Kemecsei Helytörténeti Krónika

A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA

Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 4. szám

MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE

Néprajzkutató vendég a múzeumban

Helytörténeti Múzeumunk újabb érdekes, hasznos programnak volt színhelye, aktív támogatója. Az Arany János Általános Iskola „Hagyományaink” címmel egy színvonalas, sok-sok részprogramból álló projektet szervezett, melyek élményt, örömet, újdonságot nyújtottak tanulóik számára. E projekt részeként november 12-13-án délelőtt az iskola tanulói ellátogattak múzeumunkba, hogy személyes tapasztalattal elevenítsék fel Kemecse régmúlt életét, őseik, nagyszüleik hétköznapjait a tárgyak, eszközök, dokumentumok alapján. E látogatás fő segítője, támogatója dr. Bodnár Zsuzsanna történész-néprajzkutató volt, a Sóstói Falumúzeum szakembere. A tanulók nagy érdeklődéssel hallgatták élmény dús elemzését, bemutatóit. E két nap folyamán megelevenedett a régmúlt, a bölcső, a rokka, motolla, gereben, dagasztóállvány, kovászoló fa, szénvonó, sütőlap, billog, jégpatkó, komakendő, szövőszék, a tiloló világa, Kemecse népi életmódjának, néprajzának, helytörténetének eseményei.

Adalékok Kemecse történetéhez

2.

2014. 4. szám

A szülőföld öröksége. Dr. Bálint József a közgazdaságtudományok kandidátusa, ny. államtitkár, a KSH ny. elnöke Az ősi hagyományok szerint egy kereső családalapító férfi első dolga volt házat teremteni a család feje fölé. A ház lehetett szerény is, nagyobb is, fekvése szerint a falu előkelőbb helyén, vagy szegényes részén. Mindez nagymértékben függött a származástól, a keresettől és a szerencsétől.

Édesapám és Édesanyám Bálint Sándor (1893-1947) Bálint Sándorné (Ónodi Julianna 1897-1970) Apám, Bálint Sándor, sz. Buj községben 1893-ban törzsökös uradalmi cseléd sarja. Analfabétaként képezték ki az Osztrák-Magyar Közös Hadseregben, Bécsben. Megjárta az Orosz Front poklát, megúszva kézitusákat, túlélve két sebesülést. Két kitüntetéssel ismerték el szolgálatát. Visszatérvén az uradalomba, valami sérelem miatt „kilépett” a cselédi szerződésből, és a MÁV szolgálatába állt pályamunkásnak. Mamámat, Ónodi Juliannát vette feleségül, hat gyermeket neveltek fel. Áldott legyen Dr. Kriston Endre püspök úr neve, aki engedélyezte Apámnak, hogy magán úton elvégezze az elemi iskola 4 osztályát, amire a vasúti szolgálatban, az egészségi alkalmasságon túlmenően, az előre menetelhez szükség volt. Az 1920-as években szüleim Sóstóhegyen kaptak egy vasúti szolgálati lakást, ahol több jószágot tartottak. Akkoriban az új házasoknál mindig első volt a tehén, hogy a gyereknek jusson házi tej. Akinek nem volt tehene, arra lenézően azt mondták a népek: „még egy tehene sincs”. Mamám, négy kis gyerek mellett ellátta a háztartást, a jószágokat és - Sóstóhegyen egy tulajdonosnál - szőlőművelést vállalt. Ebből kiegészült a háztartás jövedelme. A munkás szorgalom és a spórolós életvitel mellett megszereztek a Majorkertben egy 200 öles parcellát és 1929. év végére már állt az egyszobás kő lábazatra húzott téglafallal épült cserepes ház: padlózott szobával. A házhely előnyös volt a vasútállomás közelsége miatt. Hátrányos volt mély fekvése, a belvízveszély miatt. Ott épített házat a szomszédságban az öreg Lipők Gábor is. Én, mint ötödik gyerek, már ebben az új házban születtem. Apám elmesélte, hogy az építkezés előtt kijött a telekre Kemecse jegyzője: a jegyző megmutatta a ház helyét, megmutatta, hogy hol lehet a kút, oda egy karót veretett le, hol az istálló és hol a budi. Akkor még kicsi voltam, nem értettem, hogy mi köze ilyesmihez a jegyzőnek. Apám 1931-ben Nyíregyháza mellett, majd Királytelken kapott egy nagyszerű, gyümölcsfákkal körbe ültetett őrházat. (Egy tehén árával kellet a személyzetis vasúti tisztviselőt lefizetni)!


2014. 4. szám

3.

A következő őrház 1500 métere volt, a Királytelki grófi uradalmi iskola, - ahova két évet jártam 2,5 kilométerre. Aztán 6 éven át vonatoztam Nyíregyházára az iskolába. 1945-ben hazaköltöztünk Kemecsére, a szülőházamba. Előttünk a poros-sáros vasúti ömlesztett árurakodó tér. Még a Tiszahátról is odafuvarozták a burgonyát, a cukorrépát, a tengerit, a fejes káposztát. Változatos látvány volt, akár egy hangyaboly nagyban. Mozgalmas volt a községi ifjúság élete. Fonók, bálok, színjátszás, kenderáztatás Zsadányban. Aztán, 1946-ban Csirmaz Jancsi kedves szomszédomkortársam megsúgta, hogy a Nyírbogdányi Petróleumgyárban van egy betöltetlen laboráns hely. Felvettek, erről már korábban beszámoltam a Krónikának.

