PATI KA
Magazin GALENUS KIADÓ, A GYÓGYSZERÉSZEK KIADÓJA
XIII. évfolyam 3. szám 2008. március
Egészségügyi ismeretterjesztô folyóirat
www.patikamagazin.hu
Ha jobban forog az agy…
A láb és körmeinek gombás fertôzése
Egészséget biztos kézbôl Gyógyszertárunk ajándéka
A hely, ahová mindig bizalommal térhet be a…
Nyílt levél az Olvasóhoz! Ha a betegség kialakulásának okait elemezzük, sokféle teória számba jöhet. Bár a hivatalos gyógyászat ezt még nem tartja elég egzaktnak, de sokak számára egyre elfogadottabb az az irányzat, hogy a negatív hatások is befolyásolják egészségi állapotunkat. Miért is ne! Ha jobban belegondolunk, levezethetô a logikai menete a folyamatnak. Az embert nap mint nap sok-sok negatív benyomás éri, mely befolyásolja hangulatát, sôt közérzetét. Ha ez rossz, akkor ingerlékenyebb, idegesebb. Ha pedig ideges valaki, az már komoly hatással van az élettani folyamatokra – a vérnyomásra, az emésztésre, az idegrendszerre. Ezek következményeirôl már ne is beszéljünk, és már ott is vagyunk, hogy igenis befolyással vannak az egészségünkre környezetünk negatív kisugárzásai, ami lehet társadalmi, gazdasági, szociális, sôt személyes is. Persze minden annyira hat, amennyire engedjük, hogy „megérintsen” bennünket. Csak azzal tudunk védekezni, hogy tudatosan keressük a jót, s mindennek a pozitív oldalát. Székesfehérvári barátnômmel beszélgettünk errôl, mire ô ezt mondta: „Este én mosolyogva alszom el, és reggel mosolyogva ébredek.”
4. oldal Ókori Kína – Ginszeng
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
20. oldal A láb és körmeinek gombás fertôzése
6. oldal Több a kár, mint a haszon
3. oldal
8. oldal Leszokás a dohányzásról – fokozatosan 10. oldal Beteghívó rendszer a patikában?
22. oldal Vérnyomásmérés 24. oldal A nôiség csodája 26. oldal Likopin: az egészségünk védelmében 28. oldal Ebéd utáni alvás: meddig ajánlott?
12. oldal Szívinfarktus 14. oldal A nyaki eredetû fejfájás
16. oldal Ha jobban forog az agy... 18. oldal Szájszag
30. oldal Óvatosan a szoláriumozással!
32. oldal Betegek Világnapja 33. oldal Húsvéti kosár
dr. Szarvasházi Judit fôszerkesztô-gyógyszerész
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ) egészségügyi ismeretterjesztô folyóirata Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft. • Felelôs kiadó: Fári István • Kiadó és szerkesztôség: 1146 Budapest, Dózsa György út 19. ✉ 1437 Bp. 70. Pf. 275 • Internetelérhetôség: www.patikamagazin.hu • Szerkesztôség: Fôszerkesztô: dr. Szarvasházi Judit Korrektor: Szôke Hajnalka • Telefon: (1) 467-8070 • Fax: (1) 363-9223 • E-mail cím:
[email protected] • Kiadói telefon: (1) 467-8060 • Fax: (1) 363-9223 E-mail cím:
[email protected] • Hirdetési vezetô: Újvári Hajnalka • Hirdetésfelvételi telefon: (1) 467-8063, (1) 467-8064 • E-mail cím:
[email protected] Elôfizetés: Kovács Irén • Telefon: (1) 467-8062 • Tipográfia, nyomdai elôkészítés: Stefán George • Borítóterv: Simon Ilona Nyomdai elôállítás: Grafika Press Zrt. 1101 Budapest, Monori u. 1–3. • Felelôs vezetô: Farkas Tamás vezérigazgató Terjesztés: gyógyszertárakban • Minden jog fenntartva! • ISSN 1416-4671 • Megjelenik minden hónap elsô napjaiban a gyógyszertárakban.
Ezt az újságot az Ön gyógyszertára vette meg Önnek!
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
A GYÓGYSZERÉSZET TÖRTÉNETE 2.
Ókori Kína
A korai települések i. e. 8000 körül a Sárga-folyó és a Jangce torkolatánál szervezôdtek, ahol az élôvilág gazdagsága megteremtette az élet feltételeit. Az elsô kínai dinasztiát (Shang-dinasztia) i. e. 1600 körül alapították. FORRÁS: GALENUS
4.
A
oldal
z elsô jelentôs gyógyászati mû, a Huang-ti nei-csing i. e. a II. században jött létre, amely anatómiai ismereteket, kórképeket, tüneteket és terápiát egyaránt tartalmaz. A leírás szerint Kína ôsi gyógymódja, az akupunktúra ekkor már a jelentôs gyógyászati eljárások közé tartozott.
A kínaiak másik jelentôs – nagy hagyományokkal és tapasztalattal rendelkezô – terápiája a moxibustió, melynél porított ürömfû égetésével érték el a hatást. Mindkét terápiás forma a klasszikus kínai medicina alapja. Az akupunktúra fogalma a XVII. sz.-ban vált ismertté Európában, amikor a Kínából hazatérô utazók azt elterjesztették. A növények használata szintén a tradicionális kínai gyógyászat alapja. Hosszú története van a fitoterápia kialakulásának, és sajátos fejlôdésen ment keresztül a természetes anyagok gyógyászati alkalmazása. Kb. 7000 faj képezi a kínai gyógynövénypalettát, de ebbôl „csupán” 150 az általánosan használatos. Számos növény terápiás hasznosítása kiállta már az idô próbáját, és a mai tudományos vizsgálatok és a modern tesztek eredményei igazolják a biztonságosságukat és a hatékonyságukat.
Ginsze
Ginszeng – Panax ginseng
1.
A Vasárnapi Ujság 1864. 45. számában a következô olvasható egy „chinai gyógyszertár”-ról: „A chinai materia medica rendkívül gazdag gyógyanyagokban, melyek megválasztása és alkalmazása néha rendkivül különczfurcsának nevezhetô. »Mostanig« – mondja a Novara utazási müve – »dr. Hobson legujabb vizsgálatai szerint, mintegy 442 gyógyanyagot ismernek a természet három országából, melyeknek egy jól rendezett chinai gyógytárban meg kell lenni. Ezek közôl 314 a növényországhoz, 78 az állatországhoz és 50 az ásványországhoz tartozik.« Ezek között lehet találni madárfészket, száritott gyikot, kutya hust, állatcsontokat, emberi testbôl készitett különféle praeparatumokat, osztrigateknôt, kigyóbôrt, czethalfogat, czápagyomrot, ôz- és bival-inat, száritott selyembogarat, selyembogársarat és lárvát, medveepét, embersárból készitett praeparatumokat, található továbbá
3.
4.
zerge- és rhinocerosszarvból készitett ráspolypor, tengeri nyulsár, festônczcsont, száritott fénymáz, száritott piócza és giliszta, vörös márvány, elefántcsonthulladék, békából készült praeparatumok, kövületek, régi rézpénzek a hires chinai uralkodók idejébôl, mint büvereklyék, hó-, forrás-, folyó-, esô- és harmadviz, meleg viz, valamint olyan viz is, melyet a folyókban létezô örvénybôl meritenek, embertéj stb. Ezek között némelyek universalis gyógyszer gyanánt árultatnak és a szó szoros értelmében aranynyal mérlegeltetnek le. Ilyen például a ginsenggyökér (panax ginseng, vagy panax quinquefolia), mely Mandsur hegyei közt és Korea északi fekvésü vadonjaiban 5. terem. Chinában e gyógyszerrel az állam egyedáruskodik, melynek legjobb minôségébôl egy unczia (két lat) 50 dollárért adatik. – Általában a chinai gyógyszerész por- és labdacsalakban szolgáltatja gyógyszereit. A labdacsok jobb és könnyebb eltartás okáért rendszerint viaszréteggel borittatnak be. Dr. B. L.” A XIX. századi elbeszélések szerint a legnagyobb mennyiséget, amit egy kínai gyógyszertárnak tartani kellett, három növény tartalma jelentette: a kámfor, a rebarbara és az édesgyökér. A leg-
ng
drágább pedig a ginszenggyökér volt. Ez a csodagyökér mindenfajta betegséget gyógyított. Az elesettet megerôsítette, az öreget megfiatalította. Így azt aranyáron vagy még drágábban mérték. A kínai császárság idejében a legnagyobb kitüntetésnek számított, ha valaki a császártól egy igazi ginszenggyökeret kapott ajándékba. A modern kutatások részben igazolták a ginszeng hatásait, mindenesetre Kelet-Ázsiában 400 millióan használják. Felhasználása és népszerûsége még ma is töretlen, Európában általános erôsítôszerként ajánlják. 1. Kínai orvosi ábra: Férfialakon bemutatott meridiánvonalak és akupunktúrás pontok. Nyomat, papír, XX. század elsô fele, 55x107 cm (Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Mûvészeti Múzeum, Budapest) 2. Könyvillusztráció: Gyógyszertár Sanghajban; Dr. Hans Heger: Apothekenbilder von Nah und Fern. Wien, 1896. (Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár, Budapest) 3. Bélyegek: Ginszeng (Galenus Gyûjtemény, Budapest) 4. Növényábrázolás: Ginszeng; Woodville, Wiliam: Medical botany. London, Phillips, 1790–1793. (Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, Budapest) Fotó: Vékás Magdolna 5. Illusztráció: Kézzel festett kínai rajz
Részlet Dr. Szarvasházi Judit: Az ember és a természet a gyógyszerészetben; Állati és növényi anyagok felhasználása az ókortól a XX. századig címû kiadványból. (Galenus Kiadó 2007.) 146 oldal, színes, gazdagon illusztrált album. Ára: 6900 Ft. A kiadvány 10% kezdvezménnyel megrendelhetô a kiadótól.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
5. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
6. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Több a kár, mint a haszon A gyógyszerpiacot alapjaiban érintô kormányzati változások óta eltelt idôszak már alkalmas a következtetések levonására. Errôl és a betegeket érintô egyéb aktualitásokról kérdeztük Horváth Tamást, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökét. FORRÁS: GALENUS
– Egy évvel ezelôtt alapvetôen új szabályozást vezettek be a gyógyszerpiacon. Hogyan értékeli az elsô évet? – Az úgynevezett gyógyszer-gazdaságossági törvény teljes mértékben új pályára állította a gyógyszerellátást. Ebben az új rendszerben az egész ágazat jelentôs, számos esetben kezelhetetlen problémával került szembe. A törvény téves és hibás megoldásai még sokáig tartó zavarokat okoznak az ellátásban. Sajnálatos, hogy a kormányzat részérôl a törvény megalkotása során tapasztalt elzárkózás a szakmai egyeztetésektôl ma is tart, így félô, hogy a javító szándékú módosítási javaslatok nem épülhetnek be a törvénybe. A gyógyszertár szintjén a létesítés és mûködtetés liberalizációja nem érte el a kitûzött célokat. Ha a várakozások arra irányultak, hogy a hozzáférés, az ellátásbiztonság és a szolgáltatások minôsége javuljon, akkor több a kár, mint a haszon. Az új gyógyszertárak túlnyomó többsége nagy forgalmi potenciálú helyen létesült, az új szabályozás semmilyen mértékben nem javította a vidék gyógyszerellátását, a nagy forgalmú helyek kivételével a hozzáférést sem. A szûkülô piacon a csökkenô forgalom mellett a szereplôk számának növekedése az ellátásbiztonságot rontja, és a szolgáltatások minôségének a rovására megy. Olyan piaci verseny zajlik, amiben jelentôs számú szereplô a források híján versenyképtelen. A negatív hatást erôsíti az új gyógyszertárak munkaerô-elszívó hatása is. A jelentôsen csökkent bevételek készletezési problémákat is okoznak. Viszont, ha az volt a kormányzati szándék, hogy a gyógyszerpiacra pl.
