SZAKDOLGOZAT MEZEI ILDIKÓ MELÁNIA 2008

SZAKDOLGOZAT

MEZEI ILDIKÓ MELÁNIA 2008

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK NAPPALI TAGOZAT TÁVOL-KELETI INTERKULTURÁLIS MENEDZSMENT SZAKIRÁNY

KÍNA A VALLÁSOK, A KONFUCIANIZMUS ÉS A GAZDASÁGI ÁTALAKULÁS TÜKRÉBEN

Készítette: MEZEI ILDIKÓ MELÁNIA BUDAPEST, 2008

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés .............................................................................................................. 4 A kínai univerzizmus ............................................................................................ 5 A buddhizmus ..................................................................................................... 10 A buddhizmus eredete ..................................................................................... 10 Hínajána és mahájána ...................................................................................... 11 Buddhizmus Kínában....................................................................................... 13 A kolostorok jelentősége Kína gazdasági életében ........................................... 16 A taoizmus .......................................................................................................... 18 A kezdetek ...................................................................................................... 19 Az Út és az Erény könyve – Lao-ce és a tao .................................................... 20 A vu-vej .......................................................................................................... 21 A taoizmus misztikus oldala ............................................................................ 22 A konfucianizmus ............................................................................................... 26 Konfucius kora – történelmi háttér .................................................................. 26 Konfucius élete................................................................................................ 27 Konfucius munkássága .................................................................................... 30 A konfucianizmus fejlődése az évszázadok során ............................................ 32 A neokonfucianizmus ...................................................................................... 34 A vallási szinkretizmus.................................................................................... 36 A nagy világvallások befolyása a gazdasági életre .............................................. 39 A monoteista vallások gazdasági és társadalmi elvárásai ................................. 44 A keleti vallások és a gazdaság........................................................................ 48 Változások a kínai gazdaságpolitikában .............................................................. 51 Elöljáróban ...................................................................................................... 51 A Mao-korszak kormányzati kudarcai ............................................................. 53 Ideológiai paradigmaváltás az átmeneti gazdaságban....................................... 55 Változások a nemzetközi együttműködés, a külpolitika területén..................... 58 Hibás gazdasági és kormányzati döntések az átmeneti időszakban................... 59 Kína napjainkban............................................................................................. 61 Utószó................................................................................................................. 64 Irodalomjegyzék ................................................................................................. 65

3

BEVEZETÉS Szakdolgozatom témájául a konfuciánus etika és a gazdasági hatékonyság összefüggései témakört választottam, amely – mint később kiderült – nehéz feladat elé állított annál is inkább, mert a filozófia viszonylag messze állt az érdeklődési körömtől. Azonban amint egyre jobban belemélyedtem a konfucianizmus, a buddhizmus, a taoizmus és a kínai gazdaság rejtelmeibe egyre inkább vált számomra is érdekessé ez a téma. A szakdolgozat írása előtt célul tűztem ki magam elé, hogy olyan anyagot állítsak össze, amelynek írása öröm nekem és örömére szolgál annak is, aki elolvassa. Nem egy száraz tény- és adatközlés a célom, hanem az, hogy mindenki élvezettel olvassa munkámat, és miután befejezte, úgy érezze, érdemes volt végigolvasni, mert megtudott belőle valami olyat, amiről ez idáig még nem hallott. A személyes kezdés után szeretném a Tisztelt Olvasóval ismertetni, hogy mi mindenről fog olvasni az elkövetkező több mint fél száz oldalon. Dolgozatomban két olyan témakört kívánok ötvözni, amelyek mindenképpen hatással voltak egymásra a történelem során és vannak valamelyest napjainkban is, de Max Weber-en kívül a szakirodalomban mégsem tulajdonítanak kölcsönhatásuknak túl nagy jelentőséget. Hogy miről is beszélek? A gazdaság és a vallás egymásra gyakorolt hatásáról. A dolgozat első részében a világ egyik legkiterjedtebb és legnépesebb országába, Kínába látogatunk el. Kína vallási életéről, a kínai univerzizmusról és azon belül a buddhizmusról és a taoizmusról szeretnék néhány szót szólni, majd a távol-keleti bölcs, Konfucius életével, munkásságával és az őt követő nemzedékek konfuciánus filozófusaival, tudósaival fogok foglalkozni. Ezek után itt lesz az ideje, hogy a világvallások gazdasági hatásáról, tanításáról beszéljek. Ez egyfajta kitekintő lesz a nagy világvallások felé; mi az, amiről hasonlóan és mi az, amiről teljesen másképp gondolkodnak a különféle vallások képviselői. Ami pedig mindezt összefogja, az maga a gazdaság. Végezetül Kínában a huszadik században és napjainkban végbemenő ideológiai, társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági átalakulásról olvashatnak bővebben.

4

A KÍNAI UNIVERZIZMUS „J. J. M. de Groot azt az ősrégi metafizikai rendszert, amely az egész kínai gondolkodás alapjául szolgál, „univerzizmus”-nak nevezi. Az univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állanak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza őket. A makrokozmosz valamennyi jelenségének megvan a maga megfelelője az ember fizikai, szellemi és erkölcsi életében, ugyanakkor az, ami az emberi társadalomban biztosítja a rendet, irányító elvül szolgál a világ egész építménye számára is.” 1 Ezekkel a szavakkal foglalja össze a jeles német vallástörténész – Helmuth von Glasenapp – művében, Az öt világvallás című könyvben, a kínai univerzizmus lényegét. A kínaiak vallásosságának vizsgálata nem egyszerű feladat, ugyanis a kínai filozófusok sohasem törekedtek egy mindent átfogó, egységes rendszerbe foglalt vallás megalkotására. A kínaiak, de általában véve a keleti emberek számára a vallásosság fogalma teljesen más, mint amit az európai, nyugati kultúrákban megszokhattunk. Azért is ütközik nagy akadályba az, aki a keleti vallások kutatására adja a fejét, mert hihetetlen mennyiségű forrás és adat maradt fenn. Ezek a források azonban nem tekinthetők teljesen megbízhatónak, ugyanis az évszázadok során mindig a kor ízlésének megfelelően alakították át a vallással kapcsolatos tudásanyagot. Dolgozatom megírásánál a már említett Helmuth von Glasenapp az öt világvallást ismertető és összehasonlító könyve, valamint L. Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában című műve volt nagy segítségemre, de meg kell jegyezni, hogy az előbbi szerző a kínai vallások tárgyalásánál a már szintén említett J. J. M. de Groot sinológus munkásságát veszi alapul. De Groot kínai világképe azonban még a tizenkilencedik század végéről származik, amikor is a hivatalos ideológia a tizenkettedik századbeli szing-li iskola terméke volt. Ennek oka, hogy Az öt világvallás című könyv megírásakor Glasenapp aligha talált volna más hasonlóan összefoglaló igényű művet a sinológiáról, amelyet nyugodtan fel tudott volna használni. 1

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 141-143. o.

5

A kínai hitvilágban számos istennel találkozhatunk, akik mellett démonok és gonosz szellemek is irányították az emberek életét. Közülük két nagy alakot kell kiemelnünk. Az első Sang-ti (=magasságos úr), aki nem más, mint az ég ura és a holtak királya. A második Hou-tu a föld fejedelme. A föld fejedelmét segítő föld istenek hierarchikus rendben helyezkednek el. „A makrokozmosz és a mikrokozmosz között fennálló általános megegyezésnek és összhangnak az az alapja, hogy a világmindenség nagy jelenségei, az elemek, a légköri hatások, a bolygók, égtájak, évszakok stb. a legkülönfélébb földi jelenségekkel állanak összefüggésben, főképp az emberi élet jelenségeivel.” 2 A konfuciánus hagyomány egyik alapműve, a Konfuciusnak tulajdonított Szertartások feljegyzései című könyv a következőket mondja erről: „Az ember egyesíti magában az ég és a föld szellemi erőit, kiegyenlítődnek benne a fény és árny princípiumai, találkoznak benne a szellemek és istenek, egymásra találnak benne az öt változó állapot (elem) legfinomabb erői. Ezért az ember az ég és a föld szíve és az öt változó állapot csírája. Ha az eget és a földet vesszük alapul, minden dolog elérhető. Ha a fényt használjuk eszközül, kikutathatók az emberi érzések... Ha a szellemeket és isteneket hívjuk segítségül, akkor mindenfajta munka biztos védelmet élvez. Ha az öt változó állapotot használjuk anyagként, minden munka megismételhető.” Az öt változó állapot az öt természeti elemre: a fára, a tűzre, a fémre, a vízre és a földre utal. Ezek összefüggéseit és kölcsönös kapcsolatát kutatták, amelyből az emberi életre, a világ működésére vonatkozó következtetések állapíthatók meg és amelynek eredményeképpen több elmélet is született. „Az egyik elmélet az elemek sorrendjét egymást kölcsönösen pusztító elvek alapján határozta meg: a föld felszívja a vizet, a víz eloltja a tüzet, a tűz megolvasztja a fémet, a fém elvágja a fát, a fa felszántja a földet. Ismét egy másik elmélet az elemeket kölcsönösen egymásból származtatja: a fa tüzet támaszt, a tűz földet szül (mint hamu), a föld fémet ad, a fém (ha megolvad) vizet hoz létre, a víz fát nemz.” 3 Úgy gondolták, hogy a világmindenség nem más, mint egy hatalmas gépezet, amely állandóan változásban van. Az öt elem és a világon minden egyéb létét a két őserőnek, a jinnek és a jangnak köszönhetik. Nézzünk néhány példát az öt természeti elemmel kapcsolatos legfontosabb analógiákról: 2 3

Helmuth von Glasenapp: i. m. 144. oldal Helmuth von Glasenapp: i. m. 146. oldal

6

E LEMEK

F ÖLD

V ÍZ

T ŰZ

FA

F ÉM

É RZÉKEK

tapintás

hallás

látás

szaglás

ízlelés

S ZÍNEK

sárga

fekete

vörös

zöld

fehér

Í ZEK

édes

sós

keserű

savanyú

csípős (erős)

S ZAGOK

illatos

poshadt

égett

büdös

avas

N APSZAK

0

éj

dél

reggel

este

É VSZAK

0

tél

nyár

tavasz

ősz

közép

észak

dél

kelet

nyugat

szél

hideg

hő

eső

fény

köles

cirok

bab

búza

kender

csupasz

páncélos

tollas

pikkelyes

szőrös

Á LLATOK

marha

disznó

tyúk

juh

kutya

S ZERVEK

szív

vese

tüdő

lép

Máj

B OLYGÓK

Saturnus

Mercurius

Mars

Jupiter

Venus

E RÉNYEK

hűség

szeretet

igazságosság

I NDULATOK

vágy

É GTÁJ L ÉGKÖRI JELENSÉGEK

M EZEI TERMÉNYEK

T EREMT MÉNYEK

K ORMÁNYZÁSI MÓDOK

gondosság

bölcsesség szemérem félelem

öröm

harag

aggodalom

nyugalom

felvilágosultság

engedékenység (nemtörődömség)

erély

Forrás: Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 145-146. oldal

A fényen a pozitív kozmikus őselemet a jangot, az árnyékon vagyis a sötétségen a negatív erőt a jint értették. „Jang a férfi (a hímnemű), aktív, nemző, teremtő, fényes princípium, jin a női, passzív, befogadó, odaadó, eltakaró.” 4 A két őselem kiegészíti egymást, egymás párja és egyben ellentéte. A kettő együttműködése hozza létre a világmindenség összes jelenségét. Az évszakok periodikus váltakozását is például a két „princípium” közötti erőviszonyok eltolódásával magyarázzák. A jin és a jang körforgása állandó, ahogyan az évszakoké is. A jang a nyári hónapokban a

4

Helmuth von Glasenapp: i. m. 146. oldal

7

legerősebb, majd az ősz közeledtével átadja a jinnek a teret. Ezzel szemben a jin ereje télen a legnagyobb, de a tavasz érkezésével a jang ismét új erőre kap. A bal oldali képen látható ábra nem ismeretlen a TávolKeletről vagy Kínáról minimális információval rendelkező emberek számára sem. Azt azonban, hogy mit is takar ez a különös szimbólum már nem biztos, hogy mindenki pontosan tudja. Nagy általánosságban véve már csak azok ismerik, akik komolyabban érdeklődnek a feng shui, a thai chi vagy akár az akupunktúra és az akupresszúra iránt. Glasenapp nagyon szemléletesen írja le a két őserő – princípium – jelentését: „Ez a két őserő, amelyek hatalma a pozitív és negatív, az erő és az anyag, az ég és a föld, a mozgás és a nyugalom, a keménység és a lágyság, a meleg és a hideg, a jó és a rossz stb., szüntelenül váltakozó játékában mutatkozik meg, a maga részéről ismét nem más, mint a Minden-Egy, az állandó változásban levő létező két oldala.”. 5 Jang és jin egymásba fonódását és együttműködését a „Minden-Egyben”-t láthatjuk tehát az ábrán. A jint a nővel kapcsolták össze, az anyagi, befogadó elemekkel, míg a jangot a férfierővel, az alkotóerővel; amíg az előbbi a földhöz kapcsolódik, a jang az éghez. Az intuitív nyugalom a jinhez kötődik, a változó égi jelenségek a janghoz. A férfié a tetterő, a racionális értelem, a nőé a megérzés és az érzelem. A nyugati gondolkodás hagyományosan két erő – a jó és a rossz – harcára vezeti vissza a világot. A kínai gondolkodás és világszemlélet alapvetően másképp működik: léteznek ellentétpárok, azonban ezek az ellentétek semlegesek, vagyis egyik sem jobb annál, mint amennyire rossz a másik, mondhatni kiegyenlítik, kiegészítik egymást ezáltal alakítva ki az egységes egészt. 6 A kör fekete fele, amely egy fehér pontot foglal magában a jint jelképezi, míg a kör fehér fele egy fekete ponttal a jangot ábrázolja. A szimbólum azonban ennél összetettebb, hiszen ezt a jelet őskezdetnek vagy „T’ai ki”-nek nevezik. A kép a világegyetem azon állapotát fejezi ki, amikor a két őserő – a pozitív és a negatív – már különvált egymástól. Ezt az állapotot megelőzi a „Wu ki” vagyis a kezdettelen, amelyben a különbségek még nincsenek egymástól szétválasztva, ez még csak egy potenciális lét. 5

Helmuth von Glasenapp: i. m. 147. o. Martin Palmer: Jin és jang: egyensúly és harmónia a kínai bölcseletben, művészetben és hétköznapokban, Édesvíz Kiadó, Budapest, 1998. 25. o. 6

8

Kutatásaim során többféle koncepcióval is találkoztam a kínai univerzizmussal kapcsolatban. Általában véve a taoizmus és a konfucianizmus alkotja a kínai univerzizmust. Annak ellenére, hogy a buddhizmus Indiában született, az évszázadok során annyira átalakult, hogy a Kínában jelenlévő válfaját akár teljesen kínainak is tekinthetjük. Ennek okán miért ne vizsgálhatnánk a buddhizmust a másik két vallással együtt? Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint az univerzizmus szó jelentése, mivel az az univerzumra vezethető vissza, ami pedig nem más, mint a világegyetem. Ebből kiindulva, úgy gondolom, Kína vallásait is egységes egészként kell szemlélnünk.

9

A BUDDHIZMUS Amint az a címből is kiderül, a következő fejezetben Kína egyik legnagyobb vallásfilozófiájáról, a buddhizmusról lesz szó. A buddhizmus az ókori Indiában, az időszámításunk előtti hatodik században keletkezett. Elsősorban a hinduizmus és az általa erősen oltalmazott kasztrendszer ellen tiltakozók körében kezdett elterjedni. A kasztrendszerről, vagy ahogyan korábban nevezték, a „varna-rendszer”-ről érdemes megjegyezni, hogy a társadalom egészét három szempont szerint szabályozza. Egyrészről elkülönít – vagyis szabályozza a hétköznapi emberi és a házassági kapcsolatokat; másrészről feloszt – tehát előírásszerűen meghatározza a kötelező munkatípusokat, amelynek révén egy mindenkire kiterjedő függőségi rendszert hoz létre. Harmadrészről pedig alsóbb és felsőbbrendű csoportokat különít el a társadalmon belül, amelyeket szigorúan alá- és fölérendeltségi viszonyba állít. 7 A buddhizmus eredete A buddhizmus korai történelméről nem tudunk túl sokat. Feltételezhető, hogy az első buddhista közösségek a bráhmanizmus vagyis a hinduizmus szektái voltak. Ezen szekták vezetői a bráhmanizmus eszméi és más vallási és filozófiai irányzatok alapján új elméleteket alakítottak ki. Idővel aztán az a prédikátor és szektája lett a legnépszerűbb, amely a legjobban megfelelt az akkori korszellemnek. Az ilyen szekta alapítók alakja körül egyre több legenda kelt életre, mígnem igazi isteni prófétává váltak. Ilyen legendás prófétának tekinthetjük a Buddhaként ismert Gótama Sziddhártát (Gautama Siddhartha), aki időszámításunk előtt a hatodik században, a harcosok kasztjába tartozó családba, a Sákja nemzetségből való fejedelem fiaként született. Huszonkilenc éves koráig jómódban nevelkedett és élt, ugyanis születése alapján egy felsőbb rendű kasztba tartozott. Ekkor azonban megrázó élményben volt része. Amikor kíséretével a városban tett sétát, egyszer egy beteg embert pillantott meg, akinek egész testét fekélyek borították. Később egy teljesen legyengült öregembert, majd egy

7

Tarr Dániel: Az indiai kasztrendszer http://www.freeweb.hu/tarrdaniel/documents/KulturalisAntropologia/AzIndiaiKasztrendszer.doc (2008. okt. 24.)

10

temetési menetet, és végül egy gondolataiba teljesen merült aszkétát látott meg. Megrázó élményt jelentett számára az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál – tehát a szenvedés – minden élőlény sorsa. Elhagyta fényűző otthonát, egyszerű ruhát vett fel és vándorolni, gondolkodni és koplalni kezdett. Egy alkalommal, amikor a „bódhi” – azaz a megvilágosodás fája alatt üldögélt, Gautama Siddharta mélyen elmerülve gondolataiba megismerte a lélekvándorlás titkát és a négy szent igazságot: „a szenvedés a világ egyetemes sorsa; a szenvedés okai a vágyak, a szenvedélyek, a kötöttségek; a szenvedélyek megszűnése a nirvána; létezik egy Út, amelyen át a nirvánába lehet jutni. Gautama megismerte a szent igazságokat és Megvilágosulttá, Buddhává lett.” 8 A buddha szó jelentése megvilágosodott, felébredt, vagyis olyan ember, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, nem vágyik semmire, megvalósította a tökéletes tudatosság állapotát. A nirvána szó mai közhasználatú jelentése a teljes megsemmisülés, a nemlét. Szó szerint azonban a teljes nyugalom és a legteljesebb boldogság örökké tartó állapotát jelenti, amelyben a lélek mintegy elenyészik. Itt érdemes megemlíteni, hogy Buddha sohasem szervezett egyházat és dokumentumokat sem hagyott maga után. Tanítványai, követői voltak azok, akik megszervezték az egyházat és dokumentálták Buddha tanításait. Ezeket a szent iratokat szanszkrit nyelven Tripitaká-nak, páli nyelven Tipitaká-nak vagyis Hármas kosárnak nevezték el. Nevéből adódóan három részből áll: a fegyelem, a diszciplína kosarából (vinaja-pitaka), a tanbeszédek kosarából (szútra-pitaka, vagy páli nyelven szutta-pitaka) és a metafizika vagy dogmatika kosarából (adhidharma-patika, páli nyelven adhidhamma-pitaka). 9 Hínajána és mahájána Rosszul tennénk, ha azt gondolnánk, hogy a buddhizmus az évszázadok során egységes egészként fejlődött és hogy mindenki fenntartás nélkül elfogadta. Már a kezdetektől fogva elkeseredett viták övezték a buddhista tanokat. A buddhizmus hívei számos szektára oszlottak, akik folyton egymással vitatkoztak. Ezen viták eredményeképpen két fő irányzat alakult ki: a hínajána és a mahájána buddhizmus. 8 9

L. Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 244. o. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 110-111. o.

