MATEMATIKA TANMENET 1. ÉVFOLYAM Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között Heti: 3 óra Előkészítő időszak: 36 óra
Készítette: Söpteiné Tánczos Ágnes Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg
A program filozófiája Az első osztályos tanulók életkori sajátossága, hogy egyirányú, irányított figyelmük 10-15 percnél tovább nem köthető le. Játékosak, hatalmas mozgásigényüket nehezen tartják kordában. Az óvoda megengedő, kötetlenebb világa után a gyerekeknek kisebb-nagyobb nehézséget okoz az iskolai szabályok, az időkeretek betartása. A tanuláshoz való viszonyukat, kompetenciájukat arra, hogy természetessé váljon számukra az LLL (Long Life Learning), meghatározza, hogy az annyira várt iskolakezdés beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Emocionálisan kötődjenek már az első hetekben is az iskolához, öröm, játék legyen számukra a tanulás, az osztályközösséghez való tartozás. Ezért változatos, rövid ideig tartó, cselekvésbe ágyazott tevékenységekkel segítjük a gyerekek iskolai beilleszkedését a matematika órákon is. Saját szintjükről indulva (diagnosztikus megfigyelés Differ programcsomag alapján), minél több érzékszerv bevonásával, differenciálva fejlesztjük a gyermekeket. Fontosnak tartjuk, és alkalmazzuk a Waldorf-pedagógiából jól ismert, és tapasztalatokkal igazolt elvet, miszerint a számolás, a mozgás, a ritmus összefüggő, összekapcsolódó, egymást erősítő, segítő, örömet, sikerélményt nyújtó cselekvések. Biztosítjuk számukra a játékosságot a világ mennyiségi viszonyainak felfedezése közben is. Tevékenykedtetéssel, testtudat erősítésével hívjuk elő, tanítjuk, gyakoroljuk, differenciáljuk az irányokat. Saját testen szerzett tapasztalatokat átvisszük a síkba. Aktiváljuk, bővítjük, a tanulók relációs szókincsét: fent, középen, lent; felső, középső, alsó; mellett /mellé, között/ közé; alatt, fölött, előtt, mögött; első-, középső-, utolsó sor, oszlop. Ez spirálisan építkezve folyamatos feladatunk.
Nagy hangsúlyt fektetünk a különbözőség, azonosság – az ugyanolyan – a semmi fogalmának felismertetésére, megtapasztaltatására, tudatos használatának kialakítására. A mértékegységeket mindig a szabadban tevékenykedve vezetjük be. A meneteltető mondókák (Egy kalap…, Egy, kettő, három…) játékainak használata lehetővé teszi, hogy összekössük a számlálást/verbalizálást az egész test ritmikus mozgásával, a megtett út hosszának megszemlélésével/megfigyeltetésével, s így megtapasztalják az idő múlását, amivel az idői szerialitás megértését készítjük elő. A mérleghintázás, a billenés megfigyeltetése/megtapasztalása a tömeg fogalmának bevezetését segíti. Az űrmértékegységek bevezetése nagyobb élmény az udvaron. Az óra szervezésében mindenki aktív, az eszközöket (pl.: üvegek, homokozóvödör, lavór, poharak stb.) közösen visszük az udvarra, együtt rendezzük el, majd közösen rakunk rendet. Önfeledten, egyszerre tud mindenki méricskélni. Nagyszerű lehetőség a csoportmunkára, a gyerekek megfigyelésére, a matematika alapozása mellett a szociális kompetenciák fejlesztésére.
A program célkitűzése Intézményünkben, a Dr. Nagy László EGYMI Beszédjavító Általános Iskolában a tanulmányaikat kezdő gyerekek bevezetése a tanulás világába, zökkenőmentes, örömteli, sikeres legyen. Érték legyen számukra a tudás, belső igény hatására tanuljanak: - preventív célú képesség- és készségfejlesztés - tanulási nehézségek megelőzése - szocio-kognitív funkciók fejlesztése - szociabilitás fejlesztése Ennek a célkitűzésnek a megvalósulását szolgálja: - az iskolába lépő gyermek indulási helyzetének megismerése, mérése (DIFER); - a tervezés, amely figyelembe veszi a tanulók különböző képességét; eltérő személyiségét; diagnózisát; - a változatos tanulásszervezési formák és módszerek, differenciálás; - a folyamatos megfigyelés, mely a gyerekek figyelmének tartósságára, irányíthatóságára, kommunikációs képességére, szövegértésére, matematikai képességére, egyéni sajátosságaira, fókuszál; - valamint az árnyalt, bátorító értékelés, visszajelzés.
Időkeret 36 óra
Ajánlott korosztály
6-7 évesek; 1. osztály
Modulkapcsolódási pontok - tágabb környezetben: kereszttantervi - NAT szerint: környezeti nevelés, énkép, önismeret, tanulás - kompetenciaterület szerint: szociális és környezeti - ajánlott megelőző tevékenységek: aktív óvodai, közösségi élet, családi kirándulások.
A képességfejlesztés fókuszai - észlelési folyamatok (kiemelten a téri tájékozódás, lateralitás funkciói) - figyelmi folyamatok - emlékezeti folyamatok - beszéd és fogalmi gondolkodás folyamatai (relációs szókincs fejlesztése) - testtudat kialakítását támogató funkciók - gondolkodási folyamatok - érzelmi, szociális, és kapcsolati folyamatok - megismerési képességek alapozása - az elemi kommunikáció lehetőségének építése felnőtt–gyerek; gyerek–gyerek között, gyerek–csoport, csoport–csoport között - tájékozódás az iskola közvetlen környékén, az iskolában, teremben nagy mozgással; táblán, vízszintes padfelületen, papíron - az induktív és deduktív gondolkodás fejlesztésének alapozása.
Támogató rendszerek Dr. Nagy László EGYMI Beszédjavító Általános Iskola helyi tanterve Óvodai nevelés Kompetenciaterület Elméleti alapvetések Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Matematikai Kompetenciaterület „A” Programtanterv 1. évfolyam Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam, 1.félév Educatio Kht. 2009. S. Kagan: Kooperatív tanulás Önkonet Kft. 2007. Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005. DIFER Programcsomag
Mozaik Kiadó, Szeged 2006. Dékány Judit: Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához BGGyTF, Budapest, 1995. Rosta Katalin (szerk.): Színezd ki… és számolj Te is BGGyTF, Gyakorló Óvodájának Logopédiai Tagozata Göncöl Kiadó KFT, Bp. 2002. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004. dr. Páli Judit – Forgács Balázs: Bohóc kártya Novum Kft. dr. Páli Judit – Forgács Balázs: Pihenő mackók Novum Kft. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp. 1993.
Témakör
Óra
G O N D O L K O D Á S I
1.
