Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Grünhut Zoltán
Liberális anticionizmus – erkölcsös antiszemitizmus?
„A német fasizmus jött és ment. A szovjet kommunizmus jött és ment. Az antiszemitizmus jött és itt maradt.”1 – nyilatkozta Jonathan Sacks, az Egyesült Királyság főrabbija válaszul az iráni elnök, Mahmud Ahmedinezsad azon Izrael-ellenes nyilatkozatára, miszerint a zsidó államot „el kellene takarítani a Föld színéről”.2 Sacks rabbi megfogalmazása rendkívül találó volt, érzékeltetve, hogy az emberiség megannyi káros – nem elfelejtve, gyakran judeofób – „izmust” képes volt leküzdeni, egy azonban – az antiszemitizmus – örök és kiirthatatlan. A zsidóellenesség megnyilvánulásai, ideológiai alaptételei, motivációs tényezői ugyan módosulhatnak, a becsmérlő, vádaskodó, kirekesztő, erőszakoskodó, illetve legelfajultabb formájában népirtó szándék azonban állandó. A gyűlölet magvai már az ókorban elszóródtak, pusztító következményei pedig az évszázadok múlásával különböző helyszíneken szökkentek szárba. Mivel – csupán néhány történelmi sarokpontot felidézve – az egyiptomi, valamint a meg-megismétlődő szentföldi, illetve később az angliai, franciaországi, ibériai és oroszországi kiűzetések, mészárlások, pogromok, mint az antiszemitizmus históriájának tragikusnáltragikusabb
fejezetei
inkább
csak
ösztönzőleg
hatottak
a
gyűlölet
ideológiai
megalapozottságának és fizikai kinyilvánításának továbbörökítésére, így a napjaink felelős emberének szükségszerűen kétséggel kell lennie az iránt: a náci népirtás korábban soha nem tapasztalt mértékű aljasságainak elutasítása ezúttal örökérvényű. Nem az! Mindenki tudja, hogy nem az, ezért nem szabad, nemhogy egy fanatikus, torz vallási és politikai nézeteket képviselő, atomfegyverre vágyó diktátornak, de még egy önjelölt „kis-Hitlernek” sem elnézni az antiszemita kirohanásokat. Különösen fenyegető, ha a szélsőségesek eszmei sodrába, önmagukat a társadalmi „igazság” védelmezőinek tartó, eltorzult erkölcsi alapigazságokat hangsúlyozó, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszavát félreértelmező egyének és csoportok kerülnek. Pedig ma pont ezen az úton haladunk! Miközben a világ egyik részén töretlen a nyíltan szélsőséges irányzatok és gondolatok térnyerése, addig a Föld magát 1
Rosenfeld, Alvin H.: „Progressive” Jewish Thought and the New Anti-Semitism, The American Jewish Committee, 2006. 1. o. 2 Fathi, Nazila: Wipe Israel 'off the map' Iranian says, The New York Times, 2005. október 27.
1
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról felvilágosultnak tartó féltekén – egyre inkább úgy tűnik – belülről kezd rothadni a gyümölcs: bár a kirekesztő ideológiájú csoportok elszigetelése továbbra is társadalmi elvárás, ám nézeteik új interpretációban, a liberális értékvilágnak megfelelve, mi több, az által igazolva, mégis be-beszivárognak. Az antiszemitizmus tehát ma is létező fenyegetettség, sőt, mivel klasszikus jellemvonásai mellett mind gyakrabban tör felszínre új kontextusokban, eddig nem tapasztalt formákban, így okkal beszélhetünk folyamatban lévő tézisváltásról a zsidógyűlölet kapcsán.
A klasszikus antiszemitizmus történelmi metszetben Napjainkban meglehetősen gyakran találkozhatunk azzal a – nem feltétlen provokatív – kérdéssel: vajon az antiszemitizmus és annak szinte valóban felfoghatatlan mód tragikus következménye, a Holokauszt, miért „egyedibb”, s ezért „figyelemreméltóbb” mint a rasszizmus más, tömeggyilkosságokba torkolló történelmi esetei, köztük például az örmények vagy a tuszik elleni genocídiumok? Nos, a válasz a zsidóellenesség szinte behatárolhatatlan komplexitásában keresendő. Az antiszemitizmus nem köthető társadalmi és anyagi státuszhoz, iskolai végzettséghez, munka- és lakóhelyi környezethez, csoportidentitáshoz. Nincs térbeli és időbeli kerete, sőt manifesztálódásához még zsidó jelenlét sem kell.3 Bármely helyzetben, akármilyen kontextusban felszínre törhet, torz igazolást nyerhet. Alkalmas lehet egyén és közösség számára is a frusztrációk, kudarcok levezetésére, a leküzdhetetlennek látszó kihívások
miatti
bűnbakkeresésre,
a
nehezen
megérthető,
összetett
konfliktusok
egyszerűsítésére. Az antiszemita gyűlöletkeltésnek és társadalmi mobilizációnak többek között lehetnek szociálpszichológiai, szociológiai, politikai, gazdasági és vallási-kulturális motivációi. Miként azt Kovács András zseniálisan megfogalmazta: „… lehet antikapitalista és antikommunista, hadakozhat a modernitás és a hagyomány ellen, gyakran szélsőséges nacionalista
ideológiák
része
és
származéka,
de
hangoztathat
[…]
radikális
nacionalizmusellenes tételeket”.4 Az antiszemitizmus megfoghatatlan, beskatulyázhatatlan, egzakt módon definiálhatatlan. Ettől „egyedi”, és történelmi halhatatlansága, valamint a nevében elkövetett bűnsorozat miatt sajnálatosan „figyelemreméltó”. 3
A szociálpszichológiai, lélektani alapállású antiszemitizmus-kutatás igen kiterjedt magyar és idegen nyelvű irodalommal rendelkezik. Fő tézise – szembe helyezkedve a zsidógyűlölet historikus vonatkozású vizsgálatával – hogy antiszemitizmus ott is létezik, ahol zsidók nem élnek, esetleg soha nem is éltek, így a jelenség kialakulására és továbbélésére nem adhatnak történelmi okok magyarázatot. A hazai irodalomból ajánlott: Csepeli György: ...és nem is kell hozzá zsidó: Az antiszemitizmus társadalom-lélektana, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1990; Hermann Imre: Az antiszemitizmus lélektana, Cserépfalvi, Budapest, 1990. 4 Kovács András: A kéznél lévő idegen, Polgart, Budapest, 2005. 16-17. o.
