Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok Karácsony Gergely (2006): Árkok és légvárak. A választói viselkedés stabilizálódása Magyarországon. In: Karácsony Gergely (szerk.): A 2006-os Országgyűlési választások. Elemzések és adatok. Budapest: DKMKA, pp. 59-103.

Forrás: www.valasztaskutatas.hu

0059-0103 Karacsony Arkok.qxd

12/1/2008

6:28 AM

Page 59

KARÁCSONY GERGELY

2. Árkok és légvárak. A választói viselkedés stabilizálódása Magyarországon A 2006-os parlamenti választás több szempontból is lényegesen különbözõ eredménnyel zárult, mint a korábbiak. Az egyik fontos változás sajátos módon éppen a változatlanság volt: az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es voksolás is jelentõsen átrajzolta a pártok közötti erõviszonyokat, ám a 2006-os eredmény nem tért el lényegesen a négy évvel korábbitól. A 2006os választás másik újdonsága az volt, hogy abból – a rendszerváltás óta elõször – a hatalmon lévõ koalíció került ki gyõztesen. A kormánypártokra leadott szavazatok aránya eddig minden választás alkalmával elmaradt attól, amit ugyanezek a pártok négy évvel korábban – még ellenzékiként – szereztek. Bár a kormányzati pozícióval együtt járó szavazatvesztés mértéke választásról választásra csökkent és 1998-tól elsõsorban a koalícióban részt vevõ kisebb pártokra vonatkozott, 2006-ban nemcsak az MSZP, de koalíciós partnere is jobban szerepelt, mint 2002-ben. Az SZDSZ relatíve jó választási szereplése és az MDF parlamentbe való bejutása – a választási eredmények stabilizálódásához hasonlóan – nem a korábbi eredményekhez, hanem a korábban érvényesülõ tendenciákhoz képest jelentett változást. A 2006-os voksolás eredményeképpen tulajdonképpen megállt a pártrendszer koncentrációjának (Tóth 2001) az elsõ szabad választás óta egyre erõsödõ folyamata. A sokak által borítékolt kétpártrendszer helyett végül is – a KDNP frakcióalakítása révén – ötpárti parlament alakult, amelybe az MDF az önálló indulással, az SZDSZ pedig a korábbinál jobb választási szerepléssel kerülhetett be. Ez a tanulmány a 2006-os választásnak erre a három jelenségére keres magyarázatot a választói viselkedés empirikus vizsgálatával. A fõ kérdések tehát a következõk lesznek. Mivel magyarázható, hogy a korábbi választásokra jellemzõ nagy arányú változékonyság ellenére 2002 és 2006 között


60

12/1/2008

6:28 AM

Page 60

KARÁCSONY GERGELY

stabilizálódott a pártok támogatottsági szintje? Ez a stabilizálódás milyen összefüggésben áll azzal, hogy a kormányon lévõ pártok szavazataránya ezúttal nem csökkent, hanem növekedett a két választás között? És végül minek köszönhetõ, hogy a pártrendszer korábban megállíthatatlannak tûnõ koncentrációja ellenére az MDF és az SZDSZ viszonylag sikeresen szerepelt a legutóbbi választáson? A tanulmány elsõ részében a választói viselkedés stabilitásával kapcsolatos elméleti megfontolásokról írok, a második részben pedig ezek alapján vizsgálom a magyar választásokat. Harmadikként hipotéziseket fogalmazok meg a 2006-os választás három – általam legfontosabbnak tartott – sajátosságának magyarázatára, majd közvélemény-kutatási adatok felhasználásával tesztelem a hipotéziseket. Végül röviden összefoglalom az elemzés bizonyos megállapításait.

STABILITÁS ÉS VÁLTOZÉKONYSÁG A VÁLASZTÓI VISELKEDÉSBEN A választói viselkedés kutatásának klasszikusai a stabilitást, a pártokhoz való lojalitást tartották a szavazók legfontosabb jellemzõjének. Az egyik gondolati hagyomány a stabilitás fõ okát a szavazók pszichológiai, kognitív jellemzõiben vélte felfedezni. A szavazás pártidentifikációs modellje szerint a szavazókban hosszú távú kötõdés alakul ki egy bizonyos párttal kapcsolatban, ami részét képezi az állampolgár önmagáról alkotott képének, általános társadalmi identitásának – akárcsak a vallási vagy etnikai csoportokkal való azonosulás (Campbell et al. 1960). Ebben a megközelítésben az egymást követõ választások az állampolgárok többségét nem is állítják döntési helyzet elé: leadott szavazatukat nem változtatják meg gyakrabban, mint ahányszor megváltozik vallási meggyõzõdésük, foglalkozásuk vagy életmódjuk. A szavazóknak a legtöbb politikai kérdésben nincs is igazán véleményük (Converse 1964), legfeljebb azt tudják, hogy a párt, amire szavazni szoktak, milyen álláspontot képvisel az adott témában – és legtöbbször nincs is okuk kételkedni abban, hogy valóban ez a helyes álláspont. A pártosság szûrõje segíti a szavazókat, hogy tájékozódjanak a politika bonyolult világában. Enélkül nem tudnák, hogy melyik politikai hír a fontos és melyik nem, hogy kinek hihetnek a politikai vitákban – így végül is teljesen érdektelenné válna számukra a politika. A szavazás, mint az önkifejezés egy lehetséges módja válik fontossá a választók számára. A szociálpszichológia számos megállapításával összhangban ez a megkö-


ÁRKOK ÉS LÉGVÁRAK

12/1/2008

6:28 AM

Page 61

61

zelítés úgy tekint a választókra, mint akik fõleg azért gondolkodnak politikai kérdésekrõl, hogy értelmezni tudják a rájuk zúdított hatalmas információmennyiséget, hogy szociális kapcsolataik fenntartását, önmaguk kifejezését, saját személyük és a társadalom kapcsolatának értelmezését megkönnyítsék (Harrop–Miller 1987, 102–103). A pártos szavazó modellje elsõ látásra teljesen szemben áll „azokkal, a demokráciaelméletekbõl fakadó következményekkel, melyek eligazodni tudó és politikailag kifinomult, tapasztalt döntést hozó állampolgárokat feltételeznek” (Carmines–Huckfeldt 2003, 226). Ez azonban nem féltetlenül van így. A demokratikus képviselet szempontjából egyáltalán nem káros, ha a szavazók elnézik kedvenc pártjuk bizonyos ballépéseit, ha hosszabb távon továbbra is ez az a párt, amelyik a legjobban kifejezi politikai nézeteiket (Tóka 2005a, 22–27). A pártidentitást úgy is felfoghatjuk, mint a szavazók hosszú távú „politikai memóriáját”, amiben rögzülnek a pártokkal kapcsolatos ismereteik, és aminek alapján valószínûleg pontosabban meg tudják ítélni a politikusok várható viselkedését, mint néhány jól sikerült kampányszlogen vagy kínos politikai botrány alapján. A kérdés csak az, hogy a szavazók valóban azok mellett a pártok mellett kötelezõdnek-e el, amelyek a számukra igazán fontos kérdésekben az õ nézeteiket képviselik. Ha így van, akkor a demokratikus képviselet akkor is jól mûködhet, ha a szavazók többsége nem igazán reagál az aktuális politikai ügyekre és a választások rendre nagyon hasonló eredménnyel zárulnak. Ha nem, akkor pártosságuk valóban megakadályozhatja a szavazókat abban, hogy a többségnek tetszõ kormányt juttassanak hatalomra. A választói viselkedés stabilitásának másik magyarázata a politikai intézmények stabilizáló hatásán alapul. Amennyiben bizonyos társadalmi konfliktusok politikailag is intézményesülnek, akkor ezek lesznek azok, amelyek megosztják a választóközönséget: bizonyos csoportok tagjait bizonyos párt(ok) mellett sorakoztatja fel és egyben megnehezítik, hogy más pártokra szavazzanak. Ezeket az intézményesült, politikailag releváns társadalmi különbségeket nevezi a politikatudomány törésvonalaknak. A törésvonal tehát többet jelent egyszerû társadalmi vagy politikai megosztottságoknál. A klasszikus megfogalmazás szerint a törésvonalaknak három szintjük van: 1. a társadalmi struktúra szintje, amelyet a társadalmi csoportok homogén politikai viselkedésével lehet empirikusan megragadni, 2. a normatív szint – az értékek, normák, ideológiák szembenállása és


62

12/1/2008

6:28 AM

Page 62

KARÁCSONY GERGELY

3. a szervezeti szint – mindenekelõtt a pártok és a hozzájuk kapcsolódó más, politikailag releváns szervezetek, például az egyházak, szakszervezetek mûködése (Lipset–Rokkan 1967, Knutsen–Scarbrough 1995). A törésvonalak szívóssága éppen a három szint egymásba kapcsolódásából adódik. A társadalmi különbségekhez ideológiai megosztottságok is társulnak, a pártrendszerek ezen törésvonalak mentén „fagynak be”. A törésvonalak azáltal válhatnak a pártrendszerek meghatározóivá, hogy a pártoknak sikerül az egyszerû társadalmi különbségeket politikailag releváns kollektív identitásokká formálniuk (Bartolini–Mair 1990). Ennek az egyik legfontosabb eszköze, hogy a pártok igyekeznek a különbözõ társadalmi csoportok köré olyan szervezeti hálót kialakítani, amely folyamatosan életben tartja a csoporthoz való tartozás érzését, és egyúttal el is zárja a szavazókat a másféle politikai és a kulturális hatások elõl (Enyedi 1998a). Úgy tûnik azonban, hogy a választói viselkedés stabilitását meghatározó tényezõk mára sokat veszítettek befolyásukból: és ezzel megnyílt az út a választói viselkedés változékonysága elõtt. Az egész Európára többé-kevésbé jellemzõ szekularizációs folyamat, az osztálykülönbségek csökkenése, a tömegmédia általános elterjedése és az oktatás expanziója elmosta a hagyományos társadalmi identitások körvonalait. Magyarán, ma már eleve nincsenek olyan zárt társadalmi csoportok, amelyeket a pártok szervezetileg behálózhatnának. Másrészt az oktatásban eltöltött idõ növekedése és a kommersz – a korábbinál talán felszínesebb, de szinte minden társadalmi csoportot elérõ – politikai nyilvánosság (Norris 2001) elterjedése révén a választók csoporttudatuk és a pártok segítsége nélkül is képessé váltak politikai értékítéletekre (Dalton et al. 1984). Ennek megfelelõen csökkent a pártidentitással rendelkezõ szavazók száma (Dalton 2000), a pártok kiszorultak a választók „politikai tudatából” (Clarke–Stewart 1998), növekedett azok aránya, akik csak a kampány során döntik el, hogy kire szavaznak (McAllister 2002). Ugyanakkor ezek a változások mégsem borították fel teljesen a nyugateurópai pártrendszereket. Új pártok jelentek meg a palettán, amelyek egyre több szavazót csábítanak el a hagyományos pártoktól, nõtt a választási eredmények változékonysága is (Enyedi–Körösényi 2001, 267–278), de ezek a változások jóval kisebbek annál, mint amit a társadalmak „mélyében” történt átalakulások alapján feltétezhetnénk (Knutsen–Scarbrough 1995, 497). Összehasonlító elemzések szerint, ami visszaszorulóban van Nyugat-Európában, az a tiszta csoportszavazás: amikor az adott pártot választó társadalmi



12/1/2008

6:28 AM

Page 63

63

csoportok nem rendelkeznek közös társadalmi értékkel. Ezzel szemben a másik trend – a tisztán értékalapú szavazás erõsödése – nem hoz feltétlenül nagy változást a pártpolitikában. Bár a társadalmi változások elmosták a klasszikus törésvonalak társadalmi alapjait, a fõ politikai vitatémák továbbra is ezek mentén fogalmazódnak meg. Sõt, az alternatív értékválasztáson alapuló szavazás sok helyütt a meglévõ törésvonal-struktúrák megerõsítésére szolgált, „indokot szolgáltatva a pártok támogatóinak arra, hogy továbbra is ugyanarra a pártra szavazzanak, mint korábban” (Franklin 1992: 402). A pártokkal való azonosulás terén pedig hosszabb idõtávot tekintve a „rituális pártosság” van visszaszorulóban – az a fajta érzelmi elkötelezettség, amely nem kapcsolódik össze a pártok által képviselt ideológia elfogadásával (Dalton et al. 1984). Ezzel szemben a nyugat-európai választók relatív többségére egy reflektált pártelkötelezettség jellemzõ; olyan érzelemi azonosulás, amely összhangban van a szavazó közpolitikai preferenciáival. Ez az általános képlet persze választásról választásra különbözõ végeredményt hozhat. A stabil pártrendszerekben lezajló választások többsége megerõsítõ (maintaining) választás; olyan, amely a korábbi voksoláshoz hasonló eredménnyel zárul, és nem változtatja meg a pártverseny strukturális jellemzõit (Evans–Norris 1999). Ennél jóval ritkábban fordulnak elõ azok a kritikus választások, melyek új szakaszt nyitnak a pártversenyben. Ezek nemcsak egyszerûen a korábbiaktól eltérõ választási eredményt hoznak, de megváltoztatják a politikai tagoltság természetét is. Általában magas választási részvétel mellett zajlanak, az azokat megelõzõ kiélezett küzdelem szétfeszíti a politikai verseny korábbi kereteit. A kritikus választás során 1. újraértelmezõdnek a szavazók pártelkötelezettségei, 2. megváltozik a pártok szavazótáborának összetétele és 3. megváltozik a politikai verseny fõ dimenziója is. A megújult brit Munkáspárt, a Tony Blair vezette New Labour gyõzelmét hozó 1997-es brit parlamenti választás tekinthetõ a kritikus választás ideáltipikus példájának. A kritikus választásokat aztán többnyire megerõsítõ választások követik, újratermelve a korábban kialakult szerkezetet. A társadalom mélyén zajló változások tehát nem folyamatosan, hanem inkább szakaszonként törnek felszínre a pártok világában. A demokratikus képviselet szempontjából a választói viselkedésre és a pártrendszerekre alapjában mégiscsak jellemzõ stabilitás több haszonnal jár, mint amennyi problémát okoz. Persze, ha a pártok teljesítményüktõl függetlenül mindig ugyanannyi szavazatra számíthatnak mint korábban, akkor a választók aligha remélhetik, hogy választottjaik a közjó érdekében fognak munkálkodni. A stabilitás hiánya azonban szintén ronthatja a demokratikus képvi-