11

A hínajána szó jelentése „kis szekér”, amely mintegy a buddhizmus alapját képező ágazat. Az elnevezés a mahájána szerzetesektől származik, és azt sugallja, hogy a hínajána képviselőinek száma sokkal alacsonyabb, mint a mahájánáé. Hétköznapi értelemben véve a kis szekérre sokkal kevesebben férnek fel, mint a nagy szekérre. A hínajána szerzetesek ugyanis nagyon szigorú, ortodox szabályok szerint élnek, emiatt a buddhizmusnak ez az ágazata nem túl közkedvelt. Olyan emberek hite ez, akik önként fordulnak el a világtól és az örömöktől. Legfontosabb céljuk, hogy megszabaduljanak a szenvedéseiktől, ennek módja pedig az, hogy megszüntessék minden irányú érzelmeiket, úgy a gyűlöletet, mint a szeretet. Végső soron saját személyiségüket, saját énjüket akarják megsemmisíteni és ezáltal eljutni a teljes megsemmisülés állapotába, a nirvánába. A mahájána szó jelentése „nagy szekér”, amely a tan régebbi formájának kibővítése. A mahájána képviselői hitelesnek tekintik a hínajána szent iratait, azonban jó néhány más irattal is kiegészítik azokat. A buddhizmus mindkét ágazata elismeri az ősi iratok tanításait, azonban mahájána, a hagyományos hínajána tanokat átértelmező gondolatvilágát új iratok felfedezésével, előtérbe helyezésével próbálta igazolni, amit a régebbi ágazat képviselői kétségbe vontak. Érdemesnek tartom kiemelni az aktivitásra vonatkozó nézet különbségeket. Helmuth von Glasenapp a következőket írja erről Az öt világvallás című könyvében.

„A

„kis

szekér”

olyan

etikát

tanított,

amely

az

egyén

öntökéletesítését tekintette legfőbb céljának, és amely ezt az ideált a világról lemondó szentben látta megvalósultnak, az „arhat”-ban, aki már itt a földön megszabadult a tévedésektől és a vágyaktól, és a halálban teljesen megsemmisül. A régi tanítás szerint kevés kiválasztott lény van, aki később a buddha rangot elnyerheti, és mint ilyen nemcsak saját üdvössége érdekében, hanem másokért is tevékenykedhet. A mahájána nézete szerint ez az emberi erő indokolatlan lebecsülésének számít, ha valaki azt hiszi, hogy kevés kivételtől eltekintve, a többség a legjobb esetben is csupán saját megváltásáért fáradozhat anélkül, hogy embertársai üdvösségéért bármit is tehetne. Ezért úgy véli, hogy ha nem is mindenki, de legalábbis sok lény van predesztinálva arra, hogy végül buddhává legyen, és másoknak megvilágosodást nyújtson.” 10 Ezzel az elgondolással a

10

Helmuth von Glasenapp: i. m. 126. o.

12

mahájána nyilvánvalóan sokkal népszerűbb és elterjedtebb lett, mint a hínajána. A nézeteltérések ellenére sem alakulhatott ki soha olyan vallási ellentét, amely az egyistenhívő vallások körében eléggé gyakorinak mondható (gondoljunk csak a Római Katolikus Egyház keresztes hadjárataira a Közel-Keletre). Mind a mai napig az is gyakran megtörténik, hogy ugyanazon a helyen élnek együtt nyugalomban és békességben a két irányzat képviselői. Köszönhető mindez az indiaiak nagyfokú türelmének és toleranciájának. Buddhizmus Kínában 11 Az évszázadok során Kínát jó néhány hatás érte, még annak ellenére is, hogy viszonylagosan

elszigetelt

helyzetben

volt,

ezért

a

világ

többi

nagy

civilizációjának befolyása csak kis mértékben jutott el a távoli országba. Amikor azonban Kína szorosabbra vonta kapcsolatait a Nyugattal, az addigra már kifejlődött, éretté vált kínai civilizáció rendszerint gyorsan befogadta és természetesen a maga ízlésére, képére formálta az idegen hatásokat. A buddhizmussal sem történt ez másképpen, de úgy tűnik a buddhizmus az egyetlen olyan kívülről jövő eszme, amely képes volt az egész ország vallásos hiedelemés intézményrendszerének nagyon fontos és szerves részévé válni. Csakhogy ez az út igencsak rögösnek bizonyult és közben a buddhizmus ideológiája mélyreható változásokon ment keresztül. Így született meg azután egy teljesen új, a kínaiak – nevezzük így – ízlésének teljes mértékben megfelelő új kínai buddhizmus. Csakis ez az új, kínai mintára formált buddhizmus foglalhatta el helyét a konfucianizmus és a taoizmus mellett. Ez sem ment könnyen, de nézzük meg, hogyan is történt. A buddhizmus két fő irányzata – a már korábban ismertetett hínajána és mahájána – gyakorlatilag megosztozott azokon a területeken, ahol befolyást gyakorolt. A buddhizmus régi formájában leginkább a déli területeket hódította meg, ez a mai Indokínai-félszigetet és Mianmart vagy korábbi nevén Burmát teszi ki. A hínajána központja időszámításunk környékén az egykori Ceylon (ma Srí Lanka) volt. A buddhizmus újabb keletű formája, a mahájána India északi területein terjedt el. Innen kezdett el a mahájána kelet felé terjeszkedni, így jutottak el az első buddhista prédikátorok is a Nagy Selyemúton az időszámí11

L. Sz. Vasziljev: i. m. A kínai buddhizmus c. fejezete alapján 243-297. o.

13

tásunk előtti második században Kínába. Számos legenda született a buddhizmusnak Kínába való érkezéséről, de valamennyi ismert történet közül a Han Ming-ti

császár

álomlátásának

történetét

szokták

a

legmegbízhatóbbnak

tekinteni. Vasziljev ezekkel a szavakkal ismerteti a történések sorozatát. „Ming-ti állítólag aranybálványt látott álmában s amikor tanácsnokától, Fu Jitől megtudta, hogy Buddhát látta álmában, követeket küldött Indiába az időszámításunk szerinti hatvanas évek elején, hogy szerezzenek híreket Buddháról, és hozzák el a szent buddhista szövegeket. De még az sem bizonyítható teljesen, hogy valóban e követjárás nyomán jutottak el Kínába az első indiai vagy belső-ázsiai buddhista prédikátorok, akiket a hagyomány szerint a számukra épített Paj-ma-szekolostorban telepítettek le.” 12 Az alkalmazkodás nehézségeivel meglehetősen korán találkoztak a buddhista szerzetesek, ugyanis több akadály is felmerült a vallás terjesztése közben. Az egyik és talán a legfontosabb akadály a kínaiak egy fajta zárkózottságában keresendő. A több ezer éves kultúrával rendelkező országban tudniillik nehezen tolerálták az idegen, „barbár” népektől érkező tanításokat. Ez a kínai népnek a felsőbbrendűség érzetére utalhat, amennyiben a saját nézeteiket, tapasztalataikat, szokásaikat mindenek felett állónak tartják. A másik nagy problémát maga a konfuciánus etika jelentette. A kínaiak számára jól bevált konfucianizmus eszméivel nem egy buddhista alapelv élesen szemben állt. Konfliktusra adott okot például a buddhisták élettel kapcsolatos vélekedése is. „A buddhisták az életben csak a szenvedést, csak rosszat láttak, viszont a konfuciánus hagyományokon nevelkedett kínai számára az élet a megbecsülésre méltó legfőbb dolog. A buddhisták szemében a túlvilági létezés az alapvető, a kínaiak szemében az evilági élet.” 13 Ebből kifolyólag idő kellett ahhoz, hogy a buddhizmusnak legalább a kevésbé szigorúbb áramlata, a mahájána teret nyerhessen a sajátos elvárásokkal teli Kínában. A buddhizmus terjedését Kínában tovább hátráltatta, hogy a buddhista szútrák (szent szövegek) fordítása igen komoly munkát jelentett. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a buddhista eszméknek, alapelveknek és speciális kifejezéseknek nem volt a kínai nyelvben megfelelőjük, ennélfogva mindenféle idegen fogalom a kínaira fordítása egyfajta torzítást eredményezett. Sok-sok 12 13

L. Sz. Vasziljev: i. m. 254-255. o. L. Sz. Vasziljev: i. m. 256. o.

14

évszázad alatt sikerült olyan kifejezéseket kidolgozniuk a kínai nyelvben, amelyek hűen tükrözték a buddhista fogalmakat. A kezdeti időszakban azonban a Kínában igen nagy népszerűségnek örvendő vallásos taoizmus fogalmaival hidalták át a problémát. Ezt a jelenséget a taoizmus követői később ki is használták. A buddhizmus nagyjából abban a korban jelent meg Kínában, amikor a vallásos taoizmus is. Ennek következtében sokak szemében a buddhizmus a taoizmus egyik szektájának tűnt. Ez a helyzet az első időkben a taoista papoknak kedvezett, mivel ők rengeteget merítettek a kínaira fordított buddhista szent iratokból. Eleinte a taoisták valószínűleg még nem is voltak tudatában annak, hogy plágiumot követnek el, mert – amint már korábban említettem – a szútrák kínaira fordításakor a buddhista szerzetesek jó néhány taoista kifejezést felhasználtak. Ezért tűntek a lefordított buddhista szövegek külsőleg megszokott taoista szövegeknek. Így történhetett meg az, hogy a buddhizmus első nagy sikereihez a taoizmus jelentős mértékben hozzájárult, de egyúttal kissé fékezte is a buddhizmus kiteljesedését. A későbbikben a buddhizmus fokozatosan egyre nagyobb vetélytársnak bizonyult a taoizmus számára és egyre nagyobb teret nyert az elől. Körülbelül az időszámításunk szerinti negyedik századtól kezdett a buddhizmus idegen ideológiából a kínai társadalom különböző rétegeiben is elismert vallássá válni. „A kutatók megállapításai szerint Kínában a negyedik századtól kezdve már meglehetősen népes világi buddhista réteg jött létre, tagjai lényegében a társadalom gazdag és befolyásos felső rétegeiből kerültek ki. Főleg tudósok, filozófusok, írók és művészek voltak, akiknek figyelmét felkeltette mind a (filozófiai, tudományos és esztétikai tekintetben egyaránt gazdag) buddhista irodalom, mind pedig egyszerűen az a lehetőség, hogy a kolostorok magányában szabadon alkothattak. (Így lettek a kolostorok a kínai kultúra igazi központjaivá.) Rajtuk kívül azonban támogatták a buddhizmust az uralkodó körök képviselői is, magas beosztású hivatalnokok és arisztokraták, sőt császárok és császári családok tagjai is.” 14 A buddhizmus talán a művészetre és az építészetre gyakorolta a legnagyobb hatást. „A számtalan templom és kolostor, a fenséges templom együttesek és palota méretű barlangtemplomok, a megszámlálhatatlan pagoda sok tekintetben meghatározta a kínai építészeti stílust. Különösen szembeötlő ez a

14

L. Sz. Vasziljev: i. m. 260. o.

15

pagodák példáján, hiszen ezek mind a mai napig a régi kínai építészet legismertebb és leginkább figyelmet keltő műemlékei.” 15 A Szung-kortól kezdődően (960-1279) a kínai buddhizmus fokozatosan hanyatlásnak indult, hiszen nem akadt olyan kimagasló személyiség, akinek a nevéhez új tanok, eszmék kapcsolódnának. A kolostorok jelentősége Kína gazdasági életében 16 A buddhisták, ugyan az életet szenvedésnek fogták fel, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a kolostorok lakói, a szerzetesek nem éltek meglehetősen jó körülmények között. Legelsősorban a kínai buddhizmusra igaz ez a megállapítás, hiszen mint azt már a korábbiakban láthattuk, az ideológiának jelentős mértékű változásokon kellett keresztülmennie ahhoz, hogy kínai földön is legalább olyan népszerű vallássá váljon, mint Indiában. Az első indiai szerzetesek még olyan szegények voltak, hogy rongyokat hordtak és koldulásból éltek. Ellenben a kínai buddhista szerzetesek nagy része gazdag kolostorokban lakott, amelyek komoly jövedelemmel rendelkeztek. A buddhista papok szép ruhákban járhattak, amelyeket rendszerint selyemből varrtak. Egyes területeken még a hús fogyasztását is engedélyezték számukra, de ez természetesen feltételekhez volt kötve. Ilyen feltétel volt például, hogy az állatokat nem ők maguk és nem kizárólag nekik vágták le. Gyógyszerként használva egyszer-egyszer bort is ihattak. Az ókori bhiksuk (kolduló szerzetesek) nem foglalkozhattak a pénzzel és értékes eszközöket sem használhattak. A buddhista szerzeteseknek azonban fontos szerepük volt az élénk kínai kereskedelmi életben. Ennek következtében sokak bizony nem elhanyagolható mennyiségű jövedelmet halmoztak fel. A szertartásokhoz szükséges füstölőket és egyéb tárgyakat árultak, aminek árából akár az egész hónapban is megélhettek, „holott ez a jövedelmi forrás a legszerényebbek közé tartozott. Jelentős pénzösszegek folytak be a kolostor pénztárába, különösen a jómódú hívektől a szútrák olvasásáért, a halotti és temetési szertartásokért. A nagy kolostorok bőkezű ajándékokat és adományokat kaptak a császártól és a császári család tagjaitól, a gazdag földbirtokosoktól. Végül a kolostorok jelentős földbirtokkal rendelkeztek, amelyeket vagy pénzért 15 16

L. Sz. Vasziljev: i. m. 296. o. L. Sz. Vasziljev: i. m. A kolostorok és Kína gazdasági élete c. fejezete alapján 288-290. o.

16

szereztek meg, vagy adományképpen, vagy hagyatékként kaptak, s ez állandó és megbízható jövedelmi forrást jelentett számukra. (…) Ezenkívül kiterjedt gyümölcsöskertek, szőlőskertek, teaültetvények, valamint vízimalmok, olajütők stb. is tartoztak egy-egy ilyen kolostorhoz.”

17

Az európai feudalizmushoz hasonlóan a középkori Kínában a kolostorok földesúri birtokot is jelentettek, amelyeken folyamatosan kiszipolyozták a parasztságot. Ismert jelenség volt ott is a robot, valamint a parasztok által terményben befizetett adó. A kínai központi hatalom meggyengülésének idején a buddhista kolostorok éppen hatalmuk teljében voltak, ezáltal nem kis politikai befolyásra tettek szert. Katonai szempontból is jelentős szerepet töltöttek be, aminek folytán a környező lakosság számos esetben szívesen fordult hozzájuk védelemért. Mindezek tetejébe a kolostorok adómentességet is élveztek, ezáltal olyan mértékű kiváltságokat és kedvezményeket kaptak, amelyek igencsak vonzották a földtulajdonosokat. A kizsákmányolt parasztoktól a jómódú gazdákon át egészen a gazdag földesurakig mindenki kapott a lehetőségen, hogy kihasználja az épphogy csak tálcán fel nem kínált kiskaput. Ők tehát felajánlották birtokaikat a kolostoroknak, cserébe annak védelméért. A tehetősebbek saját kolostort is alapítottak, amelynek felajánlották összes vagyonukat, ezáltal mentesítve azt az adózás alól. Ezzel a módszerrel rengeteg földbirtok került ki az állami felügyelet alól, aminek következtében az államkincstár tartalékai is jócskán megfogyatkoztak. Láthatjuk tehát, hogy a buddhista kolostorok gazdasági, politikai, katonai befolyása egyre csak nőtt, ami már komolyan kezdte fenyegetni a kínai állam működését. A buddhista egyháznak és kolostoroknak ez az óriási befolyása sem tarthatott örökké. Bár a második és a hatodik század között célszerű volt létezésük, a Tangdinasztia idejére azonban a buddhizmus egyre inkább ellentétbe került a konfuciánus politikával.

17

L. Sz. Vasziljev: i. m. 289. o.

17

A TAOIZMUS A taoizmus a konfucianizmus és az egyre csökkenő jelentőségű buddhizmus mellett Kína egyik ősi vallása. Mint ilyen, nagymértékben befolyásolta az évszázadok során a kínai filozófiát, a hitvilágot, a gazdasági és a politikai életet. Ugyancsak hatással volt a kínai kultúrára, irodalomra, zenére, de még az orvostudományra is. Egyszóval része lett a kínai emberek mindennapi életének. A taoizmusról elmondhatjuk, hogy az emberek életében olyan űrt töltött be, amelyet a konfucianizmus nem tudott és nem is akart. A konfucianizmus elsősorban a családi és a társadalom kapcsolatokat szabályozta, ezen túl azonban maradt még jó néhány terület, amelyek legbelül talán minden embert foglalkoztatnak. Titokzatos, misztikus, sokszor irracionális dolgok ezek, amelyek minden nép hiedelemvilágában jelen vannak. A magyar történelem is beszámol a honfoglalás korszakából olyan emberekről, akik állítólag természetfeletti képességekkel rendelkeztek, és akikhez a falu népe tanácsért, orvosságért fordult. Nálunk sámánoknak, táltosoknak, kuruzslóknak hívták azokat a különös tehetséggel megáldott embereket, akik pontosan tudták, hogy a természet adta gyógynövényeket, gombákat, fakérgeket hogyan használják fel saját, illetve a közösség tagjainak gyógyítására és céljainak elérése érdekében. Mehetünk még régebbre is a történelemben. Már évezredekkel korábbról is maradtak ránk barlangfestmények a legsűrűbben a Földközi-tenger északnyugati vidékén. Gondoljunk csak az észak-spanyolországi Altamira- vagy a délfranciaországi Lascaux-barlangra. Az őskori emberek vadászatok, legyőzött állatok képeit festették, karcolták barlangjaik falára. Az egyik feltételezés szerint előző este abban a hitben játszották el a vadászat főbb motívumait a barlangrajzok segítségével, hogy másnap élesben is minden úgy fog történni, ahogyan ők azt előre eltervezték. Azóta több elmélet született a témával kapcsolatban, annyi azonban már majdnem teljes bizonyossággal állítható, hogy ezek a barlangok adtak teret egyes mágikus, vadászattal kapcsolatos szertartásoknak. Ez a rövid történelmi kitekintés azt a célt szolgálta, hogy alátámasszam azt az állítást, miszerint az emberek tudatában mindig is ott motoszkált a babonák, varázslatok, irracionális történések iráni kíváncsiság. Ez a jelenség napjaink

18

materiális javait mindennél előbbre tartó világában kezd egyre jobban háttérben szorulni, de azért még mindig sokan megérzik az időjárás változását. A vallásos taoizmus kialakulása körüli időkben (az időszámításunk előtti első évezred közepe táján) azonban a hiedelmeknek és babonáknak még nagy szerepük volt a kínai emberek életében és ezek nem tűntek el a konfuciánus ideológia megjelenésével sem. Még annak ellenére sem tűntek el, hogy a konfuciánusok nem egyszer ki is csúfolták mágikus szertartásaikat. „Különösen jellemző ez Hszüncére, a Han-kor előtti konfucianizmus leginkább realista és tekintélytisztelő szárnyának képviselőjére. Hszün-ce szerint például, aki megbetegedett a nyirkosságtól, s most veri a dobokat, hogy elűzze a reumáját: egészen biztos, hogy hiábavaló pazarlás elnyűnie a dobot, mert ettől még nem lesz olyan szerencséje, hogy kigyógyuljon a bajából. (…) Maga Konfucius úgy vélte: művelt embernek nem illik a varázslók szertartásaiban hinni. A népi hiedelmeket és babonákat afféle primitív csökevényeknek tartotta a műveletlen parasztság körében, azt azonban tudta, hogy nem viselkedhet tüntetően, és nem sértheti meg a hívők érzelmeit.” 18 Így történhetett meg, hogy amikor a konfucianizmus hivatalos állami ideológiává fejlődött, a legősibb népi hiedelmek, szokások, kultuszok nagy része sokat veszített népszerűségéből. A felszín alatt azonban továbbra is ott maradtak és ezt használták ki a konfucianizmus ellenzői, köztük a taoizmus hirdetői is. A kezdetek A konfucianizmus és a taoista irányzat körülbelül ugyanabban az időben jelent meg Kínában, az időszámításunk előtti első évezred közepe körül. Kezdetben a taoizmusnak nem sok köze volt a szertartásokhoz, babonákhoz és egyéb népi hiedelmekhez, hanem egy viszonylag elvont tanítás volt. A konfucianizmushoz hasonlóan felléptek és elítélték a kor végeláthatatlan háborúit, a belviszályokat, a kapzsiságot és a bűntények minden formáját. „A korai taoisták társadalmi ideálja azonban nem a régiek bölcsessége és nagy hagyományai, nem a társadalmi vetületű emberszeretet és igazságosság volt, hanem maga a természetes egyszerűség, az eltávolodás az evilági hívságoktól, szenvedélyektől és vágyaktól, amelyek oly károsan befolyásolják az emberi természetet s a társadalom jellegét. 18

L. Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 185-186. o.

19

Egyszerűség és a gondolatok tisztasága, megbékélés és együttérzés, sőt, „nemcselekvés” (vu-vej) – ezt hirdették a taoizmus első szószólói.” 19 A taoizmus kialakuláskor az ideológia gyakorlati része sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, míg az elméleti rész szinte jelentéktelen maradt. A gyakorlati rész alatt gyógyítók, sámánok és jósok tevékenykedését kell érteni, akik mágikus eljárásokat alkalmaztak. Közülük és az ő befolyásuk alá került emberek közül sokan választották a remete életmódot. A remeték a társadalomból mintegy kivonulva akartak tiltakozni a fennálló társadalmi rend ellen. A taoisták voltak az elsők, akik foglalkozni kezdtek a természet és a lét problémájával. Ennek eredményeképpen sokat tettek a természetfilozófia, a metafizika és a misztika terén. Az Út és az Erény könyve – Lao-ce és a tao Az Út és az Erény könyve, avagy a Tao Te King jelenti a taoizmus alapját, legalábbis ezt a művet szokás annak tekinteni. A hagyomány szerint ennek a könyvnek a szerzője Lao-ce. A filozófus életéről elég kevés adat maradt

fenn

és

azok

sem

tekinthetőek

túlságosan

megbízhatónak. Alakjáról számos legenda született, de sokan még azt is kétségbe vonják, hogy élt-e egyáltalán A tao kínai kalligrafikus jele

vagy sem. A legenda szerint Lao-ce Konfucius kortársa

volt, ugyanis az időszámításunk előtti hetedik század végén született. Számos történet kering arról is, hogy a két bölcs találkozott egymással, beszélgettek is, de ezek valószínűleg megint csak nem tekinthetőek megbízható forrásnak. Továbbra is kétséges tehát, hogy Az Út és az Erény könyvét valóban Lao-ce művének lehet-e tekinteni, hiszen az nagyrészt legendákból áll. Mai formájában a könyv két fejezetből és nyolcvanegy nagyrészt rímelő, rövid szakaszból tevődik össze. 20 Helmuth von Glasenapp szerint a könyv címe, vagyis a „Tao tö king” szó szerinti jelentése „Könyv (king) a világtörvényről (tao) és annak hatásáról”. Nem tudom, hogy a német szerző is, vagy csak a magyar fordító értelmezte volna a

19 20

L. Sz. Vasziljev: i. m. 187. o. Wikipédia: Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus (2008. okt. 24.)

20

tao-t jelen esetben világtörvénynek. Eddigi kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy elsősorban Konfucius nevéhez fűződik a tao-nak, mint világtörvénynek az említése. Számára a tao elsősorban a társadalmi szabályok összessége. Lao-ce tételei viszont a legkülönfélébb értelmezési módokat teszik lehetővé, Vasziljev a következő leírást adja a tao-ról. „Lao-ce számára a tao mindenekelőtt a Természet Egyetemes Törvénye, a Mindenség Kezdete és Vége, messzemenő természetfilozófiai elmélkedések alapja. Ha Lao-ce nyomán röviden összegezzük a tao fő jellemzőit, kitűnik, hogy ez minden és semmi. A taót senki sem hozta létre, nem teremtette, de minden belőle ered, s belé tér vissza. A taót senki sem ismeri, és érzékszerveinkkel felfoghatatlan. Mindaz, amit hallani, látni, tapintani vagy értelmünkkel felfogni lehet – nem a tao. A tao állandó és kimeríthetetlen. Nem lehet megnevezni, és semmihez sem hasonlítható. S bár maga névtelen, elnevezést és nevet ad mindennek és mindenkinek. Bár maga alaktalan, ő minden alaknak, formának az oka. A tao időn és téren kívül létezik. Ez a végtelenség és az abszolútum. Még az Ég is a taót követi, míg maga a tao csak önmagát követi, a természetességet, a Természetet. A hatalmas s mindent magába foglaló tao szül mindent, de ez a minden csak a tö (szó szerint: erény) közvetítésével jelenik meg. A tö a tao konkrét tulajdonsága, megmutatkozásának eszköze. Ha a tao szül mindent, akkor a tö táplál, nevel mindent.” 21 A vu-vej A taoista irányzat másik leghíresebb alakja Csuang-ce, akinek személyét – Lao-ce-val ellentétben – nem vonják kétségbe, ugyanis Csuang-ce valóságos személy volt és az időszámításunk előtti negyedik században született. Csuang-ce a róla elnevezett könyvében nagy hangsúlyt fektet a természetre és az emberi viselkedési normákra. Már Az Út és az Erény könyvében is sokat foglalkozik a taoista vu-vej elvvel, vagyis a tétlenség, a nem-cselekvés elvével. A nemcselekvés azt jelenti, hogy nem avatkozunk bele a világ rendjébe, gyakorlatilag nem teszünk semmit, hanem hagyjuk, hogy minden a maga útján menjen. A korai taoisták – mint ahogyan már korábban említettem – az élettől való teljes visszavonulást értették, ami megfelelt a remeték életvitelének is. Ezt az elzárkózás, a visszavonulás szélsőséges formáinak foghatjuk fel. Ez a látszólagos nem 21

L. Sz. Vasziljev: i. m. 189. o.

21

cselekvés azonban belső aktivitást takar. Eközben nem a világ folyamataira és dolgaira koncentrálunk, hanem a legfőbb elvre, az egyetemes törvényre, a szellemi útra, vagyis magára a tao-ra irányul figyelmünk. A nem-cselekvés elve nemcsak a taoistákra jellemző, ugyanis megtalálhatók már filozófiai tanításokban is. A konfucianizmussal szintén szemben álló legizmusnál is találkozhatunk a vu-vej-jel, de az ő esetükben a fogalom a megfelelően megszervezett kormányzáshoz kapcsolódott. „Az uralkodónak olyan adminisztrációs szervezetet kell létrehoznia, amelynek segítségével minden olajozottan megy a maga útján, még rendeletekre sincs szükség, mindenki tudja a maga dolgát, s azt hibátlanul teljesíti.” 22 Láthatjuk tehát, hogy a legistáknál a törvénykezés és az ország irányításához kötötték a nem-cselekvés elvét. A

Csou-korban

(az

időszámításunk

előtti

tizenegyedik

századtól

az

időszámításunk előtti második század derekáig) a legisták és a taoisták is továbbfejlesztették a vu-vej fogalmát. Taoista értelmezésben a nem-cselekvés elvének semmi köze sem volt az adminisztrációhoz, sőt a központi kormányzás tagadását jelentette és a természetes gazdálkodást folytató zárt faluközösségeket tekintette ideálisnak. A taoizmus misztikus oldala 23 A fejezet elején már beszéltem a taoizmus misztikus, varázslatos oldaláról. Most a vallásos taoizmusnak ezt a területét szeretném nagyvonalakban bemutatni. A keleti vallásokra általánosságban véve jellemző, hogy mindegyik filozófiai alapokon nyugszik és csak az idők folyamán alakultak át vallássá. Jelen esetben tehát különbséget kell tennünk filozófiai és vallásos taoizmus között. Elmondható, hogy a taoizmus egyik alaptanának a hirdetésétől kezdve beszélhetünk a taoizmusról, mint vallásról. Ez az évszázadokon keresztül óriási népszerűségnek örvendő tan pedig nem más, mint a halhatatlanság tana. Az élet meghosszabbításának és a halhatatlanságnak a tanításából kiindulva kezdték meg az első taoista hitterjesztők az új vallás alapvető tételeinek kidolgozását. A szemfényvesztésnek ez a példája a kínai császárokat sem hagyta nyugodni. „A „halhatatlanságot kereső” taoizmus története visszanyúlik legalább az időszámításunk előtti harmadik századra. Amennyire a forrásadatok alapján megítélhetjük, Kína 22 23

L. Sz. Vasziljev: i. m. 192. o. L. Sz. Vasziljev i. m. alapján

22

egyesítője és első császára a nagy hatalmú zsarnok Csin Si huang-ti volt az első ismert személyiség, aki e szemfényvesztő elmélet horgára akadt, és halhatatlanná akart válni. Amikor Hszü Si (taoista) mágus jelentette a császárnak, hogy van valahol az óceánban három szent sziget, amelyet az églakók népesítenek be, s ott meg lehet találni a csodás varázsitalt, az istenek nektárját, a halhatatlanság italát, akkor Csin Si-huang-ti parancsot adott, hogy késedelem nélkül szereljenek fel egy expedíciót. Több ezer ifjút és leányt, élükön Hszü Sivel, elküldött a szigetek felkeresésére. Néhányan visszatértek szülőhazájukba anélkül, hogy valamit is találtak volna.” 24 A halhatatlanság elérésének több módszerét is kínálták a taoista mágusok a hiszékeny embereknek. Ezeket a módszereket két fő csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak a táplálkozást és az egyéb biológiai funkciókat szabályozó folyamatok, elsősorban az önmegtartóztatás. Úgy tartották, hogy a halhatatlanságot elérni igyekvő embernek szigorú diétát kell tartania, miszerint nem ehet húst, főzeléket, sőt még gabonát sem. A legcélszerűbb az lett volna a taoista mágusok szerint, ha a halhatatlanságra vágyók abszolút semmilyen táplálékot nem vesznek magukhoz és ezáltal elérik az úgynevezett anyagtalanság állapotát, amikor az emberben a szellemek válnak az uralkodó elemmé és a test elveszíti anyagi jellegét, „elanyagtalanodik”. Ebbe a csoportba tartoznak a legkülönfélébb légzési- és tornagyakorlatok. A légzési gyakorlatok során a legfontosabb cél a hasüregi légzés, amelynek lényege, hogy sem az orrunkat, sem a szájunkat nem használhatjuk levegővételre. Az elgondolás azt sugallta, hogy a légzésnek olyan könnyedén kell mennie, hogy az ember beavatkozása nélkül, önmagától, automatikusan is működjön. A taoista tornagyakorlatokra vonatkozóan az volt az előírás, hogy az ember az előírt mozdulatokat, testhelyzeteket a megfelelő sorrendben vegye fel. Ezeknek a gyakorlatoknak egy része a sámánok rituális mozgását utánozta, míg más testhelyzetek egyes állatokét imitálták. A második csoportba a szellemi és a pszichikai módszereket sorolták. A halhatatlanságra vágyók számára már gyerekkoruktól fogva, előre meg volt szabva, hogy hogyan szabad, kell viselkedniük a cél érdekében. Kötelesek voltak életükben egy bizonyos mennyiségű erényes cselekedetre. Azok, akik csak a földi

24

L. Sz. Vasziljev: i. m. 201. o.

23

halhatatlanságra vágytak, életük során legalább háromszáz jócselekedetet kellett végrehajtaniuk. Ellenben azok, akik az égi halhatatlanságot tűzték ki célul, életük során legalább ezerkettőszáz esetben kellett erényesen cselekedniük. Aki azonban akár csak egyszer is vétett az erényes viselkedés ellen, annak minden erőfeszítése fölöslegesnek bizonyult. A taoizmus követőinek jelentős többsége a legjobban a varázserejű pirulákban, elixírekben és talizmánokban bízott. Abban reménykedtek, hogy ezek segítségével könnyen és gyorsan halhatatlanná válhatnak. A varázserejűnek tartott golyócskák és italok számos jótékony hatású gyógynövényből készültek, amelyek anélkül is hatással voltak az emberi szervezetre, hogy varázserejűek lettek volna. Az ilyen különleges szerek elkészítése során tehát már magának az anyagnak is voltak olyan sajátosságai, amelyek a szervezet működéséhez fontosak, de mégsem ezek játszották a főszerepet, hanem az olyan misztikus megfontolások, mint például a jin és a jang erők és az öt őselem egymásra hatása. Kínában a taoizmus következtében már az i. e. II. században foglalkozni kezdtek az alkímiával. Ennek az áltudománynak a középpontjában is a halhatatlanság tana állt. Az első alkimisták úgy vélekedtek, hogy az ércek közül a cinóbernek a legtökéletesebb és ennek tulajdonították a legnagyobb varázserőt. Egy részletesen kifejtett leírás szerint, ha a cinóber többszöri lepárlása után nyert anyagot valaki rendszeresen fogyasztotta, néhány nap alatt halhatatlanná válhatott. Az ásványok közül a jádét emelték ki, mert úgy tartották, hogy a jáde fokozza a talizmánok és a varázsitalok erejét, ezért gyakran készítettek belőle az elixírek fogyasztására alkalmas edénykéket. Az asztrológia, a csillagászat és a jóslás már régóta részét képezi a kínai kultúrának. Az évszázadok során a taoisták óriási munkát végeztek ezeken a területeken. Ki kell emelnünk, hogy alaposan feldolgozták és rendszerbe foglalták a felhalmozott csillagászati és asztrológiai ismereteiket, csillagászati térképeket, naptárakat és horoszkópokat is készítettek. Mindent egybe véve, az emberi gyarlóságra oly jellemző módon, a halhatatlanság elérésének ez a rögös és önmegtartóztatással igencsak teli útja csak nagyon keveseket foglalkoztatott igazán. A legtöbb embert csak a végső cél, a tao-val való egyesülés, a halhatatlanság elérése kötötte le. Nem volt ez másként a császároknál sem. Nekik eszük ágában sem volt diétázni, koplalni, légzési- és tornagyakorlatokat végezni és az erényes élethez sem igazán maradt idejük, 24

lehetőségük. Ezért aztán a taoisták teljesen hiába dolgozták ki igen alaposan a halhatatlansághoz vezető utakat és módszereket. Még a nagyon önfejű és a világtól leginkább eltávolodott taoisták közül is csak nagyon-nagyon kevesen tartották be ezeket a tudományosnak legkevésbé sem nevezhető előírásokat.

25

A KONFUCIANIZMUS Konfucius kora – történelmi háttér Konfucius eredeti neve Kung Csiu vagy Kung Csung-ni, tiszteleti nevén Kungce vagy Kung fu-ce. A „Kung” a vezetéknév vagy a családnév, a „ce” vagy a „fuce” tanítót, mestert jelent. A konfucianizmusról az első hírek a katolikus misszionáriusokon keresztül érkeztek Európába, ezért itt a Kung fu-ce név latin formája, a Konfucius terjedt el. A legenda a Csiu és a Csung-ni neveket a Konfucius szülőhelyével szomszédos dombbal hozza összefüggésbe. Konfucius apja a többi felesége mellé idősebb korában elvett egy fiatal lányt, abban bízva hátha ő majd fiút szül neki. Az elbeszélések szerint az újdonsült feleség erre a Ni nevű dombra ment ki fiúért imádkozni, majd röviddel ezt követően teherbe esett és megszülte Konfuciust. Konfucius olyan korban született, amikor egyre jobban kezdtek kiéleződni az országon belüli társadalmi és politikai konfliktusok. Jó néhány független állam és fejedelemség jelent meg ekkor a politikai színtéren, akik mind azért folytattak harcot egymás ellen, hogy egyeduralomra tehessenek szert. Ezekben az időkben két egymással ellentétes erő hatott egymásra. Az egyik részről a befolyásos fejedelemségek arisztokratái arra törekedtek, hogy mindannyian egyre nagyobb országrészeket hódítsanak meg, ezáltal terjeszkedjenek és egyúttal egyre nagyobb függetlenségre tegyenek szert a császárral szemben. A másik oldalról az uralkodó viszont azt tűzte ki céljául, hogy – az éppen kialakulóban lévő bürokráciára támaszkodva – korlátozza befolyásosabb alattvalóinak hatalmát és ennek következtében megfékezze elkülönülési, függetlenedési szándékaikat. Ezeknek a politikai csatározásoknak az eredményeképpen jelenős társadalmi és gazdasági átalakulások mentek végbe. Az ősi törzsi nagycsaládok közösségeinek helyét a faluközösség vette át. Ezek a kapcsolatok fokozatosan egyre kevesebb teret hagytak a patriarchális törzsi hagyományoknak. Amikor a terméktöbblet a közösségek vezetőrétegéé lett, nyilvánvalóan megmutatkoztak a parasztok kizsákmányolásának jelei. Ennek megfelelően az emberek társadalmi helyzetében lévő társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeken alapuló különbségek egyre jobban érzékelhetőbbekké váltak. Ezeknek a folyamatoknak a következménye pedig az lett, hogy a régóta kialakult normák helyett az új, megváltozott

26

körülményeknek legjobban megfelelő alapelveket alakítottak ki. Vasziljev így ír erről az erkölcsöt bomlasztó időszakról. „Érthető, ha a megcsontosodott hagyományok lerombolása során a múlt számos morális és etikai kritériumát is teljesen újraértékelték. A gazdaságért és a hatalomért vívott elkeseredett harcban a törzsbeliek kölcsönös megbecsülésének, testvéri szolidaritásának még a nemzetségi kapcsolatokhoz visszanyúló magasztos ideáljait elvetették. Helyükbe gyilkosság és felbujtás, zsarolás és árulás, harag és kegyetlenség lépett.” 25 A hagyomány szerint Konfuciusnak tulajdonított mű szerint – a Tavasz és ősz (C’un c’iu) című krónika, amely az időszámításunk előtti nyolcadik és ötödik századi Lu fejedelemségbeli eseményeket meséli el – a magukat nemeseknek tartó arisztokraták, sőt még az uralkodók sem riadtak vissza attól, hogy akár a legközelebbi hozzátartozóikat is meggyilkoltassák, meggyilkolják. Mindezt természetesen a befolyásért, a hatalomért cserébe tették. Konfucius születésekor Lu fejedelemének hatalma nagyon gyenge lábon állt és a fejedelemséget három befolyásos főúr között osztották fel, amelyek saját hadsereggel, hivatalnokokkal rendelkeztek és az adók behajtására is külön apparátust tartottak fenn. A előzőekben vázolt körülmények mellett óriási teljesítmény volt Konfucius részéről, hogy olyan erkölcsi eszmerendszert dolgozott ki, amely egyáltalán képes volt életben maradni egy ilyen korszakban. Annak is van valószínűsége azonban, hogy pontosan e körülmények hatásának köszönhető az is, hogy a konfucianizmus ilyen hatalmas jelentőségre tehetett szert Kína évezredekre visszanyúló történelmében. Konfucius élete Konfucius életéről nem sok biztosat tudunk, mivel alakja köré rengeteg legenda szövődött, de azt biztosan állíthatjuk, hogy valós személy volt. Születési évének az időszámításunk előtti 551-es évet tartják, miszerint Buddha kortársa volt. Lu fejedelemségben született egy Cou nevű városkában, ahol az akkor már idős apja hivatalnok volt. A hagyomány szerint Su-liang Ho egy előkelő, de elszegényedett családból származó hadvezér volt. Konfucius hároméves korában elveszítette édesapját, de édesanyja szegénységük ellenére is jó nevelésben részesítette. 25

L. Sz. Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 83.

o.

27

Anyagi helyzetük miatt iskolába nem járhatott, de mégis kiváló tanítóktól tanult. A múltbeli hagyományok iránt való érdeklődése már viszonylag korán megmutatkozott. „Már tizenhét évesen magántanítást vállalt, és tizenkilenc éves korában megházasodott. Házasságából egy fia született, aki azonban tizenöt éves korában,

még

időszámításunk

apja előtti

életében hatodik

meghalt.” 26 század

Az

utolsó

éveiben valószínűleg hivatalt vállalt, alighanem a hatalmas Ki (Ki-szun) családnál. Később magas udvari méltósághoz jut, ám időszámításunk előtti 492 táján – valószínűleg a Ki családdal való összeütközése miatt – lemond hivataláról és elhagyja hazáját. (Lu új fejedelme időszámításunk előtti 501-ben az egyik kerület közigazgatási vezetőjévé nevezte ki Konfuciust. Tevékenysége akkora sikert aratott, hogy végül igazságügy miniszter lett. Állítólag az általa bevezetett rendszer annyira megerősítette az országot, hogy a szomszéd fejedelem megijedt, ezért Lu fejedelmének táncosnőket küldött, aki ezután csak a szórakozással tengette idejét. Ennek következtében Konfucius lemondott miniszteri tisztségéről és vándorútra indult.) Szakadatlan vándorlásban telik élete, többször megfordul a kis Wei, Cs'en és Szung fejedelemségekben, míg végre idős korában – talán egy tanítványa, Ce-ju közbenjárása folytán – visszatérhet Lu fejedelemségbe, ahol a fővárosban telepedik le, és megalapítja iskoláját, hogy hátralevő néhány évét már csak annak szentelje. 27 Lu fejedelemségbeli iskolájában Konfucius elsősorban az Írások könyve (Su king) és a Dalok könyve (Si king) tanításával foglalkozott, tehát szertartási táncok szövegkönyveit és verseit tanította. Iskolája egyfajta hivatalnokképző iskola volt, de a képzés nem lehetett sem gazdasági, sem gyakorlati; inkább a szertartások vezetői nevelődtek benne. Időszámításunk előtt 479-ben hunyt el. Konfucius tulajdonságairól és jelleméről a – feltehetően a tanítványai által lejegyzett – Beszélgetések és mondások (Lun jü) című könyvből tájékozódhatunk. Glasenapp szerint a tanítványokat a mű megírásakor a szerető tisztelet is irá26

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 171. oldal Tőkei Ferenc: Konfuciusz beszélgetései és mondásai http://www.terebess.hu/keletkultinfo/konfuc1.html (2008. szept. 10.)

27

28

nyította, a filozófusról alkotott kép mégis olyan reális, hogy semmi okunk történeti hűségét kétségbe vonni. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a modern kutatások szerint a Beszélgetések és mondásokban a Konfuciusról szóló állítások az általa „nemes embernek” tekintett ideálról szólnak. A következőkben ejtenék néhány szót a Beszélgetések és mondások alapján Konfucius jelleméről és szokásairól. Tanítványainak leírása szerint tehát Konfucius méltóságteljes és tisztelettudó volt, de nem volt sem makacs, sem önző. Általában kedves és vidám volt, de nem volt sem magánvéleménye, sem előítéletei. „A mesterből teljesen hiányzott négy dolog: nem volt benne sem féktelen vágy, sem előítélet, sem konokság, sem pedig önzés.” (IX./4.) „Amikor a mesternek nem volt semmi (hivatali) dolga, akkor vidám volt és mosolygós.” (VII./4.) Különösen

érdekelték

a

múlt

dolgai:

szorgosan

tanulmányozta

a

hagyományokat, a történelmet és a zenét. A taoistákkal ellentétben sohasem beszélt sem varázslatokról, sem mágikus lényekről. Szokásairól elmondható, hogy kevéssel is beérte, nem voltak nagy igényei, mert a belső nyugalmat fontosabbnak tartotta a gazdagságnál. Mértékletesen étkezett és mindig a szezonnak leginkább megfelelő ételeket. „Ha sok is volt az ételben a hús, nem engedte meg, hogy a rizs ízét elvegye. Gyömbérről sosem feledkezett meg az evésnél. A borivásban nem szabott korlátokat, de sosem részegedett le. Étkezés közben nem vitatkozott…” 28 Az öltözködésre és a rendre azonban nagyon figyelt, erről a Beszélgetések és mondások című könyvben részletes leírást találunk. „A nemes ember [Konfuciusz] nem viselt vörössel szegélyezett kék színű [böjti] gallért, sem pedig vörössel szegélyezett fekete [gyász] gallért. Mindennapi ruháján sohasem alkalmazott fehéren vöröslő vagy lila [„szabálytalan”, asszonyokhoz illő] színt. Nyári hőségben ritka szövésű vászonruhát hordott, de mindig csak kívül [egy alsó ruha fölött]. (Télen) bárányprém fölött fekete ruhát, szarvasprém fölött fehér ruhát, rókaprém fölött sárga ruhát viselt [mindig az állat színének megfelelően]. Mindennapi ruhájának prémje hosszú volt, jobb ujja azonban rövidebb (mint a bal). Feltétlen szüksége volt hálóruhára, másfélszer olyan hosszúra, mint maga. A róka- és borzprémmel vastagon bélelt ruhákat otthon viselte. Amikor nem gyászolt, övére aggatta a különféle függőket. Ha nem függöny-formájú [udvari és áldozati] alsó ruhát (készíttetett), mindig felül

28

Helmuth von Glasenapp: i. m. 173. o.

29

szűkre, alul szélesre (szabatta a selymet). Bárányprémben és fekete sapkában [áldozati viseletben] sohasem ment halottat siratni. A hónap első napján mindig magára öltötte udvari ruháit, és kihallgatásra ment az udvarba.” (X./6.) „Amikor böjtölt, mindig vászonból készült böjti ruhát viselt. (…) Böjt idején mindig megváltoztatta ételeit, s lakásában elhagyta szokott ülőhelyét.” (X./7.) Életcélját a legtömörebben következőképpen fejezte ki: „Amit tudok a dolgokról, az nem született velem. Szeretem a régieket és mohón kutatom őket.” (VII./19.) 29 Konfuciust az utókor az egyik legelismertebb kínai filozófusnak tekinti, akinek az erkölcsről és a társadalmi kapcsolatokról vallott nézetei évezredek múltán is megállják a helyüket. Most azonban ismerkedjünk meg közelebbről is munkásságával. Konfucius munkássága Konfucius filozófus volt, bölcs és nem utolsó sorban tudós volt, aki életét arra szentelte, hogy a múltbeli hagyományokat változatlan formában adja át az újabb és újabb nemzedékeknek. Ezentúl feladatának tartotta, hogy olyan erkölcsi normákat állítson fel, amelyek a régmúltban fontosak voltak, és amelyek biztos pontot jelentenek az emberi viselkedésben. Munkásságának harmadik része az állam kormányzásáról szóló tanításai voltak, amelyek sokáig nem találtak az ország vezetőinél megértésre. A konfuciánus etika alapjául szolgáló iratokat két részre oszthatjuk. Az egyikbe tartoznak azok a dokumentumok, amelyeket állítólag maga Konfucius írt. „Az öt kanonikus könyv (wu king) a következő: 1. Ji king, Változások könyve: ez állítólag Fu Hi mitikus császárra (i. e. 2950 körül) visszanyúló, másoktól kiegészített és sok tudós által magyarázott misztikus mű, amely a természetfeletti hatalmakkal és azok egymáshoz való kapcsolatával foglalkozik, s főként jóslási célokat szolgál. 2. Si king, Dalok könyve, 305 régi dalból álló gyűjtemény, amelyet Konfuciusz állított össze nagyobb anyagból. 3. Su king, Írások könyve. Ez statútumokat, rendeleteket, nyilatkozatokat és más dokumentumokat tartalmaz, Jao császár korától (i. e. 2350) egészen a Csin-dinasztiából való Mu herceg koráig. 29

Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (fordította Tőkei Ferenc), http://www.terebess.hu/keletkultinfo/konfuc1.html (2008. nov. 14.)

30

4. C’un c’iu, Tavasz és ősz, Konfuciusznak szülőföldje, Lu történetéről írott műve, amelyben morális bírálatot mond az eseményekről. 5. Li ki, a Szertartások feljegyzései. A legkülönfélébb vallási és társadalmi szertartásokkal foglalkozik. A Han-dinasztia idején szerkesztett kompiláció, amely azonban részben Konfuciusz iskolájából származó feljegyzéseken alapul.” A másik csoportba azok a művek tartoznak, amelyeket Konfucius követői és tanítványai maguk írtak. „A négy klasszikus könyv (szi su) a következő: 1. Lun jü, Konfuciusz tanítványaival folytatott beszélgetései (Beszélgetések és mondások) 2. Ta hio, a Nagy Tanítás, rövid, valószínűleg részben Konfuciusztól származó erkölcsi értekezés. 3. Csung jung, A közép mozdulatlansága. A könyv részben Konfuciusz kijelentésein

alapszik,

részben

unokájának

műve;

a

belső

kiegyensúlyozottság állapotával foglalkozik; azt a bölcsnek mindig meg kell őriznie. 4. Meng-cï [Meng-ce], a Meng-ce [Meng-cï, latinosan Menciusz] filozófus (i. e. 372-289) tanításait tartalmazó mű. Meng-ce továbbfejlesztette Konfuciusz tanításait.” A kanonikus és a klasszikus művekhez még rengeteg irodalom társul, amely főleg a konfuciánus tételekhez fűzött magyarázatokból áll. Konfucius ugyan nem foglalta egységes rendszerbe nézeteit – mint azt már korábban említettem, tanítványai jegyezték le mondásait és hagyták ránk –, de tételei mégis összefüggő, egységes rendszerbe foglalhatók, mivel ugyanarra a kiindulópontra vezethetők vissza. „A konfuciánus etika azon a gondolaton alapszik, hogy az ember természettől fogva jó, és hogy minden rosszasága a belőle hiányzó belátás következménye.” 30 Ennek az elméletnek a magyarázatát később Mencius úgy adta meg, miszerint a világ harmonikus, ezért az embernek is annak kell lennie. Az ember nevelése ezért nem kell másból álljon, mint abból, hogy megmutatják neki a helyes utat, a megfelelő ismeretekre tanítják meg. Ha ezeket az ismereteket ténylegesen elsajátítja, akkor az erényes viselkedésre fog törekedni. Az ismereteket pedig a leghatékonyabban a múlt tanulmányozásával 30

Mindkét idézet forrása: Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 177-178. o.

31

lehet megszerezni. Konfucius az őskori patriarchális családi rendet veszi alapul, ami pedig a gyermeki szereteten alapszik. Manapság úgy vélik, hogy a fiúi szeretet csupán az idős szülők ellátására szorítkozik. „Pedig a legszükségesebbekkel még a kutyákat és lovakat is ellátják. Ha hiányzik a kellő tisztelet, van-e akkor különbség a kettő között?” (II./7.) A patriarchális társadalom mintája meghatározta a konfucianizmus fő erkölcsi tanításait is. Konfucius a társadalmon belül öt kapcsolati formát, öt fajta hierarchiát különböztet meg. A fiú alázattal és tisztelettel tartozik az apjának, a szüleinek, a fiatalabb testvér köteles megadni az illő tiszteletet az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesének, és mindenki köteles magát alávetni a császár akaratának. Ezek a kapcsolati formák nyilvánvalóan alá- és fölérendeltségi viszonyokat feltételeznek, amit a huszonegyedik század embere bizonyos szintű konzervativizmusnak vél. Ez alapján kijelenthetjük, hogy a konfucianizmus legfontosabb erkölcsi tanítása a szülőtisztelet elve (hsziao). A konfucianizmus fejlődése az évszázadok során Konfucius legnagyobb követőjének az időszámításunk előtti negyedik században élt filozófust, Meng-ce-t vagy latinos nevén Menciust tekintik. Életútjában hasonlóságokat vélhetünk felfedezni Konfuciuséval, ugyanis pályafutását szintén tanítóként kezdte, majd hivatalt vállalt, de a politikai életben nem ért el különösebb sikereket. Élete végéig vándortanítóként dolgozott. Jó néhány könyv maradt fent az ő nevével, amelyeknek egy részét valószínűleg ő, a többit tanítványai és követői írták. Életcéljának tekintette, hogy Konfucius tanításait terjessze és magyarázza. Ellenfeleivel szemben a konfucianizmust érvekkel védte meg, és példákkal támasztotta alá a tanításokat, így nagy szolgálatot tett a tanok népszerűsítésével. Ezért a teljesítményéért Menciust a konfucianizmus „második bölcseként” emlegetik. Az az elmélet, amely mellett a leginkább kiállt – amint már azt korábban említettem – az volt, miszerint minden ember természeténél fogva jó. Úgy vélekedett, hogy az „emberszeretet (humanitás) és igazságosság (kötelesség-

32

tudás) az emberrel természettől vele született; aki ezeket kifejleszti magában, és engedi, hogy ezek irányítsák, az mindent képes elérni.” 31 A konfucianizmus államvallássá válása az időszámításunk előtti harmadik században, a Han-dinasztia uralkodása idején vette kezdetét. Filozófusok, tudósok százai, ezrei fejlesztették az egész magán- és közéletet átfogó és lefedő eszmerendszerré, amelyet később sérthetetlen irányelvnek tekintettek. Ez volt az a korszak, amikor a konfuciánus tudósok akkora befolyásra tettek szert, hogy a császár legfőbb tanácsadói lehettek. Hatalmuk révén felléptek más vallások ellen, így a buddhizmus és a taoizmus ellen. Ami a kereszténységnél bevett szokás volt, az a konfucianizmus esetében csak elvétve fordulhatott elő. Az eretnekeket ugyanis csak időnként üldözték. Ennek oka az volt, hogy Kínában a konfucianizmus csak az elit vallása volt, amelynek életében a nép csak mint szemlélődő vehetett részt. Ez az oka annak is, hogy a konfucianizmus nem vált egyeduralkodó vallássá Kínában, ezért maradhattak életben a buddhista és a taoista gondolatok is, és ezért alakulhatott ki a távol-keleti országokra egyedül jellemző vallási szinkretizmus. Ráadásul a Szung-dinasztia ideje alatt (960-1279) a konfuciánus tudósok még a fent említett másik két vallásból is szőttek elemeket a konfucianizmus rendszerébe. Úgy találták ugyanis, hogy az nem nyújt az élet minden területére átfogó magyarázatot, útmutatást. „Az újkonfucianizmus később uralkodóvá vált formája azonban a szent szövegek közreadójaként hírnevessé vált Csu Hitól (vagy Csu Hszi) származott, aki 1130-1200 között élt, és a kínaiak afféle Aquinói Tamása volt. (…) Csu Hi filozófiája dualista, és Descartes filozófiájához hasonlították. Szerinte a világ liből, egy szellemi princípiumból, az észből és k’iből, az anyagi princípiumból, a légnemű szubsztanciából áll. A kettő közül az előbbié az elsőség, azt tekintik az öt erény forrásának is. Li láthatatlan, határtalan és az egység forrása, k’i látható, korlátozott és a sokaság oka.” 32 Csu Hinak és iskolájának filozófiája szing-li vagyis az emberi természet és értelem néven vált ismertté. A Ming-dinasztia ideje alatt több mint száz tudós foglalta össze ennek a filozófiának a lényegét és adták közre a gyűjteményt. A tizennyolcadik

31 32

században

azonban

császári

Helmuth von Glasenapp: i. m. 185. o. Helmuth von Glasenapp: i. m. 186-187. o.

33

utasításra

felülvizsgálták

a

gyűjteményt és jelentősen lerövidítették azt. Erről a témáról bővebben a következő fejezetben olvashatnak. A konfucianizmus több évezredes történelme során számos más tudós, gondolkodó bővítette ki, dolgozta át a konfuciánus tanokat, de ennek a dolgozatnak nem célja minden részletről beszámolni. Az 1911-es polgári demokratikus forradalom következtében megalakult a köztársaság Kínában és ezzel a konfucianizmus mint állami kultusz, elveszítette jelentőségét. A neokonfucianizmus A kínai történelmet – mint oly sok más ország történelmét is – politikai viszályok, a hatalomért folytatott ádáz harcok teszik színesebbé. Konfucius korára is jellemzőek voltak ezek a zűrzavaros idők, és az időszámításunk szerinti első évezredre is jellemzőek. A két említett korszak közötti különbség abban áll, hogy az előbbiben a konfucianizmus jelentős hatalomra tett szert, míg az utóbbira az igaz, hogy a konfucianizmus bizony meggyengült és sokat veszített korábbi befolyásából. Ebben az időszakban a másik két „konkurens” vallás – a buddhizmus és a taoizmus – természetszerűleg megerősödött és komoly pozíciókat töltött be Kína vallási életében. Bár a buddhisták és a taoisták sohasem tartották céljuknak, hogy a konfucianizmus helyére álljanak, a konfuciánusok hatalma mégis megingott. A konfuciánusok malmára végül is az hajtotta a vizet, hogy a központi kormányzás meg kívánta erősíteni pozícióit. Ennek az eredménye az lett, hogy a hivatalos állami vallásnak új és szilárd alapokat kellett teremteni. Ilyen körülmények közepette születhetett újjá a konfucianizmus, mint a hivatalos állami ideológia. Ez a folyamat úgy zajlott, hogy tudós gondolkodók alaposan felülvizsgálták a meglévő tanításokat, eszméket, fogalmakat, és azokat kiegészítették, újraértelmezték, új és az eddiginél sokkal mélyebb filozófiai tartalommal ruházták fel. Többek között más vallások, főleg a buddhizmus és a taoizmus eszméivel is gazdagították a konfuciánus etikát. A reformra óriási szükség volt a buddhizmus fölényének leküzdése érdekében. Az ismert Tang-kori konfuciánus gondolkodót, Han Jüt (736-824) tartják a neokonfucianizmus első nagy alakjának és megalapítójának, aki legfontosabb

34

feladatának azt tartotta, hogy a konfucianizmust szabadítsák és tisztítsák meg a buddhizmus és a taoizmus hatásától. A taóról című értekezésében szenvedélyesen követelte a Konfucius által megalkotott nézetek, fogalmak, ideológiák eredeti formájához való visszatérést. Úgy vélekedett, hogy ismételten vissza kell térni a régi társadalmi ideálokhoz és egyben le kell számolni a buddhizmus és a taoizmus tanításaival. Odáig ment el, hogy a buddhista és a taoista könyveket el kell égetni, templomaikat pedig lakásokká kell átalakítani. Mindezt egy olyan korban követelte, amikor Buddha és Lao-ce tanainak befolyása nagyon nagy mértékű volt az országban. Han Jü követelései azonban nem igazán találtak megértő fülekre kortársai körében, de az utókor számára jelentős lépéseknek számítottak. A Szung-korszaktól kezdődően filozófusok egész sora fejlesztette tovább Han Jü gondolatait. A neokonfucianizmus megalkotóinak sorát „Csou Tun-ji (1017-1073) nyitotta meg, az ő nézetei és elméletei rakták le a neokonfucianizmus filozófiai alapjait. Őt követte Csang Caj (1019-1077), aki számos fogalom új értelmezésével gazdagította a konfuciánus filozófiát (a jin és a jang fogalmát összekapcsolta a csi anyagi részecskék aktivitásával), s élesen támadta a buddhista metafizikát. A Cseng fivérek – Cseng Hao (1032-1085) és Cseng Ji (1033-1107) – léptek nyomába. A neokonfucianizmus megteremtése terén legnagyobb tettük A nagy tanítás (Ta hszio) és A Közép mozdulatlansága (Csung jung) című művek kiválasztása volt.” 33 A következő, akiről ismételten szót kell ejtenünk, Csu

Hi (Csu

Hszi),

akit

a

filozófusok

ezen

nemzedékének

vezéralakjaként tartanak számon. Őt tartják Kína egyik legnagyobb gondolkodójának, aki hosszú időn keresztül hatást gyakorolt a konfucianizmus alakulására. Han Jühöz hasonlóan, Csu Hi is a buddhizmus hatalmát igyekezett filozófiai eszközökkel minden téren megtörni. A konfucianizmus egyik számomra legtöbbet mondó tételét a Szertartások feljegyzései (Li ki) tartalmazták. Mindaddig így volt ez, ameddig a Cseng testvérek és Csu Hi ki nem emelte a Li ki huszonnyolcadik és huszonkilencedik fejezetét, amelyeket később A nagy tanítás (Ta hio) és A közép mozdulatlansága (Csung jung) néven önálló szent szövegekké nyilvánítottak (lásd feljebb). „A régiek, amikor világossá akarták tenni a fényes erényt az egész égalattiban, először rendet teremtettek a fejedelemségükben. Amikor rendet akartak teremteni

33

L. Sz. Vasziljev: i. m. 302. o.

35

a fejedelemségükben, először rendbe tették családjuk ügyeit. Rendbe akarván tenni a családjuk ügyeit, először tökéletesítették saját magukat. Tökéletesíteni akarván saját magukat, először egyenessé tették a szívüket. Egyenessé akarván tenni a szívüket, először tisztává tették a gondolataikat. Tisztává akarván tenni gondolataikat, először fejlesztették a tudásukat. Tudásukat pedig úgy fejlesztették, hogy tanulmányozták a dolgokat. Ha megvizsgáltuk a dolgok természetét, tudásunk a legmagasabb fokra emelkedik. Ha tudásunk a legmagasabb fokra emelkedett, akkor gondolataink őszintévé válnak. Ha gondolataink őszintévé váltak, akkor szívünk egyenessé lesz. Ha szívünk egyenessé lett, akkor tökéletesítjük magunkat. Ha tökéletesítettük magunkat, akkor rend lesz a családunkban. Ha rend lesz a családunkban, akkor jó kormányzás van a fejedelemségben. S ha jó

kormányzás

van

a

fejedelemségben,

akkor

az

égalattiban

békesség

uralkodik.” 34 A tétel kimondja, ahhoz, hogy az életben bármit is cselekednénk, meg kell ismernünk a dolgok hátterét, lényegét, önvizsgálatot kell tartanunk. Csu Hi a dolgok megértésére fektette a hangsúlyt és kiállt a gondolat- és a véleményalkotás szabadsága mellett. Azt javasolja mindenkinek, hogy kételkedjünk mindenben, és ha valami kétségessé válik számunkra, vizsgáljunk felül még egyszer mindent alaposan.

A vallási szinkretizmus Az előzőekben láthattuk, hogy bizony a buddhizmus és a taoizmus jelentős hatást gyakorolt a konfuciánus eszmerendszerre. Ez a jelenség fordított irányban is igaz, amennyiben az idők során a konfucianizmus is hatással volt Lao-ce és Buddha tanainak alakulására. A vallási szinkretizmus létrejöttével kapcsolatosan három olyan mozzanatot különíthetünk el, amelyek befolyásolták a folyamatot. A három filozófiai irányzat szintézise jelentős részben a neokonfucianizmusnak köszönhető, ugyanis Csu Hi és társai bármennyire is törekedtek arra, hogy megtisztítsák a konfucianizmust a buddhista és taoista eszméktől, annál többet vettek át azokból a nézetekből. Ezáltal még jobban eltávolodtak a konfucianizmus eredeti formájától, amelynek újjáélesztésén annyit fáradoztak.

34

Részlet A nagy tanítás c. műből In. Kínai filozófia. Ókor, I. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp. 1962., fordította, bevezette és jegyzetekkel ellátta: Tőkei Ferenc http://www.filozofia.bme.hu/Members/sziszi/etika/Nagy%20tanitas.htm (2008. nov. 14.)

36

A vallási szinkretizmus kialakulásának másik fontos tényezője a három vallás „sajátos munkamegosztásában” keresendő. Az egység létrejöttét az egymástól eltérő ideológiák segítették elő. A konfucianizmus a családi és társadalmi kapcsolatok szabályozásában, valamint erkölcsi területen volt egyeduralkodó. Minden kínai ember életének egyes szakaszában nagy szerepet töltöttek be a konfuciánus szertartások, kultuszok. Ezt a fajta ésszerűséget a taoizmus miszticizmusa ellensúlyozta különféle varázslataival, babonáival és természetesen a halhatatlanság tanával. A hiedelmek, szellemek, démonok uralta világban egyértelműen a taoizmus volt a domináns. A buddhista szerzetesek a bűnbocsánattal, a megváltás gondolatával, kolostoraik védelmet kínáló falaival vívták ki helyüket Kína vallási életének színterén és vették ki részüket a társadalmi feladatokból. A harmadik elem, amely a vallási szinkretizmus kialakulására jellemző, hogy mindhárom irányzatban a szintézis egyaránt létrejött alsó és felső szinten is, mégpedig egymástól elkülönülve. A felső szint jellegzetessége, hogy csak a kiváltságosok, az elit számára létezett, akik leginkább a művelt írástudók közül kerültek ki. A konfuciánusok megpróbáltak minden szabályt, eszmét betartani a szertartásokkal kapcsolatban, amelyet Konfucius előírt és megvetettek mindenfajta babonát. A buddhizmus felső rétegét a buddhista szerzetesek alkották, akik kolostoraikban folyamatosan oktatták a buddhisták újabb és újabb nemzedékeit, fenntartva ezzel gazdasági és társadalmi befolyásukat. A taoistáknál is megtalálhatjuk ezt a felső szintet, náluk mágusok, orvosok, alkimisták alkották ezt a réteget, akik varázslatok kutatása közben vitték tovább a taoista filozófusok ideológiáit. A fent leírtakból világosan kitűnik, hogy a vallási szintézis létrejöttekor a felső szintet leginkább az a szűk kiváltságos réteg alkotta, amely az egyes vallások képviselőiből, filozófusokból, szerzetesekből, papokból állt. Ezzel szemben az alsó réteget az írástudatlan parasztság jelentette. Az átlagos kínai parasztok számára egyik vallás sem különbözött a másiktól, mindig éppen ahhoz fordultak, amelyikre az adott szituációban szükségük volt. Érdemes a szinkretizmussal kapcsolatban elmondani, hogy ennek a három tanból kialakuló vallási rendszernek nem volt önálló szervezete, nem volt az egész országot behálózó egyházi intézményrendszere, mint a katolikus egyháznak. Más szavakkal fogalmazva nem voltak saját templomaik, amelyek köré az 37

Európában ismeretes egyházközösségek tömörültek, nem voltak saját papjaik, nem voltak egységes kultuszaik. Ami viszont volt, az az együttműködés. A hívő bármelyik vallás képviselőjéhez fordulhatott, bármelyik szentélybe, templomba bemehetett, akiktől és ahol azt a tanítást kapta és annál az istenségnél jártak közben számára, amelyikre éppen szüksége volt. A történelem folyamán többször tettek kísérletet arra vonatkozóan, hogy a három ideológiai irányzatot, vallást egységes rendszerbe fogják össze. Ezt még azután is megpróbálták, hogy kialakult a vallási szinkretizmus. A konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus mindennek ellenére mind a mai napig megmaradtak önálló vallási rendszereknek és békésen megférnek egymás mellett.

38

A NAGY VILÁGVALLÁSOK BEFOLYÁSA A GAZDASÁGI ÉLETRE Jó néhány szempont alapján tehetünk különbséget az úgynevezett monoteista és politeista vallások között. Amint az már magából a kifejezésből is kiderül, „az egyistenhit vagy monoteizmus az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tanítás. A Föld lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás valamely felekezetéhez: a zsidó valláshoz, a kereszténységhez és az iszlámhoz.” Az egyistenhit nagyon komplex fogalom, amely tartalmazza a világ anyagi és szellemi egységességét. „Tartalmazza a lélek azonos lényegre való visszavezethetőségének és az anyagi világ végtelen fajtájú megjelenésének az egységességét. Tartalmazza ezen egységesség egyetemes emberi (…) felfogásra örökkön nyitva álló voltát.” 35 A politeizmus a monoteizmus ellentéte, jelentése több istenben való hit. „A monoteizmussal ellentétben itt nem egy Istent imádnak, hanem többet. Isteneik általában a természeti erők, amelyeket felruháznak erővel, megszemélyesítenek, alakot választanak nekik. A politeista vallás istenei többnyire antropomorf jellegűek, nem bírnak feltétlen hatalommal, sérülékenyek, vágyaik és érzéseik vannak. A politeista vallásban minden dolognak, természeti jelenségnek megvan a saját felelőse, istene. Azonban az istenek egyszerre több dolog felett is uralkodnak.” 36 A következő szempont, amely alapján különbséget tehetünk monoteista és politeista vallású társadalmak között, az az elismert holland szociálpszichológus – Geert Hofstede – kulturális dimenzióiban keresendő. A kezdetben négy, majd a későbbiekben

öt

kulturális

dimenzióból

minket

most

elsősorban

az

individualizmus és a kollektivizmus érdekel. „Az individualizmus olyan társadalmakra jellemző, ahol az egyéni kapcsolatok lazák, mindenki elsősorban saját magát, illetve legszűkebb családját helyezi előtérbe. (…) Az individualista kultúrákban az identitás egyénre alapozott, már a gyerekek megtanulják az „én” központú gondolkodást; − a becsületes emberre az jellemző, hogy nyíltan kimondja a véleményét; − bűn vagy törvénysértés elkövetése bűntudattal, az önbecsülés elvesztésével jár; 35 36

Mindkét idézet forrása: Wikipédia: Egyistenhit http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyistenhit (2008. szept. 10.) Wikipédia: Politeizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Politeizmus (2008. szept. 10.)

39

− az oktatás célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell tanulni; − az irányítás egyének irányítását jelenti. (…) Ezzel szemben a kollektivizmus az olyan társadalmakat jellemzi, amelyekben az egyén születésétől kezdve szorosan összetartozó csoportokba illeszkedik, melyek a csoport iránti lojalitásért cserébe életre szóló védelmet nyújtanak számára. Ezt a típusú kultúrát „mi kultúrának” nevezhetjük. (…) A kollektivista társadalmakban az identitás arra a csoportra, illetve társadalmi hálózatra alapul, amelyhez az ember tartozik; − a gyerekeket a „mi” központú gondolkodásra nevelik; − a direkt konfrontációk, konfliktusok kerülése, a harmónia fenntartása a cél; − bűn vagy törvénysértés elkövetése szégyennel, az „arc elvesztésével” jár mind a csoport, mint a hozzá tartozó egyén számára; − az oktatás célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell valamit csinálni; − az irányítás csoportok irányítását jelenti; − az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a feladat. (…)” 37 Erre a rövid szociálpszichológiai kitérőre azért volt szükség, mert nem egyszerű feladat a vallásokat azok kollektivista vagy individualista jellege szerint csoportosítani. Ha azonban figyelembe vesszük Hofstede azon megállapításait, miszerint a nyugati országokra inkább az individualizmus, míg a keleti országokra inkább a kollektivizmus jellemző, sokkal könnyebb dolgunk lesz. Még ha az imént kissé általánosítva is szemléltük a dolgokat, „azt azonban bízvást kijelenthetjük, hogy az egyén szerepének és felelősségének középpontba állítása miatt a monoteista vallásokon alapuló civilizációk alapvetően individualista jellegűek. Ami alapján határozottabb különbségtétel tehető (a monoteista és a politeista vallások között) az, hogy teológiai, kozmológiai szempontból az adott vallás hívei hisznek-e, vagy sem a túlvilági létezésben, s a személy alakját öltő Istenben, mint a világ teremtőjében, akinek minden emberi teremtmény személyes felelősséggel tartozik.” 38 A világtörténelmet tanulmányozva számos esetben találkozhattunk kapcsolódási pontokkal az egyházak és a gazdasági szereplők között. Gondoljunk csak a 37

Falkné dr. Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció, Püski Kiadó, Budapest, 2001. 31-32. oldal Botos Katalin: A világvallások gazdasági tanítása és a globális piacgazdaság http://www.jak.ppke.hu/tanszek/heller/letolt/vilagvallas2.doc (2008. szept. 10.)

38

40

római katolikus egyház befolyására a középkori jobbágyok és a földesurak életére. Ezt alátámasztandó megjegyzem, hogy a középkori Magyarországon, Nagy Lajos király törvényei szerint a jobbágyok kötelesek voltak terményük tizedik tizedét – vagyis a dézsmát – az egyháznak adni. Gazdasági kifejezéssel élve, éves bevételük tíz százalékát adóként fizették ki a katolikus egyháznak. Ez azért is jelentős összeg, mert összesen húsz százalék adót fizettek évente, tizet a már korábban említett egyháznak és tizet a földesúrnak. (Mindenki számára ismert a kilencedik tized és a tizedik tized fogalma az általános iskolai tanulmányokból.) Azt tapasztaljuk, hogy a vallásos világnézet és a gazdasági versenyképesség között is van bizonyos kapcsolat, és bár ez a kapcsolat nem mindig szoros, de sok esetben számottevő, hiszen képes a piaci szereplők viselkedését is befolyásolni. Botos Katalin a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Történettudományi Doktori Iskola egykori vezetője a következő kérdésekre keresi a választ hasonló témájú tanulmányában: „Vajon van-e annak szerepe a gazdasági eredményekben, hogy a különböző világrészeken különböző vallások váltak uralkodóvá az elmúlt évezredekben, s ezek világszemlélete, kozmológiai nézetei, számos ponton eltérnek egymástól. Vajon szerepet játszanak-e az egyes országok, ország csoportok sikerességében a világvallások társadalmi-gazdasági tanításai? Hozzájárultak-e, és hogyan a gazdasági fejlődéshez a korábbi évszázadokban, és ami nem kevésbé fontos napjainkban vajon ösztönzik-e, vagy inkább akadályozzák a gazdasági együttműködést a világ országai között?” 39 Vegyük sorra a kérdéseket. Ha a különböző földrészek különböző vallásainak hatását vizsgáljuk, ismételten a múltba, a régmúltba kell visszatekintenünk, hiszen azt láthattuk, láthatjuk hogy a világ különféle pontjain eltérő fejlettségű kultúrával rendelkező társadalmak éltek, élnek. Amíg az európai időszámítás előtt az egyes kultúrák még csak nomád életmódot folytattak – gyűjtögettek, halásztak, vadásztak –, addig másoknak már jelentős találmányaik voltak és civilizáltabban éltek. Példaként említem saját elődeinket, hiszen időszámításunk szerint a hetedik-nyolcadik században a magyar törzsek a Kárpát-medencétől

39

Botos Katalin: i. m.

41

még elég messze vándorolgattak, miközben Európa nyugati részén már sorra emelték a magasabbnál magasabb és díszesebbnél díszesebb katedrálisokat. Angus Maddison 40 szerint a gazdasági hatékonyság szempontjából óriási különbségeket tapasztalhatunk a világ „keleti” és „nyugati” fele között. Maddison Nyugat-Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát és Japánt tekinti nyugatnak, míg a kelet fogalmi körébe Latin-Amerika, Kelet-Európa, az egykori Szovjetunió utódállamai, Ázsia (Japán nélkül), és Afrika tartozik. Maddison szerint kétezer évvel ezelőtt az egy főre jutó átlagos jövedelem hasonló volt a keleti és nyugati csoportok országaiban. A Római Birodalom bukása következtében végbemenő gazdasági hanyatlás után – időszámításunk szerint 1000 körül –, az egy főre jutó átlagjövedelem még a keleti országokban volt magasabb. Azonban az ezt követő évezredben a nyugati ország csoportokban sokkal rohamosabb fejlődést tapasztalhattunk, mint keleten. 1998-ra a nyugati országokban a jövedelemszint hétszerese volt a keleti országokénak. Úgy tűnik, hogy az ázsiai népesség rohamos növekedésének és ezáltal a GDP értékének növekedése ellenére is Ázsia egyre inkább lemaradt. De mi az oka annak, hogy Ázsiában nem alkalmaztak olyan gazdasági modelleket, amelyeket Európában sikerrel használnak és mi az oka annak, hogy csak Európában használják ki az ipari forradalom nyújtotta technikai újításokat? Sokan a földrajzi adottságokkal magyarázták a jelenséget, de véleményem szerint ez nem lehet az igazi ok, hiszen a helyzet már azelőtt is adott volt, mielőtt a nyugati országok gazdasági előnyre tettek volna szert. Mások a mezőgazdasági hatékonyságban, az ipari és hajózási ismeretek (különösen Amerika felfedezése után) bővülésében látták a magyarázatot. Ezek azonban még mindig nem adnak arra a kérdésre magyarázatot, hogy miért pont Európában mentek végbe az ilyen irányú változások. A választ Max Weber-nél találhatjuk meg. Weber szerint ugyanis a protestáns reformáció az oka a kapitalista gazdasági modellnek, egyszóval a kapitalizmus kialakulásának. „Weber arra a következtetésre jutott, hogy a kálvinista (általánosabban: a protestáns) eszmék meghatározó befolyással bírtak a nyugati társadalmi intézményekre, és az európai, illetve az amerikai gazdaság fejlődésének irányára…”41 Hozzá kell azonban még tenni, hogy nem csupán a protestantizmus puritánsága az oka az eredeti 40 41

Angus Maddison: World Economic History a Millennial Perspective. OECD, 2004. Wikipédia: Max Weber (2008. dec. 3.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Max_Weber

42

tőkefelhalmozásnak és a kapitalizmus kialakulásának. Rodney Stark 42 – a neves vallás-szociológus – szerint a pozitív értelemben vett kapitalista gazdálkodás alapja abban a spirituális háttérben keresendő, amelyre a keresztény vallási tanítás a kezdetek óta támaszkodik. A döntő tényező tehát a kereszténység rendkívüli hite az értelemben. A keleti vallásokat sokkal nagyobb mértékben jellemzi a misztikum, a titokzatosság és a hiedelmek, babonák. Ellenben a keresztény vallásban sokkal nagyobb teret kap a realitás, a logika és az értelem. Meg kell még említenünk, hogy a logika fontos szerepet játszik a görög filozófiában is. A logika görög eredetű, a logos szóból származik, amelynek jelentése ige, szó, beszéd, érv, gondolat, bölcsesség, törvény, számítás stb. 43 Ez is bizonyítja az ész jelentőségét a nyugati kultúrákban. Botos Katalin szerint, ha elfogadjuk, hogy a logika és az értelem is hozzájárul a tudomány előrehaladásához, akkor kijelenthetjük, hogy a keresztény vallás sokat segített a tudás felhalmozódásában, amely a gazdasági növekedés egyik legfontosabb tényezője. A gazdasági fejlődést más tényezők is befolyásolják, mint a tudomány és az értelem, ezért meg kell vizsgálnunk például a demográfiai tényezők alakulását is, hiszen általánosságban véve és nagyon leegyszerűsítve a dolgokat a demográfiai növekedés a GDP növekedését is okozza. Ezért is fontosak a katolikus egyház ezirányú tanításai, elvárásai. A kereszténység mind a mai napig tiltja az abortuszt, csak úgy, mint a gyermekgyilkosságot. Ez az oka annak, hogy az évszázadok során nem változott nagy mértékben a nemek aránya. A keresztény hit azt sem tűrte el, hogy a betegeket gondozás nélkül magukra hagyják. A távol-keleti országokban szokás, hogy az idős, beteg emberek önszántukból elvonulnak némi élelemmel egy eldugott helyre meghalni. Az európai kultúrában legfeljebb a nagy éhínségek alkalmával fordulhatott elő ilyesmi. „Végső soron úgy tűnik, hogy a morális hozzáállás nagyban elősegítette, hogy a népesség keresztény része számában gyarapodjék. Az ész tisztelete pedig a tudás felhalmozódásának alapjává vált.” 44

42

National Institute for the Renewal of the Priesthood: A Double Take on Early Christianity – an Interview with Rodney Stark. (~Kettős fogás a korai kereszténységen – interjú Rodney Stark-kal) http://www.jknirp.com/stark.htm (2008. szept. 10.) 43 Wikipédia: Logika http://hu.wikipedia.org/wiki/Logika 2008. okt. 24. 44 Botos Katalin: i. m.

43

„Les hommes naissent et demeurent libres et égaux en droits. Les distinctions sociales ne peuvent être fondées que sur l'utilité commune.” 45 (Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.) Ezekkel a szavakkal kezdődik a nagy francia forradalom idején, 1789-ben, kiadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának első cikkelye és gyakorlatilag erre a gondolatra épül az összes – magát demokratikusnak tartó – nyugati állam. A modern demokratikus állam tehát a Biblia szavain alapul. Ezek szerint nem vonható kétségbe, hogy a keresztény vallásnak jelentős szerepe volt és van a nyugati világ gazdasági sikereiben. Mindezek után feltételezhető, hogy a keleti gazdaságra is legalább ilyen mértékű befolyást gyakorolnak a keleti vallások: a konfucianizmus, a taoizmus, a buddhizmus, a hinduizmus stb. Nem valószínű tehát, hogy a Földön élő lassan hat és fél milliárd ember vallási meggyőződése közömbös lenne a világ fejlődése szempontjából. Ezért szükséges alaposan megvizsgálni, hogy az egyes világvallásoknak milyen tanításaik vannak a társadalomra, de elsősorban a gazdaságra nézve. A monoteista vallások gazdasági és társadalmi elvárásai A protestantizmus és Max Weber Max Weber a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején élt német szociológus, vallásszociológus és közgazdász volt. Édesapja – idősebb Max Weber – politikus, majd parlamenti képvisel, testvére – Alfred Weber – szintén szociológus és közgazdász volt. Gyermekkorában nem volt ritka, hogy neves filozófusokkal, tudósokkal és politikusokkal találkozott. Ilyen családi háttér mellett az sem meglepő, hogy az ifjú Max Weber is a társadalomfilozófia iránt kezd komolyabban érdeklődni. Jelen dolgozat szempontjából és általában véve is legfontosabb írásának A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művét tartják, amelyben kifejti, hogy a keleti és nyugati világ eltérő fejlődésének oka a vallásban keresendő. Nézete szerint a protestantizmusnak nagy szerepe volt a kapitalizmus kialakulásában. A protestantizmus azon gondolata, miszerint „a rendszeres és módszeres munka megvéd a kísértéstől, az időfecsérlés pedig bűn, elvezetett a hivatás gondolatán alapuló racionális életvezetés elterjedéséhez, ami végső soron a kapitalizmus kialakulását 45

Déclaration des droits de l'Homme et du citoyen de 1789 – Emberi és polgári jogok nyilatkozata 1789

44

segítette elő. (…) Weber szerint tehát a kapitalizmus szelleme nem egyszerűen üzleti bölcsességek halmaza, hanem etikusan színezett életszabály – ethosz –, etikai mezben fellépő, normákhoz kötött meghatározott életstílus, hivatásbeli kötelesség. A mai tőkés rendszernek persze már nincs szüksége vallásos hatalmak támogatására ahhoz, hogy a pénzszerzést a társadalom tagjai kötelező öncél gyanánt, hivatásként értelmezzék. A protestáns etika megszabadította a javak szerzését a tradicionalista etika gátlásaitól, úgy rombolta le a nyereségvágy korlátait, hogy nemcsak legalizálta, de egyenesen Isteni akaratot látott benne. Fontos persze, hogy a kapitalizmus nem csupán felszabadította a szerzési ösztönt, de egyben meg is fékezte azt a fogyasztás korlátozásával, ideális feltételeket teremtve a tőkeképződésnek.”46 A katolikus egyháznál jóval racionálisabb és a földi élethez közelebb álló protestantizmus tehát nagyban hozzájárult annak a gazdasági rendszernek a létrejöttéhez, amely ma is meghatározza életünket. A kereszténység A keresztény vallás a szereteten, az egyén méltóságán és a magántulajdon védelmén alapul. Amint már korábban is említettem, a kereszténység realista; figyelembe veszi, hogy esendőek vagyunk mindannyian, de nem akarja korlátozni kreatív tevékenységeinket. Sokszor vagyunk önzőek és sokszor tartjuk a saját érdekeinket a legfontosabbnak, mintegy figyelmen kívül hagyva mások szükségleteit. Ezért is fontos, hogy a magántulajdon fennmaradjon, vagyis hogy tiszteletben tartsuk mások jogosan szerzett tulajdonát. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy bár magántulajdonról beszélünk, az nem csak és kizárólag a sajátunk, hiszen azt csupán bizományba kaptuk, később gyerekeink, unokáink fogják örökölni. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban száll a következő nemzedékre. Ennél még tovább mennék. Az a környezet, amelyben most mi élünk, valamikor a (közel) jövőben az utódaink élőhelye lesz. A természet ilyen mértékű kizsákmányolása és kiszipolyozása és az egyre csak fokozódó környezetszennyezés semmi jóra nem fog vezetni. Ugyan én nem vagyok vallásos, de sok tekintetben egyetértek a keresztény tanításokkal, sokszor pedig nem. Jelen esetben egyet értek azzal, hogy vigyáznunk kell a környezetünkre és jó gazdái kell legyünk a ránk bízott területnek. 46

Wikipédia: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme (2008. dec. 3.) http://hu.wikipedia.org/wiki/A_protest%C3%A1ns_etika_%C3%A9s_a_kapitalizmus_szelleme

45

A keresztény tanítás egyik legjelentősebb társadalmi tanítása a szeretet parancsa. Vallási értelemben a szeretet első sorban az Isten iránti szeretetet jelenti, de jelenti még a felebarátunk iránt szeretetet is, még akkor is, ha az illető épp az ellenségünk. Mindezt gazdasági szaknyelvre lefordítva kijelenthetjük, hogy maximálisan együtt kell működnünk bizonyos területeken akár még versenytársainkkal is, egy magasztosabb (jövedelmezőbb) cél érdekében. A katolikus egyház nem pártfogolta mindig a gazdasági életet, bár a templomos lovagrend komoly pénzügyi feladatokat is ellátott a középkor egy részében. A napjainkban tetőfokára hágó világválság közepette láthatjuk azt is, hogy az állami gondviselés hosszabb távon nem hagyhatja magára a spontán módon működő gazdaságot. Az anarchia elkerülése érdekében szükség van a társadalmi igazságosságra és az állam az, aki – a gazdasági folyamatokba való beavatkozás eszközével – képes tenni ez ügyben. „Látnunk kell azonban, hogy a katolikus társadalmi tanítás által szorgalmazott állami beavatkozás a modern globalizmus világában megkérdőjeleződik. Maga az állam sokszor kevesebb hatalmat képvisel, mint egy-egy óriási multinacionális cég.” 47 Botos Katalin szerint bizonyos, hogy a civil szervezetek erősítése, támogatása segíthet a probléma megoldásában, és a nemzetközi egyezmények és szervezetek szerepe is fokozódhat. A judaizmus „A zsidó világnézet szerint a legnagyobb változást a történelemben az jelenti, hogy az embernek megnövekedett a mozgástere a világban.” 48 Az őskorban a természeti erők nagyban befolyásolták az emberek életkörülményeit, életterét. Az evolúció során azonban megtalálták a módját, hogyan tudnak védekezni a pusztító természeti erők ellen és hogyan tudják hasznosítani azokat. A zsidó vallás társadalomra vonatkozó tanítás szerint mindannyian felelősek vagyunk tetteinkért. Hasonlóan a keresztény eszmékhez, a feladatunk az, hogy mindent megtegyünk az emberi méltóság megőrzésének érdekében, és hogy az elkövetkező nemzedéknek egy jobb világot adjunk át. Ehhez az emberiségnek kreativitásra van szüksége és arra, hogy ne viszonyuljunk passzívan a dolgokhoz. A zsidó kultúrában ezért nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, nevelésre. 47 48

Botos Katalin: i. m. Botos Katalin: i. m.

46

Mindezen túlmenően az olvasásra és írásra való képesség segített felhalmozni a tudást, amelyet aztán át lehetett (kellett) adni az utódoknak. A judaizmus meg is teremtette erre a lehetőséget, hiszen olyan intézményeket hozott létre, amelyekben a tudás átadása akarva, akaratlanul is megtörténik. Ilyen intézmények a családok, az iskolák és a zsinagógák. Nélkülük a zsidóságnak ma nem lenne – háború sújtotta ugyan, de – saját országa, hanem szétszóródott volna szerte a világban. Ez a felhalmozott tudás képezi az alapját tehát a mindenkori gazdaságnak, ezt nevezzük gazdasági kifejezéssel élve felhalmozott szellemi tőkének. A szellemi tőke szorosan összefügg a lakosság (szak)képzettségével; minél képzettebb a népesség, annál nagyobb a felhalmozott szellemi tőke. Az iszlám Az iszlám Amerikában és Európában a második legnagyobb vallási közösség, amely ma az emberiség két ötödét, mintegy 2,4 milliárd embert mondhat hívének és az iszlám hívők száma napról napra növekszik. 49 Az iszlám is monoteista vallás, amelynek alapja, hogy a próféta tételeit tekintik mérvadónak az élet minden területén. A muszlimok hisznek a halál utáni létben, csak úgy mint az emberek elszámoltathatóságában. Az iszlám az egyént tekinti a társadalom alapjának, valamint kiemeli, hogy az individuum személyes felelősséggel tartozik a tetteiért a társadalom előtt. Az iszlám a „nyugati” ember számára furcsán áll a gazdasághoz. A világot kapcsolatok hálózatának tekinti, amelyet a gazdasági aktivitás hatására végbemenő változások összezavarnak. Ez a szemlélet némi akadályt jelent a piaci mechanizmusok számára. „Elfogadja, hogy vannak egyéni érdekek, sőt a magántulajdon és a magán vállalkozás a muszlim emberek alapvető joga, de csakis a morális határokon belül. Az igazságosság a legalapvetőbb parancs, amelyet az iszlám hirdet, és ez független attól, hogy muszlimokról vagy nem muszlimokról van szó.” 50 Minden magánéleti és üzleti, hivatalos tevékenységnek egy fajta morális szűrőn kell átmennie. Az uzsora például tiltott tevékenység, mivel az iszlám ellenzi a fix és a garantált tőkejövedelmet. Ez okból tiltott a kamat is, de mint minden egyéb területen, itt is meg lehet találni a kiskapukat… 49

Khurshid Ahmad: An Islamic Perspective (Az iszlám perspektíva). In: J.H. Dunning: Making Globalisation Good. Oxford University Press, 2003. 184. o. 50 Botos Katalin: i. m.

47

A keleti vallások és a gazdaság A hinduizmus A hinduizmusban fontos szerepet tölt be a karma és a reinkarnáció. A karma egyfajta erkölcsi tanítás az ok és a hatás kapcsolatáról, amelynek lényege, hogy amit mi teszünk másokkal, az fog velünk is történni. „Az életben 4 célt hangsúlyoz, amelyek a következők: karma (az érzékek kielégülése), artha (a prosperálás), dharma (vallási érdemek), moksha (spirituális felszabadulás). A hinduizmus nem ellenzi az érvényesülést, a prosperálást és a gazdasági növekedést. Mivel azonban a hindu szemléletben a négy cél különböző kasztok felelőssége, a hindu társadalom erősen szegmentált.” 51 A kasztok ugyanis nagyban korlátozzák a társadalmi rétegek közötti mozgást, ezáltal gátat szabnak mindenfajta vállalkozásnak. Ennek következtében bizonyos mértékig akadályozzák a gazdasági növekedést. Bár India az elmúlt években jelentős gazdasági lépéseket tett az ország felzárkóztatása érdekében – különös tekintettel az oktatásra –, gyökeres társadalmi átalakulás nélkül nem sok esélye marad az egyre csak globalizálódó világban. A buddhizmus A buddhizmus egy ősi keleti vallás, amelynek fő célja a világ és a saját magunk megértése. Nem hisz egy személyt öltő, személyes istenben, de hisz a karmában és az újjászületés révén a reinkarnációban, a halál utáni életben. Gazdasági szempontból a buddhizmus gazdasági élethez való viszonyulása nem illik bele a modern kapitalizmusról alkotott elképzelésekbe. A buddhisták ugyanis elutasítják a mások kárára történő gazdálkodást és haszonszerzést, és ugyancsak ellenzik a felelőtlen kapitalizmust is. A buddhizmus nem híve a szegénységnek, mivel úgy tartja, hogy a szegénység a boldogtalanság forrása, így ez nem kívánatos jelenség. Ahogyan az sem kívánatos, hogy az élet legfőbb célja a vagyon erkölcstelen úton történő felhalmozása legyen. A cél tehát nem a vágyak elpusztítása, hanem inkább a kordában tartása, hogy ne azok irányítsák életünket.

51

Botos Katalin: i. m.

48

A buddhizmusban fontos szerep jut a nagylelkűségnek és a jótékonyságnak. Ennek magyarázata pedig a személyes üdvözülésben rejlik, hiszen aki a mostani életében nagylelkűen viselkedik, az ugyan nem változtathatja meg a jelen életét, de talán jobbá teheti a következőt. A konfucianizmus 52 A konfucianizmus Kína – talán kijelenthetjük – legjelentősebb vallása, amely már a környező országokra is kiterjesztette hatását. Japánban, Koreában, Hong Kongban, Tajvanon és Szingapúrban is fontos szerepet tölt be. A konfucianizmus legfontosabb jellemzője – mindamellett, hogy igen magas erkölcsi követelményeket állít fel –, hogy különös hangsúlyt fektet az egyének társadalmi kötelezettségeire és kiemeli a hagyományok tiszteletben tartásának szükségszerűségét. Tanításának középpontjában ezeken túl olyan személyes tulajdonságok vannak, amelyek a társadalom működésének szempontjából elengedhetetlenek, ilyenek például a kölcsönösség, a megbízhatóság, a fegyelem és a hűség. A politikai értelemben konzervatívnak tekintett vallás hangsúlyozza a tekintélykülönbséget, de fejlődést serkentő hatású abból a szempontból, hogy támogatja a saját erőre támaszkodást, vagyis a vállalkozóvá válást annak érdekében, hogy az egyéni és családi szükségleteket ki lehessen elégíteni. A konfuciánus etika ugyanakkor nem támogatja a csak profit szerzésre irányuló tevékenységeket. „A kínai tanítások szerint az egyénnek nem szabad profitszerző céllal tevékenységet folytatnia. Mencius, így írt erről: „Nem szabad, hogy a profit motiválja az egyén cselekedeteit, függetlenül attól, hogy neki, a családjának vagy az államnak származik-e haszna belőle”. A profit hajhászása veszélyezteti az állam harmóniáját, ami a konfucianizmus legfontosabb ideálja. A konfucianizmus mindent megtesz annak érdekében, hogy harmonikus társadalmat hozzon létre.” 53 Emiatt az előző század elején kínai szakértők sokat kritizálták a konfucianizmust, mivel úgy gondolták, gátolja a társadalmi modernizációt, a tudomány és a demokrácia fejlődését. Napjainkban azonban egyre erősebb az az irányzat, amely szerint a konfuciánus etika előnyös a globalizáció és a kapitalizmus szempontjából. Felvetődik a kérdés, hogyan fér össze a konfucianizmusnak a profit52 53

Botos Katalin: i. m. Botos Katalin: i. m.

49

hajhászást elítélő gondolata és a kapitalizmus, amelynek alapvető célja a profit. „Néhány kutató szerint az elmúlt évtizedekben nagy, mondhatni alapvető változások történtek a konfucionizmus történelmi alapjaiban. A modern konfuciánus gondolkodás szerint lehetséges, hogy az egyén előre látja tevékenysége eredményét anélkül, hogy döntései szándékoltan profitra irányulnának. Az üzlet célja, hogy javítson az emberek életkörülményein, de e tevékenység – mintegy melléktermékként – egyben profitot is hoz. A profit tehát előre látható eredmény, de nem alapvető motiváló erő. E megközelítés szerint lehet a kapitalizmus építését a konfucionizmussal harmonizálni.” 54 Koreában napjainkban gyakran párhuzamot vonnak a protestantizmus kapitalizmusra gyakorolt hatásával és a konfucianizmus gazdasági szerepével. A konfucianizmus két dolog miatt vált a távol-keleti országok gazdasági életében fontos tényezővé. Az egyik a tudásalapú gazdaság kultusza. Évszázadokon keresztül a hivatalnoki vizsgára a régi filozófiai tanításokból kellett felkészülni és az ősök bölcseinek eszméiről kellett beszámolni. A szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy gyermekük tanulhasson és a társadalom által elismert hivatalnokká válhasson. A másik dolog, ami miatt a konfucianizmus jelentős hatást gyakorol a gazdaságra, az a nagyvállalatok menedzsmentjének működésében rejlik. A távol-keleti vállalatok ma már úgy működnek, mint egy-egy nagy család, ahol a konfuciánus kapcsolati formák a mérvadóak. A fiúnak az apához, vagy az alattvalónak az uralkodóhoz való viszonyát tükrözi a főnök-beosztott kapcsolat. Ennek fontos szerepe van a vállalat iránti lojalitás megteremtésében, hiszen a munkavállaló a lojalitásáért cserébe gondoskodást kap a munkahelyétől. A keleti és a nyugati modell ötvözetéből egy igen hatékonyan működő menedzsmentet kapunk. Úgy tűnik tehát, hogy a huszonegyedik század elején a konfucianizmus ismét reneszánszát kezdi élni a Távol-Keleten, lépésről lépésre felváltva ezzel Marx szocialista alaptételeit.

54

Botos Katalin: i. m.

50

VÁLTOZÁSOK A KÍNAI GAZDASÁGPOLITIKÁBAN 55 Elöljáróban A konfucianizmus történeti fejlődéséről szóló fejezetben már volt arról szó, hogy a konfucianizmus az 1911-es polgári demokratikus forradalom következtében elveszítette jelentőségét Kína vallási életében. Az ezt követő időszakban a kommunista és a szocialista ideológiák, tehát a marxizmus vette át a konfuciánus etika helyét. Az 1978-as végétől a gyors gazdasági növekedés eredményeképpen jelentősen megemelkedett a kínaiak életszínvonala. Ettől az évtől ugyanis a pekingi vezetés nyitás gazdaságpolitikára váltott át. Eszerint a távol-keleti országban az addigi szocialista tervgazdálkodás helyett az úgynevezett szocialista piacgazdasági rendszert vezették be, ami a piacgazdaság és a tervgazdaság együttműködését jelentette. Erre azért volt szükség, mert egy olyan országban, mint a Kínai Népköztársaság, szocialista tervgazdálkodás és totalitárius politikai rendszer mellett képtelenség lett volna ilyen gyors gazdasági növekedést produkálni. Szükséges volt tehát a Kínai Kommunista Párt paradigma váltására ahhoz, hogy az ország gazdasága növekedési pályára állhasson. Ezekből az információkból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Kínai Népköztársaság életében az 1979-es év volt a vízválasztó a két ideológia között. Az első időszak a Kínai Népköztársaság megalakulásával, vagyis az 1949-es évvel kezdődött és 1978-cal fejeződött be. Ebben a korban, egészen 1976-os haláláig, a Kommunista Párt főtitkára Mao Ce-tung volt, így egyúttal ő volt az ország államfője is, bár jobban illene rá a korlátlan hatalmú diktátor megnevezés. A vezérideológia ebben az időben az úgynevezett anti-revizionista szocializmus volt, amelynek jelszava a „red and special” (amely „vörös és különleges”-nek fordítható) volt. Mao elnök tehát szocialista volt, ebből következik, hogy ellenezte a kapitalista ideológiát. Mivel a konfucianizmusról azt tartotta, hogy kapitalista, ezért a konfuciánusokat is mind kapitalistákként tartotta számon. Az ő rezsimje alatt mindenfajta vallási tevékenység gyakorlása tilos volt. A 55

John-ren Chen: Goodbye Marx Hello Confucius – Ideological paradigm change in economic transition of PRC (Viszlát Marx, hello Konfucius – Ideológiai paradigmaváltás a Kínai Népköztársaság átmeneti gazdasági időszakában http://www.uibk.ac.at/csi/symposium/2007/goodbye-marx-helloconfucius_chen.pdf (2008. okt. 24.)

51

buddhista és a taoista szerzeteseket arra kényszerítették, hogy elhagyják kolostoraikat és templomaikat, és hogy ismét olyan társadalmi életet éljenek, mint az átlagos kínaiak. A népi kommunák felállítása után a Kommunista Párt a kínaiak életének majdnem minden területét felügyelete alatt tartotta. A fő irányvonaltól való minden

eltérést

azonnal

szocializmus

ellenesnek,

revizionistának

vagy

kapitalistának bélyegezték. A piacról pedig azt gondolták, hogy ez a kapitalisták egyik eszköze a szegény munkásosztály kizsákmányolására. Ebből az okból kifolyólag hivatalosan Kínában nem volt piac, de azért néhány feketén üzemeltetett piacról mégiscsak lehetett hallani valamelyik külföldi televízió adón, de természetesen csak a nyugati országokban. A Mao-korszak gazdasági rendszerét a „zárt, szocialista tervgazdaság, kollektivizált és állami tulajdonban lévő vállalatokkal” kifejezéssel lehetne a legtalálóbban illetni. Ennek a gazdasági rendszernek jó néhány igen komoly éhínség és több mint harminc millió éhen halt kínai áldozat lett az eredménye. A gazdasági fejlődés stagnált és Kína a világ egyik legszegényebb, legalacsonyabb jövedelmű országa lett. A második időszak 1979-től napjainkig tart. Mao Ce-tungot a hatalmon Teng Hsziao-ping követte; ő volt a Kínai Népköztársaság vezetője 1976 és 1989 között. Teng Hsziao-ping volt az ideológiai paradigma váltás elindítója és ő volt a kezdeményezője az 1978 végén bevezetett nyitás politikának is. A Kommunista Párt legnagyobb kihívását abban látta, hogy minél sürgősebben meg kell emelni a kínaiak

életszínvonalát.

Teng

reformernek

számított,

ugyanis

az

eddig

kapitalistának tekintett piacot integrálta a szocialista gazdasági rendszerbe. Mivel a piacgazdasággal kapcsolatosan nem sok tapasztalattal rendelkezett, Teng igencsak pragmatikus és rugalmas volt mind a törvénykezésben, mind a végrehajtásban. Az új gazdasági rendszerben többé már nem volt helye Mao Cetung egyenlőséggel kapcsolatos elképzeléseinek, helyette a hatékonyságot tekintették irányadónak a törvényhozásban. Ugyanígy változott a jelmondat is, a korábbi „poor is clean” (~a szegény tiszta) helyére a „rich is wonderful” (~a gazdag gyönyörű) lépett. A Kínai Népköztársaságnak – mint az a többi szocialista fejlődő ország gazdaságára is igaz volt – óriási mezőgazdasági szektora volt, az ipari szektort pedig kollektivizált és állami tulajdonban lévő ipari vállalatok képezték. Az új 52

gazdasági rendszerben – amelyet tehát szocialista piacgazdaságnak kereszteltek el – az erőforrások elosztásának fontos eszköze lett a piac, engedélyezték a vállalatok magán kézbe kerülését, vagyis privatizációját akár külföldiek számára is, eltörölték a népi kommunákat és a vidéki termelőszövetkezeteket. Ezen kívül újraszervezték az állami tulajdonban lévő vállalatokat és talán, ami a legfontosabb, megnyitották az országot a világpiac előtt. Ez lehetővé tette a külföldi működő tőke beáramlását is és különleges gazdasági övezeteket hoztak létre, ahová a külföldi befektetőket vonzották. Az új gazdasági rendszert lépésről lépésre vezették be; miután eltörölték a népi kommunákat, létrehozták a mezőgazdasági szövetkezeteket, amelyeket azonban gyenge teljesítményük következtében majdnem teljes mértékben magán vállalatokkal kellett helyettesíteniük. A szocialista piacgazdaság már lassan három évtizede magas növekedési indexekkel rendelkezik, aminek eredményeképp Kína szerves része lett a világgazdaságnak és a kínai emberek életszínvonala eddig soha nem látott magasságokba emelkedett. A változás úgy tűnik nem csak a gazdasági életre vonatkozik, hanem a politikai rendszerre is, ugyanis a Kínai Kommunista Párt vezetői beszédeikben egyre gyakrabban idézik az ókori bölcs, Konfucius tanításait az új politikai stratégia igazolása céljából. A változás jeleként fogható fel az a tény is, hogy a vallásgyakorlás újra az engedélyezett tevékenységek közé tartozik, valamint az is, hogy a konfuciánus etika oktatása ismét lehetséges az iskolákban. Kína végképp a kapitalizmus útjára lépett és ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az, hogy az új kultúrpolitika célul tűzte ki a fogyasztói társadalom kialakítását, amelyben nagy figyelmet szentelnek a tömegfogyasztásra, a szórakozásra és a szabadidő eltöltésére. A Mao-korszak kormányzati kudarcai A következőkben azokra a Mao Ce-tung idejében elkövetett kormányzati hibákra,

rossz

lépésekre

hívnám

fel

a

figyelmet,

amelyeknek

komoly

következményei vannak Kína jelenlegi fejlődésében. Az első ilyen lépés a „Virágozzék száz szál virág!” nevet viselő kampány volt. Mao, miután 1954-ben elfoglalta az államfői pozíciót, 1956-ban meghirdette ezt a kampányt, amelynek célja az volt, hogy az emberek – elsősorban az értelmiségiek – különböző nézőpontból világítsanak rá a fennálló politikai

53

rendszerre, vagyis kifejtsék véleményüket a Kommunista Párt és a kormány politikájával kapcsolatban. Az értelmiségiek – okulva a korábbi történésekből, amikor is propaganda kampányt indítottak Hu Feng ellen, aki politikai esszéiben bírálta a Kommunista Párt tevékenységét – nem nagyon merték álláspontjukat nyilvánosságra hozni. Azonban amikor azt látták, hogy az újságok lapjain olyan cikkek is megjelenhetnek, amelyek bírálják Mao elnököt és a Pártot, mégis csak hangot adtak véleményüknek. Mindennek a vége az lett, hogy mindazokat, akik kritizálni merték a rezsimet, börtönben zárták. A „Virágozzék száz szál virág!” kampánnyal Mao Ce-tung megerősítette abszolút hatalmát az országban és a Kommunista Párt néhány vezetőjét leszámítva ezentúl senki nem merte kritizálni a diktátort. A Mao elnökhöz érkező információkat és természetesen az újságokban megjelenő cikkeket mind manipulálták, így lett az egyetlen hír a jó hír. A komoly éhínségek idején például így kaphatott Mao Ce-tung mindennap a legújabb élelmiszertermelési rekordokról híreket. A következő lépés a „nagy ugrás” nevet viselő kísérlet volt. Az 1950-es évek végén Mao bevezette a népi kommunák intézményét a vidéki régiókban és elindította a „nagy ugrás” programot. A diktátor ezektől az intézkedésektől azt remélte, hogy Kína gazdasági termelékenysége rohamosan növekedni fog, ezért a legnagyobb hangsúlyt a gabonatermesztésre és az acélgyártásra helyezte. A vasgyártással kapcsolatban az volt a cél, hogy a Kínai Népköztársaság rövid időn belül utolérje és lehagyja előbb Nagy-Britanniát, majd Japánt és végül az Amerikai Egyesült Államokat is. A meghamisított jelentések miatt azonban úgy vélték,

a

gabonaprobléma

már

megoldódott,

ezért

egyre

több

embert

csoportosítottak át a növénytermesztésből az acélkohók mellé. Ebben az időszakban az egész ország gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy hatalmas vasolvasztó, ugyanis még az iskolák udvarára is acélkészítő kohókat építettek. Mivel a technológia elég kezdetleges volt és a megfelelően képzett szakemberek is hiányoztak, rossz minőségű és az ipar számára szinte használhatatlan acél került ki a kínai munkások keze alól. Az acélgyártásra elpazarolt óriási mennyiségű munkaerő és az ezáltal elhanyagolt mezőgazdaság miatt Kínában összeomlott az élelmiszer utánpótlási rendszer, amely súlyos éhínséget vont maga után. Több mint harminc millióan haltak éhen emiatt az országban. A kulturális forradalom volt Mao Ce-tung harmadik és egyben legsúlyosabb következményekkel járó intézkedése, amelyben a kínai társadalom a válság 54

szélére került és az egész gazdaság összeomlott. „A nagy proletár kulturális forradalom – nevével ellentétben – voltaképpen Mao hatalmának megerősítését, a lehetséges riválisok elszigetelését, a revizionista gondolatok megelőzését szolgáló program volt, mely 1964-66-ban vette kezdetét, és egészen 1976-ig – Mao haláláig – tartott. Mao pártbéli ellenfeleivel való leszámolás eszközeként fiatalokból álló, fanatizált csoportokat szerveztek, akik első feladata az ősi kínai múlttal és kultúrával történő leszámolás volt: egyetemeken megszűnt az oktatás, tanárokat vertek a diákok, a kulturális forradalom égisze alatt számos értékes műemléket leromboltak, könyveket égettek, műalkotásokat semmisítettek meg, s általában igyekeztek radikális módszerekkel megszabadulni az évezredes kínai történelem kulturális örökségétől. Megszüntették a mozi vetítéseket, bezárták a könyvtárakat, tiltották a csoportosulást és általában a szórakozás minden formája tilos volt a politikai elit tagjait kivéve mindenkinek. Másik vadhajtása a vörösgárdisták légiójának létrehozása volt, akik a legdurvább módszerekkel számoltak le a nép ellenségeinek kikiáltott – nemritkán szintén baloldali, de Mao útjában álló vagy hatalmára veszélyes – emberekkel.” 56 A Mao-korszaknak a fent vázolt intézkedései nyilvánvalóan szemben álltak a konfucianizmus azon alapelvével, amely a megfelelő kormányzásról szól. Mao Ce-tung marxista értelmiségi volt, aki elutasította a konfuciánus nézeteket, ezért egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy a kínai társadalmat teljes mértékig megtisztítsa a konfucianizmus befolyásától. Ideológiai paradigmaváltás az átmeneti gazdaságban Mao Ce-tung 1976-os halálát követően Teng Hsziao-ping került az államfői székbe, így az ő feladata lett, hogy helyrehozza azokat a hibákat, amiket elődje elkövetett és ezáltal rendbe tegye Kína társadalmi és gazdasági életét. Az új politikai irányzat és az új gazdasági rendszer, amit az új államfő bevezetett, szükségszerűen megkövetelte a változást ideológiai téren is. A piac az előző korszakban nemkívánatos jelenségnek számított, mivel Mao azt a kapitalisták a munkásosztályt kizsákmányoló eszközének tartotta, ezért a szocialista gazdaságban hivatalosan nem is létezett. A szocialista gazdasági rendszer két fő pillére a tervutasítás, vagyis a tervgazdálkodás és az állami tulajdonú 56

Wikipédia: Mao Ce-tung http://hu.wikipedia.org/wiki/Mao_Ce-tung (2008. nov. 9.)

55

vállalatok voltak. A piacnak mint gazdasági eszköznek a beépítése a kínai gazdaságba a tervutasítások helyett egyértelműen ideológiai paradigma váltásra utal. Többé már nem tartják a piacot a kapitalisták munkásosztályt kizsigerelő ördögi találmányának, hanem az erőforrások elosztásának politikailag semleges eszköze lett, amelyet nem csak a kapitalista gazdaság számára találtak fel. A kapitalista magánvállalkozások esetében a legfontosabb cél a profit maximalizálás. A szocialisták úgy gondolták, hogy a kapitalisták és a munkásosztály érdekei ütköznek, amennyiben a magasabb fizetés miatt alacsonyabb lesz a profit. A Mao-korszakban ezért teljesen eltűntek a magán vállalatok, azonban 1978 után újra lehetőséget adtak a privatizációnak, sőt, az ipari szektorban megjelentek az egyben állami és magán tulajdonlású cégek is. Mao Ce-tung vezetése alatt az egyenlőség volt a legfőbb irányelv a politikai életben. Ezzel ellentétben később a növekedésre helyezték a legnagyobb hangsúlyt, mivel a gyors gazdasági növekedésről azt remélték, hogy gyorsan fel fogja emelni az életszínvonalat is. Ezt még az egyenlőtlen jövedelemelosztás árán is el kívánták érni, ami az ideológiai paradigmaváltásnak egy újabb bizonyítékául szolgál. A népi kommunák rendszerét vidéken a kollektív gazdasági tevékenységek elősegítésére hozták létre. Nem sokkal azután, hogy megalakultak, a mezőgazdasági tevékenység jelentős mértékben visszaesett. Az átmeneti gazdaság ideje alatt a népi kommunák rendszerét, mint az elmaradottság legfőbb okát, sürgősen meg kellett szüntetni. A mezőgazdasági szektoron belül egy új szervezetet kellett felállítani, amely nem volt más mint az állami és magán kézben lévő vegyes vállalatok rendszere. Kevéssel azután, hogy az új mechanizmus működésbe lépett, a mezőgazdasági termelékenység rohamosan emelkedni kezdett, azonban néhány év elteltével a termelékenység lelassult. Mao ideje alatt a külföldi kölcsönöket és a közvetlen külföldi működő tőke befektetéseket teljesen elutasították, hiszen a teljes nemzetközi függetlenség politikáját folytatták. Ez meg is látszott, mivel az állami vállalatok gyenge teljesítménye miatt az ipar termelékenységi mutatói is nagyon alacsonyak voltak. Az új korszakban változtattak ezen a politikán, és kedvezményes adókkal adtak szabad jelzést a beáramló közvetlen külföldi működő tőke befektetéseknek. Az ipari szektor termelékenységének emelésére pedig a külföldi országokból érkező technológia transzferben látták a megoldást. 56

Az

ideológiai

paradigmaváltás

bizonyítékául

szolgáló

lépések

talán

legfigyelemreméltóbb mozzanata, hogy lehetővé tették – akár még kapitalisták számára is – a Kommunista Pártba való belépést. Ezentúl már nem csak a munkásosztály kiváltságos joga a párttagság, hanem az nyitva áll még a korábban a rendszer ellenségeinek számítók előtt is. Úgy tűnik tehát, hogy a kínai társadalomban az osztályok közötti harc helyét a társadalmi harmónia veszi át. A hivatalos kínai álláspont szerint, amelyet egyértelműen a Kínai Kommunista Párt alakít ki, Kínának gazdasági területen új útra kell lépnie. Ezt egy olyan formában teszi meg, amely azelőtt még ismeretlen volt a közgazdászok előtt. Nem más ez, mint egy parancsuralmi rendszerben működő szocialista piac orientált gazdasági rendszer, egyszerűbb nevén a szocialista piacgazdaság. A Kínai Népköztársaságban egyáltalán nem rendelkeztek tapasztalatokkal a piac működésével, a világpiaccal, a tőkével és a vegyes vállalatokkal kapcsolatban, viszont nagy szükségük volt a beérkező közvetlen külföldi működő tőke befektetésekre az ország iparosítása és a kínai gazdaság nemzetközi piacon való megjelenésének érdekében. Különleges gazdasági övezeteket hoztak létre, amelyekre külön szabályok vonatkoztak és amelyeknek adórendszere kedvezett a külföldi befektetőknek. Ezek a területek azért váltak a külföldiek számára vonzóvá, mert olyan szabályok vonatkoznak ezekre a térségekre, amelyek elősegítik a vállalatok ide települését és működését. Ilyen különleges gazdasági övezet például Sanghaj, Shenzhen vagy Guangzhou. Ezeknek a gazdasági övezeteknek a felállítása olyan gazdaságot feltételez, amelyben két rendszer működik egymással párhuzamosan: az egyik egy erősen szabályozott rendszer, ahol a főszereplők az állami tulajdonban lévő vállalatok, ezzel szemben a másik egy liberálisan működő rendszer, amelynek fő gazdasági szereplői a magán- és a külföldi vállalatok. A tisztán szocialista rendszerből létrehoztak egy kettős rendszert, ahol a szocializmus mellett a kapitalizmus is jelentős helyet foglal el Kína gazdasági életében. A nyitott gazdaságpolitika a következő olyan lépés a kínai átmeneti gazdaságban, amely arra utal, hogy komoly változásokon ment végig az ország. Mao Ce-tung ideje alatt Kína a világpiactól és a nemzetközi kereskedelmi élettől teljesen elzárkózott, ezért a Kínai Népköztársaságnak nem voltak nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai, sem államadóssága, de a technológia transzferre sem volt lehetőség. Ez a politika teljes mértékben kizárta annak a lehetőségét, hogy 57

Kína a külkereskedelemben komparatív előnyre tegyen szert, és hogy újabb és újabb technológiák érkezzenek az országba. A nyitott gazdaságpolitika hatására azonban Kína a világgazdaság szerves része lett és az elzárkózás többé már nem elképzelhető sem a kínaiak, sem a világ többi része számára. A Mao Ce-tung korabeli szocializmusban a piachoz hasonlóan az értékpapírpiac fogalma is a tiltott dolgok sorát gazdagította, mivel azt a spekuláció és a gazdaság manipulálásának eszközének tartották. Az 1980-as években a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Egyesült Államok Kincstára életre hívta a washingtoni konszenzust, amelynek feladata az volt, hogy megerősítse a piac szerepét a gazdaságon belül, és hogy elősegítse a hibás kormányzati döntések korrekcióját. A washingtoni konszenzust eredetileg a brit közgazdász John Williamson alkotta meg, amely külön a válságban lévő fejlődő országokra vonatkozó gazdasági reformjavaslatokat tartalmazta, és amely mögött a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Egyesült Államok Kincstára állt. Az átmeneti gazdaságban sohasem volt cél az állami tulajdonban lévő vállalatok száz százalékos privatizációja, mivel a Kommunista Párt nem kívánta elveszíteni a gazdaság irányítása feletti uralmat. Nemrég azonban több értékpapírpiacot is alapítottak a Kínai Népköztársaságban, amelyeken az állami vállalatok is megjelentek, hogy tőzsdei ügyletekkel próbáljanak meg pénzt szerezni a háztartásoktól. Az állami tulajdonú vállalatok kis hányadát a hazai, sőt még a külföldi tőzsdéken is eladták. Az előzőekből láthattuk, hogy az 1978-as évet követő időszakban Kína gazdasági, politikai és társadalmi élete jelentős változásokon ment keresztül. Változások a nemzetközi együttműködés, a külpolitika területén Mao Ce-tung életében igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy megvalósítsa a világ szocialista forradalmával kapcsolatos elképzeléseit. Mindenek előtt a harmadik világ szócsöve kívánt lenni. Külpolitikai célkitűzései között első helyen szerepelt, hogy nézeteit kiterjessze a kevésbé fejlett országokra is. Ebből az okból kifolyólag a kínai diplomácia középpontjában az észak-afrikai országok álltak, amelyeket a távol-keleti állam fejlesztési segélyekkel is támogatott (például Tanzániát a vasútépítés területén).

