Leonardo da Vinci Mobilitás Program nap ( ) Vasárnap

Leonardo da Vinci Mobilitás Program 2010

Eibeck Tamás

1. nap (2010.09.05.) Vasárnap Szeptember 2-án a csapat megtudta, hogy kik mennek majd, a lengyelországi testvériskolánkba. Ebbe a csoportba én és még rajtam kívül 10 ember kapott engedélyt országunk elhagyására. Az indulás időpontját vasárnap reggel 7-re tűztük ki. Szeptember 5-én, azaz vasárnap reggel Pakson a Penny parkolóban kellett találkoznunk. A buszunk kicsit késett, de 7:10-re azért sikeresen el tudtunk indulni. Budapest felé vettük az irányt, majd Balassagyarmaton át elhagytuk hazánkat. Megérkeztünk Szlovákiába, először elég furcsa helynek tűnt, majd jobban megnézve az is volt. A tájak viszont sokkal szebbek voltak, mint otthon. Kedvencünk az volt, amikor havas tetejű hegyet láttunk, vagy épp a hegy teteje a felhők felett volt. Több helyen megálltunk pihenni, és tankolni is. Magyarországon 3,5 órát utaztunk, Szlovákiában pedig körülbelül 4 órát. Megérkeztünk Lengyelországba, és a hegyek nem lettek kisebbek. Az utat Krakkóig autópályán tettük meg, a városban viszont hatalmas dugóba keveredtünk és ez miatt kicsit csúszott a megérkezésünk időpontja, ami egyébként 16:45 és 17:00 közé tehető. Nagy vendégszeretettel fogadtak minket, és miután a csomagjainkat kipakoltuk, a buszunk el is indult hazafelé. A cuccainkat felvittük a szobákba, mindenkinek volt 1 órája, hogy elhelyezkedjen új helyén. A szobák 3 fősek voltak egy kivételével. A hely igényeinknek megfelelt. A vacsora 18:00-kor volt, egy elkülönített teremben. Bőségesen kaptunk enni- és innivalót. Megállapítottuk, hogy nagyon finomak a lengyelek ételei. A vacsora után gyülekeztünk az első emeleti közös szobában. Zakara tanárnő ismertette velünk a másnapi programot, illetve begyakoroltuk az előre elkészített prezentációnkat. A gyakorlás után szabad kimenőnk volt. Még nem szállhattunk fel tömegközlekedési járműre, mert még nem volt bérletünk, ezért mi mással kellett felfedezzük Krakkó gyönyörű szép helyeit, mint lábbal. Mivel vasárnap este volt, nem sok üzlet volt nyitva, szóval csak ismerkedtünk kicsit a boltok elrendezésével, illetve az itteniekkel. Már korán visszamentünk a kollégiumba, nagyjából 8 óra lehetett. Elvégeztük az esti teendőinket, megbeszéltük közösen a napi programot, elemezve az ételeket, a szállást, és a lengyel embereket is, majd aludtunk. Említésre méltó a helyiek vendégszeretete, kedvessége, segítőkészsége, és persze nyelvtudása. Nagyon sok ember tud angolul, vagy németül, akikkel szót értünk. A lengyel nyelv elég nehéznek tűnik így első hallásra, de talán másodikra már más lesz. Az éghajlati viszonyokról még annyit, hogy rendkívüli. Nappal „meleg” van (16-17 fok) éjszaka pedig hideg (4-5fok) van.

1


Eibeck Tamás

2. nap (2010.09.06.) Hétfő Reggel viszonylag korán kidobott az ágy, ez annyit jelent, hogy a szememet 7 óra táján nyitottam ki. Gondoltam hallgatok egy kis zenét, mert a reggeli úgyis csak reggel fél 9-kor lesz. Művelődni szerettem volna, ezért lengyel rádiót hallgattam. Jó zenéket hallgatnak a lengyelek, kicsit más stílusúakat, de nekem tetszettek. 8-ra mindenki készen volt, és kiéhezve várta a reggelit, ami reményeink szerint jó sok ételt jelent. Így is volt, kaptunk sokféle táplálékot, annyit, hogy még nappalra is tudtam spájzolni. Miután megettük a reggeli adagot, teli hassal átsétáltunk a 2 percre levő iskolába, ahol egy előadóterembe vezényeltek minket. Ott már volt pár lengyel, mindenkinek megtaláltuk a „klónját”. Rövid üldögélés után kicsengettek, és valami temérdek ember vonult be az általunk csak „nagyelőadónak” becézett helyiségbe. A prezentáció előadását lengyel barátaink kezdték meg. Én, mint németes, tátott szájjal néztem, hogy tudnak angolul a mikrofonnál álló diákok. Tetszett az előadásuk, más nyelvet tanuló emberek körülbelül 70%-át megértették. Ezután mi következtünk. Először is annyira begyakoroltuk, hogy képtelenek voltunk sorrendbe felállni, és a projektor mellett elhelyezkedni. Aztán voltak bakik is, meg egy kis nevetés is a kötőszavak miatt. Véleményem szerint az ő prezentációjuk jobb volt, mint a miénk, és ők valószínűleg többet is készültek erre, mint mi. Az előadásunk végén alig akartak tapsolni a lengyelek, elég kínos néma csend uralkodott azalatt a pár másodperc alatt. Ezután a két - prezentációt előadó – diák csatlakozott a csoportunkhoz, és ők mutatták be nekünk az iskolát. Tetszett az iskola szerkezeti felépítése, a diákok, a tantermek, egyszóval minden. Sok szakmájuk van, több mint a mi sulinknak. Amúgy az egész suli a földszintből és egy emeletből állt. Az építmény U alakban foglalt helyet a földön. 12:00-ra felértünk a koleszunkba. Volt 1 óra szabadidőnk, így hát elmentünk sétálni, és megismerni Krakkót, megint. Most mélyebb vizekre eveztünk és valami pláza-féleséget kerestünk, de a kérdés, minek? Épphogy visszaértünk az ebédre, ami 13 órakor volt esedékes a szokásos teremben. Zöldséglevessel nyitottuk meg a fantasztikus ízekkel teli ételhalmot. A „második” egy marhahússzelet volt, krumplipürével. Nagyon finomra sikeredett ez is, mint minden egyéb étel (gondolom feltűnt, hogy sokat dicsérem a menzát, de ha egyszer finom volt ). 14:00ra kellett mennünk egy kertbe, ahol fizikai jelenségeket mutattak be, különféle egyszerű eszközökkel. Volt centrifugális erő ismertetése, G-erő bemutatása, perdületet szimuláló szék, meg még sok minden más. Véleményem szerint a legtetszetősebb kísérlet egy olyan korong volt, ami forgott, és az volt a feladat, hogy széléről közepére, majd onnan kifele kellett menni. Személy- és vagyonbiztonságot megőriztük, senkinek nem esett bántódása. Voltak optikai csalódást bemutató forgó korongok. Egyszóval látványos kísérletek voltak ebben a kertben. Odafele és visszafele is egy idegenvezető volt a vezetőnk. A hazafelé úton sikerült eltévednünk. A koleszba érésünk időpontja fél 6-ra tehető. Fél 7-kor volt a vacsoránk. Ezután megkaptuk a bérleteinket, és megnéztük az aznapi képeinket. Volt egy-két jól sikerült kép, illetve videó. Szabad programunk volt este, amit a szobánkban töltöttünk el, majd alvás volt a következő programunk. A csapat egyébként 11 fős volt, és még a két kísérő. 4-en 12-esek és 7-en 11-esek voltak. Nagyon jó hangulat uralkodott ezalatt a két nap alatt, remélem ez így megy tovább is.

2


Eibeck Tamás

3. nap (2010.09.07.) Kedd Gyönyörű ködös tájra ébredtünk mi, a Leonardo program résztvevői itt, Lengyelországban, azon belül pedig Krakkó városában. A reggeli 7:20-ra volt kiírva, ezért mi 7 körül keltünk. Miután megreggeliztünk, 7:55-re be kellett érnünk a suliba, a 119-es terembe, ami egyébként egy informatikai terem volt. Elfoglaltuk helyünket, és kezdődhetett a munka. Lengyel informatikus diákok segítették a dolgunkat. A feladatunk nem volt egyszerű, legalábbis számunkra, akik még nem dolgoztak C++ Builder 6-al. Két feladatot szántak nekünk, végül 3 lett belőle, de erről majd később. Első feladatunk egy számológép volt, amely két számot tudott összeadni, kivonni, osztani, és szorozni. Majd később ezt megcsináltuk úgy, hogy működjön tört számokkal is. Második feladatunk egy grafikus példa volt, viszonylag egyszerűnek látszott, egy hóembert kellett megrajzoltatni ezzel a programmal. Először is megtanultunk vonalakat ábrázolni, majd téglalapot és kört is. Ezek voltak az alapok. Volt egy kezelőfelület, amit Canvas-nek hívtak. Erre tudtunk „gombokat” rajzolni, amihez különböző féle parancsokat rendelhettünk, és ha erre a gombra később rákattintottunk, akkor megcsinálta az adott feladatot. Például a kör parancsa: [Canvas->Ellipse(100,100,300,300)] Ekkor az adott koordinátáknak megfelelően rajzolt egy kört, és az adott értéknek megfelelő nagyságúra méretezte. Nos egy hóember ugye áll 4 körből 2 téglalapból és az orra, keze vonalból. Ezeket úgy kellett elhelyezni, hogy egy hóember jöjjön ki, nem volt egyszerű, mert még meg is kellett érteni, amit angolul mondtak nekünk, de természetesen ezt az akadályt is -noha nem könnyen-, de leküzdöttük. Az órák végén átadtuk az ajándékokat lengyel barátainknak, és mentünk ebédelni. Az ebéd után találkozó volt meghirdetve a kollégium előtt 13:30-ra, kis késéssel meg is érkezett egy női vezető személy. Felszálltunk a 10-es villamosra, és 14:00-ra már a Wavelben voltunk. Ez egy mészkő-kiemelkedés a Visztula partján, amelyen a palota, a székesegyház és a bástyák feküdtek, várfallal körbevéve. Ilyen sorrendben látogattuk meg eme híres helyeket. A palota reneszánsz stílusban épült, majd barokkba csapott át, de még a gótika is jellemző volt rá. Bementünk az épületbe, de nem szabadott bevinni táskát, se fegyvert, se kést. Egy fémdetektoros kapun kellett átsétálni, amin többen fennakadtak. A sapkát levettük, hiszen ez egy szent hely volt, és mi ezt tiszteletben tartottuk. Megtekinthettük a királyi családok életét bent a palotában, persze csak azt, hogy melyik szobában mit csináltak, milyen bútorokon ültek. Világhírű és egyedülálló gobleingyűjteménye is van eme csodás építménynek. Mire végigértünk 2 óra el is telt, szóval 16:00-t mutattak az órák. Ekkor meglátogattuk a székesegyházat, amit egy aranykupola is díszített. Nagyon szép volt, gótikus stílus jellemezte az épületet. Kívülről egy szerény templomnak néztem, de mikor bementünk, és megint 2 órát eltöltöttünk benne, azért megváltozott a véleményem. Nagyon aprólékosan feldíszített templom volt ez, és látszik, hogy egy időben csak a kiváltságos emberek léphettek be oda. Megnéztük a lengyel miniszterelnök sírját is, aki egy géppel zuhant le nem régen a feleségével, és jó pár fontos emberrel. Báthori sírjánál megható pillanatokban vettünk részt, 3


Eibeck Tamás

elénekeltük a magyar Himnuszt. Szép síremléket állítottak a tiszteletére. Ezután felmerészkedtünk a legfelső haranghoz, és megérintettük, mert a legenda szerint az az ember, aki azt megérinti, a vágya valóra válik. Ezután városnézés következett, a Jagelló Egyetem volt a célpont, de még a főtérre is eljutottunk. Nagyon nagy volt a tömeg, de állítólag éjjel indul be az élet. Nagyon sok vásárlási lehetőség volt, de nem nézelődtünk, mert siettünk vissza vacsorához, ami 19:15-kor volt. Az étkezés után megnéztük a képeket, és elvégeztük a szokásos esti teendőinket, majd elmentünk aludni.

