Magen Politikai, közéleti portál Izrael Államról

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Grünhut Zoltán

Minden út Teheránba vezet Akciók és reakciók két össze nem egyeztethető geopolitika jegyében

„Mindazok, akik azt hiszik, hogy egy születésnapi ünnepséggel életben tarthatják a rothadó holttestként bűzlő, megszálló, szélhámos izraeli rezsimet, nagyot tévednek […] a cionista rezsim létezésének joga végleg megkérdőjeleződött, bitorló államuk a megsemmisülés útjára lépett […] rövidesen elpusztul, mint az a patkány, amelyet a libanoniak agyoncsaptak.”1 – nyilatkozta Izrael fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából az AFP francia hírügynökségnek Irán nyíltan antiszemita és anticionista államfője2, Mahmud Ahmadinezsád. A zsidó állam jubileuma kapcsán Jeruzsálembe érkező George W. Bush amerikai elnök ünnepi beszédében a fent idézet iráni véleményekre is reagálva nyomatékosan leszögezte: „Izrael Állam polgárai: Maszada soha többet nem eshet el3, az Amerikai Egyesült Államok mindörökre az oldalatokon áll”.4 A Knesszetben, vagyis az izraeli parlamentben tartott beszédében Bush félreérthetetlenül üzent Izraelnek, Iránnak, a Teherán által támogatott szélsőségeseknek, s az egész, közönyös hozzáállást tanúsító világnak: „Hiszünk valamennyi férfi, nő és gyermek sérthetetlen alapjogaiban. S emiatt ragaszkodunk ahhoz, hogy más állam polgáraihoz hasonlóan az izraeli embereknek is joguk van a tisztességes, elfogadható és békés életfeltételekhez. Hiszünk abban, hogy a demokrácia az egyetlen út az emberi jogok tiszteletben tartására. S emiatt szégyenteljes dolognak tartjuk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, minden más országhoz képest, rendre a Közel-Kelet legszabadabb demokráciája ellen hozza meg emberi jogi elítélő határozatainak többségét. Hiszünk abban, hogy a vallásszabadság alapvető a civilizált társadalmak számára. S emiatt elítéljük az

1

Ahmadinejad: Israel a ”stinking corpse”, Jerusalem Post, May 8. 2008. Mahmud Ahmadinezsád Izrael- és zsidóellenes kijelentéseivel kapcsolatban lásd a Wikipedia: „Mahmoud Ahmadinejad and Israel” című idézetgyűjteményét. 3 Az izraeli katonák két helyszínen esküsznek örök hűséget hazájuk védelmére: a jeruzsálemi Siratófalnál, a világ zsidóságának legszentebb helyén, illetőleg a Maszada erődítmény romjain, mely a hősies önvédelmi harc tragikus jelképe a zsidó történelemben. 4 Herb Keinon - Rebecca Anna Stoil: Bush: Masada will never fall again, Jerusalem Post, May 16. 2008. 2

1

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról antiszemitizmus minden formáját: az Izrael létezéshez való jogát nyíltan megtagadóktól, az azokat csendben támogatókig. Hiszünk abban, hogy a szabad emberek tenni, áldozni akarnak a békéért. S emiatt tisztelgünk Izrael Állam vezetőinek bátor erőfeszítései előtt. Ugyanígy hiszünk a nemzetek önvédelmi jogában, s visszautasítjuk, hogy bármely államnak tárgyalnia kelljen az őt elpusztítani akaró gyilkosokkal. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy politikai célok elérése végett ártatlan civileket támadjanak. Erősen és egységesen állunk ellent a terrorizmusnak, a szélsőségeseknek, soha nem adjuk fel e harcunkat, ebbéli elhatározásunkat. A terrorizmus és a szélsőséges csoportok jelentik korunk legsúlyosabb kihívásait. Ez több mint a fegyverek harca. Ez a nézetek, az ideológiák harca. Az egyik oldalon állnak a jog és a méltósság védelmezői felvértezve az ésszerűség és az igazság erejével. A másik oldalon vannak azok, akik a kegyetlenség, a gyilkolásra való uszítás, a félelemkeltés, s a hazugság elfogult nézeteit képviselik. E harc a 21. században a technológiák összecsapásaként jelenik meg, valójában azonban nem különbözik az ősi küzdelemtől jó és rossz között. A gyilkosok azt mondják, ők az iszlám tanításait vallják, de valójában nem vallásos emberek. Az ábrahámi tanok alapján senki sem lehet képes robbanómellényt húzni egy ártatlan gyermekre, felrobbantani ártatlan vendégeket egy széder vacsorán5, vagy repülőket irányítani egy gyanútlan dolgozókkal teli irodaházba. Mindazok, akik e szennyes tetteket végrehajtották nem valami magasztos cél, csakis a saját hatalomvágyukból cselekedtek. Nem ismernek el Istent önmaguk felett. S különleges gyűlöletet éreznek a szabadság legelszántabb védelmezői, köztük az amerikai és az izraeli emberek iránt. E [hatalomvágyra épülő gyűlölet – GZ] az, amiért a Hamasz alapító-okirata Izrael elpusztítására szólít fel. Ez az, amiért a Hezbollah követői halált kiáltanak Izraelre és Amerikára. Ez az, amiért Oszama bin Laden tanítása szerint a legfontosabb kötelesség kiirtani a zsidókat és az amerikaiakat. S ez az, amiért az iráni elnök […] Izrael elpusztításáról álmodozik. […] Egyesek azt mondják, ha az Egyesült Államok megszakítana minden kapcsolatot Izraellel, valamennyi problémánk megoldódna a Közel-Keleten. Ez azonban nem más, mint az ellenségeink hazug érvelése, melyet maradéktalanul visszautasítunk. Izrael népessége a közelmúltban átlépte a hétmilliós határt. De amikor a terrorizmus és a gonosz elleni harcról van szó, ereje 307 millióra tehető, mivel az Egyesült Államok mellette áll. Az Egyesült Államok mellettetek áll a terrorhálózatok felszámolásában és a szélsőségeseknek menedéket adók megtagadásában. És Amerika 5

Az amerikai elnök itt egy, az izraeli Netanjában 2002. március 27-én, a széder ünnep alkalmából tartott családi estén elkövetett merényletre utalt. A palesztin öngyilkos „mártír”, testére szerelve tucatnyi kiló robbanóanyaggal éppen az ünneplők között detonálta önmagát, mely következtében 29-en életüket veszítették, s 140-en – köztük húszan rendkívül súlyosan – megsebesültek. A támadásért később a Hamasz vállalta a felelősséget.

2

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról mellettetek áll Irán nukleáris törekvéseinek megakadályozásában is. Hagyni a világ vezető terrortámogatóját hozzájutni a világ legpusztítóbb fegyveréhez, a következő generációkkal szembeni megbocsáthatatlan árulás lenne. A béke érdekében a világ nem engedheti meg Irán számára, hogy atomfegyverekhez jusson.”6 Hogy George W. Bush nemcsak a levegőbe beszélt a Knesszetben tartott előadása során, azt az izraeli Katonai Rádió is megerősítette egy önmaga neve elhallgatását kérő hivatalos forrást idézve, mondván az amerikai elnök, támogatva alelnöke, Dick Cheney által, kijelentette: még az idén lejáró második ciklusában az Egyesült Államok katonai úton pontot tesz Irán nukleáris törekvéseinek megakadályozására.7 Bush szokatlanul kemény hangnemű beszédét nemcsak a megszólítottak minősítették kvázi hadüzenetként, de még az amerikai elnökválasztás esélyesebbik demokrata jelöltje, Barack Obama is „félreérthetetlen politikai támadásnak” nevezte azt önnön külpolitikai álláspontjaira nézve. Reagálásában Obama leszögezte: „… kihasználva Amerika valós hatalmai adottságait – értve ezek alatt a kemény, határozott és közvetlen diplomáciai eszközöket – azt kell tenni, amit Kennedy, Nixon és Reagan tett, hogy nyomást tudjunk gyakorolni az olyan országokra, mint Irán, vagy Szíria”.8 A nemzetközi közösség egyre nyomasztóbb tehetetlensége miatt, a 2001. szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban végrehajtott, ezrek halálával járó, a Közel-Kelet históriájában biztos, de talán a világtörténelemben is új korszakot nyitó merényletek nyomán megindított terrorizmusellenes háború új harctere lehet Irán.9 A napi hírösszefoglalókba már be sem kerülő afganisztáni és iraki krízishelyzet tragikus következményei mellett, akut fegyveres összecsapások zajlanak a Közel-Kelet más térségeiben is. Libanonban a Hezbollah irányítása mellett folyamatosan szabotálják az iszlamista erők a politikai konszolidációs folyamatokat, hónapokra ellehetetlenítették az amúgy is válságterhes államrendszer egyik alapfeltételének

számító

szokásjog10,

a keresztény származású

köztársasági

elnök

megválasztását, azzal polgárháborús helyzetet teremtve az országban.11 A vitatott megítélésű, 6

Full-text of Bush's Knesset Address, Jerusalem Post, May 15. 2008. ”Bush intends to attack Iran before the end of his term”, Jerusalem Post, May 20. 2008. Később a Fehér Ház sajtóreferense visszautasította a kiszivárgott állítások valódiságát, leszögezve, hogy az Egyesült Államok diplomáciai úton kívánja megakadályozni Irán fenyegető nukleáris törekvéseit. White House denies Iran attack report, Jerusalem Post, May 20. 2008. 8 Hilary Leila Krieger: Obama: Bush speech a ”political attack”, Jerusalem Post, May 15. 2008. 9 Paul Rogers: Iran: Consequences of a war, Oxford Research Group, February 2006. 10 Az országban kiélezett vallási ellentétek miatt, Libanonban keresztény származású személy lehet csak köztársasági elnök, szunnita muzulmán miniszterelnök, s síita muzulmán a törvényhozás házelnöke. A vezérkari főnök szintén csakis keresztény, míg a hadsereg másodtisztje drúz vallású lehet. 11 2008. május 25-én, 18 hónnappal Emile Lahoud mandátumának lejárta után végül sikerült megválasztani az ország új elnökét Michel Suleiman, a korábbi vezérkari főnök személyében. 7

3

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Gáza esetében kizárólag, Júdea és Szamária kapcsán pedig többnyire palesztinai arabok lakta területeken tapasztalható ellenséges hangulat miatt, állandó terrorfenyegetettséggel kell megküzdenie az Izraeli Véderőknek.12 A Hamasz által uralt Gázai-övezetből naponta rakéták tucatjait lövik ki a dél-izraeli településekre13, miközben pusztító merényletek szándékával öngyilkos mártírok vegyülnek a földsávot elszeparáló biztonsági kerítés, izraeli katonák ellenőrizte átkellőinél élelemért, vízért, gázért, gyógyszerekért és benzinért sorban álló palesztinai arabok közé.14 A Földközi-tenger partvidékétől, vagyis a Közel-Kelettől (Near East), a Közép-Kelet (Middle East) felé haladva a felsorolásban, nagy port kavaró erőszakos események színterének bizonyult az elmúlt hónapok során Szíria is. A 2007. szeptemberi izraeli légi csapás Damaszkusz épülő atomerőműve ellen15, valamint a „terrorelnöknek” számító Imad Mugniyeh meggyilkolása a szír fővárosban16 azt jelzi: rendkívül indokolt esetben a zsidó állam északkeleti szomszédja már most is nyílt harcterepnek számít. További keleti irányban az Irak–Irán–Afganisztán tengely válságelemeit dióhéjban már említettük, Pakisztán belső konfliktusai eddig azonban háttérben maradtak, holott Benazir Bhutto hazatérése, majd meggyilkolása Iszlámábádban is kis híján polgárháború kitörésével járt.17

12

Oldalakon keresztül lehetne sorolni a közelmúlt Izrael-ellenes palesztin terroraktivitásait, melyek közül a legsúlyosabbak a január 3-i hebroni (két izraelit öltek meg palesztin rendőrök) a február 4-i dimonai (egy halott), a március 6-i jeruzsálemi (8 iskolás gyerek meghalt, 11 megsebesült), az április 10-i Nahal Oz-i, az április 25-i tulkarmi, a május 12-i sderoti (összesen hat izraeli áldozat), s május 15-i askelóni (15 sebesült) merényletek voltak. Részletes beszámolókat lásd: Killers of Israelis near Hebron are members of PA-Fatah security forces, Israel Insider, January 1. 2008.; Yaakov Katz - Rebecca Anna Stoil: Hamas claims Dimona bombers came from Hebron, Jerusalem Post, February 4. 2008.; Etgar Lefkovits: Mercaz Harav hit by capital's worst terror attack since April '06, Jerusalem Post, March 6. 2008.; Yaakov Katz - Gil Hoffman: IDF warns of more kidnap attempts, Jerusalem Post, April 10. 2008.; Yaakov Katz - Herb Keinon: Israel leans toward Gaza truce, despite fatal Kassam attack, Jerusalem Post, May 12. 2008. 13 Az izraeli hadsereg által blokád alatt tartott Gázából mindennaposak a rakétatámadások (főként a déli határvégen fekvő Sderot ellen), miközben Izrael ivóvizet, áramot, gázt, élelmiszert és gyógyszereket juttat az övezetben élők számára. Április 10-én éppen egy Nahal Oz-i, palesztinok számára működtetett gáztöltőállomásnál lőttek agyon Hamasz terroristák két izraeli dolgozót, majd a merényletet követően az iszlamista mozgalom több ezres demonstrációt kezdeményezett az izraeli hadsereg blokádja miatti elviselhetetlen gázai körülmények ellen! A körzetbe érkező ENSZ emberjogi megfigyelő a „humanitárius krízis miatt” heves kirohanást intézett Jeruzsálem segélyeket és szolgáltatásokat blokkoló politikája kapcsán, majd a gázai határhoz érve kis híján palesztinok által kilőtt rakéta végzett vele. 14 Május 22-én egy robbanóanyaggal megrakott teherautó érkezett Gázából a palesztinok számára segélyeket szétosztó erezi raktárhoz. Az izraeli katonák figyelmesek lettek a megengedettnél gyorsabban közeledő járműre, melyet megállásra szólítottak fel, a sofőr azonban nem lassított így kilőtték, a fejre álló teherautó pedig azonnal felrobbant. Yaakov Katz - Herb Keinon: Truck bomber killed in failed attack, Jerusalem Post, May 22. 2008. 15 Az akcióról részletesen lásd: Grünhut Zoltán: Egy üzenetértékű támadás In.: Kákai László (szerk.): Politikai tanulmányok – Pécs, PTE Politikai Tanulmányok Tanszék kötete, 2008. 16 Részletesen lásd: Grünhut Zoltán: Merénylet egy merénylő ellen, Magen portál. 17 After Bhutto’s Murder: A Way Forward for Pakistan, International Crisis Group, Asia Briefing N° 74. Islamabad/Brussels, January 2. 2008.

