TANMENET INTEGRÁLT TANKÖNYVCSALÁD 1. osztály
MOZAIK KIADÓ – SZEGED, 2002
Készítette: FÖLDVÁRI ERIKA tanító
LASSÚNÉ RUSKÓ RENÁTA tanító
PINTÉR TIBOR zoopedagógus
BEVEZETÉS A hatéves kisgyermek tanulási, ismeretszerzési folyamatában rendkívül fontos az érzelmi azonosulás. Ezen alapul, hogy a könyv fõszereplõje Regõ, aki szintén most indul iskolába. Õ a kisdiák társa, akivel együtt tanul meg írni, olvasni. Az elõkészítõ és a betûtanulási idõszak eseményképei Regõ életéhez kapcsolódnak, de olyan témákat érintenek, amelyek minden gyerek számára természetes helyzetek. Az eseményképek témái hónapról hónapra követik a természeti változásokat, felelevenítik a társadalmi élet ünnepeit, szokásait. A tanulók így jutnak egyre bõvebb ismeretekhez. Az olvasókönyv egységei 1. Az olvasás és írás elõkészítése 2. Kis és nagy nyomtatott betûk olvasásának tanulása, 2. kisbetûk írása 3. Szövegek olvasása, nagybetûk írása
20 óra olvasás 20 óra írás 54 óra olvasás 54 óra írás 74 óra olvasás 74 óra írás
szeptember október-január január-június
A betûtanulási idõszakaszban az olvasókönyv feladatai pontosan követik a betûtanítás algoritmusát. (Betûelemzés, betûfelismerés, összeolvasás, egyre hosszabb egységek olvasása). A szemelvénygyûjtemény olvasmányai magyar klasszikus és mai szerzõk munkái. Az olvasmányokhoz kapcsolódó feladatvégzésre történõ felszólításokat Regõ révén ismerik meg a tanulók. Az utasítások szövegét lila szín jelöli. A könyvhöz kapcsolódik az Olvasásmunkafüzet. A munkafüzet a legnagyobb hangsúlyt az elõkészítési idõszakra helyezi. Iránygyakorlatok, részletek megfigyelésére, felidézésére vonatkozó feladatok, szemmozgást és finommozgást fejlesztõ feladatok segítik az olvasás és írás elõkészítését. A szövegfeldolgozási gyakorlatok nem érintik az olvasókönyv minden szövegét. A tanulócsoport elõrehaladásának megfelelõen a tanítók állíthatják össze a tanulók szövegértését legjobban fejlesztõ feladatsorokat. Az írásfüzet a betûelemek és a betûk vázolását, írását segíti elõírt mintákkal. A másolás, tollbamondás, emlékezetbõl történõ írás és egyéb írásgyakorlást segítõ feladatok végzéséhez szükséges egy vonalas füzet vezetése. A tanmenetjavaslatban a dõlt betûvel szedett óraszámok az Írás és íráshasználatra vonatkoznak.
3
TANMENETJAVASLAT 1. Az olvasás és írás elõkészítése Óra 1. 2. 3. 4.
Témakör
Bemutatkozom
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Légzõgyakorlat.
Mondatalkotás Köszönés, bemutatkozás. a képrõl: Regõ és barátai bemutat- Mondatalkotás az olvasókönyvi képrõl. koznak.
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Képek és árnyképek azonosítása, formák megfigyelése, összehasonlítása.
A helyes testtartás, ceruzafogás, kéztartás bemutatása, gyakorlása.
Ismerkedõ játék: Körbe ülnek a gyerekek. Mindenki megmondja a saját nevét, a többiek megjegyzik. Néhány perc elteltével a játékvezetõ rámutat valakire, az õ nevét kell a többieknek felidézni.
Szabad rajzolás (pl. óvodai jelek) során a kéztartás korrigálása. A vonalrendszer megismertetése.
Verstanulás: Három csillag... 5. 6. 7. 8.
4
A kuckóm
Légzõgyakorlat.
A polcon lévõ tárgyak helyének Mondatalkotás Mondatalkotás a képrõl. meghatározása képrõl: Regõ szo- Hangok (m, r, z) tiszta (alatt, fölött, melbájának bemutatá- hangoztatása utánzással. lett, között). sa. Hangösszevonási gyakor- Irányok gyakorBeszélgetés a gye- lat: áz, zá, ám, má, ár, rá. lása. rekek közvetlen Azonosulásra épülõ lazító Válaszadás kérdékörnyezetérõl, sekre. (Hol van? kedvenc játékairól. gyakorlat: mi vagyunk Mit csinál?) a polcon lévõ játékok, amik megelevenednek, Szavak szótagok hangokat adnak. Tapsra szerinti lejárása. megszûnik a varázslat, a játékok mozdulatlanok lesznek.
A polc oldallapjait utánozva az álló egyenes vázolása írólapra. Az álló egyenesbõl rajzok alakítása. Testtartás, ceruzafogás korrigálása. Az álló egyenes vázolása, írása vonalrendszerbe.
Óra
Témakör
9. 10. 11. 12.
Így jutok az iskolába Mondatalkotás képrõl: út az iskoláig. Beszélgetés a biztonságos gyalogos közlekedés szabályairól.
13. 14. 15. 16.
Az iskolai termem Mondatalkotás képrõl: Regõ óvodai terme és tanterme. Beszélgetés a gyerekek óvodai terme és a tanterem közötti hasonlóságokról és eltérésekrõl.
17. 18. 19. 20.
Az iskolám udvara Mondatalkotás képrõl: az iskolaudvaron. Hasonlóságok, különbségek megfigyelése; térszemlélet fejlesztése.
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Légzõgyakorlat Mondatalkotás a képrõl, saját élmények elmondása. A gyalogos közlekedés szabályainak megbeszélése. Szituációs játék: közlekedés az utcán, átkelés az úttesten. Hangok tiszta ejtése utánzással (e, n, v, zs). Hangösszevonási gyakorlatok: en, ne ev, ve, ezs, zse. Vers tanulása: Csöpp kis Márta. Járás irányok szerinti gyakorlása a versnek megfelelõen: Egy, kettõ… Légzõgyakorlat Egyéni beszámolók az óvodai termek berendezésérõl, jellemzõirõl. Szavak hangoztatása, szótagokra, majd hangokra bontás. Korongokkal a hangok számának jelölése. Az ó helye a szóban. Hangösszevonási gyakorlat: ól, ló, ób, bó, ós, só. Szógyûjtés: ó-val kezdõdõ szavak. Vers tanulása: Dalocska. Légzõgyakorlat Az olvasókönyvi kép és a saját iskolaudvar közötti különbségek felsorolása Szavak gyûjtése a képrõl. Hangoztatás, hangösszevonási gyakorlat: az, za, am, ma, ar, ra. Közös játék, a szabálytudat, fejlesztése: Benn a bárány, kinn a farkas. Kiszámoló tanulása: Ecc, pecc...
Irányok gyakorlása. Képek összehasonlítása, az eltérések felsorolása. Szavak szótagok szerinti lekopogása.
A kijelölt gyalogátkelõhely jelét utánozva fekvõ egyenesek vázolása írólapra. A fekvõ egyenesbõl rajzok alakítása. Testtartás, ceruzafogás korrigálása. A fekvõ egyenesek írása a vonalrendszerbe.
Irányok gyakorlása. Képek összehasonlítása. Az eltérések felsorolása. Válaszadás kérdésekre emlékezet alapján: Mi van a falon? Mi van az asztalon? Szavak szótagolás szerinti eltapsolása.
A ferde egyenesbõl rajzok alakítása. A testtartás, ceruzafogás korrigálása. Ferde egyenes vázolása, írása. Sorritmus írása álló, fekvõ, ferde egyenesekkel.
Irányok gyakorlása: alatt, fölött, mellett, között. Válaszadás kérdésekre kép alapján: Hol van? Mi van a … alatt, fölött, mellett, között? Szavak szótagok szerinti eltapsolása. Élõ és élettelen csoportosítása.
A kapu vonalát utánozva felsõ ívelés vázolása, írása. A felsõ ívelésbõl rajzok alakítása. A betûelemek írása látó-halló tollbamondás után.
5
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Óra
Témakör
21. 22. 23. 24.
Az én napom
Légzõgyakorlat
Mondatalkotás képrõl: Regõ egy napja.
A napi cselekvések felsorolása, beszámoló a napi teendõkrõl.
Beszélgetés a helyes napirend kialakításáról.
Szavak bontása szótagokra, majd hangokra, jelölés korongokkal. Adott hangok helyének jelölése korongfordítással. Hangoztatás, hangösszevonási gyakorlat: ét, té, ész, szé, éh, hé.
Olvasás és szövegértés
Szavak eltapsolása.
Írás és íráshasználat Az alsó ívelésbõl rajzok alakítása.
A reggelizõ csésze Válaszadás kérdésre kép alapján: vonalát utánozva Mit csinál Regõ? az alsó ívelés vázolása, írása. Események megA betûelemek íráfelelõ idõrendjének megállapítása, sa látó-halló tollbamondás után. jelölése nyíllal. Szavak tapsolása szótagok szerint.
Memóriajáték: Reggel felkelek... Folytatni kell a mondatot reggeli cselekvésekkel úgy, hogy mindenki megismétli az elhangzott szavakat, majd bõvíti a sort egy szóval. 25. 26. 27. 28.
Bevásárolunk
Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: bevásárlás. Áruféleségek csoportosítása: péksütemények, gyümölcsök.
Mondatalkotás az eseményképrõl. Egyéni beszámolók a vásárlási szokásokról.
Szavak bontása szótagokra, majd hangokra, a hanBeszámoló egyéni gok számának jelölése koélményekrõl. rongokkal. Adott hangok helyének jelölése korongfordítással. Hangösszevonási gyakorlat: ip, pi, ig, gi, isz, szi.
Szavak hangsúlyos felsorolása.
A horogvonalból rajzok alakítása.
Élelmiszerek csoportosítása (péksütemény, gyümölcs, hús).
A fogas vonalát utánozva a horogvonal vázolása, írása.
Válaszadás kérdé- Betûelemek írásásekre kép alapján: nak gyakorlása. Ki van a képen? Hol van? Mi van a pulton? Szavak eltapsolása.
Eladó és vásárló közötti párbeszéd eljátszása. 29. 30. 31. 32.
A születésnapom
Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl.
Mondatalkotás az eseményképrõl.
Beszámoló egyéni Beszámoló egyéni élményekrõl. élményekrõl. 6
Válaszadás kérdé- A hullámvonalból rajzok alakítása. sekre emlékezet alapján: Mit kapott A szalagot utánozRegõ? va a hullámvonal vázolása, írása.
Óra
Témakör
Beszélgetés az udvarias köszöntésrõl, a helyes viselkedésrõl vendégségben.
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Szavak szótagokra, majd hangokra bontása, jelölés korongokkal, az a helye a szóban.
Olvasás és szövegértés
Azonos formák felismerése, jelölése.
Írás és íráshasználat A tortát utánozva a kör vázolása, írása.
Hangösszevonási gyakorlat: úf, fú, új, jú, úd, dú. Verstanulás: születésnapi köszöntõ. Kommunikációs játék: születésnapi köszöntés elmondása, fogadása.
33. 34. 35. 36.
Szavak felsorolása növekvõ majd Mondatalkotás Mondatalkotás az eseménycsökkenõ hanga képrõl: gondos- képrõl. erõvel. kodás a kisállatokEgyéni beszámoló a kisálAzonos formák ról. latok gondozásáról, a velük felismerése. Beszámoló egyéni való bánásmódról. Ábra megfigyelése, élményekrõl. Szavak bontása szótagoktájékozódás az ábra, majd hangokra, jelölés rán. korongokkal. Adott hangok helyének jelölése korongfordítással. Kedvenceim
Légzõgyakorlat
A macska farkát utánozva a nyitott kör vázolása, írása. A madarakat utánozva a felsõ hurokvonal vázolása, írása.