Mamám és Anyósom Kemecsén A Majorkertben a ház előtt 1945. őszén a vizes árok szélén, kellő távolságban leszúrtam a földbe 5 fűzfavesszőt, gyönyörű koronájú fákká terebélyesedtek. Engem a fővárosba vitt az ország modernizációs fordulata. Most történelmet kutatok és írok.

Szarvadi Antal sógorral a szülőház előtt


4.

2014. 4. szám

Egy hősi halott katona utolsó emlékei A helytörténetet kutató és az iránta érdeklődők számára egyaránt nagy öröm egy régi forrás, emlék megtalálása, közzététele. Különösen ilyenek az I-II. világháború eseményeihez kötődő levelek, fényképek, dokumentumok. A személyes sors, a személyes hangvétel mögött mindig ott van a „nagybetűs TÖRTÉNELEM”, az ország, az emberek sorsa. Kemecséről Lipők Sándor, a 22 évesen hősi halált halt katona utolsó emlékei is ilyenek. Ő a II. világháborúban a 3. Határvadász-zászlóalj távbeszélő szakaszának volt a szakaszvezetője. Sorsa megrendítő és felemelő is egyúttal. Az egymással rokoni kapcsolatban álló Lipők családok közül ő Lipők Sándor sz. 1896, és Czirbusz Ilona szülők gyermeke. 1922. július 15-én született, Ilona húga 1925-ben (Lukács Imréné, Ilu néni), öccse András 1927-ben (Kisvárdán lakik) Gyermekkorát a focipálya melletti házban töltötte családjával, mely a Presszó környékén állt, kissé beljebb. A második világháború, mint oly sok család életét alapjaiban megváltoztatta. Az apa tartalékosként Rahó környékén szolgált (ma Ukrajna). (Róla a Helytörténeti Krónikánk 2012. évi 2. szám 10. oldalán közöltünk fényképes írást) A szintén Sándor nevű fiú az Ungvár melletti Ökörmezőn lévő központban teljesített katonai szolgálatot. Ha szabadságról visszautazott, a Nyírbogdányi Petróleumfinomító-gyárban dolgozó 16-17 éves öccsének leszállásakor tréfásan mindig odakiáltott: - Bandikám! Ha nem írok, ne válaszolj! Utolsó emlékei közül többet Helytörténeti Múzeumunk őriz. A tizedesi kisfényképet. A 3. Határvadász zászlóalj Távbeszélő szakaszát ábrázoló fotót, mely 1944. május 10-én készült. Az utolsó Tábori postai levelezőlapját (5. oldal), melyet az Árpád-út 4. szám alatt lakó szüleinek címzett 1944 augusztus 21-én adta fel, „Kelt valahol” keltezéssel. Az elsárgult, megfakult írás már nehezen olvasható. soraiból a család, a Jó Isten mélységes szeretet és féltése mégis kiolvasható. halálának helye, mint a levél kelte: nem ismert. Valahol.


2014. 4. szám

5.


6.

2014. 4. szám

A Balogh-tanya legendája A kálvária számos jelentése közül a kínszenvedés, szenvedéssel teli élet, a sok hányattatással, keserves vesződéssel járó esemény, ügy, és a „Magyar tanya 1924” című festmény idilli hangulata, a békés családi élet, a szorgos, szeretettel teli hétköznapok kettőssége a legfőbb jellemzői e családi otthon történetének. Azt 1867-es Kiegyezés után, a tagosítások során a volt kemecsei úrbéres gazdák közelebb szerettek volna lakni a gazdák tagjaiban kimért földjeikhez. Ez vezérelte Balogh Mihályt, hogy a református templom nyugati oldalán, a mai óvoda helyén lévő telkét eladja, és a Bodó család majorjából vásároljon magának egy kis kúriát, tekintélyes telekkel, mely később Mihály nevű fia tulajdona lett. Lajos nevű fiának pedig, a Halászi-hídon túl a csatorna nyugati partján szép tanyát épített, az ott vásárolt húsz holdas birtokon. Az 1924-ben készült festmény címe: „Magyar tanya 1924Balogh Lajos tulajdona.” Az idillikus festmény valósághű. Hűen tükrözi Balogh Lajos és felesége, a tiszakarádi Kereki Lídia családi életét. A szorgos, dolgos hétköznapokat, a jó gazda gondosságát, pontosságát.


2014. 4. szám

7.

Az 1914. július 13-án keltezett Tulajdoni lap tanúsága szerint indult családi gazdálkodást, a született gyermekek, Borbála, Károly, Irén, Mária gyermekkorának világát, a szülőhelyet, az „édes otthont”.

