Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
B A L L A G Á S
2 0 1 4 .
J Ú N I U S
A Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskolában 2014. június 14-év volt a búcsúzó nyolcadik osztályosok ballagása. A megjelent szülık, rokonok és barátok köszöntése után Fenyvesi Gyöngyi igazgató asszony búcsúztatta a végzısöket: Tisztelt Ünneplı Közönség! Kedves Búcsúzó Diákok! Feldíszítettük az iskolát, útravalónak szánt mottót írtunk a táblákra, virágot, könyvet, tarisznyát készítettünk, de mégsem ragyog minden úgy, ahogy az ünnepen illenék. Az ünnepbe ugyanis ilyenkor mindig egy kis szomorúság keveredik: a búcsúzás pillanata mindannyiunkban vegyes érzelmeket kelt. Végre megszabadulhattok minden kötöttségtıl, a felelésektıl, a dolgozatírástól, de ide kötnek az emlékek, a csínytevések, a barátok, a szerelmek. Higgyétek el, ezeket az éveket nem lehet kitörölni, valamilyen nyomot hagy mindenkiben, így bennünk, tanárokban is. Nem fogunk, nem is akarunk elfelejteni Benneteket. Az itt eltöltött évek összekötnek bennünket. Annyi minden történt az elmúlt évek alatt. Jó felidézni az elsı napokat, heteket, amikor ismerkedtetek egymással, az iskolával, próbára tettétek tanáraitok türelmét, megértését, szigorát. Aztán egyre magabiztosabban kezdtetek mozogni az iskolában, kiérdemeltétek az elsı komolyabb dicséreteket és intıket, mígnem, mára az iskola fıszereplıivé váltatok, és ballagásotok alkalmával mindannyian ünneplıbe öltöztünk. A ballagás olyan ünnep, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés és a búcsú, az útra hívás és az új iránti kíváncsiság; magában a vonulásban a véges végtelenség, és a majdani megérkezés reménye. A megérkezésig azonban rengeteg nehézségen kell keresztülverekednetek magatokat. Amikor a küzdelmeket vívjátok azért érdemes visszaemlékezni, hogy milyen ismereteket kaptatok, és milyen lehetıségekhez juttatott benneteket az iskolátok. Az idısebbek szokták mondani, hogy amit az iskolában tanulsz annak a fele felesleges. Ez kétségbevonhatatlanul igaz. De ki az, aki meg tudja ma mondani, hogy melyik fele a felesleges a tanultaknak? Mire lesz szükség ebben a gyorsan változó világban és mire nem. Ha elgondolkodtok, akkor rájöttök, hogy nemcsak a tanítási órák ismeretei formáltak titeket. Az iskola ennél távlatosabban készít föl: rejtettebb tudás, összetettebb képesség kialakításának színhelye: olyan terep, ahol az ember az intellektuális, tantárgyakhoz köthetı ismeretek mellett megtanulja, hogyan láthat át komplex helyzeteket, megismeri, hogyan tud hatékonyan alkalmazkodni a környezethez, tanul a tapasztalatokból, alkalmazza és elsajátítja az érvelés különbözı változatait: azaz az érzelmi intelligenciáját is gyarapítja az a tudományos ismeretek elsajátítása mellett. Az intellektuális és érzelmi, lelki erıfeszítésekben megformálódik és tudatosodik az értékrend, amely tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Hogy majd évek, évtizedek múlva, túl az iskola tér- és idıbeli határain, biztosan tudjatok választani, s ez kifogyhatatlan lelki tartalék maradjon. Gondoljatok a levéli évekre, hónapokra, hetek forgatagaira, Erzsébet programra, labdanapra, egészségnapra, sportversenyekre, vagy amikor programokat szerveztetek, DÖK kampányt folytattatok, tantárgyakkal közvetlenül össze nem függı feladatokat oldottatok meg együtt, egymás képességeit kiegészítve. Az ilyen alkalmakkor sok esetben nem is az eredmény, hanem maga az együttmőködés megtanulása volt a fontos. Mert a versengés és az együttmőködés kiegészíthetik egymást. A versengık, ha tisztelik egymást, akkor saját teljesítményükön is meg fog mutatkozni az ellenfél által teremtett inspiráció. Ma Magyarországon az a leggyakoribb, hogy a vetélytársamat ellenségnek kezelem, viszont ha ı nem lenne, lehet, hogy hanyagabbul végezném a munkámat, és nem figyelnék oda olyan részletekre, amelyek akár kínosan is érinthetnének. A versengés és az együttmőködés szabályainak kialakítása, a készségek és képességek fejlesztése, az emberi értékrend alapjainak beívódása a mindennapi cselekedetekbe ugyanolyan fontos, mint a tantárgyi ismeretek. Fenyvesi Gyöngyi igazgató
A Gyır-Moson-Sopron megyei I. osztály sakkcsapat bajnokság 2013/14. évi bajnoka a Levéli Sakk Klub! GRATULÁLUNK!
2014. II. negyedév
1 4
Ballagó diákjaink névsora: Farkas Kevin, Fekete Diána, Hofbauer Réka, Illés Erik, Kiss Gergı, Koller Patrik, Kurucz Dávid, Szalontai Vanessza. Útravalóul Goethe gondolatai: „Élni való minden élet, Csak magadnak hő maradj. Veszteség nem érhet téged, Hogyha az lész, ami vagy.” Elismerések átadása: Levéli Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány elismerését kapta Farkas Kevin. Levél Barátainak Egyesülete elismerését kapta Hofbauer Réka. Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet elismerését kapta: Fekete Diána és Szalontai Vanessza. Közösségi munkájáért könyvjutalomba részesült Farkas Kevin. Jó tanulmányi eredményéért könyvjutalomba részesült Hofbauer Réka. A leköszönı Szülıi Munkaközösség tagjait Dávid Ildikót és Hofbauerné Szép Mariannt Borosné Szakács Mária búcsúztatta.
TARTALOM Ballagásról 1.oldal Testületi ülésekrıl 2-4.oldal Pályázatokról 5.oldal Német Önkormányzatról 6.oldal Óvodai hírek 7.oldal Traktortalálkozó 8.oldal Iskolai hírek 9-10.oldal Egészségnapról 10.oldal LBE hírek 11.oldal Tőzoltó hírek 12.oldal Karate hírek 12.oldal Sakk és sport hírek 13.oldal Nyugdíjas Egyesület 14.oldal Horgászhírek 14.oldal Fızıverseny 15.oldal Hagyományırzı aratás 16.oldal 1
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
KÉPVISELİ TESTÜLETI ÜLÉSEKRİL A 2014. március 27-én tartott Képviselı-testületi ülésen hozott legfontosabb döntésekrıl rövidített formában az alábbiakban adunk számot:
ig 4 hónapra felmenti, a 40 éves közalkalmazotti jogviszonya után járó jubileumi jutalomra 2014. szeptember 01-ével válik jogosulttá, az utolsó munkában töltött nappal a ki nem vett szabadsága idıarányosan megváltásra, kifizetésre kerül.
A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 25/2014.(III.27.) határozat 1. A Képviselı-testület az alábbi napirendi pontokat hagyja jóvá: 2. Beszámoló a település egészségügyi helyzetérıl 3. 2014. évi közbeszerzési terv 4. Egyéb döntést igénylı ügyek 5. Szociális rendelet módosítása 6. Temetıregiszter elkészítésére érkezett ajánlatok 7. Weintrager Ferencné nyugdíjazása, helyettesítés és álláshely pályázat 8. GYÖK debreceni programja – Közös alapok, külön utak 9. Goodwill Consulting ajánlata – Norvég Alap pályázat 10. TE SZEDD akcióhoz való csatlakozás 11. SZMSZ módosítás: kormányzati funkciók beépítése 12. Ovi foci program 13. LBE Sváb tájház felújítás – hitel és kezességvállalás, vagy megelılegezés 14. Ág utca 1. szám alatti garázsépítés 15. Belsı ellenırzés 16. Légi fotók készítése 17. Tájékoztatók
A Képviselı-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 31/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület állást hirdet a levéli felnıtt és gyermek (vegyes) háziorvosi körzetbe körzeti ápoló álláshelyre az alábbiak szerint: A közalkalmazotti jogviszony idıtartama: határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszony. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidı. A munkavégzés helye: 9221 Levél, Ág u. 1. Háziorvosi rendelı. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: háziorvosi feladatkörhöz kapcsolódó ápolási feladatok ellátása. Illetmény és juttatások: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. rendelkezései szerint. Pályázati feltételek: középfokú végzettség, körzeti ápolói szakképesítés (vagy klinikai szakápolói (körzeti-közösségi szakápoló) szakképesítéssel, vagy ápolói szakképesítéssel (OKJ szám:54 5012 01), diplomás ápolói szakképesítés, felhasználói szintő számítógépes ismeret (MS Office irodai alkalmazás), több éves gyakorlat. A pályázat elbírálásánál elınyt jelent: B kategóriás jogosítvány. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - magyar állampolgárság, büntetlen elıélet, szakmai és személyes önéletrajz, - érvényes erkölcsi bizonyítvány, képzettséget igazoló dokumentumok másolata, - pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul A pályázat benyújtásának határideje: 2014. június 30. A pályázat elbírálásának határideje és módja: 2014. július 31, személyes meghallgatás. A munkakör betölthetıségének idıpontja: 2014. október 01. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, vagy személyesen az alábbi címre: Levél Községi Önkormányzat 9221 Levél, Fı u. 10. A pályázat kiírásával kapcsolatban további információ Papp Zoltán polgármestertıl (96/569-006) kérhetı.