Tevékenységek (tananyag) Iskolások lettünk! 1. Ismerkedés, kapcsolatteremtés. Az osztálytársak neve, kedvelt megszólítása, óvodai jelük. A csoporthoz tartozó felnőtek/tanítók megszólítása, neve. Az osztályterem felfedezése. Berendezési tárgyak, eszközök, ülésrend.
Készségek, képességek
Érzelmi, szociális és kapcsolati készség. Térérzékelés. Én – tudat. Figyelem. Vizuális – motoros – auditív keresztcsatorna összekapcsolása. Kommunikáció.
Munkaformák, módszerek Frontálisan irányított: közös játék, beszélgetés, tevékenykedtetés. Megfigyelés. Névdobálás* Hej, Gyula*
Eszközök, anyagok
A gyerek saját teste. Laminált kártyák a gyerekek óvodai jeleivel, kedvenc megszólításukkal. Babzsák.
Névdobálás: Körben ülünk. A tanító mondja a saját nevét, majd annak a gyermeknek a nevét, akinek dobja a babzsákot. A tanuló elkapja, mondja a saját nevét, majd annak a gyermeknek a nevét, akinek dobja a babzsákot. Ha valaki elvéti, addig kell próbálkoznia, amíg sikerrel nem jár.
Hej, Gyula… A gyerekek egyenes háttal, terpesztett lábbal kényelmesen ülnek. Hej, Gyula, Gyula, Gyula, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára lapogatják a mellkasukat. Szól a duda, duda, duda, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára lapogatják a pocakjukat. Pest, Buda, Buda, Buda, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára ütögetik a térdüket. Pat-to-ga-tott ku-ko-ri-ca. - váltott mutatóujjal, a mondóka ritmusára ütögetik a koponyájukat.
2.
M Ó D S Z E R E K
Iskolások lettünk! 2. Mérés előkészítés: tömeg. A billenés. „Kakashintázás” az Intézmény játszóterén. A Kalapos mondókával megyünk a helyszínre úgy, hogy közben közösen számláljuk, hogy hányszor kell elmondani a célig. Relációs szókincs megfigyelése. Megfigyelt tulajdonság, viszony megneveztetése.
Észlelési-, figyelmi és emlékezeti folyamatok. Nagy- és finommozgások. Önbizalom. Kudarctűrő képesség. Kommunikáció.
Frontálisan irányított: közös játék, beszélgetés, tevékenykedtetés. Megfigyelés. Kalapos* Mérleghinta működésének többszöri megtapasztalása* Csak csendben*
Kalapos mondóka Egy, Kettő, Három, Négy, Öt, Hat, Hét, Nyolc, Kilenc, Tíz. – minden számra egyet lépünk, megállunk egy pillanatra, majd újra indulunk az alábbi módon: Egy kalap, - egyet lépünk. Egy bot, - egyet lépünk. Egy e-ser-nyő, - itt hármat lépünk.
A gyerek saját teste. Mérleghinta .
Majd, - megállunk. Helyben emelgetjük a lábunkat a szövegnek megfelelően (dominanciának megfelelő oldali láb): Előre, hátra, oldalt, vissza. – a „vissza” alapállást jelent. És kezdjük elölről…
Mérleghinta működésének többszöri megtapasztalása Mindenki szabadon választja meg, hogy kivel mérleghintázik. Tapsra megállítják a hintát, új párt választanak és a következő tapsig hintázhatnak. A pedagógus beszélgetést kezdeményez arról, hogy ki kivel tudott jól libikókázni. A hinta billen vagy nem billen. A felmerülő ötleteket/párosítást kipróbálják, megfigyeléseiket folyamatosan, ha kell közösen is verbalizálják.
Csak csendben… Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Szép nagy, feszes kört alakítunk az udvaron. Halkan kezdjük mondogatni a fenti rigmust, közben kézfogással, lassan a kör közepe felé sétálunk. Minél kisebb a kör, annál hangosabban kiabálnak a gyerekek, a végén már torkuk szakadtából üvöltenek. Amint kifelé növeljük a kört, egyre halkabb a csapat, a végén már csak suttogunk.
3.
Iskolások lettünk! 3. Megfigyelés Tájékozódás a tanulók beszédkészségéről, általános ismereteiről, számfogalmáról. Az elemi számolási készség megfigyelése. Képolvasás: az óvodai csoportszoba.
Azonosak csoportja 1.
Tudatos észlelés. Megfigyelés. Emlékezeti folyamatok. Feladattudat. Szövegértés. Kommunikáció. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Játék. Megfigyelés. Azonosak csoportja 1.* Egy, megérett a meggy*
Kivetíthető képek: óvodai csoportszoba, gyümölcsök, játékok, tárgyak. Laminált kártyák a gyerekek óvodai jeleivel.
A gyerekek kitűzik a mellkasukra az óvodai jelüket. Megfigyelik egymást, s jelek szerint csoportokat alkotnak. Közösen megszámlálják, hogy melyik jelből hány van. Ki az, aki pár nélkül maradt. Megbeszélik, mi lehet ennek az oka. Megpróbálják behunyt szemmel a jeleket nevekhez kapcsolni. Lehetőleg minden kisdiák kerüljön sorra!
Egy, megérett a meggy A számlálást az ujjak megfelelő ritmusú nyitogatásával kísérjük. Egy, megérett a meggy,/ Kettő, csipkebokor vessző, Három, te vagy az én párom, Négy, bíz oda nem mégy, Öt leesett a köd, Hat, hasad a pad, Hét, dörög az ég, Nyolc, üres a polc, Kilenc – kis Ferenc, Tíz, tíz tiszta víz, ha nem tiszta vidd vissza, ott a csacsi megissza!
4.
Iskolások lettünk! 4. Megfigyelés Tájékozódás a testen, térben, síkban. Relációs szókincs. Képolvasás: az osztályterem.
Testismeret. Nagy- és finommozgások. Szókincsfejlesztés. Helyes önértékelés kialakítása. Tolerancia minden társsal szemben.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Babzsák séta 1* Ez itt a…*
Egész alakos tükör. Babzsák.