A Balogh-család, Balogh Lajos és neje Kereki Lídia sorsa szélesebb körben ismert Kemecsén, az idősebb generáció körében. Kozma Sándor Kemecse című könyvében több helyen is megemlékezik róluk. E tanyához fűződik egy irodalomtörténeti emlék is, Jakab Samu betyár balladája. Vidékünk utolsó betyár bandavezére Jakab Samu volt. A halászi Neszehíd melletti kocsmáros megöléséért életfogytig tartó börtönre ítélték, 25 év múlva engedték ki. Az elöregedett, fényes, kopasz fejű betyár a Lónyay-csatorna partján őrizte Balogh Lajos gazdálkodó állatait. Sorsát az alábbi népballada örökítette meg: A nagyhalászi lebuj, lebuj, lebuj, Én előlem Jakab Samu ne bújj! Hiába bújsz erdők sűrűjébe, Megtalál a vármegye csendőre. Én vagyok a vármegye Zsandára, Én fogtam meg Jakab Samut máma. Leteszem a tömlöc fenekére, Keservesen sír a felesége


8.

2014. 4. szám

Ne sírj, ne sírj kedves feleségem! Visszahoz még a gőzkocsi engem. Vissza, vissza, de nem tudom mikor, Öreg asszony leszek már én akkor. Szépen kérem a csendőr urakat, Ne szorítsák nagyon a karomat! Kiszakad a gyémántgyűrű köve, Mit a feleségem vett rég jegybe. A szorgalmas, dolgos Balogh család élte az első világháború, majd a két világháború közötti küzdelmes életét. Gyermekeik születtek, Borbála, Károly, Irén, Mária. Az 1914. november 15-én született Károly fiúk és családjuk sorsa a történelem viharai során a „kálvária és a szeretet” kettősségében alakult. Károly házasságot kötött a kemecsei Jakab Máriával, és nagy tervekkel, hittel és kitartással kezdték házas életüket a „nemesi” – birtokon, a szülői házban, családi egységben, összefogásban. Az I. világháború, az 1929/33-as gazdasági világválság viharait, gondjait átélő Balogh család életét a II. világháború újabb tragédiába sodorta. A szekeres gazdákat 1944. október elején kirendelték a Nyírbogdányi Petróleumfinomító Gyár légvédelmét ellátó tüzérség menekítésére, a katonai felszerelések szállítására. Onnan sajnos már csak az orosz fronton keresztül térhettek haza. Sokuk szekerét, lovait elvették, Balogh Lajos a Lónya-partján egyedül hazaérkezett, fia Károly társaival egészen a Bodó-helyig jutottak. Ott elfogták őket, fogságba vetették. Nyíregyháza – Debrecen – Foksáni - útvonalon a beszarábiai Bielcibe vitték, ott a 30 éves, két gyermekes apa 1945. áprilisában járványban elhunyt, több kemecsei társával együtt. Özvegyet és két gyermekkorú árvát – Gizellát (Pethő Istvánné) és Károlyt hagyva maga után. A pótolhatatlan veszteség nagy tragédiát jelentett a Balogh család számára, de a családi összefogás, a fiatal özvegy feleség, édesanya és a gyermeküket elveszítő Balogh Lajos és Lídia néni még nagyobb erővel dolgoztak tovább. A Balogh-tanya a jó gazda szorgalmával, gondosságával tovább élt. Szántó Pista bácsi és a többi gazda időről időre itt beszélték meg a következő időszak tennivalóit, a szántás, vetés, aratás, gyűjtés, kaszálás, az állattartás munkafolyamatait. Az 1950-es években, „Szégyentáblára került a nevük, földjüket elvették, az 1029. számú B. „Tulajdonjog a Magyar állam javára /felajánlással/ szerepel. Saját lakásukból is kiköltöztették, Szántó Pista bácsi és Balogh Lajos bácsi feleségestől a Szőlőskertbe, egy égre nyíló, egy helyiségből álló borházba kerültek. Az özvegy Balogh Károlyné, Mariska néni Károly és Gizella nevű gyermekeivel szüleihez, az akkori Rákosi Mátyás úti lakásukba költöztek (ma Móricz Zs. u. 60. szám) A kis házzal szemben a jó erkölcsű Kollonay doktor úrnál szakácsnő lett Marisak néni, és felnevelte gyermekeit. Tisztességre, becsületre tanítva, arra nevelve, hogy családszerető, jó erkölcsű emberekké váljanak. Az 1914 őszétől, a birtokalapítástól eltelt 100 év legendája ma már történelem. Helytörténet, családtörténet szépségével, emberségével és embertelenségével együtt. Őrizze tisztelet és megbecsülés a családot, a sok-sok hasonló sorsú, életutat megéltek emlékét. Impresszum Forrás: Balogh Károly nyíregyházi lakos magángyűjteménye és szóbeli közlése Kozma Sándor: Kemecse, Kemecse, 1997. /93. 152. 204. 270. 279. oldal/

Felelős szerkesztő: Lucza János Kiadja: Kemecse Város Önkormányzata Technikai szerkesztő: Lucza Viktor Online változat: www.kemecse.hu E-mail: [email protected]


Kemecsei Helytörténeti Krónika

Recommend Documents