Országos Rádió és Televízió Testület 1558/2008. (VIII. 27.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban: Rttv.) 112. § - ában biztosított jogkörében az Abakusz Kör Közhasznú Szervezet – Abakusz Rádió (4220 Hajdúböszörmény, Szilassy u. 109.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató 2008. március 31-én megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdését, ezért az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) bekezdése b) pontjának felhatalmazása alapján hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a műsorszolgáltató által üzemeltetett Abakusz Rádió 2008. március 31-ei műsorszolgáltatását. Az adásnap vizsgálata során felmerült az Rttv. 90. § (2) bekezdés sérelme az alábbiak miatt: A kisközösségi rádiókra vonatkozó pályázati felhívás 4.3.1.1.1 pontja szerint (a pályázat tartalma) a pályázó köteles a műsorszolgáltatás teljes időtartamára vonatkozóan műsorszolgáltatásának jellegét, célcsoportját, valamint a műsor alapértékeit ismertetni. A pályázónak be kell mutatnia tervezett műsorszerkezetét, melynek keretében sávos jelleggel feltünteti a műsorterve alapvető tematikai elemeit. Ezen belül: a pályázónak meg kell jelölnie az általa kívánt speciális hallgatói csoportot (például kisebbségek, korcsoportok, spec. közösség, stb.), és be kell mutatnia, hogy a vállalt célt, hallgatói csoportokat milyen műsorszámok révén kívánja elérni és ezen tipikus műsorszámokról rövid leírást kell adnia.
Az Abakusz Kör Közhasznú Szervezet által működtetett Abakusz Rádió (Hajdúböszörmény 98,0 MHz) kisközösségi, nem nyereségérdekelt rádió. Az 1310/2006. (VI. 7.) sz. határozat alapján a rádió napi műsorideje 16 óra, amelyet 6-22:00 óra között teljesít. Célközönségként a helyi közösséget, a működés céljaként pedig a helyi lakosság közéletbe való bevonását, a lakosság igényeinek képviseletét, a helyi demokrácia erősítését jelölte meg. A műsorszolgáltató azt vállalta, hogy a napi műsoridő 492 percét (51%) a kiválasztott cél, illetve célcsoport megvalósítására fordítja. A műsorszolgáltatás műsorterve az alábbiak szerint alakul: Reggeli műsorsáv
hírek; regionális hírek; időjárás-jelentés; aktuális információk; közlekedési hírek; közszolgálati percek; gazdasági percek; sporthírek; zene Hírek; regionális hírek; időjárás-jelentés; közszolgálati percek; közlekedési hírek; gazdasági percek, zene hírek; regionális hírek; időjárás-jelentés; sporthírek; közlekedési hírek; közszolgálati jellegű magazinműsorok (turisztika, gazdaság, környezet- és természetvédelem, életmód, kultúra, közélet, művelődési rovat, hagyományőrzés, kisközösségi rendezvények, ismeretterjesztő rovat, önkormányzati krónika); beszélgetős műsorok különböző témákban (számítástechnika, szépségápolás, életmód és egészségmegőrzés stb.); babamagazin; autós magazinműsor; helyi közéleti műsor; portréműsor; EUs kitekintést szolgáló műsor; zene hírek; regionális hírek; időjárás-jelentés; közlekedési hírek; kívánságműsor; zenei műsor más-más zenei stílusban
Délelőtti műsorsáv Délutáni műsorsáv
Esti műsorsáv
A rádió a műsoridőt és a műsorsávokat megtartva működött a vizsgált napon. A hatóság mérései szerint a műsorszámok közötti ún. ,,kitöltő” popzene időtartama 5 óra 37 perc volt. A műsor egészében dominált a zene, hiszen a 11 óra popzenéhez 5 óra szöveg társult. A választott cél és célcsoport szolgálata elsősorban a következő műsorszámokkal valósult meg: Műsorszám megnevezése Helyi hírek Rendőrségi infók Helyi hírek Közszolgálati percek Helyi hírek Gazdasági percek Helyi hírek Rendőrségi infók Helyi hírek Közszolgálati percek Helyi hírek Gazdasági percek Helyi hírek Közszolgálati percek Helyi hírek