58

A gazdaság átmeneti időszakában a nemzetközi együttműködést a kínai gazdasági növekedés ösztönzésére használták. A Kommunista Párt vezetői olyan komoly diplomáciai tevékenységeket végeztek, mint a hivatalos állami látogatások, nemzetközi konferenciák szervezése és együttműködés kezdeményezése elsősorban a szegény elmaradott, de kőolajban és egyéb nyersanyagforrásokban gazdag országokkal. A kínai állam a mai napig követi ezt a politikát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 2006 novemberében negyvennyolc afrikai ország és Kína részvételével rendeztek csúcstalálkozót Pekingben, valamint az is alátámasztja ezt az állítást, hogy a jelenlegi államfő Hu Csin-tao a 2006-os és a 2007-es évben is tett látogatásokat több afrikai országban. Különösen fontos lépések ezek a diplomáciai tárgyalások a kínai gazdaság kőolaj- és nyersanyagszükségletének utánpótlása céljából. A gazdasági növekedés élénkítése érdekében néhány évvel ezelőtt a Kínai Népköztársaság csatlakozott globális, multilaterális és bilaterális nemzetközi szervezetekhez is, mint például a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az ASEAN plusz három (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége kiegészülve Kínával, Japánnal és DélKoreával). A biztonság és a béke lényeges funkciót töltenek be Kína „growth first” – vagyis gazdasági növekedés mindenek előtt – politikai irányelvében. Béke és biztonság nélkül ugyanis nem lehetséges a nemzetközi kereskedelmi szintéren gazdasági tevékenységet folytatni. Kína számára a nyitás politikája is kulcsfontosságú, mivel ezáltal biztosítja a kínai export részére a szabad utat a nemzetközi piacok felé. A Kínai Népköztársaságról kialakított politikai elképzelésekben az osztályok közötti harc és a szocialista forradalom helyét egy, a nemzetközi kooperációban többé-kevésbé megbízható partner képe vette át. A nemzetközi közösségen belüli harmónia, béke és biztonság fontos részét képezi a konfuciánus etikának is. Hibás gazdasági és kormányzati döntések az átmeneti időszakban Egy olyan új gazdasági rendszerben, amelynek jelentősek a politikai és a társadalmi hatásai, és amely korábban teljesen ismeretlen volt a közgazdaságtan számára, nem meglepő, ha problémák merülnek fel a működés során. Ebből következik, hogy az sem meglepő a szocialista piacgazdaságban, ha a kormányzat

59

kevésbé helyes döntései vagy maga a piac problémákat generál. A következőkben azokról a gondokról szeretnék beszélni, amelyek a legtöbb fejfájást okozzák a kínai vezetőségnek és a Kommunista Pártnak. A korrupció vagyis a megvesztegetés különösen elterjedt a totalitárius, diktatórikus rendszerekben, így Kínában is. A megvesztegetés során a megvesztegetőt pénzért vagy egyéb juttatásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttatják. A Transparency International 2008-as adatai szerint a Kínai Népköztársaság korrupció érzékelési indexe (CPI – Corruption Perceptions Index) az egytől tízig terjedő skálán 3,6-os. Minél alacsonyabb az index értéke, annál nagyobb a korrupció mértéke az adott országban, ebből következik, hogy Kínában bizony elég jelentős a korrupció még napjainkban is. Összehasonlításképp Magyarország korrupció

érzékelési

indexe

5,1,

az

Amerikai

Egyesült

Államoké

7,3,

Németországé 7,9, Oroszországé 2,1, Japáné 7,3, Dél-Koreáé 5,6, Indiáé 3,4. Érdemes megemlíteni, hogy bár Hong Kong 1997 óta a Kínai Népköztársaság része, de feltehetően az eltérő gazdasági rendszer következtében az ottani korrupció sokkal alacsonyabb (CPI: 8,1). Még az 1949-ben létrejött Kínai Köztársaságban, azaz Tajvanon is jobb a helyzet, mint Kínában, hiszen ott a korrupció érzékelési index közepesnek mondható 5,7-es értékével.57 A volt szocialista országokban, így Magyarországon sem ismeretlen az a jelenség, hogy az állami vállalatok mindig is elsőbbséget élveztek az állami tulajdonban lévő bankoknál. Így ezek a bankok gyakran olyan tevékenységekre adtak kedvezményes hitelt, amelyek nem a leggyümölcsözőbb eredményeket hozták. E tevékenységek alatt olyan területeket értünk, amelyek valamelyest az ország nemzeti büszkeségének részét képezték, ezért politikai megfontolások miatt nem szabadott magukra hagyni és ezáltal csődbe kergetni ezeket a vállalatokat. Gondoljunk csak Bacsó Péter betiltott filmszatírájának A tanúnak az elhíresült mondatára a magyar naranccsal kapcsolatban – Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! John-ren Chen szerint ahhoz, hogy a bankok a valóban hatékony üzlet- és iparágakat finanszírozzák, szükséges lehet a bankok és az állami vállalatok teljes privatizációja. Komoly gondot okoz Kínában az is, hogy kevés figyelmet fordítanak az emberek magántulajdonának védelmére. Leginkább az építési területeket és 57

Transparency International: 2008 Corruption Perceptions Index http://www.transparency.org/news_room/in_focus/2008/cpi2008/cpi_2008_table (2008. nov. 9.)

60

egyéb ingatlanokat tulajdonítanak el magánszemélyektől új építkezések céljából. Az elkövetők nem egyszerű csalók, a szervezett bűnözés állhat az ügy hátterében. A 2006-os évben több mint harmincötezer hasonló bűncselekményről számoltak be a kínai médiában. Átfogóbb, több mindenre kiterjedő törvénykezéssel és a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépéssel vissza lehetne szorítani az ilyen és az ehhez hasonló megnyilvánulásokat. John-ren Chen szerint a fentiekben idézett problémák megoldása a Kínai Népköztársaságban még nagyobb változást kívánna meg, mint amit Mao Ce-tung halála után a Teng Hsziao-ping alatti kormány véghezvitt. A kínai származású közgazdász szerint ez nem lenne más, mint a teljes politikai és ideológiai rendszer demokratizálása. Az eddigiekből kitűnik, hogy a Kínai Népköztársaság ideológiai területen egyre jobban kezd Marxtól eltávolodni és visszatérni az ókori bölcs filozófushoz, Konfuciushoz. Mind több és több területen jelennek meg ismét a konfucianizmus eszméi, például a kínai vezetők ma már sokkal jövedelmezőbbnek tartják a nemzetközi közösségen belüli harmóniát és jó viszonyt, mint a kapitalizmus nézetei elleni ádáz küzdelmet. Kína napjainkban Az előzőekben láthattuk, hogy Kína az elmúlt harminc évben óriási változásokon ment keresztül, amíg egy olyan dinamikusan fejlődő ország nem lett, amely azt a célt tűzte ki magának, hogy néhány éven belül lehagyja Németországot, Japán, sőt még az Egyesült Államokat is. Az elmúlt évtizedekben Kína nyugati országok általi megítélése nem volt a legfényesebb. Az európai és amerikai piacokat elárasztották az olcsó, rossz minőségű és a nem ritkán hamisított ruhaneműk, használati cikkek. A kínai negyedek főleg az Egyesült Államok nagyobb városaiban jelentek meg, ahol gyakran a maffia uralta az ott élő kínai, távol-keleti lakosság életét. Magyarországon is kialakult vagy inkább még kialakulóban van egy – nevezzük így – kínai negyed, amiről nagyon ritkán hallhatunk a televízióban vagy a rádióban. A kínai közösségek viszonylag zártak, egymás között, esetleg a más távol-keleti országokból érkezőkkel érintkeznek a legtöbbet. A magyarokkal csak

61

a legszükségesebb és legminimálisabb kommunikációt folytatják, ami elsősorban az eladáshoz és a vásárláshoz elengedhetetlen frázisokból áll. Az elmúlt harminc év gazdasági folyamataiból világosan kirajzolódik, hogy Kína leginkább a kereskedelem révén állt talpra. Termelési és kereskedelmi politikájának ütőkártyája a méretgazdaságossági előnyök kihasználásában rejlik. Ennek lényege pedig az, hogy minél nagyobb mennyiségben termelünk, annál kevesebbe kerül a gyártás, ennélfogva az így előállított terméket olcsón is adhatjuk el. Minőség ide vagy oda, úgy vélem a vásárlások nagy többségében az ár játssza a döntő szerepet. Éppen az olcsóságuk miatt képes Kína a világon szinte bárhol eladni termékeit, nem kis fejtörést okozva ezzel az importőr országok vezetőinek. (A beáramló nagy mennyiségű kínai áru sok esetben a helyi iparágak elsorvadásához vezet, ami pedig jelentősen lelassítja a gazdasági folyamatokat. Emiatt az Európai Unióban mennyiség korlátozásokat vezettek be a kínai áruk behozatalára.) Az idők során a termékek minősége is változott, mondhatni javuló tendenciát mutat. A kínai nagyvállalatok belátták, hogy hosszú távon jövedelmező lehet számukra, ha olcsó és nem túl jó minőségű termékeik gyártása mellett nagyobb figyelmet szentelnek a minőségi áruk termelésének is. A méretgazdaságossági előnyök miatt egy kis javulás a minőségben még nem emeli meg annyira az árakat, hogy ezek a termékek veszítenének versenyképességükből. Úgy tűnik, hogy a Mao-korszak önellátó és bezárkózó politikáját szépen lassan egy exportorientált gazdaság váltotta fel. „A korábbinál jóval egészségesebb felfogás, kombinálva az ország igen jó adottságaival – hatalmas terület, bőséges nyersanyagforrások, olcsó munkaerő, hatalmas belső piac, valamint az ázsiai népekre jellemző, a hazát mindenek elé helyező kollektivista tudat – igen pozitívan hatott a gazdaság teljesítményére, s Kína évről évre egyre több iparcikkel jelent meg a világ számos országában – a világ országainak lakosai pedig megvették őket, mert olcsók voltak.”58 Nyilvánvalóan nemcsak az exporton múlt Kína fejlődése az elmúlt években. Nagy szerepet játszottak ebben a közvetlen külföldi működő tőke befektetések is, amelyek több tízmilliárdos összegre rúgnak évente. Kína mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az országba vonzza a külföldi tőkét és technológiát. A

58

Kanizsai Dávid: Kína évszázada, PTE-KTK, Fészek, XV. évfolyam, 9. szám http://feszek.pte.hu/ujsag.php?tipus=cikk&cikk=2202&rovat=788&szam=74&evfolyam=11 (2008. nov. 9.)

62

legnagyobb befektetők Japán, Dél-Korea, Szingapúr, USA, Németország és Nagy-Britannia. Végezetül következzen néhány adat Kína gazdaságáról. „2007-ben Kína az Amerikai Egyesült Államok után a világ második legnagyobb gazdasága. Gazdasági növekedésének üteme huzamosabb ideje meghaladja az évi 10%-ot. Ezt az ütemet a kínai kormány is túlzottnak tartja, mert a túlfűtött növekedés súlyos egyensúlyi, környezeti és egyéb problémákat okoz. A kínai gazdasági vezetés ezért erőfeszítéseket tesz – egyelőre nem sok eredménnyel – a gazdasági fellendülés ütemének csillapítására. A GDP növekedése 2007-ben is 11% körül volt, és 2008-ra sem várható érdemleges csökkenés.”59 Nem folytatom tovább Kína gazdasági életének és sikereinek elemzését, hiszen képtelenség lenne néhány oldalban összesűríteni azoknak a folyamatoknak az ismertetését, amelyek körülbelül harminc évvel ezelőtt kezdődtek, és amelyek az elmúlt néhány évben mutatkoztak meg először. A 2008-as pekingi olimpiai játékokon sok mindenre derült fény, a külföldi sajtó testközelből figyelhette az országban zajló rohamos ütemű építkezéséket, infrastruktúrafejlesztést, egyszóval a fejlődést. A legdinamikusabban fejlődő távol-keleti ország előreláthatólag még nagy változásokon fog keresztül menni, óriási meglepetéseket fog okozni a világnak és ebben a konfucianizmus újjáéledő eszméinek is jelentős szerepe lesz. Arra mindenképpen számítanunk kell, hogy ezek a változások döntő hatással lesznek a fennálló világrendre is.

59

Wikipédia: Kína gazdasága http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna_gazdas%C3%A1ga (2008. nov. 9.)

63

UTÓSZÓ Kína ma a világ egyik leggyorsabb ütemben fejlődő országa, ezt láthattuk az előzőekből is. Ennek oka egyrészről az ország gazdaságpolitikájában keresendő, de véleményem szerint ezt sem lehetne megvalósítani a kínai emberek mentalitása nélkül. A gazdaság ilyen mértékű prosperálása nem lenne lehetséges a kínaiak kollektivista szelleme és hangyaszorgalma nélkül. A társadalmi és morális gondolkodásmód alakításában jelentős szerepe volt és van most is a filozófiai

irányzatokból

vallássá

lett

tanításoknak;

a

buddhizmusnak,

a

taoizmusnak és a napjainkra ismét egyre jobban jellemző konfucianizmusnak. Kína sok tekintetben mintául szolgálhat a világnak, és köztük Magyarországnak is. A két ország történelme a huszadik század második felében mondhatni összekapcsolódott. Ez a kapocs a szocializmus volt. Mindkét országról elmondható, hogy a Kommunista Pártok egymásra halmozták a súlyosabbnál súlyosabb következményekkel járó elhibázott gazdasági intézkedéseket. Itthon főleg a „gulyáskommunizmus” ideje alatt nem volt ugyan éhínség, de ez csak tovább súlyosbította az egyre növekvő államadósság-állományt. Bár Magyarországnak koránt sincsenek olyan adottságai, olyan potenciálja, mint Kínának – ez elsősorban a területi különbségekből adódik –, de mégis vehetne példát a „világ első gazdasága” címre törekvő Kínától. A külföldi befektetők nagyobb számú megjelenése és a működő tőke beáramlása minden bizonnyal pozitív hatással lenne nemcsak az éppen válságban lévő gazdaságra, de a társadalmi struktúrára és az emberek élethez való viszonyulására is. Véleményem szerint nemcsak gazdasági téren szolgálhat mintával Kína, de bizony példát vehetnénk a konfucianizmus társadalmi kapcsolatokat és az erkölcsi hozzáállást meghatározó tanításairól is. A magyar társadalomban igen erős a széthúzás – amelyért elsősorban a politikai élet tehető felelőssé –, és egyre kisebb a nemzeti öntudat, amely pedig nagyban hozzájárulhatna az ország sikerességéhez. Úgy vélem találó egy olyan gondolattal zárni a dolgozatot, mint amilyennel Madách Imre is zárta Az ember tragédiája című drámáját: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” 60.

60

Arany Könyvtár sorozat: Katona József: Bánk bán, Madách Imre: Az ember tragédiája, Szépirodalomi Könyvkiadó, Budapest, 1960., 343. oldal

64

I RODALOMJEGYZÉK 1. Ahmad, Khurshid: An Islamic Perspective (~Az iszlám perspektíva). In: J.H. Dunning: Making Globalisation Good. Oxford University Press, 2003. 2. Arany Könyvtár sorozat: Katona József: Bánk bán, Madách Imre: Az ember tragédiája, Szépirodalomi Könyvkiadó, Budapest, 1960. 3. Asian Values Revisited – What would Confucius say now? (~Mit szólna most Konfucius?), The Economist, 1998. július 25. 4. Botos Katalin: A világvallások gazdasági tanítása és a globális piacgazdaság (2008. szept. 10.) http://www.jak.ppke.hu/tanszek/heller/letolt/vilagvallas2.doc 5. Chen, John-ren: Goodbye Marx Hello Confucius – Ideological paradigm change in economic transition of PRC (~Viszlát Marx, hello Konfucius – Ideológiai paradigmaváltás a Kínai Népköztársaság átmeneti gazdasági időszakában) (2008. okt. 24.) http://www.uibk.ac.at/csi/symposium/2007/goodbye-marx-helloconfucius_chen.pdf 6. Déclaration des droits de l'Homme et du citoyen de 1789 – Emberi és polgári jogok nyilatkozata 1789 7. Falkné dr. Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció, Püski Kiadó, Budapest, 2001. 31-32. oldal 8. Glasenapp, Helmuth von: Az öt világvallás, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 9. Kanizsai Dávid: Kína évszázada, PTE-KTK, Fészek, XV. évfolyam, 9. szám (2008. nov. 9.) http://feszek.pte.hu/ujsag.php?tipus=cikk&cikk=2202&rovat=788&szam=74 &evfolyam=11 10. Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (fordította Tőkei Ferenc), (2008. nov. 14.) http://www.terebess.hu/keletkultinfo/konfuc1.html 11. Lardy, Nicholas R.: China in the World Economy (~Kína a világgazdaságban), Institute for International Economics, Washington DC, 1994. 12. Maddison, Angus: World Economic History a Millennial Perspective (~A világgazdaság történelme ezeréves távlatból) OECD, 2004. 13. Marosán György: Fortélyos remény – Gazdaságról, szegénységről, egyenlőtlenségről, Magyar Narancs, 2005. február 10., 50-51. oldal

65

14. Menciusz: Konfuciusz nagy követője, fordította: Tőkei Ferenc, Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1997. 15. National Institute for the Renewal of the Priesthood: A Double Take on Early Christianity – an Interview with Rodney Stark. (~Kettős fogás a korai kereszténységen – interjú Rodney Stark-kal), (2008. szept. 10.) http://www.jknirp.com/stark.htm 16. Palmer, Martin: Jin és jang: egyensúly és harmónia a kínai bölcseletben, művészetben és hétköznapokban, Édesvíz Kiadó, Budapest, 1998. 17. Tarr Dániel: Az indiai kasztrendszer (2008. okt. 24.) http://www.freeweb.hu/tarrdaniel/documents/KulturalisAntropologia/AzIndiaiKasztrendszer.doc 18. Tőkei Ferenc (ford.): A nagy tanítás, In. Kínai filozófia. Ókor, I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest 1962. (2008. nov. 14.) http://www.filozofia.bme.hu/Members/sziszi/etika/Nagy%20tanitas.htm 19. Tőkei Ferenc: Konfuciusz beszélgetései és mondásai (2008. szept. 10.) http://www.terebess.hu/keletkultinfo/konfuc1.html 20. Transparency International: 2008 Corruption Perceptions Index (2008. nov. 9.) http://www.transparency.org/news_room/in_focus/2008/cpi2008/cpi_2008_table 21. Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában, Gondolat Kiadó, Budapest 1977. 22. Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Könyvkiadó, 1982. 23. Wikipédia: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme (2008. dec. 3.) http://hu.wikipedia.org/wiki/A_protest%C3%A1ns_etika_%C3%A9s_a_kapitalizmu s_szelleme 24. Wikipédia: Egyistenhit (2008. szept. 10.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyistenhit 25. Wikipédia: Kína gazdasága (2008. nov. 9.) http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna_gazdas%C3%A1ga 26. Wikipédia: Logika (2008. okt. 24.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Logika 27. Wikipédia: Mao Ce-tung (2008. nov. 9.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Mao_Ce-tung 28. Wikipédia: Max Weber (2008. dec. 3.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Max_Weber 29. Wikipédia: Politeizmus (2008. szept. 10.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Politeizmus 30. Wikipédia: Taoizmus (2008. okt. 24.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus 66