12/1/2008

6:28 AM

64

Page 64

KARÁCSONY GERGELY

selet minõségét. A szavazatok nagyfokú változékonysága arra késztetheti a politikusokat, hogy ne ragaszkodjanak pártjaikhoz, az újonnan induló politikai csoportokat pedig arra, hogy ne a már meglévõ pártokba épüljenek be, hanem újakat alapítsanak. A szavazatok gyors átcsoportosulása pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy a pártok stabil társadalmi törésvonalakra, vagy koherens ideológiákra alapozzák politikájukat (Mair 1996). Ez egyszerre élezi ki a politikai versenyt, és egyszerre fosztja meg a választókat attól a lehetõségtõl, hogy a pártok jövõbeli viselkedésére a múltbeli tapasztalatok alapján következtessenek. Ha a pártok nem bízhatnak abban, hogy a következõ választáson is a korábbihoz hasonló eredményt fognak elérni, akkor inkább lesznek hajlamosak a folyamatos arculatváltásokra – ami, folytatva az ördögi kört, ismételten okokat szolgáltathat a szavazatok földcsuszamlásszerû átcsoportosulásához. A rendszerváltás utáni évtizedben a kelet-közép-európai pártrendszereknek éppen ez az instabilitás volt a legfontosabb jellemzõjük. A magyar pártrendszer ezek között stabilnak számított – annak ellenére, hogy a választói viselkedés volatilitása nálunk is meglehetõsen magas volt. A pártok hamar irányításuk alá vonták a politikai rendszer mûködését és ezzel nagyban hozzájárultak annak konszolidálásához, ám a választók feletti kontrollt sokáig nem sikerült megszerezniük (Enyedi 1998b). Tíz évvel ezelõtt még a kutatók többsége a szituativitást, a képlékenységet tekintette a magyar választói viselkedés legfontosabb jellemzõjének (Stumpf 1996, 138). Ez a helyzet 2006-ra, úgy tûnik, alapvetõen megváltozott. A 2002-es és a 2006os választási eredmények – elsõ ránézésre legalábbis – alapvetõen két nagy és mozdíthatatlan szavazótábor szembenállását mutatják. A kérdés az, hogy hogyan juthattunk el idáig?

A VÁLTOZÉKONYSÁG OKAI A választói viselkedés stabilitásának mértéke elvileg három módon mérhetõ. A legideálisabb módszert az úgynevezett panelkutatások jelentik – az olyan felmérések, amelyek során ugyanazokat az embereket több idõpontban is megkérdezik, és így közvetlenül is meg lehet figyelni, hogy idõközben megváltozott-e a pártpreferenciájuk. Bár ilyeneket Magyarországon is végeztek, ám hosszabb idõtávon csak 1992 és 1997 között és elsõsorban nem politikatudományi célból.1 A nem panel felmérések során is kérdezhetjük az embereket arról, hogy korábban melyik pártra szavaztak, ám ezek a retrospektív



12/1/2008

6:28 AM

Page 65

65

válaszok nagyon megbízhatatlanok, tele szisztematikus torzításokkal (Angelusz–Tardos 1998). És végül marad a legkézenfevõbb módszer: a választási eredményekbõl következetni a választói viselkedés stabilitására. A választási eredmények változékonyságát legjobban a korábbinál jobban szereplõ pártok szavazatnövekedésével lehet megragadni – vagy éppen a rosszabbul szereplõ pártok veszteségével, ami értelemszerûen ugyanarra az eredményre vezet. A teljesen új pártok esetében a „növekedés” megegyezik a választáson elért eredménnyel, a több pártot tartalmazó választási formációk eredményét pedig leginkább a külön-külön elért eredmény összegéhez érdemes hasonlítani.2 Az így kapott aggregált változékonysági mutató elvileg lehet nem alkalmas arra, hogy megmutassa, hány ember szavazott a két egymást követõ választáson ugyanarra a pártra, hiszen a pártok választási eredménye akkor is megegyezhet a korábbival, ha közben szavazótáboruk teljesen kicserélõdött. A panelkutatásokkal való összevetésük azonban azt mutatja, hogy a változékonysági mutatók alapján elég pontosan lehet következtetni arra, hogy mennyire volt stabil a választók pártpreferenciája a két választás között (Bartolini–Mair 1990). A 2006-os magyarországi választás változékonysági mutatója (2.1. táblázat) nemcsak a korábbi magyar választások értékeihez képest számít alacsonynak, de nemzetközi összehasonlításban is az. A többi új demokráciában ennél jóval magasabb mutatókat találunk; a 2006-os magyar mutató leginkább a régi, és azok közül is leginkább a kétpárti vagy ahol közelítõ demokráciák mutatóihoz esik közel (Tóka 2005a, 29). Hosszabb idõtávra visszatekintve a pártrendszer koncentráltsága és a pártok életkora jár együtt leginkább a választási eredmények stabilitásával (Bartolini–Mair 1990). Ha ez valóban így van, akkor tulajdonképpen nincs okunk csodálkozni azon, hogy ilyen kismértékû volt a különbség a 2002-es és a 2006-os választás eredménye között. A magyar pártrendszer meghatározó pártjai 1990 óta ugyanazok – még ha közben alaposan meg is változott közöttük az erõsorrend. Az „öregedés” kritériuma tehát teljesült, és ugyanez igaz a koncentrációra is. A pártrendszer fragmentációjának mérésére a kutatók leggyakrabban az effektív pártok számát használják, amely érzékletesen fejezi ki, hogy hány párt osztozik a szavazatokon.3 Ez a mutató 1990 és 2006 között választásról választásra csökkent, igaz, a legutóbbi alkalommal már csak minimális mértékben. A pártrendszer folyamatos koncentrációja (Tóth 2001) a kilencvenes évek végére egy meglehetõsen stabil pártrendszer kialakulásával járt együtt, amelyben új kihívóknak vagy a kisebb pártoknak gyakorlatilag semmi esélyük nem volt arra, hogy megingassák a két nagy


12/1/2008

6:28 AM

Page 66

66

KARÁCSONY GERGELY

párt egyeduralmát (Enyedi 2006). A magyar pártrendszer jóval stabilabb volt kelet-közép-európai társainál, és a választási eredmények aggregált változékonysága is alacsonyabb volt nálunk, mint a régió többi országában (Tóka 2005a, 29). 2.1. táblázat A pártok listás szavazataránya és a választási eredmények különbözõ mutatói, (százalék) 1990

1994

1998

2002

2006

KDNP

6,46

7,03

2,31

–

Fidesz

8,95

7,02

29,45

MDF

24,73

11,74

2,80

FKGP

11,73

8,82

13,14

0,75

–

–

1,59

5,47

4,37

2,20

MSZP

10,89

32,99

32,89

42,05

43,21

SZDSZ

21,39

19,74

7,57

5,57

6,50

Egyéb pártok

15,85

11,07

6,37

6,8

1,1

Parlamentbe jutott pártok szavazataránya

84,2

87,6

88,5

88,7

96,8

Két legnagyobb párt szavazataránya

46,1

52,7

62,3

83,1

85,2

25,8

31,7

18,3

9,0

16,0

7,2

2,1

–25,8

–12,2

–3,6

2,1

5,5

4,5

2,8

2,7

42,03 41,07

MIÉP(–Jobbik)

Aggregált változékonyság4 Blokkok közötti változékonyság5 Kormánypártokra leadott szavazatok változása6 Választási pártok effektív száma Forrás: saját számítások.

6,7

5,04



12/1/2008

6:28 AM

Page 67

67

A változékonyság idõbeli alakulásának vizsgálatakor alapvetõen három dolgot érdemes figyelembe venni. Az egyik tényezõ az intézményi stabilitás hatása. A magyar pártrendszer stabilitása azért járhat együtt a szavazatok viszonylag nagy változékonyságával, mert a pártok állandósága nem jelenti egyben politikájuk és az azt megjelenítõ politikusok állandóságát is. Szervezeti értelemben vett stabilitásuk megõrzése mellett, jelentõsen megváltoztatott ideológiájuk és koalíciós preferenciáik, illetve – nem utolsósorban épp a lehetséges koalíciós partnerek közötti viták miatt – a pártokat vezetõ elitek is átalakultak.7 A választók így könnyen érezhetik következetesnek magukat annak ellenére is, hogy más pártokra szavaznak az egymást követõ választások során.8 Az új demokráciákban általában a szavazatok változékonysága nagy részben a „blokkon belüli” változékonyságból származik. Magyarán szólva a választók ugyan vándorolnak a pártok között, de olyanok már kevesebben vannak, akik a jobboldali és baloldali pártok közötti választóvonalat is átlépik az egymást követõ választások során (Hirata 2000). A blokkok közötti vándorlás mértékét két további tényezõ határozhatja meg. Az egyik a törésvonalak erõssége. Korábban már volt szó róla, hogy törésvonalak alatt nem egyszerûen a szavazótáborok közötti társadalmi különbségeket kell érteni. A mai modern társadalmakban eleve kicsi az esélye annak, hogy a pártok táborai elsõsorban szavazóik társadalmi jellemzõi alapján különüljenek el, egy olyan kulturálisan homogén országban, mint amelyen Magyarország,9 ez még kevésbé valószínû. A kelet-közép-európai országokban a választók pártpreferenciájának stabilitása nem a csoport alapú szavazással, hanem az érték alapú szavazással mutatott összefüggést (Tóka 1998). Az élesen elkülönülõ társadalmi makrocsoportok viszonylagos hiánya szükségessé teszi, hogy lazítsunk a törésvonalak eredeti fogalmán. Enyedi Zsolt terminológiáját követve a „törésvonal-politikát a politikai versengés olyan mintázataira alkalmazom, melyek a társadalom kognitív, érzelmi és kapcsolati struktúráiba vannak beágyazódva, s nem pedig a napi ügyeknek, a kormányzati teljesítmény értékelésének vagy a politikusi személyiségek kisugárzásának függvényei” (Enyedi 2004, 4). Ezeket empirikusan leginkább a szavazótáborok szociokulturális és ideológiai jellemzõinek, valamint a szavazók pártelkötelezettségének vizsgálatával lehet megragadni. A törésvonalak hatása egy adott választás során nagyjából fordítottan arányos azzal a hatással, ami a kormányzati teljesítmény és különösen a gazdaság helyzetének lakossági megítélésébõl következik. Ez az, amit a hétköznapi politikai nyelv úgy fogalmaz meg, hogy van-e az országban kormány-


68

12/1/2008

6:28 AM

Page 68

KARÁCSONY GERGELY

váltó hangulat. Ezek a tényezõk természetesen a világ minden táján jelentõs befolyással lehetnek a választás kimenetelére, ám a kelet-közép-európai pártrendszerek esetében ez a szerep másképpen merül fel, mint a régi demokráciákban. A kormányzati teljesítmény értékelésén alapuló, úgynevezett retrospektív szavazás azon alapul, hogy a szavazók összehasonlítják az éppen hivatalban lévõk teljesítményét azzal a teljesítménnyel, amit az ellenzék nyújtott akkor, amikor legutóbb kormányon volt (Fiorina 1981). Egy olyan politikai versenyben, amelyben rendre új jelentkezõk kínálkoznak a kormányzásra, vagy egyszerûen nem volt idõ minden alternatívát „kipróbálni”, a választóknak nincs igazi összehasonlítási alapjuk a kormány teljesítményének megítélésekor. Ráadásul az új demokráciákban a választóknak arról sem lehet reális képük, hogy egyáltalán mit is várhatnak a kormánytól (Duch 2001). A kelet-közép-európai polgárok és közülük is fõleg a magyarok, egyszerre bizalmatlanok az állammal szemben, és várnak el tõle széles körû gondoskodást és erõteljes beavatkozást a piaci viszonyokba.10 Mivel a választóknak túlzott elképzeléseik vannak arról, hogy a kormányok mit tehetnek a gazdasági viszonyok javítása érdekében, az átmenettel járó visszaesés miatt azokat a kormányokat is hajlamosak megbüntetni, amelyek egyébként sikeres gazdaságpolitikát folytattak. A szavazatok jelentõs többsége így egyszerûen a kormányok elleni proteszt szavazat volt, a választások legalább annyira voltak a politikai elégedetlenség levezetései, mint az új kormánynak adott bizalom kinyilvánításai (Rose 1992). E három tényezõ hatásait keresve jól nyomon követhetõ, hogy mik voltak a szavazatok változékonyságának okai a korábbi választásokon. Az 1994-es változékonyság elsõsorban a kormánypártok mélyrepülésével volt magyarázható (2.2. táblázat). A rendszerváltás utáni elsõ kormányt vezetõ MDF 1994-ban csak fele annyi szavazatot kapott, mint négy évvel korábban. Ha a kisgazdapártot 1990-ben a kormányoldalhoz, 1994-ben pedig az ellenzékhez számoljuk11, akkor az elsõ kormányzati ciklus után a kormánypártok összesen csaknem 26 százalékot veszítettek az 1990-ben elért eredményükbõl. Az Antall-kormány meglehetõsen hamar népszerûtlenné vált, a vezetõ kormánypárt belsõ megosztottsága pártszakadásokhoz vezetett, majd a miniszterelnök halála mélyítette el véglegesen az MDF válságát. A magát kamikázekormánynak nevezõ koalíció képtelen volt meggyõzni a választók többségét arról, hogy nem õ a felelõs a gazdasági átmenet súlyos társadalmi költségeiért. A közhangulat azonban nemcsak egyszerûen a kormánnyal, hanem magával a rendszerváltással is szembefordult (lásd pl.: Ferge 1996, Róbert 1996). Ezzel megnyílt az út a szakértelem és a Kádár-