Kezdete-vége 06:00:00-06:05:54 06:27:48-06:40:42 07:00:01-07:06:09 07:28:55-07:36:50 07:59:41-08:05:39 08:28:04-08:36:18 09:00:07-09:06:50 09:28:53-09:41:50 10:00:33-10:05:13 10:30:37-10:38:32 11:00:54-11:06:51 11:32:09-11:40:24 12:01:20-12:07:15 12:31:08-12:39:02 13:01:28-13:08:16
Zene 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00
Szöveg 0:05:54 0:12:54 0:06:08 0:07:55 0:05:58 0:08:14 0:06:53 0:12:57 0:04:40 0:07:55 0:05:57 0:08:15 0:05:55 0:07:54 0:06:48
Besorolás és/vagy tartalom hírműsor f kat. hírműsor f kat., helyi közérdekű infók hírműsor f kat. hírműsor f kat. hírműsor f kat., helyi közérdekű infók hírműsor f kat. hírműsor f kat., helyi közérdekű infók hírműsor
Utazási magazin 1. Helyi hírek
13:14:43-14:01:38 14:01:39-14:07:44
0:26:04 0:00:00
0:20:51 ismeretterjesztő (Ausztrália bemutatása) 0:06:05 hírműsor
2
ismeretterjesztő (Magyarország 0:28:19 borvidékeinek bemutatása) 0:07:55 hírműsor f kat., programok (hajdúböszörményi idegenforgalmi infók, hajdúböszörményi programok, 0:06:50 rendezvények bemutatása) 0:05:57 hírműsor
Utazási magazin 2. Helyi hírek
14:15:11-15:03:19 15:03:20-15:11:15
0:19:49 0:00:00
Vendégfogadó Helyi hírek Locsi-fecsi (portrébeszélgetés Dósa Mátyás színésszel, Szabó Miklós hajdúböszörményi fotóművésszel) Helyi hírek
15:14:42-15:57:00 16:03:20-16:09:17
0:35:28 0:00:00
16:09:18-17:03:36 17:03:37-17:12:04
0:23:23 0:00:00
Locsi-fecsi folyt.
17:12:05-18:03:03
0:18:08
0:30:55 portré 0:08:27 hírműsor Interjúk hajdúböszörményi lakosokkal arról, hogy milyen ismerkedési lehetőségei vannak a 30-as és az idősebb korosztálynak Hajdúböszörményben; beszélgetés Balogh Istvánnéval, a Társaságkedvelő (nyugdíjas) Klub vezetőjével a klub tevékenységéről; beszélgetés a Backdoor együttes tagjaival az amatőr 0:32:50 zenekarok lehetőségeiről;
Útravaló Helyi hírek Helyi hírek
18:03:04-18:03:42 18:03:43-18:10:40 19:06:11-19:11:29
0:00:00 0:00:00 0:00:00
filozófiai idézet egy meg nem nevezett 0:00:38 szerzőtől 0:06:57 hírműsor 0:05:18 hírműsor
A felsorolt műsorszámok időtartama 6 óra 38 perc volt, ami 41,45%-os műsorarányt jelent (a vállalás 51%-volt). A vállalt cél szolgálatára nem alkalmas műsoregységek a következők: kívánságműsor, válogatás a 60-as évek slágereiből című műsorszám, valamint a fent jelzett popzenei betétek. Reklámot a rádió nem közvetített. A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében biztosított ügyféli jog gyakorlása érdekében a 2008. június 2-án kelt és 4-én postázott levélben küldte meg a műsorszolgáltató részére a hatósági ellenőrzés megállapításait, melynek kapcsán a műsorszolgáltató az előírt határidőn belül az alábbiak szerint válaszolt. A műsorszolgáltató képviseletében Kathy Zsigmond elnök válaszolt, aki kifejtette, csak részben tudnak egyetérteni a hatóság megállapításaival. Álláspontjuk szerint az általuk sugárzott kívánságműsor alkalmas a vállalt cél szolgálatára, az alábbiak okán: –
a pályázatukban rögzített műsortervben az „Önök kérik” zenés kívánságműsor a vállalt cél, a hallgatói csoportokat elérni kívánó műsorszámként került feltüntetésre, amit a Szerződéssel a szerződő felek jóváhagytak. E tekintetben nem történt szerződésmódosítás; – a kívánságműsor, az összes műsorszám közül a legalkalmasabb arra, hogy a hallgatói igényeket megjelenítse a rádió műsoraiban, hiszen ezekben a műsorvezető azonnal és direkt módon tud reagálni a hallgatói igényekre. Ezért a pályázatukban vállalt cél elérésére legjobban a kívánságműsorok a legalkalmasabbak.
