POLITIKAI ÉS IRODALMI SZERKESZTI ÉS KIADJA ( JULIUS, AUGUSZTUS, SZEPTEMBER, OKTÓBER, NOVEMBER, DECZEMBER.) G ' 1 J im l x ''!>. BUDAPEST

f,

i

A HÉT P O L I T I K A I ÉS IRODALMI

SZERKESZTI

K I S S

ÉS

SZEMLE

KIADJA

J Ó Z S E F

XXIV.

KÖTET.

(190.1. JULIUS, AUGUSZTUS, SZEPTEMBER, OKTÓBER, NOVEMBER, DECZEMBER.)

G ' 1 J i M lx''!>

.

•

BUDAPEST. A

HÉT

KIADÓHIVATALA

VIII., R Ö K K SZILÁRD-UTCZA 18. SZ.

, *

50487 A* uamtoaSZEGED.

TA RTALO MJ E GYZEK. 684

S z i g m a : A k o r m á n y o z h a t ó genialitás...

Lap 454

— A bujdosó S y l v e s t e r : Kézfogó a B u r g b a n

775 699

— Fekete k a r á c s o n y V e s s z ő : Józsi, a terrasz réme

851 509

— Józsi tiltott előnyöket élvez — Józsi kisasszonyt kap

537 583

Lap

Lap

Arczképek.

I n c u b u s : Cammarano ur dala — Ballada az eltávozott és vissza nem

Ambrus Zoltánné

827

A p p o n y i G y u l a g r ó f , Beck Marczel, H e r t e l e n d y László, W i l c z e k F r i g y e s gróf

'

732

— A molnár és gyermeke

731

— Vádbeszéd

746

433

— Karácsonyi álom

850

B u d a p e s t képviselői

667

K á d á r : A pozsonyi színház

449

Erdős Renée Erzsébet főherczegnő

714

— Pesti dolgok

820

— Glosszák a hétről

861

L a n c e l o t : Megint kilöktek egy igazgatót

763

és

Windisch699

Eugénia excsászárné F e j é r v á r y Géza b á r ó

568 517

F é n y e s Adolf

778

Gyenes László Herzl Antalné

590 796

.'.

H e i n e síremléke Katona Nándor

685 810

K á r o l y F e r e n c z József

477

Mádi Kovács György

428

Makai Emil

;

502

Molnár Ferencz

542

P á l m a y Ilka Réjane Révai Mór

702 767 603

...

Roosewelt

620

S z e m e r e Miklós Székely I r é n

866 851

Szilágyi D e z s ő Veszelei K á r o l y

481 746

A W a l l b u r g család

730

Krónikák. B é m o l : Do et Comp Dixi : Glosszák a hétről — _ _

I

700 715

Beck N á n d o r

grStz h e r c z e g

V

tért tigrisről. — A márkiné halála

,

476 597

»

»

617

»

» »

657 689

— Paradoxon

778

Sector : A külföld m a g y a r j a i S e m p e r : A franczia pénz

543 433

— A jezsuiták — Szegény ember szive — A vérvád

497 533 557

— Pulszky Ágost — Nikodémus — Zala (Ziegler)

601 637 693

— A feleség — Csitt!

:

... ... .... ]••• , ,. ... •••

705 730

— A tanítónő — Ujságirók — Pálmaágak — Numerus clausus — A p á r b a j ellen S e n e x : Morituri Simplex : Szines újdonságok — — — —

Színészek a bretlin Nagyságos ur ő kelme A meklenburgi Hazafias meggyőződés

••

;

•••••: ••

742 753 770 785 817 576 427 661 673 801 843

— Józsi és a szegénysorsu

fiu

622

— Józsi és a karácsonyfa

849

L . K. : H u b e r t u s

724

Ne. : Setét ének

493

X. : Eugénia

568

Költemények. A l b a N e v i s : Levél 567 A p o r L á s z l ó : Álom . 426 B a l l a I g n á c z : Dalok a kaszárnyából ... 738 Czóbel M i n k a : Hosszú uton — A Norna éneke Csergő H u g ó : A javíthatatlanok

789 ...

789 627

E r d ő s R e n é e : Szerelmesem — Az álmodástól

418 517

— Kisértetek — A h a j a m őszül — Én

558 622 674

— Arczképemre — Oh h a g y j fel

706 706

—• Sappho éneke — Chrisostom — Sasok E n d r ő d i S á n d o r : Rorate Coeli F a r k a s Imre : Történet — Mese G a r a m i L a j o s : írni vagy nem irni ? ...

706 822 863 771 468 690 839

G e r ő N á n d o r : Mese H e l t a i J e n ő : Regény

808 723

S y l v e s t e r : Don J ü a n a börtönben

470

— Duellum _ Elsők T a r L ő r i n c z : Falkai — Az erkölcs morálja

788 804 439 465

— Magyarosítás

486

— Hajhó galambom (Gustave Thevenet) H e r c z e g J á n o s : Alkonyat

786 646

— A legszocziálisabb o r s z á g — A Miklós czár fia I — s : Rouge et noir

677 721 737

— Óh, hova tűntél Kétly E n d r e : Télen Kiss J ó z s e f : Eredj aludni

804 757 837

L . : Fejérváry M. F . : Orvosok és orvosok

517 526

K u n J ó z s e f : Czél felé

439.

— Spleen (Bandelaire)

472

— r . : E g á n Ede x : A sikkasztó brigadéros Koritovsky

627 756 . 422

Gönczöl : A leány-irtó H e g e d ő s : Anonymus kesergője

870 443

Idem : Uj hivatal — Utóhangok Bártfáról

521 561

— A leleplezett szerkesztőség — Az álszakáll — Bacillusok alkonya

608 646 709

— Tiszteljétek a h a l o t t a k a t . — A legnagyobbak

732 761

I g n o t u s : A m a g y a r legenda — Az írástudók és a bűnösök I n c u b u s : Ranavalo dala

417 838 429

D é l i b á b : Glorious uncertainty

567

— A n a g y Waldersee dala — A legnehezebb király

529 542

— A Wodianer-baczillus E m m a : Levél, nyár végéről

605 580

— Az anyagvizsgálók dala — A czár dala — Egy képviselőjelölt dalaiból

606 629 648

— Dalok a turfról

665

— Levél az emberi testről — Levél Mme Réjaneról ... É n e k l ő m e s t e r : Zsoltárok I n c u b u s : Az első hó

641 793 852 795

Saison.

— Útra készen (Bandelaire) — Rózsák L y s - n o i r : Mint a csillagok

:.

523 824 467

— Egykor — Szirén M a r t o s F e r e n c z : Búcsú

'•

694 725 434

— Vox'populi —• Virág-ének M e z a r t h i m : Fiam imádkozik — Blanche N a g y E n d r e : Halott-virrasztó Lajos képéhez)

658 865 483 534 (Márk 503

......

S a s E d e : Megfagyott dalok

618 839

Szalay F r u z i n a : Fáradt vagyok — Legédesebb • Szebenyei J ó z s e f : Az (Rudyard Kipling) Szentessy Gyula : Osz

dala

angolok

T á n c z o s Gizike : Távol tetőled Telekes Béla : Makai

517 8L2 763 498

...

536 578

Abdul (Vrchlicky) — Őszi rózsák idején ' Ha megtréfál " Veszelei K á r o l y : A múzsához — A magányból — Csak egyszer volt — Esti harangszó -

Lap 676

' '

:

Éjjel

714 769 '451 582 599 638 699 -754

Novellák, rajzok és színdarabok. Ábónyi Á r p á d : Kaland

510

— A harmadik emeleten A m b r u s Zoltán : Vegyes kiadások — A biczikli király — Több szerelmet Csehov A n t a l : Hogyan vénülünk meg

675 638 691 771' 678

— Drága nyelvleczkék — A kóristanő : ... — Guszjov 811, Holger D r a c h m a n n : Meghalt és eltemették Antonio F o g a z z a r o : 0 felsége látogatása ' Gárdonyi Géza : A vizenjáró lélek... -...

680 '681 824

— Karácsonyi álom :.••-. Gergely I s t v á n : A végállomás Geijerstam : Tél Gorjki Maxim : A czimborák

487 665 578 -819 823 866 423

— Malva 523, 538, 563, 585, 607 — Csudra Makár 694 v„ H e l t a i J e n ő : A zsebkendő 558 — •A kenyér 560 — Miss Daisy 659 — Boy .' :.. 661 — A czukrosviz • ... 863

Lap Jankó Zoltán: cséje :

Pista bátyám szeren757. 776, 789, 805

K a b o s E d e : Á kosár Lövik K á r o l y : Önzetlen szerelem L u x T e r k a : A hinta J. M a r n i : A zuhatag

'723 786 534 441

— A villásreggeli '. 503 — Az Alfréd husz frankja 621 Mikszáth K á l m á n : A mi örökös barátunk 739, 754 Octave M i r b e á u : A sündisznó 581 — Monsieur Georges'... ... ... 623, 643 M o l n á r ' Ferencz : Egy gazdátlan csónak története 4 1 9 , 4 3 5 , 4 5 1 , 4 6 7 , 4 8 3 , 4 9 9 , - 5 1 9 — A kis klarinétos

:'

— Ne lopj.'....."...' ! — A rubintos gyürü N a g y E n d r e : A selyem harisnyák Sienkiewicz H e n r i k : Tévedések vígjátéka T ó t h Béla : Hincze ... Vértesi A r n o l d : A rokon — Bató Vinczéné ... • J . Z a n g w i l l : Egy modern Írástudó Jeruzsálemben — A matracz-sir 711,' 726,'

599 707 839 471 456 844 619 802 662 743

Vegyes tárczaczikkek. Balkányi

Kálmán : Tenniszezó'lí ti parancsolata -. ... L. K. : A Wenckheim-szobor Ne. : Spanyol románcz Sector : Nőuralom Szigma : Meszlényi Lajos V e s s z ő : A fehér nadrág — Makrobiotika Ygrec : Berzsenyiék automobilon — Berzsenyi szalmaözvegysége — Berzsenyiék Balaton-Kárádon — Berzsenyiék bajban ..i — Berzsenj'i föllép :— Berzsenyit megválasztják ... — Berzsenyiék influenzában — Berzsenyiék a német szó ellen ... Kortesvilág

571 .645 431 442 536 717 766 444 461 512 587 628 .683 810 846 603

A Hét szakácskönyve

Lap 428, 459, 472, 490,

505, 527, 549, 573, 593, 613, 633, 653, 67.1, 685 A Hét szakácskönyv-pályázatáról 828

Félmúlt időkből. Vicomte Letoriére : Mágnás papok

747

— A Rádayakról — Az utolsó restauratiö •'. — Kártyatörténetek

808 847 871

' Irodalom. S. E . : Péterfy Jenő munkái

719

— A majfyar előidők regénye

783

— Arany László X. : Eötvös József munkái Szellemi tulajdon Mikszáth Kálmán uj kötete Kakukfüvek Zápor Zalár József költeményei

831 814 479 752 799 815 874

Színház. Művészet. Gyalu : Színházi glosszák Ignotus : Pálmay Ilka a Vígszínházban

650 702

— Hannele' — La robe rouge I—s. : A becsületbiró — Faragó Géza — Színházi glosszák — A zsába... L . : A téli tárlat I

750 780 591 704 717 854 782

— » » II. ... M. G. : Audran — A vesztaszüzek — Tristan és Izolda — A kórus N. : Rossz képek Pp. : Szivem '. — A vörös talár S. E. Leontine férjei — A páholy — Karácsonyi álom A Sasok Nemzeti szalon

" '.

„

799 547 688 797 873 447 651 703 798 814 830 669 720

Ezenkívül minden számban INNEN-ONNAN, apró művészeti és irodalmi ezikkek, felváltva: Képzőművészet, Közgazdaság, Divat, Heti-Posta stb.

—

Athenaeum r.-társ. könyvnyomdája

Z E R K E S Z T i

és K i A P J A V

)F(iSS J ó ^ s e j :

50487 s

í * / /

/

£V •V

J$

4

_

4J

T i ?

A

O

/

(; " W

/

t,i Szerkesztőség és kiadóhivatal I VIII., Rökk Sziíárd-utcza

MÁDI KOVÁCS

GYÖRGY

,£2*-

ercur-bank és válfó-üzlet részv.-íárs. c M

BUDAPEST S ü E j & i f i L S

Takarék betétek:

ÉRTÉKPAPÍROK vétele és eladása a napi árfolyam szerint.

KÖLCSÖNÜK értékpapírokra a legelőnyösebb feltételek mellett. * * * * * * * * *

Erzsébet-korot 15.

Legnagyobb czipöraktár. Czipök csak a legjobb anyagból, a legelegánsabb alakban, a legolcsóbb árban. Egyedüli készítője a gomb-,

czugnelküT, T l l l i m p l l czipőnek, mely egy erintessel fel- és lehúzható Vidéki rcadolésck ponfcsin oszkézóltctack. Rendelésnél oiég egy jel illó óczkz czipö bokáidéi*.

= Villámhárítókat =

kitűnő szerkezettel, szakszerű, szolid kivitelben kezesség m e l l e t t ; t á v í r d a - és t e l e f o n v e z e t é k e k e t minden czélra, v i l l a m o s v i l á g í t á s o k és erőátviteli t e l e p e k berendezését o l c s ó n eszközük

DEGKERT É S HOMOLKA BUDAPEST Gyár: VI., Izabella-u. 88. Raktár: V., Dorottya-u. 8. Prospektusok, képes árjegyzékek és költségvetések díjmentesen.

HOLQYEKNEKI

I

=

l o n a c r é m e Legújabb és orvosi szaktekintélyek álul is elismert biztos hatású kézés areztisztitó-szer, eltávolít minden bőrtisztátlanságot és rövid használat után vakító fehérré és üdévé teszi az , arezbőrt. E g y tégely l l o n a - c r é m e 1 k o r . Egy d r b I l o n a - s z a p p a n 80 flll.

FIGYELMEZTETÉS! ivészitményeim nagy közkedveltsége miatt h a m i s i tv á n v o k a t hoznak forgalomba. - Csakis az valódi, mely a doboz alján aláírásommal van ellátva. - Kapható minden gyógyszertárban. Szétküldés! rakfár: Alexander János gyógysz. Szolnokon. - Budapesti főrakt.: Török-féle gyógyszertárák Király-utcza 12. és Andrássy-ut 29.

Krmrl.frlr

< T..A.-1.*— •>= a- -r,. ,

• -

XII. évfolyam.

A HET

HE0JELEH HlHDEK VASfiRHAP. Előfizetési f e l t é t e l e k : Egész évre _ ... kor. 20.— Félévre™

» . 10.—

Negyedévre™...;-

» . • 5.—

P O L I T I K A I É S IRODALMI S Z E M L E . SZERKESZT! K I S S

" Egyes sz&m ára 40 tillér.

.JÓZSEF..

. 27/601. szám. • Szerkesztőség, és kiadóhivatal.BUDAPEST,. VIII., Rock Szilárd-utcza 18. sz.' Hirdetések felvétele

ugyanott.

Kéziratok, nem adatnak vissza.

Budapest, ! julius hő Y. <§hp-

J u l i u s e l s e j é n kezdődött l a p u n k n á l az uj félévi f o l y a m . T i s z t e l e t t e l k é r j ü k o l v a s ó i n k a t , h o g y e l ő f i z e t é s ü k e t ' m é g a nyári h ü s e l ő e l ő t t megújítani s z í v e s k e d j e n e k . Mint m i n d e n n y á r o n , az idén is a legpontosabban utánok

k ü l d j ü k a lapot, a fürdőre é s

c s a k arra

k é r j ü k , h o g y m i n d e n h e l y v á l t o z t a t á s t n e k ü n k idejekorán j e l e z n i méltóztassanak.

.

Előfizetési f e l t é t e l e k : Negyedévre 5 kor. .

.

E g é s z é v r e 20 kor. F é l é v r e 10 k o r . .

A HET kiadóhivatala, VIII. k e r . R o c k Szilárd-utcza 18. s z á m .