12/1/2008

6:28 AM

Page 69

69

korszak szociális biztonságának letéteményeséként fellépõ MSZP választási gyõzelme elõtt.12 Jelentõsen hozzájárult a szavazok változékonyságához a parlamenti bejutásra esélytelen pártokra leadott szavazatok számának csökkenése is – a parlamenti pártok szavazataránya már akkor elérte a 2002-ig jellemzõ szintet13. A rendszerváltás hajnalán szárba szökkent pártok közül kezdtek kiszelektálódni azok, amelyek nem rendelkeztek a talponmaradáshoz, legalábbis a parlamentbe való bejutáshoz szükséges erõforrásokkal (Enyedi 2006). Az MSZP választási gyõzelme utólag visszatekintve nem is volt olyan elsöprõ erejû, mint ahogy azt a korabeli kommentárok interpretálták.14 A szocialisták felfutása akár nagyobb is lehetett volna, ha az 1990-es és az 1994-es választás között nem mélyültek volna el a szavazótáborokat elválasztó törésvonalak. Az Antall-kormány szimbolikus politikában tett gesztusai (az egyházak kiemelt támogatása, a határon túli magyarokhoz vagy a történelmi múlthoz való hozzáállása) aligha voltak népszerûek, ugyanakkor minden bizonnyal felerõsítették a politikai tagoltság körvonalait – amely így végül is mérsékelte a közhangulatban bekövetkezett fordulatnak a választási eredményre gyakorolt hatását. Sajnos, arról kevés adat áll rendelkezésre, hogy az elsõ választás idején milyen ideológiai preferenciák jellemezték a különbözõ szavazótáborokat, de társadalmi összetételük változása is elég árulkodó a törésvonalak formálódásával kapcsolatban. Az elsõ szabad választás nyomán kialakult pártstruktúrában még jelentõs súlyt képviseltek a rétegpártok: a választópolgárok jelentõs része a társadalmi-demográfiai hátterének „megfelelõ” pártra szavazott (Karácsony 2003, 1510). A KDNP szavazóinak 56 százaléka a rendszeres templomba járók, a Fideszre szavazók 48 százaléka a 30 év alattiak, az FKGP híveinek 52 százaléka a falusi lakosság, az MSZP-szavazók csaknem fele pedig az egykori MSZMP-tagok körébõl került ki. Igaz, az akkor legjobban szerepelt két párt, az SZDSZ és különösen az MDF társadalmi karaktere nem volt ennyire határozott. A szocialisták szavazatnövekedése éppen azokban a társadalmi csoportokban volt a legkisebb, melyek a legerõsebben kapcsolódtak valamelyik rétegpárthoz – a társadalom tradicionálisabb csoportjaiban (a rendszeres templomba járók és a falusi lakosság) és a 30 évnél fiatalabbak körében. Az MDF pedig csak a vallásos szavazók körében nem veszített érdemben a négy évvel korábbi támogatottságából. 1994-ben, az ekkor még inkább két-, mint egydimenziós pártverseny mindkét dimenziójában az MSZP jelentette a fõ kristályosodási pontot: az „antikommunista-klerikális-nemzeti” ideológiai dimenzió a konzervatív


70

12/1/2008

6:28 AM

Page 70

KARÁCSONY GERGELY

pártok (MDF, KDNP, FKGP), tradicionális (idõs, vallásos, kistelepülésen élõ) választói csoportjaitól, az „antikommunista-piacbarát” dimenzió pedig a liberális pártok, fiatal és urbánus szavazóitól választotta el az MSZP híveit (Karácsony 2003, 1515). Sajátos helyzet alakult ki; bár a politikai térképen az MSZP helye volt a leginkább lecövekelve, éppen ennek a pártnak a szavazótáborát lehetett a legkevésbé konzisztens ideológiai preferenciákkal jellemezni – legfeljebb a többi párt, fõleg a jobboldali pártok által képviselt ideológiai célok elutasításával. Ekkortól rögzült egy alapvetõ különbség a bal- és a jobboldali szavazók politikai identitásában: amit az elõbbiek felesleges és érthetetlen ideológiai szembenállásnak, azt az utóbbiak a dolgok természetes rendjének, az igazuk melletti kiállásnak érzékelték. 1994-ben a szocialista szavazóknak egyetlen markáns ideológiai jellemzõjük volt: a közvéleményben a rendszerváltás után bekövetkezett drámai mértékû paternalista fordulat elsõsorban az MSZP-szavazótáborában jelentkezett. Ez a jelenség azonban nem volt tartós, mert 1998-ban már nem volt érdemi különbség a bal- és jobboldali szavazók gazdaságpolitikai preferenciái között (Karácsony–Tóka 2001, 507). Az 1998-as, a korábbinál is nagyobb változékonyság elsõdleges oka paradox módon éppen az 1994-es választás után kialakult törésvonal megszilárdulása volt. A változékonyság ellen hatott, hogy az MSZP stabilizálta pozícióját a baloldalon. Az egyetlen hosszabb idõtávot átfogó hazai panelvizsgálat adatai szerint a hatalomra kerülõ MSZP a négy évvel korábbi MDF-nél sokkal inkább képes volt megtartani a szavazóit (Fábián 1996). Ez részben abból adódik, hogy a Horn-kormány soha nem volt olyan népszerûtlen, mint az elõdje, másrészt stabilizálódott a ’94-es választás során kialakult törésvonal-szerkezet annak ellenére is, hogy az MSZP fõleg a ciklus második felében igyekezett a tõle elzárkózó társadalmi csoportok kedvében járni és oldani a kulturális szembenállásokat – gondoljunk például a vatikáni szerzõdésre. Ez a törekvés nem járt átütõ sikerrel, de 1998-ra némileg csökkent a párt hátránya a kistelepüléseken élõk és a vallásos szavazók körében (Karácsony 2003, 1511). A választók a második kormánykoalíciót is büntették, ám jóval kisebb mértékben, és ezen belül nem a nagyobbik, hanem a kisebbik kormánypártot: 1998-ban az MSZP gyakorlatilag ugyanannyi szavazatot kapott mint 1994-ben, az SZDSZ azonban a négy évvel korábban szerzett voksainak több mint a felét elvesztette. A törésvonalak erejének átmeneti meggyengülése tette lehetõvé a Fidesz számára, hogy feladva az önálló liberális pólus fenntartásának szándékát, megkezdje hosszú menetelését a jobboldalra. Az



12/1/2008

6:28 AM

Page 71

71

1998-as változékonyság legalább fele részben a klasszikus konzervatív pártok és az SZDSZ elsorvadásából adódott – és abból, hogy a Fidesz képes volt arra, hogy ezeket a nagyon különbözõ szavazói csoportokat maga mögé állítsa. Az SZDSZ antikommunista és antietatista szavazótáborának egy része aligha szívlelhette az MSZP-vel kötött koalíciót, de a katolikus egyház támogatását élvezõ Fidesz a konzervatív szavazók számára is elfogadható alternatívává vált a belsõ válsággal küzdõ MDF és KDNP helyett. Valószínûleg a Horn-kormány „szükséges, de népszerûtlen” gazdaságpolitikája elleni tiltakozó szavazatok egy része is a Fideszt erõsítette, bár a tipikus proteszt szavazókat nagyobbrészt az FKGP gyûjthette be. Az 1998-as választást megnyerõ Fidesz „szabadon lebegõ párt” volt. Nem szervezeti értelemben15, hanem társadalmi karakterét tekintve. Szavazótáborának nem volt belsõ identitása, sok, egymással ellentétes politikai ízlésû és társadalmi hátterû csoportból állt össze. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez a társadalmi koalíció csak ideiglenesen, a Horn-kormány leváltására állt össze, vagy egyben is marad – és megszületik a magyar jobboldal integráns pártja. Utólag nem lehet kétséges, hogy az utóbbi történt. Az Orbán-kormány elsõsorban politikai támogatottsága megszilárdításának rendelte alá a politikáját, és ehhez elõdeinél több eszköze (és kevesebb kishitûsége) is volt. A Fidesz kormányra kerülve egyszerre használta a konfliktus- és a konszenzusteremtés eszköztárát. Alkotmányos lehetõségeit a végsõkig kihasználva lépett fel politikai ellenfeleivel szemben, egyértelmû gesztusokat tett az egyházak felé, a stabil gazdasági növekedés eredményeit elsõsorban saját politikai célközönségéhez juttatta vissza. Másfelõl azonban képes volt kormányzását egy olyan szimbolikus keretbe foglalni, amelyben kezdeményezései evidenciának tûntek, melyekkel kapcsolatban jóformán csak az egyetértés számított legitim véleménynek (Csigó 2006).16 A szimbolikus politika volt az Orbán-kormány „húzóágazata”, amit nagyban elõsegített, hogy a Fidesz riválisainál sokkal jobban használta ki az egyre inkább a kereskedelmi csatornák által meghatározott politikai nyilvánosság lehetõségeit. Az FKGP széthullása és az MDF önállósodási törekvéseinek „megfúrása” után a Fidesznek már nem volt riválisa a jobboldalon – legalábbis a jobbközépen. Ezt a tág politikai spektrumot a Fidesz egy új politikai identitás megteremtésével igyekezett betölteni; a klasszikus jobboldali szavazók hamar elfogadták Orbánt vezérüknek, az átlagszavazókat pedig úgy tudta magához kötni, hogy hétköznapi vágyaikat összekötötte a nagy nemzeti víziókkal. Így többé-kevésbé sikerült homogenizálni a belülrõl ereden-


72

12/1/2008

6:28 AM

Page 72

KARÁCSONY GERGELY

dõen igencsak tagolt „nem MSZP-s” szavazói csoportokat – a vallásosak, a városi középosztály, a községi lakosok, a második világháború elõtt szocializálódott generáció és a fiatalok többségét (Karácsony 2005). A Fidesz – Enyedi Zsolt (2004) találó kifejezésével élve – mozaiktörésvonal-párttá vált: a különbözõ társadalmi csoportok koalícióját hozta létre, amely másfelõl mégis élesen elkülönült a környezetétõl. Mert amit „belülrõl” sokan megszületõ nemzeti egységként éltek meg, az „kívülrõl” megosztottságnak tûnt. A Fidesz képes volt arra, hogy liberális gyökerei ellenére elfogadtassa magát a konzervatív oldalon, hogy integrálja a mellõle sorra „kidõlõ” többi jobboldali párt szavazóit, hogy közös politikai keretet adjon különbözõ helyzetû és politikai ízlésû szavazóknak, de arra nem volt képes, hogy ezek után újra megnyerje a választást. A felkínált jobboldali identitás ugyanis túl szûk volt ahhoz, hogy azzal a választók többsége azonosulni tudjon. Az Orbán-kormány ellenzéke nem akart egy másik szimbolikus valóságot felkínálni a választóknak, hanem kétségbe vonta, hogy szükség van-e egyáltalán arra, hogy a szavazóknak ilyenekhez kelljen csatlakozniuk. Ahogy a politika kikerült az utcára és bekerült a magánélet korábban politikától mentes világába, az árkok betemetése egyre meggyõzõbb üzenetté vált, fõleg azoknál a csoportoknál, akiket az Orbán-kormány bizonyos intézkedéseivel (például négyes metró, nyugdíjemelés) elidegenített magától. A 2002-es választás minden korábbinál kiélezettebb küzdelmet hozott. Az ideológiai versengés végletesen leegyszerûsödött és egydimenzióssá vált (Karácsony 2003, 1518), a jobb- és a baloldali szavazótáborok közötti társadalmi különbségek kiélezõdtek. A pártos szavazók aránya nemzetközi összehasonlításban is magas szintre emelkedett (Tóka 2005a, 32), a választási részvétel rekordot döntött, ráadásul a két forduló között még emelkedett is. A törésvonalak átjárhatatlannak tûntek, de az 1998-asnál csaknem 15 százalékkal nagyobb elsõ fordulós részvétel azt mutatja, hogy sokaknak nem is ezeken, hanem apolitikusságukon kellett átlépniük. A 2002-es változékonyság tehát a korábbi választásokhoz hasonlóan részben protesztszavazatokból adódhatott, ám ezek egy része valószínûleg olyan szavazóktól jött, akik korábban soha nem szavaztak. A változékonyság másik oka a pártrendszer, azon belül is fõleg a jobboldali szavazatok tovább folytatódó koncentrációja volt. 2002-ben a magyar politika új szakaszához érkezett.


12/1/2008

6:28 AM

Page 73

73


2.2. táblázat A választási eredmények változékonyságának mértéke és lehetséges okai Mértéke* 1994

25,8

proteszt szavazatok parlamenten kívüli pártok visszaesése

1998

31,7

törésvonalak gyengesége blokkon belüli mobilitás a „jobboldalon” proteszt szavazatok

2002

18,3

blokkon belüli mobilitás a „jobboldalon” proteszt szavazatok

2006

9,0

parlamenten kívüli pártok visszaesése

* Aggregált változékonyság (százalék).

A STABILITÁS LEHETSÉGES OKAI „Viharos” másfél évtized után 2006-ra stabilizálódott a magyarok választói viselkedése. A stabilizálódás részben intézményi hatásokkal magyarázható. Az inkább többségi logikájú választási rendszerrel, illetve a miniszterelnököt és ezzel az esélyes miniszterelnök-jelölttel rendelkezõ pártokat kiemelõ kormányformával összhangban egy kvázi-kétpárti pártrendszer szilárdult meg Magyarországon (Tóka 2005b), ami önmagában is csökkentette a változékonyság mértékét. Igaz, a 2006-os változékonyság egy része abból származott, hogy a parlamenten kívüli pártokra leadott szavazatok aránya 11-rõl 3 százalékra csökkent, amit elsõsorban a választási rendszer szelekciós hatásai okoztak; többségük ugyanis nem tudott kellõ számú „kopogtatócédulát” gyûjteni, így az ország nagy részében nem is lehetett rájuk szavazni. A pártrendszer fragmentációjának csökkenése azonban mégsem folytatódott, az SZDSZ és az MDF sokak várakozásával ellentétben újra bekerült a parlamentbe. Milyen okok vezethettek a stabilizálódáshoz? A két nagy és a két kisebb parlamenti párttal kapcsolatban is két-két hipotézis adódik.


