POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE SZERKESZTI ES KIADJA XVI. KÖTET. (1897. JULIUS, AUGUSZTUS, SZEPTEMBER, OKTÓBER, NOVEMBER, DECZEMBER.) BUDAPEST

A HÉT POLITIKAI

ÉS

IRODALMI

SZEMLE

S Z E R K E S Z T I E S KIADJA

KISS JÓZSEF XVI. KÖTET.

(1897. JULIUS, AUGUSZTUS, SZEPTEMBER, OKTÓBER, NOVEMBER, DECZEMBER.)

BUDAPEST. A HÉT

KIADÓHIVATALA

VII., ERZSÉBET-KÖRUT 6. SZ.

' V „-'

.

V'.

.v

5048

/

TARTALOMJEGYZÉK. Arczképek. Á b r á n y i Kornél ifj .". Andrée Bánóczi József Carmen Sylva Elektra Erzsébet királyné (szöveg nélkül). H e l f y Ignácz Hirsch b á r ó n é H o l l ó s y Simon H o p p Ferencz H o r v á t Gyula í r ó k asszonyai 821, K o z m a Sándor K ü r y K l á r a mint T r i l b y Lombroso Lechner, L u e g e r , Schönerer, W o l f M á r k u s Dezsó' N á d a y Ilona, F á y Szerén, Réjane, L e o n cavallo O r m o d y Vilmos II. Oszkár svéd király P á l m a i Ilka Pertik Ottó dr P u l s z k y Ferencz Réjane 1 Símonyi Z s i g m o n d Schwimmer E r n ő t a n á r V i l m o s császár Volf György Zacconi ...

702 480 714 642 522 670 461 816 488 533 825 502 (&7 565 737 801 768 814 421 547 559 582 754 785 794 597 602 685

Krónikák. A m b r u s Zoltán : Egy magyar ember Bojtorján : De senectute — — — — — — —

... 520 538

Lilino '553 Professzorok koránya 591 Detektívek viránya 607 Rose Pompon 621 Magyarok felsülése 633 A zsélyi r a g y nap 653 A bangkoki király vagy : Csendélet Sziámban 735 — A nagy Jóltevő 831 Calibán : A fölfalt béka 502 Dániel p a p : Miyerados 448 Dixi: Az újságokról 438 — Tabu 731 Ignotus : Tragédia 677 — Nagybánya 806, 836 I n c u b u s : A rejtélyes utasok 431 — Das ist der Ferdi 512 — A Barrison Lona kávéháza 545 — A csók 561 — Zsidó ország : 576 — A statiszták 715

Lap.

Lap.

Lap.

— Az előkelő fogoly J a á k h : A borravaló — Ének a levelező-lapról — Idegenben — Két emberről — A Georgikon — Nagyságos — Pantheon — Ráma — Budapest J u n i u s : Hódmező-Vásárhely Kóbor T a m á s : Svéd krónika

764 440 509 590 602 '645 699 725 74Í

761 429 421

— Varju-filozofia Kádár : Nagy napok — Az ördög szépsége Luczián : Klanja i razsanja ! Politikus': Obstrukczió R e p o r t e r : On dit S e m p e r : Decskó — Az asszony — A tímárlegény — A császár beszédje — Az olvasó szamár — Crampton a polgármesternél — Antimonium Simplex : A jutalomjáték — Mr. Jennings — Bölcs Náthán ... .:. Sebaj : Tokio : T a r L ő r i n c z : II. Vilmos I. R — Prága D. : Cloture P . D. : Dreyfus ... '. T . L . Ausztria — Ö róla — A tizenegyedik szobor

-

827 629 661 743 810 789 469 517 549 613 694 756 782 667 671 797 649 597 773 473 746 453 485 709

Saison. E m m a : A nyár — Vegyes fölvágott — Igen vagy nem? — Maupassant F l a n e u r : A kis ballerina — Saison után Hetes : Jégkisasszony Szigma : Az áradás tájékáról — Császárok — Lányok a színházban — A lovak alkonya

428 —

586 616 703 491 570 794 507 603 750 S35

Költemények. Ábrányi Kornél ifj. : Iván — Mirabeau Balla M i k l ó s : Pusztán E r d ő s R e n é e : Egy szál virág — Balgák voltunk

695 710 683 440 591

F a r k a s Imre : Őszi rózsák Heltai J e n ő : Egy ablak alatt

666 446

— Levél H e t e s : Rád gondolok

791 480

— Szerelmem története — Anakreonból I n c u b u s : Maud herczegnő Inczédy László : Les felé Makai E m i l : Uj szerelem

73i 743 730 630 567

— Hintaszéken — Filiszter álmok Mezarthim : Oh ha tudnád — Uxor mea — Blanche Mikolth : Őszi rózsa N e m o : Álmodik a szív — Ha jönnél most P á s z t o r Á r p á d : Elza R á t k a y László : Sorsom S a j ó S á n d o r : Évfordulón Szabolcska M i h á l y : Tanulság

775 S29 534 582 614 586 606 649 618 544 488 727

— Székely Anna, Drága kincs vagy te, Itthon — Egy kép előtt Szalay F r u z i n a : Magányosok Téli reggel — Dal a tengerről (Sully Prudhomme)... — Valamikor (Geibel) — Hiradó levél (Anonym) Szamolányi G y u l a : Beszkidi dal Szentessy Gyula : Pusztán — Nirton — Alkony Szombatos Aladár : Halottak napján ... Telekes B é l a : Mélázva bolyongok — Nils Fin (Björnson) — Posta-szállás — Két világ (Carmen Sylva) — Carmen lugubre — Ingoványon V a r s á n y i G y u l a : Fogoly madár - - Hullámsír V á r n a i E m i l : Orgonalevélre

807 824 423 823 4S6 550 758 427 503 518 679 699 50S 553 599 633 646 777 454 662 544

Novellák, rajzok, színdarabok. Abonyi Á r p á d : Jakab mester

471

— Cecília pia — A keringő vége J u h a n i Aho : A mezitelen modell A m b r u s Zoltán : A Király-Idillekből 550, D'Anunzio : A kenyér B a r t h a M i k l ó s : Otthon Emilia P a r d o Bazán : A gyilkos L . C. v a n der B u r g h : Valborg 476,

679 791 795 567 560 646 650 462 493

Bársony I s t v á n : Halálos szerelem

51S

Lap.

Lap.

E d o u a r d C a d o l : Az úrfi 622 C s e h o v : A nagy Volodja és a kis Vo-

Tóth M ó r : A Bogárok 555, 571, 5S8 Vértesi A r n o l d : Az utolsó menedék 490

T a r Lőrincz : Alphonse Daudet Tóth B é l a : A bűvészeiről

819 720

lodja 540 — A gondolkozó 654 — A memória 748 Gozsdu E l e k : A napraforgó 711 Knut H a m s u n : Egy norvég Parisban ... 778 Heltai J e n ő : Modern legenda 487 Kabos E d e : Mese a léhütökről 631 Gottfried Keller : A csecsebecse 523

— A rokon — A postás kisasszony X a n r o f : A kloroform Z o l a : A tánczrend

Cid.: Kisvárosiak — Polgárháború P p L : Egy marék virág ^ Kemény Zsigmond — Az emberi gazdaság problémái — Pallas Lexikon — Felhők • -Divatalbum

723 803 786 435 435 548 675 690

Kóbor T a m á s : Szinészélet — Szinésztörténetek Lövik K á r o l y : Allegória

534 807 438

hellének ... 637 Dr. Gáspár Ferencz : A .Budapestinc ... 832 J " ™ ™ : A kenyér forradalma 441

_ _

690 706 839

— Ukrainaban ... Makai E m i l : Pajtások — A talizmán (részlet Fuldu Lajos vigjátékából) — Az irju Halál (mutatvány Voss Kikord .Szőke K a t a l i n j á b ó l ) Mareskovszky D. : A szerelem tudománya Milkó Izidor: Romantikus történet 443 G u y de M a u p a s s a n t : Temetők pillangója I. v a n M a n r i k : Kipróbált eszköz P a p p Dániel: A rátótiak 583, 619, 634, 646, 668, 683, 700, 716, 748, 764, 780, 798, Petelei I s t v á n : A fal • E d g á r Allén P o e : A fekete macska Marcell Prévost • Aubryné gyilkosa S i p u l u s z : Történet leendő özvegyemről Szabóné-Nogáll J a n k a : Gábris Szőllősi Z s i g m o n d : A kirándulás T o l n a y L a j o s : A nyitott szem T ó t h Béla : Az

775 475

• A direktórium Kóbor T a m á s : A skandináv osztrákok L vik « K á r o l y : Tanácsok Márkus József: A Rédey-kerl Sipulusz: Találkozásom Marc Twainnel Z i l a h i B é l a : A két Bo 'yai '

745 S12 638 423 458 697 510 599 733 815 663 727 762 825 744 504 455 823

614 759 606 686

Vegyes tárczaczikkek. Demetrios Krisztopulosz : Hellasz

és a

461 456 497 522 778 829

F é l m ú l t idők. Vicomté Letoriére : Brassai bácsi utolsó szerelme — A Beleznayakról — Király-adomák — Anna-báli történet — Nincs Szirmay — Bontják a Najgebájt

432 449. 465 495 539 751

Irodalom. I g n o t u s : Magyar kritika Kiss J ó z s e f : Az én könyvemről - Tündér Ilona

658 770 838

Lap.

A

Bársony István Negyvennyolca Munkácsi-Album

..:

Színház. M ű v é s z e t . Billy : Magyar Színház _ Az oroszlánvadász Incubus : A szinészeti felügyelő... Pató P a l : Adorján báró ~~ A színházi hét...' Simplex : Színhazak hajnala — Látogatás Pálmay Ilkánál — A kollégium B . : A kukta kisasseony — A varázsgyürü C. : A szalon I - s : A Zacconi monoklija P p . : Apróságok — Crampton mester

—

A buosu

— — —

Három légyott Coulisset ur Az ördög mátkája Az első szeczesszió

674 738 483 689 768 530 547 578 769 818 785 818 612 656 705

689 719 719 802

Ezenkivttl minden számban INNEN-ONNAN, apró művészeti és irodalmi czikkek, felváltva: Zene, Képzőművészet, Közgazdaság, Divat, Heti-Posta stb.

A. Alhenaeum r. tars. könyvnyomdája.

II. O S Z K Á R

Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., Erzsébat-korat 6, sz.

SVÉD

KIRÁLY.

Első

ww B E T Ö R É S

magyar

gazdasági gépgyár részvény-társulat. K

Gőzcséplöink "

elleni

biztosításokat

a tökéletesség legmagasabb fokán állanak. M a g y a r o r s z á g l e g n a g y o b b és e g y e d ü l i

a

legelőnyösebb

feltételek

és

jutányos

díjtételek

mellett

eszközöl

a

gépgyára,

Hazai általános biztosító részv.-társ.

Gazdasági

mely a gazdálkodáshoz

szükséges

összes g a z d a s á g i g é p e k e t

gyártja

Budapest, V., Dorottya-uteza 7. szám.

Ü g y n ö k ö k felvétetnek.

Részletes árjegyzékkel

és s z a k b a v á g ó

felvilágosí-

t á s s a l d í j m e n t e s e n s z o l g á l u n k . — Kérjük ^

minden

kérdéssel b i z a l o m m a l h o z z á n k f o r d u l n i , k é s z s é g g e l a d u n k k i m e r i t ő és f e l v i l á g o s í t ó v á l a s z t .

Első magyar gazdasági gépgyár-részvénytársaság Budapesten. Csinire

ügyelni

tessék!

„Kosciuszko lengyel csatakörkép" a l e g s z e b b p a n o r á m a ez i d ő s z e r i n t E u r ó p á b a n . Ú j r a b e á l l í t v a , teljes

világításban

l á t h a t ó az A r é n a - u t o n az

uj

műcsarnokkal

szemben.

Belépő-dij 2 0 k r .

Belépő-dij 2 0 k r .

*

Hol

í

f

m

m

^

k e r e s s ü k

a

m k J & a n V

*

I arczport? |

-

^

Kérjük a

Míiller J. L. féle

Blaha-Serail-Pouder-t. UJ

( f f

r

fr

.

Blaha Lujza (Splériyi báróné) művésznőnk kedvelt arczporát, mely ugy nappal, mint cjjel használva, minden arczpor között a legjobb; kiváló szakemberek állal megvizsgálva, vegyileg tisztának és teljesen ártalmatlannak talállalolt Mint pipereszer nelkülözhet'en, az arczbőrnek a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pirt kölcsönzi.

f

/

s 4b

E g y doboz 6 0

$ 4b 4b 4b

4b

bekötési

táblák

„A H É T " X I I I . és X I V . k ö t e t é h e z és k ö t e t e n k i n t után

1 frt 3 0 k r . portomentesen

elkészültek

előleges b e k ü l d é s e kaphatók.

4b 4b

kr., nagyobb I frt.

Créme P o m p a d o u r , ez azon szer, melylyel a hires P o m p a d o u r asszony csodás szépségét megőrizhette a n é l k ü l , hogy az egészségére ártalmas lett v o l n a . A . C r é m e P o m p a d o u r . az arcz és kéz bedörzsölésére használtatik reggel és este, azután .serail pouderrel. lesz behintve. Kapható

MÜLLER J. L.

császári

és

királyi

udvari

illatszer- és p i p e r e s z a p p a n

gyári

Egy

tégely

1 frt 60 kr.

szállitó raktára

Budapest, IY., Koronaherczeg-utcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkívül j ó

minőségű

fog-, haj-, ruhakefékben és fésűkben. Utánzásoktól

* £

óvatik.

VIII. évfolyam.

1897.

AHET

HE8JELEN UIHDEN HSÍRHP.

A

Előfizetési feltételek:

_

Egész évre

fn 10.-

Félévre

»

5.—

>

2.50

Negyedévre

„

"V

^

_

_

<1 f

_

_

1

_

Szerkesztiség éa kiadóhivatal' BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz.

~

POLITIKAI

Egyes s z á m ára 20 kr.

•

27/392. szám.

ÉS

I R O D A L M I S Z E M L E.

SZERKESZTI

KISS JÓZSEf.

Hirdetések

f e l v é t e l e ugyanott. Kéziratok

nem adatnak

vissza.

— B u d a p e s t , julius hó 4. <|Mr—

Tisztelt

olvasóinkhoz

!

Julius elsején kezdődött az új félesztendő. Azokat, akik rokonszenvvel és bizalommal követtek bennünket eddig, kérjük kövessenek továbbra is. »A Hét* köre a mai irói nemzedék szine-javából verődött össze és a nyugot- európai színvonal magaslatára törekszik. »A HéU már régen a magyar intelligenczia. lapja és hívei, meg ismerői számának folytonos növekedése tanúságot tesz arról, hogy e lapnak mis siója van. Olvasóinknak a nyár folyamán utána küldjük a lapot a nyári hüselőkre, viszont arra kérjük, hogy az előfizetési dijakat ideje-korán hozzánk juttatni méltóztassanak. „A HET"

szerkesztősége VII,,

Erzsébet-körut

és kiadóhivatala, 6. sz.

Svéd krónika. • Stockholm, jttnius 29.

Nem tudom, érdekli-e önöket egyáltalában, hogy mi történik itt a magas északon, a hol nyár idején a nap sohasem nyugszik le. Én, akinek egy uj világ nyilt itt meg és látom a szélben lobogni a svéd nemzeti zászlókat, a Djurgardenben zsibongani ugyanazt az életet, ami tavaly nálunk a városligetben volt, nekem mindennap szenzáczióknak ujabb sorozatát adja és alig tudok józanul arra eszmélni: jó fiu, húzd meg a gyeplő szárát, mert kétezer kilométernyire vagy azoktól, akiknek irsz, ott a tizenhatodik paragrafus járja, az obstrukczióról beszélnek s tán valami ujabb botrányos pörrel foglalkoznak. Gondold meg, hogy két héttel ezelőtt kutyába se vetted egész Svécziát s ha valaki erről szóló tárczákkal állt volna elő, udvariasan kiakolbólitottad volna: Kedves uram, Svécziától igen szép, hogy a Skandináv félszigeten tartózkodik, de a publikumot ez nem érdekli. Most itt ülök a kiállítás sajtóirodájában s szorongó szívvel búcsúzom mindentől, amit itt megszerettem. Búcsúzom a svéd éjszakától, ettől a nekünk oly kedves abszurdumtól, a tizenkettőtől egyig tartó félhomálytól, melyet megelőz a világos este és követ a ragyogó reggel. Búcsúzom a rengeteg kék vizektől, mik itt a városban, kinnt az országban mindenfelől biztatóan, barátságosan mosolyognak az idegenre. Búcsúzom a kiállítástól, ettől a gyerek-izléssel összepingált szinegyvelegtől és búcsúzom a svéd lányoktól, kiknek ragyogó, mosolygó kék szeme arra van alkotva,

