ZOUNUK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI LEVÉLTÁR ÉVKÖNYVE 12.
Szerkeszti: ZÁDORNÉ ZSOLDOS MÁRIA
SZOLNOK, 1997
ELEK GYÖRGY ADALÉKOK KARCAG VÁROS 18. SZÁZADI NÉPESEDÉSÉNEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ
Karcag város népességének számáról az 1785 -86-ban megejtett népszámlálás adja az első megbízható adatokat. A lakosság számának /vélt vagy becsült számának/ meghatározásához a kutatók eddig leginkább a gazdasági összeírásokat használták fel - jobb híján. Az alábbiakban a Karcagi Református Egyházközség anyakönyveinek elemzésével szeretnénk néhány adalékot közzétenni a népesedés és az egészségügy tárgykörében, mert bár a várostörténeti publikációk és kutatások ma is széles skálán mozognak, a fent említett tárgyak ma még fehér foltként jelentkeznek. A dolgozat három nagyobb egységből áll: az első részben az utolsó magyar országi pestisjárvány karcagi vonatkozásait s az ehhez fűződő demográfiai megfigyeléseket tárgyalja. A második részben a református anyakönyvek feljegyzéseit, adatait adjuk közre az 1770-1779-es évekből. A harmadik részben kísérletet teszünk a 18. századi mezőváros egészségügyének áttekintésére. I. Egy pestíses esztendő Az utolsó nagy magyarországi pestisjárványt általában az 1739-es évhez kötik, pedig a betegség már két évvel korábban, 1737-ben megjelent Erdélyben, s az ország más vidékein - foltokban - még 1743-ban is felbukkant.1 1737-ben - Dél-Erdély irányából, a Maros és a Körös völgyén át, elérte az Alföld déli részét, s a következő évben már északi irányban, Hódmezővásár helyen, Békéscsabán, Nagyszalontán jelentkezett. 1738 decemberében Bihar nagybajomban, Füzesgyarmaton regisztráltak pesti ses betegeket.2 A betegség
MOESS Alfréd - M. ROMÁN Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve VII. Debrecen, 1980. 117-130. MOESS A. - M. ROMÁN É 1980. 118.
353
január elejéi elérte Karcagot és Kunmadarast, februárban márciusban Püspökladányt és Szoboszlót, májusban Debrecent.3
Kisújszállást,
A karcagi és kunmadarasi pestis eredetéről, terjedéséről, a betegség tüneteiről Terbócs István nagykun kerületi kapitány a következőket jelentette gr. Károlyi Sándornak, a Tiszántúl egészségügyi főbiztosának: "/a/ A fertőződés eredetéről és alkalmáról/. Tekintetes Administrator Podhrátzky György Uram parantsolattyára, Kapitány Uram űf Nagy Kunsági Districtusnak három Assessoraval és Notariussával a Kartzagi bírákat űf Lineáig kihívatta, kik az eredetre vonatkozólag semmi bizonyost nem tudtak mondani, hanem gyanúságok volt a * Pontistákra, akik 1738, december elsejétől ötödikéig nálok voltak, azok között sok betegek, kik közzül négyen meg is holtak ott; ezeket magok eltemették a Pontisták Király Ferentz Kertye mellé. Edgyiknek as rossz temetés miatt kezei és lábai kin voltak, mellynek tsudájára jártak a^ gyermekek, kivált a Király Ferentz gyermekei kezeit s lábait fogdosták: melly Háznál legelőször a fertőzés kezdődött, circa 25. Januar, Maga is Király Ferentz examináltatván, ő is azt mondta s egyedül arra van gyanúja: neki kilentz gyermekei egymásután két Hét alatt megholtakjxy Felesége sokára a" gugából meggyógyult, magának még semmi baja nem volt. Azután szomszéd attyafiai kezdettek halni, ismét harmadik szomszédgya, kik közülis öten s* hatan kettessévelis naponként két Hét alatt megholtak a déli részen. A harmadik Házban levő már megfertőződött gazdának Aggod Istvánnak leánya volt férjnél Karats Jakabnál a* város északi részén, ez attyához attya-fiai temetésekre s" betegek nézésére naponként eljárván, Karats gyermekeivel és tselédivel megholt, így az atyafiakon és szomszédokon elhatalmozott. Madarasról Lehi Gergely étszaka szökött a szoros tilalom ellen Karczagra, mikor már Kartzag-ujj szállássa be volt zárolva, ott valami négy Vég gyóltsot elárulván, azután Karczagon szolgált fiát, ki Gugában fekvő volt, Madarasra étszaka maga házához vitte; két nap múlva két fia megholt azután másik nap ismét kettő; ezeknek ápolgatására s* temetésére menvén a^ Lehi Gergely leánya mind férjestül, ki Szabó Bálás fia volt, harmadnapra megholt, második napon Szabó Bálás iffiu legény fiais. Kapitány Uram ezeket megtudván, mind a^ két házbelieket űf Helységbül kiküldötte a* Lazaretumba, de a" kimenés után ugyan tsak kívül is megholtak, és a" kik azon Testek körül atyafiak és szomszédok forgódtak, megfertőződvén ax ragály elborította, ugy hogy némellyek négy óráig sem betegeskedtek, hanem hideg-leléssel s * fő
Uo. 118. Hódmezővásárhelyen 2472, Kunmadarason 778, Kisújszálláson 1200, Debrecenben 8200 áldozatot szedett a betegség. In: Hódmezővásárhely története. 1984. 365.; SZABÓ Lajos: Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első negyedéig. Kisújszállás, 1987. 43-45.; MOESS A.- M. ROMÁN É. 1980. 127. 354
fájással, forrósággal hirtelen megholtak, már most tizenhatan, 17ten és 20an s többen is egy nap meghaltak. A Tur-kevi gulyásbojtár egészséges lévén, ez Kartzagon lakó beteg annyához estve bement, más nap Annyát eltemetvén, ugyan azon nap míg a" Tur-kevi gulyához ért, meg mirigyesedéit; a ' gulyás más nap észre vévén, és a tilalomtól félvén, aK bojtárt két lovon szekéren a 1 Kartzagi határba vissza vitette, ki mihelyt ay Kartzagi Gulyához ért, megholt. Av Pestisben megholt gyermekeknek ruháját a" más gyermekre adták, azis más nap megholt, és azon darab ruhából az első gyermeken kívül három gyermek hólt ki. A" Kiss-ujj-szállási megfertőzött emberekis megvallottak, hogy éjtszaka szöktek be Karczagra attyok-fiaihoz, kik közzül más nap edgynek voltak temetésén, azon nap éjtzszakáján haza mentenek, gyermekeik oda haza megfertőződtek. Kapitány Uram őket a" szőlős- kertben levő Kunnyhójokba küldötte; a' hol tizenhat közül nem maradott meg több hatnál, ezek közzül kettő maradt fertőzés nélkül, négye ki-gyógyult s at. b// A fertőzöttség jelei és tünetei különfélék/: Nyilallás, melly némellyen két nap is van, testnek hirtelen való elesése, de leginkább hirtelen való nagy nyilallás, mindjárt érzették űf mirigyet, némely fertőzöttek pedig nagy fö-fájással s * szédelgéssel vágynak: fájlallyák hón allyokat, mellyeket, torkokat, ágyékjokat, horgas-inokat, s at, némellyeknek a * karján, másoknak av lábán adgyaki magát, melly fájdalom és annak időtartama nem edgy-féle; némellyekben látható s' tapasztalható guga esik csak fennjártokban kevés fájdalommal, 3, 4. nap vagy edgy hét múlva ezek elhadgyák: noha sokan ezek közzülis azután lábokról levétetnek: mások hirtelen lábaikról leesvén, 3. 4. 5. napig is ágyas betegek, és többire halálosok; némelyek edgy holnapig is keserves fájdalommal viselik, sőt némellyek két hónaptól fogva is: ezek közzül igen kevesen halnak meg. Sokakat legelsőben hányás, ükrendés erőltet fórrósággal s'hidegleléssel, az-után üti-ki magát a" guga-torkában, kinek hónallyában, kinek ágyékában, horgas inaiban, lába- hajtásában. A guga is sokféle, né melly nagy mintegy Vese, némely hoszszú, kemény, veres hoszszú puha fehér, veres és szederjes, némely mintegy fél tyuk-tojás nagyobbakis, némely mint egy makk, golyóbis sát, nagyobb részént veres és tüzes. Sokan pokolvarral adgyák ki magokat, néha a * gugával edgyütt, néha av nélkül; sokon nátha-szeplö is van, de már azok közzül kevés gyógyulmeg, némellyen 30. 40 pokol-var-is van, ki fejér, ki fekete; ki nagy ki igen kitsiny. A" kik pokol varasok holtak meg, igen gugásokis voltak. c// Tartama különböző/. Némely két hétig, háromig edgy holnapig is elviszi: de igen tsak elválik 4. 5. napra. A haldoklókon különfélék a tünetjelek: ki tsendesen nyugszik el, ki nagy hánykódással, ki félelemmel, rettegéssel, szív szorulással, ki csak hordoztattya magát, ki emberhez sem szóll, ha erőltetik is; sok ismét halálig beszéli, sokan az ágyon kezekkel motoráznak, mintha valamit keresnének. Az ilyeken nagy részent halálok felé halál-ház üti kimagát; sokan 355
fájdalmakat sem érzik, még is 4. 5. vagy 6. óra alatt meghalnak p.o. forróhideg-leléssel. Semmi életkorra, gyógy étrendre, vérmérsékletre még eddig, úgy látszik tekintet nem volt, 50. 60. 70. 80. esztendős embereket is vitt el. Sütő Miklós is körülbelül 110. esztendős, ki már ez-előtt három Pestist ért, edgyikben sem volt Gugája, noha köztük eleget forgott, most belé esvén, három nap alatt megholt Mérsékletes életű embereket, a" kik jó erőben vágynak, még hirtelenebb halállal viszi el, mint akik sinlődésben voltak d// Gyógyszer/ A Karczagi Nótárius tsak Terjéket vett be kétszer egyegy pohár porban a kívánt sikerrel. A4 Gugát Doktor Arbesser Uram fejér flastrommal ragasztotta; ki paraszt orvossággal élt, sült veres-hagymát szappannal s* mézzel Öszve keverve, azzal érlelték sx fakadása után szitatták. N. Comissarius Ballá György Uram, othon nem lévén cselédgyeinek megírta, hogy magukat minden érintkezéstől mindnyájan őrizzék, még csak innya való vizért is ollyankor küldött a felesége, mikor már mások éppen as kútra nem mentek, mind eddig meg is maradtak épségban: edgy szolgája ment volt a szomszédba, hir nélkül, a' hol mindjárt minden teste leforrázódott, az Asszony orvosolta osztán meg. Szent-György-nap után Ballá Uram haza ment Karczagra, de a * mértékletes életet szorgalmatosan követi, senkivel még csak beszélgetésre sem áll. Nemis volt az fertőzésnek eleibe való állásnak jobb módgya annál sem Karczagon sem Vásár-helyen, ax mint szava hihető betsületes emberek mondották. A* Gugát sokan csak vesztében hadgyák, ugy némellyik ki fakad; sok ujj-szappanból, mézből, lisztből tsinált kovásszal, némellyek csak nyul-börrel is raggattyák, s érlelik, sokan kivágják sy vágattyák; mellyekből embert vesztő irtóztató büdös kelevény jő ki * azután meg gyógyul. Most Vérben sem himlőben nintsenek; ax kik tavaly vér-hasban voltának is, némellyek megfertőztettek, némellyik meg is hólt: ay kik ay más Pestisben pestisesek voltak, és akkor egy vesényi Gugából meg gyógyultak, most bele esvén ki meg gyógyul, ki meghal: ezen fertőzésnek is elein ay ki a Gugából meggyógyult, ismét reájok esett és ki megholt, ki meg gyógyult Rühesek is a" kik voltak ugyan csakfertőzöttek s xat. "4 A terjedelmes beszámoló közlését mindenképpen szükségesnek tartottuk, mert pestissel kapcsolatos megfigyeléseken túl számos más betegséget /tulajdonképpen tünetet/ - nyilallást, hideglelést, pokolvart, sínlődést, vérhast,
WESZPRÉMI István: Magyaroszág és Erdély orvosainak rövid életrajza. Bp. 1962. 3541. A jelentést Weszprémi nyomán közölte még KÁTAI Gábor: Fekete halál - pestis Karczagon 1739-ben. In: KATÁI Gábor: Ismeretterjesztő az orvosi és természeti tudományok köréből. Bp. 1874. 51-61. Kátai a református anyakönyv alapján alapos statisztikát készített a pestises időszakról és számos, elsősorban orvosi szempontból figyelemre méltó megállapítást tett.
356
himlőt - is megemlít. Ezekkel a továbbbiakban még találkozunk. Érdekes átolvasni a korabeli gyógymódokat, amelyek eredményüket tekintve azt bizonyítják, hogy abban a korszakban a pestisnek ellenszere, orvossága nem volt. Az ellene való egyetlen eredményesen alkalmazott módszer a betegek elkülönítése, a súlyosan fertőzött települések zár alá helyezése - lett volna. A felállított egészségügyi szervek már a kezdet kezdetén zárolták azokat a helységeket, ahonnan pestises megbetegedéseket vagy halálozást jelentettek, sőt a járvány terjedésével királyi rendelet tilalmazta a ceremóniás temetéseket és az istentiszteletek gyakorlását. Ez utóbbi intézkedést azonban a legtöbb helyen megszegték, sőt Debrecenben egyenesen zendüléshez vezetett a nyilvános temetések betiltása.5 Karcagon május 2-ig a szokott módon folytak a temetések, Kisújszálláson is csak június 16-án hagytak fel a nyilvános temetésekkel és a templomi szertartásokkal: "Itt királyi parantsolatot vévén megszűntünk mind a halottak temetésétől mind a templomba való járástól" - jegyezték fel a kisújszállási egyházközség halotti anyakönyvébe.6 Hasonló utasítást Karcag városa is kapott még májusban, de a tanács, bizonyára a református vallás gyakorlásának korlátozását értve, úgy foglalt állást, hogy "az Isteni tisztelettől pro hie et nune semmi nemű tekénteteért nem desciscálunk, hanem mind végig, mind vérig az Isteni tiszteletben álló szolgálatot továbbra is gyakorollyuk, félre tévén minden emberi találmányokat és más Superstitiókat mind addig míg tellyes végképpen /: kiről Isten eő Szent Felsége óllyon:/ minden Cultustól el tilalmaztatván mind Templomunk, mind Ekklésiai Eszközeink Másé Lesznek. "7 Karcagon 1739. január 9 - május 27. között dühöngött a járvány. Ezen idő alatt januárban 19 februárban 77 márciusban 422 áprilisban 810 májusban 158 összesen 1.486 áldozatot temettek el. Kátai Gábor összesítése szerint az elhaltak között 808 férfit, 648 nőt találunk, 30 személy nemét nem lehetett megállapítani.8
MOESS A. - M. ROMÁN É. 1980. 125. SZABÓ L. 1987.43. A Karcagi Református Egyházközség irattára. A 2. sz. 1739. május 23. KÁTAI G. 1874. 51-61.
357
Mivel az elhaltakat a családfő hozzátartozóiként jegyezték be (pl. "Balog András felesége", Balog András fia", "Balog István unokája") lehetőségünk nyílott egy részletesebb elemzésre, az 1738 végén Karcagon élt családok azonosítására, s a népesség hozzávetőleges, feltételezett számának megállapítására. A pestis alatt is lekiismeretesen vezetett anyakönyvi feljegyzésekből összesen 478 családot tudtunk azonosítani. Ha feltételezzük, hogy a pestis a családok legnagyobb részét /mintegy 90 %-át/ érintette és mindössze 50-60 családból nem voltak áldozatok/ a leírásból láthatjuk, hogy ilyenek, ha nem is sokan, azért mégis akadtak/, akkor a város 1738. évi népességét 530-540 családban kell megadnunk. A családokat hat fóvel számolva tehát Karcag 1738. év végi népességét 3200-3300 főben állapíthatjuk meg. Itt viszont ellentmondásba keveredünk a szakirodalommal,9 amely az összeírt gazdaságok alapján 1735-ben mindössze 1746 főben állapítja meg Karcag lakosságát. Igaz, az általunk vizsgált időszakig eltelt három év, de kizárt dolognak tartjuk, hogy ennyi idő alatt a lélekszám megkétszereződött. /Az említett adatot érdemes már csak azért is erős kritikával fogadni, mert a szerző figyelmen kívül hagyta Szabó Lajos megállapítását. O ugyanis a Karcagnál jóval kisebb Kisújszállás népességét, (1736-ban) szintén gazdasági jellegű összeírás alapján 2317 főre becsülte./10 Visszatérve a pestis statisztikájához: a halotti anyakönyvből megállapít ható volt, hogy 1739-ben május végéig kihalt 48 család /férj, feleség és gyermekeik vagy azok egy része/ 198 lélekkel. Megözvegyült 94 férfi és 88 nő, vagyis csonkánt maradt 182 család. Találunk még 56 felnőtt férfit és egy nőt, akik mivel saját nevükön és nem családtagként lettek feljegyezve nagykorú nőtlen fiúk, testvérek vagy szolgák lehettek. Családnevük 43 esetben nem ismeretlen, de hozzátartozójuk /feleség, gyerekek/ nem halt el. Ha az egyházi anyakönyv alapján kiszámított népességszámot tekintjük helyesnek, akkor is látszik a szörnyű veszteség, hiszen a betegség a lakosság 46,7 %-át pusztította el. A pestis statisztikájához érdemes még fellapozni a házasságkötések anyakönyvét és megvizsgálni az 1739 júniusa és 1742 decembere között megkötött házasságokat. Annak ellenére, hogy ezek a bejegyzések az adott időhatárok között rendkívül hiányosak, igen érdekes megfigyeléseket tehetünk.
y
KISS József: A Pesti Invalidus Ház jászkunsági földesurasága. Bp. 1992. 186.
10
SZABÓ L. 1987. 42.