12/1/2008

6:28 AM

74

Page 74

KARÁCSONY GERGELY

A politikai elégedettség hipotézise A politikai elégedettség hipotézise szerint elsõsorban nem a törésvonalak ereje stabilizálta a választói viselkedést, hanem az, hogy ebben a kormányzati ciklusban jelentõsen nõtt az életszínvonal. Mint láttuk, a kormánypártok eddig minden választáson kevesebb szavazatot kaptak, mint amennyivel négy évvel korábban hatalomra kerültek. 2006-ban a proteszt szavazatok visszaszorulása (az intézményi stabilitással együtt) elegendõ magyarázatot adhat a választási eredmények stabilizálódására. Bár az Orbán-kormány is hozott számos népszerû, a lakosság életkörülményeit javító intézkedést,17 ám ezeknek talán nagyobb volt a szimbolikus jelentõségük az anyaginál, és nem is értek el minden társadalmi csoportot. A Medgyessy-kormány 100 napos programja azonban szinte minden társadalmi csoportnak adott valamilyen kézzelfogható anyagi juttatást. A gazdasági lehetõségeken messze túllépõ „bõkezûséget” az is magyarázhatta, hogy a választás utáni feszült belpolitikai helyzetben a kormányfõ nem tehette meg, hogy visszahátráljon a választási kampányban tett ígéreteinek teljesítései elõl. A gazdasági racionalitásnak, ha úgy tetszik a közjónak alárendelt „bizalomvásárlás” hosszú évtizedek óta jellemzõ a magyar politikára,18 a Medgyessy-kormány „csak” annyiban különbözött elõdeitõl, hogy messzebb ment el ebben, és már közvetlenül hivatalba lépése után meghozta ezeket az intézkedéseket. Ám ezzel saját magának állított csapdát. A jóléti politika már a ciklus elsõ felében finanszírozhatatlanná vált, miközben a lakosság elvárásai tovább nõttek, a materiális retorikára váltó Fidesz pedig minden feladott labdát lecsapott, ha a kormány nem engedett ezeknek az igényeknek. Az EP-választási kudarc után a szocialisták hiába váltottak miniszterelnököt, a párt támogatottsága csak akkor kezdett el tartósan növekedni, amikor a Gyurcsány-kormány a „100 lépés programmal” újabb jóléti intézkedéseket foganatosított, majd a választási célegyenesbe fordulva csökkentette az szját és az áfát.19 A kampányban azonban a Fidesz ment messzebb a jóléti ígéretekkel. Az eladósodáshoz vezetõ gazdaságpolitika kritikája helyett újabb és újabb kiadásnövelõ és bevételcsökkentõ javaslatokkal állt elõ. Arról igyekezett meggyõzni a választókat, hogy „rosszabbul élnek, mint négy éve”, és nem arról, hogy négy év múlva fognak rosszabbul élni, mint most. Olyan pályán akart versenyezni a kormánnyal, ahol az – súlyos százmilliárdok árán – verhetetlen volt.20 Az „adótudatlan” magyar szavazókat a rövid távú gazdasági haszon érdekelte, a hosszú távú gazdasági hatások már csak azért



12/1/2008

6:28 AM

Page 75

75

sem, mert erre igazából senki sem hívta fel figyelmüket a kampányban.21 A jóléti versenyben így végül az MSZP kerekedett felül. Ez a törésvonalak gyengülése ellenére is elég volt ahhoz, hogy stabilizálódjon a nagyobbik kormánypárt szavazótábora. A kampány legfontosabb témái materiális témák voltak, a két nagy párt különbözõ okokból ugyan, de egyaránt érdekelt volt a szimbolikus témák kerülésében. A baloldal az 1994–1998-as ciklushoz hasonlóan a kulturális konfliktusok tompítását, az „árkok betemetését” tûzte ki célul. Bár Gyurcsány kormányfõvé választása után olykor valóban „mert baloldali lenni” – támadta a katolikus egyház politikai szerepvállalását és felvállalta a konfrontációt a kettõs állampolgárság ügyében –, de tett a Kádár-rendszert bíráló kijelentéseket is, kikezdve ezzel a magyar politika talán legfontosabb ideológiai törésvonalát (Karácsony 2005, 198). Ezzel párhuzamosan Orbán is engedett az antikommunista retorikából – volt állampárti vezetõket szerepeltetett pártja rendezvényein és gesztusokat tett a Kádár-korszakban szocializálódott generációk felé. A népszavazási kampány idõszakát leszámítva a Fidesz is kerülte az ideológiai témákat. Úgy érezhették, hogy korábbi szimbolikus politikájukkal elidegenítették maguktól a társadalom jelentõs részét, ezért most a megosztó témák kerülésével akarták megkönnyíteni, hogy ezek a szavazók átkelhessenek a törésvonalakon. Mind a két nagy párt a „túloldal” szavazóira hajtott; a megfiatalodott vezetõségû MSZP a fiatalokra, a Fidesz a budapestiekre és a nyugdíjasokra22. Mindez a 2002-es állapothoz képest oldhatta a szavazótáborok közötti érzelmi és ideológiai különbségeket, Orbán pártellenes retorikája pedig mérsékelhette a szavazók pártosságát. A politikai elégedettség hipotézisét a következõ empirikus eredmények támasztanák alá: 1. 2002-höz képest 2006-ra csökkent a szavazók pártossága és csökkent a törésvonalak mélysége, 2. a 2006-os választás idején a szavazók elégedettebbek voltak a gazdasági helyzettel és a kormány munkájával, mint 2002-ben, 3. ezek megítélése erõsebben függött össze a pártválasztással, mint korábban, 4. és nagyobb volt a hatásuk a nem pártelkötelezett szavazók, mint a pártos szavazók körében.


12/1/2008

6:28 AM

76

Page 76

KARÁCSONY GERGELY

A törésvonalak erejének hipotézise Egy másik hipotézis azonban ugyanilyen hihetõnek tûnik. Eszerint a 2002-es kampány olyan erõs érzelmi reakciókat váltott ki a szavazókból, amit az azt követõ évek politikai eseményei sem írtak felül, hiába törekedtek a pártok a politikai tagoltság átalakítására. Újabb és újabb politikai ötleteikkel csak azt érték el, hogy folyamatosan fenntartották táboruk lelkesedését. Újabb híveket ezekkel nem tudtak szerezni, mert a szavazók pártossága miatt az ellenoldal híveinél ezek „falra hányt borsónak” számítottak; vagy meg sem hallották, vagy hiteltelen, populista ígérgetésnek minõsítették õket. Ez végül az üzenetek teljes devalválódásához vezetett: az elidegenedett szavazók megnyerésére egyre merészebb ígéretek születtek, amelyek így még inkább hiteltelenné váltak. A táborok mozdulatlanságához az is hozzájárult, hogy a Fidesz politikáját továbbra is Orbán Viktor testesítette meg a választók elõtt, pedig éppen az õ személyéhez kötõdött a legtöbb negatív beidegzõdés. A kormányoldalon bekövetkezett váltás is a frontok megszilárdulását erõsítette, hiszen Gyurcsány a jobboldali közönség számára legalább annyira az elõzõ rezsim kétes figurájának számított, mint elõdje, viszont a baloldali közönség politikai önbizalmát képes volt visszaadni. A jelentõs Fidesz-gyõzelemmel záruló EPválasztás sem feltétlenül a választói viselkedés változékonyságát mutatta, hiszen ezeken a kormányzati ciklus közepén lévõ vezetõ kormánypártok általában rosszul szoktak szerepelni (Hix–Marsh 2006). A gazdasági tematika alapvetõen nem volt hatással a választókra. Egy gazdasági visszaesés vagy jelentõs életszínvonal-csökkenés bizonyára megtépázta volna az MSZP népszerûségét, ám errõl biztosan nem volt szó. Nemzetközi vizsgálatokból tudható, hogy a szavazók gazdasági helyzetértékelése nem igazán függ össze a gazdaság valós eredményeivel, és elsõsorban az eleve meglévõ pártpreferenciák függvénye (Tilley–Bold–Garry 2006). Így lehetett ez a 2006-os magyar kampányban is. A gazdaság állapotának túlzóan negatív ellenzéki és túlzóan pozitív kormánypárti leírásai kioltották egymást, és végül mindenki azt gondolt, amit a „szíve diktált”. A törésvonalak ereje hipotézisét a következõ empirikus eredmények támasztanák alá: 1. 2002-höz képest 2006-ra legalábbis nem csökkent a szavazók pártossága és a törésvonalak mélysége,


12/1/2008

6:28 AM


Page 77

77

2. a 2006-os választás idején a szavazók nem feltétlenül voltak elégedettebbek a gazdasági helyzettel és a kormány munkájával, mint 2002-ben, 3. ezek megítélése akár erõsebben is összefügghet a pártválasztással, 4. de hatásuk a pártelkötelezett szavazók körében erõteljesebb, mint a nem pártelkötelezett szavazóknál.

Az ideológiai elkülönülés hipotézise Az egyik lehetséges hipotézis szerint az SZDSZ és az MDF „megkapaszkodása” elsõsorban a nagy pártokétól elkülönülõ ideológia kialakításának volt köszönhetõ. A két kispárt nem akart versenyre kelni a nagyok népszerû javaslataival, hanem éppen azok bírálatával igyekezett felhívni magára a figyelmet. A nevét a Magyar Liberális Párt utótaggal kiegészítõ SZDSZ fõleg a gazdaságpolitikai témákban igyekezett megkülönböztetni magát a nagyobbik kormánypárttól, de a szimbolikus témákban is a korábbiaknál bátrabban vállalta fel a liberális álláspont képviseletét. Az MDF hasonló stratégiát követett, és a konzervatív értékek képviselõjeként lépett fel, szemben a baloldali gazdaságpolitikát követõ Fidesszel. Az SZDSZ és az MDF egyszerre vált ellenfelekké és szövetségesekké. Mindketten a kisebbségben lévõ piacpárti szavazók meghódítására törekedtek. Ugyanakkor közös érdekük, hogy a szavazók ne csak a két nagy pártban gondolkodjanak, és hogy a szimbolikus témákat és a pártokhoz való érzelmi viszonyokat magában foglaló baljobb megosztottság mellett a gazdaságpolitikai témák is a politikai verseny meghatározó dimenziójává váljanak. Az ideológiai elkülönülés hipotézisét a következõk igazolnák: 1. az SZDSZ-szavazók attitûdjei 2006-ban liberálisabbak voltak, mint 2002-ben, különösen gazdaságpolitikai kérdésekben, 2. mind a két párt szavazói gazdaságilag jobboldalibbak az átlagnál, 3. az MDF-re és az SZDSZ-re szavazás jobban függ össze az ideológiai preferenciákkal, mint a bal-jobb skálán való önbesorolás.


12/1/2008

78

6:28 AM

Page 78

KARÁCSONY GERGELY

A taktikai szavazás hipotézise A másik lehetséges hipotézis szerint viszont az MDF és az SZDSZ relatíve jó szereplése a pártrendszer korábbi koncentrációjának „bumeránghatásából” adódott. A szavazók egy része – ilyen vagy olyan okokból – nem akart kétpárti parlamentet, és bár más körülmények között talán nem szavazott volna ezekre a pártokra, ezt elkerülendõ végül az MDF-re vagy az SZDSZ-re adta a voksát. Eszerint a magyarázat szerint a két kis párt vártnál jobb szereplése a taktikai szavazók „segítségnyújtásának” köszönhetõ. A taktikai (más terminológiában stratégiai) szavazás jól ismert jelenség a nemzetközi szakirodalomban is: azt jelenti, amikor a szavazók egy csoportja nem arra a pártra szavaz, amely egyébként a legközelebb áll hozzá. Az ilyen viselkedést általában nagyon tudatos, instrumentális cselekvésnek tételezik, pedig létezhet egy expresszív formája is (Franklin–Niemi–Whitten 1994). Az instrumentális taktikai szavazó esetében az eredeti preferenciákat a pártok vagy koalíciók hatalmi esélyei írják felül, a taktikai szavazás expresszív formájában a szavazók éreztetni akarják rosszérzésüket kedvenc pártjuk vezetése felé. Az elsõ eset jól illene azokra a szavazókra, akik a 2006-os választás során a szocialista-liberális koalíció hatalmonmaradása érdekében az MSZP helyett az SZDSZ-re szavaztak. Az SZDSZ parlamentbõl való kiesése ugyanis nagyban növelte volna Orbán Viktor hatalomba való visszatérésének valószínûségét, és ennek megakadályozására az átszavazás egyáltalán nem tûnt nagy áldozatnak. Az SZDSZ-t erõsítõ taktikai szavazatokra utal a párt jó budapesti szereplése, itt ugyanis a fõpolgármester-választás miatt már régóta megvolt az átjárás a két párt szavazótábora között. Az MDF esetében valószínûleg nem ilyen egyszerû a képlet; lehettek olyanok, akik az ellenzék gyõzelmének elõsegítése érdekében szavaztak a pártra, de gyakoribb lehetett az az eset, amikor a szavazók a nagy pártok uralma elleni tiltakozásul szavaztak az MDF-re. Végsõ soron ez a magatartás is értelmezhetõ a taktikai szavazás expresszív formájaként. A taktikai szavazás hipotézisét a következõ empirikus eredmények igazolnák: 1. az SZDSZ-szavazók attitûdjei 2006-ban nem voltak liberálisabbak, mint 2002-ben, 2. a két párt szavazóinak gazdaságpolitikai attitûdjei nem különböznek lényegesen az átlagtól,


12/1/2008

6:28 AM

Page 79

79


3. az MDF-re és az SZDSZ-re szavazás inkább függ össze a bal-jobb skálán való önbesorolással (az SZDSZ esetében a baloldal elfogadásával és a jobboldal elutasításával, az MDF esetében pedig mindkettõ elutasításával) mint az ideológiai preferenciákkal.