hogy mindig csak színeket igyék. A kék viz s a kék szem egy mosolygó, derűs világ szülöttje, a kék szemű svédek itt éjszakon ugyanaz az optimista, könnyű kedvű, életének örvendő és művészi hajlamú nép, ami délen a fekete szemű olasz. Épen csak a szenvedély hiányzik belőlük. A temperamentumuk csöndes, de nem kontempláló, a mulatságuk mosolygásra készti őket, de a hangos nevetést nem ismerik. A kiállításuknak van két apró speciese, a Luftbahnan és a Solgarsgrottan. A svéd lelkületet ez a két mulatság ép ugy jellemzi, mint bennünket a csárdás. A Luftbahnan légpálya, mely hosszú kötélen, a viz fölött ringva röpiti keresztül az embert csinos, olaszos gondolában. Hogy ragyognak a kék gyermekszemek, mikor a levegőben röpülnek, a csónak szelíden libben jobbra-balra és a Málare tó friss levegője pirosra csipi az orczáikat. Se muzsika, se dal nem kiséri őket, mint bennünket az ördögmotollán, ennek a mulatságnak tisztán egészséges testi élvezetessége van és a svéd ember fizikuma a legfinomabb esztetikai hatásokra fogékony. Élvezet nekik csónakon a levegőben úszni, akiknek legkedvesebb mulatságuk csónakban ülni és a tenger hullámzásu nyilt Málare tavon beevezni a kék messzeségbe. A világos éjszakának gyönyörűsége ezen a vizén való kóborlás, ahol asszony, leány kezeli feszülő karral az evezőket, vagy biztos gyakorlattal állítja be a fehér vitorlákat. És hogy tudnak úszni ezek a lányok. A kongresszus tiszteletére a városi fürdőben rendeztek egy úszóversenyt, mely kedvesség és művészi tökéletesség dolgában megállítja az ember eszét. Hogy tudnak ugrani, mily gyönyörű testtartással repülnek fejjel lefelé, saltomortálékat hányva a vizbe, mely nekik kedves jóbarátjuk! Reménylem, a kollégák, akik a sporthoz értenek, visznek haza valamit számunkra a svéd uszóművészetből. Ezek a kékszemű, szőke és törékenytestű svéd lányok voltaképpen csupa erő és egészség. Az evező és úszás edzi őket. Gyönyörűség volt látni azt -a hat fiatal hölgyet, amint szines teljes nyári toiletteben a harmadik emeletről fejjel belebuktak a vizbe, mint a hulló angyalok s ott a vizben vetkőztek. Lehúzták czipőiket, harisnyáikat, a blouzet és a szoknyát, az egyes ruhadarabokat kézről kézre adták ki a partra és akkor ott libegtek a szőke fejek és villogtak a telt fehér karok, majd az úszómester egy füttyére mereven hanyattfekve, alig észrevehető mozdulatokkal, lábaikat, kezeiket összetéve, a testükkel geometriai pontossággal kormánykerék majd vasmacska formáját ábrázolták. A viz sodra hajtotta a mozdulatlan, szinte holt l

t^f CA

gyerekábrát, a szőke hajba belekapott a hullám és összetapasztotta őket. Igazi vizi tündérek ők, aminőket az ő meséik ismer, kedves, jó tündérek, akik jól érzik magukat nedves elemükben s ba a szárazra lépnek, körbe fogóznak és tánczolnak, de nem bántanak senkit. A Sollgarsgrottan papiros-sziklákból épült barlang, melybe hallgatag svéd halászleányok viszik a látogatót nagy halászcsónakokon. Sajátságos érzés fogja el az embert, amint a szines viseletű szőke lány, a csónak farán állva, megnyomja a súlyos evezőket s nesztelenül, csobogás nélkül a nehéz bárka megindul lefelé, a mélységbe, a föld alá. Mintha csak egy nőnemű Charon vinne bennünket az alvilágba. A napvilág eltűnik s csak a sziklák ezüstlapjai világitanak. Majd az ezüstfényt felváltja a zöld, a piros szin, az úttól jobbról-balról rejtelmes, a végtelenségbe vesző apró barlangok nyílnak, rejtelmes zűgás hallszik a messzeségből, végre egy fordulóra eleinkbe tárul a földalatti viznek tündéri poézise. Változó színekben szökell a viz a magasba, máshol meg zúgva omlik a szikláról, a fejünk fölött is vízesés, előttünk is vízesés s ahogy a csónak lassan, hangtalanul odább siklik, mind ujabb, kápráztatóbb szinváltozatok merülnek fel. Ez a tündérbarlangjuk, a kiállításnak leglátogatottabb specialitása s egyben hű kifejezője a svéd temperamentumnak. Szereti a vizet és szereti a titokzatosságot, de nem a. német fantázia babonás rémségeivel, hanem világítva ós tobzódva a színekben. Hogy mennyire szeretik a színeket, mindenütt kitűnik. A parasztházaik czinóber vörösre vannak festve, fehér szegélyekkel és fehér ablakfákkal. A fehér ablakok mögül fehér csipkefüggönyök világlanak, bent az ablakban cserepes virágok. A népviselet is csupa szin, de rajz nélkül való. Piros szoknya, kék bluz és fehér főkötő, vagy csúcsos süveg. Maga a város is, mintha föstve volna, mindenféle színekben tarkállik. S ha az ember Saltsjöbadenbe, vagy Drottningholmba megy hajón, végig a partok mentén, a sürü zöldből kipirlanak a nyaralók vörös tornyai, ragyognak a fehér tornáczok s a fürdőházak sárga palánkjai. S ha az ember ezt az utat mint egy kongresszus tagja teszi meg, ünnepiesen föllobogózott hajón, akkor minden házikóból, minden csónakból és minden kiálló sziklafokról üdvözli őt a felvont kék-sárga svéd lobogó és az emberek apraja, nagyja összeverődik a partokon és lelkesen lobogtatja feléje kendőjét. Gyönyörűség volt látni ezt az univerzális vendégszeretetet, melyet nem rendezett senki, de amely a nép lelkéből való volt. És nekünk, magyaroknak különösen érdekes volt ez a svéd vendégszeretet, mert mi harsogó éljenzéssel szoktuk üdvözölni ünnepeltjeinket, a svédek ellenben sűrű csoportba verődve össze mindenütt, egy hangot sem hallattak, csak levették kalapjaikat és lobogtatták zsebkendőiket. Hogy ilyen barátságosan is lehet hallgatni, sohse hittem volna. Nincs ebben semmi zárkózottság, semmi mogorvaság. A svéd különben igen beszédes nép. Nem tesz semmit, ha az ember nem érti őket, ha a nyelvök megered, végnélkül folyik kedves csevegésük, melyet a beszédes szemek rendkívül jókedvű, finom mosolygással

illusztrálnak. Amilyen csináltnak és darabosnak látszik a nyelvük a nyomtatott soraik után, olyan dallamosan, kedvesen és élénken hangzik. A svéd nyelvnek van a legtöbb magánhangzója és a beszédjök ritmusa, éneklő hanglejtése szakasztott olyan, mint az olasz. Nézzék el nekem az irásom kapkodását. Benn vagyok még az impressziók árjában és nem érek rá rendbe szedni őket. Érdekel engem az a nép, melyet teljesen félreismertem s melynek olyan kidomborodott, tiszta karakterje van, hogy szinte az arczárói lehet leolvasni. Nemzeti önállóságot akármelyik európai náczió tanulhatna tőlük, különösen nekünk magyaroknak jó volna ez az iskola. Mert kis nemzet az övék is, sőt sókkal kisebb, mint a mienk s éppoly kevéssé ismertek Európában, mint mi. S mégis egész valójukban olyan közvetetlenül svédek, oly kevéssé chauvinisták s annyira nem keresik az önmegismertetést, mint akár a franczia, vagy az angol. A nemzeti önérzetük miben sem különbözik az egyéni mivoltuktól s ezért nem is hallani sehol sem nemzetiségi diskurzust, mint nálunk és egyetlen svéddel sem találkoztam, aki szükségét érezte volna annak, hogy az idegennek valamit az ő fajbeli mivoltáról beszéljen. Igaz, minden föltétele is megvan ennek a tökéletes nemzeti önérzetnek. Nincs nyelvi kérdésük, még a norvégekkel való viszonyuk is annyira liberális, hogy épen csak a közös külügyre és a közös dinasztiára vonatkozik. Ez a dinasztia pedig teljesen svéd nemcsak nyelvére, hanem lelkületére nézve is. Sohasem hittem volna, hogy királyi ház a tizenkilenczedik század végén oly patriarchális viszonyban élhetne még, mint a svéd ház. Az utczában egyre robognak az udvari fogatok, majd a király, majd a királyné, majd a trónörökös megy rajtok a kiállításba. Egyszerű kalapemeléssel köszöntik s épenséggel nincsenek meglepetve, ha a koronás urak vagy hölgyek beszélgetve sétálnak egyszerű polgárokkal. Mi magyarok szörnyen megtisztelve éreztük magunkat, hogy néhányunkat maga a trónörökös kalauzolt végig a képkiállitáson s ugyan különösnek találjuk, hogy a trónörökös a Ridaler-hötel éttermében szokott ötven krajczáros uzsonnára menni A svédek ezt természetesnek találják, noha ez a benső éri, kezés a néppel megszülte azt a benső, ragaszkodó szeretetet a királyi ház iránt, mely minden fogalmat felülmúl. II. Oszkár királyról eddigelé Európában csak azt tudtuk, hogy verseket ir. Ma már ennek a gyönyörű, nagy fejedelemnek a hirét és dicsőségét egész Európába szétvitte az internationális zsurnalisztika. És ha a magyar napi lapokban a legképtelenebb szuperlativusokat olvassák a király egyéniségéről, ne higyjék, hogy ebben valami túlzás volna. Maga a tény, hogy személyesen jelent meg a kongresszuson, a tiszteletünkre adott operai diszelőadá'son és meghívott drottningholmi kastélyába, csak ritka, de mégis konvenczionális vendégszeretetről tanúskodott. De látni kellett volna ezt a mindenkinél egy fejjel magasabb alakot, egyszerű frakkjában, minden királyi allure nélkül belevegyülni a skriblerek sokaságába, mindenkivel a maga nyelvén beszélve, soha fönn nem akadva téma dolgában. Amint ötszáz ember között órák hosszat tudott mozogni s egyetlen sablonos frázist nem ejtve, maga vezette

t^f CA

végig vendégeit a királyi termeken s még a hálószobáját is mutogatta, amint Souper után a felöltőjében lesétált közénk a kertbe s ott folytatta a cerclet s végül, mikor már hajón ültünk, szivarozva föl-alá sétálva a parton s a czilinderjével csak ugy integetve üdvözletet, mint akármelyik nyaralóbeli svéd: az ember szivében leküzdhetetlenül kél az őszinte szeretet az ember iránt, aki a trón magasságán annyira meg tudta óvni egyszerűségét, anélkül, hogy fenségéből valamit áldoznia kellett volna. Azt a felköszöntőt, melyet a souper-n tartottj érdemes volna minden újságban szószerint lenyomtatni. így király még nem beszélt. A szónoki technika minden tökéletességével adta elő a legliberálisabb s legfontosabb kijelentéseit a svéd nemzet feladatáról az emberi kulturális munka keretében. A sajtószabadságról ugy nyilatkozott, mintha a magyar parlamentben a 16-ik §. ellen obstruálna. S vele szemben olyan együgyünek és fecsegőnek tünt föl a francziáknak jelenlevő legnagyobb irója, Jules Claretie, akire vesztünkre a kongresszus köszönetének kifejezését bíztuk. Claretie vagy egy félóráig beszélt és nem mondott semmit. Maguk a francziák röstelték a szónokukat s mindenki föllélegzett, mikor vége szakadt a szintelen frázis-csépelésnek. Itt az iró tanulhatott volna a királytól. Ma már vége a kongresszusi ünnepségeknek s az idegenek már szélednek. Lehetetlen innen nyugodt lélekkel távozni és egy czíkkben számot adni mindenről, ami kedves, nevezetes és eredeti. Bennem zsong a lefolyt négy napnak minden szines momentuma és ezért képtelen vagyok a művészi számadásra. Stockholmból egyáltalán csak rosz tárczákat kaphat a mélyen tisztelt magyar publikum. Ezért irigylem én külföldi kollégáimat, akikre nem hárul a feladat, hogy azon melegiben tálalják föl referádáikat, hanem nyitott szemmel és fogékony lélekkel gyüjthetik az anyagot, hogy azután otthon gondolkodva és tudatosan földolgozzák. De két hét múlva Magyarországon már senki sem kiváncsi Stockholmra, mikor a Correspóndenz Bureau táviratai már két héttel ezelőtt jelentek meg. Kóbor Tamás.

Két felfogás. Rémes, kegyetlen végzetünk : Porból vagyunk, porrá leszünk, Miért a könyázott kenyér ? Soh'sem születni többet ér ! Porból vagyunk porrá leszünk, Közben pedig iszunk, eszünk, Mulatni is van alkalom — E földi lét tiszta haszon ! Hetes. * Néha le tudja küzdeni a nő szerelmét, amelyet érez, de nem tud ellentállni annak, amelyet ő támaszt valakiben. Fé asszony. *

A férfiak jobban filozofálnak az emberi szívről, de a nők jobban olvasnak benne. Rousseau.

Magányosok. »Ragyogó csillag,« — igy kérdeztem A csillagot, egy csendes éjszakán:

halkan

—

»Mi a te sorsod ott fenn a magasban ?« Felelt a csillag: És a fenyőhöz

»Tündöklés, szóltam fenn

»Történeted, óh mondd el Szólt a fenyő:

magány.« a bérczen:

énnekem!«

»Büszkén s magamban

éltem,

Egyedül s büszkén, — ez történetem.« 5 a szívnek mondtam: Történeted, óh mondd 5 a sziv felelt: Magány

»Oh sziv, tudni el

»Csak a magány

és álom — ez

vágyom

énnekem!« s az

álom,

történetem/« Szalay Fruzina.

Romantikus történet. Irta : MILKÓ IZIDOR.

Jó világ volt az még nemrég, amikor eleink csak kétféle izmus-t ismertek az irodalomban: klassziczizmust meg romanticzizmust. Nekünk utódoknak, modern unokáknak, sokkal több izmussal vagyon dolgunk s a mi utódainknak, a mi unokáinknak valószínűleg még többel leszen vesződségük. Mert nemcsak az államadósságok szaporodnak, meg a szocziálisták, hanem az irodalmi izmusok is. »Szenvedj, miért vagy unoka!« — sóhajtott a klassziczizmus atyamestere Goethe, és »irigyeld az öregapádat!« — mondhatta volna a romantikusok főembere: Hugo. Nos, a szimbolizmus, miszticzizmus, dekadentizmus, verizmus, realizmus, naturalizmus, neurasztenizmus, hauptmanizmus és rittmeisterizmus mai világában is jól esik olvasni — főképpen pedig irni — egy romantikus históriát. Ha ismerősnek tetszenék valaki előtt, az emeljen előtte kalapott, amint az jó ismerősök közt szokás, — ez ismeretség magyarázatául pedig szolgáljon ama körülmény, hogy régi krónikákból meritettem, ahol a nyájas olvasó is találkozhatott vele. Habár a nyájas olvasó, ahogy őt ismerni szerencsém van, csak vajmi ritkán szokott olvasni régi krónikákat. A történet pedig, amely alább következik, az Arno melletti Athénben esett meg néhány száz esztendő előtt. Csak igy mondom: »r,éhány száz év előtt«, -— egészen pontosan nem jelölöm meg az időt s igy ügyesen kerülöm ki, hogy anakronizmusokon kapjanak rajta. (Mert ez is veszedelmes izmus.) Különben is mindegy. A tünő esztendőkkel és évszázadokkal csak a kosztümök változnak, az emberek ugyanazok maradnak. I.

Garucci Filippo-nak leánya Giulietta akkoriban á flórenczi köztársaság legszebb fiatal hölgye volt, akinek nyugtalanító bájai a poétákat szerelmes Urára, a többi .fiatal urakat pedig egyéb bolondságokra kényszeritették. A krónikaírók oly csábitó képet festettek róla, mikép nagy veszteségnek kell tekintenünk s mélyen kell sajnálnunk, hogy. arczképe nem maradt az utókorra. Muratori szerint l*

t^f CA

alakja fejedelmi volt és parancsoló, mint Dianáé s arczának elefántcsontszínű fehérségéből csodásan világítottak ki mélytüzű fekete szemei, melyeknek pillantására verssé lett minden próza és szonetté minden ostobaság. Tiraboschi pedig azt jegyzi fel róla, hogy majdnem földig érő haja oly dus volt, miképp beleburkolózhaték s eltakarhatott vele mindent, egészen a lábujja hegyéig. Burlamacchi végül formás kis kezeiről és keskeny lábairól ad hirt az utókornak, mely ez adatok alapján legalább halavány képet alkothat magának egy a renaissance korszakában virult szépséges szűz bájairól. Nem csoda, hogy Giulietta kezéért és szivéért Firenze és vidéke legelőbbkelő lovagjai versenyeztek. Mikor a fönséges dóm déli miséjéről hazafelé indult, impertinens közelségből és tisztes távolból egész sereg »cavaliere« követte udvarlással, hízelgéssel és kardcsörtetéssel, éjjelenkint pedig annyit sóhajtoztak és gitároztak az ablakjai alatt, hogy a legszertelenebb hiúság legmesszebbmenő igényei is ki lehettek elégítve. A sok udvarló közül kettő mehetett komoly kérőszámba. Az egyiket Bandinelli Giovanninak hivták, akinek hosszú nevén kivül óriási vagyona is volt, a másikat pedig Calla Pedro-nak, aki • a firenzei »jeunesse dorée« szerényebb alakjai közé tartozott. Volt ugyan mit aprítania a tejbe, melyet sohasem ivott, de semmiképp se versenyezhetett Bandinellivel, akinek több évi jövedelme volt, mint ő neki vagyona. Nem csoda, hogy az előbb nevezett urat az öreg Filippo favorizálta, mig az utóbbit maga Giulietta kedvelte és az ő hűséges vén dajkája, aki az Amanda névre hallgatott s épp oly nélkülözhetetlen egy olasz novellában, mint ahogy nem képzelhető egy jóravaló spanyol história az olyannyira kedvelt duenna nélkül. Signor Bandinelli egy biztosra menő nagyúr fenti éjázó grandezzájával forgolódott imádottja körül s bizva leendő apósa vonzalmában — ami pedig nem mindenkor elegendő a házasélet boldogságához, — nyugodtan várta a kecsegtető jövőt, mig Pedro, kevésbbé jól szituált udvarlók módjára, nem kiméit se időt, se fáradságot, hogy mentül gyakrabban láthassa Giuliettát. Mint a hűséges árnyék, olyan következetességgel leselkedett rája s a dajka segítségével többször tatálkozott vele, semmint az öreg ur szerette. Ebből az időből származik az Amanda uj fejkendője s az a szép fekete mantilla, amelyet — mint ő gondolta — elviselhetett volna maga az úrnője is. Az ilyen kis intrikák mindenkor nagy gyönyörűségökre voltak az efféle személyeknek s aki olvasta a Rómeó és Júlia szintén romantikus történetét, az emlékezhetik rá, hogy a Júlia dajkája is szívesen járogatott közbe. Ellenben az apáknak hasonló dolgok iránt sose volt érzékük és Garucci ur végre, megunván a fiatalok fürtjét, kijelentette leányának, hogy elég volt a bolondságból s hogy ennyi meg ennyi napok alatt Bandinelli Giovannihoz fog feleségül menni — punktum! — Ne kívánja, édes apám! — kérlelte őt Giulietta. — Nem akarok férjhez menni! — Ne erőltesse, nagy jó uram! — könyörgött Amanda is. — Minek ugy siettetni ezt a gyenge virágszálat ? Lábaihoz borultak Fiüpponak mind a ketten és sirva kérték, engedné inkább zárdába Giuliettát, semhogy szive ellen adja férjhez. Filippo kérlelhetetlen maradt. Nagyon hízelgett neki, hogy a leányának annyi várkastélya lesz, mint köpönyegje s ambiczióját helyezte abba, hogy ő maga egy őrgrófnak legyen az apósa. Mert a Bandinelli-család czimerét a marchesé k koronája diszesiti. S habár akkoriban még régi nemesség nem igen volt, némely ember mégis nagy súlyt helyezett arra, hpgy az utódai néhány

