Nagyböjt 1. vasárnap C MTörv 26,4-10
Zsolt 90 Róm 10,8-13
Lk 4,1-13
Az ősegyház hálás szeretettel emlékezett arra, hogy Mestere és Megváltója mindenben hasonlóvá lett hozzá, jól tudta nemcsak azt, hogy mi lakik az emberben, hanem azt is, hogy milyen embernek lenni. A Zsidókhoz írt levél szinte dicsekszik a „megpróbált” Jézussal: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hiszen hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt” (Zsid 4,15). Márk evangéliumában csak a megkísértés tényéről olvasunk (vö. Mk 1,13), amelyet az elbeszélő Jézus keresztsége és nyilvános fellépése között úgy említ, mint valami próbatételt, ahol az új Ádám nem bukik el, s így az emberi pusztaságot újra paradicsommá kezdi változtatni. Úgy tűnik, a Zsidóknak írt levél szerzője, illetve Márk nem tudja, miben állt Jézus megkísértése. Máté és Lukács viszont – valószínűleg közös forrás alapján – három párbeszédben részletezi ezt. Lukács (Lk 4,2) tulajdonképpen azt sugallja, hogy a gonosz egész pusztai tartózkodása, vagyis végig a negyven napon át kísértette Jézust. A három kísértő mondat és tett tehát nem meríti ki, nem is írhatja le részletesen, hogyan is történt a megkísértés, inkább, az általános emberi tapasztalatot Jézusra alkalmazva, szemlélteti a kísértés és próbatétel lényegét. A próbatétel a helyes szándék és akarat vizsgája. Jézus nem tett minden alkalommal látványos csodát, nem kápráztatta el „kenyérrel és cirkuszi játékokkal” a világot, és ma sem kínál könnyű érvényesülést, bőséget,
földi mennyországot. Nem ez a taktikája, pedig erre lett volna, ma is lenne kereslet (vö. Jn 6,26). Nem akarta birtokba venni az emberek szívét, ahogy a gonosz biztatta, hogy „övé lesz minden”, ahogy olykor leigáz és hatalmába von a szemünk előtt tobzódó szépség, ahogy kormányozni könnyebb parancsszóval, mint meggyőzéssel, és gyorsabb fenyegetve, mint felszabadítva. Jézus akkor, amikor sorsát beteljesedni látták, Jeruzsálemben sem mondott le Isten és az emberek szeretetéről, még kínzóiról sem, nem kívánt a mélybe zuhanni, nem kívánt a teljes tehetetlenség, a „minden mindegy” kifogásával aláhullani. Ő engedte és akarta, hogy keresztre feszítve felemeltessék, és hite, bizalma, mint belső erő, mint figyelem és odaadás a feltámadás kezdete legyen. A próbatétel arról kérdez, milyen eszközt választ az ember a földön. Komolyan dönt-e a szeretet mellett, vagy megelégszik a látszattal. A kísértés még ennél is személyesebb kihívás. Istennek és a gonosznak, a legfőbb jónak, az Istenben kiteljesedő személynek, illetve a legfőbb rossznak, a megszemélyesült személytelenségnek találkozása. Lukács elbeszélése szerint a gonosz első és harmadik kihívása Jézus istenfiúi méltóságára vonatkozik. „Ha Isten Fia vagy” – kezdi mondatait. Jézusról viszont az Atya tett tanúságot, a keresztségben, és a Lélek vezeti a pusztában is. Most sem önmagáról tanúskodik, hanem Isten szavát idézi, mintegy belekapaszkodik abba a szóba, amit hallott, amit felismert. Csak a gonosz szeretné elhitetni, hogy a megkísértett ember magára maradt, és hogy nincs más megoldás. Jézus itt is, majd a kereszten is, ragaszkodik Isten jelenlétéhez, teremtő és éltető szavaihoz. Az idézett bibliai mondatok a Második Törvénykönyvből valók, amely az ígéret földjére való bevonulás, a célbaérés, a kényelmes élet határán visszatekint Isten gondviselő szeretetére. Isten hívó szava fontosabb, mint akármilyen kísértés. A próbatétel pedig megtanít mélyebben felismerni, hogy ma is jelen van pusztaságainkban. Martos Balázs Nagyböjt 1. vasárnap C A húsvét méltó megünneplésére készítő nagyböjti idő bűnbánattartásra késztet és imádságra ösztönöz. Jézus megkísértésének története segít bennünket annak fölismerésében, hogy keresztény létünkhöz lényegileg
hozzátartozik a kísértés, a hit küzdelme, s a küzdelemben a győzelem lehetősége. Jézus, mielőtt nyilvánosan hirdetné Isten országát, a Lélektől eltelve és a Lélek ösztönzésére kimegy a pusztába. A helyre, mely az Istentől távol lévő, magára maradt ember képét hordozza, s ahol a gonosz lélek uralkodik. Jézus szándékosan teszi ezt. Önszántából akar találkozni a megkísértettséggel, szembesülni a gonosz lélekkel. Ez a találkozás nem kikerülhető, de Jézus nem is akarja elkerülni. A megkísértés története nem szimbolikus leírás. Nem arról szól, hogy milyen típusú küzdelmeket él át Jézus, s melyeken kerekedik fölül. Számára a megkísértés realitás, mégpedig emberi realitás. Miért mondhatjuk ezt? Elég, ha a történetben olvasható három kísértést közelebbről szemléljük. A kő kenyérré változtatása nagyon is reális cselekedet, hiszen Jézus később több ezer embert táplált kenyérrel. Mégsem teszi meg ezt önmaga kedvéért. Ehelyett tudatosan vállalja a helyzetet annak minden következményével együtt. Küldetésének tudatában, hiszen a csoda sem öncélú, hanem akkor nyer értelmet, amikor az Atya dicsőségét és az emberek javát szolgálja. Jézus a hatalom kérdésében is ellentmond az emberi elgondolás szerint ésszerű lehetőségnek. Hiszen ő nem ilyen fajta hatalmat akar, főleg nem politikai hatalmat, és nem igazodik sem vallási, sem egyéb megfontolásokhoz. A hatalmat ő a szabadságban éli meg. A harmadik szintén egy reális kísértés. Jézus korában elterjedt elgondolás volt, hogy Isten küldötte látványosan érkezik majd el, s a templom párkányáról ereszkedik alá. Amikor ezt kéri tőle a kísértő, valójában a kényelemre, pontosabban a szenvedés kikerülésére ösztönzi. Ha megteszi, mindenki elfogadná őt Messiásnak, nem kell küzdenie a néppel, különösen az írástudókkal és farizeusokkal, nem kell hosszú tanítókörutat bejárnia, nem kell a tanítványok értetlenségével foglalkoznia. Könnyen elérné célját, azonban így olyan Messiás lenne, akit az emberek formáltak maguknak. Jézus megkísértésének realitása abban is megmutatkozik, ahogyan a kísértő viselkedik vele szemben. A leírásban az ördög nem úgy jelenik meg, mint egy a sok gonosz lélek közül, hanem mint a gonoszság
fejedelme, aki lázad az Isten ellen, megtöri a világ rendjét, harmóniáját, szétzilálja a földet. „Ha Isten fia vagy” szófordulataival Jézus alapvető identitását támadja. Ezzel ugyanazt a kétkedést akarja elültetni, mint Ádám és Éva esetében. Nem állítja róla, hogy nem Isten fia, de próbálja arra késztetni, hogy tegye fel ezt a lényegi kérdést önmagának. Akár még bizonyos részeket is idéz az írásokból, csak hogy megokolja a cselekedet helyességét. A kísértő tehát abszolút reális és konkrét valóságában, istenfiúságában megragadva akarja elfordítani Istentől. Azzal, hogy Jézus vállalja ennek a küzdelmét, teljes mértékben osztozik a keresztény ember sorsával. A keresztény emberével, aki minden erőfeszítése ellenére sem tudja kikerülni a gonosz lélekkel való találkozást, a hit küzdelmét. Hiszen alapvető támadásnak van kitéve istengyermeki mivoltában, hivatásában, életállapotában, elköteleződésében. A kísértés lehet akár jónak látszó dolog is. Olyan, amit egyébként célként magában foglalhat keresztény létünk. Egy bizonyos, hogy tönkre akar tenni. A válasz sem lehet ezért más részünkről, mint Jézus válasza. Szavaiból kitűnik, hogy abszolút módon bízik az Atyában. Ebből a bensőséges kapcsolatból merít erőt és vállalja azt a hosszú utat, amit az Atya jelölt ki számára. Ez küldetésének, s az Evangélium logikájának az alapja. A kísértő szavai éppen a kapcsolat hiánya miatt üresek, hiába idézi az írásokat. Jézus válaszában az élet valódi értékeit látjuk. Egyrészt rámutat arra, hogy az emberi lét fölötte áll a pusztán gazdasági, fizikai létezésnek. Igazi lényege többet jelent egyszerű tápláléknál, ezért az embernek táplálnia kell lelkét Isten Igéjével. Másrészt kinyilatkoztatja, hogy az evangéliumi uralom nem politikai hatalom. Nem is ennek megszerzésére irányul. Jézus ezzel szemben a saját engedelmességét és szolgálatát kínálja föl, a szabadság hatalmát. Messiási küldetését tekintve sem egy kényszerítő, emberi bizonyosságot ígér, hanem a hit kockázatát, a bizalom erejét, az Atyával való kapcsolat ajándékát. Ne féljünk hát szembe nézni a kísértésekkel! Jézus emberségének teljes realitásában vállalta a küzdelmet. S tette ezt egész életén át, hiszen Lukács maga írja, hogy „a sátán… egy időre elhagyta Jézust” (Lk 4,13). Egy időre, tehát nem egyszer és mindenkorra. Amikor újra és újra
megvívjuk ezt a harcot, s vállaljuk az életen át tartó feladatot, Jézus velünk együtt veszi fel a küzdelmet minden egyes kísértéskor. Ne feledjük hát, hogy Jézus a pusztában is velünk tart és győzelemre segít! Udvardy György/Magyar Kurír Nagyböjt 1. vasárnap C Mi emberek nem tudunk egyszerre több dologra egyforma figyelmet fordítani. Van, amit fontosabbnak tartunk, mást elhanyagolunk. Épp ezért, évről- évre az Egyház a Nagyböjti szentidőben az áldozat fontosságára irányítja a figyelműnket. Már az Ó-szövetség embere is ismerte az áldozat fontosságát. Ennek nagyon szép leírását találjuk a mai első olvasmányban, Mózes könyvéből. Az Egyiptomból való szabadulás emlékére a vallásos izraelita tizedet adott Istennek a föld terméséből. Az Úr Jézus mielőtt meghozta élete nagy áldozatát a pusztába vonult, ahol negyven napig böjtölt és imádkozott. A Szent Lélek vezette a pusztába, de a gonosz lélek támadásaival is szembe kellett néznie. Jézus tanítói működése előtt állt, amikor a Sátán megkísértette. Mi hitünk legnagyobb ünnepe előtt állunk. A sátán minden erejét összeszedte, hogy az ember Jézust eltántorítsa a nagy műtől, minket is szeretne bevonni fondorlatai hálójába. A sátán három lényeges dologgal kísértette meg Jézust, három olyan alapvető dologgal, amelyet elrontva gyökerében szakadunk el Istentől. Az Egyház évszázados tapasztalati nyomán, eme három kísértés ellenszereként ajánl három alapvető erénygyakorlatot a nagyböjt idejére. Az első kísértésben a sátán a kövek kenyérré változtatására csábította a napok óta éhező Jézust. Ez a visszaélés kísértése, hogy meg nem engedett eszközökkel szerezzük előnyöket. Erre a kísértésre az Egyház
ellenszerként a böjtöt adja: "Nemcsak kenyérrel él az ember." Mindennapjaink
küzdelmeiben
nem
használhatunk
tisztességtelen
eszközöket, nem hajhászhatunk olcsó eredményeket. Ugyanakkor, miközben fizikai dolgok között élünk nem feledkezhetünk meg a lélek elsőbbségéről, ezt a magatartást erősíti a böjt. A második kísértés a hatalom kísértése. A sátán felkínálja Jézusnak a föld minden országát. Cserébe azt kéri, hogy imádja őt. A hatalom ősi kísértés. Mindenkin, vagy legalább minél több emberen uralkodni. A hatalomra törő önmagát helyezi középpontba. Minden körülötte kellene, hogy forogjon. Ennek a kísértésnek az ellenszere az imádság: "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Az imádságban az ember kapcsolatba lép Istennel és rádöbben, hogy nélküle semmi, és semmit nem tehetne. Előtte minden hatalom a porszemnél is kevesebbet ér. Most nagyböjtben azt ajánlja az Egyház, hogy imádkozzunk többet. Ez azonban még csak véletlenül sem a mennyiség növelését jelenti, hanem a minőségét. Mert ott a veszély az imában, hogy hatalomvágyunkat ide is bevisszük: Isten, kéréseink, követeléseink, elképzeléseink kivitelezője lesz, akit imádságunkkal mintegy lefizetünk. A legjobb ima az, ha csendben vagyunk és engedjük végre az Istent is megszólalni a csendben, hogy szóljon hozzánk. A harmadik kísértés arról szól, hogy az ember vegye kezébe sorsát. Ez a lázadás, a hitetlenkedés önzés kísértése. Ugorjon le Jézus a jeruzsálemi Templom tetejéről, hisz az angyalok úgyis védik, és tenyerükön hordozzák. Ma az ember félretolja ezt a csodálatos Isten által teremtett és neki ajándékozott világot és egy másik, saját maga által alkotott világot épít, mert meg van győződve róla, hogy ő jobbat tud csinálni. Egyéni életünkben ez úgy jelentkezik, hogy senkivel és semmivel nem törődve éljük életünket, harcolunk a boldogságunkért, de
ha baj van, akkor rögtön Istenhez fordulunk segítségért, akire megharagszunk, ha nem segít azonnal. Jézus válasza a kísértésre: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" Az Egyház a jócselekedeteket adja kezünkbe, e kísértés ellenszereként, hogy másokon segítve, másokkal kapcsolatba lépve megtapasztaljuk, hogy boldogságunk egymáson is múlik, hogy ezek az igazi értékek, melyekre Isten meghallgatja imánkat. Egy komolyan átélt nagyböjt meghozza gyümölcseit majd a húsvéti ünneplésben. Gyakoroljuk, tehát az Egyház által kipróbál és ajánlott nagyböjti gyakorlatokat: a böjtöt, az imádságot és a jócselekedetet. Az ebben való kitartásban kérjük Isten segítségét, aki erőnkön felül sohasem hagy megkísérteni. Böjte Mihály Nagyböjt 1. vasárnap C Váratlanul
ért bennünket a hír, hogy XVI. Benedek lemond pápai
hivataláról, lemond legfőbb pásztori hatalmáról. A tény fényesen bizonyítja, hogy a Szentatya nem ragaszkodik hatalmához, mert a hatalomhoz való ragaszkodás kísértés lehet. A gonosz egykor azzal kísértette meg Jézust, hogy ragadja magához a hatalmat, de ő visszautasította
ezt.
Döntésének
bejelentésekor
a
Szentatya
hangsúlyozta, hogy teljesen szabadon hozta meg döntését, tehát semmi okunk nincs ebben kételkedni. Bátor cselekedetével a Szentatya új utat akar
nyitni
az
Egyház
számára.
Hogy
e
lemondás
és
annak
következtében az új pápa milyen jót hoz az Egyház és a világ számára, ezt bízzuk a jó Isten gondviselésére!
Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma Krisztus megkísértéséről szól. A gonosz, a sátán, aki arra törekszik, hogy hazugságaival a maga szolgálatába állítsa, Istennel pedig szembefordítsa az embert, még Jézust sem kíméli. A kísértés az ő számára is ugyanazt jelenti, mint mindenki más számára: Az igaz Isten helyett szolgáld a „hazugság atyját!” Isten szeretete helyett válaszd az önszeretetet! Ne engedd, hogy Isten uralkodjék fölötted, hanem vedd kezedbe sorsodat! Az a tény, hogy a bűnt soha el nem követő Krisztust is megkísértette a gonosz, azt jelzi,
hogy
nem
panaszkodhatunk
amiatt,
hogy
életünkben
kikerülhetetlen a rossz elleni küzdelem. Ez emberi életünk velejárója. Ha nem volna ez a küzdelem, mert nem volna rossz és mindig csak jót tehetnénk, akkor meg a szabad akaratot hiányolnánk. Isten megengedi a rosszat, hogy mi szabad akarattal felelős döntést tudjunk hozni mellette vagy ellene. Jézus megkísértésének története megerősít minket abban, hogy a rossz mindenféle csábításának ellent lehet mondani. A kísértések – bár sok esetben valóban nehezen – felismerhetők, és visszautasíthatók.
Jézus
is
visszautasította
a
kísértéseket,
nem
engedelmeskedett a gonosznak, nem követett el bűnt, mert a bűn nem összeegyeztethető Isten szentségével. A bűn ugyanakkor nem csak Isten természetével ellentétes, hanem emberi természetünkkel is. Nincs helye a bűnnek az életünkben, ha valóban komolyan vesszük az életszentségre való törekvést, amelyet Isten kér tőlünk. A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul például abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondolom, hogy a gonosz csapdájába kerülök. A megtévesztés másik megnyilvánulása, ha valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus
megkísértésének
példája
figyelmeztet:
sebezhető
megkísérthető vagyok, könnyen a bűn csapdájába eshetek.
vagyok,
Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. Még az utolsó pillanatban is erre törekszik a gonosz, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt is el akarja téríteni őt a megváltás végrehajtásától, ahogyan erről az Olajfák hegyén történt jelenet tanúskodik (vö. Lk 22,39-46). Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet
útjától.
Jézus
legyőzte
a
gonosz
lélek
kisértését,
sőt
kereszthalálával megtörte a gonosz hatalmát. Ezért kérjük Őt, meg a Mennyei Atyát: Szabadíts meg a gonosztól . http://fajel.webnode.sk Nagyböjt 1. vasárnap C
Hamvazószerdával beléptünk a nagyböjti szent időbe. Ennek első vasárnapján - az ősi egyházi olvasmányos rend értelmében - a Jézus megkísértését
elbeszélő
rész
hangzik
fel,
idén
Szent
Lukács
tolmácsolásában. A
szakasz
szorosan
kapcsolódik
Krisztus
megkeresztelkedésének
elbeszéléséhez, ezt nyomatékosítja az első mondat is: „Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra.” Nagyon fontos ezen a ponton rögtön megállnunk, mert egy olyan szempontot hangsúlyoz, amely a nyugati (katolikus) teológiában, de olykor az egyes hívő hitében is háttérbe
szorul, mégpedig a Szentlélek folyamatos és hatékony jelenlétét a megváltás művében. Jézus megtestesülése a Szentlélek által történt Mária méhében, a harmadik isteni Személy árnyékozta be Máriát. A Lélek jelenléte ugyanígy végigkíséri Jézus egész földi életét, cselekvését. A megkeresztelkedés a Jordánban szentlelkes esemény volt, a Lélek galamb képében leszállt a megtestesült Istenre. Később - a próféta szavait önmagára értve - felhangzik majd Jézus szájáról: „Az Úr Lelke van rajtam, ő kent föl engem.” A Szentlélekkel való fölkenés pillanatában látjuk Jézust, a keresztelés lezárultakor, indulva a pusztába. Így megérthetjük, miért fontos ezt a hangsúlyt, ezt az alappillanatot világosan látni. A sátán nem csak egyszerűen találomra valamikor és valahol belép a kísértéssel Jézus élete. A pillanat nem véletlenszerű. A Szentlélek az a szeretet-kapocs, amely az Atyát és a Fiút összeköti, ő az a kenet, amelynek erejében a Fiú bejárhatja földi küldetése útját. A sátán tehát éppen ebben a szentlelkes pillanatban akarja megkísérteni Jézust. Miközben az Atyára vonatkoztatva mondja ki kísértéseit a Fiú felé, végső soron a Szentlélek pillanatát akarja elpusztítani. A három kísértés épp ezért emblematikus: ·
öncélú, anyagi indíttatású csodatétel;
·
istentagadás;
·
istenkísértés.
Mindhárom egyre tovább hajtaná Jézust előre, egyfajta tényleg ördögi logika szerint. A Szentlélek erejének értelmetlen felhasználása; a Szentlélek forrásának megtagadása, az attól való elszakadás; valamint az Isten, a Szentlélek erejének megkísértése valójában egy olyan hálóba fonná be Jézust, amelyről ő is szólt, s amelyet így mondott ki: „Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a
Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.” (Mk 3,28-29). Mindez hatalmas tanulsággal szolgálhat számunkra a nagyböjt kezdetén. Nem csak arról van szó, hogy e szent negyven napban végigkísérjük Jézust pusztai böjtölésének, magányának útján; hanem egyszersmind készségesnek kell válnunk arra, hogy a kísértővel szembeszálljuk, a kísértéssel felvegyük a harcot. Ezáltal tudunk húsvéti emberré alakulni a Szentlélek kegyelme segítségével. Azonban mindez tisztánlátást, helyes önismeretet igényel magunktól. Sokszor ugyanis nem az a veszélyes kísértés, ami látványos, ami nagy, ami megrázó; hanem éppen ellenkezőleg: az apró emberi mozgások, a helyesség, a vallásosság, az istenire irányuló figyelem álruhájában érkező kihívások. Valljuk meg, hányszor válik kérő imádságunk öncélúvá! Hányszor akarunk mindenáron kiesdeni Isten színe előtt valamit, amit fontosnak érzünk! Ilyenkor elfelejtjük a Miatyánk csöndes szavait, azokat a kéréseket, amelyek minden imának irányt kellene, hogy szabjanak. Sokszor tehát annyira szentnek és igaznak felismert imaszándékaink, céljaink
valójában
Isten
jelenlétébe
helyezve
öncélúnak,
emberi
logikájúnak tűnnek. Ezektől el kell szakadnunk. Nem kell a kőből varázsolt kenyér, az emberi akaratból, természetből isteni segítséggel kisajtolandó cél, amihez mi ragaszkodunk mindenáron; inkább arra az élő kenyérre vágyakozzunk, ami Isten igéje és az oltár Szentsége. Hányszor esik meg velünk, hogy életünkben egy-egy dolog magánál Istennél is fontosabbá válik! Egy emberi, még meg nem tisztult szeretet, egy feladat, egy cél, egy álom, egy küzdelem. Valójában ezekben a pillanatokban elfordulunk Istentől, hisz ő nem osztozik az emberszíven. Vagy övé az első hely, vagy nincs szívünkben helye. Talán keménynek tűnik ez az igazság, de mégis komolyan fontolóra kell vennünk. Mert ha
Istent tesszük életünkben az első helyre, és mindent csakis őáltala akarunk látni, érezni, gondolni, tenni, akkor meglátjuk, ő mindezt még gazdagabban ajándékozza vissza nekünk. Hordozzuk szívünkben hát Szent Benedek igazságát: „Krisztusnak elébe semmit ne helyezz.” És végezetül arról se feledkezzünk meg, hogy hányszor válunk vakmerőn Istenre hagyatkozókká, bizakodókká. Hányszor csúfoljuk meg a Gondviselést azzal, hogy a mi erőfeszítéseinket, áldozatainkat, harcainkat is magával Istennel harcoltatnánk meg. Mindez végső soron nem az Istenbe vetett bizalom nagysága, hanem az Istentől kapott küldetésünk be nem teljesítése lenne, amitől tartózkodnunk kell. Ezeket a gondolatokat fontoljuk meg nagyböjt elején, kérve a Szentlelket, hogy minket is az ő ereje vezessen be e szent negyven napba, s az ő kegyelme őrizzen meg és segítsen diadalra. Török Csaba Nagyböjt 1. vasárnap C A mai vasárnap ünnepi igéjében halljuk, hogy Jézus az emberekhez hasonlóan kísértést szenvedett. Három mondatot hallunk Jézustól, amelyekkel lefegyverzi az őt megkísértő sátánt. E mondatokon elgondolkozva tanuljuk meg, hogyan kell a kísértésnek ellenállni. „Nemcsak kenyérrel él az ember!
Szükség van a kenyérre, hiszen Jézus
is imádkoztat érte a Miatyánkban. De az ételt és italt (a kenyér szó végeredményben a keleti népeknél, de nálunk is minden étel-eledel összefoglalója) emberi módon és emberi mértékkel kell magunkhoz venni. A kenyér, a kalács, a torta, a nyalánkság, az étel s italban való „belefeledkezés” óriási kísértést jelent az ember számára. Aki itt nem tud mértéket tartani, az nem lesz soha értékes ember, mégkevésbé krisztusi ember. De amíg mértékletesen tápláljuk testünket,
nem szabad elfeledkeznünk a lélek táplálékáról sem. Erre is figyelmeztet Jézus Máté feljegyzése szerint: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4, 4). Isten igéje a kinyilatkoztatott parancsok, a Jézus hirdette evangélium és mindaz, amit a prófétáktól az apostolok hit és erkölcs dolgában hirdettek, és amit most Egyházunk hitelesen tanít. Az egyik evésben-ivásban magán uralkodni nem tudó embert bölcs nagybátyja többször is így szidalmazta: Bolond ember az, aki agyoneszi és agyonissza magát! Mi tegyük hozzá: Még bolondabb az, aki, míg testileg tömi magát, lelkét „halálra" koplaltatja! „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”. Ma sokmindent imádunk. Rossz szokássá lett, hogy aki vagy ami kedves, nekünk megfelelő, arra azt mondjuk: imádom. Sajnos, bálványimádók lettünk. Imádjuk nemcsak az ételt s italt, ahogy föntebb mondtuk, hanem egyes embertársainkat is, ha nekünk tetszenek, ha számunkra hasznosak. De vannak, akik imádják az állatokat is: néha egy-egy kutyát többre tartanak, és jobban elkényeztetnek, mint a saját gyerekükkel tennék, ha volna. S ha megdöglött (szerintük: elhunyt) jobban megsiratják, és sírját nagyobb kegyelettel ápolják, mintha szülőé vagy testvéré lenne. És mert ide süllyedtünk, sem az Isten, sem hozzánk testesült Fia, Jézus Krisztus nem kapja meg azt a tiszteletet és megbecsülést, amely kijárna neki
jósága,
és
irántunk
való
végtelen
szeretete
okán.
Jézus
visszautasítja a hódolatot, amit a sátán kíván tőle. Ha mi nem az Isten előtt hódolunk, hanem minden mást imádunk, végeredményben az ördög előtt borulunk térdre, és buzgó bálványimádókká lettünk. Azt mondják korunk bölcsei, a mai ember azért nem tud leborulni Isten előtt, mert a benne élő, ördög sugálta gőg ezt nem engedi meg. Istent imádni
ugyanis azt jelenti, hogy mindig mindenben őt tartom a legfontosabbnak. Az imádott emberi lényt „ejthetem”, az imádott állatot fölcserélhetem, az imádott étel s itallal „felhagyhatok”, - de Istent nem tudom lerázni magamról. Ha már egyszer elkezdtem Őt imádni, többé már nem cserélhetem le, teljesen nem is hagyhatom el. Ő hűtlenségünk ellenére sem hagy el. Pá| apostol írja: „Isten hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést” (1 Kor 10, 12). „Ne kísérd Uradat, Istenedet!” Ez az utolsó mondat, amellyel Jézus a sátánt arra akarja figyelmeztetni, hogy ő Isten, fölötte az ördögnek semmiféle hatalma nincs. Minket jedig arra szólít fel, hogy minden olyan kérés vagy óhaj, amely Istentől csodát követel, amely emberi módon akarja manipulálni az isteni törvényeket és az isteni végzéseket, nem más mint istenkísértés. Jézus nem hajlandó a sátán óhajára levetni magát a templom párkányáról. De nem hajlandó „produkálni” magát a mi szívünk vagy esztelenségünk kívánsága szerint sem. Aki Istenben bízik, nem csalatkozik, - mondja a közmondás. De aki Istentől „külön-csodát”,
dicsekvésre
fölhasználható
produkciót
kíván,
az
istenkísértés bűnét követi el.
Mivel a nyelvvédők arra panaszkodnak, hogy tele vagyunk idegen szavakkal, és kifejezésekkel, az egyik budapesti egyetemen külön tanszék nyílt, ahol tanítják a helyes magyar kifejezéseket. A tanszék neve: Kommunikációs tanszék. Nem furcsa? Idegen szót használnak ahelyett, hogy magyarul Közléstannak neveznék... Nemde így vagyunk a kísértés különféle neveivel is? Amikor a médiákban a kísértés különféle formáival bűnös dolgokra csábítják a nézőt vagy hallgatót, legtöbbször idegen kifejezést használnak a bűnre csábító műsort, hogy ne kelljen bevallani az ördögi munkát, amellyel lépre csalják, bűnre csábítják a hallgatót vagy nézőt. Tanuljuk meg Jézus példájára
felismerni a kísértöt, és szavai nyomán néven nevezni, hogy ne a kísértés győzedelmeskedjék, hanem mi arassunk győzelmet Jézus példájával és segítségével. K.GY. Nagyböjt 1. vasárnap C „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül!” (Róm 10,13) – Az iszlám hitvallása, a Saháda így szól: „Nincs más Isten, mint Allah, és Mohamed az ő prófétája”. Minden muszlimnak életében legalább egyszer, komolyan, lassan, átgondolva, fennhangon el kell mondania. „Lá iláha ill Allaha” – ha egy jámbor embert elfog a méreg, vagy közelít a halál, ez a mondás
lecsillapítja;
a
gyermeket
szülő,
felsikoltó
asszony
is
elcsendesedik, ha ezt hallja. A Saháda minden kérdés végső megoldása. 1.