EMPIRIKUS ELEMZÉS A szavazók pártossága Kezdjük a hipotézisek tesztelését az egyszerû leíró statisztikákkal. Mind a 2002-es, mind a 2006-os parlamenti választás elsõ fordulója után nagyjából a lakosság fele mondta azt, hogy „közel áll valamelyik párthoz”, a két nagy párt szavazótáborában pedig mindkét választás alkalmával 60 százalék körüli volt ez az arány (2.3. táblázat). (A kisebb pártok adatait az alacsony elemszám miatt nem közlöm). A szavazók pártossága tehát érdemben nem változott 2002 és 2006 között. 2.3. táblázat A pártos szavazók* aránya pártpreferencia szerint, 2002–2006 (százalék) 2002 (N = 1200)

2006 (N = 1200)

MSZP

60

60

Fidesz–(MDF–KDNP)

59

62

Egyéb pártok

48

47

Teljes népesség

52

50

* Azok, akik igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy „általában véve elmondható-e Önrõl, hogy közel áll valamelyik politikai párthoz?” Forrás: Medián omnibusz vizsgálat 2002 és 2006 áprilisában.


80

12/1/2008

6:28 AM

Page 80

KARÁCSONY GERGELY

A szavazótáborok társadalmi-demográfiai összetétele A pártok szavazótáborának összetételérõl nagyobb elemszámú adatbázisok állnak rendelkezésünkre. A 2002-es választás elõtti hetekben készült felmérések szerint fõleg az életkor, a vallásgyakorlás és kisebb mértékben a lakóhely mutatott összefüggést a pártválasztással (2.4. táblázat). (Emellett az egykori MSZMP-tagság, de ez ma már inkább afféle érdekesség, és nem igazán komolyan elemezhetõ társadalmi jellemzõ.) 2002 és 2006 között nõtt az életkor hatása, és a kapcsolat teljesen lineárissá vált; az életkorral együtt folyamatosan nõ annak a valószínûsége, hogy valaki az MSZP-t támogassa. A vallásgyakorlás hatása kis mértékben csökkent, de a vallásos szavazók körében még így is csaknem húsz százalékkal elõzi meg a Fidesz az MSZP-t. Figyelembe kell azonban venni, hogy a vallásosság és az életkor között negatív irányú a kapcsolat, magyarán a fiatalok relatív többsége annak ellenére Fidesz-szavazó, hogy nem vallásos, a vallásosok többsége pedig annak ellenére jobboldali, hogy nem fiatal. Az MSZP a négy évvel korábbi eredményéhez képest valamivel több szavazatot kapott a falvakban, a Fidesz pedig a fõvárosban, ám közben az SZDSZ még inkább urbánus párttá vált, így összességében nem gyengült a lakóhely és a pártválasztás közötti kapcsolat. Az MDF egyébként szinte minden társadalmi csoportban ugyanannyi szavazatot kapott, egyedül az alacsony iskolai végzettségûek körében volt az átlagosnál kisebb a támogatottsága. Mindent egybevetve 2002 és 2006 között nem történt jelentõs változás a pártválasztás és az itt vizsgált23 társadalmi-demográfiai változók közötti kapcsolat mértékében; bár ezek eddig sem voltak igazán erõsek, de egy ilyen koncentrált pártrendszerben nem is várható, hogy azok legyenek.


12/1/2008

6:28 AM

Page 81

81


2.4. táblázat

A pártok támogatottsága különbözõ társadalmi-demográfiai csoportokban, 2002–2006 (a pártot választók százalékában) 2002 (N = 4200)

Életkor

Lakóhely

Templomba járás gyakorisága

Iskolai végzettség

MSZMPtagság

2006 (N = 6000)

Fidesz– MDF

MSZP

SZDSZ

Fidesz– KDNP

MSZP

SZDSZ

MDF

18–29

48

36

8

50

35

7

5

30–39

53

34

6

50

34

7

5

40–49

37

42

8

43

41

8

5

50–59

35

48

5

37

51

5

5

60 +

40

50

4

32

58

2

4

Budapest

32

44

10

35

44

12

5

megyei j. v.

40

44

6

40

45

7

6

egyéb város

42

43

5

42

44

5

4

község

47

39

4

47

41

4

4

rendszeresen

58

28

3

53

35

3

5

alkalmanként

44

42

5

45

43

5

5

soha

33

49

9

33

52

7

3

felsõfok

40

39

11

43

36

13

5

középiskola

41

42

7

40

44

7

5

szakmunkás

40

44

5

44

43

4

4

max. 8 ált.

45

41

4

42

50

2

2

tag volt

23

69

3

13

77

3

2

nem volt tag

44

40

6

44

42

6

5

Forrás: A Medián választás elõtti felméréseinek összevont adatai.


12/1/2008

6:28 AM

Page 82

82

KARÁCSONY GERGELY

A szavazótáborok ideológiai jellemzõi A szavazatok és az ideológiai preferenciák közötti kapcsolatot már nehezebb ilyen egyszerû, százalékos formában megragadni. Erre az eta2 statisztikát használtam, ami ebben az esetben azt fejezi ki, hogy az egyes ideológiai preferenciák szóródását hány százalékban magyarázza a megkérdezettek pártpreferenciája, vagy más megfogalmazásban, hogy mennyire homogén a pártok szavazótábora az adott kérdés megítélésében. 2002-höz képest általában véve kis mértékben csökkent a politikai értékválasztások és pártválasztás közötti kapcsolat (2.5. táblázat). A szimbolikus témák megítélésében mérséklõdtek a különbségek, a határon túli magyarok ügyét kivéve – ami vélhetõen a kettõs állampolgárságról szóló népszavazásnak tudható be. Növekedtek viszont a véleménykülönbségek a gazdaságpolitikai témákban. Leginkább azonban továbbra is az antikommunista vélemények elfogadása vagy elutasítása osztja meg a magyar választókat. 2.5. táblázat Ideológiai célok támogatása és a pártválasztás közötti összefüggés, 2002–200624 (eta2 értékek) 2002

2006

Átlag

Antikommunizmus

,47

,41

,44

Nemzeti érzés erõsítése

,28

,25

,27

Határon túli magyarok támogatása

,28

,28

,28

Egyházi befolyás növelése

,22

,15

,19

Állami beavatkozás a gazdaságba

,08

,18

,13

Átlag

,27

,24

Forrás: Medián omnibusz vizsgálat 2002 és 2006 áprilisában.

A szavazótáborok ideológiai pozícióinak változását egy olyan koordináta-rendszerrel mutatom be, amelyen a vízszintes dimenzió a szimbolikus kérdéseket (antikommunizmus, határon túli magyarok, nacionalizmus, egyházak), a függõleges pedig a gazdaságpolitikai preferenciákat fejezi ki (2.1. ábra). A koordináta-rendszer középpontja a 2002-es és 2006-os választások



12/1/2008

6:28 AM

Page 83

83

elõtti felmérésekben az összes választó véleményére vonatkozó átlag. 2002ben az „átlagszavazó” ettõl a ponttól a kulturális dimenzióban jobbra, a gazdaságiban pedig balra helyezkedett el, 2006-ban pedig pont fordítva. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a magyar választók kulturális értelemben baloldalivá és fõleg nem azt, hogy gazdasági kérdésekben jobboldalivá váltak volna. Egyszerûen csak azt mutatja, hogy milyen irányba tolódtak el a vélemények. 2002 és 2006 között a Fidesz- és az SZDSZ-szavazók pozíciójában történt a legnagyobb változás. A fideszesek pozícióváltása teljesen párhuzamos volt az „átlagszavazóéval”. Mivel az MSZP-s szavazók helye gyakorlatilag nem változott a térképen, az átlagvélemény eltolódása valószínûleg elsõsorban a Fidesz-szavazók véleményváltozásával magyarázható. A kulturális dimenzió esetében összhangban volt a párt politikai stratégiájával, a gazdasági dimenzióban azonban nem. A Fidesz hiába váltott az MSZP-t is fölülmúló paternalista retorikára, szavazói kevésbé voltak államelvûek, mint négy éve, és – ha csak egy hajszállal is – de kevésbé, mint az MSZP támogatói. Bár a kisebb pártok szavazóinak pozícióját az alacsony elemszám miatt csak kevésbé pontosan lehet „belõni”, az egyértelmûnek látszik, hogy az SZDSZ és az MDF 2006-os szavazói elsõsorban gazdaságpolitikai preferenciájukban tértek el az átlagtól. Ez különösen az SZDSZ-szavazóira igaz, akik a korábbinál is nagyobb mértékben jobboldali irányba húztak el az átlagtól és még baloldali álláspontot alakítottak ki a kulturális kérdésekben. Ezekben a témákban az MDF szavazói is baloldaliabbak voltak az átlagnál, ami nem igazán esik egybe a párt önmagáról alkotott képével.


12/1/2008

6:28 AM

Page 84

84

KARÁCSONY GERGELY

2.1. ábra A szavazótáborok ideológiai pozíciójának változása, 2002–200625

SZDSZ – 2006

Gazdasági bal–jobb

MDF – 2006

MIÉP – 2006

SZDSZ – 2002

ÁTLAG – 2006 MSZP – 2006

Fidesz – 2006 Fidesz – 2002 ÁTLAG – 2002

MSZP – 2002 Kulturális bal–jobb Forrás: Medián omnibusz vizsgálat 2002 és 2006 áprilisában.

A kormány teljesítményének megítélése Az aktuális kormány teljesítményének megítélése nem különbözött lényegesen a 2002-es és a 2006-os választást közvetlenül megelõzõ felmérésekben. Az Orbán-kormány megítélése lényegesen jobb volt, mint elõdeié, ám hivatali idejének végén így is néhány százalékos többségben voltak azok, akik inkább rossz véleménnyel voltak munkájáról (2.6. táblázat). A Gyurcsánykormánynál ebbõl átbillent ugyan a mérleg, de összességében elõdjénél mégis egy hajszállal rosszabb volt a megítélése, mert a kifejezetten negatív véleményen lévõk aránya is magasabb volt a négy évvel korábbinál (2.7. táblázat). A Gyurcsány-kormány megítélése tehát élesebben osztotta meg a közvéleményt, és ez a szavazótáborok véleménye közötti különbségekben is megmutatkozott. 2002-ben az MSZP-szavazók 100 fokú skálán átlagosan


12/1/2008

6:28 AM

Page 85

85


38 pontra értékelték a Fidesz vezette kormány munkáját, 2006-ban a Fidesz-szavazók viszont csak 25 pontra tartották a Gyurcsány-kormányét. A kormány megítélése és a pártválasztás közötti kapcsolatot kifejezõ eta2 lényegesen nagyobb volt 2006-ban, mint 2002-ben. 2.6. táblázat Az aktuális kormány teljesítményének megítélése a választást megelõzõ utolsó felmérésekben (százalék) Nem tudja

Nagyon gyenge

Gyenge

Jó

Nagyon jó

Összesen

1994

10

24

39

25

2

100

1998

3

15

45

36

1

100

2002

3

10

42

40

5

100

2006

4

14

35

43

4

100

2.7. táblázat A kormány teljesítményének megítélése pártpreferencia szerint, 2002–2006 (átlagok 100 fokú skálán)

Fidesz–(MDF–KDNP)

2002

2006

68

25

MDF

40

MSZP

38

67

SZDSZ

41

59

Egyéb pártok

44

30

50

47

,37

,56

A teljes népesség átlaga Kapcsolat a pártválasztással

(eta2)


12/1/2008

6:28 AM

86

Page 86

KARÁCSONY GERGELY

A rendszerváltás utáni kormányok közül egyébként csak a Horn-kormány megítélése volt jobb a ciklus végén, mint hivatalba lépését követõen (2.2. ábra). A választás felé közeledve eddig minden kormánynak javult a megítélése, ám ez 2006-ig az új kabinetek bizalmai tõkéjét alapozta meg. 2002 nyarán a Medgyessy-kormány 100 napos programja soha nem látott magasságokba repítette a kabinet népszerûségét, de ez nem volt hosszú életû, és a ciklus közepén a kormány már népszerûtlenebb volt, mint elõdje 2000-ben, a hivatali ideje azonos idõszakában. A miniszterelnök-váltás is csak átmenetileg növelte a második MSZP–SZDSZ-koalíció népszerûségét, a lassú, de a választásig kitartó növekedés a „100 lépés” program meghirdetése után kezdõdött. 2.2. ábra A kormányok tevékenységének megítélése hivatali idejük azonos idõszakában (negyedéves összevont adatok, 100 fokú skálán)

60

2002–2006 1998–2002

50

1994–1998

40

30

20 1. év

2. év

3. év

4. év

A gazdasági helyzet megítélése A 2002-es választás idején a gazdasági helyzet megítélése is kedvezõbb volt, mint 2006-ban. 2002 elsõ felében – a rendszerváltás óta elõször – többen valószínûsítették háztartásuk és az ország gazdasági helyzetének javulását, mint ahányan romlástól tartottak. A két forduló közötti felmérésben



12/1/2008

6:28 AM

Page 87

87

pedig – 1990 óta elõször és ez idáig utoljára – azok is többségben voltak, akik szerint az ország gazdasági helyzete javult az elmúlt 12 hónapban (2.3. ábra). A gazdasági várakozások szárnyalása persze csak arra volt elég, hogy az optimisták aránya néhány százalékkal meghaladja a pesszimistákét és a mérsékelt derûlátás sem tartott sokáig. 2002 végén – nagyjából az önkormányzati választások után – visszaállt a „normális helyzet” és újra a pesszimisták kerültek többségbe. A gazdasági közhangulat 2004 januárjában volt mélyponton, ezt követõen azonban kisebb megszakításokkal26 javult, egészen a választásig. Bár a múltra és a jövõre, valamint az ország és a háztartás helyzetére vonatkozó válaszok között nagyon erõs a korreláció – éppen ezért a gazdasági közhangulatot a négy válasz átlagával, az általában konjunktúraindexnek keresztelt mutatóval szokták kifejezni –, egymáshoz való viszonyuk más volt a két választási kampány idején. A választók 2002-ben és 2006-ban is azt érezték, hogy rosszabbul élnek mint egy éve, 2002-ben azonban az ország gazdaságának közelmúltját sokkal jobbnak ítélték, mint 2006-ban. A négy kérdés közül egyébként éppen ez az, ami leginkább összefügg a pártválasztással (2.8. táblázat) – úgy tûnik a számos nemzetközi kutatás tapasztalatával összhangban a magyar választók, inkább visszatekintõen (retrospektíven) és az ország gazdasági helyzetérõl kialakított véleményük alapján (szociotropikusan) szavaznak. Ugyanakkor a jövõre vonatkozó várakozások 2002-ben még alig függtek össze a pártválasztással, 2006-ben viszont már elég erõs volt az összefüggés. Paradox módon annak az attitûdnek a pártválasztásra gyakorolt hatása nõtt a legkevésbé, amelynek befolyásolására a legtöbb erõfeszítés történt a kampányban – a háztartások helyzetének múltbeli alakulására vonatkozó véleményeké.


