Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozat 2. Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2009

Fordította Kovács János

Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozat 2.

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2009

A fordítás alapjául szolgáló mő: Kresley Cole: No Rest far the Wicked

A szerzıtıl az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Vámpíréhség

Elıkészületben: Vámpírharc

Copyright © 2006 by Kresley Cole

Hungarian translation © Kovács János, © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009 ISBN 978 963 254 291 1

Prológus

Blachtnount-kastély, Észtország 1709. szeptember

Két fivérem halott, meredt maga elé a padlón heverı Sebastian Wroth, miközben maradék erejét megfeszítve küszködött, nehogy vonaglani kezdjen a fájdalomtól. Vagy félholt. Csak annyit tudott, hogy mióta visszatértek a harcmezırıl... valami baj volt velük. A háború borzalmai minden katonát megváltoztatnak - vele is ez történt -, de Sebastian fivérei átalakultak. Nikolai, a legidısebb, és Murdoch, a második, végre hazatért az észt-orosz határról.

Bár ezt Sebastian

alig bírta elhinni,

valószínőleg hátat fordítottak a két ország között még javában dúló háborúnak. A Balti-tenger felıl érkezı vihar tombolt a szárazföldön, amikor a zuhogó esıbıl a két férfi belépett a kastélyba. Átázott kalapjuk és köpenyük még rajtuk volt. Az ajtó nyitva maradt mögöttük. Mozdulatlanul, döbbenten álltak. Az öldöklés, ami eléjük tárult a nagyteremben, egész családjukat

érintette. Négy leány testvérük és atyjuk pestistıl haldoklott. Sebastian és legifjabb öccsük, Konrád, összeszabdalva és -zúzva hevert közöttük. Sebastian még eszméletén volt. A többiek szerencsére már nem, még Konrád sem, bár ı még mindig sziszegett a fájdalomtól. Nikolai alig pár hete küldte haza Sebastiant és Konrádot, hogy megóvja az életüket. Most mindannyian haldokoltak. A Wroth család ısi fészke nagy csábítást jelentett az orosz katonák fosztogató bandáinak. Múlt éjjel csaptak le: a legendás kincseket és az élelmiszerkészleteket keresték. Miközben több tucat támadó ellen védelmezték Blachmountot, Sebastian és Konrád számtalan ütést kapott, s végül mindkettejüket hasba szúrták -, de nem ölték meg. A család többi tagját nem érte külsı sérülés. Sebastian és Konrád elég ideig tartóztatta fel a behatolókat ahhoz, hogy rájöjjenek: a kastélyban pestis pusztít. A haramiák elszaladtak, kardjukat otthagyva, ahová döfték. Amikor Nikolai megállt Sebastian mellett, hosszú köpenyébıl csöpögött a víz, és a padlón összekeveredett Sebastian alvadó vérével. Olyan zord pillantást vetett az öccsére, hogy az egy pillanatig úgy vélte, Nikolai éppolyan undort érez iránta és Konrád iránt a kudarcuk miatt, mint ı maga. És Nikolai a felét nem is érthette.

Sebastian azonban gyorsan észre tért, hiszen tudta, hogy Nikolai majd vállára veszi ezt a terhet is, akárcsak az összes többit. Sebastian állt mindig a legközelebb legidısebb bátyjához, és szinte olyan tisztán hallotta Nikolai gondolatait, mintha a sajátjai volnának: Hogy akarhatnám a hazát megvédeni, amikor saját húsomat és véremet se tudom? Sajnos hazájuk, Észtország sorsa éppoly végzetesen alakult, mint a családé. Az orosz katonák tavasszal elrabolták a termést, aztán sóval szórták be és fölperzselték a földet. Nem hajtott ki a gabona, a vidék éhezett. A lesoványodott, legyöngült emberek szervezete gyorsan megadta magát, amikor kitört a pestis. Felocsúdva

a

megrázkódtatásból

Nikolai

meg

Murdoch

félrehúzódott, és suttogva, de hevesen vitatkozni kezdett valamin, miközben húgaikra és atyjukra mutogattak. ,,.úgy tőnt, nem a padlón eszméletlenül heverı Konrádról vagy éppen Sebastianról van köztük nézeteltérés. Öccseik sorsa már eldılt volna? Sebastian még önkívületi állapotában is felfogta, hogy azok ketten valahogy megváltoztak - átváltoztak valamivé, amit lázas agya képtelen volt megérteni. Másmilyen lett a foguk: szemfogaik megnyúltak, és fivérei rémült dühvel viselték ezt. Szemük teljesen elfeketült, mégis vörösen izzott a félhomályban. Kisfiúként Sebastian hallotta nagyapja meséit az agyaras

ördögökrıl, akik a közeli lápon éltek. Vampiir. Képesek voltak kámforrá válni, majd újra elıtőnni kedvük szerint, ily módon könnyőszerrel közlekedtek, és ahogy Sebastian kilesett a még mindig tárva-nyitva álló bejárati ajtón, nem látott verítéktıl iszamós, sebtében kikötött lovakat odakint. Csecsemıket raboltak és vért ittak, az ember volt a táplálékuk, mint másoknak a marha. Sıt, ami még rosszabb, az embereket átváltoztatták a maguk fajtájúvá. Sebastian tudta, hogy fivérei most már ezen átkozott démonok közé tartoznak - és rettegett, hogy az egész családot is elátkozottá változtatják. – Ne tegyétek ezt – suttogta Sebastian. Nikolai meghallotta a terem túlsó végébıl, és odament hozzá. Letérdelt mellé, s megkérdezte: – Tudod, mik vagyunk? Sebastian erıtlenül bólintott, és hitetlenkedve bámulta Nikolai elfeketült szemét. – És... azt is gyanítom... - mondta levegı után kapkodva -, ...mit fontolgattok... - Átváltoztatunk benneteket, ahogy minket is átváltoztattak. - Engem ugyan nem! - lihegte Sebastian. - Nem akarom.

- Muszáj, testvér - mormolta Nikolai. Rémes szeme mintha megvillant volna. - Különben meghalsz még az éjjel. - Nem baj - felelte Sebastian. - Úgyis csak teher nekem az élet régóta. És most, hogy a lányok haldokolnak... - İket is megpróbáljuk átváltoztatni. - Ne merjétek! - hördült fel Sebastian. Murdoch rosszalló pillantást vetett Nikolaira, de az a fejét rázta. - Emeld föl! - keményítette meg a hangját Nikolai: ugyanolyan fémesen csengett, mint hadvezér korában. - Inni fogunk. Hiába küzdött, átkozódott Sebastian, Murdoch ülı helyzetbe emelte. A fiú sebébıl hirtelen felzubogott a vér. Nikolai összerándult a látványtól, fogával mégis belemart saját csuklójába. - Tartsd tiszteletben a kívánságomat, Nikolai - nyöszörgött kétségbeesetten Sebastian. Utolsó erejével próbálta megmarkolni fivére karját, és eltolni magától a csuklóját. - Ne kényszerítsd ezt ránk. Az élet nem minden. Régebben sokat vitáztak ezen. Nikolai az élet megırzését mindennél fontosabbnak tekintette. Sebastian viszont úgy vélte, jobb meghalni, mint dicstelenül élni. Nikolai hallgatott, lángoló tekintetét elgondolkodva szegezte Sebastian arcára. Végül így válaszolt: - Képtelen vagyok... nem fogom végignézni, ahogy meghalsz.

A hangja halk volt és rekedt. Láthatólag alig bírt uralkodni az érzésein. - Magadért csinálod - suttogta Sebastian erıtlenül. - Nem értünk. Kárhozatra

ítélsz

minket,

csakhogy

megnyugtasd

a

saját

lelkiismeretedet. Nem engedhette, hogy Nikolai vére az ajkához érjen. - Nem... a pokolba veled! De fivérei szétfeszítették a száját, belecsurgatták a forró vért, majd összeszorították az állkapcsát, amíg le nem nyelte. Még akkor is lefogva tartották, amikor kilehelte a lelkét, és tekintete elsötétült.

1 Gornyi vára, Oroszország Napjainkban

A Dermedtszívő Kaderin életében másodszor habozott megölni egy vámpírt. A halálos suhintás utolsó pillanatában megállította kardját egy hüvelykkel áldozatának nyaka fölött - mert észrevette, hogy az a tenyerébe hajtja fejét. Nézte,

ahogy

a

nagy

férfitest

megfeszül.

Vámpírként

könnyőszerrel köddé válhatott és eltőnhetett. Ehelyett Kaderinra emelte a kitörni készülı vihar színét idézı sötétszürke szemét. Meglepı módon nyoma sem volt benne a vámpírok vérszomját jelzı vörösségnek, vagyis sohasem szívta tele magát valamely élılény halálát okozva. Eddig még. A szempár könyörögve nézett rá, és Kaderin megértette, hogy a másik szomjúhozza a halált. Éppen arra a végzetes csapásra vágyik, amelynek megtételéért Kaderin ebbe az omladozó kastélyba érkezett. Hangtalan lopódzott a közelébe, és arra készült, hogy egy

gonosz ragadozóval fog megküzdeni. Kaderin épp Skóciában volt valkőrtársnıivel, amikor üzenetet kaptak arról, hogy „vámpír bolyong egy oroszországi várkastélyban, és rémületben tartja a falu lakóit". Örömmel vállalkozott, hogy elpusztítja a vérszopót. İ volt a valkőr csapat legjobb gyilkosa, életét arra tette föl, hogy megszabadítsa a földet a vámpíroktól. Hárommal már végzett Skóciában az oroszországi küldetés elıtt. Miért habozott hát most? Ez is csupán egy volna az általa legyilkoltak ezrei közül, akiknek agyarát majd felfőzi a győjteményébe, a többi mellé. Amikor legutóbb megállította sújtani készülı kezét, oly hatalmas tragédia következett be, amely örökre összetörte a szívét. - Mire vársz? - kérdezte mély, rekedtes hangon a vámpír, aki mintha maga is meglepıdött volna saját szavai hallatán. Nem tudom. Ismeretlen érzetek támadtak benne. Gyomra összeszorult. Mintha valami a mellkasára tekeredett volna. Alig kapott levegıt. Fogalmam sincs, mi ez. Odakint, a hegy felıl süvített a szél, amitıl a vámpírtanya magas szobája

szinte

beeresztették

a

nyöszörgött. hővös

A

reggeli

falak

láthatatlan

fuvallatot.

Ahogy

repedései a

férfi

fölegyenesedett, a valkőr pengéjén megcsillanó gyertyafény rávetült szálfatermetére.

Komor, beesett arca markáns metszéső: más nık jóképőnek találták volna. Kigombolt, viseltes fekete inge látni engedte majdnem egész mellkasát és szoborszerő felsıtestét, a kopott farmer lecsúszott keskeny csípıjén. A szél meglobogtatta ingét, és beleborzolt sőrő, fekete hajába. Nagyon jóképő. Mint a legtöbb vámpír, akiket megöltem. A férfi tekintete a kard hegyére szegezıdött. Azután, mintha hirtelen elfeledkezett volna a fenyegetı fegyver jelenlétérıl, szeme a nıi arcot kezdte tanulmányozni, minden vonásán külön elidızve. A leplezetlen csodálat zavarba ejtette Kaderint, meg kellett szorítania a kard markolatát, ami különben nem volt szokása. Gyémánt fenıkövével oly tökéletesre élezte, hogy csontot, izmot könnyedén átvágott vele. Laza csuklóval oly mesterien forgatta fegyverét, mintha karja meghosszabbítása lenne. Soha nem kellett szorosan fognia. Csapd le a fejét. Eggyel kevesebb vámpír lesz. így a legkönnyebb kordában tartani ölet. - Mi a neved? - A szóvégeket elnyelte, mint az arisztokraták, de beszédének jellegzetes akcentusa volt. Észt. Bár Észtország nyugati szomszédja Oroszországnak, és az észteket általában északi oroszoknak tekintik, Kaderin tudta, mi a különbség köztük, és kíváncsi volt, vajon mit kereshet a férfi a hazájától távol.

- Miért akarod tudni? - kérdezte a fejét hátravetve. - Szeretném tudni a nevét annak a nınek, aki megszabadít ettıl. Meg akart halni. Miután Kaderin épp eleget szenvedett a fajtájától, a legkevésbé se szeretett volna egy vámpír kedvére tenni. - Azt képzeled, hogy végezni fogok veled? - Talán nem? - húzódott szomorkás mosolyra a férfi ajka. Kaderin még szorosabban markolta a kardot. Dehogynem. Persze. Életének egyetlen célja az ölés volt. Mit bánta, hogy nem vörös a szeme. Még nem. Elıbb-utóbb úgyis inna, hogy gyilkoljon. Mind megteszi. A férfi megkerült egy halom könyvet a szobában heverı több száz orosz és - igen - észt nyelven nyomtatott kötet közül, és robusztus testével az omladozó falnak támaszkodott. Egyáltalán nem állt szándékában védekezni. - Mielıtt megteszed, mondj még valamit. Gyönyörő a hangod. Épp olyan káprázatos, mint az arcod. Kaderin nyelt egyet. Meglepetten érezte, hogy elönti a forróság. - Kikhez tartozol? - Gyorsan elhúzódott, amikor hangja hallatán a másik élvezettel lehunyta a szemét. - A megtagadókhoz? Erre a férfi felnézett. Tekintetében harag szikrázott. - Nem tartozom senkihez. Hozzájuk végképp nem. . - De valaha ember voltál, nem igaz? - A megtagadók az

átváltozott emberi lények egyik serege, vagy inkább rendje volt. Megtagadták, hogy egyenesen a húsból szívják a vért, mert úgy hitték, e cselekedet a vérszomj okozója. Megtagadásával remélték elkerülni a Hordás vámpírok tébolyát. A valkőr szerint erre nem volt sok esélyük. - Igen, de semmi dolgom azzal a renddel. És te? Te sem vagy ember, ugye? Kaderin nem válaszolt. - Mit ıgyelegsz ebben a várban? - kérdezte. - A falubeliek rettegésben élnek miattad. - A harcmezın nyertem el ezt a birtokot, jogos tulajdonom, hát maradok. Soha nem ártottam nekik - mondta. Majd fejét félrefordítva mormolta - Bárcsak ne félnének tılem. Kaderinnak igyekeznie kellett a gyilkolással. Három nap múlva indult a Talizmán Kupán, ami lényegében a Versenyfutás a világ körül címő valóságshow halhatatlanok számára kitalált változata volt. A vámpírvadászat mellett a Kupa volt az egyetlen értelme az életének. Még meg kellett szerveznie az utazását, és össze kellett szednie a felszerelését. Mégis így szólt: - Úgy hallottam, egyedül élsz itt. A vámpír a szemébe nézett, és kurtán bólintott. Láthatólag zavarta ez a tény, mintha hiányérzete lett volna, amiért nincs vele a

családja. - Mióta? Közönyt tettetve megvonta széles vállát. - Pár száz éve. Ilyen sokáig magányosan élni? - A völgyben lakó emberek üzentek értem - mondta a valkőr, mintha magyarázkodnia kellene. A távoli falu népe a Szövetséghez tartozott: halhatatlan és „mesebeli" lények voltak, akik rejtızködtek az emberek elıl. Sokan közülük még mindig a valkőröket imádták, és áldozatokat mutattak be nekik, de nem ez volt az ok, ami Kaderint erre az elhagyatott vidékre vonzotta. Elment volna bárhová, ahol esély adódott, hogy akár csak egyetlen vámpírt is megöljön. - İk kérték, hogy pusztítsalak el. - És én boldogan állok elébe. - Miért nem ölöd meg magad, ha erre vágysz? - kérdezte Kaderin. - Ez... bonyolult. De te most megkímélsz tıle. Tudom, hogy gyakorlott harcos vagy... - Honnan tudod, mi vagyok? A férfi a kardra pillantott. - Valamikor én is harcos voltam. És ez a pompás fegyver sok

mindent elárul. Kaderin egyetlen büszkesége, amitıl semmi szín alatt se vált volna meg - és a vámpír észrevette, menynyire tökéletes. A vámpír közelebb lépett, és lehalkította a hangját: - Hát sújts le, szép teremtmény! Tudod, hogy a magamfajtát megölni szerencsét hoz. Minek haboznál? Nem mintha lelkiismereti kérdés volna. Kaderinnak nem volt lelkiismerete. Se igazi érzései, se nyers indulatai. A szíve jéghideg. A tragédia után feledésért fohászkodott, és azért, hogy tompuljon a bánat meg a bőntudat. Valami titokzatos hatalom meghallgatta kérését, és a szíve mintha elhamvadt volna. Kaderint nem gyötörte bánat, vágy, harag vagy öröm. Semmi sem állott a gyilkolás útjában. Tökéletes gyilkos volt. Így élte le végtelen életének felét: ezer évet. - Hallottad ezt? - kérdezte a vámpír. A végzetért esdeklı szeme összeszőkült. - Egyedül vagy? Kaderin felvonta a szemöldökét. - Nincs szükségem mások segítségére. Különösen, ha csak egyetlen vámpírral van dolgom - tette hozzá kissé szórakozottan. Figyelmét érthetetlen módon ismét a férfitest vonta magára. A köldök alól sötét szırszálak ösvénye vezetett lefelé. Elképzelte,

ahogy egyik éles karmának domborulatát végighúzza rajta, míg az erıtıl duzzadó test remegve összerándul. Gondolatai zavarba ejtették, kénytelen volt haját föltekerni, hogy tarkóját lehőtse a fagyos levegı... A férfi megköszörülte a torkát. Amikor Kaderin sietve felpillantott, látta, hogy most a másik vonja fel a szemöldökét. ? Rajtakapták, hogy sóvárog a préda után. Micsoda szégyen! Mi a haj velem? Éppoly kevéssé vonzza a nemiség, mint a halvajáró vámpírt vele szemben. Megrázta magát, és görcsösen próbálta felidézni, mikor tétovázott utoljára. A csatamezın történt rengeteg évvel ezelıtt, hogy Kaderin életben hagyott és elengedett egy hasonszırő fiatal vámpírkatonát, aki könyörgött, hogy kegyelmezzen meg neki. Majd gúnyt őzött a jóságából. A katona azon nyomban lecsapott Kaderin két hús-vér leánytestvérére, akik a síkságon harcoltak, nem messze tıle. Egy másik valkőr sikolyára riadva Kaderin rohanni kezdett lefelé, bukdácsolva az élı és holt testekkel borított domboldalon. A vámpír épp ledöfte testvéreit, mire elérte ıket. Rika, a kishúga figyelmét éppen Kaderin fejvesztett közeledése vonta el. A vámpír mosolyogva nézte, ahogy Kaderin térdre rogy. A vérszipoly azzal a brutális hatékonysággal végezte ki testvéreit, amit Kaderin azóta maga is elsajátított. Szívesen

mondaná, hogy azzal a vámpírral kezdte, de sajnos ıt életben hagyta egy darabig. Miért követné el most ugyanazt a hibát? Miért feledné el a leckét, amiért oly drágán kellett megfizetnie? Minél gyorsabban végzek, annál hamarabb kezdhetek készülni a Kupára. Vállát

kiegyenesítve

megacélozta

a szívét.

Minden

az

összpontosításon múlik. Kaderin pontosan érezte a csapás lendületét, tudta, milyen szögben kell lesújtania, hogy a fej a törzsön maradjon, amíg a test a földre nem hull. így tisztább. Ami azért fontos, mert kevés ruhát csomagolt a bıröndjébe.

2

Ifjúkorában Sebastian Wroth sok dologra vágyott, és mivel nagy, szeretı családban, gazdagságban nevelkedett, úgy vélte, mindez jár is neki. Saját családot akart, otthont, a tőzhely körül sok mókát, kacagást. És legfıképpen feleségre áhítozott, egy asszonyra, aki csakis az övé. Szégyellte volna bevallani ennek a nınek, hogy mindebbıl semmit se sikerült elérnie. Jelenleg Sebastian mindössze egyetlen dolgot kívánt, hogy még egy kicsit tovább bámulhassa ezt az elbővölı teremtményt. Elıször azt hitte, egy angyal jött, hogy megszabadítsa. Annak látszott. Hosszú, göndör haja oly szıke, hogy majdnem fehéren szikrázott a gyertyafényben. Vastag, fekete pillákkal övezett szemének kávészíne izgalmas kontrasztot alkotott a világos hajjal és a borvörös ajakkal. Bıre hibátlan halovány arany, finoman metszett vonásai tökéletesek. Eszményi volt, és mégis gyilkos fegyvert tartott a kezében. Kardja kétélő, közvetlenül a keresztvasnál élezetlen ricassóval. Ugyanis a gyakorlott kardforgató a pontosabb találat érdekében

egyik ujját áthurkolja a keresztvason. Magabiztosan tartotta a fegyvert, amely nem védekezésre és nem is csatára készült. A teremtmény kezében gyors és csöndes halált hozó acélpenge volt. A halál káprázatos angyala. A vámpír úgy érezte, érdemtelen a kegyre, hogy ezt az arcot láthassa utoljára a földön. Igen, isteni lénynek gondolta - egészen addig, amíg a parázsló tekintet lejjebb nem kalandozott rajta, és Sebastiannak rá kellett ébrednie, hogy nagyon is hús-vér személy, aki elıtte áll. Elátkozta haszontalan, tompult testét. Átváltozott emberként nem volt légzése, szívverése, nemisége. Nem tudta magáévá tenni, még ha úgy hitte is... érzékelte, hogy e szépség nem hagyja közömbösen. A nemi gyönyör hiánya eddig még sohasem zavarta. Emberként kevés, igen kevés tapasztalatot szerzett: a háború, az éhínség, a puszta túlélésért folytatott harc korlátozta ebben. Még sohasem érezte, hogy átváltozása túl sok mindentıl fosztotta volna meg. Egészen mostanáig. Az apró termető nık sohasem vonzották, mert úgy képzelte, ha valahogy sikerülne ágyba vinni ıket, végül biztosan visszariadna, nehogy kárt tegyen bennük. De most, amikor szembekerült a leglégiesebb és legtörékenyebb tüneménnyel, akit valaha látott, másra se

tudott gondolni, mint hogy legszívesebben az ágyába vinné, és gyöngéden levetkıztetné. A fejében kavargó képeken hatalmas kezeket látott - a sajátjait -, amint markolják, cirógatják a kecses nıi testet. Tekintete a karcsú nyakra, majd onnan a sötét blúz alatt ágaskodó telt kebelre siklott. Ezen a fertályon semmi sem volt apró vagy törékeny. Szerette volna megcsókolni a lány mellét, arcát közéje fúrni... - Miért nézel így rám? - kérdezte a nı elfúló hangon, és egy lépést hátrált. - Nem csodálhatlak? - lépett egyet elıre Sebastian, amin maga is meglepıdött. Mitıl lett ilyen merész? Eddig mindig zavart és bizonytalan volt nık társaságában. Ha régebben rajtakapják, hogy így bámul valakit, gyorsan félrefordította volna az arcát, és bocsánatkérést motyogva kioldalgott volna a szobából. Talán a halál közelsége tette felszabadultabbá. Meg aztán régebben soha nem bámult ilyen vágyakozva senkit, mint most ezt a dúskeblő nıszemélyt. - Egy haldokló utolsó kívánsága. - Tudom, hogy néznek a férfiak egy nıre - közölte az álomszerő, érzéki hang, mely mintha Sebastian bensıjét simogatta volna. - Ez nem pusztán csodálat. Nem bizony, gondolta a vámpír, miközben legszívesebben

széthasította volna a dús keblet fedı blúzt, s a nı vállát a földhöz szorítva addig nyalogatta volna az égnek meredı bimbót, amíg a nı el nem élvez. Földhöz szorítani és nyalni... - Hogy merészelsz játszani velem, te vámpír? - Mire gondolsz? - nézett Sebastian a lány szemébe, amely hunyorogva pásztázta a férfi arcát, mintha a gondolatait próbálná kiolvasni. Talán már kezdte kapiskálni, micsoda vihar dúl benne. Hogy az egyik pillanatban elönti a szelídség, a másikban meg a földre akarná dönteni? Mi történik velem? - Tudom, hogy nem érezheted ezt a... ezt a... - Halk, dühödt kiáltás tört fel a nı torkából. - Nem vagy rá képes, hogy azt érezd, aminek a látszatát kelted. Az lehetetlen, hacsak... - zihálta. - A szemed... elsötétült. Elsötétült?

Bátyái

szeme

mindig

elsötétedett

a

nagy

indulatoktól. Nem tudta, hogy az övé is. Talán, mert még soha nem érzett semmit ilyen erısen, mint most a vágyat e rejtélyes nıstény után. Úgy érezte, meghal, ha nem engedelmeskedik e vágynak... Hirtelen dörejre kapta fel a fejét, teste megfeszült. - Mi volt ez? A nı riadtan körülpillantott.

- Mirıl beszélsz? - rivallt a vámpírra. - Te nem hallod? Még egy ilyen robaj, s összedıl a várkastély. El kell vinnie innen a lányt, akár a reggeli napvilágra is. Mindent elsöprı, ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megvédelmezze. - Nem! - kerekedett el a döbbenettıl Kaderin szeme. - Az nem lehet! Óvatosan hátrálni kezdett a férfi elıl, mintha támadni készülı kígyó lenne. Újabb robbanás. Sebastian egyenesen a lány elé lépett, akinek kardja azonnal meglendült. Sebastian megragadta a csuklóját, de a valkőr tovább küzdött. Úristen, milyen erıs volt, de a férfi erısebbnek bizonyult, erısebbnek, mint valaha képzelte volna magáról. - Nem akarlak bántani - tépte ki a kardot a nı kezébıl, és az alacsony ágyhoz hajította. - Ne harcolj velem. Mindjárt beszakad a tetı... ; - Nem... nem! - bámult a valkőr elborzadva a férfi mellkasára... szívére. - Én nem vagyok ara. Ara? Sebastiannak leesett az álla. Emlékezett, hogy fivérei elmagyarázták, ha rátalál arájára, örök hitvesére, a nı vért ömleszt belé. És ezáltal testébe visszatér az élet. Mindig azt hitte, hazudnak,

hogy enyhítsék a neki okozott keserves kínt. Hát mégis igaz! A hang, amit hallott, saját szívének heves dobbanása volt, ami vámpírrá változása óta most elıször következett be. Lába inogni kezdett alatta, amikor háromszáz év után végre mély lélegzetet vett. Szívverése felerısödött, felgyorsult, és hirtelen erekciója feszesen lüktetett egyszerre a szívével. Mintha a gyönyör áradt volna szét ereiben. Ebben a kísértetiesen gyönyörő teremtésben meglelte aráját - a nıt, aki örök idıkre hitveséül rendeltetett. És teste föltámadt miatta. - Tudod, hogy mi történik velem? - kérdezte Sebastian. A nı nyelt egyet, és még tovább hátrált. - Átváltozol - vonta össze szıke szemöldökét, majd alig hallhatóan hozzátette: - én... énmiattam. - Igen, temiattad - lépett oda hozzá Sebastian, míg végül a lány fölnézett rá. - Bocsáss meg. Ha tudtam volna, hogy ez igaz, kerestelek volna, és valahogy biztosan rád találtam volna. - Nem... A lány megtántorodott, és Sebastian egyik tenyerét a lány keskeny vállára tette, nehogy elessen. A valkőr összerezzent, de tőrte az érintését. A férfi ekkor ébredt rá, hogy a másik is átváltozóban van, nem

csak ı. Mintha ezüstös fény csillant volna ragyogó szemében: egy könnycsepp gördült le a gyönyörő orcán. - Miért sírsz? A nıi könnyek halandó korában is mindig megviselték, de most úgy érezte, mintha ezer kés fúródna belé. Amikor hátrasimította a szıke hajzuhatagot, elakadt újdonsült lélegzete. A lány füle tőhegyes volt. Közelebbrıl szemügyre véve az apró, éles agyarak is elıtőntek. Sebastian nem tudta, miféle szerzet, de nem is érdekelte. - Kérlek, ne sírj. - Én sohasem sírok - suttogta a lány, zavartan ráncolva össze homlokát. Kézfejét óvatosan végighúzta az arcán, hogy lássa, valóban egy könnycsepp nedvesíti-e meg. Ajka szétnyílt, szeme a könny-cseppre meredt, majd befelé kunkorodó éles körmeire, melyek leginkább kecses karmok benyomását keltették. Tekintete visszatért a férfira, és riadtan nyelt egyet. - Áruld el, mi aggaszt - kérte Sebastian, akit most már csak egyetlen cél vezérelt: hogy megvédje, óvja kedvesét, és elpusztítson minden reá leselkedı veszélyt. - Csak szólj, és én segítek, arám. - Nem vagyok arája a magadfajtának. Nem is leszek soha! - De megdobogtattad a szívemet!

- Te pedig érzıvé tettél! - sziszegte a másik. A következı néhány percben Sebastian semmit sem értett a nı szavaiból és gesztusaiból, csak nézett rá, és mohón szívta magába a látványt: a sőrő pillák függönyét, a tőzpiros ajak teltségét. Szemében érzelmek hullámai csillantak, melyek láthatólag fájdalmat okoztak neki. Teste reszketett. Éppoly hirtelen, ahogy eleredtek, fel is száradtak könnyei. Aztán ajka szívfacsaró mosolyra görbült. Szemében vidámság és gúny villant. Sebastiant még semmi sem izgatta fel ennyire, mint ez a tekintet, úgy érezte, többet aligha bírna ki. De a mosoly nagyon hamar elenyészett. A lány hevesen megrázkódott, és homlokát Sebastian mellére hajtotta. Amikor a fájdalmas erekciót már szinte lehetetlen volt tovább leplezni, a valkőr fölemelte fejét, és arckifejezése megint megváltozott. Orcáját vörösség öntötte el, ajka kissé szétnyílt. Ujjait a férfi vállába mélyesztette. Miközben Sebastian száját nézte, nyelvét alsó ajkához érintette. Nem rejtette véka alá szándékait. Felizgult a férfitól, aki nem értette, mi történik velük. Szeme kitágult, majd összeszőkült, amikor a nı lágyan átkarolta a nyakát. Megérinthetném... biztosan hagyná... Vesszeje még sohasem volt ilyen kemény, belé akart hatolni, bármit megadott volna ezért. A lány oldalt döntötte a fejét, miközben még mindig a vámpír

száját bámulta. - Kell nekem... - mormolta mámoros hangon. A férfinak nem maradt ideje töprengeni szavain, mert egyre erısebb lett az ölelés, és testük összetapadt. Sebastian felnyögött, amikor a két nıi mell hozzápréselıdött. Teltek és puhák... tudta, hogy pontosan illenének a tenyerébe. Úristen, évszázadok óta szenvedett egyedül, szót se kapott, nemhogy érintést, és most karjában tartja lágyan hozzásimuló aráját. Attól félt, hogy csak álmodik. Mielıtt teljesen eszét vesztette volna, keze a lány csípıjére hullott, és még közelebb vonta magához. - Mondd meg a neved! - A nevem?... - suttogta tétován a másik. - A nevem, Kaderin. - Kaderin - ismételte Sebastian, de ez valahogy nem illett a lányhoz. Ahogy belenézett a csillogó szempárba, azt gondolta, hogy ez a név túlságosan rideg, túlságosan hivatalos ehhez a teremtéshez, akit a karjában tart. - Kátya - mondta rekedten, miközben azon kapta magát, hogy hüvelykujja a lány alsó ajkát cirógatja. - Kátya, én - kezdte csikorgó, elakadó hangon, és nyelnie kellett, mielıtt folytatta: - muszáj... muszáj, hogy megcsókoljalak. Szavai hallatán a valkőr mogyoróbarna szeme színezüstre változott. Mintha transzba esett volna. Sebastian minden bódulata

ellenére észrevette e döbbenetes reakciót, de a lány telt ajka hívogatóan csillogott. - Valamikor szerettem csókolózni - nyöszörögte Kaderin kábultan, levegı után kapkodva. ; E csekély ellenállás hogy is tarthatta volna vissza a férfit? Bizonytalan kézzel megragadta a lány tarkóját, hogy magához vonja. De hát Kaderin - lévén valamiféle harcos - elég erıs volt, hogy villámgyorsan megfékezze, ha közeledése fájdalmat okoz. Valami oknál fogva Sebastian megérezte, hogy nem kell arra a könnyes, csalódott tekintetre felkészülnie, amit valaha a nık reá vetettek, amikor a lábukra lépett vagy véletlenül összeütközött velük az utcasarkon, és amitıl mindig annyira elkámpicsorodott. - Kérlek, vámpír - motyogta a lány -, ígérd meg, hogy nem fogom megbánni. ígérd meg... Amikor az ajkuk összeért, a férfi felnyögött: mintha áramütés érte volna. Hátratántorodott. - Istenem! Ilyen gigantikusán jó dolgot, mint ez a csók, még soha nem érzett. A lány arca még mohóbb kifejezést öltött. Ha ezért a tökéletes pillanatért kellett vámpírrá válnia, képes volna-e még egyszer elszenvedni mindazt a kínt? Amikor újból megcsókolta könnyedén, a lány felsóhajtott:

- Még - susogta. A férfi a karjába szorította, de aztán valahogy észhez tért. Nem, te bolond... És lazított szorításán. A nı karmai azonnal a karjába mélyedtek. - Ne hagyd abba! Még, akarom! Még akarta. İt. Mert az... övé volt. Amikor végre felfogta, félénksége elpárolgott. Egy szempillantás alatt asszonya lett. Legszívesebben diadalmasan felordított volna. A karjába vésıdı körmök - amelyek visszatartották, nehogy elszökjön - eksztatikus örömmel töltötték el. Kellek neki. - Csókolj még, vámpír! Megöllek, ha abbahagyod. Sebastian csókolózás közben elmosolyodott. Egy nı, aki megfenyegeti, nehogy abbahagyja a csókot! Hát csókolta, ízlelgette a lány nyelvét, cicázott vele, aztán mélyen belehatolt a forró, nedves szájba. Érezte, ahogy nyelve mozgásának ritmusára ring a nı csípıje alatta. Minden rég elfojtott szenvedélyével, minden hirtelen föltámadt reményével csókolta a lányt. A fásult és unalmas életnek hirtelen célja lett - miatta. Azzal akarta kifejezni végtelen háláját iránta, hogy csókolja, amíg a lány pihegve el nem alél a karjai között. Lassan azonban kezdte elveszíteni az önuralmát. Bőnös vágyak

tolultak fel benne, és tudta, hogy hamarosan kénytelen lesz engedni nekik. - Addig foglak csókolni, amíg meg nem halok. És most, háromszáz év óta elıször Sebastian veszettül élni akart!

3 Mintha valami nagy magasságból zuhant volna le, úgy tört elı Kaderinból minden érzés, amitıl az elmúlt ezer év megfosztotta. Félelem, öröm, vágyakozás és a tagadhatatlan szexuális sóvárgás hadakozott , a bensıjében -, amíg a férfi úgy fel nem tüzelte kéjét, hogy az minden más érzést elfojtott. Zavartan megtántorodott. Csak azt tudta, hogy nem bírja tovább, a kínzó vágy könnyeket csalt a szemébe. És a férfi minden egyes lázas, mohó csókja tovább fokozta gyötrelmét. Beletúrt a vámpír sőrő, borzas hajába, miközben még mindig képtelen

volt

felfogni,

miért

is

történik

vele

ez.

Megmagyarázhatatlan vágyak őzték - érezni akarta a másik bırének ízét, testének ránehezedı súlyát. Kaderin végighúzta félig nyitott ajkát a férfi nyakán az inggallértól fölfelé, válaszul az ágaskodó férfiasságát préselte hozzá, mint aki képtelen uralkodni magán, majd láthatólag megpróbált visszakozni. Csakhogy a lányt teljesen izgalomba hozta a hatalmas, mereven nekinyomuló szerv. Teste átnedvesedett, annyira kívánta. Önkéntelenül kidugta nyelvét, hogy megízlelje a férfi bırét.

Érzékei pattanásig feszültek, hirtelen felnyögött. Senkinek se lehet ilyen jó íze! Olyan erıvel támadtak fel benne az állati ösztönök, hogy összerándult: másképp nem tudta volna féken tartani ıket. Le akarta szaggatni róla a nadrágot, két kezébe fogni a vastag vesszıt, és mámorosan végignyalni. A képzelgéstıl csípıje megvonaglott. Némi reszketı tétovázás után a férfi elfogadta a közeledést. Beszippantotta a levegıt, és idegen szavakat suttogott a lány fülébe. Az egész kastély megremegett - a villámlástól, amit a valkőrbıl feltörı érzelem bocsátott ki. A villámlás, vagyis mindenfajta élvezet régóta tilos volt számára. Tudta, hogy nem szabad, hogy meg fogja bánni, de most nem törıdött ezzel. Valami ismeretlen okból lehetıséget kapott, hogy ezzel a férfival még egyszer átélje a szenvedélyt. Egyetlenegyszer, csak ennyit akart, mielıtt ismét reátelepedik a hideg enyészet... Elfogadta hát a csókjait, és viszonozta ıket. Még most is, amikor elragadta a hév, igazolni próbálta tetteit. Ennél többet nem fognak tenni. Ez pedig megbocsátható. Ruha van rajtuk.

; ;: i.

A férfi a lány fenekébe markolt, egészen belemélyesztette ujjait, hogy belényomulhasson. Erıs férfi... halhatatlan... A teste, mint egy istené.

- Keményebben - suttogta Kaderin, aztán valahogy a falnak döntötte hátát, miközben a férfi a tarkójára tett kézzel védelmezte, nehogy a lány feje szétzúzódjon. Az acélos férfitest teljesen betakarta. Jó, most már kezd agresszívabbá válni. Nem! Ha átveszi az irányítást, elvesztem... belévesztem. Olyan régen volt már. Egy kemény és fájó köteg tekeredett szét kéjesen a vámpír minden egyes elszánt taszításával. - Ne hagyd abba! - könyörgött Kaderin lihegve. Ezer év óta elıször közeledett a csúcshoz. A férfi olvasott a gondolataiban. - Így el tudsz... menni? - kérdezte rekedten. - Igen! - kiáltotta a nı a másik szájába. - Folytasd! Muszáj! - Muszáj? - nyögött fel a vámpír, mintha felizgatna a szó. - Csak az a gond, hogy... én is el fogok... A hangja elfúlt a gyönyörtıl: - Meg kell kapjalak, arám!

E, szavak hallatán Kaderin megdermedt, mint aki alomból riad fel, és elfordította az arcát. - Várj! Azt nem lehet... Nem tehetem meg!

- Megkapod tılem, amire vágysz, esküszöm - recsegte Sebastian, magában átkozódva tapasztalatlansága miatt. Már pontosan eltervezett mindent. - Csak hadd tegyelek magamévá. A nı hevesen rázta a fejét, hánykolódott a karjában. - Neeem! Emberi énje azonnal elengedte volna. De az ösztönei tiltakoztak. Miközben oly keveset értett mindabból, ami történik, azt valahogy mégis tudta, hogy létre kell jönnie közöttük valami kölcsönös élménynek, még ha csak egy rövid reggeli gyönyör erejéig is. Nem engedhette, hogy ez félbeszakadjon - addig nem, amíg a testüket feszítı vágy be nem teljesül. - Aztán megint olyanok leszünk, mint azelıtt. Ha csak ennyit adhat, mielıtt felocsúdik, hát elveszi, amit tud. - Te ezt nem érted... Magát is megdöbbentve a lány arcát a tenyerébe fogta, visszafordította és erınek erejével ajkára forrasztotta a tiltakozást. A nıi test megfeszült, úgy tőnt, mintha csak eltőrné a csókot. De aztán egy pillanat múlva Kaderin odaadó nyöszörgést hallatott: a férfi verítékezni kezdett a megkönnyebbüléstıl. A karmok ismét a vállába fúródtak. Ahogy ringatózni kezdtek, a férfi gondolatait elhomályosította a sürgetı vágy. Minél durvább lett a férfi, annál hangosabban sikoltozott bele

egyenesen a szájába a nı, amitıl az csak még inkább megvadult. Fokozódó agresszivitását a másik látható gyönyörőséggel fogadta, úgyhogy a fal omladozott mögöttük. Kaderin hirtelen felszökkent, s lábával átkulcsolta a férfi derekát. - Jaj, istenem, ez az, Kátya. Sebastian a tenyerébe szorította a lány telt, kerek fenekét, és felnyögött. Ezen a fertályon a lány egyáltalán nem volt filigrán, ami örömmel töltötte el a férfit. Gyúrta, gyömöszölte a gömbölyded hajlatokat, miközben Kaderin a fülébe lihegte: - Igen, igen, olyan erıs vagy! Erıs? A férfi megrázkódott. És ez tetszik neki? - Soha nem éreztem még jobbat a testednél... Szavai elfulladtak, amikor a nı Sebastian vállába kapaszkodott, és kinyújtott karral függeszkedve lejjebb ereszkedett, hogy csípıjével nekifeszüljön. Ezüstös tekintetét egy pillanatra se vette le a férfiról, egy apró agyar belemélyedt az alsó ajkába, ahogy Sebastian hitetlenkedve lepillantott. A lány heves mozgásától a farka vonaglott, lüktetett, kis híján elsült. Várj még, parancsolta magának. Elıbb neki kell elmennie. A lány fölhúzódzkodott, hogy Sebastian fülét csókolja és

harapdálja. Selymes nyaka pont a férfi szájához ért. Harapd meg. Sebastian megnyalta a nyakat. Annyira kívánta. Nem. Ezt nem teheti meg vele. Miért nem? Már úgyis szörnyetegnek képzeli... A lány maga mögé nyúlt, és keményen megtaszította a falat, amitıl Sebastian hátrabucskázott a könyvekre. Lapok repkedtek a levegıben, ahogy a padlóra dıltek: alul a férfi, felül a nı. Kaderin nem bírt magával, minden gátlását levetkızve hintáztatta csípıjét a duzzadt vesszı fölött, miközben nyelvével a férfi szájában matatott. Feneke olyan érzékien mozgott a férfi tenyerében, ahogy testét hozzádörzsölte - Sebastian legvadabb álmaiban se képzelte volna, hogy ilyesmi lehetséges. Többé már nem zavarta, ha magja a nadrágjába ömlik. Úgy fog elélvezni, mint még soha. Szégyen, gyalázat. Nem érdekelte. A hátára fordította a másikat, karját a feje fölé tolta, és csípıjét még egy utolsó, minden eddiginél eresebb lökésre készítette. Muszáj volt uralkodnia fölötte, és Kaderin érintésébıl, lehunyt pillája rezgésébıl, nyöszörgésébıl arra következtetett, hogy ı is ezt akarja. - Nem hittem, hogy ez igaz lehet - hörögte Sebastian. A lány megrázta a fejét, szıke hajának illata megtöltötte a levegıt.

- Kátya - nyomult még erısebben Sebastian, ı pedig vadul vonaglott alatta. - Az enyém vagy. - Igen, igen... most vagy jó nekem! - sikította a lány, s felsıteste megemelkedett. Sebastian szorosan átkarolta, hogy mozdulni se bírjon, és ırjöngve tapadt hozzá. A mennyezet felé nyögött, nyaka megfeszült, ahogy a mag lövellni kezdett belıle. Minden egyes löketet artikulátlan üvöltéssel kísért. A lány még mindig élvezett, karmai Sebastian hátába mélyedtek. Még egy utolsó rándulás, s a vámpír a gyönyörtıl elnémulva omlott a nıre. Lélegzete, amelyhez szinte még hozzá se szokott, szaggatott volt. De amikor ráébredt, hogy mit tett Kaderinnal, megszégyenülten elvörösödött, fölkelt mellıle, és elfordította róla a szeméi. Ara vagy sem, idegen volt, és olyan szégyenbe hozta magát elıtte, mint egy zöldfülő kamasz. És ami még rosszabb, minden erejét felemésztette, hogy a földre szorítsa és hozzádörgölızzön. Az lehetetlen, hogy nem sérült meg. Hogy nem horzsolta fel azt a sima bırét. Rettegett a szemébe nézni. Látni a csalódott tekintetét... Ekkor azonban a lány visszarántotta magához a földre, és kissé félrefordította

a

fejét,

mintha

Sebastian

nyakát

akarná

megszimatolni, majd arcát a fiúéhoz dörgölte, akár egy kiscica. Bár

elég furcsán juttatta kifejezésre, ez kétségkívül a gyöngédség jele volt. Gyöngédség. Sebastian réges-rég nem érzett ekkora örömöt. Felkönyökölt, az ezüstösen csillogó sötétbarna szempárból pedig szelíd elégedettség sugárzott rá. Reszketın két tenyerébe fogta a bájos arcot, s apró csókokkal borította szemhéját, orrát. A világ legtüneményesebb teremtése - és az övé. Rekedtes hangon megszólalt: - Még nem mondtam meg a nevemet. Sebastian Wroth vagyok. A lány még mindig extázisban mormolta: - Bastian. A másik legszívesebben a karjába kapta volna ezért. Mosolyogva nézett rá: - Csak odahaza hívtak így. Tetszik. - Ühüm - karmolászta finoman a férfi nyakát Kaderin. Sebastianban tovább lüktetett az izgalom. A gondolat, hogy mindent megtudhat a lányról, nagy várakozással töltötte el. Elıbb azonban valamit feltétlenül tisztázni akart: - Nem... nem bántottalak? - Hát egy darabig még fájni fog - biggyesztette le az ajkát, aztán hálásan a férfihoz simult. - De csak a legérzékenyebb helyeken. A férfi szerszáma még mindig félkeményen pihent nadrágja

nedves melegében. Az érzékeny szótól megint ágaskodni kezdett. Nem értette, miért siklik el a másik ily könnyedén a fájdalom fölött. De még egy magömlést semmiképp sem engedhetett meg magának. Minden erejével igyekezett elfojtani a rá törı jóérzéseket. Hátrahúzta a fénylı hajkoronát, mely mögül elıbukkantak a hegyes fülek. Az apró agyarak, a karmok, a szemek... - Kátya... mi... - megköszörülte a torkát. - Mi vagy te? A lány összevonta szemöldökét. - Én egy... - Hirtelen megdermedt. Szeme teljesen kitisztult, mintha álomból riadna. Teste, melynek minden porcikája lágyan ellazult az orgazmus után, most megfeszült. Beszippantotta a levegıt, és lerúgta magáról a férfit - olyan erıvel, hogy az a túlsó falig penderült -, aztán felpattant. - Jaj, istenek, mit tettem? - suttogta, és reszketı kézzel a homlokához kapott. Arca rideg volt, de a szeme vadul lángolt, ahogy hátrálni kezdett. Sebastian csak állt, kezét maga elé emelte, nehogy megijessze. De a lány ruhaujjával durván megdörzsölte a száját. A mozdulat elborzasztotta a férfit: az undor egyértelmő jele volt, amit oly könnyő volt felismernie. Ugyanezt az érzést táplálta önmaga iránt, amióta csak átváltozott.

- Elfelejtjük, ami történt, vámpír. - El se hitte, hogy az imént még hálát érzett e férfi iránt. Mert kielégítette a vágyát? Mi a fene történt? A lassan visszaszivárgó valóság mardosó szégyennel töltötte el. - Hogyan tudnám elfelejteni? Talán egy szeszélyes felsı hatalom játszadozott vele, és kényszerítette olyan dolgok megtételére, amiket különben soha nem tett volna meg. Vagy bőbáj hatása alá került? Mindenesetre azonnal távoznia kell. - Esküdj, hogy nem mondod el senkinek, és életben hagylak! - Életben hagysz...? Sebastian nem fejezhette be a mondatot, mert e pár szó elhangzásának ideje alatt a lány fölkapta kardját, a férfi mögé perdült, és fegyverét fenyegetıiéi annak két lába közé dugta. Olyan gyorsan mozgott, mint a villám. - Igen, életben hagylak - sziszegte a férfi fülébe. - Nem vagy hozzászokva ehhez - mondta Sebastian, és átvágott a szobán, majd megállt a kijáratnál, széttárta karját, és mindkét kezével megragadta az ajtófélfát. - Mint ahogy én sem. De majd együtt kitaláljuk, hogyan legyen. Az arám vagy. A lány lehunyta szemét, és igyekezett lecsillapodni. - Te nem vagy a férjem. És nem is leszel soha.

- Ez nem lehet véletlen, Kaderin. Elég. Ahogy a lány megindult az ajtó felé, érzékelte a férfiban növekvı rettegést. Mindketten tudták, hogy a napfény meg fogja védeni Kaderint. Mindössze el kellett haladnia Sebastian mellett és... A lányt hirtelen kétrét görnyesztette a Dása és Rika miatt érzett bánat, amely úgy hasított belé, mint szögesdrót az élı húsba. - Kaderin! - rohant felé a férfi. - Megsérültél? A lány levegı után kapkodva intett a kezével, hogy megállítsa, mielıtt odaér hozzá, és nagy nehezen kiegyenesedett. A valkőrök általában nagyon ragaszkodnak egymáshoz, de Kaderin és nıvérei egy napon születtek. Hármas ikrek voltak, és ezer éven át elválaszthatatlanok, amíg kettejük meg nem halt abban a csatában. Kaderin gyengesége miatt... - Kaderin, várj! A lány az ajtó felé rohant, de Sebastian odapattant, és lecövekelt elıtte. Kaderin úgy tett, mintha balra fordulna, majd jobbra szökkent, s mindezt oly gyorsan, hogy tudta, a férfi képtelen követni a mozgását. Miközben az elképedten pislogott, Kaderin megperdült körülötte, és kardja markolatával mellbe taszította, csak az utolsó pillanatban döntve el, hogy nem zúzza szét a szegycsontját. A vámpír dühödten felbıdült, amikor a nı elszáguldott mellette,

ki a háromemeletnyi csigalépcsıhöz vezetı, omladozó folyosóra, és rohant lefelé, átverekedve magát a vastag pókhálókon, melyek évszázadok óta háborítatlanul szövıdtek. Sebastian tántorogva követte, és sikerült is a valkőr nyomában maradnia, amíg az a korláton átlendülve keresztül nem szökellt a fokokon, majd a következı lépcsıfordulóban a mőveletet még egyszer megismételve egyetlen ugrással a földszinten nem termett. Sebastian üvöltve vetette magát utána. Kaderinnak csak a legutolsó pillanatban sikerült kicsusszannia a markából és elérnie a kaput. Az elaggott sarokvasak csikorgása közepette kitárta a súlyos szárnyakat, csak úgy kavargott a rozsda a levegıiben. Még odakint, a nap védıırizete alatt sem lassított le. Tovább vágtatott lefelé a völgyben, a falu irányába - lihegett, csizmája alatt zörgött az avar, fölötte tőzött a nap. Ne nézz hátra. A temetés után a haját tépte, a bırét karmolta tajtékzó dühében és bánatában, s azt kívánta, hogy a halál ıt is szabadítsa meg szenvedéseitıl. Végül az eszméletlenségig kimerült, és mély álmában egy ismeretlen hatalom szólította meg, azt ígérve, hogy megszünteti a fájdalmát, csakhogy ezzel együtt az összes többi érzést is kiirtja belıle. Azelıtt, akárcsak most, a fájdalom elviselhetetlen volt. És Kaderin megint kegyelemért imádkozott, mint akkor.

De senki se jött. Megbocsátást nyert? Vagy magára haragította azt a titokzatos hatalmat? Ne nézz hátra. De hátranézett. És a vámpír még mindig a nyomában volt.

4

Val Hali-kastély, New Orleans A tizedik valkürcsapat székhelye a tizenkettı közül

Nikolai Wroth néha nagyon rühellte a sógornıit. Csüggedten sóhajtott, amikor aráját, a Meseszép Mystet, korábbi otthonának tágas teraszára kísérte. Még csak a bejárati lépcsın álltak, amikor felhangzott az elsı rikoltás. Nem lepıdött meg, már régen megtanulta, hogy vámpírságának puszta ténye is milyen ingerlıén hat a valkőrök gyülekezetére. Bár a megtagadók közé tartozott, sokan ugyanúgy győlölték, mint a Hordásokat - a született vámpírok frakcióját, akik a Szövetség kezdetei óta háborúban álltak a valkőrökkel. A Hordások nem csupán gyilkolták Nikolai arájának fajtáját, de gyakran foglyul ejtették ıket, és éjszakánként pompás vérükbıl lakmároztak. Nikolai megértette a Horda iránti győlöletüket, sıt maga is osztozott benne, hisz megtagadóként átváltozása óta harcolt ellenük. De ez nem sokat számított.

Újabb sikoly hasított a levegıbe, amit még számos másik követett. Nikolai még most sem szokta meg sógornıi rikoltozását. Szerettek sikítani. De még ha csöndben maradtak is, akkor sem lehetett kétsége afelıl, mennyire dühíti ıket a jelenléte, ugyanis a valkőrök érzelemvillámokat bocsátottak ki magukból, és az udvar pillanatnyilag úgy festett, mint egy kirobbanó aknamezı. A földbe mindenfelé ledugott rézrudak sem bírtak elhárítani a ménkőrohamot. A kastélyt övezı vén tölgy fákat csak úgy csapkodták a villámok, füstjük sőrőbb volt, mint a köd. Mi lehet orrfacsaróbb az égı moha bőzénél? Nikolai az ég felé emelte tekintetét, de nem látta a csillagokat. A horizontot eltorlaszolták a kísértetek, akiket a valkőrök béreltek fel, hogy körözzenek és ırködjenek a kastély felett. A gonosz szellemek sportot őzlek abból, hogy leüvöltsenek rá. Nikolai rosszul tőrte ıket. Egy hónappal ezelıtt, amikor megpróbált beosonni Val Hallba, hogy visszanyerje Mystet, elkapták és olyan messzire hajították, hogy egy másik községben ért földet. Senki se játszhatta ki az éberségüket. A kísértetek, a villámlás, a sikolyok és a füst kielégítı magyarázattal

szolgáltak

arra,

hogy

a

Szövetség

egyéb

teremtményei miért rettegnek Val Halitól majdnem ugyanannyira, mint maguktól a valkőröktıl. Az, hogy gyönyörőséges neje errıl a

tébolyult helyrıl származik, mindig sokkolta Nikolait. Ma este Mystnek azért sikerült idecsábítania hitvesét, hogy megkérjék Nix - a legvénebb valkőrt és látnokot segítsen nekik felkutatni Nikolai két öccsét. A vámpír titokban hiábavaló próbálkozásnak vélte a dolgot. Nixnek, vagy ahogy valkőrtársai nevezték, Kaszfalap Nixnek, zagyva dumája és sátáni humora volt. És Mystet külön figyelmeztették, hogy Nix ma „gázos kedvében" van. Igazság szerint minden valkőr, akit Nikolai csak ismert, habókos volt. Még saját felesége gondolkodását is követhetetlennek tartotta. Hát akkor Nix, aki a valkőrtéboly világbajnokának számít?... De meg kellett próbálnia. Nem bírt tovább azon agyalni, hogy vajon Sebastian és Konrád él-e, hal-e. Utoljára akkor látta két legkisebb öccsét, amikor frissen átváltozott vámpírként épp Blachmountot készültek elhagyni. Mindketten félırültek és legyöngültek voltak az átváltozástól. Bár azóta háromszáz év telt el, Nikolai nem áltatta magát azzal, hogy megbocsátották, amit elkövetett ellenük.

r;

Myst és ı a kísértetek sorfalánál nyert bebocsáttatást, kizárólag ezen a módon lehetett bejutni a kastélyba. Myst egy hajtincsét ajánlotta fel belépti díj gyanánt, amire az egyik strázsa rögtön lecsapott. Megbízható ırszolgálatukat a valkőrök a hajukkal honorálták, amibıl a kísértetek kötelet fontak. Ha a kötél elért egy

bizonyos hosszúságot, rövid idıre minden élı valkőrnek meg kellett hajolnia a szellemek akarata elıtt. Az elsötétített kastélyba lépve elhaladtak az ultramodern vetítıterem elıtt. A valkőrök imádták a mozit, mint ahogy minden modern és örökké változó dolgot, legyen az technika, szleng, divat vagy videojáték. Többen fogcsikorgatva ugyan, de elfogadták Nikolait most, hogy már összeházasodtak Mysttel, és mert segített megmenteni csapatuk egyik tagjának, Emmaline-nak az életét. Még arra is szerzett engedélyt - zsarolással -, hogy szabad bejárása legyen a székhelyükre, így Nikolai lett az egyetlen élı vámpír, aki láthatta belülrıl a legendás épületet. A vetítıtıl a lépcsıhöz mentek, majd fel a második szintre. Myst már sokszor elmagyarázta, hogy Val Hall leginkább egy lánykollégiumra emlékeztet, csak éppen a Szövetség szerinti durvább kivitelben, ahol mindennaposak a civakodások és ruhalopások. Általában legalább húsz valkőr lakott itt egyszerre. Myst megállt egy ajtó elıtt, amelyre a következı szöveget festették:

MIXIE TANYÁJA VIGYÁZAT

NINCS KUTYA, DE MIXIE HARAPÓS

Myst hallgatózott kicsit, aztán bekopogott. - Ki az? - érkezett a fojtott hangú kérdés. - Mintha nem tudnád - válaszolta Myst, és lenyomta a kilincset, miután belülrıl elfordították a kulcsot. Beléptek a szobába, ahol szintén sötét volt, egyedül a computer monitora világított. Nix kifürkészhetetlen arccal fogadta ıket, közben épp hosszú, fekete haját fonta sebesen. Farmer és szők kis póló volt rajta „Prédára lesek" felirattal. A szoba berendezése egy nagyképernyıs tévébıl, több száz különbözı színárnyalatú körömlakkból meg egy, a falra ragasztott poszterbıl állt, amely Jeff Probstot, a televíziós személyiséget ábrázolta, és a „A gondolkodó nı szexszimbóluma" címet viselte. A

padlón

halmokban

szétszaggatott

könyvek,

összezúzott

papírrepülık és feltehetıen egy ingaóra maradványai hevertek, az idımérı szerkezetet tulajdonosa valamelyik dührohamában törhette ripityára. Myst nem húzta az idıt. - Az öccseit keressük, Nix, segítened kell. Nix fölszedett a padlóról egy még épségben maradt könyvet, és leült az ágyára. Nikolai kibetőzte a címét: Vudu alapcsomag

karrierépítéshez. Vedd kezedbe sorsod irányítását a vuduval ! – És miért segítenék a piócának, he? Myst zöld szeme haragosan villant. A többi vámpírt ı is piócának hívta, de ahogy már elmagyarázta Nikolainak: - Dupla sértés, ha téged neveznek így, mert ha te pióca vagy, és az én véremet szívod, akkor én mi vagyok? Egy pöcs? Egy szopott szuka? Szerinted úgy nézek ki, mint egy gazdatest ? Myst nekidöntötte hátát Jeff Probstnak, és felhúzta a fél térdét. . - Azért segítesz nekünk, mert én kérlek rá, és tartozol nekem, amiért nem árultam el a szaftos kis titkodat a többieknek. Nix

gúnyosan

felnyihogott,

miközben

éles

karmaival

szétmarcangolta a vudu könyvet. - Milyen titkomat? - Újabb kötetet halászott elı, A modern miszticizmus alapjait, begörbítette karmait, de aztán jobbnak látta, ha szétmarcangolás helyett egyenként tépdesi ki belıle a lapokat, köztük azt is amelyen ez a fejezetcím állt: „Miért könnyebb hinni?" - Emlékszel 1197-re? - kérdezte Myst. - Krisztus elıtt vagy Krisztus után? - tudakolta Nix unott hangon, miközben valami bonyolult formát kezdett hajtogatni az egyik könyvlapból Origamit? - Tudod, hogy én csak kétezer éves vagyok. - Krisztus után 1197? - dünnyögte Nix a homlokát ráncolva,

aztán hirtelen elpirult. Arca konok kifejezést öltött, közben ujjai fürgén hajtogattak tovább. Szemétség ezzel elıhozakodni. Különben is már mondtam, hogy azt hittem, a pasi meg a haverjai már nagykorúak! Amikor ujjai megpihentek, Níx a tökéletes papír-szobrot lerakta az éjjeliszekrényre. - Én felhoztam valaha a te cikis dolgaidat? Szoktalak én Vámpírfektetı Mystnek hívni, mint a többiek a bandában? Vagy mint a nimfák? Myst a mellére csapott. - Ó, jaj, a nimfák messzire elkerülnek. A szívem szakad meg értük. A hangja egy pillanatra megkeményedett. - Milyen információra van szükséged a keresésihez? Níx súlyos hajfonatát sértıdötten hátralökve Nikolai felé fordult. - Miért akarod megtalálni ıket? Anélkül,

hogy odanézett

volna,

belekezdett

egy újabb

origamiba, amihez négy lap kellett a Miszticizmusból. - Meg akarom tudni, hogy élnek-e, vagy meghaltak. Hogy nem tudnék-e segíteni nekik, és nem hozhatnám-e haza ıket. - Miért mentek el? Pillantása, ahogy a férfit tanulmányozta, majdnem tolakodó volt.

Ujjai olyan gyorsan jártak, hogy szinte nem is lehetett látni ıket. Mintha a papír magától formálódott volna. Nikolai felhúzta a vállát: rühellte, hogy színt kell vallania a valkőr elıtt. - Sebastian feldühödött, amiért akarata ellenére átváltoztattam. Mind a ketten tajtékoztak, hogy megpróbáltam átváltoztatni négy húgunkat és idıs édesapánkat is, amikor haldokoltak. Myst az ajkát harapdálva figyelte a férjét, tudta, mennyire zavarja, hogy errıl kell beszélnie. - Semmi kétség, azért mentek el, hogy erıt győjtsenek, aztán visszatérjenek és megöljenek. Mind a ketten megpróbálták, mielıtt még elmentek. Sebastian azzal a kínzó éhséggel ébredt, amit Nikolai már igen jól ismert. Amikor elébe raktak egy kupa vért, egy szempillantás alatt felhörpintette. De amikor rájött, hogy mit mővelt, Nikolai torkának ugrott... Nikolai hónapokig várt rájuk Blachmountban, azt se bánta, ha újra megpróbálják megölni. Minden napon, amelyen nem tértek vissza, arra gondolt, hogy vajon boldogulnak-e egyedül, képesek-e éjszakánként elég vérhez jutni anélkül, hogy emberbıl szívnák ki. Anélkül, hogy gyilkolnának. Miközben egy pillanatra se vette le a szemét Nikolairól, Níx

befejezte a csapkodó cápát, és odarakta a sárkány mellé. Nikolai tekintete folyton a papírfigurákra tévedt. - Tudtad, hogy haragudni fognak rád? - kérdezte Níx. Némi habozás után Nikolai elismerte: -

Tudtam, de akkor is átváltoztattam ıket.

Amikor Myst látta, hogy férje fáradtan felsóhajt,átvette a szót, és elmesélt mindent, amit Nikolai mondott neki a fivéreirıl. Nikolai azzal, hogy meghosszabbíthatta az életüket, igazolva látta tettét. Azon az éjszakán, amikor Sebastian a szeme elıtt haldoklott, Nikolai végiggondolta, mennyi minden maradt ki öccse életébıl. Családra vágyott, és békés otthonra. De egyik se jutott osztályrészéül. Hiszen még alig élt. És ezt Nikolai nem tudta elfogadni. Kölyökként Sebastian nagyon gyorsan megnyúlt: majd' két méter magas lett. De még kellett hozzá pár év, hogy a súlya és az izomzata hozzáigazodjon a magasságához. Nyakigláb, félszeg kamaszként valahogy jobban boldogult, mint amikor a teste is utolérte a növekedésben. Egyszerően nem tudott mit kezdeni a méreteivel és hihetetlen erejével, ami napról napra tovább nıtt. Több lány szeme alatt is fekete monokli keletkezett, mert Sebastian véletlenül megbökte ıket a könyökével, sıt valakinek még az orrát is betörte ily módon.

Annyi mindenkinek lépett a lábára, hogy a falubeli lányok azzal tréfálkoztak, hogy „facipı és halálmegvetı bátorság" nélkül nem szabad a közelébe menni. De a legrosszabb akkor történt, amikor ı és Murdoch végigfutott a falun - valószínőleg egy Murdoch által elkövetett csínytevés miatt -, és Sebastian összeütközött egy asszonnyal meg a kislányával. Mindkettıt szabályosan leterítette, és súlyával kinyomta a levegıt a tüdejükbıl. Az eset önmagában is nagyon kínos volt, ráadásul, amikor a nık lélegzethez jutottak, gyilkosnak kiáltották ki. Sebastian elborzadt önmagától. Kisgyerekkora óta volt benne valami félénkség, és az ehhez hasonló dolgok csak rontottak a helyzeten. A nık közelében bizonytalanná vált, és hiányzott belıle Murdoch behízelgı kedvessége vagy Konrád higgadt közönye. Tizenhárom évesen Murdoch már olyan vakmerıen tudott vigyorogni, hogy simán bejutott sok falubeli nı szoknyája alá. Ugyanennyi idısen Sebastian csöndes siheder volt, aki izzadó tenyerében hervatag vadvirágcsokrot szorongatva soha nem ért célba. Így aztán a tanulmányaival vigasztalódott. Hihetetlen, de még a háborús kiképzés után is, amikor megérett a kardforgatásra, a feje maradt

a

legfıbb

erıssége.

Értekezéseket,

tudományos

dolgozatokat írt, amelyekre a kor legfényesebb elméi közül is felfi-

gyeltek jó páran. - Te látsz valamit, Níx - szólalt meg Myst, magára vonva a gondolataiba mélyedt Nikolai figyelmét. - Meg tudom mondani, hol van Murdoch - felelt a látnok. - Épp tegnap találkoztam vele - recsegte Nikolai. Murdoch Mount Obiakban élt, a Hordától elfoglalt kastélyban. Ez lett a megtagadók új erıdje, ahol Nikolai is sőrőn megfordult. - Hát persze - gúnyolódott Níx. - Murdoch ott maradt, ahol hagytad. - Mit akarsz ezzel mondani? - csattant föl Nikolai, de a jósnı üres tekintetét látva hozzátette. -Mármint Murdochról? - Mondtam valamit? Mit mondtam? Nem emlékezhetem minden szavamra. Nikolai kezdte elveszíteni a türelmét. - A fenébe is, Níx, biztos vagyok benne, hogy tudod, hol vannak. A jósnı szeme elkerekedett, aztán felsóhajtott: - Te is médium vagy? Nikolai néha ıszintén rühellte a sógornıit. - Níx, szükségem van a segítségedre - mondta visszafojtott haraggal. Az észt hadsereg néhai és a megtagadók jelenlegi tábornoka hozzászokott, hogy parancsokat osztogasson, és hogy a

parancsainak készségesen engedelmeskedjenek. Ez a... ez a kérincsélés nagyon nehezére esett. Most azonban Níx kizárólag a mesterségére összpontosított, amíg be nem fejezte annak a valaminek a hajtogatását, ami leginkább egy bonyolult tőzcsóvára hasonlított, majd óvatosan elhelyezte a másik kettı mellé. Újabb lapok tépıdtek ki, és még sebesebb ütemben folyt a hajtogatás. Nikolai figyelmét teljesen lekötötték

a

papírteremtmények,

melyeket

Níx

mintha

kényszeresen alkotott volna meg. Másodpercekkel késıbb elkészült a csaholó papír-kutya is. A négy alak úgy helyezkedett el, mintha egy képeskönyv figurái lennének. Myst épp csak egy pillantást vetett rájuk, de Nikolait teljesen lenyőgözlek. - Níx, csipkedd magad! - csattant fel Myst. Nikolai megrázkódott, hogy végre elszakadjon a látványtól. - Nem látom Konrádot! - vakkantott vissza Nix, és valahol a közelben lecsapott egy villám. - Mi van Sebastiannal? - kérdezte Myst. - Mondj már valamit. - Valamit? Nos, mit is tudok? - ráncolta homlokát Níx. - Honnan tudom? Ó! Tudom, amit tudok! Nikolai türelmetlenül járkált, és intett, hogy folytassa. A valkőr vállat vont.

- Sebastian öcséd most éppen ráüvölt valakire egy várkastély elıtt, és azt követeli, hogy az illetı forduljon felé. Egész valójával erre ácsingózik. A jósnı elmosolyodott, mint akit elégedettséggel tölt el, hogy ennyi mindent lát. Aztán hirtelen összecsapta a tenyerét. - Á! És épp most gyulladt meg a bıre!

5

Miért menekül elılem? Ez a kínzó kérdés zakatolt Sebastian fejében, miközben a szakadó esıben caplatott az elhagyatott falu pocsolyás fıutcáján. Napnyugtakor, épp, amikor a lány keresésére indult, eleredt az esı. Még most, órákkal késıbb is olyan erısen zuhogott, hogy szinte látni lehetett, ahogy kivájja a macskakövek közül a habarcsot. A víz csapkodta a férfi megégett arcát és kezét, de alig érezte. Mi a fene történt? Amíg a lány vele volt, Sebastianból mintha elszállt, elpárolgott volna az évszázados csüggedés. Most azonban megduplázódva visszatért. -

Ne!

-

visszavonulásra

kiáltotta

a

lánynak.

kényszerült,

Épp,

Kaderin

felé

mielıtt

Sebastian

fordult:

szeme

elkerekedett, ajka szétnyílt. Látta a férfi fájdalmát, és hogy meggyullad a bıre. Arca megmerevedett. Sebastian ismerte ezt az arckifejezést, így bámultak a katonák egy töredékmásodpercen át, ha az ágyúgolyó a

közvetlen közelükben csapódott be. Mint aki képtelen felfogni, mi történt voltaképpen. Miért menekült? Mi rosszat tettem? Egész éjszaka kereste, rótta az üres utcákat, bejárta a völgyet. Kijutott a repülıtérre is, de tudta, hogy hiába, a lánynak már rég nyoma veszett. Akárcsak a falu lakóinak. Csak egy kutya vonított a háttérben. Bár Sebastian átváltozása óta kerülte az embereket, most kész lett volna kikérdezni ıket. Sıt, ez volt leghıbb vágya. Ha tudtak volna valamit rejtélyes arájáról, Sebastian azzá vált volna, akitıl anynyira rettegnek, csak hogy kiszedje belılük az igazság. De eltőntek. Még a hentes háza is sötét és üres volt -, pedig ı titokban vért adott el neki, s néha ruhanemőt meg könyveket is beszerzett. Valószínőleg Kaderin figyelmeztette ıket, hogy a vámpír dühödten fogja keresni. Sebastian újra meg újra végiggondolta, mit tud titokzatos kedvesérıl. Néha az is felvetıdött benne, a lány annyira gyönyörő és tökéletes, hogy talán csak a képzeletében létezik. Olyan sokáig volt egyedül... És tébolyban. De, ha tényleg csak képzelte az egészet, honnan került a mellére az a félelmetes horzsolás, és mitıl szakadt el az inge ott, ahol a nıi

karmok a karjába és a hátába mélyedtek? Úristen, milyen vad az arája, még most is feláll neki, ha csak eszébe jut. Soha azelıtt nem érzett még ilyen gyönyört.

Egyetlen nı sem izgatta még fel

ennyire. Persze a vágya is hevesebb volt a hosszú kényszerő önmegtartóztatás után. így kellett lennie. Még csak a magáévá se tette. A fenébe, nem is látta meztelenül, meg se érintette a bırét. Megrázta a fejét, s újfent elvörösödött, mert eszébe jutott, hogyan viselkedett vele. Nem volt sok tapasztalata, de azt azért tudta, hogy ami köztük történt... rendellenes. Egész életében kevesebb mint fél tucatszor szeretkezett, azt is mindössze két nıvel, ha egyáltalán a másodikat annak lehet nevezni.

Sohasem

igyekezett

különösebben

meghódítani

a

hölgyeket, nemcsak csöndes, magába forduló természete miatt, de ideje és alkalma se volt rá, és ami a legfontosabb, nemigen akadt nı, aki fölkeltette volna a figyelmét. Blachmount, a családi otthon távol esett a városoktól és vásárhelyektıl. Ráadásul százmérföldes körzetben minden szemrevaló parasztlány Sebastian élvhajhász bátyja, Murdoch iránt táplált reménytelen - vagy éppenséggel viszonzott - vonzalmat. Ez örökre kizárta ıket Sebastian érdeklıdésébıl. Soha nem vehette volna fel a versenyt Murdoch tapasztaltságával. Rettegett attól, hogy ha az ágyban a nıre néz,

látni fogja rajta, hogy ı is ugyanezt gondolja. És ha nem Murdoch, akkor ott volt a másik két fivére is, akikkel összehasonlíthatták. Aztán jött a háború. Sebastiant felejthetı - vagy katasztrofális - tapasztalatai egyáltalán nem készítették föl Kaderin szenvedélyére. A nıben ugyanaz a tőz lobogott, mint ıbenne. El se tudta képzelni, milyen lenne, ha meztelenül vonaglana alatta. Már a gondolattól is Lüktetı erekciója támadt, hiába átkozódott miatta. A lány felizgatta, aztán felırölte a férfi erejét, mint valami vadállat. Amirıl Sebastiannak eszébe jutott, hogy nem csupán a teljes nevét és elérhetıségét nem ismeri, de még azt se tudja, hogy milyen fajhoz tartozik. Bárcsak többet értene abból a világból, amelyben él. A Szövetségbıl. Éppoly kevéssé ismerte, mint a modern emberi kultúrát. Amikor sok évvel ezelıtt feltámadt halálából, Nikolai és Murdoch próbálta elmagyarázni neki mindazt, amit tudott a Szövetségrıl, ami nem volt sok, hiszen ık is csak nem sokkal azelıtt változtak át. De Sebastian nem hallgatott rájuk. Mi haszna lett volna a tanításukból, ha úgyis - mint feltett szándéka volt kimegy a napra?

Azóta elkerülte Blachmountot, és inkább abban az országban telepedett le, ahol senkinek se jutna eszébe keresni. Mi lenne, ha most visszatérne? Vajon mit tenne, ha ismét szembetalálná magát Nikolaijal? A szeme sarkából Sebastian meglátott valamit. Egy kirakat üvegében felvillant a tükörképe. Odafordulva földbe gyökeredzett a lába, döbbenten kapta szája elé a kezét. Krisztusom, miért ne menekülne elılem? A zuhogó esıben úgy festett, mint egy szörnyeteg. Arca, amely féloldalt felhólyagosodott a naptól, beesett a rendszertelen táplálkozás következtében - képtelen volt eleget inni ahhoz, hogy tartsa a súlyát. Haja összevissza, cikcakkosra vágva, ruhája kopott és rongyos. A nı szemében Sebastian nincstelen volt, aki egy romhalmazban lakott barátok és rokonok nélkül. Semmi jelét nem adta, hogy Kaderin számára méltó társ lehetne. Sebastian idejében egy nı meg akart bizonyosodni arról, hogy a férfi, akivel összeköti sorsát, képes gondoskodni róla. Az ilyen alapvetı dolgok nyilván azóta se változtak. És mindezek tetejébe vámpír volt -, amitıl a lány kétségkívül irtózott. Soha nem tölthetnék együtt a napjaikat odakint, pedig. Úristen,

mennyire hiányzott Sebastiannak a nap! Most még jobban, mint valaha, mert nem sétálhat vele a fényében. Vampiir. Beletúrt nedves hajába. Miféle gyermekei születnének tılem? İk is vért innának? Sebastian is elmenekült volna maga elıl. Hogyan várhatta volna el, hogy Kaderin ne undorodjon attól, amivé lett, amikor ı is undorodik magamagától? Vérrel táplálkozik, örökös homályba számőzve. „Soha nem leszel a férjem!"- fogadkozott Kaderin. „Elpusztítom magam!" - fogadta meg Sebastian Nlikolainak azon az éjszakán, amikor utoljára látta. Hogyan gyızhetné meg a lányt, hogy vele éljen, ha háromszáz éven át nem tudta meggyızni önmagát arról, hogy megérdemli az életet? De még ha csak rövid idıre is, Sebastian rá tudta venni Kaderint, hogy megcsókolja ıt, és elfogadja ügyetlen közeledését. Idıvel biztosan sikerül legyıznie a viszolygását. Talán a többi vámpír gonosz - Sebastian egyet sem ismert a bátyáin kívül. De képes lehet bebizonyítani neki, hogy ı nem az. Megvédelmezheti és megadhat neki mindent, amit csak kíván. A visszatérés Blachmountba nem volt többé elkerülhetı minden kincse ott van elásva. Mielıtt

Sebastian és Konrád elhagyta a csatamezıt Sebastian hatalmas vagyont zsákmányolt az orosz tisztektıl, beleértve azt a kastélyt is, amelyben jelenleg lakott. Fél tucat láda színültig megtöltve aranyérmékkel, melyekre valamely ısi, szárnyas isten képét vésték fel. Több másik láda ékszereket tartalmazott, melyeket a tisztek keleten raboltak, mielıtt mohó szemüket a szomszédos Észtországra vetették. Rábírja magát, hogy több vért igyon, és új ruhákat vegyen. Új otthont is vásárol maguknak - megkönnyebbülés lesz, ha többé nem kell visszatérni abba a nyomorult várba. Ha majd újra rátalál, úgy fog megjelenni elıtte, hogy lássa: érdemes férjhez mennie hozzá. De hogy megszerezze az ehhez szükséges dolgokat, Sebastian kénytelen lesz tájékozódni az ıt körülvevı világban. Látott már autót, de még sohasem vezetett. Látott moziplakátokat, de filmet, egyet se nézett meg. Repülıgépek zúgtak a feje fölött, és könyvekbıl ismerte a mőködésüket, de még sohasem utazott rajtuk. És kénytelen lesz emberek közé menni, bár mindig attól tartott, ha rápillantanak, rögtön gyanítani kezdik, hogy kicsoda: egy utálatos lény, aki megpróbál közéjük vegyülni. Vagy, ami még rosszabb, félt, hogy esetleg megkívánja a vérüket. Bár ez soha nem történt meg azelıtt, hogy Kaderin aranyló

bırének közelébe került. Képes-e majd uralkodni magán, ha együtt lesz vele? Csak önzésbıl keresi? Nem, Sebastian fegyelmezett volt. Képes megtagadni magától a vért, ahogy azt bátyáinak rendje elıírja. Vissza akarta kapni a társát, hogy ismét az övé legyen, még ha belehal is. Elfordult a kirakattól, és az esıbe meredt. Hirtelen rádöbbent, hogy egész életében ırá vágyott. Szomorúan megrázta a fejét. Már azelıtt, hogy ı lett a mindene.