Babzsák séta 1. Tanulók kört alakítanak, babzsákkal a kezükben. A tanító/játékvezető indítja a játékot. Mindent hangosan együtt mondanak. Ha valaki elhibázza a mozdulatot vagy a szöveget azonnal javít a pedagógus, de oly módon, hogy segítségnek és ne kudarcélménynek érezze a gyermek. Fontos, hogy mindenki örömét lelje ebben a játékban! Soha nem válhat görcsössé, teljesítmény orientáltá ez a feladat! A diszes, kialakulatlan/kevert/keresztezett dominanciájú tanulók számára ez nagyon nehéz, kimerítő feladat. A motoros – vizuális – auditív keresztcsatornák fejlesztésére alkalmas feladat. Kiinduló helyzet: a babzsákot mindenki két kézzel fogja a mellkasa előtt. Játékvezető: fejem felett, - mindenki magasba emeli a babzsákot, miközben mondja is amit csinál-, átadom – miközben csinálják, mondják is. Betartják a haladási irányt, de a jobb – bal differenciálását ezen az órán még nem verbalizálják. A babzsák halad a fejek fölött körbe. Figyelni kell a mozdulat – beszéd ritmusára! A gyerekek ügyessége h Egyik szeme, másik szeme, atározza meg a feladatok ütemét, változatosságát, az irányváltásokat. Feladatok: fejemre, hasamra… előttem, mögöttem… lenn, fenn…
Ez itt a… Közben megérinti, mutatja a testrészeit, a végén himbálódzik egy picit. Ha a helyzet megengedi, a mondóka végén jólesik a gurulás! Ez itt a (gyerek neve, pl. Pisti) feje. Egyik szeme, másik szeme, Egyik füle, másik füle, Orra, szája, Szép kis haja. Ez meg itt a Pisti nyaka. Egyik válla, másik válla, Egyik karja, másik karja, Egyik keze, másik keze. Olyan ügyes! Tapsol vele!
Ez a törzse, hasa, háta. Ez meg itt a Pista lába. Egyik lába, másik lába. Kettő van, mert elborul, Mint a gombóc elgurul.
5.
Iskolások lettünk! 5. Megfigyelés Számképfelismerés. Számlálás 0- 21-ig. Növekvő, csökkenő számkörben. Számkörátlépés analóg módon. Érzékelés alapú számlálás(síp, taps, dobbantás…).
Nagy- és finommozgások. Gondolkodási folyamatok. Tudatos figyelem, észlelés. Feladattudat. Matematikai terminológia. Iránytartás.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Játék. Megfigyelés. Julcsi és Peti tornázik* Egy, kettő, három, négy…*
Kivetíthető képek: tanterem, tornaterem, taneszközök, játékok, tárgyak. Lépcső az iskolában. Ritmushangszerek. Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam
Julcsi és Peti tornázik Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév 6. oldalon található „mozgáskottát” kell kivetíteni. Először Julcsi mozgását elemzik, utánozzák. Kiindulóhelyzet: negyedfordulattal balra, terepeszállás, karok magastartásba fel, törzsdöntés le. Mozgás közben mondják: fel, le… Másodszor Peti mozgását elemzik, utánozzák. Kiindulóhelyzet: negyedfordulattal balra, terepeszállás, karok magastartásba fel, oldalsó középtartásba, mélytartásba le. Mozgás közben mondják: fel,oldalt, le…
Egy, kettő, három, négy… Egy, kettő, három, négy, Te kis cipő, hová mégy? Kipp, kopp, kopogok,
A helyemre indulok. 6.
Iskolások lettünk! 6. Megfigyelés Műveletek pálcikával. Matematikai terminológia értelmezésének megfigyelése. Mennyiségek összehasonlítása (sok - kevés). Ismerkedés a pálcikákkal. Relációs jelek bevezetése.
Mozgás – ritmus összekapcsolása. Auditív - motoros keresztcsatorna összekapcsolása Finommotorika.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Babzsák séta* Játék a pálcikákkal*
Pálicika csomag gyerekenként. Termények, apró tárgyak, kavicsok. Aplikációs kép madarakról, amiknek a csőre a relációs jelek csőrét szimbolizálja (>,<).
Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés.
Babzsák. Csengettyű. Karikák. Demonstrációs, és gyereklétszámnak
Babzsák séta 2. A Babzsák séta 1. nehezítet, kibővített változata. Itt már differenciáljuk és verbalizáljuk a jobb – bal irányokat is.
Játék a pálcikákkal A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 7. oldalán. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004.
7.
Tulajdonságok, relációk, állítások 1. Jobb - bal differenciálás, térben, síkban. Jelölésük: a piros szívet megbe-
Mozgás – ritmus összekapcsolása. Auditív - motoros keresztcsatorna összekapcsolása Lateralitás.
szélés után a tábla bal felső sarkára erősítjük, a gyerekek a saját padjuk bal felső sarkába ragaszthatják. A kék kéz a tábla és a gyerekek a saját padjának jobb felső sarkába kerül. Ujjismeret.
Hüvelykujjam felkelt…* Iránygyakorlatok*
megfelelő laminált piros szív, kék kéz.
Hüvelykujjam felkelt Ujjismeret: A gyerekek mindkét kezüket ökölbe szorítják. Hüvelykujjam felkelt – mondják, és az öklükből kinyújtják a megfelelő ujjat. Mutatóujjam felkelt - Most már kettő ujj kandikál ki az ökölből. Sorba megnevezik, kinyújtják az ujjaikat…. Megszámlálják, hogy 5 ujj van a jobb kezükön, majd a bal kezüket is megvizsgálják. Ezek után találkozik a két kéz, s a megfelelő ujjakat „összeragasztják” az ujjbegyüknél.
Íránygyakorlatok 1. Kört alakítanak a gyerekek. A pedagógus saját tengelye körül egy fordulatot téve kijelöli a kör helyét. Megbeszélik az arckör fogalmát. (test elülső oldalának tudatosítása) A körformából sort/vonalat alkotnak, úgy, hogy a válluk összeér. A két szélső tanuló egy széles szalagot fektet le a gyerekek lábfeje elé, így mindannyian látják, hogy egyenes vonalat alkotnak. A pedagógus (miközben szemben áll velük), megkéri a gyerekeket, hogy emeljétek fel a jobb kezüket. Ő is felemeli, de még tükörképként. Azonnal visszajelez. Megbeszélik, hogy az iskolában a jobb oldal jele a kék kéz, s mindenki kék színű karkötőt húz a jobb csuklójára. A pedagógus felerősíti a tábla jobb felső sarkába a kék kezet, a gyerekek az asztalukon végzik el ugyanezt a feladatot. A tanár folyamatosan ellenőriz, javít, dicsér. Kört alakítanak, a körből vonalat. Most a másik/bal kezüket figyelik meg, és mindenki piros színű karkötőt húz a bal csuklójára. Megbeszélik, hogy az a baloldal jele nálunk a piros szív, amit a bal felső sarokba teszünk. A tanár a táblán, a
gyerekek a padjukon rakják megfelelő helyre a piros szívet. 8.
Tulajdonságok, relációk, állítások 2. Tájékozódás a térben. Helyzetviszonyok létrehozása, felismerése cselekvésben. Oszlop, sor fogalma. Tájékozódás fejlesztése saját testen, cselekvésbe ágyazva. Ujjismeret.
Térérzékelés. Testséma. Relációs szókincs, kommunikáció. Téri irányok, helyzetviszonyok átfordítása síkba. Tudatos megfigyelés. Nagy- és finommotoros fejlesztés. Vizuomotoros - auditív - keresztcsatorna.
Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Sor és oszlop* József A.: Énekeljünk*
A gyerekek saját teste. Otthonról hozott kedvenc játék. Saját készítésű, laminált „képolvasó tábla” gyerekenként, műanyag kupakok.
Sor és oszlop Osztálylétszámnak megfelelő számú tornakarikát/színes fénymásoló papírt kell a földre egymás mellé tenni. A tanulók tetszés szerint elhelyezkednek egymás mellett a tornakarikában/színes fénymásoló papíron. A tanító szembe áll velük, s megbeszélik, hogy most egymás mellett vonalban/sorban állnak. Átrendeződhetnek tornasorba. Felszólításra balra/jobbra fordulnak a gyerekek, a pedagógus ismét szemben áll velük. Megbeszélik, hogy most egymás mögött oszlopban állnak. Ha az osztály fejlettségi szintje megköveteli, piros/kék színű csuklópánttal megkönnyíthetik a bal/jobb irányok megkülönböztetését. Közösen megállapodnak a szabályokban. Pl.: Ha a tanító/játékvezető elkiáltja magát, hogy balra sor, akkor mindenkinek negyed fordulatot téve kell a megfelelő testhelyzetet felvennie. A szabályok elsajátítása után 3 -5 fős csoportokban kedvelt feszültségoldó játék.
Énekeljünk… A tanulók félkörben állnak a tükör előtt. Ha már biztosak a szövegben és a mozdulatokban, oszlopban, sorban felváltva mondhatják.
Énekeljünk haja, ha! – tölcsért formálva „énekekelve” mondják. Bömbölődjünk – böm – böm – böm! - tölcsért formálva „bömbölve” mondják. Susogjunk, hogy Sususu – ujjukat a szájuk elé téve „susogva” mondják. üss egyet a hátamba! – egy fél fordulatot ugorva, a tükörnek háttal, gyengéden hátba verik magukat.
9.
Tulajdonságok, relációk, állítások 3. Téri tájékozódás fejlesztése cselekvésbe ágyazva. Irányok a térben, a síkban. (le, fel jobbra, balra, oszlop, sor). Számlálás ujjmozgással. Páros testrészek megfigyeltetése, megnevezése. Páros szám fogalmának előkészítő.
Térérzékelés. Testséma. Téri irányok, helyzetviszonyok átfordítása síkba. Tudatos megfigyelés. Nagy- és finommotoros és vizuomotoros - auditív - keresztcsatorna fejlesztés. Kommunikáció.
Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Páros szám fogalmának előkészítő.* Orrom…*
Egész alakos tükör. Babzsák. Otthonról hozott kedvenc játékok.
Orrom… A tükörben nézve magát gyakorolják a mondókát, a gyerekek úgy, hogy a páros arcrészleteket kettő, a páratlant egy kézzel mutatják magukon. Orrom, orrom, kedves orrom, ez a fülem, ez a szám, szemöldököm, szempillám. Itt az állam homlokom, Nyakam meg a tarkóm.
Páros szám fogalmának előkészítő A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 40. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de ha két gyermek alkot egy – egy bábut úgy, hogy térdben összekötik az egymás melletti lábukat, sokkal hatékonyabban rögzül a párosság fogalma. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004. 10.
Tulajdonságok, relációk, állítások 4. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: hosszúság. Relációs szókincs alkalmazása. Tárgyak tulajdonságainak kiemelése: összehasonlítás, kontraszt Ujjmozgás.
Nagy- és finommozgások, auditív – vizuomotoros keresztcsatorna fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem. Problémamegoldó gondolkodás.
Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés, lépegetés, összemérés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Iránygyakorlat 2.*
A gyerekek saját teste. Szalagok, vastag pamutgombolyagok. Méterrúd, mutatópálca, dobverő, hurkapálca, partvisnyél. Babilon játék elemei.
Iránygyakorlat 2. Körben ülnek a tanulók a szőnyegen. A kör közepén egy kosárban papír téknősbékák vannak az osztály létszámának megfelelően. Mindenki húz egy teknőst a kosárkából. Jól megnézi, aztán megállapítja, hogy jobbra vagy balra néz-e. Ezt hangosan elmondja, majd felteszi a táblára. Önellenőrzésként abba az irányba fordul, amerre a teknős feje néz, kimondja pl.: bal. A többiek mögötte sorakoznak, s ha társuk helyesen határozta meg az irányt, ők is kimondják: a teknősbéka balra megy, s abba az irányba is fordulnak. Helytelen válasz esetén közösen javítunk. Mindig az a tanuló áll a sor elé, aki a táblára rakja a teknősét. Minden tanuló kap teknősbékát! Amikor már minden béka a táblán van, közösen mondják el, az irányt tartva balról jobbra, hogy melyik állatka milyen irányba megy.
Becslés – mérés Miután minden béka a táblára került, megbeszélik, hogy hány sorba fértek ki az állatkák. Melyik sor hosszabb? Hány teknős van a hosszabb, rövidebb sorban? Egyforma hosszúak-e a papír békák a fejüktől a farkukig? Stb.
Önértékelés az óra végén Legyetek kis teknősbékák! Ha úgy gondoljátok, hogy most ügyes, szorgalmas teknősök voltatok, gyertek ide hozzám, hogy biztonsággal kivezesselek benneteket a szünetre egy szép hosszú sorban! Aki elégedetlen magával, az álljon a hátam mögé sorba! Vajon melyik sor lesz hosszabb?
11.
Tulajdonságok, relációk, állítások 5. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: tömeg. Összehasonlítások mennyiségek körében: játék kétkarú mérleggel. Becslés előkészítése.
Nagy- és finommozgások, auditív – vizuomotoros keresztcsatorna fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem. Problémamegoldó gondolkodás.
Frontálisan irányított közös majd csoportos. Tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Jákobnak…* Tapasztalatszerzés a becslés pontosságáról.*
Csoportonként kétkarú mérleg. Szivacsok és hasonló méretű kövek.
Jákobnak… A mondóka ritmusára tapsolva menetelnek a gyerekek. „Ki a legnehezebb?” – mutat a pedagógus az egyik gyerekre. A kérdezett megemlíti az egyik osztálytársát. Személymérlegen megmérik, és folytatódik a játék. A tanító összegzi az eredményeket, s közösen állítják sorba tömegük szerint a kiválasztott 3 – 4 gyereket.
Jákobnak volt hat fia, Mind a hat csizmadia. Simi, Samu, Sámuel, Dini, Dani, Dániel.