2
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Az antiszemitizmus karakterizálásával nagyon sokan és nagyon sokféleképpen megpróbálkoztak. A fogalom vizsgálata az idők folyamán egyfajta interdiszciplináris paradigmává lett: bizonyos tudományágak, így például a teológia, a vallástörténet és a történelem historikus szempontból, a szociálpszichológia, a lélektan-analízis és a szociológia az individum és a csoporttudat felől közelítve, míg a politológia és konfliktuselemzés pedig az ideologikus ismérvekre, a politikává, világnézetté válás aspektusaira fókuszálva kutatja a témát. Ezen szemléleti és irodalmi sokszínűség okán nemhogy jelen tanulmány, de még egy átfogó kötet is csak részleteiben vállalkozhatna arra, hogy e szerteágazó tudományágat összegzően keretbe foglalja. Történelmi kontinuitásban nézve az antiszemitizmus több, egymásra ható időszakra bontható. A kereszténység kialakulása előtti, ún. „pogány” judeofóbia elsődleges motivációja a zsidóság monoteizmusában keresendő. A többször leigázott, elhurcolt, s a száműzetésben rendre megaláztatásban tartott zsidó nép soha nem tagadta meg egységesen a hitét, nem fogadta el maradéktalanul a rajta erőszakot elkövető – egyiptomi, asszír, babilóniai, görög, vagy római – közösség vallását, kultúráját, nyelvét, szokásait, hagyományait. Ezen önkéntes, vallási alaptételű disszimilációt, valamint annak identitásőrző és csoportformáló erejét legfeljebb kikezdeni tudták a különböző hódítók, a végletekig megtörni azonban soha. A kezdetben főként vallástagadásra épülő zsidóellenesség a görög és a római időkben már kiegészült egyéb előítéletekkel is, mely sztereotípiák – köztük a zsidók babonássága, önző felsőbbrendűsége, istentagadása, avagy a rituális gyilkosságok vádja – később is meghatározóak maradtak, sőt talán a mai napig élnek. E korai gyökerek ellenére – s kétségkívül azok bizonyos elemeit felhasználva – a modern antiszemitizmus a kereszténység elterjedésével formálódott ki, ahogy Kovács András fogalmaz: „a keresztény antijudaizmus minden tekintetben új, a korábbitól minőségében különböző fejlemény a zsidóellenesség történetében”.5 A születő kereszténység antiszemitizmusa tudatos lépés volt a saját identitás megteremtése érdekében. Miként az a csoporttudat-elemzés tárgyköréből ismert, egy közösség nemcsak az önnön karakter kialakításával, de a másikaktól való konzekvens elkülönüléssel is reagál a megkülönböztetés követelményére. A keresztény tanítások antijudaista ismérvei – azok közül is elsősorban Jézus zsidók általi megtagadása és a meggyilkolásában való közreműködés vádja – e csoportépítő logika részelemei, de a 5
Kovács András: A kéznél lévő idegen… i.m. 19. o.
3
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról keresztény történelemrevízió – akár az Ószövetség elbeszélései, akár Jézus élete és munkássága kapcsán –, valamint a (zsidó hagyományokkal többnyire konzekvensen szembe helyezkedő) szokásrendszer-kreáció is e tőről fakad, jóllehet mérsékeltebb antiszemita üzenetértékekkel.6 A korai keresztény antijudaizmus később évszázadokig együtt létezett az Európában lassan formálódó nemzetállamiság immáron etnikai alapállású, nem pusztán vallási-kulturális, hanem egyre inkább gazdasági, politikai célrendszerű antiszemitizmusával. E tendencia jegyében a „zsidó”, mint karakter újabb sztereotípiákkal párosult, így például megjelent az anyagiasság, a pénzéhség, a kapzsiság, a hatalomvágy, valamint az összeesküvés- és manipulációs-hajlam, mely előítéleteket már kevésbé vallási, identitás- és közösségteremtő tényezők, többnyire inkább gazdasági, politikai aspektusok motiváltak. A mind erélyesebb kirekesztés, gyűlöletkeltés hamarosan eszközzé lett, alkalmazható módszerré vált a társadalmi és politikai konfliktusok, kihívások, különböző sorscsapások magyarázásához, igazolásához. A vallásilag és politikailag fanatizált lakosság kétségek nélkül elhitte, hogy az elszomorító sorstalanságáért, a leküzdhetetlen szegénységéért, a pusztító járványokért, a megalázó katonai vereségekért, s egyáltalán a gondok folyamatos ismétlődéséért a kútmérgező, betegségeket terjesztő, istengyűlölő, hagyomány- és közösségromboló, pénzhajtó zsidó bevándorlók felelnek, akik elzárt gettóik rituális világában mindenféle hatalomszerző konspirációkon fáradoznak. Az előítélet rövidesen szórványos, majd tömeges erőszakba torkollott, a mészárlások elől menekülő zsidókkal együtt pedig az ellenük érzett gyűlölet is tovavándorolt.7 Az antiszemitizmus történetének következő fejezete a felvilágosodás korával jött el. A vallási szempontok háttérbe szorulása, a racionalizmus és a humanizmus megjelenése reményt adott a démonizált „zsidó” tragikus szellemi örökségének elsorvadására, melynek jegyében a felvilágosult ember emancipációt ígért a korábban kirekesztésre kárhoztatottaknak. A jogi deklarációkkal megerősített elismerés azonban a vártnál kisebb mértékű társadalmi elfogadást eredményezett. Az emancipáció ugyan – hol gyorsabban, hol lassabban – haladt az útján, azonban a zsidóság többsége nem kért a befogadás asszimilációs hozadékaiból. A kezdeti remény mindkét oldalon lankadni kezdett, miközben az elvárások újbóli felszínre kerülése az antiszemitizmus megerősödésével járt. A gettók elzárt világából kilépő, az önkény szerint immáron nem változtatható jog adta lehetőségekkel élni kívánó és tudó zsidók, visszakerültek 6
Tabor, James D.: A Jézus dinasztia, JLX Kiadó, Budapest, 2008. (Több helyen) Katz, Jakov: Az előítélettől a tömeggyilkosságig. Az antiszemitizmus története 1700–1933 között. Osiris, Budapest, 2000.