London, Anglia

Kézben tartom a dolgokat. Kaderin visszazökkent a normális kerékvágásba, hár kívülrıl meglehetıs zavarodottnak tőnt. |li London még csak egy jelentéktelen folyó mocsaras partvidékén létrejött táborhely volt, amikor a vámpírok már elıszeretettel vadásztak ködében. És valahányszor Kaderin idevetıdött, elıszeretettel vadászott rájuk. Az oroszországi fiaskó után úgy döntött, hogy ebbe, a Szövetség tagjai által sőrőn látogatott városba jön, mert saját lakást tartott fenn itt, amelynek létezésérıl egyetlen valkőr sem tudott, és mert

London remek bázisként szolgálhatott a Kupához -, de nem azért, mert kerülni akarta a találkozást társnıivel. Aznap érkezett, és este a King's Crossra indult azzal a céllal, hogy kiirtson pár piócát. Kardja és korbácsa ott rejtızött ballonkabátja alatt. Végigsétált egy macskaköves mellékutcán, amelyre jól emlékezett, hisz alig száz esztendıvel ezelıtt két vámpír fivér kis híján lefejezte épp ezeken a köveken. Kaderin nem csupán nıvérei miatt táplált győlöletet a vámpírokkal szemben. A sikátorban úgy tett, mintha eltévedt volna a város rengetegében, még kicsit bicegett is, jelezve a ragadozóknak, hogy a vacsora tálalva. Igyekezett meggyızni magát, hogy kiruccanásával semmit se akar bizonyítani. Nem próbának szánta, hogy lássa, megvan még benne a vámpírvadász elszántsága. Ez túlságosan sablonos lett volna, rossz horrorfilmbe illı megoldás: ahogy fejeket kaszabolva megtisztítja London utcáit. Ma éjjel egyszerően azért öl, mert ezt szokta csinálni. Egy ötfıs banda termett elıtte a semmibıl. - Úgy látszik, fiúk, idén korábban jött el a születésnapom szólalt meg Kaderin vontatottan. Öltözetük, mint a huligánoké, vörösen lángoló szemükben

fekete pöttyök úszkáltak. Piszkos szemek. Amikor kiszívják egy élılény vérét, a lelke mélyébıl magukba szippantják annak minden gonoszságát, bőnét, tébolyát. Az öt vámpír körülvette a nıt, aki elıkapta kardját, és késlekedés nélkül keményen lesújtott. Egyetlen csuklómozdulat, és az elsı fej már meg is volt. Figyusz, gondolta Kaderin, egy vámpír feje gurul át a londoni mellékutcán. Ahogy kell. Ura vagyok a helyzetnek. Ököllel-késsel rontottak rá. Kaderin kihúzta övébıl az összetekert fémkorbácsot. Titán. A korbáccsal meg tudta fékezni a közeledı vámpírokat. Az egyik, amint észrevette a fegyvert, hanyatt-homlok elmenekült. De a másik három még nem adta fel a játszmát. A korbács elkapta az egyik nyakát, megtekeredett párszor, aztán lecsapott. A bank mindent visz. Kaderin megrángatta, maga felé húzta a ragadozót, hogy elérhesse kardjával. Miközben lemetszette a fejét, hátrarúgott, hogy távol tartsa a másik kettıt. Elhajolt a nagyobbik pengéje elıl, amely így egyenesen a kisebbik halántékába fúródott. Spriccelt a vér. Kaderin most már elemében volt. Szenvtelenül, hideg fejjel és hidegvérrel gyilkolt. Suhant a kard, pattogott a

korbács - visszatért minden a régi kerékvágásba. Milyen ostoba volt, amikor hisztérikusan zokogva és reszketve elmenekült Oroszországból. Hányszor nyöszörögte: „Ó, drága Freya, mit tettem?", vagy idézte fel a vámpír arckifejezését, amikor az megértette, hogy kénytelen lesz kiengedni ıt a napfényre? Volt egy botlása. Néha elıfordul a valkőrökkel. Mint Meseszép Mysttel? - jutott Kaderin eszébe, miközben gyilkos csapást mért a vámpírra, akinek fejébıl úgy állt ki a kés, akár egy szarv. Amikor Myst a Horda fogságába esett, a fellázadt megtagadók elfoglalták a várat, s egyik generálisuk kiszabadította és elcsábította Mystet. Mielıtt a valkőrök megmenthették volna, a dolgok irányíthatatlanná váltak abban a nyirkos börtöncellában. Myst nimbusza megrendült az egy életen át építgetett Szövetségben. Kiközösített és számkivetett lett. Még a nimfák is kicsúfolták. Nincs ennél nagyobb szégyen... Az utolsó vámpír úgy állba vágta Kaderint, hogy a valkőr látása egy pillanatra elhomályosult, de vaktában visszaütött, és talált. Aztán újra harcra kész volt. Megint suhogott a kard, és tovább susogtak a gondolatok. Miközben egymást kerülgették a vámpírral, Kaderin visszaemlékezett a végzetes bukásra. Csak pár évtizede történt, hogy egy Heléna nevő valkőr összeszőrte a levet egy vámpírral, és aztán megszülte a gyerekét, Emmaline-t. Heléna

belehalt a bánatba, mert a vámpír rágerjedt a vérére. Még egy csapás a karddal. A utolsó vámpír szitkozódva félreugrott. - Te jó ég, eddig még senki se nevezett szukának - törölte meg arcát Kaderin a kabátujjával. Találkozott a tekintetük. A vámpírok a vérre gerjednek. Végül mind megteszi. Kaderin figyelmét nem kerülte el, amikor Sebastian a nyakára hajolva tétovázott, még meg is nyalta egy kicsit. Fontolgatta a dolgot. Igen, végül még Sebastian is kiszívja majd egyik áldozatának minden csepp vérét, és ezzel a halálát okozza. Talán véletlenül, talán nem. A most még szelíd és tiszta szürke szem vérszomjas vörösre változik, és a Horda egy újabb katonával gyarapszik. Olyannal, mint ez itt elıtte. A gondolattól sikoltva nekirontott a vérszopónak. Lebukott, megperdült, és alulról felhasította ellenfele mellkasát kardjával, aztán talpra ugrott, visszarántotta a pengét, hogy egyetlen tiszta suhintással a fejhez érjen. Oly gyors volt a mozdulat, a levegınek szisszenni se maradt ideje. Túl könnyő, értéktelen, gondolta, amikor lehajolt az agyarakért. Négy. A kurva életbe. Ha halak lettek volna, visszadobja ıket.

De az a fı, hogy megint a régi. Agyából kitisztult Sebastian Wroth. A vámpír magányossága többé már nem telepedett rá úgy, mint a köd erre a városra. Most, hogy tisztán látott, két nap múlva simán elindul a Kupán, ahogy mindig is szokott. Nem fog lerázni, ahogy úton London felé képzelte. És nem is fogják meg... megtekerni, mint várta. Nem. Tessék, itt van újra. Hideg, mint a jégcsap. A King's Crossról futva indult vissza knights-bridge-i lakásához, véres ruhában az éj leple alatt. A sorház, amelyben lakott, kitőnı helyen volt. Közel az üzletekhez - ha netán Kaderinnak vásárolni szottyant volna kedve -, mögötte szők és sötét kis utca húzódott, ahonnan észrevétlenül juthatott be a házba. Kaderin átugrott a hátsó kertfalon, kinyitotta magának az ajtót, és felügetett a lépcsın. Leráncigálta magáról a valamikor Mysttıl lenyúlt göncöket, egy pillantással felmérte állapotukat, majd a „nem újraélesztendı" szennyes halomba dobta ıket. Végül bepattant a zuhany alá, hogy lemossa magáról a vért. Miközben a haját samponozta, már el is feledkezett a vámpírról. Tökéletesen. Többé már nem foglalkoztatta a kérdés, hogy miért lakott abban a várkastélyban, és mi késztette arra, hogy véget vessen nyomorult életének. Minden vele kapcsolatos körülmény például, hogy miféle háborúban harcolt - mellékessé vált.

Miután megnyerte a Kupát, és úgy érzi, felkészült, visszamegy és végez vele. Addig persze a vámpír keresni fogja. Ha egyszer rátaláltak az... arájukra, soha többé nem akarják elveszíteni. De képtelen lesz rátalálni, hiszen a keresztnevén kívül semmit se tud Kaderinról. A falusiak minden napnyugta elıtt elmenekülnek, és távol töltik az éjszakát, amíg a valkőr vissza nem tér. Különben számíthatnak kegyetlen bosszújára, amit ígért nekik. És a Szövetségbıl mindenki, aki felvilágosíthatná, messzire el fogja kerülni csak azért, mert vámpír. Kívülálló mind az emberek, mind a Szövetség teremtményei között. Ráadásul, amíg Kaderin a Kupában; versenyez,

szinte

lehetetlen

a

nyomára akadni.

Ugyanis az elkövetkezendı hetekben soha sem fog kétszer ugyanazon a helyen aludni, mert a föld legtávolabbi pontjai közt cikázva hajszolja majd a különbözı díjakat, ékszereket és amuletteket. Majd, ha Kaderin úgy véli, itt az ideje, találkozik vele. Igenis kézben tartja a dolgokat.

6

Az eltelt három napban Sebastian pokolian érezte magát, amiért folyton annyi ember vette körül - vérszívó, ragadozó létére úgy járkált közöttük, mintha még mindig ı is csak egy volna közülük. Az borzasztotta el leginkább, hogy a nık vágyakozó tekintettel pillantottak rá, sıt némelyik még utána is eredt. De észben tartotta, mi forog kockán, és minden lépését Kaderin megtalálásának szándéka irányította, még ha fogalma sem volt, hogyan csinálja. Egyedül a falusiak igazíthatták volna útba, de ık eltőntek - legalábbis éjszakánként. Természetesen Kaderin figyelmeztette ıket. Annyi idı után most végül rászánta magát, hogy visszatérjen Blachmountba. Félelemmel vegyes tisztelet töltötte el a régi udvarház láttán, még ha ugyanolyan rozzant állapotban volt is, mint ı maga. Elıásta az aranyat a ládákból, majd eladta az érméket Szentpéterváron. Most, hogy már volt készpénze, ruhanemőt vásárolt magának az egyetlen helyen, ahonnan ismeretei szerint a tehetıs emberek öltözködtek - a londoni Savile Row-n. Halandóként mindössze egyszer járt London kikötıjében, és csak

nagyon homályosan emlékezett rá. De elég volt egy villanásnyira felidéznie magában a képét, máris ott termett. Pénzzel sikerült elérnie, hogy a szabók naplemente után fogadják, és minden este, mielıtt nekivágott a városnak, kényszerítette magát, hogy a henteshez betérve vért vegyen és igyon. Minderre azért volt szükség, mert azt akarta, hogy Kaderin számára kívánatos férfi váljon belıle. Másrészt kétségbeesetten igyekezett valamivel elfoglalni a gondolatait. Lépten-nyomon az járt az eszében, hol lehet éppen a lány, és nincs-e valami baja. Sírt azon a reggelen, és kétrét görnyedt a fájdalomtól. És nem bírt a nyomára akadni. Kissé vontatottan beszélt, a hangzókat megnyújtotta, de Sebastian az akcentusból nem tudott a lány származására következtetni. Sejtelme sem volt, merrefelé keresse hazáját, hisz még azt se tudta, melyik kontinensen élhet. Ráadásul bátyái annak idején világosan elmagyarázták, hogy a vámpírok csak olyan helyekre képesek teleportálni magukat, ahol már korábban is megfordultak. Ha társa Európán vagy Oroszországon kívül tartózkodik, Sebastian nem érheti el. Bárcsak egyenesen hozzá repülhetnék, hajtogatta magában. Az, hogy egy vámpírnak elég maga elé képzelnie az úti célt, és

már ott is terem, teljesen értelmetlennek tőnt Sebastian számára. Úgy jutott Oroszországból Londonba ruhát vásárolni, hogy fogalma sem volt a pontos útvonalról. Ha a végállomás puszta felidézése a helyváltoztatás feltétele, miért ne lehetne egy személy az úti cél? Mi van, ha a vámpírok közlekedése összetettebb folyamat, csak fivérei nem ismerték még a részleteket? İk maguk is csak nem sokkal korábban változtak át, és bevallásuk szerint igen keveset tudtak a Szövetségrıl. Könnyen meglehet, hogy a vámpírok gond nélkül utazgatnak egyik személytıl a másikig... Sebastian kivételesnek számított a családban - ı volt az egyetlen befelé forduló, tudományos pályára hivatott fiú a négy közül. A harcban Sebastian egyenlı mértékben használta az eszét és az erejét. Éppannyira támaszkodott az elırelátására, mint acélos izomzatára. Gondolkodó volt, aki szeretett problémákat megoldani, és atyja azt plántálta belé, hogy a szellem fantasztikus csodákra képes, ha elég erısen hiszünk a hatalmában. Márpedig ı mindennél erısebben akarta hinni, hogy lehetséges eljutnia Kaderinhoz. A másik megoldás, hogy bevárja a falusiakat, kivitelezhetetlen volt. Családja tudta, hogy Sebastiant több lovagi meg egyházi rend és egyéb titkos társaság megkörnyékezte, és próbálta csatlakozásra

bírni. Arról viszont nem volt tudomásuk, hogy a fiatalember elfogadta az Eestlane-i Kardtestvérek rendjének ajánlatát, és az eldugott Blachmountban a fizika, asztronómia és más tudományok mestereivel való levelezés révén ismerte meg a világot. Végül hajón átkelve a Balti- és Északi-tengeren eljutott Londonba is, ahol lovaggá ütötték. Mialatt fivérei egymással harcoltak vagy a nıket kajtatták, Sebastian tanult, és egyre magabiztosabb lett a tudományos ismeretszerzés terén. - Lehetséges, hogy Sebastian akkori erıfeszítései most hozzák majd meg gyümölcsüket, amikor a számára egyedül fontos nıt igyekszik felkutatni. Lázas elszánással teleportálta magát a gyermekkora homályos emlékeibıl felidézett helyekre, csak hogy pontosan felmérje a mővelethez szükséges szellemi energia és képélesség fokát. Meggyızte magát, csupán arra van szükség, hogy ugyanolyan tisztán lássa maga elıtt Kaderint, mint a helyszíneket. Volt némi veszélye annak, ha nem látja elıre a helyet, ahová érkezik. Kaderin éppenséggel lehetett az Egyenlítınél déli napsütésben, ı pedig a döbbenettıl képtelen lesz elmenekülni. Vagy repülıgépen, és ha Sebastian csak pár centivel véti el az irányt, az utastér helyett a motor szippantja be.

A fenébe, akkor is megéri.

Amikor Kaderin azt gondolta, kézben tartja a dolgokat, lehet, hogy kissé elhamarkodottan ítélt. Az óta a bizonyos hajnal óta úgy mőködött, mint egy régi Karmann Ghia sportkocsi motorja - néha kicsit lefulladt. Szép, egyenletesen halad, ahogy szokott, aztán váratlanul - lefullad. Például most is valami furcsa, tompa fájdalom fogta el. Mintha... aggódna. Ugyanakkor sürgetı kényszert érzett, hogy megtudja, unokahúga, a hetvenéves Emmaline, Heléna leánya jobban van-e. Amikor legutóbb New Orleansban a gyülekezeténél járt, megtudta, hogy Emmát súlyosan megsebesítette egy vámpír. Felhívta a házat, remélve, hogy nem Ragyogó Régin fogja felvenni a telefont. Kaderin a vámpírral töltött féktelen hajnali affér után még nem állt készen arra, hogy beszéljen vele, még nem. Régin egész nemzetségét kiirtotta a Horda. Kaderin nevelt magához hasonló gyilkost Reginbıl, ı képezte ki, főtötte a vámpírok iránti győlöletét. „Kardot fel! Emlékezz anyádra!" - mondogatta a lánynak, s közben magában mindig hozzátette: emlékezz a nıvéreidre.

Csak ne Regin legyen... Természetesen Regin vette fel a kagylót: - Híd. Itt Uhura. Kaderin sóhajtott, majd a fejét csóválta a Star Trek-utalás hallatán. Nem volt oda a Star Trekért. De hát Regin ilyen. Eltekintve a vámpírok iránt táplált ádáz győlöletétıl, gondtalanul nevetgélı mókamester. - Hello, Régin, Kaderin vagyok - nyelt egyet. - Azért hívlak, hogy Emmáról érdeklıdjem. Jobban van már? - Hé, cicamica! Tök jól van. Teljesen meggyógyult. - Meggyógyult? - csodálkozott Kaderin. - Ez remek hír! De hogy lehet? Segítettek a boszorkányok? - Az a helyzet, hogy már férjhez is ment ahhoz az utálatos lykaehez... tudod, akit kasztrálni akartunk. Két éjszakával ezelıtt. Vajon Régin szándékosan mismásolta el a kérdést? Kaderin szeretett volna többet megtudni, de mindig úgy hitte, ha a mások titkai után kutakodik, kihívja a sorsot maga ellen, és elıbb-utóbb a saját takargatnivalói is leleplezıdnek. Pont, amikor vadonatúj titka van? Kaderin inkább hagyta, hogy Régin tovább csapongjon. - El se hiszem, hogy hozzáment. A vérfarkas megszökött Emmával, és visszavitte skóciai kastélyába. - Tudom. Egy mocsok lykae. De rosszabb is lehetett volna,

mondjuk, ha pióca. Bár Emma félig maga is pióca volt, és vérrel táplálkozott, a valkőrök semmiképp sem tekintették annak. I -

Á, Emma nem akkora fafej.

Kaderin valami rángást érzett az arcában, mintha meg vonaglott volna. A valkőrök még most is harcban álltak a vámpírokkal, és a Szövetség épp az örökösödési háború felé sodródott - ami ötszáz évente tört ki a halhatatlanok között. Ezekben az idıszakokban Kaderinnak az volt a dolga, hogy őzze el a vámpírokat a Földrıl, nem pedig az, hogy üzekedjen velük. Lehet, hogy csak ég az arca? -

Próbáltunk hívni - mondta Régin.

Kaderin hallotta, ahogy buborékot fúj a rágógumijából. Mint a valkőrök többsége. Régin is kizárólag egyetlen fajtát rágott, a Sad Wiener-féle mentolosat, aminél nincs förtelmesebb. Kaderin titokban inkább a citromos Happy Squirrelt favorizálta. - Azt hiszem, otthagytad a mőholdas telefonodat a lykae-nél a nagy kavarodásban. - Emlékszem - felelte Kaderin, bár kételkedett benne, hogy valóban felhívták. Rideg zárkózottsága miatt sokan kényelmetlenül érezték magukat a társaságában, kivált, ha épp ünnepeltek valamit. Kaderin felismerte ugyan a humoros helyzeteket, de nevetni sohasem támadt kedve. Tudta, hogy szereti a féltestvéreit, de soha

nem érezte szükségét, hogy ezt kimutassa. Egy esküvın még csak el se mosolyodott volna. Beharapta az ajkát, és lenézett a lábára. Szerencsére a sértıdöttség érzését sem ismerte, így nem bántódott meg, ha kihagyták valamibıl. Kicsit sem. - Hát elıfordul, hogy szándékosan kikapcsolva felejtem, amióta békabrekegést töltöttél rá csengıhangnak. - Hogy én? Ugyan! - Mondd meg Emmának, hogy gratulálok - folytatta Kaderin. Myst ott van valahol? Hátha sikerül kiderítenie, miért nem tudott Myst ellenállni annak a vámpírtábornoknak - anélkül akarta ezt megtudni, hogy elárulná saját vonzódását egy másikhoz. - Most nem ér rá. - Mit csinál? Mikor tud a telefonhoz jönni? - Nemtım - pukkant egy újabb gumibuborék. - Szóval, két nap múlva kezdıdik a Kupa. Készen állsz? Újabb témaváltás? - Folynak az elıkészületek - válaszolt Kaderin. Már mindent összecsomagolt, és a szállítást is elintézte. Egész könnyen ment. A Liga, a tizenkét valkőrközösség szövetsége, biztosította tagjai szabad mozgását az egész világ területén, amire Kaderinnak igen

nagy szüksége lesz a versenyen. Ennek érdekében repülıgép- és helikopterhálózatot mőködtettek a legtöbb kontinensen. A pilóták minden fontos fıvárosban Kaderin hívására vártak. A lány külön kívánságára a repülısöket a démonok közül toborozták, úgyhogy nem fognak sokat kérdezısködni. A fényőzést kedvelı valkőrök természetesen mindenbıl a legjobbat választották. A Kupán való részvételt kiérdemlı versenyzık a legmodernebb közlekedési eszközöket fogják használni. De nem mindegyikük élvezheti majd a luxushelikopterek és a Learjet repülıgépek kényelmét. - Mi az elsı állomás? - érdeklıdött Régin. - Az összes versenyzınek Rióra istennı templománál kell gyülekeznie. Rióra istennı volt a Kupa védnöke. Ez az ı versenye volt - ı alkotta meg a szabályokat, és ı választotta ki a díjakat. - Egyfajta bevezetı program? - Gondolom. Kaderin elsı útja az ultramodern és exkluzív London City Airportról Rióra ısi templomához vezet majd, amely egy bővös erdı mélyén rejtızik. A templom még az emberi történelem kezdetei elıtt épült, és csak titkos koordináták ismeretében lehetett rátalálni.

Kaderin akár visszafelé is haladhatott volna az idıdben, mégis egy Augusta 109-en, a világ legmodernebb és leggazdagabban felszerelt helikopterén utazott oda. A telefonban úgy hallatszott, mintha Régin egy számítógép billentyőin pötyögne valamit. - Tudod, hogy a Kupa eredményei most folyamatosan rajta lesznek a neten? Ami tök jó, mert eddig soha egy szót se üzentél arról, hogy állsz. Pedig mindig kaptál tılünk egy csomó postagalambot. Különben én imádtam ıket, és nevet is adtam nekik, te meg... csak úgy szélnek eresztetted mindet. - Az internetes eredményjelzés izgalmasan hangzik. Ami meg a madarakat illeti, akármennyire imádják ıket, jobb szeretnek szabadon lenni. Galambdráma. Az ilyen jelenetek emlékeztették Kaderint arra, miért dolgozik inkább egyedül.

7

Napnyugtakor Sebastian lezuhanyozott azon az egyetlen módon, ahogy várkastélyában erre lehetı- i ség nyílott: ciszternában összegyőlt hóval, amely egy csövön át egy kis, lekövezett, lefolyóval ellátott helyiségben halmozódott fel. Ezután fölvette az új ruhákat. Kifényesítette kardját, szíjjal a derekára kötötte, és leült az ágy szélére, hogy kipróbálja a teóriáját. Minden a kísérlet sikerén múlott. Muszáj megtalálnom, és magamévá tennem. Keze nyirkos volt a kard markolatán. Aztán elkomorodott. Ha sikerül, nem akar ellenségesen fellépni. Elképzelte magát, amint a semmibıl megjelenik egy családi vacsorán: egy túlméretezett vámpír, kezében hatalmas karddal. Kikapcsolta a szíjat, és félrerakta. Aztán visszaült. Az egész az érzékelés élességérıl szólt. Az összpontosításról. Hosszú másodpercekig erısen koncentrált. Csak rá gondolj, minden mást törölj ki az agyadból... Semmi. Sebastian hátradılt. Képzeld el, hogy újra látod gyönyörő arcát. Angyali vonásait, a kecses állat, az elıreugró arccsontokat, a gesztenyebarna szempár

parázsló pillantását. A vámpír légzése lelassult. Idézd fel, ahogy alattad fekszik. Lágy teste tökéletesen idomult a férfiéhoz. Olyan élesen emlékezett a haja illatára, a bırére, mint a fülében visszhangzó kiáltásra. Érezte, ahogy teste elhagyja a kastély hidegét, és valami melegebb felé közelít, amirıl fogalma sem volt, hogy micsoda.

Riora istennı temploma, Codru, Moldova A tizenkettedik Talizmán Kupa elsı napja

A szokásos gyanúsítottak, gondolta Kaderin unottan. Az erkély korlátja mögül tanulmányozta a szentély oszlopcsarnokában összegyőlteket. Mint a legtöbb templom, Rióra márványszentélye is magán viselte az obligát Palladio-stílus bizonyos jegyeit: tőztartó edények, gyertyák világítottak benne. De ezzel véget is ért a hasonlóság. A bővös Codru mélyén megbúvó templom falába és padlójába mohos tölgyfák ékelıdtek. Gyökereik feltörték a vastag kövezetet. A természetes fényt a kupola bonyolult formájú, festetlen üvegablakai biztosították.

„A rend gyızedelmeskedik, a lehetetlen valóra válik" - ez Rióra mottója. A lehetetlen és a féktelenség istennıje volt, aki folyamatosan azt bizonyította, hogy a lehetetlen lehetséges. Bár ezt kevesen tudták, Rióra tréfás kedvvel, agyafúrt és pletykás természettel rendelkezett. Az elmúlt ötven évben ı lett a tekedivat diktátora. :

,„. „

Kaderin több száz versenyzıtársával egyetemben várakozni kényszerült, mert Rióra megint késett. Nincs új a nap alatt. Az elızı Kupán Kaderinnak azzal sikerült idıben elıcsalogatnia, hogy kijelentette: az lehetetlen, hogy egy istennı pontos legyen. De azután Rióra viszonzásképpen megállapította, hogy egy valkőr számára meg az lehetetlen, hogy tíz éven át egy kád forró olajban fürdızzön. Hogy eltöltse az idıt valahogy, Kaderin megvetı pillantásokat lövellt az odalent ácsorgó nimfák felé, gondosan törekedve arra, hogy ezt ık is észrevegyék. Állát fölszegve fixírozta Lucindeyát, azt a szirént, akivel a legszorosabb versenyt vívta az elızı Kupán. Lucindeya, avagy Cindey, erıszakos és kegyetlen ellenfél volt, aki ezzel kiérdemelte Kaderin j megbecsülését. Rendszerint segítették egymást a küzdelemben egészen addig, amíg már csak ık ketten maradtak a döntıben. Akkor aztán vége lett az esélylatolgatásnak.

Az utolsó összecsapáskor Cindey tucatszám törte el Kaderin csontjait. De Kaderin ezt legalább kétszer annyival viszonozta, bezúzta Cindey sisakját, és állítólag megrepesztette a lépet is. Az aranyos kis koboldok láttán - akik a talaj közelében élı egyik törpefajhoz tartoztak - Kaderin hátranyúlt a kardhüvelye után. Elég volt megragadni

a markolatát, elırántani már nem is kellett a

pengét, hogy a legnagyobbik - az se volt sokkal magasabb .1 egy méter húsznál - gyorsan lesüsse a szemét. A koboldok csak addig tőntek kedves és békés kis manóknak, amíg át nem alakultak ragadozóvá. Kaderin egyike volt azon keveseknek a földön, akik ismerték e vérszomjas csúszómászók valódi természetét, s tudta: falkában vadászva könnyedén felszökkennek az altalajból. S nıvéreivel ellentétben még most sem fakadt hisztérikus kacajra a gyilkos gnóm kifejezés hallatán. Az

indulók

tömegében

a

Szövetség

mindenfélefajta

teremtménye képviseltette magát: manók, boszorkányok, elıkelı tündérek.

És

megjelent

jó

pár

démon

is

különbözı

démonarchiákból. Kaderin felfigyelt a veteránokra, akik a fıdíjat akarták elnyerni az idei Kupához felajánlott felbecsülhetetlen értékő tárgyat, akármi légyen is az. Felismerte a győjtıket, akik csak a különbözı állomásokon szétosztott amuletteket szerették volna megka-

parintani. I Aztán ott voltak az újak is, Kaderin egy pillanat alatt kiszúrta ıket, hiszen egyedül ezek merték megbámulni ıt. Mint versenyzı - és a bajnoki cím védıje több mint ezer éve Kaderin nagyobb tiszteletnek örvendett a Szövetségben, mint nıvérei közül sokan. Hatalmat és megbecsülést szerzett a valkőrközösségeknek - és önmagának. Ha érzı lett volna, bizonyára büszkeség tölti el emiatt. El se hitte, hogy mindezt képes volt kockára tenni nemrégiben elkövetett botlásával. Nıvérei szemében bukása valóságos zuhanórepülésnek tőnt volna... Füle hirtelen megbizsergett. Érzékelt valamit az oszlopcsarnok hátsó részének árnyékában. Megfordult, és lopva szemügyre vette a robosztus férfialakot, akinek szeme lángolt a sötétben. Egy lykae? Különös. A vérfarkasok és a vámpírok soha nem vettek részt a versenyben. A Horda méltóságán alulinak tekintette, a titokzatos megtagadók meg a létezésérıl sem tudtak. A Szövetség mulatságosnak és egyúttal ésszerőnek vélte, hogy az átváltozott emberi lényeket tudatlanságban tartják a világukat illetıen. A Lykae klán tagjait pedig történelmi okokból nem volt érdemes számításba venni.

Véletlenszerően alakultak így a körülmények a múltban. A lykae-k - minden vad és tüzes vonzerejük ellenére - együgyő és brutális lények. És a vámpírok? A teleportálás képessége révén legyızhetetlenek. A vérfarkas kilépett az árnyékból, és Kaderin felé indult, aki Bowen MacRieve-et ismerte fel benne, Emmaline újdonsült vérfarkas férjének legjobb barátját és unokatestvérét. Fogyott valamicskét az elmúlt, évezredben, de ezenkívül, úgy tőnt, nem sokat váltózott - vagyis még mindig elképesztıen jóvágású volt.

.

- Kaderin. A férfi aranyszeme élénken csillogott, sötét haja sőrő és hosszú. Nem „Lady Kaderinnak" szólította, mint a Szövetségben mindenki: de hát nem is félt tıle, mint mások. - Bowen - biccentett a valkőr. - Nem láttalak az esküvın. Pedig egész szép pár lett belılük. Szóval, ott volt Emma esküvıjén, ı meg lemaradt róla. - Kíváncsi vagyok, mit keresel itt. - Neveztem - dörrent a jellegzetes skót akcentus. . Nincs vonzóbb a mély férfihangnál. A vámpír reszelıs hangjának emléke tolult fel benne, ahogy megtörte a csókok közötti csöndet. Kaderin összerázkódott - Te leszel az elsı lykae a történelemben, aki részt vesz a

Kupán. A vérfarkas a falnak döntötte szálfatestét. Csak úgy lazán. Ugyanolyan magas volt, mint a vámpír, de karcsúbb. Mindkettınek markánsak a vonásai, csak Bowen a hagyományosabb értelemben jóképő. Összehasonlítom egy vámpírral? Gyönyörő. Sebastian Wroth: elsı osztályú húsminıség. - Berezeltél, valkőr? - Úgy nézek ki, mintha ijedt lennék? - Kaderin szerette föltenni ezt a kérdést, mivel a válasz mindig egyértelmő „nem" volt. - Miért éppen most neveztél be? Látta már évszázadokkal ezelıtt Bowent a csatatéren, ahogy vámpírokkal harcolt - könyörtelen volt, és valószínőleg azóta se változott. - Egy barátom mondta, hogy a díj érdekes lehet neked - hangzott a felelet. Igen, ha lehetséges, Bowen jobb vágású, de a vámpír szeme nagyon

szürke, sötét

és delejesen

sugárzó. Ha egy nı

belefeledkezik egy olyan szempárba, mint Sebastiané, hajlandó mindent megtenni érte, amit az kíván. És Bowen szeme? Ha csak egyetlen pillantást vet egy nıre, a szerencsétlen azt se fogja tudni hirtelen, hogy a karjába vesse-e magát, vagy elszaladjon.

Kaderin kétségkívül újra a régi volt. Hiszen egy csöpp vágyat sem érzett a lykae iránt. , - Tudod, mi a díj? - kérdezte, de Bowen nem figyelt rá. Most érkeztek a boszorkányok, egyikük a Hın Áhított Mariketa nevet viselte, a másikat Kaderin még nem ismerte, és Bowen szúrós tekintetét feléjük irányította. - Ha ilyen könnyő a figyelmedet elvonni - jelentette ki Kaderin , nem sok gondom lesz veled. - Mit csinálnak itt? - csattant fel Bowen. - Indulnak a Kupán. Mint mindig. Tudta, hogy a vérfarkasok soha nem vásároltak varázsszert a Boszorkányok Házában - pedig ık a Szövetség legfıbb bőbájellátói. Kaderin különféle mendemondákat hallott ennek okáról, és néha maga is elgondolkozott, mi lehet az igazság. El se tudta képzelni az életet a varázseszközök, például a vámpír- és teleportálás-biztos ketrecek nyújtotta kényelem nélkül, mint ahogy zuhanyozás nélkül sem. Bármelyik hiánya magát a barbárságot jelentette számaMost, elnézve Bowen arckifejezését, Kaderin arra; gondolt, lehet, hogy a lykae-k egyszerően azért nem vesznek bőbájt, mert a boszorkányok kigolyózták ıket. - Tudod, mi a díj?

- Nem pontosan - felelt a vérfarkas, figyelmét azonban továbbra is a két boszorkány kötötte le. - De eleget tudok ahhoz, hogy figyelmeztesselek, ölni is hajlandó vagyok érte. Végre Kaderinra nézett, és úgy folytatta: - És ha megölnélek, azzal veszélyeztetném a lykae-k és valkőrök között létrejött nagyon ingatag fegyverszünetet. - Szóval Emma és Lachlain házassága miatt vissza kéne lépnem? Akkor is, ha ez az én versenyem? És már a te kölyökkutya korodban is az volt? A lykae megvonta széles vállát. - Nem szívesen bántanálak. Még sohasem ütöttem meg nıt, még kevésbé okoztam olyan sérüléseket, mint amilyet ez a verseny megkövetel. Mint amilyeneket te osztogattál. - Vérfarkas, a játékot utáld, ne a játékost! - tanácsolta Kaderin, és ezzel elfordult, hogy véget vessen a beszélgetésnek. Egy gyors lábtörés, és a kutyát ki lehet pipálni. Legalább nem vámp... A vámpír bukkant elı a semmibıl. Kaderin karmai végigkaristolták a korlátot, ahogy igyekezett megtartani az egyensúlyát.

Hogy a pokolba talált rám? Négy karommal kapaszkodott a márványba, amely megmentette a lezuhanástól. A vámpír elıször az oszlopcsarnok hátsó részben jelent meg, és Kaderin figyelte, ahogy egy sötét sarokba teleportálja magát. Még senki sem vette észre - különben úgy rebbentek volna szét, mintha a tőzjelzı szólalt volna meg -, mert képes volt csak félig materializálódni, s így szinte láthatatlan és érzékelhetetlen maradt az alacsonyabban lévı lények számára. Kaderin látott már vámpírokat, akik meg tudták csinálni ezt a mutatványt, de azok sokkal idısebbek voltak. İ azonban tökéletesen látta a férfit. És, te nagy Freya! Ha ezelıtt jól nézett ki, hát most lélegzetelállítóan festett! Az elmúlt hét alatt megerısödött az izomzata, amitıl a válla szélesebb, a karja és a lába teltebb lett. Öltözéke hétköznapi, de igényes, méretre szabott, ami hangsúlyozta izmos alakját. Sőrő, fekete haja még mindig hosszú, de rendezett. De hogy a pokolba találta meg Rióra templomát?

Kaderin elıször arra gondolt, hogy egy valkőri spion nyújtott útbaigazítást. De nem, a valkőrök közül még a legádázabb ellensége se árulná el - különösen egy vámpírnak. Biztos a falusiak voltak. Azok a kis balfácánok! Kaderin szeme összeszőkült. Azok az átkozott kis balfácánok. Egy ifjú, szárnyas démon suhant el Sebastian lábszára mellett, s reakciójából Kaderin megállapíthatta, a férfi még sohasem látott ehhez hasonló teremtményeket. Ügyesen palástolta meglepetését, ami hasznosnak bizonyult, ugyanis a helybéliek azonnal lecsaptak volna minden apró gyengeségére. Ha sántítana, karmaikat a lábszárába vájnák. Ha térdre esik, agyaraik rögtön a torkába marnának. Ilyen a Szövetség világa. - Valkőr - szólalt meg Bowen Kaderin mögött. - hoztam neked valamit. Hogy merészelte megzavarni a bámészkodását? A valkőr megfordult, és megpillantotta a... gyémántokat Bowen egy gyönyörő nyakláncot nyújtott felé a tenyerén. A kevés valkőrgyöngeség egyike az volt, hogy a csillogó ékszerek teljesen elbővölték ıket. A valkőrök istennı anyjuktól, Freyától örökölték a szerzés vágyát, és az ilyen drágakövek számukra

végzetes

vonzerıvel

rendelkeztek.

Nem

minden

értéktelen, fénylı kacat felelt meg nekik - például a kocka alakú cirkónium -, csakis a vibráló, mélytüző gyémánt. mindent

elkövettek,

hogy

ellenállóvá

váljanak

A valkőrök az

efféle

kísértésekkel szemben, de Kaderinnak évszázadok óta nem akadt gondja. Az averziós terápia, amelynek során az alanyból megszőnt a birtoklási vágy, hatásosnak bizonyult. Ha Kaderin érzı lett volna, a csodálatos kövek teljesen megbabonázzák,

ami

Bowen

nyilvánvaló

szándéka

volt.

Valószínőleg elbővölte volna a templomban égı tőz fényében lángvörös szikrákat szóró ék; szer látványa. A csillogás, villogás... Kaderin elkapta a gyémántokról a pillantását. Bá nem volt érzı, furcsa módon mégis valami forróság hevítette a vérét, ami nagyon emlékeztetett a szenvedélyes dühre. - Nagyon ügyes, Bowen. De nálam nem válnak be a trükkjeid. De csak egészen kis híja volt, a rohadt életbe. Ne törıdj vele. Nem árulhatod el neki a gyengeségedet. Amikor a vérfarkas elégedetten elvigyorodott, Kaderinnak sikerült megállnia, hogy rávillantsa dühödt tekintetét, és közönyös arckifejezéssel fordult el, hogy megkeresse a vámpírt, akire idıközben két nimfa akaszkodott. - Pedig a többi valkőrnél beválnak ezek a trükkök - mondta Bowen. - Nem igaz?

Anélkül, hogy levette volna tekintetét Sebastian-ról, Kaderin így válaszolt: - Próbáld ki Reginen vagy Mysten, aztán meséld el, hogyan mőködött. Azok a trampli nimfák már szinte hozzátapadtak Sebastianhoz. Kaderin soha nem értette, miért viszolyog tılük Myst annyira. Hát most rájött, hogy mostohanıvérének tökéletesen igaza van - ezek mind ribancok. Megszólalt az egyik Sebastian mögött: - Szívesen viselném a csokrát valamelyik orgián. - És sokatmondó pillantást vetett a vámpírra. I Sebastian megfordult, és szembetalálta magát az áttetszı ruhában

feszítı

nimfákkal.

Nem

is

igyekszik

palástolni

kéjsóvárságukat. Becsületére legyen mondva, Sebastian nem tátotta el a száját, ahogy egy emberi hím tenné. Kaderin tagadta, hogy a nimfák szebbek lennének, mint a valkőrök, de egész megjelenésükrıl ordított: könnyő préda vagyok. A kisujjadat se kell mozdítanod értem. És meglepı módon a legtöbb hím ezt valahogy vonzóbbnak találta a valkőri mottónál: ha megteszed, meghalsz, te majom! - Mm, hmm, mm - mondta a kisebbik nimfa – ha olyan jó elölrıl is, mint...

- Nem... - suttogta elsápadva az elsı. - Ez nem démon, hanem Vámpír! A másik a fejét rázta. - A szeme tiszta. És a szaga se olyan. Kaderin látta, hogy Sebastian összevonja a szemöldökét. Milyen szaguk van a vámpíroknak? Az elsı nimfa felsikoltott: - Vámpír! Amikor eltőntek a templom tölgyfáiban, Sebastian úgy festett, mint aki éppen megpróbál hátrahúzódni. Most már mindenki tudatában volt a jelenlétének körülötte, és igyekezett felszívódni. A legtöbb átváltozott ember magán kívül lenne egy ilyen jelenettıl. Sebastian azonban kiegyenesedett, és még el-szántabbnak tőnt, mint amikor felbukkant. Összeszőkült szemmel pásztázta a környezetet. Kaderin sejtette, mire gondol. Igen, a helyzet meglehetısen zavarba ejtı, de hát Sebastian határozott céllal érkezett. Hogy megtalálja aráját. Mert ha a vámpír egyszer már rálelt a társára, soha többé nem akarja elveszíteni. Sebastian fölpillantott, és észrevette az erkély korlátjába kapaszkodó Kaderint. Hát itt van. Krisztusom, sikerült.

Hozzárepítette magát. Majdnem felsóhajtott a megkönnyebbüléstıl, de aztán elfojtotta örömét, mert eszébe ötlött, hogy miféle - lidérces és fantasztikus lények veszik körül, és hogy minden tekintet reá szegezıdik. Megkönnyebbülése csöndes elégedettséggé változott, és sikerült a pökhendi mosolyt elfojtania. Csak ekkor látta meg imádottjának öltözékét. Testhez simuló, vérlázítóan rövid szoknyában, bırdzsekiben és fényes, rövidszárú csizmában üldögélt, egyik csupasz lábát lógázva, a másikat maga elé nyújtva. A látványon felbıszülve Sebastian fenyegetıen végigmérte a tarka sokadalomban összegyőlt férfiakat. Sebastian ezelıtt még soha nem érzett féltékenységet. Mert nem akadt semmi, amit kizárólag magának akart volna. De most mardosta a féltékenység, szinte csattogtak az agyarai, annyira szerette volna belemártani valamelyikükbe. Kaderin az övé. Egyetlen pillantással sem akart osztozni a testén másokkal. Kaderin figyelemre se méltatva Sebastiant, odafordult egy marcona, vadul villogó szemő hímhez, és dühítıén bizalmas beszélgetésbe elegyedett vele. Sebastian elıre tudta, ı fogja az üldözı szerepét játszani a kapcsolatban, amely számára mindennél fontosabb. De az együtt eltöltött hajnal után legalább annyit elvárt volna, hogy a másik

némi elismeréssel nyugtázza az újbóli találkozás tényét. Vagy legalább reagáljon valahogy! Talán kissé szétnyílt az ajka, és mintha némi pír suhant volna át a kiálló arccsonton. Mi dolga van itt Kaderinnak ezzel a sokféle teremtménnyel? Sebastian, ha csak belegondolt volna abba, amit maga körül lát, máris megtébolyodik. Megint. Inkább nem vett tudomást róluk és a rajtuk elıforduló kiegészítı kellékekrıl - szarvakról, szárnyakról, többszörös karokról. Ennél bizonytalanabb nem volt még soha: hol megtévesztett embernek, hol pedig szörnyetegnek érezte magát. Az se kerülte el a figyelmét, hogy a két nıstény, aki beleveszett a fákba, a vámpírokat még a démonoknál is rosszabbnak gondolta. Sebastian majdnem újra elátkozta Nikolait, amiért ilyen gyalázatot vitt véghez rajta - hogy még ezek a lények is irtóznak tıle -, de aztán emlékeztette magát, hogy ha nincs a bátyja, nem lelte volna meg élete értelmét Kátyában. Azzal a felsıbbrendőséggel, melyet még az anyatejjel szívott magába, felvonult a lépcsın a lányhoz. - Kátya - szólította meg, s amikor már azt hitte, képtelen magára vonni imádottja figyelmét, az megfordult végre. Amikor kikerült egy korhadó fatönköt, suttogást hallott belülrıl. - Kátyának szólította? Takarjátok el a gyerekek szemét, mert

csúnya dolgok következnek itt. Hátrapillantva Sebastian felfedezte, hogy egy csomó törpeforma teremtés kucorog a tönkben. Eletében nem látott még hozzájuk hasonlót. Sebastian közeledtére a vad tekintető férfiú, akivel Kaderin addig beszélgetett, visszahúzódott az árnyékba. - Fontos lenne, hogy beszéljünk - mondta Sebastian a lánynak. - Beszélni akar vele - hallatszott ismét a sustorgás a tönkbıl. - Meghívtak ide? - kérdezte Kaderin. - Nem. A lány hátravetette a fejét. - Akkor hogy tudtad egy olyan helyre teleportálni magad, ami egyetlen ismert térképen sem szerepel? Tudom, hogy nem voltál még itt. - Nem volt különösebben nehéz - közölte Sebastian, valamilyen okból eltitkolva mutatványának lényegét. - Muszáj beszélnem veled arról, ami történt. A fatönkbıl: - Mi történhetett Lady Kaderin meg egy vámpír között? Mi a frász történhetett? - Akkor fölöslegesen fáradtál. Mert nekem nincs mit mondanom.

Amikor a férfi szeme az árnyékból gyilkos szikrákat szórt felé, Sebastian rávicsorította agyarát - am jólesı érzéssel töltötte el. Keze ökölbe szorult a gondolatra, hogy ez a gazfickó oly közel férkızhetett arájához. De hát ki ne tenné, ha egyszer ilyen ruhákban mutogatja magát? - Miért vagy így öltözve? - Jaj, ne. Az lehetetlen! - De, egész biztos! Kaderin gúnyos tekintetet vetett Sebastianra, majd ajkát szétnyitva a fatönk felé szisszent. Amitıl azonnal csönd lett odabent. Lent, az oszlopcsarnokban a nimfaszerő nıszemélyek már vigyorogva sustorogtak arról, hogy Kaderin „lealacsonyította magát" egy vámpírhoz, „pont, mint a nıvére". Kaderin sötét szeme elkerekedett, mintha elképesztené ez a vakmerıség. Úgy tett, mintha le akarna ugrani az erkélyrıl, mire a pletykálkodók vissza takarodtak a tölgyfákba. Közben Sebastian ismét Kaderinra összpontosította figyelmét... És teljesen felkészületlenül érte a támadás.

9 Bowen az árnyékból vetette magát a vámpírra. Miközben Kaderin a dühödt rohamot figyelte, csak; azon lepıdött meg, miért várt Bowen ilyen sokáig, amikor a lykae-k háborúban állnak a vámpírokkal. A vérfarkast talán Sebastian tiszta szeme vagy az késztette némi tétovázásra, hogy nem árasztott magából vér- és halálszagot. A röpködı karmok és öklök gabalyodásában végül mindketten egy falnak vágódtak, ami úgy megremegtette a szilárd márványból épült templomot, hogy a kupola ablaka megrepedt. Sebastian megtaszította Bowent, és egyik kezével elkapta a nyakát. A másikkal pedig behúzott neki egy hatalmasat. Ugyanakkor Bowen is ütött - szétzúzták egymás arcát. Kaderin úgy vélte, egyhamar nem fog véget érni a viadal e két vonzó, jó felépítéső harcos között -, de hát el tudott képzelni ennél rosszabb látványosságot is. A rá jellemzı szenvtelenséggel helyezte magát kényelembe, hogy megtekintse a mérkızést. A

durva

ökölcsapások

sőrőn

követték

egymást.

Az

oszlopcsarnokban meglepetten felmorajlott a tömeg. Igaz, hogy Bowen mintha fogyott volna pár kilót, mióta Kaderin utoljára látta, de azért mégis...

Arra, hogy valakinek meg se kottyanjon egy vérfarkas jobbegyenese, nem volt még példa. A verekedık közvetlenül Kaderin mellett áttörték a korlátot, és lezuhantak a csarnok kövezetére. Sebastian nem teleportálta magát, inkább elviselte a becsapódást. A Szövetség legnagyobb testi erejő fajának egyik képviselıjével harcolt, és ha nem próbálja elkerülni az ilyen ütéseket, Bowen könnyen megölheti. Már újra talpon voltak, köröztek egymás körül, igyekeztek felmérni a másik gyönge pontjait, de közben azért ütések is elcsattantak. Igen, Sebastian derekasan tőrte a megsemmisítı erejő csapásokat, de az ökle is járt rendesen, méghozzá mindkettı. És gondosan kivitelezett ütései általában célba találtak. Bowen félelmetes karmokkal és gyorsasággal rendelkezett, de Sebastian értette a dolgát. Nagyon is. Még rendkívüli elınyt biztosító képességét sem kellett latba vetnie. Ajkát felhúzva dühödten villantotta elı agyarait. Szemének írisze elfeketedett, teste megfeszült, szinte még nagyobbra nıtt. Halhatatlan, erıs hím... Kaderin azon kapta magát, hogy érdeklıdéssel elırehajol. A férfi erısebb volt, mint képzelte. Vagyis vonzóbb annál, amitıl tartott. Hirtelen egy emlékkép villant elé a robusztus testrıl, amely

beborította azon a reggelen. Milyen szorosan fonta át erıs karja, miközben csípıjét az övéhez nyomta... A lány megborzongott, és döbbenten nézett le libabırös karjára. Ez új. Bowen lecsapott görbe karmaival. Sebastian hátráugrott, a karmok úgy hatoltak át a márványon, mintha hintıpor volna. Sebastian ökle elırelendült, és betörte Bowen orrát, miközben az éppen lecsapott a másik kezével. Négy mély barázdát szántott Sebastian felsıtestébe. Mindkét harcosból dılt a vér. A csarnokban zsongás támadt: - Megszentségtelenítik Rióra templomát! Tajtékozni fog! - Istenek! Nézzétek a márványt. Végünk van! - Valaki rakjon már elé egy növényt, Kaderin sóhajtott. Hát ez a világ, amelyhez tartozik. Egyre erısebb lett a méltatlankodás. Rióra igazi díva volt. Mariah Carey halvány utánzatnak tőnt volna mellette. Bıven kitelt tıle, hogy bosszúból eltörli a versenyt. Az egyik új induló megkérdezte: - De ki lenne képes megszakítani egy lykae és egy vámpír közti párviadalt? Minden szem Kaderinra szegezıdött.

- A boszorkány - közölte Kaderin hangsúlyozott közönnyel, és Hın

Áhított

Boszorkányok

Mariketa Háza

felé egyik

bökött.

Mariketát

legnagyobb

tartották

hatalommal

a

bíró

szülöttjének, akihez hasonló régóta nem élt a földön, és aki most benevezett a versenybe, noha alig lehetett több huszonkét évesnél. Nem mintha a külseje alapján következtetni lehetett volna az életkorára - sőrő szövéső, csuklyás köpenye és varázsfátyla áthatolhatatlan védıréteget képezett rajta. Kaderin kíváncsi volt, vajon miféle látvány rejlik a gondos álcázás mögött. A lány azonnal válaszolt: - Idegen templomban nem mőködhetem. A Kupa nélkül Kaderin életcéljának fele megsemmisülne. Csüggedten sóhajtott, majd kihúzta kardját a hüvelybıl, és leugrott. Lazán odasétált a küzdıkhöz, és közéjük vetette magát. Két karját széttárva Bowen mellének szegezte a kardot, miközben másik kezének karmait Sebastian torkára helyezte. Bowen vicsorogva nyomult volna elıre: - Húzz innen a náthásba, valkőr. Tiszta szemő vagy sem, ugye te is vágod, miféle fajzat ez? Sebastian eltüntette magát a karmok szorításából, és a nı mellett bukkant fel, majd maga mögé rántotta. Karjával hátranyújtva tartotta Kaderint, ezzel védtelenül hagyva saját magát. Kaderint

meglepte a gesztus és az is, hogy ı engedi, s a férfi széles hátának takarásában bosszúsan ráncolta homlokát. De azután Bowen rávetette magát Sebastianra, és ujjait rákulcsolta a nyakára, hogy megpróbálja kitekerni. Sebastian szabad kezével Bowen torka után kapott, miközben a másik karjával továbbra is Kaderint fogta. Amitıl a nı szája akaratlan mosolyra húzódott. Egy hím védelmezi ıt. Hát, ilyen se volt még... Megrázta magát, és megragadta Sebastian védelmezı karját, hogy kibújhasson mögüle. - Bowen, Rióra templomában verekszel - szólalt meg. - Ha így folytatod, az egész Kupát veszélyezteted. Ujjai alatt Sebastian izmai megfeszültek a harctól, teste erıtıl és láztól lüktetett. Mint aki képtelen uralkodni magán, Kaderin közelebb lépett hozzá, hogy beszívhassa szédítı illatát. Ekkor a férfi hátranyúlt, hogy visszahúzza magához. Miért nem küzd ellene? - Nem értelek, Kaderin - bıdült el Bowen. Kaderin megint oldalra hajolt. - Nem lesz verseny. Le fogja fújni. - Azt nem teszi meg. Egy vámpír halála miatt? Ugyan! Kaderin bólintott, és Bowen szeme furcsa, módon egyre

nagyobb és fényesebb lett, míg végül színe durva bırének acélkékjére változott. Elengedte Sebastiant, s nyitott tenyerét az ég felé emelte. Úgy tőnt, mintha kelta nyelven átkozná magát. Egy lykae, aki abbahagyja a harcot, mielıtt megölte volna ellenfelét? Miközben egy vámpír még mindig gyilkos erıvel szorongatja a torkát? Hát, ez tényleg a meglepetések hete! - Ereszd el, Sebastian - mondta Kaderin. – Muszáj. - Fejezd be - rivallt Bowenre Sebastian. Bowen inge ujjába törölte az arcát. - Elég. Majd máskor. Amint Sebastian eleresztette, a vérfarkas feltartott kézzel kihátrált. Kaderin el se tudta képzelni, hogy Bowen valaha is feladott volna egy küzdelmet. Büszke alfahím volt, akit gyerekkora óta arra képeztek ki, hogy vámpírokat gyilkoljon. Mennyire akarhatja ezt a díjat! Bowen visszahúzódott az árnyékba, szeme izzott. Amikor Sebastian indult, hogy utánamenjen, Kaderin rászólt: - Nem. Békén kell hagynod. Sebastian hátrafordult, és Kaderin nehezen palástolta ámulatát, hogy milyen elképesztıen felfrissítette és vonzóvá tette a férfit a harc.

Izmos

mellkasa,

amelyen

bátorságát

tanúsító

sebek

ékeskedtek, hullámzott a megerıltetéstıl. Kár, hogy nem marad utána heg, gondolta Kaderin, miközben visszadugta hüvelyébe a kardját. - Azt kívánod, hogy engedjem el? - kérdezte nyugodtan, futó pillantást vetve irtózatos sebesüléseié. - Ezekért a karcolásokért büntetés jár. Mély hangján e lekicsinylı megjegyzés is fenyegetıen hatott. İ sem maradt adósa Bowennek. De szívesen egyenlítette volna tovább a számlát. Halhatatlan harcos. Még sohasem szeretkeztem halhatatlannal. Sebastian tekintete még mindig reá szegezıdött, mintha nem bírna betelni a látvánnyal. Minden elızetes figyelmeztetés nélkül megragadta a lány karját, visszateleportálta a sötét erkélyre. - Ne merészeld még egyszer ekkora veszélybe sodorni magad! mondta Sebastian szemrehányóan. Kaderin a férfi szemébe nézett, miközben a padló mintha hullámzott volna a lába alatt. - Te teleportáltál engem? - Szédült. Ez a teleportálás élménye. Kábító. - Tapintatlanság volt! - Szólnom kellett volna elıre. A következı másodpercben az egész világ forogni kezdett minden látvány, minden hang, sıt még a szívverése is

megváltozott... Istenek, Kaderin ismét ugyanazt érezte - és most már nem is tagadta. Kicsit megtántorodott, de a férfi erısen tartotta. B-bassza meg. Mintha jeges vízzel súrolták volna le róla, a varázslat... elmúlt róla. Végleg. Kifújta a tüdejébe szorult levegıt, elfogadva azt, amit ösztönösen már tudott: Sebastian volt az, aki visszahozta az érzéseit. Nem valamely szeszélyes hatalom játszadozott vele, nem került újabb varázslat hatása alá. Egyszerően... ı volt. Legszívesebben felsikított volna dühében, mert nem értette, hogy miért. A valkőr nem hitt a véletlenben, a szerencse forgandóságában. De akkor mit jelenthet, hogy egy vámpír egyetlen mozdulattal képes beindítani az érzéseit, amelyeket oly tökéletesen és oly sokáig elfojtott? Ahogy felbámult Sebastianra, újabb érzés tört fel benne. A rettegésé.

10

Kaderin megint azzal a légnyomásos katona-tekintettel nézett rá, és Sebastianban felmerült, hogy esetleg teleportálás váltotta ki belıle. Gondolatban jó nagyot rúgott magába, amiért nem jutott korábban eszébe. Szeme sarkából a lépcsın felfelé settenkedı lényekre sandított, akik hallgatózás céljából közeledlek. Sebastian Kaderin elé lépett, és rájuk vicsorította agyarait. Azonnal szétrebbentek. Amikor visszafordult, a lány már kevésbé tőnt kétségbeesettnek. - Kaderin, soha ne avatkozz bele úgy egy harcba, ahogy az elıbb tetted. Ura voltam a helyzetnek. - Igazán? - kérdezte a lány rejtelmesen. - İ lykae, aki még nem is engedte szabadon a belsejében szunnyadó vadállatot. Amikor

Sebastian

összevonta

a

szemöldökét,

Kaderin

hozzátette: - A lykae vérfarkast jelent. - Mi történne, ha cseppet sem fékezné magát? Erdei farkassá változna?

Kaderin a férfi kezét nézte, amíg az el nem engedte. - Nincs olyan szerencséd. Kissé révetegen folytatta, mint aki régi emléket idéz fel: - A lykae-k ezt úgy hívják: „kiereszteni a vadállatot a ketrecébıl". Körülbelül harminc centivel magasabbra nıtt volna, a karmai és agyarai is hirtelen megnyúltak és borotvaélessé váltak volna. A testébıl egy hatalmas vadállat fantomja bújt volna elı. Kaderin végre felpillantott. - És ha nem teleportálnál, ez volna az utolsó, amit látsz, mielıtt letépi a fejedet. - Ahhoz még nekem is lenne egy-két szavam szőkült össze Sebastian szeme. - Mire céloztál a versennyel kapcsolatban? - Nem tudod? - A férfi vállrándítására hozzátette: - Hamarosan rájössz. A lány visszaindult a korláthoz. - Valkőrnek nevezett téged... - szólt utána gyorsan Sebastian. Kaderin visszafordult, haját a füle mögé húzta. - És? - A valkőrök nem... nagyobbak? Kaderin undorodó pillantást vetett rá. - A vámpír, aki fenn hordja az orrát?... - Nem úgy értettem... csak nehéz elhinni, mert olyan picike

vagy... - Picike? Majdnem százötvenöt centi... a valkőrök között ez már elég jónak számít. - Aztán hirtelen) rájött, hogy mit mondott a férfi. - Utálom, ha picikének hívnak. Hogy miért nem szorult belé egy mákszemnyi a Murdoch behízelgı modorából!? - Öt percet szeretnék elrabolni az idıdbıl. - Mindketten tudjuk, hogy nem fogod beérni ennyivel. Ha azt hihetném, hogy az öt percért cserébe megszabadulhatok tıled, boldogan állnék rendelkezésedre. - Legalább azt mondd meg nekem, miért menekültél el olyan hirtelen. Mitıl változtál meg minden átmenet nélkül? - Világosan megértettem, hogy semmit se akarok tıled. Sebastian suttogóra fogta: - Nem bírom elhinni az után, ami köztünk történt. Kaderin láthatólag kezdett kijönni a béketőrésbıl. - Nézd, ha valahogy sikerült kiderítened, hogy ki vagyok, és így bukkantál a nyomomra, akkor azt is tudnod kell, hogy vámpírokat gyilkolok. Pont. Ez a munkám... ez az életem. Te pedig vámpír vagy. Ergo… - Mégsem tudtál megölni azon a reggelen? Vagy ma este, amikor viszontláttál? Nem végezted el a munkádat.

Kaderin ajka szétnyílt: - Úgy döntöttem, hogy megkegyelmezek neked... - Miért? A valkőrnek szemlátomást nehezére esett a válaszadás. - Mert úgy gondoltam, nem volna sportszerő - mondta ki végül fogcsikorgatva. - Ez mit jelent? A vámpírok, akiket megölök, általában rossz szemmel nézik a hivatásomat. Kaderin elérte a korlátot, és visszaült korábbi helyére. - Megpróbálnak ellenállást tanúsítani - tette hozzá, miközben kihúzta hüvelyébıl és az ölébe fektette kardját. - Szóval, vámpír, ez a csenevész valkőr, aki rá van cuppanva a munkájára, most arra kér, hogy húzd el a beled... és fejezzük be végre ezt a csevejt. - Húzzam? - ismételte Sebastian, aztán összeszorította a fogát: Értem. Kaderin gyémánt fenıkövet vett elı bırdzsekije zsebébıl, és élesíteni kezdte a fegyverét. - Kátya... A lány minden figyelmét a fenıkı elıre-hátra huzigálására összpontosította. - Kaderin.

Nem reagált. Teste érzéketlenül folytatta az egyenletes ingómozgást. Sebastian hirtelen két dologra jött rá. A lányt megnyugtatja ez a tevékenység, és pillanatnyilag semmi más nem érdekli. Tudta, hogy Kaderinnak jelenleg nincs több mondanivalója a számára. Tökéletesen kizárta Sebastiant a gondolataiból. Ekkor hallotta meg a lány nevét sustorgó hangokat az oszlopcsarnok felıl. Hallása sokkal élesebb lett az iménti vérveszteség miatt, és a félig materializálódott teleportálási képessége is sokat javult. Egy dolog biztosnak látszott: odalent Kaderin a fı beszédtéma, amibıl Sebastian sok mindent megtudhat. Egy utolsó eredménytelen próbálkozás után, hogy

beszéljen a

lánnyal, a vámpír nehéz szívvel elszakadt tıle, és áttüntette magát a földszintre, hogy némi információt győjtsön. Hallotta, ahogy a különbözı csoportokban az idısebbek magyaráznak a fiataloknak, és lassan összerakta magában, hogy valamiféle szövetségi kincsvadászatra győltek össze. Egy olyan verseny kezdetére várnak, amelynek fıdíja még nem ismeretes. Elhaladt egy mély torokhangon hablatyoló trió mellett egy normális kinézető apából és egy igencsak démonszerő fiúból álló duó felé, akik épp Kaderinról beszélgettek. - Még soha senki nem látta mosolyogni - mondta az apa halkan, és felpillantott a valkőrre, majd rögvest el is kapta róla a tekintetét.

Ezek mind félnek a lánytól? Sebastian látta mosolyogni - és ez úgy hatott rá, mintha valaki csizmás lábbal váratlanul ágyékon rúgta volna. Az apa folytatta: - Teljes rejtély ez a nı. Megırjíti a hímeket. Tanúsíthatom. - Miért hívják Dermedtszívő Kaderinnak? - érdeklıdött a démonfiú. Úgy hívják? - Mert rideg. Könyörtelen. A népünk körében van egy mondás: „soha ne akard ugyanazt a díjat, amit a valkőr". Sebastian kábultan motyogta: - Tényleg valkőr. Amikor a beszélgetés átterelıdött egy Rióra nevő valakire, a vámpír is áttüntette magát egy másik pároshoz - ezt egy csuklyás köpenybe burkolózó alak meg egy idısebb nı alkotta. Az utóbbi piros almát tartott a kezében. - Ha a valkőr felbukkan, te mész a másik irányba. Mariketa magyarázta a nı. - Ezt tartsd az eszedben. Állítólag egyszer figyelmeztet, de én nem vennék rá mérget. Sebastian nem látta a csuklyától ennek a Mariketának az arcát, de hangja fiatalnak tőnt:

- Nem túl picike valkőrnek? Sebastian rájött, hogy Kaderin is hallja ıket, amikor arája hirtelen kiegyenesedett ültében. A vámpír somolygott. Imádta, hogy hozzá képest olyan picike és olyan édes, de képtelen volt elmondani neki. Olyan tökéletes az alakja, mégis erısebb, mint Sebastian bármely nırıl feltételezte volna. - Mindegyik picike és életveszélyes. Ez biológiai adottság náluk - magyarázta az idısebb nı. - Harc során olyan dolgokat képesek bevetni, amilyeneket el se hinnél. Csak amikor már késı.

Régebben a kardélezés egyfajta rituális tevékenység volt Kaderin szemében, hogy összpontosítsa a gondolatait. Most azért fogott bele, mert életében nem volt még zavarodottabb. Miért érez? Miért ı? Miért most? De semmi ok a pánikra, nyugtatgatta magát. Az áldásnak vissza kell térnie, mint a múltkor. Száz százalék. Ha a vámpír jelenléte őzi el róla az áldást, egyszerően meg kell szabadulnia tıle. Leste, ahogy Sebastian a lent összegyőltek között sompolyog. Persze hallotta, hogy a csarnokban ıróla i sustorognak. És a vámpír észrevétlen kihallgatta ıket. Nagyon megy neki a félmaterializáció. Ebbenaz állapotban a vámpírok annyira anyagtalanok, hogy meg se

lehet ölni ıket. Igen, ıróla tájékozódik, de hát senki se tud eleget ahhoz, hogy Kaderinnak baja eshessen. Élettörténete homályos. Errıl Kaderin maga gondoskodott. Látta, hogy a vámpír szeme összeszőkül, amikor „Lady Kaderinként" emlegetik. Óvatosságból biggyesztették nevéhez a „Lady" szócskát. És igazuk volt. Aztán Kaderin meghallott egy elejtett megjegyzést az egyik démonnısténytıl: - Kaderin valamiért sokat veszített emberségébıl. Már egy ideje állati ösztönök vezérlik. Ezt úgy mondta, mintha az állati ösztön valami rossz dolog lenne. Épp mikor Kaderin leugrott volna, hogy móresre tanítsa, egy taláros törpe indult meg a csarnok végében az oltár felé, amely félreesı helyen állt. Kaderin Rióra írnokát ismerte fel benne, akit találóan írnoknak neveztek. A törpe a fejét vakarta. - Na, hol van mindenki? Istennım mindjárt itt lesz. A lények várakozásteljesen elnémultak. Nem sőrőn esik meg, hogy istennı van a társaságban. A nagypofájú démonnıstény megnyalta a kezét, és lesimította kisfia kunkorodó haját a frissen kinıtt bársonypuha szarvacskák körül. Amikor Rióra megjelent, az írnok bejelentette:

- Rióra istennı! Az újoncok és a kevésbé elfásult halhatatlanok ámultakbámultak. Az írnok hátrahúzódott, láthatólag majd' szétfeszítette a büszkeség, amiért egy istenség szolgája lehet. Rióra, ahogy egy istennıhöz illik, tündökletes volt áttetszı arany klepetusában, amelyet mell alatt oly szorosra húztak, hogy többen a termékenység istennıjének nézték. Dús, hollófekete hajkoronája csak úgy lobogott az állandóan süvítı szélben, és Kaderin hirtelen azt kívánta, Sebastiannak bárcsak ne kéne látnia Riorát. Kaderin tettetett közönnyel megbillentette a kardját, hogy a vámpír tükörképe megjelenjen rajta. Nem zavarta volna, hogy Sebastian ugyanolyan tátott szájjal bámulja, mint az összes többi hím a teremben. Kicsit se. Ám Sebastian tekintete a legelragadóbb nıi személy tündöklése közepette is Kaderinra tapadt. A valkőr füle mögé húzta a haját, és furcsa elégedettség töltötte el, amiért azonmód le is szidta magát. Hajigazgatás? Ez volt a szokása - még az ıskorban -, valahányszor izgalomba jött. Mi ütött beléd, Kad? - Üdvözlégy, Szövetség - kezdte Rióra mély torokhangján. - Ma este rajtol a Talizmán Kupa, amely létrejötte óta semmit sem változott. A szabályok ugyanazok, fölösleges lenne elismételni ıket

- legyintett, és a szemét forgatta - minden... kétszázötven évben. Szóval, közlöm a tényállást. Körbejárjátok a Földet, és begyőjtitek nekem az általam kért talizmánokat, varázsszereket, amuletteket, ékszereket és egyéb mágikus cuccokat. A kitőzött feladatok között akadnak olyanok, amelyekhez több tárgy is tartozik, némelyikhez viszont csak egy. Minden esetben úgy rendeztük el, hogy csak harc árán juthassatok a trófeához. Ami remek mulatság. Mármint nekem. Ügy hallom, nektek nem feltétlenül. Elkomorodva vállat vont. - Minden tárgyhoz pontértéket párosítottunk, ami a feladat nehézségi fokán és a megtalálható tárgyak mennyiségén alapul. Ha ráleltek egy talizmánra, csak helyezzétek a szívetek fölé, és eljut hozzám. Fölemelte sápadt karját, s Kaderin arra gondolt, mindjárt csettinteni fog az ujjával, majd csípıre teszi a kezét. - Egyszer valaki megjegyezte, hogy a teleportálásnak ez a módja ámulatra méltó. - Rióra az állát simogatva elmerengett. - Én nem találom annak. Amin valóban ámulni lehet, az az, hogy mindannyian büszkélkedhettek valamiféle szívvel, még ha egyeseké hideg is, mint a jég. Kaderinra villantotta pillantását, aki felvonta a szemöldökét. Majd az istennı így folytatta:

- Az elsı két versenyzı, aki nyolcvanhét pontot ér el, a döntıbe kerül. Az ok, amiért éppen nyolcvanhét, hogy nincsen ok. Azután közelharc következik a fıdíjért. Rióra figyelmesen szemügyre vette az összegyőlteket - a vámpírt kétszer is megnézte magának -, mielıtt tovább beszélt: - Nincs olyan sok szabály, de a három legfontosabbat elmondom nektek. Egy: nincsen közvetlen gyilkolás az utolsó fordulóig. Bár a csonkítás, a misztikus vagy fizikai fogva tartás természetesen elfogadható - bólintott lelkesen -, sıt bátorítandó. - Kettı - tartotta két ujját magasba. - Egy versenyzı csak egyetlen díjat vihet el minden feladatnál. Más szóval nem nyúlhatjátok le az egész készletet, hogy másoknak semmi se maradjon. És végül: ne kövessetek el semmi olyat, ami felhívhatná a Szövetségre az emberek figyelmét. A mai korban ez mindennél fontosabbá vált. Azonnali diszkvalifikálást von maga után, valamint a... nemtetszésemet is. Az oltár mellett felizzottak a lángok, megvilágítva az istennı fenyegetı arckifejezését. Kaderin azon kevesek közé tartozott, akik tudták, hogy ami kegyetlennek és álcának tőnik, valójában Rióra igazi arca. A tőz meglobbant, mintha szellı borzolná, és az ijesztı vonások ismét megenyhültek.

- Minden versenyzı talál az oltáron egy névre szóló pergamentekercset a bevásárlólistámmal. Úgy cirka egy-két naponta a listák önmagukat frissítik, 7:43-kor a Rióra zónaidı szerint, vagyis egy hangyányit rendszertelenül. A frissítések mindig új feladatsorokat fognak tartalmazni, melyeket a versenyzıknek megadott határidıre teljesíteniük kell. Amikor az új feladatok megjelennek, a régiek érvényüket vesztik. De vigyázzatok! Bizonyos díjak és feladatok ismétlıdhetnek, ha annyira kellenek nekem, vagy ha annyira jól szórakoztam, amikor elıször kísérleteztetek vele. Az egyik nimfa a háttérben felmordult: - Nereus lesz az egyik. Nereus,

a

szemérmetlen

természető

tengeristen,

akinek

talizmánjaiért élıhúsban kell fizetni, a Kupa állandó szereplıje volt. Az írnok lesújtó pillantást vetett az okvetetlenkedıre. Rióra figyelmen kívül hagyta az egész közjátékot. - Nos, szeretnétek tudni, hogy miért versenyezMindenki visszatartotta a lélegzetét. A templomra csönd borult. - A fıdíj, mint mindig, felbecsülhetetlen értékő és hatalmas. A drámai hatás kedvéért Rióra szünetet tartott. Kaderin felkapta a fejét, kíváncsi volt, ezúttal mit visz majd haza a valkőrházba.

Nyert már átdöfhetetlen páncélt, harci bárdot, amely képes megölni a Szövetség teremtményeit anélkül, hogy le kéne fejezni ıket - ami a halhatatlanok elpusztításának szokásos módja volt. De mindkettıt a valkőrök tagbaszakadt szövetségesei, a fúriák kapták meg végül. Aztán nyert stólát, amely a szirének énekével örvendeztette meg tulajdonosát. Ezt az új-zélandi valkőrcsapat kapta. A díjak között volt továbbá egy karszalag is, mely viselıjét végtelen szexuális étvággyal ruházta fel. Senki se tudta, hogy ez hová lett, ami miatt dühöngtek is a valkőrök rendesen. Rióra tekintete ismét Kaderinra tévedt, aki megérezte a pillanat nyomasztó súlyát... - Ennek a Kupának a fıdíja Thrane kulcsa lesz. Kaderin dermedt szívének verése leállt.

11

Az elakadó lélegzetek hallatán Sebastian megfordult, hogy valakitıl érdeklıdjön Thrane kulcsának mibenléte felıl, de aztán eszébe jutott, hogy itt senki sem állna szóba vele. Végül Rióra szolgált magyarázattal: - Thrane, a varázsló, az idıutazás dolgába is beleártotta magát, és kulcsa nyitja az idı kapuját, segítségével visszamehetünk a múltba. Elméletileg ez a leghatalmasabb fegyver a Földön. Sebastian még sok tekintetben ember maradt, járatlan a Szövetség dolgaiban, de abban bizonyos volt, hogy a világ alapvetı jellemzıi változatlanok, függetlenül attól, hogy kik népesítik be. A fizika törvényei mindenkire érvényesek. A teleportálás például lehetséges a fizika törvényei szerint. Az idıutazás nem. - Hányszor lehet a kulcsot használni? - kérdezte a skót disznó. - Kétszer. A tömeg megint zsibongásban tört ki. Lehet, hogy ez a verseny valami szélhámosság? Miért hisznek el mindent elsı szóra annak a nıszemélynek az oltárnál, aki olyan hozzá nem értı módon beszélt

az idıutazásról? Vajon Rióra tényleg istennı? Kétségkívül túlvilági jelenségnek tőnik, akárcsak Kaderin. Sebastian visszatüntette magát az almás nıhöz és a Mariketa nevő lányhoz. A többiek mintha észre se vették volna. A skót mással volt elfoglalva, Kaderin rá se hederített. - A valkőr nagyon akarja a kulcsot - suttogta az idısebb nı a fiatalnak. Sebastian nem vett észre semmi változást Kaderin arcán ugyanolyan nyugodtnak tőnt, mint eddig, kimért mozdulatokkal élezte tovább a kardját. - Honnan tudod? - kérdezte Mariketa. - A hideg Kaderin villámokat bocsát ki. A valkőrök erıs érzelmek hatására szórnak villámokat. Igaz volna ez? Sebastian felpillantott a kupola üvegablakára, és látta, hogy az égbolton villámok cikáznak. Azon a reggelen a kastélyban minden figyelmét lekötötte a lány, és csakis arra összpontosított, hogy ott tartsa magánál, nem nagyon vett észre mást. De most, hogy visszagondolt, eszébe jutott a mennydörgés, amit azon a kristálytiszta délelıttön hallott. Megilletıdötten bámult. Még a villámlást is érdekesebbnek találja, ha tudja, hogy arája bocsátotta ki? - Még gonoszabb lesz, mint máskor - folytatta az almás. -

Kerüljük el nagy ívben. Sebastian újabb pillantást küldött Kaderin felé. Azt, hogy erıszakos, maga is tapasztalta. De hogy gonosz? A külseje nem ezt mutatja. Szıke haja lágy hullámokban omlik karcsú vállára. Törékeny ujjai látszatra fürgék. Finom és bájos, gondolta Sebastian.

A kulcs. Visszamenni az idıben. Kaderin kardot tartó keze vadul reszketett. Ne ess szét! Igen, olyan hírt hallott, amely egész életét megváltoztathatja, de senki sem tudhatta meg, milyen mohón vágyik erre a díjra. Hidegnek kell maradnia. Ökölbe szorította a kezét. A csillagvizsgáló kupolaablakon keresztül látni lehetett, hogy villámok szántják fel az égboltot. Alattomos pillantások lövelltek felé. Villámok? Már megint? Nagyon nagy volt a tét. Minden. Múltja és jövıje. A nıvérei jövıje. Visszahozhatná ıket. Csak annyi kell hozzá, hogy megnyerje a versenyt. Mint ahogy megnyerte az elızı ötöt. A Szövetség: legtöbb teremtménye nem is élt eleget ahhoz, hogy visszaemlékezzen arra

az idıre, amikor még nem Kaderin volt a gyıztes. A gondolatra, hogy Dása és Rika megint vele együtt élhet a valkőrtanyán, Kaderin szája sarka újra kínosan rángatózni kezdett. Mintha ismét mosolyogni tanulna az arca, éppúgy, mint amikor Sebastianra mosolygott. Megismertethetné

lány

testvéreivel

ezt

az

új

világot,

megmutathatná nekik a csodáit. Beköltözhetnének a szobájába a házban - onnan nyílik az egyik legszebb kilátás a ködös lápvidékre. Nekik adná mindazt a kevés ruháját és ékszerét, amije csak van. Kaderin sohasem vásárolt, és az volt a szokása, hogy elcsente a többi valkőrtıl, ha valami megtetszett neki. Most azt a sok pénzt, amit összegyőjtött, mind az ı kényeztetésükre fordíthatná. Vezeklésképpen, amiért a halálukat okozta. Abba kell hagynom a remegést. Csak egyszer kell használnia a kulcsot. A második lehetıséget átadja a Ligának - döntsék el ık, mit kezdenek vele. Utoljára akkor látta a testvéreit, amikor eltemette ıket. Azért, hogy egy másik emlékkép lépjen ennek a borzalomnak a helyébe, bármit hajlandó lett volna megtenni, és mindenen keresztülgázolt volna, ami csak az útjába áll. A múltban könyörtelen volt a versenyzıtársaival. De az mind semmi!

Lepillantott rájuk, és nem látott élılényt közöttük, csak eltávolítandó akadályokat. A vámpír is csak egy akadály volt, ami összezavarta és gyengébbnek mutatta e népség elıtt, melynek rettegése mindig hatékony fegyverként szolgált számára. Le fog csapni - de nem haraggal. A jeges, fenyegetı félelmet fogja rájuk szabadítani. ' A testvéreiért bármit... Szemügyre vette tükörképét a kardon. Ha a vámpír az útjába áll, pengéjével átszeli a nyakát. Meg se várja, amíg összerogy, már sarkon is fordul, és örökre elfelejti.

Benevezhetnék. Sebastian megadhatná a lánynak, amire oly nagyon vágyik. Megnyerhetné ezt a versenyt, és ezzel felkelthetné a csodálatát. Halandó életében lovag volt, de nem akadt olyan hölgy, akinek felajánlhatta volna kardját. Most igen. - Akkor lássuk, ki az, aki versenyez - szólalt meg a sápadt, viaszos bırő férfi Rióra mellett. Láthatólag mindenki Kaderinra várt, aki fölállt, és egyetlen, tökéletesen csavart mozdulattal kivonta kardját hüvelyébıl. Egyenes derékkal és tisztán csengı hangon közölte: - Dermedtszívő Kaderin, a Liga megbízásából, a valkőrök és

fúriák képviseletében indul a versenyen. Fúriák is léteznek? És Kaderin részben fúria? Amikor a valkőr leült, egy feketehajú nıstény pattant fel. - Minden szirén nevében én, Lucindeya, az Óceániai Szirénektıl versenyzem. Szóval szirének is léteznek a mitológián kívül? Sebastian hátranyúlt a nyakához. Fantasztikus. Jobb oldalt, közvetlenül mellette megszólalt a csuklyásköpenyes lány: -

Hın Áhított Mariketa, a Boszorkányok Házából.

Boszorkányok is. Az egy dolog, hogy Sebastian szembetalálta ma-l gát egy csomó „mitikus" lénnyel. A szeme egész gyorsan kezdett hozzászokni a látványhoz. De még! furcsább volt hallani, hogy embernek tőnı teremtések felállnak, és könnyedén kijelentik, hogy nem azok. Amikor még odakint volt az emberek között, ragadozónak érezte magát, pedig lehettek éppenséggel körülötte egészen másfajta lények is, csak sohasem" tudta meg... Most Sebastian ellenlábasa lépett ki az árnyékból. -

Bowen MacRieve, a Lykae-klánból.

Skót akcentusa volt, de nem említette, hogy a klánja Skóciából származna. Lehet, hogy mindegyik vérfarkas skót? - gondolta

Sebastian félig mámorosan. Hogy a fenébe? A Mariketa mellett álló nı alig hallhatóan odasúgta: - Bowen? Rá se ismerek. Rengeteget fogyott. Még ennél is nagyobb volt? - Akkor itt egy újabb ellenfél. Istenek, brutális egy alak! Döbbenet. A blogok teljesen ki fognak akadni ezen. Kik azok a blogok? Mariketa szinte hangtalanul suttogta: -

Miért engem bámul folyton?

Való igaz, a skót fenyegetıen bámulta. Az almás nı láthatólag tanácstalanul vállat vont. Mindenféle

formájú

és

mérető

démonok

különbözı

„démonarchiákból" jelentették be versenyzési szándékukat. Egy Kaderinhoz hasonló nınemő nagy, fénylı szemmel és hegyes füllel a „Nemes Tündérek és minden Manónemzet" képviseletében jelentkezett. Amikor elismerése jeléül méltóságteljesen biccentett Kaderin felé, az kegyesen visszabólintott. Ezt a versenyzıt tiszteli? - Még valaki? - kérdezte Rióra.. Csönd. Mindenki körbenézegetett. Amikor Sebastian felállt, Kaderin szeme elkerekedett, és lassan megrázta a fejét. - Sebastian Wroth vagyok, és én is indulnék.

Kaderin egy pillanatra a mennyezeti ablakok felé emelte arcát. Fojtott sziszegés kísérte Sebastian bejelentését, de azután elnémult. Sebastian azzal, hogy vámpír, heves győlöletet váltott ki ebbıl a népségbıl, de egyúttal mintha némi tekintélyt is kivívott volna magának. - Melyik frakciót képviseled? - kérdezte Rio derőseri. A vámpír Kaderinra nézett, miközben válaszolt: - Egyiket sem. - De az elengedhetetlen a nevezéshez. Amikor Sebastian visszafordult felé, Rióra kedvesen bólintott, és hozzátette: -

Valamiféle szponzorra szükség van.

Aztán pillantása a vámpír szemébe fúródott oly mélyen, mintha a gondolataiban akarna olvasni. - İ megtagadó, Rióra - állt fel Kaderin. - Átváltozott ember. A törvény tiltja, hogy megismertessük ezzel a világgal, márpedig a verseny során sok mindent megtudhatna. - Igaz ez? - kérdezte Rióra. - Nem tartozom hozzájuk. Most aztán kit képviseljen, hogy a megtagadók megtagadta? Maradt még a Horda, amely ugyan olyan elképzelhetetlen választás lenne, mint az elıbbi.

Ekkor hirtelen támadt egy ötlete. Mindent e: lapra tett fel. Odafordult Riorához. - Téged képvisellek. Rióra széttárt ujjait a mellkasához nyomta: - Moi? A csarnokban nyüzsgés támadt megint. A nimfaszerő nık vihorásztak. Kaderin felpattant. - Nem képviselhet téged, Rióra, te nem vagy frakció. - Nocsak, Kaderin, dermedt szívecském, talán lehetetlennek tartod? . Kaderin összerándult a szó hallatán, szája tiltakozásra nyílt... - Lovag volt - mondta Rióra. Ezt meg honnan a pokolból tudja? Sebastian hirtelen ráébredt az egyetlen magyarázatra. Onnan, hogy istennı. - Nekem ajánlotta kardját, és én elfogadom. A nyüzsgés felélénkült. Kaderin úgy nézett, mint akit arcul csaptak. Fenyegetı pillantást lövellt Sebastian felé. - Remek - tapsikolt Rióra. - Két erıs újonc a mezınyben. Beszédes tekintetet vetett Kaderinra. - Lehet, hogy végre igazi versenyben lesz részünk.

12

Azzal, hogy benevezett a Kupára, a vámpír bebiztosította életét a többi versenyzı, köztük Kaderin ellen egészen a döntıig. Azzal, hogy Riorát képviselte - ami rohadtul zseniális húzás volt -, megvédte magát a legaljasabb| árulásokkal és összeesküvésekkel szemben az egész mezıny részérıl. A dühítı vámpír nehezen elmozdítható akadálynak bizonyult. Kaderin kezdett visszaemlékezni a dühítı szó valós tartalmára. Olyasmi, mint a bıszítı. Ezt a kettıt már kipipálhatja. Megint leugrott a korlátról, hogy az oltárhoz menjen, és elvegye a tekercsét. Átpréselte magát a hajbókoló lények között, akik a tiszteletüket kívánták kifejezni iránta, a Liga, a nagy Freya és a hatalmas Wóden iránt - mintha Kaderin egyszerően SMS-ben közölhetné ezt a két alvó istenséggel. - Kátya - szólította meg a vámpír utat törve magának a tömegben, amelynek tagjai igyekeztek sietve elbújni vagy elmenekülni elıle. - Nem így hívnak - csattant fel Kaderin anélkül, hogy lassított

volna, de Sebastiannak könnyen sikerült lépést tartania vele. Mitıl lett itt ilyen meleg? A valkőr kénytelen volt kontyba csavarni a haját. - Mondd csak, pióca, azért neveztél, nehogy Bowen megöljön, vagy azért, hogy engem akadályozz meg ebben? - Pióca? - ráncolta a homlokát Sebastian, de aztán gyorsan túltette magát a sértésen. - Azt már tisztáztuk, hogy te nem tudsz megölni. Kaderin a válla fölött rávillantotta a tekintetét. - Sajnálnám, ha ezek lennének az utolsó szavaid. - Kezdem érteni. A vámpír nyugodt volt, kimért, ahogy úriemberhez illik, de Kaderin tudta, micsoda indulat lappang benne - ma este már megtapasztalta. - Ha ez a verseny fontos neked, engedd, hogy segítsek. Majd teleportállak egy csomó helyre, és így mindenkit legyızhetsz. Tétován megérintette a valkőr vállát, de látta, hogy a lány mindjárt sisteregni kezd, ezért gyorsan visszahúzta a kezét. - Mindenképpen legyızöm ıket. - De miért ne választhatnád a könnyebb utat? - Oké, játsszunk! - Kaderin összefonta karját a mellén, a vámpír tekintete pedig elmerült a dekoltázsában. A valkőr csettintett ujjával az orra elıtt.

Sebastian a szemébe nézett, és megdörgölte a száját. - Bocsánat - mondta, de arckifejezése azt sugallta: a látvány megérte. - Játszani akartál... - Voltál már New Orleansban? - Az Egyesült Államokban? Kaderin bólintására azt felelte: - Nem. - És mi van Dél-Amerikával? Afrikával? Sebastian habozott, majd megrázta a fejét. - A vámpírok csak oda teleportálhatnak, ahol már voltak. Szóval, hová akarnál eljuttatni? Az udvarodra? - kérdezte Kaderin megtévesztı kedvességgel, ami egy pillanat múlva elszállt belıle. Vámpír, ez a játék nagyfiúknak való. Felpillantott a repedt kupolaablakon át a villámló égre. Alig egy óra, és itt a hajnal. - Ráadásul mindjárt megfújják neked a takarodót. Veled utazhatnék, hogy védelmezzelek. - Velem akarsz utazni? Gondolod, hogy mindennap leállnék? Elvárnád, hogy kidobjam az idım felét, csak mert te nem mehetsz ki a napra? Sebastian úgy nézett rá, mint aki egy pillanatra elfeledkezett a kegyetlen valóságról. - Persze, hogy nem - felelte csöndesen. - Csak szerettem volna...

- Teljesen rám telepedsz. Nem mondták még neked, hogy a nık nem szeretik, ha folyton a nyakukba lihegnek? Ez egyike annak a három dolognak, amit a legjobban utálnak. És nem is valami szexi. A vámpír megmagyarázhatatlan módon elkomorult, és hátrább lépett. - És mi a másik kettı? - kérdezte reszelıs hangon. - Egyelıre próbálj meg az elsın változtatni - felelte a lány, és elfordult, hogy folytassa útját az oltárhoz. Sebastian furcsamód nem ment utána. Kaderin elhaladt az írnok mellett, aki már nekilátott a templom takarításának - bár a hatékonysági mutatók terén volt még mit javítania. Elhúzta a sérült oszlopot álcázó faágat. Amikor megpillantotta a karomnyomokat, ráüvöltött a közelben állókra, akik gyorsan a patájukat kezdték nézegetni. Kaderin melléérve kedvesen „Szent írnokként" üdvözölte, amitıl a szolga mindig elolvadt gyönyörőségében, most viszont elbotlott az ágban, és idegesen hebegett valamit válaszképpen. Az oltárnál Rióra éppen két törpével beszélt a „verseny online közvetítésérıl", és utasította ıket, vezessék „a látogatókat a helyszínre". Még mindig magán érezve a vámpír tekintetét Kaderin felugrott az istennı mellé, amire rajta kívül senki se mert volna vetemedni a

Szövetségbıl. Kihúzott egy tekercset a halomból, és kibontotta. Minden versenyzı ugyanazt a feladatsort szokta kapni, és mindegyik listán talizmánok és egyéb tárgyak neve, lelıhelyük koordinátái szerepeltek, valamint a rövid ismertetésük. Általában tíz feladat közül lehetett választani minden fordulóban. Amint Rióra végzett a PR-teendıkkel, odafordult a valkőrhöz: - Na, és hogy vannak a szüleid, Dermedtszívő Kaderin? Kaderin tudta, hogy három szülıje közül kettıre vonatkozik a kérdés. Kaderin szülıanyja ugyanis halandó volt. - Még mindig alszanak. Istennı - felelte szórakozottan. Az istenek hatalma a naponta hozzájuk intézett imák és felajánlások számától függ, ezért kísérletezett Rióra az internetes megjelenéssel. Freyát és Wódent azonban olyan kevesen imádták, hogy inkább aludtak, így tartalékolva energiáikat. - Érdekes talizmánok vannak ezen a Kupán - jegyezte meg Kaderin. Régen Kaderin mindig a legközelebbi talizmánokért indult elıször. Most, hogy egynél több igazi ellenfele akadt, új stratégiát választott, hogy mindnyájukat felrázza. Úgy döntött, hogy a legtávolabbi és legnehezebb feladatokkal fogja kezdeni a versenyt. - Rögtön gondoltam - mondta Rióra. - Kár, hogy a listán szereplı dolgoknak körülbelül csak a feléül kapom majd meg.

Tudod, a sok halálos baleset miatt. Kaderin együttérzın bólintott. Eközben pillantása a legtöbb pontot érı feladaton állapodott meg: tizenkét pont járt annak, aki visszaszerzi a három tükör-amulett valamelyikét. Eddig a legértékesebb díj, amiért valaha elindult, tizenöt pontos volt. Ez a feladat nem tőnt életveszélyesnek, inkább a versenyzık tájékozódási képességét tette próbára. Akinek elsıként sikerül odaérnie, az gyız. Bár az úti cél kívül esett a Liga hálózatán, Kaderinnak voltak egyéb forrásai is, és most elıször a Kupa történetében úgy döntött, hogy valkőrtársnıitıl fog segítséget kérni. Könyörgök, csak ne Régin vegye föl, amikor telefonálok... Kaderin hallotta, ahogy felbıg odakint az égbe emelkedı helikopterek motorja. Erısebben, gyorsabban. Ez az! Összetekerte a pergament, és ledobta. Mielıtt távozhatott volna, Rióra megkérdezte: - Nem tetszik neked a vámpír lovagom? Kaderin az istennı szemébe nézett. - Pontosan tudom, hogy csöppet sem érdekel, egyetértek-e veled, vagy teljesen ellentétes a véleményem. Miért tanulmányozza Rióra olyan figyelmesen az arcát? Rióra mindig megmagyarázhatatlan érdeklıdést mutatott Kaderin iránt,

de ez most túlzás volt. - Másnak látszol. Mert érzek, a rohadt életbe! - Új a frizurám - dünnyögte Kaderin. Vajon Rióra érzékeli-e a valkőr lelkében kavargó új érzelmeket? Különösen a szégyent a vámpír iránti vonzalma miatt? Pillantása Sebastianra tévedt. - Vagyis az érdeklıdés kölcsönös. Lady Kaderin? Milyen kellemetlen. - Tessék? Rióra felkapta a fejét, és vizsgálódva nézett a vámpírra. Sebastian a falnak dılt, karját összefonta mellkasán közvetlenül a sebe fölött, és Kaderint bámulta. - Hát, ha egy vámpír érdeklıdést kelthet valakiben, akkor ez a példány volna a legesélyesebb rá. - Rióra, én egy szóval se mondtam... - Csak annyit jegyeztem meg, hogy a lovagommal bıkezően bántak bizonyos istenek, amikor megformázták, Kaderin arca megfeszült. - Akkor is ugyanilyen bıkezően bántak vele, amikor a dühödt vérszomját teremtették? - csattant fel Kaderin önmagát is megdöbbentve. - Vigyázz a szádra, valkőr! - A lángok sziszegve fellobbantak. -

Ez itt nem kávéparti. Mögöttük az írnok karjával csapkodva hátraugrott, mert a köpenye ujja tüzet fogott. - Igen, Rióra - felelte Kaderin fogcsikorgatva. - Menj - sóhajtott az istennı, majd szelídebb hangon hozzátette: - Ha megnyered a versenyt, visszahozhatod a testvéreidet. Kaderin szeme összeszőkült. - Tudsz róluk? Soha nem meséltem neked az elvesztésükrıl. - Már akkor is tudtam róluk, amikor meghaltak. - Ha megérted, mennyire fontos ez, nem lehetne, hogy a lobbanékony Rióra néhány tippel megvilágítsa versenyzıje elméjét? Rióra ezúttal játékosan kapkodott levegı után: - Úgy bánsz velem, mintha én volnék a különleges tudakozó. Ez lealacsonyító. - A körmeit nézegette. - Ennél kevesebbért is vakítottam már meg embert. Az írnok megint ott buzgólkodott mögöttük, most már óvatosabban oltogatva a tőz maradékát, de most egy bólintás erejéig szünetet tartott, mint aki személyesen tanúsíthatja Rióra szavainak igazát. - Elnézést. Tudnom kellett volna - szabadkozott Kaderin. Mindenki azt mondja, hogy tıled lehetetlen felvilágosítást szerezni.

- Hátrább az agarakkal, valkőr - figyelmeztette az istennı, de közben jól szórakozott. Elırébb suhant, hogy átkarolja és meghökkentse Kaderint. Rióra érintése forró és lágy volt. Oldalt terelte a lányt. Aztán fojtott hangon így szólt. - íme, egy kis útmutatás. Ha ráakadsz a vak Honorius kardjára, tudd: azért igézte meg, hogy soha ne tévesszen célt. Mielıtt Kaderin többet kérdezhetett volna errıl a meglehetısen homályos útmutatásról, Rióra hirtelen megfordult. -

A, itt jön a vámpírod. Nem bírja tovább.

Kaderin próbált tiltakozni, hogy nem az övé, de Rióra belefojtotta a szót: - Nézd, milyen mohón bámul! És milyen kihívóan közeledik. Micsoda elragadó pimaszság... és minı széles váll! - dörmögte mély torokhangon. - Feltartóztassam, amíg távozol? Nem jelent gondot. Kaderin dühösen összeszorította az ajkát, aztán rájött, hogy milyen nevetséges. Nem lehet féltékeny egy vámpírra. - Hálás lennék érte. Bár nem hinném, hogy lehetséges volna pár óránál tovább feltartóztatni. - Szemtelen valkőr - mondta Rióra, de közben egy pillanatra se vette le a szemét a vámpírról. - De ma jó napod van.

- Vámpír - mormolta Rióra, amikor Sebastian elmasírozott mellette. - Beszélgethetnénk egy kicsit? A férfi türelmetlenül megfordult, de pillantása a templomon végigsietı

Kaderint

követte.

A

lány

a

boltíves

kapunál

szembetalálkozott a vérfarkassal, és pár szót váltottak egymással. - Nyugalom! Igen, most elmegy tıled. De hát semmi se változott az öt perccel ezelıttihez képest, amikor látni se akart többé. Ki kaszabolt össze? Az a féktelen, vörös karmú lykae, aki most éppen Kaderint fenyegeti? ' Sebastian mindjárt meg fogja ölni. - Volt egy kis összetőzésünk - mondta szórakozottan, és már robogott volna Kaderin után. - Mennem kell... Rióra elıtte termett. - Hogyan találtad meg ezt a helyet? - kérdezte erıteljesebb hangon. - Nem rémlik, hogy küldtem volna meghívót neked, és az írnoknak sem dereng ilyesmi... Csettintett

az

ujjával,

mire

a

kisember

ledobta

a

gyertyakoppantót a kezébıl, és odasietett hozzá... - És abban sem vagyok biztos, hogy örülök, amiért feldúltad az estélyemet. - Teleportáltam magam ide - felelte Sebastian, eszébe idézve,

hogy bármikor képes utolérni Kaderint. És hogy nem volna tanácsos felbosszantania az istenséget, akinek a jóvoltából részt vehet a versenyben. - Sohasem járhattál itt még. A lykae végre elügetett. Kaderin egy obszcén jelet mutatott a háta mögött, majd ıszinte megütközéssel bámult a tulajdon ujjára. - Kaderinhoz teleportáltam magam. Amikor Sebastian látta, hogy Kaderin telefont halászik elı a dzsekijébıl, aztán kisurran a kapun, fogcsikorgatva visszafordult Riorához. - İ volt az úti célom. Rióra ajka felfelé görbült, mintha el lenne ragadtatva. De aztán hirtelen szikrát szórt a tekintete. - De vámpír, az lehetetlen. Sebastian zaklatottan válaszolt: - Talán eddig lehetetlennek tartották, de... - Hogy csináltad? - Rióra mutatóujjával az oltárra bökve, ülı helyzetben felhúzódzkodott a szélére. Sebastian sietve elmagyarázta, hogy a különbözı kényszerítı erıket nem lehet szétválasztani. Olyan nincs, hogy az egyik lehetséges, a másik meg nem ha egy folyamat ennyire hasonló. Ha az elmebeli képességek és az érzékelésmemória pontossága kell

hozzá, akkor a teleportálás olyan végletekig vihetı, amilyeneket korábban nem látott a világ. - Ez egészen elképesztı! - kiáltott fel Rióra a kezével legyezve magát, és a kisemberhez fordult. - írnok, azt hiszem, szerelmes vagyok. İ az én saját, különbejáratú hısöm! Mivel jutalmazhatnám meg? - A csikorgó fogából és elıreugró állából arra következtetek, hogy egyetlenegy vágya van jelenleg - válaszolt az írnok. Sebastian úgy látta, a törpe nem méltányolja a Kaderin iránti érdeklıdését. - Á, igen, Kaderin - fintorgott Rióra. - Féltékeny és csalódott vagyok, vámpír. Lehet, hogy késıbb sírni fogok. Sebastian érzékelte az istennı erejét meg változékonyságát, és amíg nem derül ki, hogy mi végre van ebben a világban, bölcsebbnek vélte, ha óvatosan halad elıre. - Nem akartam... senkit megsérteni. Az írnok megköszörülte a torkát, és mintha kínszenvedést okozna számára minden kiejtett szó, azt mondta: - Rióra istennı, kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy vonzalma e férfiú iránt lehetséges. Bizton állíthatom, hogy Lady Kaderint megnyernie, tekintve a hölgy múltját, teljességgel lehetetlen.

Rióra szeme elkerekedett, és józanul bólintott. - Igazad van. Azért hagyom meg az életedet... - Mi van Kaderin múltjával? - vágott közbe Sebastian. Rióra úgy meredt rá, mint egy rovarra, amit életében elıször lát, sıt, egészen közel hajolt a férfi arcához. - A szavamba vágtál. Nem tudom eldönteni, hogy lobogó lángon vagy lassú tőzön fızzelek-e meg. - Bocsáss meg, istennı - mondta Sebastian, de rendületlenül folytatta. - A múltját említetted... Mintha a felségsértés feledésbe merült volna, Rióra cinkos hangon suttogta: - A vámpírok nagyon csúnyán viselkedtek Kaderinnal. És hát, te vámpír vagy. Sebastian agyara kiélesedett a gondolattól, hogy valaki bánthatta az aráját.. - Mit mőveltek vele? Rióra eleresztette a füle mellett a dühödt kérdést, inkább a sajátját tette fel: - Van fogalmad róla, milyen magasra törsz, ha egy hozzá hasonló nıt akarsz elérni? Igazság szerint Sebastiannak már volt elképzelése a dologról. Bár Kaderin iszonyodott a fajtájától, Sebastiant végtelenül

boldoggá tette, ha vele lehetett. Amikor a lány felugrott az oltárra Rióra mellé, Sebastian látta, hogy az istennı semmiben sem áll arája fölött. Mégis büszkén felemelte a fejét: - Van gazdagságom, amivel elhalmozhatom, és erım, amivel megvédelmezhetem. - Pimasz vámpír - kuncogott Rióra. - İ istenek leánya. Sebastian nyelt egyet. Ezért homályosít el egy istennıt is. - Még mindig olyan magabiztos vagy? Eddig se volt az. Most arra gondolt, hogy azt a csekély esélyt, amit adott magának, túlbecsülte. - Meg akarod nyerni neki a kulcsot? - kérdezte Rióra. - Feltett szándékom. - Nem akarnád saját magadnak? Gondold meg, micsoda lehetıség. - Nehéz elhinnem, hogy valóban mőködik - ismerte be Sebastian. - Van rá valami bizonyíték? - Az égvilágon semmi - sóhajtott Rióra. - Csak Thrane mester szava. Sebastian hátranyúlt a nyakához, de a mozdulat ellen mellizmai sikítva tiltakoztak. - Akkor megkérdezhetem, miért vagy meggyızıdve arról, hogy

mőködni fog? - Azért, vámpír, mert lehetetlen mőködnie. Épp mikor Sebastian kételkedni kezdett, hogy lehetséges-e egyáltalán értelmesen beszélni vele, az istennı a következı javaslattal állt elı: - Ezt a napot arra kéne szánnod, hogy minél többet megtudj Kaderinról. Ez a terv határozottan megnyerte Sebastian tetszését. - Boldogan megtenném, csakhogy nincsenek forrásaim, ahonnan a tudást meríthetném. - Források bıséggel állnak rendelkezésedre. Kaderin szereti a mát, és a valkőrök nagyon élvezik az emberi kultúra új vívmányait. Csakhogy te nem tőnsz különösebben jártasnak a jelenkorban. Olvass, amennyit csak tudsz egy nap alatt, és közben fél szemmel és füllel a tévét figyeld. - De hát nekem nincs televízióm. - Kaderinnak biztosan van, és arra is esküdni mernék, hogy ma nem lesz a lakásán. Törjön be arája otthonába, amikor az nincsen ott? - Az írnok tudja a londoni címét. - Összenézett a törpével, akinek sápadt arca mintha mélyen elpirult volna. - Igen - mondta az írnok alig leplezett gúnnyal. - Ha odamegy,

ne feledje, hogy a Spike TV és a Playboy-csatorna ugyanúgy tájékoztatja korunkról, mint bármely másik. Sebastian azonnal eldöntötte, hogy távol fogja tartani magát attól, amit a kisember javasolt, bármi légyen is az. Még egyszer a kapura pillantott, bár tudta, hogy Kaderin régen elment. - Még mindig be vagy sózva? - kérdezte Rióra. - Bármikor hozzá teleportálhatod magad. - Azt mondtad, hogy mindenfelé a világon vannak díjak. Nem biztos, hogy ügyesebben tudom megkerülni a fél földet, mint ı. - Ez lehetetlennek tőnik - suttogta Rióra. - De régebben Kaderin mindig a világnak ezen a részén kezdte a versenyt. Európához közel. így ölébe hullottak a díjak. Mindig is így csinálta. S mivel a hajnal egy órányira van, egyenesen a napba kellene teleportálnod magad... Szemügyre véve a vámpír mellkasát, így folytatta: - Hagyd menni, lovag. Ráadásul gyógyulnod kell. Tartok tıle, hogy Bowen még nem lıtte el az összes puskaporát. Bízzon meg egy ırült istennıben és bosszúszomjas írnokában? A koldus ne válogasson. És egyetlen barátod sincs a világon. - Jól van - bólintott Sebastian határozottan. - Milyen messzire juthat el Kaderin egy nap alatt?

13

Kovalevszka kutató állomás ,Déli-sark Nyolc órával késıbb

Díj: három varázserejő tüköramulett, darabja tizenkét pont

- Voilà - szólalt meg Régin, miközben lehúzta rózsa színő, bolyhos sálját. - Megmondtam, hogy szerzek! neked egy hójárót. Megmondtam, hogy vannak orosz kapcsolataim. És mi ez? Megvakargatta az állát. - Hmm. Hadd nézzem csak. Egy hójáró. Kaderin a feketepiacon beszerzett jármő elıtt guggolt. Ennek a tragacsnak

kellene

elszállítania

ıket

a

Transzantarktiszi-

hegységben eldugott amulettekhez? Látott már jó pár hasonló jármővet az Államokban: hókotrásra használták. így hát pontosan tudta hogy a Régin orosz kapcsolatától

vásárolt példány…átlag alatti. Amikor Kaderin felhívta a valkőrházat, persze hogy Régin vette fel a kagylót. Kaderin dühös pillantást vetett féltestvérére, és megpróbálta minél távolabb ráncigálni attól az öt orosz emberi lénytık akik helikopteren hozták ıket ide, erre az elhagyatott kutatóállomásra. A gép egykori katonákból álló személyzete egy olyan nagyobb konzorcium alegysége volt, amely a volt szovjet hadsereg felszerelését árusította ki az orosz alvilágnak. Régin azt mondta nekik, hogy ı és Kaderin tudó-ok; Régin ehhez képest rojtos diszkóhócsizmában pompázott. Kaderin kénytelen volt hátrahagyni a csúcsszuper Angusta 109est és pilótáit egy felségjelzés nélküli jégtörıhajó helikopterfelszállóhelyén. Nyilvánvaló, hogy az Augusta és a pilóták nem szívesen

repültek

volna

ilyen

szélsıségesen

alacsony

hımérsékleten. Az oroszok helikoptere, az Arktika Mi-8, jól tőrte a hideget - hiszen hidegháborús relikvia volt. És most itt volt ez a szerencsétlen kis hójáró. Több esze is lehetett volna, mint hogy Regint hívja segítségül ehhez a bonyolult kiruccanáshoz. Igen, Reginnek valóban voltak orosz katonai összeköttetései, és Kaderin azt is tudta, mennyire szeretett volna délre, minél délebbre eljutni. És igen. Régin meges-

küdött, hogy beszél oroszul, az egyetlen olyan balti nyelven, amelyben Kaderin nem volt jártas. De a legkönnyebben azzal diszkvalifikáltathatta magát valaki a Kupában,

ha felhívta az

emberi

társadalom

figyelmét

a

Szövetségre, és Régin totális tapintatlansága, valamint ragyogó bıre erıs aggodalmat keltett Kaderinban. Amikor megkérdezte tıle, mitıl csillog annyira a bıre, Reginhez méltó feleletet kapott: - Nyolc pohár víz mindennap! Bırfényezı kúra! És úszás egy radioaktív tóban... - Régin, miért van a vezetıfülke fából? A lány felszegte a fejét, elgondolkodott, majd szellemdúsan kibökte: - Csak kívül fa. Belül? Úgy fogjuk érezni magunkat, mint bébikenguru az erszényben. Sose fagyunk meg, még ebben a mínusz ötven fokban sem. Hé, cicamica, említettem már neked a pilótaüléseket? Ez itt a hójárók Cadillacje. Régin még fiatal, figyelmeztette magát Kaderin. Csak tíz évszázados. - Figyusz, úgysincs sok választásunk. A helikopter nem visz tovább minket. - Még most sem értem, miért ne repülhetnénk egészen a

hegyláncig - vetett sóvár pillantást Kaderin az Arktikára. Még ez a rotoros

kávédaráló

is

megfelelıbbnek

tőnt.

Két

katona

lehorgonyozta a gépet a hóban, miközben a lapátok tovább forogtak: éjszaka volt az Antarktiszon, az ausztrál ısz derekán jártak, és ha a rotorok akárcsak pár másodpercre leálltak volna, azonnal befagynak. - Majd megérted, ha feltámad a szél - válaszolt Régin. - Rohadt katabatikus felsı szelek vannak itt. Ezt a szót ma tanultam. Katabatikus vagy felsı? Csúszott ki kis híján Kaderin száján. . - Azonkívül ebben a tengerszint feletti magasságban és évszakban - folytatta Rióra - a rotorok mindig befagynak. És a gépen nincsen termoelektromos jégtelenítı rendszer. Minden kézi mőködtetéső. Mintha csak illusztrálni akarnák a „kézi mőködtetést", két katona jegesedésgátlóval permetezte be a kevésbé komplikált hójárómotort. Egy titkos összetételő kalcium-kloridos vegyület volt a leghatékonyabb, amit a fekete- és nem feketepiacon kapni lehetett. Az utolsó katona, a vezetıjük, Iván, magas, szıke, kivételesen jóvágású férfi, még egyet húzott az üveg vodkából, amely sohasem fagyott be, aztán meghajtotta magát Régin elıtt. Korábban ı és Régin piros pacsit játszott egymással, kesztyő nélkül, mélyen fagypont alatti hımérsékletben, mert „hidegben

jobban fáj". Régin sugárzó mosollyal visszaintegetett neki, miközben azt mormolta: -

Harcos, baszós, partraszállás. Hol lehet feliratkozni?

Kaderin a homlokát masszírozta. Végre egyszer segítséget kért a valkőröktıl, és a leginfantilisabbnál kötött ki - akivel szemben még bőntudata is volt. Régin anyja, az egyetlen túlélıje a Ragyogók rendje elleni vámpírtámadásnak, élet és halál között lebegett, amikor Wóden és Freya megmentette. Egészen pár évvel késıbb bekövetkezett haláláig magán viselte a harapásnyomokat. Még sugárzóan szép arcát is teljesen elborították. Ezeken tanult meg Régin számolni. Kaderin járkálni kezdett. - Nem kellett volna eljönnöd. Régin. - Két elıfeltételed volt - huppant le egy hóbuckára Régin. - És szerintem rendelkezem volt szovjet katonai kapcsolatokkal, és beszélem a nyelvet... - Ugyan már! Azóta rájöttem, hogy egy árva szót se tudsz. Azt hiszed, a „hogy ityeg"-et oroszul úgy mondják: Dosztojevszkij. Régin hunyorogva felnézett Kaderinra, amikor az mellé ért: - Miért? Hogy mondják?

- Én... nem... tudom. - Akkor meg honnan tudod, hogy nem Dosztojevszkij? pukkantott szét egy rágógumibuborékot, valószínőleg az elsıt ezen a helyen. De azonnal megfagyott, és a lány kénytelen volt ırlıfogai segítségével gumiállagúvá visszaváltoztatni. - Obi-Wan, én voltam az egyetlen reményed. Régin tudta, hogy Kaderin nem rajong a Csillagok háborúja idézetekért. - Jobban szeretted volna, ha Níx jön? Kaszfalap Nïx. - Ami azt illeti, szerepelt az esélyesek listáján. Legalábbis a legidısebb valkőr haja. Látva,

hogy

Kaderin

felvonja

a

szemöldökét.

Régin

elmagyarázta: - Pont mielıtt felszálltunk, Nix hívott és mesélte, hogy elment a boltba képes újságért, és valami ırült levágta majdnem az összes haját. Níx szerint „egész jól áll". Úgy néz ki, mint a fiatal Katié Couric vagy Tenille a Captain és... - Fogd be. Régin! - Mért? - toppantott vadítóan lila és rózsaszín hócsizmájával. Mit mondtam? - Jöhetett volna Myst.

- Mondtam, hogy nem ér rá. - De soha nem árultad el, hogy miért. Régin megvonta a vállát. - Nemt'om, mi'csinál. - Régin, elmagyaráztam neked, hogy mi forog kockán. - T'om. És tutira megnyerjük azt a kulcsot. Kaderin figyelmét nem kerülte el, hogy Régin többes szám elsı személyt használ: megnyerjük. - Mi tart nekik olyan sokáig? Ezeknek az amuletteknek tíz év a varázserejük. Az emberi külsıre ácsingózó trollok meg gyilkos koboldok majd jól megelıznek minket. Régin majd megfulladt a hirtelen kibuggyanó nevetéstıl. Könyökét a térde alá kulcsolva kétrét görnyedt. - A francba, ez egyáltalán nem vicces. Amikor röhögıgörcse alábbhagyott. Régin így szólt: - Te vagy az egyetlen a világon, aki gyilkos koboldnak hívja ıket. Ezt csak egy hajszál választja el a gyilkos gnómtól. - Elfelejtetted, hogy leszedték a lábamat? Kaderin épphogy halhatatlanná dermedt – csak pár nappal korábban, különben soha nem regenerálódott volna. De így is baromira fájt. - Te mikor vesztetted el utoljára valamelyik testrészedet? Régin komoran fölnézett.

- Az egyik ujjamat elvesztettem az evermore-i csatában. - Ó - borult el Kaderin arca, de aztán felkiáltott. A Battle of Evermore egy Led Zeppelin-szám! - Aha. De hát nem rólunk írták? - kerekedett el Kegin szeme. Hé, a számokról jut eszembe! Né'má', mi'csináltam a hójáró útra! Óvatosan elıhúzott egy iPodot, és folyton dörzsölgette, hogy melegen tartsa. - Egy hójáró mixet! Kaderinnak elborult az agya, rávetette magát, és belelökte a hóba. Csak akkor fejezte be, amikor rájött: Régin annyira megdöbbent, hogy nem tud védekezni. Az oroszok abbahagyták, amit éppen csináltak, és kétségkívül csodálkozva bámultak, hogy vajon miért is birkózik a két lány a hóban. Kaderin felállt, felsegítette Regint, és kipréselt magából egy gyakorlatlan mosolyt az oroszok felé. - Feszkós - mondta Régin, lesöpörve a havat a ruhájáról. Valaki nagyon szabadulna az átok-bátok alól. Csak tíz évszádos. Csak tíz évszázad... - Ez nem átok, hanem áldás volt. És most is az -Kaderin felszegte az állát, mert nem akarta, hogy Régin észrevegye: újra kezd érezni. Ha Kaderin társnıi megtudnák, olyan boldogok lennének, hogy hatalmasra felfújnák a dolgot. Ami éppenséggel na-

gyon zavarná ıt. - Bocsánatot kérek. A Kupa feszültsége néha kizökkent az áldásos állapotból... Hirtelen elhallgatott, mert helikopter húzott el fölöttük. A farkára festve meglátta a kanadai felségjelet. - Azt mondtad, nem lehet repülni! - Hú - sikkantott Régin könnyedén. - Biztos van automata termoelektromos jégtelenítı rendszerük. Kaderin épp meg akarta gyilkolni Regint, amikor Iván kiáltott nekik, és integetett, hogy menjenek a hójáróhoz. Kaderin Reginre mutatott, de megszólalni nem bírt. Régin hunyorítva visszamutatott, és megfordult, hogy összeszedje a cókmókjukat, beleértve a síléctar-lóba rejtett kardokat is. Ne törıdj vele. Koncentrálj. Iván, miután kinyitotta az ajtót, lehúzta a gázálarcát, és egészen közel hajolt Reginhez, hogy nagyon komolyan mondjon neki valamit oroszul. Régin fordított. - Azt mondja, ha elkezd fújni a szél, vagy nem érünk vissza bizonyos idın belül, kénytelenek lesznek itt hagyni minket. - Mennyi idınk van? - Annyi benzinjük maradt, amennyivel öt órán keresztül tudják forgatni a rotorokat. - Régin kesztyős kezével megvakarta az állát. -

Öt óra vagy esetleg ötven perc, ebben nem vagyok biztos, tényleg elég gagyi az orosztudásom - ismerte el. Mielıtt Kaderin bármit mondhatott volna. Régin fölemelte a kezét, és kedvesen meggyömöszölte Iván arcát. Elıre-hátra billentette a férfi fejét, majd mutatóujját az ajkára nyomva eltolta magától, és becsapta az ajtót. - Hé, nem csak egy amulett van, ugye? - kérdezte Régin, amikor magukra maradtak. - Az elsıségért nem adnak plusz pontot. Kaderin kihúzta kardját a tokból, hogy felkészüljön a bajokra. - Nem. De lehet, hogy csapdát állítanak. - És hogy fognak a koboldok kirepülni ide? - kérdezte Régin. Egyszerően nem látom a fickókat a leszállópályán. - Láthatatlanná tudnak válni, és elbújnak. Az elızı Kupán az egyiket tudtomon kívül én vittem el hajón Ausztráliába - mesélte Kaderin. Aztán hozzátette: - Sajnos balesetet szenvedett, és nem volt elég fitt a visszaúthoz. Amikor Iván még egyszer udvariasan meghajolt; feléjük, Kaderin a homlokát ráncolta. - Mégis, mit mondtál nekik, miféle tudósok vagyunk? - Gleccserológusok az Észak-dakotai Egyetemrıl. És egy hirtelen keletkezett nagy hasadékot tanulmányozunk, amit a mőholdak

észleltek.

Elég

vicces

hogy

épp

egy

gyors

gleccserkutatásról kamuztam nekik. - Dakota gleccserológusok, mi? - Ha azok a csávók el akarják hinni, hogy két túléretten dögös valkőr, akik közül az egyik diszkócsizmában riszál, tudós, hát ki vagyok én, hogy le- i hurrogjam ıket? - Régin fújt egy újabb buborékot, miközben túráztatta a motort. - Hadd fejlıdjön a tudomány. Ekkor egy másik helikopter ereszkedett föléjük.

14

Amikor lement a nap, és Sebastian arájához teleportálta magát, a bırét egy másodperc alatt fagyos dér lepte el. Rá kellett ébrednie, hogy az istennı csúnyán átverte. Az egész napot Kaderin sorházában töltötte, miután a templomból Londonba tüntette át magát, ott pedig leintett egy taxit. Az írnok által végül nagy nehezen megadott címen kiszállt, majd teleportálás révén bejutott a lakásba. Kaderin otthonában elıször gondosan behúzta a függönyöket, azután gyorsan felfedezte, miként lehet „fél füllel" a tévét figyelni, miközben gyorsolvasással átfutotta az újságokat. Kaderinról azonban semmi újat nem tudott meg a spártai egyszerőséggel berendezett lakóhely alapján. Ha nem érzi meg a lány illatát a selyempárnán, és nem egy kis fülkében talál rá fegyvereinek, pajzsainak, korbácsainak és bilincseinek győjteményére, még abban is kételkedett volna, hogy Rióra és az ı írnoka valóban a helyes címet adta meg. És most ez. „Ölébe hullottak a díjak - mondotta volt Rióra, és biztosította

Sebastiant, hogy: - Európa közelében fog maradni". Most mégis egy ormótlan jármő mögött találta magát, amely fekete füstöt eregetve vánszorgott keresztül egy jégfedte síkságon. Arája kétségkívül ebben a jármőben ült nagyon távol „Európa közelétıl". Sebastian elgémberedett ujjakkal elıkotorta zsebébıl a pergamentekercset, és átnézte a tízes listát. Antarktisz. Ujjbegyein máris fagyfoltok feketéllettek. A rosseb egye meg. Szerencsére az Antarktiszon ebben az évszakban huszonnégy órán át tartott a sötétség, viszont rohadt hideg volt. Ami nem akármi egy olyan ember számára, aki a Balti-tengernél nıtt fel. Valami ruhanemőre lett volna szüksége, hogy felvehesse a küzdelmet a természet erıivel, amihez a múlt héten vásárolt egyszerő kabát és kesztyő nem volt elegendı. Egy pillanatra áttüntette magát az egyik olyan ruhaüzletbe, ahol a holmiját beszerezte - egyenesen a próbafülkében landolt. Szerencsére éppen nem volt másik vásárló odabent. Miután begyőjtött egy pár termokesztyőt meg néhány réteg meleg göncöt egy vastag ballondzseki alá, feljegyezte az üzlet nevét, hogy elküldhesse nekik a vételárat, majd ugyanolyan módon távozott, ahogy az imént érkezett. Tizenöt perccel késıbb már ismét a rozoga járgány mögött bandukolt, bár úgy tőnt, ha Sebastian megtolja, messzebbre jutna,

mint amennyit a maga erejébıl döcög. A vámpír fekete gyapjúsálba bugyolálta arcát és fülét, aztán megint

elıhúzta

a

tekercset.

A

Transzantarktiszi-hegység

legmagasabb csúcsán van egy hasadék, egy jégalagút. És ebben a hasadékban három amulett. Kaderin a fennsík fölé magasodó hegységhez tartott, vagyis csak ez lehet a célja. Sebastian az általa kivehetı legmagasabb hegycsúcs legmagasabb nyúlványára teleportálta magát. Onnan egy még magasabb kiszögelést vett észre, hát ott termett. Közvetlenül elıtte nyílt az alagút szája. Beröpítette magát a legtávolabbi pontra, ahová még ellátott. Elérte az elsı egyenes szakasz végét, balra fordult, és átirányította magát a második szakasz végére. így elég könnyen lehetett haladni. De hiába volt vastagon öltözve, a fagy folyton belemart a végtagjaiba, bár sebei újabb gyötrelmek árán ugyan - rögtön be is gyógyultak. Egy keskeny szirt jelezte az alagút végét, és a tetején ott volt a három amulett: a csipkézett szélő tükröket mintha jégbıl faragták volna. Sebastian megragadta az egyiket, amelyet Kátyának szánt, aztán visszatüntette magát a csúcsra, hogy onnan lenézve megkeresse a lányt. Várakozás közben megbámulta az idegen tájat, amelyet eddig elképzelni se tudott. Emberi életében az Antarktisz még csak

mendemondákban létezett, képtelenségnek tőnt. A csillagok itt nem ragyogtak, élettelen mozdulatlanságba dermedtek, mint egy fotográfián, amilyenbıl számtalant láthatott Londonban. A hold nem kelt föl és nem nyugodott le, de a fél óra alatt, amennyit Sebastian itt töltött, balra vándorolt a horizont fölött. Nem láthatta volna ezt a természetfölötti tüneményt, ha háromszáz éve meghal. És nem várhatta volna most aráját szorongva. Mit kéne mondani neki? Hirtelen két helikopter jelent meg hangos zúgással a feje fölött, köröztek, aztán leszálltak a hegy lábánál. Sebastian kíváncsian kémlelt lefelé. Két másik versenyzı kötelekkel készülıdött felmászni a keskeny peremre. Egy terv körvonalazódott a vámpír agyában. Ha Kaderin csendes, szerény fickónak képzeli - ami általánosságban igaz is, most meglepetést szerez neki, mert bebizonyítja, hogy nem csak az.

Kaderin kacskaringósan káromkodott minden lépésnél, ahogy egyre ingerültebben mászott felfelé a sziklafalon. - Hát, biztos van automata termoelektromos jégtelenítı

rendszerük - utánozta Régin hangját. Régin még soha nem hozta ki ennyire a sodrából. Kaderin egyike volt azon keveseknek, akik az idısebb valkőrök közül képesek voltak hosszabb ideig tolerálni ıt. De Reginnek muszáj volt legalább nyolcszor lejátszania a „Radar Love"-ot. Mintha olyan iramban repesztettek volna, ami indokolttá teszi ennek az autóhajszoló rockszámnak a hallgatását. A hójárók Cadillacje átlag tizenöt kilométer per órás sebességgel döcögött. , if De Régin a „Low Rider"-t is legalább ennyiszer játszotta le. Kaderin úgy érezte, ha még egyszer meghallja a redves tehénkolompot... Mikor végül elvánszorogtak a hegy lábához, a hely leginkább egy helikopterparkolóhoz hasonlított. De mászni senki sem tudott Kaderinnál gyorsabban, még Régin se, úgyhogy a zakkant tinivalkőr hátramaradt, hogy a hójárót ırizze, és kicsit „berockozzon. Kaderin azzal biztatta magát, hogy úgyis megelız mindenkit, aki korábban indult fölfelé. Furcsa, hogy eddig még nem elızött meg senkit. Egyik jégcsákányát erısebben verte be, mint kellett volna, és az a jeget átlyukasztva a sziklának ütközött, amibe sajgó karja és elgémberedett ujjai fájdalmasan beleremegtek.

Koncentrálj.

Úgy

tízméternyire

lehetett

a

legmagasabb

nyúlványtól. Csak bemész, és kijössz. A vodkaszlopáló oroszok emberkezében volt a sorsa. De keményen meg kellett dolgoznia ezért a díjért. Bár mindössze olyan háromezer-hatszáz méteres magasságban volt, az eleve ritkább sarki levegıtıl sokkal többnek érezte, ráadásul egy ormótlanul nagy csomagot kellett cipelnie a sokféle felszerelésével. Mi a titka sorozatos kupagyızelmének? A többi versenyzıvel szembeni könyörtelen brutalitáson kívül? Mindig mindenre felkészült... Hirtelen felsüvített a szél a hegy mellett. Katabatikus? Kaderin összeszorított foggal teljesen vízszintesbe fordulva kapaszkodott elcsavarodó jégcsákányaiba.

Sebastiannak elakadt a lélegzete, amikor a szél feltámadt, és közvetlenül alatta oldalba taszította Kaderint. Egy pillanat alatt hozzá teleportálta magát, megragadta a lány kabátját, de üres kézzel tért vissza a peremre. Még egyszer megpróbálta, de megint dolgavégezetlenül pattant vissza. Csak harmadik kísérletre sikerült magával vinnie. Kaderin nem lepıdött meg különösen a teleportáláson - sem

azon, hogy a vámpír ott van mellette egy másik kontinensen, konkrétan a világ végén. Kesztyős keze még mindig a két jégcsákányt szorongatta, kardhüvelye keresztbe feküdt a kitömött hátizsák tetején. Bakancsa hihetetlenül éles hágóvasakkal volt felszerelve, a cipıorrán lévı pecek úgy meredezett, mint a csörgıkígyó foga. Amikor egy másodperccel késıbb a szél elült. Kaderin felpillantott az égre. - Hát, ez megvolt - Lehetséges. - Sebastian mellkasa még mindig hullámzott az átélt riadalomtól. - Mi a nyavalyától nem tudtalak elsıre visszahozni? Kaderin is kapkodva vette a levegıt, miközben válaszolt: - Jól megfogtam a csákányokat. - Visszaakasztotta ıket a hátizsák oldalán lévı kampókra. - Értsd már meg, vámpír, ha ellenállok, nem tudsz teleportálni. Túl öreg és túl erıs vagyok. Öreg és erıs? Egyáltalán nem látszik rajta. Sebastian megint elámult, milyen picike. Harminc centivel alacsonyabb nála, és hihetetlenül törékenynek tőnik, mégis cipeli azt a hatalmas pakkot. Mintha mindjárt hátrazuhanna miatta, és Sebastian ezt nem akarta hagyni. Szörnyen kifulladt és kimerült a mászástól, és miért? Semmiért. İ egy szempillantás alatt felvihette volna a csúcsra.

- Miért álltál ellen? - érdeklıdött. - Kis híján lezuhantál. - Csak ha a csákányaim csıdöt mondtak volna de szerintem kitartottak. Még akkor is, amikor egy dromedár vámpír kezdett el ráncigálni. Kicsit szuszogott, aztán megkérdezte: - Hogy tudtál elıttem ideérni? De beszéd közben már körbekémlelt, jelezve, mi az, ami igazán érdekli. - A norvég helikopteren jöttél? - Még sohasem ültem helikopteren. Hozzád teleportáltam magam. - A vámpírok nem képesek erre. - Én igen. Rád gondoltam, te voltál a végcél. így találtam rád a Kupa megnyitóján is. Kaderin anélkül hogy bármit hozzáfőzött volna a hallottakhoz, továbbindult a férfi mellett, csakhogy az elébe állt. - Ha megengeded, hogy segítsek, elkísérhettelek volna. Csak rá kellett volna mutatnod a csúcsra, és egy szempillantás múlva odaröpítettelek volna. Mint ahogy Kaderin versenytársaival tette némi információért cserébe. A lány vállat vont.

- Szeretek hegyet mászni. - Persze. Látszik... mennyire felfrissültél tıle. - A gúnyolódásra válaszul Kaderin megigazította hajfonatát a sapkája alatt. Aztán komoran leeresztette a kezét. A vámpír mélyet sóhajtott. Hát nem sértettem már meg eléggé tegnap? - Menj az utamból. - Kaderin megpróbálta kikerülni, de a férfi ismét elébe tornyosult. - Erre nincs idım. - Várj. Beszélnem kell veled. Világos, hogy valamilyen okból meg akarod ezt nyerni. Én meg szeretnék mindent megtenni érted, amit csak kívánsz. Szóval állj le, és hagyd, hogy megnyerjem neked a fıdíjat. Tudod, hogy odaadom neked a végén. Bár az egésznek valószínőleg úgysincs semmi értelme. Elfojtotta magában a bosszúságot, amiért a lány olyan vakon bízik ebben a humbugban. - Nekem adod? - villant meg Kaderin szeme. - Egy vámpír fogja nekem adni a díjat? Talán nem ez volt a legmegfelelıbb kifejezés... - Nem tudsz eleget ahhoz, hogy megértsd, menynyire nevetségesnek

találom

a

szavaidat.

Büszke

vagyok

és

megátalkodottan rosszindulatú, mégis az;'' hiszed, megengedem neked, hogy ajándékba ad azt, amit jogosan is megszerezhetek?

Határozottan nem úgy ment a dolog, ahogy Sebastian eltervezte. - Na, állj félre. Amíg beszélgetünk mások is felérnek. Ha a lány könyörtelen lehetett, miért ne lehetne is - felkészült rá. - Nem maradt több amulett. Enyém az utolsó három közül. A lány ajka szétnyílt. - Sejtettem, hogy adódhatnak gondok, és valamivel nyomást kell gyakorolnom rád. így hát a szirént és egy törpét is a mögöttünk lévı barlangba teleportáltam. Csak egyetlen díj elérhetı a számodra: az, amit ajándékként fogsz elfogadni tılem. Épp ekkor lépett ki Lucindeya, a szirén, a szíve fölé helyezett amulettel. Ami nyomban eltőnt. Egy pillanatra a levegı tőz és nedves fa illatával telítıdött. - Kösz, vámpír. Ne felejtsd el, amit mondtam - búgta a szirén, azután diadalmasan Kaderinra nézett. Lucindeya bizalmasan elárulta a férfinak, hogy Kaderin utálja, ha kisegítik a szorult helyzetekbıl. Sebastian azt gondolta, a szirén egyszerően nem akarta, hogy egy vámpír segítsen a riválisának, de az közölte, hogy boldogan végignézné, ahogy Sebastian meghódítja Kaderint, mert „semmi se alázhatná meg jobban Kaderin ıméltóságát, mint az, ha egy piócába zúg bele". Megesküdött a Szövetség könyvére - amit ı és a kobold láthatólag nagyon komolyan vett: a legbiztosabb módja annak,

hogy örökre elveszítse Kaderint, ha megpróbál segíteni neki, különösen valami fizikai erıt igénylı versenyszámban. így aztán, amikor észrevette a sziklára mászó Kaderint, vissza kellett fognia magát, nehogy a csúcsra teleportálja, pedig egészen beleizzadt az aggodalomba. Aztán látta, hogy kivágódik oldalra, mint egy rongybaba. Kaderin a szirénre meredt, majd odafordult a vámpírhoz: - Reménykedj, hogy Cindey nem fog dalra fakadni elıtted, hacsak nem akarsz az ölébe lenni. - Kérlek, valkőr! - vágott közbe Lucindeya, miközben a lemászáshoz szükséges felszerelést pakolta ki a zsákjából. - Mintha pont azért köszörülném a torkomat, hogy elcsábítsak egy vámpírt. Sebastianra villantotta mosolyát, miközben kampót vert a sziklafalba, és ráakasztotta a kötelét. - Meg ne sértıdj, vámpír! - kiáltotta, azzal ereszkedni kezdett lefelé. Amikor Lucindeya eltőnt a szemük elıl, Kaderin Sebastiant kereste a tekintetével, és a szeme elkerekedett. A vámpír éppen megfordult, és a hosszú jég-alagútból kitotyogó koboldot leste, akinek vidám füttyentése visszhangzott az egész szakadékban. Amikor Sebastian megkérdezte a koboldot, hogy Kaderinnak van-e férje vagy gyermeke, a törpe közölte, hogy a valkőr

tudvalevıen hajadon, és „még nem hozott világra utódot". Sebastian nem tudta, mennyi hitelt adhat a kobold szavainak, mivel elıtte már arra is megesküdött, hogy Kaderin nem szokott enni vagy inni - soha semmit. Sebastian visszafordult és látta, hogy Kaderin kıvé dermedten figyeli a közeledı törpe minden mozdulatát. Pont, mint amikor egy ragadozó a prédáját lesi. Anélkül, hogy szemét levette volna a gnómról, Kaderin megszólalt: - Tudod, hogy a koboldokat majdnem annyira győlölöm, mint a vámpírokat? És Cindey volt a legkeményebb ellenfelem az utolsó Kupán. - Ekkor végre felnézett Sebastianra. - Szóval, ha azt akartad, hogy bepöccenjek, sikerült elérned. - Nem ez volt a szándékom. A felhıtlen égen hatalmas villám cikázott át. Sebastian most már tudta, hogy a valkőr bocsátotta ki. - Tarthatatlan helyzetbe hoztál. Lehúzta a kesztyőjét, és olyan közel ment a vám pírhoz, míg végül a lábujjuk összeért. - És tudod, hogy még mit tettél? - emelte finom kacsóját Sebastian arcához, és karmai domború felével gyöngéden megsimogatta. A férfi már-már lehunyta a szemét, amikor Kaderin folytatta. - Alábecsültél egy valkőrt.

Hirtelen egész apróra összekuporodott, egyik lábát kinyújtva megperdült, és hágóvasát a kobold torkába döfte. Ekkor közelebb billent a csapdába esett teremtéshez, karja elırelendült, lábát visszarántotta, ezzel a nyomorultat el is eresztette. Egy szempillantás múlva már talpon volt megint, az amulett a kezében. Sebastian szóhoz sem jutott. A nı unott tekintetet vetett rá, a talizmánt könnyedén egy ujjal átkulcsolta, és a szíve fölé tartotta, amíg... el nem tőnt. A kobold a földön vonaglott, és a torkát szorította, amelybıl sárga vér bugyogott. Amikor tovább hánykolódott, a valkőr türelmetlenül szusszant egyet - aztán lábát odacsúsztatta hozzá, s lepöccentette a sziklaperemrıl a sok száz méteres mélységbe. Ahogy Sebastian döbbenten rámeredt, a lány felszegte a fejét. Aztán, mint aki azt gondolja: „ha már egyszer itt vagyok...", kitépte a szirén kampóját a sziklából. Majd az eggyel lejjebb bevert horgonyt is sikerült kiráncigálnia s elhajítania. Sikoltást sodort feléjük a szél. Sebastiant megrendítette a lány váratlan gonoszsága. - Én voltam a felelıs ezért! - rivallt rá. - Tılem miért nem veszed el a díjat? - İket figyelmeztettem elıre - rántotta elı Kaderin a

jégcsákányait. - De legközelebb a tiédet is elveszem, ígérem. Azzal egyszerően leugrott a peremrıl. Sebastian utána vetette magát, hogy elkapja, de nyoma veszett. Aztán

megpillantotta

százötven

méterrel

lejjebb,

ahogy

csákányaival lecsap egy kiszöge-lésre. Mire Sebastian arra a peremre teleportálta magát, a lány éppen ellendült onnan, s mielıtt a férfi elkaphatta volna, újabb zuhanórepülésbe kezdett, majd jóval lejjebb újra megkapaszkodott. Hangos sóhajtás tört fel a férfiból, és lehanyatlott, amikor látta, hogy a lány a hegy lábához ér.

Kaderin felpillantott rá, majd elhajítva csákányait a jármőhöz szaladt.

15

Kaderin felnyögött, amikor meglátta, hogy a kobold egyenesen a hójáró tetejére zuhan, V-alakban behorpasztva, és most is ott hever eszméletlenül. És Lucindeya? Kaderin elhaladt mellette háromszáz méteren, a szirén ujjával egy sziklába kapaszkodott éppen, és az emberek által „holtnak" titulált nyelveken átkozódott: - Nem hittem volna, hogy ilyen korán elkezded, te villamos ribanc! De benne vagyok! - Hé! - kiáltott Régin. - Mi esett a tetıre? Ilyesmire nem érvényes a biztosításom. Hihi. Kaderin a megerıltetéstıl ühegve bevágódott a vezetıfülkébe. - Csak menj! - mondta, s az ablakhoz nyomta a fejét, majd nyakát tekergetve próbálta megkeresni Sebastiant a karcos üvegen keresztül. Csak idı kérdése volt, hogy felbukkanjon. - Nem szedhetnénk le azt a kibaszott akármicsodát a tetırıl? Tudod, hogy megint tisztára aerodina-mikusak lehessünk. - Kobold - közölte Kaderin elutasítón. Még mindig nehezen

kapott levegıt. Erre Régin kitárta az ajtót, felnyúlt, és vakon matatni kezdett a tetın. A bokájánál fogva lecibálta a nyöszörgı koboldot, és jó messzire elhajította. - Tedd a verdát sebességbe - rivallt rá Kaderin. - És készítsd elı a kardjaidat. Régin fegyverei inkább finom mívő vadásztırökre hasonlítottak, melyeket dupla tokban viselt keresztbevetve a hátán. Elég rövidek voltak ahhoz, hogy a fülkében is használni lehessen ıket. Régin azonnal engedelmeskedett, s körbepillantott az ellenséget keresve. - Vámpír! - lihegte Kaderin. - És rögtön... Kaderin hökkenten pattant fel, amikor Sebastian alig félméternyire az autótól megjelent. - Itt van! Amikor a vámpír a vezetıfülke hátsó ülésére teleportálta magát. Régin teste megfeszült, és lassan elfordult. A Szövetség bármely más élılénye e baljós, támadásra készülı mozdulatok láttán tudta volna, hogy vége az életének. Lehet, hogy Kaderin képtelen megölni, de Régin vidáman megteszi. Kaderin hirtelen úgy érezte, nem szívesen nézné ezt végig.

Hiába ölt meg és látott mások által elpusztítani annyi vámpírt, ennek a példánynak a közelgı halála valahogy... felidegesítette. - Kadi cica - búgta fenyegetı hangon Régin. - Hát hoztál nekem egy kis szuvenírt? Itt úgyis kezdtem kifogyni az agyarakból. Régin kardjai úgy fogták közre Sebastian nyakát, mint egy nyesıolló két éle. És a lány kezdte össze-, zárni ıket. Ám a legutolsó pillanatban a férfi harminc centivel odébb teleportálta magát. A két penge csak a levegıt kaszabolta, és fémes pengessél egymásra csattant. Vagy ez a vámpír a leggyorsabb teleportáló, akit valaha láttak, vagy eleve nem materializálódott teljesen. - Versenyzıt nem szabad megölni - világosította fel Sebastian az ifjabb valkőrt dühítı nyugalommal. - Én még nem versenyzem, pióca - vágott vissza szóval és karddal egyszerre Régin. - Csak sofır vagyok. De a potyautas hanyag eleganciával ismét arrébb szívódott. - Próbára teszed a türelmemet, kis hölgy - szólt oda Reginnek, majd egy búcsúpillantást küldött Kaderin felé. - Ma éjjel, Kátya. Azzal eltőnt. - A francba! - csattant fel Régin. Aztán mintha kezdett volna leesni a tantusz. Meg az álla. Kaderin felé fordította arcát. - Kátya? - kiáltott fel, miközben az egyik kardot élezte.

- Fogd be! Nem akarom hallani. - Egy vámpír becenéven szólított! És milyen szexi becenéven! Kaderin elutasítóan intett. - Azt hiszi, hogy én vagyok az... arája. Régin visszadugta a kardokat a hüvelyükbe. - Tényleg? Nem mondod! - ámuldozott a zárt térhez mérten túlzott hangerıvel. - Úgy látszik, ez fertızı. Megrántotta a sebváltó kart, hogy megint tizenöt kilométer per órával repeszthessenek. - Fertızı? Miért mondod ezt? Heléna miatt? Heléna törvényszegése hetven esztendeje esett meg. Hát már sohasem fogják túltenni magukat rajta? És ha nem, mit csinálnának, ha kiderülne, ami Kaderin és Sebastian között történt? - Heléna. Ja. Ki más? - dörmögte Régin újfent elkomorodva. Mi a terve veled a piócának? Régin úgy vezetett, mint egy profi teherautósofır. Egyik keze a volánon hat óránál, a másik meg a seb váltón. - Segíteni akar nekem, hogy megnyerjem a Kupát. Régin felhördült. - Na, majd pont egy ilyen fontos ügyben bíznál meg egy piócában! - Régin egyenesen belehajtott egy hóörvénybe, meg se próbálta elkerülni. - Amikor egyedül bennem bízol, csak tılem

fogadsz el segítséget! Hatalmas buborékot fújt a felindultságtól. - Egészen úgy beszélt veled, mintha már jogot formálhatna rád. Csak nem... hagytad, hogy... becsempéssze a... lompost? - Nem! Nem feküdtem le vele! - mondta ıszintén Kaderin, remélve, hogy sikerült kellı mértékő felháborodást csempésznie a hangjába. Köszönöm nektek, istenek, hogy nem jutottunk olyan messzire. És soha nem is fogunk. így mindig letagadhatom, hogy... - Mit értett azon, hogy ma éjjel? Nem is tud megtalálni. Ami azt illeti, képes lehet rá. - Nem hinném. Régin. Semmi szín alatt. A személyre szóló teleportálás lehetetlen. A vámpírok nem rendelkeznek ilyen képességgel. Mégis, már annyi meglepetést okozott neki a férfi. Kaderin tudta, hogy rendkívüli. Ha valóban el tud jönni hozzá, épp ma éjjel teszi? - Mit fogsz csinálni, ha a jövıben újra szembekerülsz vele? - Nem tudom - ismerte be Kaderin. - A verseny miatt nem ölhetem meg. - Akkor ejtsd foglyul. Ha nem olyan öreg, elég egy erıs lánc is. Vagy ejts rá egy sziklatömböt. A lábára. Akkor majd nem tud mozogni. - Hacsak ki nem szabadítja a lábát úgy, ahogy Emma lykae-je.

Régin megborzongott. - Juj, ettıl libabırös leszek. Kaderin eddig nem is nagyon gondolkozott el Lachlain cselekedetén. Most azonban az ötlet, hogy valaki szándékosan amputálja saját csapdába szorult lábát, hogy aztán kimásszon a vámpírok

katakombájából,

és

odafent

megkeresse

társát,

valamelyest... romantikusnak tőnt elıtte. Vajon Sebastian is megtenné ugyanezt ıérte? - Rosseb! - Hát persze. - Mi az? - kérdezte Régin. Amikor Kaderin csak a fejét rázta, azt mondta. - Veled maradok ma éjjel. Talán a holnapi versenyen is körülnézek. Régin azt mondta Sebastiannak, hogy még nem versenyez. Kaderin tudta, addig kell tisztáznia ezt a dolgot, amíg Régin nem kapcsolja be a zenét. Már megint. -

All... my... friends... know the low rider.

Kaderin a homlokát masszírozta. Tehénkolomp. Mennyit lesz képes még elviselni? Kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy inkább tőrné a tenyérbe mászó vámpír vegzálását, mint hogy még huszonnégy órát eltöltsön Reginnel.

Nincs több tehénkolomp. Azt hiszem, egyedül is megoldom.

Elsı

kalandtúrájának

totális

kudarca

után

Sebastian

visszateleportálta magát kincses ládáihoz, hogy újabb aranyakat vételezzen, mivel úgy gondolta, valószínőleg több pénzre lesz szüksége, mint eredetileg feltételezte. Érzései szerint ez az udvarlás el fog... húzódni egy darabig. Ahogy

ledobálta

magáról

a

több

réteg

ruhát,

hogy

hozzákészüljön az ásáshoz, egyik zsebében megérezte az amulettet. Vállat vont, elıhúzta, és a szíve fölé helyezte. Ellátottá a száját, amikor eltőnt. A rohadt i életbe, ez nála is mőködik? A templom tüzének illata betöltötte a sós balti-tengeri levegıt. Késıbb... egyszerően csak erre kell gondolnia. Megragadta a lapátot, amelyet szándékosan elöl hagyott, és miközben ásott, arra gondolt, képes lesz-e valaha elfelejteni a látványt, amikor Kaderin gégén döfte azt a nyájas kinézető, öreg koboldot. Emberként Sebastian megölte ellenségeit, és kegyetlenül bánt velük. Mégis azt kívánta, bárcsak ne látta volna, hogyan - milyen

gyorsan, gondolkodás |j nélkül, szinte megszokásból - támadott a lány. Bár látott már asszonyokat erıszakhoz folyamodni háborúban, hogy megvédjék a szeretteiket, ekkora kegyetlenséget nınél nem tapasztalt még soha. Megértette,

hogy

nem

hasonlíthatja

Kaderint

korának

asszonyaihoz. Egyáltalán: emberi lényekhez. Húgai elájultak volna, ha egy bogarat kell eltaposniuk. Mint ahogy a hegymászás puszta gondolatától is. Sebastian tudta mindezt, de ettıl semmivel se lett könnyebb Kaderin kegyetlenségét feldolgoznia. Attól tartott, arája kifejezetten élvezi a dolgot. Jó mélyre leásott, de semmit se talált. Homlokát ráncolva még lejjebb nyomta a lapátot. Még mindig semmi. Olyan erısen szorította a lapát nyelét, hogy az szilánkjaira hullott, szétporladt a kezében. A ládáknak nyomuk veszett.

Kaderin elégedetten hátradılt a repülıgép állítható támlájú bırülésén, örült a sikerének. A mellette lévı szék üres volt, ugyanis Régin a repülı padlóján feküdt, és lábát az ülés karfáján pihentette. Úgy tervezték, hogy Kaderint kiteszik a riói repülıtéren, aztán

Régin hazarepül New Orleansba. Igenis, Kaderin elégedett volt. Mindegy, hogyan történt, az élen áll. Vagy legalábbis holtversenyben Cindey-vel és azzal a gyökér vámpírral. Milyen dolog, hogy a vámpír a legelsı kupanapján a maximumot teljesítette? Kibírhatatlan. De legalább Bowen nem volt ott. És a következı legerısebb feladvány csak kilenc pontot ér. - Tényleg szívesen veled maradok, ha kell - ajánlkozott Régin immár ötödjére. - Mi lennénk a legmenıbb csapat, amelyik valaha indult. - Az elsı Kupámon próbáltam csapatot szervezni - válaszolt Kaderin. - Sajnos a Mysttel való együttmőködés nézeteltérésbe torkollott. Méghozzá olyanba, melynek során Myst majdnem letépte a fejem hátulról, én meg a hajánál fogva hajítottam ki. Bocs, Régin, de azóta mindig egyedül dolgozom. Különben meg ez az amulett kezdetnek nagyon jó. Tizenkét pont a nyolcvanhétbıl. - És mi van, ha a vámpír újból rád talál? Ha Sebastian azon a sziklaperemen igazat mondott, Kaderin úgy számolt, hogy ez hamarabb bekövetkezhet, mint Régin gondolja. - Biztosan kifundálok valamit, amivel ártalmatlanná tehetem. - Hol adtál neki vérszemet? Oroszországban? - Amikor Kaderin bólintott. Régin tovább kérdezısködött. - És teleportált, mielıtt megölhetted volna?

Kaderin elvörösödött. Nem, éppen csak rámásztam. - Nem volt nálam a korbácsom - hamukázott, bár közben még mindig az

igazat

mondta.

Úgy érezte,

ezzel

az

erıvel

szégyenbélyeget is viselhetne. Vagy egy pólót a következı felirattal: „Vámpírral csókolóztam. És élveztem." - Régin, miért akarsz annyira segíteni nekem? Mintha mindenáron le akarnál lépni New Orleans-ból.. Régin idegesen babrált az iPodjával. - Nix figyelmeztetett, hogy... İrjöngı Aidán hamarosan visszatér !' - A berserkered? Régin egyszer megcsókolta Aidant, bár nem lett volna szabad, ugyanis Régin csókja olyan hatású, mint a legerısebb misztikus narkotikum, és ugyanúgy függıséget okoz. A berserker még azután is hogy elesett a csatában, szembeszállt a halállal, hogy egy másik életben újra megkereshesse a lányt. Sıt, azóta már legalább háromszor reinkarnálódott, és olyan ádázul epekedett Régin után, hogy végül a 2.0-s átokkal sújtották, vagyis öröklétig tartó folytonos reinkarnálódásra ítéltetett. - Nem az én berserkerem - tiltakozott Régin. - Akkor minek neveznéd? Régin vállat vont.

- Minek hívnád azt, ha valaki állandóan rád talál, aztán mindig eszébe jut, ki volt azelıtt, végül valahogy megint megöleti magát valamiféle harcban, amit teérted vív? - Társasjátéknak - kacsintott Régin. - Nem most mondtam? Kaderin a szemét forgatta. - Akkor nem kéne inkább New Orleansban lenned, hogy felkészülj a következı menetre? Régin félrenézett, és halkan megszólalt: - Az jutott eszembe, hogy ha most nem találna rám, akkor talán betölthetne a harmincötöt. Kaderin nem tudta mire vélni Régin váratlan elkomolyodását. - Most mit kezdjek ezzel? - Szemét vagy, tudsz róla? - És mi van, ha az orosz Iván volt a berserkered, csak nem jöttél rá. Régin a plafont bámulta. - Mindig felismerem. - Miért nem fogadod el? Vesd magad a karjába. Freya megtanította az idısebb valkőröknek, hogy onnan tudhatják meg, ki az igaz szerelmük, ha az illetı átöleli ıket, és ık úgy érzik, örökké a karjai között szeretnének maradni.

- Megvan rá az okom - emelte fel az állát Régin, noha még mindig a padlón feküdt. - Számtalan bonyolult okom van rá. - Egyet mondj. Régin a féltestvére szemébe nézett: - Oké. Egy tuti Regin-féle ok. Egy ilyen helyzetben meg kell kérdezned magadtól: megéri a pofon a svungot? - Látva Kaderin értetlen arckifejezését, hozzátette: - Megéri a torta a sütést? - Á, szóval nem éri meg? - Már csak azért sem, mert semmi kedvem belezúgni egy halandóba, és aztán azon görcsölni mindennap, hogy egy pillanat alatt meghal, én meg élhetek tovább az idık végezetéig. És senyvedhetek, amíg újra visszatér - rázta meg a fejét határozottan. Nem éri meg a macerát. - Értem. Jobb lemondani egy kis örömrıl, ha ezzel megelızhetsz egy csomó fájdalmat. Kaderin nagyon is értette. De akkor miért fogadta el az örömöt Sebastiantól, ha tudta, hogy utána kegyetlenül meg fogja szenvedni? - Pontosan! Puszta önvédelem. A házban senki sem érti meg. Mind azt akarnák, hogy a pillanatnak éljek. Nix azt tanácsolta, keressem meg a berserkert, és dugjak vele egy nagyot - sóhajtotta csüggedten. - Errıl jut eszembe. Most, hogy lemegy rólad az átok,j|

már te is fogsz pasizni? Azt dumálják a csajok oda-haza, hogy ezer éve nem volt részed egy kis etyepetyében. Kaderin nem látta értelmét a tagadásnak. Már az áldás bekövetkezte elıtt is olyan bizalmatlan és óvatos volt, hogy csak kevés szeretıre tett szert. - Nem vagyok olyan önzetlen, hogy belemenjek egy „kis etyepetyébe", ha nem kapok érte cserébe semmit. Nem is érzek vágyat rá. Hazudsz, hazudsz, hazudsz. - Lehet, hogy késıbb majd fogsz - mondta Régin viccesen a pilláját rebegtetve. - Szóval, milyen az eseted? Vagy milyen volt? Egyáltalán emlékszel még rá? Hogy milyen volt az esete? Kaderin pironkodva hessegette el az elsı eszébe ötlı gondolatot. - Soha nem tudtam ellenállni a disznópásztoroknak. Régin felnevetett, és amikor Kaderin is halkan kuncogni kezdett, így kiáltott: - Ez olyan fura! Amióta csak élek, sıt elıtte is, olyan baromi érzéketlen voltál. Nem is tudtalak másmilyennek elképzelni. Elismeréssel nézett társnıjére és kijelentette: - Tök jó arc vagy, amikor éppen nem elektrosokkolnak az istenek.

16

Sebastian érméi, az aranya, minden gazdagsága eltőnt. Felszegte a fejét, agyarai kiélesedtek. Nikolai. Csakis ı lehetett. A földre hajította a lapátnyél maradványait. Vérzı kezét ökölbe szorítva a Blach-mount-kastély belsejébe teleportálta magát, ahol szobáról szobára járva alig vett észre valami változást. Végül a nagyteremben kötött ki - ott, ahol ı és a többi családtagja meghalt. Nikolait láthatólag megdöbbentette a viszontlátás - már azelıtt, hogy az arcán elcsattant volna az elsı hatalmas ütés. - Hol az istenverte aranyam? - üvöltötte Sebastian egy újabb fájdalmas ökölcsapás kíséretében. - Eltettem - hajolt félre a további ütések elıl Nikolai... pontosabban nem viszonozta ıket. - Biztonságba helyeztem. - Ehhez nem volt jogod! Csak azért csináltad, hogy muszáj legyen találkoznom veled. - Igen - felelte Nikolai egyszerően. Sebastian ökle megint meglendült, aztán elıreugrott, a falhoz taszította bátyját, és alkarját az állának feszítve leszorította. Mindez eszébe

juttatta

feltámadásának

éjszakáját

annak

minden

fájdalmával együtt. - Összecsapást akarsz? Úgy, mint akkor? Nikolai ugyanúgy, mint most, akkor se volt hajlandó visszaütni. Azon az éjszakán, ha Murdoch nem fogja le a kezét, Sebastian megfojtotta volna Nikolait. Csak ködös emlékei maradtak arról az idırıl, amikor halott volt, és mégis élı, nem lélegzett, nem dobogott a szíve, és csapdába zárta a félhomály. Elgyöngülve ébredt, és emésztı szomjúság kínozta - amit csak vérrel csillapíthatott. Elátkozott lett, mert a bátyja nem teljesítette kétségbeesett kívánságát, hogy meghalhasson a családjával együtt. A falba ütötte öklét közvetlenül Nikolai arca mellett. - Szörnyeteggé változtattál. - Megmentettem az életedet. - Aztán rögtön besoroztál volna a seregedbe. A halandóként vívott számtalan csata nem volt elég... azt akartad, hogy egy soha véget nem érı háborúban harcoljunk Konráddal együtt. - Mert érdemes harcolni benne. - Nem az én háborúm. - Még mindig olyan eszeveszetten győlölsz azért, limit elkövettem? - kérdezte Nikolai. - Emiatt nem jöttél vissza soha? Sebastian elengedte.

- Nem győlöllek - szólalt meg végül, maga is meglepıdve, hogy amit mond, igaz. - Semmi sem érdekel annyira, hogy győlöljem. Soha többé. A háromszáz év megtanított rá. Hátrálni kezdett. - Csak azt akarom, hogy maradj ki az életembıl. - Szeretnéd, hogy bocsánatot kérjek? Megkapod. - Nem kell a bocsánatkérésed... mert tudom, hogyha ugyanabba a helyzetbe kerülnél, újra megtennéd... Sebastian figyelmét egy nı vonta magára, aki most lépett be az ajtón. - Nikolai - pillantott a nı Nikolai arcára, aztán odafordult Sebastianhoz. - İ nyilván nem fog visszaütni, de én igen. Sebastian felismerve a vonásokat megkérdezte: - Valkőr? - Honnan tudod, mi vagyok? - kérdezett vissza a nı, majd odaszólt Nikolainak. - Dobog a szíve. És vér csörgedez az ereiben. Nikolai mindig tartózkodó volt, óriási önuralommal bírt. Vagyis még meglepıbb volt, hogy amikor pillantása a valkőrrıl visszatért Sebastianra, szemében fellángolt az indulat. Az elsı ütés úgy találta el Sebastiant, hogy még felkészülni se volt ideje. - Miatta? - üvöltött Nikolai. - İ dobogtatta meg a szíved? Sebastian visszaütött, és pontosan állcsúcson találta Nikolait.

- Nem - felelte szőkszavúan. Nikolai leeresztette az öklét, és hátrálva mély lélegzetet vett. - Rátaláltál az arádra, még mielıtt idejöttél? Sebastian szikrázó tekintettel törölte vérzı ajkát az ingujjába. - Bocsánat... azt hittem... - Csak mondd meg, hol az aranyam. Nikolai ujjaival beletúrt a hajába. - Nem így képzeltem ezt a találkozást, Sebastian. Sajnálom, hogy megütöttelek. Mellette elvesztem a lejem - intett a nı felé. De most már, hogy vér folyik az ereidben, te is megérted. Semmit se tudsz. - Sebastian, bemutatom Mystet. - Mindenfelé kerestünk - mondta a nı ugyanolyan akcentussal, mint amilyennel Kaderin beszélt. Bár a színeik teljesen eltérıek voltak, Myst haja vörös, szeme zöld, vonásaik hasonlítottak. Nagyon sokat hallottam már rólad. Sebastian üdvözlésképpen biccentett, aztán Nikolaihoz fordult. - Az arany. - Rendben. - Bár Nikolai arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, Sebastian elég jól ismerte ahhoz, hogy észrevegye rajta a keserő csalódottságot. - Volnál szíves követni? Miközben Nikolai apjuk egykori dolgozószobája felé vezette

öccsét, Myst is utánuk indult, és feszülten figyelte Sebastiant, mintha csak Nikolai testırének képzelné magát. Ha csak feleannyira volt kegyetlen, mint Kaderin, tökéletesen megfelelt a feladatnak. A dolgozószobát, ahová mindhárman beléptek, felújították, és redınyt szereltek mindegyik ablakára. - Nem hiszem el, hogy renováltatod Blachmoun-tot - jegyezte meg Sebastian viszolyogva. - Azt tervezzük, hogy itt fogunk lakni. Természetesen, téged mindig szívesen látunk – magyarázta Nikolai, majd hozzátette: - És ebbe a szobába bármikor teleportálhatod magad, ha gyors menedékre lenne szükséged. Ezek az ablakok napközben örökké sötétek. Mintha Sebastian valaha is ide akarna jönni. - Hogy találtad meg a ládáimat? - tudakolta. - Valamelyik éjjel úgy éreztem, mintha itt lennél a közelben. Nosza, átkutattam a birtokot, hátha a nyomodra akadok. Már nem is reméltem, hogy megtalállak, különösen... mostanában. Megköszörülte a torkát, és összenézett Mysttel. - Az, hogy felfedeztük a lapátot és a frissen ásott földet, nagy megkönnyebbüléssel töltött el..... - Mutasd az aranyam.

Nikolai ajka elkeskenyedett, de átment a hátsó falhoz, és kinyitotta a kis fali széfet. A téglák újak voltak körülötte, mintha valaki nemrég ki akarta volna tépni a falból. - Honnan tudtad, hogy mi vagyok? - kérdezte Myst, hogy elterelje Sebastian figyelmét. - Sokan összetévesztik a valkőröket a nimfákkal. Megrázta a fejét, és inkább csak magában dünnyögte: - Ki nem állhatom azokat a kis lotyókat. - Találkoztam már a fajtáddal - felelt a vámpír. - Hol? - kérdezte Nikolai, miközben kivett egy táskát a széfbıl. - Valahol - keskenyedett el Sebastian szeme, amikor Nikolai a táskát az íróasztalra rakta. - Értem - mondta Nikolai. - Az aranyad legnagyobb részét készpénzre váltottam és befektettem. Ebben az aktatáskában megtalálod

a

befektetési

portfoliókat

és

a

bankszámla-

információkat. Ez egy laptop, egy mőholdas telefon, egy észt személyi igazolvány... bár nem ártana mielıbb fényképet csináltatni hozzá... és hitelkártyák. Most ugyanolyan egzisztenciával rendelkezel, mint egy ember. Sebastian felfortyant. Bátyja mindent rohadt jól elrendezett, amit akart. - Nem volt hozzá jogod.

- Azt reméltem, hogy segíthetek neked. Nem biztos, hogy eddig olyan nívón éltél, amilyet megengedhettél volna magadnak. Te és Konrád gazdagok vagytok. - Tudod, hol van Konrád? - kapta fel a fejét Sebastian, mert nyomát vesztette öccsének közvetlenül azután, hogy vámpírként távoztak Blachmountból. Sebastian megtébolyodott az éhségtıl és az értetlenségtıl, de Konrád valószínőleg még sokkal rosszabbul járt. Nikolainak megnyúlt az arca. - Nem. Mindkettıtöket kerestelek. Te sem láttad mostanában? Sebastian némi habozás után megrázta a fejét. Pár héttel az átváltozásuk után látta utoljára Konrádot. Azon a legutolsó napon Konrád rejtélyesen beszélt azokról a feladatokról, amelyeket halandó korában félbehagyott, és azokról, amelyeket most, halhatatlanként elvégezhet. Alkonyatkor eltőnt, és soha többé nem tért vissza. - Mi van Murdochkal? - kérdezte Sebastian. Kíváncsi volt, életben van-e még, vagy meghalt. Hogy tulajdonképpen hány fivére is van. - Akár most rögtön elvihetlek hozzá. A megtagadók erıdjében van. Sebastian sötét pillantást vetett rá.

- Nahát, oda soha nem teszem be a lábam... akármennyire szeretném is látni. Myst lépett közéjük, hogy oldja a feszült pillanatot. - Miért haragszol annyira a múltbeli dolgok miatt? Szerintem inkább hálával tartozol Nikolainak. Ha ı nincs, arád soha nem lehetett volna a tiéd. Most sem az enyém. - Nem biztos, hogy az akkora nagy baj lenne - felelte, azzal fogta a táskát, és köddé vált. Az Atlanti-óceán partján, egy félreesı villában Kaderin feküdt az ágyán, és elkeseredetten bámulta a plafont. Szeretett volna csinálni valamit, de meg kellett várnia a tekercsek frissítését. Igen, cselekedni vagy aludni akart. Normálisan négy óra alvásra volt szüksége a huszonnégybıl, de ha arra kényszerült, napokig elvolt alvás nélkül is. Most azonban azt akarta, hogy az antarktiszi utazás után is százszázalékos formában legyen. A hegymászástól - és a leereszkedéstıl - minden tagja fájt, és tudta, hogy hamarosan igazi sérülések tömkelegét fogja beszerezni. Mégsem bírt elaludni. Pólója túlságosan szők volt mellben, ami megırjítette. Rühellt bármilyen ruhában aludni, de ma éjjel arra kellett felkészülnie, hogy esetleg társasága lesz. És a bérelt

luxushajlék finom ágynemője is zsákvászonnak tőnt saját lepedıihez képest. És ami még rosszabb, a hálószoba nagy volt, visszhangos és sötét. Túl sötét. Bár csatában rettenthetetlenek, a valkőröknek gyakran akadtak titkolt gyöngeségei. íjász Lucia folyton attól rettegett, hogy elvéti a célt, ugyanis azzal átkozták meg, hogy leírhatatlan fájdalmat kelljen kiállnia, valahányszor ez megesik vele. Níx attól félt, hogy meglátja elıre egy valkőr halálát, bár mind ez ideig nem volt ilyen eset. Régin, aki harci sikolyt hallatva elsıként rohant minden ütközetbe, szintén pánikolt... ı a kísértetektıl. És Kaderin? Ha egyedül volt, ligofóbiában szenvedett, vagyis a sötét, homályos helyektıl félt annak ellenére, hogy szinte tökéletesen látott a sötétben. Meredten bámulta a fürdıszobai villany kapcsolóját, érezve, hogy félelme megint visszatér. Újabb gyöngesége ütötte fel randa fejét az áldás elıtti idıkbıl. Felkelt, fölkapcsolta a villanyt, majd visszatért. A sötét lelkő valkőr éjjeli lámpával - hát ez ı. Zavaró csönd honolt itt, akárcsak londoni lakásában. A Val Hall valkőrtanyáján nıtt fel féltestvérei megnyugtató rikoltozása és a falakat remegtetı folytonos égzengés közepette. S a valkőrlányok egész éjszaka ki-be járkáltak a nyikorgó tölgyfaajtón.

Hirtelen dühödten az oldalára fordult, hogy rápillantson állandó ágyastársára - a kardra. Újabb dühroham, és megint hátat fordított neki. Magányos volt. Még most is az ı magánya kísértette, amit a rogyadozó kastélyban érzékelt azon a reggelen. Miért ne gondolhatna rá? Miért ne tőnıdhetne el a vámpíron? Nincs abban semmi. Például eltöprenghetne azon, hogy miért akart meghalni? Tán elveszített valakit, akit szeretett? Egy asszonyt? Ennek volna értelme. A harmincas éveiben járhatott, valószínőleg már nıs volt. Ha Kaderin elveszítene egy férjet, feltehetıen vonzaná a remeteélet. Tán a halál gondolatai is felmerülnek benne, ha ezáltal újra egyesülhetne a kedvesével. De ha házas volt, miért tőnt olyan furcsán bizonytalannak, mielıtt elıször megcsókolta ıt? Persze, az már jó régen lehetett, de mégis, volt valami nagyon tétova a viselkedésében. De aztán gyorsan visszatalált a nyeregbe. Néha azon kapta magát, hogy felidézi a vámpír csókjait, újraéli azt az egész reggelt. És ami még rosszabb, valahányszor eszébe jutott, hogy ı mit mővelt a vámpírral, nem csupán szégyenérzet töltötte el. Visszaemlékezett, hogyan lovagolt a hatalmas veszszın, és ettıl nedves lett a lába köze. Melle megduzzadt és fájt. Karmai begörbültek, hogy megmarkolják a férfit.

A változásokat, személyiségének átalakulását nem lehetett megmagyarázni. Azt hitte, egy isten vagy valami felsıbb hatalom megáldotta az érzéketlenséggel. Egyszerő varázslat nem tarthatott ennyi ideig, s különben is a valkőrök nem nagyon hittek a varázslatokban. Nem, egy rettentı felsı hatalom áldása szállt reá. Egy hatalomé, melyet a dörgı hangú vámpír iránti vonzalma közömbösített. A férfi elfojtott vadsága valahogy felébresztette régóta elhalt érzékeit. Talán ezért vonzódott hozzá annyira. Mert egyformák. De miért kellett épp most visszakapni a vágyait, amikor oly nagy a tét? A nem megfelelı kifejezés még közelítıleg sem írja le ezt az idızítést. Hátára fordult, s kezét becsúsztatta a pólója alá. De tenyerét túl lágynak érezte a mellén. Az ı keze oly igézıen kérges volt, mégis oly tétova eleinte, akár a csókjai. Durva kéz, élvezetesen kemény ajak, szenvedélytıl lángoló szempár. Az egész jelenség mintha egy szexsóvár álomból lépett volna elı, csakhogy Kaderinnak nem voltak ilyen álmai, mióta az érzéketlenség áldásában részesült. Most mégis fantáziált, és könnyőszerrel idézte fel az izmos férfitest összes részletét. Kaderin beharapta ajkát. Igazság szerint sok minden tetszett benne. Kevés szerelmi kalandja akadt - még

érzı korában is, mert nehezére esett megbízni bárkiben -, és a néhány közül, akiket az ágyába engedett, egy se volt halhatatlan. Feleannyi erejük sem volt, mint neki. A vámpír erısebb nála. Nem fog lefeküdni vele. Ha eljön. De hol a fenében marad el ily soká?

Órákba telt, míg Sebastian átrostálta az aktatáskában levı összes nyomtatványt és dokumentumot. Próbálván eligazodni a vagyonán, ha már egyszer megadatott. De az esze egészen másutt járt. Tudta, hogy Kaderin nem indulhat újabb trófeáért, amíg a lista frissítése nincs kész, ezért úgy hitte, nem fenyegeti semmilyen veszély. Mindazonáltal naplementekor beadta a derekát, és hozzá teleportált. Tágas hálószobában találta magát, mely egy magánház részének tőnt. Az óra hajnali fél négyet mutatott, ami azt jelentette, hogy a világ túlsó felére került. Ágy állott középen, s Sebastian annak lábához suhant, hogy lenézzen rá. Arája az ágy közepén aludt. Vajon megszokja-e valaha, hogy egyenesen hozzá repül? E képesség megszámlálhatatlan elınnyel járt.

Öntömjénezése rögvest elpárolgott, amikor meglátta, hogy a lány milyen nyugtalanul alszik. A hasán feküdt meztelen felsıtesttel, de a ragyogó hajzuhatag betakarta. Győrött póló hevert a fejénél. Egyik karcsú karját a mellette fekvı kard felé nyújtotta. Sebastiannak rossz érzése támadt. Vajon az ı látogatásától tartva fektette maga mellé a kardot, vagy élete mindig annyi veszélynek van kitéve, mint az elsı közösen töltött napjukon? Mert ha így van, Sebastian soha többé nem merné szem elıl téveszteni. A lány szeme gyorsan mozgott a pillák alatt, he- i gyes füle meg-megrándult, mintha a veszélyes hangokat próbálná kiszőrni. Vajon az ellenség közelgı lépteit figyeli? Zihálva lélegzett, mint a fiatal állatok alvás közben. Ujjai a kard markolatára kulcsolódtak, s ezt látva Sebastian szíve összeszorult. Csak akkor védelmezheti aráját, ha az hagyja. A lány meglepı módon megnyugodni látszott a jelenlétében, így aztán Sebastian leoldotta kardszíját, levette kabátját, és egy közeli padra fektette. Most, hogy szabad volt nézegetnie, szinte felfalta a tekintetével. Soha nem gondolta volna, hogy egy nı háta ennyire ingerlı lehet. Szerette volna átölelni karcsú vállát, és magához húzni,

hogy

végigcsókolja

gerincének

finoman

csipkézett

árokvonalát. Sima, aranyszínő bıre hívogatóan csillogott. Olyan puha már

nem is lehetett, mint amilyennek látszott. Mormolt valamit álmában, változtatott kicsit a helyzetén, és fejét a másik irányba fordította. Térdét felhúzta, amitıl a lepedı lecsúszott róla, és elıvillant a kis, rózsaszín nadrág, amit viselt. Szára kissé elállt, árnyékában Sebastian lopva bepillantást nyerhetett a nıi hús titkába, és felnyögött. Szıke volt ott is, tökéletes és gyönyörő. Istenek szülötte? Ehhez kétség sem férhet. Muszáj volt megérintenie és megcsókolnia. Szájjal még egyetlen nınek sem csinálta, bár sokat fantáziált róla halandó korában. Alig tudott úrrá lenni reszketésén már a puszta gondolattól is. Kıkeményen meredı szerszámmal hajolt elıre...

17

Nem, Kaderin soha nem álmodott, mióta az érzéketlenség áldásában részesült, ezért még alvás közben is meghökkent, amiért azt álmodja, hogy a vámpír épp szétfeszíti a lábát. Ja, persze, hisz ez csak álom. Bőnös álom. Soha nem lennék képes egy vámpír Jelenlétében aludni. Engedte hát, hogy az álombéli vámpír tovább fogdossa. Elragadtatással figyelte a férfi szaggatott lélegzetét, ujjait, amint végigsiklanak combjának belsı oldalán. Álmában a férfi keze remegett és forró volt, az egyiket Kaderin fenekére tapasztotta, a má-j síkkal félrehúzta a bı selyembugyit. A vámpír sípolva szívta be a levegıt. Hogy lehet egy álom ennyire reális? Erre ı nem emlékezhet! Hogy érezheti a fölébe hajló férfitest ágyra nehezedı súlyát? Megcsókolja ıt? Pont ott? A vámpír reszelıs hangon így szólt: - Érezni akarlak a számon... Kaderin szeme tágra nyílt. Oldalt penderült, szabad keze lecsapott a kard markolatára, és felfelé döfött. A penge közvetlenül a férfi álla alatt fúródott át a lepedın. Kaderin a kardra

támaszkodva a hátára fordult, és felült az ágyban. Lihegett. Félmeztelen volt, az átélt izgalomtól kába, levegı után kapkodott - és éppen elıtte a vámpír hatalmas erekciója készült szétrepeszteni a nadrágot. Nyelt egyet, elkapta róla a tekintetét, de rögtön megbánta, mert így a vámpír kéjtıl lángoló szemébe kellett néznie, amitıl a maradék józan esze is elszállt. Amikor azonban a férfi pillantása fedetlen keblére tévedt, Kaderin megrázta magát és megütötte. - Rendben - emelte fel kezét a vámpír megadóan - Lehet, hogy megérdemeltem, amiért álmodban megérintettelek, de tudd meg, azt hittem, ébren vagy már. - Mióta vagy itt? - kérdezte Kaderin vékony hangon. - Majdnem tíz perce. Kaderin oldalt pillantott, és meglátta a padra fektetett kardot meg a mellé hajított kabátot. Kis híján leesett az álla. - Lehetetlen. - Arám, folyton olyan dolgokra mondod ezt, amik már megtörténtek. Ez nem fért a fejébe! Nem akadt még vámpír a világon, aki öntudatlan állapotban látta volna. Mindig éberen aludt, megtanulta a sok csatában. Mégis kénytelen volt beletörıdni, hogy aludt - és álmodott -, mialatt egy pióca cicázott vele!

Mi olyan különleges ebben a vámpírban? Miért nem tudom beledöfni

a

kardom!

Egyetlen

apró

csuklómozdulattal

harcképtelenné tehetné. Utána egy könnyed suhintás a fejére. De a verseny miatt nem képes rá. Hát hogyne, csakis az a nyomorult verseny akadályoz. Persze adódott volna tökéletesen kielégítı magyarázat is arra, hogy miért nem tud kárt tenni benne, Csakhogy arra gondolni se akart - nem tehette. Különben vége lett volna mindannak, ami eddig az életet jelentette. - Már nem állok így itt sokáig, Kátya - mondta a vámpír nyugodtan. - Azonnal hátat fordítok, ha szerétnél felöltözni. A vámpír, aki úriember. Kimérten, halkan ejtette ki a szavakat, de Kaderin érezte, hogy alig bír uralkodni magán, mintha azt latolgatná, ne ragadja-e el a lánytól a kardot, azután ne győrje-e maga alá az ágyban. Hogyan reagálna ı erre? Maga is szerette volna tudni. A kiszámítható, a fegyelmezett Kaderin most csapongott. A férfi leplezetlen csodálata levette a lábáról. Az ıshazában, ha kitört a vihar, a tengert vad színekkel festette be, sötét árnyakkal szabdalta fel, majd szénfeketébe borította. Hát, valahogy így ragyogott a vámpír szeme a sötétben. Mint tomboló vihar a tengeren.

És felmerült benne egy bárgyú gondolat. Mindig is szerettem a vihart. Magában megrázta a fejét. Minden egyes pillanatban, amit a vámpírral töltött, akinél kívánatosabb férfit valószínőleg még nem hordott hátán a föld, Kaderin a tőzzel játszott. És nem csupán a férfi vágyai, de saját érzései miatt is: örült, hogy rekedt hangját hallhatja, izgalom járta át a másik sóvár pillantásától, elégedett volt, amiért nincs többé egyedül a szobában. Egy örökkévalóságon át figyelte, hogy körülötte mindenki az érzések rabjaként esztelenül és oktalanul viselkedik. Most ı is egy lett közülük, és ebben nem volt gyakorlata. Sodródott. - Felöltözöm - eresztette le kardját, fölállt, s maga elé kapva ingét ellejtett a vámpír mellett. Biztosan elıvillant a melle, mert a férfi leplezetlenül felnyögött. Ahogy átment a táskájához, a fenekén érezte a másik mohó tekintetét. Amint elég idıs lett ahhoz, hogy újsütető halhatatlanként elhagyja Valhallát, észrevette, hogy a férfiak izgatónak találják a hátsó felét. Most szándékosan jobban ringatta csípıjét. A vámpír feltüzelte. Megfordulni nem ér. A vámpír érdes hangján megeresztett egy káromkodást észtül, és a lány rögtön tudta, Sebastian nem is sejti, hogy ért ezen a nyelven. A valkőr valamiért azt hitte, a másik sohasem fog így beszélni

elıtte. - Kátya - hallotta a háta mögül. - Mibe kerülne, ha visszajönnél velem az ágyba? Kátya! Hátraszólt: -

Nem ez a nevem. És nincs az a pénz.

Önkényesen megváltoztatni egy nevet, amit húsz évszázados tisztelet és megbecsülés övez - arcátlanság! Büntetésbıl nyújtott térddel hajolt elıre, hogy a bıröndjére tegye a kardját és elıásson egy sportmelltartót, amit az inge alá szándékozott felvenni. Amikor kiegyenesedett és hátralesett, Sebastian épp átszellemülten a szája elé kapta a kezét. Pedig bárki azt hihette volna, hogy mindjárt a vállára kapja, és az odújába teleportálja a lányt. Vajon milyen lehet lefeküdni egy Sebastianhoz hasonló hímmel? A gondolat, hogy alávesse magát egy domináns hím kényének-kedvének, aki egyetlen dolgot akar tıle... bizsergetı volt. Még ha soha nem fog is megtörténni. Háttal a vámpírnak belebújt a ruháiba. - Meg kell értened, soha nem fogok lefeküdni egy olyannal, mint te. Kaderin épp idıben fordult meg, hogy lássa, midképp borul el erre a férfi tekintete.

- Egy olyannal, mint én? - készült a feszültség kitörni belıle. Lehet, hogy Kaderin szavai láthatatlan rést ütöttek a vámpír páncélján? - Én gyilkolom a vámpírokat, nem kefélek velük. - Akkor lefeküdnél velem, ha nem volnék vámpír? - A kérdés, a téma, hogy a lány kívánja-e, tényleg nagyon fontos volt a vámpírnak. Kaderin felszegte a fejét, túlzott alapossággal végigmérte. A férfi láthatólag még a lélegzetét is visszafojtotta. Most mit feleljen? Ismerje be hangosan a vámpír iránti szégyenletes vágyakozását, vagy zúzza szét az egóját? Miért törıdne az utóbbival? Mert nem születtem kegyetlennek. - Találsz bármi vonzót bennem? - kérdezte nagyon pökhendien, de a hangja elfúlt, és Kaderin megérezte benne a bizonytalanságot. Egy szempillantás alatt megértette, hogy valamikor egy nı, aki közel került hozzá, súlyosan megsebezte. És most a gyengeségét feltárta Kaderin elıtt. Sebastian tétova lépést tett elıre. Ugyanezt tette a várkastélyban és a templomban, visszafogta magát, amikor pedig nyilvánvalóan közeledni akart. Ez a vámpír kifejezetten testi lény, még ha nincs is tisztában vele. A másik két esetben öntudatlanul olyan helyzetbe hozta önmagát, hogy minél kevésbé legyen ijesztı a lánynak, ezért

viselkedett oly tartózkodóan. Ha nyugodt volt, teste szinte alig mozdult. hosszú, izmos karjával nem gesztikulált, nem járkált le-föl hatalmas léptekkel. Mozdulatlanságba merevedett. Ha nyugalmát feldúlta valami - például a vérfarkas támadása -, elképesztı gyorsaság és mértéktelen agresszivitás jellemezte. Bizonyára halálra rémítette a nıket annak idején. Akkoriban kevés férfi nıtt meg két méteresre, és növesztett vasalódeszka mérető vállat. De Kaderin elıtt nem kellett azzal bajlódnia, hogy kevésbé félelmetesnek mutatkozzon, mint amilyen. A gyönyörőség, amit a hatalmas test látványa a lánynak szerzett, valószínőleg az egyetlen magyarázata volt annak, hogy Sebastian még mindig él és nem sok sebbıl vérzik. - Mit számít neked, hogy vonzónak talállak-e vagy sem? kérdezte végül a valkőr. - Szerinted én túl picike vagyok. - Nem - vágta rá gyorsan a vámpír, aztán szusszant egyet. - Csak meséket hallottam arról, hogy a valkőrök az amazonokhoz hasonló, drabális harcosok. - Természetes, hogy ezt mesélik. Ha te vagy az egyetlen túlélıje egy valkőrtámadásnak, mit fogsz mondani, ki verte ki a szart is belılünk: pár filigrán csaj vagy egy csapat nınemő szörnyeteg, akik közül bármelyik fél kézzel felemel egy kisteherautót? Kaderin tudta, hogy hadarva és sok szlenget használva beszél,

de a vámpír pár másodperc múlva megértette mondanivalója lényegét, és elvigyorodott. Istenek, ez ugyanaz a mosoly volt, amit akkor villantott Kaderinra, amikor még egész testével rajta vonaglott rögvest azután, hogy tíz évszázad óta elıször ı juttatta el a csúcsra. - Ebben van valami - ismerte el Sebastian, majd elkomorodott, és csöndesen hozzátette: - Tudnod kell, hogy tökéletesnek tartom az alakodat. Félrenézett. - Nálad gyönyörőbbet nem láttam életemben. Ezt már Rióra templomában is el akartam mondani neked. Kaderin szívverése annyira felgyorsult, hogy attól tartott, a másik is észreveszi. A vámpír visszafordult a lány felé. - De még nem válaszoltál a kérdésemre. - Nehéz elfelejtkezni arról, hogy vámpír vagy - vallotta meg Kaderin ıszintén. - Istenem, bárcsak ne volnék az. Kaderin megvakarta az arcát. - Hmm. Ha nem akartál vámpír lenni, nem kellett volna innod egy vámpír vérébıl, amikor a halál küszöbén voltál. - Az átváltozás akaratom ellenére történt - mondta Sebastian

kifürkészhetetlen hangon. - Sebesült voltam, és nagyon gyenge ahhoz, hogy elég keményen harcoljak. Harcolt ellene? - Ki tette? - A... fivéreim. Ez érdekes. - Még élnek? - Kettı biztosan, a harmadikról semmit se tudok. Összeszorított ajakkal igyekezett úrrá lenni a felindulásán. Nem szeretnék... beszélni errıl. A lány vállat vont, mintha egyáltalán nem érdekelné az ügy, bár valójában igencsak kíváncsi volt, majd odament a vámpír kardjához, és kihúzta a hüvelyébıl. Csatakard volt. Rózsafa markolatába pikkelyeket véstek, és szokatlan hosszúsága lehetıvé tette, hogy gazdája két kézzel is foghassa. Az egyélő penge széles volt és hajlíthatatlan. Egyetlen csapással áthatolt a páncélingen, vagy kettéhasított egy embert. - Ezt hoztad ide? - nézett a vámpírra Kaderin. - Le akartál igázni? - Meg akartalak védelmezni, ha úgy hozza a szükség. A fegyver súlya és a szemmel látható elıvigyázatosság, ahogy tulajdonosa bánt vele, elismerést keltett a valkőrben.

- Csinos jószág. Egy kezdınek. - Kezdınek? Ez a kard éveken át csöpögött a vértıl... egészen a halálom napjáig. Egy észt, aki Oroszországban élt, akirıl messzirıl „lerítt" a nemesi származás, és aki állítása szerint évszázadok óta lakott abban a kastélyban. Bizonyára részt vett a nagy északi háborúban, amit Oroszország északi szomszédaival vívott. Rettenetes pusztítással járt. A lakosságot éhínség és pestis tizedelte, bár Kaderin sejtése szerint az elıtte álló férfi csatában esett el. - Elég jól értesz a kardokhoz, hogy megállapíthasd, milyen remek ez. Kaderin visszatolta a hüvelyébe, és lerakta a kardot. - Jobb szeretem a könnyő és gyors darabokat. D a te behemót termetedhez és harci stílusodhoz a nyers erıszak passzol. - Behemót? Szerintem meg nem árt, ha a fegyvert tartó karban van némi erı - védekezett Sebastian. - Igen, de az erı sose gyızi le a gyorsaságot. - Ezzel nem értek egyet. - Sok évet megértem - érvelt a lány. - Létezésem, tanúsítja a gyorsaság fölényét. - Csak mert még nem találkoztál a megfelelı behemóttal. Kaderin elfojtott egy mosolyt.

- Buta vámpír, bármikor elverlek, ha kiállsz ellenem. És meg ne sértıdj, véletlenül nem kard végzet veled - De igen. Ha annyira értesz a kardforgatáshoz mint állítod, már meg ne sértıdj, miért nem sikerüli halálra sújtanod az egyik legnagyobb ellenségedet? - Lehet, hogy megkíméltem az életed, most viszont nagy kedvem volna pár napra harcképtelenné tenni téged. Esetleg kinyeshetném valamelyik szervedet, aztán várhatod, amíg visszanı. Az legalább sohasem öregszik. Pedig dehogynem. Kaderin egyszer már megtette egy piócával ugyanezt - többször egymás után, míg bele nem fáradt. - Hogy hihetnék neked, Kátya? Úgy vélem, egyáltalán nem akarsz bántani. És ha akarnál, se tudnál. A lány odabillegett hozzá. - Vámpír! - Benyúlt a két nadrágszár közé, és keményen megmarkolta a férfi zacskóját, miközben mutatóujjának karmát a nadrág szövetébe mélyesztette. Sebastian szeme elkerekedett, és szélesebb terpeszbe állt, nehogy elzuhanjon. - Egyetlen körömpöccintéssel kasztrálhatnálak. - Rántott egyet rajta, és a férfi felnyögött a kéjtıl meg a fájdalomtól. - És dorombolnék közben.

18

Hirtelen megérezte a lány selymes ujjbegyét a nadrágjában. A hővös bır tapintásától összerezzent, de Kaderin biztos kézzel fogta. Miközben erısen markolta, a mutatóujjával simogatta. Sebastian a lány vállára tette a kezét, majd végighúzta a nyakán és a vállán. Bár nagyon hosszú idı óta most élvezhette elıször valakinek az érintését, Sebastian agyán mégis átvillant a gondolat: hogyan tudta ilyen könnyedén átszakítani a farmeremet? Valóban egyetlen pöccintessél. De a bırével csak nem fogja ugyanezt megtenni? - El kell menned, vámpír. Vagy jelentısen megvékonyítom azt a dörmögı hangodat. - Akkor csináld - közölte Sebastian. Még mindig'' fogva tartotta a lány mellének látványa. Meg az, ahogy elırehajolt. Mindenható úristen, önuralmának utolsó morzsáit is felemésztette, hogy ne ragadja csípın és hágja meg azon nyomban. És most? - Csináld, vagy szokj hozzá a jelenlétemhez. - Mibıl gondolod, hogy te fogod eldönteni, ez legyen vagy az?

Lehet, hogy új szemponttal szolgálhatok. A kis boszorkány mutatóujja tovább folytatta a simogatást, és a kéj hullámait bocsátotta a vámpírra. A ragadozó agya elborult, ami pontosan megfelelt Kaderin szándékának. Amikor a lány végre teljesen levette róla a kezét, Sebastian eltökélten nemet intett. - Patthelyzetbe kerültünk. Én nem fogok elmenni, te meg nem akarod, hogy maradjak. Tehát van egy javaslatom. Kaderin ásított. - Nyőgözz le. - Azt hiszed, kezdı vagyok a kardforgatásban? Akkor vívjunk egy asszót, hogy lássuk, melyikünk a jobb. Az gyız, aki elıbb visz be három találatot. Ha én gyızök, itt maradok hajnalig, és kérdéseket teszek fel, amelyekre te köteles vagy ıszintén válaszolni. - Tiltja a törvény, hogy a magadfajtának beszéljünk a Szövetségrıl. - Eddig nem tőntél különösebben törvénytisztelınek. - Pedig az vagyok, amikor én hozom a törvényeket. Ez felkeltette Sebastian érdeklıdését. Pontosan mekkora az arája hatalma? Ennek a világnak minden lakója fél tıle? - És ha én gyızök? - kérdezte a lány.

- Ma éjszakára itt hagylak, hogy szépeket álmodhass a kardoddal az ágyban. - A karikacsa-pás meg az egyszeregy szavak jutnak az eszembe... de áll az alku - lökte oda a lány a vámpírnak a kardját, aztán felvette a magáét, és laza csuklóval egy kört írt le vele a levegıben. - Ha nyerek, azonnal elmész. Sebastian is megsuhintotta a sajátját. - Kétlem... Kaderin

káprázatos

sebességgel

támadásba

lendült.

Sebastiannak alig sikerült idıben fölemelnie a kardját. Kaderin újra támadt, és a pengék ércesen összecsendültek, amikor Sebastiannak minden ügyességét összeszedve sikerült úgy hárítania, hogy a lánynak semmi bántódása ne essen. Kaderin fegyvere nem volt ideális a közelharchoz. Markolatának nem volt kosara, amely az ujjait védhette volna. Ha Sebastian megcsúszik, könnyen levághatja a lány ujjait. Sebastian ügyesen blokkolta az ismételt támadást, de ha a lány rossz irányba fordul... Nem kockáztathatom meg... A kard a mellkasának nyomódott. - Találat - mondta Kaderin önelégülten. i! A vámpír ajka majdnem legörbült. Folytatták. A valkőr döbbenetesen jól vívott. Szeme semmit se árult el. Nem lehetett kiszámítani a mozdulatait,

nem fedte fel a gyönge pontjait. Sebastian nem hitte volna, hogy egy nı ennyire megdolgoztathatja. De azon kapta magát, hihetetlenül élvezi, hogy büszke a lány ügyességére. - Évekig gyakorolhattad. - Fogalmad sincs - felelt vontatottan a valkőr. Hirtelen eltőnt a vámpír elıl. Egy szempillantás múlva a kardja hátulról ágyazódott a férfi bırébe a keresztcsont fölött. Édes Jézus... a lány gyorsabb volt a gravitációnál. - Hát ezt hívják gyorsaságnak, vámpír. Kapiskálod már? Kiserkent a vér. Sebastian a fogát csikorgatta. - Hátulról támadsz, Kaderin? Csalódott benne. Azt hitte, van, amiben közös alapon állnak. A kardcsata már lovaggá ütése elıtt sem puszta kardforgatást jelentett számára. - Nem valami becsületes dolog. Amikor a lány ismét elébe került, Sebastian rájött, hogy halálos komolyan kell vennie ezt a dolgot. Ki kell vívnia Kaderin tiszteletét, de már megértette, hogy a valkőr mást értékel sokra, mint azok a nık, akiket eddig ismert. Az udvariassággal például nem megy semmire. - A becsületességbe belehalsz - mondta a lány.

Kerülgették egymást. A lány meztelen talpa hangtalanul suhant a kövezett padlón. Selyemsortja ide-oda libbent rajta, nem kevés kínt okozva a férfinak. Sebastian semmire se vágyott kevésbé, mint hogy harcoljon vele. - Tapasztalataim szerint a becsület és a túlélés egymást kizáró két dolog a Szövetségben. - Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ennyire kiábrándult légy. Ez a kijelentés láthatólag mulattatta a lányt. - Szóval fiatalnak gondolsz? Sebastian több száz éves volt, s mielıtt Kaderint megismerte, sokszor ıskövületnek érezte magát. Fiatalos energiája és külseje alapján úgy vélte, a lány egy nappal se lehet idısebb huszonötnél. Vagy lehetett, amikor halhatatlanná vált. - Tudom, hogy legalább egyszer már részt vettél a Kupán, vagyis kétszázötven évesnél idısebbnek kell lenned. De nem sokkal, szerintem. - És ha azt mondom, igazából nagyon öreg vagyok? - kérdezte Kaderin. - Kevésbé találnál vonzónak, ha tudnád, hogy azok a csillagok egészen más hogy festettek kislánykoromban? A nı hangja elandalította, míg szavai elgondolkodtatták Sebastiant... S amikor újra mögéje próbált kerülni, a vámpírnak csak a

legutolsó pillanatban sikerült kardjával felé fordulnia. - A sebességeddel nem tudok versenyre kelni, csak ha teleportálok - szólalt meg -, amit mindig gyáva dolognak tartottam. De miután te sem válogatsz az eszközökben... Sebastian egy villanásnyi idı alatt a lány hátához röptette magát, és kardjának szélesebbik végével a lány kerek popójára paskolt. - Találat. És egy kis fenekelés, ami szintén rádfér. Nem kéne gúnyolódnod vele. A valkőr válla megfeszült, ugyanakkor odakint fura villámlás cikázott át az égbolton, eloszlatva a szobában honoló homályt. Ugyanez az elektromosság hasított a levegıbe, amikor Sebastian a múltkor megcsókolta. Az üvegajtók remegtek a mennydörgéstıl. A valkőrök erıs érzelmeiket villámok formájában adják ki magukból. - Teleportálás - fordult meg lassan Kaderin. Kösz, hogy eszembe juttatod, mi vagy. Aztán elszabadult a pokol. Kardja, mintha önálló életre kelne, úgy süvített a levegıben, s pengéjén visszatükrözte az odakint cikázó villámok fényét. A lány oly lazán, oly magabiztosan tartotta kezét a markolaton, hogy Sebastiant egészen elbővölték a mozdulatai - vesztére. Kaderin ügyességét és technikáját azonban erıösszpontosítással ki lehetett játszani, és végül Sebastian az erejét kezdte használni a

lánnyal szemben. I la sikerült tisztán eltalálnia ellenfele kardját, és utána testének minden erejével nekifeszült, a fegyver megremegett a lány kezében, és megrendült a rettenetes csapástól. Támadást színlelve kicselezte a valkőr éberségét annyira, hogy rendkívül keményen lesújtson a kardra. Azt hitte, a fegyver ki fog repülni arája kezébıl, ile legnagyobb ámulatára a lánynak sikerült valahogy megtartania. Megtántorodott, mintha nem is a kardot, hanem tulajdonosát érte volna a csapás. Térdre zuhant. Odakint dúlt az égiháború. A vámpír szíve összeszorult. - A francba, ezt lehetetlenség volt megtartani. Egy életen át azt próbálta elkerülni, hogy sérülést okozzon a nıknek, most meg úgy támad a számára legkedvesebbre, mintha férfi volna. - Nincs szándékomban veszíteni - nézett föl rá a valkőr zilált fürtjei mögül. Szeme ezüstösen csillogott. - Mert ugye, úgy nem gyızhetek? De a rövidke megingás elegendı volt ahhoz, hogy Sebastian a lányhoz teleportálja magát. Kihasználva elınyét a kard lapjával a lány vállára ütött. - Találat. - Még nincs vége - lihegte a valkőr.

- Nem akartam fájdalmat okozni. - Mindjárt elmúlik. Kaderin közönye elpárolgott, amint felpattant a földrıl, és újabb támadásba lendült. Kardjuk annyiszor csapott össze, ahányszor villámlás csattant odakint. Ha egy-egy pillanatra leszállt a sötétség, a lány szeme szikrázott fel, nehogy fény nélkül maradjanak Aztán

leeresztve

kardját

visszahúzódott.

Szemöldökét

fájdalmasan összevonva kapkodott levegı után. A villámok szinte egymást kergették az égen. - Istenek, Bastian - kiáltott fel esdeklı hangon. - Azt akarod, hogy könyörögjek? Sebastian meglepetten kapta fel a fejét. Lehet, hogy nem vette észre a jeleket? Arája végre hajlandó elfogadni ıt? A titokzatos szempár hívogatta, bár vészjóslóan mennydörgött az ég. A vámpír már a lány bırének ízét érezte az ajkán, ahogy repült felé... A penge pontosan a szíve fölé fúródott, s a lány tekintete egy másodperc törtrésze alatt rideg és sötét lett. - Találat - forgatta meg a kard hegyét a húsban fenyegetı vigyorral Kaderin. - Gyıztem, pióca. Ahogy a kardon végigcsorgó vérét nézte, Sebastian elképzelte, ki mindenki vérében fürödhetett már e penge. Ki mindenki esett

szépségének és ravaszságának áldozatul. Hányan gondolhatták már, hogy övék lett a lány, pont mielıtt vége szakadt az életüknek? A kéj és a tajtékzó harag soha nem tapasztalt elegye ragadta el. Dühödten felnyögött, s elhajítva kardját a valkőr mögé teleportált. Megához rántotta, és lefogta. A nı zihált, de amikor Sebastian nyitott ajakkal a nyakába csókolt, nem kezdett azonnal küzdeni, mint aki elıbb tudni szeretné, mi következik. Jó. Sebastian le akarta igázni ıt - minden téren, nem csupán ebben a harcban. Olyan közel húzta magához, hogy érezze ágaskodó dárdáját. Maga alá akarta győrni az ágyban, hogy tökéletesen uralja. A gondolatra fékezhetetlenül rányomult a lány puha fenekére. Kaderin felszisszent, és mintha a férfiéhoz hajlította volna testét. Sebastian felbátorodva végigsimított a mellbimbóján. A lány megremegett. Odakint tombolt a vihar, mintha Sebastiant ösztönözné. Keze a lány lapos hasáról felcsúszott az ing és a melltartó alá, kiszabadítva a mellét. A lány felszisszent, de nem állította le. Mintha kíváncsi lenne, mit fog csinálni Sebastian ezután. A férfi maga is ugyanezt szerette volna tudni. Gyöngéden tenyerébe fogta a telt keblet, s felnyögött a gyönyörtıl. A lány légzése felgyorsult, amikor hüvelykujja a csúcshoz ért. Kaderin érzéki bimbója apró és sötétrózsaszín volt. A

vámpír addig forgatta, szorongatta, amíg kemény lett, és Sebastian úgy vélte, fájt is. Látta, hogy a valkőr ujjai elernyednek, s kardja csörömpölve a földre hullt. Ez volt az engedély. Sebastian megcsókolta a lány nyakát, majd lassan magához szorította. Szerette volna ugyanazt elérni, amit a lány érintése váltott ki ıbelıle. Egyre mélyebben hatolni belé, míg végül minden más gondolatot kiőz agyából a vágy. Azt akarta, hogy még erısebben reszkessen, és kéjes nyöszörgés hagyja el az ajkát. Amikor a lány felemelte hátraszorított kezét, hogy ujjaival beletúrjon

a

férfi

hajába,

Sebastian

lehunyta

szemét

a

gyönyörőségtıl, s becézte, ölelte, csókolta aráját. Kaderin hirtelen megmerevedett, amikor a kéj soha nem tapasztalt erıvel ragadta el a vámpírt - mintha tőz áradt volna szét az ereiben. A lány vére a nyelvéhez ért. - Bastian, te... megharaptál? Tagadhatatlan. Megrázkódott, szeme kifordult, miközben tovább szorongatta

a

lányt.

Tomboló

szenvedélyében

véletlenül

felhorzsolta Kaderin nyakán a bırt, s egy apró vércsepp kiserkedt. A valkőr visszahúzta a kezét, helyreráncigálta a ruháját, és megpróbált kiszabadulni a vámpír ölelésébıl, akinek végül annyit

sikerült kinyögnie: - Nem volt szándékos. Én nem akartam... Amikor

eleresztette,

a

lány

megfordult,

és

azzal

az

arckifejezéssel nézett rá, amelyrıl Sebastian azt remélte, többé már nem kell viszontlátnia. Az ezüstös szembıl sugárzó csalódottság rosszabb volt mindennél, amit Sebastian csak el tudott képzelni. A megbántódást hamarosan düh váltotta fel. - Ehhez nem volt jogod! Az erkélyajtó kivágódott, s óceán- meg esıvíz csapódott be rajta. - Nem csak a vérem az, amit elloptál tılem! - sikoltotta, miközben hosszú haját cibálta a szél. Lerogyott, a kardja után kapott, aztán megsuhogtatva támadásba lendült. Sebastian saját fegyveréhez teleportált, hogy megállítsa a rohamot. Kaderin újabb támadást színlelt, aztán megperdült, hogy minden erejét beleadva visszakézbıl sújtson le Sebastian felsıtestére. A vámpír az utolsó másodpercben tőnt hátrébb, különben a lány kettéhasította volna. - Sajnálom - szólt rekedten, és otthagyta a valkőrt. Visszatérve várkastélyába, Sebastian végighevert az ágyon, és a mennyezetet bámulta. A vérét vette, egy aprócska csöppet, és az íze oly mélységes gyönyörőséget keltett benne, ami - tudja jól - örökre

megváltoztatta. Bárcsak ne tudta volna pontosan, mi az, amiben soha többé nem lehet része. Kaderinnak igaza volt - ez nem csak a vérrıl szólt. De miért gondolta így? Mi az, amit ı még ellopott tıle? Véletlenül történt, de hányszor mentegetızhet ezzel? A szándék vagy annak hiánya aligha teszi meg nem történtté a bőnös tettet. Sebastian tudta ezt. Közvetlenül az élı húsból vette. Igazi vámpír, emlékezett rá, mit mondott neki Murdoch: - Veszélyes mellékhatásai vannak, ha közvetlenül a forrásból iszol. Gonosszá válhatsz. - És akkor a lelkem elvesztésének veszélye fenyeget? vigyorgott gúnyosan Sebastian. Most már akkor se lehetne megtagadó, ha azt az utat választotta volna... Órákon át elemezte az elmúlt este eseményeit. Minden szót, minden tekintetet felidézett, küszködve próbálta megérteni, mi értelme volt az egésznek. Amikor végül kábultan álomba zuhant, egy idegen országról álmodott, amelyet elárasztott az esı. A felhıszakadás mögül kisütött a nap, és oly átható fénnyel

ragyogott, amilyen csak az északi tájakon fordul elı. Ott volt Kaderin, és hunyorogva nézett az esıbe. Sebastian azonban a lány szemével látta a dolgokat, és tudta, hogy mindez nagyon régen történt. A lány és a fajtájából mások épp egy dombtetın a csupasz földön próbáltak aludni. A meredek emelkedırıl futott le a sár és a víz, de csak annyira, hogy ne ázzanak teljesen át. Behorpadt páncélt és arany mellvértet viseltek. Kaderin sérült páncélja a bordái közé fúródott, a hátán feküdt, és a mellét szúrta, ha az oldalára fordult. Hangyák másztak be a fém alá, és könyörtelenül csípték, a réseken beszivárgott homok pedig úgy dörzsölte a bırét, mint a smirgli. Igyekezett elfeledkezni a kényelmetlenségekrıl - csapata már hét napja nem aludt, és szükségük volt a napsütésre, ami távol tartotta tılük a vámpírokat, akikkel éjszakánkén csatáztak. Amikor a hátáról az oldalára fordult, belesüpped a sárba, ami akadályozta a mozgásban. - Az istenekre esküszöm - mondta Kaderin valami idegen nyelven a páncélját ráncigálva -, ha ez túléljük, soha többé nem fogok ilyen nyomasztó körülmények között aludni. Sebastiannak nem lett volna szabad értenie a lány beszédét, amely az ónorvég és az óangol keveréke nek tőnt.

- Hiába esküdözöl, Kader-ie - vigyorgott az egyik fiatal nı, aki nagyon hasonlított Kaderinra. - Mindenki tudja, hogy úgyse fogjuk túlélni. Körülöttük páran kuncogni kezdtek - Kaderin is elnevette magát -, mert nagyon úgy tőnt, hogy a megszólalónak igaza van. És mi mást tehetne valaki, ha tudja, hogy nemsokára meghal? Az álom átváltott arra a csatára, amit vártak. Sebastian számos csatát látott már, de ilyen félelmetest egyet se. Éjszaka volt, a villámok fényénél fémek csörrentek egymáshoz. A rikoltozás és a mennydörgés fülsiketítı volt. Kaderin körül vámpírok kaszabolták és fejezték le a fiatal lányoknak látszó valkőröket. Kaderin egyszerre hárommal küzdött, és sehogy sem bírt szabadulni tılük, amikor mellette egy negyedik vámpír felemelt egy apró valkőrt, és térdre ereszkedve épp a nyakát készült kitörni. Kaderin olyan közel volt, hogy hallotta a csontok reccsenését, de nem tudott segíteni. A szeme sarkából látta, ahogy a vámpír a valkőr nyakára hajlik, aztán

megvonaglik,

mint

egy

vadállat,

amikor

sikerült

kiszabadítania a lány torkát a páncélból. Pont, amikor Kaderin kettéhasította egyik ellenfelét, a guggoló vámpír felemelte a fejét, és rámosolygott. Szájából kilógott a nyers hús, ajkáról csöpögött a

vér... Sebastian hirtelen felriadt. Körbebámult a szobában, és zavarodottan vette észre, hogy nincs a csatatéren. Annyira életszerő volt az álma. Fülében visszhangzott a lány szívverése, éppoly tisztán érezte tajtékzó dühét, mint a vámpír által feltépett torokból ráspriccelı vér melegét. A vér Kaderin szemébe fröccsent, és elhomályosította a látását. Hogyan láthatja mindezt ilyen élességgel? Mi van, ha ez tényleg megtörtént vele? Felidézıdtek benne Kaderin nemrég hallott szavai: „Nem csak a vérem az, amit elloptál tılem!" Valószínőleg erre gondolt. Az álom igaz. Nem értette, hogyan lehetséges, de... a lány emlékei játszódtak le elıtte. Kaderin könyörtelensége és „múltja", amire Rio célzott, most vált érthetıbbé Sebastian számára. Mert valahogy megláthatta a saját szemével. Beletúrt a hajába. Az álomban ódon páncélok és fegyverek szerepeltek. „És ha azt mondom, igazából nagyon ö vagyok?" Jóval több lehet, mint ezeréves. Sebastian attól tartott, hogy a lány életében e§ mást követték az álomban látotthoz hasonló csata' Miért kaphatna esélyt tıle, ha azt hiszi, hogy elıl utóbb ı is ugyanolyan szörnyeteggé válik. Különösen most, hogy belekóstolt a vérébe.

19

A vámpír két napra elmaradt, majd attól fogva minden éjjel visszatért. Az elmúlt héten mindig oda teleportálta magát, ahol Kaderin volt, és segített neki, bármilyen feladatot kellett is megoldania, vagy csak egész éjszaka ült egy széken abban a szállodai szobában, amelyikben a lány éppen megszállt. Ha arája kiment a napra, vagy repülıgépre ült, ı felszívódott, és ki tudja, hogyan és mivel töltötte a napot. Bár a valkőr sértegette, levegınek nézte, gúnyolódott vele, a vámpírt semmi sem tántoríthatta el attól, hogy újra meg újra visszatérjen -, s Kaderin se tehetett semmit ellene. De a lánynak be kellett ismernie, kevésbé fél attól, hogy meghalhat, ha Sebastian ott volt körülötte. Egy megtermett harcos követte árnyékként minden éjjel, és biztosította, hogy ne essen semmi bántódása. Amikor elıször kerültek több ellenféllel szembe, Kaderin

kihúzta kardját, és taktikusan a falnak döntötte hátát. A második hasonló összetőzés alkalmával, a lány ösztönösen a vámpírnak támaszkodott - aki gyorsan világossá tette, hogy ık ketten egymás oldalán harcolnak. A pimasz pióca. Valahányszor ott volt a közelében, Kaderin figyelmesen tanulmányozta, igyekezett felfedezni valami arra utaló jelet, hogy a vámpír másként viselkedik, mióta kóstolta a vérét. Tudta, mi történik, amikor egy vámpír közvetlenül a húsból szívja a vért. A vérével együtt lehet, hogy az emlékeit is átadta Sebastiannak. Talán felébredt benne a vágy, hogy másokra támadva több vérhez jusson. A röpke együttérzés, ami Kaderinban támadt a vámpír iránt, amikor megtudta, hogyan kényszerítették az átváltozásra, nyomban szertefoszlott, amint az a vérébıl ivott. Elhitte, hogy véletlenül történt a dolog? Igen, de attól még megtörtént. Elhitte, hogy |részben ıt magát is felelısség terheli miatta? Igen, Kaderin hagyta, hogy a vámpír megcsókolja a nyakát, azóta is bánta keservesen. De ez nem jelentette, hogy továbbra is együtt kelljen lennie vele, amikor a vámpír puszta jelenlétei meggondolatlanná, nyugtalanná és esetenként... bujává teszi. Eddig ez szerencsére nem ment a versenyzés rovására. Már negyven

pontot

sikerült

viszonylag

könnyen

begyőjteniük

fejenként, de még nem találkoztak Bowennel - akit gyorsan javuló teljesítményük biztosan bosszúsággal tölt el. Ráadásul azt is megtudta Regintıl, hogy a lykae! sorra kiiktatta a vele szembekerülı résztvevıket. Az egyik feladatnál például a két démonnak, a fiatal boszorkánynak és a törpe vadászoknak is nyomuk ve-1 szett, állítólag valahogy fogságba kerültek. Bowent nem diszkvalifikálták, tehát még életben lehettek, csak éppen a verseny veszett el számukra örökre. Kaderin azt hallotta, hogy Mariketának sikerült átkot küldeni Bowenre - az egyik legrosszabbat, ami egy halhatatlant érhet. Ha ez igaz, akkor Bowen sebesülései többé nem regenerálódhatnak maguktól. Kaderin tudta, hogy hamarosan ki kell állnia a vérfarkas ellen, és amikor erre sor kerül, ı támad elsıként. Résen kellett hát lennie. Nem szokhatott hozzá Sebastian gondoskodásához, ahhoz, hogy a vámpír éjszakánként ırködik felette. Egy éjjel Kaderin felriadt, és a vámpírra pislogott: - Minek mászkálsz folyton utánam, hogy aztán csak üldögélj az ágyam szélén? Sebastiant szemlátomást meglepte a kérdés. - Ez... ez jólesik. Nekem. Nagyon - felelte reszelıs hangján. Mielıtt a valkőr a másik oldalára fordult volna, vizsgálódó

tekintetet vetett a vámpír arcára, próbálván megérteni ıt. De megint csak arra kellett ráébrednie, hogy ez lehetetlen. Aztán a múlt éjjel újabb rémálomban volt része. Úgy tőnt, sorozatban törnek rá, mintegy pótlandó az ,álomtalan évszázadokat. S amihez végképp nem volna szabad hozzászoknia: hogy ilyenkor a vámpír meleg, erıs karjával átölelve vigasztalja, simogassa: - Csitt, Kátya, csitt - dünnyögje a fülébe.

Bár Kaderin errıl még nem tudott, Sebastian lényegében beköltözött a lány londoni lakásába, mivel az soha nem ment oda, ugyanis jobb szeretett repülıgépen vagy hotelben aludni. Kaderin lakása számos elınnyel rendelkezett: kényelmesebben fürödhetett, ráadásul olvadt hólé helyett meleg vízben. Élvezte, hogy a lány ágyában alhat, s arról álmodhat, hogy ott van vele. Nem messze a háztól volt egy könyvesbolt és egy hentes, mindkettı késı éjszakáig nyitva. Arról nem szólva, hogy a lakás frizsiderrel és távirányítókkal is dicsekedhetett. Remek dolgok. Szóval Sebastian pompásan érezte magát ebben az új korban, most hogy sikerült kellemesen berendezkednie. Még a Szövetséget is kezdte megkedvelni - végtére is az a lány világa.

Minden napnyugtakor hozzá teleportált. Néha Kaderin a kardját szorongatva aludt el, s ı úgy talált rá. De a lány álma mindig nyugtalan volt, mintha fájdalom gyötörné. Máskor Kaderin éppen valamilyen díjért harcolt, amikor a vámpír odaért. Ha nehézségbe ütközött, Sebastian egy díjat gyorsan elhozott neki, aztán visszament, és szerzett egyet magának is, csak hogy másoknak ne maradjon. Kitartónak

kellett

lennie.

Sorsuk

egy

örökkévalóságra

egymáshoz köttetett - ebbıl következıen az udvarlás is hosszúra nyúlt. Sebastian nem volt türelmes természető, de mindent megtett azért, hogy megszerezze, amit akar. Miközben teleportálta magát, Sebastian kíváncsi volt, hol talál arájára ma éjjel. Egy újabb szállodai szobába érkezett, de a lány nem feküdt az ágyban, t és a zuhanyozás hangjai sem szőrıdtek ki hozzá a fürdıszobából. Az erkélyajtók tárva-nyitva álltak, egy völgyre néztek, amelyet a félhold megvilágított. Sebastian közelebb lépett, és rátalált az eszméletlenül heverı Kaderinra. Hason feküdt, fél keze kinyújtva a kardja felé, melyet vér és sár borított. Sebastian óvatosan emelte magához, de a lány felnyögött a fájdalomtól. Épp most érkezhetett a szállodába, döbbent rá a vámpír. A rosseb egye ezt a díjat. Mi értelme ekkora veszélynek kitenni

magát miatta? Számtalanszor faggatta már errıl, mindig hangot adva a kulccsal kapcsolatos véleményének: - Miért akarod annyira? A kulcs úgyse válthatja be a reményeidet. Csak azért akarod megnyerni, hogy megmutasd magadnak és az utókornak, hogy képes vagy rá? - Az utókornak? - kérdezett vissza gúnyosan a valkőr. - Úgy érted a születendı utódaimnak, vagy hogy fennmaradjon a hírem a halálom után? Mert egyik se fog bekövetkezni. Sebastian hátrahıkölt, szerette volna átvállalni a lány fájdalmát. Amikor benedvesített egy törülközıt, és letörölte a valkőrt, Kaderin ismét felnyögött. Sötét foltok, zúzódások csúfították egész testét. A vámpír fogcsikorgatva saját ingébe bújtatta, s az ágyra tette kedvesét, majd leült mellé a szobában lévı egyetlen székre. Hirtelen úgy érezte, mintha már házasok volnának. Nem tudta, hogy a vér miatt van-e, de feleségeként gondolt a lányra feleségeként, aki lenézi, aki kikergeti az ágyából, és - ami még rosszabb - nem engedi, hogy védelmezze. Miközben minden éjjel továbbra is vele álmodott, méghozzá döbbenetesen életszerőnek tőnı álmokat. Sok álmában Kaderin azon az ısi nyelven beszélt, amelyet ı nem ismert, mégis értette szavait. Hallotta gondolatait, átérezte félelmeit. Egyszer egy csatamezın látta, ahogy szórakozottan

ikszeket vés kardjával minden általa széthasított vámpírra, mielıtt a következı után vetné magát. Sebastian most már tudta, a jelölések ezért kellenek, hogy Kaderin késıbb visszajöhessen az agyaraikért. Minél jobban megismerte a Hordát Kaderin emlékeibıl, annál biztosabban érezte, hogy sohasem fogja szaporítani a számukat. Amióta megízlelte Kaderin vérét, egyszer sem tört rá a vágy, hogy repetázzon. Azóta folyton emberek között volt, de eszébe se jutott, hogy megkóstolja ıket. Hajnal felé, amikor látta, hogy a lány mélyen alszik, végre ı is elbóbiskolt, s rögvest egy múltbeli jelenetben találta magát. Kaderin ruhája alapján meg tudta állapítani, hogy az ezerkilencszázas évek elejére vetıdött. A lány éppen egy hollófekete hajú nıszemély után loholt, akit Furie-nek hívtak - s a királynıjük volt, származását tekintve félig valkőr, félig fúria. Furie a Horda királyával készült párbajozni, mert egy jövıbe látó valkőr, aki Níx névre hallgatott, megjósolta, hogy ez lesz a végzete. - Níx mondta, hogy Demestriuval akarsz verekedni - szólalt meg Kaderin a királynı mögött. - De mindössze annyit tud, hogy nem fogsz visszatérni. Szeretnék veled menni, és gondoskodni róla, hogy másképp legyen. Furie megfordult. Egészében nagyon hasonlított Kaderin fajtájára - törékeny alkat, angyali vonások -, de agyarai és karmai

méretesebbek voltak. A szeme feltőnı, de furcsa - fekete karikák keretezték az élénklilás színő íriszt. Kaderinnal ellentétben kirítt volna az emberek közül. - Te nem érzel, gyermek - válaszolta Furie. - Hogyan segíthetnél nekem? Nem érzel? Igen - Sebastian már átélte álmában a Kaderint kínzó mély bánatot, ami azonban nem tartott soká. Egy reggel a lány arra ébredt, hogy... megváltozott. - Attól vagyok rideg - mondta Kaderin csöndesen. - És attól vagyok jó. Mintha valamiféle gyöngédség villant volna Furie különös szemében. Azután így szólt: - Az a sorsom, hogy egyedül menjek. - Változtasd meg a sorsot! - Kaderin tudta, hogy szavai istenkáromlásként hangzanak. A valkőrök nem hittek a véletlenben, szerintük minden okkal történt. - A hitedet is elvesztetted az érzéseiddel együtt? - gerjedt haragra Furie. Kaderin ugyanúgy érzékelte ezt, mint állatok a közelgı vihart, de nem riasztotta meg. - Csak a gyáva próbál elmenekülni a sorsa elıl. Jegyezd meg, Kaderin. Azzal Furie folytatta útját. - Akkor is veled megyek - erısködött Kaderin, felzárkózva

királynıje mellé. Furie odafordult hozzá, és felszegte a fejét. - Hogy itt tartsalak - szólt megragadva és hátracsavarva Kaderin karját -, és hogy eszedbe véssem, amit az imént mondottam... Egyetlen

brutális

rándítással

megroppantotta

Kaderin

fegyverforgató karját, aztán elengedte a lányt. Kaderin visszabukdácsolt a királynıhöz, de Furie tenyerének sarkával a mellkasára sújtott. Megint megroppant valami. Kaderin több métert repült vissza, és még mielıtt földet ért volna, az ütés erejétıl elveszítette az eszméletét. Sebastian nem tudhatta meg, milyen sérülést szenvedett, és hogyan heverte ki a lány, mert egy másik álombeli helyszín bukkant fel elıtte. Kaderin

csizmája

egy

ködös

sikátorban

kopogott.

A

nyomortanyák, melyek mellett elhaladt, zsúfolva voltak a Szövetség lényeivel, fénytelen szemük tompán bámult rá a homályból. Az ezernyolcszázas évek Londonjában jártak. Kardját masszívan a vállára csatolta, vékony bilincseit hátul az övébe tőrte. Két vámpírt követett nyomon, két fivért, és füle bizsergett, amikor értékelte közelségüket. Kihúzta kardját, de ık gyorsabbak voltak, és hirtelen köréje teleportálták magukat. Egyikük hátulról megsemmisítı csapást mért Kaderin fejére, míg a

másik a halántékára ütött, amitıl a lány szinte teljesen megvakult. Csapdába esett. Hagyták, hogy vagy egy háztömbnyire eltántorogjon. Játszottak vele. Fáradt vagyok. Csak le akarok ülni, gondolta kábultan. Csak egy pillanatra. Végül összeesett, a hátára zuhant. A vámpírok visszatértek. Az egyik leszorította a lányt, a másik a nyakához emelte kardját. És ı egy mákszemnyi félelmet sem érzett. Ahogy a két vámpír fölébe hajolt, Kaderin tisztábban látta a szemüket. Vörös, piszkos szemek néztek le rá. Nem, nem érzett félelmet, sem undort - egyáltalán semmit. Egy újabb vámpír materializálódott, mintha csak a nagy eseményt akarná látni. A két fivér figyelme elterelıdött egy pillanatra. Csak ez kellett Kaderinnak. Korábban a láncokra esett, váratlanul elırántotta ıket, s összebilincselte a két fivér csuklóját. Akármilyen nagy erıvel igyekeztek kiszabadítani magukat, a fém valahogy ellenállt. Próbáltak különféle irányba teleportálni is, mindhiába. Amint Kaderin fölemelkedett, a harmadik vámpír elszelelt. A lány a két fivér felé biccentett: - Megmondtam, hogy megöllek titeket - mormolta, és szabadjára engedte ösztöneit...

Sebastian a lány sikolyára pattant föl, amelynél hangosabbat még nem hallott soha. Kénytelen volt befogni a fülét. Mikor már az ablakok is repedeztek, odaugrott, s tenyerét a lány szájára tapasztotta. Kaderin rögtön kimeresztette karmait, és a vámpír szíve felé kapdosott, de az a másik kezével erısen markolta csuklóját. A valkőr rámeredt, de mintha nem is látná, halvány orcájára rávetült az égbolton cikázó villámok lénye. Sebastian a karjába vette, míg végül nagy nehezen lecsillapodott. Csakhogy akkor meg csöndesen sírni kezdett. A férfi a mellkasához szorította a lány fejét. Amint a lánnyal az ölében visszaült a székre, az álmok hirtelen érthetıvé váltak. Kaderin nem érzett a múltban? Most viszont igen. Nem csoda, hogy annyira összezavarodott elsı találkozásuk reggelén. Sebastian nem tudta, hogyan történhetett, de álmában megtapasztalta, hogy a lányból tökéletesen hiányzott minden érzés és érzelem. El se bírta képzelni, milyen nehéz lehetett most föltámasztani ıket. „Érzıvé tettél!", sziszegte Kaderin azon az elsı reggelen. Tényleg lehetett valami közöm a dologhoz? A lány válla rázkódott, és könnyeitıl Sebastian inge átázott, szíve pedig összefacsarodott.

- Bátor kislány - suttogta a hajába. - Nem kell félned. Nem csoda, hogy megátalkodott volt. Anélkül nem is élhette volna túl. - Ha akarod, mostantól minden más lesz. Végül a lány légzése könnyő s gyors lett, mint mindig, ha elaludt. Sebastian most kezdte csak megérteni, hogy bár a felszínen arája tökéletesnek látszik, legbelül valójában tele van sebekkel. És már azt is tudta, hogy miért. És csak pár éjszakát látott az életébıl. Tudta, a lány minden órában attól retteg, hogy ı is ugyanolyanná válik, mint azok, akik a sikátorban; megtámadták, vagy lerohanták az ifjú valkőrök seregét. Rettegett, hogy a férfi szeme egyszer csak vörösre változik. Miközben Kaderin álmában a vámpír ingét szorongatta, és a melléhez simult, Sebastian megvilágosodott. A lány feje fölött kibámult a völgybe, és hirtelen ráébredt, neki itt kellett lennie ebben a pillanatban, hogy vigasztalja és védelmezze ıt. Sebastian arra volt hivatva, hogy magáénak mondhassa ezt a lányt, minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Kaderint neki teremtették, ıt pedig Kaderinnak. Holnap Sebastian ismét meglátogatja Nikolait. Most már nem tagadhatta le, hogy Nikolai döntése sorsszerő volt.

20

A baziliszkuszok barlangja, Las Quijadas, Argentína 10. nap

Díj: két baziliszkusztojás, egyenként tizenhárom pont

A begörbülı pikkelyek pattogása, a villás nyelvek sziszegése Kaderin mögött visszhangzott az egész barlangrendszerben. Hátán keresztbevetett kardhüvellyel loholt a lány, éjszakai látását kihasználva egyik üregbıl a másikba. Bejárta már minden zegét-zugát ennek az ısrégi, kemény sziklába vájt szerteágazó labirintusnak. Mégsem tudta pontosan meghatározni a három mögötte surrogó bestia helyzetét. És nem talált sem tojásokat, sem másik kijáratot.

Mindegyik alagút egy magas mennyezető üregben végzıdött. Ezek voltak a régi fészkei a baziliszkuszoknak, e pikkelyes óriássárkányoknak - melyek fogai akkorák, mint Kaderin alkarja, farkuk pedig csupa izom, életveszélyes fegyver. Már átkutatta az összes fészket a tojások után, de egyikre sem akadt rá. Volt egy másik barlangrendszer is a hegyben egy szurdokkal arrébb, a díjaknak abban kellett lenniük. Az egyetlen dolog, amit talált, az áldozatul felajánlott nık ısi és a balszerencsés archeológusok újabb kori maradványai voltak. A terület neve Las Quijadas volt, aminek a jelentése „felsı állkapocscsontok". Sokan hitték, hogy a régiót az itteni völgyekben garázdálkodó banditákról nevezték el így, akik elıszeretettel marcangolták a csontos marhapecsenyét. Mások azt feltételezték, hogy az itt felfedezett nagyszámú dinoszaurusz leletre utal az elnevezés. Mindkét nézet téves volt. A baziliszkusz ivadékok az emberi áldozatok fejérıl leszaggatták az állkapocscsontokat. Az itteni ásatásokat végzı archeológusok nem jöttek rá, hogy még nem minden dinoszauruszt temettek maguk alá a sziklák. Egyre mélyebb rétegeket igyekeztek feltárni, és amikor egy-egy expedíciót felzabáltak a szörnyek, a kormány közleményt adott ki

arról, hogy egy áradás során tőntek el... Abbamaradt a pikkelysurrogás. Csönd lett. Kaderin füle bizseregni kezdett a hirtelen beállt némaságban, lépteket hallott gyors, de nagy súlyt cipelı lábak futó lépteit. Bowen. Csakis ı lehet. Tudta, hogy elıbb-utóbb szembekerülnek, és gyanította, hogy e feladat magas pontszáma vonzó lehet a vérfarkas számára. De a valkőr is szerette volna megkaparintani az értékes pontokat, és két tojás volt. Hogy azonban még izgalmasabb legyen a dolog. Cindey is éppen ide tartott. Kaderin kikémlelte, hogy a szirén terepjárót bérelt a legközelebbi városban, San Luisban, épp mikor ı maga is felkerekedett. Hirtelen az egész alagút megremegett. Egy baziliszkusz gyilkos haragra gerjedt, és dühében hatalmas farkával csapkodni kezdte a barlang falát. Mindegyik ütéstıl kıtömbök hullottak le, Kaderinnak futva kellett kerülgetnie ıket, elugrálnia elılük, lábával átgázolva az ısi csontokon. Bár a baziliszkuszok félelmetes bestiák, lassan mozogtak labirintusukban, és Kaderin tudta, hogy képes lehet megölni egyet, akár kettıt is közülük egyszerre. Csakhogy ezt nem akarta rokonszenvet táplált a szörnyek iránt. Kaderin maga is a mumus szerepét töltötte be a Szövetség

alsóbbrendő fajainak ifjúsága körében: „Mind megeszed a papit, különben éjszaka ágyad alá surran Dermedtszívő Kaderin, és ellopja a fejedet." Kaderin

visszafordulva

végigrohant

a

kísérteties

barlangrajzokkal díszített falak mentén, amíg a bejáratnál lévı hármas elágazáshoz nem érkezett. Az odakint hívogatóan sütı nap fénye másfajta barlangrajzokra vetıdött. Mielıtt bezárták volna a barlangba, mindegyik feláldozásra szánt nı kapott egy festékkel megtöltött nádat. A szerencsétlen a falra helyezte a kezét, és körbefújta festékkel, otthagyva a lenyomatát. E kézjegy lett az egyetlen síremléke. Több ezer kéz körvonalai borították be a barlangfalat... Kaderin ekkor megpillantotta Bowent átellenben. Farkasszemet nézett a farkassal. Az idı mintha lelassult volna. Bowen a versenyzık felét kiiktatta, köztük a legerısebbeket is, Lucindeyát, Kaderint és Sebastiant kivéve. Most Kaderinnal akarta folytatni a sort. Szeme világított a sötétben - ahogy a valkőré is. Arcán mély vágás

éktelenkedett,

mely

semmi

jelét

nem

mutatta

a

gyógyulásnak. Vállát meggörnyesztette a kimerültség. A boszorka átka. Igaz volt hát. Kaderin jobbra rántotta a fejét - egyedül ebbe az irányba

menekülhetett. Amikor a lykae a kijárat felé iramodott, a valkőr azonnal megértette a szándékát. Fogságba akarta ejteni, akárcsak a többieket. A lány bakancsa orrát a kavicsba mélyesztve rohanni kezdett a kitőzött irányba. Gyorsnak számított a valkőrök között, de a lykae még megátkozva is megelızte. Kiérve fölpillantott a napra. El tudna menekülni, mielıtt a sziklákat a barlang szájához gurítja... Gonosz vigyor ült ki a vérfarkas arcára, miközben kezét a nadrágzsebébe süllyesztette. A lányon úrrá lett a rettegés. Bowen elıhúzta a gyémánt nyakéket. Kaderin nem-érzıként ellenálló volt e kísértéssel szemben, de most... Az ékszer csillogott, kék-fehér szikrákat szórt a napsütésben. Feltártam elıtte gyöngeségem, a kezére adtam magam. Az igézı fény végtelennek tőnt. Bowen a lány felé hajította a láncot. Csak megérinteni... Amikor még mindig a levegıben volt, Kaderin tekintete rászegezıdött, s követte, míg csak le nem omlott a lába elıtt a laza kavicsra. A lány megdermedt, mozdulni sem bírt, térdre esett, mintha imádkozna a bővös nyakékhez. Ilyen gyönyörőség nem heverhet a koszban. Az nem lehet. Két kézzel felemelte, s hüvelykujjával végigsimított a köveken.

Hallotta, hogy Bowen erılködik odakint, keltául szitkozódva, hallotta, ahogy karmaival karcolja sziklatömböket, miközben megpróbálja arrébb görgetni ıket. Hallotta, de nem bírta levenni szemét a gyémántról. Egészen addig nem, amíg a barlang fülsiketítı robaj kíséretében el nem sötétült, és a szikrázó csillogásnak vége nem szakadt.

Amikor azon a reggelen Sebastian magára hagyta Kaderint, a lány békésen aludt. Azután, mint rendesen, a valkőr lakásába teleportált, hogy lezuhanyozzon és igyon. Miközben öltözködött, azon borongott, hogy nem történt észrevehetı elırelépés Kaderinnál az elmúlt héten. Ha másért nem is, emiatt feltétlenül vissza kellett mennie Blachmountba, hiszen nem hagyhatta figyelmen kívül azt a forrást, amire a legnagyobb szüksége volt: bátyja egy valkőrt vett nıül. Kaderin vérrokonát. Vagyis sok mindent tudhat, ami hasznos lehet Sebastian számára. Amint sikerült leerıltetnie torkán a napi betevı véradagot, Nikolai elsötétített irodájába teleportált, ahol bátyját papírjai közé temetkezve találta. Nikolai, bár általában nagyon visszafogott volt, ez alkalommal nem is próbálta palástolni a Sebastian érkezése fölötti örömét. Gyorsan felállt, és székkel kínálta.

Sebastian elfogadta az invitálást, de a hely szelleme ismét feszültté tette. - Hallottuk, hogy elindultál a Kupán – mondta Nikolai, és maga is visszaült az íróasztalához. - Az elsı vámpír vagy a világon, aki megteszi. Egészen elámultunk. Sebastian vállat vont. Myst mindennap komputeren figyeli az eredemnyéket. Egyik féltestvére is versenyez. İ az arád? Igen - ismerte be Sebastian. - Kaderin. Myst azt mondja, Kaderin... hogy is fejezte ki magát?... „olyan szép, hogy az már majdnem fáj". És elszánt harcos. Szereted? kérdezte Nikolai reménykedve. - Nem. De tudom, hogy nekem van teremtve. Én meg arra, hogy megvédelmezzem. - Ez elég. A többi majd megjön magától - jelentette ki Nikolai. Nem igazán értettük, mi késztetett arra, hogy Riorát képviseld. Sebastian vállat vont. - Nem tartozom senkihez, és az volt a követelmény, hogy válasszak valakit. Hazardíroztam. - Választhattad volna a megtagadókat vagy Kristoff királyt. Sebastian arca megfeszült. Kristoff király. Sebastian soha nem volt képes megérteni, hogy Nikolai, miután az oroszok kezétıl halt

meg, hogyan esküdhetett fel még ugyanazon a véráztatta csatatéren Kristoff szolgálatára - aki szintén orosz, ha vámpír, ha nem. - Csak megjegyeztem. Az ajánlat, hogy lépj be közénk, még mindig érvényes - tette hozzá Nikolai. - Minden egyes alkalommal, ha megölök egy vámpírt, boldog vagyok, hogy megtettem. - Találkoztál velük? - kérdezte Sebastian. - Háborúzom velük. És egyre jobbak az esélyeink. - Ujjbegyeit összeillesztve sátrat formázott két tenyerébıl. - Sebastian, mindig sokra tartottam az eszedet. Boldogan vennénk a tanácsaidat. A Kupa után természetesen. Kaderin álmait látva Sebastian egyre erısebb késztetést érzett hogy harcoljon a Horda ellen, de szerette volna Kaderint kimenekíteni a halál és háború folytonos szorításából. A lány életének utolsó ezer éve maga volt a pokol, és ha a fene fenét eszik, akkor sem engedi, hogy a következı ezer is ilyen legyen. - Nem tervezem a részvételemet - felelte kurtán. Nikolai bólintott, de Sebastian tudta, hogy a téma még távolról sincs lezárva. - Visszatérve a versenyre és az állítólagos fıdíjra - kezdte Nikolai -, felvetıdött benned, hogy netán családunk megmentésére használd fel? Hát persze, hogy felvetıdött Sebastianban. A bőntudata még

ennyi idı elteltével sem csillapodott. Amikor a családját kellett megmentenie, kudarcot vallott - ötször egymás után. - Nem hiszem, hogy mőködne - válaszolta Sebastian. De ha mégis. Ha valahogy visszacsinálhatná a múltat... Nincs értelme hibáztatnia magát, ezt diktálta az esze, mégsem tudta abbahagyni az önmarcangolást. Konrád is ugyanígy érzett annak idején - legalábbis mielıtt elméje elborult. Sebastian kultúrájában az arisztokráciát a katonaság tiszteletére és harcra nevelték. De a sors úgy hozta, hogy a láthatatlan ellenséggel szemben, amely elszántan családja kiirtására tört, lehetetlen volt harcolni vagy védekezni. Tehetetlenül, ölbe tett kézzel kellett végignéznie, ahogy minden, amit szeretett, elpusztul. Sebastian volt a kedvenc bátyja négy kishúgának. Annyival idısebb náluk, hogy szinte az apjuk lehetett volna, és lényegében az is volt, sokkal inkább, mint a saját gondjaiba temetkezı igazi atyjuk. Minden apró gondjukkal, bajukkal Sebastianhoz szaladtak. És ı kipiszkálta ujjúkból a szálkát, és felszárította könnyeiket. Tudományokra, csillagászatra tanítgatta ıket. Amikor megbetegedtek, és gyermeki eszük felfogta, hogy esetleg meg is halhatnak, Sebastiantól várták, hogy segítsen. És meghökkentek, amikor nem tudott. Mintha azt hinnék, nem is akar.

- Nem lehet visszatérni a múltba, hogy megváltoztassuk a jövıt mondta Sebastian elgondolkodva. Abból csak káosz keletkezne. Lelkének egyik fele szeretett volna hinni a kulcsban, még ha a mőködése ellentmondott is a józan észnek, még ha az istennı sem tudott bizonyítékkal szolgálni arra, hogy lehetséges az idıutazás. De ha Sebastian enged a kísértésnek, és bízni kezd családja visszatérésében, majd utána csalódik... Valószínőleg nem bírná ki, hogy másodszor is elveszítse ıket. Mind a mai napig nem volt képes felidézni magában azt az éjszakát, amikor meghaltak. Látni szemükben a kétségbeesést, majd amikor ı és Konrád elesett, hallani elhaló, rémült kiáltásukat. Konrád és ı, mindketten meg akartak halni családjukkal együtt azon az éjszakán. Az ország romokban hevert, éhínség és pestis pusztította. Végük volt. Harcoltak, megtették, ami tılük tellett. Hagyni kellett volna, hogy meghaljanak. És a húgaik? Olyan törékenyek és szıkék voltak, amilyen erıs és fekete volt a négy báty. Inkább éhen vesztek volna, mintsem szánt szándékkal vért kóstoljanak. Még csak a gondolat sem merülhetett fel bennük. - Miért próbáltad átváltoztatni a lányokat? - kérdezte Sebastian. Nem volt harag a hangjában, de most, hogy lehiggadt, és józan esze visszatért, szerette volna hallani Nikolai indokait. Szerette volna

most elıször megérteni. - Muszáj volt - bökte ki Nikolai, elfordítva öccsérıl tekintetét, de Sebastian még azelıtt észrevette, hogy szeme sötét villámokat szór. - A gondolat, hogy oly fiatalon meghalhatnak, elviselhetetlen fájdalmat okozott. - Örök gyermekkor lett volna osztályrészük, és napra se léphettek volna ki soha többé. Nikolai Sebastian szemébe nézett. - Nem tudhatjuk, hogy nem értek volna-e felnıtté, mint a természetes módon született halhatatlanok. Volt rá esély. - És az apánk? - kérdezte Sebastian. Atyjuknak minden vágya az volt, hogy újra egyesülhessen hitvesével, mióta az tizenegy évvel korábban belehalt a szülésbe. - Én soha nem voltam olyan nemes lelkő, mint te - nézett öccsére csüggedten Nikolai. - Az életet tisztelem. Élhettek volna... nekem csak ez számított. És ebben, úgy látom, ennyi idı után sem fogunk egyetérteni. - Való igaz - mondta Sebastian, és felállt, hogy távozzon. Nikolai is felemelkedett. - Gondolkozz el a Renden, Sebastian. Sebastian úgy vélte, érdemes véglegesen lezárni a dolgot. - Nem csatlakozhatom a Rendetekhez - felelte. Aztán könnyedén

megvonta a vállát. - Még ha akarnám, se lehetnék megtagadó. Ugyanis ízleltem már élı húsából származó vért.

21

Mivel az áldás elmúlt róla, Kaderin képtelen volt mozdulni, Bowenre támadni, menekülni, kizárólag a tökéletesre csiszolt drágakövek szikrázó fényére vágyott. Még most is, hogy kezében tartotta

ıket,

összeszorult

a

szíve,

amiért

nem

láthatja

ragyogásukat. A baziliszkuszok sziszegése, dühödt üvöltése térítette magához. A bestiák több mérföldre voltak a barlang napsütötte kijáratától, odalent, a hegy gyomrában, de már repesztettek felé. Bár nem fognak sietni, mert valószínőleg azt hiszik, Kaderin a számukra bekészített legújabb nıstényáldozat. A lány hatalmas sóhajtással rábírta magát, hogy messzire hajítsa a nyakéket, és megvizsgálja szorult helyzetét. Remek munkát végzett a disznó, amikor elbarikádozta a kijáratot. Hiába szedte össze legendás erejét, Kaderin még csak megmozdítani se tudta a kıtömböket. Nekik rontott, nyomta, taszította, vállával lökdöste ıket. Mindhiába. A kardját nem tudta használni. Az övé nem volt olyan vastag és súlyos, mint Sebastiané. Ásni kényszerült. Úgy saccolt, hogy minden méternyi szikla kivájása után elveszti

karmait. Aztán pár óra, amíg visszanöveszti ıket. A legfelsı kıtömb átmérıje körülbelül tizennyolc méter. Vagyis... számoljunk... Nekem annyi. Ami még rosszabb, az üregben uralkodó sötétség kezdte mindinkább nyomasztani - mintha valami súlyos rontás tört volna rá. Keserően felkacagott. A rettenthetetlen gyilkos valkőr, aki fél a sötétben. A szellemektıl soha nem ijedt meg, a baziliszkuszokkal kifejezetten rokonszenvezett, ha összezárják ezer vérszomjas vámpírral, a szeme se rebbent volna - feltéve, hogy a ketrecben nincsen fullasztó homály. Ha legalább csinálhatna valamit, akkor megfeledkezne a félelmérıl, de csak ölbe tett kézzel üldögélni és morfondírozni Két lehetısége volt. Megvárhatta a vámpírt, és reméli, nem vette komolyan legutóbbi ingerült kirohanását, hogy most már végképp hagyja ıt békén. De még ha eljön is a megmentésére, képtelen lesz arra a helyre teleportálni Kaderint, ahová menni szeretne - ami csak pár méterre volt e kıtömbök fölött. A lány le merte volna fogadni, hogy Sebastian korábban még sohasem járt az argentin barlangok bejáratának környékén. És különben is meddig tud itt várakozni? Elıbb-utóbb a baziliszkuszok fölérnek a felszínre.

A másik lehetıség az volt, hogy ásni kezd. Egyedül ezek a sziklák választanak el a díjtól. Térdre vetette magát, és belemélyesztette

karmait

a

sziklába.

Fél

méterrel

lejjebb

elveszítette az elsı karmát, aztán a másodikat. A fenébe, ennek semmi értelme. Fölösleges erıfeszítés egy utálatos, sötét lyukban, Nincs mit tenni, örökre búcsút mondhat annak a tizenhárom pontnak. A kıpor könnyet csalt a szemébe. Igen, a kıpor miatt könnyezik... - Nahát, nahát - szólalt meg egy dörgı hang a háta mögött. Lefogadom, ezúttal örülsz, hogy látsz. Sebastian. Kaderin hátraperdült. Bár koromsötét volt, tudta, hogy a vámpír tökéletesen látja ıt, és alaposan szemügyre veszi az arcát. Tekintete aztán Kaderin karmaira esett, mielıtt az a háta mögé rejthette volna a kezét. - Kaderin karmok nélkül? - lépett oda hozzá a férfi, és talpra segítette. - Mióta vagy bezárva ide? A lány leporolta a térdét. - Pár órája. - Hogyan történt? - Bowen a bejárat elé tolta a sziklákat, amíg bent voltamMacRieve? - Sebastian keze ökölbe szorult. - Ezért meg fogom

ölni. A lány vállat vont. - Biztos? Mert akkor két versenytárstól szabadulok meg egyszerre. - Még a közelben van? - Sebastian szeme összeszőkült, látszott, hogy most rögtön le akar számolni vele. Kaderin megrázta a fejét. - Már valószínőleg megtalálta a tojását, és rég lelépett. Sikerült engem is kelepcébe csalnia, ahogy elıre eltervezte. Már egy csomó démont és minden tündért kiiktatott a versenybıl. Aki szembekerül vele, annak annyi. . - Hogyhogy? - Csak annyit tudunk, hogy valahová bezárta ıket. - És mi van a fiatal boszorkánnyal? - érdeklıdött Sebastian. - İt biztosan nem merte bántani. - Pedig Mariketát is elkapta, de neki elıbb még sikerült megátkoznia - mesélte Kaderin. - Fáradni látszik, és nem gyógyulnak be a sérülései. A valkőr Sebastian felé emelte az állát, - Tegnap még együtt álltam az élen vele... - Mint várható volt... - Meg teveled. Nyilván megpróbál egyenként kicsinálni minket.

- Alig várom, hogy összefussunk. Élvezettel fogom megölni, amiért téged bezárt ide. A,lány válaszul ismét megvonta a vállát. Sebastian hallgatott, s Kaderin tudta, arra vár, hogy megkérje, teleportálja el errıl a helyrıl. A lány a kavicsot rugdalta bakancsa orrával. - A fenébe, kérjél már meg, hogy vigyelek ki innen - recsegte a férfi. - Nem. - Inkább itt rohadsz meg? - Már haladtam valamit - felelte a valkőr. -

Makacs

nıszemély.

Képtelen

vagy

beismerni,

hogy

megkönnyebbültél, amiért itt vagyok? Hogy kimenthetem innen az irhád? - Nem - hangzott a velıs felelet. Nem részletezte, amitıl a vámpír úgy festett, mintha meg akarná fojtani. Azt kellett feltételeznie, hogy Bowen már megszerezte az egyik díjat a túlsó barlangból. De Cindeyt még megverheti. Ha sikerülne gyorsan kijutnia innen. - Jól van, akkor nem hátráltatlak a haladásban. A vámpír megfordult, hogy teleportáljon, de a lány odasietett hozzá, és megérintette a karját. - Nézd, nem szeretném, ha a hátsóudvarodba teleportálnál. A díj

a másik barlangrendszerben lehet, itt nem messze, a következı szurdoknál. - Visszament a kövekhez, és bıszen lökdösni kezdte ıket. - Nekem pontosan ezeknek a túloldalára kell mennem. Oda meg nem tudsz elvinni. - Mert úgy gondolod, nem voltam ott még soha? Kaderin összecsücsörítette az ajkát, és arrébb fújt egy szemébe lógó tincset. - Sőrőn jársz a Quijadasba, Sebastian? - A férfi üres tekintetét látva hozzátette: - Argentína. -

Oda

nem

tudok

teleportálni,

de...

-

Figyelmesen

szemrevételezte a köveket, aztán az egyiket tolni kezdte, amíg az el nem mozdult. A lány ziháló lélegzetét hallva abbahagyta a munkát. - Úgy tőnik, azért ki tudlak szabadítani. Kaderin puhatolózva megérintette a vámpír hátát. - Mivel vehetnélek rá, hogy egészen eltold azt az útból? - Mit ajánlasz? - kérdezte Sebastian érdesebben. - Pénzt? Pénzt elfogadnál érte? - Az nekem is van bıven. Kettınknek is sok lenne. A lány morcos képet vágott. - Akkor mit akarsz? - Azt, hogy... - húzta végig a kezét a lány arcán - hogy...

megérinthesselek. Nem itt, de ma éjjel... - Ez nem történhet meg. - A lány összefonta karját, s a vámpír pillantása az átnedvesedett nyakkivágásba csúszott. Akárcsak azon az éjszakán a tengeparton, Sebastian most is úgy nézett, mint aki legszívesebben a vállára venné a valkőrt, s aztán meg se állna vele az ágyáig. - Bárcsak a mellem ne fixírozná tovább a szemedet! Sebastian felszegte a fejét, megköszörülte a torkát, és rekedten kinyögte: - Csókolj meg. Csókolj meg, és kiszabadítalak. - Amikor ez utoljára elıfordult, megharaptál, és lehet, hogy most is megteszed. A csókolózás Sebastiannal mindig valami többhöz vezetett. Legutóbb a lány vérét vette el. És feltehetıen az emlékeit. - Nem haraptalak meg. Csak véletlenül felhorzsoltam a bıröd. - Mondd azt, hogy nem gondoltál rá, hogy újra megtedd. - Nem mondhatom - sóhajtott mélyet a férfi. - Túl nagy gyönyörőséget okozott ahhoz, hogy ne gondoljak rá. Kaderint megdöbbentette ez az ıszinteség, nem is próbálta leplezni. - Akkor most biztosan újra megismétlıdne ugyan¬az a helyzet. - Esküszöm, hogy nem. - Hacsak persze nem történik meg - formázott idézıjelet a lány az ujjaiból - véletlenül. Mivel idıvel egyedül is kiásom magam

innét, nem érdemes megkockáztatni azt a csókot. A férfi rezignáltán bólintott. - Remek, akkor itt ülhetünk és megkövesedhetünk együtt. Én is tudok ugyanolyan csökönyös lenni, mint te, arám. - Szóval itt szándékozol várakozni velem? - kérdezte a valkőr. És nem zavar, hogy közben elveszíted a díjat? - Nem érdekem megnyerni ezt a versenyt. - Tudom, hisz csak azért neveztél, hogy ne ölhesselek meg. - Mielıtt beneveztem se tudtál megölni. Nem vagy kíváncsi, hogy annyi hozzám hasonló legyilkolása után miért nem voltál képes kardoddal a nyakamra sújtani? - Nem tudom, miért történt - ismerte el a lány. - De már nem foglalkoztat. - Miért nem hagyod, hogy megnyerjem neked ezt a versenyt? Ez volt az egyetlen ok, amiért neveztem. - Nincs senki, akit megmentenél a múltból? Senki, akit szerettél? - kérdezte Kaderin rögtön észrevéve a férfi szemén átsuhanó árnyékot. Kit veszített el? - Egy elhunyt feleség talán? - Tudod jól, nem hiszem, hogy mőködne a kulcs. Nem válaszolt a kérdésére. Nıs volt valaha? - Mitıl vagy olyan biztos benne? - Az idıutazás lehetetlen - felelt a férfi olyan hangon, mint

akinek egy fikarcnyi kétsége sincs. És a feleség? - Lefogadom, abban is ugyanilyen biztos voltál, hogy vámpírok nincsenek, egészen addig, amíg egy napon arra nem ébredtél, hogy csillapíthatatlanul szomjazol a vérre. - Nem. Az én kultúrámban mélyen gyökereztek a babonák. Tudományos ismereteim dacára könnyebben elhittem, mint gondoltam volna. Ráadásul ez nem ellenkezik a természet törvényeivel. És mi van a feleséggel? - Különben meg soha nem voltam nıs. Ez meglepte Kaderint. És valahogy meg is nyugtatta. - A te korodban? - csodálkozott, lehuppanva a földre. - Biztos elmúltál már harminc. - Harmincegy. De tizenkilenc éves korom óta a harcvonalban éltem. Nem volt rá mód, hogy asszonyt szerezzek. - De most már úgy érzed, itt az ideje? Mintha esküdne, a lány szemébe nézett, úgy dörögte: - Igen. • Kaderin lábujjai begörcsöltek a hegymászó bakancsban. - És te, Kaderin? Elárulod végre, miért akarod annyira megnyerni ezt a kulcsot? - Sebastian félrenézett, miközben

megkérdezte: - A férjedet szeretnéd visszakapni? Amikor nem érkezett felelet, a vámpír visszafordult. Egy perc múlva a lány kelletlenül megrázta a fejét. - Soha nem voltam férjnél - közölte. Az igazi okot soha nem árulta volna el - még ha szívesen megtenné, akkor se lenne semmi értelme -, de azt sem akarta, hogy a vámpír arra gondoljon, egy férj vagy szeretı miatt küzd ilyen keményen. - A valkőrök és a fúriák abban a megtiszteltetésben részesítettek, hogy engem választottak ki erre a versenyre. Nem szeretnék csalódást okozni nekik - vonta meg a vállát, majd ıszintén hozzátette: - És egyszerően mindenkit le akarok gyızni. - Vagyis mindez a büszkeségrıl és terólad szól? . - Miért, ezek nem elég jó indokok? - kérdezte a lány erıltetett közönnyel. - Nem hinném. Más is van az életben, mint ez a buta verseny. - Egyetértek. A vámpírölés. Ez a két dolog ad célt az életemnek. Sebastian semmit sem válaszolt a lány megjegyzésére, csak kifürkészhetetlen pillantást vetett rá. A lány tudta, hogy a vámpír helyteleníti az értékrend¬jét és az életmódját, de ez a tekintet mintha azt sejt-, tette volna, hogy sajnálatot is érez iránta. Kaderin felszegte a fejét.

- Akkor meséld el, hogy képzeled a közös életünket. - Megnézhetnénk a világot. Átépíthetnénk a kastélyt, családot alapíthatnánk. Családot? Ha neki és Sebastiannak gyerekeik születnének, olyanok lennének, mint a félig vámpír Emmaline. Kaderin összerázkódott. - Én New Orleansban élek, versenyzem és vámpírokat ölök. Elvárnád tılem, hogy mindent feladjak? - Térdét a mellkasához húzta. - Te azt akarod, hogy olyan legyek, mint azok a nık, akiket ismertél, és ez soha nem fog megtörténni. - Nem. Egyáltalán nem szeretném, ha olyan lennél, mint azok a nık, akiket ismertem - felelte a vámpír olyan indulattal, amely meghökkentette Kaderint. - És egyáltalán nem izgat, hogy hol fogunk élni. Oda megyek, ahol te boldog vagy. Vámpírokat ölsz? Remek. A Kupa. Az is elfogadható... ha én is ott lehetek veled. - Elfogadható. Ez viccel? - Minél jobban megismerlek, annál erısebb bennem a meggyızıdés, hogy a vámpírságod csupán az egyik ok, amiért közömbös vagyok irántad.

Elfogadható? Amint kimondta, Kaderin szeme még el sem kezdett

szikrázni, ı már tudta, hogy valószínőleg nem a legmegfelelıbb kifejezést használta egy istenektıl származó leány elıtt. Ha legalább egy mákszemnyi szorult volna belé bármelyik fivére megnyerı modorából. - Akkor meséld el, mi a többi oka annak, hogy közömbös vagy irántam. - Ha veled beszélek, az olyan, mintha egy emberrel beszélnék. - Bárcsak még mindig ember volnék... - csattant fel Sebastian. - De nem vagy az. Az én fajtám ellensége vagy. - Mondtam már, hogy nem az én választásom volt. És nem is az én cselekedetem. - Undorítónak találom, hogy vért iszol. Élısködı vagy. Parazita. Ettıl Sebastian maga is mindig undorodott. Az egyetlen alkalom, amikor nem, az a forró, ízletes csöpp vér volt, amit Kaderintól kapott. Most önmagát is meglepve mégis védelmébe vette visszataszító szokását. - Egy hentestıl szerzem be a vért. Mi a különbség? Az emberek meg húst vesznek ugyanott. Különben is melyik élılény nem parazita? - Én. - Eszel húst? Iszol bort? - Nem. Semmilyen táplálékot nem veszek magamhoz.

- Az hogy lehet? - kérdezte Sebastian hitetlenkedve, bár valami ilyesmit említett a kobold is a Déli-sarkon. - Így vagyok megszerkesztve - válaszolt a valkőr olyan hangsúllyal, amelybıl világosan kiderült, hogy nem óhajtja taglalni ezt a témát. A francba, vissza kell mennie Blachmountba, hogy kifaggassa Nikolait a dologról. - Megszerkesztve? És formatervezve? A valkőr szeme összeszőkült. - Nem úgy nézek ki, mint akit formaterveztek? Miért, te azt gondolod rólam, hogy egy véletlen természeti haleset vagyok? - Nem - hebegte Sebastian ráébredve, hogy ismét megsértette a lányt. - Egyáltalán nem. Én csak... - A magunkfajták háborúba mennek. Tudtad ezt? Olyan háborúba, amilyet te el se tudsz képzelni... - Igen. Az Örökösödés - mondta Sebastian lenézıen. - Ezt nem lehet egy legyintéssel elintézni. - A bátyám említette, hogy ezt fogod felhozni, mint a köztünk lévı fı akadályt. De biztosított róla, hogy a megtagadók a valkőrök oldalán fognak harcolni. - Amikor a lány ellenkezni próbált, Sebastian bele¬fojtotta a szót. - Akár akarják a valkőrök, akár nem. Kaderin dacosan összeszorította az ajkát.

- Úgy tőnik, óriási az akaraterıd - mondta végül. - Miért nem használod ezt a vasakaratot arra, hogy leszoktasd magad tökmag és formatervezetlen arád kényszeres hajkurászásáról? - Miért fektessek idıt és energiát abba, hogy megpróbáljalak elfelejteni, amikor ugyanezt az idıt és energiát arra is felhasználhatom, hogy megnyerjelek magamnak. - Mert engem lehetetlen megnyerni. A másik változatra talán van esély. - Muszáj próbálkoznom. - Ez ellen már nem lehetett apelláta. Mert akarlak. Az életembe. A lány megkocogtatta az állát. - És az „életembe", nálad nyilván azt jelenti: az „ágyamaba". - Nem tagadom, hogy mindkettıt szeretném. Már megízlelte a valkőrben parázsló szenvedélyt, és nem fog nyugodni, amíg meg nem kapja a lányt. - Folyton csak az jár az eszemben, milyen lehet veled az ágyban. Kaderin orcáját elfutotta a vörösség, beharapta az alsó ajkát. Ez a szokása mindig elbővölte a vámpírt. - De hát te se szeretsz jobban engem, mint én téged. - Nem - ismerte be a férfi. A lány megigézte és ingerelte. Amióta csak erzıvé tette, Sebastian egyetlen órát is alig bírt ki nélküle. De azt még ı is tudta, hogy ez nem szerelem.

- Egy jó tanács, Sebastian - forgatta a szemét Kaderin. - Amikor udvarolsz egy nınek, érdemes egy nanomásodpercig hallgatni, mielıtt kijelented. hogy nem szereted ıt. Talán tehetnél úgy mintha fontolóra vennéd az eshetıséget. Vagy akár hazudhatnál is. Vagy áthidalhatod a dolgot azzal, hogy ecseteled, mennyire fogod majd szeretni. - Nem fogok hazudni neked. És ami a szerelmet illeti, sokkal kevesebbre is alapoztak már szövetségeket, mint ami köztünk van. Szenvedély. Vonzalom. Tisztelet. - Hízelegsz magadnak - állapította meg Kaderin, letört karmait vizsgálgatva. - És még valamit megígérhetek. A következı évezreded egészen más lesz, mint az elızı. Legalábbis amíg én élek. A lány felpillantott. - Ez meg mit akar jelenteni? - kérdezte kimérten. - Tudok az... áldásról. Ezer éven át nem voltak érzéseid. Kaderin elsápadt e szavak hallatán. - Azt is tudod, miért történt? Mintha reszketett volna a hangja. - Nem. És azt se, hogyan kezdıdött. Csak annyit, hogy egy reggel fölébredtél, és egyszerően... nem éreztél semmit.

- Ne merészelj így beszélni róla - nézett szúrósan Sebastianra a lány. - Mintha fogyatékos lettem volna. - Pedig aki nem képes érzelemre, az fogyatékos. - Azt képzeled, hogy érzések nélkül nem lehet boldogulni? Vagy azt hiszed, hogy akartam volna érezni, csak nem bírtam? - Nem, én... - Ugye, mindezt a vérembıl tudod? - Amikor a férfi bólintott, így folytatta. - A véremmel együtt elloptad az emlékeimet. Gyönyörő! Mennyit láttál? - Láttam régi csatákat, vadászatokat, beszélgetések foszlányait... például azt, amikor Rióra mesélt neked egy vak misztikus pengéjérıl. Végignézte, ahogy koboldok tucatjai támadják meg a lányt, és alig sikerül legyıznie ıket, aztán lepillantva észreveszi, hogy sípcsontközéptıl hiányzik a lába. Nem csoda, hogy annyira kiakadt arra a koboldra az Antarktiszon. Akit én teleportáltam a díjhoz. - Most már érted, hogyan bıszültem fel annyira? Megismerheted a titkos gondolataimat. És tetteimet. Láttál engem más férfiakkal? - Nem, és a bátyám szerint nem is foglak, mert az arám vagy felelte a vámpír. - Azt láttad-e, hogy mitıl tértek vissza az érzéseim? Sebastian a hajába túrt.

- Azt hiszem, valami közöm van a dologhoz. Tıled hallottam azon az elsı reggelen. - Összevissza beszéltem. - A férfi kérdı tekintetére hozzátette. Véletlen volt. - Elhinném, hogy véletlen egybeesés volt, ha nem lennél az arám. - Szóval azt képzeled, hogy én testileg támasztottalak fel, te pedig engem érzelmileg? - kérdezte Kaderin gúnyosan. - Két legyet egy csapásra? - Igen. Pontosan. - Még ha igaz is lenne, ez még nem jelenti, hogy közös a jövınk. Neked nem rám van szükséged, csak boldogtalanná tennélek. Ezt megígérhetem. Ráadásul, ha elfogadnálak, a családom kitagadna. Számkivetett lennék. - Meseszép Mystet mintha ez nem zavarná különösebben. Kaderin felkapta a fejét, aztán szinte megmerevedett. - Mirıl beszélsz? - A bátyám feleségérıl, Mystrıl. A valkőr felpattant. - Lehet, hogy Myst erkölcsei egy utcalányéhoz foghatók, de még ı se vetemedne arra, hogy hozzámenjen egy piócához. - Te nem tudtál errıl? - vonta össze a szemöldökét Sebastian. Nemrég volt az esküvı.

Kaderin akkorát fog rúgni Régin fénylı seggébe, hogy... , Myst hozzáment egy... vámpírhoz! Kaderin mutató- és hüvelykujja közé nyomta a fejét. - A te bátyád... az a megtagadó tábornok, aki kiszabadította ıt a Horda fogságából. Wroth. Nikolai Wroth. Tudtam, hogy nincs még túl rajta! - Igen. Ismered? - kérdezte Sebastian. - Csak hallottam róla. És most, hogy kezdett összeállni a kép, rájött, hogy Sebastianról is hallott már. A négy észt fivér. Emberként olyan ádáz harcosok voltak, hogy még a Szövetség is felfigyelt rájuk. Ádázul és tántoríthatatlanul védelmezték a népüket. Sebastian a lány arckifejezését tanulmányozta. - Kíváncsi lennék, hogy ez a hír segít vagy árt az ügyemnek? - Én... már... nem értek semmit. Soha többé. Vagyis a megtagadók becsületesen játszanak? Nem, Dása és Rika soha nem fogadná el, hogy lealacsonyodjék egy vámpírhoz. - Akkor csak egy dolgot árulj el nekem, Kaderin. Gondolsz néha rám, amikor nem vagyok itt? Hazudj. Kezdjen viszonyba? A legtiltottabb viszonyba? Csak hogy legalább egy éjszakára élvezhesse ezt a tökéletesen hozzáillı férfitestet?

Mystnek volt képe hozzámenni az egyikhez! És Myst ugyanolyan pogány, mint ı! Kaderin erısen kételkedett abban, hogy Nikolai Wroth tábornok hajlandó volt belemenni a hagyományos pogány esküvıi szertartásba. A házasság köteléke óriási jelentıségő a valkőrök és általában a halhatatlanok számára. Az amíg a halál el nem választ egészen mást jelent, amikor mindkét fél nagy valószínőséggel örökké élhet. Nem. Kaderin nem kezdhetett viszonyt. Nem, ha egyszer Sebastian arája. Mert ezt a férfi soha nem fogadná el, és ı soha nem adhatna neki többet. - Hogy gondolok-e rád? Nézd, Sebastian, én nagyon elfoglalt vagyok. Nincs idım sokat tépelıdni. Mi lenne, ha meghagynám neked ezt a dolgot? - Mármint micsodát? - Úgy tőnik, háromszáz éve mást se csinálsz, csak gondolkozol. Bal felıl hatalmas ordítás hangzott föl, a barlang beleremegett. És ekkor jobbról egy másik válaszolt rá. Valahol, kissé távolabb elbıdült a harmadik. Közeledtek és gyülekeztek. Itt és most.

22

Kaderin elırelendült, a porba taszítva a férfit. Egy gyors csók, hogy megpecsételjük az alkut. Aztán csak rakja odébb a sziklákat. Megragadta a vámpír döbbent arcát, és rányomta az ajkát. Gyorsan. Hogy megkaphassa, amit akar. Ne totojázz! - Tessék, megcsókoltalak - mondta elakadó lélegzettel. - Na, told már el azt a nyomorult sziklát... : A vámpír keményen a lány fenekébe markolt, és erıszakosan meredı farkához vonta. Kaderin akaratlanul felnyögött, mire a férfi a tarkójánál fogva fél kézzel lehúzta magához. Szájával szájára tapadt, s nyelvét becsúsztatta az ajka közé, félresodorva az odabent jogosan tartózkodó másik nyelvet. A feneket markoló kéz a láb közé vándorolt, erıs fogást keresve. A valkőr meglepetten belerikoltott az idegen szájba, és mielıtt uralkodhatott volna magán, két térde felrándult, szabad utat engedve a matató kéznek. A vámpír nyöszörgött, lapáttenyere gyúrta, gyömöszölte a lányt,

szája újra meg újra lecsapott ajkára. Csókja kétségbeesett volt, akár egy halálraítélté. A közelgı támadásra fittyet hányva hemperegtek a porban, mindkettıjük teste verítékben úszott, a férfi kardjának markolata a lány csípıcsontjába fúródott, miközben ı nem bírt betelni a férfi ízével. A vámpír átfordította hátára a lányt, pont, mint az elsı hajnalon a várkastélyban. És a lány ugyanúgy akarta, mint akkor. - Megırjítesz, Kátya - recsegte a férfi. - Semmi másra nem tudok gondolni, csak rád. Az oldalára gördült, a lány kezét leszorította a feje fölött. Lehajolt,

hogy

nyitott

szájjal

csókot

nyomjon

Kaderin

kulcscsontjára. Miközben másik keze a lány nadrágjának derekához közeledett, belesúgott a fülébe: - Valld be, hogy te is gondolsz rám. Kaderin azt dünnyöghette, hogy valóban ı is gondol rá, míg az a bizonyos reszketı kéz egyre lejjebb araszolt a hasán. Talán a lány érintésének elıérzetébe remegett bele? Amikor a nadrágot kezdte lazítani, Kaderin kiszabadította a kezét, de nem állította le a vámpírt. Beengedte. Ez így sportszerő, gondolta mámorosan, hiszen én meg az ı nadrágjába nyúlkálok. Amikor elıször a férfi¬hoz ért, felnyögött.

A vámpír meg hátravetette a fejét és üvöltött, amikor hímvesszıje belecsusszant a forró, sima és kıkemény ökölbe. A hüvelykujj nedvesen körözött a nyílás fölött. Amikor ismét a lányra nézett, szeme elfeketült a vágytól - Abba kéne hagynunk - suttogta a lány, miközben tovább húzkodta markával a férfit. - Ezek a bestiák... - Rendesen rémisztıek. Kétség nem fér hozzá - nyomott a vámpír rövid, forró csókot a lány szájára. aztán a szemébe nézett. Mégis nagyra értékelném, ha folytatnád... a simogatást. S a lány folytatta. Kezét mintha mágnesként vonzaná a férfi vesszeje, imádta, ahogy lüktet, rángatózik a tenyerében. De akármennyire elkábította Sebastiant a vágy, arra azért maradt ideje, hogy ujjaival becézgesse Kaderin hasát, majd az alsóbb, sötétebb tájakat. A lány szenvedélyes, gyors kielégülést akart, de úgy vette észre, partnerének nagyon fontos ez - hogy szeretné kiélvezni minden egyes pillanatát. Sebastian keze épp a lényegre tért volna a bugyiban, de keze megdermedt, tenyere megpihent a lány hasának alján. Kaderin megriszálta csípıjét, hogy a kezet további süllyedésre bírja. - Maradj nyugton - mormolta a férfi. Erısen megrázta a fejét, mintha azt akarná, hogy kitisztuljon. A valkőr homorított, hogy lássa, mi folyik mögötte.

Ötven méterre tılük két futball-labda mérető, ferde metszéső szem ragyogott zöldes fénnyel a sötétben. Sebastian felsóhajtott: - Jobb idızítést is láttam már. - Szeretem, hogy ilyen finoman és visszafogottan fogalmazol. Honnan ez a derős hang? Egy nyomasztó barlangban volt gonosz sárkányokkal összezárva, akiknek a lélegzetét szinte már a bırén érezte, miközben egy vámpír drabális ujjait csak pár centiméter választotta el a micsodájától. - És nem tőnsz rendesen rémültnek. Kaderin alig bírta megállni, hogy el ne vigyorodjon, amikor a vámpír megszólalt: - Bocsáss meg, arám. De el kell teleportáljalak innen. Kaderin kirántotta kezét Sebastian nadrágjából, a férfiét a sajátjából, és arrébb gördült. - Majd én harcolok velük, amíg te eltolod a sziklákat. Talpra ugrott, becsatolta a nadrágját, és kihúzta kardját a hüvelybıl. A legnagyobb baziliszkusz már egészen közel sompolygott hozzájuk, nyilván abban a hiszemben, hogy leendı áldozatai nem menekülhetnek sehová elıle. A baziliszkuszoknak totyogós a járásuk, ami teljességgel félrevezetı - ennek segítségével teszik

kezessé prédájukat. Az alagútban egyszerre csak egy szörnyeteg fért el, de az üregben együtt is tudtak támadni. Sebastian is felállt. - Ez így nem fog menni. - Rohadtul megcsókoltalak! Ha bajba kerülök, teleportálhatsz, de addig csak próbálkozz a sziklákkal. Különben megszeged a megállapodást. - Akkor kapok még egy csókot. Késıbb. Be kell fejezni, amit itt elkezdtünk... - Te itt elıadod nekem a nagyhalált? Sebastian kétségkívül nem értette a kifejezést. - Te ki akarsz menni, aztán eljössz velem valami sötét helyre, egy órával a díj megszerzése után. Ki ez a könyörtelen vámpír? - Rendben. - Nagyon nem oké. - Áll az alku. - Hazudok, mint a vízfolyás. Na, nyomjad ezerrel! Sebastian

újabb

fejcsóválás

kíséretében

fölegyenesedett,

szemügyre vette a baziliszkusz lassú, de biztos cammogását, aztán nekiveselkedett a szikláknak. Kaderinnak föl kellett volna készülnie a küzdelemre, felderítenie a vezérbaziliszkusz vörös pikkelyei mögött rejtızı gyöngeségeit. Vággyal átitatoti agya azonban kizárólag azzal bírt foglalkozni,

hogy milyen pompásan festenek a férfi duzzadó hátizmai, amelyek szinte szétrepesztik az ingét. Meg szerette volna szorítani, karmolni, nyalni ıket. A szirén és a verseny miatt kellett volna szorongania, hé, és akkor mi lesz a sárkányokkal? A szörnyeteg lassan nyomult elıre, és Kaderin már észrevette a közvetlenül

mögötte

leselkedı

másik

szempárt

is.

Mire

elmozdulnak a sziklatömbök, pont támadni fognak. Kaderin nem bírta megállni, hogy a válla fölött hátra ne pillantgasson. Régin megkérdezte, milyen az esete. Amikor a vámpír megfordult, hogy a hátával tolja meg a köveket, és elıvillantak finoman kidolgozott hasizmai az átizzadt ing alól, Kaderin kénytelen volt legalább maga elıtt beismerni az igazságot. Láthatólag a feketehajú, szomorú szemő, kibírhatatlanul jó külsejő vámpírokért rajong. A sebhelyeikért és a kérges tenyerükért. Beharapta az alsóajkát. Ha tovább bámulja Sebastian erıs, szoborszerő tes¬tét, még a végén ott helyben elélvez. - Arám, nem hittem volna, hogy valaha ilyesmit kérek tıled, de... koncentrálj. A mód, ahogy a lány apró agyarát duzzadt alsóajkába mélyesztve bámulta ıt, egészen izgalomba hozta a vámpírt. - Persze - fordult elıre Kaderin. - Ez már itt van az orrom elıtt.

Még egy utolsó pillantást vetett a férfira, és a foga között káromkodott. - Vigyázat! Abban a pillanatban, hogy a kövek elmozdulnak, ezek hárman egyszerre fognak támadni. Úgyhogy azonnal teleportálnod kell. - Lassúnak tőnnek. Anélkül, hogy megfordult volna, Kaderin így válaszolt: - Mert annak akarnak tőnni. Te teleportálsz, én meg kiugróm, oké? - Odakint nem fognak tovább üldözni? - A napon nem nagyon látnak. - Indulnak a kövek - recsegte Sebastian. - Húzódj hátrább... A napfény úgy csapott le rájuk, mint egy bomba. Szerencsére már késı délután volt. Sebastian hátraugrott, hogy legyen helye a lánynak. Kaderin ki-slisszolt. De a baziliszkuszok elképesztı gyorsasággal megindultak. Egy másodperc alatt az üregben termettek,

és

kimeresztett

karmokkal

vetették

magukat

a

szökevények után. A legnagyobb nekirontott a szikláknak. Por és törmelék robbant a levegıbe. Sebastian nem látta Kaderint, csak az állkapcsok csattogását hallotta. Aztán megpillantotta, ahogy alábukik. A sárkány állkapcsa pont a feje fölött zárult össze.

Sebastian kiugrott a napra, fájdalmasan felüvöltött, miközben elkapta a lány bokáját. Már teleportálni kezdett, amikor a valkőr az arcába rúgott, és elkúszott elıle. A vámpír, mielıtt leállhatott volna, eltőnt nélküle, majd rögtön visszarepítette magát a küzdelem helyszínére. Bár csak félig materializálódott, a napfény szinte teljesen megvakította. A bıre égett, mintha savba mártották volna. Hová tőnt a baziliszkusz? Kaderin lábujjhegyen egyensúlyozott egy szikla peremén, hátát meggörnyesztette, nehogy lezuhanjon. Mielıtt a vámpír odaérhetett volna hozzá, a lány kiegyenesedett, és végigszökdécselt a peremen. Lehet, hogy sikerült kicseleznie a sárkányt, és az lezuhant a mélybe? A legkisebb bestia meg a középsı most merészkedett ki hunyorogva és sziszegve a fényre. A felmeredı karmokat kerülgetve Sebastian visszateleportált a sötétbe, a barlang túlsó oldalára, majd onnan átüvöltött a szörnyetegeknek. Amikor visszasöpörtek az alagútba, Sebastian a hátára vetıdött, közvetlenül a nagyobbik alá, és kardját a hasába döfte. A halálos szúrás két tányérnagyságú pikkelye között érte a fenevadat. Kifolyt a bele. A vámpír visszarántotta a pengét, és sietve odébb gördült az útból. A sárkány borzalmas ordítást hallatva hátrazuhant, egyenesen a

kisebbikre, aki ezáltal csapdába került. Sebastian felpattant, és az utolsó sárkányhoz tüntette magát. Miközben az karmaival vadul a földet kaparva próbált kiszabadulni, a vámpír a nyakához emelte kardját. A szörny megdermedt, majd lassan támadója felé fordította fejét, és rábámult. Szemébıl rettegés sugárzott. Kaderin valószínőleg már rég megölte volna Sebastiant pedig gyengének tartaná, ha másképp cselekszik. - A rosseb egye meg - mormolta a vámpír, és hátat fordítva a mozgásképtelen

baziliszkusznak,

elindult,

hogy

arájához

teleportáljon. A francba, azért sem fog visszajönni késıbb, hogy kiszabadítsa. Aztán - ismét a napra érve - elıre-hátra forgatta fejét, kockáztatva, hogy a bıre lángra gyúl. Kibírhatatlan fájdalom gyötörte. Szeme sarkából meglátott egy barlangot a szurdok felett, gyorsan odatüntette magát. De igyekezett csak félig megtestesülni. Bár a barlang bejáratából nézegetett körbe, a homokról és szikláról visszaverıdött rá a napfény, amely tovább kínozta amúgy is sérült szemét, de így azért egy percig, talán kettıig is el tudta viselni. Egyszer csak meglátta a szurdok alján vonagló legnagyobb baziliszkuszt, melynek feje egy sziklának csapódva zúzódott szét. Kaderin még mindig a peremen egyensúlyozott. Sebastian épp rá

akart üvölteni a rúgás miatti dühében, amikor észrevette, hogy a lány tekintete rászegezıdik valamire a szakadékban. Az arca megmerevedett. Mint egy ragadozóé. Sebastian másképp nem tudta volna jellemezni. Kaderin meglengette a karját, hogy kellı sebességre tegyen szert, helyben futott pár lépést, aztán köddé vált. Sebastian hunyorogva nézett a fénybe, és nem hitt a szemének, amikor látta, hogy a lány leveti magát ugyanabba a szakadékba, melynek fenekén a sárkány hever. A vámpír a mélybe teleportált, és éppen idıben felfedezett egy másik sziklanyúlványt. Úgy hat méterre tıle a szirén kiáltozott meglepetten - épp mielıtt Kaderin a hátára huppant, tisztán hallhatóan kipréselve a levegıt a balszerencsés teremtés tüdejébıl. Kaderin térdét Lucindeya lapockái közé nyomta, s karjával szorosan átkulcsolta a szirén nyakát. Pont, amikor Sebastian eldöntötte, hogy a nappal dacolva odateleportál, hogy elcibálja onnan Kaderint, Lucindeyának sikerült az egyik könyökét felrántania. Kaderin valahogy elhajolt az ütés elıl, s az célt tévesztett. Kisiklott a szirén minden védekezı mozdulata elıl. Nem kellett neki segítség hozzá. Kaderin körül az átforrósodott sziklák felhevítették a levegıt. Ahogy Sebastian figyelte a ködbe burkolódzó jelenetet, hirtelen

tisztelettel vegyes félelmet váltott ki belıle a valkőr kecses testében feszülı erı. És könyörtelen gonoszsága is. Kaderin a hajánál fogva addig lóbálta a szirént, míg végül a nı egyetlen porcikája sem ért a földhöz. Aztán eleresztette, mint egy bolát Ujjai szétnyíltak. A szikla felszínét megrepesztette Lucindeya becsapódó teste, és hátára kıdarabok záporoztak. Kaderin nem várta meg, amíg a törmelék teljesen maga alá temeti vetélytársát, fejét a következı hegy felé fordította. Futott, elrugaszkodott a szikláról, és karmait a kıbe mélyesztve mászni kezdett egy magas barlang felé. A csúcson lévı barlang sötét - nagyon sötét - mélyén rejtızhetett a díj. És Sebastian segíthet megszerezni azt. Ingujjába törölte felrepedt ajkát, megízlelve saját vérét ott, ahol a lány rúgása helyén kiserkedt. Kaderin mindjárt viszontlátja ıt. És az alku feltételei komolyan megváltoztak.

23

Kaderin betántorgott a barlangba, s lihegett a mászás okozta megerıltetéstıl. Amikor látása alkalmazkodott a homályhoz, a vámpírt pillantotta meg, aki éppen a díjat dobálta a tenyerében. A keresztirányban halványan bordázott tojáshéj olyan törékeny volt, hogy szinte átlátszott. - Most az én szabályaim szerint fogunk játszani, Kaderin. A lány szeme a tojás mozgását követte le és fel. - Csak add ide azt az átkozott vacakot. - Soha nem akartál találkozni velem - nézett haraggal Sebastian a valkőrre. A naptól felhólyagosodott az alkarja és a fél arca. - És megrúgtál. Szája sarkából egy vércsepp gördült le. - Reflexbıl rúgtalak meg. Ami igaz volt. A baziliszkusz éppen keresztülcsörtetett a sziklákon, mintha egy zacskó sósmogyorót taposott volna szét. - A jövıre nézvést ajánlom, hogy soha ne kapd el hátulról a bokám, amikor éppen hosszú fogónyelvő szörnyetegek kergetnek. Függetlenül attól, ami kettejük között történt, Kaderin nem

akarta volna kiütni a vámpírt. Mint ahogy a sárkány vacsorája se szeretett volna lenni, és tovább se akart aszalódni a tőzı napon, bár... -

Mindenesetre

megérdemeltél

egy

jó

pofán

rúgást.

Megváltoztattad az alku feltételeit, amikor kelepcében voltam! Egy úriember nem tesz ilyet. - A társaságodban egyre kevésbé érzem úriembernek magam. A vékonyhéjú tojás bukfencet; hányt a tenyerében. - Mindjárt összetöröd! - akadt el Kaderin lélegzete. - Ez az utolsó. Közelebb settenkedett, és fejét hátrahajtva nézte, hogyan ragadhatná el tıle. A vámpír arcán fenyegetı kifejezés suhant át. - Azt hiszed, elveheted tılem? - kérdezte Sebastian, mintha csak erre várna. A lány megdermedt, semmi kedve nem volt összetőzni a vámpírral, amíg az egészben hagyja a tojást. - De sietned kell - mondta kétségbeesetten Kaderin. - Ha Cindey ideér, és elkezd énekelni, simán oda fogod adni neki. - Nem hinném, hogy egy darabig képes lesz mozogni azután, amit mőveltél vele. - Halhatatlan. Villámgyorsan kiheveri. Ennél csúnyábban is

elbánt már velem a múltban. De nagyon hamar utolérhet minket. Csak megfújja a sípját, s t" örökre a rabszolgája leszel. iíij Erre a gondolatra Kaderin - maga sem értette, miért - valahogy szeretett volna még egyet belerúgni j a lányba. Vagy egy jól irányzott ütést bevinni neki. Egyenesen a gigájára. - Ha így gondolod, talán hajlandó leszel bele¬menni egy másik egyezségbe ezért a díjért. - Megmondtam, hogy soha nem fogok lefeküdni veled. Izzadságcsöpp gördült végig a lány nyakán, majd tovább le, a két melle közé. A vámpír szürke szeme mohón követte útját, aztán hirtelen elfeketedett. Mint a viharos tenger. A lány borzongott a hıségben. Bár arca féloldalt megégett, s a keze is, Kaderint így is vonzotta és már korábban felizgatta a férfi. Dermedtszívő? Valaha az volt. Forróvérő? İ azzá tette. Egyedül ı volt képes rá. És nem csupán a testi szenvedéllyel. Élvezte, amikor jól seggbe rúgta Cindeyt. És valamiért azt még jobban élvezte, hogy a férfi is látta. - Veled akarok tölteni egy éjszakát, amikor megérinthetlek mondta halkan a vámpír. - Ez minden. Ahogy és ahol csak akarom. A valkőr felvonta a szemöldökét. - Szóval az egész rólam fog szólni? Most ezt mondod, de tudom,

hogy majd többre akarsz rábírni. - Nem. Nem kérem, hogy te is megérints. És nem kérem, hogy lefeküdj velem. - Az önzetlen vámpír. Ezt majd mind mőveled velem, és közben tökéletesen megırzöd a higgadtságodat Sebastian szabad kezét végighúzta a száján. - Nem, azt hiszem, kicsit se maradok higgadt. De az legyen az én gondom. A szavamat adom. Se többet. Se kevesebbet. Kaderin felszegte a fejét. - És akkor megkapom a díjat? - Ha végeztem azzal, ami a tervem. Kaderinnak nem tetszett, hogy a férfi szavai vágyakozó bizsergést keltenek benne. - El fogod törni a tojást. Elıbb add ide. - Nem valószínő. Biztonságba helyezem. És tudhatod, hogy megkapod utána. Én ugyanis veled ellentétben megtartom a szavam. - Dentálisan nem közeledhetsz hozzám - a vámpír tanácstalan arckifejezését látva, hozzátette. - Nincs harapás. Különben az istenekre esküszöm, visszaharaplak, és azt nem fogod szeretni. Ezt valamiért mulatságosnak találta a vámpír. - Nincs harapás. Esküszöm, bár mindig gyanítottam, hogy képes lehetsz megfékezni az általad említett módon.

Hogy tehetné? Hogy ne tehetné? Meg kell tennie a díjért. Meg kíváncsiságból... Milyen lesz egy egész éjszakán át tőrni a fogdosását? Miután magában megválaszolta a kérdést, félrenézett, és azt motyogta: - Ma éjjel átrepülök az Atlanti-óceánon. - Elpirult, ahogy maga elé képzelte a vámpírt a sugárhajtású gép luxuskabinjában. Elkísérhetsz. A férfi egy tétova lépést tett elıre. - Azt akarod, hogy veled menjek a repülıgépen? - Ha huszonnégy órán belül szeretnéd megkapni a fizetségedet. A vámpír olyan közel ment Kaderinhoz, hogy a cipıjük orra összeért. - Miért nem engeded, hogy én repítselek át az óceánon? - Mert te csak olyan helyekre tudsz eljutni, ahol már jártál. És lefogadom, hogy még sohasem voltál ott, ahová most megyek pillantott föl rá a lány. - Meg aztán repülés közben szoktam pihenni.

Pár óra múlva Kaderin belépett a repülıgép fıkabinjába, több dolgon is bosszankodva, mint amennyit egyszerre kezelni tudott. Elıször: a lykae gonosz húzása miatt került ilyen helyzetbe

Sebastiannal. És elvesztette a gyémántokat. A buta valkőr. Másodszor: két féltestvére és lakótársa férjhez ment, és ı csak utólag értesült róla. Hát, nászajándékra ne számítsanak tılem. Ennyire irtóztak attól a húgai, hogy jelen legyen az esküvın. Hát ennyire nyomasztó vagyok? Harmadszor: mintha nem lenne elég ideges amiatt, hogy Sebastian eljön a gépre, most még a vámpír múltján is elkezdett rágódni. Mint minden háborúban, az északiban is volt a valkőröknek

kiküldött

haditudósítójuk,

akinek

jelentéseibıl

kiderült, hogy a Wroth fivérek vakmerısége és felkészültsége egészen egyedülálló. A testvérek tízévnyi szabadságot vívtak ki népüknek a sokszoros túlerıben lévı ellenséggel szemben. Nem csoda, hogy Sebastian ilyen remekül küzdött. A legidısebb, Myst férje volt a leghíresebb közülük, de Kaderin természetesen Sebastianról is hallott már régebben. Kiváló stratéga, erıskező parancsnok és könyörtelen harcos volt. Kaderin ma az ellentmondást nem tőrı parancsnokot ismerhette meg benne, hallhatta határozott hangját. És abból, ahogy a legördülı

izzadságcseppet

követte

szemével,

egyértelmően

kiderült, hogy nem számíthat ma éjjel könyörületre nála. A vámpír pár órán belül megérkezhetett, de ez csak akkor tudatosult Kaderinban, amikor szólt a pilótáknak, hogy halasszák a

San Luis-i felszállást húsz perccel napnyugta utánra - és hogy semmilyen okból se zavarják az utazás alatt... Mindez Bowen hibája volt. Egyáltalán, mi a nyavalyáért versenyzett, és miért akart olyan elszántan gyızni. Épp olyan megingathatatlan volt, mint maga Kaderin. Hirtelen gyanakvás támadt a valkőrben, és mőholdas telefonján felhívta Emmát, remélve, hogy Skóciában találja. - Kaderin! De jó hallani téged! - mondta Emma lelkesnek tőnı hangon. - Regin mesélte, hogy újra érzel. Gratula, cicmic! Tök jó lehet. Annyi mindent szeretnék kérdezni tıled, és hallottad már, hogy... ezt kapd ki... férjhez mentem?! - Hallottam, édesem. Gratulálok. Emma, én is nagyon szeretnék beszélgetni veled ezekrıl a dolgokról, de elıbb kérdeznék valamit. Ismersz egy Bowen nevő lykae-t? - Naná! - felelte Emma. - Miért érdekel? - Nem figyeled online a Kupát? Ja persze, nászúton vannak, de akkor is... Legyél már egy kicsit kedvesebb, Kaderin! Kaderin egyértelmő választ kapott a kérdésére, amikor fogak csattogása és szövettépés hangjai ütötték meg a fülét. - Jaj, Lachlain! - kiáltott Emma. - Lassan már nem marad egy ruhám se!

- Vegyél... többet! - morogta egy fojtott hang. Kaderin elkezdte gyızködni magát, hogy egyáltalán nem féltékeny Emmára, aki mindössze hetven éves, és máris talált egy szívdöglesztı és kıgazdag királyférjet. Ráadásul olyat, aki már bebizonyította, hogy hajlandó akár meghalni is érte, most meg épp a ruháit szaggatja le róla az agyaraival. Emma tüneményes és aranyos, s a sok megpróbáltatás után, amelyen keresztülment, megérdemli, hogy Lachlain királynıjeként kezdjen új életet. Mégis, sóhajtott Kaderin, valahogy olyan borzasztó öregnek és magányosnak érzem magam. Aztán eszébe jutott, hogy nem sokáig lesz már magányos. Ma éjszaka eljön hozzá egy férfi... hogy csináljon vele ezt-azt. Megborzongott, azután megrázta magát. - Emma, azt szeretném Bowenrıl... - Á, Bowen. Persze, hogy ismerem. Csúcsszuper álompasi. Egy méltatlankodó férfihang hıbörgése miatt Emma egy pillanatra letakarta a mikrofont. - Nem annyira, mint te! Szóval féltékeny típus Emma újdonsült vérfarkas férje? - forgatta a szemét Kaderin. - Ja, csak van ez a para a Bowen-val, amin folyton rágódik meg görcsöl. Hogy elvesztette a csaját az ezernyolcszázas években, s azóta mindenfélével próbálkozik, hogy újra össze tudjon jönni vele. Kaderinnak elszorult a torka, le kellett dılnie az ágyra.

- Figyu, Kaderin, most kábé mennem kell. Csörögj rám késıbb, okszi? - Persze, Emma, jó mulatást - mondta Kaderin szórakozottan, aztán kinyomta a telefont. Legalább tudom, hogy igazándiból mivel állok szemben. Bowen fejében ez a gyızelem a kedvese életét jelenti. Csak honnan tudta, hogy ez lesz a fıdíj? Ki lehetett az a bizonyos jó barát, aki javasolta, hogy induljon el a versenyen? A lány döbbenetét hamarosan a harag váltotta fel. Feltárcsázta a valkőrtanyát, hogy Níxszel beszélhessen. Most az egyszer örült, amikor Régin vette fel a telefont. Nem fecsérelte az idıt udvariaskodásra. - Mégis miért nem mesélted el, hogy Myst férjhez ment egy megtagadó tábornokhoz, pontosabban egy vámpírhoz? - Nem akartalak felzaklatni, vágod? - felelte Regin. - Ez a Kupa neked nagyon nagy cucc. Nem akartam elvonni a figyelmedet. És én tudom, milyen. Amikor meghallottam, hát komolyan, rohadtul, kurvára fölzaklatott. Vagyis tudtam, hogy soha nem kattansz be... legalábbis régebben soha nem szoktál bekattanni... de gondoltam, a biztonság kedvéért inkább pár napig még nem mesélem el. Az én ötletem volt, nem a Mysté. - Pedig bizonyos helyzetekben nem ártott volna, ha tudok errıl a kapcsolatról. Például az a vámpír az Antarktiszon, akit majdnem

megöltél, most a sógorunk! - Nem mondod! Nikolai Wroth testvére? - Szünet. - Es akkor mi van? Attól még megölhetjük, nem? En nem mondtam volna el senkinek, ha te sem... Ami a Déli-sarkon történik, az ott is... - Régin, ha még egyszer eltitkolsz valami ilyesmit elılem, kinyírlak. Tudod, hogy erısebb vagyok nálad. - Én viszont rafkós vagyok. Kaderin sóhajtott. - Hogy lehet Myst biztos abban, hogy a pasi nem fog átfordulni. - Igazándiból nem szoktam dumálni vele. - Akkor küldd Nixet a telefonhoz. Egy perc múlva Níx vidám kurjantása hangzott fel: - Cicamica! - Nix, honnan tudhatta ez a Bowen MacRieve, hogy el kell indulnia a versenyen, ha vissza akarja szerezni a kedvesét, akit elveszített? Hadd tegyem hozzá, tudok róla, hogy Bowen ott volt Emma esküvıjén... jósoltál neki? - Nem t'om. Talán csak úgy kicsúszott - felelte Nix. Kaderin szinte maga elıtt látta, ahogy Nix csavargatja selymes, fekete haját, és próbál ártatlannak látszani. Ami eszébe juttatta, hogy... néha ismétlıd¬nek a dolgok. - Vágd le az összes hajadat - fortyant föl Kaderin. - Aztán mindennap nyírd le újra, amíg azt nem mondom, hogy elég!

- Amilyen zizi vagyok, ki is tépem... - Csak rajta! - Kaderin dühös. Ez annyira nem te vagy! - Mindjárt elszáll az agyam! Hogy tehetted ezt velem? Miért beszéltél Bowennek róla? Tudhattad, hogy az utolsó csepp véréig fog küzdeni azért, hogy visszaszerezhesse a macáját. - Persze, különösen hogy épp elıle menekült, amikor meghalt. Azóta is emiatt gyilkolja magát. Lassan már egészen belezakkan. Alig eszik, alig alszik, másik nıre rá se néz. Kaderin mutató- és hüvelykujja közé fogta a fejét. - Megállíthatatlan lesz. Az ilyeneket csak egy dolog élteti. - Megállíthatatlanabb, mint az a bőntudat sújtotta kétezer éves valkőr, aki csak úgy mellesleg sorra nyeri ezeket a dolgokat? Azt gondoltam, baromság az egész. Kaderin mély lélegzetet vett, hogy kicsit megnyugtassa magát. - Ha neki súgtál, most nekem is segíthetsz. Miért érzek most? - Mert itt az ideje. - Kösz a kimerítı magyarázatot - forgatta Kaderin a szemét. Meg fogom nyerni a versenyt? - Hadd né'm - döngicsélte Níx, és Kaderin szinte látta, ahogy a mennyezetet bámulva koncentrál... A telefon leesett.

Jeges borzongás kúszott felfelé Kaderin gerincén, még mielıtt Nix sikoltozni kezdett. - Níx! - csattant fel Kaderin. - Nix, mi folyik ott? Egy perc múlva Régin szólt bele a kagylóba. - Mi a nyavalyát mondtál neki? - A háttérben folyamatosan és fülsiketítıén zengett az ég, mintha ágyúk dörögnének. Nix hisztérikusan zokogott. - Csak azt kérdeztem, megnyerem-e a Kupát! Miért? Mi történik? - Nem tudom... még soha nem láttam ilyennek! Hullasápadt és összefüggéstelenül motyog. - Aztán Régin odaszólt Nixnek: - Nyugodj meg, édesem. Mitıl borultál ki ennyire? Kaderin hallotta Nix hangját, kétségbeesett hablatyolását, de nem tudta kivenni szavai értelmét. - Mit mond? - Jaj, Kad - suttogta Regin, és minden jókedve elszállt. - Azt mondta... - hangosan nyelt egyet. - Azt mondta, hogy... a versenyen, a következı telihold elıtt... meg fogsz... halni. Meg fogok halni? Kaderin zavarodottan ráncolta a homlokát, szorongatta kezében a telefont. Mit lehet erre válaszolni? Fogalmam sincs. Végül semmitmondóan kinyögte:

- Ó. Regin visszanyerte energiáját, és így kiáltott: - Szállj ki a versenybıl most rögtön! - Az nem segítene, te is tudod - mormolta Kaderin. - Ha egyszer kihúzták a számodat, azon már nem lehet változtatni. - Ja, de még tutira elsumákolhatod. - Hogy mondhatsz ilyet? - fortyant fel Kaderin, pedig valaha ı is valami hasonlót javasolt. Olyan tisztán idézıdött fel benne Furie emléke, mintha tegnap történt volna. Akkori meggondolatlan szavainak kartörés, valamint koponya- és szegycsontrepedés lett a következménye. - Hol vagy most? Hazahozunk, és itt fogunk ırizni a házban. - Lehet, hogy Nix téved - vetette fel Kaderin, miközben meglepetten észlelte, hogy a szeme hirtelen megnedvesedett. Vagy rosszul értelmezte az elıjeleket. De csak Régin kedvéért beszélt így. Valójában pontosan tudta, hogy Nix sohasem téved. És még sohasem látta elıre egyetlen valkőr halálát sem. - Nix jelenleg a padlón fetreng. Valami történik. - Ó. - Milyen bátor volt Furie, amikor elébe ment a végzetének. És milyen nyugodt. Kaderinnak is erre kell törekednie.

- A francba, Kad, mondd már meg, hol vagy! - Figyelj, Régin, csak a gyávák menekülnek a sorsuk elıl. Ha meg kell halnom ezen a versenyen, akkor ezt a lapot osztották nekem. Attól még lejátszom a partit. - İrültségeket beszélsz. Nem kéne egyedül maradnod ezzel a hírrel. Kaderin hátravetette a fejét, és kibámult az ablakon. - Nem maradok egyedül. Mert hamarosan leszáll az este. - Semmi baj. Majd késıbb jelentkezem - mondta, azzal bontotta a vonalat, és kikapcsolta a csengıhangot. Kaderin tudta, a teliholdig hátralévı napokban valkőrtársai minden

követ

megmozgatnak

majd,

hogy

felkutassák.

Folyamatosan hívogatni fogják, a telefonja és a hitelkártyahasználata alapján, valamint a Liga hálózatán keresztül igyekeznek kideríteni a hollétét. De Kaderin is ismert minden trükköt. És ha nem akarja, nem fogják megtalálni. Megrázta magát. A nap lemenıben volt, és egy vámpír készült hozzá látogatóba.

24

- Nekem öltöztél így ki? - nyelt egy nagyot Sebastian, amikor Kaderin felállt, hogy fogadja. Kissé tétován lépett be, de miután tetıtıl talpig végigmérte a lányt, úgy indult meg felé, mint akit puskából lıttek ki. Tagadhatatlanul mély benyomást tett rá a testhezálló, fekete pulóver, miniszoknya és tősarkú szandál együttese. A valkőr ezúttal örült, hogy a mohó tekintet a keblén állapodott meg, mert így legalább megnyúlt arca nem keltett feltőnést. A vámpír megjelenése tagadhatatlanul szívdöglesztı volt. Feje búbja a gép két méter tíz centis belmagasságában kis híján súrolta a plafont. Keskeny csípıjét hangsúlyozó sötét farmert viselt, és izmaira simuló sötét inget. Minden ízléses és méregdrága volt rajta. Arca tökéletesen begyógyult, hosszú, fekete haja az iménti tusolástól még nedvesen tapadt gallérjához. Szexi. Ezzel a testalkattal helyzeti elınyben van. Nincs az a nı, aki visszautasítaná a közeledését. Amikor a férfi ismét a szemébe nézett, mohó pillantása zavarba

ejtette Kaderint, érezte, hogy arcát elönti a vörösség. Elpirulok. Egy vámpír miatt. - Általában így öltözöm. - Harminc különbözı ruha-összeállítás izgatott felpróbálása után. - Már amikor nem harcolok, futok, és sziklákra se mászom. A vámpír kinyújtotta a kezét, hogy megsimítsa a lány tarkóját. - Vagy ugrálsz le róluk mit sem sejtı szirének nyakába húzódott félmosolyra a szája. Szóval, ma éjjel elbővölı lesz? Mert nem is sejti, hogy biztos a gyızelme. Hogy fölöslegesen veti be káprázatos külsejét és kisfiús báját. Kaderin már döntött. Ma éjjel az övé lesz. Mielıtt a vámpír megérkezett, a lány szörnyő állapotban volt. Olyan egyedül és olyan gyászosan érezte magát. Hosszas lélekbúvárkodás után Kaderin elhatározásra jutott. Regin fiatalos, de halhatatlan szavaival élve: basz-sza meg. Ha tényleg meg fog halni, akkor legalább legyen egy szenvedélyes éjszakája, mielıtt beadja a kulcsot. És senki más nem jutott az eszébe, akivel szívesebben lenne együtt - erre az egyetlen éjszakára -, mint a vámpír. Azt állította, így szokott öltözködni, ami igaz is volt, de nem akarta, hogy Sebastian gyanítsa, kétszer is felpróbált minden

ruhadarabot, amit csak a bıröndjében talált. Rengeteg idı óta elıször a tükörben bámulta magát, és azt latolgatta, vajon mi nyerte meg a vámpír tetszését rajta - vagy csupán életfunkcióinak visszatérése okozta, hogy beindult rá. Annyira szorongott amiatt, hogy oly hosszú kihagyás után újra édes kettesben lesz egy férfival, hogy alig bírta bekapcsolni szandálja apró csatját. Szomorú, de igaz: Kaderin hálás volt a vámpírnak, amiért eljött hozzá. Ha nem lenne itt, ı nem csinálna mást, csak közelgı halálán töprengene, de itt van, és a szemébıl valami nyugtalanító sugárzik, ami felvillanyozta a lányt. Beharapta az alsóajkát. Legyen Gordon Pokol konyhája Ramsey a neve, de ez a torta igenis megéri a sütést. - Nagyon jól nézel ki. - Egyszerő szavak, de olyan ellenállhatatlan tekintet kíséretében, hogy a lány megborzongott. Végigpillantott magán, aztán vissza a férfi szemébe. - Nem vagyok túl picike? És megint az a szívdöglesztı mosoly. A finom metszéső, férfias arc rezdüléseinek bámulása kéjes élvezetet okozott. - Tökéletes a felépítésed. Még ha elıször megijedtem is, hogy fájni fog, ha hozzád érek. Éppolyan gyönyörőség volt hallgatni a mély zengéső hangot, mint látnia a szívdöglesztı mosolyt. Tudta, hogy nem lenne szabad

ennyire élveznie ezeket a dolgokat, de képtelen volt uralkodni magán. - Fájni fog? - kacagott fel könnyedén a valkőr. - A végtagkitépés, az fáj. A forró olajban fövés, az is fáj. Bármit csinálhatsz velem, kibírom... ha úgy akarom. A hatalmas, erıs férfitorzó lehajolt hozzá. Istenek, micsoda illat! - És úgy akarod, Kaderin? Igen! Azt kívánta, hogy megcsókolja, hogy nyalogassa a testét. İ, a vámpír. Amikor a lány hangtalanul bólintott, a férfi két kezébe fogta arcát, és magához húzta, hogy elérhesse az ajkát. Elıször gyöngéd volt a csókja - bár Kaderin érezte, hogy ezt csak kemény küzdelem árán sikerül véghezvinnie. Azután a vámpír felnyögött, és a halálra készülık kétségbeesésével folytatódott a csók. Ma éjjel Kaderin is osztozott ebben az érzelemben. A világítás kétszer is pislákolni kezdett. - Mindjárt felszállunk. Ilyenkor, hm, le szokás ülni. Sebastian lehuppant a legközelebbi ülésre, közben sem eresztve el a lány derekát, aztán az ölébe húzta. Amikor kerek fenekét roppant erekciójára helyezte, felszisszent, s a lánynak még a lélegzete is elállt, amikor emlékezetébe idézte a tekintélyes méretet. A beállt kínos csöndben Kaderin kényszeredett beszélgetést kezdeményezett.

- Ültél már repülıgépen? - Nem - simította félre Sebastian a lány haját a nyakából, hogy sistergı csókot nyomjon meztelen: bırére. - És tartok tıle, hogy errıl a repülésrıl se marad majd túl sok emlékem. Miközben

a

vámpír

a

nyakán

szöszmötölt,

Kaderin

megmerevedett. - Nincs harapás, ugye? - Nincs, ígérem - felelt a férfi. - Még most is bánom azt a múltkorit. Ahogy a lányt fékezhetetlenül magukkal sodorták érzelmei, önkéntelen buggyantak ki a szavak a száján: - Sebastian, akármi történjen is a jövıben, szeretném, ha tudnád, hogy... - Lenézett, és úgy motyogta: - Örülök, hogy most itt vagy. De a férfi ujjával felemelte a lány állát, hogy a szemébe pillanthasson. Látszott, hogy büszke rá. - Köszönöm, hogy elmondtad nekem. - Egyszerően úgy éreztem, hogy el kell mondanom. - Zavarba ejtıek ezek az érzések, nem igaz? Az enyéim is. De majd csak eligazodunk közöttük. Kár, hogy nem lesz rá túl sok idejük... Erre a gondolatra Kaderin lovagló ülésbe fordult a vámpír felé. Remegı kézzel cirógatta az arcát. Behajolt, hogy ajkát a szája

sarkába, az orcájára, majd lejjebb, a nyakára nyomja, végül visszatért a szájához. A férfi ajkának puszta érintése, ahogy korábban, most is elakasztotta lélegzetét, és felkorbácsolta vágyait. Hátradöntötte a fejét, hogy mélyebbre hatoljon a csókja, s az ajak után a másik nyelvét is nyalogassa. Hátrébb húzódott, hogy lehámozhassa magáról a fekete pulóvert, aztán hátranyúlt, és kikapcsolta a csipkés melltartót is. Amikor ismét meglátta a másik arcát, a vámpír szeme a csupasz kebelre szegezıdött, álla elernyedt. Ma a barlangban Kaderinnak az volt a benyomása, hogy a vámpír nem akarja elkapkodni az együttlétüket. Most megint olyan érzése támadt, hogy a . férfi lassítani szeretné a tempót, s reagálása azt sugallta, mintha Kaderin átugrott volna egy nagyon is szükséges lépcsıfokot. - Én... Kátya... - nyelt egyet a vámpír, mintha emlékezetébe akarná vésni a képet. Mintha azt hin¬né, ilyet soha többé nem fog már látni. A szörnyő igazság az volt, hogy a valkőr élvezte mellére szegezıdı sóvár tekintetét, élvezte az arcára kiülı fájdalmas kifejezést, amivel a hirtelen felmerevedı bimbó látványát fogadta. - Csodaszép - dördült kéjesen a férfi hanga, amitıl forróság öntötte el Kaderin lába közét. Istenek, milyen régóta hiányolta

mindezt. Sebastian tenyerét a lány hátára fektetve elırébb húzta, hogy kicsit megnyalja a bimbót. Kaderin már azelıtt felnyögött, hogy a férfi az ajka közé vette volna. Hörögve fogta közre a csúcsát, nyelvével megpöckölte, majd keményen beszopta, míg lüktetni nem kezdett. Aztán eleresztette, de csak azért, hogy figyelmét a másik mellre fordíthassa, aztán megint leállt, és csak bámult. Kaderinnak az az ırült ötlete támadt, hogy a vámpír látni akarja, amit az ajkával alkotott. De a férfi lélegzete úgy felforrósította a nedves csúcsot, hogy már szinte fájt. - Kérlek, Bastian - nyöszörögte a lány. Ha meg akarja érinteni, most kell megtennie. Sebastian a térdére fektette a valkőrt, nyakát karjával tartotta. - Tedd szét a lábadat - recsegte addig feszítve szét a combját, míg a szoknya felcsúszott, s a bugyi elıvillant alóla. Ujjait végigfuttatta a comb belsı oldalán. Félig lehunyt szemmel, fél kézzel félrehúzta a bugyit, a másikkal pedig a derekát átkarolva lenyúlt, és simogatni kezdte. Idegen nyelven elkáromkodta magát, amikor megérezte, milyen nedves. - Miattam - mondta rekedten.

Nem kérdés volt, de Kaderin úgy érezte, megerısítést vár tıle. - Miattad - suttogta, amitıl a férfi összerándult. - Ennek örülök. De így is van rendjén, nekem is egyfolytában feláll miattad. - Körbedörzsölte a nedvességet, amitıl a lány zihálni kezdett, elbővölten, hogy mennyire síkos lett odabent. Amikor becsúsztatta az ujját, nyöszörgés tört fel a torka mélyébıl, Kaderin meg, amikor érezte feneke alatt a hímvesszı lüktetését, vonaglani kezdett. - Csókolni foglak itt. - A férfi feljebb tolta kezét, egyre mélyebbre merülve, miközben hüvelykujja lassan simogatta a csiklót. - Egész éjjel. A valkőr felkiáltott. Mindig nagyon erotikusnak találta ezt a dolgot, s a vétkes gondolat, hogy épp egy vámpír csinálja vele, egészen felajzotta. Ki ez a zsarnokoskodó, bőnösen buja férfi? Eleinte óvatosnak, sıt tétovának tőnt. De hol van az már. ; Felszállás ilyen kellemesen még nem zajlott. - Bastian, szeretném... - Akarod, hogy megcsókoljalak, Kátya? - Igen! - A lány csípıje kígyózott, ahogy a férfi ki-be húzgálta az ujját. Az meg a nedves mellbimbónak hörögte el kéjes kínját. Addig folytatta e gyötrelmes játékot, míg el nem pilledtek, és a

kabin fényei ki nem aludtak, egyetlen lámpa kivételével, mely velük átellenben, egy asztal fölött világított. Sebastian felemelte és háttal gyöngéden az asztalra fektette Kaderint. A

vámpír

keze

felnyúlt

a

szoknya

alá,

hogy

ujjait

beleakaszthassa a bugyi szélébe. Kaderin csípıjét riszálva segített lehúzni. A szoknyát a férfi felgyőrte a lány derekához, azután leült vele szemben a plüss székre a sötétbe, míg a másik a lámpa alatt feküdt a hátán. Tenyerével gyöngéden szétnyitotta a lány két lábát. Amikor a valkőr feltárulkozott elıtte, Sebastian azt recsegte: - Gyönyörő vagy. - Kaderin öle összerándult. Teste egyfolytában vonaglott, amíg a férfi bámulta. Még soha nem nézték így soha nem volt ennyire kiszolgáltatott és ennyire sebezhetı. De mégis rábízta a férfira a testét. Végül a vámpír a combjára nyomta ajkát, egyre följebb és följebb csókolta nedvesre nyalogatva, míg a lány reszketni nem kezdett, és ujjaival a férfi sőrő hajába markolt. Aztán sóhajtva felhúzta a térdét, szétterpesztette lábát, hogy a férfi tehesse, amit csak akar.

25

Combjának

belsı

oldala

olyan

volt,

mint

a

selyem.

Elképzelhetetlenül puha. Sebastian úgy érezte, rögtön szétrobban, pedig még meg sem ízlelte. Ki akarta élvezni az élmény minden pillanatát, csakhogy túl sokáig kellett várnia arra, hogy az álom valóra váljon. A barlangból visszatérve órákon át idegesen járkált le s föl a londoni lakásban. Tudta, mit fog csinálni ma éjszaka - és újra meg újra végiggondolta. De vajon a lány élvezni fogja-e? Vajon rájön-e, hogy Sebastian még soha nem tett ilyet korábban? Most, hogy itt volt kéznyújtásnyira elıtte, ırülten szerette volna tudni, hogy milyen lesz az íze. Egy utolsó csókot nyomott a combra, és azután hörögve vetette magát a hívogató nedvességbe. Száját kitátva nyelvét mélyen belemerítette a közepébe, és csak nyalta, nyalta. Amikor a lány felkiáltott, Sebastian teste megremegett a gyönyörtıl, farka összerándult a nadrágban. - Olyan vagy, mint a méz.

Nedves, síkos, édes. Több mint háromszáz éve várt erre. A lány kiáltása felbátorította, és mélyebben dugta belé a nyelvét, amitıl a nedvesség is nıttön-nıtt. A valkőr nyöszörgött, és fölemelte karját. Sebastian nem is képzelte, hogy ilyen forró lesz odabent, hogy így felkínálkozik neki a lány. Soha nem fogok betelni ezzel. Soha. Ha vámpírrá kellett válnia ahhoz, hogy ezt az éjszakát átélje, vajon hajlandó lenne újra elszenvedi az átváltozás kínjait? Új szívverésének egyetlen dobbanása alatt. Amikor erısebben simította meg az apró csikló duzzadt dombját, a lány felszisszent, háta megfeszült. Hogyan hihette, hogy képes lehet uralkodni magán? Semmi mást nem akart, csak elırántani vesszejét, és felnyársalni a lányt éppen ott, ahol e pillanatban a nyelve elmerül. De semmi szín alatt se mondott volna le arról az élvezetrıl, amelyben most része volt. Oly sokáig várt rá, hogy megtegye, szinte szerelmes volt magába az aktusba. A valkőr kéjesen nyomta sarkát a hátába, mintha sarkantyúval ösztökélné. Kaderin felkönyökölt, hogy figyelje a vámpír ténykedését, alsó ajkát beharapva zihált, újabb és újabb gyönyörhullámokat küldve a partnerébe. Megérintette saját mellét, a bimbót dörzsölte, mintegy Sebastian kedvéért. Honnan tudhatta, hogy a férfit elvarázsolja a

rózsaszínő bimbó és a dús, lágy mell? Ahogy eljátszik vele... - Bastian! - kiáltotta a lány. - Olyan közel vagyok... Nem, még ne! Nem kellett volna az ujjaimmal csinálnom. Akkor hosszabban élvezhetett volna. Tovább izgathattam volna a számmal. De Kaderin hátravetette a fejét, megfeszítette törzsét, ettıl az ég felé meredı bimbó még jobban megmerevedett, és a férfi nem tudta megállni, hogy ne nyalja-falja ırjöngve. Kaderin felnyögött, amikor a csúcsra ért, szemét lehunyta gyönyörében, és egyre csak élvezett. Kis teste rángatózva tapadt a férfiéra, sikoltásai fölverték a csendet. Amikor végzett, Sebastian fejét a térdére tolta, pedig a férfi még érezni akarta orgazmusának ízét. Nem, a fene egye meg, ı még többet akar. Muszáj. - Még nem vagyok kész - hörögte rá sem ismerve saját hangjára. Kaderin szeme elkerekedett, amikor a férfi a karjába kapta, a hátul álló ágyhoz vitte, s ledobta rá. A szobát apró ablakok szegélyezték, melyeken át a vámpír láthatta a háttérben cikázó villámokat. Repülıgépen voltak, repültek - de Sebastiant ez kicsit se érdekelte. , Amikor úgy igazgatta el a lány testét az ágyon, hogy ı beférjen a két lába közé, Kaderin panaszosan felsóhajtott. - Ne, Bastian, most még nem tudok... - mondta, s amikor a

vámpír ismét szélesre tárta volna lábát, eltolta magától, de Sebastian megragadta a lány mindkét karját, s csuklójánál fogva leszorította az ágyra, hogy mozdulni se bírjon. - Tedd szét a lábad - parancsolt rá ellentmondást nem tőrı hangon. Kaderin nyöszörögve engedelmeskedett, tudván, mi következik. A

vámpír

ismét

elhelyezkedett,

ezúttal

erıszakosabban,

felbátorodva azon, hogy már sikerült aráját kielégítenie, sıt villámokat is kicsiholt belıle. Elıtte attól félt, hogy majd ügyeden lesz, és a lány ásítozni fog az unalomtól. De nagyon megkönnyítette a dolgát, hogy Kaderin nyögéseivel pontosan jelezte, hol és hogyan kell csókolnia. Amikor Sebastian úgy döntött, hogy megpróbálja a csiklót szopni, Kaderin önfeledten felnyögött, s fejét a párnához csapkodta, úgyhogy Sebastian kínjában a matrachoz préselte fütykösét. A két nıi láb széjjelvetıdött, teljesen kitárulkozva megint, és oda¬kint kitört az égiháború. A gép megrázkódott, ahogy a lány a csípıjét dobálta a férfi bevetésre váró nyelve elıtt. - Igen... igen... igen... - kiáltotta Kaderin, közben zihált és vonaglott. Aztán felsikoltott, és bár Sebastian keményen markolta csuklóját, karmaival felszaggatta a lepedıt. A vámpír addig nem vette le róla a száját, amíg az utolsó

nyöszörgést is ki nem préselte belıle. Aztán megpuszilta a selymes combot, melyet oly keményen megnyomorgatott, mintha a lány fájdalmát akarná csillapítani, pedig ı állt ki éppen kínokat. - Bastian - suttogta a valkőr. A férfi végre elhúzódott tıle, felkuporodott, nem is titkolva megrökönyödését. A valkőr láthatólag osztozott érzéseiben. - Nos - nyelt egyet, hogy folytatni tudja -, mondhatni, egész járatosnak bizonyultál ezen a téren. Sebastiant büszkeség és megkönnyebbülés töltötte el. Nagy kı esett le a szívérıl. Most viszont távoznia kellett. Ahogy ígérte, csak érinteni fogja, többet nem csinál. Még abban a valószínőtlen esetben is, ha a lány akarna szeretkezni vele, ı akkor sem kíván és fogad el semmiféle ellenszolgáltatást... - Bastian - dorombolt a lány. - Én is meg akarlak érinteni téged. A vámpír a fejét rázta. - Megmondtam, hogy nem. De amikor Kaderin feléje nyújtotta puha tenyerét, a férfi csípıje, mintha

önálló

életre

kelne,

elırelendült,

farkát

a

lány

rendelkezésére bocsátva. Mire a vámpír összeszedte erejét a tiltakozáshoz, Kaderin már rég kigombolta rajta a nadrágot. - Azt hiszed, elengedlek anélkül, hogy megkapnád jogos

jutalmadat?

Kaderin megragadta és kiszabadította a férfi vesszejét. Szeme elkerekedett, amikor megpillantotta. Ó, istenek, ez felséges. Koronája fénylik, s maga a dákó oly vastag, ahogy ott lüktet a tenyerén. A lány feltekintett, s látta, hogy a vámpír elpirul, amikor lenéz oda, ahol fogva tartják. A sötétbe borult szempárból azt olvasta ki, hogy a férfi szeretné, ha Kaderin élvezné, amit csinálnak, és vonzónak találná ıt. - Tetszik, ahogy érzel - dünnyögte a lány, miközben ujjaival körbesimogatta, majd erısen addig szorította, míg a vámpír fel nem nyögött. - Még ha akarnálak, se bírnálak elengedni. Húzogatni kezdte a vesszıt, s közben a makkot a melléhez húzta. A férfi megrázkódott, lába remegni kezdett. Kaderin egészen a húsba nyomta, sıt körbedörzsölte vele egyik mellbimbóját. Másik kezével a férfi súlyos zacskóját markolta és masszírozta. Látta, hogy Sebastian összeszorítja a fogát, és erıvei tartja vissza magát, nehogy a lány tenyerébe nyomulva véget vessen kínjainak. - Kátya... én mindjárt... elmegyek.

- Igen! - húzogatta még erısebben és sebesebben a lány. - Így? - nyögte a vámpír. Kaderin a makkot egyenesen fájó bimbójába nyomta. - Jaj, Istenem!... - A szavak brutális üvöltésbe torkolltak, amikor a férfi ráélvezett. Összeszorította öklét, és megborzongott, amikor a mag hozzáért. A helyiséget ismét bevilágította a villámfény. Amikor Sebastian az utolsó csöppig kiürült, úgy nézett, mintha maga se hinné el, mit mővelt. - Én nem gondoltam... nem terveztem ezt. Kaderin beharapta az alsóajkát. - Tudom. Sebastian minden további szó nélkül feltápászkodott, elrakta szerszámát a farmerébe, és láthatólag marcangolta az önvád. Fölállt, hogy bemenjen a fényőzı fürdıszobába, ahonnan plüsstörülközıvel tért vissza, amelynek egyik végét benedvesítette. Amikor leült Kaderin mellé, mintha nem tudta volna pontosan, mit illik ilyenkor csinálni. Felemelte a törülközıt, és kérdın nézett a lányra. Az bólintott, és igyekezett nem mosolyogni. A vámpír bágyadt mozdulatokkal letörölte a keblét, s közben mohón bámulta. Hosszan kifújta a levegıt, és azt morogta: - El se hiszem, hogy ezt csináltam. Minden egyes könnyed érintés egyre oldottabbá tette a lányt, aki

álmatagon elmosolyodott, s ez kétségkívül meglepte a férfit. De hát mit is mondhatott volna? Szüksége volt rá ezen az éjszakán, ı pedig tökéletesen kielégítette. Még akkor is, ha nem szeretkeztek. Kaderin nagyon szexinek találta, hogy a férfi nem volt túl kifinomult és magabiztos az ágyban - pedig a halhatatlanok állítólag ilyenek -, de elcsigázott sem. Nem rejtette véka alá, mennyire élvezi a dolgot, nem válogatta meg a szavait, de kínját se kisebbítette. A lány sóhajtott, testének minden izma ellazult. - Bastian, azt hiszem, ez az éjszaka csodálatos volt. - Valóban? - Épp az imént élvezett a lány mellére. Ez olyasmi volt, amirıl azt hitte, soha az életben nem fog megtörténni vele. És bár alig bírta elhinni, a valkőr tökéletesen boldognak tőnik ettıl. Ismét megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, aztán felkelt, hogy bedobja a törülközıt a fürdıszobába. Amikor visszatért, a hálószoba ajtajának támaszkodott, és a lányra nézett. A valkőr az oldalára fordult, már félálomban, de felemelte a fejét, hogy egy álmatag mosolyt küldjön még felé. És Sebastian mellébe mintha belenyilallt volna a... fájdalom. Fényes szoknyája felgyőrve a derekán, apró alsónemője a szandál csatjára csúszott. így elnézve ıt, lágyan és ernyedten, a férfi

mellében

megint

elfacsarodott

valami.

Elkomorodva

keményen megdörzsölte a szúró helyet a tenyerével. Amikor a lány Sebastian nevét mormolva össze¬gömbölyödött, mintha csalogatná, hogy feküdjön mögé, a vámpír szeme elkerekedett. Rögtön visszament, és leült mellé. Igen, vele fog aludni. Lerántotta a csizmáját, kibújt az ingébıl, aztán behúzta a függönyöket. Tudta, hogy a valkőr továbbindul, amint leszáll a gép - de egyelıre csak ki akart élvezni minden pillanatot, amit az asszonyával tölthet, beleértve azt is, hogy levetkızteti és betakarja. Kiszabadította fogságából a fehérnemőt, levette a cipıjét, aztán kikapcsolta és lehámozta róla a szoknyát. Amikor befeküdt mögé, és magukra húzta a takarót, esküdni mert volna, hogy a lány valami tortáról motyog. Miután átölelte, arcát a lány hajába temette, és magához szorította. Éhínségbıl lakomába csöppent - nem volt átmenet. Soha senki nem volt még az övé, és most egy tüneményt tart a karja közt. Elnyerheti. El fogja nyerni a mai éjszaka után. Mindig azt gondolta, hogy jó férj és jó apa válik majd belıle, de abban nem volt biztos, hogy az ágyban is ki tudja elégíteni a párját. Most már efelıl is nyugodt lehet, hisz arája nem fél elárulni, mi jó neki. Úristen, de még mennyire elárulta. Mosolyogva bújt közelebb a lányhoz, s közben eszébe jutott, mitıl is lett rongyos a lepedı,

amelyen alszanak. Kaderin sóhajtott, és hozzásimult. Aztán mintha olyasmit tenne, amit nem lenne szabad, megdermedt. - A mai éjszaka semmin se változtat, vámpír. - Mondogasd csak magadnak, valkőr - simította félre a lány haját Sebastian, és belecsókolt a nyakába, amitıl Kaderin megremegett -, ahányszor csak jólesik.

26

- Jó reggelt, Kátya. A lány motyogott valamit válaszképpen. Amikor Sebastian felébredt, a mellkasára tekeredve találta az álmában picit ziháló Kaderint. A vámpír elmosolyodott, élvezte a helyzetet. Arája szeret vele aludni, hiába is tagadná. A férfi úgy érezte, könnyen hozzá tudna szokni ehhez a végtelen fényőzéshez: szıke fürtök, meleg nıi karok takarják be a mellkasát. Csak a kezét kellett kinyújtania érte, s az övé. Valóban így van az elmúlt éjszaka után? Annyi gyönyört kapott tıle, amennyiben még sohasem részesült. És arra is történt némi utalás, mi minden lehet még a lány „tarsolyában". Még közelebb húzta magához. Amikor a lány mondott valamit, amit Sebastian nem értett, félbeszakította. - Bocsánat. - Miért aggódsz folyton amiatt, nehogy „összepréselj". A férfi a plafont bámulta. - A méreteim néha kellemetlen helyzetbe sodortak. - Ami igencsak enyhe kifejezés.

- Mint a múlt éjjel? - ásított Kaderin. - Amikor bugyihámozásra vetetted be ıket? Bugyihámozásra? Vállánál fogva megemelte a lányt. Úgy pislogott, mint egy kiscica, akit lesöpörtek a szınyegrıl. ' - Naaa? - mormolta. - Az elég jó helyzet volt? A vámpír kuncogva visszarakta a lányt a mellkasára, aztán magához vonta az arcát. Hogy lehet képes egyetlen találó megjegyzés évszázados kételyeket eloszlatni? Kaderin hirtelen felült az ágyban. Szeme tágra nyílt. - Leszálltunk már? - Cirka egy órája. Kitettem az ajtóra a „Ne zavarjanak" táblát, és a pilóták elmentek. - Mennyi az idı? - pattant ki a valkőr az ágyból. Meztelenül. Bevágtatott a fürdıszobába, és megeresztette a vizet. Aztán még egyszer elıbukkant, úton a gardrób felé, hogy összeszedje a ruháit. Annyira meztelen. Sebastian az ágy melletti órára pillantott. - Itt hat negyven van. Egész pontosan hol? Mindössze annyit tudott, hogy a sötétítıfüggöny résein élesen tőz be a nap. - Hétre jön értem egy kocsi! Sebastian visszatelepedett az ágyra, karját összekulcsolta a

tarkóján, tudta, hogy ajka körül a hamisítatlan hímelégedettséget kifejezı vigyor bujkál. Még sohasem látott nıt öltözködés közben. És még nagyon sokáig akarta látni. Ilyennek képzelte el a házaséletet. Elnézni, ahogy a felesége öltözködik, élvezni a csodálatos nıi test szívszorító látványát. De a valóság Kaderinnal még sokkal jobbnak bizonyult. Mert például képzeletében a hitvese nem volt ennyire szemérmetlen, és nem őzött bőnös praktikákat az ágyban. És a szemében nem lángolt a leplezetlen szenvedély - nem csillogott ezüstösen a vágy. Kaderin bokája beakadt a táska szíjába, megbotlott, aztán természetfölötti kecsességgel visszanyerte egyensúlyát. Amikor száján kicsúszott egy káromkodás, Sebastian ismét kuncogni kezdett. A fürdıszobaajtóból a lány visszafordult, és szigorúan felvont szemöldökkel nézett a vámpírra, amíg az megadóan föl nem tartotta a kezét. Hamarosan finom sampon- és szappanszag keveredett el a lány édeskés illatával. Amikor Sebastian elképzelte, ahogy a lány beszappanozza sima testét, talpra ugrott. Nem vesztegette az idıt, letépte magáról farmerét, és a fürdıszobába teleportált. A lány felkiáltott, lepillantott a meredezı hímtagra, majd

elvörösödve újból felnézett. Sajnálatos módon már leöblítette a habot magáról, s mielıtt Sebastian hozzáérhetett volna, kiugrott a zuhany alól. Törzsére csavart egy törülközıt, egy másikat meg a hajára, és kicsörtetett a gızzel telt helyiségbıl. Szekrényajtók sietıs csapkodása hangzott fel a hálószobában. Sebastian nem értette, miért akar a lány ilyen rögeszmésen gyızni. - Miért hajszolod ilyen veszettül azt a díjat? - szólt ki a zuhany alól. - Már vagy százszor elmagyaráztam neked, hogy a kulcs nem fog mőködni. Talált egy bontatlan szappant, aminek nem volt illata, és feltépte rajta a monogramos pecsétet. Kaderin még mindig törülközıben belépett, és fogkrémet nyomott rózsaszín fogkeféjére. -

Uszáj - válaszolt fogmosás közben.

Muszáj. Amint a lány végzett és kilibbent, Sebastian is befejezte a zuhanyozást, aztán megragadta az utolsó törülközıt. A valkőr ismételten elszáguldott a fürdıszoba ajtaja elıtt, s odahajította a farmerét. A férfi megszárítkozott, lábát a nadrágszárba dugta, és kilépett az elıszobába, ahol egyenesen a lánynak ütközött.

Tudhatta volna, egy ilyen szők helyiségben... Vigyázz! A valkőr felé nyúlt, hogy felsegítse, de az egy apró elıre sasszéval könnyedén elkerülte a zuhanást. Sebastian a melléhez kapott, aztán felszabadultan letörölt pár maradék vízcseppet. A lány nem vetett rá sértıdött pillantást, sıt, fejét felszegve elmélyülten tanulmányozni kezdte a széles mellkast. Apró agyara az alsó ajkába fúródott, s a szemében ezüstös fény csillant. Sebastian már épp elindult volna vele az ágy felé, amikor a valkőr félreszökkent, és törülközıdbe csavart csípıjét szoUdan ringatva végiglejtett a folyosón. Nekem teremtette az Isten. A vámpírban hirtelen mély tisztelet ébredt a sors iránt, amely pont a legmegfelelıbb nıszeméllyel ömlesztetett friss vért belé. Amikor a lány eltőnt a szeme elıl, Sebastian figyelmét a nyitott ruhásbıröndbe szuszakolt selyem alsónemők vonták magukra. Letérdelt, hogy átböngéssze ıket, és kihalászott közülük egy apró, fekete melltartót a hozzáillı bugyival, amely mindössze néhány mővészien elrendezett madzagnak látszott. Felállt, markába szorította ıket, s felnyögött, ahogy felidézte az éjszaka félrehúzott bugyit s a nedvességet, ami alatta volt... Felbukkant a valkőr, csípıre tett kézzel állt meg elıtte, a másikat kinyújtotta az alsónemőért. A vámpír vonakodva adta át. Miközben a lány megfordult, s a törülközı alatt öltözni kezdett, a

férfi így szólt: - Tudok pár dolgot az idıutazás témakörérıl. És biztos vagyok benne, hogy ez a kulcs nem mőködhet. Tanulmányoztad valaha az általános relativitáselméletet? - kérdezte lassan, de maga sem értette, miért lett volna erre szüksége a lánynak. Minden szónál megbiccent a feje, hogy szemét folyamatosan az izgı-mozgó törülközı szélén tarthassa. Pedig szükségtelen volt változtatnia a leskelıdés szögén. A törülközı nyomban lehullott, amikor az alsónemő - más szóval a madzag - a helyére került. A vámpír felszisszent. Meg kellett roggyantania a lábát, nehogy orra bukjon. Ez a segg egyszer még a halálomat okozza. - Magam is foglalkoztam egy picit a témával - szólt át a válla fölött Kaderin, miközben a melltartót vette fel. - És ismereteim szerint a huszadik század második felétıl a fizikusok többsége egyetért abban, hogy az idıutazás lehetısége összeegyeztethetı az általános relativitás-elmélettel. Sebastian összevonta a szemöldökét. Talán mégsem kellett volna olyan lassan beszélnie. De hát a lány nem mondott butaságot. Csakhogy az általános relativitáselmélet csupán az egyik érv az idıutazással szemben. - Még ha igazad lenne is, az idıutazás akkor is ellentmond az energia-megmaradás törvényének.

Nem lehet az anyagot és az energiát elvinni valahonnan anélkül, hogy vákuum ne keletkezne. És nem lehet átvinni máshová. Idıközben a lány, hála Istennek, belebújt csípınadrágjába, bár egyszer elıre kellett hajolnia, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy kibuggyan a melle. Félig felöltözve elkezdte kifésülni a haját. Sebastian visszaült az ágy támlájához, hogy kényelmesen gyönyörködhessen a látványban. - Igaz. De csak ha elhiszed, hogy minden anyag és energia globális szinten összekapcsolódik egymással - mondta Kaderin. Ennél már nem is lehetett elragadóbb. Ahogy fésülködés közben Sebastian egyik kedvenc témájáról elmélkedett. A vámpírnak csak nagy nehezen sikerült megszólalnia. - Muszáj, hogy így legyen. Egy zárt rendszerben minden bennfoglaltatik. A lány a tarkójára csavarta a hajfürtök tömegét, elıvillantva kecses nyakát, amely ellenállhatatlan vonzerıt gyakorolt a férfi ajkára. - A föld nem egy zárt rendszer - jelentette ki a valkőr megfellebbezhetetlenül. - Hidak vezetnek át belıle másik dimenziókba és más populációkhoz, mint amilyen a Szövetség. Magam is jártam néhányban. Micsoda? - gondolta Sebastian kábultan. Úristen, ebben

kénytelen volt hinni neki. Bár ez ellentmondott mindennek, amit eddig tudott. És ily módon életének egyik alapvetı meggyızıdése omlott össze, miközben egy fekete selyem mell¬tartót viselı apró nıszemély illegette magát körülötte. Megrendülésében

kettızött

erıfeszítéssel

igyekezett

összpontosítani. Meg akarta gyızni a lányt errıl. És ıszintén szólva imponálni is szeretett volna neki. - És mi van a nagypapa-paradoxonnal? Mi történik, ha az idıutazó kvantummechanikailag behatol múltbeli énjébe vagy az ıseiébe? - Mi van, ha megöli a saját nagyapját? Nos, ha valaki hisz a tachionokban... - Te tudod, mi az a tachion? - Sebastian kis híján ordított. A lány beakasztotta hüvelykujját a pólójába, hogy belebújjon. Miközben feje a rugalmas pamutanyag alatt volt, a következı szavakat hallatta: - Szubatomi részecske. Gyorsabb a fénysebességnél. Sebastiannak sikerült becsuknia a száját, mire a valkőr feje elıbukkant a nyakkivágásból. - Hogyhogy te érted ezeket a dolgokat? - Es hogy tudott ez a vérátömlesztés ennyire telibe trafálni?

- Az apám isten volt, ık pedig híresek a gyors felfogásukról. Tıle örököltem. - Na persze. - Sebastian nem örült, ha erre emlékeztették. Rióra azt kérdezte tıle, „Van fogalmad róla, milyen magasra törsz, ha egy hozzá hasonló nıt akarsz elérni?" Igen, Rióra. Van. Mindennap több fogalma lett róla, s ez halálra kínozta. Összekapta magát. - A tachionok csak elméletben léteznek. Ha valóban léteznének, az megdöntené a tudomány törvényeit... - Mint annak idején a radioaktivitás? - kérdezte a lány szelíden, és felpillantva a cipıfőzésbıl túl kedves mosolyt villantott Sebastianra. A vámpír hosszan fújta ki a levegıt. Kaderin arra az idıre utalt, amikor a huszadik század elején a tudósok még nem találtak magyarázatot a radioaktivitás jelenségére. Rengeteg zavarodottság és küszködés elızhette meg a kvantummechanika létrejöttét. - Találó hasonlat - ismerte el ámulattal. A lány meggyızte volna? Számtalan érvet tudna még fel¬hozni annak igazolására, hogy miért lehetetlen visszamenni a múltba, és megváltoztatni a jövendıt. De még soha ilyen szívesen nem adta be a derekát egy vitában. Ugyanis úgy érezte, eleped, ha most rögtön nem csókolhatja meg.

27 Sebastian rárontott a lányra, megragadta a karját, és háttal az ágyra nyomta. - Mit mővelsz? - rivallt rá Kaderin, de nem sikerült elég mérgesnek tőnnie... nem hát, hiszen azóta várta, kívánta ezt a rohamot, amióta megérintette a férfi gyönyörő, még nedves mellkasát. A múlt éjszaka óta tudta, hogy minden gyönyörő. Vágyakozó pillantásokban eddig sem volt hiány, de kétségkívül a tudományos témájú beszélgetés jelentette a forráspontot - a vaskos erekció legalábbis erre utalt. Tudomány. Persze gyaníthatta volna a kastélyban látott rengeteg könyvbıl, melyek nem kifejezetten könnyed olvasmányok voltak. A vámpír a lány fölé ült, két karját a feje fölé szorította. A barlangban, sıt a múlt éjszaka is bizonyította már erejét. Most, így kiterítve Kaderin ismét arra számított, hogy a vámpír magáévá teszi - azzal a kemény és rugalmas testével... Aztán hirtelen elkomorodott. Ma reggel Sebastian azt mondta: „a méreteim néha kellemetlen helyzetbe sodortak". A lány úgy gondolta, ez is egyike lehet a férfi szokásos szépítéseinek, hogy

mindig kisebbíti a dolgok jelentıségét, súlyát. Sejtette, hogy egy vagy több - nı sebet ejtett a lelkén. De vajon miért érez olyan erıs késztetést arra, hogy hosszú karmaival ki¬kaparja azoknak a buta szukáknak a szemét? - Csókolj meg, Kátya. - A vámpír arca olyan vonzó és harmonikus volt. Ajka körül mosoly játszadozott. Ellenállhatatlan. - Miért? - kérdezte a valkőr elhaló hangon. - Mert szeretsz velem csókolózni, valkőr - felelte a vámpír büszkén. Freya, ez igaz. És ekkor a vámpír elmosolyodott. - Krisztusom, mennyire élvezem, hogy veled lehetek! A lélegzetelállító ajakgörbület kivillantotta a szabályos hófehér fogsort az alig feltőnı agyarakkal az örökké napbarnított arcbır éles kontrasztjában. Ne nézz rá. Annyira megbabonázta, annyira felhevítette, hogy muszáj volt valami győlöletest találnia benne. Vért iszik. Vért iszik. Harap! - Még szép, hogy szeretsz velem lenni - figyelmeztette Kaderin. - Végtére is az arád vagyok. Sebastian eleresztette a lány csuklóját. - Persze, misztikus kényszerbıl érzek vonzalmat irántad. Nem pedig azért, mert épp most mutattad meg, hogyan mőködik az

elméd, ami ıszinte ámulatot keltett bennem. És nem is azért, mert a múlt éjjel olyan szexuális élményt nyújtottál nekem, amilyenben még sohasem volt részem. - Valóban? - kérdezte Kaderin alaposan szemügyre véve a vámpír komoly arckifejezését. - A múlt éjszaka és az elsı reggel elıtt? Még csak megközelítıleg sem - ismerte be Sebastian higgadtan. A lány hitt neki, bár nem bírta megérteni. Még csak le se feküdtek. A nık biztos körülzsongták, bármit hajlandók lettek volna megtenni érte. Igen, néha félénknek tőnik, de közben vonzó, intelligens arisztokrata és tapasztalt katona. Ha Kaderin még élıként ismeri meg Sebastiant, valószínőleg becsalta volna egy pajtába, és a maga bőnös módján a kedvét töltötte volna vele. - És mi van veled, Kátya? - mélyült el a vámpír hangja. Sikerült eléggé a kedvedben járnom az éjjel? Hát ennyit a félénkségrıl. Most Kaderinon volt a sor, hogy elpiruljon és félrefordítsa az arcát. - Csókolj meg, vagy mondd el. A kettı közül valamelyiket meg kell tenned, ha azt akarod, hogy elengedjelek. - Tudod, hogy igen - válaszolta Kaderin méltatlankodva. - Te is ott voltál. Majdnem lezuhant a gép a sok villámlás miatt!

Sebastian elırehajolt, és a lány nyakába mormolta: - Milyen furcsa módja az elélvezésnek. - Miért akarod tudni? A férfi hátrébb húzódott. - Mert az a tervem, hogy nélkülözhetetlenné teszem magam ezen a téren. Ha felizgulsz - puszilta meg a lány kulcscsontját -, automatikusan engem fogsz keresni, hogy könnyítsék rajtad. Olyan pökhendi, mégis bizonytalan, nyílt, és mégis alattomos. És segítség, istenek, ez a kettısség lenyőgözte. - És mi lesz veled? Sebastian végigsimított a lány arcán. - Tudod, hogy nekem soha nem kell más. - Miért... miért akartál meghalni? - Kaderin nem tudta, honnan bukott elı belıle a kérdés, de égett a vágytól, hogy feleletet kapjon rá. Miért volt egyedül? - Nem feltétlenül... akartam meghalni. Csak nem láttam értelmét az életnek. - Látva, hogy a lány a homlokát ráncolja, hozzátette. Egyszer majd elmagyarázom. De most még magam sem tudom, pontosan mit érzek ezzel kapcsolatban. A valkőr félrenézett. - Rendben. Nem muszáj. A vámpír gyöngéden újra maga felé fordította a lány arcát.

- Majd elmondom, ha itt lesz az ideje. Mindent, amit csak tudni akarsz. Nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás elıtt, mert... el foglak venni... feleségül. - Hogy mit? Na ne! - A lány gyorsan kikecmergett alóla. Igazi, páni félelem vett rajta erıt. Hát pontosan ez az, amiért nem lett volna szabad a múlt éjszakának megtörténnie. Vagy a mai reggelnek, amikor együtt készülıdtek. Éppen úgy viselkedtek, mint egy munkába induló házaspár, akik egy csésze kávén és egy kiflin osztoznak meg. Eltekintve attól az apró különbségtıl, hogy ık, ı és Sebastian, se nem esznek, se nem dolgoznak. De Kaderin nem számított rá, hogy a házasság témája fel fog vetıdni - legalábbis nem ilyen hamar. Fara. Vége a vámpírral való játszadozásnak. - Nem vehetsz feleségül! Én... pogány vagyok! - hadarta. De hát ez az egész különben is ırültség. Meg fogok halni. És ha nem fogok meghalni, akkor meg visszahozom a testvéreimet... A hirtelen felismeréstıl elállt a lélegzete. Ha megmenti ıket, azzal megváltoztatja a történelmet. És akkor Kaderin soha nem ismerheti meg Sebastiant. - Én meg katolikus voltam - mondta lassan a vám¬pír zavartan felvonva szemöldökét. - De attól még továbbra is el akarlak venni.

Kaderin kikászálódott az ágyból, összenyalábolta a holmiját, és bedobálta a táskájába. Csak nem reszket? - Nézd, Sebastian. Vonzódom hozzád? Ja, meg is kaptál. Nem fogok hazudni neked. A múlt éjszaka... élvezetes volt. Örülök, hogy megtörtént. De ez nem azt jelenti, hogy máskor is meg fog történni. Azt meg még kevésbé, hogy hozzád megyek. - És mi változtathatná meg az álláspontodat? - Ha tökéletesen meg lennék gyızıdve arról, hogy egy örökkévalóságot akarok veled tölteni. A halhatatlanoknak nagyon óvatosnak kell lenniük ez ügyben. Ráadásul te meg én még nem is beszéltünk egymással normálisan, csak most. És, ıszintén szólva, nem bízom benned, egy élet gyanakvását nem lehet két hét alatt semmissé tenni. - Miért nem próbálsz meg egyszerően velem élni? - Mert a még át nem fordult vámpír olyan, mint egy atombomba. Nem magával a bombával van a baj. Hanem azzal a pusztítással, amire képes. Ilyet senki se tart szívesen a házban. - Hadd bizonyítsam be, hogy tévedsz. - Sebastian, láttál már valaha átfordult vámpírt? Ha láttál volna, tudnád, miért nem szeretnék egy este arra ébredni, hogy elmentél valahová fickándozni. - Soha nem lennék hőtlen hozzád - mondta a férfi, majd úgy

érezte, még valamit hozzá kell főznie: - És láttam már ıket. A te álmaidban. Kaderin láthatóan nem örült, hogy ezt eszébe juttatták. Úgy tőnt, nagy erıfeszítéssel tudja csak megırizni nyugalmát. - És nem minden vámpír fordul át. A bátyám se fordult. Pedig élı testbıl szív. Kaderin szeme elkerekedett. - Derék dolog. Csapra verte Mystet? Hát ennyit a valkőrök titoktartásáról. - Soha nem árulná el a nejét. - Minden hibája ellenére Nikolai hőséges férj volt, amennyire egy férfitól ez kitelik. - Még ha nem fordulsz is át soha, és ha elfogadnálak és összejönnénk, ez csak kétféleképpen végzıdhetne. Egy, hogy elhagyom a családomat. Kettı, hogy ık megölnek téged. Pont. Hát, ennyit a közös jövınkrıl. - A bátyám és Myst... - Majd futnak az életükért, ha a királynınk visszatér? - Furie? - Hadd találjam ki. İt is láttad. - Igen - borult el a vámpír tekintete. - Mocskosul eltörte a karodat. - Akkor azt is láttad, milyen félelmetes jelenség.

- Én nem félek tıle, és mindig meg foglak védelmezni. - Pedig nem ártana, ha félnél - bıszült fel Kade¬in. - És ez minden vámpírra érvényes. A Horda foglyul ejtette, és ötven éve az óceán mélyén tartja. Ötven év óta pár percenként megfullad, aztán a halhatatlansága révén feltámad újra. És senki se tudott eddig a nyomára akadni. De már közel vagyunk, és ha egyszer feljön, nem fog különbséget tenni a kétféle vámpírsereg között. És nem lehet majd észérvekkel hatni rá. A halálát megelızı négymillió valahány évben nem volt az a mérlegelı, megfontolt típus. - Majd foglalkozunk a dologgal, ha aktuális lesz. - Várj csak. Akarod tudni, mi a második dolog, amit a nık a legjobban utálnak? Ha nyomást gyakorolnak rájuk. Én például baromi rosszul tőröm. - Felkapta a táskáját, és szíját a vállára dobta. - Várj még egy kicsit, mielıtt elmész - mondta a vámpír. Gyorsan Kaderin lakásába teleportált, és kivette egy fiókból a gondosan elpakolt tojást, aztán ugyanazon a módon vissza is tért. Tessék. - Ja, persze - simította haját a füle mögé Kaderin. Aztán a tojásért nyúlt. - Épp kérni akartam. - Nem akartad - jelentette ki a vámpír, és valamiért tudta, hogy igaza van. - De igenis - helyezte mellkasára a lány a díjat, amely rögvest

eltőnt, s a távoli ismerıs illat szokás szerint elárasztotta a levegıt. Mert arra is kíváncsi voltam, hogy megölted-e a másik két baziliszkuszt. Nem lehet hazudni. Még ha tudta is, hogy ettıl gyávának fogja tartani a lány. A tarkójára tette tenyerét, és elfordította arcát. - Az egyikkel kénytelen voltam végezni. De úgy döntöttem... hogy a legkisebbet életben hagyom. Sokféle reakcióra számított, de arra nem, hogy a valkőr felbıszültén az ujjával fog mutogatni rá. - Hát persze, hogy nem - mondta undorral. - Maradsz vagy mész. Csinálj, amit akarsz, de nekem dolgom van. Sebastian kezdett felmérgesedni. Néha a könyörületnek is van létjogosultsága. - Jobban örülnél, ha mind a kettıt megöltem volna? A mutatóujj még mindig kardként meredt felé. - Nem! - fröcsögte a valkőr. - De neked mindig muszáj nemesen és... megértıen cselekedned. Mert te olyan... olyan... egy vámpír vagy! A lány a homlokát ráncolva igyekezett összeszedni a gondolatait.. : - És megmondhattad volna, hogy ki vagy! Ez most hogy a pokolba jön ide?

- Az elsı reggelen megmondtam neked a nevemet. - De azt nem mondtad meg, hogy ki vagy! ; A vámpír teljesen elképedve hajtotta hátra a fejét, miközben a nı átviharzott a napsütötte fıkabinba. Mindjárt elindul, és ı nem mehet vele, bár ez minden vágya. És a napsütés miatt még csak nem is figyelheti, ahogy elmegy. Amikor a lány távozott, a vámpír úgy érezte, mintha kiszakadt volna belıle egy darab. Egy becses és létfontosságú darab. Tehetetlen harag fogta el. Öklével a gép falát ütötte, és sikerült szétzúznia a belsı borítást. Az isten verje meg, akárhová megy, ott akarok lenni.

Góbi-sivatag, Ázsia 11. nap

Díj: merítés az Ifjúság Forrásából, szám nincs meghatározva, értéke hét pont

A lány huszonöt kilométert tett meg, mire rábukkant az Ifjúság Forrását rejtı oázisra. Varázs vizét egy horpadt ásványvizes palackba töltötte, és szíve fölé emelte. A Szövetségben mindenki tudta, hogy a forrás sivatagról sivatagra vándorol a Földön. Például sohasem volt a Florida északnyugati földnyelvén található mocsarak vidékén. Ó, a konkvisztádorok meg az ı képtelen ötleteik! Hogy kacarásztak ezen a testvérei akkoriban. Ma kényelmesebb tempójú visszautat engedélyezett magának. Régin iPodját hallgatta vezetés közben, amit a lány a gépen hagyott Kaderinnak. A homoksivatagon keresztülevickélni száguldozás

nélkül is meglehetısen kellemetlen. A nap úgy tőzött a fejére, mint azok az ételmelegítı lámpák a gyorsbüfékben, állandó 54 Celsiusfokos hımérsékletre hevítve a környéket. Úgy tőnt, mintha a homok haláltusáját vívva sziszegne-sisteregne a napra. Mindent egybevetve mégis egész jól sikerült ez a nap. Például mert Kaderin még élt. Ma reggel visszahívta Níxet a kocsiból, remélve, hogy nyugodtabb lelkiállapotban találja, és megerısiti, amit tegnap mondott. De, mint az sőrőn megesik, Nix tudata nem volt éppen kristálytiszta. Lázasan hadovált sorban álló papírállatkákról, és pocskondiázta a Szövetséggel kapcsolatos „hogyan csináljuk" könyveket. Úgy látszott, mintha tökéletesen megfeledkezett volna jóslatáról.

Kaderin

a

kötelezı

megjegyzéseket

főzte

a

monológjához: „csak nem?", „nahát, ez remek!", aztán kibökte: - Édesem, hadd beszéljek valakivel, aki ott van a közelben. Még a feje fölött lebegı fenyegetı elıjelek sem ronthatták el Kaderin kedvét. Az éjjel olyan pompásan, olyan mélyen aludt Sebastian meleg karjában, egyetlen rémálma se volt. Nem is szólva arról a nem elhanyagolható körülményrıl, hogy a vámpír tökéletesen kielégítette. És még arra is ráérzett, hogy meg kell kímélnie a legkisebb sárkány életét.i Szörnyen elkeseredve hagyta magára a férfit, amiért el kell

válniuk. És a szerencsétlen valószínőleg még mindig a fejét vakarva

próbálja

megfejteni

értelmetlen

blabláját.

Ami

elégedettséggel töltötte el a lányt. Ahogy egy újabb homokdőnén vágott keresztül, felvetıdött benne a gondolat, hogy esetleg beleszerethet Sebastianba. Ha így lenne, igen rossz az idızítés. Végre talál egy férfit, aki érdekli, és nem lehet közös jövıjük. Ha

nem

hal

meg,

és

sikerül

megmentenie

testvéreit,

megváltoztatja a történelmet - legalábbis a sajátját. Soha nem kornyadozna abban az érzelemmentes, rideg létezésben, és nem utazna készséggel a sötét Oroszországba csak azért, hogy megöljön egyetlen vámpírt. És valahogy abban is biztos volt, hogy sem¬milyen másik valóságban nem találkozna Sebastiannal, még annak ki tudja, miért bekövetkezett halála elıtt sem. İrjítı még csak belegondolni is. Jobb, ha meg se próbálja. Inkább az elmúlt éjszaka eseményeit pergeti le magában... Hirtelen az a homályos érzése támadt, mintha a vámpír teleportált valója ott lenne mögötte. Egy másodperc múlva: - A rosseb egye meg! Azután kámforrá vált. Sebastian még soha nem látta aráját vigyorogni.

28 Medellín, Kolumbia 17. nap

Díj: egy arany-opál győrő, amely Mezopotámiában készült, értéke tizenkét pont

Ma éjjel Kaderin feladata az volt, hogy elég közel! férkızzön Rodrigo Gamboához, egy kolumbiai drogbáróhoz, akit szigorúbban ıriztek, mint egy királyt, hogy megszerezzen tıié egy győrőt, ami sohasem: volt igazán az övé. Gamboa hírhedten óvatos ember volt, és az a szóbeszéd járta róla, hogy szövetségi vér is csörgedez az i ereiben. Éjszakánként általában közlekedett, és konvoját lehetetlen volt megtámadni, így Kaderin ellátogatott Gamboa legújabb klubja és pénzmosodája, a Descanso megnyitójára, azon ritka alkalmak egyikéire, amikor a. maffiózó egy helyben maradt egy daraibig. Ezúttal azonban - nem úgy, mint amikor a Szövétség

megbízásából járt el - Lady Kaderinnak várakoznia kellett a bebocsáttatásra, méghozzá a sor végén. E feladat nehézsége abban rejlett, hogy a klub zsúfolva volt emberi lényekkel. A versenyzınek úgy kellett Gamboa közelébe férkıznie, hogy közben ne keltse fel az emberek figyelmét a Szövetség iránt - különben diszkvalifikálják. Kaderinnak

arra

kellett

rábírnia

Gamboát,

hogy

meggondolatlanul viselkedjen, és jöjjön el vele a klubból, hogy aztán, amikor kettesben lesznek az autóban, elvegye tıle a győrőt. Ha nyilvánosan rabolná el a díjat, és utána kiverekedne magát a helyrıl, világosan kiderülne, hogy nem a szórakozó aranyifjúság illusztris tagja. A lány fülformája és az, hogy fél kézzel képes félrelökni

egy

autót,

rendszerint

gyanakvást

kelt

a

nagyközönségben. Szóval ma éjjel úgy döntött, a szelíd és nıies figurát adja elı a férfiaknak. Ideiglenes búcsút mondott a hegymászó bakancsnak és a súlyos hátizsáknak. Kardja az ágy alatt szunnyadt a hotelszobában. Most más természető fegyvereket készült használatba venni. Csöndben megkörnyékezi a férfit. Végtére is nıbıl van, ez nem okozhat nehézséget. Mi volt a jó oldala ennek a feladatnak? Hogy legalább Bowen

felbukkanásától nemigen kellett tartania. De mindenekelıtt be kellett jutnia a klubba. Várjunk csoki Nem Cindey ácsorog ott a sorban, jóval közelebb a célhoz? Ez tőrhetetlen, de mégsem rohanhat oda hozzá, és ráncigálhatja ki a nyakánál fogva. Mintha megérezte volna Kaderin rásújtó tekintetét, Cindey kihajolt a sorból, és pöffeszkedve odaintegetett neki. Nem szabad lerohanni a szirént... nem szabad lerohanni... Kaderin kikapcsolt és rejtett számú mőholdas telefonja hirtelen csöngeni kezdett. Elıkotorta apró retiküljébıl, és Myst számát pillantotta meg a kijelzın. - Hát hogy vagy mostanában, Myst? - csapott bele az üdvözlésbe. - Még nem is volt alkalmam gratulálni, mióta hozzámentél a hadfihoz. Myst felsóhajtott. - Nem az én ötletem volt, hogy eltitkoljuk elıled. De magam is úgy gondoltam, nem lesz nagy baj, ha csak pár héttel késıbb értesítelek. Különösen, mert Nikolai és én megszöktünk. - És pogány ceremónia volt? - Polgári. - Szerintem az tök jó. - Szóval te vagy Sebastian arája? - Mikor nem érkezett

ellenvetés, Myst megkérdezte: - Mi folyik köztetek? Kaderin lábujjhegyre állt, és elırepillantott a sorban.. - Fogalmam sincs. A sivatag óta csak néhány éjszaka találkoztak. A lány ide-oda cikázott a nagyvilágban, és a vámpír még két további alkalommal is napvilágnál érte utol. Amikor együtt voltak, Sebastian tartózkodóan, sıt kimérten viselkedett, ami nem volt meglepı, miután a valkőr oly hisztérikusan reagált a házasság ötletére. Miért tart olyan sokáig ez a sorállás? A lány vala¬hogy azt remélte, gyorsan túleshet ezen a feladaton. Gyanította, hogyha Sebastian esetleg fölbukkan ma éjjel, nem lesz túlzottan elragadtatva a flörtölésétıl - és az öltözékétıl. Mégis inkább kockáztatta meg a vámpír rosszallását, minthogy egy másik helyszínen a mindenre elszánt vérfarkas karjába fusson. - Sebastian pont itt van Nikolainál. És abból, amit az utóbbi napokban folytatott beszélgetéseikbıl sikerült összecsipegetnem, az derült ki, hogy Sebastian látja az emlékeidet - mesélte Myst. - Te megengedted, hogy igyon a véredbıl? - Jaj, Freya szerelmére, ne szórakozz velem! - kiáltott Kaderin, majd óvatosan körbepillantott, de a sorban elıtte senki se figyelt rá, mögötte meg senki se állt. Aztán halkabban beismerte: - A foga felkarcolta a bıröm. Véletlenül.

- Figyelj Kadi cica, én teljesen odavagyok Nikolaiért, de azért felfogom, hogy nem minden valkőrt tesz boldoggá, ha összejöhet egy vámpírral. És abban sem vagyok biztos... szóval, nem tudom, hogy Sebastian illik-e hozzád. Fıleg, ha figyelembe vesszük, hogy mire készülsz. Szerintem, ı nem feltétlenül érti meg, hogy te mindenre hajlandó vagy a szeretteid megmentése érdekében. Tudod, ı az az „inkább meghalok, mintsem becstelenséget kövessek el" típusú fickó. - Már nekem is támadt némi sejtésem errıl. ' - Nikolai bele fog pusztulni, ha az öccsét szenvedni látja, mégsem hagyhatom, hogy hibát kövess el. Én még elıvigyázatos maradnék vele kapcsolatban, legalábbis egyelıre - javallottá Myst. - Ráadásul ott van Furie ügye is... - Bocsáss meg, Myst - szakította félbe Kaderin. - Most nem tudok errıl beszélgetni. De megtennél nekem egy szívességet? Tartsd távol tılem Sebastiant ma éjszaka. - Mégis hogyan csináljam? - csattant fel Myst. - Az égvilágon semmi más nem érdekli, csak te. - Hát akkor mesélj neki rólam. Csak az áldást ne említsd. Meg Dását és Rikát. - És mi egyebet lehetne elmesélni rólad? - Nagyon vicces, Myst.

- Te akartad. Lágyszívő Kaderin - idézte fel Myst valkőr társnıje korábbi, zavarba ejtı ragadványnevet, majd hozzátette: Fogadd meg a tanácsomat, és légy óvatos. Amint elbúcsúztak, és Kaderin a táskájába süllyesztette a telefont, egy drabális kidobó ember jött szemrevételezni a sort, pontosabban a sorban állókat, és rögtön kiszúrta magának Kaderint. Érdekes, mintha a lány hegyes füle - hiába takarta el a hajával nagyobb gerjedelmet ébresztett volna benne, mint a miniszoknyája. De aztán kiengedte a bársonykötéllel elkerített karambol, és a bejárathoz tessékelte. Miközben Kaderin elhaladt Cindey mellett, együttérzést mímelve ráhunyorított: - Úgy látszik ez a retroribanc fazon ma nem jött be. Cin. Amikor Sebastian végre otthagyta Nikolait és a gyanúsan beszédes Mystet Blachmountban, és Kaderinhoz teleportált, egy olyan éjszakai klubban találta magát, amilyenhez hasonlót korábban még nem látott soha. Ez valószínőleg a kolumbiai feladat lehet. Amelyikrıl Sebastian ıszintén remélte, hogy arája nem fogja kiválasztani. A fények lézersugarak módjára bizarr, sebesen váltakozó mintákat formázva vetültek a boltíves mennyezetre. Félmeztelen

táncosok vonaglottak a táncparkett fölé függesztett ketrecekben. A ketrecek legutóbbi álmát juttatták Sebastian eszébe. Ebben Kaderin egy börtönbe zárt férfihoz lépett be. Fiatal volt, teste összetörve-zúzva. Föl se emelte fejét, úgy csikorogta: - Ölj meg. A lány mosolygott: - Hogyne, pióca. - Hangja negédes volt. - Pár hónap múlva. A férfi mintha felzokogott volna. - Akkor majd talán kieresztelek a napsütésbe - folytatta Kaderin. - A belsı szerveid cseppfolyóssá válnak, még mielıtt meghalsz, és felgyőlnek majd a bıröd alatt. De addigra már kétségbeesetten, önként mászol ki a fényre, ígérem... És a valkőr most sem érzett semmit, se részvétet, se bőntudatot, még győlöletet sem. Mióta csak fölébredt, Sebastianban végtelen undor áradt szét, és képtelen

volt

szabadulni

tıle.

Meglátogatta

Nikolait,

és

megkérdezte ezekrıl az álmokról. Nikolai figyelmeztette, ne értékelje az emlékeket

az összefüggésekbıl kiragadva. De hát

hogy érthette volna félre Sebastian ezt a jelenetet? Ennél világosabb már nem is lehetett volna. Megértette a lány kegyetlenségét, de ettıl még nem lett könnyebb végignézni...

Sebastian elsıre föl se ismerte Kaderint. A lány szemét sötétkékre mázolt pillák keretezték, telt ajka csillogott. Blúza olyan mélyen dekoltált, hogy közszemlére tette a melltartó csipkéjét. És a szoknyája olyan rövid, hogy nemcsak karcsú, feszes combja látszott ki belıle, de szinte még a feneke kö¬epén húzódó hasadék is kivillant, amikor becsusszant egy bokszba egy társasággal. Fekete csizmája a térdéig ért, és öngyilkos magasságú sarkokkal volt felszerelve. Bár a vámpír dúlt-fúlt mérgében, amiért kedvesét ezen a helyen és ilyen hiányos öltözékben kell viszontlátnia, férfiassága, amint megpillantotta, meredezni kezdett. Ekkor elhatározta, egyszer úgy fog belehatolni, hogy a lány közben éppen ezt a csizmát viseli. A valkőr folyton mosolygott, és a külsı szemlélı számára boldognak és felszabadultnak tőnhetett, de viselkedésében volt valami keménység. Öltözéke nem hagyott kétséget afelıl, milyen módon szándékozik a követ megszerezni a kolumbiaitól. Nem csoda, hogy Mystre épp ma este tört rá a beszélhetnék. Amikor Sebastian végre képes volt levenni a szemét Kaderinról, észrevette, hogy a lány köré sereglett férfiak miképp bámulják arcát, méregetik alakját. A vámpír keze ökölbe szorult. Melyiket öljem meg elıször?... - Nyugodtan le is ülhet - csendült egy hang a férfi mögött.

Megfordult, s a két nimfa állt elıtte. - Kaderin el lesz foglalva egy darabig. A vámpír épp idıben pillantott ismét Kaderin felé, hogy lássa, amikor egy férfi mellényomakszik, és átkarolja a vállát. Keze szinte a lány mellét súrolta, amitıl Sebastian életében elıször valóban ölni akart. Az elsı nimfa odasompolygott Sebastianhoz. - Eltölthetnénk az idıt valahogy Vámpír, felejtsd már el azt a valkőrt. Számunkra is tiltott gyümölcs vagy, ha ez vonz benne. Sebastian alig hallotta, úgy lüktetett valami a fülében. - Az ott a kolumbiai vele? - recsegte. - Igen, ı. A disznó odahajolt a lányhoz, és Kaderin combjára tette a kezét, egészen fönt, ujjai már a szoknya szélét birizgálták. Sebastian majd' szétrobbant a haragtól. Biztosan a nem régóta beindult vérkeringés mellékhatása volt. Korábban soha nem érzett még ilyen tajtékzó dühöt. Soha. Hozzáér ahhoz, ami az enyém.

29

Sebastian odaügetett a lányhoz, szeme elfeketedett a haragtól, az emberek szétspricceltek az útjából. Kaderin felugrott, kimentette magát, és a táncparkett mögé szaladt, mielıtt a férfi jelenetet rendezhetett volna. Amikor utolérte a lányt, megragadta a karját, és a hátsó fal mellé, egy sötét zugba vonszolta. - Krisztusom, mit mővelsz? - kérdezte sistergı hangon. Hagytad, hogy megérintsen? - Te mit mővelsz? - kiáltott Kaderin. Tudta, ha a vámpír felbukkan, nem lesz nagyon boldog, de azt is remélte, talál majd alkalmat a kimagyarázkodásra, és nem kerül sor tettlegességre. A férfi úgy viselkedett, mintha egy hoki csapattal találta volna az ágyban. Elıször csak meghökkent a férfi tébolyult arckifejezése és ırjöngı dühe láttán. De amikor megpróbálta teleportálni onnan, és majdnem sikerült is neki, a lány is haragra gerjedt. - Eressz el! - rázta le a férfi kezét a karjáról. - Segíts már, mert

ha a kolumbiai nélkülem megy el... - El akarsz menni vele? - üvöltött a vámpír, megmarkolta a lány vállát, és ismét megkísérelte a teleportálást. Amikor a valkőr ellenállt, Sebastian körülnézett, hol találhatna félreesı helyet az épületben aztán beráncigálta egy fülkeszerő helyiségbe, amelyben két szék meg egy polcra rakott telefon állt. Becsapta az ajtót maguk mögött, de a zene fojtott dübörgése így is megrezegtette a falakat. - Hogy juthat eszedbe elmenni vele? - Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok - szőrte a szavakat fogai között a valkőr. - Dehogynem, az isten verje meg! Ott matatott rajtad... te hagytad, hogy megérintsen? - Ha válaszolok, azzal elismerem, hogy jogod van tudni. Hát nincs. - Majd én megszerzem a győrőt attól a kolumbiaitól - mondta gyorsan a férfi. - Mögé teleportálok, elveszem tıle, aztán eltőnök. - Ez tilos. Tudod, hogy minden mítosz micsoda? - Mivel a vámpír nem válaszolt, Kaderin folytatta: - Kirívó példája annak, amikor a Szövetség valamelyik teremtménye megfeledkezett az elıvigyázatról. Minden mítosz egyenlı a kudarccal. Rióra nemcsak diszkvalifikálna téged egy ilyen húzás miatt... de meg is büntetne. - Szóval, ez van? Közlöd velem, hogy elmész egy másik

férfival? Sıt, a szemem láttára engeded, hogy fogdosson? - Úgy nézett, mint aki mindjárt megfojtja a lányt. Amikor

a

valkőr

felszegte

az

állát,

Sebastian

szeme

összeszőkült. - Lehet, hogy visszakaptad az érzéseidet, de attól még hideg, szívtelen nı maradtál, Kaderin. - Megmarkolta a lány nyakszirtjét, és közelebb húzta magához. Valamely okból mindketten nehezen lélegeztek, ezt a dübörgı zene ellenére is hallani lehetett. Mielıtt Kaderin ellenszegülhetett volna, a vámpír fölemelte, és a polcra ültette, aztán feltolta a szoknyáját. Felhördült, amikor látta, hogy semmi sincs alatta. Arca eltorzult a dühtıl. - Azért jöttél, hogy dugjál vele? - Két tenyerébe fogta a lány arcát, ajkát a szıke hajzuhatagba nyomta. - Akarod látni, hogyan harapok? Hogyan gyilkolok? Miért gondolod, hogy életben hagyom azt a halandót, miután megkapott téged? - Sebastian, várj... A férfi keményen, durván megcsókolta, és tenyerét a combjára nyomta. A lány teste megfeszült, de aztán lassan viszonozni kezdte a csókot - akarata, mégpedig minden józan megfontolás ellenére. Lélegzete fölgyorsult. - Ne csináld ezt. Bár reszketett a haragtól és a kéjtıl, a vámpír ujjai gyöngéden

siklottak fölfelé a combján. - Akarod, hogy megérintselek, Kaderin? Akarod érezni? Ennek nem lenne szabad megtörténnie - nem most, és nem itt. Az ördögbe, soha. Agya még a feladatra igyekezett koncentrálni, de teste már a simogatásra reagált. A férfiban forrt a harag, s agyara egyre élesedett a tagadhatatlan vágytól, hogy jelet hagyjon rajta, amivel megmutathatja, hogy csakis az övé. A véráramlás ismét éreztette hatását. Agyara fájt, kívánkozott belemarni a lány nyakába, és tudta, hogy nem bír sokáig ellenállni, tudta, hogy mindjárt vadul ráveti magát a húsára. És miért kellene ellenállnia? Ha azzal a másik férfival akar elmenni, viselje a jelemet... Csókolgatni kezdte, elıbb a finom kulcscsontot, majd felfelé haladt, akárcsak a keze a combon. Szagolgatta a bırét, közben ujjával nedves lába közét becézte, ingerelte újra meg újra. Amikor ujját belenyomta, a lány felkiáltott, keze a vámpír vállát markolta, közben karmai a bırébe vájtak. İ a másik ujját is belenyomta, mire a lány csípıje kígyózni kezdett. A vámpír nem bírta tovább. Agyara

belesüppedt

a

nyakba,

ahogy

elviselhetetlen

gyönyörőségtıl hajtva ırjöngve megharapta. A vér melege, a lány

különleges íze szétáradt benne. Tobzódott a fájó agyarát övezı ruganyos hústól - és ekkor a lány teste megfeszült az ujja körül, ahogy hirtelen elélvezett. A harapásától. Sebastian csak az utolsó pillanatban tapasztotta tenyerét a valkőr szájára, hogy eltompítsa sikolyait. A lány hüvelye továbbra is ugyanolyan veszettül szorongatta az ujjakat, amilyen dühödten marcangolta az agyar a bársonyos bırt, ahogy a vámpír keményen szipolyozta. A lány vére tökéletes élvezetet okozott. Mintha az ösztön megjutalmazná azért, hogy végre megtette az amúgy is elkerülhetetlent. De a vámpír vigyázott, nehogy túl mélyre hatoljon. Késıbb, ha majd az ágyába viszi a lányt, vérszívás közben teste is megkönnyebbülést szerez neki. Lassan kihúzta agyarát, és miközben ujjai is a felszínre emelkedtek, körbenyalogatta a nyakon ejtett jeleket. A lány összerezzent, mintegy a veszteségtıl, s a vámpír ráébredt, hogy az olyannyira szégyellt és megvetett harapástól lett övé a lány - ha csak egy pillanatra is. A lány szeme kitágult, ajka szétnyílt, miközben végighúzta ujját a jelen. Megrendült. Helyes. Aztán, mint aki mély álomból ébred, eltolta magától a férfit.

Sietve

elırehúzta

haját,

hogy

eltakarja

a

nyakát,

aztán

helyreráncigálta a szoknyáját. Amikor felnézett Sebastianra, tekintete úgy pásztázta az arcát, mintha most látná elıször. Szemébıl undor és megvetés sugárzott. - Nem érdekel, hogy átfordulsz vagy sem. Nem volt jogod a véremet venni. - Kaderin, az elıbb még nem mutattad, hogy bánnád. - Kösz szépen - sziszegte a lány A vámpír arca elkomorult. - Most mit? A valkőr hangja nyugodt és ünnepélyes volt. - Hogy így megkönnyítetted a dolgot. Hogy bebizonyítottad, nincs benned semmi, ami rábírhatna, hogy elfogadjak egy vámpírt. - Kíváncsi vagy, miért akartam meghalni? - recsegte a férfi. Mert olyannak láttam magamat, mint te engem. Olyasmiért győlölsz, amirıl nem tehetek. Ugyanezért győlöltem magamat én is. De most, hogy látom, mit váltottam ki belıled, már nyilvánvaló, hogy tévedtem. Legalább az önutálattól megmentettél. A mai éjszaka után többé nem fogja szégyellni magát, ha kimegy az utcára. Nem hajlandó olyannak látni magát, amilyennek a lány látja ıt. - Azt hiszed, hogy ez csak a vérszomjról szól?

Mondj egyetlen okot, amiért téged kellene választanom mindazok közül, akiket megismertem az elmúlt évezredekben, és azok közül, akiket az eljövendı örökkévalóságban még meg fogok ismerni. Nem tudsz ilyet mondani. - Sebastian szemébe nézett. Nem csak arról van szó, hogy vámpír vagy. Ez szíven ütötte. Miért látná ıt Kaderin másnak, mint az összes többi nı halandó korában? Mert ı az arája, aki iránt újra meg újra vágy ébred benne, akibe olyan dolgokat lát bele, amelyek nem is léteznek. Aztán kiütközött a lány valódi énje, s csalatkoznia kellett reményeiben. És ez így fog menni most már mindig, örökkön örökké. Nem nyerheti meg. Az örökkévalóságig fogok harcolni vele. Ez a sors vár rá. Elcsüggesztette a gondolat. - Kezdek belefáradni ebbe. Beléd. - Kezét a lány fölött a falnak támasztotta, és hozzáhajolt. - Igazad van. Mindenben. Nincs semmi okod engem választani. És abban is igazad volt, hogy kényszer hajt hozzád. Akarnom kell téged, mert az arám vagy. Rám erıszakolták ezt a vágyat. Nem volt választásom. - Úgy teszel, mintha én bármi okot adtam volna arra, hogy megmásítsd a véleményed - mondta a valkőr. - Kezdettıl fogva próbáltalak lebeszélni magamról.

Sebastian megmarkolta hátul a lány nyakát, és erıvel maga felé fordította a fejét. - Azt is többször közölted velem, hogy nem akarsz még egyszer látni. Hát teljesítem a kérésedet. Én vagyok az elsı vámpír, aki személyhez teleportált. És én leszek az elsı, aki elhagyja az aráját. Az embernık mostanában egyre nyíltabban küldenek epekedı pillantásokat felé, ellentétben az arája arcára pillanatnyilag kiülı leplezetlen undorral. Majd összejön valamelyikkel. Vagy többel is. Durván, fájdalmasan megcsókolta a lányt. - El foglak felejteni, még ha ezer nıt kell is megbasznom hozzá. - Amikor elengedte, a lány arca teljesen kifejezéstelen volt, ami még jobban feldühítette. - Lehet, hogy elıször a Szövetségben keresek egy nıstényt magamnak. Csak képzelıdik, vagy a lány szemében valóban ezüstös szikra gyúlt? - Jó szórakozást. - Ha elmész azzal az emberrel, én se egyedül megyek el. Ahogy Kaderin visszamasírozott a bokszba, feljebb húzta a gallérját, mert mindvégig magán érezte Sebastian tekintetét. Megharapta ıt. És nem véletlenül. Nem gyöngéden. S ami még rosszabb, Kaderin képtelen volt leplezni, milyen erıs hatást váltott ki belıle az eset.

Sebastian megharapta. És ı gyönyörőségét lelte benne. Olyan hirtelen és olyan intenzitással, ami teljesen megrendítette. Győlölte ezért. Egész hosszú élete során elkerülte, hogy megharapják. És most egy mocskos lebuj telefonfülkéjében Sebastian csak úgy elkapta a nyakát. Kaderin undorodott a helyzettıl és saját féktelen reakciójától. Hányingere volt ettıl az egész éjszakától, és minél elıbb túl akart lenni rajta. Amikor Gamboa asztalához ért, ott találta Cindey-t, aki idıközben elfoglalta Kaderin helyét a férfi mellett. Ezt nem hagyhatta annyiban. - Te! - mutatott ujjával a férfira. Tudta, hogy Sebastian érintésétıl a hangja fátyolos, a haja zilált, mellbimbója majd' átdöfi blúzának vékony szövetét. Gamboa rámeredt, mint akit elkábít a látvány, aztán lerázta magáról Cindey karját, és fölállt. Cindey keserő pillantást lövellt a valkőrre, s felismerve, hogy veszített, felhörpintette italát. Amikor Gamboa szinte transzban Kaderinhoz lépett, a lány odasúgta neki: - Vigyél valami nyugisabb helyre. A férfinak leesett az álla. - Hát... hogyne.

Sietve félrehúzódott, hogy intézkedjen, hozzák elı a kocsiját, mialatt Kaderinnak alkalma nyílt a mellette elhaladó Cindey fülébe mormolni: - Miért nem kezdtél egyszerően énekelni? - Mind az ötszáz férfi hallotta volna a dalomat, aki itt van - felelt a szirén türelmetlenül. - Meg aztán nem szívesen bolondítanám egész életére magamba a világ leghatalmasabb drogkartelljének a fejét. De remélem, nektek összejön, gyerekek. Miután Cindey elviharzott, Gamboa visszaért Kaderinhoz. Kifelé menet a lány látta, ahogy Sebastian elfeketült szemmel épp az egyik nimfához hajol. A nimfa diadalmasan rámosolygott Kaderinra, és karon ragadta Sebastiant. Ha Sebastian féltékennyé akarja tenni... hát sikerült. Vajon még most, az együttlétük után is feláll neki? Vajon mit fog kezdeni a nimfával, miközben Kaderin vére hevíti, és épp az ı testétıl izgult fel. Teleportálja a tramplit valahová, és nekilát elfelejteni Kaderint? ;Amikor Gamboa Kaderin csípıjére tette a kezét, a lány elfordult Sebastiantól, erınek erejével csak elıre nézett. Még akkor se pillantott

hátra,

amikor

lehuppant

Gamboa

limuzinjának

plüssülésére, és a kocsi elindult velük. Kavarogtak benne az érzések. Gamboa halkan, erıs akcentussal beszélt hozzá, de ı egyetlen szót se hallott.

Sebastian harapása még mindig lüktet... Hirtelen szembenézett Gamboával, s a szavába vágott: - Add ide az opálgyőrődet, különben megöllek. A férfi csak mosolygott, szabályos hófehér fogsorát elıvillantva napbarnított arcából. - Csak az opált, mi carina? - kérdezte, és a hatalmas gyémántgyőrőre pillantott, amelyet szintén viselt, de a lány nem követte a tekintetét. - A gyémántot meg se nézed? Kaderin felvonta a szemöldökét. Már tudja. - Miért akarod, hogy megnézzem? - Csak hogy lássam, igaz-e a pletyka. Kaderin kifújta a levegıt. - Tudod, ki vagyok? A férfi bólintott. - Az anyám démon volt. Mindent tudok a Szövetségrıl. - Ha tudtad, miért engedted, hogy tovább csináljam? - Mert kíváncsi voltam, miért nyüzsög ennyi szövetségi teremtmény a klubom megnyitóján. - Ez a Talizmán Kupa. És a győrő az egyik díj... nagyon értékes díj. Versenyzık voltak, meg valószínőleg egy csomó helybéli érdeklıdı.

Gamboa megforgatta ujján az opálgyőrőt. - Egész életemben arról álmodoztam, hogy egyszer láthatok egy igazi valkőrt. Azt jósolták, hogy ez a győrő idevonz egyet a fajtádból. Kaderinnak nem volt kétsége. Ismét a sors keze mőködött közre. - Tessék. íme, a valkőr! - Kaderin kinyújtotta a tenyerét. Kérem az opált. - Azért ez nem lesz ilyen egyszerő. - Pedig már azt hittem, hogy te vagy az aranyszívő drogdíler. - Miért adnám neked - kérdezte a férfi tárgyilagosan -, ha semmit se kapok érte cserébe? Kaderinnak hirtelen támadt egy ötlete. - Te nem engem akarsz. Csak szeretnél eltölteni egy éjszakát egy valkőrrel, nem igaz? A férfi szeme mintha elsötétült volna. - Egész életemben errıl fantáziáltam. - Akkor ideküldök neked egy másik valkőrt. Aki facér. - Miért, én nem vagyok az? - A neve Ragyogó Regin. Kicsit vad, de tüneményes. És ami még fontosabb, teljesen tuti a csaj. - Mitıl bízhatnék meg benned? Küldd el, és majd neki adom a győrőt. - A győrő nekem kell... most. Megesküszöm a Szövetségre,

hogy idejön - mondta Kaderin, és kiegészítésképpen hozzátette: Arra már nem esküszöm meg, hogy le is fekszik veled. Azt meg végképp nem javaslom, hogy megcsókold. De máskülönben igazán belevaló. Amikor a férfi szemmel láthatólag fontolóra vette, az alkut, Kaderin igyekezett leplezni csodálkozását. - Na, fogadd el az ajánlatomat, Gamboa. Ne akarom összetörni zúzni-verni a szíved ma éjjel. Némi tétovázás után a férfi megkérdezte: - Hogyan léphetnék kapcsolatba ezzel a Regin-nel? Eszébe jutott, hogyan állította át kitörölhetetlen békabrekegésre Regin a kedvenc telefonja csengıhangját, és így szólt: - Mi lenne, ha megadnám neked a mobilszámát? Egyszer hopp, másszor kopp. Regin. A férfi azonnal átnyújtott Kaderinnak egy kártyát, amelynek hátuljára a valkőr felvéste az országkódot , és Regin számát pontosan: nyolc, hat, hét, öt, három, nulla, kilenc. Amikor Kaderin átadta, Gamboa lehúzta a győrőt. Közelebb hajolt a lányhoz, és a bırét megsimítva a kezébe nyomta. Érintése semmilyen hatást nem váltott ki Kaderinból, noha a férfi másra számított. Minden nı vonzónak találta a drogbárót, Kaderint viszont teljesen hidegen hagyta. - Szólj a sofırnek, hogy álljon meg a következı lámpánál.

- A gyémántot is neked adom, ha velem maradsz éjszakára, carina. Vele kéne maradnia. Sebastian valószínőleg éppen forró csókjait osztogatja az egyik nimfának. Ehelyett Kaderin azt suttogta: - Ez nekem bıven elég. Miért ne vihetne ágyba ezt a szívdöglesztı féldémont? Azért, mert a szobájába kívánkozott. Hogy jól kibıgje magát.

30

Sebastian a kolumbiai éjszaka óta alig aludt és ivott. Az elmúlt héten azzal küszködött, hogy kiverje Kaderint a fejébıl. Sehogy se sikerült. Kezdett a lány megszállottjává válni. Keserően felkacagott. Kezdett? Már rég a megszállottja. Mindazok után, amik történtek, még most is vágyott rá. Kaderin csábításhoz öltözve ment el abba klubba, és Sebastian úgy tudta, egész éjszaka kefélt azzal a hímmel - közben egyértelmően kijelentette, hogy sohasem fog lefeküdni vele. Sebastian szándéka ellenére nem ért másik nıhöz, még csak elképzelni se tudta, hogy együtt legyen egy nıvel, aki nem Kaderin. Azzal a harapással mintha jogot formált volna a lányra, és az is ırá. Nem tudott tovább élni úgy, hogy az a dolog ismét meg ne történjen. Nem, elhatározta, hogy nem éri be senki mással, csak vele. Meg kellett érintenie a testet, amit a lány megtagadott tıle. Meg kellett sebeznie, ahogy ı megsebezte.

A lány meggyızte, hogy nemcsak azért undorodik Sebastiantól, mert vámpír. És miért ne hitt volna neki, amikor ı emberként is hasonló cipıben járt? Az isten verje meg, ez mind miattam van? Az az éjszaka sok-sok éve azzal a rideg özvegyasszonnyal nagyon megrázta, porrá zúzta amúgy is erısen megtépázott önbizalmát. És még most is hatással van rá. Nem volt képes belehatolni. O nagy volt, a nı meg tökéletesen hideg. Nem izgultak fel. Ami nem is csoda - hiszen a nı azt se engedte meg neki, hogy hozzáérjen a testéhez, még a melléhez sem. Csak fölemelte a szoknyáját az ágyban, és ı se ért hozzá. A nı felszisszent a fájdalomtól, valahányszor Sebastian próbálkozott, aztán végül a fiatalember hátát püfölve sikoltotta: - Elég, te idétlen mamlasz! Sebastian huszonhárom éves volt, és teljesen megzavarodott a nı hirtelen viszolygásától. - De... miért? Az asszony lassan, tagolva ejtette ki a szavakat: - Elvesztettem egy fogadást... Most Kaderin, a nı, akire mindennél jobban vágyott a világon, ugyanilyen kevéssé kívánja. Sebastian kivétel nélkül minden nıhöz kedves volt. Tisztelettel

és udvariasan bánt velük. És kivétel nélkül mindegyiknél kudarcot vallott. Ha legközelebb rátalál Kaderinra, el fogja lopni a díjat, amit a lány keres. Aztán ismét alkut ajánl neki - ezúttal egy olyan gyönyörért cserébe, amit halandóként megtagadott tıle a sors, és amirıl oly régóta ábrándozott. Nem ismert rá önmagára a tükörben. Arca sápad volt és beesett, szeme folyamatosan feketéllett. Kezdett ugyanolyan könyörtelenné válni, mint a lány. Többé már nem tört rá a gyöngédség, az elvarázsoltság érzése, ha a lány hegyes füle mögé söpörte a haját, vagy pír futotta el az orcáját. Talán, ha már mindent kimondott és megtett, és ı is ugyanolyan gonosz lett, mint a lány, akkor méltó párja lehet.

Battambang tartomány, Kambodzsa 24. nap

Díj: a nágák doboza, egy ısi fadoboz, amelyre öt nága fejét faragták, értéke tizenhárom pont ■;:

Az éjszaka sötétjében, a kopogó esıben Kaderin egy furcsa, fátlan földterületet kémlelt. Ezen a vidéken a folytonosan terjeszkedı dzsungel szinte minden mozdulatlan dolgon átgázolt az autóalváztól a faragott templomokig, de itt nem. Ezen a területen nem épültek házak. Csak rozsdás limlomok borították be. A szélén jelzıtáblát tőztek a földbe rézsútosan, amelyet kúszónövények szıttek át és húztak lefelé. A lány félretolta róla az indákat, és megtalálta a tábla szögletes fémlapját, amelyet homokóra formájúra vágtak ki, minden valószínőség szerint azért, hogy a helybéliek ne használhassák tetıfedésre. A tetejére halálfejet festettek. Szóval, ez lesz az - határ menti aknamezı, tele robbanószerrel. És valahol a közepén van elásva a nágákkal, a kígyótestő istenekkel díszített faragott doboz. Benne pedig egy zafír, amely akkora, mint Kaderin tenyere. Rióra nem a zafírt akarta, neki a doboz kellett. Az állandó esızéstıl - májusban monszun van -a mezı inkább mocsárra emlékeztetett, mindenütt híg sár és tocsogó pocsolyák. Kaderin kifújta a levegıt. Az aknák fájnak, de neki szüksége van a magas pontszámra. İ, a lykae és a szirén még mindig fej-fej mellett halad. Itt csak egyetlen díj van, és azt neki kell megszereznie. A mezı szélén nyelt egyet. Itt könnyő elveszíteni egy lábat.

Egyet már elveszített korábban, és állította, hogy akadt már vidámabb élménye is. Meghajlítgatta ujjait, aztán munkához látott, valami súlyos tárgyat keresve, amit behajíthatna az ingoványba. Ha elég gyors, jó párat felrobbanthat... A valkőr füle bizseregni kezdett. A mind jobban zuhogó esıben alig hallotta a ragadozó lopakodó lépteit. Ne... csak ne... A kurva anyját. Bowen volt az, és jobb oldalt rögtön mellette az a szaros szirén. Hárman egyszerre ismerték fel a helyzetet. A figyelmeztetı jelzésre rá se hederítve mindannyian egyenesen nekiiramodtak a mocsárnak. A lykae gyors volt, szaladt, mintha kergetnék. Kieresztette a benne szunnyadó vadállatot. A mezı közepére érve teste megnıtt, agyarai egyre hosszabbak lettek. Normálisan rövid és sötét karmai hirtelen megnyúltak és megvastagodtak. Amikor visszanézett, hogy Kaderinra vicsorítson, a lány észrevette, hogy borostyán szemének színe jeges kékre változott. Bár Kaderin gyors volt, és Cindey nagyon jól bírta a nehéz terepet, nem lett volna szabad versenyre kelniük a vérfarkassal. A barlangban egyszer már majdnem kinyírta a valkőrt. A boszorkány biztosan megátkozta. Kaderin a lykae nyomában szaladt, pontosan ott, ahol

darabidınként felcsapott a sár, s hagyta, hogy a bestia vállalja a kockázatot. Cindey jobbról próbálta becserkészni Kaderint. A valkőrnek támadt egy ötlete. Megrázta a karját, és elırelendült. - Cindey! - kiáltotta el magát. - A jobb láb! A szirén bólintott. E lélegzetvételnyi idı után mindketten rávetették magukat a vérfarkasra, és beledöngölték a csatakos földbe. Bowen megvillanó fehér agyarral megfordult, és Cindey felé kapott, aki éppen a könyökét döfte a torkába. Félelmetes karmaival Kaderinra suhintott, de a lánynak sikerült hátra - ugrania. A karmok milliméterekkel vétették csak el a valkőr arcát. Ha Mariketa nem gyengítette volna el, most már mindketten halottak lennének. Ahogy a két nı lebirkózta, és súlyos csapásokat mért a hatalmas hímre, az küzdött, mint egy vadállathoz illik. Már elég nagy kiterjedéső területet lefedtek így hárman, de még egyetlen aknát se hoztak mőködésbe - pedig valahol a közelben kellett lennie. - Rúgj, te idióta - sikoltott Kaderin Cindeynek. Elkerülték a karmokat, és akkorát rúgtak a mellkasába, hogy a fenevad hátrabucskázott, majd gurulni kezdett. Mindhárman hallották a jellegzetes, fémes kattanást. A lykae-nek csak annyi ideje maradt, hogy csikorduljon egyet a foga.

Fények villantak. Kaderin pajzsként maga elé rántotta a szirént. Bowen vörös sárzuhatagként repült vagy másfél métert, de a robbanás ıket is elkapta és hátravetette. Amikor az iszapcsomók zápora elült, Kaderin lelökte magáról Cindeyt. A szirén nyöszörögve feltápászkodott, s kezét érzékeny fülére szorította, amely a robbanástól feldagadt. Mindenét befröcskölte a vér, amely csupasz karjából és nyakából patakzott a sárral összekeveredve. Ahogy Kaderin is talpra kecmergett, meglátta Bowent, akinek egy srapnel rövid szilánkja meredt ki a bordái közül. Karmait a földbe vájva sikerült térdére és kezére támaszkodva felemelkednie, majd kínkeservesen lábra állnia. Bizonyára tudta, ha a repeszt kihúzza hátából, a vérveszteség azonnal leteríti. Kaderin nekilátott leltárba venni és felmérni saját sérüléseit. Kiderült, hogy ez egyszer szerencsésen megúszta néhány karcolással. Bowen - hátat fordítva a robbanás helyének - hihetetlen módon elıreügetett. Kaderin körbepillantva észrevett egy fénylı valamit az egyik pocsolyában. A robbanás, úgy látszik kifordította a földbıl a dobozt. Rögvest Bowen nyomába eredt. A fémdarab teljesen fölnyársalta a fickót. Az erıltetett futás kétségkívül a haláltusája volt, de még most se állt meg. Hamarosan

fej fej mellett haladtak. Elıttük ott ragyogott a szivardoboznál kisebb fakazetta. Le volt pecsételve és a mocskos víz felszínén billegett, mint az uszadék. Kaderin rávetette magát, akárcsak Bowen. A sárban megcsúszva fejjel egymásnak ütköztek olyan keményen, hogy Kaderin látása kis idıre elhomályosult. A doboz visszacsobbant. A lykae jeges kék szemébıl kihunyt minden értelem. Hangja gurgulázott és sőrőn elakadt. - Úgy látszik, arra vágysz, hogy kinyírjalak. Újra nekiveselkedtek mind a ketten, s próbálták megragadni a dobozt. Amikor lemerült, vakon tapogatóztak utána a sárban, nem törıdve azzal, hogy kezük és arcuk összeakad. Fél kézzel ráncigálni kezdték, Kaderin sziszegett, fogát csattogtatta, a másik kezével hátranyúlt kardjáért, de amint lesújtani készült vele, egy kéz azokkal a szörnyőséges karmokkal... Ám ekkor megjelent Sebastian, és elszedte tılük a dobozt. Kaderin hunyorogva pillantott fel Sebastianra az esıben. Mintha megállt volna az idı. A lányt megdermesztette és ámulattal töltötte el a szénfekete szempárból sugárzó vadság, a markáns vonású arc és a férfi vállát verdesı éjsötét haj. Hirtelen kétségbeesett vágy tört rá, hogy ı legyen az a nıstény,

akit egy ilyen hím követ mindenhová. Fájdalmasan sóvárgott utána. A vámpír egyik lábát a másik elé helyezte, de nem mozdult. Kaderin rögtön megértette, hogy miért - egy aknán állt. Fenyegetı arckifejezésébıl arra következtetett, hogy szándékosan. A férfi kinyújtotta a kezét. - Gyere ide. Kaderin odaugrott hozzá, Bowen szintúgy. Sebastian elkapta a lányt, és mindkettıjüket a mezı szélére teleportálta. Az akna felrobbant. Sebastian a lány elé állt, éppen úgy, mint azon az éjszakán a Rióra templomában. Amikor a levegı kitisztult, Kaderin kilépett a férfi mögül, és meglátta a rángatózó Bowent. A hasán feküdt ott, ahová a légnyomás repítette. Szájából dılt a vér. Valamit motyogott: nıi névnek hangzott. Na persze, a kedvese nevét. Úgy tőnt, mintha érzékelné a jelenlétüket, és fölemelte arcát. Kaderin felszisszent a látványtól. Fél szeme hiányzott, homlokának bal fele és halántéka kiégett. Ám összeroncsolt teste és zavart elméje még mindig a díj után sóvárgott, és a hitves után, aki elıle menekült, amikor sok-sok évvel ezelıtt elveszett. Valahogy belevájta szörnyő karmait a földbe, és elırevonszolta magát. - Tüntess el innen, Sebastian - suttogott a lány. A vámpír nem csinált semmit. - Még egy aknát fel fog robbantani, ha maradunk.

- Pontosan. - Sebastian szeme sötét és fagyos volt, mint az éjszaka. - Megérdemli azért, amit veled tett. Bowen továbbmászott feléjük, Cindey pedig körbe-körbe bolyongott, fülébıl patakzott a vér, és valamit motyogott... egy kisbabáról. Kaderin nem bírta tovább nézni. Régen elégedetten figyelte volna a versenytársak szenvedését. De most más lett. Pontosabban olyan lett, amilyen a kezdet kezdetén volt. - Kérlek, Bastian - kiáltotta, miközben a vámpír felé fordult, s két kézzel megragadta az ingét. Az meglepetten vette szemügyre arcát. Bármit látott is rajta, elég volt ahhoz, hogy szorosan a karjába zárja, és elillanjon vele. Bowen keserves üvöltése még sokáig visszhangzott a lány fülében, miután eltőntek onnét.

31

A lakásába visszatérve a lány reszketett nedves ruháiban. Úgy tőnt, mintha az odakint tomboló vihar követte volna ıket Londonig. A városra éppen leereszkedett a sötétség. Itt hat órával korábban volt, mint Kambodzsában. Vagyis elölrıl kezdıdött számára - számukra - az éjszaka. A vámpír szó nélkül kabátja zsebébe gyömöszölte a dobozt, aztán kézen fogta a lányt, és a fürdıszobába vezette. Megeresztette a zuhanyt, és gombolni kezdte Kaderin blúzát. Szeme ugyanolyan vadul csillogott, mint a vérfarkasé. - Akarod azt a dobozt, Kaderin? A lány bólintott, s még mindig nehezen kapott levegıt. A férfi a valkőr vállára tolta a blúzt, majd a karján áthúzva megszabadította tıle. - Fizetned kell érte - kapcsolta ki elöl az átázott melltartót, majd hagyta, hogy a földre hulljon. A kebel láttán mélyet lélegzett, de nem érintette meg, csak tovább vetkıztette a lányt. Kaderinnak a vámpír vállába kellett kapaszkodnia, amíg az lehúzta a nadrág

cipzárját, majd levette róla a bugyival együtt. A lány, amikor már teljesen meztelenül állt elıtte, zavartan megkérdezte: - Mit akarsz? Kaderin még mindig kábult volt, nemcsak az éjszaka átélt véres eseményektıl, de a vámpír különös, új arcától is, amit az esıben látott. Megborzongott, ha felidézte. - Mosd le a sarat magadról, aztán gyere a hálószobába utasította Sebastian nyersen. A lány hosszú másodpercekig bámulta az ajtót, miután a vámpír kiment. Majd észrevette az ı fürdıszobájában a férfi holmiját. Borotvát, fogkefét, szappant. A nyomorult, hát nem beköltözött? Figyelmét annyira lekötötte a vámpír, amikor megérkeztek, hogy csak most rémlett fel elıtte, a lakásban mindenütt könyvek és újságok hevernek. Egy pár csizma a sarokba rúgva. - A mocskos csövezı! - morogta, miközben a zuhany alá lépett. Mialatt a sarat dörzsölte le magáról, elgondolkodott, vajon mit követelhet tıle most a férfi. Dúlt-fúlt, ugyanakkor égett a kíváncsiságtól. Megint megpróbálja a vérét szívni, vagy szeretkezni akar? Esetleg mindkettıt? Utálta, hogy akármelyiket képzelte el, felizgult.

Bár szívbıl vágyott rá, hogy szeretkezzen azzal a férfival, akit ma éjjel a viharban és zőrzavarban megpillantott, azt nem tőrte, hogy kényszerítsék. Miután megmosta a haját, megszárítkozott, és belebújt rózsaszín köntösébe. Amikor a férfi cuccait kerülgetve visszament a hálószobába, Sebastian ott állt. Már levetette a vizes dzsekit és inget. Mellkasa nedvesen fénylett, izmai feszültek. Szeme most is feketéllett. - Gyere ide - mondta, s a lánynak szinte görcsbe merevedett a lába. Alsó ajkát harapdálva odalépett a férfihoz. Amikor megállt elıtte, a vámpír minden tétovázás nélkül úgy belemarkolt a köntös alatt domborodó fenékbe, hogy a lány lélegzete elakadt. Aztán bágyadtan megcsókolta a nyakát, nyelvét lassan végighúzva rajta, mielıtt alámerült a melle közé. Amikor a vékony selymen keresztül megszívta a bimbót, Kaderin felnyögött, térde megroggyant. De a vámpír erısen fogta. - Bastian - zihálta a lány. - Mondani akarok ne¬ed valamit. Vajon el fogja hinni, hogy sohasem szándékozott lefeküdni Gamboával? A férfi elhúzódott. - A beszélgetések ideje lejárt. Na, kell az a mütyür, vagy nem? - Nem fogok szeretkezni veled - jelentette ki Kaderin.

A férfi ajka gúnyos mosolyra húzódott. - Azt hiszed, hogy én akarok veled szeretkezni? A lány pislogott. Láthatólag meglepték a férfi szavai. - Mi lenne, ha azt kérném, add nekem ajándékba? Mint arádnak. Egyszer felajánlottad. - Azon már túl vagyunk. Nem vagyok többé úriember. Ember se. És te nem vagy hölgy. Amikor ránehezedett a lány vállára, nem hagyott kétséget a kívánságát illetıen. A valkőr megmerevedett, de Sebastian így szólt: - Kell neked a díj, tehát meg fogod tenni, amit kívánok. A lány letérdelt elé. - A nimfát nem tudtad rávenni erre? - Miért érném be egy nimfával, ha egy valkőr is a rendelkezésemre áll? - És ezt akarod? - Ezt - felelt a vámpír rekedten, s egyik kezét a lány fejére tette, a másikkal a tarkóját markolta meg. így akarta látni maga elıtt, hogy felnézzen rá, és ı uralkodjon fölötte. Ha a lány ezt választja, ám legyen. Azt akarta, hogy a szájába vegye, hogy mégismertesse ezzel a gyönyörrel. Nem, nem így.

Honnan jött ez a gondolat? Amikor már olyan átkozottul közel volt ahhoz, hogy végre megtudja, milyen. A vámpír a fogát csikorgatta, még csak el se bírta képzelni, milyen érzés lehet, amikor a lány szája rátapad. De a kétely nem hagyta nyugodni. A kéj és valami homályos ellenkezés viaskodott benne. Ahogy ma éjszaka odafordult hozzám... - Hagyd abba - tört fel belıle. Megragadta a lány vállát. - Ne térdelj. Felráncigálta a padlóról, aztán odébb ment. - Nem csinálhatok lotyót belıled. - És a baziliszkusztojás? Mi a különbség? - Akkor csak meg akartalak érinteni. A lány szeme ezüst szikrát szórt. - És egyáltalán mit törıdsz azzal, hogy lotyó leszek-e vagy sem? - Tudod, milyen ez? Te nem törıdsz velem, de én úgy érzem, mintha házasok lennénk. Számodra az, hogy elmentél egy másik férfival... és hagytad, hogy megérintsen... - Sebastian a kezébe hajtotta a fejét, szexuális izgalma hirtelen elpárolgott. - Felejtsd el. Az ágyra hajította a dobozt, és elfordult. - A párnán a fizetség? De Sebastian, még nem szolgáltam meg. Mielıtt a férfi elillanhatott volna, a valkőr hangnemet váltott. - Jut

eszembe, te arrogáns seggfej... A férfi háta mögé lopódzott, ujját végighúzta a vállán, ami több volt könnyed érintésnél. Halkított a hangján, és szinte zihálta: - Épp most áldoztad fel a lehetıséget, hogy megtapasztald, miképpen szenteli fel egy halhatatlan nı szájával a férfit. Ujja a férfi mellkasára siklott, ahogy megkerülte, s az arcába nézett. Lábujjhegyre állt, és a fülébe mormolta: - A legforróbb, legnedvesebb csókban lett volna részed, amilyenben még soha. Órákon át becézgettelek volna a nyelvemmel. A vámpír homlokán veríték gyöngyözött. - Köszönöm, hogy megtakarítottad nekem ezt a sok idıt. A férfi vállat vont, aztán ellépett mellıle, s recsegve adott hangot fojtott indulatának. - Azt hiszed, könnyő volt odadobni, amit tıled kaptam volna? A vágy szinte megırjítette. A kíváncsiság majd' szétvetette. Hatalmas léptekkel rótta a szobát, s közben feltartotta a kezét. Látni, ahogy elıttem térdelsz, amikor engem még soha nem... - Mit nem? - Mikor a vámpír nem válaszolt, csalhallgatott, és a nyakát dörzsölte, a lány halkan meg kérdezte: - Még soha nem csinálták neked? Sebastian hirtelen félrenézett, nem akarta beismerni a lány elıtt,

de tagadni képtelen volt.

Nem is tagadja? Kaderinnak elnyílt a szája. Még soha nem próbálta? A gondolat megrendítette a valkőrt. Aztán fölkavarta, s remegés futott végig a gerincén. Én lehetnék neki az elsı . Kaderin belátta, hogy dühe részben meghiúsult vágyából fakad. Amikor a nadrág nedves anyaga alatt ott dudorodott elıtte a hatalmas vesszı, a valkőr elgyengült a megaláztatástól és a vágytól, hogy a szájába vegye. Most ez az izgalom ismét feltámadt benne. Elsınek lenni egy férfinál valamiben? Kaderin hátravetette a fejét, és fölnézett a vámpírra. - Elképzelted, ahogy... csinálom? Sebastian

lesújtó

pillantást

vetett

rá,

mintha

valami

képtelenséget kérdezett volna. - Értem. - A vámpírból szinte füstölgött a háborgó indulat. Kaderin úgy érezte, mintha egy sebzett medvéhez közelítene, ezért csínján kell bánnia vele. - Hát miért nem ragadod meg az alkalmat? - Mert mi ketten még nem végeztünk egymással! - csattant fel a férfi.

Kaderin hátrahajtotta a fejét. - Még Kolumbia ulán se? A vámpír odament a lányoz. - Ma éjjel az aknamezın annyira más voltál. Szóval... még nincs vége. E szavakra az érzések egész forrása buzogott fel Kaderinban. A vágy, igen, de be kellett látnia, hogy sokkal több is. Sebastian kegyetlenül akar bánni vele - nyilván erre van szüksége. De nem tud. Hiába sóvárog a gyönyör után, nem bírja erıszakkal kikényszeríteni. Hirtelen gyöngédséghullám öntötte el a valkőrt. A gondolat, hogy a férfi ennyi éven át epekedett valami után, amit sohasem tapasztalhatott

meg,

fájdalommal

hasított

belé

is.

Elviselhetetlennek érezte, hogy Sebastian még csak nem is sejti, mit kaphatna tıle. Kívánta azt a könyörtelen hímet, akit az esıben látott, de vágyott erre a sebezhetı lényre is, aki most elıtte állt. - Mi van, ha én szeretném? - harapott alsó ajkába. - Még mindig lenne kedved hozzá? Látta, ahogy a férfi egy pillanat alatt kıkemény lesz megint. - De... csak... ha te is akarod.

De még mennyire akarta. Fölemelte a kezét, hogy gyöngéden megsimogassa a vámpír arcát. És ígérem, hogy átkozottul jó lesz. Ha már egy életen át várt rá, ı most bebizonyítja, hogy érdemes volt várnia. És persze hogy az elıbbi felelıtlen hencegés nem volt alaptalan. Még hogy „felszenteled", Kaderin? Hát tulajdonképpen... Eszébe jutott egy jelenet, amelynek egyszer régen véletlenségbıl a tanúja volt. Bemászott egy gonosz varázsló háremébe, hogy kiszabadítson egy boszorkányt, akit a valkőrök nagyon kedveltek. A valkőrökön nem fogott a varázslat, de ez a mágus nagy hatalommal rendelkezett, Kaderin pedig egyedül volt. Keresett egy búvóhelyet magának, ahol kivárhatta, amíg mindenki elalszik. Végül egészen hajnalig ott kellett rostokolnia. Ugyanis az egyik ágyas hosszú órákon át kedvére tett a ház urának, méghozzá igencsak eredeti módon. Kaderin elraktározta magában az ötletet, gondolván: egy napon, ha majd a vágyaim visszatérnek, igazán szívesen kipróbálnám. Hát, most elérkezett az a nap. Olyan élményben akarta Sebastiant részesíteni, amire emlékezni fog - egy egész örökkévalóságon át. A halhatatlanok számára megalkotott verzióját fogja nyújtani annak, amirıl Sebastian álmodik. - Én is akarom, Sebastian - főzte karját a férfi nyaka köré. - De

vannak feltételeim. - Neked mindig vannak feltételeid - villant a sértett félmosoly a vámpír ajkán. - Szerintem most nem lesz sok ellenvetésed. Tíz perccel késıbb Sebastian Kaderin ágyához láncolva találta magát. Észrevehette volna a lány szemében kigyúló gonosz szikrát, és elillanhatott volna még idıben. De ı rubin ajkával lágyan csókolgatta, tenyerével gyöngéden cirógatta végig a mellkasát és törzsét. Amikor kért öt percet Sebastiantól az elıkészületekre, az beleegyezett, és kiment a hálószobából. Épp a csizmáját rúgta le, amikor a lány kézen fogta, hüvelykujjával érzékien simogatva közben. Haját a füle mögé húzta, hátramosolygott rá, és az ágyához vezette. Megkérdezte tıle Sebastian, hogy mit csinált a szobában? A pokolba is, nem. A lány elbővölı mosolyát látva, ha Kaderin azt suttogta volna: „most a pokol tüzes mélyébe vezetlek", ı akkor is vakon követi. Azután lehevertek az ágyra, és megint hosszan csókolóztak. Ahogy a lány halkan nyöszörgött a szájába, az egészen megırjítette Sebastiant. Amikor nyelvével a nyelvéhez ért, csak arra bírt gondolni, milyen érzés lesz, ha majd a farkával teszi ugyanezt...

Aztán hirtelen az egyik csuklóján kattant a bilincs, amit a valkőr az ágy alól húzott elı. - Mi a nyavalyás úristent?... - Bastian, ez a megállapodásunk egyik feltétele. A rossz elıérzet megint feltámadt. Ez nem bölcs dolog. Az imént még harcoltak egymással. És nem egyeztek meg semmiben. De tudta, hogy bármikor kiszabadulhat. És elillanhat. Miért akarná ezt a lány? Aztán Kaderin újfent elmosolyodott, az a csábító görbület ismét megjelent az ajkán, és a vámpír már csak arra bírt gondolni, mikor csúsztathatja vesszejét a szájába. És hagyta, hogy a valkőr a másik csuklóját is megbilincselje. Miután így helyhez kötötte, Kaderin ezüstfényő szemmel nézett végig rajta, s megnyalta az ajkát. Egy perccel korábban a férfi még ámulva figyelte, ahogy a valkőr lekarmolja róla a gatyát, és ı ott maradt egy szál semmiben. - Már azon az elsı reggelen is elképzeltem ezt magamban mondta a lány, s a vámpír törzsére nyomta ajkát. Nedves haja végigszánkázott

a

férfi

bırén,

amitıl

az

megborzongott

gyönyörőségében. - Elképzeltem, ahogy letépem rólad a nadrágot, és a számba veszem a dákódat. Sebastian hitetlenkedve felnyögött, és arra gondolt, meg fog halni az élvezettıl, amikor a lány forró lélegzetét megérzi odalent.

Ha ez csak álom, legyen átkozott, ha felébred belıle. Miután a hajzuhatag átsöpört a köldökén, Kaderin felpillantott: - Kész vagy? - Krisztusom, igen, teljesen kész vagyok... Amikor az apró, forró nyelv megérintette a makkját, Sebastiannak elakadt a lélegzete. -

Jaj,

Istenem

-

nyögte

végül.

Amikor

a

hasadék

megnedvesedett, a lány beledugta nyelvét, és keményen megnyalta. A férfi szeme fennakadt. Aztán lassan, hosszan csúszott egyre lejjebb a nedves ajak. Sebastian háta megfeszült. Amikor a lány nyelve a szájában volt, már az akkora gyönyört okozott, hogy a férfi felüvöltött. Nagy erıfeszítéssel fölemelte a fejét, hogy lássa - muszáj volt megnéznie -, és lélegzete elfulladt annak látványától, hogy a lány a szájába veszi. Szerette volna félresöpörni Kaderin haját, hogy jobban lásson, de a bilincs akadályozta ebben. Könynyedén letéphette volna, de a lány ezt szabta feltételül. És Sebastian semmi kincsért sem merte volna megszegni a szabályait. Mintha a lány olvasott volna a gondolataiban, a vállára tolta a haját, zavartalan rálátást engedve ezzel partnerének. A vámpír felszisszent, amikor a valkőr egész hosszában

végighúzta vesszején az arcát. - Na, mit gondolsz? - Nem tudom elhinni - nyögte ki a vámpír. A lány elmosolyodott. Teljesen gátlástalanul végezte tovább a dolgát, amit sokáig már nem lehetett kibírni. A szája oly forró és nedves volt, hogy Sebastian szerette volna, ha örökké tartana, de érezte, hogy zacskója megfeszül. - Mindjárt elmegyek... A lány, épp amikor átlépte volna a határt, kivette a szájából, ahogy Sebastian elıre számított rá. Még gondolni se mert rá, hogy a lány hajlandó volna lenyelni... - Nem, Bastian, még biztosan nem...

32

Sebastian felvonta a szemöldökét. - Szerintem ezt azért meg tudom ítélni. A lány öklébe szorította a férfi erekcióját, és sikerült megakadályoznia

a

magömlést.

Aztán

igyekezett

leplezni

meglepetését. Mőködött. A hímvesszı duzzadt az ondótól, és a szorítás szemmel láthatóan fájdalmat okozott. Mindketten azt bámulták, csak utána néztek egymásra. A férfi ekkor fogta fel, mi történt. - Csak nem azt akarod mondani, hogy... Amikor a valkőr bólintott, Sebastian megrántotta a bilincset, egyszerően nem hitte el, hogy továbbra is: fogva tartják. | - A láncok titkos megerısítést kaptak - magyarázta a valkőr, és komótosan megnyalta a száját. Senki, még egy magadfajta keménykötéső halhatatlan sem tudja elszakítani ıket, és elillanni se tud belılük. A vámpír tovább próbálkozott. :

- Szabadíts ki - morogta. - Ez valami bosszú? Meztelen testét majd szétvetette az erıfeszítés, minden izma kidudorodott, ahogy a láncokkal küzdött. A karja mintha még a szokásosnál is hatalmasabbra nıtt volna. - Nem bosszú, Bastian. Amikor az ondó visszahúzódott, és nem fenyegetett már a kilövellés közvetlen veszélye, Kaderin levette a köntösét. A férfi küzdelme csillapodott, ajka szétnyílt. A valkőr fölébe hajolt, melle a vámpír szájához közelített, miközben párnát helyezett a feje alá. Sebastian szeme a lány testére szegezıdött, szabadulási vágya lecsöndesedett. Amikor Kaderin szétvetett lábbal ráült, mintha elfelejtett volna ellenállni. - Közelebb - parancsolta. A lány följebb csúszott, s mellét a szájához tartotta, elıbb az egyiket, azután a másikat. Sebastian keményen megszívta a bimbókat, kezét elszorította a bilincs. Amikor a lány elhúzódott, a vámpír szentségelni kezdett, amíg a másik úgy nem mozdította testét, hogy ismét a szájába vehesse. Élvezte testének ízét, odaadását, hitetlenkedését, amikor a hímvesszı tövét és a súlyos herezacskót kezdte nyalogatni. -

Hogy te miket csinálsz... Úristen, nem tudtam...

Sebastian tüneményes mérető erekciója teljes hosszában nem fért

el Kaderin szájában, ezért a tövénél a kezével is besegített. - Kátya, azt hiszem, én mindjárt el... A

lány

erre

erısen

megszorította,

és

ismét

sikerük

megakadályoznia az ejakulációt, amitıl a férfi felüvöltött fájdalmában. Sarkát a matracba fúrta, hogy valamiképp ledobja, lerázza magáról, vagy legalább ellazítsa kínzója kezét, annyira szerette volna kilövellni magját, mindegy, hogyan. Kaderin még életében nem látott erotikusabbat e láncok közt vonagló férfitestnél. De a valkőr keményen kitartott, és hamarosan a férfi elkábult, szinte érzéketlenné vált a kéjtıl. Mellkasa síkos volt az izzadságtól, egész teste reszketett a kielégülésért. Visszatért az anyanyelvéhez, és olyan dolgokat mondott a lánynak, amikbıl egyértelmően kiderült, úgy hiszi, az nem érti szavait. Pedig Kaderin folyékonyan beszélt észtül. Hm. Lehet, hogy elfelejtette megemlíteni a vámpírnak? A férfi kenának nevezte, ami azt jelenti: „drágaságom". És elmondta, hogy Kaderin mindennél fontossabb neki. De eddig képtelen volt ezt bevallani, bármennyire szerette volna. Elsüllyedne, ha tudná, hogy értem. Azt is mondta, hogy szeretné, ha a lány csakis az övé lenne ez után az éjszaka után. Mint ahogy ı eddig is hőséges volt hozzá, és az marad mindörökké...

Tehát Sebastian nem feküdt le mással a kolumbiai éjszaka után. Érzelmek özönlötték el a lányt, lábujja is beleremegett, és még mohóbban kívánta a férfit - ha ez egyáltalán még lehetséges. Annyira kívánta, hogy az már szinte fájt. Ujjait a lába közé kellett csúsztatnia, ettıl remélt némi megkönnyebbülést. Hőséges mindörökké? Reszketett, szerelmesen csókolta a vámpírt, lélegzete fel¬gyorsult és átforrósodott. Akaratlanul felnyögött. A férfi erre felkapta a fejét, hevesen megrázta, mintha az akarná, hogy kitisztuljon végre. - Szabadíts ki! Mi okozta ezt a hirtelen változást? - Bastian, ígérem, hogy most... - Szabadíts ki, vagy magamtól is megoldom valahogy... - A férfi viselkedése kezdett riasztóvá válni. Látva, hogy komolyan beszél, Kaderin fölemelkedett. - Miért? Nem tetszett, amit eddig csináltam? A vámpír egyre vadabbul rángatta láncait, Kaderin szeme tágra nyílt. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ki akarja szabadítani a vámpírt, akit egészen mostanáig szexuálisan gyötört. Miközben ı maga meztelen és felajzott. Különösen, amikor a férfi tekintete

ennyire bosszúszomjas. - Mit... mit akarsz csinálni? Na mégis mit? Visszafordítani a fegyvert... Ha most leveszi róla a bilincset, itt helyben a magáévá teszi. Most a lány érezte úgy, hogy átugornak egy lépcsıfokot, Még nem készült fel, hogy szeretkezzen vele. Még? Ti istenek! Mintha ezt a megoldást eleve kizárták volna. Kaderin kizárólag olyan férfiakkal feküdt le eddig, akikben megbízott. És Sebastianban minden figyelemreméltó vonzereje ellenére sem bízott. A vámpír még erısebben feszült neki kötelékeinek. De nem akadt vámpír, aki képes lett volna szétszakítani ezeket - csak sérülést okozhatott magának. Kaderin hirtelen tudatára ébredt, hogy mennyivel nagyobb nála a férfi. Domborodó izmai, melyek általában felizgatták, most riadalmat keltettek benne. Hímvesszıje, amelynek méretét mindig csodálta, most félelmetesnek tőnt. Mindent egybevetve legszívesebben elfutott volna, de amikor egy vércsepp gördült le a vámpír csuklóján, a valkőr felkiáltott: - Várj! Lehajolt a kulcsért, és reszketı kézzel kiszabadította... A vámpír abban a minutumban hátára fordította a lányt,

rávetette magát, és tenyerével cirógatni kezdte a lába közét. Felnyögött, amikor megérezte, milyen nedves. - Bastian! Mit csinálsz? A vámpír a lány szemébe nézett. - Itt az idı - mondta felismerhetetlen hangon. - Mi-milyen idı? Miért most? - Semmi okod, hogy visszatarts minket... te is akarsz engem. Egész keze rátapadt a nı nemi szervére, mintha saját tulajdonát védené. - Mondd azt, hogy nem rám vágysz ott belül, és abbahagyom. A másik kezével megragadta a lány mellét, hüvelykujja az ágaskodó bimbóra csusszant. - Mondd! A valkőr félrenézett, foga összecsikordult. Végő zihálva így szólt: - Ha most megtesszük, az nem szeretkezés lesz. Engem nem lehet követelni, mint az elveszett poggyászt. Ennek nincs semmi értelme. Csak üres szex. Na, ezt biztosan nem hagyhatja annyiban. A férfi azonban rekedten így felelt: - Egyetértek. - Micsodaaa? Elfogadod az üres szexet?

- Bármit, csak veled lehessek, arám. - Sötét pillantásába a lány már akkor beleremegett, mielıtt hozzátette volna: megszolgáltam. - Szóval mostantól átveszed a gyeplıt? Ha megteszi, én elvesztem. Válaszul Sebastian a lány két lába közé térdelt, és kezdte szétfeszíteni. Kaderin olyan gyönyörő volt, melle oly dúsan omlott el a kezében, bimbója nekifeszült a tenyerének. Lába köze szemmel láthatóan benedvesedve várta, hogy kitömjék. Sebastian farka pedig lüktetve készült belemerülni. - Sebastian, én nem tudok csak így! Még nem állok kész... Szavai a torkára forrtak, amikor a férfi belécsúsztatta az ujját. - Nekem úgy tőnik, készen állsz - dugta be a második ujját is a férfi. Amikor a lány térde megadóan szétnyílt, Sebastian tudta, megkapta ıt, vagy legalábbis semmi sem fogja útját állni. Nem, azok után, amiket a lány az imént tett vele - és önmagával. Arája kívánta ıt, sóhajtozott, miközben veszettül nyaldosta a farkát. Csókja megırjítette a vámpírt, de a gondolatot, hogy esetleg fájdalmat okozhat neki, nem bírta elviselni. Nem akarta bántani a lányt, de tudta, soha életében nem volt még ennyire kemény. Egy kicsit még megtartóztathatta magát,

hogy végképp megbizonyosodjon, arája készen áll. Ujjait lassan ki-be csúsztatta, eljátszadozott a bimbóval, amíg a lány nem került ugyanolyan féktelen izgalmi állapotba, mint ı. - Bastian - kiáltotta Kaderin - készen állok! Amikor megpróbálta magába húzni, karmai a férfi vállába vájtak, s az fél kézzel lefogta csuklóját. A lány most már tombolt. Sikolyok törtek föl belıle, hátát magasan kihomorította. Sebastian tudta, ırjítı lesz belehatolni. Másik kezével megragadta a farkát, hogy behelyezze. Amikor hegye a lány forróságához ért, Sebastian tébolyultan felordított, és le-föl húzogatta párszor a síkos bejáraton. - Kérlek... Csak a makkot dugta be elıször, és felhördült a kínzó gyönyörtıl. Ellenállhatatlan vágy hajtotta, hogy a lány lába közé élvezzen, vagy azonnal belezuhanjon. - Olyan szők vagy - lihegte. Egy szőzlányt képzelt el ilyennek. A lány zihált, lágy melle a férfi mellkasához nyomódott, miközben csípıjét mozgatva igyekezett beljebb tuszkolni a vesszıt. A vámpír kénytelen volt elengedni a valkőr csuklóját, hogy kezével az ágyhoz szegezze az izgı-mozgó csípıt. Vágyott a kielégülésre, a lányéra. İ csakis azután következhet, ha belepusztul is. Apródonként egész hosszát belevezette, s a fogát

csikorgatta közben. Amikor csípıjével rugózott egyet, hogy még mélyebbre hatoljon, a valkőr felsikoltott, és Sebastian ereiben megfagyott a vér. - Jaj, Istenem, felsértettelek. Amint kimondta e szavakat, már érezte is, mi a sikoly valódi oka, és boldog meglepetésében hátravetette a fejét. A lány eljutott a csúcsra, hüvelye hevesen húzódott össze a vesszı körül, s úgy szorította, mint egy forró ököl, testével követelve azt, amit a másik adni készül. Az orgazmus hosszan folytatódott, egyre beljebb szippantva magába a férfit. Soha nem képzelte... Ezután már nem lehetett tovább ellenállni a nedves-éhes hüvelynek. A vámpír önuralmát vesztve nyomult be olyan mélyen, ahogy csak tudott, és üvöltve hágta, kis híján el is élvezett azonnal. Soha nem hitte volna... ' A lány feje a párnán csapkodott, vékony teste kígyózott a férfi alatt. Lába szorosan a másik derekára kulcsolódott, elzárva a menekülési útvonalat a vesszı elıl, miközben oly féktelen vonaglásba kezdett, amilyenre Sebastian elıre számított. A nyomás... az erıs és forró szorítás... . Képtelen volt tovább küzdeni. Keményen leszorítva a lány kezét csak hágta eszeveszetten. Brutális üvöltés tört fel belıle, amikor a

mag megindult. Minden kilövellésnél sóhajtott egyet, mert a lány olyan heves gyönyörben részesítette, amilyet elképzelni sem tudott.

33

Kaderin nem sokkal napfelkelte után baktatott lefelé az utcán, maga mögött hagyva a gyönyörő ájult vámpírt - és a dobozt. Vagy egy órán át vacillált, hogy vajon benyújtsa-e igényét a pontokra, vagy sem. Végül nem bírta megtenni, bár odáig eljutott, hogy közvetlenül a szíve alá helyezze a kazettát. Feltételezte, hogy az elmúlt éjszaka után e testrésze ugyanúgy megrendült, mint a többi. Bár ki kellett érnie a reptérre, hogy felkészüljön a lista frissítésére, továbbra is tétovázott, és az éjszaka képeit pergette le maga elıtt. Miután a vámpír elérte célját, gyöngéden hozzábújt, ölelgette, arcát csókolgatta a sötétben. A lány tudta, hogy szeretné még egyszer megkapni, de azt is látta, hogy nagyon sápadt. Amikor a férfi teste reszketni kezdett, gyanította, hogy rendszertelenül ihatott az utóbbi idıben. Végül Sebastian a hátára fordult, mellére vonta aráját, és karjával átkulcsolta. Most, hogy szeretkeztek Sebastiannal, a valkőr érzései

megváltoztak. Ma reggel olyan dolgokat vett észre, amelyekre már nem is emlékezett. A tavasz mindig csodálatos színekkel és illatokkal itatta át Londont, de a valkőr az idejét se tudta, hogy ezek mikor tőntek fel legutóbb neki. Figyelemmel kísérte, ahogy a város mocsaras táborhelybıl metropolisszá nıtte ki magát. A gondolat megállásra kényszerítette. Öreg volt. És az elmúlt éjszaka arra is élesen rávilágított, mennyire elégedetlen az egész életével. Természetesen hiányoztak neki a testvérei, és ıszintén remélte, hogy megmentheti ıket, akár az élete árán is. Hitte, hogy az áldozat visszahozza ıket. Hány - kilencvenkilenc százalékban igaz - legenda szól olyan harcosokról, akiknek esélyük nyílott helyrehozni fájdalmas vétküket vagy tévedésüket. A vezeklés lesz Kaderin sorsa. Ha meg kell halnia, az csak nem történhet értelmetlenül? Az áldozat feltámasztja majd testvéreit, és ezért a valkőr becsben tartotta végzetét, már amennyire a végzetet becsben tarthatja valaki. Meg ráadásul akar-e ı örökké élni? Hiszen már megtelte. A múlt éjjel elıtt nem tudta ıszintén rászánni magát, hogy rettegjen közelgı halála miatt. Most viszont szerette volna tudni, fájni fog-e, és Sebastian ott lesz-e mellette.

Szupertitkosított telefonján felhívta Nixet, hogy végzetelırejelzési pontosítást kérjen tıle. Elıre el¬épzelte, mit fog mondani: „hé, Níxie, rémlik, mintha azt mondtad volna, hogy meg fogok halni meg ilyenek". Ideges nevetés. „Na és nem láttál véletlenül egy feltőnıen férfias és szexi vámpírt, aki majd erkölcsileg támogat közben?" De New Orleansban késı éjszaka volt, és Níx minden valószínőség szerint épp az utcákon kóborolt. Válaszok nélkül Kaderin csak spekulálni tudott. Oly sok mindenbe belehalhatott egy valkőr: lefejezés, bánat, feláldozás vagy valami titokzatos orgyilkosság. A lefejezés tőnt a legvalószínőbbnek. Erıszakos halál. Kaderin egyéb, szívderítıbb változatokat is fontolóra vett... Ahogy megérezte a cseresznyevirágok illatát, eszébe jutott, mennyi erıszaknak volt részese hosszú élete során, s a legcsúnyábbnak épp az aknamezın történt vérengzés bizonyult. Felidézte, ahogy Bowen elveszett kedvese után sóvárogva kúszott tovább a dobozért, miután fél feje szétrobbant. És úgy tőnt, mintha Cindey egy kisbabáról motyogna valamit. Kaderin szeme könnybe lábadt, és beleütközött valakibe az utcán. Amikor fölpillantott, épp egy hentesüzlet elıtt állt. Beharapta alsó ajkát, miközben Sebastian sápadt arca jutott

eszébe. Merjen vért vinni neki? Bőntudatosan körülnézett, mintha kihallgathatnák a gondolatait. Ez a lépés még fel se merült benne. Nem egysze¬rően életben hagy egy vámpírt, nemhogy nem öli meg, hanem azon töri a fejét, miképpen

tehetné

az

életét

kellemesebbé

kataklizmaszerő

szeretkezésük után. Álmélkodva kuncogott fel. Ó, hogy elhullottak a hısök! Azon kapta magát, hogy belép az üzletbe, és orrába csap a hús szokatlan illata. Megmondta, mit kér, és rezzenéstelen arccal végtére is Londonban volt - átvette a barna papírzacskóba csomagolt mőanyag edényt. Kabátzsebébıl elıhalászott pár fontot és pennyt, aztán a szerzeményével kisietett a boltból. Tessék, már el is késett a reptérrıl, mégis csak arra bírt gondolni, hogy a férfit otthon hagyta éhesen. Ez olyan... olyan családias volt, és épp ezért kifejezetten izgalmas neki. Mint amikor a repülın együtt öltözködtek akkor reggel. Közvetlenül azelıtt, hogy közölte, elvesz feleségül. A lakásba visszatérve Kaderin rájött, valamiért tetszik neki, hogy a vámpír cuccai ott vannak az övéi között. Hol van már a bosszúság, amit amiatt érzett, hogy a férfi egyszerően beköltözött hozzá. Most hirtelen azt akarta, hogy a holmijuk együtt legyen. Szerette volna, ha összekeverednek a dolgaik.

Berakta a vért a hőtıbe, és hirtelen nagyon megörült, amiért megvette, mert ugyan a vámpír szemmel láthatólag beköltözött hozzá, de vér nem volt odahaza egy csöpp se. Ezután a hálószobába vette az irányt, és egyenesen az ágyhoz lépett. Kisimította a férfi haját a homlokából, és ráhúzta a takarót. Gyöngédség. Egyre jobban kedvelem ezt az érzést. Mielıtt újra elhagyta

a

szobát,

felerısített

egy plédet

az

ablakra

a

sötétítıfüggöny fölé, hogy még véletlenül se süssön be a nap. Eltekintve attól, hogy vámpír, képes lenne együtt élni vele? Emma vámpírságáról el tudott feledkezni, és imádta a lányt. De nem az a lényeg, hogy ı el tudja-e fogadni a férfit. Testvérei nem lennének képesek rá - még ha valamiképp találkozhatna is Sebastiannal a megváltoztatott valóságban, amirıl tudta, hogy lehetetlen, ha mégis életben maradna. Ha életben maradna, és megmentené Dását és Ríkat. Ha ıket megmenti, a történelem megváltozik... Már arra is gondolt, hogy amikor visszamegy a lányokért, visz magával egy levelet saját maga számára. De tudta, hogyan mőködnek ezek a rejtélyes dolgok. Ha írna egy levelet, amiben elküldi saját magát Oroszországba, hogy keressen meg egy szomorú szemő, szívbemarkolóan jóképő vámpírt, az elızı énje még csak föl se ismerné a saját megváltozott kézírását. Azt hinné,

hogy a vámpírok trükkje az egész, ezért odamenne, és simán legyilkolná Sebastiant. Vagy egy másik valkőr találná meg a levelet, és utazna el Oroszországba ugyanezzel a szándékkal. És mégis, hiába tudta, mennyire elérhetetlen, hogy közös jövıjük legyen, gyorsan lefirkantott egy pár soros üzenetet a vámpírnak. És gondolatban magának is küldött egyet: Idióta, barom, állat. Vámpírfektetı Mysty? Kiskutyafüle hozzám képest. Amikor Sebastian aznap délután felébredt, a lány nem volt ott vele az ágyban. A vámpír felült, hogy megkeresse, de hirtelen visszazuhant, a kimerültségtıl nem bírta mozdítani se kezét, se lábát, és elterült az ágyon. A plafont bámulva megpróbálta összerendezni magában a történteket. Észtül beszélt a lányhoz, és ı hasonlóképp reagált. Rekedten elkáromkodta magát. Úristen, miket mondott... Felnyögött, és karjával eltakarta az arcát. De hát nem volt észnél. Melyik férfi lenne, amikor életében elıször csinálják azt vele - méghozzá nem is akárhogy. És még Kaderin is élvezte. Aztán... alámerült benne. Életének legfantasztikusabb élménye.

A férfi a hajába túrt, ahogy körvonalazódtak elıtte az események. Kaderinnal soha többé nem élheti ezt át újra. İ örökre össze akarná kötni a sorsukat, a lány meg itt hagyta egy szó nélkül. Ez csak testi do¬log volt neki, mint ahogy a barlangban is csak gyors kielégülésre vágyott, amikor ı órákon keresztül szerette volna érinteni a testét. A vámpír szíve összeszorult, amikor megértette, hogy semmi sem változott közöttük. Mint ahogy a lány elıre figyelmeztette, mielıtt megadta magát. És amikor legutoljára a jövırıl beszéltek, Sebastian megesküdött, hogy soha nem lesz semmi kettejük között... Felpillantott, és egy cédulát vett észre az éjjeliszekrényen. Úgy kapta el, mint fuldokló a mentıövet.

Van vér a hőtıben. Ma napon leszek, hívj, ha felébredtél - a számomat beírtam a telefonodba.

Puszi, Kaderin

Sebastiannak leesett az álla. Bár a levél rövid volt, újra el kellett olvasnia. Mintha egy feleség hagyott volna üzenetet a férjének.

Nem bírt napirendre térni fölötte. Semmiben sem állapodtak meg múlt éjszaka, és ugyanaz a harag munkált bennük, mint eddig. Szórakozik velem? Ez valami kegyetlen tréfa? Van nekem telefonom? Zavartan, és anyaszült meztelenül kicsoszogott a konyhába a hőtıszekrényhez,

és

mély

lélegzetet

véve

megragadta

a

fogantyúját. Az egyetlen dolog odabent - egy közönséges papírzacskó volt. A lány vért hozott neki. Miért tenne ilyet? Lehet, hogy mérgezett? Kivette a zacskót, és a pultra lökte, de ahogy megfordult, észrevette az aknamezırıl származó dobozt. Kaderin otthagyta. A vámpír becsapta a hőtı ajtaját, majd többször beleverte a fejét.

A Kongó-folyó medencéje, Kongói Demokratikus Köztársaság 25, nap Díj: egy jade jaguár pentagramma, démonológiai oltárereklye, értéke tizenhárom pont

Amikor Sebastian a lányhoz teleportált, és egy tikkasztó bozótosban találta magát, rögtön rájött, melyik díjat választotta Kaderin. A dzsungelben járt. Méghozzá a Virunga - hegység és a mély fekvéső folyópart között elterülı egyenlítıi dzsungelben. A közelben vízesés dübörgött, és mellette volt egy ısi temetı. Ennek sőrő, fekete földjében ásták el a díjat. Bár dús lombsátor volt fölötte, a vámpír bıre mégis égett, hiába igyekezett kikerülni a betőzı fénynyalábokat, azok mintha égbıl zuhanó dárdák lettek volna. De nem számított, mindent el kellett követnie,hogy a lány segítségére lehessen. Hiszen ı feláldozta érte a dobozt. Ott volt nála a dzsekije zsebében, az ujját húzogatta rajta, remélve, hogy nem évült még el a díj. Örült, hogy a lány nem használta fel? Kétség nem fér hozzá. De most csak arra a rengeteg pontra tudott gondolni, amirıl Kaderin lemondott, noha ölni is hajlandó lett volna a gyızelemért. Hol a pokolban van? A sőrő növényzettıl és a vízesés párájától nem látta sehol, pedig sokáig már nem maradhat... Ág reccsent mögötte. Hátraperdült - és egy lapát találta telibe az

arcát. A fém csattanása visszhangzott a koponyáján... aztán elsötétült elıtte a világ. Amikor magához tért, éppen a földön vonszolták. A skót? Leszakadt az arca. Túl gyönge vagyok ahhoz, hogy teleportáljak. Na, próbáljuk meg még egyszer. - Némelyikünknek, pióca, ez már nem játék - mondta MacRieve. A vízesés egyre közelebbrıl hallatszik. Sőrősödik a pára. Nem tudok teleportálni. - Nem csak arra szolgál, hogy elkápráztassunk egy valkőrt, aki talán a végén kegyeskedik szétrakni nekünk a lábát. A part peremére húzott. - Az aknamezın bemutatott kunsztodért jutalmul most úszhatsz egyet, és a töpszli valkőröd is ugrik egy fejest. Milyen magasról akar ledobni? Mindegy. A nap úgyis... - Nem gondolnám, hogy beledöglesz, bárhogy szeretnéd is... . MacRieve egy jól irányzott rúgással leröpítette Sebastiant a partszegélyrıl.

34 Tortuguerro tengerpartja, Costa Rica 27.nap Díj: Amphitrité gyöngybe zárt könnycseppje értéke tizenegy pont

- Kicsit mintha széttartanád a lábad járás közben, szirén - állapította meg Kaderin, tapintatlan célzást téve a nagytermészető Néreusszal töltött éjszakára, amelyre Cindey azután határozta el magát, hogy a tengeristen neve másodszor is felkerült a papirusztekercsekre. Csoda, hogy lealacsonyodtál hozzá. - Ha már errıl van szó, hová tőnt a vámpírod? - vágott vissza Cindey. - A nimfák mesélték, hogy szakított veled. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges. - Úgy nézek ki, mint aki nagyon le van sújtva? - tette fel Kaderin a kedvenc kérdését, amire a válasz nem lehetett más, mint „nem". - Igen, Kaderin, úgy - felelte Cindey, maga is meglepıdve a

tényen. Kaderin rásziszegett vetélytársnıjére, így próbálván leplezni riadalmát, ugyanis negyvennyolc órája valóban vámpírtalan volt. Sebastian nem telefonált és nem is teleportált hozzá, és a valkőr nagyjából úgy érezte magát, mint egy használt és kidobott papír zsebkendı. Az ösztöne azt súgta... túlzottan rányomultál. Igen, mondott dolgokat, ígérgetett is, amikor Kaderin csókolta. De mennyire lehet komolyan venni az ilyesmit? Nem volt eszénél a gyönyörtıl. Már hogy a fenébe ne rajongott volna a lányért abban a szituációban? És tényleg, miben állapodtak meg? Kivéve azt, hogy a közjáték egyértelmően és vitathatatlanul csakis a szexrıl szólt. Üres szex volt. Miért is kellett Kaderinnak annyira kötnie az ebet a karóhoz ebben a kérdésben? Egyáltalán nem volt hajlandó felhívni Mystet, hogy Sebastian felıl érdeklıdjön. Ez az állapot hat órán keresztül tartott, azután a lány összeomlott. De Myst és Nikolai két napja nem hallott Sebastianról. A harmadik nagy lehervadás? Nem jelentkezik. Különösen egy ilyen virtuóz, halhatatlanoknak szóló szexbemutató után.

Az elbizonytalanodás ebben a helyzetben még mindig jobb, mint a másik eshetıség: elismerni, hogy itt lenne ı, hacsak... nem sérült volna meg. Vagy valami rosszabb. A lány úgy vélte, érzelmei még annyira változékonyak, hogy próbálgathatja ıket, mint az új ruhákat. És sokkal jobban állt neki a düh és a felháborodás, mint a szorongás és a rettegés. De egyik se számított. Ha visszamegy a testvéreiért, úgyis másképpen lesz minden. Ezt nem szabad elfelejtenie. A reggel óta, amikor a levelet hagyta neki - és a díjat is vele együtt -, három feladatban versenyzett. Szerencsétlenségére Lucindeya és Bowen mindháromnál ott volt. Bowen borzalmas sérülései, melyeket az aknamezın szerzett, megmaradtak, nem mutatták semmi jelét a regenerálódásnak. Fél szeme és homlokán a bır még mindig hiányzott. Vér szivárgott az oldalán lévı sebbıl, amely átáztatta batisztingét. Az ifjú boszorkány átkát nem lehetett lerázni. Kaderin szinte már sajnálta - ahogy a csapdába esett esztelen ordasokat sajnálni szokta. Régebben sokszor kiszabadította ıket, amitıl zavartnak tőntek, szemükben vad láng lobogott, és láthatólag fogalmuk se volt, miért kell ilyen szörnyő kínt kiállniuk, és miképpen vethetnének véget neki. Bowen pontosan rájuk hasonlított. De a végén a farkasok mindig

vicsorítottak és haraptak, és bár megátkozták, Bowen még mindig erıs ellenfélnek számított. Kaderin átverekedte magát a dzsungelen, hogy megszerezzen egy jade pentagrammát. Úgy gondolta, nagyon gyorsan halad, és azt hitte, van esélye a még mindig sérült Bowennel szemben. De a fenevad úgy száguldott át a buja és érintetlen ıstermészeten, mint aki újjászületett. Simán lenyúlta Kaderin elıl a díjat, s a lány ott maradt hoppon, elcsigázva, pontok nélkül. A vérfarkas fürkészın nézte a valkőrt, még tett is egy fenyegetı lépést felé, aztán, mint aki súlyos döntést hozott, elfordult tıle. Egyiptomban Kaderin egy hajmeresztıén bonyolult találós kérdést válaszolt meg, s a Szfinx teljesen elképedt - a lykae és a szirén nemkülönben -, amiért képes volt rá. Titokban ı maga is meglepıdött a dolgon. Megnyerte az egyetlen szkarabeuszt és a tíz pontot, amivel kicsit sikerült megszorítania az élen álló Bowent, és hajszálnyi elınyre tett szert Cindey-vel szemben. De épp múlt éjszaka Kínában Bowen lett az elsı a Nyolc Halhatatlan Urnájáért folytatott küzdelemben, lekörözve Kaderint és Cindey-t, akik pedig hihetetlen erıfeszítéseket tettek a díj megszerzéséért. Ezzel a vérfarkas elérte a nyolcvanhét pontot, és biztosította részvételét a döntıben. Kaderinnak hetvennégy pontja volt. Cindey-nek hetvenkettı.

Kaderin figyelmét nem kerülte el, hogy épp tizenhárom pontja hibádzik a döntıije jutáshoz - amennyirıl önként lemondott. A mai utasítás az volt, hogy ússzanak el tízmérföldnyire, amíg egy örvénykapuhoz nem érnek, amelyen keresztül lemerülhetnek a díjhoz - Amphitrité könnycseppjéhez, amely állítólag minden sebet be¬gyógyítAhogy a szürkület közelgett, a versenyzık egymás után felsorakoztak a parton. Nyilván az újak közül kerültek ki - a veteránoknak ugyanis elég volt egyetlen pillantást vetniük a feladatra, hogy tudják, valami csapda vár rájuk. Kaderin elsı benyomása az volt, hogy a csapda azokkal a tehénfejekkel lehet összefüggésben, amelyeket a part mentén látott felbukkanni. És ekkor az uszonyokat még észre se vette. Gyorsan leügetett a parton, és rálelt arra az óceánba ömlött folyóra, amely a fejeket sodorta magával. Távolabb, a szárazföld belsejében egy vágóhíd ereszthette a vízbe a hulladékát. - Cápák! - kiáltotta Cindey, amikor Kaderin visszatért. - Kurva cápák! Ránézett Kaderinra: - Bemész? - Lehet. És te? - Ha te bemész, nekem se lesz más választásom, nem igaz? -

csattant fel Cindey. A Szövetség teremtményei és alsóbbrendő tagjai fáradságot nem kímélve sereglettek a helyre, nagyon vonzotta ıket a gyógyhatású csodaszer, valószínőleg meglepıdtek, hogy az idısebbek nem mennek be a vízbe. Aztán ık is felfedezték az uszonyokat. Eszük ágában sem volt többé úszni. Kaderin azonban kétségbeejtı helyzetbe került. Lemondott arról az átkozott dobozról. Hülye valkőr. - Bassza meg! - morogta, és leoldotta a kardját. - Kaderin megpróbálja! - suttogta valaki. A többiek mutogattak. Ledobta magáról a hátizsákot meg a dzsekit, fölvette és a vállára szíjazta kardját. Futva behátrált a tengerbe az apállyal, és csak a legutolsó pillanatban vetette magát a vízbe, több méternyi úszást spórolva ezzel. Sima, egyenletes csapásokkal úszott a cápák közé. Nem is olyan rossz. Tíz mérföld semmiség. Ha nem kezd el vérezni vagy csapkodni, minden rendben lesz... Egy durva lökés kis híján kinyomta belıle a levegıt. Ne törıdj vele. Ússz. Egy újabb szándékos ütés találta el. Pillanatokon belül nyüzsögtek körülötte, lehetetlenné téve az úszást, mert folyamatosan beléjük ütközött. Tudta, hogy ehhez

hasonlót még nem látott és dokumentált senki. A vágóhíd melléküzemágként cápatelepet mőködtetett. Kardjának nem vehette hasznát a tengerben. Az egyik cápa agresszívabb volt a többinél - ı lehetett a hím közöttük -, s újabb kegyetlen csapást mért a lányra... Fogak mélyedtek a combjába. Felsikoltott a fájdalomtól. Ujjait a sebhez nyomta, elkapta a fogsort, és megpróbálta szétfeszíteni a ragadozó állkapcsát. Most már az életéért küzdött. A rohadt cápákkal. Hirtelen felötlött benne a gondolat, hogy Sebastian majd biztosan hozzá teleportál megint, és megtalálja a maradványait - ha lesznek. Kaderin sejtette, hogy erıszakos halála lesz, de azt nem hitte volna, hogy haltáp válik majd belıle. Lebukott a víz alá, kimeresztette karmait, és úgy mart beléjük, ahogy azok akartak belé. A düh elöntötte az agyát, látását pedig elhomályosította a vér. A hím uszonyába vájta karmait, rávetette magát, és olyan keményen beleharapott, ahogy csak erejébıl tellett. A vizet vér sötétítette el, mindenütt vörös buborékok és patakok lepték el a felszínt. Hihetetlen, de még több cápa jött. A lány kiköpött, és újra harapott. Valószínőleg itt halok meg. Egy halhatatlan úgy halhat meg

cápatámadásban, ha a fejét leválasztják a nyakáról .... Karmaival megint lesújtott, ezúttal a hím fényes oldalára, csakhogy minddel nem bírt megküzdeni. Lebukott, s megpróbált elrejtızni egy zátony mögött. Igen sokáig vissza tudta tartani a lélegzetét. És fulladásba nem halhat bele. Furie az „élı" példa rá. Mielıtt Kaderin elmenekülhetett volna, a hím lecsapott a lábára, és olyan erıvel rántotta meg, hogy a lány visszapenderült a nyüzsgı cápahad kellıs közepébe. Észvesztı, éles fájdalom. Amikor belemart a rücskös cápabırbe, a tüskék lehorzsolták az ujjait, és letörték körmeit. Összegabalyodó testek, bennük az erı... Kaderin a felszínre rúgta magát, és levegı után kapkodott... Egy cápa a rajból térd fölött megragadta Kaderin másik lábát, és rángatni kezdte lefelé. A víz elnyelte a lány sikolyát.

35

Sebastian

hirtelen

összerázkódva

fölriadt,

majd

azonnal

visszarogyott, hunyorogva a fejébe hasító fájdalomtól. Nagy nehezen kinyitotta a szemét a csillagos éjszakai égboltra. Meleg szellı söpört végig rajta, ahogy ott feküdt a köves folyómederben. Még egyszer fölemelkedett, küszködve próbált rájönni, hol van, és pislogni kezdett, amikor megrohanták a dzsungelben emlékek. Az a kurva farkas belelökte a tajtékzó folyóba. Valahányszor Sebastian alámerült, megmenekült a naptól, még akkor is, ha a tüdeje tele lett vízzel. Úgy tőnt, napokig sodródott, mire a folyó végre lecsön¬desült. A bırét égetı fény, a fejsebébıl a szemébe ömlı vér arra utalt, hogy hamarosan meghal. De valahogy kivonszolta magát a partra - annyira sóvárgott Kaderin és közös jövıjük után. Mielıtt el¬ájult, sikerült elérnie a bozótot úgy, hogy csak a lába maradt kinn, a fényben. A nap hátralevı részében égett a bıre, mert a kínzó fájdalom dacára még mozdulni is gyenge volt. Mennyi ideje lehet odakint? Egész nap? Szomjas és kimerült

volt... MacRieve megfenyegette Kaderint. Felpattant, és a lányhoz teleportált. Mire a hirtelen felemelkedés okozta szédülése elmúlt, és biztosan állt a talpán, már egy trópusi tengerparton volt, ahol épp lenyugodott a nap. Ami azt jelentette, hogy a föld túloldalára került. Már megint. Több tucat szövetségi versenyzı meredt lélegzetvisszafojtva a tengerre. Sebastian követte tekintetüket, és észrevette, hogy egy körben sötét és tajtékos a víz. Cápauszonyok hasították a felszínt, majd lesüllyedtek a mélybe. Valaki haldokli arrafelé, és senki se szánta rá magát, hogy... Egy kéz nyúlt ki a vízbıl. A vámpír gyomra görcsbe rándult. Kaderin. Egy pillanat, s már odaillant. A sötét vízfelszín alá, a lányhoz. Elviselhetetlen volt a látvány Mindenütt vér - a lányé - és cápahús cafatok. A vámpír kitört, átverekedte magát a cápák összefonódott testén, hogy elérje Kaderin vállát. Elvétette. Az egyik a lábánál fogva kicsavarta Sebastian markából a testet, és dühödten csapkodni kezdte, Sebastian minden meglévı erejével harcolt. Ütött és talált, keze fogakra csapott le, mit sem törıdve: önnön sebeivel, hogy megtisztítsa az utat a lányhoz.

Elkapta a lány felsıkarját... Megvan, a kurva életbe. A partra teleportált, a lány testét magasba tartva, nehogy leejtse. Kaderin nem lélegzett. Sebastian fölrántotta, az oldalára fordította. A lány köhögni kezdett, öklendezte a vizet. A vámpír a hátát dörzsölte, miközben a lány a homokba hányt. Amikor lélegzethez jutott, a férfi a karjába vette, ringatta. Mi van, ha nem térek magamhoz, amikor magamhoz tértem? Most... halott lenne. A férfi megborzongott. Többé nem válhatnak el. Még ha be kell is zárnia a lányt. Miközben gyöngéden átkarolta a vállát, az a szemébe nézett, és azt motyogta: - Olyan fehér vagy, mint egy kísértet. - Téged meg másodpercek választottak el attól, hogy élve felzabáljanak! - bömbölte a férfi, s a gyomorszorító aggodalom hirtelen tajtékzó dühvé alakult. - Vagy hogy megfulladj. - Meg is fulladtam - ráncolta kábultan homlokát a valkőr. - Azt hiszem, kétszer. - Nem tetszik ez nekem. Mi van, ha nem érek ide idıben? Mi van, ha nem vagyok itt, hogy megmentsem az életed? - Hát nem érted? - rivallt rá a valkőr. - Több mint ezer éven át

lazán megnyertem ezt a versenyt. Akkor jössz te, és arra kényszerítesz, hogy megváltoztassam a stratégiám. Mély levegıt vett, hogy folytathassa. - És olyan kockázatokat vállaljak, amilyeneket eddig még soha. Eszembe se jutott volna belevágni ebbe az ırültségbe, ha nem mondok le a dobozról. - Nem akartam, hogy lemondj róla. A lány a szemébe nézett. - De igen, Sebastian, azt akartad. - Nem, ha ez volt a másik eshetıség. - A férfi hangja recsegett. Tudod, milyen volt ott látni téged? Nézni, ahogy elmerülsz, mielıtt bármit tehettem volna? Néznem kellett, ahogy... meghalsz. Hátrasimította a lány nedves, homokos haját az arcából. - Mivel tudnálak rávenni, hogy felhagyj ezzel? - Semmivel - felelt csökönyösen a valkőr. - A világon semmi sem akadályozhatja meg, hogy meg nyerjem azt a díjat. - Talán csak a halálod. - Az még odébb van. - Arám, van egy darabka cápa az álladon - mondta sistergı hangon a vámpír. A lány kihívó arckifejezéssel karjába törölte az állát. - Te megharaptad ıket!

- İk kezdték! És nem volt választásom. - Láttad, hogy ott vannak a cápák, és nem jutott eszedbe, hogy megvárj? - Amikor föl se hívtál? Akarod tudni, mi a harmadik dolog, ami a legjobban lehervasztja a nıket? Ha a pasi nem telefonál, miután célba ért. Célba ért? A valkőrben kezdett forrni a düh. - Nem fogok itt várakozni rád, amikor két napja kámfort játszol. Amikor legutoljára igaziból beszélgettünk, azt mondtad, hogy te leszel az elsı vámpír, aki elhagyja az aráját. Bla-bla-bla. - Tudnod kellett volna, hogy eljövök. Várj csak, azt mondod, két napja? - Nekem nagyon úgy rémlik... Mi az, Sebastian, ;; csak nem vesztetted el az idıérzékedet? - Egy dzsungelben voltam, és lassan halálra sültem. Különben itt lettem volna. - Mi-mit beszélsz? - Oda teleportáltam aznap reggel, hogy segítsek neked. De a skót képen törölt egy lapáttal, aztán belökött a folyóba. Összeszőkült a szeme. - Bántott téged?

- Nem. De úgy láttam, mintha elhatározta volna magát velem kapcsolatban. - Azt hittem, csak egy napig voltam eszméletlen. Te két napja itt vagy nélkülem? - szorította meg a lány kezét. - Au! A vámpír rémülten pillantott le, hogy lássa, mennyit rontott a lány állapotán. Tekintetük találkozott, mielıtt mindketten lenéztek a lány lábára. A nadrág szétszakadt, a bırén harapás- és vérnyomok. Csúnyábban megsérült, mint a vámpír gondolta. Es a homok körülötte sötét volt. Vér... mindenütt. - Úristen! Miért nem szóltál? - ordított fel a férfi ırjöngve megint, - Jaj, bocsáss meg, hogy vérzem - motyogta a lány látva, hogy a vámpír tekintete a lábára tapad. - Nem akartam tovább csigázni az étvágyadat. - Néha olyan közönséges tudsz lenni, asszony. - Nem vagyok a tetves feleséged. - Még nem. - A lány erıtlen tiltakozása ellenére felnyalábolta Kaderint, és szorosan a mellkasához ölelte. Szelídebb hangon folytatta. - Hazaviszlek, és ott majd bekötözünk. A többi szövetséges fél lépésre állt körülöttük, és meredten bámulta, ahogy a vámpír karjában tart egy valkőrt. Cindey is

ámulva meresztette rájuk a szemét. Kaderint nem különösebben izgatta a dolog. A vámpírra nézett, aztán vissza a horizontra, miközben alsó ajkát harapdálta, és felvonta a szemöldökét. - A díj... Még azok után is, amiken keresztülment, csak a díj járt az eszében. A vámpír maga felé fordította a lány arcát, a tündérvonások közül rácsillant a mogyoróbarna szempár. A férfi bármit megtett volna érte. Mégsem volt rá képes. - Kaderin, én nem tudom megszerezni neked. Megtenném. De nem látom a végcélt. - Engem is megtaláltál. - Ha segítesz nekem meghatározni egy mozgásban lévı örvény helyét, és kinyittatod elıttem, vállalom a cápákat. A lány szemhéja elnehezedett. És a férfira rátört a félelem. - Bocsáss meg, kena. Majd keresek másik megoldást. Visszateleportálta a lányt a lakásba, és az ágyra fektette. Szakszerően lehúzta róla az inget és nekilátott, hogy kitisztítsa s bekötözze a kezét és a karját. De közben verítékezett, annyira félt, hogy többet árt neki, mint használ. , Amikor a nadrág maradványait fejtette le a lán¬ról, mindketten

elnémultak a szörnyő sérülések láttán. - Nem lehet, hogy... nem fogsz te ebbe belehalni? - kérdezte Sebastian rekedten. - Á, egyáltalán nem - felelt a lány álmatagon. - Épp ezért most rögtön vissza kell vinned a tengerpartra. Kérése nevetséges volt a sérülések láttán. - Igazából mi hajt ennyire? Miért nem mondod el? A lány figyelmesen tanulmányozta a vámpír arcát, mintha a lelkét akarná kifürkészni. - Megbízhatsz bennem - mondta a férfi. A valkőr úgy nézett vissza rá, mint aki szeretne bízni, csak nem bírja rászánni magát. - Még egy hónapja sem ismerlek, de... nagyon kemény leckéket kaptam az elmúlt kétezer évben. - Tudom, álmomban láttam ıket. - Sebastiannak be kellett ismernie, hogy a lány helyében neki is nehezére esne egy vámpírban megbízni. De tudta, hogy adott szava mennyit ér, csupán a lányt kellett meggyıznie errıl. - Esküszöm, soha nem leszek olyan, mint azok a vörös szemő ördögök. Nincs rá okod, hogy ne mondd el nekem. - De arra sincs, hogy elmondjam - riposztozott a valkőr. Segíthetek.

- Különben is segítesz, nem igaz? A vámpír savanyú képet vágott. - Persze. De kell lennie valaminek, amitıl megbíznál bennem. - Igen, ha képes lennék teljesen elhinni, hogy soha nem élsz vissza a bizalmammal. - Tudod, hogy sohasem bántanálak! - Nem azt mondtam, hogy bántanál. Azt mondtam, visszaélnél vele. Nem fordítanád ellenem. - A lány szemhéja elnehezült. Annyira ragaszkodsz a fölényedhez, vámpír. Amikor Kaderin már biztonságban volt mellette, s bekötözve, mélyen aludt, a vámpír lezuhanyozott, és aggodalma, haragja csillapulni kezdett. De új elszánás is ébredezett benne. Tudta, hogy arája nem halhat meg. De mocskos kínokat átélhet. És ı engedte, hogy a kedvest fojtogassák, döfködjék, üssék-verjék minden éjjel. Ez mostantól másképp lesz. Miután felöltözött, kisurrant, s visszatért a tengerpartra, hogy megnézze, segíthet-e valami módon be¬fejezni arájának e pokoli versenyt. Két napig Sebastian nélkül versenyezve tizenhárom pont választotta el a döntıtıl. Éppen annyi, amennyit ımiatta áldozott fel. Még most sem bírta elhinni, hogy a lány lemondott a dobozról. Sebastian átkutatta zsebeit, de hiába, elveszítette. Ami érthetı,

tekintve, hogy a folyóba zuhant, majd végigmászott a parton. A tengernél fölfigyelt egy lehetıségre, és megpróbált aszerint cselekedni. Nem távolíthatta el a díjat a versenybıl, de a versenyt eltávolíthatta a díjtól. Tizenöt perc múlva visszatért Kaderinhoz, és havat rázott ki a hajából. Amikor odament az ágyhoz, a lány a párnába fészkelte magát, és azt suttogta: - Jó szagod van. A férfi óvatosan magához húzta, emlékezve, milyen tökéletesen illik hozzá. A lány légzése felgyorsult, mint alvás közben mindig. Megvonaglott, és halkan felnyögött. A vámpír vigasztalóan megcirógatta szıke haját. Amikor végre elaludt, ismét a valkőr álmait álmodta. Ami jelen esetben várható volt. De ezúttal nem a régmúlt emlékei idézıdtek fel elıtte. Kaderin két kézzel szorongatta a telefont, szeme nedves volt, mivel egyik féltestvére épp a halálos ítéletét közölte vele.

36

Kaderin zavartan ébredt, mert látta, hogy még mindig az ágyában kucorog, a férfi izgató illatával átitatott lepedık között. İ az ágy szélén ült, fejét a kezébe hajtva pontosan abban a pózban, ahogy a lány elıször rátalált. Kaderin tudta, hogy azon a reggelen a vámpír a mély bánattól a túláradó lelkesedésig jutott el. De azt is tudta, hogy azóta sikerült kiábrándítania és megbántania a férfit.

:

- Mennyi ideig voltam öntudatlan? - kérdezte a lány karcos hangon. - Két napig. - Micsoda? - sikoltott, és már pattant is fel. Sebastian elkapta a vállát, amikor megtántorodott. -

Nyugalom,

kena.

Súlyosabb

volt

a

sérülésed,

mint

bármelyikünk gondolta. Nagyon sok vért vesztettél. Na, hadd nézzem a kötésed. - Letekerte a kötést a lány lábáról. - Istenem, milyen gyorsan gyógyulsz. A tátongó sebek mostanra régi - rózsaszín és kissé még duzzadt

- hegeknek tőntek, és szinte szemmel láthatóan halványodtak. - Vége, elveszett - mondta a valkőr elcsukló hangon, és arcán egy könnycsepp gördült le, amit mérgesen letörölt. - Ez nem igaz, Kátya. - Azzal, hogy eltőntem a színrıl, Cindey-nek rengeteg ideje lett. Szerezhetett egy rúd dinamitot, és elkábíthatta a cápákat, vagy búvárfelszerelést... A férfi a lány füle mögé húzott egy rakoncátlan tincset. - Ne hiszem, hogy sok búvárfelszerelés akadna Szibériában. - Szibéria? -

Nem

bírtam

megszerezni

neked

a

díjat.

Viszont

cselekvıképtelenné tudtam tenni a legfıbb riválisodat. A szirént egy elhagyatott észak-oroszországi szénbányába teleportáltam. Kaderinban hirtelen feltámadt a remény, s jó meleg érzésekkel töltötte el. A vámpírnak sikerült megıriznie a versenyben kiküzdött helyét? - És nem... énekelt neked? - İrjöngve kornyikált, de immúnis maradtam. - A férfi szeme delejesen csillogott, miközben ujjával végigsimított a lány arcán. Azt hiszem, teljesen megigéztél. A feltoluló érzelmektıl a lány megremegett, s alig kapott levegıt. Mielıtt leállíthatta volna magát, kibökte:

- Soha nem is akartam lefeküdni a kolumbiaival. A vámpír szeme fájdalmasan villant, aztán leejtette a kezét és felállt. - Nem számít. Most nem kell errıl beszélned. - Rendben. A férfi a hajába túrt. - Az istenit! Különben igenis magyarázattal tartozol. - Hát, az az igazság, hogy senkivel se akartam lefeküdni akkor éjjel. - És miért nem volt rajtad bugyi? - kérdezte k¬moran a férfi. - Az volt a beetetés. Rájöttem, egy jól idızített villantástól a férfiak

tökéletesen

elveszítik

a

józan

ítélıképességüket

-

magyarázta Kaderin, aztán hozzátette: - Feltétlenül meg kell majd nézned az Elemi ösztönt. - Akkor hogyan szerezted meg a követ? - Gamboa mindig arra vágyott, hogy egy valkőrrel legyen. Hát ígértem neki egy randit Reginnel... tudod, ı az, aki megpróbált lefejezni téged az Antarktiszon... a győrőért cserébe. És a pontosság kedvéért csak egyetlen ok miatt választottam a feladatot: ugyanazért, amiért Cindey. Mert tudtuk, hogy Bowen nem fog megpróbálkozni vele. - Hát ezt... jó tudni - szólalt meg a vámpír, szokás szerint

visszafogottan. De arcáról lerítt a megkönnyebbülés. - Nahát, ha még mindig versenyben vagyok, azonnal indulnom kell - jelentette ki a valkőr. - Cindey ügyes lány. Kaderin biztosítani akarta helyét a döntıben. Bowen már bejutott - ezt el kellett fogadnia, de a vérfarkas nagyon legyöngült, és most, hogy a szirént kigolyózták, Kaderinnak jó esélye volt a gyızelemre. - Lucindeya nem fog elmenni sehová - nyugtatta meg a vámpír. - Ahhoz elıbb ki kell másznia egy sziklakatlanból, aminek százötven méter magas, csúszós falai vannak, aztán kétszáz mérföldet gyalogolnia derékig érı hóban a legközelebbi városig. Az egyenlítıhöz volt öltözve, ráadásul olyan furcsán járt, mintha sántítana. Kaderin próbálta visszafojtani a nevetést, de nem sikerült. Amivel meghökkentette Sebastiant és önmagát is. - Ez az elsı alkalom, hogy nevetni hallak - somolygott a férfi. Mi olyan mulatságos? - Furán jár, mi? Azért, mert rendesen megszolgálta a Néreusz díját. - Úgy érted, hogy... - Amikor Kaderin bólintott, a vámpír is kuncogva simított végig a lány karján. Muszáj volt folyton valami ürüggyel megérintenie, ezt a valkőr is észrevette. - Akarod, hogy

ellenırizzem, ott van-e még? A lány beharapta az alsó ajkát, és bólintott. A vámpír eltőnt, majd pár másodperc múlva visszatért, s úgy rázta le fejérıl a havat, mint egy medve. - Na? A férfi arca teljesen szenvtelen maradt, miközben közölte: - Attól tartok, Lucindeya és én többé már nem vagyunk barátok. A lány újra felkacagott, és Sebastian is elmosolyodott, mint aki élvezi a látványt. - Le akarom zárni ezt a dolgot - szólalt meg végül Kaderin. Megyek, és megszerzem a következı díjat. Hol a tekercs? Sebastian elıhúzta a zsebébıl. - De Kaderin, értsd meg, hogy együtt csináljuk. -A lány ajka szétnyílt, hogy ellentmondhasson, de a vámpír parancsnoki hangnemben belefojtotta a szót. - Nem fogom engedni, hogy megint megsérülj. A lány hosszan fürkészte az arcát, aztán felsóhajtott. - Oké, a következın együtt fogunk dolgozni. A vámpír határozottan bólintott, majd bebújt Kaderin mellé az ágyba, ahol együtt böngészték át a listát. - Az elsı nem jó - közölte a lány, és Sebastian kérdı tekintetére megmagyarázta. - Az egy parázna lidércnıszemély.

Aztán csettintett a nyelvével. - Néreusz már megint? Zsinórban harmadszor. Nagyon fickós lehet. Szegény szirén. - És ehhez mit szólsz? - kérdezte Sebastian a harmadik feladatra mutatva. - Csak ha szereted a traktormérető pókokat. Na, hol a legmagasabb pontszám? - A lány átfutotta a listát, aztán összevonta a szemöldökét. - A Nágák Doboza újra? De miért írja azt, hogy egy folyóparton a Kongói-medencében? - Mert pontosan ott van. A dzsekimbıl esett ki aznap. A lány ledobta a tekercset, és megragadta a vámpír kezét. - Sebastian, ez tizenhárom pontot ér. Ezzel bent lennék a döntıben! Nem tudnánk?... - Azonnal odamegyek. A vámpír eltőnt, majd öt perc múlva visszatért. A dobozzal. A lány ajka szétnyílt. - Tényleg ott voltál az utána való reggelen. A férfi hátravetette a fejét, mintha csodálkozna, hogy a lánynak kétségei voltak. - Semmi nem tudott volna visszatartani tıled. Nem csupán megvédte a lány helyét a Kupán, de a döntıbe is bejuttatta.

Méghozzá ingyen. Találkozott a tekintetük. Az idı mintha lelassult volna. Ahogy a jelentıs pillanatokban szokott. A vámpír esélyt nyújtott számára, hogy visszanyerje lánytestvéreit. És óvatlanul biztosította, hogy ne ismerhessék egymást a jövıben. A lány reszketve fogadta el tıle. Maga sem tudta, hogyan fogja fel, de tétovázott, mielıtt érte nyúlt. Amikor a szíve fölé helyezte a dobozt, s az eltőnt, ellenırizték a tekercset. A szöveg lassan kifakult, s a helyén megjelent a hír a döntı résztvevıirıl. Amikor meglátta a nevét, Kaderin szemét elfutotta a könny. - Ennél értékesebb ajándékot még senkitıl se kaptam... Amikor Kaderin megeresztette a fürdıvizet, Sebastian úgy döntött, felhívja Nikolait, és megkérdezi utolsó álmáról. Kezébe vette a lány telefonját, figyelmesen tanulmányozta - élete elsı hívását készült lebonyolítani -, de a valkőr elıugrott. - Ne azt használd! - Egy másik telefont nyomott a kezébe, amelyet

láthatólag

elızıleg

szétfeszegettek,

aztán

ragasztószalaggal rögzítettek újra. – A valkőrtársak le akarják nyomozni, hol vagyok... én meg nem szívesen látnám ıket ma éjjel. - Szigorú mosoly kíséretében feltárcsázta a számot Sebastiannak. És kérlek, ne említsd a bátyádnak se, hogy hol vagyunk. Biztosan szólna Mystnek.

Sebastian felvonta a szemöldökét, de bólintott. Amint a lány kilépett, Nikolai felvette a kagylót. Sebastian rögtön a közepébe vágott: - Mondjál nekem valamit egy valkőr-látnokról. Azt hiszem, Nixnek hívják. - Találkoztam már vele. İ a legöregebb valkőr, és tényleg látnók, bár ı szívesebben nevezi magát predesztináció-szakértınek. - Sebastian szinte látta, ahogy a bátyja csóválja a fejét. - Igen, pár hete el¬mentem hozzá, hogy rólad és Konrádról érdeklıdjem. - Be szokott válni valami abból, amit jósol? - Hát, ezt magunk is eldönthetjük - mondta Nikolai. - Néhány hete kirohantál a napra egy várkastélyból, és kiabáltál valakinek, hogy jöjjön vissza hozzád? És azután kigyulladt a bıröd? - Istenem - nyögte Sebastian. - Megjósolta Kaderin halálát. - Honnan tudod? - kérdezte Nikolai. - Erre általában nem képes. Ez az egyetlen dolog, amit nem tud... vagy nem akar elıre látni. - Álmomban megjelentek Kaderin emlékei a beszélgetésükrıl. Nagyon megrendült... márpedig nagyon kevés dolog rendíti meg ezt a lányt, nekem elhiheted. Nikolai hozzáőzött valamit az elızıekhez: - Lehet, hogy semmit sem jelent, de Nix papírfigurákat hajtogatott, mialatt rólad kérdezgettem. Volt ott egy sárkány egy

farkas, egy cápa meg egy tőz. Sebastian nyelt egyet. - Már mindegyikkel találkoztunk, kivéve a tüzet. - Ez megmagyarázza, mitıl van akkora felfordulás Val Hallban. Myst titkolózik elıttem a valkőr-ügyekben, de annyit azért leszőrtem, hogy égre-föld-re keresik Kaderint. - Most már értem, miért nem akarja, hogy rájöjjenek, hol van simított végig az arcán remegı kézzel Sebastian. - Nix a következı telihold elıttre jósolta Kaderin halálát. Mikor van a következı telihold? - Ma éjjel - közölte Nikolai komoran. Mire a lány kiszállt a kádból és köntösbe bújt, Sebastiant a kanapén ülve találta. Olyan mélyen elmerült gondolataiban, hogy Kaderin szinte kínosnak érezte, hogy megzavarja. De aztán megrázta magát. A tekercs bármelyik percben frissülhet. Szerette vol¬na még egyszer, utoljára érezni a férfi testét, mielıtt végleg elfelejti... Felszisszent. Hogy milyen rohadtul tud ez fájni. - Bastian! Bár csak tizenöt percig voltak távol egymástól, Sebastian úgy nézett a lányra, mintha kísértetet látna. Aztán szó nélkül felállt, és odament hozzá. Ujjával fölemelte az állát, és megcsókolta, olyan

gyöngéden és szenvedélyesen, hogy Kaderin majd' elolvadt. Amikor a vámpír hátrébb húzódott, Kaderin felnézett, és látta, hogy a férfi az arcát fürkészi nyilván azt kutatja, miképpen szerezhetne még több örömöt neki. Sebastian minden vágya az volt, hogy ıt boldoggá tegye. Most már tudta ezt. Soha nem fog átfordulni - megváltozni. Kaderinnal viszont megtörtént. Kezdett beleszeretni a vámpírba. A férfi nyaka köré kulcsolta a karját. - Azt akarom, hogy szeretkezz velem - suttogta. Amivel kétségkívül sokkolta a férfit. - Szeretném, ha több is lenne közöttünk. - Miért éppen most? - Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytatni tudja. - Miért éppen ma éjjel mondod ezt nekem? Hálából a dobozért? A lány a szemébe nézett. - Nem. Azért, mert nem olyan vagy, mint amitıl féltem. És most már tudom, hogy soha nem is leszel olyan. Te más vagy. , . A férfi kifújta a levegıt. - Akkor milyen vagyok? - Ma éjjel hıs voltál. - Jó ember. Jó hozzám. - A füléhez hajolt, hogy belesúgja. Bastian, én is jó akarok lenni hozzád.

A férfi összerázkódott, megint magához húzta a lányt, testük szinte egymásba olvadt. Ajkának legapróbb érintése is extázisba ejtette a valkőrt. Érzékei teljesen elsodorták... Mi ez, teleportált velem? Hideg fém kattant a csuklóján. Szeme elkerekedett, amikor a saját ágyában találta magát. Hiába harcolt, a férfi a másik csuklóját is leláncolta. - Mi a fenét mővelsz? - kiáltotta a valkőr. - Gondoskodom róla, hogy ne mehess el. - Sebastian, megrémítesz, és nem értem, miért. Épp szeretkezni akartam veled... - Még egy utolsó dobás, mielıtt meghalsz? - csattant fel a férfi. . A lány félrenézett és sóhajtott. - Hogyan szereztél tudomást az elıjelrıl? - Megálmodtam. Miért nem mondtad el, hogy azt jósolták neked, meg fogsz halni ezen a versenyen, még a telihold elıtt. Ma éjjel! - Az ördögbe, eressz el! Nix tévedhet... - Bár soha nem szokott... - Eddig - főzte hozzá Kaderin. - Teljesen érdektelen, hogy tévedett-e vagy sem. Ha nem nyerem meg a díjat, egy hónap múlva

úgyis meghalok. - Ez mit jelent? - Ott kell lennem ma éjjel. - Leláncolt karja éppen ott fájt, ahol Furie eltörte annak idején. - Az a sorsom, hogy elmenjek, és én szembenézek vele. - Az a sorsod, hogy meghalj. És én nem fogom engedni. Te itt maradsz, és én megnyerem neked a versenyt. - Hogyan, Sebastian? Én vagyok a döntıs! Nekem kell ott lennem. - Elmegyek Riorához. Megkérem, engedjen versenyezni a nevedben. - Még ha átvehetned is a helyemet, hogyan fogsz eljutni a díjhoz Bowen elıtt? Hacsak nem sikerült kiokoskodnod, hogyan teleportálhat egy vámpír a térkép koordinátái alapján. Te csak hozzám, illetve azokra a helyekre tudsz illanni, ahol már egyszer jártál. Márpedig száz az egyhez, hogy ez nem olyan lesz. -

Nikolai

felajánlotta,

hogy

megszervezi

az

utamat,

repülıgépen... - Figyelj, kössünk kompromisszumot - hadarta a valkőr, látva, hogy a férfi mennyire köti az ebet a karóhoz. - Segíthetnél nekem. Együtt dolgozhatnánk. Sebastian fölkapta a tekercset. Kaderin a férfi fenyegetı

arckifejezésébıl megállapíthatta, hogy meg történt a frissítés. - Dolgozzunk együtt azon, hogy eljussunk a Tüzes Kílgyó fészkéhez? - nevetett fel keserően a vámpír, s a lány arcába hajította a pergament. - Soha nem fogsz elmenni egy olyan helyre, ahová a Szövetség Könyve szerint „halni járnak a halhatatlanok", éppen azon az éjszakán, amelyikre a halálodat jósolták. A valkőr gyorsan megjegyezte a koordinátákat, még mielıtt a férfi visszavette az iratot. - Ez nem a te küldetésed! - Kaderinnak soha nem volt kétsége afelıl, hogy áldozata árán visszahozhatja a testvéreit, és a vámpír most ettıl akarta megfosztani. Ha megmentheti ıket, és véget vethet ennek a bőntudatnak... akkor sóvárogja a halált. - Úgy kezeled a kívánságomat és a hitemet, mintha ırültség lenne. Ez megalázó nekem. - Mert ırültség! Az isten verje meg, mondd már el, mitıl olyan fontos ez neked! - Jól van. Elmondom, ha elengedsz. Megkérdezted, mivel érhetnéd el, hogy bízzam benned. Hát, itt az alkalom. Ez a próbatétel. Oldozz el, és én elmondok neked mindent. Nincs többé titok közöttünk. Egy csapat leszünk. A vámpír beletúrt sőrő hajába. - Nem. Nem hagyhatom, hogy elmenj. Nix azt jósolta, hogy egy

tőzzel fogunk szembekerülni, és te meghalsz. Tudod, hol a feladat helyszíne. Meg akarsz halni? Ha ma éjjel odamégy, akkor ez öngyilkosság.... - Te beszélsz nekem öngyilkosságról? Hát, ez gyönyörő! - Nekem nem volt miért élnem. De most mindkettınknek van miért - Feltérdelt az ágyra, és megragadta a lány tarkóját. - Nem hagylak meghalni! - Légy átkozott! - kiáltott a valkőr. - Néha nem minden az élet! E szavak hallatán Sebastian eltátotta a száját. - Nem. Én is ezt hittem valaha. - Bizonytalanul felállt. - De most már tudom, hogy tévedtem. Mielıtt teleportált volna, még egyszer megszólalt rekedten: - Ha szeretsz valamit, könyörtelenül megvédelmezed. Mindegy, milyen áron. Miután a vámpír távozott, Kaderin egy darabig még feküdt, és végiggondolta az imént lezajlottakat. A férfi láncra verte, hogy ne tudjon szembenézni végzetével. Komolyan gondolta, amit mondott. Ha Sebastian kiszabadítja, mindent elmond neki. És vele megy. De már nem tudott megbízni a vámpír ítéletében, mióta el akarta venni tıle a hitet. Nagy kár, hogy bármilyen gépre készül Sebastian felülni, nem juthat gyorsabban a megadott helyre, mint az Augusta 109-es

helikopter, amit Kaderin megrendelt. És az is nagy kár, hogy a bilincs csak vámpírvédett. A lány könnyőszerrel felpattintotta a zárat.

37 Jászság, Magyarország A Tüzes Kélgyó fészke 30. nap

Díj: Honorius fogadalmi tıre a verseny gyıztesének

- Szükségem van a segítségedre - mondta Sebastian Nikolainak, miután megtudta, hogy aznap éjjel van telihold. Csak ennyit kellett tennie, s az utazás megszervezése elindult. - Elmehetnék veled - ajánlkozott Nikolai. - Myst Val Hallban lesz ma. - Lehalkította a hangját. - Nem találták meg Kaderint, és most mind... összegyőlnek. - Otthon kell lenned, amikor Myst hazaér. Különben is csak én leszek a skóttal szemben. İ meg már nagyon legyöngült. Egyedül is megoldom. Rögtön azután, hogy Sebastian megbilincselte Kaderint, a vámpír Rióra templomába teleportált. Az istennı meglepı közönnyel fogadta, hogy Sebastian akar versenyezni Kaderin

helyett. Sıt, jobban felizgatta az, hogy a vámpír már nem lesz egyedül az ı lovagja. De beleegyezett. Amikor a férfi visszaillant Londonba, taxi várta a ház elıtt, hogy a magánrepülıtérre vigye. Aztán felült a Magyarországra induló gépre. Még mindig sötét volt, amikor alig két és fél órával késıbb leszálltak... Épp akkor - a tervezettnél korábban - érkezett a teherautó, amely a kígyóveremhez szállította volna, Sebastian úgy döntött hát, öt percet rászán, és megnézi Kaderint. Gondolta, megnyugtatja, hogy Rióra belement a cserébe - és ı biztosan gyızni fog. Visszaillant Londonba. És az ágyat üresen, a láncokat szétszakítva találta. A lány eltőnt... Amikor egyenesen hozzá teleportált, egy tőzbarlang szélén találta magát. Akkora volt, mint egy hangversenyterem, és középen, egy gödörben láva fortyogott. A tőz felcsapott a levegıbe, aztán fekete füstgomolyban oszlott szét. Minden oldalról kövek hullottak a lávába, s buborék keletkezett a nyomukban, amely egyre kisebb lett, majd végül eltőnt. Hol a pokolban van ez a lány? Egy kábel húzódott a gödör fölött, vékony, mint egy selyemszál, amely egy sima sziklalapba ágyazódott. Sebastian nem látta, merre

vezet... Kaderin a barlang túloldalán jelent meg, késlekedés nélkül a gödörhöz ugrott, és lábujjhegyre állva szemügyre vette a kábelt. Aztán meglátta a közeledı vámpírt, és szeme összeszőkült a haragtól. - Tőnj a pokolba mellılem! Elég volt! Nekem ez kell, Bastian. Muszáj megszereznem. A vámpír tenyerét maga elé emelve lassan mondta: - Hadd szerezzem én meg neked. - Eddig ötször nyertem meg a Kupát. Ezt is meg tudom csinálni! Sebtében rálépett a huzalra, ami megégette a cipıjét. - Az isten verje meg! Majd én oda viszlek. - Hova? - szólt át a válla fölött Kaderin. - A szikla tömör. Lehet, hogy követni kell a kábelt, hogy kifigyeljük, nincs-e másik bemenet alul vagy a mennyezeten - vonta fel a szemöldökét a lány. - Ez nem okozhat gondot. Sebastian odatőnt hozzá azzal a feltett szándékkal, hogy kiviszi onnét, de a lány kitért elıle, és a vámpírnak dolgavégezetlenül kellett visszatérnie oda, ahonnan indult. - Hagyd már abba, a fenébe is! - sikított Kaderin, s megint nekiszaladt a drótnak. - Vakon is végigmegyek rajta. Kézen állva. A vámpír ismét odaillant, de a lány megint félreugrott, és

kisiklott a férfi markából. Lángnyelv csapott fel közvetlenül a lány mögött. Még az ı gyorsaságával is alig bírt elmenekülni elıle - és a vámpír elıl, aki újra csak ott termett mellette. Nincs az a kulcs, ami megérne ennyit - amiért érdemes volna feláldozni egy halhatatlan életét. Valami felbuggyant a lávából a lány alatt. Egy igazi szörny, egy óriáskígyó alakú tőzcsóva. A Tüzes Kélgyó. Testének legnagyobb része a láva felszíne alatt maradt, csak a feje és a farka emelkedett ki. Az elıbbi lángnyelv nyilván hosszú farkának egy darabja lehetett. És megint lecsapott, pont, ami¬kor Sebastian teleportált. Kaderin kicsavarodott, és elırevetette magát. Érintetlen maradt. A férfi kiáltott: - Maradj nyugton, a kurva életbe! De a tőz követelte jussát. Amikor elbıdült, tőzgolyókat köpködött, és megremegtette az egész üreget. Kövek záporoztak, zuhogtak mindenütt. Sebastian küzdött, hogy elérje a lányt, elhajolt, majd tovatőnt elılük, de a mennyezetbıl csak zúdultak tovább. Az egyik a férfi jobb karjára esett, összezúzta egészen a válláig. Felüvöltött kínjában s dühében. A lány meg csak egyensúlyozott a rázkódó barlangban... Egy kıdarab középen eltalálta a kábelt. Fülsiketítı csattanással

elpattant. A lány hátraugrott, és kicsavarodva próbálta elkapni a lelógó kötelet. Sebastian onnan, ahol volt, nem láthatta, sikerült-e. Teleportált.

Semmi.

Teste

megfeszült

az

erılködéstıl.

Csapdában volt, mégis majdnem elég közel, hogy elérje a gödör oldalát. Elırelendült, ina szakadt, bıre felhasadt. Még egy eszeveszett ugrás, s egy újabb seb jutalmul. Végre odajutott. És le tudott nézni. A lány két kézzel a kötélbe kapaszkodva fürgén mászott fölfelé. A vámpír megkönnyebbülten felnyögött, és bal csuk¬lójára tekerte a kábelt, hogy jobb fogás essen rajta. - Tarts ki, Kátya! Foglak... A kígyó a valkőr lába köré csúsztatta farkát. A lány elfojtott egy sikolyt, amikor a tőz a bırébe mart, otthagyva rajta bélyegét. A dolog lefelé húzta Kaderint. Sebastian csapdában volt, nem tudott a lábával elrugaszkodni, a hátával sem fejthetett ki több erıt. A valkőr verítékes teste vonaglott a kíntól. Még mindig a kötélen csüngött, amelyet most már vörösre festett lefelé csúszkáló, felhasadt tenyerének vére. Ha Sebastian meg tudná lazítani a karját, lehetne némi esélye... Ahogy markában a kötéllel megpróbálta kitépni magát a kı alól, látta, ahogy a lány felméri a helyzetet: fent a beszorult kar, lent a tőz. Amikor visszafordult, a szeme ragyogott. Nyelt egyet, és

fölbámult a férfira. Mintha nyugalom szállta volna meg. Sebastian bensıje görcsbe rándult a rettenettıl. Nem lehet, hogy a lány már azt fontolgatja... Minden izmát megfeszítve próbálta kitépni kedvesét a szörny szorításából, és felüvöltött az erıfeszítéstıl. - Bastian - hallotta tisztán a kígyó jajveszékelése, a láva bugyborékolása és saját szívének dübörgése közepette. - Ne... ne! - ordította. - Még csak eszedbe se jusson, az isten verje meg, te... - Én most elengedem - suttogta Kaderin tiszta, ragyogó szemmel. - Csak adj még egy kis kibaszott idıt! A jóslatnak nem muszáj beteljesülnie! - Sebastiannak valahogy sikerült keményebben megrántania a kábelt a. bal karjával, majd lejjebb megragadnia, de a kígyó sziszegve egyre följebb tekeredett Kaderin törzsén. A lány fogát csikorgatta fájdalmában. Nem lehet csak így legyızni. A vámpír ırjöngve próbálta elválasztani karját a testétıl. - Tudom, hol a tır - mondta Kaderin. - A kábel kampója alatt, azon a falon. Négy és fél méter lefelé és negyven fok balra. Könnyek szivárogtak a szemébıl.

- Van egy barlang egy kiszögelés alatt... innen pontosan látom. - Ne csináld! Jaj, Úristen, könyörgök... - Gyere vissza értem, hogy visszamehessek értük. A szemét a férfira függesztve elengedte a kötelet. A kígyó lerántotta a mélybe. S a lányt elemésztette a tőz.

38 Val Hall fényei élesen felragyogtak, aztán kialudtak. Villámlás hasította fel az égboltot, a mennydörgés olyan erıvel rázta meg az elsötétített épületet, hogy az öreg falak hangosan felnyögtek. Myst térdre rogyott, amint Níx szeme vadul villogni kezdett, és be¬lemarkolt a hajába. Emma zokogott. Amikor Régin felsikoltott, az ablakok kitörtek, szilánkok szóródtak szerteszét, s még az ırszolgálatos szellemek is elmenekültek. Mintha bomba csapódott volna be, a törmelék hullámokban több mérföldes sugárban süvített a kastély körül. A Szövetség teremtményei a városban és a környezı lápon reszkettek a félelemtıl, és tudták, hogy csak egyetlen dolog válthat ki ilyen elsöprı hatást a valkőrökbıl. Ha megérzik egyikük halálát. Meghalt. Sebastian tudta, hogy a lány meghalt, egész testében érezte. Szerette ıt. Nem kényszerbıl. Olyan erıs szerelemmel, ami már szinte megalázta. Még hosszan bámult le a gödörbe. Vajon mennyi ideig képes egy halhatatlan életben maradni ebben a tőzben? Vajon mennyi fájdalmat bír elszenvedni?