4

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Az itt sorolt ellenségeskedésekben egy a közös: valamennyi nyílt, tomboló, illetve felszínalatti, lappangó hadszíntéren iszlám szélsőségesek, fundamentalisták harcolnak, nyugati, vagy legalábbis „nyugatibb” értékvilágot képviselő államokkal, állami haderőkkel. Hangsúlyozandó, hogy a nyíltan háborús felek egyik esetben sem állam kontra állam formájában jelenek meg. A szélsőséges muzulmán fegyveresek valamennyi fronton terrorszervezetként, gerillacsoportként működnek, mivel igazi ütőerejük az aszimmetrikus hadviselésben nyilvánul meg, a civil lakosság közé bújva, az ártatlanokat pajzsként használva, a média közvetítésén keresztül sokkolóan pusztító harcmódorra kényszerítik kihasználhatatlan technikai fölényben lévő ellenfeleiket, melyek vagy tehetetlenül süllyednek a terrorizmus mocsarába, vagy erkölcstelen módon, civileket is lemészárolva időlegesen ütni próbálnak a támadókon. E hadviselés csakis a nyugati értékvilágot rombolni, a Nyugattal való szimpátiát, szövetséget elpusztítani akaró szélsőséges iszlamistáknak kedvez. Az akuttá váló ellenségeskedés, a lakosságot mindkét oldalról érintő támadássorozat, a konfliktustól kívülállók szörnyülködése a történteken, mind-mind a radikális muzulmánokat erősíti.18 Ezt mutatja Libanon, Irak, Afganisztán és Izrael példája is. A liberális eszmevilágnak megfelelő igazságos háborúként lehet feltüntetni Oszama bin Laden és követőinek üldözését, rendszerük szétverést, Szaddam Husszein hatalmának megdöntését, ugyanakkor a nyugati emberek számára elfogadhatatlan a kollektív büntetéssel felérő izraeli biztonsági kerítés, vagy a terrorfészeknek számító, de civileknek is otthont adó iraki Falludzsa, netán a libanoni Türosz lebombázása.19 E dilemmát kihasználva fog pár, netán már csak egy éven belül atomfegyver-gyártási kapacitáshoz jutni, a Hezbollah, a Hamasz és más terrorszerveken keresztül a Közel- és Közép-Kelet egészét akut konfliktusban tartó teheráni rezsim, ki tudja milyen jövőt kényszerítve a térségre.20 Samuel P. Huntigton civilizációk konfliktusára alapozott elméletét21 lehet kritizálni, mondván az amerikai szerző eltúlozza a kérdés jelentőségét, lévén a civilizációk összecsapása helyett legfeljebb a közel-keleti geopolitikai tér multipolarizálódása zajlik, az elméleti megközelítés szempontjai mindenesetre nem befolyásolják a térség konfliktus-sorozatainak létét, illetve azok jelenlegi megoldhatatlanságát. Ugyan kétségbe 18

Michael Gove: The roots of Islamism, Times Online, June 26. 2006. A média potenciális befolyásoló szerepéről lásd: Richard North: The corruption of the media, EUReferendum, August 23. 2006. 20 Michael Rubin: Iran's global ambition, Middle Eastern Outlook, March 17. 2008. 21 Samuel P. Huntington rendkívüli módon kritizált, sarkító világszemlélettel, leegyszerűsítő ellenségeskedéssel, kulturális polarizálódásra való ösztönzéssel vádolt könyvét, mely „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” címet viseli, magyar nyelven az Európa Kiadó gondozásában olvashatjuk. 19

5

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról lehet vonni az állandó ellenségeskedés kulturális szempontjait22, előtérbe helyezve társadalmi, nemzetközi politikai és gazdasági aspektusokat, mindez azonban nem változtat annak tényén: nem iszlám fundamentalista eszmevilágú államok – közülük is elsősorban Izrael – a két világrendszer határán évtizedek óta elszenvedni kénytelenek mindazt, melyet az Egyesült Államok, Spanyolország és Nagy-Britannia állampolgárai sokkoló tragédiaként éltek át 2001ben, 2004-ben és 2005-ben.23 A közel- és közép-keleti válsággócok mindinkább multiplikálódni, egymásba gabalyodni tűnnek. Szinte felsorolhatatlan, hogy a térség országai, valamint a geopolitikai okok miatt a régióban ilyen-olyan módon megjelenő, földrajzilag távolabb fekvő államok közül ki-kivel áll konfliktusban, vagy szövetségben, sőt, az sem ritka, hogy valamely kormányzatok bizonyos szempontok alapján azonos, míg más aspektusok felől nézve ellentétes oldalra kerülnek. Tanulmányunkban nem vállalkozhatunk ezen átláthatatlan, válságait tekintve történelmileg is messzire visszanyúló, sokszor összekuszálódó geopolitikai térség teljes körű elemzésére, ugyanakkor törekedni fogunk a szubrégió közelmúltbeli eseményeit a fokozódó Irán kontra Egyesült Államok–Izrael szemszögből értékelni és összegezni. A konfliktus megoldásának kulcsa: Izrael Számos szerzőt említhetnénk, akik egyöntetűen állítják a tágan értelmezett közel-keleti konfliktus két okra vezethető vissza: mégpedig a nyugati világ egykor volt kolonizációsimperialista, mai formájában globalizációs kulturális, gazdasági és politikai fölényére, valamint annak a térségben legnyilvánvalóbb manifesztációjára, az izraeli állam létezésére. E megállapítás azonban nem ad magyarázatot az iszlamista szervezetek thaiföldi, kelet-timori, vagy szomáliai aktivitására, így sokkal inkább elfogadhatónak tartjuk azon oksági feltevést, mely szerint a konfliktus forrása az iszlám világ, nyugati-keresztény eszmerendszerhez hasonló univerzalizmusra való törekvése, egyszerűen mondva: a földkerekség irányításába való korlátlan beleszólás vágya. Nem véletlen, hogy a konfliktusnak éppen az identitást 22

Itt érdemes mindenesetre kiemelni, hogy a Mohamed profétáról készült karikatúrák mily mértékű felháborodást váltottak ki a muzulmán világban, gondoljunk csak a dán követség megrohamozására Iránban, Gázában, vagy az egyiptomi lapbetiltásokra. 23 Egy külön tanulmány, sőt, inkább könyv tárgya lehetne a szélsőséges muzulmán csoportok által az iszlám világ „véres határain” elkövetett terroreseményeknek az összegzése. Csak felsorolásképpen említve ezen erőszaksújtott civilizációs határvonal helyszíneit: indonéziai-szigetvilág (Kelet-Timor, Aceh), Fülöp-szigetek (Mindanao), Thaiföld (Pattani tartomány), Dél-Kína, bangladesi-indiai határszakasz, Kasmír, Üzbegisztán, kaukázusi válsággóc (Csecsenföld, Ingusföld, stb.), Libanon, Izrael. [Lehetne folytatni a sort kilépve a Közel- és Közép-Kelet szubrégiójából Afrika (Szomália, Nigéria, Elefántcsontpart, Szudán, Niger, stb.), vagy Európa (Bosznia, Koszovó, s egyre inkább a kontinens nyugati félteke) felé]

6

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról meghatározó, emocionális értelemben toleranciát csak bizonyos szintig megtűrő kulturális elemei a leghangsúlyosabbak. Mindkét – persze általánosítás nélkül ki nem jelelhető – oldalon felerősödnek a vallási tanítások motivációi, a társadalmi együttélés tradicionális aspektusai, össze nem egyeztethető vívmányai. A kölcsönös szélsőségesedés jelei itt is, ott is megmutatkoznak, a szemben álló fél megfelelő átformálása válik elérendő céllá.24 Súlyosbítja a válságot az iszlám fanatisták irracionális, eltorzított vallási tanokra épülő küldetéstudata, melynek erőszakos megnyilvánulásai félelmet, haragot, bizonytalanságot és bizalmatlanságot keltenek a nyugati világban, belső megosztottságra késztetve a körülményekkel kapcsolatban az embereket, kormányzatokat, államokat. A mélyülő konfliktusra nyugati részről kettős válasz adható: távolódás, az iszlám világgal való bármiféle konfrontáció (legyen az akár belpolitikai jellegű) mellőzése, illetve a szembenállás felvállalása. Az oly nagy jelentőségű izraeli–palesztin kérdés kapcsán is e magatartásformák merülnek fel lehetőségként, s emiatt nincs több mint fél évszázada megnyugtató válasz a tragédiasorozatra. A hatvan évvel ezelőtti eseményekhez hasonlóan még ma is nemzetközi vita tárgya lehet Izrael Állam létezésének joga, mely körülmények miatt érthetően bizalmatlan a jeruzsálemi kormány bármiféle garanciák nélküli területi kompromisszumok elfogadása kapcsán.25 A meglehetősen egyszerű, már az 1997-es Wye River-i, de még inkább a 2000-es Camp David-i és annak utótárgyalásain kirajzolódó képlet szerint, a palesztin fél részéről nincs valós hatalommal bíró, tényleges békét akaró erő: a több megállapodást is aláíró, azok alapján közigazgatási és területi autonómiát kapó Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) önnön (al-Aksza Mártírjai, Palesztinai Népi Felszabadítási Front, stb.) és rivális (Hamasz, Iszlám Dzsihád, Hezbollah) szélsőségesei miatt hiába fogad el bármiféle, izraeli részről joggal támasztott követelményt (terrorszervezetek felszámolása, erőszak beszüntetése, körözött gyilkosok kiadása-elítélése), azok betartására még segítséggel is alkalmatlan. A Teherán és Damaszkusz által támogatott szélsőségesek számára pedig nincs alternatíva: Izraelnek pusztulnia kell. E nézetet támasztja alá a saját területén – a Gázai-övezetben – 2005 óta

24

Gondoljunk csak „demokrácia-exportálás”, illetve az „iszlám köztársasággá” formálás gyakran emlegetett, s prioritásként meghatározott elveire. 25 Nincs egyetlen állam, vagy nemzetközi szervezet sem, mely garantálni tudná Izrael számára, hogy – az egyébként többnyire irreális és megalapozatlan – palesztin követelések teljesítése fejében tényleges béke köszönt be a Közel-Keleten, minek tükrében bármiféle változások esetén Jeruzsálemnek kell gondoskodnia önmaga biztonságáról. E helyzet feloldása érdekében merült fel több alkalommal is – hatékony – nemzetközi haderők telepítése a Nyugati Partra és Gázába, azonban a missziókban való részvételi lehetőség után nincs „tolongás”. Yaakov Katz: Israel, US discuss W. Bank NATO troops, Jerusalem Post, February 20. 2008.

7

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról korlátlan hatalommal bíró Hamasz szűnni nem akaró „felszabadítási” háborúja, mely folyamatos rettegésben tartja Izrael déli területeinek lakosságát.26 Tömören összefoglalva: a 2000-ben megszakadt, majd a második, ún. al-Aksza intifáda tombolása miatt teljesen ellehetetlenült, távlati eredményeit tekintve egyre inkább kétségessé váló béketárgyalások erőltetése helyett, Jeruzsálem saját biztonságának szavatolásába, és egy általa diktált rendezési folyamat kereteinek kidolgozásába fogott. Az Ariel Saron vezette kormány elrendelte a júdeai és szamáriai területek kerítéssel történő elszigetelését, az ott található ún. „C”, többnyire izraeliek lakta, s kizárólagosan az Izraeli Véderők ellenőrizte zónák biztonságának megerősítését, valamint az „A” [közigazgatási és rendészeti szempontból a Palesztin Hatóság (PH) illetékességébe sorolandó] és „B” (csak közigazgatási értelemben PH-illetékességű) zónák ellenőrzési és szükség esetén lezárási infrastruktúrájának kialakítását.27 A Saron-tervként ismertté vált egyoldalú izraeli lépéssorozat, illetve annak különböző fizikai realizálódásai (kerítéssáv, falak, úttorlaszok, ellenőrzőpontok, szeparációs útszakaszok, stb.) egy hatékony önvédelmi rendszer létrejöttét tették lehetővé, mely új helyzetet teremtve mérsékelte a palesztin szélsőségesek terrormerényletekkel kivívott nyomásgyakorló potenciálját.28 A Gázai-övezetben és ÉszakSzamáriában létesült zsidó telepek kiürítése 2005 nyarán, szintén nagymértékben járult hozzá az izraeli állam és az izraeli lakosok biztonságának szavatolhatóságához. Ariel Saron betegsége – mind izraeli, mind mérsékelt palesztin részről nézve – sajnálatos módon lelassította, sőt, megfékezte az egyoldalú, ám eredményeit tekintve mindkét fél szempontjából hasznos rendezési folyamatot. A Saront váltó Ehud Olmert ugyan elődje politikai nyomvonalának folytatását ígérte, azonban a feléje mutatott mérsékeltebb politikai bizalom, a 2006-os libanoni válság és annak kudarca, a Hamasz meginduló rakétaháborúja, valamint az izraeliek növekvő biztonságérzete kapcsán a palesztinoknak tett újabb kvázi engedmények (területfeladás, telepfelszámolás) társadalmi támogatottságának zsugoródása, illetve a nemzetközi – főként amerikai – nyomás gyengülése miatt, a kormányfő és kabinetje ösztönző tőke nélkül maradt.