Nagyböjt
első
vasárnapján
minden
esztendőben
Jézus
megkísértésének történetét olvassuk, hogy megerősödjünk: nem ez az egyetlen képlete emberi sorsunknak. Van kísértés (harc) –, lehet ellenállás (nemet mondás) –, amelyből szabadság, élet fakad és feltámadás. – a) Az evangéliumi leírásból, amely minden bizonnyal Jézus személyes tanúságtételére, elbeszélésére megy vissza, egészen világos, hogy a Lélek ösztönzésére (sőt Szentlélekkel eltelve) megy a pusztába. Nem az örömtanyák elkeseredett világából „menekül”, – ahogy Scorsese Jézus-filmje mutatja. Jézus tudatosan, határozottan indul el az Istennel való bensőséges együttlét és az érte való küzdelem helyére. Nem véletlen az sem, hogy 40 napot töltött ott: eddig tartott a vízözön, eddig volt Mózes a
Sínai-hegyen,
eddig prédikált
megtérést Jónás a
niniveieknek, 40 évig tartott Izrael vándorútja az Ígéret Földjére. Jézus 40 napot, az előkészületi idők, a későbbi nagyböjt szimbolikus teljességét tölti egyedül, imádságban és böjtben. b) Korunk látványra és élményre építkező életszemlélete kedvez a kísértésnek. Kiszínezi,
felnagyítja, vonzóvá teszi nemcsak a pénzért megvehető árut, de az érvényesülést, az élvezetet is. Kísértés azonban korábban is volt, mióta a Sátán próbára teheti kapcsolatunkat Istennel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár Jézus élete, akár a miénk folytonos viaskodás lenne a kígyókkal és az oroszlánokkal. A „Krisztus utolsó megkísértésé”-ben állandóan kígyó kúszik Jézus felé, azt sugallva, hogy ő Jézus lelke (női hanggal), nem kell megváltania a világot, csak törődjön magával, legyen felesége és éljen egy családban boldogan. Az igazi, evangéliumi Jézus végül is átélhetett bármely kísértést, de ő, aki „kiüresítette magát és szolgai
alakot
öltött”
(Fil
2,7),
nagyon
jól
tudta,
hogy
annak
megvalósításáét, amiért jött, hogy megszabadítson minket a kevélység, a gőg, az önzés, a lázadás bűneitől, csak egyetlen úja van: az engedelmes
alázaté,
a
szenvedésé,
a
kereszté,
ugyanakkor
a
föltámadásé. Számára nem létezett reális alternatívaként a földi ambíció, a siker, a hatalom, a világi dicsőség. Erről szól az evangélium: Isten iránti hűségével ezt utasította vissza. Az új Katekizmus ezzel a szép evangéliumi hasonlattal fejezi ki Jézus tettét: Õ a „gonosz lélek legyőzője, megkötözte az erős embert, hogy visszavegye annak zsákmányát” (Mk 3,27)”. Ez a győzelem elővételezése annak, amit majd a szenvedés fölött is arat, ami az Atya iránti engedelmesség: ez gyermeki szeretete leghatalmasabb megnyilvánulása lesz. Jézus nem egy szánalmas áldozata az Istenellenes hatalomnak, tele erőszakkal, üvöltéssel, vérrel, akinek Júdás segítségét kell kérnie. Jézus nem vette ki saját hús szívét, mint valami belső zseb tartalmát, amikor a Sátánnal beszélt, ő egyszerűen legyőzte, lefegyverezte, távol tartotta magától. 2. Jézus megkísértésének története azt mutatja be, hogy az Isten Fia, Jézus
a
Messiás,
Isten
Fia,
ellentétben
a
Sátánnal,
aki
csak
látszat-világot kínál. Miattunk szenvedte el a kísértéseket, mert együtt érző a mi gyöngeségeinkkel (vö. Zsid 4,15). Nekünk akar segítséget
nyújtani, mert egyedül ő tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek (vö. Zsid 2,18). – a) Elsősorban azzal, hogy figyelmeztet: van kísértés, van gonosz, aki nem csak a freudi ösztönök oldaláról közelít. Akár hatalmat, akár érvényesülést, akár pénzt, vagy akármit is ígér, nem szabad túlértékelnünk. Harcban állunk vele, küzdünk ellene, de nem hiába és fölöslegesen, mert Jézus már legyőzte. – b) Ugyanakkor erőt is ad: a kinyilatkoztatást,
a Szentírást, Isten válaszait, amelyeket mi is
magunkévá tehetünk, kipróbálhatunk, igazolhatunk. Szüntelenül kínálja a szentségeit, mint kegyelemforrást és az imádságot, a szoros Istennel való kapcsolattartás eszközét. – c) S végül, kínálja a megbocsátást: „Menj, és többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Ha elestünk, akkor sem vagyunk magunkra hagyatva, van kiút, van visszatérés, van feltámadás. Így erősít minket Jézus arra a hűségre, amelyben Isten régi népe hitvallást tett (ld. olvasmány), s amelyben az újszövetségi Isten-népe is halad: „ha száddal vallod és szívedben hiszed, üdvözülsz” (szentlecke). 3. Nagyböjt értelmünket és szívünket kell, hogy átjárja: a kísértésbe való beleegyezés keserű tapasztalataiból a megtisztulás útja felé. „Ne vigy minket a kísértésbe!” – imádkozzuk a Miatyánkban: „Ne engedj, Urunk
belelépnünk,
beleegyeznünk,
elbuknunk,
vétkeznünk”.
Keresztény éberségünket fenntartja az önnevelés, önfegyelmezés böjtje, a nagyböjti, komolyabb, visszafogottabb élet, kevesebb szórakozás, több törődés lelkünkkel, a szentgyónás, a szentírásolvasás, a lelki visszavonulás (akár egy hétvége, vagy egy lelkigyakorlat alkalmával). Mindennek külső jele a hamvazás szertartása, amely életünk termékeny szakaszának jobb felhasználásra int minket. A most kezdődő nagyböjt kegyelmi idejében igyekezzünk levetni „a régi embert, hogy a Teremtő képmására István/MK
állandóan
megújuljunk!”
(Kol
3,10)
Ámen.
Pákozdi
Nagyböjt 1. vasárnap C Nagyböjt I. vasárnapja – 2010. február 21. – C év Fehér emberekből álló expedíció érkezett a brazíliai őserdő egy még szinte érintetlen indián falujába. Repülőgépük egy tisztáson szállt le a falu közelében.A fehér emberek, akik szerették volna megszerezni az őserdő indiánok általlakott részét is, arról beszéltek a törzs főnökének és a véneknek, hogy mennyivel magasabb rendű a civilizált emberek élete az övéknél. Mennyivel kényelmesebb, gazdagabb. Ha ők is részévé lennének a civilizált társadalomnak, akkor olyan lehetőségek nyílnának meg előttük, amiről eddig nem is álmodtak. Hogy bizonyítsák szavaik igazát, s hogy elkápráztassák az indiánokat, felajánlották, hogy elviszik a törzsfőnököt és a törzs vezetőit egy sétarepülésre. Az indiánok be is ültek a gépbe, ami hamarosan felemelkedett, s nagy köröketírt le magasan az őserdő fölött. Amikor újra leszálltak, az expedíció vezetője izgatottan kérdezte a látszólag teljesen szenvtelen indiánokat a repülés élményei felől. A törzsfőnök azonban ezt mondta: „Ennyi? Hát erre a madarak, sőt a koszos legyek is képesek.” Nem elég, hogy valami látványos, elkápráztató. Az embernek azt a kérdést is fel kell tennie: Mire jó ez? Mi értelme van? Értékesebb lesz-e tőle valóban az életem és mások élete? A sátáni kísértések, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk, alaptípusait jelenítik meg minden kísértésnek, amivel az ember találkozhat. János apostol első levelében a következő képpen foglalja össze ezeket: „Mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától, hanem a világtól van.” Minden bűn, amit az ember elkövethet, valamiképpen ennek a háromféle csábításnak a hálójába való beleragadás. A „test kívánsága” az ember érzéki vágyainak, testi igényeinek helytelen kielégítését jelenti. A Sátán először ebbe a hálóba akarja belegabalyítani Jézust, amikor arra
biztatja, hogy változtassa kenyerekké a köveket és lakjon jól. Le kell szögeznünk, hogy az emberi test, a belé ültetett vágyakkal, igényekkel együtt Isten jó alkotása, s nem a Gonosz műve. Mint ahogy azok az anyagi-testi javak is, amelyek ezeket az igényeinket kielégítik, Isten teremtményei. Nem azzal van tehát a gond, hogy az ember vágyik ételre, italra, kényelemre, pihenésre, szexuális gyönyörre, hanem azzal, amikor mindezt valódi gyökerétől és céljától elszakítva, Istentől eltávolodva akarja élvezni. Az ördög nem tud élvezetet adni, alkotni, csak megrontani azt azáltal, hogy az emberben elhomályosítja az igazi célt: Isten és az embertárs szeretetét és önmaga helyes szeretetét. A testi, anyagi javak is az ember örömét hivatottak szolgálni, de azt a teljes örömet, amit nem a birtoklás és a fogyasztás okoz, hanem az öröm megosztása, a szeretet átélése, a megajándékozottság élménye. Ha a földi javakat és a testi örömöket személytelenül csak birtokolni és fogyasztani akarjuk, ráadásul mértéken túllépve, akkor elveszítjük a velük járó örömet. A megcsömörlés már nem gyönyört, hanem fájdalmat okoz,
nem
felüdülést,
hanem
leterheltséget.
Ha
a
testi
javak
megszűnnek a szeretet eszközévé és kifejezésmódjává lenni, akkor maga az ember lesz eszköz: a másik ember az én birtokom és élvezetem tárgya, én pedig az élvezetek rabja, játékszere. Az is veszélyes, ha anyagi igényeink túlzott teljesítésére annyi időt, energiát fordítunk az életünkből, hogy szellemi és lelki igényeink kielégítésére már nem futja. Jézus
erre
hívja
fel
a
figyelmünket,
amikor
az
első
kísértést
visszautasítja: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról származik.” Milyen keservesen „alultáplált”a mai átlagember
lelkileg!
megpróbáltatásokat
Szinte nagyon
semmire nehezen
nincs
elég
viseljük,
a
lelkierőnk, komoly,
a
egész
személyiségünket igénylő elköteleződésekre nem szánjuk rá magunkat. Éhezünk a több szeretetre, de tenni érte nem sokat teszünk, s mi is
egyre lejjebb csúsztatjuk azt a mércét,amire az van írva, hogy „embernek lenni”. Jézus, az Atya testté lett Igéje azért jött, hogy a lelkünket táplálja, s hogy megmutassa, hogyan is férkőzhetünk hozzá ehhez a mindennél fontosabb táplálékhoz: a rendszeres és elmélyült imádság, az Isten szavának, tanításának megismerése és követése útján. Ahhoz azonban, hogy ehhez a táplálékhoz, erőforráshoz hozzájussunk, határt kell szabnunk magunknak – és szeretteinknek – a testi, anyagi javak halmozása és fogyasztása terén. Ebben segít a Nagyböjti lemondás, önmegtartóztatás. A „szem kívánságának” kísértése arra irányul,
hogy
összezavarodjék
az
értékrendünk,
s
azt
lássuk
értékesebbnek, vonzóbbnak, ami lényegtelen, nem különösebben értékes, mert nincs sok köze a szeretethez és a valódi boldogsághoz, de látványos és népszerű. Gondoljunk csak arra, hogy kik a példaképei a mai gyerekek, fiatalok többségének és milyen alapon? A külön félesztárok, akik sportban, zenében vagy más marginális területen képesek ugyan jól teljesíteni, de emberileg olyan szinten vannak, hogy együtt élni szinte lehetetlen velük. Miért a legnézettebb műsorok közé tartozott – tartozott a Győzike Show, a Való Világ, a Balázs vagy Mónika Show stb. stb.? A szem kívánságára elkövetett bűnök révén az ember könnyedén és gyorsan, igazán komoly teljesítmények nélkül ünnepeltté, bálványozottá akar lenni. Akár mint sztár, akármint szexbomba vagy politikus. Ez nem más, mint nagyon is helyes szeretet vágyunk ördögi eltorzulása, összeszűkülése. A Sátán a második kísértésben arra akarja rávenni
Jézust,
hogy
leugorva
a
templom
magas
párkányáról
kápráztassa el nézőit azzal, hogy lebeg a levegőben, s nem esik le, összetörve magát. Így majd könnyedén és gyorsan elismerik az emberek, hogy Ő valóban Isten Fia, tényleg csodatévő hatalma van, Ő a Messiás! Csakhogy Jézus nem elkápráztatni akarja az embereket, hanem megváltani. Nem látványosság akar lenni számunkra, akit ideig-óráig
ünneplünk, azután elfelejtünk, hanem a bennünket mindig, minden helyzetben szerető Isten jelenlétét akarja tudatosítani bennünk. Ezért visszautasítja ezt a kísértést is azzal,hogy figyelmezteti a Sátánt: ne akarjon belőle valami olyasmit csinálni, amit Ő nem akar lenni. Ne akarja Istent valami olyasmire kényszeríteni, amit nem akar megtenni. Mert amit Isten nem akar, az nem lehet jó. Az „élet kevélysége” pedig nem más,
mint
az
önző
hatalomvágy,
uralkodási
vágy.
Éreztetni
a
hatalmamat másokkal, alárendeltté tenni a többieket magammal szemben. Valójában ez is az alapvető „szeretni és szeretve lenni”igény eltorzulása az emberben. Pedig aki csupán uralkodni akar mások felett, az nem fogja átélni szinte soha az igazi, őszinte szeretetet. A Sátán hazugsága és egyetlen igazán őszinte vágya ebben a kísértésben érhető utol leginkább. Nem az övé a világ, hogy azt csakúgy neki adja valakinek. Ugyanakkor arra nagyon is vágyik arra – ebben áll bukásának lényege – hogy Isten helyett őt imádják az emberek. Valóban, minél inkább úrnak hiszi magát valaki mások fölött, minél több hatalmat kaparint a kezébe azt gondolván, hogy ő mindenki felett rendelkezik, annál jobban kiszolgáltatja magát a gonosznak, annál inkább eszközzé válik a Sátán kezében a világ és az emberiség megrontására. Persze, hogy szükség van vezetőkre, akiknek a kezében valóban vannak eszközök az irányításra, a közösség egységének megteremtésére és fenntartására! Azonban ez nem feltétlenül jelent hatalmaskodást, mások erőszakkal való lealázását, önző kizsákmányolását. Jézus azért hivatkozik Istenre, mint egyedüli Úrra, akinek imádás jár, mert Isten nem hatalmaskodva és pusztítva Ura a világnak és az embernek, hanem önfeláldozó szeretettel és
szüntelen
megbocsátó
irgalommal.
Jézus
tehát
visszautasítja
mindhárom alapkísértést, a „test kívánságának, a szemek kívánságának és az élet kevélységének” kísértését. Mégpedig úgy, hogy rámutat: mit veszíthet az ember, ha enged ezeknek az alacsonyabb rendű értékekre
irányuló vágyaknak. A kísértés elleni küzdelem fő eszköze nem az, ha azt hajtogatjuk magunknak: „Jaj, nem szabad! Nem szabad!”, vagy pedig, hogy „nincs is semmi jó abban, amit mutogatsz nekem”, hanem inkább az, hogy felismerjük, valami nagyobb jót akar adni nekünk az Isten, helyesebben az a nagyobb jó már a birtokunkban is van. Ha pedig mégis elbukunk a kísértések özönében, akkor „van pártfogónk az Atyánál, az ember Jézus Krisztus, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de a bűntől mentes maradt”. Nagyböjt egyik lényeges tartalma éppen a bűnbánat és a szentgyónáshoz járulás, amire Jézus felszólít
bennünket
a
hamvazás
szertartásában
is:
„Tartsatok
bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban!” Halas-i plébánia Nagyböjt 1. vasárnap C Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.”
Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy
szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat Istened imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”
De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísérd Uradat,
Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13 Írva van – milyen nagy a kísértés, hogy vitás kérdésekben nagy – és vitathatatlan – tekintélyekre hivatkozva hengereljük le az ellenfélt. Jézus és a sátán párbajában mindketten tekintélyre hivatkoznak. Feszélyezhet is minket ez a személyeskedés. A Wikipédia így fordítja magyarra az „argumentum ad hominem” a logika áltál érvénytelennek mondott érvelését. Idézem: „Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít. Míg a vitázó politikusok vagy újságírók többnyire becsmérlik ellenfelüket, és lejáratni
igyekszenek
őt,
hogy
érveit
gyengítsék,
sátán
sokkal
rafináltabb: ő dicséri Jézust: „Ha Isten Fia vagy”… Lám, miközben felmagasztalja, ahogy senki sem tette azt addig, egyúttal mindjárt meg is kérdőjelezi e tekintélyt: „ha” … Ha ez a szócska nem volna! Hány diskurzusban tagadjuk a feltételes móddal épp a lényeget! Ha bárkinek rejtett kisebbségi komplexumai vannak, ezzel ä „ha” szócskával kihozhatjuk sodrából, megingathatjuk önképét és önbizalmat. Jézusnál ez a trükk nem működik. Egy-egy idézettel helyre utasítja kihívóját. Isten szavát idézi, és ezt a sátán jól tudja. Az már szinte mulatságos, hogy a harmadik nekifutásban maga is az Írásra hivatkozik. Tehát ismer! A tudás, a gnózis, azonban nem használ neki. Mert nem méri fel, hogy ellenfele az Írás felett áll, maga annak a forrása, hisz Isten Fia. A tudás nem ment a téves következtetésektől, ha nem párosul bölcsességgel és alázattal. Mindez igaz minden kísértésünkben, bármilyen gyenge pontunkat is támadja az ellenfél.
