Kemecsei Helytörténeti Krónika

A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA

Kemecsei Helytörténeti Krónika 2016. XII. évfolyam 1. szám

MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE

Napelemfarm, Zöld-ház Kemecsén

„Napelemfarm létesült norvég támogatásból” címmel rövid, de izgalmas hír jelent meg a napokban a Kelet-Magyarország hasábjain. A hír izgalmát fokozta, hogy pontos helymegjelölés nélkül létesült, és ismeretlen volt a cég, és a tulajdonos neve is városunkban. Mivel Krónikánk helytörténeti szempontból is kiemelkedően fontosnak tartotta a hírt, kérésünket elfogadva, a Rózsa Ferenc utca 20. szám alatt, néhai Korpai bácsi volt portáján egy magas, helyes, kedves fiatalember fogadott.

Adalékok Kemecse történetéhez

2.

2016. 1. szám

A városunkban megvalósuló projekt tartalmi részleteinek bemutatásával kezdődött az interjú. A nagyrészt norvég támogatásból induló, 240 millió forintból megvalósulandó projekt 3 részből áll: Az első, a 150 KW teljesítményű, 577 napelemtáblából álló napelempark. E nagy területen elhelyezkedő park a megtermelt energiát az elektromos hálózatba táplálja, a rendszer éves szinten valóban három nagyobb iskola áramellátását tudja majd biztosítani. A projekt második része az úgynevezett Zöld ház program, a bemutató terem több funkciót fog betölteni. Szemléletes és szakszerű kiállítás keretén belül tájékozódhatunk a napkollektorok, a napelemek működésének elvi és gyakorlati módszereiről. Szakmai ismertetőt nyújt e kiállítás a biomassza kazán működéséről, de széleskörű kiállítási anyagokon keresztül kaphatunk tájékoztatást a falak szigetelési anyagairól, fajtáiról, hasznosságáról, és a nyílászáró szerkezetekről. A projekt harmadik eleme is valódi újdonság, kiemelkedően hasznos terület. Biomassza gyártósor anyagai megérkeztek, a gyártósor számára a csarnok építése is megkezdődött. A biomassza gyártósor a faapríték, a brikett, a pellett gyártásával, előállításával jelentős mértékben hozzájárul majd a megújuló energia további népszerűsítéséhez, hasznosításához. A megújuló energia fogalmánál tértünk át a személyes kérdésekre. A projektgazda, a Dream Way Global Kft. tulajdonosa Gacs Mátyás, a Lutter családhoz fűződő kapcsolata révén került Kemecsére. A budapesti fiatal szakember a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett, majd a Szent István Egyetemen szerzett közgazdász másoddiplomát. 2010 óta foglalkozik a megújuló energiarendszerekkel, a napkollektoros rendszerekkel. E terület kihívásai, eredményei, elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatják. Őszintén kívánjuk, hogy ez az életcél, szakmai kihívás és feladat eredményesen, sikeresen megvalósuljon, nemcsak szűkebb környezetünk, de térségünk lakosai számára is.

Fotók: Mátyás Tamás


2016. 1. szám

3.

