Szakdolgozat
Spalovszky Zsolt 2008
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Külgazdaság szak Nappali tagozat TŐZSDE-PÉNZINTÉZETEK szakirány
Monetáris politika Magyarországon a rendszerváltás után
Készítette: Spalovszky Zsolt Budapest, 2008.
2
Tartalomjegyzék BEVEZETÉS ............................................................................................................................. 4 I. AZ MNB BEMUTATÁSA..................................................................................................... 5 I.2. Az MNB célja és feladata .................................................................................................... 6 I.2. Az MNB felépítése .............................................................................................................. 6 I.2.1. A monetáris tanács............................................................................................................ 6 I.2.2 Az MNB elnöke ................................................................................................................. 7 I.2.3. Az MNB alelnökei ............................................................................................................ 7 I.2.4. A felügyelő bizottság ........................................................................................................ 7 I.2.5. Az MNB partnerei............................................................................................................. 8 I.3. A monetáris politikai eszköztár ........................................................................................... 9 I.3.1 Nyíltpiaci műveletek.......................................................................................................... 9 I.3.2 Kötelező tartalékráta ........................................................................................................ 10 I.3.3. Jegybanki betét................................................................................................................ 10 I.3.4. Irányadó jegybanki kamat és az MNB kötvény.............................................................. 10 II. A RENDSZERVÁLTÁST MEGELŐZŐ HELYZET ........................................................ 12 III. SURÁNYI GYÖRGY ........................................................................................................ 14 III.1. Árfolyam politika ............................................................................................................ 15 IV. BOD PÉTER ÁKOS .......................................................................................................... 16 IV.1. Adósságállomány és fizetőképesség ............................................................................... 16 IV.2. Árfolyamrendszer választás a 90-es évek elsõ éveiben .................................................. 19 IV.3. Kamat- és devizapolitika................................................................................................. 21 V. SURÁNYI GYÖRGY MÁSODIK ELNÖKSÉGE ............................................................. 23 V.1. Bokros-csomag................................................................................................................. 25 V.2. Árfolyam politika ............................................................................................................. 26 V.3. Köztes árfolyamrendszer.................................................................................................. 27 V.4. A jegybanki eszköztár változásai 1998-ban ..................................................................... 28 V.6. Kamat- és devizapolitika .................................................................................................. 29 V.7. Devizatevékenység a származékos piacokon ................................................................... 33 V.8. Orosz válság ..................................................................................................................... 34 V.8.1. Hatása a magyar gazdaságra.......................................................................................... 36 V.9. Későbbi viták.................................................................................................................... 38 VI. JÁRAI ZSIGMOND .......................................................................................................... 39 VI.1. Pénzügyminiszterként ..................................................................................................... 39 VI.2. Konvertibilis forint, inflációs célkövetés ........................................................................ 40 VI.3. Devizapolitika ................................................................................................................. 40 VI.4. Nyíltabb árfolyamrendszer.............................................................................................. 42 VI.5. A forinterősítő spekuláció............................................................................................... 43 VI.6. Sáveltolás ........................................................................................................................ 43 VI.7. Forint elleni spekuláció................................................................................................... 44 VI.8. A Monetáris Tanács kibővítése....................................................................................... 45 VI.9. Árstabilitás ...................................................................................................................... 46 VII. SIMOR ANDRÁS ............................................................................................................ 48 VII.1. Aktualitások................................................................................................................... 49 VII.2. Kamat és állampapír ...................................................................................................... 56 VII.3. A gazdasági növekedés hosszú távú visszaesésének okai: ............................................ 56 BEFEJEZÉS ............................................................................................................................. 58 Melléklet................................................................................................................................... 61 Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 71
3
BEVEZETÉS
Dolgozatom témája a magyar monetáris politika és gazdaság rendszerváltástól eltelt időszaka, mely alatt négy jegybank elnök váltotta egymást. Surányi György, Bod Péter Ákos, Járai Zsigmond és Simor András, akik közül eddig csak Surányi György és Járai Zsigmond töltötte ki a teljes (6éves) hivatali idejét. A rendszerváltást követő időszak kellően viharosra ”sikerült” monetáris és fiskális szempontból is. Az MNB-nek több nemzetközi válsággal (ázsiai-válság, orosz-válság és most az amerikai subprime válság), valamint a hazai elhibázott gazdaságpolitika következményeivel kellett megbirkóznia. A rendszerváltást követően KeletKözép-Európa éllovas országai közé tartoztunk, ma pedig már csak sereghajtók vagyunk, és a további gazdasági kilátásaink sem túl bíztatóak (ideértve az euró övezethez való csatlakozást is), melyért nem a monetáris politika tehető felelőssé. Mivel a jegybank a gazdaság egyik védőbástyája, de nem irányítója, igen sok szó lesz a kormányzati gazdaságpolitikákról, valamint több esetben külső környezetünk hatásairól, melyeket az egyes nemzetközi válságok Magyarországra való begyűrűzése jelentett. Az ilyen válságokat is megfelelően kezelni tudó gazdaságpolitika csak akkor lehetséges, ha a fiskális politika és a monetáris politika kellően összehangolt, hiszen a legtöbb esetben pont az a probléma, hogy a kormány és így a pénzügyminisztérium a hosszú távú monetáris politikai elképzelésekkel szembemenve próbált meg valamilyen –általában- rövidtávú gazdasági vagy politikai célt elérni. Egy volt tanárom, azt tanította, hogy csak akkor érthetem meg a jelent, ha ismerem a múltat. Természetesen történelem tanár volt. A Magyarországon mára kialakult helyzetet sokan sokféleképpen magyarázzák, és mivel főleg a politikai berkekből hallhatunk a legkevésbé szakértői és hiteles véleményeket, ezért egy olyan bel- és külföld számára egyaránt hiteles gazdasági szervezet górcsövén keresztül fogom megvizsgálni az elmúlt 18 év történéseit, mint a Magyar Nemzeti Bank.
4
I. AZ MNB BEMUTATÁSA
I.1. Az MNB rövid története Az MNB elődje az 1921. július 11-én alakult Magyar Királyi Állami Jegyintézet. A Magyar Nemzeti Bank, mint részvénytársaság 1924. június 24-én kezdte meg működését. Az első világháborút követően inflálódott koronát stabilizálta, majd kibocsátotta az új valutát, a pengőt. Feladatává vált az állami számlák vezetése, az államadósság kezelése. Kamat- és hitelpolitikájával, váltóleszámítolási elveivel és gyakorlatával irányította az ország hiteléletét, befolyásolta a bankrendszer működését. Hatáskörébe került a devizagazdálkodás felügyelete is. Megalakulásától (1930) részvényese a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS). Az 1929 őszén kirobbant világgazdasági válság előidézte pénzügyi krízis 1931 júliusában elérte Magyarországot is. A Magyar Nemzeti Bank ez időtől kezdve az 1990-es évek elejéig kötött devizagazdálkodást folytat, és e téren a hatósági feladatok ellátója, gazdaságpolitikai felelősséggel és hatáskörrel rendelkező központi bank. A második világháború időszakában a jegybank erőfeszítései dacára a nemzeti valuta, a pengő inflációja megállíthatatlan volt. A háború befejezését követően a pengő értékvesztése a világtörténelem eddigi legnagyobb méretű pénzromlását produkálta. Az MNB közreműködésével valósult meg 1946. augusztus 1-jén a stabilizáció, és megjelent az új fizetőeszköz, a forint. A nagybankok – köztük a jegybank – magyar tulajdonú részvényeinek 1947 végén lezajlott államosítását követően a kereskedelmi bankokat és a takarékpénztárakat felszámolták, a bankrendszert egyszintűvé tették. A Magyar Nemzeti Bank 1948 második felétől a jegybanki hatáskörök mellett kereskedelmi banki feladatokat is ellátott. A központi bank irányítása kormányzati fennhatóság alá került. 1987. január 1.-én Magyarországon visszaállt a kétszintű bankrendszer. A Magyar Nemzeti Bankról 1991 októberében elfogadott törvény helyreállította a jegybank függetlenségét és újraszabályozta feladatkörét.
5
I.2. Az MNB célja és feladata „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját.” (2001. évi LVIII. törvény) Az MNB legfontosabb feladata a monetáris politika működtetése a hazai fizetőeszköz értékének megőrzése céljából. A forint értékállósága az árstabilitás fenntartásán keresztül lehetséges. E kitüntetett célt az MNB 2001 májusától széles árfolyamsáv mellett, az inflációs célkövetés rendszerében igyekszik megvalósítani Az MNB további feladatai:
Deviza- és aranytartalék képzése és kezelése
A pénzforgalmi rendszer kialakítása és fenntartása
Az emisszió (pénz kibocsátás) kizárólagos joga
Statisztikai információk gyűjtése és közzététele
Hivatalos devizaárfolyamok jegyzése és közzététele
A pénzügyi rendszer stabilitásának védelme
I.2. Az MNB felépítése Az MNB részvénytársasági formában működő jogi személy, melynek részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot, mint részvénytulajdonost a miniszter képviseli. Az MNB jegyzett tőkéje 10 000 000 000 Ft, azaz tízmilliárd forint. Az MNB szervei: a monetáris tanács és a felügyelő bizottság. Az MNB-ben közgyűlés és igazgatóság nem működik.
I.2.1. A monetáris tanács Az MNB legfőbb döntéshozó szerve a monetáris tanács. A monetáris tanács szükség esetén bármikor összehívható, de havonta legalább egy alkalommal ülésezik. A monetáris tanács legalább öt-, legfeljebb héttagú testület. A monetáris tanács tagjai: az MNB elnöke, mint a monetáris tanács elnöke; az MNB alelnökei; további legfeljebb négy tag, akiket hat évre a köztársasági elnök nevez ki. A további legfeljebb négy tagot a miniszterelnök és az MNB elnöke felváltva jelöli egymás jóváhagyásával.
6
A monetáris tanács határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. A monetáris tanács határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza, szavazategyenlőség esetén elnökének, illetve az elnök akadályoztatása esetén elnökhelyettesének szavazata dönt. A monetáris tanács tagjai – ideértve az MNB elnökét és alelnökeit –, valamint a felügyelő bizottság tagjai megbízatásuk megszűnését követő 3 éven belül monetáris tanácsi tagságra nem jelölhetők.
I.2.2 Az MNB elnöke Az elnök felelős a monetáris tanács döntéseinek végrehajtásáért és az MNB működésének irányításáért. Az elnök hatáskörébe tartozik az MNB alapvető feladatainak végrehajtásának irányítása; a felügyelő bizottság hatáskörébe nem tartozó feladatok tekintetében az MNB belső ellenőrzési szervezetének irányítása; minden egyéb, az MNB működésének irányításával összefüggő, a monetáris tanács hatáskörébe nem tartozó döntés meghozatala. Az MNB elnökét hatéves időtartamra a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az MNB elnökét a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára csak abban az esetben mentheti fel, ha nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el. Az MNB elnökét akadályoztatása esetén az általa kijelölt általános hatáskörű alelnök helyettesíti.
I.2.3. Az MNB alelnökei Az MNB-nek két alelnöke van. Kinevezésükre, illetve felmentésükre a javaslatot az MNB elnöke teszi meg, amelyet (egyetértése esetén) a miniszterelnök terjeszt a köztársasági elnök elé. A javaslatnak tartalmaznia kell a kinevezendő alelnök feladatkörét. Az MNB alelnökeinek megbízatása hat évre szól.
I.2.4. A felügyelő bizottság A felügyelő bizottság az MNB folyamatos tulajdonosi ellenőrzésének szerve. A felügyelő bizottság ellenőrzési hatásköre nem terjed ki az MNB alapvető feladataira, illetve azoknak az MNB eredményére gyakorolt hatására. A felügyelő bizottság a Gt. 35. § (3) bekezdésében előírt jelentését ezen korlátozásoknak megfelelően készíti el.
7
A felügyelő bizottság tagjai:
az Országgyűlés által választott elnöke,
az Országgyűlés által választott további tagok,
a miniszter képviselője,
a miniszter által megbízott szakértő.
Az első két pontban szereplő tagok együttes számának meghatározásához meg kell állapítani a felügyelő bizottság megválasztására irányuló eljárás megkezdésének napján az Országgyűlés
kormánypárti
képviselőcsoportjainak
számát
és
ellenzéki
képviselőcsoportjainak számát. A tagok együttes száma megegyezik az így megállapított két szám közül a nagyobbik kétszeresével. A tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik úgy, hogy minden képviselőcsoport legalább egy tagot jelöl A felügyelő bizottság elnökét a kormánypárti képviselőcsoportok jelölik. Felügyelő bizottsági tagnak hitelintézeti, pénzügyi, illetve számviteli kérdésekben kiemelkedő szakmai ismeretekkel, valamint az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkező magyar állampolgárt lehet jelölni. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása az Országgyűlés megbízatásának időtartamára szól, és az Országgyűlés megbízatásának megszűnéséig tart. A felügyelő bizottság működése addig tart, amíg az új Országgyűlés az alakuló üléstől számított három hónapon belül az új felügyelő bizottsági tagokat megválasztja. A felügyelő bizottsági tagot az őt megválasztó Országgyűlés, illetőleg az őt megbízó miniszter hívhatja vissza. A felügyelő bizottsági tag az őt megválasztó Országgyűlésnek, illetőleg az őt megbízó miniszternek tájékoztatási kötelezettséggel tartozik.
I.2.5. Az MNB partnerei A pénzügyi stabilitás megteremtéséhez az MNB-vel közösen számos magyar jogalkotó és jogalkalmazó intézmény hozzájárul. Ilyen aktív szereplők többek között az Országgyűlés; a Pénzügy- (PM), a Gazdasági és a Belügyminisztérium; a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF); az ÁSZ és a bíróságok. A stabilitás fenntartásában szintén jelentős szerepük van az ágazati biztosítási alapoknak (betét, nyugdíj) és az önszerveződő intézményeknek is (Bankszövetség, Takarékszövetkezeti Integráció). A központi bank a jogalkotás előkészítésében leginkább a Pénzügyminisztériummal és a kormánnyal
működik
együtt.
A
pénzügyi
közvetítőrendszer
szabályozásában
és
ellenőrzésében pedig a PSZÁF a legfontosabb partner.
8
I.3. A monetáris politikai eszköztár Monetáris politikáját az MNB az alábbi eszközökkel valósítja meg:
számlavezetési körében betétet fogad el és megfelelő biztosíték ellenében hitelt nyújt
nyíltpiaci műveletek, és visszavásárlási megállapodások keretében értékpapírokat vásárol, elad és közvetít az azonnali és származtatott piacokon
saját értékpapírokat bocsát ki
árfolyamokat és kamatokat befolyásol és meghatároz
értékpapírokat számítol le (visszleszámítol)
szabályozza a kötelező tartalékot
A kétszintű bankrendszer megteremtésének kezdeti időszakában (1987–1992) a direkt eszközök alkalmazása volt jellemző, amelynek lényege, hogy a jegybank közvetlenül hatott a szabályozni kívánt gazdasági változók alakulására, monetáris hatóságként a kereskedelmi bankok számára kötelező erejű szabályokat adott ki. A leggyakrabban használt direkt eszköz a közvetlen kamatszabályozás megállapítása és a hitelplafonok (hitelkontingensek) alkalmazása volt.
I.3.1 Nyíltpiaci műveletek Nyíltpiaci művelet esetében a jegybank a másodlagos piacon avatkozik be, úgy hogy likviditást von ki vagy juttat, értékpapírokat forgalmaz. Tipikusan ilyen művelet például az azonnali állampapír-értékesítés vagy –vásárlás (outright) és a repó. A jegybank azonban – például kevésbé fejlett pénzpiacokkal rendelkező országokban – az elsődleges piacon is végezhet hasonló műveleteket. A nyíltpiaci művelet kifejezést gyakran kizárólagosan a másodpiacon végzett műveletekre használják, az elsődleges piaci beavatkozást ilyenkor „piaci típusú” műveletként különböztetik meg. A nemzetközi irodalomban azonban sokszor a jegybanki papírok kibocsátását, a fedezett hitelügyleteket, az aukciókat és a tendereket is a nyíltpiaci műveletek közé szokták sorolni – bár ezen eszközök mögött a valóságban nincsen másodlagos piac.
9
I.3.2 Kötelező tartalékráta A jegybank a ráta változtatásával a pénzmultiplikációra gyakorolt hatásán keresztül közrejátszik a pénzmennyiség meghatározásában, s így a likviditást szabályozza. A multiplikáció gyorsulásának ellensúlyozása és a likviditás szűkítése érdekében a jegybank többször is emelte a rátát. A tartalék-elhelyezési kötelezettség, amennyiben likviditáshiányt hoz létre a bankrendszerben, növeli a jegybankpénz iránti keresletet ezáltal a transzmissziós mechanizmus hatékonyságát segíti. Ha pedig egy adott periódusban a bankrendszer tartósan likviditási többlettel rendelkezik (nagy tőkebeáramlás idején), a tartalékolási kötelezettséggel a jegybank leköti a fölös likviditást. A tartalékrátát sokan egyfajta implicit adóztatási eszköznek tartják, melyből a jegybank hitelt tud nyújtani a kormánynak.
I.3.3. Jegybanki betét A jegybanki betét kéthetes lejárattal 1999 márciusa óta az MNB irányadó instrumentuma, részt vesz a likviditásfelesleg lekötésében. Egynapos lejárattal pedig a kamatfolyosó alját képezi, ahol a jegybank folyamatosan rendelkezésre áll betételfogadással.
I.3.4. Irányadó jegybanki kamat és az MNB kötvény Az MNB a jegybanktörvénynek megfelelően irányadó kamatként jegybanki alapkamatot állapít meg. Magyarországon az irányadó eszköz a kéthetes futamidejű jegybanki betét, amelynek kamata az alapkamat. 2001-et megelőzően az alapkamathoz jegybanki üzletkötés nem kapcsolódott, jogszabályok hivatkozási alapjául szolgált, valamint a korábbi refinanszírozási hitelkonstrukciók egyes elemeit árazták hozzá. Az irányadó eszköz 2 hetes futamideje optimális a transzmisszió szempontjából: hatékonyan képes befolyásolni az MNB operatív céljául szolgáló rövid, 3 hónapos futamidejű pénzpiaci kamatok alakulását és a hitelek, betétek kamatátárazódási folyamatát. Bár Magyarországon az egynapos (overnight, O/N) piacon van a jegybank monopolhelyzetben, az O/N működés többszöri „beavatkozást” igényelne, és jelentősen növelné a jegybank költségeit. A kéthetes futamidő megfelel és az EKB gyakorlatának is. Az MNB ugyanakkor azért is választotta a kéthetes instrumentumot irányadó eszközéül, mivel az 1 hónapos tartalékolási periódus mellett ez célszerű a likviditás biztonságos lekötéséhez.
10
Az MNB-kötvény a jegybank által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelyet a tulajdonos fedezetként felhasználhat jegybanki hitelműveleteihez is. Az MNB papírja ugyanolyan kockázatmentes, mint az állampapírok. Az MNB legfontosabb eszköze a kéthetes futamidejű MNB-kötvény volt. Ennek az eszköznek a kibocsátáskori hozama szolgált irányadó jegybanki kamatként, más szóval ez a hozam tükrözi leginkább a monetáris politika irányultságát, vagy annak megváltozását. Az irányadó kamatról a jegybank legfontosabb monetáris politikai döntéshozó testülete, a Monetáris Tanács hoz döntéseket. A központi bank irányadó kamatának segítségével gyakorol hatást a rövid pénzpiaci hozamokra, és közvetve a gazdasági folyamatokra. A jegybank heti egy alkalommal, fix kamatú aukció keretében bocsátott ki kéthetes futamidejű MNB-kötvényeket. Az MNB-kötvény 1997 és 2002 között kétféle futamidővel és többféle értékesítési technikával is szerepelt a jegybank eszköztárában. Eleinte az irányadó kamat futamidejénél hosszabb lejáratokon segítette a sterilizációt, a későbbi kibocsátás célja a forgatható pénzpiaci eszközök körének bővítése volt. Az MNB-kötvény aukciói 2002 áprilisában szűntek meg, az utolsó sorozat állománya 2002 júliusában futott ki. A jegybank azért végzi a pénzpiaci műveleteit, hogy a jegybanki kamatlépések hatékony transzmisszióját
megvalósítsa,
segítse
a
hitelintézetek
likviditásmenedzselését
és
hozzájáruljon a bankrendszer stabilitásához. A pénzügyi rendszer hatékonyságára és a pénzpiaci verseny előmozdítására való törekvéssel hozzájárul az árstabilitás eléréséhez és fenntartásához.
11
II. A RENDSZERVÁLTÁST MEGELŐZŐ HELYZET
A rendszerváltáskor hazánk pénzügyi állapota súlyos volt: a fogyasztói árak gyorsan emelkedtek (17 százalékkal), pedig még megvolt a KGST és a rubelkereskedelem, működött a Tervhivatal és az Árhivatal; az ország devizatartalékát azon a nyáron kiürítette a hangulatjavító intézkedések keretében megemelt turistakeretből lebonyolított nyári Gorenjevásárlási roham (a bécsi kereskedők nagy örömére, és a szakmai elemzők felháborodására). A Nemzeti Bank devizatartalékának felélése azért is roppant szakszerűtlen és felelőtlen tett volt a magát szakértői kormánynak nevező gárda részéről (Németh Miklós közgazdász, miniszterelnök, Medgyessy Péter gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, Békesi László pénzügyminiszter, Surányi György, a Tervhivatal államtitkára, Bartha Ferenc, az MNB elnöke), mert a környező országok közül hazánkra nehezedett a legnagyobb egy főre jutó devizaadósság. Az MNB elnökénél az általános tájékoztató meghallgatása után Antall József rá is kérdezett a külső adósság ügyére, mert a valóságban nagyobb volt a külső adósságállomány, mint a hivatalos adat. A gond az volt az akkori jegybankelnök szerint, hogy az akkori viszonyok közepette, amikor nem maradt semmi néven nevezendő devizatartaléka az országnak, rontana külső megítélésünkön és hitelhez jutásunk esélyein, ha néhány milliárddal nagyobb adósságról jelenne meg közlemény. A terv az volt, hogy minden félévben hozzáírnak félmilliárd dollárt a hivatalosan közölt 18 milliárd dollárhoz, és akkor két-három év alatt utolérjük magunkat – vezette elő az MNB elnöke. Néhány nap múlva az Országgyűlés előtt (a régi, állampárti parlament) Németh Miklós miniszterelnök bejelentette a tényleges adósságadatokat, és ezzel megszűnt az 1982-től folytatólagosan elkövetett adathamisítás. A már akkor is eladósodott Magyarország 1982-ben lépett be a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), hogy megmeneküljön a nemzetközi fizetésképtelenségtől: az IMF a pénzügyi élet végső mentsvára,
amely szigorú
gazdaságpolitikai feltétek mellett ugyan, de akkor is adhat hitelt, ha más már nem hajlandó. A belépő ország természetesen köteles volt megadni főbb gazdasági mutatóit, majd a többi tagországhoz hasonlóan folyamatos adatszolgáltatást kellett teljesítenie. Az adathamisításnak így a szabad választások elkerülhetetlen közelsége véget vetett, és a külvilág, s benne az ország szempontjából olyannyira fontos IMF megtudhatta azt, amit addig is sejtett a valódi adósságmértékről. Az ügy azon kívül, hogy valóban rontott az ország külső megítélésén, egy
12
igen kínos azonnali következménnyel járt. Az IMF igazgatótanácsa visszavonta a Magyar Népköztársaság kormánya által 1988-ban felvett hitel utolsó ütemét, mivel a pénzintézet szabályzata szerint – amint ez általános a banki világban – valótlan adatok szolgáltatása esetén a pénzintézet jogosult lejárttá tenni a hitelt. Érdemes tudni: nem a magyar kommunista hatóságok voltak az egyetlenek, akik nem jó adatokat adtak az IMF-nek. Ezért az IMF történetében elsőként nem csupán figyelmeztetést, hanem a hitel visszavonását kellett szankcióként alkalmazniuk. AZ IMF hivatalos irataiban nem használták a csalás vagy hamisítás kifejezést: az angol ’misreporting’ és annak magyar fordítása, a ’téves adatközlés’ került be a dokumentumokba. 1989 nyara és 1990 márciusa között súlyosról drámaira romlott az ország devizális helyzete, és nem is látszott esélye annak, hogy a magánbanki piacon hitelt lehessen felvenni, különösen nem azzal a céllal, hogy abból az adathamisítást szankcionáló Valutaalapot kifizessék. Hazánk igen közel állt ahhoz, hogy Lengyelország sorsára jusson, amely már csaknem egy évtizede hitelképtelenné vált a nemzetközi hitelpiacon, és folyamatos gazdasági válsággal küszködött. Különös módon egyetlen pénzintézet jöhetett csupán szóba újabb hitelnyújtóként, és ez maga a Valutaalap. Így is lett, a magyar hatóságok új hitel megállapodást készítettek elő, amelynek keretében az MNB felveheti azt a hitelt, mellyel törleszthető az IMF-nek visszajáró összeg… A Németh-kormány kötött az IMF-fel egy új hitelszerződést, amelyet az év első hónapjaiban dolgoztak ki, és 1990. március 14-én írtak alá. Ebben a magyar kormány egyebek mellett vállalta, hogy 1990.-ben egyensúlyban lesz (addig példa nélkül álló módon) az államháztartás, és ehhez emelik a hatósági energiaárakat. Március 25-én járultak Magyarország választói az urnákhoz az első szabad, többpárti választás első fordulójában. A teljesítés már az új kormányra maradt. A vállalás teljesült, és hazánk
1990-et
minimális
költségvetési
többlettel
zárta.
Azóta
sem
volt
ilyen
Magyarországon.1
1
Magyar Szemle : A rendszerváltás gazdaságtana
13
III. SURÁNYI GYÖRGY
Surányi György 1954. január 3.-án született Budapesten. A rendszerváltás után a független Magyar Nemzeti Bank első elnöke 1990 és 1991 közt, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (Budapesti Corvinus Egyetem) végzett. Ugyanitt 1979-ben közgazdasági doktori, 1996-ban nagydoktori címet szerzett. (1986-ban a Magyar Tudományos Akadémián PhD fokozatot szerzett). 1977 és 1986 között a Pénzügykutató Intézet kutatója, illetve osztályvezetője volt, majd 1987ig a Világbank konzulense volt Washingtonban. 1988-ban és 1989-ben a miniszterelnök első helyettese tanácsadója volt, majd kinevezték az Országos Tervhivatal elnökhelyettesévé és ezt a posztot 1990-ig töltötte be. 1990-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke volt, de 1991ben, a jegybanktörvény módosításakor elvesztette ezt az állását, utóda Bod Péter Ákos lett. A jegybank politikája a 90-es évek első felében mindvégig kettős célt követett, bár a célok közötti prioritás az erősen változó makrogazdasági folyamatok következtében módosult: egyes időszakokban az ország külső egyensúlyának és a gazdaság versenyképességének megőrzése, máskor az infláció leszorítása kapott kiemelt hangsúlyt Mindezen törekvések természetesen visszatükröződtek az MNB árfolyam és kamatpolitikájában is. Magyar Nemzeti Bank 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, arra hivatkozva, hogy a dollárnak jobb a hozama. A régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank. Később az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euró alapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Szakértők szerint az eladás csak rövidtávon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt – több milliárd dolláros veszteséget okozott. Első MNB-elnöki periódusa 1990. július 1-jétől 1991. november 30-áig tartott, a ciklust nem tölthette ki végig. Elnöki megbízatása úgy szűnt meg, hogy a jegybanktörvény módosítása 1991 októberében új elnök kinevezésére adott lehetőséget és a posztot Antall József miniszterelnöktől nem Surányi, hanem Bod Péter Ákos kapta.
14
III.1. Árfolyam politika Az évtized első két évében a monetáris politika elsődleges célja az ország fizetőképességének megőrzése volt, azonban a kedvezőtlen világgazdasági események (KGST felbomlása, Öböl-válság) ellenére az ország külső egyensúlyi helyzete a korábbi várakozásoknál kedvezőbben alakult és ezzel párhuzamosan az ország nettó adóssága is csökkent. Ugyanakkor a hirtelen felszökő infláció következtében 1991 végére már egyre inkább az árszínvonal növekedési ütemének csökkentése kapott prioritást a jegybank politikájában. Az MNB - az infláció leszorítása érdekében - nominális horgonyként kívánta használni az árfolyamot. A forint 1991 januári 15%-os leértékelése után az inflációs várakozások lehűtése érdekében közel 10 hónapig nem változott a nominális árfolyam, és csak novemberben történt egy kisebb, 5.8%-os árfolyam kiigazítás, ami a 35%-os infláció mellett a forint jelentős, mintegy 10%-os reál-felértékelődését eredményezte ebben az évben. Az infláció fokozatos csökkenésnek indult 1991 második felében és ezzel párhuzamosan a árfolyam-politikában is változás történt a következő évben.
15
IV. BOD PÉTER ÁKOS Bod Péter Ákos (Szigetvár, 1951. július 28.) közgazdász, politikus, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egykori elnöke, egyetemi tanár.1989-ben részt vett az 1990-es választásokon győztes Magyar Demokrata Fórum (MDF) gazdasági programjának kialakításában és képviselte a pártot a Nemzeti Kerekasztal munkájában. Az 1990-es országgyűlési választásokon az MDF Veszprém megyei listáján szerzett mandátumot. Az Antall József vezette kormányban 1990 áprilisától 1991 decemberéig ipari és kereskedelmi miniszter volt, a tárgyalásokon való részvételével sikerült elhárítani a „taxisblokád” néven ismert belpolitikai válságot, amely a benzinárak emelkedését követte. 1991-ben kinevezték az MNB elnökévé, amelyről 1994 végén a Horn Gyula vezette szocialista kormány nyomására lemondott, amely elődje, Surányi György újbóli kinevezéséig, illetve a „Bokros-csomag” néven ismert megszorítások bejelentéséig betöltetlen maradt. 1995 januárjától 1997 végéig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának tagja volt, ahol Magyarország, Csehország, Szlovákia és Horvátország gazdasági érdekeit képviselte. 1996-ban az Antall-kormány több tagjával együtt átlépett a Magyar Demokrata Néppártba, amelyből 2001-ben kilépett. Ezt követően nem vállalt politikai főszerepet, de tanácsaival, írásaival a magyar jobboldal pártjainak közelében maradt: Orbán Viktor kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, később pedig az MDF külső gazdaságpolitikai tanácsadója lett. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormány költségvetési politikáját. A 2006os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.
IV.1. Adósságállomány és fizetőképesség 1990 után az MNB tudatos hitelfelvételi politikájával el lehetett érni, hogy a rövid lejáratú adósság a teljes összegnek eleinte 7-10 százalékát, majd az évtized végére még ennél is kisebb hányadát tegye ki. Ez a hitel átütemezés úgy ment végbe, hogy az MNB hosszú lejáratú kötvényeket bocsátott ki, és az így megszerzett kölcsöntőkéből lecsökkentette a rövid lejáratú bankközi hitelek állományát. Ezzel ugyan az adósság teljes tömege nem mérséklődött, de elhárult az a veszély, hogy néhány aggódó kereskedelmi bank betétei visszavonásával fizetésképtelenségbe sodorja az országot. A nemzetközi kötvénypiac, amennyiben hosszú távra hitelképesnek ismeri el a kötvénykibocsátót, hajlandó 7 vagy 10 éves lejáratú kötvényt 16
is elfogadni. Ezt hamarosan elértük, sőt 1993-ban 20 éves lejáratú kötvényt is sikerült elhelyeznünk a piacon. A lejárat azonban csak az egyik fontos jellemzője a hitelnek (kötvénykibocsátásnak). A változás irányát és sebességét jól mutatja az iménti táblázat. Jól látható, hogy az adósságnak egyre növekvő, és mára már jelentős része nem az államé, hanem az üzleti szektoré. E forrásbevonás mögött konkrét üzleti tervek, meghatározott projektek állnak. A nemzetközi nyilvántartások elsősorban a bruttó, azaz teljes adósságállományt rögzítik. A nettó állományt úgy kapjuk, hogy levonjuk az ország hivatalos tartalékát és a külfölddel szemben fennálló követeléseket. A fejlődő világban rendszerint eleve kevés a központi devizatartalék és lehet kétes értékű a saját követelések állománya, ezért is biztosabb mutató a bruttó érték. Az MNB azonban 1990 után jórészt megtisztította könyveit az esetleges kétes követelésektől, továbbá tekintélyes tartalékot halmozott fel, így az adósságállomány "igazi" nagyságát jobban kifejezi a nettó állomány. Elvileg az állam megtehetné, hogy egy évig nem vesz fel új hitelt, csupán törleszt, így mintegy 5 milliárddal csökkenti a bruttó adósság szintjét, miközben az 1990-es évek végének 10 milliárd dolláros tartaléka megfeleződik: ez azonban csak gondolatkísérlet. Az adósság valódi súlyát végül is - a nemzetközi gyakorlattal összhangban más gazdasági mutatókhoz viszonyítva célszerű bemutatni. E szerint a magyar gazdaság relatív adósságmutatói az 1992/93-as időszakban érezhetően javultak, de 1994-95-re visszaromlottak az 1990-91-es szintre, majd a privatizációs bevételek és a közvetlen tőkeberuházások megugrásának hatására az évtized végére ismét javultak. Az adatok azonban nem tárják fel a teljes képet. Míg az évtized elején az államadósság (vagyis a kormány és a nemzeti bank konszolidált tartozása) szinte kizárólag külföldi megtakarítókkal szemben állt fent, az évtized második felére az államadósságnak a nagyobb részét teszik ki a belföldi jövedelemtulajdonosok követelései. A statisztikai rend szerint persze belföldinek számít az a nagybank is, amely száz százalékban külföldi tulajdonú, de magyar bankként van bejegyezve. Ugyancsak belföldi hitelező az a vegyesvállalat, amely fölös pénzét magyar állampapírba fekteti a magyar tőkepiacon. A devizaműveletek időközben bekövetkező liberalizálása és a forint konvertibilissé válása folytán a belföldi-külföldi megkülönböztetés tartalma már egészen más az évtized végén, mint volt annak elején. A nagy trend mégis kiolvasható a táblázat egyébként szoros értelemben össze nem hasonlítható adataiból: a külső adósság aránya, nemzetgazdasági súlya egy évtized alatt jelentősen mérséklődött, és szerkezetileg átalakult.
17
A kormány azonban természetesen tudatában volt annak, hogy a nemzetközi fizetőképesség fenntartása nem az egyetlen stratégiai lehetőség. Hazánk viszonyai között ez a stratégia hosszabb távon akkor lehet sikeresnek, ha:
a fennálló adósság csökkenő;
az ország hozzáfér a nemzetközi tőkepiacokhoz, az adósságállományt mindig meg lehet újítani (ami azt jelenti, hogy újabb hitelekből fizethetők vissza a régi hitelek), így az adósság igazi terhe minden adott évben a nettó kamatfizetés;
a nettó kamatteher mértéke nem jelent elviselhetetlen tőkekiáramlást, és nagysága csökkenő;
a gazdasági növekedéshez és modernizációhoz szükséges külső forrásokhoz a magyar gazdaság szereplői hozzájutnak; a növekedésnek tőkeoldalról nincs merev korlátja;
az országkockázati besorolás javul, így mind az állami, mind a magánszektorbeli hitelfelvevők pénzpiaci feltételei javulnak.