az off-shore cégeknek könnyebb legyen belépni, akkor a liberalizáció eredményes volt. Homályos tulajdonosi összetételû gazdasági társaságok tûntek fel a gyógyszertár-mûködtetôk között az egészség ügyétôl idegen agresszív kereskedelmi szemlélettel. Térnyerésük súlyosbítja a törvény gazdasági következményeit, és ez az ellátórendszer tönkremenetelével jár. 2007 elejétôl folyamatosan jeleztük, hogy a gyógyszertári hálózat jelentôs részében súlyos gazdasági nehézségek lépnek majd fel, az év második felében ezt tényszámokkal tudtuk igazolni. Ennek ellenére intézkedés nem történt. Betegeink is sok esetben nehezen kezelhetô helyzetbe kerültek. A 2007 januárjában történt támogatásmegvonás az év során súlyos költségnövekedést okozott számukra a folyamatosan változó árak és támogatások miatt, az orvosi és gyógyszerészi segítség ellenére. Annak, hogy kevesebb gyógyszer fogy, némely szempontból lehet örülni, de a jelenségnek az a része, hogy a betegek gyógyulása vagy állapota kerül veszélybe a költségnövekedés miatt ki nem váltott gyógyszer hiányában, az megengedhetetlen. – Az ön értékelésébôl kitûnik, hogy a betegek sokkal kiszolgáltatottabbakká váltak, mint voltak egy évvel ezelôtt, pedig – állítólag – értük voltak a változások. Mit tesznek azért, hogy a betegek minél kevésbé érezzék meg ezt a kiszolgáltatottságot? – Ehhez két kezdeményezésünk is hozzájárulhat. A betegszervezetekkel együttmûködési megállapodást kötöttünk, mivel úgy érezzük, hogy a mai magyarországi döntés-elôkészítô és
döntéshozatali folyamatokban a betegérdekek képviseletét erôsíteni kell, és a beteg- és a civilszervezetek összehangolt fellépése segítséget nyújthat a betegek érdekeit figyelembe vevô gyógyszerellátó rendszer mûködésében. Úgy látjuk, hogy a már említett agresszív kereskedelmi szemlélettel hazánkban meghonosított merkantil gyógyszerészetmodellben a klasszikus betegérdekek érvényesítése háttérbe szorul. Ugyanakkor érzékeljük a társadalom és különösen a segítségre szoruló betegek részérôl a gyógyszerészek felé irányuló bizalmat, így azt ajánlottuk a betegszervezeteknek, hogy a gyógyszertári szolgáltatások fejlesztése során (pl. gyógyszerészi gondozás, minôségbiztosítási normák, etikai normák) a betegszervezetek véleményét kikérjük, a minôsítés szempontjainak kialakítását velük közösen végezzük el. Az ehhez kapcsolható másik kezdeményezésünk szerint egy folyamatosan kialakításra és fejlesztésre kerülô minôségi rendszerben „kamarai” minôséget hozunk létre a gyógyszertári szolgáltatások terén, és ebben vállaljuk, hogy a tagjaink által mûködtetett gyógyszertárakban a betegérdekek maradéktalanul érvényesülnek. Ezek a gyógyszertárak jó minôségû, értékarányos és garantált szolgáltatásokat nyújtanak a betegeknek, továbbá a betegek számára gyógyszerészi és pénzügyi szempontból is a legkedvezôbb szolgáltatásokat kínálják. – Egyre többen panaszkodnak, hogy a gyógyszertárban készített gyógyszerekért egyre több patikát kell felkeresniük. Jogosak-e ezek a panaszok? Mit tegyenek, ha ilyen helyzetbe kerülnek? – Évek óta zajlik az a folyamat, amelynek során az egészségügyi szakigazgatás a gyógyszeres terápiának ezt a területét egyre csökkenô jelentôségûnek tartja. A gyógyszergazdaságossági törvény és végrehajtási rendelete már arra is lehetôséget teremtett, hogy ne minden gyógyszertár
végezzen gyógyszerkészítést. A kamara komoly harcot vív azért, hogy ez a terápiás lehetôség ne szoruljon háttérbe. Folyamatosan jelezzük, hogy a gyógyszertári ún. magisztrális gyógyszerkészítés számos esetben olyan elônyöket jelent a beteg számára, amit kár veszni hagyni. Személyre szóló hatóanyag-kombinációban, személyre szóló adagolásban, kedvezôbb árral juthat a beteg a gyógyszerhez. Olyan készítmények is készülhetnek így, amelyek az ipar számára nem kifizetôdôk. A gyermekgyógyászat, a bôrgyógyászat és a szemészet fontos terápiás lehetôségei szûnnének meg, ha a magisztrális gyógyszerkészítés beszûkül. A feltételek biztosítása, az alapanyagok hozzáférhetôsége, a minôségbiztosítás fenntartása és fejlesztése, valamint a munkadíjak rendbetétele azonban elengedhetetlen a gyógyszertári gyógyszerkészítés fenntartása érdekében. Jelentôs közmegbecsülés és bizalom övezi azokat a gyógyszertárakat, ahol a nehézségek ellenére széles körben készítenek gyógyszereket.
– Úgy tûnik, hogy a Fidesz visszalépett a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazás ügyében a népszavazástól. Önnek mi errôl a véleménye? – Ismeretes, hogy a Fidesz még 2006 ôszén több kérdést terjesztett az OVB elé. Az egyik a gyógyszerek gyógyszertáron kívüli forgalmazására vonatkozott. Ez felcsillantotta annak a reményét, hogy egy sikeres népszavazás segíthet a gyógyszerpiaci rend helyreállításában. A Fidesz a kérdések többségére megkapta a jóváhagyást, de már csak a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdéseket viszi a népszavazásra. Bár ezek konkrét ügyekre vonatkoznak, közös jellemzôjük, hogy a szociális piacgazdasági modellbôl a neoliberális piacgazdasági modellbe való rendszerváltó jelentôségû átmenet jellemzô területeire vonatkoznak. Így várható, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége ezekrôl egyféleképpen fog szavazni. A többi kérdés, így a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazás is árnyaltabb megközelítést
igényel, mert ezekben a népszavazás eredményessége is kérdôjeles. Sajnos a lakosság egy kisebb részének a kényelmi igényeit a jelenlegi szabályozás kielégíti. A Magyar Gyógyszerészi Kamara álláspontja ebben a kérdésben változatlan, tudomásul véve a jogszabályi lehetôség meglétét. Ennek a forgalmazási módnak a biztonsági és minôségi feltételei nem felelnek meg a hagyományos gyógyszertári minôségnek. Továbbra is készséggel segítünk bárkinek, akinek kérdése van az esetleg nem gyógyszertárban beszerzett gyógyszerével kapcsolatban. Ez egy szakmai kérdés a számunkra, független az ebben az ügyben egy népszavazás eredményeképpen született többségi véleménytôl. Más kérdés az úgynevezett szociális népszavazás ügye. A már említett rendszerváltó jelentôségû átmenet a szociális piacgazdasági modellbôl a neoliberális piacgazdasági modellbe mindenkit véleményformálásra kell hogy késztessen. Ezt a lehetôséget mindenkinek a figyelmébe ajánlom.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
7. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Leszokás a dohányzásról – fokozatosan
8. oldal
Abbahagyni a cigarettázást – melyik dohányos ne álmodott volna már róla? Nem könnyû megtenni ezt a lépést, de lehetséges… Mindenekelôtt személyre szabottan célszerû megválasztani a leginkább megfelelô módszert a leszokáshoz. Vannak olyan módozatok, melyek újabb reményt adnak arra, hogy a leszokási kísérlet eredményes legyen. Ezek közé tartozik a cigaretta nem egy csapásra, hanem fokozatosan történô elhagyása. FORRÁS: WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
A
dohány olyan, mint a kábítószer: nagyon nehéz róla leszokni. Egy legális drog, melyet szabad árusítani, pedig függôséget okoz. Minthogy kettôs következménye a fizikai és a pszichológiai dependencia, a dohányosoknak mindkét szempontból meg kell tanulniuk kezelni a hiányát, ha többé nem akarnak rágyújtani. Míg régebben sokan úgy gondolták, hogy a rendszeres füstölésrôl csak egy csapásra lehet leszokni, ma már egyre nô azoknak a száma, akik a fokozatos elhagyás hívei. A végsô cél azonban mindkét esetben ugyanaz: elnyomni az utolsó cigarettát…
Hirtelen leszokás: nem a legjobb módszer Ma már a közintézmények, a cégek szinte mindegyikében tilos a dohányzás, és eljön az az idô, amikor éttermekben, bárokban, szórakozóhelyeken sem különítenek el helyet a dohányosok számára. Így mindenhol nehézségekbe ütközik majd, ha a cigaretta megrögzött kedvelôi rá akarnak gyújtani. Igaz, különbözô stratégiákat kell már most is bevetniük: el kell bújniuk egy rejtett zugba, vagy ki kell menniük az utcára a legnagyobb téli hidegben, esôben, hóban, ha nem mondanak le a füstölésrôl – ami természetesen a dohányzás élvezeti értékébôl nagyon sokat levon. Az ismeretterjesztés a dohányzás egészségkárosító hatásáról és az ezzel kapcsolatos kampánymunka olyan fokot ért el az utóbbi években, hogy szinte nincs olyan ember, aki ne tudna annak minden részletérôl. Mindezen erôfeszítések nyomán egyre többen vannak, akik komolyan veszik és célul tûzik ki a dohányfüstmentes életet. Ha vannak is olyan dohányosok, akiknek sikerül egyik napról a másikra felhagyni káros szenvedélyükkel, a hirtelen leszokás módszere nem mindenkinek válik be. Hiszen nagyon sokan néhány héten vagy hónapon belül visszaesnek… Ekkor jelentkezik a bûntudat vagy az akarathiány gyötrô érzése – alaptalanul! Hiszen a dohányzás hirtelen történô abbahagyása nem az egyetlen, üdvözítô mód – mindenkinél másképp mûködik. De vajon az ilyen kudarcok után, önmaguk hibáztatása helyett hányan gondolnak arra, hogy fo-
kozatosan szokjanak le a cigarettáról? A tartós eredmény érdekében remélhetôleg minél többen, ha elfogadják ezzel kapcsolatosan az alábbi javaslatot.
Fokozatos leszokás két ütemben A dohányzás hirtelen abbahagyása rendszerint szorongást, idegességet, ingerlékenységet okoz, így sokan úgy vélik, hogy az nem a legjobb módszer a számukra. Ha ön is közéjük tartozik, alkalmazzon inkább egy egyszerû, a fokozatosság elvén alapuló módszert. 1. szakasz: Tûzzön ki egy idôpontot, hat héten belül, amikor abba kívánja hagyni a dohányzást. Ezután határozza meg azt a fajta, minimális mennyiségû cigarettát, mely elengedhetetlenül fontos az ön számára, és tegye félre. Dobja ki az összes többit, mely még a rendelkezésére áll, és készüljön fel rá, hogy helyettesítenie kell majd a többletet nikotinos rágógumival, tapasszal vagy tablettával, ha a hiányát érzi. Ily módon csökkenti a naponta elszívott cigaretták számát, és a hiány elviselésében segíti önt a nikotintartalmú pótlékok alkalmazása. Ez a szakasz három hétig tarthat. 2. szakasz: Helyettesítse azokat a cigarettákat, melyekrôl eddig nehezen mondott le (azaz a minimális, nélkülözhetetlen mennyiségbe tartozókat), egyenként és folyamatosan – szükség szerint – rágógumival és tablettával. Ma már mindenféle kiszerelésben léteznek ezek a nikotintartalmú segédeszközök, hogy táskában, retikülben könynyû legyen hoznivinni ôket, és bármikor kéznél legyen belôlük egy adag nikotinéhség esetén, a rágyújtás veszélyének elkerülésére.
Ennek a szakasznak is három hét lehet az idôtartama. De ezen idô alatt önnek el kell érnie, hogy valamennyi, „nélkülözhetetlen” szál cigaretta helyett „pótlékot” használjon, végül pedig azokkal is felhagyjon. Ugyanakkor, ha netán továbbra is nikotinéhséget érez, folytathatja a pótlóeszközök alkalmazását a hat héten túl is, de rágyújtania semmiképp sem szabad! De tartsa fejben, hogy fokozatosan csökkentenie kell a rágógumik, tabletták használatát ebben az esetben is mindaddig, míg egyáltalán nem vágyik már a nikotinra és a pótlókra sincs szüksége.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
9. oldal
Kérhet segítséget Amennyiben a fokozatosság módszerével sem sikerül leszoknia a dohányzásról, ne habozzon, forduljon orvoshoz. De kérheti gyógyszerésze segítségét is, aki jól ismeri a különféle nikotinpótló szereket, melyek közül bizonyára annak az alkalmazását tanácsolja, amelyik önnek a legjobban megfelel. Tegyen meg tehát mindent annak érdekében, hogy képes legyen megbirkózni a hétköznapok ezen kihívásával.
oldal
Beteghívó rendszer a patikában? Gyakran találkozunk a beteghívó rendszerekkel. A bankokból már jól ismerjük az ügyfélhívókat, a gyógyszertárakban azonban még meglepô lehet, ha sorszám alapján szólítanak minket. KISS KRISZTINA gyógyszerész
T
alán csodálkoznak ezen, s hasonló kérdések jutnak eszükbe: Miért kell, mire jó a szokatlan rendszer? Minek a rongyrázás? Miért kell bonyolítani a megszokott gyakorlatot? Kétségtelen: nagyszerûen mûködhet egy patika beteghívó rendszer nélkül is. Azonban elôfordult-e már önökkel, hogy elôbb került sorra valaki, pedig késôbb érkezett a patikába? Talán éppen azért, mert a szomszéd sorba állt az illetô, és gyorsabban haladt? Az ilyen esetek nap mint nap bosszanthatják az embert. Nos, a bejelentkezôgomb megnyomásával sor-
számot húzunk. Ezáltal egyértelmû, hogy ki jött elôbb, s így a felesleges vitáknak is elébe mehetünk. Volt-e már olyan, hogy bizalmas kérdését nem merte, vagy félve merte feltenni a szakembernek, csak azért, mert az ön után következô beteg lélegzését is érezte a nyakán? Ez elég kellemetlen helyzet, fôleg, ha az embernek olyan információra van szüksége, amit nem szívesen kötne a másik beteg orrára. A beteghívó rendszerrel az egészséges távolságtartás is megvalósítható, így a gyógyszertárban nyugodtan bármit megkérdezhet gyógyszerészétôl.
További elôny még, hogy nem kell szorosan sorban állva várakoznunk. Nyugodtan leülhetünk, körülnézhetünk, hasznos információkat gyûjthetünk az odakészített újságokba lapozva. Mindössze a csengôhangra kell figyelnünk, amelyet a gyógyszerész vagy az asszisztens aktivál, ha kész a következô páciens fogadására. Egy kijelzôn nyomon is követhetjük a sorszámok alakulását. Olyan gyógyszertárba is betévedhetünk, ahol az egyes szolgáltatások elkülönítve zajlanak. Gondolok itt arra, hogy nem minden kiadónál lehet kártyával fizetni. Esetleg a vényre kiváltható gyógyszereket vagy a vény nélküli, illetve a gyógyhatású készítményeket külön ablaknál kell igényelni. Ebben az esetben már a belépésnél kiválaszthatjuk a megfelelô szolgáltatást. Így elkerülhetô, hogy rossz sorba állunk be. Tehát összességében elmondható, hogy ez egy korszerû, intelligens rendszer, amelynek segítségével kulturáltabban, rugalmasabban intézhetjük ügyünket a patikában.
