Megyünk
Az egészség felé XVI. évfolyam • 2014. Nyár
29 éve a daganatos betegek rehabilitációjáért és a megelőzésért dolgozik A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány A magazin nyári száma Alapítványunk stratégiai partnereinek támogatásával jelent meg.
Beköszöntő
Mindenki azt hiszi, hogy ő kivétel…
A gombakutatások története – Az eredeti feltaláló Prof. Dr. Fachet József (rákkutató, immunológus, az MTA Doktora)
A gyógyító gomba megnevezés évszázadok tapasztalatai alapján született. Különösen az ázsiai kontinensen vannak hagyományai a gombák gyógyászati céllal történő alkalmazásának. Azon térségekben, ahol egyes gombák a napi táplálék részét képezik, ismeretes, hogy nem vagy csak alig fordulnak elő bizonyos (pl. daganatos) betegségek. Nemzetközi kutatócsoport igyekezett megfejteni a gombák titkát, kiemelten keresve a daganatos betegségek terén észlelt jótékony megfigyelések magyarázatát. A vizsgálódások elsősorban a gombák direkt daganatellenes hatására összpontosultak, azonban az átütő siker egy magyar tudós nevéhez fűződött. Prof. Dr. Fachet József volt az első kutató, aki bizonyította és leírta az egyes gombák immunrendszerre kifejtett jótékony hatását, s ezáltali indirekt befolyását többek közt a daganatos megbetegedésekre. Téziseit a Magyar Tudományos Akadémiai Doktori Értekezésében is megvédte. Igazolta, hogy a különböző gombák poliszacharidái az immunrendszer más és más sejtjeit, folyamatait aktiválják, így az immunrendszer működésének széleskörű serkentése többféle gomba hatóanyagainak együttes fogyasztásával biztosítható leginkább. A szenzációs felfedezés új távlatot nyitott a kutatásoknak, s azóta a gombák legértékesebb összetevőit már széles körben alkalmazzák.
Pedig nem. Hajlamosak vagyunk ugyan azt gondolni, hogy ránk nem vonatkoznak a szabályok, hogy mi a törvényszerűségeken kívül esünk. Még akkor is bölcs tanácsokkal látjuk el a rászorulókat, amikor mi magunk sem a javaslatainknak megfelelően élünk. Hiába látjuk magunk előtt a fenyegető következményeket, hiába ismerjük valamelyest az ös�szefüggéseket, még az intő példák sem tartanak vissza attól, hogy változtatások nélkül éljünk, úgy, ahogy nem kellene. Pedig a bölcs más kárán tanul…
kor válik igazán súlyossá, ha már olyan károsodás lép fel, amely visszafordíthatatlan, amelynek célzott kezelése nyomán sem állítható vissza eredeti állapotában az egészség, s erre a férfiak hajlamosabbak. Mert ők kön�nyebben legyintenek egyet, ahelyett, hogy a szükséges lépéseket megtennék. Ezek a lépések szerencsés esetben nem korlátozódnak csupán a fizikai szintre, hiszen a lelki-, szellemi tényezők az ember életének szintén meghatározó elemei. Ezek rendezése nélkül a gyógyulás nem lehet sem teljes, sem tartós. Lehetnek figyelmeztető jelek, melyek azt sugallják, érdemes lenne egy alapos kivizsgálással tisztázni a helyzetet. Még idejében felismerni a háttérben zajló folyamatot, s esetleges apró változtatásokkal, szükség esetén kezelésekkel visszaállítani az egyensúlyi állapotot, megelőzve a maradandó károsodást, funkcióvesztést. 40-50 éves kortól kezdődően mindez hatványozottan érvényes. Figyeljünk oda magunkra, vegyünk részt az ajánlott szűrővizsgálatokon, s menjünk el a szükséges kivizsgálásokra! Forduljunk magunk felé nagyobb tudatossággal és felelősséggel! Ne féljünk szeretteinkkel megosztani aggályainkat, problémánkat! Lehet, hogy tőlük kaphatjuk a legnagyobb segítséget és bíztatást. De lelki támogatást mindenképp! És az Urak bátran hallgassanak a Hölgyekre, mert az ő intuíciójuk, megérzésük jóval erősebb! Ők érzékenyebbek a finomabb rezdülésekre! A Hölgyek pedig bátran hallgassanak saját magukra!
A megelőzés előtérbe helyezése a gyógyítással szemben felettébb kívánatos volna. Egyrészt költséghatékonysága miatt, másrészt megkíméli az embert a felesleges szenvedéstől. Amíg azonban nincs „kézzel fogható”, elevenünkbe vágó panaszunk, hipochonder társainkat leszámítva többségünk bizony nem hajlandó tenni önmagáért. Sodródik a mindennapok forgatagával egy felborult értékrendű világ zsákutcájában. Legtöbben külsőségeket, formai dolgokat hajszolnak, valódi tartalom nélkül, mely igyekezet könnyen felemészti az egészségüket és elfordítja az embert az igazán fontos dolgoktól. Mert azt gondolják, hogy még „ez meg az” büntetlenül belefér. De ez nem igaz. A szervezetet nem lehet következmények nélkül megerőszakolni. És mindegy, hogy ez a túlterhelés szándékosan vagy tudattalanul történik. Mert ez alól senki sem kivétel, hiszen mindenkire ugyanazok a törvényszerűségek vonatkoznak. Még akkor is, ha apró eltérések bizonyos vonatkozásokban különbözővé is tesznek bennünket. A probléma ak-
dr. Darnói Tibor (elérhetőség a szerkesztőségben)
Szaktanácsadás: 06 40 10 20 40 www.fachet.hu dr. Darnói Tibor w w w. r a k el l e n . h u
3
Víz mellett… Ha valaki egy kicsit is elégedetlen az alakjával, nem könnyű megtalálni a számára legelőnyösebb fürdőruhafazont, bármilyen széleskörű is a kínálat. A jól szabott, alkatnak megfelelő fürdőruha elDr. Tóthné Lacza Zsuzsanna ügyvezető igazgató engedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat strandon, tengerparton, vagy az uszodában. A jó szabásvonal mellett azonban fontos a minőségre is odafigyelni. Különösen igaz ez mellműtét után, amikor a dekoratív megjelenés mellett a kényelem és a speciális funkció kiemelkedő szerepet kap a fürdőruhák kialakításánál.