1990 nyarán a hivatalos devizatartalékok leolvadására és a piacgazdasági átmenettel járó kockázatokra tekintettel besorolásunk romlott. A pénzügyi befektetők egy darabig kivártak. A privatizáció szervezett keretek közötti megindulásával azonban a magyar gazdaság és általában az újonnan megnyíló régió iránt érdeklődő ipari befektetők mégis megjelentek. Az ilyen formában beáramló tőke már 1991 után elérte az évi egy-másfél milliárd dollárt, ami kiegyensúlyozta az adósságok kamatai miatti kiáramlást. Igaz, így a magyar vagyon a kormány szándékaihoz képest túlzott mértékben került külföldi kézbe. A készpénzes privatizálás eleve hátrányba hozta a korlátozott fizetőképességű magyar vállalkozókat. E téren tehát valóban stratégiai engedményt kellett tenni az örökölt kényszerhelyzet feloldása érdekében. A laikusok gyakran összekeverik az adósságszolgálatot a kamatfizetés terheivel, és az országot terhelő nettó tőkekiáramlás között a teljes adósságszolgálatot tüntetik fel, ami az évtized elején évente mintegy 4-5 milliárd dollárra rúgott. Amíg az állam és a magánszektor hozzáfér a tőkepiacokhoz, addig hasonló nagyságrendű hitelfelvétel (tőkebevonás) is bekövetkezik, és a nettó tőkekiáramlás a közép- és hosszú távú hitelmozgások kapcsán csupán a kamatfizetés. Az évtized elején fennálló országos adósságállomány mellett a nettó kamatfizetés évi 1,2 - 1,4 milliárd dollár, vagyis a bruttó nemzeti termék 3 százaléka volt.
18
IV.2. Árfolyamrendszer választás a 90-es évek elsõ éveiben A reformok kezdetén Magyarország súlyos adósságterheket hordozott, ezért a versenyképesség biztosítása és a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése a fenntartható gazdasági növekedés sarokköve volt. A forint valamelyik erős valutához való kötése ugyan átmenetileg infláció-mérséklő lett volna, a döntéshozók a versenyképesség erodálódását azonban nem kockáztathatták meg. Úgy vélték, egyébként helyesen, hogy a teljes fixálás olyan mértékben vált volna hiteltelenné, hogy az magát az antiinflációs politikát is veszélyeztette volna. A gazdaságpolitika emlékezetében még élénken éltek a nyolcvanas évek súlyos fizetési mérleg problémái, amikor általános tapasztalat volt, hogy minden, amúgy elkerülhetetlen kiigazítási intézkedés leértékeléssel és az infláció rákövetkező időszakbeli megemelkedésével járt együtt. A külső egyensúly megbomlása így minden alkalommal szoros kapcsolatban állt az inflációs várakozások növekedésével. A múltbeli tapasztalatok tükrében a rögzített árfolyam antiinflációs hatása csupán rövid életű lehetett volna. A másik megoldást a forint szabad vagy piszkos lebegtetése képezhette volna, ám ez a nominális változók hosszú alkalmazkodási ideje miatt a reálárfolyam nagyfokú ingadozásának kockázatát hordozta volna magában, ennek hatásait azonban a külkereskedelem és a nemzetközi fizetési forgalom liberalizációja és a többi reform idején rendkívül nehezen lehetett volna előrejelezni. A vállalati szektor képtelen lett volna potenciálisan nagy árfolyamkockázatának lefedezésére, hiszen még nem léteztek a devizaárfolyam-kockázatok kezelésének olyan, hatékony intézményi keretei, mint a határidős tőzsdék, vagy a bankközi forward devizapiac. Mindezek miatt a kormányzat a kiigazítható rögzítés mellett döntött, a forint árfolyamát a fizetési mérlegben és az inflációban bekövetkező fejlemények figyelembevételével időről időre leértékelte. A forintot egy valutakosárhoz rögzítették, és 1990 januárja és 1995 februárja között 22 alkalommal, összesen 87 százalékkal értékelték le (lásd az 1. sz. táblázatot)4. A forint gyakori, de rendszertelen leértékelése a versenyképesség megóvását volt hivatott szolgálni. Az eseti leértékelések gyakorlata azonban számos hátránnyal járt, például a leértékeléseket követő hetekben a piacok már azon nyomban a következő leértékelés időpontjára kezdtek el spekulálni. Ezen spekuláció többek között az importfizetések előrehozatalában és az exportbevételek repatriálásának későbbre halasztásában is nyomon követhető volt. A külkereskedelmi statisztikák így torzítottá váltak és a valós folyamatok értékelése meglehetősen nehéznek bizonyult. 19
További
problémaként
jelentkezett
az,
hogy
minden
leértékelést
a
különböző
gazdaságpolitikai erőközpontok közötti belső vita előzött meg. A magyar inflációs folyamatok 1990 és 1997 közötti elemzésével Surányi és Vincze (1998) foglalkozik részletesebben. 1991. december 31.-éig a valutakosár kilenc valutából állt. 1991 decemberétől 1993 augusztusáig a kosár 50 százalékban az USA dollárból és 50 százalékban az ECU-ból állt. 1993 augusztusában az ECU-t felváltotta a német márka. 1994 májusában a kosár összetételét 30 százalék USA dollárra és 70 százalék ECU-ra változtatták. Végül 1997 januárjában, az ECU-t a német márka váltotta fel. E változtatásokat részben a külkereskedelmi forgalom szerkezetének megváltozása, részben pedig technikai okok indokolták. A jegybanktörvény értelmében az árfolyam politika a kormány és a Magyar Nemzeti Bank közös kompetenciája. A helyzetet tovább súlyosbította a költségvetési deficit éles növekedése és a monetáris politika, 1994-re az eredményszemléletű költségvetési deficit megközelítette a GDP 10 százalékát és a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 9 százaléka fölé emelkedett Az inflációs ráta a reálárfolyam felértékelődése és a központi árintézkedések elhalasztása miatt ugyan csökkent, az infláció mérséklődése azonban átmenetinek bizonyult. Az MNB áttért az év közbeni többszöri, de kisebb mértékű leértékelésre, melynek következtében a forint további mintegy 7%-kal értékelődött fel 1992-ben. Az MNB 1993-ban is az infláció mérséklését tartotta legfontosabb céljának, azonban a feltételezettnél lényegesen kedvezőtlenebbül alakuló külgazdasági folyamatok következtében év közben ismételten a monetáris politika megváltoztatásra kényszerült a jegybank, a külső egyensúly megőrzése ismét egyre nagyobb prioritást kapott. Az év során 5 alkalommal történt árfolyam-kiigazítás, melynek következtében nominálisan összesen 15%-kal értékelődött le a hazai valuta, ami a reál-effektív árfolyamindexben megakadályozta a további felértékelődést. Az 1993-as év negatív tendenciái következtében 1994-ben már egyértelműen a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése és az eladósodás megfékezése volt az elsődleges célja a jegybanknak. Mivel a költségvetési politika ebben az évben is meglehetősen laza volt (választási év), ezért a fiskális kiigazítás elmaradásának következtében az MNB monetáris politikája is csak korrekciós jellegű lehetett, hiszen egy kis, nyitott gazdaságú országban, rögzített árfolyamrendszer mellett a monetáris politika hatékonysága meglehetősen korlátozott. Az infláció 1994-ben ismét emelkedő trendet mutatott, és ezt az MNB-nek is követnie kellett az árfolyam-politikai lépéseivel annak érdekében, hogy ismét elkerülhető legyen a forint reálfelértékelődése és az ebből eredő versenyképesség csökkenés. Az év közbeni többszöri kisebb
20
leértékelés és az augusztusi jelentősebb kiigazítás következtében ebben az évben enyhén leértékelődött a forint.2
IV.3. Kamat- és devizapolitika 1991-ben a nominális kamatszint mindvégéig enyhe emelkedést mutatott az év során, ami (az év közepétől folyamatosan csökkenő infláció következtében) az év utolsó hónapjaira jelentős pozitív reálkamatot eredményezett az állampapírok esetében. A banki betéti kamatok azonban csak 1992-tol kezdődően, mindössze három negyedéven át haladták meg a fogyasztói árindexet. Az MNB arra törekedett 1992-ben, hogy a piaci kamatszint kövesse az infláció csökkenő trendjét, a kamatcsökkenés azonban csak lassan indult meg. Miközben a vállalkozói hitelek átlagos reálkamata még 13-15% körül alakult az év végén, a lakossági és vállalati betétek reálkamata ismét negatívvá vált. A következő évben a megtakarítási hajlandóság is erősen visszaesett, részben az inflációs várakozásoktól
jelentősen
elmaradó
betéti
kamatszint
következtében.
Az
infláció
megfordulásával párhuzamosan a betéti kamatok is növekedésnek indultak 1994-ben. A még mindig nagyon széles kamatrés azonban továbbra is arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy a hazai bankrendszer megkerülésével, közvetlenül külföldről vonják be a szükséges forrásokat. A jegybank eszköztárában a devizabetét csere konstrukció a kereskedelmi bankoknak a középtávú refinanszírozását jelentette devizabetét fedezete mellett. A bankok az MNB-nél devizabetétet helyezhettek el, amiért cserébe a jegybanktól középtávú, változó kamatozású forinthitelt kaptak. A devizabetét csere konstrukció eredeti célja szerint arra szolgált, hogy a kereskedelmi bankok számára a devizaforrások forintban történő továbbhitelezésekor felmerülő árfolyamkockázatot megszüntesse. 1990. október 15.-től kezdődően volt lehetőség a konstrukció igénybevételére. 1995. január 24-én a devizabetét csere konstrukció megszüntetése mellett döntött, mivel felhasználásával jelentős likviditás áramlott a rendszerbe. A konstrukció létrehozásának célja az volt, hogy hosszú lejáratú külföldi forrásokat vonjon be hazai beruházások finanszírozásához. A célt nem sikerült teljes mértékben elérni, mivel a bankok gyakran rövid lejáratú és belföldi devizaforrásokat használtak fel arra, hogy a pénzpiacinál alacsonyabb kamaton kapjanak forint hitelt és azt állampapírokba fektessék.
2
MNB Füzetek 1998/12, Jakab M. Zoltán: A valutakosár megválasztásának szempontjai Magyarországon
21
A konstrukció megszüntetésével azonban a devizahitelek forintban történő továbbhitelezése a magas árfolyam-kockázati prémiumot tartalmazó magas kamatok miatt gyakorlatilag lehetetlenné vált, pedig a középlejáratú hitelezést a bankrendszer igényelte. Az eredeti célokat szem előtt tartva ezért a jegybank 1995. július 5-én újra bevezette a devizabetét csere konstrukciót, azonban szigorúan csak projektfinanszírozás céljára felhasználhatóan. A magyar pénz- és tőkepiac illetve az egész magyar gazdaság fejlődésével 1997-98-ra a beruházások növekedésének forrásai (mind a belföldi megtakarítások, mind a külföldi forráskínálat oldaláról)
megteremtődtek,
így
a
devizabetét
csere
konstrukció
létjogosultsága
megkérdőjeleződött és 1998 elején a konstrukció meg is szűnt. 1991-tol 1995-ig a bankok devizában denominált refinanszírozása mérleg főösszeg-arányosan stabilan egy 2-3%-os szinten alakult. Ebben az időszakban a bankok jegybanki devizabetét elhelyezését alapvetően a devizabetét csere konstrukció és a tartalékolási kedvezmény motiválta. Amikor a jegybank a rövidebb lejáratokon megdrágította a devizabetét csere igénybe vételét, akkor sem csökkent az állomány, mivel a bankok jelentős lejárati meg nem felelés kockáztatásával is kihasználták az olcsó jegybankpénz-szerzési lehetőséget.
22
V. SURÁNYI GYÖRGY MÁSODIK ELNÖKSÉGE
Surányi György 1995. március 1-jével lett másodszor jegybankelnök, olyan helyzetben, amikor a pénzügyminisztérium és a jegybank azonnali egyeztetett cselekvésére volt szükség ahhoz, hogy az ország elkerülje a fizetésképtelenséget. Jegybankelnökként kulcsszerepet játszott a magyar gazdaság megbomlott egyensúlyának stabilizálásában, majd az ennek következtében felszökő infláció leszorításában. (Második) hivatalba lépésével egy időben vezették be a forint csúszó leértékelését és 4,5% széles lebegtetési sávját. Hivatali ideje alatt folytatódott a magyar tőkepiacok liberalizációja. Az 1994-es választásokon győztes MSZP-SZDSZ koalíció nyomására már az ősszel távozott az MNB-elnöki székből Bod Péter Ákos. Utódját Horn Gyula miniszterelnök nem nevezte ki, Békesi László február 28-ai távozása után pénzügyminisztere sem volt a hatalmas költségvetési és folyó fizetési mérleg ikerhiánnyal küszködő országnak, ráadásul a Hungarhotels év elején kirobbant privatizációs botránya aláásta a kormány tekintélyét a befektetők szemében. Mindezek miatt hosszú hónapokig késtek a befektetők és a Nemzetközi Valutaalap által is sürgetett, elkerülhetetlen lépések a megbomlott egyensúly helyreállítására és 1995 márciusában az azonnali válság elkerülése érdekében már rohamtempóban kellett hozzáfogni az átalakításhoz. 1995 májusában elfogadták az új privatizációs törvényt (1995. évi XXXIX. tv.). A törvény összevonta az ÁVÜ-t az ÁV Rt.-vel, létrehozva a társasági szervezetben működő, egyszemélyes állami tulajdonlású Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t (ÁPV Rt.), melynek feladata az állami vagyon privatizációjának folytatása, illetve a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon kezelése volt. Surányi György ugyanazon a napon kezdte második jegybankelnöki ciklusát, amikor Bokros Lajos, a Bokros-csomag néven híressé vált költségvetési kiigazítási csomag névadója pénzügyminiszter lett. A kiigazítás lépéseit, amelyek a monetáris politikai hátteret is érintették, március 16-án jelentették be. Vámpótlékot vezettek be, kilenc százalékkal leértékelték a forintot és a forintárfolyam "nominális horgonyának" bevezették a csúszó leértékelés rendszerét. A monetáris politika számára a kiigazítás nagy nehézségeket teremtett abból a szempontból, hogy a jövedelmek csökkentésének legfontosabb eszköze az inflálás volt (az állami
23
kiadáslefaragó lépések közül sokat megsemmisített az Alkotmánybíróság). Az infláció így 1995-ben harminc százalék fölé emelkedett, ezért magasba szöktek az MNB kamatai és a kereskedelmi banki kamatok is. A kiigazítási lépések eredményeképpen azonban 1995-től visszaesett az államháztartási és a külső hiány, majd évről évre az éves visszatekintő infláció is jelentősen csökkent: 1995 júniusában 31%-on tetőzött, a következő év végén 23.6%, 1997 végén 18.3, 1998 végén 14.3, 1999. utolsó hónapjában pedig kereken 10.0% volt. E folyamat töretlen sikere nagy nemzetközi tekintélyt szerzett a magyar jegybankelnöknek. Eközben részben megnyitották a magyar tőkepiacokat a külföldi vásárlók számára, azaz részlegesen konvertibilissá vált a forint. Ugyanakkor az 1995-ben kialakított monetáris politikai háttér tarthatatlansága is világossá vált. A nagyon magas hazai kamatok és a javuló gazdasági mutatók éveken át jelentős külföldi tőkebeáramlást vonzottak, ami folyamatosan a szűk, 4.5%-os lebegtetési sáv erős széléhez nyomta a forintot. Fennállt azonban annak a veszélye, hogy ha a külső és/vagy belső feltételek romlanak és a rövid távú kamatelőnyre játszó tőke elmenekül, a forint villámgyorsan a sáv másik szélére gyengülhet, ahol az MNB-nek forintot vásárolva kell védenie a hazai fizetőeszközt, amíg el nem fogy az ország devizatartaléka. Emiatt Surányi György többször is azt nyilatkozta, hogy az országnak nincs szüksége a "forró tőkére", a spekulatív tőke azonban mégis jött. Ugyanakkor a külföldi kereskedelmi partnerekhez mérten még mindig nagyon magas magyar infláció miatt a forint reálértékben évről évre egyre jobban felértékelődött, névértékben azonban a sáv erős széle nem engedte felértékelődni. Az infláció csökkenése megállt és 2000-re üteme 10% körül látszott beragadni, a monetáris politika pedig, mivel a tőkebeáramlások miatt 2000 első felében jelentősen csökkenteni kellett a kamatokat gyakorlatilag elvesztette a mozgásterét. Amikor világossá vált, hogy a fennálló keretek sem az infláció további csökkentésére, sem a forintpiac további liberalizációjára nem alkalmasak, Surányi javaslatot tett az Orbán Viktor vezette kormánynak egy rugalmasabb árfolyamrendszer bevezetésére. Ennek részletei ma sem ismertek, mindenesetre a kormány akkor visszautasította a javaslatot és csak jóval később, 2001. közepén, már Járai Zsigmond elnöksége alatt került sor a lebegtetési sáv kiszélesítésére és a forint teljes konvertibilitásának megteremtésére. Surányit 2001. március 1-jén váltotta Járai az elnöki székben.
24
V.1. Bokros-csomag Amikor új kormány 1994 közepén hivatalba lépett, már ekkor hangsúlyozta Békesi László pénzügyminiszter, hogy az ország eladósodása miatt radikális intézkedésekre van szükség a gazdaság rendbehozatalára. A pénzügyi kormányzat részéről elhangzott az államcsőddel való fenyegetés is. Az 1994-ben beindult gazdasági növekedést eleve rossznak minősítette a pénzügyminiszter, mert az szerinte a pénzügyi egyensúlyt veszélyeztette. Ehhez jött még, hogy 1995 januárjában a mexikói adósságválság idején a nemzetközi sajtóban terjedtek olyan hírek terjedtek, hogy hamarosan Magyarország lesz a soros válsággóc. A Bokros Lajos nevéhez fűződő, 1995 márciusában bejelentett „Bokros-csomaggal” pénzügyminiszterként meghatározó szerepet játszott az ország gazdasági stabilitásának megteremtésében: elkezdte a szociális ellátórendszerek megnyirbálását, a felgyorsuló privatizáció
bevételeit
az
államháztartás
adósságainak
törlesztésére
használta
fel.
Pénzügyminisztersége idején a kormány és a Magyar Nemzeti Bank a hatalmasra duzzadt folyó fizetési mérleg hiányt aktív árfolyam politikával fogta vissza, a forint csúszó leértékelésével kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremtett. A 1995. március 12-én bevezetett csomag szinte kizárólag monetáris és fiskális eszközöket alkalmazott. Monetáris: a forint egyszeri jelentős mértékű (9%) leértékelése és a kiszámítható csúszó árfolyam politika bevezetése. Fiskális: - bevételnövelő: 8%-os vámpótlék bevezetése, ÁFA-kucsok emelése (12%-ra, 25%-ra) - kiadáscsökkentő: a szociális ellátások szűkítése, a költségvetésből csökkentése
finanszírozott (köztisztviselők,
jövedelmek
szigorú
közalkalmazottak
kordában jövedelmei,
tartása,
reálértékének
nyugdíjak),
egyéb
jövedelempolitikai intézkedések. E megszorítások az egyensúly rövidtávú megteremtését ugyanakkor a gazdaság növekedését is szolgálták. A legfontosabb feladat a költségvetési és a fizetési mérleg deficitjének a csökkentése volt. Költségvetési deficit főképpen a kamatkiadásokból adódott. A leértékelés és a vámpótlék együttes, kombinált alkalmazása egyszerre volt egyensúlyjavító és exportösztönző hatású. A két eszköz kombinált alkalmazása hatékonyabb védelmet biztosított a hazai termelőknek, ösztönözte az exportot s az adókedvezmények révén a világpiachoz alkalmazkodó, jövedelmező vállalkozásokat. A vámpótlék nem gátolta az exportot és a beruházások fejlődését. A „Bokros-csomag” intézkedéseit sok politikai, közgazdasági, illetve alkotmányjogi kritika érte. Sokan még a szükségességét is vitatják, vagy pedig a rendszerváltás utáni elhibázott gazdaságpolitika miatti tűzoltásnak tartják. A baloldalon sokan túlzottan radikálisnak értékelték a pénzügyi megszorításokat. Vannak olyan vélemények is, hogy a programban 25
igazából nem valamiféle “túlfogyasztás” megállításáról, hanem az eddig végbement életszínvonal-romlás radikális felgyorsításáról van szó. A csomag meghirdetése után bizonyos társadalmi csoportok (pl. az egyetemisták) tüntetésekkel tiltakoztak ellene. A magyar közgazdászok is csak a csúszó leértékelést és a vámpótlék bevezetését fogadták egyöntetű szakmai elismeréssel, a többi pénzügyminiszteri intézkedés megalapozottsága vitákat váltott ki és jelentős részüket az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A kiigazítás egészét a nemzetközi pénzügyi intézmények és a befektetők üdvözölték. A Horn-kormány a csomag hatására erősen veszített népszerűségéből, ezért sokan ma is ezt tartják az 1998-as választási vereség legfőbb okának. Bokros Lajos kinevezése után alig egy évvel lemondott, azonban miniszteri tevékenysége megteremtette az alapot Magyarország OECD-be való belépéséhez. Számos értékelés szerint a „Bokros-csomag” és a Horn kormány első időszakában végrehajtott, radikális privatizációs program, elsősorban a bankrendszer magánosítása hozzájárult az 1996–2000 közötti időszak gyors gazdasági növekedésének megalapozásához.3
V.2. Árfolyam politika 1995-re már egyértelművé vált, hogy a monetáris politika egymaga nem tudja megvalósítani az infláció csökkentését és a külső egyensúly megőrzését. A rendkívül kedvezőtlen makrogazdasági adatok elkerülhetetlenné tették az államháztartási hiány radikális csökkentését és a monetáris politika megváltoztatását. Egyszeri 9%-os leértékelést hajtott végre és új árfolyam-politikára tért át a jegybank,, hogy kiszámítható gazdasági környezetet teremtsen és ezzel is mérsékelje az inflációs és leértékelési várakozásokat. Az előre meghirdetett csúszó leértékelési árfolyamrendszer bevezetésével a nominális árfolyam a monetáris politika számára külső faktorrá vált. Az MNB operatív célváltozója a belföldi és külföldi kamatok közötti megfelelő kamatkülönbözet fenntartása lett. Az új árfolyamrendszer sikeres volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy megszűnt a forint elleni spekuláció és a vizsgált időszakban a forint árfolyama (kisebb megszakításokkal) mindvégig az árfolyamsáv erős szélén tartózkodott, továbbá az egyre növekvő konverzió következtében a jegybank folyamatos devizavásárlásra kényszerült. A tőkebeáramlás kezelésére az MNB ebben az időszakban a sterilizált intervenció politikáját követte. Ez a folyamat lényegében 1998 őszéig tartott, amikor az oroszországi válság hatására átmenetileg erőteljes tőkekiáramlás kezdődött.
3
Origo 2002. április 12.: Boksor-csomag: a tények a mítosz mögött
26
Az 1995-98 közötti periódusban egyre kedvezőbben alakuló inflációs és fizetési mérleg adatok lehetővé tették a leértékelési ütem folyamatos csökkentését.4 A magyar forint a rugalmas és a rögzített rendszerek tulajdonságait egyaránt mutató köztes árfolyamrendszerben mozog, de árfolyamrendszere közelebb áll a rugalmas típushoz. A forint szabadon lebeg egy árfolyamsávon belül (sávos árfolyamrendszer), amelynek kiterjedése az erősebb és gyengébb irányban 15% egy az euró ellenében rögzített középparitás körül (tehát összesen 30%). A középparitás a sáv 2003. június 4-ei "eltolása" óta 282,36 forint az euró ellen, "erős" széle 240,01, "gyenge" széle 324,71 forint. (Korábban, a 30%-os sáv 2001. május 4-i bevezetésétől a középparitás 276,1 forint volt.) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény szerint az árfolyamrendszer megválasztása tekintetében a kormány az MNB-vel egyetértésben dönt, azaz bármilyen változtatáshoz egyetértésükre van szükség.
V.3. Köztes árfolyamrendszer Az árfolyam rögzített abban az értelemben, hogy nem erősödhet túl a sáv „erős” szélén, mert itt a Magyar Nemzeti Bank törvényi kötelezettségének megfelelően forintot ad el, és nem gyengülhet túl a sáv „gyenge” szélén, mert ott az MNB devizát ad el az ország devizatartalékából. Rugalmas abban az értelemben, hogy egy viszonylag széles sávban szabadon, a piac kínálati és keresleti viszonyainak megfelelően mozoghat. A sáv széles, hiszen az árfolyamsávot alkalmazó rendszerekben a sáv gyakran jóval szűkebb. A forint árfolyamsávja például 2001ig 4,5% volt (a középparitás körül 2,25%). A valóságban a gazdaságpolitika és a monetáris politika irányítói számára legtöbbször a széles sávot alkalmazó rendszerekben sem mindegy, hol tartózkodik az árfolyam, hiszen nagy változásai jelentős hatással járhatnak az export-import árakra, ezeken keresztül pedig a gazdaság versenyképességére és a belföldi inflációra, mivel az erősebb forint importösztönző, exportvisszafogó, a versenyképességet csökkentő, ugyanakkor mérsékli az inflációt). Ezért előfordul, hogy akkor is megpróbálják szóbeli intervencióval, illetve devizavétellel, vagy eladással befolyásolni az árfolyamot, ha az nem érte el az árfolyamsáv szélét. Erre Magyarországon is gyakran volt példa a 30%-os sáv bevezetése utáni három esztendőben, különösen 2003-ban, később azonban nem.
4
MNB, A bankrendszer mérlegének denominációs összetétele 1991-98 között
27
1. számú ábra: A forint árfolyama 1994. január-1999. augusztus
V.4. A jegybanki eszköztár változásai 1998-ban Az MNB eszköztára 1998 folyamán számottevően átalakult. A változtatások során a jegybanki eszközrendszer egyszerűbbé, átláthatóbbá vált. Emellett a módosítások lehetővé tették, hogy a hozamgörbe meghatározódásában és a bankközi likviditásmenedzselésben a piaci folyamatok a korábbinál nagyobb szerephez jussanak. Az új eszköztár ugyanakkor közeledést jelentett az Európai Központi Bank által alkalmazott eszközrendszerhez is. Az eszköztárral kapcsolatos egyik legfontosabb intézkedés az egy éves futamidejű MNB-kötvény rögzített kamat mellett történő folyamatos kibocsátásának március 31-i felfüggesztése volt. A lépést megelőzően a jegybank két ponton: az egyhónapos, illetve az egy éves lejáraton is aktívan befolyásolta a hozamgörbét. A folyamatos, fix kamat melletti rendelkezésre állás felfüggesztésének hatásaként az egy hónapnál hosszabb futamidejű kamatok alakulása kizárólag a piaci hatások függvénye. Az intézkedés egyrészről javította a jegybanki kamatpolitika átláthatóságát, másrészt lehetővé tette, hogy a hozamgörbe alakjában a korábbinál jobban tükröződjenek a piaci várakozások. Április 24.-től kezdődően az MNB az egyéves kötvényt kéthetenként, rögzített mennyiségű és változó hozam új tenderek formájában bocsátotta ki. Az eszköztár átfogó átalakítására nyár végén került sor. Augusztus 15-ét követően megszűnt az egyhetes jegybanki betételhelyezési lehetőség és az egyhetes 28
aktív repó. Az egyhónapos betét esetében az addigi napi rendelkezésre állást a heti kétszeri elhelyezési lehetőség váltotta fel. A lender of last resort-funkciót betöltő keretkiegészítő repó kamata a korábbi, 35 százalékról 28 százalékra csökkent. Szeptember 1.-tõl a korábbi két hétről egy hónapra nőtt a kötelező tartalékolás átlagolási periódusa, miközben a tartalékráta nem változott. Ezzel párhuzamosan pedig folytatódott az egynapos betét és az egynapos aktív repó kamata közötti különbségnek az overnight kamatfolyosónak a folyamatos szűkítése, melynek eredményeképpen1999januárjára az irányadó egyhónapos betéthozama körül szimmetrikus, ±2,5 százalékos kamatfolyosó jött létre. A módosítások során kialakult eszközrendszer a korábbinál nagyobb önállóságot biztosít a bankok likviditásmenedzsmentje számára. A tartalékperiódus meghosszabbításával lehetővé vált, hogy a pénzintézetek számlaállományuk
alakulásának
havi
szezonalitását
a
perióduson
belüli
átlagolás
kihasználásával kezeljék. Ez feleslegessé tette az egyhetes betétet, melyet korábban főként az adott hónap két tartalékperiódusa közötti likviditás-átcsoportosításra használtak a bankok. Az egyhónapos betét esetében a folyamatos rendelkezésre állás megszüntetése az első lépést jelentette egy szofisztikáltabb, a mennyiségi szabályozást is magában foglaló jegybanki likviditásmenedzselés irányába. Aszimmetrikus overnight kamatfolyosó kialakításával pedig a jegybank arra törekedett, hogy a bankok számára a fölös és az elégtelen likviditás költsége megegyezzék.
V.6. Kamat- és devizapolitika A 95-ös gazdaságpolitikai váltás után összhangba került a monetáris és költségvetési politika, ami a gazdaság tartós és dinamikus növekedési pályára állását eredményezte. Az infláció folyamatosan csökkent és 1999 elejére 10% alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan a kamatok folyamatosan csökkentek és 1996-tól megszűnt a korábbi évekre jellemző negatív reálkamat, sőt az ’97-’98-ban már jelentős pozitív reálhozamot érhettek el a megtakarítók a forintbetéteiken.
29
2. számú ábra: Lakossági és vállalati betétek reálkamata
Azzal, hogy az árfolyamrendszer 1995-ben megváltozott, a bankrendszer mérlegében lényegi változás történt: megnőtt a devizában denominált eszközök és források aránya a mérleg főösszegen belül. A ’91-’94 közötti időszak 20% körüli szintjéről a ’95-’98 közötti időszakban már 30-35%-ra emelkedett az arányuk (eszközoldalon 35%, forrásoldalon 37% volt a legmagasabb érték). Az 1995-1998-as időszakban a bankoknak végig devizaforrás többletük volt. Az 1995-ös és az 1996-os évben az új árfolyamrendszer hitelessé válásának két állomása volt. 1995-ben elsősorban a vállalkozók és a bankok bizalma épült ki, ami növekvő devizahitel-keresletben illetve a külföldi forrásbevonásban mutatkozott meg. 1996.ban a lakosság hozamkalkulációiban is a csúszó árfolyamrendszer középtávú fennmaradásával számolt, így deviza-megtakarításaik növekvő hányadát forintra konvertálták. 1996-ban a bankrendszer egészét tekintve a devizaforrások összehasonlító árfolyamon számolva már csak kismértékben növekedtek. Már 1995 végére kialakult egy 34%-os devizaforrás/mérleg főösszeg arány, ami már csak 1998 második felében emelkedett egy keveset. Az 1996-1998as időszakban azonban a devizaforrások struktúrájában jelentős átrendeződés következett be. A lakossági és a vállalkozói devizabetétek aránya csökkenő és a külföldi forrásbevonás aránya pedig növekvő tendenciát mutatott. A devizaeszköz/mérleg főösszeg arány 1995 végére 32% közelébe jutott, majd egészen 1998 második feléig ennél feljebb nem emelkedett. A devizaeszközök struktúrájának alakulását vizsgálva az látszik, hogy 1995-ben a vállalkozói devizahitelezés, 1996-1998-ban pedig a külföldi kihelyezés aránya növekedett a jegybanknál elhelyezett devizabetétek állományának rovására.
30
1998 második félévében – de különösen augusztus-szeptemberben - az oroszországi események, és az ezzel összefüggő tőkekiáramlás hatására a külföldi források állománya a félév végéhez képest nominálisan csökkent. Ezen túlmenően a bankok a jegybanknál lévő forint betéteiket ismét csökkentették, és a piacon jelentős nagyságrendű devizát vásároltak. A tranzakciók hatására a külföldi források mérlegen belüli részaránya visszaesett, a jegybanki forint betétek aránya pedig szeptemberben a félév végéhez képest 8 százalékponttal csökkent. Ezzel párhuzamosan, bár kisebb mértékben, de ismét megnőtt a jegybanki devizabetétek, valamint a külföldi kihelyezések állománya és aránya.5 A devizaforrás-állomány 1995-ig nagyobbrészt jegybanki, 1996-tól azonban a teljes állományon belül elhanyagolható szintre csökken a jegybanki devizaforrások aránya, miközben
a
többi
pénzügyi
intézménytől
származó
devizaforrás-állomány
teljes
forrásállományon belüli aránya folyamatosan növekszik. 1996. február 1.-én a jegybank új kötelező tartalékolási rendszert vezetett be. Az MNB célja az volt, hogy nominális ráta csökkentése mellett se csökkenjen a tényleges tartalékráta. Ez a tartalékalap szélesítését tette szükségessé. A változtatások két ponton érintik a bankok devizaműveleteit. A külföldi devizaforrások az új rendszerben tartalékmentesek. A jegybanknál elhelyezett devizabetétek viszont nem vonhatók le a tartalékalapból. A levonhatóság a nominális ráta csökkentésével párhuzamosan fokozatosan szűnt meg. 1996-ban a jegybanknál elhelyezett devizabetétek állománya jelentősen csökkent (mintegy 200 Mrd. forinttal). Ez részben a hagyományos devizabetét-cserés konstrukció kifutása, részben a tartalékolási rendszer megváltozása és jelentős mértékű, hozammegfontolások által vezérelt, deviza-forint konverzió miatt következett be. Ezt a jelentős mértékű csökkenést ellensúlyozta a bankok jegybanki devizakötvény-vásárlása és a devizában nyújtott refinanszírozási hitelek csökkenése, aminek eredményeképp a bankrendszer jegybankkal szembeni nettó kihelyezői pozíciója nem csökkent. 1997-ben folytatódott a jegybanknál elhelyezett devizabetétek állományának csökkenése (165 Mrd forint volt a csökkenés). A felszabaduló állomány felét fordították a bankok az MNB által külföldön kibocsátott kötvények vásárlására. 1998-ban a hitelintézetek jegybankkal szembeni aktivitása rendkívül eltérő képet mutatott a két félévben. Míg az első félévben részben hozam megfontolásokból, részben a vállalkozói hitelkereslet szezonalitásával összefüggésben a jegybanki forint betéteik növelésére törekedtek, a második félévben a forint sávon belüli gyengülésének hatására
5
MNB Füzetek 1999/9, A bankrendszer mérlegének denominációs összetétele
31
jelentős mértékben csökkentették a forint betétek állományát (a bankok betétállománya szeptemberben egy hónap alatt több mint 370 Mrd Ft-tal csökkent). A jegybanki devizabetétek állománya – a júliusi növekedéstől eltekintve – augusztus végéig folyamatosan csökkent, majd ezt követően ismét növekedésnek indult. Az év egészét tekintve az állomány növekedése – összehasonlító árfolyamon – közel 40%-ot tett ki. A nyitott devizapozíciók zárása a bankokat hirtelen devizához juttatta, amit az MNB-nél parkoltattak. A bankoknál lévő jegybanki devizakötvények állománya viszonylagos stabilitást mutatott az év során, az állomány 1997. végéhez képest reálértékben nem nagyon változott. A devizában denominált refinanszírozási hitelek állománya az 1996-1998-as időszakban gyakorlatilag nullára csökkent. Az 1995-1998-as időszak alatt a bankrendszer által bevont külföldi források állománya több, mint 4 és félszeresére változott, miközben a bankrendszer mérleg főösszege ugyanezen periódus alatt 121%-kal gyarapodott. 1995-tol Magyarország ország kockázatának csökkenésével és a tőkeerős külföldi tulajdonosok megjelenésével javult a magyarországi bankok kockázati besorolása, ami lehetővé tette, hogy egyre kedvezőbb kamatszinten jussanak külföldi forrásokhoz. A növekedés túlnyomó részét nemzetközi kapcsolatrendszerük kiépítettsége miatt a külföldi tulajdonú bankok produkálták. A külföldi források dinamikus bővüléséhez hozzájárult az is, hogy a magyar bankok a vizsgált periódusban mindvégig szűkében voltak hosszú lejáratú hazai forrásoknak, és ezért kénytelenek voltak külföld felé fordulni. A gazdasági növekedés beindulásával párhuzamosan az elmúlt 2-3 évben jelentősen megélénkült a hosszú lejáratú hitelezés, ami a lejárati összhang megteremtése érdekében szintén erősítette a bankok hosszú források iránti igényét. 1998-ban a külföldi források növekedtek a legdinamikusabban a bankrendszer forrásain belül. Az állomány az árfolyamváltozás hatását kiszűrve is több, mint 19%-kal nőtt. A forrásbevonás dinamikája különösen az első félévben volt jelentős - mintegy 290 Mrd Ft forrásbevonásra került sor (ami majdnem megegyezik az 1997. évi teljes állománynövekménnyel). Az oroszországi események hatására a második félévben közel 30 Mrd Ft-os állomány csökkenés történt a rövid lejáratú forrásoknál. Az éven túli állomány az év során folyamatosan növekedett. A külföldi kihelyezések állománya az 1996-ban elindult tendencia folytatásaként 31.5%-kal növekedett. Az állomány az első félévben még csak 30 Mrd Ft-tal emelkedett, majd a második félévben 166 Mrd Ft-os állománynövekedés történt. A külföldi kihelyezések döntő része bankközi betét volt, ezek aránya az év eleji 81%-ról 76%-ra csökkent. A nem hitelintézetekhez történő kihelyezések állománya 71 Mrd Ft-tal emelkedett, ez összehasonlító
32
árfolyamon mintegy 80%-os növekedést jelent. A bankközi kihelyezéseknek mindössze 5 %a éven túli kihelyezés, míg a nem hitelintézeti kihelyezéseknél ez az arány 58 %. Tehát a 1995 márciusa után a folyamatok igen megváltoztak, mivel az egyszeri leértékeléssel együtt bevezetésre került csúszó árfolyamrendszer meglepően gyorsan hitelessé vált. A hitelesség kiépülése jelentős mértékű expanziót tett lehetővé a hazai vállalkozóknak nyújtott devizahitelek
területén.