RÁKKUTATÁS: ÚJ MAGYAR ÁTTÖRÉS A KIEGÉSZÍTÔ TERÁPIÁBAN Kifejlesztették a 2. generációs búzacsíra-flavonoid-kivonatokat
M
agyar kutatóknak a Szegedi Tudományegyetem közremûködésével sikerült azonosítaniuk a búzacsíra legaktívabb rákellenes, alacsony molekulasúlyú flavonoidelemét, az apigenint. Ezzel elôször nyílt arra lehetôség, hogy olyan búzacsíra-alapú készítményt fejlesszenek ki, amely tudományosan igazolt rákellenes hatóanyagokban van dúsítva, és ezekre van standardizálva. A kutatásokat dr. Gyimes Ernô, a Szegedi Tudományegyetem docense és Varga Gábor Dipl.-Kfm., a rákellenes poliszacharid immunerôsítô patkónyelvkivonat-keverék kifejlesztôje koordinálja. Varga Gábor nyilatkozata szerint: „A 2. generációs búzacsíra-flavonoid esetében pontosan ismerjük a fô rákellenes hatóanyagot és annak hatásmechanizmusát. Ez különbözteti meg az 1. generációs búzacsíra-kivonatoktól.” A búzacsíra-flavonoid a rákellenes biológiai válaszmódosító gyógyszerekhez hasonlóan elsôsorban a növekedési faktorok befolyásolásával többek között gátolja a daganatsejtek védeke-
zôképességét a kemo- és sugárterápiás szerekkel szemben, valamint akadályozza a tumorsejtek vérellátását is, és gátolja azok osztódását és áttétképzését elôsegítve a rákos sejtek elhalását. Erôsíti a kemo- és sugárterápia, valamint más biológiai terápiák rákellenes hatását. Kitûnôen kiegészíti a patkónyelvkivonat-keverékek immunerôsítô hatását, mivel az új búzacsíraalapú flavonoidkivonat csökkenti a rákos sejtek immunrendszerrel szembeni rejtôzködôképességét. Az új fejlesztés a legfontosabb hatóanyagra, az apigeninre van standardizálva. Az apigenin mellett azonban az összes fontos flavonoidot tartalmazza természetes formában (pl. brokkoli-, zeller-, gránátalma-, tôzegáfonya-, kékáfonya-, feketeszeder-, földimogyoróhéj-kivonat). In vivo és in vitro kísérletekben a búzacsíra flavonoidjai képesek voltak az emlôdaganatok kialakulásának és növekedésének gátlására. A búzacsíra leghatékonyabb flavonoidja, az apigenin laboratóriumi kísérletekben a bél, az emlô, a leukémia, a tüdô, a petefészek, a prosz-
tata, a bôr, a pajzsmirigy, a gyomor, a hasnyálmirigy ráksejtjeinek növekedését gátolta, ill. elôidézte azok elhalását. In vivo állatkísérletekben az apigenin, ill. a búzacsíra flavonoidjai gátolták a májdaganatok kialakulását, növelték a túlélési idôt prosztatarák esetén, és gátolták a melanoma tüdôáttétképzô hatását, valamint az emlôdaganatok növekedését. Az új búzacsíra-flavonoid-komplexum nem tartalmaz ízfokozás érdekében hozzáadott cukrot (pl. fruktózt) – ennek használatát az Amerikai Rákszövetség legújabb ajánlásában nem javasolja, mivel az elôsegítheti a ráksejtek burjánzását éppen azoknak a növekedési faktoroknak a fokozása révén, amelyeket az apigenin gátol. (262: In: CA Cancer. J. Clin. 2006;56;254–281.) Az immunerôsítô gombaeredetû patkónyelvkivonatok mellett immár az egyedülálló, rákellenes hatóanyagokra standardizált búzacsíra-flavonoidok is az érdeklôdôk rendelkezésére állnak Európában. További info: www.FlavoGenin.hu Tel.: 06-30/391-8080
Fizetett hirdetés
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
10.
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Hatásos fogínyvédelem Az ínygyulladás nemcsak kellemetlen, hanem súlyos szövôdményekhez is vezethet, ezért mindenképpen foglalkozni kell vele – állítja dr. Sárdy László fogszakorvos. Már létezik egy olyan új módszer, amely segíti az íny természetes gyógyulását.
Fizetett hirdetés
S
ok páciensemnek okoz gondot az ínygyulladás, mely fájdalommal, vérzéssel, rossz lehelettel, gyakran kellemetlen szájízzel társul – kezdi dr. Sárdy László fogszakorvos. – Súlyosabb esetben a páciens enni, sôt aludni sem bír. Az emberek többsége sajnos nem kezeli ezt a problémát mindaddig, amíg csak enyhék a tünetek. Lehet, hogy eleinte nem tûnik súlyosnak a baj, mégis fontos, hogy törôdjünk vele. Ugyanis az „íny nem felejt”: a fogágyat károsító hatások összeadódnak, a kezeletlen ínygyulladás elôbb-utóbb a fogak meglazulásához és kihullásához vezet. Egyes források szerint negyven év felett a fogak elvesztéséért már többségében nem a fogszuvasodás, hanem a fogágy betegségei a felelôsek! Ezen felül az ínyben elszaporodott baktériumok gócot hozhatnak létre, és a bacilusok méreganyagai a véráramon keresztül a test más részeibe eljutva gyomorbetegséget, ízületi bántalmakat vagy szívizomgyulladást is okozhatnak. Különbözô lehetôségek léteztek eddig az ínyproblémák tüneteinek enyhítésére, pl. ecsetelések, szájvizek, fogkôeltávolítás. Újdonságként egy teljesen más megközelítés került a figyelem középpontjába – magyarázza a fogszakorvos. – Ez a módszer már nemcsak a tüneteket enyhítheti, hanem segíti az íny természetes gyógyulását. Az új módszer lényege, hogy a fogíny mûködéséhez szükséges tápanyagokkal látjuk el annak szöveteit. Ezeket a tápanyagokat kapszulaformában kell lenyelni, és a véráramon keresztül jutnak el az íny kérdéses területeire. Ezáltal a problémát igen hatékony módon, annak gyökerénél érjük el. Az ínyproblémák egy részét ugyanis egyes tápanyagok hiánya okozza.
A fent leírt új megközelítésen alapszik a Vitinne íny egészség nevû készítmény hatásmechanizmusa. A Vitinnekapszulák olyan hatóanyagokat tartalmaznak, melyek az íny egészséges mûködéséhez szükségesek. Rendkívül fontos például a Q10 koenzim, ugyanis semlegesíti a káros szabad gyökök egy részét, melyek ínyirritációt okozhatnak. Ezek a szabad gyökök étkezések után keletkeznek, amikor a szájüregben maradt élelmiszer bomlásnak indul és ezen kórokozók szaporodnak el. Klinikai vizsgálatok szerint a vérzô vagy gyulladt fogínyben kevesebb Q10 koenzim található, mint az egészségesben. Szintén fontos szerepe van a C-vitaminnak és a rutin nevû tápanyagnak, melyek javítják az ínyben levô hajszálerek állapotát, így elôsegítik a vérzés csökkenését. A kamilla- és a körömvirág-kivonat gyulladáscsökkentô hatásuk révén nyugtatják az ínyszöveteket. A Vitinne-kúra látványos eredményét több páciensemnél tapasztaltam – folytatja a fogszakorvos. – Egy hölgybetegemnek például az évek óta visszatérô ínyproblémái annyira kellemetlen panaszokat okoztak, hogy még az evés is nehezére esett. Hiába próbálkozott többféle módszerrel, egyik sem jelentett tartós megoldást. A Vitinne szedése mellett már napok után érezte a javulást, néhány hét alatt pedig megszûntek a panaszai. És ami a legfontosabb: a javasolt kúra befejezése óta egészséges az ínye. Egy másik páciensem meglazult fogával jött hozzám, nem is sejtve, hogy ezt a fogágy rossz állapota okozza. A Vitinne szedése is hozzájárult ahhoz, hogy a kérdéses fog állapota rendezôdött.
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
12. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Szívinfarktus
kódik le. Ebbôl a szempontból „ártó” (LDL) és „védô” (HDL) faktorokat különböztetünk meg. Ha a vérben megnô a koleszterin, különösen pedig az LDL szintje, ez jelentôsen növeli az infarktus kockázatát.
A szívinfarktus a szívizomzat egy részének elhalását jelenti, melynek oka a koszorúerek egyik ágának elzáródása.
Magas vérnyomás
DR. VALLÓ ÁGNES BELGYÓGYÁSZ
A
koszorúéren, mely a szívizom vérellátását végzi, meszes folt (arterioszklerotikus plakk) keletkezik, ezáltal az ér szûkül, kevesebb vér jut el a szívizomhoz. Ez a vérmenynyiség nyugalomban még elegendô, fokozott terhelés esetén (pl. lépcsôn járáskor, vagy ha futunk a busz után) azonban már jelentkeznek az oxigénhiány jelei: mellkasi nyomás és légszomj. A plakk fokozatosan nô, felszíne egyenetlen, ezért könnyen megtapadnak rajta a vérlemezkék, ezáltal vérrög (trombus) keletkezik. A vérrög végül tel-
okra visszavezetni. Inkább rizikófaktorokról szokás beszélni, olyan tényezôkrôl, amelyek elôsegítik a koszorúér elmeszesedését és ezáltal az infarktust. A kockázati tényezôk egy része nem befolyásolható. Ilyenek az életkor (55 év felett), a nem (férfiak között kb. háromszor gyakoribb az infarktus) és a családi halmozódás. Ez utóbbi esetben gyakran nem dönthetô el, hogy örökletes tényezôk, vagy pedig hosszan tartó környezeti hatások (pl. táplálkozás) felelôsek-e a betegség halmozott elôfordulásáért (pl. a családtagok ugyanazokat az ételeket eszik, ugyanazt a levegôt szívják stb.). A rizikófaktorok másik része viszont annál inkább befolyásolható. Ilyenek a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterin-, illetve vérzsírszint, az elhízás, valamint a mozgásszegény életmód.
A magas vérnyomás mintegy megkétszerezi az infarktus gyakoriságát. A kedvezôtlen hatás arányos a magas vérnyomás mértékével és fennállásának idôtartamával. A vérnyomás jó beállításával ez a kockázati tényezô kiküszöbölhetô.
Dohányzás A dohányzás szintén vezetô kockázati tényezô. Napi 10–12 cigaretta elszívása mintegy kétszeresére növeli az infarktus esélyét. Nemcsak a nikotin ártalmas, a dohányfüstben található szén-dioxid, szén-monoxid és egyéb égéstermékek is hozzájárulhatnak a szívizomsejtek anyagcseréjének romlásához, elôsegíthetik a trombózis kialakulását is.
Túlsúly A cukorbetegség, a köszvény és az elhízás is fokozzák az érelmeszesedés kockázatát. Az elhízás mértékén kívül annak típusa sem mellékes: az „alma” típusú hasi elhízás jóval veszélyesebb, mint a „körte” jellegû, amelyet inkább a széles csípô jellemez.
A mozgás hiánya jesen elzárhatja a koszorúeret, a szívizomsejtek nem jutnak oxigénhez és néhány óra alatt elhalnak. Az infarktus soktényezôs betegség, vagyis kialakulását nem lehet egyetlen
Koleszterinszint Az infarktusban megbetegedettek mintegy 30%-ának emelkedett a koleszterinszintje. Az erek elmeszesedését az indítja el, hogy az érfalakba koleszterin ra-
A mozgásszegény életmód másodlagos kockázati tényezônek tekinthetô. A rendszeres testmozgás hatására ugyanis csökken a nyugalmi vérnyomás és kisebb az elhízás kockázata is.
AZ ÖN SÉRVE!
Ha sérve van, forduljon hozzánk, mi specialistája vagyunk minden sérv ellátásának! Tanácsadás, méretvétel az alábbi helyeken és idôpontokban: Minden kedden 8.00–9.00 Szent Imre Kórház A épület, Medica Humana GYSE Üzlet, Bp. XI. ker. Tétényi út 12; 10.00–12.00 Medica Humana GYSE Üzlet, Bp. I. ker. Fô u. 56–58. (Battyhyány térnél); valamint minden kedden 13.00–15.30 és minden szombaton 9.00–12.00 Materia Medica Gyógyszertár, Bp. VII. ker. Rottenbiller u. 24. Képviseleteink Budapesten és minden megyeszékhelyen: Eger, Fônix Patika; Békéscsaba, Kígyó Patika; Gyôr, Aranyhajó Patika; Sopron, Lôvér Patika; Szombathely, Ezerjófû Patika; Veszprém, Gizella Patika; Zalaegerszeg, Kristály Patika; Siófok, Rendelôintézet, Semmelweis u. 1. 3. em. 14.; Pécs, Aranykehely Patika; Szeged, Kristály Patika; Miskolc, Fehér Holló Patika és Vár Gyógyszertár; Szerencs, Alba Patika; Debrecen, MED-INCO GYSE Üzlet; Szolnok, Korona Patika; Nyíregyháza, Platán Gyógyszertár; Orosháza, Fehérkígyó Patika; Székesfehérvár, Alba Regia Gyógyszertár; Kaposvár, Ôrangyal Patika; Marcali, Rendelôintézet; Nagykanizsa, Revital GYSE Üzlet; Tata, Capricornus Patika; Tatabánya, Intermed GYSE Üzlet; Budaörs, Kôszikla Patika; Érd, Borostyán Patika; Salgótarján, Borostyán Patika; Balassagyarmat, Szt. György Patika; Hatvan, Lestyán Patika; Gyöngyös, Kígyó Patika; Jászberény, Erzsébet Kh. zöld ép; Szekszárd, Remedia Patika. Információ: Spranz Kft. 2097 Pilisborosjenô, Fô út 3. Tel.: (26) 336-122,
[email protected], www.spranz.hu
2008. MÁRCIUS
Gesztesi Károly: Alszik a családom, mióta a Respir’ Activot használom!