12/1/2008

6:28 AM

Page 88

88

KARÁCSONY GERGELY

2.3. ábra Az ország gazdasági helyzetének és a háztartás anyagi helyzetének megítélése (átlagok, –100 = sokat romlott/romlani fog, 100 = sokat javult/javulni fog) 40 a háztartás a következõ 12 hónapban az ország a következõ 12 hónapban a háztartás az elmúlt 12 hónapban az ország az elmúlt 12 hónapban konjunktúraindex*

20

0

–20

–40

–60 2002

2003

2004

2005

2006

* A négy kérdés átlaga. Forrás: Medián omnibusz vizsgálatok.

2.8. táblázat A gazdasági helyzet megítélése és a pártválasztás közötti összefüggés, 2002–2006 (eta2 értékek) 2002

2006

Átlag

A háztartás a következõ 12 hónapban

,02

,17

,10

Az ország a következõ 12 hónapban

,03

,22

,13

A háztartás az elmúlt 12 hónapban

,15

,22

,19

Az ország az elmúlt 12 hónapban

,20

,39

,30

Átlag

,10

,25

Forrás: Medián omnibusz vizsgálat 2002 és 2006 áprilisában.


12/1/2008

6:28 AM


Page 89

89

Empirikus elemzések: összefoglalás Az egyszerû leíró statisztikák sok dologról árulkodnak, de félre is vezethetnek minket, hiszen nem világos, hogy egy változó hatása mögött nem egy másik, fontosabb változó hatása húzódik-e meg. A hipotézisek teszteléséhez ezért többváltozós elemzéseket (logisztikus regresszió) is végeztem. Ezen elemzések részletes eredményeitõl megkímélem az olvasót – az érdeklõdõk a mellékletben találják azokat (2.9. és 2.10. táblázat). Lássuk, hogy a többváltozós elemzések és a leíró statisztikák számtengerébõl mi olvasható ki a felállított hipotézisekre nézve! A politikai elégedettség hipotézise szerint a gazdaság és a kormány javuló megítélése stabilizálta a választási eredményeket. Ez a magyarázat ebben a formában biztosan nem állja meg a helyét, különösen ami a gazdasági elégedettséget illeti. Ha ez lett volna a döntõ, akkor 2002-ben kormánypárti, 2006-ban pedig ellenzéki gyõzelem született volna a választáson. Viszont a kormány és a gazdaság megítélése 2006-ban valóban sokkal szorosabban függött össze a pártválasztással, mint korábban. A többváltozós elemzés szerint viszont ez a növekvõ hatás elsõsorban a kormányzati teljesítményre vonatkozik, a gazdasági helyzet megítélésének önálló hatása érdemben nem változott. Magyarán a gazdasági helyzet megítélésében nagyobb lett a véleménykülönbség a két nagy párt szavazótábora között, de ennek a pártpreferenciára gyakorolt hatása fõleg a kormány munkájának megítélésén keresztül érvényesült. Ez utóbbi 2006-ban valóban sokkal erõsebben függött össze a pártpreferenciákkal, mint négy éve. A hipotézis azonban abból a feltételezésbõl indult ki, hogy ezek hatása az érzelmileg nem elkötelezett szavazóknál erõteljesebb. Ennek azonban inkább a fordítottja igaz: a nem pártos MSZP-szavazóknál a gazdasági attitûdök közül egyik sem szignifikáns, a kormány megítélése pedig fele akkora hatással van a pártpreferenciákra, mint az elkötelezetteknél. A Fidesz szavazótáborán belül kisebb a különbség az elkötelezett és az el nem kötelezett szavazók véleménye között, de náluk is ez a tendencia érvényesül. A gazdaság és a kormányzati teljesítmény megítélése a már meglévõ pártpreferenciák „megzenésítésének”, utólagos racionalizációjának tûnik – inkább okozatnak, mint oknak. Átvéve kedvenc pártjuk interpretációját, a pártos szavazók újabb érveket találtak arra, hogy ugyanarra a pártra szavazzanak, akire korábban is. Mindez a törésvonalak ereje hipotézisét erõsíti. Mint láttuk, a pártos szavazók nemzetközi összehasonlításban is magas aránya nem csökkent 2002 és 2006 között, a kiélezõdõ kompetencia- és ígéretverseny inkább megerõsí-


90

12/1/2008

6:28 AM

Page 90

KARÁCSONY GERGELY

tette, mintsem lerombolta a választók tudatában meglévõ falakat. Ugyanakkor ellentmond a hipotézisnek, hogy a két választás között csökkent a törésvonalaknak a pártpreferenciára gyakorolt hatásuk. A szavazótáborok társadalmi-demográfiai jellemzõi nem igazán változtak, de az ideológiai különbségek mérséklõdtek. Atörésvonal-jellemzõk hatását vizsgáló többváltozós modellek magyarázóereje jelentõsen csökkent. Még annak ellenére is, hogy 2002-ben a gazdaságpolitikai attitûdöknek még nem volt szignifikáns hatásuk, 2006-ban azonban – a változók önálló hatását kimutató regressziós modell szerint – már igen: az MSZP szavazói jóval paternalistábbak voltak, mint a fideszesek. Nem egyértelmû azonban, hogy ezeket a preferenciákat valóban a törésvonal-változók között kell-e szerepeltetnünk, hiszen az elmúlt másfél évtizedben elégé változékony volt a szerepük. Ráadásul hatásuk 2006-ban is csak a nem pártelkötelezett szavazóknál érvényesült. Az összes vizsgált jellemzõ közül ez volt az egyetlen, amely az elkötelezett szavazóknál nem volt szignifikáns, de a többieknél igen. Az érzelmileg nem elkötelezett szavazóknál tehát a gondoskodó állam iránti igény az MSZP-re való szavazás valószínûségét növelte, ami végsõ soron szintén a törésvonalak erõsségére alapozott magyarázatot támasztja alá. Ezek a szavazók a pártosság „gondolatmankója27” nélkül nem tudták vagy a pártosság kényszerítõ hatásának hiányában nem akarták a gazdaság helyzetét szavazási szándékuknak megfelelõen racionalizálni. Egyszerûen arra a pártra szavaztak, amelyhez a magyar közvélemény másfél évtizede28 leginkább köti a szociális gondoskodás gondolatát. Ez a Fidesz 2006-os politikai stratégiájának teljes kudarcát mutatja: elkötelezett szavazóit nem befolyásolták a paternalista üzenetek, a többiek pedig ezek ellenére szavaztak rá. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a két nagy párt szavazótáborának stabilizálódása inkább a törésvonalak erejével magyarázható. Ezen belül azonban inkább a szavazók pártosságával, mint az ideológiai különbségek stabilizálódásával. Inkább a szavazók „szemellenzõssége”, mintsem az értékválasztások stabilizálták a szavazótáborokat. És végül vizsgáljuk meg, hogy mi következik az adatokból az MDF és az SZDSZ választási szereplésével kapcsolatban. Mint láttuk, a két párt szavazótáborának ideológiai pozíciója lényegesen különbözött az átlagtól, és az SZDSZ-szavazók „liberalizmusa” erõsödött is 2002 óta. A többváltozós elemzés azt mutatta, hogy ha a bal- és jobboldali önbesorolást is figyelembe vesszük, akkor 2002-ben az SZDSZ-szavazók attitûdjei még nem különböztek a többiekétõl, 2006-ban azonban gazdaságpolitikai preferenciáik hatása már szignifikáns volt. Ugyanakkor a jobboldali önbesorolás el-


12/1/2008


6:28 AM

Page 91

91

utasítása is megmaradt, sõt, erõsödött is 2006-ra. Az MDF 2006-os szavazói a jobboldali és a baloldali címkét is elutasították, az ideológiai preferenciák önálló hatása viszont nem volt szignifikáns. Ez részben egy egyszerû módszertani problémából adódhat; abból, hogy a párt szavazóinak alacsony száma miatt eleve kicsi az esélye annak, hogy statisztikailag is érvényes kijelentéseket tegyünk velük kapcsolatban. Mégis úgy tûnik, hogy a centrumpozíció elfoglalása sokkal fontosabb jellemzõje a párt szavazótáborának, mint a sajátos politikai értékválasztások. Mindent egybevetve az adatok az MDF esetében a taktikai szavazás, az SZDSZ esetében pedig az ideológiai elkülönülés hipotézisét támasztják alá. Bár az SZDSZ szavazói az MSZP-szavazókhoz hasonlóan29 elutasítják a jobboldali címkét, de nem tartják magukra érvényesnek a baloldalit sem, a gazdaságpolitikai kérdésekben pedig jelentõs mértékben nõtt a két szavazótábor közötti véleménykülönbség.

ÖSSZEFOGLALÁS A 21. század elsõ évei egyszerre mutatták meg a pártok lehetõségeit és korlátait a szavazók politikai identitásának formálásában. Jó tíz évvel ezelõtt még szinte semmi jele nem volt annak, hogy mára két párt és az élén két politikus ekkora hatalmat szerezzen a választók gondolatai felett; a Kádárrendszer atomizált társadalma élt tovább a rendszerváltás után is. A választásokat mérsékelt érdeklõdés övezte, mégis szavazók milliói vándoroltak a pártok között. A választók az egypártrendszer idõszakából hozhatták magukkal pártellenes érzelmeiket, túlnyomó többségük egyik párthoz sem kötõdött, legfeljebb azt tudták, hogy melyik az, amelyiket különösen nem szeretnek (Rose–Mishler 1998). Részben ez az érdektelenség tartotta fenn a pártrendszer fragmentáltságát is, hiszen azt sem a homogén politikai kultúra, sem az intézményi környezet nem indokolta. Ugyanakkor a kiélezett politikai verseny hiánya azt is lehetõvé tette, hogy a pártok a választóknak való udvarlás mellett kormányzati feladataikra is gondot fordítsanak. A táborépítés politikája 1998-ban kezdõdött és a 2006-os választásig szinte minden a támogatottság megerõsítésének rendelõdött alá a pártok politikájában (Karácsony 2006). Ám a csaknem pénzügyi összeomlást okozó kormányzati túlköltekezés és még merészebb választási ígéretek ellenére a 2006-os választást megelõzõ idõszak a szimbolikus politika gyõzelmét mutatja a materiális politika felett.30 Nem mintha a választók nem akarnák,


92

12/1/2008

6:28 AM

Page 92

KARÁCSONY GERGELY

hogy lekenyerezzék õket, de a 2002-es választás után nagy részük már nem tudta vagy nem is akarta pártos elfogultság nélkül nézni a politikát. A pártjaikra jellemzõ voluntarizmus átragadt a választókra is: 2006-ban sokuk számára semmi sem volt fontosabb, mint táboruk gyõzelme a választáson. Bármilyen áron. Magyarországon a 2002-es volt az a kritikus választás, amely stabilizálta a politikai tagoltság szerkezetét. A szavazók tudatába mélyen bevésõdtek az akkori élmények, a törésvonalak megmerevedtek, az identitáshiányos posztkommunista társadalomban a pártok váltak a szociális önkifejezés legfontosabb eszközeivé. Természetesen ezután is voltak és lesznek szép számmal olyanok, akik a közhangulat aktuális hullámai szerint ingadoznak a pártok között. Az önkormányzati választás a kormánypártok, a 2004-es EP-választás az ellenzék fölényes gyõzelmét hozta. Ám a sorsdöntõ pillanatban, amikor a kormányról van szó, mégis rendezõdnek a sorok. 2006ban legalábbis ez történt. Ez a választás a 2002-est megerõsítõ választás volt31: a politikai tagoltság szerkezete alig, a végeredmény pedig szinte egyáltalán nem változott, és ez egyben megmutatta a pártok mozgásterének korlátait is: a politikai tagoltság elmosódó körvonalait fel lehet erõsíteni, de ha ez megtörtént, akkor már nehéz ezeket felülírni.


12/1/2008

6:28 AM

Page 93


93

MELLÉKLET 2.9. táblázat Az MSZP-re és a Fidesz–(MDF–KDNP)-re szavazás logisztikus regressziós magyarázó modelljei, 2002–200632 (B-együtthatók és standard hibáik)

Megjegyzés: A legalább 0,05-ös szinten szignifikáns hatások kiemelve. Forrás: Medián omnibusz vizsgáatok 2002 és 2006 áprilisában.