A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 26/2014. (III.27.) határozat A Képviselı-testület a község egészségügyi helyzetérıl szóló háziorvosi, védınıi és fogorvosi beszámolókat jóváhagyja. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 27/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület jóváhagyja az MSD Pharma Hungary Korlátolt Felelısségő Társaság (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8.) valamint a Gyógyszerszállító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel a Humán PapillomaVirus (HPV) fertızések megakadályozására szóló együttmőködési megállapodást. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírásával. A Képviselı-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 28/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület megtárgyalta Levél Község Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervét és azt a melléklet szerint jóváhagyja. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal elfogadta az elıterjesztett rendelet-tervezetet, ezzel megalkotta Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 4/2014. (III.28.) önkormányzati rendeletét a szociális igazgatás, szociális ellátások és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról szóló 7/2013. (V.31. ) rendelet módosításáról. A Képviselı-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 29/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület megrendeli Szakács Bálint egyéni vállalkozótól (9029 Gyır, Szarkaláb u. 9.) a község temetı nyilvántartásának elkészítését. Felhatalmazza a polgármestert a szerzıdés aláírására. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 30/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület Weintrager Ferencné 2014. október 01-vel történı nyugdíjazását az alábbiak szerint hagyja jóvá: munkaviszonyát kérelmére 2014. szeptember 30-al megszünteti, felmondási idejét 2014. február 01-tıl 2014. szeptember 30-ig 8 hónapban állapítja meg, melybıl a munkavégzés alól 2014. június 01-tıl 2014. szeptember 30-
A Képviselı-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 32/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület csatlakozni kíván a „Te Szedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért” országos, önkéntes hulladékgyőjtési akcióhoz. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal elfogadta az elıterjesztett rendelet-tervezetet, ezzel megalkotta Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2014.(III.28.) önkormányzati rendeletét a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 2/2013.(III.01.) önkormányzati rendelet módosításáról. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 33/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület Levél Barátainak Egyesülete részére a tavaly megkezdett Sváb tájház felújítás folytatásához szükséges forrást megelılegezi, a költségvetésben tervezett 3.400.000 Ft összeget a 2014. évi költségvetésében képezett fejlesztési céltartalék terhére további 9.450.000 Ft összeggel kiegészíti. A támogatást szerzıdéssel, éven belüli visszafizetési kötelezettséggel biztosítja. A Képviselı-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 34/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület javasolja az Ág u. 1. sz. alatti garázs építésére adott ajánlatok közül, azt elfogadásra, mely a 2014. évi költségvetésben betervezett összegen belül megvalósítható. … folytatás a 3. oldalon!
2
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
KÉPVISELİ TESTÜLETI ÜLÉSEKRİL … folytatás a 2. oldalról!
A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 35/2014.(III.27.) határozat Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete jóváhagyja a NEO-KONTROLL Számviteli Szolgáltató Bt-vel a Belsı ellenırzési feladatok elvégzésére vonatkozó vállalkozási szerzıdést. Felhatalmazza a polgármestert a szerzıdés aláírására. A Képviselı-testület egyhangúlag, 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 36/2014.(III.27.) határozat A Képviselı-testület megrendeli a LEGIFOTOK.hu ajánlatában szereplık szerint a község légi fotózását, melynek költségét, bruttó 50.000 Ft-ot a 2014. évi költségvetés tartaléka terhére biztosítja. A 2014. április 24-én tartott Képviselı-testületi ülésen hozott legfontosabb döntésekrıl rövidített formában az alábbiakban adunk számot: A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 37/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület az alábbi napirendi pontokat hagyja jóvá: 1. Beszámoló a község közrend-, közbiztonsági helyzetérıl 2. 2013. évi költségvetési rendelet felülvizsgálata és módosítása 3. 2013. évi költségvetés teljesítése - zárszámadás 4. Anyakönyvi rendelet 5. Egyéb döntést igénylı ügyek 6. Óvoda alapító okiratának módosítása (nemzetiségi oktatás) 7. Kátyúzás 8. Pályázat közbiztonsági kamerarendszer kiépítésére 9. Beszerzésekre pótelıirányzat biztosítása (kresz táblák, magassági ágvágó, mátrixnyomtató) 10.Játszótéri eszközök idıszaki kötelezı felülvizsgálata 11.Új kolumbáriumhoz gyertya és koszorútartó készítése 12.Régi kolumbáriumhoz gyertya- és koszorútartó készítése 13.Rendezési terv módosításával kapcsolatos egyeztetés 14.Garázs a polgárır szgk. részére 15.Mentıalapítvány támogatási kérelme 16.Telekkialakítási kérelem 17.Tájékoztatók A Képviselı-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal határozathozatal nélkül jóváhagyja a Mosonmagyaróvári Rendırkapitányság Közrendvédelmi Osztályának „Levél Község 2013. évi közrend- és közbiztonsági helyzetérıl” szóló beszámolót. A Képviselı-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal megalkotta a 6/2014. (IV.28.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat 2013. évi költségvetésérıl szóló 1/2013. (III.01.) önkormányzati rendelet módosításáról. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal megalkotta az önkormányzat 2013. évi költségvetési zárszámadásáról szóló 7/2014. (IV.28.) önkormányzati rendeletet. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal megalkotta a hivatali helyiségen kívüli és hivatali munkaidın kívül történı házasságkötés, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályairól, valamint az ezeken kívül esı egyéb családi események többletszolgáltatásáért fizetendı díjak mértékérıl szóló 8/2014. (IV.28.) önkormányzati rendeletét. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 38/2014.(IV.24.) határozat Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete - a szülıi igény figyelembevételével – támogatja a Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvodában a 2014-2015-ös nevelési évtıl német nemzetiségi
óvodai nevelés bevezetését. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 39/2014.(IV. 24.) határozat Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete a Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvoda alapító okiratát a következık szerint hagyja jóvá: „Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvoda ALAPÍTÓ OKIRAT Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011 évi CXC. törvény 21.§ (3) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5.§ (1) – (2) bekezdései, valamint a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése: Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvoda 1.2 Idegen nyelvő megnevezése: KindergartenKaltenstein Rövidített neve: Levéli Óvoda 2. Székhelye: 9221 Levél, Fı u. 15., hrsz.: 219 2.1 OM azonosítója: 030444 2.2 Törzskönyvi száma: 641753 2.3 Adószáma: 16711730-1-08 2.4 Alapításának éve: 1990. október 1. 3. Telephelye: 4. Közfeladata: Óvodai ellátás (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 6. pontja alapján kötelezı feladat.) 5.Szakmai alaptevékenysége: Az óvodában a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig a nevelés 3 csoportban, a helyi nevelési program szerint, a teljes óvodai életet, a gyermekek napközbeni ellátását is magában foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda egy csoportjában német nemzetiségi program szerinti nevelés folyik, mely a településen és környékén élı, magukat német származásúnak valló, német származású családok gyermekeinek német nyelvi képzését, az egykori hagyományok ápolását biztosítja. 6.Államháztartási szakágazati besorolása: 851020 óvodai nevelés 7.Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti besorolása: 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091140 Óvodai nevelés, ellátás mőködtetési feladatai 091120 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai A köznevelési törvény 4.§ 25. pontja alapján sajátos nevelési igényő gyermek az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes elıfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, és a szakértıi és rehabilitációs bizottság véleménye alapján integráltan nevelhetı. 091130 Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Német nemzetiségi identitástudat kialakítása, erısítése, hagyományok ápolása, német nyelvi fejlesztés 096010 Óvodai intézményi étkeztetés Az intézménynek vállalkozási tevékenysége nincs. Alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése, a többi gyermekkel együtt nevelhetı sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai neve… folytatás a 4. oldalon! lése 3
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
KÉPVISELİ TESTÜLETI ÜLÉSEKRİL … folytatás a 3. oldalról!
8.Vállalkozási tevékenység felsı határa a módosított kiadási elıirányzatok arányában: Vállalkozási tevékenységet nem folytat 9.Kötelezıen elıírt kiegészítı adatok: 10.Illetékessége, mőködési köre: Levél község közigazgatási területe. Kötelezı felvételt biztosító óvoda. Szabad kapacitása terhére más önkormányzatok területérıl is fogadhat gyermekeket. 11.Irányító szerv neve, székhelye: Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete Levél, Fı utca 10. 12.Alapító és fenntartó szerv neve, székhelye: Levél Községi Önkormányzat Levél, Fı utca 10. 13.Gazdálkodással összefüggı jogosítványok: Pénzügyi-gazdasági feladatait a Hegyeshalmi Közös Önkormányzati Hivatal látja el, az intézménnyel kötött külön megállapodás szerint. A kötelezettségvállalás, teljesítés igazolás jogát az intézményvezetı gyakorolja. 14.Vezetıjének megbízási rendje: Az intézmény vezetıjét a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 67.§-68 §, a pedagógusok elımeneteli rendszerérıl és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, köznevelési intézményekben történı végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 189-191. §-ai alapján nyilvános pályázat útján Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete bízza meg, és képviseletében a polgármester gyakorolja az intézményvezetı felett az egyéb munkáltatói jogokat. 15.Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony, akikre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény az irányadó. Lehet továbbá munkavállaló, akinél a Munka Törvénykönyvérıl szóló 2012. I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatás esetén – megbízási jogviszony – a Polgári Törvénykönyv az irányadó. 16.Az intézmény típusa: Óvoda 17.Maximális gyermeklétszám: 75 fı 18.A feladatellátást szolgáló vagyon: Az önkormányzat vagyonnyilvántartásaiban kimutatott, az intézmény kezelésében és használatában lévı Levél, Fı utca 15. szám alatti 219 hrsz-ú ingatlan, valamint ingó vagyon az intézményi leltár szerinti értékben. 19.A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézmény a használatába adott ingatlan és ingó vagyonnal az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben és annak végrehajtási rendeletében, a 368/2011. (XII.31.) Kormányrendeletben, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben, valamint az Önkormányzat vagyonáról szóló 4/2013. (III. 29.)önkormányzati rendeletében foglaltak szerint gazdálkodik. Az intézmény a vagyon feletti rendelkezés jogát az intézményvezetı útján gyakorolja. 20.Záradék: A Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete a 39/2014.(IV.24.) önkormányzati határozatával hagyta jóvá. Jelen alapító okirat 2014. szeptember 01-tıl lép hatályba, ezzel egyidejőleg a Levélfalvi Manók Napköziotthonos Óvoda 2009. december 02-án kelt 119/2009 (XI.23.) önkormányzati határozattal jóváhagyott alapító okirata hatályát veszti.