A fürdőruha modellek többségéhez leheletfinom anyagból, a fürdőruhával azonos színvilágban és mintázattal strandkendők, strandruhák és tunikák készülnek. Még „trendibb” lehet a strand divat a különböző kendőkötési technikák elsajátításával. Érdemes megismerni egy-két jól bevált trükköt, amivel elterelhető a figyelem a test kritikus pontjairól, illetve kiemelhetők az előnyös alkati sajátosságok. Arányos testalkat A mell és csípőszélesség nagyjából egyforma. A különbséget a karcsúság, vagy a teltkarcsúság okozza. Mind a szabásvonal, mind a mintázat tekintetében a derekat hangsúlyozó hosszanti varrások, átlós mintázattal készült modellek ajánlottak. Kerülendők azok a szabásvonalak, amelyek az arányos testalkatot szögletessé tehetik.
Az emlőműtét utáni rehabilitáció fontos eszköze a megfelelő rendszerességgel és kímélettel végzett úszás. A vízben könnyebben végezhető minden mozgás. Az úszó mozdulatok kíméletesen mozgatják meg a törzs, illetve a mellizomzatot, ezáltal oldódik a karok és a mellizomzat merevsége és javul a testtartás.
Ha széles a váll
Anita protézistartó fürdőruhák Az Anita protézistartó fürdőruha modellek elkészítésénél igen nagy gondot fordítanak a részletekre. Az ötletes alakformáló szabásminták, az anyag, a színek, és a minták harmóniája biztosítja, hogy mindenki megtalálja az alakjához, egyéniségéhez legjobban illőt. • A fürdőruhák – mindkét oldalon – a fürdőruha anyagából készített bevarrt zsebbel készülnek, amelybe a protézis behelyezhető. • Az optikai egyensúlyt a protézis és az ép mell között, a mellkosarakba bedolgozott finom mellkosár biztosítja. • Tökéletes biztonságot ad mozgás közben viselőjének. • Hogy mindemellett követik az aktuális divatot, elengedhetetlen követelmény.
kerülni kell: • az egymástól távol eső vállpántokat, • díszítéseket, pl. masnikat, gombokat, szalagokat a vállon előnyös: • n yakpántos fürdőruha, – ahol a ferde vonal optikailag keskenyíti a széles vállat,
w w w. r a k el l e n . h u
5
Mellben erős (mell-hangsúlyos) testalkat Az ilyen testalkatnál a mellbőség legalább 10 cm-rel nagyobb, mint a csípőbőség. kerülni kell: • erősítő minta a mellrészen, • keskeny „spagetti” pánt előnyös: • a mellméretnek megfelelő kosárméret, • megerősített mellkosarak, bedolgozott mellemelő, • széles, vagy kiszélesedő vállpánt, ami nem vág be, és jól tart, • áthajtós, vagy mellrészen ferdecsíkozású modellek, • optikailag kicsinyíti a mellméretet, ha a fürdőruha a mellrészen sötét, mell alatt világosabb színű, • a strandkendőt előnyös a csípőn megkötni.
• mély dekoltázs, V- alakú vagy ovális nyakkivágás, amely odavonzza a szemet és eltereli a figyelmet a széles vállakról. • a strandkendőt előnyös nyakban megkötni, hogy ferde vonalat kapjunk. Ha keskeny a váll
Ha rövid a derék kerülni kell: • a vízszintes vonalakat a derék körül, öv viselése egyáltalán nem előnyös, • bikini nem ajánlott, mert szélesíti a mellkast és a derekat előnyös: • egyrészes, bedolgozott mellemelő, amely magasabbra emeli a mellet, így optikailag nyújtja a derekat • mélyebb, vagy négyzet alakú nyakkivágás, • függőleges csíkok, betétek, varrások, • a strandkendőt előnyös a kar alatt megkötni, mert nyújt és karcsúsít.
kerülni kell: • a nyakpántos fazonokat, • mély dekoltázst, • függőleges mintákat a felsőtesten előnyös: • egymástól távol eső vállpántok, • alul sötét, felül világosabb, élénkebb színek, • nem túl mély dekoltázs, • a strandkendőt előnyös a karok alatt megkötni.
Csípőben erős (csípő-hangsúlyos) testalkat Jellemzője, hogy a mellszélesség 10-13 cm-el kisebb a csípőszélességnél. kerülendő: • fényes, világos anyagok • derékpánt, övvel díszített fürdőruhák, • alul vízszintes mintázat, vagy nagy, kontrasztos minták, előnyös : • egyrészes fürdőruha hasszorítóval, • mély színű matt anyag, a fenékrészen,
Ha a mell kicsi kerülni kell: • sötét színeket, függőleges vonalakat a mellrészen ajánlott: • szivacsos, push up-os modellek, • mellrészen redők, rakások, ráncok vízszintes csíkozás, vállpánt nélküli fürdőruhák, • élénk színek a mellrészen, sötétebb szín a mell alatt, • a strandkendőt előnyös a mell fölött megkötni.
• S trandkendőt a nyakba, – mint egy nyakpánt – vagy a kar alatt előnyös megkötni, de a kendő széle ne legyen túl mintás.
• aszimmetrikus, vagy teljes mintázat, függőleges vagy ferde, összetartó vonalak a kritikus pontokon • A strandkendőt a hasán ferdén kösse meg úgy hogy a csomó a csípőre essen, és jól látható ferde vonalat alkosson.
Napozás alkalmával nemcsak bőrét védje az erős sugaraktól, óvja kedvelt fürdőruháját is, tartsa be a kezelési tanácsokat: tengerben, termálvízben történő úszás után fürdőruháját mindig tiszta folyóvízben mossa ki a napvédő krémeket enyhe mosószerrel távolítsa el soha ne szárítsa fürdőruháját tűző napon, és ne hagyja hosszú ideig törölközőbe csavarva az érdes betonfelületek a fürdőruha anyagát felsérthetik, ezért mindig törölközőn vagy gyékényen üljön vagy feküdjön.
Ha rövid a láb • vékony rövid lábaknál – a függőleges csíkok, minták a magasabban felszabott combkivágás – hosszítja a combot, • erős rövid láb, vastag combok és gömbölyűbb csípőnél magasan felszabott combkivágással óvakodni kell. A legjobb egy közepesen felszabott modell, hozzá nem túl magas vastag talpú szandál.
