Fio
Heti jelentés Tıkepiaci hírek
Fio o.c.p., a.s.
2011. november 7. – 11. /
Csehország A PX index mozgása
Index
Múlt hét
Aktuális hét
Változás %
PX
917,70
910,0
-0,84
Kommentár az index mozgásához / A prágai tızsde teljesítménye továbbra is elmarad a többi piac mozgásától és a különbség egyre csak nagyobbodik. Az olasz adósság körüli feszültség fıleg a hét elsı felében okozott csökkenéseket, pénteken viszont a hangulat javult, azonban a cseh piac ismét nem tudott kellıen jól teljesíteni. Habár a PX index akkor is emelkedett, azonban az nem volt elég nagy ahhoz, hogy heti bontásban a pozitív tartományba kapaszkodjon fel. Összességében a PX index 0,84%-al csökkent. A múlt hét fontos volt a vállalati eredmények szempontjából. Az egyes részvényeknél az eredménybejelentés elıtt az aggodalom éreztette hatását és az árfolyamok csökkentek, a negatív forgatókönyv azonban a legtöbb esetben nem igazolódott be és a részvények ezt követıen eltörölték a csökkenéseket. Ezt láthattuk a ČEZnél, mely keddig csaknem 3%-al csökkent és az eredmények után végig emelkedett. Az egyszeri leírás és annak a tiszta nyereségre gyakorolt jelentıs hatása a befektetıket nem zavarta, mivel a várható erıs negyedik negyedévi eredmények miatt az árfolyam 0,5%-os pluszba emelkedett. A Telefonica részvényeinél is hasonló aggodalmak jelentek meg. Jelentıs ok erre azonban nem volt és az árfolyam a részvényvisszavásárlás reményében 5%-al emelkedett. A Komerční Bankánál részben beigazlódtak az aggodalmak, mivel a görög kötvények nagyobb mértékő leírása a nyereségesség gyorsabb csökkenését vonták maguk után, az árfolyam pedig 6,5%-al csökkent. Az eredmények után a KITdigital papírjai valóssággal kilıttek, mivel a cég nyereséget tudott felmutatni és a 2012-es évre pedig nagyon jó nyereségességet vár. A részvény több mint 40%-al emelkedett. Mi történt? – a múlt hét legfontosabb eseményei / A munkanélküliség októberben 8% alá, 7,9%-ra csökkent, ami 2009 májusa óta a lagalacsonyabb rátá jelenti. / A kiskereskedelmi forgalom Csehországban szeptemberben éves szinten 0,5%-al csökkent, miközben az elemzık 0,4%-os emelkedést vártak.
Hírek a cseh piacról / ČEZ 11/9 A ČEZ ma jelentette
be a 3Q gazdasági eredményeit. Az eredmények elmaradtak az elemzıi várakozásoktól, gyakorlatilag az összes szinten. A társaság bevételei éves összehasonlításban 2,8%-kal nıttek, 47,0 milliárd koronára, ez pedig enyhén kevesebb mint a várakozások (47,7 mrd. CZK). A bevételek enyhe emelkedése mögött elsısorban a kitermelés emelkedése és a szén források marzsai állnak, az albániai szerkezetátalakítás is hozzájárult. Az EBITDA nyereség évközi összehasonlításban 7,5%-kal csökkent, 18,5 milliárd koronára, ami enyhén jobb mint a piaci várakozások (18,4 mrd. CZK). Az üzemi nyereség évközben 17,1%-kal csökkent, 11,8 milliárd koronára, a piaci várakozások 12,1 mrd. CZK szinten voltak. A legnagyobb csalódást a nettó nyereség okozott, amely évközben majdnem 80%-kal esett, 2,4 milliárd koronára (becslések 7,6 mrd. CZK). A gazdasági eredményekre a legnagyobb mértékő negatív hatással az emissziós kvótákra bevezetett adó volt, továbbá a villamos energia alacsonyabb értékesítési árai és az EUR/CZK árfolyam alakulása. A nyereség csökkenéshez továbbá hozzájárult a MOL részvény-opcióknak túlértékelése, a negatív hatás 1,8 milliárd korona, és a Mibrag szén-társaság eladásának negatív könyvelési hatása (2,7 mrd. CZK). / Komerční banka 11/9 Az ING 4 560 CZK-ról 3 720 CZK-ra csökkentette a
Komerční Banka célárát. Az ajánlás tartáson maradt. / Kit Digital 11/9 A Kit
Digital a harmadik negyedévben részvényenkénti 11 centes nyereséget ért el 62,3 millió dolláros bevétel mellett, a becslések mindössze 5 centes nyereségrıl és 61,3 millió dolláros bevételrıl szóltak. A társaság a negyedik negyedévben részvényenkénti 33 centes nyereséget és 67 millió dolláros bevételt vár, míg a piaci konszenzus 21 centrıl és 68,3 millió dollárról szólt. A társaság egész évre 300 millió dolláros bevételt és 1,45 dolláros részvényenkénti nyereséget jósol, szemben az elemzıi 81 centtel.