Jézus parancsolhatta sátánnak, nem kísérje Urát és Istenét. Jézus nevében azonban mi is elzavarhatjuk az álfilozófust és amatőr teológust, sátánt. Kiss Ulrich Nagyböjt 1. vasárnap C Lukács evangélista a megkísértésnél külön kiemeli, hogy Jézus a
Szentlélek indítására tartózkodik a pusztában. Nyilvános működését elcsendesülő visszavonulással kezdi, hogy lelki magányban legyen Istennel. Keresztény nagyböjtünknek is ez a célja. Az evangélista fontosnak
tartja
lejegyezni
Jézus
próbatételét,
hogy
erősítse
a
keresztényeket: ha a sátán Jézust is megkísérti, mennyivel inkább az őt követőket. Jézus és az ördög párbeszédén elmélkedve sok minden világos lesz életünkben is. Kezdve azzal, hogy a Biblia idézgetése önmagában még nem vall hívő lelkületre. A Szentírás szavai egymás ellen, önös érdekeink kivitelezésére is használhatóak. A sátán nem buta, nagyon is ismeri az írásokat. Csak éppen nem hisz bennük. De felhasználhatja cselszövései során, amikor be akar hálózni, amikor le akar venni lábunkról, amikor hízeleg, bálványimádásra buzdít, a földi dicsőséget, a könnyebbik utat ígéri
és
sugallja.
megkülönböztetni,
Csak
milyen
a
Szentlélek
szándék
lappang
segítségével egy-egy
tudjuk
bibliai
vers
idézgetése mögött… Aztán az is észrevehető, hogy kísértéseink általában a zsigeri szinten kezdődnek:
életösztön,
fajfenntartás,
önmegvalósítás.
Kísért
a kenyérrel, hisz enni kell, s a családot el kell tartani. Kísért a hatalommal-gazdagsággal, hisz mekkora a befolyása annak, aki kulcspozícióba került, sok pénze van. Emberek millióit manipulálhatja anélkül,
hogy
erőszakos
diktátor
lenne.
Kísért
a
szabadsággal:
önmegvalósítás, kiteljesedés címén, hiszen autonóm személyiségek, önálló, jogokkal felruházott polgárok vagyunk. Finoman elhallgatja kötelességeinket, a bűn okozta károkat, teremtményi mivoltunkat. A bennünk levő rossz hajlamokat, tudatalattit vikszolja fényesre, öltözteti tetszetős álruhába, és egyenesen kívánatossá teszi, mint Ádám esetében. Kísért a fogyasztással, a testkultusszal és nem utolsó sorban a szabadelvűség gátlástalan globalizációjával. Negyvennapos
belső
zarándoklatunkban,
nagyböjti
pusztai
magányunkban ne csak ezekre tapintsunk rá, hanem tekintsünk Jézus Krisztus viselkedésére. Nevezzük nevén a sátánt, még akkor is, ha virtuális délibábok, illúziók képében kísértget, és válaszoljunk neki az Úr szavával:Takarodj tőlem, sátán! Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Erre
való
a
hathetes
lelki
felkészülés.
Ahogyan
a
betegségek
megelőzésében fontos szerepet játszik az egészséges életvitel, a táplálkozástól
a
mozgáson
át
egészen
a
rendszeres
orvosi
szűrővizsgálatokig, lelki értelemben is fontos a „méregtelenítő kúra”, hogy szívünk-agyunk megtisztuljon, elteljen Szentlélekkel, és új erőre kapjon. Ehhez be kell vetnünk egyházunk évezredes eszközeit – szentgyónás, böjt, alamizsna, imádság, csendes visszavonulás, a szórakozások
távoltartása,
tudatosítsuk,
hogy
a
jócselekedetek
sátán
hazudik.
–,
Nincs
de földi
mindenekelőtt paradicsom,
szenvedésmentesség, annál inkább velünk zarándokol Isten, aki Jézusban maga is kísértést szenvedett, de a bűntől távol maradt. Legyen nagyböjti mottónk, mint Jézusnak: nemcsak kenyérrel él az ember! Nem a hatalomról, karrierről, jólétről szól az életünk, hanem elsősorban arról, hogy Istenből és Istenért élni érdemes. Aki Istennel valódi, személyes közösségben él, képes legyőzni magában a kísértőt, és úgy bízik benne, mint gyermek a szüleiben.
Amikor megfosztjuk magunkat a testi élvezetektől, amikor visszafogjuk elvárásainkat, határt szabunk kényelmünknek, akkor ezt valóban meggyőződésből, Jézus iránti szeretetből tegyük. Így nem válunk lélekben önteltekké, túlbuzgókká, hiszen a böjt-imádság-alamizsna már ténylegesen átformált minket. http://www.peterpater.com Nagyböjt 1. vasárnap C A megkísértés jelenete annyira magától értetődő, - hiszen mindannyian átéltük már valamilyen formában, - hogy az ember úgy érzi, ismeri ezt a helyzetet. Magát a megkísértés problémáját lehet, de a megoldást, és hogy egyáltalán miért fontos, vagy mondhatnám úgy, Isten miért nem akarja, hogy az ember elkerülje a megkísértést, azt talán nem értjük annyira.Miről is van tehát szó? Sok ember azért keres magának egy példaképet, mert nincs önbecsülése, és ha azzal a másikkal azonosul, akkor így lesz valakivé. Nagyon sokan belátják azt, ha a gazdagság felé fordulnak, akkor elfordulnak a többi embertől. Ha tehát csak gazdag akarok lenni, csak birtokolni akarok, akkor hogyan fogok a másikkal azonosulni, hozzá lehajolni? Mindez tele van veszéllyel. Mások, pedig hajlandók megfeledkezni önmagukról. Majd vigyáz rám az Isten, hogy kőbe ne üssem lábamat. És már önmagukra sem gondolnak.Ezeknek a hátterében a következő probléma áll. Ha az ember csak önmagára gondol, egyedül marad. Ha viszont mások szavait, mások gondolatait követi, akkor kivé lesz? Egészen egyszerűen a kérdés tehát így foglalható össze: Hogyan lehetek én igazán önmagammá, hogyha közben a
másikkal
is
azonosulni
akarok? Lehetek-e én igazán
önmagammá úgy, hogy közben a másikkal is egynek érzem magamat? Jézus a pusztában folytatja azt a kiüresedést, amit már elkezdett. Elkezdett azáltal, hogy alászállt a mennyből és egy lett közülünk. A Lélek
azért vitte Őt a pusztába, hogy ez a kiüresedés tovább folytatódjék, hogy ebben a kiüresedésben egy tudjon lenni velünk, akik kísértést szenvedünk. Hogy le tudjon teljesen hajolni hozzánk, hogy megértsen bennünket: mit jelent az éhezés, a pénznélküliség, hogy senki nem vigyáz ránk, és senki sem törődik velünk, amikor bajban vagyunk.Jézus Krisztus a Lélek által a pusztában ezeket kell, hogy átélje, a magáévá tegye. És mi is az Ő nagy tanítása? Ő csak úgy tud azonos maradni önmagával, hogy minden egyes szót, amit az Atyától hall, magáévá tesz, és így teljesen azonosul az Atyával. Miért is vele? Mert az Atya az, aki mindenkinek jót akar, aki mindenkire gondol, aki mindenkinek azt akarja adni, amije van – egész valóját. Ezért Jézus Krisztus azt mondja: Én csak úgy lehetek igazán önmagammá, ha teljesen egy maradok az Atyával, ha minden szavával, az akaratával azonosulok. Ezt kell nekünk is végig gondolnunk nagyböjtben. A Lélek bennünket is a pusztába akar vinni. Oda, ahol az embernek találkoznia, de nem csak találkoznia, azonosulnia is kell azzal, ami Isten szájából, Isten életéből származik. Mindazzal, amit Isten nekünk akar adni.Ha jobban szemügyre vesszük, akkor látjuk, hogy az egész élet egy merő azonosulás. Az ember nem tudja ezt elhárítani magától. Nem tudunk úgy gondolkodni, hogy az ne együtt gondolkodás legyen. Olyan ez, mint a beszédünk, a szavaink. Az nem csak az enyém, az mindenkié. De szavak nélkül képtelen vagyok kifejezni önmagamat. Ami nem az enyém, ami nem a birtokom, az által valósíthatom csak meg magamat. Istennek minden szava éppen ilyen. Nem azért adja, hogy azt birtokold, hanem hogy az által kapcsolatba tudj lépni önmagad legmélyével, minden emberrel, és az élő Istennel.A Lélek elvezet bennünket az azonosulásba, az igazságba, mert az igazság megfelelést jelent. Ha az igazságot „látom”, azonosulni tudok vele. Ha nem „látnám”, ha nem tudnám a magamévá tenni, vagyis nem lennék képes azonosulni az igazsággal, akkor nem is lehetne igazam. És
folytathatnám a sort. Ám mindent lezáróan, maga a szeretet éppen erről beszél, éppen ezt üzeni: Legyetek egy! Jézus Krisztus azt kéri tőlünk: engedjük, hogy a Lélek vigyen el bennünket a rejtekbe, ahol csak az Atya van, és ott kell válaszokat adnunk, ott kell ellenállnunk a kísértésnek, ott kell azonossá lennünk önmagunkkal.Az Úrjézus csak úgy lehet Megváltó, ha mindenkit magába fogad. A pusztában éppen az a feladat vár rá, hogy mondjon le mindenről, ami nem arról szól, hogy értünk van, hogy értünk él. Számára a kísértés azt jelenti: elfordítani tőlünk a szívét, a lelkét.Ott a rejtekben, ahol csak az Atya lát, ott kell meghozni nagyböjti döntéseinket úgy, hogy az emberek ne vegyék észre, ne lássák, hogy most éppen arra készülök, hogy azonosulok az elesettekkel, a betegekkel, azokkal, akiket meg kell látogatnunk. Egyszóval azonosulnunk kell mindazzal, amit Krisztus, mint böjti szeretet-gyakorlatot elénk állít. A rejtekben erre kell most készülnünk. Ahol nincs ilyen böjti indíttatás, ahol nincs lemondás, ahol nincs Isten igéjével, az élettel való azonosulás, ott megjelenik a halál és a pusztulás. Gondoljunk csak az édesanya méhére, ahol a rejtekben fogadnia kell az Igét, az Isten szavát, az életet. Ahol ki kellene mondani: Akarom, hogy legyél! A böjtöt ez kell, hogy jelentse. Mondj rá igent, hogy azonosulni tudj, hogy el tudd fogadni a gyermekedet, hiszen csak ez által válhatsz édesanyává, édesapává, (atyává). Ám ez által örökre egy leszel vele, leválaszthatatlan lesz rólad.Erről szól a nagyböjt. De a világ nem tud böjtölni, mert nem képes odaadni magát, hogy a Lélek vigye őt a pusztába, a megkísértés helyére, a magányba. A világ fiai nem akarnak gyermeket, nem akarnak azonosulni, nem akarnak édesanyává lenni, nem akarnak férjjel, feleséggel egy test lenni, a házasság szentségében kitenni magukat mindannak, ami ezzel jár.Nagyböjtben kínáljuk oda magunkat a Léleknek: vigyen el minket abba a rejtekbe, ahol az Atya színe előtt a kísértéseknek ellenállva azt tudjuk választani, ami az Ő
akarata, ami nem más, mint a szeretet. Nagyböjtben a szeretetnek ezeket a válaszait kell megtalálnunk. A szeretet gyakorlataival ezt kell megmutatnunk, erről kell számot adnunk. Ha ez sikerül, akkor a Lélek munkál bennünk, és valóban képesek lehetünk a Megváltó nyomába lépni. Görbe József Nagyböjt 1. vasárnap C Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért a Jordántól. A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög. Azokban a napokban semmit sem evett, de mihelyt elmúltak, megéhezett.(Lk 4,1-13.) A feltámadás ünnepére készít elő a bűnbánati idő. Az ünnep fontos pillanata,
amikor
a
Feltámadott
előtt
megújítjuk
keresztségi
fogadásunkat. A keresztségben kapott kegyelem felszítása a gonosznak való határozott ellentmondással és Istennek mondott igennel történik. Egy egész életen át folyik az ellene mondás és a személyes igen vallomása. A keresztény életeszmény nem szorítkozik néhány vallási gyakorlat követésére, hanem az élet mindennapos veszélyei elleni küzdelemre is kötelez. Jézus, az emberré lett második isteni személy előttünk jár. Nem csupán példát ad, hanem erőt. Ezért adja nekünk a Lelket – ígérete szerint a keresztségben. Ezért újítja meg a Lélek a velünk való legbensőbb
közösségét
a
szentségekben.
Ez
lesz
életünk
alapja: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye (Kol 1,27). És most kérdem, ugyan van-e csodálatosabb az isteni szépségnél? El lehet-e gondolni kedvesebbet és édesebbet, mint Isten nagysága? A léleknek ugyan melyik vágya olyan heves és erőteljes, mint az, amelyet
Isten oltott bele a bűneitől megtisztult szívbe, amikor az már őszintén elmondhatja: Megsebzett engem a szeretet (vő. Én 2, 5). Teljesen kimondhatatlan és leírhatatlan az isteni szépség ragyogása. (Nagy Szent Vazul püspök Részletesebb szabályzatából) Jézust
Isten
Lelke
vezérli,
ugyanakkor
megjelennek
lelkében
a
gonoszság szellemének csábításai is, hogy megzavarják a sugallatokat, amelyek az Atyától erednek. Azok a próbatételek, amelyeket Jézus a megkísértéskor átél, a minden Krisztust követőt érő, mindenkori megpróbáltatások összegzése. Az első próbatétel közvetlenül a böjthöz (éhség) és a keresztséghez (ha Isten fia vagy) kapcsolódik. Az ördög azt sugallja, hogy a messiás azáltal próbálja csillapítani éhségét, hogy az előtte heverő kövek egyikét átváltoztatja
(3. v.).
A
nép
elvárásaiban
a
messiás
csodatevő
hatalommal megáldott lényként szerepelt. Ha valóban ő a messiás, ennek most tanújelét adhatná. A Sátán nemcsak csodát kér, hanem "jelet". A "ha Isten fia vagy" bevezetés teszi ezt világossá. Jézus nem utasítja el a csodatevést, ha rászorulókon kell segíteni vagy küldetését kell igazolnia, de nem tesz csodát azért, hogy valaki kíváncsiságát kielégítse tegyen.
vagy Tetszés
hogy
ellenségei
szerint
kenyérről
arcátlan
kéréseinek
gondoskodni
saját
eleget
éhségének
csillapítására, s mi több a Sátán kérésére, aki csak megzavarója lehet Isten tervének, annyit jelent, mint nem elfogadni a küldetéséhez tartozó kényelmetlenségeket. Ha saját kényelme érdekében használja az isteni hatalmat, és nem vállalja az apostoli fáradalmakat, akkor nem vállalja majd az ellenséges üldöztetést sem, sőt a jövőben elmenekül a fogság és a halál elől is, aminek megtételére egyébként Péter (vö. Mt 16,22), a rokonok (Jn 7,3) vagy a kereszt tövében jelenlevő ellenfelei is (vö. Lk 23,35) csábítják őt.
Az adományok (görög szóval: karizmák), amelyeket, Istentől kapunk, a közösségért vannak, és nem annak javára, akire ezeket kapta. A következő próbatétel a hatalom kísértése (5-7. v.). A gonosz egy szempillantás alatt felvonultatta előtte "a lakott föld valamennyi országát". A földi vagy politikai érvényesülés vágyát akarja felszítani. A világ országainak tulajdonjoga, amellyel a Sátán dicsekszik, és ami nem más, mint az ő lehetősége vagy hatalma arra, hogy tetszés szerint rendelkezzék velük, egyrészt a gonosz hazugsága, másrészt az ilyen hatalom
utáni
vágy
korlátoltsága.