4


Eibeck Tamás

4. nap (2010.09.08.) Szerda 4 fokos „hőségre” ébredtünk itt, Krakkó cityben. A reggelt 6:45-kor kezdtük meg, majd 7:20-ra mentünk le az általunk „Restaurant”- nak nevezett terembe, ahol a szívélyes vendéglátásukról híres lengyelek szolgálták fel nekünk a szokásosan bőséges ételt. Az étkezésünk után egy számomra ismeretlen női személlyel együtt felszálltunk a 10-es villamosra, és megkezdtük utunkat a krakkói hőerőmű felé. Útközben kiderült, hogy nem elég a villamos, ezért buszra szálltunk, mely elvitt minket az általunk már nagy izgalommal várt erőműbe. Személyazonosító igazolványt magunkkal hoztuk, de nem volt rá szükség, nem sok szót fecséreltek a biztonságra. Volt 10 szabad percünk a különböző dolgaink elvégzésére. Ez idő alatt fényképezgettük egymást, hogy gyűljenek a nap végére a jól sikerült fotók. Miután megérkezett az a mérnök, aki körbevezet minket eme hatalmas építményben, elindultunk a körútra. Az idegenvezetés természetesen angol nyelven folyt, de nem használt sok igeidőt, tehát meg lehetett érteni, de végszükség esetére ott volt velünk Zakara tanárnő is, aki szintén segítőkész volt. Elsőként a víztisztításról kaptunk elég részletes ismertetést. Elmondta a vezető, hogy a folyóból szívják a vizet, a tartályok csak kiegyenlítésre szolgálnak, és csak nagyon tiszta víz kerülhet ki a szűrők közül. Aztán megnéztük a víztartályokat, melyek hatalmas méretűek voltak. Két 1000 m3-es és egy 4000 m3-es tartályban tárolják. Különböző színűek voltak, így különböztették meg, hogy melyik, milyen teljesítményű generátorra van csatlakoztatva. E rendkívüli esemény után átmentünk az üzemanyag tárolóhoz. Amikor az erőmű felé közeledtünk még az elején, éreztünk valamilyen furcsa szagot. Mi azt hittük kacsatáp, de rájöttünk, hogy ez a biomassza gyönyörű illata. Ez egy fekete őrölt anyag, amit olívabogyóból, szénából, napraforgóból készítenek el. Pálmafákat is próbáltak, de szerintük az nem volt profitáblis megoldás. Ahogy ez a képen is látszik, tényleg kacsatáp alakja volt, de kicsit nagyobb volt annál, és valószínűleg az állatok sem díjaznák, ha ilyennel etetnék őket. Majd tájékoztattak minket, hogy az egyik kémény 260 méter magas, a másik pedig csak 225. A tározó mögött volt két szélesebb torony, amiben a párát csapatták le, ami ugye vízzé alakult, és visszaesett a földre. Ez sem volt valami alacsony kémény, de adatot nem említett a vezetőnk. Ezután a kazánt néztük meg, mely nem a földet terhelte a súlyával, hanem a felfüggesztést, ugyanis az egész a levegőben lógott. Ott és akkor megtekintettük még a bojlert is, ami szintén nagy volt. A következő állomásunk aturbinákkal, és generátorokkal tele tér megtekintése volt. Sajnálatunkra csak egy volt működésben, de ezt az elkeseredést kárpótolta az, hogy láthattunk élőben egy szétszedett turbinát. Miközben elhaladtunk a generátorok mellett, azok lassan forogtak. Ezt akkor és ott láttuk, de nem tartottuk nagyon fontosnak, hogy miért is van ez. Este kérdezte tőlünk Weisz tanár úr, hogy szerintünk miért forogtak azok a gépek. Senki nem tudott válaszolni, de megkaptuk a felvilágosítást, ami szerint azért, mert ezeknek a gépeknek elég nagy tömegük van, és egy tengelyre vannak erősítve (csapágyas megoldás), és ha ez megáll, akkor a teljes súly erre az alkatrészre nehezedik, és álló helyzetben meggörbülhet a tengely, ami nem éppen jelent jót, mert egy kis tengelygörbületből eredő ütés 5


Eibeck Tamás

következtében szétrobbanhat az alkatész, és persze akkor nem fog működni. Az áramtermelők után az irányítóterembe értünk, megmutatták a falon lévő falat, ami tele volt rakva LED-kel, persze mi nem értettük mi mit jelent, de akik azt irányították remélhetőleg tudtak mindent. Erre jó példa, hogy amikor bementünk, kis idő után csipogni kezdett valami, és a monitoron villogott aminek jelezni kellett gondolom valamilyen hőmérséklet-emelkedést. Két ember ült a két monitor előtt, és anélkül hogy testük megmozdult volna, a kisujjával a bal irányba mutató kurzort ütögette, amíg nem lett csend. Majd ezt egy későbbi riasztásnál a másik ember is elvégezte. Néha elég furcsa, hogy egy ekkora alapterületű építményt néhány ember kisujjal irányítja. Ezek után sok lépcsőzés, és a kiindulópontba jutottunk vissza. Kiérve az erőműből irónikus kép tárult elénk, a mi buszunk az orrunk előtt hagyta el a megállót. Így 15-20 perces rövid várakozás után felszálltunk egy másikra, majd egy villamosra, ami a koleszig hozott minket. Ebédelés után kezdődhetett a délutáni program, 14:30-kor. Focimeccset kellett vívnunk a lengyelekkel. Én már nagyon vártam ezt az alkalmat, mert tudtam, hogy le tudjuk őket győzni. A sportcsarnokban került megrendezésre az esemény. 3 darab 4 fős csapatot alakítottunk ki. Hogyan voltunk 12-en, mikor csak 11-en jöttünk? A jogos kérdésre a jogos válasz: Weisz tanár úr csatlakozott a klubhoz. Először 2-1-re nyertünk, majd 3-1 lett, utána is nyertünk, de végül sajnos 0-1-ről kikaptunk 2-1-re. Az első meccset az 1. csoport, a többit mi (amelyikben én is voltam), a 2. csoport játszotta, a 3. csoport pihent. A lengyelek tesiórájának vége lett 15:15-kor, ők elmentek, de 16:00-ig miénk volt a terem. Egymás elleni játék volt, nagyon jól éreztük magunkat. A koleszba érve mindenki zuhanyozni ment, és jöhetett a szabad program. A többség elment megnézte a főteret, milyen élet folyik ott, mások filmet néztek. 19:15-kor vacsora volt, majd a képek válogatása. E téren is jól teljesített a csapat a mai napon. Este elmélyült eszmecsere, majd még később az alvás következett.

6


Eibeck Tamás

5. nap (2010.09.09.) Csütörtök Tegnap este sajnos nem feküdtünk le szokásos időben, ezért kicsit fáradtabban indultunk neki ennek a napnak Reggel szokásosan kellett felkelnünk, 7:20-ra. Reggeli után mehettünk át a suliba, mikrokontrollereket programozni. Nos miután beértünk az iskolába, már nagyon otthonosan mozogtunk, és egyből megtaláltuk a termünket. A 116-os teremben voltunk, ami egy gyakorlati terem volt, mikrokontrollerekkel felszerelve, csak nekünk. Volt a teremben két tanár, akik nekünk segítettek. Elsőként egy DSM-51el kezdtük meg munkálatainkat. Íme a program: 1.: RESET ROM START CLR (LED) STOP LJMP (STOP) 2.: L00 CLR MOV L’CALL SETB MOV L’CALL LJMP

A,#10 (/20) DELAY_100MS A#10(/40) DELAY_100MS L00

Elsőre eléggé ismeretlen volt a program, másodszorra még jobban. Ezután egy másik géppel ismerkedtünk meg. Azt számítógéppel kellett programozni, és eléggé bonyolult volt. Az alapja az 1 és a 0 kapcsolatán alapult, egy ATMEL típusú mikrokontrollert használtunk ehhez. Ha 1 volt a kimenet, akkor a LED világított, és ha 0 akkor nem. Ezt egy táblázatba foglaltuk, és megmutattuk a lengyel tanárnak. Minden rendben volt, eltekintve néhány apróbb hibától. Következő alkalommal majd nehezebb feladatokkal folytatjuk. Délben ebédeltünk, majd 14:30-ra a megfelelő villamossal eljutottunk a megbeszélt helyre, ahol az idegenvezetőnkkel találkoztunk. A program 4 óra tömény városnézés volt. Hála az égnek a vezetés magyar nyelven folyt, így nem okozott nagy gondolkodást a mondatok megértése. Elég sok templom van Lengyelországban, és elég sok Krakkóban. Ezt a mai nap tapasztaltuk. Még a mai nap tanulságai közé tartozik, ne legyen senki idegenvezető, mert elképesztő feladatot látnak el nap mint nap, akik most is azok, azoknak csak gratulálni tudok a munkáját illetően. Nagyon sok templomból nagyon sokat megnéztünk. Gótikus stílusúak voltak, magasak, és aranyozott díszítéssel. A lengyelek 90%-a katolikus, ahogy ezt a vezetőnk említette. A leghíresebb templomuk a barátainknak, a Mária templom. 13. század végétől 15. század elejéig épült. Román stílusú szentély helyén húzták fel az építményt. Két tornya van, 81 méter és 69 méter magasak voltak ezek. Wit Stwosz Mária oltára a legértékesebb kincse a templomnak, és egyben a lengyel vallásnak is. Európa legnagyobb oltára, 200 alak van rajta, ők Mária családfája. Külső szárnyai általában nyitva állnak. Ha itt akar valaki feleségül/férjül menni, egy évvel előbb iratkozzon fel a listára, ugyanis olyan hosszú, hogy 1 évet kell rá várni, de szerintem megéri. Végül 4 óra sétálás után visszaértünk a koleszba és vacsoráztunk, majd korán lefeküdtünk aludni, hogy a hétvégi Zakopane-i kirándulásra kipihenve keljünk fel. 7


Eibeck Tamás

6. nap (2010.09.10.) Péntek A korai lefekvést a reggeli ébredésnél nem lehetett nagyon észrevenni rajtunk, sőt még rosszabbul néztünk ki, mint máskor. Ahogy felfedeztük, hogy hol is vagyunk, és kik vesznek körbe, lementünk a Restaurant-terembe, és megreggeliztünk. A délelőtti programunk grafikus tervezés óra volt. A kezdés 8:00-kor volt, egy gépteremben ülve. Egy angol kísérő vitt el odáig, bent pedig egy tanár, és 5 diák várt minket, akiket már ismertünk, mert a múltkori programozásnál is segítő kezet nyújtottak nekünk. Elsőként a Gimp 2 nevezetű programmal vágtunk neki a munkának. A feladat először az volt, hogy egy hegységet kellett megrajzolni, de különböző árnyékokkal, effektekkel. A Gimp a Photoshop-hoz hasonló program, csak kicsit butább. Második feladatként egy snooker golyót kellett megrajzolnunk. Már könnyebben ment a munka, mert már jobban ismertük a programot.

Természetesen lengyel nyelvű volt a szoftver, és a számítógép is. Miután ezzel is végeztünk büszkén gondoltuk, ennél nehezebb már nem jöhet, a válasz, de mégis. Más programmal ismerkedtünk meg, 3ds max a neve és igen, 3D-ben lehet vele dolgozni. Már a 3. lépésnél lemaradtunk, nem tudtuk tartani a lépést azzal, aki csinálta a kivetítőnél, ő biztos valamilyen profi volt, pedig már a tanáruk is mondta neki, hogy „very slow, very slow” . Ezt nagyon nem tudom leírni, hogy mit csináltunk, mert a sötét, szürke köd lepi el a valóságot. A képeken látszik, hogy a végeredmény egy tényleg fantasztikusan kinéző szoba lett, ami eredetileg a feladatunk is lett volna, de ahogy láttam ahányan voltunk, annyiféle változata készült a szobának. Végezetül mutattak 6 oldal képet, amit a diákok csináltak az iskolában. Azt hiszem ők megalapozták a jövőjüket, és sikeres karriert fognak befutni. Gyönyörű képeket csináltak, annyira élethűen ábrázolták a szobákat, tájakat, a fényhatások is pont jók voltak. A két programot egy megemlékezés szakította félbe, mely egy lengyel kollégista diák halála miatt volt, aki az éjjel hunyt el. Az igazgató beszéde után mindenki ment vissza a tantermébe. Délután megyünk Zakopane-ba, 3-3,5 órás út vonattal, lesz még több pihenési lehetőség. Ott leszünk ma délután, 8


Eibeck Tamás

szombaton is, és csak vasárnap este érünk haza. Szabad programunk lesz, Weisz tanár úr szerint sok a látványosság, és nem fogunk unalomtól szenvedni. E tudattal indultunk el a sajtjairól híres városkába. Az út nagyon hosszú, és unalmas volt. A vonat régi volt, és majdnem szétesett alattunk, de azért kibírta a távot. Esett az eső mikor megérkeztünk, és mire felértünk a szállásra, eléggé eláztunk. A szállás neve Bristol Hotel volt. Igényeinknek megfelelt az ellátás, ahogy lepakoltunk, már mentünk is vacsorázni, már csak ránk vártak. Gyorsan megettük a kaját, és azon elmélkedtünk, hogy este mit csináljunk. A 11 fős csapatból 6-an mentek ki este megismerni a környéket. Én, mivel esett az eső inkább maradtam a szállóban, és néztem a lengyel csatornákat, illetve Kossuth rádiót hallgattam. Normál esetben nem folyamodok ilyen rádióadókhoz, de örültem, hogy magyar ember hangját hallottam, rajtunk kívül. Olyan 23:00 körül el is aludtam, 4 bajtársammal együtt. Az eső természetesen egész éjszaka esett.