száz év múlva régi, nemesek legyenek. Az öreg Garucci annyira tudott örülni a marchese-unokáknak, hogy semmi jelentőséget se tulajdonított Giulietta szomorúságának és könyeinek, a melyek záporként hullottak Firenze legszebb két szeméből. Udvariasan felsegítette leányát térdeplő helyzetéből — Amandának bizony magának kellett talpra állni — és kijelentette neki, hogy szavát adta Bandinellinek s a szavát megtartja minden áron. Végül megadta a novellákban szokásos három napi gondolkodási időt, becsapta az ajtót és magukra hagyta a nőket azzal a fenyegetéssel, hogy ha a mondott határidő alatt Giulietta nem mond igent, akkor erőszakkal fogja összeeskettetni az őrgróffal. Távozása után Giulietta a kezeit tördelte s tanácstalanul kérdezte: — Mit tegyek? Oh istenem, mit tegyek? És ledobta magát a földre, mely szerencsére puha szőnyegekkel volt borítva. — Hogy mit tegyen, Signorina ? — kérdezte Amanda. — Tudja, mit tennék én a kisasszony helyén ? — Mit? — kérdezte érdeklődéssel Giulietta. — Hát megszökném Pedroval! — kiáltotta a dajka, aki egy ilyen ármánytól gardróbjának ujabb gazdagodását reméllette. Giulietta felsóhajtott. — Minő szép volna! — felelte aztán. — De lehetetlen, teljesen lehetetlen! — Mért volna lehetetlen ? — türelmetlenkedett Amanda. — Szökéshez csak kettő szükséges: a szöktető meg akit szöktetnek. Jótállok Pedro úrról, hogy szívesen szökik a kisasszonynyal akár Rómába is! Az akkor nagy távolság volt. — Nem tehetem, nem tehetem! — siránkozott a lány. — Megígértem az anyámnak a halálos ágyán! Amanda ijedten nézett a kisasszonyára, akiről nem kedvezőbbet hitt, mint hogy őrületbe esett. Ami szerencsére nem volt igaz, amint az mindjárt ki fog tűnni a második fejezetből. II. Vissza kell mennünk két esztendővel, arra az időre, amikor Garucci Filippo haldokló felesége kiküldött mindenkit a beteg-szobából s csak az akkor tizenötéves Giuliettát tartotta ott vissza. — Édes kis leányom, — igy szólt hozzá a súlyos beteg. — Te okos gyermek vagy s meg fogod érteni, amit mondok. Ülj le ide mellém. Magához vonta az ágyra. Megczirógatta gyenge nedves kezével a gyermek könyes arczát s igy folytatta: — A te korodban én is szép lány voltam. Versenyeztek értem sokan... Az udvarlóim közül néhányan tetszettek, egyet szerettem, egyet ki nem állhattam... Ez az utóbbi apád volt. Giulietta ijedten nézett a haldoklóra, aki tovább beszélt: — Igen, apádat szerettem köztük a legkevésbbé s kétségbe voltam esve, mikor a szüleim azt kívánták tőlem, hogy hozzája menjek. Azt hittem, hogy meghalok ott nyomban az oltár előtt, ha vele együtt lépek a pap elé. Hanem hát az ember s különösen a nő nem hal meg olyan könnyen... Túléltem az esküvőt, de mindennap imát küldtem az Úristenhez, hogy ne szülessen lányom, — olyan borzasztónak tünt föl a saját sorsom. .. Nem is született gyermekünk öt álló évig... Lassankint azonban, amikor láttam, hogy egyik lánykori udvarlóm se akasztja föl magát, sőt az, akihez legjobban vonzódtam, elvett a pénzeért egy púpos leányt s amint láttam, hogy apád milyen figyelmes és gyöngéd irányomban, simulni

t^f CA

kezdtem hozzá s lassankint megszerettem. Megbántam az imádságomat is, mert annak tulajdonítottam, hogy házasságunk oly sokáig maradt gyermektelen. Ellenhatás állott be ekkor nálam. Beteges, forró vágy fogott el az anyaság iránt... Gyermeket akartam, még pediglen leányt, hogy azt is oly boldognak láthassam, mint aminő magam voltam. S nem hiányzott a boldogságomhoz immár semmi, csak éppen t e . . . A beteg belefáradt, kiizzadt a sok beszédbe. Pihennie kellett egy ideig, hogy folytathassa: — Végre megszülettél... S mondhatom, hogy e percztől fogva nem volt a világon tökéletesebb boldogság, mint a Garucci-házban. S ha ez az öldöklő betegség nem jön, akkor még sokáig lehettem volna végtelenül boldog, így is a halálomig voltam a z . . . Hogy mennyire szeretlek, gyermekem, azt el se mondhatom, s hogy mennyire aggódom a jövendőid miatt, azt nem is képzelheted. Kívánom, hogy oly boldog légy, aminő anyád volt... De a kívánat nem elég — tanácsra is van szükséged, édes kis leányom. ígérd meg, hogy megfogadod a tanácsomat... Giulietta kezet csókolt a haldoklónak és megnyugtatta : — ígérem, megígérem. — Nos hát, — folytatta a beteg — ha valaha életednek legnagyobb problémája előtt állnál, csak apádra hallgass . . . Ahhoz menj férjhez, akit ő jelöl számodra k i . . . A szülők tudják legjobban, hogy mi kell a gyermekeik boldogságához, nem pedig a leányok, akik még gyermekek akkor, mikor a sorsuk eldől... Ez a párbeszéd folyt le két év előtt a szép firenzei lány és haldokló szülője közt. S ez volt az oka, hogy Giulietta nem akart az imádójával szökni, amihez Pedronak is, meg Amandának is igen nagy kedve lett volna. Ez talán nem volt éppen szerfölött okos Giuliettától, de — ismerjük be — szép jellemvonás volt tőle. S az olvasó azzal a megnyugtató tudattal foghat hozzá a harmadik fejezethez, hogy az elsőben és másodikban egy igen derék leánynyal ismerkedett meg. A legközelebbi fejezetben kellemetlenebb emberekkel lesz dolga. III. — Ugy van, édes Amandám, — folytatta szomorúan Giulietta, miután elmondta neki a fentebbieket, — engem köt az ígéretem, mely alól nem oldhat föl senki, mert az, akinek fogadtam, már nem él. — Hát Anselmo pap ? — kérdezte Amanda. — Vájjon ő nem oldhatná-e föl fogadalma alól a kisaszszonyt ? Padre Anselmo a Garucciak házi káplánja volt, kényes kérdésekben tanácsadójuk, lelkiekben gyóntatójuk, vigasztalójuk. Ugy járt-kelt náluk, mint egy házi barát, s otthon volt a nagy ház minden zege-zugában. Giulietta nem nagyon kedvelte az öreges papot, s némi ellenszenvet érzett iránta, a mióta észrevette, hogy az egyik cselédleánynak nemcsak a lelki bajaival törődik, de Amanda sürgetésére mégis elhatározta, hogy beavatja szivének titkába s feloldást kér tőle az esküje alól. Elszalasztotta érette a dajkát, aki rövid idő múlva magával hozta — természetesen a hátulsó lépcsőn, hogy Garucci ur ne értesüljön a látogatásról. Giulietta első dolga volt egy palaczk jó vörös borral (talán éppen est-est-est-tel) szolgálni a . dominikánusnak, s aztán pirulva közölte vele a dilemmát, a melybe jutott. Hogy tudniillik vagy megszegi az anyjának tett szent Ígéretet, vagy pedig örökre boldogtalanná teszi magát. Anselmo páter csettentett egyet a nyelvével, mert a bor igen jó volt, s aztán igy szólt:

— Ez igen nehéz helyzet. Mielőtt nyilatkozhatnám, előbb tanácskozni íogok otthon a szent könyveimmel. Bucsut vett a nőktől, eltávozott a hátulsó lépcsőn, de a mint kiért a cortilere, a nagykapu alá került, s viszszament a házba — a főlépcsőn, s egyenesen Garucci ur lakosztályába sietett. Amit Anselmo tett, az bizonyára nem szép cselekedet. A denuncziálás privát perszónáktól se helyes dolog, hát még papi személyektől! Sajnálattal konstatálom, hogy Anselmo rossz jellemű ember volt s éppen nem szolgált diszére a dominikánusok derék szerzetének, a melynek olyan kitűnő tagjai voltak a firenzei kolostorban, mint Era Bartolommeo, Fra Fiesole és Girolamo Savonarola, De hát' én nem festhetem őt másformának, mint a hogy a krónikák rajzolják, — s csak azt ígérhetem meg a méltatlankodó olvasónak, hogy többé nem fog találkozni a gyűlöletes emberrel, aki mindent bejelentett Garuccinak, a mit Giuliettától hallott. Egy kicsit nehéz lesz, de majd iparkodom ugy adni elő a történendőket, hogy ezzel az úrral ne legyen több dologunk. Garucci, aki minden áron azt akarta, hogy az unokái őrgrófok legyenek, az árulás folytán ugy rendelkezett, hogy Giulietta és Amanda el ne hagyhassák többé a házat s a külvilággal levél utján se érintkezhessenek. Ily körülmények között a fiatal szerelmeseknek egyedüli reményük az volt, hogy a márki talán önként fog visszavonulni és érdemesebb férfiúnak — már mint Calla Pedro urnák — engedi át a teret, ha hallja, hogy a menyasszonya mást szeret. Hiu reménység 1 Az őrgróf urat afféle apróságok nem zsenirozták, s ámbár Giulietta kijelentette neki, hogy ugy fog vele elbánni, mint Claire a vasgyárossal, ő még se vonult vissza. Csak gúnyosan mosolygott és nyugodt maradt, — nemcsak azért, mert nem ismerte Ohnet regényeit, a melyek akkor még nem voltak olaszra fordítva, de azért is, mert nem hitt a nők hajthatatlanságában, és hosszú roué-pályája alatt azt tapasztalta, hogy a némbereknél a »nem« sokszor azt jelenti, hogy »igen.« Nagyon kegyetlen, czinikus és rossz ember volt, a kit gyűlölt az egész város, de ő azért nyugodtan várta az esküvő napját. Az olyan emberek, akiknek sok kastélyuk van, mindig nyugodtan várják az esküvőjük napját. IV. Az el is érkezett egy szép áprilisi napon. Ez a hónap a középső Itáliában, olyan mint mifelénk a május. A nappalok már melegek s az éjszakák langyosak. Éppen esküvőre és boldog nászéjnek való idő. Az Arno fölötti derült égnek intenzív mély kékjét a legkisebb bárányfelhő se zavarja, és a melegen nevető flórenczi nap aranyos fényt hint a büszke templomok kupoláira s a kevély főúri paloták érczékességeire. A levegő édes melege kiszólított a kőházakból és márványpalotákból mindenkit, akinek keze-lába ép volt, hogy gyönyörködjön a fényes nászban, s legeltesse széphez szokott szemeit a legszebben: a Bandinelli márki gyönyörű menyasszonyán. A nászmenet, a melynek leírása tizenhat sürün nyomatott kvartlapot foglal el a régi krónikában, szokatlanul pazar látványt nyújtott. Ott volt a köztársaság egész előkelősége, és ott voltak a reszpublika legszebb járművei és legdélczegebb paripái. Az aranyozott diszhintókban gazdag himzésü selyemcsodákba göngyölt szépséges nemesaszszonyok ültek, a fényesen kantározott méneken pedig daliás leventék lovagoltak a dóm felé, csillogva az aranyékességtől, tündökölve drágakövektől. A nagy tömeg, mely nem volt hivatalos az ünnepségre, sorfalat képezve csinált utat a ragyogó- menetnek, megbámulva, irigyelve

t^f CA

azokat a boldogokat, a kik a jó társaságból valók, s a kiknek legsúlyosabb gondjuk, hogy melyik öltönyükben emeljék valamely ünnepélynek fényét. De mikor a Garucciék díszkocsija haladt el előtte, s abban a halavány, bár fájdalmában is ellenállhatatlanul szép Giulietta, nehéz fehér brokátban, a melynek himzése szembeteggé tett tizenhat fiatal himzőleányt — még ma is látható a Bargello-muzeumban (természetesen nem a tizenhat lány, hanem a brokátruha), — a fején narancsvirágkoszoruval, a szemeiben keserű könyeknek vörös nyomaival, akkor . . . akkor nem egy sóhaj vegyült az általános ámulat kiáltásai közé, s nem egy rokonszenves hang suttogta szánalommal: — Ah, la poveretta! Mert mindenki tudta Firenzében, hogy a szép Garucci-kisasszony nem a dúsgazdag Bandinellit szereti, hanem a jómódú Pedrót. Imitt-amott egy-egy fenyegetés is hallatszott a közönség soraiban a zsarnok apa s a népszerűtlen vőlegény ellen. A publikum egy része tüntetni próbált a kényszerházasság ellen, s a firenzei egyetem néhány hallgatója, akik sohase hiányoztak a népcsődületekről, méltatlankodva kiáltotta: — A basso il tiranno! (Le a tiranussal!) Egy fűszerárus pedig, akinek Pedro állandó vevője volt, egészen hangosan mondta a vőlegényről, aki sohase vásárolt nála, hogy: — Molto antipatico! (Nagyon ellenszenves.) Mindamellett, hála a rendőrség tapintatos de erélyes intézkedéseinek, a rend nem zavartatott meg valami kellemetlen módon, s a menet békességben érte el a székesegyházat, hol a házassági frigyet maga a firenzei biboros-érsek áldotta meg, aki mellett a dómnak egész papi személyzete fényes köntösökben segédkezett. A menyasszony a szertartás alatt olyan halavány volt mintha Donatello faragta volna ki a legfehérebb darab márványból, s az egyik közeli oszlophoz támaszkodó Pedro se volt éppen rózsás színben. (Ez a fiatal ur a lakodalomra nem volt hivatalos, s hogy illemtudó ember létére mégis megjelent a szertartásnál, csak azt bizonyítja, hogy jobban szerette Giuliettát, mint tisztelte az illedelem törvényeit. Ennyit mentségül.) Tekintetük néha egy-egy pillanatra találkozott, — abban az elhatározó perezben is, mikor »igen«-t kellett mondania a sápadt menyaszszonynak. S most meggyőződhetett a marchese arról, hogy vannak esetek, amikor némely némbereknél az »igen« azt jelenti, hogy »nem.« Giulietta alig mondta ki ezt a rövidke szót — mely olaszul még rövidebb mint magyarban, — összeesett mint egy halom brokát, a melyben nincs élet, s elvesztette az eszméletét. A templomban nagy zűrzavar támadt, a násznép megriadt s a kíváncsi nézők soraiban újból lehetett hallani a kiáltást: — La poveretta! Legjobban hatotta meg az inczidens természetesen Pedrot, aki ösztönszerűleg segítségére akart sietni az ájult hölgynek, immár a Bandinelli őrgróf hites feleségének, de a Garucci-család férfi tagjai s a márki barátai kordont vontak az oltár köré, s nem engedték Giulietta közelébe a hivatlant. A hevenyében alkalmazott élesztési kísérletek nem vezettek eredményre. Amanda hiába rázta a kisasszonyát, s hasztalan dörzsölt szét mindenféle illatos szeszt a homlokán, — a szép menyasszony nem nyitotta fel a szemét. Garucci kétségbeesetten tördelte kezeit, Bandinelli — ugy ahogy volt, díszruhában — orvosokért futott, az érsek pedig kedvetlenül csóválta fejét, és sietve távozott el, mintha jelezni akarta volna, hogy a kellemetlen dologhoz nincsen semmi köze,