Nehezen
gondolható,
illetve képtelenség, hogy Isten valamiféle vetélytársával osztja meg a világ feletti uralmat. Az ördögi javaslatnak csak az ember féktelen vágyaiban van objektivitása, aki Istennek és embertársainak helyéről megfeledkezve önmaga
felmagasztalására törekszik. A bármilyen
természetű hatalom vágya az a kísértés, amely a legkönnyebben feltámad az ember lelkében. Valamiféle magasabb, befolyásosabb hely Jézus
számára
is
alkalmasabbnak
látszhatott
Isten
tervének
megvalósításához, de mindez valójában illúzió. Az evangéliumnak nincs szüksége hatalomra ahhoz, hogy érvényre jusson, s még kevésbé a földi birodalmaktól kapott támogatásra és arra a dicsfényre, amely ezeket övezi. Ellenkezőleg: ezek segítsége nélkül gyorsabban tud terjedni. A Sátán bujtogató szavait követni annyi, mint függő viszonyba kerülni vele, saját urunknak elismerni, azaz szolgálni és imádni őt. Az dicsőség, amelyről a Sátán beszél, a földi hatalmasságokra jellemző, és nem Jézusra (8. v.). Később sem fogadja el, hogy királlyá tegyék, mint ahogy most is elutasít minden uralmat. Jézus elutasítja a hatalmat, mert arra kapott hívást, hogy a szolga útját járja végig, és nem az úrét (vö. Lk 22, 24-27). Az egyetlen Úr, akinek az ember imádattal és szolgálattal tartozik: Isten.
A
harmadik
kísértés
színhelye
Jeruzsálemben
van,
a
templom
legmagasabb és legveszélyesebb pontján (9-12. v.). Jézus egész földi élete folyamán aggódó félelemmel és örömmel tekint Jeruzsálemre, mert
e
város
jelzi
végső
megaláztatásának
és
végérvényes
felmagasztaltatásának pillanatát. Itt a Sátánnal közvetlenül vagy a csatlósaival vívott küzdelem is keményebb lesz. Ha az első kísértés a keresztséget idézi föl, az utolsó a szenvedés előjátéka: bemutatja ennek szereplőit és előre vetíti végkifejletét. A sátáni javaslat ezúttal is kihívó. A Sátán (de vele vannak a tanítványok, a barátok és az ellenfelek is) megpróbálja rávenni a messiást, hogy Istentől eredését tanúsító káprázatos és látványos jelekkel lépjen ki névtelenségéből. (Sokak szerint az a hamis gondolkodás vette rá Júdást az elpártolásra és árulásra.) Ezek azok az „égi jelek”, amelyeket később ellenségei (vö. 11,29) vagy a kereszt tövében álló zsidó vezetők (vö. 22, 24-27)
is
kérnek
tőle.
Jézus
azonban
nem
varázsló,
hanem
üdvözítő: betegek sokaságát gyógyítja majd meg és éhező tömegeket táplál (9,10), sőt a föltámadás után eljön majd az égből, de nem azért, hogy kíváncsi tömegek látványossága legyen, hanem hogy élőként mutatkozzék meg mindazoknak, akik kételkednek új létezésében (24. fej.). Jócselekedetei és emberies viselkedése tanúskodik arról, hogy valójában kicsoda ő, és nem a nagyszabású mutatványok, amelyek megtévesztések is lehetnek. Az ördög visszatér az Isten fia megnevezésre (9. v.), amely éppen a nyilvános működés kezdetén jelent elsősorban küldöttet. Minthogy Isten Igéjéből vett érvekkel kapta a visszautasítást (4. és 8. v.), most a Sátán hozakodik elő bibliai szöveggel, amelyet pontosabban idéz, mint ahogyan ezt Jézus tette, hogy alátámassza csábítását. Az idézet a Zsolt 91, 11-13, ahol a szerző Istenbe vetett bizalmáról beszél, aki kész arra, hogy megszabadítsa őt minden veszélyből. Még inkább segítségére jön
majd annak, aki az ő fia. Jézus nem tagadja a gondviselést, de nem azonosítja azt az emberi elbizakodottsággal. Istent kísérteni annyit jelent,
mint
kellő
és
megfelelő
ok
nélkül
kérni
hatalmának
közbeavatkozását (12. v.). Isten segítséggel tartozik, de nem kell helyettesítenie az embert, és még kevésbé kell kijavítania az ember oktalanságából és vakmerőségéből eredő hibákat. Ő mindenkinek megadta az önmegvalósításhoz szükséges adományokat, s az embernek ezekkel kell élnie, s nem a rendkívüli segítségben bizakodnia. Ezt ugyanis bármikor megkaphatja, de adott esetben ez a segítség el is maradhat. Jézus szolgálata a Lélek jegyében (keresztség) kezdődik, egyben azonban a baljóslatú sátáni árnyék is ráborul; és csak a végén következik be, hogy az első lassanként a második fölé kerekedik. Jézus példaként lép elénk: a benne hívőknek követniük kell küzdelmeikben, hogy ne valljanak kudarcot keresztségi kötelezettségeikben. Dr. Sávai János Nagyböjt 1. vasárnap C Megkezdődik a nagyböjt, mely által az egyház alkalmasint az ön-fegyelemre hívja fel a figyelmünket – ima és böjt gyakorlására. Sajnos legtöbbször csak ez utóbbi marad meg a köztudatban. Hisz a böjt jó, egészséges dolog. „Nem árt az ún. tisztító kúra…” – hangzik a köz, éppen szolgálatban lévő rikkancsának szájából. Szinte érezni az ilyen megjegyzésekből, hogy azért a katolikus egyházat legalább ennyiben méltányoló, elismerő szavakkal lehet illetni. Mindazonáltal, ha az egyház a böjtöt említve túl szeretne mutatni a tisztító kúra megnevezésen, akkor már csak kaotikus egyháznak neveznék az anyaszentegyházat. Az idei nagyböjt most jobban, mint bármikor, viharos időben érkezett.
Egyrészt hitét eleve nem gyakorló köz, most tudálékos mód mutogat az egyházra. Másrészt vannak hitüket illetően szabadúszókként élők, akik viszont nagy várakozással élik meg az új pápa megválasztását mondván, hogy majd ezúttal a modern korral biztosan lépést tartó ún. „modern pápa” kerül Péter székébe. Az ilyenek sorából kerülnek ki a turnuson lévő rikkancsok, akik a böjtöt is csak tisztító kúraként tudják elfogadni. Természetesen az ima már nem lényeges… Végül vannak olyanok is, akik tudatosan, imával és böjttel töltik ki ezt a szent várakozást. Ők tudják, hogy a Húsvét szent ünnepére való készülődés az idén komoly kincseket rejt… Jézus megkísértésének története példamutatóan áll előttünk,
főleg
kiemelve
annak
egy
mondatát,
Jézus
példája
mindnyájunk számára elgondolkodtató lehet: „Azokban a napokban nem evett semmit, s ezek elteltével megéhezett.” – történt mindez az után, hogy Jézus negyven napig böjtölt. Jézus emberségében megtapasztalta a kísértést, mert negyven nap után az éhségére való reakció a Sátán szava volt: ,,Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Ő ellenállt ennek és még két alkalommal, a kapzsi hatalomvágy és Istenkísértés ellen mondott nemet. Tehát Jézus, megtapasztalva emberségének határát: … megéhezett. S az éhség nagy úr tud lenni, ha nem tudjuk kihez tartozunk. Istenbe vetett bizalom nem vet gátat a világi éhségünknek. Mindez lehetőség a színvallásra: Hiszed a Szent Lelket? Hiszed, hogy a Gondviselést…? A kereszténység böjtje csak is Jézusban és Jézussal lehetséges. E nélkül való igaz: a tisztító kúra marad a társadalom böjti etalonja, ami nem lát túl az emberen. Az önmagát
kereszten
átadó
Isten
az
ő
emberségét
belemeríti
a
nincstelenség és a teljes elhagyatottság állapotába, hogy az Atyával való kapcsolata mind jobban elmélyülhessen. Amikor mi böjtölünk, az kóstolásnak felel meg. Kóstoljuk ama valódi keresztény tettet, ami a felajánlásban válik igazi böjté. Mi ez a felajánlás? Folyó évünk
nagyböjtjében kiváltképp nyilvánvaló: imával hordozni szívünkben az Egyház sorsát, tudva, hogy ezzel mi is hozzájárulunk annak Húsvéti öröméhez. Nagy Péter Nagyböjt 1. vasárnap C Megkezdődik a nagyböjt, mely által az egyház alkalmasint az ön-fegyel emre hívja fel a figyelmünket – ima és böjt gyakorlására. Sajnos legtöbbször csak ez utóbbi marad meg a köztudatban. Hisz a böjt jó, egészséges dolog. „Nem árt az ún. tisztító kúra…” – hangzik a köz, éppen szolgálatban
lévő
rikkancsának
szájából.
Szinte
érezni
az
ilyen
megjegyzésekből, hogy azért a katolikus egyházat legalább ennyiben méltányoló, elismerő szavakkal lehet illetni. Mindazonáltal, ha az egyház a böjtöt említve túl szeretne mutatni a tisztító kúra megnevezésen, akkor már csak kaotikus egyháznak neveznék az anyaszentegyházat. Az idei nagyböjt most jobban, mint bármikor, viharos időben érkezett. Egyrészt hitét eleve nem gyakorló köz, most tudálékos mód mutogat az egyházra. Másrészt vannak hitüket illetően szabadúszókként élők, akik viszont nagy várakozással élik meg az új pápa megválasztását mondván, hogy majd ezúttal a modern korral biztosan lépést tartó ún. „modern pápa” kerül Péter székébe. Az ilyenek sorából kerülnek ki a turnuson lévő rikkancsok, akik a böjtöt is csak tisztító kúraként tudják elfogadni. Természetesen az ima már nem lényeges… Végül vannak olyanok is, akik tudatosan, imával és böjttel töltik ki ezt a szent várakozást. Ők tudják, hogy a Húsvét szent ünnepére való készülődés az idén komoly kincseket rejt… Jézus megkísértésének története példamutatóan áll előttünk, főleg kiemelve annak egy mondatát, Jézus példája mindnyájunk számára elgondolkodtató lehet: „Azokban a napokban nem evett semmit, s ezek elteltével megéhezett.” – történt mindez az után, hogy Jézus negyven
napig böjtölt. Jézus emberségében megtapasztalta a kísértést, mert negyven nap után az éhségére való reakció a Sátán szava volt: ,,Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Ő ellenállt ennek és még két alkalommal, a kapzsi hatalomvágy és Istenkísértés ellen mondott nemet. Tehát Jézus, megtapasztalva emberségének határát: … megéhezett. S az éhség nagy úr tud lenni, ha nem tudjuk kihez tartozunk. Istenbe vetett bizalom nem vet gátat a világi éhségünknek. Mindez lehetőség a színvallásra: Hiszed a Szent Lelket? Hiszed, hogy a Gondviselést…? A kereszténység böjtje csak is Jézusban és Jézussal lehetséges. E nélkül való igaz: a tisztító kúra marad a társadalom böjti etalonja, ami nem lát túl az emberen. Az önmagát kereszten átadó Isten az ő emberségét belemeríti a nincstelenség és a teljes elhagyatottság állapotába, hogy az Atyával való kapcsolata mind jobban elmélyülhessen. Amikor mi böjtölünk, az kóstolásnak felel meg. Kóstoljuk ama valódi keresztény tettet, ami a felajánlásban válik igazi böjté. Mi ez a felajánlás? Folyó évünk nagyböjtjében kiváltképp nyilvánvaló: imával hordozni szívünkben az Egyház sorsát, tudva, hogy ezzel mi is hozzájárulunk annak Húsvéti öröméhez. Nagy Péter, teológusLukács evangélista a megkísértésnél külön kiemeli, hogy Jézus a Szentlélek indítására tartózkodik a pusztában. Nyilvános működését elcsendesülő visszavonulással kezdi, hogy lelki magányban legyen Istennel. Keresztény nagyböjtünknek is ez a célja. Az evangélista fontosnak
tartja
lejegyezni
Jézus
próbatételét,
hogy
erősítse
a
keresztényeket: ha a sátán Jézust is megkísérti, mennyivel inkább az őt követőket.Jézus és az ördög párbeszédén elmélkedve sok minden világos lesz életünkben is.Kezdve azzal, hogy a Biblia idézgetése önmagában még nem vall hívő lelkületre. A Szentírás szavai egymás ellen, önös érdekeink kivitelezésére is használhatóak. A sátán nem buta, nagyon is ismeri az írásokat. Csak éppen nem hisz bennük. De
felhasználhatja cselszövései során, amikor be akar hálózni, amikor le akar venni lábunkról, amikor hízeleg, bálványimádásra buzdít, a földi dicsőséget, a könnyebbik utat ígéri és sugallja. Csak a Szentlélek segítségével tudjuk megkülönböztetni mi is, milyen szándék lappang egy-egy bibliai vers idézgetése mögött…Aztán az is észrevehető, hogy kísértéseink
általában
a
zsigeri
szinten
kezdődnek:
életösztön,
fajfenntartás, önmegvalósítás. Kísért a kenyérrel, hisz enni kell, s a családot el kell tartani. Kísért a hatalommal-gazdagsággal, hisz mekkora a befolyása annak, aki kulcspozícióba került, és sok pénze van. Emberek millióit manipulálhatja, anélkül, hogy erőszakos diktátor lenne. Kísért a szabadsággal: önmegvalósítás, kiteljesedés címén, hiszen autonóm személyiségek, önálló, jogokkal felruházott polgárok vagyunk. Finoman elhallgatja kötelességeinket, a bűn okozta károkat, teremtményi mivoltunkat. A bennünk levő rossz hajlamokat, tudatalattit vikszolja fényesre, öltözteti tetszetős álruhába, és egyenesen kívánatossá teszi, mint Ádám esetében. Kísért a fogyasztással, a testkultusszal és nem utolsó
sorban
a
Negyvennapos
szabadelvűség
belső
gátlástalan
zarándoklatunkban,
globalizációjával.
nagyböjti
pusztai
magányunkban ne csak ezekre tapintsunk rá, hanem tekintsünk Jézus Krisztus viselkedésére. Nevezzük nevén a sátánt, még akkor is a virtuális délibábok, illúziók képében kísérget, és válaszoljunk neki az Úr szavával: Takarodj Tőlem sátán! Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Erre
való
a
hathetes
lelki
felkészülés.
Ahogyan
a
betegségek
megelőzésében fontos szerepet játszik az egészséges életvitel, a táplálkozástól
a
mozgáson
át
egészen
a
rendszeres
orvosi
szűrővizsgálatokig, lelki értelemben is fontos a „méregtelenítő kúra”, hogy szívünk-agyunk megtisztuljon, elteljen Szentlélekkel, és új erőre kapjon.Ehhez akár be kell vetnünk egyházunk évezredes eszközeit – szentgyónás, böjt, alamizsna, imádság, csendes visszavonulás, a
szórakozások
távol
tartása,
tudatosítsuk,
hogy
a
sátán
jócselekedetek hazudik.