3
A műsorszolgáltató képviselője előadta, hogy náluk nem fordulhat elő az, hogy hallgatói igények hiányában a műsorvezető úgy tesz, mintha hallgatói kívánságot teljesítene, tekintettel arra, hogy a hozzájuk beérkező kívánságok száma meghaladja azt, amit az adott idő alatt ki tudnak elégíteni. Levelében az Egyesület elnöke elismerte, hogy a délelőtti műsorokban (rendőrségi infók, közszolgálati percek, gazdasági percek stb.) a műsorvezető nem jelezte egyértelműen az adott műsorszám kezdetét és végét, emiatt azoknak a zenei betéteknek az ideje, amelyek egyébként szorosan a műsorszámhoz tartoztak volna, nem kerültek beszámításra, ami rontotta a %-os vállalás arányát. Ígéretet tett arra, hogy a jövőben egyértelműen jelzik majd a műsorszámok kezdetét és végét, ezáltal javítva a %-os arányt. A műsorszolgáltató képviselője tájékoztatta az ORTT-t arról, hogy naponta 16 óra műsoridőt kell megtölteniük tartalommal, amelyet 20-30 önkéntes munkatárssal – a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző média-szakos hallgatóival – próbálnak megoldani. Missziót teljesítenek a hajdúsági városban, mert a településen nincsen másik rádió-stúdió. A lakosság körében nagyon népszerű és hallgatott az adó. Nem vitatja, hogy egyes napokon nem érték el a vállalt 51 %-ot, azonban más napokon teljesítésük meghaladta azt, így hosszabb idő átlagában teljesítik pályázati vállalásukat. Az Egyesület elnöke közölte továbbá, hogy a vizsgálat eredményét megismerve felmerült a napi műsoridő csökkentésére irányuló kezdeményezés szándéka, azonban ez jelenleg nem lehetséges. A Testület a hatósági ellenőrzés megállapításai. valamint a műsorszolgáltató nyilatkozatában foglaltak alapján az alábbi álláspontot alakította ki: 1. A Testület megvizsgálta a műsorszolgáltató által hivatkozott, a pályázathoz tartozó Műsortervet. A Műsorterv „Speciális rész”-ében a műsorszolgáltató azon műsorszámokat ismerteti részletes leírással, melyekkel a vállalt célt, hallgatói csoportokat kívánják elérni. E körben a műsorszámokat három csoportba sorolta a műsorszolgáltató: – Napindító – délelőtti, információs, közszolgálati műsorsáv (pl. hírösszefoglaló, regionális hírek, időjárás-jelentés, közlekedési hírek, kulturális ajánlat stb.); – Egyéb, célcsoportnak szóló műsor (pl. horoszkóp, utazási magazin, Zöldhullám, gazdasági percek, autós magazin, gasztronómiai magazin, életmód magazin, Köztünk élnek, babakusz magazin, útravaló stb.); – Szórakoztató műsorok (Önök kérik, Zenés órák). Az „Önök kérik” műsorszámot a műsorszolgáltató a következőképpen határozta meg: „zenés műsor a hallgatók kívánságai alapján. A kért zenékhez üzeneteket is lehet küldeni”. A fentiekben idézett Műsorterv azonban nem a Műsorszolgáltatási Szerződés (a továbbiakban: Szerződés), hanem a Pályázat részét képezi. 2. A műsorszolgáltató és az ORTT között 2005. január 11-én létrejött Szerződés módosítását a Testület az 1310/2006. (VI. 7.) sz. határozatával hagyta jóvá. Ezen szerződésmódosítás szerint a műsorszolgáltatás műsorterve a fentebb írtaknak megfelelően alakult.