Tapasztalatszerzés a becslés pontosságáról Becslés: Körbe állunk, a pedagógus egyik kezében egy szivacs van, a másik kezében egy hasonló méretű kő. Megbeszélik, mi ez a két tárgy.” Vajon melyik a nehezebb?” – A tanulók becslésének meghallgatása. Csoportalakítás: Mintha kiszámolót mondanánk 1-től 3-ig számolunk közösen, s így alakítjuk ki a 3 fős csoportokat. Tapasztalatszerzés: Csoportonként kapnak szivacsot és követ. Egyikük jobb és bal kezébe veszi a tárgyakat, behunyt szemmel mérlegel, majd megnevezi melyik a nehezebb. Társai figyelik, sorban mindhárman elvégzik a feladatot. Megbeszélik, hogy szerintük mi a helyes megoldás, majd a szóvivő megsúgja a tanítónak. Ellenőrzés: A csapatok egymás után a megmérik a két tárgyat a kéttányéros mérleggel. Meggyőződnek róla, hogy helyesen döntöttek-e.
12.
Tulajdonságok, relációk, állítások 6. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: űrmérték. Relációs szókincs megfigyelése. Becslés előkészítése.
Nagy- és finommozgások. Gondolkodási folyamatok. Tudatos figyelem, észlelés. Feladattudat. Relációs szókincs. Érzelmi, szociális és kapcsolati
Összemérés, összehasonlítás. Tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés.
Mérőeszközök: különböző méretű üvegek, poharak. Házilag készített mércék műanyag üvegből. Jelölőfilc. Vödör, lavór,
Megfigyelt tulajdonság, viszony megneveztetése.
folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás.
Kalapos mondóka* Lufi töltögető.*
öntözőkanna. Lufik. Homok, rizs.
Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés, öszszehasonlítás. Beszélgetés. Megfigyelés. Dramatikus játék a napirend/napszakok* Hüvelykujjam felkelt*
Aplikációs eseményképek a napirendről Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam. Babzsák. Ritmushangszerek.
Lufi töltögető A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 92. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp. 1993.
13.
Tulajdonságok, relációk, állítások 7. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: idő. Ciklikus sorozatok mozgással. Napirend. Napszakok. Ujjmozgás.
Auditív-, vizuális-, motoros szerialitás. Nagy- és finommozgás. Kommunikáció fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem.
Napirend Aplikációs képek segítségével a meglévő tudás előhívása. Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév 26. oldalon található eseményképek felhasználásával készült laminált képek. Ismeretek frissitése gramatikus játékkal.
Hüvelykujjam felkelt A gyerekek mindkét kezüket ökölbe szorítva tartják a mondóka kezdetekor. Hüvelykujjam felkelt, – mindkét hüvelykujjam kiemelkedik az ökölből. Ab-la-ko-kon ko-po-gott, - a hüvelykujjak sorban, ritmikusan megérintik a még mindig behajlítva tartott ujjak körmeit. A négy testvér kiugrott, - az ujjak feszesen kinyúlnak. Kö-szön-töt-ték – a hüvelykujjak sorban, ritmikusan megérintik a többi ujj ujjbegyét-, jó-na-pot! – visszafelé a kisujjtól indulva ugyanaz a mozdulat.
14 - 15.
Tulajdonságok, relációk, állítások 8 - 9. Mérőszám előkészítése Tanulmányi séta az Intézmény területén.
Idői szerialitás. Mozgás – ritmus összekapcsolása. Auditív – motoros keresztcsatorna összekapcsolása. Kommunikáció fejlesztése. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése.
Frontálisan irányított közös: megfigyelés, összehasonlítás, becslés, beszélgetés. Tapasztalatszerzés. Térképolvasás* Tablókészítés*
Az Intézmény épületei. Az őspark, az épített és természeti környezet. Saját készítésű térpék.
Térképolvasás A pedagógus vaktérképet készít a bejárandó útvonalról, amit a séta közben közösen értelmeznek. Amint valamelyik célzott épülethez/ fához érnek, egy - egy gyerek bejelöli a térképen, vagy berajzolja. Megölelnek egy – egy fát, érzékelik a kéreg minőségét, a törzs vastagságát, - összehasonlításokat végeznek. Pl.: melyik fát hányan tudták átölelni. Megbeszélik a kiindulás helyét, s szóláncként bővítik az új helyszínek megnevezésével.Pl. : elindultunk az iskolából, a három emeletes, magas kollégiumhoz értünk. Megszámoljuk, hogy a fasorban hány gesztenyefa áll. Melyik út volt hoszszabb, a fasor, vagy a kollégium oldala? Visszafelé mondókával ellenőrzünk úgy, hogy számláljuk, hányszor tudtuk elmondani kedvenc mondókánkat egyenletes ritmusban pl. a fasor alatt, a kollégium fala mellett haladva...
Fényképes dokumentáció készítése a séta alapján nagyon hasznos.
Tablókészítés: A tanító által előzőleg készített fényképekből kiválogatják azokat, amik az útvonalra vonatkoznak, s közösen csomagolópapírra - több csoportban – tablót, fényképes térképet készítenek.
16.
Számlálás előkészítése 1. Ismerkedés az eszközökkel: Logikai készlet. Halmazalkotás előkészítése. Számlálás tízes körben. Relációs szókincs. Rajzkészítés a tanult fogalmakkal.
Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Szókincsfejlesztés. Számfogalom alapozása. Matematikai terminológia előkészítése. Verbális emlékezet fejlesztése. Finommotorika. Kreatívitás.
Szabad játék. Frontálisan irányított közös, egyéni. Tevékenykedtetés. Célbadobós gyűjtögetős*
Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Saját készítésű mintalapok a logikai elemből kirakható ábrák, képek segítésére.
Célbadobós gyűjtögetős A földre a logikai készlet kinagyított elemeiből, 1-1 db sima felületű, egyforma méretű, különböző színű, kört, háromszöget, négyzetet tesszünk. A gyerekek egymás után babzsákkal célba dobnak az általuk megnevezett földön fekvő síkidomba. Ha helyesen nevezi meg a színt, a formát s célba is betalál, szabadon választhat egy elemet egy kosárnyi ömlesztett logikai lapból. Szervezés szerint 2x - 3x kerül sor a célbadobásra. A játék végén megszámlálják, hogy ki hány darabot gyűjtött, kinek, milyen alakú, színű eleme van.
Véletlenszerű csoportalakításra is alkalmas játék.
17.
Számlálás előkészítése 2. Logikai készlet elemeinek megnevezése. Négyzet, kör, háromszög felismerése, megnevezése. Méret, szín, forma, felület. Tulajdonságainak megfigyeltetése.
Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Relációs szókincs. Síkidomok tulajdonságainak kiemelése. Feladattudat.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Magyarázat. Mi van a zsákban 1.* Pillangó postások 1*
Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Piros, zöld, kék, sárga virágok, tábla, „ragacs”.