Mit akart az jelenteni, hogy „visszamehessen értük"? Hirtelen álom rohanta meg. Kaderin száguldott le egy dombról, amelyet testek borítottak. Hallotta a lány ziháló lélegzetét és a többi valkőr figyelmeztetı sikoltásait. Átérezte arája vak rémületét. Vörös szemő, groteszkül vicsorgó vámpírok mellett küzdötte át magát kétségbeesetten, hogy elérje a... lánytestvéreit. Sebastiant csapdába szorult karja, amit nem tudott idıben leszakítani, még mindig fogva tartotta, mégis térdre vetette magát, akárcsak Kaderin ott, a csatatéren, oly sok évvel ezelıtt, amikor tanúja volt édestestvérei lemészárlásának. A megrázkódtatás fizikai erıvel sújtott le rá, szabályosan leteperte. Hallotta, ahogy lányok feje koppan a köves talajon. Látta a vámpírt, akinek épp az imént kímélte meg az életét, ahogy lecsap... Olyan hangosan sikoltott, hogy beszakadt a dobhártyája. Az ifjú vámpír, akit Kaderin Sebastian álmában kínozott, lefejezte testvéreit. Most, hogy átérezte tomboló dühét, veszteségét és bőntudatát, Sebastian azt kívánta, bárcsak arája még kevesebb könyörületet tanúsított volna, azt kívánta, bárcsak ı is részt vállalhatott volna a bosszújából. „Hogy visszamehessek értük", mondta neki a lány. Értük. Az ikertestvéreiért. Percek alatt mindkettıt elvesztette. Errıl szólt az összes megpróbáltatás. Nem érdekrıl, önzésrıl. A családját akarta

visszakapni. Istenem, rám hízta az életüket. Bízott benne, hogy ı megnyeri a díjat neki. És hogy a kulcs mőködik. Sebastian soha nem merte hinni, hogy vissza lehet menni az idıben. Most ez volt az egyetlen hite. Vissza kell szereznie ıt. Meg kell nyernie ezt az átkozott vacakot, és vissza kell mennie érte. Ahogy ı tervezte. Épp most halt meg. Épp most kurvára meghalt. Nem látta a barlangot, amirıl a lány beszélt. De ha kell, vakon is odatünteti magát a sziklába. De elıbb meg kell szabadulnia ettıl a kartól. Amikor éppen elhatározta, hogy a fogát használja, lépéseket hallott. MacRieve jelent meg. Megszemlélte a helyszínt, sebzett arca elsötétült. - Mi történt itt? Csak ekkor ébredt rá Sebastian, hogy milyen sok vért veszített. Gyanította, hogy a verıér átszakadt. Ha a kı elmozdulásával megszőnik a rá nehezedı nyomás, még több vére elfolyik. Látását már most fekete foltok homályosították. Marad elég vére, ha megszabadul az egész karjától?

A lykae el tudná mozdítani a követ. - Földrengés, sziklák - mondta Sebastian. Nem merte közölni, hogy Kaderin eltávozott, még akkor sem, ha nem épp a lykae segítségét akarná igénybe venni. - Hol a valkőr? - kérdezte a lykae. - Neki kéne itt lennie, nem neked. - Én jöttem helyette. MacRieve tovább vizsgálódott a barlangban. - Nem lehet elérni a díjat - magyarázta Sebastian. - A láva túloldalán van, a drótkötél pedig leszakadt. Ahogy Sebastian elıre sejtette, a vérfarkas szemügyre vette az üreget, majd így szólt: - Én kiszabadíthatlak, ha te átteleportálsz engem. Aztán nyílt versenyben megmérkızünk. Ne tőnj túl lelkesnek. - Át is verhetlek. MacRieve szeme összeszőkült. - Nem, ha lefogom az ép karodat. Sebastian igyekezett úgy tenni, mintha tétovázna. - Csináld. A skót odament a kıhöz, megtaszította, és kissé zavarba jött, amikor nem sikerült elsıre. Foga között valami ilyesmit mormolt:

- Istenverte, szemét boszorkányok. Nekidöntötte a hátát a kınek. - Pontosan hová teleportálsz minket? - A kábel alá - magyarázta a vámpír. - Van ott egy lávaalagút, egy barlang. - Én semmit se látok - csikorgatta fogát a fenevad. - Pedig ott van. Akarod a díjat? Akkor meg kell bíznod egy vámpírban... A szikla elmozdult, és MacRieve megragadta a vámpír bal karját. Sebastian jobb karja maradványait bámulta. - Hát, ezt randán eltrafálta - vigyorgott MacRieve. - Néztél tükörbe mostanában? - vágott vissza Sebastian. - Na, ja - cibálta lábra MacRieve Sebastiant. - És azt tervezem, hogy megöllek miatta. A verseny után. Ha majd lesz rá egy napom. Sebastiannak épp sikerült tántorgás nélkül megállnia. Látni is csak homályosan látott, erejét megfeszítve igyekezett a lány által leírt pontra koncentrálni. Maradj észnél. Bassza meg, mire gondolt? Negyven fok tılem halra? MacRieve megtaszajtotta. -

Egyáltalán képes leszel rá, hogy...

Sebastian teleportált. Tikkasztó hıség, gız, füst. Szilárd talaj a lábuk alatt.

Megcsináltam. Összevissza, hol innen, hol onnan, lángok csaptak föl, minden látható forrás nélkül, de Sebastian nem látta a tırt. A skót hirtelen elengedte Sebastiant, és beljebb rohant a barlangba, de Sebastian vakon elıre teleportálta magát. És íme, egy derékmagasságú sziklaoszlopon ott feküdt a tır, csillogva a még több tőztıl és nedvesen a gıztıl. Sebastian ért oda elıbb, megragadta az ép kezével, és teleportáláshoz összpontosított... A lykae, mint a villám, megsuhintott egy korbácsot, hosszában Sebastian csuklója köré csattantotta, és lerántotta, megakadályozva ezzel, hogy a vámpír elillanjon. - Ezt most elveszem - közölte. A rohadéknak csak egy korbácsa volt. Sebastian egyszerően átrakta a tırt a jobb kezébe, hogy felemelje. De a sérült kar élettelenül lógott. - Nem bírod a szívedre rakni, mi? Sebastian vadul elıvillantotta agyarát. - Ezt kapod elıbb, nem a tırt. - A hitvesem élete a tét. - Nálam is - bökte ki Sebastian. - A valkőr halott? Sebastian megrázta a fejét.

- De nem sokáig. Bowen megláthatott valamit a vámpír arcán. Nála volt az elıny, mégis felajánlotta: - Megosztozhatnánk, vámpír. A kulcs kétszer mőködik. Vér mindenütt. Gyönge. Kaderin kért tıle valamit. Végre alkalma nyílna segíteni neki... - Mind a kétszer neki van szüksége rá. Nem bírom a jobb karom a szívem fölé emelni. A hal meg csapdában van. De a tır olyasmire képes, amirıl MacRieve talán nem is tud. Rióra szerint mindig célba talál. A penge, amit a kezében tartott, nagyon távol volt a lykae korbácsot tartó kezétıl, de Sebastian erısen arra összpontosított, hogy ellenfele csuklóját akarja megvágni, és egy apró mozdulatot tett a cél felé, ennél több nem tellett roncsolt karjától. Hirtelen fellendült a karja. A tır, mintha önálló életet élne, lesújtott, és tőz villant a pengéjén. Kifröccsent a vér. A skót sebesült keze lehullott. Sebastian a korbácstól megszabadulva távolabb, a tőzfészek túloldalára illant. - Ezért kurvára kinyírlak, vámpír - üvöltött a lykae tajtékozva. Felzabálom azt az istenverte szíved! Sebastian megkeményítette szívét, hogy felkészüljön a Rióra

templomába vezetı útra. De képtelen volt elszánni magát az indulásra. Ha innen elmegy, Kaderin halála valósággá válik. Maradj észnél. A kulcsnak mőködnie kell. - Jól jegyezd meg. Isten engem úgy segéljen, levadászlak téged és a valkőrt a föld színérıl.... - hangzott fel a mostanra már láthatatlan barlangból. Sebastian eltőnt, s maga mögött hagyta a lykae üvöltözését - ami nem is a fájdalomról, hanem sokkal inkább a veszteségrıl szólt. Amikor Sebastian visszatért a templomba, Rióra a tıle szinte elmaradhatatlan írnok társaságában üdvözölte. - Gyıztél, Sebastian. Az elsı vámpír, akinek sikerült. Gratulálok. - Ez az ı gyızelme. Mindig is az övé lesz - válaszolta a férfi egész testében remegve. - Akkor írd alá a gyıztesek könyvét, és vedd át a díjat. Az írnok átnyújtotta a könyvet, és közben mintha tisztelettel nézett volna a vámpírra. Kaderin halott. írd alá a könyvet. Maradj észnél. Látta arája büszke kézjegyét a sajátja fölötti összes sorban, s hogy mennyire megváltoztak a betői az idık folyamán. A lány kézírása egyre keményebb, szögletesebb lett. Maradj észnél. Sebastian bal kezével reszketegen körmölte le a nevét, és vérrel

pecsételte le az oldalt. Rióra egy fémkulcsot adott át neki. Olyan erıvel markolta meg, hogy a tenyerébe fúródott. : - Mondd, hogy mőködik. - Mőködik, Sebastian. De lehet, hogy a végén elátkozod ezért. - Hogy mondhatsz ilyet? - Tudod, hogy Kaderin miért kereste a kulcsot? - kérdezte Rióra. A vámpír lassan bólintott. - Vissza akarta hozni a testvéreit. - Ha megengeded, hogy másodjára ı használja a kulcsot, vissza fog térni testvéreihez, és megakadályozza a halálukat. Ezzel megkíméli magát egy évezrednyi bőntudattól és kilátástalanságtól, s boldogan él majd családja körében. - Ezt akarom! - Csakhogy ebben az esetben Kaderin soha nem fog vállalkozni arra az útra, amelynek során téged kellene megölnie. Megkapja a testvéreit... - Rióra tekintete megint olyan mélyen fúródott a vámpír szemébe, mint azon az elsı éjszakán - ...de te nem fogod megkapni ıt. Sebastian átélte Kaderin emlékeiben a nıvérek halálát, azt, ahogy összeszedte ıket a csatatéren. Ahogy eltemette testüket és fejüket, s ahogy titána bırét karmolta, haját tépte.

Ha

megmenthetné

ettıl...

ha

megkímélhetné

ezer

év

lelkifurdalásától? Halandóként lovag volt, de kardját nem ajánlhatta senkinek. Magáénak vallotta Kaderint, és ezáltal védelmezni tartozott mindazokat, akik a lány szívéhez közel álltak. Lehajtotta a fejét. - Meg fogja kapni az ikertestvéreit. A lángok fellobbantak, mintegy nyomatékosítva szavait. - Helyes. A kulcs körülbelül tíz percre nyit ki egy ajtót. Ezalatt módod van visszamenni, s közben elızı énedet is megtartani. - Honnan fogja tudni a kulcs, hogy melyik ajtót kell kinyitnia? - Végsı soron a kulcs csak segédeszköz - magyarázta Rióra. Kimondhatatlan hatalom birtokába jutsz általa, Sebastian. Tartsd fel a tenyeredben, és tudni fogja, mi a célod, és miképpen érheted el. De figyelmeztetlek, ha ott ragadsz a múltban, amikor az ajtó becsukódik, egyik éned örökre elenyész. Sebastian látta az írnok sápadt, viaszos arcát a háttérben, amely mintha az ı bánatát tükrözte volna. Most a törpe bátorítóan bólintott felé. - Hozd vissza ıt, vámpír - mormolta Rióra. - Istennı - hajolt meg szomorúan a férfi.

39 Kaderin átküzdötte magát a sötét alagúton. Tudta, hogy a Tüzes Kélgyó fészkének közelében jár, és hallotta maga elıtt a visszhangzó üreget. Azt is tudta, hogy ha Bowen még nem volt itt, hamarosan ott lesz mögötte. Akárcsak Sebastian. Füle megbizsergett egy hangtól, amely lélegzetvételnek tőnt. Csak nem Bowen? Megperdült. Szeme összeszőkült a haragtól. Sebastian. - Tőnj a pokolba mellılem! Elég volt! Nekem ez kell, Bastian. Muszáj megszereznem. Amikor közelebbrıl meglátta a vámpírt, hátrahıkölt. A férfi karja szétroncsolódott, arca féloldalt fel-hólyagosodott. Inge, amely eredetileg patyolatfehér volt, most szakadt és vértıl nedves. A lány ajka szétnyílt. Mi történhetett vele, mióta otthagyta ıt láncra verve? Amikor ez eszébe jutott, megkeményítette a szívét. Már olyan közel jár. Most nincs ideje kérdezısködésre. Ha az történik, amit a férfi akart, még mindig ott feküdne az ágyhoz béklyózva. De istenek, életében nem látott még valakit ennyire kifordulva önmagából. Szeme koromfekete, és mintha nedvesen csillogna. Keze reszket. Csöpög a vér belıle, de mintha észre se venné.

- Azt hittem, véged – recsegte a férfi. - Kaderin, el kell hagynunk ezt a helyet. - Mirıl beszélsz? - Fogd a kezem. - A vámpír tenyérrel fölfelé kinyújtotta a kezét. - Menj a pokolba! - csattant fel a lány - Nyilvánvaló, hogy idelent van, az alagútban. A vámpír megtántorodott, feje elırebiccent. Elájul? A férfi, mint aki valóban attól fél, hogy mindjárt eszméletét veszti, elkapta Kaderin csuklóját - és elillant vele, még mielıtt a lány tiltakozni tudott volna. Elvitte a díjtól Rióra templomába. Kaderin sikított dühében, hangja visszhangzott az egész templomban. A kupola világítóablaka repedezni kezdett, a baljós hang úgy terjedt szét, mint rianás a befagyott tó felszínén. Sebastian fél kézzel megmarkolta a lány arcát. - Nem, Kátya, nem. Istenem, hadd lássalak. - Elment az eszed? - kiáltott a valkőr, s ellökte magától a férfit. Hogy tehetted ezt? Vissza kell mennem! Bowen ott volt már mögöttem... - Muszáj elmondanom neked valamit - rázta fejét a vámpír. Arca sápadt volt. - Nincs rá idı! - A kulcsot már megnyerték...

- Bowen! - villám cikázott körülöttük. A lány szeme könnyel telt meg. - Elvitte? Nem... nem! A valkőr felsikoltott, a kupolaablak szétrobbant. Sebastian az ép kezével magához húzta, szorosan átölelte, szinte beborította a lány testét. Miközben az üvegcserepek záporoztak a mennyezetrıl, belesuttogta a hajába: - Mi nyertük meg. Kaderin légzése szaggatottá vált. - Én... én nem értem - mondta végül, amikor már az összes üveg lehullott. - Kátya, te... meghaltál. A lány hátrahıkölt. Könnyek folytak végig az arcán. - Mit mondtál? . - Meghaltál. Tizenöt perccel azután, hogy elhoztalak. Elképedését látva a férfi részletesen leírta a jelenetet, a nehézségeket, a tőz mérhetetlen erejét. A lány döntését. Kaderin megtántorodott, de a férfi elkapta az ép kezével. - Arra kértelek, hogy gyere vissza értem? És beszéltem neked a testvéreimrıl? - Igen. Fogalmam se volt róla, hogy ezt keresed. Miért nem mondtad el korábban? - Ma éjjel elmondtam volna! Azelıtt egyszerően... képtelen

voltam. - Beharapta az ajkát. - Elengedtem? Amikor Sebastian bólintott, Kaderin így szólt: - Biztosan rájöttem valamire. Megértettem valamit, amitıl tökéletesen meg tudtam bízni benned - vonta össze a szemöldökét. - Bastian, én nem csak az életemet bíztam rád. Belenézett a férfi szemébe. , - Rád bíztam a testvéreim életét is. - Leköteleztél vele - mondta csendesen a vámpír. Hirtelen megjelent Rióra, felcsüccsent az oltár szélére, és nyomában a csikorgó üvegcserepeken lépkedve megérkezett a láthatóan felindult írnok is. - Érdekes beszélgetést folytattam a bajnokommal - kezdte Rióra. - És sikerült neki még egy lehetetlenrıl bebizonyítania, hogy lehetséges. Felhívtam a vámpír figyelmét, hogy ha egyszer ráteszed a szép kis kezedet arra a kulcsra, örökre el fog veszíteni téged. A történelem meg fog változni. A jövı hozzá fog csiszolódni a múlthoz. Te soha nem találnál rá, mert nem fogod elszenvedni a testvéreid halálát. És a vámpír úgy döntött, inkább lemond arájáról, mintsem engedje, hogy végigszenvedd mindazt a borzalmat és bőntudatot. Hogy megkíméljen a fájdalomtól, elhatározta, hogy neked adja a kulcsot annak ellenére, hogy tudta, ezzel örökre elveszít téged.

- Ez igaz? - kérdezte Kaderin Sebastiantól elakadó hangon. - Tétényleg hajlandó lennél rá? - Akarom, hogy boldog légy - felelt a férfi rekedten. A lány most már szabad folyást engedett könnyeinek. - Mire ezek a könnyek, Kátya? - kérdezte Sebastian. Visszakapod a családodat, esküszöm. Ne sírj. - Mi jár az fejedben, valkőr? - szólalt meg mögöttük Rióra. - Ne akard, hogy én derítsem ki. A fejében? Jó kérdés. Túl sok gondolatot kellett elrendeznie. És túl sok érzést. Mintha kettészakadt volna a szíve. Választania kellett a családja és a vámpír között. Akibe éppen kezdett beleszeretni. Szereti ıt? Azt gondolta, talán igen, de honnan lehet ezt biztosan tudni? A legtöbben nem bíznak a saját érzéseikben, különösen, ha ennyire kiestek a gyakorlatból De Kaderin mindig bízott az ösztöneiben. Elismerte, az ösztönei kezdettıl fogva azt sugallták, hogy nem szabad bántania a férfit. Már azon a legelsı reggelen is. - Az nem lehet, hogy ne ismerjem ıt, Rióra. - Mit mondasz? - kérdezte a férfi lélegzetvisszafojtva. - Nem akarom, hogy választanom kelljen.

A vámpír ép kezével a keblére vonta a valkőrt, s állát megint a lány fejére hajtotta. - Ha egyetlen napig abban a tudatban lehetnék, hogy megnyertelek, részemrıl már megérte. - De nem emlékeznél rá - vetette ellene a lány. - Várj - tolta el magától a vámpír azzal a bizonyos félmosollyal. - Kátya, el van törve a karom! - Tudom! - kiáltotta Kaderin. - De miért örülsz olyan rohadtul ennek? - Meg kellett volna gyógyulnia - mondta Sebastian. - Egyetlen kı sem talált el, amíg a kígyó föl nem ébredt. Amikor végigmentél azon a drótkötélen, vagy amikor nem mentél végig rajta... A lány beszívta a levegıt, szeme kitágult. - Nagyon jó, vámpír - mondta Rióra. - Kaderin azt mondta neked, hogy az idıutazás mőködik. Te meg azt neki, hogy nem lehet a múltba visszamenni és megváltoztatni a jövıt. És mindkettıtöknek igaza volt. - Nem értem, hogyan lehetséges ez - közölte Kaderin. Megváltoztatta a múltat. A jelennek másnak kellene lennie. És azt mondtad, választania kell... . . . . - Ah, egy kicsit... lódítottam. Látni akartam, lehetséges-e, hogy egy vámpír lemond a sors által neki rendelt arájáról. Köszönöm

mindkettıtöknek a közremőködést. Na, most ıszintén. Nem lehet visszamenni és megváltoztatni a jövıt. Sebastian elkomorult. - Rióra, pontosan ez a következı napirendi pontunk. - Írnok! Szalag! Olló! - Egy szempillantás alatt skarlátvörös szalag gurult az oltár márványlapjára. Az írnok ollót helyezett Rióra kinyújtott tenyerébe. - Ez a szalag az idı a múlttól a jelenig. Az istennı lehajolt a szalag múltat jelentı végéhez, és kivágott belıle egy pár arasznyi darabot. - Visszamentem és kiszedtem valamit az idıbıl, de a szalag egésze változatlan maradt. Vámpír, neked tökéletesen igazad volt... egy bizonyos pontig. Nem lehet visszamenni az idıbe azért, hogy megváltoztassuk a jövıt. Ez nem is kérdés. Teljes ırület lenne. Szigorú tekintetet vetett Kaderinra. - Nahát, valkőr, több hitelt kellett volna adnod a szavainak. Végtére is tudós. Vállat vont, majd így folytatta: - De a varázslat lehetıvé teszi, hogy visszamenjünk, és néha lecsípjünk róla ezt-azt. Misztikus bővésztrükk. - Nem fogom ıt elfelejteni? - kérdezte Kaderin még mindig reszketve. - Egyáltalán nem. De majd ha használod a kulcsot, ne próbálj

meg ügyeskedni vele. Az idı élı és cseppfolyós dolog, és nem enged hozzáférkızni a múlthoz. Thrane zsenialitása abban rejlik, hogy felfedezte, ajtókat lehet nyitni a múltba, de az idı azonnal becsapja ıket, nehogy bizonytalanság és káosz keletkezzen. Szóval megalkotott egy olyan kulcsot, amely egyszerre milliónyi ajtót nyit ki.

Ezek

becsukogatása

lefoglalja

az

idıt.

Csak

abban

reménykedhetünk, hogy az általad kinyitott ajtót zárja vissza utoljára. Mert ha ott ragadsz, örökre eltőnsz. Rióra felszegte a fejét Kaderin elıtt, aztán éles, mélyre hatoló tekintetét Sebastianra vetette. - Nézd csak, vámpír, hogy megkönnyebbült Kaderin. A vonzásod valamilyen rejtélyes oknál fogva erısebbnek bizonyult, mint az áldás, amelyben egy nem csekély hatalmú istennı részesítette - mondta, és kinyújtott körmeit kezdte vizsgálgatni. - Áldás? - kérdezte Sebastian. - Az áldás? - Te? - suttogta Kaderin. - Te voltál? - Igen - nézett vizsgálódva a lányra Rióra. - Ezért rökönyödtem meg annyira, hogy a vámpír iránti vonzódásod semlegesíteni tudta. - Miért? - kérdezte Kaderin. - Miért csináltad? - Magadat hibáztattad az ikertestvéreid halála miatt, mégis túl erıs voltál ahhoz, hogy meghalj, és a bánatod meggyöngítette a valkőrök közösségét.

- Miért tompítottál el mindent? Nem éreztem se örömet, se szeretetet, még a humorom is odalett. Rióra köhintett, hogy megköszörülje a torkát. - Ez nem volt teljesen szándékos - jegyezte meg, aztán gyorsan visszafordult Sebastianhoz. - Te, egyedül te szabadítottad fel az érzéseit. Itt az ideje, hogy használja ıket. - Ez sok mindent megmagyaráz - mondta Sebastian, azután megtántorodott. - Be kell kötöznünk - hajolt hozzá Kaderin, hogy megtámogassa. Egészen megrémítette a férfi halottsápadt arca. Mennyi vért veszíthetett? - Kaderin, a fickó összevérezi nekem az egész templomot mondta Rióra. - És valkőr, hogy el ne felejtsem, tartozol nekem egy tetıüvegezéssel. Rióra hátat fordított nekik, és felkiáltott. - Írnok? Hol vagy? Írnok! Azzal már el is tőntek a színrıl. - Képes leszel teleportálni minket? - kérdezte Kaderin. - Persze - felelte a férfi, de elég nehezen sikerült visszajuttatnia magukat a lány lakásába. Csökönyös vámpír. Hogy igyekezett palástolni a gyöngeségét! A hálószobában a férfi lába felmondta a szolgálatot. Amikor Kaderin az ágyhoz támogatta, hátrazuhant, de megragadta a lány

csuklóját. - Nem mehetsz nélkülem. - Az a karod sérült, amelyikben a kardot tartod. Nem fogsz tudni védekezni a csatában. - Ha ezer évig vártál, két napot még rászánhatsz. A lány megrázta a fejét. - Egy olyan háborúba vinnélek, ahol te vagy az ellenség. – Ezt a kockázatot vállalom, Kátya. Ne csinálj semmit, amíg meg nem gyógyulok. A valkőr némi tétovázás után így szólt: - Nem megyek el, amíg meg nem gyógyulsz. Komolyan gondolta, amit mondott. Sebastian semmiképpen sem kísérhette el. Egy vámpír a csatamezın, aki a valkőrök seregében harcol? Ez nem fog megtörténni. Nagy valószínőséggel saját testvérei akarnák elsıként megölni. De nem hagyhatta magára, amíg a férfinak szüksége volt rá. Az elmúlt két napban, amikor éppen nem bilincselte meg, Sebastian hıs volt a szemében. Megırizte a versenyben elért helyezését, bejuttatta a döntıbe, és megnyerte a kulcsot. Arról már nem is szólva, hogy megmentette az életét. És amikor választania kellett a lány és a saját boldogsága között, a lányét választotta.

Mindig, minden helyzetben biztonságot nyújtott, és felderítette. És ı ezt most hasonlóképpen fogja viszonozni. Hihetetlen megkönnyebbülést érzett, amikor kiderült, hogy nem fogja elfelejteni. Mit jelenthet ez? Hogy ugyanakkora örömet okozott neki, mint az, hogy visszamehet az ikrekért? Mielıtt használná a kulcsot, Kaderinnak értesítenie kellett valkőrtársait arról, hogy jól van. Bár bizonyos volt benne, hogy enélkül is megérezték a visszatértét. Látnia kell, hogy Sebastian rendbe jön, és annyi vért kell megitatnia vele, amennyit csak bír. Ezer évig várt. Két-három nap már nem oszt, nem szoroz a nagy terv véghezvitelében. Sebastian hihetetlen érzésekkel ébredt. Mellkasát az alvó Kaderin meleg teste takarta be, és miközben magához szorította a lányt, ismét elámult a történteken. Elıtörtek emlékei az arája elvesztését követı pokoli hajszáról, de elhessegette ıket. Mert végül visszakapta ıt. Csak az számított, hogy Kaderin ott van vele épségben és biztonságban. Hogy visszakapta ıt. Mivel a lány nem ébredt fel, Sebastian kicsusszant az ágyból, hogy tusoljon és megvizsgálja a karját. Felállt és várta, hogy a fekete foltok elhomályosítsák látását, de nem jöttek elı. A felkar és

a könyök csontjai mintha már kezdtek volna összeforrni, a bır és izom zúzódásai mindenesetre szépen behegedtek. Talán már a lány által ráerıltetett kendıvel se kell felkötnie a karját. Amikor lezuhanyozva s felöltözve visszatért, a valkőr már ébren volt. - Holnapra teljesen meggyógyulok - jelentette ki Sebastian. Napnyugtakor el is indulhatunk értük. - Sebastian, ha a testvéreim közelébe érünk, ık maguk is megölhetnek téged - mondta a valkőr, kerülve a másik tekintetét. İk biztos nem fognak, úgy tétovázni, ahogy én. : - Veled megyek. Ez nem kérdés. Mi van, ha nem jutsz ki az ajtón? Akkor örökre elveszítelek. - Még ha tökéletesen meggyógyulsz is, csak úgy védheted meg magad, ha veszélyezteted a fajtámbeliek életét. A vámpír hátravetette a fejét. - Soha nem bántanám ıket. - Tudom - vágta rá Kaderin. - De ık a halálodat akarják majd. - Akkor is megyek, Kátya. Ennek így kell lennie. Kaderin egy hosszú percen át fürkészte a vámpír arcát. Aztán sóhajtva biccentett. Hátat fordított neki, és haját átvetette az egyik vállán, elıvillantva gyönyörő nyakát. - Akkor jó erıben kell lenned.

A vámpír nagyot nyelt. - A véredet kínálod nekem? - Már egy napja azt iszod - szólt hátra a lány. Hogy mit mulasztottam Visszabújt mellé az ágyba, és maga felé fordította az arcát. - Nem csoda, hogy ilyen átkozottul jól érzem magam. A valkőr felpillantott rá szıke fürtjei alól. - Mennyire jól? - kérdezte mély torokhangon. A férfi nem mozdult. - Meglehetısen. Teste még elesett volt, de vesszeje már reményteljesen ágaskodott. - Mérhetetlenül. - Találékonynak kell lennünk - szólt a lány, s szeme már ezüstösen csillogott. - Nehogy bántsuk a karodat. A találékonyság abban állt, hogy Kaderin levetette magáról a férfi ingét, amelyben aludt, aztán a magas ágy lábánál hanyatt fekve elhelyezkedett, aranyhaja szétterült, mellbimbója fölmeredt. - Kedvelem a találékonyságot - jegyezte meg a vámpír rekedten, és ledobálta a ruháit. Keze viszketett, hogy millió módon megérinthesse a lányt. És órákig akarta csókolni. - Így menni fog, nem gondolod? - kérdezte a lány. - Biztos, hogy készen állsz?

A tekintetre, amely lesújtott rá, sietve mentegetızött: - Jól van, jól van! Csak érdeklıdtem... Szavai ajkára forrtak, amikor a férfi a két lába közé guggolt. Rajongva kezdte a comb belsı oldalát csókolni, és szája hamarosan feljebb csúszott, hogy éljen az alkalommal, és belekóstoljon abba, aminek ízével nem tudott betelni. A lány felkiáltott, amikor a vámpír nyelve elıször hozzáért nedves húsához. És nyöszörgött, amikor lassan szopni kezdte. - Bastian, kérlek - kezdett nyafogni végül -, muszáj, hogy erezzelek magamban. A vámpír csókot nyomott a lány combjára. Amikor felállt, arája hívogatóan még szélesebbre tárta térdét. Neki. Ez még annyira új volt, annyira hihetetlen, hogy ez a szépség arra kéri, hatoljon belé. Megragadta vesszejét, és elhelyezkedett a bejárat elıtt, aztán tenyerét elırenyújtotta a lány melléhez. A lány homorított, s belétolult a férfi kezébe, aki felnyögött a puha érintéstıl. Ahogy a makk mélyebbre nyomult, lassan betöl¬ve a lányt, az minden arasznyi elırehaladást kéjes nyöszörgéssel honorált. Amikor a lehetıségekhez képest teljesen befogadta a vámpírt, annak a térde megroggyant, de a gyönyörtıl. Kaderin lábát a vámpír derekára kulcsolta, csípıje hullámzott elıbb csak lassan, majd olyan ırjítı sebesen, hogy Sebastian arra

gondolt, hogy neki mozdulnia se kell, s a nı mozgásától elélvez. - Még többet, Bastian! Mindig többet kapsz tılem, emlékezett a férfi az elsı napon tett esküjére. Amíg csak élek. Vissza kell tartania... A vámpír lehajolt, és a bimbót kezdte nyalni, elıbb az egyiket, aztán a másikat. De amikor a valkőr a hajába túrt, és homorított, csak még közelebb került ahhoz, hogy rögtön elmenjen. Fölemelkedett, hogy kihúzza, és inkább megint a szájával örvendeztesse kedvesét. De a lány megragadta két ujját, nedves szájába vette, és lágyan szopni kezdte a hegyüket. Aztán a csiklójára helyezte ıket, pontosan megmutatva, mit kíván. Sebastian megremegett, s minden izmát meg kellett feszítenie, hogy azon nyomban ne fecskendezze ki a magját. Amikor simogatni, könnyedén csipkedni kezdte a lányt a megjelölt helyen, a valkőr megvadult, teste féktelenül kígyózott és vonaglott az ágyon. - Igyál, Bastian - zihálta. - Úgy kívánom. Azt kívánja, hogy igyak belıle? Nem hitte, hogy valaha hallani fogja ezeket a szavakat, s agyarai belesajdultak a gondolatba. Miközben ágyékával tovább nyomult, megfogta a lány keskeny vállát, és a nyakához dörzsölte ajkát. Amikor átszúrta a bırt és

szívni kezdte, a valkőr felkiáltott, szeme kifordult. A vámpír a húsába hörgött, miközben a nıi testet megfeszítette az orgazmus rándulása. Sebastian visszahúzta a fogait, és fejét hátravetette. A nı vére égetın, lüktetve áradt szét benne, ami tébolyító gyönyörrel párosult. A lány nemi szerve éhesen, követelıdzın szorította. Mintha köd ereszkedett volna a szemére. Úgy érezte, hogy valami megpattant benne, tudta, hogy keményen kell meghágnia a lány. Amikor kihúzta, és megfordította Kaderint, az lihegett a meglepetéstıl, és reszketett. Egyik kezével elölrıl fogta át, másikkal a lába közé nyúlt, majd keresztben az ágyra hajlította, s a lány melle a matracba nyomódott. Szépen elrendezte, megfelelı helyzetbe állította a testét. A férfi megmarkolta a csípıjét, és felkészítette a fogadására. Aztán hátulról belehatolt. Lassan visszahúzódott, majd tébolyító erıvel visszazúdult. Hamarosan olyan tempót diktált, amely nyögésre késztette a lányt - Keményebben, kérlek! - Amikor Sebastian meghallotta a mennydörgést odakint, teljesen felnyársalta. Fölébe tornyosult, gyorsított, aztán belécsapódott, teljes testével tette magáévá. El se hitte, hogy így hajlította az ágyra. El se hitte, hogy a lánnyal minden egyes alkalom élvezetesebb az elızınél.

Az ágytámla már a falnak csapódott, de Kaderin még most is többet követelt. Brutális üvöltés kíséretében megadta neki. Semmit se tartott vissza, baszta teljes erıbıl, miközben a lány egyre hangosabban kiáltozott. Amikor a vámpír felemelkedett, látta, hogy a valkőr oldalt fordította arcát, ajka szétnyílt, szeme ezüst. Karját kinyújtotta, maga elé feszítette. - Bastian - nyüszítette halkan és kábultan. Reakciója és az odakinn

csapkodó

mennykövek

jelentették

az

engedélyt

Sebastiannak. - Egész éjjel benned maradok. És, egész éjjel szívom a véredet. - Igen! - kiáltott a valkőr. - Bármit, Bastian... Bármit. Nem kényszerbıl. Szabad akaratából. A kétség évei szertefoszlottak. A múlt sőrő homályba veszett a vele töltendı jövıvel szemben. - Kívánod ezt? - kérdezte rekedten. - Igen! - Kívánsz engem? - Igen, igen, igen! - A lány hátrafeszítette karját, s csuklóját kínálta fel, hogy a férfi igyon belıle, miközben ı hágta, egyre hágta. Belemart a húsába megint, s a lány fájdalmas sikollyal élvezett. Sebastian tovább már nem tudott ellenállni a belıle

feltörni készülı nyomásnak, adott és kapott, s miközben a vért szívta ki a testébıl, beléürítette forró magját. Amikor már nem jött több belıle, végignyúlt a lányon, de közben még hágta, egyre hágta. Elakadó lélegzettel, rekedten súgta a fülébe: - Most már az enyém vagy, Kátya. És soha többé nem engedlek el. Az elsı szövetségi csata, amelyet Sebastian megtapasztalni készült, olyan hírhedten brutális összecsapás volt, amely ezer évvel ezelıtt zajlott le. Ma éjjel ı és Kaderin vissza próbálja hozni a lány nıvéreit, és reményeik szerint a háború kellıs közepébe érkeznek majd meg. Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy a kulcsot a lakásban fogják felhasználni, mert Val Hallban a valkőrök minden bizonnyal megkísérelnék Sebastiant eltenni láb alól. Kaderin azonban nem szívesen maradt a városban, hátha az „utazás balul sül el". Kaderin idegesen készült a viszontlátásra oly sok idı után, és vagy egy órát töltött el azzal, hogy valami nem nagyon modern öltözéket válogasson össze az alkalomra. Miközben Sebastian várt rá, a fejtámlának dılve figyelte, ahogy a lány öltözködik, és végiggondolta az elmúlt két napot, karja gyógyulásának idıszakát.

- Szükségünk lesz még egy kis idıre - jelentette ki Kaderin az elsı éjszaka után. - Azt teszem, amit ápolónım parancsol - vigyorgott a vámpír. Ez idı alatt, amikor éppen nem szeretkeztek, beszélgettek mindenfélérıl. Kaderin elmesélte, milyenek voltak az ikertestvérei, Sebastian pedig feltárta elıtte családja történetét. Úgy érezte, bármit elmond¬hat a lánynak, mint ahogy az is ıszintén megnyílt elıtte. Lassan megtudott mindent arájáról - s azt is, milyen boldogító érzés egyszerően csak együtt élni vele. Ha adódott egy kis ráérı ideje, belecsókolt a val-őr fülébe, ami ettıl rángatózni kezdett. Órákig

elnézegette

apró

kacsóját,

teljesen

eltüntette

ıket

tenyerében, s ujjbegyét minduntalan végigfuttatta rajtuk. Muszáj volt figyelnie, ahogy alszik - már amikor egyéb teendık nem merítették ki egészen. Mert arája éppoly telhetetlennek bizonyult, mint ı maga. Szemérmetlenül, szabadon bánt a testével, s megadta mindazt a férfinak, amit az elképzelt valaha. Amikor bevallotta, hogy milyen kevés a tapasztalata, a lány láthatólag célul tőzte ki, hogy segít neki pótolni mindazt, amit addig elmulasztott. Végül az együtt töltött idı megerısítette, amit a férfi kezdettıl tudott. Soha többé nem akart elválni kedvesétıl.

Boldogságát csak egyetlen dolog árnyékolta be: a tudat, hogy a kulcs valóban mőködik. Természetesen örömmel töltötte el, hogy a lány visszakaphatja testvéreit, de nem hagyta nyugodni a gondolat: milyen lenne, ha ı is viszontláthatná saját családját. Talán ha másképp csinálta volna a dolgokat, most mindkettejük számára adódna alkalom... - Készen vagy? - kérdezte Kaderin végre felöltözve, farmerban és egy hosszabb kabátban, vállára csatolt karddal. A vámpír bólintott, és fölemelkedett, hogy ı is kardot kössön az oldalára. Amikor elhaladt a lány elıtt, az gondterhelten felemelte a kulcsot. - Biztos, hogy jönni akarsz? Nagyon kemény lesz. Sebastian kihúzta magát. - Tíz évet töltöttem a csatamezın, nem emlékszel? - simította hátra a lány hajfonatát. De nem sikerült teljesen meggyıznie Kaderint. - Ne teleportálj a testvéreim elé, kérlek. És lehetıleg ne nagyon nyisd ki a szádat. - A férfi felvont szemöldökét látva, így folytatta: - Az agyaraid. Nem szeretném, ha meglátnák az agyaraidat. Tényleg azonnal megpróbálnak megölni. - Jól áll neked, ha izgulsz - állapította meg a vámpír, és röviden, de szenvedéllyel megcsókolta.

- Rendben van a kardod? - kérdezte elfúló hangon a valkőr. Sebastian ajka mosolyra húzódott. - Csak... csak ne ölesd meg magad, Bastian - nyelt egyet. Megígéred? A férfi megfogta a lány szabad kezét, és belecsókolt a tenyerébe. - Nagyon fogok igyekezni. Ahogy annak idején Sebastian, most Kaderin emelte magasba a kulcsot. Egy kapu tárult ki elıttük. A pár összenézett, majd kézen fogva belépett rajta. A pokolba. Mintha

egy

hatalmas

fekete

kupolában

rázkódnának,

ágyúlövésszerő mennydörgés remegtette meg a földet. Látta már a lány álmaiban, de a valóság még így is felkészületlenül érte. Villám hasított keresztül az égen. Körülöttük mindenütt valkőrök rikoltoztak vámpírfejeket csapkodtak. Ha egy vámpír fölébük kerekedett, már metszette is el a torkukat. Sebastian még sohasem látott hordás vámpírt szemtıl szemben. Rosszabbak voltak, mint az álomban. Tébolyult, vörös szemek. - Látom ıket! - kiáltott Kaderin, és elindult feléjük a völgybe. De Sebastian épp egy valkőrt szeretett volna kimenteni egy kétszer akkora vámpír karmai közül. Kaderin megláthatott valamit a férfi szemében, mert így kiáltott rá:

- Tudom, Bastian! De ez semmin se változtatna. Kivéve, hogy belehalhatsz. Vagy hogy nem érünk vissza idıben, s az ajtó becsukódik. A férfi bólintott. - Azonnal ott leszek mögötted - felelte. Azért elıbb a vámpír mögé illant, és lefejezte. Kaderin haragos tekintetet vetett rá. De Sebastian tudta, hogy a lány valójában elégedett vele. Aztán lerohantak a síkságra, ahol a két testvér kaszálta a vámpírokat hosszú kardjával, lábszárig gázolva a vérben. Amikor Kaderin megállt és rájuk bámult, Sebastian látta, hogy a lányok arája szakasztott másai, bár egyikük valamivel magasabb, másikuk pedig valamivel alacsonyabb, mint ı. És a színeik is különböztek. Az egyiknek vörösesszıke haja volt, a másiknak meg sötétebb barna. Kaderin szeme csillogott, lélegzete lelassult. Sebastian az állánál fogva maga felé emelte arcát. - Gyerünk, hozzuk vissza ıket. - Kaderin bólintott, megsimítva arcán a férfi ujját. Aztán a testvérei felé fordult, és anyanyelvükön hívta ıket: - Rika, Dása, gyertek! A két lány feléje pillantott, aztán vissza a csetepatéra. - Nem mehetünk!

- Most rögtön idejöttök! Rika szeme elkerekedett, Dásáé összeszőkült erre a parancsra, de aztán siettek hozzá. Kaderinnak eszébe juthatott, hogy annak idején mindig kedves és szelíd volt velük... Épp mielıtt összetalálkoztak volna, egy vámpír rontott rá Kaderinra. Sebastian ott termett, és kegyetlenül lecsapott, szabaddá téve az utat a családegyesítéshez. Amikor

Kaderin

végre

ott

állt

szemtıl

szemben

az

ikertestvéreivel, nem jött ki hang a torkán. Reszketı kézzel érintette meg Dása makacs állát, aztán kisimította Rika ragyogó, sötét hajtincsét a szemébıl. - Annyira hiányoztatok mind a ketten - nyögte ki végül, s megeredtek a könnyei. - Hiányoztunk? - hökkent meg Dása. - Mikor öltöztél át ebbe a fura göncbe? És ki ez a férfi? - Erre most nincs idı, Dásenka - igyekezett fegyelmezni magát Kaderin. - Mindketten meg fogtok halni ebben a csatában. Tíz perc múlva egy vámpír lefejez titeket. És én tehetek róla. Dása kinyitotta a száját, hogy közbeszóljon, de Kaderin fölemelte a kezét. - Gyorsan kell cselekednünk. Ezer évvel késıbb élek a jövıben, és ma éjjel elviszlek oda benneteket. És nagyon sajnálom, de ez az

évezred örökre elvész a számotokra. A mindig gyakorlatias gondolkodású Dásának a szeme se rebbent, amikor megjegyezte: - Úgy vélem, így is, úgy is elvész, ha most meghalunk. Rika térdére támaszkodva elırehajolt, és vért köhögött fel. - Kaderin, nem értem. - Sokkal súlyosabban megsebesült, mint Kaderin sejthette. - Hogyan lehetséges ez? - Tudod, hogy a Szövetségben rendkívüli dolgok történnek. Láttunk már nem egyet. Sokkal furábbakat is, mint ez - magyarázta Kaderin. - Csak bíznotok kell bennem, mert ha nem jutunk át egy bizonyos ajtón nagyon gyorsan, nekem örökre végem. - De ha most itt hagyjuk a csatát, hogyan járhatunk emelt fıvel megint? - kérdezte Dása. - Mindenki gyávának fog tartani minket. Még íe is. - Nem - felelte Kaderin. - Mindenki úgy fog emlékezni rátok, mint akik hısi halált haltak a csatában. - És nem fogják átkozni a nevünket? - vetette fel Dása. - Nem, soha, esküszöm. Dása figyelme Sebastianra terelıdött. - És ez a férfi? - Sebastiannak hívják... és... szeretem. A nıvérek felszegett fejjel figyelték, ahogy Sebastian rendet vág

a vámpírok között, s halmokba győlnek körülötte a hullák. Bátor volt, erıs, dicsıséges, mindent egyesített magában, amirıl csak egy valkőrlány álmodhatott. Arról meg persze fogalmuk sem volt, hogy vám¬pírt látnak. Dása füttyentett. - Hát van mit szeretni benne, hugi. Rika még több vért köhögött fel. - Nagyon jóképő, Kaderin! - állapította meg a kardjára dılve, ami a végsı gyöngeség jele volt: ilyesmit senki sem tesz, csak ha nagyon muszáj. - Akkor vigyetek minket. Új kalandra. Dása még habozott. - Ugye nincs béke a jövıben? Ott is harcolunk még a vámpírok ellen? - Igen, még mindig vannak rossz vámpírok, akik ellen harcolni kell. -Rossz vámpírok? Úgy mondod, mintha jók is léteznének. Milyen furán beszélsz. Rika megtántorodott. - Szédülök. Hívd a hímedet. Kaderin ledobta karját, és felnyalábolta a lányt. - Csak még egy kicsit tarts ki, édesem. Miközben Sebastian körül már mindenütt halott vámpírok

tömege hevert, észrevette a nem messze tıle harcoló egykori Kaderint. És megbabonázva meredt rá. A lány arany mellvértet viselt, kardot és korbácsot tartott kezében. Bár maga is megsérült, vadul harcolt tovább, sikoltozva adta ki magából dühét, és osztogatta a parancsokat a fülsiketítı mennydörgésben. Kardja

hegyével

irányította

a

lángoló

nyílvesszıkkel

felfegyverzett íjászlányokat és az átkokat szóró boszorkányokat, akik ragyogó rajokba fejlıdve száguldottak az ellenség felé. A lány halántékából és szája sarkából szivárgott a vér, szıke haját befonta a harchoz. Szeme ezüstösen csillogott. Hanyagul megjelölte az általa leölt vámpírokat. Sebastian csak ámult-bámult. Egy nagydarab, harci bárddal felfegyverkezett vámpír teleportált a valkőr mögé, aki a nagy zőrza¬varban ezt nem érezte meg. Sebastian megfeszült, hogy ı is teleportáljon, ha kell... - Ne, Bastian! - üvöltötte Kaderin a csatazajban a háta mögül. Sebastian megfordult, és látta, hogy épp sebesült húgát rakja át másik testvére karjába, hogy Sebastianhoz rohanjon. - Meg foglak ölni! A férfi nagy nehezen hagyta, hogy kedvese elvezesse, bár egész

bensıje berzenkedett az ellen, hogy itt hagyja. Amikor az ajtó küszöbén találkoztak a nıvérekkel, így szólt: - És akár hiszed, akár nem, kivágom magam a slamasztikából. Sebastian magához rántotta és megcsókolta. Elöntötte a büszkeség. - Ragyogó voltál. - Voltam? - Vagy. S leszel is mindig. - Bastian, indulunk vissza - villantott párjára a lány egy könnyes mosolyt. Hát, megmentették ıket. Mindenki itt van épségben vele, és Sebastian hat méter magasnak érezte magát. Mégis, ahogy hátranézett, hat méterre tılük megcsillant Kaderin kardja. - A kardod ott maradt? Visszahozhatom... - Hagyd csak, Bastian. Már nem fontos! Mennünk kell! Arája szerette azt a kardot. Sebastian odaillant, felkapta, és visszakámforodott hozzájuk. A sebesült nıvér gyengén felkiáltott: - Vámpír! Ugyanekkor penge hasított a férfi bordái közé.

41

- Mondtam, hogy meg akarnak majd ölni - suttogta Kaderin gúnyos arccal. Épp elkezdte bekötözni Sebastian törzsét, miután Rikát már ellátták. A vámpír megdörzsölte hátul a nyakát, miközben Dása tekintete szinte lyukat égetett belé. - Szerintem, Dása azt kívánja, bárcsak ı döfhette volna belém a pengét Rika helyett - dünnyögte -, és jól meg is forgatta volna a sebben. Kaderin tudta, hogy el kell különítenie egymástól Dását és Sebastiant, de egyiküket se szerette volna szem elıl téveszteni. Még szerelme kötözése közben is folyton a testvérei felé pillantgatott - Rika sápadtan feküdt a kanapén, Dása pedig le-föl járkált a szobában -, mintha attól félne, hogy eltőnhetnek. Sebastian megsimogatta a lány karját. - Újra itt vannak veled - dörmögte. - Nem mennek el sehová. - Tudom, de mégis olyan furcsa. Rika és Dása több ısi nyelv keverékén kezdett karattyolni. - Mit mondanak? - kérdezte Sebastian. - Azt hiszik, valami sötét varázslat révén érted el, hogy

megszeresselek. És hogy kétségkívül rabságban tartasz engem. Miután Kaderin végzett a férfi bekötözésével, fölemelkedett és így szólt: - Megyek, ágyba dugom Rikát, és beszélek kicsit a fejükkel hatszemközt. És újra elmagyarázom nekik, hogy mindhárman halottak lennénk, ha ı nincs. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Sebastian szeme elsötétült. Arra gondolt, hogy a lány máris kezd eltávolodni tıle. Talán nem is lehetett más választása ebben a helyzetben. Fölemelte Rikát és intett Dásának, hogy kövesse. Dása úgy is tett - csak elıbb még egy utolsó dühödt pillantást vetett Sebastianra. A hálószobában Kaderin az ágyra fektette Rikát, miközben Dása tovább folytatta a járkálást. - Tudtad, hogy vámpír, és mégis beleszerettél? Jóképő, meg kell hagyni - tette hozzá Dása, egyik ismeretlen elektromos ketyerétıl a másikig lépegetve, elıbb egy órát forgatott a kezében, majd egy sztereó berendezés láttán kapta fel a fejét. - De kockáztatod, hogy átforduljon. Kaderin leült Rika mellé az ágy szélére. - Myst férje nem fordult át. Ez csak akkor következik be, ha egy

vámpír gyilkol, és áldozata vérébıl iszik. Szóval, ha egy halhatatlan vérét issza, ez nem fordulhat elı... Dása arca eltorzult a döbbenettıl. - Csak nem azt akarod mondani, hogy te és Myst magatokat szolgáljátok fel nekik táplálékul? - csattant fel. Kaderin az ajkába harapott. j - Ha így fogalmazod meg, rosszabbul hangzik, mint... - Hogyan másképp lehetne megfogalmazni? Rika csúnya, ugatós hangon köhögött. Aztán bágyadtan megkérdezte: - Tulajdonképpen itt él veled? Amikor Kaderin bólintott, Dása azt mondta: - Kirángatsz minket egy vámpírok elleni háborúból, aztán elvárod, hogy összeköltözzünk eggyel? Kaderin sóhajtott, nem látta értelmét, hogy újra elmagyarázza, mi a különbség Sebastian és a többi vámpír között. Hogy is érthetnék meg ilyen hirtelen, amikor Kaderinnak is hetekbe tellett, amíg felfogta a dolgot? Dása fölemelt egy hajszárítót, és belekukucskált a csövébe. - És mi a nyavalya ez? - A hajunkat szárítjuk vele. - Kaderin odanyúlt, és bekapcsolta. Dása elkerekült szemmel bámulta, ahogy húga önmagára, majd az ágyban fekvı Rikára irányítja a gépet, amitıl Rika olyan képet

vágott, amelynek jelentését csak egy módon lehetne szavak¬ba foglalni: - Mi a szent szar! Amikor Kaderin kitépte nıvére kezébıl a szerkentyőt és kikapcsolta, Dása egyenesen a gardróbhoz lépett, hogy szemügyre vegye, és megkritizálja húga ruhatárát, majd pár darabot a vállára dobjon késıbbi behatóbb vizsgálat céljából. - Mi történt a vámpírral, aki megölt minket? - szólt hátra közben. Kaderin kifejezéstelen hangon válaszolt: - Addig kínoztam, amíg azért nem kezdett könyörögni, hogy eresszem ki a napra. Hat hónap múl¬va teljesítettem ezt a kívánságát. - Te csináltál ilyet, Kaderie? - Nem tudtam könnyen túltenni magam a kettıtök elvesztésén. És nem fogom félvállról venni, hogy visszakaptalak titeket. Sebastian természetesen tudta, hogy ez be fog következni. Tudta, hogy a lány el fogja vinni a testvéreit, és magára hagyja ıt. - Idıre van szükségem. Velük - mondta Kaderin egy nappal azután, hogy, áthozták ıket. A vámpír rettegett ettıl, de nem lepıdött meg. - Áthoztam ıket ebbe a jövıbe, és teljesen összezavarodtak. Oda kell figyelnem a beilleszkedésükre. Felelıs

vagyok értük, jobban, mint valaha. Sebastian hajlott rá, hogy egyszerően nemet mondjon neki, és majdnem arról is meggyızte magát, hogy a lány a lelke legmélyén szintén ezt várja tıle. De Kaderin soha nem akart választani közte meg a családja között, és Sebastian most nem kényszeríthette erre. Ráadásul úgy érezte, ez nem csupán ürügy a távozásra - a nıvéreknek valóban hathatós segítségre volt szükségük. Arra gondolt, ı az, aki fölött eljárt az idı. Természetesen ez a jövı teljesen kifordította ıket magukból, de Sebastian azt is észrevette, hogy a lányok minden zavarba ejtı szituációban azonnal erıszakosan reagáltak. Kaderinnak igaza volt, hogy vissza akarta telepíteni ıket az övéik közé, a félreesı valkőrházba. Mindezek tetejébe Dása és Rika utált egy levegıt szívni vele. A puszta felbukkanásától Dása tajtékzó dührohamot kapott, Rika pedig mély hallgatásba süppedt - ami talán még rosszabb volt. Ha Sebastian a közelükben tartózkodott, a két lány azonnal bizalmatlanná vált, egyfolytában éberen ırködtek fölötte, még Rika is, akinek pedig a gyógyuláshoz aludnia kellett volna. Szóval Kaderin visszavitte ıket a valkőrtanyára. Miután elment, Sebastiannak nem maradt más dolga, mint várni, amitıl testileg napról napra erısebb, de lelkileg egyre gyöngébb lett.

- Érdeklıdik néha felılem? - kérdezte Mystet egy hét elteltével. - Nagyon elfoglalt most, Sebastian - nyugtatta meg a sógornıje. - A testvérei mondhatni, kissé avíttan beszélnek angolul, és továbbra is gyilkos indulattal vetik rá magukat minden ismeretlen dologra. Kaderin el fog menni hozzád, amint egy kicsit helyrerázódnak. Vagyis Kaderin soha nem érdeklıdött utána. Nem is hívta fel. Mintha szándékosan el akarná felejteni ıt. A nıvérek bizonyára eszébe juttatták, mennyit harcolt azelıtt a vámpírok ellen, és meggyızték arról, hogy ostobaság volt Sebastiannal összeszőrnie a levet. - De ha vennél egy birtokot közel a valkőrtanyához - tanácsolta Nikolai. - Rokonszenves gesztusnak tőnhetne a szemében, és a te gondolataidat is elterel¬né kissé. - Van elég pénzem egy ilyen birtokra? És kényelmes életet biztosíthatnék magamnak rajta? - A kincseid közt volt egy láda bizánci aranypénz - válaszolt Nikolai. - S az mit jelent? - Hogy szemérmetlenül gazdag vagy. És Murdoch válogatta össze a befektetéseidet. Hihetetlen érzéke van hozzá. Sebastian félrefordult, hogy Nikolai ne láthassa, mennyire

elvörösödött. Mindkét bátyja segített neki anélkül, hogy bármit várnának cserébe. - Murdoch még mindig a megtagadók kastélyában él? Fel fogja keresni, és személyesen mond köszönetet neki. Nikolai bólintott. - Épp tegnap fedezett fel valami biztató új nyomot Konráddal kapcsolatban, és most reméli, mielıbb a végére jár. De hajnalban mindig visszatér a kastélyba. Sebastian alig várta nemcsak, hogy viszontláthassa Murdochot, de azt is, hogy részt vehessen a Konrád utáni kutatásban. Kíváncsi volt, vajon Kaderin hajlandó-e vele tartani. Sebastian néha elillant Val Hallba. Biztonságos távolságban a gonosz szellemırségtıl megfigyelhette aráját az ablakokon át, ahogy táncol ikertestvéreivel, fejét hátravetve kacag, vagy komolyan összpontosítva videojátékokat játszik. Egy éjszaka azt is látta, hogy a három nıvér fent ül a tetın, oldottan, vállt vállnak vetve. Amikor Kaderin felmutatott egy csillagra, a legkisebbik arája vállára hajtotta fejét. Milyen másnak tőnhetnek a csillagok az ı szemükben. Hogyan versenyezhetne velük Kaderin szeretetéért? Kaderin testvérei az ı kalauzolásával tanulták meg az új idıket, de Kaderin is újratanulta az életet velük.

Felfedezte, hogy képes végigzokogni olcsó tévéfimeket, hogy szereti befonni Níx haját most, hogy pár hét alatt visszanıtt. Rájött, hogy Regin vicceitıl a hasát fogja nevettében. Régin szívesen csúfolódott Dása és Rika elavult angoltudásán, bár a két lány viharos sebességgel sajátította el a modern beszédet. - Kifekszem az óvilági beszédükön - mondogatta. - Az a sok vala meg kelmed olyan, mintha egy Shakespeare-fesztivál szereplıi jöttek volna el, és nem akarnának kiesni a szerepükbıl. Félrevonta Kaderint. - Esküszöm az istenekre, Rika valamelyik nap azt mondta „ürdüngıssíg". Mi az? De komolyan. Amikor Kaderin megkérdezte Regint, részérıl oké-e a Sebastianhoz főzıdı kapcsolata, a lány azt felelte: - Ha az „oké" azt jelenti, hogy „legszívesebben kinyírnám", igen. - Aztán halkabban hozzátette: - A piócád két új valkőrt adott nekünk, és visszahozott téged a halálból. Emmaline a bátyjának köszönheti az életét. Ha létezne ezeréves-győlölet-kikapcsoló... hát, nekem tutira bejönne. Ebben maradtak. Az egyetlen dolog, ami zavarta Kaderin boldogságát, Sebastian hiánya volt. Tudta, hogy a férfi most is a kastélyt figyeli valahonnan, és ıt

keresi. Mert szereti ıt. De testvérei most nehéz idıket éltek át, és minden egyes melléfogásuk, tévedésük újfent föltámasztotta Kaderin bőntudatát. Kaderin mégis csak az alkalmas pillanatra várt, hogy döntését nyilvánosan bejelentse. Addig is mindenkinek megértést kellett mutatnia irántuk azok után, amiken keresztülmentek. Dásával és Rikával pedig kesztyős kézzel kellett bánni, és megkönnyíteni számukra az újkorba való beilleszkedést. - Önzı kislány - csattant fel Myst, és a falhoz taszajtotta, majd a nyakánál fogva megragadta. - Nem értheted, mi mindenen ment Kaderin keresztül ennyi éven át. Megérdemli a boldogságot. Fogalmad sincs, hogy mennyire. Ti meg mind a ketten csak fintorogtok, mert egy vámpírral szőrte össze a levet. Rika hátulról bokán rúgta Mystet, aki megtántorodott, és eleresztette Dását. Dása a nyakát dörzsölve azt mondta: - Neked könnyő elfogadni, hogy Kaderin egy vámpírral van, amikor te is hozzámentél egyhez. - Mindegy, hogy könnyő vagy sem - válaszolt Myst. Egyszerően el kell fogadnotok... ımiatta. A boldogság ott van kéznyújtásnyira tıle. Egy erıs, becsületes harcos személyében, aki imádja ıt, és ti az útjába álltok.

- Myst még azt is el tudjuk képzelni, hogy mi ketten beletörıdjünk a húgunk döntésébe - szólalt meg ismét Dása. - De ne felejtsd el, nincs két hete, hogy együtt voltunk a csatamezın Furie-val. Az ı jelleme még élénken él a mi emlékezetünkben, nem úgy, mint a tiédben. Ha Furie elıkerül, szerinted a férjeteket életben fogja hagyni? Rika is belekotyogott: - Kaderin elszökne azzal a férfival? Számőzött lenne! És nem látnánk soha többé. Myst megrázta a fejét, bár belül hasonló félelmek gyötörték. - Ebben Kaderinnak kell határoznia. Majd ı és Sebastian eldönti, hogy vállalják-e a kockázatot. - Végigmérte a két nıvért. Kaderin és Sebastian nem tud egymás nélkül élni. Jegyezzétek meg a szavamat, mindketten csak a megfelelı alkalomra várnak.

42

- Ha nem személyesen Kaderin hívatott - közölte Sebastian Val Hall bejáratában - akkor nem akarok itt lenni. A villámok állandóan csapkodtak. Füst és köd gomolygott mindenütt. A régi udvarház lenyőgözı és síri hangulatot árasztott. - Nem is vagy kíváncsi, hogy miért hívattak ide? - kérdezte Nikolai. - Még Myst se tudja, hogy mirıl lehet szó. - Egyetlen dolog biztos, hogy nem ı volt az, aki hívatott - nézett fel morcosan Sebastian a ház szellemıreire. Nikolai együtt érzıen veregette hátba az öccsét. - Nem fognak bántani, hacsak nem próbálsz engedély vagy fizetség nélkül bemenni. - Nem is törıdöm velük. - Nikolai kérdı tekintetére vállat vont. Azok után, amiket a Kupán láttam? - Igaz is. Nix origami bábszínháza. Meg kell kérdeznem a dologról.

- Azon gondolkodom - szólalt meg Sebastian -, ha ezt a helyet nevezi Kaderin az otthonának, lehet, hogy mégsem fog tetszeni neki a birtok, amit vettem. - Szabad kezet adtál Mystnek a kiválasztásban. Bátor és vakmerı lépés volt, de jó szolgálatot tehet az arádnál. - Kaderin idıt kért. - Bármennyire hiányzott neki a lány, még midig ésszerőnek találta a kívánságát. Az örökkévalóságot készült együtt tölteni vele. Mit számít két hét ahhoz képest? - Nem akarok közé és a testvérei közé tolakodni. Már éppen el akart illanni, amikor Nikolai karon ragadta. - És meddig fogsz várni? - Amíg nem hív. - Nem hinném, hogy segítené az ügyedet, ha visszautasítod a valkőr közösség meghívását. Elég ritkán esik meg ilyen. Nikolai felemelt egy fürtöt Myst vörös hajából, amit felesége elıre átadott neki. Az egyik szellem lecsapott rá, és az út megnyílt elıttük. Sebastian vonakodva követte bátyját. Odabent rögtön Kaderin hangja ütötte meg a fülét. Egy közeli szobában beszélt. - Nos, ez a dárda apokaliptikus erejő fegyver - magyarázta. Bölcsen kell használnod, Dásenka. Ha visszaélünk vele, saját népünket döntjük romba.

- Hadd nézzem csak - mondta Dása. - Nem! Nyomd meg a jobboldali piros gombot - figyelmeztette Kaderin. - A másik jobb kezed felılit, Dásenka. Videojáték. A vámpír rosszkedve ellenére elmosolyodott. Nagyon hiányzott neki a lány - szíve lolyamatosan sajgott, s most jött rá, miért. Amikor ı és Nikolai megállt az ajtóban, Nikolai bátorítóan hátba vágta öccsét, amitıl egy kákabélő férfi simán elterült volna, aztán továbbillantak. Sebastian egy pillanatig még látta, ahogy a lány háta megfeszül. - Bastian! - motyogta. És odakint becsapott egy villám. Kaderin hallotta a vámpír hangját, magabiztos léptei zaját. Eljött értem. Agya mintha hirtelen kiüresedett volna. A hosszú sóvárgást sürgetı izgalom váltotta fel benne. A valkőr csak az alkalmas idıre várt, hogy bejelentse testvéreinek, hátralévı életét a vámpírral kívánja tölteni. S ez az idı most eljött. Ha nem érintheti meg másodperceken belül, megtébolyodik. Lábra kecmergett. Tudta, hogy ikertestvérei furán néznek rá, tudta, hogy nem képes palá¬tolni az érzéseit. De momentán ez egy csöppet sem izgatta. Megfordult és utána rohant. Bastian! A férfi ott állt az ajtónál magasan és büszkén.

Amikor Sebastian megpillantotta ıt, ajka szétnyílt, aztán öntudatlanul a szívéhez kapott. Mivel a lány nem lassított, kitárta karját - a lány tudta, hogy ez mit jelent -, de habozás nélkül odaszaladt, és a vámpír nyakába csimpaszkodott. Eldıltek volna, ha a férfi nem olyan erıs. A lépcsın lefelé özönlı valkőrök - akik a még számukra is szokatlan erejő villámlásra futottak elı, meglátták ıket. Kaderin tisztán hallotta a hápogásukat. - A nyakába ugrott! Saját szememmel láttam! - hadarta az egyik. - Bastian, hiányoztál - suttogta Kaderin. - Úristen, te is nekem - mormolta a vámpír magához szorítva kedvesét. Kaderin érezte, ahogy férfiassága felmered, és pontosan tudta, hogy Rika és Dása ott áll mögötte. Sebastian látható vonakodással engedte el a lányt, de amint Kaderin talpa a padlóhoz ért, csak megfordult, és hátával a férfihoz támaszkodva ott maradt. Épp, amikor a lány kezdett nyílt összetőzéstıl tartani, Rika megszólalt. - Kaderie, valamit mondanánk tenéked - hunyorított -, vagyis hogy neked. . - Mit? - kérdezte Kaderin, magára vonta Sebastian karját. A férfi azonnal szorosan átölelte. - Mi hívtuk meg ıt - bökte ki Dása.

- És most látjuk, hogy bölcs döntés volt - tette hozzá Rika. - Hogy érted ezt? - kérdezte Kaderin bizonytalanul. - Túl sok évet töltöttél azzal, hogy önmagad ostoroztad a halálunk miatt, és túl sokáig voltál boldogtalan. Ennek véget kell vetni. Eljött az örvendezés ideje. - Jobban megérdemled, mint bárki más - vette át a szót félénken Rika. Közelebb lépett Kaderinhoz és Sebastianhoz, és a férfihoz intézte szavait. - Győlöljük azt a vámpírt azért, amit Kaderie-val és velünk tett. Összevonta szemöldökét, és így folytatta: - De az a vámpír nem te vagy. Ha szereted Kadit - Szeretem - vágta rá Sebastian. A lány megszorította a karját. - Akkor áldásunk rátok - mormolta Rika, - Rika, Dásenka? - szólalt meg Kaderin elhaló hangon. Komolyan beszéltek? - Kader-ie, neked szükséged van rá. Ha nem támogatnánk, akkor is hozzámennél elıbb vagy utóbb. Megértjük ezt. Kaderin a vámpír felé fordult, s ajkát harapdálva felnézett rá. - Igen, megtettem volna. - Tényleg? - kérdezte a férfi rekedten, elfeketült szemmel. - Hát, persze, Bastian - felelt a lány, aztán hátraszólt nıvéreinek.

- Köszönöm nektek. Nem is tudom, mit mondjak. - Na, tőnjetek el! - mordult fel Dása mérgesen. - Ez nem azt jelenti, hogy szívesen látnánk titeket tombolva szeretkezni, vért szivattyúzni, vagy egyéb dolgokat mővelni. Rikának és nekem el kell sajátítanunk a videojátékok fortélyait, meg kell tanulnunk autót vezetni Nixtıl és Regintıi, amint visszaértek az akciós Sad Wiener rágógumibeszerzı kırútjukról. Amikor

erre

Rika

is

rábólintott

mosolyogva,

Kaderin

lábujjhegyre állt és azt súgta Sebastian fülébe: - Nem vinnél el valahová, ahol végre megcsókolhatlak? A vámpír összerázkódott teleportálás közben. - Hol vagyunk? - kérdezte Kaderin, nem akarván levenni szemét a férfiról annyi idıre se, amíg körbepillant. - Az új birtokunkon - felelt a vámpír, figyelve a lány reagálását. - Közel Val Halihoz - tette hozzá végül a lány füléhez dörzsölve ajkát, s a vágy átforrós¬totta és felgyorsította lélegzetét. Kaderinnak fölösleges volt körülnéznie ahhoz, hogy tudja, tetszeni fog neki. Sebastian ott volt, a többi nem érdekelte. - Jaj, Bastian - sóhajtott félig lehunyt pillákkal a lány, miközben ujjai beletúrtak a férfi sőrő hajába. - Szerintem ez a legszebb ház, ahol valaha voltam. Egész biztosan. Miután szeretkeztek a nappaliban, az ebédlıben, a lépcsın és

egy padon a lépcsıfordulóban, végül a hálószobát is felavatták. Épp bebújtak a drága damaszthuzat alá, amikor a szoba túl felén megcsörrent a telefon. Sebastian megmerevedett a hangtól, Kaderin is bosszúsan lesett ki. Ki tudhatja máris a számukat? A férfi halk morgásáért, amivel a meztelen lány lépteit kísérte, érdemes volt kikelni az ágyból. Amikor felvette a kagylót, Emma szólt bele: - Kaderin, te vagy az? - Rémült volt a hangja. - Myst mondta, hogy itt elérhetlek. Srácok, nem láttátok Bowent valahol mostanában? - Mikor mostanában, édesem? - Mióta egy olyan tőzkígyó izéhez indult a Kupán. Hú, szar ügy. Kaderin visszasasszézott az ágyhoz. - Bastian, miután te és Bowen... összekülönböztetek, mi történt pontosan? Az egész idıszakról csak nagyon zavaros emlékek maradtak meg Kaderinban. Minden elhalványult azt követıen, hogy Sebastian akkora áldozatot hozott ıérte és a családjáért. És a lány nem szívesen rágódott azon, hogy... meghalt a forró lávában. Jobban kedvelte a derős történeteket. - A lykae megesküdött, méghozzá elég meggyızıen, hogy megöl mindkettınket, miután levadászott minket a Föld színérıl -

felelte Sebastian. - És hogy „felzabálja azt az istenverte szívemet". Sebastian vállat vont. - Otthagytam a barlangban, a lávaalagút túlolda¬lán. Úgy gondoltam, lehet ott valami hátsó kijárat. Kaderin némi tétovázás után azt mondta Emmának: - Valószínőleg beszorult egy forró lávával teli gödör mögé, amit egy tőzkígyó ıriz. Emma felkiáltott: - Két hete? Nem tudnál elmenni érte? Légyszi. İ a férjem unokatestvére és legjobb barátja! - A te kábító pisztolyodat használjuk vagy a miénket? - kérdezte Kaderin. - Emma, biztosan dühöngı rohamot kapott, amiért elvesztette a kedvesét... megint. - Tudom, csak aggódom, hogy nem használja-e ki az alkalmat arra, hogy esetleg... szóval, érted... - Oké, oké - mondta Kaderin, aztán Sebastianhoz fordult. - Nem ugorhatnánk el Bowenért valamikor ma éjjel? Emma attól fél, hogy esetleg a lávába veti magát bánatában. - Ami óriási tragédia lenne - gúnyolódott a vámpír, aztán hallva a felháborodott Emma rikoltozását, bosszúsan hozzátette: - Nem fogja megtenni. Elıbb meg kell ölnie engem. Higgyetek nekem, értek hozzá.

Felsóhajtott. - Na, jó, elhozzuk - azzal derékon kapta Kaderint, és visszanyomta a takaró alá. - Utána. - Utána - egyezett bele buzgón Kaderin. Majd megnyugtatta Emmát. - Napnyugtakor érte megyünk. A lány bontotta a vonalat, és a telefont figyelmetlenül az éjjeliszekrényre helyezte, de megfordult, amikor egy papírlaphoz ért a keze. - Mi az? - kérdezte a vámpír. A lány csüggedten vállat vont. Aztán mindketten olvasni kezdték. Teljességgel lehetetlen, hogy ti ketten határtalanul odalegyetek egymásért. Az se lehetséges, hogy mindkettıtök családja újra egyesüljön. Viszlát a következı Kupán. Rióra, minden focidrukkerek istennıje Egy kulcs hullott ki a levél borítékából. Kaderin hallotta, ahogy a vámpír szívverése felgyorsul a felismeréstıl. Még egy lehetıség a visszaútra. Ez alkalommal Sebastian számára. - Fog ez - lehalkította a hangját -, tud ez mőködni még egyszer? Kaderin a szemébe nézett és bólintott.

- Azt hiszem, igen. Elbővölted Riorát. Szeretne megjutalmazni. A férfi nyelt egyet. - Nem fogom elkapkodni. Muszáj megbeszélnem a dolgot Nikolai bátyámmal, Murdochkal és remélhetıleg Konráddal is. Majd együtt eldöntjük, hogyan és mikor történjen, és felkészülünk rá. Amint Kaderin óvatosan félretette a kulcsot és a cédulát, a férfi megkérdezte: - Nem fog ez zavarni téged? Hogy idehozzuk a családomat? - Pont annyira, mint téged az enyéim. Persze, hogy nem! Mindenben támogatni foglak. És biztos vagyok benne, hogy a te húgaiddal könnyebb dolgunk lesz, mint Rikával és Dásenkával volt. Valószínőleg nem fognak megtámadni minden kenyérpirítót, ami az útjukba kerül. A férfi szája mosolyra görbült. - Ez olyan elképzelhetetlen. El se hiszem. - Várj csak, amíg elıször megpillantod ıket. Elég nagy megrázkódtatás lesz. Sebastian tenyerébe fogta arája arcát. - Szerintem a testvéreim megkedvelhetnek téged. - Biztos, hogy kedvelni fognak - mosolygott vissza Kaderin. - És én is ıket. De azt hiszem, nem ártana, ha elıbb még

összeházasodnánk. Úgy mégiscsak tiszteletreméltóbb benyomást fogunk kelteni. - Nem hittem volna, hogy ez nap még jobb lehet. Amikor Sebastian maga alá húzta az ágyban, és csípıjét a lány combja közé támasztotta, Kaderin belenézett a férfi szürke, nyári viharokat idézı szemébe. - Szeretlek, Bastian. - Soha nem unom meg ezt hallani - szuszogta a lány fülébe reszelıs hangon. - Lehet, hogy egy napon ugyanannyira fogsz már szeretni, mint én téged. A valkőr elkomorult, és feltámaszkodott a férfi vállára, hogy arcuk egy magasságban legyen. - Ami azt illeti, én egyenesen imádlak, vámpír. - Kezét a férfi nyaka köré kulcsolta, ujjaival sőrő hajába borzolt. - Nem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy én szeretlek jobban. A vámpír lemosolygott rá azzal a jellegzetes félmosollyal, amitıl mindig úgy összefacsarodott a lány szíve. És lassan, ringatózva belehatolt. - Mondogasd csak magadnak, valkőr. - Lehajolt, hogy beszívja a lány leheletét. - Ahányszor csak jólesik.

A SZÖVETSÉG KÖNYVÉBİL

A SZÖVETSÉG „...és minden halhatatlan teremtmény egyetlen formációban egyesüljön, ugyanabban a dimenzióban, ám mégis rejtve az emberiség elıl." A VALKŐR RENDEK „Ha egy haldokló szőz harcos még utoljára jelsikít a csatatéren, Wóden és Freya segítségére siet. A két is-' ten villáma lesújt a harcosra, palotájukba menekítik ;

-a szőz bátorságát halhatatlan

valkőr lánya viszi tovább mindörökké." A valkőrök a föld elektromos energiájával táp¬lálkoznak, hatalmas, kollektív erıforrássá ala¬kítva azt, amelyet felfokozott lelkiállapotukban,

villámcsapás

formájában

juttatnak

vissza.

Természetfölötti erıvel és gyorsasággal rendel¬keznek. Ha nem edzik magukat ellene, a csillogó tár¬gyak és ékszerek megbabonázzák ıket. ::,

Hattyú szüzeknek, illetve harcos

szüzeknek is ne-í ,: vezik ıket. A Horda ellenségei.

A VÁMPÍROK •

Két, egymással harcban álló rendhez tartoznak, a

Vámpírhordához és a Megtagadók Seregéhez. Minden vámpír az aráját, örök hitvesét keresi, és élıhalottként bolyong, amíg meg

nem találja. Az ara teljes életre kelti testüket, megindítja a •i!,' légzésüket és a szívdobogásukat. Ezt a folya-' matot nevezzük vérömlesztésnek.

Teleportálás,

más

néven

illanás

útján

közleked¬nek. Csak olyan helyre képesek teleportálni magu-kat, ahol korábban már jártak. / A VÁMPÍRHORDA „A Szövetség elsı, zőrzavaros éveiben a vámpírok : testvérisége uralkodott, rideg természetük, a logika tisztelete és a kegyetlenség irányvonalát követve. Dácia zord sztyeppéiról Oroszországba emigráltak, bár egyesek szerint egy titkos csoportjuk még min¬dig Erdélyben él. Különös ismertetıjegyük a vörös szem, ami a vérivás mellékhatása. A Szövetség legtöbb frakciójának ellenségei. A MEGTAGADÓK ■ „...Kristoff, a Horda törvényes uralkodója, miután koronájától megfosztatott, végigjárta az ókor legén¬ye dás csatamezıit, hogy felkutassa a legnagyobb hısö¬ket, így nyerte el a Sírj ár ó nevet. Örök hőségért örök életet ígért cserébe, hadserege így gyarapodolt" Emberbıl lett vámpírok serege, akik nem isz¬nak vért közvetlenül a testbıl. Kristoff emberként nıtt fel, azután közéjük

ke¬rült. O és a serege keveset tud a Szövetségrıl. A Horda ellenségei. ALYKAEKLÁN „Egy büszke, izmos keltıi harcost (avagy a rejtızkö¬dık, a késıWi kelták egyikét) veszett farkas ragadta el ereje teljében. A harcos feltámadt halottaiból, ám lelke örökre összeforrt a fenevadéval. Jellemzıi: az érintés kényszere, klánjához való mindenek feletti lo¬jalitás és az élet érzéki élvezete. Olykor a lappangó fenevad kitör..." Vérfarkasoknak is nevezik ıket. . ■ A Horda ellenségei. A FÚRIÁK „Ádáz seregüktıl egyetlen bőnös sem menekülhet." Kegyetlen nıi harcosok, az igazság rendíthetet¬len szolgálói, feladatuk a bujkáló bőnösök fel¬kutatása. Királynıjük Könyörtelen Alecta. Erünniszeknek is nevezik ıket. A BERSERKEREK „A berserkerek magányos élete tele van hitványság¬gal, de igyekszenek leküzdeni dühüket és vérszomju¬kat..."

: y-'.-

.yr'Ásv^,- ■ ' i., Halandó harcosok csapata, akik hőséget esküd¬tek Wódennek. Könyörtelen brutalitásukról hír¬hedtek. Az egyik olyan emberi rend, amelyet elismer és ■ befogad a

Szövetség. Képesek a medve lelkét és kegyetlenségét feltámasztani. A SZIRÉNEK „A tenger partjainál ırizkedj a szirének énekétıl..." Nınemő

halhatatlanok,

énekükkel

megbabonázni és leigázni a férfiakat.

képesek

örökre

;.

A LIDÉRCEK „...eredetük ismeretlen, jelenlétük hátborzongató." Áttetszı, kísértetszerő lények. Legyızhetetlenek, sıt többnyire megfékezhetet-lenek. Idınként az „ısi dögvésznek" is nevezik ıket. A DÉMONARCHIA „Ahány törzs él a földön, mindnek megvan a saját .; ' démona... " A démondinasztiák birodalma. Egyes nemzetségeik a Horda támogatói. A BOSZORKÁNYOK HÁZA „...a bőbáj halhatatlan birtokosai, a fehér és fekete mágia gyakorlói." Misztikus kalmárnép, akik varázserejüket áruba bocsátják. A GHOULOK „Még a halhatatlanok is óvakodnak a harapásuktól."

Zöldes, rothadó bırő, barbár szörnyeteg - egy¬koron ember -, a szeme sárga, harapása, mará¬sa ragályos. Számuk fertızés útján növekszik. Többnyire csapatokban portyáznak. AZ ÁTFORDULÁS ; „Csak a halál által válhatsz mássá..." Bizonyos lények, mint a lykae-k, a vámpírok, a ghoulok át tudják

változtatni

az

embereket,

sıt

a

Szövetség

egyes

teremtményeit is a maguk fajtájúakká. Ehhez különbözı módszerek állnak rendelkezésre, de a változás katalizátora min¬den esetben a halál, és a siker nem szavatolt. A TALIZMÁN KUPA „Becsapós és kimerítı, az egész földet behálózó kincsvadászat mágikus talizmánok, amulettek és más rejtélyes értéktárgyak után." Kétszázötven évenként rendezik meg. Fı védnöke Rióra, a lehetetlenség istennıje. Az utolsó öt alkalommal Dermedtszívő Kaderin valkőr lett a gyıztese. AZ ÖRÖKÖSÖDÉS „£s eljön majd az idı, amikor a Szövetség minden egyes halhatatlan tagja, kezdve a legerısebb valkőr-tıl, vámpírtól és vérfarkastól a fantomokig, alakvál¬tókig, tündérekig, szirénekig... véres küzdelemben mérkıznek meg egymással, amelyben a leggyengéb¬bek elpusztulnak."

. A háború ötszáz évente tör ki. ; Vagy éppen ebben a percben.