VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag
Verőce község egyaránt része a festői Dunakanyarnak és a domboldalakra felfutó Börzsönyi tájnak, továbbá közvetlenül határos a fővárosi agglomerációval. A Településrendezési terv felülvizsgálatának megkezdését Verőce község képviselő-testülete határozattal erősítette meg. A terv készítéséhez a partnerségi rendelet és főépítész alkalmazása szükséges. A megbízott cég, a Pro Arch Építész Stúdió rendelkezik vezető várostervező munkatárssal, illetve a tervezésbe jogosultsággal rendelkező társtervezőket von be. A jelenleg érvényben lévő TSZT-t a képviselő-testület 174/2010 (09.20) alap határozattal, a HÉSZ –t és mellékleteit a 9/2010. (09.20) sz. Önk. Rendelettel fogadta el. A község Településfejlesztési Koncepciója 10 éven belül készült. Az érvényben lévő terv aktualizálása mellett, új fejlesztési igények, kisebb módosítások elkészítése is szükséges, valamint a jelenleg érvényben lévő tartalmi és formai elvárások szerint kell a településrendezési eszközöket digitális formában kidolgozni, egyeztetni, elfogadni. A felülvizsgálatnak nem része a Településfejlesztési Koncepció elkészítése, mivel a módosítások összhangban vannak a településfejlesztési célokkal. A tervezési munka során, több területen kell azok konkrét megvalósítását szolgáló módosításokat elvégezni (pld: kikötő környéke, kisvasút melletti turisztikai fejlesztések, stb.). A tervek a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet tartalomra és egyeztetésre vonatkozó szabályai szerint, az érvényben lévő ÉTv, OÉSZ, OTrT, Pest megye területrendezési terve,, ágazati előírások, törvények alapján készülnek. A teljes közigazgatási területre kiterjedő terv tartalmazni fogja a környezeti és örökségvédelmi hatásvizsgálatok felülvizsgálatát is. Verőce településrendezési eszközeinek módosítása az alábbi rendezési problémákra keres választ: Településszerkezeti terv kiegészítése a hatályos jogszabályi előírásokban rögzített tartalom szerint A hatályos OTrT-vel és a Pest megyei Területrendezési terv-vel való megfeleltetés Településszerkezeti terv leírás kiegészítése Területi mérleg Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Bp. József krt.36.
[email protected] R.Takács EszterTT1-2883/01, 06-20-9-60-50-41
1
VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag
-
A település biológiai aktivitás értékének megállapítása
Önkormányzati testület által elfogadott módosítási igények 1. Kisvasút melletti területek rendezésének felülvizsgálata, Duna-parti közpark területtel, 1.1. A vasút és a főút között 600/11 hrsz-ú területeken intézményi övezet kijelölése. A módosítás célja, hogy a meglévő pályán a kisvasút rendszeresen közlekedéséhez szükséges épített infrastruktúra (megálló, parkoló, pihenőhely) megépítéséhez a szabályozás megfelelő legyen. 1.2. A 523/44 Hrsz-ú, jelenleg Z jelű, zöldfelületi besorolású part menti területen gyalogos, biciklis turisztikai pihenőpont megvalósítását tervezik. A beépítésre nem szánt, zöldfelület jellegű területhasználat lehetőséget adna a parti területek megközelítéséhez is. 2. Kikötő és környezetének fejlesztési lehetőségeinek rendezése (csónakház, öltöző, kikötő) 571/12, 572,573,574/1, 575/3 Hrsz-ú területek egységes rendezése 2.1. A Duna-parton Ybl Miklós által tervezett támfal megerősítését is szolgáló védmű és azon biciklis út megépítési lehetőségének vizsgálata. A közlekedési lehetőséget biztosító megerősítéshez időszakosan használható stégek, napozók csatlakoztathatók. 3.
Sportpálya körüli területek módosítása, az iskolához, sport rendezvényekhez parkoló, biciklis pihenőhely építési lehetőségének biztosítása a 335 hrsz- ú terület egy részén.
4. Duna-mezőn sportpark (teniszpályák, szabadtéri sportpályák) helyének biztosítása a településrendezés eszközével 5. Kertes mezőgazdasági területek differenciálása, s lehetőség szerint a beépítési százalékok módosítása, a törvényi előírások megengedő hatályának érvényesítése 6. Lakóterületi fejlesztésre szánt területeken telekrendezési javaslat kidolgozása, 7. „Faluföle” lakó- és üdülőterületi szabályozás módosítása, 7.1. Lugosi utca mellett, 837/1-844/4 hrsz-ú üdülőterületek lakóterületi átsorolásának vizsgálata 7.2. 844/3 hrsz-ú közből induló útszabályozásának felülvizsgálata 7.3. 7254 hrsz-ú köz (Málna utca)szabályozásának módosítása 8. 086/1-16 hrsz-ú területek jelenleg mezőgazdasági és erdőterületi besorolásban vannak. A TRT felülvizsgálat során a területek övezeti besorolásoknak felülvizsgálata, üdülőterületi besorolás lehetőségének megteremtése szükséges. 9. Temető fejlesztési lehetőségének vizsgálata 10. A 067,-066 és a 070/1 hrsz-ú területek használatának vizsgálata 11. 016/9-10 hrsz-ú gazdasági területekhez kapcsolódó Duna-parti ingatlanok hasznosítási lehetőségének vizsgálata HÉSZ aktualizálása, módosítása - Törvényi, jogszabályi előírások szerinti fogalmak bevezetése (párkány magasság, építmény magasság, különleges területek, erdők differenciálása, - a 300 m2 alatti lakóépületek szabályozásának átgondolása, - üdülő és lakóterületeken elhelyezhető létesítmények rendeltetésének pontosítása (üdülőterületen lakások ne épüljenek),
Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Bp. József krt.36.
[email protected] R.Takács EszterTT1-2883/01, 06-20-9-60-50-41
2
VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag
- HÉSZ módosítás (lakossági kérések alapján paraméterek, törvényi előírások miatt szövegezési módosítások). Egyebek: - A tervezési munka partnerségi, lakossági egyeztetése során felmerülő településszerkezeti és szabályozási korrekciók. A jelen egyeztetés célja, hogy a Településfejlesztési Koncepció és a Településszerkezeti terv, valamint a Helyi Építési Szabályzat és annak melléklete a szabályozás (mind három) kidolgozása előtt felmérje, hogy a tervezési folyamatban kik kívánnak részt venni, milyen formában kérik a további anyagokat. Az előzetes egyeztetés során várjuk a szükséges államigazgatási tájékoztatások megküldését, a tervben feltüntetésre igényt tartó nyilvántartásokról a (lehetőleg) digitális és helyrajzi számos adatszolgáltatást.
2016.november. 16. összeállította: R.Takács Eszter irányító településtervező, okl. építészmérnök, É1-TT1-2283
Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Bp. József krt.36.
[email protected] R.Takács EszterTT1-2883/01, 06-20-9-60-50-41
3
VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag
Kérjük a véleményezésre jogosult Kormány Hivatalok illetékes főosztályait, osztályait, hogy nyilatkozzanak: a településrendezési felülvizsgálatához készülő környezeti vizsgálat tartalma az alábbiak szerint megfelelő-e.
Környezeti vizsgálat javasolt tartalma 1. A környezeti értékelés kidolgozási folyamatának ismertetése, előzmények, az egyeztetés folyamatának és a véleményeknek ismertetése, a felhasznált adatok forrása 2. A terv célja és környezeti vonatkozásainak rövid ismertetése 3. A terv megvalósításának környezeti hatásai és következményeinek feltárása
Átfogó értékelés o A térségi regionális szerkezetbe való illeszkedés vizsgálata és a környezetvédelmi célokhoz való megfelelés összefoglalása o A környezetvédelmi célok és szempontok megjelenésének vizsgálata o A környezeti konfliktusok értékelése Részletes értékelés a terv jelentősebb (pl: értékvédelmi oltalom alatt álló területet vagy nagyobb területet érintő) módosításaira: a környezetet érő közvetlen és közvetett hatások, környezeti következmények feltárása A részletes értékelésből levont következtetések ismertetése 4. A hatások elkerülésére vagy csökkentésére vonatkozó, a tervben szereplő intézkedések hatékonyságának értékelése, javaslatok egyéb szükséges intézkedésekre 5. Közérthető összefoglaló
2016.november 02. összeállította: R.Takács Eszter vezető településtervező, okl. építészmérnök, É1-TT1-2283
Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Bp. József krt.36.
[email protected] R.Takács EszterTT1-2883/01, 06-20-9-60-50-41
4