Fizetett hirdetés
A
Respir’ Activ légzéskönnyítô orrtapasz megoldást kínál mind az orrdugulás, mind a horkolás problémájára. Használata során csökkenti az orrüregi ellenállást, megkönnyíti az orron át való légzést és jelenôsen javítja az alvásminôséget. Az orrtapasz nem tartalmaz gyógyszert, kizárólag mechanikus úton mûködik. Használata megnöveli az orr keresztmetszetét, ezzel lecsökkentve az orrüregi ellenállást. „Éveken keresztül csendesen szenvedett a családom az éjszakai horkolásom miatt. Amikor a kislányunk, Panka megszületett, már nagyon ideje volt, hogy valamilyen megoldást találjunk e problémára. Örömmel mondhatom, hogy az én – és sok férfitársam családja – végre nyugodtan alhat, mert piacra került a Respir’ Activ orrtapasz” – mondja Gesztesi Károly. Abban az esetben, amikor az orrüregben allergia vagy megfázás okozta nyál-
kahártya-duzzadás, orrsövényferdülés, orrpolip, megnövekedett orrkagyló szûkíti be az orr belsô keresztmetszetét, jelentôsen megnô a levegô áramlásával szembeni ellenállás. A Respir’ Activ légzéskönnyítô orrtapasz használata jelentékeny keresztmetszet-növekedést jelent, ezáltal enyhül az orrdugulás és csökken a horkolás. Megkérdeztük az alvás igazi szakértôjét, dr. Szakács Zoltánt, a Magyar Alvástársaság fôtitkárát, mi a szakmai véleménye a Respir’ Activ orrtapaszról. Elôször arról beszéltünk, mi okozza a horkolást: „A horkolás a belégzés során, az áramló levegô szívóhatása miatt, az ellazult, de rugalmas garatfalak rezgésébôl fakad. Amennyiben enyhe – úgynevezett jóindulatú – horkolásban szenved valaki, a Respir’ Activ légzéskönnyítô orrtapasz használata a horkolás hangjának jelentôs csökkenésé-
hez, esetleg megszûnéséhez vezet. Az alvó zárt szájjal, könnyû légzéssel aludhat végig az éjszaka folyamán.” A Respir’Activ egy légzéskönnyítô orrtapasz. Nem tartalmaz semmi hatóanyagot – egyszerû mechanikus úton mûködik. Ahogy a tapaszt az orrunkra ragasztjuk, egyedülálló rugalmasságának köszönhetôen szinte „kinyitja” az orrunkat: megnöveli a keresztmetszetét, ezáltal megkönnyíti az orron át való belégzést, és az orrdugulás kellemetlen érzete máris jelentôsen csökken! A Respir’Activ normál, illetve száraz/érzékeny bôrre kifejlesztett változatban is kapható. Az orra való felhelyezés után azonnal hat, pillanatok alatt csökkenti az orrdugulást. A Respir’ Activ orrtapasz a gyógyszertárakban kapható. A Gyöngy Patikák márciusban akcióval várják a légzéskönnyítô tapasz vásárlóit.
WWW.PATIKAM-
Orrdugulás, horkolás – sokunk gondja, de van megoldás!
13. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
14. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
A nyaki eredetû fejfájás A fejfájás az egyik leggyakrabban elôforduló tünet, melynek eredete nagyon különbözô lehet. DR. WIMMER ÁGNES ortopéd szakorvos, manuálterapeuta
S
zinte minden embernek fájt már életében a feje. A fejfájás nem önálló betegség, hanem tünet. Lehet valamilyen testi betegség, például gyomorrontás, székrekedés, lázas betegség, magas vérnyomás kísérô jele, de jelentkezhet lelki okok miatt is. Kiváltják a fejen, a nyakon lévô szervek, szervrendszerek betegségei, beleértve a központi idegrendszert, de a szemet, a fület, a légzô- és emésztôrendszer kezdeti szakaszát, valamint a bôrt, a lágyrészeket és a csontokat is. A fejfájás oka a kísérô tünetek alapján többnyire kideríthetô. Sok esetben azonban a leggondosabb vizsgálatok, a legmodernebb képalkotó eljárások (CT,
MRI) sem hoznak eredményt. Az ilyen betegek sokszor évekig járnak egyik orvostól a másikig. Több felmérés igazolja, hogy a fejfájások legalább 50%-áért, a szédüléses jelenségeknek pedig a 40%-áért a felsô nyaki gerinc funkciózavara tehetô felelôssé. Ezt azért fontos tudatosítani, mert míg karzsibbadás, vállövi panaszok esetén gyakran gondolnak a nyakcsigolyákra, addig fejfájás, szédülés, hallászavar, gombócérzés esetén csak elenyészô esetben. A nyaki eredetû fejfájás klinikailag jellemzô tünetegyüttest alkot. A fájdalom a tarkótájról indul ki, onnan sugárzik elôre, a szem felé. Jelentkezhet az egyik vagy akár mindkét oldalon is. A nyilalló éles fáj-
dalom többnyire reggel kezdôdik és gyakran kombinálódik nem forgó jellegû szédüléssel, egyensúlyzavarral, oldalirányú járásbizonytalansággal, esetenként hullámzásérzéssel. Elsôsorban fejforgatás, testhelyzetváltozás váltja ki és hallászavar, fülzúgás, halláscsökkenés, látászavar (szikralátás, sötét karikák stb.) kísérheti. Általános panaszként fáradékonyság, izomgyengeség-érzés, gondolkodási nehezítettség jelentkezhet. Ezen panaszoknál a felsô nyaki csigolyák blokkolására is gondolni kell. A blokkolás a csigolyák közti ízületekben kialakuló mechanikus, pontosabban mikromechanikus mozgáscsökkenés, amely a mozgékonyság alig észrevehetô gátlásától kezdve egy gerincszakasz igen fájdalmas gátlódásán át akár teljes megakadályozódásáig terjedhet. Az ilyen blokkírozás az ereket, az izmokat és a vegetatív idegrendszert is érinti. A kezelés komplex. A gyógyszereken kívül a nyakcsigolyák manuálterápiás kezelése, azaz a blokkok mûfogásokkal történô megszüntetése a fejfájás és kísérô tüneteinek megszûnéséhez vezethet.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
Gyulai Anikó mesterfodrász sorozata
Hatásos hajerôsítô módszer 4.
M
indenkinek még a legreménytelenebb esetben is lehetôsége van javítania a hajminôségén, számos példát láttam erre a közelmúltban. Sok vendégem fordult hozzám, mert el volt keseredve haja minôsége miatt, amely elvékonyodott, hullott, töredezett, elvesztette fényét és tartását. Többen már orvosnál is jártak a problémájukkal. Az általam javasolt módszer segítségével azonban legtöbbjük haja néhány hónap alatt óriási változáson ment keresztül: megállt a hullása, dúsabb, erôsebb, fényesebb és jobban kezelhetô lett. Hajuk minôségének javulásával párhuza-
Gyulai Anikó
mosan az önbizalmuk is mesterfodrász visszatért. Többen tették fel nekem a kérdést, hogy mi áll a módszer hatékonyságának hátterében. Minden a hajhagymáknál kezdôdik, ugyanis ezek felelnek a hajszálak elôállításáért és megtartásáért. A hajhagymáknak meghatározott tápanyagokra van szükségük a megfelelô mûködéshez. Ha ezeket nem kapják meg, akkor mûködésük károsodik. Egyre vékonyabb, gyengébb minôségû hajszálakat állítanak elô, és végül elengedik azokat. Ekkor tapasztaljuk, hogy hullik a hajunk. Ha egy bizonyos idôn belül a hajhagyma nem jut hozzá a szüksé-
ges tápanyagokhoz, akkor elpusztul, és belôle soha többé nem nô ki hajszál. A jó hír azonban az, hogy a legtöbb esetben a folyamat visszafordítható, ha a hajhagymákat kellô idôn belül ellátjuk a szükséges mikrotápanyagokkal. Ekkor hajszálaink visszanyerik eredeti vastagságukat, fényüket, egészségesek lesznek és erôsen fognak kapcsolódni a fejbôrhöz. Ez a lényege az általam javasolt módszernek is, melynek legfontosabb eleme a Biovanne szépségvitamin kúraszerû alkalmazása. A Biovanneban levô hatóanyagok képesek feltölteni és aktiválni a tápanyaghiányos hajhagymákat. Ezáltal serkentik a hajhagymák lelassult mûködését és hajszálképzô funkcióját. Az aktivizált hajhagymák pedig jobban megtartják a meglevô hajszálakat, valamint egészségesebb újakat állítanak elô. A hajszál erôre kap, és a haj néhány hónap alatt dúsabbá, erôsebbé válik.
15. oldal
Fizetett hirdetés
Egyre többen számolnak be rendkívüli eredményekrôl, amelyeket a korábbi cikkeimben leírt módszer segítségével értek el. Még azok is látványos javulást tapasztaltak, akiknek eddig semmi nem segített.
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
16. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Ha jobban forog az agy... Mindaz, amit megeszünk, minden bizonnyal befolyásolja kedélyállapotunkat, de hatással van szellemi teljesítményünkre is. Legyen szó memorizálásról, koncentrációról vagy tanulásról, az ún. kognitív funkciókat fel lehet pörgetni attól függôen, hogy milyen tápanyagokat juttatunk be a szervezetünkbe… A szójától a teljes kiôrlésû gabonából készült kenyérig egyes táplálékaink meghatározhatják, hogyan forog „az agyunk kereke”. FORRÁS: WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
Cukor, még több cukor!
A
z agy nagy energiafogyasztó, és egyik fô „üzemanyaga” a cukor, melybôl nem szabad hiányt szenvednie. A lassú lebontású cukrot tartalmazó élelmiszerek (pl. tészták, rizs) elônyben részesítendôk a gyors lebontásúakban bôvelkedôkkel szemben, hiszen ezek lehetôvé teszik a glucidok bevitelét a szervezetbe, és ezzel együtt azt, hogy az agy magas színvonalú teljesítményt nyújtson. Így vizsga vagy nagyobb horderejû szellemi erôfeszítés, intellektuális kihívás elôtt jól tesszük, ha megeszünk például egy jó nagy tányér spagettit! A próbatétel alatt pedig egykét szelet cereália vagy némi szárított gyümölcs is hasznosnak bizonyulhat. De az agy „felpörgetése” céljából nem szabad mellôzni a proteinek bevitelét sem, melyek alapvetô fontosságúak a hormontermelôdés szempontjából is, és a sokszor „szidott” lipidek sem kerülendôk, melyek fontos összetevôi a sejtfalnak.
Gondoljunk a B-vitaminra! Ami a vitaminokat illeti, a szellemi kapacitás növelése szempontjából alapvetôen fontosak azok, melyek a B-vitaminok csoportjába tartoznak. Különösen a B9vitamin, a folsav segít elkerülni a szellemi fáradtságot – tartalmazza pl. a dió, a brie sajt vagy a tojássárgája. A B1-vitamin szintén döntô szerepet játszik a figyelem éberen tartása terén. Tudomá-
nyos vizsgálódások eredményeit öszszegzô tanulmányok szerint rendkívül fontos, hogy már reggelire fogyasszunk belôle, ami kihat koncentrációképességünkre, azaz, hogy egész nap megfelelôen tudjunk összpontosítani szellemi teljesítményünkre. Szerepeljen hát a reggeli menüben cereália vagy teljes kiôrlésû gabonából készült kenyér, pékáru, sajt, tojás… A B12-vitamin is nagyon fontos a növôfélben lévô gyermekek harmonikus szellemi fejlôdése szempontjából, de mindenkinek szüksége van rá.
Vas, jód, foszfor… Az ásványi anyagok bevitelére szintén ügyelni kell, mert az alapvetôen fontos általában a szervezet és különösen az agymûködés szempontjából. A vas feltétlenül hozzájárul a memória éberen tartásához, és elôsegíti a jó tanulási kapacitás elérését gyermekek esetében is Ezért a vashiányos állapot megelôzésére törekedni kell – felnôttnél, gyermeknél egyaránt. A vörös húsok pl. sok vasat tartalmaznak, így a belôlük készült fogások ebbôl a szempontból mindenképpen ajánlottak az étrendünkben. A jód szintén szerepet játszik a megfelelô kognitív képességek kifejlesztésében a serdülôkorú gyermekeknél, de a felnôtteknél is azok megtartásában. A halban, a rákban, a szójában, a zöldbabban és a tejtermékekben található
belôle bôven. Ezzel szemben a foszfor jótékony hatása a memóriára nem teljesen bizonyított.
Igyunk sokat! Szervezetünk vízvesztesége az általunk végzett tevékenységek fajtájától, környezetünk hômérsékletétôl és egyéb tényezôktôl függôen többé-kevésbé jelentôs lehet. Márpedig, ha a dehidratáció elér egy bizonyos szintet, csökkenteni fogja a vértestek számát vagy a vízmennyiséget a sejteken belül is. Az agysejtek pedig különösen érzékenyek erre a veszteségre. Így a testtömeg több mint 2%-ának megfelelô nagyságú vízvesztés (azaz több mint 1,4 liter egy 70 kg-os személy esetében) a fizikai teljesítôképesség gyengülését vonja maga után, és befolyásolhatja az olyan agyi folyamatokat, mint a koncentrációs képesség. Ezért alapvetôen fontos, hogy legalább 1,5 liter vizet igyunk naponta, még ha nem is érzünk szomjúságot.