Még egy jó tanáccsal kívánok minden kedves olvasónak kellemes nyaralást, jó pihenést, és természetesen szép időt: a jól megválasztott méret és minta segítségével optikailag „formálhatjuk” alakunkat, bezsebelhetjük az elismerő pillantásokat a vízparton, azonban a fürdőruha kiválasztásánál is érvényes a mondás – a kevesebb több!
Vidám Percek „Gyerekszáj” „Papa tudom ám, hogy Te miért vagy ilyen öreg! – Na, miért? – Mert sok születésnapod volt!”
A gyerekek bölcsessége és romlatlan őszintesége minket, felnőtteket sokszor fakasztanak mosolyra. Ezek a kis emberek nem csupán imádnivalók és aranyosak, hanem megtanítanak teljesen más szemszögből nézni a világot: rengeteget lehet tanulni tőlük. Nevessünk együtt mókás aranyköpéseiken!
„A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel.” „Egyszer olyan beteg voltam, hogy 40 kiló lázam volt.”
„A Mama azt mondja, hogy ha majd én is öreg leszek, akkor majd nekem is mindenhol fájni fog. De nekem már most is mindenhol fáj. És a Mama mikor lesz megint kislány? Akkor majd megtudná, hogy milyen nehéz kicsinek lenni.”
„Amikor a kistesóm született, akkumulátorba kellett tenni.”
www .rakellen.hu
w w w. r a k el l e n . h u
6
7
A tiszta tej az igazán természetes!
Életmód Ha kitartóan jógázunk mindennap, kiegyensúlyozottan és éretten tudunk szembenézni az élet zűrzavaraival B. K. S. Iyengar
rülöttünk és bennünk zajlik, annak szerves része és maghatározói vagyunk. Önmérsékletre és önvizsgálatra késztet, nap, mint nap tanít és nehéz helyzetekben mankót biztosít. Segít abban, hogyan használjuk a testünket, elménket, hogy egyensúlyban, egészségben és békében élhessünk. Megtanít összpontosítani és lecsendesíteni az elmét, felszabadítani az energiákat a test minden sejtjében, megélni és élvezni a jelen pillanatot.
Jógázz és fedezd fel önmagad!
Miért biotej?
Gyártó: Naszálytej Zrt. 2600 Vác, Deákvári fasor 10.
www.naszalytej.hu
A biotej, a szervezetünk számára fontos és szükséges tápanyagokat a lehető legtermészetesebb formában és ideális arányban tartalmazza, a biogazdálkodás által biztosított előnyökkel. Így Ön, a Zöldfarm biotejterméket fogyasztva biztos lehet abban, hogy az nem tartalmaz sem tartósítószert, sem mesterséges élelmiszeradalékanyagokat, vegyszermaradványokat és génmanipulált összetevőket.
Manapság már egyre több fitneszteremben találunk jógafoglalkozásokat, folyamatosan nyílnak az új jóga stúdiók, megnövekedett az igény a keleti mozgáskultúrák és filozófiák iránt. A népszerű mozgásprogramok közül a jóga legősibb, és a világon mindenhol elterjedt. A jóga egyszerre meditáció, filozófia, mély ritmikus légzés és gyakorlatokon keresztüli gyógyítás. Célja, hogy a személyiség fejlődésének bármely szintjén egyensúlyt és harmóniát teremtsen, a több ezer éves és az egész világon bevált és elismert technikákkal. A jóga szó „egyesülést” vagy „egységet” jelent. A szankszrit „judzs” szóból ered, amelynek jelentése „csatlakozni”. Az ősi időkben a jóga gyakorlás célja a magasabb tudatállapotok elérése, az egyéni tudat és az univerzális tudat egyesülésének megtapasztalása volt, és csak nagyon kevesek kiváltsága. Ma már mindenki számára elérhető, egyre nagyobb szerepet kap a rehabilitációban, prevencióban, rekreációban, az életminőség általános javításában. Nem kell szakértőnek, vagy jó fizikai állapotú embernek lennünk, hogy elkezdjünk jógázni, hogy megismerkedjünk az ászanákkal (jóga pózokkal), a helyes légzéssel, a relaxációval, és a filozófiával, amely mindezek mögött rejlik. Segít abban, hogy egyensúlyba kerüljünk és visszatérjünk a középpontunkba. A jóga mindenkié, csak élni kell vele! Rendszeres gyakorlás hatására megváltozik az önmagunkhoz és környezetünkhöz, a világhoz való viszonyulásunk. Megismerjük a bennünk zajló folyamatokat, megértjük a reakcióinkat, megtapasztaljuk, hogy ami kö-
A jóga holisztikus hatásai: Testi: • segíti megőrizni a szervezet egészségét • j avítja a testtartást, súlyelosztást, szimmetrikussá varázsolja a testet • e rősíti, nyújtja, lazítja az izmokat, növeli az ízületi hajlékonyságot • t isztítja a vért, javítja az oxigénfelvételt, erősíti a tüdőt, szívet • normalizálja a vérnyomást • nyugtatja és erősíti az idegrendszert • elősegíti a gyógyulási folyamatokat és a terápiákat • e rősíti a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, javítja az általános közérzetet Lelki: • megszünteti a stresszt, az idegességet, a depressziót •m egnyugtatja a gondolatokat és az érzelmeket, önbizalmat, magabiztosságot teremt • belső egyensúlyt teremt Szellemi: • j avítja a koncentrációt, tiszta és felelősségtudatos gondolkozásra ösztönöz • rossz szokások fokozatos leépítését célozza meg • nyugodt és fókuszált elmeállapot elérése • t udatos cselekvések, pozitív szemléletmód és gondolkodás megteremtése w w w. r a k el l e n . h u
9
Életmód Ajánlok mindenki számára, két könnyen, otthon is elvégezhető jógapózt, amelyek akár az ágyban, vagy a talajon is gyakorolhatók.
Lélegezz párat, sóhajts, majd lassan nyisd a szemeket! Láb a falon póz (szupta dandászana).