Az eskető szertartásnak az lett a szomorú vége, hogy a dajka Giuliettát eszméletlen állapotban vitte a kocsiba vissza, mig a szemlélő közönség általános ürngetések és találgatások között oszlott széjjel. V. Az öreg Filippo kétségbeesetten, szomorúan ült elalélt leánya mellett, s bánni kezdette már, hogy az őrgrófhoz erőltette. Folyton melengette az eszméletlen gyermek kezét, s mintegy bocsánatot látszék tőle kérni esdő tekintetével, melyek a visszatérő életet lesték a halvány vonásokon. Valóságos Golgotha volt ránézve az ut a dómtól a lakodalmas házig. Mikor azonban Giulietta otthon fölvetette szemét, Garucci újból reményleni kezdett, s abban bizakodott, hogy még minden jóra fordul. Az öreg ur sokat várt a veje várkastélyaitól. Gondolta, ha csak háromban négyben megfordult a lánya, akkor kevésbbé fog idegenkedni a kastélyok urától, s majd nem ájul el olyan könnyen. A nászvendégek a fényesen teritett termekben aggodalommal várták ezalatt a híreket a betegszobából, s nem kevéssé örültek, midőn a háziúr azt jelentette nekik, hogy az uj asszony még gyöngélkedik ugyan s nem vehet részt a lakomán, de ők azért csak maradjanak, egyenek, igyanak, mulassanak! Mindenki örült a kedvező hirnek, némelyek azért, hogy jobban lett a beteg, mások meg azért, mert asztalhoz ülhettek. Egy kicsit furcsa lakodalmi asztal volt ez menyasszony nélkül, de történtek már furább esetek is Firenzében is, meg egyebütt is. A »boldog« vőlegény is keveset ült ezen az emlékezetes estén az asztalnál, — minduntalan Giuliettához futott, aki Amanda ápolása mellett leánykori szobájában feküdt. (A beteg még mindig rosszul érezte magát, különösen akkor, ha a marchese közeledett: hozzá, akinek végre is azt a tanácsot adta Garucci, hogy ne akadályozza a gyógyulási folyamatot. Bandinelli végét se várta a gazdag lakomának, s kedvetlenül, boszusan sietett haza a palotájába, melyet asszonyának illő fogadására nagy költséggel rendeztetett be ujan a renaissance-város legjelesebb mesterei által. Otthon rendre fölpofozta az inasait, akik ez udvariatlanságot megbocsájtották neki, mert az ember hajlandó sokat bocsájtani meg az olyan embernek, aki az esküvőjéről a felesége nélkül kénytelen hazatérni. S a gondviselésnek ugy tetszett, hogy az őrgróf másnap se lehessen jókedvű, mert a Palazzo Garucci-ból azt az értesítést kapta, hogy Giulietta még mindig nincs jól, s nem utazhatik el. Az őrgrífnak tudniillik az volt a terve, hogy házassága első esztendejét tizenkét különböző kastélyában tölti ifjú feleségével, s ez alkalommal ő is megismerkedik néhány tiszttartójával, akikkel a firenzei élet szórakozásai közepette eddigelé nem találkozhatott. Ez érdekes körutazásról most kénytelen volt lemondani, mert Giulietta komoly beteg lett s oly rohamosan fogyott, hogy állapota még a gyöngédtelen férjet is meghatotta, aki utiterveinek megvalósítását arra az időre volt kénytelen halasztani, amikor jobban lesz a felesége. VI. Erre pedig ugyancsak kevés kilátás volt. Giulietta egyre rosszabbul lett s nemcsak környezetét, de az ágyához hivott orvosdoktorokat is kétségbeejtette, akik sem azt nem tudták megállapítani, hogy mi a baja, sem pediglen azt, hogy miképpen kell gyógyítani. A jó urak tanácstalanul álltak a sajátságos kóreset előtt, a vállukat vonogatták, diákul beszéltek, és végre is abban állapodtak meg; hogy a természetre kell bizni mindent. A természetet már akkor is elismerték az orvosok tekintélynek, s jobban biztak benne mint egymásban.

t^f CA

De Giulietta környezete nem tartozott a természetimádók közé, s a betegség harmadik vagy negyedik napján elhivatta Sienából a dottissimo dottore Atananzot, a csodaorvost, aki abban a hirben állt, hogy csak a holtakat nem tudja meggyógyítani — mert azoknak úgyis kutyabajuk, — de minden élő ember baján képes segíteni. Pedig sokát koczkáztattak azok, akik doctor medicinae Atananzo urnák a csalhatatlan tudományához fordultak. A jeles tudósnak ugyanis fölötte kíváncsi volt a természete, s az volt a szokása, hogy látogatásai alkalmával minden kezeügyébe eső tárgyat megszemlélt, megtapogatott, s az apróbbakat — a mennyiben tetszését megnyerték — emlékül magával is vitte. Akkoriban az egész sienai köztársaságban neki volt műtárgyakból a legszebb gyűjteménye, a melynek egyes tárgyai nagy értéket képviseltek, de a tulajdonosuknak semmibe se kerültek. Végrendeletében a »dottore grande« (igy nevezik őt a Krónikások) összes kincseit a sienai városi muzeumnak hagyta, mely a nagylelkű adományozóban egyik alapitóját tiszteli. Olaszországban utazgató honfitársaim, ha elvetődnek Sienába, ottan pedig a »museo civico«-ba, megláthatják a »nagy doktor« mellszobrát az előcsarnokban, a melyet elismerésből emeltek neki a hálás sienaiak, s láthatnak ott néhány oly tárgyat is — bronzokat, billikomokat, csipkéket, szőnyegeket, — amelyek néhány száz év előtt az elbeszélésünkben szereplő családok tulajdona voltak. Mondom, a szenvedélyes gyűjtőnek a meghívása sem járt minden veszély nélkül. Voltak is igen jó famíliák, a melyek épp az okból sohase vették igénybe a tudományát, s inkább temették el némely hozzátartozóikat, semhogy legkedvesebb értéktárgyaiktól kelljen megválniok. Ezek szerencsére csak kivételek voltak, — s a legtöbben mégis csak elhivatták szükség esetén a nagynevű doktort, de elővigyázatból eldugdosták előle apróbb dolgaikat. Igy tett Garucci is. A maszsziv bútorokat s a kertben felállított szobrokat kivéve, mindent ládákba csomagoltatott, s nyugodtan várta a tudóst, kire láthatólag rosszul hatottak az üres termek, amelyekben keresztülvezették. Ősz ember volt, körülbelül olyan külsejű mint a hagyományos színpadi Fauszt az első felvonásban. Bő köpenyt hordott óriási mély zsebekkel — a bevásárlásai számára, amint ő azt a módot, amelylyel muzeumát gyarapította, nevezni szokta. Kedvetlenül lépett a beteg ágya mellé s szó nélkül fogta meg Giulietta kezét. A család tagjai s a doktor lélekzet nélkül lesték a vizsgálat eredményét. Mialatt Atananzo a szép pácienssel foglalkozott, kíváncsian jártatta körül szemeit a beteg szobán, a melyből gondosan eltávolítottak minden nippet, apróságot, szobrocskát és egyéb ékességet. Nem volt ott jóformán semmi, amit megerőltetés nélkül vihetett volna magával a doktor. Garucci és Amanda aggodalommal néztek rá, s nem tüdták, miért a ború a tudós homlokán: azért e, mert Giulietta állapota reménytelen, vagy csak azért, mert a gyűjteménye szaporításához nincs remény ? Az orvos tekintete végre megakadt egy üvegcsén, mely a hálószekrényen feküdt. Elbocsájtotta Giulietta kezét s a flaconhoz nyúlt. Megszagolta és érdekkel kérdé: — Mi ez? — Kölni viz, — felelte Garucci. Atananzo nagyot nézett, s igy kiáltott föl: — Hát már fel van találva ? Ezt nem is tudtam. Zsebébe csúsztatta az üveget, s tovább vizsgálta Giuliettát. Most már, hogy valamit érzett a zsebében, kissé jobbkedvü lett a profeszszor ur, s vidáman jelentette ki kollégái előtt, hogy a beteg minden valószínűség szerint el van veszve. (Folytatjuk.)

Beszkidi dal., Fejszés vagyok, itt élek A zöld vadon ölén, A földön nem

cserélek,

Nem, senkivel sem én. Az élet itt, csak itt Ez árnyas fák

szép,

alatt,

Hol üde balzsamos Hol hűs forrás Szemem

vidul

Szivem

madár

lég,

fakad. virágon, dalán

Erdő az én

világom,

Erdő az én

hazám!

—

Fejszés vagyok, a fáknak Királya

vagyok én,

Tölgyek, fenyők ha Hajlonganak Tölgyek, fenyők Kitárják

látnak,

felém, felettem

lombjokat,

Alájok ha Álmodni

hevertem, álmokat.

Oly édes ott az

álom,

Oly boldog a magány Erdő az én

világom,

Erdő az én

hazám!

Fejszés vagyok, Erdőbe

—

tavaszszal

költözöm,

S boldogan ott

marasztal

Száz munka, száz Dolgom dalolva Mig járom

a

öröm, végzem,

pagonyt,

Világ baját nem

érzem,

Kerül a lárma,

gond.

S ha jő az est,

tanyámon

Vár i f j ú szép babám — Erdő az én

világom,

Erdő az én hazám ! Szamolányi Gyula.

Olykor halottak is vannak, akikot agyon kell verni.

Roc/ie/orl. Nagy és ritka szívbeli áldozatok csaknem kivétel nélkül nőknél fordulnak elő; a szerelemnek majdnem minden jó alkatrésze tőlük származik, sőt még a barátságé is, különösen, ha szerelem után következik.

Duklos.

t^f CA

SAISON. N y á r .

— julius 2.

Kedves Kiss, no ez csudálatos, honnan tudta meg, hogy még mindig itthon vagyok ? Két hete, hogy ki nem mozdultam a lakásunkból; a kárpitjaim mind le vannak eresztve; a naftalin-szag majd megöl; utoljára akkor szíttam levegőnek nevezhető ájert, mikor a mult hónap tizenötödikén az uram valami uton-módon egy csukott fiakkert kerített a számunkra s mi azon szöktünk ki a zugligetbe, — én kalap nélkül, ő mellény nélkül, hogy aki odakinn meglát bennünket, azt higyje, ott lakunk. Mert most nem illik Pesten lenni, s én bármily emanczipált vagyok, evvel a tilalommal nem merek szembe szállani. Az Andrássy-uton lakunk, s a kárpit egy félrehúzott csücske mögül gukkerrel nézem a fiakkerező közönséget. Érdekes: este felé mind csupa férfi, este meg már minden férfi mellett egy-egy asszony is ül — fölösleges mondanom, hogy nem a felesége, legalább nem az a felesége, akit a világ ismer. Igy ülök, mint a pók, vérszomjas inkognitóban a leső helyemen — egyszerre csak itt terem a maga levele: »Emma, ne bujkáljon, jól látom, hogy itthon van; a szerkesztőknek nyár felé sas-szeme nő!« Kedves barátom, nem adok én a maga sas-szemére semmit. Mentül élesebb a szem s mentül közelebbről néz, annál kevesebbet lát. Az igazi látás a messziről való, a sejtés távolságából, amelyik egybeolvasztja az összevalóságokat, s csak a kontúrt emeli ki, a kontúrt, amely a lélek rajza. Nézze meg közelről annak a kezét, akit szeret: pusztán árkokat, dombokat, pihét s egyenetlenséget fog látni. Csak ha messziről nézi, akkor látja, hogy az kéz, karcsú, keskeny, fehér kéz, melynek az ujjai végéről láthatatlan finom drótszálak futnak a szive meg a szeme felé, és minden mozdulatuk könnyet telegrafál a szemébe és keserűséget a szivébe. (Ismerem magukat, hm I) A holdbeliek tisztán látják az éjszaki sarkot, mi nem fogjuk meglátni soha. De legtisztábban talán az lát, aki lehunyja a szemét. Napokat s éjszakákat töltök igy, homályban, lehunyt szemmel, hátradőlve a chaise-longue-on, s csak egy-egy beszabadult légy hullámzó zümmögéséből hallom, hogy élek. Ha kinyitom a szememet, vak sötétség fog körül, de ha rábocsátom a szemem héját, pirosas sárga fényben úszik előttem egy végtelen világ. Mint a Leopold Hofmann képein: vörösek benne a fák és téglaszinüek a habok. Fák és habok, fák és habok: ebből áll most a ' világ, s a fák között s a habokban emberekből — és sohasem magános emberekből. Kedves barátom, ingyen küldök maguknak egy igazságot a bölcs mondásaik számára : ezen a világon mindenkinek van valakije. Ez igy egyszeri! plattitűdnek tetszik, de a valóságban sokkal komplikáltabb. Mennyi vágyódás, mennyi bűn, mennyi szenvedés és mennyi gyönyörűség komplikálja! Az, hogy az ember az ő valakijét nem kapja, hogy kereskedői kifejezéssel éljek, a házhoz szállítva, mint a kezét, lábát, szüleit, meg gyermekeit; hogy a szerelem mindig a

Hero és Leander története, akiket két külön világban egy keskeny, 'de veszedelmes tengerszoros választ el egymástól, amelyet valamelyiküknek át kell úsznia, mindennap újra, hogy egymáshoz jussanak: az teszi olyan fáradságossá, olyan különössé, olyan veszedelmessé s olyan gyönyörűvé a szerelmet. S barátom, gondólja meg, hogy a pillanatban, amelyben e betűket írom, s a nap s az éj minden pillanatában hányan úsznak át a Helleszpontuszon — ki most veti magát bele, ki partra ért, ki a habokkal küzd, ki unottan úszik háton: de mind titokban teszi, loppal, nappal is éjszakában, s akárhányszor megfogadja, hogy nem teszi többé, másnap megint csak visszatér. Jó azoknak, akik fiatalságuk virágjában holtan törnek össze egy szirt alján, de jaj, akik megvénülnek, s erőtlen karral kétségbeesve szaladgálnak a parton, mialatt a fiatalok lobogó kíméletlenséggel lökdösik őket félre, hogy ne lábatlankodjanak közöttük. Kedves barátom, ha megvénülök, megölöm magamat. Ó, hogy szeretik egymást az emberek, ó milyen vadul, ellenállhatatlanul s rettenetesen! És sohasem azt, akit muszáj, és mindig azt, akit nem szabad. Nem a tavasz a szerelem évadja, hanem a nyár, a forró, a szenvedelmes nyár, mikor a szerelem számuma elfújja a tűzhely tüzét, fölforgatja a törvényes szerelmet, etszakitja az asszonyt az ő urától, az urát az ő asszonyától, ki tudja hová, ki tudja kihez. Télen otthonn ülsz az Andrássyuton, s mialatt kiadsz a szakácsnénak s a gyerekeidet neveled, valahol távol, talán Stockholmban, talán Bukarestben, talán Birminghamben egy szőke vagy barna, beretvált vagy szakállas, ismeretlen. nevű ember ott ül valami asztal előtt és ir vagy számol vagy rajzol — oly mindegy, mit csinál, hiszen mi közötök egymáshoz, s egyik a másikról tudja-e, hogy a világon van? S ime, nyáron alig hogy a lábad kiteszed az esplanadera: flanellruhában, fehér czipőben és szalmakalapban ki jő veled szembe ? ő, az ismeretlen, s mialatt a véred a szivedből a homlokodba szökik, zúgva csendül a füledbe a neve, nem ismeretlen többé, nagyon is ismert, ugy hiják, hogy Végzet, — Ananké, mint ahogy a Notre-damei toronyőrben olvastam. S a Végzet ugy tud köszönni, mint senki más; a Végzet ugy tud meghajolni, mint senki más; a Végzet ugy tud rád nézni, mint senki más és a Végzet előtt olyan gyenge vagy, amint még sohasem voltál . . . Ó istenem, szerelni szeretnék és megfulladok! No nem, nem — ne ijedjen meg s főképpen: ne féltse az erkölcseimet. A naftalin teszi csak, meg a sötétség, meg a forróság, meg az unalom. Ha kimegyek a konyhába s fölnézek a negyedik emeletre, ahol a szomszédasszonyok ingben s alsóban arczuk verejtékében szellőztetik a tarka ágyneműt s az egész udvart betölti a nyári délelőttök csöndes lármája, zsibbadt zsibongása, eszembe jut a Jack öreg asszonya, aki évről-évre ott ül a padlásszobája ajtajánál s nyárról-nyárra mindegyre felsóhajt: »Milyen jó azoknak, akik most falun vannak!« A szegénység mindig rettenetes, de látásra a télnek brutálisan egyszerű nyomorúsága tán még elviselhetőbb, mint a szegény ember nyarának komplikált melancholiája. Télen a szegény ember olyan, mint az éhes farkas; nyáron

t^f CA

olyan, mint a rab madár. A szegénység növeli a fantáziát s ez a himes szárnyú lepke szeszélyesen csapong a végtelenség s a megkötöttség között. Az én csöndes kis fehérvarrónőm, aki szabadon Ohnet után Trouvilleról, Diepperől és Ostenderól álmodik, estefelé kiül az oleánderjéhez és nyaral mellette. Igazában csak egyszer nyaralt életében, mikor két hétig künn varrt a tanácsosnénál a Svábhegyen s az ő Wheeler és Wilson-je (mert, tudja meg, fehérneműt ezen jobb varrni, mint a Singeren) boldogan zurrogott a szellős verandán. Akkor tudta meg, hogy ég is van a világon — addig még sohasem jutott eszébe fölnézni a menny boltjára. Azóta egyre nézi, nappal a felhőket, éjjel a csillagokat és olyan dolgokat tud, mint senki más. Vagy tudják-e maguk, hogy a Vörösmartyutczából ellátni a pilisi hegyekig, a dob-utczából meglátni a czitadellát s a gyár-utczában kétfelül is az Andrássy-ut mellett promonád van, valóságos promonád, amin este sétálni lehet, padokkal, amiken éjfélig vagy akár hajnalig is el lehet ülni, magányosan vagy kettesben ? Nagyon elpirult, mikor megkérdeztem, hogy ő is kettesben szokott-e ott ülni ? Nagyon derék, csinos és jóravaló lyány; még csak harmincz éves és máris négyszázhúsz forintja van a takarékban, amit tizenkét év alatt varrt össze. Ez az ő hozománya, amelylyel nagyon komoly és tisztességes szándékai vannak; beszéltek is már neki egy javakorbeli özvegy embert, akinek csak négy gyereke van. Télre, ha az isten megsegíti, nem magának dolgozik többé, hanem még vagy öt embernek. A szegény emberek nyarára kell gondolnom, ha unalmamban végig böngészem az újságot, a tárczától a kis-birdetésekig. Az ő szürke sivárságukból kimosolyog felém egy zöld kis oázis: az Újságírók Egyesületének az a határozata, hogy izgatni fognak budapesti sétaterek s városi ültetvények mellett. Nem tudom, milyen lesz ez az izgatás — az újságok egy hétné) tovább semmi mellett nem izgatnak, mert reszketnek attól, hogy. unalmassá válnak. S nem tudom, sétaterek helyett a hausherrzktől nem kapnak-e majd egy ujabb tizenhatodik paragrafust? De szép tőlük, hogy észrevették a szegény embert, aki pedig még csak nem is előfizető, s mialatt a vezérczikkjtik az Alföldről szól s a vidéki gazdaközönségre való tekintettel azt kiáltja, hogy: szuronyt a népnek! — két kolumnával tovább ellágyulnak s tekintet nélkül az előfizetőkre, ellágyulva rebegik: sétateret a népnek! S mialatt a sertésvásár és a petróleumfinomitó között lázasan épül a 2, mondd két darab munkáskaszárnya, s a nép addig is íakunyhókban s pinczelakásokban lakik, amiket világra szóló szégyenünkre fotografált le a mult esztendőben a londoni Lancet: a Lassalle s a Marx neve mellé diadalmasan emelkedik a Hilsemann Krisztián, budapesti főkertész uré s Budapesten nem vérrel és vassal oldják meg a szocziális kérdést, hanem jáczinttal, amit szagolni is tilos és Buchwald-székekkel, amikért öt krajczárt kell fizetni. Izgató egy perspektíva! . Jövő héten utazok s maradok a maga izgatott barátnője Emma.

Krónika II. Hódmező-Vásárhely. — jul. 3.

Egy hét óta ismét tárgyalják a hódmező-vásárhelyi méregkeverők bünpörét. Az a körülmény, hogy Muskó törvényszéki elnök meghalt, hogy a törvényszék elfelejtette az első tárgyalásra pótbirót kirendelni s igy most ismét elülről kellett kezdeni az egész eljárást, meg aztán a szinte két hónapnyi szünet: együttesen elposványositották a század egyik leghajmeresztőbb, legsötétebb drámáját. Most már csak, hogy ugy mondjuk, hivatalból érdekes a dolog, csak a földi igazságszolgáltatás dekretált fórumát: a tekintetes kir. törvényszéket és a vádhatóságot izgatja. A közönség napirendre tért fölötte és már egyéb szenzácziót kiván. A sajtó sablonos, szűk, stereotyp tudósításokat közöl. Még a vásárhelyi népet sem izgatja többé, ami még leginkább érthető, hisz az aratás mégis csak fontosabb, mint öt asszony és két férfi élet-halál kérdése. Szóval a vásárhelyi méregkeverés társadalmi problémája immár nem aktuális. Hiába, a versengő hírlapok, a telegráf, a gyorsan váltakozó események mindannyiunkat nagyon rászoktattak, hogy csak az egészen frisnek, a még soha sem hallott dolognak legyen kelete. Ámbátor, hogy mindez igy van: a vásárhelyi bünpört mi még sem hallgathatjuk agyon két okból. Primo: mert olyan specziálitás, ami még az emberi silányság és gonoszság gazdag történetében is, a maga nemében páratlan; secundo: mert az első tárgyalás alkalmával újságírásban laboráló kollegáink az egészet balul magyarázták. Hírlapjaink vélekedése a vásárhelyi méregkeverés dolgában két szempontban csúcsosodott ki és bizony egyik vélekedés sem találta fején a szöget. Kollegáink, hogy a bűn misztériumát megmagyarázzák és kézzel foghatóvá tegyék, bekalandozták az antik mythologia egész mezejét, leírták mindazt, amit csak tudunk az Erynnisekről, Hárpiákról, Medúzákról, vagy pedig kompilláltak a középkor bűnkrónikáiból és boszorkány-legendáiból. Pedig a vásárhelyi dologban semmi sem középkori, hacsak az nem, hogy hasonló dolog a rendőri és rendőrorvosi mindenbe belekotnyeleskcdés mellett is megtörténhetett. A bűnpör heroinéiban és hőseiben egyik sem antik, de nem is középkori. Egy csöppet sem görögök és még kevésbbé olaszok, amiknek a reporter fantázia látta és rajzolta. Nem meghibbant lelkek, a kiket a szenvedély enormitásokra ragad, nem betegek testben és lélekben, akik azt suggerálják maguknak, hogy megszállta őket a Sátán s hogy parancsainak engedelmeskednek nolle-velle. Igen okos, igen józan parasztok, olyanok, mint a faj, amelyből kihajtottak. Igy nézve, a tragédia bizonyára megdöbbentőbb, a lélek örvényei szédítőbbek, mint ahogy a reporteri okulárén át láttuk, a mely silány kópiákat árult az originális és tipikus alakok helyett. Szó sincs róla, hogy a vásárhelyi méregkeverés misztériumát bármely pszikologikus módszerrel is minden izében világossá, hogy ugy mondjuk, kézzel foghatóvá lehessen tenni. Az ösztön, a vér, a szenvedély tünetei bármily pontos és egyébként megbízható eszközökkel sem tehetők konkrét valósággá, olyanná, hogy benne tamáskodni ne lehessen. Mert bár a vásárhelyi paraszt társadalom talaja, structurája, régi és ujabb berendezkedése; a faj ösztönei és szenvedélyei; a szokások és a hagyományok ; végül az élet égető szükségei és az ember elolthatatlan vágyai, ha magyaráznak is sokat, mindent nem demonstrálnak ad oculos. Pedig mégis csak a fölsoroltak hintenek valamelyes fényt a titokzatos dologra 2

t^f CA

és nem a históriai analógiák, a melyek más talaj, más családba tartozó virágai. Jó talán tudnunk, hogy az antik Rómában, M. Claudius Marcellus és Tullius Valerius konzulok egy izben, a mint azt Livius Históriá-finak VIII. könyvében, a 18. fejezetben elég körülményesen elbeszéli, százhetven mátrónát Ítéltek el méregkeverésért; de ez az analógia csupán annyit magyaráz, hogy a méregkeverést nem éppen Vásárhelyen találták föl. A hódmező-vásárhelyi bünpör szereplőit a legélesebben jellemzi, erkölcsi mivoltukra a legtöbb fényt veti a rideg utilitárizmus, a brutális önzés. Nem vitatjuk, hogy a karakterizáló tünetek általánosságban nem individuális sajátosságok és mégis a vásárhelyi esetben nem csupán azok. A méregkeverés tisztán üzérkedésből történt, spekulállak a halálra, mint ahogy azt a börzéken teszik az értékekkel. És ezt az erkölcstelen üzletet nemcsak azok gyakorolták, akik most pör alatt állanak; üzérkedik ott mindenki, gazdag és szegény, szinte kivétel nélkül. Az az intézmény, a mely erre megadta az alkalmat, ugy szemre humanitáriusnak és filantrópikusnak tetszik. Hisz abban, legalább ideáliter, csak nem kereshető bűnös önzés, ha az emberek szövetkeznek arra, hogy csekély magamegadóztatás által akárkinek is tisztes temetést biztosítsanak. Ebből az okból támadt Vásárhelyen talán husz temetkező-társulat is, amelyek a tagok részére, örököseik kezénez, az egyes halottak után szedett tiz és husz krajczáros dijcsere értéke gyanánt, az elhalálozás alkalmával, temetkezésre egy bizonyos summát fizettek. Ezt a szövetkezést aztán a pénzvágj', a szükség, olykor egyéb, ilyen könnyen meg nem nevezhető okok, lutrivá tették, ahol játsztak a halálra. A szövetkezetek maguk is a humánus czélu intézményt keresetnek nézték s iparkodtak minél több tagot fogni, mert igy nagyobb volt a dividendájuk. Minthogy pedig a halál kijátszhatatlan végzet, senki alula ki nem bujhatik, kéznél feküdt a gondolat, hogy a családtagok egymást ne csupán a temetésre szükséges őszszeg erejéig, hanem azon felül is biztosítsák, hogy a boldogult után vigasztalóul maradjon egy kis pénzbeli hagyaték. Ez ismét olyan átalános szokás Vásárhelyt, hogy szinte mindenki megcselekszi egész jóhiszeműen. Itt már a dolog egy kicsit szít az erkölcstelenséghez, bárhogyan mentegessük azzal, hogy hasonlít valamelyest az életbiztosításhoz. A pörbe fogott gyilkosok is csak azt tették, amit mindenki megtesz: biztosították áldozataikat, de nem győzték megvárni, mig a halál önként jön értük, hanem megrendelték záros határidőre. Szinte fölösleges szószaporítás szóvá tennünk, hogy aki ilyes üzletre adja magát a leirt módon, az bármely társadalomban is csak a proskribált, a földönfutó népséghez tartozhatik. A vásárhelyi bűnösök nemkülönben. Öszszesen heten v a n n a k : öt közülök asszony, a két férfi éhenkórász iparos, akiknek nem volt munkájuk vagy nem szerették a munkát. Jáger Mari, a magzat elhajtásért büntetett bába, nem gyilkolt közvetetlenül, ő csak módot szolgáltatott arra, hogy akiknek kötésük volt a halál börzéjén, azt a köteles időben effektuálják. ő csak mérget árult, nem épen mint bejegyzett czég, de mégis elég nyilvánosan. A tiltott áruval nem is szolgált éppen mindenkinek, mert valamicske óvatosság sohasem árt, de igen jutányosán, csaknem gyári áron adta a mérget azoknak, akiknek diszkrécziójában megbízhatott. Bebizonyított vagy bebizonyítható vétke csak a trafikálás; arról nem igen hallottunk a pörben, hogy vájjon ő volna-e az, amit a bűnvádi eljárás bűnszerzőnek nevez? És amidőn néhányszor szinről-szinre láttuk ezt a tipikus, magyar paraszt aszszonj't, hiában kerestük benne a furiát, aki pusztít, mert a pusztítás gyönyör és élvezet. Nincs benne semmi démoni vonás, hacsak nem roppant józansága, mindig éber okossága, fölényesen hűvös vére és pogányul válságos hely-

zetekben is derűs bonhomiája. Ritka nagy és rideg intelligenczia lakik abban a vaskos alakú, korához képest jól konzervált, nagyot halló, gyikszemü anyókában, a ki a tisztes paraszt matrónát külsőségekben igen sikeresen játsza. És mintha erről a kiválóságáról maga is tudna. A birák és a közvádló faggatására néha olyan tekintettel felel, mintha azt mondaná: ugyan mit is okvetetlenkedtek, hisz csak azt mondom meg úgyis, a mit éppen akarok ? Aztán a mérgezés gesztusát, öt ujjal a hintést mutatva, olyan plasztikusan állította elő, hogy becsületére válhatott volna akármi nagy tragikának, aki a tökéletes illúzió mesterfogásait tükörből tanulmányozta. A más négy asszony is megannyi individuálitás. Egy közülök, Mucsi Mihályné, korban a legfiatalabb, más kategóriába tartozik, nem pénzért gyilkolt, de kliense volt Jáger Marinak. Az ő szerencsétlenségének oka: a bestiális férj. Ez az állítás ne tessék hitetlennek csupán azért, mert varrónőről és félig-meddig paraszt asszonyról van szó. A férj fertőző betegséggel volt szaturálva és mindazáltal megkövetelte és gyakorolta a hitvesi jogokat. Aztán ... Jáger Mari gj'ógyitotta és özvegységre segítette az asszonyt. A más három asszony közül is kettő özvegy, a harmadik, Csordás Nagy Lidi, a legbűnösebb, elvált asszony. Sajátságos, hogy ez a bűnös, elvetemült teremtés, aki anyját gyilkolta meg, aki részes közvetlenül vagy közvetve szinte mindenik gyilkosságban, a legrokonszenvesebb a bünpör személyei között. Bizonyára nem azért, mert töredelmes vallomásával ő vetett legtöbb fényt a sötét pörbe, ezzel csak a közvádnak és a tekintetes törvényszéknek, tett hasznos szolgálatot; de mert még baromi elvetemültségében is igazi asszony, olyan leánya Évának, akinek öröksége az elbájolás titka, Pedig igen megviselte a szeretkőzés, a börtön, talán a lelkiismeret kopogtatása is és egy kevés pózzal is viseli a bűnbánó Magdolna háládatos szerepét. Csupa lágyság, csupa odaadás, mig a másik kettő: Varga Lidi és Szappanos Juczi, más-más típusban, csupa energia, csupa hajthatatlan akarat. Egyetlen egyszer zökkent ki passzív magatartásából, ami nála véralkatiság és nem betanult szerep. Arról volt szó, arról vádolta Jáger Mari, hogy édes anyját azért ölte meg, mert a szeretőjének pénzre volt szüksége. A paraszt courtisane, akinek vérében volt a szeretés, aki a szükség nyomása alatt néhány forintért édes anyját, vagy bárki mást közömbösen gyilkolt meg, e vádra reagált. Álmodozó kék szemeiből, amelyekben most a lemondás ütött állandó tanyát, ekkor szinte félelmetes láng csapott ki, mintha csak azt mondta volna: nézzen meg a tekintetes törvényszék, olyan asszony voltam-e én, aki, hogy szeressék, fizetett ? A vásárhelyi drámában, amely a bűn, a nyomorúság, a brutális szenvedély sajátságos zagyvaléka, éppen az a legsötétebb vonás, hogy a gyilkosok, mert kezük ügyébe esett, saját családjukat irtották ki leginkább. Varga Lidi testvérét és sógorasszonyát, Horváth János az édes anyját tette el láb alul. Horváth János egyébként is érdekes alak. Vallásos rajongó, aki valószínűen a bűnsúly nyomása alatt a hithez fordult és most bibliai hókusokkal védekezik a reá háruló vád: az anyagyilkosság ellen. Nála is a pénz volt a motor. Kétezer forinton fölül biztosította az anyját, a pusztai bábaasszonyt, s aztán amint módját ejthette, megmérgezte. Ő az egyetlen, aki nem trafikált Jáger Marival, aki — hogy ugy mondjuk — a maga kezére dolgozott. A kriminális oldala a bűnpörnek minket nem érdekel, azt majd elvégzi a vádhatóság és a tekintetes kir. törvényszék. A moralista is könnyen végezhet az egészszel, mondván, hogy merő ocsmányság. De az érző, a gondolkozó embernek szöget üt a dolog a fejébe. A vásár-

t^f CA

helyi pör a lélek olyan sivárságát, olyan brutális önzését revelálta, a mi megdöbbentő. És ez itt a fontos, a lényeges momentum. Ezért nem lehet fölötte könnyedén napirendre térni; ezért nem sorozható a mindennapi élet immár nem izgató banalitásai közé. Junius.

Hogy csak kint vagyok bősz, bent nem. Több a hívem, mint a gomba, Elutazom most Pozsonyba, Ez a város rokonszenves, Mert a magyar benne csendes, S nem lehet tudni, hisz az elvem: riszkir kucséber, Mert én vagyok a Lueger, diridiri, doj, doj.

Krónika III.

Szeretem a handabandát, Igy csinálok propagandát, ígyen hintek hóba-hébe Port az emberek szemébe, De nem félti már a szemit Az igazi antiszemit, S hozzá még, ha magyarfaló, Jaj, de a kedvemre való! [kucséber, Inkognitóban utazom, mert elvem riszkir niksz Mert én vagyok a Luéger, diridiri, doj, doj !

A rejtélyes

utasok.

— Operette. — SZEMÉLYEK.

Első Második Harmadik Negyedik

rejtélyes utas.

Történik : Predeálon.

Első utas (merengve). Mikor jövünk mi hárman újra össze ? Azaz . . mi hárman, ez merész dolog, Amely szivem gyönyörben megfürössze, Csak egy találkozásra gondolok. De sajna ő az Elyséeben ül most S mindig ügyessen elkerüli Vilmost, Kit egyre üldöz ez a pajkos álom S aki valóban Inkognitóban Itt van ma Predeálon, Itt van ma Predeálon. Pedig pakkolva áll immár a málhám, Páris felé most váltottam jegyet, ígyen segítek éltem legszebb álmán, Ha Faure nem jő, hát akkor én megyek. A poltikába jó magam nem ártom, Csak megláthassam őt a boulevárdon, Már ez magában is dicső haszon ; Mert ma valóban Inkognitóban Párisba utazom, Párisba utazom. Második utas (szintúgy). Nem vagyok én Arányi, Nem vagyok én parányi, Hanem vagyok Darányi. Nem vagyok én magiszter, Nem vagyok én filiszter, Hanem vagyok miniszter. Sokat költött Sziám itt, De az nálam nem számit, Adott csekket sziámit. Nem fizetett bankókba. Adott csekett bankokba. Elmegyek hát Bangkokba. Inkognitóban utazom, Óh el ne árulj nyelvem. Nagy forgalom, kicsiny haszon Az utazási elvem. Harmadik utas (szintúgy). Nem szeretem ami héber, Mert én vagyok a Luéger, Aki rám néz, tudja menten,

Negyedik utas (szintúgy). Bejártam kétszer a világot És boldogságom a veszély, Hanem kupéba sohse hágok, Megtiltja ezt egy víg szeszély. Amig utaztam Sohsem haboztam, Ládába bújtam minduntalan S ha rajtakaptak, Azzal fogadtak : »Jöjjön elő hát kis csintalan!« Utaztam szárazon, vizén, Mindenki tudja azt hiszem S közölte vélem egy szultáni fermán : »Nagy utazó vagy, hires" Zeitung Hermán.« Ma láda nélkül utaz a szabó, Én nálam ennyi az inkognitó. Első u t a s (a többiekhez).

Ha nem csalódom, uraságtok szintén Inkognitó utaznak, ugy amint én ? Második utas (tiszteletteljesen). Tanúm legyen rá Friedmann Bernát, Hogy uraságod élesen lát. Harmadik utas. Keresztül látott ön no lám, Inkognitónknak fátyolán. Ön is ha vélünk egy uton utazna, Nevét elárulhatná minekünk Enyim Lueger . . titkolnom mihaszna, Hisz egy kupét ad nékünk végzetünk. Negyedik utas. A sors, a sors üldözze bármint, Óh ne feledje Zeitung Ármint. Második utas. Nevem Darányi . . Melléknevem Ignácz, És ne feledj el, hogyha többé nem lácz. Első utas. Önök bizonynyal sejtik immár, Hogy bár e kosztüm némileg fura. Én nem vigécz vagyok, de császár S a németeknek én vagyok ura. Mily véletlen, mily röpke álom, Hogy itt találkozunk mi Predeálon. 2*

t^f CA

Nagy utazók ha összejönnek, Kölcsönösen nagyot köszönnek. A század hires utazói itt, Köszöntsük egymást, hurrah, hurrah, hipp! Második utas. Földén a legsötétebb Afrikának Stanley s Livingstone igy találkozának. Harmadik utas. És fenn a sarkvidéken igy leié meg Nansent s Johansent egy baráti lélek. Negyedik utas. Kolumbuszról regéli egy legendosz, Hogy Amerigo Vespucci . . . Első utas. Ich kenn dosz! Elég! A példa fáj és int a munka. Föl, föl nehéz inkognitó utunkra! Engem az ut Páris felé viszen. Második utas. Én csekkemet Sziámba elviszem. Harmadik utas. És én Pozsonyban megtekintem, A szép kisasszonyt krinolinben. Negyedik utas. Én meg megyek, mig ládám megtalálom . . . Együtt. Viszontlátásra ismét Predeálon! (Különféle irányban elrobognak.)