7
4
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról a fel-fellobbanó társadalmi-politikai konfliktusok előidézte bűnbaki szerepbe. A korábban meglévő előítéleteket felerősítette a státuszféltékenység, vagyis annak ténye, hogy a szabaddá tett zsidók nemcsak, mint megtűrt személyek akartak létezni a társadalom peremén, hanem identitásuk megtartása mellett kihasználni igyekeztek az egyenlővé lett lehetőségeket. A felvilágosodást követően tehát a vallási célú és magyarázatú antiszemita előítéletek háttérbe szorultak, ám az etnikai alapállású, gazdasági-politikai tényezőkkel motivált sztereotípiák hatványozottan felerősödtek. E tendencia következményeként kell értelmeznünk azt a tragikus kimenetelű végső zsákutcát, mely nemcsak az antiszemitizmus, de az egész emberiség történetének egyik legsötétebb időszakát hozta el a nácizmus-fasizmus és dolgos kiszolgálóik európai tombolásával. A felvilágosult, humánusan érzékeny, civilizált ember elaljasodásának örök emlékei, Auschwitz, Dachau, Mauthausen, Buchenwald és a többi tábor, fájómód szimbolizálják a zsidóellenesség évszázados társadalmi beágyazottságának szörnyűséges mélységét. Felelőtlen naivitás lenne azt mondani, az emberiség mai is szégyelli a történeteket, és kész tisztelet mutatva örökre történelemmé tenni az antiszemitizmust. Nem, csupán a gyűlölet vadhajtásait igyekszik visszametszeni, a mélyen fekvő gyökereket azonban nem tudja, de lehet, nem is akarja kiirtani.
Az új antiszemitizmus jelensége Az új antiszemitizmus definiálására ugyan már a hatvanas évek végén kísérlet történt, a fogalom többpólusossága miatt azonban még ma is folyamatosan bővül az elméleti keret.8 Az eszmerendszer klasszikus zsidóellenességtől eltérő karaktere két tényezőhöz kapcsolódik: egyfelől Izrael Állam létezéséhez, annak valamennyi regionális és globális szinten felmerülő probléma eredendő forrásaként való azonosításához, másfelől a Holokauszt történelmi tényének tagadásához. A két aspektus antiszemita közbeszédben való felértékelődése tudatos lépés, hiszen a második világháborút követően, minden kétséget kizáróan e faktorok – az Izraellel való szolidaritás, a zsidó állam fennmaradásának elkötelezett támogatása, valamint a náci népirtás szörnyűségeiből való újjászületés közösségformáló ereje – váltak a zsidó identitás fundamentumaivá. Az új antiszemitizmus e kettős irányzatából az egyik, nevezetesen a Holokauszt során elkövetett borzalmak féltudományos, vagy csak szimplán meggyőződéses tagadása – bár mind többször nyilvánosságot kapó jelenség –, elítélendő szélsőségességnek számít, melyet a legfejlettebb politikai és jogi kultúrájú országokban szigorúan büntetni 8
Az első átfogó munkák között kell megemlíteni Jacques Givet La Gauche contre Israel? Essai sur le néoantisémitisme (1968), valamint Léon Poliakov De l'antisionisme a l'antisémitisme (1969) című értekezését.
