KEMÉNY SMGN.
LAMEN12CZIOK
AJNYUGAT KIADÁ5& BUDAPEST d g O 9 •
•
fl
címlapot Falus Elek rajzolta
„Jókai" könyvnyomdái
minté?et Budapest. Thököly-út
28.
KEMÉNY SIMON
LAMENTACIÓK
BADflPEST fi
NYUGAT KIADASft 1909
EDOUftRD MANET MVÉSZETÉNEK
Miért dolgozzam, mikor kritizálhatok? Miért kritizáljak, mikor hallgathatok ? És miért ne
hallgassak ?
:
RÜBINSERLEG
Majd készítek egy vörös serleget Forró, zeng rubinból csiszolom, Szemem eresze alá állítom
És kilenc
éjjel
csordultig sirom.
Vajszin kezed reszketve tartja majd,
Némán
nyaldossák a
kis
És összentt szemöldököd f\
két
kék erek, aló!
mély kút a serlegre mered.
Szivem rubinjából lesz a kehely Hideg vére a combodra pereg, Te mondasz egy rült, szép áldomást .
És fáradt, részeg szádhoz emeled
.
.
.
.
.
KÉT ÓRÁRA AZ
Mezítelen
A
n
ELS
HAZTOL
fekszik holtan
leégett, kiszáradt tarlón
Finom
;
haját a szél cibálja.
Selyemkékjétl megraboltan És szívtelen közönnyel gyarlón
A
piszkos égbolt néz
Fehér a teste
még
le rája.
a holtnak,
De már havát, hamvát veszejti S keblén a bimbók feketéinek.
Az ajkak duzzadtak mint
A
S a
A
voltak,
holt arc a napot megejti lila
két
szemben
él
a lélek.
halom már roskadóba
Ráhág csizmával az enyészet; De a körmök üdék s ragyognak.
Nemes, ellankadt sárga rózsa
— F\
lllattalan,
— F\
—
távol innen a város,
holtat
ma meg nem
Két óra út az
f\
rég letépett
jobb kezében hervadozgat.
Nagyon F\
már
els
találják;
házig.
ma esre város, A felhk az estét beszállják
vidék
holt
n
az
éjjel
megázik.
TAVASZ! SZEL
A szeretmtl
jöttem
éjjel,
És félúton találkozott velem
Egy vízszagú dunai szélvész, Kócos hajú és büszke, szemtelen.
B
kékselyem volt a ruhája És nevetve feldúlt fejemre ült, Friss combját az arcomba nyomta És a keze lelkemben hegedlt.
A szemem
ragyogva kitágult, Csak azt néztem, hogy rövidebb az Szép szeretmhöz visszamentem, Aki meleg, nagy ágyában aludt.
10
út
!
DAL
Olyan nedvesek s forrók ezek a sóhajok, Mik körüllengenek, Mintha csókolnál engemet. S oly tiszták, oly ragyogóak a sugarak, Mint a hajad. Olyan üdék, oly zöldek a
mezk
S az égbolt olyan végtelen, Hogy fáj, hogy fáj, mert nem vagy most velem Látnád mint izzik, szikrázik szemem, És hogy reszket a kinyújtott kezem Hogy kacagnál, ó hogy ujjonganál, .
.
.
Megcsókolnál ezerszer is talán, Két kézzel tépnéd a sok vadvirágot. Futnál, rohannál
itt
ellem,
Kívánnál és rettegnél tlem.
Egy fa alatt reám borulnál S mint egy rózsa, a fbe hullnál. S míg én egy percbe átalolvadok, Ajkad elhagynák könny sóhajok, S nézné a tiszta, fényes kék szemed, Hogy szállnak el a fehér felhk fl
fák felett!
11
;
;
TÁVOZÁS
Szurok-sötéten alszik
már
a Szajna,
Körötte sárga iámpasor ragyog; Még egy perc és a Gare de L'Est-hez érek És könnyezem és sóhajtok nagyot.
Nyolc óra lesz és minden utca szórja Két marékkal a fényt, a sugarat Velem és súlyos bajával szivemnek .
A
kocsi könnyen,
vidáman
.
.
szalad.
Nedves szemem mind végigsimogatja f\
köveket, a drága falakat,
És búcsúzom széles, cifra beszéddel, Paris se hallott ily szép szavakat.