Krónika. •

-

A magyar légenda. \

- — julius •

5.

böző mesét lehet kihámozni. Pedig sem lélek szegénységére, sem "képzelet bágyadtságára nem' váll ez egyhangúság. A magyar népmese tele van mély megfigyeléssel, meglepő fordulatokkal s egyszerűségéhez képpest aránytalanul magasrendű humorral; Nem is az üresség egyhangúsága ez, hanem a vágyakodásé — egy állandó vágyé, mely soha be nem telő éhséggel kér uj meg u j ' táplálékot a képzelettől s ennek minden adatait a maga állandó hajlandósága szerint mind azonegygyé alakitja. A hazulról elszakadt királyfi, ki álruhában, szegény sorban tengődve, keserves és gyakorta alacsony munkában, szivósan és türelmesen, kitartásával, becsületességével s leleményes okosságával végtére elnyeri a szép királykisasszonyt; ez a magyar népmese, ez minden magyar népmese. Ha huszat-harminczat elolvasok egyfolytában, a könyv kiesik kezemből, s ugy tetszik, mintha e meséket nem is elmondanák, hanem maga a királyfi álmodná. Ahogy estérül-estére lefekszik j éjczakárul-éjczakára ott virraszt a jószág mellett, nyitott szemmel álmodozva valónak álmodja a • szive vágyát, mindennap más formában,' más színekkel, másfélül kerülve' neki, de* mindig ugyanazon álmot, mely a lelket tartja benne, hogy a nehéz megpróbáltatásban még a czél előtt , el ne csüggedjen.-

Ha franczia vagy porosz vagy angol irónak elmondánád, hogy meghalt egy vitéz tábornok, ki már koránelérte, • amit a hadseregben tudás és vitézség elérhet, s ha nem is volt oly szerencsés, hogy háborúban bizonyíthatta volna vezéri képességeit, de a hádi gyakorlat vérteA mese: reménység, a legenda: visszatekintés. S a len csatáiban igenis ragyogtathatta a maga jellegzetes egyéniségében fajánák erejét;, hogy az ily magaslatokon magyar légenda ugyancsak egyhangúságával külömbözik elkerülhetetlen féltékenység és cselszövés erőtlen volt ellene az idegentől. Még. a régiekben van némi' változatosság; s mikor a leggonoszabb ellenség,- a megrokkanás legyőzte, ahogy krónikáink följegyzik ezeket: külömböző hányattaura királya nem - akart .-megválni tőle s utolsó napjáig tásoknak, fordulatoknak, világnézeteknek s gondolatkörökkegyelmével övezte a hü katonát —. ha, mondom, meg- nek, kelet és nyugat, pogányság és keresztyénség összekérdenéd az. idegen irót, mit-ima ilyen elhunyt katonáról, ütközéseinek külömböző lenyomásai ' látszanak bennük. ezt felelné: hőskölteményt irnék róla vagy ódát. Es nem Hunyadi Jánosig tartanak a magyar legendák — Hunyadi tudná megérteni, honnan és mért van, hogy e dicső- Jánostól fogva csak. egy magyar legenda van. Például: a séges ravatal körüV minálunk csupa bánat zokog, csupa Hunyadi Mátyásé, a hóditó nagy .* királyé, ki nagygyá, keserűség, csupa elégia, csupa sirám, csupa olyan gyász, hatalmassá, világ urává tette a magyart, de egy napon amilyen nem a háláinak "szól,- -hanem az . élőhalálnak. fügével megétették, s vége volt Mátyásnak s a magyar A mádi Kovácsok sirboltja keresztvasárá vissza se nő á dicsőségnek. Vagy a Fráter Györgyé,, ki a- kigyó okosrozsda, s mádi Kovács Györgynek máris meglesz a maga ságával már- éppen egy abroncsba készül fogni a császárlegendája — nem is az övé, nem is egy magyar vitézé, tól s a szultántól visszacsalt hazát, mikor rajta tör. az idegen vezér s orozva leszúrja. Vagy a Zrínyi Miklósé, hanem a magyar vitézé, a magyar legenda . . Nem tudom, vettétek-e észre, hogy. a Imagyar nép- ki maroknyi őrségével megakasztja. útjában a világverő mesében sokkal kevesebb a - változatosság, rnint a kelet szultánt — de ott is kell vesznie nyomorultan a szigeti ezeregyéjczakáiban, a nyugati kék mesékben. Amilyen várban, mig néhány mértföldnyire tőle tétlen vesztegel a bájos a magyar népmese, ánnyira egyhangú, s mint német ármádia. Vagy a másik Zrinyi Miklósé, kinek az ahogy a nótáját, szereti egyformán lejtetni, emelni és ki- volt a bűne, hogy nagyon is megverte a törököt s macsengetni, a meséjét is igy szereti a legkülömbféle fonalakból gyar sereget akart teremteni, s egy szép napon vadászais egy mintára szőni és kerekiteni.;a magyar: .Kötetszámra' ton megölte a vadkan — micsoda vadkan, megmondja menő népköltési gyűjteményekből jó,, ha féltuczat külöm- egy fölirás a bécsi muzeumban egy régi puska agyán:

1

-418 En vagyok a vadkan, ki megölte gróf Zrínyi Miklóst! Vagy a Petneházy Dávidé, ki Tököly hadnagyából császár hadnagyává pártolva, első mászta meg a budai vár falát, kitűzve oda a magyar zászlót, melynek helyébe a török őt magát köti föl, de vitézei még élve levágják; vitézségeért grófi rangot kap s mikor ennek lakomáját lakja a német urakkal, egyszerre csak megérzi ételében a mérget, kirohan a palotából, föl a lova hátára, vad vágtatással vágtat neki hegynek völgynek, mignem lealél lovárul és meghal. Vagy a toscanai Leopoldé, a kalapos király utódjáé, ki mihelyest visszaadta a magyarnak ősi alkotmányát, hirtelen meghalt. Vagy a Sándor főherczeg nádorispáné, a magyarok barátjáé, ki ha nem is tudta megmenteni Martinövicsékat, de meg akarta menteni Magyarországot, s Thugut uram gondoskodott róla, hogy Laxenburgban épp akkor robbanjon fel egyszerre és időnek előtte a császárné tiszteletére rendezett tűzijáték, mikor az ifjú nádorispán vizsgálgatja s halálra sebesül az égésétől. É s igy tovább . . . ezek a legendák élnek, terjednek, támadnak tartóztathatlanul. Még az se kell, hogy igazak legyenek — a költő Zrínyi Miklós vadászaton s vadkan által történt halálát, például hiteles és megbízható tanú, Bethlen Miklós erdélyi magyar ur irja meg az ő páratlanul becses emlékirataiban. -Még a non vero ma ben trovato elfogadhatóságát sem kívánja e.legenda; Petneházy Dávidról például kiderítette a történelem, hogy sem első nem mászta meg Buda várát, sem grófi rangra nem emeltetett, sem egyáltalában nem igen vették annyira számba, hogy érdemesnek tartották volna megmérgezni. Második Leopoldról bizonyos, hogy természetes halállal halt meg és nincs rá semmi bizonyság, hogy a laxenburgi rakétákat csakugyan T h u g u t miniszter robbanttatta föl — mindegy, a magyar igy tudja, igy hiszi, igy tudja nagyon is elhinni, s nincs az a hirtelen halál, melyhez ne ezt a legendát kötné. Még Amerikában is a kivándorlott szegény tót meg magyar paraszt megkuporgatott garasait már tiz esztendeje nem azzal csalja-e ki akárhány ügyes csa-vargó, hogy felöltözik vedlett veterán-ruhába, mellére tüz egypár cotillon-rendjelet, s megsúgja a szegény embernek, hogy ő a Rudolf királyfi, nem halt meg, csak a zsidók .akarták elveszíteni; az öreg király fél tőlük s szinre u g y tett, mintha agyonverette meg eltemettette volna, valójában azonban mást temettek el, az öreg király meg kilopta a fiát Amerikába, hogy ott szerezzen pénzt, megszabadítani a magyart a zsidótól. Nincs az a keserves csalódás, mely ezt a hitet kiverné a szegény paraszt fejéből, szivéből; ha megcsalódik : csak az az egy ember volt csaló, de a királyfi él és megszabadítja a magyart. Igy várják vissza Kossuth Lajost is, talán még azok is, akik itt énekelték a nótáját az ő sárga lakoporsója mögött, végig e nagy városon, a Muzeumtól a kerepesi temetőig. S mádi Kovács György szerezhetett volna, mint Fejérváry Géza, történelmi érdemeket nemzete körül: csak svarczgelb maradt volna, kinek még magyar voltát sem akaródznak elismerni. De hogy egyszer egy hadgyakorlaton megvert. egy német generálist — ami bizonyára nagy és fontos cselekedet volt,. de végre is megtörténik minden hadgyakorlaton — egyszeribe nemzeti hőssé lett, siratni valóvá, mint minden

magyar hős. Hiába a valóság, hogy senki az ő diadalát rossz néven nem vette, sem lovagias ellenfele, sem kegyelmes királya; hogy változatlan kegyelemben haladt tovább fényes pályáján, s még, amit ő maga alig nézett volna el más tábornoknak: betegnek is szabad volt lennie — az állandó magyar legenda birtokba vette az ő marczona kis alakját s nem adja ki a történeti igazságnak. Hiába az a másik valóság is, hogy, ha igazán áldozata is lett volna diadalának, akkor sem éppen a magyarsága okán; hiszen a kitűnő és igazi hadjáratokban is győzedelmes Kuhn generális valóban efféle cselszövéseknek lett áldozata, és senkisem mondja, hogy azért, mert német volt. Mindhiába: mádi Kovács Györgyről megmarad a legenda, hogy el kellett pusztulnia, mert dicsőséget szerzett a magyar fegyvernek, bizonyságát adta a magyar katonai képességnek, jogczimet szerzett a magyar külön hadseregre. Mi az oka ennek: könnyű megmondani. A kicsiny népek tragédiája, melyeknek külső ereje nem arányos hivatottságukkal, s hogy az életben megállhassanak, az élet nem egy drága javáról le kell mondaniok. Az elme megnyughatik e lemondásban, a sziv meg nem nyugszik benne soha, s a féllábú függetlenségben az elmetszett félláb helye egyre sajog. Vágyaival a nemzet pártfogókat keres, csalódásaiért cselszövéseket okol. Még hitében is országát az isten anyjának ajánlja: a legfőbb pártfogónak s közbenjárónak az Ur zsámolyánál. Szeretete pedig á gyászoló anyáé, holt fiakkal elbukott reménységeken. Ignotus.

Szerelmesem Szerelmesem, ha eddig váriunk: Várjunk még egg kicsit, Amig a ngár majd elveszíti Izzó sugárait. Várjunk, mig hűvösebbre válnak A forró éjjelek Mig fenn, a kandi csillagocskák Gyengébben fénylenek. Várjuk meg, mig lehull a rózsa Mig elszáll a madár — Várjuk meg én édes szerelmein Mig elmúlik a nyár. Őszi avarban, lombhulláskor, Borongó ég alatt, Ha díszeveszteti ligeteknek Halk biicsut mond a nap; -Leszáll az alkony szürke S az erdő megremeg; S távol hegyeknek puszta Halovány köd lebeg; S rejtelmes, Körülünk a Akkor üljük Ha elmúlik

árnya, ormán

hűvös árnyban úszik határ — meg titkos nászúnk — a nyár . . .

Erdős Renée.

— Te, olyan szép ez a sziget . . . A másik nem tudott felelni. Magasra emelt fővel, Egy gazdátlan csónak története. mereven állt, s minden érzékével szivta magába ezt a szép éjszakát. Sejtelme sem. volt róla, hogy mindez miért Irta : MOLNÁR FERENCZ. ily édes és miért van ennyi szépségnek a mélyén egy csöndes kis szomorúság, csak öntudatlan hallgatással I. meredt a sötétbe. Most erősen fogta a sziget a két leányt. Érezték, hogy a sziget tulajdonai, tárgyai, s hogy ehhez az A csöndes nyári éjszakában tisztán lehetett hallani, iszapos, meleg földhöz köti őket minden, amit e perczben amikor a dunai kapitány, kétségkívül a sok utasra való éreznek: a csönd, a sötétség és a sok, sok tubarózsa. tekintettel, a vén tengerészt pózoló hangon kiáltott a A nagyobbik hamarabb 'jutott szóhoz: szócsőbe: — Ugy-e, Pirkó — mondta — szép itten? — Előre! — Szép, nagyon szép. A fahid megrecscsent, s a kerekek dolgozni kezdtek. Ezt lehunyt szemmel mondta a kicsi, aki ma jött A habzó vizén megindult Pest felé a fekete hajó, amelynek ki ide lakni, vendégségbe a nagyobbikhoz. A- délután .oldalában hosszú sor kis négyszögű ablak világolt sárga fénynyel, s ahogy, mindinkább távolodott a szigettől, olyan beszélgetéssel telt el, s ugy a családi körben tett séta, volt, mintha a Duna fenekén fáklyások kisérték volna, mint a vendéglőben a fagylalt kissé unalmas volt. Alkomagával vitte az izzó fénysávokat. Gyorsan haladt lefelé, nyatkor már kezdett neki tetszeni a sziget. Nézte a vörös hogy kiért a viz közepére, látni lehetett, hogy pazarul sen lebukó napot, s hallgatta a sóhajtásokat, amelyek a okádja a vastag fekete füstöt, de mintha belefogózott romok felől jönnek ilyenkor. Most érezte csak a jázmino' volna a kémény évei, ezt is magával húzta, éppúgy, mint kat s a parton az iszapnak azt a langyos szagát, amely azt a halaványan fénylő uszályt, amely az utja- nyomán a hervadó virágokéhoz hasonlít. Az ő számára naplemenfodorult a vizén. Most egyedül maradt a sziget, hogy az tekor népesedett be a sziget, amikor már nem lehet tiszutolsó hajó is elhagyta. A kikötő vén őre végigbaktatott tán látni mindent, amikor a nagy tisztás beleolvad a kis a hidon, s a vendéglő felé ment. A két fehéren ragyogó bokrokba, s a gyep felől mintha finom fehér felhők szállámpa egyszerre aludt ki a hidfőnél, s a szigetlakók, akik lanának fel. A sötétben nyilt nagyra a szeme, kis szive ismerőseiket kisérték el, vagy csak egyszerűen kijöttek az tele lett titokzatossággal, mindenféle nyugtalan vágygyal, utolsó hajóhoz, kis csoportokban tünedeztek el.a magas amit szeretett érezni. Aztán a hangok is egészen másfélék bokrok közt. Végleg nagy, nyáréji csönd lett, amelybe voltak, mint aminőket a városban hallani. Itt a parti kövekellemesen olvadt valami halk harmonikaszó, amely a ken megijeszti az embert a Duna, amikor szeszélyesen vizén át jött Ó-Budáról. Néhány lámpa csöpp tüzpontja nekiklocscsan. A bokrokból surranó zörej hallatszik, csillogott a túlsó parton, s most, hogy az utolsó nesz is messziről sóhajtanak a fák, s ami a legkülönösebb, néha elhalt, hallani lehetett egy nagy malom bugását. A malom egyszerre elhallgat minden, nem szól a Duna, visszafojta parton állott, s mind a hat emelete ki volt világitva. ják lélekzetüket a bokrok, s az egymásra boruló nagy fák Innen nézve tizenkét emeletesnek látszott, az alsó hat sor hirtelen elcsöndesednek. Ilyenkor nem mer moczczanni az ablak a Dunán reszketett, a felső hat fenn sorakozott a ember s dobogni kezd a szive. — Menjünk — szólt a nagyobbik leány — álmos nagy kőkoczkán. vagyok. • A hid tájékáról már elsétáltak a szigetiek. A járásuk Pirkó ( nem felelt, hagyta,. hogy magával húzza a is megváltozott azzal, hogy az utolsó hajó elment. Ilyenkor a hatalmas fák alatt nem látni siető embert, mindenki másik. Hozzája simult, s kissé kábultnak érezte magát. sétál, mintha a maga kertjében volna. Érzik, hogy magukra Elhaladtak a tubarózsák közt. A kis fehér fejecskék meremaradtak, nézik a virágokat, amelyek fejlődését figyelem- ven álltak hosszú száraikon, ontották az illatjukat. A nagy mel kisérik. »A sárga rózsa kinyílt tegnap óta« — mond- virágágy körül nehéz volt a levegő, most zavartalanul ják. — »Igen — hangzik a felelet — de a nagy azáleát emelkedett a sok lehellet, egymásra nehezedett, összesűrűsödött és az agyára szállt az embernek.' levágták. Megvette valaki.« — Mondj valamit, Pirkó! A part felől leányhangot hozott a szellő. Ketten S a vállával gyöngéden fölemelte Pirkó fejét. A kis voltak. A meleg vízesés körül sétáltak, s alája akartak leány elmosolyodott, egyet sóhajtott, s őszintén szólt: bújni. — Ugyan mit mondjak? Az egyik mondta: Kicsinek látszott a barátnője mellett, pedig, talán — Hallottam, hogy a Niagara alatt végig lehet mindössze félfejjel volt kisebb nála. Nem volt szépség, sétálni, anélkül, hogy vizes lenne az ember. ázt mondták róla, hogy szép lesz, de most változik az — Bujjunk alá — nevetett a másik. Aztán elhallgattak, minden ok nélkül. (Egymásba arcza. Tizenöt éves volt, de mindenki többre becsülte. fogóztak, s Újpest felé figyeltek. Valami távolról közeledő Ezt nem a külseje tette, hanem furcsa kis egyénisége. • hajó kattogott a vizén. Tetszett nekik ez a nagyon messzi- Olyan volt, mint valami finom, nagyúri dáma, akit soha ről jövő, titokzatosan lüktető nesz. Fölemelték a fejüket, senki nem lát másként, mint teljes toalettben. A beszéde s ez a kis figyelés, egy távolról érkező, ismeretlen hajó is ilyen volt. Nem mondott ki mindent, amit gondolt, az csöndes zakatolása, megdobogtatta a szivüket. így álltak idegenekkel banális volt, ami azt mutatta, hogy belső életet néhány perczig. Aztán a kisebbik a sziget felé forditotta is él, ezt külön a maga számára. A mozdulataiban volt valami komoly öntudatosság. Azt mondták róla, hogy a fejét és nagyon halkan kérdezte: nem elég gracziózus. De Pirkó minden mozdulatára, ruhá— Érzed a tubarózsákat? Finom orrczimpáik kitágultak, s a szemüket is nagyra jának minden kis szallagjára ügyelt, se a ruházata, se a nyitották, ugy szivták a kis szellőt, amely a virágok felől beszéde, se a járása nem volt soha pongyola. Különöjött. Igen, a levegő tele volt tubarózsával, amelynek olyan sen az arczára volt világosan ráirva az önállóság. Mozerős a parfümje a nyári éjszakákon, hogy az ember azt* dulatokban, fényben, színben gazdag szeme volt; a szem- _ hiszi: a szemével, fülével is érzi. Alattuk halkan locsogott héjjárói nem lehet mondani, hogy öreges volt, inkább azt, hogy egy kicsit fáradt. Ez az egy kis darab: a szemhéjj, a Duna, s az ég telisteli volt csillaggal. A kisebbik leány rátámasztotta arczát a másik vál- a szem és az a kis gödör, amely a szemet elválasztja az orrtól, idősebb volt, mint Pirkó. Az arcza többi része lára és ugy súgta neki:

-420 édesen fiatal, leányosan mozgékony, az ajka piros és friss, á foga mint a tej, az állán valami kedves, hamvas rózsaszín játszott. Ilyen .volt Pirkó, az okos kis hölgy, akire semmiképpen sem illett ez a szó: leány. Kis hölgy volt, komoly kis grófnő, elegáns kis herczegnőcske. Komoly' könyveket olvasott, megmosolyogta a bakfisregényeket, s nem tudta felfogni, hogy vannak leányok, akik . helyesírási hibákat tesznek, mikor az olyan egyszerű. Legjobban szeretett komoly urakkal beszélni. A húszéves fiukat henczegőknek, üreseknek és hiúknak találta. Ezért nem szerette a-kato-' nákat sem. Az asszonyok beszélgetését czéltalannak és ostobának tartotta. Ezeknél jobban szerette a leányokat, mert az asszonyok — legalább ővele — mindig ugyanazokról'a témákról beszéltek, s halálosan, sot ami ennél több: bosszantóan . Unalmas volt az . egyformaságuk. Az idős urak és a fiatal leányok társaságában talált legtöbb változatosságot. S ezt imádta, imádta az érdekességet, a sokoldalú elméket, a festőket, akik kissé határozatlan színfoltokban ' festenek, azokat az irókat, akik nem árulnak el mindent, az éjszakát, a külvárost, a szegény embereket,. a színházat — szóval mindent, amiben valami titokzatos és pittoreszk elemet talált. És mindezt öntudatosan cselekedte, e szerint válogatott az olvasmányai közt, e szerint ; szőtte a terveit, és mindezzel együtt Pirkó nem volt több, mint tizenöt éves, ügyvéd volt az apja s a mamája egy nagy, nyúlánk szőke asszony, aki a zsurokon az ablakfüggöny mögül suttogott a fiatalemberekkel. A villához értek. A nagyobbik, kissé kövér, pirosarczu, szőke, örökké vig és felületes leány udvariasan , maga elé bocsátotta Pirkót: — Csak te utánad — mondta komolyan Pirkó, s a" holdfényen mélyen meghajlott, mint a régi franczia királyok udvari dámái. Tetszett neki ez a finoman alázatos moz- , dulat, amelyből mintha muzsika fakadna, s amely a leg J : nemesebbre csiszolt formája .az üdvözlésnek. Pirkó szerette a finom és nemes dolgokat. A nagy leány ezalatt két lépcsőt lépett egyszerre, felugrott a verandára, ott füttyentett egyet, s leszólt a kis rokokó-dámához: — Te, mit szólsz Tarkovics Bandihoz? ii.

:

Ugy éltek ezen a szigeten,- mintha - az övék lett volna. Hamar megismerkedtek vele. A sziget — ugylátszik — szerette Pirkót, mert • mindennap mutatott neki valami ujat. Megmutatta neki a csalánnal benőtt utakat, amelyek a romok örökké hűvös falai közt kanyarognak. Pirkó fölfedezett egy szomorú akáczot, amely egészen a • földig hajolt s amelynek lombja alatt édes volt a pihenés. Pirkó megismerkedett egy nagy füzfabokorral, amely egy kiszögellésen kinőtt s belógatta nyúlánk gályáit a Dunába. . Talált egy rozzant csónakot, s mind a ketten egész dél-: előttöt töltöttek azzal, hogy tenyerükkel merték ki belőle, a vizet. Másnap azonban megint tele volt vizzel, igy tehát feléje se néztek többet, mert makacs volt és nem értette a tréfát. Mindennap találtak valami szórakozást, amolyan .. gyerekmunkát, amelyhez sok erőfeszítés, nagy fáradság kell. s amelynek soha semmi czélja nincs. . A romok közelében, a kiszögellésen ültek, a nagy füzbokor tövében. Nagy szalmakalap völt rajtuk s a kezükben hosszú pálczákat tartottak. Komolyan halásztak, avvál a hittel, hogy halat fognak fogni, igazi halat, ámbár tudták, hogy kicsi lesz, mert a nagy halakhoz csak az igazi halászok értenek. Sokáig ültek szótlanul egymás . mellett s ha a nagyobbik néha beszédbe, kezdett, Pirkó fölemelte az ujját: — Bella, ha beszélsz, nem fogunk semmit. Pirkót nem az boszantotta, hogy a halak nem "akar-, tak jönni, hanem az, hogy kinevetik őket, ha hal nélkül

térnek haza. Amikor egy perezre mind a ketten kihúzták horgaikat a vizből,-haragosan mondta: . -. — Itt maradok, ha kell, holnapig is, de hal nélkül' nem megyek i haza. — Én bizony hazamegyek — biggyesztette félre a száját Bella — különben is unom. Ha nem akarnak jönni a nyomorultak, hát ne jöjjenek. Hanyattfeküdt s a' feje alá tette a két kezét. Fejlődő melle megfeszült a rózsaszínű bluz alatt s ezt érezte. Büszke volt reá s jólesett neki a napsugár, amely forrón érte a mellét. Pirkó szivósan ült a helyén s miután megigazította a horgát, újra visszabocsátotta a vizbe. — Hagyd abba, Pirkó; ' • ' • ' . •Csöndesen felelt : — Nem. . ' .• — Ha nem. hagyod abba, ériekelek. S rnindjárt énekelni is kezdett, hogy elriaszsza a halakat: Pirkó. erre szelíden letette.maga mellé a fűbe a horgot., ' . . — Ha. nem akarod — mondta — akkor' nem halászorh. — E z már más — szólt Bella s fölült. Nézték a Dunát, amelyen egymásba verte a déli nap az égő pikkelyeket, kergette a tánezoló, villanó sugárkákat. Az újpesti parton tót munkások talicskázták a kavicsot egy nagy kotrógép mellől. A kotrógép bádogtéteje szikrázott a napon. Bella szólalt meg először : — Mit szólsz Tarkovics Bandihoz ? — Mit szóljak? Tegnap, láttam először. .— Igen, de folyton veled beszélt a vacsoránál. Hallottam, amint a mamám később azt mondta neki: »Tarkovics, éri csodálom magát; hogy lehet másfél óráig beszélni egy _ kis gyerekkel ?« — És mit felelt erre? — Azt nem hallottam. Te, Pirkó, valld meg őszintén : udvarolt-e már rieked valaki komolyan ? Pirkó habozás nélkül felelt: — Nem.-Soha. A másiknak, ez jól esett. Felrehajtotta a fejét s némi büszkeséggel mondta: — Nekem igen. Már' kétszer udvaroltak. . Könnyű sóhajjal tette hozzá: — Az egyikbe szerelmes is voltam. De aztán hirtelen előrebiggyesztette az alsó ajkát, ezzel fejezve ki, hogy a dolog már elmúlt s nem volt nagyon komoly. De azért elmondta: — Ez egy jogász volt. Akkor Török-Báliriton nyaraltunk és minden szombaton bál volt. Add a becsületszavadat, hogy nem mondod- meg senkinek. Tihanyi Ernőnek hivták, az apja igazgató. Hogy mit igazgat, azt nem tudom. Egész éjjel együtt tánczoltunk. Amikor szünóra volt, kilopóztunk a mezőre és ott megvallotta, hogy szeret. Én fáradt voltam és egy kis sampuszt is ittunk, hát végighallgattam. Nagyon tetszett nekem a fiu. Egy kicsit kínozni akartam, hát a Steinfeld Erzsivel szekíroztam. De megesküdött, hogy utálja. Nagyon izgatott lett, és magához ölelt. A mellemet egészen a melléhez szorította' és megkérdezte, hogy meghagyom-e magamat csókolni tőle. Azt mondtam, hogy nem engedem, de erre könyörögni kezdett. Hát végre azt mondtam, hogy meghagyom, de nem a szájamat. Erre hirtelen megcsókolta az arezomat .és én visszacsókoltam. Akkor megcsókolta a szájamat és úgy maradtunk sokáig. Amikor vége volt a bálnak, hazakísért és • előrementünk. Az egész uton csókolóztunk, de mindig szájon. Az arcz, az semmit sem ér,' én rnondom neked. Pirkó komolyan hallgatta. A szeme ragyogott. E g y kicsit reszketett a hangja, amikor kérdezte: .— És aztán-mi lett?

— Aztán sokszor eljött hozzánk és mindig meg- külvilágnak él. Maga Tarkovics szokta mondani, hogy az csókolt az ajtó mögött. Mindig ugy csináltuk, hogy én az Íróember himnemü szinésznő. ajtóhoz támaszkodtam, hogy ha betalál jönni valaki, hát Pirkó hallgatott. Ezt á világot még nem ismerte. De legyen ideje elugorni, mig én félreállok az útból. Én már roppánt érdekes lehetett, ugy találta. Ahogy ezzel a mind ismerem ezeket a fogásokat. Aztán megesküdtünk, Tarkóvicscsal. beszélt tegnap, ugy vette észre, hogy nem, hogy egymáséi leszünk. Kiszámítottuk az időt, hogy különbözik a többitől. Egy kicsit büszke is volt arra, amikor ő huszonnégy éves lesz, akkor én husz és elvesz hogy. ez. a szellemes ember oly sokáig foglalkozott vele s feleségül. Öt évet kellett volna várni. Akkor még csak ez idő alatt ugy érezte, mintha valami vizsgát állana ki. tizenöt éves voltam. . S jól esett neki, hogy ugy beszélhetett vele, mint senki mással. Pirkó ugy találta, hogy ezek az igazi émberek, '.— Most mennyi vagy? nem azok, akik egyforma munkában őrlik le az életüket. — Tizenhat. — É s fogsz rá várni,? — Nagyon léha pmber — folytatta a másik — — Nem. Szakítottunk, őszszel, mert nem jöhetett egyszer él is maradt tőlünk, mert pénzt kért kölcsön a Pesten' hozzánk. Aztán meggondoltam, hogy nem elég papától, és a papa] nem adott neki. Aztán a télen meg idős hozzám. képest. Nagyon gyerek. Folyton csókolózni egy hétig' a gőzfürdőben lakott, mert nem volt lakása.akart, beszélgetni soha. Ezek mind ilyenek, én. mondom Harangszó jött Pest felől. Fölszedték a horgaikat és neked., Azóta nem voltam szerelmes. hazafelé indultak. .Bella az egész, uton beszélt, de Pirkó ezt csak akkor' vette észre, amikor a kapuhoz- értek. —. Nem is láttad? • — De igen, egyszer, áz utczán. De már ki voltám Az ebédnél nem szólt Pirkó semmit- egészen a tésztáig. belőle ábrándulva. Nagyon undoknak találtam. Most kezd Amikor a tésztát, behozták, odafordult Bellához: riőni a bajusza és ez a legcsunyább kor a férfiaknál. — Te :— súgta a fülébe —. hány éves az a Olyan, mintha piszkos volna az arcza. Több szerétőm színésznő? , . • • néni volt. III. Pirkót roppantul érdekelte a dolog. Hallgatott, hogy a másik folytassa. De az nem mondta tovább, mint ahogy Igazán, Tarkovics nem szégyelte magát. Reggel jött nem is.volt tovább. Pirkó kérdezte: ki a szigetre, délelőtt a színésznővel látták a rózsakertben, — Itt a-szigeten semmi sincs? ' " . , délután vele hallgatta a katonabandát az alsó szigeten s — Nincs. Ide nem jön hozzánk senki, csak Tar- estefelé otthagyta, mintha mondaná neki: »Most elég volt, kovics. Az meg már harminczkét éves, meg aztán szere- tisztességes emberek közé megyek.« Elment Téreiékhez s tőt tart. ,' velük vacsorázott a vendéglőben.' Melitta kisasszonynak — Szeretőt tart? ugy köszönt, át a szomszéd asztalhoz, mintha valami távoli — Meghiszem azt. Fogadok, hogy már láttad is. ismerőse volna. ,A leányok ezt megfigyelték, sőt azt is A kis szállodában lakik. E g y szinésznő, de csak tánczol. észrevették, hogy Melitta kisasszony néha fölemeli a fejét A Népszínházból való. Tarkovics mindig őhozzá jön és s néha féltékenyen néz át az ő asztalukra, amelynél minnem szégyell-aztán hozzánk jönni. dig volt egy-két csinos fiatal asszony és leány. — Szép leány ?' • — Nézd — lökte meg Bélla Pirkót — milyen fél— Nem szép. A haja sárgára van festve és az tékeny reá ez a . . . arczbőre rettenetes. De nagyon kaczér és nagyszerűen S titkon figyelték a kisasszonyt, aki- az anyjával ült tud öltözködni. A mama azt mondta, hogy az ő férje a a másik asztalnál, .drága ruhában, drága gyűrűkkel az legelőkelőbb kereskedők egyike, de neki soha ilyen drága ujjain, amelyek csak ugy szikráztak a gyémánttól, amikor ruhái nem voltak. A szobaasszony meg azt beszéli, hogy a kenyeret törte. . olyan alsószoknya-gyűjteménye van, amilyet még sohase — . Hogyan, Pirkó kisasszony, maga olvasta Heinét ? látott. Borzasztó az ilyen, népség. Ezt Tarkovics kérdezte s igazán csodálkozó-arczot Elhallgatott, egy kicsit nézte a Dunát, aztán vágott hozzá. É z a harminczkét éves fiu tudott blazirt hozzátettelenni s a -következő pillanatban már a legtisztább ártat— Szeretnék szinésznő lenni. Te nem ? lansággal nézni valakire. —. Nem. Én irónő vagy ügyvéd szeretnék lenni, - — Oh igen — felelt halkan Pirkó — de ne mondja mert az a maga ura. • ezt olyan hangosan, mert félek, hogy meghallják. A papa : — Nem akarsz férjhez menni ? és a mama Párisban van, a kis öcsém a nagymamánál — Nem. lakik s én azt olvastam, ami nekem tetszett. Heinét imádom. Ezen nem vitázták tovább, mert már az unalomig És tizennégy, éves! ismerték azokat az érveket, amelyek ebből a kérdésből — Tizenöt... . . kifolyólag a számtan-óra és a franczia-óra közt el szoktak Tarkovics is imádta Heinét. Ha verset irt, szándéhangzani az iskolában. Pirkó csóválni kezdte a fejét: kosan utánozta. Ennek az embernek a lelkét éz á hatal— Ezt sohse hittem volna Tarkovicsról. mas tehetségű csirkefogó nevelte,- aki éppúgy, mint ő az — Miért, ne ? A'z ilyen. ujságirók és irók mindig "a életben, az egyik versében" leköpte a szerelmet, pofonverte színésznők körül vannak. Ezeknek az kell, nem. a tisztes- 'a tekintélyt, megcsiklandozta az isteneket és szívből kineséges leányok. Már egy éve a szeretője. vetett mindent, amit csak valaha szentnek vallott "az — Hogy lehet, hogy nem unta meg ? emberiség, s a másikban egy tizenhat éves fiu tisztaságá— Ezek mindig meg tudják tartani. Én már az val sirva vallott szerelmet egy szűznek. így élt Tarkovics, első héten unatkoztam Ernővel, mert mindig ugyanazt s igy él az igazi ujságirók legnagyobb része, amely talán csináltuk. Ezek. változatosabbak. Nekem csak két ruhám nem is tudja, hogy utolsó csepp véréig a Heine Henrik volt, neki huszonhat alsószoknyája van. És milyen nevelése. De ez az ember öntudatosam rendezte be igy kalapja! az életét, mert rájött, hogy az ő földi pályájához ez illik — Azt hiszed, ez teszi ? legjobban. Kegyetlen és szivtelen tudott lenni, hogy a Ez is. Az ilyen lumpok, mint ez a Tarkovics, következő .pillanatban elolvadjon .a szentimentálizmustól. akik egész éjjél a kávéházban' fetrengenek és reggel fek- Léha volt, s . a lelke mélyéig züllött embernek tartotta szenek le,.-szeretik az ilyet. Az ilyenből sohse lesz férj, magát. A tehetségét se becsülte semmire, akkor irt, ha mert nem szereti a rendes családi életet. Mindig csak a megfizették, s akkor is pongyola volt, s kinevette azokat,