5
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról rendelik a törvények.9 Ugyanakkor a kikristályosodott ideológiává lett anticionizmus nemhogy visszataszító radikalizmusnak nem tekintendő napjainkban, de még kvázi liberális eszmei megalapozottsággal is bír. A továbbiakban ezért az új antiszemitizmus ezen, anticionista aspektusaira helyezzük a hangsúlyt, bemutatván annak világ- és politikai nézetté válását, valamint mindennapos társadalmi manifesztálódását. 1973-ban az Amerikai Zsidó Kongresszus ülésén Abba Eban, akkori izraeli külügyminiszter a következő kijelentést tette: „Az anticionizmus nem más, mint új antiszemitizmus. A régi, klasszikus antiszemitizmus azt mondta, a társadalom minden tagjának azonos jogai vannak, kivéve a zsidókat. Az új antiszemitizmus pedig úgy vallja, hogy valamennyi nemzetnek elidegeníthetetlen joga létrehozni és megóvni saját független, szuverén államát, hacsak az nem zsidó”.10 Az anticionista antiszemitizmus szellemi gyökerei három irányból indultak ki: egyrészt az iszlám világból, valamint a diaszpórában élő muzulmán közösségektől, másrészt a Szovjetunió vezette szocialista tömbből, illetve annak világszerte elszórtan létező szatellit-mozgalmaiból, harmadrészt pedig az eszmeileg klasszikusan szélsőjobboldali csoportok köréből.11 Az iszlám világ hosszú éveken át elsősorban nem lakosai, azok etnikai származása miatt, hanem eleve, Izrael létrejötte okán nem tudott megbékélni a zsidó állammal, s ezen előítéletét tovább mélyítették a sorozatos katonai megaláztatások, valamint a belső válságok és a gazdasági elmaradottság gerjesztette, illetve a nemzetközi érdekérvényesítési deficit miatti frusztrációk.12 A szovjet tömb a hidegháborús logika, Izrael hamarjában világossá váló Nyugat-orientációja miatt került a politikai anticionizmus sodrába, melynek eleinte inkább belpolitikai (pl.: cionista vádas perek), később azonban fenyegető mód külpolitikai kontextusban is (arab országok erkölcsi, anyagi és katonai támogatása) tanújelét adta. A szélsőjobboldal esete egyszerű, a neonácifasiszta csoportok hagyományos zsidógyűlölő nézeteik miatt kézenfekvően lettek szószólói az Izrael-ellenes álláspontnak. Ezen, eredendően tehát külön úton induló, eltérő okokkal magyarázható eszmeáramlatok 1967-ben, az ún. hatnapos háborút követően aztán végképp 9
A Holokauszttagadás a jelenkor egyik vitatott kérdése, s bár folyamatosak az atrocitások, a fejlett világ egyre több országában immáron jogi következményekkel kell szembe nézniük a történelemhamísítóknak. Nem elfelejtendő ugyanakkor, hogy számos közoktatási intézmény van Nyugat-Európában, ahol a muzulmán diákok rosszallása miatt nem lehet tanóra keretében foglalkozni a Holokauszttal. Ennek kapcsán meg kell jegyezzük: a tisztelettagadás sem kevésbé problematikus, mint az áltudományos hazudozás. Szintén ehelyütt indokolt megemlíteni, hogy a muzulmán világban, egyre nagyobb publicitással bír a zsidók elleni népirtás valóságalapjának firtatása. Iránban nemzetközi konferenciát is rendeztek már a kérdéssel összefüggésben. 10 Atzmon, Gilad: The Politics of Anti-Semitism, The Radical Press, 2007. 11 Forster, Arnold – Epstein, Benjamin: The New Anti-semitism, McGraw-Hill Book, New York, 1974; Fischel, Jack R. The New Anti-Semitism, The Virginia Quarterly Review, Summer 2005, 225-234. o. 12 Livtak, Meir: Az arab antiszemitizmus, Szombat, 2003. június
6
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról összeértek, egymást felerősítve, kiegészítve. A politikai anticionizmus ily módon kiforrott világnézetté, Bernard Lewis szavaival, az antiszemitizmusnak egy új, a teológia és az etnikai alapállású gyűlöletet felváltani igyekvő ideológiai irányzatává vált.13 Mark Strauss a következőképpen ragadta meg ezen eszmei egymásra találást: „[az új antiszemitizmus az, amikor] a neonácik tarka palesztin keffíját tekernek a nyakukba, miközben a palesztinok pedig sorban állnak, hogy vegyenek egy Mein Kampfot”.14 Történelmi kontextusban vizsgálva, az anticionizmus – mint az új antiszemitizmus egyik alappillérének – térnyerésében, ha úgy tetszik, globalizálódásában15, igen nagy szerepe volt a fejlődő világ „önmagára találásának”, a Dél nemzetközi politikai platformosodásának (a harmadik világizmusnak).16 Az ideológiai alapállású Izrael-ellenesség egyik legfőbb fóruma – ironikus módon – az Egyesült Nemzetek Szervezete, illetve annak különböző szakbizottságai, speciális ügykörű testületei.17 Amikor 1975-ben az ENSZ Közgyűlése elé került a cionizmus, mint a rasszizmus egyik formáját elítélni szándékozó kezdeményezés, a fejlődő országok döntő többsége vagy támogatta annak elfogadását, vagy passzív módon tartózkodott, a határozat megszületését elősegítve azzal. Csupán négy afrikai állam – Elefántcsontpart, Libéria, a Közép-afrikai Köztársaság és Malawi – szavazott nemmel. A fejlődő országok túlsúlya az ENSZ Közgyűlésében könnyed mód lehetővé tette, hogy a világ „ügyeit” megvitatni és eldönteni hivatott, elviekben legilletékesebb nemzetközi fórum mára az Izraelellenes, valamint olykor burkoltan, máskor tagadhatatlanul zsidóellenes megnyilvánulások, visszafogott vagy nyílt anticionista fenyegetőzések és szankció-kezdeményezések legfőbb színterévé vált.18 A globális Dél által következetesen elítélt ideológiák sorába, a 13