Mi van a zsákban 1. Nagyobb zsákot mutat fel a pedagógus, amivel a szőnyeg közepére áll. Maga köré ülteti a tanulókat a szőnyegre. Elmondja, hogy a logikai készlet felnagyított elemeit húzhatják ki a zsákból. A feladat az, hogy a kihúzott elem nevét meg kell mondani, aztán maguk elé a földre kell tenni! A húzás sorrendjét az Engem hívnak játékkal határozzák meg, így: „engem hívnak Tündinek, hívom Attit!” A körön kívül haladva odanyújtja a zsákot a kisfiúnak, aki kivesz egy síkidomot, s megpróbálja megnevezni alakja, színe szerint, - ha szükséges a társak segíthetnek, vagy rávezető kérdéssel a pedagógus oldja a visszahúzódó gyermek feszültségét. Addig folytatódik a játék, amíg mindenki sorra kerül. A tulajdonságok megnevezését egyénileg verbalizáltatjuk mindenkivel!
Pillangó postások 1 A három pillangó című mesét ekkor már mindenki nagyon jól ismeri. A táblát álló egyenesekkel négyfelé kell osztani. Minden negyed tetején középen egy-egy virág van: piros, zöld, kék, sárga. A tanulók mint pillangók repkednek a teremben. Csengettyűszóra húznak egy elemet a logikai készlet lapjai közül, ragacsot tesznek a hátoldalára. A táblához repülnek, és a megfelelő helyre illesztik. Addig folytatódik a játék, csengettyű-
szóra amíg elfogynak a kosárban lévő elemek. A pedagógus, – ha a gyerekek értik a feladatot akkor utolsóként, ha nem akkor elsőként a megfelelő helyre tesz egy - két elemet. 18.
Számlálás előkészítése 3. Halmazalkotás előkészítése. Logikai készlet elemeinek megnevezése, szétválogatása megadott szempontok (méret, szín, forma, felület) alapján. Tárgyak tulajdonságainak kiemelése: összehasonlítás, kontraszt.
A megfigyelés tudatosabbá tevése, kifejezése szavakkal. Matematikai terminológia. Finommotorika, szem - kéz koordináció. Kudarctűrő képesség.
Frontálisan irányított egyéni. Páros. Tevékenykedtetés. Azonosak csoportja 2.* Képkirakó*
Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. A pedagógus elképzelései alapján készült mintalapok a Képkirakó-hoz.
Képkirakó A pedagógus kosárkákat tesz az asztalokra, amiben ömlesztve több doboznyi logikai elem van. Beszélgetést kezdeményez arról, mi is van a kosarakban. Csoportonként kioszt 1-1 db-ot a saját elképzelései alapján készített mintalapokból. A gyerekek csoportonként kirakják minta alapján a képet, miközben halkan megnevezik az elemeket, a színt, az új elem helyét a többihez viszonyítva. A csoporttársak ellenőrizik, segítik, javítják egymást. A tanító folyamatosan ellenőrzi, segíti a csoportok munkáját. A meghatározott feladat megvalósítása után önálló alkotással próbálkoznak.
Azonosak csoportja 2. A gyerekek borítékot húznak, amiben a logikai készlet egy –egy eleme van. Megnézik egymás, s elemét, s a tanult szempontok alapján (szín, forma, méret, felület) csoportokat alkotnak. Közösen megszámlálják, hogy melyik csapat hány tagú. Ki az, aki pár nélkül maradt, miért. Megpróbálkoznak új szempontok szerint csoportokat alkotni.
19.
Számlálás előkészítése 4. Ekvivalencia relációk: ugyanolyan szín, alak, méret, felület alapján.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Szövegértés. Feladattudat.
Frontálisan irányított egyéni. Páros. Csoportmunka. Tevékenykedtetés. Magyarázat, bemutatás. Mi van a zsákban 2.* Tűzijáték taps*
Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Tárgyképkártyák és a hozzájuk rendelhető apró tárgyak, zsák.
Mi van a zsákban 2. Először egy tárgyképet ábrázoló kártyát húz minden tanuló, néma csöndben jól megnézi. Ha memorizálta, akkor lefordítja, leteszi az asztalra, ezzel jelezve, hogy indulhat a játék. Emlékezeti úton kell kiválasztania, tapintás alapján, pedig kivennie a képnek megfelelő tárgyat a zsákból. A tevékenykedés alatt nem szólalhat meg senki se a teremben! Kiemelés után megfordítja a kártyáját, ellenőrizi, hogy helyes-e a megoldása. Felmutatja a többieknek is a kártyát és, a kihúzott tárgyat is. Társai a jó megoldást „tűzijáték tapssal” azonnal jutalmazzák. Ha nem jó a megoldás, akkor vissza kell tennie a helytelenül kiemelt tárgyat.
Tűzijáték taps Jutalom, de sikerélmény öröm kifejezésére is alkalmas: Mellső középtartásból indított folyamatos taps a fejtetőig, onnét a test két oldalán leereszkedik a kéz, és kezdhető előlről.
20.
Számlálás előkészítése 5. Sorbarendezés. Periódikus sorozatok folytatása tevékenykedtetéssel.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Problémamegoldó gondolko-
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Tevékenykedtetés.
A gyerekek saját teste. Demonstrációs, és gyerekenként logikai
dás. Együttműködési készség.
Periódikus sorozatok kirakása kupakokból. Cápajáték * Ritmusjáték*:
készlet. Különböző színű, méretű műanyag kupakok. Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam.
Taps, dobbantás, koppantás Matematika „A” Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév, 8. oldal A feladatlapot írásvetítő segítségével kivetítjük. A két kéz tapsot, a cipő dobbantást, az ököl koppantást jelent. A begyakorlás után behunyt szemmel folytatják a periódikus sorozatokat.
Cápajáték Körben állunk. Mindenkinek van egy eleme a logikai készletből, amit addig rejteget, amíg cápa nem lesz. A cápa szemkontaktust vesz fel az „áldozatával”, ha ez sikerül, akkor két ujja közé fogja a saját síkidomát, úgy, hogy jól látható legyen, s lassan megy a társa felé. Ha gyorsan elsorolja a tulajdonságait, mint szín, forma, alak, felület, akkor megkapja a cápa elemét, s átveszi a szerepét. Ha sikertelen, akkor ő adja át a logikai lapját, s e nélkül ebben a játékban már nem lehet cápa.
21.
Számlálás előkészítése 6. Tárgyak összehasonlítása megadott szempont szerint. Halmazalkotás előkészítése (kicsi, nagy, ugyanakkora, ugyanolyan színű, alakú, stb).
Relációs szókincs fejlesztése. Összehasonlítások. Ítéletalkotás. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció.
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Csoport munka. Tevékenykedtetés. Kártyázás*
Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Bohóc kártyacsomag. Vastag fonalgombolyag.
Szóbeli nyitott mondatok.
Problémamegoldó gondolkodás. Együttműködési készség.
Ellentétek*
dr. Páli Judit – Forgács Balázs: Bohóc kártya Novum 2005.
Ellentétek Fonalgombolyagot dobunk a körben bárkinek, miközben az ellentétpárokat gyakoroljuk. Kicsi – nagy, könnyű – nehéz… A visszabontásnál a nehézséget jelentő párokat gyakoroltatjuk.