9


Eibeck Tamás

7. nap (2010.09.11.) Szombat 9:00-kor kellett mennünk reggelizni, ezért én úgy gondoltam, hogy felkelek úgy 8:50 körül, és elkészülök 10 perc alatt. A terv be is vált, és mindenki időben lent volt a helyszínen. A kaja után megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozunk, illetve hogy ki mit akar csinálni. A legtöbb szavazatot a délelőtti városnézés, és a délutáni Aquapark kapta. Az eső még mindig szemerkélt, de a tegnap estéhez képest semmi sem volt. A csapat 9:30 körül nekivágott a félig ismeretlen városnak. Ez egy üdülőváros volt, és a nép nagy része turistákból állt. Úgy döntöttünk megnézzük, hogy hol van a sétálóutca. Mikor eljutottunk odáig, gondoltuk megnézzük, hogy hol kell majd találkozni a csoport többi tagjával, akik persze másfelé széledtek szét. Így végül 3 csoportra váltunk szét, a kísérőosztagra, ránk, és a többiekre. Tettünk egy hatalmas kört, hogy hova kell mennünk, és hol kell találkozunk. A félreértést a következő okok okozták. Weisz tanár úr a sétálóutca alját szerette volna bejelölni, de tévedésből egy teljesen más helyre tette a karikát. A helyzetet megoldotta az, hogy a találkozó előtt 15 perccel még megnéztük a piacot, és a munkafolyamat közben találkoztunk a kísérőkkel. Megbeszéltük, hogy a sétálóutca alján lévő aluljáróban találkozzunk. Nem mindenki kapta meg az üzenetet, de majd gondoltuk megoldódik. Miközben a sétálóutcán sétálgattunk még a piac előtt, Fodor barátunk látott egy szép kis Stihl-fűrészt. Az ára 179 zlotyi volt, úgy volt vele, hogy megfogta az Isten lábát, ő bizony megveszi azt a gépet. Mi, mint haverjai, elkísértük az útjára, ilyenkor volt vissza 15 perc a találkozásig. Én úgy voltam vele, hogy a sétálóutca alján van, és ezért megyek. Jól átvertek a többiek. Az utca közepén találkoztunk a másik csoporttal, és átadtuk nekik az üzenetet a helyszínről és az időpontról. Felmásztunk a tetőre, és kiderült, hogy egy hirdetőtáblát nézett kedves Fodor Attila barátunk, és másik városra utalt. Nem voltunk egyáltalán idegesek, volt vissza 5 perc, és még meg kellett tegyünk körülbelül 1 km-t, vagy még többet. Fantasztikus időt futottunk, és időben odaértünk. Megnyugodtunk, erre kitaláltuk, hogy az utca másik felén van egy étterem, ami elég jól nézett ki, hát együnk ott. Nem is kell mondjam, hogy örültünk a hegymászásnak, aznap már vagy ötödszörre. Nem abba ültünk be amit mi gondoltunk, hanem egy másikba, ami kiderült, hogy még jobb, mint a másik. Egy asztalnál hatan ültünk, 3 németes és 3 angolos. Jött a pincérnő, de még nem sikerült választani. Aztán odajött megint, hogy mit szeretnénk, gondoltuk egyikünk elmondja. Nos mindenki ugyanazt választotta, de kiderült, hogy olyan pont nincsen, amit mi szeretnénk enni, így másikat kell keresnünk. Megláttuk a kiszemelt prédát, és kikértük, kézzel lábbal, mert hát az 10


Eibeck Tamás

angolosok angoltudása nem volt valami tökéletes. A kaja finom volt, utána elmentünk az Aquaparkba lubickolni. Átöltözés és ilyen alapértelmezett dolgok után mehettünk is a vízbe. Először is időpontot beszéltünk meg, hogy mikorra kell kint lennünk, és mehetett a csúszdázás. Kezdtük a kékkel, ami nem volt valami nagyágyú, de hát aki a kicsit nem becsüli…  Ezt követte a sárga, ami már kezdett gyorsulni. Ezekhez még nem kellett lépcsőre felmászni, hogy csúszhass velük, legalábbis nem olyan sokra. A piros csúszda már kezdte megalapozni az aquaparki hangulatot. Csúsztam egyet, majd gondoltam csúszok megint, nos ezt kár volt, most már tudom. Amikor leértem, a szemüvegem leesett, és szép mély karcok lettek benne, mivel a padló felszíne nem volt egyenletes, és a sodrás vitt magával a szemüveget, persze lencsével lefelé. Jogos kérdés, hogy miért szemüvegben csúszdázok, de akinek - 4-es a szeme, megért engem. Ezután a zöldön már nem volt nagyon kedvem csúszkálni, de azért még kettő belefért. Kétség kívül kihagyhatatlan volt ez a délután is. 18:05-re, tehát csak 5 percet késve értünk vissza a szállásra, ahol vacsorát kaptunk, amit meg is ettünk mind egy szálig. Elhatároztam, hogy nem valószínű, hogy sokszor jövünk ide, ezért kinézek én is a városba a többiekkel. Megnéztük a város nevezetességeit éjjel is, nehogy csak nappal lássuk. Éjfél körül haza is értem, fürdés, majd kis tévénézés után az ágyat választottam programként.

11


Eibeck Tamás

8. nap (2010.09.12.) Vasárnap A kelés megint szokásos időtartamban köszöntött be hozzánk, magyarokhoz. Mivel a többiek kicsit tovább nézték a várost, fáradtabbak voltak, legalábbis ezt állapítottam meg a külsejük alapján, ami persze nem mindig mutatja meg az igazságot. A reggeli után elhatároztuk, hogy megmásszuk a nagy Gubalowka hegyet, ami 1123 méter magas, és állítólag elég kedvelt helye a turistáknak. A kilátás a legszebb, mert a felhők magasságában helyezkedik el, kicsit magasabb is náluk. A problémát az is jelentette, hogy kicsit ködös volt az idő, és emiatt, úgy voltam vele, hogy nem sokat fogunk látni, de azért megpróbáltuk. Összeszedtük csomagjainkat, amit egy külön szobában tároltunk, míg vissza nem jövünk értük, és indulunk el hazafelé. Kisebb séta után, ami megint a sétálóutcán át vezetett, eljutottunk a felvonóig. Azért döntöttünk a felvonó mellett mert elég sáros volt a terep, ami felvezetett volna a hegy tetejére. Megvettük a jegyeket, és felszálltunk a gépre. Egy villamosból, vonatból és buszból összerakott eszközön haladtunk felfele nem kis sebességgel. A tetején, akiknek volt fényképezője egyből elővették és amerre láttak, kattintgattak. Volt 2 óránk, hogy körbejárjuk a hegyet, és mindent megörökítsünk, amit lehet. Nagyon sok szuvenírt lehetett volna vásárolni, akartam is venni valamit otthonra, de persze semmi értelmeset nem találtam. Egy szemközti hegyet a felhők néha elfedtek, néha nem, így gyönyörű látványt nyújtott, ha jókor néztünk oda. Szerencsére sikerült lekapni fényképezővel is. A hegy oldalán volt egy rétszerű üres, füves terület. Páran odafeküdtek élvezni a hegyi levegőt, és azt, hogy egy felhőben vannak, szó szerint. Nem egyszer nagy ködtömeg jött felénk, és átment rajunk, számomra ez még mindig felfoghatatlan. A nézelődés közben megéheztünk, így vettünk egy hamburgert, persze fejenként egyet. Először nem volt elég, de én úgy voltam vele, hogy 4 órát kibírok egy hambival. Egyik érdekes látványosság még egy magyar nő, aki kürtőskalácsot árult. A felirat is magyar volt, persze ki volt írva lengyelül is, de a lényeg, hogy magyar szót olvashattunk egy nyilvános helyen. A kalácsnak rendkívüli ára volt, ezért inkább nem vettünk belőle. Volt még quadpálya is, ahol voltak különböző méretű quadok, persze senki nem akarta megmutatni tudását, vagy csak a pénztárcája nem bírta. 13:30-kor volt a találkozó, mindenki időben ott is volt a megbeszélt helyen. Levitettük magunkat a felvonóval, és megint elindultunk éttermet vadászni, de persze csak a sajtvásárlás után. Étterem ügyileg nem voltunk könnyű helyzetben, mert újat nem tudtunk mondani, a régibe nem akartunk 12


Eibeck Tamás

menni. A sok hezitálás végeredménye, hogy a múltkoriba mentünk, ahol valaki mást, valaki pedig ugyanazt rendelte, mint azelőtt. Én nem ettem semmit, csak kávét ittam, mert elég rosszul voltam a déli hamburgertől, és ezzel nem csak én voltam így. Egy kávé elég volt ebédként számomra, nem is nézett furcsán a pincérnő. A pincérnőről annyit, hogy most másikat kaptunk, de a mostani is és az azelőtti is kedvesen mosolygott ránk. Megállapítottuk, hogy mély nyomot hagyhattunk benne, hogy így emlékezett ránk. Az ebédünk után, ami fél 4 körül volt, elindultunk a cuccainkhoz. Útközben bementünk egy boltba, ami persze 16:00-kor be akart zárni, de mi még 16:10-kor is ott bent vásároltunk. Miután kifizettük az általunk megvásárolt árut, folytattuk utunkat a szálló felé. Felmarkoltuk a cuccainkat, és hazafelé vettük az irányt. A vonatunk már bent állt az állomáson, és ránk várt. Volt még fél óránk az indulásig így elbeszélgettünk, és elfoglaltuk a helyünket. Egy kocsi a milyenk volt, ESZI-vagon lett a neve. Aludni próbáltunk, de csak a legjobb alvókával rendelkezőknek sikerült ezt megtenniük, nekem nem. A tájból sokat nem láttunk a ránk boruló sötétség miatt. A hangulat miatt elrohant az a 3,5 óra út. Majd a végállomáson eltévedtünk, de végül azért sikeresen kitaláltunk a felszínre, és onnan pedig sima ügy volt hazajutni. A zebrán majdnem elütött egy éppen gyorsulósdit játszó BMW, de megúsztam. 22:00-ra készen voltunk, egy nagy probléma volt hátra, a mosás, arról ugyanis eddig megfeledkeztünk. Nekiálltunk mosni, ami éjjel 3-ig tartott, így nem voltak bajok az alvással.

13


Eibeck Tamás

9. nap (2010.09.13.) Hétfő Reggel korán kellett megint kelni, nem volt olyan szabadságunk, mint Zakopaneban. A korai kelés számomra az jelenti, hogy már 7:00-kor csörög a telefon. Nagyon nehezen keltem ki az ágyból, a tegnapi mosás miatt. Ilyet többet nem csinálok. A reggeli 7:20-kor volt, megint bőséges és finom étellel szolgáltak ki minket. 8:00-ra az iskolában kellett lennünk, az elektronika teremben volt valami feladatunk, még pontosan nem tudtuk, hogy mit is kell ma csináljunk. A 115-ös terembe vezettek el minket, és mint múltkor, most is a DSM-51-es mikrokontrollerrel kellett dolgoznunk. Bemelegítésként azzal a feladattal kezdtünk, amit a múltkor abbahagytunk. A csapat nem felejtett sokat a legutóbbi foglalkozás óta. Felelevenítettük, melyik parancs mit csinál, hol találjuk meg. Aztán az a tanár, aki velünk foglalkozott adott egy nehezebb példát, amivel kicsit meggyűlt a bajunk. A LED-et és a zümmert felváltva kellett működtetni. Magyarul, ha a zümmer sípolt, akkor a LED-nek kikapcsolt állapotban kellett lennie. A másik csapat legutóbb amikor odaült, már megcsinálta ezt, és már tudták a parancsot, melyiket kell kiválasztani. A parancssor a következő volt: L00 CPL Bit P1.7 MOV A#d8 LCALL DELAY_100 CPL Bit P1.5 MOV A#d8 LCALL DELAY_100 LJMP L00 Az L00 a folyamat egy pontját jelöli, bárhova be lehet szúrni, az LJMP (Long Jump) paranccsal lehet erre a pontra visszaugrani, és akkor a mikroprocesszor ugyanezt a munkafolyamatot végzi folyton folyvást. A MOV-val lehetett állítani az időt, amely a LED kikapcsolt állapotában volt mérhető. Ez az idő ilyen parancssori környezetben minden egyes állapotra jellemző volt. Tehát ha MOV--->A10-et írtunk be, akkor minden csak 1 másodpercig volt bekapcsolva, illetve kikapcsolva. Az LCALL nevezetű parancsnál DELAY_100-at adtunk meg. Ez volt az alap időegység, ami jelen esetben 100ms volt. A bináris feladatok után jöttek a hexadecimális feladatok, amik nagyon nehezek voltak. Ugyanazokat csináltuk meg, de csak pár parancsot adtunk meg. Ezután kis szünetet tartottunk, és büfébe mentünk, illetve felkeltünk a székekből, mert a lábunkat már nem éreztük. Majd cseréltünk a másik csoporttal, akik az oszcilloszkóppal foglalkoztak eddig. Odajött hozzánk a tanár, de nem igazán értettük mi értelme van annak amit csinálunk, illetve hogy mit is kell csinálni. Tanárnő is fordított, értette miről van szó, de nem találta a megfelelő szavakat rá, hogy megértsük. Végül valamennyire sikerült elüldözni a ködöt a fejünkből, és rájöttünk, hogy különböző karaktereknek a kódját íratjuk ki az oszcilloszkópra, és arról kellett leolvasnunk a 0-k és 1-esek által kirajzolt ábrából. Kaptunk egy ilyen lapot is, hogy mit is és hogyan is kell csinálni, ezt lefordítottuk magyarra, amely így néz ki: RS 232 C interface 1. Futtassa a com_lpt.exe-t a COM_LPT mappából (vagy az asztalról) 2. Állítsa be a változó paramétereit Mint például: “Wybór liczby bitów danych” (bitek száma) – 7 „Kontrola parzystoœci (paritas) – brak kontroli (nincs beállítva bitparitás) 14


Eibeck Tamás

„Szybkoœæ transmisji” (bit sebesség) – 110 „Bit stopu” (bit stop) 1 És nyomja meg: „Ustaw parametry i W³¹cz port” gombot 3. Írj karaktert a „Napis” mezõbe. Például „a” 4. Nyomd meg „ Wyœlij” {mindig, amikor váltani akarsz nyomd meg a „Zatrzymaj” gombot, majd a „Wyoelij” gombot) 5. Nézd meg az oszcilloszkópot és elemezd az RS 232 képet 6. Mérje meg az oszcilloszkópon a keret egy bitjének idejét! 7. Megegyezik a bit sebesség az átviteli paraméterrel? 8. Vizsgáld az átvitt keretek egészét és a bitkombinációkat különbözõ karakterek esetén a kódtábla alapján! Használd a 2-8 pontokat a különbözõ karakterek esetén, vizsgáld a különbözõ átviteli paramétereket, az adatbitek számát, paritás és stop bitet. Sokszor kellett kérnünk a segítséget, hogy megértsük a feladatot, viszonylag nehezen ment a megoldása, de végül aztán rájöttünk a dologra. Délután szabad progamunk volt, nagyon örültünk neki, hogy végre Krakkóban is csinálhatunk valamit csak úgy, szabadon. De eszünkbe jutott, hogy a beszámolókkal lemaradtunk, mivel Zakopaneba nem vittünk laptopokat. Így hát nekiállt mindenki az írásnak, és senki nem ment sehova. A másik nagy esemény, hogy délután megérkeztek az osztálytársaink. Segítettünk nekik beköltözni, és kipakolni, illetve az idegenvezetést is elvállaltuk. Este az újoncokkal beszélgettünk, és kihasználtuk a kollégium által nyújtott lehetőségeket, majd megfürödtünk, és aludni mentünk viszonylag korán, 23:00 körül.

