Kresley Cole. MacCarrick fivérek sorozat 3. Szeress, ha tudsz!

Kresley Cole MacCarrick fivérek sorozat 3.

Szeress, ha tudsz!

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013

A fordítás alapjául szolgáló mű: Kresley Cole: If You Deceive

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Vámpíréhség Vámpírszerető Vámpírharc Vámpírvér Vámpírzóna A Démonkirály csókja Szeress, ha mersz! Szeress, ha akarsz! Előkészületben: A sötétség démona Copyright © 2007 by Kresley Cole Hungarian translation © Radnóti Aliz, 2013 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2013 ISBN 978 963 254 807 4

Ajánlom ezt a könyvet az olvasóimnak…

Öröm volt önökkel megosztani a MacCarrick fivérek kalandjait. Kérem, fogadják hálás köszönetemet és szívből jövő jó kívánságaimat.

Szeretném kifejezni mélységes hálámat a floridai egyetemi könyvtár csodálatos dolgozóinak, akik egészen egyszerűen mindent tudtak, és a segítségemre voltak abban, hogy a jó úton haladjak a könyvtár rengeteg érdekessége között. Az itt talált titokzatos szövegek elképesztő módon lenyűgöző részletes gazdagságának, az eredeti viktoriánus naplók feljegyzéseinek, a csodálatos térképeknek és képeknek köszönhetően hőseink kalandjait hiteles történelmi háttérbe ágyazva írhattam meg. Mélységes hálával tartozom valamennyiük segítségéért.

Még hogy egy jó asszony szerelme? Még hogy meg tudna menteni egy hozzám hasonlóan megátalkodott fickót? Soha… mert nem született még olyan nő, aki annyira jóságos volna, amilyen rossz én vagyok. Ethan Ross MacCarrick A MacCarrick klán feje, Kavanagh Nyolcadik Earlje

Dehogy loptam el! Esküszöm! Ne tegyünk már úgy, mintha a dolgok nem szoktak volna csak úgy belepottyanni a zsebünkbe!

Madeleine Isobel Van Rowen Besurranó tolvaj és szélhámos

PROLÓGUS Iveley Hall, Buxton Anglia 1846 tavasza

Ethan MacCarrick úgy vélte, hogy az unatkozó szépasszony, akit nemsokára maga alá gyűr, egészen szemrevaló teremtés lehet. Ugyanakkor nem lehetett egészen bizonyos abban, hogy jól látta a helyzetet. Ebben a pillanatban ugyanis mindent jótékony homályba borított a whisky, a nők közötti különbségek nagylelkű elsimítója. Hiába ügetett a lova hátán jó fél órán keresztül a hölgy otthona felé, még a vadul süvítő szél sem tudta megszabadítani a fejét az alkoholmámortól. Sőt valójában úgy érezte, hogy az idő múltával még sűrűbbé vált körülötte az alkohol okozta homályos köd. Miközben levette a kabátját, azt bizonygatta magának, hogy az asszony igenis úgy viselkedett, ahogy a szemrevaló nők szoktak. A feleslegessé vált ruhadarabot a fényűzően berendezett hálószoba egyik heverője felé dobta. Nem sikerült a dobás. Még eltompult fejjel is úgy vélte, újdonsült szeretőjéből olyan felületes ostobaság árad, amit a férfiak csak akkor hajlandóak elviselni, ha egy nő gyönyörű. Ezenfelül pedig az ismeretlen igencsak magabiztosan viselkedett, amikor odaállt Ethan elé a buxtoni fogadó félhomályos előcsarnokában. A hölgy egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy kiválasztottja ma éjjel felkeresi. A magas nő enyhe francia akcentussal beszélt angolul. Futó találkozásuk során a férfi nem igazán tudta megnézni magának. Csupán annyi időt töltöttek el egymás társaságában, hogy a hölgy Ethan kezébe nyomjon egy drága illatszerek felhőjében hempergő apró kis cédulát. Leírta, hogy kiválasztottja milyen útvonalon juthat el az otthonába. Arra kérte a férfit, hogy legyen nagyon óvatos. Suttogva részletesen a tudtára adta, hogy aznap éjjel mi mindent akart tenni vele. Ethan huszonhárom évesen igazi forróvérű férfi volt. Pontosan olyan erkölcstelenségekre vágyott, mint amelyeket a titokzatos ismeretlen ígért. Határozottan elindult a tágas helyiség túloldalán álló italszekrénye felé. Házigazdája feltérdelt az ágyon. – Kivárta a tizenöt perc elteltét, miután a szobalányom társaságában távoztam? – kérdezte, mivel erősen tartott attól, hogy az útjáról hazatérő férje valahogy hírét veheti ennek a kis félrelépésnek. Ethan teletöltötte a poharát whiskyvel. – Hát persze, vártam. Amúgy sem jött volna ide a nő társaságában. A szoknyavadászok első számú aranyszabálya világosan kimondta, hogy az ember a saját lova nyergében érkezzen arra a helyre, ahol el akarja csavarni egy nő fejét. Ha így tesz, akkor ő dönthet a távozás időpontjáról. Más esetben viszont megtörténhet, hogy alkalmi szeretője egész éjjel a nyakába varrja magát. Ethan ki nem állhatta az ilyen nőket. – Látta bárki is, ahogy idelovagolt? – tudakolta vendéglátója. 6

– Egyetlen teremtett lélek sem. – Mert hát nem engedhetem meg magamnak azt, hogy a férjem hírét vegye… – Elég legyen! – csattant fel a férfi. Ez a ribanc már most kezdett az idegeire menni, pedig még maga alá sem gyűrte. A skót lefegyverző őszinteséggel folytatta. – Nem ön az első férjezett asszony, akit a magamévá teszek. Számtalan alkalommal voltam már ebben a helyzetben. – Hát persze, ezt biztosra veszem – vágta rá sietve a nő. Amikor a vendége végre elindult az ágy felé, halkan ezt mormolta. – Ön aztán a jóképű fiatal ördög, Ethan. Olyan magas, olyan lenyűgöző! A férfi nagyot kortyolt a pohárból. Elkomorodott, amikor meghallotta, hogy a házigazdája kimondta a keresztnevét. Fogalma sem volt arról, hogy hívhatták az ismeretlen hölgyet. Talán bemutatkozhatott, miközben a félhomályban suttogva részletesen elmesélte, milyen lesz az, amikor ott térdel előtte, és mélyen magába szívja. – Fiatal ördög? Nem gondoltam volna, hogy ön sokkal Idősebb nálam – válaszolta, miközben az ágy fölé hajolt. A nő nevetni kezdett. Csak egy kicsivel. Most már sokkal jobban látta az ágyon térdelő alak arcvonásait. Egészen helyes kis teremtés volt. Nem sokkal lehetett több harmincnál. – Elég érett vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit is akarok. Amikor pedig megpillantottam, egyértelmű volt, hogy éppen ön kell nekem – magyarázta a hölgy, majd kivette Ethan kezéből a poharat, és letette az ágy mellé állított asztalkára. – Azt viszont le merném fogadni, hogy a nők valósággal odavannak önért. Igaz? – Mindig és mindenütt – felelte a skót. Nem is próbálta meg leplezni önteltségét. Hiszen igazat mondott. A nőknek kifejezetten tetszett a fiatal és gazdag nemes úr külseje. Ráadásul úgy tűnt, hogy minél többet ivott, minél kegyetlenebbül viselkedett, a szeretőit annál erősebb vágy fogta el. – Szóval, ha nem lettem volna ma este ott a fogadóban, akkor igen könnyen előfordulhatott volna, hogy valamelyik másik nőt részesíti a kegyeiben? – Igen könnyen – biccentett Ethan. Amikor kitántorgott a csapszékből, a hollófekete hajú felszolgálólány igencsak megbántott arckifejezéssel bámult utána. Korábban már az járt az eszében, hogy esetleg őt viszi az ágyba. A lány nővére is ugyanúgy duzzogott. Ethan rosszkedvűen megvonta a vállát, amikor otthagyta őket. Úgy tett, mintha egyikőjük sem érdekelte volna. Mert tényleg nem érdekelték. – Egyet, vagy talán kettőt is. – És akkor miért engem választott? – kérdezte az asszony elakadó lélegzettel. Valamilyen bókra számított. Amit persze nem kap meg Ethantől. – Jobban kedvelem a férjezett asszonyokat. Sokkal kényelmesebb velük. Az ilyen nők nem próbáltak meg ráakaszkodni. A férjezett asszonyoknak semmi kifogásuk sem volt az ellen, hogy beleolvadjanak a múltba. Számtalan ilyen kaland történetét őrizte az emlékezetében. Ennek a nőnek is így kellett volna viselkednie. Ha pedig a férje eléggé gyenge és ostoba volt ahhoz, hogy felszarvazzák, akkor meg is érdemelte. Ethan örömmel megtette neki ezt a kis szívességet. – Szóval akkor engem is csupán kényelmesnek tart? – kérdezte a nő megjátszott duzzogással, miközben fürge ujjakkal elkezdte kigombolni látogatója ingét. – Igen, pontosan. A férfi durvasága valósággal lázba hozta vendéglátóját. – Mondja ki a nevemet! Hallani akarom, hogy hangzik egy skót szájából – suttogta a nő. – Nem tudom a nevét! – Sylvie vagyok… – És nem is érdekel – vágott a szavába. Az asszony hangosan felhördült a vágytól.

7

Ethan jó pár olyan asszonyt ismert, akik odavoltak azért, ha egy hideg, túlfűtött férfival bújhattak ágyba. Most valamiért úgy érezte, hogy ez a nőszemély még ennél is többre vágyott. Azt akarta, hogy könyörtelenek legyenek hozzá. Elég sokáig tartott, míg magányosan ügetve eljutott a nő házához. Volt ideje arra, hogy mindent alaposan átgondoljon. Részegsége ellenére is úgy érezte, hogy valami nem volt teljesen rendben vendéglátójával. Valósággal beburkolták az erős illatszerek. Az illat azonban semmivel sem volt érzékibb, mint azé a nőé, akit előző éjjel tett a magáévá. A magas, telt keblű, sötét hajú asszonyság pontosan az a fajta volt, aki általában felkeltette Ethan étvágyát. A nő nyelve végigsiklott a fiatalember mellkasán. Inge a földre hullott. Ethan ekkor mégis úgy érezte, hogy valami taszítja az előtte térdelő alaktól. Jó páran úgy vélték, hogy ez a fiatalember igazi vadállat. Az már biztos, hogy ebben a pillanatban állati ösztönei azt üvöltötték, hogy hagyja békén az asszonyt. Elkomorodott, amikor a nő szája a melle felől elindult lefelé, a köldöke irányába. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy hol ér majd véget a nedves érintés. Vajon az ösztönök hangja képes lesz a whisky ködén túlharsogni a mohón szétnyíló női száj igéző ígéretét? De még mennyire! Megragadta a nő kezét, és lefejtette ujjait a nadrágjáról. Tántorogva hátrébb lépett. – Ez meg mit jelentsen? – Már itt sem vagyok – csattant fel a férfi. Lehajolt, hogy felvegye az ingét, de közben elveszítette az egyensúlyát. Csak nagy nehézség árán maradt talpon. Tisztában volt azzal, hogy mostanában túlságosan is sokat ivott. Legidősebb fivérként ő állt a hányatott sorsú, nagy család élén. Az emberek még csak nem is merték volna feltételezni azt, hogy a család miatti felelősség és a tehetetlenség érzése ilyen iszonyatos súlyt rakott a vállára. Az ivászat azonban cseppet sem segített. – Itt akar hagyni?! – kiáltott fel a nő. – Ezt nem gondolhatja komolyan. Csupán egy néma biccentés volt a válasz. – De hát akkor miért jött ide? Mi rosszat tettem? – Semmi rosszat – mordult fel Ethan. Hova a pokolba is tehette a kabátját? – Csak már cseppet sem érdekel. – Mondja meg, hogy mit akar, és én megteszem! Bármit! – könyörgött az asszony. A fiatalember undorodva megvonta a vállát. Csimpaszkodó ribanc. Miközben megfordult, még odavetette: – Semmit sem akarok magától. Már semmit. – Ezt nem teheti velem! – pattant fel az asszony. A távozó után vetette magát. – Nem lökhet félre, mint valami olcsó ribancot. Növekvő dühe miatt már nem is törődött azzal, hogy kifinomult, francia kiejtéssel formálja az angol nyelv szavait. Metsző, közönséges tájszólásban beszélt. Ethan jól ismerte ezt a kiejtést. Az alsóbb néprétegek beszéltek így. – Mint valami útszéli kurvát! – Akinek nem inge… – Senki sem bánhat így velem! Többé már nem! Senki sem! – harsogta Sylvie, és elállta a férfi útját. Ethan megpróbált ellépni előle. A nő azonban továbbra is az orra előtt toporzékolt. Nagyon is úgy érezte, minden oka meg lenne arra, hogy itt hagyja. – Ezért megkorbácsoltatom! Ethan végre meglátta a kabátját. – Takarodjon előlem! – Én magam fogom megkorbácsolni!

8

– Nyugalom, ribanc, nyugalom! – mordult rá a férfi savanyú mosollyal. – Most aztán tényleg nem foglak megbaszni. A nő felsikoltott. A karja meglendült, és a körmei végigszántották a férfi arcát, mielőtt Ethan el tudta volna lökni maga elől. Amikor az ingujját az arcára szorította, a fehér vásznon azonnal átütöttek az élénkvörös foltok. – Átkozott szuka! Hát nem tudod, hogy kivel szórakozol? Az ajtó felé tántorgott, ám a nő nem hagyta annyiba a dolgot. Hangosan üvöltve ütlegelni kezdte a távozó hátát. – Tudod, hogy mit meg nem tettem volna neked? Ethan megpördült. A dühöngő asszony arcán könnycsíkok húzódtak. A szemében valósággal lángolt a gyűlölet. – Ha még egyszer hozzám érsz, megfeledkezem arról, hogy nem szokásom megverni azokat az eszement ribancokat, akik nem tudják, mit jelent az, ha a válaszom nem. – Gyere, üss meg! – hörögte az asszony. Talán izgalom villant át az arcán? Ethan felemelte a kezét. Úgy csinált, mintha meg akarta volna pofozni ezt a ribancot. Azt remélte, hogy azzal megijeszti, és akkor nyugodtan elmehet… Az ajtó hatalmas csattanással kitárult. A küszöbön ősz hajú, a haragtól eltorzult arcú férfi állt. Alighanem őkelme, a korosodó férj, gondolta Ethan, miközben fáradtan leeresztette a kezét. Ebből bizony hajnali párbaj lesz, és újra vér tapad a kezemhez. – Erőszakoskodni próbált velem! – sikoltotta az asszony. A szeméből valósággal ömlöttek a könnyek. Ethan döbbenten vádlója irányába fordult. – Megőrültél, asszony? Hiszen te hívtál ide! Ekkor már jó páran álltak az ajtóban. Keménykötésű, nagydarab fickók. Az idős férfi pribékjei. A férj oldalán szőke óriás magasodott. Ha lehet, ő még az idősebb férfinél is dühösebbnek látszott. – Hazugság! – sikoltotta a nő. – Bizonyára a fogadóból követett hazáig. A férj összevont szemöldökkel mérte végig Ethant. A fiatalember végigsimította az arcát. – Ó, a fészkes fenébe! – mérgelődött fáradtan. – Akkor karmolt meg, amikor itt akartam hagyni. A hívatlan vendég ugyan még mindig erősen részeg volt, de így is érezte, mennyire nevetséges a magyarázkodása. – Sylvie, nem esett bántódásod? Férjuram halálra váltan kereste a kiutat. – Nem gondolhatja komolyan. Hát nem látja, hogy hazudik? – hördült fel Ethan undorodva. – Ez a ribanc hívott ide. Esküszöm, hogy… – Nem igaz! – vonyított fel a nő olyan éles hangon, hogy sikításától kis híján megrepedtek az ablakok. – Meg akart erőszakolni, de ellenálltam neki. Nézzék meg az arcát! Ethan jeges dühvel bámult a nőre, miközben az a férjéhez beszélt: – Érdeklődjön a fogadóban. Bárkit megkérdezhet. Meghívásra jöttem. Csakhogy ez a szajha nagyon is körmönfont volt. Vajon látta bármelyik vendég kettőjüket, amikor néhány rövid pillanaton át egymás mellett álltak a folyosón? Amikor a nő odalépett hozzá? Az asszony dühösen rázta a fejét. – A szobalány végig ott volt velem! A fogadóban is és akkor is, amikor hazajöttünk. Kérdezzék meg Flórát! Kérdezzék meg! A kézfejét drámaian a homlokára szorítva valósággal rárogyott az ágy peremére. – Ó, édes Istenem – suttogta. – Annyira rettegtem! Ethan leesett állal bámulta. Krisztusom, micsoda színjáték, gondolta. 9

Az öreg felhördült, és a fiatalemberre vetette magát. Ethan engedett a reflexeinek. Az ökle lecsapott, és bezúzta támadója orrát. Vér fröccsent. – Ezért börtönben végzed! Newgate-be kerülsz – hörögte a férj, és kezébe temette az arcát. Ethan tudta, hogy egy fontos dolog elkerülte a figyelmét. Emlékeznie kellett volna rá. De mire is? – Az Isten verje meg, hozzá sem nyúltam ehhez az asszonyhoz… Ő vett rá, hogy idejöjjek. – Kapjátok el! – parancsolta a vénség az embereinek. Ez volt az a pillanat, amikor Ethan ráébredt arra, hogy mi is az a fontos dolog. A kabátja felé vetette magát. A váratlan ütés a tarkójára zúdult. Arccal előre, a kemény padlóra vágódott. Ütések záporoztak a magasból. Újra és újra eltalálták. Összegörnyedt, ahogy a gyomrát kezdték el rugdalni… megpróbált ellenállni a sötétségnek. Meg kellett magyaráznia a dolgot, meg kellett védenie magát. A földön fetrengve még hallotta, ahogy az a ribanc hangosan jajveszékelt. Valamilyen botrányt emlegetett. A szörnyűséget, ha mindez kitudódik… A család jó hírét. A megbecsülésüket… Arról beszélt, hogy más férjek… az erős férjek, a maguk módján rendeznék el az ügyet. Ethan nagyon is tisztában volt azzal, hogy távol a nagyvárosoktól a nemes urak gyakorlatilag azt tették, ami csak jólesik nekik. Ha akarták, kezükbe vehették a törvényt. Csatlósaik habozás nélkül teljesítették a legkegyetlenebb parancsokat is. Ráadásul gyűlölték az idegeneket. A külföldieket pedig végképp ki nem állhatták. A kabátja alig néhány lépésnyire feküdt a földön. A zsebében ott lapult a nő levele. Megpróbált megszólalni. A fájdalom miatt csak hörgésre futotta az erejéből. Karját nyújtotta a kabát felé. Egy csizmába bújtatott láb hatalmasat rúgott a mellkasába. A fiatalember résnyire nyitotta a szemét. Látta, hogy a nő hisztérikusan zokogott. Mintha csak elhitte volna saját hazugságait. – Itt hagytatok Brymerrel! Könnyű préda voltam. Felszarvazott férjem-uram ott ölelgette a nőt. Valósággal beburkolta a kabátjába. – Nem lett volna szabad magatokra hagynom… – Ez a… ez a szörnyeteg betört a házba. Rám tört és Maddyre – tette hozzá az asszony sokatmondó hangsúllyal. Bárki is legyen ez a Maddy, a neve puszta említése elég volt ahhoz, hogy az idős férfi feje azonnal Ethan felé forduljon. Üvegessé vált a tekintete, és az arcát iszonyatos harag torzította el. Hangosan káromkodva megfogadta, hogy saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Senki nem fog értesülni erről a szörnyűségről. Ez volt az a pillanat, amikor Ethan tényleg megborzongott a félelemtől. – Ezek a fickók gondoskodni fognak arról, hogy ez a skót kurafi soha a büdös életben ne erőszakolhasson meg egyetlen nőt sem. Kifogják herélni. Ethan testét elborította a jéghideg izzadság. Ezek itt mindjárt ki fogják herélni. A házigazda rövid habozás után biccentett. – Brymer, vigyétek ki hátra! Intézzétek el! Brymer nem volt más, mint a gyilkos tekintetű óriás. – Ezer örömmel – válaszolta, és felrántotta Ethant a padlóról. Ökle lecsapott a fiatalember állkapcsára. Ethan megpróbált talpon maradni, ám mindent elborított a sötétség… A csuklójába maró fájdalom térítette magához. A vállába tépő pokoli kín kisugárzott az egész testére. Szoros kötelek tartották a csuklóját. Megpróbálta kinyitni a szemét. Csupán az egyiket sikerült résnyire kinyitnia.

10

A másik annyira megduzzadt, hogy semmit nem látott vele. Valamilyen istállóban lehetett. A kezénél fogva felkötözték az egyik keresztgerendára. A szájába véres rongycsomót tömtek. A magas, testes férfi egy támla nélküli szék legszélén ült. Csak kevés kellett volna ahhoz, hogy a bútordarab összedőljön a rá nehezedő, iszonyatos súly alatt. Az ismeretlen idegesen dobolt a lábával, miközben a szeme sarkából bűntudattal teli pillantást vetett a fogolyra. Tisztában volt azzal, mi vár Ethanre. És azt is tudhatta, hogy a fiatalembert lépre csalták. A ház asszonya alighanem már korábban is csinált ilyesmit. Ethan kiabálni próbált, de a szájpecek elnyelte a hangját. Dühöngve rángatni kezdte kötelékeit, mert mindenképpen fel akarta hívni őrzője figyelmét a nő áruló levelére. A háta mögött nyikorogva kinyílt egy ajtó. Meghallotta Brymer hangját: – Felébredt végre, Tully? – Ebben a pillanatban – felelte Tully, azután nagy nehezen feltápászkodott. – Az járt az eszemben… ta-ta-talán valakinek át kellene lovagolnia a fogadóba. Nem árt, ha kérdezősködünk kicsit. Van Rowen azt akarja, hogy tegyük helyre a fickót – ellenkezett Brymer. A hangjából érződött, hogy örömmel készült a kínzásra. – Mi pedig végrehajtjuk az akaratát. Van Rowen. Miért tűnt annyira ismerősnek ez a név? Ha Ethan valahogy kiszabadul innen, meg fogja ölni ezt a Van Rowent. Puszta kézzel tépi darabokra. Annak a fickónak halvány fogalma sem lehetett arról, hogy milyen iszonyatot szabadított saját maga és az egész családja… Ekkor azonban meghallotta a hüvelyéből előhúzott penge semmi mással össze nem téveszthető hangját. Őrjöngve megpróbálta kiszabadítani a kezét. – De hát Brymer. Nem lenne semmi baj, ha valaki át… – Most értem vissza a fogadóból. Senki nem látott semmit sem – vágott a szavába az óriás, és Ethan elé állt. – Az emberek csupán azt látták, hogy Van Rowen asszony Flora társaságában szépen megvacsorázott. Egy órát lehettek a fogadóban, mielőtt távoztak volna. A kés hegyével piszkálni kezdte a fogát. – A kocsis hajlandó megesküdni arra, hogy teremtett lelket sem látott, amikor hazahajtottak. Flora ugyanezt mondja. – De hát néha… mintha csak Van Rowen asszonyság… – Másrészt viszont – folytatta Brymer semmibe véve Tully szavait –, mindenki látta ezt a külföldit. Vedelte a szeszt. A felszolgálólány azt mondta róla, hogy részegen kiállhatatlan. Igazi durva skót. Az a bosszúszomjas kurva… csak azért, mert kihagytam… – Az ő sorsa megpecsételődött, Tully. Ami pedig téged illet, te vagy végrehajtod a parancsokat, vagy még ma éjjel eltakarodsz Van Rowen birtokáról. Ne! Ne! Ethan hajlandó lett volna egy vagyont fizetni nekik, csak hogy ne tegyék ezt vele. Tully valósággal összeomlott. Ne! A rohadt életbe. Ne! – Tartsd jó szorosan a fejét! – parancsolta Brymer. Tully pontosan azt tette, amit mondtak neki. Vastag karja rászorult Ethan fejére. A fiatalember kétségbeesetten rángatózott. A szájába tömött rongy azonban még azt sem tette lehetővé, hogy átkot szórjon hóhéraira. – Mi-mi-mit akarsz vele csinálni? – Először is befejezem azt, amit Van Rowen asszony elkezdett – magyarázta Brymer, és fejével az Ethan arcát elcsúfító sebhelyek felé biccentett. – Lefogadom, hogy a szép hölgyek odavoltak a pofájáért. Hát mostantól nem fognak olvadozni tőle. Persze abban is biztos vagyok, hogy legkevésbé ettől fog szenvedni.

11

Ethan forró, lázban égő arcán megérezte a hideg penge érintését. Megfeszítette a nyakát, és minden maradék erejét összeszedve megpróbált kiszabadulni. Semmire sem ment vele. A kés az arcába mélyedt. A fiatalember felhördült a kíntól. – Tartsd erősen – mérgelődött Brymer. – Hiszen azt próbálom! – kiáltotta Tully, és még erősebben fogta az áldozatát. – Nagydarab ez a bitang! Brymer újra a húsba vágott. A penge ismét és ismét végigszaladt Ethan arcán. Vér öntötte el a nyakát. A fiatalember kis idő múlva már alig érzett valamit. Az öntudatvesztés határán lebegett. – Most meg mit művelsz? – hördült fel döbbenten Tully. – Ha lenyúzol innen középről egy csíkot, akkor örökre torz marad az arca, ha majd összevarrják. A gerendára erősített áldozatban még mindig elemi erővel tombolt a harci vágy. Ólommá vált teste azonban egészen egyszerűen nem engedelmeskedett. Amikor Brymer elégedetten hátralépett, Tully elengedte Ethant. A fiatalember feje a mellkasára hanyatlott. Brymer a hajánál fogva ragadta meg. A magasba rántotta, és mosolyogva gyönyörködött a keze munkájában. – Ezt azért megnézheted magadnak, Tully! A kövér férfi áldozatuk arcára meredt. A szeme tágra nyílt, görcsösen öklendezni kezdett, majd villámgyorsan elfordult, és belehányt a szénába. Ethan ekkor pillantotta meg a mocsokban fekvő bőrcsíkot. Fekete foltok táncoltak a szeme előtt. Néma esküjét senki sem hallotta. Elpusztítalak valamennyiőtöket! Olyan lassú halál vár rátok, amilyen lassan ti tettétek ezt velem… A szeme végül lecsukódott. Az udvarház felől behallatszott állatias, kétségbeesett üvöltés azonban azonnal felriasztotta. A következő pillanatban már az a némber is sikítani kezdett. Vinnyogó jajszava pillanatról pillanatra erősebbé vált. Valaki becsapott egy ajtót… valaki rohanva közeledett… A következő pillanatban az egyik házicseléd tépte fel az istálló kapuját. Hörögve üvölteni kezdett: – Megálljatok! Hagyjátok békén! Ethan azonnal megértette, hogy mi történt. A ribancnak még egy sikolyra maradt ideje. Az éjszaka csöndje valósággal szilánkokra hasadt, aztán mindent elnyelt a némaság. A megkínzott fogoly torkából örült nevetés tört fel. Az iszonyatos hang még a szájpöcök mögül is kihallatszott. A szeméből nedvesség szivárgott. Van Rowen megtalálta a felesége levelét.

12

1 London Tíz évvel később 1856 nyara

Ethan már rég hozzászokott az emberek halálra vált tekintetéhez. Mindenki ugyanolyan döbbent arcot vágott, amikor felismerte, hogy kinek az alakja sötétlett a küszöbén. Nagyon is úgy tűnt, hogy London keleti külvárosában az emberek nagy része valósággal rettegett tőle. Sokan csupán egyetlen pillantást vetettek a férfira, és máris futni kezdtek. Miközben a részeg külvárosi fickó nyomába vetette magát, Ethan csizmája hangosan csattogott a nedves macskaköveken. Fontos információt akart megtudni a menekülőtől. Előrevetette magát, és a keze lecsapott a cockney vállára. A menekülő fejjel előre nekivágódott az egyik bérház oldalának. Kábultan a földre zuhant. Ethan megragadta, talpra rántotta, majd előhúzta a pisztolyát, és informátora halántékához nyomta a cső végét. – Hol van Davis Grey? – Fogalmam sincs róla! – kiabálta alig érthető tájszólással a részeg. Lehelete sípolva tőrt elő a fogai között tátongó, jókora hézagon. – Esküszöm neked MacCarricks! Ethan hűvös nyugalommal hátrahúzta a pisztoly kakasát. A részeg hírből nagyon is ismerte foglyul ejtőjét. Jól tudta, hogy a sötét sikátor mélyén Ethan a legcsekélyebb habozás nélkül golyót röpíthet a fejébe. – Akkor meg miért futottál el előlem? – A-a-azért, mert be-be-beszarok a félelemtől, ha rám nézel. Ez hihetőnek tűnt. – Azt hallottam, hogy Grey átment Portugáliába. Ki van éhezve az ópiumra. Meg azt is, hogy talán visszajön majd valamikor. Ennyit tudok. Esküszöm neked! Rövid habozás után Ethan elengedte a foglyát. Úgy döntött, hogy hisz neki. A kicsikart információ nagyon is egybevágott a saját értesüléseivel, ez a féreg meg amúgy sem merné megkockáztatni, hogy hazugságával magára vonja a skót haragját. – Tudod, hogy mit kell tenned, ha meglátod Grey-t. Azt is tudod, hogy mit teszek veled, ha nem értesítesz. A nyomorult hangosan hálálkodva köszönte meg, hogy meghagyták az életét. Utána sietve eltakarodott az éjszakba. Ethan ekkor már jó pár órája járőrözött a nyomornegyedben. Sorra vette az összes informátorát, hogy rábukkanjon Davis Grey, egykori fegyvertársuk és családi barátjuk nyomára. A férfi most már csupán célpontnak számított. Ethan Davis Grey-re vadászott. Az értesülések kivétel nélkül mind arról árulkodtak, hogy Grey elhagyta Angliát. Ethan biztosra akart menni. Az éjszaka folyamán sorra vette az összes létező londoni informátorát. Holnap majd hátat fordít a nagyvárosnak, hogy valahol másutt eredjen Grey nyomába. Miközben elindult a kígyózó szűk sikátoron át visszafelé, arra a helyre, ahol a lova várta, a félhomályból egy meglepően csinos, mosolygó kurva lépett elő. A férfira nézett, és a sálját lehúzta igencsak terjedelmes méretű kebléről. 13

Ethannek nem mozgatta meg a fantáziáját. A gázlámpa villódzó fényébe érve megmutatta teljes arcát a nőnek. A szajha undorodó arckifejezéssel azonnal elfordult, gyorsan maga köré terítve a sálját. Ethan éppenséggel a hozzá hasonló nők miatt mondott le már jó ideje a nemi életről. Huszonhárom éves korában még le sem került a kötszer a fejéről, amikor visszavonhatatlanul ráébredt arra, hogy mostantól csak olyan nővel hálhat, akinek pénzt ad. A buxtoni éjszaka után arra is esküt tett, hogy soha többé egy korty alkohol sem megy le a torkán. Mit tehetett volna ilyen helyzetben az a fiatalember, akinek hirtelen le kellett mondani két legfontosabb szenvedélyéről, az italról és a nőkről? Nagyon is úgy tűnt, hogy jó helye lesz a brit korona egyik titkos szervezetében, a Hálózatban. Hugh öccsével együtt Ethan belépett a titkos ügynökök közé. Persze, előtte még szépen csendben, viszont végzetes módon bosszút állt az ellenségein. Hugh orvgyilkosként szolgálta a koronát. Feltűnés nélkül, tisztán hajtotta végre a feladatait. Ezzel szemben Ethan ugyanúgy foglalkozott kémkedéssel, zsarolással, mint gyilkossággal. Mindezekre szükség volt a siker érdekében. Igencsak ügyes titkos ügynöknek bizonyult. Sikeresen elvégezte azokat a feladatokat is, amelyeket senki más sem akart. Két fivére a legveszélyesebb ezermesternek tartotta. Hamarosan ott állt a lova mellett. A remek herélt állat az első pillanattól kezdve ki nem állhatta új gazdáját. Ethan nyeregbe szállt, és úgy döntött, hogy kilovagol Edward Weyland londoni házába. Ez a férfi volt a két fivér megbízója. Lehetséges, hogy nála új értesülések várják az üldözőket. Ráadásul semmi más dolga sem akadt. Akkor ért a házhoz, amikor Quin Weyland éppen maga is nyeregbe ült. – Itthon van a nagybátyja? – kérdezte Ethan. Quin maga is a Hálózat tagja volt. A kiképzése során figyelembe vették azt, hogy egyszer majd át kell vennie a nagybátyja feladatkörét. – Nem. Nincs a városban. Viszont alig pár perccel ezelőtt vártam Hugh-t. – Csak Hugh-t? Egyedül? Nem volt vele Court? Quin oda sem hederítve megrázta a fejét. A fészkes fenébe! Ethan arra számított, hogy Hugh legfiatalabb öccsük, Court oldalán marad, és gondoskodik arról, hogy az ifjú a kontinensről visszatérjen Londonba. Quin ingerült hangon folytatta: – Pedig ön azt állította, hogy Hugh képes lesz kezelni a helyzetet. Elintézi Davis Grey-t. – Így igaz. El is fogja. – Na, most akkor látnia kellett volna az öccse arcát, amikor beszámoltam neki a fenyegetésről. – Ezen nincs is miért csodálkozni – válaszolta Ethan türelmetlenül. – Grey nem csupán veszélyes gyilkos, de elszánta magát a leszámolásra. Új ellenfelük valamikor a Hálózat egyik orvgyilkosa volt. Ráadásul ő képezte ki Hugh-t. – Nem, én valami másról beszéltem. Akkor vágott iszonyatos képet, amikor a tudtára adtam, hogy Jane forog veszélyben. Jane Weyland, Edward Weyland szépséges leánya. Hírét vették annak, hogy Grey bosszúból meg akarta ölni Jane-t. Széles e világon nem volt még olyan valami, ami annyira fontos lett volna Edward Weylandnak, mint a lánya. A Hálózat vezetője úgy akarta megvédeni gyermekét, hogy Ethant Grey nyomába eresztette. Az idősebb testvérnek kellett megkeresni és megsemmisíteni a gyilkost. Közben Hugh láthatatlan árnyékként Jane testőre lett volna. Ezzel nem is lett volna semmi gond. Bárhova is ment Jane, Hugh a legnagyobb örömmel követte.

14

– Grey azt mondta nekem, hogy Hugh szerelmes a lányba – folytatta Quin. Ethan összevonta a szemöldökét. – Mióta vagyunk beszélő viszonyban Grey-jel? – Még évekkel ezelőtt mondta, mielőtt kifordult volna magából. Mielőtt megörült volna. Az orvgyilkosról tudni lehetett, hogy szinte mindig udvariasan, barátságosan viselkedik. Még akkor is kedvesen szokott mosolyogni, miután elmetszette áldozata torkát. – Na, most akkor igaz ez? – tudakolta Quin. – Hugh talán tényleg belehabarodott a lányba, amikor még fiatalabbak voltak – hazudta Ethan. Az öccse sajnos valószínűleg még mindig fülig szerelmes Jane-be. Ez a tény elképesztette és felháborította a bátyját. – Évek óta nem is látták egymást. Ráadásul Hugh soha egyetlen szóval sem árulta el szerelmének, hogy mit is érez iránta. – Ahhoz képest ma este azonnal a nyomába eredt. – Hát hova ment az a lány ilyen későn? – kérdezte Ethan. – Kimászott az ablakon, hogy találkozzon a nővéreimmel, meg az egyik ifjú barátnőjükkel. – Mire készülnek? – A Haymarket Streeten van dolguk – válaszolta végül Quin. – Én is éppen oda indultam. – Olcsó italmérések és szajhák – hördült fel a skót. Már a külváros is éppen eléggé kétes vidéknek számított, de a Haymarket környékét valósággal a bűn melegágyának tartották. – Mégis, mi csábíthatta őket oda? – A Kaptár – ismerte be Quin. – Csak nem ment el az eszük? – hördült fel Ethan hitetlenkedve. A Kaptár nem volt más, mint egy egykori raktárépület, amelyet engedély nélküli táncteremmé alakítottak. Az intézmény nevét a kicsapongás és az erkölcstelenség tette hírhedté. – De egyáltalán, hogy a csudába tudhatnak az önök családjának asszonyai arról, hogy ez a hely létezik? Az úri társaság jól ismerte Quin két nővérét és hat első unokatestvérüket. A lányokat a Nyolc Weyland néven emlegették. Tagjai a felvilágosult gondolkodás élharcosainak tekintették magukat. Odavoltak a korszerű, modern dolgokért. Előszeretettel hívták magukat az izgalmak keresőinek. Ethan ezzel szemben olyan „elkényeztetett csitriknek” tartotta a lányokat, akiket túlságosan is elkapattak, és túl sok pénz csörgött az erszényükben. Quin ingerülten megrázta a fejét. – Azt én is átkozottul szeretném tudni. – El sem tudom hinni, hogy önként és dalolva mentek arra a helyre. Azzal maga is tisztában van, hogy a nővérei igencsak átalakulva jönnek ki azon az ajtón. Mások lesznek, mint akik bementek oda. – Menjen a pokolba Kavanagh… – Ne használja ezt a nevet! – hördült fel Ethan. Gyűlölte, ha valaki a nemesi címére, a régi életére emlékeztette. – Miért nem rángatja a fülüknél fogva haza őket? – Mert nem kezdek el magyarázkodni Jane-nek arról, mi is az oka, hogy hirtelen már nem élhet olyan szabadon, mint amihez hozzászokott. – A lány nem is tudja, hogy veszélybe került? Quin megcsóválta a fejét. – Reményeink szerint még azelőtt elintézhetjük Grey-t, hogy Jane bármit is megtudhatna az egész kellemetlenségről. Vagy rólunk. Megfordult a lovával, miközben Ethan saját, vonakodó hátasa oldalába nyomta a sarkát. – Jön ön is? – Igen. Beszélnem kell az öcsémmel – válaszolta a skót.

15

Meg kell bizonyosodnom arról, hogy képes lesz elvégezni a munkáját. – Aztán mi van ma a Kaptárban? – A kurtizánok illegális bálja – morogta Quin. Ethan rosszkedvűen felnevetett. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megsajnálja a lányok mit sem sejtő ifjú barátnőjét. Az a kislány valószínűleg majd leesett állal bámulja a mértéktelen kicsapongást. Sajnálatos módon, Ethan egy pillanatig sem tagadhatta, hogy az öccse halálosan szerelmes. Hugh annak idején is pontosan ugyanilyen képet vágott. Hiába tartották a fiatalembert a nagyvilág egyik legjobban képzett és legtehetségesebb orvgyilkosának, a gondolkodása mintha lelassult volna Jane Weyland közelében. Még a beszéd is nehezére esett. A homlokán izzadságcseppek csillogtak, mintha csak valami zöldfülű siheder lett volna. Akkor is pontosan ebben az állapotban volt, amikor Ethan rábukkant a Haymarket Streetet átszelő egyik sikátorban. Hugh minden figyelmét annyira lekötötte a barátnőinek társaságában gyorsan közeledő Jane, hogy észre sem vette, amikor a háta mögött felbukkant a bátyja. Nem hallotta meg Ethant. Azelőtt semmi sem lephette volna meg az ifjút. Ezen az éjszakán azonban még egy zörögve döcögő tejszállító szekér is a lábára taposhatott volna. Ethan egészen egyszerűen képtelen volt felfogni Hugh és Jane kapcsolatát. A legidősebb fivér az élete során egyetlen nő iránt sem érzett semmit sem. Gyakran éppenséggel az öccsei orra alá dörgölte, hogy távolságtartása következtében szépen elkerülhette a gúzsba kötő kapcsolatokat. Valami oknál fogva azonban Hugh a legcsekélyebb mértékben sem szégyellte el magát azért, hogy egy nő ennyire a hatalmába kerítette. Nyilvánvalónak látszott, hogy az eltelt tíz esztendő dacára, a középső testvér most is pontosan úgy odavolt a lányért, mint azelőtt. Miután Ethan felbukkant mellette a sikátorban, a két fivér azonnal szidalmazni kezdte egymást. Nem volt ezen semmi különös. Mindig is durván ugratták a testvérüket. Ezúttal azonban halkan veszekedtek. Hugh-t mélységesen felháborította, hogy Ethan meg akarta ölni Grey-t. A bátyja ráadásul fel is ajánlotta, hogy végez a középső fiú egykori barátjával. Ugyanakkor viszont Ethant az tette ingerültté, hogy Hugh valósággal odavolt Jane-ért. Ez az érzelem égbekiáltó módon sebezhetővé tette. Persze a legidősebb fiúnak is megvolt a maga gyenge pontja. Makacsul arra törekedett, hogy oltalmazza a két öccsét. Ez azonban vele született gyengeség volt. Nem lehetett semmit sem tenni ellene. – Le merném fogadni, hogy ebben a pillanatban azt kívánod, bárcsak elfogadtátok volna az ajánlatomat. Azt, hogy megölöm Grey-t – vágta Ethan Hugh fejéhez. Suttogó hangjából nagyon is jól kiérződött az önelégültség. – De azért ne aggódj kisöcsém, mert ami késik, az nem múlik. Weyland mindent elkövet azért, hogy megvédje a lányát. Az idősebb fiú Jane felé bökött az állával. A fiatal lányok kis csoportja éppen akkor haladt el a sikátor torkolata előtt. Ethan újra Hugh-ra nézett, majd a tekintete ismét ráirányult a lányokra. A csoport ismeretlen negyedik tagja, a ragyogóan szőke hajú alacsony teremtés nyugtalanító módon magára vonta az érdeklődését. Ő lett volna a lányok ifjú barátnője…? A szőke hölgy zafírkék ruhát és kendőt viselt. A kendő szorosan körülölelte sápadt nyakát. Két szeme valósággal kiragyogott a ruhájával megegyező színű karneváli maszk alól. A gázlámpák villódzó fényében Ethan jól látta, hogy az ismeretlen lány sötét rózsaszín ajkán időnként titokzatos félmosoly jelenik meg, de nem akkor, amikor a barátai valamin kacagni kezdtek. Úgy tűnt, hogy ez az ifjú hölgy bezárkózott a maga saját kis világába.

16

Bár a kék ruhás szépség elevennek és frissnek tűnt, megfigyelője mégis úgy érezte, hogy a lány belefásult valamibe. Pontosan az az érzés, amivel maga a zord férfiú is küszködött. A skót komoran arra figyelt fel, hogy a szíve váratlanul zakatolni kezdett… Hugh öccse ekkor nekitaszította Ethant a falnak. Az idősebb férfi még csak meg sem tudta feszíteni a testét, amikor Hugh alkarja máris a nyakára szorult. Ez meg mit jelentsen…? – gondolta Ethan a szemét forgatva. – Nyugalom. Nem a szíved kiválasztottján, a szépséges Jane-en akadt meg a szemem. Hugh egy hosszúra nyúlt pillanattal később eleresztette. Úgy tűnt, hogy nem igazán hitte el a bátyja szavait. – Akkor meg mi volt ez? Mit bámultál? – csattant fel. – Claudiát? A vörös álarcban? Amikor Ethan nem válaszolt, a testvére így folytatta: – Belinda az? A magas barna lány? Ethan lassan megcsóválta a fejét. A tekintetét egy pillanatra sem vette volna le a szőke hölgyről. Szokatlan viselkedésével sikerült meglepnie az öccsét. – Nem ismerem a lányt, de valószínűleg Jane egyik barátnője lehet – szólalt meg feszült hangon. – Ránézésre nem lehet idősebb húszesztendősnél. Túl fiatal hozzád. Ethan harminchárom éves korára igencsak érezte az eltelt esztendők súlyát. Ugyanakkor a leányzó tényleg fiatal volt. De akkor meg hogy a csudában áradhatott belőle ekkora fásultság? – Ha csakugyan olyan rossz vagyok, mint amilyennek te meg Court és az egész nemzetség tart – szólalt meg végül –, akkor az üde ifjúsága csak még jobban felkelti az étvágyamat, igaz? Ethan igyekezett unatkozó hangon beszélni, ám attól tartott, hogy szavaiból nagyon is kiérződött a keserűség. Valójában nem is volt olyan rossz, mint amilyennek a többiek tartották. Hanem sokkal szörnyűbb. Vér tapadt a kezéhez, és dermesztően hideg kőszíve miatt a három fivér közül őt tartották a legelvetemültebbnek. Ez azért figyelemre méltó volt, hiszen az egyik testvére orvgyilkos, a másik pedig zsoldos volt. Hiába volt Ethan skót nemes úr, az egész nemzetség tartott tőle. Rokonai legszívesebben széles ívben elkerülték volna. Mindezt pedig már azelőtt is, hogy eltorzították volna az arcát. Ahogy eszébe jutott elcsúfított külseje, megpróbált elfordulni a lánytól. Ha odaállna elé, a gyönyörű hölgy alighanem halálra váltan elrohanna a torz képű ismeretlen elől. Tűnj el az árnyékban, hiszen oda tartozol! Felejtsd el, hogy valaha is láttad… Ekkor azonban egy hangoskodó, álarcot viselő férfi bukkant fel a közelükben. A legújabb divat szerint készült fekete maszkot hordott az arcán. Ethan komoran elvigyorodott, és megrántotta elcsúfított arcán a feszülő bőrt. Tökéletes. A következő pillanatban villámgyors mozdulattal már le is csapott a maszkra. A meglepődött, alacsony termetű áldozat már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, ám Ethan egyetlen gyilkos pillantása elegendő volt ahhoz, hogy a fickónak inába szálljon a bátorsága, és elrohanjon. – Ne játssz azzal a lánnyal, Ethan! – figyelmeztette Hugh. – Attól félsz, hogy elrontod az esélyeidet Jane-nél? – kérdezte a bátyja, miközben magára öltötte az álarcot. – Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, öcsém, de azok már azelőtt sem voltak túl fényesek, hogy legelőször találkoztál vele. És ezt még egy könyv is alátámasztja. – A te sorsod sem kevésbé gyászos, mint az enyém – figyelmeztette Hugh. – És mégis megtetszett neked az a nő.

17

– A, csakhogy engem nem fenyeget a szerelembeesés veszélye – válaszolta Ethan, miközben megfordult, hogy az álarcosok közé vegyüljön. A válla fölött még így szólt. – Így aztán nem valószínű, hogy egy kis flörtölés az életébe fog kerülni. Hugh ingerülten felmordult, majd a bátyja nyomában elindult a raktárépület bejárata felé. Kifizették a belépődíjat egy disznóálarcot viselő, kopasz férfinak. Odabent valósággal nyüzsögtek az ittas érdeklődök. Több mint ezer ember szoronghatott a folyosókon és a teremben. Az már biztos, hogy az a leányzó itt érdekes dolgokat tanulhat. Körülöttük mindenütt erkölcstelen képek lógtak a falakon, és félmeztelen kurtizánok enyelegtek férfiakkal a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül. A kavargásban Ethan először meg sem találta a lányok kis csapatát. Így aztán Hugh-val együtt felmentek a második emeleti karzatra, ahonnan jobb kilátás nyílt. Innen már nem volt nehéz észrevenni a parányi színpad előtt ácsorgó lányokat. A kiemelkedő platform tetején különös kiállítási tárgy magasodott. Két teljesen mezítelen nő és harmadik társuk, a férfi egy klasszikus görög szoborcsoport pózába merevedett. Testüket csupán agyagréteg borította. Annak ellenére, hogy a dévaj ledérség légköre lengett be mindent, a szőke csitri mintha… unatkozott volna. Amikor Jane elismerő arckifejezéssel mérte végig a meztelen férfit, Hugh keze ökölbe szorult. A szőke lány is megbámulta magának a kiállítási tárgyat, ám Ethan nem érezte úgy, hogy bármit is szét kellett volna zúznia. Hiszen tudta, hogy rá semmi ilyesmi nem lehet hatással… A kis csoport most átsétált a puncsos pulthoz, ahol egy félmeztelen kurtizán osztotta az italt. A szőkeség visszafordult a színpad felé. Arcán érzéki mosoly ragyogott fel, amikor lagymatagon csókot dobott az agyaggal borított férfi felé. Ethan elkomorodott. Hát ez cseppet sem tetszik. A fészkes fenébe! Már hogy miért nem tetszik? – Nem is tudtam, hogy odavagy a szőkékért – szólalt meg hangjában enyhe aggodalommal Hugh. – Mert nem is vagyok oda értük – válaszolta a bátyja, ám a pillantása továbbra is megtapadt a lányon. – Meg a karcsú, alacsony leányzókat sem kedveled. – Bizony, nekem a magas, telt nők tetszenek – felelte Ethan, oda sem figyelve. Feszülten figyelte, ahogy a lány elvett egy punccsal teli poharat, majd kecses mozdulattal belekortyolt. Az első kóstoló után kiitta az ital jelentős részét. – És akkor mégis? – Nem is tudom – válaszolta Ethan. Csupán félig mondott igazat. Azzal nagyon is tisztában volt, hogy miért tartotta annyira vonzónak a lányt. Még az álarc sem rejthette el, hogy az ismeretlen elképesztően gyönyörű volt. Ugyanakkor viszont a férfi cseppet sem értette, hogy a csudában találhatta ennyire vonzónak a nőt. Korábban számos olyan nőt is lefektetett már, akik ugyanolyan lenyűgözőek voltak, mint a szőke lány. Akkor most miért érezte ezt a leküzdhetetlen vágyat arra, hogy odalépjen hozzá… hogy a magáévá tegye. Tudta, hogy képes lesz újra megtalálni. Hiszen az ismeretlen a Weyland lányok barátnője volt. Akkor meg miért vágyott rá itt és most, ebben a pillanatban? – Tényleg odamész és megszólítod? – tudakolta Hugh. – Átkozott legyek, ha nem. – Azt gondoltam, hogy nem szabad lelepleződnöm Jane előtt. Ha csak nem elkerülhetetlen. Fel fog ismerni téged. – Ebben az álarcban soha – ellenkezett Ethan, majd kíváncsiskodni kezdett. – Miért csinálsz úgy, mint aki azt hiszi, hogy hirtelen furcsa módon kezdtem el viselkedni?

18

– Nagyon is furcsa, amit csinálsz, mert te még soha az életben nem futottál egy szoknya után sem. A végzetes buxtoni éjszaka előtt Ethan nem szorult rá arra, hogy szoknyák után fusson meg udvarolgasson. A megcsonkítása után pedig már nem érdekelte a csábítás. – Még a jegyesednek sem udvaroltál – tette hozzá Hugh. Hát nem. Ethan menyasszonyát mintha csak ezüsttálcán nyújtották volna át a férfinak. Ez pedig Sarah életébe került. A legidősebb fiú nem tudhatta, hogy egy másik ember életébe fog kerülni, ha megpróbálja összerakni élete szilánkjait azután, amit a Van Rowen család tagjai tettek vele… Dühösen megrázta a fejét, hogy elhessegesse az emlékeket, hogy feledhessen. Ethan határozottan elindult a lépcsők irányába. Le akart rohanni a szőke lányhoz. Hugh azonban határozott mozdulattal visszalökte. – Mégis, mi a fészkes fene esett beléd? – kiáltotta az öccse. – Ne lökdöss kisöcsém, mert lecsaplak! – hördült fel az idősebb férfi. Hugh volt az egyetlen férfi, aki nem riadt vissza attól, hogy ilyen vakmerően szembeszálljon a bátyjával. – Az fel sem merült benned, hogy egyszerűen csak le akarom fektetni? Jézusom, mennyire le akarta fektetni azt a lányt! Oda volt a vágytól. Végre! Dübörgött az üvöltés az elméjében. – Le akarod fektetni? – ellenkezett Hugh bizonytalan arckifejezéssel. – Hát azt nem nagyon hinném. Ethan összevont szemöldökkel meredt az öccsére. Szóval akkor Hugh sejtette, vagy talán tudta az igazat. A bátyja igazán számíthatott volna arra, hogy önmegtartóztatásának titka ki fog szivárogni a Hálózat tagjai között. Az ügynökök még a falusi kútnál fecsegő vénasszonyoknál is jobban szerették a pletykálkodást. Tíz év telt el azóta, hogy olyan iszonyatos módon eltorzították az arcát. Nagyon is jól sejtette, mit hoz a jövő. A nők csak akkor feküdtek le vele, ha megfizette őket. Ethan pontosan így is tett az első hét esztendő során. Csak hát eljön az a pillanat, amikor a férfiember már nem tudja tovább elviselni, hogy a maga alá gyűrt asszony éppen csak hogy el tudja titkolni az undorát. Különösen azután, hogy pénzt nyomott a kezébe. Az egyik kiábrándító alkalmat a másik követte. A csalódás igencsak megviselte a férfit. Mostanra már a testéből eltűnt a vágyakozás. Nyoma veszett a sajgásnak. Előfordult, hogy egy nő felkeltette az érdeklődését, ám Ethanben nem támadt erős indulat. Csupán árnyéka volt egykori önmagának. Azon az éjszakán nem metszették le a férfiasságát. Mostanra viszont akár úgy is tűnhetett volna, mintha kiherélték volna abban az istállóban. Évek óta nem volt nővel. Ami pedig még ennél is megrázóbb volt… nem is különösebben hiányzott neki a nemiség. Egészen mostanáig… – Az a lány igazi úri hölgy – figyelmeztette Hugh. – Nem arra való, hogy a magadfajta használja. – Akkor meg mit keres itt? – kérdezte Ethan hitetlenkedve. A kezével körbe mutatott a raktárban. – Ugyanazt, mint Jane. Az izgalmakat keresik. Ahogyan olyan sok gazdag londoni. – Egy ilyen helyen, mint ez, még egy úri hölgyre is szabad vadászni. – Nem tudhatod, hogy nem ártatlan-e még az a leány – tette hozzá komor arckifejezéssel az öccse. – Ethan ennyire még… ennyire még te sem lehetsz rossz! Az idősebb testvér magasba vonta az egyik szemöldökét. – A pokolba is! Már csak azért sem lenne szabad vele foglalkoznod, hogy Grey elkapására tudj összpontosítani. Hagyd békén a lányt! – folytatta Hugh, és az ujjával beletúrt a hajába. – Ha nem bízhatok meg benned, ha nem számíthatok arra, hogy elintézed Grey-t, miközben én Jane-re vigyázok… 19

– Elfelejtetted tán, hogy kivel beszélsz? – förmedt rá Ethan. Elfogyott a türelme. Fellökte a homlokára az álarcát, és gyilkos pillantást vetett az öccsére. – Én voltam az, aki már évekkel ezelőtt is golyót akart röpíteni Grey fejébe. Tucatnyi alkalommal ott volt már a célkeresztben. Kezemben a fegyverrel az ujjam ráfeszült az elsütő billentyűre… és mégsem húztam meg a ravaszt, mert te azt gondoltad, hogy az az alak nem menthetetlen. Ethan többször is Grey nyomába eredt. Gondosan szemmel tartotta a férfit. Valójában éppenséggel az idősebbik fiú volt az, aki az egész átkozott Hálózatból felfedezte, hogy Grey a maga szakállára gyilkolja az embereket. – Most viszont, hogy Jane is veszélybe került, egyből megjött az eszed. Mégis, hogy a fészkes fenébe gondolhatod azt, hogy lemondanék olyan valaki elpusztításáról, akit mindig is a halálba akartam küldeni? Látva azonban, hogy nem sikerült meggyőznie az öccsét, Ethan így folytatta: – Elütöm vele az éhségemet, aztán pedig végrehajtom a feladatomat. A hangjából és a testtartásából hűvös unalom áradt. Amikor megfordult, már nyomát sem látta a lánynak. Az ismeretlen hölgy magukra hagyta a barátait. Ethan kis híján összerezzent. A raktár igencsak veszélyes hely volt, és a lány magára maradt. Vagy talán nem is? Lehet, hogy éppen itt találkozik valakivel. Lehet, hogy férjezett asszony, akinek idejött a szeretője. A magas skót valósággal száguldva indult el lefelé a lépcsőn. Homlokáról ismét az arcára húzta a maszkot. Nem törődött Hugh figyelmeztető kiáltásával, hanem valósággal belegázolt a tömegbe. Ethan elképedt a gondolatra, hogy minden áron meg akarta találni a fiatal szőke nőt. Különös, hiszen valójában a telt keblű barnákat szerette, az olyan tenyeres-talpas menyecskéket, akik semmitől sem riadtak vissza az ágyban. Hugh-nak pedig tökéletesen igaza volt. A bátyja nem futott a szoknya után. Ha viszont az a törékeny, angyalian szép, szőke teremtés hosszú idő után képes volt ilyen egészen elképesztő erejű reakciót kiváltani Ethan testéből, akkor inkább átkozott legyen, minthogy szem elől veszítse vad vágya tárgyát. Megfogadta, hogy még ma éjjel maga alá gyűri ezt a lányt.

20

2 Ha valaha is úgy alakul, hogy Madeleine Van Rowen egyébként a mindenre kiterjedő, aláírt házassági szerződés keretein kívül veszítené el az ártatlanságát, akkor a szüzességét csakis olyan férfiú vehetné el, mint az a hatalmas termetű, fekete álarcot viselő alak, akit az előbb észrevett. Az ismeretlen éppen akkor vetette bele magát a Kaptár szemkápráztató módon különleges tánccsarnokában nyüzsgő tömeg közé. A hattyúkkal és kéjsóvár szatírokkal díszített karzat magaslatáról Maddy jól látta a tagbaszakadt fickót. Ekkorra már alig maradt valami a második puncsos pohara alján. Kezdett kissé megszédülni. Arra gyanakodott, hogy a finom italba nem csupán rumot tettek. Ugyanakkor nem is bánta különösebben, hogy egyfajta erőteljesebb szerrel ösztönözték a vendégek érzékeinek tobzódását. A legkisebb kifogása sem lett volna ez ellen a kis trükk ellen, hiszen igencsak megviselte az elmúlt nap. Aznap ugyanis kiderült, hogy nem tudta az ujja köré csavarni azt a férfit, akinek a kedvéért Párizsból Londonba utazott. Nem lehet a felesége. – Madeleine, nem nekem találták ki a házasságot – jelentette be a fickó. – Annyira sajnálom! A csalódott ifjú hölgy úgy döntött, hogy inkább meghitt magányban fojtja alkoholba a bánatát. Éppen ezért elkószált a barátaitól. Hátat fordított a Weyland lányoknak: gyerekkori barátnőjének, Claudiának, Claudia nővérének, Belindának és az unokahúguknak, Jane-nek. A három londoni Weyland kisasszony valósággal odavolt az újabb és újabb tiltott gyümölcsért, dévaj mulatságért. A Kaptárról is azt gondolták, hogy ez a hely… izgalmas lesz. Jane Weyland, a kis csoport koronázatlan királynője a fiatalabb lány lelkére kötötte, hogy ne mászkáljon el még egyszer. Hiszen az úri hölgyeknek mindenáron egymás mellett kellett maradniuk, ha már éjszaka kimerészkedtek a londoni külvárosba. Maddy szemforgatva idézte fel magában azt a beszélgetést. Legszívesebben ráförmedt volna ezekre az ártatlan leánykákra. Noha az álarcosbál zűrzavarában nem csupán kurtizánok és kéjsóvár ügyfeleik kavarogtak, de akadtak itt szép számmal tolvajok és szélhámosok is, ám e züllött hely veszélyei elhalványultak, ha az ifjú hölgy összehasonlította őket könyörtelen hétköznapjaival. Amiről senki nem tudhatott. Maddy mindenkinek azt mesélte, hogy St. Rochban, egy előkelő párizsi városrészben élt anyjával és a nevelőapjával. Valójában azonban a La Marais nevű nyomornegyedben talált menedéket. A városrész neve igencsak találó módon azt jelentette, hogy „mocsár”. Éjszakáról éjszakára úgy hajtotta álomra a fejét, hogy kintről behallatszott a lövöldözés és a verekedés zaja. A finom úri hölgy valójában besurranó betörő és olyan zsebtolvaj volt, akinek egy szép gyémánt eltulajdonítása semmivel sem okozott nagyobb gondot, mintha csak egy almát csent volna el. Akkor sem finnyáskodott, ha be kellett törnie valahova. Őszintén szólva, ha Maddy nem tartotta volna barátainak a Weyland család tagjait, akkor ezek a gazdag londoniak jól tették volna, ha éppenséggel tartottak volna tőle. Megigazította hátul zafírkék kendőjét, majd a helyére húzta kék színű papírmasé álarcát is. Kényelmesen elhelyezkedett a padon, és kéjes örömmel ismét szemügyre vette a magas férfit. Mindenki más eltörpült az ismeretlen mellett. Öt centi híján két méter magas lehetett. Széles, izmos vállán valósággal feszült az öltöny. 21

Fekete maszkja szinte a teljes arcát eltakarta. Maddy azért még így is jól látta a magas férfi homlokát, ajkát és határozott állát. A vonzó ismeretlen fejét sűrű, erős szálú, szénfekete haj borította. Titkos rajongója le merte volna fogadni, hogy mély indulatok izzanak sötét szemében. Egyértelműnek tűnt, hogy vágyainak tárgya keresett valakit. Az izmos alak dühödt elszántsággal haladt a tömegben. Hol erre, hol pedig arra fordult. Könnyedén dacolt az ezernyi ember nyomásával. Amikor néhány fedetlen keblű szajha állta el az útját, az ismeretlen homlokán ráncok jelentek meg. Maddy nem tudta eldönteni, hogy zavarba jött-e vagy inkább ingerültté vált. Mit meg nem adott volna azért, hogy ha életében először egy ilyen lenyűgöző férfiúval bújhatott volna ágyba! Hiszen Maddy a maga módján valósággal rajongott a gyönyörű férfitestekért. Barátnője, Claudia minden egyes alkalommal vihogni kezdett, valahányszor Maddy kint az utcán kissé félrehajtotta a fejét, és alaposan megbámult egy-egy arra járó férfit. A lány most belevigyorgott a poharába. Élete legszebb pillanatait élte át akkor, amikor kendőzetlen figyelmével pirulásra kényszeríttette az ismeretlen férfiakat. Ha azonban az elmúlt néhány óra eseményeit vette alapul, minden jel arra mutatott, hogy nem más, mint Le Daex gróf lesz a férje és legelső szeretője. Ez a visszataszítóan gazdag, vén kéjenc háromszor olyan idős volt, mint a kiválasztottja. Az isten szerelmére, az a vén kecske annyira ódivatú volt, hogy még mindig parókát hordott! Maddy megpróbált a dolog jó oldalára összpontosítani. A gróf végül is csak el akarta venni feleségül. Ugyanakkor viszont komoly erőfeszítésébe került semmibe venni azt a tényt, hogy a főnemes valahogy túlélte mind a három előző, igencsak fiatal feleségét is. Maddy persze megpróbálta megragadni az utolsó szalmaszálat is, hogy ne kelljen hozzámennie ehhez a visszataszító alakhoz. Londonba utazott, és meglátogatta gyermekkori barátnőjét, Claudiát. Azzal a ki nem mondott szándékkal érkezett, hogy magába bolondítsa Claudia testvérét, Quinton Weylandot. Legnagyobb sajnálatára azonban a göndör hajú, ragyogóan zöld szemű és anyagilag igencsak rendezett helyzetben lévő fiatalembernek esze ágában sem volt Maddyt az oltár elé vezetni. A hoppon maradt leányzó kénytelen volt átgondolni a megmaradt három lehetőséget. Először is, a továbbiakban ugyanúgy magányosan élhetett volna La Marais-ban, ahogy azt hosszú éveken át tette. Másodsorban meggyónhatta volna a Weyland család tagjainak, hogy oly sokáig hazugságokkal áltatta őket. Bevallván a cseppet sem irigylésre méltó anyagi helyzetét, könyörögve eléjük térdelhetett volna, hogy szánják meg egy kis alamizsnával. Ott volt azután a harmadik lehetőség is. Nem más, mint az a tény, hogy Le Daex felesége legyen. Maddy testén már annak a puszta gondolatától is jeges borzongás futott végig, hogy alkalmasint be kellene vallania Quinnek és Claudiának, hogy áltatás volt mindaz, amit a barátjuk életéről hallottak. Látta maga előtt, ahogy Quin mosolygó arcát elönti a felháborodás és az utálat. Dühösen megrázta a fejét. Elhatározta, hogy a barátai sohasem ismerhetik meg a titkait. Ha viszont La Marais-ban marad, akkor kénytelen lesz valamit kezdeni a rengeteg adósságával és a közeledő hideg, bizonytalan téllel. Meg az éhezéssel. Maddy gyűlölte az éhezést. Akkor pedig nem maradt más hátra, mint Le Daex. Milyen kellemetlen… Azzal próbálta meg elhessegetni felkavaró gondolatait, hogy figyelmét ismét az odalent lassan körbe sétáló, magas férfira összpontosította. Valósággal elbűvölte, ahogy a fekete álarcos alak módszeresen és határozottan átkutatta a földszintet. A mozgása önmagában is lenyűgöző volt. A férfi végül megállt. Ujjával beletúrt a hajába, és körbefordult a tömegben. Maddy szomorúan gondolt arra, milyen kár, hogy a vonzó ismeretlen nem találta meg keresett

22

szép kedvesét. Tekintetével valósággal beitta a férfi alakját. Örült volna, ha az ismeretlenre boldogság vár… A fekete álarcos ekkor a magasba emelte a tekintetét. Maddy felé fordult, és a pillantása megakadt a lányon. A következő percben határozott eltökéltséggel újra mozgásba lendült. Gyorsan közeledett a hattyúkkal és szatírokkal díszített karzat felé. A lány zavartan elfintorodott. Leengedte a poharát. Hiszen rajta kívül senki sem ült itt. Alighanem összetévesztették valakivel. Töprengeni kezdett. Mi volna, ha kihasználná a férfi tévedését, és néhány csalfa csókot lopna az ajkáról? Az volna ám a finom dolog! Milyen fejedelmi érzés lenne megmarkolni azokat az izmos vállakat, miközben az ismeretlen ajka hozzáér Maddy szájához… A férfi már egészen közel járt. Tekintete a lány szemébe fúródott. Pillantása valósággal elnyelte Maddyt. Mintha csak minden homályba borult volna. Eltűntek a kéjsóvár részegek. Elnémult odalent a táncparketten álló kurtizánok éles, hamisan csengő nevetése. Az ismeretlen kettesével vette a lépcsőket felfelé. Maddy kis híján felnyögött, amikor az érkező megállt előtte. Lent ülve, a feje egy magasságban volt a férfi ágyékával. Nem tudta nem észrevenni, hogy az ismeretlen… kivont karddal érkezett. A lány lassan felemelte a tekintetét. Az álarcos némán bámulta. Egyetlen szó nélkül Maddy felé nyújtotta széles tenyerét. Tényleg sötét szeme volt. És a lány még soha nem látott korábban ilyen tomboló vágyakozást. Elakadt a lélegzete. Le coup de foudre. Derült égből villámcsapás. Jaj, csak azt ne! Már csak egy villámcsapás hiányozna nekem, gondolta Maddy. Mindig is gyakorlatiasnak tartotta magát. Sohasem álmodozott. El sem tudta volna képzelni, hogy ebben a helyzetben miért is gondolt a derült égből lecsapó villámra. Hiszen a franciák jól tudták, hogy a le coup de foudre kifejezésnek volt ám egy másik, sokkal közönségesebb jelentése is. Valósággal elöntötte a vágy, hogy megragadja a férfi kezét. Maddy egyik kezében a poharát tartotta, miközben a másikkal a szoknyája szélét fogta. – Annyira sajnálom, jó uram, nem az vagyok, akit ön keresett. Ezenfelül pedig… hogy is mondjam csak, jó magam nem tartozom azok közé a hölgyek közé. – Ezzel tisztában vagyok – felelte az ismeretlen, majd gyengéd, de határozott mozdulattal megragadta Maddy könyökét, és felsegítette a lányt. – Ha olyan lenne, mint az a sok nő odalent, akkor eszembe sem jutott volna, hogy megkeressem. A mély hangú férfi tetten érhető skót akcentussal beszélt. A hangja olyan érzékein csengett, hogy a lány egyből libabőrös lett. – De hát én nem is ismerem önt – szólalt meg nehezen, elakadó lélegzettel. – Ez már csak idő kérdése, kislány – felelte az álarcos. Maddy elfintorodott. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, az ismeretlen kivette a kezéből a poharat, letette, majd megragadta a lány csuklóját, és maga után húzva Maddyt, elindult lefelé, a tömeg irányába. A Párizsban élő ifjú hölgy nagyon is tisztában volt azzal, hogy két olyan súlyos hibája is van, amit egy szép napon akár bele is véshetnek majd a sírkövébe. A felirat úgy kezdődik, hogy itt nyugszik Maddy, akit sírba vitt a… és ide vagy a lány megfékezhetetlen kíváncsisága, vagy pedig a mértéktelen büszkesége kerülhet. Mindig is úgy képzelte, hogy a kíváncsisága és a büszkesége folyamatosan versenyeznek egymással. Pont úgy, mint a lóverseny szereplői, amelyekre időnként fogadni szokott. Ebben a pillanatban egyértelműen a kíváncsiság vezetett. A kotnyelessége azt követelte, hogy Maddy igenis hallgassa meg, mit akar majd mondani ez a skót. Éppen ezért még akkor sem riadt meg különösebben, amikor rájött arra, hogy az előtte tornyosuló alak a raktárépület hátsó részében sorakozó kisebb szobácskák irányába vonszolta maga után. Azért mégiscsak összevonta a szemöldökét. A 23

prostituáltak azokban a szobákban teljes körűen kielégítő szolgáltatást nyújtottak vendégeiknek. A skót pillanatnyi habozás nélkül feltépte a legelső szoba ajtaját. A félhomályos helyiségben egy nő térdelt tele szájjal egy fiatalember előtt. Az ifjú előrehajolva, kényeztetője megduzzadt, vöröslő mellbimbóit csipkedte. – Hordd el magad! – parancsolta a skót halk fenyegető hangon. – Kifelé! Egyértelműnek tűnt, hogy a nő sokkal inkább felismerte a közeledő veszélyt, mint döbbent ügyfele. Ellökte magától a részeg férfit, és helyére húzta a blúzát, miközben felpattant és kisietett. A fekete álarcos alak a szeme sarkából gyors pillantást vetett Maddyre, miközben azok ketten sietve távoztak. Alighanem kíváncsi volt rá, hogy a lány mit szól a látottakhoz. Maddy megvonta a vállát. Otthon, a folyosó túloldalán lakott a legjobb barátnője, aki igazi könnyűvérű lánynak számított. Szűkebb lakóhelyükön teljesen hétköznapi dolognak számítottak az ilyen jelenetek. Nehéz lett volna akárcsak egyetlen sarkon is befordulni úgy, hogy ne tűnt volna valamilyen újabb és újabb erkölcstelenség az ember szemébe. Huszonegy éves korára Maddy már mindennek szemtanúja lehetett. Mihelyt magukra maradtak, a férfi bezárta az ajtót, és egy széket feszített a kilincs alá. A lány most már igazán megijedhetett volna. Miért is nem szólalt meg a vészharang a fejében? Miért nem jajdult fel az életösztöne ebben a különös csapdában? A szoba nagy részét elfoglalta a széles ágy. Legkevesebb három méter volt mindegyik oldala. A hatalmas tákolmány tetején valósággal lángolt a skarlátvörös selyem. Innen aztán nem hallatszana ki Maddy sikoltása. Ráadásul az emberek nem is törődtek volna vele. Csak azt gondolták volna, hogy valamelyik szajha különösen nagy átéléssel próbálta megtéveszteni az ügyfelét. Ugyanakkor különös módon tisztában volt azzal, hogy ez a férfi nem fogja bántani. Márpedig Maddy kiválóan értett ahhoz, hogy ösztönösen felmérje és kiismerje a férfiakat. La Marais-ban aranyat ért ez az adottság. Bárhogy is alakuljanak a dolgok, nem ez lesz az első alkalom arra, hogy úrilányhoz cseppet sem illő módon a térde ügyes alkalmazásával utasítson rendre egy férfit, mielőtt az ökle kissé átrendezte volna zaklatója ádámcsutkáját. Ez a nagydarab fickó is csodálkozhat majd, ha kiderül, milyen elszántan és mocskos módon tud küzdeni ez a törékeny kis virágszál. Az ismeretlen elfordult az ajtótól. Udvariatlanul közel állt meg Maddy előtt. A lány kénytelen volt hátrahajtani a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Ahogy azt már említettem volt, jó uram, nem tartozom ezek közé a hölgyek közé. Semmi dolgom sincs itt hátul. Ezenfelül pedig, nem kellett volna… úgy begyűjtenie, ahogy azt tette. – Ahogy azt már említettem, ha ön kurtizán lenne, akkor eszem ágában sem lett volna begyűjteni. Tudom, hogy úri hölggyel van dolgom. Csupán azt nem sejthetem, hogy mégis mit keres ezen a jelmezes mulatságon. Megpróbálok elfeledkezni arról, hogy nemsokára vissza kell térnem a pokolba… Maddy megrázta a fejét, és így válaszolt: – A barátaimmal jöttem. Izgalmas kalandot keresünk. Ez mondjuk, igaz is volt a többiekre. Ő maga azonban arra készült, hogy kifosszon néhány részeget, miután azok alaposan felöntöttek a garatra. – Amikor kalandról beszél, akkor valójában egy viszonyra gondol – csattant fel a férfi. Ingerültnek tűnt. – Ráunt talán idős férjurára, és új szeretőt keres? – Dehogyis. Csak azért jöttünk ide, hogy kellőképpen felháborodjunk, mert akkor lesz miről feljegyzést készítenünk a mi kis naplóinkba. Nem mintha lett volna ideje arra, hogy írogasson, és igazából egy szépen bekötött naplóra sem futotta a pénzéből.

24

– Akkor ezért tűrte, hogy elvezessem ide hátra? Mert azt gondolta, hogy érdekes dolgokat jegyezhet fel rólunk a naplójába? – Azért nem tiltakoztam, mert az teljesen reménytelen lett volna – felelte a lány. – Találkoztam már korábban is ehhez hasonló mértéktelen elszántsággal. Létezett volna talán bármi is, ami megakadályozhatta volna azt, hogy hátravonszoljon ide, ebbe a szobácskába? – Semmi az égadta világon! – hallatszott a válasz. A férfi tekintete elmerült Maddy szemében. – Nos, pontosan. Éppen ezért úgy döntöttem, jobban járok, ha elkerülöm azt, hogy átdobjon a válla fölött, és becipeljen. Sokkal kézenfekvőbbnek tűnt, hogy ön után jövök valamilyen nyugodt helyre, ahol szépen világosan elmagyarázhatom, hogy nem érdekelnek a fejlemények. Az ismeretlen olyan közel lépett, hogy Maddy kénytelen volt odahátrálni a selyemfényű tapétával fedett keskeny asztalhoz. – Nem csak azért hoztam ide, hogy négyszemközt lehessünk, kislány. A vágyam semmivel sem hagyott alább.

25

3 A fiatal nő meglepően nyugodt módon viselkedett. Az álarc rejtekéből megfontolt, ragyogó kék szempár figyelte Ethant. Mintha a lányt cseppet sem lepte volna meg az, hogy egy közel két méter magas, skót hegylakó próbálja meg ledérségre rábírni egy félhomályos szobában. Ilyen közelről Ethan már azt is megállapította, hogy a nő nem lehetett több húszévesnél. Fiatal kora ellenére nagyon is nyugodtan viselkedett. Már odakint az utcán is azt gondolta róla, hogy csodaszép. Testközelből, valósággal ámulva bámulta az ismeretlen hölgy tündöklő szépségét. – És akkor miért is hozott ide? – tudakolta. Magán érezte a felhevült férfi kendőzetlen tekintetét, a lélegzete kissé felgyorsult, főleg akkor, amikor felfedezte, hogy foglyul ejtőjének tekintete a keble felé villant. Ethan általában nem kedvelte az ilyen karcsú nőket. A kék ruha azonban csodálatos módon kiemelte a lány apró keblét. A szűk felsőrész jól mutatta a vonzó, gömbölyded formákat. A hegylakó legszívesebben letépte volna magáról az álarcot, hogy az arcát beledörzsölhesse a krémszínű, puha bőrbe. – Azért hoztam ide – hogy három év után újra ráfeküdhessek egy nőre –, hogy megcsókoljam. – Ha csókot akar – felelte a fogoly, és a hangsúlya jól jelezte, nem igazán hitte el, hogy az ismeretlen valóban beérte volna ennyivel –, akkor azt könnyedén megkaphatja a kint nyüzsgő, sok száz kurtizán valamelyikétől. – Azok aztán nem kellenek! – hördült fel Ethan. Pillantása ismét a lány szemébe fúródott. Ugyanúgy, amikor meglátta az előbb lent a tömegben, és észrevette, milyen az, ahogy résnyire nyílott az ismeretlen rózsaszínű ajka, döbbenten tapasztalta, hogy férfiassága elképesztő sebességgel kőkemény lett. Most, ahogy közelebb hajolt a leányhoz, és megérezte a csodálatos vonalú nyakat szabadon hagyó halvány szőke göndör fürtökből áradó lágy virágillatot, a teste még több vért pumpált a férfiasságába, és duzzadó ereje tűzforrón nekifeszült a nadrág szövetének. Valósággal megszédült a ritka érzéstől. Legszívesebben felnyögött volna, átélve ezt a váratlan gyönyört. – Az utcáról követtem idáig. – Miért? – kérdezte a lány őszinte érdeklődéssel a hangjában. Ethan magában hálát adott az égnek azért, hogy a nő nem próbált meg enyelegni vele. – Megpillantottam odakint egy gázlámpa alatt. Egyből megtetszett, ahogy mosolygott. – És mintegy véletlenül, éppen volt egy ilyen is önnél – válaszolta a lány, majd felemelte a karját és az ujja hegyét végighúzta az álarc alsó peremén. A férfi azonnal lecsapott a csuklójára. Elhúzta a kezét az arcától, és csak utána engedte el. – Egy arra sétáló vendég volt kedves meglepni vele, amikor megláttam, hogy hova megy. A férfi arcán az ajka fölött egy pillanatra megremegett a maszk. Ethan lázasan törte a fejét. Úgy vélte, senki sem vehette észre az arcát eltorzító sebhelyeket. Amikor az előbb azok a kurtizánok megpróbálták magukra vonni a figyelmét, egyikőjük sem figyelt fel a sebhelyekre. Pedig amikor pofátlanul elé álltak, a férfi kis híján feljebb húzta az álarcot, hogy elijessze maga elől a ledér nőszemélyeket. – Tényleg? – kérdezte a lány, és az ajkán ismét felragyogott az a titokzatos félmosoly. Ethanben ismét felizzott a vágy, hogy láthassa foglya egész arcát. – Szóval akkor, amikor olyan sokáig keresett valakit a tömegben, akkor az a valaki éppenséggel én voltam? – A lány 26

különös kiejtéssel beszélt. Az előkelő angolok hanglejtésébe egészen halovány francia akcentus is vegyült. – Igen, önt kerestem – felelte Ethan. – Ön pedig fentről az emelvényről figyelt engem? – Elakadó lélegzettel – felelte a lány. Újra őszinte volt, és ezzel sikerült ismét meglepnie fogva tartóját. Különös elégedettség töltötte el attól a gondolattól, hogy a szép hölgy az előbb felfigyelt rá. – Ön ugye nem londoni? – kérdezte. Amikor a fogoly megrázta a fejét, Ethan így folytatta. – Miért van itt? – Az igazságra kíváncsi, vagy olyasmit akar hallani, ami jól illik egy álarcosbálhoz? – Az igazságra. – Azért jöttem Angliába, hogy gazdag férjet találjak magamnak. – Ez cseppet sem ritka dolog – válaszolta a skót. – Ön legalább elég bátor ahhoz, hogy beismerje. – Otthon amúgy vár rám egy kérő – magyarázta a hölgy, de megvonta a vállát. – Bár nagyon is abban reménykedtem, hogy nem őt kell majd választanom. – Sikerült felcsípnie valakit? – Hát, nem igazán úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Csupán feledhető ajánlatokat kaptam. – Feledhető? Ugyan miért? – Valahányszor felszólítottam a lelkes úriembereket arra, hogy tegyenek tanúbizonyságot, inukba szállt a bátorságuk. – Tényleg? – kérdezte Ethan, mire a lány komoly arccal bólintott. A férfi ekkor döbbenten tapasztalta, hogy a szája széle váratlanul elindult felfelé. – És milyenfajta tanúságtételre is számított azoktól az uraktól? – Például arra, hogy valamilyen aprócska zálogot adjanak. Olyasmire gondoltam, ami valóban fontos a számukra. Például egy drága gyűrűre, vagy két összeillő pej lóra. Nagyjából valami ilyesmire. – Ezen meglehetősen sokat törhette a fejét. – Szinte semmi más sem jár az eszemben – válaszolta a lány, de olyan halkan, hogy Ethan szinte meg sem hallotta. – Az egyik már valósággal a markomban volt. Egy nagyon derék ember. A fogoly összevonta szőke szemöldökét, ahogy töprengve felidézte magában az elhalasztott lehetőséget. – Persze elképzelhető, hogy ebben az esetben mégsem kellene teljesen feladnom a reményt. Ez volt az a pillanat, amikor a harminchárom éves Ethan életében először megismerhette a féltékenység perzselő érzését. Mi a fészkes fene üthetett belém? – Akkor most nem inkább körülötte kellene legyeskednie? – kérdezte lényegesen hűvösebb hangon. A nő felpillantott. – Ó, hát, ami azt illeti, az illető úriember nem tölti otthon az éjszakát. A nővére vendégszeretetét élvezem, így azután a hölgy társaságában jöttem haza ma éjjel. A Weyland család ifjú nemzedékében csupán egyetlen egy fiúgyermek született. Quin. Ethan összeszorította a fogát. Azt a fickót mindig is imádták a hölgyek. A lány felsóhajtott. – Qa ne fait rien. Nem számít. Úgy tűnt, hogy egyre nehezebben forgott a nyelve. – De még mennyire, hogy nem. Hát már csak az hiányzott volna, hogy az ismeretlen hozzámenjen Quinhez. Hiszen akkor lépten-nyomon összefutottak volna itt, Londonban. A mai éjszaka váratlan fejleményeit 27

figyelembe véve ez pedig azzal járt volna, hogy Ethan folyamatosan felszarvazta volna Quint. – Felejtse el! Ő nincs itt, én viszont itt állok ön előtt. A lány félre hajtotta a fejét, és a férfi szemébe nézett. – Vegye le az álarcát. – Akkor meg mi értelme volt annak, hogy eljöttünk az álarcos bálba? Ugye-ugye! – válaszolta. Ha levette volna az álarcot, a foglya nem növekvő érdeklődéssel nézett volna fel rá, hanem halálos döbbenet ült volna ki az arcára. – Ugyanannyira fogom élvezni a dolgot akkor is, ha maszkot viselünk. – Miért gondolja azt, hogy meg fogok engedni bármit is, amit élvezni lehetne? – évődött a lány. A hangjába csupán egy kevés kacérság vegyült. Kis híján meg sem hallotta. A lány továbbra sem enyelgett, ám sejteni lehetett, hogy jókedvű, és kicsit meg is van lepődve. Szóval, akkor játszadozik a kislány. Nagyon is jól érezte magát. Arról viszont fogalma sem lehetett, hogy milyen játékszer került a keze ügyébe. – Ösztönösen érzem ám az ilyesmit – válaszolta a férfi, aztán az ujjbegyével lágyan megsimogatta a maszk zafírkék selyme alatt a lány arcát. A hölgy nem tiltakozott. – Ma éjjel ön egy férfi érintéséért epekedik. Ezt hallva, az ismeretlen végre lesütötte a szemét. – Ebben akár igaza is lehet, skót – felelte nyugodtan, majd ismét felemelte a tekintetét. Valósággal duruzsolt, amikor megkérdezte. – De vajon ön az a férfi, akiért epekedem… ott, ahol a legjobban bizsereg? Ethan kis híján elvigyorodott. Ó, annyira élvezte az ilyen izgalmat! Az enyelgést. Élvezte, ahogy a lány incselkedett, pedig tudta, hogy ma estére csupán ennyivel akarta beérni. Mégis, mi a fészkes fenéért nem jutott már jóval korábban az eszébe, hogy álarcosbálokba járjon? Akár minden istenverte héten. – Én vagyok az – jelentette ki, majd megfogta a nő elképesztően karcsú derekát, és felültette a fal mellett álló asztalra. – Skót! Azonnal tegyen le! – kiáltotta a fogoly, de nagyon is érződött, hogy mennyire élvezte a váratlan fordulatot. Már rég túljutott a meglepődésen. – Ezt meg miért csinálta? – Azt akarom, hogy ugyanolyan magasan legyen a fejünk, amikor a legelső alkalommal megcsókolom. Ezek a szavak kellettek ahhoz, hogy végre-valahára a lány halványan felnyögjön. – Ön mindig ilyen öntelt? – Igen, mindig – felelte, és a csípőjét beerőltette a nő lába közé. – Azonnal tessék letenni innen! – csattant fel a lány, ám közben az ujjai vonakodva végigsiklottak foglyul ejtője karján. Mintha csak megpróbálta volna visszafogni magát, ám képtelennek bizonyult ellenállni a csábításnak. – Se időm, se kedvem nincs ahhoz, hogy rámenős, jóképű szoknyavadászokkal foglalkozzak. Ez már túl sok volt. Ethan akarva-akaratlanul elmosolyodott. Amikor azonban az arcán megfeszült a bőr, egyből eszébe jutott, hogy ő sohasem szokott mosolyogni… és már rég nem tarthatta magát jóképűnek. – Honnan tudja, hogyan nézek ki? Hiszen ez a maszk eltakarja az arcom nagyobbik részét. – Erő sugárzik a testéből, és csábító a mosolya, gyönyörű a szeme – magyarázta a lány elfulladó, érzéki hangon, ami miatt Ethan férfiasságában valósággal lüktetni kezdett a vér. – Arról beszélt, hogy ösztönösen megérez bizonyos dolgokat… Kétségtelen, hogy kedvelem a jóképű férfiak társaságát. Ezt tekinthetjük akár a gyengeségemnek is. Pontosan ez az oka annak, hogy ma éjjel felfigyeltem önre. – Valóban? – kérdezte a férfi. Amikor a foglya bólintott, így folytatta. – Árulja el a nevét! – Akkor meg mi értelme volt annak, hogy eljöttünk az álarcosbálba? Ugye-ugye! – ismételte a nő szó szerint a skót korábbi válaszát. Kesztyűbe bújtatott tenyere a férfi 28

mellkasára simult. Sokáig tartott az érintése, mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy ellökje-e magától, vagy inkább az ingébe markolva közelebb húzza fogva tartóját. Ethan megragadta a csuklóját, és a kesztyűt feljebb rántva lecsupaszította a kezét. Csókot nyomott a felbukkanó, szaténfényben ragyogó bőrre. A hölgy megborzongott. Visszahúzta a kezét, így a férfi kénytelen volt elengedni. – Nézze meg az ember! Ön ám a tapasztalt csábító, skót! Még sosem láttam önhöz foghatót. – Még hogy tapasztalt! – hördült fel Ethan. Az elmúlt évtizedet nem éppen a nők elcsábításával töltötte. Egyetlen egy alkalommal sem flörtölt. Azelőtt pedig soha sem volt szüksége arra, hogy csábítóan viselkedjen. Az előbb az ösztönei szavára hallgatva csókolta meg azt a finom kezet. De honnan a fészkes fenéből hallatszott az ösztönök hangja? – Pontosan, tapasztalt. Világosan kiderült abból, ahogy megcsókolta a csuklómat. Tökéletesen jelezte a szándékát. Az ajka érintése egyértelművé tette, hogy gyengéden és érzékien fog viselkedni majd az ágyban. Ugyanakkor határozottan tartotta a karomat, amiből levonhatom azt a következtetést, hogy nem csupán gyengéd, de határozottan irányítja is, hogy mi történjen. Még hogy gyengéd! A férfi töprengeni kezdett. Hát volt ő valaha is gyengéd? Ebben a pillanatban teljes világossággal tudta, hogy nem akar gyengéden viselkedni ezzel a nővel. Maga alá akarta gyűrni, hogy összedörzsölődjön az ágyékuk, hogy keményen ágaskodó hímtagját hozzányomhassa a fiatal nő szemérméhez. Büszkén a tudtára akarta adni, hogy buja közelsége valósággal lángba borította. – Jó pár önhöz hasonló alakkal találkoztam már – jelentette ki a lány. – Vegye tudomásul, hogy sebezhetetlen vagyok. – Elfogadom a kihívást, aingeal. Ma éjjel magam alá gyűröm, és amikor a lábával átkulcsolja a derekamat, az emlékezetébe fogom idézni ezeket a szavakat. – Ó skót, semmi ilyesmi nem történik – válaszolta fejcsóválva a hölgy. A mozdulattól frizurájából elszabadult néhány ragyogó, göndör tincs. A kibomló fürtök a vállára borultak. Egyértelmű, hogy kegyed már nem ártatlan – jelentette ki Ethan, és ez a felismerés igen csak zavarba hozta, hiszen nyilvánvalónak tűnt, hogy a hölgy előkelő, úri kisasszony, Kétség sem férhetett ahhoz, hogy igazi ledér hölgy csatlakozón Jane Weyland kis csapatához, amikor belevetették magukat az éjszakába, hogy izgalmakat keressenek. – Miért ne töltené az éjszakát velem? Kétségbe vonja, hogy érintetlen vagyok? Miért? Ön nagyon is azt a látszatot keltette, hogy az unalomtól mindjárt elalszik, amikor beléptünk ebbe a szobába. Nem sok olyan ártatlan leányka akad, aki ilyen hűvös nyugalommal szemrevételezné a lihegő ügyfele előtt térdelő prostituáltat. Ennek ellenére csupán másodrendű kérdés, hogy megőrizze-e az erényemet vagy sem. Nem lehet megkerülni a lényt, hogy férjet kell találnom magamnak. Férjet, és nem szeretőt. Nincs időm enyelgésre. Ne kapkodja el a dolgot! Ha azért jött Londonba, hogy férjét találjon magának, nem kellene ilyen elutasítóan viselkednie a hozzám hasonló, nőtlen férfiakkal. Éppenséggel Ethan volt az, akinek nem maradt ideje ilyesmire. Holnap távozik a városból, hogy megkeresse Grey-t. Hosszú idő után most fordult elő vele először, hogy jobban érdekelte egy nő közelsége, mint az, hogy végezzen az áldozatával. Ez a hölgy pedig ismét felnevetett. A hangjából kicsengő csábító érzékiség miatt legszívesebben azonnal megcsókolta volna. – Ön annyira elérhetetlen, hogy még esélye sincs annak, hogy bekerüljön a szóba jöhető férjjelöltek közé. 29

– Ezt mégis miből sikerült megállapítania? – kérdezte Ethan megfeszülve. A nő váratlanul komolyan válaszolt: – Éppen eleget tudok ahhoz, hogy feltételezzem, ön használná a testemet, és utána örökre hátat fordítana. Ezt ne tekintse elítélő kijelentésnek, egyszerűen csak megállapítok egy tényt. A fogoly ártatlan kék szeme hirtelen kifürkészhetetlenné vált. – Azt hiszem, mi ketten nagyon is sok mindenben hasonlítunk egymásra.