22.
Számlálás előkészítése 7. Ismerkedés a taneszközökkel. Színesrúd készlet. Tulajdonságainak megfigyeltetése, szóbeli megfogalmazása. Színek nevének gyakorlása, egyeztetése. Párosítások.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség.
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Kiscsoportos munka. Tevékenykedtetés. Képkirakó 2.* Pillangó postások 2.*
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. 2 db méterrúd. Zsák.
Képkirakó 2. A pedagógus kosárkákat tesz az asztalokra, amiben ömlesztve több doboznyi színesrúd készlet van. Beszélgetést kezdeményez arról, mi is van a kosarakban. A gyerekek 2 – 3 fős csoportokban dolgoznak. Képet raknak ki saját elképzelésük alapján, miközben halkan megnevezik az elemeket, a színt, az új elem helyét a többihez viszonyítva. A csoporttársak ellenőrizik, segítik, javítják egymást. A tanító folyamatosan ellenőrzi, segíti a csoportok munkáját. A meghatározott feladat megvalósítása után önálló alkotással
próbálkoznak.
Pillangó postások 2. A három pillangó című mesét ekkor már mindenki nagyon jól ismeri. A szőnyeget 2 db méterrúddal négyfelé kell osztani. Minden negyed középen egy-egy virág van: piros, zöld, kék, sárga. A tanulók, mint pillangók repkednek a teremben. Csengettyűszóra húznak egy elemet a színesrúddal töltött zsákból. A szőnyegre repülnek, és a megfelelő helyre teszik a küldeményt. Ha valakinek olyan rúd kerül, ami nem rakható a szőnyegre, saját asztalára teszi. Addig folytatódik a játék, csengettyűszóra amíg elfogynak a zsákban lévő elemek. Az asztalokon lévő rudak színét közösen megnevezik.
23.
Számlálás előkészítése 8. Összehasonlítások mennyiségek körében (hosszúság). Útépítés. Labiribtus alaprajzának kirakása színes rudakkal, különböző szélességű utakkal.
Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika.
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Tevékenykedtetés. Labirintusjáték* Kincskereső*
Labirintusjáték A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 98 - 99. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp. 1993.
Kincskereső
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. Képek labirintusokról. Vastag fonal.
A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 100. oldalán.
Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp. 1993.
24.
Számlálás előkészítése 9. Ekvivalencia relációk. (ugyanolyan színű, alakú…)
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Szövegértés. Feladattudat. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika.
Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Segítségadás. Magyarázat, bemutatás. Kártyázás* Medvevadászat*
dr. Páli Judit – Forgács Balázs: Pihenő mackók kártyajáték. Novum Kft.
Medvevadászat Népi játék, mondóka A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 31 -33. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. Pihenő mackók kártyajáték.
25.
Számlálás előkészítése 10. Szőnyegezés 1. a gyerekek ötletei alapján. Tárgyak szétválogatása geometriai tulajdonságok alapján. (hoszszabb-rövidebb, alacsonyabbmagasabb, keskenyebb- szélesebb, ugyanolyan).
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika.
Egyéni munka. Páros munka. Tevékenykedtetés. Csend játék*
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet Különböző tárgyak: szalag, gomb, ceruza, dobozok, könyvek, babák, autók és az osztály „Kincsesládájának” tartalma.
Csend játék Ének nélküli, lágy dallam mellett a gyerekek körbetérdelnek egy kiterített sárga lepedőt. Előzőleg mindegyikük egy maréknyit vett az osztály kincsesládájából, amit a szinesrúd készletével együtt maga elé tesz. A játék alatt senki se szólalhat meg! Meghatározott sorrendben tesznek egy-egy elemet a lepedőre saját elképzelésük szerint, nincs szabály azon kívül, hogy mindenkit ki kell várni. A játék addig tart, amíg szól a zene. Az osztály érettségétől függően megbeszéljük, hogy mit ábrázol a közös alkotásunk. Hasznos fényképet készíteni az elkészült alkotásról.
26.
Számlálás előkészítése 11. Szőnyegezés 2. meghatározott szempontok szerint. Tárgyak szétválogatása geometriai tulajdonságok alapján. (hoszszabb-rövidebb, alacsonyabbmagasabb, keskenyebb- szélesebb, ugyanolyan).
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika.
Frontálisan irányított egyéni munka. Páros munka. Csoportos. Tevékenykedtetés. Csűrüli mamarika*
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet Különböző tárgyak: szalag, gomb, ceruza, dobozok, könyvek, babák, autók és az osztály „Kincsesládájának”
tartalma.
Csűrüli mamarika A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 29. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
27.
Számlálás előkészítése 12. Halmazalkotás. Élőlények, tárgyak, halmazok csoportosítása tulajdonságaik alapján (szín, méret, alak, minta; élő-, élettelen; kicsi-nagy, stb.) Igaz – hamis állítások.
Színismeret, egyeztetés. Összehasonlítások. Ítéletalkotás. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika.
Frontálisan irányított egyéni. Páros. Tevékenykedtetés. Játék: Érzékelő zsák* Babzsák - Csett Pápára *
Műanyag. állatfigurák, bababútorok, kisautók. Állatos kártyák. Különböző korú embereket ábrázoló képek.
Érzékelő zsák A zsákból egy tanuló egy kézzel kiválaszt, majd tapintás alapján megnevez egy tárgyat. Kiemeli, társaival együtt ellenőrzi, hogy helyes-e a megoldás. Ebben a feladatban minden tanuló sorra kerül!
Babzsák – Csett Pápára A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 26. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában
SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
28.
Számfogalom előkészítése 1. Becslés előkészítése. Hosszabb rövidebb, ugyanakkora megállapítása ránézéssel. Ellenőrzés összeméréssel. Több, kevesebb, ugyanannyi megállapítása ránézéssel. Ellenőrzés párosítással.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése.
Frontálisan irányított egyéni. Páros. Tevékenykedtetés. Halas játék* Mi történhetett?*
Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. „Kincsesláda”
Frontálisan irányított egyé-
Demonstrációs, és
Mi történhetett? A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 13. oldalán. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004.
Halas játék A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 81. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp. 1993.
29.
Számfogalom előkészítése 2.
Tudatos észlelési-, figyelmi-,
Relációs jelek bevezetése, jelek kirakása pálcikával. Felismerése, megnevezése, tudatosítása. Ismerkedés korongokkal. Halmazalkotás.
emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség.
ni. Páros. Tevékenykedtetés. Játsszunk együtt…* Megyek itt…*
gyerekenként korong és pálcika készlet.
Játsszunk együtt… A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 16. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de kislétszámú osztályban a földre helyezett csomagolópapírra kinagyított alaplap izgalmasabbá teszi a tevékenykedtetést. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004.
Megyek itt… A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 27. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
30.
