SZAKDOLGOZAT
Buzsáki Dóra 2009
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR
TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS SZAK
LEVELEZŐ TAGOZAT ANGOL SZAKIRÁNY
1. ANGOL-MAGYAR FORDÍTÁS: IS RECYCLING WORTH IT? 2. MAGYAR-ANGOL FORDÍTÁS: SZÉKÁCS ANNA: ETIKETT A TÁVOL-KELETEN
Készítette: Buzsáki Dóra Budapest, 2009
TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS ............................................................................................................... 4 ANGOL FORRÁSNYELVI SZÖVEG ....................................................................... 6 ANGOL SZÖVEG FORDÍTÁSA MAGYARRA ..................................................... 14 MAGYAR FORRÁSNYELVI SZÖVEG.................................................................. 24 MAGYAR SZÖVEG FORDÍTÁSA ANGOLRA ..................................................... 30 ÉRTEKEZÉS A FORDÍTÁS SORÁN FELMERÜLT NEHÉZSÉGEKRŐL ÉS AZ ALKALMAZOTT FORDÍTÁSI TECHNIKÁKRÓL ............................................... 36 SZÓSZEDET ............................................................................................................. 38 IRODALOMJEGYZÉK............................................................................................. 40
3
BEVEZETÉS Szakdolgozatom megírásához két olyan szövegre esett a választásom, amelyek aktuális, mindenki által ismert és sokakat érintő témákat dolgoznak fel. Az angol-magyar fordítás a Popular Mechanics című amerikai folyóiratban jelent meg 2008 decemberében Is Recycling worth it? címmel. Választásom azért erre a cikkre esett, mert nagyon fontosnak tartom a környezettudatos életmódot, és pedagógusként azt vallom, hogy a környezet védelmére, a tudatos viselkedésre való felkészítést a lehető legkorábban el kell kezdeni. A cikk egy tudományos témákkal foglalkozó folyóiratban jelent meg, célcsoportja – ahogy az a szöveg nyelvezetéből is kitűnik – az átlag amerikai polgár. Bár a mondatok hosszúak, összetettek, mégis könnyen érthetőek, bonyolult tudományos szakkifejezésektől mentesek. A szöveg regisztere olyan szavakat tartalmaz, mint például „landfill space”, „curbside pickup”, „sigle-stream sorting technology”, „depletion of natural resources”. A
szerző
sok
számadatot
közöl,
az
Amerikában
elterjedt
különböző
újrahasznosítási módokat írja le a kezdetektől, a 80-as évek végétől egészen a napjainkban használatos új technológiákig. Magyar forrásnyelvi szövegem Székács Anna Etikett a Távol-Keleten című írása, amely a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán keleti nyelvet tanuló hallgatóinak elhelyezkedésével kapcsolatos tapasztalatait, a keleti kultúra sajátosságait, a Magyarországon működő távol-keleti multinacionális cégek megjelenési, viselkedési elvárásait mutatja be. Egy multinacionális cég alkalmazottjaként a cikkben felmerülő problémák számomra sem voltak ismeretlenek. Kínai üzleti partnereinkkel sokszor adódtak nehézségek tárgyalásaink során. Mint az a cikkből is kiderült, a különböző problémák oka nem csupán a különböző üzleti kultúrában, hanem az eltérő viselkedésmódban, a két nemzet eltérő kultúrájában, attitűdjeiben is keresendő. Többször előfordult, hogy a kínai partnereinkkel történő tárgyalássorozat végén járva nem értettük, miért hozzák fel újra és újra ugyanazokat a témákat, amelyeket mi már lezártnak tekintettünk, úgy gondoltuk, hogy sikerült közös nevezőre jutnunk.
4
Székács
Anna
rávilágított
több
olyan,
a
távol-keleti
kultúrára
jellemző
viselkedésmódra, melyet mi európaiak sokszor nem veszünk figyelembe. Világossá vált számomra például, hogy amíg nem ismételjük meg az általuk mondottakat saját álláspontunk,
véleményünk
kifejtése
előtt,
és
nem
tisztázzuk
az
adott
beszédhelyzetben, hogy értjük, amit mondanak, de mi nem értünk ezzel egyet, addig ők úgy gondolják, hogy félreértettük az általuk mondottakat, ezért mondják el újra és újra,
ezért
próbálják
álláspontjukat
többször
megismételve
kifejteni
tárgyalópartnereiknek. Saját tapasztalataim illetve a cikk példáiból kiindulva úgy gondolom, minden esetben hasznos lenne a távol-keleti partnerekkel kapcsolatba lépő cégek számára, ha több figyelmet fordítanának az adott ország illetve kultúrkör megismerésére, hiszen saját helyzetüket könnyítenék meg ezzel. A Főiskola oktatójaként Székács Anna egy lényeges, napjainkban sajnos egyre inkább elfeledett tényre is rávilágít. A képzés, ezen belül is a gyakorlati, a hétköznapi életben alkalmazható tudás átadására, illetve annak fontosságára. Hangsúlyozza, hogy nem csak a nyelvet, hanem a távol-keleti etikettre vonatkozó ismereteket is oktatni kellene mindenhol, ahol a hallgatók a későbbiekben ezzel kapcsolatba kerülhetnek. A tanulmány célközönsége lehet az egyetemista korosztály, az álláskereső fiatalok köre, de a különböző kultúrák közötti különbségek iránt érdeklődők is olvashatják egy szaklapban. A szöveg jól tagolt, könnyen érthető, rövid, egyszerű mondatokat tartalmaz. Az elméletet számos tapasztalati úton szerzett példa leírása színesíti.
5
ANGOL FORRÁSNYELVI SZÖVEG
Is Recycling Worth It? PM Investigates its Economic and Environmental Impact Americans haul 82 million tons of trash to recycling centers each year. But does it pay off—for the environment or the economy? PM has some real answers. By Alex Hutchinson Photographs by Greg Miller Published in the December 2008 issue.
Roughly 1 million tons of plastic bottles were recycled in 2006—only 24 percent of the amount Americans dispose of annually. Every ton of plastic bottles recycled saves about 3.8 barrels of oil.
The modern era of recycling began in the meandering wake of the Mobro 4000. The infamous garbage barge spent much of 1987 traveling up and down the eastern seaboard looking for a place to dump its 3000-ton load of New York trash. It was refused at every port. By the time the spurned vessel returned to Long Island, still ferrying its fetid cargo, it had become the poster child for what was trumpeted as a national crisis: dwindling landfill space. Faced with the scale of their own refuse, Americans took action. Nascent recycling programs blossomed into major
6
operations. Municipalities invested in trucks for curbside pickups and in facilities to handle mountains of castoff material. Kindergartners were taught the virtues of separating clear glass from green. Almost overnight, it seemed, recycling was embraced by the public as a kind of all-purpose absolution for our environmental sins. Yet doubts remained. Some critics wondered if, far from being an environmental panacea, recycling is actually a giant placebo that makes us feel virtuous but wastes both money and resources. Take the much- maligned plastic water bottle. It’s almost always made from petroleum, a resource that certainly seems worth conserving, and if you chuck it in the trash, the container will live on in a landfill for centuries. But how much diesel fuel does the truck that collects these bottles burn? How much energy does the recycling plant consume; what fumes does it emit into the atmosphere? And what does it all cost, anyway? The economic case for recycling certainly got off to a difficult start. The sudden rise of curbside recycling in the late 1980s created a new source of “raw” materials that industry wasn’t yet equipped to exploit. Prices reflected that. Rumors spread that cities were paying exorbitant costs to get rid of recyclables—or were simply dumping them in landfills. When demand finally did pick up, it reached an unsustainable high: In the Pacific Northwest, for example, the price of a ton of mixed recyclables spiked from $33 in 1994 to $170 in 1995 and then plummeted back to $40 in 1996. This volatility in the recycling market discouraged further investment and provided more ammunition for skeptics. In an influential 1996 New York Times Magazine article entitled “Recycling is Garbage,” John Tierney summed up the skepticism by asserting there was no landfill shortage and that the depletion of natural resources wasn’t a concern: “The [1970s] oil scare was temporary, just like all previous scares about resource shortages,” he wrote. In fact, the whole concept of recycling was fraught with trade-offs, he argued: “Saving a tree is a mixed blessing. When there’s less demand for virgin wood pulp, timber companies are likely to sell some of their tree farms—maybe to condominium developers.” Over the following decade, the price of recyclables inched upward, but the fear that recycling might be an expensive boondoggle remained unchanged. In 2004, magicians-turned-debunkers Penn and Teller filmed an episode of their television show that echoed Tierney’s criticisms from eight years earlier. “The recycling
7
industry creates pollution, has to be subsidized by the government because it’s costineffective, and is completely unnecessary,” they declared. Meanwhile, recycling advocates were claiming exactly the opposite. Current conditions are very different from those in 1996, or even 2004. The price of raw materials has skyrocketed in the past few years, and concerns about energy security and global warming now weigh more heavily in the debate. Still, the same two basic questions about recycling persist: Is it good for the environment? And does it make economic sense?