26

A gázai eseményekről és következményeikről részletesen lásd: Ruling Palestine: Gaza under Hamas, International Crisis Group, Middle East Report N°73. March 19. 2008. 27 Az Ariel Saron által fémjelzett új izraeli rendezési paradigma részleteiről lásd: Ariel Sharon Describes “Disengagement Plan” Jewish Virtual Library, December 18. 2003.; David Makovsky: A defensible fence Fighting terror and enabling a two-state solution, Washington Institute for Near East Policy, April 2004.; Shlomo Ben-Ami: Sharon’s Gaza disengagement: roadmap to a Palestinian state? Open Democracy, April 27. 2004. 28 A biztonsági kerítés szerepéről lásd: Grünhut Zoltán: A biztonság kerítés szerepe az izraeli–palesztin konfliktusban, 2007. (szakdolgozat)

8

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról A jelenlegi akut belpolitikai válság29 alapján nehezen képzelhető el, hogy Ehud Olmert igazán releváns lépésekre szánhatná magát, holott több kérdés kapcsán is nem várt fejlemények tűntek fel a távolban. Bill Clinton utolsó hónapokban tanúsított tevékenységéhez hasonlóan a második ciklusa végéhez közeledő George W. Bush is folyamatosan próbálkozik valamilyen nagy horderejű külpolitikai eredményt hátrahagyni. Ennek tudható be az ÉszakKoreával való egyezkedés, mely a színfalak előtt valamivel simábban zajlik, mint mögötte: gondoljunk csak a bizonyítottá vált titkos nukleáris és hadászati együttműködésre Phenjan, Damaszkusz, illetve Teherán között.30 Szintén az áttörés jegyében kezdeményezte Washington az évek során megszakadt izraeli–palesztin tárgyalások újraélesztését, melyet 2007. november végén Annapolis-ban sikerült is tető alá hozni, eredményei azonban nem adtak új lökést a rendezésnek.31 Időről-időre felmerül az izraeli–szír titkos egyeztetés eshetősége is, biztató fejleményeket azonban még e kérdés kapcsán sem lehetett hallani. A kevés konkrétum ellenére lássuk kissé részletesebben az izraeli–palesztin, valamint az izraeli– szír reláció jelenlegi körülményeit. Izrael, Fatah, Hamasz A Hamasz 2006. januári választási győzelme, majd a Gázában kierőszakolt fegyveres hatalomátvétele új vágányra terelte az izraeli–palesztin rendezés folyamatát, még úgy is, hogy Izmael Hanije szélsőséges Hamasz-tag közös megegyezéses lemondatása nyomán, Szalam Fajjad vezetésével elvileg függetlenebb kormány került a Palesztin Hatóság élére. Jelen körülmények között Izrael csakis a Fatah dirigálta PFSZ-szel hajlandó egyeztetni, azzal is csak a nyugati parti területek kapcsán. A felek immáron évtizedek óta ugyanazon kérdéseket vitatják: 1. a leendő palesztin államalakulat területi integritása és határai; 2. Jeruzsálem; 3. a palesztin menekültek sorosa; 4. a vitatott övezetekben létesült izraeli telepek jövője; 5. a palesztin terrorizmus megfékezése.32 Kezdeményezések valamennyi markáns vitapont 29

A válság okai között az Ehud Olmert ellen felmerült vesztegetési botrányokat kell megemlítenünk. Részleteket lásd: Dan Izenberg: Talansky: I gave $150,000 to Olmert from my own pocket, Jerusalem Post, May 27, 2008.; Yaakov Lappin - Herb Keinon - Dan Izenberg: PM suspected of illegally accepting large sums of money, Jerusalem Post, May 8. 2008. 30 Con Coughlin: N. Korea helping Iran with nuclear testing, Telegraph, January 25. 2007.; Jonathan Marcus: The Syria-North Korea ’connection’, BBC, September 18. 2007.; Glenn Kessler: N. Korea, Syria maybe at work on nuclear facility, Washington Post, September 13. 2007. 31 The Israeli-Palestinian Conflict: Annapolis and After, International Crisis Group, Middle East Briefing N°22. Jerusalem/Washington/Brussels, November 20. 2007. 32 Természetesen egy valós béke érdekében még számos kérdés kapcsán kéne a feleknek megegyezésre jutniuk, kezdve a vízmegosztástól, a ki- és beutazási, munkavállalási, letelepedési feltételeken át, a határellenőrzésig, s a szent helyek szabad látogatásáig.

9

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról esetében vannak, konkrét fejlemények azonban nem igazán várhatóak, egyrészt a palesztin fél becsontosodott, hajlíthatatlan álláspontja33, másrészt az izraeli kormány instabil politikai támogatottsága és szűk manőverezési lehetősége miatt.34 További feloldhatatlan problémát jelent, hogy palesztin részről minimális a kötelezettség-vállalási hajlandóság, mely egyúttal az engedékenység minimális jegyeivel sem párosul.35 Az együttélés nyilvánvaló képtelensége mellett makacsul követelni36, hogy több mint egy millió palesztin „menekült” visszatérhessen „otthonaiba” irracionalitás37, mint ahogy semmilyen nemzetközi jogi alapja nincs annak sem38, hogy Izrael négyzetkilométerre pontosan vonuljon vissza az 1967-es háború előtti határvonalakra (beleértve Kelet-Jeruzsálemet is).39 Tulajdonképpen mindent elárul a nemzetközi közösség által is követelt rendezési folyamatról, hogy annak egyik első lépéseként Izraelnek ki kéne ürítenie valamennyi zsidó telepet, melyet a vitatott területeken hoztak létre az elmúlt negyven év során.40 Persze mindezt „a békés egymás mellett élés jegyében”, elvégre az a közel másfél millió arab léte, akik Izraelben háborítatlanul, a demokratikus jogrendszernek megfelelően élik mindennapjaikat, megfelel a nemzetközi normáknak, ugyanakkor nagyjából 400 000 zsidó kitelepítését fenntartás nélkül követelhetik a palesztin illetékesek. Az ehhez hasonló paradoxonok miatt hangsúlyozzák egyre hangosabban Izraelben a kétállamos megoldás keretében történő terület- és lakosságcserét.41 Oldaltól függetlenül

33

Khaled Abu Toameh: Summit failure may ignite new intifada, Jerusalem Post, October 2. 2007. Gil Hoffman: Shas upgrades coalition threat on Jerusalem, Jerusalem Post, April 16. 2008.; Gil Hoffman: PM tries to stop Pensioners party split, Jerusalem Post, April 14. 2008.; Gil Hoffman: Shas, Labor issue new threats to coalition, Jerusalem Post, February 14. 2008. 35 Yaakov Katz - Mark Weiss: Defense officials skeptical on final-status deal with PA, Jerusalem POst, October 2. 2007. 36 Amerikai megbízottak is próbálják rávenni a PH-t, a „visszatérési jog” elvetésére, mivel annak követelése is abszurd, nemhogy megvalósítása. Refugees only to PA state, Jerusaelm Post, October 4. 2007. 37 Vannak realistább palesztin állásfoglalások is, melyek elvetve a „visszatérés jogát”, inkább a területi kérdésekre helyezik a hangsúlyt. Khaled Abu Toameh: Nusseibeh: Right of return for withdrawal to '67 borders, Jerusalem Post, October 28. 2007. 38 Ennek kapcsán az alábbi irodalmak elolvasása ajánlott: Eugene Rostow: Resolved: are the settlements legal? Israeli West Bank policies, The New Republic October 21. 1991.; Stephen M. Schwebel: What weight to conquest, 1970. In: Justice in international law – Selected writing of Stephen M. Schwebel, 1999. 521-526. o.; Julius Stone: Israel and Palestine – Assault on the Law of Nations, Dashing, California, 1980.; Elihu Lauterpacht: Jerusalem and the Holy Places, The Anglo-Israel Association, London, 1968. 39 Teljesen hibás az a mainstream álláspont, miszerint Izrael 1967-ben megszállta Gázát, Júdeát és Szamáriát, lévén a területeken nem létezett legális és legitim főhatalom, egyetlen államnak sem képezték részét a nevezett térségek, minek következtében nincs entitás, melynek rovására a megszállást el lehetett volna követni! 40 The Roadmap of the Quartet (US, Russia, EU, UN) to Solution of Israeli-Palestinian Conflict, April 30. 2003. 41 Már 1997-ben a Wye River-i tárgyalások során Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök egyéb, 1967 előtt is a zsidó államhoz tartozó területeket ajánlott fel a palesztinok számára a vitatott térségben létesült nagyobb zsidó telepek megtartásáért, s azok Izraelhez csatolásáért cserébe. Csakis e logikát hajlandó elfogadni ma is a jeruzsálemi kormányzat, mely hallani sem akar a teljes visszavonulás és telepfelszámolás követeléséről, ugyanakkor a palesztinok pedig a cserét nem méltányolják, legfeljebb az összterületek 1,5%-ig, de ez esetben is csak hasonló minőségű földek kapcsán. Érdekes fejlemény lenne a terület- és lakosságcserét szorgalmazó, 34

10

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról mind több izraeli párt sorakozik fel e törekvések mögé, s a tényleges rendezés érdekében csak idő kérdése mikor fogadja el a békéért bábáskodó Egyesült Államok is alapelvnek az etnikai alapú teljes szétválasztást.42 Természetesen egy ilyen lépés hatalmas nemzetközi felháborodást váltana ki, s ténylegesen az izraeli arabok lennének azok, akik mindenki közül a legrosszabb következményekkel volnának kénytelenek szembesülni, habár nem elhallgatandó, hogy a Knesszet arab képviselői43, s egyáltalán Izrael arab lakosai körében folyamatosan terjed a „palesztinizálódás”44, mely számos tényező együttes fejleményének tudható be.45 A jeruzsálemi kormány és a PFSZ között folytatódó tárgyalások jelen állás szerint ugyan nem sok pozitívummal, valós, átütő előrelépéssel kecsegtetnek46, maga a párbeszéd léte azonban már eredménynek fogható fel, ha figyelembe vesszük, hogy Izrael délnyugati határvidékén akut fegyveres csatározások zajlanak a Hamasz rakéta- és terrortámadásai miatt. Mióta a szélsőséges iszlamista szervezet teljhatalmi helyzetbe került a Gázai-övezetben, tulajdonképpen nincs nap, hogy ne lőnének rakétákat a szomszédos izraeli településekre. A mindösszesen 360 km²-nyi tengerparti földsáv, melyen közel másfél millióan zsúfolódnak össze, a terrorizmus melegágya. A munkanélküliség időszakosan változik, rendszerint 40– 45% körül mozog, de a bérkifizetések akár három-négy hónapot is csúszhatnak, a egyébként, folyamatosan népszerűbbé váló Izrael Hazánk párt előretörése, mivel az Avigdor Lieberman vezette mozgalom hajlandó, úgymond „értékes” belső-izraeli földeket is felajánlani, olyanokat, melyeken többnyire arabok laknak, mivel az orosz szavazóbázisú nacionalista párt csakis az etnikai szétválasztásban hisz. 42 Henry Kissinger és Dennis Ross, a térség elismert és kipróbált amerikai szakértői, „békemisszionáriusai” legújabb írásaikban egyre többször sugallják egy etnikai alapú területi és lakossági átrendezés elkerülhetetlenségét. Henry Kissinger: Korszakváltás az amerikai külpolitikában? Panem-Grafo, Bp. 2002.; Dennis Ross: When a fence is not a fence, Wall Street Journal, August 4. 2003. 43 Ahmed Tibi, Jasser Arafat korábbi palesztin elnök szívélyes barátja számos alkalommal szólalt már fel a Knesszetben provokatív pro-palesztin módon, dicsőítve merénylőket, megemlékezve a Nakbáról (Katasztrófa – a palesztinok így nevezik Izrael megalakulást), éljenezve a Hezbollah és Irán törekvéseit. Legújabb botránya során „apartheid” jelzővel illette a zsidó államot egy konferencián, ahová „palesztinként” regisztráltatta be magát. 44 A kifejezés Benny Morristól származik, aki poszt-cionista, történelemi revizionistaként vált híressé, mely nézeteit később felülvizsgálta. Morris egy interjúban „időzített bombáknak” nevezte az izraeli arabokat, akik folyamatos „palesztinizálódáson” mennek keresztül, mely során „belső ellenséggé”, „ötödik hadoszloppá” alakulnak át. Eric Rozenman: Israel’s real demographic problem, Hagashama, January 3. 2007. 45 Az arab közösség gazdasági, szociális és oktatási szempontból, illetve a társadalmi megbecsültség tekintetében a legrosszabb mutatókkal bír Izraelen belül. Ennek okai között számos egyéb tényező mellett ott van az állandó konfliktus miatt felerősödő bizalmatlanság, olykor megnyilvánuló rasszizmus a zsidó lakosság körében, s a biztonsági okokra visszavezethető korlátozások jogi és hivatalvállalási korlátozások is. Mindezen túlmenően, természetesen az identitásnak, a palesztinai arabokkal való szolidaritásnak is fontos szerep jut a vallási és politikai szélsőségesedés kapcsán. 46 Az álláspontok valamennyi kérdés kapcsán távol állnak: Jeruzsálem megosztásától, a menekültek sorsán át, a területi kérdésekig továbbra is minden vita tárgyát képezi. Súlyosbítja a helyzetet, hogy egyes izraeli pártok a kormányból való kilépéssel fenyegetőznek, például Jeruzsálem megosztása, vagy egy nagyarányú kivonulás felmerülése esetén – nincs egységes, de még többségi álláspont sem az izraeli pártok között, amit pedig a képviselők nagyobbik hányada elfogadna, azt a palesztinok utasítják el. Gil Hoffman - Hilary Leila Krieger: MKs call for undivided Jerusalem, Jerusalem Post, October 18. 2007.; Khaled Abu Toameh: Israel offering ministate of cantons, Jerusalem Post, May 5. 2008.; Olmert offers Abbas 64% of W. Bank, Jerusalem Post, April 16. 2008.