0063-0095 Karacsony-tabla-fekvo.qxd

12/4/2006

6:08 PM

Page 93

Melléklet 2.9. táblázat Az MSZP-re és a Fidesz-(MDF–KDNP)-re szavazás logisztikus regressziós magyarázó modelljei, 2002–200632 (B együtthatók és standard hibáik)

2002 2. modell

1. modell

2. modell

93

1. modell

2006 3. modell pártos szavazók

4. modell nem pártos

MSZP

Törésvonaljellemzõk

életkor

,011

,005

,008

,006

,014

,005

,013

,007

,007

,012

,015

,010

iskolai végzettség

,129

,071

,239

,091

–,070

,080

–,231

,121

–,471

,205

–,102

,159

lakóhely (+ = urbánus)

,024

,108

–,115

,135

–,032

,111

–,191

,175

–,191

,278

–,241

,242

MSZMP-tagság

,678

,273

,417

,339

1,617

,402

1,734

,708

1,088

,836

2,603

1,133

vallásgyakorlás

,311

,065

–,278

,084

–,252

,069

–,197

,108

–,031

,159

–,381

,159

antikommunizmus

–,311

,031

–,264

,039

–,261

,038

–,122

,057

–,125

,047

–,089

,082

nacionalizmus

–,103

,043

–,010

,051

,000

,051

,064

,079

,146

,122

–,036

,105

határon túli magyarok

–,074

,036

–,018

,044

–,032

,041

,005

,065

–,027

,108

–,011

,084

paternalizmus

,053

,030

,051

,037

,109

,031

,203

,048

,140

,065

,288

,077


12/4/2006

6:08 PM

Page 94

2.9. táblázat folytatása 2002 1. modell

94

az ország az elmúlt 1 évben Gaza háztartás az elmúlt 1 évben dasági helyzet az ország a következõ 1 évben és a kormány a háztartás a következõ 1 évben értékelése a kormány értékelése Nagelkerke R2

,311

2006 2. modell

1. modell

2. modell

3. modell pártos szavazók

4. modell nem pártos szavazók

–,003

,002

,009

,004

,016

,007

,007

,006

–,004

,003

–,003

,004

–,004

,007

–,003

,006

–,002

,004

–,001

,005

,000

,007

–,004

,007

,007

,004

,009

,005

,009

,008

,010

,007

–1,531

,170

3,350

,286

4,344

,543

2,935

,351

,496

,211

,711

,794

,621

Fidesz

Törésvonaljellemzõk

életkor

–,016

,005

–,011

,007

–,013

,005

–,009

,008

iskolai végzettség

–,125

,073

–,212

,102

–,143

,086

–,206

lakóhely (+ = urbánus)

,254

,110

–,209

,157

–,165

,119

–,394

–1,070

,348

–,586

,428

–1,322

,469

MSZMP-tagság vallásgyakorlás

,011

,013

–,016

,012

,137

,473

,236

–,703

,199

,196

–,576

,313

–,564

,287

–,744

,923

–,849

1,260

,307

1,275

–,312

,061

,238

,088

,277

,071

,290

,114

,393

,174

,203

,168

antikommunizmus

,291

,032

,152

,043

,323

,043

,175

,065

,288

,113

,081

,094

nacionalizmus

,009

,060

,027

,056

–,095

,088

–,203

,144

–,109

,121

,101

,046

határon túli magyarok

,114

,037

,069

,047

,095

,045

,160

,071

,085

,119

,218

,099

paternalizmus

–,030

,031

–,016

,042

–,049

,032

–,084

,054

–,023

,080

–,170

,085


12/4/2006

6:08 PM

Page 95

2.9. táblázat folytatása 2002

95

1. modell

Gazdasági helyzet és a kormány értékelése

2006 2. modell

1. modell

2. modell

3. modell pártos szavazók

4. modell nem pártos szavazók

az ország az elmúlt 1 évben

,008

,003

–,014

,004

–,015

,007

–,014

,006

a háztartás az elmúlt 1 évben

,006

,003

,000

,004

–,013

,007

,011

,007

az ország a következõ 1 évben

–,003

,004

–,008

,005

–,003

,008

–,010

,008

a háztartás a következõ 1 évben

–,002

,004

,009

,006

,007

,009

,009

,008

a kormány értékelése

2,401

,229

–2,868

,261

–3,257

,419

–2,857

,376

Nagelkerke

R2

,327

Megjegyzés: A legalább 0,05-ös szinten szignifikáns hatások kiemelve. Forrás: Medián omnibusz vizsgálatok 2002 és 2006 áprilisában.

,597

,247

,723

,810

,658


12/1/2008

6:28 AM

Page 96

96

KARÁCSONY GERGELY

2.10. táblázat Az SZDSZ-re és az MDF-re szavazás logisztikus regressziós magyarázó modelljei, 2002–20064 (B együtthatók és standard hibáik)

2002

2006

SZDSZ

SZDSZ

Életkor

,007

,011

–,022

,010

Iskolai végzettség

,430

,160

,427

Lakóhely (+ = urbánus)

,725

,236

,352

MSZMP-tagság

–,210

,529

Vallásgyakorlás

,147

Antikommunizmus

,032

Nacionalizmus Határon túli magyarok

MDF ,009

,011

,160

,589

,182

,212

–,071

,236

–1,595

,914

–1,391

,841

,128

,006

,144

–,112

,142

,064

–,069

,074

–,068

,090

–,115

,077

–,078

,093

,027

,111

–,130

,071

–,078

,083

–,052

,087

,015

,058

–,170

,057

–,064

,062

Baloldali önbesorolás

–,021

,180

–,028

,166

–1,263

,273

Jobboldali önbesorolás

–,666

,273

–1,353

,367

–,343

,109

Paternalizmus

Nagelkerke

R2

,150

,259

,175

Megjegyzés: A legalább 0,05-ös szinten szignifikáns hatások kiemelve. Forrás: Medián omnibusz vizsgálat 2002 és 2006 áprilisában.

Irodalom Angelusz Róbert–Tardos Róbert: Az „önéletrajzíró” válaszadó. A választási preferenciák retrospektív adatainak szisztematikus torzításai. Századvég, 3. évf. 2. szám. 3–32. Angelusz Róbert–Tardos Róbert 2005. A választói tömbök rejtett hálózata. In: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak: Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 65–159. Bartolini, Stefano–Peter Mair 1990: Indentity, Competition, and Electoral Availability: The Stabilisation of the European Electorates 1885–1985. Cambrige. Cambrige University Press. Bozóki András 1996: Modernizációs ideológia és materiális politika: szocialisták a szocializmus után. Századvég. 1. évf., 4. sz. 41–79.



12/1/2008

6:28 AM

Page 97

97

Campbell, Angus–Philip E. Converse–Warren E. Miller–Donald Stokes 1960: The American Voter. New York, John Wiley and Sons. Carmines, Edward G.–Robert Huckfelt: Politikai viselkedés: áttekintés. In: Robert E. Goodin–Hans-Dieter Klingemann (szerk.): A politikatudomány új kézikönyve. Budapest, Osiris. Clarke. Harold D.–Marianne C. Stewart 1998: The decline of parties in the minds of citizens. Annual Rewiew of Political Science. 1. sz. 357–378. Converse, Philip E. 1964: The Nature of Belief Systems in Mass Public. In: David E. Apter (ed.:) Ideology and Discoment. Free Press. 206–261. Csigó Péter 2006: Celebratory Politics: Late modern promotionalism and political communication. (kézirat) Csizér Katalin: A rendszerváltás megítélése három visegrádi országban. In: Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2000. Budapest, 2000, Tárki. Csizmadia Ervin 1998: Pártok és agytrösztök. Politikatudományi Szemle. 7. évf. 4. szám. 1–31. Dalton, Russell J. 2002: The decline of party identifications. In: Dalton, Russel J.–Martin Wattenberg (eds.): Parties Without Partisans. Political Change in Advanced Industrial Democraties. Oxford. Oxford University Press. 19–37. Dalton, Russell J.–Scott C. Flanagan–Paul Allen Beck. 1984. (eds.): Electoral Change in Advanced Industrial Democracies: Relaignment or Deaingment? Princeton University Press, Princeton. Duch, Raymond M. 2001: A Developmental Model of Heterogeneous Economic Voting in New Democraties. American Political Science Review. Vol. 95. No. 4. 895–910. Edelman, Murray 2004: A politika szimbolikus valósága. Budapest, L’Harmattan. Enyedi Zsolt–Körösényi András 2001: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Osiris. Enyedi Zsolt 1998a: Politika a kereszt jegyében. Egy politikai szubkultúra természetrajza. Osiris, Budapest. Enyedi Zsolt 1998b: Pártrendszer és politikai konszolidáció. Politikatudományi Szemle, 7. évf. 3. sz., 5–33. Enyedi Zsolt 2004. A voluntarizmus tere. Századvég, 9 évf., 3. sz. 3–27. Enyedi Zsolt 2006. The Survival of the Fittest: Party System Concentration in Hungary. In: Susanne Jungerstan-Mulders (ed.) Post-Communist EU Member States: Parties and Party Systems. Aldershot: Ashgate, 177–202. Evans, Geoffrey–Pippa Noris 1999 (eds.): Critical Elections. British parties and voters in long-term perspective. London, Sage. Fábián Zoltán 1996. Szavazati táborok és szavazási hûség. Századvég, 1. évf. 1. sz. 95–111. Ferge Zsuzsa 1996: A rendszerváltás megítélése. Szociológiai Szemle. 1. szám. 51–74. Fiorina, Morris P. 1981: Retrospective Voting in American National Elections, Yale Universtity Press.


98

12/1/2008

6:28 AM

Page 98

KARÁCSONY GERGELY

Franklin, Mark N. 1992. The Decline of Cleavage Politics. In: M. N. Franklin, T. T. Mackie, H. Valen, C. Bean et al: Electoral Change: Responses to Evolving Social and Attitudinal Structures in Western Countries. Cambridge: Cambridge University Press. Franklin, Mark, Niemi, Richard, Whitten, Guy 1994: The Two Faces of Tactial Voting. British Journal of Political Science. (24) 4. 549–557. Gradvohl, Paul–Marián Béla–Szabó Ildikó 1998: A folytonosság forradalma avagy a Kádár-korszakhoz való viszony szerepe a magyar politikai közgondolkodásban. Politikatudományi Szemle, 7. évf. 2. sz. Harrop, Martin–William L. Miller. 1987: Elections and Voters. A Comparative introduction. London, MacMillan. Hirata, Takeshi 2000: The Party-System Building and Electoral Volatility in Central Europe. Central Europeen Political Science Review. 1. évf. 2. szám. 72–92. Hix, Simon–Micheal Marsh 2006: Az európai parlamenti választások üzenetei: tiltakozás vagy tiltakozás? In: Tóka Gábor és Báthory Ágnes (szerk.): A 2004. évi európai parlamenti választások. Pártok és szavazói magatartás nemzetközi összehasonlításban. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, BCE Politikatudományi Intézet, Századvég Kiadó, 23–48. Karácsony Gergely–Tóka Gábor 2001: The Electorate, 1990–1998. In: Király K. Béla–Ormos Mária (eds.): Hungary: Government and Politics, 1848–1998. Highland Lakes, NJ, Atlantic Research and Publications. 495–518. Karácsony Gergely 2003: A választói magatartás trendjei Magyarországon. In Kurtán Sándor, Sándor Péter és Vass László (szerk.), Magyarország politikai évkönyve 2003. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyarországi Központja Alapítvány. 1509–1539. Karácsony Gergely 2006: Harmadik forduló. Debreceni Disputa. 3. szám. 4–7. Knutsen, Oddbjorn–Scarbrough, Elinor 1995. Cleavage Politics. In van Deth, Jan W.–Scarbrough, Elinor (szerk.): The Impact of Values. Oxford, Oxford University Press Kornai János 1995–96: Négy jellegzetesség. A magyar fejlõdés politikai gazdaságtani megközelítésben. Közgazdasági Szemle. 42 évf. 12. szám. 1097–1117 és 43. évf. 1. szám. 1–29. Körösényi András 1994: A jobboldal vereségének okai. Valóság. 10. 38–47. Lipset, Seymur M. és Stein Rokkan. 1967: Cleavage Structures, Party System and Voter Alignments. In: Lipset, S. M.–Rokkan, S.(eds.): Party System and Voter Alignments. Cross National Perspectives.The Free Press, New York. 1–64. Mair, Peter 1996: What is Different About Post-Communist Party Systems? Studies in Public Policy 259. Glasgow. University of Strathclyde, Centre for the Study of Public Policy. McAllister, Ian 2002: Calculating or capricious? The new politics of late deciding. In: David M. Farrel–Rüdiger Schmitt-Beck (eds.): Do Political Campaings Matter? Campaign effects in elections and referendums. London, Routedge.



12/1/2008

6:28 AM

Page 99

99

Mészáros József 2006: Ígéretek örvényében. In: Mészáros József: Racionális egyének és közjó. Társadalompolitikai tanulmányok. Budapest, Gondolat. 108–120. Norris, Pippa 2001: Angyali kör. A politikai kommunikáció hatása a posztindusztriális demokráciára. Médiakutató. 2. évf., 3. sz. Róbert Péter 1996: Fogcsikorgatva: a megkeseredett rendszerváltás. Századvég, 1. évf. 3. szám. 59–86. Rose, Richard és William Mishler 1998. Negative and Positive Party Identification in Post-Communist Countries. Electoral Studies. 17. évf. 2. szám. Rose, Richard. 1992: Escaping from absolute dissatisfaction. A Trial and Error Model of Change in Eastern Europe. Journal of Theoretical Politics. 4. szám. Rose, Richard–William Mishler 1998. Negative and Positive Party Identification in Post-Communist Countries. Electoral Studies. Vol. 17. No. 2. Sears, David O. 1998: Szimbolikus politika. Társadalom-lélektani elmélet. In: Hunyadi György (szerk.): Történeti és politikai pszichológia. Budapest, Osiris. 608–638. Stumpf István 1996: A választói magatartás hullámzása. In: Andorka Rudolf–Kolosi Tamás–Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1996. Tárki, Budapest. Stumpf István 2006: Parlamenti választások 2006: a szavazói preferenciák stabilizálódása. In: Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2006. Tárki, Budapest. 417–435. Tilley, James R.–Tessa Bold–John Garry 2006: A gazdaságihelyzet-érzékelés meghatározói és a választói döntésre gyakorolt hatása. In: Tóka Gábor és Báthory Ágnes (szerk.): A 2004. évi európai parlamenti választások. Pártok és szavazói magatartás nemzetközi összehasonlításban. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, BCE Politikatudományi Intézet, Századvég Kiadó, 177–200. Tóka Gábor 1998: A pártpreferenciák stabilitásának meghatározói. Századvég. 3. évf. 2. szám. 3–27. Tóka Gábor 2001: A szavazói magatartás kutatása. Politikatudományi Szemle. 10. évf. 3. szám. 105–130. Tóka Gábor 2005a. A magyarországi politikai tagoltság nemzetközi összehasonlításban. In: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.). Törések, hálók, hidak: Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 17–64. Tóka Gábor 2005b. A törésvonalak, a pártok és az intézményrendszer. In: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.). Törések, hálók, hidak: Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 243–321. Tomka Miklós 2001: Hagyományos (vallási) értékek a modern társadalomban. Educatio. 11. évf. 3. sz. 419–433. Tóth Csaba 2001. A magyar pártrendszer fejlõdésének fõ iránya. Politikatudományi Szemle, 10. évf., 3. sz., 81–104. Vásárhelyi Mária 1995: Rendszerváltás alulnézetben. Budapest, Pesti Szalon.