A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 40/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület megrendeli a budapesti Makadám Kft-tıl (képviselıje: Benyik István) a község kátyúzási munkáinak elvégzését az árajánlatban szereplı 4.000 Ft /m2+Áfa áron azzal, hogy a technológia, valamint a kátyúzandó felület a megrendelés elıtt pontosításra kerül. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 41/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület a térfigyelı kamerarendszer pályázati támogatással történı kiépítéséhez a Satelit Híradástechnikai Kft. (9027 Gyır, Egyenlıség u. 28.) árajánlatában szereplı rendszert kívánja megvalósítani. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 42/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület pótelıirányzatot biztosít a 2014. évi költségvetésében az alább beszerzésekhez: kresz táblák 70.000 Ft, magassági ágvágó 300.000 Ft, mátrix nyomtató 120.000 Ft összegben. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 43/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület megrendeli az LB Arsenal Kft.-tıl (9200 Mosonmagyaróvár, Szegfő u. 6.) a játszótéri eszközök idıszakos felülvizsgálatát, az árajánlatban szereplı 90.000 Ft+Áfa áron. A felülvizsgálat költségét a 2014. évi költségvetés tartaléka terhére biztosítja. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 44/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület megrendeli a West Building Építıipari Szolgáltató Kft-tıl (9221 Levél, Vasút u. 9.) az új kolumbáriumhoz gyertya és koszorútartó készítését az árajánlatban szereplık szerint 315.344.Ft+Áfa áron, melynek költségét a 2014. évi költségvetés tartaléka terhére biztosítja. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 45/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület megrendeli a West Building Építıipari Szolgáltató Kft-tıl (9221 Levél, Vasút u. 9.) a régi kolumbáriumhoz gyertya és koszorútartó készítését, valamint a homlokzat, valamint a tetı szükség szerinti javítását azzal, hogy a homlokzat ajánlatban szereplık szerinti hıszigetelését olcsóbb technikával helyettesítse. A felújítás költségét a 2014. évi költség tartaléka terhére biztosítja. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 46/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület a József Attila utcai kemping beépítésével kapcsolatos lakossági észrevételezés után az elfogadott rendezési tervet érvényben hagyja, tekintettel arra, hogy a beruházó kompromisszumot vállalt a beépítési móddal kapcsolatosan. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 47/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testülete megrendeli a Lani Építı Kft-tıl az árajánlatban szereplık szerint az önhordozó acélszerkezető garázst, melynek költségét 605.000.-Ft+Áfa-t a 2014. évi költségvetésében biztosítja. A Képviselı-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 48/2014.(IV.24.) határozat A Képviselı-testület az Országos Mentıszolgálat Alapítvány Mosonmagyaróvári Mentıállomás mentıautóinak, mentéstechnikai eszközeinek beszerzéséhez 25.000 Ft támogatást biztosít a 2014. évi költségvetés tartaléka terhére. Felkéri a pénzügyi fımunkatársat, hogy a támogatási összeget a CITI Bank 10800007-68164029 számlára utalja át.
4
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
PÁLYÁZATOKRÓL... Levél Hagyományırzı, Községszépítı és Takarékoskodó Alapítvány az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásával a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) LEADER fejezet keretében a Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület által falumegújításra és- fejlesztésre kiírt pályázaton nyert 3.781.450 Ft támogatást a egységes utcanévtáblák és tájékozódást segítı információs táblák kihelyezésesére.
Levél Községi Önkormányzat az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásával a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) LEADER fejezet keretében a Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület által kiírt falumegújításra és- fejlesztésre pályázaton nyert 14.650.696 Ft támogatást a temetıi ravatalozó felújítására és a kerítés építésére.
5
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
NÉMET ÖNKORMÁNYZAT HÍREI A Levéli Harmonikások 2014. április 4-én egy fergeteges koncerttel köszöntötték a tavaszt. A "Tavasznyitó koncert" a kultúrházban került megrendezésre. A Radák Tamás által tartott megnyitó után, a mára már törzsvendégnek számított Hegyeshalmi Fúvós Egyesület dalait hallhatta a nagyközönség. A megalapozott vidám hangulat után, a Levéli Harmonikások léptek a színpadra.
A közönség énekkel és tapssal kísérte a zenészeket. Az ingyenes hangverseny, a szervezık szerint nagyon sikeres volt, ezért tervezik, hogy jövıre is megismétlik. A Német Nemzetiségi Általános Iskola 2014. április 11-én megrendezte a Költészet Napját a kultúrházban. A Heideboden Énekkar tagjai is nagy örömmel hallgatták az elıadók mősorát. Köszönjük a versmondóknak a sok-sok kellemes percet. A Levéli Harmonika Zenekar idén ünnepelheti 10. évi jubileumát, amely alkalmából 2014. június 08-án, Pünkösdvasárnap koncertet adtak a Sportpályán. A rendezvényre nagyon sokan kíváncsiak voltak, ezért hamar megteltek a padok. Köreinkben sok osztrák barátot, ismerıst is köszönthettünk. Az ünnepségre meghívták a 14 éve alakult Gyıri Akkordeon Zenekart is, Scharek Béla vezetésével.
A zenekar sikerei közül kiemelkedik a 2013-ban megrendezett, 60 éven felüliek Ki mit tud? országos döntıjének megnyerése a zenekari kategóriában, de büszkélkedhet a keszthelyi Országos Tabányi Mihály Harmonika gálán elért elsı, illetve második helyezéssel is. İket a Heideboden Énekkar német dalai követte, mint minden fellépéskor most is Schmidt Róbert harmonika kíséretével és Nagy Adélka vezetésével. A Levéli Harmonikások egy különleges vendéget is meghívtak erre az eseményre. Birkásné Sej Edit nyugdíjas zenepedagógus 2003 szeptemberében indította Levélen harmonika órákat, Domonkos Sándor kérésére. Az elsı órán csak 3 harmonikás vett részt, majd órárólórára gyarapodtak. Birkásné Sej Edit számtalan versenyen ért el nívós díjat. Csak egy párat szeretnék kiemelni a sok közül, például az Országos Tabányi Mihály Harmonika versenyen elért elsı helyezését, a csoportjai ugyan ezen a versenyen második és harmadik helyezést értek el, valamint Keszthely város különdíját is megkapta, a sok-sok csoport felkészítéséért. 2013 decemberében a Nemzetközi
Békeszövetségtöl a "Kultúra Nagykövete" kitüntetést kapta. Jelenleg az Abdai Rábca Dalkör mővészeti vezetıje, a Német Önkormányzat Volksband Zenekarának tagja, a Lengyel Önkormányzat zenei kísérıje, a Gyırsági Harmonikások vezetıje. A Levéli Harmonikások nagy örömmel zenéltek együtt "régi" tanárnıjükkel. A zenés délutánt vacsora követte, majd Birkásné Sej Editnek, Scharek Bélának és Schmidt Róbertnek emléklappal illetve virágcsokorral köszönték meg a levéliek a részvételüket. A harmonikaszó hajnalig zengett a Sportbüfé nagytermében, melyet sok taps és vidám ének kísért.
A Levéli Nyugdíjasklub és a Levéli Harmonikások közös meghívást kaptak az Ekecsi Nyugdíjasklub által 2014. június13-án megrendezésre kerülendı nyugdíjas találkozóra. Ezen a találkozón 5 falu nyugdíjasklubja jön össze, minden évben más-más falu szervezi a találkozót. Ezen az eseményen minden falu bemutatkozik egy rövid kis szavalattal, verssel, színdarabbal vagy énekkel. A bemutatkozások után a Levéli Harmonikások léptek a színpadra. Fıként keringıt és polkát játszottak. Már az elsı dalnál táncra perdültek a vendégek. A hangulat fergeteges volt, mindenki nagyon jól érezte magát. A vacsora közben és után sokat beszélgettek, ismerkedtek, így sok barátság, új kapcsolat szövıdött. Mivel az Ekecsi Önkormányzat tagjai nem lehettek jelen a harmonikások pünkösdi 10 éves jubileumán, így ez alkalommal lepték meg ıket egy emlékplakettel, mely a Levéli Német Önkormányzat irodájában megtekinthetı. Még egyszer köszönetet szeretnék mondani a Levéli Harmonikások nevében a meghívásért, a kiszolgálásért, a barátságos fogadtatásért és a jó hangulatért.