Lewis, Bernard: The New Anti-Semitism, The American Scholar, Volume 75. No. 1, Winter 2006. 25-36. o. Strauss, Mark. Antiglobalism's Jewish Problem. In: Rosenbaum, Ron (ed.): Those who forget the past: The Question of Anti-Semitism, Random House, New York, 2004. 15 Krauthammer, Charles: Az antiszemitizmus globalizálódik, Szombat, 2004. június 16 Taguieff, Pierre-André: Rising From the Muck: The New Anti-Semitism in Europe, Ivan R. Dee, Chicago, 2004. 67–68. o. 17 Az ENSZ legtöbb elmarasztaló ítéletét Izraellel kapcsolatban fogalmazza meg, amellett, hogy fórumot biztosít különböző, nyíltan Izrael-ellenes tanácskozásoknak is (lásd például a Durbani Emberjogi Konferenciát és annak végső határozatát). Érdemes egy pillantást vetni a Wikipedia List of United Nations resolutions concerning Israel című szócikkére. Ajánlott továbbá: Bard, Mitchell: The United Nations and Israel, Jewish Virtual Library, 2009. január 12; Bayefsky, Anne: The UN and the Jews, Commentary Magazine, 2004. február; Bayefsky, Anne: U.N. vs. Israel, National Review Online, 2004. április 20; Gee, Marcus: How could Israel ever trust the United Nations?, The Globe and Mail, 2003. november 28; Bayefsky, Anne: Israel's second-class status at the UN, The National Post, 2003. február 18; Schvindlerman, Julián: Israel faces rampant discrimination at the United Nations, The Miami Heald, 2002. november 1; Tell, David: The U.N.'s Israel Obsession, The Weekly Standard, Vol. 7, Issue 33. 2002 május 6; Wisse, Ruth R.: The U.N.'s Jewish Problem, The Weekly Standard, 2002. március 31. 18 Az ENSZ legújabb anticionista jogi próbálkozása, mely egyre fenyegetőbb mód, lehetségesen nemzetközi többségi támogatást is kap, az ún. Goldstone-jelentés, melyben háborús bűnök elkövetésével vádolják Izraelt, 14
7
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról kolonializmus, a neokolonializmus, a globalizáció és az imperializmus mellé felkerült a cionizmus is, mely az előbbiektől azonban egy aspektusban markánsan különbözik: nem általános mód államok vagy multinacionális cégek ellen, hanem kifejezetten egy ország, Izrael ellen irányul.19 Mindezek ellenére számos kutató gondolja úgy, hogy Izrael kritizálása, még ha az anticionista jellegű is, nem tekinthető antiszemitizmusnak. Az ezen álláspontot – a puszta tagadáson túl, értékelhető magyarázattal ellátva – értekezésbe foglalók közül érdemes ideidézni Brian Klug, az Oxfordi Egyetem filozófusának gondolatát, aki szerint, az Izraelellenesség kapcsán egy valóban új, globalizálódó jelenséggel van dolgunk, de túlzó azt a történelmi judeofóbia szellemi megújulásának nevezni. Miként Klug fogalmaz: „… ha az antiszemitizmus mindenben ott van, akkor valójában nincs ott semmiben. Ha minden anticionista egyúttal antiszemita, akkor többé nem tudjuk beazonosítani a valós eseteket – az antiszemitizmus fogalma végleg kiüresedhet.20 Hasonló álláspontra helyezkedett egyik cikkében Earl Raab is, a bostoni Brandeis Egyetem professzora, hangsúlyozva, hogy az Izrael ellen megfogalmazott kritikákat egyöntetűen antiszemita jelenségekként értelmezni, nem más, mint azzal az egyszerűsíteni igyekvő előítéletes elfogultsággal viszonyulni a kedvezőtlen körülményekhez, mely valójában magát az antiszemitizmust is jellemzi.21 Félő azonban, hogy mindezen
aggályoskodások
valójában
a
liberalizmus
jellegéből
fakadnak,
mely
eldönthetetlenné teszi, hogy a „szabad” meddig „szabad”. Kétségkívül megalapozatlan valamennyi Izraellel kapcsolatos kritikai álláspontot anticionista antiszemitizmusnak tekinteni, mindez azonban nem változtat annak tényén, hogy vannak ilyen típusú jelenségek, tehát beszélhetünk az antiszemitizmus megújulásáról. A körülöttünk zajló folyamatokkal nem akarunk szembenézni, ha azt mondjuk: a zsidó állam létezéshez való jogának tagadása, Izrael létrejöttének a palesztinok elleni történelmi igazságtalanságként, az európai zsidómészárlás miatti bűntudat következményeként való ábrázolása, bizonyíthatatlan módon Izrael népirtással, etnikai tisztogatással, háborús bűnök elkövetésével, betegségek terjesztésével, opcióvá téve, hogy a „felelősöket” Hágában bíróság elé állítsák. Korábban hasonló port kavart ügy volt, amikor az ENSZ elítéltette Izraelt a palesztin területeket elszeparáló biztonsági kerítés építése miatt. Ennek kapcsán részletesen lásd: Grünhut Zoltán: A biztonság kerítése, Publikon, Pécs, 2008. 19 Ehelyütt indokolt megemlíteni, hogy az anticionizmushoz hasonlóan szintén egy állam ellen irányuló kiforrott nemzetközi politikai nézetrendszer az antiamerikanizmus, sőt, a két ideológia többnyire egymást erősítve, párhuzamosan érvényesül. Ennek kapcsán lásd a Nagy Sátán (Egyesült Államok) – Kis Sátán (Izrael) gyakorta használt fordulatot, a két országot közös kivitelezésű globális összeesküvés-elméletekkel vádló publikációkat, a világszerte zajló tüntetések zászlóégető rituáléit, stb. Joffe, Josef: Nations we love to hate: Israel, America and the New Antisemitism, SISCA, 2005. 20 Klug, Brian: The Myth of the New Anti-Semitism, The Nation, 2004. február 2. 21 Raab, Earl: Antisemitism, anti-Israelism, anti-Americanism, Judaism, Fall 2002.