30

4 – Hasonlítunk egymásra? Ezek szerint ön is bizseregve várja, hogy magam alá gyűrjem? Maddy mosolyogni kezdett. Egészen egyszerűen nem tudta eltitkolni a jókedvét. – És ezzel a megjegyzéssel egészen egyszerűen levett a lábamról. Volt valami a férfi igencsak durva – egyértelműen zord – viselkedésében, ami nagyon, de nagyon tetszett a lánynak. Kit is akart valójában bolonddá tenni? Jobban jár, ha elismeri, hogy ez a férfi minden szempontból nagyon is az ínyére volt. Lenyűgözte öblös, mély hangja, izmoktól duzzadó teste, és az, hogy különös módon annyira odavolt Maddyért. – Többet akarok annál! Nem csak leveszem a lábáról. A lány elkomorult. Ez a skót egyszerűen nem akarta feladni. Maddy már sajnálta, hogy felbátorította az ismeretlent. Ostoba módon viselkedett, mintha csak egy hétköznapi, huszonegy éves lány lett volna. Sajnos nem engedhette meg magának ezt a luxust. A nagyon is gyakorlatias gondolkozású ifjú hölgy elkezdett bezárkózni. Hegyes töviseket növesztett, és elbújt a védőfalai mögé. – A barátaim alighanem már keresni kezdtek. Vissza kell mennem hozzájuk. A férfi összevonta a szemöldökét. – Ön tényleg… távozni készül? A hangjából őszinte döbbenet érződött ki. Úgy tűnt, hogy nem tudta feldolgozni a váratlan fordulatot. – Ön pedig tényleg nincsen hozzászokva ahhoz, hogy elutasítsák? – Nem igazán volt alkalmam arra, hogy bárki is nemet mondhasson. – Nem szokott talán a hölgyeknek udvarolni? – kérdezte a lány kételkedő hangon. – Soha. – Ezek szerint én volnék a szerencsés első? – évődött Maddy. Normális körülmények között a szemét forgatta volna, ha ilyen szavak hagyják el a száját. Egy legyintéssel elintézte volna az ügyetlen próbálkozást. Hiszen egy férfi csak akkor állít ilyesmit, ha rá akarja venni kiválasztottját arra, hogy bújjon ki a szoknyájából. Volt azonban valami abban, ahogy az előbb a skót válaszolt. Mintha a férfi nem egyszerűen csak igazat mondott volna, hanem egy olyan igazságot, amely valamiért különösen fontos volt a számára. Amit mondott, az fontos volt és felettébb megrázó. Ráadásul a fekete álarcos alak mintha Maddyt okolta volna mindenért. – Pontosan – jelentette ki nagyot fújtatva. – Ön az első. – Milyen nagyon, de milyen nagyon kár, hogy az első próbálkozásával kudarcot vall! A férfi ismét összehúzta a szemöldökét. – És éppen kegyed nevezett engem önteltnek? Miért gondolja, hogy csak úgy kikosarazhat? – Mivel éppenséggel ön volt az, aki a nyomomba eredt. – És a próbálkozásom nem vezet kudarchoz – jelentette ki az ismeretlen, majd két tenyerét a lány feje mellett a falhoz szorította. Közelebb hajolt, mintha csak meg akarta volna csókolni a foglyát. – Magammal viszem erről a helyről ma éjszaka. Bár Maddy halálra váltan vágyott arra, hogy megtudja, milyen is lehet az ismeretlen ajkának érintése, ennek ellenére a férfi mellére szorította a tenyerét, és ellökte magától. Komoly erőfeszítésébe került nem törődni azzal, hogy az ujjai milyen hatalmas, kőkemény izmokat tapintottak ki. 31

– Arra még csak a leghalványabb esélye sincs, skót! A pokolba is! Semmiképpen nem távozom innen önnel… Elakadt a hangja, amikor a férfi közelebb hajolt. Mindjárt meg fog csókolni! Elakadt a lélegzete. A szempillái megremegtek, ahogy kis híján becsukódott a szeme és a teste valósággal megborzongott a gyönyörűségtől, mert megérezte a férfiből áradó tiszta illatot és bőrének forróságát. Maddy megnedvesítette az alsóajkát. A férfi felfigyelt erre. Kajánul elvigyorodott, és még közelebb hajolt. A lány képtelen volt megállni azt, hogy halkan felnyögjön… Sípszó hasított a levegőbe. Maddy kővé dermedt. – Rendőrségi sípokat hallunk? – suttogta, miközben az ajkát csupán néhány ujjnyi távolság választotta el a férfi szájától. – Igen – válaszolta halkan foglyul ejtője. – Le merném fogadni, hogy most már a lehető legszívesebben fog velem távozni. A hatalmas épület valósággal megremegett, ahogy a tömeg megpróbált elmenekülni. A lány érezte, ahogy remegni kezdett az asztal, amin ült. A vágyakozás ködfátyla azonnal semmivé foszlott. Vigyáznod kell magadra, Maddy! – Most már mennem kell! – kiáltotta, és könnyedén kibújt a férfi alól. Lehuppant a földre, és arrébb húzta az ajtót elzáró széket. Már éppen ki akart rohanni, amikor az ismeretlen megragadta a szoknyáját, és hátrarántotta. – Engedjen el! – kiáltotta a lány a válla fölött hátranézve. – Nem hallja talán odakintről azt a felfordulást? Még csak esélye sincs arra, hogy elkerülje a rendőröket. Ráadásul a tömeg össze fogja taposni. Maddy megpördült. – De hát odakint vannak a barátaim! – Biztonságban vannak. Két ismerősöm is eljött ide ma este, és nagyon is felfigyeltek a kegyed társaságában érkező hölgyekre. Hazaviszik őket. – De hát… – A két társam igencsak talpraesett fickó… És ezerszer becsületesebbek, mint én – kiáltotta a skót, és a tekintete a lány szemébe mélyedt. – Csak saját maga miatt aggódjon, kislány. Maddy harapdálni kezdte az alsó ajkát, majd töprengve megszólalt. – Korábban észrevettem egy hátsó kijáratot. Ösztönösen, de a megszokás szavának is engedve, minden egyes alkalommal feltérképezte a lehetséges egérutakat, ha belépett egy épületbe. Az érkezésük után itt is gondosan körülnézett. Felfedezett egy hátrafelé vezető folyosót. Egy pár kabátot öltött fel, mielőtt elindult volna arra. – Tudna segíteni, hogy kijussak innen? – Kénytelen vagyok felhívni a figyelmét arra, az előbb határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy nélkülem távozzon – felelte a férfi, majd ráérősen nekitámaszkodott a falnak. Még mindig erősen tartotta a lány szoknyájának szegélyét. – Még a poklot is emlegette. Elvigyorodott, ám az arckifejezése jéggé dermedt. Mintha csak felháborította volna az, hogy mosolyog. Maddy már korábban is találkozott hasonló emberekkel. Azok nem akartak mosolyogni, akiknek hiányzott néhány foguk. Az ismeretlennek azonban hófehér, szabályos, tökéletes fogsora volt. Egészen egyszerűen mindene tökéletesnek tűnt. Kivéve persze az önteltsége. – Akkor engedjen utamra! – Gondoskodom arról, hogy biztonságosan elmenekülhessen erről a helyről… egy csókért cserébe. Maddy egészen egyszerűen úgy érezte, hogy meg kell csókolnia az ismeretlent. Erre hajtották az ösztönei, és tudta, hogy döntése elősegítheti azt, hogy megússza a kellemetlen

32

helyzetet. Ugyanekkor ez az időpont cseppet sem volt alkalmas csókolózásra. Szomorúan felsóhajtott, majd így szólt: – Hát, ha ez feltétlenül elengedhetetlen, de csak az után, hogy kimentett innen. A zord férfi szemmel láthatóan cseppet sem törődött azzal, hogy mi történik odakint. – Az ár most egy csók, de fizethet később is, ám akkor sokkal többet – folytatta. – Mi baj lehet egyetlen csókból? – Mi haszna lehetne egyetlen csóknak? – vágott vissza a lány. Ám nem tudta eltántorítani az álarcost. – Na jó, legyen – mondta, és kihúzta magát, hogy az ujjait összefonhassa az ismeretlen tarkója mögött. Odahúzta magához a férfit, és ajkával egy futó pillanatra megérintette a szája szélét. A skót újra felegyenesedett. – Hát, aingeal, ez bizony édes volt, ehhez kétség sem férhet. Csak hogy én nem éppen ilyesmire gondoltam. Érdes tenyere megragadta a nő nyakszirtjét. – Mély, nedves csókot akarok! Amíg csak lihegni nem kezd. – Hogy lihegjek? – suttogta a nő. – Tényleg? Annyira izgalmas! A férfi másik keze végigsimította Maddy arcát. Hüvelykujja végigsiklott a lány alsó ajkán. – Egyszerűbb lesz, ha megmutatom, hogy mire is gondoltam.. . Odakintről újabb sípok hangja hallatszott be. Még hangosabbá vált a tömeg üvöltözése. – De hát azok mindjárt ideérnek… nincs időnk ilyesmire! A férfi megvonta a vállát. – Akkor készüljön fel arra, hogy később majd magasabb lesz az ár! – Ne köntörfalazzon, uram! Mi az a több, amiről beszél? Az ismeretlen hátrábbhúzódott. Úgy tűnt, nem számított arra, hogy Maddy elfogadja a javaslatát. – A magamévá akarom lenni önt. – Az lehetetlen. – Akkor viszont csókot nyomok… – folytatta a férfi, és ujja hegyével lágyan megérintette Maddy kebleit. – Ide. A lánynak a meglepetéstől elakadt a lélegzete. Valósággal megrázta a gyönyör. Hátrább lépett, és a karját védelmezően keresztbefonta a keble fölött. – Nem! Határozottan nem! – ellenkezett. Valamiért arra gondolt, hogy esetleg a férfi már el is képzelte, milyen érzés lehet, ha ajkaival valóban megérinti Maddy mellét. A lány elpirult. – Mifelénk ismernek ám egy ősi, bölcs közmondást: Az ember lánya legalább próbáljon meg elmenekülni a rendőrség elől, mielőtt megengedné egy vadidegen skótnak, hogy megcsókolja a keblét. A férfi a szájára szorította a kezét. Eltakart valamit. Talán azt, hogy köhögni kezdett? Vagy inkább nevetett? Utána viszont olyan döbbent pillantást vetett a lányra, mintha csak valamilyen ismeretlen állatfajt sodort volna elé a sors. – Kegyed aztán mulatságos leányzó. Tisztában van ezzel? – Ön pedig túl sokat kíván ettől a mulatságos leányzótól – csattant fel Maddy, majd feltárta az ajtót, hogy kilépjen. Csak kevés hiányzott ahhoz, hogy az embertömeg el ne tapossa. Az ismeretlen ekkor visszarántotta, és becsapta az ajtót. – Egy aprócska hölgynek még csak esélye sincs arra, hogy kijusson ott. – Nem is vagyok aprócska! Hiszen Maddy öt láb és hat hüvelyk magas volt! – Ráadásul még makacs is. Akkor sem engedhetem, hogy öngyilkos útra induljon. Majd csak találok kibúvót. – Hát legyen, elfogadom a feltételeit. Akkor pedig most lenne szíves kimenteni innen! 33

– Ezzel már elkésett. Megváltoztak a feltételeim – jelentette ki a férfi. Amikor a hölgy néma maradt, az ismeretlen így folytatta. – Meg fogom érinteni kegyedet, mégpedig ott, ahol én akarom! Ráadásul ön is hozzám fog érni. – Micsoda galádság, ily alantas módon kihasználni a szorult helyzetemet! – Önnek talán halvány fogalma sincs arról, mi történik, ha ma éjjel börtönbe kerülne? – érdeklődött az álarcos elszánt hangon. Komor szemében figyelmeztetés sötétlett. – A két rossz közül én vagyok a kisebbik. Használja ki ezt a lehetőséget! Nem sokszor fordul elő, hogy választhat az ember. Ha Maddy rács mögé kerülne, akkor onnan csak Quin válthatná ki. Micsoda megaláztatás volna! – Jól van! Jól van, na. Elfogadom a feltételeket – jelentette ki Maddy. Úgy gondolta, hogy azonnal elszökik a skót közeléből, mihelyt kiszabadította ebből a zsákutcából. – Remek. Nehogy elengedje a kezemet! Forró és hatalmas tenyere összezáródott Maddy ujjai körül. Mind a kettőjük figyelme a kézfogás felé fordult. Amikor a skót újra a lány szemébe nézett, így folytatta. – Ahogy azt mondtam. Parányi. Ugyanakkor nagyon is tetszik. Maddynek nem maradt ideje felhívni az ismeretlen figyelmét arra, hogy hozzá képest minden és mindenki parányi. A férfi felrántotta az ajtót. – Maradjon a hátam mögött! – parancsolta. A zajongó tömeg miatt harsányan kellett beszélnie. – El tud vinni abba a folyosóba? – mutatott Maddy abba az irányba, ahol korábban felfedezte a kijáratot. Rengeteg menekülő vendég áramlott ki onnan. – Persze, de arra nincsen kijárat. A tömeg abból az irányból jön erre. – Mi csak menjünk be oda! Kérem, én bárhonnan képes vagyok kijutni. Az ismeretlen hátranézett. Szúrós szemmel bámulta Maddyt, de végül csak belevetette magát a zűrzavarba. Az útjába akadókat egészen egyszerűen félrelökte. A lány könnyedén haladhatott a nyomában. Egy kevésbé erőteljes felépítésű férfi képtelen lett volna utat törni magának. Arra meg egészen egyszerűen nem is nyílt volna lehetősége, hogy a szembeáramló sokadalmat legyőzve, eljussanak a folyosóra. A skótnak nem okozott gondot ez a nagy feladat. Keresztülgázolt az utolsó menekülők között, majd hatalmas termetű teste valósággal beesett egy üres oldalfolyosóra. – Igen! – kiáltotta Maddy. – Arra kell mennünk! Befordultak, és a folyosó végén valóban elérték a kijáratot. Az ajtót azonban egy hatalmas, komor lakat zárta le. A férfi most kísérője felé fordult. A lány tehetetlenül megvonta a vállát. Megpördült, és megpróbált egy másik kiutat találni ebből a szorult helyzetből. Hiszen csapdába estek. Tökéletes kelepcébe ke… Hatalmas csattanást hallott a háta mögül. Megpördült, és tanúja lehetett annak, hogy a skót lába ismét meglendül. Csizmája közvetlenül a zár alatt csapott le az ajtóra. Fadarabok és szilánkok repültek szerteszét a levegőbe. Már csak egyetlen rúgásra volt szükség ahhoz, hogy az ajtó tágra nyíljon. Maddy felhördült. Egyszerűen lenyűgözte ez a férfi! Pedig a lány korábban már jó pár lenyűgöző férfivel találkozott. Amikor azonban határozottan elindult a kijárat felé, kísérője megragadta a könyökét. – Még nem, aingeal. Maradjon a hátam mögött! A lány elakadó lélegzettel bólintott. Felemelt fejjel bámulta az ismeretlent. Nem is próbálta eltitkolni a szemében lángoló csodálatot. A férfi elkomorodott és ingerülten megrántotta a gallérját. – Ne nézzen már így rám! 34

– Mármint hogy? – Úgy néz rám, mintha… pedig én nem olyan vagyok. – Nem értem… A két rendőr váratlanul bukkant elő. A skót hátrébb lökte a lányt. Az egyik rendőrre könyökkel, a másikra pedig az öklével csapott le. A könyökütés miatt áldozata törött orral hanyatt zuhant, míg a társa eszméletét vesztve esett össze. Amikor a férfi megragadta Maddy kezét, és újra maga után kezdte húzni, a lány hitetlenkedve felkiáltott: – De hiszen ezek rendőrök voltak! – Elállták az utamat – hördült fel a férfi. Párizsban a züllött negyedben járőröző zsandárok között akadt néhány becsületes ember is, ám legtöbben alávaló gazfickók voltak. Maddy már annyi, de annyi alkalommal szerette volna leütni valamelyiküket! – De hát… – Megígértem, hogy kimentem onnan – kiáltotta a férfi, majd megtorpant. A tekintete végigsiklott a lányon. – Ne is gondolja azt, hogy nem volnék mindenre hajlandó, csak hogy rászolgáljak a jutalmamra! Még hogy lenyűgöző? Nem. Az ismeretlen csodálatos volt. Az ifjú nő pontosan tudta, hogy úgy bámulta megmentőjét, mint valami ostoba jószág. Félig nyitott szájjal, boci szemeket meresztgetve. Nincsen olyan lány, aki ne arról álmodozott volna, hogy egy belevaló, álarcos férfiú védelmezi meg a gazfickók elől. Más álmokban fontos szerep jutott a jóképű útonállónak, aki nemcsak az ékszereitől, de az erényétől is megfosztja áldozatát. Maddy sem különbözött ezektől a lányoktól. Komoly kétely merült fel benne, hogy lesz-e kedve semmibe venni a megállapodásukat. De még mennyire, hogy lesz! Elszántsága csupán azért ingott meg egy pillanatra, mert a férfi mindenféle ostoba elképzeléseket plántált beléje. Még hogy megcsókolja Maddy keblét! Még hogy megérintse a férfi testét! És a csábító gondolatokon túl ráadásul lenyűgöző módon azt is bebizonyította, hogy mire képes a zabolátlan férfiúi erő. A lány sosem látott ehhez foghatót, így nem csoda, hogy leheletnyit megingott az elszántsága. Korábban soha senki nem verekedett Maddy kedvéért. Egyetlen alkalommal sem, függetlenül attól, milyen jól jött volna az, ha valaki megküzd érte. Különös módon, mintha a férfi ismét zavarba jött volna, ahogy észrevette a lány álmodozó arckifejezését. – Próbáljon meg nem lemaradni mögöttem! – szólalt meg zord hangon. Megfordult, és sietve elindult az épület mögötti sikátorban. Gyorsan távolodtak az éles hangú sípoktól. Amikor időnként hátrapillantott a válla fölött, mintha meglepte volna, hogy védence nem maradt le. Nem tudhatta, hogy Maddy szükség esetén mérföldeken át képes volt futni. Amikor végre lassítottak, az ismeretlen elengedte foglya kezét, hogy leintsen egy bérkocsit. Eljött az alkalom, hogy a lány elmeneküljön. Legnagyobb meglepetésére azonban Maddy képtelen volt csak úgy otthagyni a férfit. Úgy érezte, mintha láthatatlan erő kötötte volna az ismeretlenhez. Mi üthetett belé? El kellett volna szöknie ahelyett, hogy bámulni kezdte a férfit, ahelyett, hogy azon törte volna a fejét, milyen érzés is lehetne, ha megérintené megmentője bőrét… Maddy imádott babrálni a dolgokkal. Megborzongott a hűvös selyem érintésétől, ujja hegyével ámulva simította végig a bársonyszöveteket, és ráadásul ki nem állhatta a kesztyűket. A férfiből elemi erejű késztetés áradt, hogy védence érintse meg a testét. A hétköznapok során számtalan alkalommal láthatott olyan nőket, akik megérintették, megsimogatták a férfiakat. Ugyanakkor egészen egyszerűen képtelen lett volna elképzelni, 35

milyen érzés lehet az, ha tenyere alatt megfeszülnek egy férfi izmai. Mindig is szerette a szép férfiakat. Mindig is szerette megérinteni a dolgokat. Az ismeretlen pedig pontosan e két buja dolog lehetőségét kínálta fel. – Úgy tűnik, hogy kegyed nem ijedt meg különösebben – jegyezte meg az álarcos a válla fölött hátranézve. – Ennél azért több kell ahhoz, hogy megrettenjek. Ez az eseménydús éjszaka lényegesen békésebb és biztonságosabb volt annál, mint amilyen élet Párizsban a La Marais városnegyedben várt a lányra. Hétéves korában sikerült túlélnie egy több épületre is kiterjedő tűzvészt. Nem egy, de két kolerajárványt is megúszott. La Marais-ban kevesen büszkélkedhettek ilyen szép teljesítménnyel. A sötét sikátorokban hétköznapi dolognak számított a kirobbanó erőszak. Ráadásul a skót társaságában tökéletesen biztonságban erezte magát. – Nemcsak csinos, de bátor is? – hallotta a mély hang morgását. Maddy ebben a pillanatban már nagyon is tisztában volt azzal, hogy esze ágában sem lesz kibúvókat keresni a megállapodásuk alól.

36

5 Mihelyt mozgásba lendült a bérkocsi, a skót összehúzta a függönyöket. Áthajolt Maddy fölött, hogy azon az oldalon is elfedje az ablakot. Amikor a jármű belseje sötétbe burkolózott, a férfi pillanatnyi habozás nélkül megragadta és az ölébe húzta a lányt. – Várjon! Mégis mit…? Nem lehet csak úgy… A férfi nyelve végigsimította Maddy fülkagylóját. A kirobbanó gyönyör egyszerűen lefegyverezte a lányt. Már esze ágában sem volt elhúzódni az ismeretlentől. Hatalmas sóhajtás tört elő a torkán. – Óóó! – Teljesítettem az én részemet – szólalt meg érdes hangon a férfi. – Most ön következik. Tegye meg, amit megígért! – Mégis mit képzel? Hova megyünk most? – El, hozzám. – El, önhöz? – méltatlankodott a fejét rázva a lány. – Bármilyen nagy örömömre is szolgálna, hogy beállhatok ama különös hölgyek hosszú sorába, akik örömre leltek az ön agglegényi életének otthont adó szobácskája falai között… – Mondom. Ön az első – vágott a szavába a férfi. – És én persze el is higgyem ezt? – Hiszi, vagy nem hiszi, ez az igazság. – De mit látott meg bennem, amitől minden ennyire megváltozott? A férfi hátradőlt. Mintha csak dühbe gurult volna. Talán Maddy vagy a helyzet miatt? – Azt jómagam is pokolian szeretném tudni! A lány biztosra vette, hogy az ismeretlen nem színészkedett. Lehetséges, hogy ez a férfi pontosan ugyanolyan elemi erővel figyelt fel Maddyre, mint ahogy a lány is észrevette a tömegben? Már az első pillanattól kezdve zabolátlan, megmagyarázhatatlan vonzódás fogta el. Elképesztő erejű volt ez az érzés. Ilyen lehet, ha valakit magával sodor egy gőzmozdony. Lehetséges, hogy a férfi is pontosan ugyanezt érezte? De hát amúgy is őrültség volt ez az egész. Hiszen még nem is látta az arcát. – Figyeljen, skót! Talán vigasztalást találhat a tényben, hogy ma éjjel jómagam sem úgy viselkedem, ahogy viselkedni szoktam. – Akkor viszont mit szólna ahhoz, hogy a különös helyzetet majd csak utólag próbálnánk meg értelmezni? – kérdezte a férfi, és két ujjal megérintette Maddy állát. – Semmi okot nem látok arra, hogy ne borítsam el csókjaimmal mindaddig, míg öntudatát nem veszíti. Hogy öntudatát veszítse? Maddy részben nagyon is azt akarta, hogy a férfi tegyen meg mindent az öntudatvesztés kedvéért. Szerette volna, ha zihálásra kényszerítik. Ugyanakkor a lénye egy része még mindig nem volt képes elhinni, hogy valóság mindaz, amit átél. Ahogy az ismeretlen közelebb hajolt, Maddy lassan becsukta a szemét… A forró és határozott ajkak csupán futólag érintették meg a lány száját. Bizsergető érintésük miatt Maddy valósággal lángba borult. Amikor ajka lassan szétnyílt, a férfi nyelve becsusszant a résen, és lassú mozdulatokkal simogatni kezdte Maddy nyelve hegyét, aki még soha életében nem élt át olyan érzéki bujaságot, mint amilyet az ismeretlen csalafinta, ingerkedő nyelve művelt az ajka között. Eddig még sohasem lehetett annyira bizonyos abban, hogy a csókolózás valóban az együtthálás előjátékául szolgált. 37

Meglepődve tapasztalta, hogy a nyelve viszonozta az érintést. Ettől még elemibb erejű gyönyör borzongott végig a testén. A férfi szorosabban ölelte magához. Bár a száját nem vette le Maddy ajkáról, egy mély felhördülés elhagyta a száját. Erősödött a szorítása. A lány megmarkolta a kőkemény vállakat. Valósággal borzongott, amikor megérezte a férfi izmaiban tomboló erőt. Mélységes sóvárgás fogta el. Az ismeretlen erejére vágyott, arra, hogy átölelje a két kar. Nyelvük újra és újra összeért. Mindeddig képtelen lett volna elképzelni, hogy létezhet ilyen csodálatos kéj. A párja alighanem ugyanezt érezhette. Megragadta, és kicsit arrébb mozdította a lányt. Újra felnyögött, amikor Maddy feneke nekinyomódott a nadrágjában ágaskodó, erőteljes férfiasságának. A lány hajlandó lett volna megesküdni arra, hogy a ruháján keresztül is érezte a kőkemény testrészből áradó forróságot. Önkéntelenül is arra gondolt, milyen volna megragadni és végigsimítani a tenyerével. Bármiről is álmodozott korábban, el sem tudta volna képzelni, hogy az ennyire forró lehet. Mocorogni kezdett a férfi ölében… Az álarcos hátrarántotta a fejét. Úgy bámulta a lányt, mintha sokkot kapott volna. Félig kinyílt a szája. Hörögve kapkodott levegő után. – É-én még sosem csókolóztam így azelőtt – suttogta Maddy, és nagyon is tisztában volt azzal, hogy most már valóban lihegett. A férfi homlokát ráncolva bólintott. – Hát igen, én sem. Maddy halkan felnyögött. Folytatni akarta a csókolózást. A férfi halkan elkáromkodta magát, majd ismét összebújtak. Az álarcos ekkor kissé oldalra húzta Maddyt. Sziklaszilárd karjával erősen tartotta, hogy így még jobban hozzáférhessen. Az ajkuk újra és újra egymásra tapadt. Eljött a pillanat, amikor a lány úgy érezte, hogy a testéből eltűntek a csontok, és teljes mértékben kiszolgáltatottá vált. Ilyen lehet, ha valaki elveszíti az öntudatát… Két csók között halk nyöszörgés hagyta el az ajkát. A férfi azonban ismét hátrább húzódott. Ingerültnek tűnt. – Hát ez… hát ez… – dadogta összevont szemöldökkel. – Ha továbbra is így csókolózunk, akkor ez az éjszaka véget ér, mielőtt igazából elkezdődhetett volna. Maddy biztosra vette, hogy az álarcos sokat tapasztalt, nagyvilági férfiú. És mégis valósággal odavolt a lányért. Habozás nélkül kényeztette új ismerősét. Maddy megborzongott a gyönyörtől, és valamiért olyan mélységes boldogság fogta el, amihez hasonlót hosszú hónapok óta nem érzett. – Tudja – szólalt meg halk, duruzsoló hangon, és ujjával beletúrt a férfi sűrű hajába örülök, hogy segített a megmenekülésemben. – Én magam is boldog vagyok, hogy itt lehetek. A lányba hirtelen valósággal belenyilallt a felismerés. Milyen igazságtalanság, hogy a leendő férje nem olyan valaki lesz, mint ez a fantasztikus férfi, aki most magához ölelte! Aki nyelvének minden apró mozdulatával képes volt magasabbra lobbantani ledér vágyainak lángját. Mégis, mi történne, ha valahogyan rá tudná venni arra, hogy feleségül vegye? Persze, világos. Még mindig nem látta az ismeretlen arcát, és nem tudta a nevét sem. Arról viszont meg volt győződve, hogy ez a skót korábban nem özvegyült meg háromszor is egymás után. Ráadásul az öreg grófnak sem volt annyira vonzó az arca. Miközben ajkán égtek a férfi tüzes csókjai, miközben szinte ellenállhatatlanul magával ragadta a vonzalom – és bizonyára az a rendkívül erős, megbolondított puncs is komoly szerepet játszhatott a történtekben –, Maddy hirtelen ráébredt arra, hogy valósággal ott lebegett előtte a briliáns megoldás, amely egy csapásra elháríthatná valamennyi gondját. – Figyeljen, skót! Éppenséggel nem gazdag ön, és nem keres feleséget magának? – A kettő közül az egyiket eltalálta. Sosem fogok megnősülni. 38

– Sosem? Hogyhogy sosem? Vagy tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy még néhány évet agglegényként kíván eltölteni? – Sohasem! – csattant fel a férfi. Mintha csak felbőszítette volna az, hogy egyáltalán felmerülhetett ez a téma. – Ó! Hát akkor semmiképpen nem mehetek fel önhöz – jelentette ki a lány abban a pillanatban, amikor a kocsijuk megállt. A férfi az öléből átültette az ülésre. Kinyitotta maga mellett az ajtót. Egy figyelemreméltóan fényűző, vörös téglából épült úriház előtt álltak. – Hol vagyunk? – kérdezte az ifjú hölgy zavartan. – A Grosvenor téren. – Ez az ön otthona? – álmélkodott Maddy tágra nyílt szemmel. A lenyűgöző ház nagyobb volt még Quin otthonánál is! A széles márványlépcsők mellett büszke, fehér oszlopok törtek a magasba. Az érintetlen szépségű kerteket ragyogó fényárba borította a gondosan elrejtett gázlámpák fénye. – Igen. Ez az otthonom. Maddy szemöldöke sokatmondóan a magasba lendült. Bizony el tudta volna képzelni, hogy ő legyen a palota úrnője. Amikor azonban a férfi megragadta a kezét, mégis így kiáltott: – Várjon! Nem mehetek be csak úgy. Mit meg nem tett volna azért – minden tiltakozása ellenére –, hogy szétnézhessen odabent. – Hiszen megállapodtunk. – De nem abban, hogy hazamegyek önnel – tiltakozott Maddy. A Weyland család is itt lakott valahol a közelben. Mi van, ha valaki meglátja? – Valóban ez nyugtalanítja annyira? – kérdezte a skót, majd a lány bólintását látva kihajolt, és ráförmedt a kocsisra. – Hajts tovább! Bezárta az ajtót, és a jármű ismét mozgásba lendült. Továbbgördültek. – Semmi gond. Itt is ugyanolyan egyszerűen a magamévá tehetem, mint az ágyban. – Már hogy miről beszél? – kérdezte a lány tágra nyílt szemmel. – Mi az, hogy a magáévá tesz? Hiszen csak abban állapodtunk meg, hogy megérintem. A férfi visszaültette az ölébe. Széles tenyere bizalomgerjesztőn pihent meg a lány csípőjén. Mintha már legalább száz alkalommal ültek volna így a sötétben. – Bízzon bennem! Nagyon fogja élvezni a dolgot. Legalább lesz miről feljegyzéseket írni a naplójába – szólalt meg leheletnyi jókedvvel a hangjában. – Akár az öné is lehetek, skót. De teljesen ám. Holnap délben. Addig éppen elég időm lesz arra, hogy áttekintsem a vagyonjegyzékét, ön pedig megszerezheti a paptól a különleges engedélyt. Vacsoraidőre már egybe is kelhetünk. A férfi megragadta Maddy állát. – Értse meg, kislány, hogy ezen a világon nem létezik olyasmi, aminek a kedvéért én megházasodnék. Semmi ilyesmi! Miután Maddy megértette, hogy az ismeretlen is pont olyan, mint Quin, mélységes fájdalom nyilallt a szívébe. – Értem. Sajnálatos módon valóban felfogta a helyzetet. Az elmúlt 24 óra során immár másodszor is kénytelen volt ezeket a kiábrándító, végzetes szavakat hallani. Ismét elutasították a felajánlkozását. Vannak férfiak, akik egészen egyszerűen nem alkalmasak a házasságra, függetlenül attól, hogy mennyire jó volna, ha éppen ők vezetnék oltár elé az ember lányát. Ez pedig azt jelentette, hogy a Maddyhez hasonló lányok kénytelenek voltak beérni a maradékkal, a köszvényes, vén grófokkal. – Remélem, hogy ez tényleg így van – folytatta a férfi komor figyelmeztetéssel a hangjában. Maddy oda sem hederítve biccentett. Bármi is történt ezen az éjszakán, az egymást követő kalandok csak megerősítették az elhatározását, hogy hozzámenjen Le Daex-hez. 39

Valósággal kirázta a hideg a gondolattól, ahogy ott fekszik a lihegő, hörgő, visszataszító vénség ember alatt, miközben az öreg elveszi az ártatlanságát. Maddy, aki mindig is csodálattal adózott a szép férfiaknak, nem egy lenyűgöző, jóképű fiatalembert ajándékoz meg majd az erényével. Ez annyira, de annyira igazságtalan! Hirtelen úgy érezte, hogy a helyzete több mint igazságtalan. Egyszerűen elviselhetetlen. Talán az alkohol, vagy a skót csodálatos ajka miatt jutott erre a felfedezésre? Amióta agyonlőtték az apját, szakadatlanul újabb és újabb sorscsapások zúdultak a lányra. Mintha csak megátkozták volna. A kelepcébe került állat érezhette magát így. Minél jobban küszködött, annál reménytelenebbé vált a helyzete. Olyan nagyon bízott abban, hogy folyamatos áldozataiért cserébe legalább valami apróságot kaphat az élettől. Mindeddig azonban azt hitte, hogy legalább egy olyan terület csak akad, ahol beleszólhat a sorsa alakulásába. Saját maga akarta eldönteni, hogy ki vezesse be a szeretkezés világába. Az ösztönei pedig valósággal sikítva bizonygatták ebben a pillanatban, hogy megbízhat a titokzatos ismeretlenben. Az ajkába harapott. Le Daex-et nem lesz nehéz félrevezetni. Elhitetheti az idős férfivel, hogy még ártatlan. Maddy főbérlője és egyben legjobb párizsi barátnője három alkalommal ment férjhez, és mind a három alkalommal szűznek tartották… A skót azt ígérte, hogy ma éjjel maga alá gyűri Maddyt. Ez volt az a pillanat, amikor a lány rájött arra, hogy a férfinek nagyon is igaza volt. – Hát legyen. – Mi az, hogy hát legyen? Mi legyen? – Ha többet akar… – Maddy azonnal megérezte, hogy valósággal vibrálni kezdett a fenekének nyomódó kemény rúd. – Kegyed azt akarja… Azt akarja, hogy tegyem a magamévá! – hörögte a férfi, ám nagyon is úgy tűnt, mintha csak egy kérdés hagyta volna el a száját. – Igen. Többet akarok annál, mint amiben megállapodtunk – felelte halk, érdes hangon a lány. – Önt akarom. Hogy megmutassa nekem ezt… Hogy változtassa titkos kinccsé a mai éjszakát. – Miért gondolta meg magát? – Az csak rám tartozik, skót – sóhajtott a lány. – Önt amúgy sem érdekli. – A legcsekélyebb mértékben sem – válaszolta vigyorogva a férfi, es a félhomályban megvillantak hófehér fogai. – Na most, figyelembe véve, hogy éppen mire készülünk, nem gondolja, hogy le kellene venni az álarcainkat? – kérdezte Maddy. – Ezek a maszkok csak fokozzák az izgalmat. Nem gondolja? – hallatszott az ismeretlen válasza, miközben a férfi az ujja hegyét becsúsztatta Maddy maszkja alá. A lány cseppet sem tartotta félénknek magát, ám ez volt az első igazi kalandja, és igencsak kétségek gyötörték afelől, hogy mennyire találják vonzónak sovány kis testét. Más szóval kicsi volt a melle. Az álarc segítségével azonban eltakarhatta lázasan vöröslő arcát. Ennek nagyon is örült. Különösen pedig azért, hiszen ez a találkozás csupán egyetlen éjszakán át tarthatott. A titkok és a vágyak éjszakáján át. Amit a búcsúzás követ majd. – Igen. Azt hiszem, hogy fokozni fogják. A férfi azonban nem is figyelt a szavaira. Mintha csak magáról megfeledkezve bámulta volna a lány állán lassan végigsimító ujjait. – Olyan törékeny – jelentette ki álmodozva. Bizonyára nem volt tudatában annak, hogy e szavakat hangosan is kimondta. Maddy pontosan érezte, hogy az ismeretlen nem hízelegni akart. A sötétszemű férfi kíváncsiságtól telve, valósággal felderítette az ölében ülő női testet. – Még sosem volt dolgom azelőtt olyan nővel, mint amilyen ön. – Mint amilyen én vagyok? 40

– Olyan finom – folytatta a skót, és ujja hegye végigsimította Maddy fülét. A lány megborzongott az érzéki érintéstől. – Szinte már félek attól, hogy megérintsem kegyedet. – Jaj, ne mondjon már ilyet! – Azt mondtam, hogy szinte. Semmi sem tarthat vissza attól, hogy ma éjjel a magamévá tegyem – jelentette ki az ismeretlen, és az ujjai elindultak lefelé. Végigsimította a lány kulcscsontját. A mozdulat azonban még ott sem ért véget. Maddy elakadó lélegzettel érezte, ahogy a keble valósággal a magasba emelkedett, és az őrült vágytól eltelve belesimult a férfi tenyerébe. Amikor a kutató tenyér elérte a lány szűk ruhájának mellkivágását, ujjai azonnal a szövet alá csúsztak. Lassan, megfontoltan hatolt lejjebb. Egyre mélyebben benyúlt. .. mélyebbre… Végül mutatóujja hegye elérte Maddy lüktető mellbimbóját. – Ó, édes istenem! – nyöszörögte a lány. Két kézzel megragadta a férfi tarkóját. – Finom… és érzékeny – szólalt meg hörögve a férfi, miközben ujjai finom érintéssel dörzsölni kezdték a duzzadó mellbimbót. – És nagyon is élvezi. A lány lehunyta a szemét. Némán bólintott. Amikor a férfi visszahúzta a kezét, Maddy legszívesebben feljajdult volna. Csalódását csupán az enyhítette, hogy a skót megpróbálta kioldozni a ruhája fűzőit. A vékony szalagok azonban még a gyakorlott női kéznek is csak nehezen engedelmeskedtek. A férfi hiábavalóan próbálkozott hosszú pillanatokon keresztül. Türelmetlenül felhördül és vaskos ujjával megragadta a ruha szövetét. Amikor a lány tudatára ébredt annak, hogy mindjárt letépik róla a ruhát, már nyitotta volna a száját, hogy felháborodottan tiltakozni kezdjen. Hiszen kénytelen volt adósságokba verni magát, csak hogy megvásárolhassa a méregdrága ruhadarabot! A férfi ekkor azonban megtorpant. Kihúzta az ujját, és komor tekintettel összpontosítva újra hozzálátott, hogy kifűzze a szalagokat. Maddy úgy érezte, hogy valósággal elolvadt. Még jobban, mint eddig. – Majd én, skót – szólalt meg, és megragadta a férfi két kezét. Gyengéden megcsókolta a tenyerét, aztán eltolta magától. Az eddig együtt eltöltött idő során már volt alkalma észrevenni azt, hogy az ismeretlen időnként valósággal hátrahőkölt. Többször is habozni látszott egy pillanatig, mintha csak átgondolt volna valamit. Most is pontosan ezt tette. A lány elbizonytalanodott. Lehet, hogy rosszul csinált valamit? Hiszen most először került ennyire közel egy férfihoz. Előfordulhatott, hogy az, ami kettejük között történt, gyökeresen különbözik a férfi valamennyi korábbi tapasztalatától? Úgy gondolta, hogy erről lehet szó. Miután Maddy nagy nehezen kiszabadította a szalagokat, a férfi megragadta és széthúzta a ruha mellrészét. Minden kapkodás nélkül feltárta maga előtt a lány testét körülölelő fűző fátyollal fedett kosarait. Maddy nagyot nyelt. Sötét van. Valójában nem is lát… Amikor a hűvös levegő végigsimította keblét, minden lelkierejét összeszedve arra kényszeríttette magát, hogy ne fordítsa el az arcát, és ne takarja el fedetlen bőrét a kezével. Az ismeretlen valamilyen idegen nyelven káromkodott. Talán Skócia gael nyelvét használta. – Mit mondott? – kérdezte a lány idegesen. – Azt, hogy egész éjjel a keblét fogom csókolgatni – hördült fel a férfi, és az ujjai begyével végigsimította mindkét mellbimbót. A tekintete azonban a lány arcára tapadt. Feszülten figyelte a reakcióját. Maddy mélyen beszívta a levegőt. Érezte, hogy a mellbimbói még merevebbé válnak. A keblét semmi sem takarta el a férfi szeme elől. A két forró, érdes tenyér rásimult a mellére.

41

– Csodálatosan puha a keble – suttogta a férfi, miközben a keze tökéletesen körbezárta Maddy apró melleit. Lassú mozdulattal simogatni kezdte, míg a lány úgy érezte, hogy buja melegség önti el, és a lába köze nedvessé válik. Egészen pontosan, hogyan is élhetett mindeddig ilyesmi nélkül? Amikor a férfi hátrahúzta a kezét, hogy levegye az öltönyét, a lányt valósággal sajgó fájdalom fogta el, mert mái-nem érezte bőrén a csodálatos érintést. Előbbre hajolt. A férfi különös hangot adott ki a szájából. Valószínűleg nevetett. – Mohó kislány – szólalt meg halkan, de Maddy biztosra vette, hogy valójában elégedett. A skót keze ismét rásimult a lány bőrére. – Akkor majd kegyed gombolja ki az ingemet. Talán gúnyolódott vele? Cseppet sem számított. A tomboló vágy gyors cselekvésre ösztökélte a lányt. Miközben az ing gombjaival küszködött, a férfi előbbre hajolt, és ajkával kezdte el kényeztetni a mellbimbókat. Forró lehelete miatt Maddy keble valósággal lüktetni kezdett. A férfi azonban nem vette ajka közé a bimbót. Csupán addig izgatta a lányt, amíg az valósággal izegni-mozogni nem kezdett az ölében. Feneke egyre erősebben dörzsölődött a háta mögött duzzadó férfiasságnak. A skót forró szája végre beborította a mellét. – O, édes istenem! – suttogta a lány, miközben a teste jelezte, ahogy az ismeretlen nyelve lassan végigsimította duzzadó mellbimbóját. Közben megérezte, hogy a férfi másik keze lassan elindult a szoknyái alatt. Az ujjai először Maddy térdét érintették, majd továbbhaladtak felfelé a combján. A lány megszólalt. – Skót… kérem… csak lassan! Önt akarom. Ó, édes istenem! Valósággal felkiáltott, amikor a férfi ajka ismét összezáródott a mellén, és szívni kezdte az ágaskodó mellbimbót. – Ne-ne-nem mehetnénk kicsit lassabban? Az álarcos hátrébb húzta a fejét. – Már hogy miért? – kérdezte nyilvánvalóan zavartan. – Azt hiszem… akkor talán kicsit kellemesebb volna nekem. – Nagyon régóta nem voltam nővel – nyögött fel a férfi. A hangjából csak úgy áradt a feszültség, miközben a fiatal nőt az öléből átültette az ülésre. – Majd később lassabb leszek. Összehajtogatta az öltönyét, és Maddy háta mögé tette. – Most azonban a magamévá fogom tenni. A lehető leghamarabb. Mielőtt a férfi határozott mozdulattal a hátára fordította volna a lányt, a másik mellbimbójával is pontosan ugyanazt tette, mint az előzővel az imént. – Ó, istenem… hogy ez mennyire jó! Az ismeretlen birtokló, mohó érintése kicsit… durva volt. Akkor meg miért fogta el miatta ez a dévaj gyönyör? – De skót… érti, hogy… A férfi kiegyenesedett. Maddy szemébe nézett. – Mi az? Széttáruló ingje feltárta szoborra emlékeztető felsőtestét. Maddy valósággal elmerült a csodálatos látványban, és már meg is feledkezett arról, amit mondani akart. Hiszen most megérintheti a testét. Mindig is tudni szerette volna, milyen végigsimítani egy férfi bőrét. Erről álmodozott. Lázas mozdulattal lerángatta kezéről azokat az átkozott kesztyűket, hogy megsimogathassa. Felnyögött a gyönyörtől, amikor az érintése miatt megfeszültek, és kőkeménnyé váltak a vaskos mellizmok. Olyan tökéletesen válaszoltak az érintésére, mintha csak hosszú évek során készítette volna fel őket erre. Mindkét tenyere rásimult a férfi mellkasára. Lassú, körkörös mozdulattal végighúzta kezét a kiemelkedő izmok közötti mélyedéseken. Mintha csak az érzéki élmények mennyországába 42

került volna. Ujjhegyei valósággal bizseregtek a gyönyörtől, ahogy újabb és újabb területet fedeztek fel… Ahogy megismerte az álarcos rugalmas, sima bőrét… Eljutott a köldök alatti erős szőrzetbe. Gyönyörrel töltötte el a férfi válasza. A skót szeme lecsukódott, és arckifejezéséből eltűnt a feszültség. Olyan elemi gyönyör tört Maddyre, hogy szinte észre sem vette, ahogy a szoknyáit hirtelen feltolták, egészen a csípője fölé.

43

6 Ethan úgy érezte, hogy mindjárt lángra kap a teste. Oly hosszú idő elteltével ismét nővel volt. Bár korábban sosem tett ilyet, most egész éjjel meg akarta tartani a lányt, hogy újra és újra a magáévá tehesse. Hogy csókjaival boríthassa be a lenyűgöző test minden porcikáját. Mielőtt elküldené. – Ó, te jóságos ég! – suttogta a lány, aki még mindig nem tért magához az izmos mellkas lenyűgöző látványától. Szinte már áhítatos mozdulattal húzta végig az ujját Ethan mellén. A férfi nem tudta mire vélni ezt a gyengédséget. Még sosem volt része ilyen élményben. Ugyanakkor nem is tudta megállítani az ismeretlent. – Valósággal dübörög a szíve – szólalt meg a nő, miközben egyik tenyere rátapadt a mellkas bal oldalára. – Csak nem ideges? – Nem vagyok ideges – hazudta a férfi. Semmi oka nem volt arra, hogy ilyen durván beszéljen. Olyan régóta nem szeretkezett már senkivel, hogy attól tartott, egyetlen lökés után szégyenben marad. Élete során most fordult elő vele először, hogy Ethant a legcsekélyebb mértékben is foglalkoztatta az, hogy mit gondol a partnere. Nem csupán gyönyörre vágyott, de le akarta nyűgözni a nőt. Arra vágyott, hogy mindenki másnál nagyobb gyönyört adhasson az ismeretlen hölgynek. – Azt mondta, hogy régóta nem volt nővel. Nagyon régóta? – tudakolta a szőkeség. – Igen. Rendkívül hosszú idő óta – felelte Ethan. Igencsak megdöbbent azon, hogy elárulta az igazat. – Hát, biztosra veszem, hogy mi ketten együtt valahogy csak megoldjuk a dolgot – jelentette ki a nő nyugodt hangon. Valamiért mégis remegni kezdett. Ezek szerint a bérkocsi sötétjében nem csupán Ethan volt izgatott. Amikor azonban a férfi ujjai felsiklottak Maddy selymes combján, hogy elmerüljenek a bugyogója résében, az ifjú nő megnyugodott. A férfi megborzongott, miután először érinthette meg a vágyott nőt a két lába közötti testrészen. – Benedvesedve vársz! – suttogta elakadó lélegzettel, mert a lány elképzelhetetlen mértékben felizgatta. Egyik kezével továbbra is a mellét simogatta, míg a másik mutatóujját fel-alá húzogatta partnere szeméremajkán, majd körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte a parányi, nedvesen csillogó csiklót. A nő felkiáltott, majd a háta ívben megfeszült. A következő pillanatban teljesen átadta magát a vágyakozásnak. Ahogy a férfi ujja újra és újra megérintette, egyre zabolátlanabb bujasággal mozgatta a csípőjét. Ethan legszívesebben azonnal belekóstolt volna. Mélyen bele akarta engedni ujjait a forró női testbe, ám tudta, hogy ezt nem teheti meg, hiszen akkor egyből eljutna gyönyöre tetőpontjára. Halványan, a tudata mélyén felmerült az a gondolat, hogy alig két órával ezelőtt még attól tartott, hogy soha többé nem lehet részese ennek az érzésnek. Most viszont, ezzel a lánnyal… A férfi közel járt ahhoz, hogy idő előtt kifröccsenjen a magja, mintha csak valami zöldfülű fiú lett volna. Most, azonnal magáévá kell tennie ezt a nőt, mielőtt túl késő lenne! Gyors, heves mozdulattal megpróbálta lehúzni az ismeretlen bugyogóját. Amikor azonban levette a tenyerét a gömbölyű kebelről, a nő valósággal vonaglani kezdett, hogy újra megérezze mellén a férfi kezét. 44

Édes Istenem! Micsoda forróvérű apróság! El sem tudta képzelni, milyen érzés lesz meglovagolnia a lányt. A nő megborzongott, és kéjesen nyögdécselni kezdett, amikor észlelte, hogy már nincs rajta alsónemű, és a szoknyáját is felsodorták, egészen a derekára. Elég volt lágyan széthúzni a combja belső oldalát ahhoz, hogy a két formás térd ellenállás nélkül eltávolodjon egymástól. Ethan fején átfutott a gondolat, hogy az ismeretlen őszinte reagálása – a tapasztalatlanság biztos jele, ami annyira meglepte a férfit – esetleg az ártatlanságra utalt. Még sosem volt szűz lánnyal, és esze ágában sem volt, hogy ma éjjel lépjen a hasonló hódítások ingoványos talajára. De nem! A nő úgy csókolt, mint egy kurtizán. Elfogadta, amikor a skót mélyen, nedvesen ráerőltette magát a szájára. Ethan azonban biztosra akart menni, ezért aztán letolta magáról a nadrágját. Elfulladó hörgéssel kiszabadította érzékeny férfiasságát. – Azt akarom, hogy simogass meg! Egy szűzlány habozva, bizonytalanul érne hozzá. A lány bólintott, és puha tenyerével megragadta. Ethan időtlen idők óta nem részesült ilyen érintésben. Alig tudta elkerülni, hogy bele ne fröcsköljön a lány markába. Maddy összevonta a szemöldökét, majd a másik kezével – mesteri ügyességgel – megmarkolta és megszorította a férfi zacskóját. Amikor pedig a hüvelykujjával apró köröket írt le Ethan férfiasságának nedves rése körül, a skót szeme valósággal elkerekedett a gyönyörtől. Most már szemernyi kétsége sem lehetett afelől, hogy kivel van dolga. – Ennyi elég! Ha nem hagyja abba, mindjárt tanúja lehet annak, milyen az, ha egy férfi elhinti a magvait. Kis híján felnyögött, amikor a nő ráharapott az alsó ajkára. Látszott rajta, hogy komolyan megfontolta a hallottakat. – Ez zavarba hozná önt? – Dehogyis! Egyáltalán nem. Sőt, mi több, ma éjjel eljön a pillanat, amikor éppen kegyed szeme láttára fog ilyesmi történni. – Azt hiszem, ön elképesztően megátalkodott. – Így van! Kevés olyan dolog akad az ágyban, amit ne tennék meg egy nővel, vagy, ne kényszeríteném arra, hogy megtegye nekem. A nő az ujja hegyét hozzáérintette Ethan férfiasságához, majd végigsimította. Az érintést megérezve, a férfi hímtagja majd kiugrott a kezéből. – Önnek… szóval… nagyon nagy… – Megígérhetem kegyednek, hogy élvezni fogja. Amikor a férfi csípője megmozdult, hogy elmerüljön a bársonyos combok ölelésében, előrehajolt, és az arcát hozzásimította a nő nyakához. A szőke hajfürtök illata, a mellkasához nyomuló puha kebel és a mellbimbók miatt kis híján elveszítette a józan eszét. Már akkor is csaknem feljutott a csúcsra, amikor csókolóztak az imént, és az ismeretlen ügyes, kényeztető érintése miatt a férfi valósággal remegett az élvezettől. Ebben az állapotban már semmivel sem tudott törődni, csupán a heréiben sajgó késztetéssel, és immár az járt az eszében, hogy a nő húsában elmerülve megszabaduljon az iszonyatos nyomástól. – Most gyorsan elintézlek! – nyögte, mert időtlen idők óta nem volt még ennyire zabolátlanul izgatott. – Később majd szépen, lassan is a magamévá teszlek. A lány félig lehunyt szemmel figyelte, ahogy a férfi megfeszülő fenékkel elhelyezkedett, közvetlenül a szeméremnyílás előtt. Ethan combjai még jobban szétfeszítették a lány térdét. Férfiassága végét nekinyomta a nedves nyílásnak. Izmai valósággal sajogtak, amikor a makkjával fel-, majd le is megdörzsölte a szeméremajkat, ám ellenállt a késztetésnek, és nem nyomta zabolátlanul a nő hüvelyébe. 45

Maddy valósággal vibrált a gyönyörtől, amikor Ethan végre kissé előrébb nyomta a csípőjét. Csupán annyira, hogy duzzadó makkja behatoljon a nőbe. Abban a pillanatban olyan tökéletes, szűk forróság csapott le a férfira, hogy kis híján kirobbant belőle a gyönyör. – Hát ez csodálatos, kislány! – hördült fel. Megfeszítve csípője izmait, tövig nyomta hímtagját a nedves és forró női testbe. A szűk hüvely perzselő érintése valósággal megdöbbentette… Mintha korábban még sosem lett volna nővel. Megérezte, ahogy a lány teste kéjes görcsbe rándult, és a mellbimbói még keményebben feszültek a rá tapadó tenyérnek… Még sohasem lehetett része ilyen elképesztő gyönyörben… Soha! – Jóságos istenem! Annyira… annyira… túlságosan… – Tudom! – hörögte a férfi. Csodálatos volt remegő testtel ismét zabolátlanul beleöklelni a nőbe. Amikor kihúzta a férfiasságát, mintha csak valaki megmarkolta és határozott kézzel szorította volna. Nagyon közel járt ahhoz, hogy beteljesüljön a vágya. Átkozott módon hosszú idő… Ismét előrelökte a csípőjét. Tövig bele akart hatolni a hüvelybe. Valósággal belepréselte magát a nőbe. Még jobban, még mélyebbre akart hatolni… A lány tenyere nekinyomódott a csípőjének. – N-nem! Ethan megrázta a fejét, és elkomorodva a partnerére nézett. – Mi történt? Mit csináltam? – Abba kell hagynia! – Hogy abbahagyjam? – üvöltötte hitetlenkedve. – Még hogy abbahagyjam? A világ minden kincséért sem húzta volna ki magát ebből a csodálatos, finom kis testből. Soha nem találkozott még csak hozzá foghatóval sem. Főként nem az után, hogy három hosszú éven át megtartóztatta magát a gyönyörtől. – Ön túl forró… túl szoros. A lány kétségbeesett elszántsággal megpróbálta kilökni magából a férfit. – Kö-kö-könyörgöm… El sem tudja képzelni… mennyire fáj ez nekem! Zokogás tört elő Maddy szájából. Ethan azonnal megdermedt. – Csak nem… csak nem sír? Miután nem kapott választ, mert a nő elfordította az arcát, a skót összeszorította a fogát, és magában ádázul káromkodni kezdett. Az elméjében valóságos vihar tombolt. Ennek ellenére visszavonult. Előbb egyujjnyira, majd még egyre, majd még jobban kihúzta a férfiasságát. Valósággal remegett, mert a testében egyre hevesebben tombolt a gyönyör lángja. A kéjvágytól a teste szinte nem akart engedelmeskedni, hogy félbehagyja a dolgot. Erőnek erejével kellett megértetnie a testével azt, hogy nem hatolhat újra a nő hüvelyébe. Ideje volt, hogy szabad utat engedjen a hőn áhított beteljesülésnek. Le kellett mondania a legnagyobb gyönyörről. Úgy döntött, hogy nem hatol be ismét a szűk hüvelybe. Nem maradt ideje. Abban a pillanatban, hogy kihúzta a férfiasságát, a magja máris ráömlött a nőre. Ethan egy villámgyors mozdulattal megragadta a férfiasságát, és heves, zabolátlan rántásokkal átsegítette magát a teljes gyönyör kapuján. Homloka a nő keblére nehezedett. A szája túlságosan közelre került az egyik kemény mellbimbóhoz. Hogy ellent tudjon állni a csábításnak, szopni kezdte a bimbót, miközben a testén eluralkodott a gyönyör. Újabb és újabb adag forró nedvesség borította be a nő combját és ágyékát. Ethan egész testében remegett, és hangosan nyögött, miközben ránehezedett a lányra. Miután végre minden véget ért, ziháló lélegzettel a törékeny női testen feküdve, megpróbálta felfogni, hogy mi is történt az előbb. Amikor az imént behatolt a hüvelybe, szinte kellemetlen szorítást és perzselő forróságot érzett. Most azonban már fel tudta idézni magában a habozást, azt, hogy valami lágyan megpróbálta az útját állni. A lány érintetlen volt. Az előbb. 46

De hát akkor meg miért tette? Miért adta az ártatlanságát éppen Ethannek? Bár együttlétük cseppet sem olyan módon ért véget, ahogy azt eltervezte, mégis csodálatos élmény volt, ahogy az előbb a magáévá tette a nőt. A férfi valósággal lebegett a gyönyörtől. Kis híján megfeledkezett magáról. Ilyen lehetett a tökéletes kielégültség. Az ég szerelmére, de hát tényleg kielégült! Ilyen lehet az, amikor valaki megteszi azt, amit mindig is meg kellett volna tennie. A jutalma minden képzeletet felülmúlt. A következő alkalom pedig még ennél is jobb lesz. A férfi lassan fél könyökre emelkedett. – Jaj, kislány! Miért nem mondta korábban? A hüvelykujja végigsiklott Maddy arcán. Megérezte a nedvességet. – Ne sírjon már! – mondta rekedten, és félresimította a lány haját a homlokából. – Nem tudtam. Maddy könnyes szemmel nézett az ismeretlenre. Nagyon is jól látta, ahogy megváltozott a skót tekintete. Az előbb még fáradtnak és elégedettnek tűnt, most viszont bizalmatlanság és gyanakvás tükröződött a szemében. Amikor a férfi végre felült, a lány eltolta magát a közeléből. Ez a mozdulat is elég volt ahhoz, hogy ismét belemarjon a fájdalom. Felszisszent a váratlan kíntól. Újra záporoztak a könnyei. Miközben a férfi magára rángatta a nadrágját, Maddy megpróbálta rendbe hozni a szoknyáit. Nem tudott megbirkózni a remegő testével. Valósággal nyomasztotta, hogy a férfi az nem törődött a jajgatásával, hanem könyörtelenül folytatta, amibe belekezdett. Hiszen legalább három alkalommal is rászólt, hogy hagyja abba, ám ő válaszul csupán lehunyta a szemét, és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a könyörgést. Mintha csak az eszét vesztette volna. Ha nem taszítja el a kezével magától… Maddy ismét megborzongott. – Na most, akkor miért is nem szólt róla? A fiatal nő érezte, hogy kezd dühbe gurulni. Igen, valóban szólnia kellett volna. Meg is akarta mondani, de azután elterelte a figyelmét az ismeretlen izmos mellkasa. Lenyűgözte, hogy életében először megérinthette egy férfi testét. Remegő kézzel összehúzta magán a köpenyét, hogy eltakarja vele kifűzött ruháját. Összeszedte a bugyogóját és a kesztyűjét. – Szólni akartam… – Azt hiszi, hogy sikerült tőrbe csalnia? – Tőrbe csalni? M-m-mégis miről beszél?… – Megvan rá a jó okom. Valami ilyesmit mondott – vágott a szavába az álarcos. – Nagyon is úgy tűnik, hogy ez az ok összefüggésben állt azzal, hogy látni akarta a házamat. – Nem! – Rossz férfit fogott ki magának, aingeal – vicsorgott a skót. – Engem aztán a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy oda az ön erénye. A legcsekélyebb mértékben sem érdekli? Oda az erényem? – Engem aztán nem lehet bábuként mozgatni, nem lehet elcsábítani, és utána nem fogom megjutalmazni a cselszövéseiért. Semmivel sem fog tudni rávenni arra, hogy feleségül vegyem. Az ifjú nő most már nyíltan zokogott. Suttogva ezt mondta: – Nem próbáltam meg… – A fészkes fenébe! Akkor meg miért adta meg magát olyan könnyedén? Hiszen csak a legnagyobb nehézségek árán tudtam rábeszélni arra, hogy megcsókolhassam. Utána meg váratlanul, egyik pillanatról a másikra feláldozza az ártatlanságát egy bérkocsi hátuljában? Miután arról beszélt, hogy gazdag férjet akar fogni magának? Maddy letörölte arcáról a könnyeket. Felháborította, hogy sírni kezdett. 47

– Azért döntöttem úgy, hogy önt választom, mert rájöttem arra, hogy valaki máshoz kell feleségül mennem. – Mi a pokolba? Ez meg mit akar jelenteni? – Megmondtam, hogy kaptam egy házassági ajánlatot. Miután pedig találkoztam egy újabb, igencsak megfelelő férfivel, aki elutasította, hogy feleségül vegyen, arra a következtetésre jutottam, hogy mégis csak el kell fogadnom azt az ajánlatot, amit korábban kaptam. Mielőtt pedig útra keltem volna, hogy olyan valaki felesége legyek, aki iránt nem fog el a vágyakozás, fel akartam fedezni, hogy milyen lehet egy olyan férfival szeretkezni, akit viszont kívánok. – Ezek szerint olyan gyönyörben volt részem, amely valaki mást illetett volna meg – kacagott fel keserűen az álarcos. –Szóval azt tervezte, hogy becsapja mit sem sejtő vőlegényét, és elhiteti vele, hogy még érintetlen. Még hozzá se ment, és máris felszarvazta. – Amióta csak az eszemet tudom, most először döntöttem úgy, hogy megszerzem azt, ami iránt elfogott a vágy. – Szóval akkor beismeri ezt az aljas cselszövést? Hihetetlen. Hogy a fészkes fenébe gondolhattam azt, hogy kegyed más, mint az a sok kétszínű és átkozott nőszemély, akivel találkoztam? – Kikérem magamnak! Nem próbáltam meg elcsábítani. Hát annyira hihetetlen, hogy egyszerűen megkívántam önt? – kiáltotta a fájdalomtól elfúló hangon a lány. Szinte magánkívül volt amiatt, ami az imént történt. Suttogva kibukott az ajkán az igazság. – Most viszont egészen egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért is találtam önt vonzónak. – Ennek ellenére, ami történt, az megtörtént. Soha többé nem szerezheti vissza, amit eldobott magától. Függetlenül attól, hogy milyen meggondolatlanul szabadult meg tőle. Vagy éppen ó édes istenem, hogy mennyire méltatlan alaknak adta. A férfi levette a fejéről az álarcot, és a kocsi aljába dobta. Mozdulatlanul ülve csupán a profilja látszott. A sötétben Maddy azért ki tudta venni, hogy megkínzójának határozott arcéle volt. Bátorság sugárzott belőle. A szörnyeteg, aki az előbb csak úgy egyszerűen a magáévá tette, kívülről nézve gyönyörű férfinak tűnt. Az ismeretlen néma maradt. Nem volt hajlandó az áldozatára pillantani. Úgy tűnt, mint aki éppen egy fontos döntés meghozatalára készül. – Tekintse a magáénak a kocsit – jelentette ki végül megvető hangsúllyal, majd pedig némi készpénzt dobott kettőjük közé az ülésre. Ezeket a szavakat meghallva az ifjú hölgy valósággal kővé dermedt. Képtelen volt elhinni, hogy valóság, amit átél. Hosszú éveken át vad elszántsággal őrizte az erényét. Féltékenyen őrködött, és akkor egy vad, zabolátlan pillanatban megajándékozta vele ezt a vadállatot, ezt a fajankót. Cserében pedig nem kapott mást, mint izzó fájdalmat és megaláztatást. Híres, nevezetes ösztönei csúnyán félrevezették. A férfi az öklével megdöngette a kocsi tetejét. Amikor a jármű megállt, a férfi kissé áldozata felé fordult. – Egy vagy két héten át nem leszek a városban. Utána viszont visszatérek, és eldöntöm, hogy mi történjen önnel. Maddy döbbenten tátongott. Hogy mi történjen velem? Hogy a csudába akarhatta megtalálni ez a fickó? Hiszen az ifjú hölgy arcát még mindig eltakarta a maszk, és nem árulta el a nevét sem. Biztosra vette, hogy már rég messze jár, amikor ez a szörnyeteg visszatér Londonba. Már nem folytak tovább a könnyei, mert megnyugtatta az elképzelés, hogy soha, de soha többé nem kell látnia ezt a lehetetlen alakot. A gróf egészen biztosan jobb szerető lesz, mint ez a skót. Ennél rosszabb már nem is lehetne. Vissza fog rohanni Le Daex-hez. Lelkesen… hálával eltelve. A skót azonban mintha csak olvasott volna a gondolataiban. Így szólt: – És aingeal, az eszébe se jusson, hogy feleségül megy valakihez, mielőtt visszatérnék! 48

A következő pillanatban már ki is lépett a kocsiból. Maddy azonban biztosra vette, hogy az utolsó pillanatban, mielőtt becsapódott volna az ajtó, ezeket a halk szavakat hallotta: – Különben özveggyé teszem.

49

7 Miközben Ethan hazafelé ügetett, a fejében egymással ellentétes gondolatok kavarogtak. A legtöbbjükben komoly szerep jutott a lánynak. Rájött ugyanis arra, hogy mire végez Grey-jel, az ismeretlen szépség lehet, hogy már a sóváran várakozó kiválasztottja felesége lesz. Amikor feltette magának a kérdést, hogy mi a csudáért aggasztja ez a tény – hiszen mindig is előnyben részesítette a férjezett asszonyokat –, nem tudott elfogadható választ adni. Még mindig az tűnt a legkézenfekvőbb érvnek, hogy a lehető legnagyobb mértékben birtokolni akarta az ifjú nőt. Ha a lány hozzáment volna valakihez, akkor csupán azt követően lehetett volna Ethané, hogy a férjeura megkapta azt, ami egy férjet megillet. Ezt ő képtelen lett volna elviselni. Arra a következtetésre jutott, hogy csupán azért fogta el ez az eszelős birtoklási vágy, mert elvette a lány szüzességét. Olyan módon tette őt a magáévá, ahogy korábban egyetlen más asszonyt sem. Mert ma éjjel asszony lett a lányból. Valamilyen elemi, ösztönös szinten Ethan büszke volt arra, hogy ez az ő műve volt. Nem volt hajlandó elfogadni a tényt, hogy egy másik férfi is élvezhesse a fiatal nőt olyan alkalmakkor, amikor ő maga éppen nem lehet vele. Csupán két módja létezhetett annak, hogy a szőke szépség kizárólag az övé lehessen. Vagy feleségül veszi, vagy a kitartott szeretőjévé teszi. Az első megoldást azonnal kizárta. Még a másodikról is úgy érezte, hogy azzal nagymértékben elkötelezné magát. Hagyni kellene, hogy ez a nő is csupán a múlt árnyékává fakuljon… Az elkövetkező időszakban semmiképpen nem engedhette meg magának, hogy a gondolataiba egy asszony jelenléte beférkőzzön. Ha ugyanis Ethan nem lesz kimért és összeszedett a következő néhány nap során, akkor az könnyen az életébe kerülhet. Mielőtt Grey-t kifordította volna önmagából a szenvedélye, az orvgyilkos páratlanul tehetséges, félelmetes fejvadásznak számított. Annak ellenére, hogy rászokott az ópiumra, képes volt túlélni azt az öngyilkos vállalkozást, amelyre Edward Weyland hat hónappal korábban küldte. Amennyit sikerült megtudniuk az ellenségükké vált férfiról, abból kiderült, Grey még mindig elég erős ahhoz, hogy bosszút álljon. Ethan azt bizonygatta Quinnek, hogy Hugh képes lesz kezelni a helyzetet. Ma éjjel azonban a legidősebb fiú keserűen rájött arra, hogy az öccse még mindig ugyanolyan szenvedélyes érzelmeket tanúsít Jane iránt, mint amilyeneket hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. Hugh most találkozott először újra Jane-nel. Ez így nem mehet tovább. Ethan kénytelen lesz ismét beavatkozni… A férfi tisztában volt a gyenge pontjaival, és élvezte a kevésbé szerethető tulajdonságait. Tudta, hogy önző, kőszívű és durva. Nem riadt vissza az emberöléstől. Mindezeket csupán egyetlen erény ellensúlyozta. Ethan bármikor hajlandó lett volna az életét áldozni az öccsei kedvéért. Azt akarta, hogy a fivérei valamennyire boldogok lehessenek az életben. Valamiért azonban Hugh és Court is mindig többre vágyott ennél. Többre volt szükségük. Egészen egyszerűen nem voltak hajlandók beérni annál kevesebbel, mint ami más embernek jutott osztályrészül. Mint amire más férfiak tarthattak jogos igényt. Ethant mélységesen felbőszítette annak a tudata, hogy a két öccse mennyire szenved. Most kénytelen lesz pontosan ugyanazt tenni, amire évekkel ezelőtt egyszer már sor került. Emlékeztetnie kell Hugh-t arra, hogy miért nem lehet az övé Jane. Cseppet sem örült ennek a 50

kötelességnek. A beavatkozása miatt még jobban megromlik kettőjük kapcsolata. Arra készült, hogy ugyanazt az eszközt használja fel, mint annak idején. Arra a könyvre fog támaszkodni, amelyik árnyékba borította a családját. Hazaérve azonnal besietett a dolgozószobába, hogy felkapja a Leaphar nan Suil-radharcot, vagyis a Sorsok könyvét. Valamikor régen a klán egyik látnoka megjövendölte, hogy milyen sors vár a MacCarrick család egymást követő tíz nemzedékére. Komor jóslatát a Leabharban vetették papírra. A jövendölés sorai olyan eseményekről számoltak be, amelyek a múltban kivétel nélkül valóra váltak. A kötet évszázados múltra tekinthetett vissza. Ennek ellenére igen jó állapotban sikerült megőrizni. A borítójából túlvilági csillogás áradt. Csak és kizárólag vérrel lehetett írni bele. Az utolsó oldalon… azon, amelyiken a fiúk apjáról írtak... A tizedik Carricknek: Szép hölgyed majdan három derék fiút szül néked, Kik örömödre lesznek, míg e sorokat nem olvassák. Ám szemük előtt a szavak elvágják ifjú életed, S te rettegve halsz, tudván, hogy megátkozták őket. Társul a halál vagy egyetlen lélek se légyen. Hitvest, szerelmet, kötést nem ismerhetnek, Magjuk szárba nem szökken, kihal nemzetségiek. Halál és kínszenvedés jár fiaid nyomában… A jóslat két utolsó sorát nem lehetett elolvasni. Eltakarta a ráffolyt, majd beszáradt vér foltja. A három fiú hitt a jóslatban. Megfogadták a figyelmeztetést. Úgy alakították az életüket, hogy az megfeleljen a könyv elvárásainak. Ethan helyesnek tartotta, hogy így tesznek. Ugyanakkor a legidősebb fiú meglehetősen… komplikált módon viszonyult a könyvhöz. Jól tudta, hogy titokzatos erő lakozik a kötetben. Ezt világosan érezte. A könyv ráadásul elpusztíthatatlannak bizonyult. Ezenfelül pedig számos dolog bizonyította a jóslat igazát. Sem neki, sem az öccseinek nem sikerült gyermeket nemzenie. Valóban a halál járt a nyomukban, hiszen gyilkos szakmát választottak. Csupán két alkalommal gondollak arra, hogy mégis megnősülnek. Egyikőjük kiválasztottja meghalt, a másiknak kis híján az életébe került a házasság szándéka. Az is valóra vált, hogy szeretett apjuk, Leith pontosan azt követően veszítette el az életét, hogy a fiai elolvasták a jóslat sorait. Néhány dolgot akár a véletlen művének lehetett volna tulajdonítani. Esetleg egy ismeretlen, rég elfelejtett gyermekkori betegséggel lehetett volna megmagyarázni azt, hogy a három fivér közül egyetlen egynek sem kellett gyermektartást fizetni, és egyikőjük sem házasodott meg. Pedig mindannyian ebben reménykedtek hosszú évekig. Court ráadásul azt hangoztatta, hogy Ethan éppenséggel a gyermekáldás reményében fektetett le olyan sok asszonyt. A pokolba is! Lehet, hogy Courtnak még igaza is volt. Lehet, hogy a bátyja valóban ugyanúgy szeretett volna saját gyereket, mint a két ifjabbik fiú. De hogyan lehetne megmagyarázni, hogy Ethan menyasszonya életét vesztette az esküvőjük előtti éjszakán? A hegyvidéken keringő rágalmak szerint Ethan sarokba szorította az ifjú nőt Carrickliffe – vagyis a Nemzetség központjának – tetején, és utána a mélybe taszította a szerencsétlen nőt… A legidősebb fiú ugyan nem hódolt imádattal a könyvnek, ugyanakkor nagyon is tudatában volt a figyelmeztetésnek. Ennek ellenére úgy vélte, hogy két fivérével együtt eleve rossz 51

csillagzat alatt születtek. Mi értelme volna, ha a komor fenyegetést még azzal is tetéznék, hogy folyton a Leabhar miatt aggódnának? Ethan igyekezett megmaradni a valóság talaján. Józan eszére támaszkodva, egy csipetnyi tisztességet megőrizve úgy vélte, mindenki jobban jár – függetlenül az átoktól –, ha az orvgyilkosok, a zsoldosok és a még náluk is szörnyűbb alakok nem szennyezik be az ártatlanokat. De akkor meg mi a mennydörgős mennykő kényszeríti arra, hogy holnap mégis csak elmenjen azért a lányért? Hát annyira hihetetlen, hogy egyszerűen megkívántam önt…? Ethan órákon át nyitott szemmel feküdt az ágyban. Már hajnalodott, de még akkor is keserűen bámulta a mennyezetet, miközben gondolatban újra és újra lejátszotta az elmúlt éjszaka minden pillanatát. Egészen egyszerűen nem tudta megmagyarázni, miért is kínozza még mindig az őrjítő vágy, hogy újra láthassa a lányt. A tudata mélyén az munkálkodott benne, hogy felejtse el a fiatal nőt. Ezzel egyidejűleg azonban zabolátlan késztetést érzett arra, hogy éjnek évadján berontson Quin házába, és elhurcolja a fiatal nőt. Valósággal tomboló vágy hajtotta, hogy megszerezze, birtokba vegye az ismeretlent. Nem értette mindennek az okát. Mardosó vágy kínozta, amit korábban soha, egyetlen asszony iránt sem érzett. A férfi nagyon is jól emlékezett arra, milyen hidegen hagyta, amikor az eléje álló, igencsak csinos prostituált elővillantotta a keblét. Ugyanakkor elég volt felidéznie magában a lányka puha, apró kebleit, ahogy belesimultak a tenyerébe, és a férfiassága máris kőkeményen ágaskodni kezdett. Pedig éppen csak hogy az előbb tette magáévá a lányt. A gyönyör emléke persze még eleven volt, ám Ethan mégis megdöbbenve figyelt fel arra, hogy a teste ilyen elemi erővel reagál az ismeretlen hölgy emlékére. Mi van akkor, ha egyes egyedül ez a lány képes eltölteni ilyen gyönyörrel? Bár együttlétük túl korán szakadt meg, akkor is… tébolyítóan jó érzés volt, ahogy magáévá tette az ismeretlent. Felidézte a pillanatot, ahogy megérintette a remegő testet… Mi lesz akkor, ha soha többé nem fogja el ez az égető vágyakozás? Ha ehhez pontosan arra a szőke lányra van szüksége. Ráadásul a titokzatos ifjú hölgyet számos különös rejtély övezte. Ezekre a kérdésekre is választ keresett. Ha a lány valóban érintetlen volt, miért nem képedt el, látva az álarcosbál léha és ledér jeleneteit. És honnan a pokolból tudhatta, hogyan kell olyan lenyűgöző ügyességgel kényeztetni a férfi testét? Ráadásul, mégis mi üthetett ebben a nőbe? Miért tartotta Ethant olyan tisztességesnek, hogy azt gondolja, a férfi majd meg fogja kérni a kezét? Ezenkívül azt is örömmel megtudta volna, hogy a férfiassága miért maradt olyan kemény, nyomorúságosan feszülő, szinte már lüktető azóta, amióta otthagyta a lányt. Megmarkolta és húzogatni kezdte a farkát. A következő pillanatban azonban már el is engedte. Sziszegő káromkodással elkapta a kezét. Mégis, miért is hintené a magvát tulajdon markába, ahelyett, hogy újra az ifjú nőbe fröcskölné? Egyértelmű volt, hogy mit kell tennie. Ethan a szeretőjévé fogja tenni azt a lányt. Beletörődően felsóhajtott, azután felkelt, hogy megmosakodjon és felöltözzön. Úgy döntött, hogy a délelőtt folyamán valamiféle egyezségre fog jutni a lánnyal. Amikor azonban a borotválkozó tükör elé lépett, rájött arra, hogy a terve megvalósítása előtt jó pár akadály húzódik. Mi is volt az első? Hát csak az, hogy ha az a nőszemély valóban nem akarta házasságra csábítani Ethant, akkor bizonyára mélységesen felbőszült a férfi vádjai miatt, és esze ágában sem lesz elfogadni az ajánlatát.

52

Aztán ott volt a második nehézség. Hiszen múlt éjjel fájdalmat okozott a lánynak. Nagyon is jól emlékezett a törékeny női test szenvedésére. Ahogy ott vonaglott Ethan teste alatt. Először a gyönyörtől, majd pedig… a fájdalomtól. Most, hogy a férfi feje kitisztult az éjszaka mámorából, kezdte felfogni, hogy alighanem rettenetes fájdalmat okozott az ismeretlennek. Hiszen a lány arra kérte, hogy legyen óvatos és lassú. Ő viszont nem akarta az idejét azzal pocsékolni, hogy felkészítse a nőt. Valósággal eszét vette a vágyakozás, annyira vágyott a kielégülésre. Megbénította a kéjvágy. Keményen és vadul tette a magáévá. Olyan volt, mint egy vadállat és nem törődött azzal, hogy a párja csupán egy törékeny, finom felépítésű nő. A pokolba is! Hiszen nem akarta bántani… Nem akarta azt, hogy sírva fakadjon. Ethan azelőtt nem törődött a női könnyekkel. Nagyon is tisztában volt ezzel a ténnyel. Nem véletlen, hogy a többiek tizenéves kora óta kőszívű, érzéketlen alaknak tartották. Akkor vajon miért zaklatta fel ennyire a lány szenvedése? Hiszen volt egy rövid pillanat, amikor hajlandó lett volna bármit megígérni, csak hogy az a lány abbahagyja a zokogást. Az ezerszer begyakorolt, óvatos mozdulattal elhúzta a borotvát az arcán éktelenkedő sebhely göcsörtös széle mellett. És mi a következő akadály? Lehet, hogy Quin valóban törődik azzal a kis boszorkával. Vagy éppenséggel beavatkozhat Ethan főnöke, Edward Weyland. A lány szülei bizonyára megrendült anyagi helyzetű nemesemberek voltak. Olyanok, akik készpénz híján sokat küszködtek földbirtokuk fenntartásával. Ha valóban baráti kapcsolat fűzte őket a Weyland családhoz, akkor bizonyára befolyásos emberek lehettek. Bár a felsoroltak közül egyik sem volt elég erős ahhoz, hogy Ethant házasságra kényszerítse, ám ennek ellenére képesek voltak arra, hogy komoly nehézségeket okozzanak a tegnapi kaland miatt. Ugyanakkor mindennek megvolt az ára. Jó oka lehetett annak, hogy az a lány gazdag férjet keresett magának. Ethan pedig megfosztotta az erényétől. Lehetséges, hogy a szép ismeretlen családja komoly adósságokkal küszködött. Azt sem lehetett kizárni, hogy a nővéreinek kellett volna megszereznie a hozományra valót, Ethan hajlandó volt egy valóságos kis vagyon kifizetésére azért, hogy az ismeretlen a szeretője legyen. Egy időre meg akarta szerezni magának a lányt, hogy utána hátat fordíthasson neki. Csak az járt a fejében, hogy a titokzatos hölgyet elhelyezze egy közeli házban. Egy olyan helyen akarta őrizni, ahová gond nélkül eljárhatott. Cserébe hajlandó volt arra, hogy megoldja a nő családjának valamennyi nehézségét. A borotva ismét mozgásba lendült. Ethan hirtelen megdermedt. A tükörbe bámulva szemügyre vette a tervei előtt tornyosuló legnehezebb akadályt. Amikor újra találkozom azzal a lánnyal, nem fogok álarcot viselni. Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára megbámulta volna a tükörképét. A mély sebhely körül valósággal feszült a bőr. A kínzás nyoma végighúzódott az arca jobb felén. A pofacsonttól kezdve ferdén ívelt lefelé az álláig. Két oldalt szabályos bemélyedéseket hagytak maguk után az egykori öltések. Ha csak a legcsekélyebb érzelem kiült az arcára, az már elég volt ahhoz, hogy a hegek körül elfehéredjen a bőr. Brymer alapos munkát végzett. Azon a végzetes éjszakán Van Rowen felismerte, hogy tévedett. Lerohant az istállóba, és elhányta magát, amikor meglátta, hogy Brymer mit művelt Ethannel. Az idős férfi megszédülve jóvátételt ajánlott fel, vagy azt, hogy áldozata maga vegyen elégtételt. Ethan azonban ennél sokkal szörnyűbb dologra készült. Mást tervezett Van Rowennel, a feleségével és persze Brymerrel. Amikor kiszabadították, a megkínzott fiatalember összeszorította a fogát, és a fájdalomtól eltorzult arccal odatántorgott a lovához. Csak puszta

53

akaraterejének köszönhette, hogy maga mögött tudta hagyni Van Rowen birtokát, mielőtt eszméletét vesztve az árokba zuhant volna. Két napon át feküdt magatehetetlenül. Csupán néhány hónapnak kellett eltelni a végső megtorlásig. Van Rowen részegen kiprovokálta a párbajt. Pisztollyal a kezében úgy fordult meg, hogy nem adott le lövést. Az ilyesmit „az úriember öngyilkosságá”-nak tartotta a közvélemény. A bosszúszomjas skót tönkretette Sylvie-t. A koldusbotra juttatott asszony egy nyomornegyedben keresett menedéket, hogy ott pusztuljon el. Ethan valami oknál fogva megkímélte Tully életét. Találkozásuk azonban annyira megrázta a testes férfit, hogy Tully azonnal elmenekült a környékről. Valószínűleg még mindig rettegésben élt. Ami pedig Brymert illeti… Ethan kibelezte a hóhérát. A skót megkínzott, elgyötört arca volt az utolsó, amit az a kurafi láthatott, mielőtt kilehelte volna a lelkét… Mielőtt szétkaszabolták volna az arcát, Ethan a szép hölgy méltó párja lett volna. Most viszont a lány alighanem kikacagja, ha meglátja. Hiszen nem arról beszélt… hogy is mondta? Szóval nem azt emlegette, hogy mélységesen odavan a gyönyörű férfiakért? Ethan kényszeredetten elmosolyodott. Kénytelen volt beismerni, hogy kellemetlen, sőt visszataszító volt a látvány. Újra feltámadt benne a pokoli gyűlölet. Gyűlölte a Van Rowen család tagjait. Dühösen lecsapta a borotvát. Az éles penge hangosan csattant a mosdótálban.

54

8 Egy órával később Ethan már úton volt Quin háza felé. Előtte még találkozott az öccsével, és veszekedett vele egyet. Útközben a legidősebb fiú nagyon is tisztában volt azzal, hogy az emberek megbámulták. Viszonzásképpen a leggyilkosabb pillantásával méregette az ismeretleneket. Quin háza elé érve valósággal remegett az idegességtől. A pokolba is, az a leányzó alighanem azonnal kiteszi a szűrét azért, ahogy az előző éjszaka viselkedett. A hölgy ellenszenve azonban nem számított. Akár tetszik neki, akár nem, Ethan ma valamilyen megállapodásra fog jutni vele. Quin savanyú képet vágott, amikor Ethan meghívás és előzetes bejelentés nélkül, csak úgy beállított a dolgozószobájába. – Hát ez nagyszerű! Már itt is van a következő MacCarrick, akivel bajlódhatok. Ma reggel a drágalátos öccsét kellett rángatnom, miután összeverekedett valakivel Jane miatt. – Csak nemrég találkoztam Hugh-val és egy szóval sem említette, hogy verekedett volna valakivel. Szóval akkor ennyit ér az, hogy arról beszéltél, csak titokban, távolról szereted azt a lányt, Hugh. – Valójában nem is nevezném verekedésnek azt, ami történt. Hiszen a szóhasználatból arra következtethetnénk, hogy két küzdő csapott össze – tette hozzá Quin. – Azt viszont talán mondanom sem kell, hogy Jane meglehetősen vonakodik csak egy pillanatig is Hugh társaságában maradni, miután tanúja volt a férfi dühöngő haragjának. Ahhoz pedig végképp nem fűlik a foga, hogy az ön öccsével együtt rejtőzködjön el. Hogy elrejtőzködjön? A két fivér pontosan emiatt bonyolódott vitába. Hugh ugyanis tényleg beleegyezett abba, hogy elvigye Jane-t, ki a városból. Kettesben távoztak volna. Ami katasztrofális következményekkel járhatna… – És ön mégis mit művel itt? – tudakolta Quin. – Azt gondoltam, hogy már elindult Grey nyomába. – Múlt éjjel ellenőriztem a rejtekhelyeit. Úgy vélem, még nem ért vissza Londonba a kontinensről. – Akkor meg mit akar itt? – Beszélni akarok azzal a lánnyal. A nővérei barátnőjével. – Madeleine-nel? Grey miatt? Mi köze lehetne a lánynak ahhoz a fickóhoz? Madeleine. Ethannek tetszett a név. Most mégis elkomorodott, mert a tudatalattijában valamiért megmoccant egy emlék. – Nem Grey miatt keresem, hanem… személyes ügyben. – Mégis, mi mondani valója lehet annak a hölgynek? És egyáltalán, hol a pokolban ismerkedtek meg? – Múlt éjszaka az álarcosbálon találkoztunk. – Én meg már azon töprengtem, hogy mi rémítette meg annyira – kiáltott fel Quin, felállt, és odalépett az ablakhoz. – Tudhattam volna, hogy egész Londonban csupán egyetlen olyan férfi akad, aki ennyire megrémíthette volna azt a szegény leánykát. – Megrémíthettem volna? Azt az édes kis ártatlan leánykát? Tisztában van azzal, hogy az említett hölgy megpróbálta csalafinta módon házasságra bírni önt? Quin visszafordult. 55

– Valamit halványan azért sejthettem volna abból, amikor Madaleine elmesélte, hogy már kislány kora óta arról álmodozott, hogy a feleségem legyen. Utána pedig az iránt érdeklődött, hogy adott esetben eljátszadoznék-e kettőnk házasságának a gondolatával. A kis cselszövő! Hogyan tud éjszakánként aludni? Arról álmodozott, hogy Quin felesége legyen? Ethan összeszorította a száját. Hirtelen nagyon, de nagyon szerette volna véresre verni Quin hibátlan arcát. – Na most, nem árt, ha tisztában van egy dologgal, MacCarrick. Eljátszadoztam a gondolattal. Ez a lány ugyan titkokat őriz, időnként tisztességtelenül viselkedik, és túlzottan is érdekli a pénz, ám ugyanakkor nagyon kedves, megnyerő, és vág az esze. Nem akad olyan férfi, aki ne lenne büszkén a férje. – Akkor miért nem tartotta meg? – Nagyon is jól tudja, hogy miért. – Quin fontos szerepet játszott a Hálózatban. Munkája során néha nőket kellett elcsábítania. A kötelesség gyakran a világ távoli részeire szólította. – Ezenfelül van ám egy komoly kérője is – magyarázta a szőke fiatalember, miközben visszatért az íróasztala mögé. – A közeljövőben pedig igent fog mondani az ajánlatra. Egy nyavalyát fog! – Ki az? – Csak nem gondolja komolyan, hogy ezt el fogom árulni? – Pontosan tudja, hogy egy nap leforgása alatt megszerzem ezt az információt. Ethannek nem csupán az volt a kötelessége, hogy elintézze azokat a piszkos ügyeket, amelyekkel senki más sem akart foglalkozni. Gyakran kellett értesüléseket szereznie. – Mégis, mi a fészkes fenéért érdekli ennyire ez a nő? A vendégünk nem csupán úri hölgy, de ráadásul szűz is. Nem is hasonlít azokra a kiélt kurvákra, akiket ön annyira kedvel. – Azt akarja, hogy megüssem? – Ajánlom, hogy nagy ívben kerülje el azt a lányt, MacCarrick. Nem tudom, mi zajlott le tegnap az álarcosbál során, mert a vendégünk még Claudiának sem volt hajlandó beszámolni az eseményekről. Amikor viszont ma reggel találkoztunk, látszott rajta, hogy egész éjjel zokogott. Egész éjjel zokogott? Hát ennyire szörnyű volt? – Az érdekli, hogy mi zajlott le az álarcosbál alatt? Hát megmondom én, Quin. Az említett hölgy csalfa módon megpróbált rávenni arra, hogy feleségül vegyem. Csak éppen csődöt mondott. – Hogy ön vegye feleségül? – kiáltotta Quin hitetlenkedve, és harsányan felkacagott. – Hogy van képe ilyet mondani? Az a lány elképesztően gyönyörű. Hát persze, feleségül akart menni önhöz. Ezt mi sem bizonyítja annál jobban, hogy hajnalok hajnalán elmenekült Londonból. Ethan megdermedt. – Mit mondott? – A lány elutazott. Olyan gyorsan ment, hogy hátra sem nézett. A fészkes fenébe! Ethan csak azt követően eredhet a szökevény nyomába, hogy előtte megölte Grey-t. – Mondja meg a lányka nevét, és hogy hol találom! Megkerülte az íróasztalt, mire Quin felpattant. – Hogy a farkas elé lökjem az ártatlan bárányt? Nem tudom, hogy mi ütött magába. Miért érdekli váratlanul ez a jó házból való lány? Aki ráadásul a nővéreim barátnője. Tőlem aztán semmit nem fog megtudni róla. – A lány eljátszotta minden esélyét arra, hogy odafigyeljünk a szavára, miután múlt éjszaka megfosztottam az ártatlanságától.

56

Quin szeme tágra nyílt a megdöbbenéstől. Ethanre vetette magát. Az ökle meglendült. A skót azonban megragadta Quin öklét, és kis híján megroppantotta. – Ne vacakoljon velem, Quin! Kezd elfogyni a türelmem. A szőke fiatalember összeszorította a fogát a fájdalom miatt. – Ethan, jól tudom, hogy magát nem érdekli az erkölcs meg a tisztesség. Azt azonban még én sem hittem volna, hogy képes lesz meggyalázni egy olyan hajadont, aki egy évtizeddel fiatalabb önnél. Amikor a skót elengedte a fiatalembert, az visszazuhant a székébe, és dühösen rázogatni kezdte a kezét, hogy visszatérjen bele az élet. – Édes istenem! Tönkretette azt a lányt. Tisztában vagyok azzal, hogy önnek esze ágában sincsen tisztességes módon megkérni a kezét, a jegyese pedig ezek után már hallani sem akar róla. Kénytelen leszek utána menni, és felajánlani, hogy legyen a feleségem. – Hagyja békén a lányt! – vicsorgott Ethan. – Ő az enyém. Amikor rájött, hogy Quin továbbra is vitatkozni akar, a skót úgy döntött, hogy egy huszárvágással elintéz mindent. – Ha feleségül veszi, megölöm önt. – De hát nem is tudja, hogy ki az a lány! – csattant fel Quin. – Ön pedig soha az életben nem fogja feleségül venni. – Nem, azt nem fogom. – Akkor meg mégis, mit keres itt? Mire készül? Milyen terveket forgat a fejében? – Miután elintéztem Grey-t, majd kitalálom, hogy mi tévő legyek. Most viszont megyek, hogy megmentsem az unokahúga életét. Megfeledkezett talán arról, hogy kevés időnk maradt? Jane ugyan a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte Ethant, ám azzal nagyon is tisztában volt, hogy az öccse elképesztő módon beleszeretett a fiatal úri hölgybe. Ha Jane meghal, azzal romba döntheti Hugh-t. – Minél hamarabb a feladatom végrehajtására tudok összpontosítani, annál jobb lesz mindenkinek. Úgyhogy árulja el a lány nevét! Aztán majd azt is megbeszéljük, hogy ki akarja feleségül venni. Quin egy hosszú pillanaton keresztül töprengeni látszott. Alaposan megnézte magának a skótot. Az arcán hirtelen felragyogott a felismerés. – Szóval ennyire elbűvölte a kis Madeleine? Hoppá! Hát igen, ez a lány képes rá. Én tudtam, hogy résen kell lennem a közelében, de ön… alighanem nem volt elég óvatos. A fiatalember bólintott, és önelégülten rávigyorgott Ethanre. – Elmondom önnek, amit tudni akar, mivel Grey-t minden áron meg kell állítanunk. Sajnálatos módon, erre leginkább ön alkalmas. Ezenfelül pedig azért is segítek, mert olyan porondra merészkedett, ahol esélye sem volna az ifjú hölggyel szemben. Madeleine könnyedén ellátja az önhöz hasonló zöldfülűek baját. Ethan rosszkedvűen felnevetett. – Tényleg ezt gondolja? Quin a skót szemébe nézett. – Ethan, szinte már sajnálom önt. – Csak mondja már azt az átkozott nevet. – Hát legyen. A lányt Madeleine Van Rowennek hívják.

57

9 Lövések dörrentek, valaki sikoltozott, majd hangos csörömpöléssel betört egy ablak. Maddy nagyot sóhajtott, ahogy végre visszaért La Marais-ba. Ó, otthon, édes otthon… Bár Anglia és Franciaország, Dover és Calais között alig húsz mérföld széles a La Manche-csatorna, az átkelés szokás szerint iszonyatos erőpróbának bizonyult. Ahogy mindig, most is megviselte a vízi út. A parányi gőzhajó – igazában egy telehányt, fojtogató füstöt felböfögő, vízrebocsátott fürdőkád – majdnem egy teljes napon át küzdött az alattomos vízi áramlatokkal és a tomboló széllel. Utána Calais-ből egy harmadosztályú fülkében utazott el vonattal Párizsba. Bányászok, feltűnő ruhát viselő utazó kereskedők bámultak sóvárgó szemmel a lányra. Kis híján ki is fosztották. Valami különös oknál fogva ugyanis, ha Maddy vonatra ült, néhány másodperc elteltével ólmos álmosság fogta el. Keményen kellett küzdenie azért, hogy ébren maradjon. Most is pontosan ugyanaz történt, mint régebben. Hiába tudta, hogy útitársai mindenét ellopnák, ha elaludna, a szempillája azonnal lecsukódott. Összerezzenve felkapta a fejét, és felébredt, ám nemsokára visszatért az ólmos fáradtság. Mintha csak a le théatre egyik hipnotizőre suttogott volna bódító szavakat a fülébe. Szerencsére sikerült ép bőrrel átvészelnie az utazást. A vonatban eltöltött hosszú órák miatt szokás szerint holtfáradtan, elgyötörve és magába roskadva szállt le az állomáson. Miután végre túljutott az embert próbáló utazáson, jutalmul körülölelte… La Marais. A bérkocsi nagyot rándulva megtorpant az ódon bérház előtt. Évszázadokkal korábban királyok játszadoztak ezen a környéken. Maddy otthona, a gótikus stílusban felépített, palatetős épület valószínűleg egy előkelő nagyúr udvarháza lehetett, valamikor az 1600-as években. A pompás helyiségeket azonban azóta apró részekre osztották fel. Akárcsak az egész környéket, a viharvert bérházat is igencsak megviselte az idő múlása. Jól látszottak rajta a hanyatlás nyomai. Alighogy kilépett a kocsiból, Maddy azonnal meghallotta két könyörtelen kínzójának hangját. A Crenate nővérek, Odette és Berthé erős francia akcentussal beszélték az angolt. – Nézze meg az ember! Hát nem visszatért a drágalátos és előkelő Madeleine kisasszony? – kiáltotta Odette az utca túloldaláról. Beletúrt lángvörösre festett hajába. – Még bérkocsira is tellett neki. Az omnibusz már nem is elég jó. A kocsis kiemelte Maddy utazóládáját a jármű hátsó részéről. Berthé azonnal lecsapott rá: – Legyen óvatos az úr, mert a kisasszony bizonyára megpróbálja rávenni arra, hogy vigye fel a ládát a lakásába. Csak hát a kis rózsaszál au sixième. A hazatérő gyilkos pillantást vetett a nővérekre. Azok előszeretettel gúnyolták amiatt, hogy fent, a hatodik emeleten lakott. Párizsban csupán a legszegényebbek éltek a felső emeleteken. Ennek az épületnek pedig a hatodik volt a legfelsőbb emelete. – Au sixième? – kérdezte a kocsis összehúzott szemöldökkel, és maga elé nyújtotta a tenyerét. Miután Maddy kifizette, azonnal elhajtott, anélkül, hogy hátrapillantott volna. Hát ez remek. Valahogy fel kell vinnie a ládát azon a százkét lépcsőfokon. A kivilágítatlan lépcsőházban. – La gamine mérges, mert cipekednie kell – tette hozzá Odette vihogva. Maddy némán ökölbe szorította a kezét. A gamine francia szónak több jelentése is volt. Használták manó vagy lurkó értelemben, de azt is jelentette, hogy utcagyerek. A lány 58

gyűlölte, ha ezzel csúfolták. Kis híján már elszánta magát, hogy nekiugrik a két rosszindulatú némbernek, amikor váratlanul meghallott egy női hangot a háta mögül: – Berthé, Odette, fermez vos bouches! – Megfordult, és megpillantotta legjobb barátnőjét, Corrine-t kilépni a sötét kapualjból. Az idősebb nő azonnal lesietett a házba vezető lépcsőkön. Az angol származású asszony úgy viselkedett, mintha Maddy a saját lánya lett volna. Évekkel korábban, amikor a fiatal nőnek nem volt hová mennie, Corrine befogadta. Az asszonyság most megragadta a láda egyik végét, majd magasba húzott szemöldökkel, egy biccentéssel jelezte védencének, hogy fogja meg a másik oldalon. Maddy nagyot sóhajtva engedelmeskedett. Közös erővel, nagy nehezen megkerülték a lépcsőn szendergő, békés részegeket. Odabent a lépcsőház leginkább valamilyen alagútra hasonlított. A hatodik emelet lakója, Maddy az éjszakai sötétben olyan gyakran ment fel a rozoga lépcsőn, hogy már rég nem is kellett törődnie a korlátot helyettesítő vastag kötéllel. Amikor végre felértek, és az ajtó előtt letették a ládát, azonnal kinyílt a szemközti lakás ajtaja, és felbukkant Kékszemű Beatrix arca. Valahányszor Bea meghallotta, hogy recsegni kezdtek a lépcső korhadt deszkái, azonnal kisietett, mert azt remélte, hogy vagy Maddy vagy Corrine éppen elhagyni készül a házat. Ilyenkor megkérte őket arra, hogy hozzanak neki néhány apróságot a külvilágból. Beatrix létezéséhez három dologra volt csupán szükség. Élthalt a kávéért, a croissant-ért és a cigarettáért. Szívességet kérve megspórolta azt, hogy még két alkalommal végig kelljen mennie a lépcsőkön. Bea prostituáltként kereste a kenyerét. La Marais-ban csak Kurva Bea néven emlegették az emberek. Maddy részben sértőnek, részben pedig ostobaságnak tartotta ezt a gúnynevet. Mi értelme volt valakit lekurvázni, ha a környéken lakó legtöbb nő – például Berthé és Odette is – a testük áruba bocsátásából élt? Maddy azért nevezte el a barátnőjét Kékszemű Beának, mert olyan gyönyörű szeme volt. A becenév használata azonban baljóslatúan komoly fordulatot vett. Bea fülig beleszeretett Maurice-ba. A fickó viszont ütötte-verte. A kurtizán szeme körül gyakran látszott a verés fekete, vagy ahogy La Marais népe emlegette, kék foltja, a „kék szem”. Az egyik szeme most is be volt dagadva. – Milyen volt az utad, Maddée? – tudakolta Bea elakadó lélegzettel. – Sikerrel jártál? Hazatérő barátnője alig állt a lábán. És sajnos, visszatért ide. Ebből azért már sejteni lehetett volna, hogy a lelkes kérdésekre nem a válasz. Bea időnként tényleg butuska volt egy kicsit. – Csődöt mondtam. De hát mondtam nektek, hogy nem is álmodhatok arról a férfiról – szólalt meg Maddy szomorúan, miközben leakasztotta a nyakáról azt a vékony szalagot, amiről a kulcsa lógott. Kinyitotta parányi, de annál színesebb lakása ajtaját. Odavánszorgott az ágyhoz, és rázuhant. – Látványosan pofára estem. Nincs mit szépíteni – morogta halkan, miközben arcát beletemette kopottas ágyneműjébe. Corrine leült mellé, és megveregette a vállát. – Akkor igyunk meg egy csésze teát – szólalt meg. – Te pedig közben mindent elmesélsz. Számoljon be a kétségbeejtő útjáról? De hát mi baj lehetne belőle? Ennél rosszabbul már úgysem érezhetné magát. – Hát legyen. Faisons du thé. Sok teát kérek. Miközben forrni kezdett a víz, és a barátnői hozzáláttak a ládában lapuló, lenyűgöző ruhák kipakolásához, melyeket nemsokára amúgy is kénytelen lesz eladni, Maddy széthúzta vastag, skarlátvörös függönyeit, majd kinyitotta az erkélyre nyíló ablaktáblákat. Titokban igenis büszke volt az otthonára. Elégedettség töltötte el, hogy olyan kevés pénzből sikerült ilyen remek kis fészket kialakítania. A málló vakolatot ügyesen eltakarta a színházi plakátok és az operaház hirdetéseinek gyűjteménye. A parányi helyiség valósággal 59

ragyogott a finom szövetek fényében. Maddy egyik barátja a színházban dolgozott, és mindig szólt, ha a munkáltatója olcsón kiárusította a díszleteket és a jelmezeket. A lány így hamarabb érhetett oda a rongyárusoknál. Parányi erkélyén borostyán burjánzott bádogdobozokban, és még mindig virágoztak a petúniák. A meleg napfényben jókora fekete kandúr, a háztetők gazdátlan Chat No írja lustálkodott az erkélyen. A langyos nyári szellő mozgásba hozta a fából faragott szélcsengőket. Maddy nem csupán azért lakott au sixième, vagyis a hatodik emeleten, mert szegény volt. Az utcák átható bűze nem jutott fel ide a magasba. Innen remek kilátás nyílt a tengernyi háztetőre a téglakémények erdeje fölött, egészen a Montmartre-ig. Amikor visszafordult a szoba felé, a napfényben azonnal feltűnt Bea újabb sérülése. – Maurice, vagy az egyik kuncsaftod? – kérdezte, és Bea bedagadt arcára mutatott. A kurtizán nagyot sóhajtott. – Maurice. Olyan könnyen dühbe gurul! – szólalt meg halk, elveszett hangon. – Bárcsak ne mérgesíteném fel olyan gyakran! Corrine és Maddy felháborodottan felhördült. A házigazda lehajolt, hogy puha papucsával megdobálja barátnőjét. Egész egyszerűen képtelenek voltak Beát meggyőzni arról, hogy ennél sokkal jobbat érdemel. Pedig mindent megpróbáltak! A szemrevaló és barátságos fiatal nő képtelen volt elhinni azt, hogy jobb dolog is várhat rá az életben Maurice-nál. La Marais ilyen szörnyű hatással volt a lakóira. A kerület nem hivatalos jelszava az volt, hogy de mai en pire, vagyis „rossz után még rosszabb jön”. Akik itt éltek, azok úgy vélték, hogy nem kerülhetnek olyan szörnyű helyzetbe, amit ne követhetne még rosszabb. A balsors mindenekelőtt arra csapott le, aki valami jobbról merészelt álmodozni. – Legjobb az, ha elfogadjuk a sorsunkat – mondogatták az emberek. Maddy erre magában többnyire ezt a választ adta: – Bátraké a szerencse. Csak hát a szerencse most sem szegődött az ifjú lány mellé… Amikor elkészült a tea, mind a hárman kimentek az erkélyre. Leültek a tejes ládákra, és az össze nem illő csészékből kortyolgatni kezdték a forró italt. A Chat Noir kegyesen megengedte Maddynek, hogy felemelje, és az ölébe vegye. A lány önkéntelenül is elmosolyodott, mert a kandúr szőre kellemesen forró volt. Simogatni kezdte az állatot. – Azt hittem, hogy haragszik rád a cica – szólalt meg Bea, és a hatalmas termetű kandúr felé biccentett. – Haragudott is. Heteken át duzzogott. Pedig Maddy mást sem tett, csak megpróbálta meggyőzni a macskát arról, hogy semmiképpen nem lehet a gazdája. Hiszen a kandúr másutt sokkal jobban élhetett volna. Például olyan otthont is találhatott volna magának, ahol nem csupán lerágott almacsutkákkal etették. Kinyújtott lábát felrakta a vaskorlátra. Hirtelen rájött, hogy mennyire hiányzott neki az erkély. Meg persze a három barátnő meghitt együttléte. Maddy nagyon is örült annak, hogy ott lehetett Claudia és a Weyland lányok társaságában. Ugyanakkor nagyon kevés közös témájuk akadt. Bezzeg Beához és Corrine-hoz számtalan dolog kötötte. Mind a hármójuknak megvoltak a maga titkos bánatai és persze a tragikus múltjuk. Maddyhez hasonlóan, Bea is egészen fiatalon került La Marais-ba. Az anyja hozzáment egy szegény katonához. Beát maga után vonszolva, a fél világot bejárták a férj ezredével. Bea mind a mai napig kora hajnalban kel fel, és a dobok hangját meghallva, valósággal elfacsarodik a szíve. A kislány és az anyja megélhetése is attól függött, hogy a katona életben maradjon. Egészen Bea tizenkét éves koráig sikerült életben tartani az apját. Akkor azután egy csapásra mindent elvesztettek. 60

Corrine egy művelt angol plébános leánya, tizenhat évesen lett a városukba érkező lenyűgöző francia szabó felesége. – Szabó vagyok. Van egy üzletem – kérkedett a fickó, ám hencegését valójában így kellett volna az igazság nyelvére fordítani: – Négy emelettel lakom egy bolt fölött. Zsákvászont varrok, hogy ne haljak éhen, és a pénzemet az utolsó fillérig alkoholra költöm. Corrine azóta még kétszer ment férjhez. Mindegyik párja elképesztően nemtörődömnek és lustának bizonyult. Az elsőt még csak elviselte volna, ám a másodikat ki nem állhatta. Az idősebb nő elképesztően szorgalmas volt. Csupán a hatodik emeleti lakásokat adhatta ki bérbe, és ezenfelül csekély nyugdíjat kapott, mégis úgy vélte, hogy ő felel az egész épületért. Halálra dolgozta magát azért, hogy megakadályozza a ház további romlását. Semmi esélye sem volt a győzelemre. Seprűje, felmosórongya és szinte szünet nélküli robotolása nem tudott ellenállni a könyörtelen időnek és a hanyagságnak. – Felébredtél már, Maddée? – kérdezte Bea. – Nem meséled el nekünk, hogy mi történt azzal az angol úrfiddal? Maddy még csupán a teája felét itta meg, ezért úgy döntött, hogy röviden foglalja össze a dolgokat. – Elmentem Londonba. Flörtöltem és csábítottam. A jelöltem azonban egészen egyszerűen nem akart megházasodni. Engem pedig annál is kevésbé akart elvenni. Ahogy azt előre sejtettem – tette még hozzá szúrósan, mivel annak idején éppenséggel a két barátnője vette rá arra, hogy útra keljen. Pedig annyira nyilvánvaló volt, hogy semmi esélye sincsen! Persze nem azért, mintha elfogadta volna a de mai en pire törvényét, tette hozzá gyorsan magában. Hát nem. Józan paraszti ésszel is be lehetett volna látni, hogy a gazdag és művelt Quin semmiképpen sem vezetett volna oltár elé egy ilyen műveletlen csatornaszökevényt. – Két nappal ezelőtt világosan az értésemre adta, hogy nem neki való a házasság. – Annyira gyűlölöm, amikor ezt mondják! – morogta Bea, és Corrine egyetértően a magasba emelte a csészéjét. Bár a hazatérő úgy gondolta, hogy a skót emléke még túl friss, még túl fájdalmas, most mégis azon kapta magát, hogy beszélni kezdett: – De volt ott egy másik férfi is… – Tényleg? – noszogatta Corrine. – Egy álarcosbálon találkoztam ezzel a magas, lenyűgöző skót hegylakóval. És akkor… je ne sais quoi… Egyből szikrázott körülöttünk a levegő. Úgy éreztem, hogy erős kapcsolat alakult ki közöttünk. Az elmúlt napok során egyetlen óra sem telt el, hogy ne gondolt volna a férfira, pedig mindent megtett azért, hogy kiverje a fejéből az ismeretlent. – És még csak a nevét sem tudom. – Le coup de foudre – jelentette ki lelkesen bólogatva Bea. – Szerelem első látásra? – nevetett fel Maddy rosszkedvűen. – Én is azt hittem. Biztosra vettem néhány pohár erős ital és a buja csókjai után. Bea szeme valósággal szikrákat hányt. – O Maddée, végre választottál szeretőt magadnak, non? Maddy felsóhajtott, aztán elmesélte, hogy mi történt azon az éjszakán. A következő szavakkal fejezte be a beszámolóját: –… utána pedig odalökte a pénzt elém, mintha csak valami rosszízű kis kellemetlenség lettem volna. Dolga végeztével a sorsomra hagyott a kocsiban. – Nem fog ám később már annyira fájni – bizonygatta Bea. – Mindig az első alkalom a legszörnyűbb, ha pedig a férfi très viril… Maddy nagyjából azért sejtette, hogy barátnője igazat mond, mégis erősen tartott attól, hogy milyen lesz majd a következő ilyen élménye. 61