Hangoztatás, hangösszevonás: ic, ci, isz, szi. Verstanulás: A kutya-tár. 37. 38. 39. 40.
Háziállatok
Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: a háziállatok.
Mondatalkotás az eseményképrõl. Beszámoló egyéni élményekrõl.
Beszélgetés a háziállatok és a hobSzavak bontása szótagokbiállatok közötti ra, majd hangokra, jelölés különbségekrõl. korongokkal. Adott hangok helyének jelölése korongfordítással.
Válaszadás kérdé- Az alsó hurokvosekre emlékezet nal vázolása, íráalapján. sa. Csoportosítás adott A betûelemek írászempont szerint: sa tollbamondás háziállatok, nem után. háziállatok. Ábra megfigyelése, tájékozódás a képen.
Verstanulás: Kot-kot-kot; szerepek szerinti elmondás.
7
2. Kis és nagy nyomtatott betûk olvasásának tanulása, kisbetûk írása Óra
8
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az á helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: kirándulás az õszi erdõben. Érzelmek kifejezése az á eltérõ hangoztatásával (csodálkozás, bánat, öröm, ásítás). Hívókép: ág; á hang leválasztása.
á, Á keresése a versrészletben. Szavak bontása szótagokra, hangokra. Az á helye a szavakban. Szógyûjtés: á a szó elején, végén, a szóban; Á-val kezdõdõ nevek. Mondatalkotás a szavakkal.
Az á vázolása, írása, kapcsolása.
41. 42.
Betûtanulás: á, Á
43. 44.
Betûtanulás: m, M Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a m helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: nézelõdés a játéküzletben. Beszélgetés a helyes viselkedésrõl az üzletekben. A m különféle hangoztatása: meglepetés, valami ízlik, mérgelõdés. Hívókép: mackó; m hang leválasztása.
Az m vázolása, m, M keresése írása, kapcsolása. a versrészletben. Az ám, má összeolvasása. Szavak bontása szótagokra, hangokra. A m helye a szavakban. Szógyûjtés: m a szó elején, végén, a szóban; M-mel kezdõdõ nevek. Szóalkotás ám, má betûkapcsolatokkal. Mondatalkotás a szavakkal.
45. 46.
Betûtanulás: l, L
A l vázolása, írál, L keresése sa, kapcsolása. a versrészletben. Az ál, lá összeolvasása. Szavak, betûsorok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Szavak bontása szótagokra, hangokra. A l helye a szavakban.
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a l helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: séta az õszi utcán. Hívókép: levél, a l hang leválasztása.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Kijelentések alkotása adott szavakkal. A kijelentés megfelelõ hanglejtése, a mondatvégi írásjele. 47. 48.
Betûtanulás: z, Z
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a z helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: iskolai ünnepségen. Beszélgetés a helyes viselkedésmódról az ünnepségeken. Hívókép: zászló, a z hang leválasztása.
z, Z keresése a vers- A z vázolása, írása, kapcsolása. részletben. Szavak írása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, betûsorok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Szavak bontása szótagokra, hangokra. A z helye a szavakban. Kijelentések alkotása adott szavakkal.
49. 50.
Betûtanulás: e, E
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az e helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: esik az esõ. Beszélgetés az õszi idõjárásról. Hívókép: esernyõ, az e hang leválasztása. Verstanulás: Mese.
e, E keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, betûsorok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Szavak bontása szótagokra, hangokra. Az e helye a szavakban. A felkiáltás helyes hanglejtése, hangsúlya; mondatvégi írásjele. Kijelentések és felkiáltás olvasása.
Az e vázolása, írása, kapcsolása. Szavak másolása írott és nyomtatott alakról.
51. 52.
Olvasási gyakorlatok a megismert betûkkel
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlatok.
Betûfelismerési feladatok az Omf.: 13. oldal alapján. Betûkártyákkal szóalkotási gyakorlatok.
Szavak másolása nyomtatott szövegrõl: mez, áll, láz, emel, lemez.
53. 54.
Olvasásgyakorlás
Légzõgyakorlat
Betûfelismerési felada- Szavak írása látótok az Omf.: 14. oldal halló tollbamondás után. alapján. Betûkártyákkal szóalkotási gyakorlatok. 9
Óra
55. 56.
Témakör
Betûtanulás: t, T
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
t, T keresése a versArtikulációs gyakorlat: részletben. a t helyes hangoztatá- Összeolvasási gyasa. korlatok. Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: az állatok õszi készülõdése. Beszélgetés az állatok õszi viselkedésérõl. Hívókép: tücsök, a t hang leválasztása.
Írás és íráshasználat
A t vázolása, írása, kapcsolása. Szavak írása.
Szavak, szókapcsolat olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Szavak bontása szótagokra, hangokra. A t helye a szavakban. A kérdés helyes hanglejtése, hangsúlya; mondatvégi írásjele. Kérdõ mondatok olvasása.
57. 58.
Betûtanulás: s, S
s, S keresése a versArtikulációs gyakorlat: részletben. a s helyes hangoztatása. Összeolvasási gyaMondatalkotás a kép- korlatok. Légzõgyakorlat
A s vázolása, írása, kapcsolása. Szavak másolása.
rõl: sünt találnak a gye- Szavak olvasása a megrekek. ismert betûkkel, a szaBeszámoló egyéni él- vak jelentésének tisztázása. ményekrõl. Hívókép: sün, a s hang Szavak bontása szótagokra, hangokra. leválasztása. A s helye a szavakban. Verstanulás: Seholsincs országban. Szógyûjtés: s a szó elején, végén, a szóban; nevek S-sel. Kijelentõ, kérdõ és felkiáltó mondat olvasása. Szituációs játék a mondatoknak megfelelõen. 59. 60.
Betûtanulás: a, A
a keresése a versrészArtikulációs gyakorlat: letben. az a helyes hangozta- Összeolvasási gyatása. korlatok. Légzõgyakorlat
Hangdifferenciálás: a - Szavak, szókapcsolaá tok olvasása a megisMondatalkotás a kép- mert betûkkel, a szavak jelentésének tiszrõl: almaszedés. tázása. 10
Az a vázolása, írása, kapcsolása. Szavak másolása. Szavak írása a - á magánhangzóval: al - ál, sas - sás.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Beszámoló egyéni élményekrõl. Hívókép: alma, az a hang leválasztása.
61. 62.
Olvasási gyakorlatok
Légzõgyakorlat Hangsúlygyakorlatok.
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Szavak bontása szótagokra, hangokra. A s helye a szavakban. Szógyûjtés: a a szó elején, végén, a szóban; nevek A-val. Mondatalkotás a szavakkal. Szöveg olvasása: Laza Szókapcsolatok másolása nyoma támla! A sorváltás tatott szövegrõl. gyakorlása. Válaszadás kérdésekre: Mit talált Tamás? Mire állt Tamás? Mi történt vele? Szerinted hol lehetett az alma? A történet önálló befejezése.
63. 64.
Betûtanulás: b, B
b, B, keresése a versArtikulációs gyakorlat: részletben. a b helyes hangoztatá- Összeolvasási gyakorlatok. sa. Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: õsz a vízparton. Hívókép: béka, a b hang leválasztása.
A b vázolása, írása, kapcsolása. Szavak, szókapcsolatok másolása.
Szavak, személynév, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: Az almás tál. Válaszadás kérdésekre: Milyen a tál? Mi van a tálban?
65. 66.
Betûtanulás: í, i, Í, Légzõgyakorlat I Artikulációs gyakorlat, hangok idõtartama; az í, i helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: a gyerekek iránytûvel tájékozódnak. Beszámoló egyéni élményekrõl: eltévedtünk.
i keresése a versrész- Az í, i vázolása, írása, kapcsolása. letben. Szavak másolása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. 11
Óra
67. 68.
Témakör
Gyakorló feladatok
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Hívókép: írás, iránytû; az í, i hang leválasztása.
Kérdések olvasása. Válaszok megfogalmazása a kérdésekre.
Légzõgyakorlat
Betûfelismerési gyakorlatok.
Hangsúlygyakorlat
Írás és íráshasználat
Képek nevének leírása.
Szavak alkotása betûkártyákkal. Mondatalkotás a szavakkal. A kis és nagy nyomtatott betûk felismerése szótagkártyákon. Képek és a nevek elsõ szótagjának párosítása az Omf. 16. oldal alapján. 69. 70.
Gyakorló feladatok
Légzõgyakorlat Hangerõgyakorlat
Szavak olvasása a táb- Szavak írása látóhalló tollbamonláról. A tanult betûk írott és dás után. nyomtatott alakjának felismerése szókártyák alapján. Szópiramis szavainak olvasása. Véleményalkotás állításokról (igaz – hamis) az Omf. 17. oldal alapján.
71. 72.
Betûtanulás: r, R
r, R, keresése a versArtikulációs gyakorlat: részletben. a r helyes hangoztatá- Összeolvasási gyakorlatok. sa. Légzõgyakorlat
Hangdifferenciálási gyakorlatok: r - l. Mondatalkotás a képrõl: õsz az erdõben. Hívókép: róka, a r hang leválasztása.
Szavak, szókapcsolatok másolása.
Szavak, személynevek, Szavak írása r-rel, szókapcsolatok olvasá- l-lel: sár - sál, tár sa a megismert betûk- - tál. kel, a szavak jelentésének tisztázása. Szövegolvasás: Rita barátra talál. Válaszadás kérdésre: Kik a történet szereplõi? Mire írt Rita? Omf. 20. oldal
12
A r vázolása, írása.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
A v vázolása, írása. Szavak, szókapcsolatok másolása. Szavak írása látóhalló tollbamondás után.
73. 74.
Betûtanulás: v, V
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a v helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: a madarak viselkedése õsszel. Beszélgetés a velünk telelõ madarakról. Hívókép: varjú, a v hang leválasztása
v keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynév, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel. Mondatalkotás a szavakkal, szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: Vilma sála. Válaszadás kérdésekre: Ki varrta a sálat? Hol viseli Vilma? Az események sorrendje.
75. 76.
Betûtanulás: ó, o, Ó, O
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az ó, o helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: madár és háziállat élõhelye. Beszélgetés az állatok élõhelyérõl. Hívókép: ól, odú, az ó, o hang leválasztása.
o keresése a versrész- Az ó, o vázolása, írása. letben. Szavak másolása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: Ottó lova. Válaszadás kérdésekre: Hol áll a ló? Mit evett? Ki a lovasa?
77. 78.
Betûtanulás: k, K
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a k helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: a gyerekek otthon vacsoráznak. Beszélgetés a helyes táplálkozásról, a kenyér az étrendben.
k keresése a versrész- A k vázolása, írása. letben. Szavak írása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. 13
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Hívókép: kenyér, a k hang leválasztása.
Szöveg olvasása: Kakaska levese. Válaszadás kérdésekre. Véleményalkotás állításokról az Omf. 19. oldal alapján.
Írás és íráshasználat
Az é vázolása, írása. Szavak másolása. Szavak írása e - é magánhangzókkal: mez - méz, kert kért..
79. 80.
Betûtanulás: é, É
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az é helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: esti lefekvés. Beszélgetés a lefekvés idejérõl, a lefekvés elõtti teendõkrõl. Hívókép: éjszaka, az é hang leválasztása.
é, É keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása a megismert betûkkel, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: Éva és az esti mese. Válaszadás kérdésekre: Mire vár Éva? Mirõl szól a mese?