Eseményeink fényképei a Heideboden Énekkar internetes oldalán www.network.hu/heidebodenenekkar , eseményekre osztva megtekinthetı. Szakácsné Éva
Felhívás! A Német Önkormányzat is készül az ıszi önkormányzati választásokra. A nemzetiségi önkormányzati választásokon az vehet részt, aki regisztráltatta magát a nemzetiségi jegyzékbe. A regisztrációt a polgármesteri hivatalban lehet megtenni. 6
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
LEVÉLFALVI
2014. II. negyedév
MANÓK
A márciusra meghirdetett jótékonysági bálunk ezúttal is nagyon sikeres volt. Nagy Adélkának és Schmidt Róbertnek köszönhetıen a rekordszámú vendégsereg hajnalig mulatott. Adél és Robi ebben az évben is térítésmentesen biztosította a talpalávalót, amit nagyon köszönünk. A levéliek mellett megkeresésünkre szép számmal támogatták tombola felajánlásokkal rendezvényünket mosonmagyaróvári vállalkozók, üzletek is, így aztán igazán sok és értékes nyereménnyel térhettek haza a szerencsésebbek. A levéli támogatóink voltak: Urbán Edit, Závodszki Tímea, Borosné Weiszdorn Éva, Kiss Béla, Kissné Farkas Erika, Bíró Edit, Nagy Róbert, Horváth Róbert és az SPS, Dienes Lászlóné, Dienesné Vízkeleti Irén, Schmitzhoffer Csaba, Bali-Pinke Viola, Hangyál Gabriella, Nitsch Róbert, Cseri Gabriella, Mihályiné Márki Gyöngyi, Pfeiffer Regina, Szőcs-Taxi, Barta Roland, Nagy Gabriella, Nagy Róbert, Weiszdorn Lászlóné, Arany Tamás, Boros Csilla, Husvéth Tiborné, Egyházy Krisztián, Szabó Mihály, Weintrager Helga, Szakács Emese, Hidegkı vendéglı, Korona vendéglı, Kerék Fogadó, Rajna István, Gyırfi Zoltán, Sza-Sza taxi, Kóczián kavicsbánya, Tuma Deborah, Restum Mohamed, Domonkos ABC, Levéli Kertészet, Zsuzsa virágbolt, Kovácsné Takács Éva, Rajkai Takarék, Német Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal Levél, Levél Barátainak Egyesülete. Április 11-én középsı és nagycsoportos óvodásaink egy-egy verssel színesítették az iskola által szervezett Költészet Napját. Április 15-én ovisuli keretében vehettek részt nagycsoportosaink az elsı osztályosok tanóráján, majd közös játékra is sor került. A tavaszi félév legnagyobb, legszínesebb eseménye az elsı alkalommal megrendezett kistérségi ovis olimpia volt. A bezenyei ovisok sajnos lebetegedtek, így csak négy csapat: Rajka, Hegyeshalom, Mosonszolnok és Levél nagycsoportosai versenyezhettek. Gyermekeink óriási lelkesedéssel és izgalommal készültek a megmérettetésre, aminek eredményeként megnyerték az elsı díjjal járó kupát. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Nevelési programunkban is kiemelten szerepel az egészséges életmódra nevelés, ezen belül a mozgás megszerettetése. Ezzel a kezdeményezéssel a testedzés fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet, valamint hagyományteremtı szándékkal a környezı óvodák egymás közötti kapcsolatát szeretnénk erısíteni. Ezen a napon a jó idı is mellénk szegıdött, így a verseny után óvodánk udvarán láthattuk vendégül a csapatokat, s egy jó hangulatú délelıttöt tölthettünk el együtt.
Április 25-én nyílt napon adtak számot ismereteikrıl nagycsoportosaink, amit a szülıkön kívül a leendı elsıs tanító néni is megtisztelt jelenlétével. A középsı csoportosok nyílt napjára április 30-án került sor, itt ragadtuk meg a lehetıséget, hogy köszöntsük az édesanyákat a közelgı Anyák napja alkalmából. A nagyok délután külön mősor keretében emlékeztek meg május elsı vasárnapjáról, s köszöntötték az Édesanyákat.
ÓVODAI
HÍREK
Április 28-án ovicsalogató keretében ismerkedhettek meg a leendı kisovisok az óvodával, az óvó nénikkel, dajka nénivel. Örömünkre szolgál, hogy csaknem minden kisgyermek, aki betölti 2015. május 31-ig a harmadik életévét eljött. A jó hangulatú délutánon a mesélésen, mondókázáson kívül közös játékra, éneklésre is sor került. Az óvodai beíratás május 5-6-án zajlott, 15 kisgyermek iratkozott be a 2014-2015-ös nevelési évre, közöttük két szlovák állampolgárságú levéli lakos, valamint egy mosonmagyaróvári is. A környezettudatos szemlélet erısítéseként óvodánk is csatlakozott a „Te szedd ” szemétgyőjtési mozgalomhoz, gyermekeink a felnıttekkel együtt szedték zsákokba az utcákon, parkban talált szemetet. A program végén betértek a kertészetbe is, ahol a jól végzett munka jutalmaként Németh Csaba kertész egy-egy virágpalántával ajándékozta meg ıket. Köszönet érte! Május 23-án tartottuk meg a már hagyományos családi gyermeknapunkat. Az óvoda dolgozói változatos programokat szerveztek, így gyermekeink barkácsolhattak, játszhattak különbözı ügyességi játékokat. Közben készültek a mókás arcdíszek, s egy különlegességgel is tudtunk kedveskedni a gyerekeknek. Huszár Ida fazekas segítségével nyílt lehetıség arra, hogy kipróbálják a korongozást az érdeklıdık. A pici kezek közül tetszetıs tálkák, poharak kancsók kerültek ki. A szülı szervezet tagjai palacsintát készítettek, a szülık és nagyszülık által behozott finom süteményeket pedig örömmel fogyasztottak el a jelenlévık. Május 27-én közös óvodai kirándulásra indultunk Dunaremetére, a Dodó Vadfarmra. A farm tulajdonosa kalauzolt végig bennünket a csodálatosan kialakított területen, ahol a Magyarországon ıshonos állatfajokról szerezhettünk ismereteket. Óvodásaink nagyon élvezték, hogy testközelbe is kerülhettek az állatokkal a simogatóban. A program végén az esztétikusan kialakított játszótéren tölthettük el a délelıtt hátralévı részét, ahol a póniló által hajtott körhinta volt a számukra a legérdekesebb.
A 2013-2014-es nevelési év lezárását június 7-én a középsı és nagycsoportosok mősorával tettük ünnepélyessé. A nagycsoportosok nemcsak egy évet zártak le, hanem gyermekkoruk egy jelentıs szakasza is véget ért. Kiléptek a mesék birodalmából, hogy helyette szeptembertıl a tudás kapuján léphessenek be. Elbúcsúztak az óvó néniktıl, dadus néniktıl, itt maradó társaiktól, az óvodától. Legnagyobb sajnálatunkra Szülıi Szervezetünk aktív tagjai is elhagyják az óvodát, hogy ezután gyermekeikkel együtt az iskola életét színesíthessék. Köszönöm sokévi önzetlen munkáját: Nagy Róbert SzM elnöknek, Mészárosné Gabi, Sastin Hajnalka, Baloghné Edina, Szakács Emese, és Horváth Róbert tagoknak. Az óvoda nyári leállása július 21-tıl, augusztus 1-ig lesz. Augusztus 4-tıl a megszokott nyitva tartás szerint várjuk a kisgyerekeket. A nyári idıszakra minden családnak kellemes pihenést, feltöltıdést kívánok. Kovácsné Varga Éva 7
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
8
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÍREI HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT Környezeti nevelés lehetısége a Szigetköz túloldalán Csallóközben A Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. osztályos tanulói 18 fıvel 2014. június 4-6-ig a szlovákiai csallóközi térséggel ismerkedtek meg. A pályázat lehetıséget teremtett arra, hogy diákjaink megismerjék Csallóköz földrajzi, botanikai, zoológiai, néprajzi és kulturális adottságait. Jó kapcsolatot építsünk ki a határ túloldalán élı magyar kisebbséggel. A projekt keretében közelebb kerültünk közös felfedezéssel a magyarság múltjához, életéhez. Kéz a kézben, nevetve, mosolyogva, vidáman képesek voltunk eltölteni együtt napokat, órákat a csallóközcsütörtöki diákokkal, nevelıkkel. Határtalan élményben volt részünk. Barátságok születtek, s az élmények összekötnek életünkben! Köszönjük! Emberi Erıforrások Minisztériuma Köszönjük! Csallóközcsütörtöki Magyar Tannyelvő Iskola
A Nemzeti Összetartozás Napján június 4-én megtartottuk a pályázathoz kapcsolódó Nemzeti Összetartozás – Határtalanul! témanapot. A teljes pályázati elsı napot ez az izgalmas és tanulságos téma övezte. A Nemzeti Összetartozás Napján utaztunk ki Csallóközbe, konkrétan Csallóközcsütörtökbe, mely Kisalföld északnyugati részén van, Pozsonytól 14 km-re. (Csallóközcsütörtök – Stvrtok na Ostrove) Lakosságának többsége magyar nemzetiségő, 2011-ben 1770 lakosából 1271 magyarnak vallotta magát. Vendéglátóink a Csallóközcsütörtöki Magyar Tannyelvő Alapiskola tantestülete és diáksága volt. Reggel Levélrıl indulva megismerkedtünk Fenyvesi Gyöngyi tanárnıtıl Magyarország Alaptörvényének XXIX. cikkelyével. Még a buszon értelmeztük a nemzetiséghez tartozók jogait, nemzetközi kötelezettségvállalásokat a kisebbségi jogok biztosítása terén, (gyermeki jogokról szóló egyezmény 30. cikk) valamint a Magyar Köztársaság 1999. évi XL törvénnyel kihirdetett Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját, melyben a közoktatásunk biztosítja a kisebbségi nyelvek használatát (8. cikk).