Fekete ital a szürkeállomány javítására… Agyunk élénkítésére kávéhoz vagy erôs teához nyúlunk? Igazunk van, ha ezt tesszük: a koffein bizonyos fokig javítja a kognitív kapacitást. Ez a központi idegrendszerre serkentôleg ható növényi alkaloid (pl. a kávé, a tea, a kóla hatóanyaga) akár tízszeresével is növelheti az agy „adatkezelési” gyorsaságát. Számos speciális étrendkiegészítô tartalmaz vitaminokat és egyúttal koffeint is. De ezt az összetevôt azért csak módjával szabad igénybe venni intellektuális funkcióink javítása céljából! Az alkohollal viszont lehetôleg ne élénkítsük az agyunkat: még ha úgy tûnik is, hogy egy kevés bornak pozitív a hatása, az késôbb, nagyobb mennyiségben, rendszerint a memória ellenségévé válik. Összességében elmondható: a kiegyensúlyozott, egészséges, tápanyagokban gazdag étrend segít az agy szellemi frissességének megôrzésében.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
17. oldal
A szájszag kellemetlen az egyén és környezete számára egyaránt. Elôfordulása változatos okokra vezethetô vissza. DR. BENKÔ ANDRÁS
FÜL-ORR-GÉGÉSZ
A
szájszag a kellemetlen lehelettôl egészen a büdös leheletig terjedhet. A kellemetlen lehet átmeneti és tartós. Átmeneti kellemetlen leheletet némely étel és ital okoz (fôleg a hagyma, a fokhagyma és az alkohol). Nem önálló betegség, hanem számtalan betegség egyik korai jellegzetes tünete. Leggyakrabban a fogak, a fogíny,
keknél a megnagyobbodott orrmandula, a dohányfüst, a klímaberendezés, a cukorbetegség, a Sjogren-szindróma. Egyes gyógyszerek mellékhatása szintén szájszárazságot okoz. Terápia: A kezelésnek elôször okinak kell lennie és nem tünetinek. A szájszag, a rossz lehelet esetén mielôbb keressük fel a fogorvosunkat. Amennyiben panaszaink nem fogászati eredetûek, úgy a fül-orr-gégészt, a háziorvosunkat vagy a belgyógyászt kell meglátogatnunk. Miután az okot kiderítették, úgy megfelelô kezelésben részesülünk. Amennyiben az oki kezelés megkezdôdik, természetesen használjunk cukormentes mentol-, eukaliptusz- vagy citromillatú tablettát, pasztillát, drazsét, rágógumit, szájsprayt, szájvizet. Megelôzés: Rendszeres fog- és szájüregápolás. Amennyiben panaszaink átmenetiek, és tudjuk, hogy torokgyulladás okozza, úgy használhatunk torokgyulladás ellen ható, gyógyszertárakban vény nélkül kapható torokfertôtlenítô szopogatótablettát. És igyunk bôségesen folyadékot.
sel és szájzuhannyal. A mûfogsorral rendelkezôknek pedig még inkább figyelemmel kell lenniük a szájhigiéniára. A torok, a garat, fôleg pedig a torokmandulák gyulladása szintén kellemetlen leheletet és szájszagot okoz, a gyulladást leggyakrabban vírusok és baktériumok idézik elô. A tüszôs mandulagyulladás, a mandula körüli tályog, a szájüregi, a garat- és a torokmandulák rosszindulatú daganatai már szájbûzt is eredményezhetnek. Megfigyelték, hogy a szájüreg és az alsó garat rosszindulatú daganatainak kialakulásában nemcsak a dohányzás, hanem a szájhigiénia elhanyagolása is szerepet játszik. Az emésztôrendszer gyulladása, fekélye, mûködési zaA fogszuvasodás utáni második leggyakoribb fogászati problévara szintén kellema a fogíny, illetve a fogágy gyulladása, melynek elôfordulása metlen leheletet és sajnos növekszik. A fogszuvasodással ellentétben a betegek szájszagot okoz, gyakorta fel sem ismerik a fogíny betegségét, mivel az keveleggyakrabban a sebb esetben jár fogfájással vagy egyéb fájdalommal. gyomor gyulladása. A GENGIGEL® azonban olyan újdonság, mely hatékonyan A gyomor-bél rendés gyorsan segíti a szövet regenerációját, valamint a sejtek köszer valamelyik enzötti folyadékfelhalmozódást, és gyulladást gátló tulajdonsázimének a hiánya gokkal is rendelkezik. A GENGIGEL® a kezelés részeként az pedig közvetett ínygyulladás kiújulásának megelôzéséhez is hozzájárul – így úton okoz szájszalassítva a fogágygyulladáshoz vezetô ciklikus folyamatot. got. A GENGIGEL®-ben található hialuronsavat nem állati eredetû A szájkiszáradás biotechnológiai eljárás során állítják elô. A hialuronsavat esetén a kórokozók széles körben használják a gyógyászat különbözô területein. könnyebben telepA hialuronsav a fogágy kötôszövetének fontos komponense, szenek meg és mely egyrészt védelmi szerepet tölt be a lepedéket okozó baktészaporodnak el a riumok ellen, másrészt számos olyan sejten kívüli funkciót lát el, szájüregben, ami amely elengedhetetlen az egészséges fogíny megôrzéséhez. gyulladáshoz vezet. A GENGIGEL®, különbözô kiszerelési formáinak köszönheA száj kiszáradásátôen (gél, szájöblögetô oldat, szájspray), hosszú távon szolgálnak a leggyakoribb ja a kezelés hatékonyságát. A GENGIGEL® termékcsaládhoz oka a gátolt orrlégtartozik a Gengigel Baby is, mely anyatejaromájával és gyullazés, ami lehet átdáscsökkentô tulajdonságával a csecsemôk fogzási idôszakámeneti és tartós. ban nyújt nagy segítséget a szülôknek! Ilyen a nátha, az A GENGIGEL® kizárólag gyógyszertárban kapható! orrpolip, gyerme-
Az egészséges fogíny receptje!
a szájüreg, a garat és az emésztôrendszer betegségei okozzák (természetesen tágabb értelemben az elôbb felsoroltak is az emésztôrendszer részei). A szuvas, odvas fogakban rohadó ételmaradék elôbb-utóbb a foggyökérre, a fogínyre is átterjedô gyulladást okoz. A fogínygyulladás pedig fogínysorvadáshoz vezet. A fogíny gyulladása és sorvadása a fogak elvesztését jelentheti. A rendszeresen és jól végzett fogmosással a szájszag megelôzhetô. A fogmosást legalább naponta háromszor, de legjobb minden étkezés után elvégezni. Még tökéletesebbé tehetjük szájöblítés-
Fizetett hirdetés
oldal
Szájszag
Fotó: Julia Freeman-Woolpert
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
18.
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Wörishofeni Leber- und Gallenpflege máj- és epeerôsítô növényi tabletta Máj- és epebántalmak gyógyszeres kezelésének kiegészítésére szolgáló készítmény. A tabletta növényi összetevôinek anyagai többek között epehajtó, szélhajtó, emésztést elôsegítô, görcsoldó és fájdalomcsillapító hatásúak. Alkalmazása epekôepehólyag bántalom esetén ajánlott önmagában vagy a gyógyszeres kezelés kiegészítésére. Gyógyszernek nem minôsülô gyógyhatású készítmény.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
Wörishofeni Magenpflege gyomorerôsítô tabletta Növényi összetevôinek köszönhetôen a gyógyszernek nem minôsülô gyógyhatású készítmény görcsoldó, enyhe gyulladásgátló, emésztést elôsegítô hatású. Alkalmazható különbözô eredetû gyomorpanaszok, emésztési zavarok, teltségérzet és puffadtság esetén. Kapható: gyógyszertárakban, gyógynövényszaküzletekben és a Drogerie Markt üzleteiben Gyártó: Dronania GmbH Bad Wörishofen, Németország Kizárólagos forgalmazó: Volmix Kft. 1146 Budapest, Thököly út 76. Tel.: (1) 383-3252, (1) 383-4892, Fax: (1) 383-4989
[email protected] • www.volmix.hu
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelôorvosát, gyógyszerészét!
19. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
20. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
A láb és körmeinek gombás fertôzése A lábgomba világszerte elterjedt és a leggyakoribb fertôzô megbetegedések közé tartozik. Bár a betegség emberrôl emberre átvihetô, ez ritkán történik meg közvetlen úton, sokkal gyakoribb az indirekt módon történô fertôzôdés. DR. BUDAI MARIANNA SZAKGYÓGYSZERÉSZ
A
fertôzött bôr apró kis hámladékai mindenütt jelen vannak, ahol az emberek mezítláb járkálnak: hotelszobákban, uszodákban, strandokon, szaunában, fürdôszobaszônyegeken, edzôtermi öltözôkben, zuhanyzókban, és még folytatható a felsorolás; ezeken a helyeken könnyen szerezhetô lábgomba. Veszélyes lehet más után a cipôbe belebújni, de a zokni vagy a harisnya egymás utáni viselése is gombásodáshoz vezethet. A fertôzés rizikóját növelô faktorok közé tartoznak egyes anyagcsere-betegségek, így a cukorbetegség, illetve a köröm bizonyos fejlôdési rendellenességei (pl. benôtt körmök). Ismert, hogy a kórokozók a sötét, meleg, nyirkos helyeket kedvelik, ott telepszenek meg lehetôség szerint. Ideális élôhelynek számítanak a lábujjak közötti bôrterületek, különösen, ha valaki hoszszú idôn át zárt, rosszul szellôzô, szoros cipôt visel. A sportolóknak, akiknél a tartós erôkifejtés miatt az izzadás fokozott, nagy figyelmet kell fordítaniuk a lábak védelmére; a légáteresztô cipô és a hintôpor használata javasolt.
Megelôzés Mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy idegen helyen és közös zuhanyzóban sosem szabad papucs nélkül járkálni. Zuhanyozás után feltétlenül száraz törölközôvel kell megtörölni a lábujjközöket és a lábfejet. Ezenkívül ajánlott hajszárítóval is megszárítani a talp és a lábujjak
területét, ugyanis a száraz meleg nem kedvez a gombák megtelepedésének és növekedésének. A természetes napfény melege és a napsugarakban jelen lévô ultraibolya-sugárzás (UV) is hasonlóképpen jótékony a gombásodások megelôzése szempontjából.
Kezelés Ha valakinél kialakult a lábgomba, azt mindenképpen kezelni kell, magától nem múlik el a fertôzés. Idôvel a kezeletlen tünetek súlyosbodásával kell számolni, mivel másodlagos bakteriális fertôzés is létrejöhet az érintett bôrterületeken. Nem ritka, hogy a lábfej bôrén kialakult gomba továbbterjed, és a láb körmei is érintettek lesznek. A körömgomba kialakulása a lábon mintegy négyszer gyakoribb, mint a kéz körmein, és a megjelenését általában a lábfej bôrét érintô gombás fertôzés elôzi meg. Gyakran a köröm felületének kisebb sérülése is elegendô ahhoz, hogy a kórokozó bejusson a körömbe, és jellegzetes sárgásbarnás elszínezôdéssel hívja fel magára a figyelmet. Súlyosabb esetekben a köröm megvastagodása, lemezessé válása és elporladása tapasztalható. Alapszabály, hogy a legnagyobb figyelmet a megelôzésre kell fordítani, de ha mégis kialakult a gombás fertôzés, azt minél hamarabb kezelni kell. A helyi kezeléshez különféle – akár recept nélkül kapható – krémek, gélek, oldatok, sprayk állnak a rendelkezésre. Általában három- vagy négyhetes rendszeres
kezelés elegendônek bizonyul a fertôzés megszüntetéséhez. Eredmény azonban csak a következetesen végigvitt terápiától várható! A kenôcs használatának néhány nap utáni abbahagyása a gombás elváltozások visszatéréséhez vezethet. A makacs, elmúlni nem akaró fertôzések célzott kezelése érdekében ajánlott bôrgyógyász szakorvost felkeresni, aki a gombák mikroszkópos vizsgálata alapján kiválasztja a megfelelô hatóanyagú gyógyszert. A körömgomba gyógyítására a helyi kezelés (általában körömlakkok használata) csak akkor lehet eredményes, ha a körmök összfelületének kevesebb, mint a fele érintett, és a fertôzés még nem terjedt át a körmök mélyebb területeire, nem hatolt be az úgynevezett mátrixba. A gyógyulási arány növelhetô a megbetegedett körömrészek „hámlasztással” történô eltávolításával, amihez speciális hatóanyagok állnak rendelkezésre. Az érintett területek nem mûtéti eltávolítása azért szükséges, mert a gombaspórák a lemezessé vált köröm levegôvel töltött üregeiben heteken át életben maradhatnak, és hatástalan lesz a felületi gyógyszeres kezelés. Ha a körmök több mint fele gombás elváltozást mutat, általában szájon át szedendô szerekhez fordul a kezelôorvos. Belsôlegesen alkalmazott gombaellenes készítmények esetében ügyelni kell arra, hogy ezek a szerek számos más gyógyszerrel kölcsönhatásban lehetnek, ezért a kezelôorvost mindenképpen tájékoztatni kell az egyéb patikaszerek szedésérôl. Hosszú ideig, általában három hónapig tartó terápiát ír elô az orvos, ami a körömnövekedés lassú folyamatával magyarázható. A visszaesés megakadályozása céljából az elôírt gyógyszeres terápia mellett elengedhetetlen a teljes körû fertôtlenítés; a cipôk, a zoknik és a harisnyák legalább 60 °C-on történô mosása.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
21. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
22. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
EGY CSEPP HÍREK AZ EGY CSEPP FIGYELEM ALAPÍTVÁNY ÁLLANDÓ ROVATA A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS TÁMOGATÁSÁVAL
Vérnyomásmérés MÁR TÖBB MINT 200 „EGY CSEPPES” PATIKÁBAN!
Elkezdôdött a patikai vérnyomásmérés-program és -kampány a narancssárgákban.
V
érnyomásmérés patikákban – mostanáig ez csak terv volt, azonban a napokban több mint 200 narancssárga felkiáltójeles gyógyszertár kezdte el az újabb programot. Magyarországon ma mintegy 530 patika ajtaján látható a narancssárga felkiáltójel, ami azt jelzi, hogy ott bárki megmérheti saját vércukorszintjét a gyógyszerész segítségével bizonyos összegért, és felvilágosítást kaphat a cukorbetegségrôl, valamint annak veszélyes szövôdményeirôl. A felkiáltójeles gyógyszertárak emellett fokozato-
san bekapcsolódnak a vérnyomásmérés-programba is, amihez az szükséges, hogy továbbképzésen vegyenek részt, és átvegyék az új, a patikai méréshez megfelelô vérnyomásmérôt és szórólapokat. Ez is az oka, hogy nem egyszerre 500 patikában indul a program, hanem fokozatosan az ország egész területén.
Aki betér a gyógyszertárba, találkozhat az Egy csepp figyelem Alapítvány új szórólapjával is, amelyen most már nemcsak a cukorbetegségrôl és a veszélyes vércukorértékekrôl olvashat, hanem a magasvérnyomás-betegségrôl és arról, hogy mi számít magas vérnyomásnak.
Mikor beszélünk magas vérnyomásról? Akkor beszélünk magas vérnyomásról, ha az orvosi rendelôben mért szisztolés érték meghaladja a 140 Hgmm-t, a diasztolés érték pedig a 90 Hgmm-t.
