K Ö ZB E S ZE RZÉ S E K T ANÁCS A K Ö ZB E S ZE RZÉ S I DÖ NT Ő B I ZO T T S ÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 E-mail cím:
[email protected]
Ikt.sz.: D.718/10 /2009.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi HATÁROZAT-ot A Döntőbizottság a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság Elnöke (1024 Budapest, Margit krt. 85.) által a Magyar Televízió Zrt. (1037 Budapest, Kunigunda útja 64., a továbbiakban: ajánlatkérő) „MTV Zrt. meglévő intercom rendszerének áttelepítéséhez az új bérelt székház és gyártóbázis „B” épületéből a „C” épületbe, a rendszer telepítéséhez szükséges teljes kábelezés kiépítése az elhelyezéshez szükséges rack szekrények biztosítása, továbbá az MTV Zrt. meglévő mátrixainak upgradeje és intercom rendszerbe illesztése” tárgyú közbeszerzési eljárása ellen hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárásban megállapítja a jogsértés hiányát, és a jogorvoslati eljárást megszünteti. Az eljárás során felmerült költségeket a felek maguk viselik. A határozat ellen fellebbezésnek és méltányossági eljárásnak helye nincs. A határozat felülvizsgálatát annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Fővárosi Bíróságtól keresettel lehet kérni. A keresetlevelet a Fővárosi Bírósághoz címezve, de a Döntőbizottsághoz kell benyújtani. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. INDOKOLÁS A Döntőbizottság a közbeszerzési eljárásban, illetve a jogorvoslati eljárásban keletkezett iratok, valamint az ajánlatkérő írásbeli és tárgyalási nyilatkozatai alapján az alábbi tényállást állapította meg. Ajánlatkérő 2009. február 27-én az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett 2009/S 40-058295 számú részvételi felhívásával a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) IV. fejezete szerinti gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást indított az „Magyar Televízió Zrt. új, bérelt székházában, a meglévő HD adáslebonyolító rendszeréhez illeszkedő HD adáslebonyolító rendszer szállítása, telepí6tése és beüzemelése, távközlési és technikai központ szállítása, telepítése és üzembe helyezése, intercom rendszer szállítása, telepítése és üzembe helyezése, TV stúdió hangrendszer szállítása, telepítése és üzembe helyezése,
2
kiegészítő berendezések szállítása, továbbá központi háttérrendszer szállítása, telepítése és üzembe helyezése” tárgyú árubeszerzés megvalósítása tárgyában. Ajánlatkérő 5 részre bontotta a beszerzését, a részajánlat tételt lehetővé tette. A 4. rész tárgya az „Intercom rendszer (1 db központi utasító mátrix és elemei) szállítása, telepítése és üzembe helyezése” volt. A szerződés időtartama: 75 nap. Az elbírálás szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat volt, az alábbi részszempontok és súlyszámok alapján: 1) Nettó ajánlati ár (Ft). Súlyszám: 80. 2) 30 napnál hosszabb fizetési határidő (naptári nap). Súlyszám: 10. 3) 1 évnél hosszabb garanciavállalás ideje (években megadva). Súlyszám: 10. A részvételi szakasz lezárását követően ajánlatkérő a 4. közbeszerzési részben az alkalmasnak minősített érvényes jelentkezést benyújtó Albacomp RI Kft., az Audmax Broadcast Kft., a Navigator Informatika Zrt., a Rexfilm Kft. és a Studiotech Hungary Kft. részére 2009. március 16-án küldte meg az ajánlattételi felhívást. A közbeszerzési műszaki leírásban ajánlatkérő rögzítette, hogy a szállítandó rendszer legyen kompatibilis és lehetőség szerint használja fel a meglévő ClearCom/Drake egységeket. A rendszer installálását, kábelezését és konfigurálását a szállítónak kell elvégeznie. A garancia alatt és utána terméktámogatást kell nyújtania. Az ajánlatok elbírálását követően ajánlatkérő a nyertesként kihirdetett Audmax Broadcast Kft.