81. 82.
Gyakorló feladatok
Légzõgyakorlat Ritmusgyakorlatok. Szövegtanulás: Kakaska levese.
A tanult betûk felisme- Szókapcsolatok rése, szóalkotás betû- másolása nyomtatott szövegrõl. kártyákkal. Az adott betûk helyének jelölése szavakban. Mondatalkotás a szavakkal. Szavak, szókapcsolatok olvasása. Feladatok megoldása csoportmunkában. Omf. 20-21. oldal
83. 84.
Olvasásgyakorlás a megismert betûkkel
Légzõgyakorlat Hangerõgyakorlat.
Mondatok önálló olvasása. A megértés igazolása önálló feladatvégzéssel. Omf. 22-23. oldal
85. 86.
Betûtanulás: n, N
Légzõgyakorlat
14
n keresése a versrészArtikulációs gyakorlat: letben. a n helyes hangoztatá- Összeolvasási gyakorlatok. sa.
Rövid mondatok írása látó-halló tollbamondás után. A kezdõbetûk megkülönböztetése színes ceruzával. Az n vázolása, írása. Szavak másolása.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Mondatalkotás a képrõl: a gyerekek nagyítóval figyelik a gyûjtött terméseket, leveleket. Beszámoló egyéni élményekrõl.
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Szavak, személynevek, Szavak írása tollolvasása, a szavak je- bamondás után. lentésének tisztázása. Nevek olvasása; az én nevem, a társaim neve; (vezeték- és utónevek), bemutatkozás.
Hívókép: nagyító, a n Szöveg olvasása: A róka és a kakas. hang leválasztása. Válaszadás kérdésekre az Omf. 24. oldal alapján. 87. 88.
Betûtanulás: c, C
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a c helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: öltözködés. Beszélgetés az idõjárásnak megfelelõ öltözködésrõl. Hívókép: cipõ, a c hang leválasztása.
c keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Beszélgetés az itt telelõ madarak táplálkozásáról. Szöveg olvasása: Cili cinkét etet. Válaszadás kérdésekre feleletválasztással. Omf. 25. oldal
A c vázolása, írása. Szavak másolása. Képek nevének leírása.
89. 90.
Betûtanulás: f, F
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a f helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: házi hangverseny. Hívókép: furulya, a f hang leválasztása.
f keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: A folt. Válaszadás kérdésekre: Mit festettek? Milyen lett a kabát?
A f vázolása, írása. Szavak másolása, írása emlékezet alapján.
15
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
d, D keresése a versrészletben Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: Diós rétes. Az események helyes sorrendjének megállapítása. Omf.26. oldal Szavak, mondatok olvasása a megismert betûkkel. A mondatok megértésének igazolása önálló feladatvégzéssel. Omf. 27. oldal
A d vázolása, írása. Szavak, szókapcsolatok másolása. Szavak írása tollbamondás után. Betûpótlás: d / t.
91. 92.
Betûtanulás: d, D
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a d helyes hangoztatása. Hangdifferenciálási gyakorlatok: d - t. Mondatalkotás a képrõl: dióverés. Beszámoló egyéni élményekrõl. Hívókép: dió, a d hang leválasztása.
93. 94.
Gyakorló feladatok
Légzõgyakorlat Hangsúlygyakorlatok.
95. 96.
Gyakorló feladatok
Légzõgyakorlat. Ritmusgyakorlatok.
Egyéni hangos olvasás.
97. 98.
Betûtanulás: j, J
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a j helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: korcsolyázás a jégen. Beszámoló egyéni élményekrõl, beszélgetés a téli sportok veszélyeirõl. Hívókép: jégcsap, a j hang leválasztása.
j, J keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Felszólítások olvasása. A felszólítás hanglejtése, mondatvégi írásjele. Felszólítások, utasítások önálló megfogalmazása.
16
Képek nevének leírása. Rövid mondatok írása a képekhez kapcsolódóan. A kezdõbetû megkülönböztetése színes ceruzával. Mondatok másolása nyomtatott szövegrõl. A kezdõbetû megkülönböztetése. A j vázolása, írása. Szavak, szókapcsolatok másolása.
Óra
Témakör
99. Betûtanulás: ú, u, 100. Ú, U
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
ú keresése a versrészArtikulációs gyakorlat: letben. az ú, u helyes hanÖsszeolvasási gyagoztatása. korlatok. Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: utazás a nagyszülõkhöz.
Írás és íráshasználat
Az ú, u vázolása, írása. Szavak másolása.
Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása.
Beszámoló egyéni élményekrõl, beszélgetés Mondatalkotás a szóa nagyszülõk iránti kapcsolatokkal. tiszteletrõl. Szöveg olvasása: MaHívókép: út, utazás az móka jó unokája. ú, u hang leválasztása. Válaszadás kérdésekre: Hol él Tomi nagymamája? Hogyan segített Tomi és Ubul? 101. Betûtanulás: sz, Sz Légzõgyakorlat 102. Artikulációs gyakorlat: a sz helyes hangoztatása. Hangdifferenciálási gyakorlatok: sz - c. Mondatalkotás a képrõl: szánkózás.
sz, Sz keresése a vers- A sz vázolása, írárészletben. sa. Szavak másolása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása.
Beszámoló egyéni élményekrõl, beszélgetés a téli sportok veszélyeirõl.
Beszélgetés a Mikulásról.
Légzõgyakorlat
Egyéni hangos olvasás.
Szöveg olvasása: Érkezik a Mikulás! Hívókép: szánkó, a sz Válaszadás kérdésekre az Omf. 28. oldal felhang leválasztása. adatai alapján. 103. Olvasásgyakor104. latok
Hangsúlygyakorlatok.
Gyakorló feladatok. 105. Betûtanulás: h, H 106.
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a h helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: hóember építése. Beszámoló egyéni élményekrõl.
h, H keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása.
Szókapcsolatok írása látó-halló tollbamondás után. A h vázolása, írása. Szókapcsolatok másolása.
17
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Hívókép: hóember, a h hang leválasztása.
Szöveg olvasása: Hóember az udvaron. A szöveg szereplõinek és helyszínének felsorolása. Rajz készítése a szöveg alapján a hóemberrõl.
107. Betûtanulás: g, G 108.
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a g helyes hangoztatása. Hangdifferenciálási gyakorlatok: g - k. Mondatalkotás a képrõl: gesztenyesütés. Beszámoló egyéni élményekrõl. Hívókép: gesztenye, a g hang leválasztása.
g, G keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szógyûjtési feladatok. Szöveg olvasása: Az éhes kisegér. A szöveg szereplõinek és helyszínének felsorolása.
A g vázolása, írása. Szavak másolása. Betûpótlás: g / k.
109. Betûtanulás: õ, ö, 110. Õ, Ö
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az ö, õ helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: gondoskodás az õzekrõl télen. Beszámoló egyéni élményekrõl. Hívókép: õz, öt az õ, ö hang leválasztása. Verstanulás: Õzgidácska.
õ, ö keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Beszélgetés a biztonságos téli játékról. Szöveg olvasása: Bele a hóba! A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása az Omf. 29. oldal alapján.
Az õ, ö vázolása, írása. Szókapcsolatok másolása.
111. Betûtanulás: cs, 112. Cs
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a cs helyes hangoztatása. Hangdifferenciálási gyakorlatok: cs - sz.
cs, Cs keresése a versrészletben Szógyûjtés cs kezdõhanggal. Összeolvasási gyakorlatok.
A cs vázolása, írása. Szavak másolása. Szavak írása cs és sz betûvel.
18
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Mondatalkotás a képrõl: csillagok megfigyelése. Beszélgetés a csillagokról, arról, hogy mikor láthatóak. Hívókép: csillag, a cs hang leválasztása.
Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: A téli éjszaka. A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása; azonos szótagszámú szavak felsorolása.
113. Olvasásgyakorlás 114.
Légzõgyakorlat Hangerõgyakorlatok. Verstanulás: Nagy a hó...
Mondatok önálló olvasása, értelmezése. Rajz készítése a mondatoknak megfelelõen az Omf. 30. oldal alapján.
Mondatok írása látó-halló tollbamondás után. A kezdõbetû megkülönböztetése.
115. Betûtanulás: p, P 116.
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a p helyes hangoztatása. Hangdifferenciálási gyakorlatok: p – b. Mondatalkotás a képrõl: a pók hálót szõ. Hívókép: pók, a p hang leválasztása.
p keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: Pásztorjáték. A szereplõk felsorolása, olvasás szerepek szerint. A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása az Omf. 31. oldal alapján. Dramatikus játék.
A p vázolása, írása. Szavak írása. Betûpótlás: b / p.
117. Betûtanulás: û, ü, 118. Û, Ü
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: az û,ü helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: ünnepelés, mulatság karácsonykor és szilveszterkor. Beszámoló egyéni élményekrõl.
ü keresése a versrészletben. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynév, szókapcsolatok olvasása karban. A szavak jelentésének magyarázata pármunkában.
Az û, ü vázolása, írása. Szavak írása. Látó-halló tollbamondás.
Óra
Témakör
Írás és íráshasználat
19
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Hívókép: ûr, üveg, az Szöveg olvasása: Újû, ü hang leválasztása. évi köszöntõ. A köszöntõ tanulása. 119. Olvasásgyakorlás 120.
Légzõgyakorlat Ritmusgyakorlatok.
Szavak, mondatok olvasása a tábláról. Önálló feladatmegoldás az Omf. 32. oldala alapján.
121. Betûtanulás: zs, 122. Zs
zs, Zs keresése a vers- A zs vázolása, írárészletben. sa. Szavak, szóArtikulációs gyakorlat: kapcsolatok máa zs helyes hangoztatá- Összeolvasási gyasolása. sa. korlatok. Légzõgyakorlat
Hangdifferenciálás: zs – s. Mondatalkotás a képrõl: kirándulás. Beszámoló egyéni élményekrõl.
123. Betûtanulás: ny, 124. Ny
Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: Egy zsák mák.
Hívókép: zsák, a zs hang leválasztása.
A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása az Omf. 33. oldal alapján.
Légzõgyakorlat
ny, Ny keresése a versrészletben.
Artikulációs gyakorlat: a ny helyes hangozta- Összeolvasási gyatása. korlatok. Mondatalkotás a képrõl: nyulak megfigyelése. Beszámoló egyéni élményekrõl. Hívókép: nyúl, a ny hang leválasztása.
Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: A nyúl meg a káposzta. Olvasás szerepek szerint. Válaszadás kérdésekre: Miért bízta a sün a nyúlra a káposztát? Mi a véleményed a nyúl viselkedésérõl? Önálló feladatmegoldás az Omf. 33. oldala alapján.
20
Képek nevének írása. Mondatalkotás a szavakkal.
A ny vázolása, írása. Szavak írása.
Óra
Témakör
125. Betûtanulás: ty, 126. Ty
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
ty keresése a versArtikulációs gyakorlat: részletben. a ty helyes hangoztatá- Összeolvasási gyasa. korlatok. Légzõgyakorlat
Írás és íráshasználat
A ty vázolása, írása.
Szavak írása. Látó-halló tollbaHangdifferenciálási Szavak, személynevek, mondás. gyakorlat: ty - gy. szókapcsolatok olvasáMondatalkotás a képrõl: sa, a szavak jelentésének tisztázása. a tyúk megfigyelése. Beszélgetés a baromfi- Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. udvar állatairól.
127. Betûtanulás: ly, 128. Ly
Hívókép: tyúk, a ty hang leválasztása.
Szöveg olvasása: Tyúkocska.
Verstanulás: Van nekem...