8
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról valamint élelem- és vízhiány előidézésével való vádolása egyöntetűen lehet jogosan megfogalmazott pro-palesztin kritika része anélkül, hogy annak antiszemita többletjelentése lenne! Azon elgondolkodhatunk, hogy – mint Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, vagy Dina Porat, a Tel-avivi Egyetem professzornője írta22 – nem új antiszemitizmussal, hanem a klasszikus előítélet jelenkori adaptációjával van dolgunk, de hogy napjaink Izrael-ellenességének hátterében tudatosan létezik zsidóellenesség is – aligha vitatható. Csupán a tisztánlátás végett említődjön meg ehelyütt néhány tény: •
Az iszlám világban – Törökországtól Szaúd-Arábiáig, Egyiptomtól Iránig, de az európai muzulmán diaszpórában is – tömegével adják ki az olyan ismert antiszemita írások reprintjeit, mint a Mein Kampf és a Cion bölcseinek jegyzőkönyve.23 E könyvek mellett hatalmas és egyre növekvő irodalma van továbbá a különböző – például a világhatalom megszerzésével, a 2001. szeptember 11-ei merényletekkel, az arab országok ellen indított „keresztes hadjáratokkal”, valamint az Egyesült Államok manipulálásával kapcsolatos – zsidó/izraeli összeesküvés-elméleteknek is.24
•
Számos muzulmán országban – de növekvő arányban a nyugati média felületein is – rendszerességgel kerülnek adásba, illetve nyomtatásba olyan televíziós műsorok, avagy áldokumentum-jellegű cikkek, melyek a zsidókat/izraelieket gyerek- és rituális gyilkosokként, szervkereskedőkként ábrázolják.25
•
A Palesztin Hatóság által kiadott, európai uniós támogatásból is finanszírozott hivatalos iskolai tankönyvekben a zsidókat/izraelieket mindenféle aljas, gonosz tulajdonságokkal bíró alacsonyabb rendű élőlényekként (gyakran a „disznó” és a „majom” szinonimájaként) említik, akik mint betolakodók elrabolták a palesztin földeket, s tömegével gyilkolják le azóta is a palesztin nőket, gyerekeket, öregeket, valamint a „hős ellenállókat”.26
22
Fleischer, Tzvi: Hate's revival, Australia/Israel Review (AIJAC), 2007. május Pryce-Jones, David: Their Kampf, National Review, 2002. július 29. 24 Rosenfeld, Alvin H.: „Progressive” Jewish… I.m. 2. o. 25 Gondoljunk csak a Farkasok völgye című filmre (amelyben egy, Irakban szolgáló zsidó orvos mellékesen szervkereskedelemmel foglalkozik), a svéd Aftonbladet magazinban megjelent – tartalmilag bizonyítást soha nem nyert – cikkre (amely meggyilkolt palesztinokból kioperált szervekkel való üzleteléssel vádolta az izraeli hadsereget), vagy azokra a török filmprodukciókra, melyek gyerekgyilkosokként és háborús bűnösökként ábrázolták az izraeli ügynököket, katonákat. Lásd mindezekről: Israel-Turkey tensions high over TV series, CNN World, 2010. január 12; New Turkish film on Israeli war crimes, Press Tv, 2010. január 16; Israel hits back over Swedish organ harvesting article, CNN World, 2009. augusztus 23. 26 Pina, Aaron D.: Palestinian education and the debate over textbooks, CRS Report, 2005. április 27; Funding hate education, The TaxPayers' Alliance, Magazine Printing Company, London, 2008. 23
9
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Megszámlálhatatlan, úgyszintén nemcsak a muzulmán, de a nyugati világban is
•
felületet nyert eszmefuttatás említhető, melyek különböző betegségek terjesztésével, az iszlám országok lakosságának AIDS-szel történő megfertőzésével vádolják az izraelieket/zsidókat.27 Világszerte mindennapos gyakorlattá vált Izraelt a náci Németországhoz hasonlítani,
•
akár politikai, akár katonai szempontból. A különböző tiltakozó felvonulások állandó kellékévé lettek az izraeli zászlóban a Dávid-csillagot horogkereszttel helyettesítő transzparensek. A felháborító párhuzamba állítás történelemhamísító üzenete egyértelmű: a zsidók ugyanazt a bűnt követik el a palesztinok ellen, mint amit saját maguk elszenvedni kényszerültek évtizedekkel ezelőtt. Az összevetés egyszerre ad lehetőséget a múlt bűneinek mérséklésére, s az antiszemitizmus legitimizálására. Ezen, cáfolhatatlan tények kétségkívül bizonyítják: a történelmi antiszemitizmus ma is létezik, hagyományos módszertana tovább él, miközben új, a jelen kontextushoz igazodó elemekkel gazdagodik. A klasszikus judeofóbia a zsidóktól, mint egyénektől tagadta meg jogaikat, kirekesztve őket a társadalomból, az új, anticionista antiszemitizmus azonban a zsidók kollektív jogait, elsősorban a saját államhoz való jogukat vitatja.28 Ma elsősorban nem Judenrein (zsidómentes), hanem Judenstaatrein (zsidó állam-menetes) világot kívánnak az antiszemiták.29
Liberális anticionizmus A napjaink antiszemita jelenségeit kutatók többsége – függetlenül attól, hogy elfogadják-e a zsidóellenesség szellemi megújulását, vagy sem – egyetért abban, hogy a jueofóbia és a nyílt Izrael-ellenesség szélsőségességnek számít, s bár befolyással van arra, alapvetően nem jellemzi a társadalmi mainstream gondolkodást. Jelen tanulmány legfőbb üzenete, hogy ezen önámító tévképzetet a körülöttünk zajló események megfelelő kontextusba helyezésével kritizálja. Miként az már fentebb említésre került, az anticionizmus a világ jelentős részén politikai
alapállássá,
kormányzatok
döntéseit,
cselekvéseit
determináló
hivatalos
állásfoglalássá vált. Mindez már önmagában is kétségbe vonja, hogy az antiszemita többletjelentésű Izrael-ellenesség kizárólag szélsőséges kontextusban interpretálódhat, mert 27
Rosenfeld, Alvin H.: „Progressive” Jewish… I.m. 3. o. Seleg, Jair: A gyűlölet kampánya, Múlt és Jövő, 2002/1. 29 Ahlmark, Per: Harc a régi és az új antiszemitizmus ellen, Szombat, 2003. június 28
10
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról bár az ezen irányzatot képviselő, a demokratikusságot, jogállamiságot nem ismerő – fejlődő világbeli – államok többsége kétségkívül hajlamos a radikalizmusra, mégis vitathatatlanul egyenértékű – ritkán szankcionált – szereplői a nemzetközi közösségnek, melyet kihasználva számos, elfogadottan működő fórumon fejthetik ki anticionista nézeteiket. Egy szinttel lejjebb lépve, a nemzetközi szerveztek, NGO-k körében úgyszintén egyre markánsabban tetten érhető az Izrael-ellenesség, s ezen aktorok már – figyelem! – a nemzetközi egyezményekre, az emberi jogokra, tehát a liberalizmus alapeszméire hivatkozva támadják – számtalan példával igazolhatóan egyoldalúan – a zsidó államot. Visszakanyarodva a kritizálhatóság versus Izraelellenesség kérdéshez: nem az a probléma, hogy felrónak Izrael számára aktív vagy passzív cselekvésére visszavezethető, a palesztinok számára káros következményeket, hanem az, ha ezen körülményeket a kontextusból kiragadva, szubjektív módon vizsgálják és interpretálják. A legcinikusabb kettős mérce számon kérni Izraelen azokat a nemzetközi előírásokat, melyeket a palesztin fél nemhogy betartani, de elismerni sem hajlandó, ráadásul elfogadásukra nem is kötelezhető, merthogy terrorszervezetekre jogi kötöttségek aligha alkalmazhatók. Felháborító és szégyenletes, hogy a nemzetközi fórumokon gyakorta apartheid-rendszerként ábrázolják Izraelt, figyelmen kívül hagyva annak tényét, hogy a Közel- és Közép-Kelet egyetlen nyugati típusú demokratikus állama, ahol az arab lakosság szélesebb polgári és politikai jogosítványokkal élhet, mint bárhol az iszlám világban.30 Egyszerűen döbbenetes, hogy a nemzetközi közösség döntő része rasszizmussal vádolja Izraelt, párhuzamosan pedig a felek közötti megbékélés egyik első feltételeként beszél – a nyugati világ egyetértése mellett – a vitatott területek szükségszerű zsidótlanításáról! Végigolvashatatlan mennyiségben íródnak a publikációk arról, hogy Izrael nem lehet egyszerre zsidó és demokratikus állam, merthogy a kettő, jellegéből fakadóan kizárja egymást.31 Vajon miért? Mert az arab kisebbség jogait sérti, hogy a zsidótöbbségű országrészekben betartják a szombatot, a hagyományos zsidó ünnepeket, s a kóserétkezés előírásait? A nyugat-európai muzulmán kisebbség jogait miért nem sérti a karácsony és az adott ország nemzeti ünnepeinek betartása, vagy az hogy különböző helyzetekben a bibliára, esetleg az alkotmányra kell felesküdni? Demokratikusság – vessünk csak egy pillantást arra, lakosságarányosan hány saját közösségbeli képviselő jut egy muzulmán állampolgárra Nyugaton, s hány Izraelben? A jelentős kisebbséggel rendelkező Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, stb. lehet egyszerre karakteresen nemzeti és demokratikus állam, csak Izrael 30 31
Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus, Szombat, 2003. június Sabel, Robbie: The campaign to delegitimize Israel with the false charge of apartheid, JCPA, 2009.
11
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról nem? S mindez liberális alapelvekre hivatkozva? Be kell látnunk: vagy a nyugati világot civilizációs sajátosságaiban alapvetően meghatározó liberalizmus jutott nagyon mélypontra, vagy az antiszemitizmus nyert új szellemiséget és interpretációt. A válasz ezzel is, azzal is magyarázható, hiszen az új típusú zsidóellenesség éppen a liberalizmus gyengéire erősít rá, a nemzetközileg deklarált polgári és politikai jogokat használja fel Izrael delegitimizálásához. A végre megfelelő mód kezelni hivatott tény, hogy „a háborúellenesség, világbéke-pártiság, továbbá a mindenkit megillető szabadság és egyenlőség eszméivel felvértezett, ma már divatideológiának számító posztmaterializmus, valamint a globalizációellenes újbaloldaliság, illetve a környezetvédelem tárgykörétől elszakadó, előbbi értékvilággal azonosuló zöldgondolkodás mind-mind egy kialakulóban lévő, nem kimondottan rasszista célzatú, de konzekvensen anticionista érvrendszer részei”,32 melyek párosulva a harmadik világbeli, nem ritkán szélsőséges Izrael-ellenességgel a 21. század legkomolyabb antiszemita kihívását jelentik.