Mi fog történni? – várható események / 11/15 3. negyedéves GDP / 11/15 VIG – 3. negyedéves eredmények / 11/16 NWR,AAA Auto – 3. negyedéves eredmények
Fio o.c.p., a.s. Kollárovo nám. 15, 811 06 Bratislava www.fiobroker.hu, www.fio.sk, e-mail:
[email protected]
Lengyelország A WIG20 index mozgása Hírek a lengyel piacról Index
Múlt hét
Aktuális hét
Változás %
WIG20
2362,72
2288,44
-3,14
Kommentár az index mozgásához / A lengyel tızsde sorozatban második hete csökkent. A fı WIG20 index a kezdeti emelkedések után elmerült a negatív tartományba és 3,14%-al csökkent. A csökkenés összefügött az európai adósságválsággal, miután folytatódott az olasz kötvények hozamainak emelkedése. A pénteki javuló hangulat a zárva tartott lengyel piacon nem tudta éreztetni hatását, így az index nem tudta kijavítani a heti teljesítményét. Nagy iramban folyt a gyorsjelentési szezon. Csak nem 15%-os csökkenést szenvedett el a GTC, miután jelentıs veszteségrıl számolt be. 15%-al gyengült TVN médiatársaság is, mely a csökkentett kilátás után több mint kétéves minimumra esett vissza. Nem teljesített jól a pénzügyi szektor sem. A PZU biztosítótársaság részvényei 6,6%-ot veszítettek értékükbıl, több mint 6%-ot esett a Pekao, 5%-ot pedig a Bank Handlovy. A másik oldalon viszont jól teljesített az RBG (+5,7%), mivel a vezetıség alacsonyabb árat tudott kialkudni a Rebeko akvizíciójárért. A jobb eredmények a PGNiG gázipari társaság részvényeit is a pozitív tartományba hajtották, és 4,4%-al kerültek feljebb. Több mint 4%-al emelkedett még a telekommunikációs TPS is. Mi történt? – a múlt hét fontosabb eseményei / A lengyel központi bank a várakozásoknak megfelelıen 4,50%-on hagyta az alapkamatot. Mi fog történni? – várható események / 11/15 CPI / 11/18 Munkanélküliség / Gyorsjelentések: 11/14 – PGE, Pekao
/ 11/7 A Societe Generale a korábbi vételrıl tartásra csökkentette a PKN Orlen (PKN) részvényeire szóló ajánlását. / 11/8 A PZU, Lengyelország legnagyobb biztosítója a vártnál gyengébb eredményekrıl számolt be. A tiszta nyereség 304,5 millió PLN-re csökkent, ami a legalacsonyabb negyedéves szint a 2010 májusi piacravezetés óta. / 11/9 A PBG építıipari társaság megegyezett az Elektrim társasággal a Rafiko-ban lévı 50%-os részesedés átvételérıl. A végleges ár 460 millió PLN, ami jóval alacsonyabb, mint amennyit a júniusi megállapodás feltételezett (540,8 millió PLN). / 11/10 A TVN (TVN -8,56 %, 10,79 PLN) a vártnál nagyobb veszteségrıl számolt be, mely elérte a 357 millió zlotyt, miközben a várakozások 341 millióról szóltak. Ennek hátterében a gyengébb reklámpiac és a lengyel zloty mozgása áll, mely arra kényszerítette a társaságot, hogy az idegen devizában vezetett adósság egy részét leírja. Tekintettel a televíziós reklámpiac helyzetére a cég 7%-ról 5%-ra csökkentette a bevételnövekedésre szóló becslését, a EBITDA nyereség pedig a korábban becsült 680 millió zloty helyett 660 – 670 millió körül alakul majd. / 11/10 A KGHM (KGH) várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves eredményekrıl számolt be, miután a 3,20 milliárd zloyts nyereség játszva felülmúlta a várt 2,74 milliárdot. Az eredményeket viszont negatívan érintette a lengyel zloty mozgása, valamint a réz árfolyamának csökkenése. A társaság várhatóan megemeli az idei évre szóló nyereségvárakozásokat. / 11/10 Várakozásokat meghaladó nyereségrıl számolt be a PGNiG (PGN), miután a nyereség elérte a 319 millió zloty a várt 195 millió helyett. A nyereségre nagy hatással volt egy egyszeri tételt jelentı 128,5 millió zlotys adókedvezmény. / 11/10 A GTC property developer vártnál jóval nagyobb veszteségrıl számolt be. A cég a harmadik negyedévben 131,7 millió PLN veszteséget szenvedett el szemben a múlt évi csaknem 8 milliós nyereség után.