Megérkezve megismerkedtünk az iskolával, majd kapcsolatépítés keretében kidobóztunk, hol 2 játszmát is megnyertünk. Ebédelés elıtt ellátogattunk Szent Jakab templomba, melyet a Szent György család építette. A templom plébánosa segítségével megismerkedtünk a település és a templom történetével. A bemutatás végén Nagy Adélka Mária tanárnı orgonakíséretével elénekeltük a magyar Himnuszt. Majd finom ebéddel megtömve hasunkat elindultunk ünnepségünk színhelyére, mely Somorja elıtti Pipagyújtónál volt. Itt lévı emlékhelyen 7 magyar honvéd esett el az 1848/49-es szabadságharcban. Itt Sike Csaba tanár úr Szlovákia és Magyarország történelmének egy rendkívül izgalmas és tanulságos korszakát a Trianoni békeszerzıdést ismertette, majd az emlékhelyre elhelyeztük a megemlékezés koszorúját. A megemlékezés végén a csallóközi diákokkal és nevelıkkel közösen kéz a kézben elénekeltük Kossuth Lajos azt üzente címő nótát. Fejbiccentés után folytattuk tanulmányi kirándulásunkat és felfedezı utunkat Csallóközben. „Isten áldd meg a magyar…..”
Határtalanul pályázat – bemutató óra Pályázati kötelezettségünk volt, hogy a kirándulást követıen a diákok számára bemutató foglalkozást tartsunk. Az 5-6. osztályosok számára valamint a 7. osztályos érdeklıdı szülıknek és tanároknak tartottuk az elıadást, ahol elmondtuk, hogy miért is döntöttünk a Csallóköz úti cél mellett. Képek segítségével bemutattuk a kirándulás napi programjait. Ebben segítségünkre voltak az útinaplók és a 7. évfolyam diákjai is. Bízzunk benne, hogy felkeltettük a gyerekek közelsége mellett a gyerekek érdeklıdését Csallóköz szépségére, kultúrájára, szokásai mellett gazdag növény és állatvilágra. Az alternatív erıforrások szükségességére. A természet- és környezetvédelem fontosságára. De a legfontosabb mégis az volt, hogy arról mesélhettünk, milyen kedves és melegszívő embereket ismertünk meg a kirándulás alatt. Reméljük, hogy a cserekapcsolatokkal élni fognak a csallóközcsütörtöki diákok. Azt tervezzük, hogy a közeljövıben még egyszer visszalátogatunk e színes, vadvízi területre. Sokkal több „arannyal” érünk haza. Köszönet illeti meg a 7. évfolyam szülıit, tanulóit és a résztvevı tanárokat a kirándulás megvalósulásáért. Határtalanul! Értékelı óra Június 13-án megtartottuk a 3 napos tanulmányi kirándulást lezáró értékelı órát. A tanulók 3 csoportban felkészülve foglalták össze maguknak és egymásnak az egyes napok élményeit, tapasztalatait, tanulságait a kiránduláson általuk készített fényképeket segítségül hívva. Végül mindenki egyénileg válaszolhatott egy kérdıív kérdéseire és a válaszokból egyértelmően kiderült, hogy a szállással és az étkezéssel elégedettek voltak diákjaink. (Ezúton is köszönjük a dunaszerdahelyi Thermál Hotel vendégszeretetét), a programok közül pedig a pozsonyi városnézés, libegızés és a vajki tanösvény megtekintése volt a legnagyobb élmény, közöttük az aranymosás, lovas kocsikázás, kecskefejés és simogatás. 9
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÍREI Vidám ballagók
SIKERES LABDANAP
AZ ISKOLÁBAN!
A mosonmagyaróvári Egészségfejlesztési Iroda (EFI) és a Moson Megyei Nık Egyesülete szervezésében 2014.május 23-án - immár harmadik alkalommal - bıséges szőrıprogramokkal várta a levéli kultúrház a község lakosságát. A szőrések délutáni idıpontja lehetıvé tette,hogy minél többen részt vehessenek a szőrıprogramokon. Az udvarban a mosonmagyaróvári Katasztrófavédelem tőzoltó autója habpartival kedveskedett a gyerekeknek és fiataloknak, hatalmas sikerrel. A piciket a bütykölde és játszóház foglalkoztató programjai szórakoztatták. A mosonmagyaróvári Közlekedésrendészet segítıi új közlekedési totó segítségével a személygépkocsikra és a biciklikre vonatkozó változásokról adtak átfogó tájékoztatást, játékos módszerekkel.
2014. május 10-én a délelıtti idıszakban sikeres Labdanapot tartottunk diákok, szülık és tanárok részvételével a község focipályáján valamint az iskola sportcsarnokában. Weisz Szilvia, Budai Róbert nevelık igazán szellemes testet, lelket megmozgató sorversenyekkel kápráztatták el a diákságot és a felnıtt résztvevıket. A verseny alatt Radák Tamás szolgáltatott hangulatos, buzdító zenét. A zsőri tagoknak sem volt egyszerő értékelni a 12 csapatot (Hahn Józsefné, Fehérné Zettl Ilona, Fenyvesi Gyöngyi). Az elsı helyezést holt verseny miatt kötélhúzással döntötték el. A legeredményesebb csapat a Jégbüfé jóvoltából fagyijegyet kapott. Ezután a sportcsarnokban folytatódott a nap tanár-diák kézilabda és foci meccsekkel. Köszönjük mindenkinek azt, hogy komolyan vette a mozgást népszerősítı programunkat! Köszönjük a támogatásokat és a szervezık munkáját!
GYEREKNAP Volt vércukor és vérnyomásmérés, látásvizsgálat, érrendszeri kardiológia, reumatológia és dietétikai tanácsadás, légzés funkciómérés, antioxidáns szint mérése, urológiai vizsgálat. A levéli orvosi rendelıben volt a nıgyógyászati méhnyakrák szőrést és emlı önvizsgálatot lehetett megtanulni.
Fantasztikus Gyermeknap az iskolásoknak és a falu gyermekinek! Mint már hagyomány 2014. május 30-án Gyermeknap volt az iskolában. A délelıtt érdekes feladatokkal tarkított akadályversennyel kezdıdött. Az ízletes ebéd után a délutáni élményekben bıvelkedı tevékenységek, mősorszámok következtek. A nap fıeseménye a "Levéli Kiscsillag születik" vetélkedı volt. Ezt követte az "örömtánc" buli. Fı szervezıi a napnak: Szülıi Munkaközösség tagjai, Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola tanárai, DÖK, Községi Önkormányzat és a Hidegkı Borozó, kik szervezı munkájuk mellett anyagilag is segítették a program létrehozását. Köszönjük a támogatását sok egyéni szponzornak is. Köszönjük mindenkinek odaadó munkáját, amit a levéli gyermekekért végeztek.
Ha valakinek egy kis kényeztetésre volt szüksége, érintı hát- és talp masszázzsal, gyógy masszázzsal és tibeti hangterápiával töltıdhetett fel. … folytatás a 15. oldalon!
10
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
LEVÉL BARÁTAINAK EGYESÜLETE HÍREI İsszel elkezdıdött a Sváb ház külsı tatarozása, mely a Leader pályázatán nyert támogatásból készül. Idén tavasszal a jó idı beköszöntével folytatódott és még most is folytatódnak a munkálatok. Reméljük hamarosan elkészülnek ezzel a nagyon aprólékos munkával, és egy alapos külsı belsı takarítás után újból látogathatóvá tudjuk tenni a házat. Április 23-án tartottuk az évi kötelezı közgyőlésünket, ahol az elmúlt év eseményeit és az idei év terveit beszéltük meg. Április végén a „Borbarátok köre” férfitagjaiból álló csapat kitakarította és a helyreállításhoz elıkészítette a Sváb ház pincéjét. A pince már kb.90 %-ban elkészült. Május 1-én mint minden évben , a „Ki nyer ma„ zenés vetélkedıjén a nyereményeket mi vásároltuk és adtuk át a gyızteseknek. E hónap közepén az egyesületünk pár férfitagjai a Sváb ház bemutató szobája melletti fürdıjét bontotta szét. Cél, hogy egy mai kornak megfelelı toalett készüljön a helyén, gondolva a mozgáskorlátozottakra is.
Mindenki nagy örömére május 22-én csütörtökön osztottuk szét a nagyon várt egynyári virágpalántákat, ami már hagyomány az egyesület életében. Az idén 1050 db palánta talált gazdára. Akik elvitték, vállalták, hogy a házuk elıtt elültetik, amivel még szebbé tudják a virágos utcaképeket kialakítani. A virágpalántákat a Németh kertészetben vásároltuk 80000 Ft értékben. Köszönjük Némethné Erikának és Németh Csabának, hogy a tavalyi áron számolták részünkre az árakat. Sokat segítve ezzel az egyesületünk munkáját!
Idén is megjutalmaztuk az általános iskolánk két tanulóját. A ballagó Hofbauer Réka jó tanulmányi eredményéért 5000 Ft-os könyvutalványt és emléklapot kapott. Az alsósok közül a negyedikes Kiss Bálint jó tanulmányi munkájáért, tanulmányi versenyeken való részvételéért és jó magaviseletéért 3000 Ft-os könyvutalványt és egy emléklapot vehetett át. A tanulókat az iskola tanárainak javaslata alapján jutalmazzuk. Gratulálunk a két diáknak és további jó munkát kívánunk nekik! Máté Tamásné
Levél Barátainak Egyesület az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásával a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) LEADER fejezet keretében a Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület által kiírt falumegújításra és- fejlesztésre, a vidéki örökség megırzése pályázaton nyert 14.700.322 Ft támogatást a Sváb tájház felújítására.
Továbbra is győjtjük a mőanyag kupakokat a rászorulók részére. A Takarékszövetkezetnél vezetett „Szeretett„ és az „Erdélyi gyerekek” részére fenntartott számlánkon még várjuk az önkéntes pénzadományokat. 11
Levél Önkormányzatának i dıszaki l apja
TŐZOLTÓ EGYESÜLET HÍREI Egyesületünk az elmúlt idıszak során különbözı felkészítı elméleti és gyakorlati foglalkozásokon, valamint a helyi rendezvényeken vállalt feladatait rendszerességgel hajtotta végre. Így meg kell említeni a versenyekre való felkészítı gyakorlati foglalkozásokat, valamint a tavaszinyári tőzvédelmi követelményekre való megfelelı elıkészületeket. Többek között az elméleti ismeretek bıvítését, valamint a felszerelések folyamatos hadrafoghatóságának ellenırzését, az esetleges hibák gyors és szakszerő kijavítását. Mindezek mellett részt vettünk a helyi majális minél színvonalasabb programjainak lebonyolításában. Ennek során tálcás tőzoltási lehetıséget biztosítottunk az erre érdeklıdık részére. Ez a lehetıség is elsıdlegesen a gyermekek számára jelentett szórakoztató kikapcsolódást, míg terveink és gondolataink között a felnıtt lakosság, ezen belül is a különbözı intézményekben dolgozók tőzoltó készülék gyakorlati használatát is szerettük volna elérni, gyakoroltatni. Május harmadikán került sor a veterán jármővek és tőzoltóautók bemutatójára Mosonmagyaróváron, melyen a mi jármővünk is bemutatásra került. Ezt követıen a versenycsapat részt vett a Lipóton megrendezett járási önkéntes- és vállalati tőzoltóinak versenyén. Csapatunk mind technikai, mind gyakorlati felkészültségét az eredményesség bizonyította. A versenyt és egyesületünket részvételével a polgármester úr is megtisztelte, melyet ezúton is megköszönünk neki.
2014. I. negyedév
gondatlanul eldobott cigarettavégtıl vagy más tüzet okozó eseménytıl, dologtól a gyors terjedés miatt, nagy károk keletkezhetnek. Másik nagyon fontos a szabadban való tüzelés szabályainak a betartása / grillezés, bográcsozás, égetés / amelyekrıl az elızı számban írtam. Nagy Pál ÖTE Parancsnok
KARATE SZAKOSZTÁLY HÍREI Karate fızınap Kissé nehezen indult a családi napunk, mert az elsı dátumot a rossz idıre való tekintettel el kellett halasztanunk. Az új idıpont április 27-én a délutáni órákra lett kitőzve. Szerencsénkre ekkor már az idı is mellénk állt, nagyon szép napos idınk lett. Sokan összegyőltünk a levéli tó partján, örültem neki, hogy olyan sporttársaim is eljöttek akik nem levéli lakosok. Itt voltak mosonmagyaróvári, hegyeshalmi, és jánossomorjai sporttársaim, természetesen a levéliek mellett. Mindenki hozott magával ropogtatni-, és inni valót. Az edzınk Kovács Krisztián vezényletével a „fiúk” feltették fıni a pincepörköltet, míg a többiek a tó körül játszottak, beszélgettek. Mire elkészült a pörkölt - ami nagyon finom lett - a hangulat is emelkedetté vált, még a legkisebbek sem akartak hazaindulni. Számomra is nehéz volt az indulás, de másnap már várt minket az iskola. Remélem lesz még lehetıségünk ilyen kellemes elfoglaltságokra is a kemény edzések mellett. Már várom az ismétlést! KÖSZÖNJÜK KRISZTIÁN!!!!!! Levéli Nikolett 7 kyu-s karatéka
Idén is sikeres Samu Kupa részvétel A 2014. április 26-án megrendezésre került Samu Kupán a tavalyihoz hasonlóan ismét rengeteg érmet szereztek sportolóink. Lett egy BRONZ érmünk Kiss Gyızı révén, lett öt EZÜST érmünk Kovács Ábel, Fehér Róbert Bendegúz, Urbán Dávid, Széll Péter, Gyürüné Kiss Olga révén, lett két ARANY érmünk Kiss Virág és Gyürü Liza révén.
Harcostársak kupa
Egyesületünk a szokásos évi polgármesteri kupa, és fennállásának 135. évi jubileumára kapott meghívást a Szlovákiai Szenc (Senec) község (város) Önkéntes tőzoltó egyesületétıl május 31-re. Ezen meghívásnak eleget tettünk, és küldöttségünk színvonalas mősorban és ünnepségen vett részt. Néhány gondolat az elıttünk álló feladatokról: Mint ismeretes, és fontos feladatunk, mind egyesületi, mint lakossági szinten a nyári betakarítási munkákra való felkészülés. Egyesületi szinten a tagság elméleti és gyakorlati felkészítése, a technikai felszerelések folyamatos használhatóságának biztosítása hárul fontos feladatként. A lakossági feladataink között elvégeztük az aratásban résztvevı erı-és munkagépek felmérését, és a tulajdonosokat felvilágosítottuk a gépeikkel kapcsolatos kötelezı feladataik elvégzésérıl, így a gépszemlék mielıbbi elvégeztetésérıl. Mivel az aratási betakarítási munkákban ( aratás, magszállítás, szalma bálázása, összehúzása ) csak olyan gép vehet részt, amely rendelkezik a szemlérıl készült, megfelelı minısítést kapott jegyzıkönyvvel. A munkálatok során ezt a gépben kell tartani, és az ellenırzı személynek fel kell mutatni. Mivel az idıjárási körülmények a nyár beköszöntével egyre szárazabbak, szeretném felhívni valamennyi lakótársam figyelmét még egykét fontos dologra: - a telkek és utak mentén a növényzet többfelé eléggé elburjánzott, ezektıl meg kell tisztítani a területet, mert egy
2014. május 18-án Budapestre látogattunk, ahol a Kai Sei által szervezett versenyen vettünk részt. Ezen a versenyen sokat tanultunk más stílusú versenyzıktıl, és a szivacskümitét testközelbıl is átélhettük. A Kata versenyszámban két karatéka, Kiss virág és Gyürü Liza indultak. Mindketten szépen helytálltak és bronzéremmel gazdagították az éremtáblázatot. Kumite versenyszámban Wikler Erika szivacskumitében bronzérmet, Urbán Dávid bronzérmet, Kiss Virág bronzérmet, Kovács Ábel aranyérmet és Gyürü Liza szivacskumitében bronzérmet, kumite versenyszámban ezüstérmet harcolt ki magának.
Ezennel szeretnénk minden versenyzınek szívbıl gratulálni! Kovács Krisztián edzı Egy kis karate enciklopédia a 15. oldalon! 12
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
LEVÉLI SAKK KLUB HÍREI Véget ért a 2013/14 évi sakkcsapat bajnokság és csapatunk a levéli sakkozás történetének legnagyobb sikerét érte el! A Gyır-Moson-Sopron megyei I. osztály bajnoka Levél!
Még egyszer köszönet sakkbarátainknak és mindenkinek aki hozzásegítette csapatunkat ehhez a gyönyörő eredményhez. Török Attila
LEVÉLI SPORTEGYSEÜLET HÍREI Csapatunk még tavaly az elsı fordulóban Lövın vereséget szenvedett, de utána zsinórban kilenc gyızelmet aratott, és ezzel megszerezte a bajnoki címet. A megyei II. osztályban szereplı utánpótlás csapataink is elfogadhatóan szerepeltek, a 4. és 7. helyen végeztek. Az idei diákolimpián is nagyszerő eredményeket értek el a gyerekeink. A megyei csapatdöntıben a felsı tagozatosok kategóriájában Széll Veronika, Hécz Alex, Jakab Gábor, Korcz Máté és Széll Péter alkotta csapat ezüstérmet szerzett. Egyéniben pedig Hécz Alex a korcsoportjában megyei bajnoki címet szerzett és bejutott a Budapesten rendezett országos diákolimpia döntıjébe, ahol a 25 fıs mezınyben 10. helyen végzett! Nagyon szép eredmények ezek a gyerekeinktıl, de a tudásukon kívül kellett a támogatók segítsége is, hogy részt tudjanak venni ezeken a versenyeken. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyırfi Zoltánnak, a Kiskert Büfének, Bertalan Zsoltnak, Németh Csabának, Oláh Péternek és Kiss Rolandnak, hogy lehetıvé tették a diákolimpián való részvételt.
Ezt a sikeres szezont azzal zártuk, hogy június 8-án a III. Lutri Kupa keretében, melynek a Hidegkı Vendéglı adott otthont, Dr. Gyurkovics Bence a megyei sakkszövetség elnöke itt adta át csapatunk tagjainak az aranyérmeket és a kupát. Vendéglátóink támogatásának köszönhetıen nagyon jó hangulatúra sikeredett az éremátadás és az azt követı verseny, melyre idén három FIDE mesteri címmel rendelkezı sakkozó is elfogadta meghívásunkat. A jövıre nézve, az NB2-es bajnokságot még nem tudjuk felvállalni, de mindenképpen arra törekszünk, hogy megvédjük megyei bajnoki címünket és majd meglátjuk mit hoz a jövı.
Véget ért a Rajkai Takarék Megyei III. osztály Mosonmagyaróvár csoportjának 2013/14-es évada. Talán utoljára érmet a 90-es évek legendás bajnokcsapata szerzett. Végre megtört a jég, hiszen tartalék együttesünk a tabella harmadik helyén végzett 22 mérkızésen 52 pontot győjtve, 4 ponttal lemaradva az elsı, hárommal a második helyrıl. Remélhetıleg jövıre meg sem állunk a dobogó legfelsı fokáig. Gratuláció illeti elsısorban a játékosokat, valamint az edzıket is! Felnıtt gárdánk tavasza némileg rosszabbul sikerült, mint ahogyan azt vártuk. A teljes bajnoki etap 28 mérkızésén 38 pontot tudtak abszolválni a srácok, mely a tabella 8. pozíciójához volt elegendı, de bízunk benne, hogy az egy éve tartó komoly edzésmunka hamarosan meghozza gyümölcsét és legalább ugyanolyan helyezésnek fogunk örülni, mint tettük azt idén a tartalékcsapat esetén. Május 4-én rendhagyó módon kezdırúgást végzett el a Levél KSE – Gyırladamér LSE mérkızés elıtt Papp János, egyesületünk egyik legelkötelezettebb szurkolója, melyet a mellékelt képen örökítettünk meg.
A serdülı korosztály a tavaszi edzések mellett három Bozsik tornán vett részt Hajnal Péter felkészítésével és irányításával, az egyik tornát egyesületünk bonyolította le. Idén ismét megrendezésre kerül a klub által a fiatalok számára a Sportnapközi június 23-tól, melynek zárása egybeesik a 29-i László Napi Búcsúval. A napközi programját többek között a polgárırök, a horgászok, a sakkosok és a tőzoltók teszik színesebbé a sportfoglalkozások mellett, melyekért külön köszönetet szeretnénk mondani. Hajrá Levél 13
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
LEVÉLI NYUGDÍJAS EGYESÜLET Tájékoztató a Levéli Nyugdíjas Egyesület 2014. évi munkájáról. Az eddig eltelt idıszakban, februárban részt vettünk a Flesch Károly Mővelıdési Központban a nyugdíjas „Ki Mit Tud?” selejtezıjén. Két számmal indultunk, „Nem csak a 20 éveseké a világ”- címő összeállítással és a „Mariska-Boriska” címő vidám jelenettel. Ez utóbbival bejutottunk a márciusi döntıbe, ahol elsı helyezést értünk el. Ez évi legnagyobb rendezvényünk az egyesület megalakulásának 20. évfordulójának megünneplése volt. Az ünnepségünkön részt vettek a település vezetıi, valamint a környezı nyugdíjas klubok vezetıi és képviselıi. 2013-ban csatlakoztunk az Életet az Éveknek Országos Szövetségéhez. Ez tette lehetıvé, hogy új ismeretségeket, barátokat szerezzünk. Így tudtuk meghívni a Kapuvári Hagyományırzı Nyugdíjas Egyesületet. Szép színfoltja volt ez rendezvényünknek, mert a gyönyörő népviseletben sétáltak a templomba. A mise után színvonalas és vidám mősort adtak. Szeptemberben ık ünneplik jubileumukat, erre viszonzásul meghívtak minket is szerepelni.
Az ünnepségen egy emléklappal köszöntük meg azoknak a nyugdíjas társainknak a hőségét, akik alapító tagok voltak és még velünk vannak.
2014. II. negyedév Következı programunk júliusban Hegyeshalomban rendezendı „Rétre hívás” a Stetni tó partján, ahol bográcsozás, szalonnasütés, vidám játékok lesznek. A „Szivárvány csoport” két új tánccal készül, amit Kapuváron és novemberben a Mővelıdési Központban adunk elı. A hátra lévı idıben továbbra is részt veszünk a falunk élében, ahogy eddig is tettük. Végezetül köszönetet szeretnénk mondani a polgármester úrnak és a képviselı testület tagjainak a támogatásokért. Petı Lászlóné elnök
HORGÁSZ EGYESÜLET HÍREI Itt a szezon hát horgásszunk! A jól kezdıdött kora tavaszi szezon után a folytatás is nagyon jól megy. A tavaszi enyhe idıjárás korai szezonkezdést tett lehetıvé és sok szép fogást hozott a horgászoknak. A folytatás még jobban sikerült. A céltudatos és átgondolt hal telepítések egyre jobban mutatják, hogy beváltak a tervek, és a fogási szabályozások is hozzák az eredményeket. Sok és gyönyörő hal került horogvégre annak eredményeképpen, hogy egyre több horgásztárs követi a „fogd és erezd vissza” metodikát. A fogási szabályozások is a horgásztársak minél jobb eredményeit hivatottak segíteni. Gyönyörő dévér állományunk július 1-éig védelem alatt áll, de így mindig szórakozhatunk egy könnyőszerelékes horgászattal és szép eredmény érhetünk el. A compók és koi pontyok is gyakran dobogtatják meg a horgász szívet, ık egész évben védelem alatt állnak, csak úgy, mint az 5 kg feletti példányok, ezzel is biztosítva, hogy minden horgásztársunknak jusson abból a kellemes érzésbıl, hogy nagy halat fáraszthat. Meg is történ ez már idén nagyon sokszor több 5-6, sıt 9 kg-os példány is került horogra. A színes (koi) pontyok is szép számban mutatkoztak és több 4-5 kg-os példány került horogra. A meleg beálltával megkezdıdtek az ívások, több halfajunk is ösztöneit követve nászát ülte a hajnali kora reggeli órákban, ez reményt ad a rég óhajtott saját szaporulat eléréséhez. Megkezdıdött a verseny szezon, nálunk a páros versennyel. Eredményes nap volt, szép idıvel és jó fogásokkal. Nemzetközi kapcsolataink is bıvültek, szlovák barátainknál horgászhattunk meghívásukra. Augusztus 8-án Ausztriába megyünk vendég horgászatra. Hagyományos 24-órás versenyünk július 17-18-án lesz, ahová minden érdeklıdıt szeretettel várunk. Itt megtekinthetı lesz a horgászsport és felszerelések széles köre. További szerencsés horgász szezont és kellemes nyarat kívánok mindenkinek! Blümel Ottó HE elnöke KOLUMBÁRIUM ÉPÍTÉS Az önkormányzat a temetıfejlesztési terv keretében, saját erıbıl 5.664.247 Ft + Áfa költségen új urnafalakat (kolumbárumot) építetett. Ehhez kapcsolódóan felújíttattuk a régi urnafalat is, ennek költsége 714.220 Ft+Áfa volt.
Köszönjük a mősorban fellépı Levéli Harmonikások és a Huszárkórus tagjainak a megtisztelı közremőködést. A finom vacsoráról a Korona vendéglı, a jó hangulatról Pollák Ferenc gondoskodott. Idén már a harmadik Nyugdíjas Egyetem fejezıdött be, melyen tagjaink azóta is részt vesznek. Szívesen járunk, mert sok érdekességet hallunk és hasznos ismereteket szerzünk. Június elején részt vettünk a Kistérségi Nyugdíjas találkozón a KisDuna parton. Nagyon jól éreztük magunkat, több bográcsba fıtt a finom étel pl.: halászlé, marha- és disznó pörkölt, csülök stb. Citeraszó mellett jól szórakoztunk, énekeltünk. Az elmúlt hét végén ekecsi barátaink meghívására részt vettünk egy több települést összefogó nyugdíjas találkozón, ahol mősort adtunk és remekül éreztük magunkat.
14
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
LEVÉLI EGÉSZSÉGNAP … folytatás a 10. oldalról!
Különbözı nyári egészséges ételek, fızés nélküli levesek készítése és kóstolása is nagy sikert aratott. A rendezvényen regisztrálva 186 fı vett részt. Óránként 3 tombolát sorsoltuk ki a regisztráltak között: 5000 Ft-os vásárlási utalványokat, szolárium, masszázs és fittnes bérleteket, fogfehérítéseket, faliképeket kaptak a nyertesek. Fontos tapasztalat, hogy az urológiai szőrésen részvevık 90%-át, a reumatológiai szőrésen résztvevık 40%-át további vizsgálatra küldték, illetve hívták vissza. Meglepı, hogy a fiatal korosztálynál nagyon sok magas vérnyomást mértek, ıket szintén további kivizsgálásokra javasolták. Ezek a tapasztalatok is igazolják, hogy hasznosan tölthette el az idejét mindenki aki eljött ezekre a szőrésekre. Fontos, hogy nem kellett elıjegyzés, nem volt hosszú várakozás és nem került pénzbe sem, csak pár órát kellet rászánni, hogy négy hónap idegeskedését megspóroljuk az egészségünk érdekében.
Köszönet azoknak akik elısegítették ezt a vidám és hasznos napot. Ankhelyi Istvánné
Karate enciklopédia: A szivacskümite egy küzdelem szimulálása, melyet olyan gyerekeknél vezettek be akik még félnek a valódi ütésektıl, rúgásoktól és magától küzdelemtıl. Egyfajta rászoktatás a küzdelemre. A lényege, hogy a karate technikához leginkább hasonlatos módon kell a tépızáras szivacsot felragasztani a másik félre, amit a bírók pontoznak. Játékosan tanulják meg a gyerekek a helyes idızítést, távolságtartást és technikát. A kumite az már valós küzdelem, melyet minden egyes tiszta találat után megállítanak, pontot adnak. Hasonló módon, mint a vívásnál. A kata az egy valós harci szellemmel átitatott formagyakorlat, melyet egy elıre meghatározott elemekbıl, mozdulatsorozatból meghatározott módon kell végrehajtani. A kata olyan a karatéban, mint az énekben a kotta. Az alapokat lefekteti, gondolkodásra ösztökél. Karatésok piknikeznek a tó parton
Nyitott verseny, bárki nevezhet, bárhonnan, bármilyen étellel szívesen fogadjuk! VERSENYKIÍRÁS Helyszín: Levél, Május 1. liget utcai park, ahol nagyon szép környezetben alkothatnak a versenyzık! Idırend: 09 – 10–ig Tőzgyújtás, elıkészítés stb. 10 – 13–ig Fızés, sütés, stb. közben a munkakörnyezet és csapatmegjelenés helyszínen történı bírálata! 13- tól az ételek bírálata a bíráló asztalnál! 16:30 Eredményhirdetés! Kategória: Nyílt tőzön készített ételek (Nyárs, bogrács, üst, kondér, rostlap, lábas, fazék, tárcsa, kılap, hordozható búbos kemence, biciklikerék /Romagrill/, - bármi sütésre, fızésre alkalmas vagy alkalmassá tett eszköz megengedett!) Résztvevık: A fızıversenyre 3-5 fıs csapatokat, baráti társaságokat, egyesületeket várunk. A versenyzı csapatoknak korlátlan számú kísérıik lehetnek. Nevezés: A nevezés díjtalan! (Egy csapat több étellel is indulhat, de egy étellel csak egy versenyzı nevezhet!) Fontos! Az ételek és csapatok fantázia nevének megadása: pl.: csapatnév: Gizi Rájder, Hami Papik, vagy ételnév: Levéli „Ezmilett?” stb. Mennyiség: Legkevesebb tíz adag, ebbıl egy adag a kóstoláshoz! (A kóstolásra vitt ételt szépen kitálalva kell a zsőri elé vinni!) Versenyzık által biztosítandó anyagok, eszközök: A csapatok maguk gondoskodnak a fızéshez szükséges alapanyagokról, eszközökrıl és a tálaláshoz szükséges felszerelésekrıl és a kóstoláshoz szükséges min. 3 db, az ételhez megfelelı evıeszközrıl is! Az alapanyagok származását igazoló dokumentumokat (pl. számla) minden csapat hozza magával. A versenyhez a felszerelést, dekorációt, pl., sátor, esı esetére ernyı, állvány, rostsütı, konyhai eszközök, tálalóeszközök, - a csapatok hozzák magukkal. Rendezık által biztosított anyagok, eszközök_ 5x5m-es fızıhely, 1 db sörasztal 2 db paddal, vízvételi lehetıség, hulladékgyőjtı zsák, díjazás, További feltételek: A versenyzés elıfeltétele a nevezési lap kitöltése és leadása a rendezvény házigazdájánál. Az elkészített ételeket pénzért kínálni TILOS! A csapatok az ételért adományt fogadhatnak el, ennek minimális összege 800 Ft/adag. Értékelés: 10:00-tıl fızıhelyi rend és tisztaság, csapatmegjelenés bírálata a fızés helyszínén! 13:00-tıl ételek minısége, bírálathoz egy adag kitálalt ételt a bíráló asztalhoz visznek a csapatok! 1. Fızıhelyi rend és tisztaság, csapatmegjelenés: A szakács zsőri folyamatosan értékeli: Az elıkészítés, ételkészítés körülményeit, higiéniáját, különös figyelemmel, bárminemő eszköz vagy élelmiszer földön való tárolására! Csapat megjelenését, annak ötletességét! Az egészségügyi elıírásoknak megfelelıen fejkendı vagy sapka viselése a verseny alatt kötelezı! Adható pontszám: 1–tıl 30–ig. 2. Ételek minısége: A szakács zsőri az értékelésnél a szokásos íz, illat, szín, állag, tálalás, stb. mellett, a következıket veszi figyelembe: Megjelenés, újszerőség vagy hagyománytisztelet. Étvágygerjesztı, ízléses, elegáns megjelenés, modern stílus. A kiegyensúlyozott táplálkozás kritériumainak megfelelı összetétel. …. folytatás a 16. oldalon!
15
Levél Önkormányzatának idıszaki lapja
2014. II. negyedév
Kézmőves Tábor
László napi búcsú ezüstmisés áldással
A tavalyi sikeres tábor után a Levéi Gyermekönkormányzat idén is Kézmőves Táborral indította a nyarat. A június 16-tıl 20-ig megrendezett program keretében a több mint 30 résztvevı gyermek Boros Csilla vezetésével a gyökösök segítségével különbözı kézmőves technikákat sajátított el. Szıttek, fontak, dobozt és irattartót készítettek, pólót festettek, súlyzót csináltak, zászlót készítettek lábnyomokból, gipszfigurát öntöttek és festettek, papírvirágot készítettek, megismerkedtek a 3d origami technikával és sokat játszottak.
Június 29-én, Búcsú vasárnap a katolikus templomban a 11.00 órai ünnepi szentmisét Wolf Pál Péter celebrálja, aki a szentmise végén ezüstmisés áldást oszt. A jubiláló Atya ezüstmiséje az elızı napon, június 28-án szombaton 16.00 órakor lesz Hegyeshalomban. A Jó Isten áldását kérjük további munkájára! Katolikus Egyházközség
CSODÁS ILLATOK KAVALKÁDJA FŐZŐVERSENY! … folytatás a 15. oldalról!
Volt palacsinta sütés is és a tábort - úgy mint tavaly - szalonnasütés és kiállítás zárta a szülık és barátok részvételével. A tábori élményekrıl készült fényképek megtekinthetık a Kultúrház Facebook oldalán és falunk honlapján a „Galéria”. menüpontban (www.level.hu) is. Köszönjük mindenki segítségét, külön köszönjük Tóth Béláné Gyöngyi kitartó munkáját. Gyök
Zarándoklat Bacsfára
Várjuk ínyencek, fızni szeretı, fızési tudományukat megméretni akarók jelentkezését! A felhasznált anyagok ízben, színben és arányokban harmonizáljanak. Az elkészítés legyen szakszerő, változatos a mai konyhamővészetnek megfelelıen. Adható pontszám: 1–tıl 70–ig. Elérhetı legmagasabb pontszám: 100 pont Figyelem! A zsőri döntése megfellebbezhetetlen. A pontozás befejezése után, amíg a Bírálók összesítik a pontokat, a csapatok elfogyasztják, vagy belátásuk szerint ingyen vagy adomány fejében kioszthatják az érdeklıdık között az elkészített ételeket! Díjazás, jutalmazás: Elsı három helyezett: 15 ezer, 10 ezer és 5 ezer Ft ajándékutalvány, serleg vagy érem, és oklevél (vagy mindhárom)! Különdíjak, névre szóló emléklapok! Fızıverseny kiírója: Levél Községi Önkormányzat Papp Zoltán polgármester Tel. és fax:96/569 006., e-mail:
[email protected] Jelentkezés a versenyre: Elızetesen: Kultúrház IKSZT, Radák Tamás, Tel. és fax: 96/229 103; Mobil: 20/228 4779, e-mail:
[email protected] Helyszínen: 2014. augusztus 16-án 10 óráig Jelentkezési lap a www.level.hu - Rendezvények menüpont alatt.
A Levéli Katolikus Egyházközség ismét zarándoklatot szervezett. Idén a szlovákiai Bacsfa – Szentantal volt az úti cél. Június 15-én, Szentháromság vasárnapján egy busznyi zarándok ment el a csallóközi vérrel könnyezı Szőzanya búcsújára. Az ünnepi szentmisét Dr. Kiss – Rigó László Szeged - Csanádi megyés püspök celebrálta. Valamenynyi zarándok kellemes élményekkel és feltöltött lélekkel ért haza. Impresszum: Levéli Önkormányzat Idıszaki lapja 2014. II. negyedév Felelıs kiadó: Papp Zoltán polgármester
Két évvel ezelıtt egy baráti társaság aratott elıször, tavaly már szervezettebb formában, de még mindig kis körben került sor rá. Idén úgy döntöttünk, hogy annak érdekében, hogy ne felejtıdjön a betevı falat kenyér elkészítésének e fontos és nehéz munkája, már kibıvített Hagyományırzı Aratást tartunk falunk határában 2014. június 29-én vasárnap Péter-Pál napján, amikor megszakad a búza gyökere. 14.30-tól Gyülekezı a Kultúrház elıtt (Fı u. 30.) 15.00 Indulás a búzaföldre szekerekkel, traktorokkal. 16.00 Bemutató aratás 16.30 Arató verseny (6 fıs csapatokkal: 2 kaszás, 2 marokszedı, 1 vízhordó, 1 segítı) 18.00 A levágott termény felrakása, folyamatos zsőrizés 18.30 Bevonulás a Sportpályára 19.30 Eredményhirdetés a Sportpályán 20.00 Aratóbál a Sportpályán
Az aratás alatt büfé is üzemel a helyszínen, így minden jelenlévı kellemesen töltheti az idıt. Szerkeszti a szerkesztıbizottság. Megjelenik negyedévente 650 példányban az Önkormányzat saját terjesztésében, ingyenesen. Nyomda: Rikker Nyomda, Gyır
16