358
1939-ben /június, július, augusztus, október, november hónapokban/ 74; 1740-ben /május, június, november hónapokban/17; 1741-ben /január, február, március, november december hónapokban/ 23; 1742-ben /január, február, november hónapokban/ 20, összesen 134 házasság kötéstjegyeztek be. Ezek közül:
özvegy férfi + özvegy nő házassága özvegy férfi + hajadon nőtlen férfi + özvegyasszony nőtlen férfi + hajadon összesen:
38 20 15 61 134
Kitűnik, hogy 1742 végéig 111 csonkán maradt család egészül ki. Az özvegy férfiak Karcagon kívül Túrkevéről, Kunhegyesről, Bajomból, Kisújszállásról, Szentimréről hoztak feleséget, néhány özvegyasszony más településre: Bajomba, Madarasra, Egyekre ment férjhez. A töredékes feljegyzésekből egyértelműen megállapítható, hogy elsősorban a pestist közvetlen követő időszakban az özvegyek házassága a leggyakoribb. Feltételezhetjük továbbá, hogy 1742 végére alig maradt megcsonkult család Karcagon. A pestises esztendő mérlege tehát: a kihalt családok mellett, az özvegy házasságokkal, a későbbi elköltözésekkel 430-450 családra és /3300 főt véve alapul/ mintegy 1100 családtagra, összesen 2000 lélekre esett vissza a város lakossága. Úgy véljük, hogy a református anyakönyvből kiszámolt lakosságszám mindenképpen közelebb áll a valósághoz, mint a már említett adatok. így már nem kell csodálnunk azt, hogy a karcagiak négy év múlva merték vállalni egy új templom építésének költségeit, a redemptióval járó anyagi terheket és azt sem, hogy 1745-ben 573 redemptus gazdát vesznek nyilvántartásba. Megjegyezzük: a redemptusok családnevei 90 %-ban már 1739-ben előfordulnak.
n. Házasságkötés, születés, halálozás 1770-1779 A református egyházközség lelkipásztorai 1730 őszétől vezettek feljegyzéseket a házasságkötésekről, a keresztelesekrol és a halálozásokról. Az anyakönyvek az 1760-as évek közepéig sok esetben igen hiányosak, de később már, elsősorban Tatai András és Átsi Péter lelkiismeretességének köszönhetően,
359
tervszerűen és /feltételezhetően/ pontosan vezetettek.11 Az anyakönyvek adatainak összesítésével több megfigyelést tehetünk a város 18. századi népesedéséről és a lakosság egészségügyi állapotáról. Jelen alkalommal tíz év 1770-1779 adatait dolgoztuk fel.12 Házasságkötések Az említett időszakban összesen 626 párt eskettek a karcagi református templomban. Évenkénti bontásban: 1770
1771
1772
1773
1774
1775
1776
1777
1778
1779
55
70
48
53
47
75
52
64
84
78
A korszakra, s ezzel bizonyára nem mondunk újat, az endogámia jellemző, tehát legtöbbször, 530 esetben /84,66 %/ a helybeliek házasságkötése történt. Nem elhanyagolható azonban az a 96 házasságkötés /15,34 %/, amikor karcagi férfiak idegenből hoztak feleséget, illetve karcagi lányok mentek férjhez más településen élő vőlegényhez. A statisztika szerint az előbbi 39, az utóbbi 57 alkalommal történt. Az exogámia leginkább a szomszédos községeket érinti: Kunmadarast 25, Püspökladányt 14, Kisújszállást 12, Kunhegyest és Tisza füredet 6-6, Túrkevét 5, Nádudvart és Tiszaszentimrét 3-3, Tiszaigart, Mezőtúrt, Tiszaszöllőst 2-2 esetben, de találkozunk Abád, Ároktő, Báránd, Csege, Dancsháza, Földes, Debrecen, Szoboszló és Újváros nevével is. A legtávolibb házasságok gyomai, makói és miskolci kapcsolatokat mutatnak.
Az anyakönyveket két kötetben a Református Egyházközség gondnoki hivatala őrzi. 1. Az Házasság által egymásba köttetett személyeknek Laistroma mellyet emlékezetnek okáért a" Karczag új szállási Szent Ekklésia készíttetett Szoboszlai Horvát György Prédikátorságába 1730dik észbe. valamint ebben a kötetben még a Halottak Laistroma mellyet emlékezetnek okáért a Kartzag Ujszállási Szent eklésia készíttetett Szoboszlai Horvát György Prédikátorságában 1730. Ez az anyakönyv 1791-ig tartalmaz feljegyzéseket. 2. A Keresztségnek Szent Sacramentuma által az Isten Anya Szent Edgyházának társaságában be plántáltatott Kisdedek laistroma mellyet emlékezetnek okáért a' Karczag Uj Szállási szent eklésia készített Szoboszlai Horvát György Prédikátorságában 1730. Ezt az anyakönyvet 1826-ig vezették, abban az évben új kötetet nyitottak. Választásunk azért esett ezekre az évekre, mert sem háború, sem tömeges halált okozó járvány nem pusztította a város lakosságát.
360
1772-ben királyi utasítás szabályozza a házasságkötések rendjét,13 s ezután újabb adatokkal bővítik az eskettekről készített feljegyzéseket. A házasságkötés dátuma mellett feltüntetik a házasuló felek társadalmi helyzetét (pl. "gazda legény", "szolga", "inas"), de beírják az anyakönyvbe a vőlegény és a menyasszony életkorát is. Ennek átlaga a férfiak esetében 25, a nők esetében 19 év. Vannak persze kirívó esetek: egy cigány fiatalember 16 évesen vezette oltárhoz 14 éves hitvesét, de 1779-ben 73 éves vőlegényről és 59 éves menyasszonyról is megemlékeznek. /Mindketten özvegyek./ Az általános azonban az, hogy a lányok 16 évüktől kerültek eladó sorba /nem ritka a 14 éves menyasszony sem!/ a fiúk pedig 18-26 éves korukig nősültek. A 30 éven felüli "fiatal pár" nagyon ritka. /Az anyakönyvekből az is megfigyelhető, hogy a legtöbb esketés, a házasságkötéseknek valamivel több mint fele, január hónapban történt. Nyáron elvétve vagy egyáltalán nem találunk ilyet, a késő ősz beköszöntével vannak nagyobb számban esküvők./ Keresztelések A születések száma megállapításának - ebben a korszakban - egyetlen forrása a keresztelesi anyakönyv. A szülők a nagy gyermekhalandóság miatt igyekeztek az újszülöttet minél hamarabb megkereszteltetni, de a bábák kötelességei közé tartozott a születésekről /a halvaszületésekről is/ mielőbb
1772. február 8-án jegyzik fel az anyakönyvbe, hogy a királyi parancsolat értelmében "ez utánn a' házasulandó személlyek minden személyi válogatás nélkül és múlhatatlanul egymás utánn következő három Vasárnapokon és nevezetessenn a reggeli Isteni tisztelet alkalmatosságával hirdettessenek ki, minek előtte hittel egybe köttetnének, hogy így mind azonn személyetek egybekeléseknek meg-eshető törvényes akadállyai jó idejében meg-tudódhassanak, mind a meg házasodásokbann való hirtelenségek és azokból könnyen következhető gonoszok és botránkozások el kerültethessenek."
361
jelentést tenni. így szerintünk lényegesen kisebb a lehetősége annak, hogy az anyakönyv hiányos.14 Karcagon 1770-1779-ben3121 keresztelés történt. Születések 1770-1779
Év 1770 1771 1772 1773 1774 1775 1776 1777 1778 1779 ossz.
fiú
lány
összesen
133 137 151 185 77 161 174 165 170 180
151 151 138 169 188 143 162 135 185 166
284 288 289 354 265 304 336 300 355 346
1533
1588
3121
ikr 2 4 1 4 3 6 3 1 7 3 34
* Ebben az évben hármasikrek is születtek. Sajnos nem éltek sokáig, néhány napon belül a 41 éves Puskás Istvánné és két gyermeke /egy kislány és egy kisfiú/ pár hónappal később pedig a harmadik iker haláláról értesülünk a halotti anyakönyvből.
14
362
Az 1740-es években az egyházi és a világi elöljárók látták el a bábák felügyeletét. 1741-ben két, 1760-ban három, később négy bába teszi le az esküt az elöljáróság előtt. Esküjük szövegét megőrizte az anyakönyv /Keresztelések 446. pag./ Én N.N. esküszöm az élő Istenre ki Atya Fiu Szent Lélek tellyes Sz. Háromság egy bizony Örök Ur Isten Hogy ezen Öreg Asszonyi hivatalomban tisztán igazán hiven jó lelkem esméreti szerint eljárok Ekklésiánkk és helységünk külső belső Elöljáróinak Szavokat megfogadom. A betegségben lévő Személlyek iránt Személy válogató nem leszek Szegénynek gazdagnak egy aránt szóigálok, A Szenyvedő Személyek körül meg eshető fogyatkozásokat másnak ki nem jelentem, velem egy hivatalban lévő Társaimra nem irigykedem Sőt ha kívántatik a beteg körül véllek együtt jó lelkem ismereti Szerint szolgálok, mind a szülő Asszonyt mind annak magzattyát mig hivatalomnak rendi tartya meg mosogatok hetemet a beteg körül igazán el töltöm és tiszta igaz életet gyakorlok. Isten engemet úgy segéllyen."
Halálozások A halálozások /temetések/ anyakönyve adja a legtöbb információt a lakosság egészségügyi állapotáról, a gyakoribb /halált okozó/ betegségekről, a veszélynek legjobban kitett korosztályokról. A lelkészek feljegyezték az elhalt nevét, életkorát és a halál okát. Az utóbbi nagy segítség lenne egy igazán pontos kép megrajzolásához, de mint majd látni fogjuk a betegségek /pontosabban: betegségnek tekintett tünetek/ korabeli megnevezésének megfejtése ma már szinte lehetetlen, vállalkozás. A vizsgált időszakban 1988 halálesetet vettek fel az anyakönyvbe, statisztikánkat ezek alapján készítettük el. Sajnos 33 esetben hiányos bejegyzést találtunk, /hiányzott az életkor, vagy az elhalt nemét nem lehetett megállapítani /pl. "Tóth István gyermeke"/. Ezeket, mint értékelhetetlen adatot kénytelenek voltunk az összesítésből kihagyni, az általános kép megrajzolásához 1955 haláleset adatait használtuk fel. Halálozások 1770-1779
év
1770 1771 1772 1773 1774 1775 1776 1777 1778 1779 Összes
férfiak
111 65 103 77 75 132 84 135 85 116 983
nők
110 56 115 71 76 114 80 142 93 115 972
gyerm. felnőtt
öreg
össze
sen
kor
kor
kor
0-14
15-60
61-X
173 66 159 103 85 192 91 219 115 145
29 34 35 29 4] 33 51 34 41 51 378
19 21 24 16 25 21 22 24 22 35 229
1348
221 121 218 148 151 246 164 277 178 231 1955
Mint a táblázatból láthatjuk, a férfiak és nők közötti halálozási százalék csaknem azonos: 50,28 , valamint 49,72 %. Az életkor szerinti bontásból kitűnik, hogy a "legsérülékenyebb" korosztály a gyermekeké: az összes haláleset 68,95 %-a.
363
Tanulságos kisebb életkori szakaszokra tagolni a gyermekkort: év 1770 1771 1772 1773 1774 1775 1776 1777 1778 1779 ossz.
-1 év
1-3
4-6
7-14
ossz.
81 46 89 71 51 105 57 107 69 98 774
68 10 56 21 20 62 19 70 22 31 379
17 5 9 3 5 10 6 25 17 9 106
7 5 5 8 9 15 9 17 7 7 89
173 66 159 103 85 192 91 219 115 145 1348
A részletes kimutatás szerint a "gyermekkor" kategórián belül is legvédtelenebbek az 1 éven aluliak, a csecsemők teszik ki a korosztály haláleseteinek 57,42 %-át. Az életkor növekedésével fokozatosan csökken a halálozási arány: 1-3 év között 28,11 %, 4-6 év között 7,9 %, 7-14 év között 6,6 %. 15 /Az összhalálozások (1955) között ez 1 éves korig 39,6 %, 1-3 éves korig 194, %, 4-6 éves korig 5,4 %, 7-14 éves korig 4,5 %./ A gyermekkor halálozási statisztikájánál tudnunk kell, hogy az egészhez viszonyítva kevés a halvaszületések száma, /ezt "halva lett", vagy "idétlen" kifejezésekkel jelölték./. A tíz év alatt 31 halvaszületést találtunk. Annál nagyobb pusztítást végzett a gyermekkor - abban az időben még gyógyíthatatlan fertőző betegsége, a himlő. Az egyes járványos időszakok az összesítésből is kitetszenek.
"
364
Talán innen ered a karcagi öregek ma is hallható vélekedése, hogy "aki az egyéves kort megéri, az mán száz évig elélhet."
Himlőjárvány ok és áldozatok 1770-1779 év 1770 hó jan. 12 febr. 8 márc. 14 ápr. 24 máj. 16 jún. 4 júl. 2/80 aug. szept. okt. nov. dec.
1771
1772
1773
1774
1775
1 5 6 7 13 17 7 15 - 16/87
8 6 3 2 3 3/25 -
1 2/3
8 12 18 28 27 5/98 -
-
1776
-
1777
1778
1779
1 2 5 12 16 10 11 17 1 4/79
6 5 3 2 1 11 1/17 26//38
A himlő összesen 427 áldozatot szedett, elsősorban a 0-1, 1-3 és 4-6 évesek között.16 A legtöbbször megjelölt halálokok közé tartozik még ebben az életkorban a "nyavalyatörés". Ez vélhetően nem azonos az epilepsziával, tapasztalataink szerint az egy-két hónapos korban meghalt csecsemőkre általánosan alkalmazták. Az, hogy milyen betegséget (betegségeket) takarhat, ma már megállapíthatatlan. Gyakori még a "hurut" vagy "horut" /bélhurut?, gégehurut?/. Szintén nem sokra megyünk azzal a betegséggel, amit "dagadozás"nak emlegetnek, vagy a "szárazbetegség" megnevezéssel. Ez utóbbi a Magyar Értelmező Kéziszótár ( Bp. 1975.) szerint a tüdővész népies neve. Ez lehet, hogy felnőttek esetében valóban így van, de egészen kicsi gyerekekre is alkalmazták minden alap nélkül. Egy példa: az 1775 júniusában elhunyt Puskás Istvánné /41
A himlő elleni védekezés nehezen vert gyökeret a Kunságban, pedig az egyházi és világi elöljárók mindent megtettek a védőoltások népszerűsítése érdekében, de még a 19. század elején is azt írja a jelentés, hogy "igen sokan vannak akik sem a' szemmel látott mindennapi példának ... sem semmi biztató szavaknak nem engednek, ha nem egy átallyában meg átalkodtak abban, hogy gyermekeiket bé oltatni éppen nem engedik." /Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Jászknn Kerület iratai Fasc. 5. 428/1586. (Továbbiakban: SZML Jászkun Ker.) Csiszár József nagykun kerületi főorvos j elentése. / 1805-ben a Nagykunságon összesen 206 gyermeket oltottak be, ebből negyvenet Karcagon. /SZML Jászkun Ker. Fasc. 5. 428/520./ Ha lassan is, de valahára engedett a csökönyösség: Menzler Fülöp karcagi seborvos 1814-ben már 135 gyermeket oltott be himlő ellen. /SZML Jászkun Ker. Fasc. 5. 5487
365
éves/ neve mellé lakonikusan csak ennyit írtak "3 gyermeket szült", néhány nap múlva az egyik gyermek "nyavalyatörésben", pár napos testvére "száraz betegségben", pár héttel később a harmadik iker "sínlésben" halt meg. A gyerekek egyéb halálokai között meg kell említenünk a baleseteket, a vizsgált anyagban 14 ilyen eseményt találtunk. Legtöbben (8 fo) a kútba vesztek ("a vízbe hólt", "kútba esett", "kútba hólt"). Előfordulnak szörnyűbb esetek is: 1774 márciusában "Kis Péter lánykái Anna és Sára szerentsétlenül megégtenek", egy másik gyermek "meg égett forró vízben". Vigyázatlanságból ered az a baleset, amelynek áldozatát "a malom törte össze", de van, akit a ló rúgott halálra. Talán a megfelelő ellátást nem kapta meg az a fiatal fiú, aki "lábai sebjébe" halt bele bizonyára vérmérgezés végzett vele.17 Felnőttkor halálozási adatai év
15-20
1770 5 6 1771 4 1772 1773 5 1774 7 4 1775 8 1776 1777 5 1778 ó 9 1779 összes 59 248=42,68 %
21-45
46-60
61-80
81-X
13 12 19 16 19 16 26 20 22 26 189
11 16 12 8 15 13 17 9 13 16 130
14 17 23 14 22 17 17 21 14 31 190
5 4 1 2 3 4 5 3 8 4 39
320= =16,36 %
ossz.
48 55 59 45 66 54 73 58 63 86 607
1,99 %
A gyermekbalesetekre az 1780-as évek elején az egyházi vezetők is felfigyeltek és szigorú fellépést követelnek a világi vezetők részéről. /Beadványuk a Református Egyház irattárában A. 21. sz. alatt található./ Az erre adott választ nem ismerjük, de 1798-ban tanácsi határozat születik, hogy "parantsolni rendeltetik lör Hogy minden Ember akarmitsoda tehettségü légyen a' Kúttyát valami matériáiéval fel kávázza s annak száját a" Föld színétől annyira fel emellye, hogy a' miatt veszedelemtől félni ne lehessen. Ha ki pedig azt el mulatná, reájok fog a Kéményeket vizsgálókra bízattatni, sőt azoknak meg hagyatni, hogy az ollyan Kutakat minden engedelem nélkül bé szaggattassák. ... 2or ... a' Konyhák és Katlanok felemeltessenek, ne hogy azokra az apró gyermekek fel mászván tűz vagy forró víz által meg sértessenek. Minden részben pedig a" Szülék jó vigyázatra serkentessenek, gyermekeik s a' Házaik körül. /SZML Karcag. Prot. 1798. ápr. 6. 309. sz./
366
A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az összesítéshez két csoportra (generációra) osztottuk fel az adatokat. A százalékos értékeket az összhalálozási adatokból (1955) számítottuk ki. A felnőttek esetében az első csoport eredményei a legjobbak, ami érthető, hiszen a fiatal és a középkorosztályról van szó, azokról, akik a legerőteljesebb és fizikailag is a legkifogástalanabb életkorban vannak. Az életkor előre haladtával nő a halálozások száma (lásd: második csoport.). A 15-45 évesek között találjuk a "gyermek szülésbe", "gyermek szülés utinn" vagy "gyermek ágyban" elhalt asszonyokat. 1770-1779 között 34 nő halt el a szülés vagy szövődményei (pl. gyermekágyi láz) következtében. Ezen halálozások zöme a 21-45 évesek között történt, a 15-20 éves korosztályból hárman haltak el szülésben. Korosztályukon belül a gyermekágyban elhalt asszonyok az összes halottak 13,7 %-át jelentik.18 Valóban olyan magas kort értek-e meg az emberek régen, mint azt manapság gondolják? Erre adhat választ a 80 év felett elhalalozottak százalékos aránya. A nyolcvanas éveikben illetve azon túl 39-en haltak meg. Ez a felnőttek között 6,42 %, de az egészben (1955) mindössze 1,99 %-kal vannak jelen. (Az idős férfiak átlagéletkora 88, a nőké 86 év. A legidősebb személy közöttük az 1779. márciusában temetett "Öreg Kerékgyártó Szabó Mihály", aki 105 éves korában /"fulladozásba'V hunyt el. A felnőttek betegségeivel ismét csak nem sokra megyünk. Az anyakönyvet vezető lelkipásztorok a hozzátartozók közlései alapján rögzítették a halál okát s az orvostudományban bizonyára nem sokkal voltak járatosabbak, mint a kor átlagemberei.* így aztán nagyon sokszor találkozunk a sztereotip megnevezéssel: "sinlett", "dagadozás", "fulladozás", "sullyos betegségbe", "nehéz betegségbe", "nyilallásba", "kelevénybe", "hirtelen", "nyavalyatörésbe", "száraz betegségbe", "vízi betegségbe", stb. A "kórisme" ugyanis nagyjából ennyiből, vagy ezen megnevezések kombinációjából áll - (pl. az 1778 júniusában temetett 72 éves Dési Mihályné "sínlésbe, dagadozásba, fulladozásba" halt el; Sütő Demeter fia egy napot élt, halálának oka: "sullyos betegség".) Természetesen vannak jobban behatárolható esetek is. A gyermekeknél már említettük a himlőt, ami egyértelművé teszi a halál okát. A felnőttek esetében szóltunk a
A kor felfogásához és viszonyaihoz képest igyekeztek óvni a terhes nőket és az árván maradt gyermekeket, de ezt központilag felügyelni abban az időben még nem lehetett. Számos esetet ismertünk, amikor terhes feleségüket, vagy árva gyermeküket elhanyagoló férfiakat testi fenyítésre, szóbeli intésre vagy pénzbüntetésre ítélnek.