15


Eibeck Tamás

10. nap (2010.09.14.) Kedd Reggel szokásos időben 7-kor keltünk fel, az osztálytársainkkal együtt. Ők nagyon fittek voltak, mi pedig elég fáradtak, ennek okát nem nagyon tudtuk megállapítani. Mások 4 óra körül feküdtek le, mi pedig korán este, és mégis mi voltunk álmosabbak. A reggeli programunk a „Logistics classes” nevet viselte. Érdekes volt, hogy senki nem tudta, hogy mit takar ez a név. A reggeli 7:20-kor volt, mint mindig, majd gyülekeztünk a kolesz előtt 7:55-kor. 8-ra bent kellett lenni a suliban, kicsit késtünk, és mivel nem tudtuk, hogy hol és kivel leszünk, ezért az aulában vártunk. Sok ember odajött, hogy megkérdezze, mit keresünk ott tanítási időben. Így odafigyelnek, hogy ne lógjon senki se az iskolai oktatási órákról. A tanárnő elment valakit keresni az ügy érdekében, közben megjött egy angolul beszélő hölgy, aki mondta, hogy az a tanár, aki velünk lenne, megbetegedett. Az új programunk múzeum nézése lett, ami persze csak 10-től nyitott volna, így várni kellett rá. A találkozót –mivel nem fogunk a suli aulájába várakozni, hanem visszajövünk a koleszba -, 9 órára beszéltük meg. A hölgy elment, és elkezdtük keresni a tanárnőt. 1 perc sem kellett, és megtaláltuk. Ő közben Margoval egyeztetett, és megegyeztek, hogy bemehetünk egy tanulócsoporttal a terembe, és megtartják a programot. Mi pedig mondtuk, hogy már múzeumba megyünk. Az egyeztetések után szabad programot jósoltak nekünk. Felvetődött, hogy mehetünk be a Wavelba az osztályunkkal, ugyanis ők még nem indultak el, és vártak ránk egy 10 perce. Senki sem akart bemenni a városba, mivel mi már láttuk azt. Felmentünk a kollégiumba, és elkezdtük írni a beszámolókat, összeszedtük magunkat, játszottunk. Eljött az idő, hogy ebédeljünk. Túlestünk megint egy ebéden, és 12:30-kor elindultunk a Wieliczka-i sóbányába. Közben megérkeztek a többiek, és az ő buszukkal mentünk el odáig. Volt 40 percünk, kihasználtuk, és a padon ültünk. Majd lementünk a sóbányába. Körülbelül 400 lépcsőn kellett lemennünk, úgy vártuk, hogy az idő hűvösebb lesz, mint fent a felszínen. Rosszul hittük. Ugyanolyan volt a hőmérséklet. Az idegenvezetőnk elmondta, hogy lovakat dolgoztattak lent, és egész életüket ott töltötték a bányában, ezért meg is vakultak. Az idegenvezetés angolul zajlott, de ott volt velünk Kozma Győző tanár úr, és Zakara tanárnő is, egy szóval nem voltak bajok a nyelv nehéz szavaival sem. A só felhasználási területei voltak a tartósítás, ételízesítés. A tartósítást hullákon is alkalmazták. Meglátogattuk Nagy Kázmér arcképével ellátott termet is. A bányában 2000 terem volt, mi megnéztünk 20 lyukat. Rengeteget mentünk még így is. A túra 2 órás volt. Felfele már lifttel közlekedtünk. Felértünk a felszínre, felszálltunk a buszra, és először Tarnow felé akartunk menni, de megtudtuk, hogy 100 km-re van tőlünk, így inkább Krakkó felé vettük az irányt. Ebben az a veszély rejtőzködött, hogy dugóba keveredünk. Szeretünk kockáztatni, így bevállaltuk a dugót. Szerencsénk volt, nem volt sok autós az utakon. 17:00-ra visszaértünk a koleszba, és megírtuk a beszámolókat. 19:00-kor vacsoráztunk. Az estét a többiekkel töltöttük, este 20:00-kor kimentünk a főtérre. Jól éreztük magunkat, 23:00 körül visszaértünk, és aludtunk.

16


Eibeck Tamás

11. nap (2010.09.15.) Szerda Mai nap nem kellett olyan korán kelnünk. A reggeli 7:45-re volt kiírva. Minden szobából egy ember reggel 7-re átment a boltba kaját venni. Az ébredés ennek ellenére nem volt egy leányálom, mert többen megfáztunk egy éjszaka alatt. A kialvatlanság sem segítette a gyors reggelit. Miután megkajáltunk 8:30-ra vártuk a buszt, ami késett, mert defektet kapott. A jelzett negyed órás késés helyett csak 5 percet késett. Egy lengyel kisbuszt kaptunk. Először azt hittük, hogy a többiekkel megyünk, de nem így lett, mint utólag kiderült, de sebaj, több volt a hely. Elindultunk a munkatábor felé, és az úton gondoltuk mi, hiú emberek, hogy majd alszunk. De a lengyel sofőr kicsit másképp gondolta, olyan 80-al végighajtottunk az utakon, ahol persze 40-es tábla volt kirakva. A sebesség nem lett volna nagy gond, de a kátyúk már inkább. Fél 11-re oda is értünk, megvettük a jegyeket, és ¾ 11-re bent is voltunk a táborban. Nagyon sok busz állt mindenhol, és nagy tömeg volt előttünk is, és mögöttünk is. Az idegenvezető magyar volt, és azt mondta, hogy a mostani látogatói szám nem is olyan sok. Naponta 8000 ember látogatja meg ezt a helyet a Föld minden tájáról. Sokat megtudtunk az akkori zsidók életviteléről, stílusáról és sorsáról. Az embereknek munkalehetőséget ajánlottak fel, és kezdésként bepakolták őket a vagonokba, ahol akár 8 napot éhen-szomjan töltöttek el. Akik túlélték az utat, két lehetőségük volt, amit persze nem ők határoztak meg. Az egyik, hogy a gázkamrába küldték őket, a másik, hogy a munkát végeztették el velük. 1.800.000 emberről lehet tudni, hogy dolgozott, de ki tudja, hogy mennyien voltak, akik egyből a kamrába mentek. Az elégetés, illetve a gázkamra előtt mindenkinek levágták a haját, és zsákokban tárolták. A zsákokra ráírták, hogy hány kiló, átlagosan 25 kg körül volt egy zsák. Az egész tábor 4 évet és 7 hónapot működött, ezalatt 2 tonna emberi hajat gyűjtöttek össze. A szökés szinte egyenlő volt az öngyilkossággal. A barakkokat egy vagy két szögesdrót választotta el a külvilágtól. A kerítések környékén gereblyézték a földet, hogy lássák a nyomokat, illetve kutyákat alkalmaztak a jó szaglásuk miatt. Ha valaki mégis kijutott, elég nehéz feladat várt rá, mert két folyó a Visztula, és a Sola is körbeölelte a két tábort, Aushwitz-et és Birkenau-t. Ennek ellenére 800 emberből 144-nek sikerült ezt a számukra fontos célt elérni. Akik bent maradtak dolgozni, elég kegyetlen sors elé néztek. Egy dolgozó embernek 7-8 ezer cal-ra van szüksége a munkához. Ezek az emberek 10001500 cal-t kaptak naponta kenyér, és fél liter kávé formájában. Ha egy kanál lekvárt kaptak a kenyér mellé, már nagy ünnepnek számított az a nap. Megtekintettük a 2 tonna hajat, a cipőket, melyeket megőriztek a németek. A cipők mellett voltak még más tárgyak is, például a fogkefék, fésűk. Megnéztük a Zyklon-B nevezetű vegyi anyagot, amely erősen mérgező volt. Ezt 27 fokosan a kamrákba juttatták, ahol ez a bogyószerű anyag párologni kezdett, és megölt fél óra alatt 7000 17


Eibeck Tamás

embert. Egyéntől függött, hogy elsőként hogy reagál a test a méreganyagra. Valakik hánytak tőle, voltak akiknek légzésbénulást okozott. A végeredmény mindig a halál lett. Az egyik legszörnyűbb, hogy azt hitték zuhanyozni mennek a 8 napos monoton út után. A férfiakat és nőket egymástól elzártan tartották, sőt már a vonatról úgy szállították le őket, hogy egyik oldalon a nők és gyerekek, a másikon a férfiak. A terhes nőknek nem volt esélyük az életben maradásra, ahogy a gyerekeknek sem. Egyből a gázkamra várta őket. Nem csak nem szerint, hanem más szempontok alapján is meg voltak jelölve az emberek. Csillagokat kaptak, melyeknek más színük volt, és más jelentésük is, ebből kifolyólag. A sárga volt a zsidóké, a fekete a romáké, a rózsaszín a homoszexuálisoké, vörös a politikai zsidóké, és a zöld a vezéreké. A ruházat csíkos ruha volt, melyre a csillagokat kellett felhelyezni. Voltunk lent a pincében, ahol voltak az álló börtönök. Ide azokat állították be, akik büntetést kaptak, és egész éjjel nem szabadott leülniük, vagy lefeküdniük. A pincék felett volt a kivégzőfal, ahol sortűzzel végezték ki az embereket. Az ablakokat befalazták, és hangtompítós fegyverrel lőtték tarkón az embereket, hogy a társaik ne hallják meg őket, illetve ne is lássák, és ne keltsenek pánikot. Ezután átmentünk a Birkenau-i táborba, busszal. Vittük magunkkal az idegenvezetőt is. A tábor hatalmas volt, de az Auschwitz-i tábornál nagyobb volt. Megvoltak még a sínek is, ahol a vagonok futottak be, és még egy a síneken is állt, amit nem rég vittek oda. A nők és férfiak itt is külön területen helyezkedtek el, és a lovak nagyobb helyet kaptak, mint az emberek, akik 3 emeletes ágyakon aludtak. Az ágy alja deszkákból állt, de csak a férfiaknál. A nők szinte a sárban aludtak, mert nem volt alattuk semmi más és elég nedves környék volt. A barakkok mérnöki pontossággal voltak elhelyezve egy centivel sem tértek el egymástól sem jobbra, sem balra, egy sakktáblát alkottak. Egyébként fából készültek ezek az építmények. Ezután a toronyba mentünk fel, és a teljes tábor belátható volt. Sokat fényképeztünk, majd elbúcsúztunk az osztályunktól. Már kezdtük megszokni, hogy itt vannak velünk, és erre Prágába mennek tovább. A visszafele út is sikeres volt, és 15:30-ra értünk vissza. 17:00-kor vacsora volt, majd 18:00-ra mentünk focizni. A múltkor 3 csapatunk volt, mos csak kettővel álltunk ki, és cserélgettünk. Valaki még a játékot sem vállalta a megfázása miatt. A múltkori vereséget követően a sejtésem szerint kiálltak az iskola válogatottjával, mert nagyon jól fociztak a fiúk. Minden meccset megnyertek ellenünk szép játékkal. A mérkőzések után visszamentünk a kollégiumba, és gyógyszerekkel tömtük magunkat. A képek kiválogatása után elmentünk aludni, mert fáradtak voltunk.