Americans recycled nearly 54 billion aluminum cans last year. Indefinitely recyclable, aluminum is back on the shelf as a brand-new beverage container only six weeks after it hits the recycle bin.
The Environmental Debate
According to one calculation, all the garbage produced in the U.S. for the next 1000 years could fit into a landfill 100 yards deep and 35 miles across on each side—not that big (unless you happen to live in the neighborhood). Or put another way, it would take another 20 years to run through the landfills that the U.S. has already built. So the notion that we’re running out of landfill space—the original impetus for the recycling boom—turns out to have been a red herring. Recycling critics also
8
question the wisdom of deploying fleets of large, fuel-hungry trucks that duplicate the routes already driven by garbage trucks to take recyclables to reprocessing facilities that burn energy and emit pollution. And the resources saved aren’t always that rare: The virgin material conserved by recycling glass is mainly sand, and we’re a long, long way from a “peak sand” crisis. To resolve the environmental debate once and for all, experts have begun to conduct detailed life-cycle analyses on recycled goods, calculating the energy consumed from the moment they’re picked up by recycling trucks until they are processed into brand-new products. When compared with the amount of energy required to send the same goods to landfills or incinerators and make new products from scratch, the results vary dramatically, depending on the material. Aluminum, for example, requires 96 percent less energy to make from recycled cans than it does to process from bauxite. At the other end of the spectrum, recycled glass uses only about 21 percent less energy—but it still comes out ahead, according to a study by Washington-based environmental consultant Jeffrey Morris. Recycled plastic bottles use 76 percent less energy and newsprint about 45 percent less, he found. Across the board, the key factor is the energy intensity of extracting virgin materials, which is an order of magnitude higher than that of recovering the same material through recycling. “Even if you doubled the emissions from collecting recyclables, it wouldn’t come close,” Morris says. Overall, he found, it takes 10.4 million Btu to manufacture products from a ton of recyclables, compared to 23.3 million Btu for virgin materials. And all of the collecting, hauling and processing of those recyclables adds just 0.9 million Btu. That doesn’t mean the system is always efficient. The best recycling is closed-loop: Steel cans and glass bottles are recycled into more cans and bottles, which are in turn recyclable. But some materials are currently “downcycled” into less desirable products that can be recycled no further. Soft-drink bottles made from PET (polyethylene terephthalate), for example, often end up as polyester fibers in clothing or carpets. It is possible to make new PET bottles from recycled stock, but the process is currently more expensive than making them from petroleum. Supply and demand also come into play: Britain imports so much wine that recycled green glass is simply used as construction aggregate; recycling it consumes more energy than just sending the bottles to a landfill.
9
The Economic Debate Thanks to life-cycle assessments, there’s no longer any serious debate among policymakers about whether recycling makes sense environmentally. The economic debate, however, still rages. It’s surprisingly difficult to get a clear picture of how much municipal recycling programs cost compared to landfilling or incineration, because of hidden subsidies and long-term price guarantees given to all types of waste disposal. But it’s fair to say that, at this point, it generally costs a little more to recycle waste than it does to dump it. Recycling economics are fundamentally local, since hauling and tipping fees—paid to trucking operations and processing facilities that handle waste—vary from about $24 per ton in the south central and west central regions of the U.S., to more than $70 in the Northeast, according to the most recent figures from the National Solid Wastes Management Association (NSWMA). Other local costs also differ dramatically. Taking some very rough estimates for illustration, it might cost $150 a ton to collect and process mixed recyclables. The price those recyclables fetch reached about $100 a ton earlier this year—so if the cost of taking that material to a landfill is more than $50 a ton, the recycling program will be a money saver. With a national average tipping fee of $34.29, most curbside programs still cost money. Those numbers are changing rapidly, though. This past summer, the price for virtually all recyclables hit record highs, boosted by larger market forces. Plastics are made from oil, which has caused the price for recyclable plastic to double in the past two years. Glass is made of cheap sand, but it also contains energy-intensive soda ash, so the price of recycled glass has risen in lock step with energy prices. But the biggest factor, says industry veteran Jerry Powell, the editor of Resource Recycling Magazine, is “the recycling market’s most famous five-letter word, C-H-I-N-A.” With its ravenous demand for raw materials, China benefits from ultracheap shipping in container ships that would otherwise sail back to Asia empty. “China is a tree-poor country,” says Chaz Miller of the NSWMA, “so our recycled paper has become their forest, in a way.” Just as crucially, while the current record-high prices may not endure, few fear the precipitous plunge that rocked the recycling market in 1995. Buyers are seeking
10
long-term contracts with a guaranteed steady supply, which helps smooth the market fluctuations. If recycling is truly becoming profitable, then that should end the debate—we can simply let the market decide what to recycle. The problem, according to University of Michigan professor Richard Porter, author of The Economics of Waste, is that recycling markets don’t function smoothly. If you drink a bottle of water, the apparent cost to you of throwing out the empty or recycling it are identical: zero. One way to create incentives for recycling is a “pay as you throw” policy, where homeowners pay for garbage collection based on the size of their garbage cans. More than 7000 communities, serving about a quarter of the U.S. population, have introduced this policy with success—their recycling rates are about 30 percent higher as a result.
Each ton of recycled paper saves 17 trees, 225 kilowatt-hours of electricity and 60,000 gal of water. Last year, enough paper was recovered for recycling to fill 130 Empire State Buildings.
New Technology From a consumer’s point of view, one of the biggest knocks against recycling is the mind-numbingly complex rules about which plastics can be recycled when and in what forms. So those of us who don’t live in San Francisco can only envy that city’s
11
residents, who since April have been instructed to toss any and all rigid plastic (and any other recyclables) into the same bin. From there, it goes to the city’s state-of-theart Recycle Central facility, where each day 700 tons of flowerpots, Mr. Potato Head toys and other items are swiftly sorted into the appropriate piles by an array of technological wizardry—magnets for steel, eddy currents that repel aluminum, spinning disks and vacuum tubes that suspend gravity for plastics—along with a phalanx of eagle-eyed humans wearing thick gloves. This single-stream sorting technology isn’t perfect. At some facilities, plastic bags snarl the conveyer belts, and broken glass contaminates other materials. But it represents the most important trend in recycling technology—and it’s improving. Even though a typical single-stream facility costs $8 million to $10 million, more than double the price of a dual-stream facility (where paper is collected separately), they have increased in number from 70 in 2001 to 160 in 2007. One major advantage of single-stream is convenience: When Madison, Wis., changed from dual-stream to single-stream in 2005, the recycling rate leaped by 25 percent in the first year, while the projected annual cost increased by less than $3 per household. It’s a pattern that is being repeated elsewhere: About 700 of the country’s 10,000 curbside programs have made the switch. Another benefit is efficiency, since collection costs typically eat up 50 to 60 percent of the budget. “That means efficiencies at the curb are crucial,” says Lori Scozzafava of the Solid Waste Association of North America. Houston, which boasts the nation’s worst recycling rate (2.6 percent), has a voluntary recycling program that forces its trucks to drive long distances between pickups. Single-stream collection, on the other hand, speeds up the process dramatically, especially with new trucks that empty bins automatically. Besides saving money in the long run, this increased efficiency, along with the greater volumes that people recycle, is allowing more types of plastics to be recovered.
12
The Verdict Even after the environmental and economic questions have been answered, the decision about how much to recycle depends on how you reconcile those two factors. “High recycling rates are usually a function of, first, a political decision, and second, the strength of local markets,” Miller says. San Francisco’s 70 percent recycling rate isn’t enough for Mayor Gavin Newsom, who wants to ramp it up to 75 percent— even if that means making recycling compulsory. Houston’s willingness to squander resources with its paltry recycling rate is also as much a political decision as it is an economic one. Most cities lie somewhere between those two extremes. For them, recycling is generally desirable, but it’s not automatically good and efficient and cheap. It takes significant up-front capital investment to implement a state-of-the-art single-stream recycling program. For that reason, the newfound stability of the recycling market is just as important as the high prices, because it allows cities to plan investments around future revenue streams. “Chicago used to pay haulers to take its recycled materials,” says Ed Skernolis of the National Recycling Coalition. Now, it has invested $24 million to buy recycling carts for 600,000 homes and will deliver the recyclables to a single-stream processing facility—which will now pay the city instead of being paid. Ultimately, every community will develop its own unique program. “The bigger the city,” Porter says, “the more you can recycle.” The dividing line between environmental and economic factors will also begin to blur. On the Chicago Climate Exchange, the world’s first greenhouse-gas trading market, the price for a ton of avoided carbon-dioxide emissions peaked at over $7 this summer. Morris has created a model for municipal waste decision-makers that assigns values to environmental impacts ranging from toxins to acid rain and greenhouse gases. Most telling, though, is a recent study that found that about 90 percent of the material going to landfills has a market value. Given today’s economy, we won’t keep burying that value for long.
13
ANGOL SZÖVEG FORDÍTÁSA MAGYARRA
Megéri újrahasznosítani? A PM1 utánajárt a gazdasági és környezeti hatásoknak Az amerikaiak évente 82 millió tonna szemetet szállítanak újrahasznosító üzemekbe. De valójában kifizetődő ez a környezet vagy a gazdaság számára? A PM ismeri a válaszokat. Írta Alex Hutchinson Fényképeket készítette Greg Miller megjelent a 2008 decemberi számban
Durva becslések szerint 2006-ban 1 millió tonna műanyag palackot hasznosítottak újra – az amerikaiak által évente felhasznált mennyiségnek csupán a 24%-át. Minden egyes tonna újrahasznosított műanyag palackkal kb. 3.8 hordó olaj takarítható meg.
Az újrahasznosítás új kora a Mobro 4000 hányadtatásával kezdődött. A hírhedt szemétszállító uszály az 1987-es év nagy részét a keleti partok mentén hajózva töltötte New York-ból származó 3000 tonnás rakományának helyet keresve. Minden egyes kikötőben elutasították. Mire a mindenhol visszautasított hajó bűzös szállítmányát még mindig magával hordozva visszatért Long Island-re, a szemétlerakóhelyek csökkenése miatt kikiáltott országos válság előfutárává vált. Az amerikaiak sorozatos elutasításukkal szembesülve akcióba léptek. Az akkor még 1
Popular Mechanics – a folyóirat neve, amelyben a cikk megjelent
14
csak kialakulóban lévő újrahasznosítási folyamatok központi szerepet kaptak. A városok vezetősége a hulladékgyűjtő szigeteken összegyűjtöt hulladék elszállítására alkalmas teherautókba valamint kiselejtezett anyagok tömegének feldolgozásához szükséges szolgáltatásokba ruházott be. Az óvodásoknak megtanították a fehér és a színes üvegek elkülönítését. Így az újrahasznosítás egyik napról a másikra az emberek környezet ellen eddig elkövetett bűnei alól való feloldozást jelentette. A
kétségek
azonban
megmaradtak.
Kritikusok
véleménye
szerint
az
újrahasznosítás valójában nem csodaszer a környezet számára, sőt, tulajdonképpen egy hatlamas placebo, amitől úgy érzi az ember, hogy jót tett, ugyanakkor pénzt és erőforrást pazarol. Vegyük például a káros műanyag palackokat. Csaknem minden esetben petróleumból készülnek, egy olyan erőforrásból, amellyel érdemes lenne takarékoskodni. Ha a szemétbe dobjuk, a szemétlerakóhelyen él tovább évszázadokon keresztül. De mennyi diesel üzemanyagot éget el a palackokat összegyűjtő teherautó? És mennyi energiát használ fel az újrahasznosító üzem; milyen gázokat bocsát a légkörbe? És vajon ez mennyibe kerül? A gazdaságos újrahasznosítás nehezen vette kezdetét. Az 1980-as évek végén a hulladék elkülönített gyűjtése új “nyers”anyagforrást szolgáltatott, melynek kiaknázására az ipar még nem volt felkészülve. Ezt az árak is tükrözték. Az a hír járta,
hogy
a
városok
túlzottan
magas
összegeket
fizettek
azért
hogy
megszabaduljanak az újrahasznosítható anyagoktól – vagy egyszerűen csak elvitték őket egy szemétlerakó helyre. Mikor végre felmerült az igény az újrahasznosításra, egy tonna vegyes újrahasznosítható hulladék ára tarthatatlan magasságot ért el. A Csendes Óceán Északnyugati partján például az 1994-es 33 dolláros árról (5802 Ft.)21995-ben 170 dollárra (29.891 Ft.) ugrott, majd 1996-ban 40 dollárra (7033 Ft.) zuhant vissza. Az újrahasznosítási piacon jelentkező bizonytalanság csökkentette a beruházási kedvet és további borúlátásra adott okot. “Szemétbe az újrahasznosítással” címmel a befolyásos New York Times Magazine-ban 1996-ban jelent meg John Tierney írása, amelyben állítása szerint soha sem volt hiány szemétlerakó helyekből, és az újrahasznosításnak nincs köze a természeti erőforrások kimerüléséhez. Véleménye szerint “az 1970-es olajválság 2
http://www.convertworld.com/hu/ adatai, valamint 2009.11.17.-i árfolyam alapján
15
csak átmeneti volt, hasonlóan a többi erőforráshiánnyal kapcsolatos korábbi ijedelemhez.” írta. Az újrahasznosítás valójában kompromisszumok érdekében elkövetett csalás, érvelt: “Egy fa megmentése áldás és átok is egyben. Ha cellulózra kisebb az igény, a faipari cégeknek valószínűleg el kell adniuk a területeiket – és talán éppen egy ingatlanfejlesztőknek adják el.” Az elmúlt évtized során az újrahasznosított termékek ára felfelé mozdult el, a félelem azonban, amely szerint az újrahasznosítás drága és hasznontalan dolog, változatlan maradt. A többek között varázslókat leleplezével foglalkozó Penn és Teller3 egy 2004-es TV műsorukban a 8 évvel korábbi Tierney kritika visszhangjának szenteltek egy részt. “Az újrahasznosítás szennyező, a kormánynak azonban támogatnia kell, mivel nem költséghatékony, és teljesen szükségtelen is,” mondták, míg az újrahasznosítás pártolói épp az ellenkezőjét állítják. A jelenlegi körülmények mások, mint 1996-ban, vagy 2004-ben voltak. Az elmúlt néhány évben a nyersanyagok ára hirtelen megemelkedett, az energiabiztonság és a globális felmelegedés fontosabb szerepet töltenek be. A két legfontosabb kérdés az újrahasznosítással kapcsolatban azonban nem változott: Vajon jót tesz a környezetnek? És gazdaságilag kifizetődő?
Az amerikaiak az elmúlt évben közel 54 milliárd fémdobozt hasznosítottak újra. A fémdoboz minden kétséget kizáróan újrahasznosítható, csupán 6 héttel szemétbe hajítása után teljesen új italosdobozként újra megtalálható a polcokon.
3
híres amerikai komikuspáros lásd: http://www.pennandteller.com
16
Vita a környezetre gyakorolt hatásról Egy számítás szerint az elkövetkezendő 1000 évben Amerikában előállított szemét egy 100 yard4 (0,09 km) mély és 35 mérföld (56,33 km) szélességű és hosszúságú szemétlerakó helyen férne el – ami nem túl nagy (hacsak nem a szomszédságodban található). Vagy egy másik megközelítésből azt mondhatnánk, hogy újabb 20 évbe telne az Amerikában már megépített szemétlerakó helyek feltöltése. Tehát a nézet, mely szerint az amerikaiak kifogynak a szemétlerakó helyekből – ami az újrahasznosítási lázat kiváltó hajtóerő alapja – úgy tűnik, csak figyelemelterelés volt. Az újrahasznosítás ellenzői megkérdőjelezik a nagy, üzemanyagra éhes teherautók felvonuló hadának szükségességét is, melyek a szemetesautók útvonalának kétszeresét teszik meg, hogy az újrahasznosítható anyagokat eljuttassák az újrafeldolgozó üzemekbe, melyek energiát égetnek és szennyezik a levegőt. Valójában az így megmentett nyersanyag források sem mindig olyan ritkák: az üveg újrahasznosításakor megmentett nyersanyag főként a homok, és homokból még nagyon nagyon sokáig nem lesz hiány. A környezetre gyakorolt hatásról szóló vita egyszer s mindenkorra történő megoldása érdekében tudósok az újrahasznosított anyagok részletes természeti egyensúly
vizsgálatába
kezdtek
a
felhasznált
energia
kiszámításával
az
újrahasznosítás helyszínére szállító teherautók által történő felvétel pillanatától egészen addig amíg teljesen új termék nem születik belőlük. Ugyanazon termék szemétlerakó helyre vagy szemétégetőbe történő szállítához, illetve egy teljesen új termék semmiből történő előállításához felhasznált energia összevetésekor az eredmények anyagtól függően jelentős eltéréseket mutatnak. 96 százalékkal kevesebb energia felhasználása szükséges például az aluminium újrahasznosított dobozokból történő előállításához mint a bauxitból történő feldolgozásához. Ezzel ellentétben az újrahasznosított üvegből történő előállítás csupán 21 százalékkal használ fel kevesebb energiát – de még így is megéri – olvasható a washingtoni környezeti tanácsadó Jeffrey Morris tanulmányában. Véleménye szerint az újrahasznosított műanyag palackok előállításához 76 százalékkal kevesebb energia és megközelítőleg 45 százalékkal kevesebb újságpapír 4
a http://www.convertworld.com/hu/ által megadott adatok alapján
17
szükséges.
Általánosságban
véve
kulcsfontosságú
a
kivont
nyersanyag
energiahatékonysága, amely nagyságrendekkel magasabb mint az újrahasznosítás során ugyanazon anyag előállításakor nyert energia. “Ha megkétszereznéd az újrahasznosított termékek gyűjtését, akkor sem jutnál közelebb a megoldáshoz.”, véli Morris. Véleménye szerint az újrahasznosított termékekeből történő gyártás összességében 10.4 millió BTU-ot (British Thermal Unit) (10,857 ezer kw-nak megfelelő5 angol hőegységet) igényel, a nyersanyagokból előállított termékhez szükséges 23.3 millió BTU-al (243,252 ezer kw-nak megfelelő angol hőegységgel) szemben. Az újrahasznosítandó anyagokból történő előállításhoz még hozzáadódik az összegyűjtéshez, szállításhoz és feldolgozáshoz szükséges 0.9 millió BTU (939.600 kw-nak megfelelő hőegység). Ez nem jelenti azt, hogy a rendszer mindig hatékonyan működik. Az újrahasznosítás legjobb módja a zárt körforgás: fémdobozokból és üvegekből újabb fémdobozokat és üvegeket állítanak elő, amelyek ismét alkalmasak lesznek az újrahasznosításra. Egyes anyagokból kevésbé keresett termékek készíthetők, melyek már nem hasznosíthatók tovább. Az üdítős PET (polietilén tereftalát) palackok például gyakran kerülnek ruhákba vagy szőnyegekbe poliészter szálakként. Előállítható ugyan új PET palack újrahasznosított áruból, de ennek folyamata jelenleg többe kerül, mint a kőolajból történő előállítás. A kereslet és a kínálat is fontos szerepet játszik: Anglia olyan sok bort importál, hogy az újrahasznosított zöld üveget építkezési feltöltőanyagként használják; újrahasznosítása több energiát igényel, mint a szemétlerakó helyre történő továbbítása.
Vita a gazdaságra gyakorolt hatásáról A természeti egyensúlynak köszönhetően a döntéshozók körében már nem képezi vita tárgyát, hogy gazdasági szempontból van-e értelme az újrahasznosításnak. A gazdaságra gyakorolt hatásáról szóló vita azonban még mindig tombol. A hulladékkezelés minden egyes típusához nyújtott rejtett támogatás valamint a hosszútávú árgarancia miatt meglepően nehéz tiszta képet kapni arról, hogy a kommunális újrahasznosítási folyamat a szeméttelepre történő lerakáshoz vagy 5
a http://www.numberfactory.com/nf%20power.htm mértékegység átváltó adatai alapján
18
szemétégetőben történő megsemmisítéshez képest mennyibe kerül. De az igazság az, hogy jelenleg az újrahasznosítás kicsivel többe kerül, mint a szemét lerakása. Az újrahasznosítás gazdaságossága alapjában véve helyhez kötött, mivel a hulladékot kezelő szállító- és feldolgozó üzemeknek fizetett szállítási- és lerakási díjak a National Solid Wastes Management Association (NSWMA)6 legutóbbi adatai szerint Amerika középső, déli és nyugati központi régióiban a megközelítőleg 24 dolláros (4.219,92 Ft.-os) tonnánkénti ártól7 az északkeleten jellemző 70 dolláros (12.308,11 Ft.-os) árig változnak. A többi helyi költség között is nagy különbség mutatkozik. Ennek szemléltetésére néhány durva becslés szerinti összeg: a vegyes hulladék összegyűjtése és feldolgozása tonnánként 150 dollárba (26.374,53 Ft.-ba) kerülhet. Az év korábbi időszakában ezeknek az újrahasznosítható anyagoknak az ára elérte a megközelítőleg 100 dolláros (17.583,02 Ft.-os) árat – szóval ha ugyanezen anyag szeméttelepre történő kiszállítása 50 dollárnál (8.791,51 Ft.-nál) többe kerül tonnánként, akkor az újrahasznosítással pénz takarítható meg. A 34,29 dolláros (6.029,22 Ft-os) átlagos lerakási díjjal az újrahasznosítható hulladék gyűjtésének többsége bizony pénzbe kerül. Bár ezek a számok gyorsan változnak. Az elmúlt nyáron az újrahasznosítás költsége nagyobb piaci erők hatására gyakorlatilag rekord magasságokba szökött. A műanyag
olajból
készül,
ami
az
újrahasznosított
műanyag
árának
megkétszereződéséhez vezetett az elmúlt két év során. Az üveg olcsó homokból készül ugyan, de magas energia igényű szódavizet is tartalmaz, így az újrahasznosított üveg ára az energiaárakkal együtt emelkedett. Jerry Powell, a Resource Recycling Magazin8 szerkesztője valamint az iparban járatos veterán szerint a legnagyobb tényező “az újrahasznosítás piacának legismertebb 4 betűs szava: K-I-N-A”. Falánk nyersanyag igényével Kína az ultra olcsó szállítás előnyét élvezi, mivel a konténert szállító hajók üresen hajóznának vissza Ázsiába. Chaz Miller, a NSWMA tagja szerint “Kína fában szegény ország, így az újrahasznosított papírunk bizonyos értelemben az ő erdejükké vált”. A jelenlegi rekord magasságú árak mellett néhányan attól tartanak, hogy az 1995ös évhez hasonlóan ezt egy döntő fonotsságú meredek esés követi majd. A vevők
6
Nemzeti Szilárdhulladék Kezelő Egyesület
7
a http://www.convertworld.com/hu/ adatai, valamint 2009.11.17.-i árfolyam alapján
8
Erőforrások újrahasznosítása című folyóirat
19
egyeneletesen garantált ellátottság mellett hosszú távú szerződéseket kívánnak kötni, amely elősegíti az akadály nélküli piaci fluktuációt. Ha az újrahasznosítás profitot termel, véget vethet a vitának – egyszerűen csak hagyni kell, hogy a piac határozza meg, hogy mi az ami újrahasznosításra kerül. Richard Porter, a Michigeni egyetem professzora, a The Economics of Waste9 című könyv szerzője szerint a probléma az, hogy az újrahasznosítás piaca nem működik egyenletesen. Ha iszol egy üveg vizet, az üres palack kidobása vagy szelektív gyűjtése közötti kézzel fogható különbség a nullával egyenlő. A szelektív gyűjtésre való ösztönzés egyetlen módja a “fizess a szemetedért” elv, ami a szemétgyűjtés során a kidobott szemét méretének megfelelő díj kiszabását jelenti az otthontulajdonosok számára. Több mint 7000 település, az USA népességének csaknem a negyede sikeresen alkalmazza ezt az elvet – melynek eredményeképpen az újrahasznosítási arány 30 százalékkal magasabb.
Az újrahasznosított papír minden egyes tonnája 17 fát, 225 kilowattóra elektromosságot és 60.000 gallon (227.124 liter) vizet takarít meg. A tavalyi év során újrahasznosított papír 130 Empire State Building-nyi épület megtöltésére lett volna elegendő.
9
A hulladék gazdasága
20
Új technológia Fogyasztói szemszögből nézve az újrahasznosítás ellen szóló egyik legnagyobb csapás azon idegtépő szabályok összetettsége, amelyek meghatározzák, hogy melyik műanyagot, mikor és milyen formában lehet újrahasznosítani. Így azok, akik nem San Francisco-ban élnek csak irigykedhetnek, hogy a város polgárait áprilistól arra utasították, hogy az összes kemény műanyagot (és más újrahasznosítandó anyagot) ugyanabba a szemetesbe dobják. Ezt követően a szemét a város legmodernebb központi újrahasznosító üzemébe kerül, ahol naponta 700 tonna virágcserép, Krumplifej úr játék és más tárgy kerül gyorsan szétválogatásra a megfelelő kupacba egy
sor
technológiai
boszorkányság
segítségével
–
mágnessel
az
acélt,
örvényárammal az általa taszított aluminiumot, forgó lemezzel és vákuumcsővel a gravitációnak ellenálló műanyagot – választják szét sasszemű, vastag kesztyűt viselő emberek ujjai. A szelektív hulladék válogatás nélküli gyűjtésének technikája nem tökéletes. Néhány üzemben a műanyag szatyrok összekuszálják a szállítószalagot, a törött üveg beszennyez más anyagokat. Ennek ellenére a legfontosabb újrahasznosítási technológiát képviseli – és folyamatosan fejlődik. Bár a hagyományos válogatás nélküli gyűjtés 8-10 millió dollárba (1,406 milliárd – 1,758 milliárd Ft.-ba) kerül, ami a két irányba történő szelektív gyűjtés (ahol a papír gyűjtése elkülönítve történik) árának több mint kétszerese, számuk a 2001-ben jellemző 70-ről 2007-re 160-ra emelkedett. A válogatás nélküli gyűjtés hatalmas előnye a kényelem: amikor 2005-ben a Wiskonsin megyei Madison a kétirányúról a válogatás nélküli technológiára váltott, az újrahasznosítás aránya az első évben 25 százalékkal megugrott, míg az előre vetített éves költség háztartásonként kevebb mint 3 dollárral (527,49 Ft.) emelkedett. Ez a minta máshol is ismétlődött az országban, megközelítőleg 700-an tértek át a válogatás nélküli hulladékgyűjtő programra a 10.000-ből. Másik előnye a hatékonyság, mivel a hulladék összegyűjtése a költségvetés 50-60 százalékát emészti fel. “Ez azt jelenti, hogy a járdaszigeteken történő hulladékgyűjtés hatékonysága döntő fontosságú” véli Lori Scozzafava a Solid Waste Association of North America10 képviselője. Houston, mely a nemzet legrosszab újrahasznosítási 10
Észak-Amerikai Szilárdhulladék Kezelő Egyesület
21
arányával (2,6 százalék) büszkélkedhet, egy olyan önkéntes újrahasznosítási programmal rendelkezik, mely során a felvevőhelyek között a teherautóknak nagy távolságot kell megtenniük. A válogatás nélküli gyűjtés másrészről jelentősen felgyorsítja a folyamatot, különösen az új teherautókkal, melyek automatikusan ürítik a szemetet. Amellett, hogy ezzel hosszútávon pénzt lehet megtakarítani, az emberek nagyobb mennyiséget gyűjtenek újrahasznosításra, ezzel növelik a hatékonyságot, amely több típusú műanyag gyűjtését teszi lehetővé.
A döntés Az újrahasznosításról szóló döntés a környezetre és gazdaságra gyakorolt hatás kérdésének megválaszolása után is attól függ, hogy ez a két tényező hogyan hat egymásra. Miller szerint ”A magas újrahasznosítási arány elsősorban politikai döntés, csak másodsorban a helyi piac erősségének függvénye”. Gavin Newsom, San Francisco polgármestere nem elégszik meg a 70 százalékos újrahasznosítási aránnyal, 75 százalékra szeretné emelni - akkor is, ha ez az újrahasznosítás kötelezővé tételét jelenti. Houston forrásainak jelentéktelen újrahasznosítási arányt képviselő pazarlása ugyanannyira politikai döntés mint amennyire gazdasági. A legtöbb város valahol a két véglet között helyezkedik el. Általában szeretnének újrahasznosítani, de számukra ez nem feltétlenül jó, hatékony és olcsó. A legmodernebb válogatás nélküli újrahasznosítási módszer jelentős nagy volumenű tőkeberuházást igényel. Ezért az újrahasznosítási piac újonnan felfedezett stabilitása ugyanannyira fontos mint a magas árak, mivel lehetővé teszik a városok beruházásainak tervezését a jövőbeli bevételek arányában. Ed Skernolis a National Recycling Coalition11 képviselője szerint “Chicago korábban fizetett a fuvarosoknak hogy elszállítsák az újrahasznosított anyagokat”. Ugyanakkor 24 millió dollárt (4,219 milliárd Ft.) ruházott be 60.000 háztartás hulladékának elszállításához szükséges autókba, így az újrahasznosítani kívánt anyagokat válogatás nélkül újrahasznosító üzemekbe tudja szállítani – amit most már a város fizet, ahelyett hogy neki fizetnének. Valójában minden közösség maga fejleszti ki saját egyedi programját. Porter szerint “Minél nagyobb a város, annál több az újrahasznosítanivaló”. A környezeti és 11
Nemzeti Újrahasznosítási Egyesület
22
gazdasági hatások közötti választóvonal is kezd elmosódni. A Chicagói Klímatőzsdén12 (Chicago Climate Exchange), a világ első üvegház hatású gáz kereskedelmi piacán az egy tonna elkerült széndioxid kibocsátás elérte a 7 dollár feletti (1230,81 Ft) csúcsot a nyáron. Morris készített egy modellt a kommunális hulladékkal foglalkozó döntéshozók számára amely a toxinoktól a savas esőig és az üvegház hatású gázokig nagy jelentőséget tulajdonít a környezeti hatásoknak. Bár mindegyik közül a legbeszédesebb az a legutóbbi tanulmány, amely szerint a szeméttelepre kerülő anyagok 90 százaléka piaci értékkel rendelkezik. Ismerve a jelenlegi gazdasági helyzetet ezt az értéket nem fogjuk sokáig eltemetve hagyni.
12
forrás: http://www.rgvi.gtk.szie.hu/upload_files/accxbemutatasa.pdf
23
MAGYAR FORRÁSNYELVI SZÖVEG Székács Anna
ETIKETT A TÁVOL-KELETEN (MEGJELENÉSI, VISELKEDÉSI ELVÁRÁSOK A CÉGEKNÉL) Tartalminak
látszó
formai
problémák
állásba
került
volt
hallgatóinknál, és magyarázatuk Hallgatóink hat féléven keresztül tanulják főiskolánkon a kínai, japán, vagy a koreai nyelvet, kultúrát, kommunikációt. Szakirányos képzés keretében a területre vonatkozó
szakmai
ismeretekkel
is rendelkeznek.
A
távol-keleti
cégek,
intézmények többnyire azért keresik Őket, mert a keleti nyelven kívül megbízható nyugati nyelvtudással is rendelkeznek (angol, német, francia, orosz), és így a cégek, intézmények európai kapcsolatrendszerében is kitűnően használhatóak. Állásba került volt hallgatóink visszajelzéséből, a munkáltató panaszából kiderült néhány olyan hiányosság, mely a forma-központúság hangsúlyozásának hiányára vezethető vissza. Ismét egyszerű, mindennapi kérdésről van szó. (5) Üzenet értelmezése, üzenet átadás módja: a lényeg közvetítése. (6) Gondolat kifejtése, kérés, ellenvélemény kifejtése, visszautasítás. Az üzenet értelmezésének, átvételének és továbbításának formai követelménye látszólag mindenütt ugyanaz. A cél, hogy az üzenet eljusson ahhoz, akinek szánták. A mód, ahogyan ez történik, mégis kultúra-függő. Erre egyik volt hallgatónk esete is rávilágít. Egy magyarországi Japán intézmény keresett angolul jól tudó végzőst, aki középszinten beszél japánul is, gazdasági titkári munkakörbe. Olyan hallgatónkat ajánlottam, aki több évig élt angol nyelvterületen, és nálunk is szép eredményt ért el. Fel is vették. Két hónap múlva telefonon keresett meg az intézmény magas állású alkalmazottja (ő kérte, hogy ajánljak valakit), és jelezte, baj van a hallgatónkkal, mert nem tud elég jól angolul. Ők türelmesek voltak, de most azt fontolgatják, hogy valaki mást vesznek fel a helyére. Nem értettem a dolgot. Ebben a szituációban nekem, az ajánlónak kellett a felelősséget vállalnom
24
a hallgatónkért, tehát kértem, adjanak egy kis időt, hogy konzultáljak a hallgatóval. Hallgatónk sem értette, mi a probléma. Szerinte a japánok, beleértve a főnökét is, nem tudnak jól angolul. Megkérdeztem, milyen munkafolyamatoknál van konfliktus. Kiderült, üzenetek átadásánál van a legtöbb gond. Ő feljegyzi magának az üzeneteket, és továbbítja főnökének, de a főnöke nem mindig érti az üzenetet. Folyton visszakérdez. Szemmel láthatólag nem elégedett a válaszával. Mindkét fél az esetet az angol nyelvismeret hiányának vélte, a másik felet okolva. A látszólagos nyelvi konfliktus valójában az (5)-ös pont szerinti formai probléma volt. Volt hallgatónk nem mutatta be az üzenet dokumentált formáját, a visszakérdezésre nem ismételte meg az egész üzenetet. Megelégedett avval, hogy továbbítja, átadja az üzenetet. Tartalmilag teljesítette az üzenetátadás aktusát, a formával nem törődött. A főnök visszakérdezése ellenőrzés volt, nem nyelvi hiányosság, erre meg kellett volna ismételni az üzenetet. Hallgatónkban nem tudatosult, hogy a japán nyelv kommunikációs stratégiái akkor is érvényesülnek, ha egy japán angol nyelven kommunikál. Miután a hallgatóval megbeszéltük a teendőket, kértem munkahelyét, hogy adjanak neki még egy bizonyítási lehetőséget. Két hét múlva szóltak, minden rendben van, köszönik. Egy másik esetben volt hallgatónk, aki egy távol-keleti cég alkalmazottja volt, panaszolta, hogy közvetlen főnökével nem tud vitába szállni. Tudja, hogy neki (a hallgatónak) van igaza, de a főnök félbeszakítja, újra és újra a magáét mondja, őt végig se hallgatja. „Mondtam volna neki, hogy oda nem vezet autópálya, nem érünk le kocsival két óra alatt, de esélyt sem adott, hogy végig mondjam.” A japán és koreai kommunikáció sajátossága, hogy beosztottként ellenvéleményt csak úgy szabad kifejteni, ha előtte a másik fél véleményét végighallgatjuk, ezt röviden összefoglaljuk (,‚igen, értem, tehát ön szerint“), majd jelezzük, hogy mi más véleményen vagyunk (...‚de az én véleményem más...). Az összefoglalásra azért van szükség, mert ezzel jelezzük, hogy értettük, amit mondani akart, csak nem értünk vele egyet. Ha ez a jelzés kimarad, a másik fél úgy könyveli el magában, hogy beszélgető partnere nem értette meg, amit mondani akart, és ezért újra kezdi a magyarázatot. A félreértést fokozza, ha egyet nem értésünk jeleként a fejünket rázzuk tagadólag, mivel így még gesztusokkal is fokozzuk beszélgető partnerünkben az érzést: „nem érti, amit mondok”. Vagyis a (6)-os pont problémáinak egyike, az ellenvélemény kifejtése okozott gondot. A sajátos kommunikációs forma betartása eredményre vezet angol nyelvű kommunikáció
25
esetén is. Bár a megfelelő kommunikációs stratégiát hallgatóink elsajátítják a szaknyelvi órákon, a munkahelyi szituáció felülírja, eltakarja a tanultakat. Különösen így van ez, ha angol nyelven kommunikálnak a távol-keletiekkel. Megfeledkeznek a gondolatkifejtés, kérés, ellenvélemény, visszautasítás speciális formai követelményeiről, és arról a lehetőségről, hogy ez kommunikációs csődhöz vezethet.
A betanulás etikettje Távol-keleti cégeknél, intézményeknél munkába álló hallgatóink sokszor élik meg konfliktusosnak első munkahelyen töltött hónapjaikat. Ez egyaránt vonatkozik a hazánkban munkát vállalókra, és a Kínában, Koreában, Japánban elhelyezkedőkre is. Visszajelzésük szerint a betanulás időszaka a legnehezebb. A panaszok többsége az iránymutatást, a betanítást hiányolta. (7) „Azt mondták, hogy itt a gép, csináljam, de nem sikerült. Ha megmutatta volna előre, hogyan kell, biztos nekem is jobban megy.” (8) „Kiadta a feladatot a kisfőnök, de nem mondta, hogy mit csináljak vele. Utána meg letolt, hogy nem vittem be hozzá.” (9) „Az összes munkát elém rakták, és ott hagytak vele. Ha segítettek volna, nem kínlódok annyit.” Ez a konfliktus a kezdő munkavállaló és a munkahelyi felettes között a konfuciánus hagyományokon nyugvó tanár—diák, mester—tanítvány viszonyra vezethető vissza. A tanítvány feladata e szemlélet szerint a tudás ellesése, eltanulása. A mester nem magyaráz, nem mutat, hanem végzi a dolgát, és a tanítvány, miközben hűségesen követi mesterét, eltanulja tőle a mesterséget. Ez a szemlélet érvényesül vállalati szinten is. Az újonnan érkező tulajdonképpen leginkább a sempai-ra, az idősebb kollégára számíthat egy ideig, de őrá is csak akkor, ha kérdésekkel bombázza. Vagyis az „ellesés”, mint technika igen fontos szerepet kap. Érdemes figyelni a közvetlen munkatársakat, főnököt, és ha valamit nem értünk, úgy teszünk fel kérdéseket, hogy előtte elmondjuk, hogy meddig jutottunk el a megértésben. Lehet ellenőrző kérdéseket is feltenni. „Elnézést, jól
26
gondolom, hogy a gépen ezt a gombot kell megnyomnom? ”(7) A formai paraméterek betartása ezekben az esetekben is megkerülhetetlen. A felad elvégzését igazolni, adminisztrálni kell, anélkül, hogy erre külön utasítást adnának. Bevinni a főnökhöz, vagy lejegyezni az elvégzett munka menetét, és a jegyzetet bemutatni. (8) Az állandó visszajelzés13 nem csak a verbális kommunikáció elengedhetetlen követelménye, a vállalati kommunikációé is. A főnöknek minden alá tartozó egységről információval kell rendelkeznie, és ehhez időről időre szüksége van visszajelzésre arról, ki hol tart a munkában. Tehát a betanulási szakaszban lehet úgy is segítséget kapni, ha tájékoztatom a felettesemet arról, meddig jutottam, elmondom, hogyan szándékozom a munkát folytatni, és rákérdezek, hogy jó irányban indulok-e tovább. Ebben az esetben a felettes felelőssége, hogy megerősíte a munkavégzés irányának helyességéről, vagy figyelmeztet, nem jó úton haladok, másképpen kell folytatnia munkát. Egy felsőbb ellenőrzés során a felettes tartozik beszámolni az általam végzett munkáról is, így a formailag jól megoldott segítségkérést nem utasíthatja el. (9) (Vagyis nem azt kérem, mutassa meg, mondja el, hogyan kell az adott feladatot megoldani, mert abban magamra fog hagyni, hanem ellenőriztetem vele, hogy jól képzelem-e el a feladat megoldását.)
Idő etikett Tanulmányaikat folytató hallgatókkal nemegyszer előfordul, hogy késve érkeznek az órákra. Az adott tanár toleranciáján, habitusán múlik, hogy ezt hogyan szankcionálja. Ám ami diákstátusban még bocsánatos, azt később a munkahely rosszul tűri, így érdemes evvel a kérdéssel is foglalkozni. Nem annyira a hallgató pontosságra nevelésével, mint inkább a pontosság, és a késés távol-keleti megítélésével. (10) „Negyedórát késtem, de mondtam, hogy baleset volt. Le is ellenőrizhette, bemondta a rádió is, mégis rám volt dühös. Pedig nem tehettem róla.” (11) „A pontosságra nagyon ügyelnek nálunk. Érkezni pontosan kell. De ha pont időben szeretnék hazaindulni, akkor rossz szemmel néznek rám.” 13
Hernádi—Székács 2003: 147—148.
27
Az időkezelés a japánoknál a legérdekesebb. Egyszerre nagyon pontosak a napi ügymenet terén, programok szervezésekor, a menetrend betartásában, ugyanakkor a határidőket néha lazán kezelik, és nehézkesen tudnak hosszú időre előre szervezni, időpontot egyeztetni.14 Ez a kettősség, a relatív szemlélet (tudniillik hogy egyik pillanatban fontos a pontosság, a másikban meg elfogadhatatlan), megkavarja az európaiakat. Az iménti eseteknél (10), (11), ez is tükröződik. Az első esetben (10) nem a késés ténye okozza a probléma lényegét, hanem a késés kezelésének módja. Ha a késés elkerülhetetlen, először meg kell próbálni értesíteni erről a munkahelyet. Akár sikerül, akár nem az első teendő a bocsánatkérés. Akkor is, ha nem tehetünk a késésről, hiszen ha tehetünk, ha nem a munkahelynek kellemetlenséget okozunk. Amit nem érdemes tenni, az a magyarázkodás. Leghelyesebben úgy viselkedünk, ha kellő udvariassággal elnézést kérünk, esetleg megjegyzésszerűen hozzátesszük a késés okát, és rögtön beállunk dolgozni. Ezt az elvárást megerősítették koreai és japán vállalati menedzserek is. Távol-keleti Interkulturális Menedzsment szakirányos hallgatóinkkal minden évben gyárlátogatásra megyünk hazai távolkeleti érdekeltségű vállalatokhoz. Mind a koreai, mind a Japán vezetők kiemelték, hogy a magyar munkaerő sokszor késik. Ez nem is lenne akkora baj — mondják, de még magyarázkodnak is. Vagyis ami nálunk, magyaroknál teljesen megszokott, sőt elvárt, hogy ha már késtünk, legalább mondjuk meg, hogy miért történt, az náluk nem működik. Nálunk, ha van nyomós indokunk a késésre, az mentő körülmény lehet, míg náluk a formailag jól megformált bocsánatkérés enyhítheti a késés megítélését. A gyárlátogatás során elhangzó tájékoztatóban általában a hallgatók kérdései nyomán mindig szóba kerül a munkaidő kérdése. Ez köztudottan érzékeny pontja a távol-keleti cégeknek. Papíron fix a munkaidő, mely a gyakorlatban, többnyire túlnyúlik a fix órakereten. Itt az idő kérdése összefonódik a munkaetika kérdésével. (11) A konfuciánus munkaetika a munkát helyezi központi szerepbe. A munkavégzés addig tart, amíg munka van. Ezt a képet tovább árnyalja a főnökbeosztott viszony is. A munka addig tart, amíg a főnök bent van, illetve annál sokszor tovább, mert a munkát kötelező levezető együtt ivás, lazítás is követheti. 14
Lásd bővebben: Hall—Hall 1994: 44—45; Hemádi—Székács 2003: 150—151.
28
Ezt a munka- és időszemléletet a koreai, japán főnökök magától értetődőnek tekintik, és felháborodással reagálnak arra, ha a fiatal magyar munkaerő a papíron rögzített időben szeretne rendszeresen hazajárni. Több tájékoztatón is elhangzott, hogy javítani szeretnének a dolgozók munkamorálján, hogy öt órakor ne pattanjanak fel a helyükről, és ne készüljenek haza. (12) „Napközben senkinek nem volt ideje arra, hogy velem foglalkozzon. Gondoltam, bent maradok este, hátha akkor a főnöknek több ideje lesz rám. Rájöttem, hogy mikor már csak kevesen voltunk bent, japánul is hajlandóak voltak velem beszélni, és szakmai dolgokat is megmutattak nekem. Egyre kedvesebbek lettek velem, kezdtem magam nagyon jól érezni.” A munkaidő-felfogás különbözőségét pozitív irányba is lehet fordítani. Hallgatónk igen jó érzékkel fordította saját javára a „túlórázási lehetőséget”. Rájött ugyanis, hogy azt az időt, amit pluszban eltölt a munkahelyén a maga személyes fejlődésére is fordíthatja (nyelvtudása fejlődik, szakmai információkat kap), sőt egy olyan pénzben nem kifejezhető bizalmi tőkét szerez, amely a későbbi pályafutására nézve is meghatározó lehet. (Ha a vállalatnál marad, előrejutását főnöke segíteni fogja, ha elmegy, kitűnő ajánlást kaphat.)
29
MAGYAR SZÖVEG FORDÍTÁSA ANGOLRA Anna Székács
ETIQUETTE IN THE FAR EAST (REQUIREMENTS TOWARDS BEHAVIOUR AND APPEARANCE AT COMANIES) Formal problems taken as content problems and their explanation of our former students employed by Far-Eastern companies Our students (students of the Faculty of International Management and Business of Budapest Business School) learn Chinese, Japanese or Korean language, culture and communication for six semesters at our school. They have professional knowledge of the area which they have aquired in the course of vocational training. Primarily, they are popular among Far-Eastern companies, institutions, because their knowledge is well grounded besides eastern language in western language, too (English, German, French, Russian), so they can be used excellently in the European business relationship of the institutions as well. Based on feedback of our former students and discontent of the employer, some deficiencies arose out of the lack of emphasising the importance of formality. It is about a simple, common issue again. (5) interpretation of the message, the way of message forwarding: delivery of the main point (6) putting an idea across, explaining a request, an objection, refusal At first sight the formal requirements of interpreting, receiving and forwarding a message are the same. The aim is to deliver the message to the selected person. The way it happens, however, is culture-dependent. A good example of this is the case of our former student. A Japanese institution in Hungary was looking for a graduating student with a good command of English who speaks intermediate Japanese as well for the position of business secretary. I recommended a student of ours to them, who lived in English speaking countries for years, and did very well at our school. He was employed. An employee in a high position of the institution called me after two
30
months (he had asked me to recommend somebody to them) and told me that they were having problems with our student, he did not speak sufficient English. They had been patient, but they were thinking about employing someone else instead of him. I didn’t understand anything. Being the one who had recommended the person, I had to take the responsibility for our student in this situation, so I asked them to give me a little time for consultation. Neither did our student understand what the problem could be. From his point of view the Japanese, including his director, do not speak English well. I inquired after the working process where the conflict emerged. As it turned out, most of the problems originate from the way of forwarding the message. He records the messages and forwards it to his director, but the director doesn’t always understand the message. He is constantly querying. He is evidently not satisfied with his answer. The case was attributed to the lack of knowledge of the English language, blaming the other party. A problem which appeared to be a language problem was, in fact, a formal problem described in point (5). Our former student didn’t present the written form of the message, in case of a query he didn’t repeat the full message. He was satisfied with the fact that he had forwarded, delivered the message. In respect of content he achieved the act of message delivery, but he paid no attention to the formalities. The query of the director was control, not language inadequacy, in this case, he should have repeated the message. Our student didn’t realise that the communicational strategies of the Japanese language predominate even if a Japanese communicates in English. After having a discussion with the student about what to do, I asked for another chance for him. They informed me after two weeks that everything was all right, they were grateful for my help. In another case one of our former students, who was employed by a Far-Eastern company, complained that he cannot enter into a debate with his executive. He knows, that he is right, but the director is always interrupting him repeating his opinion constantly, and doesn’t hear him out. ”I would have liked to tell him, that no motorway leads there, we would not be able to get there in two hours, but he didn’t give me a chance to speak it out.” According to characteristic features of Japanese and Korean communication, as subordinates we are only allowed to state objection if we listen to the opinion of the other party beforehand, we summarise it shortly („yes, I understand, so your point of view is…”), then we indicate, that we dissent (… but my point of view is something else). Summary is necessary beacuse this is the way to show that we understand what he wanted to say, but we do not agree with it. If this
31
signal is missing, the other party interprets that his conversational partner didn’t understand what he wanted to say, so he starts the explanation again. If we shake our head as a sign of our denial, it escalates misunderstanding since we deepen the feeling: he/she does not understand what I am saying with gestures in our conversational partner. So one of the problems in point (6) caused trouble, namely explaining an objection. The compliance of the special communicational formality is successful in case of English communication as well. While our students acquire the appropriate communicational strategy on technical terminology courses, the workplace situations overwrite, hide the studied theory. It is particularly so when they communicate with Far-Eastern people in English. They forget about the special formal requirements of putting an idea across, explaining a request, an objection, refusal and about the fact that it can lead to communicational failure.
Etiquette of training Our students starting work with Far-Eastern institutions experience a lot of conflicts in their first few months. This refers both to people being employed in our country and to those employed in China, Korea or Japan. According to their feedback, the period of training is the most difficult. The majority of the complaints has missed guidance and training. (7) „They told me, here is the machine, please do it, but I didn’t succeed. If he/she had showed me beforehand how to do it, I’m sure I would have done it better”. (8) A junior director gave me a task, but he didn’t give me instructions. Later he tore me off, because I had not showed it to him”. (9) „They put the whole work in front of me, and left me there. If they had helped me, I would not have suffered so much. This conflict between an inexperienced employee and his superior finds its origins in the Confucian tradition of teacher-student, master-pupil relationship. According to this approach the task of the student is to learn by watching. The master doesn’t explain, doesn’t show anything, but he does his tasks. As to the pupil, he follows his master faithfully and he learns the profession from him this way. This point of view predominates on company level as well. The new employee can actually count first
32
and foremost on sempai, on the senior colleague for a while, but only if he is asking uninterruptedly. So the „learn by watching” tactic plays a very important role. It is worth watching the direct colleagues, the director, and if we don’t understand something, we may ask questions in a way, that we summarise how far we got in understanding up to now. It is possible to ask monitoring questions. ”Sorry, but am I right to think that I have to push this button on the machine?” (7) Complying with formal parameters is inevitable in these cases. The completion of a task has to be confirmed and administrated without extra instructions. It has to be shown to the director or a note about the process of the completed work has to be taken, and presented. (8) Continuous feedback15 is not only an essential requirement of verbal communication but also that of business communicaton as well. The director has to dispose of information about each unit under his supervision, he needs feedback about how far people got with their work from time to time. So a possible way of getting support in the training period is to inform my superior, how far I got, and I tell him, how I intend to continue work, and ask him, whether I am going in the right direction. In this case it is the responsibility of the superior, whether he/she confirms about the adequacy of my work, or warns me that I am not on the right way, I have to continue my work differently. In the course of a control coming from the upper management, the superior is bound to report about the work I am doing, so he can’t refuse a formally appropriate support. (9) (I don’t ask him to show me or tell me, how to perform a task, because he will leave me alone in that, but I let him verify, whether I concieve the completion of a task correctly.)
Etiquette of time It happens to students pursuing their studies many times, that they arrive late for the seminars. It depends on the teacher’s tolerance and disposition, how he/she sanctions it. However, what is venial as a student, is tolerated badly later at the workplace, so it is worth dealing also with this question. Not so much with training students to be on time as with the Far-Eastern consideration of being on time and being late. 15
Hernádi—Székács 2003: 147—148.
33
(10) „I was quarter an hour late, but I told him there had been an accident. He could have checked it, the radio had announced as well, he was angry anyway. But I couldn’t help it.” (11) Being on time is attended very much by our company. You have to arrive on time. But if I would like to leave just in time, they are glowering at me.” Japanese time management is the most interesting. They are precise in daily schedule, oraganising events and keeping to the agenda, but at the same time they sometimes handle deadlines negligently and it is difficult for them to make an appointment in the long run16. This duality, this relative approach (i.e. being on time is important in one moment, unacceptable in another), confuses Europeans. Among others this is reflected in the cases (10) (11). In the first case (10) it is not the fact of being late which causes the essence of the problem, but the way of handling of being late. If we cannot avoid being late, first we have to try to let the workplace know about the delay. Whether we manage to do it or not, the first thing we have to do is to apologise. Even if we cannot help our being late, as whether we can help it or not, we cause inconvenience for our workplace. Explaining ourselves is not worth it. We behave most properly if we apologise with due attention, we possibly add the reason of the delay as a remark, and we start working immediately. This expectation was confirmed by Korean and Japanese business managers as well. Every year we visit factories with Far-eastern interests seated in Hungary with our students majoring in Far-eastern Intercultural Management. Both the Korean and the Japanese managers emphasised that Hungarian labour are often late. This would not be such a big problem - they say, but they are even expaining themselves. To put it in another way, what is common, or even, expected, in Hungary, that is if you are late, you should at least say what has happenned, does not work in the Far East. In Hungary, if you have a weighty argument, it can be your saving grace, whereas with people from the Far East it is a formally appropraite apology that can reduce the judgement. Among the information on factory vistis the question of working hours is usually brought on by the students. It is widely known as a sore spot of Far-eastern companies. Working hours are formally fixed but they exceed for the most part in 16
see: Hall—Hall 1994: 44—45; Hemádi—Székács 2003: 150—151
34
practice. The matter of time interlocks with the matter of work ethics in this case. (11) Confucian work ethic places work in central position. Work lasts until there is something which has to be done. The inferior-superior relationship shades this situation further. Work lasts until the director is there, or rather it ends after that, because work can be followed by a compulsory drink or relaxation together. Korean and Japan directors take this approach to work and time for granted, and they react with indignation, if young Hungarian labour force would like to leave regularly at the fixed time. It was delcared on several orientations, that they intend to improve the morality of workers, so that they don’t spring up from their places at 5 o’clock and don’t intend to leave for home. (12) „In the daytime nobody had time to deal with me. I thought I would stay for the evening, in case the director has more time for me. I realized that when there were only few people in the office, they were willing to speak to me in Japanese, and they showed me professional things as well. They became much kinder, I started to feel comfortable.” The different perception of working hours can be turned to a positive direction. Our student had made a good thing out of the „possibility of doing ovetime”. Namely, he realised, that the time he spends at his workplace additionally, can be turned to his personal development (his command of the language improves, he receives professional information), moreover, he gets a capital of trust which cannot be expressible by money, and which can be determinative for his later career. (If he stays by the company, his promotion will be supported by his director, if he leaves, he can get an excellent reference.)
35
ÉRTEKEZÉS A FORDÍTÁS SORÁN FELMERÜLT NEHÉZSÉGEKRŐL ÉS AZ ALKALMAZOTT FORDÍTÁSI TECHNIKÁKRÓL
Angol-magyar fordítás A fordítás során nehézséget okozott, hogy - mivel Magyarország újrahasznosítás terén még igencsak gyerekcipőben jár - több olyan szóval, szervezet megnevezésével találkoztam, melyeknek nem találtam magyar megfelelőjét, mivel az újrahasznosítás, illetve az ezzel kapcsolatosan használt szavak, kifejezések és a különböző szervezetek Magyarországon sajnos még nem annyira elterjedtek, mint Amerikában, ahol az újrahasznosítás hosszabb múltra tekint vissza. Az egyik ilyen szó a „downcycle”, aminek nincs magyar megfelelője, ezért a körülírást kellett választanom, így viszont egy, a témában használatos szakszó generalizálásra került. A „single/dual-stream sorting technology”, kifejezéseknek sem létezik magyar megfelelője, ezért itt is a körülírást választottam, generalizálást hajtottam végre. A szövegben több helyen, már rögtön a címben és az azt követő mondatban is szófajváltást, grammatikai cserét hajtottam végre, mivel a magyarra nem az angolban használt szófaj a jellemző. Így lett az eredeti „Is recycling worth it?” cím fordítása: „Megéri újrahasznosítani?” vagy a cím alatti sorban szereplő „does it pay off” magyar megfelelője „kifizetődő”. A National Solid Wastes Management Association szervezet, valamint a Resource Recycling Magazin elnevezések nem ismertek a magyar nyelvben, ezért az eredeti angol kifejezést hagytam meg a szövegben és lábjegyzetben adtam meg azok fordítását. Az angol szövegben szereplő „we’re a long, long way from a „peak sand” crisis” részt „homokból még nagyon nagyon sokáig nem lesz hiány”-ként fordítottam, teljes átalakítást hajtottam végre. Kiemelném még a „ravenous demand for raw materials” kifejezést, amellyel nehezen boldogultam. Nehéz a forrásnyelvben szereplő jelentéshez hasonló célnyelvi jelentést visszaadni. Végül a „falánk nyersanyagigény” mellett döntöttem, amely Kína esetében köztudottan a szegénységre, a népesség nagy számára is utal. Ezzel
36
egyidejűleg grammatikai csere is történt, a többes számú raw materials fordítása a célnyelvi szövegben az egyes számú nyersanyagigény lett.
Magyar-angol fordítás A szövegben a fordítás során több helyen grammatikai cserét, szófajváltást hajtottam végre. A magyar szövegben szereplő „kértem, adjanak egy kis időt, hogy konzultáljak a hallgatóval” részt a következőképpen adtam vissza angolul: „I asked them to give me a little time for consultation”, tehát a konzultálni igéből főnév lett. Egy másik esetben az „aki egy távol keleti cég alkalmazottja volt” szerkezetben szereplő alkalmazott főnév az angol fordításban igeként szerepel: „who was employed by a Far-eastern company”. A szöveg első bekezdésében található „többnyire azért keresik őket” rész „they are popular” –ként jelenik meg a fordításomban. Teljes átalakítást hajtottam végre, mert úgy éreztem, a szó szerinti fordítás nem ugyanazt a tartalmat adná vissza az angolban. A magyarban szereplő „gondolatkifejtés”, „kérés” szavakat a jelentés felbontásával adtam vissza :”putting an idea across”, „explaining a request”. A betoldás eszközével éltem, amikor a „nálunk” kifejezést „by our company”-ként fordítottam. A „nálunk” kifejezést egy másik helyen „in Hungary”-ként adtam vissza, hiszen a szerző Magyarországra utal. Azonos formában meghagyva az írást olvasó külföldiek esetében zavarta volna a megértést. Az utolsó bekezdésben a magyarban használt „a maga személyes fejlődésére is fordíthatja” cselekvő szerkezetből az angolban „can be turned to his personal development” szenvedő szerkezetet használtam.
37
SZÓSZEDET ANGOL
MAGYAR
curbside pickup
hulladékgyűjtő sziget
landfill space
szemétlerakóhely
processing facilities
feldolgozó üzemek
hauling and tipping fees—paid to trucking operations and processing facilities that handle waste— hulladékot kezelő szállító- és feldolgozó üzemeknek fizetett szállítási- és lerakási díjak depletion of natural resources
a természeti erőforrások kimerülése
life-cycle assessment
természeti egyensúly
recycling program
újrahasznosítási folyamat, módszer
single-stream sorting technology
válogatás nélküli hulladékgyűjtés
dual-stream facility
két irányba történő szelektív gyűjtés
waste disposal
hulladékkezelés
recycling center
újrahasznosítási központ
avoided emission
elkerült kibocsátás
to pay off
kifizetődik
hauling and tipping fees
szállítási- és lerakási díj
to dump waste
szemetet lerak
to exploit
kiaknáz, kihasznál
energy security
energiabiztonság
to dispose of
felhasznál, elfogyaszt
to make new products from scratch
új terméket állít elő a semmiből, a kezdetektől
38
MAGYAR
ANGOL
alá- fölérendeltségi viszony
inferior-superior relationship
érdekelt valamiben
have a stake in sth
érzelemnyilvánítás
surge of emotion
formai követelmény
formal requirement / formality
itt: formai követelmények betartása
exterior and manner
kérkedik, felvág valamivel
to show off
kilengés, elhajlás
excursion
megnyilvánulás
manifestation
rontja az esélyét
to bring down the chances
súlyos megítélés
severe judgement
szabály ellen vét
to infringe a rule
szigorúan formaközpontú
strictly formality orientated
kéz- és lábtartás
poise of arms and legs
érzelmek visszatartása
retention of emotions
szakismeretekkel rendelkezik
to be skilled in one's trade
szakmai ismeret
expert knowledge / skill
alkalmatlanság, hiányosság
inadequacy
ellenvéleményt kifejt
to state an objection
elvégez, véghezvisz valamit
to perform a task
rossz szemmel néz valakire
glower at sy
nyomós indok
telling argument
mentő körülmény
saving grace
megbízható tudással rendelkezik valamilyen területen
to be well grounded in sg
39
IRODALOMJEGYZÉK http://dict.leo.org/ http://szotar.weeg.hu/ www.google.com http://www.pennandteller.com http://www.absoluteastronomy.com/topics/Mobro_4000 http://www.resource-recycling.com/ http://www.nytimes.com/magazine/ http://www.environmentalistseveryday.org/about-nswma-solid-wastemanagement/index.php http://www.rgvi.gtk.szie.hu/upload_files/accxbemutatasa.pdf http://www.convertworld.com/hu http://www.numberfactory.com/nf%20power.htm
40