–,
Nincs
de földi
mindenekelőtt paradicsom,
szenvedésmentesség, annál inkább velünk zarándokol Isten, aki Jézusban maga is kísértést szenvedett, de a bűntől távol maradt.Legyen nagyböjti mottónk, mint Jézusnak: nemcsak kenyérrel él az ember!Nem a hatalomról, karrierről, jólétről szól az életünk, hanem elsősorban arról, hogy Istenből és Istenért élni érdemes. Aki Istennel valódi, személyes közösségben él, képes legyőzni magában a kísértőt, és úgy bízik benne, mint gyermek a szüleiben.Amikor megfosztjuk magunkat a testi élvezetektől, amikor visszafogjuk elvárásainkat, és határt szabunk kényelmünknek, akkor ezt valóban meggyőződésből, Jézus iránti szeretetből tegyük. Így nem válunk lélekben önteltekké, túlbuzgókká, hiszen a böjt-imádság-alamizsna már ténylegesen átformált minket. Sebestyén Péter Nagyböjt 1. vasárnap C Jézus küldetésének utolsó cselekedete egy vacsora lesz, de az első egy böjt! A küldetéstisztázás után vagy közben ott a megkísértés.A Sátán a nagyokat, az elkötelezetteket kísérti meg, a többieknek még hívogató szót sem kell szólnia, a legtöbben maguktól követik.Jézust a Lélek viszi a pusztába. A Lélek nem tesz értelmetlen bábuvá, tudatunktól megfosztott eszközzé, nem szünteti meg a kísértés és elbukás veszélyét. Sőt, aki a Lélek által Isten fiának tudhatja magát, az különösen ki van téve a kísértésnek. Jézus megkísértése mutatja, hogy működésének földi vonatkozásán
túlmenő,
kozmikus
dimenzió
is
vannak.Kenyér!
A
kortársak azt várták a Messiástól, hogy kenyeret adjon, mint Mózes a pusztában. A munka nélkül megszerezhető kenyér mindig foglalkoztatta az embereket. A Sátán az igazi küldetéstől eltérő lehetőséget villant fel,
akkor Jézusnak, ma nap-nap után nekünk! A mindennapi kenyér gondja sokakat elbizonytalanít. Jézus nem állítja szembe a kenyeret és Isten igéjét, hanem arra emlékeztet, hogy ha az ember alkalmazkodik a Teremtő Isten rendjéhez, megtartja parancsait, végzi munkáját, megbecsüli és segíti embertársait, akkor van kenyér, akkor „él” az ember! Aki hisz Jézusban, az éhség, fájdalom és nyomorúság ellenére is bizalommal van iránta.Világi hatalom, gazdagság! Ugye nem kétséges, hogy a földkerekség országait erőszakkal alapították, és csalással tartják fenn?! A korabeli zsidók (is!) királyi messiást vártak, aki nemcsak Izrael szabadulását, hanem a világuralmat is meghozza számukra. Nem kétséges, hogy a hatalom – hacsak nem szolgáló! – a Sátán eszköze. Isten
Fiának,
Isten
fiainak
(Jézus
követőinek)
nem
szabad
ragaszkodniuk hozzá.Isteni jel! Az egykori elképzelés az volt, hogy a Messiás az égből száll alá, vagy a templom tetején állva teszi ismertté magát a nép előtt. Egyetemes emberi jellemvonás, hogy szeretnénk kézzelfoghatóan megbizonyosodni Isten jelenlétéről, egyértelmű jelet kapni küldöttéről.Jézus azonban nem hatalomfitogtatással, uralkodással, hanem mindenkire kiterjedő, szolgáló szeretettel akarja megmutatni az emberek közti jelenlétét.Figyelmeztető a mondat: „Egy időre elhagyta az ördög”.Nagyböjtben éljen bennünk a tudat, hogy Isten Országa bennünk van!Amikor az ember jó, szeretetben él. Ha senki nem gondol a kincshalmozásra; ha ahelyett, hogy felélnénk és elvennénk a másokét, mindenki kenyeret ad az éhezőnek, ruhát a fázónak; ha az ellenségek szeretik egymást, ha nem lesz szükség katonára; ha mindenkinek meglesz a maga törvénye a lelkiismeretében, ha az afféle tákolmányok, mint a „társadalom”, az „igazságosság”, el fognak tűnni; ha Jézus szava életté nemesül bennünk: ez lesz majd az igazi jel, és ekkor itt lesz már az Isten Országa.Miként élem meg az agyagi javak, a hatalmi pozíció és az érvényesülés kísértéseit? Horváth József, Tata
Nagyböjt 1. vasárnap C A KISÉRTÉS TEOLÓGIÁJA Önkéntelenül felmerül a kérdés, miért is van kísértés? Mi lehet a célja Istennek azzal, hogy életünk minden órájában ki vagyunk téve annak, hogy megkísértsen a sátán? Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy minket ugyanaz a valaki kísért meg, mint Jézus Urunkat. A kísértés olyan, mint az ijedtség, mely a gyermeket atyjához kergeti: Segíts apám! Hasonlít a viharhoz, amely arra készteti a fát, hogy mélyebb gyökereket eresszen. A kísértés kérdés Istentől felénk: hogyan is állunk a szeretettel, az Isten- és a felebaráti szeretettel? A kísértés lényegét, sőt talán azt is mondhatnám, szükségszerűségét legjobban akkor érjük meg, ha nagy próbatételnek tekintjük: próbára tesz az Isten, mert nagy feladatokat kíván ránk bízni. Éppen ezért szokták mondani a lelkivezetők, hogy akinek soha sincs kísértése olyan, mint az álló víz, elposványosodik, elbűzösödik, és rendszerint hihetetlen gőgössé, arrogáns farizeussá válik. Hogy mennyire fontos a Krisztus követésben a próba, mutatja, hogy Jézus megkísértését az evangélium részletesen leírja, hogy abból megtanuljuk, hogyan kell viselkednünk, amikor minket kísért meg a sátán. Mindig, mindenre azonnal „nemet” mondani! Az élet olyan, mint a sportpálya, melyen csapatok válogatott mérkőzéseket vívnak. Van az Istennek is, de a sátánnak is csapata. Mindkét fél kemény edzéssel készül a bajvívásra. Az élet olyan, mint a sakktábla. A sátán mindig győztesnek képzeli magát, és azzal a hazugsággal áll elő, hogyha fellázadunk, olyanok leszünk, mint az Isten. Nagypénteken is azt gondolta, hogy a meccset ő nyerte meg: sakkmattot adott a Megváltónak…. Korunk embere teljesen földhöz ragadtan, csak az anyagi javak megszerzéséért él. Nekünk szól Jézus, amikor a sátán fejéhez vágja a legnagyobb igazságot: „Nemcsak kenyérrel él az ember” Szabolcs atya
Nagyböjt 1. vasárnap C Ha Jézusnak ki kellett mennie a pusztába, akkor minden embernek ki kell mennie a pusztába. Ki kell mennie a pusztába, és böjtölnie kell. A materiális szemlélettől csak a pusztában, a böjtölés által szabadulhat meg az ember. Az anyaghoz nagyon kötődünk. Csak a böjt szabadít meg ettől a kényszerű kötődéstől. Mennyire szereti az ember az anyagot, az anyagot, amit megeszik és megiszik. Millió formát ad neki, hogy élvezhesse. Pedig annak az imádott anyagnak át kell mennie a kapun, és szellemé kell válnia, gondolattá és szeretetté, és életté, és művészetté. Az anyag pedig várja, türelmetlenül várja, hogy gondolattá, szeretetté, művészetté üdvözülhessen. Igen, azt várja, hogy visszatérhessen Istenhez, aki a szeretet. A böjt pedig út a szeretet felé. Van ezen az úton akadály is: a sátán. Erről szól a mai evangélium. De erről az útról annyit lehet mondani, amennyit egy könyv címe elmondhat a könyv tartalmáról. A könyvhöz kell egy ember, aki annyit merít a könyvből, amennyi szellem a könyvben van, és amennyi szellem őbenne van. A szellemi befogadóképesség egyéni, nem korlátlan, de bővíthető. Többféle módja van a szellemi befogadóképesség bővítésének. Nem csak a szó szoros értelmében vett tanulás alkalmas erre, hanem például a böjt is. A böjt a tisztulás útja, és a tisztulás révén az önismeretben is gyarapszik az ember. Az igazi böjt kalandos út, és kockázatos út. Jézus böjtjét, a negyvennapos böjt által szerzett tudást, csak Jézus érti. Aki sejteni akar belőle valamit, annak vállalnia kell a böjt útját. A materialista szemléletből nincs más kiút, csak a böjt útja. Lemondás a húsételről péntekenként, kis böjt, és az is ér valamit. Jézus böjtje nem kis böjt volt. Buzgán József
Nagyböjt 1. vasárnap C Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma Krisztus megkísértéséről szól. A gonosz, a sátán, aki arra törekszik, hogy hazugságaival a maga szolgálatába állítsa, Istennel pedig szembefordítsa az embert, még Jézust sem kíméli. A kísértés az ő számára is ugyanazt jelenti, mint mindenki más számára: Az igaz Isten helyett szolgáld a „hazugság atyját!” Isten szeretete helyett válaszd az önszeretetet! Ne engedd, hogy Isten uralkodjék fölötted, hanem vedd kezedbe sorsodat! Az a tény, hogy a bűnt soha el nem követő Krisztust is megkísértette a gonosz, azt jelzi,
hogy
nem
panaszkodhatunk
amiatt,
hogy
életünkben
kikerülhetetlen a rossz elleni küzdelem. Ez emberi életünk velejárója. Ha nem volna ez a küzdelem, mert nem volna rossz és mindig csak jót tehetnénk, akkor meg a szabad akaratot hiányolnánk. Isten megengedi a rosszat, hogy mi szabad akarattal felelős döntést tudjunk hozni mellette vagy ellene. Jézus megkísértésének története megerősít minket abban, hogy a rossz mindenféle csábításának ellent lehet mondani. A kísértések – bár sok esetben valóban nehezen – felismerhetők, és visszautasíthatók.
Jézus
is
visszautasította
a
kísértéseket,
nem
engedelmeskedett a gonosznak, nem követett el bűnt, mert a bűn nem összeegyeztethető Isten szentségével. A bűn ugyanakkor nem csak Isten természetével ellentétes, hanem emberi természetünkkel is. Nincs helye a bűnnek az életünkben, ha valóban komolyan vesszük az életszentségre
való
törekvést,
amelyet
Isten
kér
tőlünk.
A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul például abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondolom, hogy a gonosz csapdájába kerülök. A megtévesztés másik megnyilvánulása, ha
valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus
megkísértésének
megkísérthető
vagyok,
példája könnyen
figyelmeztet: a
bűn
sebezhető
csapdájába
vagyok, eshetek.
Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. Még az utolsó pillanatban is erre törekszik a gonosz, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt is el akarja téríteni őt a megváltás végrehajtásától, ahogyan erről az Olajfák hegyén történt jelenet tanúskodik (vö. Lk 22,39-46). Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet
útjától.
Uram, Jézus Krisztus! A gonosz azt akarja elhitetni velem, hogy magamra hagytál, egyedül vagyok, nem törődsz velem. A gonosz azt sugallja nekem, hogy nincs kiút, felemelkedés bűneimből. Hiszem, hogy te mindig velem vagy. Hiszem, hogy irgalmas vagy és megbocsátasz nekem.
Emelj
fel
engem
© Horváth István Sándor 2013
irgalmaddal
és
szereteteddel!
Nagyböjt 1. vasárnap C A kísértés legyőzhető Egy valóságban megtörtént esetet dolgoz fel egy német filmrendezőnek A kilencedik nap című alkotása. A történet a második világháború idején játszódik. Az egyik koncentrációs táborból kilenc napra hazaengednek egy luxemburgi katolikus papot, s arra kényszerítik, hogy ez idő alatt püspökét, mint egyházi vezetőt állítsa a nácik oldalra. Ha teljesíti a kérést, nem bántják családját és pap-fogolytársai kiszabadulnak a táborból, megmenekülnek a biztos haláltól. A szabadság kilenc napja alatt André atya elbizonytalanodik, kísértésbe esik: vajon családja és a foglyok szabadulása érdekében megtehet-e ilyet? A film nagyon érdekes pillanatai, amikor az atyával kapcsolatot tartó katonatiszt különféle dolgokkal, cigarettával, drága konyakkal, édességgel vagy egy pohár vízzel kínálja, de ő nem fogadja el ezeket. Egyedül a csokoládét fogadta el, hogy az utcán játszó gyerekeknek odaadhassa. Az atya látja, hogy az ajándékok valójában kísértések, amit vissza kell utasítani. Végül lelkiismeretére hallgatva nem engedelmeskedik, hanem visszatér a koncentrációs táborba. A film szerint – és ezt a mindennapi életben mi magunk is megtapasztalhatjuk – a kísértések sokszor igen nehéz helyzetbe állítják az embert, amelyben rendkívül nehéz döntést, helyes döntést hozni. Mert a kísértések esetében nem arról van szó, hogy a gonosz, a sátán valamilyen nyilvánvaló rosszat akar az embertől, hanem nagyon ravasz módon sokszor egészen tetszetősen mutatja be a dolgokat, s az ember alig veszi észre, hogy milyen csapdába kerülhet. A gonosz lélek a jó látszatát keltve ösztönöz minket a rosszra.
Nagyböjt első vasárnapjának evangéliuma Jézus megkísértéséről szól. Szent Lukács írása szerint Jézus megkeresztelkedését követően történt az esemény. Ennek azért van jelentősége, mert a megkeresztelkedéskor a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22) – hangzik az égből az Atya hangja. A kísértő azt kívánja a pusztában Jézustól, hogy bizonyítsa be ezen tanúságtétel igazságát, tehát mutassa meg, hogy ő valóban az Isten Fia. Az első kísértés arra irányul, hogy Jézus csodás módon gondoskodjon magának ételről: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” A jelenet eszünkbe juttatja, hogy a választott nép a negyven éves pusztai tartózkodás alatt miként esett istenkísértésbe. Az éhség megszüntetésére csodát akartak, kenyeret követeltek Istentől és meg is kapták, hiszen manna hullott az égből. A választott nép tehát nem állta ki a próbát, hitetlenül fellázadt Isten ellen, Jézus viszont elutasítja a kísértést, nem tesz csodát a maga érdekében, hanem bízik az isteni gondviselésben. A második kísértésben az imádásért cserébe hatalmat és dicsőséget ígért a gonosz Jézusnak. A „hazugság atyja” az állítja, hogy mindez az övé, ami nyilvánvalóan nem igaz. E második kísértésnek is az a lényege, hogy Jézus forduljon el az igaz Istentől, s helyette a sátán imádja, amit ő
természetesen
határozottan
visszautasít.