18


Eibeck Tamás

12. nap (2010.09.16.) Csütörtök Hajnalban ébredtünk 7:50-kor, verőfényes napsütésre, a szó szoros értelmében, mert a függöny elhúzásának elhalasztásával az arcomba virított a napsugár. A szokásos reggeli tevékenységek után kajáltunk, majd elindultunk a programunk felé, ami az Avitation múzeumban volt. Ez a múzeum a repülés történelméről szólt, és egy repülőtéren volt kiállítás a hangárokban. Repülőkről volt szó ebben az ismertető jellegű programban. Kezdésként el kellett oda jutni. A kolesz előtt találkoztunk az idegenvezetőnkkel, aki 8:55-re jött értünk, és kísért el a két sarokkal arrébb levő helyhez. Megvettük a jegyeinket, majd besétáltunk a nagy térre, ami ezelőtt egy reptér volt. Az első hangár itt épült a 19. század elején, és az 1930-as években lett hivatalosan reptér. Nagyon sok olyan repülőgépet tekintettünk meg, amelyeket a világon máshol nem is láthatnánk meg. Elsőként, az első hangárban a legeslegkezdetibb gépeket néztük meg, a motorjuk a csavart lapátokkal együtt forogtak. Egyik gép még a vízi életmódot sem vetette meg, sőt arra találták ki. A többi általában felderítésre szolgált a földi erőknek. A felderítőgépek nem voltak nagyon felszerelve nagy hadianyaggal, de azért volt rajtuk gépfegyver amely akár 37 kilogrammot is elérhette, 550 töltényt lőtt percenként, és körülbelül 600 km/h-s sebességgel repült egy golyó belőle. A fegyvert előre, illetve hátra is felszerelhették. Nekem az tetszett, hogy a beállítása miatt nem lehetett ellőni a gép farkát, illetve úgy volt kalibrálva, hogy a propellert se lehessen szitává lőni. Kijöttünk a hangárból, és bementünk egy másikba, amelyben két helikopter és egy vadászgép volt látható. A vadászgépnek a fülkéjét is kinyitották nekünk, hogy megnézhessünk, hogyan nézett ki belülről, és milyen kevés hely jutott a pilótának. Ezután egy pár kint lévő gépet néztünk meg, és bementünk egy másik kiállításra használt légi erődítménybe, ahol szintén, bármilyen meglepő, repülőgépek voltak. A repülésük ideje a II. világháború idejére tehető. Majd ezután a motorokat néztük meg, amik ezeket a gépeket hajtották. A kiállítás e része tetszett nekem a legjobban. Ezután a roncsokat néztük meg, összeálltunk egy-két csoportképre, és mentünk vissza a kollégiumba, így volt még fél óra szabadiőnk a 11:45-re előrehozott ebédig. A kajálás után sikeresen gyülekeztünk a kollégium előtt, és megint ugyanazt az idegenvezetőt kaptuk meg, aki most egy másik múzeumba kísért el minket, aminek a neve Engineering múzeum volt. Először is oda kellett találni, ami nem ment nehezen, de könnyen sem. A jegyvétel után bementünk, és egy játszótéren találtuk magunkat. Először azt hittük eltévedtünk, majd másodszorra azt, hogy egy gyermekmegőrzőben vagyunk. Elirányítottak egy ajtón át, és sokak azt hitték egy garázsban kötöttünk ki. Elég furcsa garázs volt, de kiderült, hogy ez volt maga a kiállítás. Nagyon régi 19


Eibeck Tamás

autókkal, és motorokkal találkozhattunk. Motort is hajthattunk, és kuplungot is kezelhettünk. Egy másik terembe mentünk, ami előtte véleményünk szerint egy villamosszerelő helység volt, mert a vágányok között fel lehetett szedni a padlót, és javítani a tömegközlekedési eszközt. Volt ott villanymotor, villamos tetején lévő feszültségcsatlakozó, és a sínek szereléséhez eszközök is. Nekem az írógép tetszett, mely fémre nyomtatott betűket. Ezután kimentünk a „gyermekmegőrzőbe” és rájöttünk, hogy milyen jó móka ott játszani. Igazából ez egy egyszerű elemekből felépített érdekes és szórakoztató interaktív kiállítás is volt egyben. Volt ott mókuskerék, négyzetkerekű autó, vár, kirakós (ami nem volt könnyű) és még sok minden más is. Azután elhagytuk a terepet, visszamentünk a kollégiumba, átadtuk az ajándékot, és elbúcsúztunk az idegenvezetőtől. Most azt lehetne hinni, hogy vége volt a napunknak, de nem. Most jött el a napi gyakorlati foglalkozás ideje, a 15:10-től 19:15-ig tartó Telekommunikációs foglalkozás. Az első feladat egy bistabil multivibrátor kimérése volt. Meg kellett mérünk egy panelen – ami a géphez volt csatalakoztatva, hogy a digitális multiméter mekkora feszültséget jelez a kimeneten egyik állapotnál, és a másiknál. A lényege az egész áramkörnek az volt, hogy ha a bemenetre egy impulzust küldünk, akkor a kimenetek között váltogatja a feszültséget. A flip-flop után nekiálltunk az astabil multivibrátor mérésének, hétköznapi nevén a két LED-es villogónak. A feladat itt is egyszerű volt, megmérni, hogy ha az ellenállásokat változtatjuk, akkor hogyan változik a négyszögjel idő-függvénye. A monostabil generátor volt már csak hátra. Nekiálltunk nagy erőkkel, bár ez a feladat kicsit megizzasztott. Nem a nehézsége miatt, hanem hogy mit írjunk, és hogy végül is mi a feladat. Értettünk mindent amit elmondtak, de nem tudtuk, hogy mit írjunk le. Aztán elmondták hogy ez csak egy ismertető hogy mi történik az ellenállás változtatásakor. Az első részben manuálisan, egy kapcsolóval kellett impulzusokat küldenünk a rendszerre, mely erre reagálva bizonyos ideig töltötte a kondit, majd kisütötte. A tau időállandót számoltuk ki, 10 kΩos, 90,9 kΩ-os és a kettő ellenállás párhuzamos eredőjeként. A csoport egyébként két nagy részre oszlott szét. Voltak 6-an akik ezt a három feladatot csinálták, és váltogatták egymás között, és voltak 5-en akik pedig egy egyenirányítót mértek ki, vagy éppen két ADSL modem között teremtették meg a kapcsolatot. Végül betekintést nyertünk az ő világukba is, a feladatuk szerintem nehezebb volt, mint a mienk. Elbúcsúzás után vacsora, majd képválogatás következett. A holnapi program ismertetése után mindenki beszámolót írt, és készült a holnapi éjjeli vonatozásra. A tisztálkodások után mindenki aludni ment.

20


Eibeck Tamás

13. nap (2010.09.17.) Péntek Éjjel kicsit tovább maradtam fent, mint szoktam, de mégsem sikerült olyan rosszul a reggeli felkelés, mint számítottam rá. A mai programunk a Krakkó TV megtekintése, majd készülődés a gdanski útra. Későn, 8:15-kor volt kaja az asztalon. A kávé után pedig 8:55kor gyülekeztünk és elrajtoltunk a villamos felé, ami elvisz minket a TV-ig, egy helyi járatos busszal karöltve. Kicsit előbb, mint 10 óra volt, mikor megérkeztünk a helyszínre. Az épülethez vezető út már be volt szakadva, valószínűleg az eső alámosta, és ennek következtében ment tönkre. Bementünk az építménybe, és a portánál Margo néni elintézte a dolgokat, és mondta, hogy nyugodtan üljünk le, és várjunk, hogy jöjjön az igazgató, aki körbekísér minket. 3 perc múlva kezdetét is vehette a körút. Elsőként a stúdiót tekintettük meg, ahol éppen egy híres műsor került felvételre. A műsor lényege volt, hogy valakik elmondanak magukról egy történetet, és a zsűri, amely híres emberekből állt, kiválaszt egy játékost, aki megnyer egy feltunningolt motort, vagy 10.000 zlotyit. A motort előttünk beindították, nem volt kisebb élmény, mint maga az egész stúdió, szerintem. Amúgy a plafon tele volt világosításra specializálódott reflektorokkal. A hátteret kék színű lámpákkal világították meg, nagyon szépen megcsinálták. A kamerákat egy karra, illetve egy olyan szerkezetre szerelték fel, amin egy ember ült, a gép alatt egy sín volt, és egy másik pedig tologatta azt, így más szögekből is fel lehetett venni amit kellett. Mivel már majdnem elkezdődött az adás, kivonultunk a teremből. Kifelé menet volt egy karatés ember, egy pizsomás kisgyerek, illetve egy vörös hajú férfi. Később kiderült, hogy ő egy nagyon híres ember volt, Lengyelországban. Furcsán nézett ránk, biztos azért, mert nem tiszteltük meg a köszönésünkkel, de nem is tudtuk ki ő, szóval érthető volt. Felmentünk az emeletre, és bementünk az első terembe, ahol a hangot készítették elő az adáshoz, és épp mindenkivel végigpróbálgatták, hogy minden rendben van-e. Miután megnéztük a drága és bonyolult keverőt, és panelt, mentünk tovább. Az ablakból át lehetett látni a másik részbe, ahova szintén benéztünk. Ott a kész anyag vágása volt. Mikor be akartunk menni, az egyik nő becsapta előttünk az ajtót. Valószínűleg nem akarta, hogy bemenjünk, nem baj, egy ajtóval arrébb mentünk, és benyitottunk. Két ember ült bent 8 monitor előtt. Az összes kamera képe ide futott be. Nekik volt két potméterük és rengeteg sok gombjuk, amivel tudták irányítani a kamerát, illetve hogy melyik kép menjen le az adásba. Nagyon nehéz feladat volt ez, de az egyik kezelő nem volt fiatal, és mégis milyen finom mozdulattal zoomolt, és állította a fehéregyensúlyt, illetve az íriszt. Nem maradtunk sokáig, mert már tényleg csak percek kérdése volt az adás elkezdése. Általmentünk a folyóson, és következhetett a másik szoba. Megtudtuk, hogy a feliratokat hogyan rakják a filmek végére. Majd ezután mentünk tova, ahova már a kész anyag érkezik meg, összevágják, és küldik tovább, illetve veszik fel digitális tárolásra alkalmas eszközökre. Mindezek

21


Eibeck Tamás

után haladtunk még egy szobát, betekintést nyertünk a kulisszák mögé, és láthattuk azt a szerkezetet ami végül is az „agya” annak a teremnek ahol a 8 monitor, a potméterek és a sok gomb volt. Látszódott mikor melyik van éppen adásban. Először azt mondták nekünk, hogy élő adás lesz, de később kiderült, hogy csak felvétel készül, és majd valamikor leadják. Be akartunk menni a forgatásra. Ehhez két csoportra kellett válnunk, mert egyszerre nem fértünk volna el az erkélynek hívott helyen, melyről madártávlatból lehetett látni a lényeget. Fényképezni csak vaku nélkül lehetett, de nem volt sok fény, így ezt kihagytuk. Mikor kiértünk, nagy meglepetés ért. A Lengyelországban egyedülállóan legjobban felszerelt TV-ből ennyit láthattunk. Végeztünk is, pedig a program hoszabbra volt kiírva, ehelyett 1,5 óra körül sikerült „körbefutni” az épületben. Nagyon sajnáltuk, hogy ki kell jönnünk onnan. Elbúcsúztunk, és átadtuk az ajándékot, majd egy csoportkép után hazafelé akartuk venni az irányt. Meg is indultunk a villamos felé, ám felvetődött, hogy esetleg mehetnénk plázába is. Megszavaztuk, tehát volt egy óra szabadidőnk, 12:30-ig. Nem találtunk semmi érdekest se elsőre se másodjára elsétálva az épületben, ezért lepihentünk egy padra, és elbeszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. A megbeszélt időre a megbeszélt helyen voltunk, és mehettünk is. Mindenki úgy vélekedett, hogy gyalog simán hazajuthatunk, csak a Fizika Kertje mellett levő parkon kell átvágnunk, és a sulinál kötünk ki. Először azt hittük, hogy tényleg gyalog megyünk, aztán kiderült, mégse. A villamossal először bementünk a központba, és onnan hozott egy másik haza. Ezért akartunk gyalog menni, mert így 30 perc volt az út, és még egy ellenőrt is kifogtunk, pont amikor le akartunk szállni. Gyalog gyorsabban hazaértünk volna, de legalább megtanultam olvasni a villamos térképét, tehát mégsem volt felesleges ez a kis kitérő. Egyre már a kollégiumban is voltunk, és mentünk a szobáinkba. Én sudokuztam, és elütöttem az időt 13:15-ig, ugyanis akkor kaptunk ebédet. Spagetti szerű ételt ettünk, ez is ízlett, majd felmentünk megint a szobákba, hiszen szabad programunk volt egész délután. A beszámoló írásával, játékkal, bevásárlással, és pakolással telt el az idő. Valaki inkább aludt, hogy felkészüljön az InterCityvel való utazásra. Bevásárlás után villamossal elmentünk oda, ahol felszállunk az InterCityre. Már vártuk a vonatot, ami késett persze körülbelül 20 percet. Mikor megjött megláttuk, hogy van ágyas vagon is, mi oda akartunk menni, de a jegyünk sajnos nem oda szólt, így mentünk tovább. Felszálltunk egy másikra, ahol viszont nem volt helyünk, csak a kísérőknek tudtunk keresni egy kabint, illetve közülünk mehetett volna oda még egy ember. Sokan úgy voltunk vele, egy mindenkiért, mindenki egyért, és kibírjuk, hiszen csak 3 óra és lesz helyünk, legalábbis ezt mondták. Ám minden egyes megállóval rosszabb lett a helyzet. A folyosón feküdtünk a cuccainkon, egymást tapostuk, de ez nem volt olyan rossz, mint amikor valaki a kabinokból kiment WC-re. Elképesztő tömeg volt a folyosón, és volt olyan kabin ahol a maximális 8 fő helyett 4-5 fő pihent. Sokan kinevettek minket, el is mondtunk értük egy imát. Az elején, hogy jelezzük, mi együtt vagyunk, és összetartunk, elénekeltünk pár magyar dalt. A legkedveltebb a 8 óra munka volt. Kis átköltés után 8 óra vonatozásról énekeltünk. Voltak olyan okos emberek, akik végigmentek a kabinsoron, hogy biztos nincsen-e hely. Végül is tényleg csak viccből voltunk egymás hegyén hátán. A vonat reggel 9:10-re volt kiírva, és mi még csak az első 2 órán voltunk túl. Az idő nagyon lassan telt. 22


Eibeck Tamás

14. nap (2010.09.18.) Szombat Tegnap felszálltunk az InterCityre, a körülmények első két óra után elég siralmasak voltak, és azt hittük soha nem érünk oda. A Gdansk-ig tartó vonatozás során a tájat sem lehetett nézni, hiszen sötét volt, és bent pedig világos, így az üveg tükörként működött. A folyosó két végén voltak a WC-k, de volt aki inkább visszatartotta, amint meglátta a helyet. Végül úgy fél 8 körül jött egy új kalauz, aki beküldött mindenkit a kabinokba, ha foglalt volt, ha nem. Ott végre egy kicsit el tudtam aludni, majd 9-re felkeltem, hiszen mindjárt odaérünk. Ekkor érkezett a fantasztikus hír, még két órát kell eltöltenünk azon a lélekvesztőn, mert sok helyen sokat álltunk, még mi sem tudtuk ,hogy miért, és ezért összekapartunk az eredetileg 20 perces késéshez még egy 100 percet, a mi nagy boldogsáunkra. Már nem nagyon tudtam aludni, ennek okát még én sem nagyon tudtam. Reménykedtünk, hogy nem lesz semmilyen program, és majd alszunk egész nap, ahogy megérkezünk. Ez elég leányálom volt, őszintén. Lepakoltunk, mindenki nagyon álmos és fáradt volt, csatlakozott hozzánk még egy kísérő, így a tanárainkkal együtt már négyen voltak. Elindultunk megkeresni a szállást, háromszor eltévedtünk, és megint nekünk lett igazunk, hogy merre kell menni. Az adminisztráció viszonylag sokáig tartott, megint bonyolódást okozott a különböző iratok felmutatása. Nem volt elég, hogy pendriveon elvittük, nekik kártyán kellett. Nem értem meg soha ezeket az idegenvezetőket, de nem baj, legalább volt helyünk. Volt időnk kipakolni, WC-re menni, és már mentünk is várost nézni, ebédelni. Elmentünk a sétálóutcába, megnéztünk egy pár szobrot, épületet, kirakatot. Ekkor lett még egy idegenvezetőnk, de honnan azt már mi sem tudtuk, de ő tudta a legjobban, mi, hol van. Láttunk sok szép és nagy hajót is. Ott álltak, ahova még be lehetett jönni hajóval, tovább már nem tudtak volna haladni. Megnéztük az első épületet, ami védelemként szolgált még annak idején. Ahhoz, hogy teljes legyen a napunk elkezdett esni valami havas eső az égből. Egy utcát arrébb mentünk, és ott meg már száraz volt minden, pedig a két utca között nem volt 40 méter. Kerestünk egy olyan helyet, ahol lehetett ebédelni. Bementünk egy gyorsétterembe, de nem Mekibe, vagy ilyesmibe, hanem egy rendes étterembe, ami gyorsabb volt, mint a többi. Ettünk egy finom rántott szeletet krumplipürével, és jóllakva hagytuk el az épületet. Ezután megnéztük a Balti-tengert. Nagyon gyönyörű hely volt. A homokos part sem hiányzott, bár nem sokan voltak akik napoztak. Ennek az volt az oka, hogy egy nagy felhő takarta el a napot, és a széle persze megint felettünk volt. Az eső már csak percek kérdése volt. Kimentünk a mólóra, körbenéztünk, és amikor jöttünk vissza, az eső és szél az arcunkba csapott, nagyon jó érzés volt. Ezután lenéztünk a homokos partra, hiszen nem sokszor jövünk el ide. Páran bevetették magukat a vízbe is, persze csak térdig, de én inkább kihagytam. Sok medúza volt, de nem csíptek, hála az égnek. Lehetett volna fél óra szabad programunk, de most az egyszer az állapotunkra hivatkozva visszautasítottuk. Az idegenvezetők nagyon meglepődtek, de elfogadták választásunk. 23


Eibeck Tamás

Bevásároltunk, és visszamentünk a szállásra. Olyan 18-19 óra körül lehetett. Szokásos teendők, majd vacsora, kapcsolatteremtés az itthoniakkal, és ruhástól be az ágyba, nem számított semmi, pár percen belül már a világomat sem tudtam. A lengyelek teljesen kiütöttek, de további 10 társam is így tett, úgyhogy szerintem tényleg fárasztó volt a program. Pár óra múlva felkeltem, megágyaztam, és elmentem fürdeni, amikor már volt elég lelki erőm hozzá. Aztán vissza az ágyba, és szundi.

24


Eibeck Tamás

15. nap (2010.09.19.) Vasárnap Reggel 8-kor keltem fel, azaz olyan 12 óra tömény alváson voltam túl. A szemem csak úgy felpattant, az álmossággal nem voltak problémáim. 9-re meg el kellett készülni, bepakolni, megreggelizni. Ezt teljesítettem is, páran késtek vele, de 9:25-re mindenki készen állt. Jött egy sms, és tudtuk, hogy ez már jót nem jelent. A vezetőink lekéstek egy villamost, ami még 15 percet jelent várakozásilag. A 15 percből 25 perc lett, de már megszoktuk, és ezzel a tudattal, illetve a csomagjainkkal indultunk el a vasútállomás felé. A haditerv az volt, hogy lepakolunk, és elmegyünk máshova nézelődni. Így is történt, leraktuk a cuccainkat, és mentünk tovább. Kimentünk a tengerhez, hiszen ez nekünk még új volt. Más helyre mentünk, mint tegnap mert egy másik városrészbe mentünk át. Etettük a sirályokat, és hattyúkat, örömmel fogadták tőlünk a kaját, elég éhesek voltak. Szó szerint a tenyerünkből ettek. Az idegenvezetők is bemerészkedtek a vízbe, nagyon élvezték az egész kirándulást. Akkora életkedvük volt, hogy a körülöttük lévő embereknek nem lehetett szomorú a hangulata. Mindig nevettek, mosolyogtak, egyszerűen elképesztőek voltak. Egy fél órát elütöttünk a parton, majd mentünk a következő állomásra. A parkban egy emlékműsort tartottak, sok tengerész volt, valószínűleg valami katasztrófa, vagy hősies tett állhatott a háttérben. Megkoszorúzták a szobrot, és mentek is a dolgukra, nem tartott tovább 2 óránál az egész, mondjuk lehet közrejátszott ebben az eső is. Már dél volt, amikor mentünk az éttermek mellett, gondoltuk azok között válogatunk. A jó illat és maga az, hogy dél volt, elég kellett legyen ahhoz, hogy mindenki megéhezzen. Kisebb csalódás ért, mikor átmentünk a part másik felére, ahol egy Karib-tenger kalózai című filmben szereplő hajó kacsingatott vissza ránk. Csináltunk egy csoportképet, és mentünk tovább. A tér kellős közepén valószínűleg egy koncertre készültek, minden esetre elég nagy zaja volt az egész próbának. El volt kerítve a terület, amit megkerüléssel ki lehetett játszani, de nem volt sok értelme. Ezután bementünk az Akváriumba. Ennek a helynek a lényege egyértelmű volt, a vízben élő állatok szokásait, életét mutatja be természetesnek ábrázolt környezetben. Az első szinten kezdtük meg a nézelődést, mert ott volt a bejárat. Halakat láttunk, teknősöket, medúzákat, tengeri csillagokat, tehát sok mindent. Az első emelet után felmerészkedtünk a másodikra is. Ott már nem voltak élő élőlények, csak kitömött figurák, és egy kis ismertetés. Ábrákkal mutatták be, hogyan is fogták ki a halakat, illetve milyen halakat szoktak fogni, milyen rákokat és homárokat, amiket meg is eszünk. Megismerhettük a hal felépítését, és minden adatot amit tudnunk kéne róla. A bemutatót egy nagy Albatrosz kitömött teste zárta le, ami az ajtó mellett volt. Volt egy harmadik emelet is, ahol szuvenírt lehetett vásárolni, ezt a részleget kihagytuk. Lementünk a földszintre. Megcéloztuk a WC-t és két hullámra oszlottunk szét, én a másodikban voltam. Az elsők után bementem, és mire kijöttem, láttam, hogy a többiek rám mutogatnak, és a biztonsági őr nem nagyon hisz nekik. Végül elengedte őket. A gond az volt, hogy a kijárat a WC mellett volt, és nem látta, mikor mi WC-re mentünk, és azt 25


Eibeck Tamás

hitte, úgy lógtak be az ajtón. A jegy ami felmentett volna a büntetés alól a tanárnőnél volt, aki még valószínűleg a második emeleten tartott. Akkor hitte el az őr a mesét, mikor én kijöttem a mellékhelységből, és látta, hogy ismerem őket. Ezután bezárta az ajtót, és megnyitott egy másik kijáratot. Ezt nem értettük, mert az új irányban egy kiállítás is volt, meg még voltak halak, és ugyanannyit fizetett mindenki, valaki pedig csak simán kint találta magát az utcán, de ők tudják hogy van ez. Végignéztük megint az akváriumokat, szerintem ez volt a legszebb, bár legrövidebb kiállítás is. A legjobb az volt, mikor az akvárium alja poros, köves volt, a ráják pedig simán elsiklottak felette, még az iszapot sem kavarták fel. Majd leültünk a padra, és vártuk a kísérőket. Meg is jöttek 10 percen belül és miután megtekintettük a kijárat felé lévő kiállítást kimentünk a térre. Ott eldöntöttük, hogy kajálni fogunk. Találtunk egy nagyon jó éttermet, bár helyünk nem volt. Kiültünk, hiszen akkor még nem esett semmi. Leadtuk a rendelést, és vártunk. Az eső rákezdett elég szépen esni. Első problémaként az ernyők összetolásánál lévő rés beázása jelentkezett. Arrébb települtünk, nem volt kényelmes de áldozatot kellett hoznunk. 15 perc múlva hozták az ételt. Volt amiből 7 darabot rendeltünk, abból kihoztak egyet, ami az enyém lett, és a többi más rendelést is meghozták. Az a 6 fő csak várt, csak várt, és várt. Eltelt 15-20 perc, mi pedig már végeztünk, de ők még el sem kezdték. Bementek szólni, hogy éhesek, erre azt mondták nekik, hogy ők pizzát rendeltek, azt pedig meg kell sütni. Kijavították a rendelési hibát, és megint vártak 15 percet. Meg is érkezett az étel, pont akkor, mikor mi befejeztük. Megvártuk, míg megeszik, és mentünk tovább. Lett volna még programunk, ám esett az eső, és azokat el is mosta. Így a döntésünk a partra esett, menjünk vissza és ott csináljunk valamit. A homokban gödröt ástunk, kifutópályát, körforgalmat, kilátót, sárkányt építettünk, és mindezt egy képpel vittük véghez, amihez persze kellett egy kis fantázia is. Volt egy óránk, ki is használtuk, majd irány a bolt, bevásárolni az útra. Mikor ezzel is végeztünk a vonatállomás volt a célunk, amit villamosokkal és a lábunkkal gyorsan el is értünk. Annyira időben voltunk, hogy 1 óránk volt a vonat indulásáig. A gépezet 18:30-ra volt kiírva. Be is állt 18:15-kor a helyére. A következő volt a terv, felfut 3 ember, és 3 kabint elfoglal, akkor kényelmesen elférünk. Ez szép és jó volt, de az első osztály állt meg előttünk, és még egy pár kocsival hátrébb is az volt. Bevágtuk a nagy vágtát, mindenkit lehagytunk, mint az állatkertben, úgy loholt mindenki a helyért, ezért sietnünk kellett nekünk is, és a honfoglalás sikeres volt. Elbúcsúztunk a két idegenvezetőtől, akikkel itt találkoztunk, Anna velünk utazott vissza Krakkóba is. Elfoglaltuk a kényelmes helyeinket, és néztük, hogy most persze mindenkinek jutott hely, nem úgy mint múltkor nekünk. Egy ideig nem kaptunk vendégeket. 2 óra múlva azonban egy házaspár beült hozzánk. Kedvesek voltak, mondtuk, hogy vagyunk, angolul beszélünk és németül is, hiszen 3 angolos és 3 németes volt a kabinban. Erre jött a meglepetés, az első ember 2 hét után, aki tudott németül is beszélni. De még angolul is tudott, valami okos ember lehetett ő. Nem sokat beszéltünk, mindenki aludni akart. Innentől kezdődtek a gondok nálam. Egyszerűen nem tudtam aludni, a helyem sem volt olyan jó, mint ahogy mi azt múltkor onnan kívülről néztük. Zenét hallgattam, nézelődtem össze-vissza, és már nagyon idegesített, hogy nem tudok aludni. A telefonom is lemerült, annyit használtam. Nos így telt el a vasárnap, az utazásról még a következő beszámolóban lesz szó. 26