Szómagyarázat: kendermagos, pettyegetett.
ly, Ly keresése a vers- Az ly vázolása, írárészletben. sa. Szavak írása. Artikulációs gyakorlat: az ly helyes hangozta- Összeolvasási gyatása. korlatok. Légzõgyakorlat
Mondatalkotás a képrõl: a rókalyuk, a róka élõhelye.
Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása.
Beszélgetés a vadon élõ állatok élõhelyérõl. Beszélgetés a könyvtár használatáról. Hívókép: lyuk, az ly hang leválasztása.
Szöveg olvasása: Olyan érdekes! A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása az Omf. 34. oldal alapján. Szituációs játék: párbeszéd a könyvtárossal.
129. Olvasásgyakorlás 130.
Légzõgyakorlat. Hangsúlygyakorlatok.
Szavak, mondatok olvasása a tábláról. Feladatok a mondatokhoz kapcsolódóan.
131. Betûtanulás: gy, 132. Gy
gy, Gy keresése Artikulációs gyakorlat: a versrészletben. a gy helyes hangozta- Összeolvasási gyatása. korlatok. Légzõgyakorlat
Az ly-s szavak másolása az olvasókönyv alapján. A gy vázolása, írása. Szavak írása. Látó-halló tollbamondás. 21
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Mondatalkotás a képrõl: gyíkok a terráriumban.
Szavak, személynevek, Szavak írása gy és szókapcsolatok olvasá- ty betûvel. sa.
Beszélgetés a gyík élõhelyérõl, tulajdonságairól.
Mondatalkotás a szavakkal.
Hívókép: gyík, a gy hang leválasztása.
Beszélgetés a múzeumról. Szöveg olvasása: Gyûjtemények a múzeumban. A szöveghez kapcsolódó feladat: a múzeumban látott dolgok kiválasztása, felsorolása.
133. Betûtanulás: dz, 134. Dz
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a dz helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: bodzaszörpöt isznak a gyerekek. Beszélgetés a megfelelõ minõségû és mennyiségû folyadékfogyasztásról. Hívókép: bodza, a dz hang leválasztása.
dz, Dz keresése a vers- A dz vázolása, írása. Szavak másorészletben. lása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása, a szavak jelentésének tisztázása. Szöveg olvasása: Az edzésen. Válaszadás kérdésekre: Mikor van edzés? Milyen az edzõ? Miért kell ilyennek lennie?
135. Betûtanulás: dzs, 136. Dzs
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlat: a dzs helyes hangoztatása. Mondatalkotás a képrõl: vásárlás az üzletben, dzsekit vásárolnak. Beszélgetés az idõjárásnak megfelelõ öltözködésrõl. Hívókép: dzseki, a dzs hang leválasztása.
A dzs vázolása, dzs keresése a versírása. részletben. Szavak írása. Összeolvasási gyakorlatok. Szavak, személynevek, szókapcsolatok olvasása. Mondatalkotás a szókapcsolatokkal. Szöveg olvasása: Ó, a maharadzsa! Szómagyarázat: maharadzsa, felleg, falánk. A szöveg tanulása.
22
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
137. Betûtanulás: 138. w, W, x, X, y, Y, q, Q
Légzõgyakorlat A betûknek megfelelõ hangok tiszta ejtése.
A versrészlet olvasása, A w, x, y, q vázolása, írása, kapértelmezése. Szavak, személynevek, csolása. olvasása. A személyek rövid bemutatása. Szógyûjtés a ritka betûkkel. Válaszadás kérdésekre a megfelelõ szavak lemásolásával az Omf. 36. oldal alapján.
139. Olvasásgyakor140. latok
Légzõgyakorlat Hangerõgyakorlat.
Mondatok önálló olva- Mondatok írása sása, értelmezése. látó-halló tollbamondás után. Omf. 35. oldal
141. Önálló hangos ol142. vasás
Légzõgyakorlat Hangsúly-, hangerõgyakorlatok.
Meseolvasó-verseny: szabadon választott mese olvasása felkészülés után. Mesekönyvek bemutatása.
143. A magyar ábécé 144.
Légzõgyakorlat Az ábécé hangjainak tiszta ejtése. Az ábécérend tanulása.
A betûrend felolvasá- Másolás az Ablakzsiráf lexikonból. sa. Tájékozódás az Ablak-zsiráf gyermeklexikonban. Szócikkek keresése. Szómagyarázatok olvasása, feladatok megoldása az Omf. 37. oldal alapján.
145. Félévi felmérés 146.
Légzõgyakorlat Artikulációs gyakorlatok.
Hangos olvasás.
Másolás nyomtatott szövegrõl.
147. Félévi felmérés 148.
Légzõgyakorlat
Néma olvasás, önálló feladatvégzés. Javasolt felmérõlap: Tudásszintmérõ feladatlap, Szövegértés 1. osztály (Mozaik Kiadó)
Írás látó-halló tollbamondás után.
Hiányos mondatok pótlása, leírása.
23
3. Szövegek olvasása, nagybetûk írása Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
149. Olvassunk együtt! Artikulációs gya150. korlatok.
Olvasás és szövegértés
Könyvek bemutatása. Egyéni felolvasás egyik kedvenc könyvbõl.
Írás és íráshasználat
Látó-halló tollbamondás.
A könyvek adatai. 151. Január - A télrõl 152. ezt tudom
Hangerõgyakorlatok.
Válaszadás kérdésekre. Omf. 38. oldal
Az A vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok másolása. Az Á vázolása, írása. Nevek, szavak, szókapcsolatok másolása.
153. Török Sándor: 154. Andris Idõországban
Kiejtésgyakorlatok.
A mese szereplõinek és helyszínének megnevezése.
155. Nemes Nagy Ág156. nes: A toronyóra és a rossz óra
Hangutánzó gyakorlatok.
A vers tartalmának meg- A/Á-val kezdõdõ fogalmazása. köznevek és tulajdonnevek kiegészíA vers ritmusának és tése, majd leírása. sorvégi szavainak megfigyelése.
157. Osvát Erzsébet: 158. Vége a napnak
Hangszíngyakorlatok.
Verstanulás.
Válaszadás kérdésekre: A V vázolása, írása. Milyen állatoktól búcsú- Nevek, mondat mázott el a Nap? solása. A találós kérdés olvasása.
159. László Gyula: 160. Csodahét
Légzõgyakorlat.
A versszakok, sorok Az U, Ú vázolása, számának, a sorvégi sza- írása. Nevek, monvaknak a megfigyelése. dat másolása. Önálló feladatmegoldás az Omf. 39. oldal alapján. Az Û, Ü vázolása, írása. Nevek, mondat másolása.
161. Fehér Klára: Év162. szakok
Artikulációs gyakorlatok.
Az évszakok jellemzõinek felsorolása.
163. Milne: Vége 164.
Hangsúlygyakorlatok.
A versszakok, a sorok Nevek, mondatok számának megfigyelése. írása a tanult nagybetûkkel látó-halló tollbamondás után.
Verstanulás. 165. Február – ismeKiejtésgyakor166. retterjesztõ szöveg latok.
24
Válaszadás kérdésekre az Omf. 40. oldal alapján.
Az Ó, O vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mon-
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
datok másolása. 167. Weöres Sándor: 168. A medve töprengése
A C vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
169. 170.
A Cs vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása .
171. 172.
173. 174.
175. 176.
177. 178.
179. 180.
181. 182.
Hangszíngyakorla- A vers tartalmának megtok, hangutánzás. állapítása. Szómagyarázat: szétfürkésszek-e. A versszakok, szótagszám megfigyelése. Herman Ottó: HangszínKérdésre válasz felolvaA cinege beszéde gyakorlatok, sása: Melyik állatról szól hangutánzás. a szöveg? Mivel táplálkozik a cinege? Mit „mond”, ha nem talál semmit? A farsang A vers hangulatá- A vers szereplõinek felnak megfelelõ sorolása. Válaszadás Vidor Miklós: hangszín, hangkérdésekre az Omf. 41. Bolond-bál lejtés. oldal alapján. A sorvégi szavak megfigyelése. Móricz Zsigmond: Hangsúlygyakor- A szólások, szólásmaA török és a tehe- latok. gyarázatok olvasása. nek Verstanulás. Mondatok kiegészítése az Omf. 42. oldal feladatai alapján. Móricz Zsigmond: RitmusgyakorKifejezések értelmezése. Iciri-piciri latok. Válaszadás kérdésekre az Omf. 43. oldal alapján.
Az Õ, Ö vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
A G vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
Nevek másolása nagy nyomtatott betûs szóalakokról. (OTTÓ, GÉZA, ÖDÖN stb.) A róka meg Hangszíngyakorla- Válaszadás kérdésekre, A Gy vázolása, íráa holló tok, hangutánzás. feladatok az Omf. 44. sa. Nevek, szókapoldal alapján. csolatok, mondatok Szólásmagyarázat olva- másolása. sása. Nevek másolása csoportosítással A mese dramatizálása. C / O / G kezdõbetû Dramatikus játék. alapján. A sajtot osztó róka Kiejtésgyakorlatok Önálló feladatmegoldás A S vázolása, írása. az Omf. 45. oldal alapNevek, szókapcsoján. latok, mondatok máA mese eljátszása síkbá- solása. bokkal. Olvasásgyakorlás HangerõgyakorMese szereplõinek meg- Személynevek és latok. jelölése alapján a mese köznevek gyûjtése, kitalálása, felolvasása. leírás látó-halló 25
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Olvasás szerepek szerint. tollbamondás után. 183. Két kicsi kecske 184.
Kiejtésgyakorlatok.
Folyamatos olvasás. Véleményalkotás a szereplõk viselkedésérõl.
A Sz vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
Dramatikus játék. 185. Miért haragszik 186. a kutya a nyúlra?
Kiejtésgyakorlatok. A ts, tsz hangkapcsolat helyes ejtése.
Szó- és szólásmagyarázat. A mese eljátszása síkbábokkal.
A Z vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
187. A kiskutya meg 188. a szamár
Kiejtésgyakorlatok.
Kifejezések magyarázata. A szereplõk tulajdonságai. Feladatok az Omf. 46. oldal alapján.
A Zs vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
189. A kismalac és 190. a farkasok
Kifejezõgyakorlatok.
Véleményalkotás állításokról. A szereplõkre jellemzõ mondatok kiválasztása az Omf. 47. oldal alapján.
A T vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
191. Olvasásgyakorlás 192.
Kifejezõgyakorlatok.
Egyéni hangos olvasás. A hibák megbeszélése, korrigálása.
A családtagok nevének leírása.
Mondatok kiegészítése a március jellemzõirõl. Feladatmegoldás az Omf. 48. oldal alapján.
A Ty vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása. A F vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
193. Március – ismeKiejtésgyakor194. retterjesztõ szöveg latok. Kányádi Sándor: Kelj föl, nap 195. Fazekas Anna: 196. Sándor, József, Benedek
Hangsúlygyakorlatok.
Szómagyarázat: déli verõ, kikelet.
Verstanulás
Sorvégi szavak megfigyelése.
197. A nyúl meg a ta198. vaszi hó
Hangsúlygyakorlatok.
A szereplõk megnevezése. Állításokról véleményalkotás az Omf. 49. oldal alapján.
199. Pitty-potty és litty- Hangszíngyakor200. lotty latok.
26
Mondatok írása a nevekkel.
Az Í, I vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
A víz halmazállapotának A J vázolása, írása. változásai a természetNevek, szókapcsoben. latok, mondatok másolása. A szereplõ tulajdonságainak megjelenítése.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Szólásmagyarázat. 201. Kinek köszönt 202. a szegény ember?
Kiejtésgyakorlatok.
