Copyright 2011 hy Kresley Cole All rights reserved Hungárián translation Medgyesi Csilla, 2014 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN

Fordította Medgyesi Csilla KRESLEY COLE Halhatatlanok alkonyat után sorozat 9. Az álmok Sötét Harcosa Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014 A fordítás alapjául szolgáló mű: Kresley Cole: Dreams of a Dark Warrior A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Vámpíréhség Vámpírszeretö Vámpírharc Vámpírvér Vámpírzóna A Démonkirály csókja A gyönyör Sötét Hercege A sötétség démona Szeress, ha mersz! Szeress, ha akarsz! Szeress, ha tudsz! Copyright © 2011 hy Kresley Cole All rights reserved Hungárián translation © Medgyesi Csilla, 2014 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN 978 968 836 249 3 Nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet a csodálatos Roxanne St. Claire-nek, a kiváló írónak és kedves barátnak

A Szövetség Élő Könyvéből A SZÖVETSÉG „...és minden halhatatlan teremtmény egyetlen formációban egyesüljön, ugyanabban a dimenzióban, ám mégis rejtve az emberiség elől. ” - A legtöbben halhatatlanok, és fel tudnak gyógyulni sérüléseikből. Az erősebb rendek tagjait csak misztikus tűzzel vagy lefejezéssel lehet meggyilkolni. - Erős érzelmi hatás esetén szemük rendjük jellemző színét veszi fel. A VALKŰR RENDEK „Ha egy szűz harcos hősi halált hal a csatatéren, Wóden és Freya örök időkig megőrzik bátorságát, és halhatatlan valkűr lányt formálnak belőle. ” - A föld elektromos energiájával töltekeznek, hatalmas, kollektív erőforrássá alakítva át azt, amelyet aztán felfokozott lelkiállapotukban, villámcsapás formájában juttatnak vissza. -Természetfölötti erő és sebesség jellemzi őket. - Ha nem edzik magukat ellene, a legtöbbjüket megbabonázzák a csillogó tárgyak. BERSERKEREK „A berserker magányos életét harci düh és vérszomj tölti ki... ” — Wódennek fölesküdött harcosok csoportja, könyörületet nem ismerő kegyetlenségükről híresek. — Erősebbek és gyorsabbak az egyszerű halandóknál, képesek megidézni a medve lelkét és irányítani annak vérengző erejét. Ilyenkor ideiglenesen olyan hatalmas erejűvé válnak, mint a halhatatlanok. Ezt az állapotot dühöngésnek hívjuk. — Ha egy berserker megnyeri a Wóden nevében vívott kétszázadik csatáját, akkor az isten megajándékozza az ohallával - a halhatatlansággal. Ilyenkor hihetetlenül erőssé válnak. REND „A halhatatlanok ellensége. A Rend fogságába került halhatatlanok nem térnek vissza... ” -Több nemzetség tagjaiból összeállított halálbrigád, amelyet azért hoztak létre, hogy tanulmányozza - és kiirtsa — a halhatatlanokat. — Létezését korábban városi legendának tartották. VÁMPÍROK - A bukottak olyan vámpírok, akik egyszer már gyilkoltak úgy, hogy halálra itták áldozatukat. Különös ismertetőjegyük a vörös szem. — Az illanás teleportálást jelent, így közlekednek a vámpírok. Egy vámpír csak olyan helyre képes illanni, ahol korábban már járt, vagy amelyet lát. ÁTFORDULÁS „ Csak a halál által válhatsz valami »mássá«. ” — Egyes lények képesek az embert, sőt a Szövetség más teremtményeit is a saját fajtájukká változtatni, de a katalizátor mindig a halál, és nem garantált a siker. ÖRÖKÖSÖDÉS „És eljön majd az idő, amikor a Szövetség minden egyes halhatatlan tagja, kezdve a valkűröktől, a vámpíroktól, a vérfarkasoktól és a démonoktól egészen a fantomokig, alakváltókig, tündérekig és szirénekig... harcolni fog egymással, hogy elpusztuljanak. ”

- A halhatatlanok folyvást növekvő népességének misztikus kiegyensúlyozó rendszere. -A háború minden ötszázadik évben újra elkezdődik. Vagy talán épp ebben a percben... PROLÓGUS Halld hát! Hallgasd a mesét, Ádáz Aidán és Ragyogó Regin Leit legendáját, a szerelmespárét, akiket összekötött, de meg is átkozott a sors. Mint oly sok legenda, ez is egy eleve elrendelt találkozással kezdődött — ezúttal egy halhatatlan, a halált soha meg nem ismerő leány és egy megcsömörlött harcos között, aki csupán a gyilkolásért élt. A történetük tele van keserű bánattal és figyelmeztetéssel. Szívleld meg, és hallgasd figyelmesen... *** Északi területek Időtlen időkkel ezelőtt - Ezek szerint liliomtiprás lesz - mormogta Regin Leit, miközben két őr bevezette a hírhedt hadúr, Ádáz Aidán lakomatermébe. Regin tizenkét éves volt, és éppen csak elhagyta a Walhalla biztonságát, most pedig nyilvánvalóan egészen új tapasztalatban lesz majd része. Ahogy a két őr kíséretében átfurakodott a több száz berserker között, tátott szájjal bámulta az egy szál ágyékkötőben verekedő részeg harcosokat és a félig pucér ribancokat, akik sörrel, sültekkel teli fatányérokkal... és egyéb szükségletek kielégítésével látták el a mulatozókat. Szerencsére Regin álruhája képes volt elrejteni az arckifejezését - és a ragyogást. Kesztyűs kezével megigazította magán a köpönyeget. Nagy volt a kapucnija, eltakarta az egész arcát. A szalmatető felé füstöt eregető tüzek körül csókolódzó, egymást simogató párokat látott, és néhányan olyasmiket csináltak, amiket meg sem tudott volna nevezni. De ebben a harcmező melletti táborban senki sem nevetett, itt nem szólt vidám zene. Bár a berserkerek aznap véres diadalt arattak - Regin a mező fölé magasodó sziklaoromról figyelte, ahogyan összecsapnak a vámpírok hadseregével -, a teremben lévő harcosokban forrt a méreg, némelyik dühösen vicsorgott. Akár a medvék, amelyeket ezek a halandók annyira tiszteltek. A falakat hatalmas agyarakkal vicsorgó medvefejek díszítették. Vad medvéket ábrázoló faragások borították a szarufákat és az ajtókat. Ügy tűnt, hogy igaz mindaz, amit valaha is hallott a civilizálatlan berserkerekről. Kedvenc féltestvére, Lucia egyszer azt mondta neki: „A berserkerek mogorvák, kapzsik és birtoklók, megvadulnak, ha megérzik, hogy el akarják venni tőlük azt, ami az övék. A háború és a szex megszállottjai — nem gondolnak semmi másra. Még a nővéreink is messze elkerülik őket.” Regin tisztában volt azzal, milyen veszélyekkel járhat, hogy idejött, de nem félt. Ahogy ugyancsak Lucia megfogalmazta: „Néha úgy érzem, hogy akkor sem érzel félelmet, amikor kellene.” Regin ezt így értelmezte: „Te nem ismered a félelmet, ó, nagy ReginLeit.” Ráadásul nem is volt választása. Szüksége volt ezeknek a halandóknak a segítségére. Nem volt lova, és néhány napja éppen csak megúszta, hogy elkapják a vámpírok. Éhes volt a fatálakon gőzölgő hús és őzcomb illatától majdnem elcsöppent a nyála. És Lucia veszélyben volt. Miután ismét emlékeztette magát, hogy mi volt a célja, kihúzta magát. Mivel a berserkerek az apja őrzői voltak, biztosan kötelességüknek érzik majd, hogy őt is szolgálják.

De ha problémát okoznak, akkor Regin nem habozik használni a hátára tűzött hosszú kardot, de még a karmait sem, amelyek a kesztyűbe bújtatott ujjaiból pattannak majd ki, a ruhája rejteke alól. Két birkózó, szinte teljesen pucér harcos tántorgott el mellette. Körülötte mindenfelé verekedtek, megvívtak egymással a nőkért, a borért és a fegyverekért. Dühöngő állapotba kerültek, a legkisebb sértésre felvillant a szemük, kiduzzadtak az izmaik. Ez nem is volt csoda, hiszen a tábor a háborús zóna határán állt. Ezek a berserkerek évtizedek óta védték ezt a stratégiai fontosságú átjárót a halhatatlanok fenyegetésétől, óvták a völgyben fekvő falvakat; Regin kezdte megérteni, mekkora áldás, hogy ezeket a férfiakat itt tartották a harcvonalon - és távol a civilizációtól. Ahogy az őrök kíséretében egyre beljebb jutott a teremben, Regin hirtelen megtorpant. Nem messze tőle, egy emelvényen álló trónszerűségen ült a férfi, akit korábban már látott a csata hevében. A férfi, akit végig elmerülve figyelt. Annak alapján, amilyen hihetetlen sebességgel mozgott, és amilyen erővel forgatta a hadiszekercét, Regin feltételezte, hogy ő a harcosok vezetője, Aidán. Egy bögyös barna ült a trónszék karfáján, kupát nyújtott a férfinak, és valamit suttogott a fülébe. A szolgálólány pihegett, a szeme izgatottan csillogott. Jóképünek tartja a hadurat? Regin tekintete végigsiklott a férfin. Akkor a lány és én egyetértünk. Széles vállával és izmos karjával a hadúr úgy nézett ki, mint egy hatalmas medve. Szőke haja sűrű volt, néhány tincset copfba fontak, hogy ne lógjon a szemébe. A foga szabályos és fehér, és nem hiányzott közülük egy sem. Napbarnított bőre kiemelte viharszürke szemét. Korábban, amikor a csata hevében dühöngött, ez a szempár úgy ragyogott, mint a viharfelhők, amelyeket megvilágít a villám fénye. Az ölébe húzta a nőt, nyilvánvalóan azért, hogy csatlakozzon az általános hancúrozáshoz. És igen, bele is vágott a közepébe... Kezdte kifűzni a szolgálólány feszülő pruszlikját. — Egy pillanatra, uram - szólalt meg gyorsan az egyik őr. Talán, hogy felhívja magára a hadúr figyelmét, mielőtt túl késő lenne? — Mi az? - Aidán fel sem nézett, folytatta a dús keblek kicsomagolását. Mihelyt kioldotta a pruszlikot, hatalmas mancsával megmarkolta az egyik halmot. — Ez a fiú ragaszkodott hozzá, hogy beszélni akar veled. Fiú. A férfiak mindig feltételezték Reginről, hogy fiú, csak azért, mert nadrágot visel, és kardot hord. Aidán megfordult, és Reginre nézett. — Ki vagy? - kérdezte morajló, mély hangján. Az egész teremben mérséklődni látszott a lelkes verekedés és párzás. Regin őszintén válaszolt. — Kimerült utazó vagyok, akinek segítségre van szüksége. A szavai hallatán Aidán összeráncolta a homlokát. — A hangod... ismerősnek tűnik. — Kihúzta a kezét a szolgálólány pruszlikjából, és fölegyenesedett ültében. A viselkedése megváltozott, hirtelen feszült lett, mintha Regin hangja felingerelte volna. - Bár az akcentusod idegen. — A tiéd nem az anyanyelvem. - Regin előbb sajátította el a halhatatlanok ősi nyelvét és csak ezután a norvégot. - Gyere közelebb! Bár Regint bosszantotta, hogy egy egyszerű halandó parancsolgat neki, mégis előrébb lépett. Aidán tekintete éberebbé, vizslatóbbá vált. Regin tudta, hogy a férfi tüzetesen megfigyel rajta mindent — a járását, a köpönyegének különlegesen finom anyagát, a kapucnit összefogó aranybrosst.

A szolgálólány próbálta újra magára vonni a figyelmét; két tenyere közé fogta a férfi fejét, de Aidan ellökte a kezét. Amikor a lány csábítóan mocorogni kezdett az ölében, haragosan ránézett, és a fülébe suttogott valamit, amitől a szolgáló sértődötten elvonult. De azt nem tudta megállni, hogy ne vessen a válla fölött vágyakozó pillantást Aidanre. Valami miatt a bögyös barna elutasítása örömet szerzett Reginnek. Úgy vélte, pusztán arról van szó, hogy megkönnyebbült, amiért Aidán osztatlan figyelmét élvezhette. - Láttalak ma a csatatéren, hadúr. Jól harcoltál. - Szokás szerint gondolkodás nélkül kimondta, ami az eszébe jutott. Lucia szavai visszhangoztak a fülében: „Meg kell tanulnod tartani a szádat. Még egy birkát is ki tudsz hozni a sodrából. ” Aidan előrehajolt. - Fiú, mi berserkerek vagyunk - mindnyájan jól harcolunk. Ez nem volt igaz. Regin a hüvelykujjával az Aidán jobbján ülő fiatal, fekete hajú férfi felé bökött. - Ő nem. Túlságosan alacsonyan védekezik. — Tartsd a szád, Regin! Némi döbbent csönd után felhangzott néhány félszeg kuncogás. Még Aidán is elvigyorodott, aztán mintha megijedt volna a saját reakciójától. A sértett férfi felpattant, közelebb lépett, zöld szemét összehúzta. - Majd megmutatom én neked, hogy milyen az alacsony védekezés! Regin azonnal kirántotta a hüvelyéből hosszú kardját, és maga elé emelte. A férfi utálkozó arccal figyelte. - Az a kard nagyobb, mint te, kis korcs. - Annál könnyebben tanítalak meg rá, hogyan védekezz, kutya. Egyre többen kezdtek kuncogni, amitől a férfi ökölbe szorította a kezét, az izmai megfeszültek, kidagadtak... Már közel járt a dühöngő állapotához. - Fogd vissza magad, Brandr! - parancsolt rá Aidán. Talán hiba volt idejönni. Ezek a férfiak túlságosan erőszakosak és hirtelen haragúak ahhoz, hogy Regin segítségére legyenek. És ez nem volt semmi egy valkűr szemében! Még Aidanben is, aki pedig a jelek szerint jobban tudta fegyelmezni magát, mint a többiek, mintha buzgott volna... valami. És bár a berserkerek Wóden harcosai voltak, talán mégis bántanák Regint, ha rájönnének, hogy nő. Mit tenne vajon Lucia? Nyomban távozna, anélkül hogy fölfedné a nemét. - Fiú, te vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon ostoba, hogy piszkálni mered az egyik legerősebb harcosomat - jegyezte meg Aidán. - Most pedig áruld el, miért járultál elém... oldalra biccentette a fejét — ... és miért feded el a bőröd, mint egy agg druida. - A kölyök talán himlős volt - vélekedett Brandr. Himlős? Regin már majdnem a férfira sziszegett, mikor Aidán közbevágott. - Elég! - Megdörzsölte szőke borostával fedett állát. - Tényleg beteg voltál? Akkor talán nincs hozzá erőd, hogy azt a hosszú kardot forgasd, vagy náladnál nagyobb férfiakkal kötekedj. Elkerekedett Regin szeme. - Nincs elég erőm? — Lehet, hogy csupán tizenkét éves és sebezhető, és az átkozott kardja tényleg túlságosan nagy a termetéhez képest, de ha úgy hozná a szükség, a fogával és a karmaival is képes lenne lemészárolni ezeket a halandókat. .. Brandr figyelmeztetés nélkül támadott. Mielőtt Regin védekezhetett volna, a férfi két brutális csapást mért a csuklójára, kiverve ezzel a kardot a kezéből. Aztán csúfondáros vigyorral az arcán fölegyenesedett, Regin pedig hagyta a csudába a fegyvert. Az ösztönei átvették az irányítást. Felugrott a jobbján álló asztalra, aztán Brandr orra előtt átszökkent a bal oldalira, miközben a karmaival végigmarta a férfi mellkasát. Istenek, az érzés, ahogy hasad a hús... minek is nekem kard? Puhán landolt az asztal tetején, aztán ugrásra készen lekuporodott, miközben a hatalmas

harcos felbődült: - Tőröket rejteget? Döbbenten lenézett a mellét borító mély vágásokra, amelyek még a bőr kardhüvelyt is átszakították. - Aidan, enyém az élete! Ha egy kicsit magasabb lenne, átvágta volna a torkomat! - Direkt nem vágtam el a torkodat - jegyezte meg Régin. - Megköszönheted egy sörrel. Hirtelen egy hatalmas mancs kapta el a tarkóját. Egy másik hátrafeszítette a két kezét. Dühösen felszisszent, megpördült, és apró agyarait belemélyesztette egy izmos alkarba. A hadúr volt az! Aidán kapta el őt. Hogyan volt képes ilyen hihetetlen sebességgel mozogni? Villám csapott le odakinn, a fogadótermet dörgés rázta meg. Bárcsak belém csapna a villám! - Hagyd abba! - Aidán durván arrébb taszította Regint, aki így kénytelen volt elereszteni foga közül a karját. Mielőtt egyet pisloghatott volna, a hadúr megmarkolta a köpönyegét. - Ne! Ne tedd! Aidan letépte róla a köpenyt. Felszisszent. Aztán nyomban elengedte Regint. A csodálkozástól elkerekedő szemű férfiak körbevették őket. Regin rájuk sziszegett, körbeforgott, hogy szemmel tarthassa őket, kimeresztette az agyarait és a karmait. Végre megszólalt az egyik harcos. - Ki a fene ez? Aidan összeráncolt homlokkal figyelte Regint. - Csak egy kicsi... lány. - Wóden szakállára, hiszen ragyog! - ámuldozott Brandr. - Nincs is szakálla! - vágta rá Regin. A szavai hallatán a felismerés szikrája villant fel Aidán arcán. A tekintete megállapodott a lány hegyes fülén, aztán a szemén. Olyan döbbenten bámult, hogy Regin tudta, a szeme borostyánsárgáról ezüstszínűre változott. - Valkűr vagy. Az, akinek a bőre ragyog éjszakánként. Már hallottunk mesélni rólad. - Semmit sem tudtok rólam! Aidan kihívóan felvonta a szemöldökét, és idézni kezdett egy nemrégiben ismertté vált eddából. - „A szeme borostyánszínű, mint a lenyugvó nap, a bőre és a haja akár az aranyon visszatükröződő tűz lángja. Háborúra termett, bátorságának és szépségének nincs párja.” Te vagy Ragyogó ReginLeit. - ReginLeit - mormogták félelemmel vegyes ámulattal többen is a tömegben. Ám Aidán nem tartozott közéjük. Ő csak megcsóválta a fejét. - Nagyon messze jársz az otthonodtól, Ragyogó. Persze annak a seggfej Brandrnak muszáj volt megszólalnia. - Ő is Wóden egyik nagyra becsült leánya? Regin kihúzta magát. - A legnagyobbra becsült. A legkedvesebb minden nővérem közül. - Luciát kivéve. És Nixet. Talán Kaderint is. De ezeknek a halandóknak nem kell tudniuk, hogy talán nem ő Wóden kedvence. Pillanatnyilag. - Akkor miért vagy egy háborús zóna kellős közepén a Walhalla biztonsága helyett? kérdezte Aidán dühösen. - Hiszen olyan aprócska vagy. - Hirtelen különös figyelemmel vizsgálgatta Regint, nem úgy, mint a többi férfi, inkább... védelmezőn. - Mi dolgod azzal, hogy hol vagyok? — Regin kisöpörte az összefonott tincseket a homlokából, és fölemelte az állát. — És nem vagyok annyira kicsi. - De - Aidán végighúzta a kezét az arcán - fiatal vagy.

Megszólalt mellette Brandr. - Mi a baj, testvér? A szemed tüzesen ragyog. Aidán kinyitotta a száját, aztán becsukta. Majd körbepillantott, mintha nem tudná, hol van. - Istenek! — Regin arca elé tartotta a kezét, mintha el akarta volna takarni a lány szemét. — Gyere velem, kicsi! Ez a hely nem neked való. Regin hátralépett. Aidán helytelenítően összeráncolta a homlokát. - Megesküdtem az életemre, hogy szolgálni fogom az apádat; te az ő villámából születtél. Legalább annyira képtelen lennék bántani téged, mint önmagamat. — Amikor Regin kissé megnyugodott, Aidán folytatta. — Gyere! Biztos éhes vagy. Elköltheted a vacsorádat a szállásomon. Fölvette Regin kardját, és a pengéjénél fogva a lánynak nyújtotta. - Bőven lesz mit enned. Rengeteg élelemnek kellett lennie a táborban. Aidán serege úgy söpört végig a környéken, mint egy sáskaraj. Lemészároltak minden állatot, amelyre Regin vadászhatott volna. A lány felpillantott Aidanre. A halandónak őszinte volt az arca. És talán úgy is tesz majd, ahogy ígérte, vagy legalább ad neki egy lovat és elegendő élelmet az útra. Regin elvette tőle a kardját, aztán bedugta a hüvelybe. De amikor Aidán védelmezően a válla köré fonta a karját, a lány teste megmerevedett. - Egyedül is képes vagyok járni, berserker. Aidán a bajsza alatt suttogott vissza. - Ezzel csupán mindenki előtt kinyilvánítom, hogy szívességet teszek neked. - Szívesség - ismételte meg Regin szárazon. - Egy halandótól. Hogyan is lehetnék képes meglenni nélküle? — De hagyta, hogy Aidán keresztülvezesse a bámuló harcosok és szolgálólányok tömegén. Néhány berserker feléje nyújtotta a kezét, hogy megérintse „szép hajfürtjeit” vagy „fénylő bőrét”, de ilyenkor Aidán karja megfeszült a vállán, a szeme pedig még fényesebben villogott. Vészjósló tekintetet vetett a férfiakra, akik mindannyian szó nélkül, elsápadó arccal hátrább húzódtak. Mihelyt Regin és Aidán kijutott a teremből a nyári éjszakába, a férfi szemlátomást ellazult, bár még mindig a gondolataiba merült. Regin kihasználta az alkalmat arra, hogy közelebbről is megvizsgálja. Hatalmas termete közelről még inkább tiszteletet parancsoló volt; legalább két méter magas lehetett. Fehér tunikája finom szövetből készült, tökéletesen simult széles vállára. Puha bőrnadrág emelte ki lába erős vonalát. Amikor az alattuk elterülő völgyből érkező, a nyári gabona illatát hozó szellő meglebegtette az arcát keretező szőke fürtöket, Regin alig tudott visszafojtani egy sóhajt. Végre lenyugodott az éjféli nap, és ahogy sétáltak, a férfi fölnézett a csillagokra, mintha azoktól várna útmutatást. Az elmúlt egy hét alatt, miközben Luciát kereste a halandók ismeretlen világában, Regin is gyakran tett ugyanígy. - Bármire vagy is kíváncsi, hadúr, a csillagok nem adnak neked választ. Aidán lepillantott rá azzal a kutató szürke szempárral, amitől Reginnek nevetséges módon ismét sóhajtani támadt kedve. - Talán már meg is tették. Mielőtt Regin megkérdezhette volna, mit jelent ez, Aidán megállt a tábor legnagyobb hosszúháza előtt, és kinyitotta az ajtót. Az épület gazdagon volt berendezve, szőttesek borították a döngölt padlót. A szoba egyik végében egy csillogó asztal állt két székkel, a másikban szőrmékből rakott fekvőhely. A középen ásott gödörben tűz égett. Aidán felkapott párat a rengeteg gyertyából, és meggyújtotta a tűznél, aztán beleállította a

simára csiszolt medvekoponyából készített tartóba. - Gazdag vagy? - kérdezte Regin. — Egy halandóhoz képest? - Elegendő zsákmányt szereztem. De minek neked a pénz? Istenek leánya vagy. - De egyetlen fillérem sincs, és szükségem van pénzre, hogy élelmet vásároljak. Aidán az ajtóhoz lépett, kiszólt a szolgáknak, hogy hozzanak vacsorát, aztán leült az asztal mellé. A másik szék felé intett. Regin levette a kesztyűjét és a köpönyegét. A fiúruhák láttán, amelyeket viselt hosszúnadrág és tunika -, Aidán ismét rosszallón ráncolta a homlokát. Regin vállat vont, csatlakozott a férfihoz, és tisztára felnőttnek érezte magát, hogy az uraság asztala mellett ülhetett. Még akkor is, ha az csupán egy hadúr volt. - Ez a világ veszélyes egy leány számára, Reginleit. És te nem vagy sebezhetetlen. Regin megrázta a fejét. Nem, még valóban nem vált halhatatlanná. Bármikor megsebesülhetett, megbetegedhetett, akár meg is halhatott. Bár felnőtt valkűrként nem lesz szüksége élelemre, most még ennie kell, hogy megnőjön. - Akkor mi késztetett rá, hogy elhagyd az otthonod biztonságát, gyermek? - Nem vagyok gyerek! És eléggé biztonságban voltam. - Kivéve akkor; amikor szembekerültem a vérszomjas ellenséggel, hogy átjuthassak a háborús övezetnek erre az oldalára. - Vámpírokat öltem. — De nem sok híja volt. És a csetepaté kezdetén a kardomat is elveszítettem. Aidán csak intett, hogy hagyja a mesét. - Reginleit, válaszolj a kérdésemre! Bár Regin úgy vélte, óvatosnak kellene lennie egy idegennel, és nem ajánlatos elárulnia neki a titkait, de nem tanulta meg, hogyan kell ezt csinálnia. És segítségre volt szüksége. Ezért hát bevallotta az igazat. - Követtem a kedvenc nővéremet, amikor egy férfit követett. Azt ígérte, hogy feleségül veszi Luciát, de aggódom. Ő a mindenem, és úgy hiszem, veszélyben van. - Regin nem tudta megmondani, honnan veszi ezt, de úgy érezte, mintha a nővére kifutna az időből. - Elhagytad miatta a mennyországot? Bár soha nem térhetsz oda vissza? - Egy valkűrnek tilos visszatérnie. - Akkor csak csodálni tudom a lojalitásodat. - Ő is megtette volna értem ugyanezt. — Bármennyire bosszantotta is Regin Luciát - és valójában az összes nővérét -, tudta, hogy Lucia szereti őt. - A színem elé járultál ma éjjel. Mit akarsz tőlem? - Segítségre van szükségem, hogy megtaláljam Luciát. - Megkapod - vágta rá Aidán, és megvonta a vállát. — Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy újra együtt lehessetek. Regin felpislogott a férfira. - Azért, mert Wódent szolgálod? - Nem. - Aidán fölkelt az asztaltól, és járkálni kezdett; megtörölte a kezével a száját. Azért teszem, mert egymást fogjuk szolgálni. - Nem értem, mire gondolsz. - Ne kerülgessük a forró kását! Reginleit, ha felnősz, hozzám jössz feleségül. - Bolond vagy, halandó? — kiáltott fel Regin, és a bőre még jobban ragyogott. — Mint Níx nővérem? - Mindentudó Níx, a jövendőmondó? - Látomásai vannak. Most pedig magyarázatot követelek! Aidán elfojtott egy vigyort. - Egyenes vagy, ezt szeretem. De nem vagyok bolond. Berserker vagyok. Tudod, hogy ez mit jelent?

- Hallottam meséket a fajtádról. Erősebbek vagytok, mint a többi halandó, gyorsabbak. És mindnyájatokat megszállt a vadállat lelke. A vicsorgás, a harc, a birtokló ösztön — ezek a télen lesoványodott medve jellemzői. - Így igaz. És a bennem élő vadállat megérezte a párját, föléledt bennem, mihelyt megszólaltál. Azt hittem, idősebb leszel majd, amikor találkozunk, de már attól is szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán rád találtam. Aidán úgy beszélt, mintha az egész magától értődő lenne. Regin meg sem tudott szólalni. Ami ritkán fordult elő vele. - Reggel elviszlek északra, a családom birtokára - folytatta a férfi. - A szüleim majd fölnevelnek, és biztonságban tartanak mindaddig, amíg visszatérek érted. Odaviszem majd a nővéredet is, hogy együtt lehessetek. Egy igazi őrült állt Regin előtt! Egyre érdekesebb lett a helyzet. Regin rádöbbent, hogy élvezi, ha őrült halandókkal játszadozhat. Komoly arcot erőltetve magára megkérdezte: - Mennyi idő múlva jössz el értem? - Talán öt vagy hat év múlva. Mikor már felnőtt leszel, én pedig eleget harcoltam ahhoz, hogy elnyerjem a halhatatlanságot. Akkor majd összeházasodunk. O, Regin már emlékezett. A berserkerek elnyerhették Wódentől az ohallát, a halhatatlanságot, amint megnyerték az isten nevében vívott kétszázadik csatát. Rátetováltatták Wóden jelét - a két repülő hollót - a mellkasukra. Regin azon tűnődött, vajon a szabály megszületése előtt is ennyit harcoltak-e, vagy az volt a csatát kiváltó oka. - Én meg csak ücsörögjek ott, és várjak rád? Mi lesz, ha egy másik halandó úgy dönt, hogy magának akar? Ökölbe szorult Aidán keze. -Te kizárólag csak az enyém lehetsz - jelentette ki fura hangon. - Érted, amit mondok? - Nem vagyok tájékozatlan ezekben a kérdésekben. - Valójában szinte teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben - a férfiakat, a párosodást illetően. Fel nem foghatta, miért hagyta el a nővére önként a Walhalla mennyországát azért, hogy kövessen egy férfit. Akiben én egy csöppet sem bízom. - Reginleit, soha nem ismersz meg másik férfit. - Aidán fogva tartotta a tekintetét. - Ettől a pillanattól kezdve vedd úgy, hogy házasok vagyunk. Micsoda tébolyodott halandó; valami nagy baj van a fejével! Az apja hamut csinál ebből a berserkerből, ha el merészeli rabolni őt, és arra kényszeríti, hogy hozzámenjen feleségül. Talán nem kellene tovább játszadoznia Aidannel. - Gondold át újra! Túlságosan öreg vagy hozzám. Az egyik lábad már a sírban, a másik meg a szélén. Aidán bőszen ráncolta a homlokát. - Nem vagyok még olyan öreg! Csak harminc telet éltem meg. Regin most már tartott tőle, hogy nem fogja tudni meggyőzni Aidant, ezért azt mondta: - Lehet, hogy megfontolom a dolgot, de csak akkor, ha előbb segítesz nekem megmenteni Luciát. Aidán határozottan megrázta a fejét. - El fogod árulni nekem, hogy merre találom őt. De csak az után indulok a keresésére, hogy biztonságba helyeztelek a népemnél. - Soha nem találsz rá nélkülem. - Mivel valkűr nővérek voltak, Regin képes volt megérezni Lucia jelenlétét, ha elég közel került hozzá. - És nincs elfecsérelni való időnk. - Hozzám fordultál tanácsért, én pedig így döntöttem... - Tanács! Te bolond vagy! És arrogáns. Én istenek leánya vagyok. Egy lóért, élelemért és talán egy pár kísérőért fordultam hozzád. Hogy utamra indulhassak! - Már döntöttem, Fényeske. Ebben a birodalomban az én szavam dönt.

A teremben korábban látott barna szakította félbe őket, aki étellel és itallal megpakolt tálcát hozott. Ahogy felszolgálta az ínycsiklandóan illatozó pörköltet, gondoskodott róla, hogy Aidán betekintést nyerjen dús kebleire. Reginnek eszébe jutott a saját éppen csak bimbózó melle. Életében először úgy érezte, hogy nem tökéletes. És talán egy kicsit féltékeny is volt. Ó, de ő ült a hadúr asztalánál, akár egy felnőtt nő. Ő volt az, akit ez a makacs, őrült halandó feleségül akar venni. Gúnyosan rávigyorgott a szolgálólányra. - A lány nem kaphat sört, Birgit - figyelmeztette Aidán a nőt. — Tej nincs? Regin arca égni kezdett. És csak rontott a helyzeten, hogy nagyon vágyott a tejre. Amikor Birgit visszatért a tejes kancsóval, Aidán olyan szórakozottan bocsátotta el a szolgálót, hogy Regin sértett büszkesége azonnal megenyhült. A vadpörkölt gazdag illatától fölébredt Regin éhsége, és mohón falni kezdett. A hús szinte elolvadt a szájában. Istenek, a halandók aztán tudnak főzni! - Mesélj nekem az otthonodról - kérte Aidán, és egy darab lapos kenyeret tett Regin fatányérjára. - Ködös, gyönyörű föld - magyarázta Regin két falat között. - Nyugodt és békés. Általában. Amikor Löki nem száll le közéjük, vagy valaki nem engedi szabadon Fenrist, a hatalmas farkast. - Milyen volt az életed? Regin lenyelt egy falat kenyeret. - Tényleg azt kívánod, hogy... beszéljek? - A nővérei általában könyörögtek neki, hogy maradjon nyugton, és viselkedjen komolyan. - Kíváncsi vagyok rád. Regin vállat vont, és úgy döntött, akár élvezheti is ezt a rövid időt ezzel a makacs, rendíthetetlen hadúrral - mert ha a férfi nem változtatja meg a véleményét, akkor az éjszaka sötétjét kihasználva úgyis meglép, és egyedül folytatja a kutatást. De legalább tele lesz a hasa, és lesz alatta egy lopott ló. Így hát mesékkel szórakoztatta a férfit a Walhalláról és a félistenek ostobaságairól. Aidán jóízűen nevetett a történetein, látszott rajta, hogy őszintén élvezi a meséket. Egy alkalommal az arckifejezése egyenesen... büszkének tűnt, ami zavarba ejtette Regint. - Nem idegesít a humorom? - Egyáltalán nem. Nem nevettem ilyen jót... — Összeráncolódott Aidán homloka. - Azt hiszem, még soha életemben nem nevettem ilyen jót. - Általában felbőszítem az embereket. És rosszkor viccelődöm. Például kivégzések közben. Freya szerint egyszerre áldás és átok számomra, hogy idegesítek másokat. - Nekem tetszik a viselkedésed, Reginleit. Az élet hosszú nevetés nélkül. Regin élvezettel fürdött az acélos tekintetű harcos dicséretében - míg a férfi hozzá nem tette: - Remekül összeillünk, Fényeske. A lány felsóhajtott. - Még mindig azt hiszed, hogy majd együtt leszünk. - Bár úgy érezte, hogy Aidán tiszteletre méltó férfiú, ebben biztosan téved. Wóden soha nem fogja megengedni, hogy feleségül menjen egy halandó berserkerhez. És az ohalla, amelyet Aidán elérni vágyott? Regin csak egyetlen olyan berserkerről hallott a történelem folyamán, akinek ez sikerült. A többiek sokkal hamarabb odavesztek a csatában, mint hogy kivívhatták volna a kétszázadik győzelmüket. Amivel a ravasz Wóden tökéletesen tisztában volt. - Biztos vagyok benne, kicsi feleség. - Aidán befejezte az evést, fölkelt az asztaltól, és az ágyhoz lépett, aztán kétfelé osztotta a szőrméket a két ellentétes fal mentén. Odaintette

Regint az egyikhez, ő maga pedig leheveredett a másikra. Az oldalára fordult, és a könyökére támasztotta a fejét. - Ha idősebb leszel, majd rájössz, hogy minden nőnek szüksége van egy férfira, még a valkűröknek is. - Miért? - Regin lefeküdt a másik szőrmeágyra. - Majd megérted, ha túljutottál az átváltozáson. - Úgy érted, hogy mikor halhatatlanná válók? — Amikor felserdül, sebezhető leányból szinte legyőzhetetlen nővé változik. A nővérei suttogva beszéltek erről az időről, de Regin nem értette ennek az okát. Talán ez a férfi elárulja neki. - Azok a hónapok csodálatosak lesznek. — Aidán már a hátán feküdt, a feje alá tette a két kezét. Sokatmondó hangsúllyal hozzátette: - És akkor majd nagyon is vágyni fogsz rám. - Miért? Mi fog történni? - Asszonnyá válsz. És ugyanolyan szükséged lesz rám, amennyire nekem egészen biztosan szükségem lesz rád. - Meg fogsz majd csókolni? - kérdezte Regin szégyenlősen. - Abban biztos lehetsz. -És? - És most aludnod kell. Hosszú út áll előttünk. - Hadúr, áruld el nekem! - Regin összefonta a karját a mellén, és odakinn becsapott egy villám. Aidán kuncogott. - S ugyan miért csókolnálak meg éppen téged? Aidán ismét az oldalára fordult, tekintete a Reginébe mélyedt. - Miért ne engem? - Te nem teszel mást, csak háborúzol. - Igaz, és átkozottul jó vagyok benne. Ami azt jelenti, hogy mindig képes leszek megvédeni téged. És mire felnősz, elég zsákmányt halmozok majd fel ahhoz, hogy kényeztethesselek. - Nem vagy sem nemes, sem kifinomult. Aidán bólintott. - Egy csöppet sem vagyok kifinomult. Ám ez azt is jelenti, hogy nem vagyok csalárd sem - mindig pontosan tudni fogod, hogy mire gondolok. - És úgy véled, hogy jogosult vagy egy valkűr kezére? - Én vagyok a valaha élt leghatalmasabb berserker — jelentette ki Aidán a legkisebb önteltség nélkül; egyszerűen rögzítette a vitathatatlan tényt. - Szóval, ha nem én, akkor kicsoda? Regin vállat vont. - Még nem győztél meg a vonzerődről, Aidán. - Ez is vitathatatlan tény volt. - Van még egy ok... - Áruld el! Aidán rekedt hangon válaszolt. - Azért kell engem választanod, mert... én szeretni foglak, Reginleit. Regin szíve kihagyott egy ütemet. - Hogy mondhatsz ilyet? Nem ismerheted a jövőt! - Biztosan tudom, mivel tizenkét évesen megnyertél magadnak az eszeddel és a bátorságoddal. És a rendíthetetlen hűségeddel. — Aidán a hátára dőlt, és vigyorogva fölnézett a hosszúház gerendáira. - Ha beveted a csábító trükkjeidet, esélyem sem lesz ellened. Már előre megadom magam. - Ha felnövök, mások is vetélkedni fognak majd a kezemért.

- Az biztos. De te kizárólag hozzám tartozol. Újabb villám csapott le odakint, annak bizonyítékaként, milyen ingerült volt Regin. Aidán valóban úgy hitte, hogy joga van megfosztani őt a szabadságtól, és érinthetetlen jutalomként őrizgetni, miközben a hadúr tovább éli züllött életét. Lehet, hogy a halandóknál így mennek a dolgok. De ez nem elég jó a magamfajtának. - Halld a szavam, berserker - szólalt meg. - Megesküszöm neked, hogy ugyanolyan hűséges leszek hozzád, amilyen te énhozzám. — Na, ez majd lecsöndesíti a hadurat. Egy hetet sem bír ki Birgit nélkül. - Valahányszor egy szolgálólány az öledbe ül, annyiszor teszem meg ezt én is egy harcossal. Minden asszony, akit megcsókolsz, egy férfi ajkát jelenti az enyémen. Aidán vad tekintete a Reginébe mélyedt, a szeme még egyszer felvillant — mintha a puszta gondolat felszította volna a dühét, hogy a lány valaki mással volt. Láthatóan próbálta visszanyerni az önuralmát. - Akkor esküszöm neked, hogy nem érek hozzá senki máshoz. Most már elégedett vagy, kicsiny feleség? Egyéb kívánság? - Veled kell tartanom, hogy megtaláljuk Luciát. - Ebben nem engedek, Reginleit. Sebezhető vagy. Baj érhet. Ezt pedig nem tűrhetem. Mielőtt elfújta volna a gyertyákat, Aidán előrehajolt, gyors puszit nyomott Regin hajára, és megpaskolta az állát. - Fényeske, nagyon lassan múlik majd számomra az idő, amíg felnősz. Minden éjjel arról az asszonyról fogok álmodni, akivé válsz majd. Visszafeküdt a szőrmeágyra, és Regin a sötétben is látta, ahogy lehunyja a szemét, és az ajka mosolyra húzódik, mintha már alig várná az álmot. A lány magában felsóhajtott. Nem fogod megérni, hogy felnőjek, hadúr. De nekem valószínűleg időről időre eszembe jut majd a nyakas halandó, aki kedves volt hozzám. *** Kilenc évvel később - Mint csinálsz, húgocskám? — kérdezte íjász Lucia, amint berobogott Regin szobájába. Bár Regin azt remélte, hogy ma éjjel kilopódzhat az udvarházból, amelyben Luciával élt, a nővére vadászösztönei túlságosan kifinomultak voltak. Hazudnom kellene valamit. Ám inkább bevallotta az igazat. - Azon gondolkodom, melyik ruha tetszene jobban a hadúrnak. Lucia levegő után kapkodott, a két keze az íjra hanyatlott, amelyet állandóan magára erősítve hordott. Az ujjaival idegesen matatott a húron. - Meglátogatod azt a berserkert? Regin bólintott. Hamarosan végleg halhatatlanná válik, és Lucia figyelmeztette rá, hogy ekkor a vágyai elképesztően fölerősödnek majd. Amikor Regin elképzelte, hogyan elégíthetné ki őket, akkor csupán egyetlen férfi képe jelent meg a képzeletében. Ahogyan azt Aidán megjósolta, most szüksége volt a férfira. - A közelben tartózkodik. A serege a sötét erdőben táborozik. Az évek alatt, miközben Luciával ebben és a többi dimenzióban kutatott vaikűrök után, Regin gyakran hallott regélni a berserkeréről. Csak kevéssel járt közelebb a halhatatlanság ajándékához, mert több időt töltött a Regin utáni kutatással, mint a harccal. És már negyven telet élt meg. Azt mesélték róla, hogy megváltozott - még dominasabbá vált vadállati természete. Kereste a bajt, a legkisebb provokációra szabadjára engedte a dühét. És Regin mégsem tudta őt kiverni a fejéből.

- Szóval, a majdnem teljesen átlátszó szoknyát vegyem föl - ütögette Regin az ujjai hegyével az állát -, vagy azt a nadrágot, amelyik második bőrként simul a testemre? Lucia csak fröcsögött. - Igazad van, Lucia. A férfiak valóban jobban megbámulnak nadrágban. - Felhúzta a nadrágot gömbölyű popsijára - némi nehézség árán —, aztán lefeküdt az ágyra, hogy feszesre húzza a kötőket. Ezután fölvett egy mély kivágású bőrmellényt. Bár a mellét eltakarta a mellény, a derekát pucéran hagyta. Lucia járkálni kezdett a szobában. - Ezt már egyszer megbeszéltük. - Nem, te elmondtad róla a véleményedet - emlékeztette Regin, miközben tucatnyi apró varkocsba fonta a haját az arca körül. A többi tincset szabadon hagyta. — Én semmibe nem egyeztem bele. Lucia azt akarta, hogy csatlakozzon a skathitákhoz - a cölibátust fogadó íjászok rendjéhez, amelynek ő maga is a tagja volt —, de Regint túlságosan izgatta a párzás gondolata, túlságosan vágyott fölfedezni azt, amit azon az éjszakán a hadúr titokzatos mosolya ígért. De nem csupán ezért akarta meglátogatni Aidant. Bár a hadúr makacs és arrogáns volt, ám együtt nevetett vele, élvezte Regin humorát. Az azóta eltelt évek alatt a férfiak epekedve, áhítattal, néha még némi tisztelettel is bámulták ugyan - de egyetlenegyszer sem néztek rá úgy, ahogyan Aidán. Elismeréssel. A hadúrnak pontosan úgy tetszett, amilyen volt. - Őrültség találkozni vele, Regin. Azt hiszi, hogy egyedül ő fog téged birtokolni. Mint egy... mint valamit, egy tárgyat. Soha nem fog elengedni! - Akkor meg sem fog kapni. Kénytelen lesz belemenni az alkuba: három hónapot kap, vagy semmit. - Regin ki fogja deríteni, mi vonzza a hadúrhoz, kioltja ezeket a vágyakat, és ezzel Aidán elveszíti a hatalmat fölötte. Regin beletúrt a hatalmas ékszeres ládába - amelyben természetesen nem volt egyetlen ragyogó drágakő sem. Kifényesített aranydíszeket választott. A férfiakat elbűvölte, ahogyan ragyogtak tőle az ékszerek. Kígyózó karpereceket húzott az alkarjára, tiarát tett a fejére. - Ha már muszáj, legalább válassz másik férfit, bárkit, csak ne egy berserkert! Azok állatok, és tudod, hogy én nem mondok akárkire ilyesmit - kérlelte Lucia. A tekintetén látszott, hogy még mindig kísérti a múlt, a saját kilenc évvel ezelőtti kalandja egy férfival. A férfi, akiről azt hitte, hogy szereti, álcába bújt szörnyeteg volt, aki Lucia ellen fordult, és elmondhatatlan kínokat okozott neki. Reginnek annak idején valóban minden oka megvolt az aggodalomra — és arra is, hogy otthagyja Aidant. Ha csak egyetlen nappal később érek oda... - Nem választhatok másik férfit. Különben megszegném az eskümet. - Mintha azok az évekkel ezelőtt kiejtett öntelt szavak kísértették volna. - Megfogadtam Aidannek, hogy olyan hűséges leszek hozzá, amilyen ő énhozzám. Lucia, azt beszélik, hogy minden nőt elutasított. Ha ez igaz... Ettől azonban Lucia csak még jobban aggódott. - Kielégíthetetlen vadállat lakozik benne, amelyik csak üzekedni, győzni és birtokolni akar. A te érdekedben azt remélem, hogy nem próbálta meg féken tartani ezt a vadállatot majdnem egy évtizeden keresztül. - Elmegyek hozzá - jelentette ki Regin határozottan, és a lépcső felé fordult. Már döntött. Nem volt szokása meg- hányni-vetni a dolgokat. Ritkán mérlegelt, és soha nem töprengett. Ő cselekedni szokott. Lucia felsóhajtott, és követte Regint a bejárati ajtóhoz. - Akkor legalább most az egyszer légy óvatos! - Amikor az ajtóhoz értek, Regin kezébe nyomta a kapucnis köpönyeget. - Mérd fel a helyzetet, mielőtt bemasíroznál a táborába,

mintha te lennél ott a főnök. Ígérd meg! - Rendben van. — Regin magára kanyarította a köpenyt, aztán kilépett a házból, és fölnézett a sötétedő égboltra. Vihar közeledett. - Kívánj szerencsét! — kérte vidáman, és magára hagyta Luciát, aki helytelenítőn cincálta az íj húrját. Regin elindult, átsietett az olvadó jégmezőkön az erdő felé. Annyira izgatott volt, hogy könnyedén megelőzte a lecsapni készülő vihart. Ahogy közeledett Aidán táborához, meghallotta a hangokat, nőkét is a férfiaké mellett. A szokásos markotányosnők. Ezúttal vajon milyen erkölcstelen jelenetek szemtanúja lesz? Talán Aidannek is van ma éjszakára hálótársa. A gondolatra agresszívan kiegyenesedtek a karmai. Megesküdött nekem. Bár árulásnak érezné, ha ilyesmi történne, a vágyai annyira fölerősödtek, hogy talán egyszerűen csak kidobja a nőt a hadúr ágyából, és bemászik a helyére. Azt már nem! Ha Aidán megszegte az esküjét, akkor nem fogja nekiajándékozni az ártatlanságát. Tudnom kell... A központi tisztás szélén felugrott egy fára, és megigazította magán a köpenyt, hogy a ragyogás ne árulja el. Mindenféle rendű-rangú berserker ücsörgött a hatalmas tűz körül, mindegyikük nőt, mézsörös kupát szorongatott a mancsaiban, vagy mindkettőt. Egyet kivéve. Aidán. A hosszú pad egyik végén ült, szőke fejét a tenyerébe hajtva. Mintha a kezébe szorította volna a homlokát. Brandr, az a korcs, mellette ült egy szolgálólánnyal az ölében, az egyik kezével a nő szoknyája alatt, ahogy a hátsóját markolászta. A másik kezével rácsapott Aidán vállára. - Találunk majd más nyomot, barátom. - De ez olyan biztosnak tűnt. — Aidán fölemelte a fejét; az arca kétségbeesésről árulkodott. — Múlt éjjel azt álmodtam, hogy megtaláltam őt. Regin levegő után kapkodott Aidán láttán. A hadúr jóképű arca fáradtnak, elgyötörtnek látszott. De bár az évek nem múltak el nyomtalanul, még mindig ő volt a legszebb férfi, akit Regin valaha látott. Brandr átnyújtott neki egy kupát. - Nesze. Igyál! Aidán ellökte a kupát. - Tiszta fejre van szükségem. Holnap északra lovagolunk. - Feledkezz el mindenről egy éjszakára! - kérte Brandr, és széles mozdulattal rávágott a ribanc seggére. Aidán mérgesen a barátjára meredt, aztán a többi férfira meg az ölükben ficánkoló nőkre. Fogta a kupát, és megdöntötte. Amikor kiürült, beletörölte a száját a tunikája ujjába. - Istenek, mi volt ez? Égeti a torkomat. - Lélekerősítő. Most pedig válassz hozzá ágymelegítőt. Nem, ne tedd! - Csak most az egyszer, Aidán. Most az egyszer? Hát tényleg megtartotta az esküjét? Amikor Aidán csak dühösen rámeredt, Brandr felsóhajtott. Talpra segítette a nőt. - Menj, szórakoztass valaki mást egy órácskáig. Majd később megkereslek - mondta neki. Amikor a két férfi egyedül maradt, Brandr megszólalt. - Ez nem mehet így tovább, Aidán. A barátod vagyok, és képtelen vagyok ezt tovább elviselni. - Szerinted mit kellene tennem? - Légy ismét a vezér, aki régen voltál. Az istenek szerelmére, Aidán, még én is közelebb

vagyok az ohallához, mint te, pedig féltucatnyi évvel öregebb vagy nálam. Felejtsd el ezt a megszállottságot! Semmi másra nem gondolsz, csak rá. - És hibáztatsz ezért? Képzeld el, milyen asszonnyá válhatott. - Fölnézett a felhős égboltra, mintha maga előtt látná Regint, és ezt hallván a lány szíve elszorult. Aztán Aidán visszafordult Brandr felé. - Nem, inkább ne képzeld el! Brandr mély lélegzetet vett. - Rengeteg nő van a táborban. Nők, akik vállalnák a tűzhalált, csak hogy az ágyadba bújhassanak. Biztos találsz valakit helyette. - Már maga az ötlet is nevetséges. És ezt te is pontosan tudod. - Inkább tartok a karomban egy melegvérű nőszemélyt, mint egy hideg valkűrt képzeletben. Nem vagyok hideg! - Mellesleg - tette hozzá Brandr - ez az ital elég volt ahhoz, hogy egy lovat is leverjen a lábáról. Hamarosan kidőlsz. És talán egyszer végigalszol végre egy éjszakát. Aidán elvigyorodott, talpra ugrott, aztán eldülöngélt az egyik közeli sátor felé. - Bújj be az üres ágyadba, öregember! - kilátott utána Brandr. Brandr és én egy nap összemérjük a kardunkat, döntötte el Regin. Aztán ágról ágra ugrálva letelepedett az Aidán sátra melletti fán. Onnan a nyitott ponyván keresztül belátott a homályosan megvilágított belső térbe. Aidán dühösen letépte magáról a tunikát, fölfedve széles vállát, izmos hátát és keskeny csípőjét. Ahogy mozgott, az izmai megfeszültek sima, lebarnult bőre alatt. Csodálatos hím. Regin felszisszent a látványra. Aidán belerúgott egy földön heverő páncélba, aztán leverte a kupát az asztalról. Olyan volt, mint a közeledő vihar, a dühe egyre erősödött, ahogy egymás után darabokra zúzta a holmiját - fegyverek csengtek-bongtak, fa hasadt. Regin döbbenten figyelt, a homlokát ráncolta a halandó dührohama láttán. Amikor megérkezett a vihar, és lecsapott az első villám, Aidán mozdulatlanná dermedt. Regin úgy vélte, hallja, amint a férfi azt dünnyögi: - Villám? Villám? — Kitántorgott a sátorból, nyilvánvalóan részegen az italtól, és elindult kifelé a táborból. Regin leugrott a földre, és hangtalanul követte Aidant ki az erdőből a közeli mezőre. A hadúr megállt egy ősi rúnakő előtt - egy fölfelé meredő, több mint három méter magas szikla előtt, amelyet rovásírás díszített. Rengeteg ilyen kő állt ezeken az északi vidékeken, úgy tartották, hogy rajtuk keresztül üzenhetnek Wódennek. Aidán szembefordult a kővel. - Villámot küldesz nekem ma este? - Minden egyes szót egyre hangosabban ejtett ki, és a végén már kiabált. — Hogy emlékeztess arra, amit elveszítettem? — Hatalmas öklével rávágott a sziklára. Regin álla leesett az istenkáromlás hallatán. Aidán ismét rácsapott a kőre; a kezén kiserkent a vér. - Hogy emlékeztess arra, amit képtelen vagyok megtalálni? Regin minden egyes szónál átérezte a férfi fájdalmát. Áradatként futott végig rajta, ideiglenesen elfojtotta a vágyait. Soha nem tapasztalt még ilyen fájdalmat — amikor nem a test, hanem a lélek szenved. Vagy a szív? Regin nem hitte volna, hogy Aidán idejut. Mintha láthatatlan erő vonzotta volna, Regin közelebb óvakodott. Amikor Aidán ismét fölemelte véres öklét, egyetlen érintéssel megállította a férfi karját. Aidán megdermedt, de mégis úgy tűnt, mintha az egész teste dobolt volna. Ahogy a Reginé is; viharos érzelmei villámokkal világították be az égboltot.

Aidán lassan feléje fordult. Reszkető kezekkel nyúlt a köpenye felé. Valószínűleg észre sem vette, hogy megszólalt. - Legyen Ő, legyen Ő, istenek, adjátok, hogy Ő legyen! Kioldotta a köpenyt, amely Regin lábához hullott, aztán felszisszent, amikor meglátta a valkűr arcát. Véreres szeme immár szürkén ragyogott, ahogy magába itta a lány látványát. Összeráncolta a szemöldökét, mintha fájdalmai lennének, fölemelt egy tincset, és keresztülhúzta rajta az ujjait. - Milyen szép! Könnyű eső kezdett hullani, benedvesítve a bőrüket, de úgy tűnt, Aidán észre sem veszi. Tekintete végigvándorolt Regin testén. Himbálódzni kezdett. - Istenek, angyal - nyögte rekedt hangon. - Ilyennek láttalak az álmaimban. Minden éjjel. - Aztán összeráncolta a homlokát, és magában motyogott. — Még mindig álmodom. Ez aztán tényleg erős ital volt! - Ez nem álom, hadúr... Aidán egyik karja hirtelen kinyúlt, és megragadta Regin vállát; a másik abroncsként feszült a karja és a teste köré, ahogy a férfi magához rántotta. Regin érezte, ahogy Aidán mellkasából felszakadt a nyögés, amikor a testük összeért. Soha nem volt még ennyire közel férfihoz. - Visszatértél hozzám. Nem kell tovább aggódnom miattad, hogy egyedül vagy odakinn a nagyvilágban — suttogta Aidán érzelmektől elfúló hangon. - Csak egy kicsi leány voltál. A védelmem nélkül. - Az arcát belefúrta Regin hajába, magába szívta az illatát, és ismét felnyögött. - De most már asszony vagy. - Az erekciója Regin hasához nyomódott, miközben felmordult. - Az én asszonyom. Meztelen mellkasa selymes volt Regin arca alatt, és olyan forrónak tűnt az esőben. Az illata körbeölelte a valkűrt, és éppen olyan csábító volt, mint a férfi feszülő izmai a teste körül. Amikor az állával megdörzsölte Regin hegyes fülének érzékeny csúcsát, a valkűr karmai begörbültek, készen arra, hogy belemélyedjenek a férfiba, és még közelebb húzza magához. Ám ekkor Aidán fölemelte a fejét, és gyanakvó tekintettel nézett rá. - Lefeküdtél valaki mással? Regin összeráncolta a homlokát, és őszinte érdeklődéssel kérdezte: - Nem akarnál engem, ha így lenne? Aidán állkapcsán remegni kezdett egy izom. Ügyet sem vetett a kérdésre. - Volt valaki más, valkűr? - Vad tekintete szinte lángolt. - Áruld el! Ébredezik a bennem élő vadállat. Nem képes osztozni a párján. Én nem vagyok képes osztozni a páromon. Regin nagyot nyelt a férfi tekintetének intenzitása láttán. Aidán soha nem fog lemondani róla, nem fog beleegyezni, hogy csak hónapokat töltsön vele, ahogyan tervezte. - O, ez hiba volt. - Volt valaki más. — Aidán hátravetette a fejét, és elbő-dült, akár egy megsebzett vadállat. Az egyik karjával magához szorította Regint, a másikkal püfölni kezdte a nedves sziklát. - Téged nekem szántak, csak nekem! -Aidán, várj! - kilátott fel Regin. Próbálta kiszabadítani magát, de a hadúr a testéhez szorította a karját. - Hallgass meg! De Aidán nem tette. - Én hűséges voltam hozzád, valkűr! — A rúnakő kezdett hasadozni az ökölcsapásai alatt. - Lemészárolok mindenkit, aki egy ujjal is hozzád ért... Mivel Regin nem látott más megoldást, belemélyesztette az agyarait Aidán izmos mellkasába. Úgy tűnt, a férfi észre sem veszi. Regin erősebben harapott, míg ki nem serkent Aidán vére.

Ettől a hadúr lassan lecsillapodott. - Te megharaptál engem? Regin a homlokát ráncolta, aztán eleresztette a férfit. - Ha fájdalmat akarsz okozni nekem, akkor jobban meg kell erőltetned magad. Kilenc évig éltem teljes nyomorúságban. - Tennem kellett valamit, hogy meghallgass. Aidán, senki fia nem érintett. Nem mintha ez számítana - hiszen te biztosan nem vagy ártatlan. Aidán megkönnyebbülten dőlt a valkűrnek. -Te onthatod szűz véremet - tette hozzá Regin szarkasztikusam Aidán azonban nagyon komolyan vette a valkűr szavait. - Az jog szerint az enyém. Te hozzám tartozol! Ha lett volna bárki más, megetettem volna vele a saját beleit. Regin felpislogott a hadúrra. - Te így fejezed ki az érzelmeidet? - Bennem nem lakozik költészet, Reginleit. Sem szép szavak. - Lenézett a valkűrre, szinte fölfalta a szemével. — Befejezetlen férfiként járulok elébed. Nyers, elkeseredett hím. Aidán véres, kérges kezébe fogta Regin kacsóit. - Elfogadsz engem? — A szeme ragyogott, a szempillái végén esőcseppek csillogtak. Lecsapott egy villám, és elakadt Regin lélegzete — a felvillanó fényben még gyönyörűbbnek látta a férfi arcát. - Hadúr, egyszer azt mondtad nekem, hogy mindig tudni fogom, mit gondolsz. Mi jár most a fejedben? - Egyrészt az, hogy szégyenszemre mindjárt a nadrágomba élvezek csupán attól, hogy itt vagy mellettem. — Az egyik keze hátrasiklott, és megragadta Regin hátsóját. -Ó! - Másrészt attól félek, hogy ismét elijesztelek. - Nem ijesztettél el korábban sem. Nem félek semmitől. - Akkor miért hagytál el engem? - Mert nem hallgattál rám. Meg akartál fosztani a szabadságomtól. - De helyette neked adtam volna a magamét, asszony! De akkor miért tértél most vissza? - Elsősorban... az átváltozás miatt. Amikor szorongatni kezdett a szükség, eljöttem hozzád, hogy enyhet adj. Aidán elcsöndesedett egy pillanatra. - Hozzám jöttél — ismételte rekedten. - Az emberedhez. Reginleit, dagad a keblem a büszkeségtől. - Az ajka széle mosolyra húzódott. - Akárcsak az ágyékom. Alig várom, hogy megismerjem dús idomaidat, amelyeket felkínálsz nekem. - Tetszem neked? - Regin öntudatosan kihúzta magát. - Attól tartok, nem nőttem elég magasra. - Még hogy tetszel-e? - Aidán hangosan fölnevetett. - Elkápráztatsz. O, kicsiny feleség, ha magasra nem nőttél is, a szélességeddel nincs baj. - Aidán egyik tenyerét Regin mellére fektette, aztán gyöngéden megszorította a halmot. Kéjesen megremegett, amitől Regin egész teste megborzongott. - És azért jöttél, hogy enyhet adjak neked itt? - A másik keze lesiklott kettőjük közé, és finoman megmarkolta Regin lába közét. A valkűr levegő után kapkodott. - I-igen. Aidán szemében izgatottság, birtoklási vágy és büszkeség égett. - Le fogom csillapítani benned a vihart. - Keményebben rászorította a tenyerét Regin ölére, amitől a valkűr feje hátrahanyatlott.

- O, igen! Szeretkezz velem, hadúr! - Milyen régóta vágytam e szavakat hallani! De nem tehetem. Több időre van szükségem. Regin fölemelte a fejét. - Nem értelek. - Többet akarok belőled. Az örökkévalóságot akarom. - Miről beszélsz? - Ha meggyalázok egy valkűrt, mielőtt feleségül venném, akkor soha nem érem el az ohallát. Wóden soha nem ajándékozna meg vele. - Feleségül venni? - Regin kirántotta a lába közül Aidán kezét. - Halhatatlanok nem házasodhatnak halandókkal! Ez természetellenes! — Látni, ahogyan a férfi mindennap közelebb kerül a halálhoz, míg végül az öregség elfonnyasztja... - Pontosan. Tehát halhatatlanná kell válnom. S bár ez nem tilos, nem veszlek feleségül mindaddig, amíg el nem érem az ohallát. Nem ismerek egyetlen harcost sem, aki hatvan télnél többet ért volna meg. Én most negyven vagyok. Húsz év legföljebb arra elég, hogy megízleljem, milyen lesz veled az élet. Regin teljesen magába roskadt. - Azt akarod, hogy... várjak? - A terve teljesen dugába dőlt. Nem elég, hogy nem kapja meg azt, amiért jött, de még meg is bűnhődik, amiért egyáltalán megpróbálta. - Csak arra, hogy a magamévá tegyelek. Addig is más módokon elégítelek ki. De Régin mindent meg akart ismerni, tapasztalni. - Még hány csatát kell megnyerned? Aidán büszkén fölemelte az állát. - Mindössze úgy hattucatnyit. - Van egyáltalán ennyi háború? - kiáltott fel a valkűr. - A vámpíroknak és az ellenséges démonarchiáknak hála egy egész életre elegendő háború vár. - Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy megvívj hetven csatát! Azért jöttem, mert azt akartam, hogy te légy az első szeretőm. - Az istenekre, az is leszek, asszony! De nem most. Várni fogsz rám, Reginleit. El fogom érni az ohallát érted, kettőnkért. - És mit vársz tőlem, mit csináljak, miközben te harcolsz? Valkűr természetem éppen úgy éhezik a háborúra, akárcsak a tiéd. És nem kedvelem a vámpírokat. - Ők irtották ki az anyja népét, a Ragyogókat. - Te hátramaradsz... Regin szeme elkerekedett, és már nyitotta a száját, hogy megmondja a magáét a hadúrnak. - ... a kiképzésre, ahogy minden emberem teszi, mielőtt csatába indul - fejezte be Aidán a mondatot. - Kiképzésre? - kérdezett vissza dühösen, homlokát ráncolva. - Egész életemben a harcra készültem. - De rossz fegyverrel. Még mindig a hosszú kardot forgatod? - Igen- A termetedhez és valkűr gyorsaságodhoz jobban illene két rövid kard. Megtaníthatnálak rá, hogyan harcolj velük. Regin lebiggyesztette az ajkát; bár nem szívesen vallotta be, érdekesnek találta az ötletet. - És mihelyt túl vagyok a kiképzésen... - sürgette Aidant. A hadúr úgy válaszolt, mint akinek a fogát húzzák. - Csatlakozhatsz hozzám a fronton. De csak miután én úgy gondolom, hogy készen állsz. Regin apró agyaraival az ajkát harapdálta, alaposan végiggondolva a hadúr javaslatát. Aidán valószínűleg igennek vette a hallgatását, mert előrehajolt, és megcsókolta Regin

nyakát; az ajka az eső ellenére forró volt. Rekedt hangon a valkűr bőrébe suttogott. - És, csak hogy tudd, Fényeske... - Kidugta a nyelvét, és a hegyével lenyalta Regin nyakáról az esőcseppeket. - Most pedig megesküszöm neked, hogy én leszek az utolsó szeretőd. Regin képtelen volt gondolkodni, miközben Aidán ezt csinálta! - Ne-nem mentem ebbe bele. Nincs beleszólásom? Már megint? Aidán mély lélegzetet vett, talán hogy visszanyerje az önuralmát, aztán fölemelte a fejét. Adj nekem egy esélyt, és megnyerem a szívedet. Csupán időre van szükségem. Regin nem hitte, hogy ez megtörténhet. Egy hozzá hasonló halhatatlan soha nem szerethet teljes szívvel egy halandót. Az ösztönei lázadnának ilyen gyöngéd érzelmek ellen. Végül is nem adhatta a szívét egy férfinak, aki magával vinné azt a sírba, és itt hagyná őt, hogy egy örökkévalóságig gyászoljon és epekedjen. Mégis volt valami megnyerő Aidán abszolút magabiztosságában. Mintha a férfi tudott volna valamit róla, amit még Regin sem tudott önmagáról. És egyre fékezhetetlenebb vágyai miatt nehezen lett volna képes nemet mondani a férfinak. - Három hónapot adok neked, hadúr. Három hónapod van, hogy megnyerj magadnak. - O, valkűr — Aidán az ujjai hegyével fölemelte Regin állát. — A szíved két hónapon belül az enyém lesz. *** Hét hónappal később Hol van már? Megörölök itt nélküle. Regin föl-alá járkált a hosszú házukban, miközben odakinn hóvihar tombolt. Aidannek már egy hete vissza kellett volna érkeznie a hadjáratból. Regin napokig járta a vidéket, hogy a nyomára leljen, de semmit sem talált. Az emberek arról pletykáltak, hogy valakit elfogott az ellenség. Életben van-e még egyáltalán? Aidán. A medveharcos, akibe nem szerethetett bele, de akit mindenkinél jobban akart. Bár Regin immár teljesen halhatatlanná vált - az étel iránti vágya megszűnt, a harc után viszont egyre jobban epekedett -, mégis tovább időzött Aidán táborában. Jobbá váltam attól, hogy itt vagyok, vele vagyok. Jobb kardforgató lett - bár Aidán még mindig nem tartotta őt késznek a harcra, és Regin titkokban attól tartott, hogy soha nem is fogja. Jobb szeretővé vált. Bár Aidán még mindig nem közösült vele. Hét hónappal ezelőtt többször is megpróbálta elcsábítani a hadurat, rábeszélni, hogy tegye őt a magáévá. Ám idővel ő is egyre többet akart a férfiból. Nem, Aidán nem tudta elnyerni a szívét, de a vágyait igen. Engesztelhetetlen kitartással elégítette ki őt, és arra is megtanította, hogyan tegyen a kedvére. Valahányszor Aidán csatába indult, Regin követelődzni kezdett: — Vigyél magaddal, harcos! Milyen trükkel tartotta őt a táborban? Szexuálisan kielégítve, a szőrméken kiterülve hagyta, kimerültén, de ragyogva a boldogságtól. Vágyakozva a férfi visszatérésére. Amint Aidán oly sok idővel ezelőtt, úgy Regin is kérdezgetni kezdte magától: miért ne éppen ő? Ugyanis mihelyt a valkűr megtanulta, hogyan kezelheti a hirtelen haragú berserkert tudta, mikor csipkelődjön vele, mikor marjon bele, mikor vonja a karjába, és suttogja a fülébe, hogy „csss, nyugodj meg, hadúr”-, az élet Aidannel meglepően örömtelinek bizonyult. A hadúr istennőként bánt vele, ajándékokkal és meglepetésekkel kényeztette. És állandóan nevettek. Regin boldogan ízlelgette a férfi szívből fakadó nevetését - ugyanúgy,

ahogyan zsémbelődő, de szeretetteljes szavait. - Emlékszel, mikor sok évvel ezelőtt megesküdtem, hogy egyszer majd belém szeretsz? Igazat mondtam. Vajon más férfi mellett is ugyanazt érezné, mint azon az éjszakán, amikor Aidán finoman végighúzta szőke borostás állát a hasán, és azt mormogta: - Kisbabákat akarok tőled: berserker fiakat és valkűr leányokat. - Aztán fölemelte a fejét, és tiszta szürke tekintetét a Reginébe fúrta. - Megadod egyszer majd őket nekem? Az arroganciáját még fokozta is, hogy valkűr volt a párja. Úgy viselkedett, mintha máris halhatatlan lenne - sőt, még annál is arrogánsabban és fensőbbségesebben -, amikor lelkesen ecsetelte a jövőjüket. - Wóden kedvelni fog engem - biztosította Regint. — Egyetlen férfi sem értékelhetné jobban a leányát, mint én. A dolog egyszerű volt. Regin jobban kívánta őt, mint bármely más férfit, és Aidán tudta, hogy ez mindig így is lesz, vagyis a két évtized túlságosan rövid... Aidán támolygott be az ajtón. Regin felkiáltott, talpra ugrott. - Köszönet az isteneknek azért, hogy végre visszatértél! Hol... - Elhaltak a szavai, amikor meglátta a férfi vad arckifejezését. - Aidán? A hadúr izzó szemmel lehajította véres szekercéjét, letépte a kardszíját és vörösre szennyezett tunikáját. Tetovált mellkasa hullámzott, ahogy elindult Regin felé, aki az arckifejezése láttán egy lépést tett hátrafelé. Aztán még egyet. - Aidán, mondj valamit! - Próbáltak távol tartani tőled. - Regin nekiütközött az asztalnak, a hadúr pedig csak közeledett, mint vadállat a prédájához. - Kik? A vámpírok? - Senki nem tart távol tőled. Sem halhatatlan, sem ember, sem isten. Semmi nem tarthat távol tőled. - Aidán, mi-mit csinálsz? A szakadék szélén táncolsz. Meg kell nyugodnod. - Lepergett előttem az életem, Reginleit. Rohantam a csatába, mert azt akarom, hogy örökké az enyém légy. S elbukom anélkül, hogy akár egyetlen éjszakát a testedben töltöttem volna? A gondolattól őrjöngeni kezdtem! Regin soha nem látta még Aidant ilyen állapotban a csatatéren kívül. Mindketten nagyon igyekeztek, hogy soha ne engedjék dühöngő állapotba kerülni a férfit, mert tudták, hogy akkor elveszítené az irányítást a bensőjében élő vadállat fölött. A vadállat fölött, amely most bömbölve követelte a párját. - Kicseleztem a halált, hogy visszatérjek hozzád — elkapta Regin tarkóját, és közelebb rántotta magához -, hogy minden lehetséges módon a magamévá tegyelek. — Lehajtotta a fejét, az ajkával megcsipkedte Regin mellét, mire a valkűr levegő után kapkodott. - Ma éjjel magam alá gyűröm az apró testedet, míg nem sikongatsz a kéjtől. - Lázas vagy? Megőrültél? — Regin ellökte magától Aidant, de a férfit semmi sem tántoríthatta el. - Tudod jól, miért nem tehetjük meg! - Megtehetjük! Az enyém vagy! Az ohalla is az enyém lesz! Mindent magamnak követelek - jár nekem! - A dühöngő állat beszél belőled... és ostobaságokat mond. Gondold végig, mit mondtál! Kijelöltük az utunkat, és rendületlenül követni is fogjuk. Regin jól tudta, hogy minél jobban fokozódik Aidán dühe, annál gyorsabbá és erősebbé válik. Ha villámgyorsan el nem tűnik innen, mindennek vége lesz. Balra mozdult, aztán lebukott jobbra, elszaladt a hadúr mellett... Aidán elkapta a ruhájánál fogva, és visszarántotta. - Aidán, ne!

A férfi a karja közé szorította, az ágyukhoz cipelte, és lerántotta magával a szőrmékre. - Természetellenes dolog megtagadni a sors fonta köteléket. Te is tudod jól - te is érzed! Mielőtt Regin kiszabadulhatott volna, Aidán belemarkolt a ruhájába. Egyetlen hatalmas üvöltéssel letépte róla, izzó tekintete végigsiklott a valkűr mellén, aztán lejjebb, a lába közé. Hamarosan elveszíti az eszét, az izmai máris egyre jobban duzzadtak. - Régebben azt akartad, hogy a magamévá tegyelek. Már nem így van? - Természetesen akarom, de most még nem! Aidán lerántotta magáról a csizmát és a nadrágot, aztán Regin fölé helyezkedett. Méretes szerszáma megduzzadt a vágytól, a büszke makkon nedvességcsepp csillogott. Micsoda vad hím! Regin akarata ellenére a lába közét elöntötte a nedvesség, mellbimbói megkeményedtek. Valahányszor Aidanben fölerősödött a medve szelleme, Regin reagált - mintha a férfi átadta volna neki a benne élő vadállat egy részét, rányomta volna a valkűrre a billogját. Mert mihelyt a vadállat életre kelt, Regin kétségbeesetten vágyott rá, hogy válaszoljon a hívására. Keményen küzdött az egyre erősödő vágy ellen. - Nem! Ne tedd ezt! - Ököllel püfölte a férfi mellkasát, de amikor Aidán ilyen állapotba került, akkor Regin nem vetekedhetett az erejével. Elkapta a valkűr csuklóit, és erőlködés nélkül a feje mellé szorította őket. -Aidán, kö-könyörgök, csak várj... — A torkán akadtak a szavak, amikor a férfi az egyik melle fölé hajolt, és az ajka közé vette a bimbóját. Szívogatni kezdte, s közben egyik ujja becsússzam a testébe. - Nedves vagy nekem - morogta a mellbimbóval a szájában. Egy második ujj csatlakozott az elsőhöz, miközben a férfi forró ajka átsiklott a másik mellére, és vadul szívogatni, nyalogatni kezdték. Regin bimbói lüktettek, az öle remegett a férfi érintése alatt. - Aidán! - Készen állsz, mindjárt elélvezel. - De Aidán visszahúzta az ujjait. Regin nyöszörögni, rángatódzni kezdett. A valkűr kezet a feje fölé tartva, Aidán betakarta őt a testével. - Az enyém vagy, Reginleit! - Az ágyékát a valkűr combja közé nyomta. Regin érezte, ahogy vaskos szerszáma lüktet, keresi a bevezető utat... És istenek, segítsetek, Regin fölemelte a csípőjét, hogy Aidán végre hozzáférhessen. - Enyém!- bődült el a hadúr. - Megtörtént, Fényeske - szólalt meg Aidán. A hangja rekedt volt a kéj kiáltásaitól, a teste meleg és ellazult. - Nincs visszatérés. — A Reginéhez érintette a homlokát. A valkűr alig tudta visszafojtani a könnyeket. Az elmúlt néhány órában több gyönyört él át, mint amennyit valaha el tudott képzelni. De immár peregni kezdtek a homokszemek. Nem maradt túl sok hátra. - Megbántad, hadúr? - Csak azt bánom, hogy nem tettem meg ezt az elmúlt hónapok minden egyes órájában. Regin mosolyt erőltetett az arcára. - Ajánlom, hogy ez legyen életem legjobb húsz éve. - Azt hiszed, lemondtam arról, hogy veled töltsem az örökkévalóságot? Aidán fölkelt az ágyról, és kihúzta magát: meztelenül, hatalmasan és bátran állt a valkűr előtt. Olyan gyönyörű volt, hogy Regin majdnem elsírta magát. - Ha ismernéd a hőstetteimet, a csatákat, amelyeket megvívtam, hogy megszökjek a vámpírok elől! Hát nem érted? Semmi sem tarthat távol tőled! Semmi nem árthat nekem. Veled, az asszonyomként máris halhatatlannak érzem magam. És istenek, annak is látszott.

- Megtiszteltetés lenne Wóden számára, ha a fia lennék. - Aidán! - Megtagad vajon, ha megnyerek ezer csatát a zászlaja alatt? - Aidán rácsapott tetovált mellkasára. - Ha kell, az egész világot meghódítom a nevében! E hadúr testének hatalma! Akaratának ereje. A kardjának ügyessége... Annyira magabiztos volt, hogy Regin is hinni kezdett neki. Miért ne tehetnének meg bármit, ha együtt vannak? Aidán visszatért a valkűrhöz, ismét beborította a testével. - És te várni fogsz rám. Nem kérem tőled. Hanem követelem. - Az ajka a valkűrére tapadt, szenvedélyes csókja nem tűrt ellentmondást. Regin viszonozta a csókot, és tudta, hogy valóban örökké várni fog a hadúrra. Valami mindig is vonzotta, megragadta ebben a férfiban. Nem tudta megmagyarázni a dolgot, de már elege volt belőle, hogy harcoljon ellene. Szerette vagy sem - ez a férfi az övé, és mindig is az lesz... Újabb szeretkezésekkel, elképesztő kéjjel töltött órák következtek. Később, miközben a testük még mindig összekapcsolódott, de Regin már éppen kezdett álomba merülni, Aidán kérges tenyerébe fogta az arcát, csókokkal hintette be a homlokát, az arcát. - Örökkévalóságot ígérek neked, Reginleit. És minden egyes nap jobban foglak szeretni, mint korábban... Hirtelen izzó fájdalom hasított Regin testébe. - Aidán! - Penge hatolt beléje? Hogyan lehetséges ez? Regin pánikba esve lelökte magáról Aidant. Vér patakzott a férfi testéből. - Reginleit? - nyögte ki zavartan. Egy kard hegye állt ki a melléből. - Aidán! - sikított a valkűr. — O, istenek, ne! Egy vámpír képe derengett fel a hadúr mögött; az orgyilkosé, aki az otthonukba illant, és hátulról leszúrta Aidant. A vámpír kirántotta a kardját, aztán a feje fölé emelte, hogy Reginnel is végezzen. - Azokért az életekért, amelyeket tegnap elvettél, berserker! A háborúidért... most te és az asszonyod meghaltok! — Meglendítette a kardot; Aidán a testével védte Regint, így a hátát érte a csapás. Amikor a vámpír éppen ismét készült volna lesújtani, hirtelen berobbant Brandr, és egyetlen szekercecsapással levágta a fejét. A vámpír a földre zuhant. Brandr Aidanre pillantott, aztán térdre esett mellette. - Nem, Aidán - nyögte rekedten. - A sátánfajzat biztosan követett. Aidán még mindig védelmezni próbálta Regint, sebesült hátára fordult, a kardja után nyúlt. Brandr nyomban odanyújtotta neki, de közben megnyugtatta. - Nincsenek többen, barátom. Feküdj nyugodtan! Amikor Aidán Regin felé fordította a fejét, a valkűr úgy érezte, mindjárt elveszíti az eszét. Némán a férfihoz bújt, de az agya még mindig sikongatott, vadul vágyott lemészárolni azt a valamit, ami ezt tette. Aidán széles mellkasa hullámzott, levegő után kapkodott. - Brandr elnyeri az ohallát, és vigyázni fog rád. - A barátja felé fordult. - Esküdj! Brandr érdes hangon válaszolt. - Esküszöm. Aidán szemlátomást megnyugodva fordult vissza Regin felé. - Szeretlek, Reginleit. A valkűr visszafojtotta a sírást. Ez nem történhet meg. - E... én is szeretlek.

- Nem... A szíved még... a tiéd. — Aidán egyik véres kezét a valkűr arcához emelte, és Regin tudta, hogy a férfi már nem látja őt. — Csak több időre lett volna szükségem. Két tenyerébe fogta a férfi kezét, és erősen megszorította. - Akkor rajta, hadúr. Szerezz még időt - harcolj értünk! Olyan gyorsan gyógyulsz, ezt is túlélheted. De a hadúr szemhéja már lecsukódott, a lélegzetvétele egyre nehezebbé vált. Brandr fájdalmasan felüvöltött. - Aidán, gyere vissza hozzám! — Regin sírni kezdett, a könnyei Aidán bőrét áztatták. — Gyere vissza hozzám, gyere vissza hozzám! S még mielőtt megszűnt volna lélegezni, a hadúr esküt tett. - Valahogy, szerelmem... meg foglak találni. *** És Aidán így is tett. Végtelenül vágyakozott Regin után, így a következő ezer évben újra és újra újjászületett, különböző alakokban öltött testet, de soha nem emlékezett a múltra. Ám minden egyes élete még tragikusabban végződött, mint az előző. Egy szerelmespár — akiket összekötött és megátkozott a sors. Egyesek azt állítják, Wóden így bünteti Aidant az önhittsége miatt, romlásba taszítja öt, valahányszor rátalál Reginleitre, és visszaemlékezik az iránta érzett szerelmére. Mások szerint Aidán hajthatatlan akarata néha olyan erősnek bizonyul, hogy elkerüli a Kaszást; ám egyetlen ember sem képes erre örökké. Megint mások azt beszélik, hogy a valkűr csókja olyan édes volt, hogy azzal megbüvölte a halandót, aki az örökkévalóságig keresi őt, követve a szívében lakozó őrült vágyat. Bármi is az ok, Reginleit a mai napig vár. És Aidán a mai napig visszatér... „Fogd vissza magad, mielőtt tönkreteszed magad?” Ha ezt még egyszer meghallom... - Ragyogó Regín, valkűr, tréfacsináló, modern kori kardforgató Csak a halott halhatatlan a jó halhatatlan - Declan Chase, a Rend mestere 1 New Orleans külterülete Napjainkban Declan Chase végigkormányozta Humveejét a mocsáron keresztül vezető szeles úton Val Hall, a birtok felé, amelyen a valkűrök hírhedt gyülekezete élt. Odabenn lesz a célpontom. Ragyogó Regin. Bár a feje hasogatott az alvás hiányától és a benne uralkodó szokatlan feszültségtől, izgalmat is érzett a küldetése miatt. Mióta két hete megkapta a valkűr dossziéját, Declan türelmetlenül várta, hogy elfogja ezt a nőt. Talán azért, mert még egyetlen mester sem ejtett rabul valkűrt? Ám emlékeztette magát, hogy a ma éjszakai célpontja nem csupán egy újabb fogoly lesz, újabb rab, akit át kell adnia a Rendnek — a halandók hadseregének, amelynek halálig tartó hűséget esküdött. Amikor a távolból észrevette a villámlást, bekormányozta az autót a sűrű bokrok közé, elég mélyen ahhoz, hogy az ágak elrejtsék a járművet. Leállította a motort, és sokéves harci tapasztalattal fölvértezve fölkészült az éjszakára.

Az oldalára csatolta a kardját, aztán ellenőrizte a pisztolyokat és az extra tölténytárakat, amelyeket golyóálló fekete dzsekijébe rejtett. Újabb tárakat tett a katonai nadrág zsebébe is. Tudatában volt, hogy lőfegyverrel nem lehet megölni egy halhatatlant, de őket is le lehetett teríteni egy páncéltörő-sorozattal, amelyet a szemük közé kapnak. Kinyitotta az érzékeny elektronikai műszerekkel dugig töltött aktatáskát, és kivett belőle egy apró GPS nyomkövető-lehallgató berendezést. Óvatosan betette az egyik zsebébe a szerkezetet, aztán ellenőrizte a fülébe dugott adóvevőt. Bár későre járt már, a mocsárban még mindig nagy volt a hőség. A dzsekiben, a szokásos kesztyűben és a magas nyakú pulóverben izzadni kezdett. Izzadságcseppek csorogtak le a mellkasán, a testét borító számtalan sebhelyen. Ezek állandóan arra az időre emlékeztették, amelyet a pokolban töltött... Elhessegette magától az emlékeket, és a küldetésére koncentrált. Már csupán kettő van hátra. Aztán visszatérhet a szigetére, a szentélyébe. Az orvosságomhoz... Ezzel a tudattal fölvértezve kilépett a párás levegőbe, aztán kocogni kezdett a poros úton. Tölgyfák rejtekében végigfutott a sáros kerékvágáson, míg elérte a birtok nyitott bejáratát: két ütött-kopott kőoszlopot, amelyek a rozsdás kaput tartották. Befordult a sarkon, és lelassított, megdöbbentette az eléje táruló látvány. A valkűrök polgárháború előtt épült kúriáját vastag, átlátszatlan köd ölelte körül, amelyet még a szél sem tudott eloszlatni. Az épület körül mindenfelé villámok csapkodtak, a talajt szinte teljesen beterítették a villámhárítók. Kísértetek röpködtek a kastély körül, hogy védelmezzék a behatolóktól. Egyáltalán nem illettek a helyhez a luxusautók, amelyek a behajtó mentén parkoltak. Odabenn hangosan szólt a zene, nők nevetgéltek. Időről időre egy-egy valkűr sikolya hasított az éjszakába. Itt élt tehát Ragyogó Regin. Bár a Rendnek sok információja volt a halandók más fafajairól - például a vámpírokról és a démonokról, a valkűrökről csupán a legalapvetőbb tényeket ismerték. A valkűröknek alig volt szükségük alvásra, nem ettek, és nemm ittak, hanem valamiféle ismeretlen misztikus forrásból szerezték a táplálékot. Bár a kinézetüket és a képességeiket illetően nem voltak egyformák, valamennyien emberfölötti erővel, gyorsasággal és regenerációs képességgel büszkélkedtek. Declan tudomása szerint csupán egyetlen módon lehetett végezni a fajtájukkal: lefejezéssel. A Rend kiderített néhány részletet Reginről. Története: Állítólag több mint ezeréves. Személyleírás: 160 centiméter magas, vékony, apró karmokkal és agyarakkal. Hegyesek a fülei. Derékig érő szőke haj, borostyánszínű szem. De a legkülönösebb ismertetőjegye a bőre volt. Azért nevezték Ragyogó Reginnek, mert állítólag ragyog a bőre. A dosszié nem tartalmazott róla éles fotót. A képen csupán egy fényes pont világított ott, ahol a nőnek kellett volna lennie. Ragyogó bőr. A természet újabb torzszülöttje. S mégis szabadon járkál az emberek között. Általában két rövid kardot hord keresztben a hátán — még nyilvános helyeken is —, és a pletykák szerint kivételesen jól is bánik velük. Ez a képessége azonban ma éjjel nem fogja megmenteni. Ha Declant bízták meg ennek a halhatatlannak az elfogásával, akkor kiemelt fontossággal bír a Rend számára. Declan még soha nem vallott kudarcot. Az erősítés a városban várakozott, készen arra, hogy egy szempillantás alatt közbeavatkozzon. Eredetileg azt tervezte, hogy megrohamozzák a kúriát, annyi kárt és pusztítást okozva, amennyit csak tudnak. De más valkűrök is tartózkodtak odabenn, s bár a faj kizárólag nőkből állt, a Szövetség legerősebb és leggonoszabb teremtményei közé tartoztak.

Lehet, hogy Regin vékony testalkatú, de valószínűleg képes két kézzel fölemelni egy autót. Ha csapatostul támadtak volna, csupán fölösleges életveszélynek tette volna ki a katonáit, és már így is veszített embereket a legutóbbi fogolyejtéskor. A nagy erejű, idősebb vámpír úgy küzdött, mint kevesen. Ráadásul Declannek fogalma sem volt arról, hogyan lehet fölvenni a harcot a házat őrző kísértetekkel. Nem, megvárja, míg Ragyogó Regin elválik a fajtársaitól. Aztán lecsap. Közelebb ment a parkoló autókhoz, és elővette a nyomkövetőt a zsebéből. Meglehetősen egyszerű volt megállapítani, melyik a valkűré. A vörös Aston Martinon található RagyReg feliratú rendszámtábla önmagáért beszélt. A felderítők leírása szerint a valkűr szeretett feltűnést kelteni, saját különlegességét fitogtatni a nyilvánosság előtt. Nem is csoda, hogy őt választották ki célpontnak. A Rend egyik fő célkitűzése éppen annak a megakadályozása volt, hogy a civilek valaha is tudomást szerezzenek arról, hogy halhatatlan lények élnek közöttük. Halkan kinyitotta a kocsi ajtaját, és fölerősítette a nyomkövetőt a vezetőoldali ülés fejtámlájára. Ellenőrizte a fülhallgató segítségével, hogy működik-e, aztán óvatosan becsukta az ajtót, és megfordult, hogy távozzon... A szeme sarkából észrevett egy fénypontot, és arrafelé fordult. A kastély egyik elülső ablakában meglátta a valkűrt, pontosabban a belőle áradó fényt. Tehát tényleg ragyog... Declan nesztelenül közelebb osont, egy fa mögé rejtőzött úgy hatvan méterre az elülső tornáctól. Nem láthatta a valkűr arcát, de az hátulról is látszott, milyen formás alakja van. Illetlenül sokat mutató csípőfarmert viselt, egy rövid piros pólóval, amely szabadon hagyta a derekát. Valóban két, fekete bőrhüvelybe dugott rövid kardot hordott a hátán. Szőke haja hullámokban omlott a derekáig, a feje tetején és oldalt apró fonatok himbálództak. Declan feltételezte, hogy elölről is ugyanilyen vonzó leltet; a szövetségbeli nőkkel gyakran ez a helyzet. Megvetette az összes halhatatlant, de különösen a nőket. Fegyverként használták csábító szépségüket, eszközként arra, hogy megfosszák józan ítélőképességüktől a halandó férfiakat. Eltántorítanak a célodtól, romlásba csábítanak. Hányszor is hallotta ezt a feljebbvalójától? Zörögni kezdtek a rejtekéül szolgáló fát a háztól elválasztó bokrok. Talán egy másik ellenség lapul ott várakozva? A valkűröknek sok ellenségük van. És fogalmuk sincs róla, hogy a veszély ilyen közel leselkedik rájuk... Kivágódott a bejárati ajtó; egy nő robogott ki rajta. Regin. Declan élesen kifújta a levegőt. A kusza fonatok hátrafogták a haját, így tisztán látszottak finom arcvonásai. Magas, szépen rajzolt arccsontok, fitos orr. Szőke szemöldökök összeráncolva az élénken csillogó borostyánszín szemek fölött. Telt ajka nyitva. Tiszta aranyfényt sugárzott. Felismerés érzete suhant át Declanen. Hirtelen mintha szűnni kezdett volna az évtizedek óta benne rejlő, szinte bénító feszültség. Miért? Hogyan? Nem a valkűr volt az első földöntúli szépség, akinek a nyomába eredt - a Rend szigetén lévő komplexum tele volt velük -, így az ember azt hihette volna, hogy nem érte váratlanul Regin bája. De Declan attól tartott, hogy ez a nő a legszebb. Legalábbis számomra. - El az utamból, ribancok! — kiáltott oda a kísérteteknek, és odahajított nekik... egy tincset? Mihelyt szétváltak előtte a vörös ruhás lények, lerobogott a lépcsőn vastag sarkú csizmájában. A pázsiton megtorpant, oldalra biccentette a fejét, majd halálos kecsességgel kivonta a

hüvelyükből a kardjait. Kilátszott egyik hegyes füle, láthatóan megrándult, mintha az éjszaka hangjait figyelné. Meg fogja látni Declant... meg fogja érezni őt. A férfi már éppen hátrább osont volna, amikor a közeli bokor ismét megzörrent. Regin gondolkodás nélkül bevetette magát az ágak közé, rá a rejtőzködő akármire. Egy szempillantás múlva kirepült a bokrok közül egy ghoul levágott feje. Amikor Regin kiugrott a bozótból, a kardjai már újra a hüvelyükben voltak, és ágacskákkal voltak teli a fonatai. Felnyúlt, kitapogatta őket, aztán vállat vont, és hagyta az egészet a csudába. Három másik nő támolygott ki a verandára, mire Regin fölemelte a fejét, és viccesen pukedlizett. A többiek részegen megéljenezték. Nyilvánvalóan boszorkányok voltak. A valkűrök szövetségesei, hírhedt iszákosok. Egyikük fölnevetett, megbotlott a saját lábában, a fenekére huppant, aztán ismét fölnevetett. Regin visszafordult Declan búvóhelye felé. A bőre fényesebben ragyogott, a szeme élénken csillogott. Belerúgott a ghoul fejébe, mintha focilabda lett volna, aztán melodramatikus mozdulattal leárnyékolta a szemét. Ahogy a fej magasan Declan feje fölött elszállt a közeli mocsár felé, Regin felkiáltott: - Szemhatárig! Képtelenség, hogy ezeréves legyen. A boszorkányok ismét éljeneztek. Feladat teljesítve. A valkűr kikapott egy műholdas telefont az övén lévő tartóból. Üzenetet írt, olyan sebesen, hogy az ujjai szinte repültek a billentyűzeten, aztán az autójához robogott, és beugrott a volán mögé. A motor valósággal feldorombolt. Beállt a ház elé, megnyomta a dudát, aztán letekerte az ablakot. - Níx! - kiáltott. - Vonszold ki a seggedet! – Halkan odaszólt valamit a boszorkányoknak, akikből kirobbant a nevetés. De mihelyt Regin elfordult tőlük, eltűnt az arcától a vigyor, az arckifejezése elkomorodott. Egy újabb valkűr sétált ki abból az őrültekházából, egy fekete hajú, üres tekintetű nő. Egy béna denevérnek tűnő valamit ölelt az egyik karjába, mint egy kisbabát. Ó lehetett Mindentudó Níx, a nagy hatalmú jövendőmondó. Bár kinézetre a húszas évei közepén járhatott, ő volt az egyik legöregebb — és a legőrültebb — ismert halhatatlan. Hosszú, bő szoknyát viselt, cowboycsizmát és pólót, amelyre hatalmas nyomtatott betűkkel VALKŰR volt írva, valamint egy nyíl, amely az arca felé mutatott. Fitogtatják a mibenlétüket. Az arroganciájukat. Jézusom, mennyire gyűlöli őket! Níx is felajánlotta egy tincsét a kísérteteknek — ez vajon valamiféle vám lehetett? aztán beült Regin mellé az autóba, és csókot dobott a boszorkányoknak. A két valkűr útnak indult, miközben valami ostoba zene bömbölt a hangszórókból — a szöveg semmi másból nem állt „da-da-dán” kívül. Teljes összhangban rázták a fejüket a zene ütemére. Amikor elmentek mellette, Declan visszahúzódott a bozótba; a szíve szinte kiugrott a helyéből. De a sötét hajú megfordult, és egyenesen ránézett kísértetiesen arany szemével. Felállt a szőr Declan tarkóján. És ekkor a jövőbelátó némán formált az ajkával egy szót: — Elkéstél. Ragyogó Regin érezte, hogy ellenség jár a nyomában, ahogy végigrobog a sötét vidéki utakon. De pillanatnyilag egyszerűen nem volt ideje halálos összecsapásra. Reginnek el kellett érnie Luciát, mielőtt túl késő lenne. Megigazította a visszapillantó tükröt. - Követnek minket? Níx boldog arccal bólintott. -Általában igen. - Megütögette az állát a szabad kezével. -Tudod, azt gondolod, hogy nem örülsz neki, de valójában hiányozni fog, ha már nem így lesz. Regin összeráncolt homlokkal a nővérére nézett, és iszonyúan erőlködött, hogy tudomást

se vegyen Bertilről, a Níx karjaiban fekvő denevérről. Egy titkos imádótól kapta ajándékba. - Mivel éppen úton vagyunk a Szövetség repülőterére, talán nem ártana, ha elárulnád, hová utazom ma éjjel. - Níx legutolsó látomása szerint Lucia az Amazonas környékén tartózkodik. - Hm, emlékeznem kellene rá? - Nekem. Találkozó Luciával. Aki arra készül, hogy lemészárolja legrosszabb rémálmát, Cruachot. — Crom Cruach az emberáldozatok és kannibalizmus ősi, szarvas istene volt, egy szörnyeteg, aki csellel kicsalogatta Luciát a Walhallából. Minden ötszázadik évben megpróbált kiszabadulni a börtönéből. A legutóbbi két alkalommal Lucia — hűséges társa, Regin segítségével — visszakényszerítette a börtönébe. - Nem hangzik ismerősen, Níx? Üresség. - Istenek, nincs nekem időm ilyesmire! — Lucia odakinn volt valahol egyedül; Cruach bármelyik pillanatban fölébredhet. És Níx használhatatlan? - Ne sikongass! - szólt rá Níx. - Bántja Bertil fülét, és szüksége van rá az echolokációhoz. Miközben szeretettel simogatta újonnan szerzett házi kedvencét, a tekintete még üresebbé vált, mint általában. A jövőt illető víziói újabban páratlan gyakorisággal jelentkeztek, és ez bizony nem tett jót neki. A seggfejek jelentős téteket tettek arra Szövetségben, hogy Fúrva Klúgos N'ix az utolsó csöpp józan eszét is elveszíti, mire véget ér az Örökösödés. Pedig már most sem volt belőle túl sok. - Ne nyugtalankodj, drágaságom - mondta Níx biztatón. - Hogyhogy ne nyugtalankodjam... - Regin elharapta a mondta végét. - A rohadt denevérhez beszélsz! Níx az egyik karmával megcsiklandozta az állat hasát. - Kicsi drágám. — Regin megesküdött volna, hogy a denevér elégedetten cuppog, és még kényelmesebben befészkeli magát Níx karjába. Vajon Níx a saját vérével táplálta a kis szárnyas denevérét? - Te nem tudod, hogy ezek az izék veszettséget terjesztenek? A francba, Níx, egyre rosszabb leszel. Még dilisebb vagy, mint általában. Níx egy pillanatra fölnézett. - Így van. -Aha. - Regin visszakapcsolt, csikorgó gumikkal próbált kikerülni egy halára ítélt oposszumot. - De mi van a te diliddel, Regin? Az utóbbi időben nagyon pocsékul viselkedtél. Rászoktál a kábító igézetekre, mindenkibe belekötsz. Nem bírsz magaddal, és ennek bizony véget kell vetni, hacsak nem kérsz meg, hogy tartsak veled. Így volt. De mit kellett volna Reginnek tennie? Egy évvel ezelőtt Luciával belevágtak egy kemény küldetésbe, hogy kiderítsék, hogyan lehet végleg elintézni a meggyilkolhatatlan Cruachot. Ahelyett, hogy egyszerűen csak börtönbe zárnák. Bejárták együtt az egész világot, az életüket kockáztatva. Más szóval remekül érezték magukat. De aztán Garreth MacRieve herceg, Lucia vérfarkas imádója mindenhová követni kezdte őket, mindenbe beleütötte az orrát, amihez semmi köze nem volt. Milyen megoldást talált ki erre Regin? Eutanáziát. S mi volt Lucia megoldási javaslata Reginére? Hagyd magára, amikor másnaposságtól szenved. Eldobott, mint a divatból kiment ruhákat. Regin karmai belemélyedtek a kormánykerékbe. Miután ezer évet töltöttek egymás mellett. De a divatjamúlt holmi szentül megfogadta, hogy visszavág. - Nüx, azt ígérted, hogy elárulod, hol van Luce, ha megteszek mindent, amit kérsz. Kitakarítottam a szobádat. Elvittem a Bentley-det a szerelőhöz, miután ismét leszaladtál vele

az útról. És órákat töltöttem a Szövetség árvaházában azokkal a kis szörnyetegekkel. - Regin Árvaszéknek hívta a helyet, és úgy tűnt, az elnevezés mások tetszését is elnyerte. Mindenképpen sietnem kell. Tudom, hogy hamarosan visszatér. Aidán. A szívdöglesztő mosolyával és a hatalmas, simogató kezével. Bár Regin vágyott a vikingje után minden egyes alkalommal, mikor Aidán újjászületett, úgy vélte, a férfi leélhet egy teljes életet, ha nem talál rá. Níx felsóhajtott. - Tényleg feladtál minden reményt arra, hogy vele lehess? Regin a nővérére pillantott, és nagyon igyekezett, hogy a remény szikráját se érezze. - Mi okom lenne rá, hogy ne ezt tegyem? - Azt hiszem, az volt a tanácsom számodra, hogy „menj, keresd meg, és keféld meg a berserkeredet”. - Hah. Nos, tudod, ezt már próbáltam, és nem igazán működött. - Az elmúlt négy alkalommal! - Egyszerűen képtelen vagyok... Nem csinálom végig még egyszer. — A bűntudat minden egyes reinkarnációnál erősödött. Ő volt a férfi végzete, akár maga rá is mérhette volna a végzetes csapást. Aidant karddal szúrták le az első életében, megmérgezték a másodikban, hajótörést szenvedett a harmadikban. A negyedikben lelőtték. Minden egyes alkalommal közvetlenül az után, hogy Regin és Aidán reinkarnációja először szeretkezett. - Hacsak azt nem állítod, hogy ezúttal másképp alakulhatnak a dolgok - tette hozzá Regin. A francba, reménytelenebbül már nem is szólhatott volna a hangja. De Níx segített ilyen dolgokban más halhatatlanoknak. Nekem mién nem? - Mit tennél meg azért, hogy vele lehess, hm? Mit áldoznál föl ezért? - Szinte bármit megtennék, hogy megtörjem az átkot. - Szinte bármit? - Egy hosszú, feszült pillanat telt el, mire Níx folytatta. — Nincs megoldásom a számodra. - Nem látott előre mindent, nem volt mindent tudó. Inkább csak Mindentudó, mert a látomásai háromezer év alatt még mindig valóra váltak. - Nincs megoldásod? — Azt Regin sem feltételezte, hogy Níx képes előállni a válasszal, hogyan lehetne megtörni egy ezeréves átkot, még mielőtt ismét bekövetkezik a baj, de jó lett volna, ha legalább a remény egy apró morzsáját eléje veti. - Nem számít — közölte Níx. — Találnod kell valamit, hogy elfoglald magad. Más is van az életben, mint a vámpírok gyilkolászása. - Igazad van. Például sátáni kannibálistenek elpusztítása Luciával - vágta rá Regin büszkén, hogy ilyen frappáns válasz jutott az eszébe. - Mindig visszatérünk Luciához. Te rendkívül hűséges vagy az összes barátodhoz - még önmagad kárára is. - Nem baj. A lojalitás nem rossz dolog. - De az, amikor elhagyod miatta a mennyországot. Az, amikor semmit nem kapsz cserébe. Te például így jártál. Mi lett azzal a klassz vérleopárdfalkával, amelyik randizni akart veled? Nem szabad lebecsülni egy falkányi hím előnyeit. Ha a nővérei - vagy istenek ne adják, a boszorkány haverjai - rájönnének, hogy Reginnek majdnem kétszáz éve nem volt része szexben, azt nem élné túl. De ostoba, romantikus bolondként hű maradt Aidanhez és a reinkarnációihoz. - Boldog vagy, Regin? Úgy nézett Níxre, mintha már a kérdés is ostobaság lenne. - Tréfacsináló vagyok, elfelejtetted? Boldog és szerencsés nőszemély. Kérdezz meg bárkit - mindenki tudja, hogy én vagyok a legvidámabb valkűr. Figyelmesen nézte Níx arcát, és csak most vette észre a sötét karikákat a nővére szeme alatt. - Miért? Te boldog vagy? Állandóan fáradtnak látszol. - Nem is beszélve Níx

sikongatórohamairól és nyomtalan eltűnéseiről, egyre elviselhetetlenebb, bizarr különcségeiről. - Aktívan részt veszek több ezer lény életének irányításában. Ami közvetlenül kihat több százezerére, közvetve milliókéra, ami kihat milliárdokéra. Ha valaki azt mondaná, hogy „Níxie-nek nem könnyű az élete”, azt nem nevezném hazugnak. Regin soha nem gondolt bele, valójában milyen nyomás nehezedhet Níxre. A denevér boldoggá tette, megnyugtatta, aztán... Üdv a családban, Bertil! Níx ingerlékeny hangon folytatta. - Mégis mindenki csak arról beszél, hogy az Ősi Ellensége milyen hatalmi játszmákat játszik a Szövetségen belül. Az ő hatalmi játszmái gyerekcsínyek az enyémekhez képest. Akárcsak Níx, Lothaire, az Ősi Ellensége is a Szövetség legöregebb és legnagyobb hatalmú lényei közé tartozott. De a vámpír maga volt a sátán. Níx szipogott. - Lothaire sem épebb elméjű nálam. Regin már nyitotta a száját, hogy kijavítsa, de Ni'x helyesbített. - Nem sokkal épebb elméjű. -Jól van. - Regin megpaskolta N'ix vállát, de a denevér rásziszegett. - Miért nem szedsz föl valakit, bújsz össze valahol pár hétre egy férfival? Nem találkozgattál Mike Rowe-val? - Tényleg hiányzik az a bariton hangú senkiházi. - Níx felsóhajtott. — De most elsősorban a karrieremre koncentrálok. Nincs időm enyelgésre. - Egy rövid vakációt azért engedélyezhetnél magadnak, ugye, tudod? Megnézni néhány szép helyet. - Valószínűleg ez az egyik legértelmesebb beszélgetés, amelyet valaha folytattam Níxszel. - Háromezer három éves vagyok. — Níx üres tekintettel bámult ki az ablakon. — Már mindent láttam... - Hirtelen kiegyenesedett, elkerekedett a szeme. — Mókus! Ennyit az értelmes beszédről. - Hé, már tudom is! Eljöhetnél velem megkeresni Luciát! - Lehet, hogy egyelőre nem akarja, hogy megtalálják. Tudod, hogy felhív, mielőtt megkezdődne a nagy leszámolás Cruachcsal. Már mondtam, hogy most MacRieve- vel van. - Vele, vele? Mert nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy újabb valkűr szűrte össze a levet egy vérfarkassal. - Főleg nem a prűd és kimért Lucia. A földhözragadt lykaek nagyon fontosnak tartották a szexet és a párjuk megtalálását; Lucia mágikus íjászképességei megkövetelték a cölibátust. Ha hanyatt dobja magát egy pasasnak, akkor kirúgják a skathiták közül, és örökre elveszíti a képességeit. Amelyekre viszont szüksége volt ahhoz, hogy fölvegye a harcot Cruachcsal. Éppen emiatt menekült MacRieve elől. - Elfogadod, vagy sem, annak nevezem, aminek látom őket - felelte Ni'x. - Most pedig van még egy utolsó feladatom a számodra a Negyedben. Azt akarom, hogy intézz el néhány ellenséget. Legyen igazi elrettentés. - Igazi elrettentés? Akkor biztosan kedd van. Te kimaradsz a buliból? Ni'x döbbenten pislogott Reginre. - Akkor ki vigyázna Bertilre? Regin felnyögött. - Ráadásul be kell ugranom Loa vuduboltjába. Kiárusítást tart az Örökösödés alkalmából. Mindent le akar söpörni a polcokról. - Níx felvihogott. - Ha ezt még elintézem, akkor elárulod végre, hogyan találom meg Luciát? Níx megpaskolta a denevért. - Ne aggódj, drágám. Ma éjjel kirepülsz. Ígérem. - Nekem beszélsz, vagy Bertilnek? Ó, nekem? Akkor jó. - Regin beletaposott a gázba, és elrobogott a francia negyed felé. Útőn vagyok, Lucia... csak tarts ki. - Ki vele, hol találom az