Élettörténete a kétkezi munka becsülete Amikor Horváth Mihályné, született Labbancz Erzsébet Árpád út 62.sz. alatti családi otthonában beszélgettünk, az első pillanattól a „család szépsége, a család szentsége” gondolat fogott körbe bennünket. Vallja, semmit nem csinálna másképp, elégedett a sorsával. Lelki békében él, de azért nem dolgozna ennyit. Értelme volt eddigi életének. Büszke családjára, szüleire, férjére, gyermekeire, unokáira. Értelme volt eddigi életének és érdemes is volt így élnie. Földműves családban, a Petőfi úton született 1952. június 13-án. Mivel édesapjának földje nem volt, így elkerülte a TSZ-be kényszerítést. Kívülálló, fuvarozó lett. Fiatal hízó bikákat, malacokat tartottak, az etetés, az állatgondozás hamar osztályrésze lett Erzsikének. Tízéves korában kaszával, ponyvával indulni kellett fűért, zöldért a jószágoknak. Még szerencse, a TSZ dohányföldje közel volt, a kert végén, ott a tábla szélén mindig volt kaszálni való bőven. Hálával emlékszik tanítóira. Dávid Rózsika néni, Pethő Klárika néni (Kovács Ferencné), Juhász tanító bácsi és negyedikben Molnár Zsigmondné Marika néni tanították. Jó tanuló volt, mindvégig szeretett iskolába járni. Még most is, 50 év után, 2016. áprilisában is könny szökik a szemébe, ha a 8. osztályos továbbtanulás kerül szóba. 1966-ban minden iskolából „helyhiány” miatt utasították el, pedig tényleg jó tanuló volt. A fiatal magyar tanárnője, Szikszay Gyuláné, Ancika néni mindvégig biztatta: „Az nem lehet, hogy te ne tanulj tovább!” Az élet végül példás bizonyítványt állított ki Erzsike számára. 15 évesen, 1967 márciusától, mert egy hold háztáji is járt, mert a családnak szükség volt keresőre, a TSZ-be belépett tagnak, ahol 2011. július 1-ig- 44 éven át dolgozott. A növénytermesztés, a kapálás, a mezei munka bár nagyon fárasztó volt, „bírta a munkát”, ahogy a szólás tartja. Bírta, mert bírni akarta. Akaratereje élete során mindig átsegítette a nehézségeken. 1972-ben kötött házasságot Horváth Mihállyal. Ahogy akkor a sok-sok fiatal, a semmivel, a két kezükkel meg a szeretetükkel indították közös életüket. Kezdetben a szülői házban laktak. Az édesapja korán meghalt, az Ady Endre úton vettek egy kis házat. 1974-ben megszületett első gyermekük Csaba. 1975-ben az Árpád úton, a mai ház telkét vették meg. 1976-ra a ház felépült, 1977-re végre beköltözhettek a saját építésű, két kezűk munkája eredményeként végleges otthonukba. Itt, 1978-ban született meg második fiuk, Zsolt. Sokat, sokszor kellett hajnaltól késő estig dolgozni, gyakran még vasárnap is. Szobafestő férjével, ki szintén vágyott volna továbbtanulni, magasabb szakképesítést szerezni, együtt bíztatták fiaikat: „Tanuljatok, nektek ne ilyen kenyeretek legyen!” A TSZ-munka, a paraszti munka több ember szemében lenézett volt. Mikor vasárnap is menni kellett lucernát adogatni a szekérre, a szintén Erzsike nevű barátnőjével összenéztek és lebújtak a szekérbe: „Nekik még vasárnap is dolgozni kell?” De mentek, „bírták” a munkát, mert akarták. A barátnő aztán az általános iskolában lett takarítónő. A legszorgalmasabb, leglelkiismeretesebb munkatársnőként ment nyugdíjba az iskolából. A férjével ők is mindent megtettek, hogy leányaik továbbtanuljanak, diplomát szerezzenek. Horváthné Labbancz Erzsébet férjével még többet vállaltak, boldoggá tette őket szépülő, gyarapodó otthonuk, és a valóban kiemelkedő képességű fiaik, Csaba és Zsolt tanulmányi eredményei, szorgalmuk és jóneveltségük.


4.

2016. 1. szám

Csak aki látta és átélte, az tudja elképzelni a TSZ-ben végzett munka nehézségeit. 1982-től a melléküzemágban, a bélüzemben vállalt munkát. A TSZ a rendszerváltással átalakult. A FARMTEJ KFT-ben fejőnőként dolgozott 1992-től 2011. július 31-ig, majdnem újabb 20 évig. Négy dolgozó napi 10-11 ezer liter tejet fejt, reggel és este 500, délben 300 tehéntől. Se ünnep, se vasárnap. Az az anyai öröm, hogy fiai egyetemet végzett közgazdászok lehettek, mindenért kárpótolja. A kárpótlás szónál Erzsike kijavít. Nem kárpótlás, ő a boldog, hogy a szívét-lelkét adhatta. És a fiúk, a férje szeretettel, megbecsüléssel meg is hálálják. Csaba a Közgazdaságtudományi Egyetem után Londonban másoddiplomázott, feleségével 2 szép gyermeket nevelnek. Az angolul, magyarul, németül beszélő unokák Kemecsére vágynak, mamánál, papánál szeretnek a legjobban lenni. Zsolt a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági Karán diplomázott, majd számítástechnikai szakmérnök másoddiplomát szerzett. A családot boldogsággal tölti el, hogy a napokban, ez év május 7-én lesz az esküvője, melyhez Krónikánk is szívből gratulál! Sok boldogságot kívánva az ifjú párnak, köszöntve az örömanyákat, örömapákat, értékes, érdemes életútjukért.

Mikecz Emlékkonferencia A Mikecz család, a Jósa András Múzeum és a Megyei Levéltár a Mikecz család szabolcsi ágának 300 éve kiadott nemeslevele emlékére Mikecz Napot szervezett 2016. április 18-án Nyíregyházán. Délelőtt a Levéltár „Érdekesség a Mikeczek családi levelesládájából” címmel nagy sikerű kiállítást szervezett. Délután Emlékkonferenciát tartottak a Múzeumban megyei, városi vezetők, levéltári, múzeumi szakemberek, családtagok előadásaival; Mikecz-emlékéremmel jutalmazták azokat a szakembereket, akik munkásságukkal, tevékenységükkel aktívan hozzájárultak e történelmi család emlékének méltó megőrzéséhez, családtörténetük, történelmi szerepük tudományos bemutatásához. Az 1716. április 16-án III. Károly magyar király által adományozott nemesi levelet 1717. január 8-án Szabolcs vármegyében, városunkban Kemecsén tartott megyegyűlésén mutatták be. Kemecse vált e család ősi fészkévé, otthonává. Megtisztelő volt, hogy a Mikecz érem kitüntetettei között Lipők Sándor városunk polgármestere és Lucza János helytörténész is szerepelt. Az alábbiakban közöljük Mikecz Anikó családi visszaemlékezését, azonosulva fő gondolatával: „Nem feledésben van orvosság, hanem éppen az emlékezésben!” "A Mikecz család élete a II. világháborút követő évtizedekben

(Babits Mihály)

Édesapám Mikecz Gábor, aki Kemecsén született, élt és halt meg, édesanyám Bozóki Anna, aki haláláig Kemecsén élt, én Mikecz Anikó, aki Kemecsén született és férjhezmeneteléig itt élt, emlékezem vissza a nagybátyám által kért témára, a háború utáni Mikecz sorsra Kemecsén. Kemecse egy több nemzetiségű, több felekezetű település volt. Járási székhely, főszolgabírói hivatallal, járásbírósággal, orvosokkal és különféle intézményekkel. A magyarok földbirtokosok, középbirtokosok, szegény parasztok voltak. A zsidók – Hász Sándor – földbirtokos, aztán kereskedők, iparosok, pék, szikvízgyáros, bádogos, stb... A német ajkúak főleg iparosok és gazdálkodók. Még a cigányság is megtalálta a megélhetését a felsoroltak mellett. Ők vályogvetéssel és különböző háztartásban, gazdaságban használatos eszközök (seprű, kosárkötés) készítésével foglalkoztak. Békés közösségben, jól együtt élt mindenki, aki kemecseinek számított. Nagyapám, Mikecz Pál földbirtokos és felesége Wéber Berta, hat gyereknek adott életet. Az elsőszülött, Pál, vízügyi mérnök lett, a Nyíregyházi Vízügyi Társaság főmérnöke – fia, Pál is mérnök lett később. Ilona férjhez ment és Budapesten élt.


2016. 1. szám

5.

Zoltán gyógyszerész diplomát szerzett és Kemecsén saját gyógyszertára volt. Gábor, az édesapám 1922-ben gazdász oklevelet szerzett a Pallagi Gazdasági Akadémián. A család kemecsei földbirtokán gazdálkodott, később gazdasági felügyelőként szolgált Sátoraljaújhelyen, Nyíregyházán majd utoljára Szolnokon. A család a 300 év során mindig a település és a megye javát szolgálta. Családunk részt vett az 1848-as szabadságharcban, az ősi református templom építésében, mind anyagi, mind egyéb vonatkozásban. Édesapám mozit alapított, műkedvelő előadásokat szervezett, az önkéntes tűzoltóság alapítója volt, a Darányi Ignác program keretében pedig akácfa telepítést hajtott végre és szorgalmazott. Aranykalászos gazdaköröket és tanfolyamokat szervezett. Az édesanyámmal (Bozóky Anna) kötött házasságából öt gyermek született, Béla, László, Pál, Gábor és én. Béla 2003-ban, László 2009-ben, Gábor tragikusan kisgyerekként 1945-ben, Pál testvérem pedig egy hónapja hunyt el. Édesapám mindkét világháborút megjárta, az I. világháborúban Károly-csapatkereszt kitüntetést is kapott. A II. világháborúban Kőrösmezőn szolgált tartalékos tisztként. Mindezt azért kellett elmondanom, hogy a II. világháború utáni több mint fél évszázad családi és kemecsei vonatkozásait érthetőek legyenek. 1944 októberében a németek elfoglalták Kemecsét. Édesapám akkor szerelt le, mint tartalékos tiszt. A németek fel akarták robbantani a Hibján Géza malomtulajdonos által épített lisztraktár épületét, amit az édesapám megakadályozott, és a lisztet szétosztották a község lakosai között. A németek a front gyors közeledtével fegyvereiket a házunkat körülvevő nagymamán által különleges fa-ritkaságokkal és növényekkel (még Japánból is hozatott cserjéket) telepített arborétum kertjébe dobálták. A bejövő oroszok természetesen édesapámat vonták érte felelősségre. Életét a falu népe mentette meg. Az oroszokat a magyar katonák követték és előállítottak 19 kommunista embert, akiknek az életéért viszont az édesapám kezeskedett, így megmenekültek a haláltól. Közben a front bejövetele előtt még mint mindenütt, Kemecsén is összeszedték a zsidó lakosokat, köztük azt a Polacsek Sándor orvost is, aki nagyapámék és a mi családunk orvosa is volt. Édesapám segítséget ajánlott neki és a családnak, amit azzal hárított el ez az orvos „Gáborkám, nekem, mint orvosnak a népem mellett kell lennem, mert nem tudjuk mi vár ránk”. Ilyen erkölcsiséggel éltek a háború előtti években Kemecsén az emberek. A település többször cserélt gazdát, németek, oroszok, magyarok, nyilasok stb. váltakozva követték egymást és az összeszedésekbe úgy belejöttek, hogy a visszatérő nyilasok most a német ajkúakat próbálták begyűjteni málenkij robotra, immár az oroszokat szolgálva. Édesanyám félig német érintettsége révén a család Budapestre nagynénémékhez menekült édesapám testvérével, Zoltánnal és családjával. Az ostromot itt élték át. Édesapámat a nagynéném házában ahol lakott, egy valószínű nyilas házmester németnek nézte és feljelentette az oroszoknál, hogy itt bujkál egy német a családjával. Az oroszok itt is elvitték, aztán a parancsnokságon egy Kemecséről az oroszokkal tartott szakácsnő felismerte és közbenjárt érte. Az oroszok azonnal szabadon engedték. Édesapámat a Földművelésügyi Minisztérium, mint tisztviselőt igazolta, ezt később a Nyíregyházi Megyei Igazoló Bizottság is megerősítette. Az új rendszer új dolgokat hozott Kemecsén is. A kommunisták kerültek hatalomra. Megszűntették az addig működött intézményeket, így a Főszolgabíróságot is többek között. Édesapám szeretettel hívta és fogadta be házába a főszolgabírót és családját, akik Budapestre költözésükig velünk laktak a mi házunkban. Általunk máig nem ismert okok miatt, elköltözésükkor az ő általuk használt lakrész kulcsait a helyi tanácson adták le. Ettől kezdve hol a gépállomással, hol pedig a később alakult TSZ-szel kellett együtt laknunk. 1952ben államosították házunkat, a párttitkár költözött bele, mi pedig egy kisnemesi család szoba-konyhájába lettünk kitelepítve azzal, hogy Mikecz Gábor munkanélküli és semmi sem indokolja, hogy a falu közepén lakjon. Itt lakbérért lakhattunk. 1966-ban lebontották házunkat, helyén ma egy általános iskola áll. Kemecse a mai napig nem számolt el azzal, hogy miért kellett otthon nélkül maradnunk. Visszatérve az új rendhez: megalakult az UFOSZ (Új Birtokosok és Földhöz Juttatottak Szövegsége). Ebben is az édesapám által megmentett kommunisták voltak hatalomban. 1948. február 7-én Kulcsár Antal és társai feljelentették édesapámat a Járási Rendőrkapitányságon azzal, hogy „Mikecz Gábor nem osztotta ki a földet és nem fizette ki a parasztokat”. A rendőrség a Földművelésügyi Minisztériumot kérte föl az eljárás lefolytatására. A minisztérium kivizsgálta a feljelentést, és mint rosszindulatú próbálkozást, azt visszautasította.


6.

2016. 1. szám

Természetesen ezt a vereséget a feljelentők nem tudták elviselni. Az UFOSZ kijárta, hogy Mikecz Gábort Szabolcs megyei gazdasági felügyelői tisztéből helyezzék át Szolnokra. 1948 októberében egy falunap volt Rákóczifalván, amelyen édesapám hivatalból vett részt. Itt az UFOSZ vezetője, Teleki Balázs októberben feljelenti a szolnoki ÁVO-n azzal, hogy Rákóczifalván a parasztokat lázította a tisztviselők ellen. A szolnoki ÁVO két nap múlva átadja Budapestre az Andrássy út 60-ba. Az ÁVO felszólítja a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy indítson hivatalból fegyelmit. Ennek eredményeként megfosztják állásától és internálják, október 18-án a Buda-déli internálótáborba. Az internálás oka: demokráciaellenes, fasiszta érzelmű, németbarát. Ez a tábor később megszüntetésre kerül és Kistarcsára költözik. Innen 1949. november 4-én szabadul. Édesapámat rendőri felügyelet alá helyezik, 2 filléres órabérért dolgozik, segédmunkásként, éjjeli őrként, kocsifelíróként. Gyerekei nem tanulhatnak, a legidősebb fiút az egyetemről távolítják el, majd munkaszolgálatra vonultatják be Sopronba a határzárhoz, aknatelepítésre, szedésre. Másik bátyám érettségi után dolgozni kényszerült a vasútnál, mint fékező, két héttel a munka kezdése után baleset folytán karját veszíti. A harmadik testvéremet a nyíregyházi Kossuth Gimnáziumból és az ország összes középiskolájából kitiltják érettségi előtt. Közben 1950-ben államosítják édesapám testvérének, Mikecz Zoltánnak a gyógyszertárát, őt azonban, mint rokkant embert, meghagyják a gyógyszertár épület szoba-konyhájában lakni élete végéig. 1953-ig édesapám rendőri felügyelet alatt állt. Mint minden tulajdonától megfosztott embert, Kemecse még 1953-ben a kulák listára is feltette. Így gyerekei tanulása, pályaválasztása is meg lett torpedózva. 1959-ben Hajnal és társai azzal jelentik fel, hogy Mikecz Gábor fel akarta őket akasztatni. Majd az is kifogásként merült fel, hogy munkahelyén irodai munkát végez és nem kemény fizikait. Ez is mutatja, hogy a próbálkozások az ellehetetlenítésére nem szűntek meg. A családi kúria lebontása 1966-ban történt meg. Vele együtt kiirtották azt az egészen ritkaság számba menő, már említett arborétumot is. Mindez az utolsó reményt is szertefoszlatta arra, hogy valamikor is a család visszakerülhet otthonába. 1957. januárban a tanácsháza melletti ház melléképületébe, amely Szántó István portája volt, költözhettünk. Itt korábban katonatisztek laktak, s 56-ban elmentek Kemecséről. 1959-ben édesapám megkapta a megyei MÉH vállalat gyűjtési megbízását arra, hogy rongyot, vasat, papírt gyűjthessen Kemecsén és a környező települések általános iskoláiban valamint udvarán, ahol lakott. 1960-ban a Földművelésügyi Minisztérium rehabilitálja, Ilku Pál aláírásával kiadott okmány szerint, így jogosult lesz egy minimális nyugdíj elnyerésére. Ez azonban olyan csekély, hogy kénytelen ezt a vasgyűjtési munkát is folytatni, hogy megélhessenek. Szinte megmosolyogtató, hogy 1957ben, amikor SZOT üdülők elkezdik üdültetési programjaikat, édesapámat, mint vízügyi segédmunkást, gyógyüdülésre, Hajdúszoboszlóra beutalják. Ilyen furcsa világ volt akkoriban. Jogos a kérdés illetve feltevés: A megmentett kommunista emberekben milyen ősi bosszú működött? Nem csak Mikecz Gábor iránt voltak kegyetlenek, hanem a kemecseiekkel szemben is. Hibján Géza például ennek következtében kötött ki Venezuelában. A kemecsei gazdákat is beerőszakolták a TSZ-be, elvéve állataikat, földjeiket, tönkre tették az iparosokat. Lebontották Kemecsén a Benedek házat, a Kriston házat, a Polacsek házat, a zsinagógát, Mikecz Julianna síremlékét, amire Tompa Mihály írt sírverset és ezt a megyei múzeum őrzi. Nincs magyarázat és megfejtés a tudatlanságra és a rosszindulatra. Az a közösség, amelyik édesapám életét 44-ben megmenti, 1952-ben a családi házból való kiköltöztetését sem vállalja. Egy Koczkás nevű gazda, akit felrendeltek költöztetésre kijelenti: „Inkább akasszanak fel, de én Mikecz Gábort a házából ki nem költöztetem”. A településen sok kárt tettek, elvették, elvitték a járási székhelyet, amit nagy nehézségek után és egy rendszerváltást követően sikerül apránként visszaállítani. A település ma már város, a maga közösségéből választott olyan polgármestert, aki visszaszerezte a településnek a városi rangot, a járási székhely címet és egy nem csak megye, hanem országos hírű 1848-as kegyeleti emlékhelyet is kialakított a szabadságharc áldozatainak. Édesapámat 2006-ban Kemecse város önkormányzata posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki. Feltehetjük a kérdést: Hogyan volt édesapámnak ereje és a családnak ahhoz, hogy ezt a sok gonoszságot, cselvetést elviselje úgy, hogy élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy Kemecsén élhessen? A válasz erre az Istenfélelme, hite, az emberek és a kemecseiek iránt érzett szeretete és tisztelete. Én magam is úgy nőttem fel, hogy nálunk minden nap emberek voltak, akik különböző ügyes-bajos dolgaikkal keresték fel édesapámat, kérve segítségét. A legnehezebb években pedig a helyi lakosok és az időközben külföldre kivándorolt zsidó családok valamint a Venezuelában élő Hibján Géza volt segítségünkre, hogy átvészeljük a nincstelenség legkritikusabb pillanatait.


2016. 1. szám

7.

1962-ben a Kemecsei Általános Iskola tanári kara, még a gimnáziumi továbbtanulásomat sem javasolta. A Debreceni Református Gimnázium jóvoltából ott szerezhettem érettségi bizonyítványt és még az egyetemet is elvégezhettem 1990 után a Pécsi Egyetemen. Ennyi gáncs és gonoszkodás ellenére a család él, nem tört meg. Az unokák diplomát szereztek, csak néhány említés a sorból. Dr. Mikecz Pál a Debreceni Egyetem alkalmazásában az izotópkutatás és kezelés országosan, sőt határokon túlmenően is ismert szakembere. Mikecz Ágnes a Debreceni Tudomány Egyetem Tanulmányi Osztályának volt munkatársa. Szalay Anikó a Müncheni Egyetemen diplomázott magiszteri fokozattal, jelenleg is ott él, művészeti vonalon dolgozik. Szeretettel, tisztelettel emlékezem meg férjemről Szalay Tamásról, aki kitartott mellettem jóban, rosszban és aki mindig szeretettel és tisztelettel volt szüleim iránt. Visszagondolva az évtizedekre, hálásak vagyunk Istennek, hogy megmaradhattunk, emelt fővel járhatunk és megköszönhetjük őseink életét s ápolhatjuk emléküket. Szeretnénk, ha az ősi családi fészek helyén álló iskola épületében vagy külső homlokzatán még helyet kaphatna egy emléktábla, hirdetve a Mikecz család Kemecse - Szabolcs megye – és a Haza iránti szeretetét és hűségét."

2006 évben megrendezett II. Helytörténeti Konferencián a Mikecz család tagjai

Történelmi életút, történelmi életmű Bálint József: A hitleri megszállás pusztításai „Statisztikai adatok és történelmi adalékok 1938-1945” Dr. Bálint József, városunk neves szülötte, a közgazdasági tudományok kandidátusa, a KSH nyugalmazott elnöke, ny. államtitkár történelmi életútja nyitott könyv. Krónikánk éppen 10 éve, a 2006. évf. 1. számában közölt róla hitelességre törekvő, emberi, szakmai életútelemzést. A történelmi életmű aztán szerencsére a korszakos jelentőségű, egyedülálló jellegű, kimagasló szakmaisággal és hitelességgel megírt négy alapmű, könyv lapjain is nyomon követhető. A 2003-ban megjelent, majd 2010-ben bővített, átdolgozott, és városunk által is támogatott „900 nap a 300 évből Leningrád”, (248l) 2011-ben a „Szovjetunió gazdasági kifosztása” (462 lap) dokumentumokban elbeszélve (1941-1944) (472 lap), 2013-ban „Magyarország nemzeti vagyonvesztése 1941-1947” (472 lap) után a 2015-ben kiadott „A hitleri megszállás pusztításai- Statisztikai adatok és történelmi adalékok 1938-1945” (522 lap) című könyvek külön-külön is, de így együtt világosan, egyértelműen, félreérthetetlenül, és félremagyarázás nélkül igazolják:


8.

2016. 1. szám

„A szerző kivételes, magas színvonalú, közgazdasági, statisztikai, történelmi ismeretekkel bíró, politikán felülálló, felülemelkedő, alapvető szakmai és emberi tisztességgel, nemzetben gondolkodó személy.” A humanista elkötelezettségű embere számára a nemzeti hovatartozás, a nemzeti érdek, a nemzeti büszkeség fogalmai magukba foglalják a nemzeti önbecsülést, vagyis a nemzeti önreflexiót, a történelmi önmegismerést is annak megfelelően, ahogy azt nagyjainktól, Ady Endrétől, József Attilától, Mikszáthtól és Móricztól, Nagy Lajostól vagy a történész Ránki Györgytől és Juhász Gyulától megtanultuk. E kötet megalkotójának tollát is ez a hagyomány vezeti. Dr. Bálint József, a kiváló közgazdász, a kutató most is egy olyan könyvvel lepte meg az olvasóközönséget, amely nálunk unikum, de határainkon kívül sem dúskálunk az ilyen irodalomban. Magyarországon nincs hagyománya a mindenkori politikai hatalomtól független gondolkodásmódnak. Sokat mond, és a szerző hitelességét jelzi, hogy el tudta választani a kutatót a magánember önálló tapasztalatától. Hasonló szerzői korrektségre utal a témát korábban kutató szakemberek munkásságának tisztességes bemutatása. A „szakszerű tényfeltárás” mögött kiemelkedő szaktudás is meghúzódik. A részletekben is pontos, precíz. Bár nem tesz egyenlőség jelet, nem minősíti azonos súlyúnak és hatásúnak, mégis három nagy nemzeti vagyonvesztésről ír bátran: az 1914-1920-as, az 1941-1947-es illetve az 1989-es nemzeti vagyonvesztésről. A szerző a korabeli dokumentumok, a témát feldolgozó nemzeti és nemzetközi szakirodalom ámulatba ejtő sokaságát dolgozta fel. Óriási erőfeszítések árán szerzett –nem az anyanyelvén- felsőfokú végzettséget, diplomát, később tudományos fokozatot. A hazai központi levéltárak és könyvtárak adatai mellett kiemelkednek az Oroszországi Föderáció Kurszki Területi Állami Levéltár és az Oroszországi Szövetségi Biztonsági Szolgálat Levéltárának értékes adatai. A szerző több mint 60 éve hű társa, felesége Nyina asszony ma is a magas humán műveltségével is segíti férje kutatói, publikációs tevékenységét. A szerző magas állami beosztását sohasem a maga gyarapítására használta, nem szerzett vagyont, szerényen él, nem lett „aranyásó”. Van viszont nemzetközi kitekintése a világra, és pályatársaihoz- sokak közt Nyers Rezsőhöz, Tímár Mátyáshoz, Szekér Gyulához, Marjai Józsefhez, Romány Pálhoz, Keserű Jánoséhoz- hasonlóan tisztességes múltja. „Statisztikai adatok és történelmi adalékok 1938-1945” szerepel az alcímben, és ez adja újdonságát, tudományosságát, rendkívüliségét. Felelősen állíthatjuk: Így együtt e két rendező elv, és a szerző eszméken, dogmákon, részigazságokon felülemelkedő szakmai tisztességet sugárzó írásmódja és gondolatvilága adja, hogy egy alapművet, a modern történetírást és történelem szemléletet megjelenítő művet vesz az olvasó, a szakember, a jövő történelemtanárainak generációja a kezébe az Agroinform Kiadó megjelentetésében, jelentős támogatói körök segítségével. A könyv 13. zárófejezete „A hitleri megszállás pusztításai Európában” történettudományi újdonság, eddig soha nem vizsgált és nem összegezett terület. E 34 oldalas zárófejezet önmagáért beszél. A cseh, a lengyel, a francia, a belga, az osztrák, a dán, a norvég államok, és a német hatalom alá került országok iparimezőgazdasági termelése, banki, üzleti világa, katonai felszerelései mellett a lakosság veszteségei, halálozás, fogság, sebesültek adatai adnak világos rendszert. E zárófejezet záró adatsora is történelmi újdonság. A két oldalú (birodalmi-külföldi) banki elszámolások számlái 30 országra kivetítve. Nem becslés, hiteles német banki dokumentumok. 1943. szeptember végéig a banki többletekről a németek javára, ami a háború végéig még csak nőtt. A győztes nagyhatalmak e tartozásokat is eltörölték.

Impresszum

Felelős szerkesztő: Lucza János Kiadja: Kemecse Város Önkormányzata Technikai szerkesztő: Lucza Viktor Online szám: http://muzeum.kemecse.hu E-mail: [email protected]


Kemecsei Helytörténeti Krónika

Recommend Documents