367
gyermekágyi halálról, de ide soroljuk még az agyvérzést /"szélütés", "gutaütés"/ is. Ennek tíz év alatt 14 áldozata volt. Egyértelműek a végelgyengülésre, öregkori halálra utaló megjegyzések: "hervadozásba", "idejét megélte", "öreg volt", "el öregedett", "vénségbe". Másutt alig találunk konkrétumokat, ezért nem látszott hasznosnak a betegségek szerinti lebontás elkészítése, pusztán kíváncsiságból végeztük el néhány betegség áldozatainak összeszámlálását. (A 18. századi kifejezés mai meghatározását a Magyar Értelmező Kéziszótárból vettük át.) Hideglelés /hidegrázás, malária/ előfordul olyan összetételben is, hogy "hideglelés után sullyos betegség". 24 esetben találkozunk vele. "Vérbenn" /vérhasban/ A tíz év alatt 39 áldozata volt (gyerekekkel együtt). Járványos formájával 1775. év nyarán és őszén találkozunk, ekkor, elsősorban gyermekkorúak közül 10 áldozata volt. Pokolvar /lépfenés fertőzésből eredő, hólyagokkal, daganatokkal járó fájdalmas betegség. Népies értelmezése: tüzes kelés, kemény daganat.) Karcagon 6 alkalommal találtuk. Süly (a régi értelmezésben skorbutot és vérbajt is jelentett) Karcagon 10 áldozata volt, de azt nem tudjuk eldönteni melyik betegséget értették alatta. Mint halálok az 1770-es évek második felében jelenik meg a 20-30 évesek betegsége, de van 14 éves áldozata is. Egy három éves korában elhalt gyermek neve mellé is azt írták be: "sülyös volt".19 Száraz betegség /tüdővész/ Már hoztunk példát arra, hogy az életkornak szinte minden fázisában alkalmazták, beleértve a pár napos csecsemőket is. A felnőttek esetében 41 alkalommal adták meg, mint "kórismét". Ha ezekben az esetekben valóban a tbc-t jelenti, akkor ez a későbbi súlyos betegség már a 18. században intenzíven jelen van a városban. Fene /fekély, gennyes seb/ olyan variációban is feljegyezték, hogy "nagy betegség után fenébe" - ez esetben talán felfekvés lehet. 4 alkalommal fordult elő. Vkibetegség /a vizenyő felhalmozódásával járó kóros állapot/ 4 alkalommal említik. Sárgaság /a bőrnek és a szem kötőhártyájának elszíneződése, májgyulladás megjegyezzük az epevezeték elzáródása is okozhatja E. Gy./ kétszer fordult elő. A felnőttek balesetei leginkább a munkavégzéssel kapcsolatosak, de például 1770-1779 között négy fiatalember fulladt vízbe, egy férfi "a kútba hólt",
Azt hogy a nemibetegség, jelen esetben a vérbaj már itt is megjelent, mutatja az a tanácsi végzés amelyben 24 órai börtön elszenvedésére ítélik Csenda Istvánné Győri Máriát, mert Varga Mihály mészárost a piacon sokak előtt "fertelmesnek, francúzosnak kiáltotta."
368
villámcsapásnak két fiatal esett áldozatul /mindketten szolgalegények/, két férfit szekérrel ért baleset /"szekér törte össze", "a szekér rá dült'7, volt aki "késbe esett", két virtuskodót pedig agyonütöttek /"erőszakos ütéssel fejét betörték", "halálos ütésbe"./ Ha a születési és a halálozási adatokat összevetjük, azt tapasztaljuk, hogy az igen magas gyermekhalandóság ellenére is a város népességének gyarapodása a 18. század második felében töretlen. 1770-1779 között 1133 fővel nőtt a város lakossága. A nagyobb járványok a következő évtizedekben is elkerülték, csak az 1786. évi bácskai kiköltözés jelentett nagyobb népesség csökkenést.
m. Borbélyok, bábák, kuruzslók Egy 1767-ben készült jelentés szerint a Nagykunság hat településén, Kunmadaras kivételével, már a 18. század derekán működött a községekben egy-egy állandó, szerződtetett borbély /seborvos/ és a lakosság igényeinek megfelelő számú bábaasszony.20 A Helytartótanács részére készített jelentésből kitűnik az is, hogy a seborvosok tudománya külső sebek gyógyításából, érvágásból, köpölyözesbol és néhány gyógyszerféleség készítéséből állott. Az akkor itt dolgozó kirurgusok Kassán, Debrecenben, Szegeden, Pécsett tanultak mint borbélylegények gyakorta külföldön "vándorlottak". A Nagykunságon, mint városi orvosok álltak alkalmazásban, felügyeletüket a megyei orvos, ebben az időszakban a Kisújszálláson működő Pápay György "medicus" végezte.21 A későbbiekben megjelenik a kerületi seborvos tisztsége is, ezt 1787-88-ban Hléssy Ferenc,22 1789-1812 között Szikszai Dániel karcagi kirurgus töltötte be. 23
SZML Jászkun Ker. D. Capsa VI. Fasc. 1. No. 43. Nem állja meg a helyét tehát az a megállapítás, amely szerint Karcagon "1804-ből van az első adatunk chirurgus szerződtetéséről." SZABÓ István - SZABÓ László: Karcag. In: Adatok Szolnok megye történetéből. Szolnok, 1980. I. köt. 415. Pápai György "medicus, Szikszai fi, Kassán tanulta /mesterségét/ azt el végezvén Lengyel - Silesia, Morva és Austria országokban 's Bécsben és Posonban maga mesterségének öregbítésére 12. esztendeig vándorlott azt el végezvén Debreczenben Doctor Buzinkay és Doctor Faber Uraknál 4. esztendőkig és két hónapokig a' Medicinának nagyobb nagyobb meg tanulásáért legényül szolgált." Lásd: 20. sz. jegyzet. SZML Karcag, Prot. 1787. febr. 19. ELEK György: Egy nagykunsági seborvos a 18. században. In: Jászkunság, 1992. 6. sz. 30-36.
369
Ekkor már általános törekvésnek mondhatjuk azt, hogy a településeken a bábák mellett állandó városi orvos álljon a lakosság szolgálatában. Ha a seborvos elhalt vagy elköltözött a községből, a tanács igyekezett mihamarabb új orvost szerezni. Karcagon 1767-ben Dévay István vállalta a borbély szolgálatot. "Tanulta mesterségét Kassán és ugyan ott Czéhbe is állott. Négy esztendeig T. Ujvarianum Regementben, mint Borbély Szolgáltt", őt követte 1769-1795-ben Szikszai Dániel, aki a Zemplén megyei Ujhelyen született, oklevelét Pesten szerezte. 1795-97 között Csáti Sámuel debreceni seborvos lépett a helyére.24 Szikszai 1797-ben kerületi seborvosi tisztsége mellé visszakérte a városi megbízatást is, egyben ígéretet tett arra, "hogy mindenkor alkalmatos Legényt fog tartani azért, hogy midőn néha maga nem lenne Hivatala miatt, légyen kihez fojamodni a hirtelen való szükségben."25 Néhány év múlva, 1803-ban, városi állását végképp feladta, helyére fia, ifj. Szikszai Dániel lépett, akinek 1806-ban bekövetkezett halála után, még abban az esztendőben, Menzler Fülöp lett a városi sebész.26 A borbélyok a várostól lakást, portát, 20 Ft készpénzt, 10 köböl búzát, 10 köböl árpát, egy hizlalni való sertést, 200 kéve nádat és változó nagyságú szántóföldet kaptak egész évi tevékenységükért. Ennyi járt azért, hogy lehetőség szerint mindig a városban tartózkodjanak. A betegektől külön sokszor igen borsos összegű tiszteletdíjat kaptak a gyógyításért. Szikszai Dániel példáját tekintve bátran kimondhatjuk, hogy Karcagon a legnagyobb jövedelmű emberek közétartoztak.27 1801-ben kelt a Jászkun Kerületnek az a szabályzata, amelyben számos egészségügyi rendelkezést vezetnek be, kitérve ezen belül az orvosok, borbélyok, bábák kötelességeire, a patikák felállítására, himlőoltásra stb. 28 A borbélyok feladatait a következőkben foglalják össze: "Mivel pedig az orvos Doctorok arra éppen reá nem érnének, de tőlök kívánni sem lehetne, hogy a" Betegnél, kiváltt Lakó helyeiken kivel szüntelen tartózkodgyanak, szükség lészen a
24
SZML Karcag, Prot. 1795. jún. 9. 388. sz. valamint okt. 31., nov. 5.
25
SZML Karcag, Prot. 1797. szept. 23. 435. sz.
26
SZML Karcag, Prot. 1806. máj. 5.
27
ELEK Gy. 1992. 33-34.
28
SZML Jászkun Ker. Fasc. 5. 428/496. 1801. év.
370
Distrlis Chyrurgusokon kivel (kinek úgy is az a kötelessége, értvén a Borbélyi Tudományban ax mi az Orvos Doctoroké) minden Communitásnak egy jó kitanult j józanságárúi ismeretes különös Borbélyt illendő és ollyan fizetésre felvenni, a^ mellybül betsületessen subsistálíyanak, kik az Orvos Doktorokk Utassításával a* betegeket gyógyícsák és a Barmok nyavalyáin is segícsenek, a" Borbélyok kötelességeit is közönségesen az elé forduló esetek határozzák meg, különössen pedig Kötelességekben fog állani minden rendkívüli vagy egyéb közben jött esetekről az Orvos Doktorokat vagy Distr Borbélyokat azonnal tudósítani, kik is eggyess meg határozásokkal minden hátráltatás nélkül a bejelentett akár ragadó, akár más xs mindenféle nékiek hírül adatott nyavalyák orvoslását munkába fogják venni, hogy azonban a sínlödő szegény betegnek, az orvosok még ideje vagyon, segedelmet nyujcsanak, a Communitasok elöljáróinak kötelességek lészen azokk promótiójára ingyen és sietőssen alkalmatosságot adni. ... a^ mi ÍT Borbély Í Bábaság, s egyéb éhez tartozó Tudományokhoz megkívánható eszközöket illeti, azok mind a három Ns Megye részére meg lévén tellyes számba szerzettve, azokban fogyatkozás nem lehet..." A seborvosok ezen felül kötelesek szükség esetére kézipatikát is maguknál tartani, gyógyfüveket, gyökereket, piócát is kellő mennyiségben beszerezni, s szükség esetén gyógyszert főzni, hiszen nagyobb patika a környéken csak Szolnokon, Debrecenben és Szarvason működött. A 18. század végén a seborvosok tevékenysége már nem kizárólag a sebészi teendők ellátásából állt. Szikszai Dánielről tudjuk, hogy szembetegség, gyengeelméjűség Gyógyításával is megpróbálkozott. 1811-ben a karcagi tanács igazolta, hogy 'VT Tehén himlőnek bé jövetele előtt is a Természeti himlővel való oltást régtől fogva mindenkor haszonnal gyakorlottá ezen városban, nem kívánván munkájáért senkitől jutalmat, valamint az ujabb esztendőkben a Tehén himlőt is egész szorgalmatossággal oltogatta."19 Műszerei között a sebészeti, szülészeti, fogászati eszközöket is megtaláljuk.30 A városi jegyzőkönyvekben ez időből nem találtunk egészségügyi rendszabályokat, de hogy voltak, azt néhány elszólt esettel bizonyíthatjuk. 1775-ben Ruha Jánost, "mivel régtől fogva vérhasban mondatik lenni", mégis nyilvános helyen találják, pénzbüntetésre ítéli a tanács. 31 1790-ben a harangozó fekszi meg a derest tíz pálcaütés erejéig, mert kiderült, hogy az iskolában "ha vizet viszen a' Hordóban büszhödteti és a Gyermekeket
29
SZML Karcag, Prot. 1811. máj. 1. 224. sz.
30
SZML Jászkun Ker. Fasc. 5. 527/446.
31
SZML Karcag, Prot. 1775. nov. 3.
371
helybeli és három más községbeli asszonyt készített fel a bábaságra. Seborvos és bábák - ennyiből állott egy 18. századi mezőváros hivatalos egészségügyi apparátusa. Megfigyelhető, hogy a város elöljárói megértették az egészségügyi ellátás szükségességét és anyagi lehetőségeikhez mérten igyekeztek minél jobb képességű borbélyt fogadni, lehetőleg olyat, aki sebészi tudása mellett orvosi, patikusi feladatokat is ellátott, s ha arra szükség volt tanított is. Akiket nem szabad kifelejtenünk a korabeli gyógyító gyakorlatból, azok az orvosi vagy bábaképzés nélkül ősi tapasztalat, a gyógynövények ismerete után, vagy az éppolyan régi rítusok, babonák szerint orvoslók - a kuruzslók. Tevékenységüket a hatóság tiltotta és büntette, de tudományukban, amit a jegyzőkönyv "tsábító mestersége"-nek nevez, nagyon sokan hittek. 1797-ben Körösi István karcagi lakos kerül kuruzslásért a kerületi törvényszék elé.37 A varázslás, amellyel a sínlő testből a betegséget kiűzni igyekezett egykorú leírásban maradt ránk: "Körösi Istán a^ beteget a tüz-helyre hanyatt fektette *s lepedővel egészszen bé terítette, azután a napával együtt dolgozván, egy rostába füsűt, szappant és egy csomó szőrt vetett, belé egy tálat tett, abba vizet töltött, az alatt a* tűzön ólmot olvasztott, a* napa pedig magába suttogván rá olvasott, minekutánna az ólom megohadott a" tálba lévő vízbe öntötte, me Ily akkor nagyot pukkant, végre magával a beteggel a" tál vizet ki vitette, s parantsolta, hogy benne mosdjon meg, és ezeket kilencszer vitték véghez, azomba italt is adott borban ... " 38 1790-ban Nagy Istvánnét feddi meg a tanács, s amellett, hogy visszafizetteti az általa a gyógyításért felvett 8 forintot, meginti, hogy "a" Felsőségtől meg tilalmaztatott tsábító mesterséget soha többé gyakorolni ne bátorkodjon."39 Vannak azonban más esetek is. 1794-ben Fóris Andrásné ügyében kimondják, hogy "... az említett Öreg Asszonytól a belső orvoslás ugyan el tilalmaztatott, mind azon által, az olly orvoslása, melly egyenesen az asszonyi nemhez illő, minemű a^ kenés, kötözés, feresztés annyival inkább, mivel igen csekélységekért és többnyire ingyen, hasznosan cselekszi, néki meg engedtetett. " 40 Láthatjuk tehát, jól megfért egymás mellett a hagyomány és a tudomány.
37
SZML Karcag, Prot. 1797. febr. 25. 101. sz.
38
SZML Karcag, Prot. 1797. jún. 7.
39
SZML Karcag, Prot. 1790. nov. 6. 533. sz.
40
SZML Karcag, Prot. 1794. márc. 8. 117. sz.
373
*
*
*
írásunkban Karcag mezőváros 18. századi népesedésének néhány kérdésére kerestünk választ. Részben a redemptiót megelőző időszak népességszámát, másrészt az 1770-es évtized (1770-79) demográfiai adatait szerettük volna bemutatni, pusztán a számokra, tényekre építkezve, s későbbre, egy más alkalomra hagyva a több szempontú elemzést, amelyhez a kor iratanyagának behatóbb vizsgálata szükséges. Forrásainkat mindkét esetben a Karcagi Református Egyházközség anyakönyvei és levéltárának iratai jelentették. Az egyházi anyakönyv részletes vizsgálata meglepő eredményt hozott a város 1730-as évek végi népességének lélekszámáról. Kiss József a gazdaságok számának alakulásából 1746 főre becsülte Karcag 1745. évi népességét, ami kétségkívül nagyon alacsony. A református anyakönyvből nyert családlétszám alapján a népességszámot ugyanebben az időben, vagy néhány évvel később 3200-3300 lélekre tehetjük. A szembeötlő, igen nagy ellentmondás magyarázata talán az lehet, hogy az 1735-ben összeírt gazdaságok a több generációs nagycsaládot takarják, s ilyenkor az általánosan alkalmazott szorzószám nem hat, hanem ennek kétszerese. A népességszám becslésénél, ha erre lehetőség van, mindenképp szükséges az egyházi és a polgári források összehasonlítása. /A kézirat elkészülte után került elő egy 1752. évi kurátori számadáskönyv az eklézsia bevételeiről. Ebben a gazdák, zsellérek és feleséges szolgák - ágybért, vagy papbért fizető családokat 722 "ágyszámban" rögzíti a jelentés készítője. Mi az 1738. évi családszámot 530-540, az 1739 év végit 430-450 családban állapítottuk meg. Úgy véljük, hogy az 1752 évből származó adat - az elteit másfél évtized gyarapodását figyelembe véve feltételezésünk helyességét igazolja./ A Karcaggal foglalkozó történeti irodalomban, tudomásunk szerint először tettünk kísérletet az anyakönyvek demográfiai /születés, halálozás, házasságkötés/ mutatóinak összesítésére és közzétételére. A népesedés fejlődésének bemutatására természetesen nagyobb korszak vizsgálata szükséges, de bár a 19. század végéhez közeledve /reményeink szerint/ pontosabbá válnak a demográfiai adatok, e kezdeti időszakban továbbra is kénytelenek leszünk az adatokat évtizedenként gyűjteni és bemutatni. Adataink a református vallású lakosság demográfiájának is tekinthetők, bár ebben az időben, pontosan 1772-től katolikus vallású gazdák költöznek a városba. Ez időben még kicsiny közösségük statisztikájának bemutatása csak az 1780-as évektől lehet számottevő, hiszen 1777-ben 35 katolikus gazdáról és 162 katolikus lakosról van tudomásunk. A másik e dolgozatban nem szereplő felekezet a görögöké. 1793ban Karcagon 5 görög családot és harminc hozzátartozót írtak össze. E két 374
felekezet népességének vizsgálata feltétlenül izgalmas feladat lesz, hiszen a katolikusok száma 1896-ra 3500-ra növekedett, a görögöké pedig 1919-re mindössze néhány lélekre zsugorodott.41
A katolikusokról: SOÓS Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp. 1985. 273. - A görögökről: SZENTESI TÓTH Kálmán: Történelmi emlékek a Jászkunság és Karcag múltjából. Karcag, 1940. 77.
375
GYÖRGYELEK ANGABEN ZUR GESCHICHTE DES GESUNDHEITSWESENS UND DER BEVÖLKERUNG DER STADT KARCAG IM 18. JAHRHUNDERT Über die Anzahl der Bevölkerung der Stadt Karcag dient die Landesvolkszählung von den Jahren 1785-1786 die ersten, zuverlässigen Angaben. Die Forscher haben bis da zur Bestimmung der gemeinten oder geschätzten Anzahl der Einwohner am meisten - ohne Besseres - die wirtschaftlichen Registrierungen benützt. Der Verfasser veröffentlicht mit der Hilfe der ab 1730 geschriebenen Kirchenbücher der Karcager Reformierten Kirchengemeinde im Themenkreis der Bevölkerung und des Gesundheitswesens einige Angaben. Seine Studie besteht aus drei größeren Einheiten: im ersten Teil werden die Karcager Beziehungen der letzten Pestepidemie in Ungarn (1737-1743) und die sich daran knüpfenden demographischen Beobachtungen behandelt. Die Matrikel Verzeichnungen zwischen den Jahren 1770-1779 geben über die Eheschließungen der Stadt, über die Gestaltung der Zahl der Geburten und der Todesfalle, über die Erhöhung der Einwohnerzahl ein ausführliches Bild. Der Verfasser hat über die Altersteilung der Todesfalle mehrere Bemerkungen, auch das Verhältnis der an Epidemie gestorbenen Kinder aufzeichnend. Es ist zu beobachten, daß der Zuwachs der Bevölkerung der Stadt trotz der sehr hohen Kindersterblichkeit in der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts ungebrochen war, die natürliche Vermehrung ist im angegebenen Zeitalter 1133 Leute. Am Ende der Arbeit bekommen wir über das Gesundheitswesen eines Marktfleckens auf der Tiefebene einen kurzen Überblick, auch die Tätigkeit der Chirurgen, die der Hebammen, ebenfalls die der Quacksalber mitverstanden.
376
ZOUNUK A JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI LEVÉLTÁR ÉVKÖNYVE 16.
Szerkeszti: ZÁDORNÉ ZSOLDOS MÁRIA
SZOLNOK, 2001
ELEK GYÖRGY ADALÉKOK KARCAG VÁROS NÉPESEDÉSÉNEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ II. 1800-1849.
A levéltári évkönyv 1997. évi kötetében, a város 18. századi történetéhez kapcsolódva tíz év népesedési eseményeit igyekeztünk az olvasó elé tárni. Az alább következő áttekintés a 19. század első felének demográfiai és kisebb részben egészségügyi eseményeit igyekszik taglalni. Forrásaink ez 2 esetben is az egyházi anyakönyvek, és a tanácsjegyzőkönyvek. Az 1770-79 közötti évtizedben a rossz egészségügyi viszonyok és a rendkívül magas, a halálozások 68,95 %-át kitevő gyermek-halandóság mellett is 1133 fő volt a természetes szaporodás. Ugyancsak a népességszám kismértékű emelkedését jelentette a katolikusok 1769-1771-ben meginduló, államilag szorgalmazott betelepülése. A katolikus egyházközséget 1777-ben 35 gazda és 162 családtag alkotja. A katolikusok - az első években még fogyó -létszámával 3 együtt Karcag város lakosságát 1779 év végén 7444 főben állapíthatjuk meg. A lakosságszám növekedése az évszázad végéig töretlen, 1780-89 között az egyetlen komolyabb népesség apasztó esemény az 1785. évi kiköltözés, amikor
ELEK György: Adalékok Karcag város 18. századi népesedésének és egészségügyének történetéhez. In: Zounuk 12. Szolnok, 1997. 353-376. p. Az anyakönyvek a karcagi Református Egyházközség és a Római Katolikus Plébánia irattáraiban találhatók. SOÓS Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp. 1985. 273. p.
39
Karcagról összesen 670 fő költözött el a bácskai Moravicára. A hivatalos adatok legalábbis ennyi kivándorlóról tudnak, az 1785. évi népszámlálás mégis 7248 lakost talált Karcagon. Tehát a kivándorlók tényleges száma megközelítette a kilencszáz főt. 1785-89 között a természetes szaporodás 562 fő (7810 lakos), 1790-99 között 1195, azaz a város népessége a 18-19. század fordulóján valamivel meghaladja a 9000 föt, s ezzel Karcag városa a Nagykun Kerület legnépesebb települése. A vizsgálat alá vont időszakra már régen elültek a redempció hozta társadalmi mozgolódások, amelyek utolsó eseménye a bácskai kiköltözés volt. Ezt követően 1790-1815 között a francia háborúk okoztak nagyobb megpróbáltatásokat, bár a vidéket a hadműveletek egyáltalán nem érintették. A háború hatására a település közterhei (fuvarozás, katonaállítás) növekedtek, s a jászkunokra kötelező insurrectiót is elrendelték. A háború végeztével több mint három évtizedes békés korszak vette kezdetét. Jól megfigyelhető ez a népességszám növekedésében, amelyet azonban korszakonként, elsősorban az 1830-1849 közötti két évtizedben, számos külső tényező befolyásolt, egészen addig, hogy a két évtized természetes szaporodása a töredékére csökkent, s ez csak részben tudható be különféle járványos betegségeknek (himlő, kolera), valamint az akkor még gyógyíthatatlan fertőzőbetegségek (tüdővész) gyors előretörésének. Házasságkötések A házasságra lépők száma az öt évtized összesített adatai szerint folyamatos emelkedést mutat, csak a '40-es években találkozunk kisebb mértékű csökkenéssel. A házasságkötések számának emelkedése a lakosság számának gyarapodására utal, de az évtizedeken belül jelentős hullámzás figyelhető meg. Kivétel ez alól a katolikusok közössége, ahol az első évtizedhez képest 2,6szeresére, 45-ről 116-ra emelkedik. A katolikusok azonban a város lakosságának töredékét (a záró évben 7-8%-át) jelentik, a meghatározó népességgyarapító erőt a reformátusok képviselik. A házasságkötések számát minden évben, évtizedben jelentősen befolyásolják a
NAGY KÁLOZI Balázs: Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába... Bp. 1942. A természetes szaporodás 1780-1784-ben 670 lélek a becsült népességszám 1784. év végén tehát 8.114 fó. THIRRING Gusztáv: Magyarország II. József korában Bp. 1938. 115. p.
40
közösséget érintő külső tényezők: háborús időszakok, jobb vagy rosszabb gazdasági évek, természeti csapások, amikor pedig járvány pusztítja a lakosságot, mint 1831-ben, ugrásszerűen megnő a házasságra lépők száma. Ennek magyarázata, hogy sok házasság szűnt meg az egyik fél halálával, de a félárván maradt gyerekek ellátása, a gazda vagy gazdasszony nélkül maradt gazdaság további üzemeltetése, de egyáltalán, az élet folytatása minél gyorsabb párválasztást, házasságkötést követelt. Ennek megfelelően a házasságkötések száma az előző évi 133-mal szemben 18l-re növekszik (36 %-os emelkedés), s ezek közül 130 a szeptemberben megszűnő járvány után, október-november december hónapokban létesül. Az első másfél évtizedben - bizonyára a háborús terhek miatt is -visszafogottabb a házasulási kedv. Az 1800-1814 között az egy évre eső református házasságok száma 87,2, csak 1815-19 között "fut fel" évenként 100 fölé, az egy évre eső átlag ekkor 105,4. Az 1820-29 közötti időszak átlaga 115,5. Ugyanez figyelhető meg (kisebb méretekben) a katolikus egyházközségnél is: 1800-1814-ben 4,46, 1815-19-ben 7,8 az egy évre eső házasságok száma, ami 1820-29-ben 7,1. 1830tól a városra húsz évig tartó, igen nehéz időszak következik, amely, mint majd látni fogjuk, a népességszám alakulását is kedvezőtlenül befolyásolja, s ha népesség száma nem is csökken, de a természetes szaporodás minimálisra 7
zuhan. A házasságkötések száma 1830-1834-ben 717, az évenkénti átlag 143,4, de mint már említettük ez az 1831. évi kolerajárvány miatti növekedés. Az évtized második felében, amikor a város egyharmadát újjáépítik (1834-1835), 1836-ban újabb, ezúttal kisebb mértékű kolerajárvány pusztít, 544 esküvőt jegyeznek be a református anyakönyvbe, ami évi átlagban 108,8 friss házasságot jelent. Az 1840-es évek első felének átlaga 126,8 (634 házasságkötés) az 1845-49-ig terjedő időszak 117,6 (588 házasságkötés), vagyis alig valamivel több, mint húsz évvel korábban.
Ugyanaz figyelhető meg az 1739. évi pestisjárvány után is. In-. Elek Gy. 1997. 359. p. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei jegyzőkönyv 1838. 315. sz.
Levéltár
(Továbbiakban
SZML) Karcag,
Tanácsi
41
w
/. sz. melléklet Házasságkötések Református
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen
febr. márc. ápr. máj. jún. jül. aug. szept. okt. nov. dec. ossz. 212 40 21 17 19 20 4 5 28 169 364 911 12 59 22 22 176 295 924 229 31 27 25 11 19 8 80 47 256 39 34 32 14 22 69 207 330 1155 25 279 109 89 62 39 30 37 71 249 274 1261 7 15 272 110 74 47 52 42 39 25 16 60 177 308 1222 1248 398 261 196 164 148 132 66 61 250 978 1571 5473
jan.
Római katolikus
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen összesítés
febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. Lszept.okt. nov. dec. ossz. 45 11 3 0 3 3 17 3 0 5 0 0 0 5 2 34 61 11 1 4 1 1 0 2 0 0 71 7 7 1 0 4 10 0 0 2 3 0 37 13 18 3 3 2 9 59 0 3 3 5 0 118 17 6 3 22 44 3 7 3 2 1 2 116 6 39 59 10 11 4 2 411 8 15 12 14 46 191 1307 437 269 206 179 159 144 65 296 1169 1573 5884 80
jan.
A katolikus házasságkötésekben, azok számában folyamatos és igen intenzív fejlődés mutatkozik, annak ellenére, hogy a kolera súlyosan megtizedelte az egyházközség tagjait, s az 1834. május 23-i tűzvész az általuk lakott városrészből indult ki, lélekszámbeli gyarapodásuk nyilvánvaló. Ezt mutatja a katolikus házasságok 258 %-osü növekedése is. A több mint kétszeres növekedésben jelentős szerepe van a külső (exogám) házasságkötési gyakorlatnak, s annak, hogy a katolikus lakosság a reformátusokhoz képest "mobilabb", tehát lényegesen több beköltözővel kell számolnunk. A fél évszázad összesített adataiból látható, hogy a házasságkötések rendesen a paraszti munka ritmusához alkalmazkodnak. A paraszti háztartásokban március-áprilisban indultak a mezei munkák, amelyek az őszi szántással, a jószágok őszi beverésével értek véget. Régebben október végére, november elejére számították a gazdasági év végét, ami a munkák befejeződése mellett Karcagon azzal is járt, hogy a tanyával rendelkező gazdák, családjuk, cselédjeik, télre visszaköltöztek a városi házba. Bár feltételezhető, hogy a cselédek nagy része továbbra is a tanyán maradt. A református házasságok legnagyobb részét 69,4 %-át télen, november-december-január hónapokban kötik. Novemberre egyébként is elvermelik az életet, meghízott a kondán tartott sertés, a birka, kiforrt a bor, az őszi vásárokon eladták a felesleget, vagyis látni lehetett a jövő évi folytatást, és azt, miből mennyi jut a lakodalomra (ezen felül és ez még ma is általános indok, hogy télen nem romlik meg az étel.) Január elteltével egyharmadára esnek vissza a házasságkötések, február-március-április május hónapokban az összes házasság 18,6 %-át kötik. Nyáron van a legkevesebb esküvő, június-július hónapokban 5,11 %, aratás, nyomtartás, szórás, vermelés idején, augusztus-szeptember hónapokban, ötven év alatt összesen 127 pár kötött házasságot. (Az is megfigyelhető, hogy a nyári hónapokat leginkább özvegyek, elváltak, idősebbek választják.) Októberben még tart az őszi szántás, a vetés, a szüret, a kukoricatörés, a kerti munkák, de már növekszik, 4,6 %-ra nő az esküvők száma. A katolikus házasságkötési szokások nagyjából ugyanezt az éven belüli megoszlást követik, de látható, hogy a karácsonyt megelőző adventben négy évtizedig egyetlen házasságot sem kötöttek, ugyanúgy minimális számú (1,94 %) házasság köttetik a húsvéti g
ünnepeket megelőző böjt idején. A legtöbb katolikus pár novemberben állt oltár elé (46,47 %). Év elején még viszonylag gyakori az esketés (január-
KOVÁCS Zoltán: A népesedési viszonyok. In: Debrecen története. Debrecen, 1981. 1569. p.; A karcagi adatokról ÖRSI Julianna: Karcag társadalomszervezete a 18-20. században. Bp. 1990.
43
februárban 23,83 %), de közöttük a nyári hónapokban (május-június-július augusztus) kötik a házasságok 12,62 %-át, szeptemberben viszont (a reformátusokhoz hasonló elenyésző számban) az ötven év alatt négy pár esküdött. A református házasságkötésekre, a párválasztásra egyértelműen az endogámia, a városon belüli párválasztás a jellemző. Az ötven év alatt Karcagon kötött 5473 református házasságból 527 esetben találkozunk külső (exogám) házassággal, amely a házasságkötések 9,62 %-a. A külső párválasztás azoknál a személyeknél, csoportoknál gyakori, akik valahogy "kilógnak" az igen masszívnak tapasztalt református tömbből. Ilyenek a katolikusok mellett az értelmiségi-iparos réteg, a más településről ide szegődött szolgák, cselédek és a cigányok. A külső házasságkötések aránya, évtizedes bontásban: Év 1800-1809. 1810-1819. 1820-1829. 1830-1839. 1840-1849.
összes házasság ebből külső 911 924 1.155 1.261 1.222 5.473
89 90 139 145 64 527
%
9,76 % 9,74 % 12.03 % 11,49% 5,23 %
Bár a házasságkötők származási helyeként 84 településnév bukkant fel, mégis könnyűszerrel leegyszerűsíthető a külső házasságok iránya. A Nagykunság településeiről: Kisújszállás (77), Kunhegyes (40), Madaras (53), Túrkeve (25) származik 195 fő (37 %). A kerületi székhellyel, a távolabb eső katolikus jászok lakta Kunszentmártonnal Karcagnak, a karcagi katolikusoknak sincs ilyen jellegű kapcsolata. Ugyanígy a Jászkun Kerületeken belül a Kiskun Kerületből Kunszentmiklós 2, és Jászkisér 5 fővel képviselteti magát (1,32 %). Annál erősebb kapcsolatok szövődtek a szomszédos településekkel, a Karcaggal határos Nádudvarral (25), Püspökladánnyal (36), Nagyiván 1 házassággal van jelen, összesen 62 fő (11,76 %). A Közép-Tisza vidéke és Heves megye települései: Mezőtúr (12), Kenderes (7), Törökszentmiklós (9), Tiszaszentimre (7), Tiszaszőlős (9), Tiszaigar (12), Tiszafüred (14), Tiszaderzs (2), Tiszabura (3), Tiszaroff (1), Tiszaabád (1) összesen 77 (14.61 %).
44
A Sárrét települései: Füzesgyarmat (7), Kába (18), Báránd (12), Udvari (16), Szerep (13), Bajom (10), Szeghalom (1), Köröstarcsa (3), Körösladány (1), Tetétlen (1), Nagyrábé (1). Összesen: 83 fő (15.75 % ) . Minimálisnak mondható házassággal szerepel: Debrecen (13) és a Hajdúvárosok (Böszörmény, Szoboszló, Hadház) 9. Összesen: 22 fő (4 %). Szórványosan előforduló települések: Miskolc (5), Igrici (4), Szentes (3), Noszvaj (3), 1-2 házassággal: Nagykőrös, Szikszó, Vásárhely, Békés, Ónod, Berettyóújfalu, Szarvas, Csat, Palkonya Kocsi puszta, Tiszanána, Okány, Nyárád, Monor, Ároktő, Öcsöd, Nemesbik, Seregélyes, Keresztes, Balmazújváros, Értarcsa, Bölcs, Gelej, Hejőszalonta, Tas, Karancs, Földvár, Kassa, Ragyistyán, Tiszatarján, Ernőd, Izsap (Komárom megye), Tépe, Géres, Diószeg, Solt, Orosháza, Csákvár, Mezősas, Cegléd és egy esetben Gömör megyét említik származási helyként. Összesen: 81 fő (15,4 %). Karcagnak tehát a nagykunsági településekkel, valamint a szomszédos városokkal, falvakkal, országrészekkel alakult ki intenzív házassági kapcsolata, s ez Békés, Heves, Szabolcs megyék, vagy a sárréti települések esetében az évszázados kapcsolattartás irányainak folytatódása. A katolikus esketési anyakönyvekben 1820-tól kezdve találunk rendszeres, értékelhető feljegyzéseket az exogám kapcsolatokról. 1820-1849 között 305 házasságot kötöttek, s ezek között 148 esetben származik más településről a házasulok valamelyike. A református környezetben élő karcagi katolikusok a házasságok csaknem felében (48,52 %) idegenből hoztak párt maguknak. Ez nem csupán városon belüli kis lélekszámuk miatt alakult így, a vizsgált időszakban, (de később sem) igazán jellemzők a katolikus-református vegyes házasságok. A katolikus házasságkötők származása: Nagyiván (25), Püspökladány (23), Tiszaörs (14), Egyek (11), Kenderes (7), Báránd (5), Nádudvar (3), Jászdózsa (3), Nyárád (3), Szemere (3), Gyöngyös (2), Mezőtúr (2), Szomolya (2), Tokaj (2), Gömör megye (2), (egy házasságkötés): Aszaló, Andrásfalva, Bököny, Besenyő, Békés, Buzitha, (Tisza)Bő, (Tisza)Bura, Domony, Ér-Kőrös, Eger, Eperjes, Fülek, Fejértő, Harsány, Kisköre, Kisújszállás, Kunhegyes, Kacs, Keresztespüspöki, Marosvásárhely, Nagykörű, Nagyvárad, Nagymihály, Ónod, Örvény, Pásztó, Sáros, Szarvaskő, Szárazbő, Tiszapüspöki, Tiszahalász, Tiszaszalók, Pusztaszakállas, Újvidék. Külföldről: Imoikan (Felső-Szilézia), Linz (Felső-Ausztria), Metzenhéf (Mecenzéf), Pardubitz, Pleseke (Horvátország), Pribiszló, Seszpiny. A katolikusok "kevesen lévén" érthetően rákényszerültek az intenzív külső házassági kapcsolatokra a szomszédos katolikus (pl. Nagyiván) közösségekkel. Tudnunk kell, hogy a városban a katolikusok azok, akik nem kizárólagosan me-
45
zőgazdasági munkából éltek. Az anyakönyvi bejegyzések szerint, ha tömegében (lélekszámában) nem is, de a közösség összlétszámához viszonyított arányban, közöttük jóval több az iparos, a mesterember és a szolga, cseléd, mezőgazdasági munkás vagy pásztor. Ezt mutatja az is, hogy a házasságkötéseik - bár a paraszti munka rendjéhez igazodnak -, mégis jobban megoszlanak az év során. Az említett réteg, főként az iparosok külső kapcsolatainak tudhatjuk be az exogám házasságok jórészét, illetve a külföldi házasságkötéseket. (A városban megforduló katonasághoz kötődő házasságkötéseket nem vettük fel a kimutatásba.) Születések A születések száma, mint az az ötvenéves összesítésből látható, az első három évtizedben (1800-1829 között) folyamatos növekedést mutat. 1819 végére 5,13%-kal nőtt a születések száma, s 1829. év végén az előző évtizedhez (1810-19) képest további 11,68%-os emelkedés figyelhető meg. Ezután csökkenés látható, az 1830-39 között születettek száma az előző évtizedhez képest csak 96,63%, 1840-49 között a születések tovább fogynak, s ez a szám (4366) az évtized közepéhez képest 95,93%. A katolikus keresztelések száma rendkívül intenzív születési arányt mutat: 181019-ben 117,18%, 1820-29-ben az előző évtizedhez képest 151%-kal több az újszülött. Az 1830-39-es évtizedekben mindössze 3%-os az emelkedés, amit 24,46%-kal követ az 1840-es évtized. Az 1830-tól beköszöntő demográfiai krízis tehát mindkét felekezet lélekszámában érezhető, de amíg a katolikusok esetében a születések számának (és a természetes szaporodás mértékének) megtorpa násával találkozunk, addig a református közösség sokkal nehezebben heverte ki a súlyos megrázkódtatásokat, ami a születések számának csökkenésében és a természetes szaporodás mélypontjában figyelhető meg. A halálozások adataiból megállapítható a református és katolikus karcagiak lélekszámának alakulása a vizsgált időszakban.