11

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról népességnövekedés majd’ 3,5%, nincs elég élelmiszer, ivóvíz, s gyógyszer, katasztrofális állapotban

van

mindenféle

–

egészségügyi,

oktatási,

lakhatási

–

infrastruktúra,

elhatalmasodott a bűnözés, a csempészés, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, mindent áthat az Izrael-ellenesség, a politikai, társadalmi és vallási szélsőségesedés.47 A Hamasz oly sokat hangoztatott „szociális érzékenysége” már rég a múlté, a lakosság életfeltételeinek kiszolgáltatottságát használja fel a mozgalom saját politikai céljai – fanatizálás, anticionista mobilizálás, erőszakra való buzdítás, vallási motiválás – eléréséhez.48 A főként Irán, de számos egyéb arab, muzulmán, sőt, nyugati ország által folyósított „segélyek”49 felett diszponálva, a Hamasz több tízezres terrorhadsereget tart fenn50, melynek – elsődlegesen Teheránból biztosított – fegyver- és hadianyag-utánpótlását Egyiptomon, illetve a tengeren keresztül bonyolítják.51 A 2006 nyári eseményekhez hasonlóan, amikoris a Hamasz koordinációja mellett a Népi Ellenállók Bizottsága elnevezésű terrorcsoport két izraeli katona meggyilkolásával, és egy elrablásával (Gilad Shalit tizedest azóta sem adtak ki hazájának, jelenleg ezer bebörtönzött terroristát követelnek érte cserébe) korlátolt-háborút robbantott ki a Gázai-övezetben, ma is ugyanaz az iszlamisták célja: a libanoni minta szerint nyílt konfliktusba rántani a zsidó államot. A rakétázások miatti tarthatatlan állapotok alapján úgy tűnik csak idő kérdése, mikor tör ki ezen elkerülhetetlen háború. Ehud Barak, a Munkapárt korábbi miniszterelnöke, jelenlegi védelmi miniszter immáron számos alkalommal utalt egy, a Gázai-övezet terrorinfrastruktúrájának lerombolása végett szükségszerű átfogó izraeli katonai hadművelet megindítására.52 A Hamasz tartalékainak véglegessége miatt, a küszöbön álló hadjárat – 2006-hoz hasonlóan – könnyen kétfrontossá válhat, amennyiben a lényegesen nagyobb kapacitással bíró Hezbollah „palesztin testvéreiért” kész újabb konfliktusba bonyolódni Izraellel. A Gázai-övezetben tapasztalható fenyegetően szélsőséges és erőszakos káosz Izraelen túl komolyan elgondolkodtatja Egyiptomot is, mely az 1979-es Camp David-i megállapodásban rögzített sínai-félszigeti fegyveres erejét Jeruzsálem jóváhagyásával ugyan 47

Inside Gaza: The challange of clans and families, International Crisis Group, Middle East Report N°71. December 20. 2007. 48 Robert Satloff: Hamas Triumphant: Implications for security, politics, economy, and strategy, Washington Institute for Near East Policy, February 2006. 49 Rachel Ehrenfeld: Funding Evil – How terrorism is financed and how to stop it, Bonus books, 2003.; Rachel Ehrenfeld: Where does the money goes, ACD, New York, 2002. 50 Yaakov Katz: Hamas has built up a force of 20000, Jerusalem Post, April 10. 2008. 51 Mindkét verzióra állnak jól ismert példák, gondoljunk csak a csempész alagutakra, vagy a Karine A iráni fegyverszállító hajó esetére. 52 Tovah Lazaroff - Yaakov Katz: Barak: IDF ops could lead to war, Jerusalem Post, February 11. 2008.

12

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról némileg emelhette, egy átfogó palesztin betörést megakadályozni vélhetően azonban azzal sem tudna.53 Szintén súlyos problémákat jelent Kairó számára, hogy naponta százak, sőt, néha ezrek akarnak átjutni a Gázai-övezetből Egyiptom területére54, növelve ott az amúgy is nyomasztó munkanélküliségi, bűnözési, s szociális kihívásokat, s akkor még nem említettük a Hoszni Mubarak elnök rendszerét fenyegető iszlamizálódási folyamatokat55, melyeknek újult erőt adhat a harcedzett Hamasz-aktivisták beáramlása.56 A sínai-félszigeti üdülőparadicsomoktól kerítéssel elszeparált57, radikalizálódó sivatagi beduinok ugyanakkor pozitívan értékelik a Gázai-övezetből történő izraeli kivonulás óta lezajlott eseményeket, mivel

hatalmas

bevételi

fegyvercsempészés.

58

forrást

jelent

számukra

a

rajtuk

keresztül

bonyolódó

Mindezek alapján nem meglepő, hogy Jeruzsálem és Kairó fagyos

kapcsolata némileg intenzívebbé vált az elmúlt időszakban, a közös kihívást jelentő szélsőségesek elleni fellépés Izrael és Egyiptom számára is égető kérdéssé vált.59 Izrael és Szíria: se háború, se béke Jeruzsálem és Damaszkusz viszonya hatvan éve, a zsidó állam megalakulása óta rendkívül feszült, a két ország – az izraeli–libanoni helyzethez hasonlóan – tulajdonképpeni technikai hadiállapotban áll. Kibékíthetetlen ellentétük legfőbb oka a Golán-fennsík, melyet az 1967-es ún. hatnapos háború során foglaltak el az izraeli haderők. 1980-ban a vitatott fennsíkra kiterjesztette joghatóságát a Knesszet, vagyis jogi értelemben a zsidó állam annektálta a területet, még ha a nemzetközi közösség e lépést nem is ismerte el. Az évtizedekig rendkívül feszült viszony a kilencvenes évek végén javulni látszott, amikor a békepárti izraeli miniszterelnök, Ehud Barak a fennsík kiürítését helyezte kilátásba egy stabil békeegyezmény fejében. Sajnálatos módon azonban az izraeli–palesztin rendezési folyamathoz hasonlóan, Jeruzsálem Damaszkusszal sem tudott közös nevezőre jutni: a nemzetközi jogi értelemben

53

Az átszivárgások megakadályozása végett az izraeli képviselők többsége támogatja annak tervét, hogy az Egyiptommal közös határ mentén kerítést építsenek a Sínai-félszigetre, majd onnan Izraelbe illegálisan átlépők, köztük terroristák feltartóztatása érdekében. Herb Keinon: Ministers call for Egypt border fence, Jerusalem Post, February 5. 2008. 54 Thousands of Palestinians flow into Egypt as border breached, Jerusalem Post, January 23. 2008. 55 Számos bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy egyiptomi szervezetek, sőt, még rendőrök is kollaborálnak a Hamasszal. Yaakov Katz - Herb Keinon - Hilary Leila Krieger: Israel sends US videos of Egypt helping Hamas, Jerusalem Post, December 18. 2007. 56 Hamas planning to attack Egyptian soldiers, breach border, Jerusalem Post, April 15. 2008. 57 Charles Starmer-Smith: Ring of steel for Sharm el-Sheikh, Telegraph, October 22. 2005. 58 Greer Fay Cashman: IDF: Sinai Beduin are aiding Gaza terrorists, Jerusalem Post, October 25. 2007. 59 Omar Suleiman to visit Israel, Jerusalem Post, February 27. 2008.

13

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról megalapozatlan60, s emiatt tárgyalásképtelen szír feltételekre, belső politikai-társadalmi nyomása miatt is elutasítással volt kénytelen válaszolni, a később engedékeny, ám mégis eredménytelen fellépése miatt bukásra kárhoztatott munkapárti miniszterelnök.61 A 2000-es évek elején történt változások – izraeli haderők kivonulása Libanonból, palesztin terrorháború tombolása, jobboldali kormányzat hatalomra kerülése Izraelben, az iráni–szír kapcsolatok mélyülése, geopolitikai törekvéseik lépésről-lépésre történő realizálódása (Libanonban a Hezbollah, míg Gázában a Hamasz térnyerése) – nyomán Jeruzsálem és Damaszkusz újra messze került a megállapodással kecsegtető tárgyalóasztaltól, konfrontációjuk számos alkalommal fenyegetett háború kitörésével. A szír hadsereg megszálló jelenléte Libanonban hatékonyan segítette elő a Hezbollah katonai-politikai felemelkedését62, az iszlamista terrorszervezet átvéve az ország déli része felett a tényleges hatalmat, megkerülhetetlen, állandó fenyegető tényezővé lépett elő nemcsak Jeruzsálem, de Bejrút számára is. Rafik Hariri libanoni miniszterelnök 2005-ben történt meggyilkolása nyomán a szír haderők ugyan távozni kényszerültek a Bekaa-völgyből, akkorra azonban már a Hezbollah oly szintű politikai-katonai potenciával bírt, hogy a Teherán–Damaszkusz tengely geopolitikai törekvései közvetlen jelenlét nélkül is biztosítottak voltak. Mindezt a síita terrorszervezet 2006 nyarán indított Izrael-ellenes háborúja is bebizonyította, mely az aszimmetrikus hadviselés iskolapéldájaként egyfajta kvázi győzelem volt az izraeli hadsereg felett. Damaszkusz nyilvánvaló provokatív lépéseire – a Hezbollah felfegyverzése, terroristák rejtegetése, kiképzése – 2007 szeptemberében kétségkívül erélyesen válaszolt Jeruzsálem, amikor izraeli harci gépek, keresztülrepülve Szíria majd’ teljes légterén, lebombáztak egy észak-koreai segítséggel épülő illegális atomreaktort az ország keleti felében. Hónapokig tartó találgatások és szándékos ködösítések után, számos légi felvétel és adat nyilvánosságra hozatala mellett 2008 áprilisában vált bizonyítottá, hogy Szíria nukleáris kapacitás fejlesztésén fáradozott.63 A légitámadás üzenetértékű módon hozta Bashar al-Assad szír elnök tudtára: Izrael katonai erőfölénye a 2006-os események után sem vitatható, Damaszkusz a konfliktus élezése helyett jobban teszi, ha a békés megoldás feltételeit mérlegeli, s nem fontolgat semmiféle fegyveres összecsapást a zsidó állammal. 60

Szíria olyan területeket is visszakövetel, melyeket még a 1948–49-es, vagyis egy, az 1967. júliusi harcokhoz képest nemzetközi jogi értelemben még sokkal inkább vitatható háború során foglalt el. 61 A tárgyalások kudarcának okairól ajánlott elolvasni: Yossef Bodansky: Békecsapda, Focus, Bp. 2006.; Madeleine Albright: Egy bevándorló külügyminiszter emlékiratai, Geopen, Bp. 2004.; Bill Clinton: Életem, Ulpius, Bp. 2004. 62 Ilan Berman: Hezbollah made in Tehran, Testimonies before the US Congres Subcommitties, September 2006. 63 Hilary Leila Krieger - Yaakov Katz: Concerns mount over IAF strike briefing, Jerusalem Post, April 23. 2008.