A
sátán
harmadik
próbálkozása azt célozza, hogy Jézus mutasson látványos jelet a nép számára, amely egyértelműen bizonyítja, hogy ő a Messiás. A korabeli zsidók között ugyanis elterjedt volt az az elképzelés, hogy az eljövendő Messiás különleges jeleket mutat a jeruzsálemi templomban. A gonosz tehát ezért kéri Jézustól, hogy vesse le magát a templom tetejéről, s mutassa meg, hogy sérülés nélkül megteheti ezt. Jézus tudja, hogy ő a Messiás, de nem ilyen módon akarja ezt megmutatni az embereknek,
hanem majd azon a módon, tudniillik szenvedése és kereszthalála által, amit az Atya kíván tőle. Befejezésül még két tanulságot szeretnék mondani az evangéliumhoz kapcsolódóan. Az egyik az, hogy Jézus, ha akarta volna, kenyérré tudta volna változtatni a követ. De a sátánnak is nagy a hatalma, ő azonban szeret fordítva cselekedni, s képes arra, hogy a kenyeret kővé változtassa. A Példabeszédek könyvében olvashatjuk a következőt: „Édes az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de aztán a szája kaviccsal lesz tele” (Péld 20,17). Ha elfogadjuk a sátántól, a „hazugság atyjától” a kenyeret, akkor az gyorsan kővé változik a szánkban. Jobb nekünk a becsülettel szerzett kenyér, a mindennapi kenyér, amelyet Istentől kérjünk. A másik tanulság pedig az, hogy ne bízzuk el magunkat, ha sikerül visszautasítanunk egy kísértést, mert a gonosz újra támadni fog. A mai evangélium befejező mondata szerint a sátán „egy időre elhagyta” Jézust. Nem örökre, nem véglegesen. Az utolsó vacsorát követően, a szenvedés éjszakáján majd újra megjelenik, s arra kísérti az Úr Jézust, hogy szálljon szembe az Atya akaratával és ne engedelmeskedjen. A gonosz tehát nem adja fel, újra és újra próbálkozik az Úrral is és velünk is. Ismerjük fel és Jézus példája szerint utasítsuk vissza! Jézus megkísértésének története azt igazolja, hogy a kísértés legyőzhető. És legyőzhető a mi számunkra is, mert a kereszten Jézus legyőzte a gonoszt. Jézussal legyőzhető, visszautasítható minden kísértés. © Horváth István Sándor
2010
Nagyböjt 1. vasárnap C A Lélek segítségével Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma azt tárja elénk, hogy a „hazugság atyja”, aki nemzedékeken át folyamatosan arra törekszik, hogy az embert szembefordítsa Istennel, még Jézust sem kíméli, hanem őt is megkísérti. A kísértések az ő esetében is ugyanazok, mint az embereknél: forduljon el Istentől, tagadja meg mennyei Atyját és válassza az önszeretetet az istenszeretet helyett. A gonosz lélek első próbálkozása arra irányul, hogy Jézus ne az Isteni Gondviselésben bízzon, hanem a köveket kenyérré változtatva önmaga számára használja fel isteni hatalmát. Később, nyilvános működése idején Jézus tesz hasonló csodát, amikor megszaporítja a kenyereket, de ezt nem a maga javára teszi majd, hanem az embereket táplálja. Másodszor a hatalom és az evilági dicsőség csábításával próbálkozik a sátán, amelyeket Jézusnak ígér, ha Isten helyett őt imádja. Később Jézus megkapja majd a hatalmat és a dicsőséget, de természetesen nem a sátántól, hanem a mennyei Atyától, aki a feltámadás dicsőségében részesíti őt húsvét hajnalán. A harmadik kísértés során a gonosz azzal próbálkozik, hogy Jézus próbára tegye Istent és a maga akaratát tegye Isten szándéka elé. A szenvedés óráinak kezdetén, az Olajfák-hegyén szintén ugyanezzel próbálja megkísérteni őt a sátán, amikor Jézus azért imádkozik, hogy ne az ő akarata teljesedjék be, hanem a mennyei Atyáé. Miként a Szentlélek indítására megy Jézus a pusztába és ugyanennek a
Léleknek a segítségével győzi le a kísértéseket, ugyanígy az isteni Lélek a mi segítségünkre is siet a próbatételek idején. Mindenekelőtt a kísértés felismerésében van szükségünk erre a segítségre, hiszen ez sok esetben nagyon nehéz számunkra. Látszólag nagyon világosnak tűnik a határ a mindennapi betevő kenyérért folytatott küzdelem és a fáradságos munka nélkül elérni kívánt jólét között, de mégsem látják ezt sokan. Látszólag könnyű megkülönböztetni, hogy valaki emberi méltóságából fakadó tiszteletet akar elérni vagy másoknál nagyobb dicsőségre vágyik, mégis sokan nem képesek önmérsékletet tanúsítani. Első pillanatra látszólag azonnal felismerhető, hogy a Teremtőnek adja-e meg valaki a legfőbb tiszteletet vagy a teremtett dolgoknak, de mégis sokszor keveredik a kettő. A Lélek azonban megvilágosítja értelmünket, hogy felismerjük a kísértéseket. Korunk kísértői úgy láttatják, mintha Isten a teremtmények ellensége és szabadságuk korlátozója volna. A mai kor kísértői azt próbálják elhitetni, hogy Jézus Egyháza csak a hatalomra és a pénzszerzésre törekszik és nem az emberek üdvösségéért fáradozik. Korunk kísértői azt szeretnénk, hogy az Egyház tagjai ettől a világtól és a világi hatalomtól várják jobb sorsukat és ne a Gondviselésben bízzanak. De napjaink kísértése az is, hogy
minden
jó
eredményt
ne
Istennek,
hanem az
embernek
tulajdonítsunk. Korunk nagy kísértése, hogy az ember elfoglalja Isten helyét minden hatalmat, dicsőséget és imádást magának követelve. A megtévesztett ember elé napjainkban is az a Jézus áll, aki elismeri Istent, egyedül őt imádja és csak az ő akaratának engedelmeskedik. A magát Istennek képzelő ember elé az a Jézus áll, aki vállalta az emberséget, emberi testet öltött, és egész emberi életével valamint halálával az emberek üdvösségét szolgálta. (Horváth István Sándor) 2007
Nagyböjt 1. vasárnap C Nagyböjt első vasárnapján - a húsvéti előkészület szent negyven napjának elején Jézust állítja elénk az Egyház egy nagyon is emberi oldaláról, amint kísértést szenved a sátántól. A nagyböjt elején ezzel figyelmeztet az Egyház arra, hogy mi is ki vagyunk téve a kísértéseknek, a sátán támadásainak. Most a nagyböjt idejére ez fokozottan is áll, mert nagy ünnepre készülünk, hitünk legnagyobb ünnepére a húsvétra. Ez pusztán egy megemlékezés, hanem hitünk és életünk megújítója is, a kegyelem kiáradásának ideje. Ez az, amit nem akar a sátán, s ezért ilyenkor
fokozottabban
bevet
mindenféle
eszközt,
hogy
leendő
ünneplésünket minél jobban elrontsa. Persze ez csak azoknál az embereknél jelent valamit, akik komolyan készülnek a húsvétra, mert a sátán olyan mint a jó vadászkutya: elsősorban azokat támadja meg, akik a vadász lövésétől csak megsebesültek és még van bennük élet. Éppen ezért, ha vannak kísértéseink, az jó, mert van bennünk krisztusi élet, amelyet a sátán meg akar ölni. Annál gyanúsabb, ha valakinek már nincsenek kísértései, mert nála már a sátánnak nem kell erőfeszítéseket tennie, mert nincs benne krisztusi élet. Hogy tehát az Egyház felhívja figyelmünket a sátán várhatóan felfokozott támadásaira, ezért elénk állítja Krisztus megkísértésének jelenetét. Vegyük észre a párhuzamot: mi hitünk legnagyobb ünnepe előtt állunk, Jézus pedig az egész tanítói működése előtt, melyet kereszthalálával és feltámadásával tesz teljessé. Jézusnál is hozzánk hasonlóan a sátán minden erejét összeszedi, hogy az ember Jézust eltántorítsa a nagy műtől, amely számára a bukást és pusztulást jelenti. A sátán három lényeges dologgal kísérti meg Jézust, három olyan alapvető dologgal, amelyet elrontva gyökerében szakadunk el Istentől. Az Egyház évszázados tapasztalati nyomán eme három kísértés
ellenszereként ajánlj három alapvető erénygyakorlatot a nagyböjt idejére. Az első kísértésben a kövek kenyérré változtatására csábítja a napok óta nem éhező Jézust a sátán. Itt általánosságban fogalmazva arról van szó, hogy az ember maradéktalanul elégítse ki a különböző ösztöneit. A minket körülvevő XX. század végi európai környezet minden erejével erre biztat a reklámok, az igénytelen filmek által: éljük ki ösztöneinket, élvezzük az életet, mert azért van. És különben is senki sem tilthatja meg, mert ehhez már csak jogunk van. Ami a legfélelmetesebb, hogy a jelenlegi gyerekek túlnyomó többsége ebben a szellemben nevelkedik, ha lehet ezt egyáltalán nevelésnek nevezni. A szülők mindent megadnak, megvesznek gyereküknek mondván, hogy ők mindent megadnak a gyereknek,
hogy
minél
jobban
kibontakoztathassa
képességeit.
Valójában pedig arról van szó, hogy azzal, hogy mindent megadnak a gyereknek az első szóra csak azért teszik, mert addig is el van valamivel foglalva a gyerek, nem kell foglalkozni vele, csendben van, s nem kell a kínosan szókimondó és tisztánlátó kérdéseire válaszolni. Néha bizony elég sötéten látom a jövőt látva a mai gyerekeket, hogy ők fogják majd egyszer kezükbe venni a világ alakítását. Tisztelet a kivételnek. Erre a kísértésre adja az Egyház az ellenszerét, a böjtöt: "Nemcsak kenyérrel él az ember" - nemcsak ösztönökből áll az ember. A böjtölésben - aminek leggyakoribb formája az ételböjt - az ember megtapasztalja teremtettségét törékenységét, s ez alázatra indítja Teremtője előtt, akinek létének minden percét köszönheti. Az ember test és lélek egysége, s amikor böjtöl, akkor mintegy testével imádkozik. De ott a veszély a böjtölésben, hogy az ember öncélú sportteljesítményt csinál belőle, amelyet mások előtt fitogtat. Óriási veszély a böjtben, hogy azt az ember afféle fizetési eszköznek, mennyei valutának tekinti az Istennél, amivel kikényszeríthet belőle kérések teljesítését, mert hát
megfizetett érte. Ez a magatartás tulajdonképpen farizeusság, amelyet Jézus működésekor nem győzött kárhoztatni. A második kísértés a hatalom kísértése, amikor a sátán Jézusnak adna minden földi országot, cserébe azért, hogy imádja őt. A hatalom ősi kísértés. A hatalomvágyban tulajdonképpen az ember végtelen utáni vágyának a sátán által félremanipulált változatát figyelhetjük meg. A végtelen utáni vágy a hatalomban úgy jelentkezik, hogy az ember legyen az isten. Mindenkin, vagy legalább minél több emberen uralkodjék. Magát
tegye
meg
az
őt
körülvevő
világ
középpontjának.
Kultúrvilágunkban kifinomított változatát karriernek hívják, ahol a vezető beosztás megszerzésében a képlet ugyanaz: minél több embernek parancsolni. Az ellenszere ennek a kísértésnek az imádság: "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Az imádságban az ember kapcsolatba lép Istennel és rádöbben, hogy nélküle semmi, hogy és semmit nem tehetne. Előtte minden hatalom a porszemnél is kevesebbet ér. Most nagyböjtben azt ajánlja az Egyház, hogy imádkozzunk többet. Ez azonban még csak véletlenül sem a mennyiség növelését jelenti, hanem a minőségét. Mert ott a veszély az imában, hogy hatalomvágyunkat ide is bevisszük: Isten kéréseink, követeléseink, elképzeléseink kivitelezője lesz, akit imádságunkkal mintegy lefizetünk. A legjobb ima az, ha csendben vagyunk és engedjük végre az Istent is megszólalni a csendben, hogy szóljon hozzánk. A harmadik kísértés arról szól, hogy az ember vegye kezébe sorsát, s ha mégis baj van, Isten majd csak megsegíti. Ugorjon le Jézus a jeruzsálemi Templom tetejéről, hisz az angyalok úgyis elkapják. A mérhetetlen önzés kísértése ez. Ma az ember félretolja ezt a csodálatos Isten által teremtett és neki ajándékozott világot és egy másik, saját maga által alkotott világot épít,
mert meg van győződve róla, hogy ő jobbat tud csinálni. Amikor pedig baj van, akkor persze segítsen az Isten. Egyéni életünkben ez úgy jelentkezik, hogy senkivel és semmivel nem törődve éljük életünket, harcolunk a boldogságunkért, de ha baj van akkor rögtön Istenhez fordulunk segítségét, akire megharagszunk, ha nem segít azonnal. Jézus válasza a kísértésre: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" - hogy ő cselekedjen helyetted. Az Egyház a jócselekedeteket adja kezünkbe ezen
kísértés
ellenszereként,
hogy
másokon
segítve,
másokkal
kapcsolatba lépve megtapasztaljuk, hogy boldogságunk egymáson múlik, hogy ezek az igazi értékek, melyekre Isten meghallgatja imánkat. Veszélyforrás a jócselekedetek terén, hogy megrontja az önzés: csak azért teszek jót, hogy népszerű legyek. Azért adok másoknak, hogy szükség esetén én is kapjak tőlük, ha rászorulok. Jézus soha nem azért segített az embereken, hogy népszerű legyen, vagy azért, hogy majd adott esetben hálára legyenek kötelezve vele szemben. Ebben az értelemben mondjuk azt, Jézus egyetlen csodát sem tett magáért. S ha ő nem tett, akkor mi se kívánjunk magunknak önző érdekekből. Kedves Testvérek! Egy komolyan átélt nagyböjt meghozza gyümölcseit majd a húsvéti ünneplésben. Gyakoroljuk tehát az Egyház által kipróbál és ajánlott nagyböjti gyakorlatokat: a böjtöt, az imádságot és a jócselekedetek gyakorlását. Az ebben való kitartásban kérjük Isten segítségét, aki erőnkön felül sohasem hagy megkísérteni. Ócsai József Nagyböjt 1. vasárnap C
Az ember Istenből él igazán (Lk 4, 1-13) A Szentírásban olyan szövegekkel is találkozunk, amelyek Isten Szava fontosságára hívják fel a figyelmet. Aki teljes bizalommal ráhagyatkozik,
az békét és biztonságot talál Istennél. Jeremiás prófétánál olvassuk: "Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma!"(Jer 17,7) Az első zsoltár pedig arról szól, hogy milyen az az ember, aki Isten Szavában bízik. Nem követi az istentelen ember tanácsát, nappal és éjszaka Isten törvényében találja kedvét. A mai evangélium azt mutatja be, hogy Jézus olyan ember, aki teljesen az Úrban bízik, akinek az Úr a reménye. Úgy él Isten Szavával, hogy ez győzelemre vezeti a kísértésekkel szemben. Az evangélium Jézust a Messiásként mutatja be, akit eltölt a Szentlélek. Ezzel együtt nyomban kérdések is felmerülnek. Ezek most Jézus és a gonosz lélek
közötti
küzdelemben jelentkeznek.
A gonosz
lélek
kísértéseivel el akarja téríteni Jézust küldetésétől. Kritikával fordul feléje: Ha ő a Messiás, miért nem javítja meg nyomorúságos helyzetünket, a köves sivatagokból miért nem csinál búzaföldeket? Jézus elutasítja: "Írva van: Nem csak kenyérrel él az ember", (hanem Istennek minden igéjével). Jézus szavai jelzik, hogy nincs gazdasági vagy szociális küldetése. Ő azért jött, hogy megnyissa az ember útját Istenhez. A második kísértés arra akarja Jézust biztatni, hogy alapítson egy hatalmas földi országot. Jézus ezt is elutasítja: "Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.!" Jézus tehát nem akar működésével politikai területre lépni. Ő Isten szolgálatában van, az ő akaratát akarja teljesíteni. A harmadik kísértés arra biztatja, hogy egy csodálatos tettel mutassa meg hatalmát az egész nép előtt. Jézus ezt a kísértést is elhárítja: "Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" Jézus nem akar Isten hatalmával élni itt a Földön. Ebben a küzdelemben látjuk, hogy Jézus Isten Szavával és Isten Szavából él. Küzdelme a kísértővel egyedülálló
módon
ezt bizonyítja.
alkalommal a Szentírás szavával győzelmeskedik.