Abban persze sajnos nagyon is biztos lehetett, hogy legközelebb nem egy très viril férfi közeledik majd hozzá. – Úton hazafelé úgy döntöttem, hogy soha, de soha az életben nem akarok újra férfivel lenni. Maddy megpróbált úgy tenni, mintha különösebben nem is érdekelte volna a dolog. A nap felé fordította az arcát. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy mindjárt előbukkannak a szeplői, de most ez sem érdekelte. – Hiszen kiderült róla, hogy micsoda seggfej. Akkor sem mennék hozzá, ha térden állva könyörögne, hogy legyek a felesége. – És mit mondtak az ösztöneid? – tudakolta Corrine. – Csak jelezték előre, hogy annyira szörnyű az az alak… – Az ösztöneim azt állították, hogy ez a férfi… Jó lesz nekem. A lány figyelmét nem kerülte el, ahogy összenézett a két barátnője. Corrine csak azután volt hajlandó férfiaknak kiadni valamelyik bérlakását, hogy Maddy előtte szemrevételezte az új lakót. – Miért nem mondtad el a londoni barátaidnak, hogy ilyen szörnyű helyzetbe kerültél? – tudakolta Corrine. – Felmerült bennem ez a lehetőség. Azután elképzeltem, ahogy teázás közben mindent kitálalok nekik. Nagyjából ezekkel a szavakkal kellett volna kezdenem: hát szóval el kell, hogy mondjam… a papa halála után az anyámmal nem azért költöztünk át Párizsba, mert annyira visszavágyott a szülőföldjére. Az éjszaka kellős közepén kellett elmenekülnünk a hitelezőink elől. Egy évig éltünk a nyomornegyedben. Anyám hozzáment egy Guillaume nevű gazdag férfihez. Egy darabig Párizs egyik tehetősebb negyedében éltünk. Ti úgy tudjátok, hogy most is azon a címen élek, a gazdagok között. Sajnos nem ez a helyzet! Megvesztegettem a cselédlányt, hogy vegye át a levelemet, és a látogatóknak mondja azt, hogy éppen házon kívül vagyok, ha valaki keresne. Utána pedig kénytelen lettem volna mindent bevallani. Sylvie évekkel ezelőtt meghalt. A garasoskodó kis oncle Guillaume pedig a fülemnél fogva azonnal kihajított az utcára. Valójában egy életveszélyes és mocskos nyomornegyedben élek. És hát igazából árva vagyok. De nem olyan izgalmas módon, mint az árvaságra jutott örökös. Egyetlen fillérem sincs. Mivel nem tudtam eleget lopni ahhoz, hogy kifizessem a ruháim meg az olcsó ékszereim árát, ezért egy uzsorástól kellett pénzt kölcsön kérnem. A ruhára és az ékszerekre azért volt szükségem, hogy magamba bolondítsam Quint. Az uzsorás pedig örömmel eltöri a karomat, ha kések a tartozásom visszafizetésével. Corrine összecsücsörítette az ajkát és nagyot szusszant: – Hát, ebben a tálalásban azért már… – Ó, Made, c'est déplorable! – bólogatott Bea is. A macska, mintha csak megunta volna Maddy drámai előadását, hatalmas ásítással otthagyta a lányt. Felugrott a párkányra, és sietve távozott. Maddy a tekintetével követte, és a pillantása az utca szintjére tévedt. Abban a pillanatban két igencsak megtermett fickó érkezett a ház elé. – Azok ott Toumard emberei? – tudakolta anélkül, hogy visszanézett volna a barátnői felé. – Persze, rajtam kívül ki más volna annyira ostoba, hogy bármiért is kapcsolatba lépjen Toumard-ral? Nagyon komoly összeget vett kölcsön. Jóval többet annál, mint amennyit akár egy év leforgása alatt is meg tudott volna keresni azzal, hogy cigarettát árul, a kávéházakban pincérkedik, a mutuelekben fogadásokat tesz, és még az sem segít, ha zsebtolvajként próbál szerencsét. Visszafordulva azonban látnia kellett, hogy a barátnői továbbra is komor arckifejezéssel nézték. 62

– Mi a baj? – kérdezte a hazatérő. – Ki vele! Ennél jobban már semmi sem ronthatja el a napomat. – Gyere csak! Inkább menjünk be, ahol már nem vehetnek észre – felelte Corrine. Felkapták a tejes ládáikat, és besiettek a szobába. – Drága Maddy, ezek a verőemberek már tegnap is itt voltak. Téged kerestek, és azt akarták, hogy beengedjük őket az épületbe. Azóta állandóan zárva tartjuk az ajtót. – Én pedig csakis a törzsvendégeimet fogadom – tette hozzá Bea komoly bólintással. – De hát miért jöttek ilyen korán? – töprengett Maddy. – Még csak késésben sem vagyok. – Azt mondták, hogy Toumard megemelte a kamatot. Hétről hétre egyre többet kell fizetned. Maddy valósággal rázuhant az ágyára. – De hát miért? – Tudod, hogy milyen gyorsan terjed a pletyka ezen a környéken? – kérdezte Corrine. – Adóságokba verted magadat, hogy megvásárolhasd a ruhatáradat. Utána elmentél a városból. Mindenki rájött arra, hogy alighanem egy gazdag férjjelöltet akarsz becserkészni. Bizonyára Berthé vagy Odette árult el az uzsorásnak. Ő pedig úgy döntött, hogy kihasít magának egy szeletet a zsákmányodból. Corrine sajnálatos módon azonban még akkor is kétségbeesetten tördelte kimart kezét, hogy elmondta ezt a rossz hírt. Beatrix pedig gyanúsan nagy érdeklődéssel kezdte el tanulmányozni csorba bögréjét. – És még mi van? – érdeklődött Maddy megjátszott mosollyal. – Mondjátok! Ki fogom bírni. Valahogy majd csak megbirkózik az újabb rossz hírrel. Eddig valahogy ez mindig sikerült. Corrine végül habozva folytatta: – Lehet, hogy Toumard egészen más dolgot forgat a fejében. Talán nem is akarja, hogy visszafizesd neki a kölcsönvett összeget. Maddy nagyot nyelt. Ő is hallott arról, milyen körülmények között lett kurva Berthéből és Odette-ből. Korábban felszolgálólányként szolgáltak, és pénzt kértek kölcsön. Úgy döntöttek, nem szeretnék azt, hogy eltörjék a kezüket, ezért aztán átálltak egy lényegesen jövedelmezőbb tevékenységre. Új munkájukat Toumard szervezte és irányította. Corrine letette a teáscsészéjét. – Ha nem tudjuk előteremteni azt a pénzt… Bea könnyezni kezdett. – Maddée, kénytelen lesz elmenekülni. Veszélyben van az élete. – Dehogyis, Bea, dehogyis – próbálta meg a hazatérő megnyugtatni a barátnőjét. – Maddée nem fog sehova sem elmenekülni. Még semmi sincs veszve. Hozzámegyek a grófhoz. Le Daex volt anyjának egyetlen hagyatéka. Kettejük szövetségét évekkel ezelőtt rendezték le. Maddynek már tizennégy éves korában hozzá kellett volna menni az idős arisztokratához. Az anyja azonban nem sokkal azelőtt halt meg, hogy a lánya betöltötte volna a tizennegyedik évét, és Maddy egészen egyszerűen nem volt hajlandó az idős férfi felesége lenni. Guillaume ekkor rúgta ki. – De hát azt mondtad, hogy ösztönös megérzéseid alapján Le Daex rossz ember – ellenkezett Corrine. – És ott vannak még azok a rémhírek… Maddy önkéntelenül is megborzongott. – Nem-nem. Kicselezem a grófot. Túlélem, és megöröklöm a vagyonát. Ő is hallott arról, hogy a főúr előző három felesége is hasonló ábrándokat kergetett. Mindannyian igencsak titokzatos körülmények között veszítették életüket. – Akkor pedig mindannyian gazdagok leszünk. Örökre hátat fordítunk La Marais-nak. Minden rendben lesz. Meglátjátok! 63

10 Maddy könyörtelen világban élt. Miközben felcseperedett La Marais-ban, gondosan megfigyelte és kitanulta a környezetét. Nem volt nehéz megértenie azt, hogy ezen az átkozott helyen az esetek többségében semmivé foszlott az udvariasság és az erkölcs. Végül semmi más sem maradt, csupán a legelemibb ösztönök kielégítése. Az itt élőknek csupán eledelre, szállásra és nemiségre volt szükségük. A városrész lakóit mindenekelőtt az motiválta, hogy valahogyan elkerüljék a halált és a fájdalmat. Ez utóbbi kényszerítette a hazatérőt is arra, hogy magára öltse utolsó csinos ruháját, lesiessen a ház százkét lépcsőjén, és elinduljon Le Daex otthona felé. Mivel nem volt elég pénze ahhoz, hogy omnibusszal menjen el a grófhoz, ezért kénytelen volt gyalogolni. A kutyagolást nem sportnak tekintette. Nem is lett volna szükség rá, hiszen alig egy héttel a visszatérése után máris lefogyott. Be kellett vennie a ruháiból. Ez a sors várt arra a szép öltözékre is, amit ma magán viselt. Maddy minden nap arra kényszerült La Marais-ban, hogy számtalan döntést hozzon. Igen nagy volt a döntések tétje. Egyetlen egy sem akadt közöttük, amelyik ne adhatott volna új irányt az életének, vagy éppenséggel, amelyik ne azzal fenyegette volna, hogy a sorsa váratlanul iszonyatos fordulatot vesz. Éjszakáról éjszakára, mielőtt elaludt volna, gondosan átgondolta, hogy mi mindent csinált aznap. Elemezte a cselekedeteit. Megnézte, hogy nem bizonyult-e gyengének, vagy hogy esetleg nem szolgáltatta-e ki magát valahogyan. Újra és újra feltette magának a kérdést: Tettem vajon ma bármi olyasmit is, ami miatt sebezhetővé válhatok? Igencsak veszélyes dolog volt hozzámenni egy olyan alakhoz, mint ez a Le Daex. A döntés révén azonban elkerülheti Toumard büntetését, vagy éppen az uzsorás terveit. Már eladta az összes többi ruháját meg az olcsó kis ékszereit, mégsem tudott annyi pénzt összeszedni, hogy azzal kielégíthesse a férfi követeléseit. Az uzsorás csicskái mind gyakrabban zaklatták a lányt. Odakint az utcán Maddy elhaladt a jól ismert prostituáltak mellett. A lányok a megszokott sikátorokban térdelve nyújtottak szolgáltatást ügyfeleiknek. A férfiak eltorzult arckifejezése mindig is lenyűgözte Maddyt. A fiatalabbak többnyire sorkatonai egyenruhát viseltek. Azért rimánkodtak a ribancoknak, hogy azok még véletlenül se hagyják félbe a dolgot. Az idősebb férfiak viszont egészen egyszerűen csak ráförmedtek a kurvákra. Ők is ugyanazt követelték. A lány gyakran töprengett azon, mi okozhat olyan nagy kéjt, hogy a félbeszakadása ilyen nagy félelmet válthat ki a férfiakból. A skót bezzeg nagyon is odafigyelt arra, hogy saját kezébe véve a dolgokat, feljuthasson a kéj csúcspontjára. Erre gondolva Maddy megbotlott, és kis híján rálépett a ruhája szegélyére. Amellett a férfi mellett valósággal meglegyintette a szenvedély szele, és kezdett valamivel többet megsejteni azokról a dolgokról, amelyeknek a környéken oly gyakran a szemtanúja lehetett. Éjszaka, egyedül fekve az ágyában, felidézte a gyönyört, amiben azelőtt volt része, hogy az az alak olyan iszonyatos fájdalmat okozott volna. Még azután is, hogy Maddy megtapasztalta a rettenetes szenvedést, sokszor gondolt az ismeretlenre. Jóval többet, mint Quinre, akinek szintén nem sikerült elcsavarni a fejét. Kicsivel arrébb már magasabban fekvő, elegánsabb házak között járt. Odaért ahhoz pékséghez, amelyik miatt oly gyakran sajdult meg a szíve. Szokás szerint megállt, és benézett a kirakaton. 64

A kellemesen meleg polcokon halomban álltak a mázzal bevont csemegék. Valósággal felkínálkoztak a sétálónak, hogy szabadítsa ki őket börtönükből. Odabent a pult mögött azok a bánatos fagylaltok sínylődtek a drága hűtőpult fogságában. Maddy mind a mai napig nem jött rá arra, hogyan lehetne olyan dolgokat is elcsórni, amelyek azonnal olvadni kezdtek, vagy akár a legcsekélyebb érintésre is széthullottak. Már az is éppen elég szenvedést okozott, hogy a vastag üvegfal túloldaláról kellett bámulnia a finom falatokat. Az igazi kínszenvedést azonban az okozta, amikor a tekintete végigsiklott a bent ülő jómódú hölgyeken. Éhes pillantása most is a jólszituált polgári családok asszonyait pásztázta. Nagyjából olyan idősek lehettek, mint ő maga. Boldogan csevegtek, miközben belepillantottak a divatmagazinokba. Hozzá sem nyúltak a feltálalt finomságokhoz. Némelyik mellett gügyögő csecsemők feküdtek a babakocsikban. A kicsik közül néhányan az ezüstszínű rágógyűrűket rágcsálták. Bizonyára mindegyik nőt tiszteletre méltó férj várta otthon. Olyan férj, akire felnézhettek, és aki rajongással hálálta meg vonzalmukat. Ezek a férfiak megvédték asszonyaikat és gyermekeiket. Maddy olyan iszonyúan irigyelte őket, hogy könnybe lábadt a szeme, és görcsbe rándult a gyomra. Bármire hajlandó volnék, hogy én is közéjük tartozzak! Bármire. Annyira vágyott mindarra, amit ezek a nők már megkaptak. Szeretett volna egy saját, boldog, jól táplált újszülöttet, akit dédelgethetett volna, akivel törődhetett volna. Sokkal jobban oda akart figyelni a gyermekére, mint ahogy az ő önző anyja törődött vele. Maddy is egy olyan órára vágyott, amilyen az édességboltban ücsörgő hölgyek ruháját díszítette. Amikor az órára pillantottak, egyből tudták, hogy eljött-e az ideje annak, hogy meleg, biztonságos otthonukban újra találkozzanak a férjükkel. Ő is szeretett volna divatlapokat olvasgatni. Milyen csodálatos dolog, ha valaki nem csak álmodozik egy új ruhatárról, de meg is tervezheti azt. Habozás nélkül beismerte, hogy gazdag férjet keres magának. Csakhogy nem abból az okból, amire mindenki gyanakodott. Persze, elfogadta volna az értékes gyémántokat meg a csillogó drágaköveket, de nem az ilyesmi volt igazán fontos. Azért a biztonságért sóvárgott a szíve, amit csak a pénz teremthet meg az életében. Ezért, meg az elképzelt családjáért. Éppenséggel azért választotta a leggazdagabb férfiakat érdeklődése célpontjául, mert őket csekélyebb mértékben fenyegette annak a veszélye, hogy mindenüket egy csapásra elveszítsék, ahogy az Maddy apjával is történt. Maddy mindenkinél jobban szerette a papáját. A férfi megpróbálta ellensúlyozni hűvös és távolságtartó felesége viselkedését. Erőfeszítése ellenére magára hagyta a lányát, védtelenül, egy olyan világban, amelyik mintha csak ugrásra készen várta volna, hogy az ifjú nő hibázzon, és elvétse a lépést… Az édességbolt tulajdonosa gyilkos pillantást vetett Maddy felé a kirakat túloldaláról. Bár a lány ma drága ruhát viselt, a vénség még így is felismerte. Fizető ügyfeleivel atyáskodó idős bácsiként viselkedett, ám a szegény lányt valósággal utálta. Nem is egy alkalommal seprűt ragadott, és úgy zavarta el a kirakat elől. Maddy sarkon fordult, és továbbsietett, miután egy obszcén mozdulattal búcsút vett a férfitől. La Marais-ban egészen egyszerűen nevetségesnek számított, ha egy magányos nő biztos otthonról, gyermekekről és egy derék férjről álmodozott. Ugyanezzel az erővel már azt is kívánhatta volna, hogy rábukkanjon egy színarany virágokkal borított fára. Ami pedig még ennél is rosszabb volt, Maddy még mindig hitt a… szerelemben. Még az után is, hogy tanúja volt a szülei rossz csillagzat alatt megkötött, boldogtalan házasságának, de még az után is, hogy testközelből láthatott olyan sok szerencsétlen kapcsolatot a padlásszobák világában, Maddy még mindig arra vágyott, hogy megtalálja azt a férfit, aki szeretni fogja. 65

Egy könyörtelen világban az ilyen álmok komoly veszélybe sodorhatták az embert… Maddy szélnek eresztette az ábrándjait, és úgy döntött, hogy Le Daex felesége lesz. Cserében egészen nagy dologra vágyott, arra, hogy ne törjék el a kezét. Ethan jéghideg pillantást vetett a markában fuldokló besúgóra. Könyörtelenül figyelte a rángatózó fickót. Némileg enyhített a szorításán, hogy áldozata levegőhöz jusson, majd újra keményebben összepréselte a torkát. – Még mindig azt állítod, hogy csupán ennyit tudsz Grey-ről? A guvadó szemű férfi minden erejét összeszedve bólogatni próbált. Ethan végre elengedte. A fickó összegörnyedve a sikátor kövére zuhant. A tavakról híres Lake Districtben járt. A skót fejvadász elindult visszafelé a fogadóba, ahonnan az előbb kirángatta az áldozatát. Visszatérve, leült az egyik hátsó asztalhoz. Az árnyékba merülve, megpróbálta átgondolni mindazt, amit az elmúlt hét során megtudott. A kimerítő hajtóvadászat során több száz mérföldet töltött nyeregben. Olyan sok informátort vert véresre, hogy már sajgott mind a két ökle. Bebizonyosodott, hogy Grey valóban ellenállhatatlanul az ópium rabja lett. Az viszont a legcsekélyebb mértékben sem tűnt valószínűnek, hogy az orvgyilkos teljesen eszét vesztette volna. Mindenkit meglepett, amikor kiderült, hogy Grey titokban már vissza is tért Angliába. Ugyanakkor viszont súlyos hibát követett el azzal, hogy késével halálra szabdalta a Hálózat egyik tagját. Egy nőt. Grey mindig is a kést részesítette előnyben. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság Ethant a tettes nyomára vezette… Grey ugyanis már Hugh nyomába szegődött. A legidősebb fiú kénytelen lesz gyorsabban, ügyesebben mozogni az orvgyilkosnál. A múltban mindig is le tudta győzni Grey-t, ám csupán hajszálnyival bizonyult jobbnak a vetélytársánál. Mind a ketten más-más területen bizonyultak kimagaslónak. Grey a gondosan megválogatott módszerek, Ethan viszont a brutális erőszak híve volt. Az idősebb férfi négy nyelvet beszélt anyanyelvi szinten. A stratégiai tervek kidolgozása során hátborzongatóan éleslátónak bizonyult. Ugyanakkor viszont megvolt annak is a jó oka, hogy a kés halálos mesterévé válhatott. Elképesztően ügyetlen lövész volt. Pisztollyal még egy istállót sem tudott volna eltalálni. Ethan viszont józan paraszti eszére és éles szemére támaszkodott. Weyland úgy vélte, egyetlen olyan tehetséges született gyilkossal sem találkozott még, mint Grey. Ethant viszont a legmakacsabb brutális kurafinak tartotta, aki semmitől sem riad vissza, ha el kell kapnia valakit… A sebzett arcú férfi tisztában volt azzal, hogy sikerült egészen megközelítenie a célpontját. Ugyanakkor viszont nem tudta rávenni Grey-t arra, hogy szembeszálljon vele. Éppen ezért úgy döntött, megpróbálja kitalálni, hogy mi lesz az ellenféle következő lépése. Hugh a bátyja távoli, elhagyatott, tóparti tanyájára vitte magával Jane-t. A ház alig néhány mérföldnyire, északra feküdt ettől a fogadótól. Csupán néhány napot akartak ott eltölteni, mielőtt tovább utaztak volna Skóciába. Grey alighanem már megtudta, hogy az ifjú pár ott rejtőzködik. A menekülő lány nyomában már itt járhatott a környéken. A tanyára legegyszerűbben a fogadó közeléből induló kompon lehetett volna átjutni. Aki nem ezt az útvonalat választja, az kénytelen volt több napon át haladva észak felől megkerülni a tavat, hogy utána déli irányba folytatva az útját, eljusson a birtokra. A fogadó jelentette azt a bejáratot, amelyet Ethan elszánt őrszemként akart szemmel tartani. Arra számított, hogy Grey hamarosan felbukkan. A csapda készen állt. Ethan érezte, hogy a vetélytársa itt jár a közelben.

66

Ha pedig mindez önmagában nem lett volna elegendő ahhoz, hogy habozás nélkül végezzen Grey-jel, Edward Weyland követelésének engedve, Hugh és Jane sietve érdekházasságot kötött, mielőtt együtt útra keltek volna. Jó tíz évvel ezelőtt a fiatalabb testvért igencsak megviselte, amikor el kellett szakadnia Jane-től. Most pedig nem egyszerűen csak állandóan ott lesz a lány mellett, de még feleségül is vette… Hugh ebbe bele fog őrülni. A tóparti birtokról a skót hegyvidék irányába akartak tovább utazni. Hugh a legfiatalabb testvérük, Courtland viharvert házában kívánt megtelepedni. Ethan arra készült, hogy elkapja vagy megölje Grey-t. Ha ez nem sikerült volna, akkor is időt kellett nyernie ahhoz, hogy Hugh és Jane elmenekülhessenek. Hugh majd lóháton veti bele magát a skót erdőségbe. Nem csupán igazi mesterlövész és remek vadász volt, de valósággal otthon érezte magát az ősrengetegben… Ethan gondolatmenete váratlanul félbeszakadt, amikor észrevette a fogadóba belépő Arthur MacReedyt és a fiát. A gyerek arcán éppen csak hogy sarjadni kezdett az első borosta. Már tényleg csak ők hiányoztak! Ethannek az eszébe jutott, hogy a MacReedy családnak is volt egy vadászháza a tóparton. Ősszel gyakran töltöttek hosszabb időt ezen a környéken. A legidősebb fivér nagyon sok mindent tudott a MacReedy családról. Csupán egyetlen napon múlott, hogy feleségül vegye Arthur leányát, Sarah-t. Elképzelni sem lehetett volna annál hatásosabb intő jelet, mint hogy éppen velük találkozzon itt. Annak idején Ethan nem törődött az átokkal, és megpróbált hétköznapi módon élni. Meg akart házasodni, hogy gyermeket nemzve örököst adjon a klánjának. El akart feledkezni arról a szörnyűségről, amit elkövettek ellene. Amire készült, azt cseppet sem lehetett volna szerelmi házasságnak tekinteni. Csupán pár nappal az esküvő tervezett időpontja előtt találkozott először Sarah-val. A frigyüknek azonban megvolt a maga értelme. Sarah páratlanul szép lánynak számított, Ethan pedig tehetős, fiatal nemesember volt. Úgy tűnt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Az esküvő előtti éjszakán azonban drámai fordulat következett. A lány fent állt Ethan ősi családi fészkének legtetején. Tekintete rátapadt a vőlegénye arcát eltorzító, éppen csak hogy begyógyult sebhelyre. Sarah szemében szánalom és undor látszott. A vőlegény előre nyújtotta a kezét, és hörögve megszólalt: – Nem kell hozzám jönnöd feleségül, Sarah… – Kavanagh – szólalt meg az idősebb MacReedy. Udvariasan egyszer odabiccentett Ethan felé. Tiszteletteljes módon, ahogy az elvárható volt. Válaszul Ethan fenyegető arccal rámeredt a két új vendégre. MacReedy és a fia arrébb ment. Amikor a felszolgálólány végre odalépett Ethan asztalához, nem volt hajlandó a férfi szemébe nézni. Alighanem attól tartott, hogy a torz arcú vendég tisztességtelen ajánlatott tett volna, ha találkozik a pillantásuk. Végül is, ha valakinek ilyen csúf az ábrázata, annak bizony fizetnie kell a nőkért. A fejvadásznak már elege volt abból, hogy a nők állandóan lopva bámulják, vagy undorodva elfordultak tőle. Mit nem adott volna azért, ha egyszer egy olyan nővel találkozhatott volna, aki rezzenéstelen tekintettel nézte volna meg magának az arcát! Ha valaki képes volna elfogadni ezt a sebhelyet! Egy olyan nőre vágyott, aki nyugodtan megkérdezné: – Hogyan szerezte ezt a sérülést? Természetesen sosem árulta volna el az igazat, de nagyon is szerette volna átélni végre annak az élményét, hogy csak úgy kötetlenül, nyugodtan beszélhetett volna a sebhelyéről. A felszolgálólány a semmibe meredve tudakolta, hogy mit kér enni vagy inni. Szűkszavúan elküldte a nőt, bár a legszívesebben ráförmedt volna:

67

– Attól pedig ne tarts, hogy kikezdek veled! Alig öt nappal ezelőtt egy olyan nőt tettem a magamévá, akihez képest te csupán halvány árnyék vagy. És ez volt az a pont, amikor Madeleine ismét felbukkant az elméjében… Madeleine Van Rowen. Ethan csupán a legnagyobb erőfeszítés árán tudta eltitkolni megdöbbenését, amikor Quin elárulta a nevét. Nem volt teljességgel lehetetlen, hogy ugyanarról a családról volt szó. A Weylandoknak a Van Rowen család egykori udvarháza közelében, nem messze Iveley Haltól feküdt az egyik birtoka. Van Rowen halála után Ethan megszerezte a család udvarházát. Nagyon is kézenfekvőnek tűnt, hogy az ugyanabban a grófságban élő előkelő családok, mint amilyen Van Rowenék és Weylandék is voltak, jól ismerjék egymást. Ethan ennek ellenére csupán fogcsikorgatva tudta elhinni azt, hogy tényleg a megcsonkítása éjszakáján megemlített Maddyvel feküdt le. A gyermek puszta neve is elegendő volt ahhoz, hogy Van Rowen őrjöngeni kezdjen, és ezzel megpecsételődjön Ethan sorsa. Amikor megtudta, hogy kivel utazott együtt a bérkocsiban, Ethan kénytelen volt átértékelni az álarcosbál egész éjszakáját. Előtte, kora reggelre gyakorlatilag már meggyőzte magát arról, hogy az ártatlan leányzó nem készül semmilyen cselvetésre sem. Amikor azonban felfedezte, hogy a gyönyörű hajadon a valóságban annak a két embernek a gyermeke, akiket Ethan a világ legszörnyűbb teremtményeinek tartott, kénytelen volt felismerni, hogy az ifjú hölgy egészen elképesztő önteltséggel, félelmetesen csalfa módon viselkedett. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy a kétségbeejtő helyzetbe került emberek gyakran viselkednek kiszámíthatatlan módon. A Van Rowen család viszont éppenséggel mintha csak kivételt jelentett volna ez alól a szabály alól. Olyan könnyen sikerült manipulálnia őket, hogy a bosszú cseppnyi elégtétellel sem töltötte el Ethant. A családfő már amúgy is komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött. Elkótyavetyélte birtokait és befektetéseit, hogy legyen miből kifizetni lényegesen fiatalabb felesége gyémántjait és selymeit. Őrült elszántsággal próbálta meg boldoggá tenni az asszonyt. Megcsonkított áldozata lépésről lépésre felvásárolta a férfi adósságleveleit. Óriási önuralom árán lassan csapott le a gyűlölt ellenségre, pedig valósággal égett a vágytól, hogy megkínzói megfizessenek. Soha nem tudhatták meg, hogy bukásukért Ethan volt a felelős. Fel sem merülhetett volna bennük az, hogy egy fiatal skót képes volna tönkretenni egy befolyásos angol földbirtokost. Ethant sokan vádolták meg azzal, hogy nincsenek érzelmei. Valójában igencsak erős érzelmek tomboltak a lelkében. Annyira gyűlölte a Van Rowen családot, hogy ez az indulat valósággal beszivárgott élete minden apró részletébe. Amikor diadalt aratott, megpróbált megszabadulni a bosszúvágytól. Van Rowen és Brymer életét veszítette, Sylvie pedig koldusszegényen menekült el. Ethan úgy vélte, hogy kegyetlen munkája során valamiképpen már alábbhagyott a gyűlölete, miután azonban találkozott Madeleine-nel, kénytelen volt ráébredni, hogy az elemi erejű bosszúvágy még mindig ott izzik a szívében. Most már tudta, hogy a lány miért beszélt enyhe francia akcentussal. Amikor utoljára hírt hallott Sylvie-ről és a lányáról, évekkel előtte arról értesült, hogy azok ketten egy La Marais nevű párizsi nyomornegyedben éltek. Rövid nyomozással sikerült kideríteni, hogy az asszony eredetileg arról a környékről származott. Ethant mélységes elégtétel fogta el, amikor megtudta, hogy áldozata ugyanabban a mocsokban keresett menedéket. Az a szajha nagyon is megérdemelte, hogy egy nyomornegyedben rohadjon meg. Amennyire pedig Ethant érdekelte az egész, nagyon is helyénvalónak tartotta azt, hogy a szuka és Van Rowen fattya nyomorúságos körülmények között tengődve élje le gonosz, álságos életét.

68

Ehelyett mi történt? Az özvegy hozzáment egy gazdag párizsi fickóhoz. Quin szerint Madeleine egy jó módú városrészben, St. Rochban élt. Ha viszont Sylvie tényleg ezen a gazdag környéken lakott, és drága ruhákba öltöztetett leányát is megtanította a képmutatásra, akkor ez egyértelműen azt jelentette, hogy a kiszabott büntetés nem volt elég szigorú. Az a szuka aljasul Angliába küldte a leányát, hogy elcsavarja Quin fejét, miközben kéjes vigyorral gondolt arra, hogy tartaléknak még mindig ott van az aggastyán Le Daex gróf házassági ajánlata. Ez a vénség olyan gazdag volt, hogy javai mellett még Ethan teljes vagyona is elhalványult. A skót valósággal rosszul lett már a puszta gondolattól is, hogy az előnyös házasság révén Sylvie még nagyobb jólétben élhet. Ráadásul még ennél is elviselhetetlenebbnek tűnt, hogy Le Daex-é legyen az ifjú Madeleine. Ethan keze ökölbe szorult. Végül kifújta a levegőt, és megpróbált megnyugodni. Mielőtt útra kelt volna Londonból, gondoskodott arról, hogy Le Daex megtudja, mit is csinált menyasszonya a háta mögött Londonban azon a különösen léha, vad éjszakán. Ethan az ilyen alattomos támadások igazi nagymestere volt, és ráadásul számos kapcsolata élt Párizsban. A gazdag gróf így kisiklott a mohó Van Rowenek markából. És mégis, a skót hiába tudta, hogy kinek a vére csörgedezik Madeleine ereiben. A szívében továbbra sem csökkent a vágy. Sőt, éppenséggel napról napra egyre hevesebb érzelmek gyötörték. Az egymással ellentétes érzelmek sodrában nem is tudta eldönteni, hogy mi legyen a következő lépése. A fészkes fenébe is! Nagyobb összpontosításra lett volna szüksége. Ráér később is eldönteni, hogy mit tegyen a lánnyal. Felállt az asztal mellől, és az oldalsó ajtón át kilépett az éjszakába. Két kisfiú sétált arra. Meglátva Ethan arcát, valósággal megdermedtek. A férfi rájuk vicsorgott, mire a gyerekek rémülten elrohantak. Madeleine is pontosan ezt tenné. A szeme sarkából éppen csak hogy felfigyelt a váratlan mozgásra… Davis Grey az utca túloldalán, az egyik erkélyen állt. Beesett arcán a szája széle mosolyra húzódott. Felvont szemöldöke jelezte, hogy meglepődött Ethan szokatlanul felelőtlen viselkedése miatt. Felhúzott pisztolya rezzenéstelenül meredt a skótra. A pokolba! Mit tettem? A düh valósággal belerobbant Ethanbe, amikor előrántotta a pisztolyát és tüzelt. Elkésett a lövéssel. Fájdalom mart a mellébe, amikor eltalálta a golyó.

69

11 – El vagyok én átkozva – suttogta Maddy magának, miközben a beálló sötétségben, selyem báli ruhát viselve lépdelt La Marais sikátoraiban. De mégis hogyan képzelte ezt az egészet? Hiszen mindig is el volt átkozva valamennyire. Hogy a csudába gondolhatta azt, hogy a sors most kivételesen megkönyörül rajta? Hogy egyszer a rohadt életben csak szerencséje lehet. – Különösen súlyos átok nehezedik rám – javította ki magát. Toumard két verőlegénye Maddy házától nem messze, az egyik sikátor torkolatában állt lesben. A lány így kénytelen volt másfelé menni, hogy addig sétálgasson, amíg a gazemberek meg nem unják a várakozást. Halvány esélye sem volt arra, hogy visszafizesse a tartozását. Egyetlen egy igazán értékes kincse volt – a szüzessége –, ezt azonban elpocsékolta, és cserébe semmit sem kapott. Most pedig fizetni fog azért a zabolátlan, buja éjszakáért. Mert a gróf egyik londoni ismerőse arról értesült az illető egyik ismerősétől, hogy a főnemes leendő menyasszonya igencsak szabadosan viselkedett, és Londonban felháborítóan erkölcstelen alakok társaságában mutatkozott. A vén képmutató! Azt követelte, hogy orvosi vizsgálat során állapítsák meg, vajon kiválasztottja még mindig szűz-e. Tudni akarta, hogy menyasszonya nem hordja-e már szíve alatt egy másik férfi gyermekét. Tisztára úgy viselkedett, mintha még mindig a sötét középkorban éltek volna. Persze nagyon is valószínűnek tűnt, hogy az idős gróf valóban akkoriban született. Maddy még csak nem is sejtette, hogy ilyenfajta vizsgálatokra még mostanában is sor kerülhet. Legszívesebben toporzékolni kezdett volna, hogy zokogva ilyesmit kiabáljon: – De hát rajtam volt az erényövem! Ehelyett határozottan elutasította a főnemes követelését. Megpróbált úgy tenni, mintha mélységesen felháborodott volna, nem pedig meglepte a kérés időzítése. Erre fel a vén kecske visszavonta a házassági ajánlatát. A gróf tehát elutasította. Ezzel az erővel akár pofon is vághatta volna. Még ennél is szörnyűbb volt viszont a tény, hogy Maddy hagyta kicsúszni az ujjai közül. Hosszú éveken át élt férfiak között. Tucatnyi módját ismerte annak, hogyan lehetett volna kikerülni ebből a szorult helyzetből. Egy kis ügyességgel, egy kis gátlástalansággal a végén csak megszerezte volna azt, amire vágyott. Csak csettintenie kellett volna, hogy azonnal patakként ömöljön a szeméből a könny. Eljátszhatta volna, hogy darabokra törte a szívét a gróf. Ha pedig ez a módszer nem vált volna be, még mindig bevethette volna az érzéki csábítást. Az sem tűnt lehetetlennek, hogy lepénzelje a vizsgálatot elvégző orvost, ehelyett viszont… Nem küzdött. Tettem vajon ma bármi olyasmit is, ami miatt sebezhetővé válhatok? Hát, egy keveset. Mintha csak kilépett volna a saját testéből, szinte kívülállóként hallotta a belőle előtörő szavakat: – Soha az életben nem akartam a felesége lenni! Ráadásul büdös a parókája. Ezzel minden hidat felégetett maga mögött, de miért is? Hiszen sohasem viselkedett meggondolatlanul… Kivéve persze a skót esetét. Nagyon nagy hiba volt hazatérni Angliából. Amikor a hosszú száműzetés után újra szülőhazája földjére lépett, a honvágy még nagyobb erővel csapott le a lányra. Valamikor 70

régen öntelt és meggondolatlan kislánynak tartották. Úgy tűnt, hogy sikerült megőriznie ezeket a rossz tulajdonságait. – Jaj, könyörgöm! Csak egy pillanatra mosolyogjon rám a szerencse! – suttogta hevesen az ég felé. Mintha csak a sors meg akarta volna tréfálni, a magasban nyomban észrevette a csillagokat eltakaró gomolygó viharfelhőket. Mégis, hová menjen, ha szakadni kezd az eső? A házak előtt fetrengő részegek között nem csupán olyan békés szerencsétlenek akadtak, mint akik Maddy háza előtt tanyáztak. A hajléktalanok könyörtelen elszántsággal védelmezték az alvóhelyüket. A fojtogató, párás levegő jól jelezte, hogy vihar közeledik. Maddy gyűlölte a viharos időt. Élete valamennyi tragikus fordulata vihar idején, a szakadó esőben történt. Villámok cikáztak az égen, miközben az apja párbajsegédje visszatért, hogy beszámoljon a férfi haláláról. Amikor az apját eltemették, valóságos felhőszakadás zúdult a földre. A temetés után Maddy és az anyja hiába indult haza. A kapuból elzavarták őket. Iveley Hallban elveszítették az otthonukat. Amíg a temetésen voltak, a hitelezők megszállták a birtokot. Egyetlen egy gyűrű vagy dísztű is elég lett volna ahhoz, hogy éveken át ne kelljen éhezniük. Mivel azonban a közvélemény ízléstelen dolognak tartotta, ha valaki ékszereket visel a temetésen, ezért csupán a rajtuk lévő egy szál ruhában tudtak elmenekülni. Maddy a hintó párás ablakán keresztül hátranézve még egy búcsúpillantást vetett az udvarházra. Tudta, ide már soha többé nem térhet vissza… Tizenegy éves korában majdnem egy tűzvész áldozata lett. A lángokat a vihar dühöngő szélverései korbácsolták a magasba. A váratlanul alázúduló felhőszakadás viszont alig tompított valamennyit a tűz pusztításán. Maddy a parányi lakás foglya lett. Anyjával több emelet magasban laktak. Már azelőtt azt gondolta, hogy most meg fog halni, mielőtt a lángoló gerenda a fejére szakadt volna. A súlyos fatömb eltörte a karját. Amikor nagy nehezen keresztülvergődött a lángnyelvek között, és elérte az ablakot, a szemét mardosó füsttel küszködve a kislány döbbent arckifejezéssel bámulta odalent az utcát. Az anyja lent ácsorgott. Szemmel láthatóan az elsők között jutott ki a házból. A tűz borzasztó ölelésében Maddy fontos dologra jött rá: gyakorlatilag magamra maradtam. Mind a mai napig visszatérő rémálmok gyötörték. A tomboló tűz fogságában újra és újra ugyanarra a kétségbeejtő felismerésre jutott… Az ifjú hölgy most összerezzent, és megdöbbenve körülnézett, amikor szakadni kezdett az eső. Az iszonyatos zápor elől befutott a legközelebbi menedékhelyre, egy gesztenyefa alá. Amikor a magasból csomókban hullani kezdtek a falevelek, Maddy nevetni kezdett. Addig kacagott, míg patakokban ömleni nem kezdett a könnye. Ethan kínok közt fetrengve feküdt a kockaköveken. Körbeölelte a mellkasából csordogáló vér gyorsan terjedő tócsája. Megpróbálta kinyitni a szemét. Rádöbbent, hogy elejtette a pisztolyát, amikor elesett. Miközben meghallotta Grey közeledő lépteinek zaját, azzal is tisztában volt, hogy sok ember sietett kifelé a fogadó főbejáratán át. Összeszorított foggal elhúzta maga mellett a karját. Végre hozzáért a pisztolyhoz. Kinyújtotta a karját, megfeszítette az ujját, és már csak egész kevés kellett ahhoz, hogy megragadja a fegyver markolatát. Még egy kicsi… Ezzel elkésett. Nyilvánvalóvá vált, hogy Grey újra célba vette. A közeledő gyilkos ugyanolyan barátságos arcot öltött, mint ahogy mindig. Grey vigyorogva keresztül dugta egyik ujját az ingjén és a kabátjában tátongó, még mindig füstölgő lyukon. Ethan golyója csupán ellenfele bő ruhájának megtévesztően kitüremkedő részét ütötte át. – Mégis, miért gondolják azt, hogy ön jobb, mint én? – kérdezte Grey. 71

Tíz éven át az voltam… Ethan érezte, ahogy vér tódult a szájába. Tudta, hogy akkor is meg fog halni, ha Grey nem ereszt golyót a fejébe. – Hugh majd végez veled – hörögte fuldokolva. Grey megvonta a vállát: – Mindenki ezt bizonygatja nekem. Én pedig valamiért azt hittem, hogy ön lesz a gyilkosom. A fogadó oldalsó ajtaja résnyire kinyílt. Bentről hangos zaj és tompa fény áradt ki a sikátorba. Grey a magasba pillantott. Utána újra Ethan szemébe nézett, és gyorsan elrejtette a pisztolyát. – Ez halálos lövés volt öreg barátom, amit mind a ketten tudunk. Még egyszer utoljára Ethanre villantotta zavarba ejtően együtt érző mosolyát. – Önnek alighanem egy nő járhatott az eszében. Legalábbis az előbb olybá tűnt az arckifejezése. Elfordult és elindult. Távozóban, a válla fölött hátrafordulva még megjegyezte: – Remélem, valóban ért ennyit ez az asszony. Ethan az oldalára gördült. Majdnem feljajdult az iszonyatos fájdalomtól. Megpróbálta megragadni a pisztolyát, de Grey addigra már eltűnt. Áldozata nem láthatta, hogy ki lépett ki a fogadó oldalsó ajtaján, de nagyon is jól hallotta az érkezőket. Ethan keserűen elmosolyodva bámulta a felhőkbe burkolózó égboltot. A két átkozott MacReedy azon vitatkozott, hogy segítsenek-e rajta vagy sem. – Nem akarom, hogy bajba keverjen minket. – Az adósai vagyunk. – Közönséges bűnöző lett belőle. – Talán azt hiszed, hogy rászolgált arra a lövésre? – Figyelmeztessék az öcsémet! – hörögte nagy nehezen Ethan. Vér tört elő a szájából. Azok ketten azonban nem törődtek a szavaival. Remegni kezdett a hidegtől. – Figyeljenek rám… De nem figyeltek. Csúnyán és végzetesen cserbenhagyta Hugh-t. Ethan még soha az életben nem volt ennyire gondatlan. Anélkül lépett ki az utcára, hogy szokása szerint megvizsgálta volna a környező magaslatokat. Miközben a földön haldoklott, csupán két dolog járt az eszében. Valahogy riasztania kellene az öccsét… meg az a tény, hogy soha többé nem fogja látni azt az átkozott kis boszorkányt. Ahogy megérezte, hogy valaki megragadja a karját, felkészült a fájdalomra, ám amikor felemelték, az iszonyatos kíntól még így is elveszítette az eszméletét… Fogalma sem volt arról, hogy mennyi időt töltött eszméletlenül. Amikor magához tért, már egy ágyban feküdt. Néhányan lefogták Ethant, miközben egy remegő kezű felcser eltávolította a testéből a golyót. A sebesült üvöltött a kíntól, amikor a sebész kihúzta a fémdarabkát meg az elszenesedett ruhafoszlányokat. A sebet bőséges whiskyvel fertőtlenítették. Mielőtt a doktor hozzálátott volna a varrásnak, az üveg tartalmának felét gyorsan leküldte a torkán. – Megtettem minden tőlem telhetőt – jelentette ki, amikor elkészült. – Életben marad? – kérdezte a MacReedy kölyök. Ethan az öntudat határán lebegve éppen csak hogy meghallotta a távozó felcser szavait: – Na most, hogy mondjam finoman és érthetően? Ha a fickó képes lesz kiheverni ezt a sebet, meg a vele járó lázt… akkor leszokom az italról.

72

12 – Kezdek aggódni amiatt, hogy senki sem figyelt fel a fickó eltűnésére – jelentette ki az idősebb MacReedy. – Lehetséges, hogy senki sem jön érte. – Bizony – válaszolta oda sem figyelve a kölyök. – Takarodjon innen maga roggyant derekú vén kurafi! – vicsorogta Ethan. Miután öt hete feküdt itt, a MacReedy család vadászházának szemkápráztató tapétával kidekorált portáján, legszívesebben puszta kézzel letépett volna mindent a falról. – Azt hiszik, hogy süket vagyok? Csak hát nem volt süket. Miközben lassan felépülve, magatehetetlenül feküdt az ágyában, nagyon is jól hallotta megmentői derűs hétköznapjainak minden zaját és zörejét. Már jól ismerte a kártyalapok sustorgását, az összekoccanó dominók csattanását, vagy azt a zajt, ahogy az öreg MacReedy kiürítette a pipáját. Kop-kop-kop. Egész nap így kopogott, és Ethan úgy érezte, hogy előbb utóbb meg fog őrülni tőle. Miért nem jött még senki sem értem? Egy fához kikötött, megunt kutya érezhette így magát, akiről megfeledkezhettek a gazdái. – Menjen a pokolba, MacCarrick! – válaszolta a kölyök. – Miért, maguk szerint hol vagyok most? – hörögte ökölbe szorított kézzel a sérült. Körülnézett a szobájában. Némelyik ruhásszekrény nagyobb, mint ez a lyuk. – Nagy most a szája, de istenemre mondom, ha majd talpra állok, megetetem magukkal a fogaikat. Néhány pillanattal később az idősebb MacReedy lépett be Ethan parányi kamrájába. Szigorú pillantást vetett a betegre. – Fiam, nem figyelmeztetem még egyszer, hogy nálunk nem lehet így beszélni. A trágárság miatt először akkor kapott szemrehányást, amikor a család asszonya megpróbált zsoltárokat felolvasni a sebesültnek. Ethan olyan durva módon zavarta el az idős nőt, hogy biztosra vette, a felháborodottságtól valami megpattant az asszony fejében, mielőtt kirohant volna a kamrából, hogy odakint elájuljon. – Nem számít, hogy az adósa vagyok. Ki fogom dobni? – jelentette ki MacReedy nyugodtan, mielőtt magára hagyta volna. Az adósság. Az öreg állandóan ezt az adósságot emlegette. Az egész család tudta, hogy Ethan lekötelezettjei, mivel a fiatalember azzal a nyilvánvaló hazugsággal jött le a háztetőről, hogy Sarah megcsúszott, és baleset áldozata lett, nem pedig leugrott a magasból. A hazugság révén nem tapadt a lányra az öngyilkosság bélyege, és így tisztességes katolikus temetésben részesülhetett. Ethan döntése azzal a következménnyel is járt, hogy több mint tíz éven keresztül jó páran suttogtak arról, hogy ő taszította le a halálba a menyasszonyát. MacReedy jól tudta, Ethan nem azért hazudott, hogy megkímélje a családot, és megvédje Sarah emlékét. A vőlegény valójában a menyasszony rokonságát okolta azért, hogy belekényszerítenek a lányt a házasságba. Ezt minden egyes alkalommal a tudtukra is adta, valahányszor csak találkoztak. Szerencsére erre nem került túl gyakran sor. És most Ethan éppen az ő otthonukban került csapdába. Amikor két hét öntudatlanság után magához tért, azonnal megpróbált felkelni. Mindenáron el akart menni innen, hogy kiderítse, milyen következményekkel jártak meggondolatlan lépései. Biztonságban volt az öccse? Vagy Grey őt is elkapta?

73

A heves mozdulattól azonnal felszakadt a sebhely, és Ethan elájult. A remegő kezű alkoholista sebész ismét összevarrta a sebet, ami miatt a férfit egy újabb héten át gyötörte a láz. Ekkor már sokkal gyengébb volt, mint amikor először tért magához. Valahányszor csak megpróbált felkelni, hogy távozzon innen, azonnal felszakadtak a varratok, és a férfi nyomban elájult. Figyelembe véve magas termetét és a szűk helyiséget, minden alkalommal beverte a fejét, amikor összeesett. Sikertelen próbálkozásai miatt immár több mint egy hónapja nyomta az ágyat, és úgy tűnt, még egy jó darabig ott is kell maradnia. Végül már arra kényszerült, hogy megkérje MacReedyt arra, derítse ki, hogy Hugh és Jane elindultak-e Skóciába. Ezenfelül kénytelen volt pénzt adni a kölyöknek, hogy táviratot küldjön Londonba, amiben beszámol az állapotáról. Az idősebb MacReedy kiderítette, hogy Hugh aznap éjjel távozott a tóparti házból, amikor Ethant lelőtték. A bátyja sebesülése legalább ezzel az egyetlen hasznos következménnyel járt. Amíg Grey lesben állt, hogy megölje Ethant, addig az öccse útra kelhetett észak felé, a hegyvidék irányába. Azon a zord tájon Hugh elemében érezhette magát. Ethan biztosra vette, hogy az öccse biztonságban van. Hosszú távon viszont komoly kihívást jelentett az a tény, hogy Hugh Court birtokán minden teremtett lélektől elzárva, azzal a nővel él együtt, akire a földkerekségen a legjobban vágyott. Ráadásul az illető hölgy most papíron a felesége volt. Nem feledkezhettek meg a nagyon is valóságos átokról. Hugh könnyen a lány kínszenvedését és a halálát okozhatja. Ha pedig mégis minden jól alakult volna, akkor is figyelembe kellett venni azt, hogy idősebbik öccse, ez a hatalmas termetű, kőkemény született gyilkos igencsak rosszul tűrte az emberek társaságát, így aztán nehéz lett volna elképzelni, hogy a társasági életet kedvelő, népszerű szépség méltó párja lehetett volna. És akkor még nem is gondolt arra, hogy Hugh-t éppenséggel Jane apja küldte el halálos bevetésekre… Jelenlegi legyengült állapotában azonban Ethan semmit sem tehetett az öccse érdekében. A tétlenkedéstől majdnem megőrült. Valósággal égető vágy fogta el, hogy cselekedjen. Mivel azonban semmittevésre kárhoztatták, hol a tehetetlensége miatt kínozta magát, hol pedig Madeleine miatt töprengett. Bár egy ügyes húzással elérte, hogy a lány ne lehessen Le Daex felesége, Ethan mégsem lehetett biztos abban, hogy az eltelt hetek során a kis hölgy nem talált magának valaki mást. Ha a gondviselői kellőképpen nagyvonalú hozományt adnak az amúgy csábító szépségnek, könnyen akadhat olyan férfi, aki nem tekinti kizáró oknak menyasszonya elveszített ártatlanságát. Ethan egyszer megkönyörült Grey-en. Most éppen a következmények miatt szenvedett. Nem fogja ugyanezt a hibát kétszer elkövetni. Nem engedi meg, hogy Sylvie ép bőrrel ússza meg a dolgot. Ha majd leszámolt Grey-jel, el fogja csalni Madeleine-t Sylvie közeléből valamelyik nehezen megközelíthető birtokára. Azzal kecsegteti majd a lányt, hogy kölcsönösen kielégítő megállapodásra juthatnak. Vagy pedig, ha az a léha lány makacsul ellenállna, akkor a bosszúálló még attól sem riadt vissza, hogy házasságot ígérjen neki. Persze esze ágában sem volt, hogy valóra váltsa ezt az ígéretét. Nem igazán tartott attól, hogy a lány szülei felhívták a figyelmét az eltorzított arcú, fekete hajú skótra. Sylvie-ből hiányzott a képzelőerő ahhoz, hogy felfigyeljen az összefüggésekre. Van Rowent pedig mélységes szégyen és bűntudat gyötörte az eset miatt, így azután nem tűnt valószínűnek, hogy élete hátralévő hat hónapja során beszélt volna áldozatáról a gyereknek. Igazából az sem számított volna, ha a lányt figyelmeztették volna. Ethan így vagy úgy, de meg fogja szerezni. Hiszen elcsúfították az arcát. Megfelelő elégtétel lesz, ha megszerzi magának tönkretevője gyönyörű leányát. Ha pedig a kezébe kerül, addig fogja használni, míg csak meg nem unja. 74

Utána pedig egyszerűen kihajítja. A lány esélyek nélkül csinos kis seggére zuhanhat a sárba. Ezzel a tettével számtalan ostoba nemesembert menthet meg Sylvie cselszövéseitől. Madeleine azzal vádolta Ethant, hogy a hozzá hasonló alakok soha semmit sem adnak vissza. Van Rowen kisasszony el sem tudja képzelni, hogy mit kap majd a hegylakótól.

75

13 Édes istenem, jöjjön végre már valaki értem, gondolta Ethan más nap, amikor meghallotta, hogy jármű állt meg a kocsifeljárón. Megkönnyebbülve hunyta le a szemét, amikor az előszoba felől megütötte a fülét Hugh hangja. Bár az öccse általában csendesen viselkedett, most mégis világosan hallatszott, ahogy megpróbált elbeszélgetni a MacReedy család tagjaival. Nem igazán ment neki a csevegés, de úgy tűnt, hogy jókedvében nem is törődött vele. Amikor Hugh belépett az ajtón, Ethan azonnal felfigyelt arra, hogy az öccse egészséges és… boldog? – Ethan, annyira örülök, hogy láthatlak – kiáltotta az érkező, miközben a bátyja nagy nehezen megpróbált felülni az ágyában. – Grey azt mondta, hogy megölt téged. – Szóval mostanában már beszélgetünk Grey-jel? – méltatlankodott a sebesült a homlokát ráncolva. – Nem, természetesen nem – válaszolta vigyorogva az öccse. – Ezek voltak az utolsó szavai. – Akkor hát… megölted? Grey tehát halott? – Hogyan? Ily hosszú idő után akkor hát nem Ethan fog végezni Grey-jel. – Hát igazából nem én öltem meg – rántotta meg Hugh zavartan a gallérját. – Sokkal inkább Jane és én együtt végeztünk vele. Hosszú történet. Hazafelé majd elmesélem neked. Már ha készen állsz arra, hogy hazatérjél. – Szerinted mi a helyzet? A fészkes fenébe! Éppen ideje, hogy eljöttetek értem. Hetekkel ezelőtt küldtem azt a táviratot. – Semmilyen táviratot sem kaptunk tőled. Mindenütt kerestelek. Futárokat küldtem, hogy átfésüljék a vidéket. Na, éppen így sikerült megtalálnunk itt. – Nem kaptál táviratot? – bömbölte Ethan. Aztán már hallotta is, ahogy az a sunyi kölyök rohanva elszelelt a házból. Szóval akkor ezért kellett itt raboskodnia? Mert az a kis mocsok zsebre vágta a táviratra kapott pénzt? – Megölöm azt a kis gazembert. – Majd talán máskor. Vissza kell mennem Londonba. Segítsek felöltözni? – kérdezte Hugh. Ethan vonakodó biccentését meglátva segített a bátyjának kiülni az ágy szélére. – Na, mutasd azt a sebhelyet! Nagyot füttyentett, amikor megpillantotta Ethan sebét. – Azt a hétszentségit! Ha csak két ujjal arrébb talál el… – Akkor nem kellett volna itt raboskodnom öt héten keresztül. – Pisztollyal sebesített meg? Komolyan? Egészen pontosan mennyire voltál lassú, hogy Grey el tudott találni? – ugratta az öccse. Ethan keze ökölbe szorult. – A bőr már szépen gyógyul. Még pár hét és az öltések helye is rendbe jön. Már ha óvatosan viselkedsz. Hugh elkomorodott. – Miért vagy még ennyire gyenge? – Azért mert az itteni ételnek olyan az íze, mint a fűrészpornak – méltatlankodott Ethan. Legalább hat kilóval csökkent a súlya. – Lehet, hogy ez így van, de akkor is köszönetet kell mondanod a vendéglátóidnak. – Soha az átkozott életben! 76

– Ha nem vagy rá hajlandó – figyelmeztette Hugh halkan –, akkor nem mesélem el neked hogyan halt meg Grey. És az is előfordulhat, hogy egészen egyszerűen itt hagylak… Húsz perccel később Hugh és a kocsis együttes erővel beemelték Ethant a hintóba. – Nem is volt annyira nehéz, igaz? – kérdezte Hugh és nagyot lökött a bátyján. Ethan összeszorította a fogát, és valósággal rázuhant az ülésre. – A nyavalya essen beléd, Hugh! A sebe valósággal lüktetett. Iszonyúan szédült, de még így is, azután, hogy arra kényszerítették, köszönetet mondjon annak a családnak, valamiért csak úgy dübörgött az izgalom a férfiban. Ethan ugyanis rájött arra, hogy Grey halála felmentette a kötelessége alól. Mihelyt visszanyerte az erejét, már indulhatott is Párizsba. Azonnal elfogta a farkaséhség. – Most pedig mondd el, hogyan halt meg Grey! – szólalt meg, amikor a jármű végre mozgásba lendült. Hugh kinézett az ablakon, mielőtt megszólalt volna: – Hát, Jane megtűzdelte nyílvesszőkkel, én pedig… elgáncsoltam. Ethan elnémult. – Grey halálát az okozta, hogy elgáncsoltad? – kérdezte hitetlenkedve. Ez volt ám a megalázó. – Szörnyűbb volt, mint amilyennek hangzik – válaszolta sietve Hugh, és szembefordult a bátyjával. – Iszonyatos, igazi próbatétel. Na de mondjad csak, hogyan tudott Grey meglőni? – Óvatlan voltam, és megfizettem érte – vonta meg a vállát Ethan. Szeretett volna témát váltani. – Mi más történt az elmúlt öt hét során? Sikerült már érvénytelenítetni a házasságotokat? – Nem, nem érvénytelenítettem. Ethannek elakadt a lélegzete. – Nem azt mondtad, hogy Grey hetekkel ezelőtt meghalt? Mi az, hogy még mindig házas vagy? – Én… házas is maradok. Jane most már az enyém. – De hát az átok! – hördült fel Ethan. Elképesztette a hihetetlen helyzet. – A múltad… – A feleségem ismeri a múltam, mindent tud az apjáról, egyszerűen mindenről. Grey ki nem hagyta volna, hogy felvilágosítsa. És ami az átkot illeti… nem is olyan, mint amilyennek hittük, testvérem. Court feleségül vette Annalíát. És… hát, nemsokára gyerekük lesz. – Nem! Az lehetetlen! – kiáltotta Ethan, és valósággal megszédült. Maguk szárba nem szökken, kihal nemzetségiek… Hugh megrázta a fejét. – Pedig így igaz. Annalía méhében ott gömbölyödik Court gyermeke. A saját szememmel láttam. – Az a gyerek nem az övé. – Mindenki azt gondolta, hogy pontosan ezt fogod mondani. Annalía nagyon is tisztességes leányzó. A kedvedért azonban elárulom, hogy Court volt életében az első és az egyetlen férfi. Ráadásul heteken keresztül senki más sem volt a közelükben. Ethan találkozott Annalíával, és tudta, hogy ez a fiatal nő semmiképpen sem hazudna a gyermek származásáról. Arra is képtelen volna, hogy Court mellett más szeretőt tartson. Mindezek ellenére nehezen tudta volna elhinni, hogy ilyen könnyen elfeledkezhessenek arról, amiben oly sokáig szilárdan hittek. – Na és akkor azt hogyan magyarázod meg, hogy Courtnak egyetlen más nő sem szült gyermeket azelőtt? Most meg ilyen gyorsan teherbe ejtette Annalíát? – Aki csak tud a könyvről és arról, hogy mi történt, kivétel nélkül úgy véli, hogy a jóslat utolsó két sora egészen biztosan mond valamit a sorsunkról. Arról, hogy minden fiúgyermeknek meg kell találnia a neki szánt asszonyt. 77

Ethan pontosan ettől tartott. Attól félt, hogy az öccseit elragadja a reménykedés, azután pedig szétzúzza őket a sors. Mégsem tudott szembeszállni az érveléssel, hiszen számos alkalommal ő maga is pontosan így használta fel a könyvet. – És ezt el is hiszed? – De mennyire, Ethan. Remélem, egyszer majd te is ezt teszed. – Szóval úgy véled, hogy én is megnősülhetek, és gyerekeim lehetnek? – tudakolta a legidősebb fiú nyugtalanul. Az újdonságok híre nagyon is felzaklatta. Valamiért mégis úgy érezte, mintha kívülállóként hallgatta volna ezt a párbeszédet, és igazából nem vett volna részt benne. – Igen, ha megtalálod a megfelelő lánykát. És akkor majd végre úgy élhetsz, ahogy mindig is élned kellett volna. – De hát úgy… – Nem, nem úgy élsz – vágott a szavába Hugh. – Hiszen te vagy Kavanagh grófja. Felelősség hárul rád, birtokaid vannak, és rengeteg ember függ tőled. A nemesi címedet pedig tovább kell majd adnod az örökösödnek. – Lehet, hogy sokkal jobban érzem magamat, ha azt csinálhatom, amit most is. – Apánk nem ilyen életre szánt téged. Hogy gyilkolj és meglőjenek. Azt sem akarta volna, hogy életed szinte minden átkozott napján és éjszakáján egyedül legyél – hördült fel Hugh. – Csak azért, mert te meg Court hirtelen megállapodtatok, ez még távolról sem jelenti azt, hogy én is ugyanerre vágynék. Szeretek vadászni. Szeretem a veszélyt. – De meddig még, Ethan? Te sem leszel már fiatalabb. A fészkes fenébe! Még Grey-nek is sikerült elkapnia. Ez bizony övön aluli ütés volt a javából, amivel mind a ketten tisztában voltak. Ethan összevont szemöldökkel meredt az öccsére. – Szóval te meg azt hiszed, hogy csak úgy hátat fordíthatsz a múltadnak? Vissza sem kell nézned? – Pontosan, hiszen most már tényleg van miért élnem. – Az talán eddig fel sem merült benned, más oka is lehet annak, hogy ne maradj Jane mellett? Az átkon és a múltadon túl? – mennydörögte Ethan. – Próbálj meg az átkozott józan eszed hangjára hallgatni! Már, ha van egy cseppnyi józan eszed is. Úgy vélem, a két öcsém teljesen kiszámíthatatlan, főként, ha azt látom, hogyan választottak maguknak párt. Amikor hirtelen átlátta az összefüggéseket, valósággal megdermedt. – Jane is gyermeket vár, igaz? Úgy tűnik, hogy mostanában igencsak szaporává váltak a MacCarrickek. Ezért maradtál mellette? Ez az oka annak, hogy az a lány elfogadott? – Nem, Jane nem várandós. Várunk még vele – válaszolta Hugh, majd a bátyja arckifejezését megpillantva még gyorsan hozzátette. – De ez nem azt jelenti, hogy megtartóztatjuk magunkat. – Hanem vártok – bólintott Ethan megfontoltan. – Tehát az én zsoldos kisöcsém fogta magát, és feleségül vett egy elképesztően gazdag örökösnőt. Már úton is van a gyerekük. Közben pedig a másik öcsém olyan fogamzásgátlási módszereket használ, mint a radikálisok. Le merném fogadni, hogy Jane-től származik az ötlet. – Közösen döntöttünk így. Sokat gondolkodtam az esküvőnkön, Ethan. Heteken keresztül lázasan töprengtem azon, hogy megtartsam-e Jane-t vagy sem. Valahányszor csak elmondtam bárkinek is, hogy feleségül vettem Jane Weylandot, az emberek nevetésbe törnek ki. Azt hiszik, hogy ugratom őket – morogta halkan, savanyú képpel Hugh. – Az ilyesmi könnyen megfekszi a gyomromat. – Hát tényleg nevetséges – válaszolta Ethan, aki soha sem válogatta meg a szavait. – Az a nő messze földön híres a szépségéről és a talpraesettségéről. Rengeteg befolyásos rokona van. Te pedig utálod a társaságot, és a legritkább esetben szoktál beszélgetni az emberekkel. 78

– Hát igen, ezt én is tudom. De Jane akkor is boldog, hogy a feleségem lehet. Tudod, kiderült, hogy kislány kora óta szeretett volna hozzám jönni – jelentette ki Hugh elképesztő büszkeséggel a hangjában. Ethan kénytelen volt magában elismerni, hogy erre végképp nem számított. Még hogy Jane. – Én pedig hajlandó vagyok áldozatokat hozni érte. – Senki sem bújhat ki a bőréből – figyelmeztette a bátyja. – Hát ritka dolog a változás – felelte Hugh. – Azonban úgy gondolom, ha a hozzánk hasonló férfiak eltökélik magukat, akkor az gyökeres fordulatot eredményezhet. – Ezzel meg mit akarsz mondani? – Vegyük például Courtot. Majdnem olyan önző volt, mint te, mostanra viszont már megváltozott. Ethan nem vesződött azzal, hogy tagadja, tényleg önző. – Jól van, vegyük például Courtot. Ő is jó példa arra, hogy milyen nevetséges a választásotok. Annalía egy vagyon örököse. Courtnak pedig még csak két petákja sincsen. Ráadásul az öcsénk csupán egy nyavalyás zsoldos, miközben a felesége igazi úri hölgy. Mégis miből fogja eltartani? Talán otthon hagyja az újszülött gyermekükkel, miközben elmegy valahova, hogy pénzért háborúzzon? – Kiszállt a zsoldosok világából. Ethan rosszkedvűen felnevetett. – Akkor éhezni fognak. Mégpedig abban a lepusztult udvarházban, a skót hegyvidék kellős közepén. Hacsak nem a felesége vagyonán akar élősködni. Savanyú képet vágott. – Arra pedig semmi esély sincsen. A teljes vagyonommal le merném fogadni, hogy nem ő lesz az első MacCarrick, aki a feleségén élősködik. – Hát nem. Míg távol volt az utolsó hadjáraton, újra befektettem azt a pénzt, amit az öcsénknek sikerült megtakarítania – magyarázta Hugh. – Courtnak most már rendszeres jövedelme van. Miközben pedig ott rejtőztem Jane társaságában a birtokán, és vártuk, hogy te végezz Grey-jel, semmi kedvünk nem volt unatkozni, ezért rendbetettük az épületet. Csak, hogy világosan értsd, dolgoznom kellett, hogy valamivel eltereljem a gondolataimat Jane-ről. Nyugodtan elhiheted nekem, hogy az emberek a csodájára járhatnának Court nyavalyás házának. Annalía pedig imád ott élni. – És meddig tarthat ez az egész? Meddig bírjátok? Elképesztőek vagytok ti ketten! Azt gondoltam, hogy a két öcsémbe ennél több józan ész szorult. – Ha azért vagyok ennyire boldog, mert elment a józan eszem, akkor nem is akarom, hogy bármikor visszajöjjön – ellenkezett Hugh, majd hátradőlt az ülésen. Úgy tűnt, belátta, hogy nem tudja meggyőzni Ethant. – Nem fogod megérteni, nem is értheted egészen addig, amíg át nem éled az egészet. Ennyi erővel, ahogy megpróbáltalak meggyőzni, akár egy szűznek is magyarázhattam volna, hogy milyen érzés együtthálni valakivel. Mintha csak ez lett volna a kulcsszó. Ethan lelki szeme előtt azonnal megjelent Madeleine alakja. Pedig már milyen jól bírta. Legalább tíz perc is eltelt azóta, hogy utoljára a lányra gondolt volna. De várjunk csak… Ethan ismét összevonta a szemöldökét. – Gyűlölöm, ha az emberek ilyen ostobaságokkal próbálnak meg érvelni. Ez pont olyan, ahogy az anyánk beszélt. Amikor azt emlegette, hogy úgysem tudjuk megérteni… vagy megbocsátani neki azt, ahogy apánk halála után viselkedett velünk. Erre csak akkor leszünk képesek, ha megismerjük a szerelmet. Amikor az anyjuk ilyesmiről beszélt, Ethan durván válaszolt: – Ostobaság! Nem kell fejest ugranom valami átkozott hídról azért, hogy megértsem, a zuhanás végén kellemetlenség vár rám.

79

Ethan nem tudta megbocsátani az anyjuknak, amit az asszony tett. Nem lehetett szemet hunyni afelett, hogy őket, a három fiát okolta Leith halála miatt. Nem volt mentség az özvegy eszement viselkedésére sem. Az anyjuk sikoltozott, a haját tépte, és olyan dolgokat kiabált, amelyeket egyszerűen nem lehet visszavonni… – Tévedsz, Ethan, anyánknak volt igaza! – jelentette ki Hugh. – Még szép, hogy egyetértesz vele. Most már te is bekerültél a házas emberek táborába. Igazából el sem tudom dönteni, hogy nevessek, vagy inkább utálkozzak miattatok. Az öccse kinézett az ablakon, majd jéghideg hangon folytatta: – Ha… ha elveszíteném Jane-t, akkor ki tudja, hogy mire lennék képes. Azt viszont megmondhatom, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdekelne, hogy milyen szavak hagyják el a számat. – Eldöntöttem, utálkozom. – Sosem gondoltál arra, hogy megnősülj? – Hát nem, sohasem. Szilárdan hittem abban, hogy a házasság nem adatott meg nekünk. Ezenkívül pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a személyiségem nem igazán könnyítené meg a boldog házaséletet. Ethan magabiztos határozottsággal beszélt. Mégis, életében első alkalommal, némi kétely merült fel az elméjében, amikor szóbahozta ezt a témát. Mind a két öccse megnősült, és boldognak tűntek. Ráadásul mintha az átok sem olyan lett volna, mint amilyennek eddig tartották. Ethan hallott arról, hogy közvetlenül a halál előtti pillanatban az ember szeme előtt lepereg az élete. Amikor azonban kis híján meghalt, semmi ilyesmit nem tapasztalt. Persze az is igaz, hogy felnőtt évei során kevés emlékezetes dolgot élt át. Nem voltak olyan barátai, mint amilyenre Court tett szert a zsoldosok között. Ethan ráadásul sosem volt annyira odaadóan szerelmes egy nőbe, mégpedig hosszú éveken keresztül, mint Hugh öccse. Amikor meglőtték a sikátorban, Ethan az éjszaka sötétjében azt hitte, hogy most meg fog halni. Felismerte, hogy teljesen értelmetlen életet élt. Valami különös oknál fogva abban a végzetes pillanatban eszébe jutott az a lányka… A két fivér jó negyedórán keresztül néma maradt. Végül Hugh törte meg a csendet: – Mit csinálsz, ha majd beérünk a nagyvárosba? – Felkészülök arra, hogy elutazzak Párizsba – válaszolta a bátyja. Sajnálatos módon indulás előtt még néhány napot Londonban kell töltenie. Bőségesen fog táplálkozni, hogy visszanyerje az erejét, és igyekszik meggyógyulni, miközben előkészíti a terve végrehajtását. – Mi van Párizsban? – Madeleine Van Rowen. – Még mindig rá gondolsz? – kiáltotta Hugh, és a magasba vonta az egyik szemöldökét. – Ez aztán érdekes. – Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki – vonta meg a vállát a bátyja. – Ugye, nem a bosszúvágy hajt még mindig? – És mi van akkor, ha igen…? A legidősebb fiú végre túl akart lenni a megtorláson. Azt akarta, hogy Sylvie elnyerje a méltó büntetését. Végső célkitűzése elérése során cseppet sem számított az a tény, hogy közben mennyire fogja élvezni Madeleine-t. Miközben önmagában határozottan bizonygatta az elszántságát, a lelke mélyén mintha halk hangocska szólalt volna meg: – Csupán ürügyül használod fel a bosszúdat arra, hogy a lány nyomába eredj. – Nem vehetsz a lányon elégtételt azért, amit a szülei tettek – folytatta Hugh, majd halkan még hozzátette. – Mi van akkor, ha ő az igazi párod? Ethan valósággal összerezzent. 80

– Hogy micsoda? Ugye csak ugratsz? – Akadt akár csak egyetlen olyan nő is az életedben, akire olyan sokat gondoltál, mint rá? – Amióta Ethan elég idős volt ahhoz, hogy felfigyeljen a szebbik nemre, egyetlen olyan nővel sem találkozott, aki ennyire lenyűgözte, vagy ilyen iszonyatosan felbőszítette volna. – Még ha el is hinném mindazt, amiben az átokkal kapcsolatban ti ketten hisztek – és ezzel nem akarom azt mondani, hogy el is hiszem, akkor sem számítana ez az egész. Egy ilyen násznak semmi esélye sem volna. Már az is nevetséges, hogy egyáltalán felmerülhetett benned a gondolat. – Tényleg meggyaláznál egy ártatlan lányt azért, hogy tovább éljen a bosszúd? – nézett Hugh a bátyjára. Mintha csak azért imádkozott volna, hogy Ethan a megfelelő választ adja. Ügy szerette volna, ha a bátyja nem az a szörnyeteg lett volna, akinek tartották. Csak hát éppenséggel az volt. – Hát nem – jelentette ki Ethan, aztán kivárta, hogy Hugh megkönnyebbülve fellélegezzen, mielőtt könyörtelenül folytatta volna. – Ugyanis már régen meggyaláztam. Az álarcosbál éjszakáján elvettem az ártatlanságát. – Az lehetetlen! – hördült fel Hugh elképedve. – Feleségül kell venned! – Eszem ágában sincsen. – Az a lány a feleségem barátja. Nem fogom annyiban hagyni a dolgot, Ethan. Az idősebb fiú fenyegetően elvigyorodott. – Azt hiszed, meg tudod akadályozni, hogy kedvemet leljem benne? Senki nem tudja megakadályozni ezt. Legkevésbé te. Hugh alaposan szemügyre vette a testévre arcát, aztán magasba vonta a szemöldökét. – Értem. Nos, kezd a kép összeállni. – Ezzel meg mi a fészkes fenét akarsz mondani? – Vegyük sorba a tényeket. Egyedül az úristen a megmondhatója annak, mikor háltál utoljára nővel. Hosszú idő óta Madeleine az első. Te meg másra sem tudsz gondolni, csak rá. Hosszú éveken át sóvárogtál azért, hogy végezz Grey-jel. Ez a lehetőség örökre kicsusszant a markodból. Mégsem mardos a csalódottság miatta. Azt hittem volna, hogy csúnyán a lelkedre veszed azt, hogy Grey ügyesebbnek bizonyult nálad. Még azon sem háborodtál fel, hogy Jane lőtte agyon azt a gazfickót, akit neked kellett volna. A múltban legalább megpróbáltad volna eltángálni azt a MacReedy kölyköt, még akkor is, ha hason csúszva kellett volna megközelítened. Most viszont semmi ilyesmivel nem törődsz, mert kizárólag az érdekel, hogy visszajuss ahhoz a nőhöz. Ethan nem hagyta magát provokálni. – Néhány héten keresztül élvezni akarom a testét. Semmi többet. – Azt kívánom, hogy utadon kísérjen a legnagyobb szerencse, bátyám – jelentette ki Hugh. Ethan azonban még hallotta, hogy az öccse halkan még ezt suttogta. – Üdvözöllek a házas emberek táborában.

81

14 Ebben a házban lakik Madeleine Van Rowen? Ethan tekintete végigsiklott a hatemeletes épületen. A viharvert építmény valamikor egy nemesember székhelye lehetett, ám mostanra viszont annyira megroggyant, hogy úgy tűnt, már attól is összedőlne az egész, ha megtaszítaná a vállával. Még ennél is jobban meglepte a tény, hogy az épületre La Marais-ban bukkant rá, Párizs egyik leghírhedtebb nyomornegyedében. A lány állítólag a legfelső emeleten lakott. Odafent csupán a legszegényebbek éltek, hiszen komoly erőfeszítéssel járt, hogy a lépcsőkön cipeljék a magasba a vizet és az ennivalót. Felsietett a kapualjba. Kikerülte az öntudatlanul heverő részegeket. A kapu zárva volt. Ezek szerint várnia kell. Vagy kilép a lány, vagy valamelyik másik lakó kinyitja az ajtót. A skót lesietett a lépcsőkön, és elballagott a legközelebbi sarokig. Nekitámaszkodott a falnak. Az egyik térdét a magasba emelte, és a talpát nekivetette a vakolatnak. Alaposan szemügyre vette Madeleine környezetét. A környéken lófráló férfiak derékszíján jól láthatóan hatalmas kések vagy pisztolyok lógtak. A szajhák a nyílt utcán szólították le az ügyfeleiket, majd pedig a közeli sikátorokban dolgoztak meg a pénzükért. Meztelen, élősködőktől nyüzsgő gyerekek szaladgáltak az utcákon. Ez a környék London nyomornegyedeire emlékeztette a skótot. A párizsi szegények otthona azonban még nyomasztóbb, még áttekinthetetlenebb volt. Ha Madeleine valóban itt élt, akkor mindennap tanúja volt ennek az őrületnek. Nemcsak tanúja, hanem alkotóeleme is. Megpróbálta elképzelni, ahogy a kékruhás, elegáns és törékeny hölgy végigsétál ezek között az alakok között az utcán. Csődöt mondott a képzeletereje. Azt sem tudta felfogni, hogy a csudában döntött Madeleine úgy, hogy a St. Roch városrész fényűzése helyett inkább ezen a trágyadombon telepszik meg. Ethan arra gondolt, hogy Sylvie neszét vette a londoni rémhíreknek. Ide száműzte a lányát, hogy megbüntesse azért, mert nem tudta elcsábítani sem Quint, sem a grófot. De akkor miért nem a belvárosi palota előtt rimánkodik ez a lány? Miért nem ott látta meg, ahogy azért könyörög az anyjának, hogy engedjék végre haza? Ethan aznap reggel érkezett meg a francia fővárosba. Kereken tíz nap telt el azóta, hogy hátat fordított a MacReedy családnak. Beköltözött egy szállodába, aztán elindult St. Rochba, hogy azon a címen keresse meg a lányt, amit Quintől kapott. Mivel nem akarta, hogy Sylvie észrevegye, ezért inkább a szomszédságban szaglászott körbe egy kicsit. Ki akarta deríteni, hogy Madeleine itt volt-e egyáltalán a városban, és azzal is beérte volna, ha kiderül, hol tölti szívesen az idejét ez a lány. Az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy kiről is beszél. Csak akkor kezdett el valami derengeni, amikor személyleírást adott az ifjú hölgyről. Az egyik kertész elmesélte, hogy a lány havonta néhány alkalommal el szokott jönni a házhoz. Az egyik istállószolga egy héttel ezelőtt egy omnibuszon utazott vele. Madeleine nem szállt le a járműről a nyomornegyedek előtti utolsó megállóban. A lovász nagyon is elcsodálkozott azon, hogy mi keresnivalója lehet arrafelé egy ilyen finom kisasszonynak. Ethannek ekkor az eszébe jutott, hogy Sylvie annak idején maga is La Marais-ban lakott. Most pedig kiderült, hogy a lánya jelenleg is ott élt. Innentől kezdve nem volt nehéz a nyomába eredni. Úgy tűnt, hogy La Marais-ban mindenki ismerte „Maddy Anglaise-t” vagy 82

„Maddy la Gamine-t”. Az emberek szemmel láthatóan kedvelhették a lányt, mivel vonakodtak attól, hogy bármi közelebbit is eláruljanak róla. Az egyik ház előtt ücsörgő vénasszonyok nem is törődtek az érdeklődővel. Oda sem figyelve pipázgattak és fecsegtek, ám ekkor a férfi megmutatta nekik azt a gyémántgyűrűt, amelyet azért hozott magával, hogy Madeleine esetleg… makacskodni fog. Amikor pedig elárulta a vén banyáknak, hogy feleségül akarja venni a lányt, azok majd kiugrottak a bőrükből, csakhogy elmondják, merre is találja meg a kiválasztottját. Csupán arra kérték Ethant, hogy említse meg a nevüket Maddynek, mert akkor a lány tudni fogja, hogy kinek „passez le gras”, vagyis „kinek adjon a zsírból”, kinek kenje meg a markát. Illett megjutalmazni azokat, akik segítettek abban, hogy rámosolyogjon a jószerencse. Miközben Ethan várakozott, azon töprengett, valószínűleg meg tudja győzni a nőt arról, hogy vele jöjjön. Még akkor is, ha Madeleine meglátja az arcát. Egészen biztosra vette, hogy a kétségbeesett nő mindenáron el akar szabadulni erről a helyről. És akkor az enyém lesz Madeleine Van Rowen, gondolta. Nagyon is tetszett ez az ötlet. Ethan feszült lett, amikor nyílni kezdett az épület ajtaja. A sötét kapualjból magas, ősz hajú nő lépett ki, kezében egy vödörrel. Megkerülte a kapu előtt tanyázó részegeket. Mintha csak észre sem vette volna a fetrengőket. Sietve elindult a nem egészen egyháztömbnyi távolságban lévő utcai kúthoz. Háta mögött lassan bezáródott az ajtó. A férfi erősen tartott attól, hogy valaki már figyelmeztette Madeleine-t a kíváncsiskodó, magas skót miatt, ezért odarohant a kapuhoz, és becsusszant az ajtón. Odabent síri sötétség fogadta. Amikor vakon elindult felfelé a lépcsőházban, kénytelen volt kitapogatni a korlátként szolgáló kötelet. A göcsörtös lépcsőfokokon csak nehezen haladt. Olyan szűk volt a hely, hogy csupán oldalozva tudott lépkedni. De mi van, ha Madeleine tényleg odafent van? Még néhány pillanat és látni fogja… Amikor felért a hatodik emeletre, egy deszka megnyikordult a talpa alatt. Feltárult egy ajtó, és egy elhízott asszonyság bukkant elő egy lakásból. Vastagon kimázolt arca és ajka egyértelművé tette, hogy szajha. Elég volt egyetlen pillantást vetni a lakás belsejére, hogy Ethan megbizonyosodhasson feltételezéséről. A cigarettafüstbe burkolózó szobában egy megkötözött férfi feküdt az ágyon. A szemét is bekötötték. Amikor a kuncsaft meghallotta a zajokat, lassan az ajtó felé fordult. Ethan csupán tíz percet töltött ezen a környéken, és alig pár perccel korábban jutott be Madeleine otthonába, de máris ismerte a választ arra a kérdésre, hogy miként tudhatott a lány olyan sokat a kéjszerzés mesterségéről. Alighanem szemtanúja lehetett annak, ahogy egymás után kielégítették itt azt a rengeteg férfit. – Madeleine Van Rowent keresem – szólította meg az asszonyt. – És maga kicsoda? – kérdezte pislogva a nő. Remek. Az asszonyság angolul beszélt. Ethan tudott ugyan franciául, ám erre a mutatványra csupán életveszélyes helyzetben lett volna hajlandó. – Maga az a londoni férfi? Madeleine talán beszélt Ethanről? Ha igen, a skót el sem tudta képzelni azt, hogy mit is mondhatott volna róla. Ennek ellenére vállalta a kockázatot: – Igen. – Na, de melyik? Az első vagy a második? – kérdezte a nő, majd Ethan értetlen arckifejezését látva, magyarázni kezdte. – Az angol vagy a skót? Madeleine bizonyára Quinről mesélt. Szóval akkor még nem felejtette el azt a kurafit. – A… skót. Az ismeretlen bezárta a háta mögött az ajtót. Nem törődött az ügyfele tiltakozásával. Derűs arckifejezéssel összecsapta a kezét. 83

– Madée mindent elmondott önről Corrine-nek és nekem! Az álarcosbál, n'est-ce pas? – lelkendezett a nő, és mutatóujjával megfenyegette a férfit. – Nagyon tres mauvais volt a mi Madéénkkel. De legalább eljött érte! Madeleine mindent elmondott rólam a barátainak? El sem tudta volna képzelni, miről számolhatott be a lány. Azt sem nagyon sejthette, hogy a barátnők mit tarthattak tres mauvaisnak. A nő közelebb hajolt, és cinkos kacsintással ezt suttogta: – Éppen időben érkezett. Mindjárt lejár a tartozás. Milyen tartozás? – Bea vagyok. Madée egyik legjobb barátnője. Ethan rájött, hogy Bea igencsak együgyű. Barátságos, de mintha fogyatékos lett volna. – Vagy úgy! A Bea! – kiáltott fel. Azt a látszatot keltette, mintha felismerte volna a nőt. – Sokat hallottam kegyedről. Bea jókedvűen elsimította a haját. Utána viszont elkomorodott, és a látogató arcára mutatott. – Madée nem mondta, hogy megsebesült a csatában. A krími háborúban járt, igaz? – Hát nem, nem egészen… – kezdte volna a férfi, de elhallgatott, mert a szajha megvonta a vállát, és a másik lakás ajtaja felé fordult. – Madée nincs itthon… Elment dolgozni. Bea a blúza alá nyúlt, és a nyakából előhúzott egy szalagot, amiről több kulcs is lógott. – Beengedem a lakásába, hogy ott várhasson. – Mi lenne, ha megmondaná, hogy hol dolgozik? – Ki lehet annak a megmondhatója? Talán a hídon vagy a sarkon. Valamelyik kocsmában vagy kávéházban. Ki tudja? Ethan elkomorodott. – És egészen pontosan mivel is foglalkozik? Közel hét hét telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. A lány alighanem nyomorúságos helyzetbe került. Ki a megmondhatója annak, hogy esetleg nem kényszerül ugyanúgy keresni a kenyerét, mint a szomszédja? Az arckifejezését meglátva, Bea felkiáltott: – Ó, dehogyis! Madée italt szolgál fel, vagy néha cigarettát árul. Igencsak büszkének látszott. – Török cigarettát – tette hozzá elégedetten, majd feddő hangon folytatta. – A mi Madéénk nagyon jó kislány. Nem szajháskodik ám. Kicsit sem. – Hát persze – felelte a férfi megkönnyebbülve. – Csak hát, cseppet sem tetszik az, hogy dolgoznia kell. Bea szeme valósággal felragyogott. – Exactement! – kiáltotta, és sietve kinyitotta az ajtót. – Na, ez volna a szobája. A szajha arcán hatalmas mosollyal belökte a férfit a kis lakásba. Ethan behúzta a nyakát, és alaposan körülnézett odabent. – Lenyűgöző, n'est-cepas? – kérdezte Bea jogos büszkeséggel. Bár Madeleine lakása tulajdonképpen csupán a padlás egyik leválasztott része volt, a lány mégis csodálatos birodalmat alakított ki ezen a szűk helyen, ahol a ferde mennyezet miatt a skót igazából ki sem tudta volna húzni magát. Odafent jól látszottak a keresztgerendák. Egy régimódi, uradalmi házban a legfelső emeleten a cselédek szálláshelyét, vagy talán egy tanulószobát alakítottak volna ki. Helyenként még fel lehetett fedezni az úri ház egykori ragyogásának halvány emlékeit. A hosszú, keskeny helyiséget bőkezű aranyozás és lambéria borította. A lambéria helyenként már igencsak megkopott, ám a szoba lakója ezeket a helyeket színes plakátokkal igyekezett eltakarni.

84

A hálószobaként szolgáló lakrészben két jókora ablak nyílott. Az ablakokat vörös függönyök fogták keretbe, odakint pedig apró erkély húzódott. Ethan kipillantott. Egészen a Montmartre-ig remekül ellátott. A balkonon különféle növények zöldelltek, és meghallotta a fából készült szélcsengők hangját. – Madée imád ott kint ücsörögni. Ethan biccentett, majd megkérdezte: – Nem kell visszamennie a… barátjához? – Nem megy az innen sehova – válaszolta a nő nemtörődöm legyintéssel. – Csak bátran, nyissa ki! A skót kinyitotta, és szélesre tárta az egyik ablakot. Az évszakhoz képes meglepően meleg szellő támadt, mozgásba hozva a szélcsengőket, úgy, hogy még a függönyök is táncra keltek. Az erkélyről egy jókora fekete macska ugrott a szobába. A mancsával megpiszkálta Ethan nadrágját, majd nekitörleszkedett a lábának. – Az ő macskája? – Non, nincs miből etetnie Chat Noirt. Ez a kandúr egyébként cseppet sem ilyen barátságos. Ez bizony jó jel. A skót megvonta a vállát. Figyelembe véve, hogy az emberek döntő többsége kifejezetten ki nem állhatta, így gyakran meglepődött, hogy néhány állat olyan barátságosan közeledett hozzá. Mostanra már tisztában volt azzal, hogy a jószágok vagy rajongtak érte, vagy gyűlölték. Ismét tanulmányozni kezdte Madeleine otthonát. Odalépett a másik ablakhoz. Amikor odakint megpillantotta a másik vödröt, rájött, hogy a lánynak nem kell felcipelnie a vizet és a holmijait azokon a roskatag lépcsőkön. A kötélre erősített vödörrel húzta fel ezeket. Ügyesen megoldotta a nehéz feladatot. A két csiga segítségével nem lehetett olyan nehéz a vödör tartalma. Okos lány. A második ablakon túl egy bársony függöny mögött parányi fürdődézsa rejtőzködött. Persze, a lánynak nem is kellett egy közel két méter magas testet belegyömöszölnie. Az egyszerű deszkaágyon fekvő matracot gondosan megvarrt ágyhuzat borította. A jó minőségű szöveteket azonban mostanra már igencsak megviselte az idő múlása. Ethan arra gyanakodott, hogy Sylvie egyszerűen kidobta a lányát, amikor elszalasztották a grófot. Most viszont úgy érezte, hogy Madeleine tartósan berendezkedett ezen a helyen. Már régóta ez a lakás lehetett az otthona. A kellemes délutáni napsütésben egészen meleg volt idefent. Télen viszont pokolian nehéz lehetett befűteni a lakást. Abban nem kételkedett, hogy a tető beázik, és az ablak apró üvegtáblái számos helyen megrepedtek, néhány pedig teljesen hiányzott. Ezeket valaki vékony szövetdarabokkal pótolta. Bármilyen ízléses is volt a lakberendezés, az elegancia nem pótolhatta a megfelelő fűtést a hideg hónapok során. Valami másra is felfigyelt még. Volt idefent egy tűzhely és egy főzőkanna is, ám egyetlen fényesen csillogó almától eltekintve nyomát sem látta élelmiszernek. A férfi érezte, ahogy a mellkasában elhatalmasodott egy szokatlan, komor érzés. Hát nem is csoda, hogy ebből a lányból olyan nagy világfájdalom áradt. Ethan annak idején éppen emiatt a szomorúság miatt figyelt fel rá. Madeleine-t számos dolog kínozhatta. Azon sem csodálkozhatott, hogy az ifjú nő olyan elszántan keresett magának gazdag férjet. De mégis, mi lehetett az oka annak, hogy ilyen hosszú időn keresztül elviselte a nyomorúságot, miközben tehetős szülei és még náluk is gazdagabb barátai voltak? – Miért nem él az anyjával? – Nem mondta el önnek? – kérdezte Bea egy nagy pislo-gás után. – Már, hogy micsodát? A lépcsőház felől női hang hallatszott: 85

– Bea! Te vagy az? – Oui! – harsogta a szajha Ethan füle mellett. – C'est moi! – A részegek azt mondták, hogy beosont egy férfi a házba. Az egyik vendéged? – Non! Senkit sem láttam – felelte a szajha, majd suttogva Ethan felé fordult. – Most már mennem kell. Corrine nagyon zaklatottá válna, hogy kegyed itt van. Nagyot sóhajtott. – Nem csoda, hiszen ő nem érti annyira a l'amourt, mint ahogy én. Ethan maga is halkan válaszolt: – Mikor jön Maddy haza? – Nem tudnám megmondani. Helyezze magát kényelembe. Kopogjon be nyugodtan hozzám, ha szüksége van valamire – válaszolta a nő, majd távozott. Most már csak a macska sündörgött a férfi körül. Ethan átkutatta Madeleine szegényes holmiját. A lánynak csupán néhány ruhája volt. Merész színük, modern szabásuk ellenére igencsak kopott volt mindegyik. Nyomát sem látta azoknak a szép ruháknak, amelyeket a szőke hölgy Londonban viselt. Valószínűleg már eladhatta a ruhatárát. Talán megszabadult attól a gyönyörű kék ruhától is, amit azon az éjszakán viselt? A fiókos szekrényben négy fióknak is lett volna hely, ám csak kettő maradt. A lány fehérneműje, néhány parányi, gondosan összehajtogatott ruhadarab hevert bennük. Valaki nagyon szépen megvarrta őket, ha elszakadtak. Az egyik ablakpárkányt könnyű volt leemelni a helyéről. Alatta, a résben különféle csempészáruk hevertek. Közöttük, egy selyem zsebkendőbe tekerve, két gravírozott, ezüst pénzcsipeszt talált. A lány alighanem arra készült, hogy kellő idő elteltével beolvassza a nemesfémet. Itt volt még egy apró jegyzettömb is. Maddy ebben jegyezte fel a fogadásait és a tétjeit. Többször nyert, mint ahányszor veszített. A vastag füzet mellett szépen, rendben odarakva kuponok feküdtek, amelyeket szénre és gyümölcsre lehetett beváltani. Nemrég, júniusban vásárolták őket. Lenyűgöző. A lány tehát tolvaj volt, szerencsejátékos, ráadásul pedig olyan valaki, aki már nyáron megvette azoknak a dolgoknak az olcsó kuponjait, melyeknek az ára majd a magasba szökken a tél beköszöntével. Miután visszarakta a helyére a holmikat, Ethan felfigyelt egy ládára az ágy mellett. Divatlapok – Le Moniteur de la Mode és a Les Modes Parisiennes, valamint egy könyv, a Latin negyed bohémjei: A bohémélet jelenetei hevert rajta. A férfi elkomorodott. Rájött arra, hogy már hallott erről a könyvről. Rajzok voltak benne a „bohémekről”, a városnegyed szegény művészeiről, ahogy megpróbáltak hozzájutni az életükhöz elengedhetetlen ételhez, italhoz és nőhöz. Talán Madeleine azt gondolta, hogy ő is a hideg padlásszobákban nyomorgó művészek közé tartozik? Ahhoz persze kétség sem férhetett, hogy az apró lakás átalakítása igen nagy művészi érzékről tanúskodott. Ethan kifújta a levegőt, azután leült a parányi ágyra. A doromboló macska azonnal felugrott mellé. A férfi ugyan tudta, hogy egyedül van a lakásban, mégis körülnézett, mielőtt simogatni kezdte volna. Kénytelen volt belátni, hogy bosszújának terve igencsak ingatag lábakon állt. Abban sem lehetett biztos, hogy Sylvie-t akárcsak a legcsekélyebb mértékben is érdekelné, ha a házasság kötelékén kívül szerezné meg a lányát. Valamiért már egyáltalán nem hozta tűzbe, hogy kiszakítsa Madeleine-t annak a némbernek a kezéből. Hiszen a lány mostanra már igencsak eltávolodhatott az anyjától. Talán az volna a legjobb, ha csendben kisétálna innen. Felemelte Madeleine párnáját, és megszagolta. Kíváncsi volt a lány illatára. Olyan gyönyör fogta el, hogy kénytelen volt becsukni a szemét. Hát nem. Addig ugyan el nem megy innen, míg újra maga alá nem gyűrte a lányt. 86

Ugyanakkor mindig is szerette a titkokat. Nagyon is úgy tűnt, hogy a szőkeség élete igazi megfejtésre váró titok… Miután döntött, felállt, és elkezdett fel-alá sétálni, mintha csak… ideges lett volna. De hát hogy a fészkes fenében lehetett nyugtalan egy olyan tapasztalt, cinikus és megkeseredett férfi, mint ő? Talán felkavarta, hogy nemsokára újra látni fogja azt a csitrit? Aki ezúttal majd megpillantja Ethan arcát is. Gyorsan odalépett az alacsony fiókos szekrény fölött lógó, részben megrepedt tükörhöz. Amikor Madeleine belepillantott, lenyűgöző szépség tekintett vissza rá az üvegből. A skót tekintete végigsiklott saját durva tükörképén, és szilajul felnevetett. A szépség és a szörnyeteg! Csakhogy ennek a szörnyetegnek van ám pénze, emlékeztette magát. A szépség pedig szemmel láthatóan szegény. Már nem kellett sokat várniuk az alkonyatra. Kilépett az erkélyre, mert azt remélte, hogy megláthatja a lányt, mielőtt lement volna a nap. Észrevette, hogy odalent két bikanyakú gazfickó, szemlátomást valakinek a verőlegényei jelentek meg az épület bejárata előtt. Bea mondott is valamit a tartozásról. Az a két alak talán Madeleine-t várta? Ethan megmozgatta a vállait. Ellenőrizni akarta, hogy mi a helyzet a mellkasát ért sebet összefogó varratokkal. Ha szembe kell szállnia a két verőlegénnyel, nem lenne jó túlságosan is felszakítani a sebhelyet… Megnyikordult a lépcső. A várakozástól valósággal megfeszült a férfi teste. Odaugrott az ajtóhoz, és felrántotta. A túloldalról Bea bámult vissza rá. A szajha is azonnal kinyitotta az ajtaját. Savanyú pillantással méregették egymást a folyosó két oldaláról. A lépcső legtetején ugyanaz a nő állt, akit korábban vödörrel a kézben látott. Ezúttal seprű volt nála. Az ősz hajú asszonyság arcán egyetlen ránc sem látszott, így nehéz lett volna pontosan meghatározni az életkorát. – Maga meg mit keres Maddy szobájában? – csattant fel az asszony hangja. – Ki engedte be? A seprűs alak nem láthatta Beát. A szajha lázasan rázni kezdte a fejét, és vadul integetett. – Madeleine-ért jöttem. Itt várok rá… Kivéve, ha ön tudja, hogy hol van. – Maga a skót! Aki bántotta az én Maddymet! – kiáltotta az ismeretlen, majd keményen megmarkolta a seprűnyelét, és a feje fölé emelte. – Átkozott legyek, ha elárulom. Kipenderítjük innen, mielőtt az a lány visszajönne. Már maga nélkül is éppen elég baja van! Bea végre csak előbújt. – Corrine, lehet, hogy várnunk kellene egy kicsit. Madée azt mondta, hogy nagyon is kedveli ezt a férfit. Nagyon is… – Fogd be a szádat, Bea! Kedvel a lány? – gondolta Ethan, azután dühösen ki is verte a fejéből a gondolatot. Hiszen őt nem érdekli az ilyesmi. Beát azonban nem lehetett meghátrálásra kényszeríteni. Sanda pillantást vetve az újonnan jöttre, így folytatta: – Madée azt mondta, hogy a skót volt az, aki… – Az még azelőtt volt, hogy pénzt vágott volna hozzá. Hogy úgy bánt vele, mint egy kurvával – vicsorgott az asszony Ethanra, majd gyorsan visszafordult Bea felé. – Kurvának lenni persze nem szégyen. – Non?– csodálkozott Bea pislogva. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy milyen szégyenről beszélt a barátnője. Lehet, Madeleine tényleg azt hitte, hogy fizetségképpen dobta oda azt a pénzt az ülésre? De hát Ethan csak a bérkocsit akarta kifizetni. – Szeretném jóvátenni a dolgot – szólalt meg. – És megmagyarázni néhány félreértést.