14

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Némileg kisebb fajsúlyú, ám összefüggéseit tekintve mégis hasonló jelentőségű esemény volt Imad Mugniyeh libanoni „terrorkirály”, az Irán, Szíria és a Hezbollah közötti együttműködésért felelős, évtizedek óta hiába kutatott véreskezű hadúr 2008. február 12-i likvidálása, melynek hátterében mindeddig nem vált bizonyítottá Izrael szerepe64, habár a fejlemények kapcsán érzett elégedettségét számos katonai és politikai vezető fejezte ki Jeruzsálemben (és Washingtonban is).65 Az imént taglalt válságkeltő események alapján meglepetésként robbant Ehud Olmert először csak informálisan, amolyan elszólásképpen említett, később azonban hivatalos formában is megerősített szándéka, miszerint Izrael kész a Golán-fennsík jelentős részét visszaszolgáltatni Szíriának66, amennyiben Damaszkusz elfogadja a zsidó állam létezéshez való jogát, hajlandó funkcionáló békét kötni, s egyúttal deklaratívan hátat fordít Iránnak, a Hezbollahnak, s a Hamasznak is.67 A török közvetítéssel folyó, Teheránban azonnali felháborodást kiváltó68 titkos egyeztetésekről közös megállapodás szerint semmi sem szivároghat ki69, mindenesetre Izraelben és Szíriában már hangosan tiltakoznak a fejleményeket elítélők.70 A nemzetközi sajtó elemzéseit olvasva megállapíthatjuk, tanácstalanok a szakértők abban, hirtelen mi alapján indultak meg, a legalábbis párbeszédi szándékot tükröző változások. Egyesek továbbra is az Izraelre nehezedő – Bush búcsúját akár bearanyozható – amerikai nyomást említik, míg mások Ehud Olmert belpolitikai krízisének külpolitikai eredményekkel való áthidalási szándékát hangsúlyozzák, de vannak a tényleges béke megteremtéséről vizionáló örök optimista vélemények, illetve háborúelőtti, kirakatcélú megegyezési hajlandóságot taglaló pesszimista – talán nem realista – álláspontok is.

64

Sőt, hivatalos úton Izrael értelemszerűen tagadta részvételét (Israel denies involvement in Mughniyeh assassination, Jerusalem Post, February 13. 2008.), s az áldozat özvegye is Szíriát nevezte meg bűnösként (Mughniyeh's widow points finger at Syria, Jerusalem Post, February 26. 2008.) 65 Yoav Stern - Jossi Melman: Hezbollah terror chief Imad Mughniyah killed in Damascus blast, Haaretz, February 14. 2008. 66 Ehud Olmert tagadta azon felvetéseket, miszerint a fennsík egészét ki akarnák üríteni. Rebecca Anna Stoil: Olmert denies Syrian claim that Israel offered Golan Heights, Jerusalem Post, May 26. 2008. 67 Herb Keinon: Israel and Syria - now the arguing begins, Jerusalem Post, May 22. 2008. 68 Kevin Peraino: A huge day - How the Israeli-Syrian peacetalks fustrate Iran, Newsweek, May 21. 2008. 69 Syrian Talks to be held in earnest, Jerusalem Post, May 25. 2008. 70 Shaul Mofaz, egykori izraeli vezérkari főnök, majd védelmi miniszter, jelenlegi közlekedési tárcafelelős szerint, a Golán kiürítése egyet jelentene az irániak „behívásával” (Mofaz: Land-for-peace will put Iran in Golan, Jerusalem Post, April 29. 2008.). A Kadima keményvonalas képviselőjéhez hasonlóan sok más Knesszet-tag is elutasítja a fennsík átadásának tervét (Gil Hoffman: PM has no moral right to talk to Syria, Jerusalem Post, May 22. 2008.), olyannyira, hogy a képviselők többsége minősített többségű törvényhez kötné az esetleges kivonulás jóváhagyását (Tovah Lazaroff - Rebecca Anna Stoil: 61 MKs back bill against Golan exit, Jerusalem Post, May 26. 2008.).

15

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Libanon: egy állam, mely nem akarja megadni önmagát Az egykoron „közel-keleti Svájcként” emlegetett Libanon ma akut fegyveres harcok helyszíne, szélsőséges iszlamista terrorcsoportok bázisa, a térség kábítószer-, fegyver- és gyémántkereskedelemi központja. A francia uralom alól függetlenné váló állam vallási értelemben az iszlám és a keresztény világ határán fekszik, a kezdeti erőegyensúly idővel a muzulmánok – síiták és szunniták egyaránt – javára mozdult el, mely már a hatvanas évek végén éleződő ellentétekkel párosult. A palesztin fegyveresek jordániai kiűzetése nyomán (1970 „fekete” szeptemberében) tízezrével özönlöttek az iszlám hívők Libanonba, sokuk nyomortelepeken letelepedve, eléképesztő szegénységben tengődve, hamarosan a szélsőséges csoportok kötelékébe szegődött, melyek a Jasszer Arafat vezette Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) irányítása mellett Jordánia után polgárháborúba taszították a cédrusok országát is. A muzulmánok és keresztények közötti konfliktus éleződése, kitörése, majd tombolása nyomán Libanon a térség fejlődő államainak első sorából háborús övezetté süllyedt vissza, az állam hatalma szétforgácsolódott, az ország keleti részét békefenntartóként érkező szír katonák szállták meg, délen pedig a palesztinok garázdálkodtak, állandó tűz alatt tartva nemcsak a keresztény lakta részeket, de Észak-Izrael településeit is. Jeruzsálem 1978-ban avatkozott be először fegyveresen a libanoni eseményekbe, szétverve a PFSZ terrorinfrastruktúráját, s elfoglalva az ország déli részét egészen a Litani folyóig. A nemzetközi nyomásra realizálódó izraeli kivonulást követően az ENSZ Libanoni Békemissziója (UNIFIL) vált felelőssé a válság konszolidálásáért, a kéksisakosok impotenciája azonban hamarosan nyilvánvalóvá lett, képtelenek voltak a belső káoszt, illetve az országból kiinduló merényleteket megfékezni. A palesztinok terrorháborújára 1982-ben jött az izraeli válaszcsapás, mely kíméletet nem ismerve pusztított végig Libanonon. A nyolcvanas évek eleji afganisztáni eseményekhez hasonlóan Bejrút is az alattomos, civileket pajzsként, feláldozandó biztonsági ernyőként használó aszimmetrikus hadviselés színterévé vált, melynek záróakkordjaként nemzetközi garanciák mellett, parádék közepette hagyták el végül Libanont a palesztin terroristák, helyüket átadva az akkorra Iránban már pozícióba kerülő, s így terjeszkedésre vágyó iszlamista erőknek. A világ mindezt tragikus merényletsorozatok nyomán lett kénytelen el- és beismerni71, erélyes válaszlépés helyett azonban Libanon cserbenhagyása következett, még a nyugatbarát keresztényeket sem sikerült hatalomra 71

A Hezbollah fegyveresei 1983 áprilisában 63 embert öltek meg a bejrúti amerikai követségen, majd alig több mint fél évvel később 241 amerikai katonát gyilkoltak meg a libanoni főváros repterén, illetve a francia békekontingens 58 katonáját Bejrút belvárosában. 1984-ben újra Washington libanoni követsége vált célponttá: 24 halott.

16

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról segíteni, a meggyilkolt „szövetséges”, Basir Dzsemajel államfői helyét a szírekkel kollaboráló bátyja vette át.72 Az ország keleti részében háborítatlanul helyükön maradhattak Damaszkusz „előretolt bástyái”, délen pedig az Izrael által fizetett és fegyverzett, valamint 2000-ig közvetlen katonai segítséggel is támogatott Dél-libanoni Hadsereg (SLA) alakított államot az államban. A romok tetején közben egyre meghatározóbb politikai-katonai tényezővé vált az iráni–szír érdekeket szolgáló Hezbollah, mely néhány – rendkívül súlyos – nemzetközi terrortámadás után, inkább libanoni pozíciójának stabilizálására fordította kapacitását. A határokon belül zajló harcok folytatatásán túl az iszlamista mozgalomnak maradt energiája a legfőbb ellenség, Izrael támadására is, a kilencvenes évek során két alkalommal szélesedett korlátozott háborúvá a Hezbollah és Jeruzsálem között dúló konfrontáció.73 Az Ehud Barak vezette izraeli kormány átfogó békepolitizálásának jegyében 2000 tavaszán elrendelt menekülésszerű kivonulás Dél-Libanonból, akadálytalan utat nyitott a szélsőségesek előretörésének, sem a cserbenhagyott SLA, sem a táboraikba zárkózó UNIFIL katonák nem voltak képesek feltartóztatni a náci karlegyintéssel tisztelgő, fekete egyenruhás, sárga zászlós Hezbollah milíciákat: Bejrút mélyrepülése ezzel új lendületet vett. Az iszlám fanatisták térnyerésével, Irán és Szíria felvonulási területhez jutott az elpusztítani vágyott zsidó állam szomszédságában. A nem várt siker konszolidálása hasonlóan zökkenőmentes módon zajlott, az ENSZ határozat alapján felszámolásra ítélt Hezbollahból sikerült politikai erőt, sőt, kormánypártot kovácsolni, a mozgalomnak katonai irányvonalán túl, hőn áhított szociális és közigazgatási feladatokat adni. Persze a megegyező „recept” szerint elkészített, s a társadalom számára egyetlen igazhívő alternatívaként „tálalt” Hamaszhoz hasonlóan, a Hezbollah sem adta fel militáns vonalát, sőt, számos merénylet után, gázai székhelyű eszmei szövetségesével együtt, 2006-ban sikerült háborút kiprovokálnia Izrael ellen, mi több, azt saját megítélése szerint – s a nyugati liberális gondolkodás háborús történésekkel kapcsolatos erkölcsi aggályai miatt – győzelemmel abszolválnia.74 A megváltozott körülmények, az erősödő társadalmi támogatottság, s az Irán, illetve Szíria részéről jelesként értékelt erőpróba utóhatásait meglovagolva, a zsidó állam elleni harcok

72

Egyes feltételezések szerint, Amin Dzsemajel saját testvérének meggyilkolásában is szerepet játszott, majd a feltüzelt keresztény milíciák, Eli Hobeika vezetésével több száz palesztint mészároltak le Bejrútban, mely nyomán a tömeggyilkosság ellen fel nem lépő Izrael kivonulásra kényszerült, míg Amin Dzsemajel és szír szövetségei megszilárdították hatalmukat. 73 1993-ban az „Elszámoltatás”, 1996-ban pedig a „Harag Gyümölcsei” elnevezésű hadművelet során próbálta az izraeli hadsereg időlegesen működésképtelenné tenni a Hezbollah aktivitását. 74 David Makovsky and Jeffrey White: Lessons and implications of the Israel-Hizballah war, Washington Institute for Near East Policy, October 2006.

17

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról lezárása egyúttal a belső, polgárháborúval fenyegető offenzíva megindításának opcióját is jelentette a Hezbollah számára. Az iszlamista mozgalom politikai, társadalmi mobilizációs, illetve szükség esetén fegyveres fellépésével hónapokig bojkottálni tudta Libanon egyedien instabil államrendszerének működését. 2007 nyarán, illetve 2008 tavaszán is komoly összecsapásokra került sor a libanoni kormányerők, valamint a Hezbollah – nem mindig síita, sokszor szunnita palesztin – fegyveresei között. A válság megoldásának mindenképpen túlzás lenne nevezni, azonban előrelépésként értékelendő, hogy a szélsőséges muzulmánok erőszakos és fenyegető bojkottja ellenére, Michel Suleiman, a hadsereg korábbi parancsnoka személyében sikerült megválasztani Libanon új elnökét, aki kemény fellépést ígért a Hezbollah ellen. Mindenesetre, ha az államfő kimondott céljait valóban véghez akarja vinni bőkezű támogatókra – mondjuk a felajánlás-kész Egyesült Államokra és Izraelre – lesz szüksége, lévén az európai uniós, orosz és kínai kontingensekkel megerősített UNIFIL fellépésével továbbra sem érdemes számolnia. Irán: bekeríteni és folyamatosan támadni Izraelt! A fentiek alapján összegzően kijelenthető, hogy Izrael Államát több oldalról is ugyanaz a szélsőséges, tárgyalásképtelen, állandó harckészültségű, elsősorban Irán által anyagilag és erkölcsileg támogatott iszlámizmus fenyegeti. Északon a Hezbollah jelent konstans kihívást, délen a Hamasz, illetve kisebb fajsúlyú szövetségesei tartják folyamatos tűz alatt a zsidó településeket, míg a keleti „arcvonalon” a politikáját tekintve vallásilag kevésbé motivált, azonban a terrorizmustól, mint mobilizációs és nyomásgyakorló eszköztől, egyáltalán nem idegenkedő Fatah-navigálta PFSZ miatt kell fokozott készültségben lennie az izraeli hadseregnek. A zsidó állammal szomszédos országok közül egyedül Jordánia jelent több – politikai, biztonsági, gazdasági, vízügyi – szempontból is említésre méltó valós partnert. Egyiptom ugyan nem képvisel ellenséges magatartást, sőt, a Hamasz jelentette megszámlálhatatlan problémák kezelése, még közelebb is hozhatja egymáshoz Jeruzsálemet és Kairót, bizalmas szövetség azonban, főként identitási okok miatt, nehezen alakulhat ki: az arab világ vezetésére törő Egyiptom, a muzulmán világban teret nyerő anticionista dogmák miatt egyszerűen nem lehet stabil partnere Izraelnek. Libanonnak a zsidó államhoz fűződő viszonya tulajdonképpen a nyolcvanas évek eleje óta változatlan: a keresztények és a drúzok általában szívesen működnének együtt Izraellel, ugyanakkor a muzulmán politikai és társadalmi csoportok erre a legkevésbé sem hajlandóak. Emiatt is alakulhatott ki számos