-422 akiknek tetszett. A mások tehetségét azonban rajongó szeretettel tisztelte. A világon egyetlen asszonyt se tisztelt, csak az anyja emlékét imádta. Minden leányt romlottnak tartott, csák a húgát becsülte nagyra. A nagy dolgokkal szemben szinte a túlzásig czinikus volt, de a kicsinyekben tudott hinni. így például kinevette a vallást, s ugyanakkor gyereki szeretettel beczézgetett egy sánta koldust. — Nem engedném — mondta — hogy a leányom Heinét olvassa. A feleségem pedig csak negyven éves korában kezdhetné el. (Folytatjuk.)

Krónika II.

a Levantet minden okos csirkefogó elkerüli. A Levanten ugyanis igy gondolkodnak: — Aki idegen hozzánk jön, az csak zsivány lehet. Mert mi az ördögöt kereshetne itt? Tőle nincs mit lopni, tőlünk még úgyse lophat, tehát gyanús ember: fogjuk fülön. S mig a Balkánon soha sikkasztót el nem fogtak — még Görögországban se akadt magyar kalandor, pedig ott nem ismerik az úgynevezett kiadatást, — a világ nagy városai telve különböző csirkefogókkal, akik közül egy héten tiz is horogra akad. Ebből a szempontból nézve a szegény Koritovsky csak emelte a reputácziónkat. Á toportyán is a rengeteget keresi, faiskolákat nem tisztel meg látogatásával.

A póruljárt Krapülinsky sorsát még egy oldalról — s ez már valamennyi modern szélhámosra nyit perspektívát — lehet nézni. Apró üzérkedéseit revideálva, az ember azt Kofitovsky. látja, hogy azért a pár rongyos koporsóért vagy sző• jul. 5. nyegért vagy ökörért Koritovskynak ifjú fantáziája egész Megilletődéssel olvasom a szegény Koritovsky Kon- erejét latba kellett vetnie s csak kiváló emberismestantin sorsát. Nagystílű szélhámos volt — irják az újsá- rete és ügyessége segítette hozzá, hogy a furcsa portékágok, nekem azonban ugy rémlik, hogy a szegény ördög kat tényleg meg is kapja. Ha csak egy szemernyivel ostoinkább csak végtelen^ könnyelmű volt, amilyenek csak bább és csiszolatlanabb, senki fel nem ül neki; akik az nagy urak és kis férgek tudnak lenni. Egy példány amaz ész jogait fejtegetik, ezt a különös eredményt fnementoörök tipusu fiúból, akinek apja utolsó órában mindent nak tehetik el. De nem erről van szó. Arról beszélünk, »rendbe hoz«. Szerencsétlensége, hogy nem volt apja s hogy annyi leleményességgel, okossággal és szívóssággal, igy a börtönbe került. Élete további története ösmefetes: amelylyel a szegény polyák a maga ügyeit intézte, végremikor a vizsgálóbiróhoz vezették, kiugrott- a nyitva felej- hajtotta, sőt gyakran ismét rendbe is szedte, csatákat letett ablakon és szörnyet halt. Ilyen erélyesen szélhámosok hetne nyerni, regényeket lehetne irni és törvényeket lehetne nem szoktak fizetni s mindenesetre feljegyzésre méltó, csinálni, nem pedig megszegni. Háromszáz forintokért hogy Koritovsky, mikor becsületes volt, "becstelenségeket Koritovsky a legcsodálatosabb epopeiákat eszelte ki, a művelt s mikor becstelenné lett: becsületesen halt meg. legkülömbözőbb csapdákat állította fel s ugy küzdött, Ez szofisztikus tétel, de igaz. Ott állunk manap, hogy a mint Selmuski vagy Uminski. Amit ötszáz forintokért becsületről való terrorisztikus nézetek immáron a gazságot cselekedett, az már túlhaladja tollam leiró képességét. is szaturálták, minek következtében becsület és gazság Tényleg: a pénz olyan ritka volna-e a világon, hogy egy eredeti alakjukat vesztik és szörnyen hasonlatosak kezde- elmés és ügyes ember, amilyen a lengyel nemes volt, másként, mint csalafintasággal nem szerezhet belőle ? nek' lenni. Hogy valaki ebben a hínárban elvesszen, nagy stil Annyi lángész jár a földtekén, hogy mellettök az okosaknem kell hozzá. Kivált egy szegény slachczicznél, akiről nak nincs mit keresniök s nekik már csak a btk.-ból jut ? még a drámákban is tudva vagyon, hogy csak koporsók- Az a garas, melyet arczunk verejtékével, becsületes munban kapja meg a váltója összegét. Ha valaki egész életé- kában keresünk meg, ekkora értékű volna? És bár látben folyvást koporsókat eszkomptáltat, könnyen megesik; juk, hogy a lángelméket még nem kellett statisztikába hogy egy nap valamelyikbe. belépottyan. Már most ki szedni, bár tudjuk,' hogy indokolatlanul gazdag emberek biinös benne, hogy ez igy van: Koritovsky, a nemzete, a csapatostul járnak a világon, bár mindennap tapasztalhitelezői vagy talán az uzsoratörvény, nem tudnám meg- juk, hogy az a verejtékkel szerzett becsületes garas hamondani. Valószínűleg mindannyian ludasok benne; de mis papir, melynek nagy a hire, de amelynek névérteke miután valakinek fizetni kell, Koritovsky adta meg az., jóval magosabb a tényleges becsénél, mégis hinnünk kell, árát. És Koritovsky fizetett: fizetett a börtönnel és fizetett hogy igen: e világon minden társadalmi, politikai, köza halállal. Az ő számadása tehát rendben van s ravatala gazdasági pozicziót m á r . lefoglaltak a lumenek s a minofelett csak az a vigasztaló momentum lebeg, hogy immáron, rum gentiumnak eszére senkinek sincs szüksége, a pénz hálisten, Magyarország tul van azon a ponton, mikor még pedig, ha mindjárt garas is, ragyogóbb aranyborjú, mint az ő kalandorjait érte ilyen sors. Ha már hozzánk jönnek valaha. Azok a szegény Koritovskyk, akik egy pár kékportyázni a lézengő ritterek, művelt náczió lehetünk s ha hasu bankóért odaadják a nevöket, becsületüket, életüket, a Dumas Zika grófnőjét Koritovsky váltja fel, a társadal- a pénz megdöbbentő értékmérői s mi szegény emberek munk határozottan emelkedőben van. Mert kétségtelen, tisztelettel csörgessük meg a zsebünkbe tett huszfilléresehogy a gyanús fajta alakok biztosabban érzik magukat ket, mert jobbról nézve kincsek, balról nézve pedig pisza nyugati nemzetek közt: Esterházy Londonban jár, tolyok, amelyek bármikor kiolthatják életünket. Robelly Manchesterben, Lantay Berlinben kalandozik, mig

-423 — Ez legalább is harmincz verszt — mondá Malasztos. A czimborák. —. Csak valami profitunk lenne mellette. Az erdőszélen egy sovány lovacska ropogtatta a Irta: GORJKI MAXIM. gyér füvet. A két czimbora megállt s hosszasan elnézte. — No ez is tisztességesen lefogyott — mondá Ma1. lasztos. — Gyere ide Jancsi — csalogatá Botlábu. Az egyiket »BotIábunak«, a másikat »Malasztos«A ló rábámult, 'megrázta a fejét s tovább legelt. nak hivták s mindaketten a tolvaj-mesterséget űzték. — Mit gondolsz . . . hátha elvinnénk a tatárokhoz... Jó messze kint laktak a külvárosban, azoknak a vályogból s félig korhadt gerendákból összetákolt kuny- — mondá Botlábu elgondolkozva. — Hét rubelt csak hóknak az egyikében, melyek szeszélyes csoportot képez- megkapnánk érte ? — Meg a fenét. Mit csinálnának vele ? tek egy nagy gödör fölött. Mintha szemétdombok lettek — Hát a bőre? volna. A két czimbora a szomszédos falvakban űzte a — A bőre? Hol veszik a bőrt hét rubeljével? Legtolvajlás mesterségét, mert a városban a lopás nagyon meg volt nehezítve, a külvárosi szomszédoktól pedig fölebb ha hármat adnak érte. — Az is valami. ugyan nem volt mit lopni. — Csakhogy ez itt nem bőr, hanem kapcza, Nagyon szerény és óvatos ficzkók voltak: ha vala— Valamit mégis csak adnának érte. hol egy-egy darab vászonra, parasztruhára, fejszére, hámra, — De csak valamit. ingre, vagy tyúkra tettek szert, akkor jó ideig nem muBotlábu megállt s ránézett a czimborájára. tatkoztak azon a vidéken, hol a manipuláczió sikerült. — Mit gondolsz? E ravasz taktika daczára is a szomszéd falvak parasztjai — Sok teketóriával jár . . . Ráakadnak a nyom nagyon jól ismerték őket s azzal fenyegették, hogy csak csipjék meg, letörik a derekukat. Ugy látszik, ez az alka- után . . . A föld még egészen puha . . . Mindjárt tudják, lom nem igen kínálkozott, mert a két czimbora csontja hogy hova vittük. — Rongyot kötünk a patájára. mindekkoráig ép volt, bár a parasztok már vagy hat év — Ahogy gondolod. óta ígérgették nekik. — Akkor rajta. Beviszszük az erdőbe, bevárjuk ott Botlábu negyven esztendős, magas, görbe hátú, az éjszakát s akkor elviszszük a tatárokhoz. Három sovány, inas ember volt. Ballába egyszer vagy kificzamodott, vagy eltört s azután ugy nőtt össze, hogy versztnyire ha vannak ide. — Nem bánom — mondá Malasztos — de rajta hosszabb lett a másiknál s megmerevedett. Ezért hivták ne veszítsünk. Botlábunak. — Már hogy vesztenénk? — mondá Botlábu elbiMalasztos talán öt esztendővel volt öregebb. Alacsocsonyabb, de vállasabb s betegesen sárga arczu volt. zakodottan. Lekanyarodtak az útról s óvatosan körültekintve Nagy fekete szemei oly barátságosan ' néztek az emberre, odamentek a lóhoz. mintha mindig bocsánatot akart • volna kérni valamiért. • 3 . Iszonyúan rongyos rövid köpönyege volt, mig Botlábu kaftánt viselt. Örökké fojtó köhögés kínozta. A mély erdei, szakadék nedves, csöndes és sötét volt. Télen a farkasoknak is rosszul megy, pedig a létért A szakadék meredek falairól mogyoróbokrok s páfrányok való küzdelemhez jobban föl vannak fegyverkezve, mint lógtak le. Az erdő még téli álmát aludta. A czimborák jó a mi két czimboránk. Téli estéken sokszor csavarogtak a ideig ültek a szakadékban, egy kis tüz mellett, melynél városban s alamizsnát koldultak, mert a falvakba nem gémberedett ujjaikat melengették. Tőlük nem messze állt volt tanácsos ellátogatni, hiszen a hóban meglátszott a ló, kötőfékjénél fogva egy fához kötve. volna a lábuk nyoma. De végre elkövetkezett a várvaMalasztos a tüz előtt guggolt, elgondolkozva bávárt tavasz, a két czimbora kibujt az odújából, hogy a mult a parázsba s fütyörészett. Czimborája egy nyaláb mesterségüket űzzék. De ez csak annyit hozott a kony- fűzfavesszőt vágott, hogy majd kosarat fon belőle. Egészen hára, hogy éppen éhen nem haltak. el volt mélyedve a munkájába. • — Mikor indulunk? — törte meg Malasztos a 2. csendet. Egy áprilisi napon, mikor a fák rügyezni kezdtek — Még korán van . . . . Majd ha egészen besös zsenge füvek mutatkoztak a földön, a két czimbora tétedik: czigarettázva ődöngött az országúton. Malasztos köhögni kezdett. — A köhögésed mindig furcsább — jegyezte meg — Fázol tán? Botlábu közönyösen. — Nem . . . de elszorul a szivem. — Nem baj . . . Csak igazán sütne' már ki a nap. — Ma sehogy sem tetszel nekem — mondá Botlábu Akkor elmúlik. fejét csóválva. — Hm . . . . nem jobb lenne a kórházban ? — Valami rág a szivemben. — Mit csinálok ott ? Ha meg kell halnom, igy is — A betegség . . . meghalok. — Nem mondom, hogy nem, de lehet, hogy valami más. —. Az s z e n t . . . . . — Ne is gondolj rá. Malasztos oly erősen kezdett köhögni, hogy meg — Mire ne gondoljak? kellett állnia. — Egyáltalában ne gondolj semmire. — Megint tisztességes lyukat ütött a pajslimon — — Pedig látod, rá kell gondolnom. Ha elnézem ezt mondá, mikor a roham elmúlt. — Erre visz az ut • Muhinába — mondá Botlábu a lovat, mindenfélé eszembe j u t . . . Nekem is volt egy ilyen s eldobta a czigarettacsutkát s kiköpött. — Jerünk a lovacskám . . . Mert hiába, a gazdaságban a ló a fő, ha majorságok közt, hátha találkozik valami . . . Aztán a még. oly gebe is. Sőt két lovam is volt . . . De akkor más ember is voltam á m ! . . . Ugy dolgoztam, hogy nem SZÍVQZOVÍ erdőn keresztül vágunk Kusznecsihának, azután' volt hozzám fogható. • . lekerülünk Markovkának, azután hazamegyünk.

-424 — Ugyan sokra mentél vele, — mondá Botlábu — Hát aztán? • fagyosan. — Nem. szerétem, ha valaki igy beszél . . . -Te — H á t . . . sokáig, nagyon sokáig feküdt ugy. ugy zihálsz, mint egy duda . . . Mi bajod ? * s — Mi közöd neked ahoz? Malasztos némán dobott egy marék összeaprított Malasztos • megrezzent czimborájánák rideg szavaira. rőzsét a tűzre, s ugy elnézte, hogy mint szállnak a szik— S e m m i . . . csak hogy éppen eszembe jutott, mondá , rák a magasba, s mint alszanak ki a levegőn. Szemei félénken. Ló nélkül az ilyen paraszt el van veszve. gyorsan pislogtak, s arczán árnyékok suhantak keresztül. — Mondok valamit, — mondá. Botlábu, miközben A ló ugy állt ott, mintha a földbe czövekelték' fenyegető pillantással mustrálta Malasztost. — Fogd már volna a lábait. Fejét, melyet rongygyal kötöttek be, hogy be a szádat, úgyis hiába papolsz . . . értetted ? A szomszédod, a Mihajlo, meg a többi, meg a t ö b b i . . . mi ne nyeríthessen, szomorúan lógatta le a földre. — Nem kell sokat morfondírozni, — mondá Botlábu közünk most hozzájuk? durván. — Abből élünk, ami kerül-fordul . . . Ha van mit . — Valakinek < mégis csak fáj, — mondá Malasztos ennünk, jó; ha nincs mit harapnunk, hát akkor . . . hát vállat vonva. akkor korog- egy kicsit a gyomrunk, de ennek is vége — Fáj ? T e hülye . . . kinek fájjon ? van . .-. s minden jó. De ha te rákezdesz; akkor nincs — Persze, persze . . . . ' ' vége . . . utálatos ez az örökös zihálás . . . Ez • a betegsé— No hát akkor hallgass . . . Mindjárt indul-: gedtől van. nunk kell. — Mindjárt? — Lehet, hogy attól van, — hagyta rá Malasztos. • — Hát. mikor ? Kis vártatva hozzátette: — de lehet az is, hogy a lágyszivüsé'gemtől van. Malasztos közelebb húzódott a tűzhöz, megpiszkálta — Hát a lágyszivüség mitől van, ha nem a beteg- egy darab fával, s azután, hogy lopva odasariditott a ségtől, — mondá Botlábu. Leharapott egy vesszőt, meg- munkában elmélyedt társára, keserűen m o n d á : ' — Talán inkább szabadon eresztenénk. suhogtatta a levegőben s mondá: •• — De közönséges egy szufla vagy — kiáltott Bot— Én egészséges vagyok, én ilyesmi bajt- nem lábu magánkivül. ismerek. . — • Bizony isten, sokkal jobb lenne, — folytatá A ló lustán váltogatta a lábait. A közelben egy ág esett le. Hirtelen egy madárpár riadt föl, s nyugtalan Malasztos. Mindenáron rá akarta beszélni. — Csak gondold meg, hogy mily veszélyes a dolog. Még négy versztvijjogással repült el a szakadék hosszában.' • nyire kell magunkkal czipelnünk .". . S mi lesz akkor, ha — Miféle madarak voltak ezek? — kérdezte Malasza tatároknak nem kell? tos halkan. — Talán seregélyek ? De mit keresnének ezek — Az az én gondom. az erdőben ? A lakások közelében 'szoktak tartózkodni,... . — Ahogy akarod. De mégis csak jobb lenne elereszVörösbegy volt, bizonyosan az volt. — Lehet, hogy keresztcsőrű volt, — toldá Botlábu. teni. Hadd menjen! Hiszen csak rá kell nézni, hogy mily — Az még nincs itt ilyen korán. Aztán a kereszt- sovány egy gebe. Botlábu hallgatott. Csak ujjainak gyors mozgásán csőrű a fenyvesekben szokott tartózkodni, itt nincs mit látszott a belső, indulatja. keresnie . . . Bizonyosan vörösbegy volt. — Aztán meg mennyit is adnak érte ?.. . . Nem -— Tőlem lehet. fizeti ki m a g á t . . . — mondá Malasztos. — Most a leg— Utoljára tőlem is, —^ mondá Malasztos s nagyot • alkalmasabb idő . . . Mindjárt besötétedik . . . Aztán a sóhajtott. Botlábu kezében. szinte égett a munka. 'A kosár szakadék hosszában . Dubenkibe megyünk . . . Ott majd fenekével már kész volt, s az oldalát kezdte csinálni. Kés- csak akad valami. Malasztosnak" makacs, okvetlenkedő szavai, melyek sel vágta át a vesszőket, vagy elharapta s oly gyorsan monoton melódiába folytak össze az erdei patak mormomozgottak az ujjai, hogy a munka hevében szinte a lásával, mind jobban és jobbari földühösitették Botlábut. bajuszának a végei is meg-megrángatództak. Malasztos majd czimborájára nézett, majd meg a " Összeszorította ugyan a fogait és hallgatott, de látszott lóra, mely makacs állásában szinte megkövült. Azután visszatartott .dühe azon, hogy a fűzfavesszőket mérgesen . . fölnézett az éjjeli gúnyájába öltözött égre, melyen néhány • tördelte. — Ha meggondolom, hogy az asszonyok éppen csillag már föl-fölvillant. — A paraszt fogja keresni a lovacskáját, — mondá ' most teregetik ki. a fehéríteni való. vásznat, — okvetlen-. egyszerre különös hangon — . . . és a lovacska nincs ott! - kedék tovább is Malasztos. ' . A ló nyugtalankodni kezdett s hangosan prüszKeresi, keresi . . . eltűnt a lovacska. S vállait rángatta, mintha a parasztot sajnálta volna. költ. Ahogy alakja belerajzolódott az éjszakai árnyékba, Arczára bamba kifejezés ült, de .szemei ügy -csillogtak, még nyomorúságosabbnak, még kóczosabbnak látszott, mint nappal. mintha hirtelen fölragyogó vakitó fényt látott' volna. Botlábu odanézett, azutáni beleköpött a tűzbe. — Dehát voltaképpen mit akarsz ezzel mondani ?. — — A baromfiak is kirit maradnak az éjszakára . . . kérdezte Botlábu mérgesen. '• — Hát csak eszembe jutott egy história . . . — mondá ; Például a ludak . : . kint a pocsolyában . . . 1 1 — Be, fogod végre a szádat ? Azt a . . . — fortyant Malasztos mentegetődzve. • ' föl Botlábu. —-.Micsoda história?" — Az istenre Stepán . . . ne. haragudjál. . . Csap— Egy másik lóról . . . melyet úgyszólván . . . szin-. tén elloptak . . . Tudniillik a szomszédommal . .-. Mihajlo- juk él a szegény párát . . . Ugyan tegyük meg! — Volt már ma valami a gyomrodban, — ordított. nak hivták . . . nagy, erős. ember volt, himlőhelyes". . . Botlábu. . '. — Mi történt vele? — Lenni ugyan nem- v o l t . . . — mondá Malasztos, — Neki • 'is ellopták a l o v á t . . . Az őszi vetésen legelt s egyszerre csak eltűnt. Mikor Mihajlo megtudta,' egészen meghökkenve a czimborájánák mérgétől. — No h á t . akkor? Különben koplalj tovább. Báhogy 'nincs lova, egész hosszában á földre vetette magát, s ordítani kezdett . : . Ha láttad v.olna szivecském, hogy nom is én .-.-.. . - Malasztos nériián bámult a czimborájára, aki füzfa : ordított!... U g y nyavalygott, mintha a lábai lettek volna vesszőket rakott egy - rakásra;-s aztán nyalábba-kötötte. eltörve.

425 Szinte tajtékzott dühében. A tüz élénk fényt vetett rá, s egészen bevörösitette az arczát. Malasztos elfordult s nagyokat szuszogott. — Csinálj amit akarsz . . . . fütyülök rá . . . . — mondta Botlábu rekedtén a haragtól. — H m ! — böké ki Malasztos halkan. _ Azt az egyet azonban még kimondom, hogy ha még egyszer ilyen bogaraid lesznek, akkor föl is út, le is ut. Még csak az kellene! Most már rájöttem, hogy milyen czimbora vagy. — De furcsa egy ember vagymondá Malasztos félénken. — Fogd be a szádat. Malasztosra ujabb köhögési roham jött s az erőlködéstől szinte belegörbült. Mikor a roham elmúlt, nagylélekzetet véve mondá: — Csak azért gondoltam . . . mert veszedelmes a dolog. — Jó, jó — vágott szavába Botlábu dühösen. Fölkapta a vesszőnyalábot, hátára dobta, a félig kész kosarat a hóna alá vette s fölkelt. Malasztos is fölkelt s miután Botlábura még egy kérdő pillantást vetett, óvatosan a lóhoz ment. — Brr! A Krisztus legyen veled, ne félj no! — kongott tompa hangja a szakadékon keresztül. — Brr, brr! . . . . állj meg no ! . . . . no gyere már! De ostoba egy állat! Botlábu odanézett, hogy mit is csinál czimborája a lóval, mint oldja el a fától s veszi le a rongyot a szájáról. A körmönfont vén gazembernek még a bajusza is remegett a dühtől. — Jösz-e már valahára ? , ' Azután fölkerekedett. — Jövök, jövök — mondá Malasztos. Keresztül bujkáltak a- bokrokon s tovább haladtak az éjszakai homálytól elborított szakadékban. A gebe utánuk baktatott. Azután nagy csobbanást hallottak, mely tullármázta a patak ínormolását. — No nézd a buta párát, lemászott a patakba, — morogta Malasztos magában. Botlábu a torkát köszörülte, de nem szólt. A szakadék komor némaságából kihallatszott a bokrok zörgése, s mind jobban eltávolodtak attól a helytől, hol a rőzsetüz égett, mint egy gonosz szörnyetegnek az óriási szeme. Feljött a hold. Átlátszó párázata szürke fátyollal boritotta be a szakadékot. Jobbra-balra* megnyúltak az árnyékok; az erdő megsűrűsödött s a némaság tökéletesebb, komorabb lett. A nyirfáknak a holdvilágban ragyogó ezüstös törzse oly élénken kivált a tölgyek sötét alapjából, mintha óriási gyertyaszálak lettek volna. A két czimbora némán haladt a szakadék mélyén. Nagyon nehéz járás esett, lábuk majd kicsúszott, majd mélyen belesüppedt a fölázott, talajba. Malasztosnak többször meg kellett állania, hogy lélekzetet . vegyen. A melle zihált, sipolt, mintha rég nem tisztított fali óra lett volna benne. Botlábu ment elől, hosszú, nyurga alakjának az árnyéka a társára esett. f — Csak menjünk találomra — mondá hirtelen durva, recsegő hangján. — Hova is mennénk ? Utoljára nincs semmi czélunk... Malasztos csak hallgatott és sóhajtozott. — • Az éjszaka olyan rövid, mint a nyul farka . . . Világos lesz, mire valami faluba érünk . . . Ugy mászunk, mint az asszonyok, mikor sétálni mennek. — Nagyon nehezemre esik, szivecském — mondá Malasztos halkan.

— Nehezedre esik? — kérdezte Botlábu gúnyosan. — Lám, lám . . . s aztán miért ? — Mert lélekzetem föl kezdi mondani a szolgálatot — mondá a beteg tolvaj. — A lélekzeted? S ezért ne tudnál menni? — Ezért. A betegség csinálja. — Még mi nem. A betegség. Az ám, a butaságod. Botlábu megállt, a társához fordult s az ujjait billegtette az orra alatt. — Csupa merő butaságból nem tudsz lélekzeni . . . — Lehetséges — mondá Malasztos s hibája tudatában lehorgasztotta a fejét. Aztán mondani akart valamit, de a köhögés elfojtotta a szavát. Nekitámaszkodott egy fának és sokáig oly erősen köhögött, hogy egész teste megrázkódott bele. Botlábu ránézett a beesett, földszürke arczára, mely zöldes fényt kapott a holdvilágtól. — Még valamennyi erdei boszorkányt felriasztasz — mondá zsörtölődve. Mikor Malasztos egy kissé magához jött, parancsoló hangon mondá: — Üljünk le, nyugodd ki egy kissé magadat. Leültek a bokrok tövébe. Botlábu czigarettát sodort magának, meggyújtotta, elgondolkozva bámulta izzó parazsát, azután vontatva mondá: t - Ha legalább otthon volna valami harapnivalónk, akkor visszafordulnánk. — Bizony vissza — mondá Malasztos helybenhagyólag intve. — De mivel hogy nincsen, hát máshol kell valamit keresnünk — folytatta Botlábu. — Hát az igaz — mondá Malasztos mélyet sóhajtva. — Csakhogy azt nem . tudjuk ám, hogy hol kell keresnünk . . . hiába való minden igyekezetünk. Az az egész, hogy ostobák vagyunk, rettentően ostoba ficzkók. Botlábu hangja durván recsegett a levegőben, ami Malasztos nyugtalanságát annál inkább fokozta. Ide-oda fészkelődött a helyén s folyton köszörülte a torkát. — Amellett .olyan éhes vagyok, akár a farkas — folytatta Botlábu dühös szemrehányással. Malasztos hirtelen fölugrott. — Hova mégy,sz? — kérdezte Botlábu. — El akarok. — Minek ugrottál ugy föl? — Csak gyere! -— Nem bánom, megyek, de nincs semmi értelme. — Az majd elválik. — Milyen kurázsit kaptál egyszerre. —\ Hát mi a fenét csináljak itt ? Folyton kinzol, meg káromkodsz. — Minek is vannak oly furcsa bogaraid? — Hogy minek? Mert megsajnáltam. — Kit te? — Hát . . . azt az embert. — Miféle embert? — kérdézte Botlábu vontatva. Nó nézzétek a bolondját! Milyen jó lélek, csak esze nincs egy garas ára. Hát tulajdonképen mi légyen az az ember, hogy ugy megsajnálod ? Az emberek megfogják a nyakadat s összeroppintanak, .mint egy bolhát. T e meg akkor is sajnálnád őket, mikor a körmük alatt vagy m á r . . . hahaha . . . Még csak az kell, hogy bevalld butaságodat az embereknek . . . no majd kifizetnek. Kihúzzák a beleideit, ugy csavargatják az ujjukra . . . minden órában egy hüvelyknyit . . . s te még sajnálod őket . . . jaj, te vajszivü . . . .pfuj, még sajnálod őket. Botlábu egészen magánkivül volt. Megvető, csipdeső éles szava viszhangot keltett az erdőben. A fák lombjai és a bokrok lassan susogtak, mintha igazat adtak volna neki. 2

-426 Malasztos egészen Összezsugorodott Botlábu korholásai alatt. Kezeit a kabátja ujjába süllyesztette, fejét lehorgasztotta s csoszogó léptekkel ment tovább. — Hát jól van — mondá végre — de mit csináljak? Majd megjavulok . . . Csak egy falúba érjünk, majd elmegyek . . . én magam, neked nem is kell velem tartanod. Ami legelőbb a kezem jigyébe akad, azt elveszem s azután . . . haza. Ott szépen lefekszem . . . már nagyon nehéz. Ne is beszélj tovább . . . S á szavak alig hallhátóan, rekedten, hörögve szakadtak föl a melléből. Botlábu gyanakodva nézett rá. Megállt, rriintha mondani akart volna valamit, de elhallgatott s megint csak tovább ment. Valahol közelben már a kakasok kukorékoltak s kutyák ugattak. Valamelyik távoli falu tornyából szomorú harangszó hallatszott . s lassankint elenyészett az erdő komor homályában. A zavaros holdvilág előtt hirtelen egy nagy sötét madár suhant el, vijjogva, mintha nagy szerencsétlenségnek lenne a hírnöke s szárnyának csapkodása kivehető volt a szakadékban.' . — Holló, vagy varjú —. vélekedék Botlábu. — Hallód-e, — mondá Malasztos, nagy kinnal leülve a földre, — te menj csak nyugodtan tovább, én itt maradok. Nem birok . . . valami ugy fojtogat . . . azután a fejem is ugy szédül. — No tessék . . . itt van — mondá -Botlábu dühösen. — Hát csakugyan nemi birsz tovább menni? — Nem birok. — Szép állapot, pfuj! — Nincs erőm. . — Nem csoda . .'. reggel óta mindig , lábon s'nincs egy falat a gyomrunkban. — A végét járom . . . nézd csak, hogy szivárog a vér. Botlábu arczához emelte a kezét, melyet valami sötét folyadék egészen befestett. Botlábu csak féloldálról sandított a kézre s tompán mondta: Hát aztán most mi lesz? — T e csak eredj, én itt maradok . . . egy kicsit pihenek, aztán talán menni fog. — Hova menjek? talán a .faluba s azt mondjam nekik, hogy itt egy beteg ember fekszik? — Azt ne tedd . . . legfölebb elvernének engem. . — Igazad van . . . jaj annak, aki a kezükbe kerül. Malasztos hanyatt feküdt,' erősen köhögött s egész darab .véreket köpött ki. • — Még mindig jön? — De hogyan! ' Botlábu hangosan, czinikusan kezdett káromkodni. — Csak legalább hivni lehetne valakit. — Kit? — mondá Malasztos komoran. — De talán mégis fölkelhetnél és tovább mehetnél . . . Szép lassan. — Nem megy. Botlábu odaült czimborája fejéhez s a térdeit átfogvá rnéredt az arczába. Malasztos melle rendetlenül, tompa hörgéssel emelkédett. Szemei be voltak esve, furcsán félrehúzott ajkait pedig erősen a fogaihoz szorította. Bal szájszegletéből vékonyan folyt a vér az arczán végig. Még mindig folyik? — kérdezte Botlábu halkan s mintha félénkség költözött volna a szavaiba. Malasztos afcza megrándult. — Bizony folyik — suttogá hörögve. .• . Botlábu a térdére hajtotta a fejét s hallgatott. Fölöttük a szakadék meredek fala emelkedétt, melybe, a tavaszi vizek mély árkokat vájtak: A széléről egy facsoportnak a hold által fantasztikusan megvilágított ágai lógtak le. A. szakadék másik fala, mely még meredekebb volt, alacsony bokrokkal volt telenőve. Itt-ott szürke,

elhalt szilfa-törzsek meredtek ki belőlük, melyek ritka, levéítelen ágai közt jól ki lehetett venni a szarkafészkeket. A holdfény által végigöntött szakadék olyan volt, mint egy álomkép, mint egy színtelen, Lisérteties látomány, melynek komor benyomását a patak moraja még jobban emelte. — Meghalok Stepán — mondá Malasztos alig hallhatóan. Botlábu megrezzent, nyugtalanul fészkelődni kezdett, fejét fölemelte térdéről, s halkan, félénken mondá: — Csak nem ? . . . ugyan ' ne félj! Kutyabaj, czimbora . . . legfölebb egy roham. — Uram Jézus Krisztus! — sóhajtott Malasztos. — Nyugodjál meg — suttogá Botlábu, a társa fölé hajolva. — Egyenesedjél kissé föl . . . talán majd elmúlik. ' Malasztos nem is hallotta, hogy mit mond, annyira fojtogatta a köhögés. Uj hang tört elő a melléből, mintha nedves rongygyal csapkodták volna a- bordáit. Botlábu ránézett s a. bajusza meg-megrándult. Ha Malasztos egy pillanatra lenyugodott, utána csak annál gyorsabban és hangosabban lélekzett, mintha valahová igyekezett volna. — Bocsáss meg Stepán . . . ha téged valaha . . . a ló miatt, : czimborám . . . vagy más miatt . . . bocsáss meg. — T e bocsáss meg — vágott szavába Botlábu. S rövid hallgatás után hozzátette: — De most azután mibe kezdjek? merre forduljak? — Majd megsegít az ist . . . A szó közepén fogta el egy mély sóhajtás. Azután hörögni kezdett. . . kinyújtotta a lábait . . . s szétvetette. Botlábu nem fordította el' róla a tekintetét. Lassan tűntek a perczek, oly lassan, mintha órák lettek volna. Malasztos még egyszer fölemelte a fejét, de erőtlenül hanyatlott vissza, a földre. — Mi bajod testvér? — kérdezte Botlábu s fölébe kapott. . » Malasztos azonban nem felelt. Mozdulatlan volt. Még egy ideig ott ült Botlábu, komor hangulatba mélyedve, a holt czimborája mellett. Azután fölállt, levette a sipkáját, keresztet vetett magára s kimért léptekkel ment végig a szakadékon. Arcza szigorú, rideg volt, szakállának és szemöldökének szőrei elálltak, mint a keze, s oly erősek voltak a lépései, mintha a földet meg akarta volna büntetni, hogy fájjon neki. . Szürkülni kezdett. Az eget felhők borították, az idő zord volt. A szakadékban mélységesen komor csönd terült el, csak a patak mormolt egyhangúan, szomorúan, senkit nem zavarva . . . • Hirtelen zaj hallatszott . . . Bizonyosan valami földdarab vált el a magasban s gördült alá a szakadék fene- , kéré. Fölriasztott egy varjut, mely ijedt károgással menekült el. A szakadék nedves, hideg levegőjében a zaj nem sokáig él — alig hogy keletkezik, már el is hangzik . : .

Álom . . . Álom, küszöbje a halálnak, Ujongva tapsolnak feléd Mindazok, kikre ráborítod A feledésnek éjjelét. Oh, mert te a Az élet sivár Hol annyinak, Még hulladék

legjobb falat vagy asztalán, kik ott tolongnak, sem j u t , t a l á n . . . Apor László.

-427

Krónika III. Szines újdonságok. '

— jul.

5.

I.

A meleg New- Yorkban. -' New-Yorkban a melegség járványszerü jelleget öltött. Százával hullanak az emberek az utczán, napszurástól halálra találva. Az aszfalt annyira megolvadt, hogy csak csónakkal lehet rajta közlekedni. A birák és a vőlegények ingujjban végzik tisztüket, a menyasszonyok nemkülönben. A lovak uton-utfélen kidőlnek s az automobilekben felrobban a benzin. A hőség leírhatatlan és iszonyú epizódok játszódnak le. Egy angol lord házasságtörésen érte feleségét egy ellentengernagygyal, rájuk sütötte revolverét, de már későn, a nap már előbb leterítette őket. Éppen magára irányította ,a revolver csövét, mikor az aczél elolvadt és szemébe' folyt. Megvakult örökre. Egy kofa leszédült az utcza kövére. Egy arra' siető orvos lehajolt hozzá és többé föl nem kelt. Odajött' egy rendőr . és föl akarta emelni őket emelni, de áz erőfeszítéstől a nagy melegben megütötte a guta.

— Jöjjenek a világ leghíresebb orvosai — mondta és abban a,-pillanatban a világ.minden tájékán megindultak - a különvonatok, hogy néhány órával későbben az orvöskapaczitások egész' kongresszusát tegyék le az olaj1 király palotájában. — Mi a baja a gyermeknek ? — kérdi az olajkirály az egybegyűlt • kapaczitásoktól. A kapaczitások tanácskoztak s egyértelmüleg elhatározták, hogy ekkora gazdagság mellett s ennyi pénzáldozat fejében nem lehet valami plausibilis betegséget föltételezni. Kisütöttek tehát tifuosus lázat, ami annál apártabb, mivel ez a baj csak nyomorgó gyerekeket szokott meg• látogatni. '. — Tifuosus láz? — mondta, az olajkirály — ez elég különös, de kigyógyul belőle ? • — Hogyne, : —mondták az orvosok. — A gyereknek csakugyan skarlátja volt, melyet a közönséges doktorok általában sikerrel szoktak gyógyitani, de mivel az olajkirály nem közönséges pénzáldozatot hozott az orvostudománynak, nem járhatott ugy, mint más közönséges ember és kedvencz unokája csakugyan meghalt. Ez az eset hatott rá annyira, hogy alapítványát megtette az orvostudomány és közvetetve''az emberiség javára. 300.000 dollár sok pénz, azon nagyon sok orvos, tudós, nagyon sok okot tud kutatni.

' III. Ujabb hirek szerint New-Yorkban kihirdették az ostromállapotot. Az arany- és ezüstpénz elolvad az emA lipcsei krach. •. ' berek zsebében, a papiros pedig a puszta léhellettől megEnnek a dörejére úgyszólván összeomlottak a német gyulad. A lőporos torony levegőbe - röpült és ötszáz házat financziák. Beláthatlan, hogy micsoda pusztítást vitt végbe. vitt magával. A tyúkok keményre főtt tojásokat költenek, A new-yórki hőség nem szedett annyi emberáldozatot-' az emberek nem fognak kezet, mert a barátság melege ,A krach hirére az összes épületeken dolgozó napszámosok is elég ahhoz, hogy halált okozzon. Egy ember a gőzlezuhantak., A Gusztáv Adolf-alapítvány gondnoka megfürdőben a szó szoros értelmében teljesen elpárolgott. Két őrült, egy sörfőző a malátakádba ugrott és ott is veszett. özvegyet és hét árvát hagyott maga után, akik thermoPisztolyok ropognak a városban, ahány igazgató csak méterrel háza'nak, az egyetlen áruczikk, mely az-abnormis van, az elemi iskolaiakat is beleértve, mind főbe lövik hőségben még - elkel. Széles árkokban fölreped a föld, és magukat. Általános folháborodást kelt az antialkoholista kénköves izzadság szakad föl belőle. A'tenger vize felegyesület magatartása, mely az egész katasztrófát az' forrt, csak zöldséget kell, bele vetni, hogy kékre főtt halat iszákosság következményének -mondja s örül a törkölyfogjanak belőle. Még az odavaló angolok is elvesztették c'sináló társaság katasztrófájának. — -A' mentők és tűzhidegvérüket, egy öreg angol bankár pláne ' korait' szült. oltók' permanencziában vannak. Németországban .megMost érkezett hirek szerint iszonyú orkán valahogyan indult a gyűjtés a tönkrement milliomosok fölsegitésére. lehűtötte a temperaturát. Csatahajókat dobott a new-yorkj házak ablakaiba, a hullámok pedig átcsaptak egész AmeriIV. ' kán s az Atlanti-Oczeán most a Csöndes-Oczeánban hábo\ Leányrablás. rog. 'A legöregebb mulattok sem emlékeznek hasonló elemi csapásokra. A hőség különben megigézte a • budapesti Bulgáriában most általános szóbeszéd tárgyát képezi ujságirókat is, innenvaló, hogy az egyik, beszámolván egy egy vérbeli herczeg kalandja, aki egy vérbeli herczeghajó katasztrófájáról, azt irja, hogy a'sik tengeren porig nőt elrabolt. A leány szülői nem akarták hozzáadni, ellenégett. ben az- estélyre, melyet adott, arra elmentek. A második négyes után azután a herczeg kocsiba ült a herczegnőII. vel 'és elrabolta. A szülők pert indítottak s noha a herczeg Az olajkirály unokája. szakértőkkel is bizonyította, hogy csak a legritkább eseNagy feltűnést keltett az amerikai olajkirály 300.000 tekben rabolnak olyan leányt, aki önként kö.veti lovagját dolláros alapítványa a gyermekbetegségek okainak kuta- a kocsiba és a tiltott paradicsomba, a herczeget mégis tására. A nemeslelkü emberbarát azelőtt szivtelen volt, fegyházra ítélték. Az elrabolt herczegnő pedig, férjhez mint égy reptilia és csak a pénzeszsákjával törődött, mig ment egy dúsgazdag emberhez. Valószínűleg zsidó volt. egyik legkedvesebb unokája meg nem betegedett. Simplex.

-428

Madi Kovács György. A rideg katona, akit a fénykép ábrázol, meghalt; hozzáértő szakemberek el is mondották a nekrológját, kifejtvén fényes hadvezéri talentumát és sok katonai erényét, amelyek békeidőben is a monarchia első hősévé avatták őt. E nékünk idegen, érdeklődésünk körein kivül álló hadivirtuóznak szimbóluma ez a' kisimított, merev, pózoló fénykép. A másik kép: a tábornoki ruhába öltözött, gömbölyű, magyar táblabíró a magyarság szivében él és mig a katonai krónikák sok haditettét jegyezték fel, a kassai Fő-utczán sétálgatva ezernyi apró, kedves vonással rajzolta meg önmagának intimusabb képét a nép emlékezetében. Alacsony emberke volt, a pipaszó mellett adomázó urambátyámok fajtájából. És megsem mult el arczárói soha a szigorú szomorúság, amely valami végzetes, tragikus ellentétet sejtetett a K. u. K. Regiment és a paksi köznemes között. A polgár az első! — ez volt az ő jelszava és ha kellett, vasszigorral tanította meg rá. az osztrák tiszteket, hogy a czibil nemcsak adózó polgár, de az ő véréből való nemzet is. Ennek az volt a következése, hogy egyrészt hadtestében tiszteletet parancsolt a polgárságnak, másrészt kérlelhetetlenül üldözte azokat az osztrák tisztecskéket, akik idegen voltukat fitogtatva győzedelmes foglalókként taposták a polgárok asz-, faltját. Ha tiszt németül szólott hozzá, válogatlan gorombasággal rivallt r á : — Ebugatta ! Magyarul beszéljen ! De gorombaságait csak e tiszteknek tartogatta. Ha ezekkel szemben kíméletlen volt is, annál beczézőbb szeretettel bánt minden közlegényével. És e nyájasság nem az arisztokrata vállveregetése volt, aki uri.szeszélyből ereszkedik le a névtelen mobhoz, hanem a magyar gazdának becsülése, szeretete, amelylyel napszámosait, munkájának részeseit szokta megemberelni. Sétáiban — betegeskedése előtt mindennapos volt a kassai utczákon — gyakran láttuk őt, amint megállított egy-egy bakát, hogy barátságosan beszélgessen vele. És ugyanakkor feszengve, »drukkolva« vágta magát haptákba előtte az asszonynéző utczasarkon nem egy hetyke tiszt és ő hanyag legyintéssel fogadta tisztelgésüket. A katonai krónikák aligha jegyezték fel róla, de a nemzet hálásan tartja róla számon, hogy a katonabandával ő húzatta először a magyar himnuszt. Merész- kísérlet volt az nagyon, de sikerült és nyomán egész sereg magyar dal áradt a platz-musikok zárkózott, germán programmjába. Rem is csodálható tehát, hogy a balassa-gyarmati hadgyakorlatok után nem a nagy taktikust ünnepelte benne ujjongva a nép, hanem az erős, furfangos szittyát, aki elveri a németet. Minél idegenebb volt nékünk maga a hadsereg, annál inkább a mienknek éreztük és vallottuk madi Kovács Györgyöt. Igy férkőzött ő rohanvást a ' nemzet rokonszenvének veszedelmes közelségébe és ha ideális képzelődés volt is azt hinni, hogy e közelségből a fővezéri, polczra távolodhatott volna valaha, — a paksi sírboltban a magyarság egyik legen. dás hőse alussza halhatatlan álmát. Nemo. Madi Kovács György arczképét Béla Henrik kollégánk engedte át nekünk, ki azt magától a táborszernagytól kapta 1897-ben. Az arczkép hátára van irva az a dedikáczió, melyet alább facsimileben közlünk.

A * * -

ím*

A Hét szakácskönyve. Levél, A Hét olvasóihoz. Hölgyeim és uraim, kik A Hetet olvassuk: érdeklődésből teszszük-e vagy megszokásból? a jó isten tudja. Hiszen nem állítom én, a magunk ízlését kisebbíteném vele, hogy A Hét rossz újság, de kérem, nem borzasztó, vagy tiz éven át egyre meghallgatni egy csomó külömben nagyon tisztességes és jóravaló fiatal vagy öreg ember mindenfélékről való nézeteit, s fönn nem akadni azon, hogy ezek az urak folyvást és mindig fölteszik rólunk, hogy érdekel minket, amit ők gondolnak, de soha, egy véletlen szóval sem árulják el, hogy őket érdekelné, amit mi gondolunk?! Hát nekünk nincs annyi eszünk, mint nekik? Nincs szemünk, nincs kezünk, mint szegény Shylock panaszolja, érzékünk, indulatunk, mint nekik, tápláltatva ugyanazon tápláléktól ? A táplálékról jut eszembe: minap olvastam egy franczia újság pályázatáról, melyben felszólította olvasóit, hogy ami ritka, különös és ismeretlen ételek reczeptjeit tudják, küldjék be nekik. Be is küldték s az újság könyvben adta ki ezt az ő külön szakácskönyvét. No mondják: ném juthatott volna ez A Hétnek is eszébe, vagy még annyit sem tesz fel rólunk, hogy enni tudnánk ?! Külömben mit panaszkodom — minden Demosthenesnél szebben beszél a tett. Ezennel felszólítom az én tisztelt olvasó társnőimét s társaimat, hogy szó nélkül, anélkül, hogy A Hét urait megkérdeznők, egyszerűen csináljuk meg a magunk szakállára ezt a reczept-ankettet, küldjük be nekik minden kulináris különösségeinket: majd meglátjuk, lesz-e bátorságuk fumigálni. És, kérem, a dolog nagyon, mulatságos, érdekes, sőt hasznos is lehet, de még tudományos értékű is, mert kevés országban találkozik össze annyi mindenféle: nemcsak Ízletes, hanem külömböző nemzetbeli konyha, mint éppen minálunk. Alig van magyar család, amelyiknek egy-két étele ne volna, amit csak a mama vagy a Borcsa néni tud igazán megfőzni, nem is szólva a bácsikról, főképp a vadászemberekről, kiknek mindegyiknek van egy-egy különös sültje vagy salátája. Vannak világlátott, sok földet bejárt embereink, akik keserves tengeri betegségek emlékén kivül egy-egy fönséges étel emlékét is magukkal hozták. Magának a gulyáshusnak, pörköltnek, tokánynak és töltött káposztának, ahány vármegyénk, annyi a változata. Rácz, bolgár meg török zöldséges, cseh meg lengyel tésztás meg savanyás-édes ételeink is vannak; van juhászsajtunk, ami vetekszik, a parmezánnal, főzelékünk és befőttünk,, amilyet sehol a világon másutt nem ismernek. Van a zsidó konyhának egy páratlanul Ízletes magyar változata — hát még a tésztáink, a réteseink! Mondom: nem szakácskönyvből kiirt reczeptekre gondolok, hanem, ellenkezőleg: az irodalomban ismeretlen, de a gyakorlatban kipróbált vagy egyegy ritka és ismeretlen ételnek vagy egy-egy ismeretes étel ritka és ismeretlen változatának reczipéjére, melynek a beküldője lehetőleg megállapítaná a származása helyét és idejét is, amennyire csak visszafelé tudja követni. Én szivesen magamra vállalom a reczipék rendezésének s vá-

-429 l o g a t á s á n a k gondját; de egyúttal A Hét

kiadója pedig

ennek' jogát is kikötöm.

bizonyára

nem fukarkodik m a j d

valami jutalom- v a g y kisorsolásfélével, amivel a lusta olvasókat beküldésre serkentse. H a szépen gyűlnek a reczeptek, könyvet

csinálunk

zatokkal, tárgy-

belőle, előszóval, és

utószóval, m a g y a r á -

névjegyzékkel,

el

nem

sikkasztja

senkinek a nevét, mert n e m a k a r o k idegen tollakkal páválkodni. H á t ezekben állapodjunk meg, a reczeptek induljanak ú t n a k m á r ezen a héten, s h a ez a mi kis frondeunk sikerül, végtelenül hálás lesz értté a kegyetek kuktáskodó társnője Emma. Emma asszony a megfordított orvos, aki epében adja be a mézet s. egy jó ötletet ugy ajándékoz nekünk, mintha büntetésül adná. Persze hogy kapunk az ötletén, sőt, hogy gavallériánkra hivatkozott, ezennel háróm dijat tüzünk ki e kis pálya pálmájául, melyet, minthogy Emma asszony oly különös súlyt vet a reczeptek érdekességére, öt elismert kapaczitásból álló bíróság á három legérdekesebb reczipének fog odaítélni. Első

dijunk:

Egy szép Második

Zsolnay-váza.

dijunk:

E g y régi herendi fali t á n y é r . Harmadik Egy

dijunk: rózsa-bokréta.

A pályázat menten megnyílik s reméljük, szeptember végére lezárhatjuk. Budapest, 1901. julius havában.

hogy

A Hét szerkesztősége.

Krónika IV. Ranavalo

dala.

Voltam királyné messze tájon, Gazdag, Hatalmas és vidám Szegény szivemnek hogyne fájjon, Hogy a czimem most csak »Madame!« Igen, szivemnek egyre fáj még, Hogy koronám — az oda van, Hogy mint a többi exkirálynék Bolyongok busán, hontalan, Ah, boulevardrul-boulevardra És nem telik egy uj ruhára! Bolyongok én, szomorú árva Páris utczáin, terein, És nem telik egy uj ruhára, Halljátok ezt nagy eleim ? Forduljatok meg sírotokban, Leányotok hova jutott, Hisz nála szebben, nála jobban Öltözködik minden kokott. Bármily csekély a ruha ára, Hajh, ném telik egy uj ruhára!

Igen, egy uj ruhára vágyom És megtagadják mostohán. Mit ér nekem a-márkiságom, Ha nincs hozzája uj ruhám! Mit ér nekem királyi vérem, Ha Worth s Paquin nem hitelez, Tegyék kezük szivükre kérem, Nem szomorú egy eset ez? Egy uj ruha, ah, álmok álma! És nincs szabó, ki liferálna! Egy uj ruha, amely divatját Mint az enyém nem multa még, ' Egy uj ruha ! Meg se mutatják Redfern s a többi büszke czég. Elérhetetlen messzeségben Lebeg előttem a szövet, Az kéne itt, hogy közbelépjen Egyik vagy másik nagykövet. Feje elég nagy van a lónak, Ruhája nincs Ranavalónak! Hallom ugyan, hogy összeadtak Számomra frankot pár ezert S beküldték azt egy napilapnak De ez a hir nagyon levert. Szemembe könyek egyre jönnek, Mily megalázás, ah mi gyász! Mi az értéke ama nőnek, Kit a közvélemény ruház ? Minden ujabb perez, ujabb óra Uj szégyent hoz Ranavalóra. Mit ér nekem Liberty selyme,' Ha nem magam fizethetem, Mit ér a legszebb nyári kelme, Ha hitelem nincs, nincs nekem ? Mondom a szivem egyre fáj még Bánatra ah, van oka sok, " Hisz a legvénebb exkirálynék Se voltak ilyen koldusok! Itt állok én fekete árva • És nem telik egy uj ruhára! Bizony keserves ez a pálya, De éltet a királyi vér, • Nem kell az újság uj ruhája A régi, rongyos többet ér. Rajtam a gyűjtés ne segítsen, Nem kell az uj bluz, uj selyem, Azt a ruhámat, ami nincsen, Királyi gőggel viselem. * Voltam királyné messze tájon, X A szivem érte hogyne fájjon! Ineubus.

A grófnő komornája a divatárusnőhöz, megy. Mielőtt távozik, megkérdi a grófnőt, hogy magával vigye-e az úrnője kis kutyáját. — Nem — szól a grófnő — a kutyát ne vigye ki. Hisz láthatja, hogy odakünn kutya idő van !

A szép abbé, akibe az asszonyok szerelmesek, utóbbi időben •folyton a házasságtörések ellen prédikált. S. marquise ezt igy magyarázta m e g : — Az abbé nem beszél a házasságtörés, hanem a konkurrensek -ellen!...',

430.

INNEN-ONNAN. + A rendőrség imperiális politikája. Azt mindjárt, az elején eláruljuk, hogy a rendőri imperiális politika csupán a budapesti omnibuszok imperiáljára vonatkozik. Imperiálnak nevezik ugyanis nyugoti államokban az omnibusz tetejét, ahol azért olcsóbb a hely, mert az ember nyak- és lábtörés veszélyével jutván csak oda, illő, hogy a nagyobbb rizikóval fordított arányban kisebb összeget fizessen. Eddig a budapesti omnibuszok imperiálja kedvelt nyaralóhelye volt az Ős-Budavárából éjjel hazatérő lumpoknak, nappal azonban kissé elhagyatott volt, mert Budapesten csak egyetlen úriember találkozott, aki fényes délben fölmerészkedett a födélzetre, hogy kalapját a fasor lombjaival végigrongáltassa. Ez a merész férfiú Márk Lajos volt, aki egy-egy czilinderrel fizette meg, hogy montmartrei emlékek ébredtek benne minden nap déli harangszókor. Most azonban még szomorúbb sorsa lesz az imperiálnak. A' rendőrség letiltotta róla a .hölgyeket. Ha a rendőri intézkedéseket arczkifejezés kisérnár .igy ehhez' a rendelethez egy hamiskás mosoly járna kirflOTőkapitány részéről. Miért szabad az uraknak és miért nem szabad a hölgyeknek ? Hol keressük az uj imperiális politika végső okát ? .Azt mondják, hogy a városligeti szerelmes párok kissé sans geke viselkedtek az imperiálon. Azt. is mondják, hogy viszont az utczai közönség kissé sans pudeur viselkedett, amikor hölgyek szálltak föl a tetőre.' Azt nem mondják, 1 de azért mégis az a való igaz, hogy elszomorító dolog, amikor az emberek neveletlensége miatt egy közlekedési 'eszköztől meg kell fosztani a női nemet. És keserves dolog, hogy a rendőrség kénytelen ilyen imperiális politikát űzni, amiért mindig összecsődült egy csomó kitűnő férfiú, amikor egy-egy hölgynek eszébe jutott, hogy az imperiál szellős és olcsó hely. *

*

•

*

'

>

6 Varróleányok. Á varrótű apró jószág, a sok se sok belőle és ha négyezer varróleány dobja is foldjiöz a tűjét: égzengés nem lesz belőle, sőt kisebb lármát se csinál. Csoda, hogy egyáltalán észrevették a sztrákjukat,-még nagyabb csoda, hogy ha észrevették, még komolyan' is vették. Ez fnar — reform, mert. a női munkások ilyenfajta ' mozgalmait minálunk komolyan venni nem volt szokás. Az ilyesmit rendesen »költőileg« keresték és a .szegény varróleány szeme káprázhatott az éhségtől, azért az ő kétségbeesett lázadása »bájos duzzogás« volt, akit ugyanaz a reporter, aki az óráslegények bérharczánál halált menydörgött a feketelelkü munkaadókra, összecsücsörített szájjal csucsujgat, hogy — nem kell durczáskodni., Sehogy se tudták komolyan venni azt, amikor a »tündérujjak« keserves fiaraggal ökölbe szorultak; a tündérujjak, amelyeket naponta véresre szurkált a tű és amelyek tizórai munka után se pihenhetnek meg a tizenegyedikben. Sajátságos dolog, hogy mig a férfimunkások szervezkedéssel, mozgalmakkal, sztrájkokkal egyre inkább megközelítik a szoczialista életprogrammot, a női munkások érdekét és javát e harczok és eredményes békekötések nem szolgálják és nem biztosítják,- mert a férfimunkások egymásban társat, de bennök konkurrenst látnak. Még. a szoczialista Németországban is igy van ez, ahol a hatalmas szervezet kivitte, hogy nyolcz óránál tovább — csak női munkások dolgoznak. A budapesti varróleányok sztrájkjában van egy" pár nagyon érdekes dolog. Az egyik egy pozitívum, a másik egy negatívum. Az egyik az a határozata a sztrájkotoknak, hogy a készülőben levő munkákat be kell fejezni. Ez konczesszió a munkaadóknak — a megrendelő nagyságák kedyéért. Hadd kapják meg a nyári toilettejüket. A kis varróleányok tehát nem feledkeztek. meg a nagyságákról a tizenegyórás elfoglaltságuk mellett sem. A másik érdekes dolog, hogy —

egyetlen egy nagyságának se jutott eszébe, hogy két garassal segítse a kis varróleányok sztrájkpénztárát. Hangsúlyozom: nem jutott az eszébe. Ha eszébe jutott volna, okvetlenül meglette volna. Nem is egy, hanem nagyon sok. Nem is' két garassal, hanem többel. De hát - — nem is gondoltak rá. Amiből csak az • a régi igazság derül ki, hogy akinek sok a gondja, több gondja jut másokra is, mint akinek kevesebb, a gondja. *

*

*

5 A királytigris czivilizált állat völt, amennyiben ketreczbe zárta -a czivilizáczió. Tőrbe ejtették, elhurczolták hazájából az őserdőből, bedugták egy állatseregletbe és mint gyorsárut szállították egyik vásárról a másikra. És minthogy a mai világban egy állatseregletbeli tigris se élhet meg pusztán abból, hogy él, bizonyosan kunsztokat is kellett' megtanulnia. Megtanult korbácson átugrani, a két hátulsó lábán járni, pacsit •adni a szeliditőnek és az egyetlen szórakozása az volt, hogy kibiczelhetett annak a bizonyos borbélylegénynek, aki tudvalévőleg minden rendezett tanácsú városban bemegy a fenevad ketreczébe, hogy eljátszszék egy par.thie kalabriászt. Annyi munkáért, amennyit egy modern állatseregletbeli tigris végez, aki bus. lélekkel gondol régi kollegáira, akik ha el is veszítették az őserdő szabadságát, elég volt, ha a nyelvüket nyújtogatva keringtek a ketreczükben — mondom, annyi munkáért, amenynyire a modern tigrist a korszellem kényszeritette, ez a kis kibiczkedési gyönyörűség . kevés élvezet. Ezért a királytigris, mire Morvafehértemplomba ért, czivilizált útjában elhatározta, hogy más gyönyörűségek után is lát. Körülnéz egy kicsit a modern czivilizáczióban — Morvafehértemplomban. Ugy gondolta, hogy az emberek bizonyosan nem veszik rossz néven, ha közéjük megy, — neki, aki annyi borbélylegényt megtűrt már a ketreczében, pedig az ő ketrecze kisebb, mint a világ, sőt kisebb, mint Morvafehértemplom és némelyik borbélylegény gyalázatos rosszul kaláberezik. A királytigris tehát elhagyta ketreczét és sétára indult. De meg is járta szegény. Alig tett száz lépést, egy rendőr elővette a revolverét és — agyonlőtte ' a boldogtalant. Amiből az a tanulság, hogy a tigrisek közé menni nem olyan veszedelmes, mint az emberek közé mennni. * *

*•

6 A rideg végrehajtó. A főváros bepanaszolta a pénzügyminiszternél a'végrehajtót, mert ez olyan ridegséggel ekzekválta, aminőt' még »magánféllel« szemben se helyes alkalmazni. A miniszter erre azt felelte, hogy a végrehajtó kedélyállapotaért nem felelős és a végrehajtó is csak akkor tartozik barátságos arezot vágni, 'mikor, a fotográfusnál van, de akkor nem, ámikor ékzekvál. Egyik félnek az eljárása se érdektelen. A főváros panaszt tesz, nem azért, mert a végrehajtó rideg volt, hanem mert éppen olyan rideg volt, mintha magánfelet zálogolna, holott tudhatta, hogy nem holmi inczi-finczi' magánfelet ekzekvál, hanem a fővárost, amelynek közel száz millió forint a vagyona. Már pedig olyan adóssal szemben, aki tudna fizetni és csak azért nem fizet, mert nem akar, vagy elfelejtett fizetni, mégse illik olyan ridegnek lenni, mint azzal szemben, aki azért nem fizet, mert nincs miből fizetnie. Kicsit arisztokrata álláspont, de miért ne lenne arisztokrata az, akinek falkával a milliója. De ha a főváros ilyen nagy ur, a minisztérium se kisebb. A panasz elintézése nem az, hogy a végrehajtó ezentúl a magán/éllel • szemben' sem legyen rideg, hanem az, hogy, igenis lehet még olyan előkelő féllel is, mint az érzékeny főváros. Az egész históriának a morálja veszedelmesen hasonlít a régi adomáéhoz, amelyben Kohn ur ezzel az argumentálással kért fizetésemelést: — Grün ur se dolgozik többet, mint én, mégis nagyobb a fizetése. . Amire az emberséges princzipális igy válaszolt: — - Igaza van, barátom. Leszállítom a Grün fizetését.

-431 $ Idegenforgalmi kiállítás. Idegenforgálmi kiállítást ren deznek Budapesten. Bemutatják majd benne, micsoda eszközök szükségesek arra, hogy forgásra birják az idegent. Az idegent, aki után e honban annyi vágy eped, akinek a kedvéért annyi brosürát irtak már, annyi szép plánumot kieszeltek, akinek a kalauzolására külön hordárokat dirigáltak a pályaudvarokra és aki annyi vágy és annyi terv daczára is mindig csak — idegen maradt e város határaitól. És mennél kevésbbé jött az idegen, annál hevesebb lett a vágy: az idegennek jönnie kell. Minden bajunknak ez lelt az elfogadott magyarázata: nincsen idegen. És idegen nélkül nincs pénz, nincs virulás, főként pedig nincs — idegenforgalom. És mert idegen nélkül nincs pénz: olvasatlanul dobálták ki az. ezreseket röpiratokra, ismertető munkákra, német könyvekre és.mert idegen nélkül nincs virulás : minálunk jóformán csak az virul, • ami idegen. Idegen czikk, idegen gyártmány, idegen könyv és idegen hangulatok. És mert idegen nélkül nincs idegenforgalom: csinálunk idegenforgalmi kiállítást.. Kiállitást abból — amink nincs. Kétségtelenül roppant érdekes látnivaló lesz: a főlátványossága mindért bizonynyal egy idegen, egy valóságos, húsból és vérből való idegen külön üvegszekrényben, egy koronás belépődíjjal és minden csütörtökön katonazenével. Igy hoz mégis, jövedelmet és elevenséget az idegen. *

*

*

•

T Dr. Rimler Anteusz. A kéttagú szövetségtanács másodelnöke, dr. Rimler Gyula, Párisból haragos nyilatkozatot küldött bécsi és pesti lapoknak. Aztán egy másik nyilatkozatot is küldött, ezt -már Zürichből s ez még haragosabb volt. Ebben már súlyos pisztolypárbajról beszélt a doktor ur és nagy bátorságnövekedésről tett tanúságot. .Ez az' újkori Anteusz egyre bátrabb lesz, áhogy hazája felé közeledik. Ugylátszik, akkor fog csak igazában erőre kapni, ha • ráteszi lábát a ' földjére. Addig is azonban a párisi és zürichi nyilatkozatok közti önérzet- és félelmesség-különbségből megállapíthatjuk a hazafelé tartó Rimler menetrendjét, amely, sejtésünk szerint, ilyenforma lesz: Páris — szigorú nyilatkozatot tesz. Zürich — párbajjal fenyeget. . München — súlyos pisztoíybárbaj, utána kardpárbaj, v rogyásig. • Bécs '— sajtópört indit az összes lapok ellen.. Bruck, vagy Marchegg — párbajra hivja Gajárit, Kossuth Ferenczet és pártjaikat. Győr, vagy Érsekújvár — összeszidja a kormányt, leleplezi a parlamentet, agyonlövéssel fenyeget mindenkit, aki bántotta. Uj-Szőny, vagy Vácz — szétrobbantja az egész monarchiát, Galicziát és Bukovinát az oroszoknak adja, Erdélyt a románoknak, Horvátországot a szerbeknek, Fiumét és az osztrák tengerpartot az olaszoknak stb. stb. Azonkívül most már kivétel nélkül mindenkit agyonlövéssel fenyeget..Hogy ezek után Pesten mi fog történni, azt még csak elgondolni is rettenetes . . .

•

•*

*

*

"í

- 6 A ftlző ellen. A mozgalmaknak sok a fajtája. Van pállandó mozgalom, van időnként felmerülő mozgalom és van időszakonként felmerülő mozgalom. Van • téli mozgalom és van nyári mozgalom. A téli mozgalmak rendszerint jótékonysági jellegűek, a nyári mozgalmak rendesen egészségügyi természetűek. A téli mozgalmak között elsősorban állanak, a melegitő mozgalmak; melegedő szobákkal és szegény gyermekek felruházásával. De azért sok szegény ember fagy meg télen és sok szegény gyermek jár mezitláb a hóban; A nyári mozgalmak "között — a fürdőre való népvándorlást nem emlitve — első helyen áll a fűző- és uszályellenes .mozgalom. Az örök béke

mellett nem irtak- még annyi tanulmányt, mint a fűző és a slepp ellen és a népszámlálási statisztikák tömege szerény házikönyvtár- a feljegyzések hegyóriása mellett, amelyet humánus és tudós doktorok a fűző rombolásáról és az uszályon szertehuzott baczillusok . pusztításairól összeállítottak. A tanuk beczitálásában eljutottak a' milói Venusig. És ennek a rengeteg munkának, ennek a tömérdek tanulmánynak egyetlen eredménye, hogy minduntalan • kiderül, micsoda rettenetes hatalom a fűző, amely egy zsinór-ránditásával megfojtja a tudós doktorok minden ellene küzdő erejét — és az uszály, amely egy libbenésével elsöpri hasznos munkájuk eredményének • hatalmas tömegét. Egy szép asszony fűzője mindig nagyobb erő, mint száz tudós minden tudománya. *

*

*

.

Spanyol románez. Corunában (Spanyolprszágt két tanítónő a pap előtt megtartottá esküvőjét és Fedig ugy, hogy az egyik férfinek öltözött.

Donna Klára és Eliza — A világ még sohse látott Két ily szép lányt egy városban ; S két ily tiszta, hű barátot. Mindig együtt andalogtak A Tájónak partja mentén. Hej ilyenkor lobbanó láng Futott végig sok leventén. Oh meddő láng, balga vágyak! Ok nem néztek balra-jobbra, Földre sütött szende szemmel Mentek ők kart-karba fogva. »— Szűzi testem harmatához Durva férfi-kéz ne érjen. Fűzzön össze frigy bennünket, — Donna Klára, légy- a férjem. Légy a férjem donnát Klára, Férfi köntöst ölts magadra, • Don Petro, a lelki pásztor Szent áldását hogy megadja.« S don Petro, az ifjú páter Összeadta őket egy nap. Igy lett nős ma donna Klára, Ki maga is nő volt tegnap. Meghitt csendben megvonulva Boldogan folyt le a násztor, Egy vendégük volt jelen csak: Don Petro, a lelki .pásztor. És igy éltek, éldegéltek Egymást nézve és csodálva, Sőt gyakorta csókolózva,— Donna Elza s donna Klára. A szerelmük oly. tüzes volt, Oly forrongó, mint a vulkán . . . És beteg lett donna Elza Néhány röpke hónap multán. Ég megáldá szenvedését Egy fiúval nemsokára. — Ez valóban ég csodája! — Szólt ihlettel donna Klára. *

' •

-432 '»— Ugy van, éz az Ég csodája S másodsorban — don Petroé, Azt se tudom, hogy e szent jel Vájjon álom, vagy való-é ?

A magyar agrár- és járadékbank bevonását á csoport-kombináczióba megelőzte e bank teljes üzletkörének szorgos megvizsgálása a franczia érdekeltek' részéről. Ez a konczepcziójában és kivitelében egyaránt nagy arányú tranzakczió a magyar piacznak egy, tőkeerőben úgyszólván kimeríthetetlen pénzügyi szervezetet bocsát rendelkezésére, amely a jelenlegi nyomott pénzügyi viszonyok között és a németországi piacz válságos helyzetével szemben kétszeresen örvendetes a hazai közgazdaságra nézve és élénk tanúbizonyságát szolgáltatja annak á rendkivül. kedvező megítélésnek és nagy bizalomnak, amelyet a magyar jelzáloghitelbank magának Francziaországban már régtől fogva szerzett és a magyar pénzpiacz nagy hasznára mindinkább fejlesztett.

0 köté meg szép frigyünket, Ródd le hálánk don' Petronak, Donna Klára, végy a boltban Tiz szál szentelt gyertyát hónap.« . . . E mesének a morálját Elmondta már a bölcs Plátó: Hogy a férj, ha nő is olykor, Még akkor is — rövidlátó.

(Ne.)

KÖZGAZDASÁG. Walkó Lajos. Herkulesfürdőn, ahova hűsölni ment, váratlanul hirtelen meghalt Walkó Lajos, a leszámítoló bank igazgatója. Akik a fáradhatatlan tevékenységű igazgatót

távolról,

A Magyar Jelzálog-Hitelbank 4 és félszázalékos zálogleveleinek e hó 1-én történt első kisorsolása alkalmával a következő számok húzattak k i : 1 drb 10.000 koronás: 248. sz., 1 drb 5000 kor o n á s : 143. sz.. 15 drb 1000 k o r o n á s : 143., 179., 536., 926., 951., 975., 1328., 1358., 1424., 1441., 1734., 1735., 1834., 2133. és 2165. s z á m o k ; 1 drb 500 koronás: 137. sz., 12 drb 100 k o r o n á s : 229., 252., 337., 531., 550., 568., 569., 725., 763., 928., 951. és 971. számok. Kisorsoltatott tehát 31.700 korona névértékű 4 és félszázalékos záloglevél. Ezen kisorsolt záloglevelek 1902. j a n u á r 1-től kezdve teljes névértékben váltatnak b e : Budapesten a bank pénztáránál (V., Nádor-utcza 7.) és a Magyar leszámítoló- és Pénzváltóbanknál. Bécsben az Union-Banknál. A fenti záloglevelek kamatozása 1902. év január 1-én megszűnik. .• Első Leánykiházasitási Egylet m. sz. (Leány- és fiübiztositó intézet.)' 1901. évi junius hóban 1018 jutalékrész Írattatott be és nászjutalékok fejében 58.769 korona 90 fillér fizettetett ki. 1901. január hó 1-től—junius hó 30-áig beirt összes jutalékrészek száma 6622 és a kifizetett nászjutalékok összege 273.630 K. .94 fillér.

működéséből ösmerték, kitűnő pénzügyi kapaczitást és munka-

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF.

erőt láttak benne, akik közelebb állottak hozzá, azt is tudták, hogy aki

rendkivül a ; pénzügyi

Ahány

klienst,

megnyerő modorú,-szeretetreméltó világban

ritka

ugyanannyi barátot

népszerűségre is

Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁS.

uri ember, tett

szert.

szerzett magának és

R o y a l

intézetének, amelynek nagy fellendülése az ő direkt orságának

B u d a p e s t

A főváros leglátogatottabb étterme.

idejére esett,

Esténként az e l l t e - k ű z ö n s é g és a művészvilág flW* találkozó helye. "WB — M i n d e n , este czigány-zenekar. —

Idők jele. A héten alakult meg a "•Magyar Olajipar Részvénytársaság" 100.000 mond Egyszázezer forint alaptőkével és azzal a hazafias jelszóval, h o g y . a »Bécsi Olajipar társulat* működését megszorítsa, amelynek pedig egy napi pénzforgalma is meghaladja az. u j társaság egész alaptőkéjét. A magyar olajipar társulat, melynek éién Rcich Jenő gabonabizományos áll, mint vezérigazgató, agrár irányzatot óhajt követni. Százezer forint bizonyára elég szép pénz, de a kitűzött nagy czélok elérésébe alighanem garasoknak fog bizonyulni. — Magyar Jelzálogbank. Ama tárgyalások, melyeket madarasi Beck Nándor, a magy. jelzáloghitelbank elnöke immár huzamosabb idő óta Parisban folytat, nagy és a magyar közgazdasági viszonyokra nézve ma még horderejében nem is méltányolható sikerrel jártak. Mindenekelőtt sikerült Beck elnöknek a Francziaországban már megkezdett 3'/a százalékos frank értékű községi hitelezők elhelyezési üzletében uj, nagyjelentőségű műveletet létesiteni. Kapcsolatban e tranzakczióval azután a tárgyalások, amelj'eken az Union Bank képviseletében Wiedmann igazgató vett részt, szélesebb alapokra helyeztettek és a kezdetben felmerült nagy nehézségek ellenére a r r a ' az eredményre vezettek, hogy a magyar jelzáloghitelbank és a franczía piacz között már korábban fönnállóit kapcsolat, mely már eddig is számottevő volt magyar czimletek külföldi elhelyezésére, szoros érdekközösséggé fejlődik és egy uj, nemzetközi jelentőségű, hatalmas pénzcsoport megalakítására vezet. Ennek érdekéhez a franczia tőke két legkiválóbb képviselője által fog csatlakozni, még pedig a Société générale pour favoriser le développement du commerce et de l'industrie en francé és a Banque de Paris et des Pays Bas utján. Francziország e két nagy intézete tudvalevőleg az összes nagyobb külföldi kölcsönök elhelyezésénél piaczukon első szerepet játszik és a Société Générale magában Francziaországban 374, kölföldön 18 fiókkal dolgozik. Az a szoros kapcsolat, amely a magyar jelzáloghitelbank és a nevezett két intézet közt fönnáll, az által j u t kifejezésre, hogy a két bank vezérigazgatója, Louis Dorizon és J. F. Thors a magyar jelzáloghitelbank igazgatóságába lépnek. Miután továbbá a franczia érdekeltek azt a kívánságot nyilvánították, hogy a keletkező uj, nagy pénzügyi csoport esetleg a Magyarországon várható nagyobb állami és más vállalatu tranzakeziók (helyiérdekű vasutak, csatorna- és más középitkezések stb.) finanszírozását egy magyarországi nagy bank utján, a magyar jelzáloghitelbank alapszabályszerü üzletköre korlátain kivül is elvállalhassa : az ily üzletek vitelére is hivatott magyar agrár- és járadékbank-részvénytársaság szintén bevonatik" a csoportkombináczióba, még pedig olyformán, hogy e bank részvényeit a magyar jelzáloghitelbank által alakítandó u j konzorczium, amelyhez a nevezett franczia csoport és a belföldi érdekeltek tartoznak, átveszi.

s z á l l o d a .

Smidt Károly,

igazgató.

SZÉNÁSY, HOFFMANN ÉS TÁRSA ===== párisi és lyoni selyemgyári raktára. Budapest, IV. ker. Bécsi-utcza 4. s z á m . Tiszta selyem, sima liberty, minden színben mtrje 90 kr. Lyoni foulard és nyomatott pongis 65 krtól följebb. Tiszta selyem nyomatott liberty 1.10 krtól följebb. Louisine, popeline-soleil egész ruhákra minden színben. Louisine-chiné, gazé-chiné és soyeusechiné a legújabb kivitelben blúzok és egész, ruhákra. — Minták vidékre kívánatra pontosan küldetnek.

JliLAl/V I m

Í T b A »

Uj, nagy, erős szerkezetű W I N T E R - f é l e elektromos gép. VIII.; Röck Szilárd-u. 18. szám.

M e g j e l e n t!

Kóbor Tamás regénye: 30

Ívnyi tartalommal.

Ára

4

kor.

BUDAPEST.

Megrendelhető A

H É T

kiadóhivatalában.

Kiss József összes költeményei Első olcsó kiadás. Ára bérmentve küldve 3 K. 20 f. Megrendelhető A H É T kiadóhivatalában.

Budapest, 1901. Az A t h e n a e u m irodalmi és nyomdai r.-társuiat betűivel.