Számfogalom előkészítése 3. Összehasonlítás ránézéssel, halmazok összevetése. Több, kevesebb, ugyanannyi megállapítása becsléssel. Ellenőrzése párosítással.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Szám- és műveletfogalom.
Frontálisan irányított egyéni munka. Páros munka. Tevékenykedtetés. Véletlenszerű párválasztás/csoportalkotás *
Furuly, ritmushangszerek. Óvodai Minimat készletből: tyúkok, kacsák, nyulak. Demonstrációs, és
Előállítása hozzátevéssel és elvevéssel.
Együttműködési képesség.
Halmazalkotás*
gyerekenként tó, rét, kosár. Pálcikák.
Véletlenszerű párválasztás/csoportalkotás Zsákból mindenki kihúz 1 db-ot a logikai készlet elemeiből. Az azonos szín, forma, nagyság alapján rendeződnek párokba.
Halmazalkotás A gyerekek véletlenszerű csoportalakítással kerülnek egy – egy asztalhoz, amin kosárban vannak az óvodai Minimat eszközből kiválogatott állatkák. Mindenki kap egy –egy kék színű tavat, és zöld mezőt kartonból elkészítve. A gyerekeknek behunyt szemmel kell megállapítaniuk, hogy hányat dobolt/fújt a furulyába… a játékvezető, s annyi állatkát kell a megfelelő helyre tennie. A két alaplap közé pedig pálcikából rakják ki a megfelelő relációs jelet. Minden lépést közösen ellenőriznek, javítanak. A pedagógus folyamatosan segít, értékel, dicsér.
31.
Számfogalom előkészítése 4. Ismerkedés a korongképpel 5-ig. Mennyiség és korongkép egyeztetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása.
Játsszunk együtt a csigákkal!
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség.
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Tevékenykedtetés. Játsszunk együtt a csigákkal!* Körbejárunk…*
Korongkészlet. Demonstrációs, és gyerekenként „vak” korongkép 0 - 5-ig, a diszlekszia prevenciós módszer alapján. Aplikációs korongképek, mesefigura képek 0 – 5-ig,
A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 24. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de kis létszámú osztályban a földre helyezett csomagolópapírra kinagyított alaplap átláthatóbbá teszi a mennyiségeket. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004.
Körbejárunk… A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 28 - 29. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
32.
Számfogalom előkészítése 5. Relációs műveletek korongképpel 5-ig. Mennyiség és korongkép egyeztetése. Tárgykép és korongkép egyeztetése, összevetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása.
Hány lába van?
Vizuomotoros – auditív keresztcsatorna. Észlelési folyamatok. Figyelmi folyamatok. Emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése Problémamegoldó gondolkodás.
Páros munka. Tevékenykedtetés. Hány lába van?* Értékvonal.*
Korongkészlet. Demonstrációs, és gyerekenként „vak” korongkép 0 - 5-ig, a diszlekszia prevenciós módszer alapján. Aplikációs korongképek, mesefigura képek 0 – 5-ig,
A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 30 - 31. oldalon Kocziha Miklós – Szecsődi János – Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus – Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp. 2005.
Értékvonal Öt fős csapatokat alkotnak a gyerekek. Korongkép kártyákat húznak, s növekvő illetve csökkenő sorrendbe állnak. Társaik értékelik a feladatok megoldását, majd szerepet cserélnek.
33.
Számfogalom előkészítése 6. Ismerkedés az ujjképpel 5-ig., Ujjkép korongkép egyeztetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. Problémamegoldó gondolkodás.
Ujjkép és pálcikák Megtalálható az alábbi kiadvány 5. oldalán. Dr. Hajdu Sándor – Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp. 2004.
Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Tevékenykedtetés. Ujjkép és pálcikák* Hüvelykujjam…*
A gyerekek saját teste. Aplikációs ujjképek.
Hüvelykujjam… Miközben a mondókát mondjuk, az ujjainkat is nyitogatjuk. Hüvelykujjam almafa, Mutatóujjam megrázta, Középsőujjam összeszedte, Gyűrűsujjam hazavitte, A kisujjam mind megette, Megfájdult a hasa tőle!
34.
Számfogalom előkészítése 6. Ujjkép, korongkép és mennyiségek egyeztetése. Az igaz-hamis állítások Adott számosságú halmazok létrehozása 5-ös számkörben tevékenykedtetéssel. Relációjelek alkalmazása.
Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség.
Frontálisan irányított egyéni. Páros. Tevékenykedtetés. Hány lába van?* Játsszunk együtt a csigákkal!*
A gyerekek által öszszegyűjtött apró tárgyak, kavicsok a „Kincsesládából”. Különböző méretű, vastagságú fonalkarikák. Laminált relációs jelek.
35.
Számfogalom előkészítése 7. Számszomszédok, páros – páratlan kialakítása mozgással. Sorszámnevek az osztály létszámának megfelelően. A hét napjai
Számfogalom. Taktilis érzékelés. Analízis – szintézis. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Matematikai terminológia alkalmazása. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése.
Frontálisan irányított közös. Tevékenykedtetés. Párosítás. Hétfőn heverünk* Páros szám fogalmának előkészítő.*
A gyerekek saját teste. Érzékelő zsák párosításra alkalmas, az osztály létszámának megfelelő számosságú kinder figurákkal.
Hétfőn heverünk… Hétfőn heverünk, Kedden keverünk, Szerdán szerelünk, Csütörtökön csücsülünk, Pénteken pipálunk, Szombaton szitálunk, Vasárnap titeket vendégségbe várunk! Ujjainkat nyitogatva tanuljuk a mondókát, majd számláljuk a hét napjait, hogy: első a hétfő…
36.
Tájékozódás a tanulók ismereteiről - irányok - lateralitás - téri tájékozódás síkban is - relációk - mennyiségek nagyságviszonyai - halmazok számossága 5-ös körben - igaz-hamis állítások a megismert eszközökkel
Ráhangolódás: Medvevadászat* Frontálisan irányított egyéni. Tevékenykedtetés. Páros tükörjáték*
A gyerekek saját teste. Feladatlap. Korong, pálcika, logikai készlet, színesrúdkészlet, laminált ujjképkártyák.
Páros tükörjáték: Párválasztás után megegyeznek a tanulók a szerepekben: tükör és irányító. A pedagógus bekapcsolja a zenét. Énekhang nélküli zeneműre könnyebben mozognak a gyerekek. Néhány pillanatig ráhangolódnak a zenére, majd felveszik a kiindulási helyzetet. Kényelmesen egymással szembe állnak, tenyerüket a társuk felé fordítva vállszélességben tartják. Első alkalommal csak a karok mozognak, a zene ütemére az arc síkjában. A „tükörnek” kb. tíz cm távolságban együtt kell mozognia az irányítóval. Néhány perc után cserélnek. Természetesen senkinek se szabad megszólalnia a játék alatt.