18

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról esetben az a furcsa állapot, hogy míg az iszlamista csoportok hadat viseltek Izrael ellen, a keresztény parancsnokolású libanoni hadsereg tétlen maradt, még az országot ért külső beavatkozásokra sem reagált. Ennek ellenére Jeruzsálem valós szövetségesként nem számíthat a libanoni keresztény–drúz politikai-katonai körökre, mivel annak eshetősége újabb – a jelenleg zajlónál súlyosabb következményű – polgárháborút szítana a cédrusok országában. Az Izraellel szomszédos, azzal ellenséges államok közül egyértelműen a Bush elnök által az „ördög tengelyébe” sorolt Szíria az, amely akár egy reguláris háború kirobbantására is kész. Az elmúlt évek során több alkalommal is küszöbön állónak tűnt ezen összecsapás, s bár jelenleg a színfalak mögött elvileg tárgyalásban áll Jeruzsálem és Damaszkusz, megbékélésük már-már elképzelhetetlen hatalmas áttörés lenne, ráadásul kérdésesek a garanciák arra vonatkozólag: Izrael átfogó kivonulása a Golán-fennsíkról valóban normalizálná-e a két ország viszonyát. Legyen szó a Hamaszról, a Hezbollahról, vagy Szíriáról, viszonyuk Izraellel nem bilaterális keretek között értelmezendő, az iráni befolyás nemcsak a konfliktus fenntartása, de annak megoldása kapcsán is elkerülhetetlen. Teheránban erre azonban mostanság kevés jel mutatkozik, a bűnszervezetként is funkcionáló terrorcsoportok számára jutatott anyagi források, fegyverek, kiképzett terroristák nem a béke megteremtését szolgálják. Egyesült Államok: elszigetelni Iránt! Teherán egyre nyilvánvalóbb geopolitikai térnyerésére, befolyási övezetei bővítésével próbál válaszolni Washington, illetve közel-keleti legstabilabb szövetségese Jeruzsálem, melynek potenciái azonban nyilvánvaló gazdasági-politikai okok miatt lényegesen korlátozottabbak. Az iszlamista tengely Iránból kiindulva kelet felé elvbarát, destabilizáló fegyveres mozgalmakat támogat Afganisztánban és Pakisztánban, sőt, kilépve az elemzésünk középpontjába helyezett Közel- és Közép-Keletről, Bangladesben, Indonéziában, Thaiföldön, Malajziában s a Fülöp-szigeteken is.75 Északi irányban az egykori, többségében muzulmánok lakta

közép-ázsiai

szovjet

tagköztársaságokba

fundamentalizmus, főként Üzbegisztánban

76

is

behatolt

a

szélsőséges

iszlám

aktívak a fanatista terrormozgalmak, de

Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Kirgízisztán sem számít érintetlennek. Irántól nyugat felé 75

Mounir Elkhamri: Iran’s contribution to the civil war in Iraq, Jamestown Foundation, January 2007.; Daniel Byman: Iran, terrorism, and weapons of mass destruction, Prepared Remarks for the hearing entitled “WMD Terrorism and Proliferant States” before the Subcommittee on the Prevention of Nuclear and Biological Attacks of the Homeland Security Committee, September 8. 2005. 76 No time to end Uzbekistan’s isolation, Internatonal Crisis Group, Asia Briefing N°76. February 14. 2008.

19

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról haladva a mindennapos terrorháború színterének számító, az intervenció óta többségi arányuk nyomán síita irányítású Irak sorsa döntő jelentőségű kérdés: amennyiben az ország iszlamista befolyási övezetté süllyed, területileg egységesen adottá válik a Teherán–Bagdad– Damaszkusz–Bejrút tengely apró déli leágazásként kiegészülve a Gázai-övezettel. Az iráni törekvéseket ugyan némileg gátolja, az iszlámizmus terjedését azonban hasonlóan támogatja Szaúd-Arábia, valamint az Arab-öböl menti államok, sejkségek szélsőséges csoportok irányában pénzjuttatással kifejezett szolidaritása, melyet nem is annyira az eszmei azonosság, mint inkább a belső radikális ellenzék lecsillapítása motivál.77 A látszólag elszigetelésbe kényszerített valójában azonban igen aktív iráni diplomácia fel-feltűnőben van Afrika valamennyi – különösképpen muzulmántöbbségű (Maghreb-térség, Mauritánia, Szenegál, Szudán, Szomália, stb.), illetve nemzetközileg diszkreditált (pl.: Zimbabwe) – országában78, továbbá partnereként tekinthet a szintén Amerika-ellenes Venezuelára is.79 Nukleáris törekvéseit

Oroszország

és

Észak-Korea

mellett

európai

székhelyű

kutató-

és

fejlesztőcsoportok segítik, katonai kapacitásának innovációja terén pedig a Kínai Népköztársaságra is számíthat.80 Vagyis a nemzetközi fórumokon nem egyértelműen kizárható atomfegyver-fejlesztési szándékai miatt sokat támadott, és különböző embargókat elviselni kénytelen Irán, párhuzamosan stabil regionális, erélyes Amerika-ellenessége miatt pedig számos kormányzat által – nyíltan, vagy implicit módon – tisztelt globális hatalommá kezd válni. A nemzetközi közösség legnagyobb hányada támogatást, passzivitást, esetleg érdektelenséget tanúsít Irán, inkább csak elmaszatolt, semmint ténylegesen nem belátható nukleáris és fenyegető törekvéseivel kapcsolatban. Nem kevés azon, geopolitikai értelemben meghatározó államok száma sem, melyekre Teherán térnyerése nyilvánvaló veszélyt jelent, mégis tétlenségükkel, sőt, némely kormányzatok még tettekkel is elősegítik azt. Az Európai Unió vezetői országai számos esetben bebizonyosodó eredménytelen diplomáciai erőfeszítéseiktől nem tágítanak, olykor ugyan Franciaország81, különösen Nicolas Sarkozy hatalomra kerülése óta82, erélyesebb fellépést szorgalmaz, a főként verbális lépések egyelőre azonban csak üzenetértékűek, lényeges változást nem követelnek, míg a korábban elkötelezett 77

Saudi Arabia Backgrounder: Who are the Islamists, International Crisis Group, September 21. 2004. Mottaki: 2008 a milestone in Iran-Africa ties, Fars News, May 30. 2008.; Heidi Vogt: Chávez, Ahmadinejad show solidarity with Africa, Washington Post, July 2. 2006. 79 Natalie Obiko Pearson: Iran and Venezuela plan anti-U.S. fund, USA Today, January 14. 2007.; The IranVenezuela connection, MEMRI, SDS No. 1843, February 14. 2008. 80 Con Coughlin: N. Korea helping Iran with nuclear testing, Telegraph, January 25. 2007. 81 Hilary Leila Krieger: Kouchner: ’Now not the moment to talk with Hamas’, Jerusalem Post, September 21. 2007. 82 Hilary Leila Krieger: Sarkozy: Nuclear Iran unacceptable, Jerusalem Post, November 8. 2007. 78

20

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról politikát folytató Nagy-Britanniában részben e hozzáállás nyomán éleződtek ki a belső ellentétek. Spanyolország a 2004-es madridi merényletek hatására struccpolitikába kezdett, az iszlamista terrorizmus elleni harcot már csak saját határain belül folytatja, Németország lényegében mindig is távolságtartó volt a szélsőséges muzulmánok elleni fellépés kapcsán, az újra jobboldali színezetű olasz kormány külpolitikája pedig még nem kristályosodott ki. Történelmi kontextusban következetes, a kihívások alapján azonban mindenképpen kockázatos

Oroszország

Közel-Kelet-politikája.

A

Szovjetunió

felbomlásával

járó

geopolitikai térvesztés újraépítése szempontjából akár a Putyin-adminisztráció sikerének is tekinthetjük Moszkva és Damaszkusz, illetve Moszkva és Teherán elmélyült, számos területre – gazdaság, hadiipar, tudományos együttműködés, stb. – kiterjedő kapcsolatait, azonban a kaukázusi és a közép-ázsiai iszlám előretörést mérlegelve nem biztos, hogy Oroszország megfelelő partnereket választott, hacsak nem a segítőkész együttműködéssel akarja „megvásárolni” az említett térségek normalizált békéjét.83 Külön hangsúlyozandó, hogy bár a nukleáris technológiáért Irántól kapott pénz jól jön Moszkvának, a közép-ázsiai ország földgáz és kőolaj értékesítés terén egyértelmű riválisa az orosz ásványoknak, különösen az európai piacon, így a Nabucco-vezeték kiépítésének csúszása, esetleges elvetése, legalább annyira érdeke a Kreml vezetőinek, mint a teheráni olajbevételek bővülésétől tartó Washingtonnak. Aligha vitatható, hogy Irán nukleáris hatalommá válása sem lehet prioritás Oroszország külpolitikájában, mely némi reményt ad arra vonatkozólag, hogy a háttér folyamatokba talán

valamivel

jobban

belelátó

Moszkva szemmel

tartja Teherán

mesterkedéseit. Talán éppen a kontrolállás, az esetleges reagálási kapacitás biztosítása végett javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai kollégájának: az Egyesült Államok ne Lengyelországban és Csehországban, inkább Azerbajdzsánban építse ki radarernyőjét és védőpajzsszerű rakétaelhárító-rendszerét.84 Az Iránnak nyújtott eszközi és tudományos támogatások mellett Washington és Jeruzsálem

rosszalló

tekintettel

figyeli

Oroszország

83

katonai

asszisztálását

Szíria

Az orosz–iráni kapcsolatok mélységének hangot adva Vlagyimir Putyin 2007 októberében Teheránba utazott, s számos területre kiterjedő megbeszéléseket folytatott iráni partnerével. Egyes források szerint az orosz elnök ellen, látogatása alatt merényletet terveztek. Putin assassination plot, Jerusalem Post, October 15. 2007. 84 Az orosz elnök a kubai válsághoz hasonlította az amerikai rakétatelepítési tervek miatt kialakult feszült viszonyt. Álláspontja szerint Washington úgy bizonyíthatná be katonai pajzsrendszerének Irán elleni szükségességét, ha radar- és rakétaernyőt Azerbajdzsánba telepítenék. Némileg azért elgondolkodtató e kijelentés, mert bár a gabalai bázison ténylegesen ellenőrzése alatt tarthatná Moszkva a rendszert, az földrajzilag közelebb kerülne védett övezeteihez, mely inkább azt a feltételezést igazolja, hogy a Kreml örülne egy hatékony védelmi pajzsnak a déli, iráni határon. Ralf Beste - Alexander Szandar: Putin's radar gambit, Russian help for US missile defense? Spiegel, June 11. 2007.; Put missile shield in Azerbaijan, Russia tells US, Telegraph, June 8. 2007.; Olivier Zajec: Russia’s view of US missiles, Le Monde Diplomatique, April 2008.

21

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról megerősítésében is.85 Az izraeli légierő, fentebb már említett 2007. szeptemberi akciója mindenesetre komoly fricska volt a moszkvai haditechnikusok számára, a Dávid-csillagos gépek teljesen észrevétlenül szelték át a szír légteret, melyet a nagy parádé közepette alig pár héttel korábban átadott „szupermodern” orosz radarrendszer úgy tűnik csak mérsékelt sikerrel tud biztosítani.86 Az imént említett Azerbajdzsánhoz visszakanyarodva, a kaukázusi ország olaj- és földgáztartalékai, valamint egyedien kedvező stratégiai pozíciója miatt rendkívüli módon felértékelődött Washington külpolitikájában. A jelenleg még inkább orosz befolyási övezetbe tartozó, azonban lényegesen nagyobb önállóságra vágyó Baku, fontos láncszem lehet a Közép-Ázsiában terjeszkedni próbáló, amerikai érdekeltségű olaj- és földgázvállalatok számára, különösen, ha a terveknek megfelelően a tenger alatt vezetve kibővítik a Baku– Tbiliszi–Ceyhan (BTC) csőhálózatot az izraeli Askelónig, illetve Eilatig, utóbbi kikötőben töltőállomást építve, az így Afrikát megkerülésére nem kényszerülő indiai, kínai és japán tankhajóknak.87 Azerbajdzsán továbbá Iránnal való szomszédsága miatt stratégiai jelentőséggel is bír, nemcsak egy esetleges katonai intervenció esetén, hanem egy ténylegesen szoros, fizikai embargógyűrű kialakítása szempontjából is. Elemzésükben mindeddig csak érintőlegesen foglalkoztunk a Közel-Kelet egyik feltörekvő, (katonai, demográfiai, gazdasági, hidrológiai, földrajzi elhelyezkedési) adottságai miatt több szempontból is regionális jelentőséggel bíró államával, Törökországgal, mely annak ellenére válik mindinkább megkerülhetetlen tényezővé, hogy valamennyi oldalról bizalmatlanul kezelik: a muzulmánoknak túl nyugati, a nyugatiaknak túl muzulmán. Valójában Ankara önmaga is kétarcú: a szükség esetén politikai tettekre is kész hadsereg nyíltan vállalja szövetségét az Egyesült Államokkal, sőt, akár még Izraellel is, a kormányzat részéről azonban folyamatos tolódás figyelhető meg az iszlám vallási-identitási kötöttségei felé.88 Nem véletlen, hogy Kemál Atatürk, a modern török állam megteremtője egykoron rendkívül széles jogosítványokkal, az ország nyugati jellegének megőrzésével ruházta fel a hadsereget, amely számos alkalommal tett is az „elhajlások” kiegyenesítése érdekében. A

85

Aaron Klein: Russia and Syria sign major weapons deal - U.S., Israel upset at Moscow's new alliance, World Net Daily, January 28, 2005.; Yaakov Katz: Russia may be selling Syria arms, Jerusalem Post, May 21, 2008. 86 Advanced Russian air defense missile cannot protect Syrian and Iranian skies, Debka File, September 7. 2007.; Russia to sell air defense systems to Syria so that Syrian president may sleep well, Pravda, April 22. 2005.; Russia sents Syria experts to upgrade airdefense, Haaretz, October 2. 2007. 87 A tervről, s annak geopolitikai vonzatairól lásd: Grünhut Zoltán: Izrael és Törökország – Hidrológiai és energetikai kooperáció, Magen portál. 88 Hilmi Toros: 'Secular fundamentalism' fights 'moderate islam' in Turkey, IPSNews, April 16. 2008.