Fio o.c.p., a.s. Kollárovo nám. 15, 811 06 Bratislava www.fiobroker.hu, www.fio.sk, e-mail:
[email protected]
USA A Dow Jones, a Nasdaq és az S&P 500 mozgása
Index
Múlt hét
Aktuális hét
Változás %
DJ
11 983
12 154
+ 1,42
NASDAQ
2 686
2 679
- 0,28
S&P 500
1 253
1 264
+ 0,85
Kommentár az indexek mozgásához / Az amerikai részvények az egyhetes bizonytalankodás
után ismét emelkedtek, mivel az olasz adósság miatt keletkezett hét eleji csökkenéseket sikerült ledolgozni a kedvezı hírek hatására (Berlusconi lemondása, az EKB olasz államkötvényvásárlása, Mario Monti vezete új kormány, megszorító csomag elfogadása). Habár a tengerentúli piacokat elsısorban az európai események mozgatták, azonban a befektetık kellı képpen tudtak reagálni az amerikai makroadatokra is, melyek azt mutatják, hogy az európai problémák ellenére a gazdaság tud teljesíteni. Pozitívan értékelhetjük a folytatódó gyrosjelentési szezont élen a Ciscoval vagy a Walt Disneyvel. A másik oldalon viszont gyengélkedtek a technológiai társaságok élen az Apple-el, melynek papírjai 4%-al csökkentek azon spekulációk megjelenése után, hogy az iPhone-ok és iPad-ek értékesítései nem biztos, hogy elérik az elemzık által várt magas számokat. Mi történt? – a múlt hét legfontosabb eseményei / A University of Michigan fogyasztói bizalmi index novemberi elızetes értéke 64,2 pontra emelkedett (várt: 61,5 pont). Mi fog történni? – várható események
11/15 Kiskereskedelmi forgalom (Október) 11/15 NY termelıi aktivitásindex (November) 11/16 Fogyasztói árindex (Október) 11/16 Ipari termelés (Október) 11/11 University of Michigan fogyasztói bizalmi index 3. negyedéves eredmények: 11/14 Lowe’s, 11/15 Dell, Home Depot, Wal-Mart, 11/18 Heinz
/ / / / / /
U
Hírek az amerikai piacról / 11/7 A Bank of America (BAC) amerikai bankcsoport
megerısítette 3 milliárd dollár értékő törzsrészvénykibocsátási tervét. Ezáltal szeretné megerısíteni tıkéjét és korlátozni az adósságát. Azután született meg ez a döntés, hogy a bank ezt a lépést sokáig cáfolta. A terv szerint az újonnan kibocsátátt részvények befektetık által birtokolt elsıbbségi részvényekre lesznek cserélve. A bank azt igéri, hogy ezzel a lépéssel sikerül csökkenteni a kamatkiadásokat és megerısíteni a Tier 1 tıkemegfelelési mutatót.
/ 11/8 Az Adobe Systems bejelentette, hogy több mint 750 alkalmazottat bocsát el, ami a teljes létszám több mint 7%át teszi ki. Az elbocsátások a társaság számára 87 - 94 milliárd dolláros veszteséget jelentenek majd. / 11/9 A General Motors ma nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves eredményeit. Habár a nyereség felülmúlta a várakozásokat, azonban a gyár figyelmeztetett, hogy Európában a gyengébb kereslet miatt üzemi szinten idén sem tud majd a nulla fölé kerülni. A tiszta nyereség elérte az 1,7 milliárd dollárt, ami részvényenkénti 1,03 dollárnak felel meg (várt: 94 cent). Egy évvel ezelıtt a társaság 2,0 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el (részvényenként 1,20 USD). A bevételek éves összehasonlításban 2,6%-al 36,7 milliárd dollárra nıttek, ami összhangban volt az elemzıi várakozásokkal. Az EBIT mutató (a kamatok és adózás elıtti nyereség) 2,2 milliárd dollárt mutat a múlt évi 2,3 milliárd után. / 11/9 A Cisco Systems tegnap piac zárás után jelentette be gazdasági eredményeit. Az elemzık a nyereség hirtelen növekedése helyett annak a jelét keresték, hogy a társaságnak sikerült megváltoztatni a trendet, miután a társaság elmarad a konkurenciától. A bevételek évközben emelkedtek, nem egész 5%-kal, 11,256 mrd. USD-ra, ami jobb mint a 11,03 mrd. USDos becslés. A rendkívüli tételektıl megtisztított nettó nyereség elérte a 2,322 mrd. USD-t, várt: 2,152 mrd. USD és évközben így csupán egy százalékkal emelkedett. Az egy részvényre jutó, megtisztított nettó nyereség 43 cent volt, várt: 39,4 cent. Az elemzıi becslések viszonylag óvatosak voltak, mivel a piac a kereslet csökkenését várta elsısorban a közszférában, és a konkurens Jupiter Networks rosszabb eredményei is valamelyest befolyásolták. / 11/10 A többek között az MTV-t vagy a Paramount Pictures-t is birtokló Viacom negyedéves jelentésében arról számolt be, hogy a bevételei éves szinten 22%-al 4 milliárd dollárra nıttek, az elemzık 3,75 milliárd dollárt vártak. A részvényenkénti nyereség 1,06 dollárt tett ki a várt 1,02 dollárral szemben. A társaság a korábbi 4 milliárd dollárról 10 milliárdra emelte meg a részvény-visszavásárlási programját. / 11/11 A többek között az MTV-t vagy a Paramount Pictures-t is birtokló Viacom negyedéves jelentésében arról számolt be, hogy a bevételei éves szinten 22%-al 4 milliárd dollárra nıttek, az elemzık 3,75 milliárd dollárt vártak. A részvényenkénti nyereség 1,06 dollárt tett ki a várt 1,02 dollárral szemben. A társaság a korábbi 4 milliárd dollárról 10 milliárdra emelte meg a részvény-visszavásárlási programját.
Fio o.c.p., a.s. Kollárovo nám. 15, 811 06 Bratislava www.fiobroker.hu, www.fio.sk, e-mail:
[email protected]
Németország A DAX index mozgása
Mi fog történni? – várható események
Index
Múlt hét
Aktuális hét
Változás %
DAX
5 966
6 057
+ 1,53
Kommentár az index mozgásához / A német részvények az elmúlt hét folyamán úgy mozogtak mint a hullámvasúton azon aggodalmak miatt, hogy vajon hogyan alakul majd az eurozóna egyik legnagyobb országának, Olaszországnak helyzete. Annak 2 billió eurós adóssága az eurozónára messze nagyobb veszélyt jelent mint Görögország, Írország és Portugalia együttvéve. A befektetıi nyugtalanságot tükrözték a kötvényhozamok is, mivel az ötéves kötvények hozama 7% fölé emelkedett. Ezt pedig az LCH Clearnet clearing központ általi letétemelés is eredményzte. A piac elégedetlenségét fejezte ki Berlusconival kapcsolatban, aki nem tett elegendı lépéseket az ország adósságának csökkentése érdekében. Berlusconi végül nem tudott ellenállni a piaci nyomásnak és felajánlotta lemondását. Ennek ellenére kitartott a piaci feszültség, ami a német DAX-ot egészen az 5 800-as pontig taszította. Itt azonban segítségül jött az EKB intervenciójával kapcsolatos spekuláció, mely vélhetıen nagyban vásárolta az olasz kötvényeket. A hét végén azonban az indexek egy igazi rally-n estek át a Mario Monti által irányított új olasz átmeneti kormány megalakulásának köszönhetıen, mely pénteken elfogadta az új megszorító csomagot, ami aztán megnyugtatta a tıkepiacokat. Mi történt? – a múlt hét legfontosabb eseményei / Az ipari termelés szeptemberben havi alapon 2,7%-al csökkent (szezonálisan megtisztítva), éves szinten pedig 5,4%-al emelkedett (munkanapok hatásaitól megtisztítva). / A külkereskedelmi mérleg többlete a szezonális megtisztítás után szeptemberben 15,3 milliárd eurót tett ki, miközben a várakozások mindössze 12,5 milliárd euróról szóltak. / Az Európai Bizottság gazdasági növekedéssel kapcsolatos becsléseket adott ki, melyek jócskán alacsonyabbak mint a tavasszal kiadott prognózisok. Az eurozóna bruttó hazai összterméke idén 1,5%-al emelkedhet, 2012-ben pedig 0,5%-al, 2013-ban pedig 1,3%-al. Az eurozóna átlagos eladósodottsága a hazai össztermékhez képest idén 88,0%-ra emelkedett, 2012ben ez eléri a 90,4%-ot, 2013-ban pedig a 90,9%-ot. A német gazdasági idén várhatóan 2,9%-al fog bıvülni, a növekedés jövıre 0,8%-ra lassul. Olaszország idén 0,5%-os növekedést produmal, 2012-ben ez pedig már csak 0,1%-ot tesz ki majd.
/ 11/15 3. negyedéves GDP – elızetes adat / 11/15 ZEW gazdasági hangulatindex (November) / 3. negyedéves gyorsjelentési szezpn: 11/14 Hochtief, 11/16 Infineon Technologies Hírek a német piacról
/ 11/7 A Nomura a korábbi semlegesrıl csökkentésre módosította a Commerzbank (CBK) részvényeire szóló ajánlását. A célár 2,80 euróról 2 euróra lett csökkentve. / 11/8 A Munich Re német viszontbiztosító arról számolt be, hogy a negyedéves nyeresége 63%-al 286 millió euróra csökkent a múlt évi 764 millióról. A bruttó prémiumok 11,45 milliárd euróról 12,22 milliárdra, a nettó primiumok 10,88 milliárd euróról 11,8 milliárdra emelkedtek. A társaság a negyedik negyedévre pozitív konszolidált eredményt vár és abban reménykedik, hogy a múlt évinek megfelelı osztalékot fizet majd ki (részvényenként 6,25 EUR). A harmadik negyedéves részvényenkénti nyereség 3,261 euró volt a várt 2,939 euró helyett. A bevételek pedig 18,525 milliárd eurót tettek ki (várt: 12,213 milliárd EUR). / 11/9 A Henkel a harmadik negyedéves jelentésében arról számolt be, hogy a bevételek éves összehasonlításban 1,7%-al 4,028 milliárd euróra emelkedtek a várt 4,055 milliárddal szemben. A rendkívüli tételektıl megtisztított részvényenkénti nyereség 9,5%-al 83,5 centre emelkedett a várt 86,5 cent helyett. A teljes tiszta nyereség 307 millió euróra csökkent a múlt évi 337 millióról. A bevételemelkedés melletti nyereségcsökkenés mögött a magasabb nyersanyagárak állnak. A Henkel az idei évre szóló bevételnövekedéssel kapcsolatos becslését 5-6%-ra emelte meg a korábbi 5%-ról. A részvényenkénti nyereség várhatóan 10%-al nı majd. / 11/4 Európa legnagyobb telekommunikációs társasága, a Deutsche Telekom arról számolt be, hogy a harmadik negyedéves EBITDA nyeresége elérte a 4,9 milliárd eurót, amivel felülmúlta 4,7 milliárd eurós várakozásokat. / 11/11 Az Allianz harmadik negyedéves nyeresége a múlt évi 1,26 milliárd euróról 84%-al 196 millió euróra csökkent. Az elemzık átlagosan 660 millió euróra számítottak. Ennek hátterében elsısorban a görög adóssággal kapcsolatos leírások álltak. Michal Diekman igazgató megerısítette az idei évre szóló üzemi eredmény 7,5 - 8,5 milliárd eurós becslését.
Fio o.c.p., a.s. Kollárovo nám. 15, 811 06 Bratislava www.fiobroker.hu, www.fio.sk, e-mail:
[email protected]
Kidolgozta a a Fio banka, a.s. (a továbbiakban „Fio”). A Fio a Burza cenných papírů Praha, a.s. (Prágai Értéktızsde) tagja, és a SPAD szegmens 13 kibocsátásának árjegyzıje. A Fio nem árjegyzı a Kit Digital, Inc. kibocsátásnál.
Az összes közzétett információ csupán tájékoztató és ajánló, nem kötelezı jellegő, és a Fio nézetét fejezi ki. Nem lehet kizárni, hogy - tekintettel azon meghatározó tényezık változására, melyek alapján a közzétett információk és befektetési ajánlások készültek, illetve más tényezıkre, valamint a piac alakulására való tekintettel - a közzétett információk és befektetési ajánlások a jövıben hiányosnak vagy helytelennek mutatkoznak. A Fio a befektetési döntést meghozó személyeknek azt ajánlja, hogy az ezen információk szerinti befektetések megvalósítása elıtt konzultálják annak helyességét a brókerrel. A Fio nem felel ezen dokumentum tartalmának jogosulatlan vagy reprodukált terjesztéséért vagy közzétételért. A Fio kijelenti, hogy nincs közvetlen vagy közvetett, 5%-osnál nagyobb részesedése egyetlen olyan pénzügyi eszközök kibocsátójának alaptıkéjén sem, melyekkel a szabályozott piacokon kereskednek. A szabályozott piacokon kereskedett pénzügyi eszközök egyik kibocsátója sem rendelkezik több, mint 5%-os közvetlen vagy közvetett részesedéssel a Fio alaptıkéjén. A Fio a pénzügyi eszközök egyik kibocsátójával sem rendelkezik a befektetési ajánlások készítését és terjesztését érintı, vagy más, a befektetési szolgáltatások nyújtásáról szóló megállapodással. A pénzügyi eszközök kibocsátói közzétételük elıtt a befektetési ajánlásokkal nincsenek megismertetve. A Fio az utóbbi 12 hónapban nem volt sem vezetı menedzser, sem társ vezetı menedzser egyik pénzügyi eszköz nyilvános kibocsátásánál sem. A befektetési ajánlások készítésében részt vevı személyek javadalma nem a Fio vagy a hozzá kötıdı személyek ügyleteitıl van vonatkoztatva. E személyek más eszközökkel sincsenek késztetve bizonyos fokú vagy irányú befektetési ajánlások közzétételére. A Fio a befektetési ajánlások készítése során az érdekütközéseket megfelelı belsı felosztással elızi meg, mely magába foglalja az egyes belsı részlegek közti információ-áramlás korlátozását, valamint a rendszeres belsı ellenırzést. A Fio banka, a.s. felügyeletét a Česká národní banka (Cseh Nemzeti Bank) látja el. Ezt a dokumentumot a Fio o.c.p., a.s. a Fio banka, a.s. társaságtól vette át, s ezért a tartalmáért nem felel. A Fio o.c.p., a.s. felügyeletét a Národná banka Slovenska (Szlovákia Nemzeti Bankja) látja el. A Fio banka, a.s. nevében e dokumentumot létrehozták: David Brzek-bróker, Pavel Hadroušek-bróker, Josef Dudek-bróker, Jana Havelková- bróker, Daniel Marvan- bróker, Chádí El-Moussawi-pénzügyi elemzı, Josef Novotný- pénzügyi elemzı, Michal Beran - pénzügyi elemzı, Robert Flasza- pénzügyi elemzı, Robin Koklar- pénzügyi elemzı
Fio o.c.p., a.s. Kollárovo nám. 15, 811 06 Bratislava www.fiobroker.hu, www.fio.sk, e-mail:
[email protected]