Zárszó A gondolatmenet végéhez közeledve nincs értelme konklúziót levonni, összegzést írni – a legjobb, ha a Tisztelt Olvasó – további tájékozódás mellett – maga teszi meg azt. Csupán egy idézet maradt hátra, mely azonban mindennél beszédesebben foglalja keretbe a fent írtakat: „… Kijelented barátom, hogy nem gyűlölöd a zsidókat, te pusztán »anticionista« vagy. Én pedig azt mondom […]: mikor az emberek a cionizmust bírálják, a zsidókat értik rajta – ez Isten igazsága… Az antiszemitizmus, a zsidó nép iránti gyűlölet szégyenfolt volt az emberiség lelkén és az is marad. Ebben teljesen egyetértünk. Tudd hát ezt is: az anticionista lényegénél fogva antiszemita, és ez így is lesz mindig… Az antiszemita minden lehetőségnek örvend, mikor gonoszságát kibocsáthatja. Az idők során illetlen dologgá vált a zsidó iránti gyűlöletről nyíltan szónokolni. Ekképp az antiszemita örökösen új formákat és fórumokat kénytelen mérgének keresni. Micsoda öröm hát számára az új maskara! Ő nem gyűlöli a zsidókat, csupáncsak anticionista!”33 – Martin Luther King.
32 33
Grünhut Zoltán: Kettős mérce: Izrael a liberalizmus csapdájában, Politika.hu, III évfoly. 3-4. szám, 2009. King, Martin Luther: Letter to an anti-Zionist friend, Saturday Review, 1967. augusztus
12
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Felhasznált irodalom Ahlmark, Per: Harc a régi és az új antiszemitizmus ellen, Szombat, 2003. június Atzmon, Gilad: The Politics of Anti-Semitism, The Radical Press, 2007. Bard, Mitchell: The United Nations and Israel, Jewish Virtual Library, 2009. január 12. Bayefsky, Anne: Israel's second-class status at the UN, The National Post, 2003. február 18. Bayefsky, Anne: The UN and the Jews, Commentary Magazine, 2004. február Bayefsky, Anne: U.N. vs. Israel, National Review Online, 2004. április 20. Csepeli György: ...és nem is kell hozzá zsidó: Az antiszemitizmus társadalom-lélektana, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1990. Fathi, Nazila: Wipe Israel 'off the map' Iranian says, The New York Times, 2005. október 27. Fischel, Jack R. The New Anti-Semitism, The Virginia Quarterly Review, Summer 2005. Fleischer, Tzvi: Hate's revival, Australia/Israel Review (AIJAC), 2007. május Forster, Arnold – Epstein, Benjamin: The New Anti-semitism, McGraw-Hill Book, New York, 1974. Funding hate education, The TaxPayers' Alliance, Magazine Printing Company, London, 2008. Gee, Marcus: How could Israel ever trust the United Nations?, The Globe and Mail, 2003. november 28 Grünhut Zoltán: A biztonság kerítése, Publikon, Pécs, 2008. Grünhut Zoltán: Kettős mérce: Izrael a liberalizmus csapdájában, Politika.hu, III évfoly. 3-4. szám, 2009. Hermann Imre: Az antiszemitizmus lélektana, Cserépfalvi, Budapest, 1990. Joffe, Josef: Nations we love to hate: Israel, America and the New Antisemitism, SISCA, 2005. Katz, Jakov: Az előítélettől a tömeggyilkosságig. Az antiszemitizmus története 1700–1933 között. Osiris, Budapest, 2000. King, Martin Luther: Letter to an anti-Zionist friend, Saturday Review, 1967. augusztus Klug, Brian: The Myth of the New Anti-Semitism, The Nation, 2004. február 2. Kovács András: A kéznél lévő idegen, Polgart, Budapest, 2005. Krauthammer, Charles: Az antiszemitizmus globalizálódik, Szombat, 2004. június
13
Magen – Politikai, közéleti portál Izrael Államról Lewis, Bernard: The New Anti-Semitism, The American Scholar, Volume 75. No. 1, Winter 2006. 25-36. o. Livtak, Meir: Az arab antiszemitizmus, Szombat, 2003. június Pina, Aaron D.: Palestinian education and the debate over textbooks, CRS Report, 2005. április 27. Pryce-Jones, David: Their Kampf, National Review, 2002. július 29. Raab, Earl: Antisemitism, anti-Israelism, anti-Americanism, Judaism, Fall 2002. Rosenfeld, Alvin H.: „Progressive” Jewish Thought and the New Anti-Semitism, The American Jewish Committee, 2006. Sabel, Robbie: The campaign to delegitimize Israel with the false charge of apartheid, JCPA, 2009. Schvindlerman, Julián: Israel faces rampant discrimination at the United Nations, The Miami Heald, 2002. november 1. Seleg, Jair: A gyűlölet kampánya, Múlt és Jövő, 2002/1. Strauss, Mark. Antiglobalism's Jewish Problem. In: Rosenbaum, Ron (ed.): Those who forget the past: The Question of Anti-Semitism, Random House, New York, 2004. Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus, Szombat, 2003. június Tabor, James D.: A Jézus dinasztia, JLX Kiadó, Budapest, 2008. Taguieff, Pierre-André: Rising From the Muck: The New Anti-Semitism in Europe, Ivan R. Dee, Chicago, 2004. Tell, David: The U.N.'s Israel Obsession, The Weekly Standard, Vol. 7, Issue 33. 2002. május 6. Wisse, Ruth R.: The U.N.'s Jewish Problem, The Weekly Standard, 2002. március 31.
14