A találós kérdés olvasása. A K vázolása, írása. Nevek, szókapcsoSzólásmagyarázatok. latok, mondatok máSzereplõk megnevezése solása. az Omf. 50. oldal alapVálogató másolás I / ján. J / K kezdõbetûvel.
203. Olvasásgyakorlás 204.
Kifejezõgyakorlatok.
Kifejezõ hangos olvasás. Mondatok másolása nyomtatott szövegA hibák korrigálása. rõl.
205. Csanádi Imre: 206. Pesti verebek
Ritmusgyakorlatok.
A vers hangulata. Szómagyarázat: neszez, platán. Találós kérdés olvasása.
207. Gyárfás Endre: Ritmusgyakor208. Tavaszi párbeszéd latok. Verstanulás.
Párbeszédes olvasás. A vers elmondása bábbal.
A L vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása. Az Ly vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
209. Nemzeti ünnepünk Hangerõgyakor210. - ismeretterjesztõ latok. szöveg A versrészlet taPetõfi Sándor: nulása. Nemzeti dal (részlet)
Válaszadás kérdésre: Kik Nevek, mondatok voltak a márciusi ifjak? írása I, K, L kezdõbetûvel.
211. Kölcsey Ferenc: 212. Himnusz (részlet)
A versrészlet értelmezése. Mondatok írása láSzómagyarázat: balsors, tó-halló tollbamondás után. megbünhõdte.
Hangszíngyakorlatok. A versrészlet tanulása.
213. A mi hazánk Ma214. gyarország – ismeretterjesztõ szöveg.
215. Olvasásgyakorlás 216.
Hangsúlygyakorlatok. A Szózat elsõ versszakának tanulása. Kiejtésgyakorlatok.
217. Hát a tizedik hová Hangsúlygyakor218. lett? latok.
Válaszadás kérdésre: Mi A H vázolása, írása. Magyarország fõvárosa? Nevek, szókapcsoMi a különbség a város latok, mondatok másolása. és a falu között? A zászló és a címer bemutatása. Válogatás az olvasott Mondatok írása szövegek közül. Kifejezõ hosszú mássalhanghangos olvasás egyéni- zós szavakkal. leg. A szereplõkhöz kapcsolódó mondatok kivá-
A D vázolása, írása. Nevek, szókapcso27
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
lasztása. Feladatok az Omf. 52. oldala alapján.
latok, mondatok másolása.
219. A róka és a kácsák Kifejezõ220. gyakorlatok.
Párbeszédes olvasás. A mese eljátszása másfajta csalogatással.
A P vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
221. A háziállatok be222. széde
Hangutánzó gyakorlatok.
A mondatok olvasása a szereplõkre jellemzõ hangsúllyal. Találós kérdés olvasása. A mese dramatizálása.
A R vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
223. Gárdonyi Géza: 224. Nagyapó
Kiejtésgyakorlatok. Válaszadás, a szereplõk tulajdonságai az Omf. Verstanulás: Mártonka levele. 53. oldal alapján.
A B vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
225. Gárdonyi Géza: 226. Cifra mese
Nyelvtörõk elmondása.
Szómagyarázat: cifra, szûcs, versfaragó, elõtalál. A szereplõk megnevezése.
Nevek írása P, R, B kezdõbetûvel.
227. Olvasásgyakorlás 228.
Kifejezõgyakorlatok.
Másolás nyomtatott Szöveghû olvasás. Az olvasási tempó fejleszté- szövegrõl, elválasztás. se.
229. Április – ismeret230. terjesztõ szöveg
Kiejtésgyakorlatok.
Válaszadás kérdésekre: Milyen állatokat említ a szöveg? Milyen növényt?
A M vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
231. Kányádi Sándor: 232. Április hónapja
Ritmusgyakorlatok.
Szólásmagyarázat. Önálló feladatmegoldás az Omf. 54. oldal alapján. A vers jellemzõi.
A N vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
233. Húsvét – ismeret234. terjesztõ szöveg
Ritmusgyakorlatok. Verstanulás: Öntözõ versike.
A húsvéti szokások felsorolása.
A Ny vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
235. Móra Ferenc: 236. Megjöttek a fecskéink!
Beszédtempógyakorlatok.
Találós kérdés olvasása. A párbeszéd olvasása. Feladatmegoldás az Omf. 55. oldal alapján.
Személynevek írása M, N, Ny kezdõbetûvel. Válogató másolás: személynevek, állatnevek M, N, Ny kezdõbetûvel.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
237. Benedek Elek: Mit Kiejtésgyakor28
Felolvasás szerepek sze- Az E vázolása, írá-
Óra
Témakör
238. mond a fecske?
Beszédfejlesztés, kommunikáció
latok.
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
rint. Jelenet eljátszása a mesébõl.
sa. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
239. Mészöly Miklós: Hangszíngyakor240. Pipiske és a fûszál latok.
Mondatok kiegészítése, feladatok önálló megoldása az Omf. 56. oldal alapján.
Az É vázolása, írása. Nevek, szókapcsolatok, mondatok másolása.
241. Szõke József: A Kifejezõ242. szépséges pillangó gyakorlatok.
A pillangók fejlõdési szakaszai. A pillangó tulajdonságainak felsorolása.
A nagybetûk írásának gyakorlása.
243. Osvát Erzsébet: 244. Kiskelepek
Beszédtempógyakorlatok.
Véleményalkotás állítá- Az X, Y vázolása, sokról. Feladatok meg- írása. oldása az Omf. 57. oldal alapján.
245. Olvasásgyakorlás 246.
Kifejezõgyakorlatok.
Pontos, kifejezõ olvasás gyakorlása.
A Q, W vázolása, írása.
247. A testünk – isme- Hangsúlygyakor248. retterjesztõ szöveg latok.
Válaszadás kérdésekre: A testrészek nevének Hogyan õrizhetõ meg az leírása. Mondatok egészség? Mi a helyes írása a szavakkal. viselkedés betegség esetén?
249. Sebõk Éva: Be250. teglátogatás
Hangszíngyakorlatok.
Szerepek szerinti olvasás Válogató másolás nyomtatott szövegrõl: fiúnevek leírása a nevek közül.
251. Fecske Csaba: 252. Hapci!
Ritmusgyakorlatok.
A vers tartalmának meg- Válogató másolás: fogalmazása. valós állítások leíráSzómagyarázat: bacilus. sa.
253. Olvasásgyakorlás 254.
Kifejezõgyakorlatok.
Szöveghû olvasás meg- Hiányos mondatok felelõ tempóval és hang- kiegészítése. erõvel. Válogatás az olvasott mesék közül.
255. Május – ismeret256. terjesztõ szöveg
Kiejtésgyakorlatok.
Válaszadás kérdésekre: Milyen virágokat említ a szöveg? Mikor ünnepeljük az édesanyákat?
257. Ágai Ágnes: Ma258. radj...
Verstanulás: A vers hangulata. egyéni választás az anyák napjához kapcsolódó versek közül.
A vers leírása emlékezetbõl.
259. A szénégetõ és az 260. õzgida
Hangsúlygyakorlatok.
Elválasztás gyakorlása: két magán-
Szómagyarázat: szénégetõ.
Szótagoló írás.
29
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Az események sorrendje. hangzó között.. Feladatok megoldása az Omf. 58. oldal alapján. 261. Csoóri Sándor: 262. Esti párbeszéd
Hangsúlygyakorlatok.
Párbeszédes olvasás.
263. Puskin: A kis fa 264.
Kiejtésgyakorlatok.
Találós kérdés olvasása.
A sorvégi szavak, a ritmus megfigyelése. Önálló feladatmegoldás az Omf. 59. oldalán.
Elválasztás gyakorlása: magánhangzó után mássalhangzó. Elválasztás gyakorlása: mássalhangzók között.
265. A békák és a gólya Hangszíngyakor266. latok.
Párbeszédes olvasás hangutánzással.
267. Kányádi Sándor: 268. Szúnyogkirálynõ szerencséje
Kiejtésgyakorlatok.
A tápláléklánc felismeré- Az elválasztási esese a szövegben. tek gyakorlása.
Verstanulás: A béka-király.
Feladatok megoldása az Omf. 60. oldalán.
269. Olvasásgyakorlás 270.
Kifejezõgyakorlatok.
Pontos, kifejezõ hangos olvasás.
Az elválasztási esetek gyakorlása.
271. Benedek Elek: 272. A prücsök krajcárkája
Kiejtésgyakorlatok.
Szómagyarázat, az események sorrendje, Omf. 61. oldal feladatainak megoldása.
Szógyûjtés: j-vel, lynal írt szavak írása.
273. A pünkösd – isme- Hangsúlygyakor274. retterjesztõ szöveg latok.
Válaszadás kérdésekre az Omf. 62. oldal alapján.
J-vel, ly-nal írt szavak válogató másolása.
275. Janikovszky Éva: 276. Várjuk az óvodásokat
Olvasási tempógyakorlatok.
A történet helyszínének, szereplõinek megnevezése.
Szógyûjtés: Mit csinál?
277. Móra Ferenc: 278. Az én titkaim
Hangerõgyakorlatok.
Az elválasztási esetek gyakorlása.
Mondatalkotás a szavakkal.
Válaszadás kérdésre: Mondatok írása láHogyan épülnek fel tó-halló tollbamona mesék, történetek, ver- dás után. sek? Találós kérdés olvasása.
279. Olvasásgyakorlás 280.
Kifejezõgyakorlatok.
Szöveghû, kifejezõ olva- Mondatok másolása sás gyakorlása az ismert tagolás után. szövegek alapján. A hibák korrigálása.
281. Június – ismeret282. terjesztõ szöveg
Kiejtésgyakorlatok.
Kifejezés magyarázata: gyümölcsérlelõ.
Weöres Sándor: 30
Verstanulás.
Mondatok írása látó-halló tollbamondás után.
Óra
Témakör
Beszédfejlesztés, kommunikáció
Olvasás és szövegértés
Írás és íráshasználat
Barangolók 283. Sebõk Éva: Gyü284. mölcs
Olvasási tempó gyakorlatok.
A szövegben említett gyümölcsök felsorolása.
Mondatok másolása tagolás után.
285. Év végi felmérés 286.
Kifejezõgyakorlatok.
Hangos olvasás
Másolás nyomtatott szövegrõl. Mondatok tagolása szavakra.
287. Év végi felmérés 288.
Légzõgyakorlatok. Önálló feladatmegoldás. Mondatok írása tollJavasolt: Tudásszintmérõ bamondás után. feladatlapok, Szövegértés 1. osztály (Mozaik Kiadó)
289. Fecske Csaba: 290. Jó leszek!
Hangsúlygyakorlatok.
Válaszadás kérdésre: Milyen ígéreteket sorol fel a vers szereplõje?
Kérdések írása kijelentésekhez.
291. Weöres Sándor: 292. Déli felhõk
Ritmusgyakorlatok
A vers felhõalakjainak felsorolása.
Válogató másolás: a vers tulajdonnevei.
293. Zelk Zoltán: 294. Vakáció
Ritmusgyakorlatok.
Vége az évnek Omf. 63. oldal
Városnevek írása.
295. Mesemondó296. verseny
Kifejezõgyakorlatok.
Szabadon választott me- Játékos feladatok. se elmondása. Kedvenc mesekönyvek bemutatása.
31
KÖRNYEZETISMERET Óra
32
Tananyag
Módszer
Tevékenység
1.
Az iskola és az otthon Beszámoló összehasonlítása - a helyes napirend kialakítása
Az iskola helyiségeinek, funkcióinak bemutatása
2.
Az iskola közvetlen környezetének bemutatása
Megfigyelés, állítások megfogalmazása
Séta az iskolaudvaron, tárgyak, élõlények megnevezése
3.
