A LABDARÚGÁS KÖZVÉLEMÉNYFORMÁLÓ SZEREPE ÉS A MÉDIÁVAL VALÓ KAPCSOLATA

Budapesti Gazdasági Főiskola

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Médiamenedzsment szakirány

A LABDARÚGÁS KÖZVÉLEMÉNYFORMÁLÓ SZEREPE ÉS A MÉDIÁVAL VALÓ KAPCSOLATA

Készítette: Danyi Gabriella Budapest, 2006 3

TARTALOM 1. Előszó

5

2. A sport

7

2.1. A sport definíciója

7

2.2. A sport, mint szórakozás és szórakoztatás

9

2.3. A sport, mint a közösségi tudat formálója

10

3. A sport története

11

3.1. Őskor

11

3.2. Ókor

12

3.3. Középkor

15

3.4. Újkor

17

4. Média

19

4.1. A média definíciója

19

4.2. Médiatörténet

20

4.2.1. A sajtó története

20

4.2.2. A rádió története

27

4.2.3. A televízió története

33

5. A labdarúgás

40

5.1. A labdarúgás definíciója

40

5.2. A labdarúgás története

42

5.2.1. A világ labdarúgásának története

42

5.2.2. A magyar labdarúgás története

46

5.3. Sport vagy üzlet

52

5.4. A labdarúgás társadalomban betöltött szerepe

54

5.5. A labdarúgás és a nézők, szurkolók kapcsolata

58

5.6. A labdarúgás kapcsolata a médiával

64

4

6. A sport és a média

73

6.1. A sztárság, mint jelenség - a múlt

73

6.2. Kiből lehet ma Magyarországon médiasztár?

75

6.3. A sportolók helye a médiában

81

6.4. A labdarúgók és a sztárság

92

7. A jövő

98

8. Összegzés

101

9. Utószó

103

Irodalomjegyzék

104

5

1. Előszó Szüleimnek köszönhetően már gyermekkorom óta rajongok a labdarúgásért. Megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek ez iránt a titokzatos világ iránt, ahol 11 ember, csapatként harcol egy kerek, felfújt bőrlabdáért, a sikerért, a győzelemért, dicsőségért és a rajongók szeretetéért. Sokan a barátaim közül teljesen indokolatlannak tartják ezt a sportágat, mondván mi értelme van annak, hogy emberek testi épségüket is kockára téve üldözzenek egy labdát, hogy aztán örömmámorban úszva ugráljanak egymás hegyére-hátára? Tény, ebből a szempontból valóban a világ legértelmetlenebb angol találmányának tűnhet, leszámítva talán a sajthajkurászó- és a fűnyíróversenyt, meg egyéb felesleges sportokat. Ám a labdarúgás egészen más. Imádtam gyerekként minden hétvégén kimenni az Üllői útra a szüleimmel, ahol még rajtunk kívül több tízezer (akkoriban még tényleg ennyi) ember szurkolt a Ferencvárosnak. 11 embernek, akik mindent megtettek a győzelemért és a sikerért. Csodálattal vegyes ámulattal néztem rájuk, mintha a Marsról csöppentek volna ide. Ugyan a Fradi meccseire már csak ritkán járok ki, a futball szeretete és az iránta érzett rajongásom megmaradt. Mert még mindig elfog ugyanaz a megfoghatatlan érzés, amikor valamelyik kedvenc csapatom lép a pályára. Az izgalom és félelem egyvelege, a kéztördelés, a kanapé karfájának szorítása egy-egy helyzetnél és a könnyek, sikereknél és vereségeknél egyaránt. Mert a labdarúgás több mint egy egyszerű sportág. Egy sport, ami összehozza az embereket, legyen szó akár ismerősökről, akár ismeretlenekről. Egy kötelék, különböző emberek és személyiségek között. A legjobb példa erre egy nyaralás volt, amikor szerettem volna megnézni a kedvenc angol csapatom meccsét, és ezért bementem egy bárba, ahol volt kivetítő. Mivel már elég későn értem oda, ezért egyéb lehetőség híján egy fiatal angol srácokból álló csoporthoz ültem le.

6

Mint az első kihagyott helyzetnél tapasztalható reakcióinkból kiderült, mindannyian ugyanannak a csapatnak szurkoltunk. Hát így tettem szert pillanatok alatt négy barátra, a futballnak köszönhetően. Ez a bizonyíték arra, hogy mire képes a labdarúgás és mekkora hatalommal bír az emberek fölött. A mai világban pedig kevés ilyen dolog van, éppen ezért meg kell becsülnünk, vigyáznunk kell rá, mint egy ritka kincsre. A futball iránti szoros kötődésem következtében nem volt kétséges, hogy a szakdolgozatomban is a labdarúgás témakörével szeretnék foglalkozni, valamint mint leendő médiamenedzser, tanulmányaim birtokában egy másik szemszögből is megvizsgálhattam a labdarúgást, és bemutathatom, hogy milyen a labdarúgás társadalomban elfoglalt szerepe és a médiával való kapcsolata. Kutatásom fő kérdése: mit jelent ma a társadalom számára a labdarúgás, hogyan lehet egy sportolóból médiasztár, milyen tulajdonságokkal és jellemzőkkel kell, hogy rendelkezzen, illetve, hogy a különböző sikerek és bukások tükrében, mekkora esélye van egy hazai labdarúgónak, hogy akkora médiasikereket érjen el, mint külföldi társai. Hogy milyen eredményre és következtetésre jutottam a témával kapcsolatban és, hogy mit tanultam és tudtam meg a média világáról? Szakdolgozatomban ezt fogom olvasóimnak elmesélni.

7

2. A sport 2.1. A sport definíciója „Sport minden olyan fizikai tevékenység, amely esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét fejlesztését szolgálja, társadalmi kapcsolatok teremtése vagy különböző szintű versenyeken elérendő eredmények céljából.”1 „A sport fogalmi köre a reneszánsz időszakába nyúlik vissza. Eredete a latin disportare igéhez kapcsolódik. Belőle származtak a hasonló eredetű francia szavak, mint a se desporter, se deporter, amelyek a 13. század végén honosodtak meg Angliában. A dysporta kifejezés az angol forrásokban, 1303-ban tűnt fel először. A sport, mint fizikai és szellemi erőfeszítésekkel egybekötött – időnként vetélkedésbe átcsapó -, szórakoztató időtöltésként jelent meg az angol és helyenként a francia szóhasználatban. A sport fejlődésének irányát, célját, tartalmát és módszereit mindig az adott kor társadalmának gazdasági és politikai viszonyai határozzák meg.”2 „A sport meghatározott szabályok szerint időtöltésül vagy versenyszerűen folytatott testgyakorlás. Némely versenyszerűen is folytatható, ügyességet vagy szellemi erőfeszítést is kívánó időtöltés.”3 „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. A sport a test útján nyitja meg a lelket. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a fair play-re, a nemes küzdelem szabályaira."4

1

Nádori László – Bátonyi Viola: Európai Unió és a sport 166. oldal

2

Kiss Gábor-Szabó József: A sportvezetés, –szervezés és sportmarketing alapjai 7. oldal

3

Magyar Értelmező Kéziszótár M-ZS 1221. oldal

4

Szent-Györgyi Albert 1930-as előadásából (www.szie.hu) 2005.12.01.

8

„Nem minden sport, ami játék. Ám minden, amit sportnak nevezünk, a játék témakörébe tartozik. Ezzel a megszorítással nagyjából egyenlőségjelet tehetünk a két fogalom közé, melynek tartalma kifejezőbb, mint maga a meghatározás. Egy találó mondás szerint a sport a legfontosabb mellékes dolog a világon. Ez jóakaratú vállon veregetésnek tűnhet, hisz általában addig a határig érvényesülhet a játék és a sport, ameddig növeli az ember munkaképességét és munkakedvét. Egy olyan társadalomban, amelyben a munka önmagában véve alapvető erkölcsi érték, a sport nem lehet igazán fontos, és ez nem is volt mindig így. Egyes korokban a sport a legfontosabb dolgok sorába tartozott, oly mértékben, hogy ma alig tudjuk elképzelni, pedig korunk is igazán bővelkedik sporteseményekben. Megszokhattuk, hogy ugyanazt a tárgyat, fogalmat az élő és a holt nyelvek másképpen fejezik ki. Ma a sport, mint fogalom a Föld öt-hat milliárd lakója számára ugyanazt a tartalmat jelenti. Ez valami egészen különleges jelenség. Ha tekintetbe vesszük, hogy ehhez egy általánosan elfogadott szabályrendszer tudomásulvétele is hozzátartozik, világos, hogy az egész emberiséget átfogó dologról van szó, amely így nem lehet mellékes.”5

5

Walter Umminger: A sport krónikája 9. oldal

9

2.2. A sport mint szórakozás és szórakoztatás A sport életünk részévé vált. Egészséges életmód, társadalmi felemelkedés lehetősége, siker, szórakozás- ez is sport. A világ fejlettebb országaiban a lakosság több médiumon keresztül (újság, rádió, tv) folyamatosan kapja az impulzusokat, híreket, a legfrissebb sporteseményekről külön tv-programok, speciális napilapok, újságok, magazinok informálják a sportkedvelőket. Az egész világon fogható műholdas tv-programok között legalább 2-3 olyan van, ami a nap 24 órájában kizárólag sportműsorokat sugároz. A sport népszerűsége, szerepének fejlődése elérte azt a szintet, amikor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az emberek igen jelentős részének életében valamilyen szempontból fontos szerepet játszik. A versenyszerűen, illetve amatőrként sportolók száma évről évre növekszik. A sportos életmód, a hobbisportolás, testedzés, kocogás a mindennapok részévé, bizonyos országokban, bizonyos körökben már-már mániává vált. A sport, a szórakozás, a szabadidő eltöltésének egy formája. A szabadidő növekedése világjelenség. Mégis, eszünkbe jut-e egy sportversenyre elmenni? A nézőszámok azt mutatják, hogy nem. Természetes életelemünknek tekintjük-e a mozgást? A válasz ismét csak nem. Valóban szórakozást jelent-e ma egy sportversenyre kimenni? A külföldi példák azt mutatják, hogy igen. A sportadók révén mi is szemtanúi lehetünk annak, hogy a legkülönbözőbb, sőt legelképesztőbb sporteseményeken milyen sok ember van jelen, sőt, nemcsak jelen van, de jól is szórakozik. De emellett, mondjuk egy angol vagy spanyol labdarúgó-bajnoki meccs közvetítésén is jól láthatjuk a zsúfolt stadionokat, az önfeledten szurkoló, felugró, hullámzó tömeget. Ám nem feltétlenül muszáj Angliába vagy Spanyolországba menni ahhoz, hogy ilyet lássunk. Elég csak egy hazai kézilabda vagy vízilabda mérkőzést megnéznünk ahhoz, hogy tudjuk, Magyarországon is vannak rendkívül népszerű sportok, még ha nem is feltétlenül azok, amelyek az előbb említett országokban.

10

2.3. A sport, mint a közösségi tudat formálója „A versenyző nem mint egyén, hanem mint egy társadalmi nagycsoport vagy ország – ez adott esetben lehet tanintézet, sportklub vagy akár egy ország – képviselője vesz részt a versenyen, a szurkoló nem egyszerűen beleéli magát a versenyző pillanatnyi helyzetébe, hanem az egy csoportba tartozás tudatával igyekszik a versenyzőt buzdítani, segíteni és így az eredmény alakulását befolyásolni. A szurkoló azonosul a nagycsoporttal, bíztatja és ösztönzi a csoport képviselőjét a győzelem megszerzésére, hiszen a győzelem visszahat a csoportra, annak helyzetére. Növeli a csoport presztízsét, és vonzóvá teszi vagy teheti azt mások számára is. A szurkoló pedig, mint a csoport tagja, egyénként – ’Én-érintettség’ is részesül a társadalmi nagycsoport tekintélyének növeléséből.”6 A csapathoz, a szurkolótáborhoz tartozás tudata erősíti a kötődést. Sem helyi, sem országos szinten nem lebecsülendő ennek a hatása. A szociálpszichológia vakcsoportnak nevezi a jelenséget, amelynek tagjai valamilyen véletlenszerű magatartás alapján választódnak vagy kísérletek esetén választják ki őket. Tajfel kutatásai azt bizonyítják, hogy bár a csoport tagjai a kutatás elején nem ismerték egymást és csoportba sorolásuk teljesen véletlenszerű volt, a vizsgálat során a csoport tagjai úgy viselkedtek, mintha vaktában kapott címkéjük jó barátságon vagy közeli rokonságon alapulna. Robert Cialdini és munkatársai vizsgálatot végeztek amerikai egyetemi csapatok amerikai futball mérkőzésein és az azt követő napokban. Megvizsgálták, hogy hány diák viseli az egyeteme nevét hirdető trikót a meccseket követő hétfőkön. Kiderült, hogy sokkal többen hordják, ha győzött a csapatuk, s még számosabban, ha a diadal nagyarányú volt. „A legerősebb vakcsoport mindig az, amelyik nyerésben van.”7 Köznapi nyelven ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a sport erősíti a közösséghez tartozást, a nemzeti öntudatot.

6

Dr. Nyerges Mihály: Új fejlődési irányok a világ atlétikájában, s hatásuk a sportáguk hazai fejlődésére,

záródolgozat a Magyar Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézet Szak-Mesteredzők Továbbképzésén 7

Pratkanis és Aronson: Rábeszélőgép 131. oldal

11

4. A sport története8 4.1. Őskor A legősibb sportágnak a futást tartják, az akkori emberek ugyanis futottak az életükért. Aki nem futott elég gyorsan és kitartóan, az nem tudott megközelíteni egy állatot, vagy nem tudott elmenekülni az ellenség elől. Ám nemcsak a futás számít ősi sportágnak, hanem a hajítás is, ami ugyancsak gyakorlati értékkel rendelkezett. A vadászáskor ugyanis nem elég az, ha valaki gyorsan tud futni, hanem céloznia és dobnia is pontosan kellett. Ezért találták fel a gerelyt, a hajítófát és a bumerángot, a dobásra tervezett nyílvesszőt, a botból és szíjból készült parittyát, a dobógolyót. A tudósok i.e. 12000-re teszik azt a fejlődési ugrást, amikor feltalálták az íjat. Az ebből a korból származó barlangrajzokon már nemcsak vadászjelenetek, hanem egymás ellen küzdő emberek ábrázolása is látható. A végleg letelepedett közösségek a közép- és új kőkorszakban már nem elsősorban a vadászatból, hanem a földművelésből és a megszelídített állatok tenyésztéséből tudták előteremteni a létfenntartáshoz szükséges élelmüket. Ezek az úgynevezett pásztornépek már a lovaglásra, a lovas vadüldözésre fektették a fő hangsúlyt, a földműveléssel foglalkozók körében pedig az ember-ember elleni küzdelem kapott nagyobb jelentőséget. Az ősközösség felbomlásának időszakában a különböző avatási procedúrák, mágikus szertartások keretében megjelentek az egymás elleni küzdelem, a verseny elemei. A létfenntartás farkastörvényei miatt a gazdagabb közösségnek meg kellett védeni a felhalmozott készleteket az idegen betolakodóktól. Már nem a nagyvadak voltak a legfőbb ellenségek, hanem a másik éhes ember. Ez a sport bölcsője. Emellett pedig a korcsolyázás ősi formája is ehhez a korszakhoz köthető. Az ekkor még csontkorcsolyának nevezett korcsolya az esetek többségében ló vagy marha alsó lábszárából, vagy esetenként egy derék sódarcsontból, vagyis a sertés felső lábszárából készült. Az előbb említett sportokhoz hasonlóan, a korcsolyázás is gyakorlati célt szolgált.

8

Walter Umminger: A sport krónikája 1992

12

4.2. Ókor Az ókorban a testkultúra jelentősége tovább növekedett. Így nem meglepő, hogy a kor legfontosabb sportja a feljegyzések szerint a birkózás volt. Főként az egyiptomiak körében volt rendkívül népszerű ez a küzdősport. A módszeres birkózóedzés Egyiptomban a katonák kötelessége volt. A keményen megszervezett katonai egységek versenyre hívták ki egymást, és a közönség ünnepelte a helyi bajnokokat. Emellett fontos szerepet kapott a tánc, az akrobatika és a labdaművészet, amely sportokat a rabszolganők űztek. Alapos kiképzést kaptak, és módszeres edzésre fogták őket. Nyilvános ünnepségeken vagy a fáraó udvarának ünnepélyein léptek fel. A labdajátékoknak már ekkor is különleges jelentőségük volt, mind a lányok, mind pedig a fiúk körében. Az egyiptomi hieroglifák tanúsága szerint az úszás ismerete, az úszni tudás fontos volt ebben az időszakban. Eleinte persze szó sem lehetett művészi fokon művelt úszásról, csupán a szorult helyzetből való kievickélésről. Sok helyütt „kutyaúszásnak” nevezik ezt az úszásformát, ami egyébként az úszás ősi formája. A források szerint i.e. 1100 körülre tehető a lovaspóló feltalálása. A pólójáték Perzsiából került Tibetbe, onnét pedig i.e. 600 táján Kínába. A kínaiak eredetileg nem tartoztak az úgynevezett lovasnépek közé, harcias hun és mongol szomszédaik kényszerítették őket arra, hogy megbarátkozzanak a lóval. A pólójátékra leginkább az apró termetű turkesztáni lovak voltak alkalmasak; a kínai császárok egész hadjáratokat indítottak megszerzésükre. A pólóimádatot az sem csökkentette, hogy gyakoriak voltak a súlyos sérülések, sőt, a halálos végű balesetek is. I.e. 1100 körül Kínában egy golfszerű, ütővel játszott sport terjedt el, amelynek népszerűsége igen nagy volt. Lung-vannak, később csui-vannak nevezték, ami egy labda bottal való ütögetésére utal. Ezen azonban nem gyeplabdafélét értettek, hanem golfot. A játék hét évszázados virágzás után merült feledésbe.

13

Szintén ez idő tájt terjedt el Japán őslakói közt a birkózás „őssportág”-a, a szumó. A szumóviadalok a császári udvarban és templomokban zajlottak. Kultikus jelentésük volt, de ettől függetlenül a nézőknek belépődíjat kellett fizetniük. Ám nemcsak a Távol-Keleten tartották rendkívül fontosnak a sportot, hanem a Római Birodalomban is. Itt ugyanakkor nem a katonai felkészítést szolgálták a különböző sportágak, hanem sokkal inkább az istenek dicsőítését, illetve a közönség szórakoztatását. Egyes források szerint kezdetben a birkózás játszotta a legfontosabb szerepet, emellett azonban szívesen hódoltak még a távolugrásnak, a futásnak, az ökölvívásnak, valamint a bikaviadaloknak is. A görögök nevéhez fűződik a jelenkor legfontosabb sporteseményének, az olimpiának a feltalálása is. Az első olimpiai játékra i.e. 776-ban került sor, ám egy Olümpiában talált diszkosz feliratának tanúsága szerint már i.e. 1580-ban is rendeztek ilyen ünnepi játékokat. Ekkoriban az ünnepi játékok öt napig tartottak. Az olimpiai játékok mellett azonban volt még egy sport a Római Birodalomban, amely hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett. Ezek voltak a gladiátorviadalok. I.e. 264 után Brutus Pera fiai atyjuk halotti ünnepe alkalmából életre-halálra menő párviadalokat rendeztek. A halálos kimenetelű harcoknak kultikus jelentésük volt. A római császárkorban, i.e. 27 után már csak egy elkényeztetett és kegyetlen közönség igényeiről volt szó. 150 000 munkanélkülit kellett Rómában ’kenyérrel és cirkusszal – panem et circenses’ táplálni. Augustus idején 65 ünnepnap volt, Marcus Aurelius 133ra növelte számukat. A gladiátorokat - eredetileg bűnözők, hadifoglyok és rabszolgák voltak - állami és magániskolákban oktatták. Rabszolgák néha önként is vállalták e pályát, abban a reményben, hogy az arénában kiverekszik szabadságukat. Hiú remény volt. Sokan öngyilkosak lettek a kemény, hároméves kiképzés alatt. És az arénában a legbátrabb is ki volt szolgáltatva a szenzációra éhező nézők kénye-kedvének. A publikumnak megvoltak a maga kedvencei, ők akár meg is gazdagodhattak. Ám a közönség legszívesebben azt nézte végig, hogy kedvenceik milyen szépen halnak meg.

14

A gladiátorversenyeken kívül még a kocsihajtó-verseny is rendkívüli népszerűségnek örvendett. A versenyek résztvevői általában rabszolgák voltak, ám ez az alacsony társadalmi rend nem akadályozta meg azt, hogy az egész nép elkényeztetett kedvencei legyenek. Ám az előkelők is gyakorolták a kocsihajtást, és büszkén robogtak fel s alá az utakon, a járókelők bosszúságára. Rendeztek amatőr kocsiversenyeket is. A római közönség kegyetlen hajlamait azonban nem elégítették ki a gladiátorviadalok. Így a Colosseum felszentelése után elképzelhetetlen mennyiségű állatot áldoztak fel a száz napig folyó ünneplés miatt. A cirkuszi játékok egyetlen napján 400 tigris küzdött bikák és elefántok ellen; összesen 5000 állat pusztult el. Az állatokat, akár a félénkebb állatokat izzó vasrudakkal terelték az arénába. Caligula idején 400 medve vívott meg egyetlen napon a gladiátorokkal. Nem volt szükség azonban száznapos ünnepségre ahhoz, hogy állatok ezrei pusztuljanak el a közönség igényei miatt. Így nem volt meglepő, hogy az állatokat szállító provinciákban egyes fajok rövid idő alatt ki is haltak. Mezopotámiában az oroszlán, Észak-Afrikában az elefánt és DélEgyiptomban a víziló pusztult ki emiatt a kegyetlen ’sport’ miatt. Szerencsére azonban voltak hagyományosabb sportok is az ókori Rómában. Így például a harpastum nevű csapatjáték, amely rendkívül kedvelt sportágnak számított a rómaiak között. Mintája valószínűleg a spártaiak labdajátéka volt. A harpastumot a katonai kiképzés részeként játszották. Mivel a források többnyire a birkózással említették, ezért ez a sportág leginkább a rögbire hasonlíthatott. Emellett természetesen, mint a TávolKelet esetében is, rendkívül nagy jelentősége volt még a labdarúgásnak is.

15

4.3. Középkor A Római Birodalom bukása után Közép-Európában új hatalmi, politikai és kulturális centrum jött létre: a Német-római Birodalom. Ezzel együtt pedig egy új, harcos kaszt: a lovagi rend. A lovagok, hogy erejüket próbára tehessék, gyakran rendeztek lovagi tornákat is, amelyek a maguk idejében a legpompásabb sportünnepek voltak. Itt a lovagok buhurtban vagy tjostban küzdöttek meg egymással. A buhurt tömegküzdelem volt, szám szerint megegyező lovascsapattal, amelyek a harcot gyalog is folytatták. A lovagok fegyverzete kopjákból, kardokból és buzogányokból állt. A tjost kopjával való lovas párviadal. A páros küzdelem során a két lovag teljes vágtában rohant egymásnak, így meglehetős lendülettel ütközött össze. A kopja a fejet vagy a mellet célozta, hogy letaszítsa az ellenfelet a nyeregből. Amikor aztán hegyes lándzsákkal vívtak, alig volt bajvívás halálos seb nélkül. Ez a sport főként Németországban örvendett nagy népszerűségnek a 12. században. Valamint a birkózás, amely végigkísérte az egész ókort, a középkorban is rendkívül fontos sportágnak számított. Feljegyzések szerint az 1200-as években Perzsiából, Indiából és Turánból (Közép-Ázsiából) származó hivatásos birkózók működtek Indiában, a mohamedán fejedelmi udvarokban. Ám a birkózás számított még a legnépszerűbb sportágnak Svájcban és Angliában is. Ez idő tájt pedig az inkák nagybirodalmában elterjedt egy új sport, a lovaslabda. Valamint népszerűek voltak még az inkák körében a kézzel, ütőkkel űzött labdajátékok, mint a tollaslabda, futóversenyek, gerellyel célba és távolra dobás, birkózás, úszás, magas- és távolugrás, íjászat, távfutás (futárszolgálat). Ezeknél egy sokkal egyszerűbb sportág is felütötte a fejét Kelet-Európában, ahová Észak-Afrikán és Spanyolországon keresztül az arabok közvetítésével jutott el. Ez volt a sakk. A sakkjáték a királyi udvarban valóságos szenvedéllyé vált, és csakhamar meghódította az egész kontinenst. A Spanyolországon és Oroszországon át vezető, Perzsiába tartó kereskedelmi útjuk során a vikingek is megismerkedhettek a sakkjátékkal.

16

Eközben a középkori sportélet központja kétségkívül Olaszországba tevődött át. Elsőként az 1400-as évek végén amellett, hogy Firenzében fényes labdarúgóviadalokat rendeztek, miután jó labdajátékosokat hoztak a városba, Velencében csónakversenyeket rendeztek meg nők számára, illetve még számos olasz városban játszottak előszeretettel kosárlabdaszerű játékot és falra ütögetős labdajátékot. A vívás is nagyon sokat fejlődött, és már a nők is művelték. Eközben Franciaországban az emberek egy új sportág szenvedélyének hódoltak. Ez volt a jeu de paume, vagyis a tenyérlabda, amit a tenisz őseként szoktak emlegetni. Az ország tele volt labdaházakkal, egyedül Párizsban 250 labdaház volt ebben az időben. Ezek természetesen kizárólag a nemesség számára voltak fenntartva, az egyszerű népnek be kellett érnie a szabadban való szórakozással. Ekkor azonban még tenyérrel játszották ezt a játékot, mégpedig úgy, hogy a labdát a falhoz ütötték. Angliában pedig megjelent az ország nemzeti sportja, a krikett. A szó eredete a ’cric’ vagy ’cryc’ szóból származik, amely meghajlított ütőt jelent. A cricket szó 1598ban bukkant fel először egy okiratban. Olyan játékot jelölt, amelyet a dél-angliai Guildfort iskolában játszanak. Pontosabb e játék szabályáról akkor még nem lehetett tudni. Csak 1666-ban alapították meg az első krikett-klubot St. Albans-ban, és csak 1744-ben jelentek meg az első nyomtatott krikett-szabályok. Japánban 1603-tól – császári parancsra – kötelezővé tették az iskolákban az úszásoktatást. A XV. században a szamurájosztagok elleni védekezéshez alakult ki a karate őse, az önvédelem művészete. A japánok a középkorban is különös gonddal ápolták a rituális botvívó, íjász és vízi vetélkedőket.

17

4.4. Újkor A reneszánsznak – a klasszikus görög és római kultúrához való visszafordulásnak – kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy az ember testi nevelésének a gondolata ismét előtérbe kerüljön. Ennek szellemében a testnevelés súlypontját az úszásra, a lovaglásra, a vívásra, a birkózásra és a táncra fektette. Az angolok szakítottak a feudalizmus testkultúrájával, a régi szokások háttérbe szorultak és olyan sportjellegű tevékenységek alakultak ki, amelyekben új célok realizálódtak: anyagi haszon, az egészség megőrzése és a szórakozás. Így a polgárok sportéletében a ló- és futóversenyek, ökölvívómérkőzések váltak jelentőssé. Az arisztokrácia zártkörű sportprogramjaiban pedig a vadászat, lovaglás, vitorlázás, krikett és a korcsolya volt a domináns. A fogadások ebben az időszakban alakultak ki a lóversenyeken, majd a fogadási láz átterjedt más vetélkedésekre. A sport története szempontjából jelentős, hogy az arisztokrácia egy idő után nem a lovakra, hanem küldönceik, kengyelfutóik gyorsaságára fogadott. Így alakultak ki profi atlétacsoportok. Pénzért versenyeztek, és fogadásokat lehetett rájuk kötni. A fogadások nagy tétjei és az általános fogadási láz oda vezetett, hogy a vetélkedések lebonyolításának körülményeit, feltételeit előre rögzítették, azaz megalkották a játékszabályokat. A modern sportok ma is alkalmazott játékszabályainak alapjait jórészt ebben az időszakban határozták meg. 1727-től évente kiadták a lóversenyek szabályait. 1732-ben a lóversenyek ringjeiben általánosan elfogadott verekedési normák alapján összeállított ökölvívó szabálykönyv jelent meg. Ezeket több sportvetélkedés írott szabályai követték. A ma ismert sportágak és szervezetek elődei zömmel az 1800-as években alakultak ki. Többen felismerték, hogy a gyerekek és a fiatalok felkészítésében a sportnak, testedzésnek elengedhetetlen szerepe van. Testnevelési rendszereket dolgoztak ki. Így vált az európai iskolákban általánossá a testnevelés, a szellemi és fizikai nevelés együttes alkalmazása.

18

Eközben Thomas Arnold az angol Rugby városka kollégiumában volt rektor. Amikor az intézetbe került, azt tapasztalta, hogy a játéktéren folyó krikett és tömeg-football keretében az idősebb diákok önkényeskednek és eléggé drasztikusan bánnak fiatalabb társaikkal. Arnold elkezdett korlátozó szabályokat bevezetni, a foglalkozásokat felügyelet alá helyezte. Intézkedéseinek eredményeként megszületett a rugby játék. A labdarúgás is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, minek eredményeként egy éven belül az iskolák, társadalmi egyesületek megalakították a Football Associationt. Ezzel végleg polgárjogot nyert a mai labdarúgás és létrejött az első sportági szövetség. A XIX. század második felében angol mintára alakultak sportegyletek Svájcban, Spanyolországban, Itáliában, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is. Hegymászás, alpinizmus, atlétika, evezés, kerékpár, sakk, korcsolya, vívás voltak azok a sportágak, amelyek hódolói az elsők között jutottak el az egyesület alakításáig. Az Amerikai Egyesült Államokban elsősorban a tanulóifjúság volt fogékony az óhazából érkező modern sportokra. 1845-ben egyetemistákból alakult meg a Kniekerbooker Baseball Club, 1846-tól már bajnokságszerű mérkőzéssorozatokat rendeztek más college-ok csapataival. 1852-ben rendezték meg először a Harvard és Yale közötti evezős regattát. Az 1860-as években a rugby is átkerült Amerikába és kialakult egy sajátos változata: az amerikai futball, amelyet ma is milliók űznek az USA-ban. A XIX. században a technikai fejlődés jelentősen hatott a sportra is. Az új műszaki megoldások, találmányok alkalmazása minőségi ugrást jelentett. Az ökölvívásban kialakult a kötelekkel határolt küzdőtér és bevezették a kesztyű használatát. A kerékpározás dinamikus fejlődését segítette a gumitömlő, a fogaskerék áttétel és a lánc alkalmazása. A robbanómotorok fejlődése nagy hatással volt a technikai sportokra, az autó- és motorversenyzésre. Az angol Wingfield őrnagy 1874-ben szabadalmaztatta a tenisz szabályait. 1899-ben felfedezték a celluloid labdát, ez az asztaliteniszt forradalmasította. A labdarúgás szabályait egységesítették, 1895-re kialakult a játék mai formája. Megjelent a vízilabda, elindult hódító útjára a kézi- és kosárlabda is. 19

5. A média 5.1. A média definíciója9 A média latin eredetű szó, és eszközöket jelent. A szűkebb, de általánosan használt értelemben a tömegkommunikációs eszközök, azaz a médiumok (sajtó, mozi, rádió, televízió, internet) összefoglaló elnevezése. A médium szó az eszköz mellett közeget, valamint a transzcendens és a valóságos közötti közvetítőt is jelent. A média ma használatos fogalmában ezek a jelentések együttesen értelmeződnek. A kifejezéshez kapcsolódó

számos

szóösszetétel

(médiaszöveg,

médiaipar,

médiabirodalom,

médiamogul, médiaismeret) továbbá bizonyítja a média központi szerepét a modern korban. Működése szerint a média bekapcsolja az egyént a társadalmi nyilvánosságba (globális kultúra), és olyan eseményekről tájékoztatja, amelyek a helyi kultúra hatáskörén kívül esnek. Ennek hatására az egyén világképe ma már csak részben épül a személyes – akár a szülőktől, akár az iskolától kapott – tapasztalatokra, s azok is óhatatlanul átértékelődnek a mediatizált nyilvánosság terében. A média fontosabb társadalomalakítói funkciói a következők: •

tény- és ismeretközlés

•

részvétel a szocializációban

•

szórakoztatás és a társadalmi mobilitás elősegítése

A médiaszövegek – a tömegkommunikáció természete miatt – markánsan különböznek a

közvetlen

kommunikáció

közleményeitől.

A

tömegkommunikációban

az

információáramlás rendszerint egyirányú, azaz a médiaszövegek befogadója a feladó (filmkészítő, műsorszerkesztő, reklámszakember stb.) számára ismeretlen. Ebből következően a szövegek gyártói gyakran általános konstrukciók vagy sztereotípiák segítségével dolgoznak, és nem, illetve csak közvetve kapnak választ a címzettől: ha léteznek is a visszacsatolásra (feedback) alkalmas szekunder szövegek (olvasói levél, betelefonálás, e-mail), ezek eltérnek a személyes interakció fő formáitól.

9

Film- és médiafogalmak kisszótára 262-263. oldal

20

5.2. Médiatörténet 5.2.1. A sajtó története10 Az 1450-es év megközelítőleg a sajtó európai feltalálásának az éve; a találmány valószínűleg a mainzi illetőségű Johannes Gutenberg nevéhez fűződik, aki elkészítette a mozgatható fém betűtestekkel működő szerkezetet. A könyvnyomtatás gyakorlatát vándorló német nyomdászok terjesztették el. A könyvek közül mintegy kétmillió Velencében készült, míg a könyvnyomtatás másik jelentős központja Párizs volt, ahol 1500-ban 181 nyomdászműhely működött. Ezzel szemben a könyvnyomtatás csak lassan hatolt be Oroszországba és általában az ortodox keresztény világba, abba a térségbe, ahol többnyire a cirill ábécét használták, és az írni-olvasni tudás gyakorlatilag a pápaságra korlátozódott. A helyzet csak a 18. század elején változott meg Nagy Péter cár erőfeszítéseinek köszönhetően, aki 1711-ben Szentpéterváron megalapította az első nyomdát. Ezt követte az ún. szenátusi nyomda először Szentpéterváron, majd Moszkvában (1719), a Tengerészeti Akadémiáé (1721) és a Tudományos Akadémia nyomdája (1727). Eközben a sajtó is fejlődésnek indult. A nyomtatott médiumok fejlődésének motorja a 18. század utolsó éveitől kezdve és a 19. század egész folyamán az időszaki sajtó volt. A periodikák különösen nagy jelentőségre tettek szert a felvilágosodás századában. A sajtóforgalomban Anglia volt a listavezető: az 1780-as 9,5 millióról közel 30 millióra ugrott az országban eladott újságok és folyóiratok példányszáma. A kontinentális nagyhatalmak egyelőre Anglia mögött kullogtak, bár a forradalmi eseményeknek köszönhetően a francia sajtó igen fontossá vált, az újságok térhódítása pedig rendkívül jelentős politikai problémává vált. A könyv és a sajtó átfogó megújulása azonban egy emberöltő múltán, a Júliusi Monarchia éveiben kezdődött el; a Második Császárság és a Harmadik Köztársaság idején a folyamat pedig folytatódott, sőt fölgyorsult. A kezdeti időkben a Júliusi Monarchia kénytelen volt nagyobb mozgásszabadságot engedélyezni a sajtó számára: csökkentették az újságalapításhoz szükséges kötelező letét összegét.

10

Kóka György - Buzinkay Géza – Murányi Gábor: A magyar sajtó története 1994.

21

A modern időszaki sajtó feltalálója Émile de Girardin volt, aki 1836-ban megalapította a La Presse-t azzal az ötlettel, hogy az olvasók évi 40 frankért előfizethettek rá. A terv bevált, ugyanis még ugyanebben az évben az előfizetők száma már elérte a tízezres példányszámot, 1854-ben pedig már 35 ezren fizettek elő a lapra. Ugyanezekben az években az Egyesült Államokban is megszületett a sajtóipar. 1833ban Benjamin Day megalapította a The Sunt, a népszerű, szenzációhajhász lap prototípusát, amely kétcentes áron került forgalomba akkor, amikor még a konkurens lapot hat centért árusították. Mivel az anyagiakban mérhető siker nem váratott magára, Gordon Bennett hasonló recept alapján szervezte újjá a Morning Heraldot, amely azért a műveltebb közönség kegyeit kereste. 1860-ban Londonban hat reggeli és három esti napilapot találhattunk, amelyek példányszáma általában tízezres nagyságrendű volt. Magyarországon az időszakosan megjelenő és a sajtó többi sajátosságával is rendelkező újságok csak a nyomdászat feltalálása után másfél évszázaddal, a 17. század elején tűntek fel, és váltak általánossá. A nyomdászat feltalálása után hazánkban viszonylag hamar, Hess András révén már 1472-ben megindult a könyvnyomdászat, de Mohács után, a török megszállás miatt, csak Erdélyben, a nyugat-magyarországi és a felvidéki városokban bontakozhatott ki. 1634-ben jelent meg az első magyar újságlevél, amelyet Brewer Lőrinc lőcsei nyomdász adott ki Roevid, de igen bizonyos Relatio címmel, mely Wallenstein császári tábornok árulását és kivégzését adta hírül. A

magyarországi

sajtó

megindulása

II.

Rákóczi

Ferenc

szabadságharcához

kapcsolódott. A felkelés vezetői a hazai, de még inkább a külföldi közvélemény tájékoztatása céljából már a hadjárat kezdetétől élénk publicisztikai tevékenységet fejtettek ki, továbbá szükségesnek tartották egy újság elindítását is. Az újság első száma 1705. június 5-én a lőcsei Brewer nyomdában jelent meg Mercurius Hungaricus címmel. A lap rendszeres megjelenése azonban nem valósult meg, ugyanis az 17051710 közötti időszakban mindössze hat száma jelent meg az újságnak, márciusban pedig meg is szűnt.

22

Végül a 28. század utolsó két évtizedében hazánkban is megszületett az anyanyelvű hírlap- és folyóirat-irodalom. II. József azonban úgy gondolta, hogy jobb, ha az újságok csak a rendeletek közlésére szorítkoznak. Ekkoriban a legnagyobb jelentőséggel a Magyar Hírmondó bírt, amelynek kiadója 10 évre szóló kizárólagos lapkiadási engedélyt kapott. A Magyar Hírmondó 1780. január 1-jén jelent meg, majd utána nem sokkal, 1786-ban megjelent a Magyar Kurír is. Ettől kezdve folyamatosan jelentek meg magyar lapok, mint például 1789-ben a Hadi és Más Nevezetes Történetek, amely 1792-ben Magyar Hírmondóra változtatta meg a nevét. Mindennél jelentősebb volt a kassai Magyar Museum, az első önálló magyar folyóirat (1788-93). Öt év alatt két kötetben csak négy-négy száma jelent meg; megindulásakor igen sok, mintegy 600 előfizetőt vonzott. Kazinczy a kassai folyóiratból kiválva, hamarosan új folyóiratot indított, Orpheus (1789-92) címmel. A havilapnak tervezett folyóirat összesen csak nyolc számmal jelent meg. Mindössze három füzetben jelent meg Kármán József pesti folyóirata, az Urania (1794-95) is. A lapnak csupán száz és százötven közötti előfizetőt sikerült gyűjtenie, mégis irodalmi anyagával és főleg a fiatal szerkesztő itt publikált műveivel (Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása) kiemelkedően fontos irodalmi szerepet játszott. A harmincas években jelentek meg a magyar nyelvű divat- és képeslapok, vagyis az egyetemes sajtótörténetben magazinoknak nevezett lapok magyar nyelvű változatai. A divatlapok főként nőközönséget vonzó szépprózai és versolvasmányokat közöltek néhány színes, főképpen kőnyomatos képpel. Példányszámaik 500-700 körül mozogtak, alkalmanként tudták elérni az 1200-1500 előfizetőt. Ebben az évtizedben jelentkezett magyar nyelven a már modern értelemben vett tudományos és szaksajtó is, illetve ekkor indult számos szakterület első lapja, mint az orvosi, kereskedelmi és gazdasági lapok. Az első, katolikus egyházi folyóiratot még 1820-ban indították, aztán a harmincas években több új periodika indult, immár a protestáns felekezetek részére is.

23

A forradalmat megelőző évtizedben már valóságos és élénk hazai sajtóéletről beszélhetünk. 1840-ben a bel- és külföldi lapokból összesen tizenkétezret szállított a posta, két évvel később pedig csupán a Pesten és Budán megjelent lapokból is 9551-et; a Pesti Hírlap esetében azt is tudjuk, hogy 3670 előfizetői példányán felül 442 példányt helyben adtak el. Magyarország területén belül a városokba heti kétszer ment a posta, a harmincas évek végétől kezdve viszont általában heti négyszer lehetett már küldeményt eljuttatni. A negyvenes évek közepére a hírlapok is felismerték, hogy heti négyszeri megjelenésre térhetnek át - aztán a mindennapos megjelenés 1848-ban lett általános. A sajtóélet felvirágzásához döntő mértékben hozzájárult a cenzúraviszonyok megváltozása is. A megváltozott viszonyok tették lehetővé, hogy Kossuth Lajos immár valóságos lapszerkesztőként lépjen fel, elsőként a Pesti Hírlap élén, 1841. január 2-től. A Pesti Hírlap gyorsan hódított az olvasóközönség körében, Pesten és vidéken egyaránt. Az 1847 őszén megkezdődött utolsó rendi országgyűlésen a sajtószabadság ügyében nem történt lényeges előrehaladás, ám az 1848. februári párizsi, majd a március 13-i bécsi forradalom hatására felgyorsultak az események. Március 15-én pedig Pesten is kitört a forradalom, amelynek egyik legnagyobb eredménye a sajtószabadság forradalmi úton történő kivívása volt. A forradalom kitörésekor hat magyar nyelvű politikai újság jelent meg Magyarországon és Erdélyben. Ezek többsége konzervatív és kormánypárti volt, az ellenzéki és liberális oldalt egyedül a Pesti Hírlap és az Erdélyi Híradó képviselte. Eközben a Bach-kormányzat kitartóan ragaszkodott egy magyar nyelvű félhivatalos lap létrehozásához és fenntartásához, amelynek keretében a Magyar Hírlapot 1953-ban alakították át félhivatalossá Budapesti Hírlap címmel. A Bach-rendszer bukásával azonban a Budapesti Hírlap napjai is meg voltak számlálva, majd 1860-as megszűnésével a Sürgöny lett az utódja. Az 1860-61-es politikai átalakulás időszakában született meg a baloldali ellenzéki sajtó is. A ’határozati’ (később balközép) párt újságjaként indult meg a Magyarország (1861), aztán szerepét rövid időre a Magyar Sajtó vette át, hogy végül az 1863. január 1-jével meginduló A Hon negyedszázadra betöltse ezt az űrt.

24

A kiegyezéssel végül ismét szabad lett a sajtó, és ennek következményeként Magyarországon 1867. március 17-én életbe lépett ismét az 1848:XVIII.tc. a szabad sajtóról. Mindezek következtében kétségtelen tény, hogy 1867 és 1875 között élte a magyar sajtó a legszabadabb korszakát. Eközben az 1878-as évektől kezdve a sajtó egyre inkább üzleties jelleget öltött. Ennek fényében Légrády Károly 1878. december 25-én elindította az első olyan magyar újságot Pesti Hírlap címmel, mely egyértelműen üzleti alapon állt, és e célból a pártpolitikától igyekezett távol tartani magát, és emellett minél nagyobb olvasóközönséget kívánt elérni. Emellett több újdonság is megjelent, ezek közül is a legjelentősebb az apróhirdetések megjelenése volt a lapokban. 1881-ben indult el a Budapesti Hírlap, amely leginkább szélsőséges nemzeti ellenzéki hangot ütött meg, majd 10 évvel később a mérsékelt ellenzék is elindította lapját Magyar Hírlap címmel. A kormánypárti oldalon 1882-ben alakult meg a Nemzet a Hon és az Ellenőr összeolvadásával. A katolikus lapok közül a legnagyobb ebben az időben a Magyar Állam volt. 1877-ben indult el a Szociáldemokrata Párt lapja, a Népszava, ami sokáig csak hetente háromszor jelent meg, majd végül 1905-ben alakult át napilappá. A millennium éve határvonalat képvisel a magyar sajtó történetében. Ekkor jelent meg ugyanis egy újfajta tömegolvasmány, mégpedig a bulvársajtó, illetve a szenzációsajtó. Ennek fényében indították útjára az Esti Újságot, az első igazi bulvárlapot, melyet olcsón, csakis az utcán árusítottak. Tartalma kizárólag hírközlésre alapult. Ezzel megkezdődött a magyar bulvársajtó kifejlődése, és megszületett újabb változata, a szenzációsajtó is. 1904-ben indult a Nap, amely tipikusan amerikai mintára épült, és pletykákra, újságírói magánnyomozásokon alapuló leleplezésekre, a magánélet titkainak kiteregetésére fordította fő figyelmét. E sajtótípus legjobb és legsikeresebb változataként született meg 1910-ben Az Est, amelynek az első világháború előtt sikerült elérnie a legmagasabb példányszámot. Ebben az időben a politikai sajtó és a bulvárlapok mellett a heti- és havilapok, folyóiratok és a magazinok is virágoztak. 1918-tól kezdve azonban nehéz idők köszöntöttek be. Egyrészt továbbra is fenntartották a papírkorlátozó intézkedéseket, és bár döntöttek a sajtószabadság visszaállításáról, és így eltörölték a háborús cenzúrát, a kauciót, és bevezették a szabad utcai árusítást, a papírhiány nem tette lehetővé új lapok alapítását. A Tanácsköztársaság által 1919-ben elfogadott

Alkotmány

azonban

egyet

jelentett

a

kemény

diktatúrával,

a

sajtóellenőrzéssel, és a sajtóélet államosításával. 25

Hetenként tucatjával szüntették meg a lapokat, volt amikor egyszerre több mint kétszázat. 1919 közepére csupán 5 budapesti országos és 25 vidéki napilap maradt meg, mindegyik valamelyik hatalmi szerv orgánumaként. A Tanácsköztársaság leverése után alig több mint egy héttel a Friedrich-kormány még inkább megszorító rendeletet adott ki, mellyel a kormány hivatalos lapján, a Budapesti Közlönyön kívül minden időszaki kiadványt betiltott, majd ezt követően ismét bevezették az utólagos ellenőrzést, és több mint két éven át újabb miniszterelnöki rendelet szabályozta a sajtóügyeket, míg végül 1921-ben Bethlen István feloldotta a ’kivételes sajtórendészeti ellenőrzést’. 1938-ban döntöttek a sajtócenzúra ismételt bevezetéséről, valamint a lapok terjedelmének a csökkentéséről, illetve megszűnt a lapengedély nélküli sajtótermékek kiadási lehetősége is. Valamint egyúttal külön sajtóellenőrző bizottságot állítottak fel a külföldi sajtótermékek vizsgálatára. Az ezt követő két évben szinte kiismerhetetlenül bonyolulttá vált a sajtóélet Magyarországon. 1938-ban indították el a Magyar Nemzetet, ami hatalmas népszerűségnek örvendett az olvasók körében már a kezdetek óta. 1944-ben azonban, a németek bevonulásakor a Gestapo feldúlta a szerkesztőséget, és betiltották a lap további kiadását. 1944-45 fordulóján, Budapest hosszú ostroma idején a röplapokon kívül nem jelent meg más sajtótermék. 1945. február 18-án újraindult a Népszava (Szociáldemokrata Párt), március 27-én, két nappal a Szabad Nép újraindulása után megjelent a Szabad Szó (Nemzeti Parasztpárt), három nappal később pedig a Kis Újság (Független Kisgazdapárt). Új évfolyamszámozással, mintha új lap lenne, 1945. május 1-jén újraindult a Magyar Nemzet. 1945 után kiemelt szerepet kapott a Szabad Nép, a Népszava, a Magyar Nemzet, mint napilapok. 1956. október 23-án a sajtóban is új korszak kezdődött, és a forradalom első hetében a sajtószabadság lehetősége pillanatok alatt megteremtette a szabad sajtót. Az orosz invázió november elején azonban egy csapásra eltörölte a szabad sajtóról alkotott reményeket. November 5-én már csak egyetlen újság, az Igazság jelent meg, majd decembertől kezdve a Népszabadság illetve a Népakarat.

26

A hatvanas évek sajtójáról kevés lényegi mondható: a pártirányítás alapvetően meghatározta a sajtó hangját, tematikáját. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a politikával kevésbé vagy szőrmentén foglalkozó újságoknak elképesztő méretű előretörése volt észrevehető, így például a Nők Lapjának, a Ludas Matyinak vagy éppen a Szabad Földnek. 1968 májusában a kormány félhivatalos orgánumaként indult meg a Magyar Hírlap című napilap. A hetvenes évek elejére egyébként kialakult az a sajtóirányítási szisztéma, mely alapján a sajtótermékeket laptípusok és a megjelenés gyakorisága alapján különböző kategóriákba osztotta. A napilapok főszerkesztőinek például havonta egyszer a pártközpontban tartottak kötelező érvényű értekezletet. Hasonló rendszerességű tájékoztatást kaptak az országos hetilapok, a megyei napilapok s néhány kiemelt fontosságú folyóirat fő- vagy felelős szerkesztői. A központi akarat érvényesítésének egyik másik eszköze az előzetes kontroll volt, amelynek értelmében a hatalom szempontjából nem kívánatos híreket a Magyar Távirati Iroda nem továbbította a szerkesztőségeknek. A hetvenes évek legvégén, 1979 júniusában indult el a nyolcvanas évek talán legnépszerűbb és legkorszerűbb orgánuma, a Heti Világgazdaság, vagyis a HVG, amely a Napi Világgazdaságból nőtt ki. A nyolcvanas évek elején a HVG-nek igen nagy hatása, mondhatni húzóereje volt a sajtóra. A legnagyobb mérföldkő azonban 1986 áprilisában következett be, amikor is életbe lépett a sajtótörvény.

27

5.2.2. A rádió története11 A rádiózás közel egy időben, 1921-1922 körül indult be az ipari országokban. Az 1920as években a rádiót rádióamatőrök használták, akik a katonai hatóság által számukra engedélyezett igen szűk hullámsávon tartották egymással a kapcsolatot. A világháborút közvetlenül megelőző években a rádiós hírközlés súlypontja a programsugárzás felé mozdult el. A nemzetek joggal voltak büszkék 1914 előtti kísérleti rádióadásaikra. Franciaországban kizárólag a pontos időt, az időjárás-jelentést és a tőzsdei árfolyamokat sugározták rendszeresen rádióban, naponta két alkalommal az Eiffel-toronyból. A háború éveiben a katonai vezetés elrendelte az adás beszüntetését. Az 1920-as évek kezdetétől az Egyesült Államokban a rádióadások fejlesztésének igen eredeti modelljét gondolták ki. A kormányzat és a katonai vezetés kezdeményezésére és szabadalmak egész sorára támaszkodva létrejött a Radio Corporation of America (RCA), az Egyesült Államokból sugárzott és az országban fogható adások ellenőrzésére szolgáló, teljesen amerikai kézben lévő társaság. Az RCA kizárólagos jogokat gyakorolt a rádiós hírközlés felett; a nagy távközlési társaság, az American Telephone Telegraph (ATT) pedig megőrizte a vezetékes távközlési monopóliumát. Eközben a Westinghouse, a két nagy villamosenergia –ipari tröszt egyike ráébredt, hogy az emberek addig nem fognak rádiókészüléket venni, amíg megfelelő műsorokat nem szolgáltatnak számukra. E felismerés jegyében hozták létre 1921-ben, Pittsburghben első rádióállomásukat; a rákövetkező évben pedig New York-ban és Chicagóban telepedtek meg. Ezzel párhuzamosan számos helyi kezdeményezés is elindult: ipari vállalatok, újságok, bevásárlóközpontok és egyházak mind-mind saját adóállomásokat hoztak létre. 1923-ban összesen 600 adóállomás működött Amerikában. Felmerült eközben a műsorkészítés finanszírozásának kérdése is, ám egyelőre nem alakult ki konszenzus a reklámok engedélyezésének szükségességéről. A kormányzat, amely érdekelt volt az iparág stabilitásában, támogatta az adóállomásokat összefogó nagy hálózatok létrejöttét.

11

www.visszaaradiohoz.hu 2005.10.26.

28

A helyi, független adók hallgatósága földrajzilag behatárolt volt, ráadásul kénytelenek voltak előre felvett lemezekre és helyi előadókra építeni műsoraikat. A hirdetők érdeklődését viszont kizárólag az országosan ismert rádiós sztárok nagy hallgatottságú műsorai voltak képesek felkelteni. A fejlődés logikájának megfelelően az adók hálózatokba tömörültek; a nagy városokban székelő műsorszolgáltatók pedig telefonvonalakon keresztül, a nap bizonyos óráiban, anyagi ellenszolgáltatás fejében híres rádiós sztárok által vezetett és reklámokkal bőven megspékelt műsorokat biztosítottak a helyi rádióadók számára. 1926-ra kialakultak az erőviszonyok: a hálózat felett az ATT rendelkezett, ők szervezték meg a kész műsorok továbbítását, olyformán, hogy azok minél több hallgatóhoz eljuthattak; az RCA-hoz tartoztak viszont az adók, illetve az általuk sugárzott műsorok, amelyek nagy részét zene, tájékoztatás és reklám tette ki. Az RCA ekkoriban, 1927-ben, hozta létre az első network-öt, az NBC-t (National Broadcasting Company). Az NBC-nél azonnal hozzáláttak a műsorkészítéshez. Első lépésként kiváló előadókat szerződtettek, és megszereztek egy rádiós munkatársak közvetítésével foglalkozó ügynökséget is. Az 1940-ben 220 állomás felett rendelkezett NBC szinte teljhatalmú urává vált a rádióadók amerikai piacának. Az NBC legjelentősebb versenytársa a kizárólag műsorszolgáltatóként működő, 1927-es alapítású Columbia Broadcasting System (CBS) volt, amelynek semmiféle kötődése nem volt a rádióvillamossági iparhoz. 1934-ben, független adók egy csoportjának összefogásával megalakult a harmadik nagy hálózat, a Mutual Broadcasting System (MBC), majd 1943-ban az American Broadcasting Company (ABC). Az európai rádiózás egészen más modell szerint fejlődött. Különféle mértékben ugyan, de az országok túlnyomó többségében a rádiók feletti ellenőrzést az állam tartotta kézben. Oroszországban és később egész Kelet-Európában az adókat az államhatalom működtette.

Olaszországban,

Svédországban

és

Svájcban

a

rádióállomásokat

magántulajdonra épülő érdekcsoportok irányították ugyan, de az államnak elég nagy részesedése volt ahhoz, hogy ellenőrizni tudja a rádiózást.

29

A közhatalomtól formálisan független, valójában azonban államilag nagyon is ellenőrzött vállalkozások működtették a rádiózást Hollandiában, Németországban és Angliában. Franciaországban és Belgiumban az állami rádió és a magánadók vegyes rendszere egészen a háborúig fennmaradhatott. Kivételt csak az 1931-ben létrejött, országos kiterjedésű magánrádió, a Radio Luxemburg jelentett. A legtöbb országban adókból tartották el a rádiózást. Európában azonban a legnagyobb jelentősége mind a mai napig a British Broadcasting Company-nak (BBC) van. A BBC annak iskolapéldája, hogyan volt képes fejlődésre egy nem kereskedelmi alapokon szerveződő rádió. Létrejöttében nagy szerepe volt öt nagy, elektromos alkatrészeket gyártó vállalkozásnak (többek között a Marconinak, a General Electricnek, a Thomson Houstonnak és a Western Electricnek). Az öt cég arra szövetkezett, hogy létrehozzanak egy üzleti alapokon álló magánvállalkozást, amelynek feladata műsorok gyártása és sugárzása lenne. A BBC azonban csak 1923-ban kapta meg a sugárzási engedélyt. 1926-ban a BBC függetlenedett alapítóitól, és public corporationné (közhasznú társasággá) vált. Bár a BBC igazgatóját a kormányzat nevezte ki, az intézmény mégis nagy stabilitásnak és erkölcsi függetlenségnek örvendett. Vezetői mindent megtettek az intézmény politikai függetlenségének megóvása érdekében. Minden információ eljutott a hallgatókhoz, még azok is, amelyek beolvasására kifejezetten a kormányzat kérte fel a BBC-t; bizonyos híreket azonban olyan távolságtartóan, oly sok iróniával fűszerezve tálaltak, hogy a hallgatókban komoly kétségek támadhattak valóságtartalmukat illetően. A BBC vezetői nagy hangsúlyt fektettek műsoraik magas kulturális színvonalának biztosítására, ez a célkitűzés pedig összeegyeztethetetlen a hirdetések sugárzásával. Igen sajátos a BBC műsorrendje is: a rádió vezetői didaktikai megfontolásokból úgy döntöttek, hogy a sorozatokat nem előre meghatározott napszakban sugározzák, ezzel is arra ösztönözve a hallgatókat, hogy új és új műsorokat fedezzenek fel. A BBC az egyetlen európai rádió, amely ilyesfajta eljárást megengedhetett magának.

30

Magyarországon

a

rádiózás

története

a

Telefonhírmondó

feltalálásához

és

elindulásához köthető. A Telefonhírmondót Puskás Tivadar tervezte, szervezte. A Telefonhírmondó adása 1893. február 15-én indult el négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal. Az alapító Puskás Tivadar az indulás után két hónappal meghalt. A Telefonhírmondót Popper Sándor fejlesztette tovább; ő alakította ki a sávos műsorszerkezetet, az esti főműsoridő színházi közvetítéseit is. A világszenzációnak számító intézményt az USA-ban is utánozták, de az ottani verziók rövid idő alatt megbuktak. A Telefonhírmondó híreit előre le kellett írni, aláíratni, s naponta háromszor leadni a megfelelő minisztériumnak. Előfizetői száma nem haladta meg a 10 ezret, s a telefontól független vezetékei az I. világháború után elavultak, 1923-ban egy hóviharban vezetékei nagy része is tönkrement. 1925-ben a rádióra kiírt koncessziós pályázatot a Telefonhírmondó Rt. nyerte el, így ezután műsorai beolvadtak a rádióéba. A Telefonhírmondó megmaradt vezetékein még a II. világháborúig kevés saját műsor mellett közvetítette a rádió műsorát, míg a háborúban végleg tönkrement hálózata. Az újonnan létrejött Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. az MTI érdekeltségi körébe tartozott. A rádió első elnöke Kozma Miklós - egyben MTI elnök - volt. Működése alatt igyekezett a rádiót függetlennek tartani a politikai propagandától. Tanító, nevelő és szórakoztató funkciót kívánt a rádiónak, de mindemellett a független nemzeti ideológiát is szolgálta. A kezdeti rádióláz után a harmincas évekre azonban a rádiót fogyasztók száma egyre inkább lemaradt az európai átlagtól. A rádiót elsősorban a fővárosi értelmiségi, tisztviselő és kereskedő réteg hallgatta - nem utolsósorban azért, mert sokáig itt volt csak fogható az adás. Mégis a legnépszerűbb zenei műsor a cigányzene volt. 1932-ben indult a Budapest II, azaz a második rádióprogram. A falu számára a rádió a II. világháború híréhségével (és az új adók beállításával) vált elérhetővé. A háború alatt a magyar rádió a politikai propagandát szolgálta: élőben közvetítette pl. Hitler egyes beszédeit. A Sztójay-kormány 1944-ben betiltotta minden külföldi rádióállomás hallgatását. 1944 novemberében a menekülő németek minden rádióadót felrobbantottak.

31

A háború után 1945. május 1-jén indult újra az adás, egyelőre egy budapesti adón és a pesti utcákra kihelyezett hangszórókon keresztül. 1949-ben indul a második program és a két adó Kossuth és Petőfi nevét veszi fel. (Kossuth Rádió már létezett 1941 óta: a KMP Külföldi Bizottsága által, a szovjet kormány támogatásával szervezett titkos adó volt). 1959-ben indul a máig folytatódó Szabó család, a rádió első szappanoperája. 1973-ban indul el hivatalosan az URH-n kulturális/komolyzenei műsorokat közvetítő 3. műsor, mely 1986-ban a Bartók Rádió nevet veszi föl. 1986-ban kezdte meg adásait a Magyar Rádióhoz tartozó Danubius Rádió (az első magyar kereskedelmi rádió) a hazánkban tartózkodó turisták számára, német nyelven. Magyar nyelvű adása ekkor még nincs. Ez volt az első adás a nyugati URH-sávban. Eredetét tekintve nem magyarországi közönségnek szánták. A német műsor egy ideig Antenne Austria néven futott. A várt sikerek elmaradása miatt 1992-ben a német adás megszűnt: megszületett viszont az első magyar kereskedelmi rádió. 1989-ben indul az első budapesti helyi kereskedelmi műsor, szintén a Magyar Rádió adása,

a

Calypso

873.

1989-ben

a

Németh-kormány

bevezette

a

frekvenciamoratóriumot, abban a reményben, hogy az első szabadon választott kormány 1990-ben elkészíti a médiatörvényt. A frekvenciamoratórium azt volt hivatott megakadályozni, hogy a szabályozás nélküli időket kihasználni vágyók ne juthassanak rádió- és tévéadókhoz. A terv nem valósult meg, mert 6 éven keresztül a politikai csatározások miatt nem jött létre médiatörvény. A helyi rádiók hiányában szerepüket részben a városi kábeltévék vették át. A frekvenciamoratóriumot (a kalózokon kívül) két vállalkozásnak sikerült megkerülnie: az egyik a Juventus Rádió. A Juventus Rádió volt az, mely meghonosította Magyarországon az agresszív, kereskedelmi szemléletű, amerikai rádiózást. Zenei anyaga (amelyet az országban elsőként a potenciális hallgatóság körében végzett teszteléssel válogatott) a mai napig példa a helyi kereskedelmi rádióknak is.

32

A másik frekvenciamoratórium alatt született rádió a Bush amerikai elnök látogatására létrehozott Radio Bridge, mely Bush távozta után is ideiglenesen az éterben maradhatott, s sokáig a VOA Europe adását közvetítette. 1996-ban megszületett a médiatörvény. Létrejötte után már lehetővé vált létrehozni a kereskedelmi rádiókat. 1998-ban indultak el az első országosan fogható kereskedelmi csatornák: a privatizált Danubius Rádió és az új piaci szereplő, a Sláger Rádió. 2000ben indult az első vallásos helyi rádió, az egri Magyar Katolikus Rádió. Ma mintegy 120 helyi rádió működik az országban. Többségük hasonló arculatú általános zenei adó, egy részük egy megyén vagy régión belül hálózatba kapcsolódik. A nagyvárosokban 4-5, a kisvárosokban 1-2 helyi rádió működik. Igazi formátum rádiók ma még alig léteznek, holott valószínűleg ez jelenti a rádiózás jövőjét Magyarországon is. Ma már minden nagyvárosban van közösségi állomás is. 2002 vége óta van lehetőség 1 km-es vételkörzetű, falusi vagy kisközösségi rádiók indítására.

33

5.2.3. A televízió története12 A televíziózás kialakulása hosszú, a XIX. századba visszanyúló folyamat, s ebben jelölhető meg egy olyan kiemelt innováció, mint például a rádiózásban a rádiótávíró feltalálásával. A televíziózás megszületésében ugyanis számos fontos találmány szerepet játszott, mint például: a villamosság, a fényképezés, a távírászat, a távbeszélés, a filmkészítés és a rádiózás terén elért eredmények. Ezeknek az innovációknak pedig össze kellett érniük, ami a 20. század harmincas éveire sikerült olyannyira, hogy 1936tól az Egyesült Királyságban Európában, 1939-től kezdve pedig az Egyesült Államokban meginduljanak a nyilvános, nagyközönségnek szóló adások. Az 1930-as években ugyanis még csak ’kísérleti’ adásokról beszélhettünk, mind Angliában, mind pedig az Egyesült Államokban. Aztán 1939-ben, a New York-i Világkiállításon nyilvánosan is bemutatták a televíziókészüléket, sőt még a ’Televíziózás Divatcsarnokát’ is felállították. De a két elszánt rivális, az NBC és a CBS csupán 1941-ben, az USA hadba lépésének évében kezdte meg New Yorkban a korlátozott, de már rendszeres televíziós műsorsugárzást. Mégsem e két társaság valamelyike, hanem egy, a rádiózás területén kívülről érkezett ambiciózus új cég, a Paramount Picturest is befektetői közt tudó DuMont Laboratories volt az, amelyik folyamatosan sugározta műsorát a háború alatt. A harmadik nagy hálózat, a televíziózással 1943 óta foglalkozó ABC túl sok pénzügyi problémával küzdött ahhoz, hogy hatásos kezdeményező lehessen. A második világháború után a rádió- és filmipar prominensei még mindig kevés érdeklődést mutattak a televíziózás iránt, ugyanakkor a háttérben már észlelhetők voltak a pozitív viszonyulás jelei. Olyan civil szervezetek sem jöttek létre, amelyek bármiféle hatással lehettek volna a fejlődés menetére. Ekkoriban még az a tévhit élt, hogy csupán a leggazdagabbak fognak érdeklődni a televíziózás iránt, ám még az új engedélyekre kiadott moratórium (1945-1949) lejárta előtt bebizonyosodott, hogy tévedtek ezzel kapcsolatban.

12

Horváth János: Televíziós ismeretek 2000.

34

A szegényes műsorkínálat ellenére 1947 és 1952 között figyelemreméltó mértékben, 178 ezerről 15 millióra nőtt az eladott tévékészülékek száma -1952-ben pedig már országszerte több mint 20 millió készülék volt a háztartásokban. Ekkor a lakosság több mint egyharmadának volt már televíziója az 1948-as 0,4%-kal szemben, amelyeknek a nagy része nem is az otthonokban, hanem nyilvános szórakozóhelyen működött. Valódi tömegközönség volt kialakulóban, a nézők száma hétről hétre, robbanásszerűen növekedett, miközben a mozik látogatottsága csökkent. Nagy volt a választék a tévéműsorokból, bár a rádióműsorok palettája még ennél is változatosabb volt. Ugyanakkor különféle technikai rendszerek működtek. Míg az USAban és Japánban az 525 soros rendszert használták, addig sok európai országban a 625 soros rendszer honosodott meg. Az 1960-as évekre bevett szokássá vált a tévéműsorok nemzetközi cseréje, nagyobb mértékben, mint a rádió vagy akár a film esetében. A színházi közvetítések kezdetben igen népszerűek voltak, és a hangsúly egyre jobban áttevődött a szórakoztatásra, és a műsorkészítők már ennek tekintetében válogatták meg műsorszámaikat. Európában a televízió jóval lassabban futott be, mint az Egyesült Államokban. 1947. március végén Anglia-szerte még mindössze 14 560 tévé-előfizetőt regisztráltak, de 1951 végére számuk már meghaladta az egymilliót. Az előfizetők túlnyomó része az alacsonyabb jövedelmű rétegek köréből került ki. A tévéantenna kezdetben még csak státuszszimbólumnak számított, és gyakran nem is volt igazi. 1952 végére a tévézés feltételei már Skócia, Wales és Észak-Anglia számos területén voltak már adottak. Megvalósultak a nagyközönség kialakulásának feltételei. Ám Angliában továbbra is a BBC számított az egyetlen komoly csatornának, így jóformán monopolhelyzetben, saját szája íze szerint alakíthatta a műsorpalettát. Az 1960-as években végrehajtott struktúraváltásnak köszönhetően az 1970-es évek kezdetére a többi európai országhoz hasonlóan a BBC helyi adói is bekapcsolódtak a versenybe.

35

Mindennek ellenére a brit rádiózás és televíziózás egységessége kezdett kidomborodni, és a BBC mellett egy másik, az eredetileg az ITV nevet viselő tévécsatorna, amely az IBA rádió elindítása után ITA-ra (Independent Television Authority) változtatta meg a nevét. Ekkora már az igazgatótanácsok tagjai, sőt elnökei is egyik intézménytől a másikhoz vándorolhattak, időnkét, pedig még egyes műsorok csatornát is válthattak. Az egyetlen lényeges különbség továbbra is a finanszírozás módja maradt. A BBC nem sugárzott reklámokat, a független társaságok igen. Tehát a BBC az előfizetői díjaktól függött, míg a függetlenek profitérdekeltek maradtak. Mindkét oldal alkalmazkodott a változó körülményekhez, így a színes tévéadások rendszeres megjelenéséhez 1967-ben –amelyre Nagy-Britanniában sokkal később került sor, mint az USA-ban-, majd a drágább, külön a színes adásokra vonatkozó előfizetői díjak bevezetéséhez, 1968-ban. Egy ideig ez biztosította a BBC fő bevételi forrását. Más országokban, így a televíziózás terén igencsak másképp működő Kanadában és Portugáliában a közszolgálati adóknak súlyos anyagi korlátozásokkal kellett szembenézniük. A műsorszórás „kevertebbé” vált, ennek megfelelően párhuzamosan működtek a közszolgálati és kereskedelmi adók, így egységes intézményi keretek NagyBritannián kívül sehol sem léteztek. Bár az USA-ban újra és újra kísérletet tettek az 1934-es kommunikációs törvény átírására, ezek rendre kudarcba fulladtak. Jelentős volt a különbség Nagy-Britannia és az USA között, ahol a tévéhálózatok rendkívül erősek maradtak, és kezdtek túlnőni az országhatárokon. Ám amikor az 1950es évek közepén a hazai piac telítődni látszott, a hatalmas amerikai tévétársaságok érdeklődése a külföld felé fordult. 1955 februárjában az USA-ban már 36 millió tévékészülék működött az európai 4,8 millióval szemben, amelyekből ráadásul a döntő hányad Nagy-Britanniában került forgalomba. Ugyanakkor a nagy fellendülés már érezhetően közelgett: az 1960-as évek közepén, amikor több mint kilencven országban voltak tévéadók, és a nézők száma 750 milliónál is több volt, ez be is következett. Az amerikai stílusú televíziózás, amely olyan szórakozást kívánt nyújtani a nézőknek, amilyet szerintük elvártak, és amely igyekezett távol tartani magát a politika ingoványos talajától, Európán kívül terjedt a leggyorsabban.

36

Japánban az NHK 1953-ban kezdte meg a televíziós sugárzást, majd még ugyanebben az évben megalakult az első kereskedelmi csatorna is. Egyszer például óriási izgalom uralkodott a tokiói utcákon, amikor ezrek gyűltek össze egy szumómérkőzés élő közvetítésének megtekintésére. Az NHK, amely bármely más társaságnál többet költött a nézettség mérésére, 1960-ban azt dokumentálta, hogy egy japán tévénéző átlag napi három órát és tizenegy percet tölt a képernyő előtt, a gyerekek pedig még ennél is többet. A francia és német televíziózás a két ország háború utáni rádiózásának történetéből előre megjósolható módon fejlődött, bár Franciaországban a folyamat megértéséhez jóval mélyebbre, legalább a napóleoni háborúkig és a forradalomig, de talán egészen Colbert-ig kell visszanyúlni. 1964-ben az összes francia párt egyetértett a francia rádió- és televíziócsatornák államosításával, ám a rádió esetében bevált módszer követésével hét év múlva is csupán 62 ezer tévékészülék működött a francia otthonokban. Az aggasztó adatok miatt 1954ben egy ötéves terv keretében 45 adóállomás felépítését vették tervbe, a trend azonban egészen odáig nem fordult meg, amíg nem lett egyértelmű, hogy a közönséget elcsábítják a környező országok – így Luxemburg és Monaco- csatornái. Az első kísérletek a televíziózási rendszer megváltoztatására 1958-ban, De Gaulle államfői kinevezése után történtek, majd 1964-ben felállítottak egy új, autonóm szervezetet L’Office de Radiofusion Télévision Francaise (ORTF) néven. Az országban ekkor ötmillió tévénézőt tartottak számon a nyugat-németországi közel tíz és az olaszországi közel hatmillióval szemben. A nyugat-német tévéadókat a szövetségesek a tartományi kormányzatok hatáskörébe utalták. Az első tévéadó, a Nordwest Deutscher Rundfunk 1952-ben kezdte meg működését. Az ORTF autonómiája Franciaországban kétségesebb volt, mint a német és olasz szolgáltatóké, de további változásokra csak akkor kerülhetett sor, amikor 1969-ben De Gaulle visszavonult. A nagy átalakulás pedig De Gaulle örököse, Georges Pompidou halála után jött.

37

Akkor, amikor Giscard d’Estaing elnök 1974-ben feloszlatta az ORTF-et, és egy átfogó „New Deal” keretében hét autonóm szervezetet hozott létre: egyet a rádió, kettőt a tévécsatornák igazgatására, egyet a regionális televíziózásnak, egyet a többieket műsorokkal ellátó független produkciós társaság vezetésére, egyet a technológia problémák menedzselésére és egyet a felmérések és kutatások lebonyolítására, valamint az archívumok fenntartására. E kidolgozott, ám még mindig monopoljellegű struktúra élére egy Audiovizuális Főtanács került. A legnagyobb fordulat azonban kétségkívül Olaszországban következett be. Az olasz Alkotmánybíróság 1974-es döntése leszögezte, hogy szükség van egy objektív és pártatlan közszolgálati televízióra, ugyanakkor zöld utat kapott a magántelevíziózás is. Egy 1975-ös törvény nyomán robbanásszerűen elszaporodtak a magáncégek, bár legtöbbjük nem bizonyult életképesnek. 1978-ben Olaszország-szerte legalább 506 helyi tévéállomás és 2275 rádióadó működött, ami azt jelentette, hogy több adó jutott egy főre, mint az USA-ban. Tíz évvel később az olaszhoz hasonló döntést hoztak a spanyol alkotmánybírák is, rámutatva, hogy az alkotmány nem rendelkezik a műsorszórás kérdéseiről, így tulajdonképpen bármilyen struktúra megengedett. Ám a spanyolok nem másolták le egy az egyben az időközben továbbfejlődő olasz mintát. 1980-ban Silvio Berlusconi Canale 5 néven közszolgálati jellegű csatornát indított, amelyhez 1983-ban és 1984-ben újabb csatornákat vásárolt. Konszernje, a Finivest ekkor éppúgy három csatornát birtokolt, mint az állami RAI, majd ezt a ’duopóliumot’ 1990-ben a törvényhozás is szentesítette. A közszolgálati RAI mégis fennmaradt. Magyarországon a televíziózás megszületésének a dátuma 1957 márciusa, ekkortól sugároztak ugyanis rendszeresen adásokat. Az ezt megelőző években voltak ugyan már kísérleti adások, de az intézmény, a Magyar Televízió csak ekkor alakult meg, és ekkor költözött az egykori Tőzsdepalota műsorkészítésre teljesen alkalmatlan épületébe. A posta, mint a távközlés gazdája, megállapította az előfizetési díjat is, mely évtizedeken át 50 forint maradt. Kezdetben jó ideig csak egyetlen angol gyártmányú közvetítőkocsi jelentette a televíziót, és a Képes Híradó, mely hetente egyszer jelentkezett.

38

Sokáig hetente csak három nap volt adás, a mágneses képrögzítés még nem létezett, a műsorok zöme élő volt, vagy filmre készült; a Híradó például úgynevezett kétszalagos technikával, melyeket a vágás során újra szinkronba kellett hozni. A hírszolgáltatás már ezért is lassúbb és nehézkesebb volt, mint napjainkban. A fekete-fehér televíziós technológia fejlettsége nagyjából egységes volt még a világban, és nem voltak igazi különbségek az egyes országok televíziói között műsorkészítésben sem. 1960-ban már heti öt napon sugárzott a Magyar Televízió, és a római olimpia sokórás közvetítésével kitágította a világot az akkor igen elzártan élő magyar lakosság előtt. Ekkor már mintegy 100 000 vevőkészülék volt az országban, és a műsorok nézése közösségi eseménnyé vált. Ugyanebben az évben új mozgalom indult Ki mit tud? címmel. 1964-ben indult útjára az Iskolatévé, és a 60-as évek végén jelent meg az első professzionális mágnes képrögzítő az épületben. 1968-ban már a hét hat napján volt adás, a hétfő maradt az egyetlen szünnap. 1973-ban, a korábbi kísérletiből rendszeressé válik az adás a második programon, és hamarosan napi három alkalommal jelentkezik a Híradó is. Az 1971-es kezdés után folyamatosan egyre színesebbé válnak az adások, és a tévékészülékek száma meghaladja a kétmilliót. Ez azt jelenti, hogy a családok többségének van már televíziós készüléke, a csoda nagy korszaka leáldozott, a néző már nem társaságot, hanem műsort akart. A Magyar Televízió 1974-ig egy irányítás alatt működött a Magyar Rádióval, de 1974ben a két intézmény különvált, jelezvén, hogy a politika is egyre nagyobb fontosságot tulajdonított az új intézménynek. Nívós vetélkedők indultak, számtalan új tévéjáték született, rangot nyert a veszprémi televíziós fesztivál. De fontossá válásának megvoltak az árnyoldalai is. A képernyőn elég jól nyomon követhető volt a politikai élet minden rezdülése. Mindvégig az 1-es csatorna műsora volt a meghatározó, a 2-es inkább ismétlő program és az iskolatévé helyszíne volt. Ez a helyzet csak a 1980-as évek végének politikai változásai hatására módosult, amikor a 2-es csatorna önálló arculatot nyert.

39

1989 végétől sokasodtak a televízióra áhítozók, és a Németh-kormány ezért bevezette a frekvenciamoratóriumot, melynek lényege az volt, hogy a médiatörvény megszületéséig megtiltotta rádiós- és tévésengedélyek ill. –frekvenciák kiadását. A

frekvenciamoratórium

kiegészítéseként

megtiltották

a

kábelrendszerek

összekapcsolását is; ekkor néhány élelmes szakember beindította a kazettás tévét, az ország 100-nál is több kábeles közösségében egy időben indították el a VHSlejátszókat, és létrejött a kvázi-hálózat. Így működött a Szív-TV, a TV-4, sőt kezdetben még az HBO is. Megjelent a színen az AM-Mikro is, mely a fővárosi és a Budapest környéki lakásoknak sugározott 10-nél is több programot. Aztán sugározni kezdtek magyar programokat a műholdakon is. A Duna-TV, ez a főként kulturális missziót teljesítő közszolgálati tévé a környező országok magyarjainak is szolgáltatott műsort, majd magánvállalkozások is részben kódolt jelekkel műholdra mentek. Teljes lett a dzsungel. A Magyar Televízió egyre jobban vergődött, se finanszírozása, se felügyelete nem volt biztosítva. A vidéki városokban sorra születtek a helyi, közösségi televíziók, melyek komoly beruházásokat hajtottak végre. 1996-ra aztán megszületett a médiatörvény, amely végre lehetőséget adott az országos kereskedelmi csatornák megindítására. Két földi frekvenciát jelöltek ki, és a két győztes 1997 végén megkezdte adásait. Az egyik nyertes, az MTM-SBS társaság TV2 néven indította meg adásait. A luxemburgi CLT-csoport által elindított RTL-Klub lépett színre a másik győztesként. A két csatorna igen korán komoly ellenfele lett az MTV-nek, mely képtelen volt kihasználni a rendelkezésére álló több mint másfél esztendős felkészülési időt, ráadásul a 2-es csatorna megszűnt földi sugárzású lenni. Szervezetileg és műsorszerkesztésileg is szétzilálódott, rohamosan veszíteni kezdte nézőit. A 2000. évre kialakult tartós egyensúlytalan helyzet a két kereskedelmi csatornának sem kedvezett, és tulajdonképpen csak egymás versenytársai voltak, ami szintén nem pozitív irányba mozdította el a magyar televíziózás szekerét, ugyanis a folyamatos verseny következtében a színvonal folyamatosan csökkent, a műsorszerkesztés pedig egyre agresszívebbé vált. Ez a tendencia mind a mai napig folytatódik.

40

6. A labdarúgás 6.1. A labdarúgás definíciója13 A labdarúgás főnév. Két 11 tagú csapat által egymás ellen játszott labdajáték mint sportág, amelyben a labdát lábbal vagy fejjel az ellenfél kapujába kell juttatni. Illetve a labdarúgás angliai eredetű, két 11-11 főnyi csapat által játszott labdajáték. Játéktere legföljebb 90x120, s legalább 45x90 m. A pálya két végén van a két kapu, amelyek 730 cm hosszúak, 240 cm magasak, ezekbe kell a 68-70 cm kerületű, 370-430 g súlyú labdát lábbal bejuttatni. Kézzel csak a kapuvédő érintheti a labdát. Az a fél győz, amelyiknek többször sikerül a labdát az ellenfél kapujába berúgni (gól). Emellett

a

címszavakban

megfogalmazott

definíciókon

kívül

számos

olyan

megfogalmazás született az évek során, amelyek a labdarúgást sokkal részletesebben és persze gyakorlatiasabban fogalmazzák meg. Így például Allen Wade angol labdarúgó-szakember azt írja: A labdarúgást többek között a mozgás szabadsága teszi vonzóvá a játékosok és a nézők számára. A támadás és a védekezés állandóan változik, s a játékosok szinte korlátlanul mozoghatnak a játéktéren. A labdarúgás tehát alapjában véve szabad játék, s mint minden sportjátékban, ebben is az a csapat célja, hogy megnyerje a mérkőzést. Csanádi Árpád a labdarúgás sportjáték voltát tartja fontosnak kiemelni, melyben meghatározott és a világ minden részén azonos érvényű, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség által jóváhagyott játékszabályok kötik meg a játékosok tevékenységét. A Hoffer József-Albert Flórián szerzőkettős szerint a futball - magyarul labdarúgás. A fordításban benne van a sportág jellege: a labda rúgása jelenti a játékot, szabályokkal határolt keretek között. A labdarúgás, a világ szenvedélye. Ezenkívül a legnépszerűbb szórakozás, a modern építészet egyik serkentője, látványosság, jelentős gazdasági tényező, politikai jelentőséggel bír, művészetek ihletője.

13

Rózsa András: Fociológia 188-190.old.

41

Geoffrey Green költőibb megfogalmazás felé hajlik, hiszen ő nemcsak belülről, a szakember szemszögéből nézi ezt a játékot: a labdarúgás a nép játéka…, nyugtalanító áradat. Olyan, mint maga az élet. A csúcsra tör, és a mélybe hull. Drámai. F.J.J. Buytendijk azt az eseményt tartja igazi futballnak, amelyik minden hétfőn megtölti az újsághasábokat, és meg is kell töltenie, ha az újság nem akar ezer és ezer előfizetőt veszíteni. A valóságos, igazi futball, amit meg akarunk érteni, ami a futballirodalom heti lírai, romantikus, epikai ömlengéseinek, meg a nagyon is komoly prózai elmélkedéseknek, technikai és statisztikai táblázatoknak, riportoknak a tárgya, a kis és nagy egyesületek futballja, a kényes nemzetközi konferenciák tárgyalásainak és az ott javasolt szigorú játékszabályoknak a futballja, a százezer nézőt befogadó, nagyszerű stadionok futballja, a hősök felmagasztosításának a futballja. Charles Critcher kulturális értékek hordozójának tartja a labdarúgást, Arthur Hopcraft művészetnek, mert benne a harc és a szépség egyesül. Arnold Gehlen pedig arra a következtetésre jut, hogy a labdarúgás ’többszólamú’ játék, márpedig a többszólamú játékok a legszebbek: leginkább azok, amelyekben szerepet játszik a támadás, a menekülés, az üldözés, a meglepetés, a bizalom, a véletlen stb., s amelyek a harc előgyakorlataiként igazán célszerűtlenek volnának, mert kivétel nélkül csakis önkényes játékszabályok közepette szereznek élvezetet. Mindezen definíciók ellenére a labdarúgás valójában egy definiálatlan játék. Egyszerűbb játszani, élvezni, rajongani érte, mint egész pontosan megmondani, hogy mi minden valójában. S páratlan népszerűségének alighanem az a titka, hogy sokféle mondanivalója van a világ számára, az emberek számára, tehát ki ezért, ki azért szeretheti.

42

6.2. A labdarúgás története14 6.2.1. A világ labdarúgásának története A sporttörténészek jelentős hányada úgy véli, hogy a labdarúgásnak, mint sportnak a bölcsőjét Kínában ringatták, körülbelül ötezer évvel ezelőtt. Ennek az ősi kínai labdarúgásnak a nevét sokféleképpen írják a különböző magyar kiadványokban: T’suküh-nek, csucsu-nak, csu-küh-nek, tsu-csü-nek. A lényeg azonban az, hogy a szóösszetétel első fele (T’su, csu vagy tsu) azt jelenti: rúgni; a másik fele (küh, csu, csü) viszont a labda. Jóval későbbi adat (i.sz. 618), hogy a Tang-dinasztia idején már levegővel töltött bőrlabdával küzdöttek a csapatok, melyet nemcsak rúgni, hanem öklözni is lehetett. Meghatározott területű játéktér közepére, egymástól mintegy 4 méter távolságra két, kb. 4 méter magas bambuszrudat szúrtak, a rudak közé hálót feszítettek. A háló felső részére pedig egy 60 cm átmérőjű nyílást vágtak. Ez volt a kapu. A labdát a háló két oldaláról rúgással és öklözéssel továbbították egymásnak. Lehetett érinteni fejjel, háttal és mellel is, csak nyitott tenyérrel nem. A csu-küh játéknál nem volt passzív nézősereg, a pontot elérő csapatot borral, virággal, gyümölccsel, ünnepi alkalmakkor pedig valamilyen díszedénnyel jutalmazták. A veszteseket kigúnyolták. Ez idő tájt –i.sz. VI-VII. sz.- már Japán is megismerkedett a feltehetően Kínából importált labdarúgással. Kemarinak elnevezett játékuk eszköze a 22 cm átmérőjű szarvasbőrlabda volt. Japánban azonban a foci sportjátékból visszaváltozott szertartássá, s a mérkőzés előtt a nyolc játékos a jó termésért és a békéért imádkozott. Csak ezután vonultak be a négyszögletű játéktérre, párosával foglalva el a sarkokat. Alighanem a középkezdés aktusa nyilvánult meg a kemari kezdőrúgásában. Feltehetően vallási méltóságnak kellett a labdát magasba rúgnia a pálya közepén, s ekkor a négy sarokból mind a négy férfi középre futott játszani. Játékuk célja az volt, hogy a labdát minél tovább a levegőben tartsák. Igazi sikernek az számított, ha ez legalább húsz percig sikerült, mert egy-egy ilyen rituális mérkőzés játékideje nagyjából húsz perc volt.

14

Rózsa András: Fociológia 1981

43

Persze, az is előfordult, hogy a labda előbb földet ért, csakhogy egy ilyen hibáért jobban bűnhődtek a játékosok. Egy hiba- és a korabeli játékvezető már véget is vetett a küzdelemnek. A sportszerűtlenségeket már akkor is tüstént megtorolták. Aki az ellenfél arcára vagy fejére rúgta-öklözte a labdát, az indulhatott is zuhanyozni. Azaz csak indulhatott volna, mert zuhany nem volt, kiállítás viszont igen. A mai értelemben vett labdarúgás egyik fellegvára azonban kétségkívül Anglia, ahol a hódító rómaiak hintették el ennek a sportágnak a magvait. Ugyanis Anglia két városában –Derbyben és Chesterben- már a rómaiak idején is megkedvelték a labdarúgást. Tény továbbá az is, hogy a IX. században az úgynevezett tömegfutball vagy határlabdázás a kedvelt játékok közé tartozott. Ebben a sajátos fociban egy-egy csapatot egy-egy falu alkotott. Állítólag ebben az időben került sor az első angol-skót futballmeccsre Kildear Castle közelében, s az egyáltalán nem barátságos mérkőzést végül az angolok nyerték 3-2-re. A futball eközben egyre népszerűbbé vált, és 1314-ben egyesek szerint Edward király, mások szerint Nicholas Farndon londoni polgármester rendelettel tiltotta be a labdarúgást, mert a játékszenvedély oly magasra hágott, hogy a londoni fiatalok már nem csak egymás, hanem a jámbor polgárok testi épségét is veszélyeztették. A királyi parancstól nemigen hátráltak meg a fociszerető angolok, hiszen Erzsébet királynőnek újra be kellett tiltania, ám most már London egész területére. És hogy rendelkezésének nagyobb nyomatékot adjon: börtönbüntetést helyezett kilátásba a tilalom megszegőinek. Ez se használt, és Shakespeare több drámájából tudjuk, hogy a labda és a labdarúgás továbbra is a kedvelt szórakozások egyike maradt. Természetesen nem mindenki rajongott eme játékért, ám ennek ellenére I. Jakab király 1617-ben az amúgy sem eredményes királyi tiltásokat hatálytalanította, újra engedte, hogy rúgják a labdát. Halálával igazán nagy veszteség érte a futballt, mert 1643-ban az ellenzék a szó legszorosabb értelmében semmisé nyilvánította I. Jakab rendelkezését. Ugyanis egyszerűen elégették.

44

Míg mindez a szigetországban lejátszódott, Európa más tájain is elkezdtek futballozni. Az egyik itáliai városban, a híres-neves Firenzében, a XIV. század elejétől kezdve egyre népszerűbbé válik a kor „olasz” focija, a firenzei calcio, a giuco del calcio. Ekkoriban ez Európa első mérkőzésvezető által irányított csapatjátéka. Az előírt szabályok szerint egy-egy csapat 27 főből állt, a győzelmet pedig az a fél szerezte meg, amelyik a másik csapat várát jelképező sátorba több labdát lőtt be. Nem sokkal később, a nagy sikerre való tekintettel 1511-ben megjelent Firenzében egy labdajáték szakkönyv (Paolo Cortese: De Cardinalatu), melyet a legrégibb európai labdajáték-szakkönyvnek tartanak. 1551-ben a velencei Antonio Scaiano írt egy játékkönyvet (Trattato del’giuoco della palla), 1580-ban pedig Giovanni di Bardi adta ki calcio-szabálykönyvét, amelyben felhívta a figyelmet nemcsak a rendszeres edzések fontosságára, hanem a kiegészítő sportágak hasznosságára is. Eközben Cromwell halála után II. Károly visszatért Itáliából és 1660-ban trónra lépett, és nemcsak a királyságot újította fel Angliában, hanem a futballt is. Nagy jelentőségű reformok születtek. Meghatározták a pálya szabályos méreteit (120x80 méter), a két alapvonalon egymástól egy méterre leszúrtak két karót kapufának, s a karó közti vonalat elnevezték goalnak, vagyis gólvonalnak. Ezek után természetes, hogy gólnak az számított, ha a levegővel töltött bőrlabdát átrúgták vagy átdobták a gólvonalon. Volt két gólbíró is, s minden gólnál rovátkát véstek egy fadarabba. Ez volt akkoriban a jegyzőkönyvvezetés. És természetesen voltak csapatok is, melyek elnök, vagyis játékvezető irányítása mellett fociztak. A futball csillaga eközben töretlenül ívelt felfelé, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az iskolákban is helyet kapott a labdarúgás. Természetesen a szabályok az idő múlásával folyamatosan változik, és a végén már alig lehet kiigazodni az ahány ház, annyi szokás szerint megalkotott rengeteg fociszabályzaton. Az „ősibb” futball Cambridge-ben él tovább, Etonban fallabdává szelídítik, Rugby-ben pedig egyenesen tisztázzák, hogy ami rögbi, az rögbi, ami foci, az foci. A hagyományőrző Cambridge - válaszul Rugby lázadására - megalkotta a labdarúgás írott szabályait. 1846-ban született meg tehát a mostani értelemben vett futball. Gondok ugyan még voltak vele, az iskolaigazgatók többsége ugyanis akadékoskodott. A fiatalok viszont játszottak. 45

Olyannyira, hogy 1855-ben Sheffieldben megalakították a világ első labdarúgó egyesületét: a Sheffield Clubot. Mintha ez lett volna a jeladás. Gombamódra kezdtek szaporodni az iskolai és egyéb amatőr klubok. Lassacskán az iskolaszékek is megadták magukat. Különösen azután, hogy Edward Thring átdolgozta a cambridge-i szabályokat 1862ben. Ezzel egyértelműen különvált a labdarúgás a rögbitől, hiszen a labdarúgásban a labdát kézzel, karral már egyáltalán nem, csak lábbal, fejjel és testtel lehetett továbbítani. Az 1862-es év még egy dologért érdemel figyelmet. Ekkor alakult meg az a nottinghami egyesület a - Notts. County -, amelyik Anglia legrégibb ligaklubja. Ezután már gyorsan peregnek az események. 1863. október 26-án, egy hétfői napon az iskolák és a társadalmi egyesületek megalakították a világ első labdarúgó szövetségét, a Football Associationt (FA). A mi focinkat azóta is association Footballnak hívják az angolok (az amerikaiak soccernek), hogy véletlenül se lehessen összetéveszteni a rugby footballal. 1866-ban már az első válogatott meccset is lejátsszák Sheffield és London között. Egy év múlva megalakul az első skót futballklub, a Queen's Park, majd 1869-ben Európa első fociegylete, a genfi Satlen. A kontinensen tehát a svájciaké az elsőség érdeme.

46

6.2.2. A magyar labdarúgás története A magyarok első jelentős találkozása a futball-labdával a 19. század utolsó harmadában történt. Előbb bajosan, mert amikor az igencsak nagy műveltségű költő és műfordító, Vörösmarty Mihály az 1850-es évek derekán elkezdte fordítani a Lear királyt, a már általunk ismert shakespeare-i szavakban – base football player – megoldhatatlan talányra lelt. Az 1856-ben megjelent fordítás tanúsága szerint Vörösmarty egyszerűen úgy tett, mintha az aljas futballista kifejezés nem is szerepelne Shakespeare-nél. Nagy valószínűség szerint pedig a football szó okozott számára nagy fejtörést, nem pedig a másik két kifejezés. 1856-ban tehát Magyarországon még csak nem is hallottak a labdarúgásról, jóllehet Angliában akkor már a Sheffield Club és társainak játékosai már nagy igyekezettel rúgták a labdát az írásban foglalt cambridge-i szabályok szerint. Az azonban, hogy ekkor még a hivatalos labdarúgás nem volt ismert hazánkban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a labdajátékok, vagy maga a labdarúgás különböző formáival ne lettek volna tisztában és ne művelték volna. Így például már feljegyzések bizonyítják, hogy a 16. században a Nagy Lajos király által alapított pécsi egyetemen a diákok szívesen töltötték szabadidejüket labdázással, és közülük is legjobban az olaszos ballonlabdázást, illetve a spanyol eredetűnek tartott lábbalütős labdajátékot kedvelték a legjobban. Utóbbit egyébként a labdarúgás egyik ősi változatának tartották. Egy metszet pedig Zsigmond királyt és feleségét ábrázolja labdázás közben, valamint a kisebb falvakban kialakultak a baseball-rokon méta sajátosan magyar, falusi formái is. Az ezt követő események sajnálatos módon azonban nem tették lehetővé a sport, és ezen belül is a labdarúgás fejlődését. Az 1860-as években, Magyarországon nem volt még adott az a társadalmi közeg, vagyis nagyipari munkásság, amely Angliában már megvolt. Hazánkban erre egészen a századfordulóig kellett várni. Ezért is futottak zátonyra az első próbálkozások, pedig egy nemrég kibányászott adat szerint már 1879-ben volt futball-labda az országban. Ezt azonban legtöbben csak mítosznak tartják, és az igazi fordulópont 1893 októberében érkezett el.

47

A labdarúgás elterjedési folyamata Magyarországon tulajdonképpen megegyezik a modern sport terjedésének formájával. A társadalom közép- vagy felső rétegeinek képviselői külföldi útjuk során megismerkednek egy-egy sportággal, megkedvelik, aztán igyekeznek átplántálni magyar földre. Így honosodott meg, illetve vált népszerűvé az evezés, a korcsolyázás, az atlétika és a tenisz is. A labdarúgás azonban a szélesebb néprétegekre ható közvetítéssel is terjedni kezdett. Erről vall az a tény, hogy 1896. november 1-jén a Törekvés Dalárda tagjai, azaz munkások között zajlott le egy mérkőzés a budapesti Pékerdőben, vagyis az MTK-VM mai pályájának környékén. A játékosok csizmában, nagykabátban és bundában veselkedtek neki a Löwenrosen-Lányi Károly által hozott első labda kergetésének. A küzdelmet lábtörések élénkítették, a kárvallottak feleségei pedig veréssel akartak elégtételt venni a bolond angolnak titulált futball-apostolon. Az elsőség dicsőségéért ugyancsak harcba szálló Ray Ferenc az általa hozott első labdával a BTC tornatermében gyakorlókat igyekezett beoltani a labdarúgás szeretetével 1896 decemberében. A legnagyobb siker az ő kísérletét követte. 1897. január 24-én délután 28-an jelentek meg futballcsapatok szervezésére a BTC tornacsarnokában, ahol egyhangúan fogadták el a Budapesti Torna Club Első Magyar Football Teamjeinek megalakítását. Februárban már bécsi egyletek üdvözölték a zsendülő magyar labdarúgást, sőt mérkőzésre is hívták a magyarokat. Februári hír az is, hogy az idegenben élő magyar futballisták üdvözölték a hazai kezdeményezéseket. Márciusban a Sport-Világ című lap sorozatot kezdett közölni A football Association játék címmel, majd elérkezett 1897. május 9-e, az első hivatalos labdarúgó-mérkőzés napja. Ez sem volt még egyesületek közti összecsapás, hiszen mindkét csapat játékosai a BTC tornászai, atlétái és egyéb sportolói közül verbuválódtak. Tulajdonképpen megegyezés dolga, hogy a magyar sporttörténetírás 1897. május 9-et fogadja el a magyar labdarúgás születésnapjául, hiszen akkor már hét fővárosi és jóval több vidéki egyesület igyekezett meghonosítani azt a sportágat. A labdarúgás futótűzszerű

elterjedéséből

viszont

arra

lehet

következtetni,

hogy

a

BTC-

kezdeményezés csak egy volt a sok közül, és nem az egyetlen, amelyik a sportág intézményesüléséhez vezetett.

48

Az a valószínűbb, hogy a 19. század utolsó negyedében sok ’első labda’ volt Magyarországon. Ezt a tényt az is igazolni látszik, hogy földrajzilag egymástól távol eső helyeken – Arad, Baja Budapest, Eperjes, Pozsony, Sopron, Szombathely stb. – alakultak meg a magyar labdarúgás első csapatai a század utolsó éveiben. 1897. október 31-én az első nemzetközi mérkőzést is lejátszották a BTC Első Magyar Football Team-je és az osztrák Vienna Cricket and Football Club között. Maga a mérkőzés igen mozgalmas és látványos volt, de nem volt még igazi labdarúgás. A nemzetközi csata után nem sokkal a MUE szervezte meg labdarúgócsapatát, majd az Óbudai TE és a III. ker. TVE közös futballegyüttese, a Budai Football Csapat lépett színre, kevéssel később pedig az I. Műegyetemi Football Csapat, illetve a MAC és a Budapesti Torna Egylet (BBTE) labdarúgócsoportja kezdte meg működését. 1898. január 1-jén, újév napján a BTC, a MUE és a Műegyetem csapatai már házi mérkőzéseket játszottak. Az első klubközi mérkőzés viszont csak 1898. február 6-án jött létre, melyen a BTC 5-0-ra győzte le a Műegyetem gárdáját. Az első idegenbeli nemzetközi mérkőzés sem váratott magára sokáig: március 25-én a Vienna Cricket and Football Club látta vendégül Bécsben a BTC csapatát. A már esztendők óta lappangó labdarúgás példátlan gyorsasággal terjedt. A sok kezdeményezés között szinte észrevétlen maradt egy, magát tizenegyek bandájának nevező baráti csoportosulás, amelynek tagjai ugrottak, futottak, kerékpároztak, dobásban versenyeztek, és mindenekelőtt rúgták a labdát. E kamasz csoportosulásból nőtt ki rövidesen Budapest IX. kerületi kispolgárságának később világhírű együttese, napjaink legnépszerűbb magyar klubja, a Ferencvárosi Torna Club (FTC). Az 1899. április 15-i alakuló ülésen tulajdonképpen csak az egyesület színe körül volt a vita. Az alapító tagok a kor nacionalista tébolyának hatására mindenképpen a pirosfehér-zöld nemzeti színekből óhajtottak klubszínt választani. Sokan a piros-fehér mellett kardoskodtak, ám ezek már a BTC színei voltak. Maradt a fehér-zöld, melyet az azóta eltelt évtizedek zöld-fehérre változtattak.

49

1901. január 19-én 13 sportegyesület, valamint a Budapesti Versenypálya Szövetség képviselői megalakították a Magyar Labdarúgók Szövetségét (MLSZ). Az MLSZ az alapító 13 csapatot két héten belül két osztályba sorolta, illetve kiírta az első magyar labdarúgó-bajnokságot. Az első két bajnokság még a BTC fölényének jegyében zajlott, 1903-ban azonban már a trónkövetelő FTC végzett az első helyen, 1904-ben pedig az MTK, azaz a Magyar Testgyakorlók Köre. 1903-ban kezdődött el a magyar labdarúgásnak az a korszaka, amelyet elsősorban a két nagyegyesület – az FTC és az MTK – párviadala fémjelzett, s amely egészen az 1929-1930-as bajnokságig tartott. A magyar válogatott is természetesen az MTK-ra és az FTC-re épült. A nemzeti tizenegyet általában 7-8, sőt előfordult, hogy 9-10 FTC- és MTK-labdarúgó erősítette. A válogatott is elég gyakran kereste az ellenfeleket, s 1908-tól a stockholmi olimpia kezdetéig kilenc ország ellen, összesen 23 mérkőzést játszottunk, amiből tizenegy magyar győzelemmel, öt pedig döntetlennel fejeződött be. A magyar labdarúgásnak azonban volt egy nagy hibája. Mégpedig az, hogy nem ismerték fel, hogy Budapesten kívül is van élet, vidéki futball-élet, melyet nem lehetett sokáig büntetlenül kirekeszteni a magyar bajnokságból. A vidék messze volt és szétszórt. A mérkőzésekre utazás anyagiakban és időben egyaránt sokba került. Az MLSZ ugyan megpróbálta bevonni a vidéki csapatokat is a bajnokság küzdelmeibe, de miután a fővárosban kellett volna legtöbbször játszaniuk, egyik csapat sem nevezett. Csupán az 1907-1908-as bajnokságban sikerült egy aprót előbbre lépniük, és négy vidéki csapatot rábírniuk a bajnokságba való bekapcsolódásba. 1912-re pedig már több vidéki csapat nevezett, mint fővárosi. A magyar labdarúgás szervezeti és szakmai fejlődése

töretlenül

ívelt

fölfelé,

ami

természetesen

az

eredményekben

is

megmutatkozott. Az első világháború azonban a labdarúgáson is nyomot hagyott. Az 1916-os hadibajnokságra az FTC a Schlosser-ügy kipattanása miatt nem nevezett, s nyolc egyesület is szolidaritást vállalt a zöld-fehér egyesülettel. A bajnokságból így csak Hadi Kupa lett, majd 1916 őszétől újra bajnokság. Az FTC azonban nem felejtett és nem volt hajlandó kiállni az MTK elleni mérkőzéseire. Az MLSZ erre kizárta az FTC-t a bajnokságból, majd a még nagyobb botrányt elkerülendő, újra visszavette.

50

A rendes első osztályú bajnokságok kezdetére csak 1919 őszén kerülhetett sor. A húszas-harmincas években azonban felmerült az amatőr és professzionális futball közötti különbségek. Nagy harcok árán végül sikerült meggyőzni az MLSZ-t a profi futball megalakításának fontosságáról, így 1923-án az Intéző Bizottság döntött a professzionalista alosztály felállításáról. Az MLSZ-en belül azonban súlyos gondok voltak, és ezt csak nehezítette az a tény, hogy különböző egyesületek visszahívták képviselőiket a Szövetségből. Ezek után a MAC Jubileumi Serleget, a BTC pedig Iszer Serleget alapított. Igaz, mindössze tizennyolc egyesület nevezett a serlegküzdelmekre, de ezek között voltak a legnagyobb csapatok. Majd pedig végső csapásként az addig az MLSZ legnagyobb szövetségesének számító FTC is szembefordult a Szövetséggel. A megoldás 1926-ban érkezett meg, miután az MLSZ a nagy nyomás hatására az évi rendes közgyűlésén véglegesen döntött az amatőr és profi labdarúgás szétválasztásáról. Az új alapszabályokat júliusban hagyta jóvá a szövetség tanácsülése, majd a hónap végén megalakult az immár életképes Magyar Professzionalista Labdarúgók Szövetsége, mint az MLSZ profi alszövetsége. Alig egy hónap múlva pedig már rajtolt is az első profibajnokság, melynek I. osztályú küzdelmeire tíz, II. osztályú viadalaira pedig tizennégy csapat nevezett. Az első bajnokságot a Ferencváros nyerte az Újpest és az MTK-ból alakult Hungária előtt, míg a II. osztály első bajnoka a miskolci Attila lett. A korábbi viharos évek ellenére rendkívül sokat fejlődött a labdarúgás, hiszen 1927-ben már 80 ezer amatőr és 600 profi labdarúgót tartottak számon. A

magyar

válogatott

is

rendkívüli

teljesítményt

nyújtott

a

labdarúgó

világbajnokságokon, hiszen az 1934-ban megrendezett második vb-n a magyar csapat a negyeddöntőig jutott, a harmadik vb-n pedig sikerült megszereznie az ezüstérmet. Eközben az MLSZ korszerűsítette magyar labdarúgás bajnoki rendszerét, megszüntetve az amatőrök és a profik közt lévő merev határokat, és kiírta a ma is élő Nemzeti Bajnokságot (NB). Az első NB I-et a Hungária ötpontos előnnyel nyerte az Újpest előtt. Ekkor azonban kitört a második világháború, ami egyre nagyobb szerepet játszott a hazai labdarúgásban is, és ezzel együtt a hadiipar üzemi együttesei, valamint a Magyarországhoz visszacsatolt területek csapatai.

51

A háború befejeztével a labdarúgás természetesen az elsők között éledezett. Az MLSZ már februárban bejelentette, hogy megkezdte működését, s március végére tavaszi mérkőzéseket tervezett. Valamint az 1942-ben feloszlatott MTK is újjáalakult. A labdarúgás bajnoki gépezete végül 1945-ben indult meg teljes gőzzel. A budapesti I. osztályú bajnokságért tizenkét csapat küzdött huszonkét fordulón át, s a felszabadult Magyarország első labdarúgó-bajnokcsapata az Újpest lett. 1945 őszén elkezdődött a játékosok csábítása és áramlása külföldi csapatokhoz, újra divat lett a bunda, a megvesztegetés, s szinte permanens vita folyt a profizmusról. Az MLSZ elnöksége végül 1948 novemberében döntött a profizmus lépcsőzetes megszüntetéséről. Ezt követően a magyar élsport fő pilléreivé a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium központi sportegyesületeit tették. A Bp. Honvéd a Kispest, a Bp. Dózsa (majd Újpesti Dózsa) pedig az Újpest jogutódja lett. A Ferencváros kénytelen volt előbb szakszervezeti bázisának nevét felvenni (ÉDOSZ SE), egy év múlva Bp. Kinizsi néven szerepelt, piros-fehér színekben. Még cifrább utat járt be az MTK. Másfél éven keresztül Textilesként játszott, mint szakszervezeti együttes, majd két éven át – az Államvédelmi Hatóság csapataként – a Bp. Bástya nevet vette fel, aztán a szakszervezethez visszakerülve Bp. Vörös Lobogó név alatt ért el szép sikereket. A legnagyobb siker a magyar válogatott esetében kétségkívül az Aranycsapat nevéhez fűződik. A sikerszéria az 1952-es nyári olimpián kezdődött, amikor a Svédország elleni elődöntőt a magyarok 6-0-ra nyerték meg, majd ezt követte az Évszázad Mérkőzése Anglia ellen. A Wembley-ben megrendezett mérkőzésen a magyar válogatott Anglia nemzeti tizenegye ellen bizonyíthatott, és bizonyított is. A végeredmény ugyanis szinte mindenki előtt ismert 6-3 lett. Alig pár hónap múlva a csoda megismétlődött, ezúttal azonban Magyarországon. Ez a mérkőzés 7-1-re végződött, és ilyen súlyos vereség és kudarc soha ezelőtt és ez után sem érte a szigetországiakat. 1954-ben azonban jött a világbajnokság, és az NSZK válogatottjával vívott döntő. Ezt a meccset a magyar válogatott veszítette el 3-2 arányban, és így csak a második helyen végzett a csapat. És ekkor, az aranycsapat végével kezdődött el a magyar labdarúgás mélyrepülése.

52

6.3. Sport vagy üzlet Régebben mindenkinek magánügye volt az, hogy sportol. A harmincas években az olimpiai és világbajnokok dolgozó emberek voltak, szabad idejükben edzettek, versenyeztek. Mulasztani a hivatalban, a gyárban az edzés miatt szinte elképzelhetetlen volt. Így fordulhatott elő, nem is ritkán, hogy ezek a sportolók a különböző nagy sporteseményekre, mint olimpia, világ-, vagy Európa-bajnokság, csak a szabadság terhére utazhattak el. Ugyanakkor nem nézték valami jó szemmel, ha valaki versenyzett, hiszen ez a munka rovására ment. Csak a kivételesen nagy eredmény, a világbajnoki, az olimpiai győzelem oldotta fel a zordságot, s akkor valóban dicsérték, sőt ünnepelték a sikeres sportembereket. De hogy pénzjutalmat kaptak volna? Soha! Ez ugyanakkor nem csak egy sajátos magyar dolog volt, ugyanis a világ minden táján elfogadott volt ez a fajta viszonyulás a sporthoz, illetve a sportolókhoz. A sport iránt érdeklődő közvélemény ugyan nagyra becsülte és tisztelte az eredményes versenyzőket, de ők közel sem váltak annyira híressé és gazdaggá, mint a jelen kor sportolói. A harmincas években is csak a profikat fizették meg. Azokban a sportágakban fejlődött ki a professzionalizmus, amelyek közönséget vonzottak, vagyis amelyekben nemcsak megtérült, hanem fiadzott is a befektetés. Magyarországon a futball volt az egyetlen, amelyben pénzzel is mérték a játékosokat. De akkor még nagyon kicsi pénzzel. „Lázár Gyula, a Ferencváros akkori fedezete (mai értelemben középpályás) a maga posztján a világ egyik legjobbja volt. Előttem dokumentálta, hogy heti ötven pengőt kapott klubjától, s anyagi biztonsága érdekében mindvégig megtartotta díjbeszedői állását az Elektromos Műveknél. A földkerekség egyik legkülönb futballistája szorgalmasan írogatta le a villanyórák állását és szedte be a fogyasztásért járó pénzt.”15 A labdarúgás minősül tehát a legnagyobb üzleti vállalkozásnak a különböző sportágak közül. Ebben a sportágban forog a legtöbb pénz, s ez az a sportág, amelyik a pénz körül forog. Nem éppen megalapozatlanul szokták mondani és írni, hogy a futballista a pénz rabszolgájává vált.

15

Zsolt Róbert: Sportolók, és sporterkölcsök 293. oldal

53

„Rabszolga abban az értelemben, hogy árucikknek minősül és aki megvásárolja, korlátlanul rendelkezik szellemi és fizikai javaival. Megtarthatja, eladhatja, amikor csak tetszik neki. Csakhogy ezt a futball-rabszolgaságot önként vállalja a játékos. Ugyanis felette sajátos ez a rabszolgarend: kedvez saját magának a ’rabszolgának’ is. Hogy ne fájjon neki a kiszolgáltatottság, gyógyírként valóságos vagyonokkal tömik tele a zsebét. Ha valakit megvesznek a futball modern embervásárának a piacán, a vételárból az illetőnek is juttatnak. Nem is keveset. A labdarúgónak a legfőbb érdeke, hogy minél magasabbra srófolja saját árát, mert neki ebben az esetben jut a több. Az eddigi rekord a francia Zinedine Zidane nevéhez fűződik, akit a Real Madrid 64 millió dollárért vett meg a Juventus-tól 2001-ben. Magyarországon a csúcsot a Ferencvárosból a West Bromwich Albionba igazolt Gera Zoltán tartja, 2,6 millió euróval. Így nem nehéz elképzelni, hogy milyen nagyszabású üzleti vállalkozás ma egy nagy profiklubot irányítani, Ahhoz azonban, hogy a vezetők milliókban tudjanak számolni, nem elegendő a matematikai tudás.”16 Santiago Bernabeu a Real Madrid elnökeként a világon elsőként vezette be a ma már általánossá vált módszereket. Ő először beruházott. Világsztárokat vásárolt össze és csapatát az európai futball élére emelte. Tódult a közönség a Real Madrid mérkőzéseire, fantasztikus összegeket fizettek egy-egy vendégjátékáért, és a pénz szép lassan visszacsurgott az egyesület pénztárába, volt miből pótolni a hiányokat. Bernabeu nemcsak a mérkőzések bevételeire és a televíziós jogdíjakra támaszkodott. Megszervezte a Real Madrid pártoló tagságát. Hatvanezer embert toborzott össze olyan sikerrel, hogy azóta is megtiszteltetés, ha valaki bejut a tagok közé. A létszám ugyanis nem emelhető, mert a tagsági igazolvány egyúttal stadionbérletet is jelent, s ha újabb bérleteket adnának ki, nem maradna eladható jegy a klubnak az egyes mérkőzésekre. A havi tagdíjakból, a mérkőzések belépőjegyeiből és a stadionban elhelyezett reklámfeliratok díjából fedezik a klub teljes rezsijét. Az 1978-ban elhunyt Bernabeu jó tanítványokat hagyott maga után. Ők is tudnak pénzt csinálni. Újságot adnak ki, üzleti vállalkozásokba fognak, lokálokat rendeznek be.

16

Zsolt Róbert: Sportolók és sporterkölcsök 301. oldal

54

6.4. A labdarúgás társadalomban betöltött szerepe Futballszerető nép vagyunk. Magyarországon ugyanis a labdarúgásnak különös jelentősége van. A futballról ugyanis azt tartják, hogy a társadalmi problémákat levezető szelep. Ugyanis mindig is több volt a szerepe a játék, a sport szerepénél. A labdarúgás révén akartunk mindig megmutatni valamit, ami a történelmünkből hiányzott, amit nem tudtunk elérni a csatatereken, a politikában s más helyeken, egyéb alkalmakkor sem. Valamint a labdarúgás az a sport, ami segít az embereknek elfeledtetni a napi gondokat, és a néhol szomorú valóságot. A fő vonzóereje azonban mindig is az volt a futballnak, hogy ez az a sport, amit mindenki űzött. Hiszen szinte nincs a világon olyan ember, aki ha máskor nem, akkor gyermekkorában ne futballozott volna. Valamint ez a legátláthatóbb, legegyszerűbb eszközökkel művelhető sportág. Ennek tükrében tehát nem meglepő, hogy főként az 50-60-as években, a társadalmi problémák elhatalmasodásával óriási szerepet kapott a labdarúgás. Így az 1953. szeptember 25-én a Wembley Stadionban lejátszott Évszázad Mérkőzése, amelyen a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte Anglia válogatottját, különösen nagy jelentőséggel bírt. Az Aranycsapat tagjai ennek, majd az ezt követő sikersorozatnak köszönhetően egy csapásra nemzeti hősökké váltak a hétköznapi emberek számára. A miértre a magyarázat nagyon egyszerű. Mert így bebizonyíthattuk, hogy mire képes Magyarország, valamint az emberek számára is könnyebben elfogadhatóbbá vált az őket körülvevő közeg, a szocializmus. Ez természetesen nemcsak Magyarországra volt jellemző. Ugyanez volt megfigyelhető a 60-as évek Németországában is. Ugyanis, ami nekünk a 6:3, addig az a németeknek az 1954-es futball-világbajnokság döntőjében elért 3:2, ami egyben azt is jelentette, hogy a németek - a mai napig vitatott körülmények között - legyőzték az akkor négy éve veretlen magyar Aranycsapatot.

55

"A háború utáni Németország történetében két napról tudja minden német pontosan, hol tartózkodott akkor: az egyik a berlini fal leomlása, a másik a válogatott meglepetésszerű győzelme a világbajnokság 1954. július 4-i döntőjében, melyet azóta is a berni csodaként emlegetnek. 3:2 - Németország világbajnok lett, és az egész nemzet örömmámorban úszott. De e történelmi pillanatot nemcsak a focicsapat győzelme feletti öröm, hanem egyfajta kollektív boldogság is áthatotta, mely bíztató felszabadultságot hozott a Harmadik Birodalom sötét évei után."17 Ez a győzelem ugyanis lehetővé tette a németeknek, hogy újra a világ középpontjába kerüljenek, ezúttal békés eszközökkel. De szintén jellemző volt még mindez a 80-as évek Romániájára is, miután a Steaua Bukarest a Sevillában 1986. május 7-én lejátszott BEK-döntőn 2:0-ra legyőzte az akkoriban a világ leggazdagabb csapatának tartott FC Barcelonát. A románoknak ennek a mérkőzésnek köszönhetően sikerült egy kicsit elfeledniük az őket körülvevő nyomort és szegénységet, és egy rövid időre a világ közepének érezhették magukat. A labdarúgás ugyanis képes arra, hogy arra a 90 percre, vagy még tovább, elfeledtesse az emberekkel a mindennapi gondjaikat, élvezzék a mérkőzést, és örüljenek az esetleges győzelmeknek. Emellett a labdarúgásnak van még egy nagyon fontos tulajdonsága, mégpedig, hogy a szórakoztatóipar része, és mint minden ilyenben, a labdarúgásban is hatalmas pénzek mozognak. Ez főként a külföldi labdarúgásra volt igaz, ugyanis Magyarországon már a múltban sem volt ez annyira jellemző, hiszen ahogy a gazdaság területén, úgy a futballban sem volt igazán rend. Az országban nem volt, és még mindig nincs meg az a szilárd gazdasági bázis, ami a fizetési morál szempontjából is rendet tenne a magyar labdarúgásban. Ahhoz ugyanis, hogy egy ország futballja igazán nagy sikereket érjen el, ahhoz ez is szükséges, és mint ahogy ezt Angliában, Spanyolországba és Németországban is felismerték, ennek alapján szervezték meg országuk labdarúgását.

17

Sönke Wortmann, a Berni csoda (Das Wunder von Bern) című film rendezője (www.filmintezet.hu)

2005.11.18.

56

Ennek ellenére Magyarországon mindig is a futball számított a legnépszerűbb sportágnak, hiszen ez a sportág vonzza a legnagyobb tömeget. Mert míg egy futballstadionba akár 15-20 ezer ember is elfér, addig egy sportcsarnok körülbelül 23000 ember befogadására képes, és hiába nagyobb szurkolótáborral rendelkezik egy vízilabda, vagy kézilabda csapat, nem tud több szurkoló kilátogatni egy-egy mérkőzésre. Magyarországon azonban egy jóval súlyosabb probléma is megnehezíti, hogy a hazai labdarúgás újra fényes sikereket érjen el akár hazai, akár nemzetközi porondon. Mint ahogy már szó esett róla, a legtöbb ember azért megy ki egy futball-mérkőzésre, hogy a hétköznapi – munkahelyi, egzisztenciális, magánéleti – problémáktól megszabaduljon. A jelen kor, és talán egy kicsit a múlt szurkolói is úgy gondolják, hogy az, hogy megveszik a mérkőzésre a jegyüket, feljogosítja őket arra, hogy szidják a bírót, annak hozzátartozóit, le- és felmenőit, valamint nem ritka esetben az ellenfelet. A fő oka ennek a jelenségnek abban rejlik, hogy az elszegényedés következtében Magyarországon már nincsen igazi középosztály. A pártállami rendszer idején még fontos szempont volt az átlagos középosztály megléte, mára azonban ez a réteg eltűnőben van. Így tulajdonképpen már csak, kis túlzással, gazdagokról és szegényekről beszélhetünk. Ez pedig magával hozza a bűnözést, a problémákat, amik lekicsinyítve a futballpályán is visszatükröződnek. Ennek a legjobb példája az úgynevezett B-közép, akik az esetek többségében csak a botrányok miatt járnak ki a meccsekre, amiknek az esetek többségében ők az okozóik. Ők már nem is igazán figyelnek a játékra, helyette inkább szidnak mindenkit, aki él és mozog, székeket törnek, dobálnak és gyújtanak fel, vagy rosszabb esetekben vonakocsikat, autókat. Ebben azonban egy másik dolognak is felelőssége van, mégpedig a médiának. Elég egyszerűen csak a hírműsorokra gondolni. Manapság ugyanis ezeknek a műsoroknak a középpontjában a vér, terrorizmus, brutalitás, erőszak áll, és már csak az számít igazán hírnek és vezető sztorinak, ha minél többen meghalnak egy balesetben, tűzben, terrorista támadásban, természeti katasztrófában. Ilyenkor a profitorientált médiumok, legyen szó akár az elektronikus, akár az írott sajtóról, még attól sem riadnak vissza, hogy a személyiségi jogok sárbatiprásával közeli képeket mutassanak a halottakról. Ilyenre a futballban is volt precedens. 57

A 2004 januárjában a Benficában futballozó Fehér Miklós a Guimares elleni bajnoki mérkőzésen a pályán váratlanul összeesett, és meghalt. Mivel a mérkőzésen egy televíziós csatorna is kint volt, így megörökíthette az egész eseményt, amit később a két vezető magyar televíziós csatorna különböző műsorokban leközölt. A történet groteszk jellege abban van, hogy a ráközelített képeken láthatta viszont minden néző a már halott Fehér Miklóst, köztük a futballista szülei és barátai. Az újságokon is a játékosra közelített képeket adták le, nem törődve azzal, hogy milyen érzés lehet mindezt azoknak látni, akik közel álltak a válogatott labdarúgóhoz. Ennek tükrében pedig nem meglepő, hogy a futballpályán is olyan dolgok történnek, mint a való életben, és mint amikkel az ember nap mint nap szembesül a tömegkommunikációs eszközökön keresztül.

58

6.5. A labdarúgás és a nézők, szurkolók kapcsolata Honnan szerzi a labdarúgás az iránta táplált szimpátiához az örökös muníciót? Az angolok azt mondják, hogy a labdarúgás nem egyéb, mint menekülés a naponkénti lélekölő munkától! De hova? A teste lelket kínzó, meggyötrő sportba? A labdarúgásba? Csakhogy itt nem a labdarúgásról van szó, hanem a nézőről. A néző ugyanis az, aki az egyik legnagyobb szerepet játssza a labdarúgás életében. „Századunk különös, de tipikus tünete, hogy a legspontánabb, legelfogultabb és legnagyobb közönség a labdarúgó- és általában a sportpályákon gyűlik össze. Hangos, őszinte lelkesedés, az emberi gondolatok és pillanatnyi szenvedélyek valódi mozgását kifejező jelszavak ütemes kiabálása, transzparensek, fétisként tisztelt egyesületi zászlók és jelvények önkéntes használata, mindez a nézők százezrei előtt zajló, hetente rendületlenül ismétlődő modern élsport terméke. A hatás mindenki számára nyilvánvaló. Az olimpiai játékok, a világ- és Európa-bajnokságok idején a sport, mint valami járvány, mint valami fertőző láz, mindenkit elkap, még azokat is, akik más évszakban védettek vagy közönyösek a sport e hatásával szemben. Ebben nagy része van annak, hogy a hírközlés, az információ minősége és terjedési sebessége ugrásszerűen megnőtt (tv, rádió, sajtóorgánumok). A sportban elért győzelmek nemzeti győzelmekké válnak, a vereség egyesek számára nemzeti csapásszámba megy. A sportnak ma már megvannak a maga intézményei: vannak érdemes sportemberek, érdemes sportolók, érdemes, kiváló edzők. A legjobbak, az érdemes sportolók népszerűsége hatalmas. Persze nem cím miatt, ezt amúgy is csak az újságok használják, a szurkolók sohasem. A játékosokat és az edzőket egy-egy balsiker után telefonon, levélben fenyegetik meg, néha életveszélyesen is, vagy ami még rosszabb, megkérdezik, hogy mennyi a havi jövedelmük. Időnként viszont – ritkábban ugyan – az újságok riportjai könnyes szemmel mondanak neki köszönetet. E járvány hatalma alól egyikük sem tudja kivonni magát. A sportcsillagok nevét az egyszerű polgár gyakran jobban ismeri, mint a kormány tagjait, s a sport terminológiája betört általános szóhasználatunkba.”18

18

Jiři Černý: A futballról – komolyan 14-27. oldal

59

A néző ugyancsak fontos szerepet játszik ezeknek a sportágaknak az életében, hiszen a szemmel látható eredményeken kívül, a szurkolók száma és összetétele is sokat árul el egy-egy csapatról. A dolog szociológiai megközelítése sok mindent elárul a drukkerségről, mint jelenségről. „Európa keleti felén a futball államügy; az alárendeltségi komplexusban szenvedő nyomorult kisállamok ügye. A két háború közötti időszakban az ellenséges szomszédos országokkal szembeni kulturális fölény és a modellértékű nyugati civilizációval való egyenértékűség szimbolikus kifejezője, míg a második világháborút követően a ’szocializmusnak a kapitalizmussal szembeni felsőbbrendűségét’ jelképezni hivatott politikai eszköz. Ugyanakkor a totalitárius rendszerek belső legitimációjára is kiválóan alkalmas, hiszen e sport nagy tömegeket vonzó, látványos megnyilvánulásai kivételes lehetőséget biztosítanak az érzelmek és érzületek spontán nyilvános kifejeződése számára, s ezáltal szinte szükségszerűen válnak kollektív identitásképzetek hordozóivá. Ilyen értelemben tehát rendkívüli intézményeknek tekinthetjük a futballstadionokat és tág értelemben vett környezetüket, hiszen e kivételes helyszíneken a szurkolóknak még a legkeményebb diktatúrában is alkalmuk nyílhat az informális kollektív önkifejezés viszonylagos szabadságának megtapasztalására. A futballnak megvannak azok az általános sajátosságai, amelyek különösen alkalmassá teszik e megkülönböztetett szerep betöltésére. A futballban a versengés egyének között zajlik. Ezek az egyének szociológiailag nem különböznek egymástól: egy 19. század végi atlétikai verseny többnyire nem az egyes klubok, hanem az azonos klubba tömörülő, azonos társadalmi hátterű versenyzők, illetve szurkolók között zajlik. A kívülállók szinte kizárólag egyéni kvalitásaik alapján drukkolhatnak egyik vagy másik versenyzőnek. Ezzel szemben a futball igazi tömegsport. Nem csupán a szurkolók száma, hanem heterogén társadalmi összetétele következtében is, ahol jelentős embertömegek egy zárt tér interaktív helyzetében egy szimbolikus harc közvetett résztvevőivé válnak. A szurkoló nem (elsősorban) az egyéni versenyzőnek drukkol annak egyéni kvalitásai (illetve a sportoló és a szurkoló közötti esetleges viszony) alapján, hanem egy csapat által reprezentált közösséggel azonosul: a futballcsapatok és játékosaik által inkorporált jelentéstartalmak már szociológiailag érvényes különbségek kifejezői. Amikor két futballcsapat egymással játszik, a mérkőzés az általuk hordozott társadalmi jelentéstartalmak konfrontációjává is válik. 60

Az önmagát az egyesületével azonosító drukker számára a pályán zajló küzdelem tétje nem csupán az, hogy csapata előnyösebb helyet foglaljon el a bajnoki tabellán, hanem az is, hogy a szurkolás interaktív magatartása révén kollektív kifejeződést nyerhessenek legtöbbször nem tudatos, gyakran tiltott vagy elfojtott, ám éppen ezért fontosnak tekintett érzületei. E helyzetben tehát a kollektív azonosulásnak a személyiség legmélyebb dimenziójával kapcsolatos érzelmi-indulati összetevői is hangsúlyossá válhatnak. Ezek az összetevők az egyéni és kollektív pályaív legkülönbözőbb helyzeteiből és korszakaiból származhatnak. A csapatkötődés, a drukkerség mindig különböző identitás-, tudás-, attitűd- és érzelmi-indulati elemek többé-kevésbé reflektált halmazaként alakul ki: az egyéni életút indíttatásai vagy az előzetesen konstruált közösségek hatásai egyaránt részét képezhetik. Származhat például az életciklus adott helyszínéből (mely többnyire a gyermek- vagy ifjúkorhoz kötődik), a családi gyökerekből vagy baráti és osztálytársi kapcsolatokból. Ugyanúgy megjelenhetnek benne az osztályhovatartozás, a vallási vagy foglalkozási azonosulás jegyei (például, amikor valaki egy ’munkás-’, egy ’keresztény’, ill. egy ’vasutascsapatnak’ szurkol), miképpen fölbukkanhatnak benne bizonyos ideológiai elemek is (például a politikai rendszerellenesség vagy az antiszemitizmus). Mindezen egyéni és kollektív identitáselemek sajátossága, hogy elsősorban a tribün összefüggésrendszerében hívódnak elő, egy jól körülhatárolható ellenfél vagy ellenség jelenlétének köszönhetően. A futballstadion egy előzetesen megkonstruált társadalmi interakciós tér. Ebben a nézők készen

kapott

viselkedési modellek révén kifejezhető

választási kényszerek

kiszolgáltatottjai: a szélsőséges megnyilvánulások alkalmával – lincshangulat, hisztéria, agresszió – a társadalmi élet szokásos normái alig, határesetben egyáltalán nem érvényesek (szemben a pályán zajló küzdelemmel, mely szigorúan szankcionált szabályok szerint szerveződik.). A csapatidentitás folyamatosan újradefiniálódik és folyamatosan megerősítést nyer a stadion strukturális kényszeréből fakadóan; mindig azok az elemei kerülnek előtérbe, amelyek az éppen adott ellenféllel szemben relevánsak. E kényszerhelyzetben a nem tudatosan és nem szándékosan felszínre kerülő jelentéstartalmak között olyanok is fölbukkannak, amelyek normális esetben elfogadhatatlanok volnának. Minél inkább nélkülözi a sportküzdelem az egyértelmű társadalmi vonatkozásokat, annál könnyebben válik a szimbolikus harc a mindennapi életben nem jelentkező és más összefüggésben nehezen definiálható társadalmi jelentéstartalmak és identifikációs képzetek hordozójává.

61

A futball kiválóan alkalmas a lekülönbözőbb beágyazottságú társadalmi csoportokkal kapcsolatos jelentéstartalmak kifejezésére, hiszen egyaránt űzhető külvárosi grundokon, falusi libalegelőkön és középosztályi zöldövezetek terein. Más szóval: a műveléséhez szükséges készségek viszonylag osztálysemlegesen sajátíthatók el. A készségek osztálysemlegességének is köszönhető, hogy a foci kiváló mobilitási esélyeket is kínálhat az alsóbb osztálybeliek számára. Ez utóbbi megállapítás hangsúlyosan érvényes a magyar viszonyokra – miképpen föltételezhetőleg a régió más országaira is. Ezekben az országokban a társadalom szerkezeti merevsége, a magasra röpítő mobilitási csatornák korlátozottsága is magyarázza e sport páratlan vonzerejét, hiszen rajta keresztül az alsóbb népcsoportok tagjai is rendkívüli népszerűséget biztosító, kiváló kereseti lehetőséget kínáló pályára léphetnek. Az élsportolóknak ráadásul gyakran a legfőbb politikai méltóságoknak kijáró privilégiumokban van részük, a mások számára elérhetetlen fogyasztási javak birtoklásától kezdve a (politikai) szabadszájúság lehetőségén át az egyéb esetekben szigorúan büntetett magánéleti ”félrelépések” eltűréséig. A futballcsillagok – gondoljunk csak az ötvenes évek magyar aranycsapatára! – legitim bálványokként jelennek meg a szurkolók szemében, ezáltal kitűnő lehetőséget biztosítva a korszak sztálinista vezetőinek, hogy általuk (illetve tágabb értelemben a sport által) önnön pozíciójuk és politikai rendszerük legitimitását is megszilárdítani

igyekezzenek.

A

futball

viszonylagos

’osztálysemlegessége’

Magyarországon páratlannak tekinthető. Már a század elején is ugyanúgy játsszák az elitgimnáziumokban, mint a szakképző intézetekben vagy a kadétiskolákban, a falvakban vagy a nagyvárosok legkülönbözőbb negyedeinek terein (még ha ez gyakran mezítláb és egyértelmű szabályok híján történik is). A focinak a szabadidő megszervezésében játszott szerepét jól mutatja, hogy – a stadionbeli nézőszám csökkenésétől és a magyarországi profi futball utóbbi évtizedekben megfigyelhető nemzetközi eljelentéktelenedésétől függetlenül – a felnőtt férfilakosság körében még ma is ez a legnépszerűbb közös sporttevékenység, mely még baráti körök hosszú távú fönnmaradásának biztosítására is alkalmas. S míg az angolszász országokban sokszor a lóverseny vagy a rögbi játszik előkelő szerepet a magaskultúrában, Magyarországon a futball az a sport, mely a leggyakrabban bukkan föl nagy presztízsű írók és filmesek alkotásainak témájaként.”19

19

Hadas Miklós - Karády Károly:A futball és társadalmi identitás 89-120. old.

62

A magyar futball esetében az 50-es években beszélhettek a legtöbb nézőről és szurkolóról, akik kilátogattak egy-egy meccsre, hogy élőben izgulhassák végig kedvenceik játékát. Még a 70-80-as években is jelentős nézőszámról beszélhettünk, bár már arányaiban tekintve csökkenést mutatott az elmúlt évekhez képest. Az elmúlt tíz évben aztán már a nézőszám csökkenése is szemmel láthatóvá vált, hiszen míg kezdetben a Ferencváros meccsére 10-15 ezer ember látogatott ki, addig az elmúlt években már csak 4-5000. Természetesen ez a szám is egyenes arányban áll a mutatott teljesítménnyel. Ezt jól példázza, hogy az őszi rossz szereplés következtében még ez az igencsak kis szám még jobban lecsökkent, átlagosan kétezerre. Ezek a számok a mutatott eredmények mellett híven tükrözik a magyar labdarúgás jelenkori válságát. Régebben ugyanis egy futball-mérkőzés még családi programnak számított, ahová a felnőttek gyerekeikkel együtt kimehettek, anélkül, hogy bármilyen atrocitástól kellett volna tartaniuk. Mára ez – köszönhetően a vandalizmusnak és a botrányoknak – már egyáltalán nincs így. A gyerekek, valamint a nők már csak csekély számban láthatóak a lelátókon, inkább csak a férfiak merészkednek ki a mérkőzésekre. Ahhoz, hogy ebben változás következzen be, előbb rendet kell tenni a fejekben, és főként a lelátókon. Ennek megtestesülése lehet a beléptető-, valamint a kamerarendszer, amelyek segítségével kiszűrhetőek lehetnének a rendbontók. A kamerarendszer hasznosságára az egyik legjobb példa a Videoton FC Fehérvár stadionjában, a Sóstói Stadionban elhelyezett kamerák, amelyek segítségével minimálisra csökkent a rendbontó drukkerek száma és így a nézők sokkal békésebb és rendezettebb körülmények között szurkolhatják végig a csapatuk mérkőzéseit. Egy másik fontos szempont, ami miatt visszaesett a nézőszám a stadionokban, az a külföldi, illetve magyar, sportra szakosodott televíziós csatornák megjelenése. Ez ugyanis lehetővé tette a futballszerető emberek számára azt, hogy a televízió bekapcsolásával a legjobb angol, spanyol, olasz, német bajnoki mérkőzéseket tekintsék meg, amelyek közel sem említhetők egy szinten a magyar labdarúgással. Péntektől vasárnapig külföldi bajnoki meccsek, hétfőn este ezek összefoglalói, kedden és szerdán a Bajnokok Ligája találkozói, csütörtökön pedig az UEFA-Kupa mérkőzései váltak elérhetővé a nézők számára. Valamint így azokat sztárokat lehet játék közben látni, akikről eddig csak hallhattunk vagy olvashattunk. És mindezt anélkül, hogy ki kellene mozdulni a biztos négy fal közül. 63

Emellett pedig az internet és a különböző labdarúgással foglalkozó szaklapok teszik lehetővé, hogy tökéletesen informálódjunk a világ legjobb, legismertebb játékosairól és csapatairól. Emellett azért is távolodott el sok szurkoló a labdarúgástól, mert a labdarúgók túlzott jövedelemre tettek szert az elmúlt 15 év során, amely viszont fordítottan arányos a mutatott teljesítménnyel és eredménnyel. Tény, hogy a futballisták mindig is átlag fölött kerestek és éltek, hiszen mint a szórakoztatóipar részeként, a labdarúgásban is óriási pénzek mozognak. Természetesen abban az esetben az embereket nem érdekelné a futballisták jövedelme, ha lenne mögötte produkció, tehát hoznák hazai pályákon a meccseket, és helytállnának a nemzetközi porondon is. Jelen állás szerint ez a mostani futballra nem igaz, és a közelmúltban sem volt rá példa. A válogatott például 19 éve, az 1986-os mexikói világbajnokság óta nem vett részt semmilyen nemzetközi versenyen. Egyedül csak az olimpiai csapatnak sikerült eljutnia a 96-os atlantai olimpiára, klubszinten

pedig

a

Ferencváros

jutott

be

1995-ben

a

Bajnokok

Ligája

csoportküzdelmeibe, a BL közel másfél évtizedes történetében először. A tendencia egy kicsit fordulni látszik, miután radikális változásokra került sor a jövedelmek terén. Az élvonalbeli labdarúgók jelentős részének a jövedelme ma már nincs annyira elrugaszkodva a valóságtól, mint ezelőtt pár évvel. Akkoriban volt labdarúgó, aki évi 25-30 millió forintot keresett, ma már ilyen szintű pénzek nem mozognak a labdarúgásban. A valóság így az, hogy a futball érdekli az embereket, beszélnek róla, foglalkoznak vele, a televíziós nézettségek alapján is még mindig népszerű sportágnak számít, viszont mérkőzésekre már nem igazán járnak ki, az említett tényezők miatt.

64

6.6. A labdarúgás kapcsolata a médiával A múltban évente átlagosan 4-5 mérkőzés került képernyőre, köszönhetően annak, hogy a televíziózás akkoriban még nem volt annyira fejlett, valamint nem is volt annyi sportriporter, mint manapság. Így még mondhatni, kuriózumnak számított a labdarúgómérkőzések közvetítése, holott akkoriban az embereket sokkal jobban érdekelte a futball, mint most. A közvetítések kezdete az MTV, vagyis az akkori Magyar Televízió Vállalat nevéhez fűződik. A Magyar Televízió sohasem volt túl jó anyagi helyzetben, ami az évek múlásával egyre inkább meglátszott, főként a sportközvetítésekben. Ennek következtében a magyar bajnoki mérkőzéseket, illetve összefoglalókat a 90-es években még csak ritkán közvetített a közszolgálati adó. A nemzetközi meccseket azonban, szinte kivétel nélkül közvetítette a csatorna, így például a magyar válogatott találkozóit, valamint a nemzetközi kupákban érdekelt magyar csapatok küzdelmeit is. Majd pedig egészen 1998-ig a Magyar Televízió 1-es csatornája a magyar bajnokság mérkőzéseit is közvetítette. A közvetítési jogok odaítélése körüli helyzet azonban 1998-ban rendkívüli módon kiéleződött. A Magyar Televíziónak ugyanis komoly konkurenciákkal kellett szembenéznie elsőként a Duna Televízió 1994-es megalakulásával, majd pedig a kereskedelmi televíziók 1997-es elindulásával. Az ezt követő helyzet szinte kibogozhatatlanná vált. A Magyar Labdarúgó Szövetség akkori elnöksége ugyanis 1996-ban szerződést kötött Bodnár György cégével, a Football Duó Kft-vel, amelynek értelmében az MLSZ helyett a Kft. dönthet a közvetítési jogokról. Ez a szerződés azonban nem kis felháborodást keltett, elsősorban az MLSZ következő elnökségének körében, hiszen a sporttörvény értelmében a Szövetség rendelkezhet kizárólagosan a közvetítési jogokról. Kovács Attila, az MLSZ elnöke így felmondta az elődje által aláírt szerződést, ám mivel ezt a lépést a Football duó Kft. jogszerűtlennek tartotta, bírósághoz fordult. Ezt követően a Football Duó Kft. szerződést kötött a Duna TV-vel, az MLSZ tárgyalásokat folytatott a TV2-vel, illetve a Kft-hez tartozó másik két társaság, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga, valamint a Szaknévsort kiadó HTD Kft. várakozó álláspontot foglalt el. 65

Bodnár György kezdeményezésére a Fővárosi Bíróság – a per befejeztéig – kizárta, hogy az MLSZ tárgyaljon a tévétársaságokkal. Döntésében a bíróság megtiltotta a TV2t működtető MTM SBS társaságnak, hogy rövid összefoglalókat közöljön a mérkőzésekről. Az MLSZ kérte a bíróságot, hogy vonja vissza az ideiglenes intézkedést, de a bíróság ezt elutasította. Az elsőosztályú csapatok képviselői ekkor még arra számítottak, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) eldönti a vitát. Azonban a testület úgy foglalt állást, hogy hatásköre nem terjed ki annak eldöntésére, hogy a Football Duó Kft.-t vagy az MLSZ-t illetik a labdarúgó közvetítések értékesítésének jogai. Ezt követően a Football Duó Kft. júniusi taggyűlésén úgy döntött – az MLSZ szavazata nélkül, mivel a szövetség nem vett részt a taggyűlésen –, hogy a Liga értékesítheti egy éven át a televíziós futballközvetítések jogát. Az akkori tervek szerint a Liga a jogokat tenderen értékesítette volna. Úgy tűnt, hogy ezzel megoldódott a közvetítések kérdése. Az MLSZ végül egészen váratlan megoldással lépett elő: ha a Nemzeti Bajnokság közvetítési jogait nem értékesítheti, akkor új bajnokságot indít, amelyben elvileg bármely csapat indulhat, de a feltételeknek valójában csak az elsőosztályú csapatok felelnek meg. Ez lett a Professzionális Nemzeti Labdarúgó Bajnokság. A résztvevő csapatokat egyébként a Liga tömöríti. Így aztán teljesen kaotikus helyzet alakult ki. Mind a Liga – amely korábban a Futball Duótól egy évre megkapta a közvetítésértékesítési jogokat –, mind pedig az MLSZ kiírta ugyanazon mérkőzések közvetítési jogára a pályázatot. Az MLSZ és a Liga megegyeztek abban, hogy a pályázatokat közösen bírálják el, és a nyertest mindkét fél elfogadja. A pályázatra a TV2, a Sport TV Kft. (Bodnár György egy másik cége), az M-Sat, az RTL Klub és két eltérő ajánlattal a TV3 jelentkezett. A gólösszefoglalókra végül a TV2 nyerte el a jogot. A helyzet azonban ezzel nem oldódott meg, mert a Liga álláspontja szerint a végső döntést a szervezet tanácsának kellett volna megneveznie, nem pedig a közös bizottságnak. Ráadásul Bodnár György kijelentette, hogy a TV2-nek ahhoz, hogy összefoglalókat sugározzon, a Football Duóval kell megegyeznie. Az élő közvetítések ügye sem oldódott meg, miután nem érkezett megfelelő ajánlat. Az MLSZ úgy döntött, hogy maga veszi meg a csapatoktól ezeket a jogokat. A televíziók azonban nem érdeklődtek az iránt, hogy ki rendelkezik a jogokkal: az M-Sat a Football Duóra hivatkozva közvetített, a TV2 az MLSZ szerződést érvényesítette. 66

Az első fordulót követően Bodnár György beperelte a TV2-t, az MLSZ pedig fegyelmi eljárást indított az Újpesttel és a Ferencvárossal szemben, mert hagyták forgatni az M-Sat-ot. A kialakult helyzetet tovább bonyolította az ORTT nyilatkozata, amely szerint legfeljebb ötven másodperces időtartamig minden nyilvános rendezvényről bármelyik tévétársaság közvetíthet, függetlenül attól, hogy egy adott médium kizárólagos jogokkal rendelkezik. Ráadásul közben a MLSZ az MTV-nek is engedélyezte az FTC–MTK meccs közvetítését, jóllehet a köztévé nem pályázott. A sajátos indoklás szerint szükségesnek tartották, hogy az MTV-nek ingyenes közvetítési lehetőséget biztosítsanak. Bodnár György elfogadhatatlannak tartotta, hogy az MTV ingyen közvetíthetett, és kijelentette: egyik csatorna sem közvetíthet élő egyenes adásban a Futball Duó Kft. engedélye nélkül. Novemberben az MLSZ ismét új ötlettel állt elő. Kovács Attila bejelentette, hogy a szövetség Hungary Sport néven sportcsatornát indít. A bejegyzési procedúrát követően elvileg február utolsó napjaiban elindult a televízió, ez lapzártánkig még nem történt meg. A televízió tulajdonosa egyébként az RTZ Media Group Pannonia Tele Production Rt., amely 1,6 milliárd forintot adna az új csatorna működtetéséhez, amelyből 287 milliót költenének futballközvetítésekre. Február végén végre megszületett a várva várt kompromisszum. A jövőben tehát a Magyar Televízió Rt. (MTV), a Duna Tv és az RTZ Média Group által működtetett Hungary Sport csatorna közösen nyerte meg a professzionális focibajnokság közvetítési jogát. Az MTV 1999-ben 60, a Duna Tv 20 millió forintot fizet a közvetítésekért, ezért az MTV1-en 17 mérkőzés lesz szombatonként látható, az MTV2-n nyolc hétfőnként, a Duna Tv-n pedig 10-12 játékot közvetítenek vasárnaponként. A műholdon és AMmikrón fogható Hungary Sport a pénteki meccseket kapja, amiért 18,5 millió forintot kell fizetnie. Egy évvel később a Hivatásos Labdarúgó Alszövetség (HLASZ) kiírt egy tendert a televíziós közvetítési jogok megvételére, amelyet végül két csatorna, a m1, illetve a UPC Broadcast Center Ltd. nyert meg, és ezek után a Football Duó Kft. és az MLSZ három évre meg is állapodott a két csatornával. Továbbá mindketten jelezték igényüket a közvetítési jogok további két évre történő megvásárlásának.

67

Mivel azonban a UPC csak október-novemberben indította el önálló, fizetős sportcsatornáját, ezért az alapszakaszt az m1 közvetítette. A Magyar Televízió azonban, ellentétben a UPC által elindított Sport1 Tv-vel, rendkívül nehéz anyagi helyzetben volt és komoly megterhelést jelentett a csatornának előteremteni a közvetítési jogok megvételéhet és gyakorlásához szükséges pénz előteremtése és biztosítása. Ennek következtében már sejteni lehetett, hogy a Forma-1, illetve a Bajnokok Ligája mérkőzések közvetítési jogának elveszítése után, hamarosan a magyar labdarúgás is lekerül a csatorna műsorpalettájáról. 2003 végén azonban felmerült az a lehetőség, mely szerint az m1 továbbra is közvetítené a magyar bajnoki mérkőzéseket, feltéve, ha nem kellene érte jogdíjat fizetniük, és ezzel együtt eleget tennének közszolgálati kötelességeinek. Az MTV ugyanis azt gondolta, hogy mint közszolgálati csatornának kötelessége közvetítenie a magyar bajnoki forduló mérkőzéseit, ugyanakkor jogdíjat csak abban az esetben kellene fizetnie, ha a Liga tendert írna ki a televíziós közvetítési jogok megszerzésére, és így piaci versenyben derülne ki a jogdíj valós értéke. A Magyar Labdarúgó Liga erre válaszlépésként további határozathozatalig megtiltotta bármilyen országos tv-csatorna beengedését az NB I-es illetve az NB I/B-s találkozókra. Év végére kiderült, hogy a Magyar Labdarúgó Liga elutasította az m1 ezen ajánlatát, melynek eredményeként lekerültek a magyar bajnoki mérkőzések a televízió képernyőjéről. Ezután nem sokkal a Football Duó Kft. gyors döntést hozott a közvetítési jogokról, amelyet váratlanul a Magyar ATV-nek ítélt oda. Ez a gyors lépés azonban nem minden ok nélkül történt, ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga 2003 júliusában 300 millió Ft-os névszponzori szerződést kötött a Dreher Sörgyárak Rt-vel, amelynek értelmében a Liga garantálja, hogy az Arany Ászok Liga meccsei képernyőre kerülnek a közszolgálati televízióban. Ez azonban nem aratott nagy sikert, hiszen a Magyar ATV nézettsége nem vetekedhet a Magyar Televízió 1-es vagy akár 2-es csatornájával.

68

Ezek után merült fel a kérdés, mely szerint egy másik csatornának kellene közvetítenie a találkozókat. Legelső helyen az RTL Klub szerepelt, amely első lépésként 2003-ban megvásárolta a nemzeti teremtorna mérkőzéseinek közvetítési jogát, majd pedig egy 200 millió forintos ajánlatot tett a 2004-es idény bajnoki meccsek közvetítési jogának megvásárlásáért, illetve kilátásba helyezte a jogok további három évre történő megvásárlását évi 300 millió Ft-ért. A helyzetet azonban megnehezítette a Bodnár György és Szieben László között kirobbant vita, amely már régebb óta tartott egy korábbi ügy következtében. Miután a két félnek sikerült tisztázniuk egymással a helyzetet, 2004 januárjában az RTL Klub megkötötte a szerződést a Magyar Labdarúgó Ligával, amelynek értelmében a csatorna várhatóan 2008-ig közvetítené az Arany Ászok Liga mérkőzéseit, amennyiben egy év elteltével mindkét fél elégedett lenne az együttműködéssel. Eszerint az RTL Klub szombatonként 18 órától az m+ csatornán, míg vasárnap 11.30 vagy 14 órától közvetítene egy-egy találkozót. A vasárnapi közvetítés rendje attól függ, hogy azon a hétvégén lesz-e Forma-1-es futam, ugyanis akkor a déli időpont érvényes. Illetve hétfőnként késő esténként sugároznák a heti bajnoki mérkőzések valamennyi találkozójának összefoglalóját. Ezzel az RTL Klubnak egy újabb sportágat sikerült átcsábítaniuk az MTV-től, hiszen 2002 óta a Forma-1-es futamokat is a luxemburgi CLT-csoport tulajdonában lévő kereskedelmi csatorna sugározza, miután a Magyar televízió képtelen volt tovább fizetni a jogdíjakat. Ugyanez történt a Bajnokok Ligája mérkőzések közvetítésének esetében is, azzal a különbséggel, hogy azt nem az RTL Klub, hanem a szintén kereskedelmi Viasat 3 szerezte meg 2003-ban, és a megkötött szerződés értelmében 2006-ig ez a csatorna rendelkezik a kizárólagos közvetítési jogokkal, és nincs kizárva, hogy sikeres együttműködés esetén a kontraktust meghosszabbítják. A magyar válogatott mérkőzések közvetítési joga sem teljesen tisztázott. Kezdetben ugyanis, hasonlóan a magyar bajnoki meccsek közvetítéséhez, a magyar válogatott találkozóit is az MTV közvetítette, az anyagi nehézségek azonban arra kényszerítették a csatornát, hogy lemondjon a közvetítési jogokról, miután képtelenek voltak tovább fizetni a jogdíjakért elkért pénzt.

69

Ennek eredményeként nyitottá vált a verseny a többi csatorna számára, ám a helyzet mind a mai napig nem rendeződött, és a közvetítések körül kialakult helyzet mostanra szinte kiismerhetetlenné vált. A magyar válogatott mérkőzésire kíváncsiak ugyanis láthattak már közvetítést az RTL Klubon, a TV2-őn, magától értetődő módon a tematikus sportcsatornán, a Sport 1-en, illetve Sport 2-őn, valamint legutóbb a Hálózat Tv-n izgulhatták végig a mérkőzést a szurkolók. Hivatalosan ugyan az RTL Klub rendelkezik a közvetítési jogokkal, ám a nézettségi mutatókra való hivatkozással nem minden esetben hajlandóak ők közvetíteni a találkozókat, mint például a legutóbbi Magyarország-Horvátország

világbajnoki

selejtező-mérkőzést,

amit

ennek

eredményeként a kevesek által ismert Hálózat Televízió közvetített. A közvetítési jogok körül kialakult helyzet, legyen szó akár a magyar bajnoki vagy válogatott találkozókról, akár a nemzetközi meccsekről, sok mindennek köszönhető. Elsősorban érdemes arról néhány szót ejteni, hogy egy tervezett magyar kormányrendelet

értelmében

a

társadalom

számára

nagy

jelentőséggel

bíró

sporteseményeket egy olyan csatornának kell közvetítenie, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Ilyen sporteseményeknek tekinthető többek között az olimpia, a futball Európa- és világbajnokság, a magyar válogatott mérkőzések, a kézilabda, az úszás és vízilabda Európa- és világbajnokság magyar vonatkozású eseményei. Sok évvel ezelőtt, még a kereskedelmi csatornák elindulása és fellendülése előtt ezt a szerepet a Magyar Televízió két csatornája töltötte be. Miután a m2 megszűnt földi sugárzású lenni, a m1re hárult a feladat, hogy közvetítse ezeket a sporteseményeket, amelyekhez hozzájöttek még olyan népszerű sportágak is, mint például a Forma-1, illetve a Bajnokok Ligája mérkőzések. A Magyar Televízió így abban a kivételes és szerencsés helyzetben volt, hogy jóformán konkurencia nélkül tehetett eleget a követelményeknek, másrészt pedig sikerült olyan nézettségi mutatókat produkálnia ezeknek az eseményeknek köszönhetően, amellyel egyik másik műsor sem vetélkedhetett. A két kereskedelmi csatorna 1997-es indulásával azonban megváltozott a helyzet. A Magyar Televíziót ugyanis kötötték az ORTT által a közszolgálati televíziókra kivetett szigorú szabályok, amely következtében nem vehette fel a versenyt a kereskedelmi csatornákkal, amelyekre sokkal enyhébb rendelkezéseket vetettek ki. 70

Emiatt az MTV egyre nehezebb helyzetbe került, mind anyagi, mind pedig nézettségi szempontból. Elsőként a Forma-1-es közvetítésekről kellett lemondania 2001-ben, miután az RTL Klub több pénzt ajánlott fel a jogokért, majd egy évvel később a Viasat3 happolta el a Bajnokok Ligája mérkőzések sugárzását. 2003 végén pedig a magyar futball bajnoki és válogatott mérkőzések is lekerültek a közszolgálati televízió képernyőjéről, amelyet ugyancsak az RTL Klub szerzett meg. Továbbá a döntés értelmében a jövő évi, Németországban megrendezésre kerülő futball világbajnokságot is az RTL Klub fogja közvetíteni az m1 helyett. A Televíziónak így megmaradt a négyévenként tartandó olimpiai közvetítés, ám kérdés, hogy meddig tudja megtartani ezt a köztévé. A három kereskedelmi csatorna mellett ugyanis nem kis veszélyt jelent még a S port1, illetve Sport2 csatorna. Nemcsak a közvetítő csatornák körében került sor nagymértékű változásokra, hanem a közvetítések minőségében és stílusában is. Míg ugyanis a Magyar Televízió nem szentelt sok figyelmet annak, hogy a mérkőzések előtti és utáni időben is valami kis pluszt nyújtson a nézőknek interjúk, stúdióbeszélgetések, elemzések, előzetesek formájában, addig a kereskedelmi csatornák erre is figyeltek. Elsőként az összefoglalók esetében volt jelentős változás megfigyelhető. A 80-as években az összefoglalók még vasárnap este, főműsoridőben kerültek képernyőre, német mintára, mini-stúdióval, lelátókkal, szurkolókkal, tehát úgy berendezve, mintha egy igazi stadionban lennének. Ezek 1-1,5 órás adások voltak, rengeteg góllal, amelyek sokat jelentettek a futball népszerűsítésében. Az igazság ugyanis az volt, hogy bár az akkori labdarúgás már egyre gyengébb volt, mégis nagyobb sztárnak számítottak, ezeknek az összefoglalóknak és a közvetítéseknek köszönhetően. Ez aztán magára közvetítésekre is kiterjedt. Egyre színvonalasabb közvetítéseknek lehettek szem- és fültanúi a futballszerető emberek, köszönhetően a mérkőzést megelőző stúdióbeli beszélgetéseknek, amelyeknek vendégei neves futballszakemberek voltak, az összehasonlító elemzéseknek és bejátszásoknak, valamint a mérkőzést követő, játékosokkal és edzőkkel készített interjúknak, valamint értékeléseknek. Fontos tényezőként pedig egyre jobb és képzettebb, a futballban igen jártas sportriporterek tették még színesebbé a közvetítéseket.

71

Ezek a tényezők ugyan érdekesebbé és élvezetesebbé tették a mérkőzéseket, de arányaiban nem sokat változtattak a nézettségi mutatókon. Az átlag nézőszám ugyanis körülbelül 10 % körül mozog, bár az is igaz, hogy ezt csak nagyon ritka esetben éri el valamelyik mérkőzés. A rekordot idáig az 1999-es szezonban megrendezett FTC-Győr találkozó tartja, 9,8 %-os nézettséggel. Az esetek nagyobb részében a nézőszám az 5-6 %-ot is alig éri el, és még ez a szám sem végleges. Sokszor ugyanis a 90 perc alatt ez az átlag nézőszám is lecsökken, ami leginkább a mérkőzés színvonalának, vagyis annak hiányának tudható be. A nézők ugyanis sok esetben egyszerűen csak átkapcsolnak, hiszen minden jobb egy dögunalmas és eseménytelen futballmeccsnél. Így fordulhat elő az a korábban még elképzelhetetlen dolog, hogy különböző műsorok függvényeként közvetítik a bajnoki és válogatott mérkőzéseket. Nem egyszer történt meg ugyanis, hogy az olyan népszerű műsorok miatt, mint például a Barátok közt, vagy egy Formula-1 futam miatt csak csúsztatva, tehát közel sem élőben közvetítették a labdarúgó-mérkőzést, illetve átadták az adott mérkőzés közvetítési jogát egy másik, jóval kevésbé nézett csatornának. A kereskedelmi csatornák ugyanis, ellentétben a közszolgálati adókkal, profitorientáltak, vagyis a műsorszerkesztést alárendelik a nagyobb nyereségnek. Így természetesen azokat a műsorokat adják főműsoridőben, amelyek nagyobb nézettséget eredményezhetnek, és ezáltal a csatorna is nagyobb bevételre tehet szert. A magyar labdarúgás pedig már évek óta nem tartozik ebbe a kategóriába. Mindez pedig hűen tükrözi a labdarúgás mai helyzetét. Kivételt ez alól egyedül az U21es csapat képez, akik nemcsak, hogy teltház előtt léptek pályára az olaszok ellen vívott Üllői úti pótselejtezőn, hanem a visszavágót is, amelyet a Sport2 élőben közvetített, hatalmas érdeklődés övezte. Olyannyira, hogy sokak, akik nem tudják fogni a Sport2-t, felháborodtak és dühöngtek azon, hogy nem tudják megnézni a meccset. Ám nem csak a televíziós közvetítésekben mutatkozott nagymértékű változás az elmúlt években. A sajtóban is megfigyelhető volt ugyanis egy átalakulás, mely szerint előtérbe kerültek a korábban elhanyagolt sportágak, amelyekben jóval eredményesebbnek bizonyul Magyarország. 72

Gondolhatunk

itt

a

kosárlabdára,

kézilabdára,

és

természetesen

az

egyik

legnépszerűbbre, a vízilabdára. A hazai sportok mellett pedig egyre nagyobb helyet kapnak a külföldi sportágak, és ezek együttesen a magyar labdarúgás háttérbe szorulását eredményezték. A szomorú igazság pedig az, hogy ez a tendencia egészen addig nem fog megváltozni, amíg komoly és figyelemreméltó változás, vagyis javulás nem áll be a magyar labdarúgásban. Ugyanakkor azt is hozzá kell még tenni, hogy mindezek mellett hálásnak kell lennünk nekünk, sport- és labdarúgásszerető embereknek azért, mert még mindig, rendületlenül közvetítik a magyar bajnoki és válogatott találkozókat. Mert valljuk be őszintén, a televíziós nézettségi mutatók és a stadionokba kilátogató nézőszám alapján azon sem csodálkozhatnánk, ha végleg lekerülne a magyar labdarúgás a televízió képernyőjéről.

73

7. A sportolók és a média 7.1. A sztárság, mint jelenség – a múlt Ha a mai körülményeket tekintjük, rájövünk, hogy a különböző médiumok XX. századi elterjedése volt a legnagyobb hatással a sztárok, mint ‚különleges emberfaj’ kialakulására, az egyes emberek különleges vagy sok esetben ‚csak hétköznapi’, mégis mások érdeklődésére számot tartó tetteinek, cselekedeteinek közhírré tételére. Megjelenésüktől kezdve az újságok tudósítottak a különböző korok ‘aktuális‘ eseményeiről. A római háborúktól napjainkig mindig megoldották az emberek, hogy a fontos híreket a célszemélyekhez eljuttassák. A futárok kora ugyan e tekintetben már lejárt, helyébe léptek a hírlevelek, újságok (a posta megjelenése nagyon sokat lendített a kézbesítés ügyén) és az 1900-as évek forradalma, a rádió, televízió és az Internet minden távolságot áthidal, ami az információterjesztés során akadályként felléphet. A ‘sztárcsinálásban‘ hatalmas előrelépést jelentett a fényképezőgép feltalálása és elterjedése, hiszen fotók alapján, a szöveghez, hírhez egy arcot kapcsolva könnyebben el lehet képzelni egy személyt, egy eseményt. Ezáltal már jobban beleélheti magát az olvasó-néző a szituációba, megismerheti annak vonásait, külső jellemzőit, akire valamilyen okból kíváncsi, aki felé érdeklődéssel fordul. Az írott sajtó korában, és így van ez az irodalomban is, még körül kellett írni az adott személyt, külső (ha nem volt fénykép az illetőről) és ha a hír úgy kívánta belső leírást adni róla, így megismertetve a közönséggel. A televízió, a mozgókép elterjedésével, a földi, kábel és műholdas csatornák kiépítésével, a mozik elterjedésével azonban megnyílt a lehetőség arra, hogy milliókhoz, akik nem tudnak a helyszínen lenni, eljusson képi megjelenítéssel is egy hír, esemény, film és dolgozatom témájánál maradva egy sportesemény összes cselekménye. Az első mozifilmek szereplői rögtön sztárokká váltak, szimbólumokká. A mozifilmgyártás fellegvárából, Hollywoodból indult ki ‘sztárcsinálás‘ művészete, hiszen a kisugárzással, különleges aurával rendelkező filmszínészekre alapozva ott építettek fel bizonyos karaktereket, akikért a nézők rajongtak.

74

Kiindulhatunk Greta Garbóból és folytathatjuk a sort Robert Redforddal egészen napjaink ‘sztárideáljaival‘ bezárólag. A nézők számára valamilyen létező vagy a filmen megjátszott tulajdonságuk szimpatikus, megnyerő volt, rájuk akartak hasonlítani. Az emberek beleszerettek a személyükbe, vagy az általuk alakított személyiségbe, ami sokszor nem a valóságot tükrözte. Egy mesterségesen kialakított álomvilágba juttatta a közönséget, így feledtetve velük a háborúkat és a való világ egyéb történéseit (családi, magán vagy munkahelyi problémák, tragédiák). A közönség egyre nagyobb érdeklődéssel fordult ‚kiválasztottja’ felé. Ekkor már nem csak a színész filmen, tv-ben közvetített szerepére volt kíváncsi, hanem a magánéletére, hétköznapjaira az étrendjétől az öltözködéséig, a szabadidő eltöltési szokásaitól a magánéleti problémákig, mindenre. Ez érvényes bármilyen médiumban megjelenő, manapság már multimédiáról beszélünk, tehát a nyomtatott sajtótól a rádión át a televíziótól az Internetig, és valamilyen szempontból számunkra fontos, és jelentős posztot betöltő személyre, a mozihősöktől a politikusokig, ideértve a sportolókat is. Az előadó művészet és a sport hasonlósága, a pillanatnyiság, az adott időpontban, nagy tömegek előtti magas teljesítményt nyújtás ‚kényszere“, ami eldönti, lehet-e sztár valakiből. Aki el tudja kapni a kellő pillanatot, és folyamatosan magas színvonalon nyújtja a saját profiljában tőle elvárt teljesítményt, az elvarázsolja közönségét. A XXI. század információs forradalmában az emberek már azt sem tudják, honnan tájékozódjanak. A különböző médiumok által ellenőrzött világban ezer helyről ömlik feléjük az információáradat. Bátran kijelenthetjük, hogy a tv ‘csinált‘ sztárokat a sportolókból, a sportközvetítések ismertették meg őket a világgal. A társadalom bizonyos rétegei mindig fogékonyak voltak a különböző sportokra. Életünk minden szakaszában kapcsolatba kerülünk valamilyen módon különböző sportágakkal, hacsak nem kerüljük őket szándékosan. Márpedig, aki aktív sportoló, azért, aki nem, a szórakozás élvezetéért kíséri figyelemmel a különböző, számára érdekes, élményt nyújtó sporteseményeket. Mióta a televízió létezik, a világ minden tájáról tudósítást kaphatunk az összes művelhető sportról.

75

7.2. Kiből lehet ma Magyarországon médiasztár? Elsőként felmerülhet a kérdés, hogy mit is jelent pontosan a sztárság fogalma? Hiszen ez az a szó, amelyet sok máshoz hasonlóan az ember nap mint nap használ anélkül, hogy pontosan tisztában lenne a jelentésével. Hivatalosan a szó az angol star szóból származik, amely pontos fordítás szerint csillagot jelent. Ugyanakkor ez a pontos fordítás közel sem takarja azt, amit ez a szó a világ legtöbb országában, köztük Magyarországon is jelent. A csillag ugyanis inkább pozitív asszociációkkal rendelkezik, mintsem negatívokkal. Mára ugyanis az emberek többsége sokkal inkább negatívan viszonyul ehhez a fogalomhoz, hazánkban is. A sztár szót ugyanis mára legtöbben a „gyakran látott, ismert ember”-rel azonosítják. Gyakran összemossák ezt a fogalmat az ismertséggel és elismertséggel, holott jelentősek a különbségek a megfogalmazások között. De tulajdonképpen mi is kell ahhoz, hogy valaki sztár lehessen? Vannak tudományos és persze féltudományos magyarázatok is. A tudományos magyarázat szerint jóval összetettebb a sikerhez és a médiasztársághoz vezető út. „Daniel Goleman már évtizedek óta foglalkozik azzal, emberek százainak életútját végigkísérve, hogy milyen készségek, képességek kellenek a sikerhez. Ő ’találta ki’ az érzelemi intelligencia fogalmát. Szerinte az intelligenciától, az IQ-tól a karrier legföljebb 20 százalékban függ, míg a magas EQ - az érzelmi hányados elengedhetetlen. Az érzelmi intelligencia - amely egyébként a személyek közötti kapcsolatépítési képességet mutatja - lényege az önismeret, az önuralom, az empátia, az együttműködés, a motiváció, és mások befolyásolásának képessége. Ezek olyan készségek, amelyek hiánya nagyon lerontja a teljesítményt - legyen szó a családon belüli együttélésről vagy egy közösségben végzett munkáról. Az IQ és az EQ arányának számszerűsítése azonban félrevezető. Azonban rendkívül nehéz meghatározni, hogy mekkora a szerepe egyiknek vagy másiknak az életben elért sikerekben. Természetesen, ha valaki nagyon butuska, akkor legyen bármilyen nagy az érzelmi intelligenciája, olyan foglalkozásokban, amelyeknek lényege a feladatmegoldó képesség, nem tud sikert elérni. Ez azonban megfordítva is igaz. 76

A nagyon okos ember nem képes az ötleteit megvalósítani kapcsolatteremtési képesség nélkül, mert ma már a sikerhez társak kellenek. Az EQ-val kapcsolatos jó hír az - állítja Goleman -, hogy szemben az értelmi intelligenciával, tanult és nem örökölt képesség, tehát fejleszthető. Ennek azonban ellentmondani látszik például a "gumicukorteszt". A hatvanas évek végén négyéves gyerekeknél vizsgálták, hogy milyen önuralomra képesek. Azok a kicsik, akik "kibírták", hogy az eléjük rakott cukrot ne egyék meg a nevelőjük visszatértéig, kaptak még egyet. Későbbi életük során az iskolai, de a munkahelyi teljesítményük között is éles volt a különbség, aszerint, hogy ellenálltak-e a kísértésnek vagy sem. Már a csecsemők viselkedésében is jelentős eltérések figyelhetők meg. Az egészséges gyerekek fejlődését azonban alapjában az határozza meg, hogy miként bánnak velük. Az egyéves bántalmazott baba, ha sírást hall, megmerevedik, és látható pánikban várja, mi történik. A kiegyensúlyozott körülmények között élő baba odamászik a síró társához, és megpróbálja vigasztalni. A kétéveseknél a veréssel "nevelt" kicsi már maga is ütésekkel próbálja elhallgattatni síró társát. A szociális viselkedés jó része tehát nem örökölt, hanem tanult magatartás. És éppen tanult volta miatt idősebb korban változtatható, bár ez - tegyük hozzá - nem könnyű. Előfordul, hogy az ember csak felnőttként ismeri meg önmagát, hogy csak akkor jut el az önbecsüléshez, amikor már teljesítmény van mögötte, hogy csak akkor válik képessé a kapcsolatteremtésre, amikor egy "barátságos" munkahelyen ezt biztonságosan kipróbálhatta. Egyébként az értelmi intelligencia is fejleszthető, bár valóban behatároltabban. De gondoljunk csak a Polgár családra. Az édesapának sikerült azt az előfeltevését bizonyítania a lányai révén, hogy a nők képesek éppen olyan színvonalon sakkozni, mint a férfiak. Az érzelmi intelligencia gondolata nem arról szól, hogy valakinek mindenképpen fejlődnie kell valahova. Goleman azt mondja, ismerjük meg az igazi énünket, hogy vágyaink a saját vágyaink legyenek, törekvéseink a saját törekvéseink, és nem a szüleinkéi vagy a környezetünkéi. Az érzelmi kompetenciák első nagy csoportja az egyéni, a személyes kompetencia, amelynek fontos része az önmegismerés, az önértékelés és önkontroll képessége. Az EQ fejlesztéséhez természetesen nem kell feltétlenül szakember. Amatőr módon is fejleszthető, például olyan egyszerű módszerekkel, hogy meghallgatom a másikat, és beleélem magam a helyzetébe. Tréningekkel is fejleszthető az EQ, de vigyázni kell arra, hogy ne egyetlen vékonyka "szeletét" válasszák ki a személyiségnek, és csupán annak a fejlesztésére törekedjenek. Ez zsákutca, az ember összefüggő egész, sokféle képességnek és viselkedésformának az összjátéka. 77

Az EQ, mint rengeteg viselkedésbeli dolog, kultúrafüggő, mást jelent Magyarországon és mást Japánban. Az amerikai számára az érvényesülni tudást, a rámenősséget jelenti, az európainak inkább a csapatmunkát. A kiemelkedő vezetőket viszont az jellemzi, hogy alkalmazkodni tudnak a különböző kultúrákhoz. Látnivaló: az elmúlt évek szocializációja és a mai követelmények nemcsak nálunk térnek el. A globalizálódással egyre fontosabb az alkalmazkodóképesség. Egy magyar vezetőnek meg kell találnia a helyét egy amerikai vagy egy japán cégnél is, és fordítva. Személyiségértékelő tesztünket mi is úgy alakítottuk át pár éve, hogy belekerült az adaptivitás. Ez nem azt jelenti, hogy annak, aki sztárrá akar válni, el kell veszítenie a személyiségét. Tudatában kell azonban lennie, ha hatni akar másokra, akkor meg kell találnia velük a közös hangot. A sztárság és a boldogság közé nehezen lehet egyenlőségjelet tenni. A boldogsághoz szerencsére nemcsak a sztárpozíción keresztül vezet az út, mert ha így lenne, az emberek nagy része elesne a boldogság lehetőségétől. Hiszen sztárból kevés van. Sőt mintha éppen az ellenkezője lenne az igaz. A sztár éppen azért, mert kitűnik a tömegből, egyedül van. A normális emberi kapcsolatok viszont egyenrangúak, hasonló színvonalon lévők között jönnek létre. Emiatt a sztároknak az emberekhez fűződő kapcsolatai kicsit torzulnak. Nem azt mondom, hogy a sztárok lelki beteg emberek. De nagyon kell vigyázniuk arra, hogy ne váljanak azzá. Tehát egy sztárrá váló politikai vezetőnél nagy a veszélye annak, hogy elveszíti a kapcsolatát a valósággal. És ez óhatatlanul a boldogtalansághoz vezető út, mert egyszer szembesülnie kell a realitással. Ha a boldogság és a kiválóság kapcsolatát nézzük, én ezt inkább úgy közelítem meg: a boldogsághoz az visz közelebb, ha kiválóan vagyok képes azt csinálni, amivel foglalkozom.”20 A féltudományos magyarázat szerint pénz, siker, tehetség, és még valami megfoghatatlan plusz, amit nehéz lenne megfogalmazni. Ez az a tényező, ami miatt az emberek vagy szeretni vagy utálni fogják az adott személyt. Ám valójában Magyarországon és talán még más országokban is sztár az, akiről a média azt mondja.

20

Háma Szilvia: Kiből lesz sztár Népszabadság 2002.07.12.

78

Ebben rejlik az egész sztárkultusznak a titka. Jelenleg a médiának van a legnagyobb hatalma ezek fölött a személyek fölött. A média ugyanis magasba emelhet és eldobhat embereket, attól függően, hogy melyik áll az érdekében. Ám a sztárok között is vannak különbségek. Vannak ugyanis az úgynevezett igazi sztárok, akik folyamatosan és hosszú időn keresztül képesek a figyelem és az érdeklődés középpontjában maradni anélkül, hogy unalmassá, egysíkúvá, netalán idegesítővé válnának a hétköznapi emberek számára. Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik a tehetségük, a mutatott teljesítményük alapján tettek szert országos ismertségre, legyen szó művészekről, sportolókról vagy más, egyéb területről származókról. A másik a „15 perces hírnév” csoportja. Ide tartoznak azok, akik egyik napról a másikra váltak sztárrá egy reality show-ban, kibeszélőshow-ban (Mónika show, Balázs show) való részvétel, vagy egyéb meghökkentő és nem ritkán megbotránkoztató tettel. Ám legtöbbjüknek közülük nem sikerül tartósan a csúcson maradni és hetek esetleg hónapok után menthetetlenül eltűnnek a süllyesztőben. Néhányan még megpróbálkoznak más dolgokkal is, és belekóstolnak az élet más területébe is, ám ezek az esetek többségében csak az utolsó kísérletek, kapaszkodás egy szalmaszálba, hogy fennmaradhassanak. Ilyenkor jelentetnek meg könyveket a rendkívül tartalmas és ugyancsak érdekfeszítő életükről, énekesi karrierről álmodoznak és ennek keretében lemezeket jelentetnek meg vagy egy hirtelen ötlettől vezérelve rájönnek, hogy ők tulajdonképpen született újságírók vagy televíziós műsorvezetők. Természetesen van, akinek ez bejön és tényleg sikerül befutnia és karriert csinálnia, ám legtöbbjük mindezek ellenére eltűnik és pár hónap után már senki nem fog emlékezni a nevére. Előbb vagy utóbb ugyanis kiderül, hogy nincs mögöttük igaz tartalom, valami, ami miatt igazi egyéniséggé, esetleg példaképpé válnának a hétköznapi emberek számára. Valójában csak bábok, akiket a média kénye-kedvére mozgathat, és ha éppen úgy látja jónak, el is dobhatja. Mert nekik nem az ember, a bábokban rejlő igazi ember, hanem sokkal inkább csak a profit és a pillanatnyi siker számít.

79

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy tényleg ekkora hatása van a médiának? A válasz egyértelműen igen. A tömegkommunikáció időszakában élünk, és az életünk nagy mértékben a média függvénye és alakítója. Hiszen ezeken a csatornákon keresztül értesülünk a világ fontos és kevésbé fontos eseményeiről, ismerünk meg embereket, válnak az életünk természetes részévé, és akarva-akaratlanul, de ragaszkodunk ezekhez a dolgokhoz. Szinte már elképzelhetetlen lenne számunkra egy olyan világ, ahol nem tudnánk tévét nézni, újságot olvasni, rádiót hallgatni, vagy akár internetezni, hiszen az évek múlásával a kommunikáció ezen formája is egyre inkább nélkülözhetetlen lesz számunkra. Mint mindennek, ennek is megvannak az előnyei és persze a hátrányai is. Egyrészről elénk tárult egy olyan világ, ahol pillanatok alatt értesülhetünk valamiről, ami a Föld másik felében történt pár órával ezelőtt, másrészről viszont észrevétlenül befurakodott a hétköznapjainkba, elnyomva és háttérbe szorítva a mélyebb és szorosabb emberi kapcsolatokat, beszélgetéseket. Néha már fontosabbá válik egy film, vagy meccs a tévében, egy cikk elolvasása valamelyik újságban, mint a családdal meghitten eltöltött idő. Így fordulhat elő, hogy azokat az embereket, akiket nap mint nap látunk, hallunk, vagy olvasunk, sokkal közelebbinek érezzük magunkhoz, úgy, mintha valamilyen módon hozzánk tartoznának, az életünk aktív részei lennének. Ehhez párosulnak a természetes emberi érzések is: utáljuk, szeretjük, irigyeljük, pedig a valójában nem is ismerjük őket. Elfogultak vagyunk velük szemben, hiszen ugyanúgy, mint egy valós személyes ismerőst, barátot, rokont, védelmezzük, dicsérjük, kiállunk mellette, ha kedveljük, és ellenségesek, gonoszak, és undokok vagyunk, ha kevésbé szimpatikus számunkra. Ez mind természetes dolog, ugyanakkor tény, hogy nem mindig megalapozottan és jogosan ítélkezünk és alkotunk véleményt olyan emberekről, akiket csak valamilyen közvetítő eszközön keresztül ismerünk. Így történhet, hogy lassan eljutunk odáig, hogy már csak azért utálunk valakit, mert sztár, és mert ismert. Hiszen ha őszinték vagyunk, titkon mindenki arra vágyik, hogy ismert, ünnepelt személyiség legyen, olyan, akit mindenki szeret, becsül, istenít, és az, akinek mindez sikerül valamilyen módon, „joggal” tűnhet ellenszenvesnek és utálatosnak.

80

Pedig az esetek többségében az, amit látunk és hallunk, nem a valós, hanem csak a média által kreált személy vagy személyiség. Médiasztárrá ugyanis csak az válhat, akit a média arra érdemesnek, vagyis inkább érdekesnek tart. Az, hogy valakit a média sokáig és tartósan érdekesnek tartson, csak ritkán fordul elő. Legtöbbször csak pár napra, hónapra, vagy esetleg egy évre a középpontba kerülnek, aztán egyik napról a másikra elfeledkeznek róluk, nem láthatjuk már őket a televízióban, az újságokban, nem hallhatjuk a hangjukat. Egyszersmind érdektelenné váltak a média számára. Ebben a megközelítésben pedig találó a sztár elnevezés. Hiszen ők hulló csillagok, amelyek egy nap ott ragyognak esténként az égen, gyönyörködünk bennük, csodáljuk, majd a másik nap eltűnnek, és soha többé nem látjuk viszont őket. Kemény világ, és ha valaki nem képes elfogadni ezeket a játékszabályokat, valamint nem elég erős és szilárd jellem ahhoz, hogy elviselje az ezzel az élettel járó megpróbáltatásokat, az hamar kiesik a játékból. Harc, ahol nem feltétlenül a jó és nemes győz.

81

7.3. A sportolók helye a médiában A sportolók azok, akik adottságuk és tehetségük révén folyamatosan a figyelem és érdeklődés középpontjában tudnának maradni anélkül, hogy részt vennének bármilyen ’sztárcsináló’ műsorban, vagy más selejtes alkotásban. Hiszen az ő esetükben minden adott: sikeresek, példamutatóak és motiválóak - néhány kivételtől eltekintve – lehetnek a hétköznapi emberek és főleg a gyerekek számára. Így nem egyszerűen csak ismert, hanem sokkal inkább elismert emberekké válhatnának. Ám valami miatt azonban mégsem válnak. Önmagában a sportsiker ugyanis már nem bizonyul elegendőnek a sztárrá váláshoz. A valóság ugyanis az, hogy a média nem tudja sztárként felfuttatni a legnagyobb sikereket elérőket, mert nem elég érdekesek az átlagemberek számára, ha úgy tetszik, csak diadalaik időszakában kapnak országos figyelmet. Egy olimpián, világ- vagy Európabajnokságon elért kiváló vagy akár jó eredmény sem elegendő ahhoz, hogy a média által kitüntetett figyelmet kapjon és kiérdemelje a sztár címet. Nem, mintha ennek különleges jelentősége lenne, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a média az érdekesség mellett

milyen

tényezők

alapján

szelektál?

Szépség,

intelligencia,

tehetség,

közvetlenség, sikeresség? Talán mindegyik, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy önmagukban ezek a tulajdonságok még nem elegendőek, hiszen ezektől még nem válik valaki egyértelműen jó médiaszereplővé. Így jutott el a média, és ezen belül is a sportmédia arra a felismerésre, hogy magának kell felépítenie, alakítania, ha úgy tetszik, kreálnia a magyar sportsztárokat. Vagyis érdekessé, a média figyelmére méltóvá kell tennie a sportolókat. Az utóbbi időben is egyre nagyobb figyelmet szentelnek a szakemberek arra, hogy eladhatóvá tegyék hazánk büszkeségeit. Ennek ellenére azonban közel sem állítható az, hogy a sportolók a média szerves részévé váltak volna, és a jelen körülmények tükrében, a közeljövőben nagy valószínűséggel ez a tendencia nem fog megváltozni. Hazai sportágak tekintetében csak a vízilabda, az ökölvívás, illetve egyre csökkenő mértékben a labdarúgás kap helyet a médiumokban. Döntő hányadban azonban a külföldi sportok kapják a legnagyobb szerepet.

82

A külföldi sportágak térnyerése a hazaival szemben az évek múlásával egyre számottevőbb, legyen szó az elektronikus vagy az írott sajtóról. Az eredmények közzétételén kívül ugyanis csak nagyon keveset foglalkoznak hazánk sportolóival. Sajnálatos módon azonban, ha egy hazai sportoló neve mégis felmerül valamilyen médiumban, az az esetek többségében, nem a sportban elért eredményeikkel kapcsolatos, hanem sokkal inkább valamilyen magánéleti vagy üzleti eseménnyel. Példák bőven akadnak a közelmúltban, legyen szó vízilabdáról, labdarúgásról, súlyemelésről vagy más sportágakról. A sportolók média-megjelenéseit azonban meg kell különböztetnünk aszerint, hogy milyen jellegű és irányvonalú médiumban jelennek meg. A televízió játssza legfontosabb szerepet a sport, és ezen belül a sportolók életében. Hiszen a képernyőn keresztül, a sportban elért eredményeket mi is figyelemmel követhetjük és ezáltal sokkal közelebbinek érezhetjük magunkhoz a sportolókat, kis túlzással a sikerei részének tekinthetjük magunkat. A televíziós csatornák is hamar rájöttek arra, hogy a legnagyobb közönséget vonzó műsorok a különböző sportesemények. Évtizedekkel ezelőtt a labdarúgás volt a listavezető, ám mára a hangsúly áttevődött az eddig úgymond elhanyagolt sportágakra. Mivel a nézők száma egyenes arányban áll az adott sportág sikerével, így fordulhatott elő, hogy a minden országban a legjelentősebb nemzeti sportnak tartott labdarúgás, hazánkban erősen háttérbe szorult. A magyar bajnokik, illetve a magyar válogatott mérkőzéseinek közvetítése már nem az a sport, amiért a különböző televíziós csatornák vérre menő küzdelmet folytatnának. A televíziós közvetítések tekintetében így egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a sportágak, amelyekben jelentős sikereket érünk el. Így például a vízilabda, kézilabda, kosárlabda, ökölvívás, valamint a rallye. A sportolók televíziós szereplései is ennek fényében változtak meg, ám továbbra is erőteljesen kampányszerűnek mondható. Vagyis mindig az adott sporteseménytől és az ott elért sikerektől függ, hogy melyik sportoló arca tűnik fel a képernyőn. Így egy olimpia után legtöbbet az aranyérmesekkel foglalkoznak, ők kapnak meghívást különböző televíziós műsorokba, csúnya szóval, őket futtatják. 83

Így válhatott a 2004-es athéni olimpia után egycsapásra médiasztárrá a két rendkívül tehetséges fiatal úszó, Cseh László és Gyurta Dániel, a kajakozó Janics Natasa, valamint a férfi vízilabda válogatott, bár utóbbiak már a 2000-es sidney-i olimpiai győzelmükkel kiérdemelték ezt a címet. Az azonban korántsem másodlagos kérdés, hogy a médiasztárságot egy arany-, ezüst- vagy bronzérem elnyerésével vívták ki maguknak, vagy egy botránnyal. Az athéni olimpián magyar részről ebben sem szűkölködtük, és a médiának köszönhetően nem is merülhetett egyhamar a feledés jótékony homályába. Elsőként két súlyemelőről, Kecskés Zoltánról és Gyurkovics Ferencről derült ki, hogy tiltott szereket használtak, majd társukról, Kovács Zoltánról derült ki, hogy nem tudott megfelelő mennyiségű vizsgálati anyagot produkálni. Gyurkovics emiatt az ezüstérmétől is elbúcsúzhatott. A doppingügyeknek azonban még itt nem volt végük. A két atléta, Annus Adrián és Fazekas Róbert sem úszta meg szárazon a dolgot. Fazekas Kovács Zoltánnal egy cipőben járt, míg Annus első doppingtesztje negatív eredményt hozott, majd pedig nem volt hajlandó az újbóli mintavételre. Ez a vétség mindkettőjüknek az aranyérmébe került. Továbbá ezzel kapcsolatban felmerült az is, hogy a két atléta esetleg manipulálta az eredményt, vagyis hamis mintát adott le vizsgálatra. A média természetesem azonnal ráharapott a botrányra, és minden lehetőséget megadott a két atlétának, valamint a többi illetékes személynek, hogy nyilatkozzon az ügyben, amelyet természetesen ki is használtak. A televízió emberek fölötti hatalma pedig ebben az esetben nyilvánulhatott meg a legjobban. Az emberek többsége ugyanis, akik mint kívülállók követhették nyomon az események alakulását, számos alkalommal úgy érezhették, hogy aktív részeseivé váltak a botránynak. Szimpátiatüntetések és –szavazások, mely szerint ki tartja ártatlannak Annusékat, ki pedig bűnösnek. Az egész történet hirtelen interaktívvá változott. A legszomorúbb azonban az volt, hogy úgy tűnt, mintha a felek a televízión, mint közvetítő csatornán keresztül szerették volna megoldani a problémát, amiből a végére egyfajta harc kerekedett ki. Kétségkívül nem ez volt a legelegánsabb elintézési módja a dolgoknak.

84

Rajtuk kívül természetesen a férfi vízilabda-válogatott szerepel a legtöbbet a televízióban, köszönhetően az évek óta tartó aranyesőnek. Azonban nem ez az egyetlen ok, amiért szívesen látják a szerkesztők és persze a (főként női) nézők is a vízilabdázókat a televízió képernyőjén. Izmos, kidolgozott testükkel egyértelműen a figyelem

középpontjába

kerülhetnek,

és

akkor

még

nem

is

szóltunk

az

intelligenciájukról. Többen közülük ugyanis jogi vagy más egyetemet, illetve főiskolát végeztek el. Ennek tükrében nem meglepő, hogy egy 2004 augusztusában elvégzett internetes felmérés alapján, mely azt volt hivatott kideríteni, hogy kik a legnépszerűbb sportolók Magyarországon, a férfi vízilabda-válogatott egyes tagjai igen előkelő helyet foglaltak el. Az első tízben 4 vízilabdás neve is szerepel, név szerint Madaras Norbert bizonyult a legnépszerűbbnek, őt követi Kásás Tamás a második helyen, Benedek Tibor a nyolcadik és Kiss Gergely pedig a tizedik helyen. A további helyen olyan sportolók osztoztak, mint Görbicz Anita kézilabdázó, Cseh László és Kovács Ágnes úszó, Mohamed Aida párbajtőröző, valamint Janics Natasa kajakozó. A sportolók sajtóban való előfordulása jelentős mértékben az adott sajtóterméknek a függvénye. Ennek megértéséhez így szükséges a sajtótermékek csoportosítása. A legfontosabb szerepet Magyarország egyetlen sportnapilapja, a Nemzeti Sport tölti be. A Nemzeti Sport szerkezetileg és tartalmilag is jelentős változásokon ment át a kilencvenes években. Tartalmát tekintve az előző évtized végén a hazai sportot preferálták a külföldi sporttal szemben, mégpedig igen jelentős mértékben, 85:15 százalékos megoszlásban. Mindez,a hazai sport rendkívüli preferálása nem kizárólag vagy csak részben volt politikai okokra visszavezethető. A rendszerváltás körüli évekre elfogytak az akkori népi demokratikus országok, vagy más akkori kifejezéssel élve a „béketábor” sportéletének bemutatását szorgalmazó direktívák. Ugyanakkor a külföldi tudósítói hálózat messze volt az optimálistól, pedig az információkat szinte kizárólag ezen a módon lehetett megszerezni. Ma már nyugodtan megfogalmazhatjuk: a mához képest a napi megjelenés ellenére a külföldi sporttal való foglalkozás nem felelt meg a napilapos követelményeknek. Jelentősen megváltozott a helyzet a műholdas csatornák elterjedésével, illetve a külföldi televíziós állomások vételének lehetőségével. Kitágult a horizont és elérhetőbbek lettek az információk, ám ez csak az egyik oldala a dolgoknak.

85

A másik oldal, hogy részben a hazai sportélet, s azon belül a labdarúgás rohamos minőségvesztésével fordítottan arányosan viharsebesen megnőtt az érdeklődés a külföldi sport iránt. Ez pedig a Nemzeti Sport szerkezetében és tartalmában is meglátszott, hiszen a 90-es évekre a hazai és külföldi sport aránya 65:35 százalékra változott, még mindig a hazai sport javára. Az olvasói visszajelzésekből pedig egyértelműen kiderült, hogy még több külföldi sportra lenne szükség. A külföldi sport térhódítása pedig – bár emelkedett a sportnapilap oldalszáma – együtt járt a hazai sport bizonyos mértékű háttérbeszorulásával, átstrukturálásával. A lap 1992-ben, a barcelonai olimpia utáni, gyorsan csillapodó láz után világosan felismerte, hogy a magyar sport eredményessége és népszerűsége fordítottan arányos. Ha például a sportesemények látogatottságából indulunk ki, a csapatsportok sokkal nagyobb tömeget vonzanak, mint azok a sportágak (kajak-kenu, úszás, torna, vívás, atlétika), amelyekben a magyar sport a legnagyobb sikereit érte el a kilencvenes évek két nyári olimpiáján. Ebből következik, hogy egy piacorientált, profitra törekvő lapban át kellett értékelni, mi kerüljön a fókuszba. Meg kellett barátkozni azzal a nem kicsi ellentmondással, hogy a sportszakmai szempontból nívótlanabb produkciók az értékesebbnél nagyobb figyelmet kapjanak, mert ezt igényelték az olvasók. Ez a trend mind a mai napig megmaradt. A csapatsportok tekintetében, továbbra is a hazai labdarúgás viszi a pálmát, megelőzve olyan sportágakat, mint a vízilabda, a kézilabda, vagy akár a kosárlabda, amelyekben nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is óriási sikereket érünk el. Az egyéni sportok még ennél is kevesebb figyelmet és oldalt kapnak. Főként az aktuális eseményektől függ, hogy mekkora részt és karaktert szánnak az adott egyéni sportágnak. A külföldi labdarúgás azonban még ezeken a sportokon is túltesz népszerűség és oldalszám tekintetében. A Nemzeti Sporton kívül természetesen más írott sajtóorgánumok is foglakoznak sporttal és a sportolókkal. Így például a második legfontosabb sportlap, a hetente megjelenő Képes Sport, amely hasonlóan a Nemzeti Sporthoz, szinte minden sportág eseményének helyet biztosít. Természetesen itt is a labdarúgás játssza a központi szerepet, ám mellette még foglalkozik vízilabdával, kézilabdával, atlétikával és az éppen aktuális sporteseményekkel. 86

A Képes Sport hetilap jellegének köszönhetően azonban lehetősége van arra, hogy különböző sportolókat közelebbről és alaposabban is bemutathasson egy-egy hosszabb lélegzetvételű interjú keretében. A lap 2003 őszétől került új formában ismét a piacra. A lap iránti nagyfokú érdeklődést tükrözi az olvasottsági adatok folyamatos növekedése. Jelenleg 236 ezer olvasóval a Képes Sport a legolvasottabb férfimagazin Magyarországon. A két sportlap mellett természetesen a különböző napilapok is foglalkoznak

sporttal,

természetesen

korlátozottabb

mértékben

és

kevesebb

oldalszámon. Ennek következtében az írások is a legfontosabb eseményekre és történésekre korlátozódik le, jóval tömörebben és lényegre törőbben fogalmazva. A televízióhoz hasonlóan az írott médiumok között is akadnak olyan sajtóorgánumok, amelyek szívesebben foglalkoznak a sportolók magánéletével, mint a sportban nyújtott teljesítményével. Ez főként a bulvármagazinok esetében van így, hiszen az ezeket a lapokat olvasók sokkal inkább kíváncsiak arra, hogy hogyan alakul egy sportoló szerelmi vagy éppen üzleti élete, mintsem arra, hogy hány gólt rúgott/dobott egy adott mérkőzésen. Emellett a sportolók már pályafutásuk alatt igyekeznek biztosítani a karrierjük utáni, „civil” életüket. Akad, aki befekteti a sikerekkel szerzett pénzét, és üzleti vállalkozásba fog, van, aki a média világában próbál szerencsét, mint újságíró, televíziós vagy rádiós műsorvezető, szerkesztő, de előfordul, hogy egy sztársportoló a politikában köt ki, sportvezetőnek áll, de olyan is van, hogy színészként próbálja ki magát. 1. Médiasikerek A közszolgálati televíziónál már a hatvanas évektől feltűntek korábbi sikeres sportolók műsorvezetőként, a kereskedelmi csatornák is kísérletet tettek ismert sportolók, olimpiai bajnokok alkalmazására. A vetélkedőműsorok játékmestere, Egri János volt az első, aki élsportolói múltja után a médiában is érvényesült, és vezető szerepet töltött be. A hatvannyolc esztendős Egri sokszoros válogatott jégkorongozó volt, és már a hatvanas évek végén feltűnt a képernyőn.

87

Mivel a televízió közvetített a Grenoble-ban megrendezett ’68-as téli olimpiáról, Egri János pedig a helyszínen tartózkodott, így külsősként besegített a stáb munkájába, valamint közvetített is. Ezek után még négy évet töltött el a sportszerkesztőségnél, továbbra is külsősként, közben az évenkénti hoki-világbajnokságokat kommentálta, majd a '72-es müncheni olimpia bokszmérkőzéseit. A nyári játékok évében már első önálló műsorával jelentkezett, a ma legendának számító Játék a betűkkel című vetélkedővel. Innen kezdve huszonöt éven át vezetett vetélkedőműsorokat - Lehet egy kérdéssel több?, Keresztkérdés, Elmebajnokság, Kérdezz, felelek. Egrit még a hetvenes évek elején az atléta olimpikon, Gyulai István követte, aki sportágának eseményei mellett az akkori tévében nélkülözhetetlennek számító műkorcsolyát kommentálta, és először ismertette a kűrruhák fekete-fehér televíziókon észrevehetetlen színárnyalatait. Az ő nevéhez fűződik még a ’hogy megnőtt a kis Pötzsch, mióta nem láttuk’ mondat - amikor bemutatta az akkori keletnémet korcsolyázó bajnokot. Gyulai már riporteri pályája alatt egyengette későbbi diplomáciai tevékenységét, és pillanatnyilag a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára. Idősebbik fia, Miklós szinte mindenben követte édesapját, és bizonyos tekintetben túl is nőtt rajta, hiszen ő a nyári olimpia mellett - rövidtávfutóként jutott ki - a télin is részt vehetett, mert tagja volt a '94-es kettes bobcsapatnak. Gyulai Miklós a sporttelevízióban édesapjával is kommentálta a nyári Golden League-viadalokat, majd Athénból a köztévét segítette szakértelmével. A Magyar Televízió (MTV) két korábbi emblematikus figurája mellett Dávid Sándort is feltétlenül meg kell említeni, aki előbb a sajtóban, később ugyancsak a képernyőn tevékenykedett. Dávid kardvívásban magyar bajnoki címig jutott, aztán a Forma-1-es versenyek voltak elképzelhetetlenek nélküle, és ugyanígy részt vállalt a hazai futam '86os létrejöttében.

88

A kilencvenes években is feltűntek a Telesportban korábbi élsportolók, a tornász Csisztu Zsuzsa például csapattársa, Ónodi Henrietta olimpiai aranyérménél is ott lehetett Barcelonában. Aztán a kereskedelmi tévékhez vezetett az útja, és sorra következtek botrányai, 2001-ben nyilvánosságra került egy szexvideó, amelyikben állítólag ő szerepel, néhány hónapja pedig válása miatt került rendszeresen a bulvárlapok címlapjára. Csisztu nem érezte teljesnek a pályáját a tévézéssel és a rádiózással, és vélhetően gazdasági szempontokból kifolyólag már két könyvet is írt, az egyik életrajzi ihletésű, a másikban webnaplós bejegyzései szerepelnek. A Nemzeti Sporthivatal (NSH) jelenlegi irányítója, címzetes államtitkár, dr. Ábrahám Attila is kacérkodott a médiával. A '88-ban a kajaknégyessel olimpiai aranyérmet szerző Ábrahám is a Telesportban mutatkozott be. Ábrahám elmondta, kétszer közvetített, előbb a '94-es mexikói kajak vb-ről, majd egy évre rá Duisburgból. Második ízben élőben, egyedül, de az első volt kalandosabb, mert egy teherautón ülve kellett tájékoztatnia a nézőket. '98-ban aztán a belső feszültségek miatt szakított a Telesporttal, mert intrika és irigység vette körül. Az Eurosporton tűnt fel először élvonalbeli kosaras pályafutása befejezése után - egy sérülés miatt kellett idő előtt felhagynia a sportággal - a válogatottságig is eljutó ifjabb Knézy Jenő, aki nélkül manapság nincs közvetítés a Tour de France-ról, de a téli sportokban is egyre otthonosabban mozog. A legutóbbi kézilabda-Európa-bajnokságon is közreműködött, előtte a TV3-nál az NBA-t kommentálta. A párbajtőröző világbajnok, Horváth Mariann is rendszeresen közvetít az Eurosporton - a tenisz és a téli sportok tartoznak a szakterületéhez -, mint ahogy a korábbi gátfutó, Kovács Dusán is. A kereskedelmi televíziók indulásakor a már említett Csisztu mellett a kétszeres olimpiai bajnok - egyesben és négyesben is nyert - kajakos Kőbán Rita is lehetőséghez jutott a tv2-n, amikor a sporthírekre került sor, de ez az időszak csak néhány hónapig tartott.

89

A harmadik olimpiai bajnok, az ökölvívó Kovács István nagyobb szerepet és tekintélyt vívott ki magának. Atlantai olimpiai aranya után Havas Henrik biztatására elkezdte a riporter által fémjelzett iskolát, Knézy Jenő tanácsára pedig a Telesport munkájába is belekóstolhatott. A profi karrierje alatt viszont eltávolodott a médiától, hogy aztán a befejezése után mindhárom tévétársaság ajánlatot tegyen neki. Korábbi ismeretsége és a konkrét ajánlat miatt az RTL Klubot részesítette előnyben. Hamarosan egy vetélkedőműsorban debütált, amelyik lekerült a programból. A WBO nevű bokszszerzetnél ellenőrként ténykedő Kokó jelenleg a csatorna sportműsorait és a reggeli adást vezeti. Nem tagadta, előbbiekben érzi jobban magát. Úgy tűnik, Kokó mellett az RTL Klub szemet vetett egy másik olimpiai bajnokra is, hiszen a Heti hetesben a vízilabdázó Csapó Gábor is szóhoz jutott már, de egyelőre még nem állandó tag. Csapó kisebb filmszerepet is vállalt a hetvenes évek végén. A Hír Tv sporthíreit a nyártól a világbajnok, olimpikon öttusázó Sárfalvi Péter mondja el a nézőknek, de a csatorna alkalmazza Fráter Viktóriát is, aki ritmikus gimnasztikázóként

lehetett

tagja

az

olimpiai

küldöttségnek.

A sportsajtóban főszerkesztői pozíciót vívott ki magának két korábbi világbajnok öttusázó, Kálnoki Kis Attila és Buzgó József is. Előbbi a CKM-től a napokban szegődött át a Képes Sporthoz, utóbbi népszavás múltja után alapítója volt a Sztársportnak. Az asztaliteniszben világbajnoki címeket szerző Gergely Gábor is belekóstolt az újságírásba, tavaly a Blikk sportrovatát irányította. A Nemzeti Sport soraihoz is számos korábbi élsportoló tartozott, tartozik. A magasugró csúcstartó, olimpikon, Mátay Andrea jelenleg is sportágával foglalkozik. Rajta lívül a kétszeres válogatott futballista, Zombori András is a futballnál maradt. Kótai Mihály ugyanakkor a haszonszerzés reményében tett egy kisebb kitérőt a lappiacon. Az öklöző az április elején elindult Inda életmód magazin társtulajdonosa lett.

90

Futballisták közül Zombori Sándor, Bánki József és Dzurják József említhető még meg, bár utóbbi mostanság a malajziai futballkapitány, Bicskei Bertalan munkáját segíti. Törőcsik András a Center szemével publikált hetente jegyzeteket, hozzá hasonlóan Nyilasi Tibor is rendszeresen megosztotta gondolatait, jelenleg a Sport1-en szakkommentátor. A megyei lapok közül a szegedi Délmagyarország két korábbi élsportolóval is büszkélkedhet, mert Szélpál László a '84-ben ifjúsági Európa-bajnok labdarúgóválogatott hátvédje volt, Szetey András pedig az Újpesttel BEK-győztes kardvívó. Palik László volt az egyetlen, aki médiabeli szerepvállalása után ért el említésre méltó sportteljesítményt. Az amőbát tévésítő Ötödölő című telefonos játékban feltűnt, és a Forma-1-es versenyek jelenlegi közvetítője ugyanis a hétvégén a tizennyolcadik helyen ért célba a Dakar-ralin, ami az autósok között az eddigi legjobb magyar helyezés a rali huszonhét éves történetében. 2. Színészkedés A magyar sportolók is már az ötvenes évek óta szerepelnek rendszeresen mozifilmekben. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László, az életéről forgatott Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni mellett, két játékfilmben is szerepelt. Az 1957-es Nehéz kesztyűkben főszerepet, az 1969-es Az oroszlán ugrani készülben mellékszerepet játszott. Az évszázad sportolójának választott Puskás Ferenc az 1956-ban forgatott Csodacsatárban alakított labdarúgót, majd évtizedekkel később, emigrációjából visszatérve Bujtor István ’Piedone-utánzatában’, az Elvarázsolt dollárban is feltűnt pár másodpercre. Ebben a filmben ugyancsak szerepelt a kilencszeres világbajnok kenus, Wichmann Tamás is, akinek nem ez volt az első "fellépése", hiszen már az 1980-as Vámmentes házasságban is epizódszerepet kapott. A karakteres arcú sportembert jó két évtizeddel később is megtalálták, szerepelt a Werckmeister harmóniák és a Hídember című filmekben is.

91

Az olimpiai bajnok pólós, Csapó Gábor az utóbbi időben rendszeresen felbukkan a tévéképernyőkön, de szerepelt már az 1980-ban készült, Ki beszél itt szerelemről című filmben is. Epizódszereppel kezdte filmes pályáját az 1980-as birkózó olimpiai bajnok, Növényi Norbert is, akinek mára egyik fő foglalatossága lett a színészet. Az 1988-as, Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült, Vörös Zsaruban alakított verőlegényt, később játszott még az Üvegtigris, a, Az alkimista és a szűz, valamint a Magyar Vándor című mozikban is. Az Üvegtigrisben Növényihez hasonlóan szerepelt és önmagát alakította az olimpiai bajnok öklöző, Kovács "Koko" István. Szárnypróbálgatásait a Barátok közt című szappanopera jelentette. Tavaly két filmben is szerepet kapott, a Zsiguliban és a Magyar vándorban is feltűnt egy-egy kisebb epizódszerepben. A Barátok közt adott kisebb szerepet két másik ismert sportolónak is, nemrég a szintén profi ökölvívó Kótai Mihály tűnt fel három mondat erejéig a Mátyás téren, a legújabb epizódokban pedig Gyurta Dániel olimpiai ezüstérmes úszónk keveredett Berényiék kalandjaiba. Igaz, a fiatal Gyurta utóbbi időben elmaradt korábbi eredményeitől, amit többek között a sok felkérésnek, például a filmezésnek tudott be. A magyar sportolónők közül Csisztu Zsuzsa szerepelt a Pizzás című filmben, melyben egy TV shop-os ügynököt alakított.

92

7.4. A labdarúgók és a sztárság A magyar médiának igazából nem sikerült elérnie és véghezvinnie azt, amit angol, spanyol, olasz vagy akár német társainak sikerült. Mégpedig azt, hogy az élvonalban szereplő futballistákat a média és az érdeklődés középpontjába sikerült volna helyezni, egyszóval médiasztárrá avanzsálni őket. Külföldön ugyanis szinte mindennaposnak számít az, hogy egy labdarúgó, aki bizonyos közegben, azaz a futballt szerető emberek közegében ismertnek számít, a többi, a futballban nem olyan járatos emberek körében is közismertté válik. Így fordulhat elő, hogy még azok is ismerik a legnagyobb futballistákat, akiket esetleg semmilyen formában nem érdekel a labdarúgás, mint sport. Ki ne hallott volna David Beckhamről, Ronaldo-ról, Roberto Carlosról, vagy Frank Lampardról, Alessandro del Piero-ról és a többi futballsztárról? És nem feltétlenül a labdarúgásban elért sikereiknek és góljaiknak köszönhetően, hanem sokkal inkább azért, mert szinte minden nap viszontláthatjuk őket a televízióban, az újságokban és az internet számos oldalán. Ezen felül pedig nem ritkán ők mosolyognak ránk különböző plakátokról, televíziós reklámokból. Ez mind hozzájárul ahhoz a jelenséghez, amit úgy nevezünk, hogy sztárság, futballsztárság. Magyarországon mindez nem sikerült. Ennek számos oka van. Elsőként az örök igazság, hogy a magyar labdarúgást csúnya kifejezéssel, de egy napon sem említhetjük az angol, spanyol, olasz vagy német bajnokságokkal. Hiszen míg ezeknek az országoknak a csapatai részt vesznek olyan rangos nemzetközi kupákban, mint amilyen a Bajnokok Ligája vagy az UEFA-Kupa, addig a magyar csapatok többnyire már a selejtezők első pár körében kiesnek. Ennek következtében pedig nem is övezheti a magyar labdarúgást akár nemzetközi, akár pedig hazai szinten akkora nyilvánosság, mint ezeket a csapatokat. És így nemcsak a csapatok esnek el attól a lehetőségtől, hogy a figyelem és az érdeklődés középpontjába kerüljenek, hanem maguk a labdarúgók is. Azzal ugyanis, hogy egy futballcsapat mindig az élmezőnyben szerepel mind a saját bajnokságában, mint pedig a nemzetközi kupákban, azáltal a labdarúgók is sokkal nagyobb figyelmet kapnak a médiától és a hétköznapi emberektől is.

93

Elsőként tehát azt lehet leszögezni, hogy főként a nagynevű és persze sikeres csapatok kerülnek elsősorban igazán előtérbe. Így például a Real Madridról, a Bacelonáról, a Chelsea-ről, a Manchester Unitedről vagy akár a Juventusról és a Milanról is sokkal többet lehet hallani a televízióban és olvasni az újságokban és az interneten, mint a kisebb csapatokról. Így az sem meglepő, hogy főként ezekből a csapatokból kerülnek ki az igazi futball- és médiasztárok. Emellett azonban még számos olyan íratlan szabály létezik, amelyeknek meg kell felelnie a futballistának ahhoz, hogy médiasztárrá válhasson. Ezek a következők: 1) Jó kinézet Kevés olyan médiasztár futballistát lehet találni világszerte, akire ne lehetne azt mondani, hogy jól néz ki. Így például David Beckham, Raul, Luis Figo, Alessandro del Piero és a többiek is kimondottan jóképűnek mondhatók. Ennek főként az az oka, hogy azzal, hogy sikeres labdarúgónak számítanak, sok férfi szurkolót szerezhetnek maguknak, ám azáltal, hogy még jó is rájuk nézni, számos női szívet is megdobogtathatnak. 2) Tehetség Természetesen nem elhanyagolható szempont az sem, hogy legyen tehetsége ahhoz, amit csinál, vagyis jól tudjon futballozni. Hiszen önmagában az, hogy jól mutat a képernyőn, nem elegendő ahhoz, hogy sikeressé váljon a média területén. 3) Sikeresség A tehetség egyik, nem mindig túl igazságos mérőszáma a siker. Vagyis fontos tényező az is, hogy amellett, hogy tehetsége van a labdarúgáshoz, érjen el benne sikereket is. Így például bajnoki cím, kupagyőzelmek, vagy esetleg, ha a nemzeti válogatottban is játszik, akkor világ-, vagy Európa-bajnoki cím megszerzése.

94

4) Érdekesség Nem elsőrendű szempont, hogy a játékos érdekes legyen, de ha van valami más olyan tényező is az életében a labdarúgáson kívül, amivel a média tud foglalkozni, azonnal vonzóbbá válik a különböző médiumok számára. Ilyen lehet például egy híres és ismert barátnő, vagy esetleg egyéb, az üzleti életben elért sikerek. 5) Beszédkészség Ahhoz, hogy valaki meg tudja állni a helyét a médiában, és itt főként az elektromos médiára kell gondolni, ahhoz fontos az, hogy alkalmasnak kell lennie a médiaszereplésre. Ennek egyik fontos előfeltétele, hogy értelmesen, érthetően és összetett mondatokban tudjon beszélni és nyilatkozni. Ezáltal ugyanis sokkal megnyerőbbé és szimpatikusabbá válik a közönség számára. Ezt a készséget ugyanakkor lehet fejleszteni, vagyis idővel, ha az adott játékos sokat nyilatkozik televízióknak, újságoknak, akkor sokkal rutinosabbá válhat és utána már sokkal könnyebben fog tudni eleget tenni a média felkéréseinek. 6) Életstílus A sportolók esetében hatványozottan igaz az, hogy megfelelő körülmények között kell élniük. Ezalatt főként azt kell érteni, hogy botrányok nélkül, rendezett körülmények között kell élni ahhoz, hogy igazi sikereket érjen el a különböző médiumokban. Ugyanis a közönség kevésbé kedveli azokat a labdarúgókat, akik az örökös botrányaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Természetesen ez is egy mód arra, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljenek, de emiatt az emberek többsége inkább negatív asszociációkkal fog rájuk gondolni. Összességében tehát azt fontos leszögezni, hogy ahhoz, hogy egy labdarúgóból médiasztár válhasson, eladhatónak kell lennie. Hiszen ők azok, akik azzal, amit csinálnak, nagyon sok ember számára példaképpé válhatnak, és kivívhatják a megbecsülésüket, tiszteletüket és szimpátiájukat. Ez önmagában azonban még nem elegendő. Így nem meglepő az sem, hogy a külföldi futballsztárok mögött egész szakember-gárda van, hogy kialakítsák és fenntartsák a játékos image-ét, ami alapján aztán azonosíthatóvá és egyből felismerhetővé válik az emberek számára. 95

Ide tartozik a ruházat, a hajviselet, összefoglalva tehát a megjelenés megtervezése, valamint az olyan PR lehetőségek kiaknázása, amelyek segítségével még ismertebbé tehetjük az adott játékost. Ilyen lehet például a saját honlap elkészítése, ahonnan a rajongók a személyes információktól kezdve egészen a karrierjében bekövetkezett eseményeiről értesülhetnek. A nagy sztároknak szinte kivétel nélkül van legalább egy, de az esetek többségében több honlapja is, de ami még ennél is fontosabb, egyéni szponzori szerződése. A külföldi labdarúgók esetében ugyanis mindennapos dolognak számít az, hogy a nagyobb és világszerte ismert vállalatok reklámszerződéseket kötnek velük, hogy a jövőben ők reklámozzanak egy adott terméket, vagy magát a vállalatot. A legtöbb egyéni szponzori szerződéssel kétségkívül a Real Madridban játszó David Beckham rendelkezik, aki többek között olyan cégek reklámarca, mint a Pepsi, az Adidas, a Vodafone, a Marks and Spencer, a Police valamint a Gilette. Beckham példája abból a szempontból is kirívó, ugyanis attól függetlenül, hogy nem ő a világ legjobb futballistája, mégis, szinte kivétel nélkül minden nagyvállalat őt akarja megszerezni termékeik vagy magának a vállalatnak a reklámozására. Benne ugyanis megvan minden, ami miatt jó reklámhordozóvá válhat: jóképű, tehetséges, sikeres, a világ egyik leghíresebb csapatában játszik, az egykori Spice Girls énekesnője, Victoria Beckham a felesége, valamint minden alkalommal, ha nyilatkoznia kell, készségesen, udvariasan, és ami még fontosabb, elegánsan teszi azt. Ezáltal pedig nemcsak a férfiak, hanem a nők, és legfőbbképpen a gyerekek is rajonganak érte. Ezt a legjobban az példázza, hogy millióan akarnak hozzá hasonlítani, így olyanra vágatják a hajukat, amilyen az idoljuké, olyan stílusú ruhákat hordanak, mint ő, és így tovább. Mindezek következtében pedig egyértelműen kijelenthető, hogy amellett, hogy a Real Madridban és az angol válogatottban futballozik, igazi médiasztárként éli az életét. Minden nap olvashatunk róla és a családjáról az újságokban, láthatjuk őt a televízióban, rengeteg

honlapon

található

információ

a

magánéletéről

és

a

karrierjéről,

reklámfilmekben, óriásposztereken szerepel, saját parfümöt tudhat magának, filmekben kínálnak neki kisebb-nagyobb szerepet, valamint pár évvel ezelőtt valóságshow-szerű dokumentumfilm készült a mindennapjairól, amiben is a nézők megnézhették, hogy hogyan él David Beckham és családja. 96

Így pedig nem meglepő, hogy ő a világ legismertebb futballistája, és kétséges, hogy van-e olyan szeglete a világnak, ahol még nem hallottak volna a nevéről. Külföldön ez teljesen megszokott jelenség, és annak ellenére, hogy nem mindegyik híres futballista éri el mindazt, amit David Beckham, tény, hogy sokkal nagyobb érdeklődés övezi őket mind a média, mind pedig a hétköznapi emberek részéről. Magyarországról és a magyar futball világáról ugyanekkor mindez nem mondható el. Természetesen mint mindenhol, hazánkban is voltak kísérletek, hogy sztárt faragjanak egy-két labdarúgóból. A legjobb példa erre az Újpest labdarúgójának, Tóth Norbertnek az esete, aki sok szempontból alkalmas lett volna ennek a szerepnek a betöltésére. Hiszen jóképű, tehetséges, többé-kevésbé sikeres is, valamint idáig mindig ismert barátnőt választott magának. Ám valami miatt mégsem sikerült belőle egy magyar David Beckhamet faragni, ami egyrészt múlhatott rajta is, valamint általánosságban azon, ami miatt a többi labdarúgóból sem válhatott sem labdarúgó-, sem pedig médiasztár. Mint ahogy arról már szó esett korábban, a szponzorok ugyanis főként azokat a sportágakat preferálják, amelyek sok nézőt vonzanak, akár a helyszínre, akár a televízió elé. Így nem meglepő módon, a vállalatok is azokat a sportolókat fogják kiválasztani termékeik reklámozására, amelyek nagy figyelmet kapnak mind a média, mind pedig a nézők tekintetében. Egyértelmű dolog ugyanis az, hogy minél ismertebb és népszerűbb egy sportoló, annál alkalmasabb arra, hogy egy vállalatot képviseljen. A labdarúgás és így a labdarúgók is, pedig már évek óta nem tartozik ezekhez a sportágakhoz. Így a vállalatok is főként az olimpiai bajnokokat kérik fel ilyen jellegű szereplésekre, nem pedig a futballistákat. Emellett pedig még egy dolog szól a labdarúgók ellen. A hétköznapi emberek, akár szeretik, akár nem a magyar labdarúgást, nincsenek túl jó véleménnyel a magyar futballistákról. Ennek oka a rossz szereplésben, az érdemtelenül magas fizetésben, illetve abban rejlik, hogy legtöbben közülük nem képes nyilatkozni és beszélni. Ami ugyanis a külföldi labdarúgóknál egyértelmű követelmény, hogy nyilatkozatoknál elegánsan kell megjelenni, valamint udvariasan, megfelelő alázattal és értelmesen kell beszélni, az a magyar labdarúgóknál nem mindig sikerül.

97

A valóság ugyanis az, hogy ha valamelyik médiumban felmerül a magyar labdarúgás, az többnyire csak azért történik, mert megpróbálnak magyarázatot találni az olyan kérdésekre, mint hogy milyen arányban áll egymással a futballisták fizetése a nyújtott teljesítménnyel és eredményekkel, miért nem kapnak már fizetést hosszú hónapok óta, hová tűnnek a szponzoroktól és a nemzetközi kupákban való részvételért kapott hatalmas összegek, a kirúgott edző miért nem kapja meg a végkielégítését, és ezért miért kell majdnem egy osztállyal visszasorolni a csapatot, miért kezdődik vagy végződik egy-egy mérkőzés a szurkolók, rosszabb esetben a játékosok rendbontásával, és még sorolhatnánk. A fent felsorolt dolgokon és hiányosságokon természetesen lehet segíteni. A nyilatkozásokhoz szükséges tudásra is szert lehet tenni folyamatos gyakorlással, tehát a rutin és az idő meghozza majd az eredményt, valamint a megjelenésen is igen könnyen lehetne segíteni. Ezek voltak az egyszerűbb dolgok. A nehezebb a labdarúgás társadalmi megítélésén segíteni. Ehhez ugyanis nem elég egy jó pr-szakember, vagy stylist, aki megmondja, hogyan öltözzön és nyilatkozzon. Ahhoz ugyanis, hogy a magyar labdarúgás mostani helyzetéhez képest javulást mutasson, nagyon komoly, évekig tartó kemény munka és kitartás szükséges. Addig ugyanis a magyar labdarúgók megítélésében és médiamegjelenésében sem fog bekövetkezni semmilyen változás.

98

8. A jövő Nagyon nehéz őszintén és pontosan megítélni, hogy mit rejt a jövő a magyar labdarúgásra nézve. Azt senki nem tagadja és nem is tagadhatja, hogy hazánkban a futball rendkívül komoly problémákkal küzd, és ezek a gondok nem fognak megoldódni maguktól. Ehhez nagyon komoly összefogás és munka szükséges, és még akkor sem lehet garantálni, hogy azt követőn már ugyanazzal a mércével mérhetnek, mint az angol, olasz, német vagy spanyol labdarúgást. Azt a szintet valószínűleg soha nem fogjuk tudni elérni, de a lassú, ugyanakkor biztos felzárkózás nem kizárt. „A Magyar Labdarúgó Szövetség az UEFA ösztönzésére 2001-ben vizsgálatot indított a magyar labdarúgás szakmai lehetőségeiről, helyzetéről. Az európai szövetséggel egyetértve megállapították: sok más tényező mellett kiemelkedően két területen a legnagyobb a lemaradás: ™ az utánpótlás korú játékosok képzésében ™ az egyesületekhez igazolt 18 éves kor alatti játékosok számában A vizsgálat azt is megállapította, hogy Magyarországon a Labdarúgó Szövetség kizárólagos irányítása helyett, négy-öt társadalmi szervezet önálló versenyrendszer keretében szervezi az utánpótlás labdarúgásunkat. Ezen pedig változtatni kellett! A Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége egyértelműen meghatározta, hogy valamennyi sportági megmozdulás, csak az MLSZ keretein belül történhet, a Szövetség irányításával. Az egyesületekhez igazolt 18 év alatti játékosok száma az utóbbi 15 évben drámaian lecsökkent. Magyarországon gyakorlatilag szétesett a labdarúgás legfontosabb képzési bázisa az egyesületi utánpótlás futball. Hollandiában 15 millió lakosra 441 ezer igazolt utánpótlás korú labdarúgó jut, további 35 ezer női felnőtt és további 34 ezer 18 év alatti leány játékos. Magyarországon 10 millió lakos és 30 ezer utánpótlás korú játékos volt. Az UEFA statisztikája szerint a gyermek és ifjúsági futballisták számát illetően utolsók vagyunk Európában. Új egységes programra voltvan szükség. Az MLSZ vezetése a Szakmai és Edzőképző Központot bízta meg a jövőbe mutató egyesületi utánpótlás program megtervezésével. A Szövetség Elnöksége által elfogadott és útjára bocsátott Bozsik program 2 óriási sikert futott be.

99

A szakemberek a sportág életében az utolsó ötven év legsikeresebb szövetségi döntésének tartják. Szervezettségével, szakmai tisztaságával tömegeket mozgósított, felkeltette a magyar labdarúgás újabb felemelkedésének hiteles reményét. Közben változások álltak be mindennapi életünkben, melynek eredményeként a pénzforrás egyre apadt, majd a kormányzati támogatás teljesen megszűnt. 2003 őszén mintegy 1200 kistelepülési „futballgondnok”, alközpontvezető, megyei és régióvezető szerződését bontották fel az állami támogatás megszűnte miatt. A futballt értők és azért őszintén tenni akarók értetlenül álltak a 2003-ban történtek után. A Bozsik program története úgy tűnt befejeződik. A teljes megszűnés előtt azonban óriási lehetőség adódott. Az MLSZ, a Magyar Labdarúgó Ligával együtt megszervezte az U-12-től az U 15 korosztály kiválasztó és felmérő táborát, Zánkán. A tábor hatalmas sikert aratott úgy a résztvevő gyermekek, edzők, mint a szakma körében. Ráadásul az UEFA megvizsgálta mind az ötvenkettő tagországának utánpótlás programját és a magyar programot választotta egy oklevél kíséretében a legjobbnak Európában! Ebben a szinte reménytelennek tűnő helyzetben hozta össze a sors az érintetteket Portugáliában a 2004es EB alkalmával. Orbán Viktor, Hernádi Zsolt, Szórád József és Mezey György a helyszínen követték az eseményeket. A mérkőzéseken összefutva beszélgettek a magyar futball jövőjéről is. Hazaérkezve Csányi Sándort is megkeresték az összefogás érdekében. Bozsik program 2004 októberében újraindult. Alig 10 nap alatt az MLSZ Szakmai és Edzőképző munkatársai dr. Mezey György vezetésével, a megyei instruktorokon keresztül talpra állították a központilag megszűnésre ítélt rendszert. Az OTP Bank és a MOL vezetőinek bátor, bíztató kiállásával remény nyílik, hogy megálljon a sportág alapjainak további szétesése. A hazai multinacionális cégek vezetői, nem kis labdarúgás iránti szeretettől vezérelve, az üzleti érdekeik szem előtt tartásával felismerték, hogy a labdarúgásban hazánkban is óriási nevelő erő rejlik. A két virágzó magyar

nagyvállalat

támogatásával

nagyobb

a

fejlődési

lehetőségünk.

Hosszabb távon valós esély adódhat az európai élvonalhoz való közeledésre is. A profi vezetők OTP-MOL-Bozsik Labdarúgó Akadémiának nevezték el az új programot.”21

21

www.bozsikakademia.hu 2005.10.27.

100

Amennyiben hosszú távon tart a program, a magyar futball 10 év múlva döntő tényező lesz Európában. Az ország két legelismertebb vállalatának vezetői felismerték, mit jelent a futball tömegbázisának kiszélesítése nem csupán a sportág, de a társadalom, a kultúra értékei szempontjából is. A támogatás következményeinek felismerése magas szintű vezetői gondolkodást tükröz, a magyar futballt pedig megmentette az akadémia nyújtotta lehetőség. Ma még csak kevesen látják át a két cég tettének óriási jelentőségét, de azok, akik 20-30 éve építjük a futball világát, tudják, hogy óriási dolog történt. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy teljes mértékben biztosítottá váljon a magyar labdarúgás jövője. Fontos ugyanis még, hogy mind a vezetőknek, mint a játékosoknak változtatniuk kell a hozzáállásukon. Nagyobb alázattal és eréllyel kell viseltetniük a labdarúgás iránt, be kell látniuk azt, hogy a kapott pénzért tenniük is kell valamit, és ahhoz, hogy nyerni tudjanak és igazán sikeresek tudjanak lenni, nem úgy kell gondolkodni, hogy mivel így is, úgy is megkapom a fizetésemet, akkor fölösleges nagyon megerőltetnem magam. Vezetői szinten is komoly változásokra van szükség ahhoz, hogy legyen jövője a magyar labdarúgásnak. Első, és legfontosabb lépésükként, biztosítani kellene a klubok esetében a megfelelő gazdasági hátteret, egyrészt, hogy az ott dolgozóknak ki tudják fizetni a bérüket, valamint hogy ne kelljen amiatt aggódni, hogy ha nem találnak megfelelő szponzort rövid időn belül, akkor az sem kizárt, hogy csődbe megy a klub. Ezek mind-mind olyan dolgok, amiket meg lehet valósítani megfelelő kitartással, türelemmel, alázattal és főleg akarattal. Mert ezek nélkül a tulajdonságok nélkül a magyar labdarúgás egyre mélyebbre fog süllyedni, olyan mélyre, ahonnan már nem biztos, hogy van kiút.

101

9. Összegzés A fő gondolatsor feldolgozásának végére érve az alábbiakban összefoglalom dolgozatom mondanivalóját, illetve a megszerzett tapasztalatok tükrében a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét a médiában és a hétköznapi emberek életében. A magyar labdarúgás, mint az összes többi sportág, rendkívül összetett és bonyolult jelenség. Ahhoz, hogy működőképes és sikeres legyen, rengeteg ember önzetlen munkájára, összefogására és kitartására van szükség. Az önzetlen szó azért is lényeges, mert enélkül az egész elveszíti lényegi elemét, és azt, ami miatt a labdarúgás a világon mindenhol a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportágnak számít. Ahhoz, hogy mi, magyarok büszkék lehessünk a labdarúgásunkra, megfelelő alázattal és szerénységgel kell viseltetnünk iránta. Ezek mind nagy szavak, de nem szabad elfelejteni, hogy mi is valójában a labdarúgás. Van, aki számára hobbi és szórakozás, menekülés a szürke hétköznapok elől, van, akinek a labdarúgás az élete. Ez főként a múlt nagy labdarúgóira igaz, a mostani játékosokra nem igazán. Szomorú dolog ilyet mondani, de bennük már nincs meg az a tűz, akarat, szenvedély, kitartás és alázat, ami megvolt mondjuk az Aranycsapat tagjaiban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a magyar labdarúgás, mind klub-, mind pedig válogatott szinten, soha nem volt igazán sikeres. Tény, hogy a múltban értünk el olyan eredményeket, amikre felkapta a fejét a világ, de a siker sosem tudom beteljesedni igazán. Mindig, ha csak hajszállal is, de lemaradtunk az első helyről, és be kellett érnünk az ezüst, vagy bronzéremmel. De akkor is büszkék voltunk rá, és nyíltan vállaltuk, hogy igen, ők a mi fiaink. Ők tényleg azok voltak. Szerettük, tiszteltük és becsültük őket azért, amit véghezvittek, még akkor is, ha nem nyertek meg semmilyen világversenyt. Azért, mert ők akartak, küzdöttek és mindent megtettek a siker érdekében, de a sors sajnos mindig közbeszólt. De akkor miért, miért kellett mindennek megváltoznia, elromlania és romlásnak indulnia?

102

Kis ország vagyunk, de nagyon tudunk szeretni és magasztalni embereket, sportolókat. A labdarúgókat is. De ahhoz, hogy így érezzünk irántuk, nagyon sokat kell tenniük, akarniuk, és küzdeniük kell. Hosszan lehetne sorolni az okokat, hogy miért és hogyan jutottunk el ilyen mélyre, de sokkal jobb lenne, ha egyszer az életben a futballisták és a vezetők is nem a múltba révednének, hanem a jövőbe tekintenének, és azzal foglalkoznának, hogyan tehetnék újra olyanná a labdarúgást, mint volt 1953-ban. Kutatásaim és a futballban jártas szakemberekkel folytatott beszélgetéseim során azt állapíthattam meg, hogy ez az idő még nagyon messze van, hogy valamikor, valaki, valahol rájöjjön arra, hogy mit kell tenni. Illetve sokan vélik tudni a megoldást, csak senki nem tudja, hogy hol kezdjen hozzá. Addig meg marad a remény, nekünk, futballszurkolóknak. „Ne jósoljunk, majd meglátjuk. Mert fogadkozás ide, fogadkozás oda – úgyis kint leszünk a tavaszi mérkőzéseken, hiszen tudják ezt a romlás felelősei is: minden idény elején új életet lehet kezdeni, sőt minden keserves vereség után máris ágaskodhat a remény, hogy majd vasárnap, majd a következő kilencven percben!”22

22

Végh Antal: Miért beteg a magyar futball? 9-10. old.

103

10. Utószó A szakmai részeket követően még egy fontos vallomással tartozom. Én nagyon szeretem a focit, még akkor is, ha sokan emiatt furcsán néznek majd rám. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, de azzal is tisztában vagyok, hogy többen vannak úgy, hogy bár szeretik a labdarúgást, csak nem a magyar labdarúgást. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a magyar naranccsal, „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.”23 A magyar labdarúgás is ilyen, de attól még a mi focink marad. Ebben a dolgozatomban azt próbáltam kifejteni, hogy milyen a magyar labdarúgás megítélése a társadalom és a média részéről. Ebből kifolyólag dolgozatom nagy részében negatív kritikákkal és észrevételekkel érzékeltettem a magyar labdarúgás problémáit és jelenét. De ettől függetlenül még nem mondtam le arról a lehetőségről, hogy egyszer még rend és nyugalom fog honolni a klubokban, stadionokban és a szívekben, és újra gyönyörű és emlékezetes élményekkel ajándékozza meg majd a szurkolókat. Végül szeretném megköszönni konzulenseimnek, Nagy Juditnak és Horog Lászlónak a segítséget, az iránymutatást, a szakmai észrevételeket és biztatást, amivel hozzájárultak szakdolgozatom elkészítéséhez.

23

Bacsó Péter: A tanú című, 1969-ben készült filmjéből

104

IRODALOMJEGYZÉK

Asa Briggs - Peter Burke: A média társadalomtörténete Gutenbergtől az internetig Napvilág Kiadó, Budapest 2004 Bajomi-Lázár Péter: A magyarországi médiaháború – Új Mandátum Kiadó, 2001 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára – Akadémiai Kiadó, Budapest 2002 Bánhidi Zoltán: Magyar sportnyelv története és jelene – Akadémiai Kiadó, Budapest 1971 Barát Tamás: A bizalom tolmácsai – Medipen, 2001 Dr. Németh Márta: A Public Relations elmélete – Külkereskedelmi Főiskola Egyetemi Jegyzet, Budapest 1998 Dr. Nyerges Mihály – Petróczi Andrea: A sportmenedzsment alapjai – Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest 2002 Dr. Nyerges Mihály: Új fejlődési irányok a világ atlétikájában, s hatásuk a sportáguk hazai fejlődésére, Záródolgozat a Magyar Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézet Szak-Mesteredzők Továbbképzésén Fazekas Ildikó – Nagy Alfréd: Szponzorálás – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2002 Film- és médiafogalmak kisszótára Korona Kiadó, Budapest 2002 Frédéric Barbier - Catherine Betho Lavenir: A média története - Osiris Kiadó, Budapest 2004 Gálik Mihály: Médiagazdaságtan – Aula Kiadó, 1997 Hadas Miklós – Karády Károly: A futball és társadalmi identitás – Replika, 1995 Háma Szilvia: Kiből lesz médiasztár – Népszabadság 2002.07.12 Horváth János: Televíziós ismeretek – Média Hungária Kiadó, 2000 Jiři Černý: A futballról – komolyan – Gondolat Kiadó, Budapest 1971 105

John Keane: Média és demokrácia - Helikon Kiadó, Budapest 1999 Kiss Gábor – Szabó József: A sportvezetés, -szervezés és sportmarketing alapjai – JGYF Kiadó, Szeged 2004 Kókay György - Buzinkay Géza - Murányi Gábor: A magyar sajtó története Sajtókönyvtár, Budapest 1994 Kun László: Egyetemes Testnevelés- és Sporttörténetek – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998 Michael Barratt: Médiaszerepelés felsőfokon, egy bennfentes útmutatója – Bagolyvár Kiadó, Budapest 2001 Nádori László – Bátonyi Viola: Európai Unió és a sport – Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2003 Pratkanis és Aronson: A rábeszélőgép – élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével – Ab Ovo Kiadó, Budapest 1992 Pusztai Ferenc: Magyar Értelmező Kéziszótár – Akadémiai Kiadó, Budapest 2003 Rózsa András: Fociológia – Sport, Budapest 1981 Tim O’Sullivan – Brian Dutton – Philip Rayner: Médiaismeret – Korona Kiadó, Budapest 2002 Végh Antal: Miért beteg a magyar futball – A szerző kiadása, Budapest 1983 Walter Umminger: A sport krónikája – Officina Nova Kiadó, 1990 Zsolt Róbert: Sportolók, Sporterkölcsök – Sport, Budapest 1983 www.bozsikakademia.hu www.filmintezet.hu www.nso.hu www.szie.hu www.visszaaradiohoz.hu

106

107