4
A műsorszolgáltató a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként működő műsorszolgáltatásra napi minimális 492 műsorpercet vállalt:
Álláspontunk szerint az, hogy a műsorszolgáltató műsortervében megjelölte a kívánságműsort és egyéb zenei műsort nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy ezek a műsorszámok a műsortervben való feltüntetés okán automatikusan olyan műsorszámokká válnak, amelyek a Szerződésben megjelölt célt és célcsoportot szolgálják. Mindezekből kitűnik, hogy a műsorszolgáltató érvelése nem állja meg a helyét, tekintettel arra, hogy a kívánságműsor nem minősül olyan műsorszámnak, amely a lakóhelyi közösség közéleti fórumát jelentő műsorszolgáltatásba betagozható lenne. A műsorszolgáltató érvelése a napi 51 %-os vállalás időnkénti elmaradása tekintetében nem elfogadható, figyelemmel arra, hogy a műsorszolgáltató Szerződésében azt vállalta, hogy minden egyes adásnapján teljesíti a napi műsoridőhöz viszonyított 51 %-ot a Szerződésben meghatározott cél és célcsoport kiszolgálására, nem pedig azt, hogy ezen százalékos vállalást – heti vagy esetleg havi – átlagban teljesíti. A hatósági ellenőrzés eredménye az, hogy a műsorszolgáltató a vizsgált napon, 2008. március 31-én, az általa a Szerződében meghatározott választott cél és célcsoport szolgálatát 6 óra 38 percnyi, azaz 398 percnyi műsorral valósította meg, amely 41,45%-os műsorarányt jelent a napi 16 óra műsoridőhöz viszonyítva. A műsorszolgáltató ezzel szemben azt vállalta, hogy naponta minimálisan 492 percnyi műsort szolgáltat az általa a Szerződésben vállalt célnak és célcsoportnak. A Testület álláspontja az, a műsorszolgáltató azáltal, hogy 2008. március 31-én a napi műsoridőhöz viszonyítva 398 percnyi, azaz 41,45 %-ban szolgáltatott olyan műsorszámot, amely a műsorszolgáltató által a Műsorszolgáltatási Szerződésben megjelölt célt, célcsoportot szolgálta, nem teljesítette azon szerződéses vállalását, miszerint naponta minimálisan 492 percben sugároz a vállalt célnak, célcsoportnak megfelelő műsorszámot, így megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdését, mely az alábbiak szerint rendelkezik: „90. § (2) A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidő-beosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni.”
5
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a Testület eddig egy alkalommal szankcionálta a műsorszolgáltatót az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltak megsértése miatt: egy 2006. januári törvénysértés okán az 1351/I/2006. (VI.14.) sz. ORTT határozatban az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szankciót alkalmazta. Megállapítható tehát, hogy a műsorszolgáltató gyakorlatára nem jellemző az Rttv. 90. § (2) bekezdésének megsértése, továbbá a legutóbbi törvénysértés óta hosszú idő telt el, ezért a Testület jelen esetben szintén az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szankciót alkalmazta a műsorszolgáltatóval szemben, azaz felhívta arra, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől. A szankcionálás alapját az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontja jelenti: „112. § (1)
Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, (…) valamint a műsorszolgáltatási szerződésben (…) előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti (…), a Testület (…) a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére.”
A fentebb kifejtettek alapján a Testület a rendelkező rész szerint határozott. Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. § (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (2) bekezdése biztosítja. Budapest, 2008. augusztus 27.
Az Országos Rádió és Televízió Testület nevében
Dr. Majtényi László elnök
6