22

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról katonaság szerepét persze nemcsak jogi adottságok teszik meghatározóvá Törökországban. A NATO-tagság, az állandó amerikai jelenlét, Washington bőkezű hadi beruházásai-kölcsönei a térség legnagyobb, s egyik legütőképesebb fegyveres hatalmává emelte Ankarát. Az Európai Unió küszöbéről számos alkalommal visszatessékelt Törökországban mindezek ellenére változások zajlanak, az integrációs kudarcok, a saját geopolitikai jelentőség felismerése, a Nyugattal szembeni bizalmatlanság térnyerése, az identitási faktorok átértékelődése együttesen mindjobban iszlamizálják a két kontinens területén fekvő államot.89 Napjaink eseményei azt mutatják, hogy e folyamatot igenis vannak – politikai, katonai – erők, melyek megállítani akarják, ha kell az iszlamista pártok, szervezetek betiltásával, a megválasztott muzulmán-orientációjú közméltóságok eltávolításával.90 Törekvéseik mögé, ha nyíltan nem is, de burkoltan bizton teljes mellszélességgel felzárkózik Washington és Jeruzsálem, melyek stabil, partneri gondolkodású politikai-katonai vezetést akarnak Ankarában.91 Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az iraki kurdok, néhány nyugalmasabb év után éppen akkor kezdtek mozgolódni, háborút provokálni, s azzal Törökországban az erélyes válaszcsapást követelő, s azt részben kivitelező hadsereg társadalmi megítélését a habozó, tétlenkedő politikával szemben megerősíteni, amikor egyes államok mindinkább aggódva szemlélték az Ankarában terjedő iszlamizálódást.92 Hivatalosan az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata most sem feszült Törökországgal, melyet számos tényező bizonyít: Washington ellenzi az iraki kurdok önállósodási törekvéseit; Izrael Ankarát kérte fel közvetítőnek a Szíriával való tárgyalások során; a zsidó lobbi segített a törököknek megakadályozni, hogy az amerikai Kongresszus határozatot hozzon az örmény népirtás genocídiumként való elítéléséről; Ankara hozzájárult, de legalábbis nem tiltakozott az izraeli gépek légtérsértése ellen az ominózus 2007. szeptemberi támadások során… Törökországhoz hasonló, azonban sokkal problémásabb, kevésbé megbízható szövetséges Washington számára Pakisztán és Szaúd-Arábia. Előbbi atomhatalomként az egyetlen muzulmán ország, mely hivatalosan is birtokol atomfegyvereket, rendelkezik a nukleáris hadikapacitás technológiájával. Iszlámábád partner az amerikai vezetésű terrorellenes háborúban, leginkább azonban saját háza táján kellene rendet tennie a pakisztáni hadseregnek, mely a politikai elithez és az egész társadalomhoz hasonlóan vívódik a nyugatbarátság és az iszlamizmus között. Köztudott, hogy az afganisztáni mudzsahedinek 89

Scott Peterson: Turkish case revives secular vs. Islam debate, Christian Science Monitor, April 4, 2008. Sabrina Tavernise: Turkish Court Blocks Islamic Candidate, New York Times, May 2. 2007. 91 Peter Schwarz: Conflict between Turkey and the US intensifies, BBC News, October 17. 2007. 92 Yesim Borg: Turkey threatens to attack Kurdish separatists in Iraq, New York Times, October 16. 2007. 90

23

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról kiképzőbázisai és biztonságos fedezékei évekig Pakisztánban voltak, s az ország ma is háborítatlan színtere számos szélsőséges iszlamista csoport működésének, katonai és szellemi központjuknak. A tálibok zöme is Pakisztánba menekült a szövetségesek intervenciója nyomán, ottlétüket a kormány, illetve a hadsereg csak rendkívül kirívó, provokáló esetben sérelmezi, néha fegyveres fellépéssel bünteti. Az implicit amerikai rábeszéléssel a választásokra szülőhazájába visszatérő93, egyértelműen nyugati gondolkodású és politikai törekvésű Benazir Bhutto, szerencsétlenségére éppen a halálával bizonyította be94, hogy Pakisztán könnyen a szélsőségesek kezére kerülhet. Az eddigi irányzatot követni próbáló, sőt, bizonyos kérdésekben reformokat és a radikálisokkal szembeni erélyes fellépést ígérő mérsékeltek úgy tűnik elvesztették támogatottságukat egy olyan országban, ahol a társadalom, a hadsereg és a fegyveres testületek, valamint a titkosszolgálatok körében egyre terjed az iszlám fundamentalizmus. Pakisztánhoz hasonlóan Szaúd-Arábia is kényes megítélésű partner Washington számára a muzulmán fanatizmus letörésében. Vallási, geopolitikai tényezők miatt Iránnal való szembenállása kétségtelen, ugyanakkor identitási és belpolitikai okok (radikálisok jelentette fenyegetés) miatt a szélsőséges csoportok támogatásától sem idegenkedik Rijád. A világ legnagyobb kőolajtartalékaival rendelkező Szaúd-Arábia egyszerre biztosít katonai bázisokat és felvonulási terepet az Irakban tevékenykedő szövetségeseknek, míg másrészről a hatalmas vagyonú sejkek dollármilliókat jutatnak a terrorszervezetekhez. Rijád készen áll elismerni Izraelt, átfogó rendezési tervet kidolgozni, s annak tárgyalása során közvetíteni, mindezt bizonyítja a szaúdiak azon fellépése is, mely alapján sikerült rávenniük a palesztinokat: alakítsanak függetlenebb kormányt.95 Az Arab-öböl menti államok kapcsán egyértelműen Szaúd-Arábia külpolitikája tekinthető mérvadónak. Ezen országok kőolaj- és földgáztartalékaiknak (már amelyiknek oly mennyiségű van), valamint kedvező földrajzi fekvésüknek köszönhetik viszonylagos jelentőségüket, egyébként geopolitikai értelemben csak kevésbé meghatározóak, habár az Egyesült Államok és Izrael nagy hangsúlyt fektet partnerségükre.

93

Robin Wright - Glenn Kessler: U.S. brokered Bhutto's return to Pakistan, Washington Post, December 28. 2007. 94 Már hazatérésekor megpróbáltak meggyilkolni Benazir Bhuttot (Declan Walsh: 126 dead in suicide bombing as Bhutto returns to Pakistan, The Guardian, October 19. 2007.), aki akkor még sikeresen túlélte a súlyos terrortámadást, decemberben azonban már nem tudott megmenekülni (Augustine Anthony: Bhutto dies after gun and bomb attack, Herald Sun, December 28. 2007.). 95 A tárgyalásokról, s Szaúd-Arábia azokban való szerepéről lásd: After Mecca: Enganging Hamas, International Crisis Group, Middle East Report N°62. February 28. 2007.

24

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Olykor egyértelmű, másszor megkérdőjelezhető nyugatbarát politikai lépései miatt a muzulmán világban gyakran kritizálják Jordániát (is), mely 1994-ben hivatalos békét kötött a zsidó állammal, s azóta is számos – katonai, hidrológiai, gazdasági, kereskedelmi, turisztikai, fejlesztési – kérdés kapcsán mutat hajlandóságot együttműködésre Izraellel, illetve az Egyesült Államokkal. A Hasemita uralkodóház már 1970-ben nyíltan hadat üzent a polgárháborút kirobbantani, s államcsínyt végrehajtani próbáló palesztin szélsőségeseknek, akiket végül is erőszakkal űzetett ki az országból. Hasonlóan a közel negyven évvel ezelőtti eseményekhez, az államvezetés most sem tűri meg a radikálisokat, melyek támadásait számtalan esetben volt kénytelen elviselni a jordán nép a közelmúltban.96 A környező államok fenyegetése miatt – mely az iraki változások nyomán kissé mérséklődött – Ammán minden évben hatalmas összegeket fordít, többnyire amerikai fegyverek felvásárlására. Külpolitikáját tekintve Jordánia a körülményekhez, s a muzulmán identitási-szolidaritási követelményekhez képest megpróbál tartózkodó maradni, az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán közvetítő szerepet elfoglalni, a rendezés érdekében bizonyos részfeladatokat felvállalni.97 Az iráni térnyerés, lévén Jordánia is a szekularizáltabb típusú, konzervatív uralkodói körök által dominált arab országok közé tartozik, súlyos kihívást jelent számára. A Washington által építeni próbált Teherán-ellenes, de legalábbis az iszlámizmus terjedését ellensúlyozni próbáló muzulmán tömb tagjaként98, Jordánia számos kérdésben vall hasonló álláspontot Egyiptommal, Szaúd-Arábiával, illetve az öbölállamokkal. A dolgozatban eddig csak közvetve érintett Irak és Afganisztán jövőjének rendkívüli súlyú kérdése a fentebb írtak alapján könnyedén belátható. A két országban zajló, többnyire tragikus események egyértelműen igazolják, hogy a szövetségesek kivonulása esetén (gondolva itt elsősorban az intervenciókat vezető, s emiatt esetleges távozásukkal az egész fellépést lezárni képes amerikaiakra), mindkét ország a szélsőséges iszlamista mozgalmak, és politikai csoportok kezébe kerülne, mely a teheráni geopolitikai törekvések maradéktalan sikere lenne.99 A súlyos vesztességek, a végeláthatatlan káosz, a rendezés halvány reménysugarának hiánya miatt mind többen követelik a szövetséges haderők azonnali

96

Crispin Thorold: Jordan's struggle with Islamism, BBC News, November 19. 2007. Izrael jóváhagyásával Amman palesztin rendvédelmi alkalmazottak kiképzését vállalja, azzal elősegítve a PH közbiztonságának szavatolhatóságát. Yaakov Katz: New PA battalion to deploy in W. Bank, Jerusalem Post, May 27. 2008. 98 E „tömb” lépéseiről részletesen lásd: Ayellet Yehiav: The Anti-Iranian font: Egypt, Saudi Arabia and Jordan, MEMRI, Volume 11, No. 1, March 2007. 99 Cheney: Iraq pullout 'worst possible thing we could do', CNN, June 23. 2006. 97

25

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról kivonását100, holott logikailag kételyek nélkül belátható: a jelenlegi válságért felelős szélsőséges erők nem egy demokratikus, a nemzetközi béke stabilitásához hozzátenni akaró állam kialakításán fáradoznak Irakban és Afganisztánban. A térség hátrahagyása rövid időn belül Európa és Amerika szívében végrehajtott terrortámadásokban ütne vissza, a jelenleg lokalizálható erőszak a szövetségesek távozásával területileg multiplikálódna, az Irakból és Afganisztánból való kivonulás az ott működő iszlamista mozgalmak megerősödésével, térnyerésével, s a terrortámadások kihelyezésével járna. Ma valamennyi szélsőséges csoport a térségben állomásozó nyugati katonai és civil újjáépítési-közigazgatási kontingenseket, valamint az azokat kiszolgáló helyieket támadja, mivel a merényletek elkövetéséhez Irakban és Afganisztánban is adottak a feltételek: önkéntes, magukat feláldozni akaró „mártírok”, komplikáció nélkül csempészhető hadi utánpótlás, a betolakodó hitetlenek elleni harc jogossága, mint motiváció. Még ha liberális gondolatvilágunkkal ellentétes is, vitathatatlan tény, hogy Európa és Amerika fenyegetettségének mérséklésében központi szerepet játszik Irak és Afganisztán megszállása, mely a globális hatáskörű iszlamista terrorinfrastruktúrák átpozícionálását, Közép-Keletre való fókuszálását hozta. Összegzés A fentírtak alapján jól látható a Közel- és Közép-Kelet egy hatalmas, rendkívüli kockázatokat rejtő geopolitikai sakkjátszma színtere, valamennyi állam, valamennyi kormányzat fontos szerepet tölt be a „figurákat” saját érdekeik szerint mozgatni igyekvő Washington és Teherán külügyi stratégiájában. A sivatagok mélyén fekvő olaj- és földgázkészletek birtoklásán túl, a regionális dominanciáért, valamint a világban zajló folyamatok befolyásolásáért megy a küzdelem. Gazdasági, nemzetközi politikai és civilizációs érdekek-értékek ütköznek, előbbiekhez rendre utóbbit használják motivációs tényezőként, azzal emocionális, sokszor irracionális mederbe terelve a folyamatokat. A terjedő nyugatellenesség és iszlamofóbia kontextusában ellehetetlenülnek a pragmatikusságot igénylő diplomáciai egyezkedések. A napi eseményeket figyelve Irakban, Afganisztánban, Libanonban és Izraelben akut fegyveres összecsapások zajlanak, Törökország és az iraki kurdok, valamint a zsidó állam és Szíria között állandóan fenyeget a harcok kirobbanása, Kasmír évtizedes ellenségeskedés színtere hinduk és muzulmánok között, a pakisztáni vezetés képtelen megfékezni belülről támadó szélsőségeseit, míg Szaúd-Arábia, Jordánia és Egyiptom konzervatív hatalmi körei rettegnek 100

US should pull out of Iraq now says former CIA chief John Deutch, Forbes, July 17. 2005.; Sean E. Duggan: Why US must pull out of Iraq, Boston Globe, May 22, 2008.

26

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról az iszlamizmus népfelkelést kiváltó törekvéseitől. A térséget át- meg átszelik az etnikai, vallási, gazdasági, geopolitikai konfliktusok, Ábrahám fiainak leszármazottai képtelenek békében élni: Isten ígéretének megfelelően Jákob és Izmael népét is naggyá tette – egymással megférhetetlenül naggyá is…

Felhasznált irodalom: Advanced Russian air defense missile cannot protect Syrian and Iranian skies, Debka File, September 7. 2007. After Bhutto’s Murder: A Way Forward for Pakistan, International Crisis Group, Asia Briefing N° 74. Islamabad/Brussels, January 2. 2008. After Mecca: Enganging Hamas, International Crisis Group, Middle East Report N°62. February 28. 2007. Ahmadinejad: Israel a ”stinking corpse”, Jerusalem Post, May 8. 2008. Albright, Madeleine: Egy bevándorló külügyminiszter emlékiratai, Geopen, Bp. 2004. Anthony, Augustine: Bhutto dies after gun and bomb attack, Herald Sun, December 28. 2007. Ariel Sharon Describes “Disengagement Plan” Jewish Virtual Library, December 18. 2003. Ben-Ami, Shlomo: Sharon’s Gaza disengagement: roadmap to a Palestinian state? Open Democracy, April 27. 2004. Berman, Ilan: Hezbollah made in Tehran, Testimonies before the US Congres Subcommitties, September 2006. Beste, Ralf – Szandar, Alexander: Putin's radar gambit, Russian help for US missile defense? Spiegel, June 11. 2007. Bodansky, Yossef: Békecsapda, Focus, Bp. 2006. Borg, Yesim: Turkey threatens to attack Kurdish separatists in Iraq, New York Times, October 16. 2007. ”Bush intends to attack Iran before the end of his term”, Jerusalem Post, May 20. 2008. Byman, Daniel: Iran, terrorism, and weapons of mass destruction, Prepared Remarks for the hearing entitled “WMD Terrorism and Proliferant States” before the Subcommittee on the Prevention of Nuclear and Biological Attacks of the Homeland Security Committee, September 8. 2005.

27

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Cashman, Greer Fay: IDF: Sinai Beduin are aiding Gaza terrorists, Jerusalem Post, October 25. 2007. Cheney: Iraq pullout 'worst possible thing we could do', CNN, June 23. 2006. Clinton, Bill: Életem, Ulpius, Bp. 2004. Coughlin, Con: N. Korea helping Iran with nuclear testing, Telegraph, January 25. 2007. Ehrenfeld, Rachel: Funding Evil – How terrorism is financed and how to stop it, Bonus books, 2003. Ehrenfeld, Rachel: Where does the money goes, ACD, New York, 2002. Elkhamri, Mounir: Iran’s contribution to the civil war in Iraq, Jamestown Foundation, January 2007. Duggan, Sean E.: Why US must pull out of Iraq, Boston Globe, May 22, 2008. Full-text of Bush's Knesset Address, Jerusalem Post, May 15. 2008. Gove, Michael: The roots of Islamism, Times Online, June 26. 2006. Grünhut Zoltán: Egy üzenetértékű támadás In.: Kákai László (szerk.): Politikai tanulmányok – Pécs, PTE Politikai Tanulmányok Tanszék kötete, 2008. (kiadás alatt) Grünhut Zoltán: Merénylet egy merénylő ellen, Magen portál Grünhut Zoltán: A biztonsági kerítés szerepe az izraeli-palesztin konfliktusban, 2007. (szakdolgozat) Grünhut Zoltán: Izrael és Törökország – Hidrológiai és energetikai kooperáció, Magen portál. Hamas planning to attack Egyptian soldiers, breach border, Jerusalem Post, April 15. 2008. Hoffman, Gil: Shas upgrades coalition threat on Jerusalem, Jerusalem Post, April 16. 2008. Hoffman, Gil: PM tries to stop Pensioners party split, Jerusalem Post, April 14. 2008. Hoffman, Gil: Shas, Labor issue new threats to coalition, Jerusalem Post, February 14. 2008. Hoffman, Gil: PM has no moral right to talk to Syria, Jerusalem Post, May 22. 2008. Hoffman, Gil - Krieger, Hilary Leila: MKs call for undivided Jerusalem, Jerusalem Post, October 18. 2007. Inside Gaza: The challange of clans and families, International Crisis Group, Middle East Report N°71. December 20. 2007. Israel denies involvement in Mughniyeh assassination, Jerusalem Post, February 13. 2008. Izenberg, Dan: Talansky: I gave $150,000 to Olmert from my own pocket, Jerusalem Post, May 27, 2008. Katz, Yaakov: Hamas has built up a force of 20000, Jerusalem Post, April 10. 2008.

28

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Katz, Yaakov: Russia may be selling Syria arms, Jerusalem Post, May 21, 2008. Katz, Yaakov: New PA battalion to deploy in W. Bank, Jerusalem Post, May 27. 2008. Katz, Yaakov: Israel, US discuss W. Bank NATO troops, Jerusalem Post, February 20. 2008. Katz, Yaakov - Hoffman, Gil: IDF warns of more kidnap attempts, Jerusalem Post, April 10. 2008. Katz, Yaakov - Keinon, Herb: Israel leans toward Gaza truce, despite fatal Kassam attack, Jerusalem Post, May 12. 2008. Katz, Yaakov - Keinon, Herb - Krieger, Hilary Leila: Israel sends US videos of Egypt helping Hamas, Jerusalem Post, December 18. 2007. Katz, Yaakov - Keinon, Herb: Truck bomber killed in failed attack, Jerusalem Post, May 22. 2008. Katz, Yaakov - Stoil, Rebecca Anna: Hamas claims Dimona bombers came from Hebron, Jerusalem Post, February 4. 2008. Katz, Yaakov - Weiss, Mark: Defense officials skeptical on final-status deal with PA, Jerusalem POst, October 2. 2007. Keinon, Herb: Ministers call for Egypt border fence, Jerusalem Post, February 5. 2008. Keinon, Herb: Israel and Syria - now the arguing begins, Jerusalem Post, May 22. 2008. Keinon, Herb - Stoil, Rebecca Anna: Bush: Masada will never fall again, Jerusalem Post, May 16. 2008. Kessler, Glenn: N. Korea, Syria maybe at work on nuclear facility, Washington Post, September 13. 2007. Killers of Israelis near Hebron are members of PA-Fatah security forces, Israel Insider, January 1. 2008. Kissinger, Henry: Korszakváltás az amerikai külpolitikában? Panem-Grafo, Bp. 2002. Klein, Aaron: Russia and Syria sign major weapons deal - U.S., Israel upset at Moscow's new alliance, World Net Daily, January 28, 2005. Krieger, Hilary Leila: Obama: Bush speech a ”political attack”, Jerusalem Post, May 15. 2008. Krieger, Hilary Leila - Katz, Yaakov: Concerns mount over IAF strike briefing, Jerusalem Post, April 23. 2008. Krieger, Hilary Leila: Kouchner: ’Now not the moment to talk with Hamas’, Jerusalem Post, September 21. 2007.

29

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Krieger, Hilary Leila: Sarkozy: Nuclear Iran unacceptable, Jerusalem Post, November 8. 2007. Lappin, Yaakov - Keinon, Herb - Izenberg, Dan: PM suspected of illegally accepting large sums of money, Jerusalem Post, May 8. 2008. Lauterpacht, Elihu: Jerusalem and the Holy Places, The Anglo-Israel Association, London, 1968. Lazaroff, Tovah - Katz, Yaakov: Barak: IDF ops could lead to war, Jerusalem Post, February 11. 2008. Lazaroff, Tovah - Stoil, Rebecca Anna: 61 MKs back bill against Golan exit, Jerusalem Post, May 26. 2008. Lefkovits, Etgar: Mercaz Harav hit by capital's worst terror attack since April '06, Jerusalem Post, March 6. 2008. Makovsky, David: A defensible fence - Fighting terror and enabling a two-state solution, Washington Institute for Near East Policy, April 2004. Makovsky, David - White, Jeffrey: Lessons and implications of the Israel-Hizballah war, Washington Institute for Near East Policy, October 2006. Marcus, Jonathan: The Syria-North Korea ’connection’, BBC, September 18. 2007. Mofaz: Land-for-peace will put Iran in Golan, Jerusalem Post, April 29. 2008. Mottaki: 2008 a milestone in Iran-Africa ties, Fars News, May 30. 2008. Mughniyeh's widow points finger at Syria, Jerusalem Post, February 26. 2008. No time to end Uzbekistan’s isolation, Internatonal Crisis Group, Asia Briefing N°76. February 14. 2008. North, Richard: The corruption of the media, EUReferendum, August 23. 2006. Olmert offers Abbas 64% of W. Bank, Jerusalem Post, April 16. 2008. Omar Suleiman to visit Israel, Jerusalem Post, February 27. 2008. Pearson, Natalie Obiko: Iran and Venezuela plan anti-U.S. fund, USA Today, January 14. 2007. Peraino, Kevin: A huge day - How the Israeli-Syrian peacetalks fustrate Iran, Newsweek, May 21. 2008. Peterson, Scott: Turkish case revives secular vs. Islam debate, Christian Science Monitor, April 4, 2008. Put missile shield in Azerbaijan, Russia tells US, Telegraph, June 8. 2007.

30

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Refugees only to PA state, Jerusaelm Post, October 4. 2007. Rogers, Paul: Iran: Consequences of a war, Oxford Research Group, February 2006. Ross, Dennis: When a fence is not a fence, Wall Street Journal, August 4. 2003. Rostow, Eugene: Resolved: are the settlements legal? Israeli West Bank policies, The New Republic October 21. 1991. Rozenman, Eric: Israel’s real demographic problem, Hagashama, January 3. 2007. Rubin, Michael: Iran's global ambition, Middle Eastern Outlook, March 17. 2008. Ruling Palestine: Gaza under Hamas, International Crisis Group, Middle East Report N°73. March 19. 2008. Russia sents Syria experts to upgrade airdefense, Haaretz, October 2. 2007. Russia to sell air defense systems to Syria so that Syrian president may sleep well, Pravda, April 22. 2005. Saudi Arabia Backgrounder: Who are the Islamists, International Crisis Group, September 21. 2004. Satloff, Robert: Hamas Triumphant: Implications for security, politics, economy, and strategy, Washington Institute for Near East Policy, February 2006. Schwarz, Peter: Conflict between Turkey and the US intensifies, BBC News, October 17. 2007. Schwebel, Stephen M.: What weight to conquest, 1970. In: Justice in international law – Selected writing of Stephen M. Schwebel, 1999. 521-526. o. Starmer-Smith, Charles: Ring of steel for Sharm el-Sheikh, Telegraph, October 22. 2005. Stern, Yoav - Melman, Jossi: Hezbollah terror chief Imad Mughniyah killed in Damascus blast, Haaretz, February 14. 2008. Stoil, Rebecca Anna: Olmert denies Syrian claim that Israel offered Golan Heights, Jerusalem Post, May 26. 2008. Stone, Julius: Israel and Palestine – Assault on the Law of Nations, Dashing, California, 1980. Syrian Talks to be held in earnest, Jerusalem Post, May 25. 2008. Tavernise, Sabrina: Turkish Court Blocks Islamic Candidate, New York Times, May 2. 2007. The Israeli-Palestinian Conflict: Annapolis and After, International Crisis Group, Middle East Briefing N°22. Jerusalem/Washington/Brussels, November 20. 2007. The Iran-Venezuela connection, MEMRI, SDS No. 1843, February 14. 2008. US should pull out of Iraq now says former CIA chief John Deutch, Forbes, July 17. 2005.

31

Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról The Roadmap of the Quartet (US, Russia, EU, UN) to Solution of Israeli-Palestinian Conflict, April 30. 2003. Thorold, Crispin: Jordan's struggle with Islamism, BBC News, November 19. 2007. Thousands of Palestinians flow into Egypt as border breached, Jerusalem Post, January 23. 2008. Toameh, Khaled Abu: Summit failure may ignite new intifada, Jerusalem Post, October 2. 2007. Toameh, Khaled Abu: Nusseibeh: Right of return for withdrawal to '67 borders, Jerusalem Post, October 28. 2007. Toameh, Khaled Abu: Israel offering mini-state of cantons, Jerusalem Post, May 5. 2008. Toros, Hilmi: 'Secular fundamentalism' fights 'moderate islam' in Turkey, IPSNews, April 16. 2008. Vogt, Heidi: Chávez, Ahmadinejad show solidarity with Africa, Washington Post, July 2. 2006. Walsh, Declan: 126 dead in suicide bombing as Bhutto returns to Pakistan, The Guardian, October 19. 2007. White House denies Iran attack report, Jerusalem Post, May 20. 2008. Wright, Robin - Kessler, Glenn: U.S. brokered Bhutto's return to Pakistan, Washington Post, December 28. 2007. Yehiav, Ayellet: The Anti-Iranian font: Egypt, Saudi Arabia and Jordan, MEMRI, Volume 11, No. 1, March 2007. Zajec, Olivier: Russia’s view of US missiles, Le Monde Diplomatique, April 2008.

32