A
jegybanki
kamatpolitika
(a
kamatok
gyors
esésének
megakadályozása sterilizációval) valamint az árfolyamkockázat közel megszűnése (a sávon belüli leértékelődés lehetősége persze továbbra is fennállt és a keresztárfolyamok változása is hordozott kockázatot) kifizetődővé tette a vállalatok számára a devizában való eladósodást. A devizahitel-kereslet növekedését az is jelentősen elősegítette, hogy 1995-ben felgyorsult a vállalkozások jövedelmi helyzetének javulása (a GDP-arányos profit 9-10%-ra nőtt, ami már közelíti a nyugat-európai országok 9- 15%-os értékét). A belföldi devizahitel-felvétel mellett jelentősen megnőtt a közvetlen külföldi hitelfelvétel is, mely a kedvező kamatfeltételek mellett azért is vonzó volt, mert hosszú lejáratra is lehetett forrást bevonni.
V.7. Devizatevékenység a származékos piacokon Azzal, hogy a csúszó árfolyamrendszer hitelessége kiépült a devizapiaci spekulációk természete megváltozott. Az 1995 előtti árfolyamrendszerben a leértékelési várakozások fokozódásával együtt erősödött a forint elleni spekuláció, de 1995 második felétől 1998 augusztusáig a pénzpiacokon a forint melletti spekuláció volt meghatározó. Határidős devizaeladással a spekulánsok a határidős árfolyam és a lejáratkor várható spot árfolyam közötti különbséget próbálták kiaknázni tekintve, hogy a devizák határidős árfolyama folyamatosan magasabb leértékelést tartalmazott, mint amit a jegybank előre bejelentett. Ez a jegybank kamatpolitikája miatt volt így, amely a forint kamatelőnyét fenntartotta. A spekulánsok bíztak az árfolyamrendszer fenntarthatóságában, csökkenő elszámolási árra számítva határidőre devizát adtak el, majd lejárat előtt lezárták a pozícióikat vagy megvárták a határidő kifutását és az elszámolást. A határidős vételi pozícióban a bankok álltak, amelyek vagy mérlegbeli nyitott devizapozíciót fedeztek ezzel vagy az így megnyitott vételi pozíciót visszafedezték a bankközi devizapiacon. Mindkettő viszonylag kockázatmentes profitot eredményezett számukra. 1995 közepétől, de különösen 1996 végétől a kereskedelmi bankok mérlegbeli nyitott pozíciója számottevően megnőtt. Az alacsony kamaton bevont külföldi forrást forintosították és állampapírokba, illetve jegybanki konstrukciókba fektették. A nyitott pozíciós előírásoknak való megfelelés kikényszerítette a határidős devizaszerződések kötését.
33
A bankok a tőzsdén olyan bid árfolyamot jegyeztek, aminek kamattartalma alatta volt az állampapír-piaci és a jegybanki hozamoknak. A bankok és a spekulánsok így tulajdonképpen megosztoztak a kamatkülönbözetből adódó nyereségen, miközben az árfolyamkockázatot teljes egészében a spekuláns viselte. Ha a bank a határidős vétellel került nyitott pozícióba, akkor azt lefedezhette határidős eladással a bankközi piacon. A bankközi piac likvidebb, mint a tőzsde, szűkebbek a marzsok és a határidős ügyletek kamattartalma közelebb van a piaci kamatokhoz. Az ügyletekhez felszámolt jutalékokkal együtt a bankok ismét komoly profitot realizálhattak. A bankok számára fennálló fenti arbitrázslehetőségekből következően természetes, hogy a határidős kötelezettségeken és követeléseken belül messze legnagyobb arányt (75% körüli szint az 1995-1998-as időszakban) a határidős deviza forward és futures szerződések adják. Ez különbözik a nemzetközileg tapasztaltaktól, miszerint a származékos piacokon legnagyobb arányban kamatlábra köttetnek ügyletek.
V.8. Orosz válság A ’90-es években az orosz gazdaság gyorsan hanyatlott. A működő tőke kivonását, az inflációt és az ázsiai válságból adódó problémák nagy részét nem volt képes kompenzálni. Az IMF stratégiája csupán átmeneti segítséget nyújtott. Oroszországban, 1998-ban a rubel-válság közepette új irányelvek megfogalmazására volt szükség, hogy helyreállítsák a Szovjetunió utáni gazdaság működését. Sok nyugati ország segélyezte az orosz gazdaságot a demokrácia biztosítása érdekében. De a korrupció nagy volt, s jelentős forrás úszott el a nem gazdaságos gyárak és üzemek fenntartására, melyek csak tovább növelték az ország adóságát. Azzal, hogy 1991-ben a Szovjetunió felbomlott, Európa ismét két részre szakadt: az egyik oldalon a FÁK-országai álltak gyenge és említésre se méltó gazdaságukkal, a másikon a nagy reményekkel harcba szálló, Európai Uniós tagságot a szemük előtt lebegtető Kelet-KözépEurópai államok voltak. A Szovjetunió helyébe Oroszország lépett, átvállalva a világpolitikai szerepet és a befolyást. Borisz Jelcin, orosz elnök lett a Nyugat elsőszámú tárgyaló partnere, miután Gorbacsov az unió összeomlásával lemondott posztjáról. A volt szovjet utódállamok gazdasága rohamosan hanyatlott, Oroszország valamelyest előnyben volt, hisz hatalmas kőolaj- és földgáz exporttal rendelkezett. 1992-re az országban megindult a piacgazdaságba való átmenet. A liberalizáció első lépéseként felszabadították az árakat, de néhány termék esetében-, mint az olaj vagy a
34
földgáz- nem változott, így kevés embernek ugyan, de sikerült hamar nagy vagyonra szert tennie ezen az ágazaton belül. Spekulatív tőkeáramlás indult meg a fejlett országokból, a részvények ára rekord mértékben nőtt, 1997-ben a moszkvai tőzsde lett a világ legjövedelmezőbb értékpapír-piaca. Az árak megváltozása, beindította az inflációt, melynek következtében
az
emberek
megtakarításai
folyamatosan
elértéktelenedtek.
Új
pénzügypolitikára volt szükség. Reformokat kellett elindítani, melyeket szigorításokkal és kamatemeléssel kellett kezdeni. A gyors infláció visszavetette a privatizációs kedvet az országban, hisz az orosz emberek, akiknek lett volna elég anyagi fedezetük gyárak vásárlásához, a privatizációval elvesztették elsőbbségüket. A külföldiek pedig nem akartak a bizonytalan orosz piacon nagy beruházásokat igénylő vállalatokat vásárolni. Ahhoz, hogy a szocialista gazdaságban a központi igazgatás szerint termelt egységet profittermelésre állítsák át, nagyarányú átalakításra volt szükség, mely nagy összegű anyagi ráfordítással járt. Az orosz gazdaság hamar bebizonyította, hogy képtelen megállni a saját lábán. A rubel aránytalanul magasra volt felértékelve, ami hátráltatta az exportot, de segítette a külföldi cégek oroszországi bevitelét. A Szovjetunióval együtt bukott a hadsereg és a GDP aránytalanul magas hadászati ráfordítása is. A kiadások csökkentésével párhuzamosan csökkent az ország bevétele és a lakosság életszínvonala, miközben ennek pont az ellenkezője kellett volna, hogy megtörténjen. Az orosz GDP pont az egyharmada volt 1997-ben az 1989-esnek. Az orosz lakosság körében a 2%-os szegénység 5 év alatt 23%-ra nőtt, míg rohamosan emelkedett a munkanélküliség. 1997-re az orosz gazdaság a nyugati pénz-segélyektől és gyorskölcsönöktől hamar eladósodott. A kamatlábak nagysága és az ázsiai gazdasági recesszió elvágta Oroszország egyetlen reményét, azzal, hogy csökkent az olaj iránti kereslet. Az olajárak hamar az egy évvel korábbi 40%-ra csökkentek. 1998-ban pénzügyi válság következik be, a spekulánsok menekültek, a részvények ára zuhant. 1998. augusztus. Az orosz pénzügyi válság és az amerikai Long Term Capital Market (LTCM) kockázati alap bedőlése együttesen tőzsdei krachot okozott. Oroszország elsősorban a rendkívül alacsony olajár miatti bevételkiesések következtében pénzügyi moratóriumot hirdetett, és a fizetési válság a gazdaság szinte összes szektorába átgyűrűzött. Az Egyesült Államokban az LTCM kockázati alap bukott bele az európai államkötvények árfolyamesésébe, amelyet szintén az orosz válság okozott. A budapesti tőzsde is óriásit zuhant: a London brókerház és a La Salle brókerház vezetőit meggyilkolták, feltételezhetőleg az olajmaffia pénzeinek elvesztése miatt.6 A nyugati bankok-
6
Magyar Nemzet 2008. január 26., Szabó Anna: Amerikai rémálom
35
elsősorban az amerikai és az IMF- több milliárd dollárt juttatottak Oroszországnak. Az olaj iránti kereslet normalizálódásával az országnak sikerült megállítania a válságot, és 1998-ra a magas olajárak miatt újra megindult a gazdasági növekedés. Az orosz gazdaság hamar magára talált, és sikerült elejét venni a komolyabb problémák felszínre kerülésének.7
V.8.1. Hatása a magyar gazdaságra Az 1997 előtti pár évben a magyar tőzsde szárnyalt. Viszonylag alacsony áringadozás mellett akár évi 100 százalékos hozamot is el lehetett érni. 1997-ben az ázsiai krízis már jelentős visszaesést okozott, de néhány hónap múlva ismét visszamásztak az árfolyamok. Azután bekövetkezett az ázsiai és orosz válság. Mivel a nemzetközi befektetők többsége sokkal erősebb kapcsolatot feltételezett a magyar és orosz gazdaság között, mint ami valójában volt, és óriási esés volt a budapesti tőzsdén is. Ennek hatására a határidős ügyleteken rettenetes veszteségek keletkeztek. Csakhogy a megelőző periódus töretlen növekedése sokakban azt az illúziót keltette, hogy a határidős ügyletek biztos jövedelmet jelentenek. Következésképp sokan rendezkedtek be arra, hogy akár kölcsönből is határidős ügyleteket kössenek.8 4. számú ábra
A budapesti tőzsdeindex, a BUX alakulása 1994 végétől 1998 őszéig. Látható, hogy az 1997-es ázsiai válság és az orosz válság közötti periódusban az index kilengései nagyon felerősödtek
1998-ban a külső pénzpiacokon jelentkező zavarok magyar gazdaságra gyakorolt hatását, a határozott és következetes monetáris politika nagymértékben mérsékelte. Az év első harmadában az ország javuló makrogazdasági helyzete, az emelkedő tőzsdeindex jelentős külföldi tőkét vonzott az országba. A nagymértékű forintkereslet miatt a magyar valuta 7 8
Európai szemmel 2006.07.25.: Loran: Az orosz csőd Mindentudás Egyeteme: Fizikusok a bankszektorban
36
árfolyama az árfolyamsáv erős oldalához tapadt és szükségessé vált a Nemzeti Bank intervenciója, melynek keretében 3,3 milliárd dollárt váltott át forintra, ugyanakkor az inflációs hatások kiszűrése érdekében ennek jelentős része sterilizálásra került. Augusztusban a moszkvai tőzsde összeomlása, majd a latin-Amerika felé terjedő válság hatására e tendencia megfordult és nagyarányú tőkekivonás kezdődött. A Budapesti Értéktőzsde a rendkívül sikeres 1996-1997-es évek után 1998-ban az év elejei elemzői várakozások alatt szerepelt. A BUX részvényindex az 1997.-es záró értéktől (7999 pont) 21%-kal maradt el 1998-ban (6304 pont). Az 1997-es ázsiai valutaválság után a piac 1998 elejére megnyugodott, és egyenletesen növekedett. A májusi választások okozta bizonytalanságra, majd az augusztusi orosz pénzügyi válságra azonban a tőzsde már hatalmas visszaesésekkel reagált. A hazai befektetők a pénzüket a tőzsdéről kivonták és ingatlanokba fektették. Ez igen erős árfelhajtó hatású volt, amit a kormány támogatott lakáscélú hitelpolitikája is tovább gerjesztett. A forintra nehezedő nyomás következtében a Nemzeti Bank kénytelen volt beavatkozni és szeptember hónapban 2,2 milliárd dollár értékben vásárolt forintot, amellyel sikerült az árfolyamot az intervenciós sávon belül tartania. A további tőkekivonás megakadályozása és az árfolyam támogatása érdekében szeptemberben kamatemelésre is sor került. Részben a határozott monetáris politika, részben az ország kedvező makroökonómiai mutatói következtében októbertől kezdve a befektetők bizalma újból megerősödött és év végére a forint már egyre gyakrabban az intervenciós sáv erős oldalán, időnként annak szélén tartózkodott. A vártnál gyorsabban csökkenő inflációs ráta lehetővé tette a csúszó leértékelés mértékének csökkentését. A havi leértékelés mértéke az év végére 0,7%-ra csökkent, s 1999. január 1-től további 0,1 százalékpontos mérséklődés következett be.
37
3. számú táblázat: Közép-kelet-európai országok néhány gazdasági mutatója
V.9. Későbbi viták A politikai súrlódások ellenére, amelyek végigkísérték második elnökségének második felét, Surányi lett az első jegybankelnök a rendszerváltozás óta, aki végig kitöltötte mandátumát. A forint konvertibilitását azonban már nem ő teremthette meg és a forintpiac teljes liberalizálását is az a Járai Zsigmond hajtotta végre, aki korábban pénzügyminiszterként még nem látta elérkezettnek az időt, hogy elfogadja Surányi hasonló javaslatát. Ez máig ható viták forrása a magyar közgazdászok között. Surányi a későbbiekben más okokból is gyakran bírálta a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját és Járai nyilatkozatait. Többek közt hibának tartotta az erőfeszítéseket az eurozónába való belépés feltételeinek szerinte erőltetett ütemű teljesítésére, az infláció leszorítására szerinte mesterséges eszközökkel (de bírálta a gazdaság egyensúlyát megbontó kormányzati politikát is)
38
VI. JÁRAI ZSIGMOND
Járai Zsigmond Biharkeresztesen született 1951. december 29.-én és a rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank harmadik elnöke, 2001 és 2007 között. 1971 és 1976 között végezte el a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet (Budapesti Corvinus Egyetem). 1976 és 1987 között az Állami Fejlesztési Banknál dolgozott különböző beosztásokban (villamosenergia-ipari beruházási előadó, pénzügyi revizor, a közgazdasági főosztály főelőadója, közgazdasági és értékpapír osztály vezetője). Eközben 1977 és 1979 között közgazdasági szakértő volt Mongóliában. Kapcsolata az újra kétszintűvé váló bankrendszerrel korán kezdődött: 1987-ben a Budapest Bank értékpapír irodájának vezetője lett. Ezt a posztot a következő évig töltötte be, amikor vezérigazgató-helyettes lett. 1988-ban a Tőzsdetanács, az újraalakuló Budapesti Értéktőzsde vezető testülete első elnöke. A tőzsde elnöke 1988-tól 1989-ig volt. 1989-ben pénzügyminiszter-helyettessé nevezték ki, ebben a minőségében az Állami Bankfelügyelet (szintén egy nemrégen alakult intézmény) igazgatója volt. 1990 és 1995 között a James Capel & Co., majd a Samuel Montagu & Co külföldi befektetőcégeknél dolgozott (két évig Londonban, majd Budapesten). 1995 és 1998 közt a Magyar Hitel Bank, később ABN AMRO Magyar Bank vezérigazgatója volt. 1998-tól pénzügyminiszteri posztot töltött be az Orbán Viktor vezette kormányban. 2001 márciusában nevezték ki a Magyar Nemzeti Bank elnökévé. Járai Zsigmond elnökségének kezdetén alapvető változásokon ment keresztül a magyar monetáris politika jogi és szervezeti keretrendszere. MNB-elnöksége idején lett teljes a magyar tőkepiacok liberalizációja, ekkor vezette be a jegybank az inflációs célkövetés rendszerét, és ekkor szélesítették ki a forint lebegtetési sávját, a korábbinál jóval nagyobb teret engedve az árfolyammozgásoknak (de kevesebbet, mint más közép-európai országokban).
VI.1. Pénzügyminiszterként Járai Zsigmond pénzügyminiszterségéhez kapcsolódik az első kétéves állami költségvetés elfogadása. Pénzügyminiszteri munkájának első két évében az Orbán Viktor vezette kormány szigorító költségvetési politikát folytatott és a csökkenő GDP-arányos államháztartási hiány ennek következtében 2001-re megközelítette az euró bevezetése 39
feltételének számító legfeljebb három százalékos mértéket. A fiskális politikát ugyanakkor az a kritika érte, hogy alultervezte az inflációt, ebből a költségvetési törvényhez képest többlet állami bevételek keletkeztek és emiatt – meg a kétéves tervezési ciklus és az autópályakiadások költségvetésen kívül helyezése miatt – csökkent a költségvetés átláthatósága. Pénzügyminiszteri megbízatásának vége felé a kormány 2007 – 2008 környékére tette az euró magyarországi bevezetését.
VI.2. Konvertibilis forint, inflációs célkövetés Teljessé vált a magyar tőkepiacok liberalizációja, azaz a külföldi befektetők már a rövidlejáratú forinteszközöket is megvásárolhatták és ezzel teljesen konvertibilissé vált a forint. A piacnyitás a forint árfolyamrendszerének rugalmasabbá változtatásával kezdődött: a kormánnyal egyetértésében az MNB 2001. május 4-től a forintárfolyam középparitás körüli ingadozási sávját +/-2,25%-ról +/-15%-ra szélesítette. 2001 júniusában új jegybanktörvény is született, ami gyakorlatilag megteremtette az Európai Unió normái szerinti jegybanki függetlenséget. A törvény szerint az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és a kormány gazdaságpolitikáját csak akkor segítheti, ha az elsődleges célt nem veszélyezteti. 2001. június 12-én megteremtették az inflációs célkövetés rendszerét, akkor még évente kitűzött, kétéves távlatra vonatkozó célsávokkal. Az MNB kamatairól ettől kezdve rendszeresen összeülő, kilenctagú Monetáris Tanács döntött, amelynek az MNB elnökén és négy alelnökén kívül négy külső tagja volt. Döntéseit a korábbinál átláthatóbb kommunikációval indokolva. 2001 őszén megszűnt a csúszó leértékelés rendszere. Mindezen liberalizációs lépésekkel a közép-európai jegybankok közt a magyar központi bank az élvonalba került, a forint ekkor bevezetett 30%-os árfolyamsávja azonban kötöttebb rendszert jelentett, mint amilyent például Lengyelországban alkalmaztak és ebből később problémák is adódtak.9
VI.3. Devizapolitika A tartaléktartás
legfontosabb
célja
a
monetáris
politika
támogatása.
Az
árfolyamrendszer hitelességének egyik biztosítéka a megfelelő szintű tartalék, amely szükség esetén jegybanki intervenciót tesz lehetővé az árfolyamsáv védelme érdekében, valamint támogatja a Gazdasági és Monetáris Unióba (GMU) vezető úton a devizaárfolyamra
9
Figyelő 2007/32. szám: Két feltétellel
40
vonatkozó maastrichti kritérium teljesülését. 2006-ban sem sávon belüli, nyílt, sem sávszéli, passzív intervencióra nem került sor. A tranzakciós célok közül továbbra is az állami adósságkezelés kiszolgálása volt a legfontosabb. 2006-ban a magyar állam mintegy 3 milliárd eurónyi összegben vont be devizaforrásokat, amely a kamat- és tőketörlesztésekkel nettósítva is több mint 1 milliárd euróval növelte a devizatartalékok állományát, mivel az állam az MNB-nél váltja át devizában bevont forrásait forintra. Az Európai Uniótól érkező transzferek hozzávetőlegesen 1 milliárd euróval növelték a tartalékokat. A tartalékok devizaszerkezete tekintetében az euro játszik meghatározó szerepet. Súlyát indokolja az ország árfolyamrendszere, az eurozónával való szoros gazdasági integrációja és az államadósság devizaszerkezete is. Emellett dollárban is tart tartalékot az MNB. A tartalékportfólió szerkezetét tekintve az MNB megkülönböztet ún. likviditási és befektetési portfóliót mindkét devizában. A likviditási portfólió célja a napi szintű likviditási igény maradéktalan kiszolgálása (kamat- és tőketörlesztések, intervenció, egyéb tranzakciók), így ezek nagysága napról napra változik a befolyó, valamint a kifizetésre kerülő tételekkel. A tartalék nagyobb hányadát kitevő befektetési portfóliók esetében nagyobb hangsúlyt kapnak a hozamelvárások. Bár az értékpapírok gyors és eredményes értékesíthetősége itt is alapkövetelmény, a befektetési állomány stabilitása – a piaci kilátásoktól függően – hosszabb átlagos futamidejű kihelyezéseket is lehetővé tesz. Az elmúlt években tapasztalt pénz be- és kiáramlások nagyságának és szórásának figyelembevételével határozza meg az MNB a két portfólió típus egymáshoz viszonyított arányát. Ennek alapján az MNB továbbra is a tartalék 20%-át tartja a likviditási, 80%-át a befektetési portfóliókban. 10. számú ábra: Devizatartalékok nagyságának alakulása
41
VI.4. Nyíltabb árfolyamrendszer Kiszélesítették a forint lebegtetési sávját – a középparitás körüli 2.25 százalékpontról 15 százalékpontra –, ezáltal létrejött az Európai Árfolyam Mechanizmushoz (ERM-2), az euróbevezetés előszobájához hasonló lebegési sáv, amely nagyobb teret engedett a forint mozgásának – így az infláció mérséklésére alkalmas erősödésnek – és 2001-ben az euróbevezetéshez vezető lépésnek látszott. Az előző évben Surányi György jegybankelnök is javasolta az árfolyamrendszer módosítását, mert a szűk sáv már akadályozta a 10%-on beragadt infláció csökkentését, de ezt pénzügyminiszterként Járai akkor még korainak tartotta. Évekkel később maga Járai is elismerte, hogy jobb lett volna a 30% széles sáv helyett a forintnak teljesen szabad mozgást engedő szabad lebegtetés rendszerére áttérni. Az események azonban csak 2003-ban mutatták ezt meg, amikor a spekuláció a sáv legerősebb pontjára nyomta a forintot, az inflációs cél teljesítése mégis nehézségekbe ütközött, mondta Járai: 2001-ben még az euró 2007-es bevezetésére készültek és senki sem számított rá, hogy a következő, MSZP-SZDSZ kormány hatalmasra duzzasztja az államháztartási hiányt és ezzel jelentős inflációs nyomást okoz. A 30%-os sáv a költségvetési problémák megjelenése előtt a korábbinál lényegsen nagyobb mozgásteret adott a forintnak és mindjárt a bevezetést követő hónapokban a forint jelentősen erősödött. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnökjelöltje emiatt már a 2002-es választások kampányában nekitámadt az MNB-nek, a gyenge forint politikáját hirdetve meg, mondván hogy az jobb a magyar exportőröknek (holott a jegybanki függetlenség ekkor már nem engedett beleszólást a monetáris politikába a politikusoknak). Részlet a Kossuth Rádióban 2005-ben elhangzott riportból: „- Riporter:Három éve még 2006-ra terveztük az euró övezethez való csatlakozást most pedig három év alatt 4-5-6 évet lemaradtunk. - Járai Zsigmond: Hát ez az bizonyos gazdaságpolitikai fordulat ami mondjuk 2002. körül bekövetkezett, addig a 90-es évek végétől viszonylag szépen haladtunk az euró bevezetés kritériumai felé, csökkent a kamatszínt, Magyarországon, csökkent az infláció, az államháztartás hiánya, csökkent az adósság, és úgy nézett ki, hogy akár a 2006-os, de a 2007es euró bevezetés az egy minden szempontból reális céldátum. Megmondom őszintén, hogy én is nagyon hittem benne, 2001-ben vagy 2002-ben tűztük ezt ki. A Nemzeti Bank készített egy tanulmányt, akkor még Orbán Viktor miniszterelnök úrral, közösen tűztük ki, hogy 2006-ban belépünk az euró övezetbe. Na most egyre rosszabb 42
helyzetbe került a gazdaság, megnőtt az államháztartás hiánya, elkezdett növekedni az adósság, még átmenetileg 2004-ben az infláció is megemelkedett, a kamatszínt az nagyon lényegesen megemelkedett, és egyre távolabb kerültünk az euró bevezetéstől. Mondjuk 2002. óta nem igazán közeledünk, hanem inkább távolodunk az eurotól. A 2010-es cél az elvileg ma még elérhető, de ezen a pályán biztosan nem fogjuk elérni.”10
VI.5. A forinterősítő spekuláció Az új kormány első évében az államháztartás hiánya EU-mércével megdöbbentő, 10%-os magasságba szökött fel, a nemzetközi piacokon azonban olyan nagy volt a pénzbőség, hogy emiatt nem kezdődött meg a forinteszközök eladása, sőt az EU bővítése elől az utolsó akadályt elgördítő ír népszavazás (2002 ősze) után jelentős vásárlás indult, a forint esetében nagyrészt nem az eurókonvergenciára számítva, hanem spekulációs céllal. A forintot erősítő spekulációt 2002 végén és 2003 elején az okozta, hogy az MNB inflációs célja a nagy államháztartási hiány miatt jól látható ellentétbe került a forintsáv erős széle jelentette árfolyamcéllal. Ezt úgy lehetett volna megoldalni, hogy a forintsávot eltolják az erősebb irányba. Egyes befektetők emiatt opciós ügyleteket kötöttek a sáv szélénél erősebb forintra, amin mindenképpen nyertek, mások pedig a sáv eltolására számítva – és nem felismerve, hogy a gyenge forintot pártoló kormány nem fog belemenni a sáveltolásba – januárban euró milliárdokat költöttek forintvásárlásra a sáv szélén. Az MNB, miután kormányközeli közgazdászok az előző hónapokban azért bírálták, mert nem csökkenti elég gyorsan kamatait, ekkor nagy kamatcsökkentésekre kényszerült. A sáv eltolására a spekulációs hullám azonban nem volt kényszerítő erejű, mert a bank akármennyi euró felvásárlására elegendő forintot tudott teremteni. Így sikeresen védhette ki a spekulatív támadást, sőt piaci műveleteivel és az un. kamatfolyosó szűkítésével végül arra kényszerítette a spekulánsokat, hogy veszteséggel vásárolják vissza eurómilliárdjaikat az MNB-től.11
VI.6. Sáveltolás A forint leértékeléseinek harmadik, utolsó módja az ekkor már 30% széles ingadozási sáv 2,26%-os eltolása volt 2003. június 4-én. A döntés, amelyet a Medgyessy Péter vezette kormány kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa is jóváhagyott,
10
Kossuth Rádió: Veszélyben a gazdaság?- Járai Zsigmond az ország egyre riasztóbb helyzetéről beszélt, 2005.06.25 11 Népszava, 2003. január 24. : Losoncz Miklós : Ki győzött a forint-csatában?
43
értetlenséget okozott a pénzügyi piacokon, a forint zuhanásához és végül kamatemelésekhez vezetett. A kormány, amely ekkor már több mint egy éve gyengébb forintárfolyamot sürgetett, az exportőrök támogatásával magyarázta a lépést, és ugyanakkor a felduzzadt államháztartási hiány csökkentését ígérte. A forint és az állampapírok zuhanása, a piacok nyomása miatt azonban heteken belül el kellett ismernie, hogy a sáv eltolása hibás lépés volt. Azóta nem került sor a forint leértékelésére. Leértékelődési hullámok többször is átsöpörtek a piacon, a leértékelődést azonban az különbözteti meg a leértékeléstől, hogy az utóbbi adminisztratív lépés, az előbbit viszont a piaci keresleti-kínálati viszonyok alakítják ki és mozgatják. A 2000 óta kizárólag az euróhoz kötött ingadozási sáv azt jelenti, hogy a forint nem értékelődhet le jobban, mint a sáv gyenge széle, és nem erősödhet jobban, mint a sáv erős széle. Ezeken a szinteken az MNB-nek beavatkozást ír elő a törvény. Májusban az MNB bejelentette, hogy befejezte a korábban vásárolt euróösszegek piaci eladását. Ez megszüntette a forint árfolyamának korábbi támaszát. A magyar fizetőeszköz azonban csak akkor indult azonnali zuhanásnak, amikor 2003. június 4.-én László Csaba pénzügyminiszter és Járai közösen bejelentették a forint ingadozási sávjának 2,26%-os leértékelését. Ekkor már sok befektető aggódott a magyar államháztartás helyzete miatt, a sáveltolást pedig – amelyet a kormány az exportőrök támogatásával indokolt – egyöntetűen olyan értelmetlen és elhibázott lépésnek tartották, amely az egész magyar gazdaságpolitika hitelét tette tönkre, megkérdőjelezve, hogy tudatában vannak-e a döntéshozók a helyzet súlyosságának, illetve a megoldásnak. A Monetáris Tanács a kormány erős nyomása alatt döntött a lépés támogatása mellett, „a miniszterelnök behúzott a csőbe” – mondta évekkel később Járai, hozzátéve, hogy a kormány a költségvetés rendbehozását ígérte cserébe, de ezzel akkor is és később is becsapta a jegybankot.12
VI.7. Forint elleni spekuláció A sáveltolás után ellenkezőjébe fordult a pénzpiaci spekuláció iránya és a befektetők a forint jelentős gyengülésére fogadtak. Az azonnali eladási hullámot az MNB-nek kamatai jelentős emelésével kellett ellensúlyoznia és ez mégegyszer megismétlődött az év végén, amikor még nagyobb eladási hullám következett a magyar gazdaságpolitikából való kiábrándulás és a nemzetközi befektetői környezet romlása miatt. Sikertelennek bizonyult a pénzügyminisztériumnak és a jegybanknak az a kommunikációs taktikája, hogy a forint 12
Magyar Szemle 2003. december: Matolcsy György : Négy választás- két gazdaságpolitika 2002-2004
44
számára visszatérően az euró elleni 250 és 260 közti szintet nevezték kívánatosnak – e szűk sáv szélei még jobban vonzották a spekulációt, mint korábban a hivatalos 30%-os sáv széle. Kiderült, hogy nem lehet a teljes befektetői bizalomvesztést kommunikációval elkerülni: a küszöbön álló EU-csatlakozás ellenére az MNB és az állampapírok jóval magasabb kamataiban kellett megfizetni ennek az árát. A következő években a kormány újabb és újabb ígéreteket tett az államháztartás rendbehozására és politikai támadásnak értékelte, amikor az MNB közgazdász stábja elkezdte publikálni saját becsléseit az államháztartási hiány mértékére, amelyek rendre jelentősen a kormány előrejelzései felett voltak – és rendre igaznak bizonyultak. A helyzet őszinte bevallása és az inflációs célkövetés következetes alkalmazása a kamatpolitikában lassan helyreállította a monetáris politika hitelét, miközben a kormányzat hitele nem javult. Járai ugyanakkor állandó politikai támadások kereszttüzében maradt: a jegybanknak az állami költségvetést érő bírálatait – amelyeket Járai időnként keresetlen nyelvezettel adott elő – az elnök politikusi múltjára hivatkozva politikai támadásoknak minősítve szerelték le, az elnököt ugyanakkor visszatérően azzal vádolták: fékezi a jegybanki kamatcsökkentéseket, hogy ezzel is a kormánykoalíciónak ártson.13 Járai Zsigmond 2005-ben a Kossuth Rádiónak adott interjújában az államadósság helyzetéről a következőt nyilatkozta: ”… az egyik legnagyobb probléma az államadósság gyors növekedése, és ezen belül is a külföldi államadósság, tehát a külföldiek kezében lévő és a nem forintban, hanem euróban, vagy, más devizában fölvett államadósságnak a nagyon gyors növekedése. Magyarország kb. abban a rossz helyzetbe került a külföldi államadósság tekintetében, mint az 1990-es közepén voltunk. A 2000-es évekre szépen leküzdöttük magunkat már-már alig volt nettó külföldi adóssága Magyarországnak azt hiszem, 2 milliárd euró körül volt az összes 2001ben és most újra 25-30 milliárd körüli nettó külföldi adósságunk van.”14
VI.8. A Monetáris Tanács kibővítése Miután 2004 őszén a kormányzó MSZP és SZDSZ eltávolította székéből Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök, szocialista és szabaddemokrata politikusok a 13
Élet és irodalom, 2003. december 12. : Losoncz Miklós : Támadás a forint ellen: egy spekuláció természetrajza 14 Kossuth Rádió: Veszélyben a gazdaság?- Járai Zsigmond az ország egyre riasztóbb helyzetéről beszélt, 2005.06.25
45
jegybanktörvény jelentős módosítására tettek javaslatot, azzal az indoklással, hogy növekedjék a gazdaság különböző területeinek képviselete a Monetáris Tanácsban. A javaslatot számos bírálat érte az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság részéről, mint a jegybanki függetlenség csorbítására tett kísérletet. A javaslat ráadásul egybeesett Finn E. Kydland és Edward Prescott közgazdasági Nobel-díjjal való megjutalmazásával, akik pont azért kapták az elismerést, mert azt kutatták, miként válhat a jegybankok képviselte inflációellenes harc a hibás gazdaságpolitikák áldozatává. Végül a törvényjavaslatot számos ponton módosították, és a kormánytöbbség keresztülvitte, hogy 2005 tavaszán a miniszterelnök négy általa javasolt taggal 13 tagúra bővítette az MNB kamatmeghatározó Monetáris Tanácsát. Ekkor került a törvénybe az a szabály is, hogy a Tanács tagjai, köztük Járai, megbízatásuk lejárta után nem jelölhetők újra. Az ezt követő években gyakran jelentkezett és időnként nyíltan is megjelent a feszültség egyfelől Járai és az általában vele szavazó belső tagok, másfelől az újonnan kinevezettek között.
VI.9. Árstabilitás A célkövetés rendszere első két évében sikerrel szorította lejjebb az inflációt a 10%-os szintről, később azonban ez a folyamat a kormányzati intézkedések következtében megtorpant. A következetes kamatpolitika, a forintnak a spekulácós támadásokat követő stabilizálása, illetve nagymértékben a 2006 elején végrehajtott áfacsökkentés következtében 2006 tavaszára az infláció egy százalék közelébe süllyedt (bár világos volt, hogy ez az alacsony szint nem lesz tartható). Már korábban, először 2007-re az MNB és kormány középtávú árstabilitási célt jelölt ki, amit három százalékban határoztak meg. A kormányzati adó- és árintézkedések 2007-ben jelentősen e szint fölé emelik az inflációt, az elemzői várakozások szerint azonban 2009-re az árstabilitási szintre csökken vissza, azaz az inflációs célkövetés rendszere sikerrel vezet el az árstabilitásig. Járai Zsigmond munkája eredményesnek mondható. Bár folyamatos politikai támadás közepette volt kénytelen dolgozni, a rossz költségvetési politika mellett a jegybank volt az egyedüli, amely stabilitást tudott biztosítani az országnak. A kormány nem volt a jegybank partnere, ennek ellenére mind az infláció csökkentésében, mind a forint stabilitásában sikerült eredményeket elérni, bár Járai kommunikációját kormánypárti oldalról (MSZP-SZDSZ) erősen bírálták miszerint: „Járai politikai jellegű megnyilvánulásai kikezdték kritikájának szakmai alapjait: noha számos bírálata indokolt volt a kormány gazdaságpolitikájával
46
kapcsolatban, ám az ellenzéki retorikával megegyező megnyilvánulásai erodálták hitelességét.”15
15
Hetek: Egy nem mindenkitől független jegybankelnök
47
VII. SIMOR ANDRÁS
Simor András (Budapest, 1954. május 17.) közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, korábban a Deloitte Touche Tohmatsu nemzetközi könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007. február 16-án nevezte meg, mint a Kormány jelöltjét a Nemzeti Bank elnöki posztjára, és március 3-án Simor András felváltotta Járai Zsigmondot az MNB elnöki posztján. 2006-tól a magyar médiában neve más közgazdászokkal és pénzügyi vezetőkkel együtt (mint Bodnár Zoltán, Bokros Lajos, Farkas Ádám, Felcsuti Péter, Karvalits Ferenc, Surányi György, Várhegyi Éva) szóba jött, mint Járai Zsigmond távozó jegybankelnök lehetséges utóda a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A sajtóban és közgazdász berkekben Simort tartották a legvalószínűbb (és a pénzügyi piacok által preferált) jelöltnek. Február 16-án Gyurcsány Ferenc bejelentése Simor jelöléséről bebizonyította, hogy e várakozás megalapozott volt. Az MNB-elnököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, és ha nincs jogi akadály, nem utasíthatja vissza a jelölést. Simort meghallgatták az Országgyűlés gazdasági, költségvetési és európai ügyekkel foglalkozó bizottságai és támogatták kinevezését. Első nyilatkozataiban az új jegybankelnök leszögezte, hogy ragaszkodik a jegybank függetlenségéhez, az MNB három százalékos középtávú inflációs céljának követéséhez és az euró magyarországi bevezetéséhez, emellett korrekt kapcsolatra törekszik a kormánnyal. A forint ideális árfolyamával kapcsolatos kérdéseket parlamenti bizottsági meghallgatásain elkerülte, kijelentette, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja, ugyanakkor az árfolyam jelentős ingadozása nem tesz jót a gazdaságnak, a vállalkozásoknak pedig nincs mit panaszkodniuk az erős forint miatt, mivel az hatékonyságuk javítására kényszeríti őket. Elmondta azt is, hogy jegybankelnökként keveset akar nyilatkozni. Alig lépett hivatalra, Simor a mélyvízbe került, hiszen a forintot árfolyamsávja erős szélének közelébe tolta az a spekuláció, hogy az új jegybankelnök az árfolyamsáv eltörléséről és a forint szabad lebegtetéséről állapodhat meg a kormánnyal. Mindez az árfolyamsáv széle elleni támadás veszélyét vetítette előre, ami nehéz helyzetbe sodorhatná a monetáris politikát. 48
A Monetáris Tanács első ülése, amelyen Simor elnökölt, 2007. március 26-án változatlanul (8%-on) hagyta az MNB alapkamatát és Simor elmondta: a kormány nem támogatja a forint árfolyamrendszerének megváltoztatását, az MNB inflációs célja elérhető a jelenlegi árfolyamrendszer keretei közt és a banknak megvannak az eszközei az árfolyamsáv megvédésére támadás esetén. Ez a félreérthetetlen üzenet hozzájárult a spekuláció elcsitulásához, de nem győzte meg a piacokat arról, hogy valamikor a távolabbi jövőben sem kerül sor az árfolyamrendszer megváltoztatására. Áprilisban Simor egy konferencián és a havi jegybanki sajtótájékoztatón közölte: javasolni fogja a kormánynak, hogy hosszú távra 11-ről 5-7 tagúra karcsúsítsák az MNB kamatmeghatározó Monetáris Tanácsát, rövidtávon pedig teremtsék meg a törvényi alapját, hogy egy helyett két alelnök ülhessen a testületben, mindezt a hatékonyabb működés érdekében. 2008. március elején a KSH közzétette a tavalyi gazdasági növekedés adatait, illetve a februári infláció alakulásáról szóló közleményét. A magyar gazdaság 2007-ben mindössze 1,3 százalékkal bővült, gyakorlatilag stagnált. A fogyasztói árak az év második hónapjában 6,9 százalékkal mentek feljebb. Kutatóintézetek is felfelé módosították idei inflációs várakozásaikat: hatszázalékos ütemet prognosztizálnak. Az MNB az inflációs jelentésében 5ről 5,9, illetve 3-ról 3,6 százalékra módosította idei és jövő évi fogyasztói ár-indexét. A gazdasági növekedésre igen alacsony, 2-2,5 százalék körüli értékeket adnak meg a jegybank és a kutatóintézetek szakértői.
VII.1. Aktualitások Hullámzó sikerrel harcolt 2007-ben a jegybank a törvényben meghatározott legfontosabb céljáért, az árstabilitás megvalósításáért. 2007 tavaszán még úgy gondolta az MNB, hogy átvészelve a költségvetési kiigazításból fakadó inflációs sokkokat (pl.: áfa emelés, gázár-, gyógyszerár támogatás-csökkentés), megkezdődik az infláció fokozatos csökkenése, és ennek megfelelően a jegybank fokozatosan mérsékelheti az alapkamatot is. Azonban a gazdaságot a második fél évben újabb és újabb nemzetközi eredetű inflációs sokkok érték, melyek, nem állnak meg a határon, hanem belegázolnak a gazdasági szereplők életébe és ezáltal még a legmegalapozottabb előrejelzésekbe is. Ennek következtében a bank saját inflációs előrejelzéseit is fokozatosan emelni kényszerült, a monetáris tanács pedig jelentősen lassítani volt kénytelen a piac által korábban beárazott kamatcsökkentési pályán.
49
Sőt újabban a tanács tagjai közül számosan, köztük magam is, kénytelenek voltunk felvetni a kamatemelés egyre elkerülhetetlenebbnek látszó lehetőségét is. Ráadásul a baj nem jár egyedül. 2007 őszén tört ki az USA-ban az a jelzálogpiaci válság, aminek egyik eredménye a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon a kockázatvállalási hajlandóság jelentős csökkenése volt. Ebből az is következett, hogy a magyarországi adósok által beleértve a magyar államot is - fizetendő kamatszint megemelkedett. Ezeket a tényezőket pedig a jegybanknak szintén figyelembe kell vennie, amikor dönt a magyarországi irányadó kamat nagyságáról. 8. számú ábra: Irányadó kamatok
A márciusi 264-267 forintos sávból a 256-258-asba visszakerülő euró árfolyam nem adott okot kamatemelésre. Ugyanakkor tény, hogy március eleje - egy fedezeti alap bedőlése - óta feszült a helyzet az állampapírpiacon, ahonnan eltűntek a vevők, s ahol megugrottak a hozamok, alaposan elszakadva a jegybanki alapkamattól. A magas hozamnak viszont nincs gazdasági alapja, bár szerepet játszik benne a nemzetközi jelzálogpiaci válság hatása, a befektetők kockázatkerülése, sőt a rosszul időzített magyar jogszabályi változás a magánnyugdíj pénztárak portfóliójának átalakítására, amelynek nyomán csökkent a kereslet az állampapírok iránt.
50
9. számú ábra: Rövid lejáratú állampapírhozamok alakulása
10. számú ábra: Forint-euro árfolyam
51
A másodrendű nemzetközi jelzálogpiaci krízis közepette a magyar fiskális kiigazítás eredményeit egyelőre azért nem ismeri el a piac - az állampapír-piaci hozamok alapján a piac legalább 0,75- 1,00 százalékpontos kamatemelést várt az MNB-től -, mert a büdzsé deficitjének lefaragása ellenére az államadósság GDP-hez mért aránya növekszik, éppen a magas reálkamat és a visszaeső gazdasági bővülési ütem miatt. Az inflációt leszorítani, az árstabilitást megvalósítani csak úgy lehet, ha a monetáris politika mellett a kormány jövedelem-, adó- és hatóságiár-politikája is erre irányul. Az infláció vártnál kedvezőtlenebb alakulása mellett, kellemetlen meglepetésként ért bennünket a gazdasági növekedés vártnál nagyobb lassulása is. Ennek okait, véleményem szerint, részben a költségvetési kiigazítás szerkezetében, részben a magyar gazdaság hosszabb távú versenyképességi problémáiban kell keresnünk. Kérdés, mit tehet a monetáris politika egy olyan helyzetben, ahol a viszonylag magas infláció alacsony növekedéssel párosul Ha egy országban inflációs probléma van, akkor a jegybank növekedésösztönző próbálkozásai kérészéletűek, csak még magasabb inflációhoz vezetnek tartós növekedési nyereség nélkül. Ráadásul a magyar gazdaság szerkezete olyan, hogy a monetáris politikai lépéseknek rövidtávon is sokkal nagyobb az inflációs, mint a növekedési hatásuk. 11. számú ábra: Inflációs előrejelzés
52
Az export a visegrádi országokban egységesen, átlagosan évi 10-12 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy nominálisan a cseh és a szlovák korona az euróhoz képest ez idő alatt összesen mintegy 25-30 százalékkal, a lengyel zloty mintegy 10 százalékkal értékelődött fel, a forint nominális felértékelődése pedig szinte elhanyagolható volt. Ezzel szemben a magyarországi infláció kiemelkedően a legmagasabb volt. 12. számú ábra: Régiós devizaárfolyamok
A 2006-2007. évi költségvetési kiigazítás felszínre hozta a magyar gazdaság hosszabb távú növekedési problémáit. Nevezetesen a jelenlegi adatokból és előrejelzésekből úgy tűnik, a növekedés átmeneti - és a megszorítások miatti elkerülhetetlen - visszaesése után is csak lassan fog a gazdaság visszaállni a tartós növekedési pályára, s ez a pálya alacsonyabb szinten lesz, mint 2000 és 2005 között. Vagyis nem valószínű, hogy egyhamar elérjük a négyszázalékos növekedési ütemet, miközben a visegrádi országok mindegyike hat százalék feletti növekedési rátákat produkál.
53
13. számú ábra: GDP alakulása
Ennek okai: Először is, a magyar gazdaság már 2001-től kezdődően is csak masszív és egyre emelkedő költségvetési hiány mellett volt képes négy százalék körül növekedni. Ez a költekezés pedig, ahogy ma már tudjuk, fenntarthatatlannak bizonyult. Másodszor, beruházási rátánk szinte a kétezres évek eleje óta elmarad nemcsak a visegrádi országok, de a kilencvenes évek második felét jellemző magyarországi beruházási aktivitástól is. Hiába volt kedvező konjunktúra Európában 2003-tól kezdődően, a hazai beruházások szinte nem reagáltak. Harmadszor, 2001 óta szinte nincs foglalkoztatás bővülés hazánkban, holott a foglalkoztatottak aránya az összlakosságon belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb Európában.
54
14. számú ábra: Aktivitás és munkanélküliség
Negyedszer, évek óta folyamatosan csökken hazánkban a termelékenység növekedésének üteme. Többletberuházás, többletfoglalkoztatás és jelentős termelékenységnövekedés nélkül pedig nincs, és nem is lehet gyors gazdasági növekedés sehol a világon. 15. számú ábra: Államháztartási deficit alakulása a régióban
55
VII.2. Kamat és állampapír 2008. február végén a kamattartó döntés mellett a testület eltörölte a forint ingadozási sávját, miközben értésre kívánta adni, hogy az inflációs cél eléréséért továbbra is mindent megtesz. A tartás és eltörlés hátterében kormányzati-jegybanki alkut lehetett sejteni: a kormány hozzájárult az árfolyamsáv felszámolásába, a jegybank pedig nem emelt, azaz nem drágította az államadósság finanszírozását. S bár a tanács nem érzékelte az olaj- és élelmiszer ársokk másodlagos inflációs hatásait, Simor András elnök előrevetítette elkötelezettségét a háromszázalékos inflációs cél, s ha szükséges, a kamatemelés mellett. A legutóbbi ülésen nyolcan tartásra, négyen emelésre szavaztak, ám a kamaton nem változtatók közül Simor mellett utóbb Csáki Csaba is úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg feljebb kell vinni a kamatot. Ezt a lépést azonban az állampapír-piaci helyzettel indokolta. 16. számú ábra: MNB kamatok és pénzpiaci hozamok
VII.3. A gazdasági növekedés hosszú távú visszaesésének okai: Drágán termelünk, kevesen dolgozunk, alacsony a kutatás-fejlesztés és az innováció hatékonysága, „túlméretezett és egyúttal kevéssé hatékonyan működő bürokrácia telepszik a
56
gazdaságra”, valamint az ezzel párosuló virágzó korrupció drágítja a közbeszerzéseket és torzítja a gazdasági döntéseket. Túladóztatjuk a magyar munkaerőt a versenytársainkhoz képest. Szinte unalomig ismert tétel, hogy Magyarországon a munkabérköltség adó- és járuléktartalma kiemelkedően magas mindenféle nemzetközi összehasonlításban. Magyarországon a költségvetés kiadásai a GDP közel 50 százalékára rúgnak, miközben a visegrádi országok átlaga 40 százalék körül van. Ezt a különbözetet pedig éppen az adófizetőktől beszedett magas adókból finanszírozzuk. A magas adók pedig rárakódnak a magyar termékek árára, csökkentve azok nemzetközi versenyképességét. Mintegy 2500 milliárd forintnyi kiadási többlettel rendelkezünk, mint a szomszédaink, de két kiadási célra fordítunk sokkal többet, mint versenytársaink. Szociális, jóléti és lakásépítési támogatásokra, valamint a felhalmozott államadósság kamataira. Nem azon kéne törni a fejüket, hogy miként lehetne még 40-50 milliárddal többet költeni, pótlandó a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséből kieső pénzeket hanem azon, hogyan lehetne évente 2000-2500 milliárddal mérsékelni a kiadásokat, hogy utána ennek megfelelő adócsökkentéssel ismét versenyképessé lehessen tenni a magyar gazdaságot. A baj csak az, hogy országunk egy olyan jóléti rendszert működtet, amit a gazdaság nem képes eltartani. Ennek is következménye a lassú növekedés, a szomszédoktól való lemaradás. Vagyis, ha nem változtatunk, ha nem gyorsítjuk fel a növekedésünket, akkor az a GDP százalékában magas összeg, amit mi jelenleg jóléti kiadásokra költünk, előbb-utóbb abszolút értékben kevesebb lesz annál, mint az a ma még alacsonyabb százalék, amit a környező országok most erre szánnak. Nem azért költenek szomszédaink kevesebbet ilyen célra, mert náluk kevesebb lenne a rászoruló, vagy, mert érzéketlenebbek lennének a szegények problémáira, hanem azért, mert gazdaságuk nem bír el nagyobb jóléti kiadásokat. 2000-2500 milliárdot persze nem lehet pusztán a jóléti kiadások csökkentéséből megtakarítani. Más költségvetési fejezeteknél is jelentős kiadáscsökkentésre van szükség, hiszen a magas államadósság terhei mindenütt szűkösebb gazdálkodásra szorítanak bennünket, mint szomszédainkat. A költségvetés adósságszolgálatával nem igazán lehet mit kezdeni. Fegyelmezett költségvetési gazdálkodást kell a jövőben folytatni, hogy ne nőjön, hanem inkább csökkenjen az adósságállomány, s így annak terhei is. Másrészt pedig hiteles infláció ellenes politikát kell folytatnunk, mert ettől csökken majd a magyar államkötvények kamata.16
16
Ma.hu, 2008.03.22.: Széles körű politikai konszenzus szükséges
57
BEFEJEZÉS
Az ország jelenlegi egyik legnagyobb gondját az jelenti, hogy igen alacsony a foglalkoztatási ráta és igen kicsi az egyes piacokon a termékliberalizáció, holott Magyarország versenytársai az elmúlt években nagyot léptek előre ezen a téren. Ezek ugyan nem előfeltételei annak, hogy az országban bevezessék az eurót, de szükségesek ahhoz, hogy az ország versenyképessége lényegesen javuljon. Elengedhetetlen a fiskális konszolidáció folytatása, az államháztartási hiány további lefaragása. Az államháztartási konszolidáció során szükség van arra, hogy a költségvetés kiadási oldalához is hozzányúljanak, a szociális kiadásokat át kell strukturálni és erőteljesen csökkenteni is szükséges azokat. Az országban a foglalkoztatási szint évek óta rendkívül alacsony, 57 százalék, miközben a Magyarország által is elfogadott lisszaboni program 70 százalékos foglalkoztatási rátát ír elő. Ennek javításához elengedhetetlen a munkára rakódó terhek csökkentése, e nélkül várhatóan nem javul a közeljövőben az ország versenyképessége. Magyarországon "kevés ember sok adót fizet" - foglalta össze Simor a problémát. Magyarország fejlettségéhez mérten túlméretezett jóléti rendszert tart fenn, a gyermeknevelési támogatások például egy 2003. évi összehasonlítás szerint a GDP 0,8 százalékát érik el, ez azonban nem látszik a születendő gyermekek számában, holott ezzel az aránnyal megelőz olyan sokkal fejlettebb országokat, mint Norvégia, Izland, vagy Svédország. Magyarországon kimagaslóan nagy, mintegy 800 ezer főt ér el a rokkantnyugdíjasok száma, holott ezt a lakosság átlagos egészségi állapota nem indokolja. Kifejezetten alacsony az 55-64 év közötti foglalkoztatottak aránya és a fejlett országokhoz képest alacsonyabb - 57 - a nyugdíjba vonulás átlagos életkora. Gond az is, hogy igen kicsi az egyes piacokon a termékliberalizáció, holott Magyarország versenytársai, Csehország, Lengyelország, illetve Szlovákia az elmúlt években nagyot léptek előre ezen a téren. A költségvetési konszolidáció első két éve sikeres volt, de az is látszik, hogy a sikeres költségvetési konszolidációt végrehajtó államokban mindenütt lefaragták a büdzsé kiadási oldalát, ezzel teremtették meg hosszabb távon az ország versenyképességét. A kormánynak szükséges megteremtenie a versenyt azokon a piacokon is, ahol az eddig nem érvényesült. Az árfolyamsáv eltörlése megteremtette a lehetőséget, hogy az árfolyamfelértékelődésen keresztül közeledjenek az árak az unió átlagos árszintjéhez. 58
Az unióban az árszinthez való konvergenciát kétféleképpen lehet megvalósítani. Vagy az árfolyam felértékelődésével, vagy az inflációval. Miközben a szomszédos államokban, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában 20-30-35 százalékkal erősebb a nemzeti valuta mint 2001-2002-ben volt, addig Magyarországon gyakorlatilag az inflációval való felzárkózás érvényesül. Túl magasak az adók, emiatt drágán termelünk, az adókat csökkenteni kell, alapvetően a munkát terhelő adókat kell csökkenteni. Ez pedig csak úgy lehet, hogy ha a költségvetési kiadási oldalán is jelentős csökkentés következik be. Nézzük meg, hogy mennyiben tér el a magyar költségvetés szerkezete és összetétele a regionális versenytársaink költségvetésétől Lengyelország, Szlovákia és Csehország összehasonlításában. Ezekben az országokban a költségvetés nagyjából a bruttó hazai termék, a GDP 40%-át centralizálja, és osztja újra szét, míg Magyarországon ez közelebb van az 50%-hoz. Tehát van egy durván 10% közötti különbség, ami a vállalkozóknak költséghátrányt jelent. Ennyivel kevesebb adót kéne beszedni, és ahhoz, hogy ennyivel kevesebb adót be lehessen szedni, ahhoz ennyivel kellene csökkenteni a kiadásokat. Na most itt jön a következő lépés: hol költünk mi többet, mint a versenytársaink? Alapvetően két területen költünk jelentősen többet, mint a versenytársaink. Az egyik az adósságszolgálat, mert a magyar államadósság, ugye ami 66%-a a GDP-nek, az jelentősen magasabb, mint a környező országok adósságállománya, és ebből fakad egy jelentősebb, magasabb kamatteher. Ez durván a GDP 2%-át teszi ki. Tehát ennyivel többet költünk mi kamatkiadásokra egy évben, mint a visegrádi országok. Minden más területen kell kevesebbet költeni, ez az adósság ára. Most fizetjük vissza annak a költségét, hogy mi jelentős adósságot halmoztunk fel az elmúlt évtizedekben. Mindenből kevesebbet kell költeni, mint a többiek. Ha megnézzük a költségvetés egyéb kiadási tételeit, akkor azt látjuk, hogy a szociális kiadásoknál Magyarországon elköltjük kb. a GDP 8%-át, a régiós versenytársak valahol 4-5% körül költenek. Szlovákiában 10% felett van a gazdasági növekedés, nekünk a tavalyi gazdasági növekedésünk 1,5% körül volt. Súlyos probléma a foglalkoztatás helyzete Magyarországon. Egyetlen európai ország Málta, ahol nálunk is alacsonyabb az aktív korúak között a foglalkoztatottak aránya. Tehát kevesen dolgoznak Magyarországon, kevesen dolgozunk, kevesen vagyunk ott a munkaerő-piacon, és ez lassítja a gazdasági növekedést, versenyképtelenné teszi az országot, és ennek nagyon súlyos okai vannak. Az egyik oka a közoktatás minősége. Ebben benne van a roma integráció 59
hiánya is, benne van az, hogy az általános iskolából és a középiskolából úgy jönnek ki a diákok, hogy nem rendelkeznek a munkavégzéshez használható, elegendő ismerettel, illetve nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, hogy a munkahelyükön az ott szükséges speciális tudást viszonylag hamar és könnyen meg tudják tanulni. Tehát az egyik probléma, ami miatt a gazdasági növekedés alacsony Magyarországon, hogy nincsen olyan munkaerő-tartaléka az országnak, amely könnyen és gyorsan bevethető különböző területeken, ahol arra a gazdaságnak igénye lenne. A környező országokban történt sikeres kiigazításoknak az volt a jellemzője, hogy nem az egészségügyből, nem az oktatásból vontak ki alapvetően pénzeket, amikor költségeket csökkentettek, mert hogy a sikeres kiigazítás az nem alapvetően adóemelésből fakadt, hanem alapvetően a kiadások csökkentéséből, és nem az egészségügy és nem az oktatás területén, hanem éppen a szociális és jóléti kiadásokból vettek vissza ezek a sikeresen kiigazító országok. A konvergencia-programmal kapcsolatban találkozhatunk azzal a számmal – csak utalva arra, hogy mi a közös a régió országainak megszorítási programjaiban –, hogy 2006-ban a GDP 910%-os hiány felét tette ki a nyugdíjkassza illetve az egészségügyi kassza túlköltése: a nyugdíj 2,8, az egészségügy 2,2.. A konvergencia-programot túlteljesítettük a bevételi oldalon, és alulteljesítettük a kiadási oldalon. A '90-es évek végén nem alakult rosszul a magyar gazdasági helyzet. És akkor az adósságállományunk is, a GDP-hez viszonyított adósságállományunk is szépen lassan elkezdett csökkenni. Úgy tűnik, hogy versenyképes volt az ország, ömlött be a külföldi tőke. Tehát ez a 2000-es évek elején fordult meg. Az ország politikai és gazdasági elitje, tudományos, műszaki és humán értelmisége számára adva van a feladat: Magyarország felzárkóztatása a mellettünk egyelőre egyre gyorsuló ütemben elsuhanó Európához. A monetáris politika feladata az, hogy következetesen az árstabilitás irányába terelje a gazdaságot így járulva hozzá ahhoz, hogy a gazdasági szereplők nagyobb biztonsággal tudjanak döntéseket hozni jövőbeni üzleti és beruházási terveikről, hozzásegítve ezzel az országot a gyorsabb gazdasági növekedéshez, a jóléthez.
60
Melléklet Táblázatok 1. számú táblázat A külső adósság az adósok szerint év végén, milliárd US dollárban Adós Kormány, MNB Vállalat, bank Összesen Kormány, MNB Vállalat, bank Összesen
1990 1994 1997 bruttó adósság 18,2 17,8 22,5 3,1 3,4 6,0 21,3 21,2 28,5 nettó adósság 16,3 13,1 15,2 - 0,7 0,2 3,7 15,6 18,3 14,9
1992 1999 13,4 13,4 8,3 11,0 21,7 24,4 4,4 4,9 9,3
1,2 5,6 6,8 Készült MNB kiadványok alapján
2. számú táblázat Magyarország külső adósságszolgálatának mutatói Mutató
1990 1992 1994 1996 1999 Bruttó adósság a GDP %-ában 64,3 57,6 68,4 61,9 59,7 Nettó adósság a GDP %-ában 48,2 35,0 45,4 32,3 23,1 Nettó kamatfizetés az export %-ában 16,7 9,1 12,0 5,1 2,7 Forrás: MNB: Havi jelentés, 2000/2 Készült MNB kiadványok alapján
3. számú táblázat Közép-kelet-európai országok néhány gazdasági mutatója
Forrás: MNB, Éves jelentés 2000
61
Ábrák 1. számú ábra A forint árfolyama 1994. január-1999.augusztus
Forrás: MNB Füzetek 1999/10, A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése különböző árfolyamrendszerekben
2. számú ábra Lakossági és vállalati betétek reálkamata
Forrás: MNB Füzetek 1999/10, A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése különböző árfolyamrendszerekben
62
3. számú ábra Deviza eszközök, források aránya a mérlegfőösszeghez viszonyítva (%)
4. számú ábra
A budapesti tőzsdeindex, a BUX alakulása 1994 végétől 1998 őszéig. Látható, hogy az 1997-es ázsiai válság és az orosz válság közötti periódusban az index kilengései nagyon felerősödtek Forrás: http://www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/20040521fizikusok.html
63
3. számú táblázat Közép-kelet-európai országok néhány gazdasági mutatója
Forrás: MNB, Éves jelentés 2000
5. számú ábra Árfolyam- és hozamalakulás
Forrás: MNB Jelentés a pénzügyi stabilitásról 2007
64
6. számú ábra Főbb magyar és kelet-európai tőzsdeindexek éves hozamának alakulása
Forrás: BÉT, portfolio.hu 7. számú ábra Devizatartalékok nagyságának alakulása
Forrás: MNB, Ábrakészlet a legfrissebb gazdasági és pénzügyi folyamatokról
65
8. számú ábra Irányadó kamatok
Forrás: MNB, Ábrakészlet a legfrissebb gazdasági és pénzügyi folyamatokról
9. számú ábra Rövid lejáratú állampapírhozamok alakulása
Forrás: MNB, Ábrakészlet a legfrissebb gazdasági és pénzügyi folyamatokról
66
10. számú ábra Forint/euro árfolyam
11. számú ábra Inflációs előrejelzés
67
12. számú ábra Régiós devizaárfolyamok
13. számú ábra GDP alakulása
68
14. számú ábra Aktivitás és munkanélküliség
15. számú ábra Államháztartási deficit alakulása a régióban
69
16. számú ábra MNB kamatok és pénzpiaci hozamok
70
Irodalomjegyzék 1. Blahó Miklós: Kamatcsatára készülnek a jegybankban, 2008. március 31.: http://nol.hu/voks/cikk/486849/ 2. Blahó Miklós - Tóth Levente: Fél százalékkal emelte meg az alapkamatot a monetáris tanács, 2008. március 31.: http://nol.hu/voks/cikk/486891/ 3. ECOSTAT Monitor, 1998. X-XII. szám: A gazdaság 1998. évi eredményei és fejlődési esélyei 4. ECOSTAT Mikroszkóp IV. évf. 1. szám, 2001 január: A dezinfláció folyamata 5. Élet és irodalom, 2003. december 12. : Losoncz Miklós : Támadás a forint ellen: egy spekuláció természetrajza : http://www.gki.hu/hu/novelties/articles/losonczmiklos/031212191.html 6. Figyelő 2007/32. szám, Két feltétellel : http://www.fn.hu/hetilap/analizis/20070807/ket_feltetellel/ 7. Hetek: Egy nem mindenkitől független jegybankelnök : http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=63082&print=1 8. Index 2001.02.26.:Jegybank elnökök egymás között: http://index.hu/politika/belfold/surjar/?main&keres=Sur%E1nyi 9. Index 2007.08.21.: Dudás Gergely: Itt a világgazdasági válság 10. Kopits György: Inflációs erőpróba, 2008. március 18.: http://nol.hu/voks/cikk/485373/ 11. Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 2. sz.: A kötelező tartalékráta szabályozásának átalakulása 12. Közgazdasági Szemle, XLVII. évf. 2000. december: Szapáry György: Az árfolyamrendszer kiválasztása az átmenet országaiban az EMU-csatlakozás előtt 13. Közgazdasági Szemle XLVIII. 2001. június, Tarafás Imre: A kamat, az árfolyam és a forint hátralévő évei 14. Ma.hu, 2008.03.22. : Széles körű politikai konszenzus szükséges: http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/8973/1/gazdasag/Simor_Andras_szerint_egyre_elkerul hetetlenebb_a_kamatemeles 15. Magyar Szemle 2000. február: A rendszerváltás gazdaságtana: http://www.magyarszemle.hu/szamok/2000/1/a_rendszervaltas 16. Magyar Szemle: Ismét hangulatjavító intézkedéseket vár a pártaktíva: http://www.magyarszemle.hu/szamok/2005/3/ismet_hangulatjavito
71
17. Magyar Szemle 2003. december: Matolcsy György : Négy választás- két gazdaságpolitika 2002-2004 : http://www.magyarszemle.hu/szamok/2003/6/negy_valasztas 18. Makarenkói pofon a jelzálog piacon: www.koronakredit.hu/docs/korona_jegyzet_1025_v1.doc 19. MNB, 2008. április: Jelentés a pénzügyi stabilitásról 20. MNB Füzetek 1998/6, Jakab M. Zoltán - Szapáry György: A csúszó leértékelés tapasztalatai Magyarországon 21. MNB Füzetek 1998/12, Jakab M. Zoltán: A valutakosár megválasztásának szempontjai Magyarországon 22. MNB Füzetek 1999/10, Darvas Zsolt – Szapáry György: A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése különböző árfolyamrendszerekben 23. MNB Füzetek, 2004/8, Horváth Csilla - Krekó Judit - Naszódi Anna: Kamatátgyűrűzés Magyarországon 24. MNB kézikönyvek: Monetáris politika Magyarországon 2002 25. MNB kézikönyvek: Monetáris politika Magyarországon 2006 26. MNB kézikönyvek: Részletesen a monetáris politikai eszköztárról 27. MNB kiadványok: Az inflációs célkövetéses rendszer http://www.mnb.hu/Engine.aspx?page=mnbhu_monpol_rendszere&ContentID=2857 28. MNB kiadványok: Éves jelentés 1998 29. MNB kiadványok: Éves jelentés 1999 30. MNB kiadványok: Éves jelentés 2000 31. MNB kiadványok: Éves jelentés 2001 32. MNB kiadványok: Éves jelentés 2002 33. MNB kiadványok: Éves jelentés 2003 34. MNB kiadványok: Éves jelentés 2004 35. MNB kiadványok: Éves jelentés 2005 36. MNB kiadványok: Éves jelentés 2006 37. MNB, Pénzpiaci Konzultatív Fórumok 2000/6: A BUBOR szerepe a monetáris politika működtetésében és a kamattranszmisszióban 38. MNB Szemle 2006/6, Párkányi Balázs: Tények és talányok: A fiskális kiigazítás makrogazdasági hatásai Magyarországon 39. Molnár László: A gazdasági stabilizációs törvénycsomag 40. Népszava, 2003. január 24. : Losoncz Miklós : Ki győzött a forint-csatában?: http://www.gki.hu/hu/novelties/articles/losonczmiklos/030124203.html 72
41. Origo, 2002. április 12.: Boksor-csomag: a tények a mítosz mögött : http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20020418bokroscsomag.html 42. Simor András: Újjászületést!, 2008. március 24.: http://nol.hu/voks/cikk/485902/ 43. Virtus, 2008.02.04. :Kleinhappel Miklós: Surányi György: „Nem jött el a világvége”: http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=38074 44. http://www.magyarnaplo.hu/mn/200003/38.html 45. http://www.metro.hu/gazdasag/cikk/231029 46. http://www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/20040521fizikusok.html 47. http://www.mno.hu/portal/539146 48. http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=63082 49. http://loran.blogter.hu/?post_id=62040 50. http://ma.hu/tart/rcikk/c/0/123997/1
73