Otthoni vérnyomásmérésnél már a 135/85 Hgmm is magasnak számít. Gyógyszertári mérésnél a 140/90 Hgmm a normális felsô határ. A Magyar Hypertonia Társaság tapasztalatai szerint az „Éljen 140/90 alatt!” mozgalomban vizsgált betegek felénél sikerült elérni a célértéket (140/90 Hgmm, vesebetegeknél és
cukorbetegeknél 130/80 Hgmm). Ugyanakkor az is tény a szakemberek szerint, hogy megfelelô kezeléssel és a beteg együttmûködésével a betegség karbantartható, és a vérnyomás optimális (120/80 Hgmm) szinten tartható, amivel a késôbbi szövôdmények is elkerülhetôk. A magasvérnyomás-betegség nem fáj, nincsenek különösebb tünetei. Mostantól a gyógyszerészek is segítenek abban, hogy idôben felfedezzék az orvosok a betegséget, hiszen, ha valakinek a patikai méréskor magasabb az érték a kívánatosnál, akkor azt javasolják neki, hogy forduljon orvoshoz, és egy adatlapot is adnak, amin rögzítik az eredményt. A betegséget kizárólag orvos állapíthatja meg, a gyógyszertári mérés nem diagnózis! Az Egy csepp figyelem Alapítvány folytatja programjait. Márciusban meghirdeti újabb, ingyenes egyetemi egészségprogramját, 100 vércukorszintmérôt adományoz középiskoláknak, majd megrendezi a Diabétesz Világnapon, november 14-én a „Séta a diabéteszért” programot, és két nappal késôbb, november 16-án a harmadik Egy csepp Világnapot, valamint elôkészíti a patikai koleszterinmérés-programot a gyógyszerészszervezetekkel közösen. Mostantól bárki segítheti Erôs Antónia és csapata munkáját azzal, hogy adója 1%-át felajánlja az Egy csepp figyelem Alapítványnak (adószám: 18255858-2-43). EGY CSEPP FIGYELEM – EGY SZÁZALÉK!
Szánjon egy csepp figyelmet egészségére!
[email protected], www.egycseppfigyelem.hu Alapítvány a cukorbetegség korai felismeréséért • 1112 Budapest, Oltvány u. 17/B • Tel.: 688-1121 Fax: 688-1122
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
24.
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
A nôiség csodája A várandósság középsô harmadában a kismama sokszor kiegyensúlyozott, boldogság tölti el. Már érzi a baba mozgását, beszélhet hozzá, egyre erôsödhet a bensôséges kapcsolat köztük. DR. ZARÁNDI ILDIKÓ belgyógyász, homeopátiás orvos
oldal
A terhesség második fele homeopátiás szemmel
H
a mégis a kismamának egészségi problémái támadnak, érdemes elôször homeopátiás szerekkel kezdeni a gyógyítást, hiszen ezek mellékhatás nélküli gyógyszerek. Nézzünk gyakrabban felmerülô panaszokat. Ha csalánkiütés jelentkezik a testen, gyakran ez allergiás tünet, akkor a Histaminum golyócska (napi 1x5 szem) csökkenti az allergiás mechanizmust, az Apis mellifica (napi 3x5 szem) csökkenti a viszketést és a kiütéseket. Fáradtságérzés esetén a több pihenés beiktatása mellett a China golyócska javítja és roborálja az erônlétet amellett, hogy a vérszegénységet is csökkenti, ami ilyenkor elég gyakori tünet. Hátfájás esetén, mely abból ered, hogy a növekvô súly miatt megváltozik a gerinc súlypontja, jó hatású a Calcium phosphoricum, fôleg, ha a felsô háti szakaszon lép fel a fájdalom; ha a deréktájon gyakoribb a hátfájás, akkor a Kalium carbonicum javasolt. A Ruta graveolens erôsíti a gerinc tartószalagjait, a támasztószöveteket. Herpesz kialakulásakor a viszketô, égô tüneteket a Rhus toxicodendronnal lehet enyhíteni és megszüntetni, napi 2–4x is be lehet venni a granulákat. Gyakori probléma lehet a második és harmadik trimeszterben a lábszár-, vagy talpon jelentkezô görcs, mely nappal is felléphet, de elôfordul, hogy éjjel jelentkezik, felébresztve a kismamát. A gyakran ismétlôdô görcs utalhat magnézium- és/vagy kalcium-, káliumhiányra, melyet érdemes vérvétellel
ellenôrizni, homeopátiásan a Cuprum metallicum az akut görcs oldására kiváló. Székrekedés megjelenése is kellemetlen gondokat okoz, a vastartalmú készítmények szedése az arra hajlamosaknál erôsítheti ezt a problémát. Jó megoldást jelent ilyenkor egyrészt a Ferrum metallicum szedése, mely javítja a vasfelszívódást a szervezetben, másrészt leggyakrabban a Collinsonia canadensis segít megszüntetni székrekedéses panaszokat. Akkor, ha a széklet nagy darabos, nagyon nehezen távozik, még aranyeres tüneteket is kiválthat az erôlködés. Amennyiben a székrekedés nyákos bevonatú, kemény széklettel jár, akkor a Hydrastis canadensis tud segíteni. Ha székelési ingere sincs az anyukának, akkor az Aluminára van szükség. Ha a székrekedés erôs hasi puffadással és fájdalmas hasi görcsökkel jár, melyen enyhít a szelek távozása, akkor a Raphanus niger szedése javasolt. Aranyér kezelésére, a tünetek enyhítésére javasolt az Arnica és az Aesculus hippocastanum. Ha az aranyér nagyon erôs, lüktetô, doboló fájdalmat okoz, akkor szakorvosi ellátás javasolt mindenképpen, amíg az orvoshoz eljut a kismama, addig fájdalomcsillapító hatású a Lachesis. A terhesség alatt megváltozott hormonháztartás miatt elôfordul májfoltok kialakulása, amin a Sepia segíthet. A striák, terhességi csíkok kialakulása hajlamhoz is kötôdik, ilyenkor a növekvô súly miatt gyakran a comb vagy a popsi bôrén kötôszöveti gyengeség miatt piros
vagy fehér csíkok jelennek meg. A szülés után spontán is javul a bôr feszessége, illetve a megfelelô krémek használata is sokat segít, ezek mellé a Calcium fluoricum golyócska szedése is ajánlott, csökkenti a striák kialakulását, feszesíti a bôrt. Ujjzsibbadás, az ujjvégek bizsergése, akár görcse is felléphet gyakran az alacsony vérnyomás általi gyengébb vérellátás miatt. Vizsgálni kell ilyenkor a vizeletet, ki kell zárni a fehérjeürítést, mely utalhat induló toxémiás folyamatra is, de ez a ritkább eset. Ha a vérnyomás inkább alacsony, akkor a Magnesium phosphoricum szünteti a görcsös érzéseket. Ha a bizsergés az ujjak duzzadásával, ödémájával is jár, akkor a Bovista gigantea szünteti a tüneteket. Viszketés felléptekor ki kell vizsgálni, mi okozhatja a tünetet, testszerte fellépô, vándorló viszketésnél, mely vakarásra enyhül, de máshol lép fel, a Staphysagria ajánlható. Visszeresség kialakulása jellemzô lehet a terhesség második felében a növekvô pocak miatt. A visszértágulat általában melegben, hosszabb állás, járás kapcsán romlik, a nap végére vizesedés, ödéma is kialakulhat. Az Arnica csökkenti az elnehezülésérzést a lábakban, ha viszket a visszér, akkor Hamamelis virginiana segít megszüntetni a panaszokat. Ha a vénatágulat fájdalmát a meleg borogatás enyhíti, akkor a Calcium fluoratumra van szükség. Vizesedés problémáját feltétlenül jelezni kell a szülészorvosnak, ha nem találnak szervi eltérést és a kismama fáradékony, sovány, a vizesedés a bokáknál, kezeken, ujjakon jelentkezik, akkor a Natrium chloratum tud segíteni. Az utolsó hónapban a szülésre felkészülés jegyében érdemes, fontos szedni az Arnicát, melynek visszércsökkentô, vérzést megelôzô hatása van. A Pulsatilla abban az esetben javasolt, ha a kismama érzékenyebbé, könnyen síróssá válik, ilyenkor ez a szer csökkenti a pszichés izgalmi tüneteket. Az Ignatia csökkenti a túl szapora szívverést feszültségoldó hatása miatt.
Székrekedés, gyógyszerszedés – van megoldás? A háziorvos és a gyógyszerész igen gyakran találkozik azzal a feladattal, hogy a székrekedéssel küszködôk számára megfelelô gyógyszert ajánljon.
Fizetett hirdetés
I
smert statisztikai adat, hogy a nôk körében sokkal gyakoribb a székrekedés elôfordulása, de különösen magas bizonyos krónikus betegségeik miatt folyamatosan gyógyszert szedôk csoportjaiban. A szakemberhez fordulók általában az ismert „háziszerek” számukra nem kielégítô hatásáról panaszkodnak. Sokan nem tudják, hogy a napi székletürítés elmaradása nem meríti ki orvosi értelemben a székrekedés fogalmát. Valójában akkor kell orvoshoz fordulni, ha az egyénre jellemzô székelési ritmus felborul, és a változás ismert okokra nem vezethetô vissza, illetve egyéb tünetekkel (hirtelen fellépô hasi görcsök, fokozott gázképzôdés) is jár. A felnôtt korosztály és különösen az idôskorúak krónikus székrekedése esetén a folyamatosan szedett gyógyszerek mellékhatásaként székrekedés is felléphet. Sokszor elôfordul, hogy sem az orvos, sem a beteg nem gondol arra, hogy az újonnan indított gyógyszeres kezelés és a székrekedés kialakulása között összefüggés lehet. Ezekben az esetekben a terápia folyamatossága érdekében igen fontos a megfelelô étkezés és a mozgás mellett a megfelelô hashajtó kiválasztása, hiszen ettôl függhet az alapbetegség kezelésének sikere. Miért? Ha a beteg életminôsége javul azáltal, hogy egy kellemetlen mellékhatást megoldottunk, úgy az alapbetegség gyógyítására rendelt gyógyszerét nem fogja elhagyni. Székrekedést okozhatnak, ill. székletürítés-ritkulást válthatnak ki például az alábbi gyógyszerek: • a savlekötôk (különösen a kalcium-karbonát és az alumíniumsókat tartalmazó készítmények), a tartósan, nagy adagban szedett antireumatikumok (ún. non-szteroidok), néhány allergiaellenes gyógyszer és depresszió elleni készítmény, a hasmenésgátlók, az ópioidok, az izomrelaxánsok, a lítium, a vaskészítmények, egyes kalcium-csatorna blokkoló típusú vérnyomáscsökkentô szerek, propranolol, bizonyos vizelethajtók, Parkinson-kórban alkalmazott egyes gyógyszerek stb. Alapvetô fontosságú a kiválasztott hashajtó szer hatékonysága, illetve lényeges szempont, hogy a gyógyszer kíméletes, kiszámítható hatású és biztonságos legyen. A beteg számára fontos, hogy az elôírt adagolás mellett ne legyenek kellemetlen mellékhatásai, és a gyógyszer adagja egyénileg is viszonylag tág határok között veszély nélkül szabályozható legyen. Fontos továbbá, hogy a hashajtó ne váltson ki görcsös hasi fájdalmat és ne befolyásolja más gyógyszerek felszívódását/hatását. A székrekedés kezelésében jelentôs segítséget nyújt a Dulcolax hashajtó drazsé, mely speciális védôbevonatának köszönhetôen hatékonyan, ugyanakkor gyengéden hat. Hatásideje kiszámítható: 6–12 óra. Mindez azt jelenti, ha este bevesszük a Dulcolaxot, reggel jelentkezik a várt hatás.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
25. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
26. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Likopin: az egészségünk védelmében A likopin egy vörös színû karotenoid, nevét a paradicsom latin elnevezésérôl kapta (Lycopersicon esculentum), a paradicsom viszont a színét köszönheti a likopinnak. SABRY-ZUNDEL RITA
A
likopin számos zöldségben és gyümölcsben is elôfordul, de hazai viszonylatban az egyetlen jelentôs likopinforrás a paradicsom. Élelmiszer-adalékként mint színezéket is használják (E160d). A likopin az egyik legerôsebb antioxidáns. Más antioxidánsokkal ellentétben a likopin fôzés hatására nem károsodik, sôt a szervezetben történô hasznosíthatósága javul. Ennek az a magyarázata, hogy a nyers gyümölcsökben, zöldségekben a likopin a növényi sejtekben
megkötve található, hô hatására olajok hozzáadása mellett azonban felszabadul, és ezáltal jobban szívódik fel a szervezetben. A táplálékkal elfogyasztott természetes likopin fontos szerepet játszik egészségünk megôrzésében. A javasolt napi likopinbevitel 5–10 mg. Sajnos a likopinban szegény táplálkozás gyakori, az Európai Unió több országában elvégzett vizsgálatok egyaránt a javasoltnál alacsonyabb napi likopinbevitelrôl számolnak be. Magyarországon egy nemrégiben kiadott tanulmányban a vizsgált felnôttek mintegy 60%-a a nemzetközileg ajánlott mennyiségnél kevesebb likopint fogyaszt.
A likopin és az immunrendszer A likopin rendkívül hatékony antioxidáns, a káros szabad gyökök megkötésében kétszer hatékonyabb a béta-ka-
rotinnál, ill. hatékonyabb az E-vitaminnál és a luteinnél is. Emellett elôsegíti a sejtek közötti normális kommunikációt, részt vesz a sejtek szaporodásának szabályozásában, ill. a koleszterinanyagcsere ellenôrzésében. Ezen hatások eredményeként a likopin erôsíti szervezetünk védekezôrendszerét.
A likopin szív- és érrendszeri hatásai Vizsgálati eredmények nôknél: Az amerikai Harvard Egyetem kutatói 28 ezer nô bevonásával végzett vizsgálatban arra keresték a választ, befolyásolja-e a vér likopinszintje a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását 45 éves vagy annál idôsebb nôknél. A megközelítôleg 5 évig tartó vizsgálatban azt találták, hogy azoknál a nôknél, akiknek magasabb volt a likopin szintje a vérben, a szívinfarktus, az agyi katasztrófa, a koszorúér-beavatkozás és a szív-ér rendszeri halálozás együttes elôfordulása felére csökkent a legalacsonyabb likopinvérszintû csoporthoz képest. Ugyanezen vizsgálat szerint a hetente legalább hétszer paradicsomterméket fogyasztók között 30%-kal csökkent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata. Vizsgálati eredmények férfiaknál: Finnországi kutatók több mint 700 férfit vontak be egy átlagosan 5 évig tartó orvosi vizsgálatba, hogy megállapítsák, van-e kapcsolat a vér likopinszintje és a
koszorúér-betegség, illetve agyi katasztrófák kialakulása között középkorú férfiakban. Azoknál a férfiaknál, akiknél szívinfarktus, angina vagy agyi katasztrófa következett be, 39%-kal alacsonyabb volt a likopinszint a vérben. Mintegy 1400 férfinál vizsgálták meg az összefüggést a zsírszövet likopinszintje és a szívinfarktus bekövetkezte között 10 európai országban. A férfiak egyik fele szívinfarktuson esett át, míg a másik fele ugyanabban a városban élô, de infarktuson át nem esett egyénekbôl állt. A vizsgálat szerint azoknál, akiknél a zsírszövet likopinszintje a legmagasabb volt, kétszer ritkábban alakult ki szívinfarktus a legalacsonyabb likopinszintû csoporthoz képest.