— Függöny. —

Incubus.

FÉLMÚLT IDŐKBŐL. Brassai

bácsi

utolsó

szerelme.

Az öreg Brassai bácsi halála sok régen elfelejtett, érdekes apró adomát, karakterisztikus históriát vetett fölszinre, melyek mind a hires, nagy tudományu férfiúval történtek meg. Brassai bácsi, az utolsó polihisztor, prototypje volt az igazi szobatudósnak. Szinte érzett rajta az a jó, ócska könyv és skriptura-illat, a melyet a modernabb, elegáns szabású könyvmoly is alig tud kifogástalan szabású redingotjából el-vera-violettázni. Többnyire az ötvenes esztendőkből valók ezek az adomák, mikor Brassai bácsi a nagyhírű pedagógus Gönczy Pál fiúnevelő intézetében tanárkodott. Valóságos magyar Theresiannm volt a Gönczy Pál intézete, ahol csupa arisztokrata úrfiak, nagynevű családok sarjai szedték magukba a tudományt. És ezek a fiuk valóban tanultak, mert Gönczy nemcsak a legkitűnőbb tanerőket tartotta, de a tanulást is megkövetelte és ebben az egy pontban nem értett tréfát és ezen a téren nem volt Gönczy bácsi iskolája se urfi-intézet se asylum asinorum. A nagy tudományu Brassai Sámuelnek ebben az időben temérdek volt a privátája és számtalan előkelő háznál adott órákat. Különösen főúri lánykákat tanitott, és róla meg egy ilyen kis tanítványáról mesélték el nekem a következő pompás adomát. A két Horváth baronesse közül az egyik, a kis Panna, nagyon szórakozott, pajkos gyermek volt és ritkán

adott helyes feleletet a nagy tudósnak. Egyszer-kétszer türelmes volt Brassai bácsi, de harmadszor már, a fiuknál alkalmazott módszer szerint, belékapott Pannácska hajába és selymes fürtéit jól megrázta feje búbján. — Majd nem lesz neked mit czibálni, öreg medve! mormogta boszusan Pannuska és a legrettenetesebb gondolatra vetemedett. Az első meg nem lesett pillanatban leszaladt a házban lakó borbélyhoz s beülve a forgó székbe, parancsoló hangon mondá: — És most beretválja le a hajamat — de tövig. A borbély elszörnyedt. — Az istenért, lehetetlen kis baronesse, én azt nem tehetem... szabódott Figaro érdemes utóda. — De én fizetek! — szólt Pannácska kevélyen és egy valóságos, igazi ezüst tallért csörditett a borbély asztalára. Még az se volt elég — mire aztán Pannácska kezébe vévén egy beretvát Mucius Scevolai elhatározással jelentette ki: — Nos, jól van, hát magam fogom magamat megborotválni. Ettől megijedt a borbély; lenyirta Panna haját, aztán beszappanyozta, leborotválta, még pedig ugy, hogy egy negyed óra múlva olyan sima és gömbölyű volt a kis lány fejecskéje, akár a Mauthner diadala. Hogy a házban tettét senki se sejtse, azt mondta, fáj a foga és bekötötte fejét egy kis piros kendővel. Alig várta a délutánt, akkor következett a Brassai bácsi órája. A leczke alatt Panna még a szokottnál is hanyagabb volt és hátulról egyre húzogatta a kendőcskéjét. Az öreg tudós türelme fogyott, még egy rettenetes felelete a tanítványának — és Brassai bácsi hosszú keze kinyúlt Pannácska feje búbja után. De ebben a pillanatban a lepel — azaz hogy a kendő, lehullt és a tudós keze egy teljesen sima koponyán tehetetlenül siklott alá. — Isten verte páviánja! — tört ki szokott mondásával a profeszor ur, — lefőzted Brassait! A fáma szerint senki haját sem czibálta meg többé Brassai bácsi és a Gönczy Pál intézetében levő fiuk, hála fejében, egy óriási doboz czukkerlit vittek az önfeláldozó Horváth Pannának. Ennél még érdekesebb egy másik históriája. Brassai bácsinak Gönczynél növendéke volt Vay Tamás is, Vay Gyulának korán elhunyt, ritka geniális fia. A lángeszű fiu, aki még hozzá kitűnően is tanult, kedvencze volt Brassainak és sokszor megfordult növendéke szülőinél. Vay Gyula nagy gourmand volt, Brassai bácsi édes anyja, aki fia háztartását vezette, valódi kolozsvári káposztát küldözött számára, ami valóságos hymnusza a szakácsművészetnek. Ha már két hétig nem volt az asztalon káposzta, Brassai bácsi biztatta az anyját. — Fráter — sohasem szólitotta anyját másképen — küldjön már kolozsvári káposztát Vayéknak. Egy ilyen káposzta-lakoma után Vay Gyula szivarra gyújtva, nagyot sóhajtott: — Hej, hej, professzorkám, az emberi élet határa véges, az én Idám még megtanulhatja a maga fráterétől a káposzta-csinálás titkát, de mi lesz magával, ha őtet elszólítja a mindnyájunkkal rendelkező leghatalmasabb ur, a halál. Brassai bácsi, aki még akkor távolról sem volt az az ollót nem ismerő czynikus ős-ember, mint később, lehajtotta a fejét és halkan mondotta: — Hát bizony ez meggondolni való dolog, domine magnifice... Ezután a beszélgetés után néhány hét múlva beállított Vay Gyulához Brassai bácsi és kijelentette, hogy már választott és szivében kijelölte a jövendők káposztájának főzőjét. De hát ebbeli szándékát majd csak Vay Gyula tudassa a jelölttel, aki senki más nem volt, mint

t^f CA

Marianne Lescare, a Vay Gyula sógoránál, Gyürky Pálnál nevelőnő. •Eleven, csinos, fiatal franczia lány volt az illető és Vay Gyula egy kissé el is mosolyodott, mert ő élemedettebb káposztafőzőt gondolt volna jónak Brassai bácsi részére. Különben de gustibus!... gondolá filozóf nyugalommal Vay Gyula, magára öltött egy díszesebb kaputrokkot és elsétált Gyürkyékhez. Brassai bácsi épen a kis Gyürky Bélát avatta be annak a titkaiba, hogy mi külömbség van az egy pupu teve meg a dromedár közt, mikor Vay Gyula belépett az előszobába és Marianne kisasszonyt kérette az exczellencziás asszony kammerdienerje, a széles hátú Franz által, — Me voici monsieur! Pattant elébe a csípős fruska és kecses pukkedlit vágott. — Mon Díeu, a monsieur Brasszé... szemérmeskedett Marianne Lescare. Lehetetlen az, je ne suis pas digne de lui... Vay Gyula egyre biztatta, de Marianne sehogy sem állt kötélnek. Végre kijelentette, hogy ő annyira utálja a káposztát, hogy beteg lesz a szagától és nem lehetne egy olyan férfiú Egeriája, akinek ez a Leibspeiza. Vay távozott és vereségét kíméletesen adta elő Brassai bácsinak. A nagy tudós egy darabig hallgatott, aztán szomorúan ingatta a fejét. — Kár, kár, pedig milyen kellemes hangon énekelte Marienne kisasszony a régi bretagnei románczokat, tulajdonképen hangjával hódított meg — a káposzta mellékes lett volna. Ez volt Brassainak utolsó kísérlete, hogy asszonyt fűzzön sorsához és azután sohasem kisérlette meg többé, hogy megváljon a legényélet aranyszabadságától. »Nem is lőn asszonynyal tartós boldogsága, Azután sem lépett soha házasságra.«

Vicomte Letoriére.

INNEN-ONNAN. ~o »Nem korrekt eljárás részökről.« Hiába, in ultima analysi a művészet mégis csak a kifejezés. Vagy micsoda minden a világon, ami a koponyánkon kivi.il és belül van, ha nincsen neve ? Üres látszat, homályos eszmélet, sejtő érzés. Ennyi kitelik a másfélesztendős agyvelőtől is. A művészet: megmondani, mi. az, ami van. És a nagy művészet: ugy mondani meg, ahogy mindnyájan mondtuk volna, ha bennünket is megihlet az istenség. Mert valamennyiünkben lappang a geniálisság magva és ha nem is kél ki soha, a sors megadta nékünk azt a vigasztalást, hogy másnak a geniálissága ép oly gyönyörűségünkre van, mint a magunké — ha lett volna. A teremtés kéjének hatalma ez. Toldi olvasása nem csekélyebb gyönyörűség, mint amilyen a megirása lehetett. A művész helyetlünk szól; és eszünkbe sem jut, hogy némák vagyunk: azt gondoljuk, a szánkból vette ki az igét. — Ez az érzésem támadt ma este, mikor egy nagy művész végre-valahára nevén nevezte az alföldi munkásmozgalmat. Haj, mennyi zavaros fogalom kergetődzött a fejemben, amig arról gondolkoztam : mi is hát ez a baljóslatú, sötét ború odalent ? Az enyém és tied igazságos egyensúlyára törekvő filozófia kezdett dolgozni azokban az együgyű fejekben, magától, saját erejénél fogva ? Vagy idegen bujtogatás az egész? Avagy Dózsa György lelke lebeg az Alföld felett, a felhők izzó trónusán ? A rettenetes bellum nihil habentiummal terhes a jövendő méhe ? És ez a munkaszüntetés az első csatározás ? Nem! Gróf Károlyi Pista rövid egynéhány szóval megmondta, hogy mi. Amin mi Istvánok sőt Estók bácsik hiába gyötrődtünk: Pista gróf egyszeriben nevén

nevezte. Az, hogy a mágocsi és a derékegyházai uradalomban a parasztok nem akarnak aratni, »gusztus dolga, de nem korrekt eljárás részükről.» Micsoda Kolumbus tojása ! Ezt bizony mindnyájan igy mondtuk volna, ha művészek volnánk. A tisztelt aratók ténykedése valóban annyira ellenkezik a lovagiasság szabályaival, hogy semmi komoly jockey club nem vehetné fel őket tagjai közé; sőt ez urakkal az igazi gavallér nem is vívhatna párbajt, legfeljebb »kiállana« nekik. Sajnos, e magukról megfeledkezett gentlemaneken kivül ott vannak a ladyk is: a marokszedő leányok, kiknek részéről az eljárás szintén nem korrekt. Hölgyekkel szemben bajos minden retorsio; de ezek a mágocsiak meg derékegyháziak mégis jó, ha tudomásul veszik, hogy a Park-klub tagválasztásakor okvetetlenül csupa fekete golyóbist fognak kapni. Ladies and gentlemen, marokszedők és kepések, legyenek önök meggyőződve, hogy fölöttébb sajnos helyzetben érzem magamat, mikor ezt kéntelen vagyok becses tudomásukra juttatni; de' hiába, az ellen nincs fölebbezés, hogy az arató strike nem korrekt eljárás az önök részéről. *

*

*

& Bethlen Gábor gróf az Emke egyik vezére és apostola ősi birtokán Keresden meghalt. Az iktári Bethlenek ivadéka volt, abból a tőből fakadt, amely a magyarságot a XVI. század végén a leggeniálisabb katonával és politikussal ajándékozta meg. A nagy Bethlen Gábor, aki Erdélyt néhány esztendőre hatalmassággá tette az európai konczertben, aki Gusztáv Adolffal az egyetlen számottevő ellenfele volt az osztrák Habsburgoknak, vérbeli őse volt. És Bethlen Gábor nagy ősétől egész teljességében örökölte a fajszeretetet. A magyar faj volt bálványa és szenvedélye. A közpályán, az Emké-ben fönnállása óta ezért dolgozott. Nemzetiségi megyében volt főispán, ahol nem igen szerették, mert a magyarságnak, a sokszor emlegetett magyar állameszmének mindenben és mindenütt érvényt szerzett. Fajszeretele szembeállította az akkori kormánynyal és Bethlen Gábor lemondott. Azóta volt képviselő. Az utolsó választás óta csak az Emké-nek élt. Ez a még fiatal, még talán jól meg sem gyökeresedett intézmény, kimondhatatlanul sokat veszített halálával. És sokat veszített a magyarság ügye is, amelynek hivebb apostola nem volt Bethlen Gábornál és nem lesz talán igen soká. *

*

*

6 A hanyatló szerelem. A szerelem hanyatlik és bizalmát veszti önmagában. A sárga füzet mondja ezt és a sárga füzettel nem lehet vitatkozni, mert ő a szám, amelyik nem csalódik és nem csal. Lombfakasztó szép május havában az idén kétezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint tavaly ilyenkor a Kárpátoktól az Adriáig. Ez szomorú, és különösen szomorú, hogy éppen május havában történik, amikor az emberek öngyilkolni és házasodni szoktak. Az öngyilkolás föllendült, a házasodási kedv ellenben kétezer párral alább hanyatlott. Pesszimista gondolkodók ebből azt kell, hogy következtessék, hogy az emberek szivesebben határozzák el magukat az öngyilkosságra, mint a megházasodásra. Kétségtelen, hogy a farsangban van a hiba; a farsangban, a melyben a májusi házasságok megfogamzani szoktak. Ha a május szomorúan ütött ki a szerelemre nézve, bizonyos, hogy a farsang se lehetett valami sikerült. És ha a farsang nem sikerült, annak természetes oka az, hogy nincs többé jókedv, mert nincs többé fiatalság. Nemcsak a szerelem hanyatlik tehát, hanem hanyatlik a jókedv és hanyatlik a fiatalság is. Az emberek elvénülnek az elvénült századdal együtt. Fiatal századot és fiatalabb fiatalságot kérünk ! * *

*

+ A német császár, aki rendszerint egy tószttal, vagy másnemű beszéddel szokta meglepni a világot, most sokkal drágább meglepetést szerzett Európának. Pedig Európának se

t^f CA

születésnapja, se nevenapja, se házassági évfordulója, se aranylakodalma nem volt. De mikor a német császár olyan nagyon szeret figyelmes lenni Európa iránt és bizonyosan elvárja, hogy Európa máma is figyelemben részesítse őt. Az ajándék igen drága. A német császárnak is sokba került, hát még Európának mennyi pénzébe fog kerülni. Elárulhatjuk, hiszen nem titok többé, hogy ez a meglepetés nem egyéb, mint az uj gyorstüzelő ágyú, melylyel a német hadsereget felszerelték. Ha két esztendővel ezelőtt akadt volna egy német Dreyfus, aki elárulja ezt a borzalmas titkot, bizonyosan deportálták volna az egész nemzetségét. Mint a kis lány, mikor a nagypapa születése napján papucsot stikkel, dehogy engedné, hogy valaki lássa, mig el nem jön a nagy nap, olyan titokban készült az uj ágyú is. Most azonban mar lehet róla beszélni. Tudjuk már, milyen gyors, tudjuk, hogy az eddigi ágyú valóságos lajhár hozzá képest, sőt még azt is tudjuk, hogy a többi európai arzenált is föl kell szerelni hasonló agyukkal, csak azt nem tudjuk még, hogy nekünk hány perczent kvótával kell hozzájárulnunk az uj találmányhoz. *

*

*

T Slamról, a velünk barátságos viszonyban élő országról, eddig vajmi keveset tudtunk. A királyáról csak annyi értesüléssel voltunk, hogy nagyon hosszú a neve: Csulalongkorn. Kitelnék belőle három név is. Csula teljesen elég volna egy ázsiai királynak, mr. Long kielégíthetne egy franczia polgárt, Herr Kom névvel beérhetné akármelyik német professzor. Egy indiai király azonban megengedheti magának azt a luxust, hogy ilyen hosszú nevet viseljen. Remélhetőleg nem sokszor kell aláirnia ezt a nevet se a státusokmányok, se a váltók alá. Ez a király itt járt nálunk e héten. Maga a király sokkal rövidebb, mint a neve. Bizony alacsony, czingár legényke ő felsége, ha ugyan szabad egy velünk barátságos viszonyban élő ország királyáról ilyen kicsinylőleg magunkat kifejeznünk. A szine se olyan fekete, mint amilyent egy indiai király megengedhetne magának. Máskülönben egészen exotikus jelenség. Semmi királyi nincs rajta. Mindig czivilben járt, minden katonai kiséret nélkül. Mikor tetszik neki valami, akkor mosolyog, sőt kaczag is, mint akármelyik czivil. Czigányokkal muzsikáltat magának, eszik, iszik, mint akármelyik polgár ember. Nem katonai parádékat szemlél meg, hanem holmi gazdasági intézményeket. A figyelmét nem az uj uniformis ragadja meg, hanem az alföldi akáczfa. És mikor arról van szó, hogy mit vigyen haza Európából, ami az ő országának javára szolgál, hat akkor teletömi a zsebét akáczfa magjával. Ezt akarja Siamban meghonosítani. Itt tudott lenni négy napig anélkül, hogy uj kaszárnyáink belső berendezését látta volna. Megbocsásson ő felsége, de ez már valójában ázsiai indolenczia. Egy királynak mégse szabad ennyire elpolgárosodnia, még ha Siam királya is. Avagy Svédország királyát tekinti talán, aki ujságiró népséggel komázik és a sajtóra, mint nagy hatalomra iiriti poharát. Akkor nem jól cselekszi Csulalongkorn király, mert a svéd Oszkár csakugyan polgárcsaládból ered, és az alacsony származás sohase tagadhatja meg magát. A siami királyról nem tudjuk : vitt-e kellemes emléket tőlünk haza, csak azt tudjuk, hogy kellemes emléket hagyott itt, néhány fehér elefánt képében. *

*

*

6 Budapest a mellékutczákon. Budapest nincs többé itthon, legfölebb csak »még míndig« itthon. Julius forró havában, mikor árnyékban huszonnyolcz fokot mutat a hőmérő, a »társaságos« embert meg nem tűrik többé Budapesten az ismerősei. A szegény társasa gos, ha már itt is kénytelen tölteni a napjait ebben a barátságos gőzkazánban, kétségtelenül nem gyönyörűségből cselekszi ezt; mert a legritkább ember ambicziója az, hogy félangolosra süljön a budapesti verőfényben és kellemetlen illatú porral táplálja a tüdejét. Ha mégis megteszi, bizonyára oka van rá, mig viszont a kedves ismerősöknek

semmiféle okuk nincs rá, hogy csodálkozzanak fölötte. Ez a csodálkozás fölér a szánalommal. Egy csöppet se kellemes, nem is udvarias, annál kevésbbé gyöngéd dolog számon kérni valakitől, miért jár gyalog, mikor vannak, akik négy lovas hintón járnak és miért van »még mindig Budapesten, holott Ostendében kellemesebb.« Ez a kedves kérdés kerget most a mi szép fővárosunkban tízezer elegánsan öltözött magyart a — mellékutczákba, ahol kevesebbet járnak a nyájas ismerősök. A főbb utczákon az ablakokat diszkréten takarja el a fehér függöny és a »görredőny« és elhagyatottan olvad az aszfalt. A nagyságos urék a mellékutczákon bolyonganak, csöndesen áldva a részvétet, a mely számon kéri tőlük, mért vannak itthon és mért nincsenek másutt ? *

*

*

6 A ' szabályozás. A szabályozási szenvedély sajátságos egy szenvedély. Egy csomó kopasz és czvikkeres ur a czivilizáczió és a haladás szent nevében neki esik valaminek: erdőnek vagy városnak és azután irgalmatlanul keresztültül-kasul szabályozza azt. Rengeteg egyenes vonalat húznak és ami ezeknek az egyenes vonalaknak az útjába esik, arra azt mondják, hogy »kisajátitandó.« Amit azután kisajátítanak, annak nekiesik a romboló tótság és egyenlővé teszi a föld színével. A szegény megszabályozott ház természetesen bedől, minden protestálás nélkül, legfölebb a lebontás alkalmával, a pallér ur szives engedelmével, elköveti azt a szelid malicziát, hogy valamelyik tűzfalával gyöngéden agyonnyom egy-két tótot. Tót azonban még mindig elegendő marad és a szabályozást bátran 'lehet folytatni mindaddig amig egy hatalmas nagy szabály lesz egész Budapest. Ha ugyan, mire a szabályozás véget ér, még marad valami Budapest. Mert ez éppenséggel nem olyan bizonyos. Tavaly, tudvalevőleg, szabályozták a városligeti tavat, azután magát a városligetet. A szabályozás ma már teljesen be van fejezve, gyönyörűen is sikerült, de nincs többé se tó, se városliget. Most a belvárost szabályozzák a városatyák és a tótok. Kétségtelen dolog, hogy mire készen lesznek vele, nem lesz többé se belváros, se tót. Városatyák azonban még mindig lesznek. És ez a legveszedelmesebb. *

*

*

+ Állami prémium. Az állam eddig csak büntetni tudott, jutalmazásra nem voltak eszközei, legföljebb, ha egy-egy kitűnő versenyló számára jutott hitvány 50 — 60 ezer forintocskája. Az állam eddig a szigorú iskolamester volt, aki pálczával a kezében, kérlelhetlen tekintettel járt-kelt, keresve, hol a vásott gyerek, akit meg kell vesszőzni. A jó gyerekhez nincs biztató szava. Jónak lenni muszáj. Most mintha rendszerváltozás állott volna be. Most se a jó gyereket jutalmazzák, hogy a vásott gyerekek kedvet kapjanak a megjavulásra, hanem az elkapatott rosz fiuk kapnak prémiumot. Beszéljünk magyarán. Minden kartell merénylet a fogyasztó közönség zsebe ellen. A szabad verseny leszállítja, a kartell felsrófolja az árakat. Bánná a kő, ha pl. a dugóhuzó gyárosok szövetkeznének, hogy ezentúl a dugóhuzót dupla áron adják csak. Olyan kevés kell ebből a czikkből, hogy könnyen kiheverhetjük az áremelkedést. De mikor egy mindennapi fogyasztásra szánt czikknek a gyárosai, pl. a czukorgyárosok szövetkeznek, hogy csak bizonyos magasabb áron szállítják a mindennapi édességet, akkor ez már olyan ténykedés, amibe az államnak is bele köllene avatkoznia. És az állam bele is avatkozott. A czukorgyárosokat prémiummal jutalmazza. A prémium pedig arra szól, hogy aki külső országba szállít czukrot, az az államtól métermázsánként kap ennyi meg ennyi forintot. Az okoskodás helyes. Minél többet szállítanak ki külföldre, annál kevesebb marad itthon, aminek az árát följebb lehet srófolni. Ha mind a gyártmányukat külső országba szállítják, akkor a kartellnek itthon való működése teljesen tárgytalanná válik és a kartell magától megszűnik. — Azért nem értjük azt a vitát, amit a képviselőházban a czu-

t^f CA

kor-prémium ellen folytatnak. Hadd vigyék ki a czukrot és fizessünk minden métermázsa után egy forint prémiumot, mint hogy itthon maradjon, és métermázsánként 4 — 5 forinttal drágábban kelljen fizetnünk. — Az alföldi munkások is szeretnének kartellt kötni, hogy a munkadijat fölemeljék. Szeretnék kimondani, hogy három forintnyi napszámon alól senki se áll munkába. Itt ugyan az államnak nem telik prémiumra, ahelyett csendőröket, katonaságot összpontosítanak a fenyegetett vidékekre. És itt az eszünkbe jut egy napkeleti bölcs, aki Solon törvényeit kritizálta, mondván: A törvények miben se különböznek a pókhálótól, mert mint ezek, a gyengéket és kicsinyeket megfogván feltartóztatják, de az erősektől és gazdagoktól széjjeltépetnek.

Göre Gábor, Lepénd község birája, harmadik könyvével gazdagitja immár a magyar literaturát! Az nagy

kiállitásrul

szorzott tapasztalatokkal. A negyedik is nemsokára

meg lesz:

A Göre Martsa lakodalma. Látnivaló, a biró ur egyike a mi legtermékenyebb Íróinknak s ezen a téren is erős versenytársa Gárdonyi

Gézának, a kitűnő írónak, akivel, nem tudni, mely

okon, mindig együtt szokták emlegetni.

De egyebekben is az és

nem kisebbíti a Gárdonyi Írásai értékét, ha megállapítjuk, hogy a Göre Gábor együgyii írásai a maguk ben nem kevésbbé értékesek.

naivnak lenni,

a

humornak ezt a tán legfelsőbb fokát éri el Gárdonyi e különben is művészi gonddal kiczirkalmozott

IRODALOM.

művészi £ egyszerűségé-

Öntudatosan

ságaiban, amelyek

és csiszolgatott bohó-

nyelvre, hangra s a nép gondolkodásának

bennük visszatükröződő

módjára kincsesházai a szerencsés és

lelkiismeretes megfigyelésnek, s a maguk igénytelenségében minAz emberi gazdaság problémái. Manchesterségtől a szoczializmusig nagy ut — s Hertzka Tivadar, a Freilandnak világszerte ismert irója, ezt a nagy utat elég rövid idő alatt futotta meg. Az ilyen erős rekordhoz erős mótor kell s ez az amúgy is nagymiveltségü tudósnak nem mindennapi élességü elméje. A Freiland olvasóiban, akik Hertzka doktort érdekes belletristának és ragyogó publiczistának ismerik, az ő tudományos jelentőségéről bár helyes, de nem teljes kép élhet csak. Ezt a teljesebb képet megtalálni az ő nagyszámú gazdasági munkáiban s ezek bírálataiban, nevezetesen a Gustav Schmoller maga is neves közgazda egy kimerítő és szuperlativusokkal dicsérő essay-jében. Németországban Hertzkát bizonyára a katheder-szocziálísták közé számítanák s nagyon meglehetnek akadva, hogy nem számithatják oda, mert kathedrája nincsen. A német közgazdaság e valóban tudományos iránya is azon munkál, amin vagy egy századja az egész tudományos szoczializmus: kabátot keres a gombhoz, tudományosan igaz teóriát a szoczializmus igaznak, helyesnek és czélszerünek sejtett követelményeihez. Ezen dolgozik Hertzka doktor is, teljes tudományos apparátussal. A marxizmusnak, a szoczializmus mai egyetlen igazán tudományos formájának van egy achillesi sarka: a nagy Marx értékteóriája, amelyet az csak felállított, de be nem bizonyított s az epigon marxisták most azon fáradnak, hogy e teóriát harmóniába szerezzék az ennek látszólag ellene szóló valósággal, vagy amint Marx mondta, megtalálják a bizonyításból még hiányzó Zwischengliedeke.t. Hertzka doktor másként cselekszik; ő a Marx értékteóriáját egészen elveti s helyébe mást állit. Marx áruértéket és szükségleti értéket különböztet meg s minden baj okát abban látja, hogy árukat termelünk a piacz számára, nem szükségleti javakat a szükségleteink fedezésére. Hertzka szerint nem ez a hiba. Ő szerinte a gazdagságnak lépést kéne tartania a termelési képességek növekedésével s ez azért nem történik, mert a szükséglet nem tart lépést a munka eredményességének növekedésével. Távolról sem termelünk annyit, mint amennyit termelhetnénk a mai technika fejlettsége mellett, ám javított termelés csak magas munkabérek mellett érdemes. Erre kell hát törekedni, magas munkabérekre, mert nem igaz, hogy a munkabér magassága a gazdagságtól függ; ellenkezőleg : a gazdagság függ a munkabérek magasságától. Ezt fejtegeti, ezt bizonyítja Hertzka, megállapítván, hogy a munkabér attól függ, milyen akarattal és erővel tudnak a munkástömegek béremelést kivívni és megvédeni. Eddig jut el Hertzka a munkája ez első kötelében, a további kettőben, előre jelzi, egy uj szocziális rend tervével s igazolásával foglalkozik majd, mely a munkást a termelési hozadék urává teszi. Ameddig az első kötetben eljutott: éleseszü és biztató tudományos igazolása a strike-nak s egyéb munkabér mozgalmaknak, ami megnyugtathatja az ezek miatt hazafiatlannak megbélyegzett munkásokat. 'Nagy érdeklődéssel várjuk a további köteteket. Ez az első a Pallas kiadásában jelent meg s ára 3 frt 60 kr.

den nagyot akaró »kerített óriás fenék «-néi igazabb bizonyságai az ő irói hatalmának,

melylyel

teljes biztossággal rendel-

kezik az ötletei s a megfigyelései anyagán.

Látnivaló : a biró

ur könyve több a vidám olvasmánynál — de azt meg országvilág tudja, micsoda vidám egy olvasmány. Kemény Zsigmond. Karácsonkor megemlékeztünk a Franklin Társulat vállalkozásáról, a Kemény Zsigmond összes munkái kiadásáról. Ennek jelent most meg IV., V. és VI-ik kötete, még mindig regények és novellák; a publiczista és egyéb munkák kiadása majd csak ezentúl következik a Gyulai Pál kiadó művészetének méltó szinteréül. Ha az ember igy egyhuzamban olvassa e nagy irót, megbarátkozik a külsőségeivel is; észrevétlen, tudatlan s akaratlan is beleéli magát az ő különös formájába, és érzi, hogy még ebben is több az érték, mint némely Amerikajáró franczia szalon-genie gondos kinyaltságaiban. Ez a nehézkes nyelv olyan kifejező és olyan plasztikus ; egy-egy jelzője, egy-egy odavetett szava mögött olyan perspektívája nyilik meg az elhallgatott előzményeknek, a mélyreható megfigyelésnek és a látnoki világismeretnek, amely az ő örök modernségén kivül magában is elegendő, hogy a könyvespolczon odarendelje az ő munkáit a legnagyobb magyar européerek, a Zrínyi Miklós és a Széchenyi István munkái mellé. A magyar ifjúságnak, ha az igazi magyar géniuszszal el akar telni, a nevelői közzül Arany Jánoson kivül Kemény Zsigmond sem hiányozhat. .S épp ezért volna egy szavunk e gyűjteményes vállalkozás külső kiállításáról is. Ez a kiadás, a maga vékony papirosával, olcsó nyomásával, primitív kiállításával afféle édition définitivenek fölöttébb gyatra; népies kiadásnak pedig kötetenkint átlag két forint ötven krajczárjával nagyon is drága. Eddig hat kötet van meg, lesz még, gondolom, legalább is három; husz-huszonöt forint egy rég .elhalt Írónak soha közkedveltségnek nem örvendett munkáiért nagyon sok arra, hogy most csak valamiképpen is elterjedjen. Adnák olcsóbban, hogy a tanár nyugodt lélekkel kívánhassa meg a maturánsaitól, hogy Kemény Zsigmondot a maguk könyveiből ismerjék. Igaz, egy kötetbe husz ivet is beleköt a Franklin, de ez nem elég az üdvösségre; s ez a különben kitűnő nyomda az ő modern eszközeivel bizonyára megtalálná a módját, hogy szerezze össze a jót az olcsóval. Nézzék csak meg* akiknek annyira fölötte állónak érezzük magunkat, a csehek könyveit: micsoda gyönyörű kiállítású könyveket adnak azok s milyen olcsó áron! Tennysont már az ő életében meg lehetett kapni olyan áron, amilyenért nálunk csak — Schillert és Goethét kapni teljesen. Arany János minden munkáit csak a spárgatenyésztők vásárolhatják meg. Hiába, a mi kiadóinkat a legflagránsabb tapasztalatok sem tudták kioktatni affelől, hogy az ő • számukra a mi piaczunkon alig van más üzlet a sokaságnál, és ezen belül is az ifjúságnál.

436

KÖZGAZDASÁG. A

mult hó Pallavicini Ede őrgróf elnöklése mellett. A jelentés szerint az oderbergi kőolajfinomitó gyártelep uj létesítményei, amelyekkel a gyár termőképessége 8 0 0 . 0 0 0 métermázsára emelkedett, teljesen megfelelnek a föladatuknak. A Lembergben alakult naphta-ipar részvénytársaságban a kőolajfinomitó társaság — mérsékelt összeg erejéig — részt vett. Az osztrák és magyar kőolajfinomitó gyárak között négy éven át fönnállott kontingentálási egyezmény az idén, április 30-án föloszlott. A z ezzel kapcsolatban jelentkező túltermelés az árak hanyatlását vonta maga után s ez arra indítja az igazgatóságot, hogy az üzleti fölösleg tekintélyes része tartassák fönn a j ö v ő iizletév számára. Elhatározták ennek folytán, hogy osztalék fejében részvényenkint 15 frtot fizetnek ki és hogy 274,911 frt 26 krt uj számlára visznek át. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette s a fölmentvényt megadta. Végül az igazgatóságba, mint akiknek megbízatásuk ideje lejárt, újból megválasztották Pallavicini Ede őrgrófot, Kornfeld Zsigmondot, Deutsch Henryt és Mauthner Gusztáv lovagot, valamint a felügyelő-bizottság eddigi tagjait is. 29-én

kőolajfinomitó

tartotta

a

XIV.

gyár

leszámítoló- és pénzváltóbanknál és a Pesti hazai első takarékpénztárnál, továbbá Bécsben, Berlinben, Majna melletti Frankfurtban, Zürichben és Amsterdamban történnek, ahol egyidejűleg az uj kötvények számára fizetési helyeket is fölállítottak.

részvénytársaság

közgyűlését

A 4°/o-o.s Temes—Béga-kölcsön. A 33 millió koronát tevő 4%-os Tcmes—Béga-külcsönról a prospektus ma jelent meg. E kölcsön elsősorban az 1886-i 5°/«-os kölcsön konvertálására szolgál, amely, kölcsönből még 11.103,000 frt értékű kötvény van forgalomban. Mivel az 5°/o-os kötvények 1898. április 1-ére visszafizetésre föl vannak mondva, a jelen esetben kényszerkonverzióról van szó. A 4°/o-os kölcsön azon részének, mely a konverzió által igénybe nem vétetik, főleg az a czélja, hogy a szabályozási munkálatok és a védelmezési építkezések folytathatására szükséges eszközöket szerezze be. A régi kötvényeket a tulajdonosok 1897. junius hó 26-ától kezdve 1897. julius hó 6-ig cserélhetik be, ugy hogy az 5 0 /oos kötvényekért 100'/a°/o-ot kapnak, mig ők az uj 4"/o-os kötvényeket 99'/«°/o-os aláírási áron kapják, vagyis minden 100 frt névértékű 5°/o-os kötvényért 200 korona névértékű 4%-os kötvényt és l'/« frt készpénzt, amibe a teljesítendő kamatmegtérités is bele van számítva. A becserélés czéljából történt aláírások teljes összegben vétetnek tekintetbe. F. é. julius hó ö-án készpénzfizetési aláirás is lesz. még pedig szintén 99'/«°/o árfolyam mellett. E pénzügyi műveletnél ép oly figyelemre méltó ezen uj kötvények kamatlába és aláírási árfolyama, mint biztosságok alapja. Az ötven év alatt törlesztendő uj kötvények 4°/o-ot kamatoznak, mely jövedelmezőség a mai viszonyok között az osztrák-magyar pénzelhelyezési papíroknál mindinkább szünőfélben van. Mivel ezen kölcsön nagyobbmérvü kisorsolása, vagy fölmondása 1907. április 1-je előtt ki van zárva, a tőkepénzeseknek itt az a mindinkább ritkuló alkalom nyilik, hogy maguknak egy minden adó-, illeték-, vagy más levonás nélküli papirosnál teljes tiz évre 4°/0-os jövedelmet biztosítsanak. Ami az aláírási árfolyamot illeti, amelyen a 4°/o-os kötvényeket mind becserélés utján, mind pedig készpénz mellett kínálják, ezt az árfolyamot eléggé jellemzi az a körülmény, hogy az ,/«°/o-al alacsonyabb, mint a magyar koronajáradék jelen árfolyama, tekintet nélkül a készpénzjutalékra is, amelyet ezenfelül a konvertáló tulajdonos nyer. Végül tekintetbe veendők azon külön biztosítékok is, amelyeket a kötvények biztonságú, valamint kamatja iránt nyújtanak, amelyek által ezen kötvények elsőrangú elhelyezési papírokká válnak. Mindenekelőtt a TemesBégavülgyi vízszabályozási társulat tagjai 3.609.814. korona kataszteri tiszta jövedelmet feltüntető, 429.779. holdnyi egész birtokukkal szavatolnak. A lagok járulékai állami közadók gyanánt közigazgatási uton hajtatnak be és különben is az egyenes adóknak biztosított elsőbbségét élvezik. Továbbá a magyar kormány kötelezte magát a 786.000 koronányi félévi részletekben folyóvá teendő törlesztési összeghez legalább 385.000 koronával, tehát körülbelül a törlesztési összeg felével hozzájárulni, mig ennek a többi része a Temes-Bégavölgyi vízszabályozási társulatra esik. Végül az utóbbi, a törvényes intézkedések értelmében köteles az állampénztárnál a teljesítendő törlesztési összeg erejéig tartalékulapot letenni, amely folytonosan a szükséges magasságban tartandó fönn. A magyar kormány a maga részéről szavatol ezért, mivel az 1878. XXI. t cz. értelmében kötelezi magát ezen tartalékalapot mindig olyan magasságban föntartani, illetőleg minden esedékességi határnap előtt annyira kiegészíteni, hogy a kamatok és törlesztési hányadok kifizetése okvetlenül biztosítva van. Ezen intézkedéseknél fogva a Temes-Bega kötvényekért a magyar állam maga szavatol, minélfogva ezek biztosítékul elfogadhatóknak és a gyámoltak és gondnokoltak pénzének elhelyezésére alkalmasaknak nyilváníttattak. A kölcsön összege 33.800,000 koronát tesz ki, mely összegből csak 33.000,000 áll rendelkezésre, mert a társulat saját alapjai részére 800,000 koronát átvett. A prospektust a m. kir. pénzügyminister és a temes-bégavölgyi vízszabályozási társulat irták alá. Az aláírások Budapesten a magyar

HETI

POSTA.

Arad. Ilona. Azt kérdezi tőlünk, hogy a »Waldemar esete« igaz-e ? Természetes hogy igaz. Amit a költészet nagy héroszai alkotnak, az mind igaz. Allan Edgár Poe pedig a legnagyobbak közül való, akik e sártekén valaha pengették a lantol. Már az, hogy Ön e kérdést intézi hozzánk, bizonyítja a Waldemár esetének igazságát. Kisebb legény mint Allan Edgár Poe aligha tudta volna ezt a rémes esetet oly borzongató színekkel festeni, hogy Önben a valóság érzetét keltse, amely ellen azután értelme fellázad. Ha azonban ugy teszi fel a kérdést, hogy megtörtént-e a Waldemár esete, akkor a felelettel adósai maradunk. Ungvár. Hollánder József úrnak. A mi expedicziónk pontosság dolgában valóságos mintaexpediczió. Olykor hónapok múlnak el egyetlen reklamáczió nélkül. A Hetet rendesen minden szombaton éjjel expediáljuk. Vasárnap ott kell lenni a lapnak ; ha mulasztás történik, az ottani postahivatalt terheli a felelősség. Esetleges ujabb rendetlenséget, szíveskedjék azonnal nálunk bejelenteni és akkor a postaigazgatóságnál teszünk jelentést. Üdvözlet. B. Ilona. Ujabb szerzőkkel kellene kísérletet tennie. A beküldött költemények nagyon ismeretesek. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁS.

Foulárd-selymet 60 krtól 3 frt 35 krig méterenként — japáni, chinai, s. a t. a legújabb mintázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és szines Henneberg selymet 45 krtól 14 frt 65 kr. méterenként sima, csikós, koczkázott, mintázott, damaszolt z. a. t. (mintegy 240 különböző minőségben, 2000 szin és mintásattal s. a. t.) a megrendelt árukat postabér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint mintákat postafordultával küldenek H e n n e b e r g G . (cs. és kir. udvari szállító) s e l y e m g y á r a i Z ü r i c h b e n . Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 2

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE COGNAC M I N D E N Ü T T

K A P H A T Ó .

Feszty-társaság körkép palotájában városliget

))

Budapest, 1897. Nyomatott az » A t h e n a e u m «

Krisztus a keresztfán és Jeruzsálem" óriási

körkép.

Látliafó reggoli 9 órától esti 9 óráig, este villanyvilágításnál. B e l é p ő d i j 50 kr. Gyermekjegy és katonajegy őrmestertől lefelé 39 kr

legiisztibb égvényes

legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő

hatásúnak

bizonyult

köhögésnél,

gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál.

MATTONI HENRIK,

Karlsbad és Budapest.

irodalmi és nvomdai r. társ. betűivel.

iflSS SüiS

Vjét

MAGYAR HÍRLAP. Amikor uj félévhez érünk — mint ahogy most is — mindig örülünk az alkalomnak, a mely bennünket szinte kötelez olvasóinkkal való bensőbb, úgyszólván családias érintkezésre. Beszámolót a múltról, programmot a jövendőre: ilyenkor készitünk. U g y véljük, az olvasó meg is szerette immár e fontoskodás nélkül irott jelentéseket, amelyeknek bizony mostan irjuk a tizenötödik darabját, mert a ránk köszöntő juliusi a tizenötödik féléve a Magyar Hírlapnak.

A hetedik esztendőt éljük. Szép, nehéz és változatos idő, egy emberéletre való esemény és küzdelem foglaltatik benne. É s mi egészen frissnek érezzük magunkat, mintha ma indulnánk harczra, diadalra. É s ezért, ez érzés hatása alatt nem is emlegetjük az elmúlt súlyos, de diadalmas viadalainkat, csak a tegnapot s a jelent nézzük. Pusztán az alig lefolyt és most is folytatódó politikai akcziókra irányítjuk a szives olvasó figyelmét: nézze és gondolja meg, hogy egyetlen párt nélkül, függetlenül álló és csupán a közönségre támaszkodó orgánum, mint a Magyar Hírlap, mit tud tenni nagy politikai és nevezetes kulturális dolgokban. A közönség volna kegyes, figyelné meg a sajtószabadság ellen tervelt reakczionárius merénylet tervét és történetét. É s azután ítéljen: nem törvény-e a 16. §. m á r régen a 35-ik szakaszszal együtt, — mely utóbbinak sürgős visszavonása egyenesen a Magyar Hírlapnak köszönhető, — ha mi résen nem állunk és akkor, amikor a parlament gyanutlanul várta megaláztatását, hangos szóval, fáradhatatlanul nem figyelmeztetjük, föl nem rázzuk. Mily fontos szerve az országnak a sajtó, az alkotmánynak mennyivel éberebb őre, mint a népképviselet: ez a példa is mutatja. A z obstruáló képviselőház, az ellenzéknek valóban derék akcziója azonban még nem védte meg a sajtószabadságot, nem buktatta meg a gyűlöletes 16. §-t. A nagy harczoknak csak kezdetén vagyunk és minden valószínűség szerint nevezetes politikai események verik föl a ránk következő nyár csendjét. É s itt első sorban a gazdasági válságra gondolunk, mely, hogy ennyire jutott, a kormánynak örökös bűne marad. A kormány ez indolencziáját talán nem egészen eredménytelenül ostromolta a Magyar Hírlap, elérvén nagy nehezen, hogy a korm á n y most már legalább foglalkozik e kérdéssel. A magyar főváros magyarsága, a nemzeti művelődés egysége és ereje érdekében is — az a meggyőződésünk — szolgálatokat tettünk, elől jártunk az utolsó időben is. E z akcziónkhoz első sorban tartozik: a Budapestet visszanémetesiteni akarók ellen való elkeseredett, talán kiméletlen, de czéltudatos és sikeres harczunk. H a a német színészet lehetetlenné vált a magyar fővárosban: ebben bizonyára a Magyar Hírlapnak van a legnagyobb része. Távol legyen tőlünk annak a gondolata is, hogy elmúlt — de hatásában sokáig élő — érdemekre hivatkozva, utaljunk a jövendőre. Mondtuk és ismételjük: u g y érezzük, mintha most kezdenénk azért dolgozni, hogy megszerezzük az olvasó szeretetét, amely nekünk az, ami minden élőnek a levegő; tudván tudjuk, hogy e nélkül nem vagyunk. De azt is tudjuk, hogy valameddig olvasóink erőteljes és bátor demokrata szellemét testesítjük meg, juttatjuk érvényre e lapokban: mindaddig velünk vannak önök. É s igy együtt maradunk beláthatatlan időkig, mert e hirlap lelkének csupán és kizárólagosan ez az irány felel meg és mivel még mindig csak az elején vagyunk a m a háborúnak, amelyet az igazán radikális és

igazán magyar demokratia viv a liberális czimü, de reakczionárius lelkű, bürokrata formájú hivatalos politika, a fennálló hatalom ellen. Ami a Magyar Hírlapot, mint tájékoztató, szórakoztató és oktató újságot illeti: igyekezünk még élénkebbek, frissebbek és — ha lehet — még jobban informáltaknak lenni. A nyári-őszi évszak nekünk alkalmat ad arra, hogy még több szórakoztató és mulattató olvasmányt adjunk közre. Ezek mellett azonban el nem hanyagoljuk a tanulságost sem, igy m á r most jelezünk egy ilyen nagyérdekü czikksorozatot, amelyet

A társasélet

szükségei és törvényei

és ezzel

kapcsolatos dolgokról a fővárosi társaság egy igen előkelő tagja irt nekünk. A czikksorozatot már julius első napjaiban megkezdjük. Regénycsarnokunk számára is kiváló munkákat választottunk ki előre. Ezek között mostani regényünk befejezése után, első lesz a közlésben

Mark

Twain,

a nagy amerikai humorista egy uj regénye. Régebben megkezdett tárczasorozataink is e félévben még tovább folynak. I g y : Bródy Sándor » É g y férfi vallomásai* czimü, önálló darabokból álló tárcza-cziklusa. — Szintigy: A budapesti társaság m é g hátralévő részei. E rovataink erősbülését a szives olvasó látni fogja. Kérjük az önök jóakaratú érdeklődését.

Horváth

GyuJa

főszerkesztő.

Fenyő

Sándor

felelős

szerkesztő.

A z uj félévben hozzáfogunk rendes Karácsonyi albumunk elkészítéséhez, melyet minden előfizető teljesen díjtalanul fog megkapni. Alkalmi albumunk remélhetőleg teljes mértékben meg fogja nyerni olvasóközönségünk tetszését, ami a legfőbb czélunk. Bolti ára az albumnak 1 frt 50 kr. lesz. A z előfizetők ezenkívül is több rendbeli kedvezményben részesülnek. Ilyen a Kis- Világ — kitűnő képes gyermek-ujság •— (szerkeszti: Kürthy Emil), melyet a Magyar Hirlappal kapcsolatban évnegyedre 50 kr.-ért rendelhetnek^ meg előfizetőink. A z »Évszak«- czimü gyönyörűen illusztrált divatlapot (szines melléklettel és szabás-ivekkel) pedig féláron kapják meg negyedévre mindössze 60 krért.

Újonnan belépő előfizetőinknek díjtalanul meg a lapunkban most folyó regény eddig összes folytatásait.

küldjük megjelent

A lapot nyáron á t bárhová fürdőbe, nyaralóhelyre u t á n a küldjük előfizetőinknek, akárhányszor is változzék a ezim. Mutatványszámot mindenkinek küldünk, a k i ezt kivánja.

Előfizetni

bármely

árak egy hónapra

naptól

kezdve

lehet.

Előfizetési

I frt 20 kr, negyedévre j frt 50 kr.

A „ M A G Y A R H Í R L A P " kiadóhivatala, B u d a p e s t , Honvéd-utcza 4. sz.

A már 40 év óta dicséretreméltólag által jónak talált és engedélyezett

ismert, a

m. kir. egészségügyi hatóság

dr. S P I T Z E R - f é l e

arcztisztitó kenőcs bőrszépitő szappan

szeplő, h l m l ö h e l y , s ö m ö r , m á j f o l t o k , f a k a d é k o k , t ö r r ó s a g l persenesek, o r r v ö r ö s s é g és m i n d e n egyéb a r c z v l r a g z a s o k ellen, v a l a m i n t a

GYERMEKEKNEK szünidő alatt a legszórakoztatóbb olvasmány.

d r . SPITZER-féle

mely arczkenöcscsel a használati alkalmazva,

még korosabb

utasítás

egyéneknek

üMliafiBiÉISÍá^ I

szerint

Is

viruló

és f i a t a l k l n é z é s t k ö l c s ö n ö z .

Egy nagy tégely arczkenőcs ára 80 kr., kisebb 50 kr., szappan 50 kr. Utánzásoktól óvakodjunk I Csak Krajcsovics állal V u k o v á r o n készített kenőcs valódi. Minden tégelyen Krajcsovics a készítő arczképe látható. Főraktár: B u d a p e s t , K l r á l y - u t c z a 12. sz. TÖRÖK J . g y ó g y s z e r t á r a .

ERDÉLYI cs. és k i r .

udvari

Legczélszerübb, legtartósabb, legolcsóbb az

fényképész

aszfalt-burkolat.

tudatja, hogy Templomok, tantermek, folyosók,

Kossuth Lajos- és Ujvilág-utcza sarkán levő

járdák, kocsiutak, hidak, vágóhidak, istállók, magtárak, műhe-

-a- UJ MŰTERMÉT megnyitotta.

lyek, kapualjak, udvarok, terraszok, játszóhelyek stb. aszfalt-

B e j á r a t : U j v i l á g - u t c z a 2. sz. TELEFON.

tal

V,,

Erzsébet-tér

nemkülönben

nedves lakások

LIFT.

Fiók-műterem:

burkolását,

gyökeres

szárazzátételét

18.

jótállás mellett legolcsóbban elvállalja K i r c l e t e s e l *

a

felvétetne!*

„A Hét" kiadóhivatalában. VII.

A

kerület,

Erzsébet-körut

MAGYAR

6.

ÚJSÁG

a

l e g o l c s ó b b

kötetet.

f f f f f f f f f f

Egy

hónapra

ÚJSÁG

fővárosi

Előfizetési

kapnak egy díszes kötet regényt, 12

Árjegyzék, költségvetés ingyen! f f f f f f f f

MAGYAR

i n g y e n

óvenkint

aszfalt részvény-társ.

szám.

I A

előfizetői minden hónapban

m a g y a r

1 frt.

napilap.

ára: Félévre

6

frt.

N e g y e d é v r e 3 f r t . E g é s z é v r e 12 f r t . Egyes szám ára 4 kr. vidéken 5

kr.

A

B u d a p e s t i

s u l a t a

és a

IV.,

Vármegye-utcza

n a g y k e r e s k e d ő k

Pesti

p o l g á r i

és

a

15.

együttesen alapított

és

1 8 9 7 / 0 8 . évi n e g y v e n e g y e d i k 11. sz. alatt

délelőtti órákban tanfolyamára

levő

testület

fentartott

épületben f. évi szeptember

1-től 4-ig naponkint

tartatnak. A középiskolát végzettek e g y é v e s k e r e s k e d e l m i s z a k -

a hallgatók ugyanott szeptember

6-tól 7-ig iratnak be. A z

intézet

szervezetét, fölvételi föltételeit, alapítványi és tandíjmentes helyeit, ösztöndijait t á r g y a z ó tudósításokat

kivánatra mindenkinek

bérmentesen megküldi

stb.

a

Budapesti Kereskedelmi Akadémia igazgatósága (V., A l k o t m á n y - u t c z a

legelterjedtebb

g y e r m e k ú j s á g . Megjelenik minden vasárnap n a g y iven, számos képpel Minden

két

hétben

színes

16 o l d a l n y i díszítve.

műmelléklet.

4 nagyméltóságú vállát- és Mattittottgyl n. *ir. miniszter ui a „Kis Lap"-ot „ aiomi népiskolát tanuló Ifjúságánál: 3593. sí. VérrendelstóTsl olvasmányul ajánlotta.

negyedévre 1 frt.

tár* részéről

é v f o l y a m á r a a beiratások az V . ker., A l k o t m á n y -

iskolai

és

„KIS LAP" Kiadóhivatala, Budapest, Ferencziek-tere 3.

Budapesti Kereskedelmi Akadémia utcza

legolcsóbb

Megrendelő c z i m :

sz.

n a g y i p a r o s o k

k e r e s k e d e l m i

legszebb,

a „kis lap" előfizetési ára

A MAGYAR UJSAG kiadóhivatala. Budapest,

Legrégibb,

11. sz.)

ŐS-BUDAVÁRA. A berlini symphonikus zenekar nagy hangversenye. Kewsky-Russottine-esopoi't orosz énekesek és tánczosok. R a i n e r tiroli táncz- és énekcsoport.

Magyar dal- és táncztársulat. Italogll Károly czigány zenekara.

Miklós Pista szabadkai tambura zenekara. 3 olasz és 1 spanyol utczai énekes csoport. T h e s i s t e r s W a l t o n angol Kedvezőtlen idő esetén : ének- és tánczcsoport. a Berlini s y m p h o n i k u s zenek a r a mecsetben. A m. kir operaház énekkarából alakult A p o l l ó f é r f i n é g y e s . a Magyar daltársulat és vegyes Katonazene felváltva, a honvéd- előadások a franczia mulatóban, zenekar, a cs. és kir. 6. és 69. a Rainer csoport fedett helyigyalogezred zenekara által. ségében tartja előadásait. B e l é p ő - d i j esti 6 ó r á i g 20 kr. 6 ó r á t ó l 30

Budapest, 1897. Nyomatott az »A t h e n a e u m« irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

kr.