Így érek
Sietve
el
a füstös állomásra,
kupémba menekülök.
R torkomat
egy vaskéz átszorítja És félholtan a sarokba dlök.
Ó
drága Paris
Már öltöznek
!
Kezddik
az élet
a csodás asszonyok,
selyemszoknyák halkan megzizegnek, Az asztalon parfümök, hajporok.
f\
12
Csöpp lakkcipk ragyognak és
figyelnek,
Selyemharisnyák lázasan lesik A hófehér, karcsú, finom bokákat: Mint a szerelmes várja kedvesit.
ügyes kezek remek formákba tzik
A
selymes, fényes,
hajat,
illatos
Festék piroslik tüzesen az ajkon
És feketéllik a pillák
A Az
A
alatt.
négyszögletes alacsony szobákban éji
vásár készül lázasan,
szépség zord kedvesével a
bnnel
Sietve a nagy utcákra oson.
megyek és Úgy érzem, hogy
És én
vissza
sohse térek
.
.
.
a lelkem megfagyott.
A A
fájdalomtól tébolyult vagyok.
A
váltókon kattogva húz a mozdony,
távozás körmét szivembe vájja,
mindjobban mögöttem marad, És úgy érzem, hogy a vonat robogva A csontomon, a húsomon szalad. Paris
13
Csak meghalnék, vagy a vén föld megállna, S kibámulok a kormos ablakon, Kintrl
némán
néz
szemembe
az
éjjel
Közömbösen, tündérszépen, vakon.
14
:
KEZEIM
Mily szelídek és engedelmesek,
Hogy vésnek, ásnak és faragnak, szolgái minden szeszélynek, Alázatnak, ggnek, haragnak.
k
A kalapomat mélyen És számhoz
emelik,
szállítják az ételt,
Habozni még nem láttam ket, S nem ismerik a gyáva kételyt.
Megsimogatják akit szeretek, Ha kívánom a szennybe túrnak,
Ha akarom ggös De ha
királyok,
tetszik lopni tanúinak.
Szegény kopott bús rabszolgakezek Néha rémülve nézek rátok Ha fellázadnátok egy éjjel, S amig alszom, megfojtanátok.
15
Csak egy szép dolog van az életben az állandó életveszély. Nincs gyönyörbb háttér, mint a csontember, a kinek örökös ké:
szenlétben
kell
mögöttem
állnia.
Mily izgatóak a finom distanciák a kasza éle s az életem fonala
—
Csak a habozásban habozásban — van még ekkora gyönyörség, az akaratnak abban az állandó tántorgásában, a mely végig kisér között
!
talán a
életem
legfontosabb
deteiben épp úgy, mint tudott
reflex
cseleke-
nem
is
mozdulataimban.
;
AZ ÉNEKES
A kövér hold, az álmatlan öreg Ma nem kószál az égen A szivemen sötétben zongoráz A szerelem: az ég szem láz, ;
Reszketve és fehéren.
A mellemben kis házat épitett És nem mozdul ki onnan, Karcsú testén zöldselyem a ruha,
Zongorás ujja hosszú és puha, De a végén karom van. Csak zongoráz és halkan énekel,
Szeme kéken
kitágul
Azt énekli, hogy öljem
A
meg magam,
pisztolynak oly édes csókja van.
S ha
elhallgat elájul.
19
;
TEMET Ha jövünk, némán
reszket
már
az ágy,
És szó a mi ajkunkon sem terem, Halálos játékot üz egy varázs Kegyetlenül tevéled és velem.
Szivünk elromlik, a húsunk elég,
Szegény szemünk sötét gödörbe És mégis,
—
nékünk mind
ez
hull,
nem
elég,
Mást szomjazunk mi olthatatlanul.
Öngyilkos vágy kerget minket tovább, Mert rjítén ismert minden itt; Feldúljuk ezt az ágyat, e szobát?. .
De
nincs tovább, nincs, az úristenit.
És ez semmi. Ez ócska és buta, Ez koldus-szegénység, ez árvaság Ez a szerelem unalmas, suta, Ezt
A
zzék
csak jámbor családapák.
te szép szemed az mást érdemei, S mást érdemel a te szép ajakad. Mást érdemel e váll és e kebel, Mást érdemel nagy gesztenye-hajad.