áldozataimat! 2 Mit késtem le? Mi a fenére gondolt a jövendőmondó? Declan legszívesebben összecsapott volna N'ixszel, de a parancsnok utasítása az volt, hogy a jóst hagyják ki az egészből. Tehát majd kivárja az alkalmas pillanatot, egyelőre pedig követi a valkűröket. Mivel Humveejával esélye sem volt tartani a lépést Regin sportautójával és őrült vezetési stílusával, messziről követte az autót, és közben hallgatta a beszélgetésüket - pontosabban annyit, amennyit hallott a statikus háttérzajoktól. Olyan volt, mintha valami elektromos mező zavarta volna a vételt. Az, amit hallott, keveset mondott Declannek — berserkerekről és kannibálokról beszéltek, meg valami elveszett nővérről. Csak annyit tudott biztosan, hogy Reginnek megparancsolták, hogy gyilkoljon. Azt nem, hogy kit és hol, csak azt, hogy miért. Igazi elrettentésként. A valkűrök ősi ellenségei a vámpírok és bizonyos démonok. Regin talán elvezetheti egy fészekhez. Mihelyt beért a Negyedbe, azonnal észrevette Regin autóját; a valkűr félig az úttesten, félig a járdán parkolt le. Úgy bánt a háromszázezer dolláros kocsival, mint valami értékeden vacakkal. Legszívesebben már azért megfojtotta volna a valkűrt, amiért meggyalázta ezt a pompás autót. Pár sarokkal távolabb parkolt le, aztán belevetette magát a tömegbe a két valkűr után. Bár jó néhány perccel később érkezett, hamar meglátta Regint egyedül őgyelegni a Bourbon Streeten. Meglehetősen könnyű volt követni. A külsejétől leesett állá férfiakat hagyott maga után. És nem csupán a valkűr ragyogó bőrére reagáltak. Regin földöntúli érzékiséggel sétált végig az utcán, a csípője ringatózott a szűk farmerban, kerek popsija úgy vonzotta a férfi tekinteteket, mint lepkét a láng. Néhányan megigazították a nadrágjukat, vagy az arcukat dörzsölték, mert a felháborodott barátnőjük pofon vágta őket. Ahogy Declan követte a valkűrt, még ő is érezte, hogy a szerszáma megrándul, mintha próbálna életre kelni Regin kedvéért - bár a „gyógyszer” miatt ez lehetetlen volt. Felszította a vágyát egy visszataszító detrus? Amikor semmi sem volt képes kísértésbe ejteni tompa, sebhelyes testét? Míg a többiek a Rendben korcsnak, nevezték a halhatatlanokat, mert természetellenesnek tekintették a létezésüket, Declan gyakran a legközönségesebb névvel illette őket, detrusnak hívta őket. A szó azt jelentette, „a leghitványabb torzszülött”. Ilyennek látta őket. Mindig ilyennek tekintette őket, amióta húsz évvel ezelőtt tudomást szerzett a létezésükről... Ahogy a valkűr tovább sétált, több lény is közeledni próbált hozzá. Boszorkányok igyekeztek magukkal csábítani, hogy mulassanak. Két hegyes fülű nőszemély— valószínűleg valkűrök - kardokat forgatott, mintha harcra szomjaztak volna, és hívták, hogy csatlakozzon hozzájuk. Mindegyiküket vigyorogva elutasította, de a mosoly azonnal eltűnt az arcáról, mihelyt továbblépett. Még több olyan lény volt azonban, amelyik nagy ívben elkerülte a lányt. Declan észrevett több nagydarab férfit, akik elsiettek az ellenkező irányba, mihelyt meglátták Regint, és valamennyien valamiféle kalapot viseltek. Nyilvánvalóan szarvas démonok voltak. A felderítői jelentések szerint hírhedten brutális volt a démonokkal. Miközben a

vámpírokkal csak simán végzett. Mikor megtorpant, hogy sms-t küldjön valakinek, Declan fedezéket keresett egy közeli épület sarkánál. Aztán a valkűr különös szomorúsággal a szemében fölnézett. Ez a kifejezés egyáltalán nem illett ragyogó, eleven arcához, olyan idegennek tűnt rajta, mint a boldogság egy haldokló ember arcán. Visszadugta a mobiltelefont az övén lévő tokba, aztán átkelt az utcán egy ötszintes szálloda mögött elterülő sikátorhoz. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül fölugrott az egyik harmadik emeleti balkonra, könnyedén végigszaladt a korláton, aztán fölmászott a tetőre. A szélén lekuporodott, a fülei megrándultak, mintha áldozat után kutatott volna. A tökéletes gyilkos. Ha nem lett volna a Rend, a halhatatlanok uralták volna a Földet. Az utóbbi időben több támadást is végrehajtottak ismert emberi politikai vezetők ellen világszerte. A parancsnoka, Preston Webb figyelmeztette Declant. — Még a visszafogottabb fajok is veszélyesek ránk, fiam. Minden alkalommal véget ért a tűzszünet. Valóban háború dúlt a fajok között. Mint mindig, Webbnek most is igaza volt... Declan elveszítette szem elől Regint. Odarohant az épület elejéhez, aztán tovább a következőhöz, de egyetlen tetőn sem látta nyomát. Hova a pokolba tűnt? Föl-le rohangált az utcán, a nyakát nyújtogatta. A távolból mintha robbanás hangját hallotta volna. Pillanatoldkal később megszólalt a fülében az erősítést irányító parancsnok hangja. Amikor Declan válaszolt a hívásra, valóságos csatazajt hallott a vonal túloldaláról. Üvöltözést. Golyózáport. Összeroppanó fém csikorgását? - Mester, a célpont... - Nem kapott rá parancsot, hogy megtámadja! - Ő talált ránk, uram! Az emberei voltak a kiszemelt áldozatok. Az elrettentő csapás célpontjai. Bassza meg! A hangok felé vetette magát, befordult a sarkon. Úgy nyolcszáz méterre előre, a rakparton meglátta Regint. Soha életében nem látott még olyasmi, mint ami megjelent a szeme előtt. A három fekete furgonjuk egyike a folyó partján hevert, a tetejére fordulva. Egy másik az oldalán, az úton, teljes hosszában karomnyomokkal. Lemészárolt katonák holttestei feküdtek szanaszét. Declan gyorsított, de képtelen volt odaérni, mielőtt Regin lesújtott, egy tornádó sebességével forgatta azokat a kardokat, elképesztő iramban vágta le az embereit. Tucatnyi katona nyitott rá tüzet lézerszerű sokkolókból. De azok az erős fegyverek még csak le sem lassították a valkűrt. A haja röpködött az arca körül, miközben szinte magába itta az elektromos csapásokat. Mosolyra húzódott a szája széle, kardjait bedugta a hüvelyükbe, szélesre tárta a karját. Szemhéja egy pillanatra lecsukódott a gyönyörtől. Declan még futás közben is jólesőn megborzongott a látványtól. Tiltott gondolatok, régóta elfojtott ösztönök keltek életre benne... - Csak ennyi telik tőletek, anyaszomorítók? — Egyre fényesebben ragyogott, az egész utcát megvilágította. - Én szeretem az elektromosságot, seggfejek! Ne kíméljetek! És nem tették. Valósággal magába szívott mindent. A közeli utcalámpák fellobbantak a belőle áradó energiától. - Tudjátok, mit? Vezetni is tudom az áramot! - Fél kézzel elkapott egy sugarat, aztán a másikkal visszafordította. Etalálta vele az egyik katonát, aki a levegőbe repült, és azon nyomban életét vesztette. Declan éktelen haragra gerjedt. Az erő és gyorsaság, amelyet olyan kétségbeesetten

igyekezett elrejteni, most előtört. A szíve vért pumpált az izmaiba, elfojtva a józan észt. Mint a villám, Regin mellett termett, futás közben kivonta a kardját. -Te is akarsz? - Regin egy másik katona felé fordult, és újra támadott. - Na, és te? — És ismét lecsapott. Declan mögéje lopódzott, az egyik karjával elkapta a nyakát, és maga felé rántotta. Belélegezte a valkűr illatát, érezte a testét, tétovázott. Szúrd le, tedd ártalmatlannál Amikor a valkűr elképesztő erővel nekivágta magát a mellkasának, Declan ösztönösen azt tette, amit a kiképzésen beléje vertek: belevágta Regin oldalába a kardot, aztán megforgatta benne a pengét. A közelben becsapott egy villám. Regin fájdalmában levegő után kapkodott. A csapás még egy halhatatlan számára is megrendítő erejű volt. Vér buggyant ki a száján, szivárgott a sebből. Apró teste remegni kezdett, a bőre egyre hidegebb lett, ahogy a fénye halványult. Nem jó! — sikított Declan agya. A férfi megszédült, ahogy az ismerős feszültség megsokszorozódott, görcsbe rántotta minden egyes izmát, szinte megbénította. Megtántorodott, gyorsan kirántotta Regin oldalából a kardját. Most, hogy a férfi már nem tartotta meg a súlyát, a valkűr összerogyott, összehúzta magát a mocskos úttesten. Patakzott az oldalából a vér. Összehúzott szemmel fölnézett Declanre. A szeme ezüstösen ragyogott. Megvilágította szőke szempilláit. Két könnycsepp gördült le az arcán. Nem jó. Declan csak szorította véres kardjának markolatát, a gyomra felkavarodott, majdnem elhányta magát. - Te - nyögte ki Regin. Úgy nézett rá, mintha ismerné valahonnan, összeráncolta a homlokát, mintha... elárulták volna. - Ezért megfizetsz. Az életben maradt katonák zavartan figyelték a jelenetet. Declan végre magához tért. - Csomagoljátok be! - parancsolta. A sebe miatt Regin képtelen volt védekezni, amikor két katona összekötözte a csuklóit a háta mögött. Mély lélegzetet vett, hogy sikítson, de egy különleges szalaggal beragasztották a száját. Újabb két katona lépett hozzá, az egyik egy fekete zsákkal, a másik nyugtatóval teli fecskendővel a kezében. A valkűr vadul küzdött, miközben a fejére erősítették a zsákot. Mihelyt befecskendezték a nyugtatót, a teste kettőt rándult, aztán elernyedt. Teljesen védtelenné vált. Ez a lény szörnyűséges hatalomról tett tanúbizonyságot. Most pedig úgy feküdt ott, mint egy halott. A katonák elszedték a fegyvereit, aztán behajították a még működőképes furgonba. A blúza felcsúszott, és láthatóvá vált a véres seb az oldalán, amelyet Declan ejtett. Miért volt rosszul a látványtól? Beletúrt a hajába, aztán megnyomogatta a homlokát. Úgy érezte, mindjárt széthasad a feje. Milliószor csapott már le, ejtett rabul ellenséget, hogy elvigye őket a Rend komplexumába. Mi volt olyan különös ebben a valkűrben? - Mester? — szólította meg az egyik katona. — Jól van, uram? Declan lepillantott a foglyára, aztán kesztyűvel borított kezére, és csak most vette észre, hogy mennyire reszket. Nem, kibaszottul nem vagyok jól! Szinte azt kívánta, bárcsak pucér lenne a keze, amikor a valkűrt a karjában tartotta. Újra egy asszony bőrét érezni ilyen hosszú idő után... Akkor is vágyott a valkűr érintésére, amikor éppen beléje vágta a kardját. Beteges. Declan a katonára bámult. -Természetesen jól vagyok — közölte hidegen, de közben arra gondolt: egy örült vezeti

őket. 3 A szállítógépen Declan az ágyhoz botorkált, bár nem szá-rítkozott meg teljesen a zuhanyozás után. Ledobta a derekára csavart törülközőt, lerogyott a habszivacsra. A szemére szorította a tenyere élét, és addig dörzsölte, míg a szemhéja égni kezdett. Nem volt meglepő, hogy ennyire fáradt volt. Iszonyúan kimerült, valahányszor szabadjára engedte a képességeit, s éppen ez volt az egyik oka annak, hogy gyógyszert szedett az elfojtásukra. Ráadásul ritkán aludt az ilyen vadászatok idején. Néhány órával a valkűr elkapása után a maradék embereivel begyűjtött egy boszorkányt is, aki könnyű prédának bizonyult. Most végre hazatérhet. Pihennie kellett volna, de a feszültség egyre fokozódott a bensőjében. Amióta az eszét tudja, állandó fájdalmat érzett a mellkasában, a gyomrát pedig gyötrő szorongás marcangolta. Ráadásul gyakran kínozták rémálmok a nyomában járó ördögi lényről, a testébe hatoló pengéről és egy asszony sikolyairól. A veszteség szívszaggató fájdalma... Feszültségnek nevezte. Mert már ifjúkorában is tudta, hogy ez lesz az, ami egyszer majd megtöri őt. A gyógyszer segített, de még az éjszakai injekciók sem nyomták el teljesen az érzést. Túl erősnek bizonyult, túlságosan áthatónak. A feszültség kínzó volt, és előző nap felhasználta a magával vitt készlet maradékát. Még sokórányira voltak a világtól elzárt úti céljuktól - a viharos Dél-Csendes-óceán- ban rejtőző titkos komplexumtól. Vagyis még órákig nem juthat orvossághoz. Declan úgy vélte, az a sorsa, hogy mindig valamit magába fecskendezzen. A repülőút nem volt kellemes, a viharos szél dobálta a gépet. Declannek semmi baja nem volt a repüléssel, pilótakiképzést is kapott, de ettől a turbulenciától még neki is hányingere lett. Vagy talán az egész csak az éjszakai munka utóhatása volt. A valkűr szeméből áradó csalódottság még mindig zavarta. Többször súlyosan megsebesült a halhatatlanok elfogása közben, egyszer még varázslatot is bocsátottak rá, de soha egyikük sem nézett rá ilyen felismeréssel és aztán... fájdalommal a szemében. Mintha megszegte volna legszentebb ígéretét. És soha nem volt hányingere a foglyul ejtéskor. Fölemelte a gumiszélű dögcédulákat, amelyek a nyakában lógtak. Az egyiknek a hátuljára egy apró medált forrasztott, egy ősi ír szerencsetalizmánt. Az apja vette neki, amikor Declan még fiatal volt. Amikor így érezte magát, a hüvelyujjával megdörzsölte a medált, bár az soha nem hozott szerencsét. De emlékeztette arra, hogy a valkűrök milyen sok szenvedést okoztak neki, hogy mire voltak képesek. A valkűr megölte tíz emberét. S Declan mégsem volt képes megállni, hogy ne nézzen a kabinajtóra. Regin a tehertérben volt. Innen könnyen odajuthatna hozzá. Mi ez az egész? Miért érzi úgy, hogy belepusztul, ha ebben a másodpercben nem látja a valkűrt? Fölidézte az eksztázis kifejezését a valkűr arcán - és azt, ahogyan ő reagált a látványra. Tisztán emlékezett rá, mire gondolt abban a pillanatban, és szégyenkezett miatta. Bárcsak megérinthetném azt a ragyogó bőrt, bárcsak érezném, ahogyan éget... Amikor a karjába kapta a valkűrt, majdnem felnyögött. Évek óta nem ért nő a testéhez. A valkűr illata és domborulatai tantaluszi kínokat okoztak neki.

De végül a kiképzése győzött, és ledöfte Regint. Lenyúlt az ágy mellé, fölvette a kardot, amelyet mindig maga mellett tartott. Kihúzta a hüvelyéből, forgatta, alaposan megnézte a kabinlámpák halvány fényénél. A markolat közelében még látszott a bíborszínű folt. Milyen sok vért ontott ki már ez a kard. Halhatatlanok vérét. Csak két napja arra használta, hogy elfogjon egy ősöreg vámpírt, aki emberek ezreit ölte meg végtelen élete során, mint egy néma pestis. Preston Webb adta Declannek a kardot, amikor fölavatták a Rend tagjaként. - A családod büszke lenne rád, fiam - mondta neki. Ha nem kínozták volna meg őket a leghitványabb torzszülöttek a szemem láttára. Velem együtt... Jobb is, hogy nem élték túl. Különben ugyanolyan el- baszottak lennének, mint Declan maga. És a fivére, Colm? Akinek tizenöt éves korában elvágták a torkát? Colmnak szerencséje volt. Megrázta magát, és visszacsúsztatta a kardot a hüvelyébe. Miért jutott eszembe most az az éjszaka? Mélyen magába temette az emlékeket; a gyógyszer segített ott is tartani őket. Hónapok óta gondolkodott rajta, hogy megduplázza az adagot. Most úgy döntött, hogy itt az ideje. Ami azt jelenti, hogy a szigetre való megérkezésük után el kell mennie a „díleréhez”. Egyelőre azonban csak annyit tehet, hogy vár. Ismét az ajtó felé pillantott... Amikor Regin magához tért, megvolt kötözve, a szája meg lölpeckelve, csuklya borította a fejét, és a testét valamiféle hordágyhoz erősítették. Meg tudta állapítani, hogy repülőgépen van, érezte a több kilométeres mélységben elterülő tenger sós illatát. Fordulhat még rosszabbra is ez az éjszaka? Az öntudattal az emlékek is visszatértek: sötét alakok bombázták elektromossággal... a gyönyör, amelyet ez az elektromosság okozott... egy hatalmas férfi, aki hátborzongató gyorsasággal elkapta... Oldalba döfte? A még mindig lüktető fájdalom megerősítette, hogy megsebesült... O, istenek! Aidán volt az, aki újra visszatért! Úgy érezte, megbolondult, majdnem hisztérikusan fölnevetett. És még azt hitte, hogy ez az éjszaka már nem fordulhat rosszabbra? Aidán, azért jöttél, hogy borzalmas halállal halj? Akkor én vagyok a te csajod! De Aidán még soha, egyetlen előző életében sem bántotta őt. Ha tényleg ő volt Aidán, akkor a vele lévő többi férfi biztosan ördögien gonosz, és neki úgy kellett tennie, mintha együttműködne velük. Azzal, hogy megforgatta bennem a pengét? Olyan gyors volt, olyan erős! De ez nem volt meglepetés. Minden reinkarnációjában berserker volt, még akkor is, amikor nem tudott róla. Bármi volt is a helyzet, meg kell szabadulnia tőle. A kezét fogva tartó béklyóknak feszült. Semmi. Valószínűleg törhetetlenek. És az injekció is biztosan legyöngítette. Kénytelen volt fekve maradni, lekötözve, koromsötétben. Regin nem szokott meditálni, nem volt őrült, mint N’ix, és nem tudott úgy koncentrálni, mint Lucia. Ilyen pillanatokban, amikor egy gép egyre távolabb vitte onnan, ahol lennie kellett volna, egyre inkább elveszítette a türelmét. - O, ma éjjel kirepülsz — mondta Níx. Szard össze magad. Ezért még nagyon megfizetsz! De miért tenne ilyesmit Níx? Különösen az után, amit mondott neki, közvetlenül az előtt, hogy elváltak egymástól a Bourbon Streeten. - Amikor Cruach legközelebb föléled, kezdetét veszi az apokalipszis. Minden érző lényt a Földön megfertőz a vágy, hogy feláldozza azt, akit a legjobban szeret. Hah, egy már megtette, Ni'x. Eggyel kevesebb ismerős, aki miatt az apokalipszis idején

aggódni kell. Mi a fasz, jövendőmondó. .. Meghallotta a zár kattanását. Aztán léptek zaját. Valaki leült mellé. érezte a belőle áradó feszültséget, és tudta, hogy Aidán az. Aki valamilyen okból kibelezte őt egy mocskos utcán. Felállt, járkált, majd újra leült. Egy szót sem szólt, nem mozdult, de Regin érezte, hogy a tekintete végigfut rajta. Amikor eszébe jutott, hogy lélegzetet kellene vennie, a férfi megszólalt. - Hát magadhoz tértél végre. — Enyhe akcentus érződött mély hangján, de Regin nem tudta megállapítani az eredetét. A férfi lehúzta a fejéről a csuklyát. Regin pislogni kezdett a halvány fényben, s egyre több részletet tudott kivenni, ahogy kitisztult a látása. Szentséges istenek, a férfi hatalmas volt, olyan magas, mint az igazi hadúr, akibe majdnem beleszeretett. Teljesen feketébe öltözött, a dzsekijétől kezdve a katonai bakancson át a kesztyűig. Sápadt volt a bőre, élesen elütött a koromfekete hajtól, amely mélyen a homlokába lógott, és részben eltakarta az egyik orcáját borító sebhelyeket. Középkorúnak tűnt, valószínűleg a harmincas évei vége felé járhatott. Erős áll, széles arccsontok - és Aidán szeme. Ebben az arcban hidegnek tűnt. Bár egyetlen rövidke pillanatig egy berserkeréhez hasonlóan villogtak ma éjjel - ez árulta el őt, amikor Regin a vérében fetrengve fölnézett rá. Aidán. Regin nem számított rá. A pokolba, három évtizeden keresztül érezte, amint reinkarnálódik, és azóta figyelmeztette rá Níx is. - Kérdéseim vannak hozzád, valkűr. Ó, nekem is hozzád. Például, hogy miért marcangoltad szét a bensőmet. - Válaszolj őszintén, és ma éjjel már nem bántunk. Ma éjjel? Regin végül bólintott. Aidán egyik kesztyűbe bújtatott kezével a szája felé nyúlt. A másikkal felhúzott pisztolyt szorított a halántékához. - Tudom, hogy egy lövésbe nem halsz bele. De azért befogja a szádat. Ha valkűrsikollyal próbálkozol, szétloccsantom az agyadat. Tehát nem játssza meg magát. Remek. A vikingje hibásan jött vissza. Sejtette, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik majd. Helló, nem lehetett volna később? Minden erőfeszítése, amelyet az előző évtizedekben tett, hogy távol tartsa magát tőle, és ezzel megmentse a férfi életét, kárba veszett. De miért fogta el őt? És kik voltak azok a férfiak vele? - Érted, amit mondok, asszony? Amikor Regin ismét bólintott, a férfi letépte a szájáról a szalagot, amitől iszonyúan égett az ajka. Visszafojtotta a káromkodást; minden egyes másodperccel egyre kevésbé félt, de annál dühösebb lett. Nem véletlenül volt legendás a temperamentuma. - Honnan tudta Níx nővéred, hogy követlek benneteket? És miért küldött el, hogy megtámadd az embereimet? - Küldött? - Ezek szerint Aidán bepoloskázta az autóját! Vajon mit hallhatott egészen pontosan? - Tudod, inkább javaslat volt, olyasmi, mint hogy próbáld ki a marhasültet. A férfi sápadt ajka ördögien gúnyos mosolyra görbültek. - Lőttek már valaha fejbe? Gyakran tűnődtem rajta, mekkora fájdalmat okozhat. - Igen, és pokolian fáj - válaszolt Regin őszintén. - Felelek a kérdéseidre, ha elárulod, hogy ki vagy, és miért fogtatok el. A férfi összehúzta a szemét. - Declan Chase vagyok. Szóval azt hiszi, hogy Declannek hívják. De már nem sokáig. - A Rendnek dolgozom, egy halandó hadseregnek, amelyik háborúban áll a fajtáddal. - Soha nem hallottam még róluk. — Ráfaragtam. - Akkor miért ejtettél foglyul? Miért

nem öltél meg? - Talán hadisarc volt? Akkor a történelem ismétli önmagát. Vissza kellett fojtania a hisztérikus nevetést. - Kimondottan értem jöttetek, nem igaz? - Kiválasztottak rabnak. Mi... tanulmányozzuk is a különleges halhatatlanokat. Regint kirázta a hideg attól, ahogyan ezt mondta. - Úgy érted, hogy kísérleteztek? - Pontosan. Ja. Ráfaragtam. A valkűr körbepillantott a raktérben. Hogy a pokolba lehetne meglógni innen? - És most odaviszel? Egy börtönbe? Vagy talán egy laborba? -Mi intézetnek nevezzük. Most pedig felelj a kérdéseimre! - parancsolt rá a férfi, és az akcentusa még erősebb lett. Vagy Írországból, vagy a Skót-alföldről származik. Aidannek ez a inkarnációja kelta. Tért már vissza francia lovagként, spanyol kalózként és egyszer angol huszárként is. - Níx szinte mindenről tud - kezdte Regin. - Jövőbelátó. Valójában abban is biztos vagyok, Hogy előre látta azt is, hogy hova visztek. Azt nem tudom, miért akarta, hogy megtámadjam az embereidet. — Hacsak nem eleve azt tervezte, hogy* elraboltasson. Níxet ismerve ezt az egészet egy randevúnak tekintette, amelyet ő szervezett meg Regin és Aidán között. - Általában nem faggatom. - Valahogy majd biztosan kiderítjük. - A pisztolycső erősebben nyomódott Regin halántékához. - Akkor áruld el, élvezted az embereim lemészárlását? Regin a szemét forgatta. - Természetesen élveztem, amikor végeztem velük. Ti jöttetek a mi placcunkra, vagy elfelejtetted? - Vigyázz a szádra, Regin! - Ott helyben végeznem kellett volna veled. - A férfi szinte öntudatlanul simogatni kezdte Regin arcát a pisztoly csövével. A valkűr képes lett volna sikoltani, még mielőtt a férfi lelövi, és a hangjától szétrobbantak volna a repülőgép ablakai. Talán túlélné a balesetet. Aidannek viszont vége lenne. De Regin még most sem akarta bántani. - El sem tudom mondani, mennyire megbántad volna. - Mert a fajtád bosszút állt volna? — Ismét megvetően a valkűrre vicsorgott, eltorzult az ajka. — Én pedig el sem tudom mondani, hányszor hallottam már ezt a megjegyzést. Regin megrázta a fejét. - Nem a bosszú miatt. Bánni fogod, hogy bántottál. - Bánni? Megvetem a fajtádat. Élvezettel vadásztam rád, és már alig várom a következőt. Mihelyt eszébe jut a múlt, rettenetesen szenvedni fog a tettei miatt. - Miért teszel úgy, mintha ismernél? — kérdezte a férfi. Hogyan lehet erre a kérdésre válaszolni? Minél hamarabb eszébe jut Aidannek a múlt, annál hamarabb hal meg. A múltban Regin mindent megtett annak érdekében, hogy Aidán ne emlékezhessen. Nem árulhatom el neki. — Valaki másnak hittelek. - Vállat vont, amennyire a köteléktől tudott, amitől fájdalom hasított a sebébe. Összeszorította a fogát. - Mivel szóba hoztad a kérdést, a fajtám valóban bosszút fog állni. A pokol kínjait kell majd kiállnod. A férfi közelebb hajolt, mintha egy titkot akarna megsúgni a valkűrnek. — Akkor jobban teszik, ha sietnek. Mert ki fogunk vallatni, tanulmányozni fogunk téged, aztán levágjuk a fejedet. Kegyelemért fogsz könyörögni, de nem kapod meg tőlem. Jeges borzongás futott végig Regin gerincén. — Mi a csudát vétettem ellened? — suttogta. De a férfi visszaragasztotta a száját, és lerántotta az arcára a csuklyát. Aztán rekedt hangon a fülébe lehelte: — Azt, hogy létezel.

Regin újabb szúrást érzett a karján, aztán ismét elvesztette az öntudatát. 4 Az intézetbe érve Declan átadta ájult foglyát a börtönfelügyelőnek, egy Fegley nevű testes, gombszemű seggfejnek. A fickó gyűlölte Declant. Az érzés kölcsönös volt. Fegley feladata volt a rabok nyilvántartásba vétele, a személyes tárgyaik és rejtett fegyvereik elkobzása, a formális azonosításuk és a nyakpánt feltétele. Miközben a dolgát végezte, a kutatócsoport orvosai levették az első biológiai mintákat, aztán a rabot átvitték a háromszáz cella egyikébe, amelyek a két börtönszárnyat alkották. - Melyik cellába teszi a valkűrt? - kérdezte Declan. - A hetvenesbe. - Miért éppen oda? — Abban a cellában már volt két fogoly. Igen, az intézetben nagy volt a zsúfoltság, és kettesével helyezték el a rabokat, de általában megfontoltan döntöttek. De akkor miért rakják a valkűrt egy cellába egy tündér bérgyilkosnővel, és egy félig katatón állapotban lévő félszerzet fiúval? - Újabb foglyok érkeztek, amíg távol volt. - Fegley vállat vont. - Webb parancsa, hogy ebbe a cellába tegyük. És én nem kérdőjelezem meg a parancsokat - tette hozzá nyomatékosan. Declan elfojtotta a régóta sürgető vágyat, hogy pofán vágja a fickót. Sarkon fordult, és elindult a kutatószárny és a saját lakosztálya felé. Bár nem mindig értette Webb indokait, neki sem az volt a dolga, hogy megkérdőjelezze a parancsokat. Vagy hogy bármivel kapcsolatban kérdéseket tegyen föl. Még akkor sem, amikor majd belepusztult a kíváncsiságba, hogy vajon Webb honnan szedi az ellenségeikről szóló információkat. Vagy hogyan tartja rejtve a szigetet a detrus jósok és orákulumok elől... Amikor Declan a lakosztályához ért, kinyitotta a tágas irodába vezető ajtót; ezt a helyiséget használta fogadószobának. Rejtett panelek mögött két folyosó nyílt innen. Az egyik a raktárba - és egy vészkijáratként használt alagútba - vezetett, a másik a magánlakosztályába. Tágas, többszintes lakás volt, edzőteremmel, konyhával, dolgozó- és hálószobával, valamint fürdőszobával. Majdnem egy évtizede ez volt az otthona. A belső helyiségben levette a kesztyűt és a dzsekit. Két olyan hely volt az egész világon, ahol le merte venni a több- rétegnyi ruhát, amelyek elrejtették összeroncsolt bőrét: itt, a szentélyében és a sziget lakatlan erdejében. Fáradtan kifújta a levegőt, aztán belerogyott a kontroli- panel előtt álló székbe. Az ívelt asztal és a számítógép billentyűzete fölött egy nyolcvan centiméteres LCD monitor terpeszkedett. Ezen figyelhette az intézet különböző pontjain elhelyezett kamerák felvételeit. Egyetlen gombnyomás, és láthatta - meg hallhatta - bármelyik cella lakóit, utasítást adhatott esetleges biztonsági intézkedések megtételére. Ebből a parancsnoki állásból az egész bázist irányíthatta. Ami azt illeti, gyakran meg is tette. A katonai bázist régebben csak a foglyok őrzésére és vallatására használták. Ma már azonban az intézetnek egy külön szárnyban van kutatóközpontja is. Egy csapatnyi tudós él itt, akik a halhatatlan rabok védekezőképességeit, fizikai erejét - és főleg a gyengéit tanulmányozzák. Webb egy évtizeddel ezelőtt adta át Declannek a bázis irányítását. Azóta egy bizonyos rutin szerint zajlott az élete: reggel edzés, hogy legyöngítse abnormális erejét, az akciók irányítása, bizonyos fontos rabok kihallgatása. Átnézett néhány régebbről maradt ügyet, miközben oda sem figyelve befalta a katonai

ételcsomag tartalmát — és várta az orvost. Miután végzett az evéssel, a monitor közepére vetítette a hetvenes cellából bejövő képet. Fegley és egy őr éppen akkor lökte be a padlóra a valkűrt. Még mindig nem volt magánál, és a fején volt a zsák. - Új cellatárs, tündér — szólt oda a felügyelő a bérgyilkosnak. - Egy valkűr. Ő talán beszélgetni is fog veled. A tündér nem moccant, hogy segítsen a valkűrnek, csupán hideg közömbösséggel figyelte Regint. Fura. Declan tudomása szerint a tündérek és a valkűrök ősidők óta szövetségesek. Természetesen a bérgyilkos nem volt tisztavérű tündér. A másik rab - egy félszerzet tinédzser - folyamatosan verte a fejét a falba. A fiúnak fogalma sem volt róla, hogy detrus, azt sem tudta, hogy ilyenek egyáltalán léteznek, míg ide nem hozta a négy másik mester egyike. Nyilvánvalóan semmiféle bűnt nem követett el azon kívül, hogy rossz lányt nézett ki magának - a mester gyermekét. Miután idehozták, ahol élő és lélegző szörnyekkel volt körülvéve, a fiú szinte katatón állapotba került. Declan még tizennyolc éves sem volt, amikor először került szembe ezekkel a lényekkel. Túlélte a találkozást. De nem épségben... Declan hosszú pillanatokig figyelte, ahogy a valkűr mellkasa emelkedik és süllyed. A pólója felcsúszott, kilátszott lapos hasa és a sebe. A bőr már össze is záródott. A halhatatlanokra jellemző rugalmasság. Hányszor átkozta ezt? A gyógyulási képességeik miatt rémálomba illő ellenfelek voltak. Arról már nem is beszélve, amikor a többi képességüknek is birtokában voltak. Például tudtak teleportálni, mint a vámpírok és a démonok, vagy bűbájt használtak, mint a boszorkányok. Ha a Rend nem irtotta volna őket, megál- líthatatlanok lettek volna. Az ujjaival dobolt az asztalon. A valkűr órákkal korábban követett el tíz gyilkosságot, és mégis kíváncsi volt rá, többet akart tudni róla annál a kevésnél, ami a dossziéjában szerepelt. Mi a baj velem? Az összes halhatatlan közül, akinek az elrablásával megbízták, Declannek a valkűrt kellett volna legjobban gyűlölnie - azért, mert fitogtatta a létezését, mert büszke volt arra, hogy elintézte az embereit. És Declantől nem várták el, hogy kíváncsi legyen; csupán annyi volt a dolga, hogy cselekedjen - a parancsoknak megfelelően. Majdnem húsz éve utasításokat követett, ő volt a Rend fegyvere. Nem volt elégedett az életével, de a céltudat segített megbirkózni a feszültséggel. Mindent Webbnek köszönhetett — az életét, a karrierjét, a maradék ép eszét. Valaki csöngetett. Ehhez csupán három ember vette a bátorságot: Calder Vincente, az egykori kommandós, jelenlegi helyettese, Webb, aki ritkán látogatott ide, és dr. Kelli Dixon, a kutatásért felelős orvos. Rápillantott a kinti kamera képére. Dixon volt az, az ismerős fémdobozzal a kezében. Bár nem akart mást, csupán a valkűrt figyelni - kiélvezni, hogyan reagál majd, ha fölébred, és rádöbben a helyzetére -, dolga volt az orvossal. Felhúzta a kesztyűt, aztán beengedte a nőt. Az orvos hízelgő mosollyal lépett be. Amit Declan megvetett. Dixon néha úgy viselkedett, mint egy rajongó iskolás lány. Declan tudta, hogy az orvos vonzódik hozzá, de v.ilami miatt ez sok nőre igaz volt. Minél hűvösebben bánt velük, a jelek szerint annál jobban kívánták. Ám még ha lett volna is valami csábító Dixonban — átlagos volt a külseje, lapos a melle —, ha valakinek, hát neki tudnia kellene, miért kizárt mindenféle kapcsolat kettejük között. A nő várta, hogy Declan hellyel kínálja. Mivel az egyetlen lehetséges hely a sarokban álló

ágy volt, így a férfi nem tette. - Milyen volt az útja? - Gazdag volt a zsákmány. - Én is így hallottam. — Dixon feltolta az orrán méretes s/.emüvegét, és orvosi szemmel mért végig a férfin. - Kimerültnek látszik. Tudott aludni? - Majd a jövő héten pótolom. - Declan általában csak négy órát aludt éjszakánként, ez kettőre csökkent, amikor halhatatlanokra vadászott. És két hétig volt távol, mert a három rab elfogása hosszú előkészületeket igényelt. - Milyen volt a szívverése? Tapasztalt heves szívdobogást? A gyógyszer bármilyen káros mellékhatását? - Már több mint egy évtizede Dixon gondoskodott az injekcióiról -, az óta, hogy nála esett át a szokásos éves felülvizsgálaton. Őrizte a férfi titkát, és gondoskodott róla, hogy meglegyen a szükséges adagja. - Semmiféle káros mellékhatás. Úgy döntöttem, hogy duplájára kell emelni az adagot. Dixon az asztalra tette a dobozt. Declan két hétre elegendő adagot tartalmazó fiolát és fecskendőt talál majd benne, mindent, amire szüksége van. - Chase, már az is kiütne egy lovat, amennyit most bead magának. Előbb-utóbb hatással lesz az agyára, és könnyen tartós komplikációkat okozhat. Declan már régóta feltételezte, hogy a nő valamikor elkezdett ópiumszármazékot keverni az elegybe, és fokozatosan emelte a dózist. Most már biztos volt benne. - Akkor nyilvánvalóan kifejlődött bennem a tolerancia, mert nem hat. Amikor elkapta a vámpírt, de még a valkűrnél is megtapasztalta azt az ismerős dühöt, amelyet a szokásos fizikai tünetek kísértek. Az agya kiüresedett, miközben a szíve olyan hevesen vert, mintha szét akarna robbanni. Az izmai remegtek és megduzzadtak, mintha képtelenek lennének megbirkózni a bennük pumpáló vérrel. A gyorsasága és az ereje érezhetően fokozódott, majd szinte összeesett a kimerültségtől. Dixon rábandzsított a szemüveg mögül. - Ha nem személyesen vizsgáltam volna meg, megesküdnék rá, hogy közéjük tartozik. - Nem vagyok egy átkozott detrus! A nő arca megrándult a durva kifejezés hallatán. - És alaposan megvizsgált, de nem talált semmit — emlékeztette az orvost. Bár Declan valóban gyorsabban gyógyult, mint a legtöbb ember, a testének szövetei nem álltak ellen a fertőzéseknek és a halálnak. A bőre hegesedett. A törött csontjain látni lehetett, hol forrtak össze; egy halhatatlan csontja nyomtalanul gyógyul. Annak természetesen nem látta szükségét, hogy elárulja a nőnek: állati képességei vannak. Lát a sötétben, és ötszáz méterről meghallja a suttogást. - Dixon, maga volt az, aki fölvetette az injekciózás ötletét. Most meg visszakozna? - Alaposan meg kell ismét vizsgálnom, és el kell végeznem néhány tesztet is. Akkor végre biztosan tudhatnánk, mi a helyzet. Declan figyelme azonban már a valkűr felé fordult. - Nincs több teszt. Van éppen elég alanya. - Ráadásul Declan attól tartott, pontosan tudja, honnan fakadt az ereje. Vértől amely nem az enyém volt... Ha megtalálnánk a probléma gyökerét, akkor nem kellene szisztematikusan elnyomnunk mindent - figyelmeztette a nő. Ezt már ezerszer megbeszélték. A gyógyszer nem csupán a képességeit gyengítette, hanem az érzelmeit és az étvágyát is, az étel - vagy szex iránt. A nő szemlátomást el sem tudta képzelni, hogy lelkesen fogadta ezt a bizonyos mellékhatást. - Chase, egy évtizede barátok vagyunk.

Vagy valami olyasmi. Kihasznállak. A nő volt a forrás, a díler, aki ellátta a kéthavi adaggal. Egyik adagtól a másikig vegetált. Könyörgök, csak egy lövésnyit. Declan elhessegette a kósza gondolatot. A nő a panel fölé hajolt — és eltakarta a monitort. - Ereje teljében lévő férfi. Nem... hiányzik? Nem. Nem hiányzott. Még ha nem kellene is elszenvednie a rettenetes szorongást minden egyes szexuális aktusnál, a teste egy roncs. - Figyeljen, Chase, van itt valami, amit meg akarok beszélni magával. - Nem várhat holnapig? - Jól látta, hogy megmoccant a valkűr? - Csak egy perc az egész. De fontos számomra. Számunkra - tette hozzá jelentőségteljesen. Számunkra? Declan fenyegető pillantást lövellt a nő felé. Egyértelmű volt az üzenet: jobb lesz, ha ma éjjel nem ba- szakodsz velem. Dixon elsápadt. - Te-természetesen későbbre is halaszthatjuk. Hagyom, hadd pihenjen egy kicsit. - Már majdnem Declan vállára tette a kezét, de egy vérfagyasztó pillantás elég volt ahhoz, hogy meggondolja magát, és hátrálni kezdjen az ajtó felé. — És előkészítek még néhány fiolát, ha tényleg meg akarja duplázni az adagot. Addig is, míg összetudok állítani egy erősebb anyagot. De gyorsan. - Nagyszerű, doktor. Mihelyt az ajtó becsukódott a nő mögött, Declan rádöbbent, hogy Dixont nem lesz könnyű eltántorítani. A hülye ribanc azt hiszi, hogy Declan szerelmes belé. Hogyan kívánhat egy olyan férfit, akitől ösztönösen fél? Dühösen fújtatott. A francba, nem akar mást, csak figyelni a monitort, látni, ahogy az új rab... A valkűr éledezni kezdett. Mert az átkozott cellatársa rugdosta. Hol vagyok? - motyogta Regin, ahogy próbált magához térni. Valaki rugdosta a csípőjét? — Ki vagy te? Miért van sötét? - Húzd le a zsákot a fejedről, te szerencsétlen - szólalt meg egy brit akcentussal beszélő női hang. Zsák. Emberrablás. Nem álom. - Ne rúgj belém még egyszer - figyelmeztette Regin a nőt. Amikor a csizma ismét a csípőjéhez ért, villámsebesen elkapta és megcsavarta, mire a lábbeli tulajdonosa elterült a padlón. A mozdulattól fájdalom hasított Regin oldalába. Megrándult az arca, de gyorsan lekapta a zsákot a fejéről, és nagy nehezen talpra kászálódott. Körbepillantott. Egy cellában vagyok? Ez hát a Rend börtöne? Egy fekete hajú nő ugrott talpra, összehúzta vöröses szemét. Szűk vászonsortot, rövid bőrtopot, művészien kilyuggatott neccharisnyát és tűsarkú csizmát viselt, amellyel Regin már közelebbről is megismerkedett az imént. - Felismerlek - közölte a valkűr. - Igen, te vagy Natalja, az Árnyék. A sötét tündér orgyilkos. — Felismerte az ónix színű ajkakról és a karmokról. A mérgező karmairól. A pletykák szerint a vére is fekete. - Te pedig a ragyogó valkűr vagy. Perben-haragban álltak egymással. Regin és a nővérei kinevették a nőt, úgy hívták, Natalja, a Gyilkos Tündér. Egészen addig, míg a tündér mérgezett tőröket nem hajigáit rájuk. Regin védekezőn a kardjai után nyúlt... - Nincsenek kardjaid. - Natalja hátrasimította dús, egyenes szálú sörényét, és kimeresztett

karmokkal körözni kezdett. - Nálad pedig nincsenek hajító tőrök. Ahogy köröztek egymás körül, Regin is kimeresztette a karmait, és közben próbálta felmérni a környezetét. Az apró cellában két emeletes ágy volt, egy vécé és egy mosdó. Három fala masszív fém, míg az elülső vastag üveg. A sarokban látott még egy rabot, egy fiatal férfit, egy tizenévest. Nem tudom, milyen fajta lehet. A fémfalba verte a fejét, a szeme a semmibe révedt. A folyosó hosszában még több cella sorakozott. Vissza Nataljához! - Nem kellene neked halottnak lenned? - kérdezte Regin, miközben mindketten próbálták fölmérni a másik gyönge pontjait. Natalja tekintete Regin sebének nyomaira siklott, a valkűré a tündér fura nyakpántjára. Regin a nyakához emelte a kezét. Mi a... Rajtam is van? Nagyot rántott a fémkarikán, de nem tudta eltörni. - Nem haltam meg - válaszolt Natalja. - Csaknem önkéntes eltávon vagyok. - Megint harcban állunk, vagy mindenkit rúgással üdvözölsz? - A ti módszeretek az, hogy előbb támadtok, és csak aztán kérdeztek. Az enyém is. De úgy tűnik, nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust, ha meg akarunk szökni innen. - A tündér leengedte az oldala mellé a karját. — Azt hiszem, talán egyesítenünk kellene az erőinket. A valkűrök és a tündérek szövetségesek voltak. Natalja valóban sötét tündér volt - félig tündér hűbérúr, félig démon rabszolga. Beleegyezem a tűzszünetbe, de a segítségeddel vagy anélkül is megszököm innen közölte Regin, és ő is leengedte a karját. Nincs szüksége arra, hogy valami nyomorék sötét tündér lelassítsa. Mihelyt lesz valami fogalma a hely alaprajziról, a napirendről, a biztonsági szabályokról, majd kieszel valamit. - A nővéreim egyébként is értem jönnek. - Mindenki ezt hajtogatja, de még senkit nem mentettek ki innen. Úgy hisszük, hogy a komplexum rejtve van a külvilág elől. - De senki más mögött nem áll készenlétben Ni'x, a Mindentudó — vigyorgott gúnyosan Regin. Bár lehet, hogy éppen Ni'x juttatott ide! - Azt hinné az ember, hogy a leghatalmasabb élő orákulum előre figyelmeztethetett volna rá, hogy elrabolhatnak. - Mindennek oka van, amit tesz - válaszolt Regin az igazságnak megfelelően. A nővére minden kósza pillantása vagy váratlan n'ixizmusa létfontosságúnak bizonyulhatott a jövő alakításában. De ezeknek az előjeleknek az értelmezéséhez több türelem kell, mint amennyi Reginnek van. - Vannak számodra fontos híreim - jelentette ki Natalja. - A halhatatlanok között celláról cellára terjednek a pletykák. Az alatt a két hét alatt, amióta itt vagyok, sok mindent megtudtam erről a helyről. És a fogvatartóinkról. Például azt is tudom, hogy a mester személyesen kapott el téged. - A mester? - Declan Chase. Magas, sápadt arccal, lélektelen szemmel. - Abszolút lélektelen. - Ezúttal. - Honnan tudod? - Regin észrevett egy kamerát a plafonnál, amelyet úgy állítottak be, hogy mindent fölvegyen, ami a helyiségben történik. Fogadott volna, hogy a férfi most is figyeli. Hátborzongató. - Mivel oldalba döfött. Pengének is nevezik. A Rend néha tömegesen kap el minket, néha azonban kinéznek maguknak egy-egy meghatározott célpontot. Úgy tűnik, hogy te személyesen a mester beszerzési listáján szerepeltél. - És a mester itt a fejes? - Remek! Aidán ezeknek a halandóknak a főnöke - ezé az őrült

bandáé, amelyik halhatatlanokat provokál. - Úgy vélem, a mester egy fokkal áll a parancsnok alatt. A hátuk mögött a fiatalember egyre gyorsabb ütemben verte a fejét a falba. - O, elárulnád, miért van így kiborulva? Jóképű, sötét hajú fiú volt, atlétatermettel, de nem lehetett idősebb tizenhét-tizennyolc évesnél. Nyugtalanítóan embernek nézett ki, valami középiskolai focicsapat pólója volt rajta, koptatott farmer és viseltes cowboycsizma. - Mert úgy tűnik, gyorsan fajul a helyzet. - A fiú jobb halántékán már átitatta a hajat a vér. - Ezt csinálja, amióta behajították az ajtón, négy napja. Nem eszik, nem iszik, csak bámul, és veri a falba a fejét. - Miféle szerzet? - Képtelen vagyok rájönni. Nincsenek szarvai, nem hegyes a füle - és nyilvánvalóan nincs szüksége ételre. Apró agyarai vannak, de az is látszik rajta, hogy a naptól barnult le, mert fehér a segge. - Megnézted? - Hé, meg kellett bizonyosodnom róla, hogy nem vérszívó-e. Most pedig fogalmam sincs, hova tegyem. Regin igyekezett nem odafigyelni a döngő hangra. - Kiket kaptak még el? - Felsorolhatnám a Szövetség egész Ki kicsodáját. Regin úgy nézett a tündérre, mintha bolond lenne. - Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy én is itt vagyok. - Volós, a kentaurok királya és Uilleam MacRieve, a lykae már itt van pár hete. Carrow Graie-t nem sokkal előtted hozták meg. Carrow? A boszorkány Regin jó barátnője volt. Az emberem felelős mindezért? - Tartanak egy csapat ghoulx. is. Wendigókat, néhány nagy hatalmú varázslót. Számtalan parázna lidércet és vámpírt... Regin a szeme sarkából észrevette, hogy két őr rángat el előttük egy hatalmas alakot. Megfordult, és elakadt a lélegzete. Lothaire volt az, az Ősi Ellensége. A vámpírt elkábították, a feje lebicsaklott, világosszőke hajában alvadt vér éktelenkedett. A ruházatán látszott, hogy nagyon drága lehetett - izmos lábán bőrnadrág feszült, az inge tökéletesen illett karcsú termetére. De az ing oldalán véres szakadás tátongott. - Penge elkapta Lothaire-t? Az Orosz Horda vámpírja ördögi teremtmény volt. Ha ezek a halandók őt is képesek voltak elkapni és fogva tartani... Lothaire nagy erőfeszítések árán fölemelte a fejét, elnehezült szemhéja alól Reginre pillantott, a tekintete elsötétedett. Egy szót sem szólt, csak rávicsorította véres agyarait. Mihelyt a vámpír és az őrök eltűntek szem elől, Regin ki nyögte: - Az a kettő Lothaire-rel... valóban ember? Azt hiszem, kezdem megérteni, mit jelent az agymosás. - A nyakpánt teszi. A halandók nyomatéknak nevezik. Legyöngít minket, valamiféle misztikus módon csökkenti az erőnket. Regin ismét megrántotta a sajátját. - És hogyan lehet eltávolítani? - Nem lehet eltörni. Csak a felügyelő vagy egy mester kapcsolhatja ki - a hüvelykujjlenyomatával. Ó, igen, ráfaragtam. - Rendben. Ami a szövetséget illeti. - Regin felpillantott a kamerára, aztán megdörzsölte a

tarkóját. - Hány éves vagy? - kérdezte a tündértől. - Miért? - Mert lehet, hogy lesz veled egy kis munka. — Aztán átváltott az ősi halhatatlan nyelvre. - Mert talán érted ezt a nyelvet. Natalja ugyanazon a nyelven válaszolt. - Ismerem. - Soha senki nem szökött még meg innen? - kérdezte Regin, de tartott tőle, hogy előre tudja a választ. Nem véletlen, hogy soha nem hallott a Rendről. - A szomszédos cellában lévő alakváltó róka már évek óta itt raboskodik. Mindenről tud, még a más szárnyakban folytatott beszélgetésekről is. Soha senki nem szabadult még ki innen. - Kell, hogy legyen rá mód. - Azt beszélik, hogy egy szigeten vagyunk, messze a parttól, cápáktól hemzsegő vízzel körülvéve. A cellából nem lehet kijutni, az üveg törhetetlen. Ahhoz, hogy bármi esélyed legyen a szökésre, előbb ki kell kerülnöd a cellából. Csak három célból visznek ki minket: megkínozni, kísérleteket végezni rajtunk vagy kivégezni. - Figyelj a szavamra, tündér! Meg fogok szökni innen. És ha segítesz, akkor téged is magammal viszlek. Natalja megütögette az állát fekete karmos ujjával. - Ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy van valami a tarsolyodban. -Talán van is. - Regin tudott valamiről, ami hamarosan bekövetkezik. Declan Chase elkerülhetetlen halála. 6 Mi az ördögről beszélhetnek? Declan érdeklődéssel figyelte a valkűr és a tündér feszült párbeszédét. Elbűvölte a Szövetségen belüli hierarchia és az összefonódások, a kasztok és osztályok kiszámíthatósága. Ám mihelyt elfojtották a kezdeti viszályt, egy másik nyelven kezdtek sutyorogni, olyan nyelven, amely ismerősnek tűnt Declannek. Az évek során saját erőből tanulta az ellenség nyelveit — a vámpírok oroszát, a lykaek keltáját, a különböző démonarchiák durva nyelvét — de ezt nem tudta hová tenni. Megnyomott egy gombot, és elindított egy fordítóprogramot, magabiztosan, hogy hamarosan minden szóról lesz átirata. Hibás információ bevitel. Mi az ördög? A program sem tudta fölismerni a nyelvet. Fölhívta az egyik technikust. — Fordítást akarok a hetvenes cellából. Azonnal. - Ismeretlen nyelven beszélnek, uram. Declan letette a telefont, elfojtotta tehetetlen dühét. Hallott mesélni egy olyan tündérről, aki minden nyelven beszél. Azonnal fölvette az elfogandók listájára. Megcsörrent a telefon. Webb volt az egyetlen, aki a személyes vonalán hívta. Declannek nem voltak barátai vagy rokonai. Fölvette a kagylót, és meghallotta Webb hangját. - Mindenkit begyűjtöttél! Szép munka volt, fiam. Declan még ilyen hosszú idő után is szinte magába itta a dicséretet. Apjaként tisztelte Webbet, és a férfi is a fiaként kezelte őt. Mindketten elveszítették szeretteiket ebben a háborúban. - Köszönöm, uram. De veszteségeket szenvedtünk el a vámpír és a valkűr elfogása közben is. - Láttam a fogolyejtésről készült felvételeket. Természetesen tudtuk, hogy Lothaire-t nem

lesz könnyű elkapni. Elkoboztad a gyűrűjét? - Egy egyszerű aranykarika. Nagyon felbőszült az elvesztésén, még gyilkosabb diihvel harcolt. - Bizonyára misztikus erő rejlik benne. Derítsd ki, mire képes! És mi van a valkűrrel? Honnan tudta, hogy szorul körülötte a hurok? - A jövőbe látó nővére küldte, hogy támadja meg az embereimet. - Mindentudó Ni'x ilyet tett? - kérdezte Webb; a hangja furán csengett. - Mikorra tűztétek ki a Ragyogó vizsgálatát? Declan megnyitotta a képernyőn a beosztást. - Dixon jövő hétig nem foglalkozik vele. - Az intézet zsúfolásig megtelt már rabokkal, Webb mégis ragaszkodott hozzá, hogy újabbakat hozzanak, bármennyire tiltakozott is ez ellen Declan. - Előtte kérdezd ki a valkűrt! Szedj ki belőle annyi információt, amennyit csak tudsz, mielőtt a dokik kezelésbe veszik. Ki kell derítenünk, honnan meríti az energiát, hogyan irányítja... - Ön tudta, hogy képes irányítani az elektromosságot? - Ez az információ ma éjjel életeket mentett volna meg. -Addig nem, amíg nem láttam az elfogásáról készült felvételt - felelte Webb. Gondolkozz, Declan, nem eszik, nem iszik, mégis folyamatos, megszakítatlan energiája van. Olyan, mint egy élő reaktor. Ha megcsapolhatnánk az energiaforrását, megoldódna a TEIL-ek korlátozott hatósugarának problémája. A Rend sokkolói, más néven taktikai elektrosokk-im- pulzus lövegei hihetetlenül hatékony fegyverek voltak a detrusok ellen - legalábbis a legtöbbjük ellen, Ragyogó Regin kivételével —, de korlátozott volt a hatósugaruk. - Ha ki tudnád deríteni, hogy mi táplálja, fölhasználhatnánk őt a saját fajtája ellen... Az erejüket a gyengéjükké változtatnánk. Dixon tudóscsapata fel fogja nyitni a műtőasztalon a valkűrt, hogy kiderítsék az igazságot. Mivel mérhető, megismételhető eredményekre volt szükségük, ezt sorozatosan megismétlik majd. Declan a monitort figyelte, nyugtalanul nézte a nőt. - Mindenesetre most, hogy végre elkaptuk a valkűrt, mindent meg kell tudnunk a fajtájáról, valamint arról, hogy ez az egy miben különbözik a többitől. Valahányszor a múltban a Rend közel került ahhoz, hogy elfogjon egy valkűrt, a célpontot megriasztotta valami, mintha csak valaki figyelmeztette volna. Alighanem Mindentudó N'íx. De akkor vajon N'íx miért hagyta, hogy Regint elkapják? Miért mondta az Declannek, hogy elkésett? - És meg kell tudnunk mindent a vámpír gyűrűjéről is - folytatta Webb. - Tisztában vagyok vele, milyen nehéz rábírni ezeket a lényeket arra, hogy beszéljenek, de biztos vagyok abban, hogy megszerzed nekem ezeket a válaszokat. Bár Declan szakértő lett a kínzást illetően, a halhatatlanok meglepően jól tudták tartani a szájukat, még természetes ellenségeikről sem adtak ki információt. Csak azzal lehetett náluk eredményt elérni, ha egy közeli rokonukat vagy a párjukat kínozták meg, de Declannek nem volt a kezében ilyen fegyver a valkűrrel vagy a vámpírral szemben. Mindegy. Valahogy majd megtöri őket. - Igen, uram - felelte szórakozottan. - Fiam? - Webb felsóhajtott. — Nem érzel könyörületet a valkűrr iránt? Nem zavar, hogy fájdalmat kell okoznod egy nőnek? Előtört Declanben harmincöt évnyi valami. - Ne feledd, a szépségük fegyver. Ez a lény nem fog habozni, hogy fölhasználja ellened. — Szünet. - Nincs veszélyben a józan ítélőképességed? Semmiféle csábítást nem jelent? - Nem, uram! — csikorogta Declan. A Rend agymosást hajtott volna végre, kilökte volna

a soraiból azt, aki összeszűri a levet egy detrusszal. Még az önkéntelen csodálat legkisebb jele is elég volt ahhoz, hogy az illetőnek kitöröljék az emlékeit. Hacsak nem velem fordul elő. Két éve egy boszorkány megbűvölte Declant, elátkozta őt, hogy újra átélje élete minden rettegését és fájdalmát. Webb valahonnan kerített egy ellenátkot, még mielőtt Declan teljesen beleőrült volna vagy legalábbis látható jelei lettek volna az őrületének. Aztán a parancsnok elsimította az egész ügyet. Vajon hány szabályt lenne még hajlandó megszegni az öreg a kedvéért? Kész lenne újabb vétségeket is elnézni neki? Ma éjjel Declan megízlelte, milyen érzés egy fogoly testét a karjában tartani. És... változom. A gyógyszer már alig segített. Kitaszítják. Már a gondolatra veríték borította el. A Renden kívül nem volt semmije. Inkább meghal, mint hogy elveszítse. - Meg fogom szerezni, amit kért, uram. - Lehet, hogy valamikor a jövő hónapban odaugrom körülnézni. Talán ideje is lesz most, hogy annyi minden történik. - Nagyszerű, uram. És akkor talán szót ejthetünk a foglyok megszűréséről is. Declan nem akarta őket hosszú ideig itt tartani vagy — isten ments - újabbakat létrehozni. El akarta mind pusztítani. - Az intézet már így is túlzsúfolt. - Majd beszélünk erről, ha ott leszek. Mihelyt befejezték a beszélgetést, Declan hívatta Vincente-et. Feltételezte, hogy az egykori kommandós ugyanolyan megbízható, mint bárki más, de ő teljes mértékben nem bízott meg senkiben, Webben kívül. A termetes őr pillanatokon belül megjelent. Declan nem először tűnődött el azon, vajon a férfi aludt-e egyáltalán. Átadta Vincente-nek a vámpír gyűrűjét tartalmazó védődobozt. - Azt akarom, hogy vizsgáltassa meg ezt a gyűrűt. Szóljon a fémszakértőknek, hogy derítsék ki, vannak-e misztikus tulajdonságai. Az óvintézkedések a szokásosak - senki nem érhet hozzá. Hozza vissza, mielőtt kihallgatnám Lothaire-t. A férfi bólintott, fogta a dobozt, és távozott. Webb figyelmeztetése ellenére Declan visszafordult a monitor felé, hogy még egy pillantást vessen a valkűrre. A cella padlóján ült, az üvegfal előtt, nekitámasztotta a homlokát és a két tenyerét, mintha arra számított volna, hogy bármelyik pillanatban kinyílik az ajtó. Ahelyett, hogy elégedettséget érzett volna, amiért így látja a valkűrt, újra csak azt a megmagyarázhatatlan diszharmóniát érezte legbelül. A kötelességét teljesítette. Akkor miért érez mégis... bűntudatot? A tenyerébe hajtotta lüktető homlokát. Miért érzem úgy, hogy megbolondulok? Már régen esedékes volt. Mindig tudta magáról, hogy nem tökéletes katona, tudta, hogy valami nem stimmel vele. Hogyan is lehetett volna másképp? A napokig tartó kínzása emocionálisan megnyomorította, tisztátalanná tette. De elvégezte az átkozott munkát, a kimerítő edzéseknek köszönhetően ellenőrzés alatt tartotta a különcségeit és a devianciáit. Mindennap edzett a szobájában, önkínzó módon súlyt emelt, aztán lefutott legalább 65 kilométert - a sziget hosz- szának a felét. Csak annyit evett, hogy kínzó éhséget csillapítsa. Mindent megtett annak érdekében, hogy legyengítse magát, hogy normálisnak tűnjön. És az injekcióknak hála éveken keresztül olyan volt, mint egy gép, gondolkodás nélkül követte a Rend célkitűzéseit. Ezek voltak életének legkielégítőbb évei.

Nyilvánvalóan csupán erősebb adagokra van szüksége ahhoz, hogy visszatérjen ehhez az állapothoz. Ma éjjeltől dupla dózist fecskendez be magának. Ez majd segít abban, hogy elfeledkezzen új foglyáról, és végre aludjon egy kicsit. Miután elhatározásra jutott, levetkőzött, aztán felkapta a fémdobozt. Leült az ágy szélére, kivett egy tűt, aztán fölszívta a fecskendőbe két fiola tartalmát. A térdére támasztotta a karját, összeszorította a jobb öklét, hogy kiduzzadjon tűnyomoktól hemzsegő vénája. A vére azonnal válaszolt. Végezz a feszültséggel és a fájdalommal, hadd pihenjek. Megnyomta a dugattyú végét... Kéjesen kifújta a levegőt, ahogy a szívverése és a légzése lelassult. A nagyobb adag megerősítette a gyanúját. O, igen, Dixon adott hozzá valami tiltott dolgot. Áldja meg érte az isten. A feszültség enyhült, a régi harci sérülések után maradó fájdalom csökkent, míg végül képes volt hátradőlni. De vigyázott, hogy a monitor a látóterében maradjon. A szemhéja elnehezült, miközben a valkűrt figyelte, aztán végül szép lassan elaludt. Ám ahelyett, hogy a remélt öntudatlanságba hullott volna, arról a belfasti éjszakáról álmodott, amikor még csak tizenhét éves volt, az éjszakáról, amikor örökre megváltozott az élete. 7 Declan legurult a kiscsajról, a hátára fordult, és felbámult a raktárépület mocskos mennyezetére. Talán most nem érzi majd. Azt az érzést a gyomromban, a mellkasomba. Várt... A csaj — nem emlékezett a nevére — részegen makogott. - O, Dekko, ez remek volt. Baromság. Szerencsétlen kis liba, aki együtt lógott a kábítós bandával, amelyhez Declan három éve csapódott. Ez a város nem volt kegyes. Azóta a társaságnak a fele meghalt. A másik fele olyan volt, akárcsak ő: sóvárgott a következő adag után, kifosztott bárkit és bármit. - Bár egy ideig azt hittem, hogy nem is fogsz elmenni... - motyogta a lány, aztán elájult. Declan lerántotta a szerszámáról az üres óvszert. Nem is mentem el. Már előre várta a kínlódást, amely ilyenkor következni szokott, ezért összeszorította a fogát, próbálta befejezni a dolgot, ahogy az a férfiakhoz illik. De képtelen volt rá. Rápillantott a csajra, érezte, ahogy erősödik benne a feszültség. Nem jó. Nem az igazi lány fekszik mellette, rossz helyen vannak, rossz időben. Dörzsölgetni kezdte a nyakában lógó medált, kétségbeesetten simogatta a hüvelykujjával... Felpattant, a szájára szorította az öklét, nehogy kihányja azt a kevés moslékot, amelyet korábban magába kénysze- rített. Borzongott, reszkettek az izmai. Mindig így érezte magát, amikor nővel volt. A pokolba, állandóan feszült volt. Ahányszor csak fölébredt, a szorongás erősebb volt, mint egy nappal korábban, mintha sav marta volna a gyomrát, és szögesdrót tekeredett volna a szívére. Tűnyomok sorakoztak a karjain; mindegy volt, hogy eszik-e, vagy sem, pedig még mindig úgy nőtt, mint a dudva; állandóan rémálmok kínozták. Amióta az eszét tudja, az a kétségbeesett érzése van, hogy valamit tennie kellene. Mindegy, hol tartózkodott éppen, úgy érezte, hogy valahol máshol kellene lennie. És a feszültségbe majd belepusztult. Ez szex után még erősebbé vált, mintha egy vadállat élne benne, aki belülről marcangolja,

hogy kiszabaduljon. Bár még csak tizenhét éves volt, kész volt rá, hogy egy életre lemondjon a nőkről. De egyelőre elfojtja ezt az érzést, az egyetlen módon, amelyet ismer. Odanyúlt a matraca mellett álló ócska ládához, és kikapta belőle az előkészített fecskendőt. Miért reméli mindig, hogy ezúttal másképp érzi majd magát szex után? Amikor jobban is tudhatná? Azért, Dekko, mert még nem készültél fól rá, hogy elismerd: soha nem leszel igazi férfi. Összeráncolta a homlokát, amikor megérezte a fecskendő súlyát. Három éve lőtte már magát heroinnal, ezért tudta, hogy ez az adag túlságosan könnyű. A szívét páni félelem szorította össze, amikor lenézett. A fecskendő üres volt. Vad dühbe gurult. Áthajította a fecskendőt a helyiségen, aztán a lány felé fordult. Rázni kezdte, miközben üvöltött. - Te kibaszott ribanc! Elloptad? — Csak ennyije volt. És nincs pénze, hogy másikat vegyen. A lány félálomban motyogott. - Szükségem volt egy kicsire... - Kifelé! - bömbölte Declan. Felrángatta és kitaszigálta a csajt, utánavágta a cuccait, aztán becsapta az ajtót az orra előtt. Ököllel belevágott a falba; penészes vakolatdarabok röpültek szanaszét. Ma éjjel ismét rémálmai lesznek. Egy szörnyeteg üldözi. Égető fájdalom hasít a mellkasába. Egy nő sikítozik szívszaggatón. Azok a sikolyok... Kétségbeesetten vágyott rá, hogy kivédje azokat az álmokat, enyhítse a feszültséget, ezért felrángatta a nadrágját, magára kapta a dzsekijét, indulni készült. Kifelé menet elrobogott a ribanc mellett, és kiköpött. Egy fél órával később már a dílerének könyörgött. - Csak egy lövésnyit. Adj ebből a szarból, és ha kell, elhozom neked akár az anyám ékszereit is. -Tényleg képes lenne meglopni a saját anyját? O, igen. De időbe telik elmenni a szülei házához, aztán visszaérni. Az ítélet: „Előbb a kápé, Dekko.” Declannek ahhoz még több idő kell, hogy megszerezze az ékszereket. Akár egy napba is beletelhet, mire visszaér. Nem tud olyan sokáig várni. - Könyörgök. - Iszonyú hányingere volt. A díler azt hitte, ezek már az elvonási tünetek. Nem, inkább az őrületé. Bármit megtett volna, hogy elkerülje azt, ami várta. Bármit. A banda többi tagjának nem okozott gondot, hogy megtegye. - Kell, hogy legyen valami, amit adhatok cserébe. A díler szeme elkerekedett a meglepetéstől. Fogalma sem volt, hogy Declan Chase kész leszopni az adagjáért. Nekem sem. Lehet bármi is rosszabb ennél az érzésnél? -Tünny a szemem elől, Dekko! — A pasas akkorát rúgott belé, hogy Dekko kirepült az ajtón. Declan maga sem tudta, megkönnyebbült-e, vagy sem. Visszatántorgott az utcára. Hűvös szélroham érkezett a tenger felől, és már annyira rázta a hideg, hogy vacogott a foga. Kétségbeesetten nézett körül, kész lett volna betörni bármelyik mellékutcában álló házba, de bármerre pillantott, csak berácsozott ablakokat látott. Nincs más választása, mint elindulni a szülei házához. Melósok voltak; az anyja minden ékszere még a nagymamától maradt rá, vagy az apja keményen megdolgozott érte. De anyunak nincs rá akkora szüksége, mint nekem. Már egy órája gyalogolt, amikor elhaladt a lepusztult katedrális mellett, ahol egykor ministrált. Tizennégy éves korában beszámolt a papnak az állandó gyomorfájásról és

feszültségről - mire a szigorú, bolond vénember azt tanácsolta neki, hogy tartsa meg magának a bajait, és válasz- szon valami elfoglaltságot. Declan ehelyett rátalált a heroinra. Senkinek nem beszélt arról, hogy min kell mindennap keresztülmennie. Még a fivérének, Colmnak sem - még az előtt sem, hogy összevesztek. Nem az anyja lesz az első családtag, akitől Declan lopott. Mire hajnali háromkor a szülei házához ért, annyira remegett, hogy elhomályosult a látása. Már kétszer hányt, és egyre erősödött benne a feszültség. Azok a sikolyok... A bejárati ajtót nyitva találta, minden csöndes volt. Belopódzott, egyenesen a konyhába ment a whiskysüvegért, amelyről tudta, hogy ott találja az egyik szekrényben. Talán segít átvészelni a következő néhány órát. Fölemelte az üveget, belekortyolt... Elvette a szájától az üveget, a sötétséget vizslatta. A konyha egyik homályba vesző sarkában feküdt valaki a földön. Elájult az öccse? — Jesszus, Colm. Túl fiatal vagy ehhez. Úgy akarod végezni, mint én? - Declan ezért el fogja fenekelni. - Colm? - szólongatta, ahogy odaszaladt hozzá. - Mi a franc... Az öccse világtalan szeme a plafonra meredt. A torkát átvágták, egészen a gerincéig. - C-Colm? - suttogta Declan rekedten. Meghalt? Vad harag izzott föl benne, elfojtva a könnyeket. Kábultan besurrant a szülei hálószobájába, és fogta a baseballütőt, amelyet az apja mindig az ágy mellett tartott. Amikor belépett a nappaliba, megbotlott, szinte képtelen volt felfogni, amit látott. Vörös szemű, agyarakkal és karmokkal felvértezett lények nyüzsögtek mindenütt. És ezeknek a teremtményeknek emberi testük volt. De voltak szárnyas szörnyetegek is közöttük, kiguvadó szemmel, rengeteg kézzel és lábbal. A szárnyas lények fölpeckelték a szülei száját, és összekötözték őket, hogy aztán... lassan megegyék őket. Torz szájuk egyik darab húst a másik után marta le róluk - miközben az anyja és az apja még élt, sikítozott a gyötrelemtől. Mindjárt megbolondulok, erre képtelen vagyok, nem hiszem el, hogy megtörténik. De amikor Declan már azt hitte, hogy a heves szívdobogástól elájul, az egyik szörnyeteg fölemelte a fejét az apja testéről, vér csöpögött a szájáról. Apu vére. Esztelen harag kerítette hatalmába Declant, és a szörnyetegekre vetette magát. Nem hallott mást, csak a saját szívdobogását és az üvöltését, ahogy az ütő újra meg újra csontot ért. Fogalma sem volt, honnan szedte ezt a kétség- beesett erőt, de szétverte a fémütőt a koponyájukon. De bármilyen erős volt is, a szörnyek még erősebbek. Csak jöttek és jöttek, míg végül legyőzték, leszorították csapkodó testét a földre. Még hadonászás közben is észrevette, hogy az egyik szárnyas szörnyeteg irtózatos szemében valami hátborzongató intelligencia csillog, és Declan egy pillanatra megvilágosodott. Colmnak szerencséje volt... Ahogy soha máskor, Declan elméje most sem állt készen arra, hogy újraélje azt, amit azok a teremtmények tettek vele - az elképzelhetetlen kínszenvedést, amelytől végül elájult; húsz évvel később álmában könnyedén átugrotta ezt a részt, és a jelenet onnan folytatódott, amikor lassan kezdett visszatérni az öntudata. A szülei háza elől hangokat hallott, és végre visszahúzódott sötétség. Érezte, ahogy elvágták a csuklóit és bokáit szorító köteleket, és majdnem felsikított a fájdalomtól, amikor a keringés megindult a kezében és a lábában. Vajon mennyi ideig hevert összekötözve? Napokig... Hallotta egy férfi hangját, aki azt mondta, hogy túl fogja élni, itt a segítség. - Lemészároltuk azokat a lényeket, fiam. Soha többé nem fognak senkit bántani. - Apu? - nyögte ki Declan, aztán ismét elnyelte a sötétség.

Valamiféle kábulatban érezte, ahogy helyreigazítják a csontjait, a tű szúrásait, ahogyan összevarrják számtalan sebét. Amikor magához tért, egy kórházban volt, az egész testét kötések és gipszek borították. Egy magas, sötét hajú férfi ült az ágya mellett. - Webb parancsnok vagyok - mutatkozott be érezhető amerikai akcentussal. - Egy magánkórházban vagy. Immár biztonságban. Declan fölismerte a férfi hangját, aki megmentette az életét. Középkorú volt, rövidre nyírt hajjal. Valami katonaiegyenruha-féle volt rajta, de Declan ilyet még soha nem látott. - M-mi történt? - Biztos vagyok benne, hogy még mindig sokkos állapotban vagy. Az orvosok csodálják, hogy egyáltalán túlélted... - És a családom? - Declan gyűlölte, hogy megbicsaklott a hangja. - Sajnálom, Declan, de mindnyájan meghaltak. Declan is tudta ezt, de azért élt benne némi remény. - Maga hozott ki onnan? - A csapatommal. Egy Rend elnevezésű szervezethez tartozom, és az a feladatunk, hogy megvédjük az embereket azoktól a természetellenes teremtményektől. Sajnos a felderítőink túlságosan későn akadtak ennek a falkának a nyomára. - Természetellenes teremtmények? Falka? - Declan belecsípett a homlokába, aztán megrándult az arca a kezébe hasító fájdalomtól. Webb bólintott. - Természetellenes teremtmények. Halhatatlan lények. Szinte minden, amiről azt hitted, hogy mese, az odakinn járkál az utcán. Néha különböző fajok összeállnak szövetségbe. Declan eltátotta a száját. Abban is reménykedett, hogy azok a lények nem voltak valóságosak. Hogy megbolondult. Most pedig valaki, egy tekintélyes férfi a szemébe néz, és megerősíti, hogy jól látott. Declan elméje vonakodva fogadta el az igazságot. - Megölték őket? - Igen, teljesen kiirtottuk őket. De, mint mondtam, túl későn érkeztünk, már nem tudtuk megmenteni a szüléidét és a testvéredet. És téged - de ezt nem is kellett mondania. Amit azok a szörnyetegek tettek vele, a bőrével. A vér a számban, a vér,; ami nem az enyém volt... Declan szégyenében elfordította a tekintetét, az arca elvörösödött. - Azok... azok táplálkoztak. -A neoptera volt, az egyik legborzalmasabb faj valamennyi közül. - De miért minket szemeltek ki? - Declan hangjából nyers keserűség csengett. Most döbbent csak rá, hogy eddig fogalma sem volt róla, mi az igazi keserűség. Gyűlölet, amely hidegen éget. -Amennyire meg tudjuk állapítani, véletlenül esett rátok a választásuk. Pusztán azért támadnak, mert megtehetik. Néhányuk számára az ember olyan táplálékforrás, mint nekünk a szarvasmarha. Játszanak velünk, kínoznak minket. Ezért vadászunk rájuk, pusztítjuk őket könyörtelenül. Declan szembefordult a férfival, teljes figyelmét rá összpontosította. Ha én is vadászhatnék rájuk... - Szövetségbelinek nevezik magukat - folytatta Webb. - Mi viszont csak halott kurafinak hívjuk őket. - Belenyúlt a kabátzsebébe, és feltartotta Declan talizmánját. - Ezt találtuk. A tiéd? - Igen, az enyém. — Egy bőrszalagon vékony medál lógott, két madár volt belevésve. Az apja hozta neki egyszer a vásárból.

Az apám halott. Declan villámgyorsan kinyúlt, hogy elvegye a medált, a varratok végig megfeszültek a karján. A markába szorította a talizmánt. - Én is be akarok szállni. - Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. De ez nem olyan egyszerű. Még tizennyolc éves sem vagy. Ha idősebb lennél, és lenne némi katonai képzettséged... - Most azonnal — köpte Declan a szavakat. — Azonnal, a francba is! - És mi lesz a kábítószerekkel? Láttam a toxikológiai jelentést. Declan ismét elpirult. - Leszokom róluk. — Még ha kivételt tennénk is veled, nem veszünk föl mindenkit a Rendbe. Át kell esned egy nagyon kemény katonai kiképzésen. Rohamosztagosok és tengerészgyalogosok szerint az ő kiképzésük sétagalopp a miénkhez képest. — Leszarom. Webb mélyen a szemébe nézett. - Mindennap kínokat kell majd kiállnod, hogy keményebbé válj, hogy képes légy fölvenni a harcot az ellenségeinkkel. És minden másodpercben bizonyítanod kell, hogy kizárólag a célra koncentrálsz, megszállottan törekedsz a halhatatlanok kiirtására. — Jogom van hozzá, Webb. Jobban, mint bárkinek. Maga is tudja, hogy ez az igazság. — Gondolkozz rajta! Alaposan fontold meg! Mert ahhoz, hogy ezekkel a szörnyeteggel harcolhass, fiam, neked is azzá kell válnod... Declan felült az ágyon, patakzott róla az izzadság. Csep- pekben folyt le a mellén, a dögcédulák alatt, végig a sebhelyeken. Egész testében megremegett, lepillantott a sebekre, amelyek nyaktól derékig beborították. Rengeteg volt a hátán is, valamint végig mindkét karján, egészen az ujjaiig. A tenyerébe hajtotta a fejét. A neopterák lemarcangolták a húsát, és arra kényszerítették, hogy igyon a véréből az egyiknek, amelyet megöltek. Miért? És vajon mennyi idegen vér jutott a szervezetébe azon az éjszakán? Talán innen ered az ereje és a gyorsasága, fejlett érzékei. Talán a gyógyszerek egész idő alatt megakadályozták az átváltozását. Mi más lehetne a magyarázat? Szent isten, ha egy ilyen lénnyé változna... Ezt is gyógyítja egy Glock a szájban, Dekko. Kényszerítette magát, hogy visszafeküdjön, lecsillapítsa szíve heves dobogását. Túl korai egy újabb injekció. Húsz év telt el, és még mindig lövöm magam. De az álom olyan valóságos volt, erősebben hatott rá, mint az emlékeiben. A plafont bámulta, fölidézte az elkövetkező éveket, arra koncentrált, amit tett, hogy eljusson idáig... Az elvonó - sötét időszak volt, folyamatos hányingerrel és csontzörgető remegéssel —, valamint négy hónapos fizikoterápia után a Rend központjába vitték. A kiképezés olyan iszonyatos volt, amilyennek Webb ígérte. Minden nap fájdalmakkal telt, de Declan megkeményedett. Azokat a parancsnokokat tisztelte a leginkább, akik a legjobban megkínozták. Amikor azt hallotta, hogy a többi újonc az „agymosási technikákról” panaszkodik, Declan elcsodálkozott, hogy vannak olyanok, akik nem egyeztek bele — vagy egyenesen ellenálltak - abba, aminek a parancsnokok kitették őket. Hogyan lehetett volna agymosással arra kényszeríteni Declant, hogy jobban gyűlölje a detrusokat, mint amennyire egyébként is tette? Fizikailag Declan messze a többi újonc előtt járt. Már tizenhét évesen is nagyobb, gyorsabb, erősebb volt náluk. Webb ezt a kiképzésnek, a vitaminoknak és az étrendnek

tulajdonította, valamint annak, hogy Declan leszokott a heroinról. Életében először Declan kitűnt valamiben, és egyre jobban fejlődött. S miközben megtanult fegyverrel bánni, elsajátította a vadászati taktika és a katonai stratégia csínját-bínját, más téren is képezte magát, és képes volt leplezni az akcentusát; nem akarta, hogy az ellenségei bármit is kiderítsenek róla. Eltüntette múltja összes nyomát, hogy soha senki ne legyen képes összekapcsolni azzal a tudatlan tizenhét éves kábszeressel, aki a halálért esedezett, miközben a kínzói teli szájjal habzsolták a vérét és a bőrét, és nevettek rajta. Miután belépett a Rendbe, Declan levadászta az utódjait és őseit azoknak a lényeknek, akik lemészárolták a családját. De ez nem volt elég neki. Megszállottan törekedett arra, hogy minél többet elkapjon, és eltöröljön a föld színéről. És nem számított, mennyit könyörögtek a detrusok - mindig elérte, hogy könyörögjenek -, lemészárolta őket. Semmi nem szerzett neki ennél nagyobb örömet. De aztán két dolog is megváltozott. A képességei túlságosan feltűnőkké váltak; ekkor lépett színre Dixon az injekcióival. Webb rábízta ennek az intézménynek az irányítását, azoknak a lényeknek az elfogását és bebörtönzését, akiket Declan pusztán az utolsó szálig ki akart irtani. Declan természetesen engedelmeskedett a parancsnak, nem vett tudomást a saját mélyen gyökeredző vágyairól. Végül is Webb megmentette az életét, aztán célt adott neki. Emlékeztette magát arra, mi mindent tett érte Webb, és megesküdött, hogy még keményebben megpróbál uralkodni magán, az... ösztönein. Nem ismerek önmagámnálfegyelmezettebb embert. A monitor felé sandított, meglátta a ragyogó valkűrt az egyik priccsen; szőke haja szétterült a feje körül. Mint valami glória. Könyörtelenül el fogom nyomni ezt az érdeklődést. A szeme összeszűkült a gyűlölettől. Fölkelt, és kikapcsolta a monitort. - Ma Chase mester végzi az ellenőrzést — suttogott izgatottan a szomszédban raboskodó alakváltó. Regin a homlokát ráncolta. - O, hamar, hamar, hadd igazítsam meg a hajamat. - Közvetlenül az üvegfal mellett feküdt a hátán, a fémfalnak támasztotta a lábát, a kezét összekulcsolta a feje alatt. Csak épp a haját nem igazgatta. Natalja ásított egyet az alsó ágyon; most ébredt föl a szundikálásából. A cella hátsó részén Hármas Számú Szobatárs a fejét verte a falba. Pontosabban az összehajtogatott dzsekibe, amelyet Natalja a feje alá dugott. Bamm... bamm... bamm... És így telik a hét a Borzalmak Házában. Regin a földön fekve figyelte, ahogy a kutatók és fegyőrök ördögi csapata végzi napi ördögi munkáját. Fegley, létük megkeserítője még csupán eggyel végzett szokásos napi három kőrútjából. A beképzelt troli imádta gúnyolni a halhatatlanokat, addig hergelni őket, míg elveszítik a fejüket, aztán nevetni rajtuk, mikor a biztonságiak gázt eresztenek a cellájukba. És most Chase is megjelent. De jó! — Még mindig a szökési terveden dolgozol? — kérdezte Natalja. - Ne feledkezz el az időtényezőről! Hamarosan vizsgálatnak vetnek alá. És te nyilván még előttem sorra kerülsz, mivel annyira fontosnak tartották, hogy elfogjanak. A vizsgálat viviszekciót jelentett. Amikor az alanyt úgy boncolták fel, hogy magánál volt. Eddig két áldozatot cipeltek el előttük, fátyolos szemmel, a mellükön hatalmas vágásokkal, amelyeket fémkapcsok tartottak össze, mint egy cipzár. - Úgy hallottam, olyan fájdalmat érzel közben, mint még soha életedben - mesélte Natalja. - Átvágják vagy megtépkedik az idegeket, csak hogy lássák, hogyan működsz. Magadnál vagy, amikor felvágják a mellkasodat, hogy elérjenek a szívedhez. Aztán újra

összedrótozzák a bordáidat. Sajnos Reginnek nem volt még menekülési terve. Az egyetlen dolog, amiben biztos volt? Minél többet tudott meg Declan Chase-ről, annál inkább el akarta őt intézni. Valóban ő irányítja ezt az egész gyűlöletes létesítményt. Minden egyes műveletet - a kísérletektől a kínvallatásokig - vaskézzel ellenőriz. Állítólag ő maga is a kínvallatás mestere. Regin a karmait tanulmányozta. Elég volt, ha a Pengére gondolt, és a karmai azonnal agresszívan kiegyenesedtek és kiélesedtek. Aidán esetében begörbültek, készen arra, hogy közel rántsa velük magához a férfi testét. - Nincs kedved megosztani velem a terveidet? — kérdezte Natalja. — Megvitatni, van-e benne hiba? Van némi tapasztalatom a szökésben. - Majd idejében szólok. — Reginnek valóban volt egy aduásza. Chase hamarosan meghal, ha visszatérnek az emlékei. De a pokolba, lehet, hogy addigra őt már élve felboncolják, vagy ki is végzik. Regin kezdte már érteni, miért őrült bele az ittlétbe néhány rab. Nem a cellatársuk volt az egyetlen, aki a falba verte a fejét. Az idő kínos lassúsággal telt. Mivel nem volt zuhanyozó, már majdnem ott tartott, hogy legalább a legkritikusabb testrészeit megmossa a csapnál. Az oldalán lévő seb teljesen begyógyult, de a ruhái megkeményedtek az alvadt vértől. Minden egyes másodperccel nőtt benne a harag Chase iránt, egyre közelebb került a robbanáshoz. Natalja az ősi nyelven szólalt meg. - Eszembe jutott valami, amit hallottam rólad. Nem kábítja el a csókod a férfiakat? -Azt beszélik. - Reginnek valójában... fogalma sem volt róla. Aidán megesküdött, hogy a csókja olyan, mint a kábítószer. És minden egyes újraszületése esetén Regin csókja élesztette föl az emlékeket. Mihelyt az ajkuk összeforrt, azonnal megrohanta a férfit a múltja. De a „kábító csók” jól hangzott, ezért Regin nem cáfolta. - Megcsókolhatnád Fegley-t vagy Chase-t, aztán rájuk parancsolhatnál, hogy engedjenek minket szabadon — javasolta Natalja. Mi lett volna ebben a rossz? Mégis mindkét lehetőség egyformán taszította. Megrándultak Regin fülei. - Kellett neked az ördögöt emlegetni. - Fegley olcsó ortopéd cipője egyre közelebb csikórgott. Amikor megjelent a cellájuk előtt, fixírozni kezdte Regin pucér derekát. Undorító! Ahányszor csak egy férfi megbámulta, Regin visszabámult. A földön fekve oldalra fordította a fejét, aztán a másik irányba. - Végre tudom, mit jelent, ha valakiről azt mondják, hogy akkora a hasa, hogy nem látja tőle a farkát. A te hasad tényleg eltakarja a farkincádat. Nataljából kirobbant a nevetés, aztán a szája elé kapta a kezét. Fegley gombszeme résnyire szűkült, aztán rávágott a gu-mibottal az üvegre, közvetlenül Regin feje mellett. Ettől Hármas Számú Szobatárs még gyorsabb ütemben verte a fejét a falba. Regin összeszorította a fogát, próbálta elfojtani a dühét. - Fogy az időd, valkűr. - Fegley még egyszer rávágott az üvegfalra, mielőtt elcsikorgott. Regin összehúzta a szemét, figyelte a felügyelőt, amíg az eltűnt a látóteréből. - Egy szép nap majd elintézem, hogy ez a kis disznó visítva szaladjon hazáig. - Egy nagy sóhajjal talpra állt, és odament a fiúhoz. Fura cellatársuk tanulmányozása volt az egyetlen, ami megtörte a börtönélet monotóniáját. Próbálták kideríteni, hogy a fiú milyen fajhoz tartozik. Eddig három dolgot tudtak meg róla. Mivel egyetlen fajhoz sem tartozott egyértelműen, ezért hibridnek vagy valamiféle félszerzetnek kell lennie. Szürke sportmeze elárulta, hogy a Harley középiskola focicsapatának, a Tigriseknek a

tagja. És nagyon helyes volt. Több mint 182 centi magas, és izmos. Mogyoróbarna szemét kék pöttyök színezték, barna haja sűrű és zilált volt. Amikor Regin először félszegen megpaskolta a fejét, hogy megnyugtassa, a tündér kérdőn felvonta a szemöldökét. Mire Regin sokatmondón csak annyit mondott: - O, ne aggódj, nem falom fel! Azon az éjszakán Natalja kitörölgette a vért a fiú hajából, aztán, amikor elaludt, betakarta a saját dzsekijével. Ettől kezdve a két nő afféle házi kedvenc kősziklaként bánt a fiúval, mintha kagylórák lenne, és ők volnának a gondozói. Regin letérdelt előtte. - Ne hagyd, hogy Fegley féreg kiakasszon - mormogta. Bár a fiú továbbra is csak maga elé bámult, lassabban verte a fejét a falba. - Jó... meghatározhatatlan fajú fiú vagy. - Regin a válla fölött hátraszólt a tündérnek. — Ki kell találnunk neki egy nevet. - Miért nem hívjuk Tigrisnek? — vetette fel Natalja. - Mint a csapatot. Jó ötlet. - Nem egészen. - Mikor Regin felvonta a szemöldökét, Natalja magyarázni kezdett. - A nadrágjában lakozik a tigris. Egy vadállat. Lehet, hogy semmi más testi funkciója nem működik, de tegnap éjszaka nagyon keményet álmodhatott a vezérszurkolókról. - Ne-em. Natalja fölemelte a jobb kezét. - Az istenekre esküszöm. - Nem szégyelled magad, te kéjenc pedofil? Hiszen ez még egy kisbaba! - Nem tehetek róla. Az örökkévalóság óta nem voltam férfival. - Az meg hogy lehet? - Fogságba estem a héthegyi csatában. Regin pattintott az ujjaival. - Már emlékszem! - Nagyon dühös volt, amiért kimaradt a tündérek és kentaurok heroikus csatájából. Semmi nem bántotta jobban Regint, mint amikor nem hívták háborúzni. - Azt hallottuk, hogy elestél abban a csatában. Natalja megrázta a fejét. - A jó öreg Volós király váltságdíjat szeretett volna kapni értem, de valahogy elkerülte a figyelmét, hogy alantas származású vagyok, így aztán senki nem fog fizetni értem. Egy évtizedbe telt, mire képes voltam megszökni. - És hogy sikerült? - Az unokaöccse - a trónörökös — kihozatott a cellából, hogy az ágyasa legyek. Eljátszottam, hogy benne vagyok a dologban, aztán beléje martam a mérgező karmaimmal, majd lefejeztem. — Natalja hangja érzéketlenül csengett, de a szeme fölszikrázott. Normális esetben szilvaszínű volt az írisze, de érzelmek hatására láthatóvá váltak benne a fekete erek. Végül sikerült megszöknöm. Aztán egy hétre rá elkaptak ezek a senkiháziak. A lényeg: szexre van szükségem - fejezte be, miközben vágyakozva a fiúra bámult. - A kölyök legalább hatszáz évvel fiatalabb nálad. — Regin a plafon felé bökött. — Nem vagyok hajlandó vállalni a cella erkölcscsőszének szerepét! Hétvégenként általában még levegőt is csak mámorító báj-bongon keresztül veszek. Imádom a trágár vicceket, és a kedvenc hobbijaim közé tartozik nukleáris hulladékkal szórakozni és lenyomni mindenféle dolgokat a démonok torkán. - Például dísztárcsákat, tűzoltó készülékeket, pizzás dobozokat. Bár sok démonfajjal jóban volt, gondoskodott róla, hogy a többi szenvedjen. - De, valkűr, ha láttál már liliomot, amelyet egyszerűen muszáj megtiporni... Istenek, nézz csak rá! A srác tényleg guszta falat volt. De Regin csak vállat vont.

- És mit akarsz csinálni vele, ha magához tér? Pornót játszani a biztonsági kamerák előtt, miközben én befogom a fülemet, és teli tüdőből la-la-lázom? Ráadásul még nem is vált teljesen halhatatlanná. Ha megmarod, belehal. Natalja lebámult a karmaira. - Lásd be, Nat, ez a tigris soha nem fog átugrálni a tüzes karikádon... Regin fülét megütötte Chase közeledő lépteinek zaja. Megismerte hosszú lépéseit, nehéz katonai bakancsának visszhangját. - És itt jön Penge... 9 Valami baj van, mester? - kérdezte Dixon behízelgő hangon, miközben végigmentek a folyosón, hogy megnézzék az új rabokat. - Nincs. - Declan hangja nyers volt, a válasza hazugság. Pocsék napja volt, pedig még dél sem volt. A vámpír gyűrűjén végzett vizsgálatokból nem derült ki semmi - ami még fontosabbá tette Lothaire délutáni kihallgatását. Declan még mindig nem volt képes elfojtani a valkűr iránt érzett nyugtalanító vonzalmát; közeledtek a nő cellájához. Kiderült, hogy egy másik mester foglyai is úton voltak az intézmény felé, pedig még arra sem volt ideje, hogy azokat ellenőrizze, akiket a távolléte alatt hoztak be. Dixon felajánlotta, hogy gyorsan összefoglalja neki, kik érkeztek legutóbb. Beleegyezett, mert elhozta az ígért plusz adagot, és mert Declan feltételezte - helyesen -, hogy az orvos egyhamar nem meri felhozni kettőjük témáját. Most, miközben elhaladtak a „mesebeli” lényekkel frissen megtömött cellák előtt, a nő beszámolt neki az elfogásuk körülményeiről és a hátterükről. Az egyik cellában cerunnókát tartottak, olyan érző lényeket, amelyeknek kos fejük és kígyó testük volt. Egy másikbán jó néhány halottaiból visszatért raboskodott - zombik, akiket valami láthatatlan boszorkánymester irányított. Még egy szárnyas vrekenen - egyfajta szarvast, sátáni angyalszerűséget — is sikerült foglyul ejteni. Declan morogva bár, de kénytelen volt elismerni, hogy ez utóbbi nem volt rossz fogás, bár közel sem ugyanaz a kaliber, mint az ő foglya. És messze nincs egy súlycsoportban a következő áldozatommal. Csapdát állított a valaha élt legerősebb halhatatlannak. Egy vámpírdémonnak... Amikor elhaladt Uilleam MacRieve cellája előtt, a lykae megszólította. - Te vagy a mester? — Erőteljes skót akcentussal beszélt, szeme kéken csillogott a dühtől. Declan szó nélkül ránézett. Nem egészen fél óra múlva Dixon meg fogja vizsgálni a vérfarkast. A csoportjával a szokásos teszteket végzik majd el, de emellett egy hangfegyvert is kipróbálnak rajta, amellyel az elképzelések szerint meg lehet bénítani az érzékeny hallású teremtményeket. Így változtatják gyöngeséggé az erősségeiket. MacRieve kivicsorította a fogait. - Amikor kikerülök erről a helyről... Declan válasz nélkül továbblépett, ügyet sem vetve a vérfarkasra. Ha csak egyetlen fontot is kapott volna minden alkalommal, amikor valamelyikük azzal fenyegette, hogy „amikor kikerülök innen. Akkor még gazdagabb lennék, mint amilyen egyébként va- gyok. Mindegyik halhatatlan önelégülten azt hitte, hogy hamarosan kiszabadul, feltételezte, hogy a halandók nem képesek fogva tartani őket. Ám a Rend több évszázados történelme

során egyetlen fogoly sem szökött meg. És ezt a tökéletes teljesítményt senki nem is fogja lerontani Declan irányítása alatt. Olyan sok biztonsági garanciát épített be a rendszerbe, hogy a parancsnokok és a többi mester már gúnyolta is miattuk. A Túlzások Intézményének nevezték a komplexumot. De amit ők költségesen fölösleges dolognak tartottak, azt ő szabványos óvatosságnak ítélte. A cellák fémfalai szilárd, majdnem egy méter vastag acélból készültek. Az elülső üveghez ugyanazt az anyagot használták, mint az űrrepülőgépek szélvédőjéhez. Ha a Föld atmoszférájába való visszatéréstől nem repedt meg, akkor átkozottul biztos, hogy egy nyakperectől legyöngített halhatatlan sem tudja tönkretenni. De ha egyikük betörné is az üveget, a hidraulikus választófalak - a két méter vastag, acélból készült akadályok a helyükre csúsznak, és lezárják mind a három folyosót. Es azon nyomban beindulna az önmegsemmisítés, amelyet csupán egyetlen tiszt állíthatna le. Minden eshetőségre fölkészültünk, tűnődött, bár aggasztotta a túlzsúfoltság. - Szórakozottnak tűnik - szólalt meg Dixon. — A tervezett kihallgatás miatt? - Lothaire csupán egy a sok vámpír közül - válaszolta hidegen, mert nem akarta elárulni, hogy ez az eset különösen érdekli. Bár a Rend többet tudott a vámpírokról - az eredetükről, a gyöngeségeikről, abnormális képességeikről —, mint bármelyik másik fajról, Lothaire személye sok titkot rejtett. Egyes vámpírok megszerezték az áldozat emlékeit, ha közvetlenül a testből ittak. És ha táplálkozás közben öltek is, akkor magukba szívták az áldozat fizikai és misztikus képességeit. Az idők folyamán a legöregebbek közülük megőrültek a sok emlékképtől, az íriszük vörösre változott. Lothaire-nek megvolt ez a képessége, és ő volt az egyik legöregebb élő vámpír, ám a szeme mégsem változott teljesen vörössé. Valahogy képes volt megállni, hogy ne igyon annyit, mint a fajtájához tartozók, és keményen vigyázott még megmaradt csekélyke józan eszére. Az Ősi Ellensége anomália volt. Márpedig az anomáliák megigézték Declant. Ám a vámpír elég emléket rabolt ahhoz, hogy instabillá váljon, és hallucinációk gyötörjék. Declan szemtanúja volt, ahogy fekete karmaival felhasította a saját csuklóit, hogy a vérét szívja, miközben magában beszélt. Máskor viszont vörös szeme intelligenciától és ravaszságtól csillogott. Declan azon tűnődött, vajon ma délután Lothaire melyik oldalával találkozik majd. Bármi történjen is, méltó ellenfélre számított. A született vámpírok, amilyen Lothaire is volt, képtelenek hazudni, ezért trükkökhöz és verbális félrevezetéshez folyamodtak; mindenesetre Lothaire a megtévesztés mestere volt. Nem számít. Túljárok az eszén. Ahogy a valkürén is a holnapi kihallgatáson. Ahogy közeledtek a valkűr cellájához, Declan bőre bizseregni kezdett a várakozástól. Többnyire sikerült tudomást sem vennie a nőről — egészen ma reggelig, amikor győzött a kíváncsiság, és előhívta a cellája képét a monitorra. A valkűr éppen találomra tincseket font a hajából, amit Declan valami megmagyarázhatatlan okból kellemes látványnak talált - bár az ember azt hitte volna, hogy a több ezer év alatt ügyesebben meg kellett volna tanulnia hajat fonni. Amikor a szárny egy másik cellájában összeverekedtek a rabok, beleharapott a kezébe, és drámai hangon felkiáltott. - Hát nem tudtok kijönni egymással? falán valamiféle játéknak tekintette az egészet? Mire Declan holnap végez vele, meg fogja érteni, milyen veszélyes helyzetbe került... Egyelőre a valkűr látványa a cellában, a tény, hogy együtt raboskodik más

természetellenes lényekkel, emlékeztetni fogja majd őt arra, hogy lehetett bármilyen kellemes is a nő arca, a felszín alatt ő is csak egy volt közülük. Egy detrus. A szépsége csak még veszélyesebbé tette. A Rend megtanította Declant arra, hogy ezek a teremtmények torzszülöttek, akik szabadon járnak-kelnek a halandók között, telve elmondhatatlan rosszindulattal az emberiség iránt... a természet rendjének perverziói, akik ellenőrizhetetlenül szaporodnak... pestis, amelyet meg kell semmisíteni... És ezt támasztották alá a saját tapasztalatai is. 10 Amikor Regin meghallotta, hogy Chase valakivel fojtott hangon beszél, miközben a cellához közeledik, elfoglalta megszokott helyét a padlón. A léptek közeledtek... közeledtek... Aztán megjelent a férfi - sápadt, dühös arccal, a tekintetét mereven előreszegezve. Kitágultak a pupillái — itt mindenki tudta, hogy szed valamit. És még mindig rajta volt az a fekete kesztyű. A pletykák szerint Chase gyűlölte, ha megérintették, azért hordta a kesztyűt, hogy ezt elkerülje. Dilis. Az oldalán dr. Dixon, a vezető kutatója/boncolója lépkedett. Bár Dixon önmagában nem volt visszataszító látvány - atletikus termet, szabályos vonások -, de nagy szám sem. Barna haja élettelenül lógott, túlméretes szemüvege tipikusan olyan, amilyet csak egy kimondottan öntudatos nő vesz föl. Chase szemlátomást csak félig-meddig figyelt arra, amit a doktornő mondott neki, csupán egyszavas válaszokat adott — miközben Dixonról lerítt, hogy majd megeszi érte a fene. A beteges kis halandó ribancl Amikor megálltak a Regin cellájával srégen szemben lévőnél, a valkűr próbálta megérteni, mit lát a nő Chase-ben. Feltételezte, hogy a férfi dús, szénfekete haja tetszetős, és a vonásai is eléggé vonzók. Erős volt az álla, határozott vonalú az állkapcsa, kiemelkedő pofacsontja alatt beesett az arca. Az orra vékony és egyenes. Széles vállát büszke katona módjára kihúzta, és határozottan jól mutatott a kifényesített bakancsban, a váll-la- pos, lekerekített nyakú fekete pulóverben és a terepszínű nadrágban, amely szépen kiemelte keskeny csípőjét és izmos lábát. Összességében Regin is utána fordult és végignézett volna rajta, ha elmegy mellette az utcán, de egyáltalán nem hasonlított Aidán korábbi pompás megtestesüléseihez. A mentális állapotáról már nem is beszélve. Egy kábítószeres, őrült kínvallató? A tiéd lehet, Dixon. — Feltűnően nem néz rád - mormogta Natalja az ősi nyelven. - Szerinted mi lehet ennek az oka? Regin azt várta, hogy a férfi zavartan bámul majd rá, ami arról árulkodna, hogy kezd valamiféle vonzalmat érezni iránta. Chase ehelyett úgy viselkedett, mintha ő a világon sem lenne. Ez feldühítette a valkűrt. Megszokta, hogy ráirányul minden figyelem. A csöndes, halálos Lucia egyszer azt mondta: szereti, hogy Regin mindig ellopja a show-t - mert ez azt jelentette, hogy ő észrevétlenül meglapulhat az árnyékban. Általában is bizarr érzés, ha nem vesznek tudomást az emberről, de még inkább az, ha Aidán megtestesülése teszi ezt — aki általában olyan elmélyülten bámulja Regint, hogy nekimegy mindennek. Regin is az ősi nyelven válaszolt. — Honnan kellene tudnom, miért tesz valamit Chase?

- Aha. — Natalja egyértelműen érzékelte, hogy több van a dologban, mint amennyit Regin elárult. - Természetesen észre sem vetted, mivel el voltál foglalva azzal, hogy alaposan végigmérd mindenhol, egészen az izmos hátsójáig. - Ezt vond vissza, tündér! - Ó, nézd csak a mester kezét! Összeszorítja és elernyeszti az öklét. Kíváncsi lennék rá, hogy miért. - Engem ugyan nem érdekel. - Végre valami reakció! Krisztusom, érzem, ahogy a tekintete égeti a hátamat. A valkűr rá irányuló figyelmétől Declan... nyugtalan lett. Alig tudott koncentrálni arra, amit Dixon mondott. S hogy még jobban kiakasszák, a tündér és a valkűr azon a bizonyos nyelven kezdett beszélgetni, amelyet képtelen volt lefordíttatni. De tudta, hogy róla beszélnek. Amikor az orvossal együtt továbblépett, a valkűr angolul kiáltott utána. - Hé, Dekko, kit kell leszopnom, hogy lezuhanyozhassak? Declan válla megmerevedett, és már majdnem rávágta, hogy „Fegley-t”, de valahogy sikerült visszafognia magát és továbbindulni - vasakarata újabb győzelmeként. De mihelyt eltávolodott a valkűr cellájától, hirtelen azon kapta magát, hogy a gondolataiba merül. Úgy tett, mintha az órájára nézne, majd az orvoshoz fordult. - Majd később folytatjuk a fogolyszemlét. Hamarosan a vizsgálóban kell lennie. - Még át kell szállítani és előkészíteni a pácienst. Ráadásul még meg sem néztük a berserkert. - Berserkert? — Ez fölkeltette a férfi kíváncsiságát. A valkűr és a nővére egy ilyen lényről beszélgettek azon a bizonyos éjszakán. A Rendnek kevés információja volt a berserkerekről, mert hihetetlenül ritkán bukkantak fel, és többnyire halandók voltak. - Úgy tűnik, más természetellenes teremtmények társaságában fogták el. Olyan erős, mint a Szövetség bármely hímnemű tagja, és a vizsgálatok szerint nem halandó. - Egy halhatatlan? Akkor ő is anomália. Hadd lássuk! Ahogy közelebb értek egy újabb zsúfolt cellához, egy rab keltette fel az érdeklődését, egy hatalmas darab gazember, aki a többiektől külön álldogált. Amikor találkozott a tekintetük, leesett a férfi álla, és zöld írisze felvillant, mintha egy elemlámpát kapcsoltak volna fel a szemében. Miért bámul úgy rám, mintha ismerne? Ő volt a második rab, aki ezt teszi. És ami még fontosabb, ez a férfi neki is ismerősnek tűnik. Nem, nem, Declan soha nem felejtené egyikük arcát sem. Zakatolni kezdett a szíve — ez nem egészen volt igaz. Vajon ez is ott lehetett azon az éjszakán, amikor megkínozták? Ott járt a szülei nappalijában, miközben ő ájulta n hevert? Dixon megérezte a feszültséget, és összeráncolta a homlokát. - Ez Brandr, a berserker. - Nem ismersz meg, ugye? — kérdezte a férfi. - Jó. Ez azt jelenti, hogy még van időd. — A modern kornak megfelelően fejezte ki magát, de az akcentusa fura húrokat pendített meg Chase-ben. - Miről beszélsz? - Ha elfogtatok egy Regin nevű valkűrt, akkor távol kell magad tartanod tőle. - A férfi szeme még jobban felragyogott. Láthatóan nagyon fontos volt számára ez a dolog. Tehát Brandr és a valkűr ismerik egymást? Mivel a berserkerek olyan ritka teremtmények, talán ő az a bizonyos, akiről Regin és Ni'x beszélt. A berserker, aki után Regin epekedett. Declan keze ökölbe szorult. - Azt hiszed, hogy parancsolgathatsz nekem? - Hallgass a szavamra, Aidán! Declan megmerevedett a név hallatán.

- Hogy szólítottál? - A neveden, testvér. Declan az elkerekedett szemű orvoshoz fordult. - Ütemezze be, Dixon! Négyes szintű jelölt. Az orvos meglepődve nézett vissza rá. Ez a szint a legdurvább kísérleteket jelentette, az élveboncolást is beleértve. Brandr fölfigyelt a tekintetre. - Mi az ördögöt művelsz, Aidán? - Ütemezze be azonnalra! — Amikor a nő elsietett, Declan az üveghez lépett. - Sok fajtádhoz tartozóval találkoztam már, de egy dolog mindegyikőtökben azonos, függetlenül attól, melyik fajhoz, frakcióhoz vagy vérvonalhoz tartoztok. A megtévesztés. Az egész létetek, minden lélegzetvételetek csalás. Nem tudom, mi a célod... - A célom az, hogy elszökjem erről a helyről veled és a ragyogó valkűrrel együtt. - Azt hiszed, hogy túszként magaddal vihetsz? A férfi kihúzta magát. -Azt hiszem, hogy testvéremként viszlek magammal. - Mi az ördögről beszélsz... - Harcolj!- kiáltott fel valaki. A többi rab is bekapcsolódott az üvöltözésbe. - Harcolj, harcolj! 11 Regin az egyik percben még a mosdónál tisztálkodott; a következőben pedig már beszállt egy menekülési kísérletbe. Felpillantott, és látta, hogy két őr elrángatja a cellájuk előtt Uilleam MacRieve-et. A vérfarkast elméletileg elkábították, de nem sikerült teljesen megfékezni. A feje ugyan billegett, de nem minden egyes lépésnél. Rángatóztak a fülei, és Regin pontosan tudta, hogy valamire készül. Egyenesen odakiáltott az őröknek. - O, fiúk! - Odasétált az üveghez egy szál fekete csipke melltartóban és bugyiban. - Egy kis segítségre lenne szükségem. — Amikor a menet lelassított, a valkűr szinte dorombolta a következő szavakat. — Segítene egyikőtök, hogy ne kelljen maszturbálnom? - Aztán megpördült, feléjük fordítva állítólag észbontó popsiját. - O, nézd csak, milyen ügyetlen vagyok! Leejtettem valamit. - Azzal lehajolt. Miközben elterelte az őrök figyelmét, MacRieve ellökte őket magától, és egy ugrással átfordította a háta mögött összekötözött karját. Kimeresztett agyarakkal és karmokkal támadásba lendült. - Harcolj! Harcolj! — harsogták a rabok. Az egész szárnyban minden fogoly ököllel püfölni kezdte az üvegfalat, az üvöltésük visszhangzott a folyosón. 133 - Adj nekik! Rúgd szét a halandó seggüket, skót! - kiáltotta Regin a többiekkel együtt. Baszd szét a fejüket! A háta mögött a kölyök egyre gyorsabban és gyorsabban verte a fejét a falba. Natalja odaugrott hozzá, hogy leállítsa. MacRieve hatalmas üvöltéssel felhasította az egyik őr nyaki ütőerét, aztán átharapta a másik torkát. Vér csöpögött az agyarairól. Hirtelen megjelent Chase, bömbölve kelt birokra Mac- Rieve-vel. A földön hemperegtek, vadul csépelték egymást. Normális esetben a vérfarkas elintézte volna őt - a lykae volt az egyik legerősebb az

összes érző lény közül -, de MacRieve-et legyöngítette a nyakpánt. Ám Chase-nek még így sem lett volna szabad ilyen köny- nyedén legyőznie. Nem egyszerűen megfékezte a farkast, hanem kiverte belőle a szart. Úgy harcolt, mint egy berserker. Mint egy télen lesoványodott medve. Ahogyan mozgott... Regin szeme láttára feszültek és dagadtak meg az izmai, a teste megnőtt, szinte szétrepedt rajta a fekete ruha. Hatalmas, kesztyűbe bújtatott öklei minden egyes csapásnál csontot törtek. Amikor még több őr érkezett, úgy kellett kimenteniük a letaglózott MacRieve-et a mesterük keze közül. Mihelyt elcipelték a lykae-1, Chase talpra állt, széles mellkasa hullámzott. Általában sápadt arca kipirult, amitől még elevenebbnek tűnt szürke szeme. A haja végre nem takarta el az arcát, és láthatóvá váltak szép vonásai. Ebben a pillanatban jóképű volt, hatalmas, és any- nyira hasonlított Aidanre, hogy Regin nem kapott levegőt. Ugyanolyan ellenállhatatlanul vonzotta, mint Aidán. Egy láthatatlan erő. Mint két mágnes. Chase feléje kapta a fejét. Ahelyett, hogy elcsodálkozott volna, amiért nincs a valkűrön ruha, végigfuttatta rajta izzó tekintetét, magába itta a látványt. A tekintete égető és birtokló volt. Ettől hevesebben kezdett verni a valkűr szíve. A férfi írisze fellobbant. Olyan volt, mint a viharfelhő, amikor megvilágítja a villám fénye. Mintegy öntudatlanul kettőt lépett a valkűr felé. Regin is ugyanezt tette, aztán az üvegre szorította a tenyerét. A karmai begörbültek, a lélegzete szaggatottá vált. Mindenről elfeledkezett. Declan Chase-ről is. Csak Aidant látta. A közelében akarok lenni. De amikor rádöbbent, hogy a férfi hamarosan ott hagyja őt, föléledt a múlt. Szinte kiszakadtak belőle az ősi norvég szavak. — Vigyél magaddal, harcos! Vigye őt magával? Ebben a szempillanatban Declan számára nagyon is csábító volt a gondolat. Mindenható Krisztus, a valkűr teste! Szaggatottan kifújta a levegőt, amikor meglátta a nőt a szűk fekete fehérneműben. A melltartója és a bugyija nem volt több aprócska csipkedarabnál, amelyek közszemlére tették sima lábát, karcsú derekát és ívelt csípőjét. Magasan álló, gömbölyű keblek buggyantak ki a kosárból. Ragyogó bőre nedves és sima volt. Amikor a valkűr megborzongott, és a mellbimbói fölmeredtek, Declant elöntötte a gyönyör. Aztán eszébe jutott, hogy mi is a nő. Torzszülött. Ellenség. Megvetően a valkűrre pillantott, aztán hirtelen elfordult. Ökölbe szorított kézzel, zavaros gondolatokkal telve elrobogott a lakosztálya felé. Mert felállt a farka. Istenem, segíts! Tőle. Lehetetlenség! A gyógyszerek megakadályozzák, hogy felizguljon. Talán nem adott be magának két adagot az éjszaka? Es az előtte való éjszaka? Ám képtelenség lett volna tagadni, hogy milyen hatással volt rá a nő. Járkálni kezdett a szobában, harcolt a kényszer ellen, hogy figyelje a valkűrt. Torzszülött, ellenség — ismételgette magában újra meg újra. Mély lélegzetet vett - hogy aztán szaggatottan kifújja, amikor a nadrág anyaga sajgó

farkának dörzsölődött. Keserű káromkodással leült az asztalhoz, és előhívta a cella képét. A valkűr még mindig az üvegfalat bámulta, így csak a hátát láthatta. Szűk, fekete csipke a nedves, ragyogó bőrön. Pompás popsija túlságosan gömbölyű volt ahhoz, hogy eltakarja az aprócska bugyi. Hirtelen nyögést hallott, és döbbenten eszmélt rá, hogy a hang belőle jött. A farka már lüktetett. Olyan sok idő telt el az óta, hogy merevedése volt, és még több az utolsó orgazmusa óta. Élvezd most az egyszer! Lehet, hogy a szex nem hiányzott neki, de a forró magjának ömlése átkozottul igen. Verje ki a farkát egy detrusról ábrándozva? Félő volt, hogy csapdába esik. Declan tisztában volt ezzel. Előfordult, hogy valamelyik alkalmazott beleszeretett egy halhatatlanba - Declan mindegyiküket elképesztően ostobának tartotta. Egyetlen természetellenes lény sem érte meg a következményeket. Ki fognak hajítani. Soha. Talpra ugrott, újra járkálni kezdett. Uralkodj magadoni Le tudta ezt győzni. Nem létezik nálad erősebb akaratú férfi, Dekko. Dolga volt. Kötelessége. Éppen az előbb kísérelt meg szökést egy rab - ami áldozatokat is követelt —, és neki hamarosan ki kell hallgatnia Lothaire-t. Mihelyt megtöri a vámpírt, jó nagyot fut majd a hatalmas szigeten. Minden részét ismerte már - az erdőket, a hegyi barlangokat, a sziklás partot, tudta, hová telepítették a gyújtóbombákat. Mert én magam telepítettem mindegyiket. Declan titokban a sajátjának tekintette a szigetet. Most pedig maga elé képzelte a kilométereket, amelyeket megtesz majd, az erőfeszítést, ahogyan kimerülésig hajtja a testét... Teltek a percek. Végül kifújta a levegőt, érezte, hogy visszanyeri az önuralmát. A valkűr eltántorította a céljától, de ő ismét megvetette a lábát. Menj, törd meg a vámpírt. De Declannek először le kellett törölnie a biztonsági kamera felvételét, amely bizonyította volna a valkűrre adott váratlan reakcióját. Soha nem tudhatta, ki ellenőrzi a felvételeket. Megnyitotta a fájlt, tüzetesen végignézte a jelenetet, próbálta megérteni, milyen hatalma van fölötte a nőnek. Már éppen letörölte volna a felvételt, amikor rádöbbent, hogy valami nem stimmel. A végén a valkűr nem angolul szólt hozzá - és nem is azon az ismeretlen nyelven, amelyen a tündérrel beszélt. Ez valami új volt. És mégis megértette a valkűr szavait. - Nem állok le, amíg el nem árulod - közölte Natalja Reginnel az ősi nyelven. Az elmúlt két órában azt próbálta meg kiszedni a val- kűrből, hogy miért változott meg Chase szeme, miért változott meg ő maga Reginre reagálva. Sajnálatos módon a tündér szemtanúja volt az egész jelenetnek, miközben a kölyköt babusgatta. Regin ugyanazon a nyelven válaszolt. - Csak ne mondd el senkinek a pletykaláncon keresztül, hogy mit láttál. - Rendben, de csak akkor, ha nekem elárulod. Különben... Regin rámeredt. - Rendben. De előbb esküdj meg a Szövetségre, hogy soha nem ismétled meg, amit most elmondok neked. Mihelyt Natalja engedelmeskedett, Regin beszámolt a történetükről, Aidán korábbi megtestesüléseiről, halálairól. - És most ismét újraszületett - fejezte be a történetet. - Ezúttal... Declan Chase-ként.

Natalja levegő után kapkodott. - Akkor nincs más dolgod, csak Chase eszébe juttatni a múltat? Egyedül maradni vele, hogy megcsókoljon? - Igen. Mindig csak ennyi kell. - Valami ok miatt a csók visszatekerte minden megtestesülése elméjét, visszaküldte abba a bizonyos pillanatba Aidán életében, mielőtt először a magáévá tette őt. - Senki nem tart távol tőled- mordult fel. És valóban semmi sem volt rá képes. A férfi dühöngő berserker állapotában a magáévá tette, és nem sokkal később életét vesztette valami borzalmas baleset vagy gyilkosság következtében. Az elmúlt évezredek folyamán ez a séma ismétlődött újra meg újra. Ezúttal, ha éppen együtt lettek volna, amikor ez megtörténik, Regin felhasználhatta volna a férfi hüvelykujj-lenyomatát, hogy levegye a nyakpántot, megszökjön, aztán visszajöjjön a többiekkel, hogy kiszabadítsák a szövetségeseiket. Natalja fölkelt az ágyról, és járkálni kezdett. - Miért habozol? - Elmondtam neked, hogy mit jelent ő nekem! - És az előbb minden régi érzése visszatért. - Chase hamarosan kihallgat téged. Aztán élve fölboncolnak. S ami még fontosabb: hamarosan engem is élve fölboncolnak! - Tudom! — Regin halálosan dühös volt Chase-re. De hogy aktívan részt vegyen Aidán meggyilkolásában? Fölidézte, hogyan szaladt ráncba a férfi szeme, amikor vigyorgott, hallotta a nevetését, mintha mindez csak tegnap történt volna. Emlékezz arra, amikor megesküdtem, hogy szeretni foglak... - Ezek a halandók ki akarnak irtani mindnyájunkat - figyelmeztette Natalja. - És a jelek szerint jó ütemben haladnak. A tündérek azonban ezt is túlélik. De hány valkűr maradt? Nem elég. Regin Luciára gondolt, aki odakinn van valahol, és egyedül kénytelen szembenézni legrosszabb rémálmával. El kell jutnom hozzá. Azzal, hogy siettetem a férfi halálát, akit évszázadokon keresztül sirattam? A hátuk mögött most először szólalt meg a kölyök. - Maga... ragyog - motyogta. 12 Lothaire, az Ősi Ellensége egy asztalhoz kötözve tért magához egy vakítóan fehér helyiségben; a mesterséges fénytől fájdalom hasított érzékeny szemébe. Nekifeszült a kötelékeknek, egymást kergették a fejében a gondolatok. Vissza kell szereznem a gyűrűmet. Meg kell kaparintanom. Ezt követelte egész életének meghatározó ereje - a Végjáték. De Lothaire nem tudott kiszabadulni. Egy évezreden keresztül egyetlen ellensége sem volt képes foglyul ejteni. Most pedig valahogyan elkapta egy halandó, aki gyorsabban mozgott, mint bármelyik ember, akivel eddig találkozott. Amikor Chase bemasírozott az ajtón, Lothaire agyarai kiélesedtek a dühtől. Aztán összehúzta a szemét. Valami nem stimmel ezzel a férfival. Hullámokban árad belőle a forrongó harag. - Kérdéseim vannak hozzád, vámpír - szólalt meg mély, rekedt hangon. - Válaszolj rájuk, és megmenekülsz a fölösleges szenvedéstől... - Ki parancsol neked? - vágott közbe Lothaire. - Mit számít ez? - A férfi arca hamuszürke és sebhelyes volt. Megvetem a hegeket.

- Király vagyok. Nem tárgyalok a te szinteden lévő halandókkal. - Király, valóban? A forrásaim nem erről árulkodnak. De mindegy is, mert én irányítom ezt a létesítményt. Semmi sem történik a tudtom nélkül. -Akkor idehozhatod a gyűrűmet. Látni akarom. - Majd oda is eljutunk. Először meséld el, mint tudsz a valkűrökről. Tudom, milyen részegítő érzés kitörni egy valkűr nyakát. A mámorító emlékektől Lothaire megrándult a kötelék alatt, aztán felsóhajtott. - Az íjász. Az íjász a Zöld Pokolban van. - Olyan könnyedén törte ketté a nő nyakát, mint egy faágacskát. Tudom, hogy a valkűrök rémisztők. — Álszentek, kíváncsiak, dölyfösek. Chase úgy bámult Lothaire-re, mintha a vámpír ostobaságokat beszélne. - A gyűrűmet, halandó! - Erre gondolsz? - A mester elővett egy dobozkát a zsebéből, abból pedig a karikagyűrűt. Lothaire szeme elkerekedett. A gyűrű láttán belemélyesztette az egyik agyarát az alsó ajkába, és mohón szívni kezdte a saját vérét. - Mire képes a gyűrű, vámpír? A francba, kesztyűt visel? - Vedd le a kesztyűt, és érintsd meg. - Ez lesz az utolsó dolog, amit életedben teszel. — Akkor jobban megérted a hatalmát. Chase éles pillantást vetett rá. - Nem hiszem, hogy megteszem. - Ha itt tartod, erre a helyre csalogatod a sátánt. — Mindenképpen eljön érte. De neki kell előbb elkapnia őt. Még maradtak morzsák a múmia húsából Lothaire zsebében. Ahogyan aranypelyhek is a testéből. - Miféle sátán? - Az övé!- Mihelyt visszahúzódik az ár, az istennő és irtózatos szolgái idejönnek. - Mivel egyetlen ördögi lény sem képes kijutni ebből a létesítményből, biztos vagyok benne, hogy ennek a fordítottja is igaz. Az istennő akár az időn keresztül is eljuthat Lothaire- hez, ha akar. A halandók semmiféle börtöne nem tarthatja őt távol. - Egy isteni hatalommal játszadozol. A gyűrűt akarja. - Mire képes a gyűrű? És miért akarod te olyan kétségbeesetten? Lothaire csak bámulta a plafont, és számolta a másodperceket, míg az Aranyozott megérkezik. - Mondd el, hogy mire képes a gyűrű! A4ost azonnal! — Chase ököllel belevágott Lothaire arcába; olyan volt, mintha pöröly csapott volna le rá. Lothaire erősen megrázta a fejét, aztán véres agyarakkal Chase-re vigyorgott. - Te nem egyszerű halandó vagy. Újabb ütés, ezúttal még nagyobb dühvel. Nem csoda, hogy ez a férfi képes volt elkapni engem! Lothaire érezte, hogy Chase nem halhatatlan, de valahogy több egyszerű halandónál. Valószínűleg szed valamit, hogy erősebb legyen. A pupillája kitágult, és édes illat áradt a bőréből. - Kíváncsi vagyok, vajon milyen ízed lehet. - Válaszolj, mocskos vérszopó! Lothaire felsóhajtott. - Sto tü nisjos? - Miért piszkállak ezzel? Ezt kérdezted? - Beszéled az anyanyelvemet? - kérdezte Lothaire. - Eleget értek belőle. Most pedig válaszolj! -Vagy mi lesz? Mit tehetsz velem, amit más már nem tett meg? - Lothaire nevetve sorolni

kezdte: - Akasztottak már föl egy fára a beleimnél fogva. Kiheréltek borotvaéles drótból készített korbáccsal. Természetesen ehhez sok ütés kellett. Végignéztem, ahogy egy lykae főúr megzabálta a szememet, miután kikotorta a koponyámból egy rozsdás kanállal. Természetesen csak az egyik szemem elfogyasztását láttam; a másodiknál már csak azt hallottam, hogy teli szájjal csámcsog, aztán valami pukkant. Ezt a részt különösen élvezte. És amikor majd Dorada elkapja? Na az aztán fájdalmas lesz. -Tudod, ez a baj veletek, detrusokkal - szólalt meg Chase merengő hangon. — A testetek nem természetes. Ha levágnám a karjaidat... Lothaire hangosan ásított. - ...akkor egyszerűen regenerálódnál. Lehet, hogy érzel fájdalmat, de nem kell elszenvedned az állandó veszteség borzalmát. Lothaire-t egyre jobban untatta a dolog. - Amikor kiszabadulok, azt hiszem, megmutatom neked a gerincedet. Majd mintegy mellékesen, szinte udvariasan meglobogtatom előtted, mintha arra várnék, hogy megjegyzést tegyél rá. Chase ügyet sem vetett rá, úgy folytatta. - Természetesen a halandóknak nem okoz leint... a nap. - Elfordított egy gombot, és ettől a fények megváltoztak. Égni kezdett Lothaire bőre. UV-égők. Chase föltépte Lothaire ingét, lecsupaszítva a mellkasát. Bár Lothaire öreg volt, ezért nem volt annyira érzékeny a napfényre, mint a többi vámpír, a fájdalom így is erős volt. - Chase, a mesterem hálás lesz neked ezért. - Nevetve folytatta. - Fölkészítesz... a rám váró megpróbáltatásokra. Mire az elszenesedett hús mállani kezdett a testéről, Lothaire már vonaglott a fájdalomtól. A haja koromként porladt el, levált az orra hegye és az ujjai vége. És képtelen volt abbahagyni a nevetést. - Maga ragyog - közölte Reginnel a kölyök. Teljes magasságában kihúzta magát, aztán Nataljára mutatott. — És magának meg fekete az ajka. - Feszülten kuncogott, úgy nézett ki, mint aki mindjárt ismét verni kezdi a fejét a falba. - A kígyóknak karjaik vannak, és tudnak beszélni, a férfiak szarvakat viselnek és... - Vegyél mély levegőt, te szegény fiú — szólt rá Natalja. - Gyere, ülj ide mellém. - Odakísérte a kölyköt az egyik priccsre, és szorosan mellé ült. - Mindkettőjüknek hegyes a füle. - Én sötét tündér vagyok, a nevem Natalja. Ő pedig Regin. Valkűr. - És téged hogy hívnak? - kérdezte Regin. - Thaddeus Braydennek, hölgyem — felelte a fiú szórakozottan. - De mindenki csak Thadnek hív. Hölgyem? - Hogy kerültél ide? Mire emlékszel? - Én, ó, a barátnőmhöz tartottam. Randevúnk volt — válaszolt óvatosan a kölyök. - Folytasd! - Natalja megpaskolta a térdét. - Míg vártam rá, az apja fura tekintettel méregetett, és mindenfélét kérdezett. De aztán úgy tűnt, mintha megnyugodna, még egy pohár whiskyvel is megkínált. Amikor magamhoz tértem, itt voltam, és mindenféle dolgot láttam. Olyasmiket, amelyek nem lehetnek igaziak. - Mi vagy? - kérdezte Regin. - Végzős, hölgyem. - Meg tudnám zabálni - motyogta Natalja. Közelebb csúszott a kölyökhöz, míg végül egymáshoz simult a combjuk. Regin a tündérre meredt, aztán ismét a kölyökhöz fordult.

- Úgy érted, hogy ember vagy? - Természetesen ember vagyok! Mi-miért kérdez tőlem ilyesmit? - Mert a Szövetség tagjai számára fenntartott, szuper szigorú börtönben vagy — magyarázta Natalja. — Ahol halhatatlan lényeket tartanak fogva. - Ezt nem értem. Miután Natalja nagyjából elmondta neki, mi a Rend és a Szövetség, a fiú megszólalt. - Ezek az emberek összekevernek valakivel. Focizom, vasárnaponként templomba járok. Kitüntetett cserkész vagyok! Soha nem is hallottam erről az egészről. - Beletúrt zilált hajába. - Én csak haza akarok menni. Regin horkantott. - Mi talán nem ezt akarjuk? - Valójában ő csak meg akarta találni Luciát. Vajon a nővére még Dél-Amerikában van? Natalja ismét megveregette a fiú térdét. - Mit mondott az apa, mielőtt leitatott? - Azt, hogy soha senkit nem látott még jobban focizni nálam. De mindenki ezt mondja, tudják — tette hozzá önteltség nélkül. - Mindenféle rekordot megdöntöttem, meg ilyesmi. Így aztán azt hittem, hogy azzal vádol majd, hogy doppingolok, de én hozzá sem érnék ahhoz a cucchoz. - Rekordok, mi? — kérdezett vissza Regin. - Emberfölötti erőről és gyorsaságról árulkodik. A kölyök nagyot fújtatott. - Gondolom, igen. De ha nem vagyok ember, akkor ugyan mi lennék? - Nem tudjuk - vallotta be a valkűr. - Nincsenek szarvaid vagy hegyes füled, se pikkelyeid. - Azt hittem, talán vámpír vagy, de nem mindenhol napbarnított a bőröd. - Ezt meg honnan tudja?- kérdezte a kölyök kimérten. - Ellenőriztem, hogy biztos legyek benne, nem vagy vámpír - felelte Natalja. - Tudod, a vámpír Horda az ellenségünk. Regin összehúzott szemmel fixírozta a kölyköt. - Hé, nem kented be magad barnítóval, ugye? - Természetesen nem. Az egész hétvégét a napon töltöttem, rögbiztünk. A póló nélküli csapatban voltam. Natalja szinte dorombolt. - Hallod, Regin? A fiúk rögbiztek. És Thad félmeztelen volt. Regin összehúzta a szemét. Thad szerencsére túlságosan el volt foglalva a gondolataival ahhoz, hogy észrevegye a tüzelni kezdő, kéjvágyó vén szipirtyót. - Akkor ez azt jelenti, hogy sebezhetetlen vagyok, nem fog a golyó, meg ilyesmi? - Nem, még totálisan sebezhető vagy - felelte Regin. - Legalábbis addig, amíg abba nem hagyod a növést, és el nem éred a teljes halhatatlanságot. Fenyegető morgások hangzottak fel a folyosón, ahol újabb verekedés tört ki. Thad szeme ismét kezdett elhomályosodni, ezért Regin pattintott egyet az ujjaival az arca előtt. - Hé, Thad! Maradj velünk, kölyök! Mesélj magadról! Milyenek a szüleid? - Nagyon erősek? Talán nem is néznek ki sokkal idősebbnek nálad? — Van bennük bármi szokatlan? - Anyukám özvegy. Négyéves voltam, amikor apu meghalt üzemi balesetben. Nem sokkal korábban fogadtak örökbe. Árva. Nem csoda, hogy Thadnek fogalma sincs arról, hogy micsoda. - Most az anyukámmal és a nagymamámmal élek. Semmi szokatlan nincs bennük. Anyu szeret főzni. A nagyi varr. - Tehát megeszed az anyukád főztjét? A kölyök felháborodott arccal meredt rá.

- Anyu csodásán főz. Reginnek majdnem sikerült kihoznia a srácot a sodrából. - Úgy értem, hogy eszel?-Nyilvánvalóan jobb, ha senki nem merészel rosszat mondani Thaddeus Brayden mamájára. - Hát persze hogy eszem. - Mikor ettél utoljára? - faggatta tovább Regin. - Tegnap egy hamburgert. - Nem egészen, kisfiam - szólt közbe Natalja. - Már több mint egy hete itt vagy. - Egy hete! - Thad talpra ugrott, valósággal föléjük tornyosult. - Nem is vagyok éhes. Hogyan lehetséges ez? - Bizonyos fajoknak nincs szükségük sok táplálékra. Regin például egyáltalán nem eszik. Ott vannak még a fantomok, a szellemek, a parázna lidércek és démonok. Meg még vagy egy fél tucat másik — sorolta Natalja, aztán halkan, hogy csak Regin hallja, hozzátette: - Fogadok - és nagyon remélem -, hogy parázna démon. - El sem hiszem, hogy ilyen régóta itt vagyok! O, atyám, elmulasztottam a pénteki meccset. A mester ki fog nyírni. Feltéve, hogy a halandók nem ölnek meg előbb... - Anyu meg a nagyi már biztos betegre aggódta magát. Soha nem késtem le a takarodót. Halkabban folytatta. — A családom biztonságban van? - Nem tudjuk - felelte Regin. - De mivel örökbe fogadtak, az anyukád és a nagymamád valószínűleg halandó, ezért remélhetőleg békén hagyják őket. - Ha bárki is bántja őket... - Felvillant a kölyök szeme. Feketén. Regin és Natalja összenézett. A fekete vámpírt vagy talán démont jelentett. Aztán Natalja tekintete a folyosóra tévedt. - O, istenek, valkűr. Nézd! Őrök rángatták el a cellájuk előtt Uilleam MacRieve-et. A vérfarkas kék szeme fátyolos volt, a testén remegések futottak végig, a bőre vértelen volt. Dixon élve fölboncolta, széles mellkasán végigfutottak a fémkapcsok. Vér csörgött a füléből. - K-ki ez? - nyögte ki Thad. - Az egyik szövetségesem - válaszolta Regin. A lykae egyesítette erejét a valkűrökével, mindkét faj a Vertas hadseregének tagja volt. Regin valójában házasság révén távoli rokonságban is volt Uilleammel. Félvér unokahúga, Emma Uilleam unokatestvéréhez, a vérfarkasok királyához ment feleségül - egy uralkodóhoz, aki abszolút imádattal csüngött Emmán, és farkashoz méltón védelmezte őt. És a lykae herceg? Ő volt az a vérfarkas, aki szerelmes volt Luciába. Aki jobban teszi, ha megvédi Luce-t, míg Regin nem teheti meg! Mielőtt mindez megtörtént, Reginben egy időre fölmerült, hogy talán nem kellene kutyának hívnia őket, vagy Cesar Millannel kapcsolatos vicceket elereszteni előttük. Aztán megvonta a vállát, és azt mondta magában: „A, dehogy.” Pillanatnyilag viszont vad hűséget érzett Uilleam iránt. Az üveghez ugrott. - Hamarosan kijutunk innen. Tarts ki, MacRieve! — Utánuk nézett, míg el nem tűntek a szeme elől. - Szövetségesek? Szövetségesekre van szükségünk? - Thad tekintete a falra siklott, mintha alig várná, hogy megint verni kezdhesse bele a fejét. - Már megtették ezt magukkal is? Ve-velem is megteszik majd? Regin Nataljára nézett. - Ha rajtunk múlik, akkor nem. Nem tudtam megtörni a vámpírt. Ahogy Declan végigrobogott a kanyargós folyosón, az őrök nagy ívben elkerülték, és a kutatók is kitértek az út- jából. Hallotta a suttogásukat...

„Ez még a Pengéhez képest is szörnyű volt. ” „Már szinte megsajnáltam a vérszívót. ” Mire Declan végzett vele, Lothaire bőre csontig égett, a teste inkább hamu volt, mint hús. Azok az UV-lámpák azt tették a vámpírokkal, mint a fagyás a halandókkal - először a végtagjaikat pusztították el, aztán továbbterjedtek, mint az üszők. Declan nem ismert könyörületet. De bármit tett is, nem tudta rábírni Lothaire-t, hogy beszéljen. A vége felé a vámpír már csak annyit tudott kinyögni: - Közeledik, közeledik. Vissza akarja kapni... Vajon az, akiről beszélt, egyáltalán valóságos vagy csak hallucináció? Újabb katonák tértek ki az útjából óvatos arccal. Declan tudta, hogy félnek tőle, gyakran kihallgatta, hogy róla beszélnek. Most éppen hallotta, amint az egyik újonc azt motyogja maga elé: — Ki ráz a hideg Chase-től. Mindig úgy érzem, hogy puszta szórakozásból képes lenne elvágni az ember torkát, és még vihogna is közben. De Declant egy csöppet sem érdekelte a véleményük, amíg végrehajtották a parancsait. Ahogy végigmasírozott a börtönszárnyon, megvető tekintettel végigmérte az összes rabot, aki nem sütötte le a szemét. Talán megéreztek vele kapcsolatban valamit, ahogyan a vámpír is? -Te nem vagy normális halandó - mondta neki Lothaire. A paranoiától Declan megdörzsölte kesztyűs kezével a tarkóját. Egyébként is pocsék napja egyre rosszabbra fordult. A valkűrrel való találkozás miatt nem ért el semmit Lothaire-nél. És MacRieve szökési kísérlete csak még egyértelműebben rávilágított arra, milyen biztonsági kockázatokat rejt a túlzsúfoltság. Webb mégis újabb és újabb foglyokat hozatott, semmibe véve Declan folyamatosan hangoztatott javaslatát, hogy szűrjék ki a fölösleget. Hamarosan ismét szóba kell hoznia a dolgot. Vagy a magam módján irányítom ezt a helyet, vagy Webb át is veheti tőlem. Hirtelen belehasított a gondolat: mi lesz, ha Webb igazat ad neki - és azt akarja, hogy pusztítsák el a valkűrt? Hadd legyen, nyugtatgatta magát. Ám már a gondolattól is kiverte a hideg. És nem tudta, hogy miért! A feladata, a célja az ezen a Földön, hogy elpusztítsa a valkűr fajtáját, egyiket a másik után. Ha képtelen ezt megtenni, akkor miért van itt? Átkozott nőszemély, milyen hatalma van fölötte? Holnapra ütemezték be a megkínzását. Mégis úgy vonz hozzá valami, mint még soha senkihez. És gyűlölte emiatt a valkűrt. 13 - Hé, líj hús! - szólt ki egy démon a cellájából, miközben egy termetes őr elvezette előtte a folyosón Regint. - Nem is vagy olyan bátor és erős, ha nem érhetsz hozzánk, mi? Regin meg volt bilincselve, még mindig nem tért teljesen magához a mérgező gáztól, és éppen kihallgatásra vagy élveboncolásra vitték. Most pedig még démonok is heccelik? Félig odaugrott, félig odabotladozott a cellához. - Nyugi, valkűr — figyelmeztette az őr, aztán visszarántotta maga mellé. Ha Regin jól hallotta, néhány rab Vincente-nek szólította a férfit. A démonok hátraugrottak az üvegtől. Miközben elhaladt előttük, a valkűr hallotta, amint az egyikük megjegyezte: — Ez a valkűr arra kényszerített tavaly nyáron, hogy rákot egyek.

Regin gúnyosan elvigyorodott. Úgy vélte, tudja, ki volt az. De a vigyor lehervadt az arcáról, mikor meglátta a következő cella lakóját. Carrow, az Elvetemült Regin jó barátnője és mulatócimborája volt. A fekete hajú boszorkány az üvegfalnál állt, és kényszeredetten mosolygott. - Olyan az egész, mint egy pocsék másnaposság, ami nem akar elmúlni, mi? Regin ismerte a varázslónőt, aki Carrow mellett ácsorgott: ő volt a Meggyőzés Királynője. A varázslók trükkös teremtmények, néhányan közülük jók, mások gonoszak. - Jól vagy? - kérdezte Regin, mintha még mindig ugyanaz a kemény valkűr csaj lenne, aki elintézhetné, ha nem így lenne. Carrow bólintott. - A varázslónővel nincs gond. Kihallgatásra visznek? Vagy... vizsgálatra? Regin ajka megfeszült, de igyekezett lazán válaszolni. - Nemtom. Chase vagy Dixon. Valamelyik hátsója megismerkedik a csizmám talpával. A valkűr vállat vont. — Hamarosan találkozunk, boszorkány. Úgy tízcellányira Carrow-tól meglátta Brandrt - Aidán klánjának egyik tagját. Aki nagyon komolyan vette az esküjét, amelyet az urának és barátjának tett. - Regin! - Brandr fölugrott a priccsről. - Nocsak, nocsak, az egész banda itt van. - Ni'x biztosan elárulta a berserkernek, hol van Regin. Ismét. - Ki foglak szabadítani innen - ígérte a férfi, és zöld szeme felvillant. Regin felhorkant. - Majd áruld el, hogyan csinálod, szájhős. - Mindenesetre határozott megkönnyebbülést jelentett, hogy Brandr is itt van. - De hogy kerültél ide? Általában csak akkor jelensz meg, amikor el kell őt temetni. Brandr arca megrándult, és Regint azonnal elöntötte a bűntudat. Mindkettőjüknek megvolt a maga szerepe az Aidant sújtó átokban. Mindig Regin idézte elő Aidán halálát. Brandr pedig mindig elkésett, már nem tudta megmenteni. Bármilyen elkeseredetten próbálkozott is. A Szövetségben sokan csak Hűséges Brandrnak nevezték. Regin kedvesebb hangon folytatta. — Tudod, ki hozott ide engem? — Igen, ő az, bár alig akarom elhinni. Csak tarts ki, Regin! Majd kitalálok valamit... Vincente továbbrángatta Regint a folyosón. Amikor elhaladtak a kentaurkirály cellája előtt, Volós Reginre mutatott, aztán elhúzta az ujját a saját torka előtt. — Hé, nem téged láttalak múltkor a szamárbemutatón Tijuanában? - vágott vissza Regin. - Nem? Akkor biztos van egy ikertestvéred... — Mozogj! - parancsolt rá Vincente. Regin fölpillantott az őrre. Bokszolónak látszott — méghozzá nehézsúlyúnak. A szemöldöke vastag, az álla szögletes, olyan erős borostával, amelyet Regin szerint egyetlen borotva sem tudna eltüntetni. Sötét a haja, és úgy néz ki, mint egy indián és egy olasz maffiózó keveréke. O volt az első olyan halandó ezen a helyen, aki nem gyűlölettel nézett Reginre. — Szóval, hová viszel, nagyfiú? Nem kapott választ. Előző nap az őrök a cellájuk előtt vonszolták el Lothaire-t, miután Chase végzett a „kihallgatásával”. A vámpír mellén szét volt szakadva az ing, és látszott, hogy a bőre hamuvá porladt. Félig lehunyt szemhéja alól fölnézett Reginre, aztán odasziszegett neki valamit oroszul. Lothaire ellenség volt - aki elképzelhetetlen kínokat okozott a valkűröknck —, így Regin

képtelen volt szánalmat érezni iránta. - Da szvidányija, ribanc - sziszegte visz- sza. Most viszont Regin volt soron, hogy találkozzon Declan nel, vagy az őrült tudóssal. — Cipzárt kapok a mellembe? — kérdezte halkabb hangon a férfitól. Jól látta az alig észrevehető fej rázást? — Ki fognak hallgatni? Semmi. A francba, szóval akkor kihallgatásra visz. Nem sokkal később az őr bevezette egy barátságtalan helyiségbe, ahol kamera lógott a plafonról, és egy nyilvánvalóan kétoldalú tükör az egyik fehér falon. Középen egy asztal állt két székkel. Vincente az egyik székre mutatott, arra, amelyik a padlóhoz volt erősítve. - Ülj le! - Ha nincs jelentősége, akkor inkább állva maradnék... Az őr lenyomta a székre, aztán hozzácsatolta a bilincseit a háttámlához. Regin moccanni sem tudott. Amikor ezzel végeztek, belépett egy fehér köpenyes technikus, és bekötött Regin karjába egy infúziót. Az átlátszó cső egy tasakhoz vezetett, amely valószínűleg valamiféle orvosi kínzószert tartalmazott. Regin tudta, hogyan működik az ilyesmi. A kihallgató megnyom egy gombot, így adagolja a szert. Miután Vincente és a technikus távozott, Chase lépett be a helyiségbe; az arckifejezése visszafogott volt, tintafekete haja még nedves a zuhanytól. Fürtjeit kifésülte frissen borotvált arcából, így jól láthatóvá váltak szép formájú vonásai, valamint a vékony hegek is, amelyek az egész nyakát beborították. Fekete karikák voltak jéghideg szürke szeme alatt. Declan Chase minden hibája ellenére valamiféle baljóslatú, boldogtalan bájt árasztott magából. Regint vigasztalta a tudat, hogy valami előtte ismeretlen ok miatt a férfi éppoly nyomorúságosán érzi magát, mint ő. Nem szólt egy szót sem, csak leült a valkűrrel szemben. A szokásos katonai ruházatot viselte, de ma a gyapjúpulóver jobban feszült domború mellkasán és széles vállán. Izmosabb volt, mint Regin eredetileg feltételezte. - Nahát, milyen erősnek látszol ma! — Amikor a férfi gyilkos pillantást lövellt feléje, Regin toppantott. - Mi van? Mit mondtam? - Bóknak szánta. Ilyen közelről nem lehetett nem észrevenni a férfiból áradó mélységes gyűlöletet. Bár Regin nem volt hajlandó belevágni olyan szökési kísérletbe, amelyik azzal járt volna, hogy Chase visszaemlékezik a múltra, most rádöbbent, hogy talán mégis kénytelen lesz rá. Tettetett unalommal nézett körbe. — Tisztára olyan, mintha az Esküdt ellenségek ben. De nem kéne megvádolnod, mielőtt az ügyvédem kivisz innen? Nem? Szóval, mi van az infúziós tasakban? - Fájdalom méreg. A Kínok Királynőjétől szereztük, és rájöttünk, hogyan állíthatjuk elő saját céljainkra. Királynőnek azt a varázslót nevezték, aki valamilyen elemet jobban tudott manipulálni, mint a többiek. A lényeg: ez nagyon fájni fog. — Újabb cucc, amelyet a Szövetségtől szereztetek? Mint a nyakpántot? A pletyka szerint ezt a létesítményt misztikus erő rejti. Felhasználjátok a misztikus erőket, ha úgy tartja kedvetek, pedig az a mi világunk. Mintha Regin közbe sem szólt volna, Chase úgy folytatta a mondandóját. — El fogod mondani nekem, amit tudnom kell, vagy kapsz belőle egy adagot. Feltartott egy távirányítót, amelynek egy piros gomb volt a közepén. - A kínzás nem működik az én fajtámnál, csak feldühít minket. És a harag felgyülemlik az évek során.

— Valkűr, így vagy úgy, de kiszedem belőled a válaszokat. Vagy szerinted fölösleges kínszenvedés árán, vagy civilizált beszélgetés révén. - Te ezt civilizáltnak nevezed? - Megfeszült a bilincs a kezén, ahogy Regin közelebb hajolt. - Pszt, Chase. Fárasztó a közöttünk lévő szexuális feszültség. A férfi tekintete még hidegebb lett, mintha a valkűr valami istenkáromlót mondott volna. - Szóval te vagy itt a főnök, mi? Láttam, hogy elkap tad Lothaire-t. Van vér a pucádban, hogy ki mertél kezdeni vele. - Tudsz valamit a vámpírról? Ez segíthet rajtad. -Áruló legyek? Énekeljek, mint egy kismadár? Minél többet mondok el, annál jobban bántok majd velem? A férfi nem válaszolt, csak bámult rá leplezetlen gyűlölettel. - Akkor ezt hallgasd! Mindenki azt gondolja, hogy Lothaire a legdögösebb pasas a világon, de nekem más a véleményem. - Néhány valkűr nővérét annyira elvarázsolta a vámpír, mint a legcsillogóbb ékszer. - Úgy értem, persze, fenséges a teste — amikor éppen nincs túlságosan megsütve -, de akkor is csak egy vérszívó, egy parazita. Az írisze majdnem vörös. A csajok mindig azon kuncognak, hogy az ember lánya soha nem tudhatja nála, hogy megcsókol-e, vagy kinyír. De ezt csak azért mondom, hogy tudd. Chase összehúzta a szemét. - Csak hogy világos legyen: én a fiatal, ostoba, odalenn jól eleresztett férfiakat kedvelem. És az okos Lothaire csupán egyetlen kritériumnak felel meg ezek közül. Ráadásul vámpír. Utálom a vámpírokat. Ez valószínűleg közös kettőnkben.. . - Nem vagy hajlandó értékelhető információt adni az ellenségedről? - Fogadok, hogy Lothaire ugyanígy vélekedik rólam. Ami azt illeti, arra is fogadnék, hogy nem sokat tudsz a valkűrökről általában. - Fia ez így van is, hamarosan orvosolni fogod ezt a helyzetet. - Még soha nem fogtál el valkűrt, igaz? - Kárörvendő lett volna a hangja? - De most már igen. Mikor Chase hüvelykujja megállt a piros gomb fölött, Regin rémülten rámeresztette a szemét. - Te tényleg... meg fogsz kínozni engem? Chase zavartan nézett rá vissza. - Miért ne tenném? Mert valamikor szerettél, mindennél fontosabb voltam neked. - Azt hittem, tegnap valami fölébredt közöttünk. Nem tetszettem neked fehérneműben? Chase monoton hangon szólalt meg. - Miért nem ártott neked a sokkoló? Tényleg meg fogja tenni? Akkor baszódjon meg! Riadókészültség. - Chase, erősebb vibrátorokat használok, mint a ti sokkolóitok. Semmi reakció. - Magadba szívod az energiát. És irányítani is tudod. Hogyan? Minden valkűr így táplálkozott - egy misztikus energiarács révén kapcsolódtak egymáshoz-, de Regin nem ismert mást önmagán kívül, aki képes volt azt ki is sugározni a testéből. A biológiai anyjától örökölte ezt a képességet. - Hogyan lesz valakiből mester? Főiskolát vagy kereskedelmit kell hozzá elvégezni? - Sem időm, sem türelmem nincs játszadozni. Áruld el, miért... ragyogsz? - Egyszer megfogtam egy radioaktív földönkívüli farkát. Chase megnyomta a gombot. Regin tekintete követte a méregcsepp útját a csövön keresztül, és közben motyogott az orra alatt. - Nem hagysz nekem választási lehetőséget, Chase. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor évszázadokkal ezelőtt Aidán háborús

stratégiára tanította. Ha ez most egy csatamező lenne, akkor csupán egyetlen esélye lenne - a támadás. Vajon ismét ő lesz a férfi végzete? Biztos halált jelent, ha békésen ücsörög, és tovább várakozik ebben az intézményben. Nem azért maradt életben ezer éven keresztül, mert nem tett semmit. Amikor a méreg elérte a karját, Regin összeszorította a száját, hogy ne sikoltson fel olyan érzés volt, mintha folyékony tűz áradna szét az ereiben. Izzadságcseppek gyöngyöztek az arcán. Minden egyes izma összerándult. - Amikor megszököm innen... - nyögte ki. - Valkűr, soha senki nem szökött meg erről a szigetről. - Nem maradt más, csak... halott halhatatlanok? - Pontosan. Most pedig áruld el nekem, milyen nyelven beszélsz a cellatársaddal. - Halhatatlanul. Nem? Halottalanul. Holttalanul! - Azt akarod, hogy bántsalak? - Újabb csepp gördült végig lassan a csövön. - Azt akarom, hogy megbaszódj! - nyögte ki Regin, mielőtt a méreg a szervezetébe ért. Íjként feszült meg a háta, kihegyesedett karmai a tenyerébe vájtak, ahogy próbálta elfojtani a sikolyt. Fények villantak, dörgések rázták meg az épületet. Vér csörgött a valkűr orrából. Erezte az ízét a szájában. Ha még egyszer megteszi, akkor a döntésem végleges. - Figyelmeztettelek, hogy a hatás fokozódik — egyre rosszabb lesz. - Bár Chase kívülről nyugodtnak látszott, az arca még jobban elsápadt. - De ha beszélsz nekem a valkűrök gyenge pontjairól, beadom neked az ellenszert. - Gyenge pontok? Sok van. Először is... csiklandósak vagyunk. Egy harmadik csepp is útjára indult. - Ezért fizetni fogsz! - A fájdalom égetett, mintha sav marta volna végig Regin bensőjét. Hátravágta a fejét, és felsikoltott, ahogy a teste rángatózni kezdett. A karjai vadul feszültek a béklyóknak. Pukk. Kiugrott a helyéből a válla. A fejük fölött szétrobbantak a villanyégők. Ki fogom nyírni. En magam teszem meg! Amikor végre enyhült a fájdalom, és ismét a férfi arcába nézett, a látását vér homályosította el. Bíbor színű cseppek szivárogtak a pórusaiból. Chase összehúzta a szemét. - Tompább a ragyogásod. Érzelmi alapú? Regin kiköpött, aztán vigyorra húzta véres ajkát. - Ez fájni fog neked... jobban, mint nekem. - Muszáj fölélesztenem az emlékeit. - Már megint úgy teszel, mintha ismernénk egymást. - Én ismertelek téged - felelte a valkűr. - Nagyon régen. Nem emlékszel? Chase felpattant a székről, mint a villám, és egy szempillantás múlva az asztal túloldalán állt, a keze Regin torkára fonódott. Megszorította a gigáját, miközben azt kérdezte: - Ott voltál azon az éjszakán? - H-hol? - lehelte a valkűr. - Ott. Ott voltál? - Aidán vagy-e, vagy sem... Akkor is megkapod! - Regin felkapta a lábát, hogy ágyékon rúgja, de a férfi a másik kezével kivédte a támadást. - Minek neveztél? — Erősödött a szorítása. Regin némi levegőt préselt a tüdejébe. - Fasznak! — Melyik éjszakáról beszélt Chase? Regin képtelen volt gondolkodni! A szorítás egyre erősödött a torkán. - Miért szólítottál Aidannek? Regin lassan kezdte elveszíteni az öntudatát. A szíve vadul vert. -Tudni akarod? Vigyél... holnap az irodádba. Csak te és én. Elmondok neked... mindent.

Amikor a valkűr feje előrehanyatlott, és a ragyogása még jobban elhalványult, Declan elhagyta a helyiséget, és a lakosztályába sietett. Éppen csak elért a vécéig, mielőtt kihányt volna mindent. Újra és újra öklendezett, aztán nagy nehezen talpra kászálódott. Megragadta a pult szélét, és várta, hogy helyreálljon az egyensúlya. Hogy visszatérjen az önuralma. Mi történik velem? A méreg befecskendezése majdnem ugyanolyan hatással volt rá, mint a valkűrre. Bár már megtette ugyanezt sok száz más rabbal. Amikor előző nap megkínozta Lothaire-t, sajnálta, hogy véget ért a kihallgatás, azt kívánta, bárcsak maradt volna még hús a vámpíron, amelyet még leégethetett volna róla. Regin kihallgatása után viszont Declan úgy érezte, mintha őt kínozták volna meg. És a valkűr is Aidannek szólította. Mint a berserker. Mintha az lett volna a céljuk, hogy paranoiássá tegyék... És piszkosul működik. A tükörben bámulta magát, miközben maga elé motyogott. — Kibaszottul gyűlölöm ezt a valkűrt. — Mégis érezte, hogy valami húzza a nő felé. Még akkor is, amikor majdnem kiszorítottam belőle a szuszt. Egy halandó vadász és az ő halhatatlan áldozata. De talán nem is vagyok teljesen halandó. Megborzongott a gondolatra. A valkűr találkozni akar vele az irodájában? Vajon mit forgat a fejében? Valamit mindig forgatnak a fejükben, a csalárdság élteti és mozgatja őket. Lehúzta magáról a kesztyűt, és kétmaréknyi vízzel megmosta az arcát. Őrültség lenne megtenni, amit a valkűr kér, de szüksége van a válaszokra, mert ígéretet tett Webbnek. És Declan tudta, hogy képtelen lesz ismét megkínozni őt. Miért ne találkozna vele? Bár néhányan rosszallón ráncolnák a homlokukat, hogy egyedül marad egy női rabbal az irodájában, Declant ez egy csöppet sem izgatta. Senki nem merne neki nemet mondani a saját intézményében. Tudnom kell, miért szólított azon a néven. Kiöblítette a száját, aztán bebotorkált a szobájába, majd lerogyott a konzol elé. Előhívta a valkűr celláját figyelő kamera felvételét. Vincente és egy másik őr éppen visszatért Reginnel. Vastag kesztyűt viseltek, mert a valkűr bőrén keresztülszivárgó méreg halálos volt a halandók számára. Vincente lefektette a valkűrt a földre, mégpedig egy kissé óvatosabban, mint ahogy egy másik őr tette volna. A valkűr testét fájdalomrohamok rázták, szinte már egyáltalán nem ragyogott. Declannek közömbösen kellett volna szemlélnie őt. Ahelyett összeszorult a torka. Mihelyt Vincente bezárta a cella ajtaját, a félszerzet fiú lekapta az ingét, hogy letörölgesse vele a vért a valkűrről. A tündér félreütötte a fiú kezét, mielőtt hozzáért volna Regin bőréhez, és ő maga is megmérgeződött volna. Aztán teljes erőből rávágott a valkűr vállára az ízület alatt, hogy az visszaugorjon a helyére. Mielőtt Regin elájult volna, valamit odasúgott Nataljá- nak azon az ismeretlen nyelven, ami az őrületbe kergette Declant, mert még azonosítani sem tudta. Bármit mondott is Regin, a tündér láthatóan megköny- nyebbüdt. Declan a tenyerébe hajtotta a fejét, és megszorította a homlokát, amikor üzenet érkezett Webbtől: Tájékoztass, hogyan zajlott a valkűr kihallgatása. Biztos vagyok benne, hogy eredményesen. Új parancs: az információk megszerzése a gyengeségeikről előbbre való minden más vizsgálatnál, vagyis az energiaforrását és a vámpír gyűrűjét illetőnél is... Ezzel Declan útja kijelöltetett. 14 - Már megint, valkűr? - kérdezte Carrow, a boszorkány, ahogy Vincente újra végigvezette Regint a folyosón.

Amikor az őr megjelent, hogy megbilincselje, és magával vigye, de előtte nem árasztották el gázzal a cellát, Regin már tudta. Chase bekapta a horgot. - Mit mondhatnék, Carrow? A mester élvezi a társaságomat. A boszorkány suttogva hadarta: - Láttam, hogyan hagytad el a társaságát tegnap. Talán ezúttal megpróbálhatnád nem feldühíteni? Rajta vagyok. - Békeajánlattal megyek hozzá. Láthatod - Regin lenézett a saját mellére nincs rajtam melltartó. Carrow megcsóválta a fejét. - Ostoba valkűrök. Amikor elhaladtak Brandr cellája előtt, Regin beszólt neki az ősi norvég nyelven. - Már nem sokáig maradok itt. — Bár magabiztosan viselkedett, tudta, hogy sok minden dolgozik ellene. Először is nem volt aranyszavú, meggyőző valkűr; valójában éppen ellenkezőleg nyersnek és okoskodónak tartották. Másodszor soha nem alakoskodott, helyénvalóbbnak gondolta a brutális őszinteséget. Harmadszor az volt a híre, hogy a legkisebb provokációra ugrik. Megalapozott hírnév volt. Az érzelmei hírhedten hullámoztak. Most mégis meg kell majd játszania, hogy vonzódik ahhoz a férfihoz, aki könyörtelenül megkínozta? Ahelyett, hogy engedne a bensőjében tomboló vágynak, hogy kiontsa a beleit? Egyetlen lehetőség maradt nyitva előtte. - Az ő ideje is egyre fogy. Brandr egy szempillantás alatt az üvegfal előtt termett. Világoszöld szeme véreres volt, jóképű arca sápadt. Chase valószínűleg őt is megdolgozta. Brandr mégis könyörögni kezdett. - Regin, ne tedd! Figyelmeztettem őt. Bár soha nem jött ki jól Brandrral, a valkűr nem vethette a berserker szemére, hogy lojális a barátjához. - Ne állj az utamba, vagy kénytelen leszel megszegni az esküdet... - Elharapta a mondat végét. Kapcsok látszottak ki Brandr ingnyaka alól? Édes istenek, Chase utasítást adott Brandr élveboncolására? Ha ezt tette egykori legjobb barátjával, akkor megteszi majd vele is. Amikor Vincente-tel elértek a két másik épületszárnyhoz vezető kereszteződéshez, az őr afelé kísérte, amelyen irodák és laborok sorakoztak; mindegyik üres volt e késői órán. Elmentek a folyosó végéig, aztán beléptek egy sötét panelekkel borított irodába. Chase már ott volt, egy hatalmas íróasztal mögött ült. A megszokott egyenruháját viselte, a megjelenése makulátlan volt. Regin még a cipőpaszta szagát is érezte. A haját ismét kifésülte az arcából, és nem volt olyan sápadt, mint általában. Szép a szája, állapította meg Regin meglepetten. - Hadd találgassak! - szólalt meg Regin. - Előre eltervezted, mit fogsz mondani, de a torkodon akadt a szó, mikor megláttál melltartó nélkül. Chase haragos tekintete végigsiklott a mellén. A szokásosnál jobban feszült rajtuk a szűk póló, mivel hátra volt bilincselve a keze. - Hagyjon magunkra minket, Vincente - parancsolta Chase. A férfi szó nélkül engedelmeskedett. - Szeretném leszögezni - folytatta a valkűr -, hogy ez nem az én hibám. Ma van a nagymosás, ezért nincs rajtam fehérnemű. Bár bevallom, egy kicsit riszáltam magam a kedvedért. Chase finoman megigazította a lábát az asztal alatt. Felállt a farka. Igen! Regin — Chase: egy-null. Ám a férfi haragja szemlátomást csak erősödött.

Regin nem tudta, Chase mikor hozatja ismét maga elé - ha erre egyáltalán sor kerül -, így ki kellett használnia ezt az alkalmat. Ahhoz, hogy életre keltse az emlékeit, Reginnek valahogy rá kellett vennie a férfit vagy arra, hogy megcsókolja, vagy kiprovokálni, hogy föléledjen benne a berserker. Ehhez szex vagy erőszak szükségeltetett. - Igen, érdekes módon a cellákban nincs mosógép. Ezért úgy határoztam, hogy egyszerre csak vagy a fehérneműt, vagy a felsőruházatot mosom ki, így mindig lesz rajtam valami a kamerák előtt. Nem vagyok ugyan szégyellős, de őszintén, van egy határ, hogy hány férfi verheti ki egyszerre a rólam szóló videó nézése közben. Szimpla bálványimádásból ez már valami baljóslatúbbá változott. - Regin az asztalhoz sétált, és felhuppant rá, egyenesen Chase papírjaira. - Kicsit túlságosan hasonlít a Börtönterron.., tudod? - Azt a dühös tekintetet teljesen fogva tartották ugrándozó mellei. Chase összeszorított fogakkal parancsolt rá. - Tűnj az asztalomról, valkűr! - De érzékeny vagy! - Regin leugrott a földre, és járkálni kezdett az irodában. Chase nem szólt egy szót sem, csak megigazította a papírokat, miközben a valkűrt figyelte. A berendezés modern és puccos volt. A hatalmas mahagóni íróasztal és a hozzá illő, mennyezetig érő könyvespolcok mellett volt még benne egy fényűző bőrkanapé és néhány szék. Beépített irodaszekrények. Két hatalmas ablakon keresztül látni lehetett a mérsékelt égövi erdőt, amelyet homályba borított az éjszaka. A világon nem sok helyen nőnek ilyen fák... Képeket vagy dekorációt azonban nem látott sehol. A könyvespolcok üresen tátongtak. Visszafordult a férfi felé. - Nagy megkönnyebbülés, hogy te nem voltál azok között, akik a videómra kiverték. Vagy mégis?— kérdezte, miközben nagyot kacsintott, de a férfi hűvös viselkedése nem változott. - Szóval, mi a helyzet a kesztyűkkel? A pletykák szerint nem szeretsz másokat megérinteni, és azt sem bírod, ha hozzád érnek. így van? - Regin letelepedett a kanapéra, az egyik térdét felhúzta a melléhez. — Azon tűnődöm, hogyan szexelsz. Talán sehogy. Chase kikapcsolta a dühöt, az érdeklődést, mindent. Mint egy lámpát. - Semmit nem tudsz rólam. - A Penge pengéje a hüvelyében pihen, mi? - Regin lassan elvigyorodott. - Esküszöm neked, hogy jobban ismerlek, mint te önmagadat. - Állandóan ezt mondogatod. Túl kell élned ezt, Regin. Mély lélegzetet vett. Aidán azt akarná, hogy életben maradjak. Ráadásul nem is volt választása. Luciának szüksége van a segítségére; Reginnek túl kell ezt élnie. Ám így sem volt könnyű megtenni. Évszázadokon keresztül táplált titkos remények és várakozások csatáztak a vággyal, hogy megmentse Luciát - és önmagát. A valkűr győzedelmeskedett. - Igen. Hosszú-hosszú idővel ezelőtt Ádáz Aidannek hívtak. Több mint ezer éve ismerlek. Egy kissé fölengedett a feszültség Chase-ben. - Ám még negyvenéves sem vagyok. - Reinkarnálódsz. Gyakran. - Reinkarnálódom. És ráadásul gyakran? Na, ez érdekesnek hangzik - jelentette ki a férfi gúnyos mosollyal az arcán. — Pontosan hányszor is történt ez meg? - Amennyire tudom, ez a negyedik alkalom. - És mindig ugyanúgy nézek ki? - Chase nyilvánvalóan szórakozott vele. - A szemed ugyanolyan, de a többi részed minden alkalommal másmilyen. Én mindig fölismerlek, te pedig minden alkalommal úgy érzed, hogy már találkoztunk. Ez valamilyen szinten most is igaz, nem? A mi kis kínvallatásunk neked valószínűleg ugyanúgy fájt, mint nekem.

- Te nem vagy normális - közölte a férfi lazán, magabiztosan. - Megesküszöm a Szövetségre, hogy az igazat mondom. Tudod jól, hogy köt ez az eskü. - Csak akkor, ha egy másik szövetségbelinek teszik. A férfi elsötétedő tekintete figyelmeztette Regint, hogy vékony jégen jár. De mikor akadályozta őt ez meg bármiben? - Tudom, nem akarod elhinni, hogy bármi közös lehet bennünk. De te is a Szövetséghez tartozol. — Regin hallotta, ahogy a férfi ökölbe szorítja kesztyűbe bújtatott kezét az asztal alatt, tudta, hogy valószínűleg azt képzeli, hogy beléfojtja a szuszt. - Nézd, kössünk egyezséget! Elárulok neked annyi infót a Szövetségről, mint még egyetlen rab sem, te pedig adsz nekem néhány engedményt. - Például? — Mindaddig, amíg információkat szolgáltatok, nem kínzol meg sem engem, sem Carrow-t. Vagy Brandret és Uilleam MacRieve-et jobban, mint ahogy eddig tetted. Vagy Natalját és Thadet. Csak hagyj békén engem és a barátaimat, és minden rendben lesz. Regin szinte látta, ahogy forognak a kerekek Chase agyában. Teljesen biztos volt benne, hogy a valkűr bolond. De mérlegelte azt a lehetőséget is, hogy esetleg megtud tőle valami használhatót. És Chase ismét bekapta a horgot. — Rendben. Most pedig meséld el nekem, valkűr, hogyan ismerkedtünk meg! 15 - Az északi földek egyik hadura voltál - kezdte a valkűr. Declan intett, hogy folytassa. De ahogy korábban, most is úgy tűnt, mintha Regin nem tudta volna eldönteni, mit tegyen. Alighanem azon töri a fejét, hogyan csapja be a halandót. Vagy ez talán nem is játék. Az öregebb halhatatlanok közül sok megbolondult. Lehet, hogy a valkűr elhiszi, amit mondott. T iszta volt a tekintete. — Egy berserker hadúr. Declan megmerevedett. Éppen ezt a faját választotta a valkűr mind közül... Brandr ismerősnek tűnt neki. Ahogy Regin is. Nem, ez csak valamiféle átverés lehet, próbálkozás, hogy megingassák a meggyőződését. Magába fojtotta a dühöt, mert tudta, hogy el kell viselnie ezt a baromságot, hogy információt csikarjon ki a valkűrből. — Mondd el nekem, mit tartasz berserkernek. - Már maga a feltételezés is dühítette, hogy ilyesmi létezik, de nem látott más megoldást. — A berserkerek olyan halandók, aki szokatlan gyorsasággal és erővel születtek magyarázta Regin. - A medvét imádják, és képesek az állat erejét irányítva dühöngő állapotba kerülni, amitől a Föld legerősebb teremtményévé válnak. Legalábbis ideiglenesen. Utána teljesen legyöngülnek. - Regin figyelmesen végigmérte Declant. A férfi azonban semmilyen formában nem reagált a szavaira, bár föléledt benne a gyanú. Lehet, hogy ez mind visz- szavezet... Nixhez. -A berserkerek hűséget esküdtek Wódennek, és a nevében harcoltak. Bár a mítoszoknak ritkán volt valóságalapjuk, Declan utánanézett a valkűröknek. Állítólag Wóden a valkű- rök apja. Regin bólintott. - Én istenek leánya vagyok. Pontosabban a három szülőm közül kettő az. - Hogyhogy három? - Amikor egy szűz harcos segítségért kiált, hogy bátran halhasson meg, Wóden és Freya villámot vet rá, és bemenekíti a Walhallába. En benne voltam a villámban. - Figyelte Declan

arckifejezését. - Nem hiszel nekem, igaz? -A halhatatlanok híresek arról, hogy szeretnek túlzásokba esni a származásukat illetően. De megtanultam, hogy semmiféle lehetőséget ne zárjak ki teljesen. - Rendben. - Bár azon tűnődöm, hogy ha istenek a szüleid, hogyan engedhették, hogy elfogjalak? -Wóden és Freya alszik, hogy spóroljon az erejével. A hívők imádata táplálja őket, és az elmúlt néhány száz évben elég soványka volt a skandináv istenek iránti elkötelezettség. Ha ebből bármi is igaz volt... Az információk valósá- gos gyűjteménye. - Ki volt a harmadik szülőd? - A Ragyogók népéhez tartozott, egy olyan ősi emberi fajhoz, amelyiknek fénylett a bőre. Meglágyítja a szívedet irántam a tudat, hogy halandó anya szült? 169 Ez... meglepte Declant. - És ő hol van? Hol élnek a Ragyogók? - Régen kihaltak. Mind egy szálig. En vagyok fajtám utolsó tagja. - Hogyan haltak meg? - Ahogy mondtam, egy ősi faj tagjai voltak, és halandók. Az idő ad, az idő elvesz - tette hozzá vállat vonva, de a tekintete árulkodóan szikrázott. - Berserkerek, Walhalla, skandináv istenek. Feltétezem, hogy egy kupa mézsör mellett ismerkedtél meg Aidannel. Regin fölkelt a kanapéról, odasétált az egyik ablakhoz azzal a ringó járásával, amely fogva tartotta Declan tekintetét és felgyorsította a pulzusát. Mivel tudta, hogy a valkűr hallja a szívverését, igyekezett uralkodni magán. - Ami azt illeti, éppen csak elhagytam a Walhallát, amikor találkoztunk. És nem ittam mézsört. Csak tizenkét éves voltam. - Hol van a Walhalla? Regin a válla fölött vetette oda a választ. - Egy másik dimenzióban. Az istenekében. - De miért jöttél el onnan? Nem az volt maga a mennyország? - De, csakhogy a nővérem, Lucia bajba került. Ezért hát elindultam az ismeretlen és kemény világba, hogy megmentsem őt. Vámpírok támadtak rám. Alig tudtam megszökni előlük. - Ezért gyűlölöd őket annyira? - Részben. A Horda sokat harcolt a valkűrökkel. Ahogy az egész Pravus hadsereg. Tudod, mi az? - Van némi fogalmam az összeköttetési rendszereitekről. — A szövetségeikről. A valkűrök, a boszorkányok, a tündérek és a lykae egy Vertasnak nevezett szövetséghez tartoztak. A Horda vámpírjai, néhány démonfaj és az állatiasabb teremtmények többsége a Pravushoz. - Csak soha ne feledkezz el arról, hogy a Vertasnak 170 kell szurkolnod, ha megkezdődik az Örökösödés. — Regin oldalra biccentette a fejét. — Tudod, mi az Örökösödés, ugye? - Természetesen. A Szövetség összes frakciója közötti háború, amely ötszáz évente következik be. Csak azt nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hol játszódik le. - Amikor Regin kuncogni kezdett, Declan felmordult. - Mi van? - Ez nem egyetlen csata. Ez egy erő, amely egymás ellen uszítja a frakciókat. Az Örökösödés konfliktust szít közöttünk, hogy ne szaporodjunk el túlságosam. Újabb információ. Részben éppen azt utálta legjobban a detrusokban, hogy ellenőrizhetetlenül terjedtek, nem tartotta kordában a szaporodásukat betegség, sebesülés,

öregség. És a valkűr azt állítja, hogy létezik egy természetes mechanizmus, amely arra kényszeríti őket, hogy gyilkolják egymást? - Akkor miért nem álltok ellen ennek az erőnek? - Mert egyúttal szövetségek alapja, és összehozza az egymásnak rendelt párokat. Ráadásul harcolni jó móka. - És most az emberiséget is belerángatjátok a mulatságotokba? Erre a megjegyzésre Reginből kirobbant a nevetés. - Halandók az Örökösödésben? Azt hiszem, ti, gyerekek legföljebb a cserepadon kaphatnátok helyet. Szent isten, a valkűr ugratja őt! - A Vertas és a Pravus is végzett mostanában bizonyos emberi célpontokkal, és támadást indított a Rend ellen is. A múltban nem volt más választásunk, mint megvédeni magunkat a fenyegetés ellen, amelyet mindkét fél jelent számunkra. Regin visszasétált a kanapéhoz. - Utálok csalódást okozni neked, de nem is tudtunk rólatok. Soha nem hallottam a ti jelentéktelen kis szervezetetekről, mielőtt te magad nem beszéltél nekem róla. Ahogyan senki más sem az ismerőseim közül. — Elkerülhetetlenül közeledik a halhatatlanok és halandók közötti háború. -Az emberek nem fognak háborúba indulni ellenünk — fogalmuk sincs róla, hogy létezünk. Már a feltételezés is nevetséges. -Tudod, mi a közös mindnyájatokban? Az arrogancia. Az a nevetséges, hogy a te fajtád fel sem tételezi, hogy tudunk rólatok. Az egyik feladatunk éppen az, hogy leplezzük a létezéseteket - ami szinte lehetetlen, amikor ti kihívóan mutogatjátok magatokat. Te magad is pimaszul mutogatod nyilvánosan a ragyogó bőrödet! Regin az arcához kapta a két kezét, és felkiáltott. — Ragyog a bőröm? — Aztán elvigyorodott. - falán ki kellene tiltani a nyilvános helyekről csupán azért, mert egyszer megfogtam egy radioaktív földönkívüli farkát? Milyen buta vagy, Chase. Kibaszottul utálom ezt a nőszemélyt! Mocskos szájú, lelki- ismeretlen gyilkos, legjobb esetben érzéketlen, legrosszabb esetben pedig gonosz. És most azzal a titokzatos szemével méregeti őt, közben meg-megrándul a füle. Declan összehúzta a szemét, mikor leesett végre a tan- tusz. A valkűr azért mondott neki ilyesmiket, hogy provokálja, lássa, hogyan reagál. Korábban szeleburdinak és meggondolatlannak tartotta a valkűrt. Most már tudta, hogy a nő módszeresen próbált rést találni a páncélján. — Figyu, nem azért jöttem, hogy veszekedjünk. Csak elmondtam, hogy berserker voltál. Bár egy szavamat sem hiszed. - A szüleim normális halandók voltak. - Biztos örököltél egy recesszív gént vagy valami ilyesmi. Nem ez lenne az első ilyen eset. - Nem, de jó magyarázatnak tűnik. — Úgy véltem, felismerést látok az arcodon, amikor ónorvégul szóltam hozzád. - Akkor tévedtél - hazudta Chase. Megbolondulok. Rákeresett a nyelvre a Rend adatbázisában, de semmit sem bogozott ki belőle. A valkűrt viszont tökéletesen értette. - Áruld el nekem, Chase, hogyan érezted magad, miután elkaptál New Orleansban? Teljesen kimerültél, miután korábban kirobbantál az erőtől? - Van bárki, aki nem érez fáradtságot, miután megerőltette magát, valkűr? - Fogadok, hogy nagyon élesek az érzékeid. Jobban látsz és hallasz, mint bárki, akit ismersz, nem igaz?

Declan erre csak megvonta a vállát. - Azt hittem, le fogod tagadni a képességeidet. - Nem tagadom le. Azt tagadom, hogy berserker lennék. - Hogy ismerheted el az egyiket, miközben a másikat nem? - Feltételezem, hogy az orákulumod, Níx tervezte el ezt az egészet. Gondoskodott róla, hogy elkapjalak téged, és arról is, hogy tisztában legyél minden szokatlan képességemmel. Leginkább egy halandó berserkerének felelnek meg. Ez az egész egy átverés. - Vicces. A korábbi reinkarnációid nem voltak ostobák. Már megint meg tudnám fojtani... - Láttam, hogy van itt még egy berserker. Őt nem érezted ismerősnek? - Ő is benne van. Ti ketten nyilvánvalóan ismeritek egymást, és közösen főztétek ki ezt a tervet. Utánanéztem, hogyan fogták el - éppen csak meg nem adta magát. Mintha tudta volna, hogy téged is elfogunk. A valkűr bólintott. - Ide akart kerülni, hogy a közelemben legyen. Ő az én... védelmezőm. Védelmező. Tehát valóban szeretők. Miért érzi úgy, hogy emiatt legszívesebben addig ütné a berserkert, amíg mozog? Brandr kezei a valkűr ragyogó bőrén. Declan maga sem tudta, mikor vágyott ennyire arra utoljára, hogy megöljön valakit. A gondolatai elhomályosultak, bevadultak. Jog szerint az enyém! Egyedül nekem teremtette a sors. - Chase, villog a szemed. Menj, nézz bele a tükörbe! Declan hirtelen fölpattant, a másik ablakhoz lépett. - És ezzel hitelt adjak a hazugságaidnak? A valkűr mögéje lépett. Megnyugtatóan suttogott. - Nyugodj meg! Declan azonnal érezte, hogy a szemhéja elnehezül, az izmai ellazulnak. Milyen hatalma van fölöttem? - Mi izgatott föl így? Declan csak még jobban feldühítette az, ahogy a valkűr re reagált. - A hülye meséid. - Ez mind igaz. Declan a valkűr felé fordult. - Akkor mivel magyarázod azt, amit N'ix mondott nekem? Azon az éjszakán, mielőtt elfogtalak, a Val Halinál jártam. Amikor elmentetek mellettem az autóval, egyenesen a szemembe nézett, és némán azt suttogta, hogy „elkéstél” - Ki fogom nyírni! - Villámok cikáztak odakinn az ablak előtt. - Egy dologban igazad van: N'íx eltervezte ezt az egészet. De esküszöm, hogy én ugyanolyan báb vagyok, mint te. - És mi a célja vele? - Tudja, mennyire hiányzik nekem Aidán. Szerinte ez volt a tökéletes megoldás, a kikényszerített közelség, meg minden. Valószínűleg éppen most is jól mulat rajtunk a hátborzongató kis denevérével együtt. - Hiányzik neked Aidán? Valkűr, összevissza hazudozol. Az előbb mondtad, hogy Brandrral vagy. Regin fölnevetett. - Brandrral? Ugyan, dehogy! - Újabb vihogás. - Nem, azt mondtam, hogy a védelmezőm. Mármint próbál vigyázni rám. Declan undorodva állapította meg, milyen megköny- nyebbülés öntötte el ezekre a szavakra. Ez csak tovább szította a dühét. Ellépett a valkűr mellől, vissza az asztala mellé. — Miért áldozná föl magát? — Ő volt a legjobb barátod. Megesketted, hogy elnyeri az ohallát, és vigyáz rám.

— Ohalla? — Ha egy berserker megnyer kétszáz csatát Wóden jelét viselve, akkor elnyeri a halhatatlanságot és az azzal járó erőt. Akár igaz volt, akár nem, a sztori lenyűgözte Declant. — Mi volt a jele? — Két holló. Declan alig tudta megállni, hogy ne érintse meg a nyakában lógó amulettet. Amelybe két repülő madarat véstek. Visszaidézte azt a napot, amikor megkapta a medált. Hatéves volt, éppen csak elkezdődtek a rémálmok. Az apja aggódott miatta, s bár a család nemigen engedhette ezt meg magának, elvitte Declant és Colmot a vásárba. Egy jósnő adta Declannek az amulettet, és figyelmeztette, hogy tartsa mindig a szívéhez közel, hogy szerencsét hozzon... — Chase? — Brandr ezért halhatatlan? - kérdezte Declan, hogy elterelje a figyelmet. — Igen, bármilyen hihetetlen, elnyerte az ohallát. Most olyan erős, mint a legtöbb vámpír és démon. És gyors is. Ha dühöngő állapotába kerül, még egy lykae-t is képes legyőzni. — És ilyen hosszú ideig megtartotta az esküjét? - Szóval Aidannek Regin rendeltetett asszonyául, és volt egy hűséges barátja is. — Az első kétszáz évben mindenhová követett engem és Luciát, készen arra, hogy közbelépjen. Szarban hagytuk, amikor csak tudtuk. Végül Ni'x megszánta, és megígérte neki, hogy szól neki, ha veszélybe kerülök - vagy ha te visszatérsz. - Miért nem nyerte el Aidán az ohallát? - Dolgoztál rajta. Azt tervezted, hogy feleségül veszel, mihelyt halhatatlanná válsz. Regin a padlón ült, a térdét felhúzta a melléhez, a fejét az ablakhoz hajtotta. — Arra kértél, hogy maradjak veled, miközben a csatáidat vívod. Nem lett volna szabad többnek lenned számomra egy érdekes halandónál, de valami vonzott hozzád. Ügy döntöttem, hogy adok neked egy esélyt. Elmosolyodott magában, miközben suttogva hozzátette: - És a szüzességemet is. Declan teste megfeszült, döbbenten kapott észbe, hogy eltűnődik azon, vajon milyen lehetett a valkűr első szeretőjének lenni. Tudta, mit csinál Regin, hogy a valkűr azt akarja, képzelje maga elé a jelenetet. És Declan megtette, látta maga előtt, amint lefekteti a valkűrt, és behatol szűz testébe. Ahogy az ajkával fojtja beléje a meglepett sóhajokat... Nyomban megkeményedett a szerszáma. Korábban elég volt egyetlen pillantást vetnie a valkűr ágaskodó melleire, hogy felálljon a farka. Mielőtt találkozott a valkűrrel, már vág)'- tíz éve nem volt merevedése. Most pedig tessék! Hová tűnt az önuralma? - Még egy évezred elteltével is elég, ha arra gondolok, hogy együtt vagyunk, és begörbülnek a karmaim. - Regin megfordult, hogy a férfi láthassa a két kezét. Valóban begörbültek. - Mi köze ehhez a karmaidnak? - kérdezte Declan rekedten. A valkűr fölnevetett. - Hamarosan rájössz. - Mielőtt Declan választ követel hetett volna a kérdésére, Regin folytatta. - Kielégítő volt az élet a táborodban. Az élet veled a valkűr vágyakozva felsóhajtott - csodálatos volt. - Ki ellen harcolt Aidán? - A vérszívók ellen. Mindig a vámpír Hordával. Stratégiai fontosságú átjáróknál helyezted el a seregedet, és mindennap visszaverted őket, védelmezted a halandók völgyben található falvait. Te, a Szövetség egyik berserkere, több ezer ember életét mentetted meg. Declan türelmetlenül intett, hogy folytassa.

- Fölkészítetted és jól kiképezted a hadseregedet, az embereid imádtak, a pokolba is követtek volna. Declan tői féltek az emberei, és megvetették őt. És ezt leszarom mindaddig, míg végrehajtják a parancsokat. Regin elrévedő hangon leírta, milyen volt az élet a táborban - a ruhákat, a fegyvereket, az étkezőcsarnokot a vicsorgó medvefejekkel a falakon -, míg végül Declan már szinte érezte a tüzek füstjét és a sülő vadhús illatát, hallotta a gyakorlótéren állandóan zengő kardok hangját. Egy férfias világot írt le, amely vonzotta Declant. Érezte, ahogy ellazul, egyre jobban magával ragadta a valkűr meséje. És Regin közben állandóan az arcát figyelte, nem látja-e rajta a felismerés legcsekélyebb jelét. - Semmi nem hangzik ismerősnek? - Még nem. Folytasd! - Te magad képeztél ki engem. Miattad hordok a mai napig két kardot. Mindig hosszú kardot akartam forgatni, de nagyobb volt, mint én magam. - A valkűr összeráncolta a homlokát. - Legalábbis ilyen kardokat szoktam viselni. - Itt vannak a raktárban. - Alig egyméternyire Regintői nyílt a raktár titkos bejárata. Benne a valkűr kardjai. -Tényleg? - kérdezte Regin hanyagul, de a szeme ezüstösen villant. Azok a kardok nagyon fontosak voltak neki. - Még mindig emlékszem a napra, amikor nekem adtad őket. — A vonásai teljesen ellágyultak. — Az első tapasztalatok napja volt. - Titokzatos kis mosoly jelent meg a szája sarkában. A mosolytól és az érzéki hangtól Declan kihúzta magát. Az első tapasztalatok napja? El tudta képzelni, mit érthet ezen a valkűr. Féltékenység lobbant föl benne Aidán iránt, Declan szeretett volna fájdalmat okozni a valkűrnek, mert őt szerette. - A te Aidaned mégis meghalt. Regin arcáról lehervadt a mosoly. - Igen. Egy vámpír illant be az otthonunkba, és leszúrta őt. - Nagyon fontosak a számodra azok a kardok - ajándékok az első szeretődtől. Miután ezer évig gyűjtögettél mindenféle holmikat, ezeket becsülöd a legtöbbre? Újabb ezüstös villanás. - Tehát igen - jelentette ki Declan. - Azt hiszem, meg fogom őket semmisíteni, ha nem árulsz el többet a fajtádról. - Csak nyugodtan. Nem érdekel. - A halhatatlanok nem tudnak blöffölni, Regin. A szemetek színének változása elárul benneteket. Es a reakciódból egyértelmű, hogy bármit megadnál azért, hogy megóvd őket. Válaszolj a kérdéseimre, vagy személyesen olvasztom be a kardjaidat! - Azt várod tőlem, hogy veszélybe sodorjam a nővéreimet? - Minden valkűr képes az energia irányítására? Kezdj beszélni, vagy odaadom az értékes fegyvereidet Fegley-nek, hadd baszakodjon velük kedvére. Vagy esetleg elküldhe- tem a Hordának az üdvözleteddel együtt? A vámpíroknak jár az a kard, amely fajuk oly sok példányát mészárolta le. Ahelyett, hogy vitába bocsátkozott volna vele, Regin felállt, és a csípőjét ringatva odalépett Chase-hez. Egy gyöngébb férfit rabul ejtett volna a látvány. - Chase? - mormogta a valkűr. Declan is felállt. - Mi van? - A levegő a valkűr körül tele volt elektromossággal, csipkedte a bőrét, de ez kellemes érzés volt — ismerősnek tűnt. Ahogy Regin közelebb hajolt hozzá, az érzés erősödött, míg végül Declan már majdnem reszketett. Lenézett a valkűr ezüstös szemébe. Szinte megdelejezte. Dörgések rázták meg az épületet.

- Kapaszkodj, mester. 16 Regin legendás temperamentuma? Elérte a forráspontot. Chase értetlenül nézett rá. - Kapaszkodjak meg? Mit akar ez jelenteni? - Azt, hogy nem nyúlkálsz a holmimhoz! - A valkűr lába villámgyorsan fölemelkedett, a csizmája teljes erőből találkozott Declan tökeivel. - O! Te rohadt ribanc! - üvöltötte a férfi, és próbált nem összegörnyedni. - Ezért még megfizetsz! - Chase előredőlt. — Fogalmad sincs, mit ébresztettél föl. - Dehogy nincs! Egy berserkert. - Miközben hátrafelé mozgott, Regin megrántotta az egyik karját, amitől újra kiugrott a válla, amelyik előző nap is. Mielőtt Chase elérhette volna őt, átugrott összebilincselt kezén, mintha ugrókötél lett volna. — Mert az vagy! Chase ökle ütésre lendült. A valkűr hátraugrott; Chase ökle csak milliméterekkel kerülte el a fejét. Miközben a férfi próbálta visszanyerni az egyensúlyát az elhibázott ütés nyomán, a valkűr fölkészült az újabb támadásra. Belevágta a vállát a könyvespolcba. Az ízület hangos roppanással ugrott vissza a helyére. Chase ismét támadásba lendült. A valkűr kicselezte, mögé ugrott, és két összeszorított öklével vesén vágta. De a nyakpánt lelassította, legyöngítette. így Chase el tudta kapni a karját, egy kézzel maga elé pördítette, a másikat pedig ökölbe szorítva ütésre emelte. Regin fölvetette az állát, és Chase tétovázott... A valkűr kihasználta az adódó lehetőséget, előrevágott a fejével, belefejelt az ádámcsutkájába. Aztán leguggolt, és kirúgta alóla a lábát. Chase hanyatt esett. De azonnal talpra is ugrott, hogy visszatámadjon. - Nincs több könyörület számodra, valkűr! - Ezúttal nem fogta vissza magát, egyenesen Regin fejét célozta meg az öklével. A valkűr lebukott, aztán fölnevetett. - Előjön az akcentusod, amelyet annyira próbálsz rejtegetni. Ezúttal egy kibaszott ír vagy? Igaz, haver? - Felugrott az asztalra, fejbe rúgta Chase-t. - Azok a kardok az enyémek! Ha egyetlen ujjal is hozzájuk érsz, azokkal fogom levágni a tökeidet. És pénzes zacskót csinálok belőlük! Amikor meglendítette a lábát, hogy újra rúgjon, Declan elkapta a bokáját, és nagyot rántott rajta. Regin a földre zuhant. Chase felüvöltött, és rávetette magát, a két kezét a feje mellett a padlóra szorította, a csípőjével szélesre feszítette a valkűr combjait. Regin érezte, ahogy Chase-nek megmerevedik a farka, annak ellenére, hogy az imént rúgta tökön. - O, öregem! A kis Declan örül, hogy lát! Csak éppen a kis Declan nem is olyan kicsi. Minél jobban változnak a dolgok... Amikor ficánkolni kezdett alatta, Declan állkapcsa el- ernyedt, a szemhéja elnehezült. A valkűr csak szórakozik vele, de a közelség már rá is hatással van. A férfi csábítóan kemény izmai, tiszta illata, vastag szerszámának izgató feszülése a... Felpillantott Chase acélszürke szemébe, és annyira ismerősnek találta. Aztán a férfi megrázta a fejét. - Elég! Mit képzeltél, hová mész, miután elintéztél engem? - Nem szökni próbáltam. Chase a könyökére helyezte a testsúlyát. - Ha nem szökni próbáltál, akkor mi volt ez?

- Figyelmeztetés, hogy ne merészeld piszkálni a cuccomat. Vagy a jég megtörése, mivel rajtam fekszel, és mindketten fel vagyunk izgulva. Úgyhogy most csókolj meg szépen, és zárjuk le a dolgot. A valkűr lihegett, a melle Declan mellkasának nyomódott. A szája elnyílt, telt ajka hívogatóan csillogott. - Megcsókoljalak téged? - Miközben Chase arra várt, hogy elöntse az utálat, azon kapta magát, hogy eltűnődik, vajon hogyan reagálna a valkűr a csókjára. Vajon belenyögne a szájába? - Segíteni fog abban, hogy visszaemlékezz rám. Csókolj meg! Gyerünk, tudod, hogy akarod. Nagyon vágysz rám. - Soha! — A francba, szállj le róla, tűnj el a közeléből! De szüksége volt arra, hogy maga alá gyűrje a valkűrt, uralkodjon rajta, a hatalma alá hajtsa. - Soha? A farkad azt mondja, hogy hazudsz. -Te kis ribanc. - Chase Regin lába közé nyomta a farkát, hogy fájdalmat okozzon. Odakint villám csapott be. Elkerekedett a valkűr ezüstszínű szeme. - Még egyszer! Csak el akar csábítani, sikongatott Declan elméje. Hitegeti őt... Regin forgatni kezdte alatta a csípőjét, a nemi szervét nekidörzsölte a farkának. Chase felszisszent, és válaszképpen ő is mozogni kezdett. Krisztusom, milyen jó érzés! - Engednéd, hogy most rögtön megkeféljelek, igaz? A padlón dugjalak meg, mint egy ócska kurvát. - Még néhány ilyen lökés, Chase, és egyenesen követelni fogom. - Regin homorított. Felcsúszott a blúza, kilátszott alóla mellének alsó része. A bimbóit még elfedte a póló, de az anyagon keresztül is látszott, hogy megkeményedtek. Látni akarom. Declan egy önkéntelen csípőmozdulatától ugrálni kezdtek Regin mellei, amitől még több ragyogó bőr vált láthatóvá. Már majdnem kilátszanak a bimbói. Lüktetett Declan szerszáma. Miközben a valkűr lába között mozgott, a gyönyörtől és a fájdalomtól összeszorította a fogát. Még néhány lökés, és elélvez; ebben a pillanatban nem is akart mást. Időtlen idők óta nem nézett így le egy nőre. Próbált visz- szaemlékezni, mikor fordult elő ez vele utoljára... A megkínzása éjszakáján. A harag nyomban elnyomta a vágyat. Ellökte magát a valkűrtől. - Ne érj hozzám még egyszer, detrus! Soha nem érints meg! - Végighúzta a kezét az arcán, aztán az asztalhoz lépett, hogy hívassa Vincente-et. - Jöjjön, és tüntesse el innen. A Declan viselkedésében beálló hirtelen változás szemlátomást nem rázta meg a valkűrt. - Igen, valószínűleg igazad van, mennem kellene. - Úgy tett, mintha ásítana. - Neked vissza kell térned a munkádhoz, nekem pedig a börtönbe. Klassz éjszakám lesz. Ki kell nyírnom valakit egy darab szappanért. De azt hiszem, egy gyors kefélésre talán még van időnk. Chase lesújtó pillantást vetett rá. - Semmi sem akadályozhat meg benne, hogy lefeküdjünk egymással. Olyanok vagyunk, mint két mágnes. Ez volt a baj a mágnesekkel — nem választhatták meg, hogy mihez vonzódtak. - Valkűr, te soha többé nem fekszel le már senkivel, mielőtt kivégzünk. - Te aztán tudod, hogyan kell lelombozni valakit, ír. — Regin közelebb lépett hozzá, és fölnézett az arcába. - Nos, Chase, remélem, nem hagyod, hogy ez a kis szóváltás befolyásolja az ítélőképességedet. Általában kellemes velem múlatni az időt. Ha betartod a megállapodásunkat, talán elmesélem a piszkos részleteket, hogyan vetted el a szüzességemet dühöngő berserker állapotodban. Hogyan tépted le rólam a ruhát, és hajítottál a szőrmék közé, hogy olyan dolgokat tégy velem, amilyeneket korábban elképzelni sem tudtam volna.

- Mesékkel etetsz, én pedig megkímélem az életedet? Azt hiszed, nem tudom, hogy mit művelsz? Olvastam az Ezeregyéj szaka meséit. - Hívj nyugodtan Seherezádénak, bébi! Ami azt illeti, ő aztán a ravasz ribanc! Aki mellesleg még mindig tartozik nekem húsz arannyal és egy fél kiló szezámmaggal. — A valkűr egyre közelebb óvakodott, míg Declan már érezte a belőle áradó forróságot, azt a kábító elektromosságot. -Tudod, hogy értékes információkkal szolgálok. Később folytathatjuk, és ígérem, hogy rendesen fogok viselkedni. Vagy az ócska kurvádként. Választhatsz. Declannek eszébe jutott Webb levele. Ha képtelen vagyok megkínozni öt, akkor nincs más választásom, minthogy újra lássam. -Azt hittem, a te fajtádnak tilos bármit elárulnia egy kívülállónak. - Te egy vagy közülünk. - Tisztában vagy vele, hogy ez a megjegyzés mennyire sértő a számomra? - Az igazság fáj, haver. Megérkezett Vincente, aki a legcsekélyebb mértékben sem reagált arra, hogy a valkűr keze elöl volt összebilincselve - sem arra, hogy búcsúzóul csókot dobott Declannek. - Tüntesse el innen! A férfi egyetlen szó nélkül kikísérte a valkűrt. De Vin- cente-nek nem is az volt a dolga, hogy reagáljon, bármit tegyen azon kívül, hogy teljesíti a parancsokat. És az adósa is volt. Hónapokkal korábban Declan rajtakapta, hogy rendszeresen kapcsolatba került egy bizonyos parázna lidérccel. Mivel a Rend semmiféle táplálékot nem adott nekik, a Üdére sorvadozott a szexuális éhségtől - és mindent megtett, hogy Vincente kiszabadítsa. Hogy aztán megerőszakolja a férfit, és táplálkozzon belőle. Ahelyett, hogy kitörölte volna Vincente emlékeit, Declan felhasználta ellene a dolgot, hogy fenntartsa a lojalitását. Akkoriban elcsodálkozott azon, hogy Vincente kockára tenné a karrierjét egy nő, ráadásul egy detrus miatt. Most pedig én magam is üzekedtem egy valkürrel, majd belepusztultam, hogy lássam a mellét. Amikor az ajtó becsukódott Vincente és a foglya mögött, Declan a fürdőszobába masírozott, és belenézett a tükörbe. Krisztus, tényleg világosabb színű lett a szeme? Nem, csak miatta képzelődöm. Ő egy detrus — vele kapcsolatban minden hamis, rossz. S mégis merevedése lett miatta. Várta, hogy a feszültség hatalmába kerítse, úgy vágyott a kínszenvedésre, mint megérdemelt büntetésre. Várt... Már egyedül annak a gondolatnak, hogy a magáévá teszi, elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy elárassza az ismerős szorongás. Ezért elképzelte, ahogy lerántja a valkűr farmerját a térdéig, és belenyomja a farkát a szűk kis puncijába. Várt... Semmi? Azért volt feszült, mert kefélni akart, de nem érzett a szokásosnál erősebb szorongást. Valójában... a feszültség még enyhült is. Elfojtotta az őrült nevetést. Valami okból, legyen bár bűbáj, a feszültség szinte teljesen elillant. Jó idő, jó hely, jó... lány? Kivéve persze azt a tényt, hogy nem emberi Nem, Regin gyilkos és átkozott ellenség, aki sikongatva menekül majd, mihelyt meglátja a meztelen testét. Arról már nem is beszélve, hogy Declannek az volt a kötelessége, hogy bebörtönözze, és előbb-utóbb kivégeztesse a valkűrt. A farka a jelek szerint mindezzel egy csöppet sem törődött. Összeráncolt homlokkal meredt le a szerszámára. Ha most maszturbálna, akkor a valkűr nyerne. Nem volt rá hajlandó.

Regin egy közülük. Egy torzszülött. Eltántorítják a halandó férfiakat a céljuktól. Az én célomtól. Hogy eszébe idézze, mi az, letépte magáról a pulóvert, lemeztelenítve összeroncsolt mellkasát. Azok a teremtmények nem véletlenszerűen hasítottak ki csíkokat a húsából, hanem meghatározott körökben és sávokban. Ennek nyomán a sebhelyek túl keskenyek voltak ahhoz, hogy bőrátültetést lehessen végezni rajta. így a sebésznek nem volt más választása, mint összevarrni a bőrét. Idővel a hegek kidudorodtak. De még ez a borzalmas látvány sem lohasztotta le a merevedését. Tudta, hogy erre csupán egyetlen dolog képes. Az ágyához sietett, a dobozához, és előkészített egy injekciót. Amikor egy évtizeddel ezelőtt elkezdte gyógyszerezni magát, igyekezett megőrizni a büszkeségét, úgy tenni, mintha inzulint fecskendezne magába. Finoman szúrta be a tűt a bőr alá, lazán nyomta le a dugattyút. Az volt a célja, hogy valahogy megkülönböztesse ezeket az injekciókat azoktól, amelyeket annak idején Belfast sötét sikátoraiban döfött magába. Most úgy lőtte be magát, mint egy kábítószeres, aki kétségbeesetten vágyik az adagjára. A szemhéja elnehezült a gyönyörtől. Az agya annyira kikapcsolt, hogy el tudjon feledkezni a golyóiban lüktető fájdalomról, és hamarosan elaludt, gyorsan siklott az álmok felé... 17 - Aidán sietteti a harcokat, hogy visszatérhessen az asszonyához. Hallotta a háta mögül az emberei megjegyzéseit, de Aidán a füle botját se mozdította. Ok is sietnének haza, ha az övék lenne az, ami az övé. Egy szőke istennő, aki a villám tüzéből született. Néhány embere cukkolta, amiért piedesztálra emelte Reginleitet. Mintha bizony lehetett volna másképp! Mihelyt visszaért a táborba, gyorsan beugrott a fürdőházban található forrásba, lesikálta magáról a vámpírok friss és alvadt vérét. Aztán egyszerűen csak derekára terített egy lopott takarót, és eliramodott a hosszúházuk felé. Reginleitet a tűz mellett ülve találta, gondolatokba merülve, a lángokba merengve. Vajon a velem való új életén elmélkedik? Ám mihelyt a valkűr észrevette őt, talpra ugrott, az arca fényesebben ragyogott. - Aidán, hát újra itt vagy! Miközben Aidán feléje sietett, ismét megdöbbent attól, hogy Reginleit milyen gyönyörű nővé érett, mennyei idomaival és puhaságával, amelyben annyira vágyott elveszni. Úgy érezte, mintha a valkűrt neki teremtették volna - igazi harcos volt, akinek bátor szíve, éles elméje és szenvedélyes természete illett az övéhez. De mindig nevetnie kellett, amikor meglátta a valkűr selymes haját. Még ma is ugyanolyan bolondos fonatokat viselt, mint kislánykorában, ám a frizurája fura módon mégis provokatívnak tűnt, úgy nézett ki, mintha most kelt volna fel az ágyból egy kis hancúrozás után. Regin nyújtózkodott, hogy az Aidanéra szoríthassa a száját, buja ajka szétnyílt. Elég volt megízlelnie, és felnyögött. - Az ajkad, asszony... Édes, mint a méz. Mint a kábítószer... Mielőtt beleveszett volna Regin csókjának észbontó mámorába, kényszerítette magát, hogy elhúzódjon. - Van egy ajándékom a számodra, Fényeske. - A karjába kapta, és az ágyhoz vitte a

valkűrt. - Egész nap erre vártam - suttogott pihegve a fülébe Regin. Istenek, már a hangjától is felgyűlt Aidanben a tűz. És amikor pajkosan megmarkolta a farkát... Minden akaraterejére szüksége volt, hogy lefejtse magáról a valkűr kezét; legyezgette a hiúságát, hogy Regin erre duzzogni kezdett. - Nem, igazi ajándék. — Felállt, hogy kivegye a bőrtarisznyájából. - Szeretem a meglepetéseket! - Az ajándékokat szereted. És azt, hogy birtokolhatsz dolgokat. — Átnyújtott a valkűrnek egy vászonba bugyolált csomagot. - Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy egy kapzsi valkűr a párom. Igen, a valkűrök kapzsik, Aidán pedig el akarta kényeztetni Regint, ám ezúttal volt egy hátsó gondolata is. Féltette Regint. Míg nem változik teljesen halhatatlanná, addig majdnem olyan sebezhető, mint egy halandó. Vámpírok árasztották el a Földet, akik bosszút akarnak állni a valkűrön az Aidannel folytatott sok évtizedes háborúskodás miatt. Regin kibontotta a csomagot, és két rövid, bőrhüvelybe dugott kard került elő. Aidán érezte, milyen izgalom keríti a hatalmába a valkűrt, amikor előhúzza az egyiket, és feltartja a tűz fényébe. — Ez gyönyörű, Aidán! Aidán a Szövetség által ismert legerősebb fémekből ko- vácsoltatta a kardokat. A pengéket tökéletesen súlyozták ki, villámokat véstek beléjük, és úgy kifényesítették, hogy visszatükrözzék Regin ragyogását. A valkűr fölkelt az ágyról, a fajtájára jellemző kecsességgel megsuhintotta mindkét kardot. A csuklói lazán forogtak, a mozdulatai olyan természetesnek tűntek, mintha karddal a kezében született volna. Aidán keble dagadt a büszkeségtől. Regin legendás hírű kardforgató lesz. — Soha nem kaptam még ilyen szép holmit, Aidán. - Regin írisze csillogott az érzelmektől. Pontosan úgy, mint olyankor, amikor gyönyörben részesítette őt. Még csak két hetet töltöttek együtt, de a valkűr ezüstszemének látványától azonnal felállt a farka. — Mesterien megtanulom majd forgatni ezeket a kardokat. - Regin úgy nézett föl Aidanre, mintha ő lett volna minden idők legnagyobb harcosa. Ettől pedig könnyen egy férfi fejébe szállt a dicsőség. Aidán mindig kihúzta magát, ha ez a nő ott volt a közelében. — Gondoskodni fogok róla. - Mint ahogy arról is, hogy megszeress. De Aidán tudta, hogy ehhez idő kell. Regin még mindig nem döntötte el, hogy vele marad-e a megbeszélt három hónap letelte után. O, de Reginleit kezdett felragyogni - szó szerint - minden alkalommal, amikor meglátta Aidant. És a férfi minden egyes csatával közelebb került ahhoz, hogy véglegesen magáévá tehesse a valkűrt. Nem tudta elég gyorsan megvívni ezeket a csatákat, és néha eltűnődött azon, vajon meddig lesz képes még ellenállni a valkűr iránt érzett sorsszerű vonzalomnak. Regin tekintete lesiklott a takaró alatt dudorodó erekciójára. -Talán várhatunk a gyakorlással reggelig - mormogta. Egész testében reszketett, a karmai begörbültek. Nyilvánvalóan alig várta, hogy Aidán hazatérjen. A férfi kivette a valkűr kezéből a kardokat, és gyorsan visszadugta őket a hüvelyükbe. - Akkor hát reggel. Most pedig megcsókollak, mert egész nap ezután epekedtem. - A karjába kapta a valkűrt, a szőrmeágyhoz vitte, és lefektette rájuk. Ledobta magáról a takarót, és melléje heveredett. Kiszabadította a valkűrt a ruhájából, lemeztelenítve a testét mohó tekintete előtt. Hol csókolja meg először? Regin peckes bimbói becézésért könyörögtek. Velük kezdte hát.

Mihelyt az ajka összezárult az egyik göböcske körül, Regin háta fölemelkedett a szőrmékről, és villám csapott be odakinn. Miközben Aidán a bimbóját szopogatta, Regin magához szorította a férfit, egyre vadabb vággyal markolt a hátába. Amikor a nedves bimbó fölmeredt, Aidán elengedte és ráfújt. - Aidán! Regin domborított, még többet akart, így hát Aidán a másik bimbója fölé hajolt, körbeforgatta körülötte a nyelvét. A valkűr olyan átkozottul felizgult a játéktól! A mellei hihetetlenül érzékenyek voltak, akárcsak a fülei. És az öle... Aidán imádta titkos hajlatának ízét, órákig képes volt nyalogatni. El is engedte a valkűr mellét, és elindult lefelé. A vállára fektette Regin combját. Mihelyt megízlelte Regin húsát, Aidant elöntötte a gyönyör. Nem is csoda, hogy imádta az ízét, egyre ingerlékenyebb lett harc közben, amikor már órák óta nem csókolhatta a valkűr édes ölét. Igen, gyorsabban gyilkolt, csak hogy minél hamarabb visszatérhessen édes kis asszonyához. Végighúzta nyelve hegyét az érzékeny göböcskén, de Regin már túl közel járt az orgazmushoz. Aidán elvigyo- rodott. Az ő kis istennője buja jószág volt. - Az ujjaid, Aidán - nyögte. Imádta, amikor a férfi beléje dugta az ujjait, még nyalakodás közben is. Mihelyt mélyen beléje nyúl, Regin vadul elélvez majd az ujjai körül. Az ő Reginleitje készen áll arra, hogy teljesen a magáévá tegye. Már csupán rá vár. - Túl gyorsan el fogsz élvezni, szerelmem. A valkűr csalódottan felnyögött, de Aidán még nem akarta befejezni. így hát visszahúzódott, hanyatt dőlt, és magára húzta a valkűrt, aki így a feje fölött térdelt szétterpesztett lábbal. így figyelhette, ahogy Regin fölötte vonaglik, ahogy a bőre forrón ragyog. Megmarkolta a valkűr combját, hogy ne tudjon megmozdulni, amikor rátapasztja a száját. Ahogy újra meg újra végignyalt az ölén, a farka olyan merevvé vált, mint egy oszlop. Regin halkan nyögdécselt. — Kérlek, Aidán, most... most. Aidán nem tudott ellenállni a könyörgésnek. Beléje dugta kinyújtott nyelvét, egyszer, kétszer, miközben a csípője ugyanabban a ritmusban döfött fölfelé... A valkűr hátrakapta a fejét, ahogy elélvezett. — O, istenek, igen! - Valósággal hullámzott Aidán szája fölött, a nyelvének dörzsölte magát. Villámok csapkodtak odakinn, dörgött az ég, miközben Aidán tovább nyalogatta a valkűr ölét, és nyögdécselt a gyönyörtől... Mihelyt kicsikarta Regínból az utolsó kis nyögést is, mindketten a szőrmékre hanyatlottak, és levegő után kapkodtak. Ám aztán a valkűr apró csókokat hintett végig Aidán nyakán, mellén, és egyre lejjebb haladt. Istenek, bárcsak olyan vadul vágyna rá a valkűr, ahogy Aidán őrá! A férfi nem erőltette ezt a fajta gyönyört a lányra. Regin még fiatal volt, és Aidán azt akarta, hogy magától jusson az eszébe. Tudta, hogy rajta múlik majd, a valkűr megkedveli-e ezt a fajta örömszerzést, vagy megutálja - egy örökkévalóságra. - Mit csinálsz, Reginleit? - Meg akarlak csókolni. Ahogyan te szoktál engem. Aidán a markába köhögött, és próbált lazának tűnni. - O, és ugyan mit tudsz te a szopásról? Regin felpillantott rá; megrándultak a fülei. - A hangod remegéséből tudom, hogy ez nagyon fontos neked. - Nagyon jó az ítélőképességed, valkűr - jegyezte meg Aidán büszkén. Mindennap egyre jobban szeretem öt. - Taníts meg rá, hogyan kell csinálni!

Aidán nagyot nyelt, aztán lefelé irányította a valkűr fejét; imádta az érzést, ahogy a haja végigsimított a mellkasán, a bimbóin. - Nyomd ide az ajkadat, Reginleit - mutatott a duzzadt makkra -, aztán nyald meg! Regin végighúzta a nyelve hegyét a nyíláson, amitől kibuggyant egy csepp ondó. -Nem muszáj... - Aidán szava elakadt, amikor Regin lelkesen végignyalta a szerszámát, mintha még többet akarna. - Tetszik ez az íz. A te ízed. Regin igazi kincs! Aidán reszkető kezébe fogta a valkűr arcát. - Ennél sokkal többet is adhatok. Akarod? - A többi asszonyod is ezt csinálta? - Regin kérés nélkül Aidán golyóihoz dörzsölte az orrát, pajkos nyelvét végighúzta azokon is. - Ö! - Aidannek minden akaraterejére szüksége volt, hogy nyugton maradjon. - Egyetlen korábbi nőre sem emlékszem - jelentette ki őszintén. - Megbabonáztál. - Többet akarok. - Akkor szívd meg erősen a makkot, és közben pumpáld a kezeddel. És a hűséges rabszolgáddá teszel. - Az ő ügyes kis Reginleitje tökéletesen simogatta, miközben szopott. És félig lehunyt szemhéja alól Aidant figyelte, a tekintete ezüstösen ragyogott a vágytól. A férfi a valkűr tarkójára fektette a tenyerét, lába az ágyra hanyatlott. - Simogasd magad, szerelmem - nyögte rekedt hangon. - Azt akarom, hogy elélvezz... a farkammal mélyen a szádban. Regin felnyögött a szerszáma körül, ahogy maszturbálni kezdett, ügyes kis ujjaival simogatta magát. Odakinn újabb villám fénye világította be az éjszakát. - Megőrjítesz, valkűr. — A kéj egyre fokozódott, ahogy Regin szája és keze könnyedén munkálkodott rajta. Aidán szerszáma megduzzadt, ahogy a magja kitörni készült. Kétségbeesetten vágyott a megkönnyebbülésre, de vigyázott, hogy ne hatoljon túl mélyre Regin torkába. - Reginleit, a magom! A nyelvedre loccsan, ha nem húzódsz el... Képtelen volt folytatni, mert a valkűr még erősebben szopott, kikövetelve belőle, amit a férfiassága nyújtani tudott. És Aidán nem tehetett róla, megadta neki, amire vá- gyott. A viharos óceán hullámai ostromolták a szigetet, híven tükrözték Declan hangulatát, aki egyenesen belerohant a vad szélbe. Soha nem volt még olyan valóságos álma, mint ma éjjel - a valkűrről és az ő berserkeréről. Alom, amelyből Declan hirtelen riadt fel, az orgazmus határán, döfködő ágyékkal, nedvedző szerszámmal. Szinte érezte magán a valkűr száját, hallotta a nő nyögéseit. Declan megtörölte kezével az arcát. Istenem, segíts, még a számat is megnyaltam, hogy éreztem az ízét. A fájdalmas vággyal... sóvárgó gyöngédség keveredett a valkűr iránt. És talán még némi bűntudat is, amiért megfenyegette, hogy elpusztítja a kardokat. Ez undort keltett Declanben. Talán bűbáj hatása volt az álom, vagy valami új? Veszélyes erdei csapásokon futott végig, letépte magáról a pólóját, csupán a gyakorlónadrágot és a bakancsait viselte. Ügyet sem vetett a csupasz melléhez csapódó ágakra, égő tüdejére, miközben egyik kilométert futotta le a másik után. Villámok csapkodtak körülötte, üvöltött a szél, de Declan élvezte a vad éjszakát, az esőcseppeket sebhelyes bőrén. Történjen bármi, csak törölje el a valkürröl látott álmot. A nő valahogy elérte, hogy ő átélje azt a jelenetet. Az első tapasztalatok napja volt, mondta korábban. Akkor szopott le először férfit. O pedig elképzelte a történteket, mintha maga is a részese lett volna, az elméje részletekkel színezte ki a történetet. Ahogyan a valkűr eltervezte.

Declan még arról is álmodott, hogy kielégítette a valkűrt - egy detrust - a szájával. Ami még gyanúsabbá tette az egészet. Mivel a saját szokásai nem támasztották alá az álmot. Aidannel ellentétben Declan soha nem nyalt nőt, soha nem volt ilyesmire ideje szex közben. Mindig előbb lett rosszul. Az igazat megvallva, soha nem is izgatta magát különösebben amiatt, hogy a nő elélvezett-e, vagy sem. És bár biztos volt benne, hogy volt része orális szexben azokban a homályba vesző napokban, amelyek megelőzték a meg- kínzását, nem emlékezett rá vissza pontosan. Ez nem én vagyok. Nem- akarok ilyesmiket vele... Talán a valkűrnek vannak olyan képességei is, amelyekről Declan nem tud. Lehet, hogy képes álmot bocsátani másokra, mint az álomdémonok. Vagyis valamilyen szinten irányítja a tudatot. Declan az a fajta ember volt, akinek szüksége volt rá, hogy önmaga irányítsa az életének minden egyes aspektusát, neki mindennél fontosabb volt az erő és az akarat. Amikor legutóbb megfosztottak ettől... A valkűr meg fog fizetni azért, mert játszadozott vele. Futott tovább, pedig már kapkodnia kellett a levegőt, és az izmai remegtek. Sár csapott föl, beterítette remegő testét, de ő csak futott tovább. Úgy futott, mintha üldözné valami. 18 Chase látja az álmokat. Mihelyt Vincente bekísérte másnap éjszaka a mester irodájába, Regin azonnal tudta. Chase kezdte újraélni Aidán vele töltött idejét, visszaemlékezni a szeretkezéseikre. A férfi úgy figyelte őt, mint egy sas, a tekintete birtokló és ismerős volt. Úgy nézte őt, mint egy olyan férfi, aki látta őt meztelenül - és tetszett neki a látvány. Az álmok jelezték a vég kezdetét Aidán minden egyes reinkarnációjának. Normális körülmények között ilyenkor kapott Regin hisztériás rohamot. De a dolog most előrelépést jelentett. Igaz? Fokozd a nyomást, Regin. - Hagyjon minket magunkra - parancsolt Chase az őrre, de nem fordította el a tekintetét Reginről. Vincente szó nélkül, a szokásos kifejezéstelen arccal sarkon fordult. Amikor egyedül maradtak, Regin megszólalt. - Nem tartja Vincente furcsának, hogy idejárok? - Nem az a dolga, hogy gondolkodjon. Csak az a feladata, hogy kövesse a parancsaimat. Chase hangja eleve is rekedt volt, de ma éjjel még inkább annak hangzott, amitől megrándult a valkűr füle. - Nos, formálisan panaszt készültem tenni Fegley ellen — folytatta Regin. — De ez az intézmény nem tűnik fogyasztóközpontúnak. — Ismét felszökkent az asztalra, Chase tökéletes rendben tartott papírjaira. A férfi összeráncolta a homlokát, de nem parancsolta le onnan. - Minden pillanatban azt várom, hogy az a kis báb idézni kezdjen A bárányok kallgatnakhó\: „Testápolót ken a bőrére”. A fickó rossz véget fog érni. - Most már a jövőbe is látsz? Vagy csupán hiábavaló dolgokat tervezgetsz? - Egyszerűen csak öreg vagyok. - Regin felsóhajtott. - Mindenhol találkozhatsz hozzá hasonló pasasokkal, és idiótának kellene lenned, hogy ne lásd előre, mi történik majd vele. És ha már a nevetségesen eredménytelen munkavállalóknál tartunk... Dixon állandóan bámul azon a röhejes szemüvegén keresztül. Mintha arról álmodozna, hogy eljátszadozhat a belső szerveimmel. O, várjunk csak! Hiszen azt is teszi. - Regin oldalra biccentette a fejét. - Fo-

gadok, hogy rólad még többet álmodozik. - Féltékeny vagy? Regin a homlokát ráncolta. - Természetesen féltékeny vagyok. - Csodálom, hogy bevallód. - Előbb voltál az enyém. Az én jogaim tíz évszázadra nyúlnak vissza. - Semmi közöd hozzá, mi folyik Dixon és köztem. - Hát, ha ő az eseted, akkor csak tessék. Csak azt hittem, hogy egy olyan férfi, mint te, egy igazi nőre vágyik. Olyan valakire, aki elég erős, hogy elbírjon veled, és elég érzéki ahhoz, hogy kielégítse a vágyaidat. - Regin átült az asztal közepére, a másik papírhalom tetejére. Ezúttal Chase mintha észre sem vette volna. - De ő legalább nő. Nem valkűr. - Bébi, én igazi nő vagyok. - Sokatmondón szétterpesztette a lábát, így Chase a két combja közé került. — Vedd le rólam a bilincset, és megmutatom, mi hiányzott eddig az életedből. *** Declan elhitte, hogy meg is tenné. Most azonnal hátradönthetné a valkűrt az íróasztalon, letéphetné róla a ruháit, és beléhatolhatna. A leggyönyörűbb nőbe, akit valaha látott. És egy pillanatig a bensőjében minden tökéletesen egyet is értett az ötlettel. A nap folyamán állandóan visszatértek a gondolatai az álomhoz a valkűrről és a berserkerről. Újra és újra merevedése lett, és azon tűnődött, vajon meddig bírja, mielőtt enyhítenie kellene a nyomáson, amely egyre csak erősödött. Képtelen volt a munkára koncentrálni. Egy ilyen méretű létesítményt vezetni ötemberes feladat volt — és ő keveset hárított át belőle másra de ez soha nem zavarta, mert jobban szerette, ha teljesen lefoglalja a munka. Most viszont úgy érezte, mintha kicsúszott volna a kezéből a gyeplő. Szakmai és személyes szempontból. És szexuális téren? - Gyerünk, Chase - mormogta a valkűr. — Érzem a benned uralkodó feszültséget - olyan vagy, akár egy robbanni készül lőporos hordó. El fognak tántorítani a célodtól... - Soha nem alacsonyítanám le magam odáig, hogy ágyba bújjam egy magadfajtával. A valkűr vállat vont, de mintha Declan fájdalmat látott volna fölvillanni a szemében. - Lehet, hogy nem engem választasz. De Dixont sem. - Olyan biztos vagy ebben? - Ismerlek téged, nem emlékszel? - Akkor bizonyítsd is be! - Tudom, hogy állandó nyugtalanság kínoz. A múltbeli életeid csatáznak a jelennel. - A valkűr lehalkította a hangját. - Egyszer azt mondtad, olyan érzés, mintha egy vadállat lakozna benned, aki kétségbeesetten próbál kitörni onnan. Az arcodon látom, hogy ez az érzés változatlan. Vajon honnan a pokolból tudhatja? Evekkel korábban, mikor Declan végre bevallotta Webbnek, hogy állandó sürgető érzés mardossa, Webb so- katmondóan bólintott. - Ez a hívás, fiam. Ezt érzed, mindig is érezted. - Declan ezt használta a hivatása beteljesítésére - a halhatatlanok elpusztítására. Akkor miért csökken a feszültség minden alkalommal, amikor Reginnel van? - Múlt éjjel rólam álmodtál, igaz? Mindig így történt a múltban, azt mesélted, mindig az

előtt történik meg, hogy visszatérnek az emlékeid. Declan azonnal ideges lett. - Hogyan érted el, hogy lássam azt az álmot? Bűbájjal? - Nincsenek ilyen képességeim. - Baromság! - Ismét kiütközött a férfi akcentusa. - Chase, még ha tudnék is álmot bocsátani, hogyan tehetném... amikor nyakpánt van rajtam? Declan nagyot nyelt. Nem, nem, a Szövetségben minden lehetséges. Egy másik lény is bocsáthatta rá az álmot, vagy akár Regin is megtehette, még mielőtt fogságba esett. - Nézz szembe a tényekkel! Berserker vagy, és reinkarnálódtál. Ha egy vagyok közülük, akkor a Rend megfog ölni. A tekintete elkalandozott. Nem, csak megijesztett. Ez nem a valóság. Erősen megrázta a fejét, mire a valkűr megszólalt. - Akkor te mivel magyarázod az erődet és a gyorsaságodat? Már persze, ha nem szedsz titkos katonai gyorsítót vagy hiperszteroidokat, hogy dagadó izmaid legyenek? - Nem teszek semmit annak érdekében, hogy megerősödjem. - Éppen ellenkezőleg. - Akkor mi a helyzet? Vér, amely nem volt az enyém. - Talán valaki a fajtádból megsebesített egy csata során, és megfertőződtem halhatatlan vérrel. Lehet, hogy hasonlatossá váltam azokhoz a lényekhez, akikre vadászom. - Ez nem így működik. Nem veheted át a jellegzetességeinket. Legalábbis nem végleges jelleggel. Kivéve, hogy úgy halsz meg, hogy valakinek a vére folyik az ereidben, és halhatatlanná változol. Akkor talán mégsem vált neopterává? A valkűr rávigyorgott. - Még nem haltál meg, igaz? Én... nem is tudom. Azok a lények tehettek vele bármit azokon a napokon és éjszakákon. Declan szívverése felgyorsult, ahogy próbált áttörni a ködön. Legyenek átkozottak, egy férfinak tudnia kellene, hogy meghalt-e, vagy sem. Mintha a valkűr olvasott volna a gondolataiban, úgy folytatta. - Ha ennyire gyűlölsz bennünket, akkor nyilván téged, vagy valakit, akit szeretsz, halhatatlanok bántottak. Látva a sebhelyeidet... — A valkűr az arcán lévő hegekre mutatott, azokra, amelyek viszonylag kevésbé voltak feltűnőek a testén lévőkhöz képest. - Szóval jól kiismertél. -Tehát nem tagadod. Gondolom, a szüléidét ölték meg. A megölték enyhe kifejezés volt arra, amit a neoptera tett velük. Azoknak a lényeknek mohó szájuk volt, amely függőlegesen nyílt, az ajkaik borotvaélesek voltak, valósággal szétvágták a húst. Kapaszkodó nyelvük centiméterekre volt képes kinyúlni. Declan érezte, ahogy belevájtak vele a bőre alá. Alig volt képes elfojtani a borzongást. - Chase? - Nem tételezted föl, hogy a feleségemet és a gyermekeimet vesztettem el - jegyezte meg szórakozottan. - Holott a korom alapján a legtöbben erre gondoltak volna. - Nem, soha nem nősültél meg. - És ezt ugyan honnan tudod? - Az előző négy életedben soha nem volt mással kapcsolatod. Fogadok, hogy soha nem feküdtél le kétszer ugyanazzal a nővel. Fején találta a szöget. - Miért mondod ezt? - Gyűlölöd a szexet másokkal. Fizikailag rosszul érzed magadat utána. - Lágyabb hangon folytatta. - Mert hiányzik az, ami régen a tiéd volt, és hűséges akarsz maradni.

Declan összeszorította az állkapcsát, és fölidézte az összes alkalmat, amikor majdnem elhányta magát, megszégyenülten emlékezett vissza minden egyes esetre, amikor nem tudott... - Aidán... Villámsebesen kinyújtotta kesztyűbe bújtatott kezét. Belemarkolt a valkűr hajába, közel rántotta magához a fejét. - Ne szólíts még egyszer ezen a néven, valkűr! Ez az utolsó figyelmeztetés. - Oké, rendben — felelte kedvesen Regín, de a szeme felvillant. Ezüstös szem néz föl rám, a haja az öklö?nre tekeredik, ahogy lefelé irányítom a... Undorral eleresztette a valkűrt. A nő nem ijedt meg. - Beszélgessünk inkább a szobádban. Vigyél be oda! - Miért tennék ilyesmit? - Mert ott van az ágyad, ahová tartozom. Declan elképzelte a valkűrt az ágyában, ahogyan az álmában is látta, kinyújtózva, mint egy ajándék, meztelen bőre ragyog. A combját nyilvánvaló vággyal tárná szét, azok az aranyló fürtök nedvesen csillognának... Kötelesség, cél, ismételgette magában sürgetőn. - Gyerünk, Chase! - Mondd csak, ha bevinnélek a szobámba, és bedugnálak az ágyamba, szerinted mi történne? - Fölrajzolhatom egy diagramon. Hadd segítsek: én lennék a B egyenes, te az A. - A végső kimenetelre értettem. Azt hiszed, hogy szabadon engednélek, ha elég örömet nyújtasz nekem? Nem te vagy az első detrus, aki felajánlja magát a szabadságért cserébe. - Felajánlani magamat a szabadságért cserébe? — A valkűr ismét fölnevetett. - Mi van, ha a szex kedvéért ajánlom fel magamat? Talán hiányzik a szeretkezés veled. Talán sóvárgok utána. - Nem lenne meglepő. A legtöbb halhatatlan nőszemély úgy viselkedik, mintha tüzelne. Regin felvonta a szemöldökét. - Te tanítottál meg a gyönyörre. Annak az álomnak az emlékképei ismét megfékezhetet- lenül eltörtek. Szorítsd ide az ajkadat, Reginleit. - És most, egy másik életben kinevetsz azért, mert hiányzik nekem? Gyerünk, Chase! Vigyél be oda, ahol élsz. Talán attól félsz, hogy meglátok egy kezeslábas pizsamát? Egy szexuális játékszert? Legalább annyira vágyom egy fürdőre, ahogyan te arra, hogy nézhess közben. Sokkal beszédesebb vagyok tisztán. A szövetségbeliek nagyon kényesek a tisztaságra, tudod. - Tudom. Ez a fajtátok egyetlen pozitív tulajdonsága. - Declan hátradőlt a székében. - Ezt a témát lezártuk. Regin felsóhajtott. - Milyen makacs vagy! Pont, mint egy férfi, akit ismerek, és akinek A-val kezdődik a neve. - Nem a te nagyra becsült Aidaned vagyok. Nincs bennünk semmi közös. - Annyira egyformák vagytok, hogy az már hátborzongató. Mindketten harcosok vagytok, a legerősebbek és a legjobbak abban, amit csináltok. Ez igaz volt minden egyes reinkarnációdra. Győzött a kíváncsiság. - Mik voltak a többiek? - Voltál lovag, kalóz és lovassági tiszt. Mindegyik harcos. De minden egyes megtestesülésben Aidán személyiségének egy-egy meghatározott tulajdonsága kapott hang-

súlyt. Az első Treves volt, egy középkori francia lovag, Európa-szerte hírhedt személy. Ő testesítette meg Aidán könyörtelenségét és erejét. - Hogyan találkoztatok? - A sors. Mindketten Franciaországban ragadtunk egy télen, egy vár ostrománál. - Nem kellett volna neked a Walhallában lenned? Szomorúság suhant át a valkűr arcán. - Soha nem térhetek vissza a Walhallába. Ha egyszer elhagytad, többé nem mehetsz vissza. - Mielőtt a férfi tovább faggatózhatott volna, folytatta. - Lucia — ő a kedvenc nővérem - és én együtt védtük az öreg Lanbert gróf várát. - Miért? - Lanbert ősei északról származtak, és a vérvonal még mindig a valkűröket imádta. Luciával úgy döntöttünk, hogy az imádságaik és áldozataik jutalmaként felajánljuk a kardunkat és az íjunkat, hogy segítsünk megvédeni az otthonukat. Ráadásul mind a ketten tökre unatkoztunk. - Treves is az egyik szövetségese volt? - Egyáltalán nem. Tudod, tőled védtük a várat. 19 — Tőlem? - Chase felvonta a szemöldökét. - Aha. A várak elfoglalásáról voltál híres. Európa-szerte kulcsfontosságú erődítményeket foglaltál el Fülöp király nevében, és szemet vetettél Lanbert várára. - Regin törökülésbe helyezkedett, és várta, hogy Declan mer-e erre mondani valamit. Szinte lehetetlen volt kényelmesen ülni megbilincselt kézzel. A férfi fenyegetőn rábámult, de egy szót sem szólt. - A hadsereged mindennap közelebb nyomult a várhoz, már majdnem hajítógépnyi távolságra voltatok. De tudtuk, csak idő kérdése, hogy megkezdődjön az ostrom. Az embereid fanatikusan hűségesek voltak hozzád, te pedig mesteri stratéga voltál. Lucia kezdett kifogyni a nyílvesz- szőkből. A kardjaim kicsorbultak a csontok hasogatásától. Már napok óta nem aludtunk... Miközben a valkűr leírta a jelenetet - a füst és a kátrány szagát, a leomló falak nyomában szállongó port, a kovácsok kalapácsának állandó csilingelését Declan hátradőlt a székében, a válla ellazult, ahogy enyhült benne a feszültség. Ahogy a valkűr felidézte a hetekig tartó csatát, a gyalogosok támadásait és az egymásra zúdított nyílzáporokát, Declan még jobban ellazult, a feje mögé tette a kezét. Chase szerette a meséket. - Aztán eljött a leszámolás napja. Feltöltöttétek a hajítógépeket, amelyek olyan közel voltak a falakhoz, hogy hallottuk a kötelek feszülését. Mielőtt támadást indítottatok volna, odaügettél a várkapuhoz egy vérben forgó szemű csődör hátán. A tusa elcsendesült, csak innen-onnan hangzott fel a kardok hangja. Magas voltál, bár nem any- nyira, mint most, de masszív a páncélruhában. Akkor is tudtam volna, hogy te vagy Treves, ha nem tartod a kezedben a szokott vörös zászlót, rajta a két repülő hollóval. - Holló? - Tényleg újra megfeszültek a vállai? - Wóden jele, elfelejtetted? Akkor azt hittük, csak véletlen egybeesés, hogy Treves is a hollót választotta. — A szeme sarkából a férfira pillantott. — Ismered ezt a jelet? Chase megrázta a fejét. - Folytasd! Némi tétovázás után Regin újra megszólalt. - Valami okból fölemelted a tekinteted a bástyára, amelyet én védtem, és alaposan megnéztél magadnak.

-Talán, mert ragyogsz — jegyezte meg Chase ingerülten. - Tetőtől talpig beburkolóztam a köpönyegembe - jelentette ki a valkűr mézédes hangon. Felüvöltöttél Lanbertnek: „Add meg magad, vagy a földdel teszem egyenlővé a váradat!” Az ultimátum persze nem tetszett nekem, és hangot is adtam a véleményemnek. - Ami mi volt? - Az, hogy párosodj egy disznóval. De ez sokkal klasz- szabbul hangzott ófranciául. Chase felvonta a szemöldökét. - A szavaim hallatán megrázkódtál a nyeregben, mire a lovad még jobban megvadult. Felszóltál nekem: „Te véded azt a bástyát, asszony?” Én pedig válaszoltam: „Az életem árán, te fasz.” Ez is klasszabbul hangzott ófranciául. - Ellenszegültél a fölényben lévő hadsereg vezetőjének? - Mit tehettél volna? Még több hajítógépet vetsz be? - És mit válaszolt erre? - kérdezte Chase. - Te azt kiáltottad: „Lanbert, küldd ki hozzám a fekete köpönyeges nőt hadisarcként, és abbahagyom az ostromot. Békében fejezhetjük be azt a napot.” Mindenkinek torkán akadt a szó. Treves győzelem nélkül lemond egy ostromról? Több tucat várat szereztél már meg soha nem veszítettél. Az pedig még jobban megdöbbentett mindenkit, hogy egy nőt akartál. - Miért volt ez olyan sokkoló? - Mert Treves egy szerzetes lovagrendhez tartozott. Nem hálhatott nővel. Luciával együtt fogalmunk sem volt, mit gondoljunk. Nem tudhattad, hogy valkűr vagyok. De mi másért akarhattál volna engem? Természetesen Luce megeresztette az ilyenkor kötelező hadizsákmányos viccet, és mindenki jót nevetett. Lucia akkor kezdett végre elfeledkezni Cruach legrosz- szabb kínzásairól. Évszázadok után végre újra megtanult nevetni. - Nem féltetek? Regin a szemét forgatta. - Én semmitől nem félek. Ráadásul nagyon viccesnek találtuk, hogy azt mondtad Lanbertnek, küldjön le hozzád. Az öreg gróf annyira parancsolhatott nekem, ahogy én kérhettem Wódent, hogy ébredjen föl isteni álmából. De addigra már furdalt a kíváncsiság. Egyszerűen szembe kellett néznem veled. Amikor kirobogtam a várból, elém lovagoltál. Regin soha nem fogja elfelejteni, hogyan nézett ki. Közelebbről jobban érzékelte, milyen hatalmas a férfi, de nem látta az arcát. A sisakrostély eltakarta a szemét, és a háta mögött ragyogott a téli nap, fájdalmasan elhomályosítva természetfölötti látását. - Treves és én... ugrattuk egymást. Regin még mindig hallotta a férfi hangját: — Azért jöttél, hogy feláldozd magad nekem? — Nem láttál harcolni, lovag? Nem áldozok fel semmit ezzel a lépéssel. — Asszony, a hadizsákmányom lettél, mihelyt kiléptél a vár kapuján. Regin fölemelte az állát. — Vagy te az enyém. — Rám parancsoltál, hogy vegyem le a köpönyegemet. Bár nem engedelmeskedem parancsoknak, élveztem, hogy megdöbbenthetem az embereket a klassz ragyogásommal. Ezért aztán visszahajtottam a csuklyát. Fölszisszentél, de te is tartogattál meglepetést. Lobogó zászlód eltakarta a napot, és fölemelted a sisakrostélyt. Megpillantottam a szürke szemed, és majdnem elájultam. A szemed felvillant. Treves először zavartnak tűnt. — Soha nem láttalak még, de kísérted az álmaimat — motyogta. Aztán elszántan összehúzta a szemét, és beleszúrta a zászló rúdját a földbe. — Mielőtt még időm lett volna pislogni egyet, már föl is emeltél a nyeregbe. Odakiáltottál az embereidnek: „Nem harcolunk tovább!”

Regin figyelte Chase reakcióját. Mintha nem is figyelt volna rá. — És boldogan éltünk, míg meg nem haltunk — tette hozzá, ami egyáltalán nem volt igaz. — Miért hagytad abba? — Teljesen belemerültél a gondolataidba. Nem tetszik a lovagmesém? Reginnek biztosan nem tetszett a történet vége. Treves kínok között halt meg, mielőtt fölkelt a nap, görcsökben fetrengett a karja között, míg ő tehetetlenül nézte. Miután keresztülverekedte magát fél Európán, Brandr éppen akkor érkezett meg, amikor Treves kilehelte a lelkét. — Untatlak? - Ezer év alatt Regin egyszer sem tette föl ezt a kérdést. Chase csupán megrántotta a vállát, összeráncolta sötét szemöldökét. Vajon mi játszódik le a fejében? Regin Aidannél mindig tudta, hogy mire gondol. De ez az ír állandóan összezavarja. Közelebb csúszott az asztal széléhez. - Talán csak szeretnéd mellőzni a szövegelést és rátérni a csókolózásra, hm? Érthető. A férfi visszautasító pillantása láttán lassan megcsóválta a fejét. - Nem? Rendben, akkor hadd adjak neked egy jó tanácsot. Ingyen. Valószínűleg torkig vagy a munkával, és utálod is. Chase, nem az a sorsod, hogy ezt a helyet vezesd. Te vadász vagy, harcos, aki arra született, hogy az események sűrűjében legyen. - Azt hiszed, hogy kíváncsi vagyok a tanácsodra, vagy szükségem van rá? - Sokkal idősebb vagyok nálad. - És éretlenebb. - Könnyen lehet. Nem akarod elárulni, mire gondolsz? A férfi hosszú szünet után válaszolt. - Ha minden reinkarnáció Aidán valamelyik oldalának megtestesülése volt, akkor mik voltak a többiek? - Gábriel, a spanyol volt a humor és a szex. Edward, az én ifjú lovassági tisztem volt... Regin elharapta a folytatást, mert elárasztották a szívet tépő emlékek. - Edward maga volt a tiszta szerelem. - Meggyőződésed, hogy én is egy reinkarnáció vagyok. Szerinted én melyik oldalát testesítem meg? -Azt hiszem, mindegyiket. De pillanatnyilag te vagy Aidán sötét megszállottsága. Fuldokolsz, Chase, és valahol mélyen legbelül tudod, hogy én vagyok számodra a mentőkötél. Chase egymáshoz illesztette az ujjai hegyét. - Érdekesnek találom, amit állítasz egy olyan férfiról, aki hátat fordított mindennek, amiért küzdött. Egy lovagról, aki abbahagyott egy ostromot egy nő miatt. Aztán mindennek a tetejében azt tanácsolod nekem, hogy ne vezessem ezt az intézményt? - Én csak elmeséltem neked, mi történt Trevesszel. Ráadásul egyáltalán nem lehetett azzal vádolni, hogy a király ölebe lett volna - a kezdet kezdetétől megkérdőjelezte uralkodója cselekedeteit, és korábban is szembeszegült vele. Azt pletykálták, hogy megszerezhette volna a trónt, ha akarja. Éppen ezért küldött Fülöp egy orgyilkost. Amikor Treves ellenszegült Fülöp parancsának, hogy foglalja el a várat, a király utasítást adott a megmérgezésére. Treves az életével fizetett, mert engem választott a győzelem helyett... A valkűr tekintete a távolba révedt, a szeme változtatta a színét. Aztán ismét Chase felé fordult. - Hadd kérdezzek valamit, mester - te szembeszegültél valaha a főnököddel? Chase már korábban is sejtette, hogy ez az egész mese csupán csapda, és a valkűr érdekeit szolgálta. Most bebizonyosodott a gyanúja. Miközben Declan elővigyázatlanul ellazult, a valkűr próbálta megdolgozni őt, minden

szavát óvatosan válogatva meg. - Ha nem cselekszem úgy, mint a lovagod, akkor máris öleb vagyok? - kérdezte undorodva. - Talán bizony el kellene árulnom érted mindent, amit eddig ismertem? - Boldogabbá tehetnélek, mint a Rend. — Nagyon biztos volt magában. - Nem a boldogságért csinálom, valkűr! És nem kérdőjelezem meg a parancsokat, mert hiszek a célban - az emberiség védelmében. A fajtáméban. -Azt hiszem, szeretnéd ezt az egészet magad mögött hagyni velem. Chase, csak rád várok. - Mondjak le a küldetésemről? Soha, valkűr! Ki végezné el azt a munkát, ha nem én? Ökölbe szorította kesztyűbe bújtatott kezét. Soha senki nem dühítette föl ennyire, mint ez a nő! Természeténél fogva érzéketlennek kellett volna lennie. Minden éjjel beinjekciózta magát azokkal a zsibbasztó szerekkel. Akkor mégis miért vették át fölötte az uralmat ezek a dührohamok? Gondolkodás nélkül az iratszekrényhez rohant, kirántott egy kopott dossziét, amely teli volt fényképekkel - ennek a háborúnak az áldozatairól. Valahányszor kételkedni kezdett a céljaiban, vagy feldühödött a harci sérülések okozta fájdalmai miatt, elővette ezt a dossziét. Semmi nem tudta hatékonyabban megerősíteni az elhatározását. Meg akarta mutatni a valkűrnek, hogy mi ellen harcol, és kíváncsi volt a reakciójára. Hogy lássam, amint szeme sem rebben. - Ha én nem lennék, akkor a vipera alakváltók falkája, amelyik erre az árvaházra támadt az asztalra hajított négy fényképet -, még mindig könnyű zsákmányra vadászna. — A szemléletes képek gyerekek és apácák lefejezett, felpuffadt és megtépázott holttesteit ábrázolták. - Az éjszaka közepén rángatták ki őket az ágyukból, és mérget fecskendeztek beléjük, amitől megbénultak. Még sikongatni sem tudtak. A valkűr lepillantott a képekre, összeszorított a száját. - Vagy itt van ez! — Egy másik fotót lökött a valkűr elé. Ezen a wendigók szétmarcangolt áldozatai voltak láthatók; kitépték a végtagjaikat, kilátszottak a csontjaik. - A wendigók kiszívták a csontvelőt, miközben az áldozatok még éltek. Elpusztítottam ennek a csapatnak minden egyes tagját. Még az embereket is, akiket megfertőztek. Mintha érezte volna, hogy jobb, ha nem szól egy szót sem, a valkűr néma maradt. A következő képsorozat mindig megrázta Chase-t: az anyja és az apja volt rajtuk, összekötözve feküdtek a padlón, a húsuk csontig lerágva. Az arcuk örök rettegésbe torzult. - És mi a helyzet a neopterával? - kérdezte elfúló hangon. - Többtucatnyit elpusztítottam közülük a Rendnél töltött húsz év alatt. Valami ok miatt a valkűr elé lökte a szüleit ábrázoló képeket is. És, legyen átkozott, a nő szemében szánalom csillogott. Declan ököllel az asztalra csapott, miközben a valkűrre üvöltött. - Ne merészelj kibaszott szánalmat érezni irántuk! Csupán halandók voltak, akik a figyelmedre sem érdemesek! - Természetesen szánalmat érzek irántuk! - A valkűr dühösen talpra ugrott. — Ezért öltem meg a lények közülük mindet, amelyikkel csak találkoztam! Azokat a halhatatlanokat börtönzöd be, akik a szövetségeseid lennének... - Szövetségre lépni veletek? Mit képzelsz te magadról? A saját nővéred szerint is szükségtelen harcokba bocsátkozol, és belövöd magad. — Farkasszemet néztek egymással. - O, te beszélsz a belövésről? Szinte mindennap kiszállsz az űrbe! Chase oda sem figyelt. - Nem szolgáltok semmiféle célt, nincs értelme a létezéseteknek. Ismét megbántottság villant fel a valkűr szemében.836 -Van célom, te seggfej! Hallottál már Cruachról, az emberáldozat és kannibalizmus istenéről? Minden ötszáz évben fölébred, azzal a céllal, hogy őrült kannibál gyilkosokká változtassa az embereket. A nővéremmel együtt én harcolok ellene. Én! Már kétszer

szembeszálltam vele. Ezúttal azonban olyan lesz, mint egy vírus. Ez maga lesz az apokalipszis. Declan hallott már Cruachról, de csupán korlátozott információi voltak erről a lényről. Újabb halhatatlan fenyegetés. Még több megszerezni való információ... - Most is vele kellene harcolnom, de bezártatok ide! - A valkűr kivillantotta apró agyarait, emlékeztetve Declant arra, hogy mi is valójában. - Miattatok, Chase, a világ az apokalipszis szélére sodródott, a halhatatlanok és a halandók is veszélybe kerültek. Beszélni fog erről Webb-bel, eldöntik, milyen akciótervet... - Szóval lehet, hogy nem dokumentáltam az elvégzett munkát trófeákat érő fotókkal, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kétszer is hidegre tettem egy istent, és alig várom, hogy megtehessem ezt harmadszor is! Vörös köd ereszkedett Chase szeme elé, úgy üvöltött. - Trófea?— Becsöngette Vincente-et, hogy vigye el a valkűrt - mielőtt megfojtja. Tüntetesse el a szemem elől! 20 Aznap késő éjszaka, amikor Declan végre elaludt, nyugtalanul forgolódott az ágyban, és újabb álmot látott... - Miféle teremtmény vagy te? - kérdezte Treves az előtte álló nőtől. Azt remélte, hogy már nem ellenségek, és a nő valóban egyre közelebb húzódott hozzá. - Nem emlékszel rám? - A sátor homályában az arca még jobban ragyogott, a haja és a szeme úgy csillogott, mint a napsütötte borostyán. - Nem találkoztam veled, és ma reggelig nem is láttalak. — Csak az álmaiban. Ám mihelyt meghallotta a nő hangját, valami mocorogni kezdett a mellkasában. - Boszorkány vagy? Aki igézetet bocsátott rám.? - Nem. Nem vagyok boszorkány. - A nő levette a köpönyegét, lecsatolta a kardjait, fölfedve különös ruházatát - egy keményített bőrből készült páncélmellényt, alatta finom vászonpruszlikkal és felsőruhával, amely olyan rövid volt, hogy kilátszott a combja. Treves nagyot nyelt. A nőnek feszes és sima volt mindkét combja, arra teremtették, hogy átfogja velük egy férfi csípőjét. Nem mintha ő ezt tapasztalatból tudta volna. - Valkűr vagyok, egy halhatatlan. Wóden egyik imádott leánya. - Úgy ejtette ki ezeket a szavakat, mintha jelenteniük kellett volna valamit Treves számára. - Hallottál már rólunk? - Csak az északról érkező mítoszokban. - Arra emlékezett, hogy a valkűrök valamiféle harcos istennők. Ez a nő azt várja tőle, hogy elhiggye: ő is egy közülük. És miért is ne tenné? Mi más magyarázná ragyogó bőrét, apró agyarait, a finom ujjai végén meredező rózsaszín karmokat? Treves levette az egyik kesztyűjét, hogy végigsimíthasson az ujjaival a nő magasan álló arccsontján, és elnehezült a szemhéja. A nő bőre hihetetlenül puha volt. Minden érintésnél egyre jobban elámult azon, hogy egy ilyen teremtés került a keze közé. A jutalmam, amelyet ki is érdemeltem. A vár ostromának felfüggesztése fel fogja dühíteni a királyát, aki fokozatosan elveszítette a türelmét iránta. Talán már díjat is kitűzött a fejemre. Nem számít. Ahogy Treves a nőt nézte, tudta, hogy megéri, bármi legyen is a tettei következménye. És mások parancsait követni egyébként sem volt soha könnyű a számára. Valahogy majd túljutnak ezen a királyával. Vagy lepöckölöm a fejéről a koronát. - Tudod, hogy én Treves vagyok. Mi a neved? - Hívj Ragyogó Reginnek.

- Illik hozzád a neved, belle. - Treves a lány füle mögé simított egy kósza tincset, aztán elkerekedett a szeme. Hegyes volt a vége. - Ilyen egy valkűr füle? - Teljesen megbabonázta ez a teremtmény. Megfogta a lány kezét, és a kézfejét rászorította az arcára. - Miért tűnsz olyan ismerősnek? - És hogyan lehet máris félig szerelmes belé? Miért érzi úgy, hogy a kardjába dőlne, ha el kellene válniuk egymástól? — Már találkoztunk egy örökkévalósággal ezelőtt. - A nő hol szomorúnak, hol izgatottnak látszott, egyik pillanatban a homlokát ráncolta, a következőben pedig boldogan rámosolygott. - De ha elmesélem, azt fogod hinni, hogy megbolondultam. — Nem jobban nálam, aki egy olyan asszonyról álmodtam, akit soha nem láttam. Amióta Treves a vár alá érkezett, valóban állandóan róla álmodott. — Egy másik életben berserker voltál, Wóden egyik harcos védelmezője. Az apámat szolgáltad. - A lány némi szünetet tartott, majd folytatta. - És azt tervezted, hogy feleségül veszel. Feleségül? Treves közelebb húzódott a lányhoz. — Nem tudom, kinek képzelsz engem, de boldogan leszek az a férfi. A lány kutató tekintettel figyelte. — Ádáz Aidannek hívtak. Nyilvánvaló, hogy ez az Aidán elnyerte a lány szerelmét. — Miért hiszed, hogy én ő vagyok? — Összetévesztette Trevest valaki mással. Képtelen vagyok lemondani róla. És nem is fogok. — A szemed úgy izzott, mint egy berserkeré. És érzem, hogy te vagy az. Az a tény, hogy álmodtál rólam, elsöpör minden kétséget. — Amikor Treves kétkedve nézett rá, Regin folytatta. - Újra testet öltöttél, a lelked egy új testben lakozik. Igaz lehet ez? A lelke valóban létezett már egy más korban is? Amióta Treves az eszét tudta, rémálmaiban állandóan angyalokat, ördögöket és jéghideg havat látott, míg már azt hitte, hogy elveszíti az eszét. Állandóan sajgó fájdalmat érzett a mellében. A szülei attól féltek, hogy a szíve gyenge, ezért fáj állandóan, és fiatalon kell majd meghalnia. Felnőtt férfiként igyekezett harcolni a bensőjét emésztő nyugtalanság ellen - a lelke sötét gondolatait gonosztettekkel békítette meg. Most azonban már nem érzett fájdalmat. Talán mindig is erős volt a szíve, de csupán ezért a nőért dobogott. - Hogyan térhettem vissza? - Amikor évszázadokkal ezelőtt meghaltál a karom között, megesküdtél, hogy visszatérsz értem. Azt nem tudom, hogyan sikerült. Nem kell mindig tudnunk, hogy mi lehetséges a Szövetségben. - Szövetség? - így hívják a világunkat. A halhatatlanok világát, ahol a mítoszok és legendák lakoznak. O halhatatlan; én nem vagyok az. - Nem fogsz visszatérni arra a földre, valkűr - szólalt meg Treves rekedt, parancsoló hangon; elakadt a szava már a gondolattól is, hogy elveszítheti a lányt. — Mellettem a helyed. A valkűr arca még jobban felragyogott. - Akkor emlékeztess rá, miért téged választottalak az összes férfi közül. - Nem tudom, hogyan emlékeztethetnélek... - Treves szavai elhaltak, amikor a valkűr elkezdte lefejteni róla a páncélt; vágytól csillogott közben a szeme. Treves olyan sebesen dobálta le magáról a láncinget és a tunikát, ahogy csak bírta. S bár a férfiassága megduzzadt a nadrágjában, valamit be kellett vallania. - Cher, én még soha nem háltam asszonnyal. - Dehogynem. — A valkűr elmosolyodott, és hámozni kezdte magáról a ruhát. — Csak

még nem emlékszel rá. Treves képtelen volt levenni a szemét a valkűr fürge uj- jairól, ahogyan kioldották a bőrmellény zsinórjait. Kibújt belőle, aztán a felsőruhából is; már csak a pruszlik maradt rajta. Olyan rövid volt, hogy Treves szinte megpillanthatta az ágyékát - és olyan átlátszó, hogy tisztán látta a melleit. Treves elámult az eléje táruló elbűvölő látványtól, aztán nagyot nyelt. - Soha életemben nem akartam még semmit annyira, mint most téged. Te vagy az életem. Valahonnan biztosan tudom... A valkűr lábujjhegyre állt, és gyöngéd csókokat nyomott a nyakára, a mellkasára. Aztán azt mormogta: - Vedd le a csizmádat! - És már rajta sem volt. - És a nadrágodat. Treves letépte magáról. A valkűr hátrálni kezdett az ágy felé, begörbült karmaival intett Trevesnek, hogy kövesse. Levette a pruszlikot, aztán az ágyra hanyatlott, mint egy ragyogó ajándék. Olyan bámulatosan gyönyörű volt, hogy Trevesnek elakadt a lélegzete. Az első nő, aki megtiszteli az ágyát. És az utolsó is. Mihelyt Treves melléje heveredett, a valkűr a lüktető szerszáma után nyúlt, és ráfonta az ujjait. A finom érintéstől a férfi csípője önkéntelenül előrelendült, és nyögés szakadt fel az ajkáról. A lány lassú mozdulatokkal simogatta, amitől Treves elszédült. A férfiasságában egyre erősödött a nyomás, ahogy a valkűr végighúzta a hüvelykujja begyét a makkon, élvezettel szétkenve rajta a nedvességet. - O, cher, mindjárt... Anélkül, hogy elengedte volna a szerszámát, a lány a hátára fektette Trevest. Aztán szétterpesztett lábbal föléje helyezkedett, és a férfi bénultan figyelt, szinte el sem merte hinni, hogy hamarosan bibliai értelemben is megismeri a lányt. A valkűr irányba igazította a szerszámát, aztán lassan leereszkedett rá. Ahogy pihegett, a mellei izgatóan emelkedtek és süllyedtek. Treves a tenyerébe fogta, és élvezettel gyömöszölte a puha halmokat. Majdnem elélvezett, amikor megérezte maga körül a szűk hüvelyt. Összeszorította a fogát, nehogy szégyenben maradjon. A valkűr leereszkedett, amennyire csak bírt, a karmai begörbültek, és a mellkasába martak. Ahogyan kell. Lehet, hogy megőrült? A gondolat azonnal elpárolgott, mihelyt a lány fölemelkedett, aztán újra visszaereszkedett; nedves volt az öle, és remegett. Fölhúzódzkodott. Visszacsússzam. Arra van szüksége, hogy uralkodjam fölötte, bebizonyítsam, hogy én vagyok az erősebb. Honnan tudhatott Treves ilyesmit? Mindenestre érezte, hogy ez az igazság, ezért megragadta a valkűr csuklóját, és a hátára döntötte a lányt. Amikor szétfeszítette a valkűr combját, és mélyen beléje hatolt, a lány kéjesen felnyögött, a mellei ugrándozni kezdtek az erőteljes döfésektől. Treves lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja a valkűrt. Amint a száját az övére tapasztotta, a valkűr ajka szétnyílt, apró nyelve kutatóútra indult. Mihelyt megérezte az ízét, Trevest szédülés fogta el. - Olyan édes - nyögte a valkűr ajkába. Mint a kábító pipacs. Hirtelen elárasztották az emlékek. Vöröslő pöttyök a havon. Távol tartották a valkűrtől, amikor pedig bárkit lemészárolt volna, aki elválasztja őket egymástól. Az ellenállhatatlan vágy, hogy a magáévá tegye a lányt.

Fölemelte a fejét, összehúzta a szemét. - Senki sem tarthat távol tőled, Reginleit. - Amikor ráébredt, hogy még az akcentusa is megváltozott, a döbbenettől leesett az álla. Én vagyok az a férfi, akiről beszélt. Ami azt is jelenti, hogy a valkűr hozzá tartozik. - Enyém. Asszony, az enyém vagy. - A-Aidan? Fellobbant a vére, ahogy a hatalmába kerítette az őrület. - Eljöttem érted. — A valkűr iránti szerelem dübörgött a mellében, éppoly vadul, mint a vágy. A valkűr szeme elkerekedett, az írisze ezüstszínűvé változott. - Emlékszel rám! - Attól a pillanattól, hogy megcsókoltalak. - Ho-hogyan? - A valkűr háta elemelkedett az ágyról. — Hogyan voltál képes visszatérni? A férfi nem tudta; de ahogy mélyen belehatolt a valkűr- be, ez nem is érdekelte. - Semmi sem tart távol tőled. Semmi!— Tenyerét a lány arcára szorította, és közelebb húzta magához. — Mondd, hogy hozzám tartozol! - Hozzád tartozom. — Karmai a férfi hátába vájtak, ahogy pihegett és vonaglott. — O, istenek, annyira hiányoztál! A férfi érezte, ahogy a valkűr öle összerándul a farka körül, tudta, hogy a lány mindjárt elélvcz. Gyönyört adok neki, amíg önfeledten nem sikongat a kéjtől. - Kövess! - kiáltott fel a valkűr. - Ahová csak mész. — Vadul döfködve engedelmeskedett... Declan arra ébredt, hogy ívbe hajlik a háta, a keze a szerszámára szorul, és pontosan két simításra van az orgazmustól. - Régin! - bődült el, ahogy a magja kilövellt. Tovább szorította a farkát, miközben azt képzelte, hogy a valkűr szűk kis járatában van, ahogy újabb meg újabb tűzforró ondó árasztotta el a hasát. Addig üvöltött, míg végül berekedt, amíg végre csökkent a nyomás... Levegő után kapkodva, szétvetett kezekkel és lábakkal feküdt az ágyán - nem érzett sem fájdalmat, sem szorongást, sem feszültséget. Csak élete legerőteljesebb orgazmusának utóhatásait. Egy detrusról álmodva maszturbált, és akkorát élvezett, hogy a magja majdnem az áliáig lövellt. Nem is tudtam, hogy ekkorát vagyok képes élvezni. Hogyan élhetett ilyen hosszú ideig enélkül? Felnyögött, beteges kéjben fürödve. A bűntudat hamarosan jelentkezik majd, de egyelőre döbbenten, bágyadtan hevert. Beteges. Mi történt vele? Éppen úgy, ahogy Treves, akiről a valkűr mesélt, Declan is úgy érezte, hogy megbolondul. És, akárcsak az álomban, benne is fölmerültek azok a kósza gondolatok, hogy valaki más lakozik a bensőjében. Trevest végül a hatalmába kerítette Aidán, a berserker emlékei legyőzték, eltakarították a lovagéit. A nagy szart fog ez megtörténni velem is! Nem, ez csupán valami bűbáj volt. Regin született gyilkos, egy természet- ellenes, halhatatlan nőszemély. A francba, Declan nem érzett így iránta. Fuss, eddzlMenj, ölj meg valamit! De a kielégüléstől ellazultak az izmai, nem álmos lett, csupán... nyugodt. De hamarosan égetni kezdte a megaláztatás érzése. íme, itt feküdt, szinte kómában a gyönyörtől, miután az egy val- kűrről fantáziáivá maszturbált.

Hol van most a vasakaratod, Dekko? Keserűen káromkodott egyet, aztán kényszerítette magát, hogy fölkeljen, és letörölje a mellkasát. Maradj távol tőle! Ne vegyél róla tudomást! Harcolj ez ellen... Megszólalt a magán telefonj a. Webb. Éppen jókor, hogy teljessé tegye a megaláztatást és a bűntudatot. Declan a konzolhoz lépett, fölvette a kagylót. — Pokoli a hangod, fiam. Berekedtél? Volt valami Webb hangsúlyában, amitől Declan ideges lett. Ismét hatalmába kerítette a paranoia. - Nem uram. - Csak elveszítem az eszemet. Webb nem vesztegette az időt, rátért a lényegre. - Néhány nyugtalanító hírt hallottam rólad és a val- kűrről. - Nyilván Fegley-től. - Bár Vincente volt Declan cinkosa ebben az ügyben, egyelőre nem őt gyanúsította. - Talán. Attól még tény, hogy nyugtalanító híreket kaptam. - Információkat szolgáltat nekem - közölte Declan. - Információkat, amelyeknek a megszerzését ön parancsolta meg. - Akkor miért nem töltöttél fel még egyetlen átiratot sem? Mert Declannek előbb meg kellett szerkesztenie az elhangzottak leiratát - hogy még véletlenül se szerepelhessen rajtuk a valkűr könyörgése, hogy csókolja meg. - Majd az is meglesz — bökte ki a legkeményebb hangon, amelyet valaha is használt a férfival az első éjszaka óta, ott a kórházban. Hosszú szünet következett. - Nézd, fiam, a szörnyetegeket rácsok mögött őrizni viszonylag könnyű dolog. Sokkal nehezebb a helyzet az ártatlan kinézetűekkel, a szépségesekkel. Azokkal, akik úgy beszélnek, öltözködnek, mint mi, mindenben utánozzák a fajtánkat. Ok fölébresztik bennünk az együttérzést. Azért vagy ott, mert benned nincs együttérzés. Mentes vagy mindenféle érzelemtől. Declan emlékezetében felvillant a kiképzése - az állandóan megszakított alvás, az élelemmegvonás, az éles lőszerekkel és nem visszafogott ütésekkel tarkított harci szimulációk. Emlékezett rá, ahogy a puskatus a halántékába csapódik, miközben a parancsnoka azt üvölti: „ Te inkább szörnyeteg vagy, mint azok a teremtmények odakinn... ” Tizenhét éves volt, amikor fényképeket mutattak neki arról, mit tettek a detrusok a halandókkal. Napokon keresztül órákig néznie kellett a borzalmas felvételeket. Nem engedték aludni. Végül véreres szeme a koponyájába fordult, és összeesett. A mai napig fényképekkel büntetem magamat... - Kétségeket ébresztenek benned, hogy megkérdőjelezd a küldetésedet - folytatta Webb. Máris megtörtént? Declan acélkemény hangon válaszolt. - Egyáltalán nem, uram. - Nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, győzködni Webbet arról, hogy nem ingott meg. Hűséges volt, a gyűlölete éppolyan izzó, mint eddig. - Helyes. - Webb megkönnyebbülten kifújta a levegőt. — Mindenesetre jövő héten a szigetre látogatok. A következő átkozott héten? Ne! Ne ilyen korán! De mivel tudta, hogy a dolog elkerülhetetlen, Declan csak ennyit válaszolt: - Nagyszerű, uram. Le kell számolnom ezzel a megszállottsággal a valkűr iránt. Webb egy szempillantás alatt keresztüllát majd Declan közömbösségének álarcán. - Alig várom, hogy láthassam a gyűjteményed új darabjait. Minden rendben halad

Malkom Slaine elfogásával? A következő szerzeményem. Slaine vámpírdémon volt, egy mesterséges halhatatlan teremtmény. Valamiféle ismeretlen rituálé során egy démont megfertőzhettek vámpírvérrel, így mindkét faj erősségei jellemezték. Bizalmasan vémonoknak nevezték az ilyeneket, és állítólag ők a legnagyobb hatalmúak a Szövetség lényei között, erősebbek még egy ereje teljében lévő lykae-nél is. Csupán négy élő vémonról tudtak. Declan el akarta pusztítani őket, és örökre eltemetni a teremtésükhöz vezető tudást is. - Már belekezdtünk a terv megvalósításába. — Declan elküldte Carrow-t, a boszorkányt Slaine otthonába — egy Oblivionnnak nevezett pokoli dimenzióba — azzal az utasírással, csalja csapdába a vémont. Cserébe megígérte neki, hogy szabadon engedi őt és az unokahúgát. Könnyű volt hazudni neki. A pokoli bűbáj után, amelyet ráidéztek, Declan különösen gyűlölte a boszorkányokat. És a fiatalabbik egyébként is megölte húsz katonáját a természetellenes képességeivel. Carrow-nak nem egészen egy héten belül kellett visszatérnie. Declan hat a tízhez arányban fogadott volna csak rá, hogy sikerrel jár. - Minden az ütemtervnek megfelelően halad, uram. - Kitűnő! És amíg ott leszek, te és én lazítunk majd egy kicsit. Elszakadunk egy időre a munkától és az egész őrültségtől. És sportról meg nőkről beszélgetünk majd? Declannek nem volt élete a munkán kívül. Egyáltalán semmilyen. Mégis azt válaszolta: - Már alig várom. Miután befejezték a beszélgetést, Declan körbepillantott a szobájában. Ez a helyiség képviselte az egész munkán kívüli életét. Az intézmény maga volt élete munkája. És most az a veszély fenyegeti, hogy mindent elveszít. Komolyan, Dekko, mi veszítenivalód van? Nincs családja, nincsenek barátai. Nincs asszony, akit a magáénak mondhatna. Nem lelt békére. Amióta az eszét tudja, Declan lelki nyugalomra vágyott. Bár soha nem volt benne része, mégis valahogy el tudta képzelni, milyen lenne az állandó nyomorúság érzése nélkül. Declan látott férfiakat, akiknek az arcáról lerítt, hogy minden a legnagyobb rendben van a világon, és irigyelte az elégedettségüket. A saját apjáról is magabiztosság, elégedettség sugárzott. Legalábbis az előtt, hogy Declan kisfiúkorában megkezdődtek a rémálmok. Mihelyt tizennégy éves korában elkezdett azzal a bandával lógni, az apja soha többé nem látszott a réginek. Declan a legközelebb akkor jutott ehhez az elégedettséghez, amikor hallgatta a valkűr meséit, egyszerűen csak a közelében volt. És a ma éjszakai álom... Miért ne élveznéd őt? - suttogta az esze. Nem! A valkűr aláásta elhatározottságát. És ha elbukna, akkor elveszítené a maradék büszkeségét is, amelyet valahogy sikerült megőriznie az elmúlt húsz évben. Bármilyen hatalma volt is fölötte a valkűrnek, ellen fog állni neki. Újabb teremtmény hajtsa közülük az uralma alá? Soha! A valkűr nem fogja megtörni őt. Erősebb az akarata, mint a nőé. Vagy bárki másé. Én fogom megtörni őt. Es ez volt az oka - az egyetlen oka - annak, hogy még mindig vágyott látni a valkűrt. 21 - Ó, elhasználta az összes bátorságát, hölgyem — mormogta Thad.

- És te pedig az összes igazadat, Tigris - felelte Natalja mély torokhangon. - Kérdezd tőlem az igazat. Túl korán van még az ilyesmihez, gondolta Regin, aki a második hetét töltötte ebben a pokolban. A felső ágyon feküdt, és igyekezett elterelni a figyelmét a Jó fiú rossz lesz újabb epizódjáról, a vendégszínész szerepében Nataljával, aki valóságos pornókirálynő hangot ütött meg. És Thad tényleg jó fiú volt. Ezek alatt a végtelen napok alatt kiderült, hogy milyen udvarias és kedves. Kivéve persze, ha nem szembesült olyan észbontó lényekkel, mint a cerunno vagy a szárnyas, szarvas démonok. És kíváncsinak is bizonyult. íme, egy jellemző párbeszéd Reginnel: - Van alkoholfogyasztási korhatár a Szövetségben? - Nincs. Középiskolásként is berúghatsz minden éjjel. - Házasság létezik? - Igen, előfordul. Fajtól függ, azt hiszem. - Egyház? - Mi értesz egyházon? De kezdett gyengülni, sötét karikák jelentek meg a szeme alatt, és le is fogyott. Egy falatot sem evett a moslék ból, amelyet a Rend tálalt neki és Nataljának. A farmer lógott nyurga testén, és focista helyett egyre inkább maratoni futónak nézett ki. Regin végül arra a következtetésre jutott, hogy a fiú félig vérszívó lehet, egy félvér vámpír, mert míg Natalja el- mélyülten tanulmányozta Thad alvás közben jelentkező erekcióját — „Két szó, valkűr: éjszakai magömlés. Csak viccelek, de muszáj nézned!”-, Regin észrevette, hogy egy másik testrésze is tiszteleg. Néha-néha az agyarai megnyúltak, majd visszahúzódtak. Az édes kis kölyök, akit alig tudtak leszoktatni arról, hogy Ms. Nataljának és Ms. Reginnek szólítsa őket, vérszívó lenne, legalábbis részben? Regin imádott unokahúga, Emma félig vámpír, félig valkűr volt, de Emma nem tudott kimenni a napra, ahogyan Thad nyilvánvalóan igen. Tehát milyen vér folyik még a kölyök ereiben? És miért kedvelem őt még mindig? Először Emma. Most meg Thad. Regin rosszul volt attól, hogy nem ördögien gonosz vámpírlények zavarták ösz- sze a fajuk iránt táplált évezredes, gyilkosán ellenséges érzelmeit... - Valamit, amire az igazságnak megfelelően kell válaszolnia? - kérdezte Thad Natalját. Szóval, hány férfival, ó, tudja... - Feküdtem le? Ne feledd, több száz éves vagyok, szóval, ha egy férfival hat hónapig „jártam”, akkor... nos, már érted, ugye? Nem mondanám, hogy egy egész hadseregnyivel, de biztosan kitennének pár zászlóaljat. Nincs kedved csatlakozni hozzájuk? - Amikor erre Thad zavartan hebegni kezdett, Natalja közbevágott. - És te hány lánynyal voltál, Tigris? Regin szinte hallotta, ahogy a fiú elvörösödik. - Tonnányi barátnőm volt - felelte. - Irányító vagyok, tudja. Állandóan csajoztam. - Nem válaszoltál a kérdésre. Thad halkan bevallotta: - A foci és a cserkészet mellett nem volt időm megtalálni, tudja, az igazit. Natalja felsóhajtott. - Milyen ellenállhatatlan! Most, hogy megtaláltad, le mered dobni a gatyádat? - Hölgyem? - nyögte ki Thad döbbenten. Thaddeus Brayden, a texasi kisváros, Harley körberajongott fociistene nyilvánvalóan soha nem találkozott még olyan nővel, mint Natalja. - Természetesen egy priccsen kell osztoznunk — dorombolta aznap reggel a tündér. -

Olyan vagyok, akár egy tündér keresztanya. Ha egy ágyban alszunk, teljesíthetem minden kívánságodat. Regin vaknak tettette magát - hiszen a cella minden lakóját bármelyik percben kivégezhették. És mert ő maga sem volt erénycsősz, egy csöppet sem izgatta, ha a szűz Thad összebújik Nataljával. Csak várjátok meg, míg elalszom. Addig is a plafont bámulta, és a saját maga és Chase helyzetén rágódott. A múlt heti összecsapásuk óta Chase nem foglalkozott vele, hagyta, hogy a cellában epekedjen. Reginnek fogalma sem volt róla, hogy áll a férfival, milyen közel jár Chase ahhoz, hogy visszaemlékezzen rá, megcsókolja őt. Szívás volt állandóan töprengeni. Regin nem volt egy elmélkedő típus; ő a cselekvés híve volt. Néha rosszul tette, gyakrabban nem, de soha nem értette igazán, mi a különbség a kettő között. Mert kibaszottul nem elemezgette a cselekedeteit. Most viszont nyilvánvalóan kénytelen volt megelégedni bizonyos fajta belső vívódással. Mondhatni válsággal. Olyasmivel, amin a nővérei rendszeresen keresztülmentek. Akiket Regin mindig kigúnyolt. Neki egyszerűen nem voltak ilyen problémái. Csinált, amit akart, és nem voltak miatta álmatlan éjszakái. - Tökölődés - motyogta, aztán megadta magát. Egyrészt az ő böhöm berserkere visszatért hozzá, és Regin emlékei az együtt töltött időről izgatok voltak. Mindennap egyre jobban szeretlek... Másrészt hogyan engedhetné, hogy folytatódjon ez a borzalom? A barátai, régiek és újak, szenvedtek. Példáid Carrow. A pletykalánc valósággal zsongott a boszorkánnyal kapcsolatos hírektől, és Regin imádkozott, hogy ne legyenek igazak. Állítólag Chase arra kényszerítette Carrow-t, hogy elmenjen az Oblivion nevű démonsíkra - magyarul a pokolba —, hogy csapdába csaljon egy brutális vámpírdémont. Különben Chase megölet egy foglyot. Carrow hétéves unokahúgát, egy Ruby nevű kislányt. A Rend foglyul ejtette Rubyt - miután meggyilkolta a gyerek édesanyját. A hírek hallatán Regin öklendezni kezdett, majdnem energiát hányt... A teste megfeszült, amikor meghallotta Dixon cipősarkait végigkopogni a folyosón. A Rend ördögi alkalmazottai végzik ördögi napi munkájukat. Regin nem hitte volna, hogy lehet rosszabb is Fegley ellenséges látogatásainál, de Dixon mellett a pasas csupán nyeretlen kétévesnek tűnt. Regin rosszul lett a látványtól, ahogy a nő Chase után epekedett. Mintha lett volna nála bármi esélye! De az még borzalmasabb volt, amikor Dixon Reginre meresztette a szemét. Mintha alig bírta volna kivárni, hogy végre tanulmányozhassa. Ettől Regint kirázta a hideg. Nem lehetett róla azt állítani, hogy anyámasszony katonája lenne, de az élveboncolás fenyegetése tényleg kiborította. A rabok nem úgy tértek vissza azokból a laborokból, ahogyan bementek. Megváltoztak. .. Hallotta, hogy Thad nagyot nyel, aztán azt suttogja: - Teljesen húzzam le a nadrágomat? Ekkor két őr lépett a cellához. Regin leugrott az ágyról. Talán Chase küldött érte? Vagy élveboncolásra visznek? - Braydenért jöttünk - szólalt meg az egyik őr. - Áthelyezzük. Thad talpra ugrott, a szemében rettenet csillogott. Natalja keze után nyúlt. - Nyugi, kölyök. Minden rendben lesz. Regint nem lepte meg a fiú áthelyezése. Amennyire látta, nem sok cella volt koedukált.

Megszólalt a másik őr is. - Azt akarjátok, hogy gázt vessünk be, vagy rendesen fogtok viselkedni? Regin és Natalja összenézett. Mindketten tudták, hogy nem lenne értelme ellenállni. Ráadásul ezzel csak még jobban megrémítenék lliadet. Regin megrázta a fejét. - Semmi baj, kölyök. Ne feledd, nem hagyom itt ezt a helyet nélküled. - Én sem. Szavamat adom - tette hozzá Natalja, aztán vonakodva elhúzta a kezét. Ahogy az őrök elvezették a folyosón a kijárat felé, Thad végig hátrafordította a fejét, és addig nem vette le róluk a szemét, ameddig csak látta őket. Regin nagyot nyelt. A végén már csillogott a szeme. Natalja felé fordult, aki teljesen elcsüggedt. - Gyerünk, Nat, mindketten tudtuk, hogy át fogják vinni a kiskorúak közé. Amióta fölébredt a kábulatból, számítottam rá, hogy elválasztják tőlünk. - Attól még nem kell örülnöm neki... Órákkal később meghallották, hogy a közeli cellákban felszisszennek a rabok. Nataljával éppen idejében értek az üveghez, hogy lássák, amint két őr elvonszolj a Thad elgyötört testét a másik irányba. Csatakos volt, és egész testében reszketett, a szeme hihetetlenül nagyra tágult. — Azt mondták, hogy vámpír vagyok - motyogta Reginnek és Nataljának. - Most majd maguk is m-meg akarnak ölni... - A feje lehanyatlott, ahogy elájult. Natalja káromkodva esett neki az üvegnek, köpködött és rugdosott, az írisze elfeketedett a dühtől. Regin mellette sikítozott, olyan szorosan összeszorította az öklét, hogy vér csöpögött belőlük a földre. Gyilkos harag lobbant föl benne, amiért bántották Thadet - és amiatt, hogy Chase megszegte a szavát. Vincente masírozott el előttük. Halkan odamorgott nekik: - Csak egy másik cellába viszik. Ne aggódjatok. Regin az üvegfalnak rogyott. Istenek, csak még egy esélyt adjatok, hogy elintézzem Chase-t. Csak még egyet... Miközben Chase végigment az intézményen, hogy befejezze Webb jövő heti látogatásának előkészületeit, úgy döntött, ideje újra maga elé hívatni a valkűrt. A csapda bezárult Malkom Slaine körül; most nem volt más dolga, mint várni. Összeállította és megszerkesztette az anyagot azokról az információkról, amelyeket Regintői kapott a valkűrökről, berserkerekről és mindenféle közelgő apokalipszisről. Mostanra már elég idő telt el ahhoz, hogy ne akarja azonnal megfojtani a valkűrt. Utolsó találkozójuk nagyon földühítette; azt követő álma - bármilyen erotikus volt is — csak tovább fokozta a haragját. Torkig vagyok... A valkűr megint megingatta. De ő ismét megvetette a lábát. Ha a valkűr meg akarja őt győzni arról, hogy berserker, akkor ahhoz nem lesznek elegendők a mesék, a rábocsátott álmok. Megdönthetetlen bizonyítékot fog követelni. Addig pedig minden erejével harcolni fog a gondolat ellen. Nem adom meg magam egykönnyen... - Chase mester — hallotta meg a háta mögül Vincente hangját. Declan lelassított. - Ön, ó... üzenetet kapott, uram. - Majd megnézem, ha visszaértem az irodámba. - Az üzenet nem a szokásos csatornákon érkezett. - Átnyújtott Declannek egy lezárt borítékot. - Akkor hogyan? - Szalagra vettük. Az egyik lehallgatókészülék rögzítette, amelyet Louisianában telepített. Egy Aston Martinban; piros, idei évjárat, New Orleans környéki rendszám.

- És? Valaki biztosan vezette az autót, és fölvettünk egy beszélgetést. Ezek a készülékek hangra aktiválódnak. - Senki nem indította be a motort. És csak egyetlen személy ült benne. Csak olvassa el a leiratot, uram. Azt javaslom, hogy akkor, amikor egyedül van. - Most más dolgom van. Árulja el, kitől érkezett, és majd eldöntőm, mit tegyek. Vincente lehalkította a hangját. - Egy Nix nevű vaíkűrtől. Kimondottan önnek hagyta az üzenetet, a lehallgatókészüléken keresztül. Hogy a pokolba találta meg N'íx az elrejtett poloskát? Declan el tudta képzelni, mit akarhat a tudomására hozni a valkűr. Egy szó nélkül sarkon fordult, és elindult vissza az irodájába, és mihelyt becsukódott mögötte az ajtó, föltépte a borítékot. Olvasni kezdte az üzenetet... Felvétel kezdete Teszt. Helló, helló-ó-ó, van ott valaki? Ellenőrzés, egy, kettő. Halk pisi. Pah, pah. Osszhangzat. Ha-a-alk pisi. Alfa, bravó, diszkó, tangó, kacsa. Itt Nix! En vagyok a Mindentudó, az izzólámpa istennője, az egyedülálló és ellenállhatatlan. De elég arról, amit rólam gondoltok. Gyönyörű nap virradt New Orleansra. A szél keletrőlfúj, stabilan öt csomóval, és a felhők olyanok, mintha nyulak lennének... De elég arról, amit rólam gondoltok! Most pedig térjünk a tárgyra... Mókus! Hol is tartottam? (Hosszú szünet.) Miért vagyok Regin autójában? Bertil, mássz ki azonnal abból a bongból! O, már emlékszem! Azért vagyok itt, Hogy nyomot hagyjak Declan Chase mester számára. Ha a halandó lehallgatórabszolgák közé tartozol, akkor tudd meg, hogy Dekko és én ré-é-é-égi ismerősök vagyunk, és őrjöngeni fog, mint egy berserker (vihogás, vihogás), ha nem kapja meg ezt az üzenetet... Chase, egy találós kérdés: mi az, ami gyönyörű, de szörnyűséges, hosszú, éles fogai vannak, de kissé megzápult az agya, és soha nem képes hazudni? Úgy van. Az Ősi Ellensége nagyon hasznos lehet a számodra. Ezért hát használd végre! P. S. A középső nevedet nemsokára meg-bá-nás-ként kell majd szótagolni. És ezzel el is kell búcsúznom. Ne aggódj, nagyon hamar találkozunk... (Elfojtva) Ki anyuci pici echolokátora? Igen - te vagy az! Felvétel vége Declan belesüppedt a székbe. -Jesszus - motyogta. Mi a pokolért akart a valkűr kommunikálni vele? És berserkerként hivatkozott rá. Utolsó leheletemmel harcolnom kell ellene... Miért mondta, hogy hamarosan találkoznak? Talán be akart törni a szigetre, Hogy kiszabadítsa Regint? Mit fogok megbánni? Az irodájába hívatta Vincente-et. - Látta ezt valaki? - Csak az, aki készítette az átiratot. - Égesse el! - Declan összeráncolt homlokkal a papírlapra meredt. - És hozza ide Lothaire-t. 22 - Istenek, mester, tartsd már kordában - jegyezte meg Lothaire, amint egy csapat őr magára

hagyta Chase-zel a férfi irodájában. - Micsodát? - kérdezte a mester az íróasztala mögül. Lothaire ökölbe szorította a háta mögött összebilincselt kezét. - Azt a vad energiát, amely hullámokban árad belőled. És ami elterelte a figyelmét arról a heves vágyról, hogy kibelezze a férfit. Chase-nek csillogott valami a szemében, egy szinte tébolyult tűz. Kezdte elveszíteni a harcot. - Nem tudom, miről beszélsz, vámpír. - Az arca sápadt volt, a hegek feltűnőbbek. Gyűlölöm a hegeket. En fizikailag tökéletes vagyok - miért nem lehet mindenki az,? Lothaire bármerre ment, az emberek megtorpantak és megbámulták. Aztán természetesen elszaladtak. - Valóban? O, ha én is ilyen könnyen tudnék hazudni! A mester nem reagált ezekre a szavakra, csupán megjegyezte: - Ma valahogy... normálisabbnak tűnsz. - Sajnos te viszont nem. - Tébolyodon és nem teljesen halandó. Mi volt Chase? Lothaire napok óta ezen tűnődött. - Úgy tűnik, valahol középen találkoztunk. - Nincs időm az őrületre — miattad. - De nem gyógyulsz olyan gyorsan, ahogyan kellene - közölte Chase. A kínzás megviselte Lothaire-t. - Mégpedig azért, mert Chase mester vendégszeretete kívánnivalókat hagy maga után. — A Rend nem biztosított vért a vámpírok számára - Lothaire már hetek óta nem táplálkozott. És vér nélkül nehezen regenerálódott. Az inge alatt hamu maradt ott, ahol húsnak kellett volna lennie. Darabok hiányoztak a bőréből ott, ahol a bordáit kellett volna fednie. Annyira kiéheztem, hogy meg tudnám számolni a bordáimat. Lothaire majdnem elnevette magát. Pillanatnyilag nem vagyok éppen tökéletes. De Chase holtáig viseli majd a sebhelyeket. Én viszont meggyógyulok, mihelyt táplálkozom. Bárcsak képes lenne elintézni Chase-t, és inni belőle! A gondolatra lüktetni kezdtek az agyarai, a tekintetét képtelen volt levenni a férfi nyakáról. Chase is észrevette ezt. - Te beteg kurafi! A véremet kívánod? -Tudni fogod, ha komolyan gondolom. Mert akkor az agyaraim belemélyednek majd a nyakadba. - Lothaire vállat vont, és megfordult, hogy körülnézzen Chase irodájában. Az egyéniségére utaló egyetlen jel az volt, hogy nem volt ilyen jel. Lothaire az egyik ablakhoz lépett, kinézett az eső áztatta tájra. O odakinn volt valahol. A végzete és egyúttal a megváltója. Lothaire azon tűnődött, vajon milyen vastag lehet az üveg. Igyál Chase-böl, törd ki az üveget... De nem hagyhatta itt ezt a helyet a gyűrűje nélkül. - Mit akarsz, mester? - Te vagy itt a legöregebb halhatatlan, és állítólag több titkot tudsz a Szövetségről, mint szinte bárki más. — Mindkettő igaz. - Lothaire az örökkévalóság óta lopakodott az éjszakában, hogy szárazra igya az ellenségeit. És minden csepp vérrel, amelyet közvetlenül a húsból vett, tudást is magába szívott. Töméntelen áldozata volt. — S ami a legfontosabb, te született vámpír vagy, tehát képtelen vagy hazudni. Nekem pedig információra van szükségem. — Ugyan miért segítenék neked? — Mert különben megkínozlak — vágta rá Chase köny- nyedén, mert még mindig azt hitte, hogy ő itt az úr. De már nem sokáig.

— "Lalán hagyom, hogy próbálkozz — felelte Lothaire. — Élveztem a csalódottságodat, amikor legutóbb képtelen voltál szóra bírni. - Még úgy is, hogy azok a lámpák csontig leégették a húsát... — Hát legyen. Bolond! - intette a Végjáték. Ha nem éled túl a Beara- nyozottat, akkor veszélybe sodrod az asszonyodat. És a túléléshez Lothaire-nek szüksége volt ennek a mesternek az együttműködésére. — Azon tűnődtem, vajon miért nem próbáltál meg egyezkedni velem? A halhatatlanok imádják az alkudozást. - Én csak tudom. Lehet, hogy Lothaire végzete, Níx Mindentudó volt, ő azonban Mindentevő - egy örökkévalóság óta gyűjtögeti az adósságokat. Az elmúlt ezer év alatt egy hadseregnyi halhatatlant tett az adósává. És minden lépésem a Végjátékomat, a végső jutalmat szolgálja. — Mit akarsz? - kérdezte Chase. — A gyűrűmet. — Kizárt. — Azzal, hogy itt őrződ, egy elképzelhetetlenül erős hatalom haragját hívod ki magad ellen. - La Doradáét, a Bearanyozottét, egy ördögien gonosz varázslónőét. A víz minden nappal egyre jobban visszahúzódik... Lothaire közvetlenül az elfogása előtt heteket töltött azzal, hogy az Amazonas őserdeinek a mélyén bolyongott Lucia, a valkűr íjász és vérfarkas szerelme nyomában, Dorada elrejtett sírja után kutatva. Lothaire az utolsó pillanatban csapott le, és közvetlenül Dorada mumifikálódott testéről lopta le a gyűrűt, bár tudta, hogy ezáltal megnyitja a sír gátjait, és föléleszti álmából Doradát. Gúnyosan elvigyorodott. Cserbenhagyta a valkűrt és a vérfarkast, hogy egyedül birkózzanak meg a katasztrófa következményeivel. - Elképzelhetetlen hatalom? - Chase türelmetlenül fújt egyet. - Gondolom, kénytelen vagyok szembeszállni vele. Feltéve, hogy nem árulod el, mire jó a gyűrű. - Nem. Nem árulom el. — Lothaire arcáról lehervadt a gúnyos vigyor. Most én maradtam szarban, bezárva ide, hogy Dorada rám találjon, csapdába esve a gyűrű nélkül. Dorada magával hozza majd gonosz szolgáit. - Válaszolni fogok egyetlen kérdésedre - ami nem velem vagy a gyűrűmmel kapcsolatos , ha bevitetsz kilenc kiló nátrium-kloridot a cellámba. Ez fölkeltette a mester figyelmét. - Te... konyhasót akarsz? Minek? - Minek? Ügy vélem, ez a kérdés velem kapcsolatos. Chase fenyegetőn a vámpírra meredt. - Nem engedélyezhetem a kérésed teljesítését. - Engedélyezhetsz bármit, amit csak akarsz. Ne feledd, minden rajtad megy keresztül. Ez a te birodalmad. Hívasd a behemót szolgádat, és parancsolj rá, hogy vigyen sót a cellámba. Ilyen egyszerű az egész. - Szavamat adom, hogy megkapod. - De te nem tartod be az adott szavad, Chase mester. Megígérted a boszorkánynak, hogy ő és a gyámolítottja kiszabadul, ha elhozza neked a démon Malkom Slaine-t. De mindketten tudjuk, hogy nem fogod őket elereszteni akkor sem, ha sikerrel jár. Ostobaság is lenne a részedről, ha megtennéd. Chase-ben még annyi tisztesség sem volt, hogy elpiruljon. Végül fölvette a rádiót, és hívta Vincente-et. - Azt akarom, hogy vigyenek kilenc kiló sót Lothaire cellájába. Jól hallotta. Intézkedjen! Lothaire biccentett.

- Tedd föl a kérdésedet! - Létezik reinkarnáció? Tudni akarom, vannak-e rein- karnáltak. — Chase nagyon szeretett volna választ kapni erre a kérdésre. És nagyon szerette volna, ha nemleges a válasz. Érdekes. - Természetesen léteznek reinkarnációk. Chase visszarogyott a székébe, az arca még jobban elsápadt. - Én magam is ismerek párat. Becsületbeli adóssággal tartoznak nekem. Ahogyan egyébként a Szövetség szinte minden kulcs- fontosságú tagja. Ha eljön az adósság lerovásának az ideje, alapjaiban fog megremegni a világ... Lothaire figyelte Chase arckifejezését: döbbenetet, riadalmat és némi ellenségességet olvasott ki belőle. A vámpír a börtönpletykákból tudta, hogy Chase-t különösen érdekli Regin. Most pedig reinkarnációkról faggatódzik? - És a kérdésedből, Chase mester, minden világossá vált számomra. Helyére került a kirakós utolsó darabja. Te vagy a legendás berserker, aki visszatér Ragyogó Reginért. — Lothaire elvigyorodott, kivillantak az agyarai. — Milyen ironikus, hogy ezt kell mondanom, de nyeza sto - köszöntelek. Köszöntelek a Szövetségben... 23 Lehetséges, hogy a világuk része vagyok. Egy a szövetségbeliek közül - Declan mindig kigúnyolta ezt az elnevezést. Ahogy Regin cellája felé sietett - egyetlen pár bilincscsel és vad elszántsággal hatalmába kerítette a paranoia. Ügy érezte, mintha minden rab őt nézné, és persze akkor tudják azt is, milyen vihar dúl a lelkében. Ideje szembenézni a tényekkel, Dekko! Lehet, hogy Regin igazat beszélt. Lothaire megerősítette, hogy léteznek reinkarnációk. A pokolba, Lothaire egyenesen azt állította, hogy Declan azonos a berserker Aidannel. Ha elfogadja, hogy valóban reinkarnált ő is, akkor mi akadályozhatja meg abban, hogy elfogadja azt is, hogy berserker? És fordítva. Ez azt jelentené, hogy egy régóta halott hadúr azért küzd, hogy átvegye az irányítást egyébként is sérült elméje fölött. Pln pedig területet engedek át neki. Declan most először tapasztalt ilyen hatalomvesztést - és akaratának gyöngülését - az óta az éjszaka óta, amikor azok a lények megkötözték, és táplálkoztak a húsából... Nagyobb mértékben vagyok a világuk része, mint ameny- nyire valaha is rettegve feltételeztem? Összehúzta a szemét, ahogy elhaladt a rabok előtt. Mindegyik átkozott engem bámul? Meg fog bolondulni. Régóta várta, hogy ez bekövetkezzen. Amikor megfordult, hogy lenézően az egyik rabra meredjen, Declan meglátta a szemét visszatükröződni az üvegen. Szent isten! Villog a szeme? Tudta, hogyan csaphatta be az orvosokat, de hogyan álcázzon egy ilyen fizikai reakciót? És Webbnek hazudni még ennél is nehezebb lesz. Szinte látta maga előtt az idősödő férfi arcán megjelenő csalódottságot és undort. Nem, ezt Declan nem fogadhatta el, nem adhatta fel ilyen könnyen egész eddigi életét. Küzdj ellene a végsőkig! Ezért is tart Reginhez. O a kulcs. Talán nem maga a valkűr mondta azt, hogy mindenre emlékezni fog, mihelyt először megcsókolja őt? Készen áll a próbára. Bassza meg.'Végre be fogja bizonyítani, hogy vagy ő, vagy a valkűr hazudik. Chase Regin cellája előtt állt. Tűz lobogott a szemében és... totálisan döbbentnek látszott.

Valami miatt a férfi lélektelen, hideg külső burka a valkűr szeme előtt kezdett repedezni. A szokásos biztonsági szarakodás nélkül nyitotta ki a cél la ajtaját, aztán bemasírozott. Megragadta a valkűr felkar ját, és talpra rántotta Regint. Bár a valkűr nem ellenkezett, miközben a férfi megbi lincselte, Natalja felcsattant. - Mi a fenét művelsz, mester? Regin az ősi nyelven szólt rá a tündérre. - Ez lehet az utolsó esélyem. Hagyd, hadd csinálja. Natalja hátralépett, és ugyanazon a nyelven válaszolt. - Sok szerencsét, valkűr! Bezáródott mögöttük a cella ajtaja. Chase végigrángatta Regint a folyosón; úgy szorította a karját, akár egy satu. - Lassabban, Chase! - Csönd! - Végigrángatta a valkűrt a folyosón a lakosztályáig. Elmentek Carrow cellája előtt is. Valóban nem volt odabenn, de három újabb rab csatlakozott a korábban ott tartott varázslónőhöz: két másik a fajtájából - Portia, a kövek királynője és Emberine, a tűzé. Mindketten a velejükig gonoszak voltak. És aztán ott volt Ruby is, az anyátlan kis boszorkány, akit rabként tartottak fogva az iszonyatok e házában. Vajon Chase volt az, aki árvává tette? A kislány felpillantott Reginre. Zöld szeme megduzzadt a sírástól, de büszkén fölemelte hegyes kis állát, és kihívó arccal beletörölte az orrát a pólója ujjába. Ez a kölyök pont olyan, mint Carrow. És ha Chase-en múlik, akkor Ruby valószínűleg soha nem hagyja el ezt a helyet. Regin agya elborult a gondolatra. Amikor elhaladtak Brandr előtt, a berserker verni kezdte az üveget. - Mit csinálsz vele, Aidán? Nyugodj meg! Chase nem válaszolt, csak még erősebben szorította a valkűr karját, és gyorsan továbbrángatta. Brandr dühös bömbölése visszhangzott a folyosón. Mihelyt beléptek Chase irodájába, a férfi derékon ragadta a valkűrt, és felültette a kanapé háttámlájára. Megállt előtte, lenézett az arcába. - Azt akartad, hogy csókolózzunk, valkűr? Afastr’Nem Chase volt az egyetlen, aki majd felrobbant a dühtől. Reginnek össze kellett szednie minden önuralmát, hogy undorral el ne forduljon a férfitól. Vajon képes lesz életében először távoltartani magát tőle? - Válaszolj! Nyugi, Regin! Mosolyogj, flörtölj! Ne mondj semmi sértőt! De semmi más nem jutott az eszébe! - Úgy szórod a villámokat, mint aki megőrült. - Chase összeráncolta a homlokát. — És a szemed... egészen ezüstös. Miért reszketsz? A valkűr szinte köpte a szavakat. - Várom. Hogy megcsókolj. Chase bosszúsan fújtatott, a karja lehullott az oldala mellé. - Nem teszed meg? - De, mihelyt biztos leszek benne, hogy nem fogsz megharapni, te nő. A valkűr összeszorította az ajkát, mintha így akarná magába fojtani a mondandóját. Declan még soha nem látta Reginnek ezt az ádáz és visz- szafogott oldalát. Rádöbbent, hogy nem tetszik neki, amikor a valkűr nyugodt, hozzászokott, hogy a nő mindig tudatja vele, hogy éppen mit gondol. Soha meg sem fordult a fejében, hogy a valkűr esetleg nem fogadja szívesen a közeledését. És nem is volt teljesen biztos abban, hogy mit kellene csinálnia. Még csak nem

is egy fajhoz tartoztak - Isten őrizz —, és húsz éve nem csókolt meg senkit. - Mi a fene bajod van? A valkűr végre megszólalt, és csak úgy ömlőttek belőle a szavak. - Mi a bajom, Chase? Tényleg? Mi nem lehetne a bajom? Megegyeztünk. Hogy addig, amíg mesélek neked, a barátaimat nem fogjátok megkínozni. A barátaimat, például Carrow-t. Tehát erről van szó? - Tudtad, hogy rá fogok jönni. Tudod jól, hogy a rabok beszélnek egymással! Chase nem tartotta fontosnak, hogy tagadjon. - Naponta leiratot kapok mindenről, ami elhangzik az intézményben. - Akkor tehát tudtad, csak nem érdekelt. Nem kell megtartanod egy olyan alantas teremtménynek adott szavadat, amilyen én is vagyok? - Nem kínozták meg őt, valkűr. Én nem. - Egy pokoli síkra kényszerítetted. Ezt nem tartod kínzásnak? - A szó szoros értelmében véve nem. - Te ölted meg a kis boszorkány anyját? Chase összeráncolta a homlokát. - Más végezte el a feladatot, mielőtt megtehettem volna. A bázison voltam, mikor az eset történt. - Istenek, csalódottnak tűnsz. - Ahogy magad is rámutattál, az itteni munkám távol tart a vadászattól. - Nem boszorkányvadászatra értettem! — kiáltott fel a valkűr. - A boszorkányok alattomos és gonosz teremtmények. - Az ellenségeikkel talán igen. — Regin szemlátomást erőlködött, hogy uralkodjon a haragján, de odakinn változatlanul csapkodtak a villámok. - És mi a helyzet Thaddel? O is csak egy újabb megszegett ígéret? - Alig értek hozzá. - O még csak egy kölyök! — Regin kivillantotta apró agyarait. - És meddig kell még várni, mielőtt engem is ismét megmérgezel? Mielőtt hagyod, hogy Dixon felvágjon, amelyért majd eleped? Bár Chase halogatta Regin vizsgálatát, ez nem maradhatott így örökké. A valkűr neheztelése nem segített Chase-nek céljai elérésében - de eddig mindig megnyugodott, amikor a múltról beszélt. - Éppen a meséid miatt úsztad meg eddig a vizsgálatot. Úgy hiszem, éppen ideje, hogy újra elmondj egyet. Amikor erre a valkűr hitetlenkedve rámeredt, Declan úgy döntött, hogy alkut ajánl. A vámpírral nagyon köny- nyűnek bizonyult kompromisszumra jutni. - Azt mondtad, hogy két dolgot akarsz tőlem. Ma éjjel kész vagyok megadni az egyiket, talán mindkettőt. Egy meséért cserébe megfürödhetsz. Mintha számítóan felvillant volna a valkűr szeme. De aztán elmosolyodott, és a villanás olyan gyorsan eltűnt, hogy Declan azt gondolta, csak képzelődött. - Tényleg szeretnék megfürödni. És te igazán szeretnél nézni közben. Regin volt a leggyönyörűbb nő, akit Declan életében látott, és most előtte akar fürdeni. És Declan elég gyáva volt ahhoz, hogy a rejtett panelhez lépjen. - Akkor kövess - mondta a valkűrnek. 24 - Ez tehát Declan Chase barlangja - mormogta Regin, miközben körülnézett. Bejutottam! Valahogy sikerült elfojtania legvadabb dühét, és most megkapta érte a jutalmat. A férfi szobái olyanok voltak, mint az irodája - semmi személyes, félhomályos és bizarrul

pedáns. A szoba három szintből állt: az elsőn egy széles ágyat és egy masszív számítógépes konzolt, a másodikon egy konyhát és egy fegyverszekrénynek tűnő valamit, a harmadikon edzőgépeket látott. Sehol egy ablak. Sötét és ijesztő. - Illik hozzád - jegyezte meg kényszeredett mosollyal. Chase leült a konzol mellé; még mindig feszült volt. Valami történt ma, ami a velejéig megrázta a férfit. De Regint ez piszkosul nem érdekelte. Azért volt itt, hogy bevigye a végső csapást. Az előtte ülő férfi bebizonyította, hogy javíthatatlan. Regin közelebb sétált Chase-hez és a technikailag legfejlettebb figyelő- és számítógépes rendszerhez, amelyet csak el tudott képzelni. Költségvetés? Korlátlan. Akárcsak a kongresszusé. - Nahát, nézd ezt a cuccot! Telefonált a NASA. Vissza akarják kapni Houstont. Megrázó fölfedezés volt. A halandóknak valóban van hatalmuk - jól szervezettek, el vannak látva anyagiakkal, és elszántak -, és mindezt arra használják, hogy elpusztítsák a Szövetség teremtményeit. Chase nem hagyott más választást Regin számára, mint hogy lecsapjon rá. Közelebb lépett, hogy fölugorjon az asztalra. Chase le sem vette róla a szemét, miközben arrább tolt egy szép rendesen megigazított papírhalmot, szórakozottan helyet csinálva a valkűrnek. Regin lehuppant az üres helyre. - Sokat nézel ezen a tuti cuccon keresztül? - Olykor-olykor. - Aha. De most közelről is figyelhetsz. Eleven, meztelen lányok a kádadban. Legyél jó mester, és vedd le rólam a bilincset, rendben? - Tüzes pillantással tette hozzá: - Hacsak nem hiszed azt, hogy el tudlak intézni. Chase habozott, mire Regin folytatta. - Vagy leveszed a bilincset, vagy magad vetkőztetsz le és mosdatsz meg. Egyik jobb, mint a másik. Chase nagyot nyelt, mintha elképzelte volna, milyen lenne a második lehetőséget választani. De aztán csak pattintott az ujjaival. - Fordulj meg! Szemeket előre! Szemeket előre? Regin nem hagyott időt Chase-nek arra, hogy meggondolhassa magát, sebesen hátat fordított neki. Hallotta, ahogy Chase leveszi a kesztyűjét, és nagyon nagy volt a kísértés, hogy hátralessen. Vajon mit rejteget előle a férfi? Declan sebhelyes keze szörnyűségesnek látszott a valkűr tökéletes, ragyogó bőrén. Éppen idejében jövő figyelmeztetés volt. Soha nem fogom engedni, hogy lássa ezeket a hegeket. Mihelyt kinyitotta a bilincset, gyorsan újra felhúzta a kesztyűt, a valkűr pedig lehuppant az asztalról, és elindult fölfedezni a szobát, ahogyan az irodájában is tette. Declan figyelte, ahogy Regin belenéz a hűtőszekrénybe, kihúzza a fiókokat, kinyitja a gardrób ajtaját. A fegyverszekrényt is próbálta kinyitni, de nem sikerült. — Mi van ebben? A személyes arzenálod? Pontosan. De Chase egy szót sem szólt. A valkűr gyorsan elunta magát, és további felfedezőútra indult, ezúttal a fürdőszoba felé. Bentről szólt ki. — Elfogadom a fürdési ajánlatot! Aztán folytatom a me- sélést. Kölcsönveszek egy kis sampont és szappant. — Majd folyatni kezdte a vizet. Chase éppen akkor lépett be a helyiségbe, amikor Regin meztelenül belépett a fürdőkádba; tökéletes popsija ringott, szőke haja a derekát verdeste.

Chase megbotlott, a szerszáma egy szempillantás alatt megkeményedett. Megtörölte a száját, sarkon fordult, és járkálni kezdett odakinn az ajtó előtt. Menj, nézd, ahogy fürdik. Semmi sincs rajta a nyakbilincsen kívül. Ki van nekem szolgáltatva. Hízelgett férfiúi hiúságának, hogy egy ilyen nőt tart az uralma alatt. — Ugye, nem gondoltad meg magad, és nem fogsz megmosdatni? — szólt ki a valkűr. — Esetleg a hátamat? Vagy a mellemet? Bár a valkűr tiltott halhatatlan volt, Declan majdnem azt kívánta, bár megtehetné mindkettőt. Dühösen nézett le kesztyűbe bújtatott kezére. Gőz áradt ki a fürdőszobából. Izzadság gyöngyözött a felső ajka fölött, és Declan ismét gyűlölte, hogy hány réteg ruhát kénytelen viselni. Fojtottan káromkodott egyet, majd belépett a párás helyiségbe. Regin hátradőlt a kádban, a vastag hab eltakarta a testét. Fölemelte egyik formás lábát, és végighúzta rajta a tenyerét. Declan elképzelte, hogy követi a kezét a szájával... A legtöbb halhatatlan egy csöppet sem szégyellte a meztelenségét, de a valkűr úgy viselkedett, mintha százszor csinálták volna már ezt. Egy férfi figyeli, ahogyan az asszonya fürdik. Természetesen a valkűr azt hitte, hogy ezt már valóban megtették vagy százszor. Declan olyan lazán, amennyire csak képes volt - tekintve, hogy állt a farka, mint a cövek , letelepedett a fal mellett álló padra. így elég nagy volt a távolság kettejük között. A valkűr rámosolygott. - Gyere, csatlakozz hozzám! - Aligha. - Még hogy a valkűr síkos bőre hozzádörgö- lőzzön az övéhez? Declan egyik fele megborzongott a vágytól, a másik hátrahőkölt. El tudta képzelni, hogyan reagálna Regin, ha meglátná a sebhelyeit. Declan büszke férfi volt; soha nem vállalna ilyen megaláztatást. - A te bajod. - Regin komótosan mosni kezdte a haját, amitől láthatóvá váltak hegyes fülei. Hegyes fülek. Újabb példa rá, mennyire más lény. Ám Declan annyira messze jutott, hogy bevallhatta magának, milyen hihetetlenül vonzónak találja ezeket a füleket. Amikor a valkűr lebukott a víz alá, hogy leöblítse a haját, a hab kezdett eltűnni, és majdnem kilátszottak a mellei. Vajon olyanok, amilyeneknek az álmaiban látta őket? Nem bízott ebben a nőszemélyben, néha legszívesebben megfojtotta volna, talán még gyűlölte is. És mégis látnom kell a melleit... - Khm. Rátérhetünk a mesére? - Regin rajtakapta, hogy a melleit bámulja. - Persze, kezdj bele! - Ma éjjel azt mesélem el, amikor Gábriel, az élettől duzzadó kalóz voltál. Ötszáz éve találtál rám, az utolsó Örökösödés idején. Nem ez volt a humort és szexet megtestesítő reinkarnáció? Declan már rájött, hogy Reginnek jó a humorérzéke, sokszor mondott vicces dolgokat, de őbelőle hiányzik a humorért felelős gén. És jó szerető sem volt. És nem látta semmi jelét, hogy ez a két hiányosság a közeljövőben eltűnne. Ha féltékeny volt Aidanre, de még Trevesre is, akkor a kalóztól nyilván fölforr majd az agyvize. Regin kényelmesen hátradőlt a kádban, legalábbis úgy tett, mintha teljesen nyugodt lenne. Küldetést kell teljesítenie. Lehet, hogy nem volt egy aranyszájú valkűr, de szentül elhatározta, hogy elintézi Chase-t, kész volt betölteni a puskákat és tüzet nyitni. Csupán egyetlen csókra van szükségem. Részletesen ecsetelni fogja Gábriel fáradhatatlan csábító erejét, az akarat érzéki csatáit, amelyeket éjszakánként vívtak a hajó fülledt kabinjában. Keményen ellenállt a spanyolnak, hogy megmentse őt az átoktól; Gábriel bevetett hát mindent, hogy elcsábítsa...

- Gábriel kalóz volt, aki csak a királynőjének tartozott számadással - kezdte Regin. - A zászlója - bíbor alapon két repülő holló - félelmet keltett mindenkiben, aki szerencsétlenségére meglátta. Jól látta, hogy megrándul Chase arca? - Elfoglalta a hajót, amelyen utaztam, és foglyul ejtett. -- Hogyan ismerted fel őt? - Villogott a szeme. Ahogy a tiéd is, miután kibeleztél azon az utcán. - Vigyázz a szádra, Regin! Chase összeszorította az állkapcsát, mire Regin gyorsan folytatta a mesét. -Tudta, hogy valamiféle kapcsolat van közöttünk. Nem kérdőjelezte meg ezt, egyszerűen elfogadta. Hátat fordított 249 a királynőjének és a hazájának, mert csupán arra vágyott, hogy új életet kezdhessen velem. Regin elhallgatott, mert fölidéződött benne, hogy semmi sem tántoríthatta el Gábrielt. Mindegy, mit mondott neki, bármennyire próbálta is figyelmeztetni: — Hinned kell nekem! Ha nem engedsz szabadon, szörnyűséges halált halsz majd. El vagyok átkozva. Te tudod, mit jelent az átok — spanyol vagy, az isten szerelmére! — Átok lenne az is, ha nélküled kellene élnem — vágta rá a férfi— Legalább vigyél ki a szárazföldre. - Akkor tanácskozhatna egy boszorkánnyal arról, hogyan menthetnék meg Gábrielt, találhatnának rá valami módot, hogy megakadályozzák a halálát. — Szárazföld? Hónapokba telik, mire elérjük Délkelet- Azsiát. — Délkelet-Azsiát? — sikított fel Regin. — Sí. Es addigra beadod a derekadat. Végül Reginnek nem maradt sok választása... Hirtelen megszólalt Chase. — Nem akarok hallani a spanyolról. Regin rápislogott. Ennyit a tervemről. — Azt hittem, hogy ezért vagyok itt. — Arra vagyok kíváncsi, mit mondanál Aidán következő reinkarnációjának. - Ravasz fény villant fel a szemében. - Mit mondanál neki... rólam. 25 - Rólad? - A valkűr kérdőn felvonta szőke szemöldökét. — Úgy van. — Azt mondanám neki... — Regin beharapta az ajkát. - Elmondanám neki, hogyan engedte szabadon Declan Chase a barátaimat és a szövetségeseimet, aztán hagyta, hogy addig ütlegeljem Fegley-t, amíg bepisil. Declan erre csak fenyegetőn rámeredt. — Azt mondanám neki, hogy nem tudtam igazán sokat Chase-ről, legalábbis addig, míg a mester meg nem szökött velem. És azon az éjszakán elröpült velem a szülővárosába... Elharapta a folytatást, várva, hogy Chase válaszoljon. Mi értelme lett volna játszadozni? A valkűr már úgyis fölismerte az akcentusát. Declan igazából már nem is igyekezett álcázni, amikor Reginnel volt. — A szülővárosába, Belfastba. A valkűr szemlátomást elcsodálkozott, hogy válaszolt a ki nem mondott kérdésre. Oldalra biccentette a fejét, nedves haja egyik ragyogó vállára omlott. — Pontosan. Belfastba. Megmutatta nekem a várost, miközben mesélt magáról. Elmondta

például, hogy mit szeret, és mit nem... Mit szeret, és mit nem? Declannek erre nem volt kész válasza. Azt tudta, Hogy mit gyűlöl - az ellenségeit és azt is, hogy mit szeret - elpusztítani őket. Mintha megérezte volna, hogy Declan megakadt, Regin folytatta. - Szereti a... hm... a fegyvereket. - Végigmérte a férfit. - És edzeni. Nem volt nehéz kitalálni. Declan biccentett. - És nem szereti a habfürdőt, mert elrejti egy bizonyos ragyogó valkűr melleit. Ezt sem fogom megcáfolni. - Miután bejártuk a várost, elutaztunk arra a puccos ír nyaralóhelyre... - Faházba - vágott közbe Declan. - Egy faházba vinne a hegyek közé vagy a tenger mellé. — Osszefonta a karját a mellén. - Chase nem jár nyaralóhelyekre. Vigyorra húzódott Regin szája, aztán mintha maga is meglepődött volna a saját reakcióján. - Nos, a faház a Mourne-hegységben állt, nem messze délre a szülővárosától. - Ismered azt a vidéket? - Amikor gyerek volt, az apja elvitte oda hegyet mászni. -Jártam ott egyszer-kétszer vagy százszor az elmúlt ezer év alatt. Elmentünk hát a faházhoz, és bejártuk a lápot. Chase addig nem is sejtette, milyen kellemes velem múlatni az időt. Rengeteget nevettünk, és durva tréfákat eresztettünk meg - míg végül tizenhat kilométeres körzetben mindenkit evakuálni kellett. De ne aggódj - nyugtatta meg a férfit -, egyetlen halandó sem sérült meg a tömeges kitelepítés során. - Jó tudni. - Az átkozott hab túlságosan lassan fogyott. Declan még mindig nem látta a valkűr melleit. - És közben mind a ketten tudtuk, hogyan fog véget érni az éjszaka. De készakarva húztuk az időt, mert édes volt a várakozás. Hogy szítsam a tüzet, Guinness-szel itattam és... - Galway-öbölbeli osztrigával etetted. Regin ismét alig tudta elfojtani a vigyort. Tetszett neki ez a játék. Pontosabban az, hogy a férfi is benne volt. De végül is tréfás kedvű valkűr, igazi kópé volt, nem igaz? - Amikor az éhségét már lecsillapítottuk, nem bírtam tovább - majd meghaltam, hogy megmutassam neki, menynyire hálás vagyok a szabadulásomért. És szinte fájt, annyira szerettem volna bebizonyítani neki, mennyire hiányzott. Úgy döntöttünk, hogy fürdőt veszünk a kandalló előtt... Declan már nyitotta a száját, hogy megmondja neki, ez soha nem fog megtörténni, de a valkűr gyorsan folytatta. - Először kényelmetlenül érezte magát, mert... - És ismét elharapta a mondat végét. Declan gúnyosan elmosolyodott. Ezt egyedül kell megoldanod, kislány. Es egyre nehezebb lesz a helyzet. - Szép próbálkozás volt. Regin kihívóan fölvetette a fejét. - Kényelmetlenül érezte magát millió ok miatt, amelyen azonban hamarosan túljutottunk. Teljes mértékben. Emlékeztettem őt, hogy én vagyok az. Az ő Reginje. És hogy már annyi formában láttam őt, annyi életben ismertem. A tekintete a távolba révedt, miközben tovább beszélt. -Túl sok mindenen mentünk keresztül együtt ahhoz, hogy bármit is eltitkoljunk egymás elől. - Újra szembefordult Chase-zel. - Declan megértette, hogy soha nem ítélkeznék fölötte, és mindig bízhat bennem. Mihelyt megnyugodott, csókolni és simogatni kezdtük egymást, ráérős, finom mozdulatokkal fedeztük föl a másik testét. - A hangja egyre rekedtebbé vált beszéd közben. Declan teljesen kihúzódott a pad szélére. Bár a teste megfeszült, akár az íj húrja, az elméjében dúló vihar le- csöndesedett. Ilyen hát, mikor az ember normálisnak érzi

magát, futott át a agyán. Ez a valkűr valahogy elérte, hogy... jónak érezze magát. - Hamarosan nem bírtuk tovább türtőztetni magunkat. Látta, ahogy a karmaim begörbülnek érte... - Már értem, hogy ez mit jelent - vágott közbe Declan. Aztán összehúzta a szemét. — Hadd lássam! Regin kiemelte a kezét a víz alól, hogy Chase lássa rövid, kagylószínű karmait. Begörbülnek az emberéért. Chase nagyot nyelt. - Egyre jobban felizgulsz. - Nem tagadom. - Mindenesetre folytasd a mesét, asszony. Újabb kelletlen vigyor. - Kiemelt a kádból, és lefektetett a szőnyegre. - Regin a kád melletti szőnyegre bökött. Ami, egészen véletlenül nagyon hasonló volt ehhez itt. - És aztán mit csináltatok? - Mindkettőnkről csöpögött a víz, és kapkodtuk a levegőt, ahogy a lábam közé térdelt. A kezét végighúzta a teste mén, a kézfejével simogatott. Centiméterről centiméterre haladt egyre lejjebb. Közben a mutatóujja hegyével körö két írt le a köldököm körül, körbe-körbe... - És aztán? Regin elvigyorodott Chase türelmetlen kérdése hallatán. - És aztán az ujjait beledugta a lábam közé. Erről akarsz inkább hallani? - Igen, szívesen meghallgatnám. -Az első érintésre felnyögött. Rekedt hangon azt suttogta, mennyire szereti, hogy ilyen nedves lettem tőle. Vajon most is ilyennek találnám? Isten segítse, Declan tudta, hogy igen. - Ráérősen simogatott, míg emelgetni kezdtem a csípő met, hogy elérjem az ujjait. Váratlan ötlet merült fel Declan fejében. Fölizgathatnám. Mivel a valkűrrel nem érezte a feszültséget, nem kellett volna siettetnie az aktust, összeszorított foggal erőlködnie, hogy elélvezzen. Játszadozhatnék vele. Nagyot nyelt. Egész éjjel játszadozhatnék vele. Kivéve, hogy kesztyűt viselt. Hogyan reagálna a valkűr, ha meglátná sebhelyes kezeit? A testét? - Mire végül belém hatolt az ujjaival, már nyöszörögtem a vágytól. Mélyen szereti magában érezni. Declan gondolatban megrázta magát. - De Chase könyörtelen volt, lassan hatolt egyre beljebb, hogy felkészítsen. — Regin zihálva vette a levegőt, már szinte kilátszott a melle felső része a hab fölött. - Hogy felkészítsen — ismételte meg Declan. Vajon eszembe jutott volna, hogy ezt kell tenni? - Tudta, hogy kétszáz éve nem volt részem szexben. - Kettőszáz. - És Declan még azt hitte, hogy ő élt időtlen idők óta cölibátusban! - Hűséges vagyok hozzá, mindig is az voltam. De Chase egyébként is fölkészített volna, mivel elég méretes a szerszáma. - Regin tekintete Declan erekciójára siklott, amely a nadrág alatt dudorodott. Mihelyt ezüstszínűvé vált a valkűr szeme, Declan azon kapta magát, hogy széttárja a lábát, hogy Regin jobban lássa az ágyékát. Elnyílt a valkűr ajka, közelebb csúszott hozzá a vízben; Declan közelebb húzta hozzá a padot. - Olyanok vagyunk, akár a mágnes - lehelte Regin. -Térdelj föl! - Ha már egyszer úgyis pokolra jut... Hadd lássalak! Regin tétovázás nélkül engedelmeskedett. Föltárta előtte a kebleit.

Declan végighúzta reszkető kezét a száján. -Jesszus!-motyogta. Tökéletesek voltak, alul teltebbek, a bimbói büszkén meredeztek. Déjá vu érzése rázta meg Declant. Elveszti a józan eszét... Regin megkapaszkodott a kád szélében, és közelebb hajolt a férfihoz. A teste annyira reszketett, hogy ugrándoztak a mellei, vízcseppek gurultak végig rajtuk. A bimbói annyira megkeményedtek, hogy az már biztosan fájt. De nem annyira, mint amennyire a farkam lüktet ettől a látványtól. Szinte képtelenség volt ellenállni a vágynak, hogy végighúzza tenyere élét a szerszámán. - Ne hagyd abba. - Be-beborított a testével, kihúzta az ujjait, hogy a farka elfoglalhassa a helyüket. Centiről centire hatolt belém, miközben vonaglottam a gyönyörtől... - Várj! - Declan összehúzta a szemét, aztán ő is közelebb hajolt, míg végül megérezte a valkűrből áradó elektromosságot. Addiktív. Amikor már csak centiméterekre volt egymástól az arcuk, Declan rekedt hangon szólalt meg. - Nem csókolta meg a csinos kis füleidet, nem nyalogatta meg a peckes bimbóidat? - Én megtettem volna. Képtelen lettem volna ellenállni nekik. Regin hallhatóan elfojtott egy nyögést. - Az első alkalommal igyekezett megakadályozni, hogy elélvezzek, mielőtt a magáévá tehetett volna. Tudja, hogy imádok úgy elélvezni, hogy betölti a testemet, de néha túl hamar jutok el az orgazmusig. Mindenható isteni Köhögnie kellett egyet, mielőtt meg tudott volna szólalni. -Valóban? Regin bólintott. - És tudta, hogy rengeteg ideje lesz még arra is. Azt tervezte, hogy addig szeretkezik velem, amíg... - Ismét elharapta a mondat végét. Declan a szemébe nézett, miközben azt mondta: - Amíg már nem tudod tovább számolni. *** Dörgött odakinn, ahogy csapkodtak Regin villámjai. Tűzben égett... Declan Chase miatt? A férfi szemében a szokásos hidegség helyett pajkos csillogást látott. Az arca kipirult, és most látszott csak igazán, hogy milyen jóképű - finom vonalú volt az álla, az arccsontjai szélesek. Feszes, csókolni való az ajka... Valahogy mindent megváltozott, fájdalmas emlékeztetőjeként annak, milyen volt Aidán, amikor fölizgult - érzéki, de egyszersmind kicsit játékos is, és egyértelműen az övé volt az irányítás. Am Chase mégis annyira más volt, mint Aidán. Bonyolult lélek volt; Reginnek soha nem volt fogalma arról, hogy éppen mire gondol. Vaskos akcentusától borzongás futott végig Regin bőrén. És ahogyan a férfi ránézett... Az a forró tekintet olyan sóvárgásról árulkodott, amitől Regin furán érezte magát. Ez a pajkos, szexi ír valósággal megrészegítette. Istenek, olyan közel van az ajka. Regin arra vágyott, hogy az övére tapadjon. - Folytasd, Regin! - A nyelvünk összekapaszkodott, az ajkunk olyan szorosan összeforrt, hogy egymás leheletét lélegeztük be. A karmaim mélyen belevájtak az izmos seggébe, hogy közelebb húzzam magamhoz, de addigra már úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta mert teljes erőből döfködött. Chase felnyögött, a farkához dörzsölte a tenyere élét, a látványtól Regin levegő után

kapkodott. Ám mikor rádöbbent, hogy mit csinál, Chase elpirult, és ökölbe szorította a két kezét az oldala mellett. - És aztán...? Regin folytatta az emlékek fölidézését. - Aztán, amikor már azt hittem, hogy elájulok a gyönyörtől, a hatalmas testéhez szorított, a két karjával, akár a satu ölelt magához, miközben ő remegett. Próbáltam erőt venni magamon, de nem tudtam megakadályozni, hogy elélvezzek. A fülembe nyögte, hogy érzi, ahogyan szorítom odabenn, és tudja, hogy megadta nekem, amire szükségem volt. Hogy akkorát fog élvezni, hogy újabb döfésnek érzem majd, ahogy kilövelli a magját. A kéjtől hátrakapta a fejét, és fölordított... -Tényleg érezted, ahogy kilövellte a magját? - faggatta Chase, egyre gyorsabban kapkodva a levegőt. Regin ezúttal felnyögött az emlékre és a kérdés intimitásától. - Elárasztott vele, és olyan forró volt, hogy ismét elélveztem. Chase eljutott tűrőképessége határáig; egy szó nélkül előrevetette magát, és kiemelte a valkűrt a kádból. Declan letette Regint a fürdőszobai pultra, csípőjével a combja közé furakodott. - Chase? — Bármit látott is a férfi szemében, nyomban elhallgatott, hagyta, hogy Declan fölfalja a tekintetével. A férfi megigézve bámulta, ahogy a víz patakokban csurog le a valkűr karcsú nyakáról kulcscsontja finom ívéig. A cseppek onnan továbbfutottak gömbölyű mellei között lapos hasára és még lejjebb, magukkal vonzva a tekintetét a valkűr lába közötti finom szőke bozontra. Pont olyan volt, mint az álmaiban. A látványtól majdnem térdre omlott. - Olyan gyönyörű vagy, valkűr. - És fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni veled. Eredetileg csak meg akarta csókolni, de most már... többre vágyott. — Muszáj, hogy megérintselek. - Declan remegett a vágytól. Föl akarom fedezni tested minden aranyló négyzetcentiméterét. Vajon mikor érzett utoljára ilyen vágyakozást - és azt, hogy valamiből soha nem lehet elég? - A tiéd vagyok, Chase. Azt tehetsz velem, amit csak akarsz. Csak vedd le a kesztyűdet. A férfi megrándult a csalódottságtól. - Azt hiszed, hogy nem szeretném? — Tudta, hogy mit suttognak a rabok, tudta, hogy mindenki azt hiszi, nem szeret senkit megérinteni, és azt sem, ha hozzáérnek. Most azonban minden másnál jobban vágyott arra, hogy érezze a valkűr bőrét. De hogy Regin meglássa a kézfejét... Hirtelen támadt egy ötlete. - Meg ne moccanj, Regin! Megértetted? A valkűr gúnyosan tisztelgett; a mozdulattól megremegtek a mellei. Declan elharapott egy nyögést, aztán a szobája felé indult. Beletúrt kínosan rendben tartott holmijába, amíg megtalálta azt, amit keresett, aztán visszament a valkűrhöz, és megmutatta neki, mint valami díjat. Regin fölvonta a szemöldökét. - Azt hiszem, alul vagyok öltözve. Chase azzal a buja csillogással a szemében tért vissza, a kezében egy nyakkendővel. Nem kért engedélyt, csak szorosan Regin szeme elé kötötte. Aztán a valkűr hallotta, hogy szinte tapintható izgalommal letépi magáról a kesztyűt. Korábban, amikor levette róla a bilincset, ráparancsolt, hogy nézzen előre. Most pedig ez. Vajon miért nem akarja, hogy Regin lássa a kezét? A valkűr hosszú percekig csak várt, hogy a férfi megmozduljon, és egyre izgatottabb lett.

Erezte a férfi tekintetét meztelen testén, és úgy vélte, Chase próbálja eldönteni, hol érintse meg először. Végül megérezte az ujjai hegyét az arcán. Megborzongott, amikor meghallotta Chase rekedt hangját. - Olyan lágy, mint a selyem. Istenek, milyen régen volt, mikor egy férfi utoljára megsimogatta! Újabb hosszú tétovázás. Aztán egy ujj simította végig a füle hegyes végét. Regin fészkelődni kezdett. - Ezt szereted? - Aha. - Egyre őrjítőbbnek érezte a tűnődést arról, hol ér majd hozzá a férfi legközelebb. Amikor végighúzta az ujját a másik füle hegyén, és ettől Regin mellbimbói fájdalmasan fölmeredtek, Declan fölszisszent. Érintsd meg őket, könyörgött magában. De Chase ehelyett végigsimított a keze fejével az állán. - Olyan törékenynek látszol, Regin. Megtévesztően gyöngének. Bár Regin nem látott semmit, tökéletesen maga elé tudta képzelni a jelenetet. Amikor Chase tétovázott, akkor azon tanakodott, melyik testrészét szeretné az ujjai alatt érezni. Mintha valami kóstoló lenne. És Regin is szeretett volna kóstolót a férfiból. Ám, amikor fölemelte a kezét, Chase rászólt: - Á, valkűr. Csak én érintelek meg téged. - Aztán végighúzta az ujját Regin bokája belső felétől a térdéig. A valkűr visszafojtott egy tiltakozó kiáltást, és leeresztette a karját. Csintalan, bonyolult férfi... Declan végigsimított a hüvelykujjával az alsó ajkán, mire Regin halkan felnyögött, és csak nagy nehezen állta meg, hogy meg ne nyalja a férfi bőrét. Hintáztatni kezdte magát az érzéki támadás hatására. - Chase, tetszik... tetszik neked az, amit érzel? Hosszú pillanatokig nem érkezett válasz. Aztán Declan ujja körözni kezdett Regin egyik mellbimbója körül. A valkűr felkiáltott, a háta íjként megfeszült, mire Declan felnyögött. - Tetszik. 26 Declannek még soha nem volt ilyen látványban része. A valkűr reszketett, lihegett, a mellbimbói kőkeménnyé váltak. Majdnem elélvezett attól, ahogy Regin reagált az érintésére az apró hangoktól, kifejező szájától, puha, érzékeny bőrétől. Akkor, ott, azonnal ki is verhette volna magának, de jobban fölizgult a valkűr kéjes gyötrésétől, mint eddig bármitől. Most azt tehetett vele, amit akart. Ha úgy dönt, hogy csak fölizgatja, de nem engedi elélvezni, akkor ez fog történni. Pokolian erotikus volt már maga a tudat is. Hogyan mondhatott le erről olyan hosszú időre? Hogyan bírta ki, hogy ne simogassa egy asszony odaadó testét? De mihelyt fölébredt benne ez a gondolat, azonnal rádöbbent arra is, hogy a reakciójának oka kizárólag a val- kűrben keresendő. Regin valamiféleképpen különleges, a gyönyöre fontos a számára. Húsz sivár évig meggyőzte magát arról, hogy hideg és érzéketlen, mentes a fér fi vágyaktól. Többé szó sem lehetett erről. Rá van szükségem.

— Hol akarod, hogy megérintselek, Regin? Megemelkedtek a valkűr lélegzetelállítóan gyönyörű mellei. - Ott? - Csak azért, hogy a valkűrnek találgatnia kelljen, nem fogja ott megérinteni. Egyelőre. - Aha. Ám Declan ehelyett előrehajolt, végighúzta a nyelve hegyét a valkűr egyik hegyes fülén. Szexi kis fülecskék. Regin testén vad borzongás futott végig. - Chase! Izgató. Rövid szünet után Regin háta mögé nyúlt, és végighúzta az ujjait a fenekén. A valkűr egyre kéjesebben nyöszörgött. Eljuttathatnám az orgazmusig. Csak ezzel a játszadozással. Declan még soha nem érzett ilyen sürgető vágyat. Mintha pillanatokon belül föllebbenne a fátyol egy titokról, amelyet oly régóta szeretett volna megfejteni... Regin a lapos hasára fektette a tenyerét, és csúsztatni kezdte lefelé. Vajon magához fog nyúlni? Az ő szeme láttára? Declan felnyögött, nagyon szerette volna látni, ahogy a valkűr magát simogatja, de ezt egy másik éjszakára tartogatta. - Nem, Regin. - Akkor hadd érintselek meg téged. - Regin Declan mellkasa felé nyúlt. -Tedd le az átkozott kezedet! - csattant fel Declan, mert tudta, hogy Regin elborzadna, ha megérezné a tenyerén a bőrét. - Ülj rájuk! - Chase... - Csináld! Regin némi tétovázás után engedelmeskedett. Jutalmul Declan ismét végighúzta az ajkait a füle hegyén. Aztán belesuttogott. - Nedves vagy már? Regin képtelen volt válaszolni, csak felnyögött. - Akkor mutasd! - Declan végighúzta az ujját a val kűr feszes combjának belső felén, mire Regin engedelmesen széttárta a lábát, fölfedve nedvesen csillogó ölét. A látványtól Declan farka olyan erősen lüktetni kezdett, hogy azt hitte, mindjárt elélvez. Az önuralma darabokra hullott. Muszáj ereznem öt ott, fölfedeznem a testét. A kézfejével végigsimított a valkűr hasán, egészen a köldökéig, ahogyan Regin korábban részletesen elmesélte. Amikor az ujjaival körözni kezdett a köldöke körül, szétnyílt Regin ajka, ahogy felsóhajtott. -Ó! — Tudod jól, hogy mi következik. Te magad írtad le nekem. - Declan ujjai elindultak lefelé, egyre lejjebb... lejjebb... — Chase! - Regin bőre még jobban ragyogott. - Mit csinálsz velem? Mi-mindjárt elmegyek! El fogja őt juttatni a csúcsra. Fölemelte a másik kezét, a hüvelykujjával dörzsölgette Fvegin bimbóját. — O, istenek - lehelte a valkűr, aztán megnyalta az ajkát. Declan képtelen volt levenni a szemét a rózsaszín nyelvéről. Elképzelte, milyen lenne a valkűr csókja, álmodott is róla. Képtelen volt tovább megtagadni magától Regin édes ajkait. Hogy magamba szívjam a sikolyait, amikor elélvez? Az ujjai tovább simogattak, miközben közelebb hajolt, és az ajka már csupán milliméterekre volt a valkűrétől. — Chase? - Olyan volt, mintha megtört volna az igézet. Regin eddig vágyakozva simult a keze alá, a teste szinte könyörgött az érintéséért. Most viszont elhúzódott tőle. - Várj, én... adj egy percet, hadd gondolkodjam.

— Asszony, hiszen te akartad. Regin lehajtott fejjel suttogott. — Képtelen vagyok megtenni. — De igen. - Declan megfogta a valkűr állát, hogy maga felé fordítsa az arcát. — Es meg is fogod. — S-s. — Megrándult Regin füle. - Van itt valaki. — Ezt csak azért mondod, mert... — Aztán Declan is meghallotta. Lépteket a saját a szobájában, amint éppen a fürdőszoba felé tartanak. Ki fogja nyírni, akárki is volt olyan ostoba, hogy félbeszakítsa. Miután oly átkozottul sokáig vártam! Regin a nyakkendő után nyúlt, Declan pedig felrántotta a kesztyűket... - Menj arrább tőle, fiam. - Webb. - Itt van. Három nappal korábban a vártnál. Amikor Declan odadobott egy törülközőt a valkűrnek, látta, hogy ezüstszínű szeme elkerekedik. Regin elé lépett, és odasziszegte neki: - Meg foglak védeni. Aztán a parancsnoka felé fordult, és alig bírta megállni, hogy rá ne vicsorogjon, amiért meztelenül látja Regint. - Declan, mi az ördögöt művelsz ezzel a rabbal? Kockára teszek mindent... Regin maga sem tudta eldönteni, hogy mérges-e, vagy inkább hálás Webb közbelépése miatt. Hogyan kerültek ki ennyire az irányítása alól a dolgok Chase-zel? Az volt a terv, hogy megigézi a férfit. Ehelyett éppen az ellenkezője történt... Webb undorodó pillantást vetett felé. Regin összehúzta a szemét. Nekem sem tetszel jobban. Webb nagydarab férfi volt, nem olyan magas, mint Chase, de termetesebb. Katonai egyenruhát viselt, őszülő haját egészen rövidre nyíratta. Chase reakciója alapján ítélve Webb a fölöttese volt. Chase mégis egyenes háttal, kihúzott vállal nézett szembe vele. - Akarom őt - jelentette ki. - Hogy mi? - Webb ősz szemöldöke felszaladt a homlokára. A fickó ugyanannyira megdöbbent, mint én. Regin maga köré csavarta a törülközőt, aztán lecsússzam a pultról, hogy közelebbről figyelhesse az összecsapást. Chase védelmezőn kinyújtotta előtte a karját. - Ezután is megteszek mindent, amit ön kér, de ő hozzám tartozik. - Figyelj arra, hogy mit beszélsz! - Meg fogja engedni, hogy elvigyem őt innen, egy régebbi létesítménybe. Valahova, ahol csak én láthatom. Chase mondja meg a fölöttesének, hogy mi legyen? Istenek, csodálatos volt az arroganciája - és annyira ismerős! Aidán elvárta Wódentől, hogy megadja neki az ohallát; most pedig Chase követelte, hogy Regin az ő jutalma legyen. - Nem, nem akarod őt, fiam. Csak elérte, hogy ezt hidd. Kérdezd meg a valkűrt, hogy miért próbált meg mindent, hogy emlékezz Aidanre. - Miről beszél? - Mondd meg neki, te nő! - parancsolt Webb Reginre. - Áruld el neki, hogyan próbáltad megölni. O, a francba! Chase a valkűr felé fordult. - Mi ez az egész? Megszólalt mögötte Webb. - Azt hiszi, hogy a reinkarnálódott szerelme vagy.

- Igen. Ezt már bevallotta. - És elmondta azt is, hogy minden férfi, akivel lefeküdt, pár órával később meghalt? Azt hiszi, hogy el vagy átkozva, és az a sorsod, hogy elpusztulj minden életedben, mihelyt a magadévá teszed őt. A francba, a francba! - Mondd, hogy nem igaz! - parancsolta Chase. Regin fölnézett rá; tudta, hogy hazudnia kellene... - Nem tagadhatom. - És a csókja olyan, akár a kábítószer - folytatta Webb. — Ezért próbált rávenni, hogy megcsókold. Azt tervezte, hogy elcsábít téged, aztán elpusztulsz, akárcsak a többiek, ő pedig kiszabadulhat. - Honnan tudja mindezt? — kérdezte Chase összeszo- rított foggal. - A cellájában folytatott beszélgetés leiratából. Találtunk egy új forrást, hogy lefordítsa az elhangzottakat. Elmondta a cellatársának, hogy így tervezi a szökést - a halálod árán. Egy új forrás? Ha rájövök... Chase ököllel a falba vágott Regin feje mellett. - Mondd, hogy nem igaz, te kibaszott ribanc! Regin felszisszent a férfi elveszett, fájdalmas tekintete láttán. - Mit vártál tőlem, Chase? Hogy nyugodtan várom, míg megkínoztok? Chase még erősebben ökölbe szorította a kezét, az izmai kidagadtak, ahogy erősödött a haragja. Regin fölnézett rá. - Üss meg, mester! Könnyítsd meg a dolgomat! Declan azonban képtelen volt rá. Atkozott nőszemély! - Takarodj a közelemből! - ordított rá. Webb megragadta Regin karját, és kilökte a szobából. - Declan, egy óra múlva légy az irodámban! Majd beszélünk, miután megemésztetted a hallottakat. És távoztak. Egyedül hagyták Declant a lakosztályában, ahol valószínűleg megbolondul majd. Tehát vége. Az izgalomnak, amelyet érzett. A gyönyörnek. A mennyországból egyenesen a pokolba jutottam. Declan halottnak érezte magát belül. Leült a konzol mellé, és még egyszer utoljára figyelte, mit mutat Regin cellájának kamerája. Olyan kibaszott bolond vagy, Dekko! Tudtad, hogy nem lehet megbízni bennük. Látta, hogy Webb belöki a valkűrt a cellába. Még mindig csak a törülköző volt rajta, a ruháit a karjában tartotta. Felkapta a fejét, hogy belenézzen a kamerába, a szeme ezüstösen csillogott. Declan végighúzta kesztyűbe bújtatott kezét a monitoron, a valkűr arcán. Aztán ököllel rávágott a képernyőre. 27 - Ezt soha nem tételeztem volna fel rólad - közölte Webb. Katonásabban viselkedett, mint általában, bár Declan társaságában lazább szokott lenni. - Tőled soha, fiam. Declannek nagyon rosszulestek Webb feddő szavai. Jobban tisztelte őt, mint bárki mást. Már az is elég rossz volt, hogy elszúrta a dolgot, de az már túl sok volt, hogy Webb tudomást szerzett a vétkéről. - Visszavonom bizonyos jogköreidet. Az ujjlenyomatod nem nyitja majd a rabok nyakpántját.

Nem törlik a tudatát? Nem dobják ki? - És Fegley veszi át a rabok feletti ellenőrzést. - O lesz a felelős Malkom Slaine-ért? - Fegley lojális az ügyhöz. Az utolsó leheletéig. - Élvezetét leli a hatalomban. - Ahelyett, hogy a rabokban lelné élvezetét? — Webb megdörzsölte az arcát. - Tudod, hogy a fiamként tekintek rád. És nem ért még véget az itteni munkád. Megpróbálom elrendezni ezt a dolgot, amennyire tőlem telik. Ismét helyrehoz számomra mindent. - De, Declan, tudnom kell, hogy képes vagy legyőzni a valkűr iránti megszállottságodat. - Vegye úgy, hogy megtörtént. - Nem érzett gyomorforgató fájdalmat, sem sürgetést vagy bénító feszültséget. Olyan hideg volt belül, mint a kihűlt hamu. Nem számított, Declan elhitte-e, hogy a valkűrnek hatalmában áll megölnie őt. Regin elhitte, ami azt jelentette, hogy aktív erőfeszítéseket tett a meggyilkolása érdekében. Az egész csábítás, a bűbáj, hogy megnyerje magának... minden baromság volt. Könnyű célpont volt, mert vágyott arra, amit a valkűr ígérni látszott. És míg ki nem derült az igazság, legalább egy rövidke időre megérezte a... béke ízét. Most már pontosan tudta, hogy mi hiányzik az életéből. Kibaszottul gyűlölöm őt! — Hogyan bízhatnék a szavadban? — kérdezte Webb. - Hiszen megszegtél minden szabályt, amikor rendszeresen bevitetted őt a lakosztályodba. Ha valakinek, hát neked tudnod kell, hogy ezek mire képesek. Elfeledkeztél a szüléidről? Mit gondolsz, hogyan éreznének, ha megtudnák, hogy közöd van egy olyan nőhöz, aki nem ember? Declan egyenesen előremeredt; sokkal keményebb szavakat használt önmagával, mint Webb valaha tenné. — Csak mi vagyunk, és ők. Nincs középút. Vagy mellettünk állsz, vagy felsorakozol a detrus mellett, amelyik a családodból táplálkozott. Belőled, táplálkozott. Mi legyen, Declan? — Lojális vagyok a Rendhez. — Helyes. Akkor elkíséred Fegley-t, mikor meghozzák Slaine-t, és egyúttal vigyázod a felügyelő minden lépését. Csak a biztonság kedvéért. Declannek nem tetszett az ötlet. - Miért? — Mert te vagy az egyetlen, aki képes megállítani azt a démont, ha elszabadul ezen a földön. Aztán pedig elutazol egy időre. — Most, uram? - Ki fogja kihallgatni Slaine-t? Ki gondoskodik róla, hogy a vérét megsemmisítsék, nehogy bárki kísértésbe essen, hogy létrehozzon még néhányat a fajtájából? Webb összeillesztette az ujjai hegyét; Declan csak most döbbent rá, hogy ő maga is utánozta ezt a szokást. Webb sok szokását átvette. - Azért jöttem ide ma éjjel, hogy megosszak veled néhány izgalmas hírt, olyanokat, amelyeket a legjobban vársz. De most már nem vagyok benne biztos, hogy érdemes vagy a küldetésre... Declan teste megfeszült. - neopterára bukkant. - A fészkeik ritkák voltak; Declan már évek óta nem találkozott a fajtájukkal. - Igen. Dél-Ausztráliában. Alig pár órányi helikopterútra. Ez jó lehetőség lenne arra, hogy bizonyítson - és alkalom arra, amit a legjobban szeretett. neopterát mészárolni . Annyira gyűlölöm őket, hogy szinte éget. - Szükségem van erre, uram. - Igen. - Az idősebb férfi tekintete megkeményedett. - Azt hiszem, pontosan erre van szükséged. A rothadó hús bűze megcsapta Declan és az emberei orrát, ahogy közeledtek az elhagyatott

raktárépülethez. Régen lemészárolt áldozatok szaga volt. Ami azt jelentette, hogy valóban a neo fészkére bukkantak. Végre. A csapat Slaine sikeres elfogása után nyomban útnak indult, és majdnem egy hétig kutattak Dél-Ausztrália sötét rakpartjain. Az emberei felét az épület mögé irányította, hogy biztosítsák az egyetlen másik kijáratot. Éjjellátó szemüveget viseltek, készenlétben tartották az oldalfegyvereiket. Ma éjjel nem a TEIL-eket használták - ez most közvetlen közelből végrehajtott csótányirtás lesz. Declan kihúzta a kardját a hüvelyéből, és készen állt rá, hogy bemocskolja a kezét. Hogy bizonyítson. Végigcsinálták Slaine elfogását anélkül, hogy megfojtotta volna Fegley-t - ami már önmagában nagy szó volt. Mivel csupán a háttérből kellett biztosítania, Declan nem csinált semmit, csupán figyelte, ahogy a másik irányította az ő küldetését. Tartotta a száját még akkor is, amikor Fegley kötekedni kezdett vele. A felügyelő levonta a nyilvánvaló következtetéseket: Declan érdeklődést mutatott a valkűr iránt, majd hirtelen csökkentették a jogköreit. - Chase, a kis kedvenc - jegyezte meg. - Tehát mégsem tökéletes. Lebukott, amikor megdézsmálta a sütit. Declan elhessegette ezeket a gondolatokat, mert a feladatra kellett összpontosítania. Már így is pocsék állapotban volt. Napok óta nem volt képes — vagy hajlandó — aludni. Álmodni. Amikor a bejárathoz értek, intett a csapatnak, hogy aktiválják az éjjellátót, aztán maga is így tett, bár neki nem volt rá szüksége. A sötét raktárépületben még áthatóbb volt a bűz. Négy holttest hevert odabenn megkötözve, felpeckelt szájjal, megcsonkítva. Egy felnőtt férfi és egy nő, valamint két gyerek. Egy család. Emlékek árasztották el Declant - képek abból az időből, amikor őt kötözték és kínozták meg és tudta, hogy közeleg a halál. Könyörögtem érte. Az áldozatok sebei láttán a bőre sajogni kezdett. A hegei szuperérzékenyekké váltak, mintha ismét érezte volna a sebeket, amelyeket belevájtak... Egy hím neo csapott le rá, Declan akkorát kapott, hogy átrepült a helyiségen. A négy másik teremtmény egyszerre támadott. Declan érezte a szájában a vér ízét. Letépte az arcáról az éjjellátót. A vér dübörögni kezdett a fülében, az izmai kidagadtak. Kiköpte a vért a szájából, aztán belevetette magát a küzdelembe. Alvadt vér borította vastagon a falakat, mire Declan ledöfte az utolsó Neót is, a padlóhoz szögezve erős testét. Ez volt a negyedik, amelyet elintézett. A csapata ölte meg a maradék egyet. A teremtmény fölé hajolva Declan beledöfött a mellkasába, hogy mozgásképtelenné tegye, aztán sietség nélkül megcsavarta a pengét, miközben a lény rángatózott. Többszörösen összetett szemén keresztül egy érző lény bámult Declanre. Amikor a teremtmény hirtelen kinyújtotta kapaszkodó nyelvét, Declan kéjesen újra megforgatta a mellében a pengét, és nem is igyekezett titkolni az elégedettségét. Az emberei nyugtalan tekintettel méregették. Kérges lelkű kommandósok voltak zsoldosok, bérgyilkosok -, és mégis kényelmetlenül érezték magukat miatta? Soha nem érzett bajtársiasságot irántuk. Nekik a Rend csupán egy munka volt. Declannek viszont az élete. És soha nem érezték a megtorlás édes ízét - mert nem érdemelték ki rá a jogot... Végül rátaposott a neo fejére, és kirántotta a mellkasából a kardját, hogy bevigye a halálos döfést.

De ahogy fölemelte a fegyvert, Declan habozott. Évekig rettegett attól, milyen hatással volt rá a neovér, állandóan azon tűnődött, miért kényszerítették rá, hogy a halottaikból igyon. Most döbbent rá, hogy valószínűleg azért csinálták, hogy ne veszítse el az öntudatát, és tovább életben maradjon, ezért táplálták őt, miközben a friss áldozatokból lakmároztak. Volt egy valószínűbb magyarázat Declan képességeire. Harc közben esem el... Elfogadta talán, hogy valóban berserker? Nem. De már önmagában ez a lehetőség elég volt ahhoz, hogy lerázza a régi félelmeket, elfogadja, hogy ezek a lények nem dönthetik el a jövőjét. Nem vesznek el tőle többet, mint amennyit már megszereztek- napokat az életéből, darabokat a húsából... A családomat. Vad kiáltás szakadt fel a torkából, és lecsapott, lefejezte a teremtményt. Vége. Vége van. Mély, nyugtató lélegzetet vett, megparancsolta a csapatának, hogy tisztítsák meg a terepet, aztán kivánszorgott a párás éjszakába, hogy letörölje a vért a kardjáról. Mivel ebben a városban nem volt több nyom, a tervezettnél napokkal korábban térnek majd vissza az intézménybe. Talán nem is baj; mihelyt csökken az adrenalinszintje, totálisan ki lesz merülve. Végigpillantott a homályosan megvilágított rakparton, és el kellett ismernie, hogy a valkűrnek egy dologban igaza volt. Nem arra volt hivatva, hogy egy intézményt irányítson, nap nap után másokat kínozzon. Izig-vérig vadász volt. A csetepaték középpontjában volt a helye. A gondolatai ismét visszatértek Reginhez. Ami a valkűrt illette, Declan halott volt belül. Nem érdekelte a valkűr, nem gyűlölte őt, csupán zsibbadtságot érzett, ha rá gondolt. Igen, hideg volt, mint a kihűlt hamu. De akkor miért parancsoltam meg Vincente-nek, hogy vigyázzon rá, míg távol vagyok? 28 Declan reggel hatkor ért vissza a bázisra, sántítva, a kimerültségtől kivörösödött szemmel, vér áztatta ruhában. „Hazatért” a csatából, ahogyan Aidán abban az álmában. Amikor a berserker lemosta magáról a vért és a mocskot, a valkűrt rá várva, utána vágyakozva találta. És Regin úgy nézett föl rá, mint egy hősre. Az arca felragyog, amikor meglát. Isten, segíts, Declan lába szeretett volna a valkűr cellája felé indulni. O, igen, Dekko. így talán megpróbálhatna végezni veled. Ehelyett azonban kényszerítette magát, hogy bebotorkáljon a saját magányos, gyászos lakosztályába. Csak némi alvásra volt szüksége. Aztán majd képes lesz világosabban gondolkozni. Körbepillantott a szobájában - miért nem jött rá vajon eddig, hogy ez az ő cellája? Egy lélektelen, üres tér. Akárcsak az élete. Itt nem várta édes csók és puha asszonyi test. Sem család. Csak az üresség. Az átkozott detrusoknak gazdagabb életük volt, mint neki. Lerogyott a konzol elé, és próbálta elfojtani a késztetést, hogy lássa Regint. Egy hét telt már el. Csak egy pillantás... Előhívta a cella képét. A valkűr aludt, az oldalán ösz- szegömbölyödve. Csak egy póló és bugyi volt rajta, a haja szétterült a vállán. Fájdalmasan szép.

Azt várta, hogy ugyanannyira gyűlölni fogja majd ezt a nőt, mint azokat a teremtményeket, akiket most vadászott le? Hogy azonosítja Regin fajtáját azokkal? Lehetetlenség. Mély lélegzetet vett. Zsibbasztó gyógyszerek ide vagy oda, érzelemmentes létezésének nyilvánvalóan vége volt. Érzett, méghozzá túlságosan erősen. Annyira kívánom öt. Még akkor is, ha ő a halálomat akarja. És miért is ne akarná? Hányszor vágta Regin képébe, hogy ki fogja végeztetni, hogy élvezetet lelt abban, amikor fájdalmat okozott neki? Nem tehetett neki szemrehányást a tettei miatt - a valkűr komolyan vette a szavait, és próbálta megvédeni magát, készen állt megtenni bármit, hogy ne kerüljön fel a „halott halhatatlanok” listájára. Háborúban mindent szabad. Jobb lesz nem személyes sértésnek venni. Nagyfiú volt; ha képes volt fájdalmat okozni, fel kellett készülnie arra is, hogy állja a pofonokat. Nem, ha őszinte volt magához, akkor el kellett ismernie, hogy dühítette a saját reakciója: a mélységes csalódottság úgy fájt, mint egy fizikai csapás. Declan akarta azt, amiről azt hitte, hogy a valkűrrel megtalálhatja. Jobban vágyott rá, mint a teli injekcióra. Valaki kopogott. Ilyen korai órán valószínűleg Dixon volt. Ha már az injekcióknál tartunk. Ajánlom, hogy magánál legyen, amire szükségem van, doktor. Lekapcsolta a képernyőt, és kinyitotta az ajtót. Az orvosnál volt egy doboz. Nagyon jó. Amikor Dixon meglátta őt, elkerekedett a szeme a szemüveg lencséje mögött. - Ezek a vadászatok tényleg nem tesznek jót. Nem aludt? - Egy percet sem. - Túlságosan lefoglalta a kutatás - és túl kétségbeesetten vágyott rá, hogy ne álmodjon Reginről. - Értem. Biztos vagyok benne, hogy sok gondolkodni- valója is volt. Lehet, hogy paranoiás volt, de Dixon mintha furcsán viselkedett volna a jelenlétében, visszafogottabbnak tűnt. Valószínűleg kitalálta, mit történt Declan és a valkűr között. Ha Fegley-nek sikerült, akkor Dixon is biztosan rájött. - Majd most pótolom az alvást - nyugtatta meg az orvost, a szemét a dobozra szegezve. - Szüksége is lesz rá. Webb kijelölte Slaine kihallgatására. - Még nem hallgatták ki? - A parancsnok bizalma talán mégsem ingott meg véglegesen benne. - Slaine túl súlyosan megsérült Fegley esetlen foglyul ejtési akciója közben. Az alany napokig gyógyult. Declan jelen volt az elfogáskor, látta, milyen borzalmas ereje van annak a démonnak. Bár ezt soha senkinek nem vallotta volna be, de ő maga sem tudta volna sérülés nélkül foglyul ejteni Slaine-t. - Mikorra ütemezték be? - Tizennyolc órára. Vagyis tizenkét órája van pihenni. - Dixon feltartotta a dobozt. — Az új, továbbfejlesztett formulának segítenie kell. Sokkal erősebb, ahogy parancsolta - elég lesz maximum kétnaponta beadni. Mihelyt Declan kezében volt a doboz, nyitotta a száját, hogy elbocsássa az orvost, de nem volt rá szükség. - Pihenjen egy kicsit - mondta Dixon, és ezzel távozott. Mihelyt egyedül maradt, ismét bekapcsolta a monitort, és a valkűrt bámulta. Mit nem adna azért, ha melléje feküdhetne, magához húzhatná, és gondtalanul kialudhat- ná magát! Veszélyes gondolat volt. És szinte ellenállhatatlanul von zó. Beadom az adagomat, még mielőtt valami nagyobb ostobaságot csinálok. Kinyitotta a dobozt, megtöltött egy fecskendőt. A szíve fájdalmasan vágyott valami

megfoghatatlanra; az erei mohón kidagadtak. Legalább ezt a vágyat kielégíthette azzal, hogy magába ürítette a fecskendőt. O, basszus, ez aztán erős cucc. Olyan volt, mint a régi időkben. Hátrazuhant az ágyon, a tü kiállt a karjából. Vegyi anyagok áramlottak az agyába, a gondolatai elhomályosodtak. De lekapcsolódó tudata felidézett valamit, amit a dühe korábban elfojtott. Közvetlenül az előtt, hogy Declan megcsókolta volna Regint, a valkűr azt mondta, hogy nem teheti... A sötétség elnyelte Chase-t. Amikor Regin aznap reggel felébredt, a pletykalánc új hírekkel szolgált. Chase éppen csak visszatért valami küldetésből, miután napokra eltűnt. És Regin nem tudta, hogyan érezzen a visszatérése kapcsán. Egész héten kínozta a bűntudat, nem tudta, kihez legyen lojális, fel-alá járkált a cellában. Valahányszor leszidta magát, amiért nem csókolta meg Chase-t, eszébe jutott, milyen jó volt vele lenni, milyen szexuális izgalmat keltett benne a férfi kis játéka. Azon az éjszakán, egy rövid időre Regin kedvelte őt. Mígnem Webb tönkretette a bulit. A férfi nyilvánvalóan közel állt Chase-hez, fiamnak nevezte. Chase pedig egyértelmű tisztelettel tekintett rá. De Webb közbelépése után Chase megundorodott Regintői, és szégyellte magát amiatt, amit csinált vele. Regin képtelen volt elfeledkezni a hangjából csengő fájdalomról, a szemében égő megbántottságról. Most a „vizsgálatra” várt, tudta, hogy közeledik az ideje. Chase dühös volt - nem fogja tovább húzni az időt a kedvéért. Megváltozott... Kínszenvedés volt minden egyes óra. Natalja régi csatákról mesélt neki, hogy elterelje a figyelmét, de az idő egyre súlyosabban nehezedett Reginre. Állandóan elmerült a gondolataiban. Az egyetlen jó hír ebben az egész borzalomban, hogy Carrow valahogy túlélte Obliviont, és becsalta a célpontját, Malkom Slaine-t a Rend csapdájába. A megérkezésük napján Regin látta, amint a vámpír démont - kétségtelenül a leghatalmasabb, leggonoszabb kinézetű brutális alakot, akivel valaha összefutott — félholtan végigvonszolták a folyosón. Ám mindazok után, amiken a boszorkány keresztülment, hogy betartsa az alku rá eső részét és megmentse Rubyt, Chase megszegte a szavát; nem engedte őket szabadon. És még ő nevezte csalárdnak a boszorkányokat? A gazember. De amennyire Regin tudta, Thadet és MacRieve-et nem jelölték ki újabb vizsgálatra... Gáz sziszegett a plafon felől. Bár minden pillanatban várta, hogy megtörténik, Regin hitetlenkedve nézett föl. - Annyira sajnálom, valkűr - mormogta Natalja. Regin csalódottan felsikított, ököllel püfölni kezdte az üvegfalat. Visszatartotta a lélegzetét, ameddig csak bírta. Küzdj ellene! A látásom elhomályosodik, a szemhéjam elnehezül... Regin és Natalja a földre omlott. Amikor Regin fölébredt, egy asztalhoz volt rögzítve, olyan kötelékekkel, amelyeket képtelen volt eltépni. A karmai borotvaélesek voltak, de nem tudta átvágni őket. Infúziót kötöttek a karjába; elektródák borították a bőrét. Hátrafordult, és Dixont meg más kutatókat látott fehér laboratóriumi köpenyben. Az egyik sarokban Fegley ácsorgott gúnyosan vigyorogva. Chase nem volt itt? Regin észrevette a plafonra erősített kamerát. Valószínűleg a szobája kényelméből figyeli, mi történik. Nem volt hajlandó előadni a várt műsort, nem fog sikítozni vagy sírni.

Chase egyszer azt mondta neki, hogy kegyelemért fog könyörögni, de átkozott legyen, ha megteszi. Ragyogó Reginleit volt, istenek kortalan leánya. - Kezdhetjük? — kérdezte Dixon a többieket; a szeme szinte elragadtatottan csillogott az orvosi maszk fölött. — Rengeteg mindent kell kiderítenünk rövid idő alatt. Csontfűrészek és szikék sorakoztak az egyik asztalon. Amikor Regin meglátta a csillogó fém bordaterpeszt, kissé megcsappant színlelt bátorsága. A kamera felé fordult. - Chase, emlékezned kell rám! Borzalmasan sajnálni fogod, ha hagyod ezt megtörténni! Az egyik kutató mintegy mellékesen megjegyezte: - Webb parancsnok különleges érdeldődést mutatott ez iránt, itt. Regin felsikított. - Meg fogom zabálni Webb parancsnok szívét! - Az őt feszítő stressztől fellobbantak a lámpák. Minden technikus összehúzta magát, a tekintetük ide-oda cikázott. - Dixon doktor, kétszázötven a pulzusa, és emelkedik. Amikor Dixon fölemelt egy szikét, Regin a kamerába nézett. - Én kibírom, Chase. És te? Declan arra ébredt, hogy valaki dörömbölt a hálószobája ajtaján. Biztosan Vincente az. Csipás szemmel megnézte az órát. Képtelenség, hogy fél hat lenne. Majdnem tizenkét órát aludt volna? Elpirult a szégyentől, amikor meglátta, hogy a tű még mindig kiállt a karjából. Kirántotta, aztán talpra kászálódott. Kicsit megszédült, amikor elindult a fürdőszoba felé. Egyetlen adag így kiütötte. Legföljebb kétnaponta kell. Újra megverte valaki az ajtót. - A francba, egy perc, és ott vagyok! - üvöltött ki Declan. A fürdőszobában megállt, és rámeredt a pultra, ahol a valkűrt simogatta. Összehúzott szemmel idézte fel, amit Regin mondott: „Képtelen vagyok megtenni.” Talán nem húzódott el tőle a valkűr? Ám még ha Regin úgy döntött is, hogy lemond a tervéről, vajon annak az éjszakának mekkora része volt valóság? Declan azon tűnődött, vajon a valkűr őt kívánta-e, vagy pusztán reagált egy férfi érintésére. Hiszen azt állította, hogy már kétszáz éve nem volt férfival, de biztos ez is csak egyike volt a hazugságainak... Belenézett a tükörbe, és alig ismert saját magára. A pu pillái kitágultak, a bőre nyirkos volt. Undorral elfordult a t ükörképétől, aztán belépett a zuhanyfülkébe. Végigdörzsölte a testét a tűzforró víz alatt, lemosta magáról a vadászat és a tizenkét órás kábulata maradványait. Megmozgatta a vállait, de képtelen volt ellazítani a csomóba feszülő izmokat. Ahogy lehajtott fejjel állt a zuhany alatt, a csempézett falnak támaszkodva, a tekintete a tűnyomokra siklott. Olyan szar, mint Belfastban volt. Declan azóta nem gondolt magára függőként, de most már nem tagadhatta a tényt. Egész életében lőheti magát abban a reményben, hogy megtalálja azt, amit a valkűr mellett megtapasztalt. Mellette megérezte a béke ízét. Valahogy Regin volt a kulcs. Hogyan tagadhatná meg őt...? Jézus, egyáltalán mit akart Regintői? Mivel életének ezen a területén soha nem érzett még kielégülést, így nem tudhatta, mire volt szüksége. Nem volt elérendő cél. Csupán abban volt biztos, hogy többet akar Reginből. Több időt tölteni vele, szorosabb kontaktust... Többet. Egész életében erre várt, immár kristálytisztává vált számára, hogy a valkűrre várt. Képtelen vagyok visszatérni a korábbi életemhez. A mogorvasághoz. A lélektelenséghez. A

feszültséghez. Nem is fogok. Előbb lövi főbe magát. Ez azt jelentette, hogy választania kellett. Vagy elfogadta, hogy Regin az övé, s ezzel egyúttal azt is, hogy mindketten micsodák valójában. Vagy végez magával. Hosszan kifújta a levegőt, ahogy beismerte magának az igazat — nem vette egy kalap alá a valkűrt a többiekkel. Már nem. A neo utáni hajsza csupán nyilvánvalóvá tette a tényt, amelynek elfogadása ellen küzdött. Amikor Declan Regin re nézett, nem valamiféle hitvány detrusként gondolt rá; hanem... a sajátjaként. Képes volt elfogadni őt. Lenézett a testét borító hegekre. Regin soha nem fogja elfogadni őt. Bezárult a kör, Dekko. Milyen ironikus! Oly keserűen gyűlölte ezeket a sebhelyeket! Hátravetett fejjel elbődült kínjában, ököllel a csempére vágott. Olyan kibaszottul kívánom öt! Jólesett a kezébe hasító fájdalom. Ezért újra meg újra belebokszolt a falba, míg a csempe széttört, és szilánkok borították körülötte a padlót. A záporozó víz felé fordította az arcát. Fogd öt, és menekülj el erről a helyről! Elérhette, hogy a valkűr megszeresse. Valahogyan. Nem voltak rosszak az esélyei. És rosszabb helyzetekből is kikerült már győztesen. Fordítson hátat a kötelességének? Webbnek, aki a világon az egyetlen barátja volt? Lassíts... Gondold ezt végig! Ma éjjel, miután befejezi a kihallgatásokat, elmegy futni, hogy alaposan megfontolhasson mindent. Ha kell, végigfutja az egész szigetet, de döntésre fog jutni. Megszárítkozott, felvette a katonai terepruhát, a bakancsot és egy pulóvert. A végére hagyta a gyűlölt kesztyűket. Túl szorosak voltak ma éjjel, különösen véres jobb kezén feszült meg az anyag. Úgy érezte, minden összezárul körülötte, mintha viszketett volna a bőre. Meglazította az óraszíjat a csuklóján. Tíz perc múlva hat óra. Kiviharzott a szobába, és kis híján földre döntötte Vincente-et. Elindult a folyosón, a férfival a sarkában. - Chase mester, órákig kopogtam és szólongattam magát. - Ne most! - Észrevette, hogy Webb a kihallgatószoba ajtajában várta. - Ez sürgős... - Éppen idejében, mint mindig, fiam — szólalt meg Webb, aztán elbocsátotta Vincente-et. — Ez minden. Az őr lopva Declanre pillantott, majd távozott. - Jókat hallottunk a vadászatodról - folytatta Webb. — Tökéletes munka, és ráadásul a tervezettnél korábban visz- sza is tértél. Declan mindig hálásan fogadta a férfi dicséreteit. Ám most bűntudatot érzett. Azt tervezem, hogy elárulom öt? Azt a férfit, aki otthont adott neki, munkát és célt. - Köszönöm, uram. - Nagy reményeket fűzünk Slaine kihallgatásához. Ne hagyj cserben! - Nem fogom, uram. Webb megtapogatta a hátát. Amint Declan belépett a terembe, ismét elámult a lény méretén, vámpíragyarain és démonszarvain. Nem, Regin nem nézett ki szörnyetegnek vagy gyilkosnak, de ez a hatalmas hím igen. - Miért fogtatok el? — kérdezte a démon. Erős akcentussal beszélte az angolt, és minden erejével próbált szabadulni a kötelékektől. - Mindent a maga idejében, Slaine. - Declan érezte, hogy veríték üt ki a felső ajka fölött.

Jézus Krisztus, a korábbi adag szer hatása még mindig nem múlt el, és egész nap nem evett. Reszketett a keze. Vajon Slaine észreveszi? Dixon lépett a terembe, készen arra, hogy mintákat vegyen a démon szervezetéből. - Vért már vettek tőle — mondta neki Declan. - Mihelyt a labor végzett a vizsgálattal, megsemmisíti. — Ha egy halandó ivott volna abból a vérből... - De ő azt parancsolta... - Semmisítse meg! Dixon bólintott, de nem nézett Declan szemébe. Chase- ben ismét föléledt a paranoia. Mihelyt Dixon összeszedte a fiolákat, és távozott, megszólalt Slaine. - Mit akartok velem? - Nagyon kíváncsiak vagyunk rád. Az eredetedre. Ma mindent elmesélsz nekem erről. Holnap pedig az orvosaink megvizsgálnak, megnézik, mitől vagy gyorsabb, erősebb. - Azért, hogy hozzám hasonlókat állítsatok elő? -Azért, hogy biztosítsuk: több nem lesz a fajtádból. -Talán csak... ki kellene sírnod magad — vetette fel Na- talja. Regin ágya szélén ücsörgött. Regin az oldalán feküdt, összekuporodott, amennyire csak a borzalmas seb engedte. A blúza alatt a sápadt bőr megduzzadt a fémkapcsok körül szivárgó, durva sebhelyek körül. A bőre nem ragyogott. - Hagyj békén - szólalt meg gyenge hangon. Nagy nehezen a másik oldalára fordult, háttal a tündérnek. Ne törődj a bordáidat összefogó fémhuzallal, a bőrödbe maró kapcsokkal. Natalját azonban nem lehetett eltántorítani, simogatni kezdte a valkűr haját. - A sírásnak gyógyító hatása is lehet. Legalábbis azt mondják. Soha nem próbáltam ki. De azt tudom, hogy a fájdalom hamarosan enyhül majd. Regint nem csupán fizikai fájdalom kínozta - bár az is rosszabb volt, mint amit valaha megtapasztalt; a megaláztatás is forrongott benne. Felnőtt élete során soha, senki nem mert baszakodni vele. Most pedig legyőzték, méghozzá az a férfi, akinek védelmeznie kellett volna őt. Milyen kárörvendően cikizték a démonok és vámpírok! - Mindent visszatettek a helyére, valkűr? - Klassz piercingek. —Jól áll neked a sebészacél. A szövetségesei és az ellenségei is tanúi voltak a megaláz, tatásának. Még azok is tudták, milyen intenzíven reagált, akik nem is láthatták őt. - Olyan voltál, mint egy atomreaktor - mondta neki Natalja. - A villámaidtól és a dörgésektől remegett az egész épület. Regin nagyon szeretett volna erős lenni, szentül elhatározta, hogy az is lesz. Ezért is döbbentették meg a saját reakciói. Ezer évig azt hitte, hogy ismeri magát, de hirtelen megváltozott. Úgy viselkedett a műtőben, ahogyan nem várta. Mint egy idegen. Nem úgy, ahogyan egy rendíthetetlen valkűr- höz illett. — Chase megmondta, hogy könyörögni fogok - mormogta Regin. — És... igaza lett. Egy valkűr, aki halandóknak könyörög kegyelemért. Szégyen öntötte el. — A mester is ott volt? — Ő adott rá parancsot, de nem volt bátorsága hozzá, hogy odadugja a képét. Fegley viszont ott vigyorgott gúnyosan a sarokban. És persze Dixon. - Regin soha nem fogja elfelejteni az orvos szemét a hülye szemüveg mögött - figyelmesen és nyugodtan nézett, miközben bökdösött és fűrészelt. Regin nem látott benne gyűlöletet, sem szánalmat. Mert Dixon valóban úgy hitte, hogy Regin nem több egy állatnál, akit a tudomány nevében felhasználnak.

A háttérben a többi sebész lezserül beszélgetett, miközben Regin sikongatott kínjában... A valkűr megborzongott, mire Natalja a vállára tette a kezét. — Egyetlen dolog van, amitől jobban érzed majd magad - és ismét félelmet ébresztesz az ellenségeid szívében. Ez a szörnyű próbatétel azonban nem csupán az önbecsülésének ártott. Valahányszor a Szövetség valamelyik tagján megérezték a gyengeséget, a többiek ezt úgy értelmezték, hogy könnyű prédává vált. Ha Reginnek sikerül valahogy megszöknie innen, az elszenvedett kudarc veszélybe sodorja az életét. — És mi lenne az? - Egy trófea. Amely Chase testéről származik, te pedig magadon viseled. Mint egy divatos kiegészítőt. Mielőtt meghalok, én is szerzek egy emléket Volóstól. A fájdalmak ellenére ez fölkeltette Regin érdeklődését. - Mit tett veled? - Eveken keresztül kínzott, főleg azért, hogy szórakoztassa az udvart. Aztán úgy hat évre az ócska várbörtönében felejtett. Míg az unokaöccse oda nem látogatott. - Akit megöltél. - Pontosan. Minden éjjel, amelyet abban a cellában töltöttem, a bosszúmat tervezgettem mesélte Natalja az emlékeibe merülve. - Minden egyes patkánnyal, amelyet elkaptam és nyersen felfaltam, a szöges korbács minden egyes ütésével csak egyre erősebb lettem, elmerültem az ábrándozásban arról, hogyan fogom megölni Volóst. - Fekete erek jelentek meg az íriszében. - És mielőtt elpusztítom majd, a fülébe súgom, hogy adja át az üdvözletemet az unokaöccsének. Kristálytisztán látom magam előtt a jelenetet. - Először meg kell szöknünk innen. De egyelőre nem látom túlságosan jónak az esélyeinket. - Azért érzed magad legyőzöttnek, mert még mindig azon rágódsz, amit Chase tett veled. Ehelyett arra kellene koncentrálnod, hogy hamarosan a markodban lesz. Gyerünk, Regin, áruld el nekem! Hogyan fogod megölni? Regin összeszorította a fogát, és felült. - Egy kardcsapással felhasítom a hasát a golyóiig. Elég mélyen ahhoz, hogy belehaljon, de nem azonnal. Elég ideje marad majd arra, hogy rádöbbenjen, mi várja, és rettegjen az elkerülhetetlen végtől. Természetesen. - Természetesen. És Fegley-t? - Levágom a tökeit. Aztán felhasítom az artériát a combjában. - Dixont? Reginnek tetszett a játék. - Borotvapengéket nyeletek vele. Hagyom, hogy belülről felhasítsák a testét. - Ez a beszéd! Visszatér a hírhedt valkűr büszkeség - már látom. Erre gondolj, Regin! A megtorlás ideje közeleg mindkettőnk számára. Egyezzünk meg, hogy segítünk egymásnak bosszút állni! - Benne vagyok. — Regin megtörölte a szemét a blúza ujjával. - Hé, Natalja! - Igen? - Nagyon örülök, hogy lefolytattuk ezt a beszélgetést. 30 Órákkal később Declan kénytelen volt beismerni, hogy kudarcot vallott Slaine-nel. De csupán ideiglenesen. Bár a démon megvetette Carrow-t, a boszorkányt, amiért a Rend karmaiba csalogatta, Slaine még mindig vágyott a nőre, sőt hitt benne, hogy ő a párja. Ezt fogom kihasználni. Fenyegesd a férfi párjának az életét, és megtesz bármit, elmond akármit.

Szánalmas, jegyezte meg magában, bár rettegett attól, hogy ő mit tenne, ha valaki pengét szorítana Regin torkához. Odakinn a folyosón ismét észrevette, hogy Dixon nem nézett a szemébe, még el is fordult tőle. Kissé távolabb ösz- szefutott a gúnyosan vigyorgó Fegley-vel, aki egy gumibottal ütögette a markát. Sehol nem találta Vincente-et, bár a férfinak korábban sürgősen beszélnie kellett vele. Declan egyre nyugtalanabb lett, ahogy a lakosztálya fele közeledett. Amikor visszatért a konzolhoz, előhívta Regin cellájának a képét. A valkűr összegömbölyödve feküdt a felső ágyon, háttal a kamerának. Tündér cellatársa fel-alá járkált. Valaki kopogott az ajtón. Rövid szünet után Webb lépett be a szobába. — Legyen legközelebb több szerencséd Slaine-nel, fiam. - A hangja furán csengett, az arckifejezése szinte... bűntudatosnak tűnt. Most már Webb is különösen viselkedik? Vissza, kell vennem egy kicsit a gyógyszeradagból. A paranoiától elszorult Declan torka. - El kell vinnem a vámpír gyűrűjét a szigetről további vizsgálatok céljából - közölte Webb. — És egy foglyot is el kell szállítatnom. Sajnos még ma éjszaka indulnom kell, mielőtt lecsap a vihar. Declan csak fél füllel hallgatta, a szeme sarkából változatlanul a monitort figyelte. Regin bőre tényleg elhalványult volna? - A gyűrű a széfemben van. - Már magamhoz vettem. - Melyik rabot szállíttatja át? Abban a pillanatban, ahogy Webb azt válaszolta: - Azt, akit minden bizonnyal éppen figyelsz - Regin megfordult az ágyon, és Declan meglátta a kapcsokat kivillanni a blúza alól. Élveboncolás. Declan körül forogni kezdett a szoba. -Mi... a valkűrt... - Vizsgálatnak vetették alá? Igen, amíg te pihentél. Azt reméltem, hogy elvitethetem, mielőtt végzel a démonnal. — Webb kifújta a levegőt. - Te és a monitoraid! Semmit nem titkolnak el előled. Nos, legalábbis nem sokat. Declan talpra ugrott. - Nem. Nem volt tervbe véve a vizsgálata - mondta lassan formálva a szavakat. - Más lények szerepeltek a napirenden. -Úgy döntöttem, hogy megvizsgáltatom őt az elszállíttatása előtt. Declan a konzolnak támaszkodott, és visszapörgette a műtőben reggel készített felvételt. Regin éppen magához tért az asztalhoz láncolva. Declan képtelen volt bármire, csak borzalommal eltelve figyelte a jelenetet, a vér dübörgött a fülében, az idegösszeomlás küszöbén állt. Megtették már ugyanezt Declan utasítására több százszor, de eddig soha nem értette meg a cselekedet igazi jelentőségét... Ahogy - érzéstelenítés nélkül - elkezdték felvágni a bőrét, Regin felsikított, a teste a kötelékeknek feszült. Könnyek csorogtak döbbent szeméből. Újra és újra dörgés hallatszott, amitől megrázkódott a kamera. Regin mindent érzett. Mikor széttörték a bordáit, Declan megragadta a konzol szélét; a fa forgácsokra hasadt a markában. Soha életében nem érezte még ilyen rosszul magát. Még azon az éjszakán sem, amikor az egész családját meggyilkolták. Mielőtt Regin elveszítette volna az öntudatát, amikor már alig bírt beszélni, könyörgött Chase-nek, hogy hagyják abba. Fegley válaszolt neki.

- Mit gondolsz, ki rendelte el, hogy ezt csináljuk veled? Nem hitted, hogy bosszút áll rajtad? A hazug kurafi! Szét fogom verni a fejét! Declan dühös ordítással fordult Webb felé. - Mi a faszért csinálta ezt? Miért? - bömbölte, és rá sem ismert a saját hangjára. Sírva könyörgött, hogy mentsem meg öt... Webb hangja tétova volt, amikor megszólalt. - Na, nyugodj meg! Fél tőlem. Es jól is teszi. - Ez csupán egy a több ezer vizsgálatból. Miért törődnél ezzel a detrusszal, aki meg akart ölni? Nem, leállított, mielőtt megcsókolhattam volna. - Elvarázsolt téged. Ma éjjel elviszem őt a szigetről, hogy megszabadulj az igézettől. Majd rendbe hozom a dolgot, ahogyan múltkor is. - Webb megdörzsölte az arcát; 290 hirtelen sokkal idősebbnek nézett ki a koránál. — Aztán visszatérhetsz a régi életedhez. A céljaidhoz és a szolgálathoz. Gyilkos harag tombolt Declanben, amelyet hirtelen zavarodottság váltott fel. Mert legszívesebben megölte volna azt a férfit, akire apjaként tekintett. - Most bántani akarsz, igaz, fiam? Azok után, amiket tettem érted? Nem érted, hogy ez valami varázslat következménye? Nem az volt. Hacsak Régin nem akkor igézett meg, amikor még csak kisfiú voltam. Declan egész életében várt... - Válaszoljon! Miért tette ezt vele? - Ki kell derítenünk a gyengeségeit. Lehetséges, hogy a valkűrök veszélyesebbek a Rendre, mint bármelyik másik csoport. A pokolba, az a ragyogó lény most is a halálodat akarja! Játszd le azt a jelenetet, amikor a boszorkány barátnőjével beszél! Bár el tudta képzelni, hogy mit mondott a valkűr, Declan engedelmeskedett. Amikor az őrök elvonszolták Regint a boszorkány cellája előtt, a bőre hamuszürke volt, a lábát bénán húzta végig a földön. Declan tisztán kivchct- te a borzalmas fémkapcsokat a nyakánál és a hasán. Összeszorult a torka. - Carrow... te vagy az? - Regin vért köhögött fel. — Nem 1-látok. Carrow az üvegfalhoz ugrott. - Itt vagyok! - Öld meg őt, boszorkány! Átkozd el Chase-t! Ő adott erre utasítást. Ő Ádáz Aidán. Mmondd el a nővéreimnek! Declan az ajkához kapta az öklét. Reginnek igaza volt, amikor megpróbálta átverni őt, amikor megtett minden tőle telhetőt, hogy megszökjön innen. Mit kellett volna csinálnom? Nyugodtan várni, hogy megkínozzatok? Pontosan tudta, hogy ez vár rá. És én nem védtem meg őt. - Fiam - Webb hátrálni kezdett, mert, mint Declan hirtelen ráeszmélt, ő egyre közelebb lépett az idősebb férfihoz. - Megértem, hogy most mit érzel. - Webb felbotorkált Declan szobájának második szintjére. — De ezen segíthetünk. Talán itt az ideje, hogy megtudd, mi ellen harcolsz, hogy megértsd, miért érzel természetellenes vonzalmat iránta. - Miről beszél? - Fiam, te... berserker vagy. - Maga tudta. Mióta?

- A kezdet kezdetétől tudtuk, hogy te más vagy. Egy baseballütővel megöltél két neopterát, pedig csak tizenhét éves voltál. Dixon csak a minap döbbent rá erre, miután megvizsgálta a halhatatlan berserkert. Bár te még halandó vagy, azonosak a markereitek. Lehet, hogy nem ejtettem el a kardomat, de így is elestem. Declan az ő világukhoz tartozott. - De, ha tudta, hogy más vagyok... - Declan elharapta a mondat végét, összehúzta a szemét. - Maga küldte hozzám Dixont, hogy segítsen eltitkolni a tüneteimet. Amikor Webb nem tagadott, Declan folytatta. - Maga adott neki utasítást, hogy tartson elkábítva, hogy ezáltal az ellenőrizhessen, én pedig továbbra is a szófogadó kis katonája legyek? - Nem így volt, fiam. Ő javasolt... fokozatos orvosi kezelést, és én beleegyeztem. Elégedettebbnek látszottál így. - Bár tudta, hogy min mentem keresztül az első alkalommal, hogy tiszta legyek! Miért nem árulta el nekem, hogy én dönthessem el, hogyan birkózom meg vele? - Csak védeni próbáltalak. E nélkül is több akadállyal kellett megküzdened, mint bárkinek, akit ismertem. Azt hittem, hogy beleroppansz, ha megtudod. Lehet, hogy így is lett volna, Regin előtt. Declan összeráncolta a homlokát. A fajtájuknak... Leállította magát. Nem, az én fajtámnak csupán egyetlen társa van. Egész életében azon tűnődött, hogy mi az, ami után epekedik, megszállottan próbált rájönni a nap minden percében, belebetegedett a vágyba, hogy kiderítse. Kis híján elveszítette az eszét. Declan megfeszítette azt a kezét, amellyel korábban a zuhanyzó falát püfölte. Végre nem kellett tovább tűnődnie. Regin... az övé volt. Hogy birtokolja, hogy védelmezze. Undorodó pillantást vetett Webbre. Az előtte álló férfi bántotta Declan asszonyát. Elvette tőle, talán örökre. - Sejtenie kellett, hogy a valkűr az enyém. Mégis ezt tette vele? - Na, várjunk csak egy percet! Azt mondtad nekem, hogy vége a megszállottságodnak. Úgy emlékszem, hogy detrus ribancnak nevezted. Hogyan olvashattam volna a gondolataidban? - Baromság! Akkor ugyan miért titkolták el előlem? Miért távolított el a szigetről? Úgy volt, hogy még napokig nem térek vissza! - A valkűr valódi fenyegetést jelent. Ez az alany a kulcs ahhoz, hogy olyan fegyvert fejleszthessünk ki, amellyel legyőzhetjük őket — olyan szerkezetet, amely lehetetlenné teszi a valkűr számára az energiafelvételt. Van benne lehetőség, de ismét ki kell próbálnunk rajta. - Ez az alany? - Declan előreugrott, a keze ráfonódott Webb torkára. - Ez az alany az asszonyom! Hogyan kiáltozott értem Regin... Webb szeme kitágult a félelemtől. Próbált megszólalni, de Declan egyre erősebben szorította a torkát. Apaként szerettem ezt az embert? Hirtelen szakadozni kezdett az energiaellátás, a lámpák villogtak. Az én átkozott intézetemben nincsen energiakimaradás. Megszólalt Webb rádiója. - Parancsnok, a biztonsági hálózat valami fura interferenciát jelez. Először azt hittük, hogy a valkűr újabb villámai, de ez valami más... A valkűr újabb villámai. Amelyeket Regin bocsátott ki minden egyes alkalommal, amikor a szike hozzáért. Én pedig az egészet végigaludtam, kiütve hevertem a szobámban, míg Dixon vagdosta őt. Ennek a férfinak a parancsára. Büntesd meg őt! Még erősebben szorította Webb torkát. Ismét felüvöltött a rádió. - Webb parancsnok! Valami közeledik.

Declan érezte, hogyan erősödik az a baljóslatú feszültség, mintha a levegő ólommá változott volna. Az agyát elborította a vágy, hogy lemészárolja ezt a férfit. - O az enyém. Nem nyúl ahhoz, ami az enyém. Nem veszi el őt tőlem. Az életem árán is megvédem őt. Regin nem távolította el Declant a céljaitól. O az én célom. - Parancsnok, engedélyt kérünk öntől vagy Chase mestertől a vörös kód... - GYÜŰŰÜRRRRRÜÜÜÜŰŰ!- visította valami lény, olyan hangon, amilyet Declan még soha nem hallott. Felvillantak az emlékezetében Lothaire szavai. - Eljön. Vissza akarja szerezni. - A vámpír azt állította, hogy egy elképzelhetetlen gonosz támad majd rájuk... Ez az új fenyegetés némileg csökkentette Declan dühét. Lehet, hogy Webb mégis kijut élve ebből a szobából. Önuralma utolsó morzsáit összeszedve Declan engedett a szorításon. A férfi hátratántorodott, levegő után kapkodott, a nyakát dörzsölgette. Declan utasítást adott a vörös kódra, aztán Webbhez fordult. -Tűnjön a szemem elől! Vigye a helikoptert, és menjen el innen. Nyomban. Mielőtt befejezem, amit elkezdtem. Amint felbőgött a sziréna, a lámpák ismét viliódzni kezdtek, aztán kialudtak. Nem kapcsolt be a tartalék generátor, nem gyulladtak fel a biztonsági fények. A sziréna elhallgatott. Sötétség. Nem hallatszott más, csak a szél egyre erősödő zúgása odakinn. Képtelenség. Valamiféle erő elintézte az összes tartalék- rendszert. Webb még mindig a torkát dörzsölgetve a vészkijárat felé sietett. - Megyek. De ne feledd: céltábla van a hátadon. Minden itt lévő lény holtan akar látni. Ezért tartom őket a kibaszott ketrecükben. Declan Webb szemébe nézett. A férfi arckifejezéséből tudta, hogy villog a szeme. - Ha még egyszer a szemem elé kerül, végzek magával. - Miután megmentettem az életedet? Húsz éven keresztül az apád voltam. - Pontosan ezért van még életben... Három hatalmas csattanás hallatszott gyorsan egymás után: lecsapódtak a válaszfalak, elzárva egymástól a folyosókat. Declan és Webb is tudta, hogy ez mit jelentett. Legalább egy cellából kitörtek a rabok. A válaszfalak becsukódása elindított egy egyórás önmegsemmisítő programot, amelyet csak egy tiszt írhatott felül — miután az intézetet biztosították. Ha ez nem történik meg, akkor gyújtóbombák robbannak majd szerte az egész szigeten, és letörlik a helyet a térképről. - Képes vagy biztosítani az intézményt? - kérdezte Webb. Meg kellett próbálnia. Amint megszökött valaki, a berendezések bekapcsoltak, életbe lépett a karatén. Nem voltak tervek a személyzet evakuálására. Ha Declan kudarcot vall, mindenkit elpusztítanak a bombák. Declan beállította az óráját, miközben a fegyverszekrényhez szaladt. Felvett egy golyóálló mellényt, aztán magára kapta a dupla pisztolytartót a hozzátartozó két Glockkal. Felcsatolta a kardszíjat, felkapott két Mk 17-es gépkarabélyt és páncéltörő lőszereket. Az ajtó felé fordult, harcra készen. Mielőtt kilépett volna a szobából, megszólalt Webb. - Ha felhívsz rádión, mielőtt lejár az egy óra, távirányítóval leállítom az önmegsemmisítést. Sok szerencsét, fiam! Declan válla megfeszült, de nem nézett hátra. - Nem vagyok a fia.

31 - GYUUUUURRRRRRUUUU! Regin grimasszal az arcán az üvegfalhoz sántikált — ne figyelj a fémre, ne figyelj a kapcsokra —, hogy kikukucskáljon az elsötétült folyosóra. - Mi a fene folyik itt, Nat? Pillanatokkal az előtt, hogy a fények hirtelen kialudtak, egy férfi dühös üvöltését hallotta, úgy vélte, Chase-ét. Igen, így van, haver, túléltem a reggeli kis tudományos kísérletedet. Óráról órára javult az állapota. Legalábbis fizikaiig gyógyultAz üvöltés után Nataljával együtt úgy érezték, hogy súlyos rosszindulat ereszkedik rájuk, egy sikoltozó lény közeledik. Natalja odaállt mellé. - Nem tudom, mi van odakinn, de talán esélyünk lesz megszökni. Regin lepillantott a mellkasára. Vajon milyen messzire jut ilyen állapotban? Kívülről a seb vörös volt, és viszketett. Belülről, ki tudja? Sétálni kezdett, és megállapította, hogy tudott mozogni — bár pokolian fájt. De átkozott legyen, ha lelassítja Natalját vagy bárki mást. A vihar odakinn egyre erősödött, a pletykalánc pedig életre kelt. Ám a rabok egyetlen kifejezést ismételgettek: „La Dorada”. Regin összeráncolta a szemöldökét. - Ki vagy mi az a La Dorada? Úgy hangzik, mintha egy chips neve lenne... - GYÜÜÜÜRRRRÜÜÜÜ! - Egy nagyon kiakadt chips. Az alakváltó suttogni kezdett a mellettük lévő cellában. - O az arany és az ördög varázslókirálynője. Azt mondják, Lothaire-ért, az Ősi Ellenségéért jött. - GYŰÜÜÜÜRRRRRÜÜÜÜÜ! - A gyűrűdet akarod? - üvöltött Lothaire valahonnan a folyosó vége felől. - Akkor gyere, és vedd el, ribanc! - Lothaire, a szerencsétlen fasz az. — Megérdemli. Aztán az alakváltó mondott valamit, ami megragadta Regin figyelmét. - A folyosó végén Dorada eltávolította a többi varázsló és a Pravus néhány tagjának a nyakpántját. - Akkor valaki meg fog szökni - állapította meg Natalja. - Mihelyt legalább egy közülük visszanyeri annyira az erejét, hogy kitörje az üveget. Regin hosszan kifújta a levegőt; az arca megrándult a fájdalomtól. - Például Portia és Ember. — A Carrow cellájában lévő két varázslónő, akikről évszázadok óta azt beszélték, hogy szeretők. Portia, a kő királynője átvihette a hátsó kertjébe a Mount Everestet, ha hegyet mászni támadt kedve. Emberine, a lángok királynője tüzet lövellt a tenyeréből, és maga is lánggá változhatott. Egyetlen lánglövete lépes volt súlyo san megsebesíteni egy halhatatlant. Egy embernek — vagy egy fiatal halhatatlannak — esélye sem volt vele szemben. Carrow és kis unokahúga össze voltak zárva azokkal .! varázslónőkkel. Istenek, segítsetek rajtuk! - Volós képes kitörni az üveget - jegyezte meg Natalja a távolba meredve. — Egyetlen rúgással. - Hatalmas teremtmény volt, két és fél méter magas, izmoktól duzzadó. Szembenézhetek vele itt. Végre. A padló vibrálni kezdett a talpuk alatt. Apró repedések keletkeztek a cementben, porfelhőket eregetve. - Ez az, aminek gondolom? - kérdezte Natalja.

- Úgy tűnik, Portia játékos kedvében van. Készülj fel! — figyelmeztette Regin. — Thad biztosan halálra rémült. Ha kiszabadulunk, megkeressük, aztán megyünk egyenesen a varázsló barátnőmért. - Rendben. - Portia hegyet emel — jelentette az alakváltó. A dübörgés egyre erősödött. - Ha hegy emelkedik föl, az nem azt jelenti, hogy a környező talaj beomlik? — kérdezte Natalja. Regin bólintott. - De. És mi a környező talajon állunk. — Füst kezdett szivárogni a folyosón. — Ügy tűnik, Emberine is elengedte magát. - Vajon Carrow meg tud lógni előlük a kislánynyal együtt? Újabb és újabb üvegcsörömpölést hallottak, ahogy egyre több teremtmény szabadult ki. - La Dorada közeleg — suttogta az alakváltó. - O, istenek, már jön. Teltek a másodpercek, aztán... La Dorada megjelent a színen. Félig mumifikálódott, de bőrig ázott. Iszonyatosan festett. Regin halkan Rittyentett. - Ha A múmia visszatér és a Dingók megették az arcomat forgatókönyvírója találkozik. Rothadó gézfoszlányok tapadtak a varázslónő testére. Az arca nyálkás volt a gennytől, és úgy tűnt, hogy hiányzik belőle néhány darab, valamint az egyik szeme. Tucatnyi wendigó vette körbe, mint egy kutyafalka. Ugyanolyan fertőző lények voltak, mint a ghoulok, de azoknál sokkal gyorsabbak és okosabbak. Persze a ghouloknál még egy takonycsomó is okosabb volt. - Nézd az aranyat! - lehelte ámulva Natalja. Dorada klassz aranycuccokat viselt - aranykoronát göcsörtös fején, és mívesen kidolgozott vértet meglepően sértetlen mellkasán. A varázslón minden egyes léptekor aranypelyhek szállingóztak szanaszét. - Elég félelmetes. De nem vagyok válogatós. - Regin ököllel rávágott az üvegre; nem foglalkozott a mellén végighasító fájdalommal. - Hé, szépségem! Gyere, kapd le rólam ezt a nyakpántot! - Megőrültél? - szisszent fel Natalja. - Ugyan mit tehetne? Elve felboncol? Börtönbe zár? Megállapodtunk valamiben, elfelejtetted? - Odakiáltott Doradának. — Komolyan, kedvesem, vonszold ide azt a mumifikálódott seggedet! — Regin belerúgott az üvegfalba. - A francba, engedjetek ki innen... La Dorada feléje kapta a fejét, egyetlen megmaradt szemével Reginre bámult. - Oké. Ez különös. Figyu, Gollam, ha kiszabadítasz, segítek neked megtalálni a Drágaságodat. Regin megesküdött volna, hogy a varázslónő fogatlan szája mosolyra húzódott. Aztán továbbsompolygott. - Ne, ne, ne! — kiáltott fel Regin. — Én is éppen ördögi tettre készülök! Kimenekíteni egy boszorkányt! De Dorada elment, otthagyta Regin és Natalját bezárva, védtelen célpontnak, a nyakpántjukban, miközben Pravus-katonák kezdték ellepni a folyosót. Mihelyt kiir tották a halandókat, jönnek majd, hogy elintézzék az igazi ellenségeiket. Elintézzenek minket. Declan kilépett a szentélyéből a lezárt kutató folyosóra, és egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. A folyosó végén, a többtonnás válaszfalnál háromtucatnyi katona állított fel egy második barikádot, éppen úgy, ahogyan a folyamatos kiképzéseken gyakorolták.

Improvizáltak, hogy lássanak: a folyosón nem szabályos közökben kültéri reflektorokat és világító fáklyákat állítottak fel. A folyosónak ezen a végén, a válaszfaltól távolabb, több- tucatnyi rettegő kutató és a kisegítő gyűlt össze. Tudták, hová kell menekülniük veszély esetén; Declan éppen eleget gyakoroltatta velük. Halványan érzékelte, hogy megkönnyebbültek, amikor észrevették őt. Dixon nem volt közöttük. Ha ott lett volna, Declan a farkasok közé veti. Vincente is hiányzott, a lojális őr, aki a jelek szerint próbálta figyelmeztetni arra, hogy mi történt Reginnel. De Fegley itt volt. És most nincs rá időm, hogy kinyírjam. Declanben égett a vágy, hogy megvédje a bázisát. A földemet. A területemet. Könyörtelenül kisöpörte a Regin - és Webb vallomása - körül forgó gondolatokat a fejéből. Ha nem biztosítja az intézetet, minden elvész. A val- kűrt is beleértve. Declan Fegley-re mutatott. - Maga halott. - A férfi megrándult. A barikádhoz érve Declan szólította az ügyeletes tisztet. — Mely cellákból törtek ki? — A kettes folyosón, mester. A katonák, akik csapdába estek a válaszfal mögött, rádión azt jelentették, hogy legalább húsz cellából törtek ki. Megjelent valami idegen természetfeletti odakintről. Semmi nem képes megállítani. Minden fegyverünk hatástalan ellene. Valahogy eltávolítja a nyakpántokat bizonyos rabokról. Lehetetlen. De egyáltalán hogyan jutott be ide? - Mely rabokról? -A legerőszakosabbakról, uram. Regin is azon a folyosón volt. - Miért nem gázosították el a katonák a területet? - Mindegyik katona szabványfelszereléséhez hozzátartozott az ideggáztartály és a légzőkészülék. A rádióban rekedt kiáltások hangzottak fel. Declan felkapta a készüléket, és beleüvöltött. - Vegyék elő a gázfegyvereket! Azonnal! — Nem kapott választ. - Erősítse meg és hajtsa végre a parancsot! - Uram, a varázslónő... fölemel egy... és tűz... A háttérben halálsikolyok hallatszottak. Egyre-másra omlottak össze az üvegfalak. - A francba, gázt nekik! - Bugyogó hangok hallatszottak. Aztán kitört a káosz. A Declant körbevevő őröknek ki meredt a szemük. A padló vibrálni kezdett. Aztán egy hang hallatszott, és Declan nem akart hinni a fülének. A folyosón lévő cellák fémfalai úgy nyögtek, mintha... összegyűrődnének. Ekkor valami erő csapódott a válaszfalnak, behorpaszt- va a két méter vastag fémet. A civilek sikoltozni kezdtek. Declan összeszorította az állkapcsát. - Ha betörik, nyissanak tüzet - parancsolta. Az őrök célzásra emelték a fegyvereiket — Mk 17-eseket, TEIL-eket, gránátvetőket. - Vigyázz... - Declan fölemelte, és célra tartotta a gépkarabélyát. Valamennyien kemény katonák voltak, akiket egyesével válogatott ki a Rend, de tudták, hogy mi vár rájuk, ha az ellenségeik kezére kerülnek. Az a sors rosszabb volt a halálnál. Az a hihetetlen erő ismét az ajtóra csapott. Aztán újra. - Kész... A válaszfal kivágódott, mint egy berúgott ajtó, szikrák repültek szanaszét. A hirtelen beáramló levegő és hangos zaj elhomályosította Declan látását, szinte megsüketítette. Por és füst kavargott mindenütt. A falba ütött résen keresztül szárnyas démonok tűntek fel. cerunnók csúsztak át a törmelékek között.

- Tartsák őket vissza! - üvöltötte Declan, és tüzet nyitott a démonokra; másodperceken belül elhasznált egy egész tárat. Négyet leterített, aztán a nyíláshoz rohant, hogy ott fogadja a többit. Lövedékek záporoztak a feje körül, ahogy az emberei fedezték. Declan átverekedte magát a tömegen, de mihelyt egyetlen pillantást vetett az intézményére, elakadt a lélegzete. Többtucatnyi rab szabadult ki. A kettes számú folyosó válaszfalát is áttörték, és egy... egy hegy emelkedett fel a padlóból. Két varázslónő állt a közelben; Declan felismerte Portiát és Emberine-t - a kő és a tűz királynőit. Egyikük sem viselte már a nyakpántot, ami azt jelentette, hogy visszanyerték teljes istentelen hatalmukat. Portia egyetlen kézmozdulattal egyre tovább emelte azt a kolosszális kőhalmot. Emberine mellette állt, és elhamvasztotta az összes katonát, aki a kutatófolyosón kívül ragadt. Egyetlen találat a mellük közepére, és hamuvá porlottak. Ha az a kőhalom magasabbra emelkedik, az egész komplexum összedől. Declan képtelen lesz bárkit is megmenteni a szigeten az önmegsemmisítő program miatt. Nem lesz képes megmenteni Regint. Regin. Declan végre megértette, mit érezhettek az áldozatai, amikor a párjukat kínozta. Az őrületet, hogy megvédelmezzék, akit szerettek. Ki kell iktatnom a varázslókat. Ismét odaüvöltött az őröknek. - Tartsanak ki! - Aztán belerohant egyenesen a pokolba. Ahogy átverekedte magát a csetepatén, halványan érzékelte, hogy azok a lények, akik nem viselték a nyakpántot, valamennyien a Pravus szövetséghez tartoztak. Az a „lény ’ azért jött, hogy csak az egyik hadsereget szabadítsa ki. És most a Pravus tagjai kihasználták vertasbeli ellenségeik gyengeségét. Regis megsebesült, és valószínűleg még rajta volt a nyakpánt is. Ha összetörik a cellájának az üvegfala, védelem nélkül marad. Mivel a Vertashoz tartozott, célponttá válik. Végül elég helyet csinált magának ahhoz, hogy felemelhesse a fegyverét és célba vehesse Portiát. Meghúzta a ravaszt, és rajta is tartotta az ujját, de mielőtt a golyózápor elérhette volna a nőt, Emberine a levegőben megolvasztotta mindet. Aztán a tűz királynője ellene fordult, a szeme gonoszán csillogott. Tűzgolyó villant fel felemelt tenyerében. Declan megcélozta a varázslót, egy egész tárat ráürített, de addigra Ember már egy rakéta sebességével rázúdította a tűzgolyót. Halálos lövés volt. Pont a mellkasa közepén találta el Declant, akit a becsapódás ereje átrepített a helyiségen. 32 Dorada az épületben van. Lothaire elmélázott. Itt van, éppen ahogy ő megjósolta. A végzete, N'ix talán képes volt az előrelátásra, de Lothaire birtokában volt az éleslátás képességének. Kivételes pontossággal ki tudta számítani, mit fognak tenni a Szövetség tagjai. A ribanc a gyűrűjéért jött - képes volt követni az egész világon keresztül is azt, aki utoljára hozzáért. Ám egyúttal megtorlást is akart. És egy csöppet sem érdekli, hogy Lothaire egy évezreden keresztül az ő oldalán állt a jó és rossz közötti háborúban. — Mondtam neked, hogy hamarosan kiszabadulunk — szólt oda a fogát csikorgatva a folyosó túlsó felén raboskodó démonnak. Malkom Slaine-t az érkezése óta próbálta hűségesküre bírni, türelmesen magyarázta neki a Szövetségen belüli kapcsolatok értékét. Ő maga már mindenféle fajjal kötött megállapodásokat - bármit megtett, amit a Végjáték megkövetelt. A régmúltban harcolt a valkűrök oldalán, amikor pedig nem volt más vágya, mint hogy megkínozza őket. Szövetkezett különféle démonarchiákkal, amelyek azt tartották róla, hogy maga a megtestesült gonosz. Még a saját túláradó büszkeségét is elfojtotta, és hűségesküt tett a vámpírkirálynak -

annak, áld a trónját bitorolta... De Slaine, bár részben vámpír volt, gyűlölte az összes „vérszívót”. Csak ült ott, kínozta magát a boszorkánya miatt, bosszút forralt, és megtagadta, hogy szövetséget kössön a vörös szemű vámpírral. Bár én mindent tudok erről a világról, Slaine pedig szinte alig valamit. Bár ö rabszolga volt Oblivionon, én pedig hamarosan visz- szaszerzem a királyságomat. A föld remegett a lába alatt. Tehát Portia hegyet emelt? Akkor igazak voltak a halkan elsuttogott pletykák — Dorada valóban levette a rabok nyakpántjait. Legalábbis a gonoszakéit. Lothaire tudta, hogy ő nem remélhet tőle ilyen ajándékot. Osszecsavarodó fém csengett, a zaj visszhangzott a folyosón. A falak elkezdtek vetemedni. A cella üvegfala aligha állhat ellen sokáig ekkora nyomásnak. Talán megszökhet, még mielőtt Dorada elérhetne hozzá? Nem. Egyre közeledett feléje. O hívta ki maga ellen Dorada haragját, bár tudta, hogy ez mivel jár. De bármit megtett volna azért a gyűrűért - ezt követelte a Végjáték-, és soha nem képzelte, hogy ilyen állapotban kell majd szembeszállnia Doradával. - így vagy úgy, de ennek ma éjjel vége lesz. - Lothaire a celláját rótta, készen állt a harcra, amennyire a körülmények engedték - nyakpánt által korlátozva és éhesen. Heteken keresztül megtagadták tőle a vért, és Chase kínzása tovább gyöngítette, a bőre itt-ott még mindig hiányzott. De legalább az a gazember adott neki sót. Lothaire teletöltötte vele a zsebeit. A Szövetségben mindenki tudta, hogy a wendigók fertőző harapása vagy karmolása még egy halhatatlant is a fajtájukbelivé alakít. De ennél sokkal többet nem tudtak, mivel kevesen éltek túl sértetlenül egy velük való találkozást. Ám évszázadokkal korábban egy mágus rájött, mit tett ezekkel a lényekkel a só — egy mágus, aki Lothaire agyarai között lelte a halálát, így akaratlanul is átadta neki az emlékeit és a tudását... - Készen állok, Dorada! - kiáltotta Lothaire. - Állj ki velem, szipirtyó! Másodpercekkel később észrevette őt Slaine cellája előtt; egy sétáló hullát, akit habzó szájú wendigók falkája kísért. Még ocsmányabbul nézett ki, mint amikor néhány hete utoljára látta. Lothaire összehúzta a szemét. Bá elméletileg Dorada legyőzhetetlen volt, égésnyomok éktelenítet- ték rothadó bőrét. A halandók rálőttek - és meg is sebe- sítették. Miért nem nyerte vissza teljes erejét, mielőtt támadásra indult? Túlságosan türelmetlenül várta, hogy elkapjon? Várjunk csak, Dorada eltávolította Slaine nyakpántját? Lothaire nem gondolta, hogy Slaine különösebben gonosz lenne. És általában jók voltak a megérzései. Kit akarok becsapni? Mindig igazam van. Aztán megjelent Emberine, és egy tűzgolyójával szétzúzta a démon cellájának üvegfalát. Slaine, a rabszolga megszabadult a nyakpánttól és a börtönéből? Micsoda igazságtalanság! Dorada suhogva megtorpant Lothaire cellája előtt és felvisított. GYÜŰŰÜŰRRRRRÜŰÜŰÜ! - Nagyon jól tudod, szúká, hogy nincs nálam a gyűrűd. La Dorada fölemelte elsorvadt karját. Egyetlen intésére a wendigók nekiugrottak az üvegfalnak. Ahogy újabb és újabb rohamra indultak, a megrepedezett üveget vér és fertőző nyál mocskolta össze, a karmaik csikorogtak a felületen... Az üveg széthasadt. A bűzüktől — Dorada bűzétől - Lothaire kis híján hanyatt esett. De amint a teremtmények nekirontottak, Lothaire a zsebébe nyúlt, és sót dobott rájuk. A szemcsék égették aszott bőrüket, amely ugyanúgy összezsugorodott tőle, mint a vérszopóké. Az arcukat célozta, hogy megvakítsa őket. Rothadt húsukból füst áradt, de egyre csak

jöttek. Kimeresztette késszerű karmait, ökleit forgatva repítette őket szerteszét. De újra összeszedték magukat, és folytatták a támadást. A szeme sarkából látta, hogy Slaine kimászik a cella romjai közül. Miközben harcolt a wendigókkal, ki nyögte. - Slaine! Jól jönne egy segítő kéz! Dorada a démon felé kapta a fejét, és felvisított. - GYÜÜÜÜRRRRRRÜÜÜÜÜ! Slaine elmasírozott, de a válla fölött még odavetette: - Hol vannak most a szövetségeseid, vámpír? Ha nem vagy velem, akkor ellenem vagy, gondolta Lothaire, miközben hárított egy újabb támadást. Rosszul választottál. .. Újra és újra visszaverte a veszett lények támadását. De egyre jobban rengett a lába alatt a föld, ez megnehezítette, hogy megőrizze az egyensúlyát. A tető lassan behorpadt, az épület összeomlással fenyegetett. Vesztes csatát vívott. Hirtelen széthasadt a cement a wendigók alatt, a rés egyre jobban szélesedett... A talaj fülsiketítő robbanással megnyílt, hatalmas szakadék keletkezett; öt wendigó belezuhant az ásító feketeségbe. A többiek a szakadék szélén kapaszkodtak, kézzel-láb- bal kaptak a széttört vasbetonból lógó fémdarabok után. Az újonnan kialakult szakadék két szemben lévő sziklafala a hatalmas nyomástól előrerándult, aztán visszahaj- lott, mintha lélegzett volna a föld. Lothaire a csizmája sarkával rátaposott a wendigók megnyúlt ujjaira, és egyesével lerúgta őket a szakadékba. La Dorada a hasadék másik oldaláról rásivított, az arca kínokat ígért. - Akkor gyere, és végezz velem! — bömbölte Lothaire, de az izmai rángatóztak, a teste túl gyönge volt a wendigók elleni harctól... Ez lenne tehát a vég? Dorada távol fogja tartani attól, amire oly hevesen vágyott? A sok évszázadnyi gürcölés, az áldozat! A gondolatra vad düh éledt fel benne, felforrósította ősi királyi vérét. Gondolj rá! Olyan fiatal és gyönyörű! Gondolj arra az ártatlan szempárra, amely elragadó félelemmel néz fel rád. Vörös köd homályosította el a látását. A föld ismét megremegett. A szipirtyó a szakadék szélén imbolygott. Utolsó erejét megfeszítve a hasadék szélére szaladt, és átugrott egy kiugró szirtre éppen Dorada alatt. Kinyújtotta a karját, és megragadta Dorada bokáját. Hatalmasat üvöltött, aztán rántott rajta egyet. La Dorada felsikított, amikor a hátára zuhant. Lothaire az egyik kezével, az ujjai hegyével kapaszkodott, a másikkal maga felé húzta a hihetetlenül erős teremtményt... közelebb vonszolta... Dorada átbillent a szakadék széle fölött. De zuhanás közben a karmaival elkapta Lothaire jobb lábát, és abba kapaszkodva lógott a mélység fölött. - Menj a kutyáid után, ribanc! - Lothaire a bal lábával belerúgott Dorada ocsmány képébe; az arcának egyik oldala összezúzódott. Az újabb rúgás a megmaradt szemén érte. Na, még egy utolsó... Dorada zuhanni kezdett, a sikolya még hosszú másodpercekig hallatszott, de egyre távolabbról... Aztán csönd lett odalenn, semmi nem hallatszott a több száz méteres mélységből. Lothaire megkönnyebbülése nem tartott sokáig. A sziklatömb megindult befelé, a szakadék kezdett összezárulni. Sziklaszáj vasrúd fogakkal. Lothaire-t elöntötte a veríték, belecsorgott a szemébe. Felnyújtotta a karját a vasrudak

felé... nyújtózott... még magasabbra... Nem érem el. Megpróbált fölfelé mászni. De az izmai túl gyöngék voltak, vér után éheztek. Ellenállhatatlanná vált a vágy, hogy engedjen a szorításon. Megcsúszott az egyik ujja. Aztán a második is... 33 Harcok. Mindenhol. Közvetlenül Regin és Natalja cellája előtt. Mégis számukra elérhetetlenül. Ahogy a hegy egyre magasabbra emelkedett, az egész épület imbolyogni kezdett. Újabb cellák üvegfala adta meg magát a nyomásnak, de az övék egyelőre még tartott. A valkűr és a tündér csupán annyit tehetett, hogy figyelte a cellájuk körül tomboló pusztítást. Bár a Vertashoz tartozó minden teremtményen rajta volt még a nyakpánt, a Pravus harcosairól eltűnt. Regin az üvegnek nyomta a tenyerét. - Engem is küldjön pályára, mester... — Átkozottul kész lennék pályára lépni - fejezte be a mondatot Natalja. Alakváltók fal Icái csaptak össze, a Vertas véremlősei a Pravus kétéltűivel. Szárnyas démonok ólálkodtak a folyosón, halandókat vonszoltak be sötét sarkokba, hogy közösen megerőszakolják őket. Közben a Horda vámpírjai táplálkoztak az emberekből. Volós föl-le dübörgött a folyosón, hosszú sörényét copfba fonta, a patáiról húscafatok szálltak szanaszét. Alig egy méterre tőlük öt kiéheztetett parázna üdére kapta el Uilleam MacRieve-et. A nőstényeken nem volt nyakpánt, vagyis talán százszor is erősebbek voltak így a vér farkasnál. Egyszerre támadtak rá, nekivágták Uilleamet Reginák cellája falának. — Törd be az üveget, MacRieve! - kiáltotta a valkűr. Villámsebesen járt a vérfarkas ökle, de a nőstények hárították az ütéseit. — Kicsit el vagyok foglalva, valkűr! - Úgy harcolt, mintha az élete függött volna tőle, bömbölt és hadonászott az öklével. — A legtöbb pasas általában nem igyekszik ennyire menekülni előlük - mormogta Regin Nataljának. A parázna lidérceknek megvoltak a módszereik arra, hogy a férfiak megőrüljenek a vágytól. - Ha megigézi őt a bűbájuk, akkor félre fogok nézni. Tényleg. Megteszem. — Fogadok, hogy azért küzd ellenük, mert megtalálta a párját. Regin összeráncolta a homlokát. Ha ez igaz, akkor Uilleam belepusztul, ha más nővel fekszik le, még akkor is, ha arra ilyen körülmények között kerül sor. A mohó parázna lidércek végül legyűrték MacRieve-t - egy ereje teljében lévő lykae hímet -, és a földre szorították. Milyen borzalmat érezhet most! Amikor az egyik üdére letépte róla az inget, Uilleam az arcába köpött. — Mocskos ribancok! Rohadjatok meg a pokolban! Regin a tenyere alatt érezte, hogy az üvegfal kidomborodik. Egyre több repedést látott rajta. — Natalja, háromra nekiugrunk az üvegnek. Erősen. Te erősebben, mint én. Mivel engem kihímeztek meg minden. Natalja bólintott, és visszahátráltak a cella szemközti falához. — Egy... Kettő... Három. - Nekiszaladtak, és vállal előre nekirontottak az üvegnek. Becsapódás. A fal szétrobbant, ők pedig elterültek a folyosó padlóján. Üvegszilánkok röpködtek szanaszét, mint pisztolygolyók, elborították és szét- ugrasztották a lidérceket. MacRieve a hátán feküdt, nagyrészt sértetlenül. Talpra ugrott, és rátámadt az öt parázna lidércre; a karmai felhasították a torkukat, egyesével végzett velük.

- Köszönetem neked, Regin. — Huss. — És a barátnődnek. - De nada, farkas - felelte Regin, és a tekintetével végigpásztázott a környéken, kardot, egy átkozott csövet, bármit keresve. Natalja felkapott egy nagyobb üvegdarabot, és a dzsekije ujja alá dugta, hogy majd később legyen mit használnia. Néhány kisebb darabot is összeszedegetett, az ujjai közé szorította, hogy szükség esetén elhajíthassa. Regin felvonta a szemöldökét, ahogy észrevette egy halott őr gépfegyverét. Aládugta a lábfejét, felrúgta a levegőbe, aztán elkapta. - Lőttél már valaha ilyennel? - kérdezte Natalja. A Szövetség tagjai megvetették a lőfegyvereket. Olyan szánalmasan halandó fegyverek voltak! - Nézd, láttam a lermindtort. Mennyire lehet bonyolult? Gyere, keressük meg Tigrist! - Nana, hová mész, valkűr? - szólalt meg MacRieve. - A kijárat a másik irányban van. Segítek, hogy épségben odajussatok. - Ne fáradj. Meg kell keresnünk valakit hátul. A farkas a másik irányba mutatott. — Nekem meg valakit arra. Segítsenek benneteket az istenek, lányok. - Azzal elügetett. Regin és Natalja elsietett, amennyire csak a valkűr sérülése engedte. Miközben Thadet keresték, Regin figyelte, nem látja-e meg valahol Fegley-t, Dixont, de főleg Chase-t. - Az Tigris lenne? - Regin a folyosó vége felé mutatott. — Annak a nagy lyuknak a szélén? — A füstön keresztül nem látta tisztán. Natalja kisöpörte a haját az arcából. — Ő az. Várj... Mit csinál? Nem ott tartják fogva Lothaire-t? - De. Dorada pontosan arra tart. - Próbálták felhívni magukra a fiú figyelmét, de túl nagy volt a csatazaj. - Nat, siess érte! Gyorsan, követlek. - Rám bízhatod! — Natalja eliramodott, Regin botladozva követte az egyenetlen talajon. A padló emelkedett és süllyedt, mintha lélegezne. Lángoló szarufák zuhantak le körülöttük. A zaj ellenére Regin fülei rángatózni kezdtek. -Társaságunk van — kiáltott oda Nataljának. Pravus alakváltók megérezték az illatukat, és a nyomukba eredtek. Pillanatokon belül körbevette őket a Szövetség söpredéke - viperaszemű, ágas nyelvű, pikkelyes teremtmények csapata. Néhányuknak krokodilfoga és páncélos bőre volt. Regin a csípőjéhez emelte a fegyvert. - Nem ajánlom, hogy belénk kössetek. Ezzel a cuccal macskaeledelt csinálok belőletek. A legtermetesebb lény nevetett. Egészen addig, míg Natalja egy üvegdarabbal fel nem hasította a torkát. Regin célzott, és meghúzta a ravaszt. A fegyver visszarúgott, amikor záporozni kezdtek belőle a golyók. Ügy kilyuggatták a testeket, mint a sajtot, valósággal kettévágták az alakváltókat. - Gyerünk! Jó a buli! Mire mindnyájukkal végzett, Regin sérült mellkasa iszonyatosan fájt, és csöngött a füle. Tűzforró volt a fegyver csöve, és a valkűr rádöbbent, hogy imádja. - Menjünk! - szólt rá Natalja. - Itt vagyok mögötted... Volós lépett eléjük, elzárva az útjukat. Hatalmas teste szinte elfoglalta székében az egész folyosót. - Megölte azt a gonosz asszonyt, uram. Lothaire felpillantott, és egy fiatal férfit látott a szakadék széle fölött kihajolni. Kizárt volt, hogy elpusztította ,a Doradát. Csupán egy kis időt nyert. - Láttam, mit csinált - most már jól leszünk! Lothaire legszívesebben rávicsorgott volna a fiatalemberre: „Szerinted úgy nézek ki, mint aki jól van, fiú?” De az ügy szempontjából nem csak ő volt a fontos. És immár lehetségessé

vált a győzelem. Mindössze némi segítségre volt szüksége, hogy kikeveredjen ebből a zűrből. Zárt szájjal felmosolygott a naiv halhatatlanra. És visz- sza kell szereznem az erőmet. - Ide nyújtanád a kezed, ha megkérlek? - Hát persze. - A fiú hasra feküdt a szakadék szélén, és lenyújtotta a karját. - Thaddeus Brayden vagyok. De szólítson csak Thadnek. Lothaire megragadta a kezet. Nem tudta levenni a szemét a fiú nyakáról, a fém nyakpánt alatti pontról. Az agyarai lüktettek, annyira éhes volt. Mint mindig, most is nagyon óvatosan kellett kiválasztania, hogy kiből táplálkozik állandóan pengeélen táncolt -, és annál jobb volt számára, minél fiatalabb volt az áldozat. Thaddeus meglepő erővel felhúzta a vámpírt a biztonságba. - Hogy hívják? Miféle fajhoz tartozott ez a teremtmény? Lothaire ezt általában azonnal meg tudta állapítani, de ennél a fiúnál fogalma sem volt. - Lothaire vagyok. Az Ősi Szövetségese. — Nem volt hazugság. Egy nő egyszer így nevezte őt. - Terra firma, gyerünk. - Terra mi? O, hát persze. — Mihelyt arrább húzódtak a szakadéktól stabilabb talajra, a fiú megszólalt: - Örülök, hogy megismertem, Mr. Lothaire. - Úgy tűnik, nagy hálával tartozom neked, Thaddeus. — Lothaire megragadta a fiú nyakát, és a mellkasához rántotta. - M-mi az ördögöt csinál? — kérdezte a fiú, hiábavalóan erőlködve, hogy kiszabaduljon. Lothaire lehajtotta a fejét, miközben azt mormogta: - Es immár a véradósod is vagyok. Belemélyítette fájdalmasan lüktető agyarait a fiú forró nyakába, és nagyot... 34 - Nem akarod ma éjjel összerúgni velünk a port, Flicka - figyelmeztette Regin a kentaurok királyát. Volóson természetesen már nem volt nyakpánt, és valahogy sikerült nem is csak egy, hanem két kardot szereznie. - Engedj át minket. A kentaur közelebb oldalgott, természetfeletti gyorsasággal forgatva a kardokat. A tekintetét nem vette le Natasáról. - Enyém a bosszú. - A valkűrrel nincs elintézendő dolgod - szólalt meg Natalja. - Hagyd elmenni. - O a Vertas vezetője. Ez a legjobb esélyünk, hogy mindnyájatokat elintézzük. Regin csöndben célra emelte a fegyvert. - Könnyű célpont vagy. Hatalmas megsebesíthető felület. Szinte gyerekjáték az új ked... A kentaur rájuk vetette magát; Natalja felsikított: -Tüzelj, Regin! - Hamburgert csinálok belőle! - visította, és meghúzta a ravaszt. Semmi. Rávágott a fegyverrel felhúzott térdére, aztán újra próbálkozott. O, a francba! Volós kardjait forgatva csapott le rájuk; egytonnányi dühös kentaur hím. Regin lebukott, és hozzávágta a fegyvert - Volós kettéhasította. Natalja hat üvegdarabot hajított rá. Mélyen beleálltak a horpaszába, de mintha észre sem vette volna. A tündér hatalmas visítással Volós oldalának ugrott, végighúzta benne mérgező karmait. De a kentaurnak szeme sem rebbent. Regin rádöbbent, miért. A nyakpánt semlegesítette Natalja minden hatalmát — vagyis a mérgét is. Miközben Natalja döbbenten nézett, Volós kirúgott a két hátsó lábával, a patái

villámsebesen közeledtek Regin mellkasa felé. Tűz. Rám? Ébredj fól... Declan nagy erőfeszítés árán kinyitotta a szemét, lerázta a sötétséget. Bassza meg! A golyóálló mellénye lángolt. Gyorsan felült, kibújt belőle, bár pontosan tudta, csak a mellénynek köszönhette, hogy még életben volt. Körbepillantott, hogy ott vannak-e még a varázslónők. De már nem látta őket sehol; nyilván biztosak voltak benne, hogy végeztek vele. És míg ő ájultan hevert, a kő királynőjének a hegye olyan magasra emelkedett, hogy az egész komplexum szerkezete megroppant. Csak most döbbent rá a valóságra. Nem lehetett visszaszorítani a rabokat, képtelenség volt visszafoglalni az épületet. Az egész hamarosan összeomlik. Vége. Esély sincs az önmegsemmisítés leállítására. Mikor jár le az idő? Az órájára pillantott. Kevesebb mint fél óra maradt. Csupán percei maradtak arra, hogy biztonságba helyezze Regint, és mindössze egyetlen szar esélye. 318 Mihelyt talpra kászálódott, a közelben tartózkodó teremtmények feléje fordították a fejüket, a fülük vagy az orruk megrándult. Mindenki tekintete rá szegeződött. - Penge — suttogták. — Ez a mester. Egyszerre támadtak rá. Újratöltette a fegyvert, és tüzet nyitott; gyorsan végzett az első tárral. Túl sokan voltak. Nem volt ideje újratölteni. A vállára kapta a fegyvert, előhúzta a kardját, és átverekedte vele magát Regin cellája felé. Lépés közben megtorpant, oldalra biccentette a fejét. F.z Regin sikolya. A zűrzavaron, az ordítások és robbanások zaján kérésziül Declan valahogy meghallotta. Rohanni kezdett abba az irányba, inkább kikerülte az ellenfeleket, mint összecsapott volna velük. A zaj mintha elhalkult volna, míg végül nem hallott mást, csupán a saját dübörgő szívverését. A teste változni kezdett. Vér áramlott az izmaiba - úgy szívták magukba, mintha éheztek volna rá, egyre nőttek, erősödtek. Végre tudta, minek nevezze ezt az állapotot. Berserker dühöngés. Mocorog bennem a vadállat. Életében először nem állt neki ellen, megadta magát neki. Soha nem tapasztalt még meg ilyen átalakulást. Mert soha nem tettem meg azt, amire születtem. Hogy megvédjem őt. Lothaire hátrarándult a fiútól, kiköpte a szájába került vért. A vért, amely részben vámpír volt, részben viszont valami más, de nem tudta, hogy mi. Lothaire ritkán lepődött meg, de ez most váratlanul érte. Bljágy, nem iszunk a sajátjainkból! Megpördítette Thaddeust, megragadta a fiú karját. - Mi vagy te? - Megrázta a kölyköt. - Mi vagy te? A fiú hatalmasra kerekedett szemmel nézett fel rá. - A-zt mondták, hogy vámpír vagyok. Lothaire újra kiköpött. - Csak a történet felét ismerik. - Undorral elengedte a kölyköt; az agyarai fájdalmasan lüktettek. - Ismét m-meg fog harapni? - kérdezte Thad, miközben ijedten körbepillantott a véres csatára. Lothaire is körülnézett, új áldozat után kutatva. - Tekints immunisnak a vonzerődre. - Elindult; minden lény kitért az útjából.

- O, oké. Akkor csak követem, uram, ha nem bánja. Segíteni, ha kell. Lothaire le sem lassított, úgy felelt. - Annyit jelentesz csak számomra, mint egy szemtelen légy. - Ezt igennek veszem. Szóval, merre tartunk? Lothaire szórakozottan odavetette: - Megkeresni a Pengét. - És visszaszerezni a gyűrűmet. Végre. Chase irodája felé tartott. Amikor ghoulok rohantak rájuk, Lothaire elintézte őket. Minden lény, aki elég ostoba volt ahhoz, hogy rátámadjon, az életével fizetett. A fiú egyre növekvő csodálattal figyelte. Ahogy az illett is. - Várjon, Mr. Lothaire! - kiáltott utána Thaddeus. - Azok a barátnőim ott! Legalábbis azok voltak. Lehet, hogy most, miután kiderült, hogy vámpír vagyok, meg akarnak majd ölni meg minden. De azzal a hatalmas lószerű izével harcolnak. El tudja intézni őt, hogy megmentse őket? Lothaire jéghideg pillantást vetett rá a válla fölött. - Segítsek egy valkűrön és egy tündéren? A fiú nagyot nyelt. - A hálájukért cserébe? Lothaire végigmérte a kentaurt. Volós nem fogadott neki hűséget. Ha nem vagy velem... Regin hátraugrott; éppen csak elkerülte Volós patáit, majd átesett egy fej nélküli holttesten. Natalja még mindig Volós kardcsapásait kerülgette, de a kentaur túlságosan gyors volt. Csak idő kérdése az egész. Regin körbenézett, és észrevett egy másik fegyvert - egy legyőzött őr karjához volt erősítve. Odakúszott hozzá, de a férfi még élt, bár alig. Mikor Regin húzni kezdte a fegyvert, az őr az egyik kezével visszarántotta, miközben a másikkal a kiontott beleit markolta. Miközben a fegyverért huzakodtak, nem messze meglátta Thadet. -Tigris! Ő, köszönöm, istenek! A fiú halványan elmosolyodott. - Nem akar megölni? - kiáltott oda Reginnek. - Ostoba fajankó! - kiáltott vissza a valkűr, mire a fiú szélesen elvigyorodott. Aztán Regin észrevette, hogy kivel van Thad. A fiú úgy követte Lothaire-t, mint egy kiskutya; fölemelt hüvelykujjal odaintett a vámpírnak, aztán Reginnek is, hogy minden rendben. - Ne, Thad, tűnj el a közeléből! - Regin kikapta a fegyvert az őr kezéből, és megcélozta vele Lothaire-t. Klikk. Klikk. Üres? A francba! Utálom a puskákat! Hitetlenkedve figyelte, ahogy Lothaire Volós mögé lopakodott, majd mintegy mellékesen belevájta a karmait a kentaur hátsó lábaiba, és elvágta vele az inakat. Volós imbolyogni kezdett, a lábai fura ívben meghajlottak. Mint a villám, Lothaire előtte termett, halálos nyugalommal félrelépett Volós kardcsapásai elől, mintha pontosan látta volna előre, merre csap majd velük a kentaur. A vámpír kinyújtotta egyik hosszú karját, és felhasította Volós torkát; spriccelt a vér. Mikor Lothaire egy maroknyit a szájába vett, Thad felkiáltott: - Haver! Ez undorító! - Akár az anyatej. - Ezzel a vámpír továbbsétált, mintha csak a cipőjét bekötni állt volna meg egy pillanatra. Volós próbált állva maradni. Egyik kezéből kiejtette a kardot, hogy felhasított torkára szorítsa a tenyerét; Natalja kihasználta az adódó alkalmat, és felkapta a fegyvert. Elvágta vele a kentaur mellső lábait, amitől Volós a földre zuhant.

- Add át üdvözletemet az unokaöcsédnek! - A tündér diadalittas üvöltéssel lecsapta a kentaur fejét. Bosszú. Egynek vége, egy még hátravan. - Fogd a trófeádat, Nat, aztán menjünk. Miközben Natalja levágta Volós copfját, Regin megragadta 'Thad vállát. - Mit csináltál Lothaire-rel? Ihad a vámpír felé mutatott. - Elmegy! Vele kell maradnunk! - Kizárt, kölyök. Az a vérszívó nem kóser. Pokolian gonosz. - Nem minden vámpír gonosz — én sem vagyok az! És megmentette mindkettőjüket, nem igaz? Elég erős ahhoz, hogy kijuttasson minket innen. Miután megtaláltuk Pengét. - Pengét? - Regin figyelte, ahogy Lothaire rettenthe- tetlenül haladt előre a felforduláson keresztül. Olyan volt, akár egy hókotró, mindenki kitért az útjából. Lothaire elvezethet egyenesen Chase-hez. — Én követem. - Kikapta Volós másik kardját a kentaur összeszorított ökléből. - O, jól van! - szólalt meg Natalja. - Csak légy óvatos, Thad. És fogd ezt! - Odaadta a fiúnak a kardot, mert jobbán szerette az ujjai közül elhajított üvegdarabokat. - Először üss, aztán kérdezz! Amikor utolérték Lothaire-t, a vámpír összeráncolt homlokkal fogadta új halhatatlan kíséretét, de nem mél- tóztatott lemészárolni őket. Amikor elhaladtak Carrow cellája előtt, Regin bekukkantott, de a rabok már rég távoztak. Hamukupacokat sem látott, ezért bízott benne, hogy megúszták. Brandr sem volt sehol. Éppen abban a pillanatban vette észre Chase-t, amikor Lothaire teste megfeszült. A mester átverekedte magát a folyosón, valahogy visszaverte a támadók hullámát. Regin és a vámpír egyszerre szólalt meg. - Ő az enyém. Lothaire fenyegető arccal fordult a valkűr felé, vértől mocskos arca olyan kemény volt, akár egy márványszoboré. - Chase egyelőre életben marad. Vagy te nem. Regin már emelte a kardját, és nyitotta a száját, hogy vitába szálljon, amikor vámpírok illantak oda hirtelen, és körbevették őket. A Horda vörös szemű tagjai. Akik meglepően haragudhattak Lothaire-re. - Téged kerestünk, Lothaire — szólalt meg a legnagyobb termetű. — Azt hitted, nem jövünk rá, hogy te árultad el a Pravust? - Úgy tűnik, az Ősi Ellensége összeállt a Vertasszal - tette hozzá egy másik. — Együtt dolgozik egy valkűrrel, egy tündérrel és egy... - Thad felé intett. Újra a vezető szólalt meg. - Kiszabadítottad a tomboló démonok királyát. A királynőjével együtt ő őrzi a kutat. Képtelenség visszaszerezni. - Az én lettem volna? - Lothaire hanyagul vállat vont, de a szeme vörösbe fordult. — O, igen. Én voltam. Regin hallott róla, hogy Lothaire kiszabadította Rydstro- mot, a Vertashoz tartozó démonkirályt, és sokat töprengett a vámpír indítékain. De aztán megtudta, hogy Lothaire nagyon magas árat kért az együttműködésért: Rydstrom megesküdött, hogy megad a vámpírnak bármit, amit a jövőben kér. -Túleshetnénk rajta végre? - sóhajtott fel Lothaire. - Fontos dolgom van. A vámpírokat szemlátomást megdöbbentette Lothaire bátorsága. Szorosabbra zárták a gyűrűt Lothaire, Natalja és Thad körül, de hárman közülük Regint fogták közre, elzárva őt a többiektől. Megszólalt az egyikük.

- Olyan sok fivérünket mészároltad le, valkűr, végtelen életed során. Végre játszadozhatunk veled. - Nem fogunk megölni - mondta egy másik. - Először nem. Ide-oda illantak körülötte, megütötték, aztán eltűntek, mielőtt lecsaphatott volna a kardjával. A nyakpánt annyira lelassította... Az egyik visszakézből képen törölte, az ütéstől hátrarán- dult a feje. Vér fröccsent felhasadt szájából, a kapcsok belehasítottak a bőrébe. Egy másik ütéstől végigcsúszott az üvegszilánkokkal teli padlón, vérfoltos nyomot hagyva maga után. A harmadik fölemelte erőtlen testét a nyakánál fogva, és belevágta az imbolygó falba. Mielőtt lecsúszott volna a földre, ráomlott a fal és a padlóhoz szegezte. Az egész testébe fájdalom hasított; tudta, hogy mindjárt elájul. De a vámpírok még nem végeztek. Az egyik elkapta a haját, hogy kirántsa a romok alól. Regin fölsikoltott. Mintha álmodna, meghallotta, hogy válaszul Chase el- bődült. Hirtelen kard villant az egyik vámpír torka előtt. A feje legurult a földre. A maradék kettő a támadó ellen fordult. Chase. Ott állt. A szeme villámokat szórt, a teste hatalmasra nőtt, az izmai kidagadtak berserker dühöngésében. A vámpírok nekiugrottak. Chase hátborzongató gyorsasággal felhasította az egyik torkát, a másikat nyakon ragadta. Szorította, szorította. Brutális erővel... A vámpír szeme kiguvadt, Chase pedig levágta a fejét. Aztán Chase úgy kapta le a Regint borító betondarabot, mintha tollpihe lett volna. - Tarts ki, valkűr! - Váratlan gyöngédséggel a karjába vette és a melléhez szorította Regint. Kiviszlek innen. - Gyűlöllek. - Regin túl gyönge volt ahhoz, hogy harcoljon ellene. Szédülök. Most fog elájulni, mikor ellenségek veszik körül? Valkűr ösztönei sikoltozva figyelmeztették, hogy legyen óvatos. - Gyűlölj csak, amennyire akarsz - miután megmentettem az életedet. Ahogy Chase fölemelte, Regin visszanézett a harcolókra. Lothaire még mindig be volt kerítve, életre-halálra ment a harc. Natalja és Thad megszökött? Igen, Natalja valahogy megkaparintott egy sokkolót, és azzal tartotta sakkban a vámpírokat, miközben Thaddel hátráltak. A fiú körbenézett, aztán felüvöltött: — Regin! Regin levegőt vett, hogy odakiáltson nekik... - Nana, valkűr. - Chase a szájára tette kesztyűs kezét, aztán eliramodott vele az ellenkező irányba. Csak akkor vette el a valkűr szájától a kezét, miután biztonságos távolba kerültek. — Miért... mentettél meg? - Regin küzdött az ölelés ellen, miközben Chase kegyetlen arca lassan elmosódott a szeme előtt. A férfi lenézett rá és felmordult. — Mert megvédem, ami az enyém. Regint körbeölelte a sötétség. 35 Declan egyik karjával magához szorította Regin ájult testét, a másikkal a kardját forgatta, hogy megtisztítsa maga előtt az utat. A hihetetlen erőtől eltöltve erőlködés nélkül keresztülvágta magát a csetepatén. A kardja

minden egyes csapásával fejeket vágott le, növelve az áldozatok számát. Szétroncsolt testek hevertek mindenfelé. Förtelmes lények zabáltak az elesett katonákból, másokon erőszakot tettek. Néhány teremtménynél volt fegyver, a raktárt tehát már kifosztották. Declan lepillantott, meglátott egy levágott női kart, amelyet még mindig véráztatta laboratóriumi köpeny takart. Dixon méretes szemüvege összetaposva hevert mellette egy hatalmas vértócsában. Az orvos ezt nem élhette túl. Vincente eltűnt, Fegley alighanem elesett, és az orvosnak is vége volt... A padló megremegett a talpa alatt. A sziklatömb még mindig emelkedőben volt, tüzek égtek mindenfelé. Az egész környék instabil volt, bármelyik pillanatban beomolhatott. Fogyott az idő. Ha tudna szerezni egy teherautót, eljuthatnának a pár kilométerre lévő kis leszállópályára. Volt ott egy régi kétpropelleres repülőgép, amely talán megindul. De túlságosan messze voltak a garázstól. Némi szerencsével találhat járművet a raktár rámpája mellett. Miközben arra vette az irányt, vetett egy pillantást Regin újonnan szerzett sérüléseire. Túl sok volt a vér ahhoz, hogy lássa, mekkora volt a kár, de azt meg tudta állapítani, hogy a kapcsok legalább tartottak. Regin meg fog gyógyulni. Ismét ragyog majd. Én pedig látni fogom. Amikor megmentette a valkűrt a vámpíroktól, legszívesebben boldogan felüvöltött volna az érzéstől, milyen helyénvaló volt védelmezni őt. Mélyen rögzült benne az ősi ösztön, hogy tegye őt az asszonyává, és az utolsó leheletéig védelmezze. Isten segítse - mert teljesen átadta magát ennek a vágynak. Declannek nem maradt semmije, semmi más oka arra, hogy harcoljon azon kívül, mint amit a valkűr iránt érzett. Ez pedig egyre nőtt benne, életre kelt, mint egy elszabadult tűzvihar. Az enyém. Az életem árán is megvédem. A felfedezés nem sokkolta Declant, csak megerősítette azt, amivel már hetek óta viaskodott. Amikor odaért a raktárhoz, kitárta a dupla ajtókat. A tető megrepedezett, bezuhogott az eső, és a padló felhólyago- sodott. Sötét volt, ő azonban tisztán látott. Újabb titokról hullt le a fátyol - ez is berserker érzék volt. Körbehordozta a tekintetét... kutatott... Egy teherautó! Odaszaladt, de lelassított, ahogy a jármű közelébe ért. Egy gerenda összezúzta a motort. - Bassza meg! - Huszonegy perce maradt. Visszafordult a bejárati ajtó felé. Brandr állta el az útját, fölemelt karddal. A férfi egy pillantást vetett Reginre, és eltorzult az arca. Declan úgy vélte, hallotta, amint a férfi azt mormogja: - Cserbenhagytam őt. Aztán Declannek ugrott. - Tedd le őt, te beteg faszfej! Declan fölemelte a kardját, a hegyével a berserker felé bökött. - Nem akarok harcolni veled — mondta őszintén. Bármit gondolt is róla korábban, Brandr védelmezte a múltban Regint. - És erre most nincs is időnk. Brandr mintha egyre nagyobbra nőtt volna, a szeme fölfölvillant, de a nyakpánt miatt nem volt képes a berserker dühöngésre. - Add őt ide! Patthelyzet. - Kizárt. - Akkor harcolj... - Brandr hirtelen megmerevedett. - Wendigók vannak a közelben. Érzem a bűzüket. Vörös szemek jelentek meg a raktár sötét sarkaiban, és elzárták az egyetlen kijáratot.

Többtucatnyian voltak, és egyre közeledtek; agyaraikról nyál csöpögött, a karmaik kopogtak a betonon. Declan szorosabban magához ölelte Regint. - Baszódjak meg. - A valkűr mocorogni kezdett, önkéntelenül mellbe taszította Declant, de nem tért magához. - Ja, én is - motyogta Brandr. - Ezt most félre kell tennünk — közölte Declan. — Ha az a célod, hogy Regin biztonságosan kijusson innen, akkor mindketten ugyanazt akarjuk. - Vedd le a kesztyűdet, Penge, és szedd le rólam ezt a nyakpántot. Vagy nincs alku. - Nem tudom kikapcsolni. - És ezt el kellene hinnem? Bár a szavak nem jöttek könnyen, Declan csak kimondta: - Esküszöm... a Szövetségre. Brandr halkan elkáromkodta magát. - Egyetlen karcolás, Chase. Csak ennyi kell. Végzek veled, ha megtörténik. Declan letette Regint a hátsó fal mellé. -Ahogy én is, Brandr — mondta, majd a fenyegető ellenség felé fordult. A legnagyobb termetű wendigó mély torokhangon felmordult, mire az egész falka nekik rontott. Declan és Brandr egymás oldalán harcolt, a kardjuk suhant, kiontva a teremtmények barna vérét. - Ha ennek vége, Regin velem jön - közölte Brandr, miközben barna iszapot fröccsentve lecsapta az egyik lény fejét. - Csak a holttestemen keresztül. — Declan levágott egy másikat. - Nem gond. Azok után, amit velem és vele tettél? Még jobban bántani akarod? Declan minden egyes kardcsapásnál érezte, hogy egyre jobban hatalmába keríti a déjá vu érzése. Valahogy tudta, hogy Brandr mikor fog suhintani a kardjával, érezte, mikor kell félrelépnie, hogy helyet csináljon neki. 'Tökéletes összhang volt közöttük, még úgy is, hogy közben folytatták a vitatkozást. - Nem én tettem ezt Reginnel - nem én adtam rá utasítást! Nem is tudtam róla. - Suhintás. - Baromság! - Suhogott a kard. - Ez az igazság. - Nem számít, Penge! A te felügyeleted alatt történt! Te ejtetted foglyul őt. Te vagy a felelős. Istenek, ember, elhalványult a bőre! A berserkernek igaza van. Ez az egész az én müvem. Jóvá kell tennie. - Próbálom élve kimenekíteni őt innen. Van egy repülő. De kifutunk az időből... - Ez most a legkisebb gondunk. Minden wendigó helyén, amellyel végeztek, mintha nyomban egy újabb jelent volna meg; egyre közelebb kerültek hozzájuk. Már a hátukat egymásnak vetve harcoltak Brandrral, közrefogva Regint. így harcolnak a berserkerek. A hátukat egymásnak vetve, védelmezve a jutalmukat. Amikor a falka még szorosabbra fonta körülöttük a gyűrűt, és Declannek éppen csak sikerült elhajolnia egy késszerű karom csapása elől, Brandr hátraszólt a válla fölött: -Túl közel vannak. És túl sokan. Elintézem Regint. Aztán téged. Declan vadul suhogtatta a kardját. - Még piszkosul nem tartunk ott! - Ám a szíve mélyén tudta, hogy nem ez a helyzet. Újabb hajszállal elkerült karom. Már nem volt helyük manőverezni... Hirtelen azt látta, hogy üvegdarabok merednek ki a wendigók nyakaiból és lábaiból. A lények megtántorodtak, vadul tépni kezdték magukból a szilánkokat. Declan áthasította az egyik torkát. — Hagyd meg későbbre a kérdéseidet!

Brandrral kihasználták, hogy a wendigók megsebesültek, sorban egymás után levágták őket. Végül nem maradt senki, aki átvette volna az elesettek helyét. Amikor végre halomban álltak körülöttük a fejetlen, rángatózó testek, Brandr felkiáltott: - Ki az ördög van ott? Natalja, a tündér sétált elő az árnyékból; mindkét kezében üvegdarabokat szorított az ujjai közé, készen arra, hogy elhajítsa őket. Egy sokkoló volt a vállára vetve. - O, helló, baj - motyogta Brandr. A tündér bólintott. - Nagy B-vel, ha kérhetnélek. Az a félszerzet jött a nyomában, kifulladva, kissé vad tekintettel; a kardjáról barna wendigóvér csöpögött. Méretes zsákot cipelt a vállán. Vajon mi lehetett benne? - Jól hallottuk, hogy van egy repülő valahol? - kérdezte Natalja. Declan nem foglalkozott a tündérrel. Végighúzta a kardját a bakancsa talpán, hogy letörölje róla a fertőző vért. Aztán visszadugta a hüvelybe, majd ismét a karjába emelte Regint. Még mindig eszméletlen. Vajon mennyire sérült meg? Biztos belső vérzést okozott a ráomló fal. Declannek állandóan emlékeztetnie kellett magát, hogy a valkűr túl fogja élni. Hiszen hányszor átkozta a halhatatlanok gyógyulási képességeit! - Szólítottátok már az utasokat a beszálláshoz? — kérdezte a tündér. - Arany törzsutaskártyám van, és vegetáriánus ebédet kérek. Declan a kijárat felé indult Reginnel. - Baromság - szólt vissza a válla fölött. — Nincs szabad hely. - Brandrt felengedi a gépre, mert tartozott neki, de több torzszülöttet nem. A tündér hangjából áradt a fenyegetés. - Hogyan döntsük el a vitát, Penge? Declan meghallotta a háta mögött a bekapcsolt sokkoló félreismerhetetlen búgását, és lassan megfordult. - Csak néhányat lőhetsz vele. - Ezért is nem használtam a wendigók ellen. Egyébként is csak egyetlen lövés kell, hogy végezzek veled. Valóban egy is elég volt a halálos áramütéshez. - Gondolkozz, Chase - folytatta Natalja. - Ha összefutunk másokkal - akik közül sokan holtan akarnak látni téged -, akkor segíthetünk neked felvenni velük a harcot. - Van némi igazság a szavaiban - szólt közbe Brandr. — Hány wendigót tartottatok itt? - Többtucatnyit. Brandr halkan elkáromkodta magát. - És az a lény, az a Dorada még többet hozott magával. És hány ghoult? - Több százat. - Akkor szükségünk van a tündérre - jelentette ki Brandr. - És a fiúra. - Csak a sokkolóra van szükségünk, semmi másra. - Natalja meg sem moccant. És közben telt a drága idő. - Csak perceink vannak, hogy elérjük a gépet, mielőtt ez a sziget eltűnik a föld színéről. Ha bárki elesik közületek, átlépek a holttestén - köpte a szavakat Declan, azzal kirohant a raktárépületből, átvezette őket egy füsttel borított szolgálati helyiségen, majd ki, a viharos éjszakába. Eső záporozott rájuk, de Regin nem tért magához, miközben a leszállópálya felé futottak. Ezt csak tartaléknak használták, a szállítógépek egy másikon szálltak le, lepakolták a rakományukat, és már fordultak is vissza. Ám valami megragadta Declan figyelmét a komplexum másik végénél. Vincente volt az, azzal a parázna lidérccel kézen fogva szaladt. Félmeztelen volt; a lidérc már nem szenvedett az éhségtől...

Alig egy méterre mögöttük megjelent egy vámpír, fölemelt karddal közeledett feléjük... - Vincente! — üvöltött Declan, hogy figyelmeztesse az őrt a veszélyre, de a férfi nem hallhatta meg az üvöltő viharban. A vámpír lecsapott; a lidérc az utolsó pillanatban félrelökte a kard útjából Vincente-et, és a karjával fogta fel a csapást. Vincente megpördiilt, és arcon lőtte a vérszívót egy vadászpuskával, aztán a karjába kapta vérző asszonyát. Declan képtelen volt felfogni, amit látott. Egy parázna lidérc feláldozta magát egy halandóért. - Vincente! — üvöltötte újra. Az őr ezúttal meghallotta, és felkapta a fejét. Találkozott a tekintetük. Declan odaintette a férfit, de Vincente megrázta a fejét. Amikor Declan az órájára mutatott - ez a hely mindjárt felrobbant, haver-, a férfi bólintott, aztán eliramodott az erdő felé. - Az istenért, siessen, Vincente - mondta Declan, aztán továbbment. A távolban feltűnt a hangár széljelzője, amelyet vadul tépázott a vihar. - Mindjárt ott vagyunk - súgta Reginnek. Eddig nem futottak össze más lényekkel - legalábbis olyanokkal nem, akik harcolni akartak volna. - Hol van a repülőtér? - kérdezte a tündér, ahogy közeledtek a hangárhoz. - A szemed előtt. - Az egy hangár vagy egy istálló? Nem értem. A széles ajtók le voltak lakatolva. Declan az egyik karjában Regint tartotta, a másikkal letépte a láncot; maga is meglepődött a saját erején. Aztán Brandrral kitárták az ajtókat. Odabenn egy régi, megviselt, hatüléses felderítőgép állt. Brandr felvonta a szemöldökét. - Ez a repülőgép? Declan kinyitotta a Cessna ajtaját, felszaladt a lépcsőn. - Elvisz oda, ahová megyünk. - Lefektette Regint a hátsó padra, aztán bemászott a pilótafülkébe. - Nincs más kiút erről a szikláról? Volt, egy hajó, amely a sziget nyugati oldalán horgonyzott. Messzebb volt a repülőnél, semmiképpen nem érhették volna el idejében. - Jöttök vagy nem? Brandr követte őt, leült a másodpilóta helyére. - Egy koldus ne válogasson, nem igaz? A tündér és a félszerzet is beszállt. A kölyök zsákja elfoglalta az egyik ülést. Natalja már nyúlt az ajtó után, de tétovázott. - Nocsak, nocsak, nézzétek ki az! Lothaire állt a hangár ajtajában. Két Mk 17-es volt a vállán és egy véres kard a kezében. A ruhája több helyen kiégett. Harapásnyomok és mély vágások éktelenkedtek a testén. 332 333 - Hogyan menekültél meg a rengeteg vámpír elől, akik a fejedet akarták? - kérdezte tőle Natalja. - Ennyire jó vagyok - felelte Lothaire közömbös hangon. A tündér megcélozta a sokkolóval. - Lehetséges, de erre a gépre nem jutsz fel, vámpír. Thad kikukucskált az ajtón. - Engedd fel őt, Nat! Brandr és Declan egyszerre fordult hátra, és üvöltötte: - Azt már nem! Lothaire megvetően a tündér fegyverére pillantott, aztán oldalra biccentette a fejét.

- Ami azt illeti, eszemben sincs fölszállni arra a gépre. Majd beszélünk, ha leszálltatok. Azzal sarkon fordult, és kiviharzott. Leszálltatok? Dilis hordavámpírok - motyogta Declan, miközben beindította a motorokat. Mindkettő működött, a propellerek forogni kezdtek. Declan nem mutatta, menynyire megkönnyebbült. Újabb csoda? Az üzemanyagtartály tele volt. De azt csak isten tudta, hogy milyen régi volt már a kerozin. - Milyen messze van a szárazföld? - kérdezte Natalja. Thad ölében ült, az egyetlen szabad ülésen. - Ezerháromszáz kilométerre. Brandr fölnevetett. - Ez a vacak nem jut el olyan messzire! - Van egy létesítményünk az egyik szigeten. - Tulajdon képpen egy földes leszállópálya és egy tábor. - Majd ott kitaláljuk, hogy mi legyen. - Declan rápillantott az órájára. A bombák két perc múlva robbannak. - Újra társaságunk van! - szólalt meg Thad, aki az ablakhoz nyomta az arcát. - Wendigók vannak a kifutón. Nem volt idő ellenőrizni a műszereket. Declan gázt adott, és a gép kibukdácsolt a hangárból. Végiggurult a kifutón, igyekezett minél gyorsabban felszállni, hogy elkerülje a közeledő wendigókat. Ahhoz, hogy a levegőbe emelhesse a gépet, el kellett érnie a százharminc kilométeres sebességet. Mindezt hideg motorokkal, rövid kifutón, erős szélben. A pálya végén egy csoport fenyő hajlongott a viharban, mint egy mozgó fal. El kell kerülnöm az erdőt. Lefékezett, tövig nyomta a gázkart, bőgtek a motorok. Hátrakiáltott a válla fölött: - Ajánlom, kölyök, hogy valami nagyon fontos legyen abban a zsákban! - De még mennyire az! Declan nagy káromkodások közepette kiengedte a féket, a gép megiramodott. A sebesség egyre nőtt, nőtt... Várta, hogy bármelyik pillanatban megremegjen a gép a robbanások lökéshullámától. - Piszkosul gyorsan közelednek azok a fák, Penge - jegyezte meg Natalja. - Nyomjad, Chase! — üvöltött Brandr. - Már tövig nyomtam - nyögte Declan. Nyolcvan kilométer. Száz. Kivárt a legutolsó pillanatig, mielőtt felrántotta a kormányt. A gép orra mereven emelkedett, a farka lesüllyedt. - Gyerünk, gyerünk! — Declan visszatartotta a lélegzetét... A kerekek súrolták a fák csúcsát. Sikerült! Amikor elérték a legalacsonyabb biztonságos repülési magasságot, Declan egy pillanatra lehunyta a szemét. - Kijutottunk. A három magánál lévő utas megkönnyebbülten felsóhajtott. - Megcsináltuk! Ez a legklasszabb dolog a világon - lelkendezett a félszerzet. — Meglépni a wendigók elől? — Ragyogott az arca. - Még soha nem ültem repülőn! Ó, dehogynem, gondolta Declan, éppen abban a pillanatban, amikor Natalja megszólalt: - De, öcsi. — Thadnek beszélt, de Declanre meresztette a szemét, miközben folytatta: Repülővel hoztak ide, miután a mester emberei elraboltak téged - egy tizennyolc éves fiút — az anyukádtól, a nagyidtól és a nagyszerű texasi életedből. A félszerzet visszafordult az ablak felé. - Nagyon hiányoznak - jegyezte meg, aztán még mellékesen hozzátette: - Egyébként még

csak most töltöttem be a tizenhetet. Natalja arca grimaszba torzult. -Ó. - Hé, Nat, nézd csak! Declan visszapillantott az intézetre. Pontosabban arra, ami maradt belőle. - Jesszus. A központ egyetlen hatalmas kődarab lett, egy új hegy magasodott ki a lángok közül. Betontömbök hevertek a romok között. A zuhogó eső ellenére magasba csaptak a lángok; olyan volt az egész, mint maga a pokol. Az életem munkája. - Ki mint vet, úgy arat, Penge - mormogta a tündér. Igaza volt. A mai éjszaka után mindannak ellenére, amit elvégzett, otthon, munka és élet nélkül maradt - hiába volt a sok erőfeszítés és fegyelem. Webb árulása után egyetlen barátja sem maradt a föld kerekén. És az valóban árulás volt. Declan ezt most már kristály- tisztán látta. Tudta, hogy mit jelent Regin nekem. Hogy ö az asszonyom. És Webb mégis elképzelhetetlen fájdalmat okozott a valkűrnek. Declan hátranézett Reginre, ahogy a hátsó pádon feküdt. Mit tegyen most? Hová menjen? Csak annyit tudott, hogy a valkűr közelében akar lenni - de Regin soha nem maradna vele. - Azt hittem, hogy el fog tűnni a sziget - jegyezte meg Brandr. Declan az órájára pillantott. Már kilenc perce be kellett volna következnie az önmegsemmisítésnek. - Úgy is kellett volna lennie. - Végignézett az alattuk elterülő tájon. Egyetlen robbanást sem látott. Valami biztosan megakadályozta. Baj-e vagy sem, de feltételezte, hogy ma éjjel nem is lesz majd robbanás. - Mi az ott? — mutatott Brandr előre. Declan arra fordította a fejét. Letörölte a szélvédőt az inge ujjával, hogy jobban lásson. Sötét alakok állták el az útjukat. Lelassította a gépet, lejjebb ereszkedett, hogy kikerülje őket, de a lények követték a mozgását. Abban a pillanatban döbbent rá, hogy mit lát, mikor Brandr megszólalt. - Szárnyas démonok. Méghozzá többtucatnyian. Rajban támadtak, a karmukkal felhasították a törzs oldalát, a szárnyakat. Declan zuhanórepülésbe fordította a gépet, hogy lerázza őket. Felvijjogott az egyik motor leállását jelző sziréna. Brandr kétségbeesetten kapaszkodott a műszerfalba, ahogy a gép zuhanni kezdett. - Mit akarnak? - Szerintem a mester fejét tálcán — jegyezte meg Natalja. Az egyik motor zörögni, majd füstölni kezdett, aztán leállt. A jobb oldali szárny letörött, a bal még tartott valamennyire. A második motor felbőgött, végsőkig pörgött, hogy tartsa a magasságot. A kormány vadul rázkódott, ahogy Declan próbált visz- szafordulni a kifutópálya felé. - Leszállunk. - A pálya egyik végén ott voltak a fák, a másikat egy meredek sziklafal zárta le. Le kell lassítanom. Mást nem tehetett, egy ilyen súlyosan károsodott gépet képtelenség irányítani. Brandr rápillantott, együttérzés csillogott a szemében. Mert egy halandó ezt valószínűleg nem fogja túlélni. És senki nem létezett, aki több megbánással a szívében halt volna meg, mint Declan. Nem lenne esélye jóvátenni, amit Regin ellen elkövetett. Soha nem fogja megcsókolni, a magáévá tenni a valkűrt. Túlságosan szégyellte a sebhelyeit, hogy megmutassa őket. Túlságosan gyáva

volt ahhoz, hogy megkockáztassa az elutasítást. Ki kellett volna használni a lehetőséget, Dekko. Declan szinte már szeretett volna hinni benne, hogy egy másik életben majd újra visszatér. - Sajnálom, Penge - üvöltötte túl Brandr a bőgő motor zaját. — Ügy tűnik, meghalsz. Ismét. Declan visszakiáltott: - Csak vidd el őt a szigetről! Már ha Regin túléli a becsapódást. Visszapillantott a valkűrre. Össze volt törve, olyan gyöngének látszott, egyáltalán nem hasonlított arra az életerős valkűrre, aki lenni szokott. Vajon mennyit bír még ki a szervezete? - Hat napon belül! - Mielőtt a Rend a végső csapást méri a szigetre. - Szinte el is hiszem, hogy törődsz vele! - Védd meg őt, berserker - parancsolta Declan. — Esküdj! - Már megtettem. - Azzal Brandr kimászott a pilótafülkéből, végig a gépen, majd leült Regin mellé, a karjába vette őt, magához szorította. Odaszólt Nataljának: - Gyere, te nő, téged is kipárnázlak. A tündér hátramászott, aztán Thad felé nyújtotta a karját, és őt is odahúzta magukhoz. - Natalja? - Elcsuldott a fiú hangja. - Nem lesz semmi bajod, öcsi — nyugtatta meg a tündér, de az arca eltorzult a félelemtől. — Ha kaptam volna egy dollárt minden egyes repülőgép-szerencsétlenség után, amelyet... Ahogy a föld egyre közeledett, Declan szíve mind hevesebben vert, dübörgött a fülében. De így is hallotta Brandr mormogását. - Majd találkozunk, Aidán. 36 Lothaire a zuhogó esőben ácsorgott, és figyelte, ahogy a gép visítva közeledik a leszállópálya felé. Megdörzsölte az orrnyergét. Azt parancsolta a szárnyas Volar démonoknak, hogy finoman kényszerítsék vissza a földre a gépet. De ez a becsapódás minden lesz, csak finom nem. Ha Chase meghal, akkor a gyűrűre vonatkozó összes tudása vele együtt tűnik el. Lothaire tűvé tette az irodáját, de nem találta... A gép a hasán landolt a leszállópálya utolsó negyedénél. A becsapódás erejétől kettétört a gép törzse, leszakadt a farok. Az elülső rész nem lassult le, csúszott tovább a sziklafal felé. Az egyik szárny a rajta lévő motorral együtt levált, tűzgolyóként robbant fel; a detonáció ereje megremegtette a földet. A robbanástól pörögni kezdett az orr és a maradék szárny, aztán belecsapódott a sziklába. Lothaire a roncshoz szaladt. Ha ezt Chase túlélte, akkor inni fog belőle, hogy megszerezze a mester emlékeit. Az agyarai már a gondolatra is megnyúltak a szájában. Micsoda éhség... Vigyáznia kell majd, hogy ne igya szárazra a pasast. Ahogy közelebb ért a roncshoz, megcsapta a kerozin 340 bűze; a megmaradt motor szikrázott, lángok sziszegtek a záporozó esőben. Csak idő kérdése volt, mikor robban föl az is. Kiderült, hogy Chase túlélte a balesetet. Bár alig. Vér csörgött le az arcán, a homlokán tátongó sebből, amitől csak még jobban megnőtt Lothaire étvágya. A fém össze- roncsolódott az alteste körül, fémdarabok közé szorult a lába. Miközben Lothaire mozdulatlanul nézte, Chase megragadta a lábát a térdénél, aztán rángatni kezdte, de teljesen be volt szorulva... A szárnyas démonok keselyűkként gyülekeztek a roncs körül.

Néhány démonfaj, így például ezek is, azt hitték, hogy Lothaire maga a megtestesült ördög, aki arra született, hogy a démonokat visszavezesse a pokolba. Lothaire persze táplálta a pletykákat. Most rájuk vicsorgott. - Azt mondtam, hogy finoman. - Váratlanul zuhanórepülésbe irányította a gépet - motyogta az egyik démon. - Tünés! - A démonok félelemmel a szemükben nyomban felrepültek, csapkodtak hatalmas fekete szárnyaikkal, amitől újra föllobbantak a lángok. Lothaire térdre vetette magát Chase mellett. - Hol van a gyűrűm? - Menj a francba, vérszopó! - Chase kirántotta a kardot a derekára kötött hüvelyből. Mielőtt lecsaphatott volna vele, Lothaire elkapta a csuklóját, és kicsavarta a kezéből a kardot. - Felismerem ezt a fegyvert. Ezzel szúrtál le, aztán megforgattad bennem. Lothaire letépte Declanről a hüvelyt, aztán felcsatolta a derekára újonnan szerzett kardját. - Az érzelmi értéke miatt. Hogy legyen, ami rád emlékeztet. Ezután megragadta a mester kezét. - Most pedig szabaduljunk meg a nyakpánttól. - Bár a férfi próbáit ellenállni, Lothaire lerántotta róla a kesztyűt. Még több sebhely? Chase kézfejét vastag hegek borították. Lothaire vállat vont, aztán odanyomta a férfi hüvelykujjának begyét a nyakpánt zárjához. - Mihelyt szabad leszek, kiderítem, hogy pontosan mekkora fájdalmat vagy képes kibírni anélkül, hogy elájulnál. Nem fogok megállni mindaddig, amíg el nem árulod, hogy hol van a gyűrűm. - Közelebb hajolt, Declan fülébe suttogott. — Gondoskodom róla, hogy érezd, mit veszítettél. Chase gúnyosan elvigyorodott. - Az ujjlenyomatom nem nyitja a zárat. Lothaire ismét a kapocsra nyomta Declan ujját. - Hazudsz. - Letépte a másik kesztyűt is, hogy a mester bal kezével próbálkozzon. Semmi. - Ha meg akarsz szabadulni tőle, elő kell kerítened Fegley-t. Mondd meg neki, hogy én küldtelek. - Nem is tudod? A felügyelő halott. Emberine élve elégette. - Miután levágta a kezét, hogy kulcsként használja azt. De a szuka nem volt hajlandó egyezkedni vele, megfenyegette Lothaire-t, hogy azt is elhamvasztja, ha közelebb merészkedik. Vagyis még mindig csapdában vagyok. - Akkor is hasznos vagy számomra, Chase. Ismersz más kiutat erről a szigetről. - Még szép. - El fogod árulni. De szükséges, hogy előbb megcsonkítsalak. - Mihelyt Lothaire ivott Chase-ből, megtudja, hogyan lehet kijutni a szigetről. De ezeket a lopott emlékeket nehéz volt szelektálni, bármennyit gyakorolta. Az emlékek leggyakrabban álmok formájában jelentkeztek. Vajon mennyit kellene aludnom, mielőtt megszökhetnék? Amíg megszerzem őt? A mester hánykolódni kezdett, ahogy a lángok egyre közelebb értek hozzá. Mintha látná az asszonyát, kinyújtotta a karját Regin irányába. A szemében félelem csillogott - de egyértelműen nem magáért aggódott. Vagyis könnyű lesz vele egyezségre jutni. - Nagyon remélem, hogy az asszonyod jobban bírja nálad. Ha túlélte a becsapódást, akkor a szárnyas démonok könyörületére lesz kénytelen hagyatkozni. Buja ördögfaj- zatok. Nem fogják megölni őt; ágyasként tartják majd. Évszázadokig. Természetesen kölyköket is nemzenek majd neki. Chase feliivöltött, dobálta magát.

- Mindennél jobban szeretnél odajutni hozzá — mormogta Lothaire. - Ez minden vágyad, majd beleőrülsz, hogy nem vagy képes kiszabadulni. Declan újult erővel küszködni kezdett. - Most már érted, milyen érzés, ha távol tartanak az asz- szonyodtól, amikor az veszélyben van. Az ellenségeid kárörömmel figyelnek, miközben te tehetetlenül vergődsz a csapdában, képtelenül arra, hogy megvédd őt. Mi lenne, ha kiszabadítanálak, és odajuthatnál hozzá? - Tedd meg! Szabadíts ki! - Valamit föl kell ajánlanod cserébe. Elloptad a tulajdonomat, hetekre börtönbe vetettél, éheztettél és megkínoztál. Nagyon sok adósságot kell lerónod. A mérleg nyelve annyira elbillent, hogy valószínűleg meg kellene, hogy öljelek. - Egyezséget akarsz? Akkor gyerünk! - A gyűrűm. Vissza kell szereznem. - Ma éjjel elvitték a szigetről. Nem tudom, hová. - Bljdgy! Akkor mit tudsz felajánlani? Mi egyenlítené ki a számlát? - A Rend hat napon belül lecsap a szigetre - csikorogta Chase. - De van egy csónak néhány napi járásra innen. Esküszöm, hogy elvezetlek oda, ha most kiszabadítasz. Néhány nap? Éppen csak elég időm marad. Lothaire-nek addig is vérre lesz szüksége. Normális esetben csak úgy hetente egyszer táplálkozott, de még mindig gyógyult. És minden erőre szüksége volt, amelyet csak meg tudott szerezni, hogy ellensúlyozza a nyakpánt hatását. -A következőt ajánlom fájdalomdíjul azért, mert nem juthatok hozzá az elrabolt tulajdonomhoz, és hetekre bebörtönöztél. A kalauzom - és a foglyom leszel. — Figyelmesen méregette fekete karmait. - Valamint... - Micsoda? - Éheztettél és megkínoztál. Mi képes kompenzálni ezt? Chase elkapta a tekintetét. - Nem... tudom. A francba, szabadíts ki, hogy gon- dolkodhassam! - Nem bírom nézni, hogy ez a sok jó vér pocsékba menjen. A mester arca még jobban elsápadt. - A faszt fogsz inni belőlem! - Amikor megkínoztál, figyelmeztettelek, hogy olyan módokon fogsz ezért megfizetni, amilyeneket el sem tudsz képzelni. És ha valaha, hát akkor igazat mondtam. Lothaire elfojtott egy sóhajt. A világ oly fárasztóan kiszámítható. Chase dühös káromkodására oda sem hederítve folytatta. - Míg meg nem szökünk, azt akarom, hogy engedd át nekem a véredet. Vesd magad alá a harapásomnak. Semmi nem alázhatott meg jobban egy olyan férfit, mint Chase, semmitől nem érezhette alantasabbnak magát. Bár Lothaire számító volt - maga döntött úgy, hogy inkább a Végjátéknak engedelmeskedik, mint a saját érzelmeinek-, egyszersmind bosz- szúálló kurafi is. Soha. - A lángok bűze és a kerozin egyre jobban körbe- logta Declant. — Csak szabadíts ki végre! A közeledő tűz, a frusztráció. Elevenen el fog égni anélkül, hogy elérne Reginhez. És ha ő meghal, akkor ki fogja kimenekíteni a valkűrt a szigetről, mielőtt a Rend lecsapna? - Valaki fizetni fog a károkért, amelyeket okoztál - jegyezte meg a vámpír. - Esetleg az asszonyod? Igen, bele fogom vájni az agyaraimat a ragyogó bőrébe. Feltéve, ha még életben van. - Ne merészeld! - Szegény Regin! El fog vérezni, vagy szénné ég, ahogy te is. O, olyan gyöngének látszik! Tényleg belehalhat. — Ciccegő hangokat hallatott. - Egy ilyen legendás hírű teremtmény, és

örökre kihuny az élete. Csak mert te nem vagy hajlandó feláldozni néhány csepp vért. És valószínűleg egy-két emléket. - Ne, ne! Lothaire talpra állt. - Fenséges lesz a vére. - Hozzá ne érj! — Ha hozzáérsz ahhoz, ami az enyém, megfogom torolni. Lothaire ismét letérdelt. - Az összes vért akarom, amelyet csak ihatok belőled, mester. Amikor és ahogyan csak nekem tetszik, mindaddig, amíg el nem hagyjuk a szigetet. Ahogyan? Declan ezt nem értette, képtelen volt gondolkodni. A gép fémtörzse egyre jobban felforrósodott körülötte, belevájt a testébe. Az életét is odaadná, hogy megmentse Regint, de hogy felajánlja a vérét egy detrusnak...? Hogy még egy ilyen teremtmény táplálkozzon a húsából? - Felejtsd el! Idehozom a fejét, hogy együtt éghessetek meg. - Lothaire ismét indulni készült. - Esküszöm. - Declan elfojtott egy üvöltést, ahogy újabb fájdalomhullám hasított beléje. Most pedig szabadíts ki! - Nagyszerű. — Néhány próbálkozás után a vámpír egy rántással kiszabadította Chase-t. Miközben Declan próbált fölemelkedni zúzódásokkal teli térdére, Lothaire kitépett a helyéből két biztonsági övét, és hátrakötözte a kezét. - Mi az ördög, vámpír? Lothaire az egyik kezével megfogta az arcát, a másikkal megragadta a vállát. - Ne! Mi a francot művelsz? - Behajtom, nem: elfogadom a fizetséget tőled. ígérem, hogy tudni fogod, mikor akarok majd inni belőled. Mert az agyaraim mélyen belemélyednek majd a nyakadba. - A vámpír lehajolt, miközben azt mormogta: - Ahogy mindjárt most is. És a kérésedre. Declan hadonászni kezdett, dühtől remegve felüvöltött. Újabb detrus táplálkozik belőlem! Egy másik ér a bőrömhöz! - Meglehetősen élvezetes lehetne a dolog, ha ellazulnál. Ám bármennyire erőlködött is Declan, képtelen volt kiszabadulni. Érezte a vámpír leheletét a nyakán, mielőtt a gazember beléje harapott. Nem fájt, ahogy várta, csupán undorító telítettséget érzett. A harag, az elmondhatatlan megaláztatás... Lothaire hatalmasakat kortyolt, a nyelve dolgozott, ahogyan nyalt és szívott. Amikor felnyögött, Declan megborzongott az undortól; minden mohó korty után egyre jobban szédült. A vámpír ismét felnyögött, majd elengedte, és visszaült a bokájára. - A véred hihetetlen erővel van telítve. - Megnyalta az egyik agyarát. - Egyebek mellett. Úgy érzem, mintha be lennék lőve. De tetszik az érzés. - Az emlékeimet akartad, vérszopó? Mind a tiéd lehet! - Az összes kínzás, nyomorúság, gyűlölet. Declan eszelősen fölnevetett. - Akadjanak a torkodon! 37 A mester vére finom volt, és valamilyen gyógyszerrel teli. Micsoda keserű utóíz! Nem számít. Lothaire már nem is emlékezett rá, mikor ízlelt utoljára ilyen erővel teli vért. A bőre nyomban regenerálódni kezdett, egyre jobban el

töltötte az erő. Megszámlálhatatlan áldozata közül csupán maroknyinak a vére nyújtott annyi erőt, mint a Chase-é. Berserkerek. Ritka teremtmények. Ki gondolta volna? Ha ilyen vérhez juthat, és még a nyakpánttól is megszabadul. .. - Te mocskos parazita - ezért ki foglak nyírni! - Chase izmai duzzadni kezdtek, a szeme villogott, de valószínűleg felhasználta dühöngő berserker állapotát arra, hogy túlélje a becsapódást. - Ismerd el, mester, hogy egy kicsit te is élvezted. Lothaire talpra rángatta Declant. - Egy szép nap majd levágom a kibaszott fejedet! - Ez fájt, Chase. A férfi már nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de aztán inkább összeszorította a fogát. - Még nem végeztünk. - A zuhogó esőben odatámolygott a valkűrhöz a gép vájta medren keresztül. Lothaire követte, de közben nem vette le a szemét új befektetéséről és vérbankjáról. Éppen odaértek a gép másik kiéhez, amikor a berserker, a tündér és Thaddeus kimászott ki a roncsok közül. A tündér arcán hatalmas vágás éktelenkedett. Thaddeus sértetlennek látszott, valami primitív texasi diadalkiáltást hallatott, majd felkiáltott az égre: - Piszkosul túléltük! Brandr az ájult Regint tartotta a karjában. A berserker egyik szeme annyira feldagadt, hogy ki sem tudta nyitni, az orrából vér szivárgott. De úgy látszott, hogy Regin nincs rosszabb állapotban, mint a becsapódás előtt. Declan földre rogyott a megkönnyebbüléstől, de Lothaire talpra ráncigálta. A férfi ökölbe szorította, majd elernyesztette hegekkel borított kezét a háta mögött, mintha alig bírná kivárni, hogy visszakapja a tulajdonát. Lothaire a fülébe suttogott. - Ennyire vágysz rá? Talán nem kellett volna engedned, hogy a lakájaid megcsonkítsák. Csak úgy mondom. Natalja a sokkoló után kapott. - Mit keres itt a vérszívó? Már megint? De a fegyver tönkrement. - Chase a foglyom, és a valkűr velünk jön. Brandr lassan bólintott. - Tényleg olyan őrült vagy, mint mondják. Ha azt akarja, hogy Chase betartsa az alkut, Lothaire nek el kell intéznie ezt a hármat, és magával vinni a val kűrt. Vagy föl is használhatom őket. Lothaire egyesével végigmérte őket. Szedett-vedett hadsereg. A tündérnek voltak hasznos képességei, a berserker plusz egy kardot jelentett. Thaddeus még ismeretlen ereje is jól jöhetett. A kölyök momentán egy hatalmas hátizsákot rán gatott ki a gép hátuljából. Úgy tűnt, van elég esze ahhoz, hogy gondoskodjon magáról. - Chase elvisz a szigetről - közölte Lothaire. - Ismer egy alternatív menekülési útvonalat. Ti is velünk jöhettek. Ennek persze ára van. Natalja fölhúzta a szemöldökét. - Mi lenne az? - Hűséget esküsztök nekem arra az időre, míg kijutunk innen. És azt is megfogadjátok, hogy nem ártotok nekem.

Brandr megrázta a fejét. - Az az izé, az a La Dorada, utánad fog menni. Hacsak meg nem ölted. - Egy időre kiszállt a buliból. - A varázslónő meggondolatlanul cselekedett, amikor nem várta meg, hogy teljesen regenerálódjon, mielőtt utánavetette magát. O pedig kihasználta ezt. Natalja az arcán lévő sebre szorította a tenyerét. - Van más választásunk, mint hogy melléd állunk? - Nincs, hacsak nem akartok itt maradni. És Chase közölte velem, hogy a Rend hamarosan lecsap. Csatlakozzatok hozzánk, vagy meghaltok. - Akkor esküdjünk hűséget, vagy mi a bánat! - jelentette ki Thaddeus. - Ki akarok jutni innen! Szavamat adom! - Akárcsak én - köpte Natalja összeszorított foggal. Brandr összeráncolta a homlokát. - Esküszöm. Lothaire megmerevedett, amikor egy új szagot hozott feléjük a szél. Valami büdöset. Az esőfüggönyön keresztül villogó szemeket látott meg a fák között. - Wendigók. Három oldalról körbevettek minket. Mihelyt Declan észrevette a közeledő lényeket, az ösztönei felsikítottak, hogy vigye innen Regint. Háromszor annyian voltak, mint korábban. - Csak egyfelé menekülhetünk. - Natalja a wendigók mögötti sötét erdőre pillantott. - Nem, a nyakpántok miatt nem tudjuk átverekedni magunkat rajta. - Brandr megtörölte vérző orrát. - És az a terep nekik kedvez. Itt kell maradnunk és harcolnunk. Natalja gúnyosan elmosolyodott. - Együtt is alig egy részükkel végeztünk. - Nagyon jól tudod, mi fog történni, ha futni kezdünk! Meg fognak fertőzni minket. Inkább meghalok - harc köz- ben! - Elfuthattok, én pedig itt maradhatok, hogy visszaverjem őket - ajánlotta a vámpír. — Valamilyen okból kifolyólag elképesztően frissnek érzem magam. — Vidám tekintetet vetett Declanre, amitől az összeszorította a fogát. - És úgy tűnik, jó hasznomat veszitek ellenük. - Belenyúlt a zsebébe. Natalja elhajította használhatatlan sokkolóját. - Szóval, Lothaire, a sötét szíveddel fogod legyőzni őket? - A halandók mindig gondoskodnak valami végső menedékről - fordult Lothaire Declan felé. - Van valahol a szigeten egy biztonságos hely, igaz? Ahol ma éjjel meghúzhatjátok magatokat? Declan már fölismerte Lothaire számító nézését; feszülten bólintott, meg sem próbálta leplezni a bensőjében forrongó gyűlöletet. - És mi az ára annak, hogy elintézed a wendigókat? - Mi mást akarhat vajon? - Bármikor kérek tőled valamit a jövőben, te megteszed nekem. Bármit. Habozás nélkül. Esküdj! Újabb egyezség az ördöggel? - Ne köss egyezséget a vámpírral - mormogta a tündér. — A végén mindig te veszítesz. Túl késő. Brandr megrázta a fejét. - Nem egyezhetsz bele egy ilyen nyitott ajánlatba, kíi lönösen egy ilyen vérszívóval. - Van talán választásom? - Chase, ezek végtelenül gonoszak. Egész életemben ellenük harcoltam - figyelmeztette Brandr. — A pokolba, valószínűleg ellene is! - Nem valószínű, mivel még életben vagy — jegyezte meg csöndesen Lothaire. Brandr a vámpír felé vetette magát, a szabad kezét ökölbe szorítva, de Natalja kettejük

közé lépett. - A wendigók egyre közelebb vannak - figyelmeztette őket Lothaire. — Várom a válaszodat. - Chase - intette Brandr Declant. - Ez az egyetlen mód arra, hogy a valkűr megmeneküljön, és ezt te is jól tudod - jelentette ki Lothaire. - Nem akarod őt biztonságba helyezni? Brandr elkáromkodta magát a bajsza alatt. Mert tisztában van vele, hogy elfogadom az alkut és bármely másikat is, hogy megvédjem öt? - Szavamat adom. — írd a többihez! - Nagyszerű! - Lothaire vörös szeme felragyogott, mintha már alig várná az összecsapást. - Menjetek. Én feltartom őket. A félszerzet elkezdte lehámozni magáról a hátizsák szíjait. - Én Mr. Lothaire-rel maradok, és harcolni fogok. — Brandrhoz fordult. — Vidd biztonságba Natalját és Regint! Lothaire, hátborzongató fenyegetéssel, lassan szembefordult Thaddel. - Nem, ifjú Thaddeus. - Segíthetek... Lothaire ökle villámsebesen lecsapott, egyenesen a kölyök szájára, amitől az hátrazuhant a hátizsákra. - Fuss! Velük. Natalja rámeredt a válla fölött, miközben felsegítette 'lliadet. A fiú beletörölte az alkarjába vérző ajkát, és döbbenten nézett Lothaire-re. Talpra kászálódott, a szeme feketén felvillant. - Menjünk - szólalt meg Brandr. - Kifutunk az időből. Thaddeus megigazította a hátán a zsákot, Natalja a markába szorította az összes fegyverüket, egy pár kardot. Brandr még mindig Regint cipelte ez egyetlen dolgot, amit Declan akart. Útnak eredtek. De az erdő széléről Declan visszafordult Lothaire felé. - És pontosan honnan fogod tudni, hogy hol vagyunk? A vámpír fölnevetett. - Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen, mester. - Villogtak az agyarai, ahogy azt mormogta: - Azt játszom majd, hogy a prédám vagy, és levadászlak. 38 A csapat bevetette magát az erdőbe, Declannel az élen, hogy eljussanak a régi, elhagyatott központba. Declan egy évtizede járt ott utoljára, mikor elfoglalták a szigetet. A háttérben hallották a folytatódó csatározások zaját, földet rengető robbanásokat, szórványos lövések hangját. Talán lefejezik Lothaire-t csata közben. És megfosztanak attól az élvezettől, hogy a saját kezemmel tegyem meg? Időről időre föltűntek más lények is a fák között, de halálos wendigókkal nem találkoztak. Egyelőre. A viharos szél az arcukba vágott, elhomályosítva a látásukat. Lehajolva haladtak, felkapaszkodtak a meredek csapáson a sziget belsejében álló sok hegy egyikére. Normális esetben Declan könnyedén felszaladt volna az ösvényen, de legyengítette a berserker dühöngés, amely valószínűleg megmentette a becsapódásnál. Valamint a vérveszteség. S ami még rosszabb: úgy érezte, Lothaire kiszívta belőle a maradék gyógyszert is. De Declan akkor is a karjában akarta tudni Regint.

— Oldozz el! — Hogy vihesd őt? - Brandr elhajolt egy faág elől. — Most, hogy nálam van, nem adom oda senkinek. - Akkor azért szabadíts ki, hogy harcolhassak, ha összefutunk az ellenséggel. - Te vagy az ellenség - jegyezte meg Natalja. - Lehet, hogy Reginnel és Brandrral van valami fura közös reinkarnációs múltatok, de mi ketten csak négy hete ismerjük egymást, és nem igazán kedveltelek meg. - Átugrott egy vízmosás fölött. - Lássuk csak! Sokkoló az arcomba az elfogásomkor, rabság, kínzással való folyamatos fenyegetés, kényszerabsztinencia. Brandr sem hagyta annyiban. - Lehet, hogy van közös múltunk Chase-zel, de ez nem mentett meg minket attól, hogy az asztalhoz kötözzenek, és érzéstelenítés nélkül kizsigereljenek. - Minden egyes szóval egyre dühösebb lett. - Szétfeszítették, aztán ismét összedrótozták a bordáinkat - az ő utasítására. - Reginét nem - nyögte Declan. - O, hát persze hogy nem! Az ő felboncolásáról nem volt tudomásod. Habár te irányítasz ott mindent? Vagyis irányítottál. A hátuk mögött megszólalt a félszerzet. -Tényleg van másik kiút a szigetről? - Lihegett, valószínűleg a hátizsák cipelése miatt egy hétre elegendő élelem kellett hogy legyen benne. - igen. - Nos, áruld el, mi lenne az! - csattant fel Brandr. Declan sokatmondón ránézett. - Te még mindig halhatatlan vagy a szememben. A tündérnek igaza van. Ellenségek vagyunk. Úgy tűnik, ez a tudás tart életben engem. - Nem kellett volna ellenségek lennünk - felelte Brandr. -Te szúrtad el, Aidán. - Ne nevezz így! - Aidán, seggfej, amit csak akarsz. - Meglökte Declant. - Csak dugulj el, és mozogj! Declant földühítette, hogy a férfi parancsolgat neki, de nem maradt benne berserker erő, hogy letépje a kötelékeket, így nem volt más választása, mint tovább vezetni őket. Csöndben folytatták az útjukat úgy fél órán keresztül, mielőtt odaértek a régi kutatóépülethez, a hegy oldalába vájt bunkerhez. Ez volt az első modern építmény a szigeten, kábé száznyolcvan négyzetméteres. Declan átvezette őket egy sor sziklavájaton, amely olyan volt, mint egy labirintus, mélyen be a hegy gyomrába. Amikor úgy tűnt, hogy zsákutcába jutottak, mert egy sziklafal állta az útjukat, Declan jobbra fordult és ment tovább. - Optikai illúzió — motyogta a félszerzet. - Ki-irály! Végre megérkeztek a bunker bejáratához, egy vastag fémajtóhoz, amelyet zuzmó és moha borított. - Rendben - szólalt meg Brandr. - Szóval, hogyan jutunk be? - Oldozz ki, hogy beüthessem a kódot. - Inkább mondd el, mit csináljak. A férfi kérlelhetetlen arckifejezése láttán Declan megadta magát. - Tépd le a mohát. Találsz egy manuális kódzárat. Remélhetőleg emlékszem a számsorra. Amikor Brandr megtalálta a zárat, Declan felsorolt egy számsort, amelyet a berserker beütött. Hallották a kattogást. Az ajtó szisszenve feltárult. Declan belépett, a többiek követték. A levegő áporodott volt, a helyiség koromsötét. Regin bőre olyan halványan ragyogott, hogy szinte egyáltalán nem adott fényt. Brandr hangos csattanással becsukta és bezárta az ajtót maguk mögött, majd Declan levezette őket egy keskeny lépcsőn egy tágas terembe. Ez volt a vizsgálóhelyiség. Középen

fémasztalok sorakoztak - bilincsek voltak hozzájuk erősítve. Minden oldalon ketrecek álltak, míg az elülső és a hátsó falakat asztalok és szekrények foglalták el. A mennyezetet hatalmas szellőző nyílások borították. A kővel kirakott padlót megszáradt vérfoltok tarkították. Archaikusnak látszó eszközök lógtak a falakba vert szögeken. - Kiráz a hideg ettől a helytől — suttogta Thad. Brandr megdörzsölte az arcát; minden bizonnyal a saját kínzása jutott az eszébe. Azoknak, akik a ketrecekben voltak, végig kellett nézniük? - Regin ki fog borulni, ha ezt meglátja — jegyezte meg Natalja. Declan körbepillantott, próbálta a többiek szemével nézni a helyet. Bár a Rend kutatómunkája nem sokat változott az elmúlt hatvan év alatt, a módszerek igen. Az új intézmény atmoszférája steril volt, távolságtartó. Ez azonban durva és otromba volt, nem adott teret a képzeletnek. Regin ténylegkl fog borulni. Érthető módon. Declan ránézett a Brandr karjában heverő valkűrre. Rázta a hideg, bőrig ázott. És még mindig nem tért magához. Brandr gyöngéden lefektette az egyik asztalra, aztán elindult, hogy alaposan körülnézzen. — Vannak más helyiségek is? - Kisebb vizsgálószobák és néhány mosdó. A vízvezetéknek még működnie kell. — halálunk itt valami kulcsot, hogy levegyük a nyakpántokat? — Nem. - Közel akarta tudni magához Regint, ezért Declan leült melléje az asztal szélére; fittyet hányt Brandr összeráncolt homlokára. - Gondolom, ma éjjel itt kell kihúznunk — mondta Brandr a többieknek. — így lehetőségünk lesz visszanyer ni az erőnket. — És enni. - A félszerzet letette a zsákot az egyik asz talra, és kezdett kipakolni belőle: energiaszeleteket és kólásdobozokat szedett elő. O, Brandr és a tündér megosztozott az ételen. - Honnan szedted ezeket? - kérdezte Brandr. Natalja válaszolt. - Thad kipakolta a raktárt. Született fosztogató. Nagyon büszke vagyok rá. Thad elvigyorodott. — Hát, az a cserkészek mottója, hogy légy mindig kész! Declan rádöbbent, hogy már tizennyolc órája nem evett, és kiürült a szervezetéből a gyógyszer, amely elvette az étvágyát. Már érezte az elvonási tüneteket. Farkaséhesnek érezte magát, majd hányingere lett, ételre vágyott, miközben iszonyúan hiányzott neki a szokásos esti gyógyszeradagja. De inkább meghal, mint hogy kérjen tőlük valamit enni. A többiek éppen befejezték az evést, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Mindnyájan megfeszültek. - Biztosan Lothaire az - szólalt meg Natalja. - Tényleg be akarjuk engedni a vámpírt? Ihad megtapogatta feldagadt ajkát. — Képen törölt. — Mindnyájan hűséget esküdtünk neki, elfelejtettétek? - Brandr elindult felfelé a lépcsőn. - Ráadásul egyelőre segít nekünk életben tartani Chase-t. Marad. Brandr pillanatokkal később visszatért a vámpírral. Ennyit a reményről, hogy Lothaire meghal. A vámpír bemasírozott a szobába, unott tekintettel körbepillantott. — Föllélegezhettek. Visszatértem. Míg odakinn volt, Lothaire szerzett egy kapucnis katonai dzsekit és egy gyékénykalapot. Friss karomnyomok tépázták meg az ingét és a nadrágját, vér szivárgott egy sebből a mellkasán.

Az én vérem. Mocskos vérszívók! Declan keze ökölbe szorult a gondolatra, hogy Lothaire mindnyájukat megmentette ma éjjel. És jól jöhet a jelenléte a jövőben is. De milyen áron? Ne köss egyezséget a vámpírokkal. Lothaire fölugrott egy magas ketrec tetejére, kényelmesen elhelyezkedett, a hátát a falnak vetve. Elkezdte lehámozni magáról a rengeteg fegyvert — egyebek között Declan kardját. A vámpír az ő fegyverét forgatta. Amivel én fenyegettem Regint. - Igen, visszatértél. - Natalja összehúzta a szemét. - De megkarmoltak a wendigók. Te is át fogsz változni. - Szerencsére van nálam só. - Lothaire elővett egy marékkai a zsebéből, és beledörzsölte a testén lévő sebekbe. Natalja kérdőn felvonta a szemöldökét. - A só megakadályozza az átváltozást? - Tudod te, hogy hány embert kellett szárazra szívnom, mire ez kiderült? Szívesen, tündér. -Jó tudni. Szóval, mi folyik odakinn? - Harcok. Az intézmény egy nagy gyilkolódoboz. - Mihez kezdünk? - Információkat szerzünk Chase-től. - Lothaire arca megrándult, ahogy egy különösen mély sebet vett kezelésbe. - Mikorra érnek ide a halandó katonák? - Nem jönnek. Azt mondtam, hogy a Rend le fog csapni. Azt nem, hogyan. Százötven óra elteltével szétbombázzák a szigetet. - Miért várnak ilyen sokáig? - kérdezte Lothaire. - „Udvöz légy, Mária” protokoll. A szigetet telerakták robbanóbombákkal, hogy megsemmisítse önmagát, de azok valami miatt nem léptek működésbe. - Talán a technopaták megtalálták és hatástalanították őket - vélekedett Natalja. Declan is erre a következtetésre jutott. - A Rend leghamarabb hat és fél nap elteltével képes a légi támadásra. Nem támadhatnak péntek délnél korábban. — Declannek magának is feltűnt, hogy többes szám harmadik személyben kezdte emlegetni őket, nem pedig úgy, hogy mi. Az élete a Renddel véget ért. De Webb tévedett. Ez nem jelentette azt, hogy Declannek a szükségesnél jobban együtt kellett működnie a torzszülöttekkel. Sajnos úgy tűnt, hogy egy időre össze lesznek zárva — egészen addig, míg elérik a csónakot, és még tovább is. - Mindamellett addig is vannak más ellenségek, akikkel számolnunk kell. - A vámpírok és démonok egy része egyszerűen el fog illanni innen most, hogy nem akadályozza őket a nyakbilincs - jegyezte meg Lothaire. - Egy részük? - Brandr nagyot kortyolt a kólájából. - Mások maradni fognak, hogy leszámoljanak a Vertas tagjaival, amíg azok gyöngék. En ezt tenném a helyükben. Ami azt illeti, még több fivéremmel illannék vissza, hogy mindnyájukkal végezzek. Brandr halkan Rittyentett. - Szardíniavadászat. Lothaire elgondolkodva folytatta. - Csak abban bízhatunk, hogy nem teszik meg. - Akkor mi lesz? -kérdezte Thad. - Hogyan tűnünk el innen? Hogyan jutunk haza? Declan mogorván válaszolt. - Van egy csónak a sziget nyugati partjánál. Körülbelül három nap, mire elérjük gyalog, az erdőn keresztül. - Az a a wendigók természetes élőhelye — tette hozzá Brandr. - Nyüzsögni fognak az erdőben. - Ezenkívül egyetlen lehetőség van, az erdőhatár fölött átkelni a hegyeken. Ez két napot

jelent. Thad az öklébe böfögött. - Sosem jártam még a hegyekben! - Akkor ezt választjuk — állapította meg Natalja. — Nem hangzik túl rosszul. Csak rövid ideig kell életben maradnunk, aztán irány haza! Declan Reginre pillantott. És akkor a valkűr otthagyja őt, és vissza sem néz többé. De talán nem felejti el, hogy Declan megmentette azoktól a vámpíroktól, és hálás lesz majd érte. Na persze, hálás. - Ha hazaértünk, keríthetünk egy boszorkányt, aki leszedi a nyakpántokat — tette hozzá Brandr. - Reginnek sok jó barátnője van közöttük. - Aztán összeráncolt homlokkal Declanre nézett. - Várjunk csak egy percet! Azt mondtad, hogy a szárazföld ezerháromszáz kilométerre van innen. Miféle csónak képes odáig eljuttatni minket? - Egy kibaszottul nagy csónak. - És én mit fogok csinálni? - kérdezte Thad. - Hazamehetek? Mindenki Declanre nézett. Beletelt egy kis időbe, mire megszólalt. - Nem. A családod halandó, így biztonságban vannak, de ha visszatérsz, akkor az a mester ismét fogságba ejt. Elvitet egy másik létesítménybe. -Több is van? - kiáltott fel Natalja. Declan vállat vont. Még négy. - Köszönöm, hogy elárulta, az anyukám és a nagyim jól van - mondta Thad. - Hálás vagyok érte. A kölyök hálás volt neki, mindazok után, ami történt vele. - Hé, létezik számunkra is tanúvédelmi program? - Majd kitalálunk valamit számodra és a családod számára, öcsi. ígérem - nyugtatta meg Natalja, majd Lothaire- hez fordult. - Szóval, vámpír, ki az a La Dorada? - És mit sikítozott arról a gyűrűről? - kérdezte Thad. - És hogy a pokolba jutott be az intézetembe? - csikorogta Declan. - O, gyerekek, még nem jött el az esti mese ideje - búgta Lothaire gúnyos hangon. Lehunyta a szemét, elfordult, és a válla fölött szólt vissza: - Ha esetleg valaki azt fontolgatná, hogy a közelembe merészkedik, amíg alszom, előre szólok: a saját beleivel fojtom meg. Declan már éppen választ követelt volna a vámpírtól, amikor halk nyöszörgésre lett figyelmes. Regin végre éledezett? Igen, a szemgolyója mozgott lehunyt szemhéja mögött, összeráncolta a homlokát. Declan közelebb hajolt hozzá, ökölbe szorította összekötözött kezét. Helyre fogja hozni a dolgokat a valkűrrel. Regin nem tudta még, milyen erős az akarata. Elérem, hogy vissza akarjon kapni... Regin kinyitotta a szemét. Aztán összehúzta, úgy bámult rá. Majd felszisszent. Regin villámsebesen felült, mélyen Chase szemébe nézett. A férfi fenyegetőn föléje hajolt, miközben ő védtelen volt? Hát most már többé nem volt az. Megragadta Chase torkát. - Megöllek! - visította. Belevájta a karmait a nyakába, de a férfi meg sem próbált védekezni. Brandr odaugrott hozzájuk, és lefejtette Regin ujjait Chase nyakáról. - Nem teheted, valkűr! - Átölelte Regin derekát, és elrángatta onnan. - Csak figyelj! — Regin Brandr ellen fordult, lefejelte. Chase egyszerűen csak ácsorgott, olyan mereven, mint egy fadarab, vér csörgött a nyakából. - Nem engedem, hogy megtedd, Regin - motyogta Brandr. - Miért nem?

- Ismer egy kiutat a szigetről, egy csónakot pár napi járóföldre innen. Elvezet minket oda. — Aztán közelebb hajolt a valkűr füléhez. - Tudod, hogy egyébként sem engedném, hogy megöld. - Nem láttad, hogy mit tett velem? - kiáltott fel Regin. - Az ő parancsára szabdaltak fel! Felvillant Chase szeme. - Nem én adtam rá parancsot, nem is tudtam róla! Brandr elengedte Regint, de a biztonság kedvéért a valkűr és Chase közé állt. - És ezt elhiggyem? Hogyan lehetséges, hogy nem tudtál róla? — Natalja elmesélte Reginnek, hogy úgy lövellt belőle az energia, mint egy atomreaktorból. - Nem voltál a szigeten? Még mindazok után is, ami történt, Regin azt kívánta, hogy bárcsak Chase távol lett volna, ne lett volna semmi része az egészben. - Esküszöm, hogy nem tudtam róla - válaszolt a férfi kitérően. - Különben leállítottam volna a dolgot. Valamiről hazudik. Regin túlságosan ki volt merülve ahhoz, hogy gondolkodni tudjon, túl súlyos volt a sérülése. Növekvő hitetlenkedéssel nézett körbe a helyiségben. Fűrészek, szikék, vizsgálóasztalok, ketrecek vették körbe. - O, istenek, hol vagyunk? - Megdörzsölte a mellkasát, megtántorodott. Úgy nézett ki a hely, mint régi kínzóeszközök raktára. Aztán észrevette Lothaire-t az egyik ketrec tetején, aki nyugodtan hevert a hátán, a keze összekulcsolva a feje alatt, mintha éppen szundikálna. - 0? — Regin a háta mögé nyúlt - a kardjaiért, amelyek nem voltak ott. - Tudjátok, hogy mit tett a valkűrökkel? Mi az ördög a baj veletek, emberek? - Egyre nehezebben kapott levegőt, hangosan zihált. - Képtelen vagyok a közelükben lenni... Nem megy. — Köhögni kezdett, zörgött a tüdeje. - És k-képtelen vagyok ezen a helyen maradni... Összecsuklott Regin lába. Térdre rogyott, vér bugyogott a szájából. 39 Declan ugrott, hogy segítsen neki, ügyet sem vetve a valkűr véres kezére, amellyel intette, hogy maradjon távol tőle. Brandr hátralökte. - Nem akarja, hogy hozzáérj! — A berserker letérdelt Regin mellé. - Figyelj, valkűr! A bordáidat összetartó huzal nem jön ki magától. Ahogy a kapcsok sem. Kénytelen leszek kiszedni őket belőled. Kimeredt Regin ezüstszínű szeme. O, szentséges egek, ne! - Magától is meggyógyul. Regenerálódik majd. - Ezekkel a teremtményekkel mindig így van. Brandr sötét pillantást vetett feléje. - Velem is megtetted, emlékszel? És én egy teljes napon keresztül húzgáltam ki magamból azokat a kapcsokat. Fel kellett tépnem a húsomat, hogy elérjem a drótot, ki kellett bontanom a csomót, aztán kihúzni - két ájulás között.1 Neki legalább van, aki segítsen. Regin még mindig köhögött, vér szivárgott az ajka közül, feszítették a bőrét a kapcsok. Declan gyomra összeszorult. Nagyon jól tudta, hogy ennek meg kell lennie. 363 - Van itt valami, amivel eltávolíthatjuk a kapcsokat? - kérdezte Brandr. - Esetleg érzéstelenítő? - Annak idején varratokat használtak. És minden kémiai anyagot eltávolítottak a bunkerből.

- Valami éles tárgyra van szükségem. - Brandr a karjába vette Regint. - Válassz! - Lothaire gúnyosan elvigyorodott. - Éles tárgyakkal vagy körülvéve. Natalja fogott egy szikét, és komoly arccal átnyújtotta Brandrnak. A berserker az áliával egy olló felé intett. - Tündér, ideadnád azt a csapszegvágót is? Nem csapszegek vágására használták. Declan közelebb lépett. - Majd én megcsinálom. - Ő... nem ér... hozzám! - sikította Regin. A ketrec tetején Lothaire nagyot fújtatott. - Bármit csináltok is, gyorsan tegyétek. Ha alábbhagy a vihar, a villámai idevonzzák a Pravust. És ami engem illett, pihenésre van szükségem, mielőtt halhatatlanok egy újabb seregével nézek szembe. - Én csinálom, Chase - jelentette ki Brandr. Declan rádöbbent, hogy valamilyen szinten bízik a berserkerben, hiszen megengedte neki, hogy ő cipelje ide Regint. Az ajtóból figyelte, ahogy a berserker lefektette a valkűrt az egyik vizsgálóasztalra, aztán levette az ingét, és Regin feje alá gyűrte. - Ha úgy érzed, hogy el fogsz ájulni, ne erőlködj - hagyd, hogy megtörténjen. Mert ez durva lesz. - Tudod jól, hogy nem bírom... ha ellenségek is vannak itt. A vámpír. Chase. Nem vagyok az ellenséged. Már nem. - Most az egyszer kapcsold ki ezeket a valkűr ösztönöket. Nem hagyom, hogy bárki bántson. Ezer évet vártam, hogy védelmezhesselek. Megsimogatta Regin haját. - Engedd, hogy csináljam. - Azzal elindult az ajtó felé. Mielőtt Brandr az orrára csapta az ajtót, Declan tekintete találkozott a valkűrével. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit — Ha tehetném, átvállalnám a fájdalmadat. Soha többé nem fog senki bántani -, de képtelen volt kiejteni a szavakat. Declan járkálni kezdett a folyosón. Nem védelmezte meg a valkűrt. Kimentette ugyan az intézetből, de akkor történt meg a baj, amikor Regin a közvetlen felügyelete alatt állt. Az első találkozásuk óta nem tett mást, csak fájdalmat okozott Reginnek. Kibelezte azon a mocskos utcán. Megmérgezte. És amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, belőve hevertem a szobámban, cserbenhagytam. Declan hallotta, hogy valahányszor Brandr kihúzott egy kapcsot, Regin próbált visszafojtani egy kiáltást. Szinte megbénította a feszültség. Ráadásul rohamokban törtek rá az elvonási tünetek. Osszekoccantak a fogai, ahogy rázta a testét a remegés. Amikor a valkűr felsikított, válaszképpen bődülés szakadt fel Declan tüdejéből. Hová lett a híres akaratereje? Az érzelemmentesség? Hányszor kérdezte tőle Webb: „Belőled teljesen hiányzik az együttérzés?” Nem. Annyira mardosta az aggodalom, hogy szinte két- rét görnyedt. Aztán újabb sikítás, amelyet égzengés követett. Mindannyian aggódva egymásra néztek. Erősödött a vihar, úgy tűnt, mintha az egész heg)7 rázkódna, amire még Lothaire is felvonta a szemöldökét. - Ne, ne, Brandr, pihenjünk egy kicsit... - kiáltott fel Regin. Amikor fölsikított, Declan belevágta a fejét a csempébe, összeszorította a fogát. Ez az én müvem. Oda kell jutnom hozzá. Nekifeszült a béklyónak, a szíve egyre erősebben zakatolt, ahogy pumpálta a vért az izmaiba. Káromkodott, átkozódott... Egy újabb kiáltással letépte magáról a köteleket, és berontott a szobába. Natalja elébe állt.

- El az utamból! Semmi nem tarthat távol tőle. Már emelte a kezét, hogy félrelökje a tündért, mikor Brandr előlépett. Vércsíkok borították a mellkasát. Csupán egy pillantást vesztegetett Declan kiszabadított kezére, majd a tündérhez fordult. - Nem ájul el, és a következő rész nagyon durva lesz. - Eddig talán nem volt az? - csattant fel Declan. - Mit mondhatnék? A kurva Dixonod mocskos munkát végzett rajta. Mert sietett, hogy gyorsan befejezze, mielőtt magamhoz térek a kábulatból. - A drót beékelődött Regin bordái közé, és néhány csont már kezdte körbenőni. - Brandr Nataljára nézett. - Szükségem van valakire, aki leszorítja a vállát. Te vállalod? Natalja bólintott. -Természetesen megteszem. - Használd a béklyókat - recsegte Declan. - Milyen könnyen mondod - sziszegte a tündér. - Megpróbáltam - felelte Brandr. - Reginnek tökéletesen mozdulatlanul kell feküdnie, különben a drót átszúrja a szívét. Ahhoz meg túl nagy a vágás, hogy le tudjam szí jazni a mellkasát. Declan megdörzsölte az arcát. -Egyikük sem elég erős ahhoz, hogy mozdulatlanul tartsa. - És te igen, Chase? - kérdezte Brandr. — Nyilvánvaló, hogy már a sajátodként gondolsz rá... Lothaire felröhögött. - ... szóval képes vagy végignézni, ahogy felhasítom az asszonyod mellkasát? Natalja félrevonta Brandrt. - Ezt komolyan gondolod? A szörnyetegen látszik, hogy mindjárt kiborul. Ezt Declan sem tagadhatta. - Nem kérés volt — csupán ennyit nyögött ki. Brandr figyelmesen tanulmányozta Declan arckifejezését. - Talán nem is ártana, ha látná. Amikor Natalja vonakodva beleegyezett, Brandr visszafordult a szoba felé. Készen állok rá, hogy végignézzem? Declan mély lélegzetet vett. Ki mint vet, úgy arat. Belépett a helyiségbe, de megtorpant az eléje táruló látványtól. Brandr megszorította Regin véres kezét. A valkűr sírva fölnézett rá, nyomorúságosán rázta a fejét. - A t-többit... holnap is megcsinálhatjuk. Deréktól fölfelé meztelen volt. A bőr végig volt hasítva a mellkasán, vérpatakok folytak végig az oldalán. A két melle között Brandr kitágította a vágást, kilátszottak a bordái. Egy szörnyűséges drótdarab állt ki a közepéből. Declan a szájára szorította az öklét, nagyot nyelt, hogy el ne hányja magát. - Hamarosan végzünk — ígérte Brandr a valkűrnek. — És soha többé nem kell keresztülmenned rajta. Csukd be a szemed, Regin. Ha bízol bennem, akkor lehunyod a szemed. Regin nagy nehezen engedelmeskedett. Declan csak ekkor lépett az asztalhoz. Onnan már látta, miért kellett Reginnek teljesen mozdulatlannak maradnia. Brandrnak közvetlenül a dobogó szíve mellett kellett elvágnia a drótot. Hányszor átkozta Declan a halhatatlanok elpusztítha- tatlanságát! Most azért imádkozott, hogy Regin túlélje. Regin az ájulás szélén imbolygott, de az agya nem volt hajlandó engedni a csábításnak még akkor sem, amikor Brandr vagdosni kezdte a kapcsokat.

A csapszegvágó borzalmas hangja - csitt-csatt — visszhangzott a szobában. Regin úgy vélte, egyfolytában kö- nyörgött a férfinak, hogy a többit hagyják későbbre. Adjanak időt a szervezetének, hogy felépüljön a kapcsok kivétele után. Egyezkedtem vele, mint egy gyáva kukac. Ügy nyávogott, mint egy kislány. Maga is megdöbbent a viselkedésén. O, istenek, visszaengedték Chase-t? Kinyitotta a szemét, de elhomályosodott a látása. Az a rohadék fogta le a vállát? Próbálta lerázni a férfi kezét, de képtelen volt megmoccanni. - Engedj el, engedj el! - Regin, maradj nyugton. - Declan hangja elcsuklott. - Kérlek. De Regin tovább erőlködött. Fém súrolt csontot. - A francba, Chase! - Brandr visszahúzta a csapszegvá- gót. - Mozdulatlanul kell őt tartanod! - Rendben — recsegte Chase. Hatalmas tenyerét rászorította Regin szájára és orrára. Pánik öntötte el a valkűrt. Chase meg fogja fojtani? Nem kapok levegőt!Rugdosni kezdett, a karmait belevájta Chase kezébe. Ahelyett, hogy segített volna neki kiszabadulni, Brandr azt motyogta: - Te vagy a leghidegebb szívű kurafi, akit életemben láttam. Sötétség szippantotta magába Regint, és ezért szinte... hálás volt. Amikor Declan elvette a kezét Regin arcáról, Brandr úgy nézett rá, mint egy szörnyetegre. - Fejezd be, amíg nincs magánál! — Képtelen lennék erre még egyszer A valkűr apró karmai még mindig belemélyedtek sebhelyes kézfejébe. - Mire vársz? Brandr erősen megrázta a fejét, aztán visszatért a csomóhoz. - Mindjárt megvan. Össze van gubancolódva. - Vágás, kibogozás, vágás. - Már csak egy darab van hátra... Vérsugár csapott ki Regin mellkasából. - Mi a fene történt? - Regin kinyitotta a szemét, mire Declan felcsattant. - A francba, magához tér... - De a valkűr feje oldalra bicsaklott, a szeme vakon, élettelenül meredt. Nem, nem éledezett. - Regin! — bömbölte Declan. Megállt a valkűr szíve, mert kilyukadt; nem lélegzett. Declan felkapta a fejét. - Mi a büdös francot műveltél? - Nem vagyok sebész — csak próbálom helyrehozni, amit a te embereid tettek vele! — Brandr sietve kirántotta az utolsó drótdarabot. Declan a két tenyere közé fogta Regin kezét, mintha az akaratával próbálná rábírni a valkűr szervezetét a regenerálódásra, a természetfölötti gyógyulási képesség beindítására, ami újra és újra visszahozta a fajtáját a halál küszöbéről . Maradj életben, Regin! Mihelyt Brandr végzett, Regin mély lélegzetet vett, lecsukódott a szemhéja. Visszatért belé az élet, bár nem tért magához. - Ennél több kell ahhoz, hogy belehaljon — jegyezte meg Brandr. De akkor miért könnyebbült meg szemlátomást a berserker, miközben megtörölte izzadt homlokát? Gyorsan felgyógyul, ha találunk valamit, ami pár óráig összetartja a bőrét. De nincs se géz, se varrófonal. - Végigtúrta a szobát valami kötszer után, s közben oda-oda- pillantott Declan kezére, de nem tett megjegyzést. - Talán ha valami ruhadarabot tekernénk rá... - Én majd a karomban tartom. Hogy összefogjam a seb széleit. Brandr összehúzta a szemét. - Rosszul teszem, ha megbízom benned? - Ez sem kérés volt. A férfi bólintott, de gyorsan hozzátette: - De csak addig, amíg összezárul a seb, és Regin éledezni kezd. Ha arra tér magához, hogy a karodban tartod, neked esik, és újra felnyílik a seb. Declan óvatosan fölemelte Regint az asztalról, aztán leült a földre a fal mellett. A mellkasának támasztotta Regin hátát, egyik karjával átkarolta a mellét, a másikkal a derekát,

és magához szorította. A valkűr feje Declan vállára hanyatlott. Olyan kicsi és törékeny volt. A bőre hideg. Halvány. - Később majd ránézek. Mihelyt becsukódott az ajtó, Declan föllélegzett, a tekintete elhomályosodott. Régin vállára hajtotta a fejét. - Istenem, Regin - lehelte rekedten. Vajon mennyit bír még ki a valkűr? - Maradj velem, bátor kislány! Tarts ki! Lehet, hogy Regin teste meggyógyul majd, de az elméje... Azt mondta Declannek, hogy az évek során felhalmozódik a kínzás... - Krisztusra esküszöm, ha tehetném, átvállalnám a fájdalmaidat. — Képtelen volt megállni, újra és újra kétség- beesetten a valkűrének szorította az arcát, a nevét suttogta. Soha többé nem engedem, hogy bántsanak. Soha. Életem végéig vigyázok rád. - Aztán hirtelen megdermedt. Nedves volt az arcuk? - Sírsz, kislány? Hátrakapta a fejét, zavartan ráncolta a homlokát. Nem Regin sírt. 40 Aludnom kell gondolta Lothaire. Hogy információt szerez- zek a gyűrűről Fogy az idő. Mégis kinyitotta a szemét, amikor a berserker visszatért a hátsó vizsgálószobából. A férfi mélyen meg volt rendülve. Félig lehunyt szemhéja alól zord, izzó tekintettel nézett körbe. Amikor a tekintete találkozott a tündérével, megfeszült az egész teste. Nem lehetett eltéveszteni, hogy mit akar. Natalja felállt, levegő után kapkodott. - H-hogy van Regin? - Rendbe fog jönni - felelte Brandr, miközben határozott léptekkel közeledett a tündérhez. O, nem Lothaire volt az egyetlen, aki figyelte a jelenetet. Felvillant a fiatal Thaddeus szeme. Brandr meg sem állt, csak megragadta Natalja kezét, miközben odasúgta neki: - Szükségem van rád. És neked is rám. Natalja Thaddeusra pillantott - aki megfeszült, hogy mozduljon, de aztán mégsem tette -, majd szinte kábul- tan követte a berserkert. Miután eltűntek az éjszakába, Thaddeus belerúgott az asztal lábába. Lothaire nagyot fújtatott. - Egyébként sem való neked. A vére mérgező a fajtád számára. Ha lefeküdtél volna vele, kényszert éreztél volna arra, hogy igyál belőle. És a te korodban képtelenség még idejében leállni. Megéri egy kefélés, hogy belehalj? - Miért szólsz egyáltalán hozzám? Szájon vágtál. - Úgy van. Thaddeus Lothaire-re meresztette a szemét. - Amikor megütöttél, azért tetted, hogy... ne érjen baj? Vagy ilyesmi? - Azt akartam, hogy ne légy útban. - Nem válaszoltál a kérdésre — motyogta Thaddeus. Visszarogyott a földre, egy üveg kólát dédelgetett az ölében. - Nem olyasmit kellene innod, páreny. Láttam, hogyan reagáltál a valkűr vérének az illatára. - Thaddeus agyarai megnyúltak, és merevedése lett, emiatt kényelmetlenül feszengett a helyén. Az arcán egymást váltotta a buja vágy és a döbbent félelem. Ha Lothaire korábban nem ivott volna a mester kiváló véréből, maga is kísértésbe esett volna. - Még egy hetet adok, talán kettőt, és nem fogsz tudni ellenállni a vágynak, hogy

megharapj valakit. -Nem tudom, hogyan kell... harapni vagy inni! De megtaníthatnál rá. - És ugyan mit adhatnál cserébe? - Lothaire hanyagul intett. — Fociznál nekem? Betörnéd nekem az új farmeromat? - Legalább azt áruld el, Hogy mi más vagyok. Azt valójában Lothaire sem tudta. F,zért azt válaszolta: - A vámpír vérvonal viszonylag tiszta benned. — Bár nem teljesen. — Jól tennéd, ha ehhez tartanád magad. Lothaire-nek nem volt ideje arra, hogy egy zöldfülű vámpírt oktasson. Fontosabb dolga volt. És muszáj együtt tartania Chase-t és a valkűrt. Ezt követeli a Végjáték. Ha Nix irányította a Vertast, ő is könnyedén megtehette ezt a Pravusszal - szinte látta maga előtt a sakktáblát, előre sok száz lépést. Ni'x képes volt megjósolni, mit tesznek az emberek; Lothaire viszont a reakcióikat. Hamarosan véradóssá tehet egy valkűrt. De ehhez előbb közös útjára kell indítania két bábut. Hogyan juttassa be Chase-t Regin ágyába? Hogy újra életre keljen mesebeli történetük? Ha kell, bevetem minden képességemet. Egyetlen izmod se mozduljon, parancsolt magára Declan. Minél tovább aludt és gyógyult Regin, annál hosszabb ideig tarthatta őt a karjában. És pillanatnyilag szüksége volt rá, hogy átölelje a valkűrt. Nagyon szenvedett az elvonási tünetektől. Normális esetben a gyógyszer apránként ürült ki a. szervezetéből. Most viszont egyszerűen eltűnt, kiszívta belőle egy átkozott vámpír. Veríték gyöngyözött a bőrén, össze kellett szorítania a fogát, hogy ne vacogjanak. Rángatódzott a lába, görcsök rázták, de igyekezett nyugton maradni, nehogy a valkűr föl ébredjen. Mert a tünetek legrosszabbját enyhítette, hogy a testük egymáshoz ér. Fájdalmat okozott a valkűrnek; Regin pedig gyűlöli őt. Mégis eddig ismeretlen gyógyírt jelentett a számára, hogy a karjában tarthatja Regint. Halálos félelemmel döbbent rá, hogy erre az érzésre vágyott minden egyes alkalommal, amikor a karjába szúrta az injekciós tűt. Soha többé! Eltelt egy óra, majd még egy. A valkűr éppen csak mocorogni kezdett, mikor Brandr visszatért. Bőrig ázott, de sokkal jobb kedvűnek tűnt. Reginért nyúlt. - Gyógyul, a bőre már összezárult. Regin sebe vöröslött, de valóban teljesen összezáródott. Declan vonakodva átadta őt a berserkernek, begörcsölt a karja, amikor Brandr elvette tőle a valkűrt. - Hová viszed? A férfi ismét lepillantott Declan fedetlen kezére, de nem tett megjegyzést a hegekre. - Ki, a többiekhez. - Akkor adj rá egy kibaszott inget! Brandr felvonta a szemöldökét. - Aidán tényleg itt van. Valahol. - Ráadta Reginre a blúzát, gyöngéden belebújtatta a karját, aztán magával vitte. Amikor egyedül maradt, Declan megkereste a mosdót, és nagy nehezen talált egy olyan csapot is, amelyikből még jött víz. Megmosta az arcát, aztán a tükörbe nézett, és fölszisszent. Az írisze... ragyogott.

Mert berserker vagyok. Akiben éledezik a medve lelke. A szemem színe az érzelmektől függően változik. Nem csoda, hogy most is ez történt. Szégyen és megbánás emésztette. Regin elveszett a számomra... Declan rádöbbent, hogy két választása van: megszerzi Regint, vagy végez magával, 'lul régóta élt már együtt a feszültséggel. Ami, ahogy már évek óta sejtette, hamarosan megtöri. Elvesztem... Ez megkönnyítette a döntést. Amikor visszatért a nagyterembe, Brandrt összebújva találta a tündérrel; Thad fenyegető arccal figyelte őket. Lothaire még mindig fenn volt a ketrec tetején, és úgy látszott, hogy alszik. Nyilván alig várja, hogy meglássa az emlékeimet. A tieid lehetnek, vérszopó! Regint nem látta sehol. - Fölébredt? - kérdezte riadtan. - Hol van? - Odakinn - felelte Thad. - Mosakszik. Declan sarkon fordult, hogy utána menjen. - A helyedben nem követném - szólalt meg Brandr. - Mindjárt felrobban, és magához vett egy kardot. Még se besülten is végez veled. - Adj neki egy kis időt, hogy egyedül nyalogassa a sebeit — tette hozzá Natalja. - Nem hagyhatom, hogy kinn maradjon. Egyedül semmiképp. Brandr megcsóválta a fejét. - Egy fölfegyverzett, ezeréves valkűr, akit istentelen harag fűt? Ki lenne olyan bolond, hogy szembeszálljon vele? Én. Declan már rohant is fölfelé a bunker lépcsőin. Kirohant a szélviharba, aztán gondolkodás nélkül eliramodott lefelé a veszélyes ösvényen. Nem messze a bunkertől, egy kis tisztáson bukkant a valkűrre. A sárban térdelt, félmeztelenül, villámok csapkodtak közvetlenül fölötte. A haja csuromvizesen tapadt meztelen hátára, hegyes fülei kilátszottak a tincsek közül. A blúza és a kardja mellette hevert. Onnan, ahol állt, Declan láthatta az arcát, ahogy Regin lenézett a mellére. Finoman megérintette a sebeket. Declan majdnem összerogyott a bűntudattól. Ha elfogadja, hogy a Szövetség egyes tagjai - például Regin és Brandr - nem gonoszak, akkor a parancsnokainak igazuk volt. Én inkább vagyok szörnyeteg, mint azok a lények odakinn. Előbb a belső feszültség, most pedig a bűntudat amiatt, amit tett. Túl nagy teher ez egy férfinak. Regin a zuhogó esőbe fordította az arcát, valamit motyogott az ég felé, az arca féktelen haragról árulkodott. Amikor Declan ezt meglátta, tudta, hogy a valkűr soha nem fog megbocsátani neki. Soha. Tehát vége. Regin lassan belebújt az ingébe, aztán a kard után nyúlt. Egy szempillantás alatt talpon termett, csapásra emelte a fegyvert. Villám csapott be alig egy méterre mögötte. - Ideje, hogy meghalj, Chase. Már régen vége lett... Chase szeme villogott a sötétben, telve... szégyennel? - Tedd, amit tenned kell. - Gondolod, hogy nem fogom? - Chase őrült volt, aki bántotta a barátait, gyerekeket zárt rácsok mögé. Aki foglyul ejtette őt, és hagyta, hogy halandók szabdalják fel a testét. Chase rákiáltott. - Akkor tedd meg! Regin nem kapott levegőt a férfi arcáról sugárzó elviselhetetlen fájdalom és reménytelenség láttán. Az istenekre, mi történt vele ebben az életben?

Nem, nem számít. Chase átvágott a tisztáson, és minden lépéssel egyre dühösebb lett - mintha haragudna, amiért Regin nem támad rá. - Csapj le azzal a kibaszott karddal! Regin szorosabban markolta a fegyvert. - Hal ál vágyad van? - Tedd, amit kell. - Egyre közeledett feléje. - Miért habozol? Regin nem tudta. - Végezni akarsz velem? Igen, biztos vágysz erre. Tedd meg most! Amikor már csak egy méterre volt Regintői, előreug- rott; a valkűr a mellének szegezte a kardot. Pontosan a szíve fölött. De képtelen volt beléje mártani. Chase a penge hegyének nyomta a mellét, míg végül az acél a bőrébe hasított. - A francba, csináld! Nem vágysz bosszúra, valkűr? Az a sok szenvedés, amelyet kénytelen voltál elviselni, mind az én művem! Az enyém! Az elejétől fogva. Villámok csapkodtak, folyamatosan dörgött az ég, Re gin csalódottságának bizonyítékaként. A szél vadul zúgoii körülöttük. - Tudod, mire gondoltam, mielőtt elkaptalak New Orleansban? Hogy te is csak egy feladat vagy, amelyet el kell végeznem, mielőtt hazatérhetek. Egy újabb detrus a személyes gyűjteményemben. Azon az éjszakán ledöftelek a kardommal. Emlékszel arra, ahogyan megforgattam benned? Regin nagyon is jól emlékezett rá, a fájdalomra, az árulásra. Ami csak az első volt a sok következő közül... - Es arról se feledkezz meg, amikor megkínoztalak! A méreg olyan erős volt, hogy a rohamok miatt kiugrott a helyéből a vállad. O, és az élveboncolás? A fajtád közül sok száznak az élveboncolására adtam parancsot. Talán ezrekére. És soha egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy minden jogom megvan rá. - Mert azt hitted, hogy a halhatatlanok természetellenesek? — köpte Regin. - Hogy állatok vagyunk? - Az állatoknál is kevesebbek. — Olyan hangon folytatta, mintha idézne valakit. — A torzszülöttek itt járnak közöttünk, elmondhatatlan rosszindulattal eltelve az emberek iránt. A természetes rend perverziói, ellenőrizhetetlenül növekszik a számuk. Pestist jelentenek az emberek számára, ezért ki kell irtani őket. - Akkor miért mentettél meg ma éjjel azoktól a vámpíroktól? Miért engedélyezted az élveboncolásomat, hogy aztán megments? Leállíthattad volna Dixont és azokat a rohadékokat, akik ezt tették velem! - Kíváncsi vagy rá, hogy miért nem állítottam le őket? Mert belőve hevertem a szobámban, Regin. Egy tűvel a karomban. Miközben téged feltrancsíroztak, én ki voltam ütve, nem tudtam semmit a világról. Regin ajka elnyílt, de nem jutott szóhoz. - Gondolj mindarra, amit tettem a barátaiddal és a szövetségeseiddel! Ezt csinálom fájdalmat okozok a fajtádnak. Elragadom őket az otthonukból, a családjuktól. - A tekintete elcsigázott volt, nedvesség csillogott a szempilláin. Rekedt hangon suttogta: - Vess véget a kibaszott szenvedésemnek, te nő! Tedd meg! Istenek, Chase annyira sérült, olyan... összetört. Ahogy Regin Chase szemébe nézett, valami halvány emlék kelt életre az agyában. Meleg könnyek az arcán? Miért nem tud visszaemlékezni? Chase hirtelen megragadta a vállát - hogy magához rántsa.

41 - Ne! - A valkűr az utolsó pillanatban rántotta fel a lábát, elrúgta magától Chase-t, aztán áthajította a kardot a tisztáson. Nem mártotta Declanbe a pengét, pedig a férfi mindent megtett, hogy rábírja. - Miért nem vagy képes megtenni? — bömbölte Declan. - Nem tudom! — Regin kábultnak tűnt. - Tényleg ezt akarod? Ennyire nyomorultnak érzed magad? Amikor Declan lenézett arra a pengére, elfogadta a halált. De most rádöbbent, hogy ha meghal, akkor Reginnek eggyel kevesebb védelmezője lesz. Először ki kellett juttatnia a valkűrt a szigetről. - Nem érdemelsz könyörületet - szólalt meg Regin; elcsuklott a hangja. Könnyek öntötték el a szemét, ami jobban fájt Declannek, mint bármilyen kardszúrás. - Nem. Nem érdemiem meg. - Mégis őrült vágyat érzett, hogy megmagyarázza a tetteit, azt, hogy mitől lett ilyen szívtelen a halhatatlanokkal, miért hitte, hogy a valkűr fajtáját az ellenőrzésük alá kell vonni. Miért lett az, aki. A kiképzés tett szörnyeteggé. Ám azt is tudta, hogy Regin soha nem értheti meg mindezt. - Korábban is megkínoztak már, Chase. De így még soha. Golfozásról meg filmekről beszélgettek, miközben... - Regin elfojtotta a zokogást - miközben a méhemmel játszadoztak. Ellentétes érzelmek hadakoztak Declanben. Egyszerre szeretett volna dühösen bömbölni, vigasztalni a valkűrt, kiirtani mindenkit, aki hozzá merészelt érni. - Azt mondtad, hogy könyörögni fogok. O, meg is tettem. És örökre gyűlölni fogom magam ezért. Neked könyörögtem, hogy állítsd le őket! Fel sem tudod fogni, hogy milyen érzés! Az erőszak... -Talán jobban megértem, mint hinnéd! - Látni Colm felhasított torkát, ahogy a szüleit élve fölfalják. Erezni, ahogy lehántják a húst az átkozott testemről. A szavaitól Regin még jobban dühbe gurult. - Ha ezerszer végignézed, akkor már szakértővé is válsz? Ezt gondolod? - A férfira vicsorgott. — Undorodom tőled. Nem tudsz te semmit. Semmit! Még hogy Regin semmibe vegye, amin keresztülment! - Mindent tudok! - bömbölte, és letépte magáról az inget. Regin levegő után kapkodott, gyorsan pislogott, mintha nem hinne a szemének. - Ne merészeld megmondani nekem, hogy megértem-e, vagy sem! — Megfordult, hogy Regin lássa a hátát. Amikor ismét szembefordult a valkűrrel, látta az arcán a borzalmat. Tudom, mi a fájdalom, Regin! Tudom, milyen érzés tehetetlennek lenni. Újabb villám csapott be. Regin hátratántorodott egy lé pést, aztán még egyet. Örökre kicsúszik a kezem közül. Declan feléje nyújtót ta a karját, de Regin lassan megrázta a fejét. - Maradj távol tőlem, Chase. Bármire akarsz is fölhasználni, bármiről hiszed azt, hogy kialakulhat közöttünk, fo lejtsd el. Ennek... vége közöttünk! Sarkon fordult, a szájára tapasztotta a tenyerét, mintha hánynia kellene, és elindult a bunker felé. Miközben Declan figyelte, ahogy a valkűr igyekszik minél távolabb kerülni tőle, hirtelen egy régi emlék villant fel az agyában. Arról a napról, amikor a Rend orvosai eltávolították a kötéseket. Amikor meglátta a mellkasát, az első gondolata zavarba ejtette, mert akkor úgy tűnt, hogy nem volt semmi értelme. Amikor borzalommal eltelve lenézett a bőrére, arra gondolt...

Nem akar majd engem ilyen állapotban. Regin vakon szaladt a bunker felé, egy csöpp energiája sem maradt, mindet kihányta. Sebhelyek borították Chase mellét, hátát és a karját. A hegek szabályosak, rituálisak voltak. Valóban megkínozták. Es egyértelmű, hogy még mindig szenved annak utóhatásaitól. A belső karján tűnyomok sorakoztak. Rosszul lett a hegek láttán; már a sebhelyek gondolatától is. Azért rázták meg annyira, mert el tudta képzelni, milyen fájdalmakkal járt, amikor okozták. Ki tette ezt vele? Emlékezett rá, hogy faggatta a férfit a halhatatlanok iránt érzett gyűlöletéről, találgatott, hogy valamelyik esetleg bántotta Chase-t és a családját. És a férfi nem is tagadta ezt. Regin el tudta képzelni, mi történhetett. Egy csapat- nyi halhatatlan nyilván megölte Chase szeretteit. O túlélte a megpróbáltatást, aztán bosszúszomjasan csatlakozott a Rendhez. Lelassított, a tudata mélyén halvány emlékkép derengett föl, de nem volt képes pontosan fölidézni. Nem csoda, hogy gyűlöl bennünket... Fölrántotta a kínzóeszközökkel teli raktár ajtaját, az arca megrándult a fájdalomtól. Mihelyt szerez valami tisztességes fegyvert, eltűnik innen. Egyedül, hogy ne kelljen Chase közelében lennie. Chase. A legyőzöttségtől csillogó szemével, az elveszett- ség és a szinte tapintható vágyakozás kifejezésével az arcán. A francba, én nem szoktam magamban vívódni! Ha Regin gyűlölt valakit, akkor azt gyűlölte. Pont. És megesküdött rá, hogy bosszút áll az illetőn. Akkor miért érzi mégis azt a régi vonzódást a férfi iránt? Miért vágyik rá, hogy visszamenjen hozzá, és kitörölje azt a szenvedő tekintetet a szeméből? Csss, harcos, nyugodj meg! Aidán olyan gyönyörű és büszke volt, világának a királya. Egyetlen vereséget sem szenvedett a legutolsót kivéve, amikor kioltották az életét. Chase viszont... szerencsétlen nyomorult volt. Nyilvánvalóan egészen fiatalkorában kellett tragédiával szembesülnie. Ha minden reinkarnáció Aidán valamelyik arcának a megtestesülése volt, akkor Declan Chase képviselte a legrosszabb oldalát. Maga volt a megtestesült fájdalom és gyűlölet. A testét megnyomorították. Ám az arca... Ahogy Regin elhátrált tőle, a villámai megvilágították az arcát. Az arcot, amelyet még szebbé tett a villámok fénye. Úgy nézett ki, mint egy megkínzott, sötét angyal. És az a tragikus szépség és nyers érzékiség úgy vonzol ta Regint, ahogyan egyetlen korábbi megtestesülés sem... Amikor belépett a vizsgálóba, Lothaire lenézett rá a ka kasülőjéről, hátborzongatóan vörös szeme követte Regin minden mozdulatát. — Mit bámulsz? — Hamarosan szembesíti majd a vám pírt a valkűrök ellen elkövetett bűneivel, de addig nem, míg jobban meg nem gyógyul. Addig nem, amíg esélyem nem lesz rá, hogy hazavigyem az agyarait a nővéreimnek Aztán lemészárolja a vámpírt. - Van, áld aludni próbál, szúka. — Az enyém vagy, kurafi. Lothaire rásziszegett. -Te is az enyém leszel. Cseppenként - motyogta erős orosz akcentusával. Bármit akart is ez jelenteni. A szoba hátsó végében Thad ülve aludt a falnak támaszkodva. Natalja is szundikált, a fejét Brandr ölébe hajtva. Regin összeráncolta a homlokát a látványra, aztán kutatni kezdett valami fegyver után.

Odakinn hagyta a kardot. Brandr gyöngéden lefektette a földre Natalja fejét, aztán odament Reginhez. - Chase még életben van? - Sajnos. — Aidán egyértelműen ott van benne. Korábban nem gondoltam volna. De most már biztos vagyok benne. — Összeráncolta a homlokát. - Mit keresel? — Fegyverre van szükségem, de nem akarom elvinni az utolsó kardot. - Elmész? És mi lesz a szökésünkkel? — Megölöm őt, ha maradok — közölte Regin. - Megesküdtem a Szövetségre, hogy bosszút állok rajta. — Regin, ha láttad volna őt az előbb, azt, hogyan reagált a sebeidre... tudnád, hogy az esküd beteljesedett. Ezzel azonban nem győzte meg a valkűrt. - Pár nap múlva a Rend bombázni fogja a szigetet. Csak egyetlen kiút létezik innen - egy csónak a hegyeken túl, a túlsó parton. Ha nem vagy azon a hajón, akkor meghalsz. - Megkeresem egyedül, és majd ott találkozunk. Ha nem jelenek meg idejében, menjetek el nélkülem. — Nem mehetsz el egyedül. Lehet, hogy nem is leszek kénytelen. Amikor Regin odakinn volt a tisztáson, még mielőtt Chase megjelent volna, érezte... egy másik valkűr jelenlétét. Lehet, hogy az egyik féltestvére most is a szigeten tartózkodik? - Veszélyes az út - figyelmeztette Brandr. - Utálom ezt mondani, de pillanatnyilag Chase közülünk a legerősebb. - Egy veszett kutya is lehet erős, de mégsem bíznád rá az életedet! - Pórázra kötöm, megbéklyózom. Akkor velünk maradsz? - Amikor látta, hogy Regin habozik, folytatta: - Nélküle nem kerülsz ki élve erről a szigetről. És mivel megesküdtem rá, hogy védelmezni foglak, így én sem. - És mi van Lothaire-rel? — kérdezte Regin suttogva. - A vámpír elintézte ma éjjel a wendigókat, így sikerült kereket oldanunk. Chase valószínűleg alkut kötött vele. - Szóval megegyezetett egy gonosz vérszívóval... - Hogy megmentsen téged. Figyelj, nem azt kérem, hogy bocsáss meg Chase-nek. De talán próbáld megérteni. -Tudod te, hogy hány barátunk és szövetségesünk van ezen a szigeten? Hányán haltak meg közülük ma cjjel? Hány élet ment tönkre? Mindezért ő a felelős! Azt hiszi, hogy valamennyien állatok vagyaink - téged is beleértve! - Tudom! Csak szeretném, ha tisztában lennél azzal, milyen áldozatokat hozott ma éjjel. Hogy legalább megpró bálja jóvátenni a dolgokat. - Mit akarsz, mit tegyek? Melegedjek össze vele — ami kor úgyis meg fog halni? - Regin, ez az első alkalom, hogy együtt vagyok Aidán nel, amióta meghalt. Te ismerted őt a múltban, ha csak rö vid ideig is. - Megdörzsölte a tarkóját. - De én mindig ké sőn érkeztem. Láttam, amikor a lovag kileheli a lelkét. Ott voltam veled, amikor eltemettük a spanyol üres koporsó ját. Rohantam a lovassági tiszt felé, üvöltve figyelmeztet tem, másodpercekkel az előtt, hogy eltalálta a golyó. Én csak... Tudni akarom, milyen érzés. Újra visszakapni őt. Brandrnak is hiányzik. - De ő nem ugyanaz az ember — figyelmeztette Regin lágyan a berserkert. - Csalódni fogsz. - Akkor elhagyhatod őt, miután megszöktünk. Mit árthat, ha vársz még pár napot? Declan a viharos szél süvítése ellenére is hallotta, hogy valaki közeledik, de átkozottul fáradt

volt ahhoz, hogy izgassa, ha meglátják a sebhelyeit. Basszák meg. Hadd lássa mindenki, hogyan néz ki valójában. Brandr közeledett, összehúzta a szemét, amikor meglátta a hegeket. De egy szót sem szólt, csak körbesétálta a tisztást, belerúgott egy-egy kőbe, el-elhajított egy faágat. Colm csinálta ezt mindig, amikor valamiről beszélni akart. - Ki vele, mi nyomja a lelkedet, berserker! - Mi az ördögöt csinálsz idekinn? Ücsörgők az esőben, mint egy bolond, és legszívesebben vonítanék, amiért elvesztettem őt. Ámbár kezdjük azzal, hogy Regin soha nem is volt az övé! Ahogy előre tudta, elég volt egy pillantást vetnie a sebhelyeire, és a valkűr már futott is. Ugyan miért remélte, hogy másképpen reagál majd? Amikor Declan nem válaszolt, Brandr megkérdezte: - Egy halhatatlan csinálta ezt a mellkasoddal? - O, nem egy, hanem sok - csattant fel Declan. - Mondd, hogy megölted őket. - Brandr szeme csillogott az éjszakában. Szinte úgy hangzott, mintha... haragudna rájuk Declan miatt. Declan bólintott. - Ez mindenesetre megmagyarázza, miért gyűlölsz mindnyájunkat. - Azért gyűlöltelek benneteket, mert ez volt az átkozott munkám! És mert fogalmam sem volt arról, hogy van alternatíva. - És azokkal mi van? - kérdezte Brandr a tűnyomokra bökve. - Mit szedsz? Declant elöntötte a szégyen. A bakancsa körül egyre mélyülő pocsolyára szegezte a tekintetét. - Reszketsz. Mennyire lesznek rosszak az elvonási tünetek? - A nehezén már túl vagyok. — Regin átsegített rajta, és még csak nem is tudott róla... De még nem múlt el az ösz- szes tünet. - És tiszta maradsz majd? - Ez a terv. Brandr szemlátomást dűlőre jutott magában. - Regin el akar menni. Declan talpra ugrott. - Kizárt... - Hacsak nem kötözünk meg téged, mint egy foglyot. Összeszedtem néhány vizsgálatkor használt bilincset a bunkerben. Milyen átkozottul találó! -Te és én is pontosan tudjuk, hogy berserker dühöngésbe kezdhetek, és akkor bármilyen béklyót képes vagyok letépni. - Ö pedig tudja, hogy elég ideje marad majd arra, hogy levágja a fejedet. - Ha megteszed, akkor marad? Brandr bólintott. Declan fölvette a pulóverét, aztán odaadta Regin elhají tott kardját Brandrnak. Vezekelni akart, visszament tehál a bunkerbe, és hagyta, hogy megkötözzék. Odabenn Thad és Regin egymás mellett ült a falnak dőlve, a valkűr a fiú vállára hajtotta a fejét. Ne csapd agyon Thadet. Még olyan fiatal. Amikor Natalja odaintett e magához Brandrt, a berser kér lerogyott melléje a padlóra. Lothaire még mindig szundikált. Declan a többiektől távol kuporodott le, és - mint mindig - most is kirekesztettnek érezte magát. Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne bámulja Regint. De nem sikerült. A valkűr szeme alatti sötét karikák és a bőre sápadtsága pofonként érte, megsokszorozva a bűntudatát.

Amikor találkozott a pillantásuk, Declan meg sem próbálta rejtegetni, mit érez. Olyan nagyon kívánlak. Bármit megadnék, hogy visszacsináljam az elmúlt egy hónapot. Hogy megszabaduljak ezektől a hegektől a kedvedért. Regin ellenséges arckifejezéssel elfordította a fejét. Amikor Thad átkarolta a vállát, a fiúhoz bújt. Declan keze ökölbe szorult a háta mögött, ahogy próbált ellenállni a vágynak, hogy széttépje a béklyókat, és elragadja a valkűrt a félszerzettől. Amikor a lába újra megállíthatatlanul rángatózni kezdett, és erősödött a reszketés, a falhoz hajtotta a fejét, és felbámult a mennyezetre. A tünetek nem voltak olyan súlyosak, mint korábban, de a karjában Regin nélkül sokkal rosszabbnak érezte. Szükségem van rá. A fogát csikorgatta, próbálta mozdulatlanságra kényszeríteni a lábát... Lothaire hirtelen fölegyenesedett, levegő után kapkodott, végigpaskolta a mellét a nyakától a derekáig. Az arca eltorzult, verítékben úszott a teste. Declan összehúzta a szemét. A vámpír éppen most álmodott a megkínzásomról, megtapasztalta, milyen volt. Mikor Lothaire vörös szeme megállapodott rajta, Declan azt mormogta: — Akadjanak az átkozott torkodon... 42 Regin hirtelen riadt föl. Ismét Thadnek dőlve szundított el, aki még mindig békésen hortyogott mellette. Az éjszaka és a reggel folyamán hol elaludtak, hol felébredtek, lassan gyógyulgattak, miközben arra vártak, hogy odakinn csituljanak a harcok. Megdörzsölte a szemét, aztán körbepillantott. Rengeteg kínzóeszközt látott mindenfelé, de hóhért egyet sem. Chase és a többiek a másik helyiségben voltak. Amikor Thad belefúrta az arcát a nyakába, elnyílt ajkát a bőrére tapasztva, Regin fejbe kólintotta a fiút. - Nehogy átmenj nekem vámpírba! - Mi? - Thad hirtelen fölegyenesedett; az agyarai borotvaélesek voltak. — Hol vagyok? Regin a fiú agyaraira pillantott, majd lefelé. - O, istenek, előfordul, hogy nem áll fel a farkad? Találsz hátul fürdőszobát, menj, fejd meg kígyót, vagy valami! Thad vérvörösre pirult. - B-bocsánat - motyogta. Lejjebb rángatta magán a pólót. - Nem tudom, mi történik velem. - Közel jártál hozzá, hogy megharapj vagy megcsó kolj, esetleg mindkettő. Kizárt, kölyök! Több esélyed van Nataljával - és pillanatnyilag még az is a nullával egyen lő. - Thad halálra vált tekintetét látva Regin nagyot fúj 388 tatott. - Nézd, nehéz éjszakám volt, és rajtad töltöm ki a mérgemet. - Értem én. Semmi gond. - Thad megdörzsölte az arcát. - Szóval, ó, Natalja teljesen elérhetetlen a számomra? - Igen, Brandr a farkad útjába állt. Sajnálom. De egy nap majd találsz valakit, aki nem mérgező... - Regin elharapta a mondat végét, mert Natalja jött feléjük a kijárattól oda vezető lépcsőkön. Thad talpra ugrott, fésiilködés gyanánt beletúrt a hajába. - Ébresztő, a hasatokra süt a nap! - csicseregte a tündér, miközben bemasírozott a szobába; kipihentnek és nyu- godtnak látszott. - Gyertek, már magasan jár a nap, és el kell érnünk a csónakot!

És nyilvánvalóan szexben is volt részed, jegyezte meg magában Regin irigykedve. Miután visszatér New Orleansba, szerez magának valakit. Többé nem lesz hűséges Aidanhez. Sőt, két szeretőt is tart majd. A pokolba, egy egész falka vérleopárd koslatott utána. Mindegyiküknek fölemelem a farkát. Regin talpra kászálódott, bár minden egyes porcikája tiltakozott ellene. - Megyek pisilni. - A mosdó felé vette az irányt. Natalja megborzolta Thad haját, amitől a fiú még jobban zavarba jött, aztán követte a tündért kifelé a helyiségből. Regin éppen az arcát mosta, mikor Natalja lehuppant a szomszédos mosdókagyló mellé. - Szóval, mit gondolsz a tegnap éjszaka elhangzott vallomásokról? Gondolom, elrontották a bosszúszomjas terveidet. Mivel kiderült, hogy nem Chase adott utasítást a megkínzásodra. - Ez csak annyit jelent, hogy életben hagyom. - Hát, fontosabb, hogy én bosszút álltam. Regin beletörölte az arcát a blúza aljába, aztán megvizsgálta a sebeit. -A bőröd teljesen begyógyult - jegyezte meg Natalja ámulva. - Rengeteget villámlott tegnap éjszaka - az sokat segített. Pár óra múlva olyan leszek, mint új koromban. - De nem ragyogsz. Regin vállat vont. - Lehet, hogy a ragyogás vissza sem tér majd. — Az édesanyja bőre örök életére elhalványult. Miután Wóden és Freya megmentette őt a vámpíroktól, akik mindenkit lemészároltak a faluban, az anyja bőre soha többé nem ragyogott úgy, mint korábban. És az egész testét vámpírharapások nyomai borították. Rajtuk tanultam meg számolni, és eszembe sem jutott, hogy ezzel milyen fájdalmat okozok neki. - O, várj csak! — Natalja leugrott a földre, beletúrt a dzsekije zsebébe. — Életemben először találtam női fehérneműt a zsebemben, ami nem az enyém. - Odanyújtotta Reginnek a melltartóját. - Bár valószínűleg nem utoljára. Regin kibújt a blúzából, hogy fölvegye a melltartót, és magában megesküdött, hogy mihelyt hazaér, az egész cuccot elégeti. Natalja megcsipkedte a saját arcát, aztán pózolni kezdett a tükör előtt. - Nos, mihez kezdesz Chase-zel? Nem fogsz megeny hülni iránta? Az éjjel ez már majdnem megtörtént, amikor Régin meglátta a férfi sebhelyeit - és miközben Chase az elvonási tünetektől szenvedett. Chase a többiektől félrehúzódva kuporgott, az egész tes te remegett a sötétben, de egy szót sem szólt. Egyedül ment keresztül az egészen... De aztán Reginnek eszébe jutott, mit tett vele a férfi. - Ismerve az összes bűnét? Normális esetben, ha valaki elrabol, megmérgez vagy ledöf, nem adok az illetőnek második esélyt. Normális esetben. Fel fogok szállni arra a csónakra, aztán az első adandó alkalommal pokoli messzire tűnök a közeléből. Megkeresi Luciát, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta. - Nem vonzódsz hozzá? - Egy csöppet sem - vágta rá Regin, figyelmen kívül hagyva Natalja hitetlenkedő horkantását. — Ha már a vonzalomnál tartunk. Szóval, te és Brandr? Thad teljesen magába zuhant. - A kölyök tizenhét éves. Éppen csak betöltötte a tizenhetet. Brandr és én csupán szexeltünk. Nem nagy ügy. - Aha. - És az igazat megvallva, nem is volt olyan klassz. Féltem, hogy a nyakbilincs ellenére megmérgezem, ő pedig aggódott, hogy fájdalmat okoz. így aztán ahelyett, hogy igazán

élveztük volna, mindketten feszültek voltunk. De akarsz hallani valami vicceset? - Közelebb hajolt Reginhez. - Alig tudom levenni a szemem Lothaire-ről. Kilestem, amikor mosakodott — félmeztelenül —, és elámultam a teste láttán. A testalkata és az arca és hibátlan, akár egy szobor, vagy mi. És a szeme... Regin egy szó nélkül elindult az ajtó felé. - Mi van? - kérdezte Natalja, miközben követte. - Mondj egyetlen dolgot, ami nem tökéletes rajta! Regin a válla fölött szólt vissza. - Talán a borotvaéles vámpíragyarai? Esetleg az a tény, hogy a „testalkatát” folyékony diétának köszönheti? És a szeme, amelyről oly lelkesen áradozol? Vérvörös. - Ezek csak részletek - dörmögte Natal ja. A mosdó előtt csatlakoztak Thadhez, aztán együtt léptek ki a bunkerből a zuhogó esőbe és a heves szélbe. Alacsonyan szálltak a felhők, ami azt jelentette, hogy az idő nem javul. Remek! Valkűr lévén Regin kibírta az extrém időjárási körülményeket, de ez nem jelentette azt, hogy élvezte, ha bőrig ázik és vacog a hidegtől. Óvatosan kerülgették a meredező sziklákat, majd kiértek a legközelebbi tisztásra. Sziklákat láttak mindenfelé, a távolban hegycsúcsok tűntek fel; egyik zordabb és kietlenebb volt, mint a másik. A többi férfi itt csatlakozott hozzájuk. Chase keze ezúttal elöl volt összekötözve. Biztos Brandr, az örökké lojális seggfej béklyózta meg. A mester meg sem próbált közeledni Reginhez, nem is szólt hozzá, de sötét, birtokló pillantást vetett rá. Nem, még mindig semmit nem érzek. Egyáltalán semmit. A semminél is kevesebbet. Declan riadtan összerándult, amikor észrevette, hogy Regin bőre ugyanolyan halvány, mint az éjszaka. Mostanra a valkűr sebének nagyjából be kellett ugyan gyógyulnia — és Regin szemlátomást fájdalom nélkül mozgott —, a bőre azonban változatlanul hamuszürke volt. Mi lesz, ha soha többé nem változik vissza normálissá? Ha addig élek is, de kitalálom, hogyan hozhatnám helyre a dolgot. Regin csak egyszer pillantott rá, aztán többé felé se nézett. Ez nem lepte meg Declant, tekintve, hogy mit tett a valkűrrel. És mindaz még az előtt történt, hogy fölfedte előtte a sebhelyeit. Egész éjjel azon töprengett, vajon mi az ördög bírta rá erre. Regin látható undorral nézett körül. Bár alattuk sűrű fenyőerdő terült el, a hegycsúcsok csupaszok voltak - és nem azért, mert hó borította volna őket, hanem azért, mert túlságosan sziklásak voltak ahhoz, hogy fák kapaszkodhass^ nak meg rajtuk. Declan mindig élvezte a magas hegyek sivárságát, dr Regin egy forró éghajlatú, mocsárral körülvett városban élt. Ha már most sem tetszett neki a táj, a véleménye csak még rosszabb lesz, minél magasabbra jutnak. Szinte folyamatosan esik majd az eső, és egyre erősebb lesz a szél. Regin kisöpört egy nedves fonatot az arcából. - Újabb nap a paradicsomban. Gyűlölhet jobban nő férfit, mint ahogy ö engem? Regin figyelme már Lothaire-re irányult, aki még mindig a rémálmai hatása alatt volt. Ha a vámpír átélte mások emlékeit, akkor hogy is ne érezné úgy, mintha őt is megkínozták volna? Declan valaha úgy gondolta, hogy a legrosszabb ellenségének sem kívánja a saját múltbeli szenvedéseit. Ám most, ahogy eszébe jutott Lothaire harapása, megállapította magában: nem, egy cseppet sem sajnálom őt.

- Hogyan fogod tartani velünk a lépést napközben? — faggatta Regin a vámpírt. - A felhős ég, a kiváló táplálék és a lopott katonai cucc segítségével - nyugtatta meg Lothaire, és megpöccintette széles karimájú gyékénykalapját. - És te? - Nem jön el érted a barátnőd, La Dorada? Lothaire megmerevedett, mintha hallgatódzna, nem közeledik-e La Dorada. - iMég nem. De fog. - Tartsd magad távol tőlem, vérszívó, vagy megismered azt, amit sosem akartál megismerni. Regin ismét ösztönösen a kardjai után kapott. A kardok után, amelyeket soha semmi nem pótolhat. Biztosan betemették őket az épület romjai. Lothaire felsóhajtott. - Regin, az ékesszóló. - Fogd be! Csak azt mondd, merre menjünk. Declan azonnal válaszolt. - Az lesz a legjobb, ha nyugatnak tartunk... Regin csalhatatlan ösztönnel azonnal nyugat felé fordult, és elindult hegynek fölfelé. Natalja és Thad csatlakozott hozzá, és a trió nyomban beszélgetni kezdett, ami többnyire abból állt, hogy a két nő megválaszolta Thad folyamatos kérdéseit. Brandr Declan mellett maradt, míg Lothaire zárta a sort. - Istenek, haver, soha nem láttalak még ilyen visszafogottnak - jegyezte meg Brandr halkan. - Csak egypár... ó, Aidanre értetted. - A pokolba, még amikor haldokoltál, akkor is lelkesebbnek tűntél, mint most. Mikor Declan nem válaszolt, Brandr elkáromkodta magát. - Figyelj, még nincs vége mindennek. Erez valamit irántad. - O, igen. Nagyon is erős érzelmekkel viseltet irántam. Például gyűlöl. - Ha így lenne, akkor miért volt képtelen megölni téged? - Azt mondta, hogy nem érdemiek tőle könyörületet... — Declan egész testében megfeszült, ahogy Lothaire közelebb lépett hozzájuk. - A valkűrről beszélgetünk, mester? - Ne nevezz így! Már nem vagyok az. - Akkor most vajon mi vagyok? Declan... semmi volt. - Kifogysz az időből - figyelmeztette Lothaire. - Mihelyt Regin elszökik erről a szigetről, gondolkodás nélkül otthagy majd téged. Én pedig követni fogom őt. Mostantól ez lesz a dől gok rendje. - Nem hittem volna, hogy a vérszopók elleni harccal töltött ezer év után ezt mondom majd, de... a vámpírnak igaza van - szólalt meg Brandr. - Vissza kell hódítanod őt, mielőtt elérjük a csónakot. - Visszahódítani? - csattant fel Declan. - Soha nem is volt az enyém! — Mindennek vége közöttünk. Csupán egyetlen olyan éjszaka volt, amikor Declan úgy érezte, hogy valódi kapcsolat van közöttük — akkor, amikor Regin az otthonában, a fürdőkádjában volt. Olyan csodálatos meséket mondott neki, hogy Declan egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy szabadon engedi a valkűr összes torzszülött szövetségesét, és elrepül a lánnyal az átkozott Belfastba. Abban a pillanatban az egész őrültségnek tűnt; most utólag elszalasztott lehetőségnek. De, emlékeztette magát Declan, nem volt kapcsolat. Az egész csupán színjáték volt amelynek az ő meggyilkolása volt a célja. Lehet, hogy Regin az utolsó pillanatban elállt a csóktól, de attól még a szándék megmaradt. - Ne fáraszd magad! - Vissza tudod őt hódítani - erősködött Brandr.

Declan megmagyarázhatatlan bizalmat érzett a berserker iránt. Igen, Brandr többször is bizonyított már, de még Declan is kénytelen elismerni, hogy ennél többről van szó. Olyan, mintha ismernék egymást... A remény szikrája éledt benne a férfi szavai nyomán. Brandr talán elég sokat tudott Reginről ahhoz, hogy a segítségére legyen. Igen, és az is lehet, hogy hiábavaló vágyakat kergetsz. - Hogyan? - Ezt tényleg hangosan kimondta? Basszus! Thad lemaradt, csatlakozott hozzájuk. Még mindig a hatalmas zsákot cipelte. - Szóval, miről beszélgettek? — kérdezte, miközben a Lothaire-éihez igazította a lépteit. - Arról, hogyan hódíthatná vissza Chase a valkűrt - magyarázta a vámpír. Chase gyilkos pillantást lövellt felé a válla fölött. - Hát, uraim, úgy vélem, ez a beszélgetés sört kíván — jegyezte meg Thad ünnepélyes arccal. Declan összeráncolta a homlokát, amikor meghallotta a nyíló doboz sziszegését. - Sört hoztál magaddal? Azzal van tele a hátizsák? - Regin azt mondta, hogy a Szövetségben korhatár nélkül lehet inni. És arra gondoltam, hogy meg fogok halni meg minden. Egyébként nemcsak sör van nálam. Hanem óvszer, kölni és fogkrém is. A legszükségesebbek. Vagyis élelmünk nincs. - Vagyis azt tervezted, hogy szexelsz, mielőtt meghalnál — jegyezte meg Brandr. - Igen, mielőtt— hogyan is fogalmazott Regin? — a farkam útjába álltái. Ez aztán a mocskos száj, kölyök. - Mit mondhatnék? - Brandr vállat vont. - De azért dobj csak ide egy sört! Thad átnyújtott a berserkernek egyet, aztán Lothaire-t is megkínálta, aki azonban válaszul csak felvonta a szemöldökét. - Kérsz egyet, DC? - kérdezte a kölyök. Declan egész testében megmerevedett. - Remélem, rosszul hallottam, hogy minek neveztél. Thad boldog mosollyal feléje nyújtott egy doboz meleg sört. Az egész helyzet szürreális volt. Declan, amint a világ végén kaptat fölfelé egy hegyi ösvényen egy ocsmány vámpír ellenséggel, egy vámpír kölyökkel és egy berserkerrel. És most került a legközelebb férfi barátsághoz az óta, hogy még Belfastban együtt lógott azzal a bandával. Elveszítem az eszemet. Szarni rá. Vedd úgy, hogy már cl is veszítetted. Késő bánat. Fölemelte összekötözött kezét, és elvette Thadtől a sört. - Bocs, hogy meleg. - Pont így szeretem — nyugtatta meg Declan, bár már a napját sem tudta, mikor ivott utoljára alkoholt. Thad kortyolt egyet. - Meddig jutottak? - Ha a tanácsomra vagy kíváncsi, Chase, akkor meg kell őt győznöd arról, hogy a régi Aidán ott van valahol benned. Talán meg kéne próbálnod úgy viselkedni, ahogyan ő annak idején - javasolta Brandr. - Legyek olyan, mint Aidán - jelentette ki Declan hitetlenkedve. Amikor azt sem tudom, hogy én milyen vagyok... Fogalma sem volt arról, micsoda vagy kicsoda volt, s közben versenyre kellene kelnie valaki mással? - Kezdd azzal, hogy őszinte vagy vele. Aidán mindig elmondta neki, hogy mit gondol. És úgy bánt vele, mint egy királynővel. Lothaire gúnyosan elmosolyodott.

- Ez a legpocsékabb tanács, amelyet életemben hallottam! Egyetértek. Brandr kidüllesztette a mellét. - És ugyan miért lenne az, vérszopó? Regin egykor törődött Aidannel - újra így lesz. - Pontosan. Aidannel törődött - magyarázta Lothaire. - Ismertem Ádáz Aidant — egyetlen más halandóról sem hallottam, aki a Horda oly sok tagjával végzett. És tudom, hogy bátor, szőke viking volt, valóságos isten a férfiak között. A nők őt akarták, a férfiak pedig olyanok akartak lenni, mint ő. - Lothaire felsóhajtott. Önmagamra emlékeztetett - jegyezte meg, aztán Declan felé intett az állával. - Chase viszont egy szénfekete hajú, sebhelyekkel teli, alattomos, érzelmi fogyatékos ír. Akit, tiszta véletlenül, világszerte utálnak halhatatlanok és halandók egyaránt. Ne kímélj, vér szív ól De Lothaire-nek igaza volt. Ki Declan, hogy versenyre keljen Aidannel - a férfival, akit Regin nyilvánvalóan szeretett? Declan nem most először érzett izzó gyűlöletet a férfi iránt. Marcangoló féltékenységet. Mégha esetleg Aidán lennék is. Késő bánat. - Nekem sokkal jobb ötletem van — jelentette ki Lothaire. - Miért segítenél neki? - kérdezte Thad nyomatékosan. — Amikor nem segítesz senki másnak? Lothaire bánatosan felsóhajtott. - Javíthatatlan romantikus vagyok. Javíthatatlan romantikus, na persze. Vajon miféle játékot játszik Lothaire? Mit nyerhet ezzel? - Egy ezeréves színtiszta gonosz szerelmi tanácsokat osztogat? Passzolunk — közölte Brandr. - Ha megfogadja a tanácsomat, és nem működik a dolog, semmisnek tekintem az egyik nekem tett esküjét. Declan gondolatait annyira lefoglalta Regin, hogy el is feledkezett arról, milyen mélyre süllyedt Lothaire-t illetően — megesküdött, hogy a vámpír annyit ihat belőle, ameny- nyit akar, és megtesz bármit, amit kér tőle. Ami azt jelenti... Megfogom ölni Lothaire-t, mihelyt nem lesz többé a hasznomra. Brandr megcsóválta a fejét. - Ha nem válik be a tanácsod, Chase csak még jobban elidegeníti magától Regint. - Ez egyáltalán lehetséges lenne? - vetette ellen Lothaire. — Nos, először is, Brandr nem mond a valkűrnek semmit, nem próbálja megolajozni a dolgokat. Brandr hangját utánozva folytatta. - O, Regin, megkínozták. Nyomorúságos az élete. Olyan rettentően kíván téged, és pszt, szegény fickó kábítószerfüggő... - Kábítószer szedsz, DC? - Thad teljesen elborzadt a gondolattól. - Szedtem — helyesbített Declan. — Múlt időben. Brandr úgy meredt Lothaire-re, mintha meg akarná ölni a vámpírt. - Ha próbálnám megolajozni a dolgokat, azért lenne, mert Chase-re ráférne egy kis segítség. Minden segítség, amelyet csak megkaphat. Lothaire az ég felé emelte a tekintetét. — Chase nyilvánvalóan nem szívesen nyílik meg. Ez fölkeltheti Regin érdeklődését aziránt, vajon mi zajlik a fejében. Egy undorítóan magabiztos valkűrről beszélünk, akit fűt a vágy, hogy mindent helyrehozzon, kijavítson. Ha valaminek helyrehozásra van szüksége... Tetőtől talpig végigmutatott Deelanen. - Hát ő az. Declan meg sem szólalt, bár Lothaire okfejtése helyesnek tűnt. Jesszus, Dekko, egy vérszopótóifogadsz el tanácsot, aki kizsarolta a véredet?

Olyan erősen összeszorította az állkapcsát, hogy majdnem ki sem tudta nyögni: — Másodszor? — Ne vegyél róla tudomást - folytatta Lothaire. - Regin hozzászokott ahhoz, hogy bárhová megy, ő kerül a figyelem középpontjába. Az ismerősei körében ő a sztár, hangos és pimasz a csöndes nővéréhez képest, aki állandóan vele van. Ha nem veszel róla tudomást, csak még jobban fölkelted a kíváncsiságát. Ne vegyen tudomást Reginről? Amikor a tekintetét le sem tudja venni a ringó csípőjéről és a popsijáról? Dörömbölt benne a vágy. A gyógyszere nélkül majd elepedt a szenvedélytől. Brandr csettintett az ujjaival Declan orra előtt. — O, igen, ez biztosan pompásan fog működni! — De, tényleg! — Thad megitta a maradék sörét, és kör- bekínálta a következő kört. Amikor Declan és Brandr is nemet mondott, kibontott magának egy újabb dobozt. - En sem vettem tudomást Sally Ann Carruthersről egy teljes szemeszter alatt. Anyukám egy délután korábban jött haza a munkából, és ott találta nálunk. Ezt kapjátok ki - Sally Ann Carruthers meztelenül várt rám az ágyamban. Anyu a fülénél fogva rángatta ki a házból. Brandr fölvonta a szemöldökét, aztán Lothaire-hez fordult. - És mi a terved következő pontja? - Ma éjjel gondoskodunk róla, hogy Regin egyedül maradjon. Aztán Chase erőszakot alkalmaz, hogy megtörje a jeget. - Erőszakot - ismételte meg Declan. - Kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniükböl- cselkedett Lothaire. Thad nagyot böffentett. - Az erőszakról semmit nem tudok. Arra neveltek, hogy tiszteljem a nőket. - Majd reggel tiszteli. Vagy nem - jelentette ki Lothaire, aztán elkezdte részletezni az éjszakára vonatkozó terveit. Miközben beszélt, Declan rádöbbent, hogy a stratégiában van valami beteges logika. Ki kell majd lépnie a kom- fortzónájából, de ha ez a terv működik... - Ez a dolog egyértelműen túlmutat a tapasztalataimon - összegezte végül Thad. - De van egy ötletem, DC. A nagyim szerint van valami, amit a férfiak mindig elfelejtenek megtenni, valahányszor hibáznak - egyszerűen azt mondani, hogy sajnálom. Ne felejtsd el megtenni. — Újabb sört halászott el a hátizsákból. — Megyek, megnézem, nem szomjasak-e a csajaim. Azzal előrebotorkált, hogy csatlakozzon Reginhez és a tündérhez. Brandr szemlátomást beletörődött Lothaire tervébe, de azért fontosnak tartotta megjegyezni: - Ha működik a dolog, Chase, akkor sem csókolhatod meg őt. - Mert az ajka olyan a férfiak számára, mint a kábítószer? Ez tényleg igaz? - Aidán egyszer bevallotta, hogy a csókja olyan, mint a kábítószer, de szerintem nem szó szerint értette. A pokol ba, állandóan csókolóztatok. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezzel hamarabb fölidéződ ne benned a múltad. Már nem hangzott olyan rosszul az ötlet, hogy Declan elvesszen Aidán emlékeiben. Különösen akkor, ha ezzel el 400 halványodnának a saját emlékei a kínzásról, a kábítószerfüggőségről és arról, hogy fájdalmat okozott Reginnek. Ezek helyett arra emlékezne, milyen érzés volt, amikor tisztelték az emberei ahelyett, hogy féltek volna tőle, amikor Regin imádta, ahelyett, hogy gyűlölte volna. -Te tényleg hiszel ebben az átokban? Furább dolgok is előfordultak a Szövetségben, de Dec- lant már átkozták el korábban is, és tudta, milyen érzés. Vajon nem érezné a közelgő végzetet? -Túl sokszor voltam a szemtanúja — felelte Brandr. - Szóval nem csókolhatod meg, és nem eshetsz berserker dühöngésbe. És semmiféleképpen nem teheted a magadévá.

Nem tehetem a magamévá? Ha az a valkűr széttárja a combját, és tényleg azt akarja, hogy Declan közéjük feküdjön...? - Haver, jól érts meg engem! — Declan mélyen belenézett Brandr szemébe. — Ha esélyem lesz rá, én azt kibaszottul megragadom! 43 Van valaki odakinn a sötétben? Regin fülei megrándultak. És engem figyel? Megmerevedett a patakban állva, amelyet a tábortól nem messze fedezett föl. Összehúzott szemmel nézett végig a környéken — egy ingoványos fennsíkon, magasan fenn a hegyekben. A patak itt medencévé szélesedett, amelyben mellig ért a víz, aztán zuhatagként omlott alá a mélybe. A kardja és frissen mosott ruhái egy közeli sziklán hevertek, alig ugrásnyira tőle. Eltelt egy másodperc. Aztán még egy. Lehet, hogy csak a szemerkélő eső zavarta meg az érzékeit. Folytatta a fürdést, heves mozdulatokkal sikálta a karját a homokkal; nehogy ideje legyen ismét elmerülni a gondolataiban. Boldogtalan hatfős csapatuk egész délután és az éjszaka nagy részében menetelt, de aztán úgy döntöttek, hogy hajnalig pihennek. Bár Regin még képes lett volna tovább gyalogolni — a mellkasa már tökéletesen begyógyult —, Brandrnak, Chase-nek és Nataljának ennie kellett, ezért elmentek vadászni. Thad pedig elbágyadt. Kicsit sok volt neki a három sör. Érzelgős hangulatba került az alkoholtól, hiányzott neki a családja, a barátai és az iskola. — A kölyöknek vért kellene innia, nem azt a löttyöt - jegyezte meg Regin Nataljának. — Fölajánlod talán a tiédet, valkűr? - kérdezte a tündér. Bármennyire kedvelte is Regin Tliadet, nem állt készen arra, hogy egy vámpír megcsapolja az ereit. Az egy dolog, hogy nem utálsz egy vámpírt; teljesen más tészta megtölteni a véreddel egy sörösdobozt, hogy ihasson belőle... Chase egész délután ügyet sem vetett Reginre, pont úgy, ahogy a valkűr tette vele, a cellában. Regin képtelen volt elviselni a dolgot, ezért félrehívta Brandrt, és próbálta kifaggatni, miről beszélgettek ők négyen. A berserker azonban csak a vállát vonogatta. — Kérdezd Chase-t. Regin tarkón legyintette Brandrt, aztán elviharzott mellőle. De képtelen volt kiverni a fejéből Chase-t, a sebhelyeit. Réginek látszottak, ami azt jelenti, hogy fiatalkorában szerezte őket... Az emlékképek, amelyek előző éjszaka kezdtek éledezni a tudata mélyén, hirtelen előtörtek, és hirtelen megjelent a lelki szeme előtt az a fénykép, amelyet Chase mutatott neki egy párról, akiket élve felfalt a neoptera. Az asszony és a férfi testén látható ívelt, tudatos formában ejtett sebek pontosan megegyeztek Chase hegeivel. Visszaemlékezett a férfi szavaiból áradó haragra, a válla merevségére. Ahogyan ököllel veri az asztalt. Fölszisszent. Azok a szülei voltak. Declan Chase anyja és apja. Végig kellett néznie, ahogy a neók fölfalják a családját, miközben az ő húsát marcangolják? A képen látható pár középkorú volt. Vagyis Chase fiatal volt, amikor azok a lények... táplálkoztak belőle. Regin a szájára szorította a kezét. Chase nyilván csodával határos módon élte túl a támadást. Mennyire retteghetett közben! Regin fölpillantott a felhős égboltra. Bár már értette Chase motivációit, ez nem jelenti azt, hogy képes megbocsátani a férfi bűneit. Lehet, hogy nem volt köze az élveboncolásához, de

megkínozta őt, ebbe a földi pokolba hozta őt és a barátait foglyokként. Vajon MacRieve és Carrow élve kiszabadult? Az a vé- mon Malkom Slaine vajon odakinn vadászott a boszorkányra és gyámleányára? Regin szembekerült már egyszer vémonnal, és szerencséje volt, hogy élve megúszta a kalandot. Ezek a lények elképesztően erősek és gyorsak voltak. Ha Slaine bosszúra szomjazott, akkor vajon ki lett volna képes megvédeni Carrow-t? És Chase miatt nem lehetett Regin Luciával. Fogalma sem volt arról, hogyan boldogul a nővére odakinn a nagyvilágban. Vajon lesz annyira őrült - és elkeseredett hogy egyedül szálljon szembe Cruachcsal? Regin a víz alá bukott. Egyébként is, mit akarhat egyáltalán Chase-től? Az örök boldogságra esélye sincs a férfival. Chase megvetette a halhatatlanokat. Tegnap óta munkanélküli, hajléktalan kábítószeres, olyan hatalmas célkereszttel a hátán, mint az egész Szövetség. Ha egyáltalán Chase túléli az egészet. Ha nem csókolóz- nak, és nem szeretkeznek. Máskülönben már az előtt feldobja a talpát, hogy a Szövetség bármely tagjának esélye legyen a nyomára bukkanni... Megmerevedett, amikor megérezte, hogy Chase közeleg. Nem tudsz sokáig ügyet se vetni rám, hm, te ír? Regin hátralesett a válla fölött, és meglátta a férfit a víz szélén ácsorogni. Bilincsek nélkül. A francba, Brandr! Aztán összeráncolta a homlokát. Chase arckifejezése ha tározott szándékról árulkodott, szürke szeme ragyogott. Vajon mire szánta el magát? A pulóvere és a nadrágja mintha jobban feszült volna rajta, mint korábban. Mintha napközben megnőtt volna, aminek nem volt semmi értelme... Megragadta a pulóvere alját, hogy lehúzza magáról. Talán azt hiszi, hogy bejöhet mellém a vízbe? -A medence foglalt. Menj máshová, Chase! A férfi azonban nem engedelmeskedett, és Regin már nyitotta a száját, hogy valami csípős megjegyzést tegyen. A szavak azonban elhaltak, mihelyt Chase lerántotta magáról a pulóvert, fölfedve izmoktól duzzadó mellkasát. A hegek kevésbé kiugrónak tűntek most, mint előző éjszaka, mintha megnőtt volna Chase mellkasa. Ahogy Regin végigpillantott a férfi testén, azon kapta magát, hogy legalább annyira bámulja tökéletesen kidolgozott izmait, mint a bőrét borító hegeket. Kőkemény, kockás hasizmot látott a katonai gyakorló dereka fölött. Regin pillantása Chase lapos köldökére siklott, aztán a lefelé vezető szőrcsíkra. Majd még lejjebb... Nagyot nyelt. Chase láthatóan keményedett. Regin elkapta a tekintetét; szentül elhatározta, hogy másfelé néz. Chase dögcédulákat viselt a nyakában, az egyik izmos alkarján hatalmas katonai órát hordott. Jól mutatott a katonai bakancsban, a csípőjére csúszó nadrágban és a klassz katonai kiegészítőkkel. Még sebhelyekkel is nagyon-nagyon jól nézett ki. Dögös volt talán, mint az eredeti Aidán? Nem. De izgató. És ebben a pillanatban Chase úgy nézett ki, mint egy olyan férfi, aki pontosan tudja, hogy mit akar, és közel áll hozzá, hogy meg is szerezze. Chase mester, a férfi... szexi volt. Amikor leült egy közeli sziklára, és fölemelte a lábát, hogy kifűzze a bakancsot, kockás hasa megfeszült. Regin kelletlen elragadtatással figyelte, ahogy Chase lehúzta mindkét bakancsát. Aztán fölállt, a cipzárjához nyúlt, és megfogta, hogy lehúzza. Regin szólni fog, hogy hagyja abba. Mindjárt. Chase kihúzta magát, hagyta, hogy a nadrág lecsússzon a földre, aztán kilépett belőle.

Lélegezz, Regin! A farka félig már kemény volt, és folyamatosan merevedett, kiemelkedett a göndör fekete szőrzetből. Rángatódzott, lüktetett, Regin szeme láttára nőtt egyre nagyobbra. A feszes húsdarab alatt a golyói súlyosan lógtak, és szemlátomást húzódtak össze. A jó karban lévő és viszonylag fiatal Declan Chase Regin három feltétele közül kettőnek megfelelt. Mindig is lenyűgöző méretekkel volt megáldva, de ez... Regin karmai begörbültek a vágytól. Ne bámuld a farkát, te ribanc! Ám a teste többi része legalább ennyire elnyerte a valkűr tetszését. Férfiasan erős lábszárát fekete szőr borította. Keskeny volt a csípője, megfeszültek az oldalán az izmok. Regin teljesen le volt nyűgözve. Ám mikor Chase közelebb lépett, a valkűr magához tért a bűvöletből. - Kösz a roncstelep látványát - szólalt meg, majd elfordult, és újra mosni kezdte a karját. — De megmondtam, hogy tartsd magad távol tőlem, mester. - Nem vagyok többé mester, sem a Rend tagja. Regin vállat vont. - O, azért, mert elveszítetted az intézetedet? - Nem vagyok többé mester, mert te nem lennél egy olyannak az asszonya — jelentette ki Chase, aztán besétált a vízbe. 44 Declan egyre közelebb ért. Valamilyen szinten olyan volt ez az egész, mint egy katonai akció. Ám soha egyetlen célkitűzés sem jelentett neki ilyen sokat. És egyik korábbi támadási terv sem okozott neki ekkora belső konfliktust. Élete egyik legnehezebb tette volt levetkőzni a valkűr előtt. Megrohamozni a cerunno fészkét? Rutinfeladat. Megtámadni a démonok várát? Gyerekjáték. Kitenni magát a valkűr kutató pillantásának, kockáztatva az elutasítást? Irtózatos erőfeszítés. Mégis valahogy sikerült nyugton maradnia, miközben Regin ráérősen megvizsgálta testének minden négyzetcentiméterét. Chase valami okból nem hitte, hogy a valkűrt taszítja a látvány. Isten az égben, éppen ellenkezőleg! Amikor a valkűr szeme fölvillant, még jobban felállt a farka a kutató pillantás alatt. Semmit nem veszíthetsz, Dekko. Ha nem működik a terv, legalább megszabadulsz a vámpírnak tett egyik esküdtől. Regin keskeny válla megfeszült, amikor mögé lépett. Meggondolatlanul kinyújtotta a kezét, és kisimította a hajat a valkűr tarkójáról. Előrehajolt, hogy megcsókolja a selymes bőrt a nyakpánt alatt... Regin hátracsapott a könyökével, és pont szájon találta. - Ne merészeld! Ahogy Declan remélte, a valkűr nem elégedett meg egyetlen ütéssel, az csak elindította a lavinát. Regin meg- pördült, és emelte az öklét, hogy arcon vágja őt. Declan megrázta a fejét, aztán oldalra lépett, és megcsókolta Regin nyakát. - Fejezd be! - A valkűr ismét szájon vágta. Declan rászorította vérző ajkát a nyaka másik oldalára. - Mi a baj veled? - A következő ütés pontosan állón találta. De Declan csupán megdörzsölte az állával Regin hegyes fülének csúcsát. Valahányszor a valkűr megütötte, egy csókkal vagy simogatással válaszolt.

- Azt hiszed, hogy fáj, valkűr? Úgy ütsz, mint egy gyönge kislány. - Gyönge kislány! - sikított Regin, aztán megsorozta Declan veséjét, egyre közelebb szorítva a férfit a parthoz. Declan soha életében nem fogadott még verést ilyen boldogan. Természetesen Regin nem nyerte vissza teljes valkűr erejét, ő pedig közel állt ahhoz, hogy berserker dühöngésbe váltson. Megbotlott, és kiesett a partra, mire Regin rávetette magát, föléje térdelt, és úgy ütötte az arcát, mint a bokszoló a homokzsákot. Ahelyett, hogy kivédte volna az ütéseket, megmarkolta Regin tökéletes mellét, és felnyögött, amikor megérezte a súlyukat. Puha, nedves hús feszült a tenyerének. A bimbói feszes gömbök... Felnyögött, és a valkűrnek nyom ta az ágyékát. Regin félreütötte a kezét; Declan hagyta. - Ha nem hagyod abba a csiklandozást, valkűr, még azt fogom hinni, hogy azt akarod, én is csiklandozzalak. - Va jón Regin tudatában volt egyáltalán annak, hogy mindkei ten meztelenek, és a combja közé szorítja őt? Declan érezte a valkűr öléből áradó forróságot, a nedves meleget a hideg szélben. — Egész éjjel képes vagyok ezt csinálni, leányzó. - Te fasz! - üvöltött fel Regin lihegve, miközben a szegy- csontját püfölte. - Lehet, hogy azért nem fáj, mert tele van a szervezeted kábítószerrel! Declan mélyen a valkűr szemébe nézett. - Soha többé nem nyúlok ilyesmihez - ígérte, és komolyan is gondolta. - Vagy talán azért nem érzel fájdalmat, mert azok az ocsmány hegek túl vastagok! - Regin végighúzta a karmait a hegeken. Szégyen öntötte el Declant. Haragra lobbant. Soha nem fog túllátni rajtuk. Ahogy előre tudta. Ám aztán rádöbbent valamire. Összehúzta a szemét. - Lehet, hogy csúnya vagyok, Regin, de valami miatt mégis begörbültek a karmaid. - A valkűr látta őt teljesen meztelenül, mégis felizgult. Legszívesebben diadalittasan feliivöltött volna. Felbátorodva közelebb hajolt, és végighúzta az ajkát az egyik feszes mellbimbón. Regin egy szempillantásnyi habozás után visszakézből pofon vágta. - Ez ellen már nem védekezel olyan gyorsan, ugye, leányzó? Leszorította Regin karját, hogy a másik bimbójához is hozzáférjen. Bár a valkűr próbált kiszabadulni, az ajka közé fogta a bimbót, ízlelgette, nyalogatta... Rekedten felnyögött, aztán szívni kezdte, a szeme hátrafordult az üregében. Jól hallotta, hogy a valkűr felnyög? Fájdalmasan lüktetett a farka. Regin csábító hangon kérlelni kezdte. - Chase, engedj el! Hadd érintselek meg! Igen! Declan lecsúsztatta a kezét Regin csípőjére, bár a bimbót nem engedte ki a szájából. - Az érintésemre vágysz, Penge? - Regin hátranyúlt, és a karmaival végigszántott a combján, véres barázdákat hagyva maga után. - Csak ezt kaphatod tőlem - fájdalmat! Declan még erősebben szívta a mellét, míg a bimbó lüktetni kezdett a nyelve alatt. Fájdalom? Egy csepp fájdalmat sem érzett. Istenek, Chase szája olyan forró volt a mellén, az ajka szorosan összezárult a bimbó körül. A férfi szinte dorombolt, izmos teste izgatóan megfeszült alatta. Eddig észre sem vette, milyen hatalmas volt Chase hozzá képest. Akárcsak Aidán. Mégis annyira más. Egy kelta buja nyelvvel és rekedt hanggal. Csábította a csók gondolata, de egyelőre jobban élvezte, hogy verheti. Ellökte hát magától, és pofon vágta. - Ez az, Regin, tedd, amit kell. - O, meg is teszem! - Az utolsó három hétben Regin valóságos kuktának érezte magát, és most végre kiengedhette a gőzt. Minden egyes ütéssel csökkent a benne lévő feszültség. Nem

csupán Chase volt képes haragra - az övét pedig az enyhítette, hogy a férfi vérét vette. Chase egyik szeme feldagadt. Az ajka felhasadt. Széles mellkasát karmolások nyomai éktelenítették. Vérzett a lába. És mégis olyan kemény volt a farka, mint a kő. Chase megragadta a csípőjét, és lejjebb húzta a hasán, az erekciójához szorította. -Annyira kívánlak! Mintha láz égetne. Regin ellökte a férfi kezét. - És én ugyan miért kívánnálak téged? Talán azt hiszed, hogy elfelejtem, amit tettél velem? - Nem, nem kell elfelejtened. De meg tudom menteni ezt a dolgot kettőnk között. Kész vagyok megtenni bármit. - Megmenteni, mi? De tudod, emlékszem ám a tegnap éjszakára is. Fojtogattál. — Belebokszolt a férfi fülébe. - Nehéz volt megtenni? Declan arca megmerevedett, ismét megjelent rajta az a kegyetlenség, amelyet Regin soha többé nem szeretett volna látni. - Csak addig szorongattalak, míg elájultál. Mi ebben a nehéz? - O! — Regin ismét visszakézből pofon vágta. - Hát persze hogy kibaszottul nehéz volt! — bömbölte Declan; kidagadtak a nyakán az erek. - Az egyik legnehezebb dolog, amit valaha tettem. Brandr közel járt hozzá, hogy kilyukassza az átkozott szívedet. Ami így is megtörtént. - De a te kezed egy csöppet sem remegett, amikor nem engedték, hogy levegőt vegyek! — Újabb hangos pofon csattant. - Mert muszáj volt! A francba, te nő, hiszen meghaltál! És én... nem tehettem ellene semmit. - Megremegett a hangja. Lehet, hogy Chase nem gyűlöletet érzett, hanem valami mást? Elhalványult emlékek kezdtek felderengeni Regin fejében. Könnyeket érzett az arcán? Chase azt mormogta a fülébe, hogy tartson ki? Regin összehúzta a szemét. - A nagy, erős Penge tegnap éjjel nem tudott uralkodni az érzelmein? — Csatt. — Összetörte a kis szívedet, hogy olyan állapotban kellett látnod engem? — Pofon visszakézből. — Könnyeket hullattál? Declan egyetlen villámgyors mozdulattal a hátára fordította Regint, és föléje hajolt. - Úgy sírdogáltam fölötted, mint egy kisbaba. — Leszorította a valkűr kezét a földre a feje fölött. - Képes vagyok érezni, Regin. És majd belehaltam, hogy így kellett látnom téged! - Villogni kezdett a szeme. - Amitől piszkosul kiakadtam, valkűr. Mivel ezzel elveszett minden reményem arra, hogy veled élhetek. Declan befurakodott Regin combja közé, mintha égetné a vágy, hogy magáévá tegye őt. - Mindig te leszel számomra az egyetlen, Regin. - A szabad kezével megmarkolta a valkűr combját, hogy a megfelelő helyre igazítsa a farkát. - Ne, Chase! - Regin hátrakúszott, próbálta kiszabadítani a kezét a férfi szorításából. Soha! — Levegő után kapkodott, a keble zihált, a bimbói megduzzadtak. - Nem teheted. Nincs szex! - Tehát érzel valamit irántam, valkűr? Talán most már inkább azt szeretnéd, ha életben maradnék? — Lehajolt, hogy megcsókolja Regint, de a valkűr félrekapta az arcát. - Ne csókolj meg! — sziszegte villogó szemmel. - És sehol se csókolhatlak meg? Regin hiába vergődött, Declan egy közeli fűágyhoz cipelte. - Mit csinálsz? — csattant fel a valkűr. Declan a markába szorította Regin csuklóját, aztán a valkűr lába közé térdelt. - Csak meg akarlak ízlelni, Regin. Almomban már megtettem.

- Felejtsd el! - Regin összeszorította a combját. Declan azonban szétfeszítette a vállával a lábát, és a sző ke bozont fölé hajolt. - Egy csók, aztán abbahagyom. - A francba, Chase... Declan a valkűr öléhez szorította az ajkát, és nyal in tott egyet, ami azonnal elhallgatta Regint, őt pedig való sággal sokkolta. - O, basszus! - Reginnek isteni volt az íze, az öle nedvesen remegett. Declan meg akarta kérdezni a lánytól, akarja-e, hogy abbahagyja. Képtelenség. A nyelvével mélyre hatolt, hogy újra megízielje. Regin felnyögött, villámok csapkodtak fölöttük. Declan megkapta az engedélyt. Eleresztette Regin csuklóját, és a valkűr két kézzel a fejéhez kapott, de nem azért, hogy eltolja magától, hanem hogy belemarkoljon a hajába - most először érintette őt harag nélkül. Többet! Declan belélegezte Regin illatát. - Ez az, Regin! Hadd tegyem ezt meg neked. - Ahogy Regin mozogni kezdett a szája felé, Declan farka még erősebben lüktetett, nedvességcseppek jelentek meg a makkja végén. A valkűr csípőjének minden egyes lökésére mozdult az övé is, egyre szélesebbre tárta Regin combját. A levegőbe döfködött, s közben a farkát képzelte a nyelve helyébe. Mennyei érzés volt gyönyörben részesíteni Regint, és Declan a villámok csapkodásából tudta, hogy jól csinálja. Minden egyes csóktól egyre jobban ragyogott a valkűr bőre, és valami... öröm árasztotta el a férfit. Ki tudom elégíteni öt. Idővel helyrehozhatja a dolgot kettőjük között. - Annyira finom vagy! Forró... nedves... mennyei - nyögte Declan két nyalintás között. Szavaira Regin fojtott sikollyal válaszolt, és a két lába a teljes megadás jeleként oldalra hanyatlott. Hívogatón. Declan végigsimított nedves ölén az ujj begyével. - Befelé — nyögte Regin. Amikor Declan erre mohón bedugta az ujját szűk hüvelyébe, Regin csapkodni kezdett a fejével. - Abba ne hagyd ezt, csak abba ne hagyd... - Ezt akarod, ugye, leányzó? - Declan nyalintott egyet, majd bedugta még egy ujját. — Finoman, mélyre. - Chase, mindjárt elmegyek! - Élvezz a kedvemért, Regin! — Declan a nyelvével és az ujjaival egyszerre hatolt még mélyebbre. — Ez az, kicsim! Regin háta ívbe feszült. Az egyik villám olyan közel csapott be, hogy Declan érezte a melegét. — Chase! - sikította a valkűr, ahogy élvezni kezdett. Még közelebb rántotta magához Declan fejét, amitől a férfi is majdnem elélvezett. Declan gyönyörrel eltelve folytatta a nyalogatást, a gerince bizsergett, súlyos golyói megfeszültek. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy el ne élvezzen, miközben kipréselte a valkűrből az utolsó remegést, az utolsó gyönyörkiáltást is. Csak akkor emelte föl a fejét, mikor Regin eltolta magától a homlokát. Borostás állával Declan végigsimított a combján, mire a valkűr ismét megborzongott. Aztán hosszú percekig csak bámulta az eget. Majd felkönyökölt, és belenézett Declan szemébe; egyáltalán semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. — Regin? Mondj valamit! Nem szeretem, amikor ilyen nyugodt vagy. Chase csapdába csalta. Huss! Az egész egy alaposan kidolgozott és végrehajtott terv volt. Dühítsd fel annyira az álhatatlan valkűrt, hogy elveszítse az önuralmát. És a tervnek megfelelően Regin meztelenül feküdt egy fűágyon, Declan Chase-zel a combja között. A gazember ügyesen játszotta ki a kártyáit. Ő pedig... úgy reagált, ahogy a férfi várta. Totálisan elveszítette a kontrollt.

És félő, hogy ez újra bekövetkezik. Chase tekintete visz- szasiklott az arcáról a lába közé, a karját szorosabbra fonta a combja köré. — Eszedbe se jusson! A férfi tekintete elsötétedett, de föltérdelt; olyan képet vágott, mintha elvették volna tőle a legújabb kedvenc játékát. A teste megfeszült, mint a húr, az izmai hullámzót tak, a farka duzzadt a vágytól. — Mi az ördög, Chase? Mi volt ez? - A férfi a saját személyiségét használta fel Regin ellen, és ő egyenesen belesétált a csapdába. Pedig neki kellett volna Chase-zel játszania. Incselkedni vele, felizgatni őt, aztán, amikor már közel jár az orgazmushoz, visszatáncolni, otthagyni Chase-t, hadd epekedjen utána. Eljátszom vele a végzet asszonyát! Ahogyan a nővérei tennék. O, igen, új játszma kezdődik... — Nem egyértelmű, hogy mi történt? Ha nem érted, esetleg rajzolhatok egy ábrát. Regin szeme elkerekedett, a két keze ökölbe szorult a fűágy melletti sárban. — Segítségképpen elárulom, hogy a... Sutty Regin gondolkodás nélkül Chase arcába vágott egy marék sarat. Ennyit a végzet asszonyáról! Chase döbbenten köpködött, aztán elbődült. — Mi a büdös fra... Sutty, sutty. A férfi egész testét sár borította. És az istenek segítsék, Regin kis híján elnevette magát a látványtól. — Szóval így akarsz játszani? — Chase megragadta Regin bokáját, magához rántotta, és a combjára kent egy maréknyi sarat. A valkűr hiába próbált menekülni, Chase egyetlen mozdulattal beterítette mocsokkal az egész hasát, aztán a melléhez vágott egy sárgolyót. — Fasz! — Regin besározta Chase egyik lábát, hogy nyo- matékot adjon a dolognak. Chase elengedte a bokáját, hogy mindkét kezét teletölthesse sárral. Baljóslatú hangon figyelmeztette a valkűrt. — Regin, kétféleképpen csinálhatjuk... Sutty. A következő adag a másik lábán találta. így már csupán egyetlen olyan testrésze maradt, amelyet Regin még nem koszolt össze. Egy jókora célpont. Chase követte Regin tekintetét lefelé a testén. — Eszedbe se jusson! Ha megteszed, te fogsz utána megmosdatni. Sutty. 45 Declan lepillantott sárral borított ágyékára. - Te kis boszorkány! A földre hajította a kezében tartott sarat, a valkűr után vetette magát, és a lányt a melléhez szorítva elindult vissza a patakhoz. Meglendítette és a vízbe hajította Regint, aztán maga is követte. A valkűr levegő után kapkodott, kisöpörte a haját a szeméből, aztán lebukott a víz alá, hogy lemossa az arcáról a sarat. - Én figyelmeztettelek. - Declan elkapta Regin csuklóját, és a mellére fektette a valkűr tenyerét, lesöpörve vele a sarat. — Te csináltad ezt a koszt, neked is kell eltakarítanod. Regin összehúzta a szemét, nyilván készült, hogy elküld- je Declant a fenébe, de a férfi a mellére tette a másik kezét, és ez elhallgattatta. — Én is ugyanezt fogom tenni. Declan végighúzta a hüvelykujja begyét az egyik bimbóján, és Regin szemhéja félig lecsukódott. Amikor a férfi elengedte a csuklóját, és mindkét kezével megmarkolt.i a melleit,

a valkűr felszisszent. Eltelt egy szívdobbanásnyi idő, aztán egy újabb... — A francba veled - suttogta Regin. Aztán, immár önként végigsimított puha kezével Declan mellkasán. Minden egyes mozdulattal nagyobb bőrfelület került elő a sár alól. Hegekkel borított bőr. De a valkűr nem húzta el a kezét. Éppen ellenkezőleg, mihelyt letisztította róla a sarat, végighúzta az ujjait néhány hegen, és a tekintete követte a kezét. Ölni is kész lennék, hogy megtudjam, mire gondol most. Declan az egyik kezével simogatni kezdte Regin hasát, megtisztítva a sártól, ahogy ígérte. A másikkal lemosta a combját. A valkűr ugyanezt tette, lenyúlt, és végighúzta a kezét Declan lábán. Ahogy a keze egyre feljebb siklott, Declan térde majdnem összecsuklott. - A terved szerint hogyan végződött volna ez az egész? — kérdezte Regin suttogva, amikor a keze már egészen közel járt Declan golyóihoz. Vajon ott is megérinti majd? - Hogy szeretkezem veled. - Declan markolászni kezdte Regin melleit. Bár a valkűr belesimult a tenyerébe, mégis rávágta: - Ez nem fog megtörténni. - Akkor már azt is sikernek könyveltem volna el, ha újra gyönyört szerezhetek neked. Finoman megcsípte az egyik érzékeny bimbót, amitől Regin megtántorodott. - Jó szerető akarok lenni. — Most, hogy kiderült, képes kielégíteni a valkűrt, kiválóan akart teljesíteni, a legjobb szeretővé válni, akit Regin valaha ismert. - És mi lesz veled? — Regin megmarkolta a farkát; Declan megugrott. - Nem sajog? - De, pokolian - ismerte el Declan. Regin lassan végigsimította a szerszámát, mire fel nyögött. Annyira jó érzés! - Csak eltakarítom a koszt, amelyet csináltam. - Csak csináld, leányzó, én pedig még jobban összekoszolom magam. Regin szeme ezüstben játszott, ahogy fölnézett a férfira. - Milyen kár! Terveim voltak veled. — Finoman megszorította Declan farkát. Ha nem szeretkezhetünk, akkor... Leesett Declan álla. Le akar szopni? Soha életében nem volt még Declan számára ennyire fontos, hogy el ne élvezzen. Összeszorította a fogát, de valahogy sikerült magában tartani a magját, miközben Regin alaposan végigmosdatta. Kétszer is majdnem elélvezett — egyszer, amikor Regin a hüvelykujjával körbesimogatta a makkját, egyszer pedig akkor, amikor keményen megmarkolta a golyóit, miközben simogatta. Declannek mostanáig fogalma sem volt arról, hogy ez utóbbi milyen élvezetes tud lenni. - Tessék. Kész vagyunk - szólalt meg végül Regin mély torokhangon. — Olyan tiszta lett, hogy akár enni is lehetne róla. Declan összeráncolta a homlokát, nagyot nyelt. - Csak egy módon deríthetjük ki. Regin nem eresztette el, miközben sarkon fordult, és elindult a part felé. Regin előtt egy hegynyi férfi feküdt meztelenül a fűágyon, ő pedig a lába között térdelt a farkával a markában. És nem átverés áldozatának, hanem erősnek érezte magát. Nem teszünk mást, csak megvakarjuk egy kicsit ott, ahol viszket, nyugtatgatta magát. Ahogyan Natalja és Brandr. - A farkánál fogva vezetsz egy férfit, leányzó? - kérdezte Chase, és az akcentusa soha nem volt még ennyire érezhető. Rekedt hangjától Regin megborzongott, a bimbói még jobban megkeményedtek. Elolvad ettől a buja keltától. - Valami bajod van vele? Chase komoly arccal megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs, miért van ennek a kifejezésnek negatív jelentése. Regin folyamatosan Chase-t nézte, miközben lehajolt, és végighúzta a nyelvét a duzzadt makkon. Declan szaggatottan fújta ki a levegőt. - Mindenható isteni - Regin megnyalta a farka végét, amitől megborzongott. Feltámaszkodott a könyökére, hogy jobban lásson, a testében megfeszült az összes izom. Kisimította a hajat a valkűr arcából. - Látni akarom a gyönyörű arcodat. Egész életemben arra vártam, hogy veled lehessek. Megremegett Regin szíve. Nem, csak megvakarjuk, ahol viszket. Chase nyilvánvalóan nem így gondolta. Ahogy Regin a szájába vette a makkot, felpillantott a férfi arcára - Chase összeráncolta a homlokát, szürke szeméből sütött a vágy. Regin megragadta a farka tövét, és mélyebben a szájába vette. - O, baszd meg! - lehelte Declan, és az istenek segítsék a valkűrt, de éppen ezt szerette volna. Declan felhúzta a térdét, a csípőjével finoman döfkö- dött, miközben a tenyerét Regin tarkójára szorította. Remegett a combja, dagadó izmai megfeszültek. Közel járt a csúcshoz. Regin egy pillanatra abbahagyta, amit csinált. - Élvezed? - Utálom. A valkűr alig tudta elfojtani a vigyort. A férfit csak még vonzóbbá tették a reakciói. A mély nyögések. Ahogy minden erejével próbálta visszafogni magát, nehogy elélvezzen. A keze reszketett, ahogy közelebb nyomta Regin fejét az ágyékához. Soha semmi nem izgatta föl még ennyire Regint. A bimbói sajogtak, a csiklója enyhülés után vágyakozva lüktetett. Lenyúlt a lába közé, simogatni kezdte magát, a szemhéja lecsukódott a gyönyörtől. Amikor felnyögött, Declan rekedt hangon megszólalt. - Egyetlen dologtól lenne még jobb. Ha ismét a számba élveznél. Regin zavartan pislogott. Declan kihúzódott a markából, és úgy igazította a valkűr testét, hogy arccal a farka felé feküdjön - ő pedig az öléhez hajolhasson. Szorosan megmarkolta Regin seggét, nyersen felmordult, aztán Regin combja közé fúrta a fejét. A valkűr érezte az ölén a férfi forró leheletét, erős nyelvének vágyakozó csapásait. - Chase! - Regin kis híján azonnal elélvezett. Amikor a férfi felhúzta az egyik térdét, és ringatni kezdte a csípőjét, a valkűr mohón ismét a szájába vette a farkát, és erőteljesen szívni kezdte. - Oóó... - nyögte Declan, és összerándult a teste. Regin megmarkolta a golyóit, aztán rántott rajtuk egyet. - O, még!- bődült el Declan. - Mindjárt... Regin belevájta a másik kezének karmait Declan izmos hátsójába, hogy közelebb rántsa magához. Declan megrándult meglepetésében, aztán felüvöltött: - Szentséges isten az égben! Elélvezek, Regin! - Aztán újra vadul nyaldosni kezdett. Igen, igen, igen! Regin még erőteljesebbeket szívott, az ölét Declan szájához szorította, és nedves hullámokban élvezni kezdett. Felsikoltott, ahogy a duzzadt hímtagból a szájába lövellt a mag. Észvesztő hullámokban tört rá a gyönyör, és magába fogadta a férfit egyre mélyebbre, mélyebbre... 46 - Isten az égben, te nő! - Declan fölemelte Regint, és maga mellé fektette. - Ez aztán nagyon gyorsan megváltoztatja egy férfi életszemléletét.

Mi a legjobb módja annak, hogy visszarántsunk egy férfit a szakadék széléről? Az észvesztő orális szex egy valktír- rel. És Declan végre megtudta, mire valók Regin apró karmai! Szitáló eső záporozott felhevült bőrükre. Declan átkarolta Regin vállát, és elégedetten felnyögött. Tökéletes békét érzek. Életében először. Teljesen elpárolgott belőle a feszültség, és a helyét túláradó jókedv vette át. O, igen, túláradó jókedv és kellemes izgalom járta át. Végre elhitte, hogy többet remélhet a valkűrrel. Az asszonyával. Van jövőjük, amelyért érdemes harcolni. Megkaphatja mindazt, ami oly sokáig hiányzott az életéből. Többet. — Ennek nem lett volna szabad megtörténnie — motyogta Regin. - Ezzel utolsó leheletemig vitatkozni fogok. Talán tagadod, hogy élvezted? Ügy ragyogsz, mint a nap, és nagyot élveztél. Kétszer is. - Ó, kérlek! Három hete nem nyúltam magamhoz. Egyetlen érintéstől is elélveztem volna. - Ezt megjegyzem magamnak. Regin teste megfeszült. - Ez semmit nem változtat meg. - Regin, ez mindent megváltoztat! Vonzódsz hozzám. - És én lehetek az, akire szükséged van az ágyban. — Minden mást helyre tudok hozni. - Például a világom iránt érzett maró gyűlöletedet? Declan megfogta Regin állát, hogy maga felé fordítsa az arcát. - Akkor mutasd meg nekem a világodat! Bizonyítsd be, hogy nincs okom gyűlölni. - Ez az érzés túlságosan mélyen beléd ivódott, túl mélyen gyökerezik. - Lehet, hogy ez korábban így volt, de meg kell tőle szabadulnom. A pokolba, teljesen összezavarodtam. Minden a feje tetejére állt. - Nem vagy kész - mormogta Regin. - Igen, pontosan. - Mennem kell. Regin föl akart kelni, de Declan magához szorította, és a fenekére csapott, hogy maradjon nyugton. - Velem maradsz. - Mit akarsz tőlem, Chase? - csattant fel a valkűr. Declan értetlenül nézett rá. - Mindent akarok. Az enyém vagy, Regin. - Megszolgálta, élete minden nyomorúságos másodpercével. - Hadd meséljem el neked, hogy ezután mi lesz. Elviszlek téged és a barátaidat erről a szigetről, aztán te meg én szépen kitaláljuk, hogy hol eresszünk gyökeret. Regin csak tátogott, egyetlen hang sem jött ki a torkán. - Elakadt a szavad? Azt hittem, ilyesmi nem fordulhat elő veled. Az ajkával megcsipkedte Regin füle hegyét. - Talán negyven-ötven évig élek még — ez számodra csupán egy szempillantásnyi idő. Halálom napjáig az enyém leszel, úgyhogy jobb, ha szépen beletörődsz. - Milyen jogon kéred ezt tőlem? - Ha az embered, Aidán valóban engem stoppolt le, akkor jogom van néhány évig használni az asszonyát. És ma éjjel meg akarom pecsételni veled ezt az alkut. - Kizárt, Chase. Nem fekhetsz le velem. - De te is akarod. — Declan egy darabig figyelmesen nézte a valkűr arcát. - Krisztusom! Szükséged van rá. - Az nem számít. Tehát nem tagadta! - Az átok miatt.

- Egyebek mellett. - Például? - kérdezte Declan, de aztán magától is rájött a válaszra. — Attól félsz, hogy teherbe esel? — Összeráncolta a homlokát. - Erre eddig még nem is gondoltam. - Eszébe jutott, milyen volt körbenézni a szobában, amely egy évtizeden keresztül az otthona volt, látni, milyen sivár és csöndes hely. Milyen lélektelen az egész létezése. Most viszont olyan lehetőségek tárultak föl előtte, amelyekről korábban álmodni sem mert. Lehet belőlem... apa? A szája széle mosolyra görbült. Hirtelen szinte főbe kólintotta a gondolat, hogy az egész életszemlélete mennyire megváltozott. Mert tökéletesen helyénvalónak találta az ötletet, hogy egy hatalmas, villámokkal megvilágított házban éljen valkűr lányaival és berserker fiaival. - Regin, van megtakarított pénzem. Tudok gondoskodni rólad és a gyermekeinkről. - Oké, nem erre gondoltam. A valkűrök nem fogamzó- képesek, hacsak nem esznek néhány hétig. Declannek erről fogalma sem volt. Milyen érdekes! - De mivel szóba hoztad a témát... Haver, te egy mun ka nélküli, hajléktalan kábítószerfüggő vagy. Valóban remek apajelölt. Regin aztán nem köntörfalaz. - Soha többé nem nyúlok ahhoz a szarhoz. Nincs többé szükségem arra, hogy elnyomjam az erőmet, vagy eltompítsam az agyamat — erősnek és tisztafejűnek kell maradnom, hogy megvédhessem azt, ami az enyém. Magához szorította Regint, megpuszilta a haját. - Ami a munkát illeti, van elég pénzem ahhoz, hogy megtarthasd az Aston Martinodat, valkűr. És vegyek egy házat. Vagy kettőt. Amikor Regin kérdőn felvonta a szemöldökét, Declan tovább magyarázott. - Húsz éven keresztül gyakorlatilag semmiféle kiadásom nem volt. Egy fillért sem költöttem a tekintélyes fizetésemből. És nagyon sok foglyomnak volt vérdíj a fején. Szóval, mire akartál kilyukadni? - Mi lesz, ha „szörnyszülött” lesz a gyereked? Úgy tűnik, amiatt aggódtál leginkább, hogy teherbe ejtesz egy detrust. - Soha többé ne használd ezt a szót magadra! Ez az én hibám volt - nem láttam, hogy különböző lények vannak a halhatatlanok között. Jók és rosszak, akárcsak az emberek. - Igen, csak sajnos az én szempontból túl későn döbbentél rá erre. — Regin ellökte magától Declant, és talpra kászálódott. Declan fölsóhajtott, de engedte, hadd menjen. Meztelennek érezte magát nélküle, megcsapta a bőrét a hideg. Éveken keresztül került minden érintést, most pedig semmi másra nem vágyott jobban, mint érezni a valkűr meleg kis testét az övéhez simulva. Regin a ruháihoz sietett, és a pucér segge láttán Declan ismét megkeményedett. - Maradj velem - szólalt meg kemény hangon. Tényleg parancsnak hangzott? A valkűr háta megmerevedett, aztán belebújt a bugyijába. 424 - Felejtsd el! Mindennek vége. Declan nagyot fújtatott. - Sajnálom. *** Regin megmerevedett. - Mit mondtál? - kérdezte, még mindig háttal a férfinak. - Sajnálom, hogy sorozatosan fájdalmat okoztam neked. És bántottam... azokat, akiket szeretsz.

- Bocsánatot kérsz? - Regin szembefordult vele. - Biztos nehezedre esett. - Azt hittem, hogy a kötelességemet teljesítem. Veled és az összes halhatatlannal. Vakon követtem a parancsnokom utasításait. - Megdörzsölte az arcát. - Mi... túl mesz- szire mentünk. Az a kínlódó tekintet! Regin legszívesebben csillapította volna a férfi fájdalmát. Aidannek soha nem volt rá szüksége. Ennek a férfinak viszont ő volt a mentőkötél. - Webb volt a parancsnokod? Amikor Declan bólintott, Regin megjegyezte: - Ügy tűnt, hogy közel álltok egymáshoz. - Egy személyben az apám és a legjobb barátom volt. Megmentette az életemet egy neopterafalkától. Ok tették ezt velem. Azok a lények a borzalom megtestesülései. Regin sejtette az igazságot, de kimondva is hallani... - Hány éves voltál? Declan nem válaszolt, csak feléje nyújtotta a kezét. - Csak akkor vagyok hajlandó erről beszélni, ha velem alszol ma éjjel. - Olyan vagy, mint Lothaire, mindenből üzletet csinálsz. - Lehet, hogy neki van igaza. Regin válaszul a szemét forgatta, de letelepedett a férfitól egy méterre, és a melléhez húzta a térdét. Declan nyomban magához rántotta. Regin megadón fölsóhajtott. - Hány éves voltál? - Tizenhét. - A szüleid voltak azon a képen, amelyet mutattál. Declan egész teste megfeszült. - Igen. - Még nem hallottam senkiről, aki túlélte a Neók támadását. - Webb megmentette az életemet, mielőtt végeztek velem. Végeztek vele. Minden kezdett értelmet nyerni. Lemészárolták a családját, őt magát megcsonkították. És a férfi, aki megmentette az életét, a halhatatlanok ellen harcolt. - Értelmet adott az életemnek, hogy ne adjam fel. O tanított meg mindenre. Vagyis agymosáson esett át, ráadásul ennyire fiatalon. Declan Chase-nek soha nem volt semmi esélye. - Mi lesz most Wcbb-bel? - Ha rájön, hogy életben maradtam, és megszöktem a Rendtől, akkor vérdíjat tűz ki a fejemre. — Szomorúságféle érződött ki Declan hangjából. - Ez durva. - Én... én majdnem megöltem őt. - Micsoda? Miért? - Ő rendelte el az élveboncolásodat. És eltitkolta előlem. Addigra már kiderítette, hogy berserker vagyok, így azt is tudnia kellett, hogy az enyém vagy. — Chase szeme fenyegetően felvillant. - És mégis bántott téged. Amikor megjött La Dorada, éppen kiszorítottam belőle a szuszt. - A keze már az emlékre is ökölbe szorult. Bántotta a férfit, akit az apjának tekintett. Miatta? Regin hallotta is aznap éjjel a dühös bömbölését... - Végeztem a Renddel, végeztem Webb-bel. Nézz szembe a tényekkel, Regin! Te vagy az egyetlen barátom a világon. Azt hiszi, hogy barátok vagyunk? - Mióta változtak meg irántam az érzelmeid? - Az a bizonyos éjszaka a fürdőszobámban jelentette számomra a vég kezdetét. Komolyan

fölmerült bennem, hogy elszököm veled az átkozott Belfastba. Velem jöttél volna? Regin olyan gyorsan igent mondott volna, hogy Declan csak ámul. De nem akart lovat adni a férfi alá. Válasz helyett végighúzta az ujját a tűnyomokon Declan karján. - Ezek mitől vannak? - Gyógyszert injekcióztam magamnak, hogy a dühömet és az erőmet irányítás alatt tartsam. Volt benne opiát is. - Mennyi ideig használtad? Néhány heg nagyon réginek látszik. - Egy évtizeden keresztül. - Egy darabig tétovázott, aztán hozzátette: -Előtte... heroinnal lőttem magam. Fiatalkoromban, még Belfastban. O, istenek! - Azért, mert úgy érezted, hogy valami baj van a fejeddel? Az előző életei harcban álltak a jelennel, a rémálmok és az emlékek... Declan vállat vont, de nem tagadta, hogy ez lenne az igazság. Akkor Reginnek még fiatalkorában rá kellett volna találnia, mielőtt ennyire elfajzott. Ahelyett, hogy menekült Aidán legújabb inkarnációja elől, meg kellett volna védelmeznie őt. A bűntudat mázsás súllyal nehezedett Regin szívére. Milyen hűtlen nöszemély vagyok? Kitettem Aidant a sors szeszélyének. A világ könyörületére bíztam Declan Chase-t. - Gyere, leányzó — szólalt meg Declan, mintha megérezte volna a lelkében dúló vihart. Valahányszor Aidán a szemébe akart nézni, gyengéden a tenyerébe vette Regin arcát. Declan nem ezt tette. A könyökhajlatába szorította Regin nyakát, és erősen tartotta, miközben lenézett rá. - Ne beszéljünk erről többet! Végre velem vagy. Mindannak ellenére, ami történt, Regin azon kapta magát, hogy bólint, és átkarolja a férfi széles mellkasát. - De azt akarom, hogy megértsd: nem próbálom átvenni Aidán helyét. Tudom, hogy nem is lennék képes. Túlságosan szeretted őt. Nem szerettem. Nem igazán. A valkűrök úgy tartották, arról ismerik meg örök szerelmüket, hogy az ölelésre tárja a karját, ők pedig rádöbbennek, hogy mindig odaszaladnának hozzá. Regin nagyon közel került ahhoz, hogy Aidán karjába szaladjon, de harcolt a késztetés ellen. - Én... nem szerettem őt. — Nem engedtem meg magamnak. - Micsoda? Miért nem szerettél bele? - A testem és a lelkem vágyott rá, de a szívemet megtartottam magamnak. Chase fölnézett az égre, a szája sarka mosolyra görbült. Ezer évvel ezelőtt Aidán ugyanilyen képet vágott. Izgató várakozás sugárzott az arcáról. - Akkor, valkűr, még mindig megszerezhetlek magamnak. Ahogy telt-múlt az idő, Declan lélegzetvétele egyre egyenletesebbé vált, aztán szép lassan elaludt. Regin nézte őt álmában, és látta, hogy a férfi szeme mozogni kezd a lezárt szemhéja mögött, érezte, ahogy a karja erősebben szorítja. Álmodik. Regin szeme könnybe lábadt, miközben azt suttogta: - Csss, nyugodj meg... 47 Nem maradhat itt velem a csatatéren, gondolta Edward, miközben a tekintetével követte Regint, aki a föl-alá járkált a sátorban. A milliárdnyi fegyveréhez sétált, végighúzta az ujjait a dolmányán, lovassági egyenruhájának címeres sisakján. Kedves arca nyúzottnak látszott, éteri ragyogása bevilágította a sátrat. A katonái azt hitték, hogy Regin boszorkány, aki megbabonázta őt. A lány nem maradhatott mellette — ő pedig képtelen volt elválni tőle. Vagyis követnie

kellett őt a világába, reményei szerint a férjeként. Ám a valkűr ezt... dacosan elutasította. - Túl fiatal vagy, Edward! - Huszonöt éves vagyok. A korombeli férfiak mind megnősülnek. - A korodbeli férfiak általában nem fordítanak hátat mindennek, amit ismernek. Fejezd be a hadjáratot a félszigeten, aztán térj haza a londoni házadba! Vegyél feleségül egy halandó leányt, aki imád öltözködni, és akinek nincsenek hegyes fülei. Én csak tragédiát hozok a számodra. Regin fölemelte a nyeregtakarót, meglátta a belehímzett családi címert, és az arcáról döbbenet sugárzott. - Két repülő holló? - kérdezte, majd keserűen fölnevetett. - Edward, el kell engedned. El kell felejtened engem. A férfi szomorúan a valkűrre mosolygott. - Miből gondolod, hogy képes vagyok rá? - Regin nem értette meg, hogyan érez iránta, képtelen meggyőzni őt erről. Edward felállt, a valkűrhöz lépett — néhány pillanatot is alig bírt ki anélkül, hogy hozzáérjen. A lány keskeny vállára tette a kezét, vadul vágyott rá, hogy megcsókolja, de Regin megtiltotta neki. Meddig bírom még megtagadni magamtól, hogy megízleljem az ajkát? - Regin, számomra mindig te leszel az igazi. Ez az átok nem lehet erősebb, mint az, amit irántad érzek. - Pontosan ezt mondta Gábriel is. A halála napján. - Ez csak véletlen egybeesés, szerelmem. Az egész az. Aidán egész életében vámpírok ellen harcolt. Miért lenne csoda, hogy végül az egyikük megölte? Treves többször is feldühítette a királyát — egy gyáva alakot, aki végül meg- mérgeztette őt. És Gábriel? Istenem, Regin, hány kalóz vesztette életét hajószerencsétlenségben? - Valamiről elfeledkezel — az időzítésről. Mindegyikük órákkal az után halt meg, hogy lefeküdt velem. Én magam vagyok az átok! Miért nem vagy képes megérteni...? Declan hirtelen fölriadt, körbenézett a borongós reggelben. Nem sátorban vagyok? Egy pillanatig nem tudta, hogy hol van. Aztán észrevette Regint. Már fölkelt, éppen öltözködött, a folyamatos eső ellenére úgy ragyogott, mint a nap. Oldalra biccentett fejjel Declanre nézett, aki alig bírta megállni, hogy magára ne kapkodja a ruháit. Még mindig újdonság számomra ez a helyzet. De a valkűr nem sok figyelmet fordított a hegeire, ő pedig megnyugodott, és elmélázott azon, milyen volt, ahogy Regin hozzábújt. Jóleső érzést jelentett védelmezni a valkűrt, a karjában tartani őt. Jóleső érzés. Annyira ismeretlen fogalom volt a számára, hogy alig ismerte föl. A helyzet csodálatossága enyhítette az elvonás maradék tünetét, és sokkal kielégítőbb volt, mint a gyógyszer valaha is... Már éppen azon volt, hogy visszarángassa Regint maga mellé, amikor a valkűr megszólalt: - Vissza kell mennünk. - Igen, tudom - motyogta Declan, és fölkászálódott, hogy fölvegye a nadrágját. Regin szégyentelenül bámulta közben, amitől Declanben ismét fölmerült, hogy talán egyszerűen csak tetszik a valkűrnek a látvány. Ám amikor magára húzta a pulóverét, mindketten ösz- szeráncolták a homlokukat. A ruhái szűknek bizonyultak. - Nem kellene... újra összemenned? Mármint az izmaidnak? - De nem csaptam berserker dühöngésbe. Talán azért van, mert kiürült a szervezetemből a szer? - Hm, tegnapelőtt lőtted be magad utoljára.

De a vámpír szinte szárazra szívott. Declan vállat vont. -Álmodtál, mielőtt fölriadtál? — kérdezte Regin a hidegtől vacogva. - Gyere ide, leányzó. - Declan a valkűrhöz lépett, lerántotta magáról a pulóvert. - Ez az anyag nem ázik át, melegen tart majd téged. Emeld föl a karodat! Regin a homlokát ráncolta, de engedelmeskedett, hogy Declan ráadhassa a pulóvert. Majdnem a térdéig ért. Declan kihasználta az alkalmat, a melléhez szorította a valkűrt, az állát a feje búbjára támasztotta. - Nem ölelsz át? - Nem akarlak bátorítani. Most pedig válaszolj a kérdésemre! - Rólad és Edwardról álmodtam. A sátorban voltatok, az átokról beszélgettetek. Ö is úgy gondolta, ahogyan én - baromság az egész. Regin eltolta magától, és Declan végül elengedte őt. — Edward másnap meghalt. — Hogyan? — Egy orvlövész lőtt a csapatára. Ellökött engem a golyó útjából. A tarkója... egyszerűen eltűnt. Egy halandó feláldozta az életét egy olyan sebesülésért, amelyből egyetlen nap alatt felgyógyultam volna. 'Tulajdonképpen négyszer özvegyültem meg. És a mostani életeddel az ötödikre ítéltél. — Ha a tegnap éjszaka volt a végzetem, Regin, akkor boldogan jelentkezem még vagy száz menetre. Regin összehúzta a szemét. — Ne merészelj kinevetni engem vagy ezt... ezt a helyzetet! Minden egyes alkalommal majdnem eszemet vesztettem. Aidán az ágyunkban vérzett el. A karomban tartottam Trevest, miközben üvöltött a kíntól. A kalózom pedig? Az én gyönyörű Gábrielem? Egy hatalmas vihar egyszerűen kettéroppantotta a hajóját. Egy lezuhanó árboc zúzta őt össze, egy szempillantás alatt végzett vele. A testét elsodorta egy hullám, és é-én nem találtam őt sehol... n-nem hozhattam őt vissza. — A francba, leányzó, az ez átok nem árthat neked és nekem. — Hogyan mondhatod ezt azok után, amiket a Szövetségben láttál? — Nem kételkedem benne, hogy átkok léteznek - engem is elátkozott már egy boszorkány, és emlékszem, milyen volt. Élezném, ha átok lebegne fölöttem. Megsimogatta Regin selymesen puha arcát. Vajon hozzászokik valaha is ahhoz a luxushoz, hogy megérintheti a valkűr bőrét? — Nem tudom, hogyan győzhetnélek meg róla, de a gyomromban érzem. Nem érhet el minket az átok. - Még ha nem létezne is átok, én pedig meg tudnám bocsátani neked, amit tettél velem, akkor sem léphetek túl azon, amit a barátaimmal műveltél. Sok élet szárad a lelkeden. - És ha a csapatunk minden tagját kimentem a szigetről? Akkor megbocsátasz nekem? Regin megrázta a fejét. - Attól még Carrow, Ruby és MacRieve itt ragad. És az is kell, hogy Lucia életben maradjon, és jól legyen. Mindegyikük életét kockára tetted. - Luciáét mivel? - Vele kellene lennem akkor, amikor szembeszáll Cruachcsal. -Tudod jól, hogy nem irányíthatom a sorsát. - Számomra hatalmas a tét, Chase. Soha nem leszek képes megbocsátani neked, ha Luciának egyedül kellett szembenéznie egy ilyen gonosz ellenséggel, mert én mással voltam elfoglalva. O jelent számomra mindent. - Akkor ezzel el is dőlt, hogy mi a dolgom. Szépen egymás után mindegyikükről gondoskodom. Regin fölhajtotta a pulóver ujját.

- És hogyan? - Nem szállók be abba a csónakba veletek. - Miről beszélsz? - Regin, előbb átkutatom az egész szigetet a barátaid után. - Meg fognak ölni, mielőtt az átok beteljesedhetne. - Ha az alternatíva az, hogy nem leszel az enyém, akkor nem érdekel. — Declan vállat vont. — De elfelejted, hogy ehhez értek. Halhatatlanokra vadászom. És ez az én szigetem. Meg fogom találni őket. - És Lucia? - Ezer évig életben maradt. így számítok rá, hogy négy hétig még kihúzza. Ha mindenkit biztonságba helyezek, akkor adsz magunknak egy esélyt? - És mi van az át... — Ne válaszolj most azonnal — vágott közbe Declan. Az őrületbe kergette az a rengeteg duma az átokról. A csontjaiban érezte, hogy van jövője a valkűrrel. Átkozott legyen, ha hajlandó vitatkozni olyasmiről, amiről tudta, hogy rá nem vonatkozik. - Csak gondolkozz rajta! Miközben visszasétáltak a többiekhez, Regin a szempillái alól figyelte Chase-t. Korábban is érdekesnek, vonzónak, sőt szexinek találta a férfit. Ma reggel viszont ellenállhatatlannak tűnt. Nedves haja belehullott szikár arcába. A nadrág feszült izmos lábán és a hátsóján; a látványtól fájdalmasan begörbültek a valkűr karmai. Vajon mindig ilyen lélegzetelállító volt a férfi acélos tekintete? Az éjszakai tevékenységük láthatóan jót tett neki. Úgy tűnt, mintha Chase reggelre megnőtt volna — és lerázta magáról a néhány évtized alatt felgyülemlett feszültséget. Már nem tartotta mereven a hátát és a nyakát. Most, hogy az ajkát már nem szorította össze fenyegetően, Regin láthatta egyenletes, fehér fogait, és már el tudta képzelni, milyen lehet a mosolya. Kételkedett benne, hogy maga Chase tudta. Egyetlen nevetőránc sem barázdálta az arcát, még egy apró redőcske sem. - Nem akarod vissza a pulóveredet? - kérdezte Regin, mikor már közel jártak a többiekhez. Elsötétedett a férfi arca. - Te akarod, hogy fölvegyem? Regin összeráncolta a homlokát. — Nekem mindegy. Declan kisimított egy fonatot a valkűr arcából. — Akkor inkább téged tartalak melegen. Amikor odaértek a többiekhez, mindenki egy emberként meredt Declan meztelen, hegekkel borított mellkasára. Brandr nyugtalannak, de együtt érzőnek tűnt. Thad elámult, Natalja arca megrándult. Lothaire nem is próbálta rejtegetni a gúnyos mosolyt. Chase kihúzta magát, fölemelte az állát, Regin szíve pedig megremegett. A gyönyörű Aidannek soha nem kellett meghátrálnia, életében egyetlenegyszer sem jött zavarba. De Chase talán megérdemelte ezt az alapos vizslatást és még többet is, azoktól az emberektől, akiket bántott. Sétálj el mellőle! Hadd élje át ezt egyedül! De a keze a saját akaratából kinyúlt Chase-é felé, és az ostoba ujjai szükségét érezték annak, hogy összefonódjanak az övéivel. A tekintethez, amellyel Chase megajándékozta, amikor szorosan megfogta a kezét, még soha hasonlót sem látott tőle. Teli volt gyöngédséggel.

Brandr törte meg a csöndet. - Gyerünk hát, induljunk! Ma még nagyon hosszú utat kell megtennünk. Miközben a többiek szedelőzködtek, Regin próbált enyhíteni a feszültségen. Mert Chase úgy szorította a kezét, mint egy mentőkötelet. — Valami furát érzett az előbb a mellében a nagy, gonosz Penge? Chase a szemébe nézett, és csupán egyetlen szót nyögött ki: - Igen. 48 Mekkora változást hozhat egyetlen nap, merengett Declan, miközben a csapat felfelé kaptatott a hegyi ösvényen. Ilyen rövidke idő alatt a pokolból a mennybe jutott. Igen, az életükért futottak, heves szélvihar nehezítette az útjukat, mégis sokkal könnyebbnek érezte magát. Az elmúlt órákban Regin előtt haladt, a testével védte a valkűrt a zúgó széltől és csípős esőtől. Valahányszor hátrapillantott a válla fölött, hogy megnézze, minden rendben van-e, Regin szeme felcsillant - nyilvánvaló érdeklődéssel. Declan büszkeségtől dagadó kebellel rádöbbent, hogy talán több is vár még rá az életben. Amikor a csapat megpihent, hogy erőt gyűjtsön egy különösen meredek emelkedő előtt, Declan és Regin kicsit lemaradt, hogy a többiek ne lássák őket. Declan lehajolt, hogy megcsókolja a valkűr nedves nyakát. A leányzó pedig hagyta. - Azóta erre vágytam, amióta eljöttünk a pataktól - suttogta Declan, és belefúrta az orrát Regin nyakába. - Gondolkoztál már az ajánlatomon? A valkűr elhúzódott tőle. -Ajánlat? Nekem inkább döntésnek hangzott. Szóval, ebben az elképzelt világban, amelyben mi ketten egy pár vagyunk, és a szövetségeseim mindannyian biztonságban vannak - és nem létezik átok sem, ami a halálodat okozza —, mivel töltjük az időnket? - Korábban szövetséget ajánlottál. Lehetnénk társak, megosztoznánk a vérdíjon. Én tovább vadásznék a neókra és a cerunnókra. Folytathatnám a Horda vámpírjainak irtását, igaz? - Engednéd, hogy veled együtt harcoljak? Nem félnél, hogy megsebesülök? - Láttam, hogyan harcolsz. Már előre sajnálok mindenkit, aki az utadba kerül. Te vagy a legügyesebb nő, akit valaha láttam. Ráadásul soha nem engedném, hogy bajod essen. - Aha. És nem valami olyasmit említettél, hogy keresnénk egy helyet, ahol gyökeret ereszthetünk? Közlöm veled, hogy én már megtaláltam. Luciával mindig azt terveztük, hogy két egymás melletti házba költözünk valahol egy tengerparton. Hogy tetszene, ha egy valkűr lenne a szomszédod? - Ennyivel nem tudsz elriasztani. Ha sokszor lesz olyasmiben részem, mint ma éjjel a pataknál, akkor hajlandó vagyok akár a Val Hall padlására is beköltözni. Közelebb hajolt, úgy mormogta Regin fülébe: - És most már tudom, mire valók az apró karmaid. Az egész seggem tele van a karmolásnyomokkal. - Zavar? - Nagyon dühös leszek, ha egyetlen napot is ki kell bírnom nélkülük - felelte Declan rekedten. — Ráadásul a tengerparti ház gondolata nagyon is jól hangzik. Ahogy már mondtam, szeretem a hegyeket - és a tengerpartot. Az ír partokon nőttem fel, tudod. - És hogyan jössz majd ki a családommal? - Bajosan. - Amikor Regin erre elutasítóan fölvetette az állát, Declan folytatta. - Ki fogok jönni velük. És a nővéreddel, N'ixszel már kapcsolatban vagyok. Küldött nekem üzenetet egy hete.

- Micsoda? Hogyan? - Bepoloskáztam a kocsidat. Az átkozott lehallgatóké- szüléken keresztül üzent. - És mit mondott? - Hogy ki kell faggatnom Lothaire-t, és hogy hamarosan találkozunk. Regin már két napja érezte egy másik valkűr jelenlétét. Nix itt van a szigeten? -És? - És egy csomó egyéb zagyvaságot. - Nix nem beszél zagyvaságokat. Mindennek oka van, amit mond. - Azt mondta, hogy a középső nevem megbánás lesz. - Chase Regin szemébe nézett. - A nővérednek igaza volt. Az egész hátralévő életemet azzal fogom tölteni, hogy mindent jóvátegyek. - Hűha, Chase, úgy csinálsz, mintha már megállapodtunk volna. Pedig még nagyon messze vagyunk tőle. - Megszabtad a feltételeidet, én pedig majd teljesítem őket. -Azért majd szólj, ha kitaláltad, hogyan úszhatsz meg egy ezeréves átkot. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Declan már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de Brandr megelőzte. - Hé, Chase, el kéne döntenünk, melyik út lenne a legjobb felfelé. Lehetőleg egy olyan ösvényt kellene választani, amely körül a legkevesebb robbanóbombát telepítettétek. - Rendben - kiáltott oda Declan, majd újra Reginhez fordult. — Később még folytatjuk ezt a beszélgetést. Megfogta a valkűr kezét, és visszamentek a többiekhez. Megpaskolta Regin vállát, aztán odakocogott Brandrhoz, hogy összedugják a fejüket. Natalja azonnal odalépett Reginhez. - Már órák óta várom, hogy beszélhessünk. De nem akartam félbeszakítani Chase-t - aki minden alkalmat megragad, hogy hozzád érjen. Úgy pátyolgatni egy valkűrt, mintha gyönge facsemete lenne? Milyen romantikus! - Miről akartál beszélni velem? - Csak meg akartalak dicsérni a tegnap éjszakai bosszúdért. Biztos borzalmas volt. Természetesen csak elképzelni tudom, mivel semmi nyomát nem láttam Chase arcán, csupán boldog elégedettséget. - Nagyon gyorsan gyógyul! Szétvertem a képét. Legalább harmincat kapott. Natalja szája széle mosolyra görbült. - Ügy ragyogsz, mint egy diszkógömb. - Fogd be, tündér! - Nem tudom, milyen bűbájt vetettél be, de a pasas teljesen megváltozott. Regin Declanre nézett, aki éppen mutatott valamit Brandrnak. Chase még mindig barátságtalanul viselkedett, de a szeme körül eltűntek az állandó feszültség ráncai. Morogva beleegyezett, hogy Regin visszaadja a pulóverét — túl nagy volt ahhoz, hogy a valkűr hegyet másszon benne -, de felhajtotta az ujjait, így kilátszott izmos alkarja. A lapos hegek szinte törzsi tetoválásoknak látszottak. És a pokolba, óráról órára egyre nagyobbnak látszott. Talán a szer, amelyet szedett, valóban elfojtotta a benne rejtőző berserkert? Natalja odaintett Thadnek. A kölyök egy kinyúló sziklapárkány alatt ücsörgött, beszélgetni próbált Lothaire-rel, de a vámpír mintha kába lett volna. - Szóval most, hogy kóstolót kaptál Chase-ből, meg is fogod őt tartani? — kérdezte Natalja csöndesen. - Nem feledkeztem el az átokról - jelentette ki határozottan Regin. Mert valóban csábította a gondolat. Az ötlet, hogy egy szikla mögé csalja a buja írt, és a kedvét töltse vele.

- Mennyire hasonlít az eredeti Aidanhez? - Sokban hasonlítanak egymásra. - És ezek a hasonlóságok Regin legmélyebb érzéseire hatottak, meglágyították a férfi iránt. De voltak kettőjük között jelentős különbségek is. Míg Chase-t a jelek szerint nem zavarta a gondolat, hogy Regin harcoljon, Aidán valószínűleg soha nem egyezett volna vele, hogy részt vegyen a csatákban. Aidán piedesztálra helyezte őt, félelemmel vegyes ámulattal töltötte el, hogy egy valkűrrel lehet. Chase viszont azt akarta... hogy barátok legyenek. Ahogy figyelte Chase-t mély beszélgetésbe merülve Brandrral - mindketten magasak voltak, bólogattak arra, amit a másik mondott -, rengeteg emlék merült fel Regin- ben. Tudta, hogy akárcsak a régi időkben, most is szoros kötődés alakulhatna ki a két férfi között. De Chase-nek nem lesz elég ideje arra, hogy kivárja. 49 - Szóval az egyik biológiai szülőm egy vámpír volt? - faggatta Thad Regint és Natalját a gyalogtúra ötödik napján. Chase és Brandr mögöttük sétált könnyed beszélgetésbe merülve, Regin és Natalja pedig már második napja vámpírkiképzést tartott. Az egész az előző nap kezdődött, elsősorban azzal a céllal, hogy helyre tegyék azt, amivel „Mr. Lothaire” teletömte Thad fejét. - Megtanulhatod, hogyan félteleportálj, így gyakorlatilag láthatatlanná válhatsz, és kiderítheted bárkinek a titkait... A valkűrök vére olyan isteni, akár az ambrózia... Az emberektől pénzt lopni anyagi és spirituális előnyökkel jár... A nők vágynak arra, hogy megharapják őket — hazudnak, ha az ellenkezőjét állítják... Regin körülnézett, merre jár a vámpír; a keze öntudatlanul nyúlt az ócska kard után. De Lothaire már megint eltűnt. Gyakran kóborolt el magában. - Valószínűleg az apád lehetett vámpír - mondta Natalja Thadnek. - Vámpírnők gyakorlatilag nem léteznek. Thad megrendült a hírre. - Nincsenek nők? Natalja megveregette a kölyök vállát. - Más fajok tagjaival is járhatsz, Tigris. Ne aggódj! Már eszembe is jutott néhány olyan hölgy, boldogan megszabadít a szüzességedtől. Az egyikük egy nimfa... - Csak a holttestemen keresztül — vágott a szavába Regin. - Mindegyik nimfa ócska ribanc. Thad megvakarta a fejét. - Mr. Lothaire azt mondta, hogy minden férfinak szüksége van egy-két doromboló nimfára az ágya lábához láncolva. Házi kedvencként. Natalja levegő után kapkodott. - Rendben, kölyök, nem beszélhetsz többet Lothaire- rel. Bár Regin már elég erős volt ahhoz, hogy bosszút álljon a vámpíron a valkűrök ellen elkövetett bűneiért, sajnos Lothaire használhatónak bizonyult. Ha a csapatuk gonosz démonokkal futott össze, a vámpír valahogy mindig idejében megjelent, hogy megmentse a helyzetet. A démonok úgy rajongtak érte, mintha ő lett volna Elvis vagy mi, így a csapat elkerülhette a harcot — és időt takarított meg. Már elég közel jártak a hajóhoz. Az elmúlt öt napban keményen hajtottak, hogy átjussanak a hegyeken, de az állandó viharok és az erős szél lelassította őket. És a második napon észrevették, hogy wendigófalkáktól hemzsegnek az alattuk elterülő erdők, ezért olyan magasra kapaszkodtak a sziklás csúcson, amennyire csak tudtak, de ez rengeteg időt vett

igénybe. S közben Regin egyfolytában érezte egy másik valkűr jelenlétét, de nem tudta pontosan, merre lehet, ezért nem is indulhatott a keresésére. Rákérdezett a dologra Chase- nél, de a férfi megesküdött, hogy nem volt másik valkűr az intézetben. - Nat, megnyúltak egy kicsit is az agyaraim? - kérdezte Thad rémült hangon. - Őszintén válaszolj! Miközben Natalja álmélkodva dicsérte, milyen „férfiasak” a kölyök agyarai, Regin csak fél füllel figyelt rájuk. Visszanézett a válla fölött Chase-re. A férfi korábban próbált beszélgetésbe elegyedni vele, de Reginnek nem volt hozzá kedve. Most is elmerült a gondolataiban, egymást kergették a gondolatai. Attól tartott, hogy kezdett belehabarodni ebbe a reinkarnációba. Mintha jó úton járna ahhoz, hogy halálosan beleszeressen. Ezt nem engedheti meg magának. De istenek, ez a férfi oly sokféleképpen vonzotta. Reginnek tetszett, hogy bonyolult személyiség, és az is, ahogyan Chase igyekezett. Csodálta, milyen sokat változott már eddig is, és mennyire próbál jobb ember lenni. Más férfiak talán sajnálták volna magukat, vagy kirohantak volna a sors ellen. De nem Chase. O egyszerűen csak újra meg újra összekaparta magát a földről. Az elmúlt négy éjszakát külön töltötték a többiektől. Chase meg sem próbálta szájon csókolni Regint, vagy szeretkezni vele — mintha csak tudná, hogy azzal eljátszaná minden esélyét. Miután csillapították a vágyukat, reggelig beszélgettek. Regin Chase melléhez bújt. A férfi a haját simogatta, ő pedig a hegeket, miközben azt kívánta magában, bárcsak megszabadíthatná Chase-t a fájdalomtól, amellyel szerezte őket. Az előző éjszaka Chase végre mesélt neki a neoptera fogságában töltött nappalokról és éjszakákról. Bár nyers hangon beszélt - mintha katonai jelentést tenne a teste reagált az emlékekre. Izzadságcseppek gyöngyöztek az ajka fölött és a homlokán, a szemében fájdalom égett. Miután a férfi végre álomba merült, Regin ébren hevert, kábultan, és azon tűnődött, hogyan volt képes elviselni Chase azt a kínt. És miért? Miért kellett ilyen sok mindenen keresztülmennie csak azért, hogy most véget érjen az élete? Bár Chase keveset aludt, olyankor mindig a régi életeiről álmodott. Egyik éjszaka például arról a harcról, amelynek során Gábriel elfoglalta Reginék hajóját. Egy másik alkalommal álmában átélte, ahogyan a buja spanyol szeretkezett Reginnel. A valkűr arra ébredt, hogy Chase mélyen be- léhatol az ujjaival, miközben magát simogatja. Izzó tekintete felsildott az ujjairól Regin szájára. Mikor megnyalta az ajkát, Regin gyorsan figyelmeztette: - Nincs csók! - Tudok várni, valkűr - recsegte Chase. - Most, hogy a jutalmam már csak karnyújtásnyira van... Minden egyes álom tovább növelte Regin félelmeit. Chase hamarosan mindenre emlékezni fog majd, és akkor Aidán előlép, átveszi az irányítást. Declan Chase, a férfi, nem létezik majd többé, az élete csupán emlék lesz, a teste elpusztul. A ciklus folytatódott, az átok élt tovább. — A segítségedre van szükségem — motyogta Declan Brandr- nak, ahogy Regin, Thad és Natalja mögött baktattak. Brandr felvonta a szemöldökét.

- Tudod jól, hogy ezért vagyok itt. Declan valóban tisztában volt vele. A férfi bebizonyította, milyen megbízható szövetséges. Ennek ellenére Declannek nehezére esett másoktól segítséget kérni. - Hogyan vegyem le a lábáról Regint az átok ellenére? - Ha életben akarsz maradni, akkor sehogy — felelte Brandr. Declan elkeseredetten összeszorította a fogát. Úgy vélte, a szigetről való menekülést akár befejezett ténynek lehet tekinteni. A valkűr összes többi feltételét is teljesíteni tudja. Egyetlen dolog állt az útjukba: az átok. Declannek feltett szándéka volt minden akadályt elhárítani, megtenni bármit, hogy a valkűrt a magáénak tudhassa. Csodálatosak voltak az elmúlt napok. Declan élete soha nem volt ilyen átkozottul könnyű. Regin előtt nem kellett elrejtenie az akcentusát, a testét. Semmiféle feszültséget nem érzett. El sem tudta képzelni, hogy egy nő ennyire illhet hozzá. Tetszett neki a valkűr gondolkodásmódja, a botrányos beszéde és az is, hogy sarat vágott a képébe. Regin különleges volt. Az ő leányzója aztán minden volt, csak lélektelen nem. Késő éjszakáig beszélgettek, egyre jobban megismerték egymást. Regin elárulta neki, hogy titokban mitől fél - a szellemektől és hogy a videojátékok megszállottja. És igazi tréfamester volt. Bár Declan nem szokott nevetni — kijött a gyakorlatból —, az ajka mosolyra görbült, amikor Regin felsorolta, hogy mi mindent etetett meg már démonokkal. Az egyetlen téma, amelyről a valkűr nem volt hajlandó beszélni, a régmúlt. Attól félt, hogy újabb emlékeket ébreszt fel Declanben, s hogy működésbe hozza az átkozott átkot. - Akkor mit javasolsz, Brandr? Mert nem mondok le róla. - Mintha képes lennél rá! - Nem, bármit megteszek érte. De boldogabbá tenne, ha tudnám, hogy ő is ugyanígy érez. - Gondoltál már arra, hogy megpróbálj halhatatlanná válni? Három hete Declan még megsértődött volna ezen a kérdésen. Most viszont sajnálta, hogy a dolog lehetetlen. - Azt hiszed, hogy halhatatlanná tenném ezt az elgyötört testet? - mutatott végig a mellkasán. - Ráadásul tudom, hogy az átváltozás veszélyekkel jár. Én csupán néhány évtizedet szeretnék eltölteni a leányzóval. - Azt nem fogod megkapni. Ha lefekszel Reginnel, meghalsz. Pont. Az egyetlen esélyed, ha halhatatlanná válsz, még mielőtt a magadévá tennéd őt. - És azt hogyan csináljam? Tudom, hogy az átalakulás nem „üzembiztos”. A másik fajjá alakulás katalizátora a halál - és a dolog nem mindig működik. A démonná alakítás csak az esetek törtrészében sikerült. A lykae esetében nagyobb volt a siker esélye, de az újonnan átalakított vérfarkasoknak gyakran több évtizedbe telt, mire irányítani tudták a bennük rejtőző vadállatot — ha egyáltalán képesek voltak megszelídíteni. - Te át tudsz alakítani valakit halhatatlan berserkerré? - Fogalmam sincs, de ha mindenképpen választ akarsz, akkor azt mondanám, hogy nem. Soha nem hallottam arról, hogy ilyesmi történt volna. Leginkább a vámpírok sikeresek. De az nem jöhet szóba. - Igen, megvetem őket, soha nem lennék képes vámpírrá változni. - És tudjuk, Regin hogyan érez irántuk - tette hozzá Brandr lehalkítva a hangját. - Gyűlöli őket, mert megölték az emberét. - Regin már sokkal korábban is utálta őket. Az anyja egész faját vámpírok irtották ki. Declan megdörzsölte az arcát. - Ezt nem is tudtam. - És ha vámpírrá változnál, a valkűrvér ellenállhatatlan lenne a számodra. Kizárt, hogy egy örökkévalóságig képes lenne így táplálni bármelyiküket is, ezt még érted sem tenné meg.

Lásd be, Chase, az egyetlen esélyed az, ha megtartóztatod magad tőle. Declan észrevette, hogy Regin visszanéz rá a válla fölött azzal az ezüstös szemével. - Akkor pokolian nincs semmi esélyem — jegyezte meg szárazon. - De nem vagyok meggyőződve arról, hogy igazad van, Brandr. Erős vagyok - erősebb, mint valaha. Nem lehet olyan könnyen elbánni velem, főleg most, hogy van miért élnem. - Azt kívánom, bárcsak ilyen egyszerű lenne a dolog. Figyelj, Reginnek vannak szövetségesei a boszorkányok között. Lehet, hogy tudnak neked segíteni - ha nem teszed magadévá Regint, mielőtt New Orleansba érünk. - A boszorkányok nem fognak szívességet tenni nekem. - Majd kitalálunk valamit. De csak akkor, ha tudsz várni.- Brandr elharapta a mondat végét, mert Lothaire közeledett hozzájuk. - Mit akarsz, vérszívó? Lothaire végighúzta a nyelve hegyét az agyarán. - Behajtani az alku Chase-re eső részét. 50 - Gyerünk, ne szégyenlősködj, mester - mormogta a vámpír, a tekintetét le sem véve Declan nyakáról. - Éhes vagyok. - Ne merészelj így szólítani! Declan lepillantott a szilcián túl, az ösvényre, ahol a többiek várakoztak. Brandr megígérte, hogy Reginnel előremegy, földeríteni a terepet, de Declan aggódott. És kellemetlenül érezte magát attól, hogy rejtőzködik a többiek elől, szégyenszemre át kell engednie a vérét. - Nem is kellene ilyen gyakran innod - jegyezte meg. - Az idősebb vámpírok hetekig is kibírják vér nélkül. Még több emlékemre vagy kíváncsi? - Csak nincsenek rosszabbak is? Amikor Declan válaszképpen felvonta a szemöldökét, Lothaire magyarázni kezdett: - Mindegy, sok vért vesztettem a wendigók elleni harcban, és fel kell töltenem a tartályokat. Declan összeszorította az állkapcsát, feltűrte a pulóvere ujját. Milyen mélyre süllyedtem! Hagyom, hogy igyanak belőlem. De nem volt választása. Ha voltak is kétségei afelől, hogy a Szövetséghez tartozik, mind eltűnt; Declan ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy teljesítse az esküjét. - Gyorsabban végeznék, ha a nyakadból innék - közölte Lothaire. - És tudom, hogy azt szeretnéd, ha minél hamarabb túlesnénk rajta. Nem akarod, hogy az asszonyod in agyar flagranti kapjon, nem igaz? - Felejtsd el! - Ha jól emlékszem, megesküdtél, hogy ihatok belőled bármikor és bárhogyan, ahogy csak kedvem tartja. Declan keze ökölbe szorult, miközben Lothaire a háta mögé lépett. - Kibaszott parazita! Soha nem lennék képes vámpírrá változni. Mocskos vér- szopók! - Fájnak a szavaid, Chase. Ráadásul hálával tartozol nekem. Nyilvánvalóan bevált a tanácsom a valkűrt illetően. És ha már a nőknél tartunk, ha esetleg lánynéven szólítalak, miközben belemélyesztem az agyaraimat a nyakadba, ne sértődj meg. - Azzal a vámpír közel hajolt Declanhez. Már csak egyetlen napig érvényes az eskü. Csupán egyetlen napig. Declan összeszorította a fogait, mikor Lothaire egy nyögéssel belemélyesztette az agyarait. A vámpír megragadta a vállát, undorítóan cuppogott. Lothaire újra és újra mohón kortyolt belőle...

A dühöngő szélvihar hangján keresztül meghallott egy elborzadt kiáltást. Felkapta a tekintetét. - O, istenek, Regin! - Miféle beteges alak vagy te? - sikította Regin, aztán elrohant. Lothaire Chase-ből ivott - és a férfi hagyta. Nem csoda, hogy Brandr őrt állt az ösvényen, és próbálta rábírni, hogy ne menjen tovább. De Regin fülei rán- gatództak, figyelmeztették, hogy valami történik. De azt hitte, Chase azért csalta félre Lothaire-t, hogy megölje - nem azért, hogy táplálja! Azért lopódzott utánuk, mert ki akarta faggatni Lothaire-t, mielőtt a vámpír meghal. S ami még rosszabb, percekig reagálni sem tudott, any- nyira megdöbbent, mikor meglátta őket együtt. Szinte hipnotizálta a látvány, ahogy Lothaire ivott. Chase férfias arcáról áradt a feszültség, szürke szemét a földre szegezte. Lothaire arca elképesztően szép volt, világosszőke haja Chase vállára hullott. Világos és sötét. Az egyik rettenetes, a másik tragikus. És Lothaire-nck... merevedése volt. - O, istenek! — kiáltott fel Regin, ahogy visszafelé szaladt az ösvényen. Szúrja ki valaki a szememet! Szúrja ki! Miért nem inkább a csókolódzó Brandrba és Chase-be botlott bele? Az a látvány legalább őrülten izgató lenne. - Regin, várj! - Chase szaladt utána, a harapásnyom felhasadt a nyakán, vér csöpögött belőle. Valószínűleg elrántotta a fejét Lothaire-től. - Nem volt választásom! - Megragadta Regin karját. — Esküt kellett tennem neki. A segítsége nélkül nem úsztam volna meg már az első éjszakát sem. Regin kirántotta magát a férfi markából. - Sok mindent megtudhat rólam, ha iszik a véredből. A nővéreimről! - Regin a szája elé kapta a kezét. — Láthat mindent, amit csináltunk! Nem akarom, hogy az a vérszopó tudja, mit csinálunk, mikor kettesben vagyunk. Lothaire sétált el mellettük, és gúnyosan felvihogott. - Mintha távolból nem figyelnélek benneteket! — Megnyalta vérvörös ajkát. - Egyre növekszik az ereje és az állóképessége. Akárcsak a tiéd. Bravó! Mindketten dühösen bámultak a vámpírra. - Esküt tettem - magyarázta Chase Reginnek. - Köt a szavam. Meg kell értened. - Rendben. De akkor tartsd magad távol tőlem, míg meg nem szabadulsz tőle. Declan megdörzsölte a homlokát. -Tudtam, hogy csak néhány napom van arra, hogy megnyerjelek magamnak. Brandr, Natalja és Thad odaért hozzájuk. - Mi folyik itt? —kérdezte Brandr. — A francba, Regin, soha nem teszed azt, amit mondanak neked? Regin a berserkerre pislogott. - Ezer év kellett ahhoz, hogy rájöjj erre? - Valkűr, kevés olyasmit láttam a nővéreiddel kapcsolatban, amit eddig nem tudtam szólalt meg Lothaire. - Többnyire Declan kínzásának voltam a szemtanúja egykori szövetségeseim, a neoptera keze által. Regin Lothaire felé kapta a fejét. - Te hozzám beszélsz?Tényleg ezt akarod, vérszívó? Tisztázni a dolgokat? Ismét a háta mögé, a kardja után kapott, de semmit nem talált. Ellenségesen méregette a vámpírt, miközben a kezét a csípőjén lévő kardra ejtette. — Akkor gyerünk! A valkű- rök tudják, mit tettél a királynőnkkel. Elrejtetted valahová Furie-t, évtizedekig kínoztad őt. Az a pletyka járja, hogy a tenger fenekén tartod, ahol milliószor hal fulladásos halált. Ám Lothaire megvetően összeráncolta a homlokát.

- Biztosítalak, hogy nem tudom, hol van Furie királynő. - Egy nagyon megbízható forrásból tudjuk, hogy te tetted. A régi királyod maga mondta. - Aki őrült volt a halála napjáig. Regin összehúzta a szemét. Lothaire a természetéből fakadóan képtelen hazudni. - Akkor... akkor hol van? - Már mondtam, nem tudom... Chase fölemelte a kezét. - Hallgassatok! - sziszegte. Csettintett az ujjaival, és Regin gondolkodás nélkül odadobta neki a kardját. Chase elegáns mozdulattal elkapta, aztán behajította az alattuk elterülő erdő fái közé. Egy cerunno tekeredett szét egy kígyó gyorsaságával, centikkel kerülve csupán el a pengét. Aztán villámsebesen elsiklott. - El kell kapnunk! - kiáltott fel Regin. - Már réges-rég eltűnt, Regin - figyelmeztette Lothaire. — Nem tudsz versenyezni sebességben egy ilyen teremtménnyel, legalábbis akkor nem, ha nyakpánt van rajtad. Ráadásul inkább az ellenkező irányba kellene szaladnod. Aznap éjjel, amikor megszöktünk, szemtanúja voltam, hogy a cerunnók csatlakoztak a Pravus többi tagjához. Voltak közöttük vámpírok, alakváltók és néhány varázsló - például Portia és Emberine. - Akkor azok a ribancok utánunk fognak jönni! Nekünk kell elsőként támadnunk. Lothaire gúnyosan fölnevetett. - Túlságosan erősek. Te pillanatnyilag alig vagy erősebb egy halandónál. Mekkora eséllyel vehetnéd föl a harcot egy olyan lénnyel, aki hegyeket képes megmozgatni? - Mihelyt Portia megtudja, hogy ezen a hegyen vagyunk, fel fogja emelni - jegyezte meg Natalja. Lothaire Chase-hez fordult. - Mi ketten gyorsabbak vagyunk a többieknél. El kell csalogatnunk a Pravust a csapat közeléből. Csapjunk jó nagy zajt, miközben a lehető leggyorsabban leereszkedünk, és reméljük, hogy minket fognak követni. Vagy ez a hegy össze fog omlani. Chase bólintott, aztán Brandrra nézett. - Te vezesd a többieket a csónakhoz. Haladjatok tovább nyugat felé, és találtok egy fedett kikötőt egy szélárnyékos öbölben. Ott találkozunk naplemente előtt. - O, nem, nem. Ez a terv pocsék. - Regin Chase elé állt. — Először is, egy valkűr nem menekül. Mi harcolunk. - Kifutunk az időből - figyelmeztette Lothaire. Chase magához húzta Regint, és a fülébe suttogott: - AJkkor azért tedd meg, hogy megvédd Natalját és Tha- det. A gazember Regin lojalitására apellált. És működött a terve! - Ez a terv akkor is pocsék - közölte a valkűr, mikor Chase elhúzódott tőle. - Tudok harcolni - a segítségedre lehetnék! - Tisztában vagyok vele, hogy tudsz harcolni. Ez az egyetlen oka, hogy eleresztelek a szemem elől. — Chase folyamatosan meglepte Regint azzal, hogy mennyire bízott a képességeiben. — De pillanatnyilag mi gyorsabbak vagyunk, mint te meg a többiek. Te is tudod, hogy ez a leg- logikusabb döntés. így volt, de attól még Regint dühítette, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Lebiggyesztette az ajkát, mire Chase folytatta. - Ha valami miatt nem érnénk a találkozóhelyre napnyugtáig, akkor vigyétek el a csónakot. Chase ezután Brandr szemébe nézett. - Vigyázz rá! Brandr biccentett.

- Vigyél magaddal - suttogta Regin az ősi norvég nyelven. Chase összeráncolta a homlokát. - Ez a legjobb esélyünk, leányzó. — Aztán, hogy megkönnyítse a dolgot, megpaskolta Regin állát. — Csak nem aggódik miattam a nagy, gonosz valkűr? Regin fölnézett rá, és csupán egyetlen szóval válaszolt: -De. Chase a könyökhajlatába vonta Regin nyakát, és magához szorította. - Vigyázz magadra, Regin! Nem maradok sokáig távol tőled - ígérte a valkűr hajába suttogva. A Végjáték cselekvést kíván, gondolta Lothaire, miközben Chase-zel keresztülsprinteltek a bozóton. És engedelmeskedem neki. - Gyere, mester, mert lemaradsz. Talán túl sokat ittam belőled? Chase teljesen ki volt merülve, de nem a vérveszteségtől. Legyöngült - olyan volt, mintha berserker dühöngés szívta volna ki az erejét. - Ne merészelj így nevezni — csattant fel lihegve. Hátrapillantott a válla fölött a valkűr irányába. - Aggódónak tűnsz. Biztos vagyok benne, hogy Reginnel nem történik semmi baj. Magunk miatt jobban kellene aggódnunk. - Mit kérnél azért, hogy vigyázz rá, ha velem történne valami? — Chase megtörölte verejtékező homlokát. — Hogy gondoskodj róla, élve kijut erről a szigetről? -Többet, mint amit adni tudsz. Például az elsőszülöttedet a többiek mellé. Hogy meglegyen az egész sorozat. - Akkor vonszold gyorsabban a seggedet! Van ott egy tisztás. Kirohantak az erdőből egy kopár fennsíkra. Chase megtorpant, körülnézett. - Mi az ördög ez, Lothaire? A Pravus tagjai — tűzdémonok, hordabeli vámpírok, alakváltók — gyülekeztek Portia kezdetleges kőtemploma körül. Az építmény úgy nézett ki, mint Stonehenge, csak volt teteje, Emberine lángjai élőlényekként ölelték a köveket. Portia és Emberine lépett ki a templomból, a szemükben kíváncsiság csillogott. Lothaire egykedvűen Chase felé biccentett. - Csere, 'lé, cserében a szabadságomért. - Te kurafi! - Chase Lothaire-re vetette magát, de egy csapat vámpír őr illant hozzájuk, és elkapták őt. - Kiszolgáltattalak nekik a néhai Fegley levágott kezéért, pontosabban a hüvelykujjáért cserébe — magyarázta Lothaire, miközben az őrök ütlegelni kezdték Chase-t. - Ami a sorsodat illeti - a Pravus tagjai napnyugtakor ösz- szegyűlnek majd itt, hogy megfelelő módon feláldozzanak téged. Chase hiába dobálta magát, a vámpírok egy kőoszlophoz kötözték. - Mióta tervezted ezt a cselt, baszd meg? - Emberine ma reggel keresett föl. Mihelyt rájött, hogy nem vesztél oda az intézményed romjai között. Emberine és Portia ezek szerint már korábban megtámadta volna a csapatukat, de nem bíztak a fiatal Thaddeusban. Lothaire végre rájött, miféle szerzet a fiú. Meg is volt rá minden okuk, hogy tartsanak tőle. Miközben az őrök felváltva ütlegelték Chase-t, Emberine odahajított Lothaire-nek egy rothadó, elszín- telenedett kezet. - A fizetséged, Lothaire. - Szpászibá. Leghálásabb köszönetem. — Fogta a felpüffedt hüvelyket, és a nyakpántja zárjához nyomta. Semmi. Lefelé fordította a kezet, hogy a másik irányból próbálkozzon. Még mindig semmi.

- Kedves Emberine, utálom, hogy kellemetlenséget kell neked okoznom, de a felügyelő ujjlenyomata nem működik. A varázslónő fölnevetett, apró tűzcsóvák röpködtek az ajkáról. - Nem is mondtam, hogy működni fog. Mindössze arra esküdtem meg, hogy Fegley keze. Portia felvihogott. - Ugyan már, Lothaire, napok teltek el az óta, hogy a kezet... begyűjtöttük. Elbomlott a hús odakinn az esőben. Bljágy! Ezt merészelték tenni vele? Nem sejtette, hogy ez lesz a vége, nem látta előre - mert immár egy új változó is szerepet játszott. A saját gyöngesége. Az, hogy nem képes eltávolítani a nyakpántját. Tehát nem kerültem közelebb ahhoz, hogy elszökjem erről a helyről. Ahhoz, hogy megmentsem őt. Lothaire agyarait kiélesítette a harag. De a mestere hideg fejet követelt meg tőle. Lothaire felvillantotta a legelbűvölőbb mosolyát, azt, amelyet általában az áldozatainak tartogatott. - Esetleg tárgyalhatunk a menekülésről? Az egyik démon vagy vámpírtestvér egy szempillantás alatt elillanhat velem a szigetről. - Mit tudsz felajánlani? - kérdezte Portia. - A valkűrt - vágta rá Lothaire. 51 Hol van már? - töprengett Regin, miközben föl-alá járkált a víz partján. Megbolondulok nélküle. Órákkal korábban érkeztek meg a partra. Ahogy Chase ígérte, egy hatalmas csónakházat találtak a védett öbölben. A csónak valójában kutter volt, olyan hajó, amilyet a parti őrség használ. Thad és Natalja már a fedélzeten volt, kávét főztek, a térképeket nézegették, míg Brandr a parton várakozott vele együtt. Hamarosan leszáll az alkony. - Nem tetszik ez nekem, Brandr. Chase-nek már itt kellene lennie. - Soha nem láttalak még ilyen kétségbeesettnek. — Brandr lehuppant a homokra, a térdére támasztotta a könyökét. - De valahogy nem stimmel. Pár napja még a halálát akartad. - Sok minden történt azóta. — Regin nem egyszerűen aggódott, betegre aggódta magát Chase miatt — karomrágó, hajat tépő, órákig le-föl járkáló nyugtalanság kínozta. Mert lehetséges... lehetséges, hogy beleszeretett Declan Chase-be. Már a gondolatra is elöntötte a bűntudat. Nem engedte meg magának, hogy beleszeressen Aidanbe, mert a férfi halandó volt, ám úgy tűnt, hogy Chase-t illetően képtelen irányítani az érzéseit. Ennek nincs semmi értelme. Most még nagyobb a tét. Régebben azért fogta vissza a szívét, mert attól félt, hogy Aidán megöregszik és meghal. Most viszont tudta, hogy Chase bármelyik pillanatban meghalhat, mégsem tudta megakadályozni, hogy beleszeressen. Mert, az istenek segítsenek, jobban vágyott az ő sebhelyekkel borított, goromba, elcseszett írjére, mint a tökéletes vikingjére. Brandr kavicsot ugratott az öböl csöndes, kék vizének felszínén. - És ma reggel azért borult el az agyad, mert Lothaire ivott belőle. - Miután rádöbbentem, hogy a szemem nem fog kiégni, megnyugodtam. Megértem, miért tette. Nem örülök neki, de megértem. - El tudod képzelni, milyen nehéz lehet ez egy olyan férfinak, mint Chase? Megengedni egy vámpírnak, hogy a vérét vegye?

Igen. Igen, Regin el tudta képzelni. Az ő keltája igyekezett, próbálta a legtöbbet kihozni a kártyákból, amelyeket a sors osztott neki. - A francba, hol van már? Nem lett volna szabad elszakadnunk. .. - Valkűr — szólalt meg Lothaire. Az erdő szélén állt. Egyedül. Pánik öntötte el Regint. - Hol van Chase? - Nem veszíthetem el öt! Még egyszer nem. Kivillantotta a fogait. Megöllek, vérszívó! Vissza kell jutnom Reginhez. Az elfogása óta Declan arra várt, hogy bármelyik percben zakatolni kezd a szíve, visz- szatér az ereje. Most pedig már megy le a nap. Azt gyanította, hogy Lothaire a vérszívással valahogy megakadályozta, hogy berserker dühöngésbe csapjon. Vagyis a vérszopó nyilván direkt csinálta — készakarva gyengítette le őt ma. Vajon mennyi ideig tart a hatás? Ki kell szabadulnom. Reginnek biztosan több esze van annál, hogy megbízzon a vámpírban. Soha nem fogja tudni Lothaire úgy becsapni a valkűrt, ahogyan őt. Regin utálta a vámpírt. De mi van, ha Lothaire azt mondja neki, hogy megsebesültemi? Regin bevallotta, hogy aggódni fog Declan miatt; a vámpír kihasználhatja ezt. Meg kell szöknie, még mielőtt Lothaire idecsalogatja a valkűrt - ebbe az ocsmány, sírszerű táborba, amely tömve volt Regin ősi ellenségeivel. Ezek a teremtmények többször megverték őt, gúnyolták a fájdalmát, nevettek a sebhelyein. A verések közben kihallgatta a beszélgetésüket. Vagy azt hitték, hogy nem hallja őket, vagy nem érdekelte őket, mert tudták, hogy hamarosan meghal. Megtudta, hogy Carrow és a gyámleánya megszöktek a szigetről, Malkom Slaine-nel együtt - aki a két lány védelmezője lett. És hallotta azt is, hogy az a MacRieve maga köré gyűjtötte a Vertashoz tartozó alakváltókat, beásták magukat a hegyekben, és csapdát állítottak a Pravus tagjainak. Ezek szerint hárman még életben vannak azok közül, akikért Regin aggódott... A két varázslónő belépett a templomba. Számtalan teremtmény, talán úgy háromtucatnyian követték őket, lelkesen várták a műsort. - Közeleg az éjszaka, mester - közölte Portia. - Köss békét magaddal! Declannek nem volt oka feltételezni, hogy kevésbé fájdalmas halált hal majd, mint Fegley. Ám csupán az érdekelte, hogy megvédje tőlük Regint. Hangos kiabálás hallatszott odakintről. Declan felkapta a fejét. Ez Regin hangja. Lothaire rángatta ki a valkűrt a tisztásra. Összekötötte a kezét a háta mögött. - Eladtál, vérszívó? - kiáltott fel Regin. - Megöllek! Declan nekifeszült a kötelékeinek. - Tehát elhoztad nekünk a valkűrt? — kérdezte Emberine unott hangon. - Olyan hiszékenyek, mintha bárányt vinne az ember a vágóhídra - mondta Lothaire. - Ez a rab azonban különlegesen értékes a számotokra - ő a mester asszonya. Ezért van itt. Csak annyit kellett mondanom neki, hogy megmentheti Chase-t. - Ne! — bődült el Declan. - Lothaire, ne tedd ezt! Emberine érdeklődve figyelte Declan reakcióját. - Érdekes - jegyezte meg, aztán Lothaire-hez fordult. - Mit tervezel vele? - Feltett szándékom elroppantani a nyakát, erre már régóta vágyom. Előbb-utóbb szeretném szárazra inni, de természetesen a halálos csapás jogát meghagyom bűbájos háziasszonyomnak. - Letépem a kibaszott fejedet, vámpír! — Declan szíve végre elkezdett vadul kalapálni, vér áradt szét az izmaiban. De még mindig nem érte el a berserker dühöngés állapotát. Emberine intett Lothaire-nek, hogy rajta; a mozdulattól szikrák röpködtek a levegőben.

- Parancsolj! Regin hiába rángatózott, a vámpír átkarolta a fejét, megragadta az állát. A másikat a nyaka előtt átnyújtotta, hogy megragadja a vállát. - Ne! Ne-e-e! Declan tekintete találkozott a Reginével, mintha a valkűr valamit mondani próbált volna neki... A vámpír ellentétes irányba rántotta a két karját. Declan halálra váltan figyelte, ahogy Regin feje megpördült. Petyhüdt arccal, ernyedt testtel rogyott a földre. Declan elbődült végtelen haragjában. Nem halt meg. Nem halott. Túl fogja élni. Ha sikerül kiszabadulnia. Mentsd meg őt! A rohadékok éljeneztek. Declan elfojtott egy újabb üvöltést, miközben a harag szétáradt az egész testében, a berserker ereje fékezhetetlenül növekedett a bensőjében. Az egyik kezem kiszabadult. — Gyere, Emberine — szólalt meg Lothaire. - Tiéd a megtiszteltetés. A varázslónő lángkardot idézett a kezébe. A tömeg kedvéért játékosan a feje fölé emelte. Minden tekintet rásze- geződött. A másik karom is kiszabadidt. A tömeg skandálni kezdte Ember nevét. Büntesd meg őket! Vörös köd ereszkedett Declan szemére. Vaktában kergették egymást a gondolatai. Egy utolsó erőteljes rántással kiszabadult a kötelékekből. Regin felé iramodott, s közben elkapta a hozzá legközelebb álló vámpírokat, egymáshoz vágta őket, szétlocs- csantva a koponyájukat. Egy percre sem vette le a szemét Reginről, miközben kitépte mindenkinek a végtagjait, aki kettejük között állt. Közelebb. Vér spriccelt a ruhájára. Semmi sem tarthat távol tőle.

52 Egy... kettő... három. Regin felrántotta a lábát, belerúgott a varázslónő bokájába, ettől az a földre zuhant. Egy újabb rúgással belevágta a csizmája tűsarkát Ember torkába. Ebben a pillanatban Thad, Natalja és Brandr rohant be a templomba, fegyverrel a kézben. Lothaire kivonta a kardját, egyetlen csapással lefejezte a két hozzá legközelebb álló démont. Működött a vérszopó terve. Lehet, hogy életben hagyom. Mihelyt Regin épen és sértetlenül talpra szökkent, kiszabadulva az álcázott kötelékekből, belenézett Chase vadul villogó szemébe. Regin el sem tudta képzelni, mennyire megzavarodhatott a férfi; nyilván félőrült volt a kétségbeeséstől. Soha nem látta még Chase-t ilyen hatalmasnak, berserker dühöngése teljében. Démonokat és vámpírokat szaggatott szanaszét, hogy átverekedje magát a csetepatén a valkűrhöz. Lothaire odahajított Reginnek egy kardot. - Megmondtam, hogy működni fog - vetette oda lezserül, miközben elintézte egykori szövetségeseit. - Egyszerűbb lett volna, ha eleve nem baszakodsz Chase- zel, nem? Ember kétségbeesetten, némán tátogott, majd azt sziszegte: - Halál rád, valkűr! Talpra ugrott, a feje fölé emelte lángkardját. De addigra Regin már meglendítette a kardját. - Elegem van már a kezedből, ribanc - kiáltott fel, és Ember két karja hamut szórva a földre hullott.

Ember felsikoltott; a csonkokból vér helyett lángzu- hatag lövellt. De Portia, mint mindig, most is védelmezte Embert; hatalmas szikladarab száguldott a levegőben Regin felé, letarolva mindenkit, aki az útjába akadt. Regin az utolsó pillanatban hajolt félre. A kőszikla ösz- szezúzta Ember fejét. Portia felsikított, feléjük iramodott. Valami rajzó tömeg, talán sáskák, áradtak a nyomában. Nem sáskák. Homok. - Lothaire! - kiáltott a vámpírnak Regin. — Intézd el Portiát! A kiáltásra az összes démon és vámpír Lothaire felé fordult. - Lothaire elárult minket! Már megint. — Tucatnyi démon és vámpír illant tova egyszerre, és magukkal vitték a scbesültjeiket is. Lothaire Portia felé fordult. - Ha nem vagy velem... A varázslónő nyilván úgy döntött, hogy ezt a harcot inkább majd máskor vívja meg, mert megragadta Ember haját, aztán rávetette magát egy vámpírra, áld éppen illanni készült. A trió eltűnt. Regin tekintete ismét Chase-t kereste. A férfi őt figyelte, szeme sem rebbent, miközben oldalra nyúlt, megragadott egy újabb ellenséget, és egyetlen mozdulattal letépte a fejét. A háta mögött hullák tornyosultak, egyik fejetlen, rángatózó test a másikon. Elképesztő sebességgel mozgott. Sok-sok évvel ezelőtt azt mondta a valkűrnek, hogy elképzelhetetlen dolgokra is képes, hogy visszatérhessen hozzá. 463 És mindezt Regin most a saját szemével látta. Lesoványodott medve télen... Nem messze tőle Thad, Natalja és Brandr a hátát egymásnak vetve harcolt, elintézték a maradék cerunnókat és egyéb lényeket, akik nem tudtak elillanni. A templom padlóját alvadt vér borította, de egyetlen ellenség sem maradt életben. Csak ők hatan maradtak talpon. És Chase feléje iramodott. Regin a hüvelyébe dugta a kardját, és szaladni kezdett a férfi felé. - Chase! Amikor Chase felkapta és a melléhez szorította, Regin teljes erejéből magához ölelte őt. A karjába futottam. Ő volt az örök társa. Nem tudtam visszatartani a szívemet. - Annyira aggódtam! - Semmi sem tarthat távol tőled — válaszolta rekedten Chase. A szemét nem vette le Regin ajkáról. - Semmi. - Ne, Chase! - Regin halálra rémült a férfi szavaitól. Ezek a szavak már a múltban is elhangzottak. Túl késő lenne? Csapkodni kezdte Chase mellkasát, karmolta, ahol érte, hogy kiszabadítsa magát. Declan soha nem emlékezhet a múltra. Mert akarom őt. De Chase az övére tapasztotta a száját, a nyelvét bedugta az ajka közé, még mielőtt Regin elránthatta volna a fejét. - Ne-e-e! — Regin addig rugdosott, míg Chase elhúzódott tőle. - Olyan édes, mint a méz - lehelte. - A többiek tévedtek. Nem olyan, mint a kábítószer. — Közelebb hajolt, hogy újra megcsókolja a valkűrt. - Jobb, mint... Regin tiszta erőből belefejelt a torkába. - Chase, fejezd be! - A többiek felé fordult. - Emlékezik. Segítsetek! Mikor Brandr, Natalja és Thad előrelépett, Chase talpra állította Regint, de még mindig szorította a karját, mint a satu. Színtiszta fenyegetés áradt belőle, ahogy hármukra nézett. Vér borította a testét, bíborszínű sebek éktelenkedtek a hegek körül. - Semmi sem tart távol tőle.

A berserker dühöngés állapotában volt, a mellkasa hullámzott a rettenetes sebhelyek alatt — a legtöbb lény halálra rémült volna a láttán, de Regin szíve megremegett. Milyen csodálatos férfi! Brandr közelebb merészkedett. - Nem engedhetem, hogy a magadévá tedd, barátom... Chase lecsapott; az ökle úgy vágódott Brandr arcába, mint egy ágyúgolyó. A berserker feje hátrabicsaklott, a teste felrepült a levegőbe, majd a földre zuhant. Ernyedten. Chase összehúzott szemmel a többiekre meredt, mire Natalja és Thad megadón felemelte a két kezét. - Megvárjuk, hogy ti ketten tisztázzátok ezt a dolgot egymás között — motyogta Natalja. — A csónaknál találkozunk. Mindketten megragadták Brandr egy-egy karját, és vonszolni kezdték őt kifelé a templomból. - Ezek szerint nincs harag, Penge? Mindenki köt néha rossz alkut... - Lothaire elharapta a mondat végét Chase tekintete láttán. - Rendben, a csónaknál leszek. Majd ott beszélünk. Rám hagyták a dolgot. El kell menekülnöm Chase-töl. - O, istenek, nem akarom megtenni. Amikor Chase feléje fordult, Regin teljes erőből halántékon vágta a kardja markolatával. 53 — Regin!— bömbölte Declan. Teljesen össze volt zavarodva, miközben az eső áztatta erdőn keresztül üldözte a valkűrt. Minden lépéssel egyre gyorsabb lett, a régmúlt emlékei valósággal bombázták az agyát. A tűz fényénél csókolta Regin édes ajkát, miközben oda- kinn hóvihar dühöngött. Együtt nevettek a szőrmeágyon heverve. Tanítgatta őt a kéjre. De ezek az emlékképek elhalványultak az elmúlt öt naphoz képest. Regin testét csókolgatta, miközben a valkűr villámai megvilágították őket, és tombolt körülöttük a szélvihar. Egymás mellettfeküdtek, halkan beszélgetve. Tanulgatta, hogyan szerezzen örömöt a valkűrnek... Regin az övé volt. A valkűré volt a szíve, ő parancsolt a lelkének, és ez örökre így lesz. Miért menekült el mégis előle? Amikor Declannek most nagyobb szüksége volt rá, mint valaha? Akkor érte utol, amikor a valkűr végigrohant egy patak mellett, be egy keskenyedő kanyonba, amely magas sziklafalak övezte zsákutcában végződött. - Nincs hová futnod, valkűr. Regin oda-vissza ugrándozott a patak két partján, kiutat keresve. - A francba! - Fölemelte a kardját. - Használom, ha kell. Declan közelebb óvakodott. - Semmi sem állhat közénk. - Sem az idő, sem a halál. Declan nekilendült, kikapta a kardot Regin markából, és elhajította. - Miért tagadod meg magad tőlem? - Muszáj - nem teheted! - De igen, és meg is fogom tenni. - Declan villámsebesen derékon kapta Regint, és magához rántotta. - Borzasztóan nagy szükségem van rád, Regin. A valkűr szeme ezüstszínűre változott. Az arca azonban megkeményedett. - Ha ma éjjel a magadévá teszel, akkor harcolnod kell. - Nem érdekel, ha az enyém leszel. Chase lehajtotta a fejét, hogy ismét megcsókolja, mire Regin teljes erőből megütötte. Chase hátrahajolt. Összeráncolta a homlokát, de nem a fájdalomtól, hanem zavarában. Az

ütés egy csöppet sem izgatta. Erősebb volt, mint valaha, és gyorsabb is. Ráadásul Regin még mindig viselte a nyakpántot. Teljesen lehetetlen volt, hogy ő kerekedjen felül. Regin természetéből fakadt, hogy harcoljon, ellenálljon - Aidán ellen is küzdött a múltban. És tudjuk, hogy' ez hová vezetett. Többé szó sem lehet róla. Talán, ha nyugodt marad, visszaránthatja a férfit a szakadék széléről? Miután döntött, Regin felemelte a kezét, hogy a tenyerébe fogja a férfi arcát. — A segítségedre van szükségem. Chase a homlokát ráncolva nézett le rá. - Beszélnem kell veled. És azt szeretném, ha megnyugodnál. - Kisimította a férfi nedves haját a homlokából. - Ez az. Nyugodj meg! Amikor valamennyire elhalványodott a Chase szemében csillogó őrült láng, Regin folytatta: - Tovább akarok veled maradni egyetlen éjszakánál. És ahhoz, hogy ez sikerüljön, le kell állítanunk magunkat. Vissza kell vonulnunk. - Semmi sem akadályozhatja meg, hogy ma éjjel a magamévá tegyelek. Semmi. - Inkább újra özveggyé teszel? Hát nem törődsz velem? Chase a valkűr tarkójára szorította a tenyerét. - Kibaszottul szeretlek, Regin! - Esőcseppek csillogtak a szempillája végén, ahogy lenézett a valkűrre. - Szeress te is! - parancsolt rá. Nem veszíthetem el öt. - Cs-csak légy türelemmel, Aidán! Chase szemében ismét felvillant a vadság; hátrahajtotta a fejét, és felüvöltött. Megfeszültek az izmok a nyakán. - Kérlek, Aidán, nyugodj meg! Lenézett Regin arcába. - Nem vagyok az átkozott Aidán! - bömbölte. - Declanhez beszélsz. Talán nem engem látsz, asszony? - N-nem Aidán? — Regin pislogott, hogy lássa a férfi arcát a zuhogó esőben. — Micsoda? Hogyan? Chase erősen megrázta a fejét; nyilvánvalóan próbált uralkodni az érzelmein. - Az enyémek az emlékei. Nem pedig fordítva. O a részem. Ennyi az egész. - Még mindig... Declan vagy? - Ez soha korábban nem történt meg! Akkor talán a dolgok végkimenetele is megváltozhat? Vagy lehet, hogy csupán szalmaszálba próbálsz kapaszkodni. - Igen, én vagyok - felelte Chase rekedten. - Soha nem leszek a te tökéletes vikinged, Regin! Megbocsáthatatlan hibákat követtem el. Nincs családom, se barátaim, és az embereim soha nem kedveltek. Kívül-beltil tele vagyok sebhelyekkel. De akkor is akarlak téged! 468 És te vagy az egyetlen, akit én akarok. Ám Regin reszketett a félelemtől. - De az átok... - Nincs hatalma fölöttem, fölöttünk. A múlt nem befolyásolhatja az életünket! - Véres kezével Chase megsimogatta Regin arcát. - Látsz engem, a férfit, aki vagyok? Fogadj el engem, Regin, mert senkim és semmim nincs rajtad kívül. Ezer évvel ezelőtt Aidán megfogta Regin kezét, és arra kérte, hogy fogadja el őt. Ez akkor tragédiába torkollott. - Declan, én... félek. Rettegek igent mondani. - Tudod, hogy ez most más. Neked is érezned kell! Valóban érzem? Vagy csak túlságosan akarom öt? Chase lehajtotta a fejét, Regin ajkára tapasztotta a száját.

Kéjesen felnyögött, de gyengéd maradt, visszafogta iszonyú erejét Regin kedvéért. És a valkűr szerette őt ezért. Istenek, mennyire szerette őt! A múltban valahányszor hatalmába kerítette a férfit a dühöngés, Regin ellenállt. Most azonban egy régóta alvó része éledezni kezdett, követelve, hogy Chase csókolja, tegye a magáévá. Az összes ösztöne azt súgta, hogy ne álljon ellen a sürgető vágynak. Képtelen volt megtagadni az ősi késztetést - hiszen a szíve is épp oly lázasan vágyakozott rá. Annyira vágyom rá, olyan nagyon szeretem öt... Egyre erőteljesebben harcoltak az ellenétes érzelmek Regin bensőjében. Félt, egyszersmind vágyakozott is - és hirtelen azon kapta magát, hogy elmélyíti a csókot. Bár szidta magát a gyengeségéért, közben azért lelkesen ízlelte a férfi feszes ajkát, válaszolt a nyelve hívogató csapásaira. És amikor Chase hasonló hévvel válaszolt, Regin kéjesen megborzongott. Chase addig csókolta, míg összekeveredett a leheletük, míg Regin beleveszett a gyönyörbe, szinte alig érzékelte, ahogy Chase vetkőztetni kezdte, aztán magáról is ledobálta a ruhát. Regin csak akkor vette észre, hogy meztelen, amikor megérezte a bőrén az esőcseppeket. Mire hátrahanyatlott levetett ruháikra, már lihegett a vágytól; Chase is szemlátomást akaratereje határán járt, mikor elhelyezkedett a combja között. A férfi teste készen állt, az izmok kiduzzadtak a karján és a mellkasán. A szerszáma kemény rúdként feszült Reginnek. Villámok csapkodtak, megvilágították Chase hegeit. Mindegyik sebhely a férfi akaraterejének, élni akarásának bizonyítéka volt a valkűr szemében. Milyen csodálatos férfi! Szeretettel nézett végig Chase testének minden négyzetcentiméterén, a férfi pedig őt figyelte. - Nézd csak, az én gyönyörű Regi nem! Azt hiszed, hogy átengedlek bárkinek? Az enyém vagy! Chase belemarkolt Regin hajába, magához rántotta a valkűr fejét. - Mondd ki a nevemet, Regin! - Declan - lehelte a valkűr. Chase az ajka közé szívta Regin fülcimpáját. - Addig foglak kefélni, míg nem sikítod a nevemet. Addig keféllek, míg már nem tudsz tovább számolni. Regin levegő után kapkodott, reszketett a férfi szavaitól. - De előbb elő kell, hogy készítselek. - Chase visszahúzódott, izzó tekintete Regin ölére siklott. - Tárd szét nekem a combodat! Amikor a valkűr buzgón engedelmeskedett, Chase lehajolt. Regin érezte forró leheletét, ahogy az orrát a szeméremszőrzetébe fúrta. A bimbói fájdalmasan sajogni kezdtek. - Soha nem lehet belőled elég. - Chase Regin ölére szorította a száját, a nyelvét végighúzta a csiklóján. - O, igen, igen! - kiáltotta a valkűr, és a hangja elnyomta a kanyonban visszhangzó mennydörgés robaját. A mély morgása, az éhes szája. Regin máris közel járt a csúcshoz. Chase belényomta egy ujját. - Olyan finom nedves leszel bébi - nyögte. Még egy ujj csatlakozott az elsőhöz, de csak annyira hatoltak beléje, hogy fölkészítsék - annyira nem, hogy elérjen a csúcsra. A kéj hamarosan majdnem fájdalommá változott. Regin felnézett az égre. - Declan, kérlek - könyörgött. - Mit akarsz, Regin? Mondd ki, és a tiéd.

Regin nem harcolhatott tovább ellene. Elkerülhetetlen. De ezúttal minden más volt Declan önmaga maradt. - T-téged magamban. - Tehát a farkamat akarod - mormogta Declan Regin ölébe. — ígérem, hogy nagyot fogsz élvezni. Fojtott sikoly hagyta el Regin ajkát. Istenek, tényleg ezt akarta - annyira vágyott rá, hogy az már fájt. Szégyentelenül ringatta a csípőjét. Chase végigcsókolta a testét, Regin érezte, ahogy a dögcédulák végigsimítják meztelen bőrét. Chase keményen megszívta mindkét bimbóját, amitől majdnem eszét vesztette a gyönyörtől. - Ó, kérlek! A férfi összes izma megfeszült, amikor a lába közé térdelt, a bicepszei kidomborodtak, ahogy megragadta Regin derekát, és közelebb rántotta magához. Marokra fogta a szerszámát. Regin felkiáltott, amikor a széles makk a bejáratához ért; Chase félig lehunyta a szemét, az arca ellazult. Simogatni kezdte a farkával Regint, elkínzottan felnyögött, valahányszor egy kicsit becsusszant. - Olyan szűk és nedves leszel! Regin mantraként ismételgette Declan nevét, eszét vesztve ringatta a csípőjét. - Ez az, leányzó, mozogj csak! - suttogta azon a rekedt hangján. - Kend be a mézeddel a farkamat! Ezek a szavak majdnem elegendők voltak ahhoz, hogy Regin elélvezzen. - Mélyebbre! - parancsolta, mikor Declan végre belé- hatolt a makkal. - Muszáj... óvatosan haladnom - nyögte ki Declan. - Mélyebbre! - Regin belemélyesztette a karmait a férfi izmos fenekébe. - O, Regin! - Declan teljesen beléhatolt, megtöltötte Regint vastag, lüktető farkával. Enyém! — bődült el győzelemittasa n. A szerszáma kérlelhetetlenül feszítette, kényszerítette Regin testét, hogy magába fogadja. Amikor Declan olyan mélyre hatolt, amennyire csak bírt, Regin egy hatalmas sikollyal megadta magát, a hüvelye összerándult a férfi körül. - Declan! A férfi nem vette le róla acélszürke tekintetét, miközben Regin élvezett. - Érzem... érzem, ahogy élvezel. Hiába ültek el végül a gyönyör hullámai, Regin még mindig kétségbeesve vágyott Declanre, csapkodtak körülöttük a villámai. Declan a karjára támaszkodott. Lelógatta a fejét, a dögcédulák zörögtek a nyaka körül. Hatalmasat lökött a csípőjével. Osszeszorította a fogát, mindkét térde mélyen a földbe nyomódott, hogy tartani tudják hatalmas testét. A harmadik lökésnél a háta ívbe hajlott, fölemelte az erőlködéstől eltorzult szexi arcát. A negyedik lökésnél felüvöltött. - Regin! - A fájdalmas kifejezést a gyönyöré váltotta fel az arcán, ahogy Regin érezte kilövellni a magját. Egyik izzóan forró sugár követte a másikat. Declan őrült iramban pumpált, teljesen elárasztotta Regint... ettől a valkűr ismét elélvezett. 54 - Kell - még - lihegte Declan, alig néhány pillanattal az után, hogy a valkűr az elképzelhető legfantasztikusabb gyönyörben részesítette.

Reginen feküdt, a szívük egymásé fölött zakatolt, duzzadt szerszáma még mindig mélyen benn volt a valkűr hüvelyében. A kábulat kezdett oszlani, de Declan még egyáltalán nem végzett. - Nem... nem tudom abbahagyni - nyögte. Bár halványan emlékezett rá, hogy a múltban is szeretkeztek, ez az egész még túlságosan új volt a számára. Azok távoli emlékek voltak, nem érezte őket valóságosnak. Regin viszont most valóságos volt a számára. Nem engedem át őt senkinek. Soha. — Ki mondta, hogy abba kell hagynod? — mormogta a valkűr; a teste olyan meleg és odaadó volt. Ezüstös szeme fénylett az éjszakában, az arcáról sugárzott a szenvedély. Selymes bőre ragyogott tőle. — Az asszonyom többet akar? — kérdezte rekedten, és ringatni kezdte a csípőjét. Élvezte, ahogy kettőjük nedvei összekeverednek. Regin élvezettel lehunyta a szemét. - Mindig. - Teljesen berekedt a sikongatástól. Declan feltámaszkodott a karjára. - Mondd el, mit szeretnél, Regin. - Olyan gyönyört akart nyújtani a valkűrnek, mint senki más, hogy elhomályosítsa a többiek emlékét. Vágyott rá, hogy jobban ismerje Regint testét, mint a sajátját. - Találd ki. Tekeregetni kezdte a csípőjét, s közben figyelte Regin reakcióját. - Ezt szereted? A valkűr karja a feje fölé hanyatlott. - Utálom — dorombolta. Ám mikor hirtelen gyorsakat, mélyeket döfött, a valkűr dobálni kezdte a fejét, és még erősebben felizzott mind- kettejükben a vágy. Declan megragadta a valkűr csípőjét, hüvelykujját becsúsztatta a szőke bozontba, hogy megérintse duzzadt csik- lóját. Mikor megdörzsölte a kis göböt, Regin teljesen bevadult, a sarkát belevágta a földbe, és nagyot lökött. - Szeretsz mozogni rajtam, leányzó? — nyögött fel Declan. Feltérdelt, az ölébe húzta a valkűrt. Regin átkarolta a nyakát, csókra nyújtotta az ajkát. Declan rátapasztotta a száját, nyalogatta a nyelvét. Régin ajka leírhatatlanul édes volt... Megmarkolta a valkűr gömbölyű popsiját, és magához rántotta, miközben erőteljesen fölfelé döfött. Regin belenyögött a szájába. Declan szétterpesztette a térdét, és még erősebben döf- ködni kezdett. Regin szorosabban ölelte a nyakát, merev bimbói a férfi mellkasát simogatták, tovább szítva Declan vágyát. Declan próbált tudomást sem venni a bizsergésről a gerincében, a sajgásról a golyóiban. Nem élvezek eladdig, amíg nem juttatom a csúcsra. Újabb erőteljes lökés... aztán még egy. Regin már folyamatosan nyögdécselt, Declan dereka köré kulcsolta a lábát, a popsija vonaglott a tenyerében. Már közel van. Declan teljes erejéből mozgott, döfködött felfelé a csípőjével, míg végül Régin feje hátrahanyatlott, és tehetetlenül hagyta, hogy a férfi kefélje. - Megint elélvezel a kedvemért? — suttogta Declan a valkűr nyakába. - Igen! Mindjárt... Declan a hajánál fogva még hátrább rántotta a valkűr fejét. - Akarod ismét magadban érezni a magomat? - Igen, igen, igen - zokogta Regin. - Akkor fejd ki belőlem! — parancsolta Declan. - Vegye el tőlem a szűk kis puncid. - Declan! - sikította Regin, és élvezni kezdett. Mély torokhang szakadt fel Declan mellkasából, amikor megérezte, hogy a valkűr

hüvelye egyre mélyebbre magába rántja; képtelenség volt ellenállni a nedves nyomásnak. - Erezni akarom - nyögte Regin kábul tan. - O, istenek, téged akarlak. Akarlak. A szavaira Declant elárasztotta a gyönyör. A szeme fennakadt. - A tiéd, minden, ami vagyok... a tiéd - morogta. Még egy utolsó brutális döfés, és a lüktető nyomás megszűnt a farkában, ahogy forró magja kilövellt. Chase úgy szorította magához Regint, mintha soha többé nem akarná elengedni. Egyik hatalmas tenyere a tarkóját takarta be, a másik a popsiját markolta. A lehelete csiklandozta Regin nyakát. Regin, még mindig borzongva a gyönyörtől, átkarolta a férfit. Úgy szorították egymást, mintha attól félnének, hogy valami elszakítja őket. Reginnek fogalma sem volt róla, mennyi ideig feküdtek így összekapaszkodva. De amikor végre kinyitotta a szemét, látta, hogy megvirradt, a nap már felkelt az erdő folőtt. Hallotta a sirályok és a hullámok hangját. Vagyis közel voltak a parthoz. - Soha nem engedlek el, asszony. - Declan a lányéhoz szorította az arcát. - Szeretlek. Declan még mindig önmaga volt, az ő emlékképei maradtak a legerősebbek. Ami jó hír volt. Mert Regin Declan Chase-be volt szerelmes. Az íremet akarom. Vajon elkezdtek már peregni a homokóra szemei? Chase hátrahúzta a fejét, a könyökhajlatába szorította Regin nyakát. Lenézett rá érzelmekkel teli szürke szemével. - Hozzám tartozol, leányzó. Mindig te leszel számomra az egyetlen. Számodra mindig én leszek az — de vajon számomra is az egyetlen leszel? Az éles nappali fény rettegéssel töltötte el. Mit tettem? Bebeszélte magának, hogy ez alkalommal minden másképpen lesz. Keményebben kellett volna küzdenie Chase-zel. De túl kétségbeesetten vágyott a férfira. Lehet, hogy néhány dolog megváltozott ennél a reinkarnációnál, de a végeredmény ugyanaz lesz. Eddig négy alkalommal halt meg órákon belül az a férfi, akivel szeretkezett. Mind a négyszer látszottak még a testén a heves szeretkezés nyomai - amikor a férfit a sírba fektették. Regin megborzongott. O, istenek, hogy tehettem? Chase meg fog halni; a homokórán leperegnek a szemek. És ez alkalommal nem éli túl a férfi elvesztését. Könnyek öntötték el a szemét; Chase-é elkerekedett. - Mi a baj? Csss, kicsim, kérlek, ne sírj! Könnyek patakzottak Regin arcán. Nem a férfira nézett, hanem valahová a távolba, és halálosan rettegett. A rövid ideig tartó napsütést szürkeség váltotta fel. Ismét szitálni kezdett az eső. - Beszélj hozzám, leányzó! Tudod, hogy nem szeretem, amikor csöndes vagy. Az átok miatt sírsz? - Chase megsimogatta Regin haját, ringatta őt. - Nem megyek sehová. Semmi sem választ el minket többé. Nem érezném talán, ha közel lenne a vég? Soha életemben nem éreztem még ilyen békét. Ez... a tökéletes béke, Regin. Regin dühösen ellökte magától Chase-t, kibújt az öleléséből. - És velem mi lesz? Mi van az én békémmel? Regin megtántorodott, ahogy rádöbbent az igazságra. Nem Aidán volt az, akit sújtott az átok. Ő volt az. Regin volt az, aki életben maradt, hogy szenvedjen, gyászoljon. Hogy örökké tudjam, mit veszítettem el. Fölszedte a földről és magára rángatta átázott farmerját, aztán a blúzát. - Ezúttal, miután meghalsz, Chase, nem akarom, hogy vissza gyere. - Mi? - Chase talpra ugrott, villámgyorsan belebújt a nadrágjába. — Miről beszélsz? Nézz rám! Miért nem nézel rám? Krisztusom, Regin, úgy viselkedsz, mintha máris halott lennék.

Regin a karjába törölte a homlokát. - Mert nemsokára az leszel. Declan még soha nem látta ilyennek a valkűrt. A szeme teljesen ezüstbe fordult, de hiányzott belőle a csillogás. És nem volt hajlandó ránézni. Mintha képtelen lenne rá. Pár pillanattal ezelőtt Declan még soha nem tapasztalt békét és nyugalmat érzett; most Regínból áradt a szomorúság. - A csónakhoz kell mennünk - szólalt meg Regin távolságtartón. - Kifutunk az időből. - Azért nem akarod, hogy visszatérjek, mert nem az az Aidán vagyok, akit ismertél? Regin azt várta, hogy az embere tér vissza, ehelyett Declannel kellett beérnie. Két évszázadon keresztül vágyakozott Aidán után. Hogyan is ne lenne elkeseredve? - Nem tudom, miért vagyok még itt. Talán valamit rosszul csináltam, belepiszkáltam a ciklusba. - Mert egyértelműen még mindig... Declan volt. - Az enyémek Aidán emlékei, de távoliak, olyanok, mint az álmok, amelyeket láttam. Valahogy olyan érzés, mintha én lennék a fontosabb. — Pontosan, Chase - mondta Regin tompa hangon. — Azért nem akarom, hogy visszatérj, mert egy sebhelyes, elbaszott kelta vagy. Elnyílt Declan szája. Soha nem volt nála esélyem, ön- magamként semmiképpen. Végighúzta a tenyerét tönkretett bőrén. Legyőzöttnek érezte magát, legszívesebben vonított volna a csalódottságtól. Mit mondhatna még a valkűrnek? Nem akarok így kinézni. Nem akarok ilyen lenni... - És soha nem vágytam úgy Aidanre, ahogyan rád vágyom - suttogta Regin. Ezt biztos rosszul hallotta. - Nem értelek, leányzó. - Az nem lehet, hogy Regin őt válassza a tökéletes viking helyett. — Nem veszíthetlek el újra. Ezer éven keresztül ez az egész a te harcod volt, a te visszatérésed! De minden egyes alkalommal magad után hagytál engem mint járulékos veszteséget. A sok évszázadnyi várakozás, magány, aztán a nevetséges reménykedés, hogy mikor találok rád újra. Holott tudtam, hogyan végződik - hogy összetörik a szívem. Szakadni kezdett az eső. - Meg fogsz halni, Chase. Hamarosan. Nem tehetek semmit, hogy ezt megakadályozzam. Tudom, mert újra meg újra megpróbáltam. És ha törődsz velem egy kicsit is, akkor nem teszed ezt ismét meg velem . Ne gyere vissza! -Várj, Regin. — Végig rosszul gondoltam. Nem én vagyok a végzeted Chase. Te vagy az enyém... Sugárhajtású repülőgép zúgott el fölöttük. Összefonódott a tekintetük. - Vonszold a seggedet, asszony!— Declan megragadta a kezét, és az öböl felé rángatta. Ahogy futottak a part felé, meghallották Thad hangját. - Regin, te vagy az? - Jövünk! - kiáltotta a valkűr. - Ó, ne! -Mi? Kirohantak a fák közül. Natalja, Brandr és Thad a csónakház előtt állt. De a tető alatt, a kikötőhely... üres volt. - Valaki eltüntette a csónakot - közölte Natalja csalódott arccal. Declan a hajába túrt. - A francba, Lothaire! Ő vitte el! - Itt vagyok, Penge. - A vámpír kicsit távolabb, a fák árnyékában ácsorgott, lazán az egyik törzsnek dőlve. - Akkor ki kötötte el a kibaszott csónakot? - Pont annyira tudom, mint te. Akkor tűnt el, amikor a Pravusszal harcoltunk.

- Senki nem tud erről a helyről! Egyre több gép zúgott el a fejük felett, majd a távolból süvítő hangot hallottak. Ledobták a terhüket. - Fedezékbe! - Declan berántotta Regint a fák közé, a testével próbálta védeni a valkűrt. Mindenki a földre vetette magát, Lothaire-t kivéve, aki nagyot ásított. Regin felcsattant Declan teste alatt. - Te fedezel engem?Te vagy a halandó... Robbanások rázták meg a nyugodt reggelt, a fülsiketítő hanghullámok nagyon közelről jöttek. De nem remegett meg a föld, nem zuhantak le a fák. Ehelyett hamu és korom záporozott, hamarosan vastagon beborította a partot. A gépek - és a bombáik - felrobbantak az égen. Declan talpra kászálódott, aztán fölsegítette Regint is. - Mi történt, Chase? Declan és Regin zavartan felnézett. - Nem tudom... — motyogta Declan. Egy hatalmas erő csapódott a hátába; elképzelhetetlen fájdalom hasított Declanbe. Fém harapása. Felüvöltött fájdalmában, miközben ellökte Regint a veszély útjából... 55 Chase lökésétől Regin elterült a földön. Megpördült, és próbálta felfogni, mit jelent a hang, ahogy az acél a húsba hatol. Talpra kászálódott, döbbenten bámulta az eléje táruló képet. Penge döfte át Chase testét, a hegye kiállt a melléből. Minden egyes szívveréskor vér patakzott a sebből. - Ne-e! Chase megragadta a kard hegyét, a teste kétségbeesetten rángatózott. Mögötte... Malkom Slaine állt. Regin a démonra vetette magát, kimeresztette a karmait. - Megöllek, Slaine! Brandr is támadott. De két energiahullám hátralökte őket. Carrow energialökete? A boszorkány Slaine mellé lépett. - Mi a fene, valkűr? Megmentett a mestertől! - Intett a démonnak, hogy húzza ki a kardot Chase-ből. Slaine szemlátomást semmit sem értett. - Valami rosszat csináltunk, ara? — Ahogy kirántotta a pengét, vér patakzott Chase szájából. - Nem, Malkom, persze hogy nem! — Carrow Reginhez fordult. - Azt mondtad, hogy öljem meg a mestert, miután élve felboncoltatott. Megparancsoltad nekem. Chase a hátára zuhant, Regin letérdelt elé. Tőrdöfés a mellébe, ahogyan régen. - Még egyszer ne! — sikította a valkűr. - Ne! Könnyek öntötték el a szemét, lecsurogtak az arcán. - Ne, még egyszer ne - zokogta. Villámok cikáztak fölöttük, bevilágították az eget. Chase fölemelte véres kezét, a tenyerét Regin arcára szorította. - Sajnálom, leányzó. Brandr beleöklözött az egyik fatörzsbe, fájdalmasan fel- üvöltött. - Ne beszélj, Chase! Meggyógyítunk. - Igazad volt... Nem térek vissza, Regin. - Ne! N-nem gondoltam komolyan. - Nem teszem meg ezt még egyszer veled.

- Mi? Hallgass! Vissza kell térned. Kibaszottul muszáj, hogy megtedd! - Túlságosan... szeretlek. Keress magadnak egy halhatatlan férfit, aki veled marad. Chase összeszorította a fogát. Regin tudta, milyen nehéz volt kimondania ezeket a szavakat. - Én téged akarlak! Regin sejtette, hogy szeretetteljesen meg kellene simogatnia a férfi arcát, de helyette megragadta az állát, és durván megrázta a fejét. - Téged szeretlek, te ostoba! Chase összeráncolta a homlokát. -Tényleg... így van. Krisztusom, valóban szeretsz. - Sajnálom, valkűr - szólalt meg Carrow. — Nem tudtam, hogy belészerettél! Hallottam, hogy kiabálsz, és egész reggel harcoltunk. Regin a boszorkány felé fordult. - Te a gyógyítók kasztjához tartozol. Gyógyítsd meg! - Nem tudom! Minden energiámat elhasználtam, hogy felrobbantsam a repülőket és a hatalmas bombáikat. És te is tudod, hogy a gyógyító igézetekhez rettentően sok energia kell. - Akkor vidd el őt Andoainba, és keríts egy másik boszorkányt, aki megteszi! - Regin, valószínűleg ez a férfi ölte meg Ruby anyját - az unokatestvéremet. És megkínozta Slaine-t —a jövendőbeli férjemet. - Slaine Carrow tarkójára fektette hatalmas mancsát, és kihúzta magát. - A Boszorkányok Házából senki nem fog segíteni Chase-en. Carrow és Slaine? Ezen most nincs időm gondolkodni. - Nem Chase ölte meg az unokatestvéredet. Kérlek, a barátnőm vagy. Segíts nekem! Carrow alaposan végigmérte Chase-t. - Már túl messze jár. Csak Mariketa tudná meggyógyítani, de ez az akció őt még jobban kizsigerelte, mint engem. Rátalált a szigetre, ami már önmagában nagy dolog, ráadásul kieszelte ezt is. - Carrow feltartott egy ragyogó hüvelykujjat. - Ez kinyitja a nyakbilincset. Azzal Reginhez lépett - Slaine egy lépést sem tágított mellőle, hogy megvédje, ha kell és rányomta a hüvelykujjat a nyakpántjára. A nyakörv, amely olyan sok bosszúságot okozott Reginnek, a földre hullott; a valkűr rettegő elméje azonban szinte fel sem fogta, hogy szabad lett. Regin kétségbeesetten pillantott körbe, aztán a tekintete Malkom Slaine fenyegető alakján állapodott meg. - Akkor sz-szükséged van a fiúd vérére! - Elment... elment az átkozott eszed? - nyögte ki Chase. Carrow megrázta a fejét. - Malkom egy anomália. Nem tudjuk, milyen hatással lenne rá a vére. Lothaire megköszörülte a torkát. - Nem tudtam nem meghallani, hogy halhatatlanvért szeretnétek. Regin hátrakapta a fejét. - Gyere, vámpír! Vágjunk bele! - Ne! — recsegte Chase. - Ne változtassatok hozzá hasonlóvá! - Ez az egyetlen módja, hogy életben maradj - kiáltott fel Regin. — Nem vagy képes túltenni magad a gyűlöleten? - Te igen? - Ez meg mit akar jelenteni? -Tudok az édesanyádról, mindenről, amit a vámpírok. .. tettek veled — lehelte Chase két nehéz lélegzetvétel között. - Ha vámpírrá változom... akkor is elveszítelek, Regin. - Inkább meghalsz, mint hogy elveszíts? - Természetesen! -Te bolond, senki nem veszít el senkit! Elfogadod a vért. Nem érdekel, mi vagy - amíg velem maradsz. - Regin ismét Lothaire-hez fordult. — Kérlek, most azonnal meg kell tenned!

A vámpír fekete karmait vizsgálgatta. - Figyelmeztetnem kell téged, hogy már ittam belőle. Ha ő is iszik belőlem, akkor eltéphetetlen kötelék alakul ki közöttünk. Ami még erősebb, mintha pusztán az alkotója lennék. - Nem érdekel — csináld! - Ennek ára van. Ez volt a vérszopó három kedvenc szava. - Ne! - bődült el Declan; vér patakzott a szájából. — A vámpír eltervezte az egészet... tisztában volt vele, hogy ez lesz a vége. Próbált összeboronálni bennünket... bár tudta, hogy meg fogok halni. Ne tégy neki esküt! Regin ismét Lothaire felé fordult. - Tisztázzunk néhány dolgot! Nem vagy képes elhagyni a szigetet a segítségünk nélkül. Ha a véredet adod Chase- nek, megesküszöm, hogy ráveszem a barátnőmet, távolítsa el a nyakpántodat. Carrow levegő után kapkodott. - Hagyjam elmenekülni az egyik leggonoszabb vámpírt. .. - A leggonoszabbat, ha kérhetlek, virágszálam - javította ki Lothaire. - .. .hogy megmentsem az egyik leggonoszabb halandót? - Ha nem teszed meg, Carrow, akkor a jövendőbeli férjed megölte az enyémet. A boszorkány ismét feltartotta a hüvelyket. - És levesszük Lothaire nyakpántját! - Férj? — motyogta Chase. Ám aztán megrázta a fejét. — Küzdeni fogok az átváltozás ellen. - De a szemhéja mind jobban elnehezült, az arca egyre jobban elsápadt. - Küzdhetsz, amennyit csak akarsz, haver. Már döntöttem. — Chase túl sok vért veszített; teljesen átáztatta a homokot, egyre nagyobb lett körülötte a folt. Brandr térdre esett Chase mellett. - Tedd meg, barátom! Nincs már sok időd. Regin belefúrta az arcát Chase tenyerébe. - Ha szeretsz engem, akkor meghozod értem ezt az áldozatot. Semmi nem állhat közénk, emlékszel? - Ellenem fordítod... a saját szavaimat? - Lecsukódott Chase szeme. - Gondolj bele, mit teszel... Amikor a feje oldalra billent, pánik járta át Regint. Chase véres mellkasára szorította a fülét, hogy hallja-e még a szívverését. Még életben volt. Csak elveszítette az eszméletét. A válla fölött hátrakiáltott: - Lothaire! A vámpír letérdelt Chase másik lába mellé, aztán megharapta a csuklóját. — Nyisd ki a száját. Brandr annyira szétfeszítette Chase állkapcsát, hogy Lothaire belecsorgathasson egy jó nagy adag vért. Aztán a berserker becsukta Chase száját, hogy nyelésre kényszerítse. - És most? - kérdezte Regin. A vámpír felállt, leporolta a kezét. - Most vársz. A mester három napon belül fölébred vagy meghal... - Lothaire hirtelen megmerevedett. - Nix - sziszegte. Regin hátrakapta a fejét. A zuhogó esőn keresztül észrevette a jövőbelátót, ahogy feléjük robogott a parton. N'ix? Ő volt tehát az, akinek a jelenlétét érezte? A jövőbelátó orrán fehér naptej virított, magas sarkú strandpapucsot és széles karimájú kalapot viselt - a vállán pedig ott ücsörgött Bertil. A Halhatatlanok Szigetén Veszítettem El a Szívem - ez a felirat díszelgett a pólóján.

- N'ix! - kiáltott fel Regin. - Életben marad Chase? - Ez most már a sorson múlik, kedvesem. - Odahaza, New Orleansban azt kérdezted tőlem, mire lennék kész, hogy megtörjem az átkot. Azt feleltem, hogy majdnem bármire. De most azt mondom, hogy bármire! Mondd meg, mit tegyek, N'ix! - Mindent megtettetek, amit lehetett. Most pedig, mihelyt mindenki ideér, Malkom lesz olyan kedves, és elillan velünk a szigetről. - N'ix Carrow-hoz fordult. - Addig is, jó boszorkány, szabadítsd meg Regin barátait! És... őt - bökött Lothaire-re. - Valkűr - köszöntötte a vámpír. - Vámpír — köszönt vissza N'ix. A denevér mérgesen széttárta a szárnyát. Regin az ölébe fektette Chase fejét, kétségbeesetten kisimította a hajat hideg homlokáról. Mikor Brandr a vállára tette a kezét, patakzani kezdtek a könnyei Chase arcára. - M-mit csinálsz te itt, N'ix? - Tudod, hogy megy ez, be kellett váltanom néhány kilométert a törzsutaskártyámról. És igazad volt! Tényleg csak egy kis vakációra volt szükségem! - Lucia biztonságban van? - kérdezte Regin rekedten. - Nélkülem nézett szembe Cruachcsal? - Cruach nincs többé! Lucia és Garreth MacRieve örökre elintézte őt. 486 Cruach halott. Regin alig volt képes felfogni a dolgot. - A szerelmespár is itt van a szigeten, átkutatják az egészet, hogy a nyomodra leljenek folytatta N'ix. Lothaire közelebb lépett Carrow-hoz. - Szabadíts meg, boszorkány, de gyorsan. - Bizony - jegyezte meg Ni'x. - Vissza akarod nyerni a teljes erődet, mielőtt a farkas ideér. Mivel eltörted az asz- szonya nyakát az Amazonasnál. Mielőtt fölébresztetted La Doradát. Regin elképedt. - Mit csinált? - Most, boszorkány — recsegte Lothaire. - Ne bosszants fel, vérszopó! - Carrow dühös arccal a vámpír nyakpántjához illesztette a hüvelyket. — Még így kiszipolyozva is képes vagyok igézetet bocsátani rád, hogy beleszeress — a napba. Amikor a nyakbilincs a földre hullott, Lothaire ellazította a nyakizmait. De ahelyett, hogy nyomban eltűnt volna, Ni'x elé illant. A hatalmas, márványfehér bőrű, félelmetesen tökéletes kinézetű vámpír lenézett az apró valkűrre őrülettől csillogó szemével, arcán rejtélyes mosollyal. Szinte tapintható volt a kettejük közötti feszültség. A bénító döbbenet ellenére Regin képtelen volt elfordítani róluk a tekintetét. - Közeledik az Örökösödés ideje, igaz? — kérdezte Lothaire. - Ahogy a régi szép időkben. - Nix a vámpírra kacsintott. - De, jaj, Dorada eljön érted, mihelyt ismét fölébred. - Fölkészülten várom. - Lothaire összehúzta a szemét. — Valószínűleg előre láttad ezt a percet. Áruld el, harcolni fogunk? Ahogy a múltban? - Te dacolsz a jóslatokkal, Lothaire. - így van, Phenix, mivel te már régóta dacolsz a tényekkel. Phenix? Nix oldalra biccentette a fejét. - Mit mond neked a Végjátékod? - Azt, hogy a világos királynő soha nem üti le a sötét királyt. - Lothaire előírásosan

meghajolt. - Találkozunk a következő játszmán. - Nem lesz következő játszma, vámpír. Lothaire összeráncolta a homlokát, aztán az Ősi Ellensége eltűnt. Mintha nem a Szövetség legfélelmetesebb ellenségével nézett volna épp az imént szembe, Nix olyan lazán sétált Reginhez. - Hm, hm. - Lenézett Chase-re. - Olyan helyes kisfiú volt. Búcsúzásképpen megölelt aznap a vásárban, bár azt hitte, hogy csak egy jövendőmondó vénasszony vagyok. Regin felkapta a fejét. - Te láttad őt? -Kit? - Nix! - Regin! Belégzés. Kilégézés. Simogasd meg Chase homlokát. Ne gurulj dühbe! Ebben a pillanatban megérkezett Lucia, kéz a kézben Garreth MacRieve-vel. - Regin, hála az isteneknek, jól... leit tartasz az öledben? - Ez az a fickó, akiről meséltem neked — szólt oda neki Carrow a szája sarkából. Elkerekedett Lucia szeme. - Ez ugye nem az a férfi, aki... megkínzott téged? - Ez bonyolult, Luce. Cs-csak segítsetek, hogy visszavigyem a Val Hallba. - Segítsek rajta?-mordult fel Garreth. - Az után, hogy megkínozta az unokatestvéremet, Uilleamet? Aki mellesleg pillanatokon belül megérkezik, hogy szétmarcangolja ezt a halandót. 488 Brandr a farkas elé lépett, immár nyakpánt nélkül. - Alihoz előbb velem kell végeznie. — Villogott a szeme, kidagadtak az izmai. Natalja ki meresztette mérgező karmait. - És velem. Thad kidüllesztette a mellét. - És velem is. Garreth készen állt a harcra. Lucia felajzotta az íját, szemlátomást nem tudta, ki mellé álljon. Vonítás hangzott fel a közelben, dobogó léptek közeledtek... Malkom oldotta végül a feszültséget. - A mester engem is megkínzott. Remek, még egy ellenfél. -Te már bosszút álltái, démon! Még többet akarsz? - Neki köszönhetem Carrow-t — jelentette ki Malkom. - Nem vágyom bosszúra. Le akarom róni a hálámat. Carrow imádattal nézett fel Malkomra. - Akkor kezdd azzal, hogy villámsebesen eltünteted őt innen! 56 Chase két napig nyomta az ágyat Val Hallban, sápadtan, mozdulatlanul. A szívverése néha annyira lelassult, hogy Regin azt hitte... már meg is halt. Brandr valóságos ösvényt taposott a szőnyegbe, miközben Regin kétségbeesetten próbálta életben tartani a szívében a reményt. Senki nem tudta, mi fog történni, még N'íx sem, aki csak azt ismételgette szórakozottan: — Olyan édes kisfiú. Most, hogy új nap virradt, Regin ellenőrizte, jól be vannak-e húzva a függönyök, biztosan nem éri-e Chase-t a nap sugara.

— Itt maradnál vele, Brandr? Le kell mennem egy percre a földszintre. Bár teljesen hiábavaló, amire készülök. — Hát persze. Regin lehajolt, megpuszilta Chase izzadt homlokát. Felcsatolta a kölcsönkardot, kimasírozott a hálószobájából, le a lépcsőn, aztán ki Val Hall kapuján. Thad és Natalja a verandán, a hintaszékben ült, kávéztak, és Nixszel együtt virrasztóttak. Regin nővérei eleinte nem nézték jó szemmel, hogy a félig vámpír Thad és a sötét tündér Natalja átjutott a kísértetek védőgyűrűjén, de Regin ragaszkodott hozzá, hogy itt maradjanak. - DC meggyógyul? — kérdezte Thad. - Abszolút biztos lehetsz benne - nyugtatta meg Regin a fiút, bár maga is tudta, hogy szinte hisztérikus a hangja, olyan, mint azoké, akik próbálnak meggyőzőn beszélni, miközben farkasszemet néznek egy puskacsővel. - Ne maradj el sokáig, Regin! - kiáltott utána Nix. - És ha meglátod Bertilt, szólj annak a kis mihasznának, hogy már rég ágyban lenne a helye! Hah. Nix totál bedilizett. Regin odahajított egy tincset a kísérteteknek, hogy átengedjék. Vészjósló jelenlétükkel és brutális erejükkel ezek a röpködő lények mindenkit kinn - vagy benn - tartottak az udvarházban. De az udvar már teljesen más tészta volt. Regin gyilkos pillantást lövellt a tömegre, amely a Val Hall autóbehajtóján gyűlt össze. Olyanok voltak, mint a keselyűk, arra vártak, hogy megünnepelhessék Chase halálát - vagy maguk végezzenek vele. Mi akadályozta meg őket abban, hogy támadjanak? A frissen helyreállított kapu, amelyet Carrow védelmi bűbája erősített meg. Regin két kézzel bemutatott a tömegnek, még lengette is a karját, hogy mindenki jól lássa. - Ezt nektek!- tátogta feléjük. Aztán elindult a Val Hall birtokán lévő mocsár felé. Megállt a vízpart közelében magasodó emlékmű előtt, amely egy csöppet sem illett a mocsárba: egy norvég rúnakő volt, amelyet moha fedett; „határozatlan idejű kölcsönben” volt itt egy skandináv történeti múzeumból. Mély lélegzetet vett, majd letérdelt elé. Megköszörülte a torkát. - Itt vagy, Wóden? Regin vagyok - mormogta, aztán idegesen fölnevetett. - Tudom, hogy te és Freya alszotok, és imádkozni hozzátok valószínűleg időpocsékolás. De meg kell próbálnom. Úgy tűnik, bármit kész vagyok megtenni. - Újabb mély lélegzetet vett. — Szóval, Wóden, nagy szívességet kérek tőled. Mentsd meg Declan Chase, más néven Ádáz Aidán életét... Elharapta a mondat végét. Hülyeség ez az egész. Chase mellett lenne a helye, nem pedig élettelen tárgyakkal kellene beszélgetnie. Mi van, ha... meghal, míg távol vagyok? Nagyot nyelt. Akkor is meghalhat, ha mellette van. Visz- szafordította hát a figyelmét a kőre. - Figyelj, tudom, hogy nem én vagyok a kedvenc leányod, soha nem is voltam. De akkor is a lányod vagyok! Tudnod kell, hogy amikor Aidant bünteted az önhittsége miatt, akkor engem is büntetsz. Nem, elpusztítasz engem. Bár próbálta féken tartani a szavakat, mégis kibuktak belőle. - Gyűlöltelek emiatt! Hogy teheted ezt velem? Ezer éve élek ezzel az átokkal, amikor vele kellett volna élnem. Elcsuklott a hangja, a szégyen könnyei peregtek le az arcán. - K-kérlek... kérlek, engedd, hogy most az egyszer az enyém maradhasson. Semmi. Csak az ébredező mocsár hangjai. Regin nem várt égből lecsapó villámokat vagy hasonlót, de remélte, hogy kap valami jelet, bármit, amiből reményt meríthet. Ehelyett csak arra döbbent rá, hogy milyen jelentéktelen, mennyire nem jelentenek semmit az imái.

Ettől éktelen haragra gerjedt. Talpra ugrott, belerúgott a kőbe. Nagyszerű érzés volt. Ezért hát kisöpörte az arcából a könny áztatta fonatokat, és újra belerúgott. - Soha nem kértem tőled semmit! — Kirántotta kölcsön- kardját, és olyan erővel csapott le vele a kőre, hogy az ütésbe a penge és a karja is beleremegett. - Ébredj fel, a francba is! Ismét a kőre vágott. - Nem veszíthetem el őt megint! Kihullott a kezéből a kard, ököllel vágott ismét bele a kőbe. Ahogyan Aidán oly sok évvel ezelőtt. Zokogás rázta a testét, ahogy a homlokát verte a kőbe. - H-hadd legyen az enyém! Egy kéz ereszkedett a vállára, és Regin megdermedt. A mindig csöndes Lucia volt az. - Nyugodj meg, nővérem! Regin megfordult, reszketve kapkodott levegő után. Lucia szeme elkerekedett, amikor meglátta Regin arcát. - Istenek, Regin! Tényleg ennyire akarod őt? Még mindig nem értem. Carrow azt mondta, hogy az a férfi megkínzott téged. Regin kihúzta magát. -- Oké, kissé viharos volt a kapcsolatunk. De mikor csináltam én bármit normálisan? Lucia biccentett; volt benne valami. - Ráadásul te meg egy vérfarkassal vagy, Luce. Hallani sem akarok róla. - Valójában már el is jegyeztük egymást. Csak addig vártunk, hogy rád találjunk, mielőtt megtartjuk a nagy királyi esküvőt. - A rejtőzködő Lucia hajlandó belemenni egy ekkora ünneplésbe? Akkor biztosan nagyon szereti MacRieve-et. - És a farkas nem bánta, hogy várnia kellett? - Elmagyaráztam neki, hogy semmi fontos dolgot nem teszek nélküled. Regin mosolyogni próbált, de nem sikerült. - Ja, persze, ez a legkevesebb, ha már nélkülem intézted el Cruachot. - Oly sok évszázad után Lucia végül megszabadult a rémálmától. - Nem volt választásom, Regin. Mivel téged lekötött... az udvarlód. - Lothaire tényleg eltörte a nyakad? - Ó, igen. - Lucia önkéntelenül a nyakához kapott. - Garreth totálisan kiakadt. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy feláldoztad MacRieve-ért a nyíllövészetet. - Lucia csak addig birtokolta hihetetlen képességeit, amíg érintetlen volt. - Kivel fogok majd együtt lógni, ha egy tehetségtelen senki leszel? Lucia felvonta a szemöldökét. - Nem kellett feláldoznom. Kiderült, hogy már régóta magamnak köszönhetem a tudásomat. - Hűha. Ez remek, Luce! - A nővére számára minden remekül alakult. - Megérdemled a boldogságot, amelyre olyan régóta vártál. De én is! - Na, gyere! - Lucia letörölte Regin könnyeit. - A dolgok egyre nyugtalanabbak az udvarház körül. Egyre több teremtmény érkezik, hogy elintézze az emberedet. - Mindet megölöm! - Bár Garreth unokatestvére, Uilleam nincs közöttük, ő is bosszút akar majd állni rajta. Úgy tűnik, hogy Chase... élve felboncoltatta őt. Mit tennél akkor a vőlegényem unokatestvérével? Regin megpaskolta Lucia fülét. - Helló-ó, bedugult a füled? Azt mondtam, hogy mindet - megölöm. A farkasfalkád

bármelyik tagját is, ha nem intézed el, hogy a király rendeletben nyilvánítsa ki, hogy az emberemhez egy ujjal sem nyúlhat senki. - Hah. - Lucia oldalra biccentette a fejét. — Ezt el tudom intézni, nem igaz? - De. - Regin fölvette a földről a kardot, még egyszer a kőre pillantott, rászorította a tenyerét. Kérlek! - kérte némán. Lucia átkarolta a vállát. - Tudod, hogy Wöden nem hall téged. - Gondoltam, azért nem árt megpróbálni. - Lothaire vére erős - nyugtatta meg Lucia. — Lehet, hogy működni fog a dolog. De ne az apádban bízz. Ám ahogy visszafelé sétáltak a Val Hall felé, meleg szellő simogatta meg Regin arcát, mint egy szerető kéz. Felpattant Declan szemhéja, mély lélegzetet vett. Hol vagyok? Hol van Regin? Hirtelen fölegyenesedett, körbe rebbent a tekintete. Brandr azonnal mellette termett. - Nyugalom, barátom! Biztonságban vagy - az asszonyod is biztonságban van. Nemsokára itt lesz. - Amikor dörgés remegtette meg a falakat, hozzátette: - A Val Hallban vagyunk. Declan csak ekkor nyugodott meg kissé. Körülnézett. Ha az illatokból nem tudta volna, hogy Regin szobájában van, akkor is rájött volna a dekoráció alapján. Koncertplakátok borították a falakat, mindenféle zenekarról az ABBA-tól a Phishig. Edzőgépek és videojátékok hevertek szanaszét. Karácsonyi égők lógtak a plafonról, csak éppen vámpíragyarak voltak a zsinórba tekerve. A szorosan összehúzott függönyön keresztül csupán néhány apró napsugár hatolt a szobába. Az ágynemű pedig a Csillagok háborúja szereplőit ábrázolta. - Meggyógyultál - közölte Brandr. - A sebed teljesen eltűnt. Declan lepillantott. Nem éktelenkedett friss heg a régiek között. Élete végéig látni fogja majd rémálmaiban azt a kardcsapást, hallani fogja Regin sikolyait. A valkűr gyásza nagyobb fájdalmat okozott neki, mint amekkorát az acél képes. - Szóval most már vámpír vagyok. - Keserű csalódottság árasztotta el. Regín mondhatta, hogy így is akarja majd őt, de soha többé nem lesz képes a napfényben sétálni. És mi lesz, ha Regin megundorodik a vérszívástól? Már a vérivás gondolatára is hányingere lett. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Lothaire vére folyik az ereiben. - Halhatatlan vagy, és csak ez számít - jelentette ki Brandr határozottan. - Mennyi ideig voltam kiütve? - Két napig. Nesze - Brandr odadobott neki egy farmert. -Tudom, hogy szeretnéd látni Regint. Declan fölkelt, hogy felöltözzön. Mintha azt hallotta volna, hogy odakinn valaki a nevét kiáltja. - Mi volt ez? Brandr szomorúan nézett rá. - Pár tucatnyi lény gyülekezhet odakinn. És bosszút akarnak állni rajtad még olyan dolgokért is, amelyeket nem te követtél el. Úgy tűnik, te lettél a Rend jelképe, és Szövetség minden tagja akar belőled egy darabot. Ez jár velem, Regin. - Bár csupán úgy háromszáz halandó berserker maradt, ők a te embereid, Aidán — folytatta Brandr. — Rendelkezz velünk. - Nem vagyok Aidán. És egyedül takarítom el magam után a mocskot.

- Nem vagy Aidán? De a magadévá tetted Regint. Az átok... - Ő is a részem, de régen meghalt. Én még mindig ugyanaz a sebhelyes, mogorva ír vagyok, aki voltam. — Emlékeztette magát, hogy Regin őt akarta. Legalábbis az előtt, hogy vérszívóvá változott. - Őrzöd az emlékeit? - O, igen, emlékszem rád korábbról. Te voltál az ifjú seggfej, aki túl alacsonyan védekezett a karddal. - Declan hirtelen elkomolyodott. - Emlékszem arra is, hogy évszázadokkal ezelőtt esküt tettél nekem, és be is tartottad. Brandr szemébe nézve folytatta. - Mostantól én védelmezem Regint. Többé nem köt az esküd, Brandr. - Megköszörülte a torkát. - Igaz barát voltál. Örök hálával tartozom neked. Brandr furán meredt rá. Ami nem volt csoda a körülmények ismeretében, de mégis... Ám nem szólalt meg, csak körbesétált a szobában, rácsapott a homokzsákra, a cipője orrával arrább lökött egy rózsaszín tekegolyót. Declan mély lélegzetet vett. - Mondd ki, mi nyomja a szívedet, berserker! - Villogott a szemed, miközben beszéltél. És amikor nem voltál magadnál, észrevettem, hogy... - Engedjétek szabadjára a kopókat, seggfejek!— visított fel Regin odakinn. Declan szeme elkerekedett. Szaladni kezdett a hang felé, Brandrral a sarkában. Olyan erővel vágta ki a hálószoba ajtaját, hogy az leröpült a zsanérokról. Ledübörgött a lépcsőn, a keze alól faforgácsok repkedtek, ahogy markolta a korlátot. - Regin! Kirohant a bejárati ajtón a verandára... egyenesen a napsütésbe. 57 — Add át nekünk öt! - Ennek semmi köze hozzád, valkűr! - Az életévelfog fizetni! Szövetségbeliek kívánták Declan vérét, ami azt jelentette, hogy Regin meg az övékét. Lucia felsóhajtott, mikor meghallotta Regin parancsát. - Komolyan, Regin? Szabadjára engedni a kopókat? - Az íjász a kapu mellett állt, keze a misztikus emelőn. - Csináld vagy hallgass, Luce! Elegem van már abból, hogy ezeket a seggfejeket kell bámulnom, hallgatnom a zagyvaságaikat. Csináljuk! Lucia a homlokát ráncolta. - A verandán leszek NTxszel, onnan figyellek majd. Aztán kinyitotta a kaput. Mihelyt a legkülönbözőbb lények megindultak a Val Hall felé, Regin fölemelte a kardját, készen arra, hogy lecsapjon... Felharsant egy mély férfihang. - Regin! - Chase? - Nem mert hinni a fülének. Hátrapillantott a válla fölött. A szerelme életben van! Brandrral a sarkában kirobogott a bejárati ajtón, de amikor megpróbáltak átjutni a kísérteteken, az őrlények nekik rontottak. Chase megtántorodott, éktelen dühbe gurult, majd újra nekiiramodott, és olyan erővel vágódott a kísértetek közé, mint egy gyorsvonat. A lények felsivítottak. Soha nem hallottam tőlük más hangot, csak vihogást.

Mire harmadszorra is nekirontott, Chase már a berserker dühöngés állapotában volt. Nix hanyagul odavetett a kísérteteknek egy tincset, és az őrök szemlátomást boldogan engedték, hogy Chase átrohanjon közöttük. Amikor közelebb ért, Reginnek leesett az álla, a tömeg pedig megtorpant. Chase hatalmas volt, teli sebhelyekkel, és veszélyesnek látszott. Kidagadtak az izmai, a szeme vadul villogott, ahogy a tekintete megállapodott Reginen. És, istenek, a valkűr halálosan belé van esve! — Chase! - Regin a férfihoz rohant, aki a karjába kapta, magához szorította. - Hát élsz! Regin Chase melléhez dörzsölte az arcát. — És, khm, nagyon erős vagy. - Chase gyorsan lazított a szorításon. Regin hátrahajtotta a fejét, hogy lássa, amint Chase olyan kérlelhetetlenül fenyegető tekintettel méri végig az ellenfeleit, hogy még a legerősebbek is hátrább lépnek. Aztán letette Regint a földre, elébe állt, kidüllesztette a mellét, és mély morgás szakadt fel a tüdejéből. Egy ilyen teremtménnyel senki sem baszakodhat. Mihelyt a szövetségbeliek hullámokban visszavonultak - a kapuk mögé, mintha azok megvédhettél^ volna őket Chase Regin felé fordult. Többször is mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon. Végül megkérdezte: — És te meg mit művelsz, Regin? A valkűr dacosan fölemelte az állát. — Kisöpröm őket innen. Chase felvonta a szemöldökét. — És nincs hátrakötve az egyik karod? Mi ebben a szórakozás, leányzó? - Aztán a könyökhajlatába szorította Regin nyakát. - Nem te fogod megvívni a csatáimat. Kész vagyok fizetni a tetteimért. - A nagy francot! Végre az enyém vagy — gondolod, hogy olyan könnyedén lemondok rólad? - Nem menekülhetünk örökké. Szembe kell néznem mindenkivel, aki felelősségre akar vonni. - Előbb hallgass meg! Amíg te szundikáltál, én nem tétlenkedtem, és megdumáltam a szövetségeseinket. Ha nem tudnád, az asszonyod egy aranyszájú tárgyaló! A nővéreim mindig azt mondják, hogy a „sokkolj és ejts félelembe” diplomáciai iskolához tartozom, de az ember vegye őket hülyére, ha hagyják, nem igaz? Chase komolyan bólintott. - így van. - Szóval, szereztünk néhány igazán erős szövetségest. Csak ezek a szerencsétlenek itt nem tudnak róla. Minden valkűr mellettünk áll; aki téged bánt, annak velük kell számolnia. A boszorkányok már mindent megbocsátottak neked. Malkom Slaine meg egyenesen rosszul érzi magát amiatt, hogy kifilézett! Öt és Carrow-t szó szerint kirázza a hideg a gondolatra, milyen lett volna az életük, ha nem küldöd a boszorkányt abba a pokolba. Még azon is elgondolkodtak, hogy küldenek neked ajándékba egy belépőt a Beltaine fesztiválra! Szóval, a valkűrökkel és a boszorkányokkal már nincs gond. Ó, és beszéltem Brandrral is. Ezt hallgasd... - A berserkerek is megvannak? - Te aztán le tudod lombozni az embert, Chase. - Regin, nem várhatom, hogy te vagy bárki más megvívja helyettem a csatáimat. Elkövettem hibákat. Vagyis nekem kell meghoznom az áldozatokat is. Ni'x finoman köhintett a hintaszékben ülve. - Senki nem áldoz föl semmit. - Odakiáltott a lényeknek, akik elég közel voltak hozzá, hogy hallják, amit mond. - Ádáz Declan az én védelmem alatt áll! Ha megölitek, az én haragommal kell számolnotok.

Villámok cikáztak végig a napfényes nyári égbolton, akkorát szóltak, mint a bombák, mire a gyülekező lények ijedten szétszaladtak. Nix utánuk kiáltott: - De azt nem bánom, ha lekevertek neki néhány fülest! Napfény? Nap... - Mi a fenét művelsz?- visított Regin Chase-re. - Miért nem kaptál lángra? Hol vannak az agyaraid? Chase végighúzta a nyelvét a fogsorán. - Nincsenek. - Akkor hogyan gyógyultál meg? Amikor Nix fölkelt a hintaszékből, hogy bemenjen a házba, Regin megragadta Chase kezét, és a nővére után sietett. - Hűha, hé, jövőbelátó! Hogy lehet, hogy ki mehet a napra? Ni'x pislogott párat. - Hová lett mindenki? Miről beszélgettünk? - Összehúzta a szemét. — Már emlékszem! Chase immár halhatatlan. — Végignézett Brandron, Lucián, Natalján és Thaden. - Ünnepeljük meg fagyitortával! Csak sajnos nincs fagyasztónk! - Nix, miért nem változott vámpírrá? - Gondolom azért, mert soha nem is halt meg. Regin Chase felé fordult. - Akkor megtarthatlak? Halhatatlan vagy! - Igen, bár fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez. - Azt hiszem, én tudom - szólt közbe Brandr. - Amíg öntudatlan voltál, megnéztem a dögcéduláidat. Az egyiknek a hátulján van egy amulett, Wóden jelével. Ez a jel szerepelt a zászlódon, a kalózlobogón, a lovassági címerben és rá volt tetoválva a melledre. Valószínűleg a Pravusszal vívott csatád volt a kétszázadik. Vadul verni kezdett Declan szíve. Ha ez igaz... - Úgy vélem, elnyerted az ohallát, testvérem - folytatta Brandr. - A győzelmek összeadódnak, a lélekhez tartoznak, nem a testhez. - De Wőden soha nem ajándékozna meg vele engem. A múltbeli tetteim miatt. Regin gyorsan közbevágott. - Jobb lesz, ha nem teszünk lel túl sok - vagy egyetlen igazi - kérdést sem. Halhatatlan vagy, és berserker. Ennyi elég. Köszönöm, Wóden, köszönöm, köszönöm... - Egy halhatatlan berserker - mormogta Chase. Brandr belebokszolt a karjába. Keményen. - Elég sokáig tartott. Regin N’íxhez fordult. - Miért nem változott Aidanné? - Chase túl erős. Mindig az is marad. És túlságosan akar téged ahhoz, hogy a háttérbe vonuljon. Chase érteden arccal nézett N'íxre. - Miért... miért álltál ki mellettem? - Kisfiúkorod óta figyelemmel kísérlem a sorsodat. - Eltúlzott ír akcentussal folytatta. Akarod, hogy jósoljak neked, fiú? Szeretnél egy szerencsehozó amulettet? - Te adtad nekem a medált! - Igen. És mielőtt megkérdeznéd, miért engedtem, hogy a többi dolog megtörténjen veled, tudnod kell valamit. Az a borzalom megkeményített téged, attól váltál igazán erőssé. Anélkül az életed suttogássá gyöngült volna Aidán elméjében. És Declan Chase jobban illik a húgomhoz. - Megpaskolta Regin fejét. - Regin nem szereti a tökéletességet. Chase hosszú percekig hallgatott, aztán az ajka lélegzetelállító mosolyra görbült, amitől

Regin szíve megremegett. - Akkor én vagyok az embere. ***

Mourne-hegység Egy hónappal később Pattogó tűz fénye világította be a faház rusztikus belsejét. Egy osztrigahéjakkal teli tálca és egy üres Guinness sörösdoboz állt az asztalon. Declan és Regin a kandalló előtt álló hatalmas kádban hevert; a valkűr a berserker mellének támaszkodott, a férfi szorosan magához ölelte. Ahogy ígérte, Declan olyan sokszor szeretkezett vele, hogy nem győzte számolni. És ahogy Regin előre megmondta, túl sok mindenen mentek keresztül együtt ahhoz, hogy visszafogják magukat a másikkal. — Szóval, mára milyen bűncselekményt terveztél? - kérdezte Regin ellazulva. - A hölgy választhat. Bármiben benne vagyok. De utána elkezdhetnénk kipipálni a listán szereplő teendőket. Úgymint esküvő, házkeresés, kardvásárlás, amit már alig várok. .. Annyira elégedettek voltak azzal a ténnyel, hogy van közös jövőjük, hogy szinte semmit nem csináltak meg abból, amit elterveztek. Bár mielőtt elutaztak volna Írországba, segítettek Thadnek és a családjának letelepedni New Orleansban - az újonnan megalapított szövetséges áttelepítési program keretében. Regin és Ni'x úgy döntött, hogy a fiúnak hozzájuk közel kell élnie, mert így a valkűrök megvédhették őt és a családját a Rendtől, és segíthettek neki, amíg eléri a halhatatlanságot. Kiderült, hogy az ifjú Thad félig vámpír, félig fantom volt - az egyik legritkább félvértípus a Szövetség történetében. Hatalmas erejű, elképesztő képességekkel megáldott teremtmény lesz majd belőle. Kulcsfontosságú volt, hogy a Vertas csapatában játsszon. Így hát a Declan Chase Kárpótlási Alap vásárolt egy eredeti kis kúriát a kertvárosban a Brayden családnak. Reginnek nem is volt módja szólni Declannek, hogy ő fizette a házat, mielőtt Ihad odaügetett a férfihoz, és megveregette a hátát. - DC, annyira örülök, hogy túlélted. És nagyon-na- gyon köszönöm, hogy anyut és a nagyit New Orleans- ba hozattad! Declan kérdőn nézett Reginre. - New Orleansba költöztettem anyut és a nagyit? Regin bólintott. - A Brayden hölgyek majdnem elájultak, mikor meglátták a fényképeket a házról. Úgy tudják, hogy egy régen elveszett nagybácsi vagy Emerald Isle-ról... Sajnos azonban néhány teremtmény megbocsátását nem lehetett megvásárolni. Uilleam MacRieve például még mindig vérre szomjazott - és nem érte be kevesebbel. Mivel sejtette, hogy Lucia közbelép, a vérfarkas ellátogatott a Val Hallba, de Ni'x elintézte a dolgot. Ahogy Reginnek mondta: - Egyszerűen közöltem Uilleammel, hogy az egyik gyermeketek az ő egyik utódjának a párja lesz. Soha nem lenne képes megfosztani egy utódját a párjától! Regin ezt gyanúsnak találta. - És ez tényleg igaz? - Ésszerűnek hangzik. És nem pontosítottam, hogy hányadik generációról van szó. Mindenesetre Lucia közelgő királyi esküvője feszültnek ígérkezett. Es Regin meg Nix koszorúslányruhája? Ocs- mány! Ha Natalja meglátja benne Regint, életük végéig ezzel fogja cikizni. Natet és Brandrt is meghívták az esküvőre. De nem együtt jönnek majd. Adtak maguknak még egy esélyt, de nem jött össze a dolog, így most már csupán barátok.

Declan simogatni kezdte Regin karját. - Miről beszéltél ma N'íxszel? - Megint megpróbáltam kiszedni belőle, mit értett Lothaire az „eltéphetetlen köteléken”. De nem válaszolt. Regin nem figyelt különösebben a vámpírra, amikor az figyelmeztette őt a közte és Declan között lévő kötelékre. Most viszont nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mit tartalmaz az apró betűs rész. Declannel együtt sokat töprengtek azon, mivel jár majd a Lothaire-nek tett eskü. - Nem érzem, hogy kötelék fűzne hozzá — jelentette ki Declan. - Ha így lenne, talán képes lennék a nyomára bukkanni - és akkor megölhetném, csak hogy megnyugtassalak. .. A vámpír kísértette a gondolataikat. Szentül elhatározta, hogy visszaszerzi azt a gyűrűt, ami azt jelentette, hogy Webb parancsnok volt a célpontja. Emlékeinek köszönhetően Declan tudta, hol van Webb otthona, képes volt áthatolni a biztonsági rendszeren. Bár Declan nem beszélt róla, Regin érezte a férfiban dúló vihart. A valkűr javasolta, hogy Declan hívja föl a parancsnokot, és figyelmeztesse, ezzel kiegyenlítené a számlát, meghálálná, hogy Webb megmentette az életét. A beszélgetés nagyon feszült volt, de a végén Webb megjegyezte: - Azt mondtam a Rendnek, hogy meghaltál a szigeten. És ehhez tartom magam, de csak akkor, ha nem próbálod megakadályozni a működésünket. - Azt mondta, hogy vagy a maguk oldalán állok, vagy az övéken - emlékeztette Declan. Igaza volt. Ha bántják bármelyik szövetségesemet, bosszút állok. Regin tudta, hogy Declan ezzel lezárta a múltat, visszatért az övéihez, a Szövetség kebelébe. A dolgok nem voltak tökéletesek. De, a francba, egyre közelebb jártak hozzá... - Kiderítették a nővéreid, hogy ki kötötte el az átkozott csónakomat? - Nem. De Ni'x csak Szerelmi Csónakként emlegeti. Ma azt dúdolta, hogy „mindenkinek ígér valamit”. Hé, de végül nem is volt rá szükségünk. - De valaki elkötötte az én csónakomat - morogta Declan. Regin fölnevetett. - Annyira... berserker vagy. Amikor hasra fordult, és a tenyerébe támasztotta az állát, érezte, ahogy a férfi szerszáma lüktetni kezd alatta. - Már megint? — mormogta lelkesen. Declan levigyorgott rá; lélegzetelállító volt a mosolya. Az elmúlt egy hónapban már gyakran nevetett, és Regin boldogan szórakoztatta a vicceivel. - A te hibád, hogy olyan ellenállhatatlan vagy. Én pedig ízig-vérig berserker vagyok, ragaszkodom ahhoz, ami az enyém. — Két kézzel megmarkolta Regin popsiját. — Ismerd el, örülsz annak, hogy nem vagyok vámpír. Regin megrázta a fejét. - Bármi lennél, akkor is megtartanálak, haver. - Ha pedig elzavarnál, leányzó, ezerszer visszatérnék hozzád. - Szerencsére. - Regin fölemelte a fejét, és megpuszilta Declan száját - az ötös szerencseszám...

EPILÓGUS Halld hát! Így ér véget a mese, Ádáz Declan és Ragyogó Reginleit legendája, a szerelmespár története, akiket összekötött és megáldott a sors. Mint oly sok legenda, ez is eleve elrendelt házassággal ér véget — egy valkűr nászával,

akinek hosszú várakozása elnyerte a jutalmát, és egy harcoséval, aki immár nem hiába epekedett. Ez a boldogság és a jó meséje. Nyugodj meg, és hallgasd tovább. .. Az asszonya iránti forró szerelemtől fűtve, amely eltöltötte a szívét és a lelkét, valamint Wó’denjelével a mellkasára teto válva, Declan a Szövetség barátja, az istenek bajnoka lett... és végül szerető apa. Reménnyel és azzal a titkos hittel eltelve, hogy ö Wóden kedvenc leánya, Regin minden idők egyik legerősebb valkürje lett, önmaga sorsának kovácsa, aki az ellenségei szemébe nevetett. .. és végül anya, aki kópéságra nevelte a gyermekeit. Declan örökké imádta Regint, soha többé nem hagyta magára halhatatlan kedvesét. Önhittsége talán megbocsáttatott, a Halál sötét kaszája soha nem fenyegeti. Csupán annyit tudott biztosan, hogy a valkűr csókja édes, a gyermekeik nevetése pedig balzsam a lelkének. Bármi légyen is az igazság, Reginleit a mai napig boldogan szalad kitárt karjába. Declan pedig a mai napig a melléhez szorítja, és fölnéz az égre. Hálát rebegve...