A kísértőn minden
Ez a lehetőség számunkra is adott, számunkra is esélyt jelent. Ha mi is arra törekszünk, hogy Isten Szavával és Isten Szavából éljünk, akkor mi is meg tudjuk magunkat védeni, ha a kísértő veszélyezteti életünket. Általános tapasztalat, hogy mi emberek azt követjük, aki bőségesen ad nekünk kenyeret, aki azt ígéri, hogy jólétet biztosít nekünk. Ezért az ördög nagyon reálisan beszél, amikor azt mondja Jézusnak, ha befolyást akarsz gyakorolni az emberekre, ha erkölcsileg is meg akarod őket javítani, akkor gondoskodj számukra bőséges eledelről. Csalogasd azzal az embereket, hogy aki követőd lesz, nem fog többé éhezni. Jézus a kísértőnek ezt feleli: "Nemcsak kenyérrel él az ember." Jézus nagyon is együtt érez az emberekkel, akik szükséget szenvednek, akik a mindennapi kenyérért folytatott küzdelemben nem figyelnek eléggé a magasabb értékekre. Ezeken az embereken azonban nem azzal akar segíteni, hogy a követ kenyérré változtatja számukra. Izrael népe megtapasztalta a pusztai vándorlásban, hogy az ember nemcsak kenyéren él, hanem Istenből is. Isten saját kezével táplálja, vezeti őket, és az ő közelében élnek. Izajás próféta írja: "Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy." (43,1) Izrael tapasztalta, hogy Isten és közte nincs semmi akadály. Senkire nincs ráutalva, csak Istenre. Lelki értelemben nagy igazság van a megállapításban: a választott népnek nincs szüksége kenyérre, nincs szüksége birodalomra, nincs szüksége hatalmi pozícióra. Ezek a kijelentések arra utalnak, hogy Izrael Isten Szavából él, és mindabból, amit ez a Szó létrehoz. Jézus erről így beszél: Először Isten országát keressétek és az ő igazságát, minden mást hozzáadnak nektek. (Mt 6,33) A földi eledelre, a földi jólétre irányuló törekvéseink tehát nem indokolhatják azt, hogy elhanyagoljuk életünket Isten országában.
Miből élünk mi? Ha mi lennénk olyan bátrak, hogy mi is Istenből és Istennek élnénk, akkor nekünk is az lenne a tapasztalatunk, hogy új életünk kezdődött, új életet kaptunk ajándékba. Olyan életet, amelyben nem kenyérről, hatalomról, karrierről van szó. Milyen hatalmas változáson menne keresztül egy hívő közösség élete, ha tagjai valóban Isten Szava mögé helyeznék az anyagi érdekeket, a karrier, a jólét szempontjait!
Ha
vallásosságával!
a
szülők
Rendszeresen
jobban résztvevői
törődnének lennének
gyermekeik gyermekeikkel
együtt a vasárnapi szentmiséknek! Feszült érdeklődéssel olvasnák az evangéliumokat, mert életük vezetésében Jézus szavára szeretnének támaszkodni! Akkor abból élnénk, amit Isten tesz lehetővé nekünk. Ez vezetné életszemléletünket. Ez nem kevés. Többé nem lenne arra szükségünk, hogy mindent magunk vegyünk kezünkbe, és mindenről magunk gondoskodjunk. Életünk így helyes irányba lenne betájolva, szilárd tartása lenne életvezetésünknek és Krisztus szavának biztos talaja lenne a lábunk alatt. Tapasztalnánk magunkban az erőt, hogy türelmesek
és
barátságosak
legyünk
embertársainkhoz,
még
ellenségeinkhez is. Aki Istennel igazi közösségben él, életében a lehetetlen is lehetővé válik. A nagyböjti bűnbánati idő arra hív minket, hogy újra próbáljuk meg ezeket a célokat Istennel közösségben megvalósítani. MK Nagyböjt 1. vasárnap C A puszta a tisztátalan lelkek helye (Lk 11, 24), ugyanakkor az Istennel való találkozás helye. Jézus tudta, hogy pontosan akkor lesznek a legnagyobb kísértései, amikor félrevonul böjtölni. Három kísértési próbálkozás figyelhető meg: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége. Mindhárom kísértés nagy veszélyt jelenthet egy hitét komolyan gyakorló keresztény számára.
Jézus negyven nap böjtölt és imádkozott a Lélek sugallatára. Életünkben azonban többfajta sugallatok vannak. A Szentlélek lelkünk javára ad fontos tanácsokat a csendben. Ezt a csendet próbálja elrabolni a környező világ. Sokan csak üresbe beszélnek, de szavaik mögött csak frusztráció, menekülés érezhető ki. Ugyanakkor olyan hangok is vannak, amelyek
próbálnak
elbátortalanítani,
amikor
Istenre
kezdünk
ráhangolódni. A csendben meghallhatjuk létünk legmélyén megszóllaló Isten szavát. A kenyér kísértése már az ember létezésétől kezdve megvolt. Az ember mindig is igyekezett a betevő falatot biztosítani magának. A mértéktelen
halmozás
azonban
egészségtelen
versengéshez,
és
fölösleges pótcselekményhez vezethet. Émen agaton – mondták a görögök, azaz semmit a mértéken túl. Már az ókori emberek felfedezték, hogy a mértéktelenség, falánkság az ember testi-lelki kárát okozhatja. Jézus ismerte ezt a fajta kísértést, de nem adta be a derekát, mert tudta, hogy a lelki táplálék pont annyira fontos, mint a testi. A sátán felcserélte a spirituális dolgokat az anyagi dolgokkal. Ez veszélyes lehet egy mélyen hívő ember számára. Ilyenkor ehhez hasonló kérdések boszanthatják: miért ne szerznél többet? Munka nélkül is megszerezheted a másik fölöslegét. A hatalom kísértése talán az egyik legveszélyesebb, mert gyengeségeinket hívja segítségül. Uralkodni a többieken, megmondani nekik, mit hogyan csináljanak, megszabni nekik a feltételeket. Isten nélkül sötét világ lehet. A másik kísértés, hogy valaki vakmerően bizakodik Istenben. Isten bármilyen veszélyes vállalkozásomban segít. Temérdek kölcsönt veszek fel a bankból, a szerencsejátéknál zálogba adom a házamat is, mert Isten úgy is megment, ha létezik. Én akarom megszabni Istennek, hogyan és mikor segítsen. T. Ráduly István Zsolt, Brassó
Nagyböjt 1. vasárnap C Nagyböjt
első
vasárnapjának
első
olvasmánya
a
Második
Törvénykönyvből vett szakasz, amelyben megtudjuk, hogy a kiválasztott nép kivonulása Isten műve volt, ezért a nép hálaáldozatot mutatott be szabadító Istenüknek. Nekünk is újra fel kell fedeznünk az Isten iránti hála fontosságát lelki életünkben. A második olvasmányban Szent Pál egy nagyszerű tömör mondatban foglalja össze hitünk lényegét: „Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta
a halálból,
üdvözülsz.” Ezt a tömör hitvallást megtanulhatnánk fejből, hogy a kísértés pillanatában megvallhassuk hitünket. Az
Evangéliumban
Szent
Lukács
részletesen
ismerteti
Jézus
megkísértését a pusztában. Szeretnénk tudni, honnan kapta az Evangélista a részleteket, hiszen az eseménynek nem voltak szemtanúi. Csak feltételezhetjük, hogy maga Jézus beszélt tanítványainak a pusztában történt tapasztalatairól. Más evangéliumi leírásokból tudjuk, hogy Jézus gyakran magányos helyre vezette Apostolait és ott sok mindenre oktatta őket. Amikor Jézus megkísértéséről hallunk, akkor leginkább megállunk a kísértések előtt, azokat elemezzük, azokról gondolkodunk, azoktól rettegünk azokat próbáljuk lefordítani a mai kor nyelvezetére, pl. mit jelent ma a kísértés, hogy kenyérré változtassuk a köveket, vagy, hogy levessük magunkat a Templom párkányáról? Biztosan vannak ezeknek a kísértéseknek modern változatai is, de ezt mindenkinek egyéni szinten
kell megtalálnia, nem igen lehet általánosítani. Próbáljunk ezúttal összpontosítani kísértéseket.
Jézus Honnan
válaszaira, vette
amelyekkel
Jézus
ezeket
visszautasította a
a
válaszokat?
Az orvosok ma gyakran hangoztatják, hogy egészségünk megvédése céljából igen fontos a „prevenció”, a betegségek megelőzése, amely mindenekelőtt az egészséges életvitelt, kiegyensúlyozott táplálkozást és a rendszeres orvosi vizsgálatot jelenti. Valami hasonlót olvashatunk ki a vasárnapi Evangéliumból. Jézus a sátán mindegyik kísértésére azonnal válaszolt, idézve a Szentírást, Isten igéjét. Ezek nem rögtönzött válaszok voltak, hanem Jézus mélyen fekvő lelki stílusából fakadtak. Ő Isten igéjének fényében gondolkodott, cselekedett és élt. Amikor szüksége volt Isten segítségére, azonnal kéznél volt a legalkalmasabb szentírási ige, amelyet akárcsak egy vértet, maga elé emelt, hogy megvédje magát a sátán támadásától. Jézus tehát már eleve felvértezte magát a sátán kísértései ellen. A lelki prevenció, megelőzés nagy szerepet játszik a mi lelki életünkben is. Az Evangéliumból megtudjuk, hogy Jézus három fegyverrel verte vissza a kísértéseket. Jézus első fegyvere a kísértés ellen az élet értelmének tudatosítása volt. Jézus megéhezett, de tudatában volt annak, hogy az élet több mint az anyagi jólét. A könnyű meggazdagodás vágya ma ugyanaz, mint amit a sátán Jézusnak javasolt: jusson könnyedén kenyérhez. Oly könnyen elfelejtjük, hogy a kenyérért meg kell dolgozni, a pénzt meg kell keresni. Itt nem csak a kenyérről van szó, hanem mindenről, amiről úgy hisszük, hogy jogunk van rá, tehát másoknak kötelességük azt nekünk megadni. Ez történhet intézményes szinten, amikor úgy érezzük, a társadalmi rendszer igazságtalanul bánik velünk, de történhet családi szinten is,
amikor úgy véljük, hogy azok, akikkel együtt élünk, nem adják meg mindazt, amit kívánunk. Ekkor kell tudatosítanunk azt az igazságot, hogy tulajdonképpen semmire sincs jogunk, hanem minden Isten ajándéka: a kenyér és az egészség, de még a bankban felgyülemlett pénz
is.
Jézus második fegyvere a kísértés ellen Isten szuverén hatalmának tudatosítása volt. A hatalomvágy talán minden ember alapvető kísértése. Amikor hatalomvágyat említünk, akkor nem szükséges azonnal a politikai nagyhatalmakra gondolnunk. A hatalomvágy kísértése felütheti fejét a családban is, ahol a férj akarja rákényszeríteni nézeteit feleségére, gyermekeire. Bárhol két ember él egymás mellett, megjelenik a hatalomvágy kísértése. Hogy ezt megelőzzük, szükségünk van egyre mélyebben tudatosítanunk azt az igazságot, hogy nem vagyunk senki életének ura, hanem minden ember és minden élet egyetlen, szuverén ura Isten. Jézus harmadik fegyvere a kísértés ellen az Istenbe vetett abszolút bizalom volt: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”. Talán nem tudatosan, de valahogy bennünk él az a gyanú, mintha Isten nem lenne egészen igazságos. Ez akkor tűnik ki, amikor úgy véljük, másoknak többet adott, mint nekünk, vagy megvont tőlünk valamit, amit nagyon szerettünk volna elérni. Ilyenkor azt kell tudatosítanunk, hogy Isten sokkal bölcsebb, mint mi vagyunk. Ő látja azokat a távlatokat is, amelyek a mi szemünk előtt rejtve vannak, ezért nyugodtan megbízhatunk benne, hiszen mindig csak a javunkat akarja. Ha így élünk, akkor képesek leszünk ellenállni annak a kísértésnek, hogy mi írjuk elő Istennek, hogyan kormányozza a világot. http://www.sarvarsari.hu
Nagyböjt 2. vasárnapja C Ma a szent nagyböjt első vasárnapját üljük, tehát a böjti idő kezdetén vagyunk. S mindanynyian tudjuk, hogy ez az idő, ez az időszak a lelkünk megújulását kell, hogy szolgálja. Tudjuk, arra kell törekednünk, hogy mindannyian
lelkileg
megújuljunk,
bűneinktől
megtisztuljunk,
szentebbekké váljunk. S ha ezeket a dolgokat valóban tudjuk, fontosnak tartjuk, akkor reflexszerűen új kérdések ütik fel a fejünkben fejüket. Talán éppen ezek: De hogyan lehet megújulnunk? Mit kell tennünk? Mintaszerű és követendő választ ad nekünk Jézus a mai evangéliumban, amikor is otthagyva mindent, kimegy a pusztába negyven napra. A pusztaság, ahol az embert semmi és senki nem zavarja – tökéletes helye a lelki megújulásnak, a böjtnek, az imának. Ezért volt a puszta már az Ószövetségben is az Istennel való találkozásnak a helye. Itt találkozott az Isten népe vagy az Isten embere magával az Úrral. Jézus is elhagyta a világot, a csendet, a magányt kereste, ahol jobban és tisztábban meghallhatta az Isten szavát. Szüksége volt a csöndre, a magányra. S biztos, mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, mikor szükségünk volt a magányra. Sőt, mikor legszívesebben kiszaladtunk volna ebből a világból, legalábbis ki a hétköznapokból, amikor úgy éreztük, már nem bírjuk a hajszát, nem bírunk már élni sem. Mi több! Meghalni sem. Talán ilyen helyzetekben mi is szívesen mennénk el a pusztába, a magányba, s szívesen
felüdülnénk
kicsit,
feltöltődnénk…
Vagy
épp:
lelkileg
megújulnánk. De mit tehetünk most? Hisz nem mehetünk el a pusztába úgy, mint Jézus. Nem hogy negyven napra, de még egyre sem. Nem tudjuk hát követni Jézust… Nem mehetünk a pusztába. De mégis. Van valami, amit mind követhetünk, valami, aminek köszönhetően mi is megújulhatunk… Jézus példát adott, hogy nekünk is valamilyen módon változtatnunk kell megszo
kott életformánkon. Hasonlóan, mint ő, aki kilépett a harminc évig tartó hétköznapokból és valami újat kezdett el – megkezdte nyilvános működését. Ő teljes mértékben szent volt, mégsem elégedett meg a megszokottal. S ez a példaadó számunkra! Mi sem elégedhetünk meg a megszokott vallásossággal, az éppen eléggel, hanem többre kell törekednünk. Több csöndre, több elmélyült gondolkodásra, igényesebb lelki életre. Ez pedig sokszor választás elé állít. Vagy megyünk a megszokott kényelmes utunkon, vagy változtatunk. Csak akkor tudunk szentebbek lenni, ha életmódot változtatunk. Ha megváltoztatjuk a régen és régtől megszokott napi, reggeli vagy esti programunkat. Sosem lehetünk annyira szentek, hogy ne kellene még szentebbé válnunk. S hogy min kellene változtatnunk, a böjtben miről kéne lemondanunk, mire kellene jobban odafigyelnünk? Azt Isten elmondja külön-külön mindenkinek személyesen, legtöbbször lelkiismeretünkön keresztül – ha kérdezzük őt. Találtunk időt e lelki olvasmányra. Már ez egy fontos lépés volt. Találjunk időt a csendre is, mikor megkérdezhetjük Istent: hol és miben változtathatunk, változtassunk? Ez a nagyböjt. Egyházunk tanítja, hogy a böjt éppen a mértékletesség erényének cselekedete. Tágabb értelemben minden (erkölcsi meggondolásból fakadó) önmegtagadás – főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás. Szoros értelemben pedig az önfenntartási ösztön megfékezése az evésben és ivásban (Katolikus Lexikon). Azaz a megszokottól, a mindennapitól eltérő cselekedet. A már említett „változtatás”. Hogy lelkünk fölemelkedjen a testi vágyak igényeitől, s e vágyakat megfékezve bűnbánatra, lelki megújulásra indítson. Ma is pontosan ugyanaz lesz a napi programunk, mint tegnap? Vagy sikerül rajta változtatnunk? Ha sikerül, már elkezdtük a lelki megújulást, akkor már valóban elkezdtük az idei nagyböjtöt. Zolcer György