46
2. sz. melléklet Születések Református
év
jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec. ossz. havi átl. 323 1800-1809 336 334 406 331 262 204 257 335 374 418 315 304 3876 340 1810-1819 358 376 360 322 259 226 312 344 347 429 371 371 4075 379 1820-1829 386 394 431 343 304 313 337 386 461 444 383 369 4551 367 1830-1839 412 356 422 332 272 265 319 399 419 454 386 362 4398 364 1840-1849 374 354 368 337 300 297 340 417 428 415 377 359 4366 összesen 1866 1814 1987 1665 1397 1305 1565 1881 2029 2160 1832 1765 21266 Római katolikus
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen
^ o
jan.
febr. márc. ápr. máj. jún. júl.
27 25 30 33 35 23 65 49 46 54 45 54 66 57 57 245 211 210
30 28 49 41 50 198
18 29 35 37 43 162
18 20 35 31 39 143
aug. szept. okt.
22 25 21 28 28 35 34 42 40 46 48 50 54 62 67 184 205 213
30 24 41 44 59 198
nov. dec. ossz.
26 30 41 40 46 183
19 28 38 45 41 171
291 341 515 535 641 2323
is.
3. sz. melléklet Természetes szaporodás Református év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849
időszakvégi előző időszakbeli születés halálozás szaporodás népesség népesség házasságkötések 3876 2661 911 1215 10215 9000 4075 924 2780 10215 1295 11510 4551 3480 1155 1071 11510 12581 4398 4237 1261 161 12581 12742 4366 4105 1222 261 12742 13003 Római katolikus
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849
születés halálozás szaporodás előző időszak lélekszám házasságkötések 291 167 124 419 45 295 341 61 238 419 522 103 515 312 71 522 725 203 535 464 71 725 796 118 641 175 971 466 796 116
A város népességének alakulása 1800-1849 között (összesített adatok) születés halálozás szaporodás népesség 1799-ig a város lakossága az évtized végén 2828 4167 1339 9000 10339 3018 11737 4416 1398 3792 1274 5066 13011 4701 232 13243 4933 4571 5007 436 13679
A táblázatból láthatjuk, hogy az 1840-es évtized természetes szaporodása mindössze 436 lélek, ebből 175 fő a város lakosságának 7-8%-át kitevő katolikus közösség tagja. Itt kell elmondanunk, ha csak vázlatosan is, az 1830-1839-ig terjedő időszak 9 főbb eseményeit. - 1829-ben hosszú és csapadékos tél köszöntött be, október közepétől folyamatosan növekedett a hó, ami március-áprilisban kezdett olvadni. Áprilisban aztán hatalmas árvíz következett, a víz ellepte a legelőket, sőt a városba is betört és sok épületet lerombolt. A víz alá került legelők helyett bérelt földekre verték szét a jószágot, a legelőbérletért a város 21.499 frt 16 xr fizetett ki. - 1831 augusztusában és szeptemberében kolerajárvány pusztított, amelynek 633 református és mintegy 120, többségében felnőtt korú katolikus lakos esett áldozatul. A születések száma ebben az évben 423, a halálozás összesen 1290. - 1832-33-ban "a' nagy terméketlenség miatt más vidékekről, drága pénzért hozott Gabonával és Takarmánnyal kellett a' lakosoknak magokat 's marháikat tartani 's gyámolítani." - az 1834. május 23-án délben kiütött tűzvész a város egyharmadát, 613 lakóházat és mintegy 2000 melléképületet pusztított el, a lakosságot közel félmillió forint kár érte. - 1835-ben sáskajárás pusztította el úgy a legelőt, mint a vetéseket, ezen felül marhavész ütött ki, amely az utólagos felmérés szerint 488 ökröt, 937 tehenet, 794 egy-kétéves, és további 393 borjút, mindösszesen 2648 szarvasmarhát ölt meg. -1836 "nagy, szűk és nyomorúságos esztendő, mert a késői hideg s az arra következő szárazság miatt sem gabona, sem más vetemény nem termett és kaszálni sem lehetett, a megmaradt nagyjószágot és a juhokat "harmad s negyed Dézmára" bérelt legelőkre hajtották. A kertekben, a késői fagy miatt
A szörnyű évtized csapásait a fellelhető paraszti visszaemlékezések részletesen felsorolják. Karcag város tanácsa 1838-ban a nagykun kapitány azon kérdésére, miszerint mennyi volt az 1836-37. évi adóhátralék, és mi a késedelmes befizetés oka, szintén összefoglalja az 1829-1837. évek természeti csapásait. SZML Karcag jkv. 1838. augusztus 3. 515. sz. A paraszti visszaemlékezések megtalálhatók a Györtty István Nagykun Múzeum Adattárában, de hasonló adatokat közölt még Szentesi Tóth Kálmán 1940. A tűzvészről, a károkról az újjáépítésről lásd: Elek György.: Karcag városa tűz által lett romlásáról... In: Jászkunság, 1990. 4. szám.
50
sem szőllő sem gyümölcs nem termett, az így kieső bormennyiség árát 15-16 ezer forintra becsülték. Az említett "Gabona terméketlenség" azt okozta, hogy több száz, magokat az előtt jól bírott Föld birtokos lakosok el advánn Gabona szerezhetés kedvéért Jószágaikat, Házaikat, SzőUejeket 's Földjeiket Föld birtoktalanokká lettek vagy másként soha ki nem pihenhető szegénységre jutottak. - Sokan végre az Ország boldogabb részeibe költözvénn közülök többen máig sem tértek vissza, sőt némellyeknek hol tartózkodhatásának helye sem tudatik." Az év őszén, szeptember és október hónapokban ismét kolerajárvány pusztított. - 1837-ben, tavasszal ismét nagy árvíz lett és a juhokat is járvány tizedelte, a visszaemlékezés szerint mégis "igen boldog és bő esztendő volt. " - 1838-40-ben átlagos évek következtek, de - 1841-ben "boron kívül" mindenből kevés termett. - 1842 - "boldog és bő" esztendő volt, amelyet 1849-ig átlagos évek követtek, kivéve az 1846-os esztendőt, amikor újból szükséget láttak mindenből. A gazdaságilag elgyengült népet 1848-49-ben a háború terhei sújtották. A rendkívül gyenge gazdasági évek, természeti csapások sorát szenvedő város 1837-ben ér a demográfiai mélypontra. A református anyakönyvekbe 297 születést jegyeznek be, ami a századelő születési átlagánál is lényegesen kevesebb. A születésszám rövidesen növekedik, de csak a kolerában és az 1836ban feljegyzett elvándorlásban lecsökkent alapnépesség számának stabilizálá sához elégséges, a születésszám a '40-es években stabilizálódik. Az egy hónapra eső születési átlag 1800-1809-ben 323, 1810-1819-ben 341, 1820-1829-ben 380, 1830-1839-ben 367, 1840-1849-ben 364. ]1 A születések (keresztelések) számának hullámzása (ugyanúgy a halálozásoké is) jól figyelemmel kísérhető. Egy-egy gyengébb termésű évet követő esztendőben nő a halálozások, csökken a születések (ugyanúgy a házasságkötések) száma. Pl.:
Hasonló népességcsökkenés tapasztalható ebben az időszakban Debrecenben is. lásd: KOVÁCS Z. 1981.45-48. p.
51
születések halálozások házasságkötések
1835
1836
1837
1838
1839
455 406 105
435 436 79
297 345 56
424 234 138
466 274 166
A katolikusoknál is érezhető csökkenést, bár drasztikus, de a közösség lényegesen hamarabb kiheveri. A reformátusok esetében viszont számolnunk kell azzal, hogy a lakosság 1831-ben a kolera miatt és 1836-ban az élelem utáni el széled ésével vélhetőleg egy teljes évtized természetes szaporodását veszítette el, míg a katolikusoknál bizonyára újabb betelepülők erősítették, pótolták a veszteségeket, s a reformátusokhoz viszonyított számarányuk növekedését ez is segítette. Az ötven év adatait hónap szerint összeadva láthatjuk, az éven belül tavasszal és ősszel, február-március és szeptember-október-november hónapokban legmagasabb, míg április-július között a legalacsonyabb a születések száma, az év egyéb hónapjaiban a százalékos arány nagyjából ugyanaz. (Ez a halálozások esetében is hasonló.) A születések számából az is kiszámítható, hogy a fogamzás szempontjából a november, december, január, a késő tavasz és a nyár eleje a legmegfelelőbb, míg fogamzás szempontjából legrosszabbak a szeptember-október hónapok. A református anyakönyv tanúsága szerint ezelőtt kétszáz évvel sem voltak ritkák az ikerszülések:(az anyakönyvben "kettősök" vagy 'gemini* bejegyzéssel szerepelnek) 1800-1809-ben 52, 1810-1819-ben 57, 1820-1829-ben 72, 1830-1839-ben 63, 1840-1849-ben 67, összesen 311 ikerszülésről tudunk. (Megjegyezzük, az ikerszülések gyakran végződnek az anya és a csecsemők halálával.) A másik, születésekkel kapcsolatos megfigyelésünk a házasságon kívül született gyermekek számának emelkedése. (Az anyakönyvekben vagy az anyánál jegyzik meg, hogy 'esett személy', vagy a csecsemő nevénél tüntetik fel a törvénytelen születést, amelynek korabeli elnevezései:'spurius, spuria', 'fattyú'. Törvénytelennek írják be a leányanyák gyermekeit, de azt is megjegyzik, ha régen egyedülálló, elvált, vagy özvegyasszony, esetleg hosszú ideje távol lévő katonák felesége esik teherbe és szül gyermeket. A közösség, az egyházi és világi elöljáróság mindig szigorúan őrködni látszik a közerkölcsök testi
52
vonatkozásai felett, paráználkodas, vagy annak csak gyanúja miatt számos bot12 és korbácsütést osztottak ki. Sok eredménye nem lett: 1800-1809 között 72, 1810-1819 között 92, 1820-1829 között 122, 1830-1839 között 63, 1840-1849 között 112 , az ötven év alatt 461 gyermek született házasságon kívül. A születések összesítésénél csak az élve született gyerekeket vettük figyelembe, 13 a halva született gyermekekről külön kimutatást készítettünk: 1800-1809-ben 85, 1810-1819-ben 84, 1820-1829-ben 77, 1830-1839-ben 117, 1840-1849-ben 99, összesen 462. A halva születések oka az anya vagy a gyermek szervezetének alkalmatlansága mellett leginkább a terhesgondozás, rerhesellátás, a szakképzett szülész hiánya, a nem megfelelő, időszakonként nem elégséges táplálkozás és a gyakori koraszülés lehet. A halva születés megnevezése az anyakönyvben: „ halva lett, idő előtti, idétlen, nem életre való, ritkábban fővízkór vagy nyomorgóit. " Karcag városban tehát 1800-1849 között összesen 21728 terhességgel számolhatunk a református családokban. Ezekből 462 (2,12%) végződött halva születéssel, 311 (1,43%) volt ikerterhesség és a gyerekek 2,12%-a fogant házasságon kívül vagy rendezetlen körülmények (özvegyasszony, katonafeleség, különélő vagy elvált asszonyok teherbeesése) között.
12 A bűnök és büntetések vizsgálata önálló dolgozat tárgya lehetne. 13
Halva születéseknek tekintettük az 1-2. órát, "fél napot", egy napot élt csecsemőket is. 14 A halva születések jelentésére a bábáknak szigorú kötelezettségük volt.
53
Halálozások Az anyakönyvek tanúsága szerint a vizsgált időszakban összesen 18912 (református 17264, katolikus 1647) karcagi lakos hunyt el. A következőkben a halálozások évtizedenkénti megoszlását vizsgáljuk, majd kísérletet teszünk a főbb népességapasztó halálokok és a halálozások korosztályonkénti eloszlásának bemutatására. A kutató, feltáró munka során közel kétszáz betegséget, (mint feljegyzett halálokot) írtunk ki a református anyakönyvekből, a katolikus anyakönyvben sajnos csak az 1850-es évek elejétől válik gyakorlattá a halálok feljegyzése. A század első évtizedei továbbra sem könnyítik meg helyzetünket az előforduló betegségek azonosításával, az általános egészségügyi kép megrajzolásához. Az 1800-1809 közötti évtizedekben eltemetett 2661 karcagi lakos között 1509 esetben (56,7%) a kelevényt, a sínlést, a nyavalyát, nyavalyatörést, illetve a dagadozást írták be a halál okaként. Ezek a megnevezések mindössze annyit árulnak el, hogy a halált hosszabb-rövidebb ideig tartó betegség, kóros állapot, fizikai leromlás előzte meg, - ez pedig úgyszólván minden betegség velejárója. A felnőttek esetében természetesen előfordulnak más bejegyzések is, amelyek már közelebb visznek bennünket a valósághoz, de néhány konkrét betegségtől (fertőző betegségek, tüdőbaj, gutaütés stb.) eltekintve, csak az alapbetegség valamelyik jellemző tünetét azonosították, mondták önálló betegségnek. Pontos kép kialakítása ma már lehetetlen, de a rendelkezésünkre álló anyag így is elégséges a halálozások főbb okainak, irányainak felvázolásához. A halálesetek száma a vizsgált fél évszázad folyamán a következőképpen alakult:
54
5. sz. melléklet Halálozások Református
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen
jan.
febr. márc. ápr.
máj. jún.
júl.
aug. szept. okt.
nov.
dec.
223 226 417 265 328
232 215 281 298 312
306 267 294 356 347
289 272 284 346 305
254 287 235 289 360
189 235 172 217 369
165 205 184 210 268
193 185 239 500 332
194 233 295 810 426
224 227 371 403 386
173 201 356 266 358
219 227 352 277 314
1459
1338
1570
1496
1425
1182
1032
1449
1958
1611
1354
1389
Római katolikus
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen
jan. febr. márc. ápr. máj.
16 15 35 24 42 132
19 15 50 38 51 173
17 30 22 21 27 24 34 40 41 42 141 157
15 18 13 26 39 111
jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec. ossz.