Tárgyak, élettelen dolgok tulajdonságai
Megfigyelés, válogatás, csoportosítás
Otthonról hozott játékok tulajdonságainak felsorolása - szín, forma, anyag
4.
Az életjelenségek: táplálkozás, mozgás, növekedés, fejlõdés, szaporodás
Megfigyelés, a tapasztalatok felsorolása
Kisgyermekkori saját képek, otthoni kedvenc állatok vagy növények fotóinak elõzetes gyûjtése. Növény növekedésének, állatok és az ember mozgásának, táplálkozásának eljátszása
5.
Otthontól az iskoláig Megfigyelés, válogatás, - a gyalogos közlekedés szituációs játék szabályai, - a tömegközlekedési eszközök használata
Séta az iskola körül, közlekedési jelzések jelentésének megbeszélése
6.
Az õszi természet megfigyelése: - az idõjárás jellemzõi, - a növények jellemzõi. Az õszi hónapok nevei
Megfigyelés, tapasztalatok Tanulmányi séta rögzítése rajzban
7.
Õszi termések, gyümölcsök
Megfigyelés, érzékelõ játékok
8.
Az állatok élõhelye - vadon élõ állatok
Csoportosítás - élõhelyek, Képek elõzetes gyûjtése állatokállatok. ról, élõhelyekrõl. Megfigyelés - hová bújTanulmányi séta az iskola körül nak el az állatok õsszel (avar, faodú, fakéreg) - fészkek üresek
9.
Az állatok élõhelye - házi- Megfigyelés, tapasztalatok Tanulmányi séta egy háztáji állatok rögzítése rajzban gazdaságba. Megfigyelési szempontok: szõrösök és tollasok, ólban, házban, istállóban élõk.
Elõzetes gyûjtõmunka - gesztenye, dió, mogyoró. Tapintódoboz használata - makk, alma, dió, szilva, szõlõ. Íz érzékelés becsukott szemmel - alma, szõlõ
Óra
Tananyag
Módszer
Tevékenység
10.
Az emlõs állatok és a ma- Megfigyelés, tapasztalatok darak testfelépítése, szarendszerezése (testrészek, porodása kültakaró, szaporodás), csoportosítás
Ismerkedés élõ állatokkal (pl.: tengeri malac, kanári) több érzékszerv segítségével (látás, hallás, szaglás, tapintás) „Állati” élõ sarok kialakítása az osztályban
11.
Õszi munkák a kertben és Elõzetes ismeretek, taa ház körül. pasztalatok felelevenítése, Gyümölcsök tárolása összefüggések felismertetése, rajzban rögzítése
„Növényi” élõ sarok kialakítása az osztályban. Képek elõzetes gyûjtése, rendszerezése. Lekvár és befõtt polc berendezése az osztályban
12.
Az emberek öltözködése õsszel
Megfigyelés, beszámoló. Szituációs játék
Beszélgetés - megfelelõ öltözékek, az öltözékek anyaga. Házi divatbemutató
13.
Gondoskodás a velünk telelõ madarakról
Megfigyelés, bemutatás néhány madárfaj. Csoportosítás: - elköltözõ - itt telelõ, - táplálékok
Séta az iskola melletti parkba vagy játszótérre - papírgurigatávcsõ használata. Madárkalács, madáretetõ készítése, feltöltése. Olvasszunk marhafaggyút, amelybe keverjünk napraforgót és tökmagot! Öntsük bele egy konzerves dobozba és hagyjuk megszilárdulni! Utána vegyük ki egészben, fûzzünk át rajta egy zsineget és akasszuk ki egy fára!
14.
Az õszrõl tanultak összefoglalása, rendszerezése
Rendszerezés, csoportosítás, tapasztalatok rögzítése rajzban, játék
Idõjárási elemek utánzása hanggal és mozdulatokkal (szél, esõ). Õszi tabló készítése. Vivaldi: Négy évszak (Õsz) meghallgatása
15.
A téli természet megfigyelése: - az idõjárás jellemzõi, - változás a növényeken. A téli hónapok nevei
Megfigyelés, a tapasztalatok rögzítése rajzban
Tanulmányi séta
16.
A lombhullató és az örök- Megfigyelés, összehasonzöld növények jellemzõi. lítás: Karácsony ünnepe - lombhullató, örökzöld; - különbözõ örökzöldek levele, termése
Lombhullató és örökzöld levelek és tobozok elõzetes gyûjtése. Séta az iskola körül. Beszélgetés - karácsony ünnepe. Luca-búza ültetése 33
Óra
Tananyag
Módszer
Tevékenység
17.
A vadon élõ állatok téli táplálkozása. Az állatok nyomai
Megfigyelés, tapasztalatok Képek elõzetes gyûjtése, majd megfogalmazása, rendsze- párosítása (állat, táplálék). Séta az iskola körül - nyomok rezés, játék keresése, azonosítása sárban vagy hóban (kutya, macska, fekete rigó, veréb). „A gyûjtögetõ, rejtegetõ kis mókus” játék a szabadban (Játék 1.)
18.
Téli madarak az ember közelében, védekezés a hideg ellen
Megfigyelés: - madarak az ember közelében, - madarak formája, színei. Tapasztalatok rendszerezése, összehasonlítás
19.
A természet megjelenése az ember használati tárgyain
Megfigyelés, összehason- Látogatás a helyi múzeumba lítás, csoportosítás régi tárgyak bemutatása. Beszélgetés - az emberek élete és a természet kapcsolata
20.
A tél végének jellemzõ változásai
Megfigyelés, kísérlet, tapasztalatok megfogalmazása, következtetés
Beszélgetés - évszakok, napszakok sorrendje, idõtartama. Séta az iskola körül: - Növények fejlõdési állapota, - állatok viselkedése, - kísérlet elvégzése
21.
A télrõl tanultak összefoglalása
Ismeretek rendszerezése, pontosítása, játék
Téli tabló készítése. Csoportos feladatok, játék: - a téli idõjárás, - a növények jellemzõi, - az állatok viselkedése. Vivaldi: Négy évszak (Tél) meghallgatása
22.
A tavaszi természet megfigyelése: - az idõjárás jellemzõi, - változás a növényeken
Megfigyelés, a tapasztalatok rögzítése rajzban, játék
Tanulmányi séta. „Gyûjtsünk hangokat!” (Játék 2.)
23.
A tavasz jellemzõ színei, hagjai. A tavaszi hónapok neve.
Megfigyelés: - tavaszi hangok, színek, - rügyek. A tapasztalatok rögzítése rajzban. Játék
Séta az iskola melletti parkban vagy játszótéren - papírgurigatávcsõ használata. „Tavaszi paletta” - (Játék 3.). Vivaldi: Négy évszak (Tavasz)
24.
A víz halmazállapotváltozása. A víz fontossága az ember életében
Kísérlet, megfigyelés. A tapasztalatok szóbeli megfogalmazása. Szituációs játék
Fagyasztás, olvasztás, forralás (elõzetesen otthon, az olvasztást, forralást az iskolában újra). Játék és beszámoló: a víz felhasználása
34
Madarakról szóló könyvek elõzetes begyûjtése. Madarak elõzetes megfigyelése. Házi divatbemutató. Beszélgetés - téli sportok veszélyei
Óra
Tananyag
Módszer
Tevékenység
25.
Lágyszárú és fásszárú nö- Megfigyelés, összehasonvények jellemzõi: lítás. Játék - méret, - növényi részek
Virágos képek, könyvek elõzetes gyûjtése. Séta az iskola körül: - élõ fás és lágy szárú növény több érzékszervvel való felfedezése (látás, tapintás, szaglás) - „Az én fám” - (Játék 4.)
26.
Az állatok jellemzõ tavaszi viselkedése
Megfigyelés. Tapasztalatok szóbeli megfogalmazása
Kirándulás egy állatkertbe, fûvészkertbe vagy erdõbe: - fészkén ülõ madárpár megfigyelése (papírguriga-távcsõ használata), - fészeképítés ágakból, szénából, - emlõsök bundaváltásának megfigyelése
27.
A fecskék és a gólyák hazatérése
Közvetlen tapasztalati megfigyelés. Játék
Iskola környéki fecske vagy gólyafészek meglátogatása. Gólyakelepelés, fiókaetetés eljátszása (Játék 5.)
28.
Tavaszi természetköszöntõ ünnepek - Húsvét, Madarak és Fák napja
Megfigyelés, összehasonlítás - tojások mintázata, tavaszi természet jellemzõi - eredményének rajzban, festésben való kifejezése
Festett tojások vagy tojásminták elõzetes gyûjtése. Beszélgetés tavaszi ünnepek, természetvédelem. Tojás festése
29.
A tavaszról tanultak öszszefoglalása
Az ismeretek rendszerezé- Tavaszi képek elõzetes gyûjtése. se, csoportosítása. Játék Tavaszi tabló készítése, csoportos feladatok: - a tavaszi idõjárás, - a növények változásának, az állatok viselkedésének játékos bemutatása
30.
Az emberi test felépítése, a test mérhetõ adatai, ritmusai
Megfigyelés, összehason- Mérés: lítás - testalkat, magasság, - magasság szem, haj, bõr színe - légzés, pulzusszám (nyugalom, kevés és sok mozgás után) A tapasztalatok megbeszélése, rögzítése
31.
A helyes és gyakori tisztálkodás. Betegség, beteglátogatás
Tapasztalatok felelevenítése, összehasonlítása. Megfigyelés. Szituációs játék.
Helyes és helytelen tisztálkodási szokások megbeszélése, eljátszása. Betegségek, balesetek okainak megbeszélése, eljátszása. Segítségkérés, mentõk hívása játék 35
Óra
Tananyag
Módszer
32.
Az érzékszervek, érzékelés - hallás, látás
Megfigyelés, kísérlet. Tapasztalatok felidézése. Játék
33.
Az érzékelés - szaglás, ízlelés, tapintás
Tapasztalatok felidézése. Összehasonlítás. Játék
34.
A nyári természet megfigyelése: - az idõjárás jellemzõi, - növények, állatok jellemzõi, - a nyári hónapok neve Nyári szépségek. Táplálékláncok
Megfigyelés, a tapasztalatok rajzban rögzítése
35.
36.
Nyári rovarok, nyári gyümölcsök. A kirándulások veszélyei
37.
Közeleg a vakáció - év végi összefoglalás
Tevékenység Az emberi test és a tárgyak jellemzõ színeinek, formáinak, hangjainak megfigyelése. „Gyûjtsünk hangokat!” - játék az iskolában (Játék 6.) Illatok, ízek, tárgyak és élõlények tapintható tulajdonságainak felismerése, megnevezése érzékelõ játékok Tanulmányi séta
Megfigyelés, tapasztalatok Látogatás egy tó vagy folyófelidézése. Játék partra: - növények és állatok megfigyelése, megnevezése (papírguriga-távcsõ használata), - élõlények közötti kapcsolatok megbeszélése. Szúnyog nagyító alatti megfigyelése. Megfigyelés, összehason- Tapasztalatok felelevenítése. lítás, tapasztalatok, élmé- Katicabogár és házilégy megfigyelése nagyító alatt. nyek rajzolása Színezés, rajzolás. Beszélgetés - veszélyek erdõben és vízparton Évszakok jellemzõinek játékos Jellemzés, összehasonlítás, rendszerezés, tapasz- bemutatása. talatok, ismeretek rajzban Játékos tárgyfelismerés. Növények, állatok rajzolása, való közlése. Játék hajtogatása tanult jellemzõk alapján. Kedvenc növények, állatok egyéni vagy csoportos, játékos bemutatása
Játékok 1. Gyûjtögetõ, rejtegetõ kis mókus (17. óra) A játék elõtt beszéljük meg a gyerekekkel a következõt: a mókusok õsszel különbözõ helyekre elrejtenek makkot, mogyorót, hogy télen azokat megkeresve, a zord hidegben is legyen mit enniük. „Most képzeletben változzatok gyûjtögetõ, rejtegetõ mókusokká, és rejtsetek el 5 db makkot valami nagyon jó helyre, de úgy, hogy majd szükség esetén meg is találjátok õket! Ha mindenki 36
végzett, változzatok vissza gyerekekké, mert most sétálunk egyet!” 10-15 perc múlva: „Legyetek újra kis mókusok! Képzeljétek el, hogy beköszöntött a hideg tél, hó borít mindent! Nagyon éhesek vagytok. Keressétek meg az õsszel elrejtett makkokat, hogy éhen ne halljatok! Ha megtaláljátok, játékból faljátok is fel azokat! A játék után érdemes megbeszélni, ki-ki hogyan találta meg, vagy vajon miért nem találta meg a makkjait.
2. Gyûjtsünk hangokat a természetben! (22. óra) „Mindenki csukja be a szemét és zárja ökölbe az egyik kezét! Figyeljetek a természetbõl jövõ hangokra! Ha meghallotok egy hangot és tudjátok, hogy mi adta ki, ne mondjátok ki, csak nyissátok ki az egyik ujjatokat, ha egy más fajta hangot hallotok, nyissátok ki a második ujjatokat! Az lesz a legügyesebb, akinek a játék végén mind az öt ujja nyitva lesz, és meg is tudja mondani majd, hogy mitõl származik az öt különbözõ hang!”
3. Tavaszi paletta (23. óra) Minden gyermek kap egy tenyérnyi méretû, festõpaletta alakú kartonlapocskát, amire elõzetesen rátettünk egy kétoldali ragasztócsíkot. „Gyûjtsétek össze a tavasz színeit! Sétáljatok egyet, és ragasszatok a palettátokra egy-egy apró színes levéldarabot, virágszirmot, termést! Próbáljátok meg a szivárvány minél több színét megtalálni!”
4. Az én fám (25. óra) Álljanak párba a gyermekek. A pár egyik tagja kösse be a másik szemét egy kendõvel, majd egy kicsit kacskaringós úton vezesse oda egy fához és mondja neki a következõt: „Ez a Te fád, ismerkedj meg vele! Tapogasd végig, szimatold meg, öleld át! Barátkozz meg vele úgy, hogy majd nyitott szemmel is ráismerj, ha visszavezettelek a kiindulási pontig! Egy-két perc ismerkedés után a „vak” gyermeket vezesse vissza a „látó”, szintén kacskaringós úton a kiindulási helyre. Ha a bekötött szemû gyermek nyitott szemmel is felismerte a fáját, cseréljenek szerepet a tanulók!
5. Gólyakelepelés és fiókaetetés (27. óra) Minden gyermek tegye a bal kinyújtott karját a szája elé, nyitott tenyérrel felfelé, majd zárja rá az ugyanígy kinyújtott jobb karját tenyérrel lefelé! Lassan kezdjék el egész karjukat kinyitni, majd bezárni, kinyitni, majd bezárni egyre gyorsabb ütemben. Az a jó, ha a gyermekek tenyere összeér, és így tulajdonképpen csattanó hangot is kiadnak, de nyugodtan rá lehet segíteni a „kelepkelep” szavak ismételgetésével is . (Ez a viselkedés a gólyáknál egy feszültséglevezetõ, békítõ gesztus, például a fészekre érkezéskor – „Ne bánts, én sem akarlak bántani!”) A fészektõl kissé távolabb játsszuk! A gyermekek álljanak ötösével! Válasszanak maguk közül két szülõt, a másik három tanuló gólyafióka lesz. A fiókák guggoljanak le, a szülõk pedig menjenek egy kicsit távolabb és az elõbbi csõr utánzó mozdulatokkal vegyenek fel valamit játékból a földrõl (békát) és adják oda a csõrükkel tátogó fiókáknak. (Vízzel ugyanígy itatják a szülõk a gólyafiakat.)
6. Gyûjtsünk hangokat az iskolában! (32. óra) Ugyanúgy játszuk, mint a „Gyûjtsünk hangokat a természetbõl!”-t. Itt valószínûleg nem a természet hangjait hallják majd a gyermekek elsõsorban, hanem az ember által keltett zajokat, beszédet. Itt is minden egyes újabb fajta hangnál, amit a gyermekek érzékelnek és meg is tudnak majd késõbb nevezni, nyissák ki egy-egy ujjukat! (Lehetõleg ne szünetben játsszunk!)
37
ÉNEK-ZENE Zenei elemek
Készségfejlesztõ tevékenység
Az óvodai dalanyag felelevenítése Zsipp, zsupp… Hinta… Hõc, hõc… Bújj, bújj… Csip, csip… Ha én cica…
Az egyenletes lüktetés érzékeltetése. Testzajok. Közös éneklés.
Testzajok: egyenletes taps, csettintés, dobbantás, szökdelés, pacskolás, tenyérdörzsölés. A helyes testtartás és levegõvétel.
2.
Húzz, húzz… Hinta… Csigabiga… Bújj, bújj… Csip, csip… Borsót fõztem… Benn a bárány
Az egyenletes lüktetés érzékeltetése. Tárgyi, környezeti zajok, zörejek. Egyéni éneklés.
Hangután- Játékos Tárgyi, környeutánzó zeti zajok, zörejek zás. mozgások. felismerése, megFogójáték. különböztetése a dallamhangoktól. A mondóka ritmikus hangoztatása.
3.
Csön, csön… Borsót… Csip, csip… Hogy a csibe?
A TÁ TÁ TÁ TÁ motívum. A mérõütés.
Az egyenletes lüktetés érzékeltetése testzajokkal, tárgyi zajokkal. A motívum kirakása, írása.
4.
Hõc, hõc… Zsipp, zsupp… Héja, héja…
A TÁ TÁ titi TÁ motívum. A ritmus és mérõ. Egységes, pontos dalindítás.
A motívum felismerése, hangoztatása változatos eszközökkel. Ritmushangszerek használata (kisdob, háromszög, cintányér). A motívum kirakása, írása.
5.
Csiga-biga… Esik az esõ… Kis kacsa… Bújj, bújj medve…
A Tá ti-ti TÁ A motívum felisTÁ motívum. merése, hangoztatása, kirakása, írása. A negyed és nyolcadpár érzékeltetése.
Óra
Dalanyag
1.
38
Improvizáció
Játékos mozdulatok a dalokhoz.
Játék
A dalok játéka.
Zenehallgatás, szemléltetés
A tanító éneke. A furulya hangja.
Tárgyi, környezeti zajok, zörejek. A gyermek hangszín.
Páros játé- A baromfiudkok. var hangjai. A metronóm. Pálcikák. Ritmuslapok.
Játék ritmushangszereken.
RitmusA férfi hangvisszhang. szín. Ritmushangszerek. Pálcikák. Ritmuslapok.
A dalok játéka. Ritmusvisszhang.
A gyermek hangszíne. Gyermekdalok csokorban. Pálcikák. Ritmuslapok. Ritmushangszerek.
Óra
Dalanyag
Zenei elemek
Készségfejlesztõ tevékenység
Improvizáció
Játék
Zenehallgatás, szemléltetés
6.
Bújj, bújj… Benn a bárány… Héja, héja… Rózsa szirma…
Az eddig tanult motívumok. A dalok hangulatának megfelelõ elõadásmódja.
A motívumok Ritmustefelismerése, han- lefon. goztatása, kirakása. Ritmustaps a dalokhoz.
Körjátékok Pálcikák. . Ritmuslapok. Ritmushangszerek. Évszakok a zenében.
7.
Esik az esõ… Bújj, bújj zöld… Hogy a csibe? Hej a sályi…
Az eddig tanult motívumok. Egyenletes nyolcadok.
Dalfelismerés Játék ritmotívumokból. mushangHangoztatás ritszereken. mushangszereken, testzajokkal. Ritmusírás. A mondóka ritmizálása.
Vonulóskapuzós játékok.
8.
Ha én cica… Hej a sályi… Hogy a csibe?… Sötétes az...
A ti-ti-ti-ti TÁ TÁ motívum.
A motívum felismerése, hangoztatása, kirakása, írása. Ritmustaps a mondókához, dalokhoz.
Nevek ritmizálása.
RitmusPálcikák. visszhang. Ritmuslapok. Ritmushangszerek. A furulya hangja.
9.
Ha én cica… Héja, héja… Hogy a csibe? Egyél libám...
A ti-ti-ti-ti titi TÁ motívum. Halk-hangos éneklés.
A motívum felismerése, hangoztatása, kirakása, írása. Tanult dalok éneklése ritmusnévvel. Ritmusírás. Mondóka ritmizálása.
Ritmusrögtönzés a megismert ritmuselemekkel.
Visszhang- Pálcikák. játék. Ritmuslapok. Ritmushangszerek. A zongora hangja.
10. Egyél libám… Hogy a csibe… Héja, héja… Aludj baba…
Az eddig tanult motívumok. Halk-hangos éneklés.
Dalfelismerés motívumokról. Ritmus hangoztatása. Ritmusjátékok. Mondóka ritmizálása. Ritmusírás.
RitmusA dalok Pálcikák. rögtönzés. éneklése Ritmuslapok. ritmikus mozgással.
11. Aludj baba… Ég a gyertya… Süss fel… Szólj síp…
A negyed értékû szünet. Ritmusmotívumok.
A negyed értékû szünet kitöltése játékos módon. A negyed szünet írása. Éneklés egyenletes járással.
Ritmusrögtönzés negyed szünet alkalmazásával.
A dalok játékai.
Pálcikák. Ritmuslapok. Ritmushangszerek. A nõi hangszín.
Ritmuslapok. A furulya hangja.
39
Óra
Dalanyag
12. Zsipp, zsupp… Hinta… Hõc, hõc… Sári néni…
13. Télapó itt van... Pattanj pajtás... Itt kopog… Hull a pelyhes… 14. Bújj, bújj medve… Sötétes az… Aludj baba… Országúton...
Zenei elemek
A magas és mély hangok érzékeltetése térben. A szó-mi éneklése ismert dalokban. Dallamrajz. A dallamforduDallamfordulatok szó- latok felismerése, mi hangok- szolmizálása kézjellel, helye kal. A vonalrend- a vonalon és vonalközben. szer.
Improvizáció
17. Bújj, bújj medve… Benn a… Nyuszi ül a… Négy vándor…
A belsõ hallás fejlesztése kézjelzéssel. Dallamvonal.
18. Csön, csön… Bújj, bújj zöld… Csip, csip…
A „lá” hang megismerése, kézjele, helye a vonalrendszeren. Dallamazonosság.
Játék
Zenehallgatás, szemléltetés
A dal játé- A kakukk ka. hangja. Metallofon, furulya. Hangoszlopkocka.
A szó-mi hangok megismerése. Kézjel, betûjel.
Dallamfordulatok szó-mi hangokkal. A hangok helye a vonalrendszeren. Tiszta ének15. Kis karálés, egységes, csony… pontos szöEzüst szánvegkiejtés. kót… Ritmus és A hajnali… dallammotívumok. 16. Ha én cica… A megismert ritmus és Csip, csip… Egyél libám… dallammotívumok. Nyuszi ül…
40
Készségfejlesztõ tevékenység
„Beszélgetés” szó-mi hangokon
Visszhangjáték szómi hangokkal.
Dallamfordulatok éneklése szó-mi hangokkal, kirakása vonalon és vonalközben. Ritmusírás. Dalfelismerés kézjelrõl, korongokról. Ritmusgyakorlatok.