Babapóz (sasankaászana):
Érdemes naponta elvégezni, derék- és hátfájósoknak különösen ajánlott! Regeneráló, pihentető, feszültségoldó póz, nyújtja és lazítja a derekat, tehermentesíti, pihenteti a gerincet. Mély hasi légzéssel kombinálva jótékonyan hat az emésztésre és a medence szerveire. Négykézláb tartásból told hátra a feneked a sarkadra, hosszan nyújtózz meg a karokkal és a fejtetővel, majd a tenyeredből told az ülőcsontokat a sarkakra. Kilégzéssel engedd le az alkarokat, a homlokot a talajra és mély belégzésekkel, hosszú kilégzésekkel engedd a testet belelazulni a pozícióba. Maradj benne pár percet vagy ameddig kényelmes számodra! Helyezkedj el a lehető legkényelmesebben, engedd ellazulni a testet, elcsendesedni az elmét és lazíts, ameddig jól esik! Kijövetel a pózból: Csúsztasd a tenyereket a vállak alá, majd csukott szemmel, tenyérből told fel magad domború háttal sarokülésbe, a fejed érkezzen fel utoljára.
Poly-MVA
Az erélyes Antioxidáns
MARADJ EGÉSZSÉGES, ELŐZD MEG A BAJT! Ez egy tökéletesen passzív, regeneráló, nyugtató, meditatív póz, ágyban is elvégezhető. A fordított testhelyzet csökkenti a feszültséget a lábakban, frissíti azokat, így mindazoknak érdemes elvégezni, akik egész nap talpon vannak, vagy pedig kipihennék az egésznapi testi és mentális fáradalmakat. Stressz oldásra és alvásproblémákra is javasolt! Fordítsd a csípődet a fal felé, emeld a lábad és támaszd függőlegesen a falnak. Ha feszül a csípőd gyere picit távolabb a faltól, hogy kényelmesebb legyen. Lélegezz akadálytalanul és egyenletesen, lazítsd el a tested. Maradj a pozícióban 3-4 percet vagy ameddig jóleső számodra! További információkkal és ingyenes jóga foglalkozással várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt! Juhász Szilvia jógaoktató
A Poly-MVA ásványi anyagok, vitaminok és aminosavak különleges kombinációjával segíti az immunrendszer kiegyensúlyozott működését, támogatja az egészség megőrzését. A Poly-MVA az USA-ban szabadalmaztatott étrend kiegészítő, melynek létrehozását 15 éves klinikai-, laboratóriumi kutatás és tesztelés előzte meg. A Poly-MVA a ma ismert legerélyesebb antioxidáns, véd a szabadgyököktől. Hatásossága gyorsan ható, azonnal felszívódó összetevőinek köszönhető, melyek előmozdítják a sejtszintű energiatermelést, segítik az immunrend szer optimális működését, támogatják a szervezetbe juttatott tápanyagok hasznosulását. A PoLy-MVA EGy úJ TuDoMányoS TERüLET, AZ ELEkTRoGEnETikA ELSŐ TERMÉkE, foRRADALMiAn úJ kÉSZíTMÉny. BŐVEBB infoRMáció: www.PoLyMVA.hu Megrendelhető: www.ricavital.hu, Email:
[email protected] Web: www.ricavital.hu, Tel.: + 36 1 797 3860, Fax: + 36 1 797 3874
www .rakellen.hu
10
Szacsvay László
Szacsvay László
Asszonyok, lányok, szia…! Amikor telefonon megkerestem Szacsvay László színművészt – aki immár harminc éve a Katona József Színház tagja –, hogy beszélgessünk a prosztatarákjáról, kedvesen, de tamáskodva ódzkodott, aggódott, érdekel-e ez még valakit, a téma nem lesz-e lerágott csont, hiszen már ötven helyen elmondta a saját esetét, már csak plagizálni tudná… saját magát. Én pedig győzködtem, hogy igenis, az emberek huszadszor is kíváncsiak a harcosra, aki legyőzte a rákot, és fityiszt mutatott a halálnak, és igenis, sokszor akarjuk hallani, hogy volt, hogy történt, miként volt ez lehetséges. Bennünk, emberekben, ezek a heroikus küzdelmekkel tarkított történetek ültetik el a reményt, és nőnek hitté, hogy igenis, mégis lehet! Le lehet győzni a gyilkos kórt, az óborzalmat, a XXI. század „pestisét”, a rákot. – Mit gondol a prosztataproblémáról? – Előrebocsátom, hogy kétféle férfiember van: akinek volt prosztata problémája, illetve, akinek lesz. Ez egy szerv a férfiembernél, ami úgy vagy megalkotva, hogy általában ötven éves korunktól – persze van, akinél korábban – megváltozik a működése, és problémákat okoz – például vizelési nehézséget –, ami nem azonos a daganatos betegséggel. A prosztataprobléma nagyon alattomos, csendes gyilkosnak is nevezik, nincs jele, nincs fájdalom, nálam legalábbis nem volt. Azt is tudni kell, hogyha a prosztatán belül rákos daganat keletkezik, és azt nem veszik észre időben, a kóros sejtburjánzás eléri a szerv szélét, kijut a nyirokrendszerbe és szétárad a testben, akkor el lehet köszönni az élettől, mert akkor már nem lehet vele
mit csinálni, és az orvosok olyankor csak széttárják a kezüket: tetszett volna jönni előbb. Hogy mi az oka ennek a betegségnek, azt az orvosok sem tudják, de minden bizonnyal köze van a stresszhez, sok köze van a lelki problémákhoz, sok köze van ehhez a szétrongált civilizált világhoz. Mondhatják erre, hogy régen is voltak népbetegségek, pestis, kolera, de kétségtelenül ez a XXI. század egyik legsúlyosabb problémája, a másik pedig a szív- és érrendszeri betegségek, mint például az infarktus. De az is lehet, hogy egyszerűen csak minden kornak megvan a maga sajátos, a kor által kitermelt népbetegsége, ami valahol úgy van kitalálva, hogy az emberiség egyedei folyamatosan pusztuljanak, hogy jöhessenek az újak, az élet örök körforgásaként. – Mi a prevenciója, mivel lehet megelőzni a prosztatarákot? – A