11 19 16 10 38 94
8 3 18 26 18 17 11 25 27 32 82 103
5 15 10 18 167 26 20 17 21 238 22 26 35 29 312 142 34 26 54 464 47 28 48 31 466 242 123 136 153 1647
ossz. 2661 2780 3480 4237 4105 17263
A táblázatokból láthatjuk, hogy a nemek halálozási aránya mindkét felekezetnél azonos. Az életkori lebontásnál a gyermekkori halálozások esetében találunk hasonlóságot. A felnőttkor halálozási százalékai már némileg eltérők. A 21-45 évesek között a katolikusok, 46-60 és 61-80 évesek a reformátusok esetében nagyobb halálozási százalékot mutatnak. Ennek oka valószínűleg a katolikus népesség részéről tapasztalt intenzívebb szaporodás, másrészről a beköltözők nagyobb száma, ami eleve feltételezi, hogy a katolikus lakosság összességében fiatalabb személyekből áll. Az elhalálozások életkor szerinti felbontása: 1770-1779-ben a halálesetek 68,95%-a a csecsemő, és gyermekkorúak között történt, ez az általunk vizsgált időszakban a következő: Év
0-14 évig
1800-1809 1810-1818 1820-1829 1830-1839 1840-1849
1737 1944 2227 2286 2559
fo fó fó fő fő
felnőtt 61,5% 64,5% 58,8% 48,8% 56,0%
1088 fő 1070 fo 1561 fő 2404 fő 2005 fő
A csecsemők és gyermekkorúak évtizedenkénti halálozási százaléka átlagosan 57,92%, ami még továbbra is rendkívül magas. A százalékos arányokat figyelve jelentős mértékűnek tűnik a javulás, s azt gondolhatnánk, ez bizonyára az évszázad elejétől évi rendszerességgel alkalmazott himlő elleni védőoltásoknak tudható be. Azonban nem így van! A gyermekhalálozások aránya évtizedről évtizedre vizsgálva hullámzást mutat, de csak húsz év alatt esik valamivel 60% alá. Viszont látható, hogy 1820-29-től a felnőtt halálozások száma is növekszik, innen adódik a két kolerás évet magába foglaló '30-as évtized 48,8%-os adata. 1770-79-ben egy felnőtt halálozásra 2,22 gyermekhalát esik, 1800-1809-ben 1,59, 1840-49-ben már csak 1,28. A tény elképesztő: a megszületett gyerekek fele nem éri meg a 15 éves kort. Az egy évre eső gyermekhalandóság természetesen erősen hullámzó, himlőjár ványok idején az átlag kétszeresét is elérheti. Az életkor növekedésével egyre csökken a halálozások aránya, majd az öregkor felé (61-80) közeledve ismét nő. Az évtizedekre nézve is tapasztalhatunk növekedést. Az 1810-es évtized végére a halálozások száma 6,7%-kaI nő. Az 1820-as évek összesített adatai már 25,6%-os emelkedést mutatnak az előző évhez képest. A kolerával súlyosbított évtizedben 23,81, s ehhez képest csökkenést eredményez az 1840-es évtized, de a stagnáló népesség (rendkívüli, vagy a kolerához hasonló járvány ekkor nem volt,) a halálozások száma mégis magas marad. 56
De miért? A magas gyermekhalandóság okát a korabeli egészségügyi és higiénés viszonyok, a nem megfelelő táplálkozás és a pusztító gyermekbetegségekben kell keresnünk. Ifj. Palugyai Imre statisztikájában, a kerületi főorvos jelentését felhasználva, a vidék mocsaras voltát, a nem megfelelő táplálkozást és öltözködést jelöli meg az egészségügyi problémák általános okozójának. Véleménye szerint az évenkénti áradásokból táplálkozó mocsarak miatt "A váltólázak egy évben sem maradnak el - többnyire június végével jönnek elő és egész télig tartanak - mellyek a nyári hónapokban különbözőleg módosult harmad- és mindennapi lázak helyett makacs negyed napi lázkép tűnnek fel és ollykor egész tavaszig tartanak - és számos recidivák (visszaesések) társaságában, a gyakran minden orvos szert megvető hasángulások, lép, máj betegség és innét származó vízkórság nyomorgatja a lakosokat - sőt gyakran megöli. " Másutt azt írja, hogy "midőn egyfelől égalji sajátságos viszonyok és életmódjuk - s foglalkozásukkal következő terhes fáradalmak miatt több szórványos betegségeknek és honos kóroknak ki van téve a jász-kún nép: másfelől több ízben pusztító járványok által is látogattatott; miként a cholera 1831-ben 3694 egyént ragadott el a hagymáz 1847-ben, a scorbút, 1825, 1832, s 1846-ik években, - vérhas 1848 - epeláz 1829, 1830, himlő 1812; 1848-ban ismételve pusztított, nem említve, hogy a bekövetkezett szomorú emlékű villongások alatt (1848-49-ben E. Gy.) is a népesedés nem csekély és csak lassanként pótolható fogyatkozást szenvedett." Palugyai Karcag város népesedési viszonyait tárgyalva közel harminc olyan halálokot sorol fel, amelyek jellemzők az általa megvizsgált tíz évre (1837-1846). Hogy teljesebb legyen a kép, az alábbiakban közöljük az általunk kijegyzett betegségeket. Már írtuk, hogy az első három évtizedben nagyon szegényesek a halált okozó betegségek elnevezései. Ebben az időszakban 1800-tól 1832-ig csak egy-két seborvos: Szikszai Dániel (1746-1827) később Mentzler Fülöp (1772-1849) működött a városban, bizonyára ezért és a szolgáló lelkipásztorok közel sem azonos műveltsége miatt található az első időszakban olyan sok témánk
Ifj, PALUGYAI Imre: Jász-Kun Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Pest, 1854. 104. p. Palugyai nagyrészt Edvi Illés László jászkun kerületi főorvos 1852. januárjában írott jelentéséből vette az adatokat. BOTKA János: A Jászkunság klímája és az uralkodó betegségek összefüggése egy 1852. év főorvosi jelentésben. In: Zounuk 5. Szolnok, 1990. 337-354. p. PALUGYAI I.. 1854. 103-104. p.
57
szempontjából semmitmondó, általánosnak vett halálok az anyakönyvekben. Azt is mondhatnánk, hogy a bejegyzésekből mindössze a járványos megbetege désekre, és a komolyabb méretekben jelentkező, más fertőző betegségekre, s néhány más halálokra vonatkozó feljegyzés használható. 1800-1809-ben elhalt összesen 2661 személy, közülük kelevényben 860 fő=32,3%, sínlésben 390 fő=15%, nyavalyatörésben 148 fő=6%, dagadozásban 111 fő=4%, tüdővészben 133 fő=5%, himlőben 285 fő=ll%. A legtöbb áldozatot szedi még a baleset, erőszakos halál 30 fő, a. fulladás 15 fő, a gyermekszülés 24 fő, hideglelés 21 fő, "hirtelen" 24, a hurut 40, apetéts \l,pokalvar 15, régi sínlés 42 fő, asüj 10 fő, száradozás 62 fő, szélütés, gutaütés 50 fő, vízibetegség 25 fő, torokfájás, torokdagadás 24 fő, összesen 399 fő. További 21 betegség 1-6 fő közötti áldozatot szedett. Az összesítés természetesen újabb és újabb betegségeket mutat fel, de igazán 1832-től lesz változatosabb a kórismék felsorolása. 1831ben ugyanis, a kolera szomorú tapasztalatain okulva a tanács állandó orvost 17 fogad a város részére Lenk Adolf személyében. Az ő ténykedésének köszönhető, hogy az anyakönyvek árnyaltabb, de korántsem pontos képet adnak a betegségekről. Az elnevezéseket alább szeretnénk közzétenni, s ahol lehetett 18 megpróbáltuk a régi elnevezést azonosítani. Főbb halálokok 19
1./ Fertőző betegségek: bélmenés, epemirigy, görcsmirigy, kolera,
SZML Karcag-jkv. 1831. 607. sz. szept. 30. 18 A betegségeket a Pallas Lexikon, az Uj Magyar Tájszótár, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Magyar Értelmező Kéziszótár, valamint néhány újabb kiadásban is megjelent régi orvosi szakkönyv szójegyzékei, szómagyarázatai, valamint a tanulmányozott demográfia szakirodalom segítségével próbáltam meg azonosítani. "Minden doktorságot csak ebből késértek": Szemelvények orvosi kézikönyvekből. Bp. 1983; PÁPAI PÁRIZ Ferenc: Pax Corporis. Bp. 1984; CSEJTEI István: A borbélymester hagyatéka. Debrecen, 1990. 19 Az epemingy az EMSZTT szerint "májzsugor, zsugorodás, circosis, hepatitis" - nálunk a kolerát jelentette. A kolerát egyébként 1831-ben használták a betegség megnevezésére; az 1836. évi járvány idején görcsmirigynek, 1849-ben epemirigynek nevezték.
58
20
21
22
23
görvély, guga, hagymáz, himlő, hójagos láz, idegláz, ideges láz, kásakiütés, petécs, pokolvar, skarlát, sorvadás, szamárhurut, szamárköhögés, torokdagadozás, torokfájás, torokgyík, vérbe, vérhas, 11
28
vérhányás, veresség, vörheny. A fertőző betegségek között számon tartott tüdővészre, tbc-re vagy azzal kapcsolatba hozható tünetekre számos korabeli elnevezést találunk: aszkór, 29
aszláz, hektika, phtysis, sorvadozás, szárazbetegség, szárazkór, tüdő gyulladás, tüdőrothadás, tüdősorvadás, tüdőszélhűdés, tüdőszélütés, tüdővész, vérköpés, vérhányás, vérköhögés.
20 21
22 23
24
25 26 27
28 29
'görvélyes betegség' (1837) = scrofulosis, gümőkóros fekélyesedés. lm. EMSZTT, 1975. 'himlő után gugában' (1803) = tumor scropulosis, bubo gugahalálnak mondták a keleti pestist, a fej és a nyak összenövése táján kifejlődő különféle daganatokat. Pallas, 1894. 8. köt. Itt nem pestist, hanem a nyirokcsomók megduzzadásával járó súlyos fertőzést, szövődményt jelenthet. 'hagymáz' (1848) - tífusz 'idegláz' (1830) = több egymással nem rokon fertőző betegség (tífusz) neve. (Pallas, 1897.16.) 'petéts, patéts, petécs' = kicsiny gömbölyded vérzések a bőrön, melyek súlyos fertőző betegségeknél lépnek fel (Pallas 13. köt.) Kováts Zoltán a bárányhimlövel azonosítja. KOVÁCS Zoltán: Népesedési viszonyok. In: Debrecen története 3. köt. 41-63. p. 'pokolvarok tsattogzottak rajta' = lépfene, antrax (Pallas, 11. köt.) tüdővésszel, de más betegségekkel is kapcsolatba hozható fizikai leromlás 'vért hányt' = haemoptae, leggyakrabban a tuberkulózisban szenvedőknél fordul elő. In: Pallas. 1897.15.köt. vöröshimlő, vörheny = skarlát aszkór, aszláz = minden olyan, pontosan meg nem határozott betegség (pl. tüdővész), amely nagyfokú legyengüléssel, lesoványodássál jár. In: MÉR, 1966.
59
A tbc. egyik, de számos más betegségnek is tünete, sok haláleset okozója a magas láz. Erre a tünetre a korabeli nyelvben számos kifejezést találunk. A lázakat a fertőző betegségekhez soroltam, bár mint fentebb láthattuk, a mocsarak közelsége miatt az év nagy részében jelentkeznek a maláriás megbetegedések. Láz, lázas állapotok: epehideglelés, epeláz, félbehagyó láz, 'fonyasztó' láz, 30 forró betegség, forró nyavalya, gyúlasztó láz, harmadnapi láz, hideglelés, 31 hosszas hideglelés, forró hideglelés, inláz, idegláz, mindennapi láz, rothasztó hideg, sorvasztó láz. 2.1 Szív- és mejjszorulás, szélütés.
érrendszeri
betegségek:
apoplexia=gutaütés,
mejjüreg lobb, mejjvízi betegség, mejjvíz kórság,
hirtelen,
32
szélhűdés, 35
3./ Emésztőrendszeri betegségek: bélfájás, bélgyulladás, béllob, bélvész, belső dagadás, bélszakadás, csömör, epekiöntődés, giliszta, gyomorfájás,
30
31 32 33
34
35 36
60
'hideglelés' = mocsárláz, váltóláz, malária In: Pallas, 1896.12.köt. A hideglelés gyakran jelentkezik augusztus-szeptemberben a gyümölcsérés idején. Az ezzel összeköthető hasmenés és vérhas megbetegedések kísérő tünete, tehát itt nem egyértelműen malária. 'inlázhideg' = az EMSZTT szerint reumás láz 'szélütésben hirtelen', de lehet szívbetegség okozta váratlan halál (pl. infarktus) is 'mejjszorulás* = angina pectoris In: Pallas, 12.köt. a mellüregi szervek, a tüdők és a szív, a mellhártya gyulladásos betegsége hydrothorax = többnyire vízkóros elváltozásoknál fordul elő, különösen a vese- és szívbántalmaknál In: Pallas, 1895.12.köt. bélgyulladás, bélláz = enteritis In: Pallas, 1893.3.köt. talán bélperforáció - vakbél
37
38
gyomorgyúladás, gyomorgörcs, gyomorkeményedés, gyomorláz, hasmenés, 39 kólika, májdugulás, májkemény edés, májrothadás, májvész, májveszész, mellcsőfekély, vérhányás, szájfene, sárgaság. 41
4./ Légzőszervi betegségek: a tüdőbetegségen kívül még: fulladozás, fulasztó kór, hurut, köhögés, görcsös köhögés, mellgörcs, mellhártyalob, nátha hurut, náthaszeplő, tüdőgyulladás. 5./ A bőr- és kötőszövet betegségei: abscessus=tájog, bőrkiütés, bőrküteg, 42
csalánkiütés, fakadás, kelés.
43
fekély, fenés kelés, ótvar kiütés,
tájog, kőtájog, tüzes
6./ Daganatok: gégerothadás, lehelő gégevész, méhkeményedés, 44 gyomorkeményedés, rákfene, ábrázat rák, vérfolyás (nőknél), méhvérzés, mellrák, emlőrák, csecsrák, májkeményedés
37 38 39 40 41 42
43
44
gastritis
'gyomorkeményedés' = gyomorrák In: EMSZTT 1984.4.köt. májkeményedés = májrák, májrothadás = májzsugorodás a tbc-nél gyakori, de gyomorvérzés következménye is lehet 'fuladozásba' = asztma In: Pápai Páriz, de szívbetegség tünete is lehet 'fakadás, fakadások' = kelevény vagy tájog kifakadása. A bőrbetegségek esetében az eleven gennyes seb súlyos fertőzésével jelentkező vérmérgezés a halál okozója 'ótvar' = "börgennyedés, az ekzema egy fajtája, amely majdnem kizárólag gyerekeken és csecsemőkön fordul elő..." A köznép nálunk ótvarnak nevez minden gyermekbetegséget, ahol a test látható részein, különösen az arcon és fejen pörkök lépnek fel. In: Pallas, 1896.13.köt. 'rákfene' (1833) = carcinoma
61
ÍJ Terhesség, szülés, gyermekágyi betegségek, veleszületett rendellenességek: gyermekszülésbe, gyermekszülés után, gyermek ágyba, idétlen, idő előtti, szerentsétlen, nem életre való, nyomorgóit, régi nyomorúság, egész életébe sínlett, fejvízkór. 8./ Öregség, legyengülés, leromlás: aggodtság, aggkór, elgyengéllett, elgyengülésbe, erőtlenség, gyengeség, hervadozas, korelgyengülés, öregség, vénség, test elgyengülés, száradás. 9.1 Egyéb:
ágyéksérvés, agylob, agyvelő gyulladás, arena,
bőrvizkór,
csuklós, dagadozás, fene, feslett élete miatt, főfájás, fölfolyás, gerincaszály, golyva, görcs, gyermekaszály, gyermek-száradás, hernia, kelevény, köldöksérv, lábköszvény, lábfene, mirigyek miatt, mirigyes dagadásban, mirigyláz, nehézség törte, nervosa, nyavalya, nyavalyatörés, nyilallás,
45
46 47 48 49
50
62
Néhány betegségen kívül inkább tünetek, amelyeket nem tudunk besorolni, illetve kifejezések, amelyeket nem tudtunk feloldani. 'arena' = húgykő In: Pápai Páriz 475. valószínűleg vérbaj sérv 'nyavalya', 'nyavalyatörés', 'nyavajás volt', 'nehéz nyavajában' = a jelentése baj, betegség, de gyakran alkalmazták az epilepsziára. A Karcagi Anyakönyvben főként a vizsgált időszak elején nagy tömegben fordul elő, tehát nem valószínű, hogy az epilepsziát nevezték így. Jelentése ez esetben annyi, hogy az elhalt beteges volt, nehéz betegségbe esett. 'oldalnyillalás' = a lexikon szerint: szúró jellegű fájdalom a mellkas oldalsó részein. Oka lehet mellhártya, szívhártya gyulladás. Hőemelkedéssel jár. s a légzőmozgásokat követi. In: Pallas, 1896. B.köt.
órvérfolyás, rángatódzás, száradozás, süly, scorbutus.
rothadás, szájfene,
térdvízkór, vízibetegség,
10./ Erőszakos halál, öngyilkosság, baleset. Említettük a halvaszületések magas számát, de az anyakönyvekből kitűnik, hogy a gyermekek nagy százaléka halt meg néhány hetes vagy hónapos korában, de a halál valódi oka nem állapítható meg. A csecsemők a legvédtelenebb korosztály a betegségekkel szemben. Halálukat okozhatta a nem megfelelő táplálás, ami az anyatej hiánya esetén rendkívül nehéz feladat volt, hiszen tápszer (vagy bébiétel) abban az időben még nem létezett, s a kicsiket támadták meg legelőször a rossz higiénés vagy lakáskörülményekhez köthető, abból fakadó betegségek is. A többgyermekes családokban az együtt élő testvérek egymástól kapták el a gyermekkor különböző fertőzőbetegségeit, ennek tudható be, hogy már néhány hetes gyermekeket is találunk a himlőjárványok áldozatai között. A városban időszakonként jelentkező járványok, illetve az állandóan jelen lévő, lappangó fertőző betegségek okozzák a legnagyobb tömegű megbetegedéseket és jelentik a legsúlyosabb népesség-pusztító tényezőt. A vizsgált ötven év alatt a himlő és a kolera szedte a legtöbb áldozatot. Különös, de a paraszti feljegyzésekben, ahol pedig minden "nyomorúságot" feljegyeznek, a 19. század első feléből, az éhezéstől a marhadögön át, a kolerajárványig, sehol sem találjuk nyomát a kisgyermekes házak rémének, a
51
52 53 54
55
epestaxis. Okai lehetnek a külső határokon kívül az orrban lévő fekély vagy daganat. Gyakran jelentkezik olyan személyeknél, akik szervi szívbajokban szenvednek, ezen felül okozhatja bor, tea, kávé túlságos fogyasztása. valószínűleg idegrendszeri megbetegedés talán a szájüreg fekélyes betegsége, rák 'vizibetegség' vagy vízkór = az egész testre kiterjedő kóros állapot, amelyben a bőr alatti kötőszövetekben vizenyő mutatkozik és a test üregeiben is folyadék gyűlik össze. Nem betegség, hanem betegségi tünet, igen sokféle oka lehet, leggyakrabban a szívbajok és a vesebajok kísérője. In: Pallas ló.köt. A korabeli elnevezések között talán a dagadás ehhez hasonló tünet. Több fajtáját is megtaláljuk: fo-, mejj-, bőrvízkór. A süly és a skorbut valószínűleg ugyanazt a betegséget jelzik.
63
himlőnek. Talán azért, mert a gyermekhalál a szűkebb környezetben (utca, tized) mindennapos volt. A himlő a korábbi évszázadokban a legpusztítóbb járványos betegségek egyike volt, áldozatait főként a gyermekek, közöttük is leginkább az 1-6 évesek köréből szedte. A betegek testét tetőtől talpig hólyagos, piros kiütések lepték el, amelyek növekedtek, majd kifakadtak, nem egyszer a szájüreget és a torkot is ellepték. A gyógyulási időszakban tűrhetetlen viszketéssel, vakaródzással járt és a legtöbb esetben akkor is megbélyegezte a beteget, ha az túlélte a fertőzést. Az oltások bevezetése előtt a himlőnek gyógyszere nem volt. Az orvosi kezelés étrendi és életrendi előírásokból állt: könnyű ételeket, tiszta vizet javasoltak, elrendelték a betegszoba alapos szellőztetését, és tiltották a gyógyultnak hitt gyermek túl korai felkelését az ágyból. A betegek családjai persze a kor szokásainak megfelelően, sokszor nem is fordultak orvoshoz, hanem a népi gyógymódokhoz nyúltak - általában kevés sikerrel. Az orvos, megfelelő gyógyszer hiányában egyébként sem tudott volna segíteni, de arra a 18. századból is vannak adataink, hogy már oltásokkal igyekeztek elejét venni a betegségnek. 1811-ben Szikszai Dániel kerületi seborvos igazolást kér a várostól, hogy "a' Tehén himlőnek bé jövetele előtt is, a Természeti himlővel
56
64
SZML Jászkun Ker. ir. Fasc.5. 428/496. 1801. év Komlódy András Nagykun kerületi főorvos javallata "A Veres himlőben nem annyira sok orvosság kell mint jó gondviselés és vigyázás a betegnek eledelére, italára és a levegő égre. Az eledelben vigyázni kell arra, hogy senki a beteget ne erőltesse az ételre, annyival inkább sokfélével ne vátsogtassa a beteget. Különösen pedig ártalmasnak tapasztaltatott a tej, fejfeles, turo, sajt, dio, bor. pálinka, hus, tészta, sütemény, ezek a nyavalyát sujjossabbá teszik és veszedelmessé. Lehet pedig a betegnek adni kömény magos levest, etzetes levest, mézzel mindenféle Kása levest. Megy és Szilva cziberét, sült és főtt almát. Az itala közönséges víz legyen a mely a Kementze mellett aljon vagy pirított meleg kenyeret kell egy itze vízbe tenni. A lábait minden este egy fertájig vagy tovább is meg kell áztatni... A levegő égre nézve megkell tartani, hogy a ki ütés után 12 napig a beteget semmiféle szükségre ki ne vigye, mert a hideg vissza és be verveny a himlő mérget torkára, mejjére, füle tövére és a has belső részeire fog a himlő mérge rohanni. A ki vivéstől és ki eresztéstől van az a sujjos szaggató száraz hurut, a meg dagadozás és a has menés így teszen oljan nagy pusztítást. ... A ház pedig se felette hideg, se felette meleg ne legyen. A házat reggel leg alább fél fertályig által kell szellőztetni, ajtó és ablakot ki nyitván...
57
való oltást régtől fogva mindenkor haszonnal gyakorlottá.'" A Szikszai által gyakorolt himlőoltás bizonyára a varioláció lehetett, amikor az egészséges testbe vitték be a himlőhólyagok váladékát. Ezt váltotta fel a 18. század végén Jenner felfedezése, aki nem beteg személyek, hanem beteg tehén nyirokváladékával oltott (vakcináció). Az ezrek életét megkímélő himlőoltás az 1810-es években már Karcagon is rendelkezésre állt, viszont nem volt kötelező, és nagyon szerencsétlenül találkozott a szülők jórészének ellenkezésével, akik orvosra, papra nem hallgatva tiltották a háznál az oltást. Szikszai utóda, Mentzler Filep 58 rendszeresen gyakorolta az oltást, amit a város fizetett. A himlő elleni védőoltást az 1876. évi XIV. te. tette kötelezővé és a végrehajtás biztosításáról is rendelkezett. Az oltások rendszeressé válása óta a himlő, mint súlyos formában jelentkező járványos betegség nem játszik szerepet. A halotti anyakönyvben a tünetek hasonlósága miatt több járványt is himlőként emlegetnek: 'himlő', 'vereshimlő', 'skárlát-skárláthimlő', 'hójagos himlő', 'veresség', 'petéts'. Nem kísérlem meg a betegségnevek feloldását, de az 59 epidémia ismertetésével jelzem a betegség korabeli megjelölését. 1801. márc.-okt. ('vereshimlő, skarlát, skárláthimlő, skárlát-hideg') 37 áldozat 1802. október- 1803. július ('himlő') 99 áldozat 1806. jan.-dec. ('himlő') 145 áldozat Az évtized folyamán 0-14 éves halott 1747. Himlőben elhalt 281 fő = 16,17%. 1811. február - október ('himlő') az áldozatok száma 169, első ő áldozatai 61%.
57 58
59
SZML Karcag.jkv. 1811.máj. 1. 224. sz. Mentzler elszámolásait évről évre megtaláljuk a városi jegyzőkönyvekben, de az oltás továbbra is önkéntes. Az általunk vizsgált szakirodalom is több esetben feltevésekre hagyatkozik pl. a petécsnél. Az adatok a református anyakönyvből származnak.
65
(1813. febr.-szept. között szórványos megbetegedések ('himlő') 12 áldozat.) 1815. ápr. - 1817. jan. ('skarlát himlő' és hójagos himlő) 149 áldozat, csúcspontja 1816. máj.-jún. 1819. jan. - dec. ('himlő') 63 áldozat. Az évtized folyamán 'himlő'-ben elhaltak összesen 393-an a 0-6 éves korosztályból. A három korosztályból meghaltak 1814-en, himlőben 21,7%. 1822. szept. - 1823. ápr. végéig ('himlő'), csúcspontja dec.-jan. havonta 42-44 áldozat, összes halottja 155. 1823. aug. - 1824. jan. végéig ('petéts'), csúcspontja szeptember - 75 áldozat. 1823. dec. - 1824. febr. végéig ('veres himlő', 'veresség') 94 áldozat. 1826, máj. - okt. ('himlő') 22 áldozat. A három 0-6 éves korosztályból meghaltak az évtizedben összesen 2061-en, közülük 346-an himlőben = 16,8%. 1800-1829 között meghalt összesen 9640 református lakos, a himlő áldozatainak száma 1020, a halottak 10,6%-a. 1830-tól kezdve 1836 végéig súlyos járványok pusztítottak a városban. 1830-ban vérhas, 1831-ben kolera, 1833-ban vérhas, 1834-ben vereshimlő és vérhas, 1835-ben skarlát, 1836-ban ismét kolera pusztított, ezért ezzel az évtizeddel külön foglalkozunk. 1830-ban a tavasz hatalmas árvízzel köszöntött be, a visszaemlékezések szerint a határ keleti és déli oldalán csak az Apavára domb magaslott ki a vízből, ide szorult a városi gulya is. A víz valamelyes apadásával új határt béreltek a jószágnak. A sok gonddal küszködő városban július közepén tűntek fel az első hasmenéses megbetegedések, az áldozatok életkorából ítélve az 1-2 éves korúak és az 50 évnél idősebbek között. Az ismeretlen eredetű epidémia, amelynek tünetei 'hasmenés', 'vérhas', 'bélfájás', augusztusban dühöngött a legerő sebben, ekkor 46, szeptemberben 21, októberben 16 áldozatot szedett. Novembertől kezdett szűnni és január végével tűnt el, összesen 97 áldozata volt. Az ázsiai eredetű kolera 1830-ban előbb Orosz-, majd Lengyel országban jelent meg először, s innen rövidesen elérte Galíciát. A továbbterjedést meggátolandó, a kormány az év végén lezáratta az északi határokat. Tavaszig semmi baj nem volt, de a határzár feloldása után a betegség megjelent az északkeleti megyékben, s ettől kezdve - az újabb, az ország belsejében meghúzott záróvonalak ellenére - rohamosan terjedt. A hatóság elrendelte az utazások korlátozását, a fertőzött községek lezárását, az épületek fertőtlenítését, a kordonok megerősítését, a postai küldemények fertőtlenítését, július közepére mégis uralta szinte az egész Közép-Tisza vidékét. Illéssy János
66
nagykun kapitány jelentése szerint a Nagykunsággal észak felől határos Heves megyei települések már mind fertőzöttek, ezért jónak látja emelni a határokon (a lineán) felállított polgári őrök számát. A városokban felállított "Egésségre ügyelő Bizottságok" buzgó közreműködésének köszönhetően a Nagykunságban sem a kolerának, sem "más ragadós Betegségnek" nem tapasztalhatók a jelei. A levél végén megjegyzi, hogy "a' Tettes Kerületek által ígért Három mázsa Klór még máig sem érkezett kezemhez ... ennek a' Védő szernek éppen hijjával vagyunk." Egy héttel később, az Állandó Bizottság ülésén már úgy értesülnek, hogy Békés megye Nagykunsággal határos részei még egészségesek, de a "Hortobágyi lineától" észak és nyugat felé a Tiszamente, Tiszafüred, Abád, Szalók, Gyendapuszta, Bura, Roff, Tiszabő, Szolnok, Várkony, Cibakháza, Tiszakürt, Nagykörű, Kőtelek, Tiszapüspöki és beljebb Nagyiván, Törökfii szentmiklós, Fegyvernek, Szakállas községekben már megjelent a betegség. Július végén Mezőtúr is fertőzött, Törökszentmiklóson pedig naponta 15-20 ember hal meg, dacára a felkészülésnek, "a' sok Doctorok semmire sem tudnak dl
a' gyógyítással menni. " Ekkor, július végén üt ki a betegség Kunhegyesen, ahol július 29. - augusztus 2. között nyolc kolerás személyt regisztrálnak, közülük hat fő meghal, augusztus 9-én már Madarason is vannak kolerások. Karcagon 1831. augusztus 14-én Mándoki Ferenc 50 éves karcagi gazda halt meg rövid betegség után. A halottszemle a betegség lefolyásából és a holttest 64 megvizsgálásából egyértelműen megállapítja a kolerát. Illéssy már látja: a
60
61 62 63 64
SZML Jászkun Ker. ir. 714.csomó Acta Choleralia 714/130.sz. Kelt Kisújszállás, 1831.jul.16. SZML Jászkun Ker. Acta Choleralia. 714/131. 1831.jul.23. Uo. 714/183. sz. 1831.jul.30. Uo. 714/199 . és 252. sz. 1831.aug.2. ésaug.9. Uo. 715/320. 1831. év. A kolera tünetei: kezdetben főfájás, szédelgés, a végtagok gyengesége és zsibbadása, és émelygés. A kór súlyosbodásával egy karcagi szemtanú leírása szerint: "Először az ember Kezdett okádni az után a béliment végre a Görts öszsze húzta mindenét és igy nagy Kinok Között meg halt ugy hogy akinek még reggel semmi baja nem vált már estvére meg halt... "
67
járvány a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem tartóztatható fel. Az igazság az, hogy augusztus 11-13. között már négyen hunytak el gyomorgörcsben és hasmenésben. Ezek, mint a tünetek is mutatják, már kolerás halottak. A "Pestis kezdődött Augusztus elején és igen sűrűen holtak September utólyáig, kezdődött a 9dik és a második tizedbe legelőször" —jegyezte fel id. Kátai Gábor. A két tizedből aztán egy-két nap alatt az egész várost meglepte a fertőzés, ami rövidesen naponta 14-15 áldozatot szedett. Mivel Karcagon ekkor még csak egy seborvos dolgozott, ide irányították a kerületi főorvost is. Most mutatkozik meg igazán, milyen nagy szükség lenne egy állandó városi orvosra. Az Állandó Bizottmánynak küldözött jelentéseiben Illéssy korábban is emlegette az orvoshiányt, 1831. augusztus 31-én a következőket írja. A Karcagra rendelt kerületi orvos éjjel-nappal járja a betegeket "és a' kiket jókor kaphatja mind meggyógyítja, de a Kardszagi Nép nem igen van szokva az orvossághoz, annál fogva tsak akkor jelenti a beteg magát, mikor már haldoklik, kivált a' kik a' Tanyákon laknak, azoknak eszek ágába sints hogy az első bajba gyógyíttassák 67 magokat. " A kimutatások szerint egy hónap alatt (aug. 12. és szept. 11. között) Karcagon 877 személy betegedett meg, közülük 313-an meggyógyultak, 35-en még betegek, 529-en pedig meghaltak. Szeptember 20-a tájékán tombolt legjobban a járvány, ekkor naponta 53 halottat vittek ki a temetőbe. Az utolsó kolerás esetet szeptember 28-án jegyezték be a református anyakönyvbe. A járvány megszűnése idején készített kimutatás szerint Karcagon másfél hónap alatt 1199 személy betegedett meg, a református áldozatok száma 633, a
65
66 67 68
68
S. PÜSKI Anna: Kátai Gábor krónikás könyve. In: Néprajzi tanulmányok. Debrecen, 1982. 543. p.
A Nagykunságon ekkor már csak Kisújszállás és Túrkeve egészségesek. Uo. 715/348. 1831. év. Uo. 715/399. 1831. év.
69
katolikusoké 120 lélek volt. Láthatjuk, a kolera leginkább a felnőtt lakosságot tizedelte meg, elmúltával többször is visszatérnek a rettegés eme két hónapjára. Illéssy még szeptember végén - nagyon helyesen - azt írja: "Ezen iszonyú halandóságot (Karcagon E. Gy.) nem éppen a nyavajának különben sebes lefolyása okozta, ... hanem a nagy kiterjedésű Város számára jutott kevés Orvosok elégtelenek voltak minden iparkodások mellett is egyszerre mindenütt lenni, most a' helybeli már nem fijatal Seborvoson kívül tsak a' megyebeli fő Orvos segedelmét nyerhették meg, a' ki betegjeinek öt hatod részét életben megtartotta. Szeptember végén a kapitány utasítja a tanácsot, hogy jelöljenek ki megfelelő személyeket, akik Pesten megtanulják a kolera elleni védekezést és az orvoslást. (A Helytartótanács ugyanakkor szigorúan megtiltja a használt ruhákkal való kereskedést - utasításba adja az árván maradott gyerekek feletti gondviselést.) Az utasításra adott válaszban az elöljáróság továbblép, s most maga veti fel egy 71 városi orvos alkalmazását. Illéssy támogatólag fogadja a felvetést és a következő év elején már nemcsak orvos szegődtetéséről, hanem "Ispotály Ház" építéséről is szó esik. Az Ispotály még bő száz évet késik, de ez év őszén a
69 A katolikus anyakönyvben nem tüntették fel a halál okát, de az előző évek azt mutatják, ez a két hónap halálozás szempontjából átlagban 4-5 esettel a legeseménytelenebb, főként a felnőtt lakosságot tekintve. 1831. augusztus-szeptemberben 132 halálozás történt, a betegség által tizedelt korosztályokat teljes egészében és a gyermekkorúak egy részét is kolerás halottnak tekintettük. A megbetegedettek száma SZML Karcag Prot. 1831.szept.27. 606.sz. 70 SZML Acta Choleralia 715/399. Az orvoshiány valóban súlyos és megoldásra váró gond, de igazság szerint az öthatodos túlélési arány, láthatjuk, nagyon nagy túlzás. A kolerának hatékony gyógyszere nem volt. Egyetlen hathatós védekezés ellene a települések teljes (éppen ezért kivihetetlen) elszigetelése. A járvány idején több javallattal is találkozhatunk, de mind a hagyományos gyógymódok valamilyen kombinációja; gyógyteák, az életmódban követendő mértékletesség, fertőtlenítés. Másrészt az előadottakból láthatjuk, a karcagiak az orvost és a patikust is messze elkerülték. 71 SZML Karcag Prot.1831.szept.30. 607.sz.
69
tanács elfogadja a "Pesti Egyetemen" frissen végzett Lenk Adolfot (1807-1867). 72 O lett a város első állandó orvosa. A kolera okozta szükség csak bevezette az elkövetkező, az emlékezet szerint igen rossz gazdasági éveket (1832, 1833). 1833. augusztus-november között újabb, enyhe lefolyású vérhas-megbetegedés szedett 16 áldozatot az 1-2 éves korosztályból. Az 1834. május 23-án kiütött tűzvésznek nem lettek halottai, a tavaszi-nyár eleji időszakban a "vereshimlő" szedett 12 áldozatot, nyáron pedig, augusztus-december között újból feltámadt a vérhas, eredménye 34 halott. 1835-ben pusztító sáskajárás élte fel a határt, a városban jelentkező skarlátnak 59 áldozata lett. 1836-ban a nagy szárazság miatt "el széledéit a nép", az itthon lévőket újból megtámadta a kolera, amelynek ekkor augusztus december között 135 áldozata volt. Az 1830-39-es évtizedben csak a járványoknak 986 református és 120 róm. katolikus, összesen 1106 halottja lett, ez a tíz év halálozásainak 23,52 %-a. Az 1840-es évtized évenkénti halálozási átlaga 409 fő, a születések átlaga 436. Az évenkénti eredmények természetesen most is jelentős hullámzást mutatnak, a járványügyi és gazdasági szempontból kiegyensúlyozott esztendők születési/halálozási eredményeit itt is több, nem várt esemény borítja fel. A paraszti feljegyzések szerint az 1840-es év eseménytelen, átlagos év volt, csak az anyakönyvből értesülhetünk a skarlátjárványról, ami 53 áldozatot szedett. A következő, 1842-es évben viszont, a tavasszal jött havas, hideg idő és a nyári szárazság miattiért "oly nagy szükség, hogy a most élő ember olyat nem látott." Boron kívül minden vetésből nagyon kevés lett. Ezen felül ebben az évben söpört végig a városon a vereshimlő járvány, amely 205 halottjával a legsúlyosabb epidémia a himlők közül a fél évszázad folyamán. Az előző évhez képest a halottak száma 61,1%-kal, 585-re növekszik, a születések száma ugyanakkor 454, a természetes fogyás —131.
Lenk Adolf Rozsnyón született 1807-ben. 1832-ben a pesti egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát, még abban az évben Karcagra került. 1867.dec.8-i halála idején a Jászkun Kerület tiszteletbeli főorvosa. Szinnyei, 1900.VII. köt.
70
Az 1843-44-45-ik évek átlagosnak mondhatók, de 1846-ban ismét rossz év következett, ennek következménye, hogy 106-tal, 29%-kal nő a halálozások száma, és közel százzal kevesebb a születés, mint az előző évben, s a halálozások száma 86-tal több a születéseknél. 1848-ban az országos események következtében több alkalommal folyik toborzás a városban, s a nyár folyamán a jászkun nemzetőrség a Verbász környéki táborban van. A tél folyamán a visszavonuló honvédsereg állomásozik a városban, ahol központi kórházat állítanak fel, benne több száz sebesült, vagy beteg honvéddel. A halálozások száma csökkenést mutat ugyan, de a születések száma ebben az évben is kevesebb, lélekszámbeli fogyás mutatható ki. 1849 telén a háború egyre súlyosabb terheket ró a lakosságra, nehezednek az életkörülmények, s a nyáron Karcagon ismét megjelenik a kolera, ami május október között pusztít, 31 halottja van. A halálozások száma 645-re emelkedik, míg a születések száma csak 408, vagyis a református anyakönyvek 237 lelkes fogyást mutatnak. (Ide kell sorolnunk még a harcokban elesett 19 karcagi katonát és 2 nemzetőrt. Megjegyezzük, 1848-49-ben 281 karcagi fiatalt soroztak
A járványok (himlő, kolera, vérhas) ötven év alatt 2440 ember életét követelték. Van azonban egy másik fertőző betegség, amelynek évtizedenkénti terjedése és súlyos hatása nyilvánvaló. A tüdővész és a tbc-s megbetegedések 74 már a 18. században intenzíven jelen vannak a városban: 1780-89. között 126, 1790-99 között 94 gyermek és felnőtt hunyt el ebben a betegségben. A századfordulótól a tüdőbaj, a tbc egyre többeket fertőz meg. 1800-1809-ben Z%kal, 1810-19-ben 10%-kal, 1820-29-ben 13,4%-kal, 1830-39-ben 11,5%-kal, 1840-49-ben 9,7%-kal növeli meg a halálozások számát. Ez (évi átlagban) kezdetben 14, a vizsgált időszak lezárásakor évi 50 tbc-s halottat jelent, s ez 3,5szörös növekedést mutat, ugyanilyen arányú lehet a betegséggel megfertőzött személyek száma. A tüdővész már kisgyermekkorban megjelenik, s ilyenkor
ELEK György: Egy város a hátországban. Karcag, 1998. ELEK György: 1997.368. p.
71
nagyon gyors lefolyású. Zömmel (2/3-ad részben) azonban felnőttek halnak meg tbc-ben. A táblázatból megfigyelhető, hogy a téli hónapok második felében, január-februárban és kora tavasszal hal meg a legtöbb tbc-s beteg, a nyári hónapok jobb átlagot mutatnak, s csak az esős, nyirkos ősz beálltával növekszik ismét a tüdőbajban meghaltak száma. Ennek oka, hogy a hideg miatt az emberek leginkább a házakba húzódnak, itt aztán a tenyérnyi ablak, a levegőtlen, alig, vagy egyáltalán nem szellőztetett szoba, a naponként trágyával felmázolt, vízzel fellocsolt döngölt földpadló kipárolgása, és a vitaminszegény táplálkozás 75 siettette a betegség lefolyását - és a beteggel együtt élők meg-fertőződését is. (Megfigyelések szerint a tavaszi hónapokban mindig megemelkedik elsősorban az időskorúak halálozásának száma.) A tüdővészben elhaltak számából egyértelműen következtethetünk a jó vagy rossz gazdasági évekre. Rossz termés és az azt követő nélkülözés idején - pl. 1805-1806, 1816-17, 1829-30, 1836-37, 1841, 1846-49 - megnövekszik, nemegyszer háromszorosára emelkedik az elhalt tüdőbetegek száma. A már bemutatott járványokban és a tüdővészben elhunytak száma 4220 fő, ami az összes (református) halálozások 24,47%-a. Tekintve, hogy a himlő, illetve a járványok megjelenése részben megelőzhető vagy befolyásolható (a himlő esetében védőoltással), a tüdőbaj nem időszakonként jelenik meg, hanem pusztítása és terjedése megállíthatatlan és folyamatos: az első számú, vezető halálokként tarthatjuk számon. Az pedig látható és nyilvánvaló, hogy milyen hatalmas munkát végzett az egészségügy, amikor ezeket a betegségeket, azok pusztítását visszaszorította.
75 A korabeli hazakról lásd: Györffy István: Magyar falu, magyar ház. Bp. 1940.
72
6. sz. melléklet Tüdővész
év 1800-1809 1810-1819 1820-1829 1830-1839 1840-1849 összesen
jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec. ossz.
10 24 46 45 50 175
12 26 39 48 59 184
20 37 50 59 42 208
22 24 34 75 41 196
16 27 29 42 50 164
9 21 22 25 48 125
8 13 26 30 31 108
6 9 20 31 27 93
8 21 24 26 36 115
6 22 24 34 38 124
6 22 28 38 45 139
17 33 32 34 33 149
140 279 374 487 500 1780
A fertőzőbetegségek mellett - érintőleg - szólnunk kell még néhány olyan halálokról, amely az átlagosnál nagyobb számban jelentkezett. Már említettük, hogy a lázat számos kifejezéssel emlegették. Ez természetesen igen sok betegségnek a kísérő tünete, de a várost körbevevő mocsarak miatt mindenképpen feltételezhetjük a malária jelenlétét. Györffy István a Nagykunsági krónikában megemlíti, hogy a harmadnapos hideglelés "a rét fénykorában minden házban otthon volt." (Orvosságának a fűszeres-paprikás forralt bort alkalmazták.)76 Kevés sikerrel, mert 1830-1839 között 155, 18401849 között 203 esetben jegyeztek fel lázat halálokként. Az adatokból úgy tünik, hogy a szív- és érrendszeri betegségek már ebben a korban is intenzíven jelen voltak, természetesen nem akkora arányban, mint manapság. A szélütésben elhaltak száma 1800-1809 - 64, 1810-1819 - 68, 18201829 - 115, 1830-1839 - 119, 1840-1849 - 122, vagyis a vizsgált ötven év alatt: 77
488 fő. A gutaütés sok esetben nem volt halálos, de sok esetben évekre ágyba döntötte a beteget. Számos alkalommal találunk arra vonatkozó bejegyzéseket, hogy az elhalt "gutaütés után" több évig sínlett, vagy nyavalyás, "gutaütött, dagadó beteg" volt. A szélütés főként a 40 éven túli személyek, inkább férfiak esetében fordult elő. A nem megfelelő táplálkozásnak tudhatók be az erőteljesen jelenlévő emésztőszervi betegségek, amelyek az év minden szakában szedtek áldozatokat, de leginkább nyáron, gyümölcsérés idején szaporodtak meg a hasmenéses, vérhasnak, béllobnak nevezett halálokok és ilyenkor öltöttek járványos formát is. Az emésztőrendszeri betegek magas számát mutatja, hogy 1830-1839 között 312 ember halt meg ezért. A vízibetegségről már írtuk, hogy nem önálló betegség, hanem több betegség (szívelégtelenség, vesebetegség, máj baj, stb.) tünete. Kiss Lajos a szegénység életéről írott munkájában a következőket olvashatjuk: "A gyenge táplálkozás és az erős testi munka azonban idő előtt megőrli. A csekély ételtől lesoványodik, lötyög a bőr a karján ... Lábai dagadoznak. A szomszédok mondják: vízi-
76 77
74
GYÖRFFY István: Nagykunsági krónika, 1984. 44. p. A gutaütés megelőzésére tartották a házaknál a nadályt, az orvosi könyvek ezen felül még érvágást javasolnak.
betegség." Tehát itt is az életkörülményekre, a gyenge táplálkozásra és a kemény fizikai munkára vezethető vissza a betegek sok esetben korai (általában 40-60 év közötti) halála. 1830-1839-ben 272, 1840-1849-ben 363 karcagi lakos halt el vízibetegségben. Talán meghökkentő adat, de tény, hogy egy mezőgazdasági termelésből élő városban is megjelenhet a skorbut. A korabeli elnevezése süly, más megjelölései még: 'fojó süly vagy süly fekéj, scorbutus'. Bár a szakirodalom szerint több 79 betegséget is jelölhet (pl. aranyér, szifilisz) , de az elhaltak adatai alapján inkább hajlunk arra, hogy Karcagon a skorbutot nevezték sülynek. A betegség, ha nem is tömeges méretekben, de a vizsgált fél évszázad alatt végig jelen van a városban. Palugyai statisztikája is megemlékezik a "sülybetegségről", amelynek neve "scorbutus carcerum." A vizsgált időszak első évtizedében még elvétve találkozunk ezzel a halálokkal, de a későbbiekben már alig van év, hogy ne temetnének sülyben elhaltat. Az ötven év alatt összesen 84 személy halt el ebben a betegségben. A rosszindulatú daganatokra is számtalan utalást találhatunk, igaz, a 'rákfene' megjelölés először 1833-ban.fordul elő a halálokok között, de jelenlétét több más betegségnév, pl. lehellő gégevész, lépvész, májvész, fene, hosszas sínlés is igazolják. Igaz, a város végig nagy gondot fordít arra, hogy mindig megfelelő számú és felkészültségű bába álljon a szülő nők rendelkezésére, a szülésben vagy gyermekágyban elhalt asszonyok száma nagyon magas. 1800-1849 között 161,
KISS Lajos: A szegény ember élete. Bp. 1981. 218. p. Kiss Lajos könyvében számos betegségre találunk utalásokat. Valamennyi a nehéz élet, a kemény munka velejárója. A szerző a 19. század végéről és a 20. század elejéről tett gyűjtéseit foglalta össze, az életmóddal kapcsolatos megállapításait bátran vonatkoztathatjuk a 19. század első felére is. A 19. század elején a szifilisz is megjelenik a városban, valószínűleg a katonák, illetve a katonáskodásból hazatérő férfiak hozzák magukkal. Gyógyítása akkoriban még lehetetlen, de több módszer is elterjedőben van, ezek egyike a füstölés. 1815-ben Karcagon Barát Györgyné halt meg (SZML Karcag jkv. 1815.rnárc.4.170.sz.) "czinóbrimmal való füstölés után." Történt pedig, hogy Barát György két garas ára czinóbrimot vett Pap István görögtől, mellyel füstölte magát a felesége, tserépre tüzet tevén és lékán szíván magába a füstöt." (Hasonló gyógymódot ír le Csokonai József debreceni seborvos könyve In: CSEJTERI István: A borbélymester hagyatéka. Debrecen, 1990.36-38. p.) SZML Karcag Prot. 1812.febr.29. 244.sz. 1814.dec.8. 884.sz., 1815.máj. 13. 349.sz.
75
leginkább fiatal (18-24 éves) nő hunyt el a szülésben, vagy a szüléskor szerzett fertőzés következtében. Az erőszakos halálnemek közé a balesetben elhaltakat, valamint a bűncselekmények-gyilkosságok áldozatait és az öngyilkosokat soroltuk. Számuk az ötven év alatt 169 fő. A balesetek legnagyobb részét ebben az időszakban is a gyermekekre leselkedő veszélyek: a kút, a konyha és a malom okozták. A tizennégy év alatti áldozatok közül 22 gyermek a kútba fulladt, 15 gyermeket a malom tört halálra. A konyhában 6-an szenvedtek súlyos, halált okozó sérülést, és 7-en haltak meg 81 súlyos égési sérülések következtében, ketten lettek villámcsapás áldozatai és két áldozatot követelt a bölcsőhalál is. A felnőttek ide sorolható halálesetei a paraszti munkavégzéshez kapcsolódnak. "Közlekedési balesetben" halt el három férfi, ugyancsak három embert a ló 82 rúgott agyon. Más mezőgazdasági munkánál halt meg további négy férfi, de további négy áldozatot követeltek az építkezések és a házbontások is. A vízbefúlás a felnőtt korú lakosok közül tizenegy áldozatot szedett. A kocsmai virtuskodásnak gyakran az lett a vége, hogy például a gulyásbojtár "az ivó Kút mellett halva találtatott", másikuk a "borozás közben a' fején kapott sebbe" halt bele, ugyanúgy, mint további néhány atyafi, akiket a város különböző kocsmáiban vertek halálra. Az anyakönyv néhány más gyilkosságot is elárul: 1819-ben a 36 éves férfi "testvér Öttsétől ... éjjel aluttában agyon s holtra üttetett" (bizonyára nem véletlenül!); 1835-ben a zádori kocsma csapiárosa "barátságos társalkodás színe alatt a' Nagy Ágotára tsalattatott, ott agyon veretett"; 1829-ben a 27 éves fiatalasszonyt, "...a'férje verte agyon. "
Az elöljáróság, az egyházi vezetők indítványára, már a 18. század végén komoly rendelkezéseket hozott a gyerekeket veszélyeztető kutak és a konyhai katlanok rendbetételére. Mint láthatjuk, kevés eredménnyel. Az anyakönyvek szörnyű baleseteket őriztek meg. 1810 márciusában egy egyéves kisfiú a "forró zsírba esvén meg égett", 1811ben a rádűlt forró étel okozott hasonló korú társának halált okozó sérüléseket, másikuk 1822-ben "forró vizet dűtött magára", 1836-ban egy kétéves kisfiú "a konyhán tűzbe esett". A malom törte, szekér vagy rakott szán gázolta, kútbafúlt gyerekek száma pedig az elrendelt óvintézkedések ellenére is nagyon magas. 1815-ben egy 63 éves gazda "a' Bogja tetejéről le esvén leg ottan meg hólt"; 1817-ben egy 40 éves férfi "a' Bogjárói akarván le tsúszni, a' Vasvillának a' hegyi a' Bélinek akatt 's azt ki hasította"; 1826-ban az 50 éves férfi "Midőn a' kévéss szekeret akarná meg kötni, a' kötél mellyet nagy erővel húzott el szakadván a' nyakára esett"; 1834-ben a 17 éves legény a "szántó talyigán ülvén, a' kerék alá akadt ruhájától meg fojtatott."
76
Mentzler Fülöp orvos nyugtája orvosságokról és érvágásról 1817. évből.
Öngyilkosságok A legtragikusabb halálnemnek az öngyilkosságot tekinthetjük. A maga élete ellen forduló ember a 18. században még ritkaság, kutatásaink során az említett évszázadban talán egyszer sem találkoztunk ilyen halálokkal. Az öngyilkosságok terjedésének kora a 19. század. A Magyarország története (1790-1848) 5/1. kötetében Vörös Károly írt a magyarországi társadalomról, 83 ezen belül a népesség kérdésének problémáiról. Az öngyilkosságokról a következőket olvashatjuk: "És ha az öngyilkosságok számát tekintve, Magyarország a birodalomban még aránylag előnyös helyen állt is, az 1840-es évek végén ... András már felfigyel az öngyilkosságok növekvő számára. Jellemző, hogy 1843-1846 között, három év alatt Budán 13, Pesten már 45 öngyilkosságot anyakönyveztek, sőt 10 év alatt nyolcan dobták el életüket a nagyvárosi problémáktól egészen érintetlen Karcagon is..." Ez tény és való, 1810-1849 között 23 öngyilkosság történt a városban. A magukra kezet emelők közül 13-an az 1829-1840 közötti időszakban lettek öngyilkosok. Az említett időszak, mint már láttuk, a város legrosszabb évtizedei közé tartozott, s a korabeli karcagi ember joggal érezhetett mögötte "apokoliptikus élményt". Az élők maguk sem értették az élet elleni eseményt, gyakran találkozunk az "elmeháborodás"-sal, mint indokkal. Erre utal az első öngyilkossági bejegyzés, amely szerint "Kováts Mihály (38 éves) elme háborodásban magát meg ölte", vagy 1817 nyaráról az a bejegyzés, amely szerint az öngyilkos, 14 éves fiút "hazajövelve a' kamarába fel akasztva 's halva találták, nem tudatik nem játékból-é?', vagy hogy tselekedhette - vagy megháborodásból" A vizsgált időszakban történt 22 öngyilkosságból 11 esett a legkritikusabb 18301840-es évtizedre, az áldozatok két kivétellel mind férfiak. Érdemes összevetni az anyakönyvek alapján végzett számításainkat a korabeii népességösszeírásokkal.
Magyarország története 5/1. köt. 1790-1848. Bp. 1983. 484. p. 84 BAGI Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redemptiótól a polgári forradalomig 17451848.-Szolnok, 1995. 266. p.
78
Hivatalos összeírás 1810 1830 1849
9794 12579 12344
Ref. lakosság
Összes lakosság
10215 12581 13003
10339 13011 13679
A hivatalos összeírásokból is kitűnik az a lassú népességapadás, amelyet az anyakönyvek alapján már egyértelműen sikerült kimutatnunk. Adataink helyességét, az anyakönyvek pontosságát igazolni látjuk. A néhányszáz lelkes különbség valószínűleg az időközben elköltözöttek, a tanyán élők, a katonáskodók, vagy a más vidéken dolgozók számát takarhatja. Dolgozatunk a 19. század első ötven esztendejének "népmozgalmi" adatait igyekezett bemutatni a két helybeli felekezet, a lélekszámában legnagyobb református és a lényegesen kisebb római katolikus közösség anyakönyvei alapján. A háborús évekkel induló és háborúval záródó ötven éves ciklus elején nyilvánvaló a lakosság számának intenzív gyarapodása. Ez a fejlődés azonban a reformátusok esetén az 1820-as évek végére megtorpanni látszik, míg a katolikus közösség kisebb létszámához képest jóval intenzívebben gyarapszik. Az 1830-1839-es tragikus évtized súlyos gazdasági és demográfiai problémákat hoz, az 1837-es évben a születések száma az évszázad legelején tapasztalt szám alá esik, ugyanakkor az 1831. évi kolerajárvány az évszázad első felének legnagyobb számú halálozási átlagát hozza. A járványt okozó fertőző betegségek mellett egyre jobban pusztít a tüdőbaj, e betegségek a halálozások közel 25%-át okozzák. A lakosságot pusztító betegségek mellett fel kell hívnunk a figyelmet a születések számának csökkenésére is. Ez a református lakosság esetében egyértelműen kimutatható és az iratokból nem igazolható ugyan, de a születésszabályozás korai meglétére engednek következtetni. Az anyakönyvek vizsgálata nem csak a demográfiai megfigyelésekhez elengedhetetlen. A feljegyzések mélyebb és részletesebb elemzése jó képet ad az adott korszak egészségügyéről is. Másrészt pedig teljes mértékben egyetértünk Kovács Zoltán megállapításával: "Abban a pillanatban, amikor előveszünk egy anyakönyvi forrást, megjelenik az eddig alig ismert társadalmi réteg, a szegények, a napszámosok ...a község szegényeinek rétege ...Az anyakönyvek segítségével a 85 falu egészét tudom láttatni. "
KOVÁCS Zoltán: Az egyházi anyakönyvek forrásértékéről. In: Parasztság és magyarság. Debrecen. 1989. 74. p.
79
GYÖRGY ELEK ANGABEN ZUR BEVÖLKERUNG DER STADT KARCAG UND DER GESCHICHTE IHRES GESUNDHEITSWESENS 1800-1849
Die Studie prüft mit der Benützung der reformierten und katholischen Matrikeln der Stadt Karcag die Besonderheiten der Bevölkerung eines Marktfleckens vom 19. Jahrhundert. Vom Anfang der 1800er Jahre an (zwischen 1800 und 1849) vermehrt sich die Bevölkerung der Stadt Karcag ihre Anzahl betrachtend ständig. Aber in den 30er Jahren des Jahrhunderts bleibt diese Entwicklung auf die Auswirkung der vernichtenden Epidemien und der harten Wirtschaftsjahre stehen und es gibt Jahre, wo man über die Verminderung der Anzahl der Bewohnerschaft großen Maßes sprechen kann. Den großen Schlag darauf verursacht die Choleraepidemie vom Jahre 1831, aber neben den ansteckenden Krankheiten ist auch die Anwesenheit der Tuberkulose, das s.g. " morbus hungaricus" von Anfang des Jahrhunderts an ständig zu beobachten. Diese zwei Krankheiten bedeuten fast das Viertel der gesamten Sterbefalle. Neben den tödlichen Krankheiten kann noch die Verminderung der Geburtszahlen bemerkt werden. Dadurch wird verursacht, dass die Vermehrung der Zahl der die harten Wirtschaftsjahre überstehenden Bewohnerschaft in den 30er Jahren bedeutend zurückgeht, bis zum Ende der geprüften Zeitperiode fast "stehenbleibt".
80