-vel 2009. április 17-én kötötte meg a szállítási szerződést. A szerződés szerinti ellenszolgáltatás nettó 99.441.105,-Ft volt, a 3. bírálati részszempont szerint értékelt 1 éven felül vállalt garanciális kötelezettség: 9 év. A nyertes ajánlattevő – az ajánlatban megadottak szerint - az installálási feladatok elvégzésére a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben a MédiaDot Rendszerintegrátor Kft-t kívánta a teljesítésbe bevonni. A szerződés 4.3. pontja szerint a teljesítés helye: 1037 Budapest, Kunigunda u. 62. A teljesítésre vonatkozó szerződéses feltételek között a felek az alábbiakat rögzítették: 12.4. pont: A szállító a rendszert a 4.3. pontban meghatározott helyen köteles telepíteni, installálni és üzembe helyezni. 12.6. pont: A szállító feladata, hogy a megrendelő részére a rendszert megtervezze, részletes kiviteli terveket, nyomvonalterveket, tervezési dokumentumait elkészítse. 12.8. pont: A végleges műszaki átadás-átvételre a rendszerhez tartozó valamennyi szükséges eszköz rendelkezésre állása, rendszerbe szerelése, üzembe helyezése, valamint a felhasználás tekintetében szükséges oktatás dokumentált teljesítése után kerülhet sor. A szerződés 13. pontja tartalmazza a jótállásra vonatkozó előírásokat:
3
13.1. pont: A szállító a teljesítés átadásától számítottan a 9. pont szerinti időtartamra (1+9 év) teljes körű jótállást vállal azért, hogy az általa átadott rendszer mindenben megfelel a szerződésnek, valamint a műszaki átadás-átvételi eljárás során szolgáltatott dokumentációnak, hiba és hiánymentes, üzemszerű működésre alkalmas. A jótállás kiterjed a szállító által elvégzett telepítési és installálási munkákra, mind a telepített új eszközökre. A szállító kijelenti, hogy a jótállással kapcsolatos részletes feltételeket a szállító ajánlata, illetve az átadás-átvétel során a megrendelő részére az áruval együtt átadott terméktájékoztató tartalmazza. 13.3. pont: A szállító jótállási kötelezettsége nem terjed ki a meghibásodásra, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett, vagy nem a szállítónak felróható szerződésellenesen végrehajtott módosításra, illetve rendeltetésellenes használatra vezethető vissza. Mentesül a szállító a jótállási kötelezettsége alól különösen azon meghibásodások tekintetében, amelyek az alábbi esetekkel kapcsolatosan következtek be: - a nem az előírt környezetben, illetve nem rendeltetésszerű A szállítási szerződést a felek 2009. július 22-én módosították. A felek megállapodása szerint a részteljesítés megengedett: a 3 teljesítési részt határoztak meg, és rögzítették, hogy 2009. június 30-ig a szállító valamennyi berendezést és szoftvert átadta, és elvégezte a „B” épületben az intercom rendszer bekábelezését és telepítését. A szállító vállalta, hogy „B” épület intercom rendszerét működő képes állapotban átadja az ajánlatkérőnek. A szállító vállalta továbbá, hogy a „C” épületben 45 napon belül elvégzi az intercom rendszer alapkábelezését. A fenti előzményeket követően ajánlatkérő 2009. november 2-án hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított, amelyről a Döntőbizottság Elnökét is tájékoztatta. Eljárását a Kbt. 125. § (2) bekezdés b) pontjára alapította. Ajánlatkérő az eljárásfajta indokaként előadta, hogy a gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárás eredményeként 2009. április 14-én szállítási szerződést kötött az Audmax Broadcast Kft-vel, új bérelt székház és gyártóbázis intercom rendszerének szállítása, telepítése és üzembe helyezése tárgyában, 99.441.105.- Ft + ÁFA összegben. Közölte, hogy a gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárás nyertes ajánlatának kiválasztására szolgáló bírálati szempontrendszert az összességében legelőnyösebb ajánlatban határozta meg. A bírálati szempontok között az 1 éven felül vállalt garanciális kötelezettség 10-es súlyszámmal szerepelt. Ezen ajánlati elemre az Audmax Broadcast Kft. a kötelező egy éven felül plusz 9 év garanciális kötelezettséget vállalt. Az ajánlatkérő új bérelt székház és gyártóbázis műszaki berendezéseinek helyet adó „C” épület birtokba vételére 2009. június 23-án került sor, azonban a régi, 1054 Budapest, Szabadság tér 17. szám alatti székházát 2009. július 31-i határidővel teljesen kiürített állapotban köteles volt visszaadni bérbeadónak, ami azt jelentette, hogy a napi 24 órás adásfolyamot ajánlatkérőnek 2009. június 30-tól kezdődően az új bérelt székház és gyártóbázisból kellett megvalósítania.
4
A fenti okok miatt az Audmax Broadcast Kft-vel kötött szállítási szerződés alapján beszerzésre került intercom rendszert a 24 órás adásfenntartás érdekében ideiglenesen az új bérelt székház és gyártóbázis „B” épületébe volt szükséges telepíteni. Az új bérelt székház és gyártóbázis „C” épületének 2009. június 23-i birtokba vétele után került kialakításra az az alapvető infrastruktúra, amely az intercom rendszer működéséhez is szükséges, melynek megléte feltétele annak, hogy az ideiglenesen a „B” épületbe telepített intercom rendszer áttelepítésre kerülhessen a „C” épületbe. Erre és az Audmax Broadcast Kft. által vállalt 10 éves garanciára figyelemmel kizárólag az Audmax Broadcast Kft. képes a szerződés teljesítésére tekintettel arra, hogy az ideiglenesen telepített intercom rendszer átszállítása során szükséges rendszer megbontási áttelepítési, újra konfigurálási munkákat a rendszer és készülék garancia elvesztése nélkül csak az Audmax Broadcast Kft. tudja elvégezni ajánlatkérő számára. A gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés szerint szállított és telepített intercom (kommunikációs és utasító) rendszer végzi az ajánlatkérő teljes televíziós technikai és szerkesztési valósidejű vezetékes és vezeték nélküli kommunikációját a jelenlegi telephelyén a műszaki helyiségek és stúdiók között. Biztosítja továbbá a külső kapcsolatokkal, a vidéki és regionális stúdiókkal, az ajánlatkérő szerződött műsorterjesztői szolgáltatóival történő valósidejű kommunikációt. A valósidejű kommunikáció segítségével történik az élő adások szerkesztése, összeállítása. A „C” épületbe történő áttelepítés során a meglévő utasító rendszereket integrálni kell, a szükséges upgradelés elvégzése után az új rendszerrel, el kell végezni az így kialakított rendszer (korábbi szerződésben foglaltak alapján leszállított 2 db új utasítóközpont, kezelőpanelek, stb. valamint az upgradelt rendszerek) által lefedett funkciók újra konfigurálását, azaz a régi és új rendszerek egybekonfigurálását a folyamatos 24 órás üzem biztosítása mellett. Az így kiépített rendszer, melynek központja kerül áttelepítésre a „C” épületbe, lefedi és egyben kezeli mind a „B” épületben, mind a „C” épületben található műszaki helyiségeket, stúdiókat, valamint az összes külső kapcsolatot, melyek csatlakozási felületei a szintén a „C” épületben találhatóak. Az áttelepítés során a már integrált (összehangolt) rendszert, leállítani, megbontani, szétszerelni szükséges, annak figyelembe vételével, hogy a „C” épületben történő működőképességet néhány órán belül biztosítani kell, az MTV Zrt. adásidejét is figyelembe véve. A „B” épületben telepített intercom rendszer integrálását és konfigurálását az Audmax Broadcast Kft. végezte el. Abban az esetben, ha nem az Audmax Broadcast Kft. bontja el az általa megtervezett és felépített rendszert, és telepíti át a „C” épületbe, a különböző eszközök együttműködési feltételeinek, konfigurálásának ismerete nélkül, az ajánlatkérő adásbiztonságának megtartásával, a rendelkezésre álló, az adásidőt is figyelembe vevő határidő (tervezettek szerint néhány óra, maximálisan 4 óra) alatt más cég nem lenne képes a teljesítésre, mivel a fent említett régi és új rendszerek együttműködési feltételeit, egymástól való függőségét egy rendszerré történő konfigurálhatóságát csak az Audmax Broadcast Kft. ismeri. Az Audmax Broadcast Kft. nem kizárólag a szállított eszközökre vállalt 1+9 éves jótállást, hanem a teljes telepített, integrált rendszerre, mely feltételt a megkötött szerződés 13.1.
5
pontja tartalmazza. Amennyiben a rendszer más cég, vagy az ajánlatkérő által szétbontásra kerülne, akkor a megkötött szerződés 13.3. pontja alapján az ajánlatkérő elveszti a jótállást, mely figyelembe véve a rendszer 99.441.105.- Ft-ot értékét jelentős gazdasági veszteséget okoz. Ezen túlmenően, egy más cég által nem ismert rendszer, újra konfigurálása, integrálása esetén felmerülő problémák miatt az ajánlatkérőt az esetlegesen kieső adásidő miatt jelentős gazdasági és erkölcsi veszteségek érik, mivel az adás nem kerül kijátszásra, azaz fekete képernyő lenne látható. Ajánlatkérő az Audmax Broadcast Kft-t kérte fel ajánlattételre. Ajánlatkérő bejelentette, hogy a beszerzés becsült értéke nettó 20.000.000,- Ft. A Kbt. 40. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt egybeszámítási szabályok figyelembe vételével alkalmazta a közösségi értékhatárok feletti eljárási rendet, mivel 2009. évben a műszaki eszközök költöztetésére vonatkozóan lefolytatott közbeszerzési eljárások során kötött szerződéseinek értéke nettó 138.986.717,-Ft. A tájékoztatóval megküldött ajánlattételi felhívásban ajánlatkérő a beszerzés tárgyát a rendelkező részben foglaltak szerint határozta meg, és az alábbi CPV számokat jelölte meg: Fő tárgy: 51.41.10.00-6 (Képalkotó berendezésekkel kapcsolatos szerelési szolgáltatások) További tárgyak: 72.26.70.00-4 (Szoftver-karbantartási és –javítási szolgáltatások) A teljesítés határideje 2009. december 31., a teljesítés helye az ajánlatkérő székhelye (telephelye): 1037 Budapest, Kunigunda u. 64. Az elbírálás szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Az ajánlattételi határidő: 2009. november 16., az első tárgyalás időpontja: 2009. november 18., az eredményhirdetés időpontja: 2009. november 20., a szerződéskötés tervezett időpontja: 2009. november 30. Ajánlatkérő dokumentációt is készített, amely tartalmazta az ajánlattétel részletes feltételeit tartalmazó útmutatót, a szerződéstervezetet, a nyilatkozatmintákat és a műszaki leírást. Ajánlatkérő a műszaki, szakmai leírásban az alábbiak szerint határozta meg az elvégzendő feladatokat: - A már elkészült „C” épület alapkábelezése mellett az alábbi területek bekábelezése, végpont szerelése: − 3. stúdió (PST3) − 6. virtuális stúdió (VAST6) − 3. newsroom - 1 db Omega központ és interfészeinek telepítése a TEQ1-ben, optikai összekötése a „B” épület TEQ2-ben telepítettel - MTV Zrt. meglévő 2 db E-32-es mátrixának (OB10-12 közvetítőkocsi) illesztése a rendszerhez
6
-
A még nem telepített és áthelyezésre kerülő kezelő panelek beépítése a következő műszaki helyiségekbe: − LEQ, TNOC, BMC1-3, TEQ1, VST5-6, NST4, NE01-12, PE01-04, News rendszer, Átírók, Megtekintők, tolmácsfülkék, Központi Grafika, vezeték nélküli rendszer - A fenti munkákhoz szükséges szerelési anyagok (14 db rack, kábelek, csatlakozó, stb.) biztosítása - Telepítés elvégzése után, a rendszer konfigurálása, dokumentálása. A feladatok elvégzésével kapcsolatos elvárásai között ajánlatkérő rögzítette, hogy a rendszer és az eszközök telepítése nem befolyásolhatja a korábbi szerződésben vállalt kötelezettségeket (pl. garancia), a költözés során folyamatos egyeztetés szükséges az adásbiztonság fenntartása érdekében. A Döntőbizottság Elnöke 2009. november 17-én a DT.1211/6/2009. szám alatt a Kbt. 329. § (1) bekezdése alapján a Döntőbizottság eljárását kezdeményezte, mivel a rendelkezésre álló iratok vizsgálata alapján megalapozottan feltételezhető a közbeszerzésre, valamint a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megsértése, ezért indítványozta a közbeszerzési eljárás jogalapjának és az ajánlattételi felhívás jogszerűségének vizsgálatát. Ajánlatkérő a jogorvoslati eljárásban írásbeli és tárgyalási nyilatkozataiban kérte a jogsértés hiányának megállapítását, és az eljárás megszüntetését. Előadta, hogy a gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárásban azt írta elő, hogy a beszerzés tárgya szerinti berendezéseket a „C” épületben kell telepíteni. Az alapszerződés megkötésére 2009. április 17-én került sor, a teljesítés időtartama 75 naptári nap volt. A „B” épület átadására 2009. június 3-án került sor, míg az alapszerződés 2009. augusztus 18-án járt le. A „C” épület birtokba adásáról készített jegyzőkönyvben rögzítették, hogy hiányosságokkal történt az átvétel, amelyek javítására a bérbeadó 2009. augusztus 31ig vállalt határidőt. Ez az időpont azonban bizonytalan volt, mert a bérbeadó korábbi teljesítésekkel is több mint fél évet késett. Az előzőekre figyelemmel a rendszertelepítési alapszerződések (a „C” épület helyett a „B” épületbe való telepítésre vonatkozóan) módosításának mindkét fél általi aláírására 2009. július 22-én került sor. Mire a „C” épület a műszaki eszközök betelepítésére alkalmas állapotba került, az alapszerződésben meghatározott teljesítés a szerződésmódosítás eredményeként meghatározott „B” épületben végbement, a szerződésben meghatározott végteljesítési határidő pedig lejárt. A „C” épületbe történő rendszerkiépítés ezért csak mostanra vált lehetővé. A 2009. július 22-i szerződésmódosítás alapján a szállítónak a teljes eszközparkot le kellett szállítania, azonban e berendezéseknek csak egy részét, hozzávetőlegesen 70-80%-át tudták beépíteni a „B” épületbe, az intercom rendszert itt kellett felállítani és beüzemelni. A kimaradó eszközöket nem kellett beépíteni, viszont az eredeti szerződéses ellenérték fennmaradó részéig a nyertes „C” épületben elvégezte az alapkábelezési munkák egy részét. Ez azonban nem tartalmazott eszköz beépítési, rendszertelepítési feladatokat.
7
Az alapszerződés lejárta miatt a kétszeres telepítés miatti többletköltségek fedezésére a Kbt. 125. § (3) bekezdés a) pontja szerinti kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó jogcím alkalmazására már nem volt mód. A jelen beszerzés tárgya egyrészt a már felállított rendszer és eszközpark átszállítása és újratelepítése a „C” épületben, a hiányzó alapkábelezési építési munkák elvégzése, valamint az ajánlatkérőnek a Szabadság téren lévő, az új rendszerrel együttműködő eszközeinek az átszállítása, illetve upgradelése, amely lehetővé teszi, hogy a felállítandó integrált intercom rendszerrel a korábbi eszközök is együttműködjenek. Szükséges továbbá a telepített rendszer konfigurálása és dokumentálása. Ajánlatkérő hangsúlyozta, hogy garanciális jogok állnak fenn, amelyek két fél között kizárólagos jognak minősülnek. Utalt arra, hogy a Kbt. 4. § 13. pontjában rögzített fogalmi meghatározásból következik, hogy a Kbt. a 125. § (2) bekezdés b) pontja szerinti jogcím alkalmazása esetében tágabban határozza meg a kizárólagos jog fogalmát mint pusztán jogszabály vagy közigazgatási határozat alapján biztosított jogosultság. Ebben az esetben a szerződésen alapuló kizárólagos jog is elfogadott és jogszerű. Utalt továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 248. § (1) bekezdésére, és előadta, hogy a Ptk. – összhangban a Kbt. szabályozásával – egyenértékűnek ismeri el a jótállásnak mind a jogszabályon, mind a szerződésen történő alapítását. A jogszabályon alapuló jótállás esetén a jogszabály határozza meg a jótállás teljesítésének feltételeit, míg szerződésen alapuló jótállás esetén a felek a szerződésben rendelkeznek róla. A szállítási szerződés 13.3. pontja egyértelműen rögzíti, hogy az ajánlatkérőnek nincsen lehetősége a terméknek a szállító engedélye nélkül történő áthelyezésére és installálására. Előadta, hogy álláspontja szerint nem választható szét a beszerzés tárgya aszerint, hogy vannak fizikai feladatokat és szellemi feladatokat tartalmazó teljesítési elemek, és ehhez kapcsolódóan a jótállás, mint kizárólagos jog csak az egyik vagy a másik beszerzési elemre állapíthatóak meg, figyelemmel a szállítási szerződésben rögzített feltételekre. Ajánlatkérő közölte, hogy a szállító nem engedélyezte számára azt, hogy a szerelési, szállítási feladatokat akár az ajánlatkérő, akár más szervezet végezze el. Ennek alátámasztásként ajánlatkérő becsatolta a szállítóval folytatott 2009. szeptember 25-i egyeztetés jegyzőkönyvét. Összefoglalva: A jelen beszerzés tárgyát képező tevékenység nem a garancia körébe tartozó, ingyenesen ellátandó feladat, viszont ennek más céggel történő elvégeztetése a szerződés alapján vállalt kizárólagos jog, azaz a garancia elvesztésével járna (az egyes berendezésekre, és az egész rendszerre egyaránt), annak ellenére, hogy ajánlatkérő ezt már az első eljárás lebonyolítása során is kiemelt fontosságúnak tartotta, ezért tette bírálati szemponttá. Ajánlatkérő szerint a fentiektől függetlenül a kizárólagos jog mellett fennáll a műszakitechnikai sajátosság is. A rendszerek áttelepítésével kapcsolatban ugyanis az alábbi konfigurációs sajátosságok merülnek fel: A leszereléskor a „B” épületben a berendezések lekapcsolása előtt az adatbázisok és konfigurációs beállítások biztonsági mentését el kell végezni, a berendezéseket át kell szállítani a „C” épületbe, be kell
8
szerelni, üzembe kell helyezni, amelynek során újra kell konfigurálni az egész rendszert. A rendszer működőképességét a lebontásától az újraélesztéséig a Magyar Televízió éjszakai 4 órás rendkívüli adásszünete alatt kell végrehajtani, tekintettel arra, hogy egyébként az M2-es adó 24 órában adást sugároz, az M1-es adón pedig naponta mindössze 2 óra adásszünet van. Ezen rendkívül rövid időtartam alatti áttelepítésre csak az a cég képes, aki a rendszert telepítette, tekintettel arra, hogy a rendszer felépítését teljes egészében megismerni (amely a 4 órás adásszünet alatti áttelepítéshez elengedhetetlenül szükséges) csak kikapcsolt állapotában lehet, a kikapcsolásra viszont – a fent említett M1 és M2 sugárzási időtartamok miatt – nincs mód. 2009. november 16-án az ajánlattételre felhívott Audmax Broadcast Kft. benyújtotta az ajánlatát. Az ajánlat 7. oldalán csatolta a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatát, amelyben rögzítette, hogy a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-a feletti mértékben alvállalkozóként a MediaDot Rendszerintegrátor Kft-t kívánja bevonni. Az ajánlattevő az installációt jelölte meg a közbeszerzés azon részeként, amelyben az alvállalkozó közreműködését igénybe veszi. Az ajánlatkérő 2009. november 18-án tárgyalt az ajánlattevővel, majd november 20-án tájékoztatta az ajánlattevőt, hogy további tárgyalást nem tart, és az eredményhirdetést 2009. november 26. napjára halasztotta. Ajánlatkérő 2009. november 26-án eredményhirdetést nem tartott, felfüggesztette a közbeszerzési eljárását. Az Audmax Broadcast Kft., egyéb érdekelt előadta, hogy leszállított rendszer ugyanazon gyártó, a Clear-Com berendezéseit, eszközeit tartalmazza, ajánlatkérő meglévő és integrálandó két mátrixa szintén Clear-Com gyártmányok. A gyártó kizárólagos magyarországi forgalmazója az egyéb érdekelt, ő rendelkezik azokkal az információkkal, mely az installáláshoz, megfelelő konfiguráláshoz és szoftverfejlesztéshez, frissítéshez szükségesek, így csak ő képes ezt a feladatot elvégezni. Közölte, hogy az ajánlatában megjelölt alvállalkozó a szerelési, beépítési feladatokat fogja ellátni. A Döntőbizottság megállapította, hogy a hivatalbóli kezdeményezés az alábbiak szerint nem alapos. A Döntőbizottság a kezdeményező irat alapján az ajánlatkérő által választott eljárásfajta jogalapját vizsgálta, azt, hogy az ajánlatkérő az általa választott eljárásfajta keretében megvalósított beszerzése során a törvényi előírásokat jogszerűen alkalmazva járt-e el. Az ajánlatkérő közbeszerzési eljárása során a Kbt. IV. fejezete szerinti szabályokat alkalmazta. A Kbt. 41. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd lehet. Tárgyalásos eljárást és versenypárbeszédet csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e fejezet megengedi.
9
A Kbt. 124. § (1) bekezdése szerint a tárgyalásos eljárás hirdetmény közzétételével vagy anélkül indul. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának eseteit a Kbt. 125. §-a szabályozza. A Kbt. 125. § (2) bekezdés b) pontja értelmében az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, ha a szerződést műszaki-technikai sajátosságok, művészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezet, személy képes teljesíteni. A Kbt. fenti kötelező rendelkezései értelmében abban az esetben alkalmazható ez az eljárásfajta, ha a törvényben meghatározott alábbi konjuktív feltételek mindegyike teljesül: - műszaki-technikai sajátosságok, művészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme körében felmerülő okból - csak az ajánlattételre felhívott szervezet, személy képes a szerződést teljesíteni. Ajánlatkérő a műszaki-technikai sajátosságra, illetőleg a kizárólagos jogok védelmére alapította az eljárásfajta választását. A Döntőbizottság a jogalap jogszerűségének körében azt vizsgálta meg, hogy a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatásához a törvény által megkövetelt feltételek fennállnak-e, azaz a műszaki-technikai sajátosságok, illetőleg a kizárólagos jogok fennállása megállapítható-e, illetve, hogy erre tekintettel kizárólag egyetlen, az ajánlattételre felhívott szervezet képes a teljesítésre. A Döntőbizottság rögzíti, hogy a jogalapnak a beszerzés egészére fenn kell állnia, továbbá az ajánlatkérőnek kell igazolnia a jogalap fennállását. A Döntőbizottság a becsatolt okirati bizonyítékok, és az ajánlatkérő előadása alapján megállapította, hogy a beszerzés tárgyával érintett intercom rendszer műszaki, informatikai szempontból egymással szorosan összefüggő hardver- és szoftverelemekből álló komplex rendszer, amelyet az ajánlattételre felhívott szervezet az előzményi közbeszerzési eljárást lezáró, később a felek által módosított szerződés alapján tervezett meg és épített ki. A rendszer az alkalmazott technológiát, a csatlakoztathatóságot, az egyes rendszerelemek közötti, valamint az ajánlatkérő meglévő adáslebonyolító rendszerével, eszközeivel való együttműködést, továbbá a rendeltetésszerű és az adásbiztonságot garantáló működést tekintve egymással szorosan összefüggenek. Ajánlatkérő a rendszer áttelepítése és beüzemelése, a fizikai és logikai kapcsolatoknak újra felépítése, valamint a rendszerintegráció további biztosítása és konfigurálása vonatkozásában kért ajánlatot. A Döntőbizottság elfogadta ajánlatkérő azon indokolását, amely szerint a – fentieken túl – a beszerzés műszaki technikai specifikuma az, hogy az elvárt adásbiztonság és a folyamatos adásszolgáltatás biztosítása érdekében a rendszer lebontására és újratelepítésére rendkívül rövid idő, legfeljebb 4 óra áll rendelkezésre, amely feltétel
10
teljesíthetősége a rendszerkonfiguráció pontos ismerete nélkül nem biztosított. A Döntőbizottság figyelembe vette továbbá azt, hogy az áttelepítendő, egyedi tervezésű rendszer egyes elemeire és a rendszer egészére vonatkozóan a korábban vállalt garanciális feltételek változatlan fenntartása kifejezett ajánlatkérői előírás volt a tárgyi beszerzési igényének megvalósítása során, amelyet kizárólag a felhívott ajánlattevő képes teljesíteni. A fentiekre tekintettel a Döntőbizottság megállapította, hogy ajánlatkérő megalapozottan alkalmazta a Kbt. 125. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást. A Döntőbizottság megvizsgálta az ajánlatkérő ajánlattételi felhívását, továbbá az ajánlattételi dokumentációnak a beszerzés tárgyára vonatkozó specifikációját, melynek alapján azt állapította meg, hogy a beszerzés tárgyának pontos meghatározása ajánlatkérő részéről megtörtént, továbbá ajánlatkérő ajánlattételi felhívása megfelel a Kbt. kötelező előírásainak. A fentiekre tekintettel a Döntőbizottság a Kbt. 318. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva, a Kbt. 340. § (2) bekezdés b) pontja alapján a megállapította a jogsértés hiányát, és megszüntette a jogorvoslati eljárást. A Döntőbizottság a Kbt. 340. § (2) bekezdés g) pontja alapján rendelkezett az eljárási költségek viseléséről. A jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Kbt. 346. § (1) bekezdésén alapul. Budapest, 2009. december 28. Uherné dr. Laczi Orsolya sk. közbeszerzési biztos
A kiadmány hiteléül:
Fábián Péter sk. közbeszerzési biztos
Hubáné Dr. Szabó Ágnes sk. közbeszerzési biztos
Mayer Józsefné
Kapják: 1. Magyar Televízió Zrt. (1037 Budapest, Kunigunda útja 64.) 1. Audmax Broadcast Kft. (2000 Szentendre, Patak köz 1.) 2. Közbeszerzések Tanácsa Elnöke (1125 Budapest, Margit krt. 85.) 3. Irattár