20
.
;
Más gyönyöröket
és
más
tüzeket,
Nem
amit olyan régen üz a föld Ez kielégít sáppadt szüzeket, De nem adhat néked elég gyönyört.
És F\
még
igy
pállott,
is,
mit adtam én neked
részeg, nyári éjeken
Egy nemzedéket
;
!
:
sok, sok életet
És rádásul az én rongy életem.
Ki tudja
Akadna
mik lennének
a fiuk?
tán közöttük egy zseni,
Másik talán vezetne háborút, S a lány szép lenne, barna, isteni.
És mind ez többé
5 tán egy
A
uj
meg nem
születik,
Krisztust pusztítottak el
kárhozatos sárga tüzek
itt,
Miknek rontása bennünk ünnepel.
E szent megölt életektl ragyog A te szépséged, mint rült szeme, Kék szemeid tlük olyan nagyok
A
nevetésed ettl bús zene.
21
:
Mily különös, hogy ha
meggondolom
Ur irgalmazzon nekem s neked.) Forró, szép tested zordon temet Egy temet az, a kit szeretek.
(F\z
22
!
GYÜMÖLCSÖK
Asztalodon sok nyers gyümölcs legyen Csorduljon szádból kétoldalt a
;
lé,
És álladra a gyümölcsvér-folyó Szivárogjon édesen lefelé.
Az almától fehérebb lesz fogad, Szád barlangja rózsásabb, harsogóbb, Zengbb a szómadár, mely kiröpül, Illatosabb és fényesebb a csók.
A Es
A A
meggytl kékebb
lesz szemed, mint a messzi hegyek, melyektl örökre vágtat el vad néger a gyorsvonat, veled.
vörös
távoli,
:
A
lágy baracktól márványkebeled Majd lágyabb és bánatosabb leszen.
Nem
oly büszke,
kemény
és katonás,
Mint egészséges, buta szüzeken.
Fehér, sovány és kékeres
marad
A két kezed, csak sok szllt Combod körtétl lesz friss és
egyél, fehér,
Mint nagy hegyek csúcsán a nyári
tél.
23
Hajad narancstól
lesz
dús és puha,
Tekinteted banántól bánatos,
Megsáppasztja arcod az ananász, Mint porcellánt a nemes századok.
kék szll, a dércsípte, szagos Mint kis, piros borpatak vérzik el A hosszú, keskeny, gyrött ajkadon, És csókodhoz és dalodhoz tüzel.
f\
Az asztalon nagy ezüst tálakon Vérfoltos, si, rablott kincseken
Álljon
halomba
S az asztalfn
24
a sok friss gyümölcs, te trónolj
meztelen.
!
VRK FEJ KEPE
Ebben
a fejben a
Nemrég még
rt És
álltak a
ma
f\
TÜKÖRBEN
szemek
látók voltak.
homlok
alatt,
kiégett holtak.
Profilba látom a fejet f\
nagy, metszett tükörben,
S
a bal szemet,
A
nedves sirgödörben.
A
mint az óra fönt ketyeg,
mely
áll
helyén
/Mindegyik kettyenésre F\
pillák rápislantanak,
Sietve,
sohse késve.
E szem az arc császárja volt S most örök nedves éjben Vak koldus s minden perc eltt Sapkát emelget mélyen. ;
25
KLP
Ezen a hs, kiégett éjszakán Merre lehet a szomorú leány? Letartott réteken
bolyong
talán,
És elbágyadva néz a messzeségbe
— Hol
belefut a poros út az égbe
-
És félholtan sóhajt el egy nevet? Mig a nélkül, hogy sejené talán Egy ptpacsot igazgatnak haján f\
26
reszket, bátortalan kezek.
;
BRILLIANS
Szájam
királyi
biborsznyegén
Torzarcú szitkok vánszorognak, Részeg, vad átkok tántorognak,
S ajkam
ezt
trni kénytelen, szegény.
Agyam sikátoraiban dühöng A cscselék és feltolakszik Sárra! dobál,
De
a szívben
Hangosak
mert rád haragszik, :
ott halálos a csönd.
a lelkem lebujai,
És züllött népük sorra lázad.
De hozzád
kúszik az alázat
És simogatnak félénk
ujjai.