87

Corrine tetőtől talpig alaposan végignézett a férfin. Fürkésző pillantásával valószínűleg egészen pontosan meg tudta állapítani a skót vagyoni helyzetét. Furcsa, de csupán egy futó pillantásra méltatta a szörnyű sebhelyet. – Csak beszélni akarok vele – folytatta Ethan, mert érezte, hogy az asszonyság kezdett elbizonytalanodni. – Ha kegyed elmondaná nekem, hogy merre találom. Biztos, ami biztos, még hozzátette: – Én is kedveltem ám. – Na, ugye! – kiáltotta Bea. Corrine végül leengedte a seprűjét. Nekitámasztotta a falnak. – Nincsen itt önnek semmi dolga, kivéve persze, ha azért jött, hogy házassági ajánlatot tegyen Maddynek. – Egészen pontosan ez áll szándékomban – felelte a skót. Corrine megkönnyebbülten fellélegzett. Bea lelkes tapsban tört ki. Az idősebb nő így folytatta: – Ebben az esetben… Maddy azt mondta, hogy megpróbál munkát találni a Montmartreon, a Selyem Pénztárcában. – Kiváló. Azonnal odamegyek – biccentett Ethan. – Fent van a hegyen – csicseregte Bea bátorító mosollyal. – A hátsó asztaloknál szokott felszolgálni. A szajha váratlanul elkomorodott, és Corrine felé fordult. – A Selyem Pénztárcában? Corrine, biztos vagy ebben? Amikor a barátnője bólintott, Bea franciául hadarni kezdett valamit. Ethan alig értett meg belőle valamit. Mintha csak a nő arról beszélt volna, hogy „az unokahúga hallotta”, meg hogy „a férfi azt mondta” végezetül pedig „Berthé”. Corrine elsápadt. – Mi az? – hördült fel Ethan. – Mit jelentsen ez az egész? – Azt jelenti, hogy sietnie kell. Meg akarják támadni Maddyt.

88

15 Lehet, hogy talán eddig kételkedett abban, hogy tényleg erős vonzalom fűzi-e Madeleine-hez, ám a kétségei azonnal szilánkokra hasadtak, amikor megpillantotta a lányt a csapszék előtt. Megállt a legközelebbi utcasarkon, és nekitámaszkodott a falnak. Figyelte a sorban álló ifjú nőt. A lenyugvó nap fényében Madeleine még annál is szebb volt, mint amilyenre emlékezett. Azon az éjszakán rajta volt az álarca. Ethan még úgy is láthatta ragyogó, kék szemét, telt ajkát, határozott állát, ám a maszk eltakarta finom arcvonásai nagy részét. Most aztán kiderült, hogy a lány karcsú és hetyke. Magas pofacsontja arisztokratikus külsőt kölcsönzött a megjelenésének. Lenyűgöző. Ugyanakkor a lány még a látszólag jámbor kék szempár ellenére sem tűnt ártatlannak. Cseppet sem. A blúzát olyan mélyen kinyitotta, hogy nagyon is jól látszott a keble. Ethan nem emlékezett arra, hogy az ifjú nő Londonban is ilyen kivágott ruhát viselt volna. Madeleine vékony, fekete szalagot kötött nyakláncként a nyaka köré. Bár a haja nagy részét összefonta, és arany koronaként feltűzte a feje tetejére, a göndör fürtök egy része kiszabadult, és lazán ráborult a hátára. Az arcát kifestette. Az ajkán rúzs ragyogott, és egészen különös szoknyát viselt. Eltérően a megszokott szabásúaktól, ez nem harangként takarta el deréktól lefelé, hanem valósággal rásimult a csípőjére és a hátsó felére. A lány valahogy idősebbnek és kissé… ledérnek tűnt. Mint aki arra készült, hogy odaadja magát valakinek. A kihívó látvány valósággal tűzbe hozta a skótot, pedig már tudta, hogy nem lett volna szabad meglepődnie azon, hogy a teste így reagál. Madeleine tekintete végigsiklott a sorban állókon. Felmérte a helyzetet. Olyan volt, mint egy ravasz és félénk róka. Ugyanúgy készült fel a következő lépésére, mint az ijedős állat. Amikor a kötényt viselő csapos kinyitotta a hátsó ajtót, valamennyi nő megmerevedett. Mintha csak vigyázban álltak volna. A fickó franciául beszélt. Mintha arról karattyolt volna, hogy aznap este csupán két felszolgáló lányra volt szükségük. Azzal fenyegetőzött, hogy a többieket elviteti a rendőrséggel, ha továbbra is ott ácsorognak a kocsma mögött. A sorban állók azonnal megpróbálták megszerezni a hőn állított munkát. Madeleine-nek még csak esélye sem lett volna a nagydarab tagbaszakadt asszonyságok ellen. Ezek a némberek összefonták vastag karjukat a mellükön, és fenyegető pillantással kezdték el méregetni a lányt. Ha megpróbál szembeszállni velük, egészen bizonyosan ellátják a baját. Az ifjú nő alighanem felismerte ezt a tényt. Elhátrált az ajtó előtti tolongásból, és csupán annyi időre torpant meg, hogy biztonságos helyre húzzon maga után egy egészen fiatal cigarettaárus lányt. A parányi lányka kis híján elsírta magát azért, hogy nem jutott be. Madeleine megsimogatta az állát, majd váratlanul feltartott a magasba egy aranypénzt. – Hajlandó vagyok 100 frankba lefogadni bárki ellenében – kiáltotta világos, messzire zengő hangon –, hogy ma este én leszek a két kiválasztott egyike. Az ások némber pontosan úgy viselkedett, mint a dögszagra gyűlő keselyű. Ugrásra készen körbevették Madeleine-t és a kislányt. Ethan ellökte magát a faltól. Sietve elindult, hogy beavatkozzon. Madeleine kissé oldalt fordult. A fenyegető asszonyokat bámulta, és már nem is törődött a kezében tartott pénzérmével. Ennél igazán lehetett volna több esze is… 89

A legszilajabb némber az érme után vetette magát. Kiütötte a lány kezéből. A pénzdarab pörögve elrepült, és jó háromméternyire visszapattant egy téglafalról. A sok asszony azonnal utána vetette magát. Egymásnak ugrottak. Vetélytársaik haját tépték, és elcsattant az első pofon is. A hátuk mögött Madeleine beosont az ajtón. Maga után húzta a tágra meredt szemű, cigarettaárus lányt is. A birkózó nők halma legmélyéről valaki franciául káromkodni kezdett: – De hát ez egy játékpénz! A következő pillanatban már hangosan zengett a kórus, és a sok némber azt ígérte, hogy megölik a la gamine-t. Ethan elvigyorodott az árnyékban. La gamine… ez a gúnynév nagyon is illett a lányra. Tényleg volt benne valami manószerű. Sietve elindult az italmérés bejárata felé. Hirtelen mindennél fontosabbnak tűnt, hogy kiderítse, mit is csinál odabent az a csitri. A többi pincérlány jól láthatóan megdöbbent, amikor kiderült, hogy Maddy és a sokat mondó gúnynevű cigarettaárus lány, Cigaretta jutott be aznap estére. Maddy azért segített a kislánynak, mert Cigaretta egykori saját magára emlékeztette. Amikor ő volt ilyen idős, éhezve, kétségbeesetten imádkozott a sorsa jobbra fordulásáért. Egy pillanat. De hiszen most is pontosan ugyanezt teszi. Ó, a szerencsétlen életbe! Hát kit látott? Berthé a pult túlsó oldaláról vicsorgott a lányra. Néha ez a szajha, meg Odette is beállt dolgozni a kocsmákba. Nem italt szolgáltak fel, hanem az új vendégeket szórakoztatták. Berthé jelenléte igencsak rossz előjelnek tűnt. Maddy évek óta nem járt a Selyem Pénztárcában, viszont még soha nem fenyegette ekkora veszély, az, hogy eltörik a karját. Az a sok ribanc bizonyára kint áll lesben, mert elszánták magukat arra, hogy bosszút állnak a lányon. Maddy csak abban reménykedett, hogy eleget keres ahhoz, hogy pénzzel váltsa meg ép bőrét. A csapszék belseje semmit nem változott azóta, hogy utoljára itt járt. A központi helyiségből két tágas szobába lehetett átmenni. A vendégek ott rendelhettek ételt és italt maguknak. Hátul jutott még hely egy sötétebb szobácskának is. A Berthéhez hasonló könnyűvérű lányok ott szolgáltak fel italt, miközben előkészítették a következő, másfajta ügyletüket. A fogadó falait gázlámpások világították meg. A metszett üvegburákat sárgára festette a dohányfüst. A bárpult mögötti falat hatalmas türkök borították. Az üvegbe különféle gin-és sörgyártó cégek nevét metszették. Az idősebb vendégek közül néhányan már be is rúgtak. A forradalom idején népszerű dalokat énekeltek, ám eltekintve ezektől a vén legényektől és néhány magányos részegtől, a hely gyakorlatilag üres volt. Maddy hallotta ugyan, hogy az előbb megcsendült a bejárati ajtó harangocskája, de mivel Berthét tartotta szemmel, így nem látta a betérőt. Még szép, hogy akkor tátong az ürességtől az egyébként zsúfolt fogadó, amikor a kétségbeesett lány úgy döntött, hogy idejön dolgozni. Rákönyökölt a bárpultra, és a tenyerébe ejtette az állát. Megnézte magát a fali tükörben. Hiába pirosította ki az arcát, hiába próbálta meg festékkel eltakarni a szeme alatti foltokat, mégis csak fáradtnak látszott. Váratlanul megborzongott, és megdörzsölte a tarkóját. Valamiért elfogta az a hátborzongató érzés, hogy valaki szemmel tartja. Gyorsan körülnézett a tükörben, de az italmérésben senki sem bámulta. A hátsó helyiség árnyékba borult. Itt csupán egy férfi körvonalait vette észre. Nem tudta kivenni az ismeretlen arcvonásait, és még csak abban sem lehetett biztos, hogy az az alak ebbe az irányba fordult-e. Elfogta a kíváncsiság, ám jól tudta, hogy hiba lenne bemenni oda hátra.

90

Megpróbált megnyugodni. Elhitette magával, hogy csupán a túlfeszített idegei tréfálták meg. Visszafordult, és újra a tenyerébe temette az arcát. Mikor lesz már ennek vége? – gondolta magában. Egy icike-picike szerencsével is beérném. Ha valamikor majd rámosolyog a szerencse, akkor – ellentétben La Marais oly sok lakosával –, Maddy egy pillanatnyi habozás nélkül megpróbálja kihasználni a lehetőséget. Nem adhatja fel a reményt. Hinnie kell abban, hogy egy szép napon majd elmehet innen. Corrine és Bea társaságában gyakran álmodoztak arról, hogy elhajóznak valahová messzire, talán Amerikába. Maddy majd divatüzletet nyit az egyik nagyvárosban, például Bostonban. Ruhákat tervez, amelyeket Corrine varr meg. Amikor először alaposabban kitárgyalták ezt a tervüket, Bea váratlanul elkomorodott. – És én mit fogok csinálni? – tudakolta. – Te leszel a modellünk-vágta rá Maddy azonnal. Corrine komoly arccal bólintott. – Nem nyithatunk meg egy divatüzletet anélkül, hogy valaki ne mutatná be a ruháinkat. Bea kék szeme valósággal felragyogott. – Meglátjátok, hogy milyen jó próbababa leszek. Tudok én ám mozdulatlanul állni! Madée, el sem hiszed, hogy mennyire mozdulatlan leszek! A lány még most is mosolyogva gondolt vissza erre az emlékre. .. Mintha csak megválaszolták volna a lány csendes imáját, az ajtón hirtelen egy nagy csapat angol turista tódult be. Berthé lecsapott rájuk, ám ekkor megjöttek a gazdag párizsi egyetemisták is. Az enyém, mind az enyém, gondolta Maddy, amikor magára öltötte legragyogóbb mosolyát, és odalibbent a fiatalemberekhez. A fogadó nemsokára megtelt üzletemberekkel, kispolgárokkal, boltosokkal, és felbukkantak a les Bohemes-ek. is. Maddy ez utóbbiakat nagyívben elkerülte. Főként azokat a kopott könyökű öltönyt viselő fickókat, akik olcsó agyagpipából fújták a füstöt. Nemsokára kisebb vagyonra tett szert a borravalóból. Még sohasem ment ilyen jól az üzlet. Ezenfelül sikerült bekebeleznie két citromot és legalább fél tucat cseresznyét a bálpultra kirakott falatkák közül. Megpróbálta megduplázni a szerencséjét, ám a csapos észrevette, hogy a cseresznyék körül őgyeleg, és ezért a nádpálcájával rácsapott a lány kezére… durván. Maddy összeszorította a fogát, és addig rázta a kezét, míg az ujjaiból el nem múlt a fájdalom. Ismét úgy érezte, hogy valaki szemmel tartja. A kezére mért csapás ellenére, továbbra is elbírta a tálcát. A következő két óra leforgása során számtalan kancsónyi sört, punccsal teli tálat és átlátszó üvegben csillogó abszintot szolgált fel. Berthé folyamatosan lökdöste, valahányszor találkoztak a bárpult előtt. Maddy azonban fürge és ügyes volt, és egyszer sem veszítette el az egyensúlyát, még akkor sem, ha egy teli tálcát tartott a kezében. Az sem keserítette el túlzottan, hogy a cipője két számmal kisebb volt a kelleténél. Mégis, munka közben egy pillanatra sem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki szemmel tartja. Amikor Cigaretta eladta az összes áruját, Maddy úgy érezte, hogy a sok borravaló miatt igazán nagyvonalú lehet a kislánnyal. A kezébe nyomott 15 soust, hogy a lánykának legyen mivel megvesztegetnie azt, aki odakint esetleg meg akarta volna verni. A hálás apróság fürge mozdulattal oldalra tolta a tálcáját, és megölelte jótevőjét. Utána elszaladt. Hajfonatai csak úgy ugráltak, ahogy elsietett. Amikor azonban Maddy visszafordult a vendégek felé, az egyik egyetemista határozottan átölelte a csípőjét, és az ölébe húzta. A lány a szemét forgatva bámulta a csapszék füstös mennyezetét, miközben a lelkes fiatalember azért áradozott, mert Maddy Lédára és a különféle mitológiai nimfákra emlékeztette. Hangot adott álmainak és annak, hogy kettőjük sorsa a közeljövőben összefonódik majd. Amikor megunta a fickó áradozását, a lány véletlenül felborította az asztalon álló poharat. Az ital az egyetemista cipőjére folyt. Maddy 91

azonnal megígérte, hogy hoz neki egy újabb italt. Azt persze nem kötötte az orrára, hogy ki is kell majd fizetnie. A négy középkorú férfi viszont köntörfalazás nélkül a tárgyra tért. Amikor elkapták Maddy tekintetét, integettek neki, hogy jöjjön oda hozzájuk. Egyikőjük rákérdezett, hogy mennyibe is kerülne, ha mind a négyükkel lefeküdne. 100 frank elég lesz? A lány összeszorított foggal elmosolyodott, és lenyelte a választ. A férfi egyre jobban emelte a tétet. Már 400 franknál tartott. Maddy ilyen sok pénzt egy különösen szerencsés év leforgása alatt tudott volna keresni. Mégis, határozottan megrázta a fejét. Nem akarta azonban felbőszíteni a bőkezű vendégeket, ezért odaküldte hozzájuk az egyik csinosabb lányt a hátsó szobából. Persze a lelkükre kötötte, hogy szóljanak a szajhának, ne felejtse el, pásez le gras Maddynek, valamit juttasson neki is a bevételéből. Meglepő módon, a négy fickó továbbra is kedvesen viselkedett. Ráadásul még egy tál puncsot is rendeltek. A Selyem Pénztárcában ez volt az egyik legdrágább ital. Maddy sietve elindult, hogy odahozza nekik. Felkapta a súlyos üvegedényt, és elindult vissza a négy jókedvű vendég felé. Fülig ért a szája a váratlan szerencse miatt… Ethan úgy döntött, kideríti, hogyan is néz ki Madeleine egyik átlagos éjszakája. A megfigyelései révén jobban megértheti majd a lány jelenlegi helyzetét. Tudni akarta, mégis, mi kényszeríti arra, hogy ilyen keményen dolgozzon ahelyett, hogy finom csokoládét eszegetne az előkelő St. Roch városnegyedbeli otthonában, egy díványon üldögélve. Ahogy teltek a percek, a skót egyre nyugtalanabbá vált. Bár ez a csapszék is pontosan olyan volt, mint bármilyen más, ahova munkája végeztével néha beült, és csakis azért jött ide, hogy szemmel tartsa a lányt, csupán komoly erőfeszítés árán tudta megőrizni megszokott hidegvérét. Valósággal felkavarta Madeleine viselkedése. A lány elképesztő ügyességgel kerülte ki a tapogatózó kezeket. Nagyvonalúan segített a kis cigarettás lánynak, ezenfelül pedig félénk humorérzékével többször is nevetésre késztette a férfiakat. Ethan azzal is tisztában volt, ha valaki ajánlatot tett az ifjú nőnek. Ilyenkor Madeleine egy pillanatra megdermedt, és látszott rajta, hogy csak nagy nehezen fogta vissza a haragját. Legkevesebb tucatnyi alkalommal próbálták meg megkörnyékezni. Ez persze azt is jelentette, hogy a skótot legalább tizenkét alkalommal fogta el a vágy, hogy megölje a lány csodálóit. Mégis, mivel lehetett volna megmagyarázni azt, hogy eldöntötte, később majd visszajön, és alaposan megbünteti a csapost azért, mert rácsapott Madeleine kezére a pálcájával. Hiszen Ethan csupán nézelődni akart. De miért pattant fel kis híján, amikor az a fiatalember az ölébe húzta a csinos pincérlányt? Ethan kis híján felmosta a padlót a fickó arcával. Végezetül, vonakodva bár, de kénytelen volt beismerni, hogy sok mindent megtudott a lányról ezen az éjszakán. Ráadásul lenyűgözte az, amit látott. A kis csitri még most is fáradhatatlanul dolgozott. Büszke arckifejezéssel egy nehéz puncsos tálat hozott éppen… A másik pincérlány lába váratlanul bukkant elő. Elkaszálta Madeleine bokáját. A szőke lány megtántorodott, és arccal előre a padlóra zuhant. Mielőtt Ethan bármit is tehetett volna, Madeleine és a teli kristályedény nekivágódott a padlónak. Halotti csend támadt, csupán néhány alak vigyorgott. A skót legszívesebben eltángálta volna az összeset. A fekvő alak megpróbált felkelni, de a lába megcsúszott az italban. Ökölbe szorította parányi kezét, és nagyot csapott a padlóra. Az arcán kimerültség és elszántság tükröződött. Ethan már felkelt volna, hogy a segítségére siessen, ám a lány végül feltápászkodott. 92

Elsimította a szoknyáját, nagyot nyelt. És becsukta a szemét. Mintha csak azért imádkozott volna, hogy valami csoda révén egyben maradjon a kristályedény. Amikor újra kinyitotta a szemét, a tekintete üvegesen csillogott, és a szeme sarkában könnycseppek ragyogtak. A csapos szájából gall káromkodások törtek elő. Mutatóujjával csapkodni kezdte nyitott tenyerét. Madeleine felszegte a fejét, és belenyúlt a blúza zsebébe. Odavánszorgott a bárhoz. Egyesével számolta ki a pénzérméket. Látszott, hogy csak vonakodva válik meg a pénzétől. Amikor az utolsó fillérig átadta az aznap esti borravalóját, a csapos a kijárati ajtóra mutatott. A vendégek pfujolni kezdtek, ám a fickó nem törődött velük. A lány szálegyenes testtartással indult el kifelé. Nem feledkezett meg arról, hogy az a sok némber még mindig kint várta. Ethan sietve a nyomába eredt. Ebben a pillanatban jókora, zajos társaság lépett be az ivóba. A zűrzavart kihasználva, Madeleine észrevétlenül magához vett egy esernyőt, mielőtt kisétált volna. A skót nesztelenül követte. Nem volt nehéz a nyomában maradnia az emberektől nyüzsgő lépcsőn. És valóban, a lány ellenségei kint ácsorogtak. Madeleine megjátszott elszántsággal megállt, és az esernyővel csapkodni kezdte a tenyerét. – Na, ki legyen az első? A skót ott állt közvetlenül a háta mögött. A szőke lány feje fölött könyörtelen, gyilkos pillantást vetett az asszonyokra. A legelöl álló némber szeme tágra meredt, és megpróbált elhátrálni. A többiek követték a példáját, és gyorsan eltűntek. – Így kell nektek! – förmedt rájuk Madeleine. – Ne felejtsétek el, hogy ki vagyok! Hirtelen megdermedt. Rövid habozás után, lassan hátrafordult. Ethan szíve a torkában dobogott. Hosszú hetek várakozása után végre a lány szemébe nézhet. Kabátja ujjával letörölte izzadt homlokát. Nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá, emlékeztette önmagát, majd megkérdezte: – Kegyed barátai?

93

16 Maddy nem kezdett el sikoltozni, nem is vágott döbbent képet, csupán megszorította az esernyőt, mintha valamilyen bunkós botot tartott volna a kezében. A következő pillanatban már fel is ismerte a férfit. – A skót! Ez lehetetlennek tűnt. De mégis. Ez a szempár. Ez a kiejtés. A toronymagas férfialakot senki mással sem lehetett volna összetéveszteni. Alaposan szemügyre vette az arcát. Döbbenten állapította meg, hogy a férfi képét iszonyatos sebhely torzította el, pedig azt hitte róla, hogy egyszerűen tökéletes. Az ismeretlen mozdulatlanul állt. Mintha csak nagy önuralomra lett volna szüksége ahhoz, hogy elviselje a lány reakcióját. Maddy valamiért úgy vélte, hogy a férfi még csak levegőt sem vett mindaddig, amíg az arcát elcsúfító sebhelyet bámulta. – Na, most már azért értem, hogy miért nem akarta levenni a maszkját – szólalt meg végül. – Valamivel csak el kellett takarnia az arcát kettémetsző, 30 centis sebhelyet. A skót összevonta a szemöldökét. – Aingeal, nekem csupán egyetlen 30 centis dolgom van, és egészen biztosan emlékszik arra, hogy nem a sebhelyről beszélek. – Pedig ez a sebhely éppen olyan hosszú – folytatta a lány gúnyos vigyorral. – Ami pedig a másikat illeti, hát nem igazán emlékszem rá. Mintha csak valaha is el tudná felejteni azt az iszonyatos kínt. – Mióta kémkedett utánam? – Nem kémkedtem ön után. Csupán arra figyeltem, nehogy vérszomjas, útonálló francia pincérnők áldozatául essen. Azt hiszem, itt az ideje, hogy bemutatkozzam önnek. Ethan MacCarrick vagyok és… – Miért? – vágott Maddy a skót szavába. Félredobta az esernyőt, és elindult lefelé a lépcsőn az utca felé. A férfi komor arccal zárkózott fel mellé. – Mit miért? – Miért gondolja azt, hogy ideje megtudnom a nevét? Miért hiszi azt, hogy engem ez érdekel? Mert nem érdekel, úgyhogy bonne nuit. Maddy nem gondolta volna, hogy a mai nap még rosszabb fordulatot is vehetne. Gyors léptekkel elindult hazafelé, mielőtt még rázúdulna egy újabb sorscsapás. Otthon lerúgja majd magáról ezt az átkozott cipőt, bemászik az ágyba, és napokig elő sem jön a takaró alól. El fogja felejteni, hogy valaha is látta ezt a skótot. – Még csak azt sem akarja tudni, hogy miért vagyok itt? A lány szokása szerint most is kíváncsi volt. Hogy a csudában találhatott meg? Vajon mennyit tudhat rólam? Csak hát, utolsó találkozásuk alkalmával a férfi igencsak kegyetlenül viselkedett, és ez a mai nap sem volt… Csak az járt az eszében, hogy milyen sok pénzt kellett kifizetnie az összetört puncsos tálért. Valósággal sajgott elgyötört lába. Minden másnál jobban vágyott arra, hogy végre aludhasson. – Hát nem – jelentette ki, de aztán megtorpant, és töprengve megérintette az állát. – Kivéve persze, ha azért bukkant elő, hogy visszaadja elveszett szüzességemet, amit sajnálatos módon elhagytam Londonban, egy bérkocsiban. Várakozó arccal felemelte a fejét. 94

– Elhozta magával? Nem? Hát akkor… minden jót. Őszinte gyönyörrel bámulta a férfi elképedt ábrázatát. Lenyűgöző. Ez a pasas tényleg azt hitte, hogy Maddy majd örömmel fogadja. – Most haza fog menni? – hallotta meg a háta mögül a férfi kiáltását. – A ház előtt majd adja át üdvözletemet a két verőlegénynek. Amikor a lány lépései lelassultak, a férfi még hozzátette: – Mennyivel tartozik? Ezt meghallva, Maddy már ingerülten hátranézett. – És önnek meg mégis mi köze volna hozzá? A férfi ismét felzárkózott. – Csak annyi, hogy esetleg felajánlhatnám a segítségemet. – És erre meg mégis mi késztetné? Fekete szívében felszikrázott netán a könyörületesség lángocskája? – Nem. Bevallom, hogy cserében akarok valamit kegyedtől. Ha hajlandó volna meghallani az ajánlatomat… – MacCarrick, így hívják ugye? – kérdezte Maddy, majd a férfi bólintását látva így folytatta. – Azt hiszem, könnyen kitalálom, hogy milyen ajánlatot akar tenni. A legcsekélyebb mértékben sem érdekel a dolog. – Talán igen, talán nem. Vacsorázzon velem, és megvitatjuk a dolgot. – Nem vagyok ostoba. Újra le akar fektetni. Soha az életben! Erre még azelőtt sem tudott volna rávenni, hogy megláttam volna az arcát. Most pedig? Felesleges akár csak egy pillanatot is ezzel vesztegetnem. Semmi olyat nem tudna ajánlani, ami megváltoztatná a döntésemet. A férfi olyan erővel szorította össze a fogait, hogy azok kis híján porrá őrlődtek. – Úgy vélem, kegyednek számos olyan dologra van igen nagy szüksége, melyeket én biztosíthatnék. – Ez meg mégis mit jelentsen? – Közeledik a tél, ön pedig egy nedves, huzatos lyukban lakik. Maddy kis híján megbotlott. – Bent járt a lakásomban? – Igen, Bea beengedett. Beszélgettünk egy picit. – És tőle tudta meg, hogy hol találhat meg? Már miért árulta volna el? Csak nem fenyegette meg? – dühöngött a lány. – Azért volt olyan durva hozzá, mert Bea… Mert Bea utcalány? – Nem. Azért segített nekem, mert ön megemlítette, hogy kedvel engem – felelte a skót, és az egyik szemöldöke a magasba szökött. Bea tényleg elmondta volna? Jaj, de kellemetlen! Maddy úgy érezte magát, mintha selypítő elsőáldozó lett volna. – Corrine mondta meg, hogy ebben a csapszékben fogom megtalálni. Corrine is? – El sem tudom képzelni, hogy miért segítettek önnek. Hiszen, amikor kegyedről beszéltem, a szavaimat azzal zártam le, hogy ön egy seggfej. – Corrine arra kért, akadályozzam meg, hogy bántsák önt. Egy bizonyos Berthé nevű nőszemély. A lány a szeme sarkából a férfira sandított. – Amúgy, hogy a csudában sikerült megtalálnia a házunkat? – Quin Weyland megadta a belvárosi címét. Én pedig követtem a nyomát ide, La Maraisba. – Maga Quin barátja? 95

– A Weyland család bensőséges barátja vagyok. Sőt, igazából még a rokonuk is. Az öcsém nemrég feleségül vette Jane Weylandet. – Ennek semmi értelme. Amikor utoljára hallottam Jane-ről, akkor arra készült, hogy hozzámenjen valamilyen gazdag angol grófhoz. – Higgye el nekem, én sem értem a dolgot. – Ezek szerint az álarcosbál éjszakáján tudta, hogy ki vagyok? – Nem. Csupán annyit, hogy a család egyik ismerőse. Figyeljen rám, Madeleine! Ha továbbra is ilyen ütemben fogy a testsúlya, és ma este tényleg csupán az az egyetlen alma lesz a vacsorája, amit a tetőtéri szobájában láttam… Ráadásul pedig a ház előtt várakozó fickókon látszik, hogy nem ismerik a könyörületet. Egyik dolgot sem lehetett cáfolni. – Én csupán arra kérem, hogy vacsorázzon velem, és hallgasson meg. Mivel a lány még mindig a fejét rázta, a skót végül felcsattant: – Tényleg ilyen nehéz eldönteni, hogy velem vacsorázzon, vagy inkább szembeszálljon azokkal a fickókkal? Ha Toumard emberei álltak a ház előtt, akkor Maddy megint kénytelen lesz órákon át sétálni az utcán. Ennek ellenére ezt mondta: – Igen, MacCarrick. Tényleg. Goromba módon viselkedett velem azon az éjszakán, és én csupán azért bírtam ki a megpróbáltatásokat, mert abban reménykedtem, hogy soha többé nem kell újra látnom önt. „Majd eldöntöm, hogy mi történjen önnel.” Ugyebár ezt mondta. Micsoda arcátlanság! Semmit sem akarok magától. Sem akkor, sem most. Tizennégy éves korom óta képes vagyok megállni a lábamon. Már majdnem hazaértek. Közel volt a lakás, az ágy, a megváltás! – Igen, és milyen sokra vitte közben! Koldusszegény, éhezik, és el van adósodva. Úgy tűnik, jobban járt volna, ha kicsit még ott legyeskedik Quin körül, egészen addig, amíg vissza nem tértem. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy ez várt önre a hazatérése után. A férfi széles kézmozdulattal körbemutatott az utcán. A hatalmas cserépedényekben égő tüzek körül hajléktalanok gyülekeztek. Hosszú árnyékuk az épületek falán táncolt. A távolban lövések dördültek. Valahol a sötétben verekedés robbant ki. – Quin elmondta, hogy kegyed okos és talpraesett. Csak megvan a magához való esze, hogy legalább meghallgasson. – Quin beszélt rólam önnek? – kérdezte a lány lassítva. – Igen, és tudja, hogy eljöttem Párizsba megkeresni önt. Nagyon nem fog tetszeni neki, amikor kiderül, hogy kegyed ilyen helyen él. Maddy belepusztul abba, ha Quin megtudja az igazat! Kétségbeesetten tördelni kezdte az ujjait. De vajon a büszkesége elég erős ahhoz, hogy elkísérje a skótot? Ebben a pillanatban nagyon is úgy érezte, hogy a végzet szakadéka felé tartó versenyfutásban a büszkesége egy jó testhosszal megelőzte a kíváncsiságát. Végül megállt. – Nem akarom, hogy megtudja. – Akkor jöjjön velem! – vágta rá a férfi komor hangon. Az emberek alighanem rémülten engedelmeskedtek, ha ilyen hangsúllyal förmedt rájuk. Alighanem ez lehetett az oka, hogy valósággal leesett az álla, amikor a lány válaszul csupán a magasba vonta az egyik szemöldökét. – Jöjjön velem, és kap egy szobát a hotelemben. Ott majd megehet egy kiadós, forró vacsorát. – Most már hirtelen a hoteljéről beszélünk? Talán bolondnak tart az uraság? Ezenfelül pedig azt hittem, hogy kegyed mindenekelőtt a mozgó közlekedési eszközöket részesíti előnyben paráználkodás céljából. 96

A skót ingerülten felhördült, azután egy parányi ékszertartó dobozkát húzott elő a zsebéből. Maddy orra alá dugta. – Vacsorázzon velem, hallgassa meg az ajánlatomat, és akkor ez az öné! Semmi mást nem kell tennie érte. A lány keze olyan gyorsan csapott le a dobozkára, hogy az valósággal eltűnt a férfi kezéből. Maddy megpördült, és kinyitotta. Hiszen ez egy gyémántgyűrű! – Ugye, nem veszi rossz néven, ha alaposabban is megvizsgálom? – kérdezte a válla fölött. A férfi homlokán ráncok jelentek meg, de csak intett. – Egyáltalán nem. A vizsgálathoz fényre volt szükség. Természetesen La Marais egyetlen utcai lámpáját már rég ledöntötték, hogy a vasat eladják a hulladékkereskedőnek. Ennek ellenére Maddy nagyon is jól érezte a drágakő súlyát, és tudta, hogy valódi ékszert tart a kezében. Egy gyémántot. Mégpedig egy igazit. Ennek az árából ki tudná fizetni Toumard-t, és a maradékból éveken át eléldegélhetne. – Egy vacsoráért cserében megkapom? – Igen, megtarthatja a gyűrűt, függetlenül attól, hogy majd mit válaszol. – Hajlandó megesküdni arra, hogy nem próbálkozik majd semmilyen erkölcstelenséggel? – Erkölcstelenséggel? Igen, azt megígérhetem. A lány tudta, hogy a gyűrű túl nagy az ő vékony ujjára. Éppen ezért a szoknyája zsebéből előhúzta a kulcstartó szalagot. Kicsomózta a vörös szalagot, és a gyűrűt felfűzte a lakás kulcsa mellé. Utána az egészet visszagyömöszölte a zsebe mélyére. Visszafordulva a férfi felé, jól látta, hogy az csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudta eltüntetni az arcáról az önelégült mosolyt. Kétségtelenül azt hitte, hogy sikerült lekenyereznie a lányt. – Nyilvánvaló, hogy ön mindig megszerzi azt, amit akar – szólalt meg Maddy. – Lehetséges, megvan annak is a maga haszna, ha egy szegény lány egyszerűen elutasítja. Egy lány a szegénynegyedből. Úgy tűnt, hogy ezzel sikerült túlfeszítenie a húrt. A férfi vadul közelebb lépett. Lehet, hogy arra készül, hogy a vállára kapja Maddyt? – Nana! – figyelmeztette felemelt ujjal. – Nem tenném az ön helyében. Sosem érne utol. Ezen a környéken semmiképpen. A skót ismét a fogát csikorgatta. Az arca azonban valósággal felragyogott a következő pillanatban. A zsebébe nyúlt, és előhúzott egy almát. De ez Maddy utolsó almája volt! Ellopta otthonról. – Ne! – sikoltott fel és tehetetlenül szemlélte, ahogy a skót hatalmasat harapott a gyümölcsbe. A férfi megjátszott élvezettel rágni kezdte a falatot. – Ezek szerint akkor mégiscsak eljön velem vacsorázni? – kérdezte teli szájjal.

97

17 Amikor Ethan eldobta az almacsutkát, a lány kis híján sírva fakadt. Ugyancsak kis híja volt annak, hogy a skótot elfogja a bűntudat. Ezért aztán kedvesebb hangon folytatta: – Jöjjön el velem, Madeleine! Megígérem, hogy nem hiába áldozta fel az almáját. A lány még így elgyötörten, fáradtan is valósággal kitűnt La Marais hátteréből. Bár alig állt a lábán, de a haja valósággal tündökölt az utcai tüzek fényében. Szemében is fény ragyogott. Cseppet sem hasonlított a nyomornegyed lakóinak elfásult tekintetéhez. Annyira törékenynek tűnt ez az apró teremtés, mégsem törődött a közeli utcákból újra és újra felhangzó lövöldözés zajával. Ezen a környéken minden irányban dörögtek a fegyverek. – Akkor is haza kell először mennem, és szólni a barátaimnak, hogy nem esett bajom – magyarázta. – Még aggódnának. – Ezek szerint el akar menni arra a veszélyes helyre, csak azért, hogy a barátai tudják, nincsen semmi baja? Ez nevetséges. – Nem is veszélyes – duzzogott a lány. Ethan viszont egészen egyszerűen nem bírta elviselni még annak a puszta gondolatát sem, hogy az ifjú hölgy éjjel itt van, ezen a környéken. – Nem hallja a fegyverek ropogását? A lány olyan pillantással nézett vissza, mint aki azt gondolja, Ethan félkegyelmű. – Na mostan, nem rám lövöldöznek ám. Ha annyira fél, akkor inkább itt várja meg, amíg visszajövök. A kis boszorkány. – Nem félek… – Akkor aggodalom nélkül kibírja itt, amíg vissza nem térek. Nem várhatja el tőlem, hogy ne aggódjak a barátnőim miatt, miután elmesélte, hogy Corrine és Bea is aggódott miattam. Más körülmények között a férfit lenyűgözte volna beszélgetőtársa hűsége és az, hogy ennyire törődött a barátaival. Most azonban csupán ingerültté vált. – Maga őrült, ha azt hiszi, hogy megengedem egyedül elmennie oda! Maddy csípőre tette a kezét. – És mégis, hogyan akarja megakadályozni? A skót előrelendült. Megragadta a lány könyökét, és elkezdte maga után húzni felfelé az emelkedőn. – MacCarrick, én itt élek. Csak öt perc az egész – kiáltotta a nő, és utána franciául káromkodni kezdett. – Nem ugráltathat engem, skót! Parányi, de kemény cipője telibe találta a férfi lábszárát. Ethan felhördült. – A fészkes fenébe, Madeleine, majd küldünk nekik üzenetet a hotelből. – Napnyugta után egyetlen hírnök sem merészkedik be La Marais-ba. – Dehogynem, ha elég pénzt fizetek érte – felelte a férfi, és arra gondolt, hogy egyszerűen a vállára kellene dobni ezt a zsémbes nőszemélyt. De az, sajnos, azzal a veszéllyel járt volna, hogy felszakad a seb. Mivel a nő még mindig makacskodott, ezért így folytatta. – Küldünk nekik ennivalót is. Ezt csak elfogadja. A lány már nem ellenkezett olyan vadul. – Mennyi ételt? – Átkozott módon nem érdekel. Annyit, amennyit csak akar. 98

Maddy szemében fény villant. A skót már kezdte úgy érezni, hogy egészen hozzászokott ehhez a ragyogáshoz. – A szaván fogom ám… Közvetlenül a hátuk mögött egy nő sikoltott fel. Ethan maga mögé rántotta Madeleine-t, miközben megpördült. A sötét sikátorban egy prostituált támaszkodott a falnak. A körmét bámulta, és unatkozó arccal, harsányan nyögött, miközben hátulról a magáévá tette egy férfi. A másik fickó kissé arrébb állva várta, hogy sorra kerüljön. Amikor Ethan visszafordult Madeleine felé, a lány egyszerűen csak megvonta a vállát. Cseppet sem zaklatta fel az alig néhány méterre álló közösülő emberek látványa. Ugyanaz a hűvös nyugalom áradt belőle, mint a találkozásuk éjszakáján. Ethan el sem tudta volna képzelni, milyen szörnyű dolgokat láthatott ez az ifjú szempár. A fene essen azokba az öltésekbe! – Nem akarom, hogy itt maradjon! – jelentette ki elszántan, és már mozdult volna, hogy a vállára dobja a lányt, amikor az árnyékból előlépett a várakozó férfi, és valamit kérdezett. Ethan nem értette a szavait. Arra viszont rájött, hogy az argót, a francia bűnözők nyelvjárását hallhatja. A férfi egyik szemöldökét felhúzva Madeleine-re mutatott. A lány keserűen felnevetett, és halkan lefordította a kérdést: – Tudni akarja, hogy már végzett-e velem. Ethan szemére véres köd borult. Nem is hallotta, hogy a lány ugyancsak a bűnözők nyelvét használva válaszolt valamit. Az a kurafi azt gondolta, hogy Madeleine is szajha. Rá akart mászni a lányra abban a mocskos sikátorban… Ethan a szőke hölgy elé vetette magát, miközben előrántotta a pisztolyát. Az ismeretlen csupán egyetlen pillantást vetett a skót arcára, és maga is a fegyvere után nyúlt. Elkésett vele. Ethan már fel is húzta a pisztolyát, és a sötét alakra fogta. Madeleine kikukucskált a háta mögül, majd megérintette a férfi vállát. – Ne tegye, MacCarrick! Nyugtalanná vált a hangja. – Allons-y. Gyerünk, menjünk! Most már hajlandó vagyok önnel menni. – És miért ne öljem meg? – Azért, mert a bandája elkap engem meg a barátaimat. Nem akarja, hogy itt legyek, én pedig most már el fogom kísérni. Kérem, skót… Végül lassan elhátráltak onnan. Ethan egészen addig az ismeretlenre szegezte a pisztolyát, míg be nem fordultak egy sarkon. Amikor a helyére csúsztatta a fegyvert, felszisszent a fájdalomtól. Lüktetni kezdett a seb. – Mindig van pisztoly magánál? – kérdezte a lány, majd a zord biccentést meglátva, így folytatta. – Miért is? Azért, hogy ha egy bűnöző összetévesztené egy szajhával az asszonyomat, akkor azonnal megölhessem a fickót. Ethan összerezzent. Megpróbálta elhessegetni a testét elöntő, különös érzést. Miért is védelmezi ezt a nőt? Mi az, hogy az asszonyát? Hiszen ez a lány csak egy eszköz volt a cél érdekében. A szőke hölgy viszont félrehajtott fejjel figyelte. – Nem tudom, hogy miért félt a lövöldözéstől, amikor önnek is van pisztolya. Ráadásul nyilvánvaló, hogy tudja is használni. De ne aggódjon, nem hagyom, hogy bármi is történjen önnel. Savanyú képet vágott. – Hát legalábbis valószínűleg nem. Kivéve persze, ha valamivel felbőszített, vagy esetleg fontosabb dolgom a… – A pokolba is! Nem féltem – vicsorogta újra a skót. Azt hiszem, a végén megfogom fojtani, ha már túl vagyunk mindenen. – A fenébe is, csak jöjjön velem…

99

Amikor megérkeztek a hotelba, a lenti söröző még nyitva volt, de Ethan nem akart beülni oda a lánnyal. Nem érdekelte, hogy mindenki megbámulja az arcát. Ezt már rég megszokta. Azt viszont nagyon szerette volna elkerülni, hogy a lány alaposabban is megfigyelhesse. Hogy kielemezze a reakcióit. – Majd a szobámban eszünk – jelentette ki. Megragadta kísérője kezét, és maga után vonszolta a lépcsők felé. Ahelyett, hogy harsányan tiltakozott volna, a lány alaposan megnézte magának a sebhelyet. – Tényleg nagyon zavarja, igaz? Továbbra is a forradást bámulta. Ethan összevonta a szemöldökét. – Önt talán nem zavarná? Maddy megvonta a vállát. Némán mentek fel az emeletre. Belépve a lakosztályba, a lány halkan füttyentett és körbefordult. – Drága mulatság egy ilyen szoba. Maga ugye mindenből csak a legjavával éri be? Ethan megnyomta a csengő gombját, hogy feljöjjön egy pincér. – Miért is ne? – kérdezte, és óvatosan lehámozta magáról a kabátját, A szőke hölgy éppen akkor jött vissza az erkélyről, amikor megérkezett a libériás pincér, hogy felvegye a rendelésüket. Ethan felé nyújtotta az étlapot, ám a skót intett, hogy adja oda Madeleine-nek. A lány fejedelmi biccentéssel vette át a papirost. Leült a lakosztály ragyogóra fényesített étkezőasztalához. – Ért franciául? – kérdezte Ethantől, miközben gyorsan átfutott az étlapon. – Egy szót sem – hazudta a férfi. – Csak gaelül és angolul tudok. – Homárt kérek – fordult a nő azonnal a pincér felé. Miközben franciául rendelt, a szeme sarkából gyors pillantást vetett Ethan felé. A férfi kifejezéstelen tekintettel követte a fejleményeket. Madeleine meggondolta magát. Most már hat homárt rendelt. Kért hozzájuk drága előételeket is: levest, sajtot, pástétomot, gyümölcsöt és salátát. – Ha pedig becsomagolják a rendelésem felét, és az egyik hordár elviszi egy házhoz La Marais-ba, akkor az én… férjem hozzácsap a számlához negyven százalék borravalót. – La Marais-ba? – kapkodott levegő után a pincér. Maddy nagyot sóhajtott. – Hetven százalék. Miközben a lány felírta barátnői címét a számla hátuljára, Ethan a következő szavakkal fordult a pincérhez: – Amíg az ételt várjuk, hozza fel a pezsgőt! A nőnek pedig ezt mondta: – Válassza ki, hogy milyen italt kér, kislány! – A létező legdrágábbat – szólalt meg azonnal franciául a lány. A pincér mély meghajlás után távozott. Hamarosan visszatért a pezsgővel. Töltött a poharakba, majd ismét kihátrált. Úgy tűnt, hogy Madeleine-nek nincs kifogása az ellen, hogy igyon, és felderítse a lakosztályt. Ethannek pedig az ellen nem lehetett kifogása, hogy leüljön egy kényelmes karosszékbe, és onnan figyelje, ahogy a vendége kihúzza a fiókokat, megvizsgálja a szekrényeket, sőt még a zsákjába is beletúr. Sionnach, gondolta. A nő ismét egy rókára emlékeztette. Ugyanolyan körültekintő volt, mint az a félénk állat. A látogató végigsimította a lakosztály összes szövetét. Az ujjhegyével mosolyogva megérintette az ágytakarót, majd szinte oda sem figyelve, végigsimította a férfi nadrágjait is a szekrényben. A lánnyal ellentétben, Ethan nagyon is tudatában volt a történéseknek. Azt akarta, hogy vendége újra végighúzza ujjait azon a nadrágon, csak éppen úgy, hogy ő is benne van. A szőke látogató a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül forrásba hozta vendéglátója vérét.

100

Amikor a nő besétált a fürdőszobába, a skót előrehajolt, hogy ne veszítse szem elől. Maddy odabent döbbent pillantást vetett a fürdőkádra, ami elég nagy volt ahhoz, hogy akár úszni is lehessen benne. – Korlátlan mennyiségű folyóvíz? – kérdezte hitetlenkedve. A szemében mélységes csodálat csillogott. – Igen. Nyugodtan próbálja ki! – Úgy érti, hogy használhatom? – mordult fel a lány egész halkan. Mire nem sokkal később megérkezett az étel, a látogató már jól láthatóan becsípett. Ezen nem is volt miért csodálkozni, figyelembe véve, hogy milyen kis sovány volt. A hatalmas asztal túl kicsinek bizonyult a sok megrendelt étel számára. Maddy ezért arra utasította a pincért, hogy a tányérok és a tálcák egy részét a padlót borító vastag brüsszeli szőnyegre tegye, mintha csak piknikhez terítettek volna meg. A felszolgáló távozása után egészen egyszerűen leült a szoba közepére, ahol minden irányból körbevette az étel. Ethan megvonta a vállát, és a sérülése miatt óvatosan, maga is letelepedett a földre. – Nyugodt, mint mindig – állapította meg a vendége. – Ezzel meg mégis mit akart mondani? – méltatlankodott a férfi, majd előbbre hajolt, hogy elvegye az egyik homárt. A lány azonban azonnal fogást váltott a villán. Úgy szorította, mintha tőr lett volna a kezében. Vendéglátója egyből felemelte mind a két kezét, mintha csak megadta volna magát. A tekintete lassan végigsiklott a karcsú alakon, és így szólt: – Önnek szemlátomást nagyobb szüksége van az ételre, mint nekem. Mintha a látogató nem tudta volna eldönteni, hogy most éppenséggel sértegetik, vagy egyszerűen csak megállapítottak egy tényt. Igazából Ethan sem tudta volna megmondani, hogy melyik az igaz. – Mondja meg, hogy mire gondolt az előbb! – jelentette ki. – Úgy bánt velem, mint egy régi ismerősével azon az éjszakán, a kocsiban. – Igen, gyakori az ilyesmi, ha két ember éppen közösül. Egy gyilkos pillantás volt a válasz. – Nem. Ön úgy viselkedett, mintha éveket töltöttünk volna együtt. Mintha az az éjszaka csupán egy lett volna a számtalan közül. Néha bizony tényleg olyannak tűnt… – Fogja! Azért hagyok magának is valamit enni – folytatta a nő, és komor arckifejezéssel a férfi kezébe nyomott egy díszítő zöldséget. Utána villahegyre tűzte az első falatot, majd bekapta. A szemét forgatta a gyönyörűségtől. Vendéglátója azt gondolta, hogy a nő valósággal zabálni fogja a sok ínyencséget. Maddy azonban lassan, megfontoltan megrágta a falatokat. Úgy evett, mintha ez lett volna az utolsó vacsorája. Ahogy ott falatozott, valósággal áradt belőle a felkavaró érzékiség. Amikor a lédús epernél és a tejszínhabnál tartott, Ethan önkéntelenül is megtörölte a száját. Amikor a lány oda sem hederítve lenyalta a krémet az ujjáról, a férfi mocorogni kezdett a szőnyegen. Nem igazán akadt volna olyan hím, akinek ne valami egészen más jutott volna az eszébe ettől a látványától. Végül már nem bírta tovább. – Elég volt! – mordult fel és feltápászkodott. – Mindjárt rosszul lesz. Megragadta a vendég kezét, hogy felsegítse. Az csak vonakodva engedelmeskedett. – Alig ettem többet egy normális adagnál. – Már ez is jóval több annál, mint amihez hozzá lehet szokva. Odavezette a halkan dünnyögő nőt az ebédlőasztalhoz. Miközben helyet foglaltak, a vendég a válla fölött a földre feltálalt ételeket bámulta. Ethan ismét úgy érezte, hogy valami mintha összeszorította volna a mellkasát. Ugyanaz az érzés fogta el, mint akkor, amikor a lány kis híján elsírta magát az almája miatt. 101

– Kislány, van ott még étel, ahonnan ez jött. Ne csináljon már úgy, mintha ez lett volna az utolsó vacsorája! A vendég keserűen felnevetett. – Így csak olyan valaki beszél, aki még sohasem éhezett.

102

18 A skótnak szeme sem rebbent, amikor a pincér felhozta a lakosztályba azt a rengeteg ételt: a gyümölcsöt, a pástétomot, a homárt, a salátákat és a háromféle édességet. Maddy alaposan végignézte az elfogyasztott ételek maradékát. Rájött arra, hogy a férfi nem tévedett. Mindezért cserébe valóban nem volt nagy ár az az alma. Ugyanakkor érkezésükkor igencsak kellemetlen érzése támadt. Amikor meghallotta, hogy a férfi a szobájában akar vacsorázni, kis híján elmenekült a gyűrűvel. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy vendéglátója talán az arca miatt nem akar beülni az étterembe. Figyelembe véve az elképesztő méretű sebhelyet, ez teljesen érthetőnek tűnt. Hogy a csudába tudta eltitkolni a valódi külsejét azon az első éjszakán? Szándékosan eltakarta az arcát, még akkor is, amikor a magáévá tette a lányt. A skót most odahozott egy pohár pezsgőt az asztalhoz. Vendége mostanra már kissé becsiccsentett, ám a férfi addig egy kortyot sem ivott. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy a skótnak mintha valami baja lett volna az egyik oldalával. Most is olyan óvatosan ült le az ágy szélére, mintha erős fájdalommal küszködne. – Arról beszélt, hogy tizennégy éves kora óta így él – szólalt meg a vendéglátója. – Kíváncsi vagyok, hogy miből tellett lakbérre és ételre. – Úgy érti, hogy figyelembe véve a mai este eseményeit, ugye? Ezen az éjszakán Maddy többet veszített, mint amennyit nyert. Persze csak addig, míg a skóttól meg nem kapta azt a gyémántot! Sajnos, nem lesz könnyű jó áron eladni az ékszert. Maddynek a lehető leghamarabb szüksége volt a pénzre. Ugyanakkor már sikerült kiemelnie egy aranyórát vendéglátója zsákjából, és magához vett néhány ezüst evőeszközt is a vacsora étkészletéből. A férfi bölcsen nem tett megjegyzést vendége szavaira. A lány nem szívesen válaszolta volna meg a kérdéseit, most mégis belátta, hogy valamit mondania kell, mielőtt újra megengedik, hogy egyen, vagy lehetősége nem nyílik arra, hogy eltüntessen még egy kevés ezüstöt. – Néha képeslapokat vagy cigarettát árulok egy kávéházban, a Montmartre közelében – magyarázta vállvonogatva, majd ivott egy kortyot. – Ha ez nem lehetséges, akkor a piactéren Itt a pirosozok, vagy elmegyek fogadni a mutuelekbe. – Láttam a fogadó könyvét az ágya mellett. Ugye nem akarja azt mondani, hogy bohémnak tartja önmagát? – Dehogyis. Csupán nemrég vágtam bele a fogadásokba. Kizárólag az egyik szomszédos negyedbe járok fogadni. Csupán odafigyeltem arra, hogy hol lehet ingyen hozzájutni különféle dolgokhoz. Cseppet sem rokonszenvezek a bohémokkal. Még azokkal sem, akik szegényebbek nálam – méltatlankodott az ifjú hölgy, és szinte csak úgy mellékesen még hozzátette: – El tudja képzelni, milyen nehezen lehet valaki szegényebb, mint én? Méltatlankodva megrázta a fejét. – A bohémek között számos olyan akad, aki szántszándékkal hátat fordított a tehetős családjának, csak azért, hogy La Marais-ban éhezhessen. – Quin beszámolt arról, hogy kegyed anyja és mostohaapja St. Rochban laknak. Ön talán nem ugyanazt tette, mint a bohémok, amikor idejött lakni? – Én aztán egyáltalán nem képmutatásból fordítottam hátat St. Rochnak. Erről a dologról azonban nem kívánok beszélni. 103

– Mégis, milyen asszony hagyja, hogy a lánya egy nyomornegyedben éljen? Maddy letette a poharát, felkelt, és elindult az ajtó felé. Vendéglátója azonnal utána lendült. Hatalmas termetéhez képest meglepően gyorsan mozgott. Megragadta a nő csuklóját. – Várjon! – hörögte összeszorított foggal. Mintha csak fájdalmai lettek volna. A lány mérges pillantást vetett a kezére. – Megmondtam, hogy nem akarok erről beszélni. – Akkor nem fogom többé szóba hozni – ígérte meg a skót, és elengedte a nő kezét. Maddy visszaült a székébe, és ismét belekortyolt az italba. – Az viszont meglepett, hogy kis híján elviharzott innen, miközben még nem is tudja, hogy miért jöttem ide. – Vagy úgy! A híres-nevezetes „ajánlata”. Biztosra veszem, tudom, hogy mit akar mondani. Hiszen azon az éjszakán cseppet sem titkolta el a szándékait. – Igen. Arra gondoltam, hogy ön lehetne a szeretőm. Ha pedig ön komolyan megfontolta volna ezt az ajánlatomat, akkor Londonban kivárta volna a visszatérésemet. – Nem akartam az ön szeretője lenni. Hiszen az azzal járt volna, hogy újra sor került volna mindarra, ami azon az éjszakán történt – felelte a lány megborzongva. – Akkor már inkább a halál. Azt a kínszenvedést csak akkor vagyok hajlandó újra elviselni, ha feleségül vesz… – Akkor ezek szerint kénytelen leszek oltár elé vezetni – vicsorogta a férfi. Maddy válaszul undorodó pillantást vetett vendéglátójára. – A mai nap igencsak megviselt, MacCarrick. Semmi kedvem itt ülni, és ezt a zöldséget hallgatni. – Na de, mi van akkor, ha elmondom, hogy kifejezetten az ön kedvéért jöttem ide, hogy begyűjtsem, és magammal vigyem Skóciába, ahol összeházasodhatnánk? – Nagyon nincs hangulatom ahhoz, hogy tréfálkozzanak velem – válaszolta Maddy, és dühös pillantást vetett a férfi mozdulatlan arcára. Lassan azonban mintha gyanakodni kezdett volna. – Ó, édes istenem! Hiszen maga… komolyan beszél. Szóval akkor eldöntötte, hogy mi legyen velem? Feleségül akar venni? Kétségbeesett hangon még hozzátette: – Csak azért hoztam szóba a házasságot, mert biztosra vettem, hogy önnek ismét azonnal inába száll a bátorsága! A férfi válaszul komor pillantást vetett a vendégére. Szemmel láthatóan nem tudta, hogyan folytassa, ezért aztán megvakarta a tarkóját. – Komolyan azt gondolta, hogy el fogom fogadni az ajánlatát? – méltatlankodott hitetlenkedve Maddy. Micsoda önteltség! – Körülnézett a lakásomban, és azt gondolta, hogy ujjongni fogok a boldogságtól. Hogy majd a megmentőmnek fogom tartani. Talán térdre esve hálálkodjak? – Erről lemondanék, mert akkor a szoknyája zsebeibe rejtett sok ezüst evőeszköz úgy fog csilingelni, mintha harangoznának. Maddy a magasba vonta az egyik szemöldökét. Csak a legritkább esetben érték tetten, és ma este nagyon is óvatos volt. Vendéglátója meglehetősen ügyesnek bizonyult. – El sem tudom képzelni, hogy miről beszél. A skót becsületére legyen mondva, nem nagyon foglalkozott az evőeszközök kérdésével. Ehelyett újra az ajánlatát hozta szóba. – Nagyon is ésszerűnek tűnik, hogy kegyedet örömmel töltené el, ha bárkitől is házassági ajánlatot kapna. – Ön viszont arról beszélt nekem, hogy semmilyen körülmények között sem fog megnősülni – csattant fel a lány, majd megjátszott kétségbeeséssel folytatta. – Ó, bárcsak

104

hallgattam volna! Akkor nem próbáltam volna meg néhány pillanattal később elcsavarni a fejét. – Változott a helyzet. Nemrég megsebesültem, és kénytelen voltam áttekinteni az életemet. Nemesember vagyok, ezért azután szükségem van egy örökösre. Kénytelen vagyok megházasodni. – Milyen nemesi rangja van? – Skócia egyik grófja vagyok. Kavanagh earlje. – Feleségül venne, hogy grófnő legyen belőlem? – kiáltotta a lány tágra nyílt szemmel. – Milyen váratlan fordulat! Ezt a mesét még soha sem hallottam fent a Montmartre-on. – Nem tréfálok. – És miért pont éppen engem választana? – A szóba jöhető hölgyek közül egyik sem nyűgözött le. Ekkor gondoltam önre. Kicsit érdeklődtem, és amikor sikerült többet is megtudnom kegyedről, arra a megállapításra jutottam, hogy nagyon is összeillünk. Önről közismert, hogy gyakorlatias, erős személyiség, ráadásul meglehetősen okos is. – Találhatna magának egy nálam lényegesen kedvezőbb hozománnyal kecsegtető arát is. – Ne becsülje le a személyisége vonzerejét! – Dehogy teszem. Tudom, hogy csinos vagyok és okos, de nincsenek befolyásos ismerőseim. Hozományt sem kaphat. Ha esetleg elkerülte volna jó uram figyelmét, kénytelen vagyok szólni, hogy mélységes szegénységben élek. – Nincs szükségem befolyásos ismerősökre. Több pénzem van annál, mint amennyit mi ketten az életünk során el tudnánk költeni. Nyugodtan választhatok magamnak olyan menyasszonyt, aki csupán csinos és intelligens. Ezt meghallva, a vendég felhúzta a szemöldökét. – És azt mégis miért gondolja, hogy önt fogom választani? – Kegyed elmondta nekem az álarcosbálon, hogy egy gazdag férfihoz akar feleségül menni. Én gazdag vagyok. Megemlítette azt is, hogy szeretne egy drága gyűrűt. Amit önnek adtam, az felér egy kisebb vagyonnal. Kegyedből grófnő lesz. Nem is álmodhatott akkora vagyonról, olyan szép házakról, amelyek az érkezését várják. Házak és vagyon? Grófi cím? Komolyan beszél ez a különös skót? Maddy talán nem pont egy ilyen csodáért imádkozott? Hogy egy ideig ne folytatódjon az elképzelhetetlen balszerencsés sorozata? És akkor, mint derült égből a villámcsapás, ez a MacCarrick csak úgy ott állt az ajtaja előtt, hogy megkérje a kezét. Hát nem! Derült égből nem potyognak ilyen ajándékok! Legalábbis nem nekem. Valami itt nagyon nincs rendben! – Nem kell mást tennie, mint hogy távozik Párizsból velem. Skóciában fogom feleségül venni. – Miért nem vesz feleségül itt, la ville lumiere? – kérdezte szárazon a lány. – Hiszen ön nyilvánvalóan igazi romantikus, és ugye Párizsban vagyunk… – Azért, mert grófként nemzetségfő is vagyok. Elvárják tőlem, hogy az egész nemzetséget megörvendeztessem a MacCarrick klán fellegvárában tartott, nagyszabású lakodalommal. Ha pedig a skóciai grófságomban rengeteg tanú szeme előtt veszem feleségül, az elősegíti azt, hogy a gyermekeim kihívás nélkül vehessék át az örökségüket. Mivel látta, hogy továbbra sem sikerült meggyőznie a lányt, a férfi így folytatta: – Már csak a kezét kell kinyújtania a pénz, a védelem és a kellemes élet iránt. Talán annyira visszataszító igent mondani a házassági ajánlatomra?

105

Szinte öntudatlanul a kézfejével végigsimította az arcát eltorzító sebhelyet. – Igen, az. De mielőtt azt gondolná, hogy ezt a sebhely miatt mondom… A férfi azonnal leengedte a kezét. Mintha meglepte volna az, hogy hozzáért az arcához. –… kénytelen vagyok megkérni arra, emlékezzen vissza, hogy mit művelt azon az éjszakán. Tönkretette, elrontotta azt, ami gyönyörű lehetett volna, aminek csodálatosnak kellett volna lennie. Egészen addig azt gondoltam, tudom, mit jelent a szörnyűség, ám ön feneketlen mélységeket tárt fel előttem. – Annyira nem volt szörnyű… – Igen, én is hallottam, hogy akadnak némberek, akik oda vannak azért, hogy indulatos skót hegylakók rángassák őket. Csak arra vágynak, hogy kis híján letépjék a ruhájukat, utána pedig perzselő kínban legyen részük. Valamiért azonban jómagam képtelen vagyok felfogni, hogy ebben mi a jó – csattant fel a lány, aztán megvonta a vállát. – Le merném fogadni, hogy önt mélységesen felháborította az, hogy olyan csapnivaló szeretőnek találtam. A férfi gyilkos pillantása minden jutalomnál többet ért. – Ha lehetőségem volna megváltoztatni a múltat, egészen másként viselkednék. – Ezt most akkor tekinthetem bocsánatkérésnek? – Nem tartom sokra a bocsánatkérést. Ehelyett felajánlom önnek a jövőt. Ez sokkal értékesebb. – Azon az éjszakán könyörtelenül folytatta, pedig szenvedtem. – Nem tudtam… – Komolyan el akarja hitetni velem azt, hogy egy ilyen tapasztalt, nagyvilági férfi nem veszi észre, ha szenved az alatta fekvő nő, és kis híján zokog? Tényleg összerándult a férfi arca? – Hiszen álarcot viselt. Nem láthattam a könnyeit. Esküszöm kegyednek, hogy azonnal abbahagytam, mihelyt felfigyeltem rájuk. – Hát persze. Utána pedig… gyorsan be is fejezte, amibe belevágott. Ezzel csak fokozta a megaláztatásomat. – Nem akartam megalázni. Ami történt… az nem szándékos volt. – Nem szándékos? Hogy a csudába…? – mérgelődött a lány, de aztán elakadt a hangja, mert érezte, hogy elpirul, mert eszébe jutott, milyen is volt az önmagáról megfeledkező, gyönyörrel eltelt férfi. – Ó, értem. Ennek ellenére tény, hogy kis híján akkor sem állt le, amikor észrevette, hogy szenvedek. – De igenis leálltam! Egy szép napon pedig meg fogja érteni, hogy mindez milyen átkozott mód nehéz volt – mérgelődött a férfi, majd elnézve a vendége mellett halkan így folytatta: – Azért nem tudja elképzelni ezt, mert ön szenvedett ebben a pillanatban, én viszont nem. Összehúzta a szemöldökét, mintha csak felidézte volna magában az éjszaka eseményeit. Maddy megborzongott a felismeréstől. – Nagyobb gyönyörben volt részem, mint az azt megelőző évek során bármikor is. – Akkor miért hagyta abba? – Mert nem akartam fájdalmat okozni önnek – válaszolta a férfi, majd visszafordult, és ismét a vendége szemébe nézett. – Ha pedig nem tévedek, ez azt jelenti, hogy nem vagyok teljes mértékben menthetetlen. – Menthetetlen? Nagyon remélem, hogy nem a megmentés, a megváltás reménye miatt jött ide hozzám, MacCarrick. Ha ugyanis ezt tette, akkor nagyon, de nagyon rossz lányt választott. – Nem. Azért jöttem ide, hogy a feleségem legyen – mondta a férfi, majd lázas tekintete tetőtől-talpig végigsiklott a lányon. – És meg vagyok győződve arról, hogy a megfelelő menyasszonyt választottam.

106

19 Ethant igencsak zavarba hozta, hogy a nő nem kapott két kézzel a lehetőség után. – Tulajdonképpen mennyire gazdag ön? Annyira, mint Quin? – Nem. Lényegesen gazdagabb vagyok Quinnél. Ahelyett, hogy a válasz örömmel töltötte volna el a lányt, az arckifejezése hűvössé vált. – Ön tehát gazdag, előkelő nemes, és annyira nem is iszonyatosan öreg. Bárki szívesen a felesége lenne, akire csak vágyik. Ennek ellenére egy olyan hozomány nélküli lányt választana, akit nem is ismer? Nem is iszonyatosan öreg? – Az előbb már elmagyaráztam. – Én pedig nem fogadom el a magyarázatát. Valami nincs rendben önnel és az egész helyzettel. Kegyed titkol valamit. Azért választott engem, egy külföldi lányt, mert én biztosan nem hallhattam az erkölcstelen hajlamairól, vagy arról, hogy az alkohol rabja és az ingatag lábakon álló pénzügyi helyzetéről sem… – Nem vagyok részeges. A pénzügyi helyzetem pedig nagyon is jó – felelte a skót. Igazából maga sem tudta, mitől lett ennyire indulatos a hangja. Hiszen valójában esze ágában sem volt, hogy feleségül vegye a lányt. – Ezenfelül pedig csupán egyetlen erkölcstelen hajlamom van, mégpedig az, hogy magam alá gyűrjem kegyedet éjszakáról éjszakára, megállás nélkül, míg bármelyikünkben is maradt egy cseppnyi erő. A lány arckifejezése egyértelműen kimutatta, hogy cseppet sem voltak ínyére a hallottak. – Komolyan engem választ, pedig tudja, hogy csupán azért mennék egy önhöz hasonló férfiúhoz, mert el akarom kerülni az éhezést, meg azt, hogy bűnözők kínozzanak meg? – Nem számít, hogy miért. Csak az a lényeg, hogy megtegye. – Akkor sem tetszik ez az egész. Tudom, hogy milyenek az előkelő főnemesek. Mindig rejtegetnek valamit. Sosem teljesen világos a helyzet. Bár Ethan korábban el sem tudta volna képzelni az ilyesmit, most azonban kénytelen volt belátnia, hogy a vendége még nála is cinikusabb. Szándékosan nyugodt hangon mégis így folytatta: – És talán az sem világos, hogy miért nem házasodtam meg korábban? – Mert egy harminc centis sebhely éktelenkedik az arcán? – kérdezte szemforgatva a lány. – A fenébe is, maga boszorkány, annyira azért nem hosszú! – vicsorogta a férfi összeszorított foggal. – Talán nem, ha a két végpontja közötti távolságot nézi, de ha végighúzza a kacskaringóin az ujját, akkor simán megvan a harminc centi. Ethan azelőtt annyira szeretett volna egy olyan asszonnyal találkozni, aki képes elfogadni a sebet. Aki rosszullét nélkül tudott volna az arcára nézni. Erre most egy olyan csitrivel nézett farkasszemet, akinek a tekintete elmerült az övében, és hűvös hangon a sebhelyről beszél. Csak éppen nem úgy, ahogy azt vendéglátója valaha is gondolta volna. – Micsoda butaság! A lány ingerülten felmordult, majd odasietett vendéglátója mellé. Egy lábbal feltérdelt az ágy szélére, és a fejét félrehajtva tanulmányozni kezdte Ethan arcát. Áradt belőle az eper és a csodálatos asszonyi test illata. Ethan férfiassága azonnal merevedni kezdett. Csak a legnagyobb erőfeszítés árán volt képes arra, hogy ne ölelje át a nő csípőjét, és ne gördítse maga alá az ágyra… és akkor… a lány megérintette a sebhelyet. 107

Ráharapott az alsó ajkára, erősen összpontosított, és az ujját végighúzta a forradáson. Egy gyönyörű nő térdelt Ethan mellett, hozzáért az arcához… valósággal elemezte. Hiszen az a sebhely undorító. Akkor miért nincs rosszul a nő? Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a forradás nem olyan hosszú, mint amire a vendég számított, a nőszemély megpróbálta feszesebbre húzni Ethan arcán a bőrt. A férfinek komoly erőfeszítésébe került, hogy ne lökje félre az apró kezet. Feszülten várta, hogy mi történik ez után. Mit fog mondani? Minek fog nevezni? A lány végül mintha csak ráunt volna a szemlélődésre. – Na, szóval lehet, hogy tévedtem – ismerte be. – De ez a sebhely akkor is nagy… Nagyon nagy. Hogyan szerezte? Nagyon fájt? – Még szép, hogy átkozottul fájt! – hördült fel a férfi. Egyből az eszébe jutott, hogy azoknak a lányával beszél, akik ilyen rettenetesen eltorzították. A vendége hátrahőkölt. A pillanat meghittsége semmivé foszlott. A vendég azonban nem riadt meg. Csúfolódó hangon folytatta: – Ollóval a kézben szaladgált, skót? – Egy napon majd mindent elmesélek – hazudta a férfi. A lány visszacsoszogott oda, ahol az előbb ült a padlón. Azt morogta, hogy: – Nagy. Majd felkapott és felfalt egy másik epret is. – Na, kérem szépen, köszönöm a vacsorát és a gyűrűt – jelentette ki Maddy félórával később, amikor felkelt, hogy távozzon. – Mind a kettő elnyerte a tetszésemet. – Madeleine, az az óra, amit az előbb zsebre vágott az, az apám apjáé volt. Azt nem viheti el, de örömmel adok egy másikat. A lány dacosan felszegte a vállát, majd belenyúlt a zsebébe, és az ágyra hajította az órát. – Sikerült azt a gyertyatartót is zsebre vágnia, amit olyan sokáig bámult? Hát ezt meg hogy a fenébe vette észre? – Figyelemreméltó, sionnach. – Mit jelent ez a szó? – Azt, hogy róka. Ön ugyanis egy rókára emlékeztet. – És azt tudja, hogy kegyed mire emlékeztet engem? A báránybőrbe bújtatott farkasra. Ma éjjel igyekezett visszafogottan viselkedni, de hát annyira látom, hogy ez milyen komoly erőfeszítéssel járt. Nem ilyen az ön természete. – Igen, ez akár igaz is lehet – felelte a férfi meglepő őszinteséggel. – Nem vagyok udvarias, és nem igazán értek ahhoz sem, hogy bájologjak és hízelegjek. Az van a számon, ami a szívemen, még akkor is, ha egy hölgy tartózkodik a szobában, de… – De ha én képes volnék a zord külső alá látni – vágott Maddy mézédes hangon vendéglátója szavába, és két kezét drámai módon összekulcsolta a keble előtt –, akkor a mélyben felfedezhetem az arany szívét? Hiszen csupán a megfelelő nőre várt, hogy előjöjjön a jobbik éne? Etesse ezzel Kékszemű Beát! Ő újra és újra elhiszi ezt a mesét. Én viszont nem. Az ajtóhoz lépett, és megmarkolta a kilincset. – Nem, nem állítanám azt, hogy aranyból van a szívem vagy, hogy jó ember volnék. Semmi ilyet nem mondhatok. Ezenfelül pedig nem hiszem, hogy bárki is ki tud bújni a bőréből. Viszont arra szívesen felhívnám a figyelmét, hogy nálam jobb fogásra nem igazán számíthat. Nem fogom verni a feleségemet, soha semmiben nem szenved hiányt, és többé az életben nem kell bárki előtt is meghunyászkodnia. Mert pontosan ez volt az oka annak, amiért nem kérte a Weyland család segítségét. Kegyed ugyanis rátarti. Nem lenne kedve egyenrangú félként visszatérni Angliába?

108

– Felszínesen nézve, ez valóban kézenfekvőnek tűnhet – ismerte be a lány. Ugyanakkor miért fogta el az az érzés, mintha éppen egy drága kendőt szeretett volna elemelni, miközben valahonnan szemmel tartotta egy rejtőzködő zsandár? Váratlan gyanúja támadt. Összevonta a szemöldökét, úgy meredt a férfire. – Egyetlen szóval sem kérdezte meg, hogy mi van a másik kérőmmel. Pedig annak idején mondtam, hogy van ám még egy kérőm. – Nyilvánvaló volt számomra, hogy nincsen másik kérője, akihez akkor sem ment volna hozzá, ha a legmélyebb szegénységben élt volna. Ráadásul pedig az eszem ágában sem volt, hogy a lehetséges egyéb kérőkre emlékeztessem. – Téved. Nagyon is szívesen hozzámentem volna, ám elutasítottak. Rendkívül sokáig várakozott, és akkor hirtelen gyanakodni kezdett az erényemre. MacCarrick összevonta a szemöldökét. – Gondolja, hogy esetleg nekem bármi közöm lehetne ehhez? Természetesen. Megírtam neki a hódításomat. Mivel a lány továbbra is dacosan bámulta, ezért a skót így folytatta: – Viszont akkor felmerül bennem a kérdés. Miért nem ment már hozzá korábban? – Rossz érzésem volt vele kapcsolatban. A férfi gúnyos megjegyzés helyett csupán bólintott. – Most is ilyen rossz érzése van? – Nem is tudom – habozott Maddy. Valóban nem tudta volna megmondani. Zavarba jött, kimerült és valószínűleg részeg volt. Nem igazán gondolta volna azt, hogy hihet a férfinak. Ha viszont tényleg odafigyelt az ösztönei szavára… – Időre van szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet. Tettem ma bármi olyat is, amivel sebezhetővé váltam? – Hiszen nagy dologról van szó. A skót végigsimította az arcát. – Akkor az a legkevesebb, hogy itt marad. Mi történne, ha odakint elkapnák azok a verőlegények? Egyből elhurcolnák a főnökökhöz. – Engem sosem tudnak elkapni – füllentette a lány. Már többször is elkapták, ám egyetlen foglyul ejtője sem tudta elhurcolni a rendőrkapitányságra. Amikor kinyitotta az ajtót, a férfi valósággal felpattant, és megragadta a könyökét. – Ki akar menni az éjszakába? Arról szó sem lehet. Úgy tűnt, megijesztette a gondolat, hogy a lány elmenekülhet. – A fészkes fenébe, Madeleine, hát tényleg annyira szörnyű volna, ha lenne egy férfi, aki törődne önnel? Aki megvédelmezné? Megvédelmeznék? A lány nyelt egy nagyot. Lelki szeme előtt megjelentek az édességboltban üldögélő úri hölgyek. Járt már valaha is ilyen közel ahhoz, hogy valóra váljon az álma? – Kegyed nélkül nem távozom Párizsból, kislány! – csattant fel a férfi, aztán valamivel engedékenyebb hangon folytatta. – Ön az enyém lesz… Nem tudom, hogy mit kell tennem ezért, de megteszem az elengedhetetlent. Maddy jól ismerte a férfiakat. Könnyedén meg tudták játszani, hogy szerelmesek, vagy azt, hogy vonzónak tartják. A féltékenységet azonban nem lehetett színlelni. Nagyon is észrevette a MacCarrick arcán fellángoló gyűlöletet, amikor az a semmirekellő alak a sikátorban megkérdezte, hogy végzett-e már Maddyvel. A lány szemtanúja volt annak, ahogy a skót villámgyorsan fegyvert rántott. Máris a tulajdonának tekint. Akkor mégis miért félek annyira? Hiszen Maddy képes lesz rögzíteni a játékszabályokat. Csökkenteni fogja a sebezhetőségét. De mai en pire. A rossz után még rosszabb következik. Talán azért nem mert kockáztatni, mert nem bízott a férfiban, vagy azért, mert La Marais szelleme máris tönkretette? 109

Soha! Bátraké a szerencse! Pontosan ez volt az oka annak, hogy már tudta, bele fog menni a dologba. – Megfontolom az ajánlatát. A férfi zihálva kifújta a levegőt. Megpróbált nyugodt arcot vágni, de Maddy észrevette, hogy mennyire megkönnyebbült. Nagyon is. – Van azonban néhány feltételem…

110

20 – A nagy nyavalyát nem fogunk együtt hálni, amíg össze nem házasodunk! – Márpedig én komolyan beszélek, skót. Nem követem el kétszer egymás után ugyanazt a hibát. Ethan valósággal megszédült a megkönnyebbüléstől, amikor a lány az előbb beleegyezett, hogy marad. Erre az arcátlan nőszemély előállt ezekkel az elképesztő követeléseivel? – Nem teszek fel kérdéseket a kegyed múltjával kapcsolatban. És igen, hűséges leszek. Rendben, elfogadom ezeket a feltételeket. Ami pedig azt illeti, hogy egyből gondoskodnunk kell a családi örömökről… hát igen, legyen meg az Úr akarata – hazudta szemrebbenés nélkül. – Ami engem illet, minden erőmmel hozzájárulok majd, hogy sokasodjunk és szaporodjunk. A negyedik feltétel azonban elfogadhatatlan. Egészséges férfiként megvannak a magam szükségletei. Ezek nem fognak csak úgy semmivé foszlani, amíg össze nem házasodunk. .. A lány azonnal elindult az ajtó felé. Ethan mégis miért gondolta, hogy könnyű dolga lesz? – Márpedig akkor is ezek a feltételeim – csattant fel a távozó hátra sem nézve. – Azt hiszem, nagyon is nagyvonalú voltam. – Akárcsak jómagam. A gyűrű árából, amit kapott, legalább egy évre elegendő almát tud majd venni. A vendég megpördült. – És még csak nem is kedvelem önt. – Ugyanakkor biztos forrásból tudom, hogy valamikor igenis kedvelt. Maddy összeszorította az ajkát. Vendéglátója le merte volna fogadni, hogy a lány éppen néma esküt tett arra, hogy vízbe fojtja a barátnőit. – Ami pedig ennél is rosszabb, hogy kegyed cseppet sem kedvel engem. A skótnak esze ágában sem volt tagadnia a vádat. Nagyon sokféle dolgot érzett a lány iránt, ám ezen érzelmeket még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna kedvelésnek nevezni. – Úgy alkudozik itt velem, mintha nem egy lépéssel a szakadék széle előtt állna. Hogy a csudában lehet ennyire vakmerő egy ilyen kislány? Hiszen mindent elveszíthet, ha nem fogadja el azt a gazdag és befolyásos férfit, aki hajlandó volna feleségül venni. Ne felejtse el, hogy oda az erénye! A legtöbb gazdag férfi csupán egy szűzlányt volna hajlandó feleségül venni. Mivel pedig kegyed ártatlanságát én magam vettem el, ezért nyugodtan tekintheti a sors kedvező fordulatának, hogy még mindig érdeklődöm ön iránt. – Tisztában vagyok azzal, hogy nem tárgyalhatok az erő pozíciójából. Csakhogy nem bízom önben. Fene módon nem bízom önben. – Azért ragaszkodik ehhez a feltételhez, hogy befolyásolni tudjon, vagy azért, mert fél, hogy teherbe ejtem, mielőtt elvenném feleségül? – Mind a kettő miatt – ismerte be őszintén a nő. Ethan belátta, hogy ez a nőszemély tényleg megmakacsolta magát. – Hát jó. Elfogadom azt, hogy várnunk kell… Feltéve, ha más módon hajlandó lesz kielégíteni. Valahányszor csak akarom. A nő savanyú arcát látva, még hozzátette: – Nem érdekel, hogyan elégít ki… Lényeg az, hogy elégedetté tegyen. 111

– Emellett most csak azért kardoskodik, mert azt gondolja, hogy képes lesz többre is elcsábítani. Egészen pontosan ez járt Ethan fejében. A skótnak cseppet sem tetszett, ahogy ez a nő folyamatosan átlátott a szándékain. – Semmi ilyesmi nem fog történni, mivel nem táplálok afféle érdeklődést ön iránt – folytatta a lány. – Majd eljön a pillanat, amikor újra vágyni fog rám. – Maga elképesztő! Ha a viselkedésével nem ölte volna ki belőlem a rokonszenv leghalványabb szikráját is, akkor a külseje gondoskodott arról, hogy elforduljak, amikor lehullott az álarc. A férfi résnyire szűkült szemmel odalépett vendége mellé. A nő a falig hátrált, ám vendéglátója követte, majd felemelte a kezét, és megfogta a lány tarkóját. – Nem tagadhatja, hogy élvezte a csókomat – suttogta, miközben lassan a keblére vonta a vendéget. Maddy elakadó lélegzettel válaszolt. – Cs-cs-csak azért, mert akkor még azt hittem, hogy ön egészen más. – Eszébe jutott, akár egyetlen alkalommal is, hogy mi történt a kocsiban, mielőtt a magamévá tettem volna? A lánynak nem is kellett válaszolnia. Az arcán megjelenő rózsák mindent elárultak. – Mert nekem igen – ismerte be Ethan. – Eszembe jutott. Állandóan ez jár a fejemben. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy el kellett csábítania vendégét ahhoz, hogy megkapja, amire vágyott. Megfontoltan kellett viselkednie. Komoly akaraterővel elengedte a nyakát, és végigsimította a lány arcát. – Arra is jól emlékszem, mennyire élvezte a csókjaimat, meg azt, ahogy megsimogattam. A lány némán bámulta Ethan ajkát. Összehúzott szemöldöke elárulta, hogy felidézte magában az éjszaka emlékeit. A férfi közelebb hajolt, és a fülébe suttogta: – Egészen közel járt ahhoz, hogy általam eljusson a gyönyör tetőpontjára. A lánynak elakadt a lélegzete, és remegni kezdett. Ethan a nyakára szorította az ajkát, és egészen a válláig végigsimította. – Miért gondolja, hogy nem fogja újra élvezni? A szoba némaságát csak kettőjük ziháló lélegzete törte meg. – Most megcsókolom. Ha pedig nem tölti el gyönyörrel a csókom, akkor elköszönök, és soha többé nem zaklatom. Ha viszont igen… akkor ön az enyém lesz. – Nem vagyok hajlandó alávetni magamat… – nyelt egy nagyot a lány. – Alávetni magamat ennek a nevetséges… Ethan közelebb húzta magához. A nő ökölbe szorított keze rásimult a mellkasára. – Nevetséges kis próbájának. Micsoda ostobaság… A férfi ajka lassan megérintette Maddy száját. A lány megfeszült, és megpróbálta eltolni magától. Ethan azonban nem engedte el. A nyelvével lágyan megsimogatta az ajkát. Néhány hosszú pillanattal később a nő ökle kinyílt, és a tenyere megpihent vendéglátója mellén. Végre szétnyílt az ajka. Hagyta, hogy Ethan megízlelje, pontosan úgy, ahogy arra a gyötrelmes hetek során vágyott. Maddy két keze felemelkedett a férfi mellkasáról. Átölelte a skót nyakát, és összefűzte az ujjait. A férfi felnyögött a gyönyörtől, ahogy a forró női test határozottan nekisimult. Még erősebben a nő ajkára szorította a száját. Az felnyögött, majd viszonozta a csókot. Ethant eltöltötte a diadalérzet. Lehet, hogy vendége nem is találta annyira visszataszítónak. Hiszen miért színlelné ezt a gyönyört? Amikor megérezte szájában a nő nyelvét, valósággal lángra lobbant a vére. Legszívesebben megmarkolta volna a fenekét, hogy egy erős mozdulattal teljesen magához szorítsa. Készen állt arra, hogy kényeztesse, felizgassa,

112

elcsábítsa. Készen állt arra, hogy gyönyörrel töltse el. Arra azonban semmi sem készítette fel a férfit, hogy egyetlen aprócska csók miatt ennyire kivetkőzhet magából… Már megint. A lány ujja lágyan masszírozni kezdte Ethan tarkóját. Elölről is hozzádörzsölődött. A férfi felnyögött. Hogy a csudában volt ez a nőszemély képes arra, hogy egyetlen pillanat alatt ennyire felizgassa? Minden akaraterejét össze kellett szednie, mert valósággal elsöpörte a vágy, hogy az ágyra taszítsa vendégét, és mindenről megfeledkezve ráboruljon. Nem is tudta, honnan származott az az erő, amelyik segítségével képes volt hátrébb húzódni. Nagy nehezen rendet teremtett az elméjében. Amikor már újra kapott levegőt, Ethan hörögve megszólalt: – Nem kell ennek fájdalommal járnia, Madeleine. Megtanítom arra, hogy újra megbízzon bennem. Akkor majd kölcsönös gyönyörben részesíthetjük egymást. A nő döbbentnek és távolságtartónak tűnt. Szinte már szigorú pillantással mérlegelte, mint az előbb. A férfi ezért megpróbált színlelt jókedvvel beszélni: – Persze, nagyon is úgy vélem, hogy pár nap kényeztetés után, már könnyedén hanyatt fekszik, hogy magába fogadjon. – Miért is? Annyira nehéz volna örömet szerezni önnek? Ennek cseppnyi jelét sem láttam a bérkocsi ülésén. A férfi összeszorította a fogait, aztán nyugalmat erőltetett magára. – Nem feltétlenül. Csupán arra utaltam, hogy naponta háromszor vagy négyszer is sor kerül majd az ilyesmire. – Nem túl öreg ön már az ilyesmihez? Nem túl öreg? Az ég szerelmére, mindjárt megfojtom! – Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nagyon sok a pótolni valóm. A pótlást pedig még ma éjjel elkezdjük. – Még nem is mondtam igent, MacCarrick. – Nemsokára majd megteszi. Mielőtt azonban igent mondana, fenntartom magamnak a jogot, hogy megpróbáljam teljesen és tökéletesen elcsábítani. Hosszú vonakodás után a vendég végül így szólt: – Hajlandó leszek igent mondani, ha cserébe ön beleegyezik abba, hogy ma éjszakára külön szobát kapjak. Ami pedig az egyebeket illeti, semmit sem garantálhatok. – Már miért vennék ki még egy szobát? Ettől a perctől kezdve a menyasszonyomnak tekintheti magát. Hát ez meglehetősen hihetetlenül hangzott. – Azért, mert be akarok ülni egy kád forró vízbe, hogy mindent megfontolhassak. Csak úgy zúg a fejem – felelte a lány, és megtántorodott. – Kérem, ha tudná, hogy milyen szörnyű napot tudhatok magam mögött… – És hogy a csudában lehetnék biztos abban, hogy nem rohan el az éjszakába? Ahogy korábban. – Megígérhetem, hogy nem teszem. – Hagyni fogom, hogy nyugodtan megfürödjön, de mostantól fogva ugyanabban a szobában lakunk. A nő kifújta a levegőt, aztán vonakodva bólintott. – Félóra múlva visszatérek – jelentette ki vendéglátója, mielőtt távozott volna. Lesietett a lépcsőn, ki az utcára. Mélyen beszívta a hideg levegőt, és megpróbálta lerázni magáról a nő elemi hatását. A fészkes fenébe is! Csak kibírja, hogy ma éjjel ne érjen hozzá! Erre az apró áldozatra képes lesz a nagy terv érdekében. Egyébként sem tudhatta, hogy milyen nagylegény volna a gáton. Amióta eldöntötte, hogy útra kel Párizsba megkeresni a lányt, nem igazán aludt néhány óránál többet. A sebesülése miatt meg még amúgy is gyengének érezte magát. 113

Elkomorodott. Hogy a csudában fognak aludni ma éjjel? Nagyon is tudta, milyen okok miatt ragaszkodott ahhoz, hogy egy szobában aludjanak. Mégis, különösnek találta a döntését, hiszen egész élete folyamán egyetlen egy alkalommal sem töltötte el egy nővel az egész éjszakát. Annak idején még a puszta gondolata is elborzasztotta annak, hogy valamelyik szeretője mellett kelljen felébrednie. Határozottan elutasította, hogy bármelyikőjük is ráerőltesse magát az életére. A szeretkezések után, miután a nők sóhajtozva, önző karokkal megpróbálták megragadni, Ethan kivétel nélkül mindig elmenekült. A lehető leggyorsabban felöltözködött, és kirohant az esőbe, a hóba, bármi is tombolt odakint. Mindennél fontosabb volt, hogy elmeneküljön. A nők kivétel nélkül rá akartak tapadni a férfiakra. Mert bizony, a gyengébb nem valamennyi tagjában megvolt az a sajnálatra méltó, elképesztő szokás, hogy összetévesszék a nemiséget a vonzalommal. Képtelenek voltak felfogni, hogy a két dolog távolról sem volt azonos. Ethant kizárólag a nemiség érdekelte. Úgy gondolta, hogy az együtthálásnak igazából nincsen semmi köze a két ember közötti vonzalomhoz. Nem kellene, hogy bármi közük is legyen egymáshoz. Ekkor egy nevető, idősebb pár lépdelt el mellette a hotel irányába. Egyértelmű, hogy férj és feleség voltak. A skót utánuk fordult. Lehetségesnek tűnt persze, hogy néhány ember boldog házasságban élt. Hiszen Ethan szülei is fülig szerelmesek voltak egymásba. Házasságuk mégis tragikus véget ért. A két öccse talán megúszhatja… Madeleine tényleg beleegyezett abba, hogy a feleségem legyen? Ha figyelmen kívül hagyta a lány nevetséges köntörfalazását, akkor nyilvánvalóvá vált a tény, hogy igenis elfogadta az ajánlatát. Mégpedig az után, hogy megpillantotta az arcát. Elkomorodott ettől a gondolattól. Egy hozzá hasonlóan elcsúfított képű férfi csak akkor szerezhet meg magának egy Madeleine-hez hasonló gyönyörűséget, ha a nő éhezett, veszély fenyegette, és úgy gondolta, hogy csakis ez a férfi védheti meg. Ethan pedig csakis amiatt volt olyan távolságtartó, amit az ifjú nő szülei annak idején elkövettek ellene. Nagyon is úgy látta, hogy ez a nő az övé. Hiszen az adósa volt. Ethan jogosan akarta maga alá gyűrni puha, érzéki testét. Igenis joga volt arra, hogy bármikor megérintse, amikor csak erre támadt kedve. Hát nem azt ígérte a nő, hogy annyiszor elégíti ki, ahányszor arra a férfinek csak kedve támad? Akkor pedig miért is jött le az utcára? Valósággal elöntötte agyát a harag. Rohanva elindult felfelé a lépcsőn, hogy megszerezze azt, amire vágyott.

114

21 Maddy az elképesztő méretű kádban ült. A polcon talált levendula illatú sampont öblítette le éppen a hajáról. Egyre csak az járt az eszében, hogy most – talán – mégis csak rendbe jön az élete. Vegyük például azt a gyűrűt. A hosszú szalagra felfűzött ékszer ott csillogott a közeli asztalka tetején. Már az is elég volna ahhoz, hogy kiváltsa magát az adósságból. Ha pedig a skót komolyan gondolta, hogy elveszi feleségül, akkor nemsokára gazdag lesz! Talán még grófnő is lehet belőle. Hátradőlt a forró vízben. Olyan mély volt, hogy kis híján a vállát is ellepte. Lazítani próbált, miközben körös-körül gőz emelkedett a magasba. Hát igen, ezt azért nem lesz nehéz megszokni. Maddy savanyú képet vágott. Csak hát, akkor kénytelen lesz beleegyezni abba, hogy szeretkezzenek. Milyen jó volna, ha a skót azt is ugyanolyan jól tudná csinálni, mint ahogy csókolt. Mindent összevetve azonban, az ifjú nő hajlandó lett volna nagyon is sok mindent elviselni, csakhogy megkaphassa ezeket a csodálatos dolgokat. Most már legalább abban biztos lehetett, hogy a férfi nem akart fájdalmat okozni azon az éjszakán. Hiszen összerezzent, valahányszor csak Maddy szóbahozta azt a szörnyűséget. A lány most kinyitotta a szemét… A skót pedig ott állt a fürdőszobában, és őt bámulta! Azonnal felpattant, és már mozdult is, hogy felkapjon egy nagy törölközőt. Valósággal beleburkolózott a széles frottírba, mintha csak lepedőt borított volna a vállára. Még így is attól tartott azonban, hogy a sasszemű férfi figyelmét nem kerülte el a karja. Hogy a csudába nem hallotta meg, amikor bejött? – Azt mondta, hogy kapok fél órát! – Ön pedig arról beszélt, hogy kielégít, valahányszor csak azt akarom. Hát én most akarom – mordult fel a férfi, és levette az öltönyét. – Tegye le azt a törölközőt. – S-s-soha nem egyeztem bele abba, hogy meztelen legyek! – Azt akarja, anélkül vegyem feleségül, hogy látnám világosban a testét? – A legtöbben ezt csinálják! A skót keze villámgyorsan előre lendült. Letépte a törölközőt. Amikor Maddy utána kapott, a férfi egyszerűen megpördítette, és határozott, de mégis gyengéd szorítással mind a két csuklóját összefogta a háta mögött. Úgy tűnt, mintha a lány sebhelyét akarta volna alaposabban szemügyre venni, ám a keblét megpillantva azonnal megtorpant. Érdesen érzéki hangon szólalt meg: – Eddig csak az árnyékban láttam a keblét. Hörgő hang tört elő a torkából, és a széles tenyere beborította Maddy egyik mellét. A lány valósággal megdermedt a rátörő hőségtől. A skót azonnal megcsókolta. A férfi vajon még akkor is vágyni fog-rá, miután láthatta az egész testét? De hiszen Maddy nem is akarta magának ezt az alakot! Milyen kár, hogy nem nagyobb a melle. A lány halálra váltan becsukta a szemét. Vendéglátója lassú, lágy mozdulatokkal masszírozni kezdte a mellét. – Olyan pici, mint egy teáscsésze. Maddy legszívesebben meghalt volna. – Kegyed valóban talpraesett, de nem nevezném csinosnak – nevetett a férfi. 115

Maddy ott rögtön szeretett volna meghalni. A férfi keze átsiklott Maddy fenekére. A skót mellkasából halk, férfias hang tört elő. – Kegyed ugyanis átkozott módon gyönyörű. Mintha csak felbőszítette volna ez a tény. Maddy óvatosan kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy vendéglátójának valósággal feszültek az izmai. Elképesztő méretű férfiassága kis híján kiszakította a nadrágját. Gyönyörű? Az után, hogy látott meztelenül a világosban? Az erős kéz simogatni kezdte. Végigsiklott a csípőjén, a hasán, a keblén, mintha csak a férfi nem is tudta volna, hogy hol érintse meg. Úgy tűnt, hogy valósággal lenyűgözte az elé táruló látvány. Összevonta a szemöldökét, és levegő után kapkodva, így szólt: – Olyan szép… Bár Maddyt egy tetőtől talpig felöltözött, fürkésző tekintetű férfi szorította magához, minden egyes simogatás után fokozódott a gyönyöre. A skót azt gondolja, hogy szép vagyok. A felismerés boldogsággal töltötte el… Becsukta a szemét. Ahogy magán érezte a férfi kezét, legszívesebben hátradőlt volna, hogy vendéglátója szépen nyugodtan felderíthesse a testét. Mi történik velem? Amikor az érdes kéz végigsimította a combjai közötti göndör szőrzetet, Maddy megremegett, és csak nagy nehezen tudta visszafojtani a nyögését. – Pont olyan szőke, mint a haja – hörögte érdes hangon a skót. – Igen. Csak engedje meg, hogy így nézzem, kislány – szólalt meg végre a férfi, mikor Maddy elernyedt az ölelésében. Amikor a skót elengedte a kezét, a lány mélyen beszívta a levegőt, mintha csak megpróbálta volna összeszedni minden bátorságát. Látszott rajta, hogy legszívesebben eltakarta volna magát. Elpirult, és lesütötte a szemét. Ennek ellenére nem kapta fel a törölközőt. Ethan elvette vendége szüzességét, élvezte a testét, megérintette, ám egészen egyszerűen nem ismerte fel, hogy milyen csodálatos, milyen lenyűgöző a teste. Elmulasztotta valóban kiélvezni ezt a csodát. A fürdőszoba lámpája fénybe borította az ifjú nő sápadt, selymes vállát. Hosszú hajfürtjei nedves göndör tincsekben hullottak alá. Megérintették meredő mellbimbóit. A férfi a tekintetével követte a keblek között csordogáló víz vékony patakocskáit, amelyek végigsimították a lány hasát, és pajkosan folytatták útjukat lefelé. Őrjítő vágyat érzett. Legszívesebben a nyelvével és az ajkával a kis patakok nyomába eredt volna. Halk és mély dübörgő hangot hallott. Meglepődve ismerte fel, hogy a zaj forrása bizony ő maga volt. A vékony test a maga módján igencsak gömbölyded és lenyűgözően nőies volt. Karcsú dereka kiemelte gömbölyű csípőjét. Az alakja leginkább egy homokórára emlékeztette. Ethan a pajkos és érzéki hátsóra meredt. A lány tompora fölött két elbűvölő gödröcskét fedezett fel. Hatalmasat nyögött. Meg akarta markolni a lányt, magához szorítani, hogy azután elmerülhessen benne. Ekkor azonban a két parányi, csodálatosan formás kebel elterelte a figyelmét… Az apró hetyke, gömbölyded mellek bimbói elképesztően érzékenynek bizonyultak. A leglágyabb érintés is elég volt ahhoz, hogy megremegjenek. Ethan valahol a tudata mélyén nagyon is jól emlékezett arra, hogy mindig is a nehéz, telt melleket részesítette előnyben, ám amikor a tenyere ráborult a lány keblére, egyszerűen képtelen volt felidézni magában, hogy miért is volt annyira oda a bögyös nőszemélyek iránt. Ez a lány egyszerűen tökéletes… Egyetlen apróságtól eltekintve. A férfi pillantása megállapodott a sebhelyen. Vendége nagyon nem akarta, hogy észrevegye ezt a heget. Megfogta a lány könyökét, és közelebb húzta a gőzben elhomályosodott lámpáshoz. 116

Felemelte a karját. A sebhely átszelte az alkar alsó részének közel egyharmadát. Égési sebnek tűnt. A megégett hús vörös szegélye kacskaringós, fehér vonalakat fogott közre. – El is tört? A nő szeme tágra meredt, mielőtt sikerült volna visszanyernie a hidegvérét. – Mikor? Maddy megvonta a vállát, már amennyire ez lehetséges volt úgy, hogy erősen tartották a karját. – Nem is tudom. Nagyon régen történt. – Felemelte a karját, hogy elhárítson egy lángoló dolgot. Ami azután még a csontot is eltörte. A lány döbbenten nézett vissza rá. – Honnan tud…? Miért mondta ezt? – Értek a sebhelyekhez – válaszolta a skót keserű mosollyal. – Hol égett meg? Maddy csupán egy pillanatig habozott, majd megjátszott vidámsággal ezt mondta: – Abban az úri házban, ahol éltünk. Még fiatalabb koromban. Az egyik cseléd berúgott, és nem vigyázott a pipájára. – Más szóval? A tetőtéri odújuk kigyulladt, mert az egyik szomszédos bérlő berúgott. A vendég megremegett, aztán suttogva válaszolt: – Nem voltam én ám mindig szegény, MacCarrick. Tényleg éltem úri házban is, ahol sok szolgánk volt. Fogadásokat adtunk, és odajártak a barátaink. – Igen, ezzel tisztában vagyok. Hiszen én voltam az, aki megfosztott mindezektől. – Ha nem így lett volna, akkor nem barátkozhatott volna a Weyland családdal. – M-m-most már elenged végre? Ethan mellkasára ismét ránehezedett az a súlyos, kellemetlen érzés. A kínja csak akkor enyhült, amikor elengedte a lányt. A vendég hátat fordított, és elmerült a vízben. A haja vége eltűnt a felszín alatt. Megroggyant a válla, mintha iszonyatos kétségbeesés fogta volna el. Jól látszottak a bordái. Nem volt csúnya a látvány, de jelezte, hogy a vendég a közelmúltban sokszor éhezett. A fészkes fenébe! Talán nem éppen most kellene lelkiismeretessé válnia. Ethan megpróbált felidézni valamit, amitől dühbe gurulhat. Eszébe jutottak vendége sértő szavai. – És még volt képe ahhoz, hogy gúnyolódjon az én sebhelyem miatt. A nő megdermedt. Ethan pontosan tudta, hogy miért mondott ilyen durva szavakat ebben a helyzetben. Ugyanakkor még nem volt annyira könyörtelen, hogy ne értette volna meg azt, milyen érzések vehették volna rá, hogy ne bántsa meg a lányt. – Álljon fel és jöjjön ide! – parancsolta. – Újra meg akarom érinteni. – Nem! Már az is éppen elég szörnyű, hogy mezítelen testtel kell ön előtt állnom. Nem akarom, hogy kigúnyoljon… – Kigúnyolni? – kérdezte hitetlenkedve a skót. – Nincs itt semmi, amiért kigúnyolhatnám. – D-d-de amit a sebhelyemről mondott. Meg arról, hogy… kicsi a mellem. – Ön ma este többször is megsértett. Nem mintha a legcsekélyebb szükségem is lett volna arra, hogy kegyed emlékeztessen, milyen ocsmány is az ábrázatom. A kádban ülő alak hátrapillantott a válla fölött. Még jobban elpirult. Talán elfogta a bűntudat, amiért megsértett? – Ami pedig a keblét illeti. Ha esetleg nem vette volna észre, és elkerülte a figyelmét, amikor arról beszéltem, hogy gyönyörű a melle, akkor most egyszerű világos szavakkal 117

megismétlem az egészet. Elég egy pillantást vetnem az apró kis testére, és egészen egyszerűen képtelenné válok arra, hogy akárcsak egy értelmes gondolatot is megfogalmazzak. Na, szóval, ha szeretne tanúja lenni annak, ahogy egy férfi elveszíti a józan eszét, akkor jöjjön ide hozzám, és engedje meg, hogy ismét megérintsem. Mivel azonban a nő még mindig nem kelt ki a kádból, vendéglátója így folytatta: – Ha nem akarja újra testén érezni a kezemet, akkor jöjjön, és ön érjen hozzám. Maddy ráharapott az alsó ajkára. Ethan ezt pozitív válasznak tekintette. Azonnal elkezdett vetkőzni. A feje fölött lehúzta az ingét. – Hé, várjon! Azt sem akarom… – kiáltotta a nő, de aztán elakadt a hangja, és összehúzott szemöldökkel bámulni kezdte a férfi mellkasán az öltéseket. – Mi történt önnel? – Ne is törődjön vele! Nemsokára behegesedik, és akkor még egy oka lesz arra, hogy kigúnyoljon. Maddy semmibe vette ezt a megjegyzést. – Ráadásul le is fogyott. Ennek is az a sérülés az oka, amiről beszélt? – Igen. – Mi történt? – tudakolta. Amikor a férfi nem válaszolt, a vendége a magasba vonta egyik szemöldökét. – Skót, tényleg le kellene szoknia arról, hogy ollóval a kézben szaladgáljon. – Maga aztán tényleg butuska kislány – mérgelődött a férfi, miközben leült egy kényelmes székre, és lehúzta a csizmáját. Azon kapta magát, hogy elmondja az igazat. – Meglőttek. A nő szemében azonnal felcsillant a kíváncsiság lángja. A kád peremére tette a kezét, és ráhajtotta a fejét. – Meglőtték? –kiáltotta, és a szemén látszott, hogy levonta a következtetést. – Nem csoda, hogy annyira fél a pisztolyok hangjától. – Fészkes fenét! Én aztán nem félek… – De mégis, ki lőtt önre? – Egy rossz ember – vonta meg a vállát. – Látom ám, hogy több komoly sérülése is volt. Mégis mivel foglalkozik? Mi lehet ennyire veszélyes? Csak nem valamilyen lázadó? Kitaszított? De tudom már… Maga zsoldos katona! Ethan különösebben soha sem titkolta, hogy mivel foglalkozik. Csupán azt, hogy kinek a megbízásából. – Meglehet, van bennem egy kicsi mindegyikből. A lány már nyitotta volna a száját, hogy tovább beszéljen, ám ekkor vendéglátója kilépett a nadrágjából. Miközben Maddy gyorsan elfordult, Ethan beült mellé a kádba. A lány nagyot nyelt, és megpróbált kimenekülni a vízből. Sikerült megragadnia a vállát, és visszatartani. A férfi hátradőlt, és ellazította az izmait. Odahúzta magához a vendégét. Felnyögött a gyönyörűségtől, amikor a puha keblek végigsimították a mellkasát. Csak gyengéden, figyelmeztette magát, amikor a keze végigsimította a nő hátát, és elérte a fenekét. Még mindig fennállt a veszélye annak, hogy elriassza a nőt. Miután azonban láthatta meztelen testét világosban is, esze ágában sem volt elriasztani. Amikor a foglya megpróbálta eltolni magától, Ethan megsimogatta a tarkóját, és visszahúzta magához. – MacCarrick, ne! – kiáltotta a lány, és megragadta a kád két peremét, hogy távol tartsa magát. – Semmiképpen… nem akarom. – Miért ne? – kérdezte a férfi, és végighúzta a mutatóujját a két kebel között. A nő megremegett, miközben válaszolt: – A-a-azért, mert kimerült vagyok, és nem tudom, hol áll a fejem. Át kell gondolnom ezt az egészet. Feszülő izmokkal próbálta meg távol tartani magát. Az erőfeszítéstől édesen remegni kezdett a keble. Kemény mellbimbói mintha csak gúnyolták volna a férfit. Legszívesebben 118

rájuk tapasztotta volna a száját, hogy aztán hosszú órákon keresztül le se vegye róluk. Azt akarta, hogy a nő végre megérintse… Ekkor azonban Ethan lelki szemei előtt valamiért az a kép villant fel, ahogy vendége a csapszék padlóján feküdve öklével rácsapott a földre. Tanulmányozni kezdte a nő arcát, miközben felidézte magában annak elcsigázott kitartását. Jól látta szeme alatt a sötét foltokat. A mai nap nemcsak Maddyt viselte meg, hanem bárki mást is elcsigázott volna. A lány keze lecsúszott a kád széléről… – Bár igazán nehéz megbirkóznom a csábítással, mégis elengedem, hogy kipihenhesse magát ma éjjel – hallotta Ethan hitetlenkedve saját tulajdon hangját. – Egy csókért cserében. A lány arcán egy pillanatra felvillant a csalódottság, majd holtfáradt hangon ezt mondta: – Rendben, essünk túl rajta. Amikor Ethan keze két oldalról rásimult az arcára, az ifjú nő elkomorodott. A férfi hüvelykujja végigsimította az arcát, majd megcsókolta a homlokát, az orra hegyét, végezetül pedig leheletfinoman megérintette az ajkát. Amikor elengedte, a vendég csupán egy pillanatnyi habozás után nyitotta ki a szemét. – Ezt a trükköt minden sikeres szélhámos ismeri – suttogta. – Először adni kell egy keveset, hogy utána mindent elvehessünk. – Én pedig semmit nem fogok kapni, Madeleine? – kérdezte váratlan jókedvvel a férfi. Miközben igyekezett elfojtani a mosolyát, a nő tekintete megállapodott az ajkán. Úgy tűnt, hogy legszívesebben megcsókolta volna Ethant. A következő pillanatban azonban gyors mozdulattal kifordult az ölelésből, hogy kiszállhasson a kádból. Amikor végül kilépett és megfordult, hogy felvegyen egy törölközőt, vendéglátója ismét meglepte önmagát. A keze mintha csak önálló életre kelt volna, megpaskolta a nő gyönyörű fenekét. Maddy gyorsan beburkolózott egy törölközőbe, és a válla fölött döbbent pillantást vetett hátra. Bármit is fedezett fel azonban a férfi arcán, a lány nem tudta megállni, hogy meglepődve el ne mosolyodjon. Utána viszont kisétált a fürdőszobából. Felkapta a gyűrűjét, és jól látszott rajta, hogy sokkal nyugodtabb, mint az előbb. Miközben Ethan megmosakodott, egyre csak az járt az eszében, hogy a fészkes fenében lehetett ilyen nagyvonalú a lánnyal, miközben a férfiassága kis híján felrobbant a vágyakozástól. Megpróbálta elhitetni magával, hogy csak azért viselkedett így, mert a lány elfogadta a tervét. Ethan ezzel megnyerte az első csatát. És nem azért, mert elfogadott. Mert beleegyezett abba, hogy hozzám jöjjön feleségül… Megtörölközött, és visszament a szobába. A törölközőt a dereka köré tekerte. Vendége Ethan egyik ingét viselte. Fel kellett hajtani az ingujjakat. Vállban igencsak nagy volt a ruhadarab, és egészen a térdéig leért. A nyakában azon a vörös szalagon ott lógott a gyűrű. Kölcsönvette a férfi két vastag, szürke zokniját is. A zokni valósággal elnyelte az apró lábat. A bokájánál meggyűrődött a szövet. A lány ismét ráharapott az alsó ajkára. Egyik parányi lábacskáját hozzádörzsölte a másikhoz. Vendéglátója mellére ismét ólomsúly nehezedett. – Remélem, nem veszi zokon? – Nem. Dehogyis. Egészen egyszerűen lenyűgöző volt… – Hogy fogunk… aludni? – tudakolta a vendég. A férfi összerezzent, és azonnal elmúlt a jókedve. – Nem érdekel. Addig nem, amíg nem lesz az enyém. Maddy odasietett az egyik ágyneműtartóhoz. Mintha csak olvasni tudta volna a férfi gondolatait, kiráncigált egy takarót és egy párnát. 119

– Ó, hát szóval, tudja kérem, nem igazán tudok nyugodtan aludni, ha valaki van mellettem az ágyban. Ethan felszegte a fejét. – Ezek szerint nem akar velem osztozkodni az ágyon? – A múltban valósággal sorban álltak az epekedő asszonyok azért, hogy ott aludhassanak mellette, erre ez a csitri meg úgy tett, mintha már a puszta gondolat is taszította volna. – Hát… ez is az egyik oka annak, hogy saját szobát akartam – magyarázta a vendég. – De semmi gond, mert elalszom azon a díványon is. Ethan odaugrott mellé, felkapta és a tiltakozással cseppet sem törődve, rádobta az ágyra. Igenis rá fogja kényszeríteni arra, hogy ott aludjon mellette. Már csak azért is, hogy megbüntesse a makrancossága miatt. Ha a lány nem lett volna ilyen pehelykönnyű, vendéglátója sebhelyébe azonnal belemart volna a fájdalom. Ethan azonban a legcsekélyebb mértékben sem törődött a sajgó öltésekkel. – A mai éjszakát velem tölti az ágyban. Eldobta a törölközőt, és a nő után mászott. – Nem akarok magával aludni! – térdelt fel a nő, és ügyetlenkedve elindult az ágy széle felé. – MacCarrick, ez az ötödik feltételem. Ethan megragadta a hálóingül szolgáló ingét, és visszarántotta a menekülőt. A lány dühös pillantásával nem törődve ismét átkarolta, és ráborította a takarót. Maddy elszántan izgett-mozgott. Megpróbálta eltaszítani maga mellől a férfit. Ethan végül ráförmedt: – Ha itt marad, akkor holnap új ruhákat kap tőlem. Amúgy is vett volna neki új holmikat. Esze ágában sem volt úgy a nyilvánosság elé lépni leendő felesége társaságában, hogy az hozzá képest csupán igénytelen, kopottas ruhadarabokat hord. Az emberek amúgy is spekulálni fognak. Tudni akarják, hogy mi vette rá az ifjú nőt arra, hogy összeálljon egy Ethanhez hasonló alakkal. A kézenfekvő válasz a pénz lett volna, a skót azonban leharapta volna a nyelvét, minthogy bárki előtt kimondjon ilyesmit. Közben a lány valósággal megdermedt. – De nem… Ugye nem minden éjjel, MacCarrick? A lány hangjából olyan őszinte borzalom csengett ki, annyira megrémítette, hogy vendéglátójával kell töltenie az éjszakát, hogy Ethan azonnal rávágta: – Minden… egyes… nyavalyás éjjel! – Azt akarom, hogy emlékezzünk majd erre az áldozathozatalra – suttogta a lány, aztán az ágy legszélére húzódott, elrendezte a párnáját, és az oldalára dőlt. Áldozathozatal? Remek, végre egy nőszemély, aki nem akar Ethanre tapadni. Elvigyorodott. Hát persze! Egy bő órával később azonban azon kapta magát, hogy az alvó nőt figyelte. Két dolog is felkeltette az érdeklődését. Vendége gyakorlatilag hang nélkül aludt. Ráadásul valósággal összegömbölyödött. A térdét felhúzta egészen a melléig. Az emberek akkor szoktak így összegömbölyödni, ha már nem tudnak védekezni, és az ellenfeleik továbbra is ütéseket zúdítanak rájuk. Ethan azzal nagyon is tisztában volt, hogy a lányt igencsak megviselte nehéz élete. Most már viszont nagyon szerette volna egészen pontosan tudni azt, hogy mi is történhetett vele, miután távozott Angliából. Nem tudott arról, hogy a lány megégett. A sebet elnézve, nyilvánvalónak tűnt, hogy még egészen kiskorában történhetett az eset. Az is egyértelmű volt, hogy a vendége szívós teremtés. Hiába látszott törékeny és sérülékeny kis jószágnak. A férfi nem tudott ellenállni a hirtelen késztetésnek. Óvatos mozdulattal a kezébe vette a párnára boruló, egyik ragyogó, szőke hajtincset. Miközben a hüvelykujja végigsiklott a

120

selymesen puha fürtökön, valamiért azon kezdett el töprengeni, hogy miért fogta el ez a titokzatos elégedettség akkor, ha a mellette fekvő ember álmára vigyázhatott. Tudta, hogy néhány férfi valósággal odavan ezért az érzésért. Emlékezett arra, milyen is volt, amikor egyszer Hugh fiatalabb korában Jane társaságában töltött egy napot. Amikor hazajött, ismét csak úgy áradt belőle a melankólia. Ezen a napon, ha lehetséges, még mélabúsabb volt, mint egyébként. Ethan azt gondolta, hogy az öccse végre maga alá gyűrte azt a lányt. Hugh azonban felháborodva elutasította Ethan feltételezését. – Nem! Csupán a karomban tartottam, miközben aludt – jelentette ki az ifjabbik fiú, aztán boldogan felsóhajtott. –Több mint egy órán keresztül. A bátyja most óvatos mozdulattal megérintette a mellette fekvő alakot, mert érezni szerette volna a Madeleine testéből áradó meleget. Nem akarta felébreszteni, ám nagyon kíváncsi volt a különös érzésre, ezért óvatosan hozzásimult a nő hátához. Csak egy percig akart ebben a testhelyzetben maradni. Madeleine azonban felébredt, és megfeszült. Hát, ha már eddig elmerészkedett… A férfi megragadta az apró alakot, és szorosan magához ölelte. Türelmesen várta, hogy a nő megnyugodjon. Hosszú percek teltek el, ám Madeleine képtelen volt lazítani. Ethan kellőképpen nyakas volt ahhoz, hogy ne engedjen. Szorosan egymáshoz bújva maradtak. Sőt még erősebben magához ölelte a lányt. A csinos fenék belesimult Ethan ölébe, és az arcát valósággal beborította a szőke fürtökből áradó illat. Nem csoda, hogy férfiassága ismét meredezni kezdett. Keresztülerőltette a karját a lány teste alatt, és így most már valósággal beborította az ölelésével. Valósággal sajgott a vágytól, hogy újra a magáévá tegye, ám ugyanakkor megdöbbentő módon úgy érezte, nagyon is elégedett azzal, ahogy így összebújtak. Mintha csak ott lett volna, ahol mindig is lennie kellett. Az elmúlt napok megpróbáltatásai most már éreztették a hatásukat. A női test melege gyorsan álomba ringatta. Mielőtt elaludt volna, Ethan még arra gondolt, hogy a kis boszorkány most már tényleg ellazulhatna kicsit. Lehetséges, hogy mégsem annyira szörnyű dolog, ha az ember egy nő mellett töltheti az egész éjszakát?

121

22 Ma már nem igazán léteznek ilyen keménykötésű férfiak, gondolta Maddy nagyot sóhajtva. A régi gladiátorok, a régi harcosok voltak ilyenek. Félrehajtott fejjel tanulmányozta a bágyadt hajnali napfényben alvó férfit. A skót hanyatt feküdt, és az egyik karjával eltakarta a szemét. A takaró veszélyes mélységbe csúszott le a derekán. Jól látszott széles mellkasa és izmos felsőteste. A lány elpirult, amikor észrevette, hogy a reggeli merevedés a magasba emelte a nehéz takarót. Maddy ma reggel arra ébredt, hogy nem korog a gyomra. Egész éjjel egy meleg, puha ágyban aludt, és éjszakai nyugodalmát nem szakították félbe a rémálmok. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy miután eleget evett és biztonságos menedékhelyre lelt, a teste felfedezte, hogy a megszokottakon túl egészen másfajta szükségletei is vannak. A fiatal nő izgatottan szívta be a mellette fekvő test tiszta, férfias illatát. Bizsergő vágyakozás uralkodott el rajta, amikor megérezte a férfiből áradó hőséget. Csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudta visszafogni magát attól, hogy az előző éjszaka emlékeit felidézve magában, ne húzza végig tenyerét a skót bőrén. Milyen izgalmas volt, ahogy a keble nekisimult ennek az izmos mellkasnak a kádban. Vagy éppen az, ahogy a kemény férfitest valósággal bölcsőbe zárta. Bár nem szívesen aludt volna minden éjszaka egy ilyen ölelésben, meglepődve tapasztalta, hogy mennyire biztonságban érezte magát. A skót férfiassága keményen nekinyomódott Maddy fenekének, ám vendéglátója betartotta a szavát. Nem próbálkozott semmivel sem. Maddy nem igazán gondolta azt, hogy valaha is élvezni tudja, ha behatolnak az ágyékába. Mostanra azonban már nem tudta volna kizárni, hogy igenis élvezni fogja Ethan társaságában a szeretkezést. Ha leendő férje olyan jó szeretőnek bizonyul, mint ahogy csókolni tudott, elképzelhető, hogy képes lesz élvezni a szeretkezést, ha egyszer hozzászokik a férfi elképesztő méretéhez. Természetesen mindez még távolról sem jelentette azt, hogy az esküvőjük előtt közel engedné magához. Addig bizony nem lesz az övé. Ehhez a feltételhez elszántan ragaszkodnia kellett. Túlságosan is sok olyan nőt ismert, akinek házasságot ígértek, majd pedig egy gyermekkel a szívük alatt, mélységes nyomorúságban tértek vissza La Marais-ba. Viszont, ha egyszer egybekeltek… Milyen lesz majd, amikor újra megpróbál behatolni? Maddy cseppet sem várta a következő alkalmat, ám ugyanakkor végtelen kíváncsiság fogta el. Ez a férfi valósággal a titkok tárháza volt. Vegyük például azt, hogy miért is értett annyira a pisztolyhoz. Ki lőtte meg nemrégiben? Legalább még egy olyan sebhelyet felfedezett rajta, ami egyértelműen egy golyó nyomának tűnt. Le merte volna fogadni, hogy még több heg éktelenkedik a hátán is. Mégis, mivel foglalkozhat ez az alak, hogy ennyire veszélyes az élete? Ki hasította fel az arcát ilyen rettentően? Mi miatt került oda az a csontig érő sebhely? Mostanra már átérezte, hogy a heg mennyire zavarja a férfit. A helyzet azonban az volt, hogy amennyire Maddy odavolt a szépséges férfitestekért, annyira könnyedén eltekinthetett ettől a sebtől. Valójában MacCarrick arca így is teljes mértékben lenyűgözte. Csodálattal bámulta vendéglátója szabályos, vonzó arcát, az erős, egyenes orrot, a határozott ajkat és a szögletes állat borító borosta sötét árnyékát. A fickó jó tulajdonságai könnyedén ellensúlyozták a rosszakat. 122

Lehetséges, hogy a tehetős Grosvenor városrészében a finom úri társaság azt hitte, mindenkitől elvárható a makulátlan megjelenés. Maddy azonban már rég kikerült abból a világból. Jó ideje hozzászokott a krími háborúból hazatérő, sebesült katonák látványához. Gyakran feltűnt neki, hogy az egyenruhák egyik ujja üresen lógott, vagy hogy a veteránok elveszítették az egyik lábukat. Ehhez képes MacCarrick sebhelye igazából nem is taszította. Persze Maddynek is megvolt a maga listája arról, hogy milyen tulajdonságokat vár el leendő férjétől. A makulátlan arcbőr nem rúghatott volna labdába a férfiasság, az erő és a gazdagság mellett. A skót mindezekkel igencsak bőséggel rendelkezett. Magában némán felsorolta vendéglátója jó tulajdonságait is. Ez a gazdag férfiú meglehetősen bőkezűen bánt a pénzével. Érzéki kéjjel csókolt, és Maddy még sohasem látott ilyen lenyűgöző, kidolgozott testet. Az ellen sem volt semmi kifogása, hogy a skótban heves tűz lángolt. Semmiképpen nem lehetett volna óvatos óriásnak tekinteni. Akadtak persze rossz tulajdonságai is. Önző, makacs, durva, agresszív és megbízhatatlan volt. Nehéz lesz Ethan MacCarricket irányítania? Hát, erre mérget vehetett. Kétség nem fért hozzá, hogy latba kell vetnie minden tudását. Fel kell használnia mindazt, amit valaha is tanult a férfiak kezeléséről. Ezen kívül pedig hihetetlen mennyiségű türelemre lesz szüksége. Ha viszont minderre képes lesz, búcsút mondhat az adósságoknak, a nyomorúságos hétköznapoknak, és harsány bonjourral köszönheti új életét a titokzatos skót oldalán. A férfi közelében Maddy vére tűzforrón lüktetett. Egyszerre tombolt benne a vágyakozás és a harag. Végül már nem tudott ellenállni a vágyakozásnak. Az ujjait óvatosan végighúzta a férfi felemelt karján. Lenyűgözve bámulta, ahogy a test oldalán egy pillanatra megfeszültek a kidolgozott izmok. Óvatosan megsimította a sebhely körötti bőrt. Meglepő módon elszomorította az, hogy valaki bántani akarta a skótot. Meg akarták ölni. Miért zavarta Maddyt annyira, hogy vendéglátója szenved? Hiszen a szíve mélyén még mindig idegen volt. Megcsóválta a fejét, és úgy döntött, hogy többet nem fog hazudni önmagának. Éppen ideje volt ennek. Valami miatt már az első pillanattól kezdve vonzódott ehhez a férfihoz. Úgy, ahogy korábban soha senki máshoz. Valósággal zabolátlan vonzalom húzta oda hozzá, mielőtt láthatta volna az arcát és a sebhelyet. És ez a vonzalom kitartott az után is, hogy lehullott az álarc. Tegnap éjjel a férfi zavartan, de őszintén elmosolyodott, amikor meglegyintette Maddy fenekét. Abban a pillanatban egészen új oldalról ismerhette meg a skótot. Már nem is haragudott annyira rá… Lassan, nyugodt mozdulatokkal felderítette az izmos mellkast. Utána egy ujjal végigsimította a széles, kemény hasizmokat. Kíváncsi keze eljutott oda, ahol a köldök alatt erősszálú szőrzet borította a férfi hasát. Maddy lassú mozdulattal végighúzta a szőrzetben a körmét. A férfi magasba rántotta a térdét. A takaró alatt megrándult a férfiassága. A lány összerezzent és felpillantott. Farkasszemet nézett a skóttal. Még sohasem látott ilyen átható pillantást. Mintha csak perzselő hőség tört volna elő a borostyán színű foltokkal meghintett, éjfekete szembogárból. Bár nagyon is tisztában volt azzal, hogy a férfi feszülten figyelte, Maddy mégsem próbálta meg eltitkolni a vágyakozását. A skót összehúzta a szemöldökét. Mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogyan is reagáljon. A lány kézfejével végigsimította a sebhelyet. A férfi arckifejezése megváltozott. Elkomorodott. – Miért alszik labdává gömbölyödve? – kérdezte mély, szinte dörmögő hangon. Vendége értetlen pillantását meglátva így folytatta. – Éjjel hozzám bújva aludt el. Amikor aztán felébredtem, azt vettem észre, hogy összegömbölyödve az ágy túloldalán fekszik. Furcsa, de mintha vádaskodás érződött volna ki a hangjából.

123

– Nem tudom. Azt hiszem, úgy nem fázom annyira. Párizs iszonyú hideg szokott lenni télen. – Amikor hozzám simult, az elképesztően meleg volt. – Én… szóval igaza van. Csak hát nem szeretem, ha fekszik valaki mellettem az ágyban – felelte a lány, és csupán kevés kellett ahhoz, hogy összeborzongjon. Nagyon is jól emlékezett a tűzvész utáni rettenetes éjszakákra az ispotályban. Több beteg lánnyal együtt zsúfolták be az ágyba, akik szüntelenül meglökték, megnyomták a törött karját. A fájdalom emléke ugyanolyan elevenen élt az emlékében, mintha még mindig csak tizenegy éves lett volna. – Önt talán nem zavarja a bezártság? A skót arcán ismét feltűnt az a kifejezés, amiről vendége kezdte már sejteni, hogy csak is neki tartogatja. Pillantásában megütközés, duzzogás és fenyegetés keveredett. – Nem mintha kegyed olyan túl sok helyet elfoglalna, igaz? Türelem, Maddy. Gyorsan témát váltott: – Akkor ma indulunk Skóciába? – Holnap estére terveztem az indulást, de elhalaszthatjuk, ha legalább egy hétre elegendő ruhát akarunk venni önnek. – Tényleg elvisz bevásárolni? – Hiszen megmondtam, nem? – Hát, ha minden igaz, amiről csak beszélt, akkor ezek szerint én nemsokára férjhez megyek, többé már nem fogok éhezni, és önnel együtt élek majd Skóciában. Ezek szerint ma kezdetét veheti az új élete. Ezzel a mellette fekvő, titokzatos férfival. Maddy végre-valahára boldog lehetett, hiszen ránevetett a szerencse. – Hogy jutunk el oda? – Innen vonattal megyünk Le Havre-be, azután pedig hajóval. – Ó, la porte océane! Meddig tart az utazás? – Gőzhajóval alig négy nap alatt eljuthatunk Skócia délnyugati partvidékére. – Gőzhajóval! Sosem utaztam ilyenen. Kivéve persze a La Manche-csatornán közlekedő kompokat. – A Kék Szalag le fogja nyűgözni, Van Rowen kisasszony. Tele lesz ezüsttel, amit ellophat. A férfi gunyoros hangon beszélt, ám a tervek túlságosan is felizgatták Maddyt ahhoz, hogy megbántsa az irónia. Hatalmas mosoly ült ki az arcára. A skót rezzenéstelen arccal nézte, majd folytatni kezdte: – Van egy kisebb birtokom a tengerpart Írország felé néző részén. Egy vagy két éjszakát ott töltünk, mielőtt vonatra ülnénk, hogy felmenjünk nemzetségem székhelyére, Carrickliffebe. – Milyen hely ez a Carrickliffe? Gondolja, hogy majd jól érzem ott magamat? Kedvesek a rokonai? Szeretni fognak? Ha nem vagyok fáradt és éhes, akkor általában nagyon szeretetreméltóan tudok ám viselkedni. – Egy nagyon szép hegyvidéki birtok a skót felföldön. Igazi kastély. Igen, minden menyasszonynak tetszene. A rokonságom nagyon komoly, nagyon komor. Nem igazán hinném, hogy sokra mennek majd önnel. – Ami azt jelenti, hogy nem fognak szeretni. – Nem számít, hiszen csak ritkán vagyok odahaza. Ám engem sem kedvelnek. A lány ellenkezés nélkül bólintott. – Na, mi az? Ez ennyire kézenfekvő? – Hát persze – hangzott a válasz. – Ön cseppet sem komoly vagy komor. Úgy vélem, hogy a rokonai sem nagyon tudnak mit kezdeni önnel. A skót úgy nézett a nőre, mintha annak váratlanul két feje nőtt volna. 124

– De igenis komoly és komor vagyok. – Nem, dehogyis. Az álarcosbálban megnevettetett. Nagyon élveztem ám a pokolian fanyar humorérzékét. – Én pedig azt hiszem, hogy tisztában vagyok önmagammal – ellenkezett mogorván a férfi. – Erről nem nyitok vitát, skót. Persze most már azért igencsak nehezen látom be, miért nem kedveli önt a rokonsága. – Talán napoljuk el ezt a vitát addig, míg nem töltött egy kis időt a társaságomban. Lehet, hogy akkor majd nyilvánvalóbbá válik az ellenszenvük oka. A nő felvonta a szemöldökét, de úgy döntött, hogy nem erőlteti ezt a kérdést. Egyelőre. – Na, és milyen a családja? – tudakolta aztán. – Nagy? Mindig is nagy családot szerettem volna magamnak. Bárcsak lettek volna testvéreim! Tudom, hogy önnek van egy öccse… Halkan, töprengve folytatta: – Arról beszélt, hogy a fiú feleségül vette Jane-t. Ezek szerint akkor Jane a sógornőm lesz! – Igen, így igaz. Van egy másik öcsém is, aki szintén nemrég házasodott meg. Az anyám is él még, de nem tartom vele a kapcsolatot. – Ó! Közel áll a két fivéréhez? – Bármit megtennék értük, ám azt nem hinném, hogy túl közel állunk egymáshoz – hangzott a válasz, amiből egészen halványan ugyan, de ki lehetett érezni a megbántottságot. Figyelembe véve, hogy leendő férje gondosan eltitkolta az érzelmeit, ez a parányi botlás igencsak komoly dolgokról árulkodott. – Elég volt a kérdezősködésből! Sok még a dolgunk az indulás előtt. Maddy bólintott. – Mielőtt útra kelnénk, össze kell csomagolnom néhány holmimat… – Semmit nem kell összecsomagolnia. Megmondtam, hogy új ruhákat veszünk. Semmi értelme azok miatt a kacatok miatt aggódnia. A lány összeszorította az ajkát. Ha ez a fickó gúnyolódik a szegénysége miatt, akkor Maddy nagyon is jól tette, amikor nem árulta el neki, hogy nem is zavarja annyira a sebhelye. Ez az érzékenység fontos rést jelentett a férfi láthatatlan páncélzatában. Majdani felesége kellő időben élni fog vele, ha szükségesnek tartja. – Akárhogy is van, MacCarrick, szeretnék néhány dolgot odaadni a barátaimnak, és el is akarok búcsúzni tőlük. – Majd meglátjuk. Ha lesz rá időnk. Maddy majd megpukkadt attól, hogy a férfi ilyen hűvös nyugalommal és lekezelő módon bánt vele. Ugyanakkor nagyon is jól tudta, hogy mikor érdemes ellenállni. Kellő türelemmel képes lesz az irányítása alá vonni a férjét. Mindaddig azonban be kell fognia a száját, míg fel nem fedezte a skót gyenge pontjait. Ezenfelül pedig Maddy nem akart emiatt a kérdés miatt különösebben hevesebben veszekedni. Rájött arra, hogy a makacskodása miatt a férfi esetleg kerek-perec megtilthatja, hogy találkozzon a barátaival. – Tudja, most már nagyon is úgy tűnik, hogy tényleg komolyan gondoljuk ezt a dolgot. Azt hiszem, valóban itt az ideje annak, hogy elmesélje, miként is szerezte ezt a sebhelyet. Amikor megérintette a férfi arcát, valamiért azt hitte, hogy a skót csupán minden önuralmát összeszedve tudott mozdulatlan maradni. A férfi egy pillanatnyi habozás után szólalt meg: – Belekeveredtem egy késelésbe. – Megölt valakit? – kérdezte Maddy tágra nyílt szemmel. – Félbeszakadt a küzdelem? Ön győzött? – Először még nem én győztem – válaszolta a skót, és nyugtalanító mosolyt villantott a lányra. – A végén viszont enyém a diadal.

125

– Adjon a feleségemnek mindent, amire csak szüksége lehet! – förmedt Ethan az egyik legelegánsabb párizsi ruhaszalon üzletvezetőnőjére. – Elvesztek a ládái, ezért mindenre szüksége van. Teljesen új ruhatárat veszek neki. A hét minden napjára kell egy ruha. Magunkkal visszük. Amikor Madeleine társaságában belépett a boltba, a bent dolgozó eladólányok közül néhányan öntelten fintorogni kezdtek, mert észrevették Madeleine kopott csizmáját és viseltes öltözékét. A lány arcán a legcsekélyebb érzelem sem tükröződött, ám leendő férje nagyon is tisztában volt azzal, hogy milyen nagyon zavarba jött. Különös, de azonnal perzselő harag fogta el. Hogy merészelték? Tovább folytatta az üzletvezető kioktatását: – Szeretném világosan a tudtukra adni, hogy a feleségem számára semmi sem túl jó vagy túl drága. Azt akarom, hogy a ruhatára ugyanezt tükrözze. Hogy büszkén viselhesse az új holmikat. Az asszonyság lelkesen bólogatott. Hangosan tapsolva a raktárhelyiségbe zavarta a kiszolgáló lányokat. Hátul az egyik öltöztető szobában gyorsan előkészítették a ruhákat és a szöveteket. Madeleine megragadta Ethan karját, és megpróbálta félrehúzni. – Ezt nem gondolja komolyan, MacCarrick! – suttogta ingerülten. – Mi az, hogy egy teljes ruhatárat? Nehogy már itt vásároljunk be! Hiszen az egy vagyonba kerülne! A de la Paix utcában van egy csomó olcsó boltocska. – Ha nem tévedek, kegyed megemlítette, hogy kettőnknek sok közös tulajdonsága akad – felelte Ethan összevont szemöldökkel. – Az ön helyzetében én elfogadnám azt, ami megillet. – Nem azért mentem bele a házasságba, hogy gyorsan kifosszam. Nagyon is fontos számomra az, hogy a férjem anyagi helyzete hosszú távon stabil maradjon. – Mivel nem szeretném, hogy mostantól ezért rágja a fülemet, így elárulom, hogy mennyi az éves jövedelmem… csupán a bérleti díjakból. Amikor kimondta az összeget, a lány valósággal megtántorodott. Ilyen az, ha valakinek leesik az álla. – Ugye nem hazudik? Ugye nem viccel? Ethan megcsóválta a fejét. – Ó! Ebben az esetben bátran bevásárolok. – Remek. Ne is törődjön azzal, hogy ezek a lányok megbámulták a viseltes ruháját – folytatta Ethan lekezelő hangon. – Ezek a nőszemélyek cseppet sem számítanak. Maddy a magasba vonta egyik szemöldökét. – Ön se legyen zavarban. Még akkor sem, ha ezek a jelentéktelen nőszemélyek éppen arra gondolnak, hogy a kegyed arcát elcsúfító sebhely… – elhallgatott egy pillanatra, majd kimondta. – Nagy. A férfi végre megértette az összefüggést. Ha szóbahozta a menyasszonya szegénységét, akkor az azonnal a sebhely miatt kezdett el gúnyolódni. Lassan kezdte megérteni a kettőjük közötti játék szabályait. – Akkor érezze jól magát. A megjegyzése miatt, viszont eggyel kevesebb ruhát kap. – Akkor majd itt hagyjuk azt a ruhát, amit esetleg letéphetett volna rólam. – Maga mindenre tud egy választ? – mérgelődött a férfi. – Hát persze. De igazából a kérdezősködést kedvelem – felelte a nő, és elindult, hogy megtekintse a sálakat. Hú, ez tényleg elképesztő volt! Ethan már kezdett attól tartani, hogy a lány túlságosan is okos. Ha nem bánik eléggé körültekintően vele, bizony könnyen előfordulhat, hogy játszadozás közben ő is megégeti magát. Ma reggel arra ébredt, hogy hálótársa odahajolt fölé.

126

Úgy tett, mintha továbbra is aludt volna, ám ekkor megérezte a lány érzéki és lágy érintését. Amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy Maddy valósággal felfalta a tekintetével. Le merte volna fogadni, hogy a nő megkívánta. Tágra nyílt a szeme, és zihálva vette a levegőt. Csodálatos látványt nyújtott. Ethan igazából vissza sem tudott emlékezni az utolsó alkalomra, amikor egy nő valóban megkívánta. A múltban akadt persze néhány olyan asszony is, akiket mintha felizgatott volna az arcát eltorzító sebhely. Róluk azonban kivétel nélkül kiderült, hogy az ágyban jobban élvezik a kínt, mint a gyönyört. Ethan a gyors, kemény dugások híve volt. Sőt igazából elsősorban erre vágyott, ám a legcsekélyebb vágyat sem érezte arra, hogy lenyúzza egy nő bőrét. Madeleine nem csupán gyönyörű volt, de nagyon is úgy tűnt, hogy vonzónak találja leendő férjét. Lehetséges, hogy Ethan mégsem volt annyira szörnyű, mint amilyennek tartotta magát? Lehetséges, hogy eltúlozta a sebhely taszító hatását? Elképzelhető, hogy valójában a viselkedése miatt taszította el magától a nőket? Tisztában volt azzal, hogy hamarosan teljes mértékben meg fogja hódítani a lányt. Amikor pedig Madeleine fenntartás nélkül a karjaiba omlik, ő pedig majd ráun a lányra, akkor felfedezőútra indul, hogy megnézze, mire képes más asszonyokkal. Olyan gömbölyded nőszemélyekkel, akiknek hatalmas melle csak úgy ugrándozik, amikor keményen, minden szilajságát beleadva… Ám, miközben ezen járt az esze, a tekintetét egy pillanatra sem vette volna le Madeleineről. Hajlandó volt beismerni önmagának, hogy a lány tényleg meglepte. Valójában folyamatosan elkápráztatta szokatlan viselkedésével. Ahogy elnézte a selymeket simogató fiatal nőt, érezte, hogy ismét merevedni kezd a férfiassága. Ahhoz képest, hogy már korábban attól tartott, végleg elveszítette ezt az érzést, most megdöbbentően tapasztalta, hogy a lány milyen könnyen felizgatta. Összevont szemöldökkel figyelt. Madeleine valósággal odavolt azért, hogy megérintse a dolgokat. Mostanra azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy mindezzel csupán valami egész mást akart álcázni. Azt, hogy ellopott dolgokat. Elképesztően ügyesen, figyelemreméltó megfontoltsággal csapott le a zsákmányra. Ha Ethant nem képezték volna ki olyan alaposan, akkor fel sem figyelt volna a parányi árulkodó jelekre. Odasietett hozzá. – Tegye vissza! – parancsolta halkan. A lány ártatlan kék szemében őszinte értetlenség csillant. – Mégis, miről beszél?… Amikor megszorították a karját, elhallgatott. Végül vonakodva előhúzta a blúza ujjában elrejtett selyemkendőt. – Madeleine, ezt be kell fejeznie! Nem lophat el minden apróságot. – Biztos, hogy csak apróságokról beszélünk? – kérdezte a lány, és felvonta az egyik szemöldökét. – Édes Istenem! Néha már arra gyanakszom, hogy kegyed még nálam is rosszabb. Ethan a legcsekélyebb mértékben sem bánta, ha szenvedés vár mindazokra, akik előtte vétkeztek ellene. Sőt, valójában nagyon is élvezte a büntetést. Ugyanakkor a legcsekélyebb haragot sem táplálta a divatszalon tulajdonosa ellen, és tisztában volt azzal is, hogy az asszonyságnak komoly veszteséget okozott volna az ellopott áru. – Ön lop, szerencsejátékoknak hódol, és érti a bűnözők nyelvét. Ha kettőnk kapcsolatában nekem kell az erkölcsöt képviselni, akkor mind a ketten pokolra jutunk, kislány. – De legalább ott is együtt leszünk – pillantott fel Maddy széles mosollyal. Tudta, hogy a lány csak ugratja, de ez a megjegyzés mégis valósággal lefegyverezte. A haragja kezdett elpárologni… Amikor a boltvezető nő megkérte Madeleine-t, hogy üljenek le, és nézzenek át néhány divatos szabásmintát a könyvekből, akkor Ethan kávét kapott és egy angol nyelvű újságot. Megpróbált olvasni, de egészen egyszerűen képtelennek bizonyult az 127

összpontosításra, mert meghallotta Madeleine lágy, csengő hangját, ahogy franciául beszélt. Kérdései és megjegyzései igencsak meglepték. Legalább annyira, mint az, hogy az ifjú nő olyan öntudatosan társalgott az idősebb boltossal. – Na, de mi volna akkor, ha inkább itt rögzítenénk a szövetet, ide pedig egy berakást? Esetleg egy kevés fekete anyagot? – tudakolta. – És már miért kellene szimmetrikusnak lennie? Ha ezt a bézs színű szatént átlósan szabják, akkor a kész ruha egyszerre lesz merész, de elegáns is. Az idős hölgy tétován válaszolt valamit. – Nem-nem, madame, ide merev gallér kellene! Olyan, ami felállítva rásimul a nyakra, viszont itt nyitott. Ha pedig kilátszik a mellényke, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy lenyűgözően szép legyen. Tudom is! A drága glaszé selyemre fehér, áttetsző tüll anyagot borítunk! Amikor véget ért a megbeszélés, Madeleine arrébb sétált, hogy kézitáskákat és kesztyűt válasszon magának. A boltvezető odalépett Ethanhez. Arcán őszinte lelkesedés és ámulat tükröződött. A férfi úgy vélte, hogy mostanában ő is pont ilyen képet szokott vágni. – A felesége ízlése… – kezdte volna az asszonyság, de aztán elhalkult a hangja. Ennek ellenére sejteni lehetett, hogy olyan szavak jártak a fejében, mint a szokatlan vagy az érdekes. – …lenyűgöző. Elképesztő érzéke van a szövetekhez és a színekhez. – Igen, természetesen – biccentett a férfi, mintha nagyon is tisztában lett volna mindezzel. – Figyeljen oda arra, legyen elég hely kiteríteni azokat az anyagokat… – most viszont az ő szava akadt el, mert észrevette, hogy Madeleine valósággal jéggé dermedt, és tágra nyílt szemmel, halálra váltan kinézett a kirakaton. Azonnal követte tekintetével a fiatal nő pillantását. Arra számított, hogy a verőlegények állnak odakint. Ehelyett egy jólöltözött férfit vett észre, aki egy meglehetősen feltűnő ruhát viselő nőszemély társaságában közeledett az utcán. A kirakathoz érve lassítani kezdtek. Kétségtelenül arra készültek, hogy bejöjjenek az üzletbe. Madeleine kizárólag a férfire összpontosított. Ethan jól érezte, hogy az ismeretlen dermesztően hideg és veszélyes. Talán éppen ezzel lehetett megmagyarázni azt, hogy Madeleine arca miért sápadt el ennyire?

128

23 Maddy azonnal megpróbált elbújni egy széles tekercs ruhaanyag mögé. Kibontotta a szövetet, és paravánként maga elé tartotta. Alig kapott levegőt. Tudta, hogy MacCarrick felfigyelt a különös viselkedésére, és alighanem igencsak meglepődött. Maga Toumard állt odakint az utcán! Nagyon úgy tűnt, hogy a következő pillanatban már be is fog lépni. Maddy természetesen alaposan szétnézett az érkezésükkor. Pontosan tudta, hogy hol van a hátsó kijárat. Már el is indult arrafelé, ám ekkor meghallotta, mit mond MacCarrick a boltosnak: – Zárják be a boltot, amíg vásárolunk! – De monsieur… – Zárják be! Néhány óra leforgása alatt több pénzt fogok itt elkölteni, mint amennyit az egész hét során keresnek. Feltéve persze, ha senki sem zavar meg minket, és nyugodtan válogathatunk. Maddy óvatosan kikukucskált a szövet mögül. Megpróbálta a boltvezető szemszögéből megnézni magának a skótot. A férfiről valósággal ordított, hogy dúsgazdag. Ehhez kétség sem férhetett. Egyszerű, de nagyon is jó szabású ruhát hordott. Az öltözékéről egyértelműnek tűnt, hogy egy vagyont adott érte. Hát igen. Ráadásul nem csupán gazdagnak, de fontos személyiségnek is tűnt. A sebhely miatt pedig magabiztos fenyegetés áradt belőle. Cseppet sem lepődött meg azon, amikor az idős hölgy odalépett az ajtóhoz, bereteszelte, és megfordította rajta a táblát: Fermé! Zárva vagyunk! – Húzzák le a redőnyt is! – utasította MacCarrick. – Különben a vevők be fognak kopogni. Az asszonyság összeszorította az ajkát, de aztán bólintott. – Igenis, monsieur – válaszolta, aztán intett az eladóknak, hogy húzzák össze a függönyt. Maddy a melléhez kapott a megkönnyebbüléstől. Bizonytalanul, de hálásan a férfire mosolygott. A skót arcán egy pillanatra semmilyen érzelem sem türköződött. A tekintete végigsuhant a lány ajkán és a szemén. Utána viszont elkomorodott, és közelebb lépett. – Miért nem akarunk találkozni azzal a fickóval odakint? Beszéd közben gondosan szemmel tartotta a lányt, aki azon kapta magát, hogy nem tudott neki hazudni. Hosszú évek óta ez most fordult elő először. – Egyszerűen nem akarok vele találkozni. – Ellopott tőle valamit? – Nem, soha! Semmit sem követtem el ellene. Csak… tartozom neki egy kevés pénzzel. – Ő küldte maga után azokat a verőlegényeket? Maddy bólintását látva, így folytatta: – Miért kért kölcsön? – A ruhák miatt. Új ruhákra volt szükségem, amikor Londonba mentem. – Mennyivel tartozik neki? A skót megtapogatta a zsebeit. Pénzt keresett? Ki akarta fizetni Toumard-t? Látva Maddy habozását, így folytatta: – Nem részesít válaszban, Madeleine? – Nem tudom megmondani – ismerte be. – Egyre nagyobb mértékben megváltoztatta a kamatot. Azt már képtelen voltam kifizetni. – Ezek szerint késett a törlesztéssel? – Nem. Még azelőtt megváltoztatta a feltételeket, hogy lejárt volna a határidő. 129

MacCarrick szeme résnyire szűkült. – Vagy úgy. És ezt nem tartotta kissé különösnek? – De igen. Csak éppen kihez fordulhattam volna segítségért? Nem volt senkim. – Most már van, kislány – felelte a skót, és ujjával lágyan megérintette Maddy állát. – Lezárjuk ezt a dolgot, mielőtt útra kelnénk. Nem engedem meg, hogy ilyesmi miatt aggódjon. Pontosan ugyanolyan hősiesen és védelmezően viselkedett, mint Londonban. Maddy azon kapta magát, hogy ismét ugyanúgy meredt a férfire, ahogy az angol fővárosban. A skót azonnal elkomorodott. Amikor a boltos udvariasan köhécselve magára vonta a figyelmüket, Ethan mogorván így szólt: – Akkor csak folytassák! Az asszonyság hátravezette Maddyt az öltözőbe. Az igencsak tágas helyiségben jutott hely egy ezüst teás asztalkának és egy boros állványnak is. Az eladók így itallal tudták kínálni vásárlóik anyját, nővéreit és barátait, miközben megvitatták, hogy milyen vadonatúj ruhadarabokkal tegyék teljessé a ruhatárukat, vagy hogyan nézzen ki a legújabb divat szerint készült báli ruha. Maddyt valami miatt elfogta a csalódottság. Rádöbbent, hogy itt egyedül marad. Vetkőzni kezdett. Már csak fehérneműben volt, amikor MacCarrick is felbukkant az öltözőben. A férfi leült egy heverőre. A hatalmas testű alak gyilkos eleganciával helyezkedett el. Úgy tűnt, hogy a legcsekélyebb mértékben sem zavarja a váratlan helyzet. – A nejem nyugodtan levetkőzhet előttem – jelentette ki unott hangon, miközben kinyitotta az újságját. – Semmije nincs, amit már ne láttam volna korábban. A boltvezető nő megvonta a vállát. Kétségtelenül találkozott már így viselkedő férjekkel. Ha nem Párizsban lettek volna, Maddy talán határozottan tiltakozott volna. Ez a férfi azonban néhány pillanattal korábban megmentette visszataszító hitelezőjétől. Akkor meg, hogy a csudában tagadhatott volna meg bármit is MacCarricktól? Az előző kellemetlen közjáték csak megerősítette abban az elhatározásában, hogy kitart a skót mellett. Nagyon sok mindenre hajlandó lesz, csak hogy soha többé az életben ne kelljen Toumard pofáját látnia… Meg persze azért, hogy lenyűgözően meggazdagodjon. Szóval akkor gond nélkül felpróbálja új ruháit MacCarrick előtt. Valahányszor azonban kibújt egy ruhából, a szövet magával húzta a kombinéját is a magasba. A skót nagyon is jól láthatta Maddy fenekét. Meg persze szemből is, mivel a falakat tükör borította. Kis híján zavarba jött, mert észrevette, hogy a férfi gyilkos pillantásokkal méregeti a Maddy karján éktelenkedő sebhelyet. Sőt mi több, akkor is dühös képet vágott, ha bárki más pillantott a forradásra. Egy jó órán keresztül újabb és újabb ruhákat, estélyi öltözékeket, szoknyákat és blúzokat, köpenyeket és kesztyűket próbált fel. Megérkezett egy kalapkészítő is. Rengeteg lenyűgöző fejfedőt, kalapot és főkötőt mutatott be. A cipész újabb és újabb, színes szaténból készült papucsokba és puha vajszínű bőrből szabott csizmákba bújtatta a lány lábát. Már így is jó pár napra elegendő ruhát választott ki magának. A boltosné azonban odakint valamit megbeszélt MacCarrickkel, mire váratlanul egy csomó új ruha bukkant elő Maddy ámuló szeme előtt. Ezt csak azzal tudta megmagyarázni, hogy a kedvéért behozták egy másik vevő már megvarrt ruhatárát. Az első pillantásra még azt hitte, hogy az új ruhák elképesztően rondák. Alaposan szemügyre véve őket, azonban kiderült, hogy nagyon is jó, éppenséggel modern a szabásuk. Csak éppen valamennyit valósággal elborította a sok ízléstelen szegély meg a pompon, rojt és bóbita. Ezektől eltekintve viszont kiváló minőségű szövetből varrták őket. Szokás szerint egy gazdag párizsi úriasszony elvetette a sulykot. Annyi díszítést zsúfoltatott az új ruhájára,

130

amennyi csak ráfért. Némelyik úri dáma minden alkalmat megragadott arra, hogy a nagyvilág elé tárja gazdagságát. Maddy kisajátította az ismeretlen ruhatárát, majd utasította a varrónőket, hogy essenek neki, és tüntessék el a bojtokat, a rikító selyem virágokat és a szőrme pomponokat. Már kiválasztotta a teljes ruhatárát, és csupán fehérneműre volt még szüksége. MacCarrick egyetlen szót sem szólt eddig. A boltos lányok most szinte teljesen levetkőztették. Maddy egy szál harisnyában és harisnyakötőben várta, hogy felpróbálhassa a finom holmikat. Egy ártatlan falusi csitri borzonghatott meg annyira, mint ő, amikor megérezte magán a férfi tekintetét. Komoly erőfeszítésébe tellett, hogy ne takarja el keblét a kezével. Megkönnyebbülten fellélegzett, valahányszor felhúzhatott egy hálóinget. MacCarrick rezzenéstelen kézzel tartotta az újságát, ám tudni lehetett, hogy nem is olvas valójában. Lapozni ugyan lapozgatott egy darabig, de végül lecsapta a lapot, és ültében előrehajolt. Félig lehunyt szemhéja alatt valósággal lángolt a tekintete. Pillantásával kis híján felfalta a lányt. Figyelembe véve, hogy milyen sok mindent köszönhetett a skótnak, Maddy úgy gondolta, hogy el tudja viselni ezt a szemrevételezést. És még sok mindent. Még azt is, hogy egy szál hálóingben kellett elviselnie a kutató tekintetet. Bár a férfit a legcsekélyebb mértékben sem érdekelték a ruhák, mégis határozottan kinyilvánította a fehérneművel és a hálóruhákkal kapcsolatos véleményét. – Ott van az a piros, látni akarom a pirosban! – utasította, és a hangja érzékien érdessé vált. Maddy nagyot nyelt. Belelépett a borvörös hálóingbe. A ruhadarab két oldalán csipkével szegélyezett hajtás húzódott egészen fel a csípőjéig. Bár a bolti alkalmazottak is ott voltak a helyiségben, a lány mégis egyre hevesebben reagált a férfi érdeklődésére. Úgy érezte, mintha a keblei még teltebbé váltak volna, valahányszor a skót mocorogni kezdett a székében. Amikor a hálóing selyemmel bélelt mellrésze végig simította Maddy mellbimbóját, felidézte magában, milyen volt, ahogy a férfi izmai aznap reggel megfeszültek kutató ujjai alatt. Azután pedig eszébe jutott az az érzés is, ami akkor fogta el, amikor az előző éjszaka vendéglátója felfedező útra indult a testén… Észrevétlenül ráharapott a nyelvére, mert attól tartott, hogy a gyönyörtől hangosan felsóhajt. Ethan korábban el sem tudta volna képzelni, hogy valaha is ennyire élvezni fogja egy ruhát próbáló nő látványát. Jóval több dolgot vásároltak, mint amennyire szükségük lett volna, ám ez a tevékenység olyan nagy örömmel töltötte el, hogy képtelen volt megálljt parancsolni magának. Sokáig figyelte az öltözködő és vetkőző Madeleine-t, ahogy újabb és újabb rafinált selyemruhába bújik. Egy idő múlva már nem is próbált úgy tenni, mintha újságot olvasott volna. A papírlap viszont igencsak jó szolgálatot tett, mert a segítségével sikerült eltakarnia elemi erejű merevedését. A lány kezdetben még ideges pillantásokkal méregette megfigyelőjét a tükörben. Most azonban egymásba olvadt a tekintetük. Madeleine szája résnyire kinyílt. Mellbimbói megkeményedtek, és zihálva vette a levegőt. Jóságos egek, ez a nő… megkívánta Ethant! Pedig nappali világosságban is látta a férfit. Ráadásul még meg is érintette arcán a sebhelyet. Ennek ellenére kívánta. Valósággal könyörgött az érintéséért. Ethan kis híján remegni kezdett a gyönyörtől. El sem tudott volna képzelni olyan hatásos ajzószert, mint amit a fiatal nő vágyakozása jelentett. – Kifelé! – förmedt váratlanul a bolt alkalmazottjaira. – Monsieur?

131

– Menjenek, és tartsanak egy ebédszünetet! Most! – parancsolta. Arckifejezése elhallgattatta az esetleges tiltakozást, és a kiszolgálónők sietve távoztak az öltözőből. Amikor az ajtó bezáródott mögöttük, Madeleine nyelt egy nagyot, de nem mondott semmit. – Tudja, hogy mit akarok, és azzal is tisztában van, nincs értelme megkérdőjelezni a döntésemet – fordult fel a férfi. Közelebb lépett, és levette az öltönyét. – Így szeretem. – Nem fogom kétségbe vonni, bár meglehetősen érdekesnek tartom, hogy ön valóban minden egyes alkalommal kielégíti a vágyakozását, ha csak erre szottyan kedve. – Igen. Kegyeddel pontosan ezt fogom tenni. És nem csupán az én vágyaim kielégítéséről van szó – válaszolta Ethan, és az egyik kezét bedugta a ruha nyílásán. Az ujja végigsiklott a lány lába között. Amikor felért a lágyékához, Ethan torkából a vágy hangja tört elő. Madeleine izgatottan, nedvesen, kéjvágytól eltelve várt rá. – Nagyon úgy tűnik, hogy kegyednek sokkal nagyobb szüksége van a kielégülésre, mint nekem. Ezeket a szavakat meghallva, az ifjú nő összezárta a lábát, és kifordult a skót keze alól. – Ne merje összezárni a lábát előttem! – hördült fel Ethan. – Ön pedig ne próbálkozzon azzal, hogy zavarba hoz! – Csupán egy tényre hívtam fel a figyelmét. Madeleine összeszorította a fogát, és sziszegett: – Legalább próbáljon meg nem zavarba hozni! – Nem utasíthatja el a férjét, Madeleine! – Még nem a férjem. – Ha az volnék, akkor hagyná, hogy ezen a helyen tegyem a magamévá? – Igen, ha valóban ez az, amire vágyik – hallatszott az igencsak meglepő válasz. Ethan tudta, hogy a lány komolyan mondta, amit mondott. – Nemsokára az anyakönyvvezető elé állunk. Akkor meg mire fel habozik? A magamévá akarom tenni, most rögtön. A nő határozottan megrázta a fejét. – Addig nem, amíg össze nem házasodtunk. – Akkor talán ne vásároljak önnek egy vadonatúj ruhatárat? Hiszen az csak a feleséget illeti meg, én meg ugye, nem vagyok a férje. A nő összerezzent, aztán keresztbe fonta a karját a mellén. – Nem vagyok valami szajha. Ha akar, vesz ruhákat nekem, ha nem akarja, akkor nem. Arra viszont ne számítson, hogy cserébe együtt hálok önnel. Ezenfelül pedig ne tévessze össze az ön iránt érzett vágyakozásomat és azt, hogy jobb életre vágyok, a kétségbeeséssel. – Tényleg vágyat érez irántam? – Igen. Ám ezzel együtt még mindig itt hagyhatom – felelte Madeleine felszegett állal. – Ó, aingeal, ahhoz már túl késő.

132

24 MacCarrick úgy körözött Maddy körül, mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy hol érjen hozzá először. – Mostanra már tisztában van azzal, hogy nem csupán a pénz meg a szép ruhák miatt van szüksége rám, igaz? – tudakolta, és mintha csak mérges lett volna a lányra, aki képtelen volt rájönni arra, hogy mivel bőszítette fel ennyire. A férfi végül Maddy előtt állt meg. Odahajolt, és a száját a nyakára nyomta. Érdes tenyerével lehúzta a hálóruha pántját Maddy válláról, aki megborzongott a gyönyörűségtől, amikor a forró tenyér átvette a hűvös selyem helyét. – Válaszoljon! – Igen – felelte a lány. A hálóing halk susogással a padlóra hullott. Most már csupán a harisnyájában és a harisnyakötőjében állt ott. A skót lassan bólintott. – Jó kislány – jelentette ki, aztán sötét feje ráborult Maddy halovány keblére. A lány a tükörben figyelte, hogy mi történik. Valósággal tűzbe jött, amikor ráébredt arra, hogy ez a férfi odavan a vágyakozástól azért, hogy megcsókolhassa a keblét. A hatalmas érdes tenyerek lenyűgözően kéjes módon siklottak végig a testén. A gondolatok azonban valósággal semmivé foszlottak, amikor a skót ajka összezáródott az egyik mellbimbó körül. A férfi nyelve lágy körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte. Előbb az egyik, azután a másik mellét vette a szájába. Miután mind a két mellbimbó megduzzadt és megkeményedett, Ethan kihúzta magát, és Maddy háta mögé lépett. És hátulról alá nyúlva megragadta térde mögött a lábát, és egyetlen határozott mozdulattal felültette egy alacsony, támla nélküli székre, majd a tükörrel szemben széthúzta a combjait. Észrevette, hogy a lány lesütötte a pillantását, ezért így szólt: – Maradjon így, látni akarom. Amikor sikerült rávenni, hogy belenézzen a tükörbe, a férfi szénfekete szeme valósággal magába itta a látványt. Mohón bámulni kezdte Maddy keblét, és tekintete valósággal felperzselte a combjai között. A legtöbben alighanem képtelenek lettek volna akár a legcsekélyebb szépséget is felfedezni a skót arcában, ám ebben a pillanatban Maddy úgy vélte, hogy soha életében nem látott még ilyen ellenállhatatlan férfiút. Már éppen könyörögni akart, hogy ez a két erős kéz újra megragadja, amikor a skót benyúlt Maddy lábai közé. Bár nagyon is vágyott erre az érintésre, most mégis döbbenten összerándult. – Nyugodjon meg. Csak kényeztetni akarom itt – magyarázta a férfi, azután még jobban széthúzta a lábát. Közel hajolt a füléhez, és így folytatta. – Nézze, ahogy az ujjammal simogatom. Akarja, hogy abbahagyjam? – Nem… – Akkor mondja újra, hogy vágyik rám. – Igen… de hát tudja, hogy ez az igazság. A skót szemében diadalmas fények ragyogtak fel. Valósággal nekinyomta a lányt a tükörnek. Most már hátulról érintette meg ujjaival a combjai közötti egyre nedvesebb részt. Maddy mellbimbója hozzásimult a tükör hideg üvegéhez. Önmagáról megfeledkezve, hatalmasat nyögött. A lány hüvelye valósággal összepréselte az ujját. Megdöbbentően szűknek bizonyult, amikor Ethan lusta mozdulattal beljebb hatolt. A másik kezével megragadta a szőke fürtöket, 133

és az ökle köré tekerte. Hátrahúzta Madeleine fejét, hogy jól lássa az arckifejezését a tükörben. Mégis, hogy a csudában gondolhatta erről a lányról, hogy már nem ártatlan? Hiszen olyan ösztönösen, elemi módon reagált az érintéseire. Látszott rajta, hogy elragadta a szenvedély. A férfi azt tehetett vele, amit csak akart. A lány szinte teljesen meztelenül térdelt az asztalkán. Csupán harisnyát, harisnyakötőt viselt, és az Ethantől kapott gyűrű lógott a nyakában azon a szalagon. A harisnya vörös selyme valósággal ragyogott a combja sápadt bőrén. – Olyan gyönyörű! – tört elő önkéntelenül a férfiból. Tekintete valósággal magába itta a puha, bársonyos bőrt, a rózsaszín egy sötét árnyalatában pompázó mellbimbókat és az ajkak ívét. Madeleine nagyot szusszant, amikor a skót megpróbálta egy másik ujját is belé erőltetni. Hátranyúlt, megragadta a férfi csuklóját. Szemmel láthatóan el akarta tolni magától. – Ne féljen! Abbahagyom! – ígérte meg Ethan, és kihúzta a másik ujját. Megint elfogta az a különös, nyomasztó érzés, mert az eszébe jutott, hogy milyen szörnyen bánt az ifjú nővel azon az éjszakán. Elmulasztotta felkészíteni. Némán esküt tett arra, hogy ha majd eljön az a pillanat, amikor úgy dönt, hogy magáévá teszi a lányt, akkor egy nyavalyás órán keresztül fogja kényeztetni, de addig ám, amíg könyörögni nem fog, hogy tegye végre a magáévá. – Jöjjön! Nyújtsa hátra a karját, és öleljen át! Madeleine habozni látszott. – Bízzon bennem! Amikor a puha kezek vonakodva megragadták a nyakát, Ethan lágy mozdulatokkal simogatni kezdte a mellbimbókat. Óvatosan összeszorította a hegyüket. Amikor a lány felnyögött, partnere érdes keze végigsiklott a melléről, a lapos hasán keresztül egészen a lágyékáig. A nő teste ekkor megfeszült. – Bízzon bennem! Hagyja, hogy feljuttassam a gyönyör tetőpontjára… Madeleine elakadó lélegzettel hallotta ezeket a szavakat, de nem lökte félre a kezét. Ethan egyik kézzel széthúzta a csikló körüli húst, és a másik keze mutató ujjával simogatni kezdte a bőrt a megduzzadt, kicsi bimbó két oldalán. – Kellemes érzés? – Ó, édes Istenem, igen! – hallatszott a lihegő válasz. A nő nemsokára már remegett. Most már erősen markolta Ethan tarkóját. A férfi továbbra is széthúzta a mind jobban csillogó lágyékot, és egyre erősebb mozdulatokkal simogatta a csiklót. A tükörben jól látta, ahogy minden egyre nedvesebbé válik, ahogy csillogni kezd a bőr. Amikor Madeleine elkezdte nekidörzsölni a csípőjét Ethan ujjainak, a férfi attól tartott, hogy a következő pillanatban már a nadrágjába fröcsköli a magvát. A lány összevont szemöldökkel bámult a tükörbe. Nyilvánvaló volt, hogy magával ragadta a beteljesülés vágya. Partnere szemébe nézett a tükörbe. – Ethan – szólalt meg suttogva. Most mondta ki először a skót keresztnevét. Pont úgy hangzott, mint egy áldás. A férfi abban a pillanatban megértette, hogy Madeleine mennyire ki van éhezve a gyönyörre és a kéjre. Ebben a pillanatban azonban távolról sem csupán erre a két dologra vágyott. Olyan zabolátlan, nyers vágyakozás lángolt a szemében, hogy a skót kis híján megtántorodott. Szerencsére lecsukódott az ártatlan, kék szempár, és így senki nem volt tanúja annak, hogy a férfit mennyire megrázta a felfedezés. – Engedje el magát! – suttogta érdes hangon a lány fülébe. Szinte alig ismerte meg a saját hangját. – Jöjjön, Madeleine! Jöjjön, a kedvemért! Amikor a lány halk sikollyal feljutott a csúcsra, Ethan már tudta, hogy sikerült megszereznie magának.

134

A pillantásával valósággal felfalta a tükörképet, ahogy a nő háta ívbe hajolt, és remegni kezdett a keble. Zabolátlan boldogság söpört végig a férfin, ahogy a lány valósággal nekipréselődött az ujjának. A női test szinte reszketett, remegett az érintésétől. – Ez az! – suttogta Ethan. – Mennyire élvezi! Ahogy Madeleine testéből lassan elszállt a feszültség, a férfi már egyre lassuló ütemben simogatta. Bár iszonyatos vágyakozás kínozta, hogy maga is szabad folyást engedjen a gyönyörének, úgy döntött, még egyértelműbben be kell bizonyítania, hogy semmiképpen sem tarthatják csapnivaló szeretőnek. Ujját belemártotta a nő nedves mélységébe, és újra megérintette a csiklóját. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül újra gyorsuló ütemben dörzsölni kezdte. – De hát… – sikított fel a lány. Leengedte a karját, és megpróbált elhúzódni, ám Ethan átölelte a csípőjét, és erősen tartotta. – Te jóságos ég! Ez már túl sok! A férfi azonban könyörtelennek bizonyult. Addig dörzsölte, addig csókolta és nyalogatta a nyakát, míg Madeleine abbahagyta az ellenállást. Amikor szívni kezdte a lány fülcimpáját, annak lágyéka ismét úgy mozgott, hogy minél erősebben érezhesse a férfi ujjait. – Továbbra is csapnivaló szeretőnek tart? – N-n-nem… – Szóljon, amikor újra felér a csúcsra! – Most, most! – kiáltotta a nő. Szavai hatalmas nyögésbe fulladtak. Amikor feljutott a csúcsra, Ethan egy gyors mozdulattal a másik keze mutatóujját is becsúsztatta a hüvelyébe. – Ó, igen, Ethan! Annyira… Olyan… jóóó! A férfi hátrahajtotta a fejét. Hatalmas hördüléssel bámulta a mennyezetet, miközben érezte, hogy partnere hüvelye elképzelhetetlen erővel szorítja az ujját. Valósággal fuldoklott a nedves hőségben. Bár úgy érezte, hogy mindjárt kirobban, Ethan nyugalmat erőltetett magára. A nő ugyan már túljutott a csúcson, és elernyedt teste a férfire omlott, az továbbra sem húzta ki az ujját. Azt akarta, hogy a lány megszokja ezt az érzést. El akarta nyerni a bizalmát. Meg akarta értetni vele, hogy kellemes az ilyen érintés. Madeleine testének válasza olyan boldogsággal töltötte el, hogy arra gondolt, itt akár abba is hagyhatnák a dolgot. Mi lenne, ha most csak adná a gyönyört, és nem törekedne a saját beteljesülésére? A férfiassága azonban valósággal lüktetett a fájdalomteli vágyakozástól. Képtelen volt arra, hogy lemondjon a gyönyörről. Gyors mozdulatokkal kigombolta a nadrágját. Levegő után kapkodott, amikor előrángatta a hímvesszőjét. Megragadta a lány csípőjét, és a lüktető testrészt nekiszorította a fenekének. Két hüvelykujja hozzásimult a fenék és a csípő találkozásánál elhelyezkedő két, csodálatos gödröcskének. Nagyot nyögött, amikor férfiassága elhelyezkedett a két puha félgömb közötti, bársonyos völgyben. Elkezdte nekidörzsölni Madeleine fenekének. A makk már annyira nedves volt, hogy összekente vele a lány derekát. Készen állt arra, hogy a következő pillanatban már átadja magát a gyönyörnek, ám azt akarta, hogy közben magán érezhesse partnere tenyerét. Hörögve megszólalt: – Most pedig ön könnyítsen rajtam! A hímvessző fel-le siklott a fenék hajlatában. – Érintse meg! Madeleine mélyen beszívta a levegőt. Megpróbálta visszanyerni az önuralmát, de azért bólintott. A háta mögé nyúlt, és az egyik ujjával elképzelhetetlenül lágyan, megérintette a hímtag végét. Lusta mozdulatokkal apró köröket írt le a nyílás körül. Ethan azonban megragadta a csuklóját, és rátapasztotta a tenyerét a férfiasságára.

135

– Nem most kell felizgatnia! Nem most! – hörögte, és tekintetük találkozott a tükörben. – Ki vagyok éhezve, aingeal! – Hogyan tehetném… Mit akar? Mit tegyek? – Úgy simogasson, ahogy azon az éjszakán! A kocsiban. A lány puha tenyere a tövében ragadta meg. Amikor Madeleine keze könnyed szorítással elindult felfelé, a gyönyör és a kéj hulláma valósággal elsöpörte a férfit. Hogy a pokolban bírta ki ilyen sokáig enélkül? – Erősebben! – parancsolta, és a lány engedelmeskedett. Szorosabban markolta. – Ez az! A hüvelykujjával dörzsölni kezdte Madeleine mellbimbóját, hogy gyorsabb mozgásra ösztönözze. – Így jó, Madeleine… – hörögte. – Átkozottul jó! Szorosan magához ölelte a nőt. Megragadta mindkét keblét, miközben nyögés és hörgő átkozódás tört elő a szájából. – Gyorsabban! A nő engedelmeskedett. Keze egyre hevesebb ütemben mozgott fel és le. A férfi valósággal meggörnyedt a gyönyörtől. – Ügyes kislány! – zihálta a nő harmatos nyakába. – Most mindjárt én jövök! Az utolsó pillanatban tenyere ráborult a nő kezére. Erősen megmarkolta. Felüvöltött, és magával ragadta a gyönyör. Férfiassága forró magvakkal borította be a ledér harisnyakötőt. Újra és újra ráfröccsent. Amikor végül már egyetlen csepp sem maradt benne, a férfi megremegett, ám a tenyere továbbra is rásimult Maddy kezére. Valósággal elképesztette az átélt gyönyör. Korábban csupán egyetlen egy alkalommal volt része ilyen elképesztő élvezetben. Azon az éjszakán, amikor a magáévá tette a lányt. Még mindig olyan erősen szorította magához, mintha csak örökre így akart volna maradni. Végre már nem ziháltak annyira. Arra számított, hogy a nő megpróbál majd elhúzódni. Ehelyett azonban hátrahajtotta a fejét Ethan vállára. A férfi csodálattal eltelve bámulta, ahogy a lihegve levegő után kapkodó ifjú nő keble emelkedik és süllyed. A korábban halvány bőrön tökéletes pír ragyogott. A tekintetük a tükörben találkozott. A nő még mindig halkan zihálva kapkodott levegő után. Nagy nehezen suttogva szólalt meg: – Ha lehetőséget ad rá, akkor nagyon jó feleség leszek, skót. Csak azt kérem, hogy többé már ne bántson. – Nem fogom bántani – jelentette ki a férfi. Még erősebben magához szorította a lányt, és a pillanat tört részéig talán komolyan is gondolta azt, amit mondott.

136

25 Madeleine lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfi arcát. Ajka megérintette a sebhelyet. Szemmel láthatóan a legcsekélyebb mértékben sem zavarta. Mivel korábban még sosem élt át ilyen kedveskedő figyelmet, Ethan egészen egyszerűen nem tudta, hogyan tovább. A nő alighanem nagyon élvezte a történteket. Jókedvűen dúdolva elindult, hogy a salle de bainben. felfrissüljön, és felvegye az egyik korábban befejezett ruháját. Amikor visszatért, már a divatos, új ruháját hordta. Ragyogó haját kontyban fogta össze a feje tetején. Ethan megnézte magának, és így szólt: – Most elmegyünk a lakására. Ha akar vinni valamit a barátainak, akkor vehetünk pár üveg pezsgőt is. – Tényleg? Beának és Corrine-nak? – Igen. Ez az egyetlen rövid szó elég volt ahhoz, hogy a lány pontosan ugyanazzal az áradozó tekintettel nézzen rá, mint ahogy azon az éjszakán Londonban is tette. A férfi a gallérját kezdte el piszkálni. A nagyon is jókedvű bolttulajdonos arra használta ki a rövid szünetet, hogy elkészítse a számlájukat. Így azonnal fizethettek. A férfi egy pillanatig azt hitte, hogy Madeleine mindjárt elájul, amikor sikerült futó pillantást vetni a számlára. Ethan azonban ennek az összegnek a húszszorosát is habozás nélkül kifizette volna, ha tudja, hogy mindezekért cserébe ilyen fejedelmi jutalomban részesül. Az alkalmazottak gondosan becsomagolták, és elegáns kosárkákba rakták a pezsgős üvegeket. Ethan közölte a főnökükkel, hogy majd táviratban magyarázza el, hová kell küldeniük Madeleine többi ruháját, ha majd elkészültek velük. Amit ma befejeznek, azt juttassák el a hotelba. Kilépve az utcára, felajánlotta a karját a lánynak, aki azt habozás nélkül elfogadta. A járókelők közül jó páran nyíltan megbámulták kettejüket. A férfi pontosan tudta, a párizsiak azon törték a fejüket, hogy mit akarhat tőle ez a gyönyörű nő. Erről aztán az eszébe jutott, hogy valaha ő maga is igencsak jóképűnek számított. Annak idején nagyon is összeillettek volna. Mostanra viszont olyan férfivé vált, aki kénytelen rengeteg pénzt költeni egy nőre, ha el akarja nyerni a vonzalmát. Nem mintha semmit sem érzett volna a mellette sétáló hölgy iránt. Mintha csak enyhe hála töltötte volna el mindazért, ami az előbb kettőjük között történt. A felismerés mélységesen felbőszítette. Ilyen lehetett, amikor valaki aprócska húscafatot vet az éhező farkas elé. A fenevad meg még hálás is azért, hogy megkapta ezt a cafatot. Itt van ő, harminchárom éves férfi létére boldog, amiért kiverték a farkát. Pokoli düh fogta el. Összeszorította a fogát. Soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyed. Ráadásul mindenért a nő szüleit terhelte a felelősség. Azelőtt minden fekete és fehér volt. Ethan nem törődött az erkölcs előírásaival, és ez a nőszemély annak a két embernek a leánya volt, akik durván vétettek ellene. Akkor meg mégis miért habozna, miért is bizonytalanodna el, amikor nekilátott, hogy végrehajtsa a terveit? Nem fog habozni. Valójában semmi másra sem vágyott, mint hogy maga alá gyűrje ezt a cafatot. Olyan sokszor, hogy teljesen kiégjen minden vágyakozása. – Nagyon köszönöm – szólalt meg mosolyogva a lány. 137

Talán azért volt ilyen hálás, mert kísérője egy vagyont költött rá, vagy azért, mert élvezte, ami kettőjük között történt? Na de mi a fenéért érdekelné ez Ethant? – Nagyon szívesen – válaszolta, életében valószínűleg a legelső alkalommal. Bérkocsiba ültek, és áthajtottak a La Marais negyedbe. Amikor lesegítette a lányt a kocsiról, az utcákon a megszokott zűrzavar uralkodott. Madeleine ugyanúgy nem illett ide, ahogy a gyémánt is kiragyogott a sárból. – Ó, oda nézzen, ott jön Berthé! – suttogta a nő. – Múlt este ő gáncsolt el. Azt akarom, hogy lásson kettőnket. Ethan kis híján elkomorodott. Madeleine tényleg azt akarta, hogy az ő társaságában lássák? Vagy csupán hencegni akart az új drága holmijaival? Már éppen levonta volna a következtetést, hogy csakis ez utóbbiról lehetett szó, amikor megérezte, hogy az ifjú nő szinte már birtokló módon megpaskolta a fenekét. – Madeleine – vicsorgott rá figyelmeztetően, mire kísérője elrántotta a kezét. – Bocsánat, nem tudtam ellenállni a kísértésnek – suttogta. Mi okozta azt, hogy… Ethant ilyen váratlan elégedettség töltötte el? Mintha csak megdicsérték volna. Besiettek az épületbe, és Madeleine nyomában elindult felfelé a lépcsőn. – Kapaszkodjon a kötélbe – figyelmeztette a lány, aztán megragadta a palackokat, és sietve elindult felfelé. Mintha csak látott volna a sötétben. Amikor odafent nagyot reccsent a lépcső, azonnal kivágódott Bea ajtaja. A szobából azonban a szajha helyett Corrine sietett elő. – Toumard emberei megint itt jártak – figyelmeztette az érkezőket. – El kell innen tűnnöd, Maddy! Megverték Beát… – Micsoda?! – kiáltott fel a lány. – Beát? Corrine bólintott. – Nem volt hajlandó elárulni nekik, hogy hová mentél. Ráadásul nem tudta visszafogni magát, és szemen köpte az egyik gazembert. Nemsokára rendbe jön, de most még fekszik és pihen. A baljóslatú fejleményekről értesülve Ethan ismét úgy érezte, hogy meg kell védenie Madeleine-t. – Menj, és nézd meg, hogy mi van Beával! – förmedt a lányra. – Corrine majd elmondja nekem, hogy mi történt. Mihelyt Madeleine besietett Bea szobájába, és óvatosan bezárta maga mögött az ajtót, Corrine ezekkel a szavakkal fordult a férfihoz: – Látom ám, hogy mi van a szemében. Mostantól tényleg törődni fog Maddyvel. Ethan rövid habozás után biccentett. – Madeleine elfogadta az ajánlatomat. Corrine megkönnyebbülten fellélegzett. – Valamit azonban tudnom kell a múltjáról, és ez a lányka nagyon szűkszavú. Corrine szomorú biccentését meglátva feltette az első kérdést: – Hogyan égette meg a karját? – Ó, még a 47-es tűzvészben. A házuk egyből lángba borult, és Maddyt odafent körbefogta a tűz. Kis híján odaveszett az egyik karja. Majdnem meghalt. Akkor nagyjából tizenegy vagy tizenkét éves lehetett. Nemrég arra kényszerült, hogy feladja az otthonát, és átköltözzön egy idegen városba. Alig valamivel az apja halála után… – Maddy ezért is fél annyira Toumard embereitől. Imádják eltörni az áldozataik karját – folytatta az asszonyság. – Ez a lány jó pár hete olyan, mint a forró kását kerülgető macska. Majd megszakadt a szívem miatta. Szóval akkor Madeleine régóta retteg? Éjjel és nappal… Toumard már halott volt, csak még nem tudott róla. 138

– Miért nem lakik Madeleine az anyjával? Corrine halkabban válaszolt: – Szóval, nem akarja, hogy sokan tudjanak róla, de az anyja… meghalt. – Ezt nem gondolja komolyan! – hördült fel a férfi. Corrine bólintását látva azonban mintha csak megnémult volna Ethan körül a világ. Minden zajt elnyomott saját szívének dübörgése. – Meghalt? Én meg hosszú éveken át olyan valakit gyűlöltem, olyan valakit akartam bántani… aki akkor már réges-régóta nem is létezett… Az idősebb nő összekulcsolta a kezeit. – Maddy már régóta árva. Tizennégy éves volt, amikor meghalt az anyja. Ethan nyomkodni kezdte az orrnyergét. – Tehát árva. Már korábban is biztosra vette, hogy előbb-utóbb pokolra jut. Most már semmi kétsége sem lehetett efelől. Keserűen felnevetett. Ugye csak tréfa? Ez nem lehet igaz. Meggyalázott egy koldusszegény lelencet. Egy árvát. – De hát vannak barátai Angliában – méltatlankodott. – Amikor meghalt az anyja, kérhetett volna tőlük segítséget. Boldogan támogatták volna. – Maddy elég hosszú időt töltött el itt. La Marais megváltoztatja az embereket. Azt hiszik, hogy semmit sem érnek. Főként a fiatalok. Szégyellte magát. Csak azért próbált szerencsét Angliában azzal az úriemberrel, mert Bea meg én folyamatosan arra biztattuk. Végül elértük azt, hogy megígérte, megpróbálja elcsavarni a fejét, mielőtt hozzáment volna Le Daex-hez. – Le Daex-hez, a grófhoz? – hördült fel a férfi. – Hát nem az anyja rendezte el azt a frigyet? – De igen. Évekkel korábban. Amikor azonban meghalt, Maddy elszökött az esküvő elől. Csupán nemrégiben jutott újra az eszébe, hogy megcsíphetné magának a grófot. Aztán mire ment vele? Maddy csupán eladósodott. És Ethan cselszövése miatt Toumard felfigyelt erre a védtelen, ifjú nőre. Eddig talán abban reménykedett, hogy Madeleine nagyon is közel állt Sylvie-hez. Hogy rossz pénz volt mind a kettő. Erre fel most kiderül, hogy Sylvie már rég meghalt, Madeleine pedig hosszú éveken keresztül sínylődött Ethan bosszúja miatt. Ezen a fiatal lányon vett elégtételt, pedig valaki egészen mást akart bántani. Maddy pedig egyedül szenvedett. És Ethan arra készült, hogy a közeljövőben még jobban bántsa. De hát hogyan taszíthatná még ennél is mélyebbre a lányt? Eszébe jutott Maddy arckifejezése, amikor feltápászkodott az italmérés padlójáról. Vajon hány alkalommal kellett odalentről, a mélységből a magasba küzdenie magát az elmúlt tíz év során? Most kellene lelépni innen. Sok volt ez így együtt. Amit most hallott, meg az, hogy korábban Madeleine úgy mondta ki Ethan nevét, mintha megáldotta volna. És ahogy lelkes csodálattal bámulta a férfit… Még én sem vagyok annyira szörnyű, hogy tovább bántsam ezt a szerencsétlent. Egy pillanatra becsukta a szemét, mielőtt hajlandó lett volna önmagának beismerni az igazat. Azért jött ide, mert meg akarta szerezni Madeleine-t. Csupán azért emlegette állandóan a bosszút, mert valahogy elfogadhatóbbá kívánta tenni azt, hogy egy hozzá hasonló alak kihasználjon és meggyalázzon egy ilyen fiatal, ártatlan teremtést. Ha nem azért jöttem, hogy megbüntessem, akkor milyen jogon avatkozom be az életébe? Hát semmilyen jogon. Nincsen joga beavatkozni. Nem viheti el innen csak azért, hogy bántsa. Az pedig szóba se jöhetett, hogy esetleg megtartsa. Ehelyett majd lerendezi a kedvéért a fickót, akitől pénzt vett kölcsön, és utána kilép Madeleine életéből. A pokolba is! Majd küld neki egy kis pénzt, valamikor később. Cserben fogja hagyni? Miután meggyőzte arról, hogy elviszi magával? 139

De mégis, milyen lehetőségek közül választhatott volna? Ha magával vinné a lányt, akkor nem válna nagyon hamar a terhére? Hiszen Ethannek megvolt a maga szakmája. Olyan, ami nem tette lehetővé, hogy társra találjon. Ráadásul folytatni akarta a régi életmódját.Ó, a fészkes fenébe! Nem akarom, hogy a nyakamba szakadjon ez a nőszemély. Segít neki, azután elhagyja. Hát persze. – Mondja el, hogyan találhatom meg ezt a Toumard-t.

140

26 – Nem kellene pihenned? – tudakolta Maddy, amikor Bea felkelt az ágyból, és öltözködni kezdett. – Maddy, ha mindig ágyban lustálkodnék, valahányszor csak megvertek, akkor igazából fel sem tudnék kelni, n’est-ce pas? – magyarázta a szajha lassan, érthetően, mintha csak egy kisgyerekkel beszélt volna. – Üljünk ki inkább az erkélyedre, és mesélj el mindent, ami a múlt éjjel történt! Amikor Bea kinyitotta az ajtaját, odakint MacCarrick és Corrine mintha éppen befejezték volna a beszélgetésüket. A férfi kőkemény tekintete Bea arcára villant. Összeszorította a száját. Maddy felé fordult, és így szólt: – Nemsokára visszajövök. – Toumard-hoz megy? – kérdezte a lány. A férfi biccentését meglátva, így folytatta. – Mehetek én is önnel? – Arról szó sem lehet. Maradjon itt, és igyanak egy pohárkával, mielőtt elköszönne a barátaitól. – Hát legyen! – bólintott a lány, mert zavarba hozta kísérője hirtelen hangulatváltozása. A skót valamiért nem akart Maddy szemébe nézni. Lesütötte a pillantását, mielőtt magára hagyta volna a tetőtéri lakásban a három nőt. A három jó barát azonnal megegyezett abban, hogy hozzá sem nyúlnak a drága pezsgőhöz, hanem inkább eladják a palackokat. Ekkor kivágódott az ajtó. MacCarrick visszatért. És felbontotta a pezsgősüvegeket. – Vannak pillanatok, amelyeket meg kell ünnepelni, nem igaz? – mérgelődött, és a tekintete valósággal villámokat szórt, amikor futó pillantást vetett Bea arcára. Maddy felé fordult. – Nem akarom, hogy lemenjen az utcára, és poharanként kezdje el árusítani a pezsgőt… Egy nagy köteg pénzt tömött a lány új kézitáskájába. Maddy döbbenten bámulta a vaskos köteget. – De hát ez négyszáz frank. Mit akar? Vegyek talán egy zongorát? Vagy egy hintót? – Un bateau! – kiáltotta Bea tapsikolva. – Csónakot? – Maddy odahajolt a barátnőjéhez, és játékosan meglökte a vállát. MacCarrick merev arccal figyelte a nőket. – Akkor ideje kitöltenünk az italt – kiáltott fel Corrine. Maddy kályhája alól előszedett néhány csorba porcelán bögrét. Az egyiket a skót felé nyújtotta, ám az egy intéssel tudatta, hogy nem kéri. – Nem szoktam inni. – Plus pour nous – kiáltotta Bea jókedvűen. Több jut nekünk. Bár korábban a verőlegények olyan csúnyán elbántak vele, a szajha alighanem azt gondolta, élete egyik legcsodálatosabb napját élte át. – Nemsokára itt vagyok – szólt oda MacCarrick rövid biccentéssel Maddynek. – Kérem, legyen óvatos, skót! Amikor az ajtó ismét bezáródott a távozó férfi után, és meghallották, ahogy ledübörgött a lépcsőn, Bea legyezni kezdte magát, és suttogva megszólalt: – Szerelmes vagyok! Madée, tudod, hogy tegnap éjjel homárt küldött nekünk a barátod? Komolyan mondom. Hatalmasat sóhajtott. 141

– Csodaszép homárokat… Maddy elmosolyodott. Erről a MacCarrickről kiderült, hogy elképesztően… meglepő. Hiszen lehetővé tette, hogy a lány újjászülessen, hogy új életet kezdjen. Kisietett az erkélyre, és a rohanó férfi után bámult. Milyen magas, lenyűgöző, magabiztos! Pont ilyen volt akkor is, amikor először észrevette. Amikor lázasan kereste Maddyt. – Azt hiszem, igazi csiszolatlan gyémántra bukkantál – szólalt meg Corrine hangja a háta mögül. Maddy egyre inkább úgy vélte, hogy a barátnőjének igaza van. Londonban a skót volt az első férfi, aki hajlandó volt harcba szállni miatta. Most pedig ott ment az utcán, hogy újra belevesse magát a küzdelembe Maddy kedvéért. – Trés viril – tette hozzá Bea, amikor ő is kijött az erkélyre. Hát igen. Erről sem lehetett megfeledkezni. A lány elpirult, amikor felidézte magában, hogy a férfi milyen tökéletesen eljutatta a gyönyör csúcsára a boltban. Mégpedig kétszer. Nagyon is úgy vélte, hogy véget értek azok az éjszakák, amikor vágyakozással teli szívvel, magányosan kellett az ágyában feküdnie. – Nos, te Maddy lány – szólalt meg Corrine halk szipogással –, meg kell innunk ezt a két üveg pezsgőt, és össze is kell csomagolnod, mielőtt visszajön a vőlegényed. Maddy némán bólintott, azután gyorsan elosztotta barátnői között az ölébe pottyant készpénzt, a gondosan felhalmozott kuponjait és az elrejtett csempészárut. Becsomagolt néhány dolgot, melyeket mindenképpen meg akart tartani, majd kiültek az erkélyre, hogy iszogatva várják a skót visszatérését. Valósággal megszédült, amikor rájött arra, hogy ők hárman alighanem most utoljára ültek ki ide. – Ha valóban olyan, mint amilyennek mutatja magát, akkor még sokkal több pénzt fogok tudni küldeni. Amilyen gyorsan csak lehet. Valójában már elszánta magát arra is, hogy kellő időben magához veszi a két barátnőjét. Ezt az örömhírt azonban mindaddig nem akarta megosztani velük, amíg nem tudhatta, hogy fenntartások nélkül megbízhat-e a férfiban. – És ha nem olyan, mint amilyennek gondoltad? – kérdezte Bea. Maddy töprengeni kezdett: – Corrine, fenntartanád számomra a szobámat még egy pár hónapig? Biztos, ami biztos. – Természetesen – válaszolta az idős nő. – Én azonban azt remélem, hogy jól alakul kettőtök dolga. Arról azonban egy pillanatig se feledkezz meg Maddy, hogy egy ilyen határozott, erős akaratú férfi oldalán több mézre lesz szükséged, mint ecetre. A lány belekortyolt a pezsgőjébe. – De mi van akkor, ha elfogy a mézem? Mi volna rosszabb a lány számára? Töprengett Ethan, miután Toumard megölése után elindult visszafelé. Az, ha egy hozzám hasonló alakkal kell élnie, vagy az, ha itt hagyom? Ethan a szíve mélyén igazi önző szoknyapecér volt. Ha magával vinné a lányt, akkor előbb-utóbb véget érne ez a váratlan nemes lelkű hozzáállása. Senki sem bújhat ki a bőréből. A lehető leghamarabb el kell tűnni innen… A fészkes fenébe, meg kell gondolnom a dolgokat! Nem szabad megfontolatlanul viselkednem. Magára hagyja a lányt? Itt hagyja? Ez a gondolat nem egyszerűen felkavarta, hanem fizikai fájdalmat okozott. Ha Maddy nem kerül ki ebből a nyomornegyedből, akkor a lehető legjobb esetben is csak olyan valaki lehet belőle, mint Corrine. Az az asszony idő előtt megöregedett, és halálra dolgozta magát. Vagy az a sors várt volna rá, mint Beára… Vagy még annál is szörnyűbb. És

142

akkor Madeleine széttett lábbal ott állna a bűzlő sikátorban, miközben a szoknyáját magasba emelő férfi cimborája a hátuk mögött várakozott volna a sorára. Ennek a puszta gondolata is elég volt ahhoz, hogy Ethan keze ökölbe szoruljon. Ha minden Toumard szája íze szerint alakult volna, akkor a lány néhány hét múlva már ott árulta volna magát a mocsokban. Ethan eleve tudta, hogy meg kell ölnie Toumard-t. Amikor pedig a strici jéghideg hangon közölte, hogy mire készül… Amikor részletesen leírta, hogy élvezni kívánja Madeleine testét, mielőtt kizavarta volna az utcára… ekkor Ethan kis híján felrobbant. A legnagyobb lelki nyugalommal még akkor is agyonlőtte volna a fickót, ha Toumard nem nyúlt volna a fegyvere után. Aztán pedig eltörte a pribékjei karját. Ez utóbbi igazából semmilyen erőfeszítéssel sem járt. Ha Ethan hátat fordít a lánynak, akkor azzal kiszolgáltatná a Toumard-hoz hasonló, ezernyi aljas gazfickónak, akik ugrásra készen állva várják, hogy kihasználjanak egy ilyen fiatal nőt. Madeleine ráadásul már nem számíthatott arra, hogy bárki is feleségül veszi. Kivéve persze azt a nyavalyás Quint. Erről nem szabad megfeledkeznie. Mihelyt Quin értesülne arról, hogy Ethan elhagyta a lányt, azonnal Párizsba vágtatna, hogy megmentse. Mi volna, ha hagyná, hogy ez sikerüljön neki? Furcsa fájdalom nyilallt a szívébe, amikor elképzelte azokat ketten együtt. A fészkes fenébe, nem szabad megfontolatlanul… Ethan szeretett mindenre alaposan felkészülni. Csak hát az eredeti terve drámai módon semmivé foszlott. Most azon töprengett, hogy mitévő legyen. Tényként kellett kezelnie azt, hogy az élete során látott legcsodálatosabb nő vággyal telve válaszolt a közeledésére. Éppenséggel Ethan volt a felelős a lány múltjának minden szörnyűségéért, ám az új helyzetben mindent jóvá tehetett volna. Megfogadta magának, hogy addig nem nyugszik, amíg újra a magáévá nem tette az ifjú nőt. A fene egye meg! Hiszen eddig minden fogadalmát be is tartotta. Megszerzi magának, elcsábítja, utána pedig bőkezűen gondoskodik a lányról. Elviszi erről az átkozott helyről… a végén majd hálás is lesz érte. Még akkor is bizonytalan volt, amikor visszaért a bérházba. Meglátta a kapun kisiető lányt. Madeleine arcán megkönnyebbült mosoly ragyogott. Ethan kis híján hátrasandított a válla fölött, mert azt hitte, hogy a közeledő alak valaki másra nevetett. A múltban már ennyire hozzászokott ahhoz, hogy az emberek csalódott arckifejezéssel, vagy félelemtől reszketve bámulják. Amikor odaért hozzá, az ifjú nő tetőtől talpig végigmérte. Mintha csak azt akarta volna ellenőrizni, hogy nem sérült-e meg. Nem sokkal később Bea és Corrine is előbukkant a kapualjból. El akartak búcsúzni. Maddy kezébe nyomták aprócska csomagját. – Aztán majd írjál! – figyelmeztette Corrine, és eldörzsölt egy könnycseppet. – Hát persze – bólogatott szipogva a lány, és megölelte a barátnőit. – Vigyázzatok ám egymásra! Bea zokogva bólogatott. Még jó darabig tartott az érzelgős búcsúzkodás, mielőtt Ethan végre elindulhatott volna Madeleine társaságában. Útnak indultak felfelé a hegy csúcsa irányába tartó utcákon. A lány vissza-visszafordult, és addig integetett a barátnőinek, amíg csak látta őket. Miközben a konflisra vártak, Ethan megszólalt: – Madeleine, valamit el kell mondanom. Úgy érezte, hogy az összes ablakból, az összes kapualjból őket bámulják. – Meggondoltam pár dolgot. – Értem – válaszolta a nő hűvös nyugalommal. Nem tűnt meglepődöttnek. Talán eleve arra számított, hogy csalódnia kell Ethanben?

143

De miért? A fenébe is! Hiszen ez a lány kedvelte Ethant. Még a két öccse – akikről biztosra vette, hogy bármikor hajlandóak lettek volna az életüket adni a bátyjukért – sem kedvelte különösebben a legidősebb fiút. Ethan közelsége kifejezetten idegesítette Courtot, és már többször is komoly csalódást okozott Hugh-nak. Vajon most mit gondolna az idősebbik öccse, ha megtudná, hogy a bátyja sárba taposta egy védtelen leányka erényét, utána pedig a sorsára hagyta Párizsban? Ethan fülében még most is ott visszhangoztak azok a szavak, amelyeket Hugh akkor mondott, amikor elbúcsúztak egymástól Londonban: – De mi van akkor, ha ez a lány az igazi? – kérdezte ismét az öccse. – Hát nem tekinthetnénk a sors gonosz tréfájának azt, hogy valahogy megtaláltad a kiválasztottadat, lehetőséged lett volna arra, hogy megtartsad, te viszont éppenséggel arra készülsz, hogy megbocsáthatatlan bűnt kövessél el ellene. Csak hát Ethan már jóval korábban megbántotta a lányt. Még az előtt, mielőtt akár csak egyszer is találkoztak volna. Minél több időt töltenek el egymás társaságában, annál nagyobb volt az esélye annak, hogy ismét megsebzi. Egészen egyszerűen ilyen volt a természete. Fogalma sem volt arról, hogyan lehetne másoknak örömet szerezni. Lehet, hogy Madeleine-nek egészen egyszerűen meg kellett végre értenie, hogy valójában milyen ember is új védelmezője. – Miről akar beszélni velem? – kérdezte a lány, miközben igyekezett palástolni csalódottságát. Nagyon is jól tudta, ez a helyzet túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. MacCarrick olyan képet vágott, mint akinek hirtelen kételyei támadtak. A férfi már szóra nyitotta a száját, de végül néma maradt. Maddy kénytelen volt megkérdezni. – Kifizette Toumard-t? – Már nem tartozik neki – felelte a férfi színtelen hangon. Maddy megborzongott. – Csak nem… megölte? – De igen. Golyót röpítettem a fejébe – felelte a férfi, és nagyot villant a tekintete, ahogy azt nézte, hogyan reagál bejelentésére a lány. Maddy hatalmasat sóhajtott. Ilyen az, ha az elszánt védelmező visszatér a csatából. A lány bólintását látva, a skót mintha csak zavarba jött volna. Talán arra számított, hogy Maddy elmenekül? – A pokolba is kislány, miért bámul ilyen lelkes boci szemekkel? Nem érdekel! Egyébként pedig éppen azt akartam a tudomására hozni, hogy ezen a nyavalyás reggelen végeztem egy emberrel. Lehet, hogy MacCarrick mégsem gondolta meg magát? Elképzelhető, hogy csupán lelkiismeretfurdalása van azért, amit tett? – Remélem, hogy emiatt nincsen semmilyen rossz érzése sem. La Marais jobb hely lesz Toumard nélkül. Viszont azonnal el kell hagynia a várost. Gondolja, hogy már most felszállhatunk a gőzhajóra, mielőtt az holnap felszedné a horgonyt? A férfi először megdöbbent, azután ingerülten megrázta a fejét. – Képtelen vagyok megérteni önt. Ez most már biztos. Azért mert kegyed bolond. Maddy egy legyintéssel elintézte a kifakadást. – Felajánlotta neki, hogy fizet? – kérdezte. Nem kapott választ. – Tehát akkor felajánlotta neki, hogy kifizeti, ám ő nemet mondott. Valójában sosem akart pénzt tőlem. Ugye, arra készült, hogy kilökjön az utcára dolgozni, mint Berthét? MacCarrick tekintete az ifjú nő szemébe mélyedt. A mélységben nyers harag tombolt. Valósággal metszett a hangja, amikor megszólalt: 144

– De csak miután személyesen meggyalázta önt. – Értem – felelte Maddy rosszulléttel küszködve. – Hát nem hagyott túl sok választási lehetőséget önnek. Ha egyszerűen csak elutasította volna a pénzt, én meg távoztam volna a városból, akkor ez az alak Beát és Corrine-t terrorizálta volna. Mit csinált az embereivel? – Eltörtem a nyavalyás karjukat. Bármit is látott a skót Maddy arcán, most újra felcsattant miatta. – Azonnal hagyja abba! Ne nézzen így rám! Mondtam már, hogy ki nem állhatom. – Hát igen, persze. Szóval, most már tényleg a lehető leggyorsabban el kell tűnnie a városból. Amilyen gyorsan csak lehet. Egy bérkocsi csattogott el mellettük. Maddy utána fütyült, ám a kocsis a füle botját sem mozdította. A lány halkan káromkodni kezdett, ám hirtelen tágra nyílt a szeme. – Ó, MacCarrick! Mi történt a sebével? Ugye nem szakadtak fel az öltések, ugye nem? A skót már megint nyitotta volna a száját, de végül csak nem szólalt meg. Az ujjaival beletúrt a hajába. – Ön egyszerűen… Önnek valami baj van a fejével, ha nem zavarja az, amit az előbb elmondtam. Csak azért nem törődik azzal, hogy én ilyen veszélyes alak vagyok, mert minden áron ki akar szabadulni ebből az átkozott tetűfészekből. – Olyan sok ember halálának voltam már itt a szemtanúja, hogy Toumard miatt a legcsekélyebb mértékben sem fáj a fejem. – De már Toumard előtt is többször öltem embert. – Ezt amúgy sejtettem. Arra gyanakszom, hogy ön valamilyen veszélyes, titkos dologgal foglalkozik. – Igen. És nem mondok le a munkámról. Akkor sem, ha megnősülök. Maddy alaposabban szemügyre vette a férfi arcát. – Ezek szerint mégsem bűntudat gyötri, igaz? Hiszen ön komolyan megpróbál megszabadulni tőlem. A skót néma maradt. A rossebet neki, nem! Hiszen a lány megkapta a gyűrűt, meg a pénzt és azokat a ruhákat. Mái-nem zaklatja Toumard. Újra volt miért élnie. Akkor meg miért nem fordít hátat, miért nem éri be azzal, hogy sikerült megkopasztania egy ostoba fickót? Azért, mert Maddy meg akarta szerezni a skótot. Látni akarta, ahogy az önkéntelen mosoly felragyog az arcán. Még többet akart abból, amivel aznap délelőtt megajándékozta. Vágyott erre az elképzelhetetlen gyönyörre. – Ezzel próbálkozik. Kezdj el tagadni… kezdj el tagadni… Ethan mégis néma maradt. – Akkor szívesen javasolnék valamit. Ha el akar rettenteni magától, akkor ahhoz valamilyen iszonyatosan szörnyű dolgot kellene megtennie. Sokkal rettenetesebbet, minthogy megöl egy bűnözőt. Egy olyan szoknyapecért, aki előszeretettel csonkított meg fiatal nőket. És még őt is csak azért ölte meg, hogy megvédjen engem és a barátaimat. Én viszont már nagylány vagyok – magyarázta Maddy megjátszott elszántsággal. – El tudom fogadni, ha időközben meggondolta magát. Rezzenéstelen arccal hazudott, ám nagyon is jól tudta, hogy napokon át fog zokogni, ha megmentője most egyszerűen csak eldobja magától. – Mivel pedig egyértelmű, hogy én csináltam valamit… – Nem, dehogyis. Ön semmit nem tett – vágott Ethan szilajul a nő szavába. – Akkor múlt éjjel miért próbált meg olyan elszántan levenni a lábamról, ha most meg még csak a szemembe sem tud nézni? Semmi sem változott meg, hacsak nem az, hogy most már jobban ismer. Nem akart sírni, de mégis folyni kezdtek a könnyei. A férfi megtántorodott, és a tarkójára szorította a kezét. 145

– A pokolba is kislány, semmi olyan dolgot nem tudtam meg önről, ami ne tetszett volna! Talán csak arról van szó, hogy felismertem, önre nélkülem sokkal jobb sors várna. – Ezt meg hogy érti? Ethan döbbenten hallotta a szájából előtörő szavakat: – Amikor eljöttem Londonból, Quin úgy vélte, hogy ön… kompromittálódhatott. – Hogy érti azt, hogy kompromittálódhattam? – Sejteni kezdte, hogy kegyed valójában nem az, akinek tartotta – folytatta MacCarrick, ám miközben beszélt a hangja egyre jobban elhalkult. – Quin szándékában állt… hogy ide jöjjön, és feleségül vegye önt, ha én nem tenném meg. Maddy szája tágra nyílt. Hát akkor emiatt bizonytalanodott el annyira MacCarrick? Többre tartotta volna saját magánál Quint? Ahhoz kétség sem férhetett, hogy Quin derék ember volt. Maddy büszkén lett volna a felesége, ám azt a fiatalembert kora gyerekkora óta ismerte, és nem érezte felé ugyanazt a vonzalmat, mint amilyet ez az érdes, skót hegylakó váltott ki belőle, annak ellenére, hogy csak futólag ismerte. – Hiszen őrá vágyott. Így akkor… – Nem akarom Quint – vágott a szavába a lány halkan, de elszántan. Mélyen a skót szemébe nézett. – Nekem ön kell! A férfi teljesen tanácstalannak látszott. Maddy ezzel az erővel akár meg is üthette volna. Eltakarta a száját, és köhögni kezdett, mielőtt végre megszólalt: – Nem hallotta, amit mondtam? Hozzámehet feleségül ahhoz a férfihoz, akihez mindig is akart. – Akihez azelőtt akartam hozzámenni, hogy találkoztam volna önnel. Egy bérkocsi végre megállt kettőjük előtt. – Világosan elmondtam, hogy mit akarok, skót! Akkor most döntse el, hogy mi lesz velem! Ha azonban meghozza a döntését, akkor az legyen visszavonhatatlan. A férfi kinyitotta a kocsi ajtaját. Megdermedt, és úgy kapaszkodott a kilincsbe, mint aki attól tart, hogy elnyeli egy halálos szakadék. Maddy mélyen beszívta a levegőt, mielőtt folytatta volna: – Nem hagyhat itt, hogy azután egy hónap múlva visszatérjen értem. Nem vihet magával, hogy néhány héttel később megszabaduljon tőlem… A férfi elgyötörten megragadta a lány csípőjét. Valósággal betaszította a kocsiba, miközben ezt hörögte: – Akkor üljön már be végre ebbe a nyavalyás tragacsba!

146

27 Ethan tágra meredt szemmel bámulta a vasúti kocsi mennyezetét. Valósággal megrázta az, amire elszánta magát. Nagyon úgy tűnt, hogy ez a csitri minden áron rá akart akaszkodni. Azért, mert kedvelte a megmentőjét. Amikor Ethan a képébe vágta, hogy korábban embert ölt, a nő ahelyett, hogy elszörnyedt volna, megint azzal az odaadóan lelkes pillantással bombázta. A lány társaságában néha pontosan úgy érezte magát, mint amikor vadászni ment a nagyobbik öccsével. Hugh igazi mesterlövész volt. Még Ethannél is gyorsabban és pontosabban lőtt, pedig hát a bátyját sem lehetett éppenséggel lajhárnak tartani. Az öccse lövéseit elnézve, a legidősebb fiú többször is valósággal megrökönyödött. Na most, pontosan ugyanezt érezte a csitri társaságában. Újra és újra sikerült meghökkentenie. Egyszerűen nem értette ezt a lányt. Ha pedig nem lesz kellően körültekintő, akkor még az is előfordulhat, hogy hozzászokik azokhoz a rajongó pillantásokhoz. Az meg milyen érzés volt, amikor Madeleine a szemébe nézett és világosan a tudtára adta, hogy Quin helyett Ethant választotta? Egyszerűen képtelen lett volna szavakba önteni, hogy milyen izgalommal töltötte el ez a diadal… – Figyelmeztetnem kell valamire – szólalt meg ekkor a nő, és hatalmasat ásított. – Sajnálatos módon, vonaton utazva nagyon hamar… elálmosodom. Alig öt perccel az után, hogy maguk mögött hagyták az állomást, a parányi test elernyedt, és a lány feje félrecsuklott, ahogy elszunyókált. A következő pillanatban azonban összerándult, és már fel is ébredt. Miután ezt még egy tucatnyi alkalommal megismételte, Ethan nem bírta tovább: – Aludjon nyugodtan! Nem engedem, hogy bármi rossz is történjen önnel. Útitársa töprengve bólintott. – Ha esetleg odabújhatnék egy kicsit… – sóvárgó pillantást vetett a férfi mellkasára, mintha csak az járt volna az eszébe, hogy neki dőlve aludjon el. – Azt hittem, hogy kegyed nem szeret mások társaságában aludni. – Csak az ágyban nem. – Miért is? – kérdezte a férfi, ám mielőtt észbe kaphatott volna, már meg is veregette a mellét. Mintha csak arra akarta volna rávenni az útitársát, hogy odabújjon hozzá. Amikor pedig a nő pontosan ezt tette, Ethan karja önálló életre kelt, és átölelte. – Miért csak az ágyban? – Amikor eltört a kezem, be kellett feküdnöm a l'Hotel Dieu-be. A szegény kórházba. Egy ágyba négy kislányt zsúfoltak össze – magyarázta a nő egyre halkabb hangon. – Éjszakánként a láztól remegő lányok forgolódtak, és rúgkapálni kezdtek. Újra és újra megütötték a törött karomat. Ha nem lett volna annyira dermesztően hideg és mocskos a padló, akkor inkább ott aludtam volna. Madeleine elhallgatott. A férfi gyengéden megbökte, mire vonakodva folytatta: – Még az után is ott kellett maradnom három napig, hogy egészségesnek nyilvánítottak. – Akkor ugye már halott volt az anyja? – Corrine elmondta? – sóhajtott nagyot a lány. – Igen. De ne kárhoztassa ezért. Ahogy tudja, nagyon meggyőző bírok lenni. Inkább válaszolja meg a kérdésemet. 147

– Nem, nem halt meg. – Akkor meg miért maradt a kórházban? – Az anyám egyszerűen… elfeledkezett rólam egy kicsit. Amikor éppen új lakóhelyet keresett nekünk. Ethan egy pillanatra becsukta a szemét. Annak idején abban reménykedett, hogy Sylvie lánya örökölte az anyja rossz tulajdonságait. Ehelyett ez a csitri sokkal inkább magára Ethanre hasonlított. Az a ribanc mind a kettőjüket megsebezte. – Miért nem mondta el, hogy meghalt az anyja? – Vallottam volna be, hogy… árva vagyok? Siránkoztam volna? Azt sem akartam, hogy Claudia és Quin megtudjanak bármit is, hogy milyen iszonyatos… volt… La Marais-ban élni. Nem tudhattam, hogy mennyire bízhatok önben. Féltem, hogy elmondja a barátainak. – Hogyan halt meg Sylvie? Madeleine arrébb húzódott. – Ismerte az anyámat? – kérdezte elkomorodva. – Sosem találkoztam vele – hazudta Ethan szemrebbenés nélkül. – Csak mert a keresztnevén említette. – Quin elmondta a szülei nevét, és Corrine is ezen a néven emlegette ma. A tenyerét a lány fejére tette, és egy nyugodt mozdulattal visszahúzta magához. – Ó… nos, szóval tizennégy éves voltam, amikor elvitte a kolera. – A kolera áldozatai iszonyatos körülmények között haltak meg. A munkája miatt ezzel Ethan nagyon is tisztában volt. A betegek testéből először távozott minden folyadék, majd a kínszenvedés és a görcsök szétzilálták az izmaikat. Az ereikben besűrűsödött a vér. Ráadásul a szerencsétlen beteg végig tudatánál maradt. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy éppen haldoklik. A férfit szilaj elégedettség fogta el, amikor megtudta, hogy ez a szörnyű vég végzett Sylvie-vel is. Utána azonban mégis összevonta a szemöldökét. – Ugye ön… ugye, nem volt mellette, amikor meghalt? – De igen. Nagyon hamar távozott közülünk, egyetlen nap leforgása alatt. Szóval akkor a kislányt ez a szörnyűség sem kímélte meg. – Nem kapta meg a betegséget? A kolera rendkívül fertőző betegség volt, feltéve, ha valaki nem tudta, hogyan lehet megakadályozni a terjedését. A lány megfeszült. – Erősebb vagyok annál, mint amilyennek látszom, Ethan. – Hát persze, kislány. Még soha életében nem találkozott ilyen erős nőszeméllyel. Kemény volt ez a lányka, még akkor is, ha úgy nézett ki, mint egy védtelen lelenc gyermek. Ráadásul bátran és megfontoltan viselkedett. Ethan órákon keresztül is tudta volna bámulni. Akkor hát magával hozta a lányt. Az úristen legyen irgalmas mind a kettőjükhöz, mert nagyon, de nagyon örült annak, hogy így tett. Amikor Maddy felébredt, egy hajó fényűzően berendezett kabinjában feküdt. A kerek ablakon át betűző ragyogó napsugár jelezte, hogy kora délelőtt lehetett. Nagyon is jól emlékezett arra, hogy előző este még a vonaton aludt el. Úgy gondolta, hogy kijött rajta az előző hét minden fáradtsága. Bizonyára Ethan hozta fel a hajóra, hogy azután lefektesse ebbe az ágyba. Felült, hogy alaposabban körülnézhessen a kabinban. Végighúzta az ujját a rózsafából faragott bútorokon, melyeket valósággal beragyogott az aranyozás. A sárgaréz díszeket gondosan kifényesítették. Megérintette a puha ágytakarót. 148

Az ágy és a fürdőkád pontosan olyan nagy volt, mint a hotelban. Alaposan körülnézve megállapította, hogy ebben a helyiségben egészen egyszerűen minden hatalmas volt. Mintha csak a tervezőjét arra ösztönözték volna, hogy bebizonyítsa, igenis képes arra, hogy ekkora méretű bútorokat és berendezéseket helyezzen el egy hajó fedélzetén. Úgy tűnt, hogy Ethan minden körülmények között ragaszkodott az első osztályú dolgokhoz. Szerette volna a lehető leghamarabb megtalálni a férfit, hogy együtt derítsék fel a hajó minden zugát. Gyorsan megmosakodott, majd felvett egy vastagabb selyemből készült, türkizkék ruhát. Éppen csak hogy kicsomagolta a megfelelő színű égszínkék szalaggal díszített, széles karimájú kalapját, amikor a skót visszatért. – Remek, tehát felébredt. – Jó reggelt skót! – kiáltotta Maddy, és szélesen elmosolyodott. A férfi komor képpel válaszolt: – Úgy tűnik, hogy kipihente magát. – Nem is csoda, azt hiszem legalább tizennyolc órán keresztül aludtam – lelkesedett a lány, és a karjával körbemutatott a kabinban. – Azt hiszem, hozzá tudnék szokni ehhez a fényűzéshez. Ön cseppet sem tréfált velem, amikor arról beszélt, hogy igazi luxus vár ránk ezen a hajón. A férfi leült a padlóhoz erősített íróasztal mellé, és egy intéssel jelezte, hogy Maddy foglaljon helyet az ágyon. – Ha már itt tartunk, van néhány dolog, amit meg akarok beszélni önnel. A szabályokat. – Hát persze – bólintott Maddy, és ölbe tett kézzel leült. – Legelőször is le kell szögeznem, hogy többé nem lophat. Mivel pedig úgy teszünk, mintha férj és feleség volnánk, többé már nem flörtölhet a férfiakkal, úgy ahogy azt abban a csapszékben tette – jelentette ki a skót gyilkos pillantással. – És tényleg ne próbáljon meg semmit sem ellopni! Világos? Maddy boci szemekkel bámult a férfira. – Nem tudok megszabadulni a gyanútól, hogy kegyed azt akarja, hogy… ne lopjak? Utána viszont komolyra fordította a szót: – Cseppet sem élvezem, hogy olyan dolgokat tulajdonítok el, amelyek nem az enyémek. Azért tettem, mert elkerülhetetlen volt. Ha nem kényszerülök rá, akkor nem is fogok lopni. Ennyire egyszerű az egész. – Na és mi a helyzet a flörtöléssel? – Csak nem féltékeny, skót? – Nem erről van szó. Ha azonban zabolátlanul enyelegni kezd idegen férfiakkal, akkor az emberek megkérdőjelezik a házasságunk komolyságát. – Ez az összes szabály? Nem lesz nehéz betartanunk őket. Mit mondjak? Mióta vagyunk házasok? – Egy hete. A nászutunkon vagyunk. – Szeretné, ha a lábai előtt hevernék, valahányszor csak a nyilvánosság előtt mutatkozunk? – Dehogyis. Sőt, éppenséggel nem akarom, hogy állandóan körülöttem lábatlankodjon. Semmi ok sincs arra, hogy folyamatosan egymás nyakában lógjunk – jelentette ki, majd a lány meglepődött arckifejezését meglátva, így folytatta: – Értse meg Madeleine, hosszú évek óta agglegényként élek. Ezenfelül pedig, meglehetősen magányos a természetem. Felbőszítene, ha állandóan ott legyeskedne körülöttem. Bár a férfi szavai igencsak a szívébe martak, Maddy hűvös arckifejezéssel megkopogtatta a halántékát. – Nem fogok lábatlankodni. – A hajó fedélzetén több mint százötvenen utaznak. Biztosra veszem, hogy kellő erőfeszítéssel meg tud barátkozni egyik útitársunk feleségével. 149

– De én nem vagyok a felesége. – Amiről ők nem tudnak. Így azután majd egész nap szépen ellehet. Egész álló nap. – Törekedni fogok arra, hogy barátokat szerezzek, és lefoglaljam magamat. Nem fogok lábatlankodni. – Azt viszont elvárom, hogy napnyugtakor visszatérjen a kabinunkba. – Minden világos. Egyértelműen sikerült felfognom az utasításait – bólintott a nő. Felemelkedett, egy puszit nyomott a férfi arcára, azután magához vette a kézitáskáját. – Máris megy? – Természetesen – hallatszott a ragyogóan jókedvű válasz. – Remélem, csodálatos napja lesz, Ethan. Valósággal lenyűgözte a férfi arcára kiülő döbbent kifejezés, miközben kisétált az ajtón. Talán arra számított a fickó, hogy Maddy veszekedni kezd, mert minden áron ott akart maradni mellette? Nem kényszeríthette rá arra, hogy maga mellett tartsa. Hogy erre vágyjon. Kellő időben majd eljön az is. Ugyanakkor a lány nagyon is jól tudta, milyen érzés az, ha valakit egy olyan emberrel zárnak össze, akit nem igazán kedvel. Az anyja sosem volt könnyen elviselhető személyiség, és kicsinyes panaszkodásával valósággal meg tudta őrjíteni a lányát. Maddy egészen egyszerűen nem volt hajlandó arra, hogy úgy viselkedjen, mint az anyja. Akkor már inkább hűvös és távolságtartó lesz. Ez a helyénvaló. Felérve a fedélzetre, kénytelen volt megállapítani, hogy kevés olyan csodálatos hajót látott, amelyik felért volna a Kék Szalaggal. A karcsú gőzhajót teljes vitorlázattal látták el. A vízszint fölött nem is látszódtak a hajtókerekek. Erről majd meg kell kérdeznie Ethant. Ha nem vette volna észre a két kéményt, akár azt is gondolhatta volna, hogy vitorlással utaznak. A horgonyt csak éjjel, a dagály tetőpontján fogják felhúzni. Ennek ellenére a hajó máris megtelt. A fedélzeten kijelölt sétálórészen párok andalogtak. Kicsit arrébb kártyaasztalokat állítottak fel. A kártyákat különleges tartókban helyezték el, nehogy elfújja őket a tengeri szél. A fedélzet valósággal ragyogott a napsütésben. Dadusok szaladgáltak jókedvű kisgyerekek után. Az utasokat figyelve már nem is fájt annyira, hogy az előbb megbántották. Fia pedig abban a váratlan luxusban lehetett része, hogy egy teljes napon át a kellemes időtöltésnek hódoljon, bizony semmit sem fog kihagyni. Lefekszik majd az egyik napozóágyra, és pincérrel hozatja oda magának a teát. Milyen csodálatos érzés olyan cipőt viselni, ami nem töri a lábát. Ez ám az aranyélet! Feltámadt a szél, és mozgásba hozta a ruhája erős szövetét. Örömmel töltötte el a susogó hang. Gyorsan körülnézett, és megállapította, hogy jobb minőségű öltözéket visel, mint a fedélzet különböző részein látható hölgyek. Az egyik helyen fiatal feleségek ültek. Alaposan megnézték maguknak Maddyt, akit leginkább az édességboltban ücsörgő hölgyekre emlékeztette ez a kis társaság. Igaz, a hajó utasai szemmel láthatóan gazdagabbak voltak. A lány határozottan felemelte az állát, ám ezt csupán azért tette, hogy leheletnyi biccentéssel üdvözölhesse a többieket, amikor fejedelmi tartással elsétál mellettük. Valamennyien ékszert viseltek. A fülükben gyöngy csillogott, díszes, rövid nyakláncot és gyémánt brosst hordtak. Maddy valósággal meztelennek érezte a fülét és a nyakát. Ugyanakkor nem jött különösebben zavarba, hiszen jól tudta, könnyedén képes lesz kivágni magát ebből a helyzetből, és simán kitalál valamilyen hihető magyarázatot arra, hogy jómaga miért nem hordott ékszert. L 'audace fait les reines. Bátraké a szerencse, vagy ahogy a franciák mondják, vakmerőség kell ahhoz, hogy valakiből királynő legyen.

150

Mire véget ér az utazásuk, gond nélkül meg fogja győzni a „többi” fiatalasszonyt arról, hogy milyen nagyon, de nagyon szeretné viselni a rengeteg ékszerét, ám sajnos, a divat tehetetlen rabszolgájaként egészen egyszerűen nem hordhat ékszereket. A legújabb párizsi divat ugyanis azt diktálta, hogy a hölgy mellőzze az ilyen viseletet, kivéve persze, naturellement, ha a királyi udvarban vacsorázik.

151

28 – Madeleine, a fészkes fenébe! – bömbölte Ethan. – Azt mondtam, hogy keljen fel! Maddy valósággal felpattant az ágyban. Hörögve kapkodott levegő után. Az arca nedvesen csillogott, és összegyűrte az ágyneműjét. Zavart arckifejezéssel bámult a sötétbe, és a szeméből továbbra is folyt a könny. A férfi meggyújtott egy lámpást, majd összevont szemöldökkel visszasietett az ágyba. Bizonytalan arckifejezéssel megveregette a lány vállát, de azután gyorsan elrántotta a kezét. – Hűha! Nanana! Nem kéne… Most már abbahagyhatja ám a sírást! Most, rögtön! – szólalt meg, és úgy tűnt, hogy igencsak zavarba jött a könnyek látványától. – Mi a csudáért gyötrik rémálmok? Azért, mert eljött otthonról? – Nem. Gyakran előfordulnak – válaszolta suttogva a lány. Mélységesen elkeseredett. Olyan szépre sikeredett az előző este, miután visszajöttek a kabinba. Megvacsoráztak, csókolóztak, és simogatták egymást. Most viszont… Maddy cseppet sem akarta, hogy a skót értesüljön a rémálmairól. Legalábbis még nem most. Nagyon is jól emlékezett arra, hogy mit olvasott Godey híres Hölgyek könyvében. Egy egész cikk foglalkozott azzal, hogy a leendő férjeket mindenekelőtt a ragyogó, boldog nők vonzzák. „A boldog családból származó nők boldog családot fognak teremteni maguknak!” – bizonygatta Godey. Erre fel Ethan éppen annak volt szemtanúja, hogy a társa mennyire nem boldog. – El akarja mondani, hogy miről álmodott? – tudakolta a skót. A lány azonban még akkor sem gondolta volna azt, hogy készen állt megosztani vele a rémálmok részleteit, ha ez valóban a szándékában állt volna. Azt is titokban kívánta tartani, mennyire elrémíti annak a gondolata, hogy esetleg ő maga is ugyanolyan rossz anya lesz, mint amilyen a saját anyja volt. Amikor azonban megcsóválta a fejét, a férfi mintha csak megkönnyebbült volna. A becsületére legyen mondva, azért még hozzátette: – Hát, akkor talán majd holnap, igaz? – Talán – szipogta a lány, majd a lámpásra mutatott. – E-é-égve hagyhatnánk? A férfi egykedvű arckifejezését meglátva, gyorsan még hozzátette: – Persze, csak ha nem kell külön fizetni az elhasznált olajért. – Ha azt szeretné, akkor nappali világosságot gyújthatunk idebent. – Mindig is csodálkoztam azon, hogy miért maradnak az emberek sötétben, ha egyszer telik nekik világosságra – szipogott tovább a lány, de azután letörölte könnyeit. – Magának voltak valaha is rémálmai, Ethan? – Valamikor régen. De már jó ideje nincsenek. – Tényleg? – kérdezte a nő. Komolyan meglepődött azon, hogy a férfi a bizalmába avatta. – Hogyan szabadult meg tőlük? – Leszámoltam azokkal a dolgokkal, amelyek nyomasztottak – magyarázta Ethan, majd a lány kérdő pillantását meglátva, így folytatta: – Nem hagyom megtorlás nélkül az ellenem elkövetett vétkeket. Tekintete olyan keménnyé vált, hogy Maddy hátán végigfutott a hideg. – Ha valaki szenvedést okozott nekem, akkor azért mindig megfizetek!

152

Maddy komoly erőfeszítést tett azért, hogy ne csaljon. Új barátai, az ifjú feleségek társaságában húszon egyeztek. Most ő osztott. Sikerült meggyőznie újdonsült követőit arról, hogy valójában elképesztően gazdag, és lenyűgözően modern módon öltözködik. Jól mutatta meggyőző erejét, hogy az ifjú hölgyek is leszoktak az ékszer viseléséről, mivel Maddy példáját követték. Ethant mintha csak meglepte volna a tény, hogy szobatársa nem csupán egyetlen barátnőre akadt a fedélzeten, hanem több mint egy tucatnyi ifjú nőt gyűjtött maga köré. Új ismerősei révén egész napos elfoglaltságai következtében nem okozott gondot az sem, hogy távol tartsa magát a férfitől. Aki így azután reggeltől estig háborítatlanul lapozgathatta a dohos klubhelyiségben a mezőgazdasági szakfolyóiratokat. Bár csupán négy nappal ezelőtt csatlakozott a férfihoz, Maddy máris azon kapta magát, hogy hiányzik neki a skót. A rémálom éjszakája óta azonban Ethan még inkább távolságtartóan viselkedett. A lány ezért hosszú órákon keresztül kártyázott vagy kockázott, és csendben hallgatta a férjükről és a gyerekeikről csevegő hölgyeket. Ily módon nem okozott különösebb nehézséget egészen napnyugtáig távol maradnia a kabintól. Követői közül Owena Dekindeerent kedvelte a legjobban. A talpraesett, fiatal walesi nő egy belga üzletemberhez ment feleségül. Még csupán húszéves volt, de Owenának máris két gyereke született. Maddy gondolatai elkalandoztak, így kis híján nem is hallotta meg a barátnője szavait: – Nem lehet ám mindenki olyan szerencsés, mint Maddy, akinek ilyen figyelmes férj jutott. A lány kezében valósággal megdermedtek a kártyák. Elkomorodott. – Ezt meg hogy érti? – Először azt gondoltam, hogy a férje csupán azt akarja ellenőrizni, hogy ön ne kártyázzon el túl sok pénzt, pontosan ugyanúgy, ahogy az én Neville-em teszi ezt velem – magyarázta Owena. – Mostanra viszont már le merném fogadni, hogy a férjét egyszerűen örömmel tölti el, ha önt nézheti. – Persze! – ellenkezett Maddy ingerülten. – Annyira figyelmes, hogy naponta csupán egyetlen alkalommal jön ide hozzám! Egy másik hölgy azonban ellenkezni kezdett: – Dehogyis! A férje ugyan csak naponta egyszer jön ide, viszont számtalan alkalommal láttuk, hogy itt áll valahol a közelben. – Olyan komor az arckifejezése! – kezdett el mosolyogni Owena. – És annyira… mohónak tűnik! A hölgyek zavartan röhögcsélni kezdtek. Gyors mozdulatokkal legyezgették magukat strucctollból készült legyezőikkel. De hát miért jönne Ethan ide, anélkül, hogy megszólítana? – töprengett Maddy, miközben, oda sem figyelve, tovább keverte a paklit. – Miért ennyire távolságtartó? És akkor valósággal rátört a felismerés. A kártyák az asztalra hulltak. De hiszen Ethan már kezd belém szeretni! Sietve bocsánatkérést mormolt, és elkezdte összeszedni az asztalra meg az egyik asszony vödörnyi méretű kalapjába hullott kártyalapokat. Igen. A skót kezdett belehabarodni. És éppenséggel ez volt az oka annak, hogy ennyire hűvösen viselkedett! – Ne osszak inkább én, Madeleine? – kérdezte jókedvű mosollyal Owena. – Kissé szétszórtnak tűnik. – Ó, igen! Legyen kedves! – válaszolta Maddy, ám a gondolatai valahol egészen másutt jártak…

153

Bár a saját anyja igazából nem szerette, Quin fejét sem tudta elcsavarni, és sokszor úgy tűnt, hogy valójában Ethan sem kedveli, ám Maddy vakmerően továbbra is azt gondolta, hogy ő bizony alapvetően mégis csak szeretetre méltó személyiség. Hiszen az emberek általában kedvelték. Könnyen talált magának barátokat. Ha pedig megpróbált elbűvölően viselkedni? Olyankor szinte ellenállhatatlannak bizonyult. Ügy vélte, hogy MacCarricknek még csak esélye sincs. Az a szegény férfi alighanem már maga is érzi, hogy a szíve nemsokára megadja magát. Ez nagyon szépen megmagyarázná, hogy miért lett egyre inkább távolságtartó. Még szép, hogy védekezésképpen olyan durván viselkedik! Egy ilyen éltesebb korú agglegényt már az is megviselhet, hogy a házasság jármába hajtsa a fejét, hát még a felfedezés, hogy ráadásul lángra lobbant a szíve! A skót amúgy sem tudta teljesen eltitkolni, hogy menynyire odavolt Maddyért. Még késő éjjel is csak simogatták és csókolták egymást. Nem beszélgettek komoly dolgokról, viszont felfedezték a másik testét. Megmutatta Maddynek, hogy milyen simogatásokkal teheti boldoggá, és arra akarta rábírni a lányt, hogy elárulja, mi az, amire ő vágyik. Ahogy odabújt hozzá, ahogy gyengéden megcsókolta Maddy nyakát és a keblét, ahogy a szája megérintette az ajkát. Bókokkal halmozta el, gyönyörben részesítette, és morcosan ragaszkodott ahhoz is, hogy magához ölelhesse, amikor elaludtak. Ha csak kettesben voltak a kabinban, a skót soha sem viselt ruhát. A legcsekélyebb mértékben sem szégyellte magát. Na persze, melyik férfi szégyenkezne, ha ilyen lenyűgöző a teste? Maddy ilyenkor hason feküdt az ágyon. Állát a két kezén nyugtatta, és csodálattal eltelve bámulta a párját. Miközben a fedetlen test mozgását figyelte, önkéntelenül is eszébe jutott néhány jelenet, amelynek La Marais-ban volt szemtanúja. Levonva a megfelelő következtetéseket, a lány kíváncsisága percről percre növekedett. Reggelente odaállt a skót mellé, amikor az minden figyelmét összpontosítva megpróbált borotválkozni. Maddy ujjai végigsiklottak a férfi hátán. A keze elérte a derekát, majd még lejjebb ereszkedett. Az ilyen simogatás kivétel nélkül azzal ért véget, hogy felkapták, és visszavitték az ágyba. Egyre iszonyatosabban kívánta a férfit. Minden egyes együttlétük elmélyítette a vágyát, és még többet akart. Nem csupán vágyat érzett. Egyre inkább mélyült a skót iránta vonzalma is. Főként azóta, hogy a férfi végre ismét tanújelét adta a maga sajátos humorérzékének. Maddy valósággal odavolt ezért. Valósággal elolvadt, valahányszor meghallotta a párja vonakodó csipkelődését. A skót arcán végre valahára megjelent az öntudatos mosoly. Ma reggel a férfi felpillantott az újságja mögül. – Megint csalt, amikor a hölgyekkel kártyázott? – Semmi szükségem arra, hogy csaljak. Az utastársak legyőzése a legcsekélyebb erőfeszítést sem igényli. Ezzel az erővel akár fejőstehenekre is vadászhatnék. – Ne gúnyolódjon, kislány! – válaszolta mély hangon, erős tájszólással a férfi. – A tehenek néha igencsak vadul viselkednek. Maddy rebegtetni kezdte a szempilláját, és megkérdezte: – Ethan, hajlandó lenne az élete feláldozásával is megvédeni, ha sarokba szorítana egy tehén? – Persze – hallotta a férfi válaszát. Ethan újra eltűnt az újság mögött. – Agyoncsapnám azt a jószágot. Maddy csengő kacagásban tört ki. Olyan sokáig nevetett, hogy a férfi végül összehajtotta és letetette az újságot. Összevonta a szemöldökét, és az ajka szegletében felragyogott a ritka mosoly. A lány boldogan felsóhajtott. MacCarrick természetesen megpróbál majd ellenállni. Csak hát a végén semmire nem megy majd az ellenállással.

154

Maddy kint a fedélzeten kártyázott a barátnőivel. Akkor és ott úgy döntött, hogy minden áron magába bolondítja ezt a hegylakót. A skót bele fog szeretni. Ethannek komoly gondot okozott az, hogy Madeleine meglepő módon engedelmeskedett, amikor megparancsolta neki, hogy ne lábatlankodjon körülötte. Arra persze számított, hogy a fiatal nő egy, de talán két utazó hölggyel is megbarátkozik, ám teljesen váratlanul érte, hogy egy egész szakajtónyi asszony gyűlt össze Madeleine körül. Ezek a nők állandóan a lány nyomában jártak, és majmolták, bármit is tett. Még az ékszerek viseléséről is leszoktak, mivel példaképük nem hordott ilyesmit. Bár egyértelműen tudta, hogy Madeleine lenyűgözően bájos és barátságos tud lenni, Ethant még így is ámulatba ejtette, hogy milyen könnyen szerzett magának új barátokat. A férfinek ez igazából sohasem sikerült, ezért mindig is úgy vélte, hogy a barátkozás szörnyen nehéz dolog. Bezzeg ez a nőszemély egész nap csak kártyázott és csevegett a barátnőivel! A lehető legcsekélyebb gondot sem jelentette a számára, hogy széles ívben elkerülje a férfit. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy ha Ethan látni kívánta, akkor bizony a nyomába kellett szegődnie. Annyira szeretett volna visszafogottan viselkedni! Megpróbálta a napjait a hajó klubhelyiségében eltölteni. Mivel a férfi utasok túlnyomó része vidéki nemesember vagy földbirtokos volt, így a fedélzeten elsősorban a különféle mezőgazdasági szakfolyóiratok között lehetett volna olvasnivalót válogatni. Ethan nem igazán volt otthon ezen a területen. Bármikor képes lett volna egy mozsárágyúval lesújtani az ellenfeleire, és félmérföldnyi távolságból is hajszálpontosan eltalálta a célpontját, ám igencsak ingoványos talajra lépett, amikor megpróbált elmélyedni az olyan kérdésekben, mint például, hogy milyen betakarítási eljárásokat érdemes alkalmazni agyagos termőtalaj esetén. Cseppet sem segített ebben, hogy amúgy nagyon is tisztában volt valamennyi európai és ázsiai ország geopolitikai helyzetével. Ennek ellenére úgy döntött, hogy alaposabban elmélyül a mezőgazdasági tudományok gyakorlati alkalmazásában, hiszen az úti céljuk amúgy is Carillon, az egyik nagybirtoka volt. Így azután valósággal fejest ugrott a szakfolyóiratok olvasásába. Tanulni akart, és szerette volna a figyelmét elterelni Madeleine-ről. Csak hát, a távolságtartás embert próbáló feladatnak bizonyult. Hiszen tudta, hogy mire számíthat. Ha időnként azért mégiscsak odasétált a lányhoz, annak valósággal felragyogott az arca. Emiatt még nagyobb örömöt jelentett számára, ha láthatta. A férfi egyetlen olyan alkalomra sem emlékezett, hogy bárki is mosolyogni kezdett volna, amikor észrevette a közeledését. Csak a legnagyobb nehézség árán tudta rávenni magát arra, hogy gyanakodva ne forduljon hátra megnézni, hogy ki állhat mögötte. Ma például minden erőfeszítése ellenére is csupán egyetlen óráig bírta ki, mielőtt szinte öntudatlanul elindult volna oda, ahol a lány tartózkodott. Már az is örömmel töltötte el, ha csak távolról nézhette. Így azután feszült várakozással töltötte a napjait. Alig bírta kivárni, hogy leszálljon az este, mert éjszaka csakis az övé lehetett a lány. Igen, Ethan MacCarrick valósággal rajongott egy nő figyelméért. Ráadásul érezte, hogy már nincs annyira résen Maddy közelében, mint a kezdet kezdetén. Különös dolgokon kapta magát. Azon töprengett, hogy mit szól majd a lány, ha meglátja Carrickliffe-t. Milyennek találja majd Ethan fivéreit és a feleségeiket… Ezek bizony nagyon különös gondolatok voltak. Hiszen Madeleine amúgy is Jane barátnője volt. Az események igencsak kellemetlen fordulatot vehetnek, ha Ethan túlságosan is megbántotta volna a lányt. 155

Hogy is hangzott Quin jóslata? Nem azt mondta, hogy Ethan teljesen ki fog fordulni önmagából? Büszke lehetsz magadra Quin, mert bevált a jóslatod, gondolta a férji, és elvigyorodott. Csak hát ez a lány akkor is engem választott, nem pedig téged, te kurafi. Azelőtt minden egyszerű és világos volt. Ethan nagyon is hozzászokott ahhoz, hogy mindenkivel szemben betartsa a három lépés távolságot. Most viszont úgy tűnt, hogy kezd megváltozni. Legalábbis ami a lányt illeti. Hiába próbálkozott elszántan azzal, hogy hibákat és taszító dolgokat fedezzen fel benne. Minél alaposabban szemügyre vette kísérőjét, annál egyértelműbbé vált, hogy a lány elképesztő módon illett hozzá. Éjszakáról éjszakára átadták magukat a gyönyör minden percének. Ethan egy egész évtizeden át nem részesült annyi élvezetben, mint amit Madeleine érintése okozott. Ehhez pedig könnyen hozzá tudott volna szokni… Már ha nem lesz elég óvatos. Hajnal felé folytatódott éjszakai csatározásuk. Ethan megpróbálta rávenni a lányt arra, hogy hozzábújva aludjon, ne pedig összegömbölyödve az ágy szélén. Valósággal összehúzódott a mellkasa, ha reggelente megpillantotta a kuporogva alvó nőt. Ha valaki akár csak egyetlen héttel korábban is azt mondta volna, hogy Ethan így megváltozik, azért küzd, hogy egy nő hozzá bújjon, miközben alszanak, bizony egészen egyszerűen a fickó szemébe nevetett volna. Még most is úgy vélte, ha egyszer teljesen a magáévá tudta volna tenni a nőt, bizonyára szertefoszlott volna ez a folytonos vágyakozás. Így aztán minden egyes alkalommal kicsivel tovább ment, amikor megérintette Madeleine-t. Hosszabb időn keresztül a hüvelyében tartotta az ujjait, mert rá akarta vezetni arra, élvezze a teljesség állapotát. Fel akarta kelteni az éhség utáni vágyát. Azt akarta, hogy a lány is még többet akarjon. Ha mindenre fordított szereposztásban került volna sor, akkor ez az eljárás bevált volna. Hagyta volna, hogy betanítsák. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy ennél valójában sokkal többet akart. Azt viszont nem tudta, hogy egészen pontosan mi is az, amire vágyott. A nő azonban szilárdan kitartott. Ethan kezdte már belátni, hogy tényleg nem teheti a magáévá, amíg feleségül nem veszi. Ha pedig ez a helyzet, akkor csupán néhány hétig húzhatja az időt, miután partra szálltak. A nőszemély ugyanis azt fogja követelni, hogy vezesse oltár elé, különben otthagyja őt. Mostanra már a két lehetőség egyikét sem tudta volna elfogadni. Ekkor viszont új tervet kezdett el kieszelni. Más asszonyok nagyon élvezték, ha keményen bánt velük. A múltban szép eredményeket ért el, ha hűvösen viselkedett, és szinte elnyomta a partnereit. Már nem is tudott volna visszaemlékezni arra, hány asszonyról került le a szoknya Ethan jéghideg, öntelt közeledése miatt. Lehetséges, hogy ez a módszer Madeleine esetében is sikerrel járhat.

156

29 Ezen az estén vacsora után megfürödtek, azután pedig meztelenül bebújtak az ágyba. Ethan viselkedése újra és újra bebizonyította, hogy Maddy feltevései jogosak voltak. Bár a férfi drága pezsgővel kínálgatta a párját, durván és távolságtartóan viselkedett. Ezt látva, a lányt elfogta a jókedv, mivel úgy vélte, hogy a kétségbeesett agglegény minden erejét összeszedve próbált meg védekezni, mielőtt behódolt volna. Nem okoz majd gondot elviselni a szeszélyes hangulatait. Kezelni tudja, hiszen egyre jobban tetszett az az elképzelés, hogy az életét a skót társaságában élje le. A mai nap különösen jónak bizonyult. Maddy annyi ennivalót kapott, hogy az étel egy részét kénytelen volt a tányérján hagyni. Milyen finom a tea, ha az ember lányának nem kell kötélen egy vödör vizet felhúzni az ablakába. Vacsora után lágyan, ingerlően simogatták egymást a kádban. Kimondatlanul ott lebegett kettőjük között a későbbi teljes gyönyör ígérete. – Ethan, észrevettem ám, hogy ma este valami oknál fogva igencsak morcosan bánt velem! – jegyezte meg ártatlanul. – Tettem bármit is, amivel megbántottam? Már persze azon felül, hogy hamarosan romba döntöm a szívét őrző várfalakat. – A magamévá akarom tenni – válaszolta a férfi zordan. – Hiszen ön elméletileg az enyém. Amúgy is jogot formáltam önre. Ma este az enyém lesz. A magamévá teszem. – Komolyan skót, zavarba ejtenek ezek a hullámzó érzelmek. Nem is tudom mire vélni ezt az egészet. Talán a pezsgőt okolhatom, de az is elképzelhető, hogy túlságosan érzékeny vagyok. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy ön nagyon is szeszélyesen bánik velem… A férfi megragadta, és a matracra szorította Maddy vállát. Lassan a lány fölé magasodott hatalmas teste. Maddy azonban a legcsekélyebb mértékben sem félt tőle. – Csak dőljön hanyatt, maga céda! A lány vihogni kezdett. – Tényleg azt mondta rám, hogy céda? Ez meg milyen ósdi elnevezés? Mikor használhatták utoljára? Néha már meg is feledkeztem arról, hogy milyen idős. De mondja csak, pontosan hány éves? Harminchét, harmincnyolc? – Harminc három éves vagyok! – válaszolta a skót. Látszott rajta, hogy iszonyúan zavarba jött. Elengedte a lányt. – Túl idős… azt gondolja, hogy túl öreg vagyok önhöz képest? – Dehogyis, Ethan – hallatszott az őszinte válasz. – Akkor ismerje be, hogy csak a sebhelyem miatt nem lesz az enyém. Mielőtt elcsúfítottak volna, a legcsekélyebb gondot sem okozott a nők elcsábítása. Maddy hangosan felnevetett. Valósággal fetrengett a jókedvtől. – Megpróbálja kiprovokálni azt, hogy megdicsérjem. – Megőrült? Azonnal fejezze be a vihogást! A lánynak csak nagy erőfeszítések árán sikerült komoly képet vágnia. – Bocsásson meg, el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyire hiú. – Egyáltalán nem akartam azt, hogy megdicsérjen. – Akkor meg mégis, mire véljem az előbbi megjegyzéseit? Hiszen nagyon is tisztában van azzal, hogy miért nem leszek az öné. Pontosan tudhatja, hogy ennek semmi köze sincsen az ön külsejéhez. Ezért azután, hogy kielégítse feneketlen hiúságát. .. – A fészkes fenébe, boszorkány, nem is vagyok… – .. .őszintén megmondom, hogy elképesztően vonzónak, jóképűnek és férfiasnak tartom. 157

A férfi döbbent tekintettel nézett le rá. Elakadtak a szavai. Összehúzta a szemöldökét, mintha csak lázasan töprengett volna a lány szavain. – Ezt már azon a reggelen is el akartam mondani, Párizsban – folytatta Maddy. – De mivel ön folyamatosan gúnyolt a szegénységem miatt, így nem kívántam felfedni, hogy felfedeztem kegyed vértezetében az egyetlen rést. A férfi félrenézett, aztán megszólalt: – Na és a sebhely? – Annyira sajnálom, hogy megsebesítették, miközben részt vett abban a titokzatos küzdelemben – felelte a lány, és az ujja hegyét finoman végighúzta azon a sebhelyen. A skót ezúttal nem rántotta el a fejét. Egy pillanatra becsukta a szemét. – A sebhely pedig világosan megmutatja, hogy kegyed erős férfiú, olyan valaki, akit megedzett a kemény élet. A skót zavartan vakargatni kezdte a tarkóját. – Egyáltalán nem értem! – Csak próbára akart tenni, igaz? Tudni akarta, hogy milyen mélyek az érzelmeim. Hogy mennyire vonzódom önhöz. Szeretné kideríteni, hogy megbirkózom-e kegyed besavanyodott jellemével, és el tudom-e viselni a házasság kötelékében. – Igen, ha azt gondolja, hogy ez a helyzet. Márpedig csupán egyetlen dologgal tudja bebizonyítani, hogy igaz, amit beszélt. Ez pedig nem más, mint hogy hagyja, hogy ebben a pillanatban a magamévá tegyem. – Skót, ez nem tisztességes. – Hát nem akar meggyőzni a vonzódásáról? Maddy lágyan az alsó ajkába harapott. Nem tudhatta, hogy mi történik akkor, ha megpróbálja azt csinálni a férfival, amit olyan sokszor a sikátorokban látott. A különös látvány nagyon is felkeltette a kíváncsiságát. Abban viszont biztos lehetett, hogy a férfi nem fogja összeszidni azért, mert túlságosan is vakmerő. – Egyre csak az jár az eszemben – suttogta, és egy csókot nyomott az izmos mellkasra –, hogy esetleg valamilyen más módon is tanújelét adhatnám-e a vonzódásomnak. A következő csókot már valamivel lejjebb adta. A skót valósággal megdermedt, és szinte vibrálni látszott a férfiassága. – Van itt valami, ami már régóta foglalkoztat. – Csak nem arról beszél? – kérdezte döbbent fejcsóválással a férfi. A szava azonban azonnal elakadt, amikor Maddy orra beletúrt a köldöke alatti szőrzetbe. A lány lehelete valósággal perzselte a hasát. A két érdes tenyér rásimult az arcára. Ethan már csak hörögve tudta folytatni. – Ó, maga gyönyörű lányka, ön annyira… A skót megremegett és két lábával átölelte Maddyt. – Tényleg ez járt… ez járt az eszében? – Bizony – morogta a lány, miközben az ajka végigsiklott a has kitüremkedő izomzatán. – Amikor borotválkozás közben bámultam. – Nem ingerelhet ilyesmivel! – hörögte a skót összehúzott szemöldökkel. Úgy tűnt, mintha fájdalom gyötörte volna. – El sem tudja képzelni, hogy milyen nagyon vágyom erre. – Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen érzés lehet. Ki akartam próbálni – válaszolta Maddy, és az arcát lassan hozzádörzsölte Ethan férfiasságához. A skót önkéntelenül is szélesebbre tárta a térdét. – Húzza félre a haját! Látni akarom, amint a szájába veszi! Miután Maddy félrevonta az egyik válla mögé a haját, ismét előbbre hajolt, és a keble megsimította a hímtag nedvesen csillogó végét. A következő pillanatban a lány nyelve már végig is simította a nyílást. A férfi az égre emelte a tekintetét.

158

Ethan öröme felbátorította a lányt. Tényleg nagyon szüksége lehetett már erre. Olyan valamire vágyott, amit könnyedén megkaphatott Maddytől. Amikor a nyelvével parányi köröket írt le a duzzadó, sima makkon, az ifjú nő maga is becsukta a szemét. Elfogta a gyönyör. Rájött, hogy ő is ugyanúgy kívánta ezt. Valósággal lenyűgözte az új öröm. Játszadozni kezdett, és ingerelte a kezében duzzadó férfiasságot. Arra vágyott, hogy egész éjjel tartson ez a mulatság. – Ó, édes Istenem! Ez az! – hörögte Ethan. – Most már vegye a szájába… Maddy elbizonytalanodott, majd úgy döntött, hogy semmibe veszi a parancsot. Úgy érezte, hogy a férfi vágyai hatalmat adtak a kezébe. Újra és újra megnyalta a nedvesen csillogó bőrt, mire Ethan valósággal felnyögött a gyönyörűségtől. Háta ívbe feszült. – Nagyon régóta nem volt részem ilyesmiben! – szólalt meg, szinte fuldokolva. – Majd később játszadozzon! Remegő kezével megragadta Maddy fejét, és megpróbálta lejjebb nyomni. A lány azonban hátrébb húzódott. – Ez az első alkalom. Élvezni akarom! – Elégítsen ki! – mordult rá a skót. – És mi van, ha nemet mondok? – kérdezte csücsörítve a lány. Ráfújt Ethan férfiasságára, amitől a skót egész testében megremegett, és megrándult a csípője. – Úgy tűnik, hogy az én kezemben van az összes ász… A férfi ekkor azonban villámgyors mozdulattal megragadta a csuklóját. Maddy a hátára zuhant. Felkiáltott, mert megérezte, hogy megfordítják. A skót arca ott lebegett a lány lágyéka előtt. Úgy tűnt, azért választotta ezt a testhelyzetet, mert úgy akarta visszaadni a kölcsönt, ahogy az előbb Maddy kényeztette. Fenyegetően tornyosult a lány fölé. Erősen szorította mind a két csuklóját. Maddy képtelen lett volna megmoccanni. – Mi ebből a tanulság? Egy ilyen picinyke lánynak nem kéne a hozzám hasonló alakokkal játszadoznia – hallotta meg a férfi hörgő szavait. Ethan lassú, nyugodt mozdulatokkal helyezkedett el Maddy lába között. A lány tehetetlenül felsóhajtott, miközben tudta, hogy soha addig nem érzett ilyen elképesztő izgalmat. – Főként nem az ágyban. Ethan lejjebb húzódott, míg a lány két térdhajlatával nehezedett a vállára. A parányi lábak a hátán pihentek meg. Utána az ajkával leheletfinoman megérintette a selymesen puha combok belső oldalát. Maddy lihegni kezdett. Valósággal hullámzottak a keblei. Ethan lassú, lusta mozdulatokkal megnyalta a hasát. A szája megfontoltan elindult lefelé, a köldök alá. – Tegye szét a lábát! A lány engedelmeskedett, és lágyéka feltárult Ethan előtt. A skót férfiassága valósággal lüktetni kezdett. Csak az járt az eszében, hogy végre elmeríthesse az ifjú nőben. Az előbb még csupán arra gondolt, hogy ugyanúgy felizgatja Madeleine-t, ahogy a lány is elbánt vele. Most azonban már nagyon is látta, hogy milyen csodálatosan étvágygerjesztő ez a teremtés, így egészen egyszerűen képtelen volt visszafogni magát. Nyitott száját habozás nélkül a nő forró lágyékára szorította. Nyelve elősiklott, és eljött az első alkalom, hogy végre igazából megkóstolhatta, amire vágyott. A lány csodálatos nedvességgel viszonozta az érintését. Ethan felmordult. Ujjai valósággal belemélyedtek a puha combokba. Maddy azonnal felkiáltott. Mozgatni kezdte a csípőjét. A férfi nyelve egyre gyorsabban siklott ki és be. Amikor végigsimította a csiklót, az ifjú nő teljesen megfeledkezett magáról. Sarka valósággal belefúródott Ethan hátába. Valahogy képes volt rávenni magát arra, hogy visszahúzódjon. 159

Madeleine felemelte a fejét, kinyitotta a szemét. Zavartnak látszott. – M-m-még! – lihegte. Éhesen csillogó tekintettel bámult Ethanre, aki alig tudott ellenállni annak, hogy igent mondjon. – Most már tudja, hogy mit éreztem az előbb? – Igen! Igen! – nyögte a nő, és megpróbálta kiszabadítani a kezét. Ahogy széttett lábbal ott vergődött Ethan orra előtt, a férfi már kezdte sejteni, hogy képtelen lesz sokáig ellenállni a csábításnak. Újra meg fogja csókolni. – Ethan, megígérem, hogy többé nem fogom hergelni. – Rendben, Maddy. Még jobban szétnyitotta a lány lábát, hogy a nyelvével mélyebbre bele tudjon hatolni. Többet akart kapni abból a csodálatos ízből, amit az előbb megkóstolhatott. – Ó, édes istenem! – nyöszörgött a nő, és torkából szaggatottan tört elő a levegő. Ethan elkezdte az ágyékát nekidörzsölni az ágynak. Széthúzta a nedvesen csillogó redőket, nyelvével és az ajkával becézgette a csiklóját. Utána lassan szívni kezdte. – Igen! – sikította a lány. Ívben megfeszült a háta, a csípője pedig vadul hullámzott a férfi érintésétől. – Ó, Ethan…! Ahogy eljutott a beteljesülés küszöbére, a lány újra és újra Ethan nevét nyöszörögte. Aki biztosra vette, hogy csupán álmodik. Lehetetlen, hogy egy férfinak ilyen gyönyörben volna része. Szájával átlendítette Maddyt a tetőponton. A lány lába remegni kezdett, majd elernyedve rásimult a széles vállra és a férfi hátára. Elengedte Maddyt, és odafeküdt mellé. A lány megragadta, hozzábújt a melléhez, és az arcát nekidörzsölte a nyakának. Suttogva megszólalt: – Imádom azokat a dolgokat, amiket velem tesz! Ethan mellkasa duzzadni kezdett a büszkeségtől, és a férfiassága kibírhatatlanul lüktetett a lány alatt. Maddy újra közel hajolt, és csókolgatni kezdte. Bársonyos hajfürtjei végigsimították Ethan tűzforró, érzékeny bőrét. Felkiáltott, amikor a parányi, forró száj elérte a férfiasságát. Megérezte a nedves, mohó, szívó ajkakat. Felhördült. – Ez az, kislány! Szépen, mélyen! Saját magát is meglepte azzal, hogy komoly erőfeszítések árán nem ragadta meg a nő fejét, hogy erősen tartsa, miközben teljesen belenyomul. Visszafogta magát. A lány közben mohón folytatta a kényeztetését. Teli szájjal nagyokat nyögött. Egy külső megfigyelő talán azt gondolhatta volna, hogy ez a nő valósággal belehabarodott Ethan férfiasságába. Lágy csókokkal simogatta, és a nyelve egy pillanatra sem állt meg. A férfi kis híján eszét veszítette a gyönyörtől. Maddy szilaj kéjvággyal fogadta a szájába. Mohósága egyszerűen elképesztő volt. Amikor azonban már csak egy pillanat választotta el attól, hogy a lány szájában jusson fel a gyönyör csúcsára, amikor már úgy érezte, hogy a következő szívdobbanásnyi időben teljesen és tökéletesen elveszíti az önuralmát, Ethan legyőzötten felmordult, és eltolta magától a lányt. – Ethan? – csodálkozott Maddy. Zavartnak tűnt, amikor a keblére vonta. – Valamit rosszul csinálok? – Nem, dehogyis! Csak semmi olyat nem akarok csinálni… nem akarom, hogy elmenjen a kedve az ilyesmitől! Remekül érezte magát, bár hímtagja közel járt ahhoz, hogy felrobbanjon. Átölelte a nő nyakát, és csókolgatni kezdte. Miközben összeért az ajkuk, Ethan megmarkolta férfiasságát. – Ezt különösen szeretem! – suttogta, miközben ajka Maddy száját csókolta. – Azt akarom, hogy ön is ugyanannyira kívánja, mint én! 160

Mind gyorsabb mozdulatokkal húzogatta magán a bőrt. Másik kezével megmarkolta a lány fenekét. Egy pillanatra hátrébb húzódott, hogy megkérdezze: – Akarja látni, amikor jó lesz nekem? Maddy tágra nyitotta a szemét, és bólintott. Ethan elengedte a nyakát, így a lány lefelé nézve jól láthatta mind gyorsabban mozgó kezét. Magán érezve Maddy pillantását, még jobban elfogta a kéjvágy. Amikor eljutott a tetőpontra, a gyönyör ereje valósággal megrázta. Felüvöltött, az egész teste görcsösen megfeszült, és a magja szerteszét fröccsent. A nő döbbenten bámulta. Miután a férfi túljutott a gyönyör tetőpontján, lihegve hevertek egymás mellett. Ethant elborította a tökéletes kielégültség érzése. Hosszú időn keresztül játszadozott a magához szorított lány hajával. Biztosra vette, hogy Maddy igenis élvezte, amit az előbb odalent csinált. Ez pedig megint csak azt bizonyította, hogy ők ketten nagyon is egymáshoz valóak. Végül nagy nehezen feltápászkodott, hogy megmosakodjon. Amikor visszatért, a nő felkiáltott: – Ó, Ethan, vérzik a sérülése! Lepillantott a mellkasára és megvonta a vállát. – Kérem, jöjjön ide! – kérte a lány, és feltérdelt. A szavait egy intéssel kísérte. – Hadd nézzem meg. Amikor a férfi visszalépett az ágyhoz, Maddy közelebb csúszott, hogy megvizsgálhassa. – Hála az égnek, nem szakadtak fel az öltések. De még így is sokkal erősebben vérzik annál, mint ahogy gondoltam. Felkelt, hogy odahozzon egy nedves törölközőt. Ethan félrehajtott fejjel bámulta a lány hetyke fenekét. – Nem is gondoltam volna, hogy ön ennyire gondoskodó – töprengett halkan. – Egy olyan férfi oldalán, mint ön, igenis gondoskodó leszek – hallatszott a válasz. – Mint én? A lány törölközővel a kézben visszamászott az ágyra. – Igen, skót, magára fogadok. Ön a sötét ló. Egy szeretetteljes mozdulattal félresöpörte a férfi homlokából a hajat. Mélyen a szemébe nézett. – Kap majd rengeteg kockacukrot és almát is. – És mi a helyzet a tenyészkancákkal? Van ám itt egy, akit a magaménak akarok. – Én pedig le merném fogadni, hogy az a kanca pontosan egy ilyen vad csődörre vágyik, ám a hágatásra csupán azután kerülhet sor, ha szegény kis állat gondoskodott arról, hogy a jövőben biztonságos, zöld legelők várjanak rá. Ethan kénytelen volt beismerni, hogy lenyűgözték a lány szavai. – Buta, szemtelen kislány. A nő széles mosolyát meglátva, csak ostobán meredt maga elé. Ez volt az a pillanat, amikor egy csapásra megértette, miért is habarodhatnak bele a férfiak a nőkbe.

161

30 Aznap éjjel viharossá vált a tenger, és a hajó dülöngélni kezdett. – Mondja, tulajdonképpen hogyan került le La Marais-ba? – szólalt meg váratlanul Ethan, mintha csak el akarta volna terelni a lány gondolatait a viharról. Az ágy végében ült, Maddy pedig odabújt hozzá. – Mennyit mondott el Quin? – kérdezte a lány és kicsit arrébb hajolt, hogy jobban lássa az arcát. – Annyit, hogy az ön apja párbajban veszítette az életét, a hitelezők pedig lecsaptak az otthonukra. Mivel az anyja francia volt, ezért visszavitte magával Párizsba. – Hát, nagyjából ennyi az egész – válaszolta a lány, és megvonta a vállát. – Nem, ez nem igaz. Mindent tudni akarok. – Csak hogy több muníciója legyen, amikor legközelebb gúnyolódni akar velem? – Nem. Kíváncsi vagyok az életére. – Akkor elmesélem, de csak azután, miután először ön mond el nekem valamit saját magáról. Valamit, amit nem tudok. – Mire kíváncsi? – kérdezte elkomorodva a skót. – Valamilyen titokra a múltjából. Egy mély, sötét titokra. A férfi szemmel láthatóan alaposan megfontolta ezt a kérdést. Eltartott egy darabig, mire válaszolt volna. – Régen azt hittem, hogy átok ül rajtam. – Komolyan? – kiáltotta Maddy tágra nyílt szemmel. – Igen. Ott van az a könyv. Évszázadok óta, nemzedékről nemzedékre szállt a családunkban. A jóslatai kivétel nélkül valóra váltak. Szó van benne a fivéreimről és jómagamról is. Maddy gyanakodni kezdett. – Ugye most csak ugrat? Soha az életben nem gondoltam volna, hogy ön babonás. – Még szép, hogy babonás vagyok… a fenébe is! Hiszen skót volnék. – Ami azt illeti, ez cseppet sem tűnik valamilyen mély és sötét titoknak. Szerintem kifejezetten édes, ahogy egy önhöz hasonló erőteljes és hatalmas alak, aki olyan határozottan képes irányítani a sorsát, ilyen irracionális dolgokban hisz. – Édes? – méltatlankodott a skót. – Csak nem azt akarja elhitetni velem, hogy ön nem hisz az ilyesmiben? – Dehogynem. Nagyon is. Csak hát, én nem igazán tudom irányítani a sorsom alakulását. Mind a ketten elhallgattak. Maddy gyorsan megragadta a férfi vállát. – Ethan, ezzel nem azt akartam mondani, hogy a kényszer miatt jöttem el önnel. Ezt a döntést én hoztam. Boldog vagyok, hogy így történt. A férfi távolságtartóvá vált. – Elmondtam, amit el kellett mondanom. Most ön jön! – Ne számítson szép mesére – figyelmeztette a lány. – És nem szeretném, ha emiatt rosszabb véleménye lenne rólam. – Ezt meg hogy érti? – A boldog családból származó nők boldog családot fognak teremteni maguknak! Ezt írták a Godey's-ben, ami pedig megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásnak számít. – Nem lesz rosszabb a véleményem. Na, mesélje már! 162

– Részletesen mondjak el mindent, vagy elég, ha csak összefoglalom? – tudakolta. – Mondjon el mindent! Maddy vett egy mély lélegzetet, azután beszélni kezdett: – Nos, dacára mindannak, amit mindenki hisz rólam, az életem nem azon a napon hullott darabokra, amikor meghalt az apám. A végzet hat hónappal korábban, egy éjszaka csapott le ránk. Soha nem tudta meg, hogy mi történt a titkok és a düh éjszakáján. – Olyan volt az egész, mint egy álom, Ethan – folytatta, miközben odakint villámcsapások martak a tengerbe. Megborzongott. – Amikor elaludtam, minden biztonságos és nyugodt volt. Ébredésemkor viszont egy másik világ fogadott. Idegennek éreztem magamat benne a rengeteg ismeretlen között. Nehéz elmesélni. A férfi érdes tenyere végigsimította a karját. – Azért csak próbálja meg. – Éveken keresztül hiába próbáltam meg kideríteni, hogy mi is történt azon az éjszakán – folytatta, miközben összehúzta a szemöldökét, mert valósággal rátörtek az emlékek. – Ébredésem után először arra figyeltem fel, mennyire idegesek a cselédek. Meredt szemmel bámultak, mintha csak megpróbálták volna kideríteni, mennyit tudok mindarról, ami az éjszaka folyamán történt. Végezetül kiderült, hogy a családunk két legbizalmasabb alkalmazottját is kirúgták. Az apám jobb kezét és az anyám bizalmas szobalányát. Elhallgatott, és tanulmányozni kezdte a férfi arckifejezését. – Ki fog gúnyolni azok miatt a dolgok miatt, amiket elmesélek? – Eszem ágában sincs gúnyolódni. Maddy kifújta a levegőt, majd folytatta: – Azt hiszem, hogy az apám… egy másik férfit talált az anyám ágyában. – Ezt meg miért gondolja? – kérdezte a skót visszafogottan. – Azért, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az amúgy nagyon visszafogott apám… azon az éjszakán megütötte anyámat. Maddy nagyon is jól emlékezett az anyja szeme körül sötétlő fekete foltra, de arra is, hogy az apja egészen egyszerűen képtelen volt ránézni a feleségére, arra az asszonyságra, akiért korábban pedig valósággal rajongott. – Ez még távolról sem jelenti azt, hogy… – Apám aznap éjjel hamarabb ért haza egy üzleti útjáról. Őszintén szólva, az anyámat ismerve, cseppet sem lepne meg, ha kiderülne, hogy a házasságuk során rendszeresen megcsalta. Gyenge, önző asszony volt. Ráadásul jóval fiatalabb, mint az apám. – Értem – hallatszott a skót válasza. Hangjából ugyanolyan feszültség áradt, mint jéggé dermedő testéből. Maddy ismét alaposan szemügyre vette. Nem tudta eldönteni, hogy a férfit undorral töltötték-e el a szavai, vagy inkább attól rettegett, amivel a lány folytatni fogja. – Aznap valamikor az apám, szinte rám sem hederítve, megveregette a vállamat, és azt mondta: „Kislányom, Maddy, a papa elkövetett néhány hibát”. Utána pedig tétován eloldalgott. Soha többé nem volt már olyan, mint azelőtt. Úgy éreztem, mintha valójában nem is ismertem volna a szüleimet. – Mi történt az után az éjszaka után? Nagyon is jól látta, hogy a férfi összeszorította a száját. – Nem tudom, hogy elmondhatom-e önnek. – Hallanom kell, Madeleine. – De hát semmi… – tiltakozott volna, ám a skót szigorú tekintetét megpillantva elakadt a hangja. Suttogva folytatta. – Hát legyen.

163

Ethan nagyon is tisztában volt mindezekkel az eseményekkel. Azokra éppenséggel miatta került sor. Most viszont a lány halk, kétségbeesett szavaiból fény derült a következményekre is. – Az éjszakát követően fél évvel apám az életét vesztette. A hitelezők könyörtelenül lecsaptak ránk. Apám temetéséről tértem haza anyám társaságában. Iszonyatos vihar tombolt, amikor elzavartak minket gyerekkori otthonom elől. Iveley Hallnak hívták az uradalmat. Annyira féltem! Különösen azért, mert anyám egészen egyszerűen képtelen volt arra, hogy gondoskodjon rólam. Emlékszem, ahogy megkérdeztem tőle: – Ugye, nemsokára találunk egy helyet, ahol lakhatunk? Ő viszont nem azt válaszolta, hogy: „Természetesen, nemsokára most már ránk fog mosolyogni a szerencse”, hanem valósággal rám förmedt: – Én is csak annyit tudok, amennyit te, Madeleine. Szóval akkor mit gondolsz? Mondd már el nekem! Egy helyet, ahol lakhatnak… Ethan megérezte, hogy könnycseppek hullanak a mellére, miközben Madeleine beszámolt a tizenegy éves kislány kétségbeejtő megpróbáltatásairól. Elmesélte, hogyan fosztották meg mindentől, amit csak ismert. Most kiderült, milyen szenvedéssel járt, amikor elzavarták a saját otthona kapujából. Elvették tőle mindazokat a dolgokat, amelyek nélkül elképzelhetetlennek tűnt egy kislány élete. Elveszítette a babáit, a ruháit, szeretett háziállatait… …hogy milyen kétségbeejtőnek és félelmetesnek tűnt La Marais, amikor először megpillantotta a nyomornegyedet. Az is kiderült, hogy már csupán egészen kevés hiányzott ahhoz, hogy Madeleine az apró részletekből összerakja a képet. A lánynak nagyon is jól vágott az esze, és egyértelműnek tűnt, hogy már kiskorában is odafigyelt a környezetére. Már most arra gyanakodott, hogy akkor egy idegen férfi járt az otthonukban. Mennyi idő kell még ahhoz, hogy rájöjjön, ez az ismeretlen nem volt más, mint Ethan. Amikor a lány végül elaludt, összegömbölyödött, és megmarkolta a nyakában lógó gyűrűt, a férfi sokáig bámulta. Képtelen volt ellenállni a csábításnak, és simogatni kezdte a lágy hajfürtöket. Most már jóval többet tudott Madeleine bátorságáról és megtörhetetlen, elszánt szelleméről. A lány lenyűgöző tulajdonságai miatt Ethan nagyon is tisztában volt saját jellemének sötét oldalával. Cseppet sem örült ennek a váratlan, fájdalommal teli felismerésnek. A legtöbben azt hitték, hogy a rossz emberek azért nem próbálnak meg jó útra térni, mert nem veszik maguknak a fáradságot, hogy nagy nehézségek árán jobb emberré váljanak, vagy esetleg nincsenek tisztában azzal, hogyan kellene meghozni a megfelelő döntéseket. Csupán kevesen sejtették, hogy az elvetemült alakok jellemére nincsen befolyással a jövő. Viszont minden mélyen a múltban gyökerezik. Maga volt a pokol, ha valaki megváltozott, és új szemmel kellett áttekintenie a korábbi szörnyűséges cselekedeteit. Tíz évvel korábban – Ethan már akkor is idősebb volt, mint ahány éves most a mellette fekvő lány – a férfit mélységes önsajnálat töltötte el. Vedelte az alkoholt, kegyetlenül bánt embertársaival, és mindezért megbüntették. Ezzel szemben Madeleine megmutatta, hogy milyen erős a jelleme és az akarata. Ethan elszégyellte magát. Csakhogy a lányt is megbüntették. Mégpedig a szülei ballépése miatt. És vajon ki büntette meg? Hát, éppenséggel Ethan. Már többször is elképzelte magában, milyen lesz, ha megpróbálja elmagyarázni cselekedeteinek mozgató rugóit Madeleine-nek: – Egyik éjjel alaposan felöntöttem a garatra. Elhatároztam, hogy magam alá gyűröm… szóval Sylvie-t, az ön anyját. Ő meg kiabálni kezdett, hogy meg akarják erőszakolni. Az apja amúgy gyenge akaratú férfi volt, akit gyakran felszarvaztak. Nem volt elég erős, és a piszkos munkát a pribékjeivel végeztette el. Brymer szétvagdalta a fél arcomat, amiért később 164

kibeleztem. Utána tönkretettem az apját. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy öngyilkosságot akarjon elkövetni. Megkaparintottam az otthonukat és a birtokaikat. Végül pedig földönfutóvá tettem önt és az anyját. Ha pedig a lány még ettől sem futott volna sikoltozva világgá, Ethan e szavakkal fejezhette volna be a beszámolóját: – Ezt követően Sylvie fogta kegyedet, és alig tizenegy esztendős korában magával vitte a pokolba. Én pedig mindenről tudtam. Hagytam, hogy megtörténjen, pedig meg is kímélhettem volna önt. Ha pedig mindez önmagában még nem lett volna eléggé szörnyű, tönkretettem az eljegyzését a gróffal, majd pedig azzal a feltett szándékkal jöttem él Párizsba, hogy elcsábítsam és kihasználjam. De mi van akkor, ha ez a lány illik hozzád? Hugh valami ilyesmit kérdezett. Ethan keserűen felnevetett. Az öccse egyszerűen képtelen lett volna megérteni, menynyire nem számított az, hogy vajon Madeleine az a nő, akit hozzá rendelt a sors. Ez a fiatal nő sohasem lehet a bátyjáé, hiszen olyan szörnyű bűnöket követetett el ellene, hogy végezetül a lány egészen biztosan gyűlölni fogja. Bármit is érezzen a közelében, annak majd vége szakad. Józan, paraszti ésszel be kell látnia… Mint ahogy oly sokszor a múltban, Ethan kockája már az asztalon pörgött.

165

31 – Ez az egyik kisebb birtoka? – hitetlenkedett Maddy. Hiábavalóan próbálta meg elkerülni azt, hogy leessen az álla. Döbbent arccal bámult ki a hintó ablakán, miközben egyre közelebb értek a tengerparti úri lakhoz. – Ez a helyzet. Carillon a hely neve. A falubeli harangokról nevezték el – magyarázta MacCarrick, miközben végiggördültek a hosszú murvával borított kocsifeljárón. – És igen, nem olyan nagy, mint a többi birtokom. Eléggé el van hanyagolva. – Hát persze – biccentett a lány, és nyelt egy nagyot. Az igencsak terjedelmes udvarházat ugyanolyan masszív kőtömbökből építették, mint a legtöbb kastélyt. Az épülethez azonban sötét, simára csiszolt sziklatömböket használtak fel. A bevezető út mellett teraszos kertek, fallal körülvett kertecskék és elvadult területek sorakoztak. A birtok fái között fűvel benőtt ösvények és kristálytiszta vízzel teli patakok kanyarogtak. – Annyira gyönyörű! – sóhajtotta önmagáról megfeledkezve a lány. Az a szó, hogy gyönyörű, igazából le sem tudta volna írni ezt a helyet. Amikor észrevette a zöld gyepen pöffeszkedő pávát, kénytelen volt beismerni, hogy Carillon olyan, mint egy tündérmese. – Az ott… egy páva! – A nagyanyám meglehetősen különc asszonyság volt. Ő telepítette ide a madarakat. Mostanra már szinte teljesen elvadultak. – Azt ott egy pálmafa? – Igen. Az Írországtól elválasztó tengerszoros vize egészen meleg. Emiatt errefelé nagyon kellemes az éghajlat. Csak a legritkább esetben havazik, és fagyni sem szokott. És ez a hely részben Maddy tulajdona lesz? – Nem hinném, hogy valaha is láttam ehhez fogható csodálatos helyet. – A gondnok meglehetősen elhanyagolta. Eléggé lepusztult itt minden. – Ezt meg miből gondolja? – Ebben az évszakban már bálába kellett volna gyűjteni a szalmát. Nyomát sem láttam az őszi vetésnek azokon a szántókon, amelyek mellett korábban eljöttünk. Ezenfelül pedig, pereg az épület meg az istállók vakolata. A kerítéseken jókora nyílások tátongnak. Nem működnek a szökőkutak sem. Mivel pedig táviratban értesítettem a személyzetet az érkezésemről, ezért nyilvánvaló, hogy a szökőkutak tönkrementek. Nem szoktam hagyni, hogy a birtokaim ennyire lepusztuljanak, soha! – Azért annyira nem is szörnyű – ellenkezett a lány. Megpróbálta valamicskét felvidítani a párját. A férfi dühösen kibámult az ablakon. – Pedig az, csak hát ön nem láthatja. – Ezt meg hogy értsem? – La Marais után bármi valóságos fényűző palotának tűnhetne. Bár Maddy fejében is ugyanez a gondolat forgott, már kezdte megunni a férfi állandó gúnyolódásait. Amióta csak partra léptek, újra távolságtartóvá és komisszá vált. Durvábban viselkedett, mint bármikor korábban. Mézet kell használnom, nem pedig ecetet, figyelmeztette magát Maddy. Ennek ellenére alig tudta visszafogni az indulatait. – Én pedig már azt hittem, végre jön egy nap, amikor nem emlékeztet arra, honnan vakart össze. 166

– Csak megállapítottam egy tényt – felelte a skót, ám a veszekedésük félbe szakadt, mert a hintó megállt az úri lak bejárata előtt. Ethan kis híján vicsorogni kezdett, amikor megpillantotta az ott várakozó középkorú férfit és az asszonyt. – Ördögöt a falra… az ott Silas, a gondnok. Amikor MacCarrick kisegítette Maddyt a hintóból, nem is törődött a fickóval. Így szólt: – Madeleine, ez a nő Sorcha, Carrilon házvezetőnője. Sorcha, ez a hölgy a feleségem, Lady Kavanagh. Maddy nagyon is értette, hogy miért így mutatták be. Ennek ellenére csak nehezen nyelte le a hazugságot. Sorcha félénken elmosolyodott, és pukedlit vágott. – Mutassa meg Lady Kavanaghnak a szobáinkat, és gondoskodjon arról, hogy megkapjon mindent, amire csak szüksége van – folytatta Ethan, majd Maddy félé fordult. – Vacsorára csatlakozzon hozzám! Sorcha ismét pukedlizett, majd megfordult, és a lánnyal a nyomában elindult a bejárati ajtó felé. Odabent márvány csempékkel borított előcsarnok fogadta az érkezőket. Innen egy igencsak magas helyiségbe léptek. A túloldalon kecses, fával borított lépcsők emelkedtek patkó alakban a magasba. A lépcsőre vastag szőnyeget terítettek. Maddy Sorcha nyomában fellépdelt az első emelet széles előterébe. Futó pillantást vetett a korlát fölött Ethan felé. A férfi dörgő léptekkel szelte keresztül a fogadócsarnokot. Silason jól látszott, hogy halálra rémülve követi a gazdáját. Amikor a lány felpillantott, Sorcha már ki is nyitotta a hálószoba nehéz ajtaját. Mind a ketten beléptek. A hálószoba igazából két helyiségből álló lakosztály volt. Mind a kettőt dús faragással díszített faburkolat borította. Az úrnő hálószobáját világosabb színűre festették, míg Ethanét jóval sötétebbre lakkozták. Mindent beborítottak a puha szőnyegek. A mennyezet mintha csak eltűnt volna a magasban. Megállt a két hálószoba közötti ajtóban. Megnézte magának saját karcsú ágyát, majd pedig alaposabban is felmérte a ház urának fejedelmi méretű hálóhelyét. Ez az ágy akkora volt, mint egy közönséges szoba. Ethan vajon azt akarja, hogy ott aludjon mellette most, hogy már nem kellett megosztozniuk egy hajó kabinján? – Nagyon szép! – fordult Sorcha felé. Az épület külseje tényleg lenyűgözte, ám belül, mintha minden kissé dohos lett volna. Az előbb olyan helyiségekbe is bepillantott, amelyek… kifejezetten komornak tűntek. Igencsak komoly feladatnak ígérkezett rendbe tenni és átalakítani ezt a helyet. Azt akarta, hogy az otthona barátságosabb és kényelmesebb legyen. Ekkor viszont ráébredt arra is, hogy a birtokuk úrnőjeként éppenséggel hatalmában áll elvégezni a szükséges változtatásokat. Ugy döntött, hogy majd megkérdezi Ethantől, nem jöhetnek-e vissza ide, átrendezni az udvarházat, miután már elrendezték közös dolgaikat. – Tényleg szép, ez már igaz – bólintott félénken Sorcha. – De várjon csak, mindjárt megpillantja a kilátást! Ezekkel a szavakkal félrehúzta a padlóig érő függönyöket, amelyek mögött feltárultak a hatalmas panorámaablakok és az üvegajtó. Mintha csak az egész fal üvegből készült volna. A házvezetőnő kinyitotta az ajtót, és intett, hogy új úrnője lépjen ki. Maddy kilépett a márvány erkélyre… és a következő pillanatban elakadt a lélegzete a gyönyörűségtől. A tenger… ott volt közvetlenül alattuk. Áttetsző, kék hullámai ragyogtak a napsütésben. A vízfelszín mintha csak a végtelenbe nyúlt volna. A házat egy sziklaszirt legtetejére építették. A sziklával borított, lapos partvidék és a messzire nyúló partszakasz fölé magasodott. Az erkély alatt széles márványterasz húzódott. Ugyanolyan korlát vette körül, mint az erkélyt. Ha valaki kinézett az udvarház ezen oldalának bármelyik ablakából, akkor feltárult előtte a tengerpart és az Ír-tenger. – Édes Istenem! – suttogta Maddy. Carrilon abban a pillanatban lenyűgözte, ahogy megpillantotta a kertjeit és a hegyeit. A tenger látványába viszont valósággal beleszeretett. 167

Szinte teljesen elborította a lelkesedés, amikor valamiért nyugtalanná vált. Nagyon is úgy érezte, egész egyszerűen lehetetlen… hogy ő legyen ennek a csodálatos birtoknak az úrnője. Bátraké a szerencse, figyelmeztette magát. Ez igaz, de a dolog még akkor is hihetetlen. – Na szóval, sikerült rájönnie arra, miért nem tett eleget Silas a kötelességének? – tudakolta Madeleine az Ethan társaságában elfogyasztott kellemetlen, távolságtartó vacsora után. Az evést követően a férfi zordul felpattant, és bevonult a dolgozószobájába. Nem hívta be maga után, ám a lány ennek ellenére utána ment. – Igen. Túl sokat iszik. Egész álló nap – mordult fel a skót, miközben leült a lenyűgöző méretű mahagóni íróasztal túloldalán. – Súlyosan elhanyagolta a birtokot. Komolyan kezdek aggódni azért, hogy is néz ki a többi birtokom. Milyen munkára számíthatok az intézőim részéről? Olyan erős aggodalom ült ki az arcára, hogy Maddy gyorsan beosont a háta mögé, és masszírozni kezdte a vállát. – Biztosra veszem, hogy talál helyette egy megfelelő új alkalmazottat. Nekem úgy tűnik, hogy Carrilon bármilyen intézőt büszkévé tehetne. – Talán igen. – Adjon fel hirdetést az újságban, amelyik majd elküldi ide a jelentkezők pályázatait. – Ezt meg hogy gondolja? – csattant fel a skót, és az izmai megfeszültek a lány ujjai alatt. – Addig maradunk itt, míg el nem rendeztem a dolgot. Maddy igen komoly erőfeszítés árán, nyugodt hangon szólalt meg: – És mit gondol, milyen sokáig kell itt maradnunk? – Meg kell találnom az új intézőt, utána pedig be kell mutatnom neki a birtokot. A lány leengedte a kezét, és megkerülte az íróasztalt. – Milyen sokáig? – Egy hétig, vagy talán kettő. Maddy elsápadt. – Nem maradhatok itt önnel olyan sokáig anélkül, hogy a felesége lennék. A férfi egy intéssel elhessegette az ellenvetését. – Már mindenkinek elmeséltem, hogy házasok vagyunk. – Sorcha mesélte, hogy van itt egy falu a közelben. Ott is feleségül vehetne. Utána pedig olyan sokáig maradhatnánk itt, ameddig az csak szükséges. – Jóságos egek! Hát magát csakis ez érdekli? A bérlőim igencsak megszenvedték az elmúlt teleket Silas miatt. Most pedig nincsen szénájuk, és nem tudtak zöldséget sem félre rakni a télre. – Nem értem. Hát mit művelt a fickó? – Nem az a baj, amit tett, hanem az, amit elmulasztott. Ha az ár elöntött egy szántót, akkor nem vezettette el a vizet. Elmulasztotta a megfelelő időközönként megrendelni a vetőmagokat. Még egy tucatnyi mulasztását is fel tudnám sorolni. – De hát miért nem írt senki sem önnek, hogy figyelmeztessék? – A fészkes fenébe, azért, mert nem tudnak írni meg olvasni! És ez az egész nem is az ő felelősségük, hanem az enyém – méltatlankodott, aztán fáradtan megdörzsölte a halántékát. Vett egy mély lélegzetet. – Madeleine, egész nap le fog kötni az, hogy rendbe hozzam ezt a helyzetet. Remélem, képes lesz valamivel elfoglalni magát. – Természetesen – felelte a lány. Csalódottan kifújta a levegőt. – Amúgy is hozzászoktam, hogy csak éjszakánként találkozom önnel. Elindult kifelé. A küszöbről azonban még visszafordult. – Legfeljebb tíz napot vagyok hajlandó itt maradni, skót. 168

– Ez meg mit jelentsen? Fenyegetőzik? – Nem, csupán megmondtam, hogy mi a szándékom. Lehet, hogy önző vagyok, de szükségem van a házasság biztosítékára. – Kegyed nem bízik bennem! – csattant fel a férfi résnyire szűkült szemmel. A lány bólintása jól láthatóan meglepte. – Igaza van. Nem bízom önben. Még nem. – És akkor mit kellene tennie egy magamfajta fickónak ahhoz, hogy elnyerjem a bizalmát? – Teljesen őszintén megmondom, hogy nem tudom. Azt hiszem, a bizalom csak lassacskán alakul ki az idő múlásával. – Ez pedig tíz napot jelentene? – csattant fel Ethan. – Van Rowen kisasszony ennyi időt adott nekem? A hajó mintha csak egy másik világ lett volna. Ethan most már a saját birtokán élt. Madeleine-t a feleségeként mutatta be a birtokon. A hazugság cseppet sem zavarta, annál inkább az a könnyedség, ahogy ezek a szavak elhagyták az ajkát. A részeges gondnok valóban komoly fejtörést okozott. Ugyanakkor ezt az ürügyet a saját céljai megvalósítására használta ki. Semmi gondot nem jelentett volna, hogy álláshirdetést adjon fel a lapokban, amelyek majd összeköttetésbe hozták volna az érdeklődőkkel. És természetesen itt helyben is feleségül vehette Madeleine-t. Mindig is ragaszkodott a döntéseihez, és kitartott a tervei mellett. Most viszont egyre inkább úgy érezte, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. Mintha csak eleresztette volna a gyeplőt. Annak idején úgy döntött, hogy számos birtokot megtartanak, hiszen azok már nemzedékek óta a család tulajdonában álltak. Ráadásul, ha hozzáértően igazgatták őket, akkor a birtokok semmilyen befektetést sem igényeltek, sőt még egy kis hasznot is termeltek. Azt gondolta, hogy távollétében a legjobb intézőket sikerült felfogadnia. Ehelyett kiderült, hogy a bérlőire szenvedés várt. Ethan egyre jobban aggódott amiatt, hogy mi lehetett a helyzet a többi birtokán. Ha majd visszatér a Hálózatba, nem marad ideje arra, hogy sorra bejárja az uradalmait, és rendbe hozza az esetleges mulasztásokat. Kicsúsznak a dolgok a kezéből. Korábban úgy döntött, hogy a haragját a Van Rowen házaspár egyetlen gyermekén tölti ki. Most viszont napról napra egyre jobban vágyott a lányra. Ez a dolog is kezdett kicsúszni a markából. Ethan brutális volt és önző. Ezt jól tudta, és esze ágában sem volt megváltozni. Most viszont azon kapta magát, hogy Madeleine vágyait fontosabbnak tartotta a saját szükségleteinél. Újabb hiba. Az ágyban azelőtt sohasem adta át magát teljes mértékben a vágyainak. A lány csókjai miatt azonban kis híján eszét vesztette… Azt hiszem, hogy tényleg akarom… hogy az enyém legyen. A pokolba is, ha valaki tíz évre a pokolba taszított egy nőt, talán nem kellene arról álmodoznia, hogy kettejükre boldog családi élet várhat a jövőben. Mindig is túlságosan a szívére vette a dolgokat. Ha pedig megengedi, hogy még ennél is többet érezzen a lány iránt, utána pedig elveszíti, akkor nem túl valószínű, hogy valaha is képes lesz újra talpra állni. Azon kapta magát, hogy az italos szekrényt bámulta. Lehetséges, hogy visszatér egy régi szenvedélye?

169

32 – Igazán, kedves Ethan – mérgelődött a magányos nő, és belerúgott egy kavicsba, miközben újabb felfedező útra indult Carrilonban. – Nem kell fáradoznia. Egyedül is körül tudok nézni. Az elmúlt három napot pontosan ezzel töltötte. Az üvegházat már az első kirándulása során felfedezte. A csillogó kupola alatt valamikor narancsfák virultak. A felfedezés mérhetetlen örömmel töltötte el. Kézzelfogható távolságra került ahhoz, hogy friss narancsot egyen. Belépve azonban kénytelen volt felismerni, hogy az üvegházat már régóta nem használták. Csupán néhány csenevész narancsfát talált odabent. Valamikor a sarokban álló hatalmas kazán látta el meleggel és gőzzel az apró ültetvényt. A csővezetékek a padló alatt húzódtak. A szerkezet mostanra már tönkrement. Másnap felfedezte a magasba vezető lépcsőt. Magasan a ház fölött keskeny kilátót véstek a sziklába. A birtok úriasszonyai oda ülhettek, hogy a tengert bámulva férjük hazatérésére várjanak. Vajon korábban akadt ezek között az asszonyok között akárcsak egyetlen olyan is, aki felmászott ide a magasba… és utána az ellenkező irányba nézett? Képes volt hosszú napokon keresztül elkerülni a férfit. Hosszú sétákra indult. Itt azonban nem akadt társasága. Sorcha kedvesen viselkedett, ám odafigyelt arra, hogy betartsa a három lépés távolságot a ház úrnőjétől. Maddyt iszonyatos magány gyötörte. Valósággal sajgott a szíve, annyira hiányzott Bea és Corrine. Ha mostanában bármikor is találkozott Ethannel, a férfi távolságtartóan, zárkózottan viselkedett. Ha azonban éjszaka felkereste a nőt… akkor a teste egészen másfajta érzelmekről tett tanúbizonyságot. Az ajka végigsimította Maddy nyakát. Halkan mormogva elárulta, milyen csodálatos érzésnek tartotta, ahogy megérintették egymást. Nem fukarkodott a dicsérettel sem, ha a lány úgy csókolta meg, vagy úgy simította végig, ahogy az jólesett neki. Egyértelműen a tudtára adta, hogy mennyire ügyes. Ezek az éjszakák annyira tökéletesek és annyira bensőségesek voltak, hogy Maddyt végül elfogta a vágy. Oda akarta adni magát a férfinak. Elképzelte, hogy milyen lesz, ha újra odabent, a teste legmélyén érezheti. Egyre nagyobb nehézségeket okozott, hogy megtagadja Ethantől ezt a beteljesülést. Estéről estére meg kellett küzdenie a csábítással, miközben a skót érthetetlen módon egyre kevesebbet küzdött azért, hogy a magáévá tehesse. Amikor viszont kimerülten feküdtek egymás mellett, érdes tenyerébe zárta Maddy arcát, és olyan gyengéd odaadással kezdte el csókolgatni, hogy a lány kis híján elsírta magát. A két erős kar minden éjjel átölelte. Ethan azt akarta, hogy összebújva aludjanak el. Maddy már nagyon hozzászokott az erős, forró öleléshez. Az éjszaka sötétjében a férfi csodálta és megvédelmezte. Napközben viszont valósággal magára hagyta. Ez az égbe kiáltó különbség valósággal az őrületbe kergette a lányt. Talán azért viselkedett Ethan ilyen különös módon a kedvesével, mert annyira aggódott a birtoka miatt? Mivel Maddy elszántan ragaszkodott ahhoz, hogy napnyugta előtt ne zavarja meg, így a férfi semmiképpen sem vádolhatta meg azzal, hogy körülötte „lábatlankodott”. Maddy nagyon is tisztában volt azzal, hogy akad jó pár olyan tulajdonsága, amelyek nem igazán nyerhetnék el egy szóba jöhető férjjelölt rokonszenvét. Az ilyesmi még nagyobb szálka lehetne egy gazdag, befolyásos főnemes szemében. Hiszen a lánynak nem volt hozománya, nem járhatott iskolába, és ha igazán őszinte akart lenni magához, akkor az sem tagadhatta 170

volna le, hogy korábban bűnözéssel kereste meg a kenyerét. Ethan azonban mindezekkel tisztában volt, és mégis megkérte a kezét. Ugyanakkor nagyon is elképzelhetőnek tűnt, hogy Maddy súlyos hibát követett el azzal, hogy beavatta a családja szörnyű titkaiba. Túl nagy súly került a mérleg másik serpenyőjébe… A dolgozószobája ablakából Ethan jól látta, ahogy Madeleine kenyérmorzsával megpróbálta magához édesgetni és megszelídíteni azt a pávát. Amikor a madár széttárta színpompás farktollait, és üldözőbe vette a lányt, a szőke alak hangos kacagással menekülni kezdett, át a pázsiton. Ethan legszívesebben ott lett volna vele. Csupán egy hetet töltöttek el itt, mégis, kezdte megérteni, valójában nem is igen számít, hogy együtt vannak-e vagy sem. Az ifjú nő állandóan ott lebegett a gondolatai között. A férfi már alig evett valamit. Az alvás nem jelentett felüdülést. Minden nap közelebb került az elkerülhetetlen szenvedés, és emiatt mélységes rosszkedv fogta el. Korábban még csak el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire akarja a lányt. Az a csodálatos mosoly, az a kacagás! Madeleine egészen egyszerűen mindazt megtestesítette, amire halálosan vágyhatott egy Ethanhez hasonló, lélektelen nőcsábász. Így vágyott a haldokló az életre. Hogy milyen jól ismerte ezt az érzést! A szőke nő azonban ennél jóval többet jelentett. Alapvetően többet. Ez a kapcsolat egy olyan vágyakozás kielégítését jelentette, amiről soha az életben nem hallott. Egyszerűen nem tudta megmagyarázni magának ezt a helyzetet. Néha már valósággal úgy érezte, hogy az a nő a lénye szerves részévé lett. Sőt, igazából mindig is az volt. Minél erősebben elfogta ez az érzés, annál világosabban megértette, hogy visszavonhatatlan pusztulás várna rá, ha egyszer elveszítené Madeleine-t. Mi volna, ha megtartanám? – tette fel a kérdést magának újra és újra. Néha komolyan eltöprengett azon, milyen lenne, ha hátat fordítana a Hálózatnak, és elkezdene úgy élni, ahogy mindig is élhetett volna. Feleségül venné a lányt, gondozná a birtokait, odafigyelne a bérlőire. Felfedezte, hogy valahol mélyen elemi erejű boldogság töltötte el, hogy ennyire közel került a földjeihez. Mintha csak a birtok valósággal csalogatta volna magához. Csak hát, egyszer már korábban is forogtak a fejében hasonló gondolatok. És akkor tragédia lett a vége. Amikor azt tervezte, hogy feleségül veszi Sarah MacReedyt, akkor erre azért szánta el magát, mert úgy érezte, hogy ennyivel tartozik főnemesi címének. Most viszont nagyon is érezte, hogy neki magának lenne szüksége erre az életre. Feltéve persze, ha ez azzal jár, hogy Madeleine-t is megkapja. Ha viszont megtartaná a lányt, a végén úgyis vérző sebet ejtene rajta. Mélyebbet, mint korábban. Ez elkerülhetetlen volt. A nő mindenképpen rájön arra, hogy Ethan beavatkozott a múltjába, átlát a mostani ámításán is, és ez romba döntené. Talán azzal próbálna részben bűnbocsánatot keresni magának, hogy elmondaná Maddynek, a lány szülei valójában nem is voltak olyanok, mint amilyennek tartotta őket? Elmondaná, hogy az apja, akiről a fiatal nő olyan szeretettel teli hangon beszélt, valójában csupán egy nyomorult, felszarvazott fráter volt, és az anyja sem csupán elkényeztetett és önző nőszemély volt, mint amilyennek Madeleine tartotta, hanem egészen egyszerűen gonosz? Tényleg tudnia kellene a lánynak, hogy a szüleit terhelte a felelősség azért, hogy az istállójukban deresre feszítettek egy huszonhárom éves fiatalembert, hogy megkínozzák? Elképzelni sem lehetett volna még egy olyan házasságot, amelyikre ennyire rávetődött volna a balsors árnyéka. Hogyan lehetne így Madeleine párja? Ha pedig gyermekeik

171

születnének, akkor azok Van Rowen unokái – Sylvie unokái lennének. A fészkes fenébe! Hiszen Ethan mindent megtett azért, hogy Madeleine éhezzen. Balsors… A pokolba is, de hát megfogadta, hogy nem fogja feleségül venni! Ethan mindig kitartott a döntései mellett. Mégis, mikor zavarodott össze ennyire? Már nem ügyelt a terveire. Először kis híján hátat fordított a lánynak. Annyi pénzt adott volna neki, hogy boldogan élhessen, és ráíratta volna az egyik, vagy – a fészkes fenébe! – valamennyi házát. Csak hát ennek a tervnek megvolt a maga gyenge pontja. Mégpedig az az apróság, hogy Ethan már most túl erősen kötődött a lányhoz. Képtelen lett volna lemondani róla. Kelepcébe került. Hiszen bántotta a lányt. Madeleine viszont ezerszeresen visszaadta a fájdalmakat – pusztán azzal, hogy olyan volt, amilyen. Valahányszor csak Ethan azt látta, mennyire odavan ez az ifjú nő a finomságokért, vagy akárhány alkalommal csak tanúja volt annak, ahogy könnyes arccal éjszaka felébredt egy rémálomból, a férfi mellébe belehasított a fájdalom. Minél erősebben kötődött a lányhoz, annál erősebben kínozta a saját bűntudata és az elkeseredettsége. A megbánás terhe könyörtelenül üldözőbe vette. Korábban egyetlen alkalommal sem kellett birokra kelnie ezzel az érzéssel. Egyszerűen el sem tudta volna képzelni, hogy mitévő legyen. Nagyon is elege volt abból, hogy ilyen elviselhetetlen bűntudat gyötri. Fene módon felháborította, hogy ez a lány pontosan azokat a dolgokat testesítette meg magában, amilyennek Ethan elképzelte álmai feleségét. Azelőtt hosszú éveken keresztül egyetlen csöppnyi szesz sem ment le a torkán. Most mégis azon kapta magát, hogy odavánszorgott a bárszekrényhez, és remegő kézzel whiskyt töltött magának. – Nem vagyok a magam ura – suttogta a poharat bámulva. Ethan mintha csak megpróbálta volna elűzni magától Maddyt. Az elmúlt két éjszaka során nem jött oda hozzá, hanem a szeszt vedelte. Pedig korábban többször is azt bizonygatta, hogy nem szokott inni. Maddy azelőtt már jó pár lényegesen rokonszenvesebb alkoholistával találkozott. Ott feküdtek a kapualj előtt, La Marais-ban. Mostanában a férfi mindig ráförmedt, ha napközben összetalálkoztak valahol. A lány már kezdte úgy érezni, hogy a puszta jelenléte is felbőszítette a férfit. Néha felnézve, megpillantotta Ethant, ahogy a dolgozó szobája ablakából bámulta. A férfi időnként savanyú képet vágott, míg máskor nyugtalanító dühvel meredt rá. Így azután minden nap felmászott a kilátóba. Tiszta időben egészen messze, még az ír partvidékig is ellátott. Miközben különös helyzetén töprengett, órákon keresztül bámulta a tengert, és nézte az Írországba tartó meg onnan visszatérő kompokat. Végül kénytelen volt belátni, hogy Ethan viselkedése a legcsekélyebb kapcsolatban sem áll a megfeszített munka megpróbáltatásaival. A férfi vagy azt hiszi, hogy Maddy hajlandó lesz bármit elviselni, csak azért, hogy a felesége lehessen, vagy pedig megpróbálta elüldözni maga mellől… Aznap este napnyugtakor tért vissza az épületbe. A férfi a dolgozószobájában ücsörgött. Elhomályosuló tekintettel bámulta a tenyerében tartott kristálypohárban csillogó whiskyt. A lány szomorúan jött rá arra, hogy a háza ura mostanra már igencsak berúgott. Bár senki sem hívta, belépett a szobába, és leült az íróasztallal szemközti székbe. – Milyen volt a mai napja, Ethan? – kérdezte, majd a férfi vállvonogatásával nem is törődve, így folytatta. – Mi jót csinált? – Dolgoztam. – Maga iszik – figyelmeztette a nő. – Milyen éles a szeme! 172

Mézre van szükség! Meg kell őriznie a nyugalmát. – Van valami fejlemény az új gondnok felfogadásával kapcsolatban? – tudakolta. – Nincsen. – Tudnék bármiben is segíteni? Úgy tűnik, hogy mostanában igencsak sok a szabadidőm – válaszolta udvariasan a lány, miközben komoly erőfeszítésébe került megőriznie a nyugalmát. – Nem, nincs semmi. – Ahogy megbeszéltük, négy nap múlva távozunk. A skót végre felemelte a fejét. – Gondolja, hogy fenemód elfeledkeztem róla? Nem mintha folyamatosan nem erre emlékeztetne! Csakis az számít, hogy mi a jó Madeleine-nek. – De hiszen már több mint… – Még nem vagyok kész. Maddy a lehető legnyugodtabb hangon, amire csak képes volt, így felelt: – Lehet, hogy jobban haladna a munka, ha nem inna annyit. Ethan elkomorodott. Fenyegetés áradt az arckifejezéséből. A sebhely fehéren ragyogott a sötét bőrön. – Aingeal, jobb lesz, ha ezzel nem piszkál. Ma este semmiképpen sem. – Megbántottam talán valamivel, Ethan? Megsértettem volna? Vagy esetleg elmulasztottam azt, hogy a kedvére tegyek? – Hát igen. Közösülésnek hívják a dolgot. Ebből ennyi elég legyen! A francba azzal a mézzel. – Annyi közösülésben lesz része, amennyit csak akar, mihelyt oltár elé vezetett. Úgy, ahogy abban megegyeztünk! Ne tegyen már úgy, mintha csak most rukkoltam volna elő egy újabb követeléssel. – Az igaz, csakhogy én nem számítottam rá, hogy ön valóban ennyire elutasító lesz. Hiszen abban az esetben semmiképpen sem egyeztem volna bele egy ilyen rettentő ostobaságba. – Maga néha annyira utálatos, skót! Mintha csak élvezné azt, hogy elrémít. Mintha meg akarná mutatni, hogy miért nem lenne szabad magához mennem. Maddy ugyanis tényleg úgy vélte, hogy a férfi szándékosan, előre megfontoltan viselkedik így. Nagyon is jól ismerte a férfiakat. Ez a fickó szeretne kihátrálni ebből a helyzetből. – Nálam jobbat úgy sem kaphat – hörögte a skót, és a magasba emelte a poharát. – Erről soha ne feledkezzen meg! Maddy hátratántorodott, mintha csak felpofozták volna. A durva szavak mindenekelőtt azért fájtak annyira… mert igazak voltak. – Értem. Attól tartok, hogy ez a helyzet kezd elviselhetetlenné válni. A férfi rosszkedvűen felnevetett. – Igen, magam is pontosan erről beszélek… – Számomra, Ethan.

173

33 Maddynek elege volt. Bea szomszédságában lakva, a barátnője példája nagyon is megtanította arra, nem számít, hogy mennyire csinos egy nő, és az sem, hogy milyen elszántan próbálja meg boldoggá tenni a kedvesét, némelyik férfi egyszerűen képtelen volt annak belátásra, hogy milyen kincs a párja. MacCarrick ugyan soha nem ütötte meg, ahogy Beát megverte a barátja, ám a szavaival nagyon is mélyen megsebezte. Előző éjszaka egészen hajnalig ébren maradt. Átgondolta a lehetőségeit. Nagyon is jól hallotta, hogy a szomszédos helyiségben a férfi is mintha csak ugyanilyen sokáig fel és alá lépdelt volna. Mielőtt elaludt volna, egészen meglepő döntést hozott. Cseppet sem volt hajlandó arra, hogy igazat adjon MacCarricknek. Nem igaz, hogy nála jobb már nem vár rá az életben. Miután felkelt, elkezdte összepakolni a holmiját. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy amikor elfogadta a skót házassági ajánlatát, elgyötört volt, éhezett, és félt Toumard-tól. Még szép, hogy MacCarrick igazi megmentőnek tűnt abban a szorult helyzetben. Mostanra viszont kénytelen volt belátni, egészen egyszerűen esélye sincs arra, hogy a férfi törvényes hitvese lehessen. Viszont akadt néhány egyéb lehetősége is. Az a gyűrű, amit kapott a skóttól, önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy szűkösen ugyan, de pár éven keresztül megéljen belőle. Amikor a férfi aznap reggel lesétált a lépcsőn, megpillantotta Maddy csomagjait. – Itt hagy engem? – Milyen éles a szeme! – válaszolta a lány. Pontosan azokat a szavakat használta, amelyekkel előző este a férfi gúnyolta. Akkor, amikor döbbenten ott állt előtte, mert felfedezte, hogy berúgott. A skót most nekitámaszkodott a falnak, és összefonta a karját a mellén. – És mégis hogy képzeli? Hogyan jut el innen akárhová is? – A postakocsira várok. Olyan sok időt töltöttem el odakint a szabadban, hogy észrevettem, minden másnap hajszálpontosan öt órakor ér ide. Mélységes elégedettséggel látta, ahogy a férfi arcáról leolvadt a mosoly. – Ostoba kis bolond! Hajlandó eldobni magától a házasságot és a jólétet, csak azért, mert türelmetlen? Hiszen mondtam már, hogy nem állok készen. Maddy sajnálkozó pillantással válaszolt. – Nekem viszont ennyi éppen elég volt, Ethan. Túl gyakran és túl sokáig kényszerítettek bele kellemetlen helyzetekbe. Gondolja, hogy nem ismerem fel azt, ha valaki pontosan ugyanebbe a helyzetbe kerül? Ön nem akar feleségül venni engem. Ezt egyértelműen az értésemre adta. Egyszerűen csak megkönnyíteni a dolgát. – Egy nyavalyát könnyíti meg! Most is csak fokozni akarja bennem a nyomást. Fenyegetőzik. Tudnia kellene, hogy nagyon nem bírom, ha valaki keménykedik velem. – Komolyan gondolom. – De hát azt mondta, hogy tíz napig itt marad. Még van három napom. – Ne szórakozzon velem, Ethan! A városkában, de odafent a családi birtokon is feleségül vehetett volna. Egy csomó mindent teljesen másképp csinálhatott volna. Én csupán arra 174

vágytam, hogy tisztességesen bánjon velem a hűséges férjem. Csak olyan kevés kellett volna ahhoz, hogy szeretni tudjam! – Hogy szeretni tudjon. Most már erről van szó – méltatlankodott felháborodva a skót. – Szóval akkor semmi mást sem kellett volna csinálnom, mint hogy maga után hajigáljam a figyelmességem morzsáit, és hogy a gatyámban tartsam a farkamat? Maddy nem is próbálta meg eltitkolni, hogy mennyire felháborította a férfi részeg durvasága. – Azt gondolja, hogy jobb lesz az élete nélkülem? – méltatlankodott a skót. – Ha majd visszakerül a csatornába? – Igazából arra készülök, hogy meglátogassam Claudiát… – Igazából Quin jár az eszében! – hördült fel a férfi összeszűkülő szemmel. – Na most, egyértelműen elmondtam, a maga drágalátos Quinje hajlandó lett volna megkérni kegyed kezét. Főként azután, hogy elmondtam neki, az álarcosbál éjszakáján sikerült megfosztanom önt az ártatlanságától. Maddy alig hitt a fülének. – Elmondta neki? Édes Istenem! Ez iszonyatosan megalázó! – Maga utolsó gazember! Csupán megkönnyíti a döntésemet. Azt viszont köszönöm, hogy emlékeztetett Quinre. Az is egy lehetőség. Nem feledkezem el arról, hogy megkérdezzem tőle, netalán még most is érvényes-e az ajánlata. Ethan összeszorította a fogát, és szinte vicsorogva nézett a lányra. – Képes volna rá! – hörögte metsző hangon. – Még ma hozzámenne. – Bolond volnék, ha nem az lennék. Quin kedves és becsületes. Ezenfelül pedig tudom, hogy betartja a szavát, ha egyszer házasságot ígérne. Ezek szerint Madeleine tényleg itt akarja hagyni? A puszta gondolat is elég volt ahhoz, hogy Ethan megszédüljön. Mégis, mikor szokott hozzá ennyire a nő közelségéhez? Mikor gondolta először azt, hogy megőrülne, ha nélküle kellene leélnie az életét? Valósággal elfogta a rosszullét, amikor elképzelte, hogy a nő együtt lesz Quinnel. A fészkes fenébe! Hiszen annyira illettek egymáshoz. Nem úgy, mint velem. Ez így nem mehet tovább. A nő győzött. Akár feleségül fogja venni, akár nem, sikerült legyőznie Ethant. – Hogy ha ön túlságosan önző, vagy túlságosan is türelmetlen ahhoz, hogy megvárjon – förmedt dühösen a lányra –, akkor én mégis mit tehetnék? Nem titkolta el, hogy milyen iszonyatosan dühbe gurult. A nő elsápadt. Ó, hogy a fészkes fenébe! De hiszen meg volt annak is a módja, hogy lerázza magáról Madeleine bűverejét. A hal is addig ficánkol, amíg ki nem szakad a szájából a kínokat okozó horog. Hát nem arra készült, hogy lerakja Madeleine-t valahová, aztán pedig farkaséhesen a nők közé vesse magát? Nem így akarta megünnepelni azt, hogy visszatértek a férfiúi vágyai? Ha Madeleine közelében harmincéves kora ellenére is egyetlen szempillantás alatt kőmerevvé válik a férfiassága, mégpedig egyetlen nap leforgása során akár öt alkalommal is, akkor nagyon is egyértelműnek tűnt, hogy kigyógyult a régebbi bajából. Hogy ez miért nem jutott korábban is az eszébe? Hiszen nagyon jól tudta, hogy valójában mire is van szüksége. A tapasztalt nők ölelő karjába vetve magát, ismét felélesztheti régi könyörtelen énjét. Akkor pedig könnyedén képes lesz szakítani Madeleine-nel, pontosan úgy, ahogy annak idején eltervezte. Újra visszatérhet a munkájához. A titkos ügynökök magányos beosztása nagyon is illett az egyéniségéhez.

175

– Szóval csak így eldob magától? Hát akkor én is pontosan ugyanezt teszem – jelentette ki, miután meghozta a döntést. Valósággal elviharzott a dacos tekintetű nő mellett. Nyeregbe pattant, és bevágtatott a faluba. Amikor odaért egy útszéli fogadóhoz, szálfaegyenes testtartással, büszke magabiztossággal lépett be az ivóba. Áradt belőle az olyan férfiak magabiztossága, akikre csak úgy ragadtak a lenyűgöző nők. Az olyan szépségek, mint Madeleine. Akit majd megevett a fene azért, hogy hozzámehessen feleségül. Mármint, hogy korábban. Mert most ugye itt fogja hagyni, ami persze nem számít. Hiszen elege volt abból a nőből. Nem lehet ez másként. Valósággal lerogyott az egyik bokszba. Körülnézett, látta, hogy ma sok a vendég. A sok szerencsétlen kurafi valószínűleg itt keresett menedéket a felesége elől. Köszönöm, de én ebből nem kérek! Hagynia kell, hogy elmenjen a lány. Ez így már tényleg nem mehet tovább. Az elmúlt három éjszaka során fogcsikorgatva megpróbált távol maradni a nőtől, és aztán mi lett a vége? Egészen hajnalig fel-alá mászkált a szobájában, és ivott, mint a kefekötő, mert egyszerűen képtelen volt elaludni Madeleine nélkül. Fájdalmat okozott a lánynak, és ezért mardosó lelkiismeret-furdalás kínozta. Fektess le valaki mást, és felejtsd el! Annyira kézenfekvő! Észrevette ám, hogy a csinos, sötét hajú felszolgáló lány sokatmondóan rámosolygott. Pedig látta az arca mindkét oldalát. Ez a nő is ugyanolyan szűk nyakláncot viselt, mint Madeleine azon a párizsi éjszakán. Igaz, ez a némber cseppet sem nézett ki olyan jól. Másrészt viszont hatalmas melle volt. Ethan mindig is kedvelte a méretes kebleket. Majd hozzájuk dörzsöli az arcát. Amikor a hajón így kényeztette Madeleine apró melleit, a lány valósággal tűzbe jött. Amikor enyhén borostás állával végig simította a mellbimbóit, amikor simogatni kezdte, amikor rátapadt az ajka, Madeleine valósággal elolvadt. Azonnal feljutott a gyönyör csúcspontjára, pedig Ethan akkor még csak rá sem pillantott a lágyékára. A golyói valósággal sajogni kezdtek. Érezte, hogy vér áramlott az ágyékába. A felszolgálónő rápillantott a megkeményedő férfiasságára, és tévesen azt gondolta, hogy ő izgatta fel ennyire Ethant. Elakadt a lélegzete, és a hatalmas keblek valósággal hullámozni kezdtek. Hát nem. Nem miatta duzzadt a nadrágja. De számított ez egyáltalán? Az sem számít, ha esetleg Maddyről kell ábrándoznia, csak hogy képes legyen meghágni ezt a lompos nőszemélyt. Ki kell törnie! A másik lehetőség egyszerűen elképzelhetetlen volt. Két whiskyvel később észrevett egy másik csókos szájú némbert is. Valami oknál fogva a nő arckifejezése arról árulkodott, hogy tetszett neki a látvány. Ezután csupán három whiskyt kellett meginnia, és maga sem tudta, hogy mi módon, de a hollófekete hajú felszolgálólány társaságában már be is lépett egy emeleti szobácska ajtaján. Tántorogva odalépett az ajtóhoz, hogy bezárja maguk után, ám ekkor – minő meglepetés! – a csókos szájú lány is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzájuk. Mint a régi szép időkben. Ethan pontosan tudta, hogy gonosz vigyor ült ki az arcára. Egyszerűen képtelenség, hogy egy férfi kibújjon a bőréből. Maddy mozdulatlanul ült a kilátóban. Lassan múltak az órák, miközben a postakocsira várt. Csendben sírdogálva bámulta a két vízpart között haladó kompokat. Utoljára nézte meg őket. MacCarrick nem tért haza. De mégis, mire számított? Arra, hogy Ethan térden állva, könyörögve kér még egy lehetőséget? Vagy esetleg arra, hogy udvariasan elbúcsúzik, mielőtt távozni engedné? Dühösen lesöpört az arcáról egy könnycseppet.

176

Máris annyira hiányzott. Igaz, mostanában tényleg nagyon csúnyán viselkedett, ám előtte azok az éjszakák… az a gyönyör, a kéj és a gyengédség. Maddy soha egyetlen alkalommal nem érezte úgy, hogy bárkihez is ennyire közel került volna az életben. Nem kellett volna tovább küzdenem? Egy kicsivel több időt hagynom? Szomorúan megcsóválta a fejét. Nagyon is jól tudta, hogy a vonzalmat nem lehet erővel kikényszeríteni. Nem érheti el, hogy hiányozzon a férfinek. Minden tőle telhetőt megtett már azért, hogy a skót vágyjon rá. Ennek ellenére megtorpant kissé. Nem lenne jobb még ilyen körülmények között is itt maradni vele? Jobb annál, mintha külön kellene élnem? Nyelt egy nagyot. Maddy meghozta a végső döntést. Talán jó is, hogy szakított a skóttal. Ujabb könnycsepp gördült végig az arcán. Jó bizony, hiszen mostanra már teljesen és tökéletesen beleszeretett a férfiba.

177

34 A pincérnő megpróbálta megcsókolni a száját, de Ethan kissé arrébb fordította a fejét, és megcsókolta a nő nyakát. Ugyanazzal a mozdulattal simította végig a vékony szalagot, ahogy azt az első éjszakájukon Maddyvel is tette Párizsban. Akkor persze még csak nem is sejthette volna, hogy milyen sokat jelent majd neki ez a lány A nőnek nem volt éppenséggel rossz íze, de mégsem tetszett. Jó volt az illata, csak éppen nem megfelelő. Képzeld ide Madeleine illatát. Képzeld el, hogy az ö puha bőrét érinted meg. Miközben a nő kigombolta Ethan ingjét, csókos szájú barátnője az ajkát a férfi mellére tapasztotta. Amikor végre kihámozták az ingéből, lassú, ledér mozdulatokkal, élvetegen újabb és újabb csókokat nyomtak a hasára. Amikor elérték a köldökét, már tudta, hogy mi fog következni. Madeleine mennyire élvezte, amikor a szájába vehette. Különös módon, közben a lány egyszerre tűnt kéjsóvárnak és magával tagadóan bájosnak. Az egyik némber megragadta a nadrágszíját, hogy kifűzze. –… csupán olyan kevésre volt szükség ahhoz, hogy önbe szeressek – mondta korábban Madeleine. A lány nem akart mást, csupán egy hűséges férjet, aki jól bánt vele. Ráadásul beleszeretett Ethanbe. Beleszeretett? Ethanbe? Ha viszont valóban szereti, meg fogja bocsátani azt, amit a múltban elkövetett ellene. Egészen biztosan. Hiszen akkor még nem is ismerte. Ethan valójában soha nem akarta bántani, most viszont… ha ebben a pillanatban… Nem kellene legalább megpróbálni rávenni arra, hogy szeresse, mielőtt lemondana mindenről? Ethan talán nem tanulta meg a lánytól azt, hogy harcolni kell azért, amit akarunk? – Megálljatok! – hörögte. A két szajha azonban nem törődött a szavával, hanem elkezdték lehúzni a nadrágját. Csak tegyék… Mégis mit jelentsen ez? A magáévá tehetne egy nőt, sőt nem is egyet, de kettőt, és akkor nem akarja? Mi a fészkes fene lehetett a baja? Hiszen mennyit álmodozott erről a napról! Arról, hogy újra férfinak érezhesse magát. Hiszen megesküdött arra, hogy valósággal falni fogja a nőket. Madeleine hibája, hogy nem adta meg Ethannek azt, amire vágyott. A pokolba is! Nem kellett volna önző módon nyomás alá helyeznie őt. Hát miért kellett állandóan az esküvővel piszkálnia? Ethan nagyon nem szerette, ha megpróbálták rákényszeríteni valamire… Madeleine képes lesz Ethanbe szeretni. A férfi valósággal megtántorodott, amikor beléhasított a kristálytiszta felismerés. Ó, Édes Istenem! De hiszen Maddy az igazi! Ő az igazi. Ethan számára egyedül ő lehetett a megfelelő, akit mindig is neki szántak. – Megálljatok! – mennydörögte a férfi, és kiszabadította magát a puha ujjak fogáságából. Mélységesen megrendülve hátratántorodott. De hiszen a jövő elképzelhetetlen lett volna Maddy nélkül. Erre ő meg pontosan úgy viselkedik, mint tíz esztendővel korábban. Akkor azt hitte, hogy a jövő semmit sem tartogat a számára. Gyenge, részeges, beletörődő… Ráadásul közben a lány foggal-körömmel küzdött egy jobb jövőért. Akkor pedig Ethan is képes lesz küzdeni érte. Igenis, ki tud bújni a bőréből. Pontosan ugyanúgy, ahogy a két öccsének is sikerült.

178

Ebben a pillanatban azonban éppen valami égre kiáltó ostobaságot művelt. Olyan visszavonhatatlan baklövést készült elkövetni, amivel mindörökre elveszíthette volna a kedvesét. Remegni kezdett. – Mi ütött beléd? – csodálkozott döbbenten a pincérlány. Ethan valósággal maga előtt látta, hogy azon az éjszakán hosszú-hosszú évekkel ezelőtt milyen könyörtelenül bánt Sylvie-vel… és azokkal a felszolgáló lányokkal. Felidézte magában, hogy mindezért milyen nagy árat kellett fizetnie. – Bocsássanak meg a hölgyek, nős férfi vagyok, és úgy viselkedem, mint egy fajankó – szólalt meg végre. Egy igazi ostoba fajankó. Becsatolta az övét és begombolta az ingjét. A hóna alá gyűrte a kabátját. Most a másik nő szólalt meg: – Nem tudok arról, hogy a nős férfiak ne élveznék más asszonyok társaságát. – Én pedig nem teszem. A két nő összenézett és nagyot sóhajtott. – Szerencsés asszony a feleséged. – Éppen ellenkezőleg – csóválta meg a fejét a férfi, aztán kitántorgott az ajtón, hogy ledübörögjön a lépcsőn. Ethan nagyon is jól tudta, hogy az érzései mindig magukkal ragadták. Korábban azonban még egyetlen alkalommal sem fogta el olyan őrjöngő kétségbeesés, mint amikor most arra gondolt, hogy Maddy esetleg elhagyhatja. Ö, jóságos egek! Hogy mennyire tévútra került! Ott volt az a nő, akit szeretni akart, akire vágyott, akiért teljesen odavolt. Valószínűleg el fogja veszíteni. Megpróbáltál meghágni két szajhát a kocsmából. Igazi lángelme vagy, Ethan. Mégis, mi a fészkes fene járhatott az eszedben? Mennyi az idő? Három óra harminc. A postakocsi ötkor érkezik, ha keményen nyargal, akkor még időben vissza fog érni Carillonba. Ha viszont üres kézzel állít be az udvarházba, ha megint csak puszta szavakkal próbálkozik, akkor az a lány talán mégiscsak elmegy. Ha viszont elvágtat a faluba az anyakönyvezetőhöz, ha időt szán arra, hogy rendkívüli házassági engedélyt kérjen, akkor megkockáztatja, hogy lekési a postakocsi érkezését. Sajnálatos módon, fogalma sem volt arról, Maddy hogyan fog viselkedni. Ha lekési a postakocsit, és a lány távozik a birtokról, akkor lehet, hogy soha az életben nem fogja visszafogadni. A pokolba! Amúgy is megtörténhet, hogy már végképp elkésett a megbánással. Azok után, ahogy az elmúlt néhány nap viselkedett… Akkor is meg kell próbálnia. Gyorsan döntött. Egyenesen elvágtatott az anyakönyvvezető irodájába. Útközben újra és újra előbukkant a múlt titkai miatt érzett kétség, ám eltaszította magától a bizonytalanság érzését. Szerezd meg a lányt, ismételgette magában a parancsot. Legyen végre a tiéd. A pontos részletek kidolgozásával ráér akkor is, ha már sikerült megakadályoznia azt, hogy Madeleine elmenjen. Soha életében nem volt még annyira zaklatott, mint amikor most berohant a falusi anyakönyvvezető irodájába. Az egyszerű vidéki tisztviselő érthető okokból igencsak megijedt, amikor a szétvagdalt arcú, whiskytől bűzlő, borostás hegylakó az öklével csapkodni kezdte az asztalt. Ethan alig hallotta meg a férfi motyogását. Tényleg arról beszélt, hogy napokig is eltarthat, amíg megszerzi a különleges engedélyt? Üvölteni kezdett. Talán nem a nyavalyás Skóciában vannak? A jogi kiskapuk hazájában? Találják már meg a kiutat, mert akkor cserébe hajlandó lesz egy gyönyörű új templomot építeni a falunak. Templomot? Ez aztán a bűnbánat megfelelő jele. Negyvenöt perccel később, kezében a házassági engedéllyel, már ki is rohant az épületből. Nyeregbe vetette magát, és árkon-bokron keresztül vágtázni kezdett Carillon felé…

179

Ethan apja egyszer régen azt mesélte a fiának, hogy a férfiember tudja, ha találkozik azzal a nővel, akit neki rendelt a sors. Az igazi közelében ugyanis elgyengül. Gyenge lesz mindaddig, míg meg nem szerzi magának a kiválasztottját. Utána éppen az a nő teszi majd erőssé. Maddy kizárólag Ethanre várt. A férfi gyomra valósággal görcsbe rándult, amikor odafent a hegyoldalon, Carillon közelében megpillantotta a postakocsit. A lova véknyába vágta a sarkát. Vadul vágtázva, éppen csak hogy megelőzte a postakocsit. Amikor leugrott a ló hátáról, a sebhely sajogni kezdett. Madeleine ott állt a kocsifelhajtó végén. Csomagjai a lába előtt hevertek. Úgy nézett ki, mint egy igazi úri dáma. Fekete kesztyűt viselt, és a kalapjáról aláhulló leheletfinom fekete fátyol végigsimította az arcát. Ugyanakkor dermesztő hidegség áradt belőle. Ethan biztosra vette, ha elszalasztotta volna a nőt, akkor az a legnagyobb lelki nyugalommal távozott volna, anélkül, hogy szemernyi bánatot is érzett volna a döntése miatt. Annyira akarta magának ezt a lányt! Együtt akarta leélni vele az életét. Az egészben pedig éppen az volt a legfigyelemreméltóbb, hogy a nő még tegnap is elfogadott volna egy olyan nőcsábászt, mint ő. És ma vajon mi a helyzet? Ethan lihegve kapkodott levegő után. Összevonta a szemöldökét, és a magasba tartotta az engedélyt. – Hozzám jön feleségül, kislány? Madeleine némán félrehajtotta a fejét. Az aprócska sionnach. Olyan óvatos, mint mindig. De hát miért is ne volna óvatos? Hiszen a férfi a legcsekélyebb erőfeszítést sem tette arra, hogy megvigasztalja, vagy hogy biztonságérzetet keltsen benne. A nő cseppet sem volt önző, amikor ragaszkodott ahhoz, hogy feleségül vegye. Nagyon is bölcsen viselkedett. – Holnap reggel tíz órakor. Ha a feleségem lesz Maddy, jó leszek önhöz – jelentette ki meggyőződéssel, igazi érzéssel. Minden szavát komolyan gondolta. – Átkozott bolond voltam, amiért így viselkedtem önnel. – Miért volt annyira kegyetlen hozzám? – kérdezte a nő érzelemmentes hangon. – Ön jött el értem Párizsba, emlékszik? Ethan közelebb lépett. – Az volt az egész átkozott életem legjobb döntése – kiáltotta, aztán nagyot nyelt, mert észrevette, hogy a kocsi már egész közel ért. – Maddy, tudom, hogy úgy viselkedtem, mint egy esztelen kurafi. Azt mondtam, hogy önnek úgyse jutna jobb nálam. Csak hát ebből egy szó sem igaz. Ezt mindenki másnál jobban tudom. Ujjával beletúrt a hajába. – Soha az életemben nem gondoltam volna azt, hogy valaki majd felveszi a nevemet. A nevem és én… kicsit beszennyeződtünk. Lehetséges, hogy önnek van igaza, ha most úgy dönt, hogy távozik, függetlenül attól, hogy milyen nagyon szeretném maradásra bírni. A nő azonban nem is őt nézte, hanem a postakocsit. Szemmel láthatóan nem is törődött a szavaival. Nem, maradnia kell! Odalépett közvetlenül eléje, és így folytatta: – Maddy, nem tudom, hogy mire leszek képes. Mármint, hogy milyen férj lesz belőlem, de akkor is a férje akarok lenni. Ismét használni akarom a főúri címemet, hogy gondoskodhassak a birtokainkról. De csak akkor, ha beleegyezik abba, hogy ön legyen a párom. Ha képes lesz kimondani azt, hogy megbocsát nekem… – Úgy érti, hogy hajlandó abbahagyni azt a veszélyes dolgot, amivel mindeddig foglalkozott? – kérdezte a nő továbbra is a kocsit bámulva. – Ha ez az ára annak, hogy megtarthassam, akkor igen, boldogan. 180

– Azért volt ilyen sokáig távol, hogy megszerezze a házassági engedélyt? Ethan zavartan elpirult. – Egy új templomot kellett ígérnem a falunak, azért hogy megkapjam – válaszolta kitérően. – Mégis, mi változott meg ma reggel óta? – Végre megláttam azt, ami mindvégig itt volt előttem! – kiáltotta, de aztán elakadt a hangja, mert a nő a szemébe nézett. – Mondja azt, hogy a feleségem lesz! Mintha csak egy örökkévalóságig eltartott volna, míg a nő halkan ezt válaszolta: – Hát legyen. Ethan valósággal megtántorodott a megkönnyebbüléstől. Kis híján térdre rogyott. – Úgy érti… hogy hozzám fog… jönni… holnap reggel? – Ne adjon okot arra, hogy megbánjam, Ethan! – bólintott Maddy. – Nem fogja megbánni! – kiáltotta, és remegő kézzel a mellére szorította a lányt. Beletemette az arcát a szőke hajfürtök közé. Annyira szeretem ezt az illatot! – Korábban úgy viselkedtem, mint egy idióta. Mégis, mi a fészkes fene járt az eszében akkor, amikor kis híján kockára tette mindezt? Úgy érezte magát, mintha elhajolt volna egy puskagolyó elől, de csak azért, hogy utána egyből több lövés is eltalálja. Sebesülten sem szédült ennyire. Ha a kedvese megtudná, hogy mit csinált délelőtt, az összetörné a szívét. Felnézne Ethanre, és hatalmas kék szeméből megindulnának a könnyek. A férfi mellébe pedig ismét belemarna a fájdalom. Belemarna saját maga is, kitépné vérző szívét, hogy azt felajánlva állítsa meg a patakzó könnyeket. Még jobban magához ölelte. Amikor a postakocsi megállt mellettük, egy intéssel tovább küldte. – A hölgy marad – kiáltotta. Miután a kocsi tovább gördült, Ethan mosolyogva újra kedvese felé fordult. A lány azonban olyan erővel bújt hozzá, mint aki valósággal élvezi a közelségét. – Annyira hiányzott nekem, Ethan! Az érzéki női hangot meghallva a férfit azonnal elfogta az elemi erejű vágyakozás. Három nap óta nem érintette meg ezt a csodálatos testet. Mintha csak egy örökkévalóság telt volna el azóta. Lehajolt, hogy csókot lopjon az ajkáról. Igazából csak egy puszit szeretett volna a szájára nyomni. Ahogy azonban az Maddyvel mindig is történni szokott, a csók valósággal kirobbanó erejű volt. Erősen magához szorította, miközben újra és újra megcsókolta. Az apró női test valósággal belesimult a karjába. Ethan egyik keze masszírozni kezdte a fenekét. Az ajkuk még akkor is összetapadt, amikor Maddy hatalmasat nyögött. Ethan minden önuralmát összeszedve hátrébb húzódott. Elszántan megrázta a fejét, és elengedte a formás hátsót. – Még meglátnak minket – mondta érdes hangon. Meglepő módon, tényleg zavarta ez a gondolat. Semmiképpen nem akarta, hogy bárki is rosszat gondoljon a feleségéről. – Ma van a vásár napja, mindenki bement a városba. Szóval akkor azért volt olyan nagy tömeg a kocsmában. Az ég szerelmére, csak nem látta meg valaki? Csak nem fog a dolog Maddy fülébe jutni? – Én talán nem hiányoztam? – kérdezte halkan a nő. Mind a ketten tudták, hogyan érti ezt. – El sem tudja képzelni. Akkor is várni fogok, amíg össze nem házasodunk. Hiszen ez az, amit akar. – Nem tehetnénk úgy… ahogy korábban is csináltunk? Éjszakánként? Ez már ellenállhatatlanul sok volt. Hiszen ez a nő vágyott Ethanre. – Bármit megtehetünk! – suttogta, és a karjaiba kapta. –Bármit, amit csak akar.

181

Még akkor is vadul csókolta, amikor besietett vele a házba, és felrohantak a lépcsőn. Az emeletre felérve, kis híján elesett, mert Maddy két kezébe fogta az arcát, és apró nyelvecskéje besiklott a szájába. Valósággal berúgta maga mögött a hálószoba ajtaját. Vad mozdulatokkal szinte már letépték a ruhákat egymásról, miközben szüntelenül csókolóztak. Maddyn már csak a fehérneműje maradt, amikor Ethan lerángatta magáról az ingét. A lány két kézzel megragadta a nadrágszíjat, és elkezdte kifűzni. – Jóságos egek, annyira… A hangja azonban elakadt, és összevonta a szemöldökét. – Ethan, miért vannak rúzsfoltok a köldöke alatt? Ó, a fészkes fenébe! – Két eltérő színű rúzs? A fészkes fenébe! – Én… nem az, aminek… Már éppen elszánta magát arra, hogy valamilyen elképesztő hazugsággal szerelje le a lányt, ám élete során első alkalommal – pontosan akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá – nem tudott hazudni. Még akkor sem, amikor a nő szeme könnybe lábadt, és megremegett az ajka. Akkor sem, amikor meghallotta a suttogást: – Ethan? Mielőtt még Madeleine kirohant volna a szobából, olyan kétségbeesett pillantást vetett a férfire, hogy az rájött valami fontosra. A kitépett vérző szíve túl fekete ahhoz, hogy jóvátételként felajánlhassa.

182

35 Semmit sem csináltam! – bömbölte újra Maddy bezárt ajtaja előtt. Maddy az előbb a nyomorúság legmélyebb bugyrából jutott fel a boldogság csúcsára, de csak azért, hogy újra visszazuhanjon a mélybe. Amikor megpillantotta a Carillon felé vágtázva közeledő Ethant, és látta, hogy a férfi versenyre kelt a postakocsival, majd kiugrott a szíve. Majdnem elalélt a gyönyörűségtől, ahogy a férfi elé állt. Ott állt, és a kezében szorongatta a házassági engedélyt. Most viszont… – Hagyjon békén! Élete során rengeteg megpróbáltatáson és tragédián ment keresztül. Mégis úgy gondolta, hogy korábban sohasem szenvedett annyira, mint most. Miért hitt ennek az alaknak, amikor ez a skót soha semmi okot nem szolgáltatott arra, hogy megbízzon benne? – A pokolba is! Bementem a fogadóba, és felmentem egy szobába. Beismerem. Szobára vittem a lányokat, de aztán nem csináltam semmit. Mondtam nekik, hogy hagyják abba. – Tehát akkor ketten voltak? – kiáltotta Maddy, és hirtelen kis híján elhányta magát. Hiszen az előbb már látta a bizonyítékot, ám mindeddig elszántan küzdött az ellen, hogy elhiggye, a skót nem egy, de két nőt rángatott fel magával. – Várjon már, megálljunk csak! Ezt pont úgy mondja, mintha így rosszabb… – Szóval akkor felvitt két nőt a szobába, fel az emeletre… vagy talán nem is kettőt, hanem többet? – De hát egy ujjal sem nyúltam hozzájuk. – Hát persze hogy nem! Csak ellökte magától a szájukat, amikor éppen a köldöke alá értek. A legtöbb férfi amúgy is hideg fejjel és megfontoltan viselkedik, amikor két ujjal az ágyéka fölött érezheti egy nő száját. Főként, ha részeg! – Képtelen voltam rá. Az isten szerelmére, elviszem magammal a fogadóba, és megkérdezheti tőlük! – kiabálta Ethan kétségbeesetten. A hangjába némi csodálkozás is vegyült. – Maga miatt már egyáltalán nem érdekel a többi nő. Bárhogy is küzdött Maddy a feltételezéssel, valami különös ok miatt mégiscsak elhitte, hogy a skót visszafogta magát, mielőtt lefektette volna azt a két nőt. Csak hát mindez semmit sem számított. – Még két hete sem tart a kapcsolatunk, és máris itt büszkélkedik azzal, hogy nem volt hűtlen? Mégis, hogyan viselkedne, ha már évek óta házasok volnánk? – Nem gondolja, hogy kicsit megfeledkezik magáról? – Ó, maga aztán tényleg elképesztő! Bárcsak sohasem találkoztunk volna! Hogy mekkora idióta vagyok! Hát hány pofon kell ahhoz, míg végre tényleg megértem, hogy ön egy kiállhatatlan alak? Ráadásul két teljes napot kell várnia, amíg újra jön a postakocsi. – Jól van, legyen, ahogy akarja. Maddy lerogyott az ágyra. Összegömbölyödött, és hosszú órákon keresztül zokogott. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el. Nagyon is jól hallotta a szomszédból a fel-alá járó férfit. Ethan csak késő éjjel feküdt le. Hogyan képes arra, hogy aludjon ezek után? Ekkor meghallotta a férfi gael nyelvű, keserű káromkodását. Ismét felhangzottak a léptei. – A fészkes fenébe! – morogta Ethan, aztán a hangja már közvetlenül az ajtó előtt szólalt meg. – Nem tudok ön nélkül aludni. 183

– Szokjon rá! – Még ha bármi rosszat is csináltam volna… de nem csináltam... akkor sem… de hát, még nem is vagyunk házasok. Micsoda kiállhatatlan alak! – Én pedig mindent megteszek azért, hogy soha ne is legyünk. Amikor eljött a következő éjszaka is, Ethan egészen egyszerűen nem tudta elhinni, hogy valóban ott toporog egy nő bezárt ajtaja előtt, és újra azért könyörög, hogy beengedjék. Ez a kis boszorkány valósággal elbűvölte. Jaj, de nagyon hiányzott az, hogy vele alhasson! Ráadásul ez a cemende az előző éjszaka órákon keresztül zokogott, csakis azért, hogy halálos kínokat okozzon Ethannek. Ezt biztosra vette. Így akart szenvedést okozni, amiért a férfi olyan megfontolatlanul beszélt és cselekedett. Bár a nő nem láthatta az ajtó túloldaláról, ám Ethan mégis összerezzent, valahányszor a vita hevében egy túlságosan is maró kijelentés csúszott ki a száján. Hiszen azelőtt sosem küzdött kesztyűs kézzel. Ha harcba szállt, győzni akart. Ezen a szokáson elég nehéz lett volna változtatni. Csak hát, most saját magának is fájdalmat okozott, valahányszor bántotta a lányt. Annyira szeretett volna odabújni hozzá! Ugyanakkor nagyon is jól emlékezett arra, hogy Maddy milyen képet vágott, mielőtt az orrára csapta volna az ajtót. Képtelen volt arra, hogy betolakodjon a szobába. Most viszont… – Elég legyen már ebből, Maddy! Éppen eléggé megbüntetett már. Jogom van ahhoz, hogy magával aludjak. – Eljátszotta ezt a jogot, amikor elfogta a kéjvágy azért a másik asszonyért. Illetve mit nem mondok, két másik asszonyért. – Nem is fogott el a kéjvágy. – Hát persze, hogy nem – válaszolta maró gúnnyal a lány. – Hiszen önre gondoltam. Arra, hogy megérintem. Egész idő alatt. – Hát maga semmitől sem riad vissza? – jajveszékelt Maddy. – Ostoba fajankó! – Nyissa ki azt az átkozott ajtót! – Soha! – Nyissa ki, vagy beszakítom! Tudja, hogy képes vagyok erre. – Ne merészelje… Ethan rúgásától az ajtó valósággal meggörbült. Hátra lépett, hogy ismét lendületet vegyen, és a lába máris a vastag deszkalap felé süvített, amikor… ez a kis boszorkány… a lány kinyitotta az ajtót. Valósággal bezuhant a szobába. Végigcsúszott a padlón. A nő felszegett fejjel megtörölte a kezét, majd megkerülte a fekvő alakot, hogy kivonuljon a szobából. – Ó, a pokolba is, kislány! – kiáltotta utána. – Felszakadt a sebhelyem. – Micsoda? – sikoltotta Maddy, és azonnal visszarohant. – Mutassa! – Ah-ha! – kiáltotta a férfi, miközben megragadta a lány csuklóját, és lehúzta magához az ölébe. – Szóval még mindig törődik velem! Maddynek valósággal leesett az álla. – Hát ez hihetetlen! Maga gonosz, kegyetlen és… – Akkor pedig ön egy gonosz és kegyetlen férfi felesége lesz. – A… nagy… nyavalyát… leszek – sziszegte Maddy, és ökölbe szorította a kezét, mintha csak mellbe akarta volna vágni a foglyul ejtőjét.

184

– Megfájdul majd a kis keze, ha veri a mellemet, de ha ez kell ahhoz, hogy meghallgasson, akkor semmit sem teszek azért, hogy megakadályozzam. Maddy leengedte a kezét, és megpróbált felállni. Dühösen felmordult, amikor a férfi nem engedte. – Elengedem, ha megígéri, hogy öt percen keresztül odafigyel a szavaimra. – Ne is álmodjon róla! – mérgelődött a lány, ám Ethan semmibe vette a tiltakozását. A fájdalomtól felszisszenve, feltápászkodott. Megragadta a könyökét, és odahúzta az ágyhoz. – Számít is valamennyire, ha újra elmondom, hogy semmi rosszat sem csináltam? Maddy keresztbe font karral kuporgott az ágy legszélén. – Még ha el is hiszem, az akkor sem teszi jóvá a szándékát. Ön ugyanis azzal a határozott szándékkal állított oda, hogy lefektessen egy másik nőt. Nem is egyet! – Hát igen, valóban az volt a szándékom, hogy annyi nőt lefektessek, ahányat csak tudok – ismerte be a skót, mire a lánynak elakadt a lélegzete. – Nem vagyok jó ember, Maddy. Ismét elkezdett fel és alá járni. – Aki csak ismer, az mind azt gondolja, hogy igazán mocskos szoknyavadász vagyok. Még a két öcsém is. – Micsoda? Hogy merészelik… – Maddy dühösen megrázta a fejét, hiszen nagyon is egyet értett velük. – Fiatalabb koromban minden éjjel másik nőt tettem a magamévá. Külön élveztem, ha férjezett asszonyok voltak. Ha azonban összeadnám azoknak a hosszú éveknek az élvezetét, akkor sem érne fel az egész annak a boldogságnak legcsekélyebb kis töredékével sem, amit az ön közelében érzek. A lányra meredt, és kétségbeesetten figyelte, hogy az miként reagál. – Mivel… többre van szükségem önből. Amikor pedig rádöbbentem erre, akkor halálra váltam a rémülettől. – Miért is? A skót beletúrt a hajába. – Mert hát, mi történik akkor, ha rájön valamire a múltamból? Egy olyan dologra, amit nem képes feldolgozni, és ezért aztán elhagy? Akkor mi lesz velem? Megmondom kertelés nélkül, az olyan, mintha meghalnék. Maddy eltátotta a száját. – Kegyed annyira gyönyörű! Túl szép és ragyogó. Csak hát, eljön majd a nap, amikor már nem fog félni, és eloszlanak az éhezés és a rémület emlékei is. Akkor majd rám mered, és elkezd azon töprengeni, hogy mi a fészkes fene üthetett kegyedbe akkor, amikor hozzám jött feleségül. Úgy tűnt, a skót annyira szenved… hogy Maddy meg sem tudott szólalni. – Olyan, mintha valamilyen súlyos betegséggel fertőzött volna meg. Asszony, maga valósággal gúzsba kötött. Azt sem tudom már, hogy hol áll a fejem. Csakis önre tudok gondolni. Odahúzott egy széket, és rázuhant. A könyökével a térdére támaszkodott. – Ha észreveszek valami érdekeset, akkor egyből arra gondolok, vajon azt érdekesnek találná-e. Ha van étel, amelyik az ínyemre való, egyből szeretném, hogy megkóstolja. Közben pedig egész idő alatt csakis az jár a fejemben, hogy mi a fene történik velem. Mitől vagyok ilyen? Ez így… nincs rendben. Soha az életben nem törődtem jobban mások vágyaival, mint a sajátommal. Így még soha. A lány megcsóválta a fejét. – Ez azonban még akkor sem ad magyarázatot arra, amit tett. Főként nem a miértre. 185

– Maddy, én ön előtt nagyon hosszú időn át nem voltam nővel. Három éven keresztül… cölibátusban éltem. Kifordultam magamból. Esküt tettem arra, hogy ha egyszer az életem visszatér a régi kerékvágásba, akkor majd jól kitombolom magamat. És akkor ön mellett a testem ismét rendesen működött. Én meg azt gondoltam… szóval felmerült bennem, hogy ha most lefektetnék valaki mást… Édes Istenem, hogy is mondjam, akkor valahogy felhígulna az, amit ön iránt érzek. Azt gondoltam, hogy akkor nem leszek annyira a rabja. Viszont bármit is tettem, mindabból egyértelműen kiderült, hogy el sem tudom képzelni azt, hogy kegyeden kívül bárki mással is lehetnék. Maddy érezte, hogy kezd megenyhülni a haragja. A férfin egyértelműen látszott, hogy mélységesen zavarba jött, sőt, mintha csak a pánikkal küszködött volna. Ez a fickó beleszeretett Maddybe. Végre! Bár kis híján elpirult, amikor beismerte magának, de igencsak lenyűgözte az, hogy a skót képes volt félúton megállni a fogadóban. La Marais-ban számtalan különös, bizarr, kéjsóvár jelenetnek volt szemtanúja. Soha, egyetlen alkalommal sem tapasztalta azonban azt, hogy akárcsak egyetlen férfi is szándékosan félbe hagyta volna azt, amibe belekezdett, mielőtt feljutott volna a csúcsra. De akkor is… – És ön hogy érezné magát fordított helyzetben? Ha két férfi csókolgatná a testemet? Ethan elsápadt, és ökölbe szorította a kezét. – Gyilkolni tudnék. – Mégis, mi miatt állt meg? Azokkal a nőkkel? – Hiszen arról beszélt… hogy belém szeretne, ha hűséges volnék – dadogta Ethan, és lesütötte a szemét. – Azt akarom... azt hiszem, azt akarom, hogy szeressen. Maddy nyomkodni kezdte lüktető halántékát. – És Quin? – Mi van Quinnel? – mérgelődött a skót. – Mi ütött magába, hogy elmesélte neki azt, hogy együtt voltunk? – Ja, hogy azt – bólintott a férfi, aztán magyarázkodni kezdett. – Nem akartam, hogy eljöjjön önért. Megmondtam neki, hogy kegyed az enyém. Ő meg képtelen volt befogni a száját. Azt hitte, hogy akad bármi megbeszélni valónk. A lány még csak el sem tudta volna képzelni ezt a párbeszédet. – És most sajnálja, Ethan? – Tudja, hogy nem hiszek a bocsánatkérésben. Végezetül pedig, igenis, hűséges maradtam – jelentette ki, és a lány szemébe nézett. – De igen, Maddy, nagyon sajnálom, hogy megbántottam. Hiszen megbocsátásra várt… hiszen őt akarta. Nagyon is. De elég lenne ennyi? Nem folytathatják ugyanígy. Maddy nem fogja kibírni, hogy kétszínű módon boldogságba ringassák, de csak azért, hogy utána mindent kirántsanak a markából. – Meg kell gondolnom a dolgot. – Hát persze, természetesen – bólintott Ethan. Felkelt, de elkomorodott, amikor észrevette, hogy a lány ülve maradt. – De nem tudná az ágyban mellettem meggondolni az egészet? Jeges pillantás volt a válasz. – Semmi rosszat nem csinálok. – Éppen csak hogy tegnap volt, amikor két nő is csókolgatta. Hagyja már, hogy lélegzetvételnyi szünethez jussak, Ethan! Másnap hajnalban Ethan meghallotta Maddy sikítását. A lányt hosszú ideje most először kínozta újra a rémálom. Odarohant hozzá, és a karjaiba zárta. – Semmi baj, semmi baj, szerelmem! Minden jó – suttogta a fülébe, és simogatni kezdte a hátát, pontosan úgy, ahogy Maddy szerette. – Semmi baj, kislány. Minden jó.

186

Már rég túljutott azon, hogy ilyenkor megnyugtatóan megveregesse a vállát. Megtanulta, hogyan kell megnyugtatnia a kedvesét. Mire elapadtak a lány könnyei, már ott feküdt Ethan ölében. Körbefonta karjával az ernyedt kis testet. Az ajkát a szőke fürtökre tapasztva ezt mormogta: – Engedje meg, hogy ott legyek, amikor csak szüksége van rám. Jöjjön hozzám feleségül holnap reggel! Csak hosszú habozás után csendült fel a válasz: – De hát hogyan bízhatnék meg önben? – Csak még egyetlen esélyt adjon! Nem fogja megbánni. A lány végül habozva bólintott. – Ha megesküszik arra, hogy hűséges lesz, akkor a felesége leszek. Ethan a két tenyerébe zárta kedvese arcát, és maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen. – Maddy, esküszöm! Hű leszek önhöz. – De Ethan, többé már nem bírom ki, ha újra szétzúzza a reményeimet. Ígérem önnek, ez az utolsó alkalom arra, hogy még egyszer keresztülmenjek ilyesmin. Ezért kérem, többé már ne bántson. – Nem fogom bántani, szerelmem. Ígérem, hogy nem. Amikor kimondta ezeket a szavakat, Ethan ráeszmélt arra, hogy komolyan beszélt. Mindent megtesz, ami csak az erejéből telik, hogy a kedvese ne szenvedjen. Ugyanakkor viszont nagyon is rettegett amiatt, hogy függetlenül mostani szándékai tisztaságától, utoléri majd a múltja, és akkor kiderül, hogy hazudott. A pusztító igazság csak bántaná ezt a csöppnyi jószágot. Éppen ezért minden áron meg kell akadályoznia azt, hogy Maddy valaha is kideríthesse a múltat.

187

36 Ó, édes Istenem!Hát mégis mit csinálok?– gondolta Maddy az esküvői szertartás közepén. Tényleg képes lesz befejezni azt, amibe belekezdett? Mert ha nem, akkor még nagyjából két perce van arra, hogy elmeneküljön. Mielőtt Ethannel együtt kimondanák a boldogító igent. Pedig mennyit küzdöttél ezért, Maddy! Igen, csakhogy az a küzdelem két nappal ezelőtt véget ért! Most már egyáltalán nem lehetett annyira biztos a férfiban… A szertartást a falusi anyakönyvvezető tartotta. Mr. Barnaby, ez a derék, idős skót lényegesen érthetőbb tájszólásban beszélt, mint Ethan. A lány úgy érezte, mintha csak álmodott volna. Éppen csak, hogy hallotta a tisztviselő szavait: – Hivatalomnál eleget kívánok tenni ama kötelességemnek, hogy ünnepélyes keretek között, Skócia törvényeinek megfelelően összeadjam az elém járuló ifjú párt. Azért gyűltünk össze, hogy a házasság kötelékében egymásra találjon Ethan Ross MacCarrick és Madeleine Isobel Van Rowen… Az ifjú nő fejében valósággal kavarogtak a gondolatok, ám minden önuralmát összeszedve odafigyelt arra, hogy az arca szelíd nyugalmat sugározzon. A mellette álló Ethanből csak úgy áradt a feszültség. A férfi úgy nézett rá, mintha valamilyen ragadozó madár lett volna. Alighanem megérezte, hogy a menyasszonya legszívesebben elmenekült volna. Amikor Maddy ma reggel felébredt, már semmit sem érzett abból a mélységes fájdalomból és megbántottságból, ami az előző két nap során minden pillanatát kitöltötte. A szorongás helyét egyetlen csapással átvette a tiszta, semmi mással össze nem téveszthető… pánik. De hát miért is? Hiszen Ethan őszinte megbánást tanúsított a tettei miatt. Elhárították a szörnyűséget, és a férfi egészen egyszerűen csodálatos volt múlt éjszaka. Egészen addig simogatta az ifjú nő haját, míg Maddy álomba nem szenderült. Végre-valahára ő is olyan finom úriasszony lesz, mint azok a hölgyek ott a párizsi édességboltban. Elkövettem-e bármit is, amivel sebezhetővé tettem volna magamat. .. ? Legszívesebben legyezgetni kezdte volna magát. Szeretett volna kisietni a zárt helyiségből, hogy visszanyerje a lélegzetét. Izzadó tenyérrel szorította magához a parányi virágcsokrot. A fűzője majdnem megfojtotta. Idegesen csücsörített az ajkával, és belefújt az arcát eltakaró, krémszínű fátyolba. Nem egyszerűen csak a pánik ellen kellett küzdenie. Kezdte úgy érezni, hogy elmenőfélben van a józan esze. Az előbb meg mert volna esküdni arra, hogy Ethan összerezzent, amikor Barnaby kiejtette Maddy teljes nevét. Most már a férfi következett. Mielőtt kimondhatta volna a boldogító igent, leendő felesége a szeme sarkából rásandított rá. Vőlegénye szálfaként magasodott az oldalán. Látszott rajta, hogy büszke a menyasszonyára, és ugyanakkor megkönnyebbültnek is tűnt. A következő pillanatban nyelt egy nagyot. Szóval akkor Ethan is izgult. A lényeg viszont csak az volt, hogy ott állt kiválasztottja oldalán, készen arra, hogy örök hűséget fogadjon. Teljesen természetes, hogy az emberek idegesek a házasságkötés szertartása során. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Amikor Ethan megszólalt, hogy elmondja a szertartás ünnepélyes szavait, a lányra pillantott, és a szeméből sugárzó vágyakozás miatt Maddy kis híján megtántorodott. A férfi mély, érdes hangja valósággal lenyűgözte: – Én, Ethan MacCarrick fogadom, hogy szeretni, tisztelni és becsülni foglak téged, Madeleine Van Rowen. Fogadom, hogy hűséges, becsületes, odaadó férjed leszek jó időkben és rossz időkben is. Ezt a fogadalmat teszem neked a mai napon, és kitartok mellette életem végéig. 188

Ó, Ethan! És ez volt az a pillanat, amikor Maddy visszanyerte a nyugalmát. Már nem kellett levegő után kapkodnia. Eltöltötte a megnyugvás, és már nem remegett. Hirtelen úgy érezte, hogy az élete valamennyi apró momentuma éppen ide vezetett. Végre eljött az a pillanat, amikor ott állhatott a büszke, hatalmas hegylakó mellett. A férfi tekintetében szilaj, komor tűz lángolt. Csak ifjú feleségével volt hajlandó gyengéden bánni, csak vele. Hát nem gyönyörű? – gondolta Ethan, miközben Maddy is elmondta az eskü szövegét. Egészen egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne törekedne teljes erejével arra, hogy ez a nő az övé legyen. Felesége ragyogó kék szeméből csak úgy sugárzott az értelem. A nő büszkén a magasba emelte formás állát. Egész reggel valósággal remegett az idegességtől, de most mégis elszántan végigcsinálta az esküvő szertartását. Bátor kislány. Nem riad meg tőlem. Akadna egyetlen olyan férfi is, aki ne volna hajlandó arra, hogy hazudjon, lopjon vagy öljön Maddy kedvéért? Amikor mind a ketten elmondták a fogadalom szövegét, Ethan csendben megesküdött magában valamire. Haladéktalanul hozzálát, hogy eltüntesse az elvarratlan szálakat. Nyoma sem maradhat a múltjának… – Az előttem elhangzott ünnepélyes eskütöket követően – szólalt meg most az anyakönyvvezető ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket Ethan Ross MacCarrick és Madeleine Isobel MacCarrick. Megkönnyebbült. Ethan keze a felesége kezére fonódott. – Skót, mind a ketten meztelenül fekszünk az ágyban – szólalt meg Maddy valamivel később, nem sokkal azután, hogy visszaérkeztek Carillonba. – Van valami oka annak, hogy elkezdted az időt húzni? Az előbb, vetkőzés közben az ifjú nő kis híján elalélt a gyönyörtől, mert olyan sok csókot kapott, ám a férje valamiért elhúzódott tőle. Ethan tekintete végig siklott a feleségén. – Nem húzom az időt… kiélvezem ezt a pillanatot. Igencsak nagy dolog, ha egy férfi megházasodik. Én pedig nagyon is régóta vártam arra, hogy ez megtörténjen velem. – Gondolod, hogy érdemes volt várni rám? – Csakis miattad várakoztam. Ha te nem lennél, nem is házasodtam volna meg. Ezenfelül pedig valójában neked kellene az időt húzni. Elvettelek feleségül, így most már semmit sem tagadhatsz meg tőlem. Maddy tenyere a férfi mellkasára simult. Ethan szíve őrült ütemben dübörgött. – Megint ideges vagy? – Igen – hallatszott a komoly válasz. – Mert ugye, amikor legutóbb ezzel próbálkoztam, akkor nem igazán úgy viselkedtem, hogy arra büszke lehetnék. – Én viszont biztosra veszem, hogy most büszkék leszünk rád – mosolygott a nő huncutul. Ethan maga is elvigyorodott, és közelebb hajolt, hogy megcsókolhassa a keblét. – Akkor Maddy MacCarrick, lépjünk át együtt a házasélet kapuján! A nő két kézzel átölelte. Valósággal odacsalogatta magához. Ethan végighúzta kezét a hasán. – Olyan gyönyörű vagy! – suttogta. – Te is ideges vagy? – Az igazat mondjam? – Az igazat! – Nem egyszerűen félek, hanem rettegek, Ethan. 189

– Majd lassú leszek. Nem fogok újra fájdalmat okozni. Maddy megriszálta a csípőjét. – Akkor is félek. – A jó ég a megmondhatója annak, hogy én is – válaszolta a férfi, majd kezét gyengéd mozdulattal Maddy lágyékára helyezte, aki felnyögött, amikor Ethan becsúsztatta az egyik ujját. – Aingeal, engedd el magadat! – Nem tudom – suttogta kétségbeesve a nő. – Lehet, hogy várnunk kellene még egy kicsit. Azt hiszem, hogy meggondoltam magam. A férfi közelebb hajolt, összeért a homlokuk. – Maddy, nincs értelme várakozni. Később sem leszel elszántabb, mint most. Minél többet várunk, annál jobban elhatalmasodik rajtad a félelem. Ez most már világos. – De annyira gonosz voltál hozzám az első alkalom után. Visszatérő rémálmom, hogy ha engedek neked, akkor majd újra gonoszul fogsz vigyorogni, és csúnya dolgokat vágsz a fejemhez. Utána pedig… – Utána pedig? – Utána elhagysz. – Maddy, kislány, te most már hozzám tartozol. Soha többet nem hagyhatsz el – bizonygatta a férfi. Látszott rajta, hogy megpróbálta jobb kedvre deríteni a kedvesét. – Próbáld meg élvezni a pillanatot, akkor majd nem maradnak kétségeid. Maddynek elakadt a lélegzete. A férje a csípőjére tette a kezét, és az oldalára fordította. Megpaskolta a fenekét, mire a nő felkacagott. – Micsoda szemtelenség! – kiáltotta elakadó lélegzettel, és a kék szempárban izgalom csillogott. – Igen! De pontosan ezt szereted bennem – vágta rá Ethan. Nocsak, nem is próbálta meg tagadni. – Bízzál bennem, nem foglak cserbenhagyni! Úgy tűnt, hogy szinte örökkévalóságnyi idő telt el, ám a nő végül bólintott. Ethan ekkor értette meg igazából, hogy most már nincs visszaút. A házasságuk során most első alkalommal fogja a magáévá tenni a feleségét. Elszánta magát arra, hogy a lehető legboldogabbá tegye az asszonyt. Maddy ráharapott az ajkára. – Mondd el, hogy mit akarsz. Mit csináljak? Ethan pontosan tudta, hogy milyen szenvedés vár rá, de mégis így szólt: – Azt akarom, hogy te legyél felül! A nő savanyú arcát látva még hozzátette: – Akkor majd olyan lassan mozoghatsz, ahogy csak jól esik. Annyit fogadsz magadba belőlem, amennyi csak jólesik. Abban az ütemben, ahogy megfelel neked. A hátára gördült, Maddy pedig ráfeküdt a hasára. Idegesen suttogni kezdett: – Ethan? A férfi végigsimította felesége hátát. Először egy, majd két ujját is bedugta hátulról a hüvelyébe. Felmordult, amikor Maddy háta ívben megfeszült. Mozgatni kezdte az ujjait. Maddy egyre jobban széttárta a combját. – Így helyes! Amikor megpróbálta a harmadik ujját is becsúsztatni a résen, a nő felnyögött, és előre hajolva megnyalta férje száját. – Mindjárt kihúzom az ujjaimat – hörögte Ethan. – Utána pedig valami egész mást fogunk becsúsztatni oda. Maddy nyögdécselni kezdett, amikor a férje hátrahúzta a kezét. – Markold meg a tagomat! – szólt rá Ethan, majd megragadta a nő csuklóját, és a kezébe adta a férfiasságát. – Utána pedig dugd be magadnak, amikor majd készen állsz!

190

Határozott, de lágy mozdulattal irányította a nő kezét. A hímtag vége nekisimult a hüvely bejáratának. Ethan felszisszent, amikor megérezte a puha, nedves bőrt. Összeszorította a fogát a gyönyörűségtől. Hímtagja végével simogatni kezdte a nedves redőket, majd elengedte Maddy kezét. A nő lihegve, leengedett szemhéjjal ott folytatta, ahol a férje abbahagyta. A hímtag duzzadó végével újra és újra végigsimította magát. Valahányszor Ethan férfiassága nekinyomódott a hüvely bejáratának, és egy pillanatra újra megérezte azt a csodálatos forróságot, amikor már csupán egyetlen erőteljes lökés elég lett volna ahhoz, hogy behatoljon, fogcsikorgatva visszafogta magát, és nem lendítette meg a csípőjét.

191

37 Maddy biztosra vette, hogy ennél jobban nem tudja már magába fogadni a férfit. Amikor azonban megpillantotta, hogy Ethan minden önuralmát megfeszítve igyekezett megakadályozni, hogy elragadják az indulatai – a szeme körül egészen mélynek tűntek a ráncok, és iszonyú erővel szorította össze a száját –, akkor úgy döntött, hogy mégis csak megtesz minden tőle telhetőt a férje kedvéért. – Ethan, nem tudom, hogy mit is kéne csinálnom! – ismerte be végül. Az egy dolog, hogy már látott másokat is ebben a testhelyzetben, viszont egészen más volt, hogy saját maga akarta kipróbálni. Zavarba jött, és elbizonytalanodott. – Emeld meg a csípődet, azután engedd még jobban le magadat! Mélyebben! – válaszolta hörgő, érzékien rekedt hangon a férfi. – Mutasd meg, hogy mit tegyek! – Ha megérintenélek, azonnal elveszíteném minden önuralmamat! A férfi két kézzel szorította az ágy fejrészét. A visszafojtott indulatoktól valósággal kidagadtak alkarján az izmok. Zihálva kapkodott levegő után, és a mellkasa valósággal hullámzott az erőfeszítéstől. – Valósággal égek a vágytól, hogy felnyársaljalak! Hogy tövig… – hörögte, és sötét szemének pillantása Maddy szemébe fúródott. – Teljesen beléd akarom rejteni… – Nem teszel semmi ilyesmit! Megbízom benned. Kérlek, egyszerűen mutasd meg, hogyan is gondoltad! Maddy nagyon is tisztában volt azzal, hogy a hangjából kiérződött a rémület. – Jaj, kislány! Hiszen élveznünk kellene, amit éppen teszünk! – válaszolta zihálva a férfi. A hangja nagyon nem illett megfeszülő testéhez. Maddy megragadta férje kezét. Összerezzent, mert Ethan vadul remegett, amikor a tenyere felesége fenekére simult. Hatalmasat nyögött, és önkéntelenül is meglódította a csípőjét. Erősen belemarkolt Maddy húsába. A magasba emelte a nőt… utána pedig elkezdte visszaengedni. Maddy érezte, hogy valósággal elönti a gyönyör. – Ó! Ez nagyon is… kellemes érzés! Ismét a magasba emelkedett, majd még mélyebbre süllyedhetett. Arra számított, hogy mindjárt belemar a kín, ám fájdalomnak nyoma sem volt. Odabent valósággal szétfeszítették. Ez az érzés azonban elképesztő gyönyörrel járt. Egészen egyszerűen természetesnek tűnt, hogy ennyire megtöltötték. Ethannek teljesen igaza volt… a feleségének pontosan erre volt szüksége. – Akkor is téged segítelek fel először a gyönyör tetőpontjára, még ha belehalok is! – hörögte elfúló, érzéki hangon a férfi. – Kicsivel tárd jobban szét a térdedet! Amikor Maddy engedelmeskedett, a férje még mélyebbre felnyomta férfiasságát. Kínnak nyoma sem volt. Éppenséggel az ellenkezője történt annak, mint amire számított. – Ethan… ott belül… bennem, annyira kellemes!– suttogta a nő ámulattól elcsukló hangon. Képtelen volt válaszolni. Csupán nyögött egy hatalmasat, és remegni kezdett a felesége alatt. Maddy eltolta magát, közelebb hajolt, és két kézzel megmarkolta a férfi vállát. Olyan sokat befogadott Ethanből magába, amennyit csak bírt.

192

Ragyogó haja göndör fürtökben keretezte az arcát. Szikrázó szemében nyoma sem maradt a félelemnek. Látszott, hogy megbízik a férjében. A gyönyörű, apró teremtés valósággal lenyűgözte Ethant. Amikor találkozott a tekintetük, a férfi száját hörgő gael nyelvű eskü hagyta el. Az ősi nyelv szavai örökre összekötötték kettőjüket. Bár a nő nem érthette meg a fogadalmat, mintha nagyon jól felfogta volna az ősi szavak jelentését. Parányi tenyere rásimult a férje arcára, majd közelebb hajolt, és gyengéden megcsókolta. Amikor ismét hátrébb húzódott, érzéki hangon ezt mondta: – Többet akarok belőled, Ethan! Hátranyúlt, és a férfi felhördült, mert megérezte felesége körmét a combja belső hajlatának érzékeny bőrén, mielőtt Maddy óvatosan megmarkolta volna a heréit. A fiatal nő elégedetten elvigyorodott, és a férje pontosan tudta, hogy megérezte, ahogy az ágyékában megremegett a férfi hímtagja. Mind a két térdét a magasba húzta a nő háta mögött. Megmarkolta csodálatos, formás kebleit, és valósággal nekiszorította Maddyt a két combjának. Hüvelykujjával óvatosan simogatni kezdte a két, izgatottan a magasba meredő mellbimbót. Maddy magatehetetlenül mozgatta a csípőjét, miközben Ethan a talpával megtámaszkodott az ágyon, és lassan a magasba lökte az apró, formás testet. Felesége felkiáltott, és hátrahajtotta a fejét. Haja beborította a férfi térdét és lábszárát. Ethan minden önuralmára szükség volt ahhoz, hogy lelassítsa szilaj döféseit. Visszaengedte a nőt az ágyra. Két ujjal lágyan simogatni kezdte a csiklóját. Maddy csípője szilaj táncba kezdett. Úgy tűnt, mintha ki akarta volna próbálni, milyen gyönyörök várnak rá, ha kicsivel is arrébb mozdul a fenekével. A férfi nedves ujjai fel-alá siklottak az izzóan forró redők között. Maddy mozgása felgyorsult. Egyre vadabbul, egyre gyorsabban riszálta a csípőjét. Felnyögött a kéjes vágytól. A tetőpontra vágyott, a kielégülésre. Gyors, rugózó mozdulatokkal lovagolta meg a hüvelyét kitöltő hímtagot. Olyan elszántsággal küzdött a gyönyörért, hogy Ethan valósággal elképedt. Ámuló tekintettel bámulta feleségét. – Ó, te aztán ügyes kislány vagy! Mindeddig csupán a hímvessző fele merült el a nő testében. Pontosan tudta, hogy Maddy ennél jóval többet is be tud fogadni magába. Ugyanakkor viszont azt akarta, hogy… jó legyen a nőnek… jobb, mint bármikor is korábban. .. Csak hát, ő maga cseppet sem lehetett bizonyos abban, hogy meddig képes visszatartani a gyönyörét, amikor ilyen elemi erővel zúdul rá a kéj. – Gyere! Gyere, a kedvemért! – parancsolt rá, miközben egyre gyorsuló ütemben simogatta a csiklóját. Amikor Maddy feljutott a gyönyör tetőpontjára, hüvelye örvénylő szorítása azonnal magához ragadta Ethan magvát. Valósággal belerobbant a feleségébe. Forró zuhataggal öntötte el a méhét. Újra és újra belepumpálta izzó nedűjét. Maddy testéből mintha csak eltűntek volna a csontok. Szíve hevesen zakatolt. Ethan még akkor is elszántan beljebb nyomult, amikor már egész testében remegett a gyönyör utáni zabolátlan hullámoktól. Még mindig kőkemény maradt. Egészen egyszerűen nem volt hajlandó arra, hogy félbeszakítsa ezt a csodát. Nem húzta ki férfiasságát, hanem egy óvatos mozdulattal hanyatt döntötte a nőt. – Újra a magamévá tehetlek? – kérdezte. Valamiért semmivel sem csökkent a vágya. A kínzó sóvárgás sokkal szörnyűbb volt, mint valaha is korábban. Maddy tekintetében nyoma sem volt az utálkozásnak, ám ami a szemében lángolt, az több volt puszta vágynál. Egészen elképesztő módon Ethanbe szeretett ez a lenyűgöző, csodálatos nő. – A tiéd vagyok, Ethan… A tiéd mindenem, amit csak akarsz!

193

Valósággal égett a vágytól, hogy szilaj és zabolátlan módon tegye a magáévá. Mindörökre a feleségére akarta ütni a bélyegét. A vágy korbácsként csapott le Ethanra. Már csak kevés hiányzott ahhoz, hogy elragadják az ösztönei. – Nem akarok fájdalmat okozni, de… keményen… teszlek a magamévá. A nő válaszul megmozdította a csípőjét Ethan alatt. – Tedd meg, amit meg kell tenned. Maddy kis híján megbánta a szavait, amikor meglátta, hogy a kéjvágytól valósággal elsötétedett a férje lángoló tekintete. A férfi tenyere rásimult Maddy tarkójára. Közelebb húzta magához. – Sosem engedem meg, hogy elhagyjál! – hörögte Ethan, és közelebb hajolt, hogy megcsókolhassa. – Soha… Elveszítette az önuralmát. Maddy ezt nem csak nagyon jól látta, hanem egyértelműen érezte is. A férfi hatalmas teste valósággal föléje borult. A feszülő izomkötegek nedvesen csillogtak. Ethan izmos nyakából ugyanolyan feszültség áradt, mint a mellkasából és a szegycsontja felől az ágyékáig tartó hasizom dombjaiból és völgyeiből. Óvatos határozottsággal megragadta a nő térdét, és hátratolta, hogy Maddy combja és keble összeért. Felsőtestével nekidőlt a nő térdének, átkarolta a lábát, és erősen tartotta, amikor beljebb nyomta férfiasságát. A másik tenyere viszont felesége alhasára simult. Hüvelykujjával éppen elérte a csiklóját. Maddy ismét remegni kezdett a gyönyörtől. A férfi zabolátlan lökéseitől Maddy lába valósággal belenyomódott a mellkasába. Hüvelye egyre jobban kitágult. Ethant szemmel láthatóan óriási gyönyör töltötte el, hogy a felesége térde ilyen erővel nyomódott bele mellkasa izmaiba. Nemsokára azonban már szinte könyörtelen, kéjes szilajsággal mozgott a csípője. Maddy újra és újra azt gondolta, hogy ennél mélyebbre már nem hatolhat, ám a következő erőteljes lökés mindannyiszor megcáfolta. Hangosan felkiáltott a meglepetéstől és a gyönyörtől. Ez az élmény csodálatosabb volt annál, mint amiről valaha is álmodott Ethannel kapcsolatban. Valósággal lenyűgözve bámulta férje lángoló, önfeledt tekintetét. Csodálattal töltötte el az izzadó tenyerét szinte szétfeszítő izomkötegek keménysége. Amikor Ethan ajka nem tapadt Maddy nyakára, keblére vagy a szájára, akkor a férfi zihálva kapkodott levegő után. Nem számított, hogy milyen sokáig kellett erre várnia. Ez mindennél többet ért… A férfi mindkét kézzel megragadta Maddy térdét. Elképesztő szilárdsággal ostromolta a combok találkozását. Újra és újra hatalmasakat taszított a fiatal nőn. Maddy feje valósággal belefúródott a párnába. Megpróbálta visszatartani a közeledő gyönyört, mert azt akarta, hogy ez az élmény az örökkévalóságig tartson. A férfi zabolátlanul kéjes lökéseit érezve azonban tudta, hogy ezt a csatát már elvesztette. – Újra érezni akarom a gyönyörödet! És akkor Maddy feljutott az élvezet tetőpontjára. Ajkai közül kirobbant Ethan neve. Ezt hallva, a férfi mély, dübörgő hangon hördült fel. Találkozott a tekintetük, miközben újra forró áradattal öntötte el felesége hüvelyét. Hangja szinte ércesen csengett, amikor felkiáltott: – Az enyém vagy – hörögte, és utána a nőre zuhant. A forró lehelet valósággal égette Maddy nyakát. Körbezárta a két erős kar, és a férfi szorosan magához ölelte. Ethant mélységesen megrázta az, ami kettőjük között történt. Fogalmam sem volt erről. A nő körmei végigsimították a férje izzadt hátát. A csodálattól elfúló hangon ezt suttogta Ethan fülébe: – Ó, skót. Ezzel teljesen és tökéletesen jóvátetted a múltat. 194

A férfi még jobban magához szorította. Nem volt egészen biztos abban, hogy képes lesz-e valaha is elengedni. Szóval akkor ez itt a lényeg. A múltban mintha csak bekötött szemmel járt volna. Elutasította azt, amit soha nem érthetett meg, mivel nem adta át magát teljes mértékben neki. Most már nagyon is tisztában volt azzal, mennyire elhalványultak a múltbeli élményei ahhoz képest, amit Maddytől kapott. Úgy érezte, mintha egész élete során csak étvágytalanul nyámmogott volna. Mintha soha egyetlen falatnak sem érezte volna az ízét. Most viszont farkaséhes volt, és végre csordultig ehette magát. Soha, de soha nem akart visszatérni a múltba.

195

38 Ha a hozzánk hasonló férfiak eltökélik magukat, akkor az gyökeres fordulatot eredményezhet… Hugh-nak igaza volt, gondolta Ethan, miközben az alvó Maddyt magához ölelve az ágyban feküdt. Odakint eső zuhogott a téli éjszakában. Ők ketten azonban nagyon is jól érezték magukat a tűzhely előtt, a meleg ágyban. Az egészben mégis az volt a legkülönösebb, hogy mintha nem csak megváltozott volna a helyzete, hanem vissza is tért volna ahhoz az állapothoz, amilyennek mindig is lennie kellett volna. Még akkor is, ha az élete során soha nem volt előzékeny vagy barátságos. Maddy oldalán olyan könnyű volt barátságosan viselkedni. Amikor ott volt vele, akkor nagyon is férjnek érezte magát. Mégpedig nem is akármilyennek… Lehet, hogy Ethanből jó férj lesz? Az esküvőjük után az ifjú feleség megtudakolta, nem halaszthatnák-e el a tavasz beálltáig felföldi utazásukat. Elmondta, hogy mennyire szereti Carillont. Szerette volna itt eltölteni a telet. Ezt a kívánságát könnyű volt valóra váltani. Az elmúlt két hónap során az ifjú feleség izgalommal és lelkesedéssel töltötte meg Ethan életét. Egészen egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy a csudában volt képes a fiatal nő megőrizni jó kedvét, miközben hosszú éveken át nélkülözött. Nagyon örült annak, hogy Maddy így ragyogott. Szemmel láthatóan felesége már kilépett La Marais komor árnyékából, és csak a legritkább esetben gyötörték éjszakánként rémálmok. Minden éjjel a karjaiban aludt el. Néha felfeküdt a férje hasára, kinyújtotta parányi testét, és ott merült álomba. Ethan ezt különösen kedvelte. Olyankor ugyanis egészen könnyedén megragadhatta a feleségét, hogy beléhatoljon. A birtokkal sok tennivaló akadt. Ha Ethan távol volt valamelyik délután, a felesége valósággal kirohant elé. A karjaiba vetette magát, és ragyogó arccal a férje nyaka köré fonta a kezét. – Annyira hiányoztál! – suttogta újra és újra elakadó lélegzettel, miközben a férfi magához szorította. Még olyankor is, amikor Ethan csupán néhány órát töltött a házon kívül. A múlt héten önkéntelenül is megkérdezte: – Maddy, tudod milyen csodálatos érzés az, amikor látom, hogy úgy szaladsz elém? A nő kicsit hátrébb húzódott, és félénken elmosolyodott. – Tudod, hogy milyen csodálatos érzés az, hogy képtelen vagyok kivárni, amíg a kocsifeljárótól elsétálsz az ajtóig? Ethan mindig is azt gondolta magáról, hogy keserű és hideg. De akkor hogyan történhetett meg az, hogy újra és újra üldözőbe vette parányi feleségét, és addig fogócskáztak az udvarházban, míg a nő valósággal dőlt a kacagástól? Mert bizony az otthonukat kitöltötte a nevetés. Véget ért a magány. Maddy ráadásul még a szomszédokkal is megbarátkozott. Úgy tűnt, hogy mindennap újabb és újabb meghívókat kapnak. A felesége hidat épített a külvilág felé. Ethan úgy vélte, az emberek azt hiszik, hogy ő maga is pont olyan, mint Maddy. Barátságos és jókedvű. Szemernyi kétsége sem férhetett ahhoz, hogy a rokonai, a klánja tagjai is átértékelik a nemzetségük vezetőjét, ha majd elviszi hozzájuk újdonsült feleségét. 196

Maddy legjobb barátnője egy Agnes Hallee nevű özvegy volt. A hölgy kicsit lejjebb lakott a tengerparton, hat csintalan gyermeke társaságában. Maddy valósággal odavolt a kölykökért. Sárkányt eregettek, befogták és megszelídítették a kóbor állatokat, és hatalmasat kergetőztek a komisz pávákkal is. Játszadozásuk látványa újra és újra arra figyelmeztette Ethant, hogy a felesége nem élvezhette saját gyerekkorát… Néha kétségei támadtak afelől, hogy valóban helyes döntést hozott-e meg, amikor elhatározta, hogy eltitkolja a múltját. Gyakran érezte úgy, hogy mindent be kellene vallania. Csak hát a felesége olyan nagyon, de nagyon boldog volt. Mindennap erről beszélt. Akkor meg miért tenné tönkre a boldogságát? A férfi néha saját magának is sikeresen hazudott. Időnként képes volt arra, hogy elfeledkezzen újdonsült boldogsága lehetséges végéről. Az élete folyamán még soha, egyetlen alkalommal sem volt annyira boldog, mint olyankor, amikor elfeledkezett a fenyegető lehetőségről. Pedig korábban is előfordult már, hogy boldog lehetett. Az apja egy héttel a halála előtt megígérte, hogy Ethant elviszi magával vadászni a Hebridákra. Ez lett volna a fiú születésnapi ajándéka a tizennegyedik születésnapján. Ethan még akkor sem tudott megfeledkezni az ígéretről, miután megpillantotta az apja holttestét. Több napon át reggelente, az arcán lelkes mosollyal pattant ki az ágyából, mert eszébe jutott, hogy már eggyel kevesebbet kell aludnia a nagy utazás előtt. Utána persze hidegzuhanyként érte a felismerés. Mélységesen elszégyellte magát, azért, hogy a tragikus események után egyáltalán képes volt ilyen boldogságot érezni. Most viszont csupán a mennyezetet bámulta, miközben szorosan magához ölelte a feleségét. Életében utoljára az apja halála előtti időszakban lehetett csupán boldog. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Maddy semmilyen körülmények között sem jöhet rá a múlt titkaira. Akiknek a legcsekélyebb közük is lehetett a szörnyű éjszaka eseményeihez, már rég meghaltak, vagy távoztak Angliából. Ethan igencsak megfontoltan járt el. Kirúgta az Iveley birtok intézőjét. Az a fickó amúgy sem volt túlzottan talpraesett, vagy éppenséggel szorgalmas. Utasította az ügyvédjét, hogy írassa Iveley-t Maddy nevére. Figyelmeztette, hogy a lehető legjobban el kell titkolni, hogy kik voltak a korábbi tulajdonosok. Amikor pedig elkészült az új tulajdoni lap, Ethan felfogadott egy másik birtokgazdát. Ez a fiatalember korábban még nem bizonyíthatta rátermettségét, ezért aztán most a legnagyobb elszántsággal mindent megtett azért, hogy szorgalmas munkával felvirágoztassa a birtokot. Abban biztos lehetett, hogy a múltjának egyetlen tanúja sem tudhatta, hol él most Maddyvel. Alig akadt ember, aki tudhatta ezt. Persze Corrine tisztában volt a barátnője házasságával, de csupán azért, mert Maddy rendszeresen küldött neki és Beának pénzt. Ehhez Ethan ragaszkodott. Hiszen ha Corrine annak idején nem vigyázott volna a kis Maddyre, akkor a felesége akár… meg is halhatott volna. Ez a két nő pótolta Maddy családját. Férje pedig készen állt arra, hogy ugyanolyan odaadással támogassa őket, mintha a két párizsi asszony valóban a felesége vérrokona lett volna. Most, hogy Madeleine már az övé volt, azt a szent elhatározást tette, hogy valósággal elhalmozza figyelmessége jeleivel. Határtalan kényeztetéssel akarta jóvátenni mindazt, amit a múltban elkövetett ellene. Rengeteg édességet vásárolt, és gondoskodott arról, hogy asztalukon a legfinomabb ennivalók sorakozzanak. Csodálattal töltötte el, ahogy a felesége napról napra gyönyörűbb lett. Pontosan a megfelelő helyeken kezdett el kigömbölyödni. Maddy valósággal ragyogott a büszkeségtől, amikor észrevette, hogy a gyűrűje most már illik az ujjára. Ethan néha nem zárkózott el az elől, hogy szembesüljön a ténnyel, a felesége éppenséggel az ő hibájából éhezett a nyomornegyedben. Iszonyatos harag fogta el ilyenkor. Saját magára haragudott, és bűnbánóan, zokszó nélkül szenvedett. Utána viszont megkettőzte az erőfeszítéseit, hogy még boldogabbá tegye a feleségét. 197

– Tudod, hogy mit sajnálok? – kérdezte Maddy néhány héttel korábban. – A lovamat Iveley-ből. Annyira gyönyörű, rőt bundájú, érzelmes szemű állat volt. Esküszöm, legalább annyira szeretett, mint amennyire én odavoltam érte. Így aztán Ethan természetesen azonnal vásárolt a feleségének egy rőt szőrű kancát, hiszen pontosan olyan volt már, mint az a sok gazdag kurafi, akik a feleségük egyetlen mosolyáért ugrottak volna, hogy legyőzzék a sárkányt. Attól kezdve mindennap együtt mentek lovagolni. Persze, magának is vásárolt egy új lovat. Az erőteljes felépítésű herélt állat ugyanabból az istállóból származott, mint Maddy hátasa. Az izmos állat az első pillanattól kezdve, kifejezetten utálta Ethant. Megint az történt, mint korábban oly sokszor. Az állatok vagy imádták, vagy gyűlölték. A feleségének persze erről is meg volt a maga véleménye: – Azt hiszem, az összes állat gyűlöl téged… kivéve a macskákat. Férje komor tekintetét meglátva, még gyorsan hozzátette: – Viszont nagyon fontos, hogy a macskák kedvelnek. Az a nyavalyás herélt mindent megtett azért, hogy kivesse új gazdáját a nyeregből. Felágaskodott alatta, vagy megpróbálta egy közeli fa törzsének nekicsapva levetni a hátáról. Ezt látva, Maddy valósággal vinnyogott a nevetéstől. Meg kellett kapaszkodnia a lova sörényébe, mert különben ő maga huppant volna le a földre. Egészen addig kacagott, míg végre-valahára a férje arcán is megjelent a mosoly. Ethant ugyan aggasztotta, hogy túl sok mindent vásárolt Maddynek, mégsem tudott leállni. Erőfeszítés nélkül tellett mindenre. Ráadásul a feleségének nagyon sok dologra volt szüksége. Egy csomó mindent korábban egészen egyszerűen nem kaphatott meg. Olyan sok ruhával és ékszerrel lepte meg a feleségét, hogy többször is várakoznia kellett, mire Maddy ki tudta végre választani, hogy mit vegyen fel a rengeteg pompás holmi közül. Ethan nem sokat tudott a házaséletről, ám azzal nagyon is tisztában volt, hogy a férjek mindig is várni szoktak, amíg a feleségük elkészült. Amikor néhány héttel ezelőtt egy gyöngysorral lepte meg, Maddy ezt mondta: – Ethan, ez az egész egy kicsit… lenyűgöző! Félénken elmosolyodott. – De hát gazdag férjet akartál fogni magadnak – figyelmeztette a férfi. – A gazdag férjek pedig pontosan ezt szokták tenni. – Nem egészen arról van szó, hogy a gazdag férjem ékszerre és luxus kiadásokra költse el a pénzét. Nem erre vágytam. Csupán azt akartam, hogy biztonságban, nyugodt körülmények között élhessek. Én magam, meg hát ugye a gyermekeim, mert gyerekeket akarok… Gyerekeket. Na de mi van akkor, ha nem lehetnek gyerekeim? – villant újra Ethan elméjébe a gondolat. Valósággal megfeszült. Olyan régóta élt az átkozott jóslat, vagyis egy átok árnyékában, hogy mind jobban aggódni kezdett. Mi lehetett az oka annak, hogy Madeleine eddig még nem esett teherbe? Ráadásul kissé fel is bőszítette a gondolat, hogy Court öccse alig három hét alatt képes volt arra, amivel Ethan hónapok alatt sem tudott megbirkózni. Nem mintha korábban bármikor is komolyan arra gondolta volna, hogy lehetnek gyerekei. Hát nem. Valami különös oknál fogva most mégis egyre inkább úgy érezte, hogy Maddy igenis tudna gyerekeket szülni neki. Az ilyen gondolatok néha csak úgy felvillantak az elméjében. A legcsekélyebb mértékben sem kételkedett az igazukban. Óvatosan megragadta a még mindig alvó feleségét, és lassan a hátára fektette. Lehúzta róla a takarót, és alaposan megnézte magának a meztelen testet. Simogatni kezdte a nő lapos hasát, és elképzelte, ahogy az kigömbölyödik. Élettel és boldogsággal telik meg, ahogy Ethan gyermekét hordja a szíve alatt. A férfit elfogta a vágy, hogy ez így legyen. A puszta gondolat is elég volt ahhoz, hogy a férfiassága sziklakeménnyé merevedjen. Ez az elemi, magával ragadó ösztön valósággal elsöpörte. Gyilkos indulatok ébredtek a keblében. Elmerült a birtoklási vágyban, és ösztönös zabolátlansággal megkívánta a feleségét. 198

Hiszen ha a méhében megfogannának Ethan magvai, utána védelmezhetné, boldoggá tehetné, és még a széltől is megóvhatná, miközben gömbölyödik a hasa… Maddy arra ébredt, hogy a férje a feje fölött összefogta a két csuklóját. Olyan zabolátlan szenvedéllyel hatolt belé, hogy a nő hatalmasat nyögött. Zihálva kapkodott levegő után, amikor a férje egyre keményebb, egyre vadabb lökésekkel közeledett. Végezetül mintha már csak önmagából kifordulva döfködte volna. Ethan sikerrel akart járni.

199

39 Egy fekete kandúr kölyök szegődött Maddy nyomába, amikor ezen a szép tavaszi napon lesétált a vízpartra. Ethan a faluból hozta a macskát. Felesége a Petit Chat Noir nevet adta a kis jószágnak. Leterítette a pokrócát a homokba. Az ujját addig mozgatta a földön, míg a kandúr nem bírta tovább, és támadásba lendült. Nemsokára azonban megunta a la guerre csatározásait, és úgy döntött, hogy eljött a l'amitié ideje. Maddy a kandúr fülét vakargatta, miközben a hullámokat csodálva azon töprengett, milyen is volt Ethan feleségeként átélni ezt a néhány hónapot. A férfi minden átmenet nélkül, zökkenőmentesen vált érdes, titkolózó, agresszív hegylakóból kedves és törődő férjjé. Vagyis, ahogy azt Maddy elképzelte. A valóság ennél lényegesen nehezebbnek bizonyult. A férje egyszerűen túlzásba vitte az óvatoskodást. – Nem mehetsz ki egyedül a vízpartra – jelentette ki. – A falu pedig végképp ki van zárva. – Elfelejtetted talán azt, hogy hol nőttem fel? – vágott vissza Maddy. – Le merném fogadni, hogy képes leszek megbirkózni a csapdákkal teli tengerparti falucska minden szörnyűségével. Mégis, mit gondolsz, milyen veszélyek leselkednek rám? Fésűkagylók? Szilaj hínár? Mérges osztrigák? Főként az osztrigáktól tartok. – Csak gúnyolódj, kislány! Engem akkor sem tudsz meggyőzni. Magaddal kell vinni Sorchát. Ráadásul a férje néha búskomorrá vált. Hosszú órákon keresztül merengve bámulta a tengert. Maddy odaadta volna a fél karját, csak hogy megtudja, mi járhat a fejében ilyenkor. Ráadásul a fickó önzőnek bizonyult. Nem akart senkivel sem megosztozni a feleségén. – Mi az, hogy megint látogatók jönnek? – méltatlankodott ma reggel is. – Hiszen már két hete is voltak vendégeink. Talán nem élvezed a társaságomat? És hogy mennyire féltékeny volt… Egyszer átmentek hétvégére Írországba. Útközben egy mit sem sejtő amerikai gyáriparos udvarolni kezdett Maddynek a kompon. Az ifjú nő csupán azzal vigasztalhatta magát, hogy a férfi kék foltjai és zúzódásai nemsokára majd elmúlnak. A jenki megtanulhatta, hogy többé ne bámulja meg egy hegylakó feleségét, mert akkor csúnyán eltángálják. Felfedezte azt is, hogy Ethan valóban komolyan babonás. Ez elég meglepő felfedezés volt. A férje tényleg elhitte, hogy a nemzetsége egyik látnoka ötszáz évvel ezelőtt előre megjósolta Ethan és Maddy házasságát… Ha pedig nem tudta volna, hogy milyen gazdag a férje, akkor alighanem megvádolta volna azzal, hogy elpocsékolja az egész vagyonát. Mindennap újabb és újabb csomagok érkeztek. Ethantől lovat kapott, gyémántokat, zafírokat, smaragdokat és sokkal több ruhát annál, mint amennyit élete végéig felvehetett volna. A faluban egészen egyszerűen már semmi sem maradt, amit még megvásárolhatott volna a felesége számára. Amikor nemrég Maddy futólag megemlítette, hogy szeretné helyreállítani a narancsos üvegházat, alig egy héttel később már megérkeztek a kazán új alkatrészei és a facsemeték. Néha arra gondolt, azért kapja ezt a sok ajándékot, mert a férje így próbálja meg ellensúlyozni azt, hogy Maddy valamikor annyira szegényen élt. Ethan nem tudhatta, hogy minden egyes ajándéka valóságos tűszúrásként emlékeztette a feleségét arra, hogy korábban mennyi minden hiányzott az életéből. 200

Ezenfelül Maddy azt is megtudta, hogy a legifjabb MacCarrick fiú nem egyszerűen egy dúsgazdag lányt vett feleségül. A hölgy ereiben a spanyol királyi család vére csörgedezett. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy férje mindkét öccse tisztes úri házból származó, igencsak gazdag örököst vett feleségül, míg Ethan a nyomornegyedből ásta elő ezt a bátor kis csitrit. Rettegve gondolt arra a pillanatra, amikor majd találkoznia kell a férje rokonaival. Különös módon úgy érezte, hogy ettől Ethan is legalább ugyanennyire tartott. Azon kapta magát, hogy szerette volna megmutatni a férjének Iveley Hall birtokát. A gyerekkorát ezen a csodálatos helyen töltötte. Akkor a férje rájönne arra, hogy Maddy is tehetős családban nőtt fel, és hogy voltak boldog gyermekévei is. Legalábbis egy ideig. Ha ezt belátja, akkor rájön arra is, hogy nem kell a világ minden kincsét felhalmoznia a felesége lába elé. Ethan azt tervezte, hogy a nyár folyamán elmennek az egyik olyan birtokára is, amelyik, ha nem is teljesen útba esett, de vonattal nagyjából egy órai útra feküdt Iveley-től. Maddy elhatározta, hogy levelet ír a birtok tulajdonosainak. Abban reménykedett, hogy a birtok új urai esetleg majd megengedik, hogy Ethan társaságában körülnézzen egy kicsit. Annyira szerette volna látni gyermekkori otthonát! Biztosra vette, hogy Ethan elvinné oda. Miközben ezen töprengett, valami különös dolog jutott az eszébe. Nagyon is felfigyelt ám arra, hogy a férje mennyire feszültté vált, valahányszor csak Maddy szóba hozta Iveley-t. Úgy vélte, ezzel a ténnyel Ethan nem is volt tisztában. Ennek ellenére egyértelműnek tűnt, hogy a viselkedése hajszálnyival megváltozik, akárhányszor Maddy csak szóba hozta egykori otthonát. Sőt jobban belegondolva, pontosan ugyanez történt akkor is, amikor az ifjú nő a szüleiről kezdett el beszélni. Ethan azt állította, hogy sohasem találkozott a szüleivel, és nem is járt Iveley-ben. Felesége azonban néha arra kezdett gyanakodni, hogy a férfi esetleg… hazudik. Hiszen nem is egy alkalommal a keresztnevén emlegette Maddy anyját. Ezzel igencsak meglepte. Egy alkalommal pedig, amikor a felesége meggyónta neki, mennyire tart attól, hogy ugyanolyan rossz anya lesz belőle, mint amilyen Sylvie volt, a férje valami elképesztő ingerültséggel kezdett el tiltakozni. Valósággal megdöbbentette a feleségét. – Ebben meg hogy lehetsz ennyire biztos? – tudakolta Maddy. – Tényleg nem találkoztál vele soha, egyetlen alkalommal sem? – De nem ám! Az viszont egyértelmű, hogy milyen gonoszul elbánt veled. Mivel pedig benned legcsekélyebb mértékben sincs gonoszság, ezért egyértelmű, hogy még csak nem is hasonlítasz rá – vágta rá azonnal kapásból Ethan… Ezek voltak ugyan a házasságuk komor pillanatai, ám az árnyékon túl többnyire valósággal ragyogtak a napsugarak. Ethan arról beszélt, hogy Maddy rokonainak tekinti Corrine-t és Beát. Arra biztatta, hogy hozassa ide magához a két nőt. Mivel saját szemével látta, milyen lelkes, megbízható és kitartó munkaerő Corrine, felmerült a gondolat, hogy a párizsi asszonyt fogadják fel birtokgazdának. Ethan amúgy sem talált megfelelő intézőt. Na de milyen munkát adhatnának Beának? – Lehetne a társalkodónőd – töprengett a férje. – Vagy pedig, ha továbbra is ilyen ütemben hozod haza azt a sok kóbor jószágot, akkor megtehetnénk az állatkerted gondozójának. Maddy azonban hiába győzködte őket arról, hogy költözzenek át Angliába, mind a két barátnője erősen vonakodott. Állandóan a de mai en pire-t emlegették. Az ifjú feleség ennek ellenére úgy vélte, hogy a leveleivel lassanként aláássa az ellenállásukat. Valósággal örömódákat zengett Carillonról. Örömmel töltötte el, hogy a férje azt javasolta, amíg nem költöznek ide hozzájuk, addig is küldjön hajmeresztő nagyságú összegeket a barátnőinek.

201

Ethan ráadásul napról napra egyre többet nevetett. Nyilvánvalóvá vált, hogy megvan a maga sajátos humorérzéke. Maddy egyik reggel a narancsfák között kertészkedett. Virágokat ültetett cserépbe. Ethan váratlanul ott állt a háta mögött. – Ez meg mégis mit jelentsen? – mérgelődött a férfi tökéletesen értetlen arckifejezéssel. – Fel nem foghatom, hogy miért pocsékolod itt az idődet. Maddy elkomorodott, ekkor azonban észrevette, hogy valami vagy inkább valaki rátapadt Ethan lábára. A kis macska tágra nyitotta szemét, és foggal-körömmel kapaszkodott az erős szövetbe. Gazdasszonya nevetni kezdett, és akkor sem tudta abbahagyni, amikor már a könnyei potyogtak a kacagástól. – Megtapadt bennem, mint egy bogáncs – méltatlankodott Ethan, azután megfordult, és lábán a macskával kisétált az üvegházból. Ugyanakkor pedig… zabolátlan és lenyűgözően szeretőnek bizonyult az ágyban. Együttléteikben csupán az volt a különös, hogy Maddy mintha csak ugyanazt a rejtőzködő kétségbeesést fedezte volna fel, mint ahogy a férje elborította az ajándékaival is. Alig egy héttel az után, hogy először együtt kilovagoltak, elkezdett esni az eső. A csobogó patak partján, egy tölgyfa alatt kerestek menedéket. Körülöttük eltűnt a világ a lágy tavaszi ködben. Ethan valósággal nekiszorította a fa törzsének, és csókolgatni kezdte felesége harmatos nyakát. Maddy alig kapott levegőt. – Itt, Ethan? Válasz helyett a férje lassan felemelte a szoknyáit. Egy erős mozdulattal széttépte a bugyiját. Maddy remegni kezdett a vágyakozástól. Amikor a nedves blúzon keresztül megérezte a mellbimbójára tapadó ajkakat, kis híján elsodorta a gyönyör. Teljesen átengedte magát a kéjnek. Annyira csodálatos érzés volt, ahogy a forró száj rátapadt a keblére. Lenyűgözték a tenyere alatt megfeszülő izomkötegek. A férfi testének tiszta, vonzó illata összekeveredett a mohával borított sziklák és a hanga erős szagával. Ethan egész egyszerűen a magasba emelte. Erős kezével határozottan a mellkasához szorította a felesége fejét. A másik kezével átkarolta és megmarkolta a fenekét. Így tartotta egy helyben, miközben lassú mozdulattal alulról behatolt. Maddy nyöszörögni kezdett. Nagyon közel járt már a gyönyör tetőpontjához. A férfi csípője egyre gyorsabban, egyre zabolátlanabb erővel mozgott. Amikor a felesége felkiáltott és elalélt a gyönyörtől, a férfi is kiengedte magából a magvait. Felkiáltott: – Ez majd megfogan… Maddy tudta, a férje nem volt tisztában azzal, hogy hangosan kimondta ezeket a szavakat. A férfi szavaiból kicsengő kétségbeesés és a későbbi tettei is nyugtalansággal töltötték el… Az ifjú feleséget időnként igencsak komor gondolatok gyötörték. Mindenekelőtt olyankor, amikor a férje egészen egyszerűen megmagyarázhatatlan módon viselkedett. Érezte, hogy kettőjük között titkok és gátak húzódnak. Talán még hazugságok is rejtőznek valahol. Megpróbálta azzal elhessegetni a rossz érzést, hogy csupán azért aggódik, mert korábban minden egyes alkalommal váratlan, szörnyű fordulatot vett az élete, valahányszor csak boldogságra talált. Semmi sem készítette fel La Marais szörnyűségeire. Hogy mennyire félt. Hogy mennyire… tehetetlen volt. Persze végül Maddy csak talpra állt. Újra és újra összeszedte magát. Kitanulta az életben maradás titkait. A múltján eltöprengve azonban nem tudta, mindez hogyan sikerülhetett. De malenpire. Az erősödő szorongás miatt elkezdte félrerakni a pénze egy részét. Takarékoskodni kezdett.

202

40 Ethan az egyik kedvenc helyén, a narancsosban találta meg Maddyt. A fekete macskakölyök is a meleg üvegkupola alatt lustálkodott. Az apró szörnyeteg valósággal odavolt a férfiért. Úgy tűnt, hogy Maddynek igaza volt, amikor felfedezte Ethan és a macskák kapcsolatát. Üdvözlésképpen hosszú, forró csókot nyomott a nő nyakára. Végül megszólalt: – Üzenetet kaptam a testvéremtől. – Valami baj van? – Nem tudom – válaszolta. A titkosított üzenetet Hugh küldte. A figyelmeztetés egyaránt szólhatott a Hálózat ügyeiről, de a családjuk nehézségeiről is. – Az viszont biztos, hogy valami fontos történt. Azt akarja, hogy haladéktalanul Londonba siessek. Mennyi idő alatt készülsz fel az útra? – Mennyi ideig leszünk Londonban? – Nem túl sokáig. Úgy vélem három vagy négy napig. – Akkor viszont mi lenne, ha én itthon maradnék? – tudakolta a nő. – Tudom, hogy haladéktalanul indulnod kell. – Már hogy miért? Valami baj van? – Nem, dehogyis. Csak kicsit magam alatt vagyok az időjárás miatt – hangzott a válasz. Ethan megragadta az állát, és alaposan megnézte magának az arcát. – Talán nem kellene annyi időt ezen a huzatos helyen töltened. A kupola üvegét ugyan felmelegítette a nap, ám reggelente odabent párás hideg uralkodott. Hiába is erőlködött, még mindig nem sikerült rendbe hozni a kazánt. Szeretett volna felfogadni egy gépészt, ám a felesége szemmel láthatóan azt hitte, hogy az ő ura egészen egyszerűen mindenhez ért, így Ethan büszkesége nem engedte meg, hogy másra bízza a dolgot. Ha csak egy pillanatnyi szabad ideje is akadt, azonnal bemászott a fortyogó kazán alá, hogy valahogy rendbe hozza a fűtést. – Ethan, ez a hely tökéletesen rendben van… – Nem gondolod komolyan, hogy itt hagylak, amikor beteg vagy. – Nem is vagyok beteg – ellenkezett a nő. – Csakhogy mostanában nagyon is igénybe veszel. Éjszakánként alig marad időm aludni egy órácskát. Ha viszont te is itthon maradsz, akkor ragaszkodni fogok ahhoz, hogy még inkább igénybe vegyél. Elvigyorodott, de ugyanakkor fáradtnak is látszott. – Agnes és a gyerekei átjöhetnének hozzám pár napra. Az lesz ám a mulatság! Felfalunk egy nagy halom édességet, kitalálósdit játszunk, és romba döntjük a házadat, pont úgy, ahogy a barbárok is kifosztottak egy várost. – A mi házunkat – javította ki Ethan. – Azért csak ne feledkezz el arról, hogy ha bármit is összetörtök, annak a fele a tied. Bár nagyon is zavarba hozta az, hogy egy időre el kell válnia a feleségétől, Ethan tisztában volt azzal, Maddy mennyire aggódik a családja miatt. Ráadásul egyelőre még ő maga sem szerette volna, hogy találkozzanak. Lehetséges, hogy Hugh már mindenről beszámolt Janenek. Ethan ugyan kételkedett ebben, mégsem kockáztathatta volna meg azt, hogy Maddy ne tőle, hanem valaki más szájából értesülhessen az igazságról. Semmi értelme sem lett volna kockára tenni mindazt a csodálatos dolgot, amiben kettőjüknek része volt, csak azért, mert képtelen lett volna három napra magára hagyni az asszonyát… 203

Mindemellett pedig beszélni akart Edward Weylanddel. Be akarta nyújtani a hivatalos leszerelési kérelmét. – Hát rendben – bólintott végül. – De csak akkor, ha Agnes és a gyerekek veled maradnak. Legkésőbb négy nap múlva vagy visszatérek, vagy küldök érted valakit, aki elkísér a nagyvárosba. A búcsúzkodás során olyan sok csókot váltottak, hogy Ethan majdnem lekéste a vonatot. Amikor a férje eltűnt a messzeségben, Maddy Sorchával bevonult a konyhába, és mint az őrültek, sütni-főzni kezdtek. A hat vendég gyerek elképesztő mennyiséget fel tud ám falni. Agnes és csemetéi valamikor kora délután jönnek át. Maddynek így maradt ideje a pihenésre is, amikor kissé elfáradt a konyhában. Felment az emeletre. Az ifjú feleségnek már most is hiányzott a férje. Ennek ellenére örült annak, hogy ma reggel nem kísérte el az útjára. Először is, valósággal rosszul lett attól a gondolattól, hogy találkoznia kellene Ethan családjával. Másodsorban pedig, fontos kérdésekkel várta Agnest. Hiszen az özvegynek hat gyereke volt. Ha akadt valaki a környéken, aki képes lesz megmondani Maddynek, hogy áldott állapotba került-e, akkor az Agnes lesz. Mindezzel együtt, a ház ifjú úrnője örömmel várta a gyerekek érkezését. Elhatározta, hogy párnákból és függönyökből csodálatos várakat fognak építeni. Olyan erődöket, amilyenekhez hasonlót még csak nem is láttak a kölykök. Leült vadonatúj íróasztala mellé, és odahúzta maga elé a nemrég jött leveleket. Tegnap nem maradt ideje arra, hogy átnézze a küldeményeket. Jókedvűen elmosolyodott. Ethan egészen egyszerűen kielégíthetetlennek bizonyult. Gyorsan átnézte a borítékokat. Több helyre is meghívták, levél jött Corrine-től, egy pedig Owena Dekindeerentől, akivel még a Kék Szalag fedélzetén találkozott. Csupán akkor komorodott el, amikor kezébe vette a vastag, lepecsételt irományt is. Feltörte a pecsétet, és megnézte, hogy honnan érkezett. Iveley-ből! A tekintetével valósággal falni kezdte a sorokat. Alig két héttel korábban levelet írt a birtok tulajdonosainak, amelyikben beszámolt arról, hogy szeretnének ellátogatni hozzájuk. Elmagyarázta azt is, hogy milyen kapcsolat fűzte ahhoz az úri házhoz. A birtokigazgató azonnal válaszolt. Azzal kezdte a levelét, hogy beismerte, jómaga csupán nemrég került a birtok élére. Utána pedig hangot adott zavarodottságának, és mélységes elnézést kérve a következőket írta: Lady Kavanagh, éppenséggel kegyed Iveley Hall tulajdonosa. Ez meg hogy lehetséges? – töprengett Maddy tágra nyílt szemmel. Ethan talán megvásárolta ifjú nejének azt a birtokot? – A gazember! – kiáltotta felháborodva, ám az arcára kiült a széles mosoly. Vajon mikor akart beszámolni a vásárlásról? Egyszerűen képtelen volt elhinni azt, hogy tényleg ő Iveley tulajdonosa. Nagyon úgy tűnik, hogy Ethan végre-valahára legalább az egyik birtoka élére megtalálta a megfelelő intézőt. A birtokigazgató elküldte az elvégzett munkálatok és fejlesztések hosszú és részletes listáját. Maddy valósággal remegett az izgalomtól, amikor kézbe vette a levél második lapját is. Olvasni kezdte, ám egyre kevésbé értette azt, amit látott. Meglepő érdeklődése igencsak zavarba hozott… azonnal hozzáláttam, hogy tisztázzam a birtokviszonyokat. .. Hosszas kutatás után felfedeztem, hogy az ön férje négy hónappal ezelőtt ajándékozta kegyednek Iveley-t… Kavanagh úr ekkor már közel tíz esztendeje birtokolta az uradalmat… Közvetlenül akkor került a tulajdonába, amikor úrnőm atyja elveszítette a birtok tulajdonjogát. – Ez lehetetlen! – suttogta Maddy, és a homlokához kapott.

204

Hogyan lehetséges az, hogy Ethan nem mondta el? Azt, hogy az övé a felesége gyermekkori otthona? Mégpedig olyan régóta! Hiszen látnia kellett volna az összefüggéseket. Csak nem Ethan volt az, aki tönkretette a családját? Maddy arra nagyon is jól emlékezett, hogy Iveley-t elvették a családjától. Mégis, ki tudná elfelejteni azt, hogy elzavarják a saját otthonából? Elképzelhetetlennek tűnt, hogy apja temetésének napján éppen Ethan tette földönfutóvá. Maga a puszta feltételezés is elképesztette. Már az is a nehezére esett, hogy végiggondolja. Újra elolvasta a levelet. Annak tartalma azonban nem változott meg, bármennyire is szerette volna, hogy az így legyen. Ki kellett zárnia a véletlen egybeesését. A férje előre megfontolt szándékkal becsapta és félrevezette. Maddy most felidézte magában mindazokat az alkalmakat, amikor szóba hozta Iveley-t vagy a szüleit. Ethan mindannyiszor távolságtartóvá vált. Gondolkozz, Maddy! Minden vonakodása dacára, lassacskán különös kép kezdett el kibontakozni a homályból, ahogy összerakta mindazokat a szilánkokat, amelyeket tudott Ethanről. A férfi eljött Párizsba Maddyért, pedig a lány meg mert volna esküdni arra, hogy a skót még csak nem is kedvelte. Megkérte a kezét. A nyomornegyedben élő csitrit választotta, ahelyett, hogy egy gazdag nemes kisasszonyt vezetett volna oltár elé. Utána viszont megmakacsolta magát. Nem volt hajlandó feleségül venni mindaddig, míg meg nem fenyegette, hogy otthagyja. Maddy felidézte magában a férfi zabolátlan dühét, ellenséges magatartását, majd pedig azt, hogy mostanában ugyanilyen szilajsággal halmozta el ajándékokkal. De mi van akkor, ha sötét titkok rejlenek a múltamban? Nem valami ilyesmit kérdezett Ethan? Szóval, akkor mégiscsak megpróbált jóvátenni valamit, bár távolról sem azt, amire ifjú felesége gyanakodott. Annak idején könyörtelenül lecsapott a családjára. Koldusbotra juttatta őket. De miért? Kellett, hogy valami oka legyen ennek a szörnyűségnek. Miért gyűlölte Maddy családját? És akkor eszébe jutott, hogy mit kérdezett a férfi. – Hogyan halt meg Sylvie? Maddy összeszűkült szemmel bámult maga elé. Most mái-nem kételkedett abban, hogy a férje találkozott az anyjával. Akkor pedig Ethan miért hazudott többször is kettőjük kapcsolatáról? És egészen pontosan hogy is nézhetett ki ez a kapcsolat? Az ifjú nő gyomra kezdett görcsbe rándulni. Hiszen az anyja lenyűgözően szép volt… meg persze hűtlen. Ethan akkoriban valósággal falta a nőket. Minden éjjel felszarvazott egy újabb férjet. Ezt ő maga is beismerte. „Külön élveztem, ha férjezett asszonyok voltak. „ Majdnem egykorú lehetett az anyjával. Ethannek viszonya volt Maddy anyjával? Mi más oka lehetett volna arra, hogy olyan kitartóan hazudjon? Az ifjú nő mindig szeretette volna kideríteni, hogy pontosan mi is történt azon az éjszakán, amikor darabokra hullott az élete. Majd megőrült a bizonytalanságtól. Most viszont már nagyon is úgy érezte, hogy a válaszok ott vannak, kézzel fogható távolságban. Amikor az apja váratlanul hazaérkezett, akkor lehetséges, hogy a jóval fiatalabb feleségét az ágyban találta… Ethan társaságában? Maddy a szájára tapasztotta a kezét, mert kis híján felsikoltott. A férje huszonhárom évesen, az arcát elcsúfító sebhely nélkül lenyűgözően vonzó férfi lehetett. Maddy mindenki másnál a világon jobban szerette korosodó apját. Az idős férfi alighanem összeomolhatott, amikor imádott feleségét megpillantotta a jóképű fiatal hegylakó mellett az ágyban.

205

Persze Maddy nem lehetett biztos abban, hogy Sylvie és Ethan tényleg… hogy ők ketten valóban… Dühösen megrázta a fejét. Lehetséges, hogy csupán kétségbeesett képzelőereje vetített rémképeket lelki szemei elé. Ugyanakkor szemernyi kétség sem férhetett ahhoz, hogy Ethan többször is hazudott, és valamiért bosszút akart állni a családján. Abban nem lehetett biztos, hogy a férje miért büntette meg a szüleit. A bosszúhadjárat következtében Maddy is koldusbotra jutott. Nem számított azonban, hogy a szülei kiérdemelték-e a büntetést. Maddy maga semmi rosszat nem követett el a skót ellen. Egészen más a helyzet, ha valaki csupán a körülmények áldozata, nem pedig a derült égből lesújtó villámcsapásként rázúdul egy bosszúálló férfi haragja. Semmivel sem szolgált rá arra, hogy ismét a régi tragédia szenvedő áldozata legyen. Figyelembe véve a férfi cselszövéseit és a rengeteg hazugságát, az ifjú nő már abban sem lehetett biztos, hogy Ethan akárcsak egyetlen alkalommal is igazat mondott. Milyen kapkodva szerezte meg a házassági engedélyüket! Ethan reggel még részegen megpróbált elcsábítani két felszolgálólányt, azután valahogy még arra is maradt ideje, hogy megszerezze ezt az értékes dokumentumot. A házasságkötésük is meglehetősen egyszerű körülmények között zajlott le. Maddy valósággal megdermedt a borzasztó gyanútól. Lehet, hogy igazából nem is házasodtak össze? Ezek szerint akkor mégsem ülhetne be az édességboltban csemegéző úri hölgyek közé… Pedig Ethan mélyen a szemébe nézett, és megesküdött arra, hogy soha többé nem fogja bántani, ha még egyszer, csak egyetlenegyszer ad egy esélyt neki. Hazudott. Ezt az esküjét is megszegte, akár csak oly sokat előtte. Gondosan felkészült a cselszövésre. Kihasználta Maddyt. A nőt olyan mélységes döbbenet fogta el, hogy valósággal összerezzent, amikor meghallotta a temetői csendbe burkolózó szoba némaságában a szíve lüktető dobogását. Az is az eszébe jutott, hogy Ethan egyszer arról beszélt, örökre el kellene felejtenie La Marais-t. Nem szabad a múlt felé fordulnia. Vajon mi lehetett akkortájt a terve? Mi történt volna, ha a két barátnője átköltözik Angliába, hogy itt éljen velük? Ha a megélhetésük alapja a házaspár lett volna. Vagyis Ethan. Lehetséges, hogy kizárólag ezért erősködött annyira? Ezért akarta idecsalni a felesége barátait? És most mitévő legyek? Maddy csupán egyetlen dologban volt biztos. A lehető legmesszebb el akart menni Ethantől. Elmegy innen, mégpedig azelőtt, hogy a skót visszatérne. Felkelt, és könnyes szemmel kinézett az ablakon. Viharos szél tépázta a tengert. Maddy úgy érezte, hogy ez a hely nem lehet más, mint egy tündérmese. Hogy mennyire igaza volt! Látomás volt csupán ez az egész. Pávák és pálmafák? Drágakövek és a kék tenger fölött ragyogó napnyugta? Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… De bolond voltál! Akkor már inkább magához öleli La Marais mocskát és veszélyeit. Inkább a nélkülözés és a szörnyűség, mint hogy egy hazudós férj oldalán kelljen leélnie az életét. Csak még egy esélyt kérek. Hát nem ezt mondta a fickó? Ezt kérte, pedig tudván tudta, hogy visszaél Maddy bizalmával. Nem kételkedhetett abban, hogy a felesége felfedezi a cselszövést. – De mi történik akkor, ha rájössz valamire a múltamból? Egy olyan dologra, amit nem vagy képes feldolgozni, és ezért aztán elhagysz? Maddy könyörögve kérte a férjét, hogy többé már ne okozzon fájdalmat. Hát még hány alkalommal kell elviselnem azt, hogy sárba tapossák a reményeimet? Hány alkalommal lesz képes arra, hogy kibírja a csalódást? Soha többé! Ezúttal tényleg betelt a pohár. 206

– Örökké az enyém leszel. Erre is megesküdött a férfi, Maddy pedig hitt neki. Valahol félúton Ethan mégiscsak beleszeretett a lányba. Mái-amennyire ez lehetséges volt egy ilyen hazugságok mögé rejtőzködő férfi számára. Maddy nagyon is úgy érezte, hogy a férje valósággal megszállottan ragaszkodott hozzá. Ha itt hagyja, akkor mindenáron meg fogja keresni. Csak hát, nem véletlenül kapta a la gamine gúnynevet. Nincs az a szorult helyzet, ahonnan ne találna kiutat. Hiszen megőrizte azt a sok ékszert, amit a férjétől kapott, meg a készpénzt is, amit bölcs módon elkezdett összekuporgatni. Vissza fog térni La Marais-ba. De csak azért, hogy magával vigye a barátait. Mert felkerekednek, és elmennek valahova máshova.

207

41 Ethan már akkor meghallotta a sikoltozást, mielőtt megpillanthatta volna az előkelő városrész közepén a családjuk házát. Döbbenten vette észre, hogy Court és Hugh kint ácsorog az épület előtt. Eszük ágában sem volt rohanva elindulni a sikoltozás irányába. Courtból könyörtelen elszántság áradt. Gyilkosan komor képpel meredt maga elé. Ethan kivetette magát a lova nyergéből. – Mi a fészkes fenéért nem mentek fel megnéz… Ismét velőbe maró sikoltás hallatszott. Court valósággal üvölteni kezdett. Iszonyatos ökölcsapást mért a falra. A téglán ott már jó pár vérfolt látszott. – Fejezd már be Court! – förmedt rá Hugh. – Nem fog tetszeni neki, ha tönkreteszed a kezedet. – Hogy tehették ezt velem? Miért küldtek el? – hörögte elködösült tekintettel a legifjabb fivér. – El sem tudom képzelni – válaszolta szárazon Hugh. Ethan végre magához tért annyira, hogy megszólalhasson: – Itt meg mégis mi a fészkes fene történik? – Megkértek arra, hogy tartsam idelent egy darabig – felelte Hugh. – Kicsoda? – Nem kaptad meg a leveleinket? – Nem voltam biztos abban, hogy az a birtok még a tied – válaszolta Hugh. – Pár helyre csupán táviratot küldtem. Oda, amelyekről nem nagyon gondoltam volna, hogy ott lehetsz. Összevont szemöldökkel meredt a bátyjára. – Mégis, mit csináltál ott? – Ott teleltem. Na de most már válaszoljál! Mi folyik itt? – Mindjárt megszületik az unokahúgod vagy az unokaöcséd – felelte Hugh büszkén. – Meg persze az is megtörténhet, hogy a drágalátos öcsénk végképp eszét veszíti. – Megszületik? – kérdezte Ethan döbbenten, és megtántorodva kis híján rázuhant a lovára. Az ostoba jószág azonnal arrébb lépett, így a férfi majdnem hanyatt esett. – Most? Court felhördült: – Egyszerűen elzavart! Mégis, mi a fenéért küldtek el? – Mondom, el sem tudnám képzelni – válaszolta képmutatóan Hugh. Utána viszont Ethanhez fordult: – Annalía már több mint tíz órája vajúdik. Éppen időben érkeztél ahhoz, hogy segítsél. Meg kell akadályoznunk azt, hogy Court odabent lábatlankodjon. – Annalía vajúdik – dadogta Ethan döbbenten. Korábban még soha, egyetlen alkalommal sem élt át testközelből szülést. Court tekintete valósággal lángolt, amikor az idősebbik fivérére nézett. – Ne fáradj a kételkedéssel, Ethan, a gyerek az enyém. Jól ismerem Annalíát, és érzem, hogy ez így van. Ne legyen egyetlen rossz szavad sem, mert megöllek. Ethan mindkét tenyerét a magasba emelte. – Nekem aztán nincsen egyetlen rossz szavam sem. Látod, hogy csendben vagyok. Court zavartnak tűnt. – Akkor nem kezdesz el szidalmazni? Nem fogod felemlegetni azt az átkozott könyvet? – Nem, csupán… azt kívánom, hogy minden jól alakuljon. 208

Most már Hugh is elkomorodott. – Fiona is itt van – nézett Ethan szemébe –, beszélni akar veled. – Itt van? Az én házamban? – Igen, és… A következő sikoltás túlharsogta az összes megelőzőt. Court holtsápadttá vált. A bejárati ajtó felé vetette magát, ám Hugh megragadta és visszarántotta. A középső fiú hangosan káromkodott. – Mi volna, ha segítenél, Ethan? – Hát persze. Nyugodjál már meg, Court! – csattant fel Ethan, majd ő is megragadta a legifjabb fiút, és kirángatták az utcára. – A nők már csak ilyenek. – Ha valaki még egyszer ezzel a baromsággal fáraszt… – vicsorogta Court. – Bele fog pusztulni a várakozásba – magyarázta Hugh. – Hiszen soha nem akarta azt, hogy Annalíának gyereke legyen. – De miért nem? – kérdezte Ethan döbbenten. Hiszen a férfiak mindig is gyereket akarnak, talán nem? Ő maga is szinte már lázas elszántsággal megtett mindent azért, hogy teherbe ejtse Maddyt. – Nem akarja kockára tenni a felesége életét, és nem akar osztozkodni rajta. Ha tudta volna, hogy lehet gyereke, akkor megpróbálta volna elkerülni, hogy teherbe ejtse. – Kiküldtek onnan! – szólalt meg újra méltatlankodva Court. A hangjából érződött, hogy szenved. – Mi volna, ha segítenél kicsit elterelni a figyelmét? – suttogta Hugh. – De hogyan? – tudakolta Ethan. A középső fiú tanácstalan arcát látva, azért megpróbálkozott valamivel. – És mondd csak, választottatok már nevet? Court egy pillanatra sem vette le tekintetét az ajtóról. Úgy válaszolt, mintha valamilyen verset idézett volna fel: – Ha fiú lesz, akkor Aleixnek kell neveznünk, Anna fivére, Aleixandre miatt. Merthogy, ugye börtönbe jutottam, meg elloptam a házát, meg miegymás. Ha viszont kislány lesz, akkor a Fiona nevet adjuk neki. Az öccse ezek szerint az anyjuk nevét akarja adni a lányának. Hát mindenki megbolondult itt? – Mi ez a nagy csend? Miért nem sikoltozik? – üvöltött fel Court. Megpróbált kiszabadulni a fivérei szorításából. – Felmegyek, és megnézem őket – ajánlotta fel Hugh. – Tartsd valahogy idelent. Felsietett a lépcsőn. Nemsokára meghallották a kiáltását: – Megvan! Court jöhet. A legkisebb fiú rohanva indult el felfelé. Hatalmas ugrásokkal sietett a lépcsőn. Ethan pillanatnyi habozás nélkül a nyomába szegődött. Fiona Court szobájának bejárata előtt állt. – Szerencséd van, Courtland. A feleséged ezúttal készen állt. Fiad született. Gyönyörű kisfiú. A nő most elnézett Court mellett: – No csak, Ethan. Örülök, hogy valamelyik levél időben elért hozzád. Ethan elkomorodott. A különös helyzet több okból is zavarba ejtette. – Egyetlen nyomorult levelet sem kaptam. – Vigyázz a szádra, Ethan! – csattant fel Fiona. – Több mint tíz éve egyetlen szót sem váltottunk – hördült fel a fia, marón éles hangon. – Te komolyan azt hiszed, hogy így beszélhetsz velem a saját otthonomban? – Igen – felelte az asszony. – Mivel még mindig én vagyok az anyád. Court elrohant mellettük, és meg sem állt az ágyig. Hugh is belépett, és odaállt Jane mellé. Ethan követte a többieket. Csak nagy nehezen tudta megőrizni a hidegvérét. Jane is itt volt? – Jane – biccentett üdvözlésképpen a férfi. 209

– Ethan – válaszolta az ifjú úri hölgy, majd még hozzátette: – Kiváló munkát végeztél Greyjel. Sikerült lelassítanod, így aztán meg tudtam ölni. A nagyszájú választ meghallva a férfi összevonta a szemöldökét. Jane akkor is Maddy barátnője, figyelmeztette magát, és nagy nehezen lenyelte gúnyos válaszát. – Sine – figyelmeztette Hugh. A felesége gael nevét használta. Jane válaszul megfogta a kezét, és ragyogó mosolyt vetett a férjére. Hugh, ez a kőkemény, sziklaszilárd fiatalember képtelen volt ellenállni. A felesége egyszerűen elbűvölte. Court térdre rogyott az ágy mellett. Megragadta Annalía kezét. – Mo chridbe, esküdj meg nekem arra, hogy nem akarsz több gyereket. Ezen nem mehetünk még egyszer keresztül. Az újdonsült anya fáradtan elmosolyodott. – Tudom, hogy mennyire megviselt, de jaj, Courtland, mi történt a kezeddel? Szegény kicsi… Ha Court képes volt arra, hogy gyereket nemzzen Annalíának, akkor ugyanez miért nem sikerült Ethannek? Maddy miért nem lett terhes? A következő pillanatban azonban máris dermesztő borzongás futott végig a legidősebb fiú hátán. De mi van akkor, ha mégis sikerrel jártak a próbálkozásai? Maddy jóval kisebb volt Annalíánál, és a spanyol nő is éppen csakhogy átvészelte a megpróbáltatásokat. – Courtland, nem akarod látni a kisfiadat? – kérdezte Fiona. Court csupán egy vicsorgással válaszolt. A legcsekélyebb mértékben sem érdekelte az újszülött. Ehelyett az arcát nekiszorította Annalía nyakának. Úgy tűnt, hogy a szerencsétlen fickó legszívesebben odabújt volna hozzá. – Felemelhetlek? – kérdezte kétségbe esetten. – Nem, Court. Még nem. Pihennie kell – válaszolta Annalía helyett határozott hangon Jane. Court majdnem egy percen át befogta a száját. Óvatosan megpróbálta közelebb húzni magához az asszonyt. – Nagyon óvatosan fogom felemelni – nézett újra a két nőre. – Nem szabad, Court! – kiáltotta egyszerre Fiona és Jane. Fiona még hozzátette: – Viszont felveheted Aleixet. Ethan lenyűgözve követte a fejleményeket. Az öccse eddig rá sem pillantott az újszülöttre. – Mivel az apjának ebben a pillanatban fontosabb dolga akadt – folytatta Fiona, és karjában a kisgyerekkel odalépett Hugh-hoz és Ethanhez –, akkor ti talán szívesen megismerkednétek az unokaöcsétekkel. – Sosem volt még újszülött a kezemben – suttogta Hugh. – Tényleg? – kérdezte Jane csilingelő kacagással. Ethan inkább befogta a száját, mivel még ő sem tartott soha csecsemőt a kezében. Távolságtartó és cinikus férfinak tartotta magát, ám elég volt egyetlen pillantást vetni az újszülöttre ahhoz, hogy megállapítsa, a gyerek igazi MacCarrick volt. Ezt a szíve legmélyén érezte. Ezek szerint egyetlen szó sem volt igaz az átokból. Persze attól, hogy ez az árnyék szertefoszlott az életéből, Ethannek még mindig akadt egy igen komoly gondja. Az a titok ólomsúllyal nehezedett a lelkére… – Amikor majd elalszom – szólalt meg halkan, álmosan mosolyogva Annalía, és a férjére nézett –, helyettem neked kell vigyáznod Aleixre. Court végezetül bólintott. A felesége elszunnyadt. Fiona látta, hogy a fia mindjárt kétségbeesik. Magyarázkodni kezdett: – Court, a feleséged hosszú órákon át vajúdott. Alig aludt valamit. Engedjük meg neki, hogy békében és nyugalomban pihenjen. 210

Nem is törődött a fia tiltakozásával: – Te is a lehető legjobbat akarod neki. Alvásra van szüksége. Sokkal jobban aggódott azért, hogy mi történik veled odalent, mint saját maga miatt. Most fogjad inkább a bátyáidat meg a fiadat, és menjetek ki egy kicsikét. Court szeme tágra meredt a döbbenettől, amikor Fiona megpróbálta a kezébe nyomni a fiát. Az anyja azt is megmutatta, hogyan kell helyesen tartani egy újszülöttet. Court végül nyelt egy hatalmasat, azután magához vette a fiát. – Hát ez egyszerűen tökéletes! – dicsérte meg Fiona. – A tenyereddel támaszd meg a tarkóját… Öt perccel később a három fivér kint állt az utcán, a bezárt ajtó előtt. Hugh vakargatni kezdte a tarkóját: – Ha nem tévedek, akkor egészen egyszerűen kitették a szűrünket, és most itt állunk, nyakunkon egy újszülöttel. Ethan biccentett. Arra készült, hogy hangosan méltatlankodjon, amikor megpillantotta, hogy Court savanyú képpel bámulta a kisfiát. – Remek kislegény a fiad, Court – figyelmeztette Ethan –, legyél büszke rá! – Mire észbe kapsz, máris olyan nagy lesz, hogy együtt jártok horgászni meg lovagolni – tette hozzá Hugh. Az újszülött közben már a levegőt kaszálta parányi öklével. Úgy viselkedett, mint egy igazi MacCarrick. – A kisfiam – szólalt meg Court –, hát ez tényleg furcsán hangzik. Hugh halkan felnevetett. – Legalább annyira furcsa, hogy én meg a feleségemet emlegethetem – magyarázta, majd Ethan felé fordult –, és a te életedben mikorra várható a drámai fordulat? – Talán hamarabb, mint amire számítasz – felelte a bátyja. Hugh a magasba vonta az egyik szemöldökét. Court azonban nem is törődött velük, mert valósággal lenyűgözve bámulta a fiát. Amikor a legényke megmozdította a kezét, és ez azzal járt, hogy megragadta Court egyik ujját, az apja döbbent arckifejezéssel felkapta a fejét. – Láttátok, hogy mit csinált? – kiáltotta, miközben körülnézett, majd halkan suttogva így folytatta. – Ez a gyerek igazi lángelme. – Úgy tudom, hogy az apák egyre érzelgősebbé válnak, ahogy nő a gyerekük – jelentett ki Hugh szárazon. – Hát persze. – Na most, akkor meséld el nekem, hogy mi minden történt az elmúlt hónapok során! – folytatta Hugh. – Jane és Claudia írtak Madeleine Van Rowen párizsi címére, ám a levelek visszajöttek. Úgy véltem, hogy neked valamilyen közöd lehetett ehhez. Hugh szemmel látható feszültséggel várta Ethan válaszát. – Igen, így igaz, az a lány pedig többé már nem Van Rowen. Az öccse szélesen elvigyorodott, és hátba vágta Ethant. – Ó, el sem tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam miattatok. Most viszont… annyit elmondhatok, hogy nagyon büszke vagyok rád, bátyám. Ethan egyik szemöldöke a magasba szökött. Hugh még semmi ilyet nem mondott korábban, ráadásul cseppet sem volt kellemetlen, hogy megdicsérték. – Még akkor is elfogadott, amikor mindenről beszámoltál neki. – Szóval, nem egészen… – magyarázta Ethan, és idegesen megvakargatta a tarkóját –… mondtam el neki mindent. Nem kell mindent tudnia. Bátyja védekező szavait meghallva, Hugh elkomorodott, de azután együtt érző pillantást vetett a testvérére. – Ethan, csak abban reménykedhetünk, olyan nőt vettél feleségül, aki képes a megbocsátásra. 211

42 Lövések dördültek, sikoltozás hallatszott meg a széthasadó ablaktáblák csörömpölése. Maddy felsóhajtott: Ó, otthon, édes otthon… Lehet, hogy kicsit meggondolatlan volt, amikor visszamenekült La Marais-ba. Csupán egy fél évet töltött távol, de ez is elég volt ahhoz, hogy elfelejtse, mennyire szörnyű itt az élet. Miután ma reggel megérkezett a házba, Corrine és Bea társaságában kiültek Maddy teraszára teát inni. Legalább ennek örülhetett, nagyon hiányzott már barátainak a közelsége. Miután pedig mindenről beszámolt, ami történt, Corrine azonnal tudakozódni kezdett. – Na és akkor mit válaszolt, amikor sarokba szorítottad? – Én… szóval nagyon zaklatott lettem – dadogta Maddy, és elpirult barátnői szúrós tekintetének láttán. – Semmi okom sem volt arra, hogy végighallgassam a kifogásait, éppen elég tényt tudtam meg ahhoz, hogy elítélhessem… Corrine csalódottan bámult a barátnőjére. – Ezek szerint meg sem vártad, hogy visszatérjen? Nem hallgattad meg, hogy mit tud mondani? Maddy lesütötte a tekintetét, és a teáscsészéjét kezdte el bámulni. – Hát nem, de amúgy is mindig csak hazudozni szokott, nem bízhatom benne, egy szavát sem hihetem – morogta halkan. – Nem te vagy az első, aki így tett – figyelmeztette szomorúan Corrine. – Néha úgy tűnik, mintha az emberek vissza akarnának jönni La Marais-ba. Bea bölcsen bólogatni kezdett. – C'est vrai. – Én aztán egyáltalán nem akartam visszajönni ide! – kiáltotta Maddy. A visszatérése óta kénytelen volt belátni, hogy La Marais sokkal durvább és mocskosabb hely annál, mint amilyenre emlékezett. – Csak hát, nagyon elegem van abból, hogy játszadoztak velem és becsaptak. Talán éppenséggel nem most meséltem el nektek, hogy Ethan esetleg még a saját szülőanyámat is lefektette? Már a puszta gondolat is elég volt ahhoz, hogy rosszullét környékezze. – Miattatok jöttem vissza ide! Valahol másutt majd mindent újrakezdhetünk! Lehetséges, hogy megnyithatjuk azt a boltot, amiről annyit beszéltünk. Elég pénzem van ahhoz, hogy jusson mind a hármunknak. – De mal en pire, Maddy – ellenkezett Corrine –, annyira nem is rossz itt a helyzetem. – És veled mi a helyzet, Bea? – kérdezte a hazatérő. – Már nem akarsz modellkedni? – Jaj, Madée, nem beszélhetnénk meg a dolgot kicsit később? – nyögdécselt Bea, és elgyötört arckifejezéssel megnyomkodta a halántékát. – Iszonyúan sajog a lábam meg a hátam. – Élhetünk hát olyan helyen is, ahol nincs ilyen sok lépcső – bizonygatta Maddy. Megpróbálta megőrizni a jókedvét. Bea bágyadtan elmosolyodott, de úgy tűnt, alig áll a lábán. – Azt hiszem, le kellene dőlnöm néhány órára. Kialszom magam, aztán majd beszélünk. – Hát persze, Bea, aludj egy kicsit! – bólintott Maddy, és megölelte a barátnőjét. Mielőtt Bea távozott volna, a küszöbön még megtorpant: – Tudom, hogy önző dolog, de bárhogy is legyen, örülök, hogy itt vagy Madée – jelentette ki, aztán elindult a saját lakása irányába. Corrine azonban cseppet sem örült annak, hogy Maddy visszatért. 212

– Tudom, a saját bőrödön tanultad meg, hogy mikor kell felvenni a kesztyűt és harcolni, és mikor elfutni. Nagyon nehéz ám pontosan eldönteni, hogy mikor melyiket érdemes tenni – magyarázta, és nagyot sóhajtott. – Ezúttal azonban úgy vélem, hogy a sarkadra kellett volna állnod. Meg kellett volna várni, hogy visszatérjen az a skót. Maddy ismét elpirult. Úgy döntött, hogy talán mégsem volna különösen jó ötlet, ha ebben a pillanatban árulná el a barátnőjének, igen nagy a valószínűsége annak, hogy a szíve alatt már ott hordozza a skót gyermekét… Másnap reggel Maddy holtfáradtan próbált meg felkelni dermesztően hideg ágyából. Alig volt ereje ahhoz, hogy felöltözzön. Az elmúlt néhány hónap során Ethan oldalán már azt gondolta, hogy nem kell több tragédiára számítania. Elhitette magával, hogy jól alkalmazkodik a körülményekhez, amikor azonban feltárult előtte a férfi múltja, amikor kiderült, hogy egészen pontosan ki is a felelős a sok szörnyűségért, akkor kénytelen volt mindent átértékelni. Most, amikor felidézte magában az iszonyatos csalódottságot, a szívébe maró fájdalmat, már az is hihetetlennek tűnt, hogy valahogy túlélte az egészet. Hányszor lesz még képes arra, hogy feltápászkodjon a földről, és leporolja a ruháját? Éppen csak hogy rendbe tette a haját, amikor megkongatták a közeli templom harangjait. Elkomorodott, és kivánszorgott az erkélyre. Chat Noir kegyeskedett meglátogatni. Maddy most felkapta és magához ölelte a kandúrt. Máris hiányzott a carilloni cicája. A kandúr azonban váratlanul fújni kezdett. – Mi a baj, chaton? A kandúr vadul fújt. Megpróbált kiugrani a lány öleléséből. – Jól van na, mindjárt… A macska mintha megőrült volna, a karmai alól kibuggyant Maddy vére. Az állat egy hatalmas ugrással levetette magát az öléből. Abban a pillanatban azonban újabb és újabb harangok szólaltak meg. Hamarosan az egész város zengett a hangjuktól. Maddy nagyon nyelt, amikor már a Notre Dame hatalmas harangjai is bekapcsolódtak a hangzavarba. Ebben az időpontban nem szoktak misét tartani! Aztán az eszébe jutott, hogy legutóbb mikor hallott ilyen kétségbeesett harangozást. Egy pillanatra valóságra megdermedt. Visszatántorgott a szobába, utána pedig kirohant a lakásból. Dörömbölni kezdett Corrine ablakán, azután pedig Beáén is. Egyik helyen sem kapott választ. Lent az utcán az emberek tudni fogják, hogy hol van a két barátnője… hogy mi ez az egész! Nagy nehezen legyűrte a félelmét, és rohanva elindult lefelé a lépcsőn. Hangosan zihált a szűk lépcsőházban. Már négy emelettel járt lejjebb, már öttel… A cipője orra ekkor azonban megakadt valamiben. Sikoltva megtántorodott, és hiába próbált meg megkapaszkodni, arccal előre a lépcsőre zuhant. Valamilyen puha dolog feküdt alatta, puha és nedves. Amikor valamennyire összeszedte magát, rájött arra, hogy egy emberi testen fekszik. Egy halott feküdt a sötétben. A hálószoba tükrében egyetlen kör alakú repedés látszott. Ethan ebben a pillanatban megértette, hogy a felesége elhagyta, pedig még csak nem is tudott beszélni Sorchával. Maddy valahogy rájött az igazságra, a gyűrűjét belevágta a tükörbe. A gyakorlatias gondolkodású ifjú hölgy nem hagyta itt az ékszert.

213

A férfit igencsak elkeserítette a tény, hogy a felesége magával vitte a gyűrűt és az összes ékszerét is. Ez egyértelműen azt mutatta, hogy Maddy nem akart visszajönni. Sorcha csak arról tudott beszámolni, hogy a ház úrnője kapott néhány levelet. Olyan sápadt lett tőlük, mint a hó. Sietve összecsomagolta a holmiját, és kábultan távozott. Futólag arra kérte a házvezetőnőt, hogy vigyázzon a macskájára, amíg nem tud valakit elküldeni a kandúrért. Ethannek az eszébe jutott, hogy Maddy meg akarta látogatni Claudiát, amikor korábban megtagadta, hogy feleségül vegye. Lélekszakadva elindult Londonba. Végre ott állt Quin háza előtt. A skót valósággal berobbant a dolgozószobába: – Hol van Maddy? Quin először csak tátogott a megdöbbenésétől: – Édes istenem, mi történt önnel? Szörnyen néz ki! – Hol van Maddy? – hörögte Ethan. – Ezek szerint pontosan az történt, amit megjósoltam – bólogatott elégedetten Quin. – Azt sem tudja, hogy hol áll a feje. Én meg mégis miért mondanám el, hogy hol van az a nő? – A fészkes fenébe! Azonnal mondja meg! – kiáltott a skót, és végigsimította az arcát. – A feleségemről van szó, aki… otthagyott. – Maddy hozzá ment Önhöz? De hát éppen mostanában írt Claudiának! Az volt a levélben, hogy a tavasz végét Iveley-ben tölti, merthogy most már övé a birtok! Kicsit nehezen hihető! Mégis, miért hagyta volna el önt, ha egyszer a felesége lett? Iveley? Ethan azonnal átlátott a cselszövésen. Maddy megpróbálta tévútra vezetni. A férfi egyből rájött, hogy mi ennek az oka. Nyom nélkül el fog tűnni… A felesége három nappal ezelőtt hagyta el. Ennyi idő alatt mindent kényelmesen áruba bocsáthatott. Megvehette magának a jegyet bárhová széles e világon. – Még csak Iveley közelében sincsen – jelentette ki a férfi, és megdörzsölte az orra hegyét. – Visszament Párizsba. – Hát az semmiképpen nem volna jó – kiáltotta Quin, és felpattant. Ethan összeszűkült szemmel nézett rá. – Miért? – Éppen most jött a híre annak, hogy… a betegség. Quin halálra vált arckifejezését meglátva, mintha csak jéggé dermedt volna Ethan gyomra. – Milyen betegségről beszél? – MacCarrick… a koleráról.

214

43 – Próbáljon meg megnyugodni! – figyelmeztette Quin. – Az első táviratok szerint a hatóságoknak sikerült a betegséget bent tartani a szegényebb negyedekben. St. Rochban a nyavalya talán messze elkerülte Madeleine-t. Ennek ellenére azt javaslom, hogy siessen, mert Párizs napról napra nyugtalanabbá válik. A híresztelések szerint nemsokára kihirdetik a rendkívüli állapotot. Emlékszik, hogy mi történt akkor, amikor legutoljára felütötte fejét a járvány? Ethan nagyot nyelt. A kolera miatt kirobbant lázongások során ezerhatszáz ember veszítette életét. A katonák néhány óra leforgása alatt ennyi tüntetővel végeztek. Meghaltak bizony. És még csak nem is a betegség végzett velük. Hát nem. A járvány miatt húszezer ember veszítette életét. – Nem St. Rochban van – kiáltotta Ethan, és rohanva elindult a lova felé. – Valószínűleg La Marais-ban lesz. Quin ott rohant a nyomában. – Mégis, mi a fenét keresne ott? – Nem számít. – A pokolba is, Ethan… Éppen ott tombol legerősebben a járvány. A skót úgy érezte, hogy mindjárt megáll a szíve. – Mit mondott? – Máris szó van arról, hogy La Marais-ban elrendeljék a kijárási tilalmat. A vesztegzárat. Nem értem, hogy az a lány mégis mit keresne a nyomornegyedben, de ha ott van, akkor a lehető leghamarabb ki kell menteni… Quin dühösen megrázta a fejét. – A Hálózat sosem fogja hivatalosan azt javasolni, hogy csempéssze ki a korona egyik alattvalóját egy katonai vesztegzár alá került területről, ön azonban ismeri a megfelelő módszereket. Tudja, hogyan kell megvédeni másokat. Képes lesz rá. Ethan korábban már többször is járt olyan területeken, ahol kolera tombolt. A legújabb orvosi szakkönyvek arról írtak, hogy tisztaság, józanság és gondos szellőztetés révén elkerülhető a fertőzés. Ethan a csatatereken ráadásul még azt is megtanulta, hogy csak felforralt italt szabad inni, az ürüléket el kell égetni, és ami a legcsekélyebb mértékben is gyanús, azt whiskyvel kell tisztára mosni. – Ezért aztán nem hivatalosan segíteni fogom megszervezni az utazást – folytatta Quin halkan. – Ön pedig átmegy Párizsba, és elhozza a lányt, bárhol is legyen. Nem törődhet az ottani viszonyokkal. Érti, amit mondok? Odasiet, és kimenekülnek. Nehogy elkapják, ahogy megsérti a vesztegzár előírásait! Mélyen Ethan szemébe nézett. – Mert akkor mind a kettőjüket figyelmeztetés nélkül agyonlövik. La Marais felett lassan, vonakodva világosodni kezdett az égbolt. Tegnap az utcák még zsúfolásig tele voltak azokkal, akikben maradt még annyi erő, hogy elmeneküljenek. Most már alig néhány kétségbeesett alak tántorgott a sikátorokban. Olyan lassan mozogtak, mintha máris legyőzték volna őket. 215

Maddy egyedül ült a bérház bejárata előtt, a lépcsőkön. Átölelte a lábát, és álla megpihent a térdén. A hűvös reggeli levegő ellenére izzadtságcseppek ragyogtak a homlokán, és az egész teste remegett. Azok az átkozott harangok megállás nélkül kongtak. A távolban a felvonuló katonaság dobjai dübörögtek. A szegénynegyedben senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy a hatóságok komolyan veszik a vesztegzár betartását. A ház elől eltűntek a hajléktalanok. A legtöbb részeg megkapta a betegséget, és már meg is halt. Két nappal korábban az egyikőjük bevonszolta magát a házba. Segítséget szeretett volna, ám ehelyett a lépcsőn érte a halál. Maddy az ő holttestére zuhant. Megtörölte a homlokát. Mostanra már ő is megkapta a fertőzést. Ethan valamikor azt mondta, hogy a félesége olyan, mint egy róka. Ebből a csapdából azonban nem találta a kiutat. Amúgy is mindennel elkésett. Ahogyan Bea is. Maddy újra zokogni kezdett. Alig százméternyire a háztól térdre esett egy fiatalember. Jól ismerte a községi piacról. A férfi hörögve üvölteni kezdett, és megpróbált belemarkolni a földbe, amikor a testéből zabolátlan erőből elkezdett ömleni a fehér folyadék. A közelében járók sikoltozva elmenekültek. Maddy a legszívesebben segített volna a szerencsétlenen, azonban egyszerűen nem tudta, hogy mitévő is lehetne. Körülötte valósággal hullottak a városnegyed lakói. A kolera futótűzként terjedt el La Marais-ban. Ebben a pillanatban ismét meghallotta, ahogy valaki hányni kezdett. A háta mögött újabb ember vált a járvány áldozatává. A keskeny utca túloldalán könnyekben ázott arccal Berthé lépett ki a házukból. Valósággal lerogyott a lépcsőre. Maddy innen is látta, hogy a fiatal nő is megkapta a betegséget. Amikor visszatért La Marais-ba, arra számított, hogy a két rosszindulatú nővér majd csúnyán ki fogja gúnyolni. Ebben a pillanatban azonban teljesen lényegtelennek tűnt régi ellenségeskedésük. Amikor a tekintetük találkozott, Berthé megszólalt: – Bea hogy van? – M-m-meghalt ma reggel – dadogta Maddy. Még jobban remegni kezdett. Berthé komoran bólintott. – Annyira sajnálom, la gamine. De Corrine ugye jól van? – Igen – válaszolta. – Pihen kicsit. Corrine egészen addig zokogott, amíg nagy nehezen el nem tudott aludni, miután felfedezték, hogy napkeltére Bea meghalt a saját ágyában. Maddyn végigfutott a hideg visszagondolva erre. – És Odette? Úgy hallotta, hogy Odette az elsők között betegedett meg. Berthé pedig nem volt hajlandó cserbenhagyni a nővérét. Még azért sem, hogy ő maga megmeneküljön. – Odette nem éli túl ezt az éjszakát. – Én is annyira sajnálom! – válaszolta Maddy. Berthé letörölte arcáról a könnyeket. Hosszú hallgatás után végül megszólalt: – Senki sem számított arra, hogy ez lesz a végünk, igaz? Maddy megcsóválta a fejét. Bár záporoztak a könnyei, mégis megpróbált szomorúan rámosolyogni a másikra. Az járt az eszében, milyen különös, hogy a körülmények hatására ilyen drámai gyorsasággal meg tudnak változni az ember vágyai és álmai. Alig egy héttel korábban még mindennél fontosabbnak tűnt a terhessége és az, hogy Ethan jól fogadja majd a hírt. 216

Most viszont nagyon is beérte volna azzal, ha még egyszer túlélhetné a járványt. Ha már ez nem is lehetséges, akkor legalább azt szerette volna, hogy Ethan ne tegyen szemrehányást magának a felesége halála miatt. Függetlenül attól, hogy mit követett el, nem érdemelte ki az ilyen iszonyatos bűntudatot. Maddy mégis, mindenekelőtt azt szerette volna, hogy a holttestét ne a többi áldozattal együtt, máglyán égessék el… – Legalább te láthattál valamit a nagyvilágból. Kijutottál a nyomornegyedből – folytatta Berthé. – Anglia tényleg annyira gyönyörű, mint amilyennek tartják? – Bizony – felelte Maddy, de aztán elakadt a szava, ahogy felidézte magában Carillont. – Tényleg olyan. Aznap éjjel teremtett lélek sem járt La Marais sáros utcáin, amikor Ethan megérkezett. A sikátorok csendjét csupán a templomtornyok folyamatosan zengő harangjai törték meg. A távolban halkan peregtek a közeledő katonaság dobjai. Időnként puskalövések csattantak. A házak ajtaja tárva-nyitva állt. Sok lakásból az utcára szórták a holmit. Az itt élő emberek elmenekültek. Az életüket féltették. Ethan majdnem megőrült a gondolattól, hogy Maddy valahol itt lehet. Még Quin segítségével sem tudott azonnal feljutni egy kompra. Párizsból rengeteg rémhír érkezett, így a legtöbb kapitány egészen egyszerűen nem volt hajlandó arra, hogy átkeljen a negyven kilométeres tengerszoroson. Ethan pokoli kínokat élt át, miközben várakoznia kellett. Remegett a tehetetlenségtől. Ingerülten fel-alá járt. Megpróbált nem gondolni arra, hogy milyen rövid a szörnyű betegség lappangási ideje. Legjobb esetben öt nap, de néha már négy óra is elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon. Többször is tanúja volt annak, ahogy valaki elkapta a kolerát, és utána elképesztően rövid idő múlva távozott az élők sorából. Maddy pedig legkevesebb két napja itt lehetett. Az is lehet, hogy három. Francia földre lépve kiderült, hogy a Párizsba tartó vonatok legnagyobb részét megállították. Mire sikerült eljutnia a lány házához, Ethan valósággal görcsölt az aggodalomtól. Berobbant a nyitott kapun, és a sötétben vakon rohanni kezdett felfelé a hatodik emeletre. Maddy ajtaját bezárva találta, de egyszerűen betörte. A lakás pontosan úgy nézett ki, mint amikor eljöttek innen. Maddy ágyáról azonban eltűnt a matrac és az ágynemű. Csak a csupasz deszka maradt. Ethan szája csontszárazzá vált. Bea ajtaja nyitva állt. Amikor megpillantotta a szajha csupasz ágyát, hirtelen egész testében kiütötte a veríték. Itt járt a betegség. Berúgta Corrine ajtaját. Úgy tűnt, hogy az a szoba rendben volt. Lerohant a lépcsőn. Kisietett az üres utcára. Fogalma sem volt arról, merre is keresse Maddyt. Hörögve körbefordult, azután üvölteni kezdte a lány nevét. Újra és újra. A környék valósággal zengett… – A la gamine-t keresi? – hallatszott egy halk női hang. Megpördült, és észrevette a szemközti házból kivánszorgó sovány alakot. Már látta ezt a lányt. Ő volt az, aki a kocsmában elgáncsolta Maddyt. Ha jól emlékezett rá, Berthé volt a neve. – Hova tűnt? – förmedt a nőre. – Madeleine megbetegedett – válaszolta Berthé. A kezét a hasára szorította. Az arca sápadt volt, mint a kréta. A szeme körül azonban még így is jól látszódtak azok a jellegzetes sötét gyűrűk. – A lépcsőházban rázuhant egy hullára. Még csak esélye sem maradt. Tegnap elvitték 217

magukkal, amikor kijöttek Bea holttestéért. Elvitték, pedig Corrine megpróbálta megakadályozni. Ethan szíve olyan hangosan dübörgött, hogy majdnem megsüketült. Fel sem merült benne, hogy elhihetné azt, amiről ez a nő mesélt. Hát nem. Egyszerűen képtelenség lett volna. – Ki vitte el? Hova vitték? A nő ekkor meggörnyedt. Valamilyen fehér folyadékot köpött a járdára. Ethan üvölteni kezdett: – Az átkozott életbe, Berthé. Mondja már meg! A nő kihúzta magát. – A kórházba, a l'Hotel Dieu-be. Négy háztömbnyire arrafelé, utána meg forduljon északi irányba. De hát, Madeleine halálosan beteg. Mostanra már talán fel is dobták a máglyára… Ethan ekkor már rég rohant. Futás közben vadul lengette a karját. Semmit sem hallott az utca zajából, csak a saját, hörgő légzését. A kórház bejáratát fegyveresek őrizték. Szerencsére csupán két katonát állítottak ide. Senki sem számított arra, hogy bárki is be akart volna menni az épületbe. A bent fekvők pedig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy kijöjjenek. Ethan éppen csak hogy lassított. Nekiugrott az őröknek. A két fegyveres közé vetette magát, az ökle lecsapott, és mind a kettőt leterítette. Odabent pokoli zűrzavar uralkodott. A folyosókat vastagon belengte a füst és a különféle illatos füstölők szaga. Mindenütt rengeteg beteg hevert. Jó páran hisztérikusan sikoltoztak. Bárhová is nézett, mindenfelé zokogó, meggörnyedt alakokat látott. Egy íróasztal mögött elgyötört külsejű apáca tologatta a papírokat. Előtte zacskók hevertek a betegek személyes holmijaival. – A feleségemet keresem – szólította meg gyorsan a skót. – Madeleine MacCarricket. – Hogy jött be ide? – csattant fel a nő. Gyanakodva megnézte magának a borotválatlan, sebhelyes arcú férfit. Az apáca homlokán és a felső ajkán is izzadságcseppek ragyogtak. Beesett szeme körül sötét foltok látszódtak. Ő is elkapta a fertőzést. Ethan sietve körülnézett. A legtöbb apáca beteg volt. – Különleges diplomáciai engedéllyel – nyögte ki nagy nehezen. Még ma éjjel ki kellett juttatnia Maddyt Franciaországból. El kell tűnniük, mielőtt vádat emelhetnének Ethan ellen, amiért megtámadta az őrséget, és kilopott egy beteget a kórházból. Az apáca elkomorodott, ám mégiscsak odahúzta maga elé a súlyos kötetet. Kinyitotta, és tanulmányozni kezdte az oldalait. Végül megszólalt: – Ilyen néven senki nincs bent nálunk. – Akkor azt nézze, hogy Maddy! – förmedt rá Ethan, de a nő így is csak a fejét rázta. – A családneve Van Rowen. Az apáca újra átnézte a névsort. Felpillantott, és holtsápadttá vált. Ethan remegni kezdett. – Mondja meg, hogy hol van! – követelte most már halk hangon. Látva, hogy a nő habozik, kis híján átnyúlt az asztal fölött, hogy torkon ragadja. – Nagyon sajnálom, monsieur! Ön túl későn jött.

218

44 Ethan nyelt egy nagyot. Képtelen volt megszólalni. Végül valahogy összeszedte magát. – Nem lehet, hogy… Biztos, hogy félreértés… A fülében tomboló dübörgés miatt alig értette a nő válaszát: – Napkeltekor megkapta a haldoklók szentségét. Az orvosok szerint nem élheti túl ezt a reggelt. Ethan úgy érezte, hogy mindjárt szétrobban. Indulatai alighanem kiültek az arcára, mert a nő hátratántorodott. – Akkor hát nem…? Képtelen volt befejezni a kérdést. – Bent van a derniere chambre-ben – felelte az apáca, és a tekintete egy elsötétített, hátsó kórterem felé villant. – De monsieur, ha egyszer bekerültek oda… Ethan ekkor már félúton járt a kórterem felé. Odabent megtorpant, és kétségbeesetten körülnézett. Rengeteg átkozott ágyat zsúfoltak a mocskos, hideg helyiségbe. Halott szüleik mellett kétségbeesett gyerekek sikoltoztak. Már rajtuk is kiütköztek a betegség első jelei. Ahogy belegondolt abba, hogy Maddy is itt lehet egyedül… De nem. Semmi ilyesmire nem gondolhatott. Összpontosítania kellett. Össze kellett szednie magát, gondolkozni. Üvölteni kezdte a felesége nevét. Odalépett az ágyakhoz, és lehúzta a takarót a fekvő testekről. Újra és újra megdöbbentő, hátborzongató látvány tárult elé. A beesett arcokon ütésnyomra emlékeztető, sötét foltok éktelenkedtek az üvegessé vált szemek körül. A sarokban álló ágyon parányi alak feküdt a lepedő alatt. Valósággal összegömbölyödött. Maddy? Miért takarták el az arcát? Csak nem? Isten szerelmére, csak nem halhatott meg! Egyedül, ezen az istenverte helyen! Magányosan, összegömbölyödve! De igenis meghalhatott. Hány sorscsapást kellett volna még kibírnia? Amikor rohanva elindult az ágy felé, hirtelen elmosódottá vált a világ. Meg kellett törölnie a szemét. A tekintete azonban újra és újra elhomályosult. Az ágy mellett nyelt egy nagyot, és lehúzta a lepedőt. Térdre rogyott. – Édes Istenem, Maddy! A nő ajka és az arca egyaránt hófehér volt. Csukott szeme körül sötét foltok éktelenkedtek. Mozdulatlanul feküdt. Csak nem… A felesége nyakához szorította az arcát. Meleg volt a bőre. Megragadta a vékony csuklót. Addig nem mert lélegzetet venni, amíg meg nem találta a pulzusát. – Aingeal, ébredj fel! Magához ölelte, ám a parányi test ernyedt maradt. Maddy ágyneműjét és a hálóinge hátát is vastag vérréteg borította. A tudatát csupán részben veszítette el, amióta megbetegedett. Maddy valamennyire tisztában volt azzal, hogy mi is történik körülötte. Iszonyatos láz égette a testét. Hosszú órákon át szenvedett a megmenekülés legcsekélyebb esélye nélkül. Tudta, hogy Bea meghalt. Valósággal elsöpörte a gyász. Újra és újra lelki szeme előtt látta a barátnője egykor oly gyönyörű arcát, amire ráfagyott a kínszenvedés vicsorgása. Arra is emlékezett, hogy Corrine megpróbált ellenállni a katonáknak. Nem akarta megengedni, hogy elvigyék Maddyt, amikor megbetegedett. Ahogy felidézte magában az 219

idősebb asszony sikoltozását és vad ellenállását, Maddy komolyan aggódott azért, hogy Corrine megsebesült vagy letartóztatták. Ezenfelül még egy dolog volt világos. Bármi is történt kettőjük között, Ethan iszonyatosan hiányzott. Mintha a puszta vágyai elég erősek lettek volna ahhoz, hogy odavarázsolják a férfit. Álmában Ethan ott állt mellette. Maddy már elég régóta nem nyerte vissza az eszméletét. Most azon csodálkozott, hogy képzeletében a férje ott térdelt mellette. Álmában jól érezte, ahogy a férfi borostás arca nekisimult a nyakának. Megdöbbenve látta, hogy a skót zokogott. Maddy homlokára szorította a kezét. A könnycseppek végigfolytak rajta. Olyan valószerűnek tűnt. A beteg nagy nehezen kinyitotta a szemét. Még a félhomály is fájdalmat okozott. A hallucináció azonban nem szakadt félbe. Ethan mintha még mindig ott térdelt volna mellette a dohos kórteremben. A kolerások között. – Álmodom? – suttogta a nő. – Nem, Maddy – hallotta meg a férfi hangját. – Itt vagyok veled. Jóságos egek! Tényleg Ethan volt itt. A férje valahogy megváltozott. Beesett arcából valósággal kiragyogott a szeme. Olyan érzelem lángolt benne, amilyet még sohasem látott korábban. Csak nem követte erre a helyre? Főként akkor, amikor Maddy már haldoklott. Ennél csak több esze van! A beteg hörögve levegő után kapkodott. – El kell innen… menned… – Nélküled soha. Magammal viszlek ma éjjel. – Menj el… kérlek! Különben agyonlőnek. Nem jöhetsz… vissza ide. – Értsd meg, amit mondok! – felelte a skót halk, mégis metsző hangon. – Még mindig a férjed vagyok. Ha meg is kell halnom, hogy megmentsem az életedet, akkor a fészkes fenébe is, csak azt teszem, amihez jogom van! Biztos, hogy nem álmodott… Maddy keménykötésű skótja úgy viselkedett, mint egy igazi hős, miközben továbbra is úgy káromkodott, mint egy tengerész. – De hát, Ethan, én haldok… – Nem fogsz meghalni! – kiáltotta a skót, majd magához szorította a feleségét. – Tarts ki még egy kicsit! – Azt hiszem… túl késő – suttogta Maddy. A férje megragadta az állát és maga felé fordította. Sápadt arcára szinte már őrült kifejezés ült. – Még nem késő! A rohadt életbe, Maddy MacCarrick biztosra veheted, hogy együtt fogunk élni. Hidd el nekem! A férfi szeme könnyben ázott. – Kislány, az nem lehet, hogy hiába szeretlek ennyire. Egy könnycsepp végigfutott Maddy arcán. A férje letörölte. A beteg érezte, hogy egészen halványan kezdett visszatérni a remény. – Tarts ki hát, a kedvemért! Két erős kar csúszott alá és óvatosan megemelte. De mégis mit gondolt Ethan? Hova viheti? – Csak maradj velem, Maddy lány! Érezte, ahogy valósággal beborította a férje illata, amikor Ethan beburkolta a kabátjába. Erős karjában mintha csak eltompultak volna a velőtrázó sikolyok, mintha csak elhalkult volna a jajveszékelés. Ethan mozgásba lendült. Miközben hosszú léptekkel rohant kifelé, Maddy meghallotta az egyik apáca kiabálását: – Nem vihet ki egy fertőző beteget a kórházból! 220

Eljutottunk a kórház kapujába? Amikor nagy nehezen kinyitotta a szemét, megpillantotta maguk előtt az ajtót. Még pár lépés, és kijuthatnak az éjszakába… – Már azzal is megöli, ha megmozdítja! – kiabálta valaki más is. Ha azonban a férje úgy gondolta, hogy képes kivinni innen, akkor Maddy is a lehető leggyorsabban szeretett volna kijutni erről a helyről. Nem akart itt meghalni. Nem akarta, hogy feldobják a halottak máglyájára. – El az utamból! – szólalt meg Ethan. A felesége elhomályosuló tekintettel látta, hogy előrántott egy pisztolyt, és felhúzta a kakasát. – Megölök mindenkit, aki elém áll. Mégpedig boldogan. Aztán pedig… a beteg megérezte a hűvös éjszakai levegő csókját. – Most majd hazamegyünk, kislány – hallotta a suttogást. – Hazaviszlek. Ahogy Ethan ölében kijutott a pokol kapuján, Maddyt körbeölelte a sötétség, és elveszítette az eszméletét.

221

45 Miközben Ethan egy nedves ronggyal letörölgette Maddy testét, hallotta, hogy Fiona halkan magyarázott valamit a szomszéd szobában az orvosoknak. Két nap telt el azóta, hogy megérkezett Madeleine-nel. Ethan megüzente Quinnek, hogy ürítsék ki a Grosvenor utcai házát, mire odaérnek. Fiona azonban nem volt hajlandó távozni. Arra kényszerítette Quint, hogy mindent elmondjon neki. Amikor aztán értesült a szörnyűségekről, azonnal maga köré gyűjtötte London legjobb orvosait. Egy egész seregnyi gyógyító várta Ethan feleségét, akit a fia „elfelejtett megemlíteni”. Az orvosok minden erőfeszítése ellenére, Maddy két nap eltelte után is olyan sápadt volt, mintha egy cseppnyi vér sem maradt volna a testében. Nyugtalanul, hánykolódva aludt. Zihálva kapkodott levegő után. Ma éjjel ismét erős láz kínozta. – Addig ápolom, amíg meg nem gyógyul – bizonygatta Ethan az orvosoknak, miközben nagyon is tisztában volt azzal, hogy a gyógyítók valószínűtlennek tartják Maddy lábra állását. Csak hát ezek a fickók nem ismerték olyan jól a feleségét, mint ő. Csupán egy aprócska asszonykát láttak maguk előtt, akinek alig volt pulzusa. Amikor pedig Ethan beszámolt arról is, hogy a felesége esetleg várandós lehetett, és hogy a kórházban vér borította a hálóinge hátsó részét, az orvosok megállapították, hogy Madeleine elveszítette a gyermekét, és a vetélés miatt még jobban meggyengült. – Ne aggódj, fiam! Lesz majd később gyereke, ha majd… – vigasztalta Fiona. – Gondolod, hogy akár csak kicsit is érdekel? – vágott a szavába Ethan. – Láttam ám az arcodat, amikor elmondták a hírt… Azt gondoltam… Ethan nem azért vágott olyan halálra rémült képet, mert meghallotta, hogy a felesége elvetélt. Az a tudat döntötte romba, hogy Maddy azon a pokoli helyen veszítette el a gyermeket. Magára hagyva. Maddy teste magába fogadta a férje magvait. Késznek mutatkozott arra, hogy megajándékozza kettőjüket egy gyermekkel. Ethan számtalan hazugsága miatt azonban a felesége elmenekült. Egyből életveszélybe került. Iszonyatos küzdelem és szenvedés várt rá. Amikor Ethanben felmerült a gondolat, hogy esetleg elveszítették a gyereket, a tudata mélyén azonnal meghallotta a suttogást: lehetséges, hogy mégis csak működik az átok… Ugyanakkor nagyon is tisztában volt azzal, hogy mindenről nem az átok tehetett. Mennyire könnyű lett volna a sorsot hibáztatni. Hát nem. Éppenséggel az ő tettei miatt jutottak el idáig. Készen állt arra, hogy magára vállalja a felelősséget. Hosszú órákon keresztül ott ült a beteg mellett. Figyelte, ahogy emelkedett és lesüllyedt a keble. Mintha csak bele akarta volna sugározni az akaraterejét, hogy Maddy tovább harcoljon… Még egy belégzés… még egy kifúvás… Úgy tűnt, mintha hosszú napokon keresztül gyötörték volna a lázálmok. Közöttük azonban talán Ethan beszélt Maddyhez? A férje érdes hangon könyörgött a beteghez: – Maddy, kislány, nehogy itt hagyj! Máskor viszont fenyegetések záporoztak rá. – Úgysem tudsz megszabadulni tőlem! – bömbölte Ethan, de aztán mintha csak óriási erőfeszítés árán megpróbált volna megnyugodni. – Akkor már jobb lesz… Akkor már jobb lesz, ha velem maradsz. 222

Amikor viszont dühöngött, a hangja olyan erővel zengett, mintha csak az egész ágy remegni kezdett volna: – Nem teheted ezt velem! Elraboltad az átkozott szívemet, hogy utána elhagyjál! Azt hiszed, hogy nem foglak követni? Maddy nagyon is tudatában volt a férje közelségének. Ethan végig ott volt mellette. Érzékelte a mozgását, és megértette a szavait is, de nem tudta felnyitni az ólomnehéz szemhéját, és arra is képtelennek bizonyult, hogy megszólaljon. Éjszakánként a férje mellébújt, átölelte és melegen tartotta, miközben ezt suttogta a hajába: – Te úgy szeretsz ellenkezni. Mutasd meg nekik, hogy az összes doktor tévedett! Gyógyulj meg! Magához szorította a feleségét, és ökölbe szorult a keze. – Jaj, kislány! Ők el sem tudják képzelni, hogy mennyire erős vagy. Időnként más férfiak hangját is hallotta. Ezek a doktorok lehettek. Néha egy idősebb, skót kiejtéssel beszélő nő is megszólalt. Most is ő beszélt: – Ethan, az orvosok megtesznek minden tőlük telhetőt. – Ennyi nem elég! – bömbölte a férje. Olyan válogatott, elképesztően durva káromkodások özönét zúdította a láthatatlan orvosokra, amilyenekhez hasonlót még sohasem hallott. Utána pedig mindenkit kizavart a szobából. Az ajtó becsapódott. Mozgásba hozta a levegőt, és a beteg megérezte a hűvös légmozgást. Végül eljött a pillanat, amikor a szemhéja már nem tűnt megmozdíthatatlanul nehéznek. Hosszú másodperceken keresztül pislogva bámulta a fényt. Lassan kibontakozott Ethan alakja. Az ágy mellett állva várta, hogy visszatérjen a felesége látása. Ujjával beletúrt kócos hajába, miközben egy csinos, vörös hajú hölgy nézett rá savanyú arccal. – Nemsokára fel fog ébredni, Ethan. Csökken a láza. – Ezt már tegnap is mondták. Mégsem tért magához. – Ha magához is tért volna – figyelmeztette az asszonyság –, halálra rémítenéd szegény lányt. Napok óta nem borotválkoztál meg, és át sem öltöztél. Úgy nézel ki, mintha csak elment volna az eszed. – Tudod, már tényleg ott tartunk, hogy elmenjen az eszem. A határon vagyok. A férfi dühösen elkezdett fel-alá járkálni, miközben a hölgy folytatta: – Próbálj végre megnyugodni! Nem segítesz azzal a feleségednek, ha kiabálsz az orvosaival. A tekintete egy pillanatra megtapadt Maddy arcán, majd visszafordult a fia felé. – Azzal pedig, hogy így csapkodod az ajtót, talán még fel is ébreszted. – Ezzel meg mit… – hördült fel Ethan. Valósággal megfeszült. Csak hörögve tudott megszólalni. – Azt mondod, hogy…? – Nem is mondtad, hogy ilyen csodálatosan kék szeme van. Fordulj már meg, fiam! A férfi megpördült. Valósággal az ágy felé tornyosult. Maddy döbbenten bámulta. Ethan kivörösödött szeme bőszen ragyogott. Arcát erős borosta borította. Gyűrött ruhát viselt, és feltűrte az inge ujját. Úgy tűnt, hogy mindjárt az ágyra veti magát. A hölgy ekkor mondott valamit gael nyelven. Ethan elkomorodott, és önkéntelenül is megérintette a szakállát. Megdermedt és összevonta a szemöldökét. Mióta lehetett itt, Maddy mellett? A tekintetéből valósággal lángolt a vágyakozás. Mégis, valahogy arra kényszerítette magát, hogy elhátráljon az ágytól. – Innod kellene! – kiáltotta váratlanul, és odaugrott a közeli kancsóhoz. Miközben vizet töltött, Maddy jól hallotta, hogy a remegő edény hangosan megkoccintotta a poharat. Az idős hölgy a magasba vonta az egyik szemöldökét, majd Ethantől Maddy felé fordult. 223

– Lady Fiona vagyok, az anyósod. Boldoggá tett, hogy találkozhatok veled ma reggel. Amikor Ethan visszalépett az ágy mellé, kezében egy pohár vízzel, Maddy is megszólalt: – Hol vagyok? – A férje felemelte a fejét, és óvatosan megitatta. – Londonban, a városi házunkban. Maddy mohón inni kezdett. – Lassan, csak lassan! – suttogta Ethan. A pohár majdnem kiürült. Amikor Ethan letette, Maddy ismét megszólalt: – C-c-corrine? – Nem találtam meg. Embereket küldtem Párizsba, hogy megkeressék – hangzott a válasz. – Maddy, nem hinném, hogy ő is megbetegedett. Maddy aggódva becsukta a szemét, de utána gyorsan kinyitotta, mert megijedt, hogy esetleg gyorsan elalszik. Ethan idegesen megvakarta a tarkóját. – Bea viszont… – Igen – suttogta a nő. – Tudom. Lady Fiona ismét gael nyelven beszélt, majd angolra váltott: – Ethan, mi lenne, ha elmennél és rendbe szednéd magadat, miközben én jobban megismerhetem az újdonsült menyemet? A férfi habozni látszott, de azután az anyja szemébe nézett, és bólintott. Mielőtt az ajtó felé fordult volna, mogorván még így szólt: – Nagyon örülök, hogy jobban vagy, kislány. Miközben kivonszolta magát a szobából, úgy tűnt, hogy az inge ujjával törölgetni kezdte a szemét. Ó Ethan! Amikor a fia távozott a szobából, Lady Fiona így szólt: – Azt azért elmondhatom, igencsak aggódott miattad. Leült az ágy szélére. – Tudom, hogy rengeteg dolgot szeretnél tudni… – Senkit nem fertőztem meg itt, ugye? – Közülünk senkit sem. Senkit a világon. Biztos, ami biztos, még egy hétig itt maradok – felelte az anyósa, aztán szárazon még hozzátette. – Remélem, szeretsz kártyázni. Maddy ráharapott az alsó ajkára, de végül csak kinyögte: – Én… Lady Fiona, ugye elveszítettem a gyereket, igaz? Fiona hátrasimított Maddy homlokából egy hajfürtöt. – Igen, de ez a rengeteg doktor mind azt mondja, hogy lehet még gyereked. Bár Maddy tisztában volt azzal, hogy elvetélt, ezeket a szavakat meghallva, éles, mély, nehéz fájdalom söpört végig rajta. – Ethan viszont… nincs jól? – Elég nehéz elhinni, de cseppet sem beteg. Csak hát jó egy hete egyetlen percet sem aludt – magyarázta a hölgy, majd összevonta a szemöldökét. – Egészen vadul szerelmes beléd. Boldog vagyok, hogy ismét együtt vagytok, hogy újrakezdjétek. Maddy érezte, hogy a szemhéja újra elnehezült. – Lady Fiona, nem tudom, hogy mit mondtak el önnek… – Kislány, mindent tudok. Értsd meg viszont, hogy a fiam megváltozott! Ezt most nem az anyjaként mondom, hanem mint nő a nőnek… Ha egy olyan férfi, mint Ethan szerelmes lesz, akkor ez az érzés kitart a sírig. – Ó, a nyavalyába! Már megint megvágta magát. Iszonyatosan remegett a keze. Fiona miért várta el, hogy megborotválkozzon és megmosakodjon? Hát nem azt mondta, hogy Ethan halálra rémítette a feleségét a puszta megjelenésével?

224

Ebben, mondjuk, igaza is lehetett. Csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudta visszafogni magát attól, hogy ne ölelje magához a feleségét. Maddy valósággal tágra meredt szemmel bámult rá, ahogy ott feküdt az ágyban. Tényleg minden önuralmára szükség volt ahhoz, hogy kijöjjön a szobából. Az anyja azonban korábban felajánlotta, hogy majd négyszemközt elbeszélget Maddyvel, ha a felesége végre magához tér. Fiona azt is elmondta, elképzelhető, bár nem nagyon valószínű, hogy Maddy esetleg nem is tudott arról, hogy terhes. Ethan csak ebben reménykedett. Amikor újra megvágta magát, a földhöz csapta a borotvát. Megtámaszkodott a mosdókagyló szélén, és lehajtotta a fejét. Könyörgöm, add, hogy ne tudjon a gyerekről! El sem tudta volna képzelni, hogy a csudában bírhatna ki ez a kislány egy újabb megpróbáltatást azután, hogy Bea meghalt, Ethan elárulta, Corrine pedig eltűnt. Milyen sokáig akar az anyja Maddyvel beszélni? Ethan képtelen volt tovább várni. Sietve felöltözött és visszament. Amikor belépett a szobába, Maddy már félig leengedte a szemhéját. Alighanem kevés hiányzott ahhoz, hogy elaludjon. Amikor odarohant az ágyhoz, és leült a szélére, a felesége bágyadt mozdulattal felemelte a kezét, és az ujja hegyével megérintette az egyik új sebhelyet az állán. Ethan megragadta a parányi kezet. Csókolgatni kezdte a tenyerét, ám Maddy addigra újra lecsukta a szemét. A férje pánikba esett. Ekkor Fiona szólalt meg: – Most csupán alszik, Ethan. – Tudott a babáról? Ugye nem… – Igen, tudott. Erős ám ez a kislány. Ebben biztos vagyok. Ha segítesz neki, talpra tud majd állni. Nagyon is lehetségesnek tűnt azonban, hogy Maddy nem kér a segítségéből. Semmit sem akar tőle. – Rólam mondott valamit? – kérdezte. A hangjából világosan érződött a kétségbeesése. – Arról, hogy mit tettem? – Említette a dolgot. Csak hát, ez a lányka szerelmes ám beléd, fiam. Ebben biztos lehetsz. Vissza tudod majd nyerni. Ethan soha többé nem lesz mérges azért, amit Fiona mondott, amit az anyjuk tett az apjuk halálát követő órák során. Ha Maddy meg… Megremegett és becsukta a szemét. – Most hagyj minket magunkra! Az anyja egyetlen szó nélkül kisietett a szobából. Pont, mielőtt a fia elveszítette volna az uralmát az érzelmei fölött.

225

46 Az elmúlt öt éjszaka során Ethan nesztelenül beosont a szobába, hogy ott aludjon a felesége mellett. Hajnalban pedig kilopakodott. Maddy szíve valósággal megolvadt, amikor rájött, hogy a büszke hegylakó ennyire vágyik arra, hogy ott aludjon vele. Egy idő múlva azonban méregbe gurult. Valahányszor csak megpróbálta szóbahozni, ami kettőjükkel történt, a férje valósággal összerezzent. Úgy tűnt, nem gondolta volna azt, hogy Maddy képes lenne feldolgozni a vallomását, alig hat nappal azután, hogy elmúlt a láza. Túljutva azonban a betegség legnehezebbjén, a fiatal nő rohamos sebességgel gyógyult. Ma délután már képes volt hosszú időn keresztül ülve maradni. Lady Fionával kártyázott, aki a tervek szerint másnap visszatér Skóciába. Nagyon is kedvelte az anyósát. Kifejezetten élvezte, ahogy az idős hölgy még most is rápirított Ethanre. A férfi gyakran morgott, de Maddy érezte, hogy az anya és fia között feszülő konfliktust mostanra már sikerült megoldaniuk. Elkerülhetetlenné vált, hogy a feleségével is dűlőre jusson. Rendezniük kellett közös dolgaikat. Maddy lassacskán kezdte észrevenni az összefüggéseket. Ezen az éjszakán semmiképpen nem akart elaludni. Megvárta, hogy a férje odaosonjon hozzá a sötétben. Ethan közvetlenül éjfél után érkezett. Csendben levetkőzött, és lassan lehúzta a takarót, hogy bemásszon az ágyba, és odabújjon a feleségéhez. Maddy megszólalt: – Ethan, nem gondolod, itt az ideje megbeszélni, ami történt? A férfinek elakadt a lélegzete. – Azt hiszem, tényleg itt az ideje. Erőtlenül felvette a nadrágját, majd felkapcsolta az ágy melletti kislámpát. Felhalmozta a párnákat, hogy Maddy fel tudjon ülni, majd odahúzott az ágy mellé egy széket. – Hogyan jöttél rá? – Írtam Iveley birtokigazgatójának. El akartam látogatni a birtokra, hogy megmutassam neked, hol töltöttem a gyerekkoromat. Úgy tűnik azonban, hogy te nem csupán jártál Iveley Hallban, hanem évek óta a tied. Amióta csak az apám meghalt. – Igen. Megvásároltam a tartozásait. Közöttük Iveley adóslevelét is. – Ezek szerint gondosan megtervezted a családom elleni bosszúhadjáratot. Elmondod, hogy mi volt mindennek az oka? – Magadtól nem sikerült rájönnöd? – Azt hiszem… Azt hiszem, az apám rajtakapott téged anyámmal az ágyban. Úgy vélem, azon az éjszakán te voltál az ismeretlen férfi anyám mellett Iveley-ben. – Egyetlen ujjal sem nyúltam hozzá! – kiáltotta Ethan lázasan. – Tényleg elmentem hozzá, de aztán meggondoltam magam, és ott akartam hagyni. Maddy a magasba vonta az egyik szemöldökét. – Már régóta az a szokásod, hogy kecsegteted a nőket, azután otthagyod őket? Mint azt a két felszolgálólányt? – Hirtelen úgy éreztem, hogy nem kellene hozzányúlnom Sylvie-hez. A felszolgálólányok mellett pedig megértettem valamit. Minden hozzád vezetett. – Mi történt azon az éjszakán, Ethan? A férfi végigsimította sebhelyes arcát. – Ha megpróbálom kimenteni magamat, azzal csupán bemocskolnám a szüleid emlékét. 226

– Tudnom kell, hogy mi történt – erősködött a nő. – Végre meg kell tudnom mindent! Ethan összevonta a szemöldökét, és a szemében lángoló fájdalomtól a felesége kis híján rosszul lett. – Akkor hát elmondom neked, bár cseppnyi örömöm sem lesz benne. Utána pedig halk hangon beszámolt a hazugságok, a gyengeség és az elképzelhetetlen rosszindulat éjszakájáról. Maddyt mélységesen megrázta, amikor kiderült, hogy az anyja erőszak elkövetésével vádolta meg a fiatalembert. Amikor pedig Ethan arról is beszámolt, hogy Brymer összevagdalta az arcát, Maddy szeméből ömleni kezdett a könny. Ethant megrágalmazták, megverték, és utána pedig megcsonkították. Maddy közben mit sem sejtve ott aludt, nem is olyan messzire. Az apja tette lehetővé mindezt. Brymer élvezte a kínzást, az anyja pedig csak ült a fenekén, és nem tett semmit, még úgy sem, hogy tudta, az istállójukban kegyetlenül megkínoznak egy fiatalembert. – Édes Istenem! – suttogta Maddy, amikor végre felfogta a szörnyű események jelentőségét. – Ethan, annyira sajnálom, ami veled történt! – Nem kell helyettük bocsánatot kérned! Hiszen neked semmi közöd sincs az egészhez. Hiba volna másként gondolni. Engem pedig ne szánjál. Ahogy azt te is nagyon jól tudod, szörnyű bosszút álltam. Felvásároltam az apád adósságleveleit, és az összeset behajtottam, mielőtt lejártak volna – ellenkezett Ethan érdes hangon. – Egyszerre nyújtottam be az összes számlát. Miattam veszítetted el az otthonodat. Mi az, hogy mielőtt lejártak volna? – Amúgy is ez történt volna, vagy csupán miattad? Ethan azonban összeszorította a száját, és nem volt hajlandó válaszolni. Maddy alig kapott levegőt. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Tudta, hogy voltak adósságaik. Gondot jelentett a pénz. Emlékezett arra, hogy a szülei állandóan veszekedtek. Az anyja mindig újabb dolgokat követelt magának. Maddy talán Ethan beavatkozása nélkül is La Marais-ban kötött volna ki. – Bosszút álltál Brymeren? Megölted? – Igen. A beteg bólintott. Örömmel hallotta ezt a hírt. Ahogy elképzelte, amint az a fickó odalép a megkötözött Ethan elé, és boldogan az arcába nyomja a kését… Megborzongott. – Mi lett Tullyval? – tudakolta idegesen. Ha az emlékei nem csalták meg, az a férfi mindig is kedves volt hozzá. – Őt megkíméltem. Maddy megkönnyebbülten fellélegzett. Nemcsak Tully miatt. Megkönnyebbüléssel töltötte el annak a tudata, hogy Ethan igenis képes könyörületesen viselkedni, ha az a helyénvaló. – És mi a helyzet velem? Visszatértél hozzám, hogy még jobban bánts. – Megpróbáltam elhitetni magammal, hogy bosszút akartam állni. Nagyon hamar rá kellett jönnöm arra, hogy képtelen volnék szándékosan fájdalmat okozni neked. Talán örülhetsz is annak, hogy a gonosz tervem nagyon balul sült el. Ahelyett, hogy bosszút álltam volna, saját magamra mértem csapást. Előrehajolt, és a könyökét megtámasztotta a térdén. – Maddy, már a kezdet kezdetén beléd habarodtam. – Tényleg a feleséged vagyok? A skót összevonta a szemöldökét. Mintha csak megdöbbentette volna az, hogy a felesége kételkedhet ebben. – A fészkes fenébe is, de még mennyire! – Ami a jelmezbál éjszakáján történt, az is a terved része volt? 227

Ethan megcsóválta a fejét. – Egészen másnap reggelig nem tudtam, ki is vagy valójában. Ekkor valami Maddy eszébe jutott. Gyanakodva összevonta a szemöldökét. – Na és Le Daex? Abban is benne volt a kezed, ami vele történt? Ethan rövid habozás után megszólalt: – Igen. Nem akartam, hogy eljegyezzenek, mielőtt visszatértem volna érted. – Újabb hazugság? Vannak még más hazugságaid is? Amelyekről tudnom kellene? Még több titok? – Sok titkot őrzök még. Tíz év alatt rengeteg szörnyűséget követtem el. Nem foglak megterhelni a részletekkel, hacsak nem ragaszkodsz ahhoz, hogy beszéljek róluk. Azt azonban tudnod kell, hogy alapvetően jó ügyet szolgáltam. És néha… Néha olyasmit is tettem, amire akár büszke is lehetnél. Maddy nagyon is jól tudta, hogy a férje képes hősként viselkedni, ha éppen úgy akarja. Meg persze gazfickóként is. Megnyomkodta a halántékát. – Ez már túl sok volt – kiáltott fel ijedten Ethan. – Megfájdult a fejed? – Ki fogom bírni. Jussunk túl ezen az egészen. Van még valami? – kérdezte Maddy halkan. Annyira remélte, hogy már nem maradt több titok. Ethan nagyot sóhajtott. – Igen. Beszélek franciául. – Na szép! – morogta a felesége megjátszott felháborodással. – Maddy, tudom, hogy csúnyán bántam veled. Te viszont képes lennél megbocsátani azért, amit elkövettem ellened? Nem úgy értem, hogy most, ebben a pillanatban, de esetleg később. – Olyan sok mindenben hazudtál már nekem. Hogyan bízhatnék meg abban, hogy igaz, amit mondasz? Adjál akár csak egyetlen okot is arra, hogy higgyek neked, Ethan. Hiszen hinni akarok. A férfi beletúrt a hajába. – Nem tudom, mi okod lenne arra, hogy megbízzál bennem, vagy, hogy megbocsáss. Hacsak nem az a puszta tény, hogy… szeretlek – jelentette ki végül dacosan. – Áruld el nekem, hogy mivel nyerhetem vissza a bizalmad, és én megteszem! Mintha csak egyszerre ezernyi érzés zúdult volna a nőre. Mélységesen megbántotta Ethan cselszövése. Elszégyellte magát, és felháborodott azért, amit a szülei a múltban tettek. Ráadásul mélységesen zavarba jött, mert elemi erejű vágyakozás fogta el, hogy semmit se tudjon erről a sok szörnyűségről. Annyira szerette volna újra azt az egyszerű életet élni, amilyenre a korábbi rövid időben lehetőségük nyílott. Legfőképpen azonban fáradt volt. – Először fel akarok épülni, meg akarok erősödni, mielőtt meghoznék bármilyen döntést. Volt egy hely, ahova minden másnál szívesebben elment volna. – Vigyél el Carillonba! Maddy valóságos sajgó vágyakozást érzett a tengerparti birtok iránt. Mindennél jobban vágyott arra, hogy újra úgy éljenek, mint azelőtt Carillonban. Hiába teltek el azonban hosszú hetek azóta, hogy elindult a gyógyulás útján, még messze járt attól, hogy ugyanúgy érezze magát, mint a múltban. A tükör előtt ült, a haját fésülte. Miközben lefekvéshez készülődött, ábrándozva gondolt vissza az itt eltöltött időre. Kettőjük között iszonyatos feszültség támadt. A férje távolságtartóan viselkedett. Maddy nem találta a helyét. Mintha csak nem tudták volna, hogy mitévők is legyenek a másikkal. Valahányszor csak a ház ifjú asszonya végigsétált a birtokon, hogy megcsodálja az új virágokat, az újjászülető életet, hogy visszanyerje az erejét, nagyon is magán érezte férje 228

tekintetét. Ethan remegett a vágyakozástól. Amikor a felesége elég erős volt ahhoz, hogy újra nyeregbe üljön, mindig elkísérte lovagolni. Némán ügettek egymás mellett. Ha megálltak, hogy Maddy virágot szedjen, egyből odaugrott mellé, hogy lesegítse a nyeregből. Minden egyes alkalommal túl sokáig tartotta a derekát, és ahogy a tekintete végigsiklott a feleségén, sötét szemében csak úgy lángoltak az érzelmek. Ezen a héten pedig Ethan hírét vette annak, hogy megtalálták Corrine-t, és a nő már úton is volt Carillon felé. Maddy olyan izgatottá vált, hogy megölelte. A férje mintha csak képtelen lett volna elengedni. Még azután sem, hogy elhúzódott tőle. Végül aztán csak leengedte a kezét. Zavartan ácsorgott, és látszott rajta, hogy szenved. Kiderült, hogy Corrine elveszítette az eszméletét, amikor fejbe vágták, mert elszántan próbálta megvédeni Maddyt. Menekülő barátai kijuttatták a városból. Mostanra azonban már teljesen rendbe jött, és a tengerparti birtok felé közeledett. Az aggodalom addig súlyos teherként nehezedett Maddy szívére. Mostanra már elszállt a szorongása. Ahogy teltek a napok, egyre jobban átlátta, hogyan is képzeli el a jövőjét. Meg akarta volna beszélni a dolgot Ethannel, ám a férfi kifejezetten húzódozott az újabb beszélgetéstől. Valahányszor csak komoly arccal odament hozzá, férje rémült arckifejezéssel és sietve témát váltott, vagy távozott a szobából. Maddy legyőzhetetlen hegylakója bizonytalannak és habozónak tűnt. A felesége pontosan ugyanilyennek tartotta magát. Fogalma sem volt arról, hogy mitévők legyenek. Nagyot sóhajtva feltápászkodott az öltözőszekrényke mellől. Bemászott széles, üres ágyába. Valósággal sajgott a férje hiánya. Végül nagy nehezen el tudott aludni. Az éjszaka közepén azonban mennydörgés támadt. Maddy elakadó lélegzettel felült az ágyban. Arcát valósággal elborította a könny. Élete egyik legszörnyűbb rémálmát látta. Álmában eltévedt a tengerparton, és sehol sem találta Ethant. Hiába kereste. A sok ösvény, a sok szikla mind-mind rossz irányba vezette. Egyre jobban eltávolodott a férjétől. Nem számított, hogy milyen iszonyatosan vágyakozott utána… Odakint ismét felragyogott egy villám. Vihar közeledett. A sajgó fájdalom helyét rossz előérzet vette át. Kiugrott az ágyból. Ethan talán nem hallotta meg a sikoltását? Hiszen minden éjjel a szomszédos szobában aludt. Átrohant a másik hálószobába, de nyomát sem látta a férjének. Növekvő nyugtalansággal bejárta az egész úri házat. Végül észrevette, hogy fény szűrődik ki a narancsfákkal teli üvegházból. Lerohant a lépcsőn, és a fedett ösvényen futni kezdett az üvegház felé. Odabent a kazán hangos morgása kis híján megremegtette az üvegfalakat. Annyira biztos volt abban, hogy a férje meg tudja javítani a gépezetet! De akkor meg hova tűnt? Összeszedte magát valamennyire, és kiabálni kezdett: – Ethan? A kazán hangos sípolással elhallgatott. A férje felpattant, és elejtette a kezében tartott szerszámokat, ahogy Maddy felé indult. – Mi történt? – kiáltotta és megragadta a vállát. – S-s-semmi… Maddy elszégyellte magát. Pontosan úgy viselkedett, mint egy rémült kisiskolás. – Csak nem vihar jön? – kérdezte a férje, majd keresztülpillantott az üvegkupolán. – Nem hallottam ebben a nagy zajban. – Azt hiszem… Azt hiszem, itt a vihar. Te meg mit műveltél idekint ilyen későn? – Meg akartalak lepni vele. Végre-valahára rendbe akartam hozni a masinát – magyarázta, és érdes tenyerével végigsimította Maddy karját. – Mondd el, hogy mi nyomja a szívedet, kislány! Maddy a férje szemébe nézett, és a szavak önkéntelenül is feltódultak az ajkán: – Mi történik velünk? Mit művelünk mi tulajdonképpen?

229

– Az igazat akarod hallani? – kérdezte halkan Ethan, és a hüvelykujjával végigsimította a felesége arcát. – Az igazat – válaszolta Maddy határozott bólintással. Ethan vett egy mély lélegzetet. – Időt hagytam neked arra, hogy mindent átgondolhass, azért mert… fenemód meg vagyok rémülve. Attól rettegek, hogy azt mondod, itt akarsz hagyni. – Hogy itt hagynálak? Talán készülök valahová? – Miért, talán nem akarsz? Hiszen most már ott van a saját birtokod. Amúgy is arról beszéltél, hogy csak azután hozod meg a végső döntésedet, hogy visszanyerted az erődet. – És te miért nem mondtál semmit sem? – Nem akarom, hogy itt hagyj. Tényleg nem akarom, hogy elmenj. Ugyanakkor nem is kívántam befolyásolni a döntésedet. Azután a sok szörnyűség után. Hiszen megbetegedtél. Bea meghalt és a baba is… Mindenki azt hiszi, hogy iszonyatosan megviseltek ezek a dolgok. Rám pedig gyakran mondták, hogy időnként túlságosan is erőszakosan törekszem arra, hogy a dolgok a szám ízének megfelelően alakuljanak. Nem akartalak olyan döntésre kényszeríteni, amit megbánhatnál. Mélyen a felesége szemébe nézett. – Örökké magam mellett akarlak tudni, aingeal. – Na, de mi van akkor, ha azért próbálkoztam állandóan beszélni veled, mert úgy döntöttem, hogy akarok adni kettőnknek még egy lehetőséget? Ha azt akartam elmondani, hogy itt akarok maradni vagy éppen Carrickliffe-ben, vagy akárhol is, ahol újrakezdhetnénk? Ethan úgy bámult rá, mintha csak megütötte volna. Leengedte a kezét. – Még azok után is, amit tettem veled? – Ethan, bevallom, hogy akadnak még kérdéseim. Félek is pár dologtól. Azt azonban nem hinném, hogy minden egyes kis kérdésemre választ kell találnunk, mielőtt… mielőtt visszakaphatnám a férjemet. És tényleg nagyon szeretném visszakapni a férjemet. – Komolyan… – kezdte volna Ethan, de elcsuklott a hangja. – Akkor komolyan megtartasz? – Az életemnek csak veled van értelme. Úgy akarok élni, mint régen. Persze tudom, hogy számos dolgot még majd tisztáznunk kell, de azt hiszem, hogy te kellőképpen értékes vagy ahhoz, hogy próbára tegyük magunkat. – Hát, hogy tudnál megbocsátani nekem? Volt idő, amikor ez lehetetlennek tűnt volna. – Ahogy teltek a napok, minden sokkal világosabbá vált – mondta halkan a nő, miközben elkezdett esni az eső. A fejük fölött vízcseppek kopogtak az üvegtetőn. – Ahhoz, hogy megbocsássak, elegendő, hogy felidézem magamban, ahogy szembeszálltál a pokollal, csak hogy megmentsd az életemet. Aztán pedig emlékszem arra is, milyen csodálatosak voltak az együtt eltöltött napjaink. Maddy összefonta két kezét a férje tarkóján, és közelebb bújt a kemény és meleg férfi testhez. Valósággal remegett a vágyakozástól, hogy hozzásimulhasson. Mindkettőjüknek felgyorsult a lélegzete. Kint egyre erősebben tombolt a vihar, és kettőjükben ugyanilyen erővel tört a felszínre a vágy. – Nem gondolod, hogy kezdetnek ez is elég lesz? Ethan széles tenyere felesége tarkójára simult, Maddy pedig egészen egyszerűen elolvadt a boldogságtól. – Ha ez azt jelenti, hogy visszakaphatlak… akkor igen, azt hiszem, hogy elég lesz. Ethan másik keze végigsiklott a nő hátán, és lágyan megmarkolta a fenekét. Kint már javában tombolt a szélvihar. Hatalmas esőcseppek vágódtak az üvegnek, ám Maddy különös módon cseppnyi félelmet sem érzett. Valamiért nem gondolta azt, hogy az ítéletidő ezúttal a balsors közeledtét jelezte. Inkább úgy vélte, hogy az elemek tombolása mintha csak visszatükrözte volna a kettőjük között szárba szökkenő új érzelem intenzitását. A 230

férfi sötét szemében ott izzott a tűzforró, kiadós szeretkezés ígérete, és a felesége nagyon is tisztában volt azzal, hogy miről árulkodik ez a tekintet. Valósággal könyörgött azért, hogy a férjéé lehessen. Ethan megsimogatta Maddy állát, és csak suttogva tudott megszólalni: – Ezúttal semmit sem fogok elrontani. Ebben biztos lehetsz. – Hiszek neked, skót – nézett rá Maddy, és a szemében ott ragyogott a szívét elöntő szeretet. – Éppen ez az oka, hogy rád fogadok. Te vagy az én befutó, sötét lovam. – Ó, pontosan úgy nézel rám, mint régen. Egy férj nagyon könnyen hozzá tud ám szokni ehhez a pillantáshoz. Maddy elmosolyodott. Már csak lihegve tudott beszélni: – Biztosra veszem, hogy kénytelen leszel hozzászokni.

231

Epilógus Hitvest, szerelmet, kötést nem ismerhetnek, Magjuk szárba nem szökken, kihal nemzetségiek. Halál és kínszenvedés jár fiaid nyomában… Míg mind meg nem találják azt, akit nekik rendelt a sors. Mert csupán igaz szívhölgyük mentheti meg életük és szívük. Carricklijfe, Skócia Húsvét vasárnapja, 1865 Hármójuk közül Ethan MacCarrick volt a legidősebb gyermek. Egy olyan család élén állt, amelyik… felvirágzott. Nyugodtan pihent egy ősöreg tölgyfa árnyékában. Tekintetével végigsimította a hullámzó gyepszőnyeget. Itt volt az anyja, a két öccse, a feleségeik és a gyermekeik. Azért jöttek össze, hogy Ethan és Maddy társaságában részt vegyenek a húsvéti keresztelőn. Maddy egy takarón ült. Nevetve játszadozott két nagyobb, csodálatos gyermekükkel. Összesen hárommal ajándékozta meg a férjét. Mindegyik gyereknek ragyogóan kék szeme és fekete haja volt. Első fiúk, Leith már a hetedik évében járt. Születésekor nagyon félt Ethan, bár Maddy úgy vélte, hogy az a szülés nem is volt annyira szörnyű. Leith hétévesen nagyobb volt a legtöbb tizenkét évesnél, és okos volt, mint az anyja. A hároméves, manóképű Catriona karcsú alakjában könnyű volt felismerni Maddyt. A csöppnyi teremtés mostanra már pontosan tudta, hogyan kell az apját irányítania. Ethan egyik kezével újszülött fiukat tartotta. Valami oknál fogva a gyerek legjobban az apja ölelésében szeretett aludni. A Niall nevet kapta. Ethan kedvenc, zabolátlan unokatestvéréről nevezték el, aki még mindig az európai csatatereken küzdött Court egykori fegyvertársainak, a zsoldosok társaságában. Ethan kezdetben erősen aggódott, amikor Leith megszületett. Úgy tűnt, hogy Maddy teljes figyelme kizárólag a gyerekre irányul. Aztán a fia sírni kezdett, mert azt akarta, hogy az apja vegye fel. Ezenfelül neki is, akárcsak az anyjának, felragyogott az arca, valahányszor Ethan belépett a szobába. Egyetlen gyermeke sem ijedt meg szétkaszabolt arcától. Semmit sem tudtak arról, hogy az apjuk milyen szörnyűségeket követett el a múltban. Az anyaság még gyönyörűbbé tette Maddyt. Csodálatos, szerető szülőnek bizonyult. Cseppet sem hasonlított a saját anyjára. Megbocsátotta ugyan Sylvie-nek, amit elkövetett ellene, ám sosem bocsátotta meg azt, amit az anyja Ethannel művelt. Amikor Maddy mindezt elmesélte a férjének, Ethan megértette, hogy a fiatal nő végre belátta, most már ő az új családja. Ketten igazi kis közösséget alkottak. Készen álltak arra, hogy utolsó leheletükig megvédjék egymást és a gyermekeiket… A lenyűgözően nagyszabású lakodalomra Carrickliffe-ben került sor. Ethan odavolt a vágytól, hogy mindenkinek megmutassa a feleségét, akinek valahogy el tudta nyerni a szívét. Az ünneplést a Weylandek színre lépése tette még nevezetesebbé. Quin is eljött. A londoni fiatalember talán csak egy 232

tucatnyi alkalommal emlékeztette Ethant arra, hogy ő ugye figyelmeztette, mire számíthat Maddyvel kapcsolatban… Maddy észrevette, hogy a férje őt bámulja. Szélesen elmosolyodott. Ezt látva, a férfi szíve hevesen dobogni kezdett. Mindig ez történt, mindig is ez fog. Attól tartott, hogy túlzásba viszi Maddy szeretetét, de már nagyon régóta nem aggódott emiatt. Éjszakánként, amikor magához ölelte, a szíve annyira megtelt boldogsággal, hogy szinte már sajgott tőle a mellkasa. Jól tudta, mennyire csodálkoztak az öccsei és az anyja, amikor kiderült, hogy a legidősebb fiú ennyire szerető férj és édesapa. Ha a többiek imádhatták a családjukat, akkor miért ne tehette ugyanezt Ethan is? Hugh és Jane fia négyéves volt. „Vártak egy kicsit” a következő gyerekkel. Hugh érthetetlen módon, Ethanről akarta elnevezni a fiát. Ennél is meglepőbb volt a tény, hogy Jane nem emelt kifogásokat a névválasztás ellen. Ethan mind a mai napig nem tudta feldolgozni meglepődését. A háromfős kis család bejárta a nagyvilágot. A fiuk volt a szemük fénye, és csak úgy áradt belőlük a boldogság. Most is csak azért voltak idehaza, hogy részt vehessenek Niall keresztelőjén. Court és Annalía elhozta magával a fiukat, Aleixet és két lányukat, a kis Fionát, meg a kisded Elisabethet. A következő gyerek is úton volt már. Court ugyan imádta a gyermekeit, de minden egyes szülés után megfogadta, hogy nem akar többet. Olyankor Annalía csak mosolygott magában, és tovább kötögetett. Ethan anyját hihetetlenül boldoggá tette a sok unoka, hiszen mindig attól félt, hogy nem lehet része ebben az örömben. Gyakran emlegette, hogy minden gyermekben ott látja Leith nagyapjukat. Ebben a pillanatban öt unokájával játszott a gyepen. Maddy felkelt a pokrócról, és odasétált Ethanhez. – Felkészült Niall az esti fürdésre? – tudakolta. – Vagy hívjak ide még egy pár segítő kezet? Corrine, Maddy legrégibb barátnője is ott élt a birtokon. Elutasította az ajánlatot, hogy ő legyen az egész uradalom vezetője, mert helyette inkább a gyerekek dajkája akart lenni. Olyan elképesztően ügyesnek és talpraesettnek bizonyult, hogy más családok szemérmetlenül megpróbálták magukhoz csábítani. – Az igazak álmát alussza – felelte Ethan, aztán vigyorogva még hozzá tette. – Pont úgy horkol, mint te. A felesége gyengéden megütögette a mellét. – Én aztán nem horkolok, skót! Átvette a kisdedet, jó éjszakát puszit nyomott a fejére, mielőtt befektette volna a mellettük álló bölcsőbe. Ethan szélesre tárta a karját. Maddy az ölébe ült, és a tekintetével követte a férje pillantását. A férfi magához ölelte. – Szeretlek, Ethan – sóhajtott fel Maddy. A férfi megcsókolta a napsugarak miatt forró hajfürtöket, és boldogságtól eltelve, magába itta az illatukat. – Annyira, de annyira szeretlek én is téged, kislány! – szólalt meg. Ekkor azonban eszébe jutott valami. – Képzeld csak el, hogy képes volnék bármit odaadni, bármit a világon. Akkor mit kérnél tőlem? – Erre könnyű válaszolni. Azt kérem, hogy ilyen legyen az életünk – felelte Maddy, és a kezével körbe mutatott. Csendben nézték boldogan játszó gyermekeiket és az egész erős, boldog családjukat. Ethan két tenyere közé fogta felesége arcát. Maddy lágy pillantást vetett a férjére ragyogó kék szemével. – Ahogy akarod – szólalt meg Ethan, és gyengéden megcsókolta a nő ajkát. – Meg fogod kapni tőlem, Maddy MacCarrick. 233

És Ethan betartotta a szavát. Vége

234