A likopin és a prosztata A prosztatarák a férfilakosság egyik leggyakoribb egészségügyi problémája. Az amerikai Harvard Egyetem által szervezett vizsgálatban 47 ezer férfit követtek az Egyesült Államokban 12 éven keresztül és vizsgálták a prosztatarák elôfordulásának összefüggését az étrenddel. Azt találták, hogy a likopint jól hasznosuló formában tartalmazó paradicsomtermék (paradicsomszósz) legalább heti egyszeri fogyasztása 20%-kal csökkentette a prosztatarák kialakulásának kockázatát.
A likopin és a bôrvédelem A táplálékkal elfogyasztott likopin kimutatható mennyiségben jelenik meg az emberi bôrben. UV-sugárzás hatására a likopin koncentrációja jobban csökken, mint más karotenoidoké, ami arra utal, hogy a likopin hatékonyabb védelmet nyújthat az UV-fénnyel szemben, mint más antioxidánsok. A likopin antioxidánshatása révén növeli a bôr természetes védekezését a környezeti ártalmakkal szemben, lassítja a bôr öregedését. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a likopin rendszeres természetes bevitele védi a szervezetünket, segíthet a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kialakulásának csökkentésében.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
27. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
28. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Ebéd utáni alvás: meddig ajánlott? Amikor a kisgyermek nem akar aludni délutánonként, a szülôk rendszerint felteszik maguknak a kérdést: vajon eljött-e már az ideje, hogy elálljanak a pihenés ezen formájának erôltetésétôl nála? Nem árt tudni, hogy minél tovább sikerül rávenni a gyermeket az ebéd utáni sziesztára, hasznossága annál inkább megmutatkozik: a kicsi kiegyensúlyozottá válik a nap folyamán, estére nem lesz izgága, sírós, nyûgös – azaz nem fárad el annyira, hogy holtfáradtan essen be az ágyba. FORRÁS: WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
„Nem, nem akarok lefeküdni!” – gyakran hangzik el ez a felkiáltás a kisgyermekek szájából, amikor a szülô megpróbálja ebéd után ágyba parancsolni csemetéjét. Utána rendszerint sírás, kiabálás, toporzékolás, netán elszaladás következik – minden gyermeknek
hogy mindenre nemet mond, amit a szülô javasol – közben pedig jót tenne neki egy kis alvás, mert fáradt, hiszen egész nap szaladgált, játszott? Nem könnyû a szülôi döntés… Figyelembe véve a gyermek lázadását a délutáni szieszta ellen, minden
megvan a maga módszere arra, hogyan igyekezzék elkerülni a délutáni alvást, amikor az már terhet jelent a számára. Ilyenkor úgy tûnik a szülô szemében, hogy gyermeke kinôtt már abból a korból, hogy délutánonként aludjon – bár általában nem biztos benne. Lehet, hogy mégis szüksége van rá? – tûnôdik az anyuka… Honnan lehet tudni, hogy a sziesztával szembeni ellenállás során nemcsak megszokásból szegül ellen a kisgyermek, mert abban a korban van,
szülônek jó lenne tudnia, hány éves kortól adhat helyt ennek az ellenkezésnek. Természetesen a kérdésre nincs egyértelmû válasz, hiszen az függ a gyermek személyiségétôl, alkatától, mozgékonyságától, fizikumától. De a szakemberek szerint akkor fogadható el a délutáni pihenés elutasítása, amikor már nincs rá szüksége a gyermeknek fiziológiai szempontból. 4–6 éves korig a kicsi szervezete rendszerint igényli az ebéd utáni pihenést. A kisgyermekek
egyéves kor körül általában kétszer sziesztáznak naponta, míg 15 hónapos kor után már elegendô egyszer, ebéd után ágyba fektetni ôket. Legtöbbjük szívesen is veszi ezt a „napirendi programot” úgy négyéves koráig. Emellett van olyan gyermek, akinek már ezen a koron túl nincs szüksége a délutáni alvásra, de szép számmal akad olyan is, aki számára ez egészen hatéves koráig hasznos lehet.
Figyeljük meg a fáradtság jeleit! A szülôk, nevelôk ahhoz, hogy el tudják dönteni, meddig van szüksége a gyermeknek a délutáni sziesztára, figyelniük kell, mennyire fárad ki a kicsi délutánra. Ha a felnôttnek nem könnyû rájönnie, mennyire fáradt a gyermek, milyen stádiumban van pszichésen, azaz szívesen pihenne-e, nem árt kissé erôltetni ôt, ha ellenkezik. Amikor tiltakozása ellenére rövid idô alatt rááll a napközbeni alvásra, bizonyára már fáradt. Nem alszik el a gyermek a lefektetést követô félórában? Akkor semmi kétség, nincs szüksége alvásra, tehát nem kell tovább ágyban tartani, erôltetni a fekvést. Zsörtölôdô, mindenen boszszankodó, izgô-mozgó, mire eljön a vacsora ideje? Ez annak a jele, hogy a csemete elfáradt a nap végére, ezért le kell fektetni ebéd után, még ha rendkívüli módon tiltakozik is a szieszta ellen. Ellenállása leküzdése érdekében, és hogy könnyebben menjen az altatás, az alábbi jó tanácsokkal szolgálunk: – Kora délután fektessük le, az ebédet követôen a lehetô leghamarabb. Hiszen a gyermekek délutáni alvása tárgyában végzett kutatások azt igazolják, hogy ez pszichológiai „holtidô” lehet a gyermeknél, ami megszakítja napi, megszokott tevékenységét. Ilyen jelenség a felnôtteknél is észlelhetô! Ezért a délutáni sziesztából nemcsak a gyermekek profitálhatnak… – Ne tartassunk velük se túl hosszú, se túl késôi sziesztát! Az ebéd utáni pihenés idôtartama a gyermek pszichés
és fiziológiai szükségletétôl függ. Ajánlott azonban, hogy az ne tartson tovább két óránál, és ne nyúljon bele a 16 órát követô, délutáni napszakba. Ugyanakkor, ha mégis megszegjük ezt a szabályt, észrevehetjük, hogy annál nehezebb lesz este elaltatnunk a gyermeket… – Ne legyen teljesen sötét a gyermek szobájában, és ne igyekezzünk tökéletes csendet sem teremteni körülötte. Ezt a jó tanácsot azért szükséges betartani, hogy a gyermek tudjon különbséget tenni a délutáni és az esti alvás között. Hiszen ez utóbbinál megszokja, hogy ha leszáll az éj, sötétben alszik, és a környezete is elcsendesedik. Tanácsos megismertetni vele, hogy ha a nappali alvás is beletartozik életritmusába, annak körülményei eltérnek az éjszakai pihenésétôl. Emellett a mérsékelt nappali zajok nem zavarók a kicsi számára, azoktól még jól aludhat, különösen, ha nagyon fáradt a délutáni órákra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még a zajos építkezések közelében lévô óvodákban is nyugodtan alszanak ebéd után a gyermekek…
A nagyobbaknak is szükségük van pihenésre Ahhoz, hogy a gyermek elfogadja, nem folytathatja napi tevékenységét ott, ahol ebéd elôtt abbahagyta, mert elfárad a nap végére, meg kell vele értetni a pihenôidô, a délutáni alvás jelentôségét. Olyan érveket hozhatunk fel neki kedvcsinálóul, mint például: az ilyenfajta napközbeni pihenés csak azoknak jár, akiknek még sokat kell nôniük és okosodniuk. Emiatt nem lehet benne részük a felnôtteknek, pedig nagyon szeretnék… Vakáció idején a szülôk – nyugalmuk érdekében – még inkább szeretnék, ha nagyobbacska gyermekük is ráállna arra, hogy délutánonként lefekszik aludni (esetleg a kisebb testvérével, pajtásával együtt). Ilyen esetekben azonban hoszszabbra nyújtani a pihenés idejét szinte reménytelen vállalkozás – állítják a pszichológusok. Emellett 6–12 éves korban a szieszta már nem szükséges, de hasznos lehet – nem feltétlen alvás útján. Ebben a korban pihenésképpen társasjátékkal foglalkozhatnak vagy
esetleg az ágyra lepihenve is olvashatnak a gyermekek. Ha eközben elszunyókálnak, annál jobb – annál pihentetôbben tölthetik a kora délutáni órákat. Mindez személyiségüktôl, lelki alkatuktól függ, és az is közrejátszik benne, hogy fizikai fejlôdésük mely szakaszába léptek. A nagyobbaknál inkább arra figyeljünk, hogy az ebéd utáni pihenés idején hagyjunk nekik teret és idôt arra, hogy minden kötelezettségüket hátrahagyva a maguk módján „lazítsanak”.
Amikor a gyermek hatéves kora után is kiköveteli magának a napközbeni alvást Amennyiben gyermekünk 6–12 éves kora közt is mindennap igényli a délutáni alvást, sôt kifejezetten követelôzik miatta, nem árt konzultálni a gyermekorvossal. Hiszen ennek oka az lehet, hogy nem elég hosszú számára az éjszakai alvásidô, de az is elôfordulhat, hogy túlzottan fáradékony, melynek valamilyen egészségügyi probléma állhat a hátterében.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
29. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
30.
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Óvatosan a szoláriumozással! Az egyre publikusabbá váló egészségi kockázatok ellenére is töretlen a barna bôr iránti trend Európa számos országában. Télen, tavasszal ez egyet jelent a rendszeres szoláriumhasználattal… A szakértôk a napstúdiók üzemeltetésének szigorúbb feltételeit követelik. FORRÁS: PHARMA ZEITUNG
oldal
T
örvényi tilalmat terveznek 2009tôl Németországban a szoláriumok használatához, fôként a 18 éven aluli fiatalok részére. „Azonban még ez sem elég önmagában! A mesterséges UV-sugárzás minden korosztály számára végtelen egészségi kockázatokkal jár együtt. Aki 30. életéve elôtt rendszeresen jár szoláriumba, 75%-kal emeli annak a kockázatát, hogy élete folyamán rosszindulatú melanomában betegedjen meg” – mondta az European Society of Skin Cancer Prevention elnöke a társaság V. nemzetközi konferenciáján. A kongresszus elnöke „riasztó helyzet”-rôl beszélt. Éppen ezért nemcsak gyermekek és 18 éven aluli fiatalok, hanem az érzékeny, világos bôrûek (vörös vagy szôke
hajúak) számára is meg kell tagadni a napstúdiókba való belépést! S ugyanígy a 40 éven felüli, sok, különösen atípusos pigmentfoltos vagy gyakori gyermekkori napégéses személyekre is nagy veszélyt jelenthet a szolárium. Elengedhetetlen lenne, hogy egy szolárium képzett személyzete az elsô látogatásnál ne csak a napfürdôzni vágyó korát és bôrtípusát vizsgálja meg, hanem kérdezze meg az esetleges bôrt szenzibilizáló (érzékennyé tevô) gyógyszer fogyasztásáról is (antidiabetikumok, pszichofarmakonok és antibiotikumok). A napstúdiókban azonban hiányoznak a szakmunkaerôk. Ellentétben más európai országokkal, mint Franciaország, Svédország és Svájc, Németországban és Magyarországon sincs törvény, amely a szoláriumok üzemeltetését szabályozná.
A sugárerôsség korlátozása fontos követelmény „A szoláriumhasználat következtében a fokozott rákkockázatról szóló aktuális tanulmányi eredmények magukért beszélnek” – mondta az Euroskin rákmegelôzési társaság elnöke. A bôr és az élet van veszélyben. Az Euroskin évek óta igyekszik az EU-
nál egységes szabályokat elérni a napstúdiók üzemeltetésére és használatára. A társaság már fel tud mutatni eredményt, hiszen törekvésére 2007. július 27. óta Európa-szerte érvényes a sugárerôsség korlátozása 0,3 watt/m2-re minden új készülékre kötelezôen. De sok szolárium még régi készülékeket használ, amelyekre ez a korlátozás nem kötelezô. A szervezet D-vitamin-termeléséhez nem szükséges a szolárium. Nem alkalmas öngyógyításra sem pl. akne vagy neurodermitis ellen. Ha egy orvosilag indokolt UV-besugárzás szükséges pl. osteoporosis megelôzésére vagy gyógyítása, valamint bôrbetegségekre, ez csak egészségügyi intézményekben, orvosi felügyelet mellett történhet.
Vitaminpótlás A kongresszuson hangsúlyozták az elôadók, hogy az egészséges szervezet számára bôven elég a napsütés. Ahhoz, hogy a napi D3-vitamin-szükségletet fedezzük, elég egy csekély UV-besugárzás. Ha a testfelületnek csak 6%-a, pl. a kéz és az arc van kitéve a fénynek egy nyári napon, egy (II. bôrtípusú) egészséges ember egy negyedóra alatt elegendô D-vitamint termel. Tehát napi 15 perces séta teljesen elegendô. Amint a WHO, az Euroskin is azt tanácsolja, hogy egy esetleges D-vitaminhiányt kiegyenlített táplálkozással, pl. hallal vagy élelmiszer-kiegészítôkkel lehet kompenzálni.
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
31. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
32. oldal
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
„Salus aegroti suprema lex. – A beteg jóléte a legfôbb törvény.”