Dallamalkotás szómi hangokkal.
A legkedvesebb játékok.
Ritmusírás. A szó-mi dallamfordulatok éneklése kézjellel, kirakása. Ritmuskíséret a dalokhoz. Dallamrajz. Dallamrészletek éneklése a „lá” hang elõkészítésére. Azonos dallamfordulatok felismerése. A „szó lá szó mi” motívum éneklése kézjellel, kirakása korongokkal.
Ritmusalkotás.
Betlehemes játék.
Betûkottás lapok. Korongok. Metallofon, furulya. A zongora hangja. Metallofon, furulya. Hangoszlopkocka. A nõi énekhang. Karácsonyi hangulat a zenében.
A dalok játéka.
A zongora hangszíne. Ritmushangszerek.
A dalok játéka.
Hangoszlopkocka. Metallofon. Ritmushangszerek. Évszakok a zenében.
„Beszélge- Játék kítés” szó lá vánság szerint. szó mi hangokkal.
Hangoszlopkocka. Metallofon. Ritmushangszerek.
Óra
Dalanyag
21.
22.
23.
24.
Készségfejlesztõ tevékenység
A lá hang felismerése és gyakorlása ismert dalok fordulataiban. Éneklés kézjellel, kirakás korongokkal. A motívum felisA szó-szó Bújj, bújj… merése, éneklése Aludj baba… szó-lá szóSötétes az… szó mi motí- kézjellel, kirakása korongokkal. Mackó, mac- vum. Középerõs és Ismert motívukó… mok kirakása hangos többféle kezdõhangerõ. hangon. Ég a gyertya... Az eddig ta- Ritmusírás negyed szünettel. Süss fel... nult ritmus A megismert Szólj síp... és dallammotívumok. dallamfordulatok szolmizálása, kiRitmuskírakása. séret. A negyed szünet ismert motívumokban. A megismert moKiss kacsa… Tiszta és tívumok játékos Ha én cica… egységes alkalmazása, kiéneklés, Bújj, bújj pontos szö- rakása. medve… Ritmuskíséret vegejtés. Itt a farIsmert motí- a dalokhoz. sang… vumok. A lá hang gyaNyuszi ül a… A szó-szó szó-lá szó mi korlása ismert Esik az… dalok kezdõ moMackó, mac- motívum gyakorlása. tívumaiban. kó… Egy kis ma- Dallamazo- Azonos dallammotívumok felnosság. lac… Dalfelismerés ismerése. ritmusról. Önálló ritmusírás. DallamforEgy kis madulatok szó Éneklés kézjelrõl. lac… Motívumok kiralá mi hanBújj, bújj kása többféle gokkal. medve kezdõhanggal. Mackó, mackó… Sándor napján…
19. Ha én cica… Esik az esõ… Süss fel…
20.
Zenei elemek
A szó szó-lá szó mi szószó szó-lá szó mi szó lá szó motívumok.
Improvizáció
Játék
Játékos mozdulatok a mondókákhoz.
KörjátéDallamrögtönzés kok. szó lá mi hangokkal.
Zenehallgatás, szemléltetés
Hangoszlopkocka. Metallofon. Ritmushangszerek.
A hegedû hangja. Metallofon. Hangoszlopkocka. Ritmushangszerek.
Ritmusmo- Visszhang- Metallofon. játék. Hangoszloptívumok kocka. rögtönzése Ritmushangnegyed szerek. szünettel. A nõi, férfi, gyermek hangszín.
Fogójátékok.
Ritmushangszerek. Farsangi népszokások.
Mozgásos Motívumok alko- játékok. tása szó, lá, mi hangokkal.
Ritmushangszerek. Állatkarakterek a zenében.
Ritmusmo- Ritmustelefon. tívumok rögtönzése.
Ritmushangszerek. Évszakok a zenében.
41
Óra
Dalanyag
Zenei elemek
Készségfejlesztõ tevékenység
Improvizáció
Játék
Zenehallgatás, szemléltetés
25. Sándor napján… Süss fel… Nyuszi ül a… Csipp, csepp…
Motívumok szolmizálása. Ismert ritmuselemek.
Önálló ritmusírás Ritmushoz Körjátéa tanult ritmusdallam ki- kok. elemekkel. találása. A mondóka ritmizálása. Éneklés kézjelrõl.
26. Csip, csip… Sándor… Esik az… Fényes…
Dallamfordulatok szó lá mi hangokkal. Ritmuskíséret a dalhoz.
Éneklés egyenletes járással. Menetelés. Ritmusosztinátó. Motívumok kirakása. A mondóka ritmizálása.
Menetelés Ritmushangénekszóra, szerek. dobszóra. Indulók.
27. Hogy a csibe?… Héja, héja… Egyél libám… Háp, háp, háp…
A lá szó lá motívum. Halk-hangos éneklés.
Motívumok megszólaltatása kézjelrõl, kirakása korongokkal. Ritmusírás. Mondóka ritmizálása.
Egyéni öt- Visszhang- Állatkarakteletek alap- játék egyé- rek a zenéján ritmus- nileg is. ben. kíséret Ritmushanga dalokhoz. szerek.
28. Háp, háp…. Hogy a csibe?… Nyuszi ül a… Hol jártál?…
Ismert ritmus és dallammotívumok. Kérdésfelelet a dallamban.
Dalfelismerés betûkottáról. Motívumok kirakása korongokkal. Önálló ritmusírás.
29. Hol jártál?… Hogy a csibe?… Benn a bárány… Fecskét látok…
A kettes ütem. Az ütemjelzõ, az ütemvonal.
A hangsúlyos és hangsúlytalan hang felismerése. Ütemek beosztása. Ütemvonal írása.
Kérdésfelelet dallamok alkotása.
30. Kiss kacsa… Fecskét… Mackó, mackó… Fejem, vállam…
A kettes ütem. A megismert ritmus és dallammotívumok.
Dalfelismerés betûkottáról, korongokról. Ritmusírás, az ütemvonal használata.
Kettes Játékos ütemek al- mozdulakotása. tok a dalokhoz.
Ritmushangszerek.
31. Hol jártál?… Bújj, bújj zöld… Csön, csön… Rozmaringos...
A kettes ütem gyakorlása. A záróvonal.
Ritmusírás kettes ütemekben. Motívum kirakása korongokkal. Dalfelismerés kézjelrõl.
Kettes A dalok ütemek al- játékai. kotása. Ritmuskígyó.
Anyák napi dalok. Ritmushangszerek.
42
Ritmushangszerek. A hegedû hangja.
A dalok játékai.
Húsvéti népszokások.
A dalok játékai.
A megismert hangszerek hangszíne.
Óra
Dalanyag
Zenei elemek
Készségfejlesztõ tevékenység
Improvizáció
Játék
Zenehallgatás, szemléltetés
32. Nyuszi ül… Bújj, bújj medve… Benn a bárány… Nád alól…
Dallamsorok azonossága. Az ismétlõjel.
Ütemvonalak és RitmusRitmusfezáróvonal haszrögtönzés. lelgetõs nálata. párosával. Az ismétlõjel. Motívum kirakása korongokkal.
33. Nád alól… Fecskét látok… Süss fel… A pünkösdi…
Az ismétlõjel alkalmazása. Dalfelismerés ritmusmotívumról.
Motívumok felRitmuskí- Visszhang- Pünkösd ünismerése, hangoz- séret a da- játék. nepe. tatása, kirakása. lokhoz. RitmushangMondóka ritmiszerek. zálása.
34. A pünkösdi… Bújj, bújj zöld… Ég a… Gyertek lányok...
A lá mi szó dallamfordulat. Ütemvonal. Záróvonal. Ismétlõjel.
A motívum megszólaltatása kézjellel, szolmizálva, kirakás a vonalrendszerben. Ütemvonal, záróvonal alkalmazása.
Szöveg ki- Vonulóstalálása kapuzós a dallam- játékok. motívumokhoz.
35. Gyertek… Csön, csön… Süss fel… Eresz alól…
Gyors-lassú tempó. Ritmuselemek alkalmazása.
Dalfelismerés betûkottáról. Ritmusírás.
Kérdésfelelet dallamok alkotása.
36. Eresz alól… Gyertek… Nyuszi… Borzas…
A megismert motívumok. Ütemvonal, záróvonal.
Dalfelismerés ko- Ritmushoz Mozgásos rongokról, meg- dallam ki- játékok. szólaltatás, kira- találása. kás. Ütemvonal, záróvonal alkalmazása.
37. Borzas… Eresz alól… Nád alól…
A tanult dallami és ritmikai ismeretek.
Ritmusgyakorlatok. Motívumok kirakása korongokkal.
38. Dalcsokrok
A tanév során tanultak felelevenítése Játék a szabadban
Ritmushangszerek. Évszakok a zenében.
A megismert hangszerek hangszíne.
Körjátékok Ritmushang. szerek. Évszakok a zenében. Kedvenc zenemûvek meghallgatása.
Ritmusmo- A legkedtívumok, vesebb jádallammo- tékok. tívumok rögtönzése.
43
Dalok és játékok
2. Meg-megrázza õsz szakállát, Puttony nyomja széles vállát. Benne dió, mogyoró, Itt van, itt a Télapó!
3. Oly fehér a rét, a róna, mintha porcukorból volna, Nagy pelyhekben hull a hó, Csakhogy itt vagy, Télapó.
2. Két szarvas húzta, Szán repítette, Gömbölyû zsákját Százfele vitte. Zsák, zsák, teli zsák, Piros alma, aranyág.
Tavasszal a gyerekek a napot ezzel a dallal csalogatják ki. 44
A gyerekek körbejárnak, a dal végén leguggolnak. Vagy: egy gyermek a kör közepén áll, felemelt kézzel égõ gyertyát utánoz. A dal végén mind leguggolnak, és a körben álló „gyertyát” elfújják. A belsõ gyermek új „gyertyát” választ.
A gyermekek sétáló lépéssel járnak körbe. Egyikük a kör közepén guggol, mindkét kezét (szárnyát) oldalt kinyújtja, és a dal ritmusára lengeti le és fel (repdes, õ a „kacsa”). Egy másik gyermek libapásztor, a körön velül a körrel ellenkezõ irányban halad sétáló lépéssel, a kezében vesszõvel. Amikor a „míg a kácsát elhajtottam” részhez érnek, a második gyermek maga elõtt hajtja a kácsát, majd az utolsó „kács” szóra megállnak, és maguk helyett egy-egy új játékost állítanak be.
Kiolvasó. Vagy: a kavarás, sózás ritmikus mozdulatával játékosabbá tehetjük, a végén megkóstólják, jó-e, sós-e? 45
Két nagyobb gyermek megfog egy kicsit középen, hintáztatják és a végén (gyengéden) leteszik. Játszhatjuk úgy, hogy a párok kézfogással szemben állnak: karjukat jobbra-balra lendítik a dal ütemére. Vagy: a gyermekek kézfogással körbe állnak, és elõre-hátra lendítik a karjukat. Vagy: egy mackót fog középen két gyerek és azt hintáztatják. Vagy: különbözõ utánzó mozdulatokkal eljátsszuk a kenderkötél vagy kendervászon áztatását, szövését, fonását.
46
A gyermekek kézfogással körbejárnak. A dal végén leguggolnak. Az utolsó szó-dó ugrás helyett a gyermekek szó-mi-t szoktak énekelni. Ezt javítanunk kell; az utolsó két ütemet többször énekeltessük el, figyelve az utolsó hangra. Vagy: altatódalnak énekeljük. A gyerekek, mintha babát ringatnának, ritmikusan mozgatják a karjukat.
47
48