Eibeck Tamás

16. nap (2010.09.20.) Hétfő Alvásproblémáimat még e napon sem tudtam leküzdeni egy ideig. A lengyel kolléga is felkelt, mert megmacskásodtak a lábai, gondoltam én is kinézek a folyosóra. Most már nagyobb tömeg volt, de még mindig nem értek a nyomunkba. Érdekes módon senki nem aludt a folyosó kellős közepén, ez meglepett engem. A WC-re szabadon ki lehetett menni, senki sem akadályozott meg benne. Az első alvásomat fél 5 körül sikerült véghez vinnem. Nagyon örültem neki, mikor felkeltem, hogy sikerült aludnom. Elrepült gyorsan 2,5 óra, és 7 óra lett. Felkeltettek, mert le fogunk szállni 20 percen belül. 10 perc múlva jön egy megálló, és látjuk, hogy tanár úrék mennek el az ajtó előtt. Akkor fogtuk fel, hogy kéne menni. Azt sem tudtam hirtelen hol vagyok, a cuccaimat magam után húztam, majdnem elestem mikor a peronra értem. Eszméletlenül szédültem, szerintem a kialvatlanság miatt lehetett. Átmentünk a villamosmegállóhoz, és sajnos el kellett búcsúznunk Annától is. Adtunk neki ajándékot, és megköszöntünk mindent. Felszálltunk az 5-ös villamosra, és mentünk a kollégium felé. Az út rövidnek tűnt a 12 órás út után. Leszálltunk, felmentünk a szobánkba, és mintha haza érkeztünk volna. Oly csendes és nyugodt hely volt. 8-kor megreggeliztünk, és elmentünk fürdeni. Szabad programunk volt, beszámolót írtunk, és aludtunk. Az alvás az éjszaka pótlása volt, illetve előre aludtunk az esti programra, ami a csillagok alatti piknikezés volt. 18:00-ra kellett mennünk, de már 15:00-kor muszáj volt elindulnunk. Megint utazni kellett. Lengyelországban többet utaztam mint 18 év alatt, és több templomot néztem meg, mint életemben eddig egész Magyarországon. Ezért is emlékezetes lesz ez a külföldi szakmai gyakorlat. Visszatérve a napirenden lévő következő programhoz, 15:00kor felszálltunk a buszunkra, ami egy kisbusz volt. Akkor esett le nekem, hogy a helyi járatos buszok ilyen kicsik. Nagy volt a tömeg a járművön, de fél órát kibírtunk. Megérkeztünk Niepomolice-be, és megismerkedtünk a kisvárossal. Gyorsan elmentünk bevásárolni, és várost nézni. A városnézés az csak felületes volt, hiszen ez még később is felüti a fejét. A bevásárlás során vettünk grillezéshez alapanyagot, és mikor visszaértünk be is pácoltuk a húst. Ezután felmentünk egy domb tetejére, ahonnan 100 kilométer távolságig el lehetett látni. Azt mondta a csillagász vezető, hogy keressük a Jupitert a Hold körül. Nem találtuk meg, besötétedett, és visszamentünk a szállásra. Megsütöttük a húsokat, nagyon finomak voltak hagymával és paradicsommal. Mindenki kivette a részét belőle, voltak tűzrakók, sütők, előkészítők, darabolók, és fogyasztók. Ezután felmentünk egy kupola alatt elhelyezett távcsőhöz, és néztük a Holdat, és a Jupiter. Szép látvány volt, és még le is fényképeztük egy speciális fényképezőgéppel. Majd lementünk egy terembe, ahol megnéztük a képeinket, és egy weboldalon elküldtük magunknak e-mailben, egy-két további kép társaságában. 27


Eibeck Tamás

Azután átmentünk a planetáriumba, és néztük az „eget”. Érdekes előadás volt, a csillagok által kirajzolt alakzatokat mutatta be. Egy motor forgatta a képet, és a professzor magyarázott. A végére egy kis meglepetésként elfüstölt a motor, ami forgatta az egész készüléket. A professzor rohangált fel-alá, mit pedig jobbnak láttuk elmenni aludni. Éjfélkor még beszélgettünk, majd lassan mindannyian elcsendesedtünk. Nem volt valami meleg, de a faházban egészen elviselhető hőmérséklet uralkodott, hála a fűtésnek.

28


Eibeck Tamás

17. nap (2010.09.21.) Kedd Reggel 7:45-kor keltünk, megreggeliztünk, és mentünk a professzor után, aki ismét felvitt minket a kupolába. Tegnapi programtól eltérően a Napot néztük meg, egy speciális szűrő segítségével. Láttunk napfoltokat, napkitöréseket. A lencse miatt az égitest vörösnek látszódott, de legalább jobban kiemelte a foltokat. Képeket most is csináltunk, ám senkinél nem volt pen-drive, így majd e-mail-ben fogjuk megkapni a képeket. A program sajnos 10 órakor véget ért. Elbúcsúztunk, megajándékoztuk az illetékeseket, és eljöttünk. Kiültünk a buszmegállóba. Nem értettük, hogy az előttünk elhaladó 5 Krakkói járatból miért nem ülhetünk fel egyre sem. 1 óra várakozás után azért megjött a mi autobuszunk is, a hatodik krakkói járat volt ez. Megint nem volt túl sok hely. A buszon felismertük a szökésből Lincoln Burrows-t, nem is mertem mellé ülni. Délre nagy nehezen megérkeztünk a kollégiumba. Nem volt túl sok szabad időnk, mert enni kellett, majd, mivel előrehozták a programot, menni is kellett. Még a szobába sem volt időnk visszajönni, indultunk is az étkezés után. Egy nő és egy férfi kísért el minket a krakkói rádióba és a krakkói újsághoz is. Először a rádióállomásra mentünk. Bementünk, és vártunk 10 percet arra, aki körbevezet minket. Meg is jött egy férfi, és mellette állt egy fiatal hölgy. Mikor mindenki odaért, magyarul köszönt a nő, mi pedig mosolyogva visszaköszöntünk. Nem tűnt fel, hogy akcentus nélkül beszélt. Az idegenvezetőnk lengyelül mondott valamit, erre a lány lefordította magyarra. Mindenki meglepődve nézte, hogy magyar idegenvezetésünk lesz, egy alacsony szép hölgy személyében. Elsőként az épületről mesélt a férfi, például elmondott egy történetet. A rádió azért épült oda, ahol most van, mert régen az emberek azon a helyen mulattak, énekeltek, és az akkusztika miatt az egész környék értette, hogy mit énekel az a valaki. Így elhatározták, hogy a rádió is itt lesz, és megépítették. Az épület küldő része üvegből volt, és jó fényviszonyok voltak. Általában ovális alakú volt minden, a folyosóktól az irodákig. Elsőként egy olyan teremben voltunk ahol a hangot állították be, vágták, keverték. Megmutatta a vezető, hogy milyen volt régen az MP3 lejátszó. Kicsit nagyobb volt, mint a mostaniak. Majd megtekintettünk egy élő adást. A falakat egy speciális anyaggal vonták be, ami nem engedte át a hangot, ha esetleg valaki lövöldözött, azt sem hallották meg. Bár ezt még nem próbálták ki, de állítólag így volt. Azért mi csendben vonultunk végig, példát mutatva. Ezután megtudtuk, hogyan vágtak régen hangot. Volt egy szalag, és volt egy gép. Az lejátszotta a hangot, és ahol köhögtek vagy valami zaj volt, azt ollóval kivágták, és összeragasztották úgy, hogy jó legyen. A rádióállomásos kirándulásnak ezzel vége is lett. Az újságírást is meg akartuk nézni. 29


Eibeck Tamás

Az egy másik épületben volt. Villamossal elmentünk oda, és nem mehettünk be. Egy megbeszélés volt, amiért várni kellett körülbelül 10 percet. Majd bementünk egy terembe, ahol kerek asztal volt. Egy nő előadta, hogy mi hol van az újságban. Lefényképezett egy fotós minket, majd mentünk tovább, ahol sok iroda volt egymás mellett. Ez volt a Krakowska Gazeta szerkesztősége. A telefonok csörögtek, a billentyűk kattogtak. Bemutatták, hogy hogyan, milyen programokkal szerkesztik az újságokat. Meglepetésként kaptunk egy címlapot, amin mi voltunk rajta, a háttérben egy logóval. A logó az újságé volt. Ezzel lezárult a délutáni programunk is. Hazamentünk, képeket nézegettünk, majd volt szabad időnk, aminek örültünk nagyon. Később kajáltunk és megint szabad programunk volt, amit a beszámoló írásával töltöttünk el. Este interneteztünk, megfürödtünk, majd lefeküdtünk aludni, hogy kipihenjük a fáradalmainkat.

30


Eibeck Tamás

18. nap (2010.09.22.) Szerda Ma reggel 7:50-kor volt Breakfast, azaz reggeli. Az elkészüléshez 7:45-kor már fel kellett kelni. Nem volt semmi fennakadás ebben a folyamatban. Időre leértem, és megreggeliztem, bár nem voltam olyan éhes, de minden elfogyott. 8:30-kor már el kellett indulnunk a délelőtti programhoz, ami név szerint a PKP (Polish State Railways) épülete volt. Az informatikai, telekommunikációs és energetikai részét tekintettük meg, ebben a sorrendben. 9:00-re voltunk beírva látogatónak. Pontban oda is értünk, az adminisztrációval sem voltak bajok. Kaptunk egy ott dolgozó embert, mint utólag kiderült, hogy ő volt a főnök. Elsőként bementünk egy terembe, ahol voltak számítógépek, és egy diavetítővel ismertették velünk a PKP történetét. Csoportokra voltak osztva az állomások. Például Intercity, vagy a fő, PKP Cargo. Ezután körbevezettek minket, sok Cisco-oszlopot láttunk, ami már darabjaként elég sokat ér, mi pedig vagy 20at láttunk belőle. Az áramellátásról is beszéltek, hogy ha véletlen valami baj lenne, akkor akkumulátorokról működtetik a számítógépeket, amik 45 kWh-sak voltak. Az első számítógép egy egész termet foglalt el, most pedig egy teremben volt vagy 10-15 gép. Ez is mutatja a technika fejlődését. Majd kaptunk egy másik embert magunk mellé, aki a telekommunikációs részt ismertette velünk. Megnéztük az ADSL hálózatra épülő rendszert, és még sok minden mást. A hűtésük ezeknek a gépeknek nagyon fontos, illetve nagyon nagy teljesítményű. Ez a rész sem tartott sokáig, de mi igazából amúgy is az elektronikát vártuk, ami ezután következett. Ehhez ki kellett mennünk az épületből, és villamosra szállnunk. A 3-as villamossal törtettünk előre, pár megálló múlva meg is érkeztünk. Egy kamionokkal teli raktár mellett volt ez a hely, nem is sejtettem volna, hogy így el van dugva. Egy sárga épület volt, az ESZI jutott róla eszembe. Bementünk és leültettek egy terembe. Egy filmet vetíttek le nekünk, és szuvenírt adtak. Ezután felkerekedtünk, és megnéztünk egy vezénylőt, ahol két ember ült. Betekintést nyertünk hétköznapjaikba. Előttük volt egy nagy visszajelző panel, ami a kábelrendszeren kintlévő feszültséget, és teljesítményszinteket jelezte vissza. Két részre osztották a munkát, az egyikőjük piros fénnyel lévő területeket figyelte meg, a másik a zöld fénnyel jelölt területet. Nem sokat maradtunk itt sem, nem akartuk őket zavarni. Megint lementünk az első terembe, összeszedtük a cuccainkat, és mentünk is tovább. 12 óra körül járhatott az idő. 14:00-kor volt ebéd, gondoltuk bemegyünk szuvenírt venni otthonra. A főtér jó helynek tűnt, vettem egy-két dolgot, de van egy olyan érzésem, hogy még vissza kell mennünk. 31


Eibeck Tamás

Kettőkor ettünk egy finom rántott szeletet, és volt 1,5 óra szabad időnk. 15:30-ra mentünk a suliba, telekommunikáció gyakorlatra. Múltkor astabil, bistabil, és monostabil multivibrátorokat csináltunk. Most UTP kábeles feladatot és egyenirányító mérését kaptuk. Elsőként az egyenirányítós feladat jött, de sokan voltunk az asztalnál, így ketté váltunk, és valaki a gépen szimulálta, a többiek élőben építették meg. Miután mindenki sikeresen elvégezte a feladatát, cseréltünk. A csere után végre élőben is összerakhattam a rendszert. Működött is, nem voltak vele problémák. Már csak egy állomás volt vissza, az UTP kábeles rész. Szerintem ez volt a legnehezebb feladat mind közül. Két gép között kellett megteremteni a kapcsolatot a kábel segítségével, amit mi csináltunk. Elsőre nem jött össze, rövidzárat jelzett. Másodikra is ezzel voltak a bajok. Az 1es, 2-es lábbal nem stimmelt valami. Volt bekötve egy kondenzátor szerű alkatrész, ami a művonalat hozta létre. A művonal lényege, hogy leszimulál pár száz kilométer kábelt. A feladat lényege, hogy megmérjük, mekkora lesz dB-ben a veszteség x kilométer hosszúságú kábelnél. Nos a problémát nem sikerült megoldani, bekötöttük a jó, és kész kábelt, amivel működött, félig. Megint a mi kábelünknél jelzett zárlatot. Mondtuk a vicces embernek, aki persze angolul nem tudott valami jól, de nagyon jól el tudtunk vele kommunikálni, hogy vegyük ki azt a kondenzátorszerűséget. Megtettük, és csodák csodájára működött. Ezek szerint mi jót alkottunk, de nem tudtunk róla. Bekötöttük, és működött. Miután megcsináltuk ezt a művonallal is, -7,5 dB-t mutatott csillapításként a műszer. Amúgy a mindennapi életben, ha egy kábel minél vastagabb, annál kisebb lesz a csillapítása, és akkor annál nagyobb távolságot lehet vele összekötni. Például egy 0,8 mm átmérőjű kábellel 10 km-t lehet áthidalni, ami nem olyan rossz érték, szerintem. Miután végeztünk, megköszöntük a munkát, és fáradtságot, átadtuk az ajándékokat. Visszajöttünk a kollégiumba, vacsora 19:15-kor volt. Gyorsan ettünk, mert sokan vissza akartak menni a főtérre. Én is akartam menni, de ilyenkor már nem sok árus van nyitva, így meggondoltam magam, inkább írtam a beszámolót, pihentem, majd aludtam.

32


Eibeck Tamás

19. nap (2010.09.23.) Csütörtök A reggelt 7:15-kor kezdtük meg az ébresztő hatására. A reggeli 7:20-tól 7:50-ig tartott. Csináltunk magunknak szendvicset, mert a mai napon ebédet csak este 19:00-kor kaptunk. A program vízierőmű látogatás, és raftingolás. 8:00-kor indultunk el itthonról. Az út előreláthatólag 2 órás lett volna. A sofőrnek nem számított tábla, forgalom, tolta neki. Gondoltuk oda érünk 5 perc alatt. Egyszer csak egy hatalmas dugóba keveredtünk. A hegyekben jártunk már, és a köd miatt 5 autónyit láttunk előre, illetve hátra. Volt aki megfordult, nem bírta idegekkel a nagy nyomást, bár aki ezt tette azt pont a cél előtt 200 méterrel cselekedett így, nem volt szerencséje. Körülbelül ¾ órát állhattunk a dugóban, mikor egy 20 méteres lezárt útszakaszhoz értünk. Csodálkoztunk, hogy ez miatt van az egész dugó. Ezután gond nélkül folytattuk utunkat. Volt egy bekötőút, ahol 20 percet utaztunk befelé, mikor találkoztunk két, az utat építő munkással. Ők megemlítették, hogy jó lenne ha visszafordulnánk, és másfelől közelítenénk meg Niedzica-t. 20 percet megint kifelé az úton, persze ilyenkor már volt 11 óra. Telefonáltunk, hogy késünk, a válasz természetesen, hogy megvárnak minket. A hegyekben sok kanyar után végre megérkeztünk a helyszínre 11:15-kor. Bementünk, és egy középkorú férfit bíztak meg az idegenvezetéssel. Nem vihettünk be fényképezőgépet, se telefont. Így ki kellett használni, hogy ott vagyunk. Elsőként egy papíron mutatta be a működését az erőműnek, és azt, hogy mi hol állunk, hova megyünk. Megnéztük a csatornát, ahol folyik be a víz, 6 méter átmérőjű volt. Pillangószelep volt az oldalán, de nem abból a kis fajtából. Most nem működött semmi, mert kevés volt a víz. Egyébként 90 MW-os az egész erőmű maximális teljesítménye. A vízmotor után megnéztük a generátort, illetve a turbina és generátor közötti kapcsolatot. A legérdekesebb események közé tartozott, amikor átmentünk a gát alatt, középen található ellenőrző alagúton. A hőmérséklet nagyon alacsony volt, mert a víz eléggé lehűtötte a falakat. Mikor megjártuk az alsó pontját, megindultunk felfelé, 400 lépcsőfokot. Élvezet volt menni, akkor már senki sem fázott. Kiértünk a felszínre, láthattuk a túlfolyót nagyban is. A kilátás a tározóra, és egyszerűen minden fele, csodálatos volt. Majd fogtuk magunkat visszamentünk a buszhoz, kivettük a szendvicseket, kajákat a táskából, elraktunk minden fontos eszközt, és miközben ettünk, haladtunk felfelé a várhoz. Volt fél óránk, így beültünk egy kávézóba egy italra. Eljött a mi időnk felmentünk a várba, ahol láthattunk 33


Eibeck Tamás

képeket a várról, hallhattunk legendákat, és felmehettünk a második legmagasabb pontjára. Le is fényképezkedtünk, majd elindultunk lefelé, mert a rafting is 2 órás, és 19:00-ra már otthon kéne lenni a kollégiumban. Beültünk a buszba és irány a rafting. Gyorsan megérkeztünk, kidobott minket a sofőr és már indult is, hiszen ő a végállomásnál várt minket. Megvettük a jegyeket és irány a csónakázás. De sajnos valamit rosszul csináltunk, és egy valaki nem fért be hozzánk, így találtunk egy másik csoportot, ahova be lehetne ülni. Tanár úr választást sem hagyott ránk, olyan gyorsan pattant be a csónakba, és indult el. Mi is lassan utána eredtünk, de időbe telt elhelyezkedni. Sok hegyet láttunk az út során, miközben két ember két bottal irányította az egész ladikot. Négy db 3 személyes deszka ladik volt összetákolva, és így fértünk el 12-en. Bőven lehettünk volna 13-an is, de a szabály, az szabály. Az út elején nagyon lassan mentünk, majd váltakozott, hol gyorsabbak lettünk, hol még lassabbak. A folyó szélességétől függött a sebességünk. Volt egy olyan szakasz ahol szinte állt a víz, ezt kihasználva lehetett a kapitánnyal fényképezkedni, és még a hajót is vezethettük. 9 ember használta ki ezt a lehetőséget, hogy matyó hímzésbe öltözve irányítsa a tutajt. Az út 2:15 perces volt. A végén már várt ránk tanár úr, és a két kísérő is. WC után mentük a buszhoz, és irány hazafelé. Most másfelé jöttünk, az autópályán szeltük az utat, kicsit gyorsan jöttünk, de így is késtünk 15 percet. Megköszöntünk mindent, átadtuk az ajándékokat, feljöttünk a szobába, majd gyorsan lementünk, és megettük a vacsit, úgy 19:20 körül. Fáradtak voltunk, így este megírtuk a beszámolókat, fürödtünk, és már feküdtünk is le aludni, miután kiválogattuk a képeket, és ismertették velünk a másnapi programot.

34


Eibeck Tamás

20. nap (2010.09.24.) Péntek Az utolsó előtti napon egy elég baráti időpontban volt a reggeli, azaz 9 órakor. Fél 8-kor már felkeltem, mert a Nap besütött az ablakon, pont rám. A sötétítőfüggöny természetesen nem takart sokat, így inkább zenét hallgattam, hogy a szobatársakat ne keltsem fel. 8:50-kor felöltöztünk, és irány a reggelizős terem. Kicsit, mintha többet adtak volna a szokásosnál, és a zöldségek listája is szélesebb skálán mozgott volna. Miután megreggeliztünk felhúztuk az ingünket, és mentünk a bizonyítvány átadására. A teremben, ahova első alkalommal is mentünk, már diavetítéshez előkészültek, ugyanis még a mi általunk készített fényképeket is kivetítettük a vászonra. 900 kép volt, 3 másodpercig láttuk őket, tehát egy 50 perc kellett a megnézésükhöz. Elsőként megkaptuk a bizonyítványunkat, majd leültünk, és néztük a vetítést. A lengyelek is érdeklődéssel figyelték a vetítővásznat. Nem néztük végig a képeket, mert mennünk kellett a következő programhoz. 10:30-kor elhagytuk a termet, 10:45-kor indultunk az Aquaparkba. Fél óra séta, negyed óra számlázás után nagy nehezen, de bejutottunk az öltözőtermekig. Zuhanyzás után pedig irány a víz. Amikor beléptünk, tátva maradt a szánk. A Zakopane-i Aquaparkot odavissza lekörözte, akkora területe volt, és olyan választási lehetőségek voltak. A belső csúszdák voltak az első állomásaink. Egymás mellett három volt, és nagyon gyorsan lehetett rajtuk lecsúszni. Mindegyiket kipróbáltuk. Az egyik negatívum, hogy itt nem engedtek szemüvegben csúszni. Érthető mondjuk, de ha az embernek olyan gyenge a szeme, akkor mit tegyen? Felfelé a lépcsőn majdnem elestem, de azért sikerült felérni a tetejére mindig, épségben. Miután a 3 csúszdát kivégeztük, jöhettek a nagyágyúk, a kinti csúszdák. 20 méter vagy több is lehetett a legmagasabb. Azokon is mentünk, többször is. Végül bent volt egy olyan, amin lehetett versenyezni, és mérte az időt, hogy meddig tart a csúszás. A mi rekordunk 9,2 másodperc volt, de később látunk egy 5,3-as időt is, valószínűleg csaltak, mert annyi idő alatt nem lehetett lecsúszni rajta, az biztos. Ekkor szenvedtem el egy balesetet, megint a szemüveg okozta a bajt. Fent leraktam, és mikor visszamentem érte, lefelé a lépcsőn megcsúsztam, hiába kapaszkodtam, nyálkás volt a lépcső, 5-6 fokot estem. Sokan néztek, mutattam, hogy minden ok, de nem így volt. A könyököm, ahol tompítottam az ütéseket, zúzódott, ahogy a lábam is. Minden Aquaparkban történik velem valami. Volt még hullámmedence, és még sok minden más is. Átmentünk a gyerekosztályra, csak poénból, és olyan jó csúszdát találtunk, hogy a végén lehetett repülni is, ha megfelelően csúszott az ember. Lassan lejárt az időnk, ezért mentünk kifelé. Minden rendben volt a kimenetellel. Visszagyalogoltunk a szállásra, ahol volt 15 perc szabadidőnk az ebédig. Megkajáltunk, utána volt 20 percünk. Elmentünk a közeli boltba, még valami szuvenírért, de csak csokikat vettünk. Éppen időben visszaértünk, és mentünk is a régebben elmaradt logisztikai gyakorlatra, amit akkor pótoltunk be. Egy tanárnő tartotta az előadást, végül is közlekedésről, és szállítmányozási technológiákról beszélt nekünk, illetve kaptunk sok feladatot, tehát jól kellett figyelnünk. A végső teszt teljesen angolul volt, de még németesként is 35


Eibeck Tamás

olyan jól kitöltöttem, mint egy angolos. Az egész 15:25-től szünet nélkül 17:40-ig tartott. 18:30-ra hivatalosak voltunk egy Goodbye Partyra, ami egy vacsora volt a tanárokkal. Kiöltöztünk megint, és persze most sem maradhatott el a diavetítés. Az ételt mi szolgáltuk fel a tanároknak, és persze magunknak is. Valamilyen lepényszerűség volt gombával, és hússal. A lepénynek puliszka íze volt. Senki nem volt éhes, én a ¾-ét megettem, valaki még ennyit sem. Visszavittük a tányérokat, és elbeszélgettünk a méhészkedésről, a globális felmelegedésről, és a tévékről. A tanárok elmentek, mi pedig mentünk fel a szobánkba pakolni. Összepakolás után filmet néztünk, és mentünk aludni, hiszen már csak egy éjszaka választott el a hazautazástól. Igazából nem tudta senki sem, hogy várjuk-e vagy sem.

36


Eibeck Tamás

21. nap (2010. 09. 25.) Szombat 6:00-kor keltünk, és már találkoztam olyan emberrel, aki nagyon várta a hazautat, fel volt öltözve, és sürgetett, mert a buszunk már megjött. Gyorsan összeszedtük magunkat, és fél 7-kor nekiálltunk bepakolni, laptopokat leadni. Tanár úrnak is segítettünk a kocsiba rakodni. 7-kor reggeli volt. Hatalmas választék volt, 5-6 tál volt megrakva hússal, sajttal, svédasztallal búcsúztattak el minket. A konyhások még hoztak az útra csomagokat, amiben fejenként két szendvics, csoki, és ital volt. Csináltunk magunknak szendvicseket, és felszálltunk a buszra. Integettünk Margoéknak, és elindultunk. Nagyon furcsa érzés volt, mert még mindig nem tudtuk, hogy hol lennénk szívesebben. De ha elindultunk, hát pihenjünk egy kicsit. Az út első felét átaludtam de csak 1 órát maximum. Zenehallgatással töltöttem el az időmet. Átjöttünk Szlovákiába, ami szerintem nem volt olyan szép, mint Lengyelország. A hegyek látványosak voltak, de az épületek lerontották az összhangot. A hegyről lefele jövet útépítés volt, le volt zárva a terület. Pirosat kaptunk, így megálltunk, és mikor ezt tettük, megelőzött a minket követő füstfelhő. Rögtön néztük mi az, én láttam, hogy a kerekek közeléből jön, gondoltam, hogy talán a fék lehet az. A sofőrök kiszálltak, és szódával kezdték locsolni. Ez nem volt valami jó ötlet mert a hőtágulás következtében megrepedhet a tárcsa, és akkor baj van. Közben zöld lett, az autókat elengedtük, mi vártunk a következő szabad útra. 2-es sebességi fokozatban 20 km/h-s sebességgel megindultunk újra. A kamionosok, akik türelmetlenek voltak, ledudáltak minket az útról, de igazából nem izgatott senkit sem. Kicsit veszélyes volt, mert záróvonalnál is kellett minket előzni, de mindenki megúszta baleset nélkül, bár volt egy-két meleg helyzet is. A hegy lábánál megint megálltunk, és tovább hűtöttük a fékeket. Már nem voltak olyan melegek, és nem is füstöltek. Negyed óra után megint mentünk, mivel haladni kellett. Az út már nem volt lejtős, így további problémák nem merültek fel. Megálltunk Vác közelében egy benzinkútnál, ugyanott, ahol idefelé is. Majd kis pihenő után bementünk Pestre, mert Schmidt Pétert bevittük a Népligethez, ugyanis ő Pesten lakik. Áthajtottunk a fővároson, és irány az autópálya. 100-al hasítottunk a pályán, és egy megálló után 1,5 óra alatt Paksra is értünk. Mindenki beszállt az autójába és ment hazafelé. Összefoglalva nagyon nagy hiba lett volna kihagyni ezt a 3 hetet Lengyelországban. A nyelvi tudásom sokat fejlődött, és megismertünk más életvitelű, életvezetési stílusú embereket. A lengyelek nagyon barátságos nép, ha tehetném, még többször is kimennék hozzájuk.

37

Leonardo da Vinci Mobilitás Program nap ( ) Vasárnap

Recommend Documents