prevenció, amiről én tudok, a vérből kimutatható PSA (prosztata specifikus antigén) vizsgálatból áll, amit külön kell kérni, mert az általános vérvizsgálat ezt az elemet nem tartalmazza. (A prosztatarák korai felismerésének érzékenységét kimutató legújabb módszer a PSA szűrés és egy új vizeletvizsgálattal történő genetikai szűrés kombinációja – a szerk.) A szűrés ötven év felett ajánlott, ha azonban a családban előfordult már hasonló megbetegedés, akkor a negyvenes években is javallott. Ez a vizsgálat nem azt mutatja ki, hogy rákos daganata van az embernek, hanem hogy hajlama van rá, tehát benne van a szervezetében a lehetőség, ezért folyamatosan figyelni kell ezt a PSA értéket, aminek megvan az a szintje, aminél az orvos már biopsziát rendel el, amely már egészen biztosan megállapítja a prosztatarák megelőző állapotot, és akkor el lehet kezdeni a kezelést. – Hogyan kezdődött önnél a betegség, hogyan fedezte fel, hogy baj van? – Az én esetemben ez úgy kezdődött, hogy elöntött a kiütés. Olyan ismeretlen eredetű kiütés jelent meg raj-
tam, aminek nem tudtam az okát, nem rovarcsípés, nem csalánkiütés, egyszerűen nem tudtam beazonosítani. Természetesen, mint minden baj, ez is hétvégén tört rám, s mivel azt hittem, valamiféle allergia, ezért beszaladtam egy engem éppen fogadó kórházba, ahol az ügyeletes, aki szintén nem értett hozzá, felírt valami olyat, amit magamtól is tudtam volna venni, kenőcsöt, meg tablettát, tehát nem voltam kisegítve. Aznap éppen előadásom volt a Balatonon, nyár lévén iszonyú kínok között utaztam a fellépés helyszínére a kánikulában, majdnem véresre vakarva magamat, a kiütés pedig öntörvényűen, érdekes módon vándorolt rajtam, hol itt, hol ott bukkant fel. A fellépés előtt aztán az egyik kolléga megszánt, és adott nekem egy allergia elleni gyógyszert, ami egy félóra alatt levitte rólam a kiütést. Na, gondoltam akkor ezt kell szedni, kaptam is ajándékba pár tablettát, hogy majd felírassam, mert csak receptre lehet kapni. Akkor voltam ötvenkilenc éves, és úgy gondolom, hogy akkor valószínűleg föntről irányíthatott valaki, mert ezt a kiütéses történetet úgy fogtam fel, na, kisöreg, itt az idő, el kell menned egy kivizsgálásra! Elmentem a Kútvölgyibe egy ismerős orvoshoz, aki végigjáratott az összes vizsgálati állomáson, EKG, vérvétel, vizelet, végül eljutottam az urológiára, ahol a PSA vizsgálat magas értéket mutatott. Mondták, nem kell megijedni, ez mindenkivel előfordulhat, ez egy olyan dolog, ami azt jelzi, valami nincs teljesen rendben, oda kell rá figyelni. Az odafigyelés azt jelentette, hogy csináltak egy biopsziát, tehát egy mintavétel történt a prosztata belsejéből, ami egy-két napos befekvést jelentett. A vizsgálat után nyugodt lélekkel elmentem Rómába vendégjátékra a színházzal, és amikor onnan hazajöttem, várt egy értesítés, hogy keressem fel az orvosomat. Amikor bementem a professzor úrhoz, a mondandóját úgy fogtam fel, mintha elém tette volna a halálos ítéletemet. Daganatom van – mondta kertelés nélkül. Én meg visszakérdeztem: professzor úr, akkor ennyi volt?
Azt mondja, egy túrót volt ennyi, három hónapon belül megműtöm magát és akkor jobb lesz, mint újkorában. Hosszú idő telt el addig, amíg magamhoz tértem ezután, és eljutottam abba a fázisba, hogy elkezdtem kételkedni, hogy hátha tévedtek. Elmentem egy mások referenciát kérni, ahol négydimenziós ultrahangot csináltattam, de ugyanazt mutatta ki ugyanott, és azt ajánlották, szedjek többféle vitamint, az majd az immunrendszeremet felerősíti, és meggyógyulok. Mondták, hogy pár százezerért megvásárolhatom a vitamincsomagot, szedjem be, és fél év múlva menjek vissza kontrollra. Nekem meg szerencsére a professzor úr szavai csengtek a fülemben, hogy három hónapon belül megműt, s ekkor a referenciavizsgálaton rágódva eszembe jutott az a gyerekkori mondás, amit Zuglóban mondtunk az ilyen esetekre, hogy hiszi a piszi, aki elhiszi! és úgy véltem, nem biztos, hogy megérem azt a fél évet. Döntenem kellett. Tudtam, hogy mindegy, melyik módszer mellett teszem le a voksomat, ha döntök, az végleges, és kitartok mellette, és hinni fogok abban, és azon az úton fogok végigmenni. Végül is nálam egy rezekció történt, annak összes előnyével és hátrányával. Az előnye az, hogy most itt beszélgethetünk, a hátránya pedig…, aki konyít valamennyit a biológiához, az úgyis tudja. – Mi történt a műtét után? Milyen utókezelés történt? – Nekem szerencsém volt – talán, mert VIP ellátást kaptam -, rögtön megkaptam az utókezelést, ami egy speciális intimtorna végzését jelentette, ezen kívül elektromos kezelést is kaptam, de gondolom, azóta már számos más dolog is van, ami segíti a lábadozó beteget. – Véleménye szerint mi kell a gyógyuláshoz? – A gyógyuláshoz kell valamifajta élni akarás. Aki nem akar élni, az meg fog halni. Valamiféle belső erő kell, én
www .rakellen.hu
w w w. r a k el l e n . h u
12
13
Szacsvay László
Szacsvay László
magamnak a humort hívtam segítségül. Arra gondoltam, ha én tudok nevetni a saját nyomorúságomon, akkor már nyert ügyem van. Azt tudjuk, hogy vannak jó betegek, és vannak rossz betegek. Aki nagyon sokat tud a betegségéről, és folyamatosan kérdez, az mindenképpen nagyon rossz beteg, az sokkal többet szenved, mint aki keveset tud. És többet is idegesíti az orvosokat a kérdéseivel, de akkor is kérdezni és kérdezni kell! Ezen kívül én mindenkinek újságoltam körbe-karikába az állapotomat, nem titkoltam, mert éppen elég nagy volt a baj, nem akartam még egy nagy batyut is viselni a hátamon, tehát én mindenkinek beszéltem a betegségemről, persze csak annak, aki kíváncsi volt rá, nem álltam ki vele a sarokra, de soha nem titkoltam és soha nem tagadtam. Persze, ez az én habitusom, nem mindenki ilyen, de nekem ez segített. Nem lehet ajánlani, mint gyógyulási utat senkinek, mert mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mi tesz jót a lelkének. – A családja, barátai, kollégái hogy álltak a betegségéhez? – Nem szeretem, ha ápolnak, azt tartom, a jó Isten akkor szólítson el, amikor még tudok magamon segíteni, azt tartanám a legszörnyűbb dolognak, ha kiszolgáltatott lennék. Mondtam is viccesen a családomnak, hogyha olyan helyzetbe kerülnék, ami már méltatlan lenne hozzám, vigyenek föl a Tajgetoszra, lökjenek le inkább, de ne hagyjanak vegetálni. Összefoglalva: mit tehetünk? Lényegében semmit! An�nyit tehetünk, hogy időben elmegyünk orvoshoz, legyen az nőknél a mammográfia, méhnyak rákszűrés, mi férfiak tüdőszűrésre, szájüregi rák szűrésre, és járjunk rendszeresen urológushoz. Tudomásul kell venni, hogy
szűrésekre kell járni, ha élni akarunk. Ez a rákbetegség egyik legfontosabb prevenciója. Úgy tapasztalom, a nők sokkal hamarabb elmennek, tudatosabbak, foglalkoznak az egészségükkel – tovább is élnek a statisztikák szerint –, a férfiakat unszolni kell, tegyék meg ezt a hölgyek a velük élő férfiak életéért! A másik fontos dolog pedig, hogy ki kell harcolni mindenkinek – ha másként nem megy, anyagi áldozatok révén is – az utókezelést, ha műtétre kerül a sor. Azt kihangsúlyozom, hogy teljesen más a prosztataprobléma, mint a prosztatarák. Az előző, az kezelhető, kinél korábban következik be, kinél később, de ez is, mint minden szervünk, az idők során elkopik, megváltozik a működése. Nem azt mondom, hogy kellemes érzés a prosztatavizsgálat, de azért nem is kibírhatatlan. A férfiak nagyon hiúak, büszkék a férfiasságukra, tehát ez a betegség fokozottan kényes téma és terület, látom a kollégáimon is. Egyrészt közel van a szexualitást „szabályozó” szervekhez, köze van ahhoz is, hogy valaki hugyosjózsi lesz-e, tehát ez valahol titkolnivaló dolog, ami pedig nagyon lenyomja az embert, mert ráül a lelkére a takargatás. Mint például a látens identitás, szörnyű lehet, ha valaki a munkája miatt, vagy a családja előtt kénytelen titkolni az igaz valóját. Szerencsére a művészvilág sokkal könnyebben tolerálja a másságot ebben a tekintetben is. – Hisz abban hogy lelki tényezők is szerepet játszhatnak a rák kialakulásában? – Én nem hiszek semmiben. Az elvégzett munkában hiszek. A hit nem jó szó ide, inkább azt gondolom, hogy nagyon sok minden függ az egyéntől. Hogy milyen környezetből jött, milyen iskolázottságú, hova jutott el kulturáltságban, pozícióban, milyen közösségi ember, mennyire frusztrált, mennyire szégyenlős, men�nyire gyáva. Nekem is mondták, hogy milyen bátor vagyok, hogy nyíltan felvállalom a betegségemet, pedig dehogy! egy túrót vagyok bátor! Csak úgy éreztem, hogy
az már túl sok lenne, ha ezt még titkolnám is. Meg aztán itt van a prosztata problémával járó, a szexualitás hanyatlásának kérdése is. A betegségnek ezzel a következményével úgy voltam, hogy egy egészséges ember számára is felmerül bizonyos kor után a merevedési probléma. Zelk Zoltán egyik kétsorosa rímel erre, a címe: „Hálistennek még nem aktuális” „Ó lányok, asszonyok, szia, / megjött az impotenszia...” Mint már említettem, az utókezelés keretében gyógytornász járt hozzám, intimtornát végeztem, de mivel a baj nem jár egyedül, a műtét után nem sokkal lágyéksérvem lett, mert olyan erőteljesen végeztem a gyakorlatokat, szóval, erre is érvényes a kevesebb több elve. Utána lett még egy trombózisom is, azt is kivédtem, sőt, azóta már négy vas is van a szívemben. – Jól megpróbálta önt az Isten! – Próbált, próbált, aztán egyszer majd sikerül neki – neveti el magát. Vannak olyanok, akik az általános, hagyományos orvoslásban nem hisznek, inkább az alternatív gyógyászatot részesítik előnyben, de azzal tisztában kell lenni, hogy szörnyű sok kókler van a piacon, akik csak a markukat tartják, és a beteg persze próbálkozik, hogy hátha valami megmenti őt, megszabadítja a betegségtől. A legetikátlanabbnak azt tartom, amikor a gyártó tudja, hogy a szer, amit árul haszontalan, és mégis tudományos szintre emeli annak a hatását, hatásosságát. – A kutyusa megérezte, hogy beteg? – Az első kutyám, Soma volt a nagy szerelem - aki a fiam kutyája volt tulajdonképpen –, ő biztosan megérezte volna, ha akkor lettem volna beteg. Báró, akit januárban veszítettem el, ő nem, nem érezte meg, most pedig – mivel kutya nélkül nem lehet élni, hiszen ez egy életforma – van egy Fülöpöm, aki még csak tíz hónapos, menhelyi kutyus, még tanítgatjuk őt az életre.
– Változtatott valamit az életmódján a betegség óta? – Nyüstölnek az orvosok, dolgozzak kevesebbet, ne dohányozzak annyit, de mindig azt vallottam, mindent szabad, de csak mértékkel, hiszen végül is csak a sors dönti el, kapunk-e még egy sanszot. Az meg már csak rajtunk múlik, tudunk-e élni az új lehetőséggel. – Van valami üzenete, jó tanácsa, javaslata olvasóinknak? – Általános tanácsot nem lehet adni, bár e-mailben, levélben is sokan keresnek meg, hogy segítsek, de én nem tudok segíteni. Én csak el tudom mondani, velem mi történt, ezen kívül eljárok az onkológiára, ahol tartanak műtét előtti és műtét után beszélgetést, testilelki felkészítést. Különböző kampányokba is hívnak, és megyek is, fontosnak tartom ezt a tevékenységet, szívesen elmondom a történetemet, hogy a példámmal segítsek, lévén túléltem a betegséget, bár azt tudni kell, hogy színészként sok mindent, így a traumákat is könnyebben dolgozom fel, mint az átlagember, nekik más utakat kell keresniük. Zárszóként csak annyit: hiába gondolja mindenki, hogy a tégla nem az ő fejére fog esni, és az élet is valóban véges, de hölgyek és urak, tessék szűrésekre járni, mert a bajt korán felfedezve lehet segíteni, és el lehet kerülni a legrosszabbat, és a pár perces vizsgálatra fordított idő is megtérül, hiszen anélkül lehet, hogy sok-sok évet veszítenénk el egy korai, hiábavaló halál által.
www .rakellen.hu
Sári Edina Fotók: Internet
w w w. r a k el l e n . h u
14
15
AZ EGÉSZség KONYHÁJA
AZ EGÉSZség KONYHÁJA
Hűsítő italok és desszert forró napokra Sokat járok a Mátyás utcába és nagyon szeretem a pocakom. 8 év után eljutottam a testemig – MOST REÁ FIGYELEK teljes buzgalommal. Dr. Jánosik Zsuzsa biokonyhász, mindenki „Zsuzsa nénije”, az egyik kedvencem. Nagyon szeretem az egyszerű-nagyszerű, olcsó receptjeit. Íme a ZÖLD TURMIX, amit én tőle láttam először! 2 csokor petrezselyem levelét letépdesem és kb 5 dl vízzel turmixolom. Lehet a szárait is, de akkor a turmixgép/ botmixer megóvása érdekében ollóval kis darabokra vágom. Én is azt szeretem, ha a konyhában minden hasznosul, ezért először leszűröm és utána ízesítem mézzel, citromlével. Szánt szándékkal nem írom le, mennyivel. Légy ügyes, bátor és kreatív – (egyébként elárulom, nem tudom). Fél citrom levére és 1 evőkanálnyi mézre emlékszem – de semmi sem szentírás – ezért az elégedett étkezésedhez szükséges némi bátor kísérletezés! A leszűrt petrezselyem mehet a főtt ételekbe, levesbe, főzelékbe vagy hideg krémekbe, pestoba. Én lefagyasztom, ös�szegyűjtőm és akkor keverek egy zöld pesto-szerű krémet, amihez az olaszok értenek a leginkább, de az interneten már mindent megtalálsz, ha érdekelnek a hozzávalók. Zöld még akad bőven a kertben: lehet csalán, salátalevél, spenót, rukkola – főleg ha biogazdálkodásból került a konyhádba – aranyat ér az egész testednek!
Ezek nagyon finomak koktélban – alma, banán mindig passzol hozzájuk, legfeljebb nekem épp nem ízlik, ezért vagyok óvatos és a zöldet először mindig leszűröm külön, hogy felhasználhassam máshoz és a szűrt léhez adom ezeket a finom gyümölcsöket. Tiszta bébipapi! – mert megérdemlem. Másik zöld a BAZSALIKOM – néhány levél belőle 1 liter vízhez egy fél lime levével, állni hagyom 1 órát, esetleg kissé lehűtőm, különleges üdítő a melegben. Harmadik zöld a MENTA – ezt biztosan többen ismerik – hasonlóan az előbb említett bazsalikomhoz, néhány levél és fél citrom leve szükséges 1l vízhez és új üdítőt kapunk, ami olcsó és természetes. Lehet mentát, bazsalikomot kapni a boltokban, ablakból is szüretelhető. Legutóbb házilag szárított mentalevelekből enyhe teát készítettem, miután kiázott, felöntöttem hideg vízzel a zöldet benne hagyva, 3 karika citrommal feldobtam, langyosan nagyon jól esett a vendégeimnek. A szemnek is szép! Dekoros vagyok, mindig! Eddigi életem folyamán fogállományom eléggé megfogyatkozott, ezért előszeretettel készítek bármilyen gyü-
mölcsből turmixot. Kedvem kérdése, mikor szűrőm le és higítom vízzel vagy fogyasztom azonnal a jó sűrű, friss gyümölcshúst. Mikor mennyi időm van magamra vagy szeretteimre. Nekem nagyon bevált a friss gyümölcsből „lekvár” e módon turmixolva és DESSZERTnek kiváló: egy üvegpohárba rétegenként gyümölcsjoghur t-gyümölcsjoghurt tetejére egy szem gyümölcs. Vagy fokozzuk! Vajon (esetleg fél adag vaj – fél olaj) megpirítom a zsemlemorzsát, házi, magam sütötte kenyérből a legfinomabb, hagyom hűlni. Addig 1 rész joghurtot lágyan összekeverek 1 rész felvert tejszínnel és ezután indul a rétegezés játéka: tejszínes joghurt, morzsa, gyümölcspulp (gyümölcsvelő) – tejszínes joghurt, morzsa, gyümölcs. A tetejére tejszínes joghurt és dekoráció. Kész a remekmű, azonnal fogyasztható. Ha állni hagyod, a morzsa elveszti ropogósságát, ami még pirított zabpehellyel vagy tört magok belekeverésével fokozható.
1 hús, 1 tészta, 1 rakott + 1 leves A másik kedvencem Kisa Judit dietetikus-igaz már ritkán fordul meg a Mátyás utcában, de szakácskönyvei kapha-
tók most is – van, amelyikben bevásárlólista is található, hogy könnyítse a hétköznapi szervezést.
Ha NYÁR, akkor paradicsom… Csirkecomb fűszeres paradicsompácban Hozzávalók: 5 evőkanál ketchup vagy sűrített paradicsom, 3 evőkanál mustár, 1 kiskanál borsikafű, fél mokkáskanál őrölt kömény, 1 kiskanál majoranna, 1 csapott kiskanál só, 3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 5 gerezd zúzott fokhagyma – mindezt összekeverjük és 4 db kisebb csirkecombot bedörzsölünk vele. Néhány órán át pácolódni hagyjuk, majd tűzálló tálba/tepsibe fektetjük és 200 fokon lefedve 20 percig, fedő nélkül 10-15 percig sütjük. Fűszeres paradicsommártás házilag Hozzávalók: 4 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál oregano, 1 evőkanál friss bazsalikom, 1 kiskanál friss rozmaring, 1 csapott kiskanál só, 4 paradicsom. Az olajat, zúzott fokhagymát, fűszereket felmelegítjük. Ha „pezseg”, a kis kockára vágott paradicsomot is rádobjuk, megpároljuk, és közben sózzuk. Végül a kifőtt tésztát beleforgatjuk a mártásba.
www .rakellen.hu
w w w. r a k el l e n . h u
16
17
Díszíthetjük reszelt sajttal, pirított napraforgóval, tökmaggal megszórva még finomabb.
Sajtos-kakukkfüves paradicsom
Hozzávalók: 1,2 kg paradicsom, 20 dkg sajt, 4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 kiskanál kakukkfű, esetleg só. A paradicsomokat forró vízbe mártva lehéjazzuk, vastagabb karikákra vágjuk, a sajtot felszeleteljük. Kisebb tepsibe vagy hőálló tálba egymás mellé fektetjük a paradicsomkarikákat és a sajtszeleteket. Sózni csak akkor kell, ha a sajtunk sótlan. A fokhagymát hámozzuk, zúzzuk, és az olajjal összekeverjük, majd a szeletekre locsoljuk, végül megszórjuk kakukkfűvel. 200 fokos sütőbe tolva 1015 percig sütjük és pirítóssal tálaljuk. (Sajt helyett készíthetjük tofuval is, de akkor mindenképp sózzunk meg.) Hozzávalók: 4-5 db kígyóuborka, 1 pohár tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss kapor, 3 evőkanál liszt,- só, őrölt fehérbors, 3 evőkanál olívaolaj, fél citrom leve. Csorgassuk egy fazékba az olívaolajat, majd fonnyas�szuk meg benne az ös�szezúzott fokhagymát. Adjunk hozzá meghámozott és kockára vágott kígyóuborkát. Pároljuk pár percig, majd fűszerezzük fehér borssal, összevágott kaporral, sóval. Engedjük fel annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. Főzzük tíz percig, utána hideg vízzel elkevert liszttel habarjuk be. Keverjünk hozzá tejfölt, jól forraljuk ki, és a végén ízesítsük citromlével. Merülő mixerrel pürésítsük, majd hűtsük le alaposan. Tálaláskor frissen összevágott kaporral hintsük meg. Remek hűsítő fogás a nyári kánikulai napokon. Jégbe hűtve és elkortyolgatva üdítően hat a forróságban.
„Lapzárta után érkezett” munkatársunk, Molnár Éva „kedvenc” receptje Forrás: Kisa Judit: 77 remek reform recept, 4 évszak reform recepjei, Internet
A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány
Cím: 1093 Budapest, Mátyás utca 18. • Telefon és fax: 06-1 217-0404 E-mail:
[email protected] • www.rakellen.hu www.facebook.com/rakellen.alapitvany Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11713005-20034986 • Adószám: 19009557-2-43
A Szt. Gellért Gyógyfürdő nappali kórházához kapcsolódik az ún. Inhalatórium. Az inhalatórium elnevezés belégző kezelésre utal, ennek megfelelően légúti betegségek gyógyítására jött létre, de az allergia tüneteinek enyhítésére is hatásos. A tünetek és a panaszok alapján felsőés alsó légúti betegségeket különböztetünk meg. A felső légúti betegségek közé tartozik a nátha, az arc- és egyéb melléküreg gyulladás, a torokgyulladás és a légcsőhurut. Alsó légúti elváltozás a nagy és kishörgők hurutja. Valamennyi felsorolt betegség esetén jellemző tünet a tapadós, nehezen ürülő váladék képződése, amelyet orrdugulás, fej- és arcfájdalom, köhögés kísér. Amennyiben a panaszok több hétig fennállnak, akkor az Inhalatóriumban alkalmazott kezelések - az esetek többségében - gyorsan segítenek. A só kamra kezelés egy kisméretű, zárt helyiségben történik, amelybe konyhasó és szódabikarbóna vizes oldatából képzett, sűrített levegővel porlasztott, sűrű ködpára kerül befúvásra. A készülék akár 0,5 mikron méretűre tudja porlasztani az oldatot,
amely egyedülálló Magyarországon. Ez a „felhő” egyenletesen betölti a kamrát, amelyben a betegek 15-20 percet töltenek el egy-egy kezelés alkalmával. A felső légutak gyulladása általában már 5-10 kezelés után csökken, illetőleg megszűnik. Mindez a pára alkalikus hatásának köszönhető. A kezelés gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt alkalmazható, mellékhatások nincsenek. Visszatérő betegség és allergiás tünetek esetén a kúra többször is ismételhető. Az alsó légúti gyulladások esetén másfajta kezelésre van szükség, ez pedig a gyógyszeres inhaláció, amely kezelés szintén igénybe vehető a Gellért Fürdő Inhalatóriumában. Az alapoldat ez esetben is konyhasó és szódabikarbóna, ami kiegészül nyákoldó és hörgőgörcs oldó gyógyszerrel. A melegített oldat sűrített levegővel kerül porlasztásra, melyet a beteg egy speciális készüléken keresztül, száj- vagy orrpipa segítségével lélegez be. Már 5-10 kezelés hatására csökken vagy megszűnik a köhögés, a köpetürítés és a nehézlégzés. A gyógyszeres inhaláció csak felnőtteknél alkalmazható. Asztma tüneteinek enyhítésére is ajánlott. Szükség szerint
Hideg uborkaleves Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. Telefon: 06 1 466-6166/140 www.budapestgyogyfurdoi.hu
Bejelentkezés: hétfő-péntek 8.00 és 17.30 között
többször ismételhető. Nincsenek káros mellékhatások. Az Inhalatóriumban tüdőgyógyász szakorvos és szakképzett személyzet várja a betegeket.
Inhalatórium a Gellért Gyógyfürdőben
AZ EGÉSZség KONYHÁJA
MELLMÛTÉT UTÁN AZ ÖNBIZALOMÉRT
1123 Budapest, Kék Golyó u. 22. Telefon: 06 1 225 1695, +36 20 293 8950 Nyitva tartás: H-Sze: 9-17, Cs: 9-18, P: 9-16,
[email protected], www.anita.com