Betegek Világnapja Február 11-én ünnepeltük a Betegek Világnapját. Miért ezen a napon és mi ennek a szakmai tartalma? DR. ANTAL GÉZA BETEGJOGI KÉPVISELÔ, KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ, VESZPRÉM
E
lôször 1858. február 11-én jelent meg a Szûzanya Bernadettnek. A szegény családból származó leányt Mária közvetítônek szánta, Bernadettel üzent, neki mondta el kéréseit és arra kérte, továbbítsa azokat. Sokáig nem hittek az egyszerû lánynak, de szavai késôbb hitelt nyertek és a jelenések helyén hatalmas templom épült Lourdes-ban. Az évek során több millió zarándok járt ott, és számos csodás gyógyulás is történt, aminek orvosi magyarázata nincs. Olyan emberek gyógyultak meg, akikrôl az orvosok már lemondtak és betegségüket gyógyíthatatlannak tartották. Az emberek hite és a Boldogságos Szûz közbenjárása azonban meggyógyította ôket. II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merényletet követôen egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordult a betegekhez. A csoda helyére, 1864-ben épült templomnak IX. Pius pápa bazilika címet és elôjogokat adományozott. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellô figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elô a szenvedés megértését”. Az orvos Jézus mondja: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mk 2,17). Mit fejez ki az érintetteknek és az egészségügyben dolgozóknak ez a nevezetes nap? – tesszük fel akár önmagunknak is a kérdést.
A Betegek Világnapja megünneplésével az egyház kifejezi háláját és elismerését az egészségügy területén dolgozóknak, s mindazoknak, akik nagylelkûen foglalkoznak a betegekkel, a szenvedôkkel. A szenvedés, a betegség elválaszthatatlan az ember földi életétôl. A betegség a mai világban sokkal inkább jelen van, mint tíz–húsz évvel ezelôtt. Az új betegségek nagyon súlyos tünetek formájában jelentkeznek. Ezáltal óriási fájdalmakat okoznak az embernek. Az AIDS vagy a kábítószerfüggôség pl. egy olyan betegség, melylyel szemben minden segítség megadása mellett a függôségben lévôknek maximális lehetôséget kell biztosítanunk annak érdekében, hogy az ilyen jellegû betegek száma csökkenjen.
A betegség az az állapot, amikor az ember kiszolgáltatott helyzetbe kerül, egyben ilyenkor szorul a legtöbb törôdésre és odafigyelésre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemcsak egészségrôl, hanem testi, lelki és társadalmi jólétrôl is beszél. Ez szépen hangzik, de felmerül bennünk a kérdés, hogy tartalmiságában megfelelünk-e az elvártaknak az egészségügyi szolgáltatást nyújtók esetében? Többnyire megrekedünk a testi jólét megoldására tett kísérleteknél. A legtöbb helyen úgy értelmezik
a beteget, mint a vendéget a vendéglôben. Bemegy, megadják neki, amire szüksége van, fizet, vagy a biztosító fizet helyette, aztán elmegy, és lehet, hogy soha többé nem látják. Napjainkban az orvosi és az egészségügyi szolgáltatást végzôk betegközpontú ellátást nyújtanak számunkra. Hozzátartozik ehhez a személyes kontaktus, a kézfogás, a bátorítás, az együttérzés, annak a tudatosítása, hogy az ellátás során nemcsak gyógyítás, hanem gyógyulás folyik. Az eredmény az orvos és a beteg együttmûködésének gyümölcse. Ez a munka nagy lelki teljesítményt is kíván mind a két fél részérôl: megértés, odafigyelés, együttérzés, ami nélkülözhetetlenül fontos különösen napjainkban, rohanó világunkban. Az élet ajándék, s az ember ennek az ajándéknak csak kezelôje és ôrzôje. Ezt az igazságot szüntelenül hangsúlyozni kell a tudományok és az orvosi technikák fejlôdése láttán, melyeknek az a céljuk, hogy jobbítsák az emberi élet minôségét. Alapvetô követelmény ugyanis, hogy az életet védeni, oltalmazni kell, fogantatása pillanatától egészen természetes haláláig. Sürgetô szükség van a mai társadalomban arra, hogy a testi, fizikális szenvedésen túl a lelki szenvedéssel, a magány érzésével is törôdjünk, s a beteg, elesett embert ne tekintsük sem a közösség esetében, sem a környezetünkben fárasztó tehernek. A személyes látogatás, a személyes beszélgetés, a meghittségben eltöltött pár perc hitet, reményt ad a jövôre nézve, melyet csak és csakis az tud megélni, aki bármilyen okból egészségügyi szolgáltatásban részesül. Napjainkban jelentôs változások korát éljük. Éppen ezért is gondoljunk azokra az emberekre, akik életüket a gyógyításnak szentelték, és orvosi, gyógyszerészi, nôvéri vagy olyan munkát látnak el, amivel segítik a kiszolgáltatottak helyzetének jobbítását nap mint nap. A betegek gyógyításában, ellátásukban végtelenül nagy szolgálatot tesznek az emberek javára. „Az ember letûnik az élet színpadáról, de tettei fennmaradnak... a jók az utókor hálás emlékében fognak élni.” (Vasvári Pál)
Húsvéti kosár Hímes tojás – festett és festetlen –, bárányhús, kalács, sonka, tarja, csülök, hagyma, paprika és megannyi más finomság. Vajon miért ezek az élelmiszerek, nyersanyagok a jellemzô húsvéti alapanyagok? Vajon a kosárból mindenki mindent vehet?
napos böjt, a hústól való tartózkodás a VII. századtól vált szokássá. A húsmentes étkezés az ételszenteléssel ér véget: húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást vittek megszenteltetni a templomba. Ezeknek az ételeknek az elfogyasztásával kezdôdött újra a húsfogyasztás. Mielôtt a húsvéti asztalról bôségesen kiszolgáljuk magunkat, gondoljuk végig: ki tartotta be a negyvennapos böjtöt, mennyire vigyázott elôtte az étkezéssel, mennyire kímélte a szervezetét?
WWW.PATIKAMAGAZIN.HU
2008. MÁRCIUS
Konyhai praktikák ERDÉLYI ALÍZ DIETETIKUS
A
húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe: ezen a napon Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. Húsvétról szóló információkat már a II. századból is találhatunk. A kereszténység ünnepe mellett a megújulás, a tavasz ünnepe is. Így a húsvéthoz kapcsolódó ételeknek, tevékenységnek megvan a maga vallási vagy természeti háttere, amit sokan már nem ismernek, nem tartanak, csak a húsvéti ételekre koncentrálnak.
Tojás, sonka és társai A tojás az új élet, a születés szimbóluma, a termékenységnek, az életnek a jelképe. Krisztus feltámadásának ünnepén is az újjászületést jelképezi. Mivel a tojásfestés, a locsolók megajándékozása hímes tojással még mindig az ünnep kedves része, ezért minden családnál jóval nagyobb meny-
nyiségben kerül az asztalra húsvétkor ez az étel.
Néhány jó tanács ➜ Csak ellenôrzött helyrôl, megfelelô szavatossági idôvel rendelkezô tojást vásároljunk. ➜ Sok értékes anyagot tartalmaz. A teljesség igénye nélkül: teljes értékû fehérjeforrás, jó lecitinforrás és jelentôs mennyiségû A-, D-, E-vitamin található benne. ➜ Egy db tojássárgájában kb. 190 mg koleszterin van. Összehasonlításképp: 100 g sertésmájban 430 mg, 100 g trappista sajtban 100 mg koleszterin található, a napi ajánlott koleszterinbevitel 300 mg. ➜ Egyszer van húsvét egy évben felkiáltással az ünnepek alatt ne triplázzuk meg a koleszterinbevitelt, ezért csak módjával fogyasszunk az életet szimbolizáló tojásból (az ajánlott mennyiség: heti 3-4 db). A sonka a paraszti élet következtében vált jellegzetes húsvéti eledellé. A télen levágott disznóból készült jól tárolható sonka az ünnepet megelôzô negyven napos böjt után nagyon finom „falat”. A bárányhús az ünnep vallási jellegére utal: az ártatlanul megöletett Jézus Krisztust jelképezi.
A böjt A nagyböjt, amely hamvazószerdán kezdôdik, a római katolikus egyházban a húsvéti elôkészület ideje. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartják. A negyven-
➜ Sonka, csülök, lapocka vagy tarja? A megfelelô minôség mellett figyeljünk az energiatartalomra is. A hús minél több zsiradékot tartalmaz, annál energiadúsabb is. Ha nem akarunk hízókúrát tartani húsvétkor, vagy alig mozgunk, inkább a soványabb készítményeket vásároljuk. Mennyiség (100 g) Fôtt, pácolt kötözött pulykasonka Füstölt csülök Füstölt kötözött sonka-lapocka
Energiatartalom (kcal) 214 251 366
➜ Legyen otthon friss zöldség: pl.: saláta, retek, újhagyma. Kevés olívaolajjal, ecettel, fûszerekkel könnyû, tavaszias saláta készíthetô belôlük.
➜ A hideg ételekhez feltálalt hagyományos majonézes salátákat készítsük csökkentett zsírtartalmú tejföllel vagy joghurttal. Könnyebb, és kevesebb energiát tartalmaz. Egy hagyományosan készített franciasaláta 100 grammja 278 kcal-t tartalmaz. Ha a majonéz helyett fôtt tojássárgával, joghurttal készítjük, akkor csak 214 kcal. ➜ Néhány szó az alkoholról: csak mértékkel, étkezések kísérôjeként. Ne feledjük: a rövid italok, a sör, a bor az alkohol mellett igen sok energiát is tartalmaz.
33. oldal
GYÓGYSZERRENDELÉS: WWW.GYOGYSZER.HU
XIII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
Kedves Rejtvényfejtô!
T
Márciusi rejtvényünket a Kristályklub Kft. jóvoltából ajánljuk Önnek! A helyes megfejtést beküldôk közül 10 szerencsés játékosunk nyereménye a Zafír termékcsaládból összeállított ajándékcsomag. A megfejtést a szerkesztôség címére (Galenus Kft., 1437 Budapest 70., Pf. 275) vagy a
[email protected] e-mail címre kérjük beküldeni. Jelige: Patika Magazin Beküldési határidô: 2008. március 31.
34.
Január havi rejtvényünk helyes megfejtése: „Gengigel az egészséges fogíny receptje”
oldal
Nyertesek: Kemenár Pálné, Pilis; Pulay Zoltánné, Mihályháza; Tasnádi József, Barcs; özv. Varga Antalné, Almásfüzítô-felsô; Vásárhelyi Lajosné, Sopron. Nyereményük: A Medis, D.O.O. „Gengigel gél és szájspray” terméke.
Gratulálunk!
Ô Egészségnap a gyermekekért címmel a Pataky Mûvelôdési Központ és az Oltalom Alapítvány 2008. március 16-án, vasárnap a testi-lelki egészség fontosságát középpontba helyezô egészségnapot rendez a Pataky Mûvelôdési Központban. Az egészségnap 9.30-kor kezdôdik, a nap folyamán izgalmas elôadásokat hallgathatnak meg, különbözô tornákon vehetnek részt (gyermektorna, kismamatorna, gerinctorna), valamint egész nap folyamatosan tanácsadásokon kaphatnak tájékoztatást különbözô témákban. Pataky Mûvelôdési Központ 1105 Budapest, Szent László tér 7–14. Telefon: (1) 260-9959, fax: 262-0379. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a magyar orvostudomány nagyjainak szobrai között elhelyezték dr. Béres Józsefnek, a Béres Csepp megalkotójának mellszobrát. Dr. Béres József Széchenyi-díjas kutató idén február 7-én lett volna 88 éves. „Soha egyetlen embertársam életérôl nem akartam, nem akarok és nem is tudnék lemondani. Más a dolgom a világban” – vallotta dr. Béres József küzdelmes élete során. A szoboravató ünnepségen a kutató egykori barátja, Búza Barna szobrászmûvész alkotását dr. Kapronczay Károly, az Orvostörténeti Múzeum címzetes fôigazgatója avatta fel. A tavaszi elôkészületek egyik elsô állomása, hogy a téli idôszakban kiszáradt bôrünket igyekszünk rendbehozni. Ehhez a Vichy nyújt segítséget új testápolóival. Ha a sejtek anyagcseréje lelassul, a bôr lassabban regenerálódik, és kevesebb lipidet állít elô. A bôrszövetek szerkezete meggyengül, a bôr elveszíti rugalmasságát. A száraz bôr kellemetlenül feszül, mintha „összement” volna. A legnagyobb igénybevételnek kitett területeken (könyök, térd, kézfej) pedig érdes lesz, hámlani kezd, akár ki is repedezik.
Kristályklub Kft. Zafír termékcsalád „Minden, ami kell, ott van körülötted! Vedd már észre!”
A Laboratoires Vichy innovációja: Lipidiose Nutritive testápoló család. Regenerálja a bôrszöveteket, visszaadja a bôr puhaságát és rugalmasságát. Újdonság a Vichy Lipidiose Nutritive koncentrált testápoló az extra száraz érdes területekre. A krónikus beteg gyerekeket táboroztató Bátor Tábor Alapítvány 2008. február 1. és április 5. között felhívást intéz az érintett szülôkhöz. Ebben az idôszakban a krónikus beteg gyerekek kezelôorvosaiknál jelentkezhetnek az alapítvány 2008-as nyári táboraiba. A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta foglalkozik krónikusan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Az elmúlt években 1500 daganatos, cukorbeteg, illetve krónikus ízületi gyulladásban szenvedô gyerek vehetett részt ingyenesen nyolcnapos nyári táborokban az alapítvány szervezésében. Bôvebben: http://www.batortabor.hu A La Roche-Posay Lipikar Fürdôolaj karitévajban gazdag, vízhez adva lágy emulziót képez. Nélkülözhetetlen lipideket juttat a bôrbe, így helyreállítja a száraz bôr védôrétegét. Táplálja a bôrt, ami tartósan visszanyeri komfortérzetét. Kellemessé teszi a fürdést. Megvédi a bôrt a kemény víz szárító hatásától. Nagyon száraz bôr vagy lokalizáltan megjelenô szárazság esetén fürdés vagy zuhanyozás után az érintett felületet is ajánlott bedörzsölni vele. Kizárólag gyógyszertárban kapható. A GlaxoSmithKline Kft. (GSK) bejelentette, hogy 2500 adag influenza elleni vakcinát adományoz a Magyar Posta részére. Az adomány hozzájárul ahhoz, hogy az influenzajárvány-kitöréses idôszakban a Magyar Posta alkalmazottai védve legyenek a vírus ellen. Mindkét cég elkötelezett a társadalmi felelôsségvállalás mellett, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy hozzájárulnak a munkavállalók egészségének megôrzéséhez.