100

12/1/2008

6:28 AM

Page 100

KARÁCSONY GERGELY

Jegyzetek 1. A Tárki 1992 és 1997 közötti Magyar Háztartás Panel vizsgálata a társadalmi szerkezet változását vizsgálta. A kutatásban politikai jellegû attitûdkérdések nem szerepeltek, csupán a választók pártpreferenciáját illetve a korábbi választáson leadott szavazatát kérdezték. Ezzel együtt ez a kutatás nagyon sok információval szolgál errõl az idõszakról (Fábián 1996). Emellett a CEU megbízásából a Medián végzett panelvizsgálatokat az 1994-es és az 1998-as választáshoz kapcsolódóan, de ezek csak a kampány idejét fogták át. A Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány által életre hívott választáskutatási projekt keretében 2003 és 2006 közötti panelvizsgálatok is készültek, ám az ezekbõl készült adatbázis a tanulmány írásakor még nem állt rendelkezésre. 2. Az „elõdök” és az „utódok” azonosítása kutatói interpretáció kérdése, ez a fõ oka annak, hogy különbözõ tanulmányok sokszor más adatokat közölnek a választások változékonyságáról. 3. Az index a pártok szavazatarányai négyzetösszegének a reciproka. Ha minden párt ugyanannyi szavazatot kap, akkor ez az arány megegyezik a választáson induló pártok számával, ha a szavazók nagy többsége két pártra szavaz, akkor az index nagyon közel esik a 2-es értékhez. Két 50 százalékos párt esetében például: 1/(0,52 + 0,52) = 1/(0,25 + 0,25) = 1/0,5 = 2. Az index a pártok mandátumarányának kifejezésére is használható, én itt a listás szavazatarányok mérésére használom. 4. Az 1994-es érték számításakor az MDF 1990-es szavazatarányát az MDF, a MIÉP és a Piac Párt eredményével, az FKGP ’90-es eredményét az FKGP és az Egyesült Kisgazdapárt eredményének összegével vetettem egybe. Az 1998-as index esetében az FKGP 1994-es eredményét az FKGP és az Új Szövetség eredményének összegéhez hasonlítottam, az MDF-ét pedig az MDF és az MDNP eredményéhez. A 2002-es választás esetében a Fidesz–MDF eredményét a két párt által négy évvel korábban külön-külön elért eredményével hasonlítottam össze, a Centrum Pártét pedig a KDNP és az MDNP korábbi eredményével. A 2006-os indexnél az Fidesz–KDNP közös lista és az MDF szavazatszámának összegét vetettem egybe a Fidesz–MDF közös lista négy évvel korábbi eredményével, a Munkáspárt 2002-es eredményét a pedig a Munkáspárt és a Munkáspárt 2006 eredményével vetettem egybe. 5. A blokkok közötti változékonyság elõször az 1998-as választásnál értelmezhetõ. A jobboldali blokkhoz sorolt pártok: Fidesz, FKGP, MDF, MDNP, MIÉP(-Jobbik) és az 1994-es KDNP. A baloldali blokkhoz sorolt pártok: MSZP és SZDSZ – a Munkáspártot nem soroltam ide, mert annak koalíciós preferenciái nem voltak egyértelmûek. 6. Az FKGP-t 1990-es választás idején a kormánypártokhoz, az 1994-es választás idején az ellenzékhez sorolva. A pártot az 1990-es választás idején vezetõ politikusok többségét Torgyán József elnökké választása után kizárták a pártból, ám parlamenti képviselõként kitartottak az Antall József vezette koalíció mellett. Az általuk alapított Egyesült Kisgazdapárt 1 százalékot sem ért el az 1994-es választáson.



12/1/2008

6:28 AM

Page 101

101

7. 1992-ben a kisgazdapárt szakadt több részre a koalícióból való kilépés vagy bennmaradás kérdése miatt. 1993-ban kilépett a pártból, majd az SZDSZ-hez csatlakozott a Fidesz egyik csoportja, mert nem értett egyet a pártnak az MDF felé való közeledésével. 1994-ben háttérbe szorult a párton belül, majd 1998-ban már a Fidesz színeiben politizált az SZDSZ-nek az a csoportja, amely nem értett egyet a szocialistákkal való közös kormányzással. Szintén a Fidesz színeiben folytatták politikai pályájukat azok a kereszténydemokraták, akiket 1997-ben a Fidesszel való együttmûködés szorgalmazása miatt zártak ki a pártból. Így 1998-ban már a Fidesz parlamenti frakciójában találjuk az SZDSZ 1991 és 1992 közötti, és a KDNP 1990 és 1995 közötti elnökét. Pártszakadások késõbb is voltak, de ezek már nem különösebben befolyásolták a pártok versenyét. 8. Ez részben magyarázattal szolgálhat arra az ellentmondásra, hogy a nagyarányú volatilitás már a kilencvenes évek elején is a pártválasztás és a választók társadalmi-demográfiai jellemzõi közötti, nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondható kapcsolattal járt együtt. A társadalmi-demográfiai jellemzõk és a pártpreferenciák közötti viszonylag erõs kapcsolat azért nem stabilizálta a pártrendszert, mert ez a kapcsolat nem feltétlenül pártokra, hanem politikai blokkokra vonatkozott. 9. Olyan dolgokra kell itt gondolni, mint a vallásgyakorlók, a vallási közösségekhez tartozók európai összehasonlításban kis száma (Tomka 2001) vagy a jelentõs nagyságú nyelvi-etnikai kisebbségek hiánya. 10. Lásd ehhez Karácsony Gergely: Nagy, de gyenge. Medián felmérés az állam szerepének megítélésérõl. Figyelõ, 2005. december 22.–2006. január 4. Kelet-középeurópai összehasonlításban (Csizér 2000). 11. Lásd a 7-es számú jegyzetet. 12. A közvélemény alakulásáról és az MSZP választási gyõzelmének okairól lásd: (Körösényi 1994), (Bozóki 1996), (Gradvohl–Marián–Szabó 1998), (Vásárhelyi 1995). 13. Ennek arányát – legalábbis közvetlenül – nem befolyásolta az, hogy idõközben 4-rõl 5 százalékra emelték a parlamenti bejutási küszöböt. A parlamentbõl kimaradó pártok közül ugyanis egyik sem érte el 4 százaléknál jobb eredményt. 14. A gyõzelem azért tûnhetett elsöprõ erejûnek, mert az MSZP abszolút többséget szerzett az országgyûlésben. Ennek fõ oka azonban nem a tényleges támogatottságának nagysága volt, hanem az, hogy a pártok és a választók viselkedése ekkor még annyira nem illeszkedett a választási rendszer logikájához, így a parlamenti mandátumok rendkívül aránytalanul fejezték ki a pártok valódi támogatottságát. 15. Hiszen ekkorra már megszerezte a jobboldali értelmiség jó részének (Csizmadia 1998) és a történelmi egyházaknak a támogatását. Ugyanakkor a párt szervezettsége hagyott maga után kívánnivalókat – Torgyán József nem véletlenül nevezte korábban „üzenetrögzítõs” pártnak a Fideszt. 16. Ilyen nehezen támadható intézkedés volt például a diákhitel bevezetése, a lakáshitelezés állami támogatása, a státustörvény, a Millennium vagy az olimpiai pályázat. Az MSZP ezeket soha nem merte „élesben” támadni.


102

12/1/2008

6:28 AM

Page 102

KARÁCSONY GERGELY

17. Lásd errõl: Karácsony Gergely: Miért (nem) szeretik a Fideszt? Medián felmérés, HVG. 2002. március 29. 18. Tulajdonképpen ez volt a Kádár-rendszer fõ legitimációs technikája is. A „jóléti politika” hatásairól lásd pl.: Kornai (1995–1996) vagy a nyugdíjemelések kapcsán Mészáros (2006). 19. Kutatási beszámolók a gazdasági-jóléti intézkedések hatásairól: http://www.median.hu/object.e6428023-9a8a-4d31-87e7-cf67a8aff6d8.ivy és http://www.median.hu/object.f3986c30-40eb-4baf-bf82-4c548125b3c4.ivy 20. Ezt a stratégiát utólag a Fidesz alelnöke hibának tartotta, és elismerte, hogy valóban nõtt az életszínvonal. http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid = 14178 21. Az MDF és az SZDSZ szót emelt ugyan a kiadásnövelõ ígéretek ellen, ám az eladósodás az õ kampányukban sem kapott központi szerepet. 22. Gondoljunk csak a sorkatonaság eltörlésére, az Amõba mozgalomra, a kormányfõ blogját hirdetõ kampányra, vagy a másik oldalon a Fidesz javaslatára a Budapest-minisztérium felállításáról vagy a 14. havi nyugdíj bevezetésérõl. 23. A többi felmerülõ változó például, a nem vagy a foglalkozás nem mutat szignifikáns kapcsolatot a pártválasztással. 24. Az ideológiai preferenciák mérésére a következõ kérdéseket használtam. „A politikai pártok különbözõ célokat követhetnek. Felolvasok néhány ilyen célt, és arra kérem, mindegyikrõl mondja meg a véleményét.” (1 = teljes mértékben ellenzi, 9 = teljes mértékben támogatja) antikommunizmus = a korábbi kommunista párttagok eltávolítása a vezetõ tisztségekbõl, nemzeti érzés erõsítése = nemzeti érzés erõsítése, határon túli magyarok támogatása = a környezõ országokban élõ magyarok helyzetének javítása. Mivel az egyházi befolyással kapcsolatos kérdés a 2002-es kérdõívben nem szerepelt, ezért azt a templomba járás gyakoriságára vonatkozó kérdéssel helyettesítettem – ami bevett gyakorlat a klerikális attitûdök mérésére például: (Knutsen–Scarbrough 1995). Más kutatások tapasztalata szerint ez valamivel kisebb korrelációt mutat a pártválasztással, mintha itt is attitûdkérdést használtam volna, ám a kapcsolat idõbeli változását valószínûleg pontosan adja vissza. Az állam gazdaságba való beavatkozásának helyeslését három attitûdkérdés összegével mértem. „A következõkben felsorolok néhány lehetõséget arra, hogy az állam miképp befolyásolhatja a gazdasági életet. Kérem, az Önnél levõ kártya segítségével válaszoljon: mennyire ért egyet azzal, hogy ...(1 = egyáltalán nem ért egyet, 5 = teljesen egyetért) az állam a béreket rendeletekkel szabályozza, az árakat rendeletekkel szabályozza, a válságban levõ iparágakat támogassák annak érdekében, hogy ne váljanak munkanélkülivé az ott dolgozók.” A pártpreferencia-változónál csak a pártot választókat vettem figyelembe; 2002-es kódolás 1 = Fidesz–MDF, 2 = MSZP, 3 = SZDSZ, 4 = egyéb pártok, a 2006-os kódolás = 1 = Fidesz–KDNP, 2 = MSZP, 3 = SZDSZ, 4 = MDF, 5 = egyéb pártok. 25. A kulturális bal-jobb tengelyt az antikommunizmusra, a nemzeti érzésre, a határon túli magyarok támogatására vonatkozó véleményeket, valamit a vallásgyakorlás intenzitását összefoglaló fõkomponenssel, a gazdasági bal-jobb tengelyt az állami beavatkozás helyeslését kifejezõ három attitûdváltozót összefoglaló fõkomponenssel mértem a két választás idején készült összevont adatbázis segítségével.



12/1/2008

6:28 AM

Page 103

103

26. A kisebb hullámzások részben a szezonális hatásokból következtek – télen például nagyobb a háztartások rezsiköltsége. 27. Az angol „information shortcuts” vagy „cognitive shortcuts” szakkifejezések magyarosítása Tóka Gábortól származik (2001). 28. Ez alól csak a Bokros-csomag idõszakában, az 1995-ben és 1997-ben készült felmérés jelent kivételt. Lásd: (Tóka 2005b, 297). 29. Az erre vonatkozó adatok nem szerepelnek az elemzésben, de a Fidesz és az MSZP-szavazók esetében is nõtt a jobb- illetve a baloldali címke elfogadására való hajlam. 30. A szimbolikus politika elméletéhez lásd: (Edelman 2004), a választói viselkedésre gyakorolt hatásáról (Sears 1998). 31. A kézirat lezárásakor jelent meg Stumpf István tanulmánya (2006), amely szintén stabilizáló választásként értelmezte a 2006-as választást. 32. A függõ változók kódolása: MSZP/Fidesz-szavazó = 1, egyéb párt szavazója = 0. A magyarázó változókhoz lásd a 24-es jegyzetet. 33. Lásd a 30-as számú jegyzetet.

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok

Recommend Documents