. - Tudta, hogy a Führer aláírta Heydrich kinevezését a belügyminisztérium és a rendırség élére?-szorítja ökölbe a kezét Himmler. - Hogyan? - kérdezi döbbenten Kaltenbrunner. - És ez még nem minden - bólint komoran Himmler. - Mást is hallottam. Menjen vissza Berlinbe, és vegye át a parancsokságot az RSHA-n. Állítson ıröket Heydrich összes irodájához. Izolálja Heydrich asszisztenseit, de csak óvatosan. Mérges kígyókkal lesz dolga! - Bízza csak rám, Herr Reichsführer - mosolyog Kaltenbrunner. - Tudom, hogyan kell bánni velük. 210

- Remélem is, a maga érdekében - villantja elı a fogait Himmles Két órával késıbb Himmler a holtsápadt beteg fölé hajol. - Lát engem, Heydrich? - Tökéletesen, Herr Reichsführer. - Hol tartja az „adu ászt"? A titkos dokumentumokat! Heydrich a képébe vigyorog, és hallgat. - Apapírokat, a fene vigye el! - követeli türelmetlenül Himmler, Heydrich szeme lecsukódik. Himmler megrázza a beteget. - Apapírokat, Heydrich!Figyeljen, Heydrich!Maga mától kezdve belügyminiszter. Maga a német rendırség fıparancsnoka! Legyen észnél! A papírokat kérem! Egy idı után kénytelen belátni, hogy Heydrich elvesztette az öntudatát. Kıvé dermedve ül az ágy mellett, és a ferde vágású szempár által dominált, hosszúkás arcot bámulja. Azon az estén Sauerbruchprofesszor megmőti Heydrichet. Himmler nem mozdul az ágy mellıl. Egy gyorsíró szorgalmasan rögzíti a beteg motyogását. Július 4-én reggel Heydrich meghal, anélkül hogy visszanyerte volna az öntudatát. Himmler visszarepül Berlinbe, és személyesen irányítja a titkos dokumentumok keresését. Soha nem kerülnek elı. Hitler parancsára a holttestet felboncolják. A patológus jelentése szerint a halál oka a belsı szervek, mindenekelıtt a lép fertızése. Ezt okozhatták a robbanás ereje által a szervezetbe lıtt részecskék, de akár más mérgezı anyagok is.

A DÉMON-HEGY

FOLYAMATOS DÖRGÉS, MORAJLÁS HALLHATÓ, amihez idınként gép fegyverkattogás párosul. A föld remeg alattunk, mint egy haldok ló állat. Félelem markolja meg a torkunkat. Az egyetlen ember, aki látszólag nem aggódik, Porta: egykedvően pikolózik. Aztán, ahogy közelebb érünk a dübörgı halálgyárhoz - a keleti frontvonalhoz -, apránként rajtunk is úrrá lesz a közöny. Azoknál, akik gyakran vannak halálos veszélynek és brutalitásnak kitéve, ez természetes jelenség. Laza hármas sorban vonulunk, széthúzva az oszlopot, hogy ha telibe találnának minket odaátról, lehetıleg ne irtsák ki az egész századot. Egy sebesültekbıl álló oszlop jön velünk szembe. Többségük a 104. lövészezredbıl való; azt hallottuk, alaposan megtizedelte ıket a szovjet tüzérség. - Azokat az üj bombákat vetették be ellenük - magyarázza a mindentudó Heide. - Miféle bombákat? - kérdezi Porta gúnyosan, de azért érdeklıdve. Ha már megölik az embert, legalább tudja, hogy mi végezhet vele. - Sőrített levegı van bennük - világosítja fel Heide. - Egy perc alatt kicsinálnak egy egész századot. Raszputyin ügyet sem vet Heide károgására. Jókedvően cammog Porta mellett. Azt rebesgetik, hogy Királytigriseket fogunk kapni. Heide tudni véli, hogy már vasútra tették ıket Kasselben. Egy pártfunkcionáriustól hallotta. Gregor viszont azt mondja, hogy a tankok legfeljebb a tervezıasztalon léteznek, és ha el is készülnek, nem mi, 212

hanem az SS fogja megkapni ıket. Porta szerint is rajtunk fognak spórolni, mert a harckocsizás túl sokba kerül. Azt hallotta, hogy már több embert is átküldték ivánékhoz, hogy megtanuljanak kozák módra lovagolni. - De ez szigorúan titkos - teszi az ajkára a mutatóujját. - Nem továbbadni! Mi nem tudunk semmirıl! Igazából nem is érdekel minket, hogy lesznek-e tankjaink vagy sem. A gyalogoslétnek is megvannak a maga elınyei. A század egy erdı szélénél megáll. Néhányan máris elkezdik beásni magukat, de hamar rájönnek, hogy felesleges: az erdı tele van bombatölcsérekkel. Siralmas látványt nyújt. Porta elıremegy, hogy megnézze, „mi a hányás". Hamarosan visszatér, de nem sok jót tud mondani. - Ezek a hülyék evezısversenyt rendeztek nekünk! - kiáltja már messzirıl. - Elméletileg, mert nincs elég csónak. Úgyhogy aki nem tud úszni, annak van egy félórája, hogy megtanuljon. - Mit fecsegsz itt összevissza? - kérdi aggodalmas képpel Papa. Ezüstfedelő pipáját cumizza. Ez nyugtatóan hat az idegeire. Nincs itt semmiféle tó! - Gondolkozz, Beier ırmester! Ki állította, hogy tó? És ki állította, hogy csak tóban lehet vizes az ember? Várd csak meg, hogy a folyóhoz érjünk, és le fogod ejteni az állad! Több víz van benne, mint a Fekete-tengerben, és ha igaz, amit az utászok mondanak, olyan mély, hogy nincs is alja. - Utálom a vizet - borzong meg Pici. - Na és Raszputyin? Szerinted tud úszni? - Még szép - feleli büszkén Porta. - Szovjet úszóbajnok lehetne belıle, ha hagynák benevezni a versenyre. A moszkvai tiszti akadémián elsı volt szabadúszásban! - És mondd, széles is az a folyó? - kérdezi halálsápadtan Barcelona. A folyókkal rossz tapasztalatai vannak. - Mint az Atlanti-óceán -jelenti ki derősen Porta -, és széttárja a kezét, hogy érzékeltesse, milyen széles a folyó. 213

- Rossz elıérzetem van - sóhajt fel Gregor Martin, és hanyatt vágja magát a magas főben. - Jöjjön, aminek jönnie kell - dünnyögi Papa a pipáját szurkálva. - Miért hagyjuk, hogy ezt mőveljék velünk? - kesereg Barcelona. - Még te beszélsz? - gúnyolódik Porta. - Te, aki tizenhét évesen önként beállt a spanyolokhoz, hogy egy olyan háborúban harcoljon, amihez semmi köze? - Kötelességemnek éreztem, hogy kiállják a gyengébbek mellett - tiltakozik Barcelona. - A diktatúra rabszolgasorba taszította ıket. - Hogy oda ne rohanjak! Na és mondd, már nincs diktatúra? Mert én akármerre nézek, csak diktátorokat látok. Persze a legtöbb álcázza magát, lásd a mi bandánkat. A vörösök legalább nyíltan csinálják. - Nem ártana, ha megnézetnéd a fejedet, Barcelona -javasolja Pici. - Hátha találnak valami pirulát, ami segíthet rajtad. - Szakaszvezetık a századparancsnokhoz! - hallatszik a fák közül. Papa feltápászkodik, és a vállára lendíti a géppisztolyát. Karikalába fókabırként fénylik a térdig érı sártól. - Mille diables! - kiált fel a Légiós. - Ez az átkelés sokba fog nekünk kerülni. Ha elég okosak odaát, az utolsó szálig kinyírnak minket, mielıtt még átkelnénk. - Német katonák vagyunk, és azt fogjuk tenni, amit a Führer elvár tılünk - dülleszti ki a mellét Heide. - Ennyivel tartozunk a hazának. Én boldog vagyok, hogy a seregben szolgálhatok. A legjobbak kiváltsága ez! - Én szarok a seregre, és szarok a hazára - veti oda Porta. És senkinek nem tartozom semmivel. Éppen ellenkezıleg, ık tartoznak nekem! - Miért nem tákolnak azok a rohadt utászok egy hidat, hogy száraz lábbal kelhessünk át - füstölög Pici, és célba vesz egy kavics214

csal két utászt, akik látványosan meggörnyedve egy tekercs szögesdrótot cipelnek. - Ha már errıl van szó, teljesen mindegy, hogy száraz vagy vizes lábbal döglünk meg, nem? - kérdezi az orrát lógatva Barcelona. - A feltételezések szerint a vízbe fulladás egy viszonylag kellemes halálnem - próbálkozik Heide. - Komolyan? Akkor kurva szerencsések vagyunk, ember! kiált fel üdvözült képpel Pici. - Itt ülünk, és attól fosunk, hogy csúnyán fogjuk végezni, s erre hirtelen kiderül, hogy aggodalomra semmi ok! Sıt minden a legnagyobb rendben! A Führer és a mi drága német jóistenünk gondoskodott róla, hogy kellemesen fingjunk ki egy kibaszott ruszki folyóban! - Mesélhetnék nektek a vízbefúlásról - mondja Gregor Martin. - Én és a tábornokom majdnem bekrepáltunk, amikor az Anglia elleni inváziót gyakoroltuk. Kimentünk a tengerre azokban a nagy partra szállító teknıkben, az egész hadosztály. A haditengerészet jó messzire kivontatott minket. A baj ott kezdıdött, hogy a tábornokom tengeribeteg lett. Persze mi is rögtön azok lettünk, mert egy jó páncéloshadosztály mindig a tábornok példáját követi. Ha ı tengeribeteg, akkor mi is tengeribeteg vagyunk. Elég az hozzá, a tábornokom rám parancsolt, hogy indítsam be a Horchot, mert egy pillanatot se akar abban az imbolygó fürdıkádban vesztegetni, ha partot értünk. Abban a pillanatban, ahogy éreztük, hogy a teknı alja a szilárd talajt súrolja, a tábornokom elkiáltotta magát: „Lappancsot le, és gázt! Mutassuk meg ezeknek az álangoloknak, hogy kik vagyunk!" Hogy kilıttünk! Látnotok kellett volna, barátaim. A tábornokom arannyal szegélyezett sapkáját lekapta a szél, és belevágta a vízbe. Ha lett volna rá idım s módom, visszaszerzem neki, de a legkisebb gondom is nagyobb volt annál. Mert hiába meresztettem elıre a szememet, én bizony sehol sem láttam a francia partokat. Hová a francba tőnhetett Franciaország? Mindenütt víz, föld egy darab se. „Hová az ördögbe visz engem, Gregor?", kérdezte a táborno215

kom, és már süllyedtünk is. Nem a part volt, amin megfeneklett a teknı, hanem egy homokzátony. Hogy mennyi ideig süllyedtünk, azt nem tudom, de türelmesen vártunk, mert azt hallottuk, hogy ilyenkor az a legjobb, ha az ember megvárja, míg az autó megtelik vízzel. Ami egy idı után nem jelentett gondot, tekintve, hogy kabrioletben ültünk. A probléma súlyosságát hangsúlyozandó, a tábornokom feltette a gyakorlósapkáját, és a szemébe csavarta az egyik tartalék monokliját. Aztán felfelé mutatott, arra, amerre a normális világnak kellett volna lennie, és elıvillantotta lófogat, amit még a lovasságnál töltött idı alatt növesztett magának. A katonáink szolgálatkészségének örült ennyire. Ott voltak mind, körülöttünk, és velünk együtt süllyedtek. P-3asok, meg az egész rádióállomás. Aztán emelkedni kezdtünk. Kénytelenek voltunk, mert elfogyott a levegınk, és a haditengerészet elfelejtett kopoltyút adni nekünk. Egész éjszaka a vizet tapostuk. A tábornokomnak nagyon nem volt ínyére a dolog, de hiába parancsolt rám, hogy szerezzek másik autót, nem volt honnan. Az egész hadosztályt elnyelte a La Manche csatorna. Valamikor az éjszaka közepén megjelentek a haditengerészet motorcsónakjai, és jól összecsaptak minket vízzel. Na, ezzel aztán betelt a pohár. A tábornokom sohasem szerette a haditengerészetet. Szerinte természetellenes, hogy az emberek a víz felszínén, vagy még kimondani is szörnyő - a víz alatt közlekednek. Ha a németek jóságos istene azt akarta volna, hogy ez így legyen, akkor a német emberek uszonnyal a hátukon jönnének a világra. „Ebbıl hadbírósági ügy lesz", ígérte zord tekintettel, és feltette az ötödik tartalék monoklit. Amikor aztán kiderült, hogy elıször a mőszaki személyzetet mentik, szabályos dührohamot kapott. Ekkor vesztette el az utolsó három monokliját, és a gyakorlósapkája is a vízbe esett. Utasítottam egy P-4-es sofırjét, hogy szerezze vissza. A tábornokom végtelenül hálás volt érte. „Gregor Martin szakaszvezetı, maga egy igazi német hıs!", mondta ünnepélyes hangon. „Ezért hadikeresztet érdemel. Ha több ilyen katonánk lenne, már régen móresre tanítottuk volna brutális ellensé216

günket, aki ezt a háborút kirobbantotta!" „Köszönöm, uram. Egyetértek!", feleltem, és kiittam a fél csatornát, miközben tisztelegni próbáltam. Hajnalban értünk ki a partra. Elszedtük egy gyalogsági ezredes Kübeljét, és a hadtestparancsokságra indultunk, hogy a tábornokom panaszt emeljen. „A gyalogos gyalogoljon", mondta vigaszképpen a tábornokom az ezredesnek és a sofırjének, mielıtt faképnél hagytuk volna ıket. A hadgyakorlatot felfüggesztették. A tábornokomnak és nekem idıre volt szükségünk, hogy hozzászokjunk a nedvességhez. Hısiesen igyekeztünk, és nem eredménytelenül, de azt senki ne mondja nekem, hogy vízbe fúlni kellemes dolog. Határozottan kellemetlen élmény volt. A tábornokom a legfelsıbb hadvezetést hibáztatta, amiért az egész hadosztály a tengerbe veszett, és jogosan. Mi keresnivalója egy páncéloshadosztálynak a tengeren? Szidta ıket, mint a bokrot, és bohémiai káplárok gyülevész hadának nevezte a társaságot. - İszintén remélem, hogy a tábornokod már nem tölt be felelıs posztot - mondja megvetıen Heide. - Fiatal, energikus vezetıkre van szükségünk, nem ilyen császári idıkbıl hátramaradt kövületekre. - Na és mi bajod a császári idıkkel? Dicsıséges korszak volt, én mondom neked! Igaz, hogy én sose találkoztam az öreg Hohenzollernnel, de a tábornokom annyit mesélt róla, hogy szinte a cimborámnak érzem. Született császár volt, méltó a rangjára! - Szedelızködjetek - tér vissza Papa. - A 2. szakasz megy át elsınek. Köszönjétek ezt Picinek, aki sosem tudja tartani a száját. Az erdı ugrik egyet alattunk, noha a becsapódás helye messze van tılünk. Brutális erejő bomba lehetett. - Nem irigylem azokat, akiket telibe talált - motyogja Barcelo na. - A rohadékok! Amikor visszavezényelnek bennünket a harctérre, napokig csak győlölettel tudunk az ellenségre gondolni. Aztán bebizonyoso217

dik, hogy ık is ugyanúgy szenvednek, mint mi, és a győlöletbıl szánalom lesz. Sajnáljuk ıket, és sajnáljuk magunkat. İk is szívesebben lennének otthon, mi is. De persze nincs mit tenni. Ölni kell egymást. Újabb sortőz kapja derékba a fákat. Ösztönösen a földre vetjük magunkat. Néhányan még a rohamsisakot is felteszik. - Szép hangjuk van, mi? - vigyorog Pici. - Hihetetlen, hogy mennyi erıt bele tudnak passzírozni ezekbe a golyóbisokba! Az erdı már csak emléke önmagának. Szinte nem is látni olyan fát, amelyiken még kéreg vagy levél maradt volna. De kit érdekel most ez? Csak arra tudunk gondolni, hogy ha felérünk a magaslatra, az oroszok látni fognak minket. Ez az a hely, ahol egész századok hagyták ott a fogukat. Egy húsdaráló. Mindenki retteg ettıl a szakasztól. Rövid vágtákkal kell megtenni, világítólövedékek csíkjaival játszva vérre menı fogócskát. Sebesültek és holtak mindenütt. İk nem voltak elég gyorsak. - 2. szakasz, elıre! Mozogj! Mozogj! - hadonászik Papa a gép pisztolyával. - Rohanj, mint az ırült, ha élni akarsz! Szedem a lábam, szinte repülök. Géppuskalövedékek villannak el mellettem, mintha a vállamra vetett könnyő géppuska vonzaná ıket. Egy kétségbeesett ugrást követıen egy bombatölcsérben landolok. Tábori ágyúkkal és aknavetıkkel lövik a magaslatot. A 3. század egyenesen belerohan egy ágyősortőzbe. A parancsnokuk, a közkedvelt Soest hadnagy az ég felé röppen egy lángoszlop tetején, és apró cafatokra robban. Néhány perc, és a 3. század megszőnik létezni. Az ellenségnek sikerült bemérnie a célpontot. Porta és Raszputyin rohannak el mellettem. Olybá tőnik, mintha a medve a testével védelmezné Portát. Valahányszor Porta lekushad, a medve ráfekszik. Miután túljutottunk a legveszélyesebb szakaszon, létszámellenırzés következik. Mint kiderül, hét halottunk és tizenegy sebesültünk van. Ez kitőnı eredmény a többi századhoz viszonyítva. 218

- Szerencsétlen ellátók - nézek vissza a domboldalra. - Két szer végigcsinálni ezt naponta, ételhordóval a hátadon! Éjfél lesz, mire elérjük a folyót. Olyan sötét van, mint a pokol legmélyebb bugyrában. Csendben beszállunk a csónakokba. Nincsenek illúzióink. Nem kizárt, hogy néhány evezıcsapás után csakugyan a pokolban fogjuk találni magunkat. - Csak tessék, csak tessék - kuncog Porta. - Szálljanak be, és borzongják végig az utazást a rémségek barlangjában. A legbátrabbakat a kijáratnál sörrel jutalmazzuk. Senki nem nevet. Pici felállítja a nehéz géppuskát a csónak orrában. Nekem most a robbanótölteteket kell cipelnem. Július Heidével az ellenséges bunkereket fogjuk felrobbantani, miközben a többiek fedeznek minket. Átkozom a napot, amikor önként jelentkeztem a tőzszerésztanfolyamra. Most megbőnhıdöm érte. Azzal, hogy elfogadtam az ajánlatot, megváltottam az egy útra szóló jegyemet a túlvilágra. Persze még így is jobban jártam, mint a többség. Pokoli állapotok uralkodtak akkoriban a fronton; mire visszatértem, a fiúk java része halott volt. - Ha a csónak megfeneklett, szaladj - fújtat idegesen a fülem be Heide. - Három és fél percünk lesz, hogy odaérjünk. Az életünk az elsı egy percen múlik. Az ellenség ilyenkor még kapkod, de a beidegzıdések és az életösztön hamar felülkerekednek. Ha feljutunk, és elhelyezzük a tölteteket, akkor mi nyertünk. Ha nem, akkor ık. Ilyen egyszerő. - Csak nyugodtan! - suttogja Papa. - Ne veszítsétek el a feje teket, ne kapkodjatok. És fıként, ne akard nekem a hıst játsza ni, Heide. Tegyétek, amit tennetek kell, de semmi több. A lé nyeg az, hogy a töltetek a helyükre kerüljenek, különben végünk van. Hals- und Beinbruch!40 A csónak orra megfeneklik a homokban. Kiugrunk belıle, és a gomolygó ködben felrohanunk a meredélyen. A tüdım szét Kéz- és láblörést! (német)

219

akar robbanni. Amióta átlıtték,41 pillanatok alatt kifulladok. Már csak tíz méter. A hátunk mögött felugatnak a géppuskák. Piciék fedeznek minket. Betontornyok magasodnak fölénk. Az erıdítmény sokkal nagyobb, mint amire számítottunk. Belököm a töltetet egy kémlelınyíláson, és megrántom a gyutacs zsinórját. Fedezékbe ugrom, bedugom a fülemet és kinyitom a számat. Még így is cseng a fülem. A fal kidıl, hıhullám vág mellbe. A vakító villanásban emberi testek repülnek ki a pirulásdobozra hasonlító építménybıl. Újabb két robbanás következik, és a másik két pirulásdoboz is szétesik. Automata fegyverek kattognak. Pici tőnik fel, nehéz géppuskával a kezében. - Mit állsz itt, te barom? - förmed rám. - Ha ezek magukhoz térnek, elevenen megzabálnak. Na gyerünk, lódulj! Papa rohan fel a legyezı alakzatban szétszóródott 2. szakasszal. Egy pillanat alatt felszámolják az ellenséges pozíciókat. Von Pader százados zihálva lerogy Papa mellé. Teljesen kikészült. Az arca holtsápadt, és nagyon úgy néz ki, mint aki az idegösszeomlás szélén áll. A sisakját is fordítva tette fel. - Miért nem ad parancsot a századnak, hogy szóródjanak szét? - kérdezi dühösen Papa. - így elég egy telitalálat, és az egész század itt hagyja a fogát. - Ne akarjon kioktatni engem, ırmester! - feleli sipító hangon a százados. - Ezért fel fogom jelenteni! - Te jóságos ég! - kiált fel kétségbeesetten Papa. - Maga másra se tud gondolni, csak jelentésekre? A harctéren van, Herr Hauptmann, és kétszáz német katona életéért felel! - Felegyenesedik, és von Paderre irányítja a géppisztoly csövét. - Figyelmeztetem, hogy ha veszélybe sodorja az embereimet, felmentem a parancsnokság alól! - Mit képzel maga? - sikítja hisztérikusan a százados. - Egy magafajta tetves paraszt nem menthet fel engem! 41

Lásd: Lánctíilpak.

220

- Olvassa el a Führer parancsait! - vág vissza Papa. - A legfrissebb szerint egy közkatona is felmenthet egy tisztet, ha úgy látja, hogy az elhanyagolja a kötelességét. - Errıl még nem hallottam - motyogja von Pader. - Ez esetben j avaslom, hogy ha épségben visszatértünk, olvassa át a parancsokat - veti oda gúnyosan Papa. Egy futár veti le magát melléjük. Felhasadt homlokából vér csorog az arcára. - Herr Hauptmann! Az ezredparancsnok tudni akarja, hogy bevették-e az erıdrendszert. - Még nem - feleli a százados helyett Papa. - Az 5. század bombatölcsérekben ücsörög, és kollektíven a seggét vakarja! - Az ezredes repesni fog az örömtıl - vigyorodik el a futár, és mielıtt továbbrohanna, megvetıen végigméri az embriópózba kucorodott századost. Porta és a medve siklik a futár helyére. - Mi a frászt lógatjátok itt a tökeiteket? - kérdezi Porta, ügyet sem vetve a századosra. - Vagy azt várjátok, hogy Raszputyin meg én nyerjük meg nektek a háborút? Papa jelt ad a szomszéd szakasznak. A parancsnok válaszol. Az 5. század rohamra indul. Von Pader a lyukból figyeli ıket. Ragaszkodik hozzá, mint csecsemı az anyja emlıjéhez. A föld áttetszı falként spriccel a magasba. Testek és felszerelések röpködnek minden irányba. A talajból tőzgejzírként villannak elı a robbanások. Egy lovak vontatta ágyú száll át a helyszín felett, mind a hat lóval együtt. Von Pader nem bírja tovább. A földre borul, és keservesen zokogni kezd. Nem így képzelte el a tőzkeresztséget. Ez borzalmas! Eletében elıször úgy érzi, hogy a haza túl sokat kér tıle. A gödör remeg és imbolyog alatta. Olyan ez az egész, mintha a pokol démonai szabadultak volna ki, hogy szabadon garázdálkodjanak. Egyik fülsiketítı robbanás a másikat követi, szünet nélkül, sátáni üvöltéssé olvadva egybe. 221

Egy holttest zuhan von Pader elé. Vér, belek, agyvelı csapódnak az arcába. A százados rémülten felkiált. Azt hitte, ıt érts találat. De csak egy tizenkilenc éves hadnagy, akinek ez volt az elsı, és egyben az utolsó éles bevetése. Bombák záporoznak. Süvítenek, visítanak, robbannak. Tőzés földoszlopok emelkednek a légbe, szikladarabok, fatörzsek repkednek. Hangyák vagyunk tomboló óriások talpai alatt. - A századom - krákogja von Pader, és még mélyebbre húzódik a gödörben. A százada már messzire jár, és heves harcokat vív az orosi állásokért. Két fejet látok egy Maxim géppuska mögül kikandikálni. Közéjük hajítok egy nyeles gránátot, majd figyelem, nem dobják-e vissza. Jól idızítettem, mert a kézigránát helyett egy test és egy géppuska repül ki a géppuskafészekbıl. Rohanok, géppuskával a kezemben. Orosz típus, méghozzá kiváló, fıleg közelharcra. Beugrom a zsákok mögé. A tüdımbe belehasít a fájdalom, ahogy levegıt veszek. Az az átkozott tüdısérülés. Már sohasem leszek a régi. Egy orosz ırmester ugrik be mellém, de mielıtt még elsüthetné a pisztolyát, betöröm a fejét a géppuska csövével. Lázasan elıkészítek egy újabb kézigránátot. Mintha lassított filmet néznék, látom, hogy Gregor kirohan a bokrok közül, felnyársal a bajonettjére egy orosz századost, aztán kirántja a testbıl a pengét, és a fegyver másik végével bezúzza a tiszt arcát. Az orosz hátrazuhan az összekötı árokba. Egy másik géppuskafészekbıl célba vesznek. Egy sorozat leviszi a fél csizmám külsı oldalát. A lábamnak szerencsére semmi baja. Csak egy horzsolás az egész. Ha robbanógolyó lett volna, gondolom rémülten, miközben letépem a csizmaszár szakadt darabját, akkor most oda lenne a lábam. Na igen. Legalább véget érne számomra ez az egész. Vagy mégsem? Újabban már a féllábúakat is harcolni küldik. 222

Sípoló, sajgó tüdıvel a következı fedezékig szaladok. Pár percnyi pihenı után már megint rendesen kapok levegıt. Csak most veszem észre, hogy merı vér vagyok. Végigtapogatom magam; még egyben vagyok. Ez is valami. Végigrohanunk a szők árokrendszerben, kézigránátokkal tisztítva meg magunk elıtt az utat. Géppisztolyok okádnak halált. Az árok berobban mögöttünk. A csapdát rosszul idızítették. Megint szerencsénk volt. Ki tudja, meddig? Portát és a Légióst egy mély tölcsérben találom. A gödör aljáról még mindig füst szivárog. Megtöltjük a tárainkat, és teletömjük velük a zsebeinket, a csizmánk szárát, a derékszíjunkat. Gregor és Pici csúszik be mellénk. Egy rakás orosz kulacsot hoztak magukkal. - Egy kis frissítı a hısöknek - osztja szét ıket Pici. - Ivánék most kaphatták ki a fejadagjaikat. Tiszta szégyen. Igaz, megvár hattuk volna, míg legurítják. A medve lefekszik Porta mellé. Csúnya lıtt seb éktelenkedik a vállán. Megtisztítjuk és bekötözzük a sebet. Két kulacs sörrel vigasztaljuk. Bánatában majdnem lenyeli a kulacsokat is. - Látnotok kellett volna, hogyan harcol - büszkélkedik Porta. - Volt olyan, hogy elkapott két ivánt, és összecsapta ıket. Úgy szétment a fejük, mintha üvegbıl lett volna. - El tudom képzelni, mit fog ebbıl a Pravda kihozni - nevet a Légiós. - „A hatalmas emberveszteség miatt a német hadsereg kénytelen idomított állatokkal feltölteni a létszámát." - Nagyon elege lehetett már a bolsikból - vakargatja meg a medve nyakát Gregor. - Mi lenne, ha elküldenénk egy pártgyőlésre? Muris lenne, ha kiderülne, hogy a nácikat ugyanúgy ki nem állhatja! - Biztos vagyok benne, hogy úgy van - bólint Porta. - Rühelli a szocialista diktatúra minden formáját. - Gyerünk! Emeljétek fel a seggeteket! - kiáltja türelmetlenül Papa. - Vagy azt hiszitek, kitör a béke, ha nem lövöldöztök? 223

A tábori tüzérség zárótüzet zúdít el<Snk. Maradunk a helyünkön. Föld és kavics záporozik a fejünk^. Szabályosan ki kell ásnunk magunkat alóla. Az ágyúlövedékek robbanóanyaga kesernyés füsttel töltötte meg a levegıt. Marja, fojtogatja a torkunkat. Az oroszok visszavonulnak. A nehéztüzérségünk kíméletlenül „ bombázza ıket Elipszijbıl. Brutális, 38Q mm-es gránátokat használnak. Ezek a monstrumok hihetetlen pusztításra képesek. A puszta légnyomás atomjaira tud szedni egy embert. Július mellett keresek fedezéket. İ kapta az egyik új MG-42est, és olyan büszke rá, mintha ı találta volna fel. - Ez már majdnem az ígért csodafegyvert _ vigyorog elégedet ten, és egy sziklának veti a lábát. - Most majd megmutatjuk a Egy hosszú sorozat tépi fel elıttünk a földet. Ijedten visszahúzódunk a gödörbe. - A rohadékok! - dühöng leforrázva. Heide. - Fedezzetek! - kiáltja Pici egy másik bombatölcsérbıl. - Készen állsz? - Július kibiztosítja \ negyvenkettest. - Te csak lıj, te barnainges majom - ordítja Pici. - De nehogy eltalálj, mert cipıfőzıt hasítok a belekbıl! Heide rövid, jól irányzott sorozatokat ad le. Pici kipattan a gödörbıl. Valóságos rejtély számunkr^ hogy egy hegymérető ember hogyan tud ilyen gyorsan mozqgni. Forgószélként süvít el mellettünk. Szokása szerint most is motyog magában. - Jövök és elkaplak benneteket, hü.iye Sztálin-ivadékok! Ti akartátok! Kiugróm én is és követem. Egy csaknem vízszintes sziklafalon mászunk fel. Pici felhajítja könnyő géppuskáját a tetıre, és felhúzza magát. - Le akarjátok lıni Picit, átkozott pijkolfajzatok! - Dühösen elhajít két kézigránátot. - Isten a mi oldalunkon áll, kommunis ta pogányok! Jövök, és szétrugdosom a2t a szovjet seggeteket! Egyetlen hosszú sorozattal kiüríti a hevedert, aztán nekirohan 224

az oroszoknak. Ádáz közelharc veszi kezdetét. Koponyák recscsennek. - Maradtál volna ágyban, iván, és akkor az agyad is a fejedben maradt volna! Gépfegyverek kattognak, kézigránátok repkednek mindkét irányba. - Ne tátsd a szád! - ordít rám Pici, és elıretaszít. Elhajítok egy nyeles gránátot, és miután felrobbant, elıreloholok. Július Heide a sarkamban van, a negyvenkettessel az ölében. - Ez az, csak így tovább. Kapjátok össze magatokat! - kiabál Pici, és belemeríti a bajonettjét egy oroszba, aki egy fedezékbıl bújt elı, hóna alatt egy nagy darab kenyérrel. Felkapom a kenyeret, és a zsebembe nyomom. Egy kicsit véres, de ki lehet vágni belıle. Egy keskeny összekötı árokban vagyunk. Beveszek egy kanyart, és egy orosszal találom magam szembe. Mielıtt még bármit is tehetnék, a földön találom magam, és látom, hogy az orosz szét akarja taposni az arcomat a bakancsa vasalt talpával. Ütött az utolsó órád!, villan át rajtam, és várom, hogy eljöjjön a vég. El is jön, az orosz számára. Hátborzongató recsegés hallatszik, és az orosz élettelenül hanyatt vágódik. Porta medvéje megmentette az életemet. A német rohamsisakot viselı medve elkap két döbbent oroszt, és egyetlen mozdulattal szétloccsantja a fejüket. Verekedés közben két lábra ágaskodik, de utána rögtön visszaereszkedik négy lábra, mintha tudná, hogy a lövészárokban behúzott nyakkal kell közlekedni. A következı oroszt feldobja a levegıbe, és estében tépi-marcangolja szét. Nem tudjuk, miért győlöli ennyire a zöldesbarna egyenruhát, de jó oka lehet rá. Porta és Raszputyin elválaszthatatlanok. Ha Porta a lövészárokból kukucskál kifelé, a medve lent marad, és türelmesen vár, de ha a gazdája kiugrott, és rohanni kezd, Raszputyin máris ott van mellette, hogy a testével védje. Úgy mozog, mint egy tapasztalt vén baka. Ha lınek, fedezékbe ugrik, ha fedezék állja

útját, nem ugrik bele, míg bele nem hajítottak néhány kézigránátot. Egy nehéztüzérségi gránát tömegsírt talált telibe, oszlásban lévı testrészeket fröccsentve szerteszét. Leszakadt végtagok, fejek, belsı szervek mindenütt - a földön, a fák ágai közt. A legırültebb horrorfilmrendezı se tudna ilyet álmodni. Egy szállítószakasz teherautói és lovai szállnak az égbe és robbannak szét ördögi tőzijátékként. Telefonoszlopok roppannak derékba, vezetékek suhognak a levegıben. Egy ház tetıtıl alapig kettéhasad, és porrá omlik. Vakító sárga villanások világítják meg a környéket. Az orosz nehéztüzérség mindent szétbombáz az elfoglalt területen. Az, hogy orosz katonák ezrei rekedtek két tőz közé, nem zavarja ıket. Sztálin Jóska szerint örülniük kell, hogy feldobhatják a talpukat a nemes cél érdekében. Hátralendítem a karom, és eldobom a következı kézigránátot. Jaszki határában járunk. Úgy tőnik, a nagy offenzíva sikerrel fog járni. Az oroszok futnak mindenütt, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a front tágultával egyre kevésbé vagyunk ütıképesek. A városban már a 104. lövészezred veszi át a vezetést. Házról házra haladnak, véres utcai harcot víva minden talpalatnyi földért. Elıttünk a 6. motorbiciklis ezred halad. Mi a híd közelében, a töltésen heverészünk, és várjuk a jelt a továbbhaladásra. Ez a rövid pihenı menti meg az életünket. - Látjátok ıket? - mutat Papa az égre. Bombázók. Félelmünkben valósággal belelapulunk a töltésbe. Nem kell sokat várni, és elkezdıdik. A hídon túl elnyúló utca házai felemelkednek, mintha egy hatalmas, láthatatlan kéz markolta volna meg ıket. Egy pillanatra megállnak, remegve a hıségben, mintha csak egy szörnyő délibáb lenne az egész, aztán iszonyatos robajjal a földnek csapódnak. Lélegzetelállító látvány. A városszéli utcákból katonák menekülnek ki a mezıre, de ninGi esélyük. A Jabók könyörtelenül lekaszálják ıket. 226

A bombázóflotta kelet felé fordul, és hamarosan elnyeli ıket a napfény. A város azonban nemcsak látszólag tőnt el. A takaros házak helyén csak téglákat és gerendákat látni. És persze a romok alól kiálló végtagokat, fejeket, félig betemetett testeket. Édeskés szagot sodor felénk a szél. - Mire nem képes a katonaság! - mondja ünnepélyesen Pici. - Fél órával ezelıtt még egészen pofásán nézett ki ez a város. Most meg? Egy nagy rakás szar az egész! A közelben orosz kadétok fekszenek. Laposak, mintha kartonból vágták volna ki ıket - háromszáz tank száguldott át rajtuk. Bizarr módon arcuk még így, profil nélkül is ırzi jellegzetességeit. Az offenzíva nem áll meg. Benyomulunk a romok közé, hogy felszámoljuk a maradék ellenállást. Egy orosz katona a hasát maíkotoa fetteng a földön. A kexe csupa vér. A Légiós, átugotja, és beleereszt egy sorozatot egy másikba, aki rá akar rontani. - Vive la mórt! - ordítja már-már önkívületi állapotban. Pici üres hangon felnevet, és szétveri egy százados állkapcsát. - Te se fogsz többet reeperbahni utcakölykökre lıni, kispo fám! - Még épp idıben bukik le egy géppisztolysorozat elıl. Láttalak, te alattomos féreg! Azt hitted, megúszhatod? - kibizto sít egy kézigránátot, és a torkolattőz irányába dobja. Lerohanok Porta után egy pincébe. Golyók pattognak a padlón és a falakon. A mennyezetrıl vakolat és mész pereg. Hideg víz spriccel ránk: egy vízvezetéket is találat ért. Valami végiggurul a folyosón. Elkapom, és visszalököm oda, ahonnan jött. Jó döntés volt. Akkorát robban, hogy majdnem megsüketülök. Papa elismerıen megveregeti a vállamat. Ha nem cselekszem gondolkodás nélkül, már nem lennénk. Gyorsan kitakarítjuk a pincét. Az élıket válogatás nélkül tarkón lıjük - katonákat és civileket egyaránt. Nem áll módunkban foglyokat ejteni, és a tapasztalat keserő iskolája megtanította, hogy még egy súlyos sebesült is össze tud győjteni annyi erıt, 227

hogy utánunk dobjon egy kézigránátot. A fedezékeket és az óvóhelyeket gondosan átfésüljük. Magunkhoz veszünk mindent, ami még hasznunkra lehet. Porta két zsák súlya alatt rogyadozik. Kávé illata lengi körül. Pici három súlyos faládát vontat maga után egy lıszeres taligán. Tiszta ırület. Mintha karácsony lenne, és most osztották volna szét az ajándékokat. Válogatás nélkül tömjük magunkba a frissen zsákmányolt konzervek tartalmát. Heves géppuskatőz zavarja meg a lakomát. A szibériai gyalogság indított ellentámadást, de elkéstek vele. Már beástuk magunkat, nincs esélyük ellenünk. A délután hátralevı része viszonylagos nyugalomban telik. Von Pader százados is megérkezik. - Ügyesen csinálták, Beier ırmester - próbál hízelegni. - Saj nálom, hogy nem lehettem magukkal a támadás végéig, de saj nos sokkot kaptam a légnyomástól - magyarázkodik kényszere dett mosollyal. Papa szó nélkül sarkon fordul és faképnél hagyja. Von Pader gyilkos pillantásokat lövell utána. Pici feltápászkodik. Az arca vértıl és sártól kérges. Vigyázzba vágja magát a századparancsnok elıtt, összecsapja a bokáját, és tiszteleg. Mindezt olyan tökéllyel, hogy abba még az úristen se tudna belekötni. - Engedélyt kérek a százados úrtól jelenteni, uram! Vön Pader morog valami érthetetlent. Hirtelen rájön, hogy valójában ki is áll elıtte. Az a szörnyőséges fél-ember, akinek még a nevét se akarta hallani. Undorodva elfordul, de Pici makacsul eléje áll, tiszteleg, és közli: - Engedélyt kérek a százados úrtól jelenteni, uram! Nem kap választ. - Engedélyt kérek a százados úrtól megkérdezni, uram, hogy a százados úr-e az 5. század parancsnoka! Csend. Von Pader most már gyorsabban forog, de nem tud. hátat fordítani Picinek, aki kétszer akkorákat lép, mint ı. 228

- Engedélyt kérek a százados úrtól megjegyezni, uram, hogy nekem úgy tőnik, a százados úr az 5. század parancsnoka! Eset leg tévedek, uram? A válasz még mindig várat magára. - Wolfgang Creutzfeldt tizedes, uram, IA osztály, jelentem, hogy harcot vívtam az ellenséggel, uram! Engedélyéért könyö rögve, uram, jelentem, hogy megöltem négy tisztet és felszámol tam egy ellenséges állást, uram! Engedélyéért könyörögve, uram, jelentem, hogy jó egészségnek örvendek, mind testileg, mind lelkileg, és készen állok megint odasózni az ellenségnek, uram, ha parancsot kapok rá! Von Pader megint elfordul, de Pici máris a baljával szemben van, ahogy azt a szabályzat megköveteli. A százados nem bírja tovább türtıztetni magát. - Megırült, ember? Honnan az ördögbıl került maga ide? - Engedélyt kérek jelenteni, uram, hogy Sankt Pauliból jöttem, Hamburgból. Ott láttam meg a napvilágot, uram, ahogy mondani szokták. Megelılegezve a százados úr kérdését közlöm, hogy nem vagyok ırült, de mindig is vadóc gyerek voltam. Sok minden történt a családomban, tudja. Az öregemnek Moabittban lecsapták a fejét, és a bátyám is hasonló sorsra jutott, de ı Fuhlsbüttelben. A két nıvérem nagyon jó helyen lakik, egy csomó kedves hölgy társaságában, ha a százados úr érti, hogy mire gondolok. A Reeperbahnon, hogy komplett információval szolgáljak. Sajnos, annyira fejükbe szállt a dicsıség, hogy velünk már nem is foglalkoznak, uram. Aztán azt is tudnia kell a százados úrnak, hogy miként kerültem a seregbe már tizenhat évesen. Az otthonomként funkcionáló nevelıintézet jámbor egyházi alkalmazottai úgy gondolták, hogy ez lenne számomra a legmegfelelıbb hely. Abban reménykedtek, hogy így mielıbb feldobom a talpam. Be kell vallanom, százados úr, hogy háromszor is lefokoztak, de még mindig IA osztályú vagyok. Nekem azt mondták, hogy az „I" intelligenciát jelent; az „A"-ra már nem emlékszem. Engedélyt kérek jelenteni továb229

bá, uram, hogy még mindig nem kapom kézhez a zsoldomat, mert... - Tőnjön a szemem elıl! - üvölti von Pader, és a pisztolya után kap. Pici vigyázzba vágja magát, és idiótán tiszteleg. - Hasra! - ordítja von Pader, mert más nem jut az eszébe. Pici habozás nélkül beleveti magát egy tócsába, összecsapva von Pader egyenruháját. A százados üvölt, mint akit herélnek. Valamivel késıbb Pici leül közénk, hogy megtisztítsa a géppuska csövét. - Gondoltátok volna, hogy így tud káromkodni? - kérdi a fejét csóválva. - Pedig lefogadom, hogy egyetemet végzett. Hála az égnek, engem senki nem küldött továbbtanulni. Nem szeretnék ilyen lenni. Ki nem állhatnám magam! - Az effélék örülhetnek, hogy háború van -jegyzi meg Gregor. - Ki adna békeidıben munkát egy ilyen baromnak? A Légiós jelenik meg egy gyönyörőséges lepénnyel. O maga gyúrta és sütötte, nyílt láng felett. - Mit zabálsz, fritz? - kiabálnak át a tılünk alig száz méterre lévı orosz állásból. - Jó illata van! - Csak a délutáni kávét szürcsölgetjük - kiált vissza Porta. Szívesen látunk titeket is, de a konyakot nektek kell hozni! Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva vissza kell vonulnunk a régi pozíciónkba. Mit érdekli ıket, hogy ilyenformán az a rengeteg ember értelmetlenül halt meg? Hıbörgünk, de nem tehetünk ellene. A döntéseket nem mi hozzuk. Lovak nyihognak a túloldalon. Trágyaszagot sodor a szél. - Nem akarom elhinni! - kiált fel Pici. - Ezek a lovasságot küldték ellenünk! - C'est la guerre42- sóhajt a Légiós. - Háború idején bármi megtörténhet. Ilyen a háború, (francia)

230

- Arról nem is beszélve, hogy egy lovassági támadás nem is jönne olyan rosszul - kombinál Porta. - Megsütögethetnénk azokat a négy lábon járó flekkeneket, és jó darabig nem lenne gondunk a kajára. Zsírban vagy sóban eltéve egy évig is eláll. Felhasználás elıtt azonban meg kell fızni, különben élvezhetetlen. - Na ne mondd! És hogyan cipelnél magaddal egy besózott lovat? - gúnyolódik Barcelona. - Mert valami azt súgja, hogy hamarosan odébbállunk. - Megfeledkezel a limuzinomról - mutat Porta az orosz lıszeres kocsira. - Már csak két riksás fiú kellene odaátról, és Joseph Porta (isten kegyelmébıl) tizedes, stílusosan utazhatná be orosz anyácskát. A jó öreg Tolsztoj is megmondta, hogy errefelé nincs tekintélye annak, akinek nem döcög hintó a segge alatt. Csak a dolgozó osztály koptatja a talpát. - Felkel, és átmegy az újoncokhoz, hogy elmagyarázza nekik, hogyan kell életben maradni a fronton. Nem önzetlenül teszi: ha a zöldfülőek nem tanulják meg mielıbb a legszükségesebb fortélyokat - amikrıl a kiképzésen még csak nem is hallanak -, mi maradunk utánpótlás nélkül. A mi érdekünk az, hogy minél tovább életben maradjanak, és fedezzék a hátunkat. így is csak a felét kapjuk meg a század feltöltéséhez szükséges emberanyagnak. Németország krónikus emberhiányban szenved, olyannyira, hogy már a faji öntudatáról hírhedt Waffen-SS is felvesz a soraiba orosz önkénteseket. Ami még döbbenetesebb: elızı nap egy négerekbıl verbuvált egységbe botlottunk. Egy mukkot se tudtak németül; amikor mondtuk nekik, milyen hülyén néznek ki, csak vigyorogtak és bólogattak boldogan. Porta egy kihalt hangyaboly tetején trónol, és az elıtte kuporgó kopaszoknak prédikál: - Az elsı és a legfontosabb dolog, hogy felfogjátok: azért vagy tok itt, hogy ritkítsátok az ellenséget, és nem azért, ismétlem, nem azért, hogy eleget tegyetek a szabályzat betőinek! Ennél fogva javaslom, hogy máris felejtsétek cl mindazt, amit a kiképzé sen tanultatok. Hısökre itt semmi szükség. Én sem azért ülök 231

itt elıttetek, mert olyan tökös gyerek vagyok, hanem azért, mert használom a fejemet. Úgy bizony! Mert akár hiszitek, akár nem, a szemközti árokban kushadó pogányok semmivel sem hülyébbek, mint ti. Az egyetlen esélyetek az, ha gyorsabbak vagytok náluk. Lıjetek elsınek, üssetek elsınek, és szúrjatok elsınek. Ha sötét van, és nem tudjátok, hogy barát vagy ellenség közeledik, akkor is lıjetek, és a fejüket célozzátok, hogy ne sántuljanak. Majd utána ráértek gondolkodni. Ha kirohantok, elıtte mindig szúrjátok ki magatoknak azt a helyet, ahol fedezéket tudtok keresni, és ha közben lıttek rátok, keressétek meg a torkolattüzet, de gyorsan, az isten szerelmére, és lıjetek vissza, vagy soha nem lesz alkalmatok. Iván azt állítja, hogy Adolf percenként elveszít egy embert. Ha ez igaz lenne, akkor a háború már régen véget ért volna, és mi most otthon lennénk. De nem igaz, mert iván ugyanolyan hazug, mint mi. A hazugság és a háború édestestvérek, ha még nem tudtátok volna, és mivel háború van, boldogboldogtalan hazudik. Ti se habozzatok élni a lehetıséggel. De térjünk vissza a lényegre. Nem gyızöm hangsúlyozni, hogy a gyorsaság minden. Ha te vagy gyorsabb, akkor te maradsz életben. És csakis akkor. Ha lısz, lıj úgy, hogy az ellenséged feldobja a talpát. Nincs veszélyesebb egy haldokló ellenségnél, aki, ha teheti, nem fog habozni magával vinni a másvilágra. - Porta felmutatja az ásóját. - Erre nagyon vigyázzatok. Ez az egyik legértékesebb és legsokoldalúbb eszköz, amit a seregtıl kaptatok. Beáshatod magad, kettéhasíthatod vele az ellenséged fejét, tepsiként használhatod, és szarhatsz rajta, ha nincs alkalmad kiszállni a tankból. Kitőnı tükörtojást lehet készíteni rajta, még zsír se kell hozzá. Homokkal, földdel vagy fővel tartsd tisztán. - Leteszi az ásót, és egy orosz Kalasnyikovot vesz kézbe. - Ha kénytelenek vagytok meglátogatni ivánt, ésszel használjátok a gépfegyvert. Nem kaszálunk vele, mint a hülye. Lehet, hogy a mozivásznon jól mutat, de ez itt a véres valóság, ahol a golyók szétszóródnak, és nem az ellenséget fogják kinyírni, hanem az elıtted rohanó bajtársaidat. Rövid, gondosan célzott sorozatokat tessék leadni! Az 232

egyik leggyakoribb hiba az, hogy megesik a szívetek a sebesült ellenségen. Számítsatok rá, hogy szétlövi a fejeteket vagy felrobbantja magát, miközben föléje hajoltok, hogy segítsetek neki. Ennyit a háláról... Ha be kell mennetek egy házba, elıször mindig takarítsátok ki géppisztollyal vagy kézigránáttal. Most pedig a legfontosabb: ha ırt álltok a fronton, soha, ismétlem, soha ne hunyjátok be a szemeteket, még egy pillanatra sem. A macskák zajos elefántok ivánhoz képest, és ha elkapnak titeket, mármint ivánék, akkor annyi. Kiszedik belıletek, amit akarnak, és nyissz vagy bumm! Nem nyőglıdnek hadifoglyokkal. Számítsatok arra is, hogy elıbb vagy utóbb tankokkal fogtok szembekerülni. Ha ez történik, nehogy, ismétlem, nehogy kiugorjatok a fedezékbıl! Ha pánikba estek és rohangálni kezdtek, egészen biztos, hogy lelınek vagy szétlapítanak. Sok új találmány van, de azt az embert még nem fedezték fel, aki gyorsabb, mint a géppuskagolyó. És végül az aranyszabály: ha azt látjátok, hogy valamelyik iván félrevonul, mert a természet megszólította, le ne szedjétek, az isten szerelmére! Kinyírni valakit, aki kiguvadt szemmel kábelt fektet, égbekiáltó gaztett... Nos, dióhéjban ennyi. A többit találjátok ki ti magatok. Aki hülye, úgyse fogja két hétnél tovább kihúzni. Feláll, és az összekötı árok felé indul, Raszputyin fülét vakargatva. Néhány lépés után megáll, és a zöldfülőek felé fordul. - Még egy apróság. Mindig, ismétlem, mindig tartsátok azt a ronda képeteket a lövészárok pereme alatt. Feltéve persze, hogy nincs bennetek öngyilkosságra való hajlam. Iván orvlövészei soha nem alszanak. Dugd ki a fejed, és biztos lehetsz benne, hogy megajándékoznak egy robbanógolyóval. Ocsmányul felröhög, és továbbindul a medvével. A keresztezıdéshez érve visszafordul, és odaveti nekik: - Hé, seggfejek, jól nyissátok ki a fületeket! Ha aranyfogat látnátok, tudjatok róla, hogy az enyém, és szóljatok, hajót akartok! - Nem tilos kihúzni ıket? - kérdezi egy Hitlerjugend-emblémát viselı, tizenhétéves-forma kölyök. 233

- Neked igen, fiam. Neked szigorúan tilos - röhög Porta. Az éjszaka folyamán átvesszük a Démon-hegyet. Egy rendırezredet váltunk le. Négy napig voltak itt, és úgy néznek ki, mint valami élıhalottak. Már aki még életben van, mert alaposan megtizedelték soraikat. Napokon át bombázták ıket, meg is látszik rajtuk. Rogyadozó léptekkel távoznak az árokrendszeren át. Öreg, megkeseredett emberek. Pici tőnıdve figyeli a menetet. - Alaposan megszorongatták ıket, mi? - löki oldalba Gregort. - Legfıbb ideje volt, hogy valaki móresre tanítsa a fiúkat! - Nem bírod ıket, mi? - Hát nem laknak a szívem csücskében, az biztos - köp utánuk Pici. Portát egy repeszdarab lábszáron találta. Kibányássza a bajonettjével, és elrakja a tárcájába. - Hát... ha ezt a fejembe kaptam volna, nem sok vizet zavarnék a jövıben. - Szerencséd volt - mondja Pici. İ a fogát piszkálgatja a bajonettjével. - Errıl szól az egész. - Vagy a lábad közé - röhög Gregor. - Mivel pöckölnéd akkor a lányokat? - A paderborni Szent Verára, csak azt ne! - borzad el Porta. Akkor már inkább a szemem közé. Mi lenne velem nık nélkül? És mi lenne velük Joseph Porta nélkül? Csak azt ne! Bármi mást, csak az öcsit ne! - Ha már szóba hoztad a nıket - csatlakozik hozzánk Papa -, most tudtam meg, hogy egy színházi trupp fogja meglátogatni a hadosztályt. - Ne is mondd! - siránkozik Porta. - És mi itt vagyunk fent, a Démon-hegyen! A szállítók vetik be magukat a lövészárokba. Levegıért kapkodnak és reszketnek, mint a nyárfalevél. Kettıjüket eltalálták, amikor átrohantak a nyílt terepszakaszon. Három konténer kihasadt, a fejadagok fele kárba veszett. 234

- Lefogadom, hogy egymás seggébe lihegtetek! - pattog Porta. Iszonyú dühös, hiszen étel ment veszendıbe. - Még szép, hogy telibe találtak titeket! - Mi az istenér' nem vigyáztatok? - Pici dühében hozzávág egy sisakot az egyik szállítóhoz. - Most mit fogunk kajálni, he? Az ingerültségünk a medvére is átragad; majdnem letépi az egyik szállító karját. A szakaszunkat Porta menti meg: morogva ugyan, de rendelkezésünkre bocsátja az oroszoktól zsákmányolt konzervek egy részét. Pocsék ízük van, de legalább megtöltjük valamivel a belünket. Egyedül Gregor panaszkodik, de hát ı a tiszti konyhához van szokva. - Ezek tényleg untermenschek, ha ilyet zabálnak - hajít ki egy konzervet a senki földjére. A medve jár a legjobban. Porta valahonnan szerzett egy fél vödör mézet, és beletördelt két szelet csontszáraz kenyeret. Raszputyin fél perc alatt kinyalta. Valami nagyszabású dolog van készülıben. Folyamatosan érkezik hozzánk az emberanyag-utánpótlás Németországból. '39 óta nem voltunk ilyen sokan az ezredben - ez már majdnem a teljes létszám -, de nincs benne köszönet. Az újoncok legtöbbje vagy túl öreg, vagy túl fiatal, és nincsenek rendesen kiképezve. Még mozgássérültek is akadnak közöttük. Egy lemerevedett ízület már nem jelent akadályt. A német hadsereg motorizálva van mi szükség hát lábakra? Az elsı órában három újonc robbantja fel magát a saját aknamezınkön. Olyan alaposan meggyilkolják magukat, hogy még ha akarnánk, se tudnánk összeszedni ıket. A többiek a félelemtıl bénultan kuporognak a lövészárkok mélyén. Haza akarnak menni. - Mennénk, ha lehetne, elhihetitek! - nevet Porta. - De nem lehet, tehát maradunk. Itt legalább tudjuk, hogy ki az ellenség, és jogunkban áll megvédeni magunkat. Ha dezertálnánk, a há ború végéig bujkálhatnánk. Egyetlen perc nyugtunk se lenne, és biztosak lehetlek benne, elıbb vagy utóbb fellógatnának. 235

Amikor öt órakor menetrendszerően ágyúzni kezdenek minket, az újoncok teljesen bevadulnak. Többen is ki akarnak ugrani, hogy elfussanak. Kénytelenek vagyunk leütni ıket. Az oroszok hamar megunják. Átdobunk nekik néhány kézigránátot, hogy lássák, élünk még, aztán ki-ki végzi a maga dolgát, mondhatni, vakációzunk. Ülünk az árok alján, és a hasunkat süttetjük. Gyönyörő ıszi idı van. Tegnap három nyúl merészkedett az árok széléhez. Pici elkapta az egyiket. Még iván orvlövészei is nyugton maradtak a nem mindennapi hajsza ideje alatt, s amikor Pici felmutatta az elfogott tapsifülest, mindkét oldalon kitört az éljenzés. Nem mindennapi teljesítmény volt. Porta fantasztikus vacsorát rittyentett a zsákmányból. Nyúlhús szósszal és krumplipürével. A hetedik mennyországban éreztük magunkat. Pici még korábban szerzett egy doboz szivart. Von Pader volt olyan óvatlan, és az iroda nyitott ablakában, a belsı párkányon hagyta. Pici nem habozott megragadni az alkalmat - és a dobozt. A tudat, hogy von Padért rövidítjük meg minden egyes slukkal, még élvezetesebbé teszi a pöfékelést. A távolból ronda morajlás hallatszik. A bombák tılünk legalább huszonöt kilométerre csapódnak be, de még így is remeg alattunk a föld. A jó idı kitart, de az emberek egyre feszültebbek mindkét oldalon, és az orvlövészek is aktívabbak. Egyetlen nap leforgása alatt kilenc embert lıttek fejbe egyedül a mi századunkból. Porta feltart egy sisakot. Alig bukkan ki a lövészárokból, máris megjelenik rajta egy lyuk. A válasz sem marad el: Pici leszedi az orvlövészt. Villámgyorsan kell mozognunk a géppuskafészkek között. A szibériai mesterlövészek lankadatlanul figyelik a legforgalmasabb pontokat, és mindig akad számukra célpont. Hiába figyelmeztettük az újoncokat, a délután folyamán kettıt is kilınek belılük. A hadviselésnek ezt a módját felháborítónak tartjuk. Egy bajonett a mellkasodba ütközet közben, az igen. De lesbıl kilıni egy gyanútlan embert - ez ocsmányság. 236

Von Pader a félelemtıl félholtan kuksol a század bunkerjében. Valahányszor a közelben felrobban egy gránát, a földre veti magát, és a fülére tapasztja a tenyerét. Mélységesen megvetjük. Egy könyörtelen, de bátor parancsnokot tisztelni tudnánk, de nem egy nagy szájú anyámasszony katonáját. Hinka ezredes kétszer is érte küldött, de a százados mind a kétszer kimentette magát, mondván, hogy a heves tüzérségi tőz miatt nem tud kimozdulni. Hinka írnoka, Müller tizedes - akit Jézuskának becéznek, mert tényleg úgy néz ki - röhögve meséli nekünk. A zászlóalj egyik írnokával együtt egy egész vödör málnát szedtek útközben. - Olyan nyugalom van odakint, hogy piknikezni lehetne! - Na és nem pipa az ezredes, amiért ez a majom nem rohan, amikor hívja? - érdeklıdik Barcelona. - Dehogynem - nevet Jézuska. - İrjöng, de tehetetlen. Ennek a seggfejnek olyan jó kapcsolatai vannak az Admiral Schröder Strassén, hogy akkor szarik az ezredes fejére, amikor csak kedve tartja. Pici imádja a reggeleket. Mindig ı ébred elsınek. Úgy élünk, mint a leggazdagabb családok a francia Riviérán. Kávéval és pirítóssal kezdünk minden napot, aztán vadászni megyünk. Igaz, nem sok szerencsével: a háború az állatokat is óvatosabbá tette. Egy vaddisznót azért sikerül kilınünk. Nyársra húzzuk és megsütjük. A pecsenye illata az egész frontszakaszt belengi. Két orosz át is szökik hozzánk. Savanyú uborkával fizetnek be a lakomára. A túloldalról egész éjszaka motorzúgás hallatszik. Valamire készülnek. Ha tankokkal támadnak ránk, végünk van. A kémrepülıink hosszú tankoszlopokat láttak. Van, amelyik kétszáz jármővet számlál. Ráadásul a legújabb típusú szovjet harckocsikról van szó. Páncélöklöket osztanak ki. A propaganda szerint rendkívül hatékony fegyver, de az igazság egészen más. A rakéta gyakran lepattan a tank páncélzatáról, és mire újratölthetnéd a fegyvert, palacsintává lapítottak a lánctalpak. De sebaj. Olyan régóta szol237

gálunk már a harctéren, hogy ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. Csak a jelennek élünk; az, hogy mi fog történni egy óra múlva, hidegen hagy minket. Pici az ostromlétrának támaszkodva énekel. Porta kíséri fuvolán. Der Sieg ging an uns vorbei, verbrannte uns die Finger. Zum Todesschmaus der Wodka fliesst, doch niemand ist betrunken...^ Egy géppuska ugat hosszan, rosszindulatúan. Aknavetık csatlakoznak hozzá. Porta kinéz a periszkóppal. - Úgy tőnik, tartogatnak számunkra valamit - mondja tőnıdve. - Akkor küldjünk nekik néhány meghívót - javasolja Pici. Mielıtt még nagyon elbíznák magukat. - Átküld két puskagránátot. A Maxim elhallgat. Pici fakó hangon felnevet, és folytatja a gajdolást: Aufs Wohl ist erster Trunk, und darauffolgt der zweite, derfünfte und derzehnte, - dann der bittere, derAbschiedsschluck...44 A várt támadás elmarad. A napok telnek, a szép idıjárás nem akar elmúlni. A télre, a harmadik orosz telünkre nem is merünk 43

A gyızelem elsuhant mellettünk, Megégette az ujjainkat. A halál lakomáján vodkát vedelünk, De senki sem részeg... (német)

44

Az elsı tószt az egészségé, Ezt követi a második. Aztán koccintunk ötödszörre, tizedszerre, Mígnem a búcsú keserő poharát ürítjük... (német)

238

gondolni. Az, aki még nem telelt oroszországi lövészárokban, nem is tudja, mit jelent ez a szó. Most azonban melegen süt a nap, és nyulak ugrándoznak a mezın. Porta és Pici szereztek egy elektromos hangerısítıt. Ezzel hergelik az oroszokat. - Ruszki továris! - harsogja Porta, hogy zeng bele az egész front. - Tudjuk, hogy homokkal sikáljátok a seggeteket! Gyertek át hozzánk, és mi megtanítjuk nektek, hogyan kell fiiinom, pihepuha seggszpírpapírral kitörölni! - Hé, fritz! - hallatszik a túloldalról. - Gondoltál már arra, hogy miközben te nekünk a seggtörlésrıl prédikálsz, valakik otthon egészen mást mővelnek a nıitek seggével? - Nagyon jól teszik! - üvölt vissza Pici. - Legalább jól be lesznek járatva, mire hazamegyünk! - Iván, te hülye pöcs, mégis mit képzelsz, mit csinálnak otthon a fiúk, míg te itt mereszted a segged? - kiáltja Porta. - Nem sejted? Akkor én elmondom: hülyére kefélik a dongalábú tatár szukáitokat! Mire hazatértek, úgy kitágítják ıket nektek, hogy harangozni fogtok bennük! Dühödt géppuskasorozat a válasz. - íván, iván, hogy fogunk mi így megnevelni téged? - pirít rájuk Pici. - Miért kell megharapni a kezet, amely jó tanácsok kal etet titeket? A „párbeszéd" órákon keresztül folyik, anélkül hogy bármelyikük is ismételné önmagát. - Hé, ti odaát! Kaparjátok ki a zsírt a fületekbıl, és ide hallgassatok! - kürtöli Porta. - Ma éjszaka átmegyünk hozzátok. Kicsorbítottuk a késeinket, hogy tovább tartson elnyiszálni a gigátokat! - Fritz, te tökfej! Mi leszünk azok, akik átmegyünk hozzátok, és levágjuk azt az apró kis pucátokat! Moszkvába visszük ıket, hadd röhögjenek rajtatok a lányok. Néhány nappal késıbb az ezredparancsnok betiltja a kommunikációt. Szavak helyett kénytelenek vagyunk kézigránátokat egymás fejéhez vágni. 239

Egy 380 mm-es gránát csapódik be a szomszédos árokszakaszba. - Szőzanyám, ez aztán tud gödröt ásni! - kiált fel Gregor, mi közben a tekintetével az égen szálló testeket követi. Tíz perccel késıbb újabb gránát csapódik be, ezúttal még közelebb hozzánk. A légnyomás a lövészárok aljára vágja Barcelonát. - Istenkém - tápászkodik fel Barcelona. - Talán beszélnem kellene a csuhással, hogy készen legyek, ha az Úr magához szólítana. - Nem kellene megerısíteni az ırséget? - néz a Légiós az elmélyülten pöfékelı Papára. - A jelek szerint ez a háború, amit gaz ellenségeink kényszerítettek ránk, növekvı agresszivitással folytatódik - mondja Gregor a wehrmachtos kommünikék stílusában. Tizenegy órakor felváltom Portát a géppuskafészekben. Csend van, csak a lángoló láthatár felıl hallani folyamatos morajlást. Lehet, hogy ott akarják áttörni a frontot? Ha sikerül nekik, akkor magunkra maradunk. Pillanatok alatt a hátunk mögé kerülhetnek. - Figyelj, és el ne aludj nekem - mondja Papa, mielıtt magamra hagyna. - Tegnap éjjel két kölyköt is elraboltak a szomszédos állásból. Megnyikkanni se volt idejük. - Kösz - felelem, és a sisakomra húzom a kapucnit. Az éjszakák már hidegek. Köd emelkedik fel a közeli mocsárból. A félelem marokra szorítja a gyomromat. Egyedül vagyok, mint az ujjam. A periszkópon át csak orosz állásokat látok. Szinte érzem elıretolt állásaik jelenlétét. A környék békésnek és veszélytelennek látszik, de tapasztalatból tudom, hogy a fronton a „veszélytelen" nem létezı fogalom. A halál sohasem tétlenkedik. A frontvonal halk morajlással szundít. Két magnéziumrakéta világítja be a terepet. A fényüknél tisztán kivehetı az orosz vonalak mögött kanyargó út. A Halálsétány, így hívjuk, mert holttes240

tekkel van kikövezve. Nem véletlenül nevezik a helyet Démonhegynek. Valójában nem is hegy, hanem egy jó tizenöt kilométer hosszú győrıdés a tájban. Elfordítom a periszkópot. Csontvázak és félig mumifikálódott tetemek mindenütt. Magányosan és halmokban, vörösessárga porral belepve. Közvetlenül elıttem egy csizma mered elı a földbıl. A test többi része a föld alá van temetve. Német csizma. Valamivel odébb egy koponya vigyorog rám egy orosz rohamsisak alól. Amott egy kar, szürkészöld egyenruhafoszlányba burkolva. A kéz csontujjai vádlón az égbolt felé mutatnak. Egy fiatal jáger fekszik egy leszakadt ágyúkeréken. A szél bele-belekap a hajába, ami jóval hosszabb, mint amit a szabályzat megenged. A kölyök végigüvöltötte a tegnapi napot, és csak éjszaka halt meg. Többen is megpróbáltak kimenni érte, de mindannyian üres hordággyal tértek vissza. A szibériai orvlövészek nem ismernek kegyelmet. Bármerre fordítom a periszkópot, hullákat és testrészeket látok, a bomlás legkülönbözıbb stádiumában, az üveges tekintető friss halottól a felfúvódott tetemen át a csontvázig. A szél émelyítı, édeskés bőzt sodor felém. Elfog az álmosság, alig bírok ébren maradni. A szemhéjam ólomnehéz, egyre sőrőbben akar lecsukódni. Jó lenne hunyni egyet, de nem lehet, és nemcsak azért, mert halálbüntetés jár érte. Elég egy óvatlan pillanat, és végünk van. Egy szempillantás alatt felgöngyölítik az árokrendszert. A periszkóp gumijának nyomom a szemem, hogy ne tudjon lecsukódni. Vakarózom, az ajkaimat harapdálom, a lábujjaimat tornáztatom a csizmában - mindent elkövetek, hogy ébren tartsam magam. Megint végigpásztázom a holttesteket. Mintha többen lennének. Egy pillanat alatt kimegy az álom a szemembıl. A félelem jéghideg vercjtékcseppjei gördülnek végig a hátamon. Régi trükk, hogy a halottakat maguk elıtt tolva közelítik meg az ellenséges állásokat. Két tüzérségi gránát robban a vonalaink mögött, aztán egy álcázott géppuskafészekbıl nyomjelzı lövedékek csapnak ki. Egy 241

aknavetı is akcióba lép. Aztán újra csend lesz, csak egy nyúl csörtet a nádas felé. A halott jágerhez érve megáll, és megszagolja magának. Hosszú füleit elıbb az orosz, aztán a német pozíciók irányába fordítja. Harcedzett veterán már ı is. Lövés dördül, és a nyúl felbukik. Megpillantottam a torkolattüzet, és gépiesen lövök. Látom, hogy feldobja magát. Eltaláltam. Ez se fog többé nyulakra lıni. Vajon ki lehetett? Hogyan élt? Fiatal volt? Az mindenesetre biztos, hogy gárdista volt. A fanatikusok közé tartozott. Ellenırzöm a géppuskát és a töltényhevedereket. Az életünk függ tılük. Amikor ezzel végeztem, megint kinézek a periszkóppal. Valami mozog, márpedig a senki földjén a mozgás ellenséget jelent. Megmarkolom a jelzırakétás pisztolyt. Lıjek fel egyet a biztonság kedvéért? Az ösztöneim azt súgják, hogy igen. Plop! Ssss! A rakéta kísérteties fehér fénybe vonja a senki földjén heverı hullákat. Most már biztos vagyok benne. Valami nem stimmel odakint. Lerántom a ponyvát a géppuskáról, és lıállásba helyezkedek. Kétrét görnyedve állok. Az orvlövészeket újfajta, infravörös teleszkóppal látták el, már sötétben sem érezheti magát tılük biztonságban az ember. Hosszú, izzó csíkkal seprem végig a senki földjét. Közben odaát se restelkednek: egy robbanógolyó durran szét a közelemben. Ijedtemben a földre vetem magam. Felkapom a géppisztolyomat, és a csövére akasztom a sisakomat. Alig dugom ki, máris eldördül egy lövés. A sisak megperdül a fegyver csövén. Amikor megáll, látom, hogy az oldalán lyuk tátong. Rajtam vannak. Tudják, hogy itt vagyok. A kérdés már csak az, hogy miért akarnak annyira lelıni. Szórakozásból, vagy hogy utat nyissanak egy kommandó számára? Csendben, mozdulatlanul fekszem, mint egy riadt kisegér. Várok. Nem sokat látok, de a harctéren töltött évek során a hallásom a tökélyig fejlıdött. Egy lábujjhegyen lopakodó macskát is meghallok. Az árok falához lapulva fekszem, csıre töltött gép242

pisztollyal a kezemben. A biztonság kedvéért két kézigránátról is lecsavarom a kupakot. Az ırjáratunk már úton lehet, de ık is nagyon ügyelnek arra, hogy ne csapjanak zajt. Vagy mégsem? Valamit hallok. Néhány kanyarra lehetnek csak. - Jelszó? - sipítom reszelısre száradt torokkal. - Nem kell betojni - hallom a választ. Nem ez a jelszó, de kit érdekel, ha egyszer Gregor mondja. Váratlanul Pici bukkan fel elıttem, hogy a gyomromba döfje a géppisztolya csövét. Rémülten felkiáltok. Nem láttam és nem hallottam, hogy közeledik. Mintha a falon át jött volna, akár egy kísértet. Két újonc is az ırjárattal tart. Azért jöttek, hogy felváltsanak a közelemben két ırszemet. - Ne dugjátok ki a fejeteket, vagy végetek! - küldi el ıket Heide. A kopaszokat elnyeli a sötétség. - Ha a kezetek közé kerülne egy katona néni, csak kiáltsatok - szól utánuk Porta. - Végigmegyünk rajta, mielıtt visszaküldenénk. - Visszaküldenénk? - kérdezi felháborodva Pici. - Hogy érted azt, hogy visszaküldenénk? Mi lenne akkor Raszputyinnal? Ki tudja, mikor kefélt egy jót utoljára az a szegény pára! Papa lehordja ıket. Nem szereti a trágár beszédet. Hallom, hogy a kopaszok beszélgetnek. Hısködni akarnak, és ez nagyon veszélyes. Ha az oroszok kint vannak „nyelveket" fogni, így biztosan nem tévesztik el ıket. És ki állíthatja, hogy nem fekszenek most is odakint, a senki földjén, akcióra készen? Túloldalt, az egyik orosz állás felett egy sisak jelenik meg. Kíváncsian tanulmányozom a periszkópon át. Egy pillanatra eltőnik, aztán megint feltőnik, ezúttal egy géppuskafészek mögött. Feléled bennem a vadászösztön. A távcsöves puskám kéznél van, de a hatodik érzékem azt súgja, hogy maradjak veszteg. Van valami furcsa abban, ahogy az a sisak mozog. Mágnesként vonz, de ugyanakkor szinte ordítja, hogy ne tegyem. Felemelem a puskám, aztán leengedem. A szomszédos állásban fészkelı újon243

cok is meglátták a sisakot, és rajtuk is elhatalmasodott a vérszomj. Még soha nem lıttek emberre. Nem látom ıket, de hallom, hogy osztozkodnak: „elıbb te lısz, aztán én. Nem, elıbb én, aztán te." Az elsı mély levegıt vesz, és a puskatusra hajtja a fejét, ahogy azt Sennelagerben tanították neki. A bajtársa türelmetlenül várja, hogy sorra kerüljön. Ez lesz az elsı oroszuk. Legalább lesz mirıl írni az otthoniaknak. - Durr! - dörren a puska. A második dörrenést alig hallani, annyira egybeolvad az elsıvel. A sorára váró újonc nem érti, hogy mi történt: hiszen ı még nem is lıtt. Csak azt látja, hogy valami szikrázik egyet, és a bajtársa hanyatt vágja magát. Ami kor végül kapcsol, rémületében felugrik. Abban a pillanatban, ahogy felemelkedett, valami forró a koponyájának vágódik. A sisakja elrepül, és a robbanógolyó letépi a fél arcát. Az ordítása hallatán riadót fújok. Az egész szakasz ott van pillanatokon belül. Porta még a lángszórót is magával hozta. - Mi történt? - kérdezi Papa. - Hol van iván? - Azok a rohadék ferdeszemőek kinyírták mindkét kopaszt felelem. - A kis hülyék! Hát nem megmondtam nekik, hogy ne dugják ki a fejüket! - bosszankodik Heide. - C'est la guerre - sóhajt a Légiós. - Akár lyukat is beszélhetsz a hasukba, akkor sem fogják, vagy inkább nem akarják megérteni. Csakis a saját kárukon hajlandóak tanulni, de az már túl késı. A hullákat elszállítják, aztán mindenki visszamegy a helyére. Hamarosan már senki nem emlékszik erre a kis közjátékra. Egy sétapálcát faragcsálok, hogy ébren tartsam magamat. İrségben mindenki sétapálcát szokott faragni. Némelyik igazi mőalkotás. A hátországban szinte bármire el lehet cserélni ıket. Volhov pálca a nevük, mert ott kezdték elıször „gyártani" ıket. Egy felhınyáj vonul a hold elé, koromfekete sötétségbe borítva a tájat. A feltámadó szél port seper az arcomba a senki földje felıl. 244

A szögesdrótra kötözött konzervdobozok megzördülnek. Feszülten figyelek a periszkóppal, de persze semmit nem látok, és zajt sem hallok. Biztosan a szél volt, nyugtatom magam. Már csak egy óra van hátra az ırségbıl. A legrosszabb idıszakot fogtam ki. Kettıtıl négyig. A halál óráinak hívjuk ıket. Ha valami történik, ilyenkor történik. A fele azonban már letelt. Ha valamit akartak volna, akkor már el kellett volna kezdeniük, reménykedem. Leveszek néhány szem szedret a főszálról, amire felhúztam ıket. Porta két vödörrel is győjtött, és pálinkát akar fızni belıle. Cukrunk már van, élesztıt könnyő szerezni. Már csak egy megfelelı mérető fazekat kell lopni a raktárból. Kilövök egy rakétát, hogy lássák, figyelek. Jó dolog végre látni, a gond csak az, hogy ha a magnézium kialszik, és megint rám borul a sötétség, még idegesebb leszek. Ráadásul felverem vele ivánt is. A válasz nem is marad el. Elıbb puskával lınek rám, aztán ágyú dördül. Az árokrendszer mögött robbannak a gránátok, repeszdarabokkal szórva meg a fejem fölött a falat. Egy idı után megint csend lesz. Az összekötı árok felıl halk neszt hallok. Egy pillanat alatt ragadozóvá válok. Ugrásra készen figyelek, az érzékeim csúcsjáraton vannak. Az ırjárat lenne? Vagy egy hülye tiszt, aki a laktanyában képzeli magát, és ellenırizni akarja az ırszemeket? Voltak ilyenek szép számmal. Ott is hagyták a fogukat. Éjszaka az árokrendszerben bóklászni kész öngyilkosság. Von Paderrıl mondjuk el tudnám képzelni. Hogy élvezné, ha valakit alváson kaphatna szolgálat közben! Kibiztosítom a géppisztolyt, és elhatározom, hogy ha von Pader lesz az, akkor lıni fogok. Úgysem vádolnának gyilkossággal. Nem ı lenne az elsı idióta, akit a sötétben lelıtt egy ırszem. Most már biztos vagyok benne, hogy valaki van ott. Fémes koccanást hallok. Közelebb lopózom. Az éjszaka fekete, mint a fene. Nem látok tovább néhány méternél. A mocsárból vonítás hallatszik. A közelbıl válaszolnak rá. 245

- Ki van ott? - kérdezem zakatoló szívvel. - A jelszót! Nincs válasz. Egy hosszú árnyék válik el az árok falától. Meghúzom a ravaszt, de a géppisztoly csütörtököt mond. Mielıtt bármi mást is tehetnék, az árnyék nekem ugrik, és megmarkolja a fegyver csövét. İrültség lenne birkózni érte, amikor úgysem mőködik. Elengedem, és én is elkapom az ı géppisztolyát. Egy sorozat tép bele a levegıbe. Az egyik golyó letépte a nagykabátom gallérját. Közben egy ütést is kapok a gyomromba, de még egyben vagyok, és nem adom fel. Az ágyékába lendítem a térdem. Az ellenségem tiszt, érzem a vállszíjáról. Magamhoz szorítom, és belefejelek sisakom peremével az arcába. Dán csóknak hívják, de nem Dániában tanultam, hanem Sennelagerben. A halálfélelem emberfeletti erıvel tölt meg. Harapok, rúgok, karmolok, mint egy vadállat. A sisakom elszáll. A géppisztolyom sincs meg, a csizmámba dugott kést pedig nem tudom elérni. Az orosz tiszt magasabb nálam, és gyors, mint egy csík. - Szvinya45- vicsorogja, és a tenyere élével a nyakam felé üt. Félreugrom, így egy követ talál el helyettem. Szitkozódik, mint egy kocsis. Másodszor is sikerül ágyékon rúgnom. Elırebukik, és én a torkába mélyesztem a fogaimat. Vér spriccel az arcomra, de nem érdekel. Az életemért küzdök. Kétségbeesetten próbálkozik, de nem tud kiszabadulni a harapásomból. Szájzárat kaptam, mint egy buldog. Ronda hörgés hagyja el a száját, és a hatalmas test megrázkódik. Kiharaptam a torkát. A rám dılı test mögött újabb árnyak bukkannak fel. Egyszerre rohannának nekem, de beszorulnak a szők járatba, lıni pedig nem mernek, mert a parancsnokuk eltakar elılük. - Segítség! - ordítom halálra váltan. - Iván megtámadott! Se gítsetek! A közelben géppisztoly kattog. 45

Disznó, (orosz)

246

- Dzsob tvoje maty! - Segítség! - üvöltöm teli torokból. - Segítség! Iván bent van a lövészárokban! Kimászom a halott alól, és felkapom a géppisztolyát. Az árnyalakok felé fordítom, és lıni akarok, a tár azonban üres. Tiszta erıbıl a legközelebbi orosz arcába vágok a Kalasnyikov csövével. A nyomorult felüvölt és összecsuklik, de mindjárt ott is van a következı, és akkorát sóz rám a karabélyával, hogy a géppuska alá repülök. Magas, sovány figura, NKVD-s sapkában. Rám veti magát, és le akar döfni a bajonettjével. Végem van, villan át az agyamon. Az NKVD-s lesújt, de valaki még nála is gyorsabban megteszi ugyanezt. Az orosz a háta mögött tolongó bajtársai közé esik. Ekkor akad a kezembe a géppisztolyom. Kilököm belıle a beszorult töltényt, és eleresztek egy sorozatot, felnyitva vele egy orosz mellkast. Egy újabb sorozat, és a fegyver megint bedöglik. - Szar német tákolmány - dühöngök, mert már megint bunkóként kell használnom az automatát. - Lıdd végig az árkot! - hallom Portát. - A sarok mögött vagyok - kiáltok vissza. - Lıj, az isten szerelmére! Ezek kinyírnak! Kék torkolattőz virágzik ki a sötétben. Rohanni kezdek az ellenkezı irányba, és megbotlok egy oroszban. Halottnak nézem, pedig nagyon is eleven, csak a lövöldözés hangjára vágta hasra magát. Felpattan, mint egy acélrugó, és felém csap az ásójával. Sikerül kitérnem, és az arcába rúgok. Elvágódik, de nem hagyom abba, míg bele nem fáradtam. Ádáz közelharc alakul ki a lövészárokban. Dühödten ütjük, rúgjuk, szúrjuk egymást. Ilyenkor nincs idı újratárazni, ha kifogyott a töltény. A fegyver legfeljebb bunkónak jó. Pici hangját hallom a csatazajon át: - Nyírjátok ki ıket! - Vive la mórt! - rikoltja a Légiós. Porta rohan elı, Raszputyinnal a sarkában. A medve elkap két oroszt, és összecsapja a fejüket. Ellöki a testeket, aztán elbı247

dül, és megmutatja félelmetes fogait. Mintha tudná, hogy nem hagyhatunk futni egyetlen oroszt sem. Ha ugyanis kijutnak az árokrendszerbıl, kézigránátokkal fognak megszórni minket, tekintet nélkül arra, hogy vannak-e még itt bajtársaik. Egy orosz géppisztolyba botlok. Mőködik és töltény is van benne. Valaki felbukkan elıttem. Gondolkodás nélkül lövök, anélkül hogy tudnám, ellenség-e vagy barát. Felüvölt és elterül. A földbe taposom a fejét. Nem kockáztatok. Egy orosz hang parancsszavakat kiabál. Távolodó léptek dübögnek. - Nyírjátok ki ıket, a francba! - ordítja Porta a sötétbıl. Kék torkolattőz tép bele az éjszakába. A túloldalról is lınek. - Elkaptam egy pogányt! - kiáltja Pici. - Hívd vissza a medvét, Porta, mert megeszi a foglyomat! - Sztoj, fel a kezekkel! - ugrik elém Gregor. - Ne lıj, te hülye! Én vagyok az! Sven! - Szerencséd van - zihálja vigyorogva. - Most akartam szétlıni a fejedet. - Nézzétek, mit fogtam! - rángat maga után Pici egy hadnagyi rangjelzést viselı óriást. - Vannak aranyfogai? - hajol a férfi fölé Porta. - Azt hallottam, a tisztképzıben a legjobb tíz kadétnak telerakják a pofáját aranyfogakkal, hogy mindenki láthassa, az elithez tartoznak. Pici megmarkolja az orosz gégéjét. - Nyisd ki a szád, djadja46, hogy láthassuk, mi vagy. A felsı tíz tagja, vagy csak egy szaros stróman? A hadnagy dühösen beleharap Pici kezébe. - Nem tudom, hogy aranyból vannak-e a fogai vagy sem, de élesek, az szent - törli le Pici a vért a kezérıl. - Honnan az ördögbıl bukkanhattak elı? - mormogja Papa a periszkóp mögül. Nagybácsi, (orosz)

248

- Nyilvánvaló! - feleli fölényes hangon Heide. - A mocsárból! - Na de hogyan? - csodálkozik Barcelona. - Nem látok kenut a lábukon! - Hogy vetted észre ıket? - néz rám Papa. - Nem is tudom. Egyszer csak itt voltak. - Letörlöm a verejtéket az arcomról. Most jön ki rajtam az idegesség. - Te haraptad ki annak az NKVD-snek a torkát? - kérdezi elismerıen Barcelona. Bólintok, aztán gyorsan elfordulok, és a fal tövébe hányok. - Pas mai, mon ami1"- mondj a a Légiós, és megveregeti a vállamat. - Szorult helyzetben az ember bármire képes. - Én egyszer egy hülye lovat haraptam meg -jelenti be ünnepélyesen Pici. - Akkor volt ez, amikor még a rohadt dragonyosoknál szolgáltam. Az a barom belém harapott, amikor én csak barátkozni akartam vele. Na de engem se kell félteni! „Harapsz, te trágyagép? Akkor én is!", ordítok rá, és belemélyesztem a fogaimat az orrába. Felágaskodik a rémülettıl, én meg követem, a fogaimmal kapaszkodva belé, hogy mentsem az életem. Két ırmester alig bírt leszedni röla. Utána nem is óhajtották tovább a társaságomat. A gyalogsághoz raktak, ahol megint hamar túladtak rajtam. A lovak ugyanis, amelyekkel a gépágyúkat vontatták, rendszeresen szénalázat kaptak, ha a közelükbe kerültem. így lett belılem végül elátkozott harckocsizó. Von Pader százados tőnik fel nyikorgó csizmájában. Még a sarkantyúját is felcsatolta, és lovaglópálcát szorongat a hóna alatt. Megáll elıttem, szétveti a lábát, és gúnyosan végigmér. - Szóval maga volt ırségben, Jonah! Hogy a fenébe nem riasztotta a századot? - Jelentem, uram, nem volt rá idım. Mire észrevettem ıket, már az árokban voltak. Nem rossz, barátom, (francia)

249

- Minek néz, ember? - hördül fel. - Azt akarja elhitetni velem, hogy az orosz untermenschék meg tudnak lepni egy német katonát? Vallja be, hogy engedély nélkül elhagyta a posztját! - Nem, uram, egy pillanatra sem hagytam el. Elıvesz egy arany cigarettatartót, és tőnıdve hozzáütögeti egy illatosított cigaretta végét a tetejéhez. Aztán rágyújt, és arrogánsan a szemembe fújja a füstöt. - Ha nem hagyta el a posztját, akkor nyilvánvalóan elaludt jelenti ki. - Másképpen nem juthattak volna be az untermenschék az árokrendszerbe. Gondoskodni fogok róla, hogy ezért hadbíróság elé kerüljön. - Százados úr, én igazolom, hogy ez a katona nem hagyta el a posztját és nem aludt! - szólal meg Papa. - Kérdeztem? - ordít rá a századparancsnok. A pálcája után kap, hogy odavágjon Papának, de még idıben jobb belátásra tér. - Uram, ezért a szakaszért én felelek! Kötelességem megvédeni az embereimet, ha ok nélkül vádolják ıket. - Úgy! Szóval ez a kötelessége! Talán még engedélyt is kellene kérnem magától, ha beszélni akarok valamelyik tróger emberével? Nem! A maga kötelessége az, hogy tartsa a száját, és csak akkor beszéljen, ha kérdezem! - Ameddig én felelek értük, jogomban áll védelmembe venni ıket - feleli villogó tekintettel Papa. - És nem fogom hagyni, hogy ok nélkül beléjük kössön! - Ezennel felmentem a szakasz parancsnoksága alól. A vád: zendülés. - Na, most már elég, te hülye pöcs - szólal meg valaki a sötétben. - Húzd meg magad, vagy kifordítjuk a seggedet, és a füledre tőrjük! - Ki volt az? Lépjen elıre! - sipítja a rosszullét határán von Pader. - A mocsári boszorka - kiáltja vidáman Porta. - Azt mondja, te vagy a zsánere, és alig várja, hogy bekenegethesse a pocakodat iszappal. 250

- Az egész századot engedetlenséggel vádolom! - motyogja von Pader, és gyorsan eliszkol. - Ezért kivégzıosztag elé kerül nek! - teszi hozzá biztonságos távolságból. Porta utánahajít egy bebiztosított orosz kézigránátot. Von Pader rémülten felüvölt, és belevágja magát a sárba. Akkorát zakózik, hogy a sárié túlloccsan az árok szélén. Négykézláb mászik el a helyszínrıl. - Túl messzire mentél - korholja Papa Portát. - Jó összeköttetései vannak Berlinben. Számíthatunk rá, hogy nem fogja annyiban hagyni a történteket. - Na és? - von vállat Pici. - Nekünk meg a Führer mellett vannak jó kapcsolataink. - Ki az istent ismersz te a Führer mellett? - kérdezi döbbenten Barcelona. - Magát a Führert, mindannyiunk apját - világosítja fel Pici. Von Pader az ezredparancsnokhoz siet, hogy zendüléssel vádolja az 5. századot. Vele van Baum szakaszvezetı is mint szemes fültanú. Hinka ezredes egy tábori ágyon fekve fogadja ıket. Szó nélkül végighallgatja a rázúduló panaszáradatot, aztán felül, és belecsúsztatja a lábát egy pár kopott szalmapapucsba. Palaszürke lovaglónadrágja pecsétes és elnyőtt. Figyelemre méltó a kontraszt a félkarú ezredes és az elegáns, illatozó százados között. - Mit keres itt ez az ember? - int a fejével Baum felé az ezredes. - İ az én szemtanúm - feleli von Pader magabiztos mosollyal. - Szemtanú? Az ön szava talán nem eléggé hitelt érdemlı? Szakaszvezetı, menjen vissza az egységéhez! Egy-kettı! - De hát ı az én sofıröm! - kiáltja rémülten von Pader. Hogyan fog most ı visszamenni testır és autó nélkül? - Mondja, Herr Hauptmann, hol képzeli magát? Ki mondta, hogy magának autóznia kell? Nem tudja, milyen nagy érték errefelé a benzin? Erısen kétlem, hogy az ön kényelme és a mi háborús erıfeszítéseink között bármi összefüggés lenne. Gyalogoljon, mint mi, közönséges földi halandók. Ez parancs, Herr Haupt251

mann! - Hinka kitépi a vádiratot von Pader kezébıl. - Akkor térjünk a lényegre. Idejön hozzám, hogy zendüléssel vádoljon egy teljesítményei alapján elit századot, és hadbíróságot kérjen az egyik legmegbízhatóbb szakaszvezetımre! Maga teljesen megırült? Na halljam, mit akar! Tépjük darabokra ezt a szemetet, vagy folytatni akarja kisded játékait? - Herr Oberst, megkérem, hogy továbbítsa a vádiratot a hadosztályparancsnokságra. - Csak nem bizalmatlan velem szemben, Herr Hauptmann? kérdezi Hinka ijesztıen kedélyes hangon. - Követelem, hogy továbbítsa a vádiratot a hadosztályparancsnokságra - makacsolja meg magát von Pader. Végtére is mit számít egy ezredes a berlini ismerıseinek? Eltüntetik, mint légypiszkot az ablakról. Csak egy tollvonásukba kerül. Hinka felkapja a tábori telefont, és magához rendeli a segédjét. Egy fél perc se telik bele, és Jenditsch fıhadnagy már ott is van. Furcsállo tekintettel méregeti a százados. Hinka ezredes biccent neki, és megkérdezi: - Mondja csak, Jenditsch, ki az 5. század ügyeletes parancsnoka? - Nem tudom, uram - feleli mosolyogva a fıhadnagy. - Egészen mostanáig azt hittem, hogy von Pader százados. Hinka a századosra irányítja a tekintetét. - Értsem ezt úgy, hogy otthagyta a századát anélkül, hogy az ezredparancsnoksággal egyeztetve kijelölt volna valakit a helyére? Értsem ezt úgy, hogy az 5. századparancsnok nélkül tartózkodik a fronton? - Herr Oberst... én... - hebegi von Pader. - Van az 5. századnak parancsnoka? Igen vagy nem? - reccsen rá az ezredes. - A fıtörzsırmesterem tudja, hogy önhöz jöttem a zendülés ügyében! - Maga nem komplett! Képes volt egy tiszthelyettesre hagyni a századát? Halljuk, mit mond errıl Plötz hadnagy, az 1. szakasz parancsnoka? 252

A fıhadnagy vidáman a telefonért nyúl, és az 5. századot kéri. - Hívják Plötz hadnagyot a telefonhoz - parancsolja, amikor a kapcsolat létrejön. - Plötz hadnagy! Hol a parancsnoka? A parancsnoki poszton, úgy gondolja? Menjen, és nézze meg! Jenditsch várja, hogy Plötz visszatérjen, és közben halkan fütyö részik magának. - Halló, Plötz! Hogy nincs ott a parancsnok, és senki se tudja, hová tőnt? Mi tudjuk! - nevet a fıhadnagy. - Szép kis ügy! Az ezredes úr parancsa: vegye át a parancsnokságot az 5. század felett. Ez minden! - Somolyogva leteszi a telefonkagy lót. Halálos csend telepedik a kunyhóra. Hinka az ablak elıtt állva a pipáját tömi. A hadsegéd egy lovaglóostorral játszik. Von Pader a lábait váltogatja. Kénytelen belátni, hogy veszélyes helyzetbe sodorta magát. Olyannyira veszélyesbe, hogy talán még a berlini barátai sem segíthetnek rajta. Ha a parancsnok felterjeszti az ügyet, akár közkatonává is lefokozhatják, és még örülhet, hogy élve megúszta. - Kifelé! - mutat az ajtóra Hinka. - Menjen vissza a századához, és isten irgalmazzon magának, ha nem szolgálja a javukat! Még hallani fog rólam! - Herr Oberst... - Pofa be és ki innen! - mordul rá Hinka. - Vagy még mindig nem fogta fel, hogy súlyos kötelességmulasztást követett el? Von Pader százados kihátrál a kunyhóból. Jenditsch rávágja az ajtót. Hajszálon múlik, hogy nem veri be vele az orrát. A százados nekivág a sötétségnek. Egy órán át imbolyog a mezın, és amikor a közelében gránát robban, úgy érzi, mintha vér öntené el a nadrágját. De nem találták el, és nem vérrel van tele a gatyája, hanem valami egészen mással. Lehúzza és elhajítja. Épp fel akarja venni a nadrágját, amikor Porta bukkan elı a mackóval. - Engedélyt kérek jelenteni, uram! - vágja magát vigyázzba Porta. - Joseph Porta tizedes és Raszputyin medve úton vannak az ezredparancsnokságra az ezredes úr parancsára, uram! 253

- Tőnjön innen! - mondja síri hangon von Pader. - Engedélyt kérek megkérdezni, uram - csapja össze a bokáját Porta. - Valami történt a fenekével, uram, hogy eldobta a gatyáját? Kérek engedélyt megjegyezni, uram, hogy a segglövés roppant veszélyes sérülés. Ideküldjek esetleg egy szamtécet, hogy bekötözze önnek, uram? - Semmi nem történt - inti el a százados. - Menjen a dolgára! Porta alig tudja magával csalni a medvét: Raszputyinnak nagyon nem tetszik von Pader saját „fenekőleg" átalakított khakinadrágja. - Akár hiszed, akár nem, Raszputyin barátom - mondja Por ta jó hangosan, hogy von Pader is hallhassa -, ez az ember össze szarta magát.

A legerısebbek a legjobbak, és csak a legjobbak maradnak életben. Ez a természet törvénye. Mi vagyunk a legerısebbek. Mi, a német nép. Adolf Hitler, 1940. augusztus 4. Valaki erélyesen megkopogtatja Sojka SD-Obersturmbannführer irodájának az ajtaját. Sojka gyorsan egy aktakupac alá rejti a pornómagazint, amit eddig oly buzgalommal nézegetett. - Tessék! - kiáltja éneklı bécsi hangsúllyal. - Heil Hitler, Obersturmbannführer!-lép be Tölle Hauptsturmführer, RSHA-s szokás szerint hanyagul a mennyezet felé lendítve a karját. - Nocsak, Tölle, mi szél hozta ide? Csak nem azért jött, hogy bejelentse, megnyertük a háborút? Mi hír a nagyvilágban? - A csapataink visszavonulnak, hogy koncentrált támadást hajtsanak végre. A nemzetiszocializmus vasökle egy mindent elsöprı csapással fogja porrá zúzni az ellenséget!- Tölle egy rózsaszín borítékot rak Sojka elé. - Sürgıs - mosolyog, és megint tiszteleg. Sojka kinyitja a borítékot. Feladó:

GEHEIME STAATSPOLIZEI Staatspolizeistelle Hamburg, Hamburg 36, Stadthausbrücke 8. Géheim, Sofırt48 23. Nov. 1943.

Bizalmas. Sürgıs, (német)

255

Címzett:

Reichssicherheitshauptamt, Berlin SW11. Prinz-AlbertStrasse 8.

„Bizonyítékunk van arra nézve, hogy Albert Wunderlich fıhadnagy, valamint Kürt Weith ırmester a Zsitomir környékén állomásozó 6. lövészezredtıl dezertált és átállt a 48. orosz hadtesthez. Az StGB4991. és 99. paragrafusa értelmében minden közeli hozzátartozójukat le kell tartóztatni és ki kell hallgatni. Mindazokat, akik cinkossággalgyanúsíthatóak, az StGB 98c és 91a paragrafusa értelmében le kell tartóztatni és bíróság elé kell állítani, a többieket pedig túszként fogva kell tartani valamelyik erre a célra kijelölt koncentrációs táborban. dr. Mutter Obergruppenführer Der Chefdes Sicherheitspolizei und des SD50" Sojka felnevet, mintha egy jó viccet olvasott volna. Vidáman tárcsáz. - Szükségem van két személy aktáira - mondja a telefonba. Albert Wunderlich fıhadnagy és Kürt Weith ırmester. A 6. lövészezrednél szolgáltak, krefeldi bázissal. Minden elsıfokú rokont letartóztatni és behozni. A 91a értelmében fogva tartjuk ıket. Lássanak neki, uraim, de fürgén! - Sojka erélyesen leteszi a kagylót. Öt órával késıbb tizenkét ártatlan embert terelnek be az épületbe. Egyikük se tudott az eltőntek dezertálási szándékáról. Késı éjszaka van, mire a moabitti fogház vasajtói bezárulnak mögöttük. Egyikük sem sejti, hogy miféle borzalmak várnak még rá.

,, )

' Sirafgesetzbuch - Büntetı törvénykönyv, (német) " A titkosrendırség és a titkosszolgálat vezetıje, (német)

s

A KOMISSZÁR

Az EGYIK ÉJSZAKA egy orosz kommandó elrabolta három emberünket. Köztük volt Strick fıhadnagy, a napostiszt is. Egy kora reggel aztán fehér zászló bukkan elı a túloldalról. Egy orosz ırmester kivezet egy palaszürke egyenruhás férfit a senki földjére, és ott hagyja. Egy különítmény kirohan érte. Strick fıhadnagy az, kegyetlenül összeverve. A szeme helyén két feldagadt, gennyes seb tátong. Beszélni próbál, de csak fura, gurgulázó hangok jönnek ki a torkán. A szája véres, bőzlı lyuk. Kitépték a nyelvét. - Mon Dieu, mon Dieu! - motyogja a Légiós, és elhúz a fedezékbıl. - Érti, amit mondok? - teszi Strick vállára a kezét Hinka. Fel kell tennem néhány kérdést. Válaszként bólintson vagy rázza meg a fejét. Életben van a másik két emberünk? Strick nemet int a fejével. - İket is megkínozták. - Hinka ökölbe szorított keze elfehére dik. Az arca szürke gránit. Strick bólint. - Oroszok csinálták? Strick megrázza a fejét. - Egy komisszár volt? Strick fáradtan bólint, és elırebukik. Ha nem kapja el Jenditsch, leesik a székrıl. Az orvosunk ad neki egy injekciót, így hamarosan megint kihallgatható állapotba kerül. - Beszél a komisszár németül? A válasz: igen. - Nem volt olyan benyomása, hogy esetleg német? Strick bólint. 257

- Hallotta a névé... - Hinka elharapja a kérdés végét, hiszen választ úgysem kaphat rá. A fıhadnagy írni sem tud. Mindkét kezét darabosra törték. Dr. Repp véget vet a kihallgatásnak, és kórházba szállíttatja a sebesültet. Nem sokkal késıbb a fıhadnagy öngyilkosságot követ el. Egy nıvér az asztalon felejtette a kést, azzal vágja fel az ereit. Mire észreveszik, már vérben úszik az ágy. - Elkapjuk azt a rohadék komisszárt, még ha a Kremlben bújt is el - ígéri Hinka, amikor meghallja a hírt. - De elıtte nyelve ket kell fognunk, hogy kiderítsük, hol található. Alig két óra múlva a felderítık elfognak egy idıs orosz századost. A hadosztály hírszerzı fınöke, aki folyékonyan beszéli az oroszt, személyesen vallatja ki a férfit. A százados eleinte makacsul hallgat, de amikor a hírszerzı tiszt kilátásba helyezi, hogy átadja a köréjük győlt, bosszúszomjas katonáknak, megoldódik a nyelve. - A vojenkom5í volt a 89. hadosztálytól - magyarázza idegesen gesztikulálva. - İ a felelıs a kínzásokért. - Mi a neve? - kérdezi a hírszerzı. - Úgy tudjuk, hogy német. - Egykori német tiszt, valamilyen küldetés alkalmával keveredett Oroszországba. Nemrégen küldték át hozzánk, hogy fegyelmet tanítson. Azzal kezdte, hogy kivégzett két ezredparancsnokot, és hadbíróság elé állított több tisztet és katonát. - Hogy hívják? - Eredetileg Josef Geisnek, de amióta vojenkom, Josef Oltinnak hívatja magát. Parancsba adta, hogy minden orosz tisztet, akit elfogunk, a vallatása után agyon kell lıni. - Hol van most? - Biztonságban - feleli a százados. - Egy kastélyba fészkelte be magát az osztagával Olsanban. - Köszönöm, ennyit akartam tudni - csukja be az aktát a hírszerzı tiszt. 51

Hadosztálynépbiztos, (orosz)

258

- Be akarnak menni érte? - kérdezi elhőlve a százados, és gyorsan felhörpinti a vodkát, amit a német tolt eléje. - Nemcsak akarunk, hanem be is fogunk! - Felejtsék el! - nevet fel a százados. - A derék komisszár elvtársat jobban ırzik, mint egy börtönt. Ha a kommandójuk át is jutna a biztonsági zónán, soha nem térne vissza. Több mint százharminc kilométert kellene megtenniük ellenséges területen át, ahol, ha el akarnák kerülni az utakat, mocsarakon és sőrő erdıkön kellene átkelniük. - Hajlandó lenne segíteni? - kérdezi a hírszerzı. - Nem fogja megbánni. - Szivarral kínálja a századost, és tüzet ad neki. - Ha a kommandónk elkapta Herr Oltint, ön visszatérhet az egységéhez. - Mi a garancia erre? - kérdezi kétkedıen a százados. - A tiszti becsületszavam! A százados idıt kér. Csendben elszívja a szivart, aztán elnyomja a vaskos csikket. Az ezrediroda írnoka kávét hoz be. A hírszerzı int az írnoknak, és egy üveg konyak is elıkerül. - Segíteni fogok elkapni azt a rohadékot - jelenti ki váratla nul az orosz. - Az egyik tiszt, akit kivégzett, a legjobb barátom volt. Bejelöli nekik az útvonalat a térképen, és külön felhívja a figyelmet a jaszioldai mocsarak által jelentett veszélyre. - Meg kell kerülniük, még ha ez hetven kilométer kitérıt jelent is. Menjenek Grolov, aztán Ufda irányába. Mindenképpen vigyenek magukkal felfújható csónakot, különben sose jutnak át a Sznán, a Szlucsról nem is beszélve. - És a többi folyó? - kérdezi a hírszerzı. - Azok is mélyek és gyors sodrásúak. A százados a térkép fölé hajol, és bejelöl néhány pontot. - Ezek itt gázlók. İrzik ıket, de általában csak egy ır. A kom mandójuknak orosz egyenruhát, fegyvereket és felszerelést kell viselnie. Javaslom, hogy ne küldjenek egy szakasznál nagyobb egységet. A visszaút fog igazán gondot jelenteni. Ha a vojenkom eltőnt, az egész körzetet lezárják. 259

A lövészárokban állunk, készen rá, hogy kimásszunk a senki földjére. Az orosz százados és a hírszerzı ellenırzik a felszerelésünket. Az öreg a Porta derékszíjáról lógó öblös francia kulacsra mutat. - Ettıl szabaduljon meg! - Azt akarja, hogy szomjan haljak! - tiltakozik Porta, de nincs kegyelem. Miközben tüzérségi támadással igyekeznek elterelni rólunk a figyelmet, két utász átvezet minket az aknamezın. Mint a villám, bent vagyunk az orosz árokrendszerben, és végzünk az ırszemekkel. Porta alig bírja kordában tartani Raszputyint. A medve orosz egyenruha és mahorka szagát érzi, és nem érti, miért nem hagyjuk, hogy felkutassa ıket, mint máskor. A zárótőz velünk együtt halad, alaposan megtisztítva az utat elıttünk. Túl vagyunk az elsı huszonöt kilométeren. Papa csak rövid pihenıket engedélyez: még napkelte elıtt át kell kelnünk a Sznán. A tüdım szúr, mint az istennyila. Már megint a régi seb. Persze a többieket is megviseli a tempó, arról nem is beszélve, hogy a gumicsónak dög nehéz és nincs rajta fogás. Egyedül Raszputyin élvezi a „kirándulást". Még játszadozni és fára mászni is van ideje. Már azon se lepıdnénk meg, ha virágot szedne. Baj nélkül átjutunk a Sznán, és bevetjük magunkat a Lutscsaktól délre elterülı erdıbe. Raszputyin váratlanul megtorpan, és beleszagol a levegıbe. A morgásából ítélve nem tetszik neki, amit érez. - Pogányok! Közel lehetnek - suttogja Porta. Óvatosan követjük a medvét, de ellenségnek nyomát se látjuk. A medve hirtelen nekiiramodik, és eltőnik a fák között. Valami sötétet látunk a fenyıfák között, de fogalmunk sincs, hogy mi lehetett az. - Lehet, hogy csak egy farkas - mondja Porta. - Az isten áldjon meg! - fakad ki Papa. - Most akkor várhatunk, míg a medvéd, kihajkurássza magát! Mikor ttákz ki végre 260

ezekbıl a gyerekes hülyeségekbıl? Elıbb egy macska, aztán kutya, disznó, és most egy medve! Mi jöhet még ezután? Már az se lepne meg, ha legközelebb egy elefántot fogadnál örökbe! - A régi idıkben elefánttal mentek csatába, úgyhogy nem lenne okod panaszra - feleli bölcs képpel Porta. - Az nyert, akinek nagyobb elefántja volt! - Na és mi a francot csináltak velük? - csodálkozik Pici. Megzabálták ıket? - Voltaképpen harckocsinak használták ıket - feleli Heide, és hosszú, zavaros magyarázatba kezd az elefántok hadászati felhasználását illetıen. - Gyönyörő lehetett, amikor egy egész ezrednyi elefánt alatt dübörgött a föld - réved el egy pillanatra Pici. - Na és honnan tudsz te errıl? - Olvastam - feleli fontoskodóan Heide. - A Völkischer Beobachterben52, gondolom - röhög Pici. - Ha abban láttad, akkor felejtsd el. Egy igaz szót nem találsz abban az újságban! Ordítás, morgás hallatszik a fák közül. Ágak reccsennek. - Mi az ördög ez? - kérdezi riadtan Papa. Raszputyin nem egy farkast, hanem egy orosz híradó ırmestert szúrt ki magának. Mire a helyszínre érünk, az orosz egy halom véres húscafat. - A kérdés már csak az - tőnıdik Papa -, hogy ki vette észre hamarabb a másikat. Mert ha ı, és használta a rádióját... - Kizárt, hogy követett volna minket - állítja Porta. - Raszputyin egy kilométerrıl megérzi a pogányszagot. - Nos, hamarosan kiderül - sóhajt Papa, és bánatában pipára gyújt. Késı délután érjük el a Szlucs partját. Az átkeléssel várnunk kell sötétedésig. A túloldalra érve elrejtjük a csónakot, aztán behúzódunk a bozótba, és mély álomba zuhanunk. 52

Völkischer Beobachter: náci újság (a. m. „Népi figyelı").

261

Hajnalban továbbállunk. Széles ívben elkerüljük Novojeinát, és egy széles síkságon folytatjuk az utunkat, embermagas főben gázolva. Egy orosz század halad el tılünk nem messze. A katonák barátságosan integetnek, és mi vigyorogva visszaintegetünk. Lóháton ülı parancsnokuk kíváncsian végigpásztáz minket a látcsövével. Raszputyin fenyegetıen felmordul. - Az isten szerelmére, Porta, tartsd féken azt a medvét! - szi szegi Papa. Ujabb erdı következik. Alig érünk túl egy dombtetın, a medve hasra vágja magát, és dühösen vicsorogni kezd. - Mi a fene ütött bele? - kérdezi riadtan Gregor. Elıveszek egy kézigránátot, és beélesítem. - Csak óvatosan, Sven - suttogja Barcelona. Raszputyin lassan elırekúszik. Porta szorosan követi. Egy ponton a medve megáll, és nem hajlandó továbbmenni. Egy hatalmas fa lombkoronáját nézi meredten. - A szemét állatok - motyogja Porta. Három orosz ül a fa tetején, egy nehéz géppuska társaságában. Remek pozíció, tökéletesen álcázva. Ha nincs a medve, nem vesszük észre. - Szedjétek le ıket - parancsolja Papa -, de ne csapjatok zajt. Porta feláll, és vidáman odaszökdécsel a fához. Pici alig bírja visszatartani Raszputyint, aki mindenáron követni akarja, hogy megvédje. - Üdv, elvtársak! - kiált fel Porta, és NKVD-s módra tarkóig hátratolja zöld sapkáját. - Ki vagy? - üvölti egy hang az ágak közül. - A jelszót! - Dzsob tvoje matyf - kiáltja vissza Porta. - Ez a jelszó, te sárga majom, látod? - mutat a sapkájára. - Vagy nem tudod, mi ez? Egy széles mongol arc bukkan elı a lombok közül. - Hülye moszkvai paraszt! - ordítja Portának. - Menj haza, és tanulj jó csitai orosz, hogy tisztességes ember is megérthesse, mit mondasz! 262

- Inkább gyere le, te fafejő fakopáncs! - feleli teli torokból Porta. - Vagy az orrodon át fogom kihúzni a májadat, úgy éljek! - Mit akarsz? - dugja ki a fejét egy ırmester is. - Gyere le! - feleli ellentmondást nem tőrıen Porta. - Fontos üzenetet hoztam! - Itt is hallom! - hangzik a logikus válasz. - Igyi szudá!53- üvölti Porta az erısebb nevében fellépı hangján. - Davaj, davaj! A szampolit mondani akar nektek valamit! - Mirıl akar beszélni velem? - Honnan a fenébıl tudjam, djadja? Csak annyit mondott: Joszif tizedes, vonszolja oda a seggét a fához, és mondja meg annak a három djuráknak54, hogy beszélni akarok a fejükkel. Porta kárörvendıen elröhögi magát. - Hisztek istenben? Mert ha igen, akkor máris nekifoghattok imádkozni. - Egyedül vagy? - kérdezik a fáról. - Djadja, djadja, beverted a fejed egy faágba, vagy mi van veled? Látsz itt valakit rajtam kívül? De most már nincs idım tovább fecsegni veletek. Visszamegyek aszampolithoz, és megmondom neki, hogy nem vagytok hajlandóak eleget tenni a parancsának. Daszvidania, djurákokl - Várj egy percet, elvtárs! - kiáltja rémülten az ırmester, és már mászik is lefelé. A két embere követi. Alig teszi le a lábát a földre, Porta medvéje már el is kapta, és egyetlen ütéssel megöli. A mongol annyira megijed a fenevadtól, hogy félrelép, és leesik a fáról. A harmadik katonának sikerül elıkapnia Tokarev típusú pisztolyát, de a Légiós gyorsabb nála. A mongol eltörte a gerincét, és vér csorog a szája sarkából. A halálán van. - Meg fogjuk látogatni Herr Oltint - magyarázza neki Porta. - Szeretnénk meghívni magunkhoz. Hogy találunk el hozzá leg hamarabb? 53 54

Gyertek icic! (orosz) Djurák - hülye, (orosz)

263

- A vojenkom? - kérdezi erıtlen hangon a mongol. - Okos fiú vagy, rögtön ráhibáztál - bólint Porta. - İ a mi emberünk! - Ha beértek Olsanba, a harmadik ház a fıutcán. Piros ház kék ablakokkal. - A mongol vért köhög. - Germánszki? - kérdezi utolsó erejével. - Te látnók vagy - feleli Porta, de a másik már nem hallhatja a választ. - Lefogadom, ezek se hitték volna, hogy egy medve fog végezni velük - böki meg Pici a géppisztollyal a hullákat. - Háborúban sok fura dolog történik - jelenti ki ünnepélyesen Porta. - Egyik percben még fülig ér a szád, aztán egyszer csak brumm, és mindennek vége! - Nem tetszik nekem ez a komisszár a piros házban dolog mereng Papa. - Na és miért nem? - akarja tudni Porta. - Ha egy komisszárnak van stílusa, akkor igenis piros házban lakik! - Nem erre gondoltam, te nagyokos! A százados azt mondta, hogy a komisszár egy fehér kastélyban rendezkedett be. Piros házról szó sem volt, és az is igencsak valószínőtlen, hogy otthagyta volna a kastélyt egy ház kedvéért, bármennyire piros legyen is az. - Látszik, hogy nem értesz a politikához! - háborodik fel Porta. - Egy magára valamit is adó kommunista seggfej nem finghat naphosszat egy kicseszett fehér kastélyban, amikor a közelben egy bájosan piros proli ház alig várja, hogy lefoglalják. Egy keskeny hídon kell átmennünk, amit két katona ıriz. Felváltva a korhadt korláton könyökölnek, és unalmukban a vízbe köpdösnek. A fegyverüket elıvigyázatlanul a híd távolabbi végében hagyták. Legrosszabb rémálmukban se gondolnák, hogy itt bármi is történhet. Minden olyan csendes és békés. Csak a békák brekegését lehet hallani. - Szása! Eldöntöttem, hogy ma éjjel megerıszakolom Tanyát - mondja az egyik. - Majd holnap elmesélem, milyen volt. 264

- Az életedbe fog kerülni - feleli a másik. Nem jut tovább. A nyakát elvágták. A társa is ugyanerre a sorsra jut. Egyikük se vette észre, hogy Barcelona és a Légiós mögéjük lopakodott. - Jöjj, halál, jöjj... - hümmögi szomorúan a Légiós. - így jár az amatır katona. Miért nem tanítják meg nekik, hogy életük minden egyes pillanata halálos veszély. - Szép haláluk volt -jegyzi meg Barcelona. - Még megijedni se volt idejük. Bemegyünk Olsaniba. A piros ház, ahol a vojenkom állítólag lakik, már messzirıl kiüti a szemünket. Egyetlen katona ırzi, egy jáger, aki a ház sarkánál üldögél, és füstölt disznóhúst csipeget. Lustán kinyújtózik, és hangosan ásít. Az ásítasnak a Légiós fojtóhurka vet brutális véget. Porta és Pici az ablakhoz lopóznak, és belesnek a sötétítık közötti résen. Egy férfi hortyog odabent egy lócaszerő kanapén. A komisszár. Az asztalra hajított sapka és a köpönyeg egyértelmően ezt igazolja. - Ott van az a rohadék exnémet! Iván egyenruhájában húzza a lóbırt! - suttogja Pici, és megvetıen az ablakra köp. - Legszívesebben kilyuggatnám, mint az ördög az apáca szőzhártyáját pünkösdkor - húzza elı Porta a Tokarevjét. - El ne csesszétek nekem, fiúk, az isten szerelmére - aggodalmaskodik Papa. - Egy hangot se adhat ki! - Csak maradj veszteg, és kötögessél magadnak csendesen feleli Pici. - Elég lesz megkopogtatni egy kicsit a szeme közt ezzel a mázsás szovjet remekmővel, és hallgatni fog, mint a sír. - Jesszusom, lassítsatok már! - mondja kétségbeesetten Papa. - Dobjatok a fejére egy takarót, de ne üssétek le, mert akkor nekünk kell cipelnünk! - Olyan gyengédek leszünk vele, mint a rabszolga-kereskedık a török szultánnak szánt szőz lánnyal - vigyorog Porta. - Miért nem nyírjuk ki most? - kérdezi Pici. - Minek annyit veszıdni egy ilyen mocskos állattal? Úgyis kicsinálják, ha hazavisszük. Daraboljuk fel, és szegezzük a falra. Milyen jól mutatna 265

a pöcse abban a kék madaras vázában! Lefogadom, hogy olyan virágot még nem láttak! - Ha valami baja esik, hadbíróság elé kerülsz! - fenyegetızik Papa. - Ezt a pikniket azért szervezték nekünk, hogy élve vigyük vissza ezt a szemetet. A parancs az parancs, világos? - Legalább a tökét hadd csiklandozzam meg a késemmel próbálkozik Pici. - Azt teszed, amit parancsoltam! - zárja le a vitát Papa. - Miért nem írunk neki egy meghívót horogkereszttel, hülye szárnyasokkal meg minden? -javasolja Porta. - Hogy legyen mivel segget töröljön? - röhög Pici. - Hozzátok ki! - szól rájuk Papa. - Ha akarjátok, pucérra vetkıztethetitek, de egy karcolás se essen rajta, megértettétek? - Gyere - sóhajt Porta. - Essünk túl a bemutatkozáson. Pici visszanéz az ajtóból. - Aztán ne engem hibáztass, ha szívrohamot kap a puszta örömtıl, hogy földieket láthat! Gregor a medvével veszıdik. Raszputyin nyugtalan, mint mindig, ha Porta eltőnik a szeme elıl. Nesztelenül belopóznak a szobába. Pici tekintete megakad egy fél üveg vodkán. Felkapja, és menet közben legurítja. - Fenékig, továris - motyogja, és a helyére teszi az üveget. Ahogy Porta az alvó férfi fölé hajol, az kinyitja a szemét, és ijedten felkiált. Az ösztönei megsúgták neki, hogy veszélyben van. Pici lehuppan mellé, és a szájába tömi zöld sapkáját. Egy perc alatt gúzsba kötik. - Csak semmi hısködés, vagy elbúcsúzhatsz a golyóidtól - figyelmezteti Porta. - Örülök, hogy megismerhetlek, továris - vigyorog le a népbiztosra Pici. - Most egy kellemes utazás vár rád, haza Adolf kebelére. Valaki szeretne elcsevegni veled. Sietısen elhagyjuk a városkát. Picinek útközben sikerül lopnia egy üveg paradicsomszószt. Az erdıben megállunk, és Papa kiveszi a sapkát a fogoly szájából. 266

- Maga Oltin hadbiztos? - kérdezi Papa németül. - Nyet, nyet, nixpanyimaju! - hangzik a rémült válasz. - Elég a színészkedésbıl, fiacskám - ragadja meg a zubbonyánál Porta. - Ha az ırmesterünk azt mondja, hogy te vagy Oltin, akkor te vagy Oltin, világos? Vagy hülyének nézel minket? - Tőrjük a segglukát a fülére - jön tőzbe Pici. - Attól majd visszatér az emlékezete! - Nix Oltin - hajtogatja konokul a fogoly. - Akkor hát ki az ördög vagy? - ordít rá dühösen Papa. - Politkom55 Alexej Viktorovics Szinzov. Nix vojenkom Joszif Oltin! - Anyád neve? - kiált rá Porta. - Anna Georgijevna Polivanov! - Ki az istent érdekli az anyja neve? - morog Pici. - Nyissuk fel a hasát, és hagyjuk, hogy a medve jóllakjon belıle! - Nem akarom elhinni! Ez nem lehet igaz! - kesereg Papa. Ilyen nincs! Ez tényleg nem Oltin! - Bien sür que si, mon sergent56- nevet jóízően a Légiós. - Ez a rohadék szovjet korcs legalább bemutatkozhatott volna! - háborog Pici. - Minden tisztességes katona tudja, hogy ezt illik tenni, ha ellenırzést kap az ember. - Jól van - telepedik le a halálra rémült orosz mellé Papa. Szóval maga nem Joszif Oltin vojenkom. - Nyet, nyet - siet megerısíteni a férfi. - Nyet hromof1! - Talpra, te kommunista állat! - ordít rá Porta. - És ha sántítasz, az ég kegyelmezzen neked! A fogoly egy balett-táncos kecsességével járkál fel-alá az ösvényen . Porta a móka kedvéért parádét is j árat vele, táncra kényszeríti Tangóval - nıi szerepben persze -, fél lábon egyensúlyoztat-ja, és piruetteket is végeztet vele. Politikai népbiztos, (orosz) Pedig igaz, én ırmesterem, (francia) 1 Iromoj - a sánta ördög, (orosz)

267

- Nyet hromoj! - kiabálja a fogoly a tesztek között. - Én kicsi politkom! Vojenkom Oltin, ı nagy disznó! - Igazat mond - kénytelen megállapítani Porta. - İszintén sajnálom, Papa, de úgy tőnik, hogy nem a megfelelı szovjet szarba tenyereltünk bele. Ez is csak azt bizonyítja, amit már régóta sejtünk: ezek az ivánék nagy svindlerek! - Lıjük térden, és akkor ı is bicegni fog, mint a másik - áll elı az ötlettel Pici. -A Gestapo majd szépen elmagyarázza neki, hogy igenis ı hromoj. Nála nagyobb szarokat is meggyıztek már! - Hülyeségeket beszélsz, Pici! - tolja le Papa. - Szép kis kalamajka, mondhatom! Most aztán nyakig benne vagyunk! - Menjünk vissza a városba, és kérjük meg ivánt, hogy cserélje ki a hibás árut - röhög Porta. - Hogy a hromoj vinne el mindkettıtöket! - fakad ki Papa. Csak azt tudnám, hogy minek hallgattam rátok! - Mert adsz a szavunkra, öregem - vigyorog Pici. - Szeretném látni, mit kezdenél te nélkülünk. - Ide hallgass, továris - veri vállon a vojenkomot Porta. - Te most nagy szarban vagy, ugye tudod? - Duplán is! - teszi hozzá Tangó. - Az elsıbe akkor lépett bele, amikor megszületett. - Igen - mosolyog Porta -, de az utolsóba most lépett bele. Most vagy hidegre teszünk téged, továris, vagy elengedünk, és akkor a nyakunkra uszítod a bandádat. Gondolom, sejted, hogy mi melyik megoldást preferáljuk. - Becsületszavamat adom, hogy nem mondok semmit! - kiáltja kétségbeesetten a fogoly. - Hát nem édes a fiú? - dörmögi Buffalo. - Komolyan volna szívetek bántani ıt? Papa leül egy kıre, és pipára gyújt. Valamit sürgısen ki kell találnia. - Nincs mese, a hadbiztost haza kell vinnünk - szólal meg hosszas merengés után. - Heide, szedd ki belıle, hol találjuk rneg Oltint. Ma este el kell kapjuk! 268

- Addig én hunyok egyet - mondja Pici. - De csak ha már tele lesz a hasam. Hol van itt a legközelebbi szálloda? - Attól tartok, hogy itt olyat nem találsz - feleli Porta. - Ezen a vidéken nincsenek jó szállodák. A szobalányokat és a szakácsokat már régen besorozták. - Elég a marhaságból - szól rájuk Papa. - Néha komolyan úgy viselkedtek, mint két óvodás. - És akkor? - von vállat Pici. - Nincs abban semmi különös. A legtöbb újonc seggén még ott a tojáshéj, mégis besorozzák ıket. Mért ne lehetnék akkor én is óvodás? - Pofa be, te óriáscsecsemı! - mordul rá Papa. - A helyzetünk komolyságot kíván. - Rám ne számítsatok -jelenti ki Porta, és táncolva, énekelve elindul az ösvényen. Heimat, deine Steme...58 - Na és vele mi legyen? - mutat a fogolyra Barcelona. - Szedjük ki belıle az információt, aztán likvidáljuk - mondja szemrebbenés nélkül Heide. - És gondolom, te szeretnéd lelıni - teszi hozzá gúnyosan Papa. - Miért is ne? - nyúl a pisztolyáért Heide. - A Führer 1941ben kiadott parancsa azt mondja, hogy minden komisszárt és zsidót tarkón kell lıni. - Szerencsétlen flótás! Remeg, mint a kocsonya. - Porta barátságosan megpaskolja az orosz arcát. -Nem rosszabb, mint bárki más, még ha zöld sapkát szerzett is magának. Csak okos, ez minden. Rájött, hogy komisszárnak lenni jó dolog! A foglyot bámuljuk. Az arca falfehér a félelemtıl. Tudja, hogy nem engedhetjük el, de azt is tudja, hogy kell nekünk a kollégája. Lázasan mesélni kezd a vojenkomról, igyekszik olyan feketeHazám, a te csillagaid... (német)

269

nek leírni a fickót, amennyire csak lehet. így akar jó pontot szerezni nálunk. - A kommunizmus és a zsidók a világ fenéje! - magyarázza, és teátrálisan szétdobja a karját. - Ezt nem gondolhatod komolyan - kacag Porta. - Gondolj csak arra a sok bögyös-faros jiddis lánykára, akik a világban riszálják a seggüket. Hozz ide nekem egy tucatot, és meglátod, mi mindenre jók! - Világos a képlet. Ez az ember világéletében antikommunista volt, és Adolf a legjobb cimborája - röhög Buffalo. - Egy rohadék hazaáruló! - kiáltja megvetıen Pici. - Míg ide nem jöttünk, Sztálin seggét nyalta, most meg azon mód, szarosán, az Adolfét lefetyeli! Ez undorító! - Akasszuk fel a lábánál fogva, és hagyjuk, hogy az értelem visszacsorogjon a fejébe - gonoszkodik Tangó. - Kötözzétek egy fához - parancsolja Papa. - így legalább lesz rá némi esélye, hogy megtalálják. Ha mégse, az már az ı balszerencséje. Barcelona és a Légiós egy fa törzséhez kötözik a férfit. Pici szerint jobban tennék, ha egy hangyabolyra állítanák, hogy ne unatkozzon, ha nem bukkanna rá senki. - Üzenjek az ezrednek? - kérdezi Heide, és már szedi is elı a miniatőr rövidhullámú adót. Papa fontolóra veszi a dolgot. - Kockázatos. Kiszúrhatnak minket. - Az nem létezik - húzza ki az antennát Heide. - Rövid leszek és gyors. A túloldalon MüUer ügyel. Senki sem olyan gyors, mint ı. Papa beleegyezıen bólint. A rövidhullámú sávok túlzsúfoltak, különösen az egyik orosz katonai adó rondítja az étert erıs jeleivel. - Feleslegesen próbálkozol - sóhajt Papa a sípolás és berre gés hallatán. - Ebbıl a hangzavarból képtelenség bármit is ki szőrni. 270

- Ezt bízd csak rám - mondja magabiztosan Heide. İ az egyik legjobb rádiós a seregben. Váratlanul bejön az azonosító jelünk a sáv szélén. Az orosz katonai adó többször is beleszól, követelve, hogy azonosítsuk magunkat. - Dzsob tvoje maty, hülye vörösök! - morzézza vissza Heide. A jel új erıre kap, és most már egészen tisztán hallani. - P.4-F.6.A-R. KARLA-4, jelentkezz. - WERNER - ismétli meg Heide egymás után ötször, aztán démoni sebességgel elküldi a helyzetjelentést. Müller Oberfunkenmeister válasza legalább olyan gyors. Csak a legjobb rádiósok képesek követni ezt a tempót. Gregor, aki csak segédtávírós, már az elsı mondatnál lemarad. Törıdötten összecsukja az üzenetkönyvet. Heide kikapcsolja a készüléket, és átadja Papának az üzenet piszkozatát: „AKCIÓT FOLYTATNI. A MEGBESZÉLT IDİPONTBAN JELENTÉST KÉRÜNK. ÜZENET VÉGE." - Hihetetlen, hogy az untermenschek ilyen jó adó-vevıt tudtak tervezni - mondja elismerıen Heide, és szeretettel megsimogatja a rádiót. - Ezek a szovjet apróságok csodákra képesek. - Bizony, az untermenschek nagyon sok mindenre képesek, ha nagyon akarják - csap a Kalasnyikovjára Pici. - Ki más készíthetne ilyen szépen muzsikáló balalajkát? Az erdıben heverészünk és átszunyókáljuk a napot. A fogolytól úgy tudjuk, hogy Oltin minden este emelkedett hangulatban hagyja el a tiszti étkezdét. A klub egy kastélyban található, nem messze a várostól. Az emberünk még térképet is rajzolt nekünk, és mindent részletesen elmagyarázott. Ezt egyszerően nem szúrhatjuk el. Késı délután Papa és Barcelona átmennek a fogolyhoz, hogy megetessék. Holtan találják. Valaki megfojtotta! - Azt akarom, hogy álljon elém a gyilkos! - bömböli Papa. Na gyerünk! Hadd lássam, van vér a pucájában? 271

- Gyilkos? - kérdezi mosolyogva Porta. - Csak nem sértegetni akarsz minket, Papa? - Bizony, ez súlyos vád - bólogat Pici. - Ezért le is válthatnánk téged. - Igen, azt mondtam, hogy gyilkos! - ordítja habzó szájjal Papa. - Mi másnak nevezhetném azt a férget, aki képes megölni egy védtelen foglyot? De nem baj, úgyis megtudom, hogy ki tette! Hárman használtok fojtóhurkot, nem igaz? Nem lesz nehéz kideríteni, hogy ki volt az a gyáva patkány! - Jaj, de megható! - veti oda gúnyosan Pici. - Na és ki fog segíteni neked? Vagy úgy akarsz eljárni, mint Csínom Paul59, aki az egész Kripóval60 az otthon felejtett pártjelvényét kerestette? Ha igen, rám ne számíts. - Az élet oly göröngyös - sóhajtozik Porta. - És az a szegény pogány fiú többé már nem bukdácsolhat rajta. - Színpadias hüppögéssel beletörli a szemét koszos zsebkendıjébe. - Hülye vagy, fiam - morogja Papa, és bánatában teletömi a száját bagóval. - Komisszár volt, a nemzetközi zsidóság kiszolgálója -jelenti ki Heide. - Megérdemelte a sorsát! - Fogd be azt a mocskos pofádat! - ordít rá paprikavörös fejjel Papa. - Engem nem érdekel, hogy mit parancsolt a Führered, akkor is hadbíróság elé állítlak, ha te voltál! - Hogy értsem azt, hogy a Führerem? - kérdezi fenyegetı hangon Heide. - A te érdekedben remélem, ırmester, hogy a Führert egyben a te vezérednek is tekinted. Papa villogó tekintettel Heide szemébe néz. - Te szavaztál rá. En nem. - Érdekes lesz hallani, mit szól hozzá az NSFO, ha elmesélem neki - feleli Heide, és dühösen farigcsálni kezd egy faágat. Lásd: Bajtársak. Kriminalpolizei - bőnügyi rendırség, (német)

272

Porta felszeletel egy hosszúkás orosz kenyeret. Tőz felett megpirítjuk, megkenjük paradicsomszósszal, és fokhagymát szórunk a tetejére. Fenséges eledel. - Ez volt a vörös spanyolok titkos fegyvere a polgárháború alatt - mondja teli szájjal Barcelona. - Nem csoda, hogy alulmaradtak - nevet Porta. A hold már magasan jár, mire felkerekedünk. A falevelek ezüstként csillognak selymes fényében. Egy kutya ugat a távolban, felingerelve Raszputyint. Mint mindig, most is ık haladnak az élen Portával. Különös, de nincsenek útlezárások a város körül - talán mert elképzelni sem tudják, hogy támadás érheti ıket. Még rendırségi ırjáratokat se látni az utcákon. Elıbb egy éneklı társaság elıtt trappolunk el, aztán egy ırnagy mellett. Nem jelent gondot az oroszok díszlépését utánozni: az orosz katonai szabályzat szinte betőrıl betőre megegyezik a miénkkel, még a menetelés is ugyanaz a majomparádé. Porta kiszúr két teherautót. Egy udvarban parkolták le ıket. - Foglaljuk le. Jól fognak jönni a visszaúton. Pici közelebb tipeg, és beles az udvarba. - Csak ketten ırzik, és mindkettı alszik - suttogja. - Nem jelenthet gondot kicsinálni ıket. - Akkor tegyétek - egyezik bele Papa. - De csendben, az istenért! Két másodperccel késıbb már mindkét hadtápkatona halott. A fojtóhurkok gyors és csendes munkát végeztek. Egy kútba dobjuk a holttesteket. Kitoljuk a teherautókat az udvarból; csak akkor indítjuk be a motort, amikor már mindkettı az utcán van. Nyaktörı sebességgel robogunk végig az utcán, de senki nem törıdik velünk. Az oroszoknak ilyen a vezetési stílusuk, itt ez a természetes. Váratlanul egy laktanya udvarán találjuk magunkat. Egy NKVD-s siet elénk várakozóan vigyorogva. Azt hiszi, rabokai hoztunk, de csalódnia kell. - Mit k«i«nek itt? - kérdezi savanyú arccal. 273

- Oltin vojenkomot keressük - feleli Porta. - Meg tudná mondani, hol találjuk? - Hová valók vagytok? Fura nyelvjárást beszélsz. Nem vagy tbiliszi, az biztos. - Karéliai - nevet Porta. - Az anyám finn kurva volt, az apám meg orosz jávorszarvas! - Úgy is nézel ki, pajtás! - derül fel az NKVD-s, és megmutatja nekünk, merre találjuk a kastélyt. - Mi is ma este a jelszó? - kockáztat Porta. - Tudod, karéliai zabigyerekek vagyunk, könnyen kimegy a fejünkbıl az ilyesmi. - Tarakan, neked pedig azt kell felelned, hogypapojka. - Jópofa, mi? - röhög Porta. - Sok svábbogár van errefelé, hogy éppen ezt találtátok ki jelszónak? - Nincs - feleli az NKVD-s. - Ahogyan parti sem! - Cigarettával kínálja Portát. Porta cserébe odanyújtja a kulacsát. A férfi jóízően meghúzza a vodkát. Kitolatunk az udvarból, és a kastélyhoz hajtunk. Az épületet övezı parkban állítjuk le a teherautókat, hatalmas orgonabokrok fedezékében. Porta a vállára veti a Kalasnyikovját, a szemére húzza kerek orosz rohamsisakját, és ingatag léptekkel a kastély lépcsıje alatt álldogáló ır felé veszi az irányt. Heide és a Légiós a fal mentén az orosz mögé lopakodnak. Az orosz nem veszi észre ıket, mert Porta éneke leköti a figyelmét: Szonsze nyisenko szpisu do tebe, vecsir blisenko, lecsu do tebe...bl A nap lebukni készül, Sietek hozzád, Közel az este, Repülök haza hozzád, (orosz)

274

Porta focizni kezd egy tobozzal. Odalövi az ırnek, aki „leveszi" a lábával, és barátságosan visszapasszolja. A következı pillanatban az orosz halott. A Légiós megvárja, míg elmúlik a rángatózása, aztán leveszi a hurkot a nyakáról, és Heidével a bokrok közé vonszolja a hullát. Kiürítik a zsebeit, ami használható, azt elrakják. - Idióták - motyogja a Légiós. - Amint a hátuk mögött hagy ják a frontot, megszőnik bennük minden veszélyérzet. Porta átveszi a halott ır helyét, de az árnyékba húzódik, nehogy rájöjjenek, hogy nem az áll ott, akinek kellene. A kastély toronyórája elkongatja az órát, és egy rövid dallamot játszik. Tisztek zajos csoportja jön ki a kastélyból. Egyikük megbotlik, és legurul a lépcsın. - Mi az, Nyikolajevics? Nem bírod Oltin elvtárs pezsgıjét? Porta a vállára veti a gépfegyverét, és feszes vigyázzba vágja magát. Egy zöld köpenyt viselı tiszt hanyagul a sapkájához lendíti a kezét, a többi azonban ügyet sem vet Portára. A pálinkától és fokhagymától bőzlı csoport eltőnik egy hosszú melléképület mögött. - Részeg disznók! Untermenschek] - dünnyögi megvetıen Heide. Az egyik teherautó alatt fekszik, készenlétbe helyezett könnyő géppuskája mögött. Porta letép egy almát a közeli fáról, és hangosan ropogtatni kezdi. - Ez megırült! - bosszankodik Papa. - Nagyobb zajt csap, mint egy répát zabáló marha! Négy katonalány fordul ki a klub ajtaján. Az egyikük felemeli a szoknyáját, és a falhoz kuporodik. Vidám csobogás hallatszik. - Szőzanyám... - kiáltja suttogva Pici. - Hadi puncik! Vigyük magunkkal ıket a hromojjal együtt! A lányok megállnak Porta mellett, és incselkedve körbetáncolják. Mindenféle földi jókat ígérnek neki arra az esetre, ha otthagyja a posztját, és velük tart. 275

- Istenem, add, hogy ellenálljon a kísértésnek - fordítja Papa a tekintetét az ég felé. - Jézusom - nyög fel Pici, amikor az egyik lány Porta lába közé nyúl, és elégedetten felsikolt. - De szívesen bevágnám a lábuk közé a nyeles tojásgránátomat! Újabb tisztek jönnek ki az ajtón, mire a lányok ijedten elrebbennek. Egy kutya van velük. Az állat megáll, és felénk szagol, majd hangosan morogni kezd. Az egyik teherautó vezetıfülkéjébe zárt Raszputyin izgatottan ugrálni kezd, és a fogait vicsorítja. A lengéscsillapítók nyikorgása csak még jobban feltüzeli a kutyát. Közelebb merészkedik, de a gazdája visszahívja. A tisztek közül az egyik végigméri Portát, majd közli vele, hogy nem szeretné legközelebb ekkora hajzattal látni - az orosz katonák haja néhány milliméteresre van nyírva. - Atyám... - verejtékezik Papa - ...legalább tíz évet öregedtem. - Izgis, mi? - lelkendezik Pici. - Úgy hülyítjük ivánt, ahogy nekünk tetszik. Ha tudnák, hogy kivel van dolguk! - Akkor kecskebogyót szarnának ijedtükben - röhögi el magát Gregor. - Na és meddig fogunk itt dekkolni? - kérdezi türelmetlenül Pici. - Ha rajtam múlna, én már régen bent lennék, és kinyírtam volna ıket az utolsó szálig. - Próbáld meg, és te leszel az, akit kinyírnak! - sziszegi Papa, és mérgében megtömi a pipáját. A szél felerısödik. Felhık takarják el a holdat, teljessé téve a sötétséget. - A németek istene legyen velünk - suttogja Barcelona. - Még jó, hogy velünk van. Legalábbis ez áll a derékszíj csatján - vihog Buffalo. Megint nyílik a klub ajtaja, és ezúttal is tisztek csörtetnek le a lépcsın. Az egyikük, egy alacsony, vékonyka hadnagy letolja Portát koszos bakancsa és hosszú haja miatt. 276

- Reggel jelentkezzen nálam két óra büntetıgyakorlatra! énekli a hadnagyocska. - Mi a neve? - Szerpelin közlegény, elvtárs! - hadarja Porta, és bokázik egyet. - Nem fogom elfelejteni - ígéri a hadnagy, és faképnél hagyja. - De még mennyire, hogy igen - röhög a markába Gregor. - Kezd elzsibbadni a lábam - panaszkodik Barcelona. - Én pedig egy kövön fekszem - teszem hozzá. - Vedd ki! -javasolja ásítozva Gregor. - Vagy mássz le róla - mondja ingerülten Papa. Ahogy legurulok a kırıl, elejtem a géppisztolyomat. Elég nagy zajt csap, de szerencsére csak egy madarat sikerült megijesztenem vele. Na meg a többieket, akik szidnak, mint a bokrot, és mindenféle gúnynévvel illetnek. Egyedül Pici röhincsél. İt sosem az érdekli, hogy mi történik, csak az, hogy történjen valami. A szerencse fiának tartja magát, akinek soha semmi baja nem eshet. Raszputyin ideges. A szélvédıt nyomkodja, mindjárt kitöri. Porta helyett Gregornak kell odamennie hozzá, hogy megnyugtassa. Hosszú, eseménytelen percek következnek. A kastélyból zeneés énekszó hallatszik, valahol egy kutya vonít. Egy ırjárat trappol tova az úton. Porta unalmában fel-alá járkál, aztán kiszúr egy macskát, és magához édesgeti. A cica odasündörög, és a lábához dörgölızik. Porta az ölébe veszi és simogatni kezdi. - Én megfojtom, ha megtartja azt a macskát! - dühöng csendesen Papa. - Pedig nagy szolgálatára lehetne a német hazának - vigyorog Pici. - Átnevelnénk, hogy ugyanolyan jó náci legyen, mint Július. Kivernénk belıle a kommunista ideológiát, és betéve megtanítanánk neki a Mein Kampfot. Biztosan nagyon bírná... A távolból tankok dübörgése hallatszik. A zajból ítélve elég nagy lehet a mozgolódás, de a jelek szerint a tiszti klubban 277

mulatókat nem érinti. Az ablakok tárva-nyitva, vakító fény ömlik a parkra, mintha az elsötétítés itt ismeretlen fogalom lenne. Izgatott nıi sikolyok hallatszanak, aztán nevetés és harmonikaszó. Súlyos csizmás lábak orosz táncot ropnak a parketten. A nık megint felsikítanak. - Most tépik le róluk a ruhát - mondja csillogó szemmel Pici. - Nincs annál mókásabb, mint amikor egyetlen nagy kupacba gabalyodnak a padlón, és csak a le-feljáró csupasz seggeket látni. - Reménytelenül ocsmány vagy - mordul rá Papa. - Te tényleg nem bírsz másra gondolni? - Ha egyszer azt csinálják! Ha nem hiszed, menjünk oda és nézzük meg. Imádok kukkolni! - Ja, azt én is - röhög Buffalo. - És ha a pogányok megunták, beszállunk mi is! - Azt hallottam, hogy az orosz spinek felül szeretnek lenni mondja Pici. - Ha beleshetnénk, akkor egyszer s mindenkorra tisztázhatnánk ezt a kérdést! Irigykedve bámuljuk Portát, aki egy nyitott ablak elıtt áll és csendben szemlélıdik. Egy pillanatra felénk néz, és elismerıen csettint a nyelvével. - Nem gondolod, hogy mégiscsak meg kellene nyesnünk egy kicsit ezt a ruszki-német komisszárt? - kérdezi reménykedve Pici. - Nem! -jelenti ki kategorikusan Papa. Mintha évszázadok óta ott lapítanánk. A végtagjaim zsibbadtak, a testem többi része meg viszket, mintha hangyabolyba feküdtem volna. Amikor már úgy érzem, nem bírom tovább, egy bagoly vészjóslóan elhuhogja magát a közeli fa tetején, és mintegy végszóra egy magas, tagbaszakadt férfi jelenik meg a lépcsı tetején. Hosszú köpeny lengi körül, a feje tükörsima. Egy katona rohan utána alázatosan hajbókolva, kezében a tiszt sapkájával és pisztolytáskájával. 278

- C'est lui!a -jelenti ki a Légiós. - És ezúttal biztos! Nach der Tür zur Hintertreppe, auch ak Hintertür bekannt, lebt im Haus ein schwarzer Kater, der dórt seine Wohnstatt fand...63 énekli németül a komisszár. - Ha kandúr kell neki, hát azt megkaphatja - morogja Gregor egy cigarettacsikket rágcsálva. A komisszárnak meggyőlik a baja a lépcsıkkel. Az elfogyasztott alkohol nem tett jót az irányérzékének, így nemcsak lefelé lépdel, hanem idınként visszafelé is. Hirtelen megáll - már amennyire tud egy helyben állni -, és elröhögi magát. Porta elıcsörtet az ablak alatt, a bokrok mögül, és zajosan végigtrappol a kavicsos ösvényen. Közben a rohamsisakjával zsonglırködik. - Mi a fenét csinálsz, te kutya, te! - bömböl rá a komisszár. Részeg vagy, te zabigyerek, vagy mi? - Dzsob tvoje maty, apukám - feleli Porta. - Sztoj, te koszos disznó, te! - ordítja a komisszár. - Dzsob tvoje maty - ismétli meg Porta. - Sztoj! - bıdül el a komisszár, és életveszélyesen botladozva lerohan a lépcsın. -Sztoj, te büdös mongol fattyú! Ezt még megbánod, te! A legsötétebb vlagyimiri zárkában fogsz elrohadni! Porta megáll a szakasz számára rejteket adó orgonabokrok elıtt. A komisszár odabotorkál. - Te átkozott kalmük hiéna, mit képzelsz magadról, mi? Ez ı! (francia) A hátsó lépcsı tetején, vagyis a hátulsó ajtó mellett, él egy fekete kandúr, ki itt talált magának lakást, (német)

279

- Nyugi, apukám, nyugi - feleli Porta, és a férfi gyomorszájának nyomja a géppisztoly csövét. - Mi a... - A többit elnyeli a vastag köpeny, amit hátulról a fejére hajtanak. Két vaskos kar szorítja abroncsba a mellkasát. - Most pedig hazaviszünk, eltévedt bárányka - vigyorog Pici. - Haza a te drága német szülıhazádba! A komisszár kétségbeesetten kapálózik. Gregor és Barcelona elkapják a lábát, és kirántják alóla a talajt. Pici, aki egy pillanatra sem enged a szorításból, rázuhan a fogolyra. - Csak óvatosan! - könyörög Papa. - Meg ne fojtsd nekem idınap elıtt! Porta elıkapja a Tokarevjét, és tarkón nyesi vele a komisszárt. Hátrakötözzük a pasas kezét, hurkot vetünk a nyakára, hogy ne legyen kedve ficánkolni, és felhajítjuk az egyik teherautó hátuljába, mint egy zsák krumplit. Pici ráül. Porta beindítja a motort, halálra rémítve a környezı fákon szunnyadó varjakat. - Ha ezt élve megússzuk, minden vasárnap misére fogok járni - fogadkozik Papa. - Biztos, hogy ı a megfelelı komcsi? - kérdezi aggodalmasan pislogva Pici. - Mer' van annyi belılük, mint a szemét! - İ az vagy sem, nekem mindenesetre az utolsó - szögezi le Gregor. - Gond egy szál se, fiúk - mondja Buffalo. - Úgy bicegett, mint egy háromlábú kecske. O lesz az a hromoj fıszer. - De nagyon fog örülni, ha újra a sajátjai közt lehet! - vihog Barcelona. A második teherautó szorosan a nyomunkban van, a Légióssal a kormánynál. Porta is úgy vezet, mint egy eszelıs. Két kézzel kell kapaszkodnunk, hogy ki ne essünk. Miután Juratyiskit is magunk mögött hagytuk, Porta a fıútról egy kátyús mellékútra kanyarodik. A sebességbıl persze nem vesz vissza. 280

- El fogod törni a rohadt tengelyt! - ordítja Papa, és a gép pisztoly agyával megdöngeti a vezetıfülke falát. Porta úgy tesz, mintha nem hallaná, és még jobban beletapos a gázba. Raszputyin fél mancsával Portát öleli, és a nyakát nyalogatja. Örül, hogy visszatért a gazdi. Papa dühében betöri a fülke hátsó ablakát. - Lassíts, te nagyon hülye, vagy kinyírsz minket itt hátul! - És akkor? Elıbb-utóbb úgyis meghaltok, mit számít az a kis idı? - Azzal rátapos a fékpedálra, felkenve minket a fülke falára. Három orosz csendır állja el az utunkat. Géppisztolyokat szegeznek ránk, és egy piros lámpát lengetnek. - Hajts át rajtuk! - parancsolja hirtelen elhatározással Papa. Porta gázt ad, és a behemót csapatszállító jármő elıreugrik. Mindhárom csendırt telibe találjuk. Az egyik felkenıdik a szélvédıre, ahonnan lecsúszik, és a kerekek alá kerül. Három zökkenés jelzi, hogy áthajtottunk rajta. A másik kettı az út szélén fekszik. Szélsebesen száguldunk végig a keskeny hegyi úton. Egy rozoga híd következik. Dülöngél, recseg és ropog alattunk, de nem esik szét. A Légiós habozás nélkül követ minket, és ı sem lassít. Szerencsére, mert alig érnek át a túloldalra, a híd összeroskad mögöttük. - Egy kis szerencsén múlik az egész - vigyorog elégedetten Pici. Hamarosan kiérünk egy fıútra, ahol Porta lefékez. - Hol az ördögben vagyunk? Papa szétnyitja a térképet. - Természetesen rossz irányba jöttünk! - feleli dühösen. - Mi a fenének kell ennyire hajtanod? Majdnem bevittél minket Rakovba! Vissza kell fordulnunk! - Vissza? - kiált fel rémülten Gregor. - Én aztán nem! - Legalább húsz kilométert kell visszafelé mennünk - folytatja Papa. -Aztán, ha elértük Gavját, rákanyarodunk a lidai útra. 281

A gond az, hogy valahol ott lesz az az ellenırzési pont, amirıl a. százados beszélt. Át fogunk száguldani rajta, ahogy az elıbb ii tettük. Zöld sapkások ırzik, de nincsenek nehézfegyvereik. Szóval lehet, hogy megússzuk. - És hazaérünk a habos kávéra? - kérdezi Porta. - Pofa be! - mordul rá Papa. Visszamászik a teherautóra, éí int, hogy indulhatunk. Áthajtunk Volozsinon, majd Ivjén anélkül, hogy egyetlen lelkei is látnánk. Már világosodik, amikor elérjük a lidai keresztezıdést. - Olyan balalajkakoncertet adunk elı nekik, hogy eláll a lélegzetük - készíti elı Pici a Kalasnyikovját. - Ne igyál elıre a medve bırére - figyelmezteti Papa. Alig hallgat el, Porta rátapos a fékre, és kipattan a vezetıfülkébıl. Felnyitja a motorháztetıt, és úgy tesz, mintha szerelne valamit. - Mi a fene történt? - suttogja Papa. - Maradjatok veszteg! A fél Vörös Hadsereget a környékre vezényelték, és nem nehéz kitalálni, hogy kiket keresnek. Papa óvatosan kiles a látcsövével. - Ezek riadót fújtak! Négy tankot látok a ház mögött. Épp felénk fordítják az ágyúikat. El kell tőnnünk innen. Meg tudsz fordulni? - Komolyan kérded? - vágja be magát a vezetıfülkébe Porta. - Kapaszkodjatok! - Hol az istenben vannak a többiek? - néz ki hátul Barcelona. - Megálltak a kanyar elıtt - feleli Tangó. - İk még idıben észrevették a pogányokat. - Ezt nem fogjátok megúszni, fasiszta disznók! - fröcsögi a komisszár. - Kérdezett valaki? - vágja gyomorszájon Pici. - Tartsd a szád, vagy odaadlak reggelire a medvének! - Ezt nem fogjuk megúszni - motyogja Barcelona, amikor Porta lassan elıreindul a teherautóval. - Amint fordulni próbálunk, szétlınek minket! 282

- Velem nem történhet semmi rossz -jelenti ki mély meggyızıdéssel Pici. - Nekem boldog, fájdalommentes halált jósoltak. Felılem aztán lövöldözhetnek, amennyit csak akarnak! - Fordulj már meg, az ég szerelmére! - könyörög Papa. - Még nem. Ha most csinálom, akkor tolatni kell. Pici átles Porta válla fölött. - Nyüzsög a hely a zöld sapkásoktól. Ha ezek elkapnak minket, fasírtot csinálnak belılünk. - De elıbb még kinyomják a szemeteket - ígéri a komisszár. - Miután mi felvágtuk a hasadat - teszi hozzá Pici, és a férfi ajkához nyomja borotvaéles rohamkését. - Felvágunk szépen hosszában, aztán pedig keresztben, hogy meglegyen a szimmetria, és a nyakad köré akasztjuk a karjaidat, hogy ne kelljen többé nyakkendıkötéssel bajlódnod. Egy tank gurul elı a ház mögül, és keresztben megáll az úton. - Ezek a majmok azt hiszik, hogy át akarunk száguldani rajtuk - vigyorog Porta. - Látom, észben itt is hiány van. - Úgyis szétlövik a seggeteket! - mondja kárörvendıen a komisszár. - Na ide hallgass, te kommunista átok! - böki mellkason Pici. - Mondok én neked valamit! Ha kicsináltunk téged, felkeressük a szülıvárosodat, és meglátogatjuk a jó édes anyádat. - Személyesen foglak elintézni! - ígéri lila fejjel a komisszár. - Hülyeségeket beszélsz - veti oda Pici. - Öt nap múlva hulla leszel. Egy szép német kötél végérıl fogsz lógni, hollókkal a válladon! Porta egyesben araszol elıre. Rátapadok a géppuskára, és várom, hogy mi lesz. - Kapaszkodjatok! - ordítja Porta, és oldalra rántja a kor mányt. A motor felüvölt. Lerobogunk az útról a mezıre, ahol kis híján felborulunk, de aztán már megint az úton vagyunk, és száguldunk a kanyar felé. - Tőz! - kiáltja Papa, és három géppuska szórja az áldást a meglepett NKVD-sekre. Néhányan elbuknak, de mielıtt még a

maradékot is kiirthatnánk, hatalmas dörej hallatszik, és egy ágyúlövedék szakítja fel elıttünk az utat. Egy másik tank is ránk lı, vagyis mellénk, és aztán már jön is a kanyar. Olyan gyorsan száguldunk, hogy két keréken vesszük be. Tíz kilométerrel odébb Porta rákanyarodik egy fővel benıtt erdei útra, és megáll a fák között. Nem sokkal késıbb a tankok elcsikorognak mögöttünk Osmiana irányába. - Menjünk tovább - parancsolja Papa. Alig megyünk néhány kilométert, egy „Holló"64 támad ránk az út felıl. Zuhanórepülésben közelít felénk, és amikor már olyan közel van, hogy tisztán ki lehet venni a pilóta arcát, ledob két bombát. Szerencsére mi is mozgásban vagyunk, így azonkívül, hogy megtelik a szánk porral, komolyabb bajunk nem esik. - Ez a seggfej rádiókapcsolatban áll az NKVD-vel - kiáltja Porta. - Mindjárt a nyakunkon lesznek! - Kinyírom a rohadékot! - üvölti Heide, és az ég felé fordítja a géppuska csövét. - Mit akarsz ezzel a parittyával? - kérdezi becsmérlıén Gregor. - Nem tudtad, hogy a Hollók törzse golyóálló? - A pilótafülkében ülı untermensch viszont nem - feleli Heide. A Holló megint nekünk támad, ezúttal az ellenkezı oldalról. Heide tüzet nyit. Golyók szikráznak a gép orrán és oldalán, aztán újabb két bomba robban, ezúttal elıttünk. Heide lı, mint egy ırült, de nem sikerül eltalálnia a pilótát. - Még egy hülye, aki csak lı, de nem talál célba! - dühöng Porta. - És mi még azt kérdezzük, miért van lıszerhiány! A Holló elhúz, mi pedig tovább zötykölıdünk. Az út az erdı körül vezet tovább, olyan magas főben, hogy alig látni tıle valamit. Tankok sehol, és a repülı zúgása is elhalt. Már éppen fellélegeznénk, amikor egy hatalmas árnyék vetül fölénk. A Holló tért vissza. Kikapcsolt hajtómővel suhan át felettünk, és bombákat M

Polikarpov (PO-2) felderítırepülı.

284

dob. A repeszek hatalmas lyukakat ütnek a két teherautó oldalán. A fák közé menekülünk. - Szedjük le azt a szemetet! - sziszegi Papa. - Ott jön! - mutatja Porta. Mindhárom géppuskából tüzet nyitunk, és ezúttal valamelyikünknek sikerül eltalálnia a pilótát. A gép felágaskodik, majd hirtelen zuhanni kezd, és a fák közé csapódik. Hatalmasat robban, narancssárga lángoszlopot lövellve az ég felé. - Egy kommunistával kevesebb - állapítja meg elégedetten Heide. Minket se bánt a lelkiismeret. Nincs olyan köztünk, aki ne győlölné a Hollókat. - Fel a platóra, és nyomás! - parancsolja Papa. - Most már tudni fogják, hol vagyunk. Az út visszakanyarodik az erdıbe, de a fő nem akar eltőnni. - Reméljük, hogy nincsenek kidılt fák az úton - motyogja Porta. - Különben akkorát fogunk bukfencezni, hogy az cirkuszi mutatványnak is elmenne - teszi hozzá Buffalo. A Szehcsara mentén haladva megkerüljük Szelvát, és hagyjuk, hogy elnyeljen minket a bialoviejeri erdı. Az út itt szinte járhatatlan. A szederbokrok olyan sőrőn összenıttek, hogy szabályos alagútban haladunk. A sötétzöld félhomályban egy vaddisznócsorda szalad át elıttünk. Pici közéjük akar lıni, de Papa megtiltja neki. - Ennyire hülyék azért nem lehettek! - fakad ki, amikor Pici pártjára állunk. - A Vörös Hadsereg másik felét is a nyakunkra akarjátok hozni? Egyre lassabban haladunk. Folyamatosan hatalmas gödröket kell kerülgetnünk, és az út is egyre meredekebb. A motorban bármelyik pillanatban felforrhat a hőtıvíz. Egy pillanatra megállunk fülelni. Távoli motorzaj hallatszik: a tankok a nyomunkban vannak. - Az a szemét tényleg rádiókapcsolatban volt velük - mondja Tangó idegesen vakarózva. 285

- Szar ügy - néz a zaj irányába Pici. - Most elkapnak titeket! - szólal meg kárörvendın a komiszszár. - Akkor csesztétek el, amikor az erdıt választottátok! - Pofa be, rohadék áruló - böki meg a késsel Pici -, vagy pástétomot csinálok a májadból! - Majd meglátjuk, hogy ki csinál a másikból pástétomot! vág vissza a komisszár. - Papa, hadd nyírjam ki ezt az állatot! - kiált hátra Porta. Papa nem válaszol. A tankok most már a teherautót is túldübörgik. Hamarosan a nyakunkon lesznek. - Nem tudsz gyorsabban menni? - kérdezi Buffalo. - De igen - feleli Porta -, csak akkor elhagylak titeket. - Mikor érünk má' haza? - kérdezi Pici. - Sokára - hallatszik Papa komor válasza. Porta hirtelen akkorát fékez, hogy mindannyian egy kupacba borulunk. Egy szakadék szélén állunk. - Eddig és nem tovább - sóhajt Papa. Kézigránátokkal és lıszerrel pakoljuk fel magunkat. Szerencsére mindkét teherautón van automata töltı, így a tárainkat is pillanatok alatt felfrissíthetjük. - A fák közé! - parancsolja Papa. - Szétszóródni! Porta és Tangó körbelocsolja benzinnel a teherautókat. A kannákat a vezetıfülkékbe hajítják, és ık is fedezékbe rohannak. Épp jókor, mert már fel is tőnt az elsı tank orra a kanyarban. Régi Landsverk 30-as. - Ezt meg honnan az istenbıl szerezték? - csodálkozik Papa. - Hajói tudom, a legutóbbi svéd-orosz háborúban a tankok még sehol sem voltak... - A finn-orosz konfliktus idején viszont már igen - feleli a mindentudó Heide. - A Njeland dragonyosezred kapta ıket kipróbálásra. Két BA-64-es is feltőnik. Szorosan egymás mellett haladnak, azt bizonyítva, hogy a személyzetük tapasztalatlan. Valamivel 286

lemaradva mögöttük egy Humber Mk Il-es csikorog. Ez a legveszélyesebb mind közül. A Humber tornyán kivágódik a csapóajtó, és egy tiszt dugja elı a fejét. Nyilván azt hiszi, hogy már átkeltünk a szakadékon. - Egysztarszki leitenant65- állapítja meg Porta. - Nagyon elege lehet az életbıl, hogy ilyen lazán elıbújik, amikor még azt sem tudja, hol vagyunk és mit akarunk. - Komcsi barátaink úgy kimosták az agyát, hogy tán még azt se tudja, milyen nap van ma - poénkodik Buffalo. - Talán nem kellene olyan erıs szappant használniuk az agymosáshoz - mondja komoly képpel Pici. - Befognátok végre? - mordul rájuk Papa. Az orosz szakaszvezetı körbepásztázza a terepet. A többi tank csapóajtaja is felnyílik. A Landsverkbıl egy kövér ırmester passzírozza elı magát. - Egérutat nyertek! - kiáltja bosszúsan. - Azóta már biztosan elvágták a hromoj nyakát! - Hála és köszönet! - feleli az egyik BA-64-esbıl egy hadnagy. Pici a komisszár oldalába könyököl. - Hallottad ezt? Ez nem úgy hangzott, mintha annyira odáig lennének érted. így járnak az ilyen szenny alakok. A többség lehugyoz, és te még csak nem is tudsz róla! A komisszár gyilkos pillantásokat lövell feléje, de szólni nem tud, mert megint kipeckelték a száját egy sapkával. A hadnagy leugrik a tankról, és int a másik három tank parancsnokának, hogy kövessék. - A náci kutyák lelocsolták benzinnel, de arra már nem volt idejük, hogy fel is gyújtsák - mondja nevetve a hadnagy, miután mindkét teherautót körbejárta. - A hromoj sapkája! - kiáltja izgatottan az egyik embere. Reméljük, hogy sikerül likvidálniuk a rohadékot, mielıtt még elkapnánk ıket! Fıhadnagy, (orosz)

287

Pici megint oldalba löki a komisszárt. - Igazán hő bajtársak, mi? Papa feltart egy mágneses aknát. A Légiós veszi az adást, és a legközelebbi tank mögé lopakodik. Portával a két hátulsó felé vesszük az irányt. Én nem merem megközelíteni a Humbert, így a parancsnoki tank Portának jut. Heide a Landsverk felé kúszik. Papa hátrébb húzódik a többiekkel. Már csak két méter választ el a hátulsó BA-64-estıl. Az összes ajtaja tárva-nyitva; igaz, hogy így könnyebben észrevehetnek, de legalább lesz hova behajítani az aknát. Látom, hogy a Légiós már a másik tank mellett van. Két ugrással az enyém mellett termek, és bevágom az aknát. A visszaút már sokkal gyorsabban megy: a robbanás ereje egy fa törzsének vág. Egy letépett lövegtorony csapódik be mellém, szétfröccsentve egy fél emberi testet. Néhány másodpercre elvesztem az eszméletemet. Gépfegyverek zakatolására ébredek. Papáék tüzet nyitottak a teherautók mellett álló parancsnokokra. Mind a négyet elnyeli a lángtenger. Jó ötlet volt lelocsolni ıket benzinnel. - Látod? - mutatja Pici a komisszárnak az izzó roncsokat. A mi német istenünk mégiscsak gondoskodik rólunk! - Úgyse fog sikerülni! - mondja konokul a hromoj. - Még át kell kelnetek a Pripjaty mocsarán! - Sikerülni fog! - állítja Porta. - A mocsári manóknál kaptunk kiképzést! - Idióta! -veti oda a komisszár. Szász akcentusa szörnyen idegesít minket. Gregor azt tanácsolja neki, hogy tanuljon meg becsületesen németül, mielıtt kiállna a hadbíróság elé. - Minden szász áruló! -jelenti ki Heide. A komisszár felé üt, de az kitér elıle. - Hagyjátok békén! - parancsolja Papa. - Majd jelentkezhettek önkéntesnek, ha a hadbíróság halálra ítélte. 288

Lecsúszunk a lejtın, és felmászunk a túloldalra. Papa kíméletlenül hajt bennünket, de a komisszárt kivéve egyikünk sem tiltakozik. Sejthetı, hogy a páncéloskülönítmény rádiókapcsolatban állt a parancsnoksággal. Sötétedéskor tábort verünk, és átahisszuk az éjszakát meg a következı nap nagy részét. Estefelé mPtorzugást hallunk. Ideje továbbindulni. A felesleges holmikat elrejtjük, hogy gyorsabban tudjunk haladni. Hamarosan besötétedik; az orrunkig is alig látunk. Puha mohaszınyegen lépkedünk, olyan csendben, mintha kísértetek lennénk. A környék is néma, Egyetlen madár, de még egy béka hangját se lehet hallani. Attól félek, hogy leszakadtam a többiektıl, ezért lefékezek egy pillanatra. Buffalo rohan belém hátulról. A géppuskaállvány vállon találja. - Mi a íenét áYiáogá'isz itt, ember) -'rérúezi uVJiád úürzsöV ve. - Hajítsd el azt a vacakot! - Nem lehet. Papa nem engedi. - Papa egy szadista - állapítja meg fJuffalo. Továbbsuhanunk. Nem telik bele sok, és ezúttal én ütközöm neki valakinek. - Muzsik, sztarazsity!66- kiáltja ingerülten. Amint magamhoz térek a rémületbıl, elıkapom a késemet, és a bordái közé merítem. Felhördül, és összerogy. Még egyszer beledöfök. Nem hagyhatom, hogy fellármázza a társait. - Iván! - suttogom még mindig sokkoltan a mögöttem hala dó Gregornak. Lekushadunk a hulla mellé. Forró vér ömlik a kezemre. Legszívesebben elfutnék, de nem lehet: az orosz nem ijedt meg tılem, tehát lennie kell még legalább egyvalakinek a közelben. - Alekszej, mi a baj? - kérdezi egy aggódó hang a sötétbıl. Gregor eltőnik a fák mögött. Rövid, gurgulázó sikoly hallat szik, aztán megint síri csend lesz. '"' Vigyázz, te paraszt! (orosz)

zsy

- Piszkos munka volt - suttogja Gregor, és £z orosz nadrágjába törli a kését. - Legalább egy hektó vér folyt ki belıle! - Alekszej, Pjotr, pofa be! - kiáltja egy rekedt hang a bokrok mögül. - Tudjátok jól, hogy azok a német disznók erre fognak jönni! Ha elkaptuk ıket, annyit ordibálhattak, amennyit csak akartok, de addig fogjátok be a csırötöket! - Intézzétek el! Portán és a Légióson a sor. Eltőnnek, és nem telik bele sok, rémült ordítás hasít bele az erdı csendjébe- Aztán még egy, ami gurgulázó hörgésbe torkollik. Mozdulatlanul fekszünk és várunk. - Ezt szépen elszúrták! - bosszankodik Pat5a- Lehet, hogy elıbb levágták a pöcsét - vih°g Pici- Észrevett minket - bújik elı a bokrok mc'gül Porta. - HúzTUSÍVwfflessJ. E,iX ras% Mo^xte •£&&&. \s> balV^ttak'- Az embereket meg kéne tanítani, hogyan viselkedjenek, amikor megölik ıket - bölcselkedik Pici. - Kár a gızért. Úgyse fog sikerülni - mondja győlölködve a komisszár. - Ha nem fogod be a pofádat, kitépem a nyelvedet! - fenyegeti meg Porta. - Elég volt a henyélésbıl! Talpra, és indulás! - kommandíroz Papa. - Most már biztos, hogy idetalálnak! Átegyensúlyozunk egy keskeny pallóhídon- Buffalo persze a vízbe esik, s amikor Pici segíteni akar rajta, ıt is berántja. A folyó sebes sodrású, alig bírjuk kihúzni ıket. Picit kétszer is visszaejtjük. Amint szárazföldet érez a lába ^latt, felpattan, és Buffalóhoz rohan. - Ezt szándékosan csináltad! - bömböli egy felhergelt orosz lán hangerejével. A Légiós kénytelen leütni ıt; amikor Pici így felhúzza magát, ez az egyetlen megoldás. Buffalónak most egy ideig ajánlatos lesz távol tartania magát tıle. Pici könnyen az ember hátába vágja a kését. 290 i

A folyótól nem messze fény villan a szemünkbe. Papa hátrapattan, mint aki üvegajtónak rohant. A fény megint felvillan, és egy arcot von sápadt fénybe egy orosz rohamsisak alatt. Egy tompa puffanás, egy kézzel elfojtott hörgés, és az orosz örökre leszokott a cigarettázásról. Egy mélyedésben húzzuk meg magunkat az út szélén. Papa szemmel láthatóan ideges. A pipája ezüstfedelét nyitja-csukja megállás nélkül - akkor csinálja ezt, ha valami nagyon aggasztja. - Szergej, igyi szudá! - mondja egy hang az út túloldalán. Azok a náci kutyák úgyse erre jönnek! - Ne legyél benne olyan biztos - feleli valamivel távolabbról egy másik orosz. - Azok a szürke sapkások az ördögnél is rosszabbak! Sose tudhatod, hogy legközelebb mit találnak ki. Hogy a kazanyi Szent Szőz haragja eméssze el ıket! - A fenébe! - mérgelıdik Papa. - Visszafelé nem mehetünk, de itt sem maradhatunk! - Tőnıdve megsimogatja az állát. Menjünk tovább, mintha közéjük tartoznánk, és lepjük meg ıket. így hátha csendben maradnak. - Nem lehetnek sokan, vagy hallanánk ıket - suttogja Heide. Jól mondja. Ha a katonák csapatosan várnak valamire, elkerülhetetlen, hogy ne csapjanak zajt. Sutyorgás, fegyvernek koccanó kulacs, köhögés. Az életedbe kerülhet, ha nem figyelsz rájuk. Visszamegyünk az útra, és igyekszünk úgy tenni, mintha minden jogunk meglenne ott tartózkodni. Papa terve nem válik be. Valaki tüzet nyit ránk, és elszabadul a pokol. Az egész csak néhány percig tart, de az eredmény öt halott. Négy orosz és Tangó. Az elsı sorozat feltépte a mellkasát. Csendben körbeálljuk véres holttestét. - Ez volt az utolsó tangója - motyogja Porta, és lezárja a halott szemét. - Pedig megígérte nekem, hogy megtanít! - teszi keresztbe Pici a két élettelen kezet a széttépett mellkason. - Azt mondják, rengeteg puncit lehet fogni vele! 291

Heide kiüríti Tangó zsebeit, és elrakja a dögcéduláját. A személyes holmikat hazaküldjük a családnak. Nem mintha olyan sok lenne belılük. A harctéri katona mindig szegény: csak a fájdalomnak és a halálnak nem vagyunk szőkében. Keleten, valahol Rozani körül egy világítórakéta festi vérvörösre az eget. Olyan messze van, hogy a pukkanását nem is hallani. A földúton két félhernyótalpas közeledik. A reflektoraik az út szélére vannak irányítva. Lehasalunk, és hagyjuk, hogy elhaladjanak mellettünk. - Ez a meló teljesen kikészít - tömi tele Porta a száját szederrel. - Nem csodálom, hogy Raszputyin is inkább elment városi medvének. Már nagyon elege lehetett a vadászokból! - Az idegesség káros is tud lenni - magyarázza halál komolyan Pici. - Egy pszichopata dokitól tudom, akit segítettem kivégezn'iTorgauban. Valamit mondott az inzulinról meg a diabetikusokról, hogy rámennek az ember fejére, ha nagyon beszarik. - Ha ez igaz, akkor mindannyian cukorbetegek vagyunk évek óta - mondja Gregor. - Össze se tudnám számolni, hogy hányszor kaptam frászt. Már kora délelıtt elérjük a Szlucsot, de az átkeléssel várnunk kell sötétedésig. A csónakot ott találjuk, ahol hagytuk. Szétterítjük, hogy szükség esetén minél gyorsabban felpumpálhassuk, aztán eltesszük magunkat. A szundítások közt kockát dobunk és lekvárt majszolunk. Porta kávét akar fızni, de Papa nem hagyja. Az idı kegyetlenül lassú tud lenni, ha az ember tétlenül várakozik. Mozogni nem merünk, mert nem tudhatjuk, ki rejtızik még a folyóparti nádasban. A környék kihaltnak látszik, de mint tudjuk, a látszat gyakran csal. Pici felemeli a fejét, és fülelni kezd. - Mi az? - könyököl fel Papa. - Egy egész csordányi pogány jön errefelé - néz Pici az út irányába. - Legalább egy század, és úgy loholnak, mintha maga Jézus Krisztus kergetné ıket! - Biztos vagy benne? - nyúl a géppuskájáért Heide. 292

- Persze, hogy biztos vagyok - feleli morcosan Pici. - Csalód tál valaha a fülemben? Most már mi is halljuk. Egy menetoszlop közeledik, és egyenesen felénk tartanak! - Szétszóródni! - utasít bennünket Papa. - Álcázzátok maga tokat, és senki ne merjen lıni, amíg jelt nem adok! Verejtékcseppek csorognak végig az arcomon. A fogaim csattognak, mintha kasztanyettát nyeltem volna. Ha elkapnak minket, semmi esélyünk. - Kampanyija, pjenye!61 A katonák engedelmesen rázendítenek: Ti obicsiala, menja u vik lubity, ni sz kim nye znatys, ijosics curatysz, Idla menesityi.68 Miután az éneklı század eltrappolt elıttünk, Papa elküldi a Légióst, hogy nézze meg, nem erısítették-e meg az ırséget a folyó mentén. A Légiós ledobja a nagykabátját, leteszi a fegyvereit, és egyetlen szál késsel felvértezve eltőnik a nádasban. Eltelik két óra, és már épp kezdünk lemondani róla, amikor kifulladva, de épségben visszatér. - Harminc méterre innen a parton egy idióta hortyog egy lyuk mélyén - közli, és megvetıen a folyóba köp. - Valamivel odébb Század, énekelni! (orosz) Megígérted nekem, Hogy örökké szeretni fogsz, Hogy soha nem szeretsz mást, Másra rá sem nézel, Hogy csak értem élsz. (orosz)

293

egy másik dettó. Az is horkol, mint egy disznó! Tettem egy kerülıt az erdıben is, és majdnem átestem egy harmadikon. Megérdemelte volna, hogy ellopjam a géppuskáját! Olyan hangosan horkol, hogy egy kilométerrıl hallani lehet. Merde, alors, annyira megközelítettem, hogy még egy süket svéd is meghallotta volna! - És ezek akarnak elkapni minket! - mondja megvetıen Pici. - Elaludni ırségben! Megérdemelnék, hogy elvágjuk a torkukat! - Végezzetek velük! - bólint Papa. Húsz perccel késıbb már mindhárom ır halott. A fojtóhurok gyorsan és csendben dolgozik! Kitoljuk a csónakot a vízre. Az áramlat elkapja, és minduntalan sodrásirányba fordítja a csónak orrát. Félúton lehetünk, amikor a túloldalról ránk ordít valaki: - Sztoj ktol - és már lı is. Szerencsénkre jó célpontot nyújt, így Porta egyetlen sorozattal leszedi. Alig lépünk ki a csónakból, megint felharsan egy kiáltás, ezúttal a másik oldalról: - Getmánszki, igyi szudá! - Pukkanás hallatszik, és egy rakéta emelkedik az égre. A folyó és mindkét part vérvörös fényben fürdik. A csónak mögé bújunk, amíg kialszik a rakéta, de alig hunyt ki, egy jelzırakéta szór zöld és vörös csillagokat a tájra. Messzebb, az erdın túl egy egész rakétasorozatot lınek fel. - Mi a fenére készülnek? - motyogja ijedten Porta. Leeresztjük a csónakot, és gyorsan összehajtogatjuk. Még szük ségünk lesz rá. Csónak nélkül nincs esélyünk. A komisszár el akar futni, de Porta utoléri és leteperi a földre. A nyakára és a csuklójára hurkolt kötelet feszesebbre húzzuk. Korábban lazítottunk rajta egy kicsit, és máris meglett az eredménye. - A helyében én itt nyíratnám ki magam - mondja Buffalo. Ha az SD kezébe kerül, a saját zsírjában fogják megsütni! 294

- Parancsot kaptunk, és aszerint fogunk cselekedni! -jelenti ki Papa ellentmondást nem tőrıen. -Ha megkapták, azt csinál nak vele, amit akarnak. İ se könyörült meg Stricken és a másik két nyomorulton! Átkelünk az utolsó folyón is, és miután a csónakot megsemmisítettük, bevetjük magunkat az erdıbe. Még az éjszaka folyamán elérjük a láp szélét. Papa utasítja Heidét, hogy küldjön jelentést az ezredparancsnokságnak. Ezúttal viszonylag hamar sikerül kapcsolatba lépni velük. Közlik velünk, hogy a következı huszonnégy órában várnak vissza minket. - Biztosan tele van ırökkel, bien sürque si - int a nádas felé a Légiós. - Kétségtelen - feleli kurtán Papa. - Tartsátok a távolságot! Ezúttal is Porta és a medve vezetik a sort. Porta felemeli a kezét, jelezve, hogy valamit észlelt. Gépiesen hasra vetjük magunkat. Körülöttünk békák brekegnek, halak fickándoznak a sáros zöld vízben. Valahol messze egy géppuska ugat. Közeledünk a fronthoz. - Sztoj kto! Ki van ott? - kérdezi egy nyers hang. - A jelszót! - A te szifiliszes leningrádi barátod - feleli vidám hangon Porta. - A jelszót! - követeli konokul a hang. - Elfelejtettem, pajtás. A dzsob tvoje maty megteszi? - Melyik egységhez tartozol, seggfej? - Páncélos vagyok, szivi - kiáltja Porta olyan hangosan, hogy az egész mocsár cseng bele. - Ezred? - 87. ırezred - feleli röhögve Porta. - Parancsnok neve? - Húgyagy ezredes! Egyszer se vette a fáradságot, hogy bemutatkozzon nekem, djadja! - Fel a kezekkel, te leningrádi pöcs! Úgy beszélsz, mint egy finn fasiszta! Hajítsd le azt a géppisztolyt, vagy kilyukasztom a beledet! 295

Porta engedelmesen leteszi a fegyvert. Öngyilkosság lenne vaktában lınie. - Maradj! - suttogja Raszputyinnak. - Nyugalom! Feküdj! A medve engedelmesen a földhöz simul. - Gyere közelebb, te hülye barom! - kiáltja a láthatatlan ır. Porta közelebb araszol. - Alekszej, gyere ide! Van itt egy lüke páncélos az ezrededbıl. Még a parancsnoka nevét se tudja. Hátha ismered! Porta feltartott kézzel vár, valaki mégis tüzet nyit. Hogy melyik oldalról és ki, az sohasem derül ki. Porta hasra vágja magát. - Germánszki, germánszki! - kiabálják hisztérikusan minden oldalról, és egyszerre mindenki lıni kezd. A Légiós felordít, és elterül. A jobb vállán és a torkán érte találat. Spriccel belıle a vér. Négy tekercs gézpólyát kell rátekernem, hogy végre elálljon a vérzés. Pici és Buffalo csípıbıl kaszálnak a géppuskáikkal, és közben megállíthatatlanul robognak elıre. Raszputyin meg van gyızıdve róla, hogy Portának baja esett, és ettıl iszonyú dühbe gurul. Bömbölve ráveti magát a legközelebbi oroszra, és szó szerint darabokra tépi. Világítórakéták sisteregnek szünet nélkül, nappali világossággal árasztva el a lápot. Még szerencse, mert legalább látom, hogy Porta két géppuska kereszttüzében fekszik. Elhajítok egy kézigránátot. Az egyik fészek a levegıbe repül, és a lıszer is berobban. Rohanunk, mint az ırült. Raszputyin ırjöng, a bundája merı vér. Még a halottakba is belemar. Végre sikerül áttörnünk. A Légióst egy ponyván húzzuk magunk után. A vérveszteségtıl többnyire öntudatlan, s ha néha magához is tér, csak nyögdécselni tud. Azt hiszi, hogy elvesztette a karját. Hiába mutatjuk neki, hogy a helyén van, nem fogja fel. Pedig szerencsés. A robbanógolyó a fegyverét találta el. Ha a válla közvetlen találatot kap, tényleg nem lenne jobb karja. 296

Csak akkor merünk megpihenni, amikor már jó mélyen bent vagyunk a mocsárban. Fenyegetı csend vesz körül minket. Nem tudjuk, hova lettek az oroszok, de nem lehetnek túl messze. Csak a békák brekegését hallani. - Millióan lehetnek -jegyzi meg Porta. - Zajos kis köcsögök - válaszolja Gregor. Egy világítórakéta süvít fel. A földhöz tapadunk és várjuk a fejleményeket. Mozdulni nem merünk, mert ebben a ragyogásban biztosan észrevennék. A medvével azonban nem lehet bírni. Felágaskodik, és elbıgi magát. Géppisztoly kattog. Raszputyin felüvölt, és elırezuhan. Porta, nem törıdve a golyózáporral, odarohan. A medve úgy vinnyog, mint egy kisgyerek. Egy robbanógolyó elvitte a fél koponyáját. Raszputyin szeretettel megnyalogatja Porta arcát, összekucorodik, és kimúlik. Két újabb rakéta röppen fel, de a zaj lassan elül. - Ezért fizetni fognak! - szorítja ökölbe a kezét Porta. - Ke rüljenek csak a kezem közé. Elvágom a torkukat, egytıl egyig! Mélységesen együtt érzünk vele. Az egész szakasz megkedvelte a medvét. Magunkkal vonszoljuk egy ponyván. Nincs szívünk hátrahagyni, mint egy szemétkupacot. Valahol mögöttünk vezényszavak harsognak, majd valakik vaktában lövöldözni kezdenek. Úgy tőnik, így akarnak bátorságot önteni magukba. Ami persze ostobaság, hiszen csak annyi érnek el vele, hogy felfedik a hollétüket. - Hamarosan az ösvénynél leszünk - mondja Papa. - Remélem, nem mentünk túl rajta - aggódik Gregor. Portát teljesen lesújtotta Raszputyin halála. Máskor megállás nélkül fecseg, most a szavát se hallani. A kérdésekre se válaszol. Idınként lehajol, és megsimogatja a medve bundáját. - Ki kell zökkentenünk a melankóliából, amíg még nem késı jegyzi meg Papa. - Egy kis punci egykettıre helyrehozná - mondja Pici, aki másra nem is tud gondolni. 297

Odaérünk a mocsár legveszélyesebb ingoványán átvezetı ösvényhez. Úgy mozog alattunk, mint egy hajó a viharos tengeren. Nagyon kell vigyázni. Ha valaki megcsúszik és beesik az iszapba, akkor vége. Néhány másodperc, és a zöldes, bugyogó massza elnyeli az embert. - Tüzet szüntess! Felzárkózni! - halljuk a tiszt hangját. - Azok a disznó németek már nem lehetnek messze! Rakéták ívelnek az égbolton miniatőr üstökösökként. Egy géppuska ugat ki magából egy hosszú sorozatot. Valahol egészen közel lehet. A Légiós magához tér, és torkaszakadtából ordítani kezd. Gregor a szájára tapasztja a kezét, de már késı. - Ott! Elıre! Élve akarom ıket! Lecsavarom két kézigránát kupakját, és ellenırzöm a Tokarevet. Az utolsó golyót magamnak tartogatom. Egyikünk se szeretne élve az oroszok kezére kerülni. Tudjuk, mire számíthatnánk. Pici a hátára emeli a Légióst. így sokkal gyorsabban tudunk haladni, mintha magunkkal vonszolnánk. - Az ösvény felé kellett menniük - mondja a hang. - Dobrozsin szakasz, alkossatok csatárláncot. Elıre, mars, lusta disznók! Papa felemeli a jelzıpisztolyt, és egymás után kilı két rakétát. Hat narancssárga virág nyílik ki az égen. Kilométerekre ellátszanak. - Le! - parancsolja, és már hallatszik is a süvöltés, mint ami kor egy expresszvonat száguld be az alagútba. Egy nehéz géppuska darál dühödten, de a hangját elnyeli a bombák robbanása, A mocsár a levegıbe emelkedik, kitépett fák zúgnak el a fejünk felett. - Legalább egyszer az életben jól csinálják - dicséri a tüzérsé günket Gregor. Tovább kell állnunk, hogy lépést tartsunk a zárótőzzel. - Hamarosan otthon leszel, pajtás - könyökő Pici oldalba a komisszárt. - Az elsı dolguk az lesz, hogy kimiskárolnak rende sen! Adolf nem szeretné, hogy a magadfajták elszaporodjanak. 298

- Adolfnak fogalma sincs a szaporodásról -jegyzi meg Gregor. - A pöcse már hétéves korában megállt a növésben! - Azt hallottam, hogy van valami cimborája, aki disznó képeket küld neki Skandináviából vöröskeresztes csomagnak álcázva - teszi hozzá Pici. - Állítólag csak azoktól tud elpukkanni. - Pofa be! - morog Papa. - Még nem értünk át! - Lıjetek le - könyörög a Légiós. - Már nem bírom tovább! - Úgy látom, a fejedet is meg kell nézetnünk majd - feleli Pici. - Gondolj csak bele, ember! Kórházba kerülsz! Tiszta ágyban fogsz feküdni, és BDM-es69 tündérek fogják púderezni a seggedet. Gyöngyélet vár rád! Egy Sztálin-orgona lép akcióba. A rakéták tüze olyan elemi erıvel rázza meg a tájat, mint egy kitörni készülı tőzhányó. Az erdı és a mocsár egy része a szó szoros értelmében eltőnik. A német tüzérség továbbra is bombázza az orosz állásokat, hogy a fedezékekben tartsa az oroszokat, biztosítva számunkra az átkelést. Az oroszok persze nem hagyhatják ezt válasz nélkül. Az aknavetık és a Sztálin-orgonák mellett a nehéztüzérség is mőködésbe lép. Maró füstben, izzó repeszfelhık alatt kúszva próbálunk elırehaladni. Bomba fütyülését hallom; rémülten bekotorok a legközelebbi bombatölcsérbe. A torkom ég, az orromat egy nagy, dagadt gumónak érzem. Mintha a pokol összes démona elszabadult volna, és most azon munkálkodnának, hogy a feje tetejére állítsák a mocsarat. Fák, föld, kövek, kunyhók repülnek, csapódnak be, aztán szállnak megint odébb, egyre kisebb darabokra forgácsolódva, porladva. Pici kitépi a kulacsot egy halott kezébıl. Becsúszik egy sáros gödörbe, és beleszagol a kulacsba. - Pfuj! Török pináié! - fintorog. - De azért jobb, mint a sem mi! - Meghúzza, aztán egy hangos böffentés kíséretében tovább adja. - Hol van ilyenkor az isten? - néz a lángoktól vöröslı égBund deutschcr Miidel - Német Lányok Szövetsége, (német)

299

bolt felé. - Szerintem nincs is. Csak sátán van, és Adolf, az ı prófétája. - Ezt megjegyeztem! - kiáltja sértıdötten Heide. - Ezért lóg ni fogsz, te áruló! Az orosz vonalak közelében vagyunk. Át kell jutnunk, most vagy soha. Kimászunk a gödörbıl, és kétrét görnyedve rohanunk, árkon-bokron át, géppuskafészkek és ırposztok között. Vaktában dobáljuk a hátunk mögé a kézigránátokat. Megájlni, célozni nincs idı. Egy bomba felszámol elıttünk egy egész aknamezıt. Gondolkodás nélkül rárohantunk volna... Az utolsó mocsaras szakasznál vagyunk. Egy ejtıernyıs Sztálin-gyertya fénye telepszik a tájra. - Igyi szudá bisztró! Germánszki!70 - halljuk hátulról. A sarkunkban vannak, és jól ismerik a mocsarat. Itt szoktak átjön ni hozzánk, ha nyelvet akarnak fogni. Papa megáll, és a nyelvét lógatva a szívét dörzsöli. Majdnem kész van. Igaz, jóval öregebb mindannyiunknál. - Kézigránátokat a képükbe! Amint... feltőnnek! Elhajítok egyet, de nem talál célba. Elsüllyed a mocsárban, és ártalmatlanul eldurran. Porta lehasal a medve teteme mögé, és felállítja az MG-42est. Rövid, jól irányzott sorozatokat küld az üldözıink felé. Eldobok egy újabb kézigránátot; egy ellenséges raj közepén robban, iszonyatos pusztítást végezve. Porta lekaszál egy másik csapatot. Rohanunk egyet, aztán megint le és tőz. Újra és újra. Egy repeszdarab feltépi a komisszár karját. Dıl belıle a vér, de senki nem törıdik vele. Minek? Úgyis felakasztják! Felkészülünk az utolsó nekifutásra. Már félig fent vagyunk a töltésen, amikor Papa felordít, és visszagurul. Rémülten visszarohanok érte. Nagyon rossz állapotban van. A háta egyetlen véres massza. Feltépett hús, csontok, egyenruha és sár. Halványan rám mosolyog. Gyertek gyorsan! Németek! (orosz)

300

Az ajkai közé dugok egy cigarettát. Heide is visszajön, aztán Porta is. Magunk közé vesszük, és felhurcoljuk a töltésre, ahonnan segítıkész kezek leemelik. Viszszatértünk. - Szőzanyám, megcsináltuk! - motyogja Porta, és kimerülten az árok aljára rogy. Kulacsokat nyomnak a kezünkbe, cigarettákat biggyesztenek cserepes ajkaink közé. A hír fénysebességgel terjed: visszatértek, és magukkal hozták ıt is! Maga az ezredorvos látja el Papát és a Légióst. Aztán már viszik is ıket, még búcsúzkodni is alig marad idınk. Barcelona veszi át a 2. szakaszt. Elégedettek vagyunk a választással. Ha nem is pótolhatja Papát, elég tapasztalt ahhoz, hogy jó szakaszvezetı legyen. A komisszárt az ezredparancsnokságra kísérik, ahol két SDtiszt várja türelmetlenül. Az egyikük, Walz Sturmbannführer szitokáradatot zúdít a fogoly fejére, aztán ököllel az arcába üt. Hinka ezredes közéjük áll. - Itt én parancsolok, Sturmbannführer! - löki hátrébb Walzot. - Tényleg? - vicsorog Walz. - Ha jól tudom, ez az ember politikai népbiztos, továbbá a Reichswehr71 dezertırje. Más szóval politikai fogoly, tehát az RSHA hatáskörébe tartozik. Ennélfogva kötelességem Berlinbe szállítani. - Sajnálom, de a fogoly itt marad mindaddig, míg ellenkezı értelmő írásos parancsot nem kapok a feletteseimtıl! - jelenti ki Hinka. - Nálam van a parancs, Herr Oberst, és elvárom, hogy engedelmeskedjen! - harsogja gyızedelmesen Walz. - Én csak a dandártábornok úrnak vagy az 5. páncéloshadtest parancsnokának tartozom engedelmességgel -feleli kérlelhetetlenül Hinka. A némel hadsereg 1 Iitlcr elıtt.

301

- Értsem ezt úgy, hogy nem hajlandó átadni nekünk a foglyot? - lép fenyegetıen az ezredes elé Walz. - Jól értette, Sturmbannführer - mosolyog Hinka. - Tisztában van vele, Herr Oberst, hogy ez az ügy sokba kerülhet magának? - vörösödik el a feje búbjáig Walz. - Ezt bízza csak rám - telepedik az asztal szélére Hinka. Rágyújt egy szivarra, és ráérısen pöfékelni kezd. Az SD-s az ajkait harapdálja. Nehezen türtızteti magát, de nincs mit tennie: pillanatnyilag Hinka van erıfölényben. Azt mindenesetre megígéri magának, hogy alkalomadtán kamatostul megfizet ennek a felfuvalkodott Wehrmacht-tisztnek. Már nincs messze a nap, amikor minden hatalom az SS-Reichsführer kezében fog összpontosulni. - Megengedi, hogy kihallgassam a foglyot? - Nem! - Felfogta, hogy mit mondott? - hördül fel Walz. - Szabotálni akarja a titkosszolgálat munkáját? - Ha megfelelı írásos parancsot hoz, állok szolgálatára! - Arra mérget vehet, hogy hozni fogom a parancsot! - feleli alattomos mosollyal a tiszt. - Még hallani fog rólunk, Herr Oberst, és nem kizárt, hogy ön is a fogollyal fog tartani Berlinbe! A fogoly felé perdül. - Maga pedig adjon hálát az égnek, hogy haladékot kapott! Mert ha a kezem közé kerül, garantálom, még azt is megbánja, hogy az anyja világra hozta! - Megvetıen a komisszár arcába köp. A következı pillanatban a komisszár ökle a tiszt elıkelı vonásain landol. Az eredmény: egy törött orr és rengeteg vér. Meg három lövés. A komisszár hörögve a padlóra zuhan, alatta vértócsa. Néhány másodpercig teljes a zőrzavar. A foglyot ırzı csendırök fegyvert rántottak, de nem tudják, kire is lıjenek. Egyedül Hinka marad veszteg. Az asztalon ül, és a lábát lógatja302

- Lohse, maga a legnagyobb hülye, akit valaha is a hátán hordott a föld! - förmed rá Walz a társára. - Mi a fenéért kellett lelınie azt az átkozott kommunistát? Most mit fogok mondani Berlinben? - Talán azt, hogy Lohse Hauptsturmführer megölt egy értékes hadifoglyot! - mosolyog kedélyesen Hinka. Megigazítja üres ruhaujját, és folytatja a gondtalan pöfékelést. - Ezt jelenteni fogom, Lohse! - ırjöng Walz. - Tenni fogok róla, hogy annyit lövöldözhessen, amennyit csak akar! Tekintse magát máris a Dirlewanger72 dandár közlegényének! Köszönés nélkül elviharzanak. Egy órával késıbb a komisszárt eltemetik az erdı szélén. Egy durva, fenyıdeszkából farigcsált táblát szúrnak a sírja fölé.

12

Hírhedt SS-büntetıalakulat.

Az emberek mindig igyekezni fognak meglátni a jót a dolgokban, mert állandóságra vágynak. J. Sztálin megjegyzése Molotvnak 1937 júliusában Az oszmitai tranzitbörtönt, amely Csita városától mintegy öt kilométerre található, a világ egyik „legbiztonságosabb" börtönének tartják. Az mindenesetre tény, hogy ilyen komor és csúnya kıkomplexum nincs még egy a földön. A szó igazi értelmében nem is börtön, hanem egy óriási karavánszeráj, ahol az Oroszországból Szibériába küldött rabok ideig-óráig „megszállhatnak". Ez az a hely, ahol az elítélt elıször találja magát szembe a rettegett szibériai foglárokkal, ezekkel az apró emberekkel, akiknek a zord mosoly és a nagajka állandó kellékük. Hatalmas, bokáig érı nagykabátot viselnek, s a fejükön fehér kozák sapka virít, zöld kereszttel díszítve. Méretük és mosolyuk ellenére van bennük valami félelmetes. Nyakukban Kalasnyikov lóg, oldalukon fekete bırhüvelybe bújtatott kozák szablya, a hasukon kigombolt pisztolytáska, amibıl egy Nagan kandikál elı. Ez bizony nem sok jót ígér. Amikor a foglyok megérkeznek Csitába, ezek az apró, zöld keresztes sapkát viselı férfiak veszik át ıket. Ekkor érik az elsı komoly megrázkódtatások az elítélteket. A rabszállító vonaton a katonák csak tiszti parancsra üthették meg ıket, de ezek a zöld keresztesek kedvük szerint használhatják a nagajkát. Amint aláírták az átvételi elismervényt, a korbácsok suhogni kezdenek, fájdalmat és rémületet osztva szét. Mire a konvoj Oszmitába ér, a leggyengébbeket már halálra korbácsolták. Hogy a börtön falai mögött mi folyik, azt igazából senki sem tudja, de mire a rabokat továbbszállítják, már nem többek akarat 304

nélküli gépeknél. Legalább négymillió német katona kapott itt „nevelést", mielıtt a Kolima menti bányákba vagy Novaja Zemlja táboraiba került volna. Elenyészı hányaduk tért vissza Németországba a háború után.

GYILKOSSÁG?

BLATZ FİTÖRZS KIMERÉSZKEDETT A FRONTRA, hogy ellenırizze a szerinte túlzott - lıszerfelhasználást. A nap, amelyen sort kerít erre, szokatlanul csendes. Elıször néhány könnyebb sebesültbe botlik bele, akik az egyik fedezék mélyén fekszenek. - Átkozott szimulánsok! - ordít rájuk. - De majd én megtaní tom nektek, hogy mi a fegyelem! Kifelé, és masírozni, lusta disz nók! - Kikergeti ıket az árokba, ahol hajlított térddel, elıre tartott karabéllyal kell ugrándozniuk neki. Amikor ezt megunja, kiküldi ıket kúszni az egyik legveszélyesebb nyílt szakaszra. Szerencséjük re ebben a pillanatban a szibériai orvlövészek valami mással van nak elfoglalva. - Hol vannak azok az állítólagos mesterlövészek, mi? - visítja diadalmasan Blatz. - Megmondom én: a mesében! Hazudoznak itt nekem összevissza, hogy a gyávaságukat leplezzék, de belılem nem lehet bolondot csinálni! Legfıbb ideje, hogy meg ismerjék a keményebbik énemet! Úgy látom, nagyon hiányzik már maguknak egy-két hadbírósági tárgyalás. Hát megkapják! Vér szivárog a sebesültek kötszerén át. A szakaszvezetıjük tiltakozni próbál, de Blatz belefojtja a szót. - Egy katona akkor sebesült, ha már mozogni sem tud! Vér, azt mondja? Régebben eret vágtak az embereken, hogy meggyó gyítsák ıket! Vérezni egészséges dolog. A túl sok vér tunyává teszi a katonát! Valamivel késıbb úgy dönt, hogy meglátogatja az elıretolt géppuskafészkeket is. Hátha itt több szerencséje lesz. Elvégre az ırszolgálat közben „elkövetett alvásért" halálbüntetés jár. Már messzirıl hallja a hortyogást. Az izgalomtól remegve kúszik be az árokba, melynek alján összegömbölyödve, mint egy 306

rühes kutya, alszik az ır. Nemcsak hogy alszik, de szemtelenül még be is tekerte magát egy báránybırbe, és egy kék kispárnát tett a feje alá. A nehéz géppuskáról egy kartontábla lóg, rajta szálkás betőkkel: KEDVES FİTÖRZSİRMESTER ÚR KÉREM MARADJON CSENDBEN NE ZAVARJON DÉLUTÁN 1 ÓRÁIG. ELİRE IS KÖSZÖNÖM URAM! A MAGA ALÁZATOS SZOLGÁLVA: WOLFGANG CREUTZFELDTTIZEDES Blatz nem tudja, hogy sírjon-e vagy ordítson. Végül az utóbbit választja, mint a kiképzık jó) bevált fegyverét. Ha nem tudod, mitévı légy, ordítozz jó hangosan és jó sokáig, és majd lesz valami. Pici kinyitja a fél szemét, és az ajkaira teszi a mutatóujját. - Pszt! Csendet, ember! Nem látod, hogy épp hunyni próbálok. - Maga elaludt az ırhelyén! - üvölti teli torokból Blatz. - Persze hogy elaludtam! Azért feküdtem le! - feleli ártatlan mosollyal Pici. - Szóval elismeri, hogy elaludt ırszolgálat közben? - Már miért ne ismerném el, ha egyszer tényleg elaludtam? És milyen szépet álmodtam! Ott lógott a fıtörzs úr kint a drótkerítésen, és mi puskával a seggét lıttük. Valahányszor eltaláltuk, akkorát ugrott, mint azok a keljfeljancsik, amiket a szászok készítenek. Tudja! - Ez a mulasztás a fejébe fog kerülni, tizedes! - ordítja gyızedelmesen a fıtörzs. - Talpra! Le van tartóztatva! Nem sokat teketóriázunk a magafajta barmokkal, Creutzfeldt! Amint visszatértünk a századhoz, rögtönítélı bíróságot állítunk fel, és a három bíróból kettı én leszek meg a századparancsnok! Kivégzıosztag elé kerül még ma, Creutzfeldt, errıl kezeskedünk!

- Miért beszél a fó'törzs állandóan többes számban? Talán többen van? Vagy a lapostetők nevében is szól? - Na megállj, te disznó! - üvölti Blatz. - Ha a fıtörzs úr megunta az életét, akkor javaslom, hogy dugja ki a fejét, ahogy az elıbb is tette - vigyorog Pici. - Szibériai orvlövész kollégáink örömmel golyót repítenének egy ilyen fejbe. Egy régi kutyámra emlékeztet - teszi hozzá tőnıdve. - Fel! - visítja magánkívül Blatz. - Maga egy felettesével beszél! Le van tartóztatva! Ha szökni próbál, lelövöm, és örömmel fogom megtenni! - Beverted a fejed idejövet, vagy mi? - un bele a vidéki bunkó szerepébe Pici. - Letartóztatás, rögtönítélı hadbíróság, kivégzés, szökés, mit tudom én mi... Élveznéd, te kis köcsög, mi? Csak akkor jössz ki ide, ha seggbe akarsz rugdosni tfiinket, rühes disznókat. De ugye nem gpndolod komolyan, hogy ezt megúszhatod? Azt hiszed, nem tudjuk, hogy ki voltál azelıtt? Zsiráfszart lapátoltál a berlini állatkertben, te köcsög! - Honnan tudja? - bukik ki önkéntelenül Blatzból. - Számít az? Tudom, és kész! És még valamit tudok: soha többé nem fogod viszontlátni a zsiráfjaidat. Pici mosolya egyre inkább egy ragadozó vicsorgásához hasonlít. - Le van tartóztatva! - rebegi Blatz, és a pisztolytáskáját markolássza. - Vedd le a kezed arról a parittyáról - emeli rá a géppisztolyát Pici. - Úgy. Most pedig mit szólnál, ha lenyeletném veled a tökeidet? - Fenyegetni merészeli a feljebbvalóját? Ez zendülés! Álljon fel! Pici lassan felegyenesedik. Blatz csak most döbben rá, mekkora emberbe kötött bele. - Örülnél, mi? Hadbíróság veled meg azzal a löttyedt pöcső századossal. Halálos ítélet! Bumm-bumm! A saját kezeddel kö töznél ki az oszlophoz, mi, te rohadt gennyláda! 308

- Igen, és meg is fogom tenni! - sikítja Blatz. - És személyesen fogom megadni a kegyelemlövést! - Csakhogy óriási tévedésben vagy, te hájas patkány - röhög Pici. - Mondok én neked valamit: nincs az az ember a seregben, se te, se más, aki Wolfgang Creutzfeldtet a kivégzıoszlophoz kötözhetné. De hogy te meg még néhány hozzád hasonló fasztarisznya nem fog golyót kapni a fejébe, azt senki nem garantálhatja. Nem te tartóztattál le engem, Blatz, hanem én téged! Nem is sejtetted, hogy titokban komcsi vagyok? - Maga megırült! - nyüszíti Blatz. A félelem jeges érintését érzi a hátgerincén. Egy pszichopatával lenne dolga? Vagy mégiscsak igazak a harctéri gyilkosságokról szóló rémtörténetek? Nem, egy jól idomított német katona soha nem tenne ilyet. - Engedjen át! - kiabálja hisztérikusan, és megpróbálja félretolni Picit. - Hova ilyen sietısen, pajtás? Elıbb tisztázzunk néhány dolgot! Le akartál tartóztatni engem, de ezt leszavaztuk. Aztán hadbíróságot akartál, hát megtartjuk itt. Az ítélet: halál. Ha pedig nem lenne világos, hogy ki az elítélt, gyorsan hozzátenném, hogy öt perc múlva angyalnak öltözve fogsz kiszállni innét. Úgyhogy sietségre semmi ok. - Egy fıtörzsırmestert fenyeget, és megtagadta a parancsot! Követelem, hogy azonnal engedjen át! - kapálózik rémülten Blatz. - Pofa be, zsiráfszar-lapátoló! Hulláknak kuss! Inkább légy férfi, legalább egyszer és utoljára az életben! Nem ez lesz az elsı alkalom, hogy részt veszel egy kivégzésen. Te magad dicsekedtél vele, hogy gyakran kint voltál a Morellenschluchton. Na persze egyik sem a te kivégzésed volt... - Úgysem meri... - hebegi Blatz. - Merem vagy sem, szarlapátoló, nem hagytál más választást. Vagy te, vagy én. És mindez azért, mert szundítani akartam egyet. Hát nem szomorú? Pedig én annyira ellenzem a halálbüntetést! - Segítség! GyiÜGDs! - kiáltja kétségbeesetten Blatz. Pici érdeklıdvi Mmulja. 309

- Jól ismerik ezt a hangot a front mindkét oldalán. Gondolod, hogy valaki a segítségedre siet? Amikor átjöttél ide, pajtás, mindenki tudta, hogy az utolsó utadra indulsz! - Akkor ez egy összeesküvés! - kiált fel kétségbeesetten Blatz. - Milyen jól mondod, ember. Porta aszondja, hogy halálra vagyunk ítélve attól a pillanattól, hogy kibújtunk az anyánk hasából. Mielıtt felordítottál volna, a jóisten álmomban odaküldött egy angyalt, aki lángoló pallossal a kezében asszonta: „Blatz fıtörzsırmester ideje eljött!" Blatz zokogva a sárba térdel. - Creutzfeldt bajtárs, kérem, ne öljön meg! - Blatz bajtárs, meg kell tennem! Állj fel és légy jó fiú, hogy mihamarabb túl essünk rajta. - Bajtárs, hagyj élni! Két gyermekem vár odahaza! - Egy nagy frászt, Bíatz bajtárs? Még csak nem is vagy nıs. Már mondtam, hogy tudunk rólad mindent. Senkit se kurtái meg egy nıstény zsiráfot leszámítva, de annak se lett következménye. - Creutzfeldt bajtárs, ne akarjon közönséges gyilkossá válni! Én kedvelem magát! Mindig is kedveltem. Maga jó katona! - Ó, hogyne, és én ezt mindig is nagyra értékeltem - nevet fel Pici, és magához rántja a nyárfalevélként reszketı fıtörzsöt. A francba az egésszel! Gondoskodni fogok róla, hogy hısként temessenek el! A haza és a családod büszke lesz rád! - Ez gyilkosság! - kapálózik Blatz. Pici fejbe kólintja, és a mellvédhez lép vele. - Nem kell ide oszlop - morogja, miközben magasra emeli az alélt testet. A szibériai orvlövészek újra munkába álltak; egy pillanat se telik bele, és négy golyó puffan Blatz hájas fejébe. Eljön az ırségváltás ideje. - Mi a fene? - néz döbbenten a hullára Barcelona. - Csak nem lıtted le? - Hülyének nézel? Minek, ha megcsinálja helyettem iván! Végül is kollégák, nem igaz? 310

Heide gyanakvóan végigméri Picit, aztán a halott fölé hajol. - Mit bámulsz? - kérdezi fenyegetıen Pici. - A kezed nyomát - feleli gúnyos mosollyal Heide. - Ugye tudod, hogy járnak az informátorok? - paskolja meg a Kalasnyikovját Pici. - Tudom - feleli Heide. - Ahogyan azt is tudom, hogy a gyilkosokra mi vár. - Ja, azt én is - bólint Pici. - Volt belılük a családban. Guillotine Plötzenseeben! Nyissz, és oda a kobak! - Négy lyuk - gondolkodik hangosan Heide. - Csak azt ne mondd, hogy repetát kért! Elmeséljem, hogyan történt? - Kíváncsian hallgatlak! Heide átkarolja a hullát, és a mellvédhez vonszolja. Alig emeli fel, egy robbanógolyó csapódik a néhai Blatz arcába, felismerhetetlenné téve azt. Heide döbbenten ellöki magától a testet, és letörli az agyvelıdarabkákat az arcáról. Porta vihog, mint egy hiéna. - Ennél nagyobb szívességet nem is tehettél volna Picinek! Most már oda a bizonyíték! - De ti láttátok, hogy mi történt! Láttátok a lyukakat! - kiáltja rémülten Heide. - Nem, Július! - vigyorog Porta. - Mi csak azt láttuk, hogy amikor felemelted, még élt. A helyedben én nagyon vigyáznék arra, hogy kinek mit mondok, Július fiacskám! - Semmirekellı banda! - morogja tehetetlenül Heide. Pici jókedvően a vállára emeli Blatz tetemét, és elsétál vele a kötözıbe, ahol minden teketória nélkül a szanitéc lába elé hajítja. Az ırmester durván letépi a dögcédulát a halott nyakából, és átkutatja a zsebeit személyes holmik után. - Lökd ezt a szart a többi mellé - utasítja a segédjét. Pici elégedetten visszatér a 2. szakasz fedezékébe. - Szép munka volt, fiú! - fogadja Buffalo. - Az egész szá zad errıl beszél! Remélem, semmit nem tudnak rád bizonyí tani. 311

- Még szép, hogy nem! - nevet magabiztosan Pici. - Ne fe lejtsd, a Reeperbahnról jöttem, és Nass volt a tanítómeste rem! Aznap délután Picit a századparancsnokhoz hívatják. Jelen van egy katonai ügyész is. - Egyedül volt Blatz fıtörzsırmesterrel a géppuskafészekben? Mi történt? - A fıtörzsırmester úr leszidott, mert lehúzódtam a mellvéd mögé. - Tüzeltek a túloldalról? - Nem, uram, mert volt annyi eszem, hogy ne dugjam ki a fejemet. Megpróbáltam elmagyarázni ezt a fıtörzsırmester úrnak is, de ı nem hitt nekem, és gyávának nevezett, merthogy félek az untermenschektıl. Azt mondta, álljak vigyázzba, én pedig megtettem. A parancs az parancs, uram. - És nem találták el? - Nem, uram! Behajlított térddel álltam vigyázzba, uram. A fıtörzsırmester úr nem akarta elhinni, hogy orvlövészek vannak odakint. Én mondtam neki, hogy hol rejtızik az egyikük, ı pedig kidugta a fejét, hogy megnézze, csakugyan ott van-e. Persze, hogy ott voltak. Csak annyit hallottam, hogy bumm, és a fıtörzsırmester úrnak már nem volt arca. - Ugye nem emelte ıt a mellvéd fölé? - kérdezi fenyegetıen az ügyész. - De uram! - feleli sértıdötten Pici. - Ne játssza meg magát. Blatz fıtörzzsel nem voltak valami jó viszonyban, nem igaz? Legalábbis ezt hallottuk. - Létezik, hogy a fıtörzsırmester úr valamiért neheztelt volna rám? - csodálkozik Pici. - Én mindenesetre kedveltem ıt. Gyakran tréfálkoztunk egymással. Az ügyész lemondóan megcsóválja a fejét, és bizonytalanul von Paderre néz. - Leléphet! Isten kegyelmezzen magának, ha nem mondott igazat! 312

Miután Pici elment, von Pader dühösen az asztalra vág az öklével. - Mérget mernék venni rá, hogy ı ölte meg! Nem lehetne bizonyítani valahogy? Életem legboldogabb napja lenne, ha a kivégzıosztag elıtt láthatnám. - A gyilkosokat lefejezik - emlékezteti az ügyész. - Még jobb! Az elsı sorból nézném végig, mint hull a feje a porba! - Csakhogy nem történt gyilkosság, Herr Hauptmann. - Hogy mi? - kerekedik el von Pader szeme. - Hajlok elhinni, hogy Creutzfeldt igazat mond. A fıtörzsırmester úrtól valóban kitelt, hogy ilyen ostobán viselkedjen. Von Pader felhajt két pohár konyakot. - Barátom - hajol át bizalmasan az asztal felett -, nekem jó kapcsolataim vannak Berlinben. Van kedve nekem dolgozni, ha hazatértem? Csak egy kis tapasztalatszerzésre küldtek ide. Amint megszereztem, hazautazom. - Nem értem, hogy mire gondol, Herr Hauptmann. - Nem tudna valamilyen bizonyítékot gyártani? Az ügyész gyorsan magára ölti a kabátját, és az ajtóhoz lép. - Herr von Pader, ön a leggyalázatosabb gazember, akivel valaha is dolgom volt! Szégyellem, hogy ugyanazt az egyenruhát viselem, mint maga. Tájékoztatom, hogy a beszélgetésünk minden részletérıl be fogok számolni Hinka ezredesnek. Szüksége lesz a berlini kapcsolataira! - Nincsenek tanúi - védekezik von Pader. - Majd meglátjuk, hogy Hinka ezredes kinek hisz. Amióta itt van, nem sok barátot sikerült szereznie magának. Az ügyész úgy bevágja maga mögött az ajtót, hogy a mennyezetrıl tenyérnyi vakolatdarabok potyognak. Von Pader bevágja magát a Kübeljébe, és Kowelbe hajtat a híradósokhoz, hogy felhívja a Bendlerstrassét. A barátja, Ahlendorf SS-Brigadenführer, az SD belföldi ügyosztályának a vezetıje megígéri, hogy haladéktalanul vissza fogja hívatni Berlinbe, és áthelyezteti az SS-hez. 313

Von Pader emelkedett hangulatban tér vissza a századához és úgy dönt, hogy még egyszer, utoljára kinéz a frontra. Ki tud ja? Talán szerencsésebb lesz, mint Blatz, és neki sikerül lekapnia Creutzfeldtet a tíz körmérıl. - Hova, uram? - kérdezi a sofırje, Bluhme tizedes. - A frontra! - Hova? - kérdezi döbbenten Bluhme. Nem akarja elhinni amit hallott. - Sár van a fülében? Azt mondtam, hogy a frontra! - Ahogy óhajtja, uram -vigyorog magában Bluhme, és sebességet vált, mintha alig várná, hogy a fronton tudhassa a századost. Futótőzként terjed a hír, hogy kijött a százados. Peckesen végigsétál az árokrendszeren, megnézi az elıretolt állásokat, és végigpásztázza a tájat a periszkóppal. Az egykor a tatár hordák ellen épített vár helyén áll. A hely szellemétıl áthatva megigazítja vadonatúj rohamsisakját, és kidülleszti a mellét. Nagy embernek, történelmi alaknak érzi magát. - Hol az ellenség? - kérdezi Barcelonát. - Háromszáz méterre, uram, abban az irányban - vigyorog a bajtársunk. - Meghúzták magukat a gyávák. Untermenschekl - teszi hozzá megvetıen. - Gondolom, még nem unják az életet - mosolyog Barcelona. - Ha a százados átmenne hozzájuk, és belenézne az ı periszkópjukba, ugyanúgy senkit sem látna. Hacsak ide nem keveredne egy Blatz fıtörzs-féle idióta. - Vigyázzon a szájára! - mordul rá von Pader. Ez a majom még elrontja ezt a nagyszerő pillanatot! Itt áll a vártán. Egy német tiszt a Führer dicsıséges hadseregébıl. Egy keresztes lovag, akinek szent küldetése megfékezni az ázsiai pogányok hordáit. A „Wacht am Rhein"-t hümmögi magának. Barcelona érdeklıdve figyeli. Továbbmennek az árokrendszerben, ahol néhány kanyar után von Pader majdnem hasra esik 314

egy békésen üldögélı katonában. Pici az, egy vödör héjában fıtt krumplival az ölében. - Maga már épp eleget élt, Creutzfeldt - mondja egy félreérthetetlen gesztus kíséretében von Pader. - A százados úr talán tenyérjós? - Pici ültı helyében bokázik egyet. Gongszó veri fel a harctér csendjét. - Riadó! Páncélosok! - Mi folyik itt? - kérdezi riadtan von Pader. - Csak a sárga majmok próbálkoznak harckocsikkal - von vállat Pici, és jóízően folytatja a falatozást. Még von Padért is megkínálja egy krumplival, de a tiszt dühösen félrelöki a kezét. Pici végül feltápászkodik, és átcammog a nehéz géppuskához. A következı pillanatban az árok megtelik emberekkel. Mindenki elfoglalja a helyét. A levegı tankmotorok dübörgésétıl remeg. Az állásaink mögött tőzfal emelkedik a magasba. Zárótőz. Gránátok sivítanak és mennydörögnek. Nincs ebben semmi szokatlan a veterán számára: az oroszok mindig így kezdik, amikor harckocsikkal próbálnak áttörni. Von Pader százados azonban úgy érzi, mintha a pokol kapui nyíltak volna meg. Vacogó foggal a földre veti magát Porta és Pici lába mellé. A két cimbora elégedetten bámulja. - Ez is össze fogja szarni magát, mint Blatz - röhög Pici. Von Pader olyan kicsire zsugorodott a fal tövében, hogy még egy cirkuszi guminı is megirigyelhetné. - Reszket, mint a kocsonya - mulat rajta Porta. - Nézd, hogy szorongatja a sisakját! Mintha bármitıl is megvédené! Aknagránátok robbannak, földdel terítve be ıket. Von Pader ijedten felsikolt; azt hiszi, hogy eljött a vég. Pedig ez még csak a kezdet! Azt mindig is tudta, hogy a háborúban sok ember meghal, de ez olyan magától értetıdı volt. Golyót kapni a harctéren egy nemes cél érdekében... A hısi halál, amirıl annyiszor beszélt a kadétjainak. De ez most itt valami egészen más. Ebben nincs semmi felemelı. Sár, süvítı repeszek, letépett testrészek, 315

vér... Öklendezni kezd. A nadrágja már régen tele van. Az elegáns, egérszürke lovaglónadrág. A légnyomás odébb vágja az árokban. Porta visszavonszolja, és belöki a géppuskafészekbe. - Jesszusom, de büdös - mondja fintorogva. - Mindig ez van ezekkel a tökfejő piperkıcökkel. Idejön akkora pofával, mint egy ház, és nézd meg most! Mint egy bolhafing. Ki se látszik a földbıl. - Ne hagyjanak benne a pácban, bajtársak! - zokog von Pader. - Nem fogunk, ne félj! - feleli Pici. - Majd szépen kiemelünk belıle, és a T-34-esek elé hajítunk. Csak jöjjenek már! - Bajtársak! Hiszen bajtársak vagyunk! - Hogyne, hogyne, Herbert bajtárs - bólogat Porta. - Csak aztán meg ne feledkezz róla, ha elült a zaj. Porta tüzet nyit az állások felé nyomuló oroszokra. - Jura, Sztalino! Jura, Sztalino!- ordítják, de hangjukban nyoma sincs lelkesedésnek. - Gyere, és vess ide egy pillantást - böki meg Porta a csizmájával a századost. - A szomszédok látogatóba jönnek! Azt mondják, veled akarnak beszélni! A Führer délceg tisztje azonban lent marad a sárban, és rémülten a rühes harctéri disznók lábába kapaszkodik. Az oroszok átvágják magukat a szögesdróton. Ásók és bajonettek szikráznak, kézigránátok repkednek. T-34-esek vágtatnak át árkon-bokron-bombatölcséren. A szögesdrót elıtt megállnak, és sortüzet zúdítanak ránk. Szürke egyenruhás testek robbannak cafatokra. Páncélöklök válaszolnak. Lövegtornyok ívelnek át az égen, fáklyaként lángoló alakok rohangálnak, üvöltenek a szétlıtt acélszörnyek körül. Közben beesteledik. Amikor már az orrunkig is alig látunk, az orosz páncélosok elıszedik kedvelt trükkjüket: a szemünkbe világítanak a T-34-eseikre szerelt reflektorokkal. Vakok vagyunk és tehetetlenek. Szörnyő érzés. 316

- Pá, százados bajtárs! - vigyorog Pici, és lekapja a géppuskát az állványról. Porta elhajít néhány kézigránátot, vidáman bokázik egyet von Padernek, aztán követi Picit. - Ne menjenek el! Ne hagyjanak itt, bajtársak! - jajgat a Führer tisztje, aki öt éven át egyebet sem tett, csak a hısi halál ról prédikált. Feltápászkodik, és kikandikál a tankokra. Feléje jönnek, csikorogva, fenyegetıen. Egy reflektor megtalálja. - Bajtársak! Segítsetek! Nem akarok meghalni! A fénykéve megállapodik rajta. A százados a fülére tapasztja a kezét, és felordít. A lövedék beteríti földdel, de nem öli meg. Von Pader kikaparja magát, és mint egy óriáscsecsemı, négykézláb és torkaszakadtából bömbölve elindul valamerre. Egy T-34-es robog el mellette teljes sebességgel. Egy hajszálon múlt, hogy el nem taposta. A százados felugrik, és rohanni kezd a vakító fényben, de akármerre fordul, mindenütt tankokkal találja magát szembe. A zaj is iszonyatos. Gránátok robbannak, géppuskák ropognak. A megpróbáltatás azonban már nem tart sokáig. A fénybıl egy orosz tank bontakozik elı, és széles lánctalpaival ráveti magát menekülı áldozatára. A századosnak az utolsó pillanatokban eszébe sem jut a Führer, de még a hısi halál dicsısége sem. Az anyja után ordít, azt az embert hívja, akinek a könnyein, mikor belépett a seregbe, csak gúnyosan nevetett. A T-34-esek kidühöngik magukat, aztán visszatérnek a támaszpontjukra. A felkelı nap már csak a halottakat látja. A 2. szakasz a sárban fekszik, és az ıszi nap langymeleget élvezi. Hamarosan tél lesz, szörnyő oroszországi tél. Porta osztja a lapokat. A pályán tartja a szemét, de azért idınként a periszkópba is belekukkant. A harctér tele van hullákkal és sebesültekkel, akiket nem tudunk behozni. A szibériai orvlövészek gondoskodnak róla. 317

A nehéz géppuska közelében egy véres halom vöröslik. A legyekjárta, zsíros masszában egy aranycsillagos váll-lap sziporkázik. Ez minden, ami megmaradt a Führer délceg tisztjébıl, von Pader századosból. VÉGE

fagyhalál A Führer parancsa egyszerő volt: irány Moszkva! És a rettegett Tigrisek támadásba lendültek, utat taposva a hadsereg számára az orosz sztyeppeken át. Öltek és taroltak, elpusztítva mindent, ami az útjukat állta. Hitler legvéresebb hadjárata vette kezdetét. Egy kudarcba fulladt háború, melyben orosz gyalogságiakat tereltek a robogó tankok elé; egy háború, melyben a nık vadabbul harcoltak, mint a férfiak; egy háború, melyben a német ágyúgolyók nem tudtak különbséget tenni orosz és német között. Egy háború, melyben az elfásult, didergı német katonákat már egyáltalán nem érdekelte a gyızelem. Az egyszerő katona, a kisember már nem gyızni akart, hanem életben maradni. De ez sem volt olyan egyszerő... A vörös-fekete ködbıl egy lövész rohant elı. Vihogva ellökte a karabélyát, aztán a földre kuporodott, és vonítani kezdett. Úgy üvöltött, túlkiabálva a robbanások zaját, mint egy megveszeke dett. Ahogy csak a bomlott agyúak tudnak üvölteni. Aztán fel ugattak a géppuskák, és az oroszok hullani kezdtek. Ezrével estek el, de alig dılt ki egy, máris másik termett a helyén. Át gázolt a hullán, és folytatta az elırenyomulást a vérben úszó csatamezın. Mellette és mögötte ezer másik. Vég nélkül. Mint egy rémálomban... ___________________________________

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült a 2003. évben Felelıs vezetı: Bördıs János ügyvezetı igazgató