Képed agyamban mégis tündököl, brilliáns a diadémon, A melyen nincs se sár, se vérnyom, S mely oly nagy, mint két összetett Mint
ököl.
27
;
;
ftZ
Két fényes pej
ló
ÖZVEGY
húzza az ekét,
Fakó tarló sötét bele kifordul Az szi nap ezüstszin selymet
ont,
Oly fakó-kék és lágy a horizont, f\
nap
tndve
Távol hegyek
épp lejtre
még
Beteg párákból
fordul.
hangosak, sz az alkony
daltól
fátylat
A
sok szllprés vörös mustot ont; Úgy vérzik el a nyár, a vén bolond,
Mint egy megölt, hatalmas
Már
j
szke
asszony.
a dér és érik a kökény,
kopasz fákon varjak feketéinek Mint jéges hull szemembl a könny, Elhagyott szép hitvesem a közöny, Jaj végem van, megint élek, remélek. F\
:
:
d8
PORBAN
Nem hoznak semmit ezek a napok, Nem is rabolnak tlem semmit el. Néma fájdalmuk — ah — nem érdekel Púposak k, süketek és vakok. !
Így születnek
:
:
fáradtan, vértelen,
És kínosan vonaglanak tova,
Én nem Csak
azt
sejtem, merre és hova: tudom, hogy útjuk végtelen.
is
Hanem mikor már távol tereken Járnak s én ket el nem érhetem, Mint az orkán, pusztítva szállanak.
S kacagják az elmúlott hónapok, Hogy rab vagyok s meg sem mozdulhatok Világsúlyos percek lába
alatt.
29
NYÁRI
ÁLOM
Pán vidáman fújja a sípot, És napsugárban fürdik. Az erdbl zöldhajú nimfák, Csókjukat Pánnak küldik.
A mezk
haloványzöldjét
Aranyba vonja a nap, Apró fürjek játszanak bátran
A
sr
vetés
alatt.
És tikkasztó, hangtalan hvel Borul mindenre a nyár,
Pán nevetve fújja a sípot, S hallgatja t a határ.
30
ÜTOLSO MOSOLY
Szép barna bútorok, szegény falak
:
Ma nem hál itthon az életöröm Ma jaj nekem a hosszú éjszakán Minden szobrom ma még összetöröm. ;
És kidobálom a szentképeket,
A vertezüst nehéz edényeket, Ma összezúzok minden porcelánt, És eloltom a meleg fényeket.
Hímzett selyem
ma épen nem
marad,
nemes sznyegek; Kidobálok ma minden ékkövet
Sárgult csipkék és
S fázva, üresen, összegörnyedek.
parfümök: búsan mindent számzök,
Dohányillat, tömjénszag,
Ma
éjjel
Dalos szép szavak
nem
folynak
ma
át
Vig folyamban a fogaim között.
Ma
koszorút a halálfélelem Csavar barnahajas fejem körül,
Ma S
hideg harmatot
sír
rám
a láz
forró hajával szárazra törül.
31
S a beteg reggel aranytje majd Az els, zeng, végtelen sugár
—
Átszúrja fáradt, fáradt szívemet
S egy utolsó hálás mosolyra
32
vár.
NOVEMBERI
ES
Olyan hideg és oly unott szivem, És épp olyan halálra fáradt, Mint ez a lucskos, beteg szi
táj
És olyan bágyadt.
Az ólmos
es
oly régen szakad,
Oly keser és vén az
Nem
is
S hogy
élet,
hiszem, hogy kiderülne még, látlak téged.
33
:
ÉL
AZ
Egy
HARANG
harangból szállnak
félrevert
Dülledt
:
szem,
hangok
fuldokló
Csontkezével, egy sáros szívvel
A
halál
kongat egy harangot.
Egymást üldözve,
eltiporva,
Tépve, fojtva, rúgva így hagyják árván
A
—
hangok
bölcst
félrevert beteg harangot.
Megszállják a bús szi
A
a
ott a
lucskos, barna,
tarlót,
nagy mezket,
Jajukkal a várost betöltik,
De
ott
sem
hallja senki
ket.
Aztán tragikus tépett sorba
A hangok
Ni
az utcákra szállnak,
szemre és
férfiszívre
Mint a hollók és mint az árnyak.
És a halál
némán
Dús rózsalánc
harangoz.
lóg csontnyakába,
Sárga, vak, illattalan rózsák,
Egy sem
34
piros
;
mind
sárga-sárga.
FELHK SZERELME Két felht tépett szét a szél, Két ölelkez szomorú felht.
Oly bús volt e szerelem Az égbe fenn,
Nem
volt szava
És csókja sem,
Csak És
ölelése.
jött
a szél,
És szertefújta
A
ket
szeretket.
S most üldözötten szállnak
A
szürke árnyak,
Azon tndnek szüntelen (S mind kett azt sóhajtja)
Hogy
jön-e
még
vájjon
Egy olyan fuvalom, Mely ket egymás karjaiba
hajtja.
33
:
EGY FOGBAN
Az éhes élet bekapott, Sok százunkat kapott be akkor; Apám, anyám, családomat, Kisfiúkat,
A
nagylányokat
vér folyt, mint a
must
szüretkor.
csámcsogva evett, Éhes szeme égett a kéjben,
Sietve
A
szájából csorgott a nyál,
Amint
rágta
Mindenki
apám, anyám
jajgatott,
Gondoltam
:
jó,
:
csak én nem.
elpusztulok,
—
Megrág, megesz az élet, vége. Hanem volt egy lukas foga És én beszorultam oda, Ott rothadok most benne élve.
;
ÖREG FAUN EGY KÉP ALÁ
A hétágú sip ajkáról A völgybl szomorún
lehullt.
néz a hegyre,
Hol az erdre vékony köd borul És száll felé selymesen, egyre.
hvös sóhajok mint gyászos madarak faun szemébe forró könny fakad
Az erdmélybl Indulnak
el,
A A bús
üdvözlet,
A nap
búcsúzik
Osztogat; mint
hogy s ki
arra halad.
hl
csókokat
hosszú útra
S az összeboruló faágakat Bús lengéssel hagyja el a
Az elmúlás már
A
levél.
nyergeli lovát!
már telve van búcsúval. lehajtja már minden virág
völgy
Fejét
kél,
is
És mindjárt
sir
a temetési dal.
„Valaki hol van, merre tévelyeg,
A hvös
szélben vájjon hol
remeg?
Szegény a forró napfényt szokta meg" És felsóhajt a faun
:
isten veled.
37
;
És egyre-egyre mélyebb a homály S a bús fákról a beteg levelek,
Mig szivverésük egészen eláll, gyászoló mély völgybe lengenek.
A
38
Ha az ég nem
volna
olyan
elbvölen kék, nem tetszenének nekem a sötét szemek.
ftJMNLKOZAS
Veszend nyarad drága nékem,
Odadom
Tzd Ne
érte ifjúságomat,
rejtelmes hajadba szépen,
töprengj és ne tétovázz sokat.
Kohódnak kialvó tüzébe Dobj be, s olvaszd ki minden aranyam, vége Ne óvj, ne szánj, ha végem Nyújtsd a kezed és vedd el a nyaram. :
Légy
—
nap, a mely kegyetlen,
te a
Poklok tüzét reám zúditja le, Égesd el mind a mit vetettem,
S engem
is
De
id
nincs
égess végre
el
vele.
fontolgatásra,
Az ég, a föld mind sietésre int; Az enyészet kész a csapásra, Hatalmas ökle mindjárt rád suhint.
S tested pazar szép templomábul Siralmas rom lesz
És vágyaid
Nem
—
jaj
—
egy perc
alatt,
fojtott dalátul
reszketnek majd a márványfalak.
41
! !
Én érzem, látom, hogy
a percek
Mint éhes, vad hollók csapnak reád, Tépik, szaggatják csodatested,
Szépségedbl élnek a bestiák Mig rám, ki a hajnalba járok, Kacagva és két kézzel hintenek Aranyat, ékkövet, virágot, f\
nagylelk, tékozló istenek.
És néked mindezt felajánlom.
Nem
tudom, hogy miért és hogyan ?
is
Tán rám
szállott
boszorkaálom,
És elragad, mint rózsát a folyam.
Vagy hajnalbibor ült agyamra Érzem a végzet súlyát vállamon,
Végem
.
.
.
nem
ismerek
Megölt a fonnyadt sárgaliliom.
42
.
.
magamra
.
OMPHMLE
Omphale gyönyör, édes Vakitó fehér a vállad,
Ó, hogy irigyelnek, csodálnak,
Omphale ragyogó, F\
édes.
hajad fürtös, leomló,
Járásod suhanó, leng,
A
finom, pókháló-kend Szerelmesen simul hozzád.
Bolyongsz a források táján,
Kék szemed Várod
nézi a távolt.
férjed, a deli
bátort,
S úgy reszket a keskeny ajkad. Sóhajod száll hsöd elé És hárfahangok feleinek, Bársonykarokkal átölelnek És gazdag hajadra szállnak. .
f\
tüzes napragyogásban
f\
boldogság reszket
.
.
át rajtad.
Csókra nyújtod a szélnek ajkad S szemeid becsukod némán.
43
.
.
.
Távol a hatalmas tölgyfák
Földig hajolnak szerényen
:
Héraklész most jön alattuk éppen,
S
44
igy borul mindjárt elébed.
;
;
PERCEK
Percek
ti
!
apró drága percek
Lágyan símit puha, fehér kacsótok, Ajaktokon nedves-forrók a csókok,
Körém
tipegve, énekelve jertek.
Hamvas gyermek-angyalok jertek, együgy beszédek,
Elkálbitnak az
szép és jó az élet, azt mondják S virágoznak, gyümölcsöznek a kertek.
Melyek
:
—
Nem
percek, gondolok én arra Hogy ha órák lesztek majd, mint gyötörtök. S ha évek mily kegyetlen összetörtök Mig ti beszéltek bút, bajt elfelejtek. :
Nekem
k És
Ó
nincs múlt,
mindig dúsak,
nem
jöv ifjak
—
csak percek,
és kegyesek,
engedik, hogy kétségbeessek,
Végtelen kis gyermekei, jertek
!
.
.
.
45
:
;
:
A BABONÁS, A FONNYADT SZ! EST
A
babonás, a nedves szi est Bársonyos csendjét a néma szobának Megtölti és üres szivembe rezg ;
—
a bánat. Ó, ismerem ez arcot, Tüzes és fojtó sok meséje van, A hangja éles és ah oly hideg, Elre, hátra, mint a láz rohan, ;
S a múlt, jöv
fátylát lebbenti
meg.
És im, megindul a rémes menet, Az agyamon, a lelkemen keresztül. Búsan néznek rám nagy könnyes szemek, És száz
csecsem bús
Kapkodnak
A
sirása rezdül.
a kicsiny pufók kacsok,
sok kicsiny láb ügyetlen tapos,
Köröttük lengnek gyöngéd, drága szók
S gyermekdal csendül,
tarka, bánatos.
S eszembe jutnak sorra a szobák, Melyekbe kócos, bús vágyak cipeltek, Sok rossz pamlag, és sok vetetlen ágy Züllött tündérek és a züllött berkek.
A
savanyú, kegyetlen
cip
illatok,
lever piszok Lelkemben rózsa itt hogy nyílhatott, Mámor hogy szállt meg ? Ó ez nagy Rossz ing,
46
s a
titok.
Jeges karodban én égtem: közöny;
A
kéjek lángpalástja fedte vállam,
Édes, színes szók mint a vízözön,
Dús hullámzásban
törtettek
utánam.
Ó
Afrodité, én imádtalak, Roskadt kebelben, szétdúlt haj között,
Rád találtam virágos fák
Ha
szállt a
hajnal,
alatt,
vagy ha este
jött.
Vadul keringtem és imádtalak, lángban égtek, Szemekben, melyek dús, Mig a fényes, csodás golyók alatt
h
Vad éjszakák
glóriája setétlett.
S titkon egy csöpp mécs mindig kialudt! ... Kis bárányfelleg eltnt nyomtalan! De napsütéstl csillogott az út, S rohantam rajta büszkén, gondtalan. ...
Most elfogyott a pogány
Ó
Afrodité, te
Riadt
is
áhítat,
tovaszállasz;
szemem mindhiába kutat, nem j szómra
Jajgathatok, de Itt
A
válasz.
vannak a halálos bús napok, földnek fáradt szive csalogat,
S a lelkemen, mely puszta elhagyott, Siró, gyerekkisértet-nép halad.
47
Megrjít
ez Afrodité
—
ó.
Pufók kacsóik felém nyújtogatják, Bár nem cseng hang, keserg, vádoló,
Gyenge
kis
ajkuk véresre harapják.
...A babonás, a fonnyadt szi est, Bársonyos halkan mindjobban beföd,
S mint végtelen nehéz ólomkereszt, Földreszorit, agyonszorít a köd.
48
:
ÉRZÉKISÉG
s
asszír
bálvány; mily csodálatos:
Fehér elefántcsont az arca,
teste,
Hajkoronája mély bronzszinre festve,
Ametisztszeme végtelen,
—
s
okos.
Ajka tüzes bor; hangja bánatos. Fejér lángokkal égnek benn a vágyak
S minden gondolatot Felégetnek
Ez elmében
—
—
mint szalmaházat
bár szép, bár ájtatos.
semmi meg nem terem
Jóság, áhitat, vigság, szerelem. Itt
a kéjek máglyája ég csupán.
Karod nyújtod minden férfi után, S tüzedre hányod vad-könyörtelen. Egy vulkán vagy, és szived jégverem.
49
—
éleHalálos betegségünknek: mi lehet az orvostünkneksága ?
—
VÉGRENDELET
koponyámat, mert úgy szereted, R koponyámat hagyom teneked. F\
Csinálj belle, ha úgy akarod, Egy diszkrét, hasznos bútordarabot, Melynek helye én édes angyalom F\z éjjeli
kis
szekrényben vagyon.
Rágondolok
s elfog
Milyen szép
lesz,
vadul a
láz,
ha minden éjjelen
Céda szép tested majd megkoronáz,
53
FEHERFÜGGONYOS SZOBA
Az elsötétül szobák Lázas, mély bánatát
A
érti?
ki
fények bús eltávozását
Megérti
n, vagy
érti
férfi
?
hallja a növ homály Egyhangú dallamát zokogni, Az elvérzett szinek halálát
Ki
Ki érzi fájón illatozni ?
Mégy szke konok
—
Ott
nem
Fehér simítását
fal
között
zongora,
szólt ki
se
ének
érzi
Az alkonyat szép, lágy kezének. Ájult sírással ki
Ha S a
vaksötét
szél a fehér
Némán
54
zokog
már
.
.
.
a szobája,
csipkefüggönyt
befelé fújdogálja
.
.
.
:
ÓSZI SZÁNTÁS
Nagyszarvú fehér ökreivel, kemény-csontú barna élet
F\
Jön és fölszántja a szivemet, Halkan fütyölget és nevet S kurjant néha a durva béres.
Medd, Sir f\
sovány szz
hangtalan
;
a
jár
nyomába
könnye
véres,
szántásba halálmagot szór
Rá visszanéz röhögve, sokszor S halkan fütyöl a barna béres.
55
;
;
NRPOS FEBRUÁRI DÉL R DÜNRPRRTON
Egy nagy kék nevetés az ég. R fájdalmas, hegyes távol opálos, Fehér és szines házakkal a város Hideg napfényben ez a messzeség. :
Oly messze
látni,
oly jó
messze nézni
R
befagyott folyón csillog a jég, S fáj, hogy elvágy s itthagyna ha lehetne,
R
h
özvegy cseléd. Túl a hegyen most vonatok sietnek, szivem, ez a
Fehér mezkön, fényes síneken, kerekek dalolnak és nevetnek És csábitón izengetnek nekem.
R
Csak ne volna a leveg oly tiszta, Csak ne égne minden szin oly nagyon, R kocsinyom oly különös ne volna R mint barnán fut a fehér havon. S a miket máskor még csak mégse látok,
Ne
rikoltoznának úgy a plakátok, Mily szép sárgák a villamos kocsik, Mily kékek, barnák, szürkék a szemek!
Egy tábornok agg lábán a vörös Ifjan,
stráf
szépen a világba nevet.
Jó volna most egy pejlovon ügetni, Távol pusztákon vigan,
R
déli
S ha nevetnék 56
egymagam
napban a lovam ragyogna villogna a fogam.
O
szép volna a korai sötétben Nézni kék füstöt a házam felett, És hallgatni a hosszú néma éjben, Hogy ugatnak a nagy, bundás ebek. Gyertya égne fehér meszelt szobámban,
Nagy árnyékom feküdne
a falon,
Mint a hogy egy agyon zaklatott
Némán
élet,
fekszik a lágy ravatalon.
Sokat lennék egyedül a sötétben, És végtelen szép téli éjeken Félve emlékeznék lustán tndnék ;
Fi
messzi, messzi, messzi életen.
57
Mindent nézzünk meg jól, hogy valamikor emlékezzünk rája. Mily gyönyörek az emlékek, a mikor a nagy távolságból egyszerre csak megérkeznek. R hosszú út két oldalán úgy állnak az évek, mint az allé fái. És egyszerre jönnek tájképek és jönnek házaknak a képei, áttetsz kék hegyek finom hullámú vonalai. Bizonyos lakások, egyes szobák; egyszerre itt van valami kedves régi bútor, régi, barna és politúros.
Zenél
óra, rajta szines
csatázó török katonák. Hirtelen megjelenik egy
régi
arc,
váratlanul
egy
egész jelenet, minden hangjával, minden mozdulatával. És jönnek könnyfakasztó
hangok
kezeknek
emlékei és némely
simogatásai.
Emlékezünk
nézésekre bizonyos harangozások örökre bennünk maradnak. Legszebb ;
emlékem egy
Március Mikor es után kimentem az udvarra, a levegnek olyan illata volt, a mit nem lehet elfelejteni s a miért néha egész életemre kifizetettnek érzem magam.
végén
volt
óriási
egy
zápor.
pusztán.
A RAB NÓTÁJA
„Egy sötét utcába, Elhagyott utcába,
Van egy
cifra
nagy ház
vagyok bezárva Fényes palotába.
Itt
Fényes palotába Tükör minden ablak,
Finom pecsenyéket Ezüst tálon adnak,
Pezsgvel
itatnak.
Táncolok itt éjjel Frakkos nagyuraknak, Kifestett
orcámon
Összecsókolgatnak
Térgyükön ringatnak.
Rab vagyok én mégis Elhagyott az isten,
Pokolé a lelkem,
Ördögé a testem, Nagy vétekbe estem.
61
Verje
A
meg
a jó ég
pirositómat,
Szép selyemingemet Parfümös korsómat Hajbodoritómat.
meg az isten Szemem kacsintását,
Verje
Csábító bugásom, Testem hajlongását
Kezem
simítását.
Sose látom többet Szép szülhazámat,
Megölnek a csókok, Megöl a nagy bánat, Mint édesanyámat."
62
REGGELI
A
kék reggel langyos És most a barna téli
ES
esbe
f
mosdott,
között
Szénaillat s földszag úszik kövéren,
S
az új füvek zöldje kiütközött.
Most feketék a lemosott fatörzsek, Kérgük száz árkán langy viz fut alá; És mintha minden szin tele torokkal Nevetve a nevét kiáltaná.
A A A A
szemhatár messze-messze
kitágult,
föld fehér tüllpárát tereget,
langy
es
mily szép fényesre mosta
sárga napot
s
halványkék eget.
Bársonybrü, íriss, drága test a reggel, Elnyúl a kék ég s barna föld között, Megfürdött a fehér felhk vizébe S a nap selymébe megtörülközött.
63
TARTALOM
Lapszám
Rubinserleg
7
,
Két órára az
els
8
háztól
Tavaszi szél
10
Dal
11
Távozás
12
Kezeim flz
15
énekes
-
19
Temet
20
Gyümölcsök
23
Vak
fej
képe
a
25
tükörben
Kép
26
-
27
Brilliáns flz
özvegy
-
28 29
Porban Nyári álom
30
utolsó mosoly
31
Novemberi F\z
es
33
él harang
Felhk szerelme Egy fogban
Öreg
34
.
35
-
36
.
37
faun...
fljánlkozás
41
Omphale
43 45
Percek fl
babonás, a fonnyadt szi est
.
46
Lapsiám
49
Érzékiség
~
Végrendelet
Fehérfüggönyös szoba
szi f\
februári dél a
rab nótája
Reggeli
es
53
...
54 55
szántás
Napos
...
Dunaparton
56 61
63
'
k
DO NOTr REMOVE re CARDS OR SLIPS FROM THIS POCKET PLEASE
UNIVERSITY OF
BRIEF